MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
1
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1 – 4. ÉVFOLYAM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
2
CÉLOK ÉS FELADATOK A magyar nyelv és irodalom tanítása az alsó tagozaton alapozó jellegű, sokrétű feladatrendszerből
álló
komplex
tantárgy.
Elsősorban
az
anyanyelvi
kompetencia
fejlesztésének legfőbb eszköze, műveltségterületi összetettségéből adódóan azonban többféle kulcskompetencia fejlesztéséhez teremt feltételeket, és kitüntetetten kapcsolódik az ember és társadalom, a művészetek, valamint az informatika műveltségterületéhez. A tanító a családi és az óvodai anyanyelvi nevelés eredményeiből kiindulva intenzíven fejleszti a szövegértés és szövegalkotás képességét. Új nyelvhasználati tevékenységeket (olvasás, írás, írásbeli szövegalkotás) ismertet meg és gyakoroltat, és a gyermek ösztönös nyelvhasználatát a tudatosodás irányában fejleszti tovább. Mindezt annak érdekében teszi, hogy feltételt teremtsen a szóbeli és írásbeli kommunikáció igényes eszközzé fejlesztéséhez. A tanító feladata, hogy integrált szemléletű, változatos tevékenységrendszer szervezésével olyan tanulási helyzetet teremtsen, amelyben a gyermek aktív résztvevője a kommunikációs folyamatoknak. Gyakorolhatja a szövegek értelmezését, alkotását és a társas kommunikációt. Folyamatosan fejlődhet szókincse, olvasási rutinja és íráskészsége, szövegelemző és szövegértő képessége, kifejtheti a szövegtartalommal kapcsolatos álláspontját. Megismerheti a kommunikáció különféle (verbális, nem verbális, képi, hangzó, elektronikus) módjait, folyamatosan tudatosodik szó-és írásbeli nyelvhasználata, lehetősége van az önkifejezés többféle formájának kipróbálására, így egyre pontosabbá válhat gondolatainak, érzéseinek, véleményének kifejezése. Megtapasztalhatja az információk szűrésének, válogatásának, csoportosításának szükségességét és gyakorolhatja ennek adekvát módját. E folyamatban szilárd alapozást nyer tehát anyanyelvi kompetenciája, melynek eszközjellegű használatában a gyerek egyre nagyobb önállóságra tesz szert, és erre építve az ismeretszerző és alkalmazás jellegű feladatok rendszerében sikeresen fejlődhet a hatékony önálló tanulási, valamint a digitális kompetenciája is. Mind a befogadó, mind pedig az alkotó, kifejező nyelvi tevékenységek gyakorlása gazdag nevelési lehetőségeket kínál a személyiség értelmi, érzelmi, akarati összetevőinek fejlesztéséhez, társadalmi tapasztalatok szerzéséhez, erkölcsi és
esztétikai értékek
befogadásához, valamint a gyermek társas kapcsolatainak, közösségbe való beilleszkedésének elősegítéséhez, jelentősen hozzájárulva ezzel a szociális és állampolgári kompetenciák fejlődéséhez. Az anyanyelvi kultúra alapozásával, az olvasás-szövegértés fejlesztésével szorosan összefonódik a gyerekek irodalmi nevelése. Ennek középpontjában a művek aktív, élményt
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
3
jelentő befogadása, az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség célirányos fejlesztése áll. Az irodalmi művek olvasása lehetővé teszi az erkölcsi értékrend és a nemzeti kultúra értékeinek elsajátítása mellett más kultúrák megismerését és a komplex irodalmi nevelés folyamatában
a
különféle
művészi
kifejezési
formák
megtapasztalását.
Az
olvasmányélmények megbeszélése feltételt teremt a többféle értelmezés lehetőségének felismeréséhez és gyakorlásához, a saját olvasat vállalásához, a képteremtő képesség fejlesztéséhez, az ízlésformáláshoz, a beleéléshez. A kisiskolások irodalmi nevelési céljainak megvalósításában kitüntetett szerepe van a drámapedagógiai eljárások alkalmazásának. A drámajátékok elősegítik az átélést, az olvasottak
befogadását.
együttműködést,
Tevékenységei
fejlesztik
a
megkönnyítik
mozgáskultúrát,
a
természetes
kapcsolatteremtést helyzeteket
és
kínálnak
az a
szövegalkotáshoz, a kreativitás fejlesztéséhez, a beszéd és a testbeszéd (nem verbális kifejezőeszközök) gyakorlásához, összhangjának alakításához. A magyar nyelv és irodalom tantárgy olvasmányanyaga nevelési megfontolásokból többféle szöveget tartalmaz. A szépirodalmi és az ismeretterjesztő szövegek mellett fontos, hogy nem irodalmi szövegformákkal is foglalkozzanak a tanulók. Az olvasott szövegek segítik a környezetben való eligazodást, ismereteket közvetítenek a társadalomról és a természetről, a hazáról, a családról és más alapvető emberi kapcsolatokról. Népünk múltjának történetei és kiemelkedő személyiségeinek példája, a nemzetiségek és etnikai népcsoportok kultúrájával való ismerkedés erősíti a gyerekek nemzeti azonosságtudatát. A szereplők magatartásának elemzése, jellemvonásaik és tetteik motívumainak vizsgálata erkölcsi értékrendet alakít, a másik ember tiszteletére, szociális érzékenységre,
a
környezetért
érzett
felelősségre
nevel.
Mindez
tényanyagot
és
gyakorlóterepet kínál a szociális és állampolgári kompetenciák fejlesztéséhez és a környezettudatos magatartás formálásához.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM FEJLESZTÉSI KÖVETELMÉNYEK Az 1-4. évfolyam magyar nyelv és irodalom tanításának alapfeladata a beszéd és a megértés folyamatos fejlesztése, az olvasás és a kézírás megtanítása, a helyesírás megalapozása, a szövegértés és a szövegalkotás elemi szintű gondolkodási és nyelvi műveleteinek elsajátíttatása és gyakoroltatása, ehhez pedig alapvető ismeretek nyújtása a magyar nyelv rendszeréről, valamint a szóbeli és az írásbeli nyelvhasználat egyszerűbb szabályairól. A bevezető és a kezdő iskolaszakasz tanulási tevékenységeinek kétségtelenül az egyik leglátványosabb eredménye az új nyelvhasználati módok, az olvasás és az írás megtanulása és használatának eszközzé fejlesztése. Tekintettel azonban arra, hogy a nyelvhasználati módok megtanulása egymásra épül, fejlesztésük pedig szorosan egymáshoz kapcsolódik, a velük való foglalkozás belső arányairól az egyes tanulók fejlettségét mérlegelve, a differenciált tanulás tervezés és irányítás érvényesítésével, igen körültekintően kell döntenie a tanítónak.
-
A beszédkészség, a szóbeli szövegalkotás és a megértés fejlesztése folyamatos feladat. Ennek különös jelentőségét részint az adja, hogy e képességcsoport képezi alapját és kiinduló pontját valamennyi újonnan megtanulásra kerülő nyelvi tevékenységnek, részint pedig az, hogy fejlettsége döntően meghatározza a gyermek társadalmi beilleszkedését, kortársaival való kapcsolattartásának és iskolai tanulmányainak sikerét. Ezért különösen fontos a kulturált nyelvi magatartás megalapozása mintaadással, szabálytanulással, élethelyzetekben páros és csoportos gyakoroltatással, szokásalakító tréningekkel. Kiemelt feladat továbbá a szókincs folyamatos bővítése, pontosítása és aktivizálása olvasással, szövegértelmezéssel, szövegalkotó feladatokkal, valamint a narráció ösztönzése, gyakoroltatása.
-
Olvasás, az írott szöveg megértése fejlesztési terület magában foglalja az olvasás jelrendszerének eszközszintű elsajátítását és használatát. Az első olvasási sikerek meghatározó erejűek az olvasóvá válás, az olvasással kapcsolatos pozitív viszonyulások kialakulásának folyamatában. Ezért a tanulók egyedi sajátosságaira tekintettel, differenciáltan kell megszervezni az olvasástanulás folyamatát. Egyéni mérlegelés alapján kell dönteni az alapozásra (az olvasástanulás előkészítésére) fordítandó idő mennyiségéről, a betűtanulás megkezdésének időpontjáról, a betűk megismerésének haladási tempójáról a korai tanulási kudarcok, a tanulási
4
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
5
tevékenységgel kapcsolatos szorongások, gátoltság kialakulásának megelőzése érdekében. A cél az, hogy a gyerek akarja és a maga módján próbálja megfejteni a betűk sorának jelentését, az olvasottak értelmét, jól működő eszközzé fejlődjön olvasástudása és szeresse meg az olvasás tevékenységét.
Az értő olvasás fejlődésében fontos szerepe van a szöveggel való foglalkozásnak. Ennek során a művészi és ismeretterjesztő szövegek elsődleges megértésén túl a mélyebb tartalmi rétegeket kibontó szövegelemzést is gyakorolják a gyerekek a tanító irányításával. A fejlesztés eredményeként elvárható, hogy a tanuló néma olvasás útján megértse tankönyvei szövegének, a feladatok utasításainak lényegét. A szövegekből pontosan emelje ki az információkat, s használja fel azokat új feladathelyzet megoldásához. Az olvasási képesség fejlesztésének további feladata az 1-4. évfolyamon az értelmező (interpretáló), a kritikai és kreatív olvasás megalapozása, valamint az olvasástechnika fejlesztése, a kifejező felolvasás gyakoroltatása is.
- Az irodalmi ismeretek alapozása a kisiskolások nevelésében az olvasástanulással szorosan összekapcsolódva valósul meg. Ennek lényege az olvasás iránti érzelmi és gondolati érdeklődés felébresztése, a képzelet mozgósításával a képteremtő képesség fejlesztése, tapasztalatszerzés, pl. művek formai jellemzőiről, a költői nyelv néhány sajátosságáról, művek témájáról, szereplőiről, élethelyzetekről, esztétikai fogalmakról. A szövegfeldolgozás folyamatában már kisiskolás korban megkezdődhet az irodalom és az olvasó kapcsolatának alakítása. Ennek feltétele, hogy a tanulók a saját olvasatuk szerint értelmezhessék a szöveget, kapjanak ösztönzést arra, hogy felépítsék magukban annak képi világát, s reflektálhassanak az olvasottakra. A művekkel való foglalkozás során indul el az irodalmi művek erkölcsi, érzelmi, esztétikai értékei iránti fogékonyság
megalapozása,
az
ízlésfejlesztés,
valamint
a
társművészetek
bekapcsolásával a komplex esztétikai nevelés. Az értő olvasás fejlődésében fontos lépés az a tapasztalat, hogy a szöveg nemcsak irodalmi élményt nyújthat, hanem ismeretforrás is, s az így megszerzett tudás felhasználható újabb feladatok megoldásához. Ezt segíti a képi közlés (vizuális információk), a szövegtagoltság, a tipográfiai eszközök, ábrák, jelek szerepének figyelembevétele a szöveg jelentésének megértésében.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
6
- Az írásbeli szövegalkotás fejlesztése a jól megalapozott anyanyelvi készségekre épül, szabályainak
megtanítása
különböző
témájú
és
szövegtípusú
olvasmányok
feldolgozásával valósul meg. Ezek szolgálnak mintául a gyermekek fogalmazásaihoz, nyitnak utat a későbbi kreatív alkotásokhoz, a képzelet, az érzelmek, a gondolatok önálló kifejezéséhez. A szövegek az árnyalt, gazdag szókincs kialakításának forrásai is, hozzájárulnak az önkifejezés igényének felébresztéséhez és képességének fejlődéséhez. A témaválasztás és a szövegalkotás előkészítése döntően meghatározza az önálló alkotás sikerét. Ezért a gyerekhez közeli, érdeklődésére számot tartó, képzeletét, kreativitását ösztönző témát célszerű választani. Az előkészítést minden esetben a tanulók fejlettsége, egyéni fejlesztési igénye határozza meg. Mivel e tekintetben jelentős eltérések lehetnek egy-egy tanulócsoporton belül, a differenciált tanulásszervezés feltétlenül javasolt. A fejlesztés eredményességét fokozza, ha az önálló munkákat óráról órára kijavítja a tanító. Szöveges értékeléssel segíti a tanítványait a fogalmazások erényeinek és hibáinak felismerésében és rendszeresen kijavíttatja ezeket.
-
Az íráskép egyénivé, az írás eszközzé fejlesztése a kézírás megtanításával kezdődik. A betűformák és kapcsolások elsajátításán keresztül vezet az út az írás automatizálásáig. Olyan írástempóra kell szert tenniük a tanulóknak, amely kiszolgálja a tanulási igényeket. Az íráskép tetszetős külalakjának érdekében kívánja meg a tanító a gazdaságos és esztétikus szövegelrendezést, a szabályoshoz közel álló, jól olvasható betűtípus használatát, amely nem zárja ki az egyéni vonásokat. A fejlesztés eredményeként a tanulók betűtévesztés, csere és kihagyás nélkül írjanak az alsó tagozat végére. Írásuk olvasható, füzetvezetésük rendezett legyen.
- Az ismeretek az anyanyelvről témakör a tudatos nyelvszemlélet, az emeltebb igényű anyanyelvhasználat alakításának az eszköze. Folyamata az ösztönös nyelvhasználat tudatosítási folyamatainak beindításával veszi kezdetét. Ennek keretében a magyar nyelv rendszerére vonatkozó elemi ismereteket szerezhetnek a tanulók. Nem az ismeretek minél szélesebb körével való foglalkozás azonban a lényeg, hanem a megértés. Ezért fontos, hogy a fogalomalkotás kellően kiérlelt legyen: nyelvi tapasztalásra épüljön és elnyújtott folyamatával időt adjon a gyereknek a tartalmi jegyek felismeréséhez, a fogalom tartalommal való megtöltéséhez. A nyelvtani ismeretekhez kapcsolódik a helyesírási szabálytudatosodás és - a folyamatos
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
7
gyakoroltatással együtt járó szisztematikus hibajavítás eredményeképpen - az elemi szintű helyesírási készség. A jól kiválasztott és fokozatosan bővülő szóanyag folyamatos gyakorlásával megvalósuló helyesírás alapozással párhuzamosan futó fejlesztési feladat a tanulók önellenőrzésének és hibajavító tevékenységének, valamint a helyesírási szótár használatának szokássá fejlesztése.
- A tanulási képesség fejlesztése, az ismeretfeldolgozási technikák tanítása már az alsó tagozat bevezető szakaszában megkezdődik. Ennek keretében megismertetjük a tanulókat az ismeretszerzés írásbeli forrásaival, lehetőségeivel, a könyv- és könyvtárhasználattal. A fejlesztés fontos mozzanata a könyvtári foglalkozások keretében és a tanórai feladatmegoldásokhoz kapcsolódva a szótárak, gyermeklexikonok, enciklopédiák, elektronikus adatbázisok tanulmányozása, az ismeretfeldolgozási technikák közül a gyűjtött adatok célszerű elrendezésének; a vázlat készítésének gyakorlása tanítói segítséggel. Változatos feladathelyzetekben szerezhetnek tapasztalatokat a tanulók az információk
felhasználásának
módjairól,
a
tanult
ismeretek
tömörítésének,
összefoglalásának, rendezésének célszerű eljárásairól. A memoriterek tanulása közben kipróbálhatják a különféle szövegtanulási technikákat, emlékezetük megtartó képességének határait, egyéni tanulási stílust alakíthatnak ki.
A kommunikációs kultúra korunkban nélkülözhetetlen összetevője, az önálló tanulás alapja a különféle ismeretforrások hasznának és felhasználhatóságának korai megtapasztalása. Ennek része az elektronikus média eszközi használatának tanulása. Miközben a gyerekek gyakorolják az emberi kommunikáció életkoruknak megfelelő különféle lehetőségeit és módjait, fejlődik digitális kompetenciájuk. Ehhez ismerniük kell a számítógép elemi szintű kezelését; és az IKT eszközök használatára épülő alapkészségeket és képességeket mozgósító fejlesztő tevékenységekre van szükség, hogy élményszerűen élhessék meg azt a felismerést, hogy az informatika tantárgyban tanultakat eszközként használhatják tanulási feladataik megoldásához: új ismeretek szerzéséhez, a tanultak rendszerezéséhez, tárolásához és felhasználásához.
A különböző nyelvhasználati módok tanulásának pszichológiai és szociokulturális feltételeiben igen jelentős eltérések tapasztalhatók a tanulók körében. Ezért súlyos hiba, ha a tanító feszített tempót diktál és egységes haladási ütemet vár el minden tanulótól, nincs
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
8
tekintettel a gyerekek eltérő jellemzőire, fejleszthetőségére, fejlesztési szükségleteire. Az olvasás és az írás, valamint a szövegalkotás tanulásának különösen a bevezető és a kezdő időszakában
a
szokásosnál
is
nagyobb
szerepe
van
az
egyéni
különbségek
figyelembevételének, a differenciált fejlesztésnek. Ilyen módon érhető el, hogy egyenlő esélye legyen mindenkinek az olvasás, a szóbeli és az írásbeli önkifejezés jó szintű elsajátításához, s a tanulás folyamata élmény, örömteli tevékenység és sikerek forrása lehessen valamennyi gyereknek.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
9
1. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 8 óra FEJLESZTÉSI KÖVETELMÉNYEK -
Beszoktatás az iskolai életbe, az óvodából az iskolába való átmenet elősegítése.
-
A tanulás eszközeinek és az eszközök használatának megismertetése, gyakorlása.
-
Tanulási szokások alapozása, a tanulás iránti motiváltság ébrentartása, erősítése.
-
Az iskolai tanuláshoz szükséges pszichikus funkciók alapvető képességének célirányos fejlesztése (a figyelem tudatossága, tartóssága, feladattudat, a kivárás képessége, differenciált látási és hallási megfigyelések, mozgáskoordináció, finommozgások).
-
A beszéd és beszédértés fejlesztése és aktivizálása beszédhelyzetek teremtésével, intenzív szókincsbővítéssel, pontosítással, értelmezésekkel, mondatalkotásokkal.
-
A beszéd érthetőségének, értelmességének fejlesztése, a beszédkedv és a beszédbátorság megerősítése beszédfejlesztő tréningekkel, páros és kiscsoportos beszélgetésekkel,
kérdések
megválaszolásával,
önálló
történetmeséléssel,
mesemondással, memoriterek elmondásával. -
Az érdeklődés felkeltése a nyelvhasználat írásos formái és az anyanyelvhasználat tudatosodásához.
-
A látási, a hallási kép és beszéd, valamint az írásmozgások összekapcsolásával az olvasás és az írás jelrendszerének megismertetése, használatának gyakorlása az eszközszintű írás- és olvasástudás megalapozásához.
HETI ÓRASZÁMOK FELOSZTÁSA - olvasás:
4 óra
- írás:
4 óra
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
10
TÉMAKÖRÖK I.
Beszédkészség, szóbeli szövegek alkotása és megértése
II.
Az olvasás és az írás tanulásának előkészítése
III.
Az olvasás jelrendszerének megtanítása
IV.
Az írás jelrendszerének megtanítása
V.
Olvasás, szövegértés, irodalom
VI.
A tanulási képesség fejlesztése
VII.
Társadalmi ismeretek
VIII. Tánc és dráma
Belépő tevékenységformák
Témakörök, tartalmak Beszédkészség, szóbeli szövegek alkotása
A helyes légvétel, gazdálkodás a levegővel.
és megértése
A
A helyes beszédlégzés. A hangok tiszta
beszédben, felolvasásban rövid verseken,
artikulációja, időtartama. A helyes kiejtés. A
mondókákon. Érthető és értelmes beszéd:
kijelentő és a kérdő mondat hanglejtése.
szavak, szószerkezetek, mondatok helyes
Szövegreprodukció. A mindennapi érintkezés
ejtésének
nyelvi fordulatai. Szókincsfejlesztés.
mondókák,
beszédritmus
megfigyelése,
gyakorlása.
Jól
versek
tanulása,
utánzása
ritmizálható előadása.
Érzelmek kifejezése némajátékkal. Felelgetős mondókák
előadása
párokban,
együttműködés
a
Szituációs
társakkal.
játékkal: köszönés, bemutatkozás, kérdezés, kérés,
ajándékozás,
köszöntés,
köszönetnyilvánítás. Szöveghez megválaszolása.
kapcsolódó
kérdések
Feladatok
utasításának
értelmezése. Képolvasás, bővítése,
mesemondás.
pontosítása
történő értelmezéssel.
A
szókincs
szövegkörnyezetben
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az
olvasás
és
az
írás
tanulásának
A figyelem, az érzékelés, az észlelés, a megfigyelés,
előkészítése A
11
tanulás
megkezdéséhez
szükséges
az emlékezet, a síkban és a térben való
pszichológiai feltételrendszer fejlesztése. A
tájékozódás, a mozgás és a ritmusérzék
beszéd, a beszédészlelés és -értés fejlesztése.
fejlesztését szolgáló tréningek
A mondat felbontása szavakra, a szavak
A
szótagokra, a szótagok hangokra. A mondat,
mesehallgatással.
a szó, a szótag, a hang fogalmának
fejlesztéséhez
tapasztalati
szótagolás, hangokra bontás; szintetizáló
alapozása.
A
jelfunkció.
beszédészlelés
és A
-értés
gyakorlása
nyelvi
tudatosság
analizáló
gyakorlatok:
Hangdifferenciálás. A hangok sorrendisége a
gyakorlatok:
szavakban.
alkotása. Mondatalkotás eseményképről. A
Tájékozódás a testsémán, térben, síkban.
helyzetet meghatározó kifejezések (relációs
Relációs szókincs. Alakfelismerés. A szem és
szókincs) pontosítása, bővítése és használata.
a
Formák
kéz
mozgásának
Finommozgások
összehangolása.
Taneszköz-
és
írószerhasználat.
hangösszevonások,
fölismerése,
szavak
különbségeik
és
azonosságaik megállapítása. A tájékozódás gyakorlása térben és síkban. Az olvasáshoz, íráshoz szükséges helyes testtartás gyakorlása, a helyes írásszokások alapozását
segítő
írástevékenység
gyakorlatok.
megkezdése,
Az
betűelemek
alakításával, kapcsolásával.
Az olvasás jelrendszerének megtanítása
A hangoknak megfelelő kis- és nagy
Az olvasás jelrendszerének elsajátítása és
nyomtatott betűk megtanulása, gyakorlása. A
felhasználása
betűknek megfelelő hangok helyes kiejtése.
szavak,
szószerkezetek,
mondatok, rövid szövegek néma és hangos
Betűcsoportok,
olvasásához. Nyelvtani fogalmak tapasztalati
mondatok
úton való megismertetése: a mondat, a szó, a
pontosságra
törekvő
szótag, a magánhangzó, a mássalhangzó,
gyakorlása
szövegeken.
rövid
olvasást megalapozó feladatok megoldása.
és
hosszú
hangok,
egy-,
két-,
háromjegyű betű, az ábécé. A nagybetűk, a mondatzáró megfigyeltetése.
írásjelek
használatának
szavak,
olvasása,
Követő olvasás.
szószerkezetek, értelmezése. hangos Az
értő
A
olvasás néma
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
12
Az írás jelrendszerének megtanítása
A szabályos betűalakítás és -kapcsolás
Kis- és nagybetűk írásának elsajátítása. A
gyakorlása.
szabályos betűalakítás és -kapcsolás: betűk,
Szavak,
szavak, szószerkezetek, rövid mondatok
másolással, írott majd nyomtatott mintáról.
írása.
Kezdetben rövid, majd egyre hosszabb
A helyesírás alapozása a szavak hang- és
szavak írása látó/halló előkészítés után
betűsorának egyeztetésével.
tollbamondásra
szószerkezetek,
és
mondatok
írásminta
írása
nélkül,
emlékezetből.
Olvasás, szövegértés, irodalom
A szereplők, a helyszín, az események
Népköltészeti és műköltészeti alkotások:
megfigyelése. Kapcsolat keresése az olvasott
mesék,
szöveg
mondókák,
sorolók,
rövid
és
a
tanuló
saját
élményei,
gyermekjátékok. A mindennapi életből, a
tapasztalatai között. A vers hangulatának
természeti
rövid
fölismerése, ritmizálása tanítói segítséggel.
szépirodalmi szövegek, versek és prózai
Az olvasott szöveg megértésének bizonyítása
alkotások, ismeretterjesztő és hétköznapi
elmondással
szövegek. Az olvasottak tartalmának és
Illusztráció készítése.
környezetből
vett
és
feladatmegoldással.
címének összefüggése. A próza és a vers különbsége.
A tanulási képesség fejlesztése
Az
Az önálló feladatvégzés lépései. A könyvtár
gyakorlása.
szolgáltatásai, a könyvkölcsönzés módja.
felismerése.
Olvasási
ismert szövegből.
használata.
szokások.
Gyermeklexikon
önálló
feladatvégzés .Egyszerű Kérdésekre
lépéseinek algoritmusok
válasz
keresése
Látogatás az iskolai könyvtárban. Válogatás a
korosztálynak
készült
képeskönyvek,
könyvekből: mesekönyvek,
ismeretterjesztő könyvek megfigyelése. A könyvtárban szokásos viselkedési szabályok tanulása, gyakorlása. Szavak magyarázata gyermeklexikon használatával.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
13
Társadalmi ismeretek
A
gyermek
környezetében
A szűkebb és a tágabb család, a családtagok
cselekedeteinek megfigyelése. Beszámoló
kapcsolatai, a gyerekek helye a családban.
saját
életének
élők
eseményeiről.
Az
olvasmányokban megfigyelt élethelyzetek megjelenítése,
megbeszélése.
Részvétel
közösségi tevékenységben.
Utánzó játékok. Énekes népi gyermekjátékok
Tánc és dráma Érzékelő,
utánzó
és
memóriafejlesztő
összekapcsolása
mozgással,
játékok.
társakkal.
A beszéd, az ének, a mozgás összekapcsolása
Az
játékhelyzetekben.
bábozással, szerepjátékokkal.
olvasott
történetek
előadásuk
reprodukálása
Történetek feldolgozása a báb és a drámás eljárásokkal.
MEMORITER
Szabadon választható versek, népköltészeti mondókák, sorolók, nyelvtörők, verses mese elmondása fejből. Mennyiségét a tanulócsoport teherbíró képességét figyelembe véve kívánatos meghatározni.
A KÖVETKEZŐ TANÉVI FEJLESZTÉS FELTÉTELE
Az első és második évfolyamot egy fejlesztési szakasznak tekintjük. A tanulók továbbhaladásának lehetőségét ezért a tanítónak nemcsak a tantervi követelmények teljesítése szerint, hanem pedagógiai szempontokat is figyelembe véve kell megítélnie.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
14
2. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 8 óra
FEJLESZTÉSI KÖVETELMÉNYEK -
A környezettel való nyelvi kapcsolattartás biztonságának elősegítése a megértés pontosságának és a kifejezés érthetőségi szintjének emelésével.
-
A gondolatok, érzések, vélemények kifejezése két vagy több mondat összekapcsolásával.
-
-
Az olvasás és írás készségeinek továbbfejlesztése: -
az olvasás pontosságának és tempójának fokozása
-
az írásmozgások automatizmusaival és helyes írási szokások megerősítése.
Az anyanyelvhasználat tudatosításának megindítása, a helyesírás biztonságának megalapozása.
-
Irodalomolvasás
és
a
könyvek
iránti
érdeklődés
erősítése
gazdag
olvasmányélményekre építve. -
Társadalmi tapasztalatok szerzésével és azok feldolgozásával a környezetben való eligazodás támogatása: a baráti körben, az iskola közösségeiben és a felnőtt-gyerek kapcsolatokban.
HETI ÓRASZÁMOK FELOSZLÁSA olvasás: ....... 4 óra írás: ............. 2 óra nyelvtan: ..... 2 óra
TÉMAKÖRÖK I.
Beszédkészség, szóbeli szövegek alkotása és megértése
II.
Az olvasás és az írás tanulásának előkészítése
III.
Az olvasás jelrendszerének megtanítása
IV.
Az írás jelrendszerének megtanítása
V.
Olvasás, szövegértés, irodalom
VI.
A tanulási képesség fejlesztése
VII.
Társadalmi ismeretek
VIII. Tánc és dráma
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
15
Témakörök, tartalmak
Belépő tevékenységformák
Beszédkészség, szóbeli szövegek alkotása
Légző gyakorlatok: szavak, szószerkezetek,
és megértése
mondatok, mondókák utánmondása.
Helyes beszédlégzés. A hangkapcsolatok
A hangok időtartamának érzékeltetése a
helyes kiejtése, a hangok időtartama. A
szavakban.
mondat-
eszközök alkalmazása a beszédben és a hangos
és
szövegfonetikai
eszközök
szerepe. Udvarias magatartási szokások,
olvasáskor.
nyelvi
fordulatok
kortársakkal
való
a
Mondat-
Rokon
és
szövegfonetikai
értelmű
és
ellentétes
felnőttekkel
és
jelentésű szavak megfigyelése és értelmezése.
érintkezésben.
A
szövegkörnyezetben.
A
megszólítás.
szavakkal
Mondatalkotások. Két, majd több mondat
kiegészítése. Beszélgetés adott vagy választott
összekapcsolása.
témáról. A beszélgetőtárshoz igazodó udvarias
Eseménysor
felidézése,
sorrendisége.
az
Feladatadások,
mondatalkotás,
vizsgált/gyűjtött hiányos
szöveg
események
nyelvhasználat, a nem verbális eszközöknek a
szóbeli
beszéd-helyzethez alkalmazkodó használata.
üzenetek megértése.
Szituációs játékok a kulturált nyelvi viselkedés gyakorlására. Telefonálás, üzenetközvetítés. Történet
mesélése.
Eseménysorról
rövid
szöveg alkotása mondatok összekapcsolásával, hiányos szövegek,
szöveg
kiegészítésével.
feladatszövegek
Szóbeli
értelmezése,
lényegének elmondása. Olvasás, írott szöveg megértése, irodalom Népköltészeti és műköltészeti alkotások a
A mű témájának, eseményeinek, szereplőinek
klasszikus és kortárs hazai és határon túli
megnevezése. A szereplők cselekedeteinek
magyar irodalomból. Mesék, népdalok,
értékelése, következtetés tulajdonságaikra. Az
találós
események összefoglalása, a lényeges gondolat
kérdések,
népi
játékok
a
nemzetiségek és etnikumok kultúrájából is.
kiemelése.
Történetek
és
szóhasználatának megfigyelése. A cím és a
társadalmi környezetéről. Nem irodalmi
tartalom összefüggésének megfigyelése. Az
szövegek. A cím és tartalom viszonya.
ismeretlen
A
a
versben:
ismétlődések.
gyerekek
a
ritmus,
természeti
a
rím,
az
Az
olvasott
kifejezések
szövegkörnyezetben.
A
művek
értelmezése verses
forma
fölismerése, a szöveg ritmusának jelzése tapssal.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
16
Olvasástechnika
Szavak,
szószerkezetek,
mondatok
Hangsúlyozás és hanglejtés.
hangsúlyozása.
A szünettartás és a ritmus. Hangos és néma
kiolvasása. Szünettartás a mondaton belül és a
olvasás.
mondatok között.
A folyamatos olvasás.
Helyes hanglejtés gyakorlása kijelentő és
Toldalékos
szavak
helyes pontos
kérdő mondatok olvasásával. A folyamatos és pontos
olvasás
szövegek
gyakorlása
hangos
mondatok
olvasásával.
és
Felolvasás
előzetes felkészülés után. A kiejtéstől eltérő hangkapcsolatok és a mondatzárások helyes felolvasása. A sorvégi átmenetek megszakítás nélküli
olvasása.
A
természetes
beszéd
tempójához és hanglejtéséhez közelítő hangos olvasás.
Írásbeli szövegek alkotása
Szógyűjtés, szószerkezetek, mondatok alkotása
Mondatalkotás. Mondatok összekapcsolása.
eseményképről.
Történetalkotás szóban.
olvasott szöveghez kapcsolódó kérdésekre.
Vázlatkészítés.
Személyes
Rövid
élményről
írásbeli
vagy
válaszadás
földolgozott
olvasmányról
két-hárommondatos
fogalmazás.
Az
olvasott
írásbeli művekről
vázlatkészítés tanítói segítséggel. Írás- és helyesírási hibák javítása leírt szövegben tanítói utasításra és önellenőrzéssel.
Íráskép
A betűismeret megerősítése. Betűalakítások,
Betűismeret és -kapcsolás. Írásszokások.
betűkapcsolások gyakorlása.
Az eszközszintű íráshasználat alapozása.
Szavak, szószerkezetek, két-három mondat leírása
másolással,
tollbamondásra
és
emlékezetből. Válogató másolás és akaratlagos írás.
Helyes
írásszokások
alkalmazása
(testtartás, írószerfogás, kézcsúsztatás).
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
17
Ismeretek az anyanyelvről, helyesírás
A társak név szerint, könyvek cím, illetve
A beszéd/írás részei: mondat, szó, hang és
szerző szerint ábécérendbe állítása. A hosszú
betű. A magyar ábécé, a betűrend, a magán-
és rövid hangok fölismerése a beszédben,
és mássalhangzók. Az időtartam jelölése. A
megfelelő jelölésük írásban. A kiejtéstől eltérő
szótagolás és az elválasztás. A kiejtés
írásképű
szerinti és a kiejtéstől eltérő írásképű
helyesírása szóelemzés segítségével. Egyszerű
szavak. A j hang kétféle jelölése. A szavak
szavak elválasztása. Az egyalakú szótövek és a
szerkezete: a szótő és a toldalék. A
toldalékok
kijelentő és a kérdő mondat.
szavakban. A kijelentő és a kérdő mondat
szavak
egyszerűbb
megkülönböztetése
eseteinek
egyszerű
fölismerése, megnevezése szövegben. A tanult helyesírási
szabályok
alkalmazása
írástevékenység közben, írásbeli feladatok megoldásakor.
A tanulási képesség fejlesztése
A mindennapi élet algoritmusainak felismerése
A kép és a szöveg kapcsolata.
és
A könyvtárhasználat alapvető szabályai. A
feladatokban.
könyvek jellemző adatai. Gyermekújságok
Illusztrált szövegekben a kép és a szöveg
jellemzői.
együttes
megfogalmazása
szövegalkotó
értelmezésének
gyakorlása.
Eligazodás a könyvekben a tartalomjegyzék alapján.
Tájékozódás
a
gyermeklexikon
betűrendjében. A könyvek jellemző adatainak megfigyelése (író, cím, kiadó, a kiadás éve). Ismerkedés a gyermekújságok tartalmával, szerkezetével.
Társadalmi ismeretek
Felnőttek és
gyerekek társas viselkedési
A barátok, baráti kör, az iskolai és egyéb
formáinak
megfigyelése,
kisebb közösségek.
élethelyzetekben.
gyakorlása
Kapcsolatfelvétel
családtagokkal és ismerős felnőttekkel. Baráti kapcsolatok
ábrázolásának
megfigyelése
olvasmányokban, véleményalkotás a szereplők viselkedéséről. Beszélgetés az iskolai életről,
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
18 az osztályközösségről. Részvétel a mindennapi élet
különböző
helyzeteit
felidéző
összekötése
ritmikus
szerepjátékokban. A
Tánc és dráma Érzékelő,
utánzó
és
memóriafejlesztő
játékok. Népi
szövegmondás
mozgással. Egyszerű lépésekkel kísért énekes népi gyermekjáték előadása. Rövid mesék,
mondókák,
gyermekjátékok,
történetek dramatizálása, a szereplők és a
népszokások, dramatizált mesék.
főszereplő megkülönböztetése.
Történetek feldolgozása a báb és a dráma
Improvizációs
eszközeivel.
többféle kommunikációs helyzetben.
játékok
tanári
irányítással,
MEMORITER
Versek, találós kérdés, népi gyermekjáték elmondása könyv nélkül, szöveghűen, a tanult mondatfonetikai eszközök alkalmazásával. A szöveg nehézségi fokát és mennyiségét a tanulócsoport teherbíró képessége határozza meg.
A KÖVETKEZŐ TANÉVI FEJLESZTÉS FELTÉTELEI
Egyszerű szóbeli és írásos közlések megértése. Kérdésekre értelmes, rövid válaszok adása. A mindennapi kommunikáció alapformáinak alkalmazása a szokás szintjén: köszönés, bemutatkozás, megszólítás, kérdezés, kérés, köszönetnyilvánítás, köszöntés. Pontosságra törekvő folyamatos olvasás. Az olvasmány tartalmának elmondása kérdések segítségével. Rövid szövegekből információk kiemelése, a leírt események helyes sorrendjének felismerése. Önállóan alkotott mondatok /tartalmi/ összekapcsolása. Az ábécé használata feladatmegoldáshoz. A hangok hosszúságának helyes jelölése begyakorolt szókészlet körében. A kiejtéssel megegyezően írt rövid szavak biztos helyesírása. A j hang biztos jelölése kb.20 - a tanulók által gyakran használt - szóban. Az elválasztás szabályainak alkalmazása egyszerű szavak írásakor. Mondatkezdés nagybetűvel, mondat szavakra tagolt leírása segítséggel. A tanult mondatzáró írásjelek alkalmazása. Egyszerű mondatok, rövid szöveg írása másolással, tartalmi és helyesírási előkészítés után tollbamondásra és emlékezetből. Hibajavítás tanítói irányítással.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
19
3. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 8 óra
FEJLESZTÉSI KÖVETELMÉNYEK -
A beszéd tartalmának, hangzásának, stílusának és kifejező erejének együttes fejlesztése.
-
Az
önkifejezés
iránti
igény
erősítése,
helyes
formáinak,
eszközeinek
megismertetése, különféle módjainak megfigyelése és gyakorlása. -
Az olvasás és az írás képességének eszközszintre emelése, kitartó folyamatjellegű gyakorlásának ösztönzése.
-
A szövegelemzésben való jártasság elmélyítésével az irodalom értékei iránti fogékonyság erősítése.
-
Különböző ismeretfeldolgozási technikák tanulása.
-
Az írástempó fokozása mellett a rendezett íráskép kialakulásának elősegítése.
-
A nyelvi tapasztalatok körének
bővítése.
A nyelvtani fogalomrendszer
megalapozása szófajok körében. -
A
tanulók
önállóságának
információszerzésben,
a
növelése:
a
feladatvégzés
szabályalkalmazásban,
hibajavításban.
HETI ÓRASZÁMOK FELOSZTÁSA
- olvasás:
4 óra
- nyelvtan:
3 óra
- fogalmazás: 1 óra
TÉMAKÖRÖK I.
Beszédkészség, szóbeli szövegek alkotása és megértése
II.
Az olvasás és az írás tanulásának előkészítése
III.
Az olvasás jelrendszerének megtanítása
IV.
Az írás jelrendszerének megtanítása
V.
Olvasás, szövegértés, irodalom
VI.
A tanulási képesség fejlesztése
az
önállóságában,
az
önellenőrzésben
és
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM VII.
20
Társadalmi ismeretek
VIII. Tánc és dráma
Témakörök, tartalmak
Belépő tevékenységformák
Beszédkészség, szóbeli szövegek alkotása
A
szavak,
szószerkezetek
megfelelő
és megértése
kiejtésének gyakorlása az élőbeszédben és a a
fölolvasásban. Helyes beszédlégzés bővülő
mondatfonetikai eszközök kapcsolata. A
mondatok elmondásakor, felolvasásakor. A
szavak és a nem verbális jelek (testbeszéd)
nem verbális eszközök összehangolása a
szerepe
különféle
tartalommal
helyzetben.
A
A
különféle
mondatfajták
és
kommunikációs
szöveg-mondáskor
és
jelentésárnyalata,
értelmezésük mások megnyilatkozásainak
stílusértéke, szerepe a beszédben. Szólások,
értékelésekor. Versek és mesék kifejező
közmondások jelentése.
előadása, kapcsolattartás a hallgatósággal.
szavak
Szókincsbővítés: a szavak
jelentésének,
stílusértékének elemzése szövegben, ezen tapasztalatok, valamint a tanult szólások, közmondások használata az élőbeszédben és a fogalmazásban. Szóbeli szöveg-alkotás különféle
kommunikációs
helyzetekben.
Ismert mese elmondása tömörített és bővített változatban.
Hosszabb
szóbeli
közlések
követése, megértése. Mindennapi élmények, filmélmények,
olvasmányok
tartalmának Részvétel
elmondása, a
rövid
megbeszélése.
tanulócsoportban
folyó
beszélgetésben.
Olvasás,
az
írott
szöveg
megértése,
A szereplők megnevezése, cselekedeteik,
irodalom
érzelmeik, tulajdonságaik megfigyelése, az
Prózai művek és versek a hazai (magyar,
események időrendje, a mű szerkezetének
nemzetiségi és az etnikumok irodalmából) és
fölismerése.
a külföldi nép- és műköltészetből. Mesék,
kapcsolatok
mondák, legendák, történelmi elbeszélések,
tanítói
Lényegkiemelés, fölismerése. segítséggel.
oksági
Vázlatkészítés Szövegekkel,
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
21
valamint a gyerekek mindennapi életéről
problémafelvetésekkel kapcsolatos kérdések
szóló
és
elbeszélések,
klasszikus
és
regényrészletek
kortársszerzőktől.
Versek
válaszok
megfogalmazása.
bevezető, befejező fordulatainak és jellemző
olvasásához kapcsolódó, elemi poétikai és
szókapcsolatainak
verstani ismeretek. Népi játékok, dramatizált
ismétlődő
szövegek,
Néhány
ismeretterjesztő
mindennapi
művek,
kommunikáció
a
szövegei
(meghívó, recept, hirdetés stb.).
Mesék
használata.
motívumainak jellegzetes
Mesék
megfigyelése.
irodalmi
téma
fölismerése az olvasott művekben, például család, iskola, barátság, segítőkészség, szülői szeretet,
hazaszeretet.
Versek
művészi
eszközeinek fölfedezése: ritmus, rím, refrén, hasonlat.
Szövegek:
elbeszélésrészletek
mesék, dramatizálása.
Ismeretterjesztő és mindennapi gyakorlati szövegek értelmezése, információ-kiemelés, a
lényeg
tömör
Tájékozódás
a
megfogalmazása. lakóhely
irodalmi
vonatkozásairól.
Olvasástechnika
Az
olvasás
pontosságának,
A pontos és folyamatos, értő olvasás. A
folyamatosságának fejlesztése beszéd- és
fölolvasás: helyes tagolás és hangsúlyozás.
olvasástechnikai
Értelmező és folyamatolvasás.
olvasás a megértést vizsgáló feladatok
gyakorlatokkal.
Néma
megoldásával. A hosszú mondatok helyes tagolása,
hangsúlyozása
felolvasáskor
mintakövetéssel. Az értelmező (interpretáló) olvasás fejlesztése tanítói és tanulói kérdések segítségével. Hosszabb szövegek (például házi
olvasmányok)
olvasására
való
fölkészülés folyamatolvasással.
Olvasókönyvi szövegminták megfigyelése a
Írásbeli szövegek alkotása Az
írásbeli
alapozása.
A
fogalmazás
képességének
szövegalkotás
műveletei:
szövegforma tartalmi és szövegszerkesztési jellemzőinek
felfedezéséhez.
Címek
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM anyaggyűjtés,
címválasztás,
a
lényeges
22 vizsgálata,
a
jó
cím
ismérveinek
Események
elrendezése
gondolatok kiválasztása, elrendezése. Az
összegyűjtése.
időrend. A szöveg tagolása, a bekezdések.
időrendben. Bevezetés (előzmény, színhely,
Az elbeszélő fogalmazás jellemzői. Az
időpont)
elbeszélés szerkezete: bevezetés, tárgyalás,
tanulság, egyéni vélemény) készítése szóban
befejezés. A párbeszéd szerepe az elbeszélő
és írásban. A fogalmazás koherenciájának
szövegben. Formai jellemzői.
megteremtése tématartással, a mondatok
és
befejezés
(következmény,
kapcsolásával. A fogalmazás témájának megfelelő szavak és kifejezések használata, a
felesleges
ismétlődés
kerülése.
A
párbeszéd beillesztése a történetmondásba. A
fogalmazások
javítása
a
tanult
fogalmazási ismeretek felhasználásával a tanító segítségadása mellett. Íráskép
Lendületfejlesztő
Gazdaságos szövegelrendezés. Az egyéni
olvashatóság
írás
írás
kialakulását segítő, alakítási, kapcsolási
fokozása.
gyakorlatok. Tempógyorsító gyakorlatok: az
alakulásának
lendületének,
segítése.
Az
tempójának
Írásszokások megerősítése.
írás
gyakorlatok.
javítását,
eszközi
az
használatával,
Az
egyéni
a
írás
figyelem
fejlesztésével. Szósorok, mondatok írása másolással, tollbamondás után, emlékezetből és akaratlagos írással. Az egyéni írás alakítása a rendezett, tiszta és olvasható íráskép igényével.
Tanulási képesség fejlesztése
Könyvek keresése szabadpolcon szerző és
Adatok, információk gyűjtésének, célszerű
cím szerint. Szépirodalmi és ismeretterjesztő
elrendezésének
művek témájának megállapítása cím és
Alapismeretek
módjai a
állományrészeiről. csoportjai: ismeretterjesztő
és
könyvtár A
eszközei. tereiről
könyvek
szépirodalmi irodalom,
és
tartalomjegyzék
alapján.
Az
olvasott
tartalmi
könyvek adatainak fölsorolása (író, cím,
művek,
kiadó, a kiadás éve). Célzott keresés
kézikönyvek,
elektronikus információhordozók. A szótárak
kézikönyvekben
vagy
elektronikus
adathordozókon feladathelyzetben.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
23
szerkezeti jellemzői (betűrend, címszó), a
Rövid szóbeli beszámoló ismeretterjesztő
szótárhasználat módja. A lexikon és a szótár
olvasmány
tartalmáról,
önálló
egyező és eltérő vonásai.
csoportos
anyaggyűjtésről.
Az
vagy olvasott
szövegben előforduló ismeretlen szavak értelmezése nyomtatott vagy elektronikus gyermeklexikon, szótár segítségével. Tetszés szerint
választott
helyesírási
szótár
használata tanítói segítséggel.
Ismeretek az anyanyelvről, helyesírás
A felkiáltó, az óhajtó, a felszólító mondat
A felkiáltó, az óhajtó és a felszólító mondat
fölismerése és megnevezése szövegben. A
és mondatvégi írásjelük. Az ige jelentése
mondatvégi írásjelek helyes használata az
(cselekvés, történés, létezés); rokon és
egyszerű mondatok végén.
ellentétes jelentésű igék. Az igeidők és
A
jelentésük.
megnevezése - a fogalom tartalmi jegyei
Az
igealakok
helyesírása
tanult
szófajok
felismerése
és
szótagolással és/vagy szóelemzéssel. Az
alapján - mondatban, szövegben.
igekötő szerepe az ige jelentésében. A
Az igeidők használatának és jelölésének
leggyakoribb igekötők. Az ige és az igekötő
megfigyelése.
kapcsolatának esetei. Az igekötős igék
gyakorlása
beszédben
egybe- és különírásának esetei. A főnév
igekötők
jelentésmódosító
jelentése, fajtái: köznév, tulajdonnév. A
felfedezése. Adott ige mondatba, szövegbe
főnév
tulajdonnevek
helyezése változó igekötőkkel az igekötő
helyesírása. A -ban/-ben -ba/-be rag helyes
jelentésmódosító szerepének elmélyítéséhez.
használata, a -ból/-ből, -ról/-ről, -tól/-től rag
Nyelvhelyességi és helyesírási gyakorlatok
helyesírása. A melléknév. A j hang kétféle
az igekötős igék gyakorlásához.
jelölése
Tulajdonnevek
toldalékolása.
igékben,
melléknevekben.
A
főnevekben,
Helyes és
használatuk írásban.
Az
szerepének
és
köznevek
megkülönböztetése, helyesírásuk gyakorlása. Toldalékos szóalakok és helyes használatuk gyakorlása szóban és írásban. A főnév t ragjának
és
a
múlt
idő
jelének
megkülönböztetése. A melléknevek szerepének felfedezése a nyelvhasználatban.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
24 Alkalmazásuk Helyesírási
stílusgyakorlatokban. gyakorlat:
hosszú
hangok
jelölése a melléknevek végén. A j hang jelölése igékben, főnevekben, melléknevekben.
Versek, legendák, történetek olvasása a
Társadalmi ismeretek A
magyar
nemzet
eseményei,
nagy
például
történelmi honfoglalás,
nemzeti
múlt
illusztrálása,
Ünnepeink: ünnepek.
A
magyar
eseményeiről.
Az
olvasottak, látottak reprodukálása szóban,
államalapítás, Mátyás kora, a török idők. családi,
nagy
csoportos
megjelenítése
vallási,
nemzeti
szituációs játékkal. Műsorok összeállítása
nemzet
jelképei.
nemzeti ünnepeink-re. Szóbeli beszámoló családi
Nemzeti emlékhelyeink.
ünnepekről.
jelképeinkről.
A
Beszámoló Szózat
értelmezése.
Tájékozódás
hagyományos
ünnepi
nemzeti
szövegének a
lakóhely
népszokásairól,
irodalmi, történelmi emlékhelyeiről.
Tánc és dráma
Ritmikus
Ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatokkal
összekapcsolt gyakorlatok: gyermekversek
kombinált
előadása ritmus- és mozgásváltással. Játék
koncentrációs
memóriagyakorlatok. Történetek eszköztárával,
Fantáziajátékok.
földolgozása bábjátékkal.
elbeszélések, népszokások.
és
a
dráma
Dramatizált
mozgással
elképzelt
és
szöveggel
tárgyakkal;
tárgyfelidéző
gesztusok,
elképzelt
személyek
megjelenítése.
Csoportos
improvizációs
játékok;
rögtönzések
megbeszélése.
alapszintű
Népszokások,
elemző
történetek
dramatizált megjelenítése.
MEMORITER
Vörösmarty Mihály: Szózat című versének két versszaka, szabadon választott versek, szólások, közmondások, verses mese, rövid mese vagy meserészlet - elmondása a tartalmat
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
25
kifejező előadásban. Az előző fejlesztési szakaszhoz /tanévhez/ képest emelkedő mennyiségi igénnyel - a tanulócsoport terhelhetőségét figyelembe véve.
A KÖVETKEZŐ TANÉVI FEJLESZTÉS FELTÉTELEI Egyszerű szerkezetű mesék, elbeszélések tartalmának megértése, eseményeinek elmondása összefüggő
mondatokkal,
a
tartalmat
jól
követő
előadásban.
A
tankönyvek
feladatszövegeinek, a tanító utasításainak, magyarázatainak megértése. Fél oldal terjedelmű, ismert témájú szépirodalmi és ismeretterjesztő olvasmány önálló néma olvasása, a szöveg lényegének megértése, megfogalmazása. A szöveghez kapcsolódó feladatok megoldása. Gyakorlottság a szövegek értelmezésben, az összefüggések felismerésében. Feldolgozott szövegek pontos, folyamatos felolvasása felkészülés után. A Szózat két versszakának elmondása fejből, tiszteletadással. Öt-hatmondatos, értelmes elbeszélő szöveg fogalmazása írásban ismert témáról. Egyéni, jól olvasható, lendületes írás, rendezett, tiszta füzetvezetés. Az önálló írásbeli munkák önellenőrzése, javítása tanítói segítséggel. Igék, főnevek, melléknevek jelentésbeli különbségének fölismerése, szófajuk megnevezése. A tanult helyesírási és nyelvhelyességi szabályok alkalmazása begyakorolt esetekben. A j hang helyes jelölése újabb 20-25 szóban. Részvétel a közös drámajátékokban, illetve a készségfejlesztő drámás gyakorlatokban és a produkciók megbeszélésében.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
26
4. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 7 óra
FEJLESZTÉSI KÖVETELMÉNYEK -
A beszéd és beszédértés képességének továbbfejlesztése, különös tekintettel a pontosságra, a folyamatosságra és a kifejező erőre, valamint a szókincs intenzív gyarapítására.
-
A különböző nyelvi tevékenységekben az elmélyültség és a kitartás fokozása.
-
Az irodalomolvasás folyamatában a mélyebb tartalmi rétegekbe hatoló elemzés útján az értő olvasás továbbfejlesztése, és az olvasás iránt alakuló pozitív viszony megerősítése.
-
A szövegalkotás képességének kiterjesztése többféle szövegformára
-
Az elsajátított anyanyelvi ismeretek rendszerbe szervezése, megerősítése és működőképességének fokozása.
-
Alapvető készségek (olvasás, írás, helyesírás) biztonságának, automatizmusának megszilárdítása. A megismert nyelvi eszközök, nyelvhelyességi és helyesírási szabályok felhasználására ösztönzés az írásbeli és a szóbeli nyelvhasználatban.
-
Az önálló tanulás technikai ismereteinek bővítése, az egyéni tanulási stílus alakulásának támogatása.
HETI ÓRASZÁMOK FELOSZTÁSA
- olvasás:
4 óra
- nyelvtan:
2 óra
- fogalmazás:
1 óra
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
27
Témakörök, tartalmak
Belépő tevékenységformák
Beszédkészség, szóbeli szövegek alkotása és
Az élőbeszéd és a fölolvasás értelemszerű
megértése
tagolása
A
szövegjelentés
szövegfonetikai
kifejezése
eszközökkel.
mondat A
és
szöveg
helyes
szünetekkel, megfelelő
a
beszédlégzéssel,
szöveg
tempó,
jelentésének
hangerő
és
gyakorlása.
dallam
jelentésének megfelelő helyes dallam és nem
alkalmazásának
Különféle
verbális eszközök (testbeszéd) használata.
beszédhelyzetekben
Párbeszéd a mindennapi élethelyzetekben.
kommunikációs szerephez és a partnerhez,
Vita
a nem verbális eszközök összehangolása a
alkalmazkodás
a
beszédhelyzettel. Az aktív és passzív szókincs folyamatos gyarapítása különféle szövegekből, más tantárgyakban előforduló szakkifejezések-kel,
ritkábban
használt
szavakkal. Hiányos mondatok kiegészítése a szövegkörnyezetbe illő rokon értelmű szóval,
kifejezéssel.
szókapcsolatok
Állandó
gyűjtése.
tanulócsoportban
folyó
Részvétel
a
beszélgetésben,
vitában. Olvasmányok
reprodukálása
szóban
tömörítéssel, nézőpontváltással. Narráció. A tanító vagy a társak hosszabb közléseinek követése. Ezek lényegéről emlékeztető jegyzetek készítése.
Olvasás, az írott szövegek megértése,
Néhány adat gyűjtése az olvasott művek
irodalom
szerzőjéről.
Szövegelemző
Prózai és verses népköltészeti alkotások a
bővítése:
szerkezet,
magyar, a nemzetiségi és a hazai etnikumok
következtetések,
népköltészetéből:
mondák,
tömörítés,
bővítés.
játékok,
alkotások
összehasonlítása.
legendák,
népmesék,
népdalok,
népi
műveletek tér
kulcsszavak Azonos
idő,
kiemelése, témájú Egyszerű
népszokások. Irodalmi mesék. Tündérmese,
szövegek vázlatának elkészítése tanítói
állatmese, tréfás-és láncmese. A mesék
segítséggel. Érzelmek, emberi kapcsolatok
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM szerkezeti
és
nyelvi
28
jellemzői,
fölismerése, értékelése a művekben. Több
mesemotívumok. A népdalok jellegzetes
szempont figyelembevétele a szereplők
témái. Elbeszélések, regényrészletek, versek a
viselkedésének
klasszikus és a kortárs magyar irodalomból.
Véleményalkotás.
Egyszerű szerkezetű gyermekregény. Az
előkészítése
irodalmi szöveg művészi eszközei: néhány
elolvasása és megbeszélése közösen. Az
alakzat; a megszemélyesítés; ritmus, rím,
önállóan
refrén.
kapcsolatos olvasmányélmény megosztása
Kritikai és kreatív olvasás.
a társakkal. Művészi eszközök fölismerése
megfigyelésekor. A
házi
olvasmány
folyamatolvasással,
megismert
ifjúsági
otthoni
regénnyel
lírai és elbeszélő művekben. Az ismétlés funkciójának
megfigyelése.
Nyelvi
érdekességek, művészi eszközök gyűjtése szövegből.
A
népköltészetről
műköltészetről
tanultak
és
a
összefoglaló
rendszerezése.
A kifejező hangos olvasás gyakorlása és a
Olvasástechnika Mondat-és
szövegfonetikai
eszközök.
A szövegben rejlő érzelmek kifejezése mondat-
kifejező olvasás előkészítése olvasástechnikai és szövegfonetikai eszközök alkalmazásával. gyakorlatokkal.
Párbeszédek és közbeékelődések elkülönítése fölolvasáskor mintakövetéssel.
Írásbeli szövegek alkotása
Hirdetés, értesítés, meghívó megfogalmazása
Tájékoztató szövegek: hirdetés, értesítés. A a címzett személyének figyelembevételével. leírás, tartalmi, szerkezeti jellemzői, nyelvi Rövid üzenetek fogalmazása (SMS, e-mail). eszközei, a bemutatás sorrendje. A leírás Elbeszélő fogalmazás kiegészítése párbeszéd szemléletessége.
Az
üdvözlet
tartalmi és formai jellemzői.
írásának írásával. A leírás megfigyelése irodalmi példákon. egyszerű
Szemléletes tárgyról,
leírás
készítése
növényről,
állatról,
emberről. Figyelem a bemutatás sorrendjére és
a
nyelvi
Levelezőlap
eszközök
írása
alkalmazására.
különféle
alkalmakra
választott partnernek. A levelezőlap címzése.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
29 Az írásbeli munkák önellenőrzése és javítása a tanító irányításával.
Íráskép
Olvasható,
tetszetős
Eszközszintű egyéni írás. Írás sima lapon.
füzetvezetés.
Az
fogalmazás,
ábra,
és
írott
rendezett
szöveg
(vázlat,
feliratozás,
táblázat)
célszerű elrendezése a lapon (lapszélek, betűés sortávolság megtartásával). Olvasónapló vezetése.
Ismeretek az anyanyelvről, helyesírás
A tanult szófajok fölismerése a szövegben
A szófajokról tanult ismeretek összefoglalása
és megnevezésük konkrét példákban. A
és kibővítése: az igei személyragok és a
toldalékos
igealakok
személyes névmás; a tulajdonnév újabb
gyakorlása.
A
csoportjai
címek,
kifejezése. A tanuló környezetében és
intézmények neve, márkanév); a főnév -val,-
olvasmányaiban előforduló tulajdonnevek
vel ragos alakja; a melléknév fokozása. A
fajtáinak
névelő és a névutó. A számnév és fajtái, a
gyakorlása, helyes alkalmazásuk az írásos
határozatlan számnév fokozása. A keltezés.
nyelvhasználatban. A főnév ragos alakjának
(földrajzi
nevek,
jövő
helyesírásának idő
felismerése,
változatos
helyesírásuk
fölismerése szövegben, a –val, -vel ragos főnevek
helyesírásának
egyszerűbb
esetekben.
szerepének
felismerése
gyakorlása A
az
névutók a
nyelvi
kifejezésben, helyesírásuk, a leggyakoribb névutók
ismerete.
határozatlan
A
határozott
névelő
és
szerepének
megkülönböztetése és helyes használatuk. A
tanult
hagyományos
írásmódú
személynevek biztos helyesírása, a lakóhely földrajzi neveinek helyes lejegyzése. A melléknév
fokozott
alakjainak,
helyes
leírása. A határozott és a határozatlan számnév fölismerése, a számoknak betűvel való leírása és a keltezés írása. Az lyos
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
30 szavak körének bővítése. A toldalékos szóalakok
helyesírásának
gyakorlása
a
tanult szófajok körében. Társadalmi ismeretek
Történetek olvasása a magyarság múltjának
A magyar nemzet nagy történelmi eseményei:
nevezetes
Rákóczi kora és alakja, nagy államférfiak,
személyiségeiről,
művészek, tudósok, felfedezők, utazók a
életmódjáról
az
egyes
korokban.
XIX. és a XX. századból.
Példaképek
kiemelkedő
tetteinek,
eseményeiről,
kiemelkedő
tetteiről,
az
emberek
jellemvonásainak megfigyelése, értékelése. Tájékozódás a történelmi időben: évszázad, évezred elképzelése. A régió, a lakóhely történelmi,
irodalmi
emlékeiről
adatok
gyűjtése,
rendezése,
felhasználása
beszámoló
elkészítéséhez
a
térkihasználó
gyakorlatok;
szerzett
ismeretekről.
Tánc és dráma
Térkitöltő,
Ritmus-, mozgás- és beszédgyakorlatok -
játékos,
kombinált
összekapcsolt ritmikus gyakorlatok. Játék
koncentrációs
memóriagyakorlatok.
és
Fantáziajátékok.
mozgással
elképzelt
és
és
szöveggel
valóságos
Egyszerűbb drámai konvenciók megismerése.
megjelenítésével.
A színházi formanyelv alapjai. Történetek
kiscsoportos játék; állóképek. A szerkezet
földolgozása a dráma eszköztárával. Színházi,
érzékelése (jelenet, felvonás), a kezdet és a
bábszínházi előadás megtekintése.
vég
fölismerése
Egész
helyzetek
csoportos
térbeli
és
és
időbeli
struktúrákban; a színházi előadás formai elemei (díszlet, berendezés, jelmez, kellék, fény-
és
hanghatások).
Csoportos
improvizációs játékok, közös dramatizálás a tanult
konvenciók
Rögtönzések
és
a
alkalmazásával. látott
alapszintű elemző megbeszélése.
előadások
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
31
MEMORITER Népdalok, népmesék elmondása; Kölcsey Ferenc Himnusz című versének két versszaka; Petőfi Sándor Nemzeti dal című verse. Szabadon választott költemények, prózai szövegrészletek az előző tanévhez képest emelkedő minőségi (pontosság, értelmezés, kifejező erő, kapcsolat a hallgatósággal) és mennyiségi igénnyel, differenciáltan, a tanulók terhelhetőségét figyelembe véve.
A TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI
Érthető, folyamatos beszéd a mindennapi kommunikációban. Beszédfolyamatok követése, magyarázatok, feladatszövegek lényegének pontos megértése. A tanult udvarias nyelvi fordulatok használata mindennapi beszédhelyzetekben. Megfigyelési tapasztalatok, önálló kutatások, feladatteljesítési eredmények, személyes élmények értelmes megfogalmazása szóban és írásban a tanult szövegalkotási követelmények figyelembevételével. Olvasmányok tartalmának narratív előadása tématartással. Előzetes fölkészülés után ismert témájú szöveg folyamatos, a tartalmat kifejező fölolvasása. Önállóan megismert - életkorhoz illő - szöveg néma olvasása, lényegének megértése és megfogalmazása. A szöveg információinak pontos kiemelése, egyszerű összefüggéseinek felismerése. Az olvasás útján szerzett információk felhasználása új feladathelyzetben. Gyakorlottság a tanító irányításával a szöveg mélyebb tartalmi rétegeinek megértésében, erkölcsi, esztétikai értékek felismerésében. A Himnusz két versszakának és Petőfi Sándor Csatadal című versének elmondása fejből, pontos szövegmondással. Rendezett, olvasható, a tanulás eszközeként használt írás. A mondatfajták és a tanult szófajok biztonságos megkülönböztetése szövegben, megnevezésük. A szótő és a toldalékok megkülönböztetése legalább az egyalakú szótövek esetében. Biztos helyesírás az iskolai munkafüzetek és feladatlapok begyakorolt szó- és szöveganyagának körében. Újabb 20-25 szóban a j hang helyes jelölése. A tanítói javítással vagy tanulói önellenőrzéssel feltárt helyesírási hibák kijavítása. A könyvek önálló keresése a könyvtárban. A könyvek tartalomjegyzékének használata. Könyvek és egyéb információhordozók felhasználása segítségadással tanulási feladatokhoz. Részvétel a csoportos történetalkotásban, az improvizációkban és a produkciókat elemző megbeszélésekben.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
32
SZEMPONTOK A TANULÓK TELJESÍTMÉNYÉNEK ÉRTÉKELÉSÉHEZ
Beszédkészség, szóbeli szövegek alkotása és megértése: - A beszéd hangzása - a beszéd érthetősége, az artikuláció tisztasága, - a hangkapcsolatok helyes kiejtése, az időtartam érzékeltetése, - a levegővel való gazdálkodás kialakultsága, - a magyar nyelv sajátosságainak megfelelő hanglejtés, - a hangerő és a beszédhelyzet összhangja, - a mondat és szövegfonetikai eszközök használatának tudatossága. - A szövegalkotás minősége - a szókincs terjedelme, pontos használata, - a gondolatok kifejezésének értelmessége, - a szövegalkotás koherenciája, tématartás, - a gondolatközlés fegyelmezettsége. - A szóbeli közlések megértése - a beszédfolyamat követésének tartóssága, - a megértés pontossága, - a kérdésfeltevések és válaszadások lényegre irányultsága. - Kommunikációs szokások - a beszélőre irányuló figyelem fejlettsége, - a beszélgetésbe, vitába, megbeszélésbe való bekapcsolódás szabályainak ismerete és alkalmazási szintje, - a tanult nyelvi fordulatok szituációnak megfelelő használata. Olvasás, szövegértés, irodalom - Hangos olvasás - betűismeret, az olvasás pontossága, folyamatossága, - az olvasás kifejező ereje. - Szövegértés - a néma olvasás eszközi használata a szöveg megértéséhez, - az elsődleges megértés pontossága, - az olvasottak elképzelése,
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
33
- a tanult szövegelemző műveletek (pl. információ-kiemelés, összefüggések felismerése, következtetés, értelmezés) alkalmazási szintje, a mélyebb tartalmi megértés fejlettsége, - a saját olvasat és vélemény megfogalmazásának igénye és minősége, - az olvasottak lényegének felismerése, - a szövegtartalom követésének tartóssága, - a szöveg esztétikai értékeinek felfedezése. - Irodalom - az olvasás iránti igény és érdeklődés, - az olvasmányélmények megosztásának motiváltsága, - reflektálás az olvasottakra. Írásbeli szövegalkotás - a szöveg nyelvi megformáltságának minősége (értelmesség, stílus), - szövegkoherencia, - tématartás, a kifejtés rendszeressége, - a szöveg tagoltsága, - a szövegformához illő nyelvi eszközök alkalmazása, - a szövegírás helyessége. Íráskép - olvashatóság, - az íráskép rendezettsége - a szövegelrendezés célszerűsége. Tanulási képesség - az információs források ismerete és a használatukban való jártasság, - gyakorlottság az információk gyűjtésében, csoportosításában és felhasználásában, - probléma felismerés, a megoldási terv készítésének szintje, -- szóbeli és írásbeli beszámolók tartalma (tömörítő, illetve bővítő kifejtés), nyelvi megformáltsága, - a tanulási szokások fejlettsége, - a memoriterek rögzítésének és felidézésének módszereiben való jártasság, - az önellenőrzés és a hibajavítás alkalmazási szintje. Ismeretek az anyanyelvről - a tanult nyelvtani ismeretek pontossága, megbízhatósága, - az ismeretek alkalmazásának szintje (ráismerés, megnevezés, alkalmazás),
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM -
a
helyesírási
és
nyelvhelyességi
34 szabályok
alkalmazásának
automatizáltsága. Tánc és dráma - a közös gyakorlatokban való részvétel, aktivitás, - a tanult nyelvi kifejezőeszközök felhasználásának szintje, - a produkciók elemzésében való részvétel és tudatosság.
biztonsága,
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANESZKÖZÖK 1. ÉVFOLYAM tankönyv, feladatlapok, betű- és szókártya (tanulói és tanítói), betűsín, hívóképek, kis és nagy ábécés tábla, vázolólapok, tárgyképek, eseményképek, gyermeklexikon, könyvek, iskolai könyvtár, tanítói kézikönyv, dia- és videofilmek, hangszalagok, hanglemezek, írásvetítő, lemezjátszó, magnó. 2. ÉVFOLYAM tankönyvek, feladatlapok, kis és nagy ábécés tábla, tanítói betű- és szókártya gyermeklexikon, Helyesírási szótár, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyvek, iskolai könyvtár, tanítói kézikönyvek, dia- és videofilmek, hangszalagok, hanglemezek, írásvetítő, lemezjátszó, magnetofon. 3. ÉVFOLYAM tankönyv, feladatlapok, olvasónapló, kis és nagy ábécés tábla, eseményképek, Értelmező kéziszótár, lexikonok, enciklopédiák, antológiák, Helyesírási szótár, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyvek, ifjúsági regények, iskolai könyvtár, tanítói kézikönyvek, dia- és videofilmek, hangszalagok, hanglemezek, írásvetítő, lemezjátszó, magnetofon, történelmi képsorozat. 4. ÉVFOLYAM tankönyvek, feladatlapok, olvasónapló, munkafüzet, Értelmező kéziszótár, lexikonok, enciklopédiák, antológiák, Helyesírási szótár, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyvek, ifjúsági regények, iskolai könyvtár, tanítói, tanári kézikönyvek, dia- és videofilmek, hangszalagok, hanglemezek, írásvetítő, lemezjátszó, magnetofon, történelmi képsorozat, verses kötetek, kötelező olvasmányok, írói arcképek, eseményképek, nyelvtani táblázatok.
35