Közel az Istenhez, közel az emberhez

SÚLYPONT: PASSAUI LELKIPÁSZTORI MUNKATERV Melyik egyházmegye vezetését ne foglalkoztatná a korszerű lelkipásztorkodás kérdése? A német Passaui Egyházmegye püspöke, Franz Xaver Eder, úgy döntött, hogy az egyházmegye papjaival és híveivel közösen dolgoznak ki egy lelkipásztor munkatervet, amelynek elkészítésben valóban több ezren vettek részt. Szerkesztőségünk két részben közli a terjedelmes és figyelemre méltó dokumentumot, amelynek egyetlen nagy hiányossága van: nem ültették át a gyakorlatba. Az egyházmegye újonnan kinevezett püspöke ugyanis gyakorlatilag hatályon kívül helyezte az elődje által jóváhagyott munkatervet. Pedig így is lehetne! A szerk.

Közel az Istenhez, közel az emberhez Lelkipásztori munkaterv 2000. Tartalom Bevezetés 1. rész: Isten és ember közelében Isten közelében 1. projekt: Isten titkában lakozva 2. projekt: Isten nyilvános megvallása Közel az emberhez 3. projekt: Otthont adni 4. projekt: Szeretetben szolgálni 5. projekt: Legyen időnk! 2. rész : Személyek támogatása, struktúrák kiépítése Személyek ösztönzése, támogatása 6. projekt: Tiszteletbeli alkalmazottak támogatása 7. projekt: Főállásúak képzése és pallérozása Struktúrák kiépítése 8. projekt: A lelkipásztorkodás struktúráinak továbbfejlesztése 9. projekt: Jelenlét a politikában és a kultúrában! A célkitűzések megvalósítása és a megvalósításban való részvétel Ajánlás

Bevezetés A Passaui Püspökségben, mindenféle egyházi és társadalmi változás mellett is, sokszínű életnek lehetünk tanúi. Mindama tevékenység, amely a papok és az egyház elkötelezett tagjai, asszonyok és férfiak, főfoglalkozásúak és társadalmi munkát végzők révén az egyházközségekben, a szerzetesrendekben, a felnőttek és fiatalok közösségeiben zajlik, becses az egyháznak a tartomány életében játszott szerepe szempontjából. Ilyenformán Passauban a katolikus egyház például óvodákban és iskolákban, a szentségek ünnepein és a szeretetszolgálat során hirdeti az evangéliumot. A keresztényi élet szempontjából az egyházközségek alapvető szerepet töltenek be. Ezen elevenség egyik jele, hogy a püspökség további tervszerű fejlesztésre szánja el magát. Az új évezred küszöbén a passaui egyházmegye közöség építés útjára lépett. Ezzel a II. Vatikáni zsinat ama törekvését követi, hogy vizsgálja, 2006/6

és az evangélium fényénél értelmezi az idők jeleit (Gaudium et spes 4). E zsinat szellemében a Passaui Püspökség már 1977-ben maga kidolgozta a „Tanítványi közösség felé” című Lelkipásztori munkatervet. Céljai közül számosat sikerült megvalósítani, így például: • A községek élete és tevékenysége megerősödött; különösen a laikusokat – nőket és férfiakat egyaránt – sikerült fokozottabb mértékben bevonni a munkába. • Sok mindent tettünk annak érdekében, hogy erősítsük az egyház tagjainak személyes hitét és lelki elhivatottságát; e tekintetben „a közösségi hit” című alaptanfolyam fontos eseménnyé lett egyházközségünkben. • Felállítottunk egy községi tanácsadó szervet, mely hasznos segítséget nyújt a püspökségünkhöz tartozó egyházközségeknek és létesítményeknek. • Főállású és tiszteletbeli munkatársakat támogattunk, kísértünk figyelemmel, és segítettünk az egyház számára végzett tevékenységükben. A igeliturgia jól képzett vezetői az utóbbi években sokrétű tehetségükkel szerves részévé lettek püspökségünknek. Húsz év múltán, 1997 őszén indítottam útjára Passau püspökeként a „Lelkipásztori továbbképzés” folyamatát, melynek az volt a feladata, hogy a lelkészi tevékenység olyan vezérfonala legyen püspökségünkben, melynek megalkotásában lehetőleg minél többen vesznek részt. Több mint 7000 ember haladt velünk püspökségünkből ezen az úton, és adta értésünkre számos templomi beszélgetés és tanácskozás során, mennyire a maguk ügyének érzik „egyházukat”, mennyire közös tulajdonuknak tudják azt. A sok tanácskozás eredménye ez a Lelkipásztori munkaterv. A Passaui Püspökség számára e tervezet fog a következő évek útmutató előírásaként szolgálni. A Lelkipásztori munkaterv az eszménykép és a projektek metszéspontjában helyezkedik el: a minta vagy előkép rögzíti az egyházi tevékenység céljait az egyházmegyén belül. A projektek a megadott irányba tett ellenőrzött lépéseket jelentik. Olyan korlátozott célkitűzések ezek, melyek meghatározott idő alatt ellenőrizhető eredményekhez vezetnek. A projektek gyakorlatba való átültetéséhez rendelkezésre bocsátják a szükséges személyi és pénzügyi eszközöket. 3

SÚLYPONT: PASSAUI LELKIPÁSZTORI MUNKATERV A Lelkipásztori munkatervben csak nagy vonalakban vázoljuk fel a tervezett intézkedéseket. Pontosabb leírásukra a projektcsoportok megvalósításakor kerül sor. Ezeknél figyelembe veszik a tanácskozások és a templomi beszélgetések alkalmával kapott számos javaslatot és ötletet, melyek e tervezet létrejöttéhez vezettek. A passaui egyház fejlesztése során épít az Isten népéhez tartozó nők és férfiak talentumaira. A nőknek ugyanolyan megbecsülés jut, mint a férfiaknak. Az egyházi hivatallal való együttes munkálkodás során sok keresztény éveken keresztül vett részt az egyház életében, és tapasztalta meg ezalatt, hogy az egyház: ők maguk. Ezért a beleszólás joga és a részvétel tartósan meghatározza majd a lelkipásztorkodás formáját. Ezen alapelvek nélkül a Lelkipásztori munkatervet sem lehet megvalósítani. Mivel a munkatervet egyes körülhatárolt projektekben valósítják meg, így az nem tud és nem is akar az egyházmegye valamennyi lelkipásztori létesítményének és tevékenységének felsorolása lenni. Sokkal inkább abban bízik, hogy céljainak elérése érdekében lehetőleg minél több létesítmény és csoport dolgozik együtt. A Lelkipásztori munkaterv Passau helyi egyházának felelősségi körére korlátozódik. Mindazt, amit a püspökségben egyetemes egyházi okokból eredően nem lehet megváltoztatni, külön gyűjtöttük össze, hogy megfelelő módon tárgyalják meg a püspökök a legfelsőbb egyházi vezetéssel. Sokan neveztek meg olyan témákat, melyek aggodalommal töltik el őket, s melyek az utóbbi években erőteljes visszhangra találtak a társadalmi nyilvánosságban: a paphiány és a vele összefüggő papi cölibátus, a nők kizárása diakónusi vagy a papi tevékenységből, az egyházon belüli demokratizálási folyamat nem kielégítő mértéke, a válás és az újranősülés kérdéseivel szembeni beállítódás, valamint olyan nemi erkölcs hirdetése, mely nem felel meg a modern ember sajátosságainak. Valahányszor mód volt arra, hogy az egyház általunk örökölt formái okozta szenvedésből fakadó erőt a passaui egyházmegye számára hasznos előrevivő energiává alakítsuk át, megtettük ezt ebben a Lelkipásztori munkatervben. Az egyetemes egyházban végbemenő változások sok türelmet követlenek meg a helyi egyházak részéről. Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy a passaui Lelkipásztori munkaterv 2000. című dokumentumban csakis olyan témák szerepelnek, melyek ama fejlesztésekre összpontosítanak, amelyeket a Passaui Püspökségben meg lehet valósítani. A katolikus egyház nem az egyedüli közösség, mely a maga területén az evangéliumról tanúbizonyságot tesz. Mindenekelőtt az evangélikus-lutheránus egyházzal vannak régóta sokrétű kapcsolataink. Ugyanakkor közel érezzük magunkat ama vallási közösségekhez, amelyek az egy Istent hiszik, rajtuk kívül pedig sok olyanhoz, kik – függetlenül attól, hogy tudják-e vagy sem – Isten titkát az élet titkaként keresik. Az ökumenizmus mindinkább az egész egyházi élet alapvető szívügyévé válik. 2000 pünkösdjének ünnepével kezdetét veszi egyházmegyénk jelmondatának: „Közel Istenhez, közel az emberhez” gyakorlatba való átültetése. A passaui Lelkipásztori munkaterv 2000. Isten népének részvételén, tanácsainak és tanácskozó grémiumainak jóváhagyásán, valamint a püspökség vezetésén nyugszik. A 4

Lelkipásztori munkatervnek a szentévnek nyilvánított 2000. évben való ünnepélyes hatályba léptetésével az egész egyházmegye ama küldetést kapta, hogy mind befelé, mind kifelé az Istenhez és az emberhez való közelségről tanúskodjék, és nagy igyekezettel tovább munkálkodjék azon. Máriának, az egyház édesanyjának tanácsa számunkra is érvényes: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5) Jézus, az egyház ura áldja meg célkitűzéseinket lelkének erejével! Dr. Franz Xaver Eder, Passau püspöke

1. rész Isten és ember közelében Egy írástudó is hallgatta a vitát. Amikor látta, milyen találóan megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael: Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második így szól: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs.” Az írástudó helyeselte: „Valóban jól mondtad, Mester, hogy Ő az egyetlen (Isten), és hogy rajta kívül nincs más. Meg hogy Őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, felebarátunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy bármi más áldozatnál” Jézus az okos beszéd hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze az Isten országától” – mondta neki. (Mk 12,28-34) A keresztény hit középpontjában a szeretet áll. Aki hagyja, hogy szeresse az Isten, és viszonozza ezt a szeretetet, közelebb kerül Isten országához. Ez megváltoztatja az illető embert, ezzel viszont az egész kozmoszt is. Csak e szeretetben lesz a természetből Isten teremtése, és csak így lesz a világból az egyetemes szolidaritás helye. Ezért az egyes keresztényeket, valamint az egyházat mint egészet is a szeretet mércéjén kell megítélni. Az egyház egész tevékenysége a szeretet szolgálatában áll. E szeretetet nem lehet határok közé szorítani. A szeretet a békéért viselt egyetemes („katolikus”) felelősséggé lesz, amely az igazságosságból és a teremtéssel való gondos bánásmód követelményéből fakad. Az egyház Isten ember iránti szeretetét és az isteni teremtést szolgálja. E szeretetében az egyház egészen közel jár Isten titkához, ugyanakkor pedig közel van az emberhez, akinek örömében és reménységében, gyászában és félelmében osztozik. „Közel Istenhez, közel az emberhez” tehát azon eszménykép, mely a passaui egyházat cselekedeteiben vezeti, és amelyhez képest megítélhető. Így teljesül be Jézus Miatyánk-béli könyörgése: „Jöjjön el a Te országod”. Minden nagy értékű dolognak szüksége van valamilyen tartóedényre, minden drágakőnek valamely foglalatra. Ilyenformán ama egyháznak, amely Istenhez és emberhez 2006/6

SÚLYPONT: PASSAUI LELKIPÁSZTORI MUNKATERV közeli kíván lenni, olyan személyekre van szüksége, akik megfelelő struktúrákban képesek megtestesíteni az Istenhez és emberhez való közelséget. Mindebből az adódik, hogy a passaui Lelkipásztori munkaterv 2000. két részre tagolódik: Istenhez és emberhez való közelség, valamint személyek és struktúrák.

szavait kell elfogadnunk, hanem azokat is, amelyek szigorúan szólnak, és éltünk megváltoztatását követelik tőlünk. Az egyháznak ezért olyan kipróbált hívő emberekre van szüksége, kik melléje állnak annak, akik meg akarják vizsgálni életüket, hogy nyomára bukkanjanak Istennek saját életükben, a másokkal való együttélésben, valamint a teremtésben. Az egyháznak olyan hellyé kell lennie, mely nyitva tartja az eget az emberek számára. (Vö: ApCsel 7,56)

Közel az Istenhez Sokan évtizedekig úgy gondolták, hogy a modern ember Isten nélkül is elboldogul. Úgy vélték, a vallás el fog tűnni, a keresztény hit el fog illanni. Isten egyre inkább feledésbe merült, az egyház pedig egyre idegenebbé lett az emberek számára. Isten eltűnése ürességet hagy maga után. Az így keletkező vákuumba új üdvtanok és vallási mozgalmak nyomulnak. Ez az állapot megrázza és nyomasztja az egyházat, amely szenved társadalmi

Közel Istenhez – az ima csöndjében jelentőségének és vallási tekintélyének elvesztésétől. Ugyanakkor vannak olyanok, akik veszteségként élik meg az egyházi életről való lemondást. Ők szeretnék, ha legalább gyermekeiknek részük lehetne alapvető értékekben, és otthonra lelhetnének a vallásosságban. Az istenfeledéssel párhuzamosan egyre nő az Isten iránti éhség: nő továbbá az éhség az evangélium iránt, egy nyitott egyházzal való találkozás iránt. Sok ember hordoz magában rejtett vágyakozást Isten titka iránt. A Passauban az egyház a maga területén kérdezett rá az emberekben rejlő spirituális éhségre. Sokan azok közül, akik részt vettek ebben a párbeszédben, azt várták el az egyháztól, hogy ismét „az evangéliumot tegye az első helyre”. Ha életünk középpontjában Isten áll, akkor van jövőnk. Ezért aztán az egyház életében „több teret kell adni Istennek”. Az egyházban olyan közösséget szerettek volna látni, mely az eleven Istent keresi. „Első kézből való istenélmény” iránt mutatkozott érdeklődés. Az egyházra akkor van szükség, amikor kereső emberek meg szeretnék érteni az Ó- és Újtestamentum Szentírását, és eközben megtapasztalják, hogy egy váratlan Istennel való találkozásra kell felkészülniük, aki nem illeszkedik a mi kívánságainkhoz. Az olyan egyház, amelyik küzd Isten igéjéért, arra lesz figyelmes, hogy Jézusnak nem csupán a vigasztaló 2006/6

1. projekt: Isten titkában lakozva Értékelés A modern életet sokan szabadelvűnek és sokszínűnek, ugyanakkor nyugtalannak és hontalannak élik meg. Szeretetre áhítoznak, vágyakoznak egy védett fészek után, egy olyan lak után, ahol teljességgel önmaguk lehetnek. Az egyház magában hordja ezt a vágyakozást, és benne Isten szeretetének nyomát látja. Isten mélységében minden egyes ember titok, amelyet az isteni Lélek érintett, és amely az eleven Isten megtapasztalására sóvárog. Jézus felnyitja erre a szemünket és a maga módján arra hív meg bennünket, hogy Isten titkában lakozzunk (vö. Jn 1,39). Erre áhítozik az a sok ember is, akik a passaui Lelkipásztori munkaterv 2000. kidolgozásában részt vettek. Keresik, miként tapasztalhatják meg Istent: az emberekkel való találkozás során, a teremtés mindennapi csodáiban, a mindennapokban, miként az imában és az egyházi istentiszteleteken. Mindenekelőtt Isten szavára van szükségük és az eucharisztiára, mert ezek az emberre erőteljesen hatnak, és Isten jelenléteként tárják fel az ember mindennapjait. A világot ezzel Isten szándékának megfelelően változtatják át, és az egyház Isten népeként alakul meg: mint „olyan test, melyet mindenkiért adtak oda”, tehát olyan testvéri közösség, mely szolgálatot végez. Az eucharisztia-ünnepnek tehát embert megváltoztató ereje van, amennyiben „isteni” és „élményszerű” is egyben. • Az „isteni” azt jelenti: az istentiszteleteket mély áhitat kell, hogy kísérje, a szent előtt érzett hódolat, spirituális telítettség, nyugalom, hallgatás és eszmélődés, valamint készenlét, hogy úgy adjuk át magunkat Istennek, hogy képes legyen minket, énközpontú és társadalmilag elszigetelt egyeseket „egy testté” változtatni. • „Az élményszerű” viszont azt fejezi ki: a vasárnapi istentiszteleteknek hívogatónak kell lenniük, lehetőleg minél többen vegyenek részt rajtuk, különösen családok, gyermekek és fiatalok. A vasárnapi istentiszteletek szépek, az érzékekhez és a kedélyhez szólnak, ugyanakkor változatosak és vonzóak. Mindenekelőtt életközeliek azáltal, hogy időszerű témákat hoznak szóba. Az általunk elérni kívánt célok Passauban az egyház átfogóan felülvizsgálja ama módot, ahogyan ő maga Isten titkában lakozik. Rákérdez, mi az, amit alkotó módon tehet annak érdekében, hogy a mai idők emberei felfedezzék önnön mélységüket, és eljussanak a hithez. Ennek során az egyház olyan utakon jár, melyeken Isten igéje meghallgatásra talál, szertartásai és szentségei üdvözítővé, ezáltal pedig istenivé és élményszerűvé lesznek. Ehhez az 5

SÚLYPONT: PASSAUI LELKIPÁSZTORI MUNKATERV egyház olyan kompetens személyeket keres és támogat, akik képesek a többieket keresésük során úgy végigkísérni, hogy Isten titka megnyíljék számukra. Intézkedések, melyek elvezetnek minket e célokhoz • Megnyílni Istennek az imádságban – Az imádság új módjai inspirálják és határozzák meg az egész egyházi tevékenységet a Passaui Püspökségben. – Ehhez olyan nyitva álló helyiségekre és időpontokra van szükség, ahol és amikor az imádság van az első helyen, ahol egyszerűen hallgatók lehetünk, vagy együtt imádkozhatunk, valamint olyan tapasztalt személyekre, akik otthonosak az imádkozás kultúrájában. – Hasznosítjuk a fiatalok, valamint más kultúrák spirituális tapasztalatait egyházunk lelkipásztorkodása számára. – A kolostori közösségek a szerzetesi élet új formáit formálják ki, például kis közösségeket alakítanak ki az emberek között, hogy másokat is tartósan bevonjanak saját spirituális életstílusukba. • Saját életünk titokként való megélése – Az emberek sokféleképpen gyakorolják, miként tekinthetnének más, új módon saját életükre, és miképp pillanthatnák meg életük mélyén ama titkot, amelyet ez egyház Istennek hív. Lelkigyakorlatok (a mindennapokban) és hittantanfolyamok különféle formáit kell kiépíteni, olyanokat, amelyek egészen életünk mélyére hatolnak. – A Biblia iskolájában olyan alakzatok és képek tárulnak fel, melyek Istennek az emberekkel együtt megtett útját sokrétűen és kimeríthetetlen gazdagságban mutatják be. Ezek napjaink Istentől távoli világában újfajta Istenhez való közelséget eredményeznek. A Bibliával való foglalatoskodást püspökségünkben éppen ezért minden szinten élénkítjük, a vallásoktatás terén pedig különösen. – Tapasztalt és gyakorlott személyeket, köztük a szerzetesek köréből valókat, nyerünk meg egy olyan szellemiség begyakoroltatásához, mely elemi szinten nyitja fel Isten titkát. – E szellemiség olyan jellegű, hogy részét képezi a betegség állapotának, az öregedés és a halál elfogadásának, a jelenkori élettapasztalatokat integrálja, például az igazság utáni vágyakozást vagy az isteni teremtés iránt érzett aggodalmat. • Az egyháztól idegen és kudarcot vallott emberekkel közösen vizsgáljuk az élet nehéz átmeneti időszakait. – A mai fiatalok többsége már alig kerül érintkezésbe az egyház hagyományainak különféle formáival és életismeretével, bölcsességével. Ezért velük közösen, alapszinten kell eléjük tárni az egyház szentségeit, életük szimbólumai gyanánt. Ehhez jó szolgálatot tesznek azok a gazdag élmények, melyeket a hitátadás egésze során szereztek az óvodában, a hittanórán, a különböző munkaközösségében, valamint a községi és családi katekézis során. – Az olyan, kritikus átmeneti életszakaszokkal való megbirkózáshoz, mint például a szakítás vagy a válás, az embereknek olyan hasznos rituálékra van szükségük, melyekben az isteni vigasztalást élhetik meg. Erre szolgálnak a tanácsadó szolgálatok, valamint a püspökség kórházi és telefonos lelkipásztori szolgálata által szerzett tapasztalatok. – A lelkipásztori tevékenység általában mélységében és szellemiségében gazdagodik azáltal, hogy a találkozások és 6

Katekézis – felszabadultan. az együttműködés során befogadja e tapasztalatokat és tanul belőlük. • Szeretettel tartani meg az istentisztelet – Mindenkinek, aki az istentiszteletet megünnepli, tovább kívánjuk fejleszteni ezzel kapcsolatos képességeit, hogy egyre finomabb érzékre tegyenek szert a liturgia üdvözítő ereje iránt: ilyen például a szent helyen, az Ige és a szertartás iránt érzett alázat érzése, valamint a megfelelő testtartások, a hallgatás és a zene, a művészet és a költészet iránti érzék. – Az eucharisztia ünneplése mellett az igeliturgiát is művelni kell, a reggeli és esti hálaadás liturgiájában is. – Az egyházi muzsika sokféle formáját is pártoljuk, különösen az új egyházi éneket. Sokféle és különféle életkorú csoportok lelik meg helyüket az istentiszteleteken és az egyházközségekben, és valamennyien a maguk módján járulnak Isten elé (gyermekek, fiatalok, családok, nők, férfiak, idősek). Az istentiszteletre szolgáló helyiségeket olyan felfogásban kell kialakítani, mely lehetővé teszi az Istenhez méltó és élményszerű liturgiát. • Biztosítani kell az eucharisztia vasárnapi ünneplését. Az elkövetkező években a passaui egyházmegyében fokozódni fog a paphiány. Komoly erőfeszítésekre és sok bátorságra van szükség ahhoz, hogy merjünk új utakra lépni: „A híveknek joguk van hozzá, hogy az egyház lelki javaiból, különösen Isten igéjéből és a szentségekből, különféle formájú segítséget kapjanak a lelkipásztoroktól” (c. 213 CIC Corpus Iuris Canonici). – Annak érdekében, hogy a jövőben is megfelelő számban ajándékozzanak papokat az egyház számára, az egyháznak Jézus követésének szellemiségére van szüksége mindenekelőtt hivatalos reprezentánsaiban, az egyházközségekben, iskoláiban és a családokban. Ennek része az is, hogy közösségi szinten hallgassunk Isten hívására, valamint a személyes készenlét, hogy elfogadjuk a szolgálatot Isten országának eljöveteléért, szolidaritást vállaljunk a szegényekkel, valamint része a házasság nélküli életformában való önátadás. – A papokért „az erő, a szeretet és a józanság lelkéért” mondott imával viselünk gondot (2 Tim 1,7). A „legfőbb mérce” „az emberek üdve” marad (c 1752 CIC). A papokért mondott 2006/6

SÚLYPONT: PASSAUI LELKIPÁSZTORI MUNKATERV imádság magában foglalja ama intenciót is, hogy a papi hivatalhoz való hozzáféréshez további utakat kell nyitni.

2. projekt: Isten nyilvános megvallása Értékelés Istenről szólani, őróla tanúságot tenni és Isten igéjét hirdetni, az egyház, az egyház minden egyes tagja, minden egyes hivatalt viselő legbensőbb feladatai közé tartozik. Az egyház életén belül nem némulhat el Isten szava. A Passaui Püspökségben sokféleképpen teszünk tanúságot Istenről: például a vallásoktatásban, a katekézisben, az óvodákban, a bibliakörökben és a hitről folytatott beszélgetésekben. A Passaui Püspökségben igen sok hívő embernek komoly igényei vannak az istentiszteleteken elhangzó prédikációra. Elvárják, hogy tömör, épületes, a mindennapokhoz közeli, bizakodó, saját gondolkodásra indító legyen. Az igehirdetés bizonyosfajta új kultúrájára van igény. Ennek kialakításában mindenkinek részt kell vennie: azoknak is, akik hirdetik, azoknak is, akik hallgatják. Ugyanakkor minden egyházi létesítményben és a megfelelő közintézményekben az Istenről való bizonyságtétel magas színvonalára van szükség.

dolgozunk ki, amelyet rendszeresen tovább írunk. A papokat és hitoktatókat minden iskolatípusból rendszeresen tovább képezik, és esperesi kerületi szinten alapos tanácsadásban részesítik. Ebben a tanácsadásban az illetékes tudományok és szakakadémiák is közreműködnek. Mindeme tevékenység során a spirituális elmélyülés éppoly fontos szerepet játszik, mint a szakmai képzés. – Az iskolai lelkipásztorkodás fejlesztése érdekében a szükséges személyi képzésen túlmenően például meditációs helyiségek és társalgószobák kialakítására is törekszünk. • Közösséget kell alkotni, hogy jobb legyen az Istenről való tanúságtétel – Az Istenről való tanúságtétel, ahogy a családi katekézisben, az óvodában, a hittanórán, a fiatalok közösségeiben történik, önmagában véve értékes, csakhogy ezek egymással alig-alig vannak összekapcsolva. E tanúságtétel minősége emelkedni fog, ha együttműködés és csere révén megteremtjük az igehirdetés hálózatát. – Ennek érdekében az igehirdetéssel kapcsolatos képzéseket és továbbképzéseket minden téren, püspökségünk egész területén a lehető legszorosabban összekapcsoljuk egymással.

Közel az emberhez

Az emberközeliség az emberhez való közelséget jelenti, az ember konkrét élethelyzetében, örömben és reményben, gyászban és szorongásban (Gaudium et spes 1). Az olyan egyház, mely önmaga körül forog, és eközben megfeledkezik Istenről, érzéketlenné válik a szenvedés iránt. Ellenben aki Istenben merül el, az embernél fog felbukkanni. Intézkedések, melyek elvezetnek e célhoz Ugyanakkor a másik irányba is vezethet az út: aki az emberrel • Biztosítani kell a prédikációk minőségét találkozik, Istent is megtalálja benne (vö. Mt 25). – Aki igehirdetői szolgálatot lát el, lehetőséget kap A fiatalság az egyház és a társadalom jövője. Ezért a passaui rá, hogy intenzív tanfolyamokat egyház egyik feladatának tekinti, látogasson igehirdetői módszereihogy pártolja a fiatalokat, és hogy nek továbbfejlesztése érdekében. E otthont adjon nekik. tanfolyamokon egyebek között azt Kezdettől fogva különleges figyeis begyakorolják, hogy együttesen lem jár a szenvedőknek. Mert hiszen készítsék elő a prédikációt (az egymaga Isten adja tudtul: „Igen, ismeházközség valamely bibliakörében, rem szenvedését” (Kiv 3,7). Az a plébánosi munkaközösség kebeléolyan egyház, mely befogadja és ben, az esperesi kerületben), és hogy szereti Istent, azt is megtanulja tőle, visszajelzést kérjenek mindazoktól, hogy ekként szóljon: „Igen, ismeakik a prédikációt hallgatták. rem szenvedését”. Így a felebaráti – A saját igehirdetői tevékenyszeretet, amely az emberközelség séget is a helyszínen követik végig ősi megnevezése, az emberek szenszakszerűen, és személyre szólóan vedéstörténete iránti figyelemnél támogatják. kezdődik. Az olyan egyház, mely – Gondoskodnak róla, hogy nem szolgál, nem is szolgál semaz igehirdetők az adott év folyamire sem. mán cserélődhessenek a községek A mai emberek szenvedésének között. sokféle formája megérint és meg• Tovább kell fejleszteni a hitindít minket mint egyházat: oktatást és az iskolai lelkipásztor• Ilyen például a hajléktalansággal kodást. járó szenvedés, amely a lakással – A hitoktatás minőségének nem rendelkezőket, az otthonukból fejlesztése érdekében minőségi elűzötteket, a szegénység elől meneismérveket tartalmazó katalógust Hajléktalan – kihez kötődhetne? külőket, a menedékjogot kérőket Az általunk elérni kívánt cél A Passaui Püspökségben az Istenről való bizonyságtétel minőségét valamennyi szinten előremozdítjuk, és közös (hálózatban történő) együttműködéssel fejlesztjük tovább.

2006/6

7

SÚLYPONT: PASSAUI LELKIPÁSZTORI MUNKATERV sújtja. Ehhez járul még a pszichikai hajléktalanság okozta szenvedés. Valamennyiünknek szüksége van rá, hogy ne csak tető legyen a fejünk felett, hanem úgyszólván a lelkünk felett is tető legyen. Efféle lelki hajlékot találunk itteni életünk ideiglenes tartamában és így a családban, a partnerkapcsolatban, a barátságokban és a hasonló gondolkodásúak társaságában; végérvényesen azonban csak Istenben. • Nem kevesen kénytelenek megélni, hogy terveik meghiúsulnak: elveszítik testi vagy lelki egészségüket; elveszítik munkájukat, mely keresetüket adta, ezzel pedig a feladatot, az elismerést és az élet értelmét. Gyakran előfordul, hogy a halál egy hozzájuk közel álló személyt ragad el tőlük; zátonyra fut a házasságuk, vagy egyéb életközösségük – minden ezzel járó következménnyel az érintettekre és gyermekeikre nézve. Az élet sokféle sebből vérzik, csak úgy kiált a gyógyulásért. Erős vágyakozás él az emberekben a béke, a teljes egészség, a boldog élet iránt. • Egyre többeket fenyeget a fölöslegessé válás veszélye. Manapság könnyen fölöslegessé válnak mindazok, akik nem dolgoznak, nem vásárolnak, nem halmozzák az élményeket. A fölöslegessé válás örvényének szorításában ott vannak az idősek, a segítségre szorulók, a haldoklók, a fogyatékosok, azok, akiknek nincs munkahelyük, gyermekek, kik zavarnak, fiatalok, kik nem találnak helyet az életben, szegények, és akiket szegénnyé tettek. Mind többen kerülnek a szegénységi küszöb közelébe, vagy alája: gyermeküket egyedül nevelő apák és anyák, több gyermeket nevelő szülők. Válasz erre a sokunkat fenyegető veszélyre az új típusú szolidaritás utáni óhaj: a nemek, a nemzedékek, a modernség fejleményeinek nyertesei és vesztesei, a Föld szegény és gazdag nemzetei közötti szolidaritás. Ahhoz, hogy felébreszthessük e szolidaritást a gazdag és a szegény nemzetek között, fel kell ismerni az igazságtalanság okait. • Óriási szenvedés jut osztályrészéül azoknak, akik nemi vagy háborús erőszak áldozatává válnak: gyermekeknek, nőknek, idős embereknek, etnikai csoportoknak. A mi egyházunk, amely az erőszakmentesség elkötelezettjének tudja magát, kihívásnak veszi mindezt az erőszakmentes ellenállásra.

párok tartoznak, sokakban ébreszthetjük fel a egyházközséghez való tartozás érzését. Ezenkívül ily módon lehetőségeket nyitunk meg a házasság végigkísérésére, például beszélgetőcsoportokban és a házastársi szerepre felkészítő tanfolyamokon, melyek a pároknak (tekintettel a válások magas számára) orientációt és támaszt nyújthatnak. • Az egyházközséget úgy kell kialakítani, hogy olyan élettér legyen, melyben pontosan a kisgyermekes családok érezhetik otthonosan magukat. Ilyenformán felfrissülésre találnak, terhet veszünk le a vállukról, és az elismerés érzését kapják. A szülők kisgyermekeikkel együtt vesznek részt a liturgia megrendezésében (családi istentiszteletek), hitéletükhöz támogatásra lelnek (családi katekézisek), és így maguk is rányomják bélyegüket az egyház arculatára. • Az egyház (élet)tereket nyit meg a fiatalok előtt egy számukra kritikus életkorban; olyan emberekkel találkozhatnak itt, kik iránymutatást adnak nekik életükhöz és hitükhöz. • A plébánia mellett a szerzetesi közösségek és a képzést szolgáló házak is nyitva állnak bizonyosfajta élethelyzetekben lévő emberek előtt: olyanok előtt, akik magukba kívánnak szállni, szellemi elmélyülésre vágynak, vagy valamilyen különleges közösségi élményre áhítoznak. • Azon egyházi helyiségek, melyekben emberek gyűlnek össze, hívogató és barátságos kialakítást kapnak. • Elősegítjük a minden egyéb szándéktól mentes, spontán vendéglátási formákat, olyanok számára is, akik messziről jönnek: bevándorlóknak, emigránsoknak, külföldi munkavállalóknak és családjuknak, menekülteknek és menedékjogot kérőknek. • Egyházunkban mindig van hely olyanoknak, akik a múltban társadalmi vagy egyházi szempontból hátrányt szenvedtek, vagy még ma is szenvednek, például gyermeküket egyedül nevelők, elváltak, újraházasodottak, és olyanok is, akik azonos nemű partnert szeretnek. • A különféle egyházi csoportok, egyesületek, létesítmények és házak tevékenységükben ügyelnek ama szempontokra, melyek a másikkal való találkozás és az otthont kínálás tekintetében lényegesek.

3. projekt: Otthont adni

4. projekt: Szeretetben szolgálni

Értékelés Az emberek otthonosság iránti vágyakozása formáló hatással van a passaui egyház tevékenységére. Csoportjainak, közösségeinek és helyiségeinek kitárásával az egyház lehetőséget nyit a találkozásra, és ápolja a vendégszeretet szokását – emberközelisége és a felebaráti szeretet jeléül. A vendégszeretet, akárcsak a korai egyházban a keresztény élet alapvető ismertetőjegyévé lesz. A vendéglátás nyitott légkörben történik, mely eközben a vendéglátás ideiglenes és átmeneti voltára is ügyel.

Értékelés Minden olyan esemény ellen, amikor emberek fölöslegessé válnak, amikor peremre szorítják őket, a passaui egyház felemeli a szavát. Szeretetszolgálati tevékenysége során nem csak az áldozatokkal törődik, hanem politikai fellépésével azon fáradozik, hogy a jövőben ne forduljanak elő efféle áldozatok. A gondviselő, törődő beállítódás kihalásának fenyegető rémségére a megélt szolidáris szeretet a legjobb válasz, amely ama népeket és kontinenseket is magába foglalja, melyek az igazságtalan politikai, gazdasági struktúrák miatt szenvednek és a globális fejlődés áldozatai.

A cél, amelyet el kívánunk érni A passaui egyház közösségei és helyiségei ideiglenesen otthont nyújtva nyitva állnak az emberek előtt. Intézkedések, melyek elvezetnek minket e célhoz • Azáltal, hogy a házassági előkészítést lehetőleg ahhoz a közösséghez közeli szellemben és színten tartjuk, ahová a 8

A cél, amelyet elérni kívánunk Nem csak az egyház segítő és politikai diakóniájának kiépítésébe invesztálunk közös és egyetlen világunk horizontján, hanem fokozottabban dolgozunk a egyházközség és a szeretetszolgálat összekapcsolásán is. 2006/6

SÚLYPONT: PASSAUI LELKIPÁSZTORI MUNKATERV Intézkedések, melyek a célhoz vezetnek • Hálózatokat kell kiépíteni a szeretetszolgálat munkatársai és az egyházközség között. Nagyon sok tekintetben közös továbbképzést vezetünk be. • Az egyház kiáll a családok, a gyermekek és a fiatalok mellett. E tekintetben egyebek mellett a következő társadalompolitikai feladatok várnak ránk: a keresőtevékenységnek és az otthoni munkának, valamint az iskolai életnek olyan viszonyban kell lennie egymással, hogy az a családok számára elviselhető legyen; el kell érnünk, hogy a több gyereket nevelő családokat ne fenyegesse szegénység; hogy a családok támogatásra találjanak, ha idős, ápolásra szoruló és haldokló hozzátartozó otthoni ápolását végzik – mindezt ambuláns hospice-szolgálatnak kell figyelemmel kísérnie; el kell érni, hogy a fiatalok hozzájuthassanak kereső tevékenységhez. • Annak érdekében, hogy idős korban is megőrizzük az emberi méltóságot, javítani kell az idősekkel való munka és az idősek lelki gondozása feltételeit. • A passaui egyház ügyel rá, hogy épületei a fogyatékosok igényeinek megfelelő kialakításúak legyenek, és – az erősödőben lévő ellentétes áramlattal szemben – azért lép fel a társadalomban, hogy a fogyatékos emberek is megkapják a jogot életük kiteljesítéséhez és az élhetően kialakított terekhez. • Az egyház világszerte átülteti a gyakorlatba is a szegények melletti állásfoglalását, azáltal hogy rámutat az igazságtalan (politikai, gazdasági) struktúrákra, követeli az adósságok elengedését, és információval, pénzügyi eszközökkel támogatja a segélyszolgálatokat. Célzottan támogatja az olyan intézkedéseket, melyek a hátrányos helyzetű régiók lakossága számára hatékony segítséget jelentenek. A plébániák és az egyesületek partneri kapcsolatokat tartanak fenn déli és keleti országok személyeivel és csoportjaival.

• A „mindennapi lelkigyakorlatokra” támaszkodva kidolgozzuk „a szolidaritás lelki gyakorlatait”. Ezek során mindenekelőtt meg kell próbálni belehelyezkedni a másik fél helyzetébe: az, aki beleéli magát az érintettek gondjaiba, eközben tiszteletben tartva annak egyéni felelősségét, abban erős, szolidáris szeretet ébred.

5. projekt: Legyen időnk! Értékelés Az idő a modern kultúrák legértékesebb javai közé tartozik. Valakire időt szánni, valakinek időt ajándékozni: ez a szeretet legelemibb történései közé tartozik. Az olyan lelki gondozás, mely az emberhez való közelségből fakad, a szakmai hozzáértésen kívül időt is igényel. Lelkipásztori szükségállapot keletkezik akkor, ha a lelkipásztoroknak nincs már idejük, és nem szakítanak többé időt a hírekre. A lelki gondozáshoz azért van szükség ilyen sok időre, mert az emberek arra áhítoznak, hogy kérdéseiket meghallgassák, s hogy mind fájdalmas tapasztalataikkal, mind pedig boldog élményeikkel együtt mint személyt vegyék észre őket. Nehéz élethelyzetekben támogatást várnak, amikor pedig keresésre indulnak, fel akarják fedezni az életük értelmét és a megpróbáltatások jelentését. Ily módon az embert elkísérő lelki gondozás segít abban, hogy ismét érintkezésbe kerüljünk saját benső erőnkkel, megszabaduljunk az önmagunkért érzett romboló szorongástól, mindez pedig gyógyítólag hat testre és lélekre egyaránt. Az elérni kívánt cél A lelki gondozásra fordítandó idő növelése mindenféle egyházi ténykedés kiemelt fejlesztési célja lesz. Intézkedések, melyek e célhoz elvezetnek • Biztosítani kell a lelkészek (nem csak technikai értelemben lehetővé tett) elérhetőségét. • A lelkészség az élet színhelyeit keresi fel: az óvodákat, iskolákat, fiatalok találkozó helyeit, lakásokat, gyárakat és műhelyeket, kórházakat, idősek otthonát, szanatóriumokat, börtönöket, menedékkérők és menekültek lakhelyeit. • Társadalmi munkában működtetett látogató-szolgálatokat építünk ki lehetőleg a tanácsadó szolgálatok szakmai támogatásával. Képezzük őket, és figyelemmel kísérjük munkájukat. • A gyász, veszteség, szakítás és válás olykor életveszélyes, máskor viszont felszabadító folyamata olyan lelki gondozást követel meg, mely kellően érzékeny az életben bekövetkező törésekre és kudarcokra. Az ilyen lelki gondozás tanácsokkal áll az érintett emberek mellé és gyógyító hatása van. • Az elvált és válás után újraházasodott embereknek nem csupán az egyház „javaira van szüksége” (c. 213 CIC), hanem tetterős segítségre is, amennyiben belső vagy külső nehézségek miatt szorongatott helyzetbe kerülnek. A válás és az újraházasodás nem csupán az egyház szentségekkel kapcsolatos gyakorlata számára jelent kihívást, hanem először is, és mindenekelőtt az egyházi diakónia számára.

Munkanélküliek – reménytelenül fölöslegesek? 2006/6

(Következik: Személyek támogatása, struktúrák kiépítése) 9

TEOLÓGIA

A teremtéstörténet és az ókori Kelet 1. A Bibliában A héber Biblia egy magasztos kozmológiai beszámolóval kezdődik az univerzum geneziséről. Az 1Móz 1,1-2,4a szerint1 Isten hat nap alatt teremtette a világot, és megpihent a hetedik napon. A „bárá” szó használata a teremtéstörténet legelső mondatában nem vonatkozik – ahogy a legtöbb hagyományos kommentátor hitte – a creatio ex nihilo-ra, arra a koncepcióra, mely először a 2Mak 7,28-ban 2 jelenik meg, hanem a Biblia egészében egy sajátosan isteni tevékenységet jelent. A történet nyitó mondata – sok kommentátor szerint 3 – egy időre vonatkozó kitétellel kezdődik: „Amikor Isten elkezdte teremteni az eget és a földet” (1,1), és egy, a körülményekre vonatkozó kitétellel folytatódik, mely elmondja a sötétség és az üresség létezését (1,2), majd két fő bekezdésben (1,3) elmeséli az első aktust, mellyel Isten, az isteni „fiat”-on keresztül, megteremtette a kozmikus rendet az ősi káoszból: „Isten mondta: Legyen világosság! – és lett világosság”. A teremtés hat napja két szimmetrikus formára oszlik. Mindegyik három napból áll, melyben a világosság, a nappal és az éjszaka teremtése az első napra, az égé a másodikra, a szárazföld, a tengerek és a növényzet teremtése a harmadik napra esik, és ezt kiegészíti a világító égitestek teremtése a negyedik napon, a tengerben és az égben élő élőlényeké az ötödiken, valamint a szárazföldi állatok és az ember teremtése a hatodik napon. A refrén, „És Isten látta, hogy ez jó, és este lett és reggel”, rendszerint követi minden napnak a tevékenységét. A teremtés végső aktusát, az ember teremtését, egy, a mennyei tanácsban elhangzó, ünnepélyes deklaráció előzi meg a célról: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá” (1,26). Ezután Isten megáldja az embert: „Légy termékeny és növekedjél, töltsd meg a földet és uralkodj rajta!”, és miután Isten felruházta az embert a „tengerek halai, az ég madarai, és minden, a földön mászó élőlény” feletti uralommal (1,28), látta, hogy minden, amit teremtett nagyon jó volt, nem folytatta a teremtést tovább, és megáldotta és megszentelte a hetedik napot (2,2). A teremtés egy másik története (1Móz 2,4b-244) egy sokkal inkább antropocentrikus verziót ír le az élet eredetéről a földön. A földet először egy földalatti áramlat öntözi meg; az első embert a föld sarából formálják, és az orrába lehelt

lehelettel keltik életre; az első nőt a férfi bordájából teremtik; majd mindkettőjüket az Édenkertbe helyezik. A két elbeszélés közötti fő differenciák, melyek forrásai különböző epikus tradíciókat tükröznek, a következők: 1) Az istenség nevei: 1Móz 1. fej.: Elóhím; 1Móz 2. fej.: J(od)H(é)V(áv)H(é); 2) Az első elbeszélésben a növények teremtése (1Móz 1,11skk a harmadik napon) megelőzi az emberét (1Móz 1,26 a hatodik napon), de a másodikban az ember előtt nem volt bokor a mezőn, és a magok még nem szöktek szárba (1Móz 2,5-7), a fákat csak az ember teremtése után teremtették (1Móz 2,8-9); 3) Az 1Móz 1,20-21.24-25-ben az állatokat az ember előtt teremtették, az 1Móz 2,19-ben viszont az ember után; 4) A férfi teremtését megismétli a második elbeszélés, de amíg az 1Móz 1,27-ben a férfi és a nő egyszerre teremtetik, addig az 1Móz 2,21skk-ban a nőt a férfi bordájából alakítják ki. A második elbeszélés nem említi a nappal és az éjszaka, a tengerek, a világító égitestek, a tengeri élet teremtését, hanem azonnal az embernek a föld porából való teremtésével kezdődik.

2. Az Isten-fogalom Bár az első elbeszélés stílusa sokkal himnikusabb és fennköltebb, mint a másodiké, mégsem tükröz – ahogy azt rendszerint gondolják – egy teljesen absztrakt, transzcendentális istenfelfogást. Egyrészről, az isteni „fiat” kapcsolatban áll ugyan a fénnyel (1,3), a firmamentummal (1,6), a vizek egy helyre terelésével, a szárazföldek feltűnésével (1,9), a növényzettel (1,11), a világító égitestekkel (1,14), a tengeri élőlényekkel és madarakkal (1,20), állatokkal (1,24), ugyanakkor azonban utalás történik a firmamentum (1,7: vájáász), a világító égitestek (1,16: vájáász), a tengeri szörnyek, a halak és a madarak (1,21: vájivrá), a szárazföldi állatok tényleges megteremtésére (1,25: vájáász), és legfőképp pedig a teremtés csúcsának, az embernek a létrehozására (1,26skk: náásze). Ezen túlmenően, az isteni „fiat” által való teremtés nem egy absztrakció, melyet a Papi irat beszámolójának szerzője gondolt ki először, hanem már megtalálható korábbi egyiptomi5 és babiloni kozmogóniákban is.

1 Az ún. P-forrás (=Papi irat). Lásd J. Wellhausen, Die Composition des Hexateuchs und der historischen Bücher des Alten Testament, W. de Gruyter, Berlin, 19634 (eredetileg 1876). 2 2Mak 7,28: „Kérlek, fiam! Tekints az égre, a földre és mindenre, ami bennük van, és értsd meg, hogy mindezt, valamint az emberi nemet is a semmiből teremtette Isten.” 3 U. Cassuto, Commentary on the Book of Genesis, Magnes Press – Hebrew University, Jerusalem, 1961, 19-20. old. 4 Az ún. J-forrás (=Jahvista irat) beszámolója szerint. Lásd J. Wellhausen, i. m. 5 J. B. Pritchard, Ancient Near Eastern Texts Relating to the Old Testament, Princeton University Press, Princeton, 19693, 5. old. 10

2006/6

TEOLÓGIA A második elbeszélésben azt, hogy az ember az isteni lények képére és hasonlatosságára lett teremtve (1Móz 1,26) sok modern magyarázó fizikai értelemben interpretálja, bár a kifejezések a bibliai kontextusban valószínűleg elvesztették eredeti értelmüket.6 Az istenség képmásfogalmáról több bibliai szöveg is tanúskodik.7 Az itt használt terminológiának közel-keleti prototípusai vannak: az egyiptomi irodalomban, különösen kozmogóniai kontextusban, az ember úgy van leírva, mint teremtő istenének képmása; a mezopotámiai irodalomban a királyt néha az ő istensége „képmásának”, vagy „hasonlatosságának” (akkád: salmu; héber: celem), illetve az istenség „hasonmás”-ának (akkád: mussulu; héber: démut) nevezik.8 Izraelben a „demokratizálás” abban ment végbe, hogy nemcsak a királyt, hanem az egész emberiséget is úgy fogták fel, mint ami isteni képmásra teremtetett. Amennyiben ez az elképzelés királyi ideológiára vezethető vissza, ez további magyarázatul szolgál az ember egyedülálló feladatát illetően a földön. Ahogy Mezopotámia királya isteni képmás, és ez felhatalmazás arra, hogy népének uralkodója legyen, úgy kap az emberiség megbízatást arra, hogy uralkodjon a „tengerek halain, az ég madarain, és minden, a földön mászó élőlényen” (1Móz 1,28). Végül, a többes számú ige (náásze – „csináljunk”) és a többes számú főnevek (becálménu – „a mi képünkre”; kidemuténu – „hasonlatosságunk szerint”: 1Móz 1,26) utalhat az isteni tanácsra, mellyel Isten konzultál, mielőtt az ember teremtésének fontos lépését megteszi.9

3. Mezopotámiai prototípusok A teremtéstörténet két verzióját gyakran hasonlították mezopotámiai prototípusokhoz. Az 1Móz 1,1skk. és 2,4bskk.ban lévő szövegforma – az „amikor …akkor” – analóg a

mezopotámiai epika bevezetési stílusával. A világmindenség teremtése témájának felbukkanása még az olyan művekben is megtalálható, mint amilyen pl. a „Ráolvasás a fogfájásra”10, és az olyan nagyszabású kompozícióban is fellelhető, mint a Sumér királyok listája11 ahol a „történelem” az özönvíz előtti dinasztiákkal kezdődik.

4. Enuma Elis A specifikus kozmogóniai részletek miatt a mezopotámiai irodalom legfontosabb darabja a teremtés babilóniai elbeszélő története, az Enuma Elis.12 Itt – ugyanúgy, mint a Genezis-ben – a víz elsőbbsége magától értetődő, ugyanis az ősi káosz egy vizes mélységből állt. Ennek a vizes mélységnek a neve – melynek egy részét Tiamat istennő13 személyesítette meg – a héber tehóm (1Móz 1,2) etimológiai megfelelője, egy valóságos névé, amely mindig megjelenik a Bibliában. Amíg azonban a „Tiamat” egy elsődlegesen generatív (nemző) erő neve, a tehóm pusztán egy élettelen víztömeg költői neve. Mindkét helyen, a Genezisben (1,6–7) és az Enuma Elisben (4,137140), a menny és a föld teremtése a vizek és a firmamentum elválasztásának az eredménye. A nappal és az éjszaka létezése megelőzi a világító égitestek teremtését (1Móz 1,5.8.13-14skk.; Enuma Elis 1,38). A világító égitestek szerepe az, hogy fényt adjanak, és szabályozzák az időt (1Móz 1,14; Enuma Elis 5,1213). Az ember a teremtés végső aktusa – az Enuma Elisben (6,4) is elmondják az istenekről, hogy teremtése előtt tanácsot tartottak –, ezután az isteni pihenés következik. Ezen túlmenően, teljesen megegyező sorrendje is van az eseményeknek: a firmamentum, a szárazföld, a világító égitestek, az ember teremtése és az isteni pihenés. Ezért tehát úgy tűnik, hogy legalábbis az ún. Papi irat beszámolója a teremtéstörténetnek ezt a korai mezopotámiai változatát visszhangozza.

6 U. Cassuto, i. m. 56. old. 7 Az istenség képmására vonatkozóan lásd 2Móz 24,10 és 33,20–23; Iz 6,1; Ez 1,26. 8 lásd J. B. Pritchard, i. m. 9 Az isteni tanácsra vonatkozó egyéb referenciák tekintetében lásd: 1Móz 3,22 és 11,7; 1Kir 22,19skk.; Iz 6,2skk.; Jób 1–2; Dán 7,10. Arra, hogy az istenségek tanácsot ülnek az ember teremtése előtt lásd: Enuma Elis 6,4 in. J. B. Pritchard, i. m., 68. old. 10 Uo. 100–101. old. 11 Uo. 265-266. old. 12 Uo. 60-72. old. Az „Enuma Elis” a teremtésről szóló költemény. Marduk volt az egyetlen az istenek között, aki föl merte venni a harcot Tiamattal, a káosz megtestesítőjével, és győzött felette. A főhatalommal együtt Enlil címét (bélu) is megkapta. Ez nem sokkal később annyira jellemezte, hogy sokszor egyszerűen Bélnek nevezték (vö. Iz 46,; Jer 50,2 és 51,44; Bír 6,40; Dán 14,1–22). Legfőbb temploma Bábelben az E-szag-ila („ház, fölemelt fejjel”) volt. Ehhez tartozott a híres torony, az Etemen-an-ki („ház, amely alapja az égnek és a földnek”; bábeli torony), és a keleti oldalánál lévő kapu, amelyet befalaztak, s csak a 6. hónapban nyitottak ki néhány napra, hogy a Marduk és a Nabu tiszteletére tartott körmenet átvonulhasson rajta (vö. Ez 44,1–3: analóg eset). Marduk legnagyobb ünnepe az újév volt, amelyet tavasszal ültek meg (Niszán hónapban). Fénypontját a körmenet jelentette (Bár 6,3), amely a városon kívül eső ünnepi csarnokig vezetett. Az „Enuma Elis”-t recitálva ünnepelték Marduknak mint a mindenség teremtőjének és királyának a trónra lépését, és hitték, hogy Marduk ezen a napon az elkövetkező évre eldöntötte az emberek és az istenek sorsát. 13 A babilóniai kozmogóniában Tiamat, az őssárkány (a sós vizű óceán), adja Apszuval (az édes vizű óceán) az isteneknek az életet. Mivel az istenek és szülőik között viszály támadt, Marduk kettéválasztotta Tiamatot. Az egyik feléből lett az ég. Az ún. ősvíz nem vezethető le a Tiamatból, így legfeljebb egy közös szemita tővel lehet számolni. Az 1Móz 1,6skk. szerint Isten az égboltozattal az ősvizeket kettéválasztotta a boltozat alatti és a boltozat feletti vizekre. A felső vizekre a Biblia néha a mabbul („az ég óceánja”) kifejezéssel utal, a tehómmal azonban soha; e kettő összefolyása idézte elő a vízözönt (1Móz 6,17 és 7,6; Zsolt 29,10). 2006/6

11

TEOLÓGIA Egy nagyon ősi tradícióra utaló másik reflexió található az 1Móz 1,21-ben. Mivel az egész teremtéstörténet kizárólag csak a növények és az állatok általános kategóriáira utal, tehát egyetlen individuális fajra sem, ezért élesen szembetűnő a „nagy tengeri szörny” speciális említése, a „minden élő minden fajta teremtmény” kitétellel egy időben, sőt azt megelőzően. Nagyon valószínű, hogy ez része volt annak a biblikus polémiának, mely a teremtő istenek és a káoszt megszemélyesítő tengeri szörny között dúló ősi küzdelem politeista verziója ellen folyt. A Genezisben ez a történet csak a tengeri szörnyek demitologizált említésében jelenik meg, melyek maguk is Isten, és nem a rivális istenek teremtményei voltak. A második teremtéstörténetnek is vannak közel-keleti prototípusai. Az ember teremtése a föld porából (1Móz 2,7) analóg az ember agyagból való teremtése elképzeléssel, azzal a motívummal, mely gyakran megtalálható a mezopotámiai irodalomban (pl. a Gilgames eposzban). A felszín alatti folyam, mely megöntözte az Édenkertet, héber neve éd (1Móz 2,6). Ez vagy az akkád edu szóval rokon, vagy a sumér íd („folyó”) szóval áll kapcsolatban. A nő bordából való teremtése pedig sumér motívumot tükröz.14

5. Különbségek a Genezis és az Enuma Elis között Mindazonáltal, a bibliai és a mezopotámiai beszámolók közötti különbségek sokkal szembetűnőbbek, mint hasonlóságaik; mindegyikük saját civilizációja világszemléletét testesíti meg. A Genezisben az összes mitológia teljes elutasítását találjuk. Egy egyedüli, mindenható Teremtő mindent átfogó koncepciója uralkodik benne. Itt a kozmogónia nem kapcsolódik a teogóniához. Isten elsődleges létezése feltételezett – nincs hozzákapcsolva az univerzum geneziséhez. Nincs utalás semmiféle elsődlegesen ősi harcra, vagy pusztító háborúra, mely végül is az univerzum megteremtéséhez vezetett volna. Az egy Isten az egész természet felett van, melyet Ő teremtett, saját abszolút akaratából. Az ősi víz, a föld, és a világító égitestek nincsenek istenségekként, vagy testetlen istenségek különböző részeiként bemutatva, hanem mindannyian részei a Teremtő sokoldalú művének. Az ember nem utógondolatként van tekintve, mint az Enuma Elisben, hanem ő a teremtés csúcspontja. Az ember az állati és a növényi birodalmak kinevezett uralkodója, nem pusztán az istenségek szolgája, mint pl. az Enuma Elisben. A Genezis története legnagyobbrészt politi-

kamentes, ellentétben az Enuma Elis-szel, ami Marduknak, valamint Babilonnak és templomainak amolyan emlékműve. A Genezis nem tartalmaz kitételt Izraelre, Jeruzsálemre, vagy a Templomra vonatkozóan. Ezen túlmenően, a bibliai történet nem kultikus, mint az Enuma Elis, amely felolvasásra került a babilóniai Új Esztendő ünnepségeinek negyedik napján. A Genezis ezzel szemben nem játszik semmiféle rituális szerepet Izrael vallásában.

6. Egyiptomi analógiák A mezopotámiai anyag mellett számos egyiptomi analógia is található a teremtés történeteihez, mint pl. az ősi víz megléte és annak felosztása, vagy az élet leheletének az ember orrlyukaiba történő fúvása, valamint az embernek a teremtő Isten képmására való alakítása, a növények, az állatok, a madarak és a halak, illetve a napvilág megteremtése.15

7. Egyéb bibliai tradíciók A Genezisen kívül számos utalás történik arra, hogy J(od)H(é)V(áv)H(é) legyőzi a nagy tengeri szörnyet és kegyenceit. Ugyanakkor annak a hitnek némely nyoma is megtalálható, hogy ezen cselekvés kapcsolatban állt a világ teremtésével. A harc bibliai verziójában – amit Mezopotámiából (MardukTiamat) és Ugaritból (Baal-Jam) ismerünk – a Jam, Nahar, Leviatan, Rahab vagy Tannin néven ismert vizes káosz erőit Isten elpusztítja, vagy megzabolázza (Iz 27,1 és 51,9-10; Jer 5,22; Hab 3,8; Zsolt 74,13-14; 89,10-11; 104,6-9; Péld 8,27-29; Jób 7,12; 9,13; 26,10-13; 38,8-11). A Genezis történetei gondosan elkerülik a legendaszerű anyagokat, még az olyan metaforikus beszédfordulatokat is, melyek mitológiai konfliktusokon alapulnak. A teremtés egy másik költői változata tükröződik a Péld 8,1-31-ben, ahol a Bölcsesség beszámol arról, hogyan állt Isten mellett a teremtés folyamán. A Genezis első fejezetében található négy mitológiai motívum – 1. az ősi anyag létezése (1,2); 2. Isten munkálkodása és megpihenése; 3. az istenek tanácsa (1,26); és az embernek Isten képmására történő teremtése (1,26-27) – az ún. Deutero-Izaiás kozmogóniai doxológiájában elutasítást nyer (Iz 42,5; 44,24; 45,7.12.18)16.

Szécsi József17

14 S. N. Kramer, Sumerian Mythology, Harper, New York, 1961; Uő., History Beginns at Sumer, Doubleday, Garden City (NY) 1959, Berlin, 19612. 15 J. B. Pritchard, i. m., 417. old. 16 Iz 42,5: „Ezt mondja az Isten, az Úr, aki az eget teremtette és kifeszítette, aki megszilárdította a földet, és ami belőle sarjad; aki leheletet ad a rajta levő népnek, és lelket a rajta járóknak.” Iz 44,24: „Így szól az Úr, a te megváltód, aki formált téged az anyaméhtől fogva: ‘Én vagyok az Úr, aki alkottam mindent, aki egyedül feszítettem ki az eget, és szilárdítottam meg a földet; ki volt velem?” Iz 45,7: „Én alkotok világosságot, és teremtek sötétséget, én szerzek jólétet, és teremtek bajt; én, az Úr, cselekszem mindezeket.” Iz 45,12: „Én alkottam a földet, és az embert rajta én teremtettem; az én kezem feszítette ki az eget, és minden seregének én parancsoltam.” Iz 45,18: „Mert így szól az Úr, aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta és megalkotta, ő, aki megalapozta, és nem pusztaságnak teremtette, hanem azért formálta, hogy lakjanak rajta: ‘Én vagyok az Úr, és nincs más.” 17 ORZSE-MTA Zsidó Vallástudományi Kutatócsoport. 12

2006/6

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM

Hány Magyarország? 1. Vitatott: mikor s hogyan jöttek a magyarok Magyarországba? Valószínűen nem Árpád csoportja volt az első, csak a legnépesebb, legismertebb, főleg: a legmaradandóbb hatású. Nem lehetetlen, hogy már előbb is jöttek egyes csoportok a mai Magyarországba. 2. Nem „Verecke híres útján”, hanem a Kárpátok keleti és déli szorosain, a besenyők elől menekülve özönlötték el a Kárpát-medencének délkeleti részeit. Többféle csoport, törzsszövetség, vegyes alakulatok alkothatták ezeket a „honfoglalókat”. Legismertebb és leginkább emlegetett a „Hét magyar” szövetség. Árpád nem szerepel a hét törzs névsorában. Különben is Géza fejedelem feloszlatta a Hét magyarok szövetségét. Az első „Magyarország” valahol a Maros-Tisza-TemesKörös területén lehetett. Erdély is mindig külön szerepel. A „Hét magyar” a Dunántúlt és az északi részeket szállta meg. Itt székel később a király is. (Székesfehérvár, Veszprém, Tétény). 3. A marosi Magyarország erősen pogány és bizánci beállítottságú; Ajtonyt is Bulcsút is ott keresztelik meg. A kereszténység jobbára politika lehetett. Mintha Szent István belső harcai (Ajtony, Koppány) belső, „dinasztiai” harcok, különböző törzsek, népcsoportok versengései lettek volna. Erdélyben, a Maros mentén a Gyulák voltak az urak. Géza felesége, Sarolt, István édesanyja is Gyula-ivadék. István győzelmével a nyugati (római) és keresztény irány kerekedett felül. 4. Ajtony legyőzése, halála (Csanád) után megkezdődhet a marosi ország elnyugatosítása és a nyugati (római) kereszténység megerősítése. Mi az oka annak, hogy Imre nevelője, István „jobbkeze”, Gellért nem a királyok mellett (Székesfehérvár, Veszprém) kap küldetést, hanem a távoli

István Koppány ellen – testvérharc a hatalomért. 2006/6

és veszélyes, pogány Maros-melléken, Csanádban? A terület fontossága miatt Szent István terveiben. S Gellért beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A remeteségre való hajlamossága ellenére kitűnő szervezőnek és nagyszerű lelkipásztornak bizonyul, bár tudós természet volt. Idegen volta, a nyelv nem ismerete se volt akadály: sikerült megnyerni a nép bizalmát és tiszteletét. Igaz, megvolt benne az alkalmazkodás, az „inkulturáció” képessége, mint azt a kézi malmán őrlő magyar asszony legendája is bizonyítja. Gellért szívesen hallgatta a magyarul éneklő nő dalait, még meg is jutalmazta érte. 16 éves püspöksége alatt Gellért maradandó benyomást tett a magyar népre (1030-1046). 5. Ő írta volna az „Intelmek”-et? A főgondolatok biztos Istvántól valók. Több példáját is találjuk az ilyen „intelmeknek” Európában. Jobbára bencés szerzetesek alkotásai. Szent István a „soknyelvű” országot jobbnak tartja, mint az egy-nyelvűt. Nem hiszem, hogy a németre vagy franciára, olaszra gondolt volna elsősorban. Legfeljebb a német és latin jön számításba, de egyik se úgy, mint az ország nyelve. Vagy inkább a rokonnépek, -törzsek nyelvét kell ez alatt a kifejezés alatt értenünk (finnugor magyar, bolgár-török, besenyő, hun, kun nyelveket)? Nagyon valószínű, hogy a honfoglaló magyarság nem volt szigorú értelemben egy-nyelvű. Fajilag is nagy árnyalatokat találunk köztük. A többség valószínűleg magyar volt és magyarul beszélt. Meglepő azonban, hogy nem a magyar nyelv szívódott fel a számtalan egyéb nyelvben, hanem fordítva; a török-bolgárok, kunok, besenyők stb. magyarosodtak el, tanulták meg a magyar nyelvet. 6. Az Árpádok alatt lesz a magyar egy-nyelvű, egy vallású a kereszténység hatása alatt. Ebben István királynak, mint államalkotónak, oroszlánrésze lehet, bár ő a több13

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM nyelvű országot hangsúlyozza. A kunokkal, besenyőkkel való együtt-lét, harcok, valamint a (kényszerű vagy békés) tatár-török kapcsolatok is hozzájárulnak a magyar nép kialakulásához. 7. Az Árpádok után a 14-15. század átmenetet képez (Nagy Lajos, Zsigmond, Hunyadiak, Mátyás király). Ők az Árpádok alkotta Magyarországból élnek. A Habsburgok egészen új állapotot teremtenek a magyar történelemben. Ehhez járul a reformáció és a török hódítás: új irány, új világ. Törést, fordulatot jelent a magyar történelemben. Egészen más irányba tolódik el a nép, az ország fejlődése (vagy hanyatlása): zűrzavar, megosztottság, gyűlölet, bizonytalanság. Olyan lesz Magyarország, mint egy szekér, amelyet három-négy ló is húz, de mind más irányba. 8. Lech-mezőt könnyen kiheverte az akkori magyarság; Muhit (tatárok) is feltűnően „jól” vészelte át az ország, hisz alig néhány évtized, s máris erős a haza. Nem így Mohács: mindmáig trauma, akárcsak a két világháború, Trianon és 1956. Ezekhez képest Majtény és Arad kisebb epizódok. A 20. század amolyan nemzeti Csernobil: még mindig tartó mérges kisugárzással. A kommunizmus szinte állandósította ezt a kisugárzást (besúgók, ügynökök, árulkodás, ellenségeskedés, megosztottság). Jelenleg ebben az állapotban van az ország.

9. Új „honfoglalás”-ra, új hazára, mindenek előtt új nemzeti öntudatra lenne szükség. S mindenek előtt új Istvánra, Gellértre, új IV. Bélára. Ma is legalább három-négy „Magyarország” van: Budapest; az elcsatolt magyarság (főleg Erdély); és az a sok millió, akiknek mindegy a nemzet is, kereszténység is, csak a haszon számít vagy a politika, esetleg a New Age, a kapitalizmus és a globalizáció szellemében. Még ez az utolsó a legkevésbé Magyarország. Valószínűen Erdélyben (Délvidék, Szlovákia) inkább megvan Magyarország, mint itthon, ha a nemzeti öntudatot tekintjük. Az igazi nemzet, Magyarország független az önkényes határoktól és politikától. De míg ez a politika, csernobili kisugárzás tart és hat, nehéz hazáról, nemzetről beszélni. Régen a besenyőktől s egyéb népektől űzve keresett magának hazát a magyar. Ma a „maradék” szintén hazát keres. De hol? Nagyobb ellenségek űzik, tépik, mint a honfoglaláskor. Az akkori ideiglenes ellenségek jó része beolvadt; ma fordított a veszély: minket olvasztanak be a hamis, ál-vezetők. 10. Szent István előre látta, mi vár a magyarra, az országra halála után. Ezért ajánlotta fel az országot (koronát) a Szűzanyának. Kérhetett volna segítséget apósától, a német császártól is, vagy a bizánci udvartól, hiszen jó összeköttetései voltak azzal is. De nem akarta az ország függetlenségét kockáztatni. Még csak nem is a pápához fordult, mert az is lehetett egy szellemi-lelki függés az ország számára. Tehát csak Istenben bízva, Máriának ajánlotta fel koronáját. Ezzel példát mutatott a jövőre. Sajnos, nem mindig követték őt ebben: hol a német, hol a lengyel, olasz stb. uraságoknak adták a magyar koronát a gyenge királyok vagy széthúzó, önző nagyurak egész Kossuthig, aki magának az orosz cárnak kínálta fel Szent István koronáját. Ma New York és Moszkva között folyik a játszma. 11. István, IV. Béla, leánya Margit, Pázmány, Apor Vilmos, Márton Áron, Bálint Sándor: íme néhány példa. Ők nem csalnak meg az irány megválasztásában. Veres Péter még 1956 nyarán mondta egy, az ifjúságnak tartott beszédében: Két ének (azaz annak szelleme) tartotta meg ezt az országot, a „Tebenned bíztunk eleitől fogva” (zsoltár) és a „Boldogasszony Anyánk”. Nem a Marseillaise, se nem a diszkók idegen áriái. 12. Pontosan meg kellene határozni, mit jelentenek ezek a szavak: ország, állam, nemzet, nép, haza. Nem ártana tanulmányozni pl. az amerikai, francia, japán, izraeli felfogást és gyakorlatot e tekintetben, nehogy politikai demagógiába torkolljon a beszélgetés. S nem ártana régi klasszikus íróinkat felidézni: Balassi Bálint, Pázmány, Arany, legszebb népdalainkat. Náluk senki se tételezi fel se a nacionalizmus manipulált jelenlétét, se az antiszemitizmust. Egy nemzetet nemcsak Mohács és Trianon képes megbénítani. Politikailag manipulált demagógia is képes, mégpedig eredményesebben és gyorsabban is, tönkretenni. Most ilyen elnyomatás, „népirtás” fenyegeti a kis nemzeteket, minket magyarokat is (kívülről csakúgy, mint belülről).

A mohácsi csata – nemzetalakító tragédia. 14

Béky Gellért S.J 2006/6

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM

Egyház és politika Válogatás az Egyházfórum honlapján közzétett hozzászólásokból Lelkipásztorként teljesen egyetértek M.P.-né-vel és Kárpáti Attilával: templomban nincs helye a pártpolitizálásnak, és az is furcsa, ha egy pap olyan demonstráción vesz részt, ami konkrétan egy adott politikai tömörülés, ráadásul nem is éppen békés megoldásra törekvő céljait szolgálja. Ez persze nem menti fel a túlzásba vitt rendőri erőszak elkövetőit, amely ellen az emberi jogok védelmében tiltakozni kell, akár felszentelt pap, akár más ember alapvető jogait éri sérelem! Véleményem szerint az egyház küldetésének van ugyan társadalmi és ebben az értelemben bizonyos politikai vonatkozása, de semmiképpen sem pártpolitikai! Ezzel kapcsolatban érdemes lenne újra elolvasni Doromby Károlynak a Vigilia még 1972/1. számában megjelent tanulmányát: A keresztény pártok mint az evangéliumi üdvösségüzenet félreértésének termékei címmel. Tanulságos... 2006.11.07.

H.J. Kedves H.J.! Végtelenül boldoggá tett, hogy lelkipásztor létére nem a „mundér becsületét” védte holmi laikusokkal szemben... Köszönöm, sokat enyhített aggódásunkon, ami vérmérsékletünk és élettapasztalatunk függvényében olykor elragadja tollunkat. Nagyon bízom, hogy aki e néha indulatosabb szavakat olvassa, tudja, hogy „nem Rád haragszom, hanem Érted”, és íróját az aggódás, a szeretet indulata vezérli. Milyen hatalmas felháborodás kísérte, amikor Jézus a kufárokkal „összeütközésbe” került! (...) Keresztény pártok? Ha a ma magát elnevezésében kereszténynek nevező párt megnyilvánulásait hallgatom, pirulnom kell. Ilyen szavak jutnak eszembe: tanuságtétel... Igen, bíráljon, de ne kötekedjen, és minden esetben tartsa tiszteletben a személyt, akivel vitája van. Amikor pedig a tévé-néző előtt, és rá való tekintettel mimikával még hangsúlyozni óhajtja megvetését, az már a komikum határát súrolja. Nagyon halkan merem csak megjegyezni: A „világ” előtt Egyházam bizony pártként jelenik meg! Nagy súllyal nehezedik ez rám. Ilyen alkalmakkor mindig egy szellemi tornamutatványnyal vígasztalom magam: nem ez az Egyház! Mert az tulajdonképpen Jézus Krisztus misztikus teste. Csak megnyilvánulásában túl sok a szeplő, a ránc (amelyben nekem is szerepem van). Még az is a gondom, hogy divatos manapság – különösen, ha pénzről (finanszirozásról) van szó – az egyház üldözéséről beszélni. Vajon ez amnézia, önbecsapás, - vagy minek nevezzem? Inkább gyerekes sértődés. Ha ez egyházüldözés, akkor minek nevezzük azt a bizonyos negyven évet? (...) 2006.11.09.

M.Pné 2006/6

Kedves olvasók, tisztelt MSZP-barát keresztények! Évek óta tűnődöm, hogy miért is kötődnek az MSZP-hez jóra való, tisztességes emberek, akiket sem karriervágy, sem egzisztenciális függőség nem hajt. A válasz bizonyára több oldalú. S még több lesz, ha ráadásul keresztény identitású emberek esetében keressük a választ. Mert itt már nem elég hivatkozni egy „ingyen” lakásra, ami már 20 éve amortizálódott, s a fogyasztási hitelekért cserébe hamarosan ráteszi kezét a tőke. A baloldal nem nyújt a létbiztonsághoz szakszervezeti védőhálót, mert az ellenérdekűek térnyerését támogatja -saját személyes érdekében. A magasabb jövedelmek reménye is csak kampány-fogás (Júdás pénz?), hisz napjainkban bizonyosodik be, hogy ez is része a csődhelyzetnek. És hát ugyanazon párt tette, amit tett ‘89előtt, s pártolja ma a szélső liberális ateizmust, kísérli meg gyengíteni a társadalom velük szenben álló intézményeit fondorlatos módon stb. Miért is méltatlankodik a balos hívő egyházaink „jobboldaliságáért”? Bizony az idézőjelet nem véletlenül tettem ki. Kitehetném a baloldalhoz is, hisz: „...a szavak értelmüket vesztik, semmi nem az, aminek mondják...” És mégis! A hazugság relativizálódik, keresi a visszamutogatást, holott „bagoly mondja verébnek...”, hiszen nagyságrendi különbség van a hitelesség terén. Hát miért is van az, hogy egyházaink mindegyike konzervatív? Hadd ne magyarázzam azt, ami a világon mindenütt természetes. Hogy vannak szélsőséges esetek? Attól függ, honnan nézzük. Minél inkább a túloldalról, annál inkább távol, a másik oldal szélére kerül! S ezek az elhelyezkedések pedig sajnos a kézi vezérelt médiák által sugallt következtetésekből származnak. Plusz az egyén lelki életét frusztráló események, s máris elfelejti a jóember a „fa gyümölcseit megvizsgálni”. (Elhiszi, amit „a mezőőr mond neki”). Pedig Jézusunk egyértelmű és mélységes, fájóan valós törvényeket tanított! Elhiszem, hogy van, kinek ez túl nagy teher. Adjon Isten neki megvilágosodást! Szeretlek benneteket velem együtt tévelygő testvéreim: 2006.11.19.

Eszt.I. Bár nem vagyok MSZP-barát keresztény, megszólítva érzem magam annyiban, hogy a jobboldal egy jelentős hányadának egyházamhoz fűződő – számomra perdöntő – kapcsolatával vitázom, lehetőség hiányában csak ehelyütt. (Bár egy egyházi kezdeményezésű levelezőlista mára már hallgatag résztvevőjeként már nem is meglepődve olvashatom a feltett „Bitót Gyurcsánynak” c. küldeményt.) Lehet, hogy inkább baloldali gondolkozásúnak gondol közülünk néhányat? 15

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM Ha már a felütés pártszimpátiát tételez fel, akkor így folytatom... Előre bocsátom: idős korom lehetővé teszi, hogy nemcsak „kézivezérelt médiákból” szerezzem tájékozottságomat, hanem saját múltbeli tapasztalataimból is. Talán azért, mert a háború után megjártam a börtönt, és az Andrássy utat is ismerem belülről... Emiatt továbbtanulásom szóba sem kerülhetett. Származásom miatt – a helyi pártvezetés vetélkedésének függvényében – igen gyakran kényszerültem munkahelyváltásra. Mindezek következményeként nyugdíjam segélyekkel kiegészítve is igen szűkösen biztosítja (?) megélhetésemet. Ennek ellenére gondolataimat nem a múlt felhánytorgatása tölti ki... „Aki az eke szarvára teszi a kezét... nem méltó!” Háború előtti budai középosztálybeli katolikus neveltetésem akkor a katolikus tanítás ellenkezőjével szembesült: magyar embereket más magyar emberek hajtottak – most már tudom – a haláltáborokba. (Apám élete kockáztatásával ezen a vonalon sokat segített.) Akkor egyházam nem tiltakozott, sőt, egy főrendiházi tagsággal rendelkező főpap egy beszélgetésünk alkalmával ezzel egyetértett. A háború előtt az évekig tartó változó térnyerésük, mellőzésük után végül is az árpádsávosok kerültek hatalomra. Nyilvános megjelenésükkel most, kb. 12 éve találkoztam újra, amikor egy állami ünnepen tüntettek, és az akkori belügyminiszter nem lépett fel ellenük. Ma már ott tartunk, hogy elképzelhetetlen nélkülük egy jobboldali pártnak, vagy az egyháznak utcai megjelenése (ld. pl. finanszírozási tüntetések, Spányi beszéd). Elhatárolódást nem tapasztaltam. Ma is – tagadhatatlan – van antiszemitizmus, bár olykor csak „idegenszívűeknek” stb. nevezik őket. Számos a múltól ismert hívó szót hallhatok e témában prominens pártemberektől, sőt papoktól, ami sokaknál talál egyetértésre. Egyházi iskolában nyíltan történik. Amit jelen esetben „jobboldal”-ként jelölök, az deklaráltan az egyház egyetértésére apellál. A vágatlan, egyenes adású viták alkalmával igen-igen árulkodó, sokszor annak is szánt megvető arckifejezés, egy emberi személy („képére és hasonlatosságára teremtett”) minden vonalon történő degradálása, olykor megalázása irtózattal tölt el. Mindezek nyomaival szinte naponta találkozhatom szentbeszédekben, de egy-egy jobboldali szlogen reminiszcenciájával püspöki körlevélben is...

Kérem, milyen gyűlülködő hangnem uralkodik ezen a fórumon?! Sajnos nagyon távol áll a keresztény szellemtől. Az Egyházfórumot eddig járattam (kíváncsi voltam, mik az egyházból kiábrándult lehetséges szekta-mag slágertémái), de soha többet nem vásárolok belőle, ezt a hangnemet semmilyen szinten nem érdemes támogatni.

Kedves „Tükör”! A kritikus hangra mindig szükség van. Jó, ha időnként egy internetes fórum oldalán megjelenő, olykor esetleg valóban vehemensebb hangvételű írások szerzői elé is tükröt tartanak, a szeretet szellemében intve őket. Ugyanakkor véleményem szerint egy tükör soha nem torzíthat, és mindent meg kell mutatnia! Az a kérdés még nem vetődött fel Önben, hogy az vajon menynyire keresztény szellemű, ha egy magát kereszténynek nevező párt (ami szerintem Jézus tanítása és ennek nyomán a keresztény hit teológiai önfelfogása fényében önmagában is nonszensz, de ezt most hagyjuk!) prominens személyiségei durva módon sértegetik a bizonyos kérdésekben másként gondolkodókat, eltérő világnézetet vallókat, vagy más életformát követőket, politikai ellenfeleiket pedig ellenségnek, a haza árulóinak tekintik? Vagy hogy egy magát szintén keresztény szellemiségűnek definiáló párt elnöke, 16 évvel a renszerváltás után nyíltan lekommunistázza politikai ellenfeleit, köztük olyan politikusokat, akik a diktatúra éveiben még nem is éltek, vagy gyermekek voltak? Vagy éppenséggel az akkori demokratikus ellenzék tagjai! Vagy talán az a hangnem áll közel a kereszténységhez, amelyet az elmúlt hetekben a budapesti Kossuth téren hallhattunk, és amely szerint „keresztény magyar hazánk minden bajának legfőbb forrása a zsidóság nemzetünk testén való élősködése”? Arról mi a véleménye, hogy törvénytelenül tüntető, a rendőröket provokáló emberek, amikor már kellően felhergelik a törvényes kötelességét teljesítő hatóság képviselőit, mielőtt azok támadásba lendülnének, gyorsan imádkozni kezdenek, utána pedig világgá kürtölik a sajtóban és a médiában, hogy lám, „milyen csodálatos ereje van a hitből fakadó imádságnak”...? Véleményem szerint ez nemcsak visszaélés azzal, amit én hívő emberként a keresztény imáról gondolok, de az egész kereszténység perverz megcsúfolása! (Itt most nem akarok kitérni az olykor valóban brutálissá vált, emberi jogokat sértő rendőri magatartás kérdésére, amit egy demokratikus jogállamban természetesen én sem tartok helyesnek és mélyen elítélek! Nem célom a jelenleg kormányzó politikai elit védelmezése sem, akikre morális és sok más szempontból én is kritikusan tekintek!) Ami pedig gondolatainak második részét illeti: az Egyházfórumban megjelenő írások nem az Egyházból való kiábrándultság szüleményei, hanem olyan valós kérdések és problémák, amelyeket 40 évvel a II. Vatikáni Zsinat után nem lehet többé a szőnyeg alá söpörni. Az Egyházfórumot nem kötelező megvásárolni, sem elolvasni, de ettől függetlenül a benne felvetett gondolatok egyre több hívő katolikus ember véleményével egyeznek, akik nem egy új szekta magját kívánják alkotni, hanem tevékeny részvételükkel szeretnének hozzájárulni egy olyan megújult egyház („kisded nyáj”) kialakulásához, amely békét és kiengesztelődést hirdet e széthúzó világban, és amely a jézusi örömhír szellemében már itt a földön a gyógyulás otthona lehet az „édes igára és könnyű teherre” vágyó emberek sokaságának. A megbocsátásra kész, gyűlölettől mentes keresztényi szeretet szellemében:

2006.11.20.

2006.11.21.

2006.11.19.

M.P.-né

„Tükör” 16

H.J. 2006/6

EURÓPAI ÚNIÓ

Létezik-e vallásszabadság Törökországban? Az Európai Uniónak (EU) mindenki számára biztosítani kell a teljes vallásszabadságot. Ez az uniós tagság ügyében a közelmúltban Törökországgal megkezdett tárgyalások legalapvetőbb követelése. Az oslói Forum 18 News Service-nek adott személyes értékelésében ily módon érvel Otmar Oehring a németországi katolikus karitatív szervezet, a Missio részéről. Dr. Oehring felhívással fordul mind Törökországban, mind másutt mindazokhoz, akik hisznek a vallásszabadságban, hogy nyíltan és őszintén vessék fel a törökországi muzulmán, keresztény és más vallású közösségek vallásgyakorlását érő folyamatos obstrukciók kérdését.

rendek. Csak kevés iszlám hívő kész azonban nyíltan hangot adni a törvényes státusra vonatkozó követeléseinek, mert félnek a bebörtönzéstől, habár az alevik egyre bátrabban hallatták hangjukat az utóbbi években. Ennek köszönhető, hogy társaságként már egyre inkább elismerik őket; vallásos testületként azonban még mindig nem. Az engedéllyel nem rendelkező vallásos összejövetelek és istentiszteletek illegálisak, bár törvényileg továbbra sem tisztázott, hogy miben áll a legális, illetve az illegális istentisztelet. Az oszmán millet-rendszer annak idején elismert néhány vallási kisebbséget, az 1923-as Lausanne-i Egyezmény pedig homályos Ha bármelyik törökországi mecsetbe utalást is tesz a vallási kisebbségek vagy templomba betérünk, ott imádkozó jogaira, ellenben név szerint nem nevezi embereket látunk. Valamilyen formában Dr. Otmar Oehring meg azokat. A török kormány ezt úgy tehát létezik vallásszabadság. Vannak – a kritikus szemlélő. értelmezi, hogy kizárhat olyan közösséazonban megoldásra váró súlyos probgeket, mint a római katolikusok, a szír lémák. A vallási közösségek nem szerveződhetnek saját ortodoxok, vagy az evangélikusok, bár ezek a közösségek szándékaik szerint. Az egyén vallásszabadsága pedig csak megtalálták a módját, hogy tovább működhessenek. A nem bizonyos határokon belül létezik. A törvény például mindenkit vallási rendeltetésszerű épületekben visszafogottan működő feljogosít arra, hogy áttérjen más vallásra, és ezt a változást keresztény protestáns egyházakat megtűrik, de ha muzulmáa személyi okmányaiba is bevezettesse. Akik azonban ezt nok egy bejegyzett mecset előtt gyülekeznek, azt az államra megtették, azok polgártársaik gyűlölködésével szembesültek. nézve fenyegetésnek tekintik, és rajtuk üt a rendőrség. Amint egy vallási közösség elkezd megalakulni, azonnal problémákkal szembesül. Ez egyaránt igaz muzulmán és más vallású közösségek esetében is. Törvényes keretek Noha sok török nem kedveli az „iszlám állam” kifejezést, meg kell állapítanunk, hogy az iszlámot az állam szervezi. A A jelenleg hatályos török törvények miatt a legtöbb szunniták, akik számára ez elfogadhatatlan, nem alakíthatnak keresztény protestáns egyház nem tudja magát egyházként közösséget. Bár szufi szerzetesrendek léteznek – köztük néhá- elismertetni. Csak egy furcsa esetben jegyeztek be egy német nyan magas létszámmal – működésüket, 1920 óta, hivatalosan protestáns egyházat Antaljában, de csak azért mert magát ellehetetlenítették és betiltották. „imaház”-nak és nem „egyház”-nak nevezte. A legtöbb protesA vallási közösségek a legfőbb problémát abban látják, táns evangelikál egyház Törökországban nem magánházaknál hogy mint közösségek nem rendelkeznek törvényes státus- jön össze, hanem bérelt helyiségekben, például irodaházakban, sal. A késői Oszmán Birodalom idején elismertek ugyan és más nem lakáscélú épületekben. Ezek az épületek némely néhány vallási kisebbséget az ún. millet rendszer keretében1, esetben elég nagyok is lehetnek. de az iszlám közösség nem kapott külön jogi státust, mivel Az 1983 októberében elfogadott társasági törvény (No. az iszlám volt magának az államnak a vallása. A Török 2908) nem engedélyezte vallásos célú társaságok alapítását. Köztársaság megalakulásával azonban minden ilyen státus Azaz egy vallási vitafórum, vagy akár egy vallásszabadmegszűnt. Néhány muzulmán közösség foglalkozik ezzel a ságért küzdő világi csoport alakítása sem volt lehetséges jogi hiányossággal, különösen a domináns szunnita többségen társaságként. A törvényt négyszer módosították a török uniós belül kisebbségben lévők, illetve az alevik, a síiták és a szufi csatlakozás jogharmonizációs törekvéseinek következtében, 1 A különböző kulturális csoportok önálló kormányzattal rendelkező millet-eket alkottak (a ford.). 2006/6

17

EURÓPAI ÚNIÓ de nem változtattak a vallási társaságok tiltásán. Mivel az Európai Bizottság nem volt elégedett a törvénymódosítással, a parlament 2004 júliusában új társasági törvényt fogadott el (No. 5231). Ez a törvény ellentétben az előzővel nem sorolja fel azokat a célokat, amelyekre társaságot nem lehet alapítani, mintegy azt a benyomást keltve, hogy engedélyezett a vallási társaságok létrehozása. A török bíróságok azonban mégis meg tudják akadályozni a vallási célú társaságok alapítását. Döntésüket – törökországi ügyvédek és emberjogi aktivisták megfigyelése szerint – a török alkotmányba beépített szekularizmus elvére alapozzák. Egyetlen vallási csoport sem kapta meg az engedélyt, hogy vallási társaságként bejegyezzék – pedig számos protestáns egyház kérte ezt. Néhány szufi rend és új iszlám mozgalom ellenben vállalkozásként nyilvántartásba kerülhetett annak ellenére is, hogy vallásra utaló névvel kérték a bejegyzésüket. A kormány módosította az építés-tervezési törvényt is : a „mecset” szót az „istentisztelet helye” kifejezéssel helyettesítették. A kormány a protestáns egyházak felé jelezte, hogy természetes személyek nem kérhetik épületek istentiszteleti hellyé történő minősítését, ellenben az egyes gyülekezetek megkísérelhetik, hogy először jogi személyként ismertessék el magukat (mint „Dernek” vagy társaság), utána pedig kérhetik, hogy minősítsék istentiszteleti hellyé azt az épületet, ahol összejönnek. A legutolsó értesülések szerint két protestáns egyház kísérletezik azzal, hogy végigjárja ezt az utat. A török állam jelenleg két protestáns egyházat ismer el törvényesen. Ezek közül az egyik Isztambulban működik. Ezt a közösséget évekkel ezelőtt hosszas bírósági eljárás után jegyezték be mint „Vakf” (vagyis jótékonysági alapítvány). Ennek köszönhetően lett jogi személy, aminek eredményeképpen az épületet is átminősíthették. A második példa egy diyarbakiri protestáns egyház, amelyet a Művelődési Minisztérium mint a nemzeti örökség részét törvényesen is az istentisztelet házaként ismert el.

Nevelés – oktatás A vallásos nevelést továbbra is szigorú ellenőrzés alatt tartják. A törvény szerint az oktatási feladatot az állam látja el, bár a gyakorlatban a keresztény egyházak – az Örmény Apostoli Egyház, az ortodox, a katolikus és a protestáns egyházak – tarthatnak katekézist gyermekeiknek a saját épületeikben. Az állam valójában szemet huny felette. A Korán oktatásának helyzete azonban ettől eltérő. Hivatalosan csak az állam felügyelheti a kurzusokat, ennek ellenére kb. 6000 titokban megtartott kurzusról hallani. Sok köztisztviselő és rendőrtiszt jó kapcsolatban áll ezekkel a csoportokkal, a magasabb beosztású tisztviselők közül többen is olyan szufi rendek tagjai, amelyek hivatalosan nem léteznek, vagy be vannak tiltva. Felsőoktatási intézményeket a muzulmánok, a keresztények vagy mások számára általában lehetetlen létrehozni. Az Örmény Apostoli Egyház és a Görög Ortodox Egyház szemináriumait a hetvenes években bezárták, és az állam azóta sem engedélyezi, hogy újra működhessenek. A protestánsok rendszerint nem alapíthatnak Biblia-iskolákat. Működik 18

Szufi vallásosság – Istenre irányul. ugyan egy evangélikus Biblia-iskola Selcukban, de azt az állam nem ismerte el, és nem is akkreditálta. Ennek ellenére itt már évek óta teológiai képzést folytatnak. A keresztény papok és lelkipásztorok többnyire külföldön tanulnak. Az alevi muzulmánok nem kérnek ilyen jellegű felsőoktatást, mert vezetőik nem imámok, hanem az ún. „vének”, akiket más vének avattak be.

Istentisztelet és hitélet A 2003 júliusában életbe lépett építési törvény lehetővé teszi istentiszteleti helyek „alapítását”. Azt azonban minden bizonnyal szándékosan nem pontosítja, hogy ez „építést”, „bérlést”, vagy „vásárlást” jelent. A protestáns egyházaknak nehézségekkel kell számolni, ha építkezni szeretnének. Ha egy közösség hivatalosan kíván istentiszteleti helyet építeni, megteheti egy olyan helyen, ahol a követőinek száma elér egy minimumot – ellenben az állam dönti el, hogy a közösségnek van-e elég követője, hogy megkaphassa a földet, amire szüksége van. A törvénynek nincs irányadó értelmezése. Az igazságügyi miniszter nemrégiben [2005-ben] azt nyilatkozta, hogy a vallási közösségeknek pályázniuk kellene, ha istentiszteleti helyet akarnak építeni, de hogyan pályázhatnának, ha hivatalosan nem is létezhetnek? A kormány tisztviselői nem akarják elismerni, hogy az alevi muzulmánok hivatalosan nem alapíthatnak istentiszteleti helyet. A kormány sok alevi faluban épít ugyan szunnita mecsetet, de az alevik oda nem fognak járni. Inkább a cemevikben (összejöveteli házaikban) tartják nyilvános istentiszteleteiket nem csak Közép-Anatóliában, hanem Isztambulban is. A kormány 2004-ben parlamenti nyilatkozatot tett közzé arról, hogy ezeket az alevi cemeviket nem tekinti istentiszteleti helyeknek. Bár többségük továbbra is akadálytalanul működik, az utóbbi években néhányat bezártak közülük. A személyi státusról szóló törvény alapján a hívők – még az iszlámról is – áttérhetnek más hitre, bár ateistának vagy agnosztikusnak hivatalosan senkit sem lehet bejegyezni. Ha valaki az iszlámról más hitre tér át, rávezethetik ugyan a személyazonossági dokumentumaira, ellenben ha valaki a papírjai szerint muzulmán, annak azért könnyebb a minden2006/6

EURÓPAI ÚNIÓ napi élete. A keresztények, a Baha’i hívők, a Jehova tanúi számára gyakorta lehetetlen munkát találni, különösen a vidéki falvakban. Emiatt sok volt iszlámhívő a személyi dokumentumokon inkább változatlanul hagyja vallási hovatartozását. A vallási ügyekkel megbízott államtitkártól 2005 őszén kapott információ szerint az utóbbi tíz évben kevesebb mint 400-an tértek át hivatalosan a kereszténységre, és mindössze tízen a zsidó vallásra. Az iszlámot a Vallási Ügyek Elnöki Hivatala (a Diyanet) felügyeli, ami közvetlenül a miniszterelnök hivatala alá tartozik. Szándékosan nem kormányzati minisztériumként hozták létre, mivel Törökország önmagát szekuláris államnak tekinti. Egyes muzulmán közösségek – különösen az újabban alakult csoportok, mint amilyen például a Nurcu mozgalom, a Suleymanci, a Fethullah Gulen követői és a szufi rendek tagjai közül is sokan – kifogásolják ezt az állami felügyeletet. Néhány vallási közösség vallási célból hivatalosan hívhat külföldről munkatársakat. A katolikusok az 1923-as Lausannei Egyezmény alapján korlátozott számban kérhetnek külföldi papokat. Ezt azonban a kormány megnehezíti, mondván, hogy mivel olyan kevés a katolikus, miért kell akkor annyi pap? A protestánsok helyzete még nehezebb, mivel hivatalosan nem is ismerik el őket vallási közösségekként. Azok a külföldiek, akik vallási céllal, de leplezve érkeznek az országba, problémákkal szembesülhetnek, ha az állam felfedi ott tartózkodásuk valódi célját. Amennyiben az államnak nem kell tudni a tevékenységükről, szabadon működhetnek, de abban az esetben, ha az állam kénytelen hivatalosan is tudomást szerezni róluk, akkor nehézségekkel kell szembe nézniük. A kormány tud a legtöbb protestáns misszionáriusról, valószínű mindannyiukról, mivel ők tudatosan a nyílt tevékenykedés mellett döntöttek. Időnként akadnak problémáik, de a legtöbb esetben az állam csupán információt gyűjt a tevékenységükről, és nem zavarja a működésüket. Az összes vallási közösség állami felügyelet alatt áll, és különös figyelemmel ellenőrzik a vallási kisebbségeket. A keresztény vezetők tudják, hogy lehallgatják őket, és telefonbeszélgetéseiket rögzítik. Az ökumenikus pátriárka szerint „a falnak is füle van”, még saját patriarchátusában is, Isztambul feneri kerületében. A rendőrség rendszeresen megjelenik az egyes keresztény templomokban, kérdezősködnek, hogy ki jár oda, mely külföldiek, miről beszélgettek. Különösen az érdekli őket, hogy a török állampolgárok közül ki jár oda. Ezeket a látogatásokat vajon fenyegetésnek kell-e tekinteni, vagy pusztán a titkosszolgálatok szereznek ily módon információt a helyi egyházakról? Amikor Ankarában a rendőrség megjelenik a katolikus szertartásokon, azt mondják, hogy mindezt a keresztények védelmében teszik. A templomokban, a hívekkel történt beszélgetéseim alapján azonban biztos vagyok benne, hogy ez nem igaz. Amikor meghirdették a szekularizmust, mint az állam vezérlő elvét, összhangban a francia laicitás elvével, azt komolyan is gondolták. Kemal Atatürk és követői szét akarták rombolni az iszlámot. Később azonban a vezetők megértették, hogy a társadalom nem akarja ezt az utat járni. Az iszlám lassan-lassan visszatért az iskolákba és az élet más területeire. Törökország most szunnita muzulmán állam. Akinek török az anyanyelve és szunnita muzulmán, az töröknek számít. Az alevik, kurdok, 2006/6

keresztények és más kisebbségek nem számítanak töröknek – őket a külföldiek közé sorolják.

A fejkendő mint szimbólum A fejkendő – a hívő muzulmán nők által őszintén vállalt viselet – körül kialakult dühödt vita alkalmat adott arra, hogy az iszlamista pártok politikai kérdést kovácsoljanak belőle. Ezzel is tanúsítani kívánták szembenállásukat a katonai hatalommal, amely az 1980-as puccs után betiltotta az iszlám viseletet. Ha nem tiltották volna be a fejkendő viseletét, nem származott volna belőle probléma. A kérdést jól példázza Leyla Sahin, egy nem politizáló hívő muzulmán nő esete. Sahin ötödéves orvostanhallgató volt, amikor az isztambuli egyetemen eltiltották a fejkendő viselésétől. Ezt követően tanulmányait a bécsi egyetemen fejezte be sikerrel. Ez a nyugtalanító tilalom jogerősen tiltja ki a hívő muzulmán nőket az egyetemekről, ezért a tilalommal kapcsolatban vizsgálatot indított az Emberi Jogok Európai Bíróságának Nagy Kamarája (Grand Chamber of the European Court of Human Rights, EHCR). Vidéken, szunnita területeken, a nők mindig hordtak fejkendőt – bár nem azt a fajtát, mint amit az iráni, vagy a szaúdarábiai nők – és néhány városi nő is próbálkozott a fejkendő viselésével. Előfordult, hogy a Refah (Jólét) párt támogatói és mások fizettek a nőknek, hogy viseljék a fejkendőt. Még néhány nacionalista politikus is azt mondja, ha a nők szabadságában állna választani, hogy hordják-e a fejkendőt, vagy sem, akkor azok többsége, akik addig politikai megfontolásból hordták, már nem kívánnák tovább viselni a kendőt.

Kereszténynek lenni A különféle kisebbségekkel szemben tanúsított társadalmi szembenállás hatással van a vallásszabadságra is. Ez a társadalmi nyomás legélesebben a szegények körében érezhető. Ha valaki a városi középosztályból az iszlámról más hitre tér, szabadon gyakorolhatja azt a vallást. Izmirben például van egy keresztény templom, ahová sok fiatal, egyetemet végzett megtérő jár háborítatlanul. Szegényebb környezetben azonban nyíl-

A modern Törökország – Lausanne-ban született. 19

EURÓPAI ÚNIÓ tan áttérni és az iszlámtól különböző Majdhogynem lehetetlen ugyanis szahitet gyakorolni többnyire lehetetlen. badon beszélgetni arról a népirtásról, Anatólia hajdan örmények lakta terüami az Oszmán Birodalom utolsó éveiben történt, és aminek másfél letein – ahol szír származású népesség millió örmény és asszír lakos esett is található – sok család a személyazoáldozatul. A hivatalos álláspont válnosság megállapításakor formálisan tozatlanul állítja, hogy ilyen népirtás muzulmánnak vallotta ugyan magát, nem történt. de valójában a régi hitüket gyakorolják. A keresztény hit gyakorlása azonban nagy nehézségekbe ütközik, hacsak nem költöznek Isztambulba, EU – a valóságban vagy Ankarába. Szülővárosaikban, falvaikban nincsenek keresztény tempA keresztény egyházak örömmel lomok, így ha azért akarnak összevették Törökország lehetséges uniós jönni, hogy keresztény istentisztelet csatlakozásának hírét, többnyire tartsanak, könnyen előfordulhat, hogy közösségeik saját tapasztalatai és a rendőrség elhurcolja, és tettlegesen reményei miatt. Ha a tárgyalások még is bántalmazza őket. jó néhány évig eltartanak, a vallási Egy korábbi belügyminiszter azt kisebbségek helyzetében, köztük az nyilatkozta, hogy keresztényeknek iszlám kisebbségek helyzetében is, csak keresztény származásúak körébekövetkezhet némi javulás. ben kellene missziós tevékenységet Sajnos úgy tűnik azonban, hogy folytatni. A keresztény gyökerű népesaz EU tagországok Ankarába kikülség számát nyolcszázezer és három dött diplomatái – vagy az őket küldő millió között becsülte meg. külügyminisztériumok – nem eléggé Nagy bátorság kell ahhoz, hogy Musztafa Kemal Atatürk (1881-1938) érdekeltek a török vallásszabadság vidéken, távolabb eső helyeken protes– a modern Törökország megteremtője. előmozdításában. Az EU rábírta a táns gyülekezetet hozzunk létre, állatörök kormányt, hogy változtasson pítja meg Ahmet Guvener, diyarbakiri lelkipásztor. Nehézséget az alapítványi törvényen. Többek között ez a törvény szabájelenthetnek a szomszédok és a hatóságok is. Még ha nem is lyozza a közösségi alapítványokat (cemaat vakflar), amelyek játszanak össze a hatósággal, az ott lakók egyformán ellen- az örmény, bolgár, görög és zsidó ingatlanok tulajdonosaiként ségesek a protestánsokkal szemben. Nem értik, miért térne működnek. Ezeket a népcsoportokat, a Lausanne-i Egyezmény át bárki is a keresztény hitre. Az embereket nem zaklatja föl alapján, a kormány kisebbségként kezeli. Ugyancsak közösa régi keresztény templomok látványa – szír ortodox és más ségi alapítványok a tulajdonosai egyes káldeus katolikus, szír keresztény felekezeti templomok mindig voltak Anatóliában katolikus és szír ortodox keresztény ingatlan vagyonnak is. –, de egy új protestáns templom – különösen, ha egy üzletben, Ezeket a népcsoportokat a kormány nem kezeli kisebbségvagy magánlakásban működik – felszítja a gyűlölködést. ként. Azonban a törvénymódosításnál sokkal mélyrehatóbb A tisztviselők sem gondolkodnak egységesen. A kemalista reformokra van szükség ahhoz, hogy Törökország megfelelbürokrácia Kemal Atatürk szekularizációs elképzeléseit viszi jen az EU által meghatározott koppenhágai kritériumoknak, tovább, és ellenez mindent, ami vallásos. Van egy nacionalista, miszerint „egy stabil demokráciában tiszteletben tartják az soviniszta oldal a kormányhivatalnokok között, akik szerint emberi jogokat, a jog uralmát, és a kisebbségek védelmét”. minden, ami nem török, fenyegetést jelent, és küzdeni kell Az Európai Unió követelménye olyan alapvető követelmény, ellene. Az állambiztonság és a hírszerzés emberei, valamint a amely kivétel nélkül mindenkire vonatkozik. Ily módon tarnagy hatalommal bíró katonaság egyszerre kemalista és naci- talmazza tehát a muzulmánokra is érvényes vallásszabadság onalista is. Aki nem török vagy szunnita muzulmán, nehezen biztosításának szükségességét. Amennyiben azonban megvalósul a teljes vallásszabadboldogul. Még a szunnita muzulmán kurdokat is kizárják, az ság, az egyben azt is jelenti, hogy megnövekszik az iszlám alevi kurdok pedig még rosszabbnak számítanak. Nehéz elképzelni, hogy a következő évtizedben a török befolyása is, ami egyes vélemények szerint veszélyeztetné társadalmi folyamatok lehetővé teszik majd a teljes vallás- Törökország Nyugat felé fordulását. Talán ez az egyik oka szabadságot. Csak egyetlen dolgot vegyünk figyelembe: annak, amiért az EU nem lép fel határozottabban a törökoramennyiben az általános és középiskolai oktatás soviniszta szági vallásszabadság érdekében. Minden esetre nem lenne tartalma – Atatürk, Törökország és a török vonatkozású dolgok bölcs dolog Törökország és Európa kapcsolatát pusztán a folytonos dicsérete – nem változik, az maga teszi lehetetlen- terrorizmus elleni küzdelem szemüvegén keresztül látni. Az né a társadalmi változást. Ha ez nem történik meg, nehéz ország jövője szempontjából létfontosságú, hogy a teljes valelképzelni, hogy Törökország nyitott társadalommá alakul, lásszabadság az egyik legalapvetőbb követelés legyen, hiszen amely valóban készen áll arra, hogy elfogadja az Európai Unió csak így erősödhet meg annyira a török demokrácia, hogy az emberi jogi követelményeit. A török társadalom nyitottságá- egyes iszlám csoportok ellenségeskedésével demokratikus nak hiányát jól illusztrálja egy nem vallási vonatkozású tény. úton tudjon megküzdeni. 20

2006/6

EURÓPAI ÚNIÓ Mivel az EU nyilvánvalóan csak csekély mértékben foglalkozik a teljes vallásszabadság ügyével, a helyi, törökországi vallási közösségeknek kell kézbe venniük a kezdeményezést. Egyre többször tesznek panaszt bíróság előtt a jogaik el nem ismerése miatt. A protestánsok már tíz éve járják ezt az utat, általában sikerrel. Az ökumenikus pátriárka az ankarai Legfelsőbb Bíróságnál tett kísérletet arra, hogy visszakapjon egy árvaházat egy szigeten, nem messze Isztambultól. Nem járt sikerrel, ezért Strasbourgba viszi az ügyet, mivel Törökország tagja az Európa Tanácsnak, tehát ilyen ügyekben alá kell vetnie magát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EHCR) döntésének. Úgy vélem, ez a helyes módja annak, hogy az ilyen közösségek megvédhessék a jogaikat, és már más közösségek is kezdik követni a példájukat. Az alevi muzulmánok felszólították a kormányt, hogy ha gyermekeiknek az állami iskolákban továbbra sem engedélyezik a saját tanaik szerinti hitoktatását, akkor ők is a Strasbourgi Bírósághoz fordulnak. A vallási közösségek jogi státusának megtagadása ügyében szintén a Strasbourgi Bírósághoz lehet fordulni. A legfontosabb azonban, hogy a vallásszabadság kérdése mindig napirenden legyen, és a problémákat nyíltan meg lehessen vitatni a helyzet komplexitásának részletes és teljes ismeretében.

Vallásszabadság és demokrácia Fontos lenne a vallásszabadságot korlátozó intézkedései miatt kérdőre vonni Törökországot az Európai Konvenció 9. cikkelye alapján, amely az emberi jogokról szól. A Konvenciót 1954-ben Törökország is aláírta. Ez a cikkely garantálja „a gondolkodás, a lelkiismeret és a vallás szabadságát; az embernek joga van szabadon megváltoztatni a vallását vagy hitét, és hogy akár egyedül, akár másokkal közösségben, nyilvánosan vagy magánéletében vallásáról, hitéről, istentiszteletben, tanításban, hitének gyakorlásában, a vallási előírások megtartásában hitéről tanúbizonyságot tegyen. Minden vallásszabadságról

folytatott tárgyalásnak ezt kellene alapul vennie, nem pedig az 1923-as Lausanne-i Egyezményt, amely rendkívüli módon leszűkítve közelíti meg a kérdést. A török vallási közösségeknek a külvilág felé még inkább hangsúlyozni kell a vallásszabadság fontosságát, azonban bölcsen meg kell fontolni, hogy ezt mi módon tegyék. A vallási kisebbségek vezetői nehéz helyzetben vannak. Úgy vélik, hogy az uniós tagsággal összefüggő tárgyalások folytatása mellett kell állást foglalniuk, még akkor is, ha nincsenek meggyőződve róla, hogy a török társadalom készen áll megtenni a szükséges lépéseket a változások felé. A külföldi egyházak és vallási közösségek feladata lenne, hogy közvetítsenek anyaországaik kormányai felé, érjék el, hogy azok segítsék a vallásszabadság előmozdítását Törökországban. Meg kell győzni a kormányokat arról, hogy nem egyszerűen a saját vallásuk jogainak kiterjesztéséért emelik föl a szavukat, hanem a valóban mindenkire, a muzulmánokra is kiterjedő vallásszabadságért járnak közben. Továbbra is nagy kérdés azonban, hogy a török kormány és a lakosság akarja-e, hogy engedélyezzék a mindenkire kiterjedő vallásszabadságot? A török média úgy vélekedik, hogy a jelenlegi [2005-ös] kormány talán nem is támogatja annyira az uniós tagságot, hanem csupán kihasználja azt, hogy belföldi fejlesztésekbe kezdhessen iszlamista céljainak eléréséhez. A médiában körvonalazott gondolatmenet szerint, ha erősödik a demokrácia, a katonaság nem tudja átvenni a hatalmat, és így semmi nem áll az iszlamisták útjába, hogy elérjék céljaikat. A média spekulációja akár tükrözi a valóságot, akár nem, mindazoknak, akik az ország határain innen és túl hisznek a törökországi vallásszabadságban, a kérdést mindenképpen napirenden kell tartani belföldön és nemzetközi szinten egyaránt, és őszintén fel kell tárni a törökországi muzulmán, keresztény és más vallású közösségek vallásos életét érő folytonos korlátozásokat.

Otmar Oehring2

Báránybőrben Iskolafojtás - folytatás Előző számunkban nyilvánosságra hoztuk egy szülő levelét, amelyben a pécsi Szent Mór katolikus iskola helyzetéről számolt be, amelyért a fenntartót, Mayer Mihály megyéspüspököt és a püspökség gazdasági igazgatóját, Wolf Gyulát tette felelőssé (Egyházfórum 2006/5, 29-30). Karácsony előtt a püspök közölte az iskola vezetőségével, hogy felhalmozott adóssága miatt megszünteti az intézmény gazdasági önállóságát, az igazgatónőt, Uzsalyné dr. Pécsi Ritát, pedig meneszteni kívánja. Egy tv-nyilatkozatában a püspök azt állította, hogy „a fenntartó a gazdasági háttér kézbentartása miatt, hogy az iskola megmaradjon és működhessen, 36 millió forint adósságot egyenlített ki,” és ezért „a saját kezébe vette a pénzügyek ellenőrzését”. Az igazgatónő szerint viszont az iskolának semmi felhalmozott tartozása sincs, bizonyos számlákat csupán azért nem tudtak kifizetni, mert a püspökség nem, illetve rendszeresen késedelmesen utalta át az egyébként rendelkezésre álló állami támogatást. Uzsalyné dr. Pécsi Rita a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia gazdasági bizottságától kérte az iskola gazdálkodásának átvilágítását. Szerkesztőségünk értesülése szerint ehhez Mayer Mihály nem járul hozzá, ő a vizsgálat vezetésével Wolf Gyulát bízta meg.

2 Dr. Otmar Oehring, a Missio (Aachen) Emberjogi Hivatalának irodavezetője. A cikk az F18News gondozásában jelent meg 2005. október 12-én (www.forum18.org/Archive.php?article_id=670). 2006/6

21

FÓRUM

Az Egyházfórum és a Párbeszéd munkacsoport által egy évvel ezelőtt feltett négy kérdésre komoly és továbbgondolandó válaszokat kaptunk mind a honlap látogatóitól, mind pedig a folyóirat olvasóitól. Az alábbiakban kísérletet teszek arra, hogy összefoglaljam, milyen véleményeket fogalmaztak és osztottak meg velünk együttműködésre kész katolikus, protestáns, zsidó és vallási közösséghez nem tartozó hozzászólóink.

Körkérdések – válaszok Összegzés Első kérdésünk azt firtatta, hogy az olvasó/látogató véleménye szerint vane számottevő előrelépés a keresztény ökumené dolgában, az elmúlt néhány évtizedben közeledett-e egymáshoz a különféle keresztény csoportok tanítása, liturgiája és a vallás hétköznapi megélésének módja. A válaszadók között vannak optimisták. Egy vegyes házasságban élő háromgyermekes édesanya például fontosnak tartja megjegyezni, hogy ma már nem divat egymás ellen prédikálni, egymás tanításából, szokásaiból gúnyt űzni, és ez jó. Mások úgy vélik, hogy vannak értékelhető kezdeményezések mind a laikus hívek között, akik igyekeznek kapcsolatot találni és tanulni egymástól/egymásról, mind pedig felsőbb szinten, de nem megfelelő a kommunikáció: a püspökök és a teológiai professzorok nem értesülnek arról, mi folyik „odalent”, a „mezei” egyháztagoknak pedig senki sem mondja meg, hogy „odafönt” a hivatalosok hány pozitív lépést tettek már egymás felé. Nagyon kevesen ismerik pl. a néhány évvel ezelőtt aláírt Augsburgi dokumentum szövegét, amely leszögezi, hogy a hitről, a kegyelemről és a megigazulásról szóló tanítás a katolikus és a lutheránus egyházban lényegében nem különbözik. Ezt az anyagot – noha magyarul is megjelent – papjaink, lelkészeink többsége a hozzászólók szerint nem olvasta, tehát népszerűsíteni sem tudja. De ugyanez a helyzet a Charta Oecumenica c. dokumentummal, valamint az ökumenikus házasságkötési liturgiával, ami sok, házasságra készülő magyar fiatalnak könnyíthetné meg az életét. Mindent egybevetve a nyitás mértékét az optimisták is kevésnek, a haladás tempóját pedig lassúnak találják. Véleményük szerint ennek oka a többoldali bizalmatlanság: a klerikusok nem bíznak a laikusokban, a katolikusok a protestánsokban, az idősek a fiatalokban – és viszont. Egy jól informált hölgy mindenkinek azt ajánlja, hogy ismeretanyagért forduljon a Világhálóhoz – így gyorsabban kerülhet képbe, mintha a hagyományos forrásokra támaszkodik. A hozzászólók többsége ugyanakkor az eddig ismertetett véleményeknél borúlátóbb álláspontot képvisel. Szerintük Nyugat-Európában talán van e tárgyban mérhető előrelépés, de nálunk aligha – illetve ha mégis, az csak az emberi kapcsolatok szintjén érzékelhető, olyan gesztusokban, mint amilyen pl. a közös templomhasználat. A felső egyházi vezetés hazánkban nem keresi a párbeszéd lehetőségét a többi keresztény egyházzal, így azután az alulról jövő kezdeményezőkészség is elbizonytalanodik. Egyik protestáns hozzászólónk pl. 22

nehezményezi, hogy a Katolikus Püspöki Kar úgy hirdette meg a nemzeti imaévet, hogy sem a magyar ortodoxokat, sem a magyar protestánsokat, sem a magyar zsidókat nem jutott eszébe felhívni a csatlakozásra – mintha a magyar nemzethez kizárólag katolikusok tartoznának. Többen fájlalják azt is – felekezeti hovatartozástól függetlenül –, hogy nálunk ma az ökumené kimerül az állami támogatásért való közös versenyfutásban, amelynek során pénzt talán lehet kaszálni, alulról jövő támogatottságot azonban annál kevésbé. Több levélíró azt is szóvá tette, hogy a hagyományos keresztény egyházak egységesen elköteleződtek a politikai jobboldal mellett, ami csökkenti bennük az önkritikára való hajlamot, viszont tágabb teret biztosít a hagyományos keresztény antijudaizmus számára. Ebben az összefüggésben az a vélemény is megfogalmazódik, hogy a keresztények megosztottsága a választott nép elutasításának következménye. A hozzászóló nem tartja elégségesnek a különféle bocsánatkérő gesztusokat – szerinte nem kerülhető meg a keresztény világnak a múlttal való komoly szembenézése és bűnbánata mindazért, amit a zsidósággal szemben elkövetett. Egy katolikus egyháztanácstag és jegyespárokkal foglalkozó hitoktató úgy látja, hogy az egyházakban az ökumenével kapcsolatban minden szinten érdektelenség uralkodik. A vezető teológusok tárgyalgatnak, találkozgatnak, de a munkájuknak már régóta nincs gyakorlati hatása. A templomi hitoktatás négyéves anyagában összesen két óra szól az ökumenéről, ami a semminél is kevesebb. Ha pedig egy pap tenni, vagy mondani szeretne valamit a januári egyhetes kötelező penzumon túl, aligha van erre ideje és módja a kritikus méretű paphiány miatt. Többen – mind katolikus, mind pedig protestáns részről – elmarasztalják a közelmúltban napvilágot látott Dominus Jesus kezdetű enciklikát. Szerintük ez óriási visszalépés a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate című dokumentumához képest.

Második kérdésünk arra vonatkozott, hogy olvasóink, látogatóink szükségesnek tartják-e mai világunkban a keresztény missziót. Hozzászólóink ebben a kérdésben egységesebb állásponton vannak, mint a keresztény-keresztyén párbeszéd dolgában. A többség úgy gondolja a világnak szüksége van a keresztény értékrendre, és ha erről nem beszélünk a kívülállók számára nem lesz világos, mit miért teszünk, mondunk, gondolunk. 2006/6

FÓRUM Szinte mindenki hozzáteszi azonban, hogy a misszionálás régi módszerei ma már nem javasolhatók, és a kizárólagosságra való törekvés többet árt, mint használ. Egyenrangú félként kell beszélgetni a másikkal, akinek hitét, meggyőződését tiszteljük. Nincs értéke továbbá annak az evangelizációnak sem, ahol a tanítást, a szavakat a megfelelő tettek nem támasztják alá. Egy pszichológiában jártas hozzászóló véleménye a fentiektől némileg eltér. Szerinte a misszió szükséges, de minden egyháznak és egyházi közösségnek önmagán kell azt elkezdenie. Úgy véli, rossz a hagyományos egyházakhoz tartozó keresztények lelki állapota. Sok a felesleges önmarcangolás, az örömben élő emberek iránt érzett megvetés, a frusztráltság, az evilági eszközöktől várt megoldás stb. Feldolgozatlan a múlt, az egyházak szerepvállalása a náci és a kommunista diktatúrában – ezt is ellentmondásosan élik meg az egyes közösségek. E belső megtérés, megtisztulás tevékenység után van csak értelme missziót kezdeni.

Harmadik kérdésünk az iszlámmal folytatható/folytatandó párbeszéddel volt kapcsolatos. Itt a vélemények rendkívül széles skáláját vonultatták fel a hozzászólóink. Egy idős református lelkész óva int az iszlámtól és a vele folytatott párbeszédtől. Szerinte nem a közeledésen kellene törnünk a fejünket, hanem a védekezésen. Több levélíró – még ha elutasító, vagy tartózkodó is – enynyire nem kategorikus. Van, aki az iszlám tanítását hibáztatja azért, mert „agymosott szegények tömege válik eleven bombává”, és olyan is, aki nehezményezi, hogy sok iszlám országban a keresztények vallásgyakorlata nincs engedélyezve, miközben Európában sorra épülnek a mecsetek. Van, aki szerint a kommunizmus összeomlása nagy csapást mért az iszlám világra. Enélkül ugyanis nincs reményük arra nézve, hogy a nyugati típusú fogyasztói civilizációval szemben fel tudnak mutatni egy használható alternatívát. Nem ad az iszlám perspektívát az egyén számára sem – ezért gondolja sok muzulmán, hogy az egyedüli kitörési lehetőség a terror alkalmazása. A hozzászólók többsége ugyanakkor szorgalmazza az iszlámmal folytatandó párbeszédet, bár némelyek bevallják, nem

tudják, miképpen kezdhetnének hozzá. Mások szerint szükséges a kíváncsiság és a személyes kapcsolatok keresése, így meg lehet teremteni az egymástól való tanulás bizalmi légkörét. Egy vallásos zsidó humán értelmiségi úgy látja, hogy muzulmán személyekkel, civil szervezetekkel humanitárius, vagy akár politikai kérdésekben szükséges a dialógus, vallási kérdésekben azonban nem feltétlenül. Véleménye szerint a zsidóság és a kereszténység ugyanannak a történetnek a két főszereplője, az iszlám viszont egy másik történeté. A béke érdekében ismernünk és tisztelnünk kell egymást, de ez minden.

Negyedik kérdésünk a katolikus egyház helyzetére vonatkozott. A vélemények itt is erősen eltérnek, bár többségük erősen kritikus. Van, aki dicséri a II. Vatikáni Zsinat szellemében működő közösségeket, papokat, szerzeteseket – név szerint a pannonhalmi bencéseket, Barsi Balázs, Jelenits István és Kozma Imre atyákat. Olyan is akad, aki szerint a katolikus egyház liberális intézmény, amennyiben ragaszkodunk a szó eredeti értelméhez. Sok lelkiségi mozgalom virágzik az eretnekség vádjától sem tartva. Sok közösen vállalt érték is van – ugyanakkor az egyháznak fel kellene fedeznie önmaga valóságát, értékeit, és el kellene határolódnia attól, ami Jézustól idegen. Ebben az összefüggésben többen is említik egyes papok és más egyházi személyek politikai szerepvállalását. Az erősen kritikus hozzászólások a megcsontosodott hierarchiát és az ok nélkül is tekintélyt követelő, konzervatív papokat marasztalják el. Van, aki kitér a „slágertémák”-ra, modernebb gondolkodást követelve a nők pappá szentelése és a fogamzásgátlás dolgában. Mások a helyi közösségek infantilizmusát is szóvá teszik mondván, hogy sok mindent lehetne csinálni papok és püspöki körlevelek nélkül is, de a laikus hívek semmit nem mernek kezdeményezni. Köszönjük mindenkinek, hogy kérdéseinken elgondolkodott, és a véleményét megosztotta velünk. A jövőben igyekszünk a javasolt szempontokat figyelembe venni a szerkesztésnél.

Balogh Judit

Ökumenizmus – egység a sokféleségben.

2006/6

23

FOLYAMATOK

Évzáró gondolatok a keresztény fiatalok helyzetéről – a pápa látogatásainak tükrében Ősszel kezdjük lezárni az évet. A médiák kiértékelik a globális gazdasági élet mutatóit, a társadalmi és kulturális fejlődés irányát. Mi az Egyházfórumban a számunkra megtapasztalható, reálisan létező mai Egyház életét vizsgáljuk, és feltesszük a kérdést: Hol növekedett ebben az évben az egyház? Milyen irányba fejlődik? Megpróbálkozunk egy feltételezéssel, mint munkahipotézissel, amelyet aztán megvizsgálhatunk, hogy megállja-e a helyét.

Egyházunk ott növekszik, ahol a keresztény fiatalok találkoznak. Azt mondjuk, az egyház Krisztus teste, ahogy Szent Pál írja. A test növekszik sejtjei számában. Ugyanakkor működésében is fejlődik, a szervek differenciálódásával, képességeiknek a kibontakozásával, a környezethez való alkalmazkodással, a hivatás betöltésével stb. – ahogy azt a biológia ismerteti. 24

Talán azt gondolhatnánk, hogy az egyház a keresztény családokban növekszik, hiszen gyermekeinket itt tanítjuk imádkozni, és életünkkel itt rakjuk le a keresztény hit és élet alapjait. – Ez így is van: a gyermekek megkeresztelkednek, azután elsőáldozók és később bérmálkozók lesznek. De most itt azoknak a keresztény fiataloknak a helyzetéről szeretnék írni, akik már nem gyerekek. Felserdültek, és a saját lábukra álltak minden téren, a hitéletben is. Hol tartanak? Egy évvel ezelőtt, augusztusban, a Római Katolikus Egyház Kölnben nagy találkozót rendezett a világ ifjúsága számára. 196 országból kb. egymillió fiatal jött össze, a tv állomásokon keresztül pedig mintegy 200 millióan kísérték figyelemmel az eseményt. Ez volt a fiatal keresztények első találkozója az újonnan megválasztott pápával, XVI. Benedekkel. Ahogy ő a megnyitó beszédében kifejezte: a hit nagyságát és szépségét jöttek össze megünnepelni. A pápa köszöntötte a hívő és a nem hívő fiatalokat, az összes keresztény felekezethez tartozókat és a más vallásúakat is, ahogyan az Evangéliumokban is olvassuk: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak és terhelve vagytok…” 2006/6

FOLYAMATOK Hiszen a fiatalok között ezúttal is sokan voltak, akik viszonylag rövid életükben már elfáradtak a munkakeresésben, és munka nélkül maradtak. A globalizáció liberális gazdaságpolitikájának első, látható negatív következménye a munkanélküliség, a kilátástalanság társadalmi téren, mert pénz nélkül az egyén nem tartozik a társadalmi élet mozgató erőihez. A következő az egyre szélesebb néptömegek elszegényedése, ahogy azt hazánkban a hajléktalanok, a kisnyugdíjasok, a családi pótlékból és segélyekből tengődők, a minimálbérért dolgozók és a már említett munkanélküliek serege mutatja. Az ún. fejlődő országokból, főleg Afrikából, érkezett fiatal résztvevők még nem tapasztaltak mást, mint szegénységet. De az európai és észak-amerikai jómódúak és valamennyi földrész szegényei ezúttal egymás mellett és egymással ünnepeltek. A pápa, mint „házigazda” a Római Katolikus Egyház részéről hiteles volt. Szerény megjelenése, szívből jövő üdvözletei és meggyőződésből fakadó tanítása lelkes fogadtatásra talált a fiatalok körében. Egy emberbaráti „globalizáció alulról” volt a jelszó, és mindenki örült, hogy együtt lehettek. Kérdéseknek, kritikának vagy vitának nem igen volt helye ezekben a napokban. A fiatalok a keresztény hit közösségét akarták megtapasztalni, szeretetben és reményben, azt, hogy szolidaritásuk erőt fog adni a világ keresztény szellemben történő átalakításához. Együtt imádkoztak és énekeltek – ez volt a világot átfogó, „katolikus” oldala a találkozónak. A keresztény fiatalok számára azonban a meghívás az asztalközösségbe – a szent kenyérben és borban való részesedésre – abban a mély és Jézus akarata szerinti értelemben, „hogy egyek legyenek” (Jn17,11), nem volt katolikus, vagyis átfogó, egyetemes. A „római katolikusok” kizárták a többi hívő keresztény felekezetet. Pontosabban: a római katolikus házigazda zárta ki a többi keresztény vendéget. Pedig a többi keresztény egyház, illetve felekezet is a katolikus, vagyis egyetemes kereszténységhez tartozónak vallja magát. Így az ortodox keleti egyházak a nevükben is hordozzák az „egyetemességet”, jelezve, hogy egységben tudják magukat az egész kereszténységgel, mert a keresztényeknek csak mintegy fele római katolikus, és Jézus azt kérte főpapi imájában, hogy tanítványai mindannyian egyek legyenek. Ennek ellenére vagy inkább ezért, a világifjúsági találkozó nekünk, magyaroknak is megmutatta az irányt egyházunk fejlődését illetően: mindannyiunkat meghívtak. A fiatalokat, a fiatal felnőtteket meg kell hívnunk személyes találkozásra, és együtt kell ünnepelnünk. Komolyan kell vennünk őket, a véleményüket, az igényeiket, a kérdéseiket, hiszen kilenc nap alatt nem volt mindenre idő. Az egyházi elöljárók (a pápa a bíborosaival és a nagy számú papsággal) csak a meghívás, az ismerkedés, a találkozás lépéseit tették meg. De XVI. Benedek hangsúlyozta, hogy minden résztvevővel és minden érdeklődővel készen áll a dialógusra. Ezt a készséget kellett hazahoznunk a találkozóról, ugyanis felnőtt fiatalokkal ma csak úgy lehet találkozni, ha figyelünk rájuk, ha felismerjük, milyen fontos a véleményük közösségünk számára, ha megbeszéljük velük közös dolgainkat. A dialógus pedig a kérdések átbeszélését, alapos megvitatását jelenti. 2006/6

Hogyan alakult a dialógus az azóta eltelt egy évben? Idén szeptemberben a pápa ismét ellátogatott Németországba, és a szorosabb értelemben vett hazájába, Bajorországba is. Tájékozódott, hogyan alakul a dialógus a papság és a laikusok – főleg a fiatal világiak –, illetve a katolikusok és a többi keresztény között. A bajor fiatalok lelkesen várták, hiszen XVI. Benedek „az ő pápájuk”. A pápa ez évi bajorországi látogatása előtt Castel Gandolfoban interjút adott néhány újságírónak. Ez volt az első alkalom, hogy egy pápa ilyen formában együttműködött a médiával. Hangsúlyozta a világiak és különösen a nők, erőteljes szerepét az egyházban akkor is, ha a struktúrák változatlanok maradnak. Tehát vannak témák a dialógushoz. Hogyan folytattuk mi, magyarok a dialógust itthon a világifjúsági találkozó után? Melyek a fiatal keresztények kérdései, amelyek ugyan nem fértek bele a kölni találkozó programjába, de amelyek megbeszélésére a Szentatya buzdít minket? – Hogyan láttassuk meg Isten Országát konkrétan közöttünk, a mai világunkban? – Ahogy az Úr Jézus tanított és gyógyított egyben, úgy éljük egységben hitünket és gyógyító emberi kapcsolatainkat a világban és az egyházban! – Hol tartunk ebben az irányban? – Hogyan hozzuk közelebb a teológiát hitünkhöz, imánkhoz és életünkhöz? – Nem szabad elválasztanunk a teológiát az egyházközség életétől! A fiatal keresztények egyszerű imaközösséget keresnek, ahol találkozhatnak, együtt imádkozhatnak, ünnepelhetnek, közel lehetnek egymáshoz és Jézushoz, ahol a közösség bevezet a keresztény életbe, mint Taizé-ben az ökumenikus közösség, amelynek alapítója, Roger testvér, aki az ifjúsági találkozó ideje alatt halt erőszakos halált. Az ő hiteles tanítása és az általa alapított közösség sok fiatalt vezetett be a keresztény életbe az új európai tagállamokból, és üzenet marad a magyar egyház számára is. – Hol növekszik tehát a magyar egyház? Van olyan egyházközségünk, amelyben megkérdeztük a fiatal felnőtteket – pl. egy kérdőívben, egy szentmise utáni beszélgetésben vagy egy bibliaórán –, hogy véleményük szerint milyen legyen a mai keresztény ember? Mit várnak el egyházközségeinktől, keresztény közösségüktől? Mit adnak, és mit kapnak? Hogyan válhatna az egyházközség korszerű keresztény találkozóhellyé? Mi a véleményük az aktuális problémákról, mint pl. a papság számának fogyása és a sok kiüresedő plébánia? Mindezt természetesen csak akkor érdemes megkérdezni, ha valóban érdekel minket a véleményük, ha nyitottak vagyunk, és figyelünk az Egyház terebélyes fájának rügyeire, életterükre, kifejezési módjukra, a fejlődés irányára. XVI. Benedek a II. Vatikáni Zsinat teológusa volt, amely a mai kor számára az egyházat mint Isten népét fogalmazta meg. A pápa a fiatal keresztényeket találkozásra, imára és dialógusra hívta. Ebben a folyamatban mi, az Egyházfórum szerkesztői és olvasói is szeretnénk részt venni. Kérjük, írjátok meg nekünk a tapasztalataitokat!

Wolf Judit 25

FOLYAMATOK

Gyakorlatias nemzedék szorításban A „15. Shell-tanulmány az ifjúság helyzetéről” elkészítésével a Shell németországi ágazata az ifjúságkutatásban végzett elkötelezett tevékenységét folytatja tovább. Az energia-vállalat már 1953 óta bíz meg vezető kutatóintézeteket olyan tanulmányok készítésével, melyek a fiatalok beállítottságait, hangulatát és elvárásait hivatottak dokumentálni. A 2006. évi „Shell- tanulmány az ifjúság helyzetéről” olyan reprezentatív módon összeállított szúrópróbán alapszik, melyet 2532 12 és 25 év közötti fiatal körében végeztek, mind a régi, mind pedig az új szövetségi tartományokban1. A következőkben a tanulmány fontosabb megállapításait foglaljuk össze.

Végzettség és család „Kiszorulás helyett felemelkedés” marad, miként már 2002ben, a fiatalság jelszava. A fiatalok egyéni utakat keresnek, és olyan struktúrákat hoznak létre, melyek lehetővé teszik számukra a továbblépést. Továbbra is az iskolai végzettség marad a siker kulcsa: a jobb szociális helyzetben lévő szülői házból érkező fiatalok olyan iskolatípusokat látogatnak, melyek több kilátással kecsegtetnek amazoknál, amelyekbe a nehezebb szociális körülmények között élők járnak. Ami az álláslehetőségeket illeti, a Shell-tanulmányból az derül ki, hogy a fiatalok sokkal jobban aggódnak munkahelyük elvesztéséért, illetve azért, hogy nem találnak megfelelő munkahelyet maguknak, mint akár négy évvel ezelőtt. Ennek ellenére is azt látjuk, hogy az egyéni megoldási lehetőségek keresése a legjellemzőbb. Ezen összefüggésben figyelemre méltó egy, a nemek szempontjából specifikus irányzat. A fiatal nők iskolai végzettség tekintetében megelőzték a fiatal férfiakat, és a jövőt illetően is gyakrabban törekszenek magasabb iskolai végzettség elérésére. Olyan irányzattal van itt dolgunk, mely már a 2002-es „Shell-tanulmányban” is körvonalazódott. 2006-ban a megkérdezett leányok 55 százaléka tűzte ki célul az érettségit, a fiúknak viszont csak 47 százaléka. Ami a saját család tervezését illeti, e tekintetben is megmutatkozik a gyakorlatias megközelítés. Növekszik az olyan fiatal felnőttek száma, akik eleinte lemondanak róla, hogy saját gyerekeik legyenek, mivel a képzés, a munkába állás és a párválasztás, illetve a családalapítás időszaka rövid időszakra sűrűsödik össze. A személyes és családi szféra által nyújtott támasz tompítja a feszültségeket. A gazdasági bizonytalanság időszakaiban a

Bibliaolvasó fiatalok – keresésben? család biztonságot, szociális támaszt és érzelmi támogatást nyújt. A 18-21 év közötti fiatalok csaknem háromnegyede (73 százaléka) még szüleivel lakik együtt. Divatos, ha a saját négy fal között harmónia uralkodik: a fiatalok 90 százaléka állítja, hogy jól kijön a szüleivel, 71 százalékuk pedig saját gyermekeit is éppen így vagy ehhez hasonlóan szeretné nevelni. A megkérdezett fiatalok az idősebb nemzedéket a reá sajátosan jellemző különbözőségében látják. Egyfelől vannak az éltesebbek. Ez a nemzedék az „országot újjáépítő nemzedék” tekintélyét élvezi: – teljesítménye okán felnéznek rá a fiatalok. Másrészt ott vannak a „fiatal öregek”: ők formában vannak, tevékenyek, és nyitottak az új dolgokra. Mindez alapvetően találkozik a fiatalok tetszésével. Gondot csak akkor okoz, ha a szeniorok túlontúl gyakran avatkoznak a fiatalok dolgaiba, vagy vetélytárssá válnak: mint például az egyetemi szemináriumok helyeiért folytatott versengésben.

Az elmaradt vallási reneszánsz Mind a 2005-ös kölni Katolikus Világtalálkozón, mind pedig II. János Pál pápa halálakor rendkívül intenzíven voltak jelen az egész világról érkező fiatalok a médiában. Emiatt a nyilvános időnként a fiatalság körében megfigyelhető „vallási reneszánszról” beszélnek. A legújabb Shell-tanulmány viszont azt mutatja, hogy a legtöbb németországi fiatal változatlanul csupán mérsékelt érdeklődést mutat a vallási-egyházi hittételek iránt. Csupán 30 százalékuk hisz valamely személyes Istenben, további 19 százalékuk valamely személytelen felsőbb

1 „Jugend 2006 – Eine pragmatische Generation unter Druck“ (ISBN 3-596-17213-6, EUR 14,95). Shell Deutschland, External Affairs Suhrenkamp 71-77, 22335 Hamburg, Tel.: 40/6324-5290, Fax: 040/6324-5652, E-Mail: [email protected] 26

2006/6

FOLYAMATOK hatalomban. Ezzel szemben a fiatalok 28 százalékától a vallás idegen, fennmaradó részük (23 százalék) bizonytalan a vallás dolgaiban. Napjaink ifjúságára jellemző, hogy noha alapvetően helyesli az egyház intézményét, ugyanakkor kifejezett egyházkritikai nézeteknek ad hangot. 65 százalékuk gondolja úgy, hogy az egyháznak nincs válasza a kérdésekre, melyek manapság valóban foglalkoztatják a fiatalokat. Míg az új szövetségi tartományokban a fiatalok nagy többségének aligha van bármiféle kötődése a valláshoz és az egyházhoz, a legtöbb nyugatnémet fiatal gyakorol valamiféle könnyített vagy enyhe, „light” vallásosságot. Ezek a fiatalok vallási és látszat-vallásos pótszerekből valamiféle vallási rongyszőnyeget toldoznak össze maguknak. Életvezetésük számára azonban mindenekelőtt valamilyen szekuláris értékrend az irányadó. Másképpen áll a dolog az olyan fiatalok csoportjában, akik bevándorlók, vagy bevándorlók gyermekei. Ezeknél a fiataloknál az „igazi” vallásosságnak még erős támasza van. A külföldi fiatalok 52 százaléka hisz valamilyen személyes Istenben, szemben a német fiatalok csekély 30 százalékával. A vallási szempontból mutatott nagy különbségek ellenére azonban számos hasonlóság van a fiatal bevándorlók, a keletnémet és nyugatnémet fiatalok között.

A leányok, valamint a fiatal nők 2006-ban, miként már 2002ben is, az értéktudatosabb nemet jelentik. Nekik fontosabbak az olyan területek, mint a környezet- és egészségtudatosság, valamint a szociális elkötelezettség, mint a fiúk és a fiatalemberek számára. Mindez a családi és a társkapcsolati kötelékekre is igaz, valamint a saját érzelmekre való odafigyelésre és az olyan másodlagos erények megítélésére, mint a biztonság és a rend. A leányok és a fiatal nők mindazonáltal éppoly becsvágyóak, mint a fiúk és a fiatalemberek, akik azonban a maguk részéről jobban kedvelik a versenyhelyzeteket. A politika iránti érdeklődés továbbra is csekély. Ennek ellenére sok fiatal folytat társadalmi tevékenységet saját környezetében. A társadalom érdekében és más emberekért való fellépés a személyes életstílus teljesen természetes részét képezi. A fiatalok 33 százaléka mondja, hogy szabadidejében „gyakran”, további 42 százalék pedig, hogy „alkalmilag” valamilyen tevékenységet folytat szociális vagy társadalmi célok érdekében. Az ilyen tevékenységek között a fiatalok érdekében való munkálkodás áll, például a szabadidő értelmes felhasználásához nyújtott segítség. Ehhez járul még a szociálisan rosszabb vagy hátrányos helyzetben lévő emberek érdekében való elköteleződés, továbbá ide sorolhatók az együttélést megkönnyítő vagy a lakóhely biztonságát és rendjét erősítő tevékenységek, vagy ehhez hasonló konkrét tevékenységi formák.

Új lendület a szorgalom és becsvágy terén A fiatalok értékrendje pozitív és stabil irányultságot mutat. A család, a barátság, a társkapcsolat, valamint az önmagunkért való felelősségvállalás továbbra is „menő dolognak” számít. Mindezt a személyes függetlenségre való fokozott törekvés kíséri. A fontos dolgok közé sorolják a kreativitást, ugyanakkor azonban a biztonságot és a rendet is. Továbbra is feljövőben vannak olyan erények, mint a szorgalom és a becsvágy. Ilyenformán a fiatal embereknek az életben való orientációja során továbbra is modern és hagyományos értékek keverednek.

ATTAC – mozgásban a társadalom. 2006/6

Európa, globalizáció Európa továbbra is divatos: a megkérdezettek 60 százaléka Európát továbbra is „menőnek” tartja. 2002-ben ez az arány 60 százalék volt. A globalizáció folyamatára a fiatalok egyre kritikusabban tekintenek. E tekintetben feltűnő, hogy mindazonáltal a fiatalok 24 százaléka állítja, hogy semmit sem hallott még a globalizációról. Különösen az egészen fiataloknál vannak még nyilvánvalóan komolyabb hiányosságok az ismeretek terén. A fiatalok 48 százaléka abból a feltételezésből indul ki, hogy számukra a globalizáció mind előnyökkel, mind pedig hátrányokkal jár majd. Az olyan előnyökre, mint a munkaerő és a javak stb. szabadabb áramlása, valamint a kulturális sokféleség a fiatalok 18 százaléka utal. A fiatalok 27 százaléka érzékeli az olyasféle hátrányokat, mint – a globalizáció által előidézett – bűnözés és munkanélküliség. A 2002. évi eredményekkel összehasonlítva, irányzatát tekintve, valamivel kétkedőbb e megítélés. Amennyiben az a kérdés, miként befolyásolhatjuk a globalizáció folyamatát, a fiatalok elsősorban olyan szervezetekbe vetik bizalmukat, mint az EU vagy az ENSZ. E tekintetben jelentős szerepet tulajdonítanak a nemzeti kormányoknak is. Az olyan globalizáció-ellenes szervezeteknek, mint az ATTAC vagy a fogyasztóvédelmi szervezetek, inkább kiigazító szerepet tulajdonítanak, semhogy meghatározó jelentőségűnek tartanák őket. Az USA-ba vagy Kínába mint lehetséges jövőbeni globális centrumokba vetett bizalom csekély. 27

EGYHÁZ ÉS KULTÚRA

Memento Nagy Gáspár (1949 – 2007) Sokféle csöndekből és a hívő ember mindig visszatérő adventjeinek lila és rózsaszín zengéseiből iparkodom visszaidézni arcodat, ezen a háromkirályos ünnepen. Mintha Menyhért és Boldizsár – finom előzékenységgel – csak a Gáspárnak adnának most kitüntető helyet: egészen a jászol közelében… 2001-et jelzett Esztergomban a Keresztény Múzeum meghívója, mikor az akkori Krisztus-várásunk liláját váltva az örvendezés vasárnapjának rózsaszín gyertyáját, a harmadikat is meggyújtottátok számunkra Maczkó Máriával. A szünetben, mikor Máriával szerzetesi pax-ölelést váltottunk, Te újra és megint végigmérted az első sorban megtelepedett ferences barátot, engem. Ekkor kerültünk emberi szó-közelbe. Azóta gyakorta megismétlődik bennem ugyanez a megtapasztalás. AMÍG FÖLRAGYOG A JÁSZOL című kis, kék kötetedből kértem/vettem, bátorítón, elismerőn, (mások számára is) jó néhányat az előtérben, Maczkó Mária népi dallamaira Te így panaszkodtál: „Ez a tél még megváltatlan…” meg hogy „se hó, se hold nem világol.” A magyar tájak áhítatából csak szitáltak (hó híján) az ősi dallamok. És te elmélkedtél fölöttük csendesen meggyőző, poéta beszéddel. Bizonyosságot, békét sugározva. Ugye, emlékezel: „Szőlőbontáskor, májusi-karácsonyban / foltos szalmazsák fölé – hát persze, hogy emlékezel! – Leszállt az angyal // Anyádat, a paraszti menyecskét, várandós nehéz-

kességében – „derékon vágta a szózat” – s hogy bizton szárnysuhogás is hallatszott: „esnie kellett a hónak”. …Te kitoporzékoltál a repedt vánkosból, s míg fehérre fürdettek, angyali ének szólt (tán mennyei bába-angyalok?). Ma már el tudnád mondani, hogy is volt akkor, hiszen azóta módját ejthetted a mennyei-bábákkal egy kis tereferének – ott fent. Most – a legkeresztényibb misztérium, az Incarnatio újra megünneplése után néhány nappal – olvasom régi próféciádat, saját deklamációmat is vissza-visszahallgatom. Milyen sokat is tudtál mondani egy-két szóval, kötőjellel: „májusi-karácsonyban születni készülök” …és egykor-volt földi szülőanyád most újra „hívja az angyalt” égi megszületésed heraldjaként, hogy örömhír-hozónak és vigasztalónak mimellénk is álljon. Boldoggá tesz, máig, hogy miként örültél a „Hótalan a hegyek inge” versedre írt ritmikus reflexióimnak. Most szomorkás reménykedésekkel intek utánad, akkori magamat, gondolom, ma is aktuálisan idézve: „A jászol fényén fölragyog a hold / A szoptató mellén kibimbóz a zöld ág, / lágy közegén a megváltatlan télben / anyatej melengette altatója reng; // Csillapítatlan zengések között / jászolhoz közelgő szakadatlan csak a szíved hordozd, / s míg kitart verése, a csillagok állását lesse a szemünk: / legfényesebben –jé! a Dávidé villog, / így Betlehembe együtt érkezünk”.

Végvári Vazul

Hótalan a hegyek inge Ez a tél még megváltatlan, nincs rá mentség; fehér paplan, se hó, se hold nem világol amíg fölragyog a jászol hordjuk szívünk szakadatlan, kormos arcot száz darabban, nincs ajándék, semmi tömjén rí Boldizsár, Menyhért meg én. Az indul el akaratlan kinek angyala jelen van, hótalan a hegyek inge el kell érnünk Betlehembe!

Nagy Gáspár 28

2006/6

RECENZIÓ – KRITIKA

Egy istenkereső muzsikus 1891-ben, amikor rövid, de korszakos jelentőségű működés után, elhagyja a Magyar Királyi Operaház zeneigazgatói posztját, hogy a hamburgi opera karmestere legyen, Gustav Mahler már zeneszerzőként is nevet szerzett magának: Pesten mutatta be I. szimfóniáját. Most magával viszi a műve folytatásának szánt zenemű kottáját, ami a Gyászünnep (Totenfeier) címet viseli, és az I. szimfónia hősének halálával kapcsolatos gondolatait, érzéseit mondja el. Ha valaki a cím alapján valami ünnepélyes, egyenletesen lassú ritmusú indulóra gondol, akkor alaposan téved. A tekintélyes méretű szimfonikus zenekar hatalmas indulat-hullámok formájában keresi a választ a minden emberi lélek mélyén ott élő nagy kérdésre, amely bizonyára a felnőttként később megkeresztelkedett és katolikussá lett Mahler lelkében is így fogalmazódott meg: Mi végre vagyunk a világon? A válasz keresésének gyötrelmes útját tükrözi a muzsika. Ennek bizonyítékát láthatjuk a mű bemutatkozásakor: Hamburgba érve ugyanis az új zene egyik apostolának ismert, és a város zenekarát vezénylő, Hans von Bülow személyében atyai jó barátra talál. Neki játssza el a műve zongoraszólamát. Bülow befogja a fülét, és azt mondja: „Ha ez zene, én nem értek a zenéhez. Ehhez képest a Tristán egy Haydn-szimfónia!” Barátai pedig emiatt kezdik őt „istenkeresőnek” nevezni. Mahler kedvét ez nem veszi el. De a mondanivaló súlyát felmérve előírja, hogy a következő tétel előtt a hangversenyeken 5 perc szünetet tartsanak. A II. tétel vidám, népies ländler-muzsika, „a drága halott életének boldog pillanatai” – magyarázza Mahler. Ezt követően, egy korábbi dalának groteszk zenéjét felhasználva, azt a mindenki által megtapasztalható élményt akarja bemutatni, mely szerint „a világ és az élet vad kísértetjárássá kuszálódik”. A kétségbeesésre, a „naiv hit megindító hangján”, a választ a IV. tétel adja meg: „Az embersors gyötrelem – / Bár lennék már a mennybe’ fenn!” – énekli az alt-szólóval induló zene. Itt véget is érhetne a szimfónia, de Mahler úgy érzi, hogy több mondanivalója van a nagy kérdésről. Művét egy nagyszabású kórussal akarja befejezni. Megfelelő szöveget keresve „a Bibliától kezdődően valósággal az egész világirodalmat átkutattam” – írja. A megoldást mégsem a könyvekben találja, hanem egy templomban. A virtuális gyászünnep szerzője egy valódi gyász-szertartáson vesz részt, amelyet elhunyt barátja, Bülow emlékére tartanak. Itt csendül fel a XVIII. századi hamburgi költő, Klopstock szövegére egy korál a feltámadásról. A szertartás után hazarohan, és azonnal munkához lát. Hatalmas méretűre duzzasztott zenekart tervez, melyben a megszokott hangszerek mellett tam-tamok, valódi harangok és virgácsok is helyet kapnak. Mahler kettéosztja ezt az együttest, hogy a zene a hallgatók számára mindenütt jelenvaló legyen. Készül a hatalmas tabló, amelyen a középkor óta a retteneté a főhangsúly. Ezt láthatjuk a képzőművészet halhatatlan alkotásain, s a Harag napját harsogja a gyászzenék többsége. Az ítéletre igyekvő, rémült embereket azonban a nagy sorakozó után itt az égiek kórusa várja. Klopstock alaposan átdolgozott és kibővített szövegét éneklik, s hozzájuk egy szoprán szóló társul: „Ó, higgy, szívem! nem vész itt semmi kárba, / Tiéd, 2006/6

tiéd lesz, amire vágytál / S ami elmúlt – tiéd a feltámadásnál! / Hidd, ó, nem születtél hiába, / Nem éltél, nem szenvedtél céltalan!” Mahler elragadtatott víziójában nincs Végítélet. Ehelyett – ahogy írja – „boldog tudással, élettel tölt el mindnyájunkat a mindenható szeretet tündöklése”. Mahler számára a II. szimfónia maradt az összes szimfóniája közül a legkedvesebb; s bár előadása hatalmas anyagi és szellemi erőfeszítést igényel, a legnagyobb karmesterek azóta is szívesen tűzik műsorukra. Elég, ha a napjainkban is kapható felvételek listájáról idézzük néhányuk nevét: Bruno Walter, Rafael Kubelik, Solti György, Leonard Bernstein, Bernard Haitink és Claudio Abbado. Tavaly korunk egyik élő karmester-óriása, a 80 éves francia Pierre Boulez készített a Deutsche Grammophon számára felvételt a Bécsi Filharmonikusok és a Wiener Singverein közreműködésével. A szimfónia Boulezvezényelte előadásával kapcsolatban a Financial Times kritikusa írta: „Ez nem pusztán esti szórakozás volt, hanem életet megváltoztató élmény mindazok számára, akik úgy hiszik, ismerik az ő Mahlerüket.”

Winkler Lajos Amélie Kuhrt

Az ókori Közel-Kelet A qumráni szövegeket, Fröhlich Ida fordításában, a hazai olvasóközönség számára hozzáférhetővé tevő sorozat legújabb kötete az ókori Közel-Kelet világát ismerteti. A fordító, Mohay Gergely előszava szerint a magyar fordítás a kétkötetes eredeti angol műnek (The Ancient Near East) csupán hét fejezetét tartalmazza; azokat amelyek Mezopotámia, a hettiták és Mitanni történetét tárgyalják (15). Ennek köszönhetően az olvasó előtt tulajdonképpen az a társadalmi, kulturális és gazdasági környezet tárulkozik fel, amelyben a Biblia keletkezett. A könyv első fejezete Mezopotámiát mutatja be a harmadik évezredben. Többek között megismerkedhetünk a korabeli 29

RECENZIÓ – KRITIKA dalom is felsorolásra kerül. Ez tulajdonképpen az érdeklődők további, esetleg elmélyültebb tájékozódásához nyújtott volna segítséget. (Studia Orientalia, 4), PPKE BTK, Piliscsaba, 2005.

Jakab Attila

Fabian Vogt

Isten hozott a Bibliában! Útikalauz a Szentíráshoz

városi kultúrával és annak megszerveződési struktúráival, illetve magával Ur városával. A továbbiakban az olvasó előtt az óbabiloni és az óasszír korszak elevenedik meg (Kr. e. kb. 2000 – kb. 1600). Itt kap helyet pl. Mári története is. Ezt követően a szerző a Kis-Ázsiában kibontakozó hettita birodalmat és annak politikatörténetét, illetve Mitannit és a hurrikat tárgyalja. Mezopotámia későbbi korszaka (Kr. e. kb. 1600 és kb. 900 között) már az az időszak, amely közvetlenebb módon kapcsolódik a Bibliához, hiszen rávilágít az Ószövetség történéseinek a kontextusára, pl. Asszíria felemelkedésére és hatalmi tényezővé válására, ami végül is az újasszír birodalomban (Kr. e. 934–610) teljesedett ki. Mivel minden felemelkedést és ragyogást szinte értelemszerűen a hanyatlás követ, amely más politikai struktúrának kedvez, Asszíria esetében sem történt másképpen: hatalmát a megerősödő Babilon törte meg (Újbabiloni Birodalom, Kr. e. 626 és 539 között). Ennek része pl. Jeruzsálem pusztulása is, mivel Júda királya sem tudta kivonni magát a térség politikai és katonai történéseiből. Babilon hatalmának Kürosz perzsa király vetett véget, s ezzel egy új korszak vette kezdetét az ókori Közel-Keleten. Az ábrákkal, térképekkel és táblázatokkal gazdagon illusztrált kötet bőségesen idézi a forrásokat, a korabeli szövegeket, aminek köszönhetően az olvasó mintegy belülről ismerheti meg a korszakot – az intézményeket, a szokásokat, a vallásosságot, az irodalmi hagyományokat – és annak mentalitását, ideológiáit. Mindez akár a Biblia jobb megértésében is segítheti. A kötetet válogatott bibliográfia, illetve név- és tárgymutató zárja. Ebben a tekintetben talán nem lett volna érdektelen, ha valamilyen formában – pl. mellékletként – a magyar szakiro30

Izgalmas kísérletnek lehet részese, aki kezébe veszi Fabian Vogt könyvét. A szerző ugyanis nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy ismeretterjesztő könyvet írjon a Bibliáról, mégpedig a bedekkerek stílusában. Előszavában kifejti, hogy műve ugyanazt a célt szolgálja, mint az útikalauzok: vágyat ébreszteni a leírt ország meglátogatására, megkönnyíteni a terepen való tájékozódást, és felfedni néhány szórakoztató, az adott népre, kultúrára jellemző apró részletet. A 39 éves, Frankfurtban működő evangélikus lelkész, a fentieknek megfelelően, nagyon szerény, és nem árul el magáról semmit – sem az előszóban, sem az utószóban, sem a fülszövegben. Hiszen végül is mindegy, ki írta az útikalauzt; a könyv nem a szerzőről, hanem az adott országról szól. Vogt szándéka tehát missziós jellegű: „menjen bele” az olvasó a

2006/6

RECENZIÓ – KRITIKA Bibliába, tájékozódjon el benne megfelelően, és érezze jól magát; vagyis találjon választ saját személyes kérdéseire, továbbá segítséget lelki problémái megoldásához. Vogt öt ószövetségi és öt újszövetségi „kirándulás”-ra hívja az olvasót. Ennyi fejezetből áll ugyanis a könyv. Minden fejezet egy bibliai tárgyú elbeszéléssel kezdődik, majd a szerző néhány szükséges magyarázattal szolgál. Végül pedig megvizsgálja, hogy a frissen szerzett tapasztalatok és ismeretek milyen fontossággal bírnak a hit számára. A szerző így jellemzi saját módszerét: „Ez az érdekes, szórakoztató és szokatlan módszer nem egészen veszélytelen, és természetesen sok kritika érheti. A tudósoknak talán túl felületes, a Biblia szövegéhez ragaszkodóknak túl tudományos, a nem keresztyén érdeklődőknek túlságosan kegyes, a teológiában képzetteknek pedig meglehetősen pongyola.” (Valóban pongyola, hiszen még tárgyi tévedésekre is bukkanhat a könyvben az, aki az ilyesmire szívesen vadászik. Nem érdemes azonban ezeket egy recenzió keretében tételesen szóvá tenni, hiszen az említett pontatlanságok a mű lényegi üzenetét sehol sem módosítják.) Vogtnak mindenesetre az „úticél”-ok közül sikerült kiválasztani a legjelentősebbeket. Az Ószövetségben a szikhemi országgyűlést, a két teremtéstörténet keletkezésének feltételezett hátterét, az áldozathozatal színhelyét, vagyis a jeruzsálemi Templomot, a babiloni fogságba hurcolt népben a reménységet megtartó próféták munkásságát, valamint a fogságból hazatért nép törvénytisztelete helyreállításának körülményeit. Az Újszövetségben pedig Pál apostol munkásságának helyszíneit, a pogánykeresztények státuszáról szóló apostoli vitát, a szinoptikus evangéliumok keletkezésének hátterét, valamint a János apostol által vezetett közösség hitét és jövőképét. Vogt számára a Biblia azért szent könyv, mert nagyon is emberi. Hangsúlyozza, hogy hús-vér emberek voltak, akik a könyv lapjain hihetetlen odaadással próbálták az olvasók számára hozzáférhetővé tenni az Istentől származó információkat – és éppen emiatt tapasztalhatja meg minden hívő olvasó személyes valóságként a Szentírás bármelyik üzenetét. A szerző másik figyelemreméltó érdeme, hogy az Ószövetséget nem tekinti az Újszövetségnél kisebb értékű, alacsonyabb rendű íráskompozíciónak. Üzeneteit aktuálisnak, személyesnek és fontosnak tartja, – felvillantva, hogy nélküle az Újszövetség tanítása sem volna érthető és életre váltható. Kálvin Kiadó, Budapest, 2005.

Balogh Judit Békés Enikő

A bíboros Jean-Marie Lustiger Franciaország az ellentétek hazája. A polgárság először itt kelt fel a jogai védelme érdekében, de ugyanakkor meggyőződéses királypártiak is voltak. Jelszavuk: Egyenlőség, testvériség, szabadság. Ellenben még az elmúlt század hatvanas éveiben is rendelkeztek gyarmatokkal (pl. Algéria). Európában itt kezdődött a felvilágosodás, a szellem forradalma, amely 2006/6

számos országnak példaképül szolgált. Nem véletlen, hogy magyar költő szájából is elhangzott a figyelmeztetés: „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” Így lehetséges, hogy a francia történelem jó és rossz példával egyaránt szolgál. Mi, magyarok sok szállal kapcsolódunk a francia nemzethez és kultúrához. Számos magyar számára jelentett Párizs menedéket és európai kultúrát. A Nyugat költői nemzedékének a francia irodalom adta a kihívást, amelynek fordításával, magyarrá tételével világirodalmi szintet értek el. A kereszténységet ugyan az olasz és német szerzetesek hozták el az országba, de volt mit tanulnunk a francia hitből és misztikából is. A huszadik század elején Párizs volt az európai művészetek fővárosa, és sok tekintetben ma is az. Franciaországot a Katolikus Egyház legidősebb lányaként tartják számon. Az elmúlt század fordulóján a főváros, Párizs, az európai művészvilág nemzetközi menedéke és találkozója volt. Ide özönlöttek Európa minden részéből a művészek és a művészkedő fiatalok. A „Szép ámulások szent városa…” menedéket adott mindenkinek, akit politikai nézetei vagy etnikai hovatartozása miatt üldöztek. Így került ide a Lustiger család is Lengyelországból. Jean-Marie Lustiger gyermekkorában vallásos zsidó nevelésben részesült: megtanult imádkozni, majd megtanulta a szokások és az ünnepek betartását. Nagyobb diák korában, a keresztény környezetben, elkezdte olvasni Máté Evangéliumát. Az evangélium olvasása után véglegesen elhatározta, hogy megkeresztelkedik. Ekkor jött rá, hogy az Üdvözítő elsősorban a választott néphez is beszél: „hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint a tyúk egybegyűjti csirkéit a szárnya alá, és te nem akartad…” (Mt, 23,37). Megértette a hívást, amely a választott népnek is szólt. Gyermekkoráról ezt nyilatkozta egy Tel-Avivban megjelenő lapnak: „De 31

RECENZIÓ – KRITIKA azt is tudtam, hogy zsidónak lenni sajátságos tartalommal bír. Nagyon jól felfogtam Isten lényét. Sokatmondó tény, hogy egy gyermek ráeszmél Isten értelmére.” Így történt, hogy már serdülő korában találkozott atyái Istenével, és pap lett „secundum ordinem Melkizedek.” Később így ír: „A feltámadott Krisztus később apostolaira bízza a sajátságosan keresztényi küldetést, nevében bűnbocsánatot és megtérést kell hirdetni (Lk 24,47) …Mit jelenthet a megtérés azoknak az embereknek, akik már megkapták a kinyilatkoztatást? Az élet megváltozását, Isten felé fordulást, hogy meglássák a megbocsátott bűnöket.” Elhatározásában nagyon segítette a választott népből való származása és megingathatatlan istenhite. A világháború és az üldöztetés, amelyben édesanyját elvesztette, nem keserítette el, hanem megerősítette hitét és elhatározását. „Krisztust felismerni, nemcsak titok, hanem kötelesség is. Ezt a titkot csakis azok kaphatják meg, akiket titokzatos módon hív a Mindenható. A bűn, amelybe a pogány-keresztények estek, akár főpásztorok vagy mindennapi emberek, Krisztus kisajátítása, megkaparintása volt. Egy torz istent alkottak maguknak. Akik azt állították, hogy Őt szolgálják, pedig fogalmuk sincs se Izraelről, se a valódi Üdvözítőről.” 1954-ben szentelték pappá, és 1979-ben lett orléans-i püspök. 1981-ben lett Párizs érseke. Irodalmi munkássága elismeréseként 1995-ben a Francia Akadémia tagjának választották meg. II. János Pál pápa azt mondta magáról, „hogy ő a világ plébánosa”. Lustiger bíboros választott hazájának lett mindvégig plébánosa és hittérítője. Eközben kötelességének érezte, hogy igehirdetése mellett a francia nyelvet is tökéletesen művelje. Többek között ezért is választották a „halhatatlanok” közé, ahogy Franciaországban az Akadémia tagjait nevezik. Gratia supponit naturam (a kegyelem a természetre épít). Megmaradt érdeklődő, természetes embernek. Nem állhatom meg, hogy a vele kapcsolatos személyes élményemet ne mondjam el. Az 1970-es években Magyarországon járt, és a Villányi úti Szent Imre templomban mondott szentmisét. A szentmise végeztével egy fiatalember felment az oltárhoz és átnyújtott egy igen szép Magyarországról szóló albumot. Ekkor egyetlen pillanatra kiesett az áldozatot bemutató pap szerepéből, és élvezettel lapozgatta az országunkat ábrázoló képes albumot. Csak ezután hangzott el az elbocsátás. Érsekként is folytatta irodalmi és evangelizációs tevékenységét. Így ír: „Az egyháznak nem elégséges hirdetnie azt az igazságot, amit kapott. Mert ezt azért kapta, hogy azonosuljon magával Krisztussal. …Az örömhír nem olyan divat, amelyet minden tavasszal ki kell találni: ez hosszú távra, egy egész életre szól… Kövessük Krisztust oda, ahová küldeni akar, egészen életünk feláldozásáig, ha az Úr ezt kéri.” Bécs érseke, Schönborn bíboros ezt írja: „a párizsi egyház a meglepetések egyháza. Harminc évvel ezelőtt legyengült állapotában ismertem meg. Napjainkban erőteljesen, elevenen pezseg… Nagyszerű tény, hogy a párizsi egyház nem rejtőzködik, és nem vonakodik megmutatni arcát.” Ez a tény elsősorban Lustiger bíboros tevékenységének köszönhető. Ezt mondta: „Az első pillanattól, ahogy Krisztus felfedezett – nem merem azt mondani, én fedeztem fel Krisztust –, tudtam, hogy Ő a Vigasztaló, a Megváltó. Az élet bármely kellemetlensége, csapása közepette, vagy a bennem felgyülemlett 32

elvásottságban, kimerültségben, meggyengülésben, felmorzsolódásban ezt a bizonyságot sohasem vesztettem el. Hiszem, hogy Ő fogott meg engem ezért nem veszíthettem el.” Végezetül csak egyetlen megjegyzést. Igen értékesek a könyv jegyzetei, amelyek számos olyan adatot és megjegyzést tartalmaznak, amelyek a magyar olvasónak részben ismeretlenek és jól tájékoztatnak a francia egyház helyzetéről és fejlődéséről. Kairosz Kiadó, Budapest, 2005.

Radnóti Róbert

Elke Endraß – Siegfried Kratzer

Megbetegítő hit? Kiutak a válságból Ez a kis könyv a rendszerváltás óta megújuló egyházi és spirituális élet számára egy fontos, és mégis elhanyagolt témával foglalkozik. Bevezetésül kiemeli a hit jótékony hatását a testi-lelki egészségre, a továbbiakban azonban a pszichoterápiás beszélgetésekből vett példákon át mutat rá a vallásos nevelés sokszor beszűkítő és megbetegítő hatására. Rövid magyarázatot ad a neurózis, főleg az ekkléziogén, vagyis egyházi eredetű neurózis fogalmára és keletkezésére a kisgyermekkorban. „Neurózis akkor keletkezik a gyermekben, ha lelkiismerete összeütközésbe kerül a tiltott ösztönökkel és érzelmekkel.” Az ember nincs egységben önmagával, és ez

2006/6

RECENZIÓ – KRITIKA aláássa az egészséges önbizalmat. Egy mindent ellenőrző istenkép, a bűn és a büntetés központi szerepe a vallásos nevelésben és a szexualitás negatív megközelítése, illetve tabuizálása szorongó, depresszív, vagy gátlásokkal teli kényszeres személyiség kialakulásához vezethet. Férfiaknál és nőknél egyaránt igen gyakori a szexuális élet sérülése az egyoldalú vallásos neveltetés következtében. A szerzők nemcsak a személyiség felépülésének jellegzetes zavarait mutatják be, hanem az egyoldalúan beszűkítő vallásos élet társadalmi és politikai hatásait is elemzik, pl. az Egyesült Államokban a politikai erők játékát – egészen Bush elnök evangelikális küldetéstudatáig. A nők szerepe a fundamentalista felekezetek világképében alapvetően különbözik felelősségteljes szerepüktől a társadalomban, és ez a kettősség sok vallásos közösséghez tartozó nőnél okoz pszichoszomatikus zavarokat. A szerzők a különböző felekezetek jellegzetes egyoldalúságait is megvilágítják, főleg a keresztény fundamentalista irányzatok kinövéseit. A könyvben az életközeli példákkal illusztrált összefüggések meglátása mellett azonban hiányzik az egyensúly a hitélet egészséges fejlődése és veszélyeinek a bemutatása között. Inkább azt a benyomást kelti, hogy a hitoktatás és az igehirdetés, néhány kivételtől eltekintve, általában romboló hatású. Tehát szerencsésebb lett volna mind a két oldalt az egyes témákban párhuzamosan bemutatni. Mivel a könyv rövid terjedelmű, ezért az ekkléziogén egészségkárosodásoknak egy pszichológiailag is alapos elemzése nem várható el. A mű inkább bevezetőnek tekinthető a témába. Ennek ellenére fontos, gondolkodásra ösztönző és remélhetőleg vitaindító munka, amint ezt a kiadó utószava is megerősíti. Végezetül pedig jól megalapozza a lelkipásztorok és a pszichoterapeuták dialógusának és egymástól való tanulásának szükségességét.

Ennek szellemében a könyvben, több híres patrisztikus gondolkodó között, igen kiváló ismertetést találunk Nüsszai Szent Gergelyről, aki a keresztény erotika filozofikus lényegét a végtelen keresésében találja meg. Mind az isteni, mind az emberi értelem végtelen, a különbség, hogy előbbi mozdulatlan, utóbbi mozgó, változékony. Egy, mondhatni pszichoanalitikus hasonlattal élve az emberi lélek egy barlangüreg, mely feszülten vár arra, hogy Isten lelkével betöltse, azaz egy eredendő vágy feszültsége a végtelenre, egy folyamatos beteljesülésre. Mind a feminista teológia, mind az amor sanctus ókeresztény alapállása arra készteti Leloup-t, hogy gnosztikus szempontból vizsgálja meg a híres kortárs pszichoanalitikust, Carl Gustav Jungot, amit viszont ezen a ponton tekinthetünk kissé önkényes önigazolásnak. Jung azon megállapításai kerülnek terítékre, melyek a gnoszticizmusban a kollektív tudattalan archetípusok tudatosodását határozzák meg. Ezáltal valamennyi gnosztikus irányzat és szerző beilleszthetővé válik a kollektív tudattalan archetípusok történelmi és társadalmi felszabadulásának és integrációjának folyamatába. A befejező részben így egy pszichologizált gnózistörténet tárul elénk. Ha Leloup a feminista szentírásmagyarázat jungiánus alátámasztásával próbálkozik, ebben az esetben komoly nehézségek elé néz, mivel a másodgenerációs jungiánusok már elfordultak a mester kollektív archetípusaitól, azokat már csak mint individualizáló magatartásmintákat fogadják el. Leloup koncepciója azonban még akkor is elgondolkodtató, ha a gnózis mint individualizáló magatartásminta van jelen. Kairosz Kiadó, Budapest, 2006.

Fellner Zoltán Ákos

Kálvin Kiadó, Budapest, 2006.

Wolf Judit

Jean-Yves Leloup

Bevezetés az igazi filozófusokhoz A görög atyák avagy a nyugati gondolkodás elfelejtett tartománya Az olvasó egy patrisztikus bölcseletet összefoglaló kézikönyvet tart a kezében, amely használható egyetemi, főiskolai jegyzetként, ugyanakkor pedig a csupán érdeklődők kíváncsiságát is kielégíti. Szerzője a feminista teológia alapelveit követi, leghíresebb munkáiban az apokrif evangéliumok nőképét vizsgálta. Kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a kereszténység aszketizmusa nem az evangéliumi Jézustól, hanem Szent Pál apostoltól származik. Szerinte a történelmi Jézus apokrif tanításaiban természetesnek tartotta a kételkedés és a testi szerelem örömeit. Ezzel azt állítja, hogy az isteni kegyelemben való részesülés, és a megigazulás semmiképpen sem vezet kényszeres önmegtartóztatáshoz, hanem éppen az életöröm felszítását jelenti, melynek szerves része az Énekek Énekéből ismert erotikum. 2006/6

33

OLVASÓI LEVELEK

Tisztelt Szerkesztők! Nem értem, hogy a www.katolikus.hu weboldalon a katolikus sajtónál miért lett törölve az Egyházfórum, innen nem lehet elérni. Lehet, hogy a lap ideiglenes szüneteltetése miatt, de mivel a lista teljes, az is lehet, hogy már nem tartják katolikusnak a lapot a web-oldal szerkesztői vagy a püspökök, és tudatosan nem szerepeltetik ott. Ennek jó lenne tisztázni az okát és viszakérni. Én a lappal öszességében elégedett voltam, csak akkor kezdtem megijedni, amikor tematikus számokat kezdtek csinálni, és amolyan teológiai szaklap kezdett lenni a folyóiratból, a fórum rovat pedig eltűnt. Újabban örömmel észleltem a fórum jelleget, hogy különböző véleményeknek hangot adtok. Ami a formátumot illeti: több színes katolikus és ökumenikus lap van már, amelyek szép kivitelűek, ezek is küszködnek a fennmaradásért. A magazinhoz tudósítói hálózat is kellene. Javaslom a régi formátumra, a csak szövegesre való visszatérést. Az A/4-es formátum a jól olvashatóságú betűméretek ellenére zavaró számomra, mert nem fér bele a postaládámba és mindig gyűrötten kapom kézhez. A gyűrött lapok pedig nagyon zavarnak az olvasásában. Ha ez a forma a legolcsóbban megjelentethető, akkor legyen ilyen továbbra is, de a zsebméretű, régi forma jobban hordozható, elővehető. Nekem Jakab Attila írásai is nagyon tetszettek, nagyon alkalmasnak tartom a szerkesztői, írói munkára. Külön kiemelem, hogy még Máté-Tóth Andrással (MTA) való vitáját is lehozta a lap, ami nagy érdem, bár MTA válaszát élesnek tartottam. Amit Jakab felvetett, hogy a hazai vallástudományban sok a katolikus teológus és segédtudományokat művelő – az valós probléma, felveti a felekezeti semlegesség kérdését. A 2006/4-es számról MTA-val, az ő hozzászólásával csak részben értek egyet, Igaz, hogy a szerkezeti változtatások a katolikus egyházban komoly papi ellenállásba ütköznek, de a progresszió szép csenben, a színfalak között mégis elérheti célját. A jelenlegi pápa sokkal demokratikusabban kormányoz, rendszeresen öszehívja a 6 dikasztérium vezetőit, amit II. János Pál pápa betegsége miatt jó 10 évig nem tett meg, sőt XVI. Benedek a bíborosi kollégium vezetőit is minden fontos döntése előtt összehívja. Nem értek egyet azzal, hogy az Egyházfórum „marginális” volt és maradt a katolikus lapok között. Sokkal többen olvasták, mint ahogy egyes püspökök szerették volna. Sajnos a katolikus egyházban a szólásszabadság erősen korlátozott: nemcsak a pápáról nem lehet kritikát írni, de öncenzúrázni kell minden alapvető hitet érintő témát is. Az Egyházfórum ezeket a kereteket többször kitágította, és ha ezzel „liberális” volt, akkor legyen továbbra is az. Való igaz, hogy a lapot gyakran vádolták és vádolják azzal, hogy a bulányista lap, az „Érted vagyok” meghoszabbított karja, populárisabb változata. Bulányi atya véleményére a lapról kiváncsi lennék, mert az a tény, hogy csak egyszer publikált 1991-ben a lapban, Teréz anyára emlékezve - önmagában hitelteleníti a vádakat. 34

Örültem Wildmann János írásának is. Azt hittem, hogy Paul Zulehner volt az alapító, holott valójában a jelenlegi főszerkesztő volt az. Csodálom a kitartását és áldozatos szolgálatát, amit a lap két évtizedes fenntartásával végzett. Az anyagi gondok ellenére – amelyek eddig is voltak és lesznek – kitartást kívánok. Nekem azok a zsinati atyák jutnak eszembe, akit XII. Piusz pápa eltiltott a tanítástól, majd II. János Pál bíborossá kreált (például Henri Lubac). Nekik volt igazuk, az idő utólag igazolta őket. Természetesen továbbra is figyelem a lapot, olykor írok is (nem feltétlenül azért, hogy nyomtatva megjelenhesen). A web-oldal fejlesztését nagyon fontosnak tartom, a főbb tanulmányokat tegyék teljes szöveggel fel, úgy, ahogyan a Mérleg is teszi. A közeljövő az, hogy a lapok digitálissá válnak, és csak az előfizetőknek nyomtatják ki. Üdvözlettel: Papp Ferenc

Hálásan megköszönöm a hozzám is eljuttatott levelét, és a folyóiratukról, valamint a könyveikről szóló tájékoztatójukat! Jómagam Pannonhalmán végeztem teológiai tanulmányaimat, s ott találkoztam az Egyházfórum folyóirattal, melynek rendszeres olvasója voltam, illetve csaknem minden könyv-kiadványukat is olvastam ott. Ön is tudja, hogy Pannonhalmán, Istennek hála, egy olyan egyházszemléletet, szellemiséget szívhattam magamba, amely a mai magyar katolikus folyóiratok közül az Egyházfóruméhoz áll a legközelebb. Tisztában vagyok azzal – s néhányan talán vagyunk így e kis hazában –, hogy a magyar egyházban sürgős reformokra van szükség, legfelülről kezdve… Jelenleg egyházi vagyok, s még közelebbről szembesülök azzal, hogy a II. Vatikáni Zsinat „igazi” szellemét mennyire nem értette meg püspökeink, papjaink s a többi krisztushívő nagy része sem, s mennyire a két világháború közötti horthysta egyház újra feltámasztásában hisznek inkább még ma is; mennyire nem tudták levetni, vagy csak megpróbálni a népegyházi vallásosság gyakorlatát, s mennyire elnézik az általam „Jézus Krisztus-mentes kereszténységnek” nevezett „hívő életet”. Ahogy Szennay András ny. főapát úr szokta mondani nekünk fundamentális órákon: A II. Vatikáni Zsinatnak még csak a szele sem ért el hozzánk.” „Az elmúlt 16 év pedig nem szólt másról, mint a sebeink nyalogatásáról, sérelmeink emlegetéséről, a „paphiányról”, s hogy a püspökeink – tisztelet a kivételnek – inkább elnézik, hogy papjaik elmagányosodjanak, mélydepressziósakká váljanak, alkoholistává legyenek, nőzzenek, fiúzzanak, csak a rendszer fennálljon, és kívülről minden szépnek hasson… Folytathatnám a sort, amit nem panaszkodásnak, inkább csak ténymegállapításnak gondolok… Isten áldását kérem hiánypótló tevékenységükre! J. plébános 2006/6