Körös vizinek napkeleti partján Kunszentmárton, a mezőváros

„…Körös vizinek napkeleti partján…” Kunszentmárton, a mezőváros

„…Körös vizinek napkeleti partján…”

Kunszentmárton, a mezőváros

Szerkesztette:

Barna Gábor Pusztai Gabriella

Kunszentmárton, 2008

Megjelent a Nemzeti Kulturális Alapprogram, Kunszentmárton Város Önkormányzatok, a Szilárdfy Jakab Városvédő és Hagyományörző Egyesület, a Devotio Hungarorum Alapítvány (Szeged) és az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok támogatásával

Fényképfelvételek: a szerzők, Dankó Szabolcs, Juricáné Fekete Judit, Vass Zoltán Köszönjük Makky Györgynek a 19. századi fényképek szkennelését

Képszerkesztés: Barna Gábor és Hegedűs Krisztián

A kötet szerkesztésében közreműködött: Hegedűs Krisztián, Harangozóné Tóth Éva

A borítón: Soós László felvétele 1927-ből A hátsó borítón: Kunszentmárton szenátusi díszpecsétje, 1807. Az első és hátsó előzéken: Kunszentmárton vásári privilégiumlevele, 1807.

©A szerkesztők és a szerzők 2008 ISBN 978-963-9273-47-4 Felelős kiadó: Dr. Horváth László, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága

Nyomdai munkálatok: EFO Kiadó és Nyomda, Százhalombatta

Tartalom Beköszöntő Dr. Czuczi Mihály polgármester.....................................................................11 Előszó Barna Gábor............................................................................................................13 Dr. Botka János: Kunszentmárton város szimbólumai.......................................................21 Barna Gábor: Az első kunszentmártoni vásár. Presztizs, hatalom és érdek szimbolikus megjelenítése.................................................................................................................52 Gulyás Katalin: Kunszentmárton közigazgatása a 19. század közepéig.............................63 Hegedűs Krisztián: A Kerületi Háztól a járásbíróságig......................................................80 Dr. Bagi Gábor: Gazdaság és társadalom a 19. század közepén, a városi élet mindenapjai...............................................................................................96 Kakuk Mátyás: Kunszentmárton idegen családneveiről 1719–1945................................122 Pusztai Gabriella: A kézműves- és a kisipar története Kunszentmártonban.....................158 J. Tóth Dezső: A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. században............................................................................................................196 Halász Ferenc: A vasút hatása a város mindennapjaira a 19–20. században....................226 Licsicsányi István: A városi rang újbóli elnyerése............................................................246 Józsa László: A város és plébániája..................................................................................255 Dr. Hegedűs József: Kunszentmárton egészségügyének története...................................276 Dr. Cseuz Imre–Pálinkás Ferenc–Dr. Szabó János: Kunszentmárton sportélete 1882–2007..................................................................................................306 Smuta Kálmánné: Mozaikok Kunszentmárton 200 éves zenei életéből...........................329 Pató Mária: „… mindig és mindenben a sajtó teljes tisztességével küzdeni a jobbért…”...................................................................................................359 Kovácsné dr. Kaposvári Gyöngyi: Kunszentmárton és a kunszentmártoniak élete a helyi újságok hasábjain.............................................................................................391 Dr. Szabó János: „Üdvözlet Kun-Szent-Mártonból!” A kunszentmártoni képeslapok története egy évszázad tükrében (1899–2007)..........426 Dr. Szabó János: Emléktáblák és emlékművek Kunszentmártonban...............................457 Herczeg László: Kunszentmárton válogatott bibliográfiája..............................................487

6

Privilégiumlevél

Privilégiumlevél

7

8

Privilégiumlevél

Vásári privilégiumlevél Kunszentmárton községnek – évi négy közönséges vásárról –, mely oklevéllel egyszersmind mezővárossá is emeltetik 7319/807 Mi I. Ferenc (összes címei közbeiktatva) adjuk tudtára ezen levelünkkel mindenkinek, akit illet, hogy Mi egyrészt meghallgatva a Mi híveinknek, a Nagykunságban fekvő Kunszentmárton község bírájának, esküdtjeinek és egész közösségének Felségünkhöz intézett alázatos könyörgését, másrészt azért, hogy mind ezen község lakóinak, mind pedig az összes közel fekvő helynek a hasznáról és kényelméről gondoskodjunk, ezt ugyanezen Kunszentmárton községnek a Mi királyi teljhatalmunknál fogva és különös kegyességünktől indíttatva kegyelmesen megígérjük és jóakaratúan megengedjük, és a most megnevezett Kunszentmárton község mostantól kezdve a jövőben és örök időkig a mezőváros névnek örvendjen, és mint ilyen, tartassék számon és ennek neveztessék; megengedjük ezen felül, hogy ebben az Általunk most mezővárossá emelt községben évi négy közönséges vásár, avagy éves szabad vásár tartassék, mégpedig február tizennegyedikén, május huszonkettedikén, augusztus huszonkettedikén és november tizenegyedikén, és hogy ezeket a vásárokat örökké ugyanazokkal a szabadságokkal és előjogokkal ülhessék meg az Általunk most mezővárossá emelt Kunszentmárton községben, mint amelyekkel más szabad királyi városok, mezővárosok vagy falvak szabad vásárai vagy éves szabad vásárai rendelkeznek, mégis azzal a megkötéssel, hogy ha az évek során azok az előre meghatározott napra rendelt vásárok vasárnapra vagy nyilvános ünnepre esnének, azon esetben azok a vásárok az ünnepet megelőző vagy a közvetlenül utána következő napon legyenek, de sohasem ülhetik meg a vásárt vasárnapon vagy nyilvános ünnepen. Továbbá azt is előmozdítjuk, ahhoz is hozzájárulunk és megengedjük jelen levelünkkel – anélkül, hogy előítélettel lennénk olyan vásárok vagy szabad éves vásárok iránt, melyeket bármely más környékbeli helyen kegyes privilégiumlevél birtokában tartani szoktak – hogy titeket valamennyien, kereskedők, kalmárok és házaló kereskedők és bármely más vásári emberek, arra biztatunk és afelől biztosítunk, hogy – amennyiben a fent jelzett négy évi vásárra vagy szabad vásárra jöttök, mely Kunszentmárton mezővárosnak engedélyezve

Privilégiumlevél

9

lett, az összes árutokkal és holmitokkal és minden javaitokkal együtt szabadon, biztonságosan és személyeteket, holmijaitokat és áruitokat illető mindenféle félelem vagy rettegés nélkül jöjjetek és lépjetek be, majd elvégezve itt minden dolgotokat, térjetek akár haza, akár más helyre, ahova csak akartok, mind személyeteket, mind áruitokat illetően biztonságban legyetek és maradjatok a Mi különös védelmünk és oltalmunk alatt, és azt akarjuk, hogy a vásárokon és minden más nyilvános helyen ezt kihirdessék. Miután a jelen levelet azon titkos pecsétünkkel láttuk el, melyet mint Magyarország apostoli királya megerősítésül használunk, függő pecsétként, ezt a levelet annak elolvasása után kiadni és közölni parancsoljuk. Kelt a Mi őszintén kedvelt hívünk, tekintetes és nagyságos Monyorókeréki Erdődy József gróf kezével, aki Moslavina és Varasd vármegye örökös grófja, hasonlóképpen az ugyanilyen nevű vár és város örökös kapitánya, kamarás, a Mi valóságos titkos tanácsosunk, a Mi Magyar Királyságunkban főasztalnok, Nyitra vármegye főispánja és a Mi Királyi Magyar Kancelláriánkban helyettes kancellár, a Mi főhercegi városunkban, Bécsben, az Úr 1807. évének – Magyarországban, Csehországban és más országokban való királyságunknak pedig tizenhatodik évének – július 1. napján. Ferenc sk. Erdődy József gróf sk. Babos József sk. Az eredetivel egybevetette az udvari titkos registratura és levéltár igazgatója Jászvitzi Lajos sk. Fordította: Tarján Gáborné Papp Zsófia

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm e könyv első lapján! Nagy öröm számomra, hogy Kunszentmárton várossá avatásának 200. évfordulója alkalmából elkészült e kötet, mely településünk életének, elmúlt két évszázadának több fontos területét bemutatja. A könyvben szereplő tanulmányok szerzői gondos kutatómunka eredményeképpen tárják elénk a mindennapi életnek mindazt a küzdelmét és szépségét, fáradozását és eredményét, nehézségét és értékteremtését, amely kétszáz éven át éltette, megőrizte, előre vitte vagy éppen hátráltatta mezővárosi rangot kapott településünket. Köszönet az íróknak, a szerkesztőknek, s a munkájukat segítőknek ezért! S nagy öröm számomra, hogy Ön, kedves Olvasó kézbe vette e kötetet. Kívánom, hogy múltunk, közelmúltunk és jelenünk iránti érdeklődése a felfedezés izgalmával, a ráismerés örömével teljesedjék ki. Kívánom, hogy ezáltal is erősödjék a városhoz kötődők szülőföldjük iránti szeretete, elkötelezettsége! Találják meg a lapokon elődeik küzdelmes és szorgos munkájának említését, s gondoljanak arra, hogy minden kor polgárai sokat tettek és tehetnek szülőhelyükért, lakóhelyükért. Azt is remélem, hogy e kötet révén mind többen megismernek bennünket olyanok, akik eddig keveset tudtak rólunk, Kunszentmártonról, kunszentmártoniakról. Hasznos időtöltést, jó olvasást kívánok! Tisztelettel: Kunszentmárton, 2007–2008-ban, a település várossá nyilvánításának kettőszázadik jubileumi évében

Dr. Czuczi Mihály polgármester

Előszó Lectori salutem! Elődeink ezzel a latin mondással köszöntötték az Olvasót, akiről remélték, hogy kézbe veszi és elolvassa művüket. E kötet szerzői is abban reménykednek, hogy tanulmányaikat olvassák, az írások adatait pedig beépítik gondolkodásukba, véleményformálásukba a 200 éves városi múltját ünneplő Kunszentmárton mai lakosai. Hiszen mindig van mit tanulnunk elődeinktől, különösen egy olyan korban, mint napjaink, amikor hajlamosak vagyunk csak önmagunkkal foglalkozni, a mának élni, mai jól-létünket szolgálni, s nem törődni a jövővel, gyermekeink, unokáink életével. Pedig rá kellene egyszer döbbennünk, hogy csak apró láncszemek vagyunk generációk egymáshoz kapcsolódó végtelen sorában. Nem mi vagyunk a lánc, de ha egy szemet elszakítunk, a lánc már nem tudja feladatát betölteni, csak ha üggyel-bajjal megjavítjuk, ismét összekötjük. De a javított láncszemek már nem a régiek: reparálva is tarthatnak ugyan, de nagyon megterhelik, megfeszítik az előttük és utánuk következő szemeket. Ilyen a mi generációnk is. Valamikor a 20. század közepén elszakították a láncot, s ebbe belepusztult az előttünk járó generációk sora. Holott tanulhatnánk elődeink életéből, sorsából. Talán ebben segíthet ez a könyv. Fejezetei nem köztörténetet beszélnek el, nem politikatörténetet írnak, jóllehet, ott is sok mondanivaló lett volna. Hiszen közösségünk, községünk és városunk életét a nagypolitika eseményei is nagymértékben befolyásolták. Általában kedvezőtlenül. A két világháború nagy véráldozata közvetlenül is hatott életünkre. A két kommunista, szocialista pártállami diktatúra (1919, 1948–1990) pedig alapjaiban zilálta szét a helyi társadalmat, tönkretéve elsősorban azokat a gazda és iparos családokat, amelyek a 19–20. század fordulójától már erős polgárosodásnak indulva a helyi értelmiséget (tanár, tanító, óvónő, kántor, orvos, állatorvos, gyógyszerész, ügyvéd, pap, mérnök, katonatiszt, vállalkozó stb.) kitermelték, akik érzelmileg is kötődtek szülőhelyükhöz, akik Kunszentmárton polgári jövőjét megálmodták, megalapozták és szolgálták. Önszerveződéseikkel, egyesületeikkel1 pedig e tervek megvalósulását szolgálták és mozdították elő. S akik házassági kapcsolataikkal kunszentmártonivá tudták tenni a beköltöző, idegenből érkezett iparosokat, kereskedőket, értelmiségieket.2 Szószóló, saját értelmiség nélkül maradt tehát a helyi társadalom. Pótlása generációkat vehet igénybe. Az ide vezető folyamatról nagyon keveset tudunk, vagy csak sajátos átideologizált nézőpontból, mint ahogy a közelmúltig homályban maradtak az Veress 1927. 25, 26, 27, 28, 29, 34. Veress 1927. 32. Néhány jelesebb képviselőjükről lásd: Tiszazugi Füzetek 9.

1 2

14

Előszó

1956-os forradalom helyi történései is,3 s máig sem ismerjük az egyetlen kunszentmártoni származású recski fogoly életét. Felejteni szeretnénk? Okulni pedig nem akarunk? Mégsem köztörténetet akartunk írni. Hanem sokkal inkább azt szerettük volna kutatásainkkal és írásainkkal megmutatni, hogy a városi lét, a városiasodás miben nyilvánul meg, és hogyan hatotta át a mindennapok életét, világát, a polgárosodás folyamata hogyan haladt előre, milyen állomásai, megtorpanásai és meglódulásai voltak. A tanulmányok persze elsősorban a pozitív jelenségeket, folyamatokat ábrázolják, de nem hallgatják el a visszafejlődést sem. Arra szerettünk volna rámutatni, hogy mitől lesz város egy település, mi teszi, teheti lakóit öntudatos, önigazgató, azaz saját sorsukat alakítani képes polgárokká. Akik tudnak és akarnak áldozatot vállalni, akik felelősséggel végzik munkájukat, akik tudnak önzetlenek lenni, másokért dolgozni. Akik tudják, hogy a Gondviselés által nekik juttatott vagyon, pozíció mások, a közösség javát is kell, hogy szolgálja. Akik tudják, hogy mindenért meg kell dolgozni, és semmit sem adnak ingyen. Nagyon sok elgondolkodtató, szép példáját olvashatjuk az ilyen életeknek. Számosan voltak ilyenek városépítő elődeink, őseink között. Tanuljunk tőlük, jó példáikból, tartást, elkötelezettséget, közszolgálatot! A tanulmányírók mind szuverén kutatók, írásaik tartalmáért, hitelességéért felelősséget mindannyian maguk vállalnak. A szerkesztők csupán az irányt, a témaköröket szabták meg a fentebb említett koncepció kapcsán. Szemléletükben, módszereikben is különböznek a szerzők, ami egyes történelemi jelenségek eltérő értékelését, megítélését is okozhatta. Ezeket a szemléleti különbségeket nem kívántuk megszüntetni, benne maradtak a tanulmányokban. Sajnos, nem minden vállalt írás készült el. Így sem csonka azonban a vállalkozás, a jövő kutatói majd megkeresik, s a képbe illesztik a most még hiányzó, megfelelő mozaikdarabot. Tőlünk most ennyire tellett. Egyáltalán nem kívántunk foglalkozni Kunszentmárton középkori és kora újkori történetével. Nem azért, mert ez megnyugtatóan feltárt lenne, jól ismernénk tehát, hanem azért, mert az 1807. évi várossá nyilvánításra, s a vásártartási kiváltság elnyerésére, és az ezt követő városfejlődésre összpontosítottunk. A település történetének e korai szakaszára vonatkozóan már született feldolgozás,4 forrásközlés.5 A kutatásra váró problémák közül mégis meg kell legalább említeni azokat a fontosabb témaköröket, amelyek bemutatása kimaradt kötetünkből, ám amelyek nagymértékben biztosították és lehetővé tették a 19. századi városi működés feltételeit. Ilyen Kunszentmárton gazdálkodásában a puszták, Kuncsorba és mindenek előtt Mesterszállás, kisebb részben a kiskunsági Páka és Mérges haszonvétele.6 Az első időben, a 19. század elején a puszták még állattartó helyként szolgáló ideiglenes szállásait egyre inkább az állandó, az ottlakásra és a földművelésre is alkalmas tanyák váltották fel. Ezek száma különösen a tagosítás (1851) után növekedett meg. A 19. század végére önállósult pusztákra, Mesterszállásra és Kuncsorbára elsősorban az akkori vállalkozó szellemű fiatalabb lakosság települt ki. A pusztákra, a tanyákra való kiköltözés természetesen hatott az anyaváros társadalmára, nehézzé tette a közigazgatást, ám az ott megtermelt jövedelmek biztosították (részben) a városi működéssel együtt járó kötelező feladatokat, s szinte napjainkig tart a családok közötti rokoni kapcsolat. Mesterszállásról az 1990-es években két kötet is

Barna 2006. Dósa–Szabó 1936. 5 Benedek 2002. Benedek Gyula könyvében Kunszentmárton 1527-et követő történetének kutatására hívja fel a figyelmet mint forráshiányos időszakra. Benedek 2002. 8. 6 A puszták kérdéséhez lásd: Dósa – Szabó 1936. 91–118. 3 4

Előszó

15

megjelent,7 amelyek részben pótolják tanulmánykötetünk hiányosságát, illetőleg részletesen kifejtik a város és pusztája közötti kapcsolatrendszert, amely évtizedeken keresztül működött, csupán napjainkban lanyhul, s vesz más irányokat, új kapcsolathálókat kialakítva a két település között. Kuncsorbáról, sajnos, nem rendelkezünk hasonló feldolgozással.8 Mesterszállás és Kuncsorba önállósodási törekvései, az onnan befolyó jövedelmek várható elmaradása, valamint a rendezett tanácsú város státuszával együtt járó plusz feladatok növekvő terhei is közrejátszhattak abban, hogy Kunszentmárton város önkormányzata 1895-ben lemondott a rendezett tanácsú város státuszáról és kérte községgé történő visszaminősítését. Nem ismerjük jól az akkori eseményeket, a városi vezetők érveit, megfontolásait. A városi vagy községi státusz vállalása összefüggött az állam és az önkormányzatok feladatkörének összekapcsolódásával, egyáltalán az önkormányzatiság gondolatkörével. Érdemes volna mielőbb tisztázni és értelmezni azoknak az éveknek történéseit! A polgárosodás egyik mutatója a helyi értelmiség kialakulása. Ebben a folyamatban pedig nagyon fontos az érettségizettek száma és aránya. Egészen a második világháborúig, illetőleg 1953-ig a közeli és távolabbi városok gimnáziumai nyújtottak lehetőséget középiskolai tanulmányokra, ahonnan út nyílt az egyetemi képzésben való részvételre. A kunszentmártoni fiatalok az 1800-as évek végén és 1900-as évek első felében Szentes, Kiskunfélegyháza, Eger, Szarvas gimnáziumait látogatták nagyobb számban, szakirányú képzettséget pedig több más (budapesti, szegedi, debreceni stb.) iskolában szerezhettek. Szép és sürgető feladat volna e kapcsolatháló feldolgozása is. Valamivel többet tudunk a jászberényi magyar állami tanítóképző-intézet paraszt dolgozók tanítóképző-intézete” kunszentmártoni részlegéről, az ezt 1951-ben felváltó óvónőképző intézetről, valamint az 1953-ban elindult József Attila Gimnázium gimnázium elmúlt fél évszázadáról.9 A középfokú oktatást addig Kunszentmártonban az 1910-ben megalakított polgári iskola jelentette. Ennek történetét sem ismerjük eléggé.10 Azt sem kutatta még senki, hogy az I. világháború előtti, vagy a világháború utáni években mely egyetemek és főiskolák felé vezetett a kunszentmártoniak útja: a budapesti és a kolozsvári egyetem, az egri vagy a kecskeméti jogakadémia, a debreceni mezőgazdasági akadémia, az egri papi szeminárium, majd 1921 után a szegedi egyetem mellett mely intézményeket látogatták az akkori fiatalok és miért. Eger felé az egyházmegyei hovatartozás is terelte mind a középfokú (gimnázium, tanítóképző), mind a felsőfokú (jogakadémia) tanulmányokat folytatni kívánókat. Budapest kínálta a legtöbb lehetőséget, míg a kolozsvári egyetemet elvégezni olcsóbb volt. Újabb kutatásra és tisztázásra váró téma, probléma tehát. Kunszentmárton társadalmában a redemptus gyökerű közép- és gazdagparaszti réteg volt a meghatározó. Mellettük azonban a városban élő birtokos kisnemesi családok: fehérgyarmati Tóth, Bozóky, Nagy, Szilárdfy és mások életéről semmit sem tudunk. A 19. században pedig ők voltak a meghatározók a település irányításában. Az értelmiség első helyi képviselői soraikból kerültek ki. Tisztviselő, iparos és kereskedői pályát is választottak közülük. Házaikat, üzleteiket, birtokukat a II. világháború után államosították, másoknak eladták, lebontották, őket magukat pedig a kuláknak minősített családok tagjaihoz hasonlóan elüldözték Kunszentmártonból. A pótolhatatlan értékű fgy. Tóth kúriát, a helyben csak Bagolyvárnak nevezett klasszicista épületet az 1950-es évek elején bontották le, helyén ma a gimnázium áll. Az elszármazottak várostörténeti értékű hagyatékának összegyűjtése Barna 1995., Barna–Gulyás 1997. Vö: Antal 1980. 9 Dobrosi–Kakuk 1978. 6-37., Licsicsányi 2003. 10 Veress 1927. 31. 7 8

16

Előszó

megkezdődött. Ugyancsak ismeretlen a helyi cigány, görög és az őket a kereskedelmi életben váltó zsidó közösségek története. Ugyanígy nem foglalkozik tanulmány az 1899. évi görgeteg-kuntelepi kirajzással. Ez volt Kunszentmárton társadalomtörténetének legnagyobb expanziója. Alapos kutatásával adósak vagyunk még, csakúgy, mint több más kisebb jelentőségű kitelepülés előzményeinek és hatásainak elemzésével. Közülük legfontosabb a kunszentmártoniak fokozatos és folyamatos expanziója a tiszazugi homokhátságra, elsősorban a Kisasszony-szőlő, a mai Cserkeszőlő, kisebb arányban a szelevényi Halesz területére. A kunszentmártoni céhek 19. század eleji szőlőbirtoklásától a mai hétvégi üdülőházakig ez a település sokrétű szerepet töltött be a város lakosságának életében. S bár van valamennyi ismeretünk Kunszentmárton különböző alapon (vallási, gazdasági, kulturális stb.) szervezett egyesületeiről, csupán egy vallási társulat működését ismerjük alaposabban.11 Alig ismerjük a városunk területén megalakult gőzmalmok, téglagyárak, ipari üzemek (pl. Pannónia Szőrmeárugyár) történetét. Vizsgálatuk, miután a polgárosodás velejárói és jó mutatói, még a jövő feladatát jelenti. Újabb kutatás feladata lesz feltárni és rendszerezni Kunszentmárton kulturális életének számos területét. Kötetünkben csak a zenei élet egyes területéről olvashatunk összefoglalást. De volt bizonyos irodalmi élet is, működtek jeles tollforgatók is a városban, akik közül néhányan az áhítatirodalmat (Bémer László, Dósa József, Demeter István), mások a szépirodalmat (Szilárdfy/Szentmártoni Zoltán, Molnár István, Demeter István, Seres Katalin) vagy a tudományos irodalmat (Szuhányi János, Hegyfoky Kabos, Széll Farkas), benne a helytörténeti irodalmat gazdagították (ifj. Dósa József, Szabó Elek, Veress János, Turcsányi István, Gonda Sándor).12 És mellettük a sok, alig ismert szerző, akik a szóbeliségben élő folklór irodalom és az irodalom találkozási mezsgyéjén alkottak főleg a vallásos és az alkalmi ünnepi költészet területén (Ökrös József,13 Nagy Imre, Gácsi Bálint). Érdemes és lehetséges volna akár egy kunszentmártoni antológiát összeállítani a rólunk írtakból,14 s a sorainkból kikerült tollforgatók írásaiból! S nem foglaltuk még össze tudásunkat kunszentmártoniak képzőművészeti és iparművészeti tevékenységéről. Ennek gyökerei is visszanyúlnak a 19. századra, de jelentős képviselőit tudja felmutatni a 20. század is (Dósa Lukács iparművész, Kakuk Ilona képzőművész,15 Papp-Kökényesdy Sándorné Szeőke Izabella festőművész,16 Balla Demeter fotográfus17), s közelmúltunk, napjaink fontos és értékes tevékenységéhez is hozzátartozik (művésztelep). Bozsik Kálmán műfazekas parasztpolgári ízlést kielégítő, magyaros szecessziós vázáiból és tányérjaiból ugyan értékes kollekciót őriz a helyi múzeum, alkotójuk munkásságának részletes feltárása – bár előmunkálatok vannak – még a jövő fontos feladata.18 Bozsik Kálmán épületkerámiával is foglalkozott. Szerepe volt abban, hogy városunk némely középülete (pl. a zsinagóga) és számos lakóháza a magyaros szecesszió helyi, Barna 1998. Kunszentmártoni vonatkozásaikról lásd: Józsa 1990. 13 Barna 2001a., 2001b. 14 A jubileumi évben jelent meg Szekula Jenő: A hét kun című regénye, amely Kunszentmártonban, Szelevényen, a Haleszban, Pálóczi-pusztán játszódik. Gazdag tárháza annak a helyi tudásanyagnak, amit csak az itt lakók birtokolhatnak. 15 Veress 1927. 32. 16 Kaposvári 1986. 17 Barna 1987. 18 Pusztai 2003. 11

12

Előszó

17

provinciális szintű formáját mutatja. A település kisvárosias miliőjét pedig Szilárdfy Jakab városi kultúrmérnök átgondolt terveinek köszönhetjük. Róla sem tudunk sokat.19 Részben összefügg a zenei élettel városunk fejlett öntevékeny, amatőr színjátszó élete. Ez a 19–20. század fordulóján, a 20. század első felében nemcsak Kunszentmártonra volt jellemző, hanem az egész országra. Ebből nőtt ki azonban Szabó Gyula gazdag előadói művészete. Van tehát feladat még bőven az utánunk következő kutatói generációk számára is. A kötet tartalmi logikája a várossá válás, a városiasodás, polgárosodás ívét követi. Az első írások ezért a városi lét jelképeit (Botka János), a várossá válás szimbolikus ünnepi eseményét, az első vásárt mutatják be (Barna Gábor), amelyek megalapoztak és megerősítettek egy polgári, parasztpolgári öntudatot. Majd pedig a városi önkormányzatiság intézményeinek működését ismerhetjük meg abban a folyamatban, amelyben az állam és az önkormányzatok a szereplő partnerek, s amelyben a civilizációs fejlődés újabb és újabb szerepköröket hívott életre, másokat pedig a társadalom életének más szintjére tolt. Megtudjuk, hogyan élt Kunszentmárton a városi lét nyújtotta közigazgatás, önigazgatás kereteivel, s hogyan változtak ezek a keretek (Gulyás Katalin). A 18. század közepétől Kunszentmárton a Nagykun Kerület igazságszolgáltatási központja is (Hegedűs Krisztián). A közigazgatás 1876. évi átszervezése hozta magával ezeket az új funkciókat. Még állnak a ma méltatlanul kezelt Kerületi Ház épületei. Jobb sorsot, új funkciót igényelnének. Az 1745-től kiváltságos nagykun település kegyura (fenntartója) volt a római katolikus egyházközségnek. Ezt a ma már ismeretlen helyzetet új szempontból ismerjük meg (Józsa László), jóllehet korábbi feldolgozások már számos adatot feltártak erre vonatkozóan.20 Néhány tanulmány végigköveti Kunszentmárton társadalmának változásait, nyitottá válását, a migrációs folyamatokat a 19–20. században (Bagi Gábor, J. Tóth Dezső), láttatva a kapcsolódást az országos folyamatokhoz, értelmezve a közelmúlt és jelenünk állapotát. Társadalom- és gazdaságtörténeti fontosságúak az iparosság, a vasút szerepét bemutató írások (Pusztai Gabriella, Halász Ferenc), amelyek elsősorban a múlt iparosodást szolgáló jelenségeit ismertetik. Hogy ezen a társadalmi alapon milyen gazdag zenei élet (Smuta Kálmánné), milyen színes sportélet (Cseuz Imre–Pálinkás Ferenc–Szabó János) és milyen közszolgálati sajtóélet alakult ki (Pató Mária, Kaposvári Gyöngyi), azt mutatja be néhány írás. Volt rá igény, és ez az igény teszi az embert polgárrá. Az önkormányzatiság szocializmus alatti teljes felfüggesztése sem tudta teljesen eltörölni azokat a helyi törekvéseket, amelyek a városi cím újból való megszerzését célozták (Licsicsányi István). Az öntudatra ébredés évtizede volt az 1980-as évtized. Megalakult az első „civil” fórum, a Városvédő Egyesület, amelynek tevékenysége azonban gyorsan elhalt. A 19. század végén kinyílt világ és az előrehaladt technikai fejlődés tette lehetővé, követelte meg, hogy létrehozzák a képeslap műfaját (Szabó János). Ugyanez a kor építette ki és egységesítette a polgári nemzettudatot részben az utcanevek,21 részben pedig a történelmi emlékhelyek, emlékművek és emléktáblák kialakításával (Szabó János), s az elfogadott nemzeti nagyjaink utcanevekben megörökítésével. Az emlék(mű)állítás folyamat. Minden kor meg akarja magát így örökíteni a múltra hivatkozva. Sikerre azonban csak az a törekvés vezet, láttuk-látjuk, amely mögött nemzeti és helyi közmegegyezés áll. Bár azt reméljük, hogy tanulmánykötetünk érdeklődést keltve fontos olvasmánya lesz sok kunszentmártoni honfitársunknak, abban is bízunk, hogy ösztönözni fog többeket Józsa 1990. 71., Harangozóné Tóth 2006. Dósa–Szabó 1936. 118-252. 21 Barna 2001. 19 20

Előszó

18

újabb kutatások elindítására, fel nem tárt jelenségek és összefüggések bemutatására. Ehhez szeretne segítséget nyújtani Kunszentmárton válogatott bibliográfiája (Herczegh László). A helytörténeti szakirodalmi áttekintés, együtt az egyes fejezetek irodalmi hivatkozásaival, kellő alapot nyújthat minden további kutatómunkához! A munka elkészülésében sokan segítettek. Elsősorban a tanulmányok szerzőit illeti köszönet, hisz forrásfeltárásaikkal, elemzéseikkel fontos alapkutatásokat végeztek. De munkájukat a helyi önkormányzat, a helyi és a megyei múzeumok munkatársai, valamint sok-sok önkéntes segítő támogatta, gazdagította. Ennek során a kunszentmártoni múzeum helytörténeti gyűjteménye számos értékes tárggyal, dokumentummal és fényképpel gyarapodott. Reméljük, a lendület nem törik meg! A kutatásra ösztönzésen túl pedig talán lehet még egy fontos küldetése is kötetünknek. Segíthet rádöbbennünk arra, hogy a mindennapok milyen fontos alapját jelentik a nagyobb közösség, a város életének. Ezért fontos lehet tehát minden fénykép, minden feljegyzés, nyomtatott és kéziratos dokumentum, használati és reprezentációs tárgy, eddig homályban maradt összefüggések felismeréséhez, folyamatok bemutatásához, elődeink és saját magunk tevékenységének megörökítéséhez. Megörökítéséhez, azaz az utánunk jövő nemzedékekre hagyományozásához. Gondoljunk erre, amikor családi hagyatékokat rendezünk: fényképeket, papírokat, használati és dísztárgyakat fölöslegesként kidobunk. Ezek helye szülővárosunk kollektív emlékezetét megőrző és formáló múzeumban van – vagy volna. Ha annak gyűjteménye a jövőben gazdagodik, mindannyiunk közös érdeme és értéke lesz! Latinul kezdtük, latinul végezzük: Tolle, lege! Vedd és olvasd! Kunszentmárton, 2008. pünkösdjén, a várossá nyilvánítás 200. jubileumi évében Barna Gábor

Irodalom ANTAL Árpád 1980 Kuncsorba. In: TÓTH Tibor (szerk.) Adatok Szolnok megye történetéből I. kötet. Szolnok, 507–517. BARNA Gábor 1987 „nem a tárgyak külső szépsége érdekel …” Balla Demeter fényképeiről. Alföld 38. évf. 1987/7. 94–96. 1998 Az Élő Rózsafüzér kunszentmártoni társulata. Living Rosary Confraternity in Kunszentmráton. Devotio Hungarorum 5. Szeged. 2000 Mentális határok – megduplázott világok. In: Balázs Géza et alii (szerk): Folklorisztika 2000-ben. Tanulmányok Voigt Vilmos 60. születésnapjára. Budapest, 2000. 689–701. 2001a „Örvendez ég és föld ...” Ökrös József achrosztikonos énekei. In: Barna Gábor (szerk.) „Nyisd meg, Uram, szent ajtódat ...” Köszöntő kötet Erdélyi Zsuzsanna 80. születésnapjára. Szent István Társulat, Budapest, 113–154. 2001b „Örök valóságba mentem átal...” A halál és a túlvilág Ökrös József halottas énekeiben. In: Pócs Éva (szerk.) Lélek, halál, túlvilág. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben. Balassi Kiadó, Budapest, 383–395.

Előszó 2004

19

„Örvendetes olvasóddal Mária tisztelünk …” Ökrös József rózsafüzéres éneke. In: Andrásfalvy Bertalan–Domokos Mária–Nagy Ilona (szerk.) Az Idő rostájában I. Tanulmányok Vargyas Lajos 90. születésnapjára. L’Harmattan – Budapest, 445–490. BARNA Gábor (szerk.) 1995 Mesterszállás. Fejezetek a község történetéből. Mesterszállás. BARNA Gábor – GULYÁS Katalin (szerk.) 1997 Mesterszállás az önállóság útján 1897–1997. Mesterszállás. BENEDEK Gyula 2002 Kunszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai 1333–1737. latinból fordította és közreadta Benedek Gyula. Documentatio Historica VII. Szolnok. DOBROSI Dénes – KAKUK Mátyás (szerk.) 1978 Jubileumi Évkönyv 1953–1978. József Attila gimnázium Kunszentmárton. Kunszentmárton. DÓSA József – SZABÓ Elek 1936 Kunszentmárton története I. Kunszentmárton. HARANGOZÓNÉ Tóth Éva 2006 Szilárdfy Jakab (1850–1924) építész. Tiszazugi füzetek 9. 72. JÓZSA László 1990 Kunszentmárton utcanevei. Kunszentmárton. 1998 Kunszentmárton múlt századi szentembere: Ökrös József. In: Barna Gábor (szerk.) Szentemberek – a vallásos élet szervező egyéniségei. Néprajzi Tanszék, Szeged – Magyar Néprajzi Társaság, Budapest, 233–244. KAPOSVÁRI Gyula 1986 P. Szeőke Izabella festőművész emlékkiállítása. Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum – 1986. LICSICSÁNYI István 2003 A gimnáziumi képzés ötven éve Kunszentmártonban. In. 50 éves a gimnáziumi képzés Kunszentmártonban, 1953–2003. h.n. 10–33. PUSZTAI Gabriella 2003 Bozsik Kálmán fazekasmester. Múzeumi Levelek 78-79. Szolnok, 215–230. Tiszazugi Füzetek 9. Szerk. Pusztai Gabriella. Kunszentmárton, 2006.

Dr. Botka János

KUNSZENTMÁRTON VÁROS SZIMBÓLUMAI A szimbólumok – köztük a rajzolt jelképek – évezredek óta az emberi kommunikáció eszközei. Már a formálódó közösségekben kiválasztott jelek, közösen elképzelt rajzolatok helyettesítették – ha leegyszerűsítve is – a természet, a szellemi és a tárgyi világ legjelentősebb elemeit. Önmaguknak a közösségeknek is megvolt a képi mása, a megkülönböztetést és az összetartozást kifejező jele. Minden egyes képi jel, szimbólum mindig is bizonyos embercsoporthoz vagy csoportokhoz kapcsolódott, ott született, ott élt, onnan merítette lényegét.1 A közösséget megjelenítő jelképeknek azonban különös figyelem és tisztelet jutott. Magukénak érezték őket, azonosultak velük, azok pedig erőt, biztonságot jelentettek alkotóiknak. A szimbólumok szerepe ma is vitathatatlan, ahogyan eredetük és konkrét ismeretük jelentősége is. A társadalomkutatás az önismeret, az azonosságtudat lényeges kifejeződésének tartja a közösségi jelképek meghatározását és azok használatát. A kutató azzal segíthet, ha az előzményeket és a pontos ismereteket hozza felszínre. Az ismertebb magyarországi kun és jász jelképek, jelképi részletek első emlékei a 13–14. századtól kerültek elő a régészeti feltárások során.2 Például a tiszaföldvár-homokóvirághegy-i lovassír fonott kun nyakéket őrzött meg számunkra, amelyhez függő díszes bulla tartozott. (Homokszállás egykori kun település.) Kunszentmárton-Érparton pedig – szintén egy kun lovassírban – nyugati típusú kétélű kardot találtak vörös berakásos címerekkel, ugyancsak a 13–14. századból. A Damjanich János Múzeumban őrzött egyenes kard hossza 114,6 cm. Egyik oldalán négysávos Árpád-címer, a másik oldalán rovásjeles családi címer (tamga) látható. Mindkét pajzs háromszögletű, talpukkal a fegyver hegye felé néznek. Az acélba gravírozott ábrák vörös színét a kalapácsolással berakott rézszálak adják.3 A két sír emlékanyaga a kunok korai Tiszazug környéki jelenlétének egyik bizonyítéka. 1 Hoppál 1990. 7. – Charles S. Peirce szerint (1839–1914; a Szemiotika képviselője) „A szimbólum olyan jeltípus, amelyik közmegegyezés alapján kötődik a tárgyhoz.” 2 Vö. Botka 2005. 185–186. 3 A leletek tudományos értékelését Selmeczi László végezte el. (Selmeczi 1972. 107–112.; Selmeczi 2005. 35., 39.) A címerábrázolások részletező elemzését Szathmáry István tette közzé 2006-ban. (Szathmáry 2006. 99–103.)

22

Botka János

Dolgozatunk Kunszentmárton város mai jelképeivel kívánja megismertetni az érdeklődő Olvasót (önkormányzati címer, zászló, történelmi színek, díszpecsét), amelyek története számtalan szállal kapcsolódik a település múltjához, jelenéhez. Így bemutatásuk nem nélkülözhette a hozzájuk elvezető történelmi, pecséttani-heraldikai előzmények részletezését sem. A hiteles források és eredeti dokumentumok felhasználásával készült munka számba vette a legjelentősebb egyházközségi és egyesületi szimbólumokat is. Nem kerülte el figyelmét a felkutatott pecsétábrák, címerképek, zászlók formai és tartalmi jegyeinek vizsgálata, s annak keresése sem, hogy a jelképek hogyan járultak, illetve járulnak hozzá a kunszentmártoni várostudat és közösségi emlékezet formálódásához.4 A dolgozat a település várossá válásának bicentenáriumán készült, akkor, amikor tisztelettel gondolhatunk vissza a városépítők bátor törekvéseire, az elkötelezett szorgalomra, az összefogás eredményeire, s amikor joggal idézhetjük fel az akkori mindennapok igazi örömét, amelyet „a vásári, s városi királyi szabadság” elérése jelentett az itt élők számára5: „E folyó Esztendő Szent Jakab Hava 31-dkén a’ Felséges Thrónus által eszközölt 4 országos Vásár eránt költ [kelt] és Városi névvel díszeskedő Pecsétes Királyi Szabadságunk [kiváltságlevelünk], minek utána annak kiszabott bér váltsága is 1150 forintokkal ki-fizettetett volna, le-érkezvén, itt a’ Tanács Gyűlésében érzékeny Örömmel fel-olvastatott, s közhírré tétetett, melly Felséges Királyi Adományt örökös jobbágyi háláadatottsággal vévén, szüntelen való emlékezetünkben áldani fogjuk a’ Felségnek ezen hozzánk viseltető Atyai s Királyi kinyilatkoztatott Kegyelmét, mellyet a’ Később maradékainknak is háláadó örökös emlékezetekben ajánlunk s hagyunk.”

I. Kunszentmárton nem véletlenül épült arra a helyre, ahol ma is található, a kedvező földrajzi tényezők és a neolitikumig visszavezető korok itt élt népeinek kultúrája jelölte ki helyét a határban. A helység Árpád-kori magyar település. Korai meglétét a nagyszámú honfoglalás- és Árpád-kori régészeti lelőhely is igazolja, s egyben azt is, hogy az itt talált szláv lakosság nem lehetett igazán jelentős. A váradi regestrum említi először hitelt érdemlően az 1212–15-ös évekből Marton falu néven.6 Igen figyelmet érdemlő azonban az a körülmény is, hogy amikor a Tisza jobb partján fekvő Csány halászfalut I. Géza király 1075-ben a garamszentbenedeki apátságnak adományozza, sok halastóval együtt, az oklevelében, mint szomszédos határtelepülés, bizonyos Mártonfalva (villa Martini) is említve van, a csongrádiak közelében. Igaz ennek emlékét, nevét ma már semmiféle puszta vagy dűlő nem őrzi A két pólyával vágott háromszögletű pajzsot ő is Árpád-sávos címernek tartja. Azt is valószínűsíti, hogy az Árpádok címerével felékesített kardot adományként kapta a tulajdonos, s hogy a pengére ezzel a címerrel együtt vésték rá a kitüntetett kun személy megadott rovásírásos jelét, az Sz és S (?) betűket. A rovásjelek a kard tulajdonosának azonosítására szolgáltak, amelyek együttes képe megfelel a tamga, a török nyelvben ily módon nevezett pecsét fogalmának is. A pajzsos ábra pedig lényegében egy szabályos címernek tekinthető. A rovásjelek korai magyar címereken fordulnak elő, ez a jelenlét azonban megszakad, mert amikorra a szabadon felvett címerek korát fölváltja a királyi címeradományozások ideje, a rovás használata már kiszorul erről a területről. Így egy-egy előbukkanó rováscímer igazán különös érték nemcsak a heraldika, de az íráskutatás számára is. 4 Vö. Barna 2002. 140., 145–146. 5 SzML. (Megyei Levéltár, Szolnok) Kunszentmárton. Tanácsülési jzk. 1805–1809. 1807. év. 429. 1016. sz. 8. rsz. 6 Botka–Szabó 1980. 567–568.; Gyárfás 1883. 124.; Dósa – Szabó 1936. 7–8.

Kunszentmárton város szimbólumai

23

számunkra, de a további átfogó kutatások akár megerősíthetik azt a feltételezést, hogy a villa Martini megfelel Kunszentmárton első említésének. Ez egyébként a helyi hagyományokban már így rögzült, s így is él.7 Mártonfalva további élete szorosan kapcsolódik a Magyarországra betelepülő kun törzsek történetéhez, amelyek katonai szolgálataikért földet és a nemesekéhez hasonló kollektív kiváltságokat kaptak. Ez a kapcsolódás majd a település névalakjában is kifejeződést nyer. 1377-ből találkozunk először a „Szentmárton” névformával, jóllehet I. Lajos király oklevelében ez személynévként fordul elő: „Michael filius Petri de Zenthmarthon”, azaz „a Szentmártonból való Péter fia Mihály” (Szentmártoni Mihály).8 A Szentmárton elnevezés egyértelműen arra mutat, hogy a helység kezdetben nem volt kun település, s arra is, hogy egyházáról, annak védőszentjéről vette nevét, még a tatár pusztítás előtti időkben.9 1418-ból a helységre vonatkozóan a pozsonyi levéltár iratanyagában egy rendkívül fontos bejegyzés őrződött meg. A dokumentum településnek és kun helynek tünteti fel Mártonfalvát: „Metales Possessionis Kunszentmártony, Terrae item Baál Föld de Anno 1418.” (A szintén Baál földhöz [kun nemzetségi földhöz] tartozó Kunszentmártony helység határlevele az 1418. évről.)10 Hunyadi János egyik 1447. évi oklevele Zenthmártonszállás (Zenthmarthonzallasa) néven említi Öcsöd és Szentandrás között, de akkor a határ más részén, az ún. Telken volt épülve.11 Ferdinánd király Szentmártoni Ötvös Gergelyt megnemesítő 1527. évi diplomájában szintén mint a Kolbász-széki királyi kunokhoz tartozó hely szerepel (ad Sedem Cumanorum Regalium Kolbaz vocatam), ahol ekkor már plébánosi ház is áll.12 1541-ből pedig arról a megtisztelő történelmi eseményről értesülhetünk, hogy szeptember 18-án Izabella kirányné a Szent Koronával a Kolbász-székhez tartozó Kunszentmártonban tartózkodott, s ahol szentmisén is részt vett.13 A kunszentmártoni múlt fontosabb eseményei között említhetjük a következő történéseket is. Szolnok vára bár 1552-ben török kézre került, a Kolbász-szék déli falvai csak Gyula 1566. évi bevétele után váltak a hódoltság részévé. A Tiszazugot például (Homokszállást is) Bornemissza Benedek gyulai várkapitány még 1559–1560-ban adóztatta, 1564-ben pedig Kunszentmártont el is foglalta, amelynek vezetőjéről, a községi bíróról 1561-ben tesznek említést a források. A bíró jelenléte az élő faluszervezet, a helyi önszerveződés bizonyítéka, amelyhez mindig társult az ún. falupecsét használata. A pecsét – rajta a helység jelével – egyben a helyi törvényt, a biztonság bizonyos fokát is jelentette. Így volt ez már a közeli Csépán, Kürtön, Sason, Szelevényen és Gyaluban is.14 Az 1566. évi török-tatár pusztításkor Kunszentmárton lakóinak többsége elmenekült, de biztosan vissza is tért, mert a gyulai szandzsák 1567. évi összeírásában már 92 családdal szerepel a falu, amely később is jelentős hely. 1571-ben szultáni khász birtokként tüntetik fel, ahogyan Kürtöt és Sast is. 7 Vö. Dósa–Szabó 1936. 7.; Zsilinszki 1897. 40.; Knausz 1890. 20–22.; Benedek 2002. 5.; Józsa 1999/a. 7–27.; Botka 1984. 12–14. 8 Benedek 2002. 5., 17.; A családnév tovább élt: Szentmártoni Jakab és Lajos említődik 1436-ban Kenderessel kapcsolatban. (Benedek 2002. 27–29.) 9 Botka–Szabó 1980. 567–568.; Benedek 2002. 5. 10 Dósa–Szabó 1936. 12.; 1232-ben említés tétetik bizonyos Beél (Baál) kun nemzetségről: Gyárfás 1873. 108. 11 Dósa–Szabó 1936. 13.; Benedek 2002. 30–31. 12 Benedek 2002. 64. 13 Benedek 2002. 68.; Gyárfás 1883. 407.; Dósa–Szabó 1936. 15.; a Szent Korona 1526. november 11. és 1551. július 21. között volt Szapolyai János, ill. felesége, Izabella birtokában, aki Ferdinándnak adta át. 14 Botka 1997. 39.; OL. (Országos Levéltár) Filmtár: 9655. Regesta Dec. X. 4214. – Csongrád m.; OL. Filmtár: 9847. – Szolnok m.; Dósa–Szabó 1936. 18.; Gyárfás 1885. 93.

24

Botka János

1572-ben mint a Kolbász-széktől elszakított legnagyobb kun községet említik 97 jobbág�gyal.15 Ekkorra a lakosság nagy valószínűséggel Kunszentmártonban is a református vallás híve lett, miként ez a kunsági és a tiszazugi falvak esetében is történt.16 Újabb csapásokat a 15 éves háború (1591–1606) okoz. Kunszentmárton esetében sokáig a községi élet nyomairól sem történik említés, 1629-ben, 1630-ban is pusztaként (Praedy. Kun sz. Mártony) szerepel, ahogyan a közeli Szelevény is. 1647-ben viszont valószínűleg egyike a Heves megyei portaösszeírásban szereplő 15 nagykunsági községnek. A szomszédos Öcsöd is jelentős hely ebben az időben, 1647. évi pecsétje ősi szimbólumát, a balra néző túzok-madarat is (Otis tarda) megőrizte.17 Az 1658–59. évi hadjárat ismét megtöri a már-már mutatkozó megerősödést. Különösen az Erdélyből betörő tatár kán hadai okoztak hatalmas károkat, feldúlva a nagykun falvakat is, Szolnok megyével és a Berettyó vidékével együtt. A falvak panaszos levelei szerint a pusztításból tartósan kivették részüket az idegen zsoldosok és saját végváraink katonái is. Ezen szomorú körülmények még Wesselényi Ferenc nádor 1667. évi halálát követően is éveken át jellemzőek maradtak. Túr (Thur) városát valamelyest emelt falai megvédték, de a nagykunságiak 1669-ben ismét elfutni kényszerültek, s Gyárfás István szerint „9 évig voltak pusztulásban”.18 Az elfutások ugyanakkor a visszatérés lehetőségét is jelentették, s arra is emlékeztetnek, hogy az elhagyott otthonok felügyeletére néhány vállalkozó szellemű lakos helyben maradt vagy korábban visszatért. Ez a jogtalan földfoglalások elleni védekezés egyik formájául is szolgált. A puszták, a praediumok nem jelentettek teljesen lakatlan, hasznosítatlan határt, gyakran a szomszédos helyek bérelték, használták őket. A források alapján az mondható el, hogy Kunszentmárton életében az 1677 és az 1680 közötti évek a községi élet, a helyi faluszervezet megerősödésének időszaka volt, s ekkortájt kőtemplom is állott a faluban, ahogyan az a váci püspök, Pongrácz György korabeli térképén is látható.19 Különösen két fennmaradt levéltári irat valószínűsíti ezt számunkra. Az egyik 23 „Sz. Martonyi Emberekk (!) neveit” tartalmazza, akik bizonyosan ottani családfenntartók voltak. Az irat csupán an�nyit mond még el róluk, hogy „Ezek laktanak annak előtte való időben Sz. Martony(!) circa annum 1677. et 1680. et ultra”. A másik forrás lényegében egy ún. „Emlékeztető” irat: Mezőtúron készült „Memoriale”, amely az öcsödiek Szent-Márton ellen elkövetett jogtalan földfoglalásait rögzíti az utókor számára, ugyancsak 1677-ből (április 24. és május 7.).20 Ebből az időszakból maradt fenn Kunszentmárton első ismert pecsétje (sigilluma) is. A nagy értékű nyomatot két 1808. évi iraton találtuk meg. Az egyik a kunmadarasi magisztrátusnak küldött május 4-i levelet zárta le, a másik nyomatot Kunszentmárton mezőváros jegyzőkönyvi lapja őrizte meg, együtt egy 1718. évet feltüntető hasonló ábrájú pecséttel és a város két új sigillumával. Részlet a vonatkozó jegyzőkönyvi határozatból: a régi pecsétnyomók „… a jövőnek emlékezetére … a’ később maradékoknak tétessenek Bírói kéz alá, az újjak pedig a mai naptól fogva vétessenek ususban (használatba) … örökös emlékezetre ide nyomtattanak felül egysorban a régiek, alább pedig a mostaniak.”21 A pecsétnyomó (a tipárium) már nem került elő, de az 1677-ben (!) lapjára gravírozott ősi 15

Tóth 1949. 34–35.; Benedek 2002. 87.; Káldi-Nagy 1982. 250–251.; Dósa–Szabó 1936. 18. Dósa–Szabó 1936. 119.; Botka 1977. 51–52. 17 Gyárfás 1885. 239–240.; Dósa–Szabó 1936. 22–24.; OL. P-1868. Rhédey cs. lt. 11. cs. 57. t. 12.: 1650. évi levél. 18 Dósa–Szabó 1936. 24.; Gyárfás 1885. 269., 319–323. 19 Szarka 1840. 146–147.; Botka 1977. 52. 20 SzML Kunszentmárton iratai. rsz. 754. Fasc. 32. № 1–3. 21 SzML. Kunszentmárton Tanács jzk. 1808. év Szt. Mihály havában, 547–48. 1261. sz. határozat. rsz. 8.; SzML. Kunmadaras ir. Capsa R-VII., Fasc. 3., № 43. rsz. 183. 16


25

pecsétábra azóta is a kunszentmártoniak jelképe maradt, ahogyan azt 1808-ban a város tanácsában is gondolták. A pecsét kör alakú, átmérője 2,6 cm. Leírása: Kívül zsinór keret díszíti, majd a körirat és a belső vonal gyűrű teszi zárttá a pecsétmezőt. Ezen a helység névadó szentje a díszes sisakot, lovagi páncélt viselő ifjú Szent Márton jelenik meg sajátos glóriával, aki balra haladó lován (szemből nézve jobb oldal) egyenes karddal szeli át köpenyét, hogy annak felét a kezét emelő, kuporgó koldusnak adja. A sigillum körirata (inscriptio): „*SIG· POSSE· KUN· SZ· MARTON 1677”. (Képmelléklet 1. kép.) A pecsétkép – a pajzs külön feltüntetése nélkül is – tekinthető Kunszentmárton címerének, amely valójában egy névcímer, a legkifejezőbb címerek egyike: Az általa megjelenített Szent Márton és a kapcsolódó mondanivaló közvetlenül utal a helységre, Kunszentmárton nevére. Most azonban még a 17. század utolsó harmadában vagyunk, amikor a megpróbáltatások sora tovább folytatódik a Körös-Tisza vidékén is. Az 1683-ban kezdődő 16 éves török háború végzetes csapás volt Kunszentmárton és a szomszédos települések számára. 1684 nyarán Kunszentmárton – Túrkeve, Karcag községekkel együtt – még küldöttségileg kér védelmet Eszterházy Pál nádortól. 1687-ben azonban I. Lipót mint Külső-Szolnok megyei pusztát adományozza el Sennyei Istvánnak. Elhagyott nagykunsági faluként kerül be a Jászkunság 1702. évi eladását előkészítő, ún. Pentz-féle összeírásba is 1699-ben. (Conscriptio Desertae Possessionis majoris Cumaniae Kun st Markton [!])22 Kőből épített temploma azonban ekkor is áll, szinte magában testesítve meg a szerencsésebb időkkel való kontinuitást. Kunszentmárton hosszú éveken át nem ad életjelt magáról. Nem is tehette. 1706-ban itt állomásoznak Rabuten szerb tábornok hírhedt hadai, amelyek Csongrádnál kelve át a Tiszán nyomulnak majd Szolnok felé, de portyázó csoportokban éveken át pusztítanak még a Tiszazugban. Így nem véletlen, hogy Kunszentmártont az elhagyott helyek között említi a Nagykunság 1709. évi település-összeírása, ahogyan az elidegenítő, a Német Lovagrend kezére juttató dokumentum is tette 1702. március 22-én.23

II. Orczy István jászkun főkapitány 1717. május 24-én adta ki „az Nemes Nagykunságban lévő Szent Mártony” nevű puszta megszállását engedélyező levelét. Így járhatott el, mert a török kori birtokadományozások ellenére Szent-Márton a Kunság része maradt. A lovagrendnek törvénytelenül eladott, termékeny határú puszta 1717-ben nem volt teljesen elhagyott, árendája elérte a 30 rajnai forintot. A főkapitányi levél a betelepülőknek végleges helyet, háromévi adómentességet és olyan nemesi szabadságot (!) ígért, amellyel az „egyéb N. Kunhelyek condonaltatva (megajándékozva) vannak”.24 A lehetőség híre szinte portáról portára járt a Jászság településein is. Legelszántabbaknak a jászapáti és alsószentgyörgyi pusztakereső családok mutatkoztak, akik a köztiszteletben álló Radics István apáti kisbíró vezetésével – katolikus hitük által erősítve – otthonra is találtak a Körös menti tájon. Évtizedek múltán is hálával emlékeztek meg a kunszentmártoniak egy bizonyos jászmihálytelki idős koldusról (!),25 akinek szavai is inspirálták őket az otthonkeresési Gyárfás 1885. 424.; SzML. Kunszentmárton Tanácsi jzk. IV. 1769. év. 7. Botka 1977. 52–54.; Benedek 2002. 139–140. 24 Dósa–Szabó 1936. 40–41.; Benedek 2002. 145–146. 25 Vö. Szt. Márton és a didergő koldus találkozása jelenettel.; Vö. Barna 2002. 153. 22 23

26

Botka János

célok teljesítésében: „sok Helyeken ifjúságomtól fogvást összve jártam, de megvallom édes fiaim, hogy sehol jobb Lakó Helynek való pusztát nem láttam, mint túl a Körözs Vizin Szent Márton nevű Kun Puszta légyen, ha valahova akartok lakni menni, azon pusztát el ne hagyjátok.”26 A betelepülés átgondoltan és szervezetten történt, de nem a falu Teleknek nevezett régi helyére, ahol még 1732-ben a régi házak nyomai, sőt a Bábockai halmon a templom alapjai is látszottak, hanem a mai helyére, közel a folyóhoz. A legtöbb család 1718-ban érkezett (32 családfő), de voltak, akik már 1717-ben itt éltek. Véleményünk szerint a megtelepülés meghatározó éve 1718 volt, s egyben a szervezett községi élet kezdete is. Pecsétjük is ezt az évszámot őrzi.27 Az első elöljáró (bíró) Radics István lett. A lelki gondozás mellett a jegyzői teendőket az ugyancsak Apátiból beköltöző Sydó Mátyás kántor látta el. 1719-től ő végezte az anyakönyvezést is. A gyermekek oktatására „egy mester”, egy tanító telepedett le. Ekkorra egy kis kápolnát is állítottak. 1719 végére a lakosság lélekszáma elérte a 700–800 főt. Egyházi szervezetük 1721-ben lesz teljes, az első plébános (Zatkó Mihály) érkeztével.28 A második, bár még mindig szerény kis templomukat 1722 körül emelték Szent Márton püspök tiszteletére.29 A titulus egyben a Szent Márton-kultusz tovább élését és fennmaradását is bizonyítja, ahogyan a már említett 1718. évi új sigillum is. A viaszba nyomott pecsét alakja kissé ovális, 3 cm és 2,7 cm átmérőkkel. Kívül átlagos babérkoszorú keret, majd latin nyelvű körirat és belső vonal keret zárja le ábráját, amely csaknem teljesen megegyezik az 1677. évi rajzolattal: Szent Márton és a koldus találkozásának megjelenítésével. A lovagi fejdísz azonban kerekebb, zártabb. Az inscriptio is eltérő: „·SIGILLUM· POSSE· KUN· SZ· MARTON 1718*” Az évszám Szt. Márton feje felett helyezkedik el. Ez a település második legrégebbi sigilluma. (A nyomat közlésre nem alkalmas, de minden részlete jól kivehető.) 1722-ből újabb pecsétváltozattal találkozunk. (Képmelléklet 2–3. kép.) Ezzel egy 1720. évi katonai költségekről kiadott „attestatiot” hitelesítettek 1722. június 16-án Jászberényben. Mellette a következő „aláírás” szerepel: „Possessionis Kun Szent Márton ord. Judex Stephanus Radits (Radics), et Jurati. Mp.”30 A pecsét 3 cm átmérőjű. A nyomat jellemzője, hogy az ifjú Szent Márton díszes sisakja mögött a glóriára emlékeztető motívum benyúlik a körirati mezőbe, mintegy szétválasztva az inscriptiot, amelynek a szövege ismét más: „SIGILL: POSSET(!): KVN: ST: MARTONY:” Ez a változat ismert 1733-ból és 1737-ből is, s fennmaradt több iraton egészen 1807-ig. A legkorábbi szerződéseken is ez szerepel. Így a „Nemzetes Rottenstein József ser főző becsületös Mester Emberrel, és ugyan helységünkben lakozó Gatsay János urral” kötött obligációs megállapodáson is, amely az első kunszentmártoni „Ser-ház” építéséről és árendába adásáról rendelkezik 1732. augusztus 1-jén.31 Ennek kisebb párjaként jelenik meg 1751-ben egy 2,4 cm átmérőjű változat a 26

Dósa–Szabó 1936. 42–44.; Benedek 2002. 157.; Barna 2002. 153–154. Dósa–Szabó 1936. 73., 48.; SzML. Kunszentmárton Tanácsi jzk. 1808. 547–548. 1261. sz. határozat. rsz. 8.; A korábbi (1677. évi) pecsétnyomó később került/kerülhetett elő, de a postdatálás lehetősége sem zárható ki teljesen.; Vö. Benedek 2002. 150.; Barna 2002. 153. 28 Dósa–Szabó 1936. 48–50.; Soós 1985. 287–288. 29 Józsa 1998. 2. 30 SZML. Jász-Kun-Ker. ir. B. Capsa I. Fasc. 1. Nr. 710. – Kunszentmárton ir. rsz. 123. 1722. év. 31 SzML. Kunszentmárton ir. Szerződések: 1732–1870. „A serfőző részéről való obligációs (kötelezettségvállalási) levél.” 1732. év, No. 1. rsz. 784. – „A Ser-Ház árendája contractusainak consignátioja” szerint az árendálás jogát a következő személyek (családok) nyerték el 1830-ig: 1732–1744 Gatsi János serfőző 1799–1804 Weisz Simon Abonyi Zsidó 1744–1760 Weiszpocher Mihály serfőző Varga János Curátorsága 27


27

legkevésbé jelentős kiadványok, levelek hitelesítésére. Ez is 1807-ig volt használatban.32 További kisebb felületű pecsétnyomókra is rábukkantunk (átmérőjük 1,8 és 2,2 cm), ezek ábrái abban térnek el az előzőektől, hogy rajtuk Szt. Márton lova immár jobbra lép, s hogy a szalagfeliratokon vagy csak Kun-Szent-Márton, vagy csak Nagykun-Szentmárton olvasható.33 (Képmelléklet III.: Szarvasmarha eladását igazoló levél) A kunszentmártoni pecsétek változása – a képi tartalom állandó volta mellett – csaknem együtt haladt a katolikus nagytemplom építésének és bővítésének fázisaival egészen az 1910. évi püspöki felszentelésig. 1763-ban készült el például az órával felszerelt torony, amely mögé épült az 1784. november 11-én, a Szent Márton búcsú keretében felszentelt templom. Tornyát 1822–23-ban magasították meg; 1895-ben készült el a hármas tagozatú vörösréz toronysisak a templom, a település díszére és a honfoglalás ezer1. kép A katolikus nagytemplom bejárati képe – 2005 éves évfordulójának emlékére. Az 1763. (Fotó: Botka J.) évi főbejárat fölött ma is olvasható a nagykun címerrel ékesített homlokzat felirata, a kronosztichont tartalmazó latin szöveggel, amely megadja a torony építésének dátumát: 1763. A felirat magyarul: „A királyi kiváltságú Kunszentmárton városa, nevében szereplő szent püspök tiszteletére építette ezt a nagy művet saját buzgóságából.”34 A felirat minden lényegest elmond az eseményről. Csupán azt említjük vele kapcsolatban, hogy előterében a jász földről érkező városalapítók emlékét és példáját egy jász-kürt őrzi az utódok figyelmességével. A bejárati kép önmagában is kifejezője az újkori Kunszentmárton ma is elismerést ébresztő szemléletének, igényességének. (1. kép) 1760–1770 Pettenhoffer Ferdinánd sf. alatt 1770–1779 Fáll József serfőző 1804–1809 Greiffel György serfőző 1779–1793 Gräiffel György 1809–1830 öt alkalommal ugyancsak 1793–1799 N. Bozóky András úr Gräiffel Greiffel György lett az árendátor György árva Tútora s Curatora (SzML. Kunszentmárton, Szerződések: 1732–1870. rsz. 784. – Kunszentmárton, Protoch. Senatoriae 1800–1804. rsz. 7.) A zsidó származású vállalkozók, lakosok „korai kunszentmártoni jelenlétét” valószínűsítik az alábbi forrásrészletek is: „1790: Greiffel György hitvese Weiszpocher Katalin javairól Inventárium készült … 1802: Weisz Simon a’ Sert 2. x-ron (krajcáron) méri.” (SzML. Kunszentmárton, Névmutató I. 1748–1822. 164. rsz. 34.) 32 ^SzML. Pecsétes iratok – Botka J. gyűjtése. 33 ^SzML. Pecsétes iratok – Botka J. gyűjtése. 34 ^Józsa 1998. 4–12.; Soós 1985. 287–288. – A felirat latin nyelven: „REGIO PRIVILEGIATA, CONCIVILITAS/ KVN SZ MARTONIENSIS, HONORI SANCTI,/ HVIVS VOCIS EPISCOPI, HOC OPVS/ PROPRIA PIETATE EREXIT.” A kiemelt római számok értékeinek összege: 1763. – Józsa 1998. 4–5.

28

Botka János

A várossá válás folyamata és magának a mezővárosi státusznak az elnyerése újabb történelmi léptékű események. A redemptiót követő gazdasági kibontakozás, a puszták hasznosítása (Mesterszállás, Csorba), az 1765-ben létrejött „hatüzletű Mester Emberek” céhszervezete, az 1782. évi révprivilégium, a Körös-híd átadása (1806), az új iskolák és a kerületi székház felépítése (1783) mind-mind ezt az irányt mutatja. Így teljesen megérdemelten jut 1807. augusztus 31-én a mintegy 600 házat és 5000 fő népességet számláló Kunszentmárton a mezővárosi címhez, a négy országos és egy szerdai hetivásár tartásának jogával együtt.35 Az új jogállással együtt változtak a hivatalos pecsétek is. A leglényegesebb az volt, hogy a városi státusz megjelenjen a köriratban, de ilyenkor általában minden település nagyobb és díszesebb tipáriumokat vésetett. Legtöbbször két példány készült, a fontosabb hitelesítéskor a díszesebben gravírozott pecsétnyomókat használták. Kunszentmárton két új tipáriuma 1808 tavaszán készült el Budán. A fennmaradt nyomatok bizonyítják, hogy mindkettő méltó volt a település fejlődéséhez és hagyományaihoz.36 A 3,3 cm átmérőjű díszpecsétet gyöngysor keret határolja, ezt követi belül a körirat, amely megfelelő helyet, lényegében kör alakú pajzsfelületet biztosít a szinte művészien kimunkált képi kompozíciónak. Természetes, hogy a lovagként ábrázolt Szent Márton és a földre kuporodó koldus a kép fő motívuma, de magától értetődően nem maradhat el a kettévágott köpeny, a kard és a ló kifejező megjelenítése sem. A pecsétmezőben a lovag itt is jobbra halad, ami ezen változat állandósulását eredményezi. A körirat latin nyelvű: 2. kép A szenátusi díszpecsét 1807-ből „SIG: SENATORIAE REG: PRIV: OPPIDI KUN (Fotó: Botka J.) SZ: MA’RTONY(!) 1807”. (Királyi Privilegizált Kun Szent Márton Tanácsának Pecsétje 1807). (2. kép) Az 1808. évi kisebb sigillum ovális, az átmérők hossza 2,9 cm, ill. 2,5 cm. Itt zsinór keret jelenti a külső díszt. Ábrája egyezik a nagyobb változatéval, csupán a koldus alakja és helyzete tér el kissé. A körirat rövidebb: „SIGIL: PRIVILEGIA: OPPIDI SZ: MA’RTONY”. (Képmelléklet I. 4. kép) A várossá válás sikerét és jelentőségét egy méltó harang készíttetésével is emlékezetessé kívánták tenni a kunszentmártoni polgárok. Az 1808-ban használatba vett 455 kg súlyú harangon Szent Márton dombormű képe volt látható, s fölötte a következő felirat: „Öntetett privilegiált Kun Szent Márton városa közadományából, amidőn várossá lőn: 1807-ben Szent Márton püspök tiszteletére.”37 Ekkor a katolikus nagytemplom tornyában három harang lakott. Ezek sajátos megszólaltatása, hangja szolgálta a lakosság tájékoztatását, hívott közös imára, jelezte a veszélyt, mozgósított a közös cselekvésre, az összefogásra. A harangok – természetesen – itt is a községi élet elengedhetetlen tartozékai voltak 35 Botka–Szabó 1980. 569–575. – Figyelmet érdemel a felterjesztő kérelem indoklása: „1. Kunszentmárton Helysége, nagy ország úttyában lévén, maga Révén bátorságos általjárást tart. 2. Házainak száma közel 600, és népessége circa 5000. 3. Számos Helységekkel vagyon körül vétetve, kikkel maga szükségei végett Vásárokra kíntelenítetik messze járadni. 4. Alkalmatos fekvésére Nagy Kun Jurisdictiónak Helye. 5. Az utóbbi országos pusztulás előtt is Sz. Márton már Város volt.” (SzML. Kunszentmárton Tanácsi jzk. 1800–1804. 1803. év 296–97. 883. sz. 7. rsz.) 36 SzML. Pecsétes iratok – Botka J. gyűjtése. 37 Józsa 1999. 16.


29

a helység templomával együtt. Az első nagyharang 1763-ban készült Egerben. 1851-ben megrepedt, de hamarosan újraöntötték. A 915 kg súlyú harangra a következő felirat került: „Ezen 1763. évben készült harangot Pesten Schaudt András újraöntötte 1852-dik évben. Ezen harangot Nagy-Kun-Szent-Márton városa közönsége Szent Márton püspök tiszteletére készíttette.” Az inscripció alatt Szent Márton dombormű képe volt ábrázolva, ugyancsak a tisztelet jeleként.38 A 18. századból még egy kisebb (lélekharang) és egy közepes nagyságú harangja is megmaradt a városnak. Az első világháború idején a nagytemplom harangcsaládja már öt harangot számlált. Közülük a három nagyobbat hadi célokra leszerelték és elvitték. Józsa László munkáiból tudjuk, hogy „csupán egy XVIII. századi harangot és egy lélekváltó csengőt hagytak meg”, s hogy a háborús veszteségek pótlására 1923-ban készült el a „Péter”, Márton” és „Mária” nevet viselő három új harang.39 A katolikus nagytemplom harangjait 2006 nyarán mi is megcsodálhattuk. Ezek közül „Péter” a legnagyobb, a harangtér közepét foglalja el (1 méter magas, alsó átmérője 120 cm), felületének északi oldalán Szent Péter apostoli alakját ismerhettük fel, aki jobb kezében díszes kulcsot tart. A jelképábra magassága 10 cm.40 Nagyságban a második a Szent Márton-harang (80 cm magas, alsó átmérője 95 cm). (Képmelléklet V. 20. kép) Az 552 kg súlyt kitevő harangot „Isten dicsőségére, Szent Márton püspök tiszteletére öntették a Szabó, P. Kovács, Fazekas és Józsa családok. 1923.” – olvasható feliratában.41 A harang déli oldalának dísze a Szent Márton kép az ismert palástjelenettel. Az öntvénykép magassága 13 cm.42 (Képmelléklet V–VI. 21., ill. 24. kép) A harangok között méretben a negyedik a „Mária” nevet viselő harang. A torony nyugati oldalán látható, nagyságra kb. fele a Márton-harangnak. Déli oldalfelületén egy ovális pajzs tűnik fel, amelyben a felhők közül a Boldogságos Szűz képe emelkedik ki, amint a holdsarlón áll szerény öltözetében. Az ábrázolás magassága csupán 7 cm. A lélekharang a legkisebb, a torony keleti részén függ. Ábra, kép nem található rajta. Nagy valószínűséggel mondható: ez a legrégibb megmaradt kunszentmártoni harang. Hasonló korú a 18. századinak tartott „Simon” nevet viselő városi harang is (magassága 60 cm, az alsó átmérő 70 cm). Ez utóbbinak a torony északi része ad helyet. A jelképek után kutatva a „Simon” igazi meglepetést tartogatott számunkra. Laurinyecz Pál kántor úrral – akinek ezúton is megköszönöm a harangok megközelítésében és fotózásában nyújtott készséges segítségét – egy domborművet figyeltünk meg a harang déli felületén. (3. kép) Megtisztítása után Szent Márton és a kuporgó koldus találkozásának kimunkált jelenetét ismerhettük fel a már elfelejtett, 13 cm magas, 10 cm széles öntvényábrában. Ez a jelképábrázolás a legkorábbi kunszentmártoni pecsétvésetek mellett a legrégibb címerképváltozat, amit a településről ismerhetünk, de egyben a legremekebb rajzos kompozíció is a város szimbólumáról.

38

Józsa 1999. 16. Józsa 1998. 10. 40 A dombormű Szent Pétert korong alakú glóriával, a jellegzetes hajkoszorúval, egyszerű apostoli ruhában, saru nélkül, övvel a derekán ábrázolja. A Szent jobb kezében egy nagy kulcsot (a mennyek országának kulcsát), a balban kis keresztet tart. Közismert: eredetileg Simonnak hívták, s halász volt. A harangot özv. Kiss F. Péterné Berta Mária készíttette. 41 Józsa 1999. 16. – A dombormű-képről 1982-ben Józsa László tanár úr pontos gipszmásolatot készített. A 13 cm magas, 11 cm széles aranyszínű „öntvény” tanár úr őrizetében van. Szíves engedelmével 2006 nyarán fényképfelvételt készítettem róla. 42 A harangállvány csaknem teljesen takarja a dombormű-ábrát, ezért a készült fotók nem tudják visszaadni az alkotás valós arányait, teljes szépségét. 39

30

Botka János

Az értékes dombormű-ábra „felfedezése” tovább erősíti azon kutatói véleményünket, hogy a kunszentmártoni névcímer ismerete és általános tisztelete magától értetődő lelki és szellemi tartozéka volt a polgárosodó településnek. Az eddigi részletek alapján is látható, hogy a város őszinte figyelmet fordított jelképeire. A hat szakmát egyesítő céhszervezet működése és kialakuló hagyományai csak tovább erősítették ezt a szándékot. A Szent István királyt védőszentjéül választó kunszentmártoni céh belső élete – ahogyan a későbbi alcéheké is – igen szorosan kapcsolódott a település közösségszervező munkájához, a helyi ünnepekhez, a különböző vallási egyletek, társulatok működéséhez, az egyházi szertartásokhoz. Tagjai számos szolgálatot teljesítettek. Szakmai tudatuk, tevékenységük átfogta a városi élet minden területét. Ezt a társadalmi jelenlétet és önkifejeződést hirdették jelképeik is (céhjelvények, pecsétek, zászlók, behívótáblák), amelyekre általában a választott patrónus képe került (főként a zászlókra), de megtalálhatóak rajtuk a szakmai jelvények, a helység védőszentje, a Kunság oroszlánja s 3. kép A „Simon-harang” városi címerképe – 18. sz. gyakorta a Szent Korona és az ország címere is. (Fotó: Botka J. 2006) A legrégibb képi emlékek itt is a pecsétek területére vezetnek. A legkorábbi pecsétek évszáma annak emlékét őrzi, amikor a „hatüzletű Mester Emberek” közmegegyezéssel „Czéh beli Privilégiumot váltottak a Felsíges Mária Terezia Királynő jóváhagyásával 1765-dik esztendőben”. A céhváltó 52 mesterből 24 vidéki volt.43 Közös akaratuk, összetartozásuk azonban jelvényeik megválasztásában is megmutatkozott. 1765-ből a csizmadiák, a szűcsök és a takácsok címeres pecsétképeit ismerjük. Mindhárom pecsét teljes címerképet mutat. A tipáriumok pajzsában a szakmák jellegzetes eszközei és a kész termékminták kaptak helyet (például sarkantyús csizma, abroncsozott hordó, kikészített bőr, gyalu). A pajzs fölötti felületre – a királynő iránti tiszteletből – a trónoló uralkodónő képét vésették, félalakban. Mellé két oldalt az 1765. évszám került. A csizmadia és a takács céh ábráján a királynőt koronával ábrázolták, jobb kezében az országalma, baljában a másik hatalmi jelvény, a jogar látható. A szűcsök címerén a jobb kezében díszes jogart tartó uralkodó jelenik meg. A pajzsot két, kardot emelő oroszlán védi. Megemlítendő, hogy mindhárom pecsét köriratában megtalálható a királynő neve: „* M. THERESIA · SZ. M. CISM(!) N. CZE. PECSET.” Illetve „* MARIA THERESIA · N. K. S. M.” (Nagy-Kun-Szent-Márton).44 (Képmelléklet II. 6. és 8. kép) Az 1821-ből származó céhpecsétek, céhcímerek is kifogástalan heraldikai alkotások. Ezekben azonban már a város védőszentjének félalakú (ún. növekvő) képe látható. Szent Mártont korong alakú glóriával ábrázolják, páncélt visel, jobb kezével kivont kardot emel. 43

Szabó I. 1973. 4–5.; Józsa 1982. 342–343. SzML. Kunszentmártoni Egyesült céhek ir. 1765–1872. rsz. 10.: A csizmadia, ács, asztalos, takács, szűcs, tímár, szabó, lakatos, kovács, kerékgyártó, bognár, kötélgyártó, szíjgyártó, sütő, kalapos szakmákra vonatkozó iratok, levelek, igazolások, bizonyítványok, jegyzőkönyvi kivonatok. Vö. Nagybákay 1995. 125–127., 188–197. 44


31

A pajzsokon a jellegzetes kézműves eszközök és termékek ábrái jelennek meg. A köriratok az egyes szakmák és a város nevét mutatják. Például: „** N. K. S. MARTONI ASZT. – PINT. C. PECSÉT + ”45 (Képmelléklet II. 7. és 9. kép) A céhek – miként ismert – a sajátos céhládák mellett ún. behívótáblákat, jelvényüket mutató díszes zászlókat is készítettek. Már az itteni céhprivilégium első artikulusa előírta egy illendő zászló szükségességét. Az első két zászló 1803-ban készült el Pesten, az egyik vörös, a másik zöld színű volt. Ezeknek a katolikus templomban külön meghatározott helyet biztosítottak. A zászlókat a városi ünnepségekre, szervezeti rendezvényekre mindig magukkal vitték a céhek tagjai, ezek alatt vonultak fel, ezekkel jelezték jelenlétüket. 1828-tól minden szakcsoport gondosko4. kép Nagytemplomi céhzászló – 1843–1914 dott magának zászlóról s annak (Fotó: Botka J. 2006) 46 elhelyezéséről. A kunszentmártoni céhzászlók egyik legremekebb darabját a katolikus nagytemplom őrzi. (4. és 5. kép) A sárga selyemzászló – Dósa József plébános kezdeményezésére – 1914-ben készült az ácsok, kőművesek, molnárok 1843. évi díszes zászlajának megújításaként. A 19. századból való zászlórúd (3,1 méter) csúcsdísze a magyar és osztrák koronával ékesített magyar címer. A rúd felső harmadát Szent Koroná-s címerfejecskék (zászlószögek) díszítik a mesterek és hozzátartozóik nevével. (Itt is megköszönöm Túri Kis István úrnak, a kunszentmártoni katolikus nagytemplom plébánosának a templomi fényképfelvételek készítésének engedélyezését, Laurinyecz Pál kántor úrnak pedig az ehhez nyújtott segítséget.) A zászló központi képe Szent Józsefet, Jézus nevelőatyját, az ácsok védőszentjét ábrázolja díszes pajzsban, egyik kezében kivirágzott bottal, a másikban a gyermek Jézussal. Háttérben gyalupad, balta és fűrész. Az ovális pajzs fölött a Szent Korona képe látható. A kép alatt aranyozott évszámok: 1843–1914. A zászló négy sarkában díszes kiképzésű festett címerek, ill. foglalkozás-jelvények: 1. Magyarország címere 2. malomkerék 3. kőműveskalapács, simítókanál 4. szekerce, balták. A másik oldal centrumában Szent Rókus, a pestisjárványok ismert gyógyító szentje látható szintén a Szent Koronával fedett pajzsban. Mellette kutyája. A céhzászló Szent Rókus ábrázolása az 1739. évi Kunszentmártonban dúló pestisjárvány és az 1789-ben lebontott érparti Rókus-kápolna emlékét idézi. A kép körül itt is kitűnően megfestett címerek és jelvények: 1. a Nagykunság címere: az ágaskodó koronás oroszlán, karddal 2. kőműveskalapács 3. ács-szekerce, balták 4. fogaskerék.47 45

SzML. Kunszentmártoni Egyesült céhek ir. 1803–1875. rsz. 12. Józsa 1982. 343., 350–351. Nagybákay 1981. 58. 47 A zászló fecskefark kiképzésű, arany rojtozat díszíti. Méreteit mi a következők szerint rögzítettük: a rúd hossza 3,1 méter, a zászlócsúcsé 40 cm, a zászló magassága (a nyélhez rögzített oldala) 110 cm, hossza 165 cm, belső hosszúsága 1 méter. A központi címerképek mérete 60x50 cm, a kisebb címereké, jelvényeké 20×16 cm. – 46

32

Botka János

5. kép A céhzászló ábrái és a rúd csúcsdísze (Fotó: Botka J. 2006)

A bemutatott céhzászlót igazi jelképtörténeti különlegességnek tekinthetjük, amely azonban a korabeli közgondolkodás azon példáját is idézi számunkra, amikor a szakmai szervezetek jelvényei, a térségi (nagykun) szimbólumok és a nemzeti jelképek együttes megjelenítése és azok vállalása a helyi közösségek természetes sajátosságának számított. Jól látható, hogy ez a közfelfogás és annak továbbélése nem kis mértékben a széles társadalmi elismertséggel rendelkező kézműveseknek, szakmai csoportoknak volt köszönhető. A céhek szakmai igényessége, közösségi, emberbaráti szemlélete, hitéleti elkötelezettsége, erkölcsi tartása 1872 után a helyi ipartársulat, majd az ipartestület keretei között élt tovább, de követendő lehet a mai önszerveződések hívei számára is. Itt kívánunk szólni az államalapító Szent Istvánhoz kapcsolódó egy-egy kunszentmártoni hagyományrészletről. Az általános tisztelet egyik tényezője, hogy Szent István napja (augusztus 20.) első királyunk óta mind egyházi, mind polgári tekintetben országos ünnep. Az 1222. évi aranybulla 1. cikkelye azt rendeli róla, hogy azt a király, ha személyes bajok nem gátolják, Székesfehérváron megünnepelni tartozik. 1771-ben Mária Terézia intézkedése nyomán tovább erősödött a nemzeti ünnepi kultusz: a „Szent Jobbot” Budán helyeztetve el, felvétette azt az István-napi ünnep ereklyéi közé. 1818-tól – József nádor kezdeményezésére – az augusztus 20-i ünnepet a „Szent Jobb” tiszteletére rendezett processioval (körmenettel) kellett megtartani. Természetesen „nemzetünk bötsös ünnepének dicsőítése” átfogta a magyarság minden települését.48 Kunszentmártonban ezt a nemzeti érzést erősítette annak a történelmi ténynek az ismerete, hogy 1541. szeptember 18-án – ha rövid időre is – a település falai között őrizték a Szent Koronát. Az alakuló kunszentmártoni céhszervezet e fokozott Szent István-i tisztelet jegyében választotta első királyunkat védőszentjének, égi pártfogójának, s e tiszteletet követve mondta ki már alakulásakor, hogy egy Szent István-oltárt kíván építtetni a helyi templomban. A céhprivilégium is elvárta a katoVö. Józsa 1982. 353–355. Vö. Nagybákay 1995. 6–7. A jászberényi szabócéh 1769. évi behívótábláján láthatók a város szimbólumai is (Nagybákay 1981. 8 a-b kép). A „T. KEVI. C. TÁRSASÁG. PETSÉT”-jén is megjelenik a várost jelképező kardot emelő oroszlán, mögötte egy csillaggal 1841-ből. (SzML. Túrkeve ir. L. füzet. 5. kötet. 72. sz. melléklete.) 48 Botka 2000/a. 249–250.


33

likus ünnepek megtartását, a körmenetben való részvételt. Attól függetlenül azonban, hogy a város egyházi ünnepe Szent Márton napja volt, a céhpatrónus ünnepének megtartása ugyanolyan kiemelt figyelemmel történt. A szakmai szervezetek később is készséggel szolgáltattak patrónusi miséket, s nem maradtak el a templomi pénzadományok sem. 1892-ben készült a nagytemplom külső homlokzatán látható Szent István-szobor, a Szent Lászlót ábrázoló alkotással együtt. Az oltár emelése az akkori „kisded” templom szűk volta miatt nem valósult meg. Csak az 1910. évi templombővítés alkalmával készült egy nagyméretű Szent István-oltár magyar szentekkel, egy házaspár áldozatkészségéből.49 Az oltárképen Szent István király ajánlja fel országát a kis Jézust ölelő Máriának. A háttérben a csodálatos égi térség. A katolikus nagytemplom jellegzetes dísze volt csaknem egy évszázadon át az ún. Szent István-zászló. Az emlékzászló felújítására nem került sor. 2006-ban azonban mindkét oldalának festményét restaurálták, s így a 40 cm × 50 cm felületű képek eredeti szépségükben őrződnek meg a belső festésében 1992-ben megújult nagytemplom értékei, kegytárgyai között, ahogyan a teljesen ép díszes zászlócsúcs is (40 cm). Az egyik festmény a holdsarlón trónoló Máriát mutatja a gyermek Jézussal, másik Szent István királyt, amint a Szent Koronát emelve Boldogságos Szűz oltalmába ajánlja országát. (6. kép)

6. kép A Szent István-zászló restaurált képei és rúdjának dísze (Fotó: Botka J. 2006)

A város névadó szentjével kapcsolatos legtöbb ábrázolás, tárgy, emlék a katolikus nagytemplomhoz kötődik. S ez természetes is. Például a szent püspök temetésére emlékeztet a mindenkori Szent Márton-i búcsú. Ilyen a templomtorony külső homlokzatán található fővédőszenti szobor. Említhető a főoltárkép is, amelyen Szent Márton püspök csodatétele, egy szegény fiút halottaiból föltámasztó cselekedete tárul elénk; a kép fölötti díszes márványtábla felirata: „MÁRTON TURONAI PÜSPÖK”. Ilyen ábrázolás továbbá az apszis felületének előterében elhelyezett városi címerkompozíció is, amelyben ovális pajzson Szent Márton megosztja palástját a térdelő koldussal. Ugyancsak a védőszent tisztelete fejeződik ki a templomi főhajó egyik boltozati freskójában is. Ezen a városcímer témájának részletesebb kibontása látható.50 (Képmelléklet VI., I. 16., ill. 5. kép) Az egyházi sigillumok szintén őrizték és erősítették a Szent kultuszát. A plébániai hivatal első, 1827 óta ismert pecsétje Szent Mártont ábrázolja – az oltárképhez hasonlóan – 49 50

Barna 1982. 331–335.; Józsa 1982. 343–344., 350. Józsa 1998. 10–11.; Józsa 1999. 12., 15.

34

Botka János

püspöki díszruhában, aki jobbjával itt olajágat, bal kezében püspöki pásztorbotot tart. A pecsét körirata: „SIGIL· ECCLE· KUNSZENTMARTONYIENSIS(!) 1827.” (Képmelléklet II. 10. kép) 1945-ből olyan plébániai címeres pecsétet is sikerült felkutatnunk, amelyen a városi címer ismert jelképábrája figyelhető meg; új motívuma a lovag fölött balról megjelenő fénylő Nap képe. A megtalált dokumentum (keresztlevél) érdekessége az is, hogy az igazolást Szabó Elek esperes-plébános hitelesítette a római katolikus egyház pecsétjével 1945. április 27-én.51 (Képmelléklet II. 11. kép) A városi pecséthasználatban az 1849. év hoz változást. Június 2-án a „képviselői közgyűlés” – közös kívánságra – a város köriratos pecsétjét megmagyarosítani határozta, megjegyezve, hogy „minden Kun Közösségek, sőt a legkisebb helységek is ezt jóval előbb már foganatosították.” A város nagyobb pecsétje június 16-ra el is készült: „KUN SZ. MÁRTON VÁROS PECSÉTJE 1849” körirattal. (Képmelléklet IV. 13. kép) November 24-én azonban a testület már – nyilvánvalóan politikai elvárásra – a magyar köriratú városi tipáriumot megsemmisíteni rendeli. S egyben intézkedést hoz az 1807. évi, acélra metszett, deák köriratú pecsétnyomó használatba vételéről.52 Újabb tipáriumokat 1873-ban készített Kunszentmárton, az egyik példányt a régi viaszos hitelesítéshez, a másikat az újabb, az ún. festékes pecsételéshez. Az új nyomatokon a város kimunkált címeres pecsétje látható a hagyományos koldusjelenettel: Szent Márton a díszes tárcsapajzs kék színű (vízszintesen vonalkázott) felületén jelenik meg, a koldus alakja pedig alul, a címer zöld harmadában. A cirádákkal díszített pajzsot a korábbi kiváltságokra utaló, ötágú nyitott korona fedi. Körirat: „KUN-SZENT-MÁRTON RENDEZETT TANÁCSÚ VÁROS 1873*” (Vö. Képmelléklet IV. 14. kép)

III. A település városi rangjáról lemondva, 1897. július 1-jétől nagyközség lett. Ennek elsődleges oka Kuncsorba Puszta és Mesterszállás önálló községgé alakulása volt, 1897-ben. Az új településekkel kapcsolatban nem mulasztható el annak említése, hogy az önállóvá vált puszták lakói önkormányzati jelképül (pecsétképül) a „hajdani eredetnek s bölcsőnek” tekintett anyaközség szimbólumát választották. (7. kép), s hogy a gyökerek emlékét 1949 után is őrizték, ahogyan napjainkban is őrzik. Mesterszállás és Kuncsorba döntését az országos törzskönyvbizottság jóváhagyta.53 Az előírt jelképkutatások és az előterjesztő kérelmek azonban azt is eredményezik, hogy egyre inkább ismert lesz Kunszentmárton színes címere. Bekerül Tagányi Károly Magyarország címertára c. művébe is.54 1872-ben még a városi takarékszövetkezet tagkönyveinek díszeként is feltűnik. Ezek a körülmények értékes információkkal segítették az országos törzskönyvbizottság egyre szélesülő munkáját, amelynek feladatához tartozott az 1898. évi IV. tc. és a kapcsolódó 1901. évi miniszterelnöki rendelet alapján készítendő új kunszentmártoni címeres pecsét szakmai ellenőrzése és a település nevének meghatározása is. A helyi kezdeményezésekre is figyelemmel volt az országos testület, amelyek anyagát a megyei törvényhatóságtól kapta meg az akkor érvényben lévő községi pecsétek lenyomataival és a pecsétek leírásával együtt. Végleges döntését ezek tanulmányozása után hozta SzML. Kunszentmárton Ipartestületi ir. 1944–49. rsz. 7.; SzML. Pecsétes iratok – Botka J. gyűjtése. SzML. Kunszentmárton Tanácsi jzk. 1842. június 2. 36. rsz. 63.; Uo. 39.; Uo. november 24. 227. sz. 53 SzML. Közig. Tájékoztatók gyűjteménye, 1925. Kunszentmárton. Botka 2000/b. 116. 54 Tagányi 1880. Vonatkozó tábla – Kunszentmártonnal. 51 52


35

7. kép Mesterszállás és Kuncsorba címeres pecsétje 1897–1949 (Fotó: Botka J. 1995)

meg a bizottság. Jász-Nagykun-Szolnok községeinek nevét az 113.430/1901. sz. miniszterelnöki rendelet állapította meg. A pecséteken szereplő 1901. év tehát a megyei települések nevének meghatározására utal. 1901-ben vizsgálták felül Kun-Szent-Márton helység névalakját is, ekkor kapta a nagyközség az azóta is autentikus KUNSZENTMÁRTON (egybeírt) névalakot. A hagyományokon alapuló címeres pecsét ugyancsak ekkor állandósul, amelyen változtatni nem volt szabad.55 (Képmelléklet IV. 16. kép) Minden település pecsétje központilag készült, s azt is elvárták, hogy az önkormányzatok az új pecsét viasz- és tusnyomatát küldjék meg a belügyminiszternek, de a vármegyei levéltárak és az illetékes szolgabírói hivatalok őrizetébe is került egy-egy példány.56 A polgári korszak fenti intézkedéseivel lényegében uniformizálta az autonómia kifejezésére hivatott pecséteket, anyagában, méretében, a képi ábra elhelyezésében, a feliratozásban alig tért el egyik a másiktól. Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy ezek az önkormányzati hitelesítő (általánosan hitelesítő) eszközök – ha leszabályozottan is – mégiscsak megjeleníthették magukban a községek, városok, vármegyék, járások sokszínű jelvényeit, sajátos díszeit, mindaddig, amíg az állami adminisztráció 1949 nyarán be nem tiltja használatukat valamennyi jelképpel együtt (pecsétek, zászlók, színek, domborművek, festmények, plakettek).57 Nem maradhattak használatban, mert a hivatalos indoklás szerint – mint „a feudális rendszert tükröző jelvények” – az államhatalom jellegével nem voltak összeegyeztethetők. Jól ismert, hogy rövidesen mindenhonnan eltűntek a helyi autonómiára utaló szimbólumok.58

55 OL. V. – 5. Községi ir. Jász-Nagykun-Szolnok községei. 21. cs. 27. sz.: J-Nk-Sz. községei és egyéb lakott helyei hivatalos neveinek jegyzéke. Bp. 1903. 1–11.; Törvények és rend. hiv. gyűjteménye: 16.698/902. sz. BM. II. sz. 56 A települési és a megyei pecsétekre az országos címer nem kerülhetett rá, az anyakönyvi kerületek bélyegzőin a Szent Koroná-s magyar címer, ill. a Kossuth-címer szerepelt 1949-ig, mint ahogyan a községi orvosok, népiskolák által kiadott bizonyítványokon és a bírósági végzéseken is. (SzML. Pecséttel ellátott iratok: Botka János gyűjtése.; SzML. Kunszentmárton és Vidéke Ipartestületi ir. 1944–49. rsz. 7.) 57 Kunszentmárton jegyzője (Nagy Gy. László) 1949. május 13-án még pecsételt a Szt. Mártont ábrázoló tipáriumával, május 19-én azonban már nem használt semmilyen pecsétet. Októbertől minden hivatalban, intézményben államcímeres bélyegzőt kellett alkalmazni. (SzML. Tiszai alsó járási főjegyzői ir. 1949. április – május. rsz. 80. SzML. Tiszai felső járási főjegyzői ir. 1949. év 1504–3391. sz. 84. rsz.) 58 Botka 1998. 84–88. (Itt részletezve a témakör.) Botka 2000/b. 117–119.; Botka 2004. 37–38.; Barna 2002. 147.

36

Botka János

Megszűnt Kunszentmárton jelképeinek hivatalos használata is, visszaszorult a katolikus egyház falai és jelképei közé. Mivel azonban a város történelmi szimbóluma régtől egyezett Kunszentmárton vallási jelképével, a Szent Mártont és tetteit megjelenítő ábrázolásokkal, ennek ismerete és tisztelete kevésbé halványult el.59 Segített ebben a jász-kun múlt ismerete, emlékeinek továbbélése és a jelképhez való ragaszkodás számos példája. Így a Körös menti határt otthonul választó betelepülőké is,60 akik a Jászkunság katonai hagyományaira is gondolva természetesnek érezték a 18. századig megőrzött kunszentmártoni bírói pecsét megtartását, hiszen a talpazatán a lovon haladó Szent Márton képét, a régi szimbólumot őrizte, de emlékeztetett az ősi kun és jász életszemléletre is, amelyben a ló és a lovas oly elválaszthatatlanul tartozott össze, mint a Hold és a csillag. Ezt a kötődést erősíthette tovább a Mária Terézia által a Jászkunságnak adományozott 1746. évi címer is, amelyben a nagykunokat egy lépő oroszlán jelenítette meg a fogyó hold és egy hatágú csillag kíséretében, a jászokat pedig egy, kék mezőben, fehér lovon vágtató vitéz. A hagyományokhoz való ragaszkodás szép példáját őrizte meg számunkra Kunszentmárton város pecsét-változtatásáról rendelkező – az előzőekben már idézett – önkormányzati döntés is a régi, az 1677. és az 1718. évi pecsétnyomók sorsáról (1808. szeptember): „… a jövőnek emlékezetére … a’ később maradékoknak tétessenek Bírói kéz alá … örökös emlékezetre ide nyomtattanak felül egysorban a régiek, alább pedig a mostaniak.”61 A kunszentmártoni tanács tehát a használatból kivont tipáriumokat – a gyakorlattól eltérően – nem megrongálni, átfűrészelni, hanem a mindenkori bíró által megőrizni rendelte. S az újak esetében is figyelemmel volt azok tiszteletére. A fokozatosan gyarapodó település 1807-ben és 1840 körül megfestett címerén (Vö. az 1873. évi pecsétábrával) az ifjú Szent Márton lova is fehér színű, kék pajzs közepén láthatjuk őket. A jászkun redemptio 100 éves évfordulójára készült ábrázolás a város történelmi szimbólumát mutatja, s annak is tekintendő.62 (Ezt erősítette meg valójában az országos törzskönyvbizottság 1901-ben.) A jelképek között mindig a címert tekintjük meghatározónak, amely lényegében ábrákkal, jelekkel díszített pajzs. A címerből vezethető le a 59 Mezey János kunszentmártoni kántor 1882-ben kiadott énekeskönyvében – amely több Szent Mártonról szóló, saját szerzeményű énekszöveget tartalmaz, s amelyek igen népszerűek voltak a hívek körében – maga is így emlékeztet: Márton püspök egyszerre volt „Szent egyházunk védőszentje” és „Helységünk védőszentje”. (Józsa 1999. 21–22.) S ez évszázadok során így is rögzült a közösségi emlékezetben. 60 Barna Gábor megállapításával teljesen egyetértve emlékeztetni kívánunk az általuk hátrahagyott ún. kunszentmártoni „Megszálló levél” jelentőségére (1762. április 29.), amely „a későbbi évszázadokban is alapjában befolyásolta a kunszentmártoniak lokális történelmi emlékezetét”. (Barna 2002. 147.) 61 SzML. Kunszentmárton Tanácsi jzk. 1808. szeptember 547–548. 1261. sz. határozat. 8. rsz. Botka 2000/b. 89–92.; Ilyen esetekben az volt a gyakorlat, hogy a régi tipáriumok (pecsétnyomók) talpazatát átreszelték, alkalmatlanná tették azokat a további hitelesítésre, így előzve meg az esetleges visszaéléseket. 62 1845-ig Kunszentmárton, Karcag és Szabadszállás kivételével minden jászkunsági település változtatott címerábráján. Ez leginkább arra irányult, hogy a vitézség, a katonai szolgálat és a hozzá kapcsolódó jogállás kiemeltebb szerepet nyerjen. Közben a jászkun közigazgatás a növekvő ügyvitel következtében igyekezett egységesebbé tenni a pecséthasználat gyakorlatát. 1837 tavaszán arról döntött a Kerületek közgyűlése, hogy „… meg kell határozni a Megyebéli közönségek pecsétjeinek formáját, címzetét és nagyságát, mert némely községek mind formájukra, mind pedig körülírásukra nézve, egymástól sokban különböző pecsétekkel élnek.” Minden önkormányzat megtárgyalta a kérdést, s javaslatot tettek helységük pecsétjére s egyben címerére. A méretet és a pecsétformát rábízták a Kerületek hivatalára. Ez a pecséthasználati módosítás több év alatt teljesül majd, de jelentős eredménye lesz többek között, hogy 1845-re, a redemptio 100. évfordulójára a települések jelképanyaga történetileg is áttekintésre kerül, majd úgymond letisztul és állandósul. Ezt követően már jelentős jelképi változások nem fordulnak elő. Kivételt a színek és színi jelképek területe jelenti, amelyek eseti változása az önkormányzati pajzsok színeiben jól megfigyelhető. (Botka 2000/b. 68–76. Botka 2006. 8–9.)


37

többi képi szimbólum. Kunszentmárton esetében is a címerpajzs (scutum) domináns színei adják meg, illetve jelölik ki a zászló kék-fehér sávját, véglegesítve a város színi jelképeit. A scutum szerepe abban is kifejezésre jut, hogy két oldalán aláhajló díszítő levelek-fodrok színei közül nem hiányozhatnak saját alapszínei. Nem is hiányoznak Kunszentmárton címeréből sem. A kékről és a fehérről ismert, hogy választott színei a nagykunoknak, a jászságiaknak, a kiskunoknak és a Jászkunság egészének is. Ilyen értelemben legkorábbi írásos említésüket Bél Mátyásnál találjuk 1731-ből, amikor a Kerületek földjét bejárva lakóit is leírta a tudós geográfus: „… Beszédük mindenhol tiszta és előkelő… Vallásuk részben katolikus, részben református … Dicséretes mindkettőjük egyetértése, erkölcseik szilárdak … testük erős, és azt sajátos ruhába, többnyire kékbe, néha fehérbe öltöztetik.” Alig néhány év e sorok megfogalmazását követően, s a kék és fehér már egyre inkább mint a jászkun „nemzeti színpár” jelenik meg a dokumentumokban. Elsősorban a katonai mundérzatra vonatkozó iratok és a csatákban (1735, 1741) vagy az ünnepi bandériumok fellépésekor (1745) kibontott zászlókról fennmaradt leírások mutatnak erre. Legkorábbról „a jászkunok ősi zászlaja” említődik 1731-ből.63 Az 1746-ban királyi adományként kapott kerületi címeres pecsét pedig a színek között már végérvényesen a kékben és fehérben határozza meg a Jászkunság jelképét. (Képmelléklet III.) Így teljesen természetes az is, hogy a jászkun ünnepi bandérium 1790. évi fellépéséről rendelkező közgyűlési határozatban a következő sorokra is rátalálhatunk: „… hogy a Ns. Megyéknek [a három kerület] régi katonás öltözeteknek (!) formája megtartassék, légyen az egész öltözet világos kék színű, selyem posztó, rokatorokra, ezüst [fehér] készületre, kék felől ezüstös gombokkal gombozva…”64 A „nemzeti színek” tisztelete mutatkozik meg abban is, amikor 1806-ban a kunszentmártoni communitas a Körösön épített új híd színének megválasztásakor úgy rendelkezik, hogy annak „Festése a’ Kunsági színhez képpest Fejér és Kék légyen.”65 További utalásokat őriz Kunszentmárton jelképeiről a József nádor 1805. évi látogatását leíró jegyzőkönyv, amely egyben valóságos életkép is az ünneplő városról (július 16.):66 A templom mellett a jászkun főkapitány jelenlétében 100 fős bandérium várta a főherceget, két vezérrel, a helység zászlaja alatt;67 a vendég közeledtét tarackok durrogása és a harangok zúgása jelezte; a lovas legények és az Istvánháza felőli átkelést biztosító révészek valamennyien sötétkék öltözetet viseltek; a halászó „keczések” 30 csónakkal ereszkedtek le a folyón; a víz közepén mindenféle mesterséges úszást mutatott be 12 úszó; az átkelés emlékéhez kapcsolódik, hogy 63

Botka 2000/a. 177–180., 200–203., 218–229. A „jászkunok ősi zászlajának” mondott jelképről egyes források megemlítik, hogy 1731-ben készült, s hogy az 1790. évi koronázási bandérium ezen zászló alatt szándékozott megjelenni Pozsonyban. A selyembrokát kékes árnyalatú lobogóból mára csak foszlányok, szakadt részek maradtak meg. Az elülső oldalán felül egy felirati rész még kivehető: „S. MARIA PAT: HUNGARIAE.” A másik oldalán címerdarabot véltünk felismerni, amely véleményünk szerint szándékosan lett kiemelve, kivágva. Láttunk rajta néhány sötétbarnára (óaranyra) festett lángnyelvet is. (Ezek feltehetőleg a Szentlélek segítségére vonatkoztak.) Hosszát – az aranyszálakból font szegélyzsinór alapján – 170 cm-nek, magasságát 90 cm-nek becsültük. Bizonyos, hogy fecskefarkú zászló volt. Az egyik szép nagy aranybojtja is megmaradt, 7 cm-es rojtozattal. Rúdja 268 cm hosszú, 4 cm-es átmérővel. (Lásd még: Botka 2000/a. 220. – Jász Múzeum, Jászberény. Zászlók nyilvántartása: 61. 53. 1. lt. sz.) 64 SzML. Jászkun Ker. Közig. Ir. Fasc. 1. No. 1296/1790. rsz. 40. Botka 2000/a. 270–271. 65 SzML. Kunszentmárton Iratai Proth. Senat. 1806. augusztus 23. 600. sz. 8 rsz. Botka 2000. 126. 66 SzML. Jászkun Ker. Közig. ir. Fasc. 1. No. 1446/1805. rsz. 441. – Részletezve még: Botka 2000/a. 207–208. 67 A zászlóról nem maradt leírás. (Ami megszokott és természetes volt a mindennapokban, arról nem szólnak a források.) Színe bizonyosan a kék-fehér „nemzeti színekből” választódott. Dísze (megkülönböztető jele) pedig a kunszentmártoni jelképábra lehetett. – Egyébként a 18. század utolsó harmadában már minden jászkun település rendelkezett saját zászlóval. (Botka 2000/a. 198–201.)

38

Botka János

az építendő híd engedélyezését a főherceg a kompon jelentette be; a révbeállóval szemben a céhek helyezkedtek el csinos öltözetekben, zászlókkal; a templom főajtaja irányában lányok, asszonyok, gyerekek állottak szép rendben, sok virággal és koszorúval; a boltok előtt a muzsikusok vártak szereplésre; az út a piacig és a bírósági épületig virágokkal és fűvel volt behintve, ahogyan a komp is; a főherceg kardot kötve hallgatta meg a főkapitány üdvözlő „deák beszédét”, s válaszában további jóindulatáról biztosította a Kerületeket, majd éljenző kiáltások közepette a templomba indult, ahol imát mondott; a búcsúzást a nádori hintó városból történő kivezetése követte: a bandérium előtt „két alföldi formában felöltözött betyár” nyargalt, s korbácsa csattogtatásával jelezte a sereg és a hintók jövetelét. A források azt is kiemelik, hogy 1845-ben a jászkun szabadság centenáriumán a Kerületek székvárosát kék-fehér zászlók erdeje díszítette, s hogy mindhárom bandérium a saját kerületi címerével festett „kék kamuka ezüst (fehér) hímzetű, pompás szalagú zászlók alatt” tisztelgett a palatinus előtt.68 Elmondható tehát, hogy teljesen természetes Kunszentmárton kötődése a kék-fehér színekhez, miként a legrégibb helyi pecséteken megőrződött névcímerekhez is, hiszen ezek az identitást jelölő, ősi szimbólumok. Ezt erősítendő említjük még a királynő által 1745-ben adományozott, úgynevezett redemptionális zászlót, a visszaváltott szabadság jelképét. (Képmelléklet V. 19. kép) Ezen a zászlón máig megmaradt mind a három kerület nagyszerű címere.69 A Nagykunság és a Jászság pajzsa egyformán kék, az előbbiben kardot emelő oroszlán, a másikban a Lehel-kürtöt és három nyílvesszőt tartó jász vitéz látható. (A kiskun harcos vörös pajzsban markolja alabárdját.) Külön figyelmet érdemel a nagykun címer, hiszen az ezen megfestett oroszlánképnek szinte pontos mása a kunszentmártoni katolikus templom főbejárata fölötti dombormű, amelyben egy, kivont kardot tartó, koronás oroszlán emlékeztet a múltra, az összetartozásra, a város Nagykunságot érintő ítélkezési jogkörére s a kapcsolódó urbanizáció mozzanataira. A dombormű oroszlánja a bátorságot, az erőt, a hatalmat, az igazságszolgáltatást, az éberséget, az előkelőséget jelképezi, ahogyan a Nagykunság 1725-ből származó címeres pecsétjének oroszlánja is.70 Köztudott, hogy a keresztény szimbolikában az oroszlán képe Jézust is jelenti, s hogy az oroszlán az asztronómiai állatöv egyik csillagképének is jegye. A kiterjedt jelentéstartalom magában is növelte és növeli az oroszlán-jelkép jelentőségét. Teljes joggal került fel a Szent Korona mellett a kunszentmártoni céhzászlók kiemelt díszei közé, miként teljes joggal lett szimbóluma a nagykun városok mai szövetségének is.

IV. Ezen jelképtörténeti áttekintés után térjünk vissza a 20. század második felének időszakához, amelyben Kunszentmárton általános fejlődése oda vezetett, hogy 1986-ban ismét elérhette a városi jogállást. Státuszához hozzásegítette, hogy 1948-tól a Tiszazug központja, járási székhelye volt. Magyarországon 1974-ben a városok számára újra lehetővé vált helyi címer, helyi zászló létrehozása és azok használata. (A megyék és a községek nem kapták meg ezt a jogot.) Kunszentmárton élt az adódó lehetőséggel. Az 1986. évi 4. számú 68

SzML. Jászkun Ker. jkv. 1845. 1168. ksz. 282–317. Lásd: Botka 2000/a. 222–223. és Botka 2000. 87. – Ezek az 1746. évi királyi címeradományozást megelőző jelképek. Fölöttük Pálffy János nádor családi jelvénye. A zászló másik oldalát a császári birodalmi címer díszíti. 70 SzML. Jászberény, Hivatalos tudósítások 3. cs. 123. sz. 419. rsz. 69


39

tanácsrendeletével azonban (próbálkozása ellenére) nem a hagyományokra épülő, történelmi szimbólumát teszi a város címerévé, s a kék-fehér színi jelképből is csak a kék színt tartja meg. A rendelet nem volt kellő figyelemmel a tervezőművész (Felsmann Tamás) megalapozott szakmai javaslatára s a legjelentősebb heraldikai szimbólum, a névcímer (a beszélő címer) különleges értékeire sem.71 (Képmelléklet: IV. 18. kép) A korrekciót az 1994. évi önkormányzati rendelet valósítja meg,72 visszaállítva jogaiba Kunszentmárton ősi jelképeit. A rendelet a közösségi elvárás jegyében született, mintegy megfelelve annak a mindannyiunkban élő, természetes emberi vágynak is, hogy azok lehessünk, akik vagyunk, s hogy méltóképpen megmutathassuk önmagunkat, szülőhelyünket, az örökül hagyott szeretett tájat, ahol élünk. Ady szavaival – „Hogy látva lássanak, Hogy látva lássanak.” A múlt hiteles történéseihez kapcsolódó kunszentmártoni névcímer, az önkormányzati zászló és a választott színek segítenek ebben, ahogyan segítenek magyarságtudatunk erősítésében is. Kunszentmárton régi-új címerét a következőképpen írhatjuk le: Díszes katonai pajzs kék színű hátteréből ifjú Szent Márton 8. kép A város régi-új címere tűnik elő fehér lovon, lovagi páncélban, amint jobbra haladva vörös színű köpenyét megfelezi a zöldelő talajon ülő, kezét feléje

71 Vö. Bertényi Iván véleménye az 1986. évi kunszentmártoni címeralkotásról: Bertényi 2003. 94–95. – Igen találóan „beszélő címereknek” is mondják a névcímereket, amelyek a létrehozók akaratából önmaguk adnak egyértelmű információt önmagukról, lényegében megnevezik saját magukat, ill. a képviselt személyt, közösséget. Például Tiszakürtöt a kürttel, Tiszasast a sassal, Kiskunhalast az ábrázolt halakkal, Kunmadarast a halmon álló daruval, Kecskemét városát a kecske-szimbólummal, Jászalsószentgyörgyöt a sárkányt ölő Szent Györggyel. Nagykőröst a kőrisfával. Hasonlóan történik ez, mint a népi helynévadásban keletkező „beszélő helynevek” esetében. Néhány példa a Tiszazugból: Halesz, Köttöm-halom, Kisasszonyszőlő, Vadaskert, Öthalom, Feneketlen-tó, Kunhalom, Tabán, Lóúsztató, Kurázsi, Nyárjas, Füzes, Görbehát, Bagolyvár, Töröksánc, Cibereművek, Giliszta, Késdobáló, Csípsár, Öthalom, Vérmeshát, Porong (sziget), Patkó (holtág), Hajlás, Csukás, Papi-föld, Akasztó, Kis-Jaksor (folyómeder), Vásár-út, Cédulaház, Zsidóköz, Koplaló, Delelő, Ördögárok, Zárda, Erzsébet-liget, Révház, Radics bíró utca, Régi sörház, Túlát, Körtvélyes, Gatyaszár (holtág), Cigányzug, Bolhás, Péterszög, Veker, Szépasszonyvölgye, Tüzes, Zsiráfitató, Betekincs-csárda, Kukucskáló-halom, János-part, Mentetlen, Nyertföld, Várhát, Szent Márton temető (Alsó temető). Mindkét formációnál meghatározó a megnevezett személy, dolog, tárgy jellegzetessége, tulajdonsága és a hozzá fűződő viszony, amelyet történeti, érzelmi, hangulati elemek tölthetnek ki: tisztelet, megbecsülés, szeretet, megkülönböztetés, előítélet stb. Minden elnevezés, jel, szimbólikus képződmény értékét, fennmaradását a szabad használat, a közösségi elfogadottság határozza meg. Ezek elvetése, netán tiltása ellentétes a táj és az ember, a környezet és a közösség természetes viszonyával, az emberi együttélés rendjével. (Vesd össze: Kakuk 1994. 126–129.; Csetényi Mihályné 1994. 93–104.; Baldaszti 1994. 75–88.) 72 Városi Önkormányzati Rendeletek, Kunszentmárton: 11/1994. (IV. 05.) önkorm. számú rendelet. A dokumentum aláírói: Réz László polgármester és dr. Nagy György jegyző.

40

Botka János

nyújtó ruhátlan koldussal. A pajzs két oldalán akanaktuszra emlékeztető,73 arany-kék és ezüst-vörös díszítő levélfürtök ereszkednek alá. A címerképet a pajzs fölé helyezett ötlombú, vörös bélésű arany korona teszi teljessé. A gondosan kimunkált ábrázolás, a zafír-rubin kövek, ezüst gyöngyök tetszetős elhelyezése egységes formát biztosít az ún. rangkorona megjelenítésének, amely a hajdani nagykun „nemesi” kiváltságok szimbóluma, s egyben a kunszentmártoni autonómia dísze. A város zászlaja függőlegesen felezett jelkép, színei a jászkun történelmi színek, a világoskék és a fehér, közepén az önkormányzat címere. A közösségek életének mindig megkülönböztetett állomásai a nagy nemzeti évfordulók, ünnepi megemlékezések. Ilyen volt a magyar honfoglalás millecentenáriuma és a Szent István-i állam ezeréves jubileuma is. Az utóbbi – miként köztudott – egybeesett a keresztényi Szentév ünnepével és a harmadik évezred kezdetével. Ezen kivételes ünnepeknek a hitet, melegséget, lelki erőt adó példái azóta is itt vannak közöttünk, megfigyelhetők még a lakóhelyi gyökerű ünnepek hagyományos elemei között is. (Pl. Szent István-napi búcsú, Tiszazugi Zenei Fesztivál, Szent Márton Napok.) A „nagy alkalmak” a nemzeti és helyi szimbólumokra is ráirányították s ráirányítják a figyelmet. Így történt ez Kunszentmárton esetében is, ahol a nemzeti évfordulókra készülő hagyományőrzők 1996-ban a magyar honfoglalás emlékére Emlékező Lobogót, 2000 nyarán pedig közösségi Millenniumi Zászlót készítettek. A felszentelő ünnepségeket – a hagyományoknak megfelelően – a római katolikus nagytemplomban tartották. Emlékezetes ünnepség keretében itt mutatták be a városnak ajándékozott Magyar Millenniumi Emlékzászlót is, s itt várta és fogadta azt „testvérként” a helyi új lobogó is. A kunszentmártoni Millenniumi Zászló kopjafa végű rúdon függ a katolikus nagytemplomban a számára meghatározott helyen a padsorok mellett (hossza 1 m, szélessége 38 cm). Sajátossága, hogy mindkét oldalának díszét óarany színű feliratozás adja. Az egyik oldala az ősi rovást idézi két sorban: „Boldogasszony Anyánk”. A másikon indás betűk kérdezik a szemlélőt: „Hol vagy István király”. Felette az 1000. évszám, alul 2000. Jól láthatóan az államalapítás, az ezeréves múlt, az országot Szűz Mária oltalmába ajánló Szent István emlékét idézi az alkotás. A tervezők azonban nemcsak emlékeztetni kívántak, céljuk volt egy kedves feladat meghatározása is a zászló őrzését teljesítő utódok számára: „hogy nemzeti ünnepeken, valamint a város búcsúján a nagyobb 2 9. kép A Millenniumi Zászlók felszentelése – 2000 zászlókkal együtt nemzeti imáink alatt a szen(Fotó: Sárközi Katalin) tély előtt az arra érdemes legkisebb (legfiata-

73 Az akanaktusz antik díszítő motívum, de a keresztény művészet is átvette a halhatatlanság és olykor a hatalom jelképi kiemelésére. Véleményünk szerint a kunszentmártoni címer levélmotívumainak csupán díszítő funkciója van, a klasszikus címerfestészet azonban bizonyosan figyelemmel volt az akanaktusz szimbolikájára is.


41

labb ministránssal vele is tisztelegjenek.”74 A kérés (elvárás) az ünnepi zászlók régi szerepének felvillantása is, s egyben arra a kívánalomra utal, hogy azok ne csak díszek, hanem jelek, fáklyák is legyenek, s hogy jelzéseik befogadást nyerjenek az emlékező közösségekben. A kunszentmártoni hagyományőrzők kezdeményezése példa marad, példa arra, hogy a nemzeti múlt értékei hogyan kapcsolhatók a jelen teendőihez, s hogy a méltó ünnepi emléktárgyak, alkotások – a hagyományokba is beépülve – jelképi megbecsülést érhetnek el, s tovább növelhetik a városi szimbólumok körét. Régtől ismert, hogy a „jelképek erdeje”, száma sohasem lehet lezárt, hiszen egy-egy jelentős körülmény vagy esemény újabb helyi, hazai vagy nemzetközi szimbólum létrejöttéhez vezethet. Így lett 2004-ben az Európai Unió kék színű zászlaja a 12 arany csillaggal Magyarország jelképe is. (11. kép) Kunszentmárton képviselő-testülete – a szimbólumok iránti érdeklődésre is figyelemmel – 2004-ben új rendeletet alkot a város címeréről és zászlajáról. Ebben lényegében megerősíti az 1994. évi önkormányzati döntést, és pontosítja a jelképek leírását, bővíti használatuk körét és szabályait.75 A rendelet kiemeli, hogy a város címere kizárólag díszítő és utaló szimbólumként használható, s kizárólag hiteles alakban, az ábrázolás hűségének megtartásával. Alkalmazása igen széles körű, ezáltal is erősítve a helyi autonómiára való törekvést. Jelen lehet például az önkormányzati díszpecséten, a város zászlaján, díszítő domborműként a városháza homlokzatán és az önkormányzat üléstermében. Feltüntethető a képviselő-testület meghívóin, kiadványain, programjain, a tisztségviselők hivatali helyiségeiben, a városi intézmények bejáratánál és a vezetők irodáiban. Szerepelhet kerámiákon, önkormányzati emléktárgyakon, okleveleken, nemzetközi és sportkapcsolatokban, de a település közigazgatási határát jelző táblákon 10. kép A város legrangosabb elismerése is. A város címere díszplakettként, (Másolat: Botka J. 2007) éremként, jelvényként is elkészíthető. 74

Baldaszti 2000. 5. Városi Önkormányzati Rendeletek, Kunszentmárton: 48/2004. (V. 01.) önkorm. számú rendelet. – A címer leírása: „A város névadó szentjét ábrázoló úgynevezett névcímer archaikus kivitelezésű pajzson kék színű háttérből kiemelkedve jeleníti meg a fehér lovon ülő, lovagi páncélt viselő ifjú Szent Mártont, aki kardjával kettévágott vörös színű köpenyét megosztja a zöld mezőn ülő, kezét feléje nyújtó, ruhátlan koldussal. A palást vörös színe a heraldikai értelmezés szerint a vitézséget és bátorságot jelképezi. A címer képi megformálása a legnemesebb lovagi erényt: a gyengék és elesettek védelmét testesíti meg. Az arany, ezüst, kék és bíbor színű levelekkel dúsan övezett címerpajzsot (!) ékkövekkel díszített ötágú aranykorona teszi teljessé, amely az egykori Nagykunság területére érvényes úgynevezett „kollektív nemesség” kiváltságát jelképezi.” A zászló leírása: „Kunszentmárton Város függőlegesen felezett zászlajának színei: világoskék és fehér, középen a város címere.” A rendelet dr. Czuczi Mihály polgármester és Hoffmann Zsolt jegyző aláírásával lépett hatályba 2004. május 1-jén. 75

42

Botka János

Rendelkezhet Kunszentmárton címerrel ellátott körpecséttel, körbélyegzővel, ezek azonban az önkormányzati hatósági eljárások során nem alkalmazhatók (igaz, más önkormányzatoké sem). Itt is megjegyezzük, hogy éppen ebből következően a községi, városi és megyei jelképeinket hordozó pecsétek rendeltetési foka, hitelesítő ereje nem éri el (nem érheti el) az 1949 előtt használatos önkormányzati címeres pecsétek funkciójának, jogosultságának szintjét, s ez az önkormányzati jogok bizonyos korlátozásaként is értelmezhető. A címerhez hasonlóan az önkormányzati zászló használatának köre is széles. Meghatározott állandó helye a városháza díszterme. Figyelemmel kell azonban lenni a városi és a nemzeti zászló együttes alkalmazására. Ilyenkor az önkormányzati kék-fehér zászló nem lehet nagyobb és kiemeltebb a nemzeti lobogónál, az utóbbi jelentősége mindenkor érvényesítendő. (11. kép) Szükséges megemlíteni, hogy a 11. kép Lobogók a város főterén rendelkezés értelmében a jelképek elhe(Fotó: Botka J. – 2006) lyezéséről, rendeltetésszerű használatáról a város polgármestere köteles gondoskodni, ő adhat ki engedélyt a meghatározottnál szélesebb körű felhasználásra, forgalmazásra is. A rendelet lényegében – jelentőségének megfelelően – az első tisztséget viselő személy hatáskörébe utalja az önkormányzati szimbólumok védelmét, az azokról történő gondoskodást, ahogyan az hagyományosan régen is történt.

V. A bemutatott feldolgozásból kitűnhet számunkra, hogy a jelképeknek is megvan a maguk története. A települési jelképeknek is. Jó, ha ismerjük keletkezésük, változásuk mozzanatait. Jó, ha felismerjük a bennük őrzött értékeket, köztük a szűkebb haza, a közvetlen otthon nemegyszer hosszú korokon átnyúló képviseletét, szolgálatát. S ha elfogadjuk őket, ha azonosulni tudunk velük, képesek leszünk jobban megtalálni magunk helyét is abban a közösségben, ahová tartozni valljuk magunkat.

IRODALOM BAGI Gábor 1998 A jászkun redemptio. In: UJVÁRY Zoltán (szerk.) Jászkunság füzetek 12. Szolnok, 15–33. BÁLINT Sándor 1977 A szögedi nemzet. A szegedi táj népélete. In: Móra F. Múzeum Évkönyve 1976/77-2. Szeged


43

BALDASZTI József 1994 Kunszentmárton földrajzi nevei. In: BALOGH Lajos–ÖRDÖG Ferenc (szerk.) Jász-NagykunSzolnok megye földrajzi nevei V. Tiszazug. Jászberény. 75–88. 2000 Néhány gondolat a zászló alatt. In: Kunszentmártoni Hírlap 2000. szeptember BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet (szerk.) 2005 Jogszabályok– jogszokások. Jászkunság kutatása 2005. Kiskunfélegyháza BARNA Gábor 1982 Adatok a kunszentmártoni iparosság és az egyház kapcsolatához a XVIII–XX. században. In: BERECZKI Ibolya–SZABÓ László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Kunszentmárton, 329–341. 2002 A történelmi emlékezet megszerkesztése: Helyi identitás- és mítoszteremtés. /A „Megszálló levél”: Kunszentmárton. In: HUDI József (főszerk.) Acta Papensia. 2. 1–2. sz. Pápa 136–160. H. BATHÓ Edit 2004 A Lehel kürt és kultusza (Kiállításvezető). Jászberény, 1–15. BENEDEK Gyula 2002 Kunszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai 1333–1737. Szolnok, 1–262. BERTÉNYI Iván 1998 Pecséttan. In: BERTÉNYI Iván (szerk.) A történelem segédtudományai. Budapest, 279–303. 2003 Magyar címertan. Budapest BOTKA János 1974 Az Alsó-Tiszazug fejlődésének legfontosabb vonásai. In: SZABÓ László–BARNA Gábor–SMUTA Kálmánné (szerk.) Tiszazugi Füzetek 1. Kunszentmárton–Szolnok, 17–31. 1977 Egy Tiszazugi falu, Csépa története 1960-ig. Levéltári füzetek 3. Szolnok 1980 Kunszentmárton (társszerző: Szabó László). In: TÓTH Tibor (szerk.) Adatok Szolnok megye történetéhez I. A–M. Szolnok, 567–586. 1987/a Szolnok megye az ország néprajzi térképén (társszerző: Szabó István). In: BELLON Tibor–SZABÓ László (szerk.) Szolnok megye népművészete. Budapest, 11–25. 1987/b A Nagy- és a Kiskunság az egri vár 1577–79. évi összeírásában. In: BOTKA János (szerk.) Zounuk 2. (A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2.) Szolnok, 205–251. 1988 Latin és magyar nyelvű források a Jászság XVI–XVII. századi történetéhez. In: BOTKA János (szerk.) Szolnok Megyei Levéltári Füzetek 11. Szolnok, 179–345. 1989 Adatok Szolnok megye történetéhez II. N–Z. (főszerk.) Szolnok, 1–881. 1990 Adatok a tiszazugi népesség kontinuitásának vizsgálatához. In: KAPOSVÁRI Gyula–MADARAS László–TÁLAS László (szerk.) Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 7. Szolnok, 307–311. 1995 Mesterszállás címere. In: BARNA Gábor (szerk.) Fejezetek a község történetéből. Mesterszállás, 110–130. 1996 A jászkunok bandériumi zászlói. In: T. BERECZKI Ibolya–GULYÁS Katalin (szerk.) Múzeumi Levelek 75. sz. Szolnok, 131–142. 1998 Kunhegyes város címere (Heraldikai monográfia). Kunhegyes, 1–160. 2000/a Kunok-jászok katonáskodása és ünnepi bandériumai a betelepüléstől a kiegyezés koráig. Antológia Kiadó – Lakitelek, 1–336. 2000/b Jász-Nagykun-Szolnok megye jelképei. Szolnok, 1–160. 2001 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Millenniumi Emlékkönyv (főszerk.) Szolnok, 1–200. 2004 Tiszaföldvár város jelképei. Szolnok, 1–63. 2005 Jászkunsági jelképek és a redemptio. In: BÁNKINÉ Molnár Erzsébet (szerk.) Jogszabályok– jogszokások (Jászkunság kutatása – 2005.). Kiskunfélegyháza, 185–222. 2006 Jászkun szimbólumok és a redemptio. (A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 2006. április 27-i tanácskozásán elhangzott előadás. Megjelenés alatt: Heraldikai Füzetek 2006.) CSETÉNYI Mihályné 1994. Csépa földrajzi nevei. In: BALOGH Lajos–ÖRDÖG Ferenc (szerk.) Jász-Nagykun-Szolnok megye földrajzi nevei V. Tiszazug. Jászberény. 93–104. DÓSA József–SZABÓ Elek 1936 Kunszentmárton története I. Kunszentmárton GYÁRFÁS István 1873 Jászok-kúnok története II. Kecskemét

44

Botka János

1883 Jászok-kúnok története III. Szolnok 1885 Jászok-kunok(!) története IV. Budapest GYÖRFFY György 1963 Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I. Budapest HOPPÁL Mihály 1999 Jelképek a kultúrában (Szerkesztői bevezető). In: ZIRKULI Péter (sorozatszerk.) Jelképtár. Curiositas III. Budapest, 5–15. JÓZSA László 1982 A céhpatrónusok tisztelete Kunszentmártonban. In: BERECZKI Ibolya–SZABÓ László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Kunszentmárton, 342–357. 1998 Kunszentmárton – Római katolikus templom. In: Tájak, Korok, Múzeumok Kiskönyvtára – 583. Veszprém, 1–16. 1999 Szent Márton tisztelete egy alföldi kun városban. In: PUSZTAY János (szerk.) Szent Márton (316–397) emléke (Konferencia, 1997.). Szombathely, 7–23. KAKUK Mátyás 1994 „Beszélő helynevek” a Tiszazugban. In: JÓZSA László–HEVESI Ferenc–HERCZEG László (szerk.) Tiszazugi Kalendárium – 1994. Kunszentmárton, 126–129. KÁLDY-NAGY Gyula 1982 A gyulai szandzsák 1567. és az 1579. évi összeírása. In: SZABÓ Ferenc (szerk.) Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 10. sz., Békéscsaba KNAUSZ Nándor 1890 A Garam melletti Szent-Benedeki Apátság. Budapest KOVÁCS János 1994 Szent Márton. In: JÓZSA László–HEVESI Ferenc–HERCZEG László (szerk.) Tiszazugi Kalendárium – 1994. Kunszentmárton, 146–148. KÖRBER Ágnes (szerk.) 1986 A keresztény művészetek lexikona. Budapest KRISTÓ Gyula–MAKK Ferenc 2000 Az Árpádok. Fejedelmek és királyok. Debrecen, 1–315. KUMOROVITZ Lajos Bernát 1954 A magyar zászló és nemzeti színeink múltja. In: Hadtörténeti közlemények. Budapest LASZLOVSZKY József 1986 „Dedi eciam terram, que adiacet circa aquam, que vocatur Tiza”. In: BOTKA János (szerk.) Zounuk 1. sz. Szolnok, 9–24. NAGYBÁKAY Péter 1981 Magyarországi céhbehívó táblák. Budapest, 1–110. 1995 A magyarországi céhes kézművesipar jelvényei. Budapest PÁLÓCZI HORVÁTH András 1989 Besenyők, kunok, jászok. Budapest 1993 Hagyományok, kapcsolatok és hatások a kunok régészeti kultúrájában. Karcag SELMECZI KOVÁCS Attila 2001 Nemzeti jelképek. In: SELMECZI Kovács Attila (sorozatszerk.) Magyar népművészet XXVI. Budapest SELMECZI László 1972 Régészeti-néprajzi tanulmányok a jászokról és a kunokról. Debrecen, 1–242. 2005 A jászok betelepedése Magyarországra. In: BÁNKINÉ Molnár Erzsébet (szerk.) Jogszabályok – jogszokások (Jászkunság kutatása – 2005.). Kiskunfélegyháza, 27–60. SOÓS Imre 1985 Az egri egyházmegyei Plébániák történeti áttekintése. Budapest, 1–607. SZABÓ Ferenc 1987 Öcsöd története dokumentumokban 1715–1960. In: BOTKA János (sorozatszerk.) Szolnok Megyei Levéltári Füzetek 10. sz. Szolnok, 1–176. SZABÓ István 1974 Szűcsmesterség Kunszentmártonban (Kiállításvezető). In: SZABÓ László–BARNA Gábor–SMUTA Kálmánné (szerk.) Tiszazugi Füzetek 1. sz. Kunszentmárton–Szolnok, 1–31.


45

SZABÓ Lajos 2001 Kunszentmárton. In: BOTKA János (főszerk.) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Millenniumi Emlékkönyv. Szolnok, 60–61. SZABÓ László 1974 Jászapáti és Kunszentmárton anyagi kultúrájának összevetése. In: SZABÓ László–BARNA Gábor– SMUTA Kálmánné (szerk.) Tiszazugi Füzetek 1. sz. Kunszentmárton–Szolnok, 49–68. SZARKA Gyula 1840 Váci egyházmegye történeti földrajza a török hódítás korában. Vác SZATHMÁRY István 2006 Rovásjeles címer egy régi kardon. In: H. BATHÓ Edit–HORVÁTH László–KAPOSVÁRI Gyöngyi– TÁRNOKI Judit–VADÁSZ István (szerk.) TISICUM. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve XV. Szolnok, 99–103. SZÉLL Sándor 1941 Városaink neve, címere és lobogója. Budapest SZIKSZAI Mihály 1994 A kunszentmártoni rév és híd története. In: ZÁDOR Béláné (szerk.) Zounuk 9. Szolnok, 81–104. TAGÁNYI Károly 1880 Magyarország címertára. Budapest TAKÁCS Béla 1986 Bibliai jelképek a magyar református egyháztörténetben. Budapest TÓTH Dezső 1949 Tiszakürt története (Kézirat). Damjanich J. Múzeum, Szolnok ZSILINSZKY Mihály 1897 Csongrád vármegye története I. Budapest

46

Botka János KÉPMELLÉKLET I.

1. Az első ismert pecsét – 1677

2. Kunszentmárton sigilluma – 1733

3. A Kunszentmárton-i pecsétkép – 1722–1807

4. Városi pecsét – 1807–1872

5. A címerjelenet a nagytemplomi főhajó boltozatán (Kép: Józsa L. 1998. 7.)


47

KÉPMELLÉKLET II.

6. Az első kunszentmártoni céhpecsét – 1765

7. Kötél-szíjgyártó céhpecsét – 1821

8. A szűcsök sigilluma – 1765

9. Asztalos-pintér céhpecsét – 1821

10. A római katolikus egyház sigilluma – 1827

11. A kunszentmártoni katolikus egyház hivatalos pecsétje – 1945

12. Szarvasmarha eladást igazoló levél 1861–62-ből, a Kerületek 1746. évi pecsétjével (SzML.) (Fotó: Botka J. – 2006)

48 Botka János

KÉPMELLÉKLET III.


49

KÉPMELLÉKLET IV.

13. Az 1849. évi városi sigillum

14. A kapitány hivatalos pecsétje – 1873

15. Anyakönyvi pecsét XIX. sz.

16. Az autentikus pecsét – 1901–1949

17. A római katolikus nagytemplomi címerkép – 1910–2005

18. Az 1986. évi rendelettel megállapított városi címer

50

Botka János KÉPMELLÉKLET V.

19. A Jászkunság redemptionális zászlaja 1745-ből (Fotó: Botka J. – 1992)

20. Az 1923-ban öntetett Márton-harang (Fotó: Botka J. – 2006)

21. A harang Szent Márton dombormű képe (Fotó: Botka J. – 2006)


51

KÉPMELLÉKLET VI.

22. A kunszentmártoni katolikus nagytemplom főoltárképe (Fotó: Botka J. – 2006)

23. A Simon-harang városi címerképe (Fotó: Botka J. – 2006)

24. A Márton-harang dombormű képe (Fotó: Botka J. – 2006)

Barna Gábor

Az első kunszentmártoni vásár∗ Presztizs, hatalom és érdek szimbolikus megjelenítése** A forrás „Folyó esztendő Pünkösd hava 23dikán el-érkezvén az a’ szívből óhajtott örvendetes idő, mellyben Felséges Koronás Appostoli Királyunk első Ferencz Tsászár által az 1807dik esztendei szent Jakab Hava 31dkén Kegyelmessen meg-erőssíttetett mező városi s vásári Fejedelmi Szabadságunk engedelmének targyához képpest újj Városunkban első Újj Vásárunk tartattatott; minekelőtte pedig annak határ napja bé érkezett volna, kiválasztottak az ara szolgáló alkalmas helyet a’ Város alsó véginél, úgy mindazonáltal, hogy a’ Lóvásárnak rendeltük az ország út mellett lévő helyen éppen a’ vermeknek által ellenében, a’ Barom Vásárnak pedig fellyebb a’ vájog gödröknek a’ Kertek felőll való partyán a’ Serház, vagy-is a hármas halom felé ki-nyúlva: körötte pedig a’ Tzédula házat, és fel-állítandó kortsma ház helyét néztük ki. A’ kalmár kereskedők s mindenféle mester emberek árúló helyét pedig borozdákkal mingyárt a’ Város véginél a’ házaktól Cir: 100 ölnyi távolságra alkalmaztattuk. Az első sorban első helyre, és másodikra a’ bóltos kalmárok helyheztettek, ezeknek végében második sorban Sáfrányosok, Gyóltsos Tótok, Csipkés, és fűsűs tótok. Az első sorban, 3dik helyre a’ vasáras, és vasat hordó Tótok, ezeknek végiben második Sorban az Asztalosok. Az első sorban, 4dk helyre matérialisták, tirálisok, Szűrszabók, ezeknek végiben második sorban Sátoros zsidók. Az első Sorban, 5dk helyre Vékony Szabók, ezeknek végében második sorban, Kalaposok, Süvegesek, Tükör és bitska árúlók. * Az első kunszentmártoni vásárral kapcsolatos kutatást az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram támogatta. (ny. sz.: K 68902) ** A tanulmány első, rövidebb változata megjelent: Az első kunszentmártoni vásár. Presztizs, hatalom és érdek szimbolikus megjelenítése. Néprajzi Látóhatár X. évfolyam 1–4. szám 2001. 533–540.

Az első kunszentmártoni vásár

53

Az első sorban, 6dk helyre Szűtsök, ezeknek végiben második sorban Szíjártók. Az első Sorban, 7dk helyre Tsismadiák, szinte második sorban is tsismadiák, közikben a’ Lakatosok. Az első Sorban, 8dk helyre a’ Debreczenyi Tsismadiák, a’ második sorban is Tsismadiák. Az első sorban, 9dk helyre, Tímások, Tserző vargák, ezeknek végiben második sorban a Kötél-jártók. Az első Sorú Sátorok végiben az ország út, és a város felőll alkalmaztattak, mézes Kalátsosok, Taljányok, és horvátok az ő materiajokkal, Képesek, Bitskások és réz művesek. A’ Sátorak, és Kertek között ki-hagyott üres helyre alkalmaztattak Fazekas, Rotskás, hombáros, Tótok, Szitások, Rosstások, különössen pedig ezek vége felé közep formán a’ réz, és atzél s bádog művesek. Mindezeknek el-intézése után bé-következvén az Ujj vásár határ napja, Opotovszki Jóseff és Nyilas János Szűts mesterek igazgatása alatt a’ gyülekező mindenféle Sokadalmasok kiki maga helyét rend szerént, és nagy Sokasággal elfoglalták. Különös örömet gerjesztett a’ vásárt ki-munkáló Nemes Magisztratus1 Szivében leginkább az, hogy ezen most leg-elősször el-kezdett Ujj Vásárunkra igen sok számmal jelentek-meg mind az adók, mind a vevők, ugyanazon öröm ösztönéből búzdíttatván mindgyárt első napján a’ vásárnak a’ Privilegiumot2 az össze gyülekezett Sokaság előtt leendő felolvasás, és publikalás3 végett következendő tzeremóniával a’ vásárban ki-vittek: az első hintóban Tek. Vesperess4 és helybéli Plebánus Majzik János, Pettársak Antal Káplány, Palatinnalis Assessor5 Bozoky András, és Executor6: Palatinalis Assessor Pálótzi István Urak fel-ülvén a’ Privilegiumot magok vitték-ki; utánnak másik hintóba ord. Bíró7 Balla Jakab, Serr. Assessor8 Nagy János, 2dk Bíró Belágyi György, Vnotar.9 Iffiú Bozóky András Urak, a’ 3dk hintóban, és a 4dkben a’ több Tanáts béliek kisértették, temérdek Külső, és helybeli Sokaság mellesleg való Kisérésével, a’ hintók előtt pedig mentek Szép tsomóssan Kík ruhában fel-öltözve 8 Lovas mind Gazda fiak Lobogó Zászlóval, a Lovasok előtt pedig mentek ugyan Ló hátakon 8 musikusok szép mars nótát pengető muzsika hanggal, Dobbal s Trombitával: Ílly rendel tehát meg-érkezvén éppen a’ Tzédula ház vagy a’ helyet most először alkalmaztatott Sátor eleiben, ottan, hogy az össze tsoportozott Sokakág lássa, és hallya a Privilegiumnak fel-olvasását, Notarius Iffiú Bozoky András Ur egy magos Karszékre fel-állott, mellé bal és jobb kéz felől más két karszékre két Tanáts béli Belágyi György, és Szabó László urak, kik a’ Privilegiumot Notarius Ur előtt fel-tartották; minek előtte pedig annak fel-olvasásához fogott volna, következendő rövid beszédet mondotta az össze gyűlt sokaság alatt. Érdemes hazafiak, s ezen Kun sz márton Újj Városában tartandó első Ujj Vásárra össze gyülekezett Sokaság! Tanács, elöljáróság kiváltságlevél 3 közhírré tétel, kihirdetés 4 Vesperes = vice esperes = helyettes esperes 5 nádori ülnök 6 végrehajtó 7 rendes bíró 8 helységenkénti ülnök 9 Vnotar = vice nótárius = helyettes jegyző 1 2

Barna Gábor

54

Nem lehet Senkinek magát nagyobb bizodalomban helyheztetni, mint egy ollyanra bízni, s magát ajánlani, ki felségessen tud, s szokot maga hívein, s jobbágyain segíteni, de mi is lehet Nemesebb, egy egy jó Szándék és tselekedett, mint a’ hazának, s Köz-népeinek javait s boldogságait nevelni s öregbíteni, az igaz hív hazafiaknak pedig, és Polgári társaságoknak, Helységeknek, és abban Lakóknak díszes elő menetelen, és rendes ékesítésén köz gondossággal, és igyekezettel munkálkodni, valóban akkor tetszik-meg leg-inkább a’ valóságos honnyai Szeretett, mikor az átallyában mindenekre, közönségessen pedig minden itt lakosra ki-terjesztetik, s fel-osztánk. Ezen Nemes Város Magisztrátussa ílly remínséggel, és bizodalommal viseltetvén Felséges Koronás fejedelméhez, a’ ki sok alkalmatosságokban, sok esméretes, és hívséges szolgálattya által meg-mutatta Fejedelméhez buzgó hív Jobbágyi tiszteletét, és Szeretetétt, ugyan ez Lelkesítette mondván ezen Nemes Magisztratust, hogy Kegyelmes Fejedelménél eszközöllye városi névvel, és 4 országos Vásárokkal leendő fel-ruháztatását, meg-is nyerte ezen régen óhajtott díszes nevet, és azzal össze kaptsolt vásárokat, de koránt sem maának, hanem közönségessen a’ hazának, s az ílly alkalmatossággal öszve sereglett népségbeli Sokaságnak, és Lakossainak boldogításokra. Melly vásári terminusok mitsoda napokra, és idő szakokra engedtettek s rendeltettek a’ Felség által, Kezemben tartó Kegyelmes Privilegium fel-olvasása közben kiki értelmessen meg-halhattya s értheti; addig-is pedig a’ Felségnek ezen Velünk közlött Kegyelmességét különös érzékenységgel örökös háládatossággal vévén az ide öszsze sereglett Sokaságnak mint érdemes hazánk fiainak ide törekedő, s városunkat s vásárunkat meg-tisztelő szives hajlandóságukat illő és alázatos köszönettel vesszük. Ezen köz beszédnek végezte után Vnotarius Bozoky András Úr az előtte két Tanáts béli által tartott Vásári Privilegiumot elsőben maga valóságában Deák nyelven fel-olvasta, annak utánna hazai Magyar nyelvünkön megmagyarázta, melly alkalmatossággal míg a Privilegium fel-olvastatott két díszesen Kík ruhában fel-öltözött Iffiu kivont kardal állottak mellette, akkor egyszersmind nagyobb, és appróbb fegyverekbűl sok vivát kiáltások közben a’ Lovasok, és arra rendelt gyalogok puska Lövésekkel feleltek, Ennek végeztével Ordinárius Varga János Ur bé-fejező beszédet mondott, mely így következett. Valóban érzékeny örömet gerjesztett Nemes Város Magisztratussa, és Lakossai Szivekben ezen régen óhajtott Városi Privilegiumal diszeskedő Szabadság, jól mondotta az Úr Vnotarius Uram, hogy ezen diszes városi nevet, és vásári szabadságot nem tsak magának a’ Magistratus vagy Köz Lakossainak bóldogításokra, hanem közönségessen a’ hazának, s hazánk fiainak, és minden illy alkalmatossággal össze sereglett népségnek szerzette légyen, mert valamint már Sok Városok diszeskedve fényeskednek illy Kegyelmes Fejedelmi Szabadsággal, úgí ezen régi hamvából most fel-emelkedett kisded Városunk is méltán örülhet és ditsekedhetik Felséges Fejedelmének ebbéli Kegyelmes ajándékával: Azért tehát az itt meg jelenő Nemes Magistratusommal óhajtott Szívből újjítom Vnotarius Ur Collega Uramnak az ide Sereglett Sokasághoz nyújtott megköszönését, Leg-elsőbben is köszöni ezen Magistratus jelen álló két Megyebéli Magistratualis Tiszt Uraknak magok ebbéli meg-alázódásokat, és ezen tzeremóniának fent tartó disszére szolgáló Személlyes meg-jelenéseket. Köszöni egyszersmind másodszor az itt össze sereglett Sokaságnak első Vásárunk jelenlétekkel való meg-tisztelését, végre óhajtya hogy a’ Mennyi Felség mind Felséges Koronás Fejedelmünket, mind a’ Tkttes Nemes Districtusokat,10 mint ezen Ujj Vásárunk kegyes eszközlőit, mind ebben munkás helybéli Magistratist Lakossaival együtt hosszas esztendőkig, egész Lelki és Testi erőiben, és békességben tartsa-meg. kerületeket

10


55

Továbbá Vnotarius Ur által a’ Vásár 3 Szegeletén a’ Privilegium az első módon fel-olvastatott, annak utánna egy 8 akós hordó Bor felhúzattatván arra alkalmaztatott magossan fel-állított oszlopra, egy Kád alá-tétetett, onnent fejűrűl a’ hordóból a’ Kádban folyván a’ Bor, a’ kinek kellett, a’ ki a’ Sokaság közül hozzája fért, ingyen elegendőt ivott, melly legnagyobb nevetséget okozott a’ jelen volt nézőknek, mivel az össze tsoportozott nép edényt, vagy a’ Kádból merített, a’ másik a’ tele edényt a’ Kezéből kiütvén, vagy el-ragadván, porral tele hánta, több részit a föld itta-el, nem az emberek, sőtt az ollyan borral másokat úgy összeöntőzött, hogy egy némellyeknek ruhájukban száraz sem láttszatván morgolódva mások nevetségére onnant el-ment. Elérkezvén az Ebéd ideje 84 érdemes Úri Személlyek mind leülők gazdagon meg vendégeltettek az helybéliket ide nem számítván, az Ebédet követte más nap viradtig a’ azép musika és Táncz, ez rekesztette bé az Ujj vásári ünneplő tiszteletett, melly a Később maradékok tudománnyára örökös emlékezetül ide fel-jegyeztettek.”11

Forráselemzés – a hatalom és az új azonosságtudat rituális megszerkesztése A fenti tanácsi jegyzőkönyvi bejegyzés fontos történeti forrásadalék nemcsak a kunszentmártoni vásárok történeti kutatásához, hanem egy társadalmi törekvés beteljesülésének – a mezővárosi cím elnyerése – elemzéséhez is. A leírt esemény, az első vásár ünnepélyes megtartása, betetőzése egy hosszabb folyamatnak, amelynek során a település vásártartási joghoz, valamint az ezzel együtt járó mezővárosi címhez jutott. Nemcsak gazdasági körülményei javultak tehát, hanem társadalmi státuszában is változott, emelkedett a település. Tanulságos lehet tehát vázlatosan felidézni az egész eseménysort, hogyan kapta meg Kunszentmárton a mezővárosi státuszt és a vásártartási jogot. Ez az áttekintés segít bennünket az első vásár jegyzőkönyvi leírásának a szimbolikus viselkedés szempontjai szerint való elemzésében is. Az első vásár ünnepélyes keretek között való megrendezésében ugyanis nemcsak egy szokványos ünnepséget látunk, hanem úgy véljük, hogy annak külsőségei, tárgyi és szövegi szimbólumai kifejezik a mezővárosi elit érdek-törekvéseit, tükrözik az aktuális társadalmi hierarchiát, a hatalomgyakorlás jelképes kifejezését, s jól mutatják a városi lakosság, nemcsak az elit, hanem az egész népesség társadalmi presztizsnövekedését, és utalnak öntudatának növekedésére és átszerkesztésére. Az első vásár ünnepélyes rítusát felfoghatjuk ún. átmeneti rítusként is. Ezek a rítusok az egyéni és a közösségi élet olyan alkalmait kísérik, amikor változás következik be az egyén vagy a közösség státuszában. Az a szerepük, hogy épp az átmenet az egyik állapotból a másik állapotba megkönnyítsék. Különösen hangsúlyosak ezek a szertartások az ún. első alkalomkor. Ilyen esemény volt Kunszentmárton életében is az elnyert mezővárosi státusz, de leginkább a vásártartási jog. Mind a városi státusz, mind pedig a vásártartás joga az ünnepélyes első vásár szertartásos megrendezésében kapott jelképes kifejeződést.12 Az előzmények 1803-ra nyúlnak vissza, amikor is a július 23-án megtartott jászberényi kerületi ülés után a kunszentmártoni küldöttek arról számoltak be, hogy amikor Túrkeve és 11 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Kunszentmárton község tanácsjegyzőkönyve (a továbbiakban J-Nk-SzML Ksztm. tjk.) X. (8) 507–510. 1174. sz. 1808. május 23. Megjelent szövegközlésként: Múzeumi Kurir III/1. 1976. 10–12., v.ö. Barna 1976. 12 Van Gennep 2007. általában, de különösen a 169–178.

56

Barna Gábor

Kisújszállás vásártartási jogot kértek, Steössel József főkapitány úgy nyilatkozott: „Ha a három megyében (Jászság, Nagykunság és Kiskunság) lévő valamely helység városi névre és országos vásár nyerésére számot és reménységet tarthat, azokra Kunszentmárton helységét méltóbbnak s érdemesebbnek tartja.”13 Ez a vélemény némi meglepetést keltett ugyan Kunszentmárton képviselő-testületében, de ennek hatására mondta ki az 1803. augusztus 15-i tanácsgyűlés, hogy kérni fogja a városi nevet és az országos vásárt. Figyelemre méltó e szándék indoklása, amelyet öt pontban fogalmaztak meg: 1. Kun Szent Márton helység országos útvonalba esik, s saját révátkelése van a Körös folyón, 2. Házainak száma közel 600, lakóinak száma circa 5000, 3. Számos helységgel van körülvéve, s azokkal együtt kénytelen távoli vásárokra fáradni, 4. Alkalmas fekvése miatt székhelye a Nagykun Jurisdictionak (igazságszolgáltatásnak), 5. „Mivel az utóbbi országos pusztulás előtt is (1680-as évek, BG) Szent Márton már város volt”.14 A fentiek kapcsán érdemes néhány megállapítást tenni. Mindenek előtt azt, hogy a megfogalmazásból kiderül, hogy a 19. század elején miket tartottak a városi lét feltételeinek, kritériumainak. Fontos volt a közlekedés, a főútvonal melletti fekvés, a folyón való átkelés biztosítása ennek keretében. Lényegesnek tartották a helyi lakosság lélekszámát, azaz a felvevő piac nagyságát, amelyet még növeltek a környékbeli települések lakói is. A negyedik és ötödik hivatkozási alapjuk inkább csak presztizs jellegű, hiszen a nagykun igazságszolgáltatás központjaként Kunszentmárton piaci vagy gazdasági ereje, felvevő képessége nem nőtt számottevően. S természetesen ugyanilyen tudati presztizs jellegű indoklás az 1686 előtti városi létre való hivatkozás is. Ebben legfeljebb az a feltétlenül érdekes, hogy a települést 1719-ben újonnan megülő jászsági telepesek is tudtak róla, s számon tartották az egy évszázaddal korábbi városi lét emlékét. Az 1807-ben elnyert városi jog megszerzéséig, illetőleg az 1808 májusában megtartott első országos vásárig a folyamat megindításától, 1803 nyarától négy-öt év telt el. Azaz a kunszentmártoniaknak volt idejük megtervezni és kialakítani az új helyzetnek megfelelő szimbolikus viselkedési módjukat. Ez a pár év egy lebegtetett átmeneti állapotot, „liminalitást” jelentett a községnek, s éppen ezt szolgálta, erre biztosított időt: az átmenet előkészítésére, megszervezésére és lebonyolítására. Figyelemre méltó, ahogyan elődeink a múltat értelmezték, és szimbolikusan felhasználták érveléseikben, azaz, hogy egyszer már volt város a település, hogy neki jár (!) ez a jog, ez a státus. A lassan haladó hivatali eljárás – az agensek, azaz az ügyben fizetségért eljáró megbízottak, nem lehettek nagyon rámenősek – 1807 július–augusztusában jutott végpontra. Az 1807. augusztus 29-én megtartott tanácsgyűlésben olvasták fel a bécsi ágens (ügynök, eljáró) levelét, amelyben közölte, hogy a király a vásári privilegiumot megadta, 1807. július 31-én aláírta, annak csak a kiállítása és elküldése maradt hátra. Ez a jó hír megpezsdítette a tanácsi testület életét. Megkezdődött a konkrét intézkedések, a felkészülés időszaka. A megváltozott társadalmi státusnak, a városi létnek megfelelően szabályozták a tisztségviselők öltözködését. 1807. szeptember 12-én történt az ugarföldek amúgy szokásos újraosztása. A nótáriusok és a tanácsbéliek külön 10 öl ugart kaptak azzal a kikötéssel, hogy „Ennek hasznából, mivel már Helységünk város lészen, a kik még becsületes Tanácsbélit illető Mente és Dolmán ru-

13 J-Nk-SzML Ksztm. tjk. IX. (7) 296. ifj. Dósa József kunszentmártoni tanácsi jegyzőkönyvi céduláiból, Józsa László gyűjteményéből 14 J-Nk-SzML Ksztm. tjk. IX. (7) 296. ifj. Dósa József kunszentmártoni tanácsi jegyzőkönyvi céduláiból, Józsa László gyűjteményéből


57

hával öltözködve nem volnának, azok a jövőbeliekkel egyetemben megszerezni és minden hivatalbéli foglalatosságokhoz megjelenni azon földnek elvesztése alatt köteleztetnek.”15 Ezzel a határozattal egy új identitást is megfogalmaztak: a városi vezető, a városi tisztségviselő, a városi polgár öntudatát, amelynek külsődleges látható jegye a nemességhez közeli vagy egyáltalán nemesi viselet volt. A kék posztóruhával ezt akarták kifejezésre juttatni.16 A vásártartás jogát, s ezzel a mezővárosi címet elnyerő kunszentmártoni vezetők – akik az új vásárt „ki-munkálták” – korábbi és meglévő pozícióikat erősítették meg szimbolikus eszközökkel is, amikor előírták, elhatározták a kék posztóruha viselését. Ezzel saját társadalmi presztizsüket (is) emelték, növelték. Ez végső soron a hatalomban való megerősítésüket is szolgálta. Jóllehet, ezáltal mélyült a szimbolikus társadalmi különbség az egyes rétegek között. A tanácsi öltözködési rendelet ugyanis azt is sugallja, hogy még a tanácsbéliek egy része is gatyát hordott, azaz paraszti módon öltözködött. S ezt már nem tartották ildomosnak egy vásártartási joggal rendelkező városi településen. Ezt a társadalmi eltávolodást, s annak szimbolikus kifejezését a viseletben, azonban a jegyzők az ünnepi beszédek metaforáival, képeivel, s az általuk nyíltan vagy burkoltan sugallt gondolatokkal enyhítik. Ám ezzel szintén saját presztizsüket, hatalmukat erősítik. A városi címet és a vele járó vásártartási jogot a kegyelmes Fejedelemnek, azaz a királynak köszönik, de utalnak az elnyerésében folytatott saját szerepükre, fáradozásukra. S mindezt nem önmagukért, nem hivataluk megerősítéséért, hanem a hazának, a sokaságnak, az ös�szesereglett népségnek hasznára, s javának előmozdítására tették. Azaz felbukkan a közjó szolgálatának gondolata. S mindezt saját szerepükre értik. A vásártartási és mezővárosi kiváltságlevél megszerzésének folyamata 1807 kora őszén már felgyorsult. Tóth Demeter bíró az 1807. november 14-i tanácsülésen jelentette be: „A Négy országos Vásár eránt költ és Városi névvel diszeskedő pecsétes királyi Szabadságunk megadatott.”17 Az új helyzet természetesen megkívánta az új funkcióknak megfelelő tisztviselők állítását. Erre 1809-ben került sor, mert korábban úgy döntöttek, hogy az első évben sem taxát (adót), sem „árusító”, sem „kimenő cédulát” nem adnak. Ennek megfelelően 1809. május 16-án döntöttek a legnagyobb részletességgel az új hivatalokról és vásári adókról. A város vásárbírákat, taxaszedőket, cédulavizsgálókat, éjjeli és nappali felvigyázókat nevezett ki és állított.18 A „Vásár Bírák” a „kisebb ügyeket, és bajokat” igazították el. Az árusoktól a taxát „Gátsi Jóseff Tanátsbéli egy tizedessel” szedte be, a „Ki-menő Tzédulák visgálására a’ hídhoz gyalog Kakuk Demeter, Az eren levő Gáthoz gyalog Gulyás István, A Verem hátra Ló-háton Kiss Albert, Péter Szegi Utra ló háton Berta István, Az Akasztófa, és a hármas halom közzé Ló háton Bozoky György” lett kijelölve. „Vásárban vigyázóknak Ló háton, úgy nappal, mint éjjel, a’ Város két Hadnagya, és a’Dlis Hadnagy, kiknek kötelességek lészen minden rossz emberekre szemessen vigyázni, tilalom elen járokra, boros edényeket törökre, éjjeli 9 óra után kóborlókra, borozókra, azokat, béfogni a Tzédula házhoz késérteni, és bejelenteni” feladatukul kijelölték. A két tizedes „a’ Hadnagyokkal egyutt az Excédálókat bé-hajtvan a’ veszekedők, Káromkodók gyanús Szemellyek vagy Tolvajok ha gyengebb 15 J-Nk-SzML Ksztm. tjk. X. (8) 410., ifj. Dósa József kunszentmártoni tanácsi jegyzőkönyvi céduláiból, Józsa László gyűjteményéből. 16 Flórián 2004. Lásd még: Botka 2000. 198–206. (A szerző itt a jász és kun bandériumok öltözetéről ír, amelyben szintén dominált a két posztó.) 17 J-Nk-SzML Ksztm. tjk. X. (8) 429. ifj. Dósa József kunszentmártoni tanácsi jegyzőkönyvi céduláiból, Józsa László gyűjteményéből. 18 J-Nk-SzML Ksztm. tjk. XI. (9) 69–71.

58

Barna Gábor

bűnösökk találtatnak 10=15 páltza ütésekkel ott helyben fenyíttetnek, a’ nagyobb bűnösök a’ Városi áristomban hajtattatnak.”19 Mindez természetesen nemcsak a praktikus teendők megosztása volt, hanem az igazgatási hatalom megnyilvánulása, újabb intézményesülési lépése is. A vásártartással együtt járó új, kötelezően ellátandó szerepkörök a mezővárosban. Azt látjuk, hogy az igazgatási és a bíráskodási jellegű hatáskörök összekeveredtek, egymással összefonódtak.20 A korabeli kunszentmártoni népnyelv a városi képviselőtestület tagjait bennvalóknak nevezte a századunkra már kikopott szóhasználat szerint, jelezvén, hogy érzékelik az irányításban, a város vezetésében, a hatalomban való részesedés fokait. A hatalom részesei, képviselők a bennvalók, a nép, a sokaság, a város közönséges lakosai pedig ki nem mondottan a kívül-valók. Azaz a hagyományozott megjelölés helyi terminusa a lakosság kettéosztottságának szimbolikus kifejeződése is. A helység „Mező városi rangra” emelkedése szükségessé tette új pecsétnyomó készítését is.21 Ez természetesen az új jogi helyzetnek megfelelő szükséges lépés volt, amely kifelé jelezte a település megváltozott státusát, befelé pedig nagymértékben hozzájárult a lokális öntudat megerősítéséhez, egy új városi identitás kialakulásához. A vásár megrendezése és ünnepélyes megnyitása a ritualizálás és a korabeli társadalmi reprezentáció számos eszközével rendelkezett: A megörökítés, a transzcendentálás igénye mutatkozik a jegyzőkönyvi feljegyzésben. Ebben az esetben a feljegyzés sem a rutinszerű, mindennapi jegyzőkönyvi beírás, hanem egy ritualizált írás, amely eltér a hétköznapok gyakorlatától, egyszeri, különleges. Ezt az ünnepi eseményt megörökítő jegyző, a nótárius is érezte, amikor a jegyzőkönyvei bejegyzés végére odaírta: „melly a Később maradékok tudománnyára örökös emlékezetül ide feljegyeztettek”. Az írásban rögzített eseményt a jegyzőkönyv tehát megörökíti, az írás tehát ebben az esetben az emlékállítás fontos eszköze.22 A városi és a jászkun kerületi vezetők, egyháziak, meghívott vendégek a város központjában gyülekezhettek, s csak a vásár megnyitójára vonultak át a városházáról az újonnan kialakított vásártérre, majd pedig vissza a „leüléses ebédre”. A gyülekezés helyéről ugyan kifejezetten nem szól a jegyzőkönyvi bejegyzés, de leírja az ünnepi kivonulást hintóval, meghatározott sorrendben. Az ünnepségre való gyülekezés, valamint a menet az ünnepi, hierarchizált, elkülönült térhasználatra is rámutat. Ennek alapja a privilegium és következménye, azaz a kiváltságlevelet a városházán őrizték, de első alkalommal kivitték a vásár megvalósulásának színterére, a vásártérre. Lényegében a barokkos pompát használó kivonulás a privilegiumnak, illetve az abban megfogalmazott királyi szavaknak, kiváltságoknak szólt. A vásártér felosztásának rendjét is megtaláljuk az ünnepség jegyzőkönyvében. Ezt értelmezhetjük úgy is, hogy az „új város” megmutatta igazgatási hatalmát, valamint jelzi a vásár gazdagságát, vonzerejét. Más szavakkal ezek hatalom- és presztizsnövelő tényezők. A felvonulás jól tükrözi a vezetés hierarchiáját, s annak társadalmi hátterét. Az első hintóban az egyház képviselői ültek, s csak utánuk jöttek a világi hatalom képviselői. E felállás azt sugallja, hogy társadalmi presztizs dolgában első helyen a papság állt. Ez azonban Kunszentmártonban csak megszorításokkal volt érvényes, mert a település, mint kivált J-Nk-SzML Ksztm. tjk. XI. (9) 69–72. Tárkány Szűcs 1976. 358–362. Az idézett helyen röviden bemutatja az 1836 előtti, valamint az azt követő vásárbírói szabályozást. 21 J-Nk-SzML Ksztm. tjk. X. (8) 471. Lásd még Botka János tanulmányát is ebben a kötetben! 22 Barna 2000. 19 20


59

ságos nagykun communitas, a redemptios jogai alapján kegyura volt egyházának. Azaz a város vezetői maguk választották meg papjaikat, a plébános halála vagy távozása esetén többes jelölésük alapján az egri püspök/érsek nevezte ki az új plébánost. A város tartotta kézben az egyházközség, a plébánia anyagi ügyeit is bizonyos fokig. Felügyelte az egyházi társulatok és alapítványok működését, az egyházi kisegítő személyzet felfogadását és működését. A plébánia és a plébános csak a plébániai földek gazdálkodását intézhette viszonylagos önállósággal.23 A menetben a papság után következnek a személyükben nemes (Bozóky, Nagy) kerületi tisztségviselők, majd a város bírája, másodbírája, segédjegyzője. Az uniformisba beöltözött, s lobogókat vivő lovaslegények, „Gazda fiak”, a hatalmat és társadalmi támogatóit jelezték („Szép tsomóssan Kík ruhában fel-öltözve 8 Lovas mind Gazda fiak Lobogó Zászlóval”), egyúttal azonban képviselték a szélesebb gazdatársadalmat is, hiszen mind gazdafiúk voltak. Ez lényegében a helyi bandérium „katonai vonatkozású ünnepi jelenlétét”, benne a zászlók jelképes szerepét mutatja.24 Ünnepi ebéd. A vezetés és a nép elkülönülését jelzi még a leüléses ünnepi étkezés, amelyen – a forrás szerint – csak a meghívott külső vendégek voltak nyolcvannégyen. Ezt táncmulatság követte, amelyen a szűkszavú leírás szerint csak a meghívottak, az elit tagjai vettek részt. Az étkezés, a bál az ünnep és ünneplés fontos tartalmi jegyeit, a bőséget (exces) mutatják.25 A zenészek részvétele a menetben („a Lovasok előtt pedig mentek ugyan Ló hátakon 8 musikusok szép mars nótát pengető muzsika hanggal, Dobbal s Trombitával”), menetmuzsika – a zene és zenészek megjelenése önmagában is a rendkívüliséget, az ünnepélyességet, a hétköznapitól való erős eltérést húzza alá. (A zenészek felállása nincs pontosan leírva, de a szöveg vonósokat, rézfúvósokat és dobosokat említ.) A tisztségviselői hierarchia megmutatása: a vicenótáriusnak két tanácsnok tartja a privilegiumot; ez egyrészről a vezetés hierarchiáját is tükrözi, másrészről azonban a városvezetés egységét is kifejezheti, amely egységesen a közjó érdekeit szem előtt tartva vívta ki a vásártartás jogát, s a városi címet. A latin nyelvű királyi privilegium26 felolvasása, majd magyar nyelven való magyarázata talán értelmezhető a transzcendentálás és másoldalról a legitimálás igényével. Végül is ez a privilegium jelenti az első vásár megrendezésének legfontosabb kötött, „szakrális” szövegét. A latin nemcsak az egyház, hanem a hivatalos igazgatás, a műveltek, a hatalmon lévők nyelve. A magyar a köznép kommunikációs eszköze. A latin alkalmazása a hivatalosság, a törvény, és a törvényes elismerés szimbolikus kifejezése volt, a magyar nyelv pedig a népet, ebben az összefüggésben azt a népet és közjót szimbolizálta, amelynek érdekében a városi vezetés a vásártartási kiváltságot megszerezte. Együttes használatuk nemcsak a társadalom két rétegének elkülönülését, hanem egymásra utaltságát is jelezhette. A rend, a komolyság felfüggesztése: a fegyverekből lövöldözés, az oszlopra állított boroshordóból ivás, az ivásnál való tülekedés, a reggelig tartó mulatság az ünnepi hangulat túláradását, a tobzódást, az ünnep során kitágított érvényű normákat mutatja. Ennek nyilván az ünnepi idő megismételhetetlensége miatt az volt a célja és értelme, hogy az eseményt az emlékezetben megörökítse, rögzítse, s ezáltal és ezután a rend ismét visszaálljon, Lásd Józsa László írását ebben a kötetben! Botka 2000. 167–259., különösen 218–228. Botka János közölte József nádornak és kíséretének 1805. július 16-i kunszentmártoni látogatásának leírását, amelyet barokkos pompával, a reprezentáció minden korabeli eszközét igénybe véve rendeztek meg. Botka 2000. 208–209. 25 Nyíri 1975. 139. 26 Lásd a kötet nyitó írásaként! 23 24

60

Barna Gábor

sőt, az új rendet, a vásári és városi rendet majd a közönséges nép elfogadja.27 Az ünnep a maga rítusaival és szimbólumaival a legjobb eszköz a hatalmon lévők törekvéseinek megjelenítésére és érvényre juttatására. Az első vásár ünnepélyes megrendezése előbb említett eszköztárával egy új identitás megszerkesztésének igényét is kifejezte, a mezővárosi parasztpolgári öntudat megfogalmazását, azaz egyfajta kulturális emlékezet kialakítását. Ebben a múlt a megalapozást jelenti, amelyre a jelen felépülhetett, de egyúttal már a jövőt is bortokba vehette a közösség, hiszen a vissza-visszatérő vásárok, az első alkalomnak kijáró ünnepélyesség nélkül is, már ennek az új társadalmi helyzetnek kifejezői, kommunikálói voltak.28

Az ünnepi beszédek tartalmi elemei Ifj. Bozóky György vicenótárius az ünnepi alkalomhoz illően emelkedett hangulatú, patétikus beszédet mondott. Már a megszólítás: ’hazafiak’ is ezt jelzi. A „vásárra gyülekezett sokaság” megszólítással mind a helybelieket, mind az idegenből jötteket, elárusítókat s vásárlókat együtt és egyszerre szólította meg. Mind a hazafiak, mind a vásárra gyülekezett sokaság kifejezés egyfajta demokratikus szemléletet tükröz. Akiket még a beszéd megemlít, megjelenítik a korabeli magyar társadalom szinte teljes rendi szerkezetét: jobbágy (= alattvaló), lakosok (városi polgárok), városi magisztrátus, fejedelem (= király) – azaz megszólít mindenkit, akinek a városi/vásári privilegium megszerzésében szerepe lehetett. Legnagyobb hálával a vásári kiváltságot megadó királynak tartoznak. A beszéd egy új, egy jobb, egy korszerűbb fejezetet, egy új jövőképet sugall. Minden az újat, a hasznosat, a jövedelmezőt, a köznép javuló anyagi helyzetét sugallja, egy új kezdetet. Az alkalom: új vásár, a hely: új város. Ebben a helyzetben megfogalmazza a vezetők társadalmi feladatát és kötelességét: segíteni minden alattvalón, s szervezeteiken, amelynek célja a boldogságuk és előmenetelük növelése, a haza szolgálata. Ez a honszeretet. A következő szavakat és kifejezéseket használja ennek kifejezésére: király (fejedelem), szolgálat, boldogítás, érzelmek: öröm, hűség, szeretet, lelkesedés, köszönet, nemes szándék. Csupa pozitív fogalom, közösségteremtést kifejező érzés. Ez a képes beszéd természetesen azt sugallta a hallgatóságának, hogy lám, ilyen Kunszentmárton vezetése is, amely mindent megtett annak érdekében, hogy a település vásártartási jogot, illetőleg városi jogállást kapjon. Varga János beszéde ugyanakkor már inkább a város vezetőinek és a meghívott előkelő kerületi, vármegyei vendégeknek szólt. A jegyzőkönyvbe a megszólítás, a hallgatóság köszöntése nem került bele. Beszédének első mondataiban azonban a jelenlévő vagy potenciális jelenlévő (megemlített) személyek: városi magisztrátus, közlakosok, hazánk fiai, fejedelem, vicenótárius, Hármas Kerületi tisztviselők, sokaság, Hármas Kerület. E felsorolás a kerületi törvényhozó, igazgatási és végrehajtói kört fogja át. A beszédnek szintén fontos eleme az alkalom megemlítése: első vásár, első vásár ceremóniái. A hely Kunszentmárton: kisded város. E szerénykedő megjelölés valószínűleg éppen az ellentét kiemelésével azt fejezi ki, hogy bár szerény, kisméretű településről van szó, mégis képes volt országos vásárok, azaz nagy dolgok megszervezésére. Ebben a beszédben is felbukkan a vezetőkre való 27 A vásárnyitás jogi népszokásai viszonylag egységesen alakultak országszerte. Kötelező elemei voltak: a vásári engedély kihirdetése, ami a település elöljáróságának feladata volt, áldomásbor, idegenek megvendégelése stb. A kunszentmártoni első vásár megnyitásából a karómászás másutt leírt szokása elmaradt. Tárkány Szűcs 1981. 668–670. 28 Az emlékezetről lásd: Assmann 1999. esetünkre különösen 49–59.


61

hivatkozás. A vezetők feladata: jog eszközlése. Ez azonban már koránt sem hangzik olyan pozitívan, hiszen kiemeli a vezetők jogalkalmazási gyakorlatát. A beszéd érzelmekre utalást is hangsúlyosan tartalmaz, s ez: az érzékeny öröm, a szabadság szeretete. Külön szól a jelenlévő tisztségviselőkhöz. Ezzel egyrészt őket ismeri el, másrészt a hallgatóságnak megmutatja, hogy a megyei/kerületi adminisztráció vezető tisztségviselői is, lám, érdemesnek tartották Kunszentmárton meglátogatását ebből az alkalomból. Nem is annyira áttételesen ez is hatalmuk megerősítésének szimbolikus eszköze lehet, hiszen a ritka vendégek jelenlétét a város vezetői saját érdemükként is értelmezik. Ha áttekintjük a fentieket, azt láthatjuk, hogy egy erősen kifelé forduló, a jelenlévőket összefogó, pozitív érzelmekről és mindenki által elfogadott társadalmi cselekvések szintjén összekapcsoló beszédről van szó. Benne a 19. század első éveiben még ható felvilágosult abszolutizmusnak bizonyos szóhasználata érződik – boldogítás, mások szolgálata. Addig, amíg a vicenótárius inkább a jelenlévő sokasághoz szólt, az ordinárius inkább a jelenlévő vendégekhez intézte szavait.

Összegzésként – a település társadalmának új státusza Az első kunszentmártoni vásár egész eseménysora, tér- és időszerkezete, az elhangzott ünnepi beszédek, a rendezés tárgyi kellékei igazolják, hogy az ünnepség, a rítus a társadalmi kontrollnak egyik formája volt. Jelzi, hogy a vásár térszerkezete, a cselekmények és beszédek sora, az ünneplés, azaz a rítusok egy korlátozott és korlátozó hatalmi viszonyok megszerkesztésének stratégiáját alkotják.29 Ugyanakkor a társadalmi kommunikáció szabályozott formáját is egy átmeneti rítusban.30 A ritualizált cselekvések élhetnek százados szimbolikus ősi formákkal, de bevezethetnek innovációkat, újításokat is.31 Ezt az összetettséget, rétegzettséget látjuk a kunszentmártoni első vásár rítusánál is. A rendezők merítenek a szimbolikus hagyományokból, új elemeket szerkesztve hozzájuk, s belőlük alakítják ki az egyszeri, mégis tradicionális első vásári ünnepséget. Ha a rituálist gyakorlatnak tartjuk, a megformáltság, a rögzítettség, az ismétlés nem feltétlenül tartoznak a lényegi jellemzői közé.32 Az első vásár esetében sem ismétlődött semmi. Azaz az első vásár megtartásának ritualizált formáját a rendkívüli körülmények egyik kezelési módjaként foghatjuk fel,33 amely szimbolikus eszközeivel megerősítette a korabeli kunszentmártoni társadalom hatalmi és érdekviszonyait, erősítette a város vezetőinek tekintélyét, de növelte a mezővárossá lett település minden lakójának öntudatát is.

Bell 1992. 8. Bell 1992. 89., Assmann 1999. 49–59. 31 Bell 1992. 91. 32 Bell 1992. 92. 33 Bell 1992. 92. 29 30

Barna Gábor

62 Irodalom

Assmann, Jan 1999 A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest Barna Gábor 1976 Az első kunszentmártoni vásár. Múzeumi Kurir III/1. 10–12. 2000 Vendégkönyvek kegyhelyeken, kórházakban és szállodákban – a ritualizált viselkedésmódok új, írásos formái és forrásai. In: Kuti Klára–Rásky Béla (szerk.) Azonosságok és különbségek. Mai néprajzi kutatások Ausztriában és Magyarországon. Konvergezen und Divergenzen. Gegenwärtige volkskundliche Forschungsansätze in Österreich und Ungarn. Budapest, 29–44. Bell, Christine 1992 Ritual theory, Ritual Practice. Oxford University Press, New York Botka János 2000 Kunok–Jászok katonáskodása és ünnepi bandériumai. Antológia Kiadó, Lakitelek Flórián Mária 2004 „Kékbeli” közrendűek. In: Andrásfalvy Bertalan–Domokos Mária– Nagy Ilona (szerk.) Az Idő rostájában. Tanulmányok Vargyas Lajos 90. születésnapjára. L’Harmattan, Budapest, 69–81. Nyíri Tamás 1975 Homo festivus. In: Szennay András (szerk.) Régi és új a liturgia világából. Szent István Társulat, Budapest 138–152. Tárkány Szűcs Ernő 1976 A vásár és jogi népszokásai. In: Szőllősi Gyula (szerk.) Vásártörténet–hídivásár. Hortobágyi Intéző Bizottság, Debrecen, 333–376. 1981 Vásárnyitás. In: Tárkány Szűcs Ernő: Magyar jogi népszokások. Gondolat, Budapest, 668–670. Van Gennep, Arnold 2007 Átmeneti rítusok. L’Harmattan Kiadó, Budapest

Gulyás Katalin

Kunszentmárton közigazgatása a 19. század közepéig Kunszentmárton közigazgatásának története a mezővárosi rang megszerzésétől 1990-ig terjedő időszakban három igazgatási modell működésével rajzolható meg. Ezek mind az államhatalomhoz való viszonyukban, mind belső szerveződési módjukat tekintve, mind a helyi közösséghez fűződő kapcsolataikban sajátos vonásokat mutatnak, s a maguk módján a „helyes kormányzás”-nak más-más eszményképét testesítik meg. Időben első a jászkun kiváltságon és a helyi közösségek önszerveződésén alapozódó önkormányzati autonómia, mely letisztult formában az 1780–90-es évektől 1848-ig működött. 1853-tól (a rendi kiváltságok tényleges elvesztése) az 1870-es évekig (1870–71: törvényhatósági és községi törvény, 1876: a Jászkun Kerület megszűnése és JászNagykun-Szolnok vármegye megalakulása) hosszú, számos buktatóval, ellenállással, vis�szarendeződésekkel tarkított átmeneti korszak következett, melynek a magyar közigazgatás országos szintű, törvényi rendezése, azaz a polgári jellegű közigazgatás megteremtése vetett véget. A jogállam megteremtése a közigazgatás és a bíráskodás elválasztását, az igazgatási rendszer egységesítését jelentette elsősorban. A községi „belügyek”, illetve az állami „közügyek” találkozási terepe a helyi közigazgatás kellett volna, hogy legyen, de ezt a felsőbb hatóságoknak való teljes alárendeltség illuzórikussá tette. 1950-től a tanácsrendszer bevezetése véget vetett a helyi önkormányzatnak, a maradék autonómiának is. A diktatúra maga alá gyűrte a közigazgatást, azt – különösen kezdeti éveiben erőteljesen – az állampolgárok „betörésére”, megregulázására, ellenőrzésére használta fel. E rendszer a következő évtizedek folyamán jelentősen finomodott: számottevően nőtt a tanácsok önállósága, mozgástere és szakszerűsége főként a településfejlesztés, a helyi Fejérgyarmati Tóth Károly, a gazdasági élet szervezése terén, azonban e közigazgatási mováros második polgármestere

Gulyás Katalin

64

dell szervezési-működési alapelvei az 1990-es rendszerváltásig lényegében változatlanok maradtak. Csupán történelmi véletlen, hogy mindhárom modellhez Kunszentmárton városi mivoltának egy-egy fontos fordulópontja kapcsolódik. 1807-ben vásártartási kiváltságot, s egyben mezőváros elnevezést kapott, majd az 1871:18. tc. alapján megerősíttetik rendezett tanácsú városi rangja az új közigazgatási rendszerben. A városi ranggal járó súlyos tehertételeket megelégelvén 1895-ben nagyközséggé alakult. Ez elsősorban olcsóbb igazgatási szervezetet jelentett, ettől függetlenül a Tiszazug településeinek továbbra is legfontosabb gazdasági és kulturális központja maradt. 1986. január 1-jével, az országos településhálózat fejlesztési koncepció jegyében az Elnöki Tanács ismét várossá nyilvánította. E tanulmányban a 200. évforduló alkalmából a várossá válás idején működő első igazgatási modell: az autonóm önkormányzat felépítését, működését és helyi sajátosságait kíséreljük meg áttekinteni. *** A 18. században a polgári kor előtti időszak magyar közigazgatását a helyi autonómiák nagyfokú érvényesülése jellemezte. Az állam központi igazgatási szerveinek (helytartótanács, magyar kamara) csupán a felügyelete érvényesült az autonóm törvényhatóságok (vármegyék, szabad kerületek, szabad királyi városok stb.) fölött, azonban az alapvető – mai értelemben vett – közigazgatási feladatokat utóbbiak végezték. Az egyes helyi közösségeket, a „községeket” (mezővárosok, falvak) a feudális jog nem tekintette igazgatási egységnek. Földesuruk tulajdonában voltak, aki elsősorban igazságszolgáltatási jogait (úriszék) érvényesítette. Az igazgatási feladatokat szinte teljesen a községre bízta, ezeket csupán felügyelte, s főként akkor szólt bele, ha birtokosi érdekeit veszélyeztették. Így a községek belső szabályrendszere a közösség érdekét megjelenítő szokásjog és a földesúri akarat küzdelméből született meg.1 A Jászkun Kerület nem illeszkedett be a vármegyei rendszerbe, igazgatása azokétól számos ponton különbözött. Szabad kerületként kiváltságai egyike volt a területén fekvő települések önkormányzati autonómiája. A vármegyékkel ellentétben itt az önkormányzat alapja a község volt, s az autonóm községek egyetemét s felsőbb hatóságát a Jászkun Kerület közgyűlése (Generalis Congregatio) testesítette meg. Ebben minden község küldöttséggel képviseltette magát, melyben főbírája és nótáriusa, s egyéb, a tanács által megbízott személyek kaptak helyet. Az 1745. évben elnyert kiváltságlevél mind a jogszolgáltatás, mind a közigazgatás, mind az adóztatás terén önkormányzatot biztosított a jász és kun településeknek – függetlenül azok jogállásától. Akár mezőváros, akár falu volt az illető helység, egyenrangúan képviseltette magát a kerületi közgyűlésen, s önkormányzatuk belső felépítése is csaknem azonos volt. A mezővárosok igazgatásában értelemszerűen a nagyobb számú népesség, a nagyobb határterület, a gazdálkodás sokrétűsége miatt differenciálódtak erősebben a feladatkörök. 1799-ben ún. nádori statútumok foglalták központilag egységesített rendszerbe az addig főleg szokásjogként érvényesülő, sok esetben helységenként vagy kerületenként is eltérő legfontosabb belső szabályokat. A helyi közigazgatásról 1844-ben a készített leírás is ezt a viszonylag egységes állapotot tükrözi.2 A helyi igazgatás jól szervezett, gondosan Csizmadia 1976. 37–39., 44., 53–61. Bagi 1996.

1 2

Kunszentmárton közigazgatása a 19. század közepéig

65

adminisztrált volt. Benne a kiváltságok visszaszerzésének anyagi terheit vállaló redemptus gazdatársadalom érdekei testesítették meg a közösség érdekét. A jászkun kiváltság biztosította a helységek tanácsainak, illetve a tisztségviselőknek a szabad választását. A szakértelmet kívánó feladatokra kinevezett tisztségviselőket alkalmaztak (jegyző, orvos, bába stb.). Mellettük fizetett alkalmazottak segítették az igazgatást (kocsisok, gazdasszonyok, strázsák, pásztorok stb.). Főbíró- és tanácstagválasztást évente tartottak, október utolsó napjainak egyikén, így november 1-jével (mely a katonai év kezdete volt) léphettek hivatalba. A választás joga csak a földváltókat, illetve később leszármazottaikat illette meg, de ha a redemptus gazda személyesen nem tudott megjelenni a választáson, maga helyett felnőtt fiát vagy más, tekintélyes megbízottját is elküldhette. A főbíróságra a tanács maga közül 3 személyt jelölt (legtöbbször a leköszönő főbírót is), s a neveket előbb a kerületi közgyűlés hagyta jóvá. A tanács tagságát nem újították meg évente, csak a lemondott vagy elhalálozott szenátor helyére választottak újat, s a tanácsosok általában életük végéig betöltötték tisztségüket. A leköszönő bíró és a helység adószedője minden évben köteles volt a pénzügyekről számadást tenni, melyet a kerületek képviselői is ellenőriztek. Mind a bíró, mind a tanács tagjai általában a legvagyonosabbak közül kerültek ki, mivel munkájukért csak csekély tiszteletdíjat kaptak, másrészt a vagyon fedezetként is szolgált arra az esetre, ha a köz javait az illető – akár szándékosan, akár hanyagságból – megkárosította volna. A tanács tagjának lenni a közösség megbecsülésének számított, hiszen meglett korú, jól gazdálkodó, lehetőleg írástudó, összességében a lakosság szemében erkölcsi példaképként álló személyeket választottak. Mindemellett a tisztség komoly tehertételt is jelentett, hiszen saját gazdasága mellett kellett a város ügyeit is intézni, nem egyszer tetemes időt igénylő kiküldetéseket teljesíteni (különféle vásárlások, instanciázások a felsőbb hatóságoknál, pusztai ügyek helyszíni intézése stb.). Cserébe a tanács tagjait megillette a terhes közmunkák teljesítése és az adózás alóli mentesség. A 19. század elejétől ún. külső vagy kisebb tanácsot is választottak, melynek tagjait – hasonlóan a tanácshoz – feleskették. Feladataik közt legfontosabb a közösség érdekvédelme volt: a helység gazdálkodására, a közjövedelmek megfelelő felhasználására kellett ügyelniük. Mivel a köz ügyeiben tájékozottak voltak, s a kisebb tanács tagjaiként egyeseknek kitűnhetett megfontolt gondolkodása, szervezőkészsége, gyakran az új szenátorok is közülük kerültek ki. 12 főben állandósult a létszáma, s ennek tagsága is hamarosan örökössé vált. A szenátoroktól eltérően adómentességet nem kaptak. A választások zavartalan lebonyolítása céljából 1781 után a Kerületek rendelkezésére ún. voksoló testületet alakítottak valamennyi jász és kun helységben. Mivel többször előfordult, hogy tisztújításkor csak kevés választó jelent meg, kijelöltek minden tizedből bizonyos számú személyt, akik büntetés terhe mellett kötelesek voltak megjelenni a választáson és szavazatukat leadni.3 A főbíró irányítási hatásköre a helység minden egyes lakosára, a település mint közösség életének legapróbb mozzanataira is kiterjedt. Igazgatási feladatai mellett kisebb bűnügyekben ítélkezhetett, felügyelt a város javaira, utalványozási joga volt, s ő ellenőrizte a többi tisztségviselőt. Munkájában a tanács tagjai segítették, akik az igazgatás egyes területeit, feladatköreit felosztották maguk között (adószedő, városgazda, malomgazda, templombíró, közgyám, bor- és székbírák, szükség szerint erdő- és hídfelügyelő, vásár- és piacfelügyelő stb.). Bánkiné 2001. 21–22.

3

Gulyás Katalin

66

A helység tanácsának szerteágazó feladatköreit Bánkiné Molnár Erzsébet foglalta össze mindenre kiterjedően: „– A tanács mint testület részt vett a kerületi elöljáróságok jelölésében, közgyűlési megbízottain keresztül a választásukban. – Helyi szabályrendeleteket alkotott, lakosi jogot adományozott. – Végezte az adóigazgatással, katonaállítással és -tartással kapcsolatos feladatokat, felügyeletet gyakorolt a céhek felett. – Hiteles helyként tevékenykedett, bizonyságleveleket adott, tanúkihallgatást végzett. – Előtte zajlottak az adásvételek, kezelte a végrendeleteket. – Ellátta a közgyámi feladatokat, s mint ilyen, felügyelt az árvák vagyonára, a kijelölt gyámokat elszámoltatta. – Felügyelt a birtokviszonyok alakulására, a földfelmérésekre, a mezőgazdasági feladatok rendszeres, időszakokhoz kötött ellátására. – Házhelyet adományozott, elvégeztette az összeírásokat. – Kezelte a kisebb királyi haszonvételeket, ellenőrizte a piacok, vásárok, az ár- és bérlimitációk megtartását. – A tanács előtt fogadták a közösség csikósait, gulyásait, juhászait. – Szabályozta munkavállalást és a kereskedelmet. – A katolikus helységekben gyakorolta a kegyúri jogot, a református településeken – tagjain keresztül – részt vett a presbitériumok munkájában, s mindkét esetben a település kulturális, erkölcsi irányításában.”4 A közigazgatásban fontos szerepe volt még a jegyzőnek (nótárius), aki az írásbeli adminisztrációs feladatokat látta el. Követelmény volt vele szemben a jogi jártasság és végzettség is. Az írásos feladatok sokasodása szükségessé tette aljegyző alkalmazását, nagyobb településeken (mint Kunszentmárton is) pedig az 1830-as évektől három jegyző működött. A fizetés mellé szolgálati lakás is járt nekik. A városgazda kezelte a közpénztárat és a bérbeadásokkal (árenda) kapcsolatos ügyeket. A kisbíráknak, hadnagyoknak, tizedeseknek, vachtereknek elsősorban a közrend fenntartásában volt szerepük. *** Kunszentmárton bírójának és tanácsának folyamatos működésére utaló feljegyzések az 1760-as évek előtti időSzilárdfy Jakab (1850–1924) szakból nem maradtak fenn. Ez azonban nem jelenti azt, városi építész hogy már a redempció idején, sőt azt megelőzően – más jász és kun településekhez hasonlóan – a helységnek nem lett volna olajozottan működő, autonóm belső igazgatása. Működésének bizonyítéka, hogy a szomszéd településekkel (Öcsöd, Szentes, illetve Mezőtúr) folytatott határvitákban képviselte Kunszentmárton érdekeit – váltakozó sikerrel.5 Az első tanácsi jegyzőkönyv bejegyzései már kiforrott igazgatási szervezet meglétéről tanúskodnak. 1763-ban hadnagy és két bakter (éjjeli őr) működik a faluban, a nemes ta Bánkiné 1995. 71.; u.ő 2001. 18.; u.ő é.n. 17. Dósa–Szabó 1936. 70–79., 92–93.

4 5


67

nács Túróc megyei kereskedőknek adja el egy tételben a lakosok meddő juhait. 1765-ből megismerhetjük a bíró választásának módját is: „az egész Nemes Tanács Bírói választásra egyben gyűlvén… Mindnyája közzül a N. Districtisoknak Determinatiója szerint hármat válasszanak, akikre következendőképpen az köz nép is voxolni fog; jelen voltak pedig a N. Tanáts közzül: Laky Ferenc ord. Bíró úr, Radics István úr (39), Kovács Gergely (2), Nagy István, Harangozó István (42), Szűcs Mátyás, Borbás József (40), Szirom József (1), Oláh Gergely, Tóth Tamás (1), Kiss Pál, Majzik Mihály, Horpácsi István, Józsa János… Amint föllül specificáltattak, ki menvén egyenként bé jöttek, voxoltak, amint föllül meg teczik, hogy a többiek között Radics István úr, Harangozó István és Borbás József úr votuma föllül vagyon, azért a helység is közönségessen azon három bötsülletes Tanácsbélik közül Harangozó István uramat voxolta, akit is az Úr Isten eltessen mint Fő Bírót; melléje pedig polgárnak Lados Mihályt és Balla Györgyöt.”6 1767-ből és a következő évekből több bejegyzés tanúskodik arról, hogy az egész közösséget érintő legfontosabb kérdések eldöntésekor (pásztorok felfogadása, földek felosztása) a tanács munkájába „közönséges lakosokat”, vagyis tekintélyesebb gazdákat is bevontak.7 Ugyanekkor közmunkák végzéséhez „az lakosok paletára osztattak” – ami szintén a közösség magas fokú szervezettségének jele.8 A tanácsi jegyzőkönyvek örökítették meg az utókor számára, hogy 1776-ban Kunszentmárton tizedekre volt felosztva, melyek élén tizedkapitányok állottak. (Később tizedeseknek, tizedbíráknak, tized gazdáknak is nevezték őket, számuk 4 volt.) Ugyanekkor történik említés kisbírákról is: velük szemben követelmény az írástudás. Hadnagyok választásáról 1806-ból tudósítanak a jegyzőkönyvek. „Polgárok” választásáról 1765-ből származik első adatunk. 1810-ig 2, utána 3 személyt választottak erre a tisztségre, minden évben másokat. Feladataik közé tartozott a város pénztárának őrzése, fizetségük 1 pár csizma volt. „Rósa Maris özvegy asszony” személyében a helységnek gazdasszonya is volt, aki az alkalmazottak (pl. pásztorok) számára sütött-főzött, Füleki Andrást pedig erdőcsősznek fogadták fel.9 A tanács a méltatlanul viselkedő, érdemtelen alkalmazottját szigorúan büntette: „Szepesi Mártony polgár… kötelességének meg nem felelt, az közönséges házat az korcsmáért gyakran ember nélkül hadta,… Maga hivatallyátul ment lészen, az közönséges háznál páltzáját tegye le, és innét mennyen el…”10 A tanács általában hetente egyszer, a vasárnap délelőtti mise előtt ült össze, olykor ritkábban, de ha szükséges volt, ennél is gyakrabban. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint az 1766. évben pl. a havonkénti ülésezések száma a következő volt:11

6 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár (a továbbiakban SZML) Kunszentmárton tjkv. 1765. okt. 27. 7 SZML Kunszentmárton tjkv. 1767. jan. 3. 8 SZML Kunszentmárton tjkv. 1767. júni. 21. 9 SZML Kunszentmárton tjkv. 1767. ápr. 15. és júni. 27. 10 SZML Kunszentmárton tjkv. 1765. okt. 20. 11 SZML Kunszentmárton tjkv. 1766.

Gulyás Katalin

68 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December

4 6 5 8 3 7 5 4 5 4 5 2

1768 májusától a tanácsüléseket szombati napra helyezték át.12 A tanács működését e korszakban hagyományosan négy nagy területre osztja a közigazgatás-történeti irodalom: 1. politikai igazgatás; 2. gazdasági irányítás; 3. rendészeti igazgatás; 4. jogszolgáltatás.

„POLITIKAI” IGAZGATÁS Tartalmában legközelebb áll a mai értelemben vett közigazgatáshoz, de annál szélesebb feladatköröket foglal magában. A tanács mint testület helyi szabályrendeleteket alkotott, melyek közül a legfontosabb – mint a politikai jogok fundamentuma – az ingatlanszerzés feltételeinek szabályozása volt. Minden ház- és földvásárláskor elővétel illette meg a redemptusokat. Külön szabályok vonatkoztak a beköltözők, s a helyi nem redemptus lakosok ingatlanvásárlására, s az ezzel kapcsolatos teherviselési kötelezettségeire. A tanács, értelemszerűen a helyi gazdaközösség érdekeinek megfelelően, igen szűkre szabta ezeket a lehetőségeket, így valamennyi jász és kun település társadalma kifelé csaknem áthatolhatatlanul zárttá vált. Szabályrendeleteket fogadtak el a település belső életének egyes fontos mozzanataira is: pl. Temetkezésrül való rendtartás: 1776, Kóldusok kóldulása eránt regulátió: 1816, Göböly tartás eránt határozat, mennyit lehet tartani egy embernek: 1827.13 A településre beköltözők (több év ott lakás után) lakosi jogért folyamodhattak. Ha korábbi viselkedésükre nem volt panasz vagy mesterségük a helység számára hasznosnak vélhető volt, a lakossági taxa befizetése után megkaphatták. Ez házhely vásárlására jogosította fel az új lakost, földszerzésre nem: a redemptusok zárt közösségébe csak elvétve kerülhettek be. Lakosi jog hiányában a helyi társadalom peremén foglalhattak helyet a beköltözők (Házasság jövevényeknek Bíróság híre nélkül nem engedődik: 1811.)14 Az elutasítás sokszor vallási köntösben jelentkezett: Oh hitűeknek az helységben lakás nem engedtetik: 1773, Lutheranus mészáros vallásáért a helységből ki tiltatik: 1779, SZML Kunszentmárton tjkv. 1768. máj. 3. SZML Kunszentmárton tjkv. 1776. 299.; 1816. 367.; 1827. 503. 14 SZML Kunszentmárton tjkv. 1811. 392. 12 13


69

Zsidóknak lakásra való bé jövetelek nem engedtetik: 1784.15 Nagyobb arányú lakossá fogadásra az 1817–19 közti évekből vannak jegyzőkönyvi adataink: pintér, csizmadia, kőmíves, suszter, szűcs legény és muzsikusok nyertek concivilitást, amely mögött a tanács határozott „iparosítási” szándékát vélhetjük.16 Az adóigazgatás a perceptor (adószedő) feladatköréhez tartozott, aki a különböző (hadi és házi) adók beszedését végezte, az adózás és a tartozások nyilvántartását intézte. A korszakban a katonaság ellátása természetben beszedett adók formájában történt, ezek s a közmunkák nyilvántartásáért is az adóügyekkel foglalkozó tanácsos felelt. A jegyző segítségével minden esztendőben összeírták a lakosok adóköteles javait, melyek alapján az adókivetés történt. A kunszentmártoni Conscriptio Facultatum (javak összeírása) 1742–1848 között vezetett, csaknem hiánytalanul megmaradt sorozata fontos gazdaság- és társadalomtörténeti forrás. Sajátos formája volt a kereskedelemnek, hogy a helység tanácsa egyben alkudott meg minden évben a juhok lenyírt gyapjára a nyersanyagot felvásárló kereskedőkkel – a legtöbb esetben a tatai csapómesterekkel. Rajtuk kívül másnak vagy egyénileg tilos volt a gyapjút értékesíteni. A nagybani gyapjúeladásnak a hatékonyabb érdekképviselet mellett az adószedés miatt is jelentősége volt: a helység házánál lemért gyapjút a kereskedő kifizette, az eladó pedig a megkapott készpénzből rögtön leróhatta adójának az arra a negyedévre eső részletét. A nyájakban hasznot nem hajtó kosokat és meddő juhokat hasonlóképpen értékesítették.17 A politikai igazgatás körébe tartozott a céh(ek) felett gyakorolt felügyelet is. A céhek belső életébe a tanács nem szólt bele, a céhen kívüli iparűzést viszont szigorúan tilalmazta. Vissza-visszatérő konfliktus volt, hogy a mesteremberek lázadoztak a közös terhek – elsősorban a szakmájuktól sokszor távol álló, az iparos munkát hátráltató közmunkák végzése ellen. Őket keményen rászorították a közszolgálatok elvégzésére, csupán annyi engedményt kaptak, hogy egyesek pénzen is megválthatták vagy hogy a „Mester emberek a város munkáját a belső határba végezzék.”18 A helység igazgatási úton szabályozta az árakat, nemcsak a kereskedelemben (Limitatiója a Halnak fontonként való mérésének, Limitatiója a marha húsnak: 1818), hanem az iparosok termékei esetében is (Mester embereknek mesterségekről szolló limitatiónak házánál való tartása parantsoltatik: 1781).19 A tanács előtt zajlottak le az adásvételek is. Az ingatlanok átruházását külön jegyzőkönyvekben rögzítették több mint 100 éven át.20 Ezáltal ellenőrizhette a birtokforgalmat, s eredSzűrszabók limitációja, 1780 (SZML Kerületi ményesen lehetett megakadályozni idegenek jegyzőkönyvek)

SZML Kunszentmárton tjkv. 1773. 137.; 1779. 59.; 1784. 232. SZML Kunszentmárton tjkv. 1817. 84., 124. és 129.; 1818. 217., 238., 239. és 301; 1819. 441. 17 SZML Kunszentmárton tjkv. Gyapjú: 1785. 316.; 1797. 192.; 1817. 56.; 1821. 707. Kosok és meddő juhok: 1760. 3–4.; 1802. 153. és N. Fasc. 52.2.; 1825. 142. 18 SZML Kunszentmárton tjkv. 1829. 288. 19 SZML Kunszentmárton tjkv. 1818. 183. és 407.; 1781. 153. 20 SZML Kunszentmárton iratai, Örökös adásvételi jegyzőkönyvek (1751–1859) 15 16

70

Gulyás Katalin

ingatlanszerzését a helység határában. Erre alig akadt példa, de egy jellemző eset megmutatja, hogy még a helység – különben kétségtelenül nagy tekintélyt élvező – plébánosának is igazodnia kellett a helyi viszonyokhoz: 1790-ben ugyanis egy szentesi lakosnak adta el a szőlejét, ami ellen a tanács utólag tiltakozott, s a vásárlót kiutasította a szőlőből.21 A birtokviszonyok szabályozásával kapcsolatos intézkedések összefüggnek az ingatlanszerzés szabályozásával. A leggyakrabban visszatérő, évtizedeken át többször megismételt határozatok – Külsőknek földet bírni helyben meg nem engedtetik, Mesterszállásán senki földet örökössen el nem adhat – jelzik a redempció földbirtokrendszerét belülről feszítő erőket, melyeket a helység vezetése sikerrel féken tudott tartani a birtokviszonyok konzerválásával, zártságának fenntartásával.22 Ezt szolgálta a földek bizonyos időközönként újraosztása is. Erre a munkára mérnököt (mathematicus vagy geometra) fogadtak fel; a tanács közölte vele a felosztás mikéntjét, ellenőrizte, majd a szükséges korrekciókat elvégeztette.23 A mezőgazdasági munkák szabályozása a helység tanácsának egyik legfontosabb feladatköre volt. Ide tartoztak a helység saját gazdálkodása keretében végeztetett közmunkák, illetve a lakosság tulajdonában lévő földeken a kártételek megelőzése miatt a termelés és a legeltetés összehangolása. Tanyák közinek tilalmazása: 1772, Mesterszállási zugok kaszállásra lakosoknak kiadatnak: 1800, Kukoriczával a pihenő ugart bé-vettettni meg engedtetik: 1816, Köttyönyi szöllő a birtokosok által bé-ültettetni rendeltetik: 1818.24 A közmunkák kijelölése, megszervezése szintén a helység tanácsának feladata volt. Legtöbbször a Kunszentmártont és pusztáit gyakran elborító áradások elleni gátépítésről szólnak a feljegyzések, de ily módon készültek az útjavítások, a legtöbb középület, sőt a Debrecen és Szolnok, illetve a Szolnok és Pest közötti sófuvarozásban is részt kellett vállalniuk a kunszentmártoniaknak.25 Szigorúan ügyeltek arra, hogy minden munkaképes lakos dolgozzon: a redemptus a saját gazdaságát művelje, a föld nélküli pedig a gazdákhoz elszegődjön. Utóbbiak esetében a tanács határozta meg a bért, igaz azt is büntette, ha a munkavállalót a munkaadó megrövidítette. A munkaerőhiányt csökkentő intézkedések tovább erősítették a társadalom zártságát. (Helybéli lakosoknak idegen helyre munkára való menetelek tilalmaztatik: 1772, Kapásnak meg engedtetnek az idegenek: 1807, Tégla verésre a tzigányok szoríttatnak: 1807)26 A betegek, nyomorékok elsősorban embertársaik jóindulatában bízhattak, de koldulniuk a tanács engedélye nélkül nem lehetett (Purticusbéli koldúsok közzé öreg Baranyi Mihály bé vétetik: 1813).27 A tanács kezelte a rászorulók megsegítésére Borbás József szenátor által tett alapítványt, melynek felhasználásáról évente adtak számot (Borbás fundátióból jutalom adatik Harangozó Erzsébetnek Kis Gergely árváinak neveléséért: 1811; Borbás fundatiójából Nagy Mátyás házi szegénynek egy pár csizma resolváltatik: 1814.)28 A közösség intézményesen gondoskodott azokról a tagjairól, akik természeti csapás vagy más szerencsétlenség miatt nagyobb számban jutottak nehéz helyzetbe. Ennek legszebb példája, hogy az 1823. évi tűzvész után gyorssegélyt osztottak a károsultaknak, majd SZML Kunszentmárton tjkv. 1790. 127. és 128. SZML Kunszentmárton tjkv. 1821. 654., 656. és 763.; 1821. 800. 23 SZML Kunszentmárton tjkv. Pl. 1772. 66., 67., 119.; 1815. 232–233.; 1816. 434. 24 SZML Kunszentmárton tjkv. 1772. 87.; 1800. 32.; 1816. 322.; 1818. 242. 25 SZML Kunszentmárton tjkv. 1800. 8. és 12.; 1827. 534.; 1794. 507. 26 SZML Kunszentmárton tjkv. 1772. 76.; 1807. 309.; 1807. 363. 27 SZML Kunszentmárton tjkv. 1813. 548. 28 SZML Kunszentmárton tjkv. 1811. 399.; 1814. 156. 21 22


71

országos felhívást tettek közzé, hogy életük újrakezdését megkönnyítsék. 1814-ben a rossz termés miatt szűkölködők ellátását oldották meg. (Szűkölködők számára Egres Kátán vásárlott gabonának nagyobb része haza szállíttatik, annak ki-osztásáról egyszersmind rendelés: 1814)29 A tanácsi testület fogadta fel a közösség pásztorait és egyéb konvenciós alkalmazottait. A csikósokon, gulyásokon, juhászokon kívül konvenciósnak számítottak a helység szolgálatában álló alacsonyabb beosztású alkalmazottak: tizedesek, kocsisok, béres, gazdas�szony, a toronyóra gondviselője, a téglás mester, a kéményseprő, a híd őrálló, a különféle csőszök stb. Bérük némi készpénzből és természetbeni fizetségből (lábbeli, gabona, élelmezés stb.) állt.30 A település képének formálódásához is hozzájárultak a tanács intézkedései. Elsősorban a házhelyek kijelölése és a középítkezések (városháza, iskolák, bolt stb.) révén, de rendelkeztek az utcák tisztán tartásáról is vagy utcai kutak létesítéséről a köz használatára. 1819-ben tervezték az utcák mérnöki szabályozását is, de erre majd csak a nagy tűzvész után kínálkozott lehetőség. Az eredetileg kertes települési forma átalakulását segítették az istállók építését sürgető rendelkezések: Istállót építsenek a lakosok, ha másképp nem, kamrájokból (1824), Istállót minden házas ember (= házzal bíró) építsen (1826).31

A városháza istállójának tervrajza, 1815 (SZML Kunszentmárton építési iratai)

A kulturális élet testületi irányítása javarészt az iskolák fenntartásával, működtetésével kapcsolatos intézkedéseket foglalta magába. Az iskolákat a végrendelettel hagyományozott „oskola malma” jövedelméből tartották fenn, s voltak évek, mikor a sóárulás nyereségének egy részét is erre fordították.32 Új iskolaépületeket 1786-ban építettek a régi helyett, 1807-ben emelték a leányok iskoláját.33 Az 1820-as évek elején közköltségen tanítási esz SZML Kunszentmárton tjkv. 1814. 53., 59., 60. Bellon 1996/a. 142–164.; SZML Kunszentmárton tjkv. 1765. 13.; 1800. 64.; 1806. 166. és 210.; 1829. 341. 31 SZML Kunszentmárton tjkv. 1781. 125.; 1821. 794.; 1819. 492.; 1824. 774.; 1826. 265. 32 SZML Kunszentmárton tjkv. 1808. 489.; 1817. 62. és 439. 33 SZML Kunszentmárton tjkv. 1786. 297.; 1807. 400. 29 30

Gulyás Katalin

72

közöket szereztek be: „Könyv, oskolai, Szegedről szereztetik – Deputatio; Tzollstock szereztetik az oskolába a gyermekeknek és Tzirkalom; Studium szereztetik a 3-dik Classisba Szegedrül, Szeglet mérték szereztetik az oskolában; Láncz mérő szereztetik az oskolába és Lénia; Penetzilusok szereztetnek az iskolába és petsét nyomó; Képei a hét magyar vezéreknek meg szereztetni rendeltetnek.”34 Az iskolák vízzel való ellátását 1818-ban így oldották meg: „Oskola számára egy két kerekű víz hordó taliga készíttetni, s ebbe egy szamár vétetni rendeltetik.”35 1822-ben az „Oskolai gyermekek majálissára” fizetett a város. Az arra érdemes gyermekeket alapítványból támogatták.36 A kultúrára más formában is áldoztak: Katechismus könyvnek ki nyomtatása az népnek hasznára Templom Cassájából resolváltatik: 1789; Magyar Jádszó Színnek Pesten fel-építésére össze szedett 120 for. Segedelem Dlis Kapitány úrnak küldessen el: 1815.37 A helység tanácsa hatalmának mértékét jelzi, hogy egyes határozatai a lakosság erkölcsi életének javítását célozták – bár ez a 19. század évtizedeiben egyre kevésbé jellemző. 1776-ban még büntetést helyeznek kilátásba, ha valaki nem látogatta rendszeresen a templomot, rendelkeznek a megesett személyekről és a fattyú gyermekekről (1771), meghatározzák a pásztorok öltözékét. Tiltják a kártyázást és a „kukli játékot”, azaz a tekézést, a lakodalmak alkalmával a lövöldözést. 1786-ban tanácsi rendelés születik a „Tékozlókrúl, kik maguk javait, örökségeket vesztegetik.”38 1817-ben szabályozták, kiket illet meg halálakor a nagy- és kiket a kisharanggal való harangozás, s ekkor határozták meg azt is, hogy a „Templomban a férfiak részén a 2-dik székben a bírák járjanak”, s a „Tanátsbéliek 4 jeles ünnepen az oltár előtt hatan hordozzák a fáklyát, egyéb ünnepeken a mester emberek visellyék.”39

GAZDASÁGI IRÁNYÍTÁS A jászkun helységek, így Kunszentmárton is, teljes mértékben saját erőforrásból fedezték az önkormányzat fenntartását. Ennek anyagi megalapozására több forrásuk volt. Ilyenek a kiváltságlevélben számukra biztosított kisebb királyi haszonvételekből, az ún. regálékból (italmérés és kocsmáltatás, mészárszéktartás és húsmérés, pálinka- és serfőzés, téglaégetés, malomtartás, vám- és révjog, vásárjog, boltnyitás, halászat), illetve azok bérbeadásából nyert jövedelmek. Ezt a célt szolgálta a közösségi célokra meghagyott földterületeken folytatott gazdálkodás is, s adófizetésével (háziadó) a lakosság is hozzájárult a költségekhez. E jövedelmekből fizették a helység kinevezett tisztségviselőit (jegyző, orvos, tanítók stb.), a konvenciós alkalmazottakat és az alkalmi megbízásokat teljesítő szakembereket (pl. földmérő). Ebből béreltek pusztákat a legelő állatállomány számára, ebből fedezték a középítkezések költségeit, s ebből tartották fenn és javították a közcélokat szolgáló épületeket, építményeket (pl. boltok, templom, híd stb.). Felhasználták az oktatás, az egészségügy, a szegényellátás és a településfejlesztés céljaira is.40 SZML Kunszentmárton tjkv. 1820. 625.; 1821. 668.; 1821. 798. SZML Kunszentmárton tjkv. 1818. 266. 36 SZML Kunszentmárton tjkv. 1822. 87.; 1828. 182. 37 SZML Kunszentmárton tjkv. 1789. 102–103.; 1815. 257. és Fasc. 63.2. 38 SZML Kunszentmárton tjkv. 1776. 251.; 1771. K Fasc. 39.2., 1780. 103.; 1783. 191.; 1785. 284.; 1801. 161.; 1786. 316. 39 SZML Kunszentmárton tjkv. 1817. 78–79.; 1817. 80. 40 Bellon 1973. 27–33.; Szabó 1987. 99.; Bánkiné é.n. 14. 34 35


73

A regálékkal kapcsolatos ügyek, határozatok gazdagon dokumentáltak Kunszentmárton levéltári iratanyagában. Már az 1730-as évekből van nyoma a serház, a boltok, bérbeadásának, a hetipiacból származó helypénzbevételnek. A kocsmákat, a mészárszéket három évre adták bérbe, s mikor az árenda lejárt, a bérlőket rendszeresen elszámoltatták, a kocsmai edényekről pedig leltárt készítettek, mielőtt ismét meghirdették volna.41 Az 1740-es évektől már a mesterszállási pusztán, az országút közelében emelkedő Fekete-halom mellett épített csárda is hozzájárult a helység jövedelmeihez. A kocsmák működésének ellenőrzéséért, számadásaiért a borbíró, a mészárszékéért a székbíró felelt. A helység kocsmáinak jövedelmét biztosította az a rendelkezés, hogy saját termesztésű boraikat a redemptusok csak újévig mérhették el (kurta kocsma tartása irredemptus számára mindenkor tilos volt).42 Borvásárlás legtöbbször Csongrádról történt, de Kecskemétről, Nagyváradról, Egerből is hoznak alkalmanként, és szentendrei kereskedővel vagy az ugi urasággal is szerződnek. A tanács tilalmazta haleszi és kécskei borok behozatalát – ez esetben szerződésen kívüli, egyéni akciókról lehetett szó.43 A helység jövedelmeit növelte a serház is, melyet német származású serfőzők béreltek (Greifel, Veiszpacher), 1797-től tűnik fel Weisz Simon zsidó subárendátor. Pálinkát a kocsmák számára 1813-ban az öcsödi Frankó Kosztától, később Kecskemétről szereztek be.44 Kunszentmárton a körösi révet a Földváry családdal közösen tartotta fenn, s a hasznán is felerészben osztoztak. Ebből 1780 körül csaknem 1000 ft, 1785 körül már több mint 2000 ft bevételt nyertek. Ezzel szemben a révvel kapcsolatos kiadások (új hajó építtetése, töltés javítása, új kötelek beszerzése) jóval csekélyebbek voltak.45 A halászat, illetve bérbeadása nemcsak a belső határbeli Körös-szakaszon Révleltár, 1807. illette meg Kunszentmártont, hanem Mesterszállás pusztán is (utóbbi helyen 1735-től van írásos nyoma). Előfordult, hogy a tilosban halászó szelevényi halászoktól elvették a hálójukat. Mesterszálláson a Holt-Körös fokát a halászok töltéssel gátolták el, hogy a vizet visszatartsák.46 A tanács maga is igyekezett különböző úton-módon gyarapítani, növelni a helység bevételeit. Ennek két legfontosabb formája a hídépítés, majd a vásártartás jogának megszerzése volt. 41 SZML Kunszentmárton tjkv. 1733. 3.; 1733. 63.; K Fasc. 34. 6.; 1779. M Fasc. 44.; 1802. 244. és N Fasc. 53. 32.; 1813. Fasc. 53. 51. 42 SZML Kunszentmárton tjkv. 1809. 129.; K Fasc. 34. 4. 43 SZML Kunszentmárton tjkv. 1813. 645., 1815. 238., 1817. 445., 1804. 430., 1803. 310., 1814. 75.; 1827. 551.; 1813. Fasc. 35. 22. 44 SZML Kunszentmárton tjkv. 1767. N Fasc. 48. 57., 1814. 14.; 1797. 334.; 1813. 657., 1818. 282. 45 SZML Rév számadások könyve 1779–1792.; Kunszentmárton tjkv. 1774. 148.; 1771, 47–48.; 1803. 321. 46 SZML Kunszentmárton tjkv. 1795. 6, 1777. 357.; K Fasc. 34. 5.

74

Gulyás Katalin

1800-ban merült fel a javaslat, hogy a rév helyett, mely csak tavasztól őszig jövedelmezett, állandó átkelőként működő hidat építsenek kőből vagy fából. A Földváryakkal való hosszas egyeztetés után 1804-ben a Jászkun Kerület is helyben hagyta a szándékot, s a szükséges faanyag megvásárlása után Tunkel Ferenc kamarai ácsmesterrel kötöttek szerződést, aki 1806-ban készült el a munkával. A híd évi jövedelmei 4–6 ezer ft-ot tettek ki, s az összeg felét először Istvánháza puszta bérletére, majd az új városháza építésére kívánták fordítani.47 1803-ban a jászkun főkapitány, Steöszel József javaslatára folyamodtak a királyhoz a vásártartási jog megszerzéséért, ami a mezővárosi elnevezéssel is együtt járt. A Jászkun Kerületben nem volt különbség az egyes helységek között, azaz az oppidum=mezőváros csupán nagyobb lakosságszámot, differenciáltabb igazgatási és gazdálkodási szervezetet jelentett, s nem kivételes helyzetet. Miért törekedett mégis Kunszentmárton elnyerni azt? Azért mert nem a „városi rang kivívása” volt a fő cél, hanem egy sokkal gyakorlatiasabb dolog: a vásártartási jog megszerzése. Pontosabban és valójában: annak megvásárlása. A vásártartási jogért ugyanis jókora összeget kellett befizetni a kincstár számára, az érte folyamodónak tehát rendelkeznie kellett megfelelő anyagi alappal a megszerzéséhez, hogy aztán a kiváltság alapján jövedelmeit növelhesse majd belőle. Így érthető, hogy mikor 1807-ben hosszas instanciázások után Kunszentmárton végre megkapta a várva-várt privilégiumot, a tanácsi jegyzőkönyv nem a városi rang nagyszerűségét, előnyeit ecseteli, hanem egy pénzügyi beszámoló szenvtelenségével csupán a megszerzésére fordított pénzeket összegzi.48 A vásár újabb feladatokat rótt a nemes tanácsra: vásárbírákat neveztek ki, akik kijelölték a helyét, megalkották a részletes árusítási rendjét, majd szükség szerint célszerűen módosították, intézkedtek a cédulaház felállításáról, szabályozták a vásári italmérést, megszervezték az első vásár ünnepélyes mozzanatait, s mindezt ellenőrizték, majd a bevételekkel is ők számoltak el.49 A kunszentmártoni heti piacok bevételei a benefíciális cassát növelték. 1811-ben a piacok, azaz a hetivásárok tartását szabályozták, időpontját szombati napról péntekre helyezték át. A piacokon az 1820-as évektől megjelentek a zsidó vándorkereskedők, a helyi boltosok nem kis ellenkezését váltva ki. 1823-ban a piaci helypénz jövedelméből újították meg a templom tornyát.50 A boltok bérbe adását 1733 óta tanúsítják az iratok. 1773-ban új boltépületet emeltek, 1791-ben határozat rögzíti, hogy „Bóltok árendájában a görögöknek elsőség engedtetik.” Az ortodox vallású kereskedőket eltiltják a katolikus ünnepnapokon való kinyitástól.51 A 19. század elején már bizonyosan három bolt van, az egyikben sót (is), a másikban vasárukat tartottak. Az új városháza felépítése után a földszintjén alakítják ki a vasárus boltot, új berendezését a város csináltatja.52 Nem volt ismeretlen a bérelt boltok „al”-bérbe adása sem: 1816-ban „Veisz Mihály helybéli bóltos árendás zsidó” ily módon kereskedett.53 1827-ben nyert a Kerületektől Kunszentmárton engedélyt patika létesítésére, melyet a városháza alatti boltból alakítottak át, s Farnik Vince lett az első gyógyszerésze.54 47 SZML Kunszentmárton tjkv. 1800. 189. és I Fasc. 31. 79.; 1804. 469.; 1805. 96. és I. Fasc. 31. 82.; 1806. 212.; 1806. 219–220.; 1806. 251.; 1808. 486. 48 SZML Kunszentmárton tjkv. 1803. 296.; 1804. 390., 408., 421.; 1807. 312., 405. és 429. 49 SZML Kunszentmárton tjkv. 1808. 476., 522., 542.; 1808. 507.; 1809. 68–72.; 1811. 297.; 1815. 218.; 1824. 585.; 1822. 84. 50 SZML Kunszentmárton tjkv. 1786. 296.; 1811. 397., 1827. 593.; 1827. 671.; 1823. 356. 51 SZML Kunszentmárton tjkv. 1733. 3.; 1773. 182.; 1791. N Fasc. 48.39.; 1779.79. 52 SZML Kunszentmárton tjkv. 1806. 224., 1813. 650.; 1813. 645. 53 SZML Kunszentmárton tjkv. 1816. 351. 54 SZML Kunszentmárton tjkv. 1827. 577., 592., 594.


75

A malmokkal kapcsolatos feljegyzések is a 19. század első éveitől kezdve szaporodtak meg. A város egyik malmának jövedelmét már korábban a templom, egy másik malomét az iskolák fenntartására fordították. Magánszemélyek is építhettek szárazmalmokat (1809), sőt az egyik legtekintélyesebb család tagja, Bozóky György számára „Reptze Malomhely resolváltatik.”55 A város is először vásárol, majd épít egy vízimalmot, melynek vizsgálatára a hídépítésnél már megismert Tunkel ácsmestert kérte fel.56 A 18. században téglaégetés csak egyes jelesebb épületek felépítésekor, alkalmilag történt (pl. templom). 1805-től téglás mestert fogadnak fel, aki a téglaégetőben folyamatosan dolgozott, s ezután már más helységek is vásárolnak téglát Kunszentmártonból. A tanács helybelieknek olcsóbban, a külső vásárlóknak drágábban adta a lakóházak építésénél még alig – főként pincék, kutak bélelésére használt építőanyagot.57 Az 1823. évi nagy tűzvész után nádfedés helyett „Tserép égetés fel állítását sürgetik az égett lakosok,” s a tanács is szorgalmazta ezt a helység bevételeinek növelése érdekében.58 A tanács mindenkor törekedett jó gazda módjára: a pazarlást, a fölösleges kiadásokat kerülve, s a mezővárosi közösség egészének érdekeit szem előtt tartva gazdálkodni városa jövedelmeivel. Erre késztette felelőssége a közösség felé, másrészt pedig az, hogy a Jászkun Kerület időről időre ellenőrizte a helységek gazdálkodását, s ahol jelentősebb adósságok halmozódtak fel, ott javaslatokat tett azok „rendbe szedésére”. A tanács határozott a köz javára tett legkülönbözőbb vásárlásokról is, melyeket legtöbbször a középítkezések vagy közcélú javítások szükségletei határoztak meg. Azonban a legérdekesebb tételek puszta felsorolása révén is bepillantást nyerhetünk a helység gazdálkodásába, sőt a hétköznapi életébe is: mész (Nagyváradról, Egerből), kő a helység háza építéséhez Kécskéről, téglaégetéshez fa, építkezésekhez fa- és vasanyagok, Csetneken a toronyra 12 mázsa réz, nád a mesterszállási csőszház befedésére, szűkölködő lakosoknak gabona, vályú a gulyakútra, zab a város lovainak, révkötél, csengettyű az iskolára, malomkő, tűzifa, Mezőhegyesen csődörcsikók, ló a csikósok alá a szarvasi vásárban, tarackok a templom számára, papíros a városnak, újság előfizetés (1822), a toronyba trombita (tűzjelzésre), a parókiára kályha stb.59 A tanács feladata volt ésszerűen gazdálkodni a helység javaival. Döntött puszták bérbe vételéről, a saját puszták, pusztarészek vagy egyes pusztai haszonvételek (kaszálás, legeltetés) bérbe adásáról idegenek számára. A mészárszékbeli faggyút, a marha- és birkabőröket értékesítették, áruk a bevételeket növelte. Időről-időre felmérték a köztulajdonban lévő épületek állapotát, határoztak a szükséges javításokról, eldöntötték: újat kell-e emelni a romladozó régi helyett. Gondoskodtak a használaton kívüli épületek elbontásáról, építőanyagaik értékesítéséről, illetve a funkciójukat vesztett épületek hasznosításáról, pl. „a régi boltház”-at alakították át a tanító lakásává (1788).60 A helység tanácsa megszervezte és lebonyolította a középítkezéseket az engedélyek, tervek, költségvetések beszerzésétől az SZML Kunszentmárton tjkv. 1809. 23.; 1808. 470. SZML Kunszentmárton tjkv. 1809. 63., 1810. 206., 219. és N Fasc. 51. 113. 57 SZML Kunszentmárton tjkv. 1760. H Fasc. 22.4.; 1780. H Fasc. 22. 21.; 1805. 60.; 1808. 537.; 1809. 100.; 1819. 441., 1823. 395., 1804. 397., 1819. 441. 58 SZML Kunszentmárton tjkv. 1823. 331. 59 SZML Kunszentmárton tjkv. 1805. 104., 1818. 403. (mész); 1807. 382. (kő); 1808. 537. (fa); 1805. 93., 94., 1810. 217. (fa- és vasanyagok); 1823. 372. (réz); 1823. 682. (nád); 1814. 53., 59., 60. (gabona); 1803. 286. (vályú); 1812. 403. (zab); 1803. 321. (révkötél); 1805. 22., 329. (csengettyű); 1822. 19. (malomkő); 1807. 295. és Fasc. 34. 55. (tűzifa); 1818. 279. (csődörcsikók); 1824. 555. (ló); 1821. 717. (tarack); 1822. 212. (papíros); 1822. 213. (újság előfizetés); 1825. 194. (trombita); 1828. 148. (kályha). 60 SZML Kunszentmárton tjkv. 1788. 9.; 1802, 227., 1826. 412.; 1789. N Fasc. 48. 71., 1825. 197. 55 56

76

Gulyás Katalin

építőanyagok beszerzésén, a mester szerződtetésén, a közmunkát végző lakosság irányításán át a kész munka ellenőrzéséig, a tényleges költségek elszámolásáig (1773: boltépület, 1775–1785: templomépítés, 1786: oskola, 1787: granárium, 1800–1806: híd a Körösön, 1805–6: mészárszék, 1808–11: új városháza, 1810: vízimalom, 1812: csőszház Csorbán, 1814: városháza istállója, 1815: híd a mesterszállási Görbe-éren, 1818: nótáriusház, 1823: csárda Mesterszálláson stb.)61

A kunszentmártoni nótáriusház tervrajza, 1818. (SZML Kunszentmárton építési iratai)

Különösen a század első évtizedében sorjáznak a nagy jelentőségű, költséges építkezések, melyek a város pénztárát módfelett megterhelték. 1805-ben kényszerültek először nagyobb összegű kölcsön felvételére, majd 1809-ben ismét Marton László szelevényi közbirtokostól.62 1813-ban Ketskeméti Papp Istvántól 2000 forint felvételéhez már a Kerületek kivételes engedélye vált szükségessé – ugyanakkor „Város oeconomiája jobb folytatása módja ki dolgozására … Deputatio rendeltetik.”63 Súlyosbította a helyzetet, hogy a város szántóföldjei védelmére töltések építésére és fenntartására kényszerült, ráadásul 1814. 61 SZML Kunszentmárton tjkv. 1773. 182. (bolt); 1775. 210., 1780. K Fasc. 38. 7. (templom); 1786. 297. (oskola); 1787. 362. (granárium); 1800. 189., 1806. 219–220. (híd); 1805. 25., 1806. 179. (mészárszék); 1805. 98., 1808. 495. és 536., 1810. 171., 1811. Fasc. 48. 96. (városháza); 1810. 206. és 219. (vízimalom); 1812. 426. (csőszház); 1814. 215. (istálló); 1815. 207. (híd a Görbe-éren); 1818. 151. (nótáriusház); 1823. 373. (csárda). 62 SZML Kunszentmárton tjkv. 1805. 121.; 1809. 108., 109. 63 SZML Kunszentmárton tjkv. 1813. 610. és 651.; 1813. 637.


77

évben rossz termés volt, s a szűkölködő lakosok ellátására nagyobb mennyiségű gabonát kellett vásárolni, illetve az 1823-as tűzvész károsultjainak megsegítése. Az adósságok alakulását a Jászkun Kerületek figyelemmel kísérte („1820: Tartozásait a városét Kapitány úr kívánja meg tudni”).64 Egy idő után már nem kölcsönözhettek a Kerületek pénztárából, s a felsőbb hatóság hivatalból szorgalmazta a pénzügyi helyzet rendezését. Maga a tanács többször tárgyalta a „Város jövedelme gyarapítására szükséges projectumok” és a „Majorkodás eránt tett projectumok” ügyét (1816, 1821, 1823, 1829).65 A Jászkun Kerület általános vizsgálata azonban 1842-ben is azt állapíthatta meg, hogy 3 nagykun település – köztük Kunszentmárton –, 4 jászsági és valamennyi kiskunsági település közjövedelmei nem fedezik a közkiadásokat.66 Adataink megerősítik ezt: Kunszentmárton esetében már a 19. század elejétől érzékelhető, hogy a hagyományos mezővárosi gazdálkodás eléggé ingatag alapnak bizonyult városiasodásához, illetve városiasodási ambícióihoz. A legeltető nagyállattartás mellé a kibontakozó átkelőhely és vásári központ szerepkör már a század első felében sem tudott megfelelő súllyal felsorakozni.

RENDÉSZETI IGAZGATÁS A rendészeti igazgatás körébe tartozott mindenekelőtt a bel- és a külterületi rendészet, a tűzvédelem és az egészségügyi-járványügyi intézkedések. A belterület rendjére vachterok, strázsák, tizedesek vigyáztak. Éjszakai járőrök működésére 1775-ből utal egy feljegyzés, mely szerint „Vachtereknek az éhszakai kiáltásra bizonyos helyek rendeltetnek.”67 A tizedesekkel, strázsákkal együtt az éjjeli kóborlókra, tolvajokra kellett elsősorban figyelniük, s a kocsmák nyitva tartását felügyelniük, ahol könnyen kitörhetett egy verekedés. Ügyeltek arra is, hogy idegenek a tanács tudta nélkül sehol ne húzhassák meg magukat, hiszen egy 1807-ben hozott határozat szerint „Házas palótzok s idegenek ki-tilalmaztatnak a helységből.”68 A vachterok és a hídőr a város által számukra készíttetett „mondér”-ban, egyenruhában teljesítettek szolgálatot.69 A templom tornyából felesketett strázsák vigyázták a szemhatárt, s a harang félreverésével, 1825 után pedig trombitával is jeleztek, ha valahol tűz ütött ki.70 1809-ben a „Landvéhr, vagyis a belső Bátorsági vigyázat bé hozatik” Kunszentmártonban és pusztáin is, melyet részletes utasításokkal láttak el. A mesterszállási pusztán csőszt alkalmaztak a rend fenntartására, 1814-től kettőt is, 1823 után pedig az egyik helyett pusztagazdát választottak.71 A tüzek megelőzése érdekében a pipázókat, tilalmas helyen tüzet gyújtókat pénzfizetésre büntették, a tűzvészek leküzdésére 1805-ben vízipuskát vásároltak, s a tűzoltó eszközök tárolására épület felállítását tervezték – az 1823. évi hatalmas tűzvész pusztítását azonban így sem sikerült megakadályozni.72

SZML Kunszentmárton tjkv. 1820. 568. SZML Kunszentmárton tjkv. 1816. 319., 320. és Fasc. 63.3.; 1821. 683.; 1823. 240., 241.; 1829. 234. 66 Bánkiné é.n. 32. 67 SZML Kunszentmárton tjkv. 1775. 233. 68 SZML Kunszentmárton tjkv. 1807. 289. és 309. 69 SZML Kunszentmárton tjkv. 1822. 10. 70 SZML Kunszentmárton tjkv. 1774. 344.; 1818. 358., 362.; 1825. 194. 71 SZML Kunszentmárton tjkv. 1809. 81–83.; 1814. 173.; 1823. 502. 72 SZML Kunszentmárton tjkv. 1777. 333.; 1800. 55.; 1805. 66.; 1819. 409.; 1823. 332. 64 65

Gulyás Katalin

78 JOGSZOLGÁLTATÁS

A tanács kisebb súlyú bűnügyekben maga is ítéletet hozhatott: kisebb lopások, rágalmazások, tilalomtörések kerültek elé elsősorban. Súlyosabb bűnügyekben csak a vizsgálatot és a tanúk meghallgatását végezte, s a Kerületek bírósága hozott ítéletet. Zömmel polgári jellegű ügyek kerültek a főbíró elé: hagyatéki és vagyonjogi vitákban, kölcsönügyletek, adásvételek lebonyolításában kellett a perlekedő felek között igazságot tennie. *** Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy Kunszentmárton közigazgatása az önkormányzati autonómia időszakában a Jászkun Kerületek kiváltságai alapján működő, de egyben a helyi igényeknek megfelelő, differenciált belső igazgatás volt. Tevékenysége kiterjedt a helyi közélet irányításán, a közösség javaival való átgondolt és takarékos gazdálkodáson át a bíráskodásra, de még a kegyúri jog gyakorlására is. Legfontosabb feladata volt a közösség fennmaradását, gyarapodását, belső biztonságát, nyugalmát és rendjét biztosítani – s ennek a feladatának maradék nélkül megfelelt. A meglévő közösségi hagyományokra támaszkodva a helyi közösség alapját képező redemptus gazdatársadalom érdekei szerint kormányozta a helység belső életét, s annak külső kapcsolatait ennek megfelelően alakította. A helyi igazgatás szerepe nem volt elhanyagolható Kunszentmárton mezővárossá válásában sem. Tudatos településfejlesztő szándékot fedezhetünk fel a helység bevételeinek növelésében, a velük való körültekintő gazdálkodásban, az igényesebb középítkezések

Városháza, épült 1813-ban


79

megvalósításában, s alapvetően szintén ezt szolgálták a közösség nevében és javára lebonyolított pénzügyi tranzakciók. Kunszentmárton közigazgatásának gazdagon dokumentált működése révén a 200 éves várost köszöntő kései utókor bepillantást nyerhet elei mindennapjaiba, s a mezővárosi közösség irányításába is. Irodalom BAGI Gábor 1996 Egy 1844-es leírás a Jászkun Kerület községi igazgatásáról. In: ZÁDORNÉ ZSOLDOS Mária (szerk.): Zounuk 11. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár évkönyve. Szolnok, 343–354. 2005 A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig 1745–1848. A Jász-NagykunSzolnok Megyei Múzeumok Közleményei 60. Szolnok–Jászkisér–Jászladány. BELLON Tibor 1973 Karcag város gazdálkodása (földművelés). A Damjanich János Múzeum Közleményei 34–35. Szolnok. 1991 A nagykunsági mezővárosok önkormányzati tevékenysége. In: BOTKA János (szerk.): Zounuk 6. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár évkönyve. Szolnok, 67–81. 1995 Mesterszállás puszta használata a XVIII–XIX. században. In: BARNA Gábor (szerk.): Mesterszállás. Fejezetek a község történetéből. Mesterszállás, 25–37. 1996/a Beklen. A nagykunsági mezővárosok állattartó gazdálkodása a XVIII–XIX. században. Karcag. 1996/b A mezővárosi szerep gazdasági háttere – Túrkeve gazdálkodásának két évszázada. – In: Örsi Julianna (szerk.): Túrkeve földje és népe I. Túrkeve, 271–327. BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 1995 A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok. 2001 Kiskunhalas mezőváros önkormányzata a redempciótól az 1848. évi márciusi törvényekig. In: Ö. Kovács József–Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18–19. századból. Kiskunhalas, 9–50. é.n. A Jászkun Kerület autonómiája. In: Jászkunok a XVIII–XIX. században. Történeti és néprajzi tanulmányok. Debrecen, 9–22. é.n. Közbirtokosságok a Jászkun Kerületben. In: Jászkunok a XVIII–XIX. században. Történeti és néprajzi tanulmányok. Debrecen, 23–44. é.n. Pénzügyigazgatás a Jászkun Kerület helységeiben (1745–1848). In: Jászkunok a XVIII–XIX. században. Történeti és néprajzi tanulmányok. Debrecen, 45–56. CSIZMADIA Andor 1976 A magyar közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a tanácsrendszer létrejöttéig. Budapest. DÓSA József–SZABÓ Elek 1936 Kunszentmárton története. Kunszentmárton. SZABÓ Lajos 1987 Kisújszállás története a XVI. századtól a XIX. század első negyedéig. Kisújszállás város története II. Kisújszállás. SZABÓ László 1982 A jász etnikai csoport II. A Jászság társadalomnéprajza a XVIII–XIX. században. Szolnok. SZILÁGYI Miklós 1996 A mezővárosi társadalom belső szervezete és külső kapcsolatai. In: Örsi Julianna (szerk.): Túrkeve földje és népe II. Túrkeve, 275–312.

Hegedűs Krisztián

A Kerületi háztól a járásbíróságig Kunszentmártonnak a Jászkun Kerület fennállása során fontos igazgatási szerepet szántak. A 18. század közepétől itt található a Nagykun Kerület börtöne és törvényhatósági háza, melynek köszönhető az a hagyományos elképzelés, mely szerint itt volt a kerület központja, így a nagykun kapitány székhelye. Az kétségtelen, hogy a település sokat profitált abból, hogy otthont adott ennek a fontos intézménynek, de az utóbbi két megállapítást nem árt alaposabban megvizsgálni. Ennek során a kapitányok közigazgatási jogszolgáltatási szerepe is bemutatásra kerül. A Hármas Kerület közigazgatásának ismertetése jócskán meghaladná dolgozatom terjedelmét,1 viszont az előbbi felvetések tüzetesebb vizsgálata során, annak sajátosságaira mindenképp fény fog derülni. Kunszentmárton és a többi nagykun város kapcsolatának bemutatására külön fejezetet szántam, hiszen, a közös eredettudat, kiváltságok és közigazgatás összekötötte őket. A kerület jurisdictionális háza2 és annak börtöne ma is áll több mint 200 éve meghatározó látványaként a kuszentmártoni Körös-partnak. A téma szempontjából egyáltalán nem közömbös épület részletes történetével is szeretném megismertetni az olvasót.

A Jászkun Kerület kialakulása és működése A kunok magyarországi letelepedését IV. Béla engedélyezte a tatárjárás előtti és utáni években. Már az első törvények (1239, 1246, 1279. június 24.) a nádor (comes) bíráskodása alá rendelték őket, aki jogát 1848-ig gyakorolta felettük. A kitűnően katonáskodó kunok és jászok sorra kapták kiváltságaikat a szolgálataikra igényt tartó királyoktól.3 A kunok ve1 Bánkiné Molnár Erzsébet többször hivatkozott monográfiájából, a kerületi közigazgatás működéséről és fejlődéséről részletes leírást kaphatunk. Bánkiné 1995. 2 Törvényhatósági ház 3 A 14. században a királyi sereg jelentős részét kun lovasok adták. Az ezt követő évszázadokban hadi szerepük, jelentősen csökkent. Pálóczi 1989. 62–63., Horváth 2001. 52., 55.

Kerületi háztól a járásbíróságig

81

zetői a szálláskapitányok voltak, fontosabb ügyekben közvetlenül a nádor intézkedett, akit a második kun törvényben comes Cumanorumnak, iudex Cumanorumnak neveztek. Bár II. Endre király Róbert esztergomi püspök közreműködésével már 1227-ben püspökséget hozott létre Milkó központtal – a még a mai Moldova, az akkori Magna Cumania területén élők megtérítésére –, a hagyományaikhoz makacsul ragaszkodó kunok megkeresztelkedése még a 15. század végére sem fejeződött be teljesen. A királyi udvar politikájával 1323-óta gyakorta szembeforduló kunok között, a reformáció tanai a 16–17. században gyorsan terjedtek, ezért szokták azt nemzeti vallásukként is említeni. 4 A letelepedett életmód, új igazgatási forma kialakulásához vezetett. A 15. században a hagyományos szállásterületek székszervezetekké alakultak. Az általam tárgyalt területen, a későbbi Nagykunságban két széket hoztak létre, a Kolbazszéket5 és a Zentheltszéket. A székek életét a székkapitányok irányították. A török hódítás időszakában újabb igazgatási változás következett be. A települések, községek megerősödésével a 15–16. században a székszervezetet fokozatosan a községi szervezet váltotta fel. A török időkben már megtalálhatóak voltak a községi önkormányzatok, tanácsok, de jobbára még a kapitányok irányították a települések életét. A Kis- és Nagykunságban 1567-ben 46 kapitányt írtak össze.6 A királyi oklevelekben a török időktől kezdik megkülönböztetni a tiszántúli Nagykunság (Cumania Maior) és Duna-Tisza közi Kiskunság (Cumania Minor) területeket. 1610-ben a király, a koronajavak hatékonyabb védelmében jászkun nádori főkapitányt nevezett ki föléjük, hiszen a szomszédos vármegyék (Heves, Pest-Pilis-Solt) és földesurak a jászkun területek bekebelezésére törekedtek.7 Estrerházy Pál nádor 1682. július 5-én kiadott oltalomlevele fontos mérföldköve annak a függetlenedési folyamatnak, amely a 18. század elején közigazgatásilag és adózás szempontjából is önálló kerület kialakulásához vezetett. A nádor levelében kinyilvánította, hogy a kunsági falvak lakosai nem tartoznak a megyék hatósága és védelme alá, valamint adót sem kötelesek fizetni nekik.8 I. Lipót király, hogy a török háborúk alatti kiadásait enyhítse, 1702-ben eladta a Jászkunságot a Német Lovagrendnek. Ez a jászkunok számára régi kiváltságaik elvesztését, és földesúri függést jelentett. A vármegyei jobbágysághoz képest azonban szabadabb életük volt, nem alakultak ki robotkényszeren alapuló majorságok, csupán földesúri árendát kellett fizetniük. A korábbi évszázadok során kivívott széles körű autonómiájuk emlékét elevenen őrizték. A földesúri hatóság távolléte miatt, jelentős igazgatási autonómiával rendelkeztek. 1734-ben közös költségen felépítették a Hármas Kerület székházát Jászberényben. Mivel a terület megvételéhez fűzött elvárásai, a lovagrendnek nem teljesültek ezért 1730-ban eladták azt a Pesti Invalidus Háznak.9 A jászkunok már 1702-től tiltakoztak az új állapot ellen, amelyből csak Pálffy János nádor közbenjárásával Mária Terézia által adományozott önmegváltás (redemptio) jelentett kilépést 1745-ben. Mária Teréziának a poroszok ellen kirobbant második sziléziai háború (1744–45) miatt pénzre és katonára volt szüksége, ezért a jászkunok lehetőséget kaptak, 4 Károly Róbert rendelkezése alapján, a jászok ettől az évtől nyertek függetlenséget a kun fennhatóság alól. A kunok központi hatalommal szembeni bizalmatlanságát ettől a rendelettől számítják, amit az udvar későbbi rekatolizációs politikája csak fokozott. Tóth 1980. 25. 5 A „kol-basz” kun eredetű szó jelentése „seregszárnyat győz”. Kunszentmárton ehhez a székhez tartozott. Bartha 2005. 8. 6 Bánkiné 1995. 14. 7 u.a. 8 Bánkiné 1995. 15. 9 Rokkant katonák háza

82

Hegedűs Krisztián

hogy földjeiket és szabadparaszti statusukat, valamint kiváltságaikat pénzen vegyék vis�sza. Az 1745. május 6-án kiadott diploma által meghatározott tetemes összeg kifizetése csak egyénenkénti földmegváltással volt megoldható, amit 1000 lovas katona kiállítása is terhelt. A pénzért földet váltókat (redemptus) kiterjedtebb jogállásuk különböztette meg azoktól akik nem tudták vagy nem akarták ezt megtenni (irredemptus).10 Mivel csak az előbbiek rendelkeztek választói és választhatósági jogokkal, ezért a politikai hatalmat is ők birtokolták. Politikai potenciáljukat gazdasági szerepük növelésére, a nem teljes jogállásúak háttérbe szorítására használták, ami 1848-ig számos feszültség forrása volt a Jászkunság kívülről egységesnek tűnő társadalmában. A 18. századra kialakuló önálló közigazgatással rendelkező Jászkun Kerület törvényhatósági jogállását tekintve elkülönült a vármegyéktől. A jogszolgáltatás és a közigazgatás a vármegyékhez hasonlóan nem vált el egymástól.11 Három igazgatási szint alakult ki a helytartótanács és a nádor felügyeletével. Ő nevezte ki a Jászberényben székelő, nádori főkapitányt, aki a Jászkun Kerület negyedévenként összehívott közgyűlésének (Generalis Congregatio) elnökletét is ellátta. Az itt hozott döntésekkel szabályozták a kerület gazdasági és társadalmi életét, a végrehajtó hatalom az egyes kerületek magistrátusának,12 valamint a városok tanácsának és bíráinak a kezében volt. Annak érdekében, hogy a jászkunok egyenlőségét kifejezzék, időről időre más helység adott otthont a gyűlésnek. Az összkerületi közgyűlésen minden város küldöttséggel képviseltette magát.13 Jelen voltak a kerületek elöljárói és a nádori táblabírák is. A főkapitány távollétében az alkapitány elnökölt, döntéseket az előbb felsorolt résztvevők szavazatai alapján hoztak.14 A jászkun, kiskun, és nagykun kapitányok választás útján kerültek tisztségükbe, melléjük a két nádori táblabírót kinevezték. A törvények és a kerületi rendeletek végrehajtásában és betartásában valamint a kerületek igazgatásában a kerületi ügyész, főjegyző, helyettes jegyző, komisszárius, kerületi számvevő, erdőinspektor, orvos és castellánus valamint a hajdúk segítették a kapitányok munkáját. A kapitány elnökölt az egyes kerületek közgyűlésén (Particularis Congregatio), amely a büntető bíráskodás elsőfokú fórumaként is működött.15 A közigazgatás és a bíráskodás legalsó szintjén az egyes városok tanácsa állt, élén a bíróval. A tanácstörvényszékek működése nagyban meghatározta az egyes helységek erkölcsi minőségét. Ítélkeztek a lakosok közötti kisebb peres ügyekben, példát statuáltak az erkölcsi rend ellen vétkezőkkel szemben. A jászkunok önálló közigazgatásukat 1876-ig őrizhették meg. Az 1876: 33. törvénycikkely értelmében, új közigazgatási egységet hoztak létre Jász-Nagykun-Szolnok vármegye néven, amelynek székhelyéül Szolnokot tették. Ezzel a törvénycikkel a Jászkun Kerület mint közigazgatási egység megszűnt létezni. A korábban központi helyet betöltő jászkun települések (Jászberény, Karcag) elöljárói és lakossága Szolnok kiemelését igen sérelmezte, de próbálkozásaik a megyeszékhely megtartására hasztalannak bizonyultak.16 10 Még kevesebb joggal rendelkeztek a politikai életből teljesen kizárt kevesebb – de szabadparaszti jogállású – zsellérek (inquilinus), akik a lakosi jog megszerzése után vásárolhattak ingatlant. A negyedik társadalmi réteg a commoransok – akik csak munkavállalóként tartózkodtak a kerületben – földvásárlása csak akkor volt engedélyezett, ha zsellérré váltak. A társadalmi rétegek közötti migrációt szigorú kerületi rendeletek szabályozták. 11 A Jászkun Kerület jogszolgáltatásáról részletes leírást kaphatunk Bánkiné Molnár Erzsébet tanulmányából. Bánkiné 2004. 12 tisztségviselők 13 Kunszentmárton érdekeit általában az aljegyző és egy megválasztott tanácstag képviselte. 14 Bánkiné 1995. 37. 15 Bánkiné 1995. 58. 16 Szabó László tanulmányában részletesen ír a vármegye megalakulásának körülményeiről. Szabó 1996.


83

A nagykun városok Ha rátekintünk a térképre, első pillantásra feltűnik, hogy Kunszentmárton a többi nagykun várostól igen távol helyezkedik el. Hogyan lehetséges az, hogy mégis a kerület igazságszolgáltatásának központja lett? A magyarázatot a császári udvar politikájában találhatjuk meg. Mária Terézia rekatolizációs politikájának köszönhetően a kerület jurisdictionális háza a katolikus Kunszentmártonba került, hogy így ellensúlya legyen a protestáns többségű tradicionális kun központnak, Karcagnak.17 A Kiskunságban szintén ez a törekvés érvényesült, hisz a protestáns Kiskunhalasról a katolikus többségű Kiskunfélegyházára helyezték a kerület igazgatási központját. Jászberény is nagymértékben katolikus vallású lakosságának köszönhette, hogy a Hármas Kerület központjává tették.18

A Kerületi Ház első ismert ábrázolása a Vasárnapi Újság egyik 1863. évfolyamában

A többi nagykun várostól eltérően (Karcag, Kisújszállás, Túrkeve, Kunhegyes, Kunmadaras) Kunszentmártont a török hódítás előtti lakossága teljesen elhagyta.19 A többi településen kimutatható a kontinuus lakosság léte,20 ami a kunok között igen elterjedt református vallás továbbélését eredményezte. A városunkat betelepítő jászok római katolikus hitüket is magukkal hozták a jász hazából. 1719-re már kis kápolnája, majd 1745-re nagyobb katolikus temploma is volt a falunak. A vallási hovatartozásnak ezekben az évszázadokban fontosabb szerepe volt, mint azt ma gondolnánk. A katolikusok és protestánsok közötti vallási különbségekben gyökerező problémák a Jászkunságban is fellelhetőek voltak.21 Bár az ellentétek a 18. századra enyhültek, a protestánsok helyzete nem sokat javult, templomépítésüket még a 18. század kö17 Karcag már 1734-ben mezővárosi rangot kapott, így elvileg indokoltabb lett volna, hogy a kerület törvényhatóságát oda helyezzék. Bánkiné 2004. 18. 18 Örsi 1998. 193. A vallási tényezők mellett természetesen az is szerepet játszott, hogy Jászberény helyezkedik el a legközelebb Pesthez. 19 Benedek 2002. 7. 20 Örsi 1998. 192. 21 Bagi 1996., Bellon 1997., Gulyás 1999.

84

Hegedűs Krisztián

zepén sem engedélyezte a császári udvar érdekeit képviselő kerületi bürokrácia.22 Az említett felekezeti ellentétek érzékeltetésére néhány példát szeretnék bemutatni településünk 18. századi életéből. Az 1735-ös szentandrási zendülés Mezőtúrról és Szentandrásról induló protestáns vallású résztvevői a Nagykunságban is toboroztak. Érdekes viszont, hogy nem a szomszédos Kunszentmártonban, hanem a távolabbi Túrkevén, Kisújszálláson, Madarason kerestek támogatókat ügyükhöz.23 A rác Szegedinác Jovánovics Pérót követő felkelők bizalmatlanok voltak a katolikus településekkel, hiszen katolikus vallásuk miatt császárpártinak tartották őket. Nem tudjuk, a kunszentmártoniak hogyan viszonyultak a felkeléshez, annyi viszont bizonyos, hogy a lázadók leverésére induló báró Orczy István által vezetett vármegyei csapatok a kunszentmártoni réven keltek át a Körösön.24 Az 1781-es II. József által kiadott türelmi rendeletre alapozva a kun települések nagyobb szerepet kívántak szerezni a református tisztviselőknek a Hármas Kerület közigazgatásában. 1790-ben egy beadványban fordultak a főkapitányhoz, melyben a katolikus jász tisztviselők túlzott térnyerésére panaszkodtak. Ebben említik a kunszentmártoni Kerületi Ház tömlöceit is: „…hogy mivel a Nagy és Kiskunságban lévő tömlöceinknél eklésiáink25 nincsenek, – Őfelségének ez eránt kiadott és vissza nem húzott kegyelmes engedelme mellett – papjainkat a raboknak lelki vigasztalására, amikor akarjuk, a tömlöczhöz szabadon elvihessük, és ha elvisszük, amint ezt cselekedni magunkban eltökéllettük, azért katolikus atyánkfiaitól komor szemmel ne nézettessünk, annyival inkább még távolról is meg ne akadályoztassunk.”26 A probléma felvetésétől 30 évet kellett várni, hogy szülessen egy rendelet a protestánsok védelmére. 1820-ban egy királyi rendelet tette kötelezővé hogy: „Evangelikus Prédikátorok a Jurisdictionál lévő rabokat bizonyos időszakokban, lelki oktatás, és Uri Szent Vacsora kiszolgáltatás végett látogassák”.27 A vallási különbségen kívül a már korábban említett földrajzi tényezők is hatással voltak az említett városok kapcsolatára. Egy 18. század végi forrás pontosan leírja Kunszentmárton fekvését: „A többi nagykun helységtől mint egy 45 mérföldre vagyon, Heves, Békés és Csongrád vármegyék között fekszik a Körös folyó vizinek nyári nap keleti oldala partján észak felöl a Körösbül nem messzire az Helységtől egy nagy ér szalad ki mely a Körössel együtt ezen Helységet 200 Rabok által 1823-ban faragott egy nehány öl híjján körül veszi, és mint egy mestergerenda az öreg Barna házból szigetben rekeszti.”28 Kunszentmárton 18–19. Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum 22 Számos reformátusok elleni intézkedés köthető az 1760-as években tevékenykedő Almásy Pál jászkun főkapitány nevéhez Gulyás 1999. 147., Scheftsik 1935. 112. Itt kell megjegyeznem, hogy ebben az esetben a Jászkun kerületi bürokráciáról van szó, ahol a katolikus vallású tisztviselők voltak többségben. 23 Elek 2006. 80. 24 Szikszai 1994. 84. 25 gyülekezet, egyház 26 Pintér 2006. 85. 27 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár (=JNSzML) A Jászkun Kerület Nemesi Közgyűlésének iratai, Közig. Ir. No.:1562. 1823. 28 JNSzML Kunszentmárton város iratai, Körlevelek, rendtartások, A hivatkozott irat korára nincs pontos adat, de tartalmát tekintve 1784 és 1805 között keletkezhetett.


85

században végbement gyors fejlődésének egyik oka kedvező fekvése volt. A Körösön már az újratelepítést követő években komp működött, melynek köszönhetően az Észak-déli, valamint a Kelet-nyugati kereskedelmi utak is érintették. Az imént már idézett, 18. század végi forrás szerint a települést és a kompot érintve „Erdély országbúl Pest felé országút”29 vezetett. 1830-ban ifj. Bedekovich Lőrinc földmérő is erről ír, hisz a Pestet Araddal összekötő kereskedelmi út egyik fontos állomásaként említi Kunszentmártont.30 Az 1806-ban felépített első fahíd még biztonságosabbá, és biztosabbá tette az átkelést az erre utazó kereskedők számára. Az 1807-ben elnyert négy vásár tartásával is járó városi rang újabb lendületet adott a helyi gazdaságnak. Az említett okoknak köszönhetően a település gyorsan kiemelkedett a környező falvak közül. Más kérdés, hogy háborús időkben az erre vonuló magyar és német katonáknak jó szállás és takarmányfelvevő helynek kínálkozott.31 Egy 1756-ban keletkezett levélben a kunszentmártoniak ekképpen fogalmazzák meg helyzetüket: „…mivel KunSzMártony három vidék között, mint egy szigetbe fekszik, mindenfelől majd minden nap az szüntelen való phorspont adásoktúl sanyargattatik, … Mint hogy pedig az meg mondott szorosságokban annyi a terhességünk, hogy Districtusbeli Helységeink tőlünk messze fekszenek, olyankor midőn az militia terhessen reánk jön, phorspontbúl nem segítsenek, más szorútságunkban is rajtunk nem könnyebbítsenek:”32 Egy panaszoló levél nyilván nem mentes a túlzásoktól, de az mindenképp megállapítható, hogy az átvonuló katonák gyakori, nem szívesen látott vendégek lehettek. Ez természetesen elmondható a többi nagykun város esetében is, hiszen arra is forgalmas hadiút haladt. Az egymáshoz közelebb fekvő nagykun városok viszont osztozhattak az oda érkező katonaság étkeztetésének és szállításának költségein. Kunszentmárton lakosságának viszont önerőből, egyedül kellett a rá mért kötelességeket teljesíteni. Ez alkalmanként nagy terhet jelentett a lakosság számára: „Történt ennek előtte: hogy az Körös vizünk az széltűl nagyon fel háborodván az szörnyű habok fel dagadása fel s alá hányása miatt egy Regement33 Kilencz egész napokig rajtunk élődni kintelenített, akkor szénábúl, abrakbúl és más egyébb eledelekbűl annyira meg szorultunk, hogy szomszédinktúl költsönözni kellett.”34 A szélsőséges időjárás vagy az áradások miatt nem csupán kívülről nem lehetett a települést megközelíteni, de a távozás is nehézkesnek bizonyult.35 A településen ragadt katonák néhány nap alatt kimerítették a készleteket. 1803-ban a városi és vásártartási jog kérésekor a tanács így minősítette a város fekvését: „Kun-Szent-Mártony helység nagy országutjában van s a maga révén bátorságos átjárása van. …Alkalmatos fekvése miatt székhelye a Nagykun Jurisdictiónak.”36 Ezzel az állítással szembe helyezkedve a nagykun városok 1835-ben megfogalmaztak egy kérvényt, amelyben a Jászkun Közgyűlés előtt, a törvényhatóság Karcagra helyezését szorgalmazták. A jászberényi közgyűlésen Kunszentmárton érdekeit Tóth Imre tanácstag és Gergulits u.a. Szikszai 2005. 11. 31 A 18. században stratégiailag fontos szerepet töltött be a kunszentmártoni átkelő, hiszen a délre és keletre tartó hadak számos esetben itt keltek át a Körösön. (1735, 1737–39, 1753) Szikszai 1994. 84. 32 JNSzML Jászkun Kerület közig. iratok, Kerületi kapitányok levelezése 1741–1775. Fasc.3. No. 12. 33 Regiment, katonai ezred régi elnevezése 34 JNSzML Jászkun Kerület közig. iratok, Kerületi kapitányok levelezése 1741–1775. Fasc.3. No. 12. 35 Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a település a 18. században az áradások alatt teljesen el volt zárva a külvilágtól, hiszen a magasabb töltéseken lévő utak általában járhatóak voltak. Az viszont elképzelhető, hogy egyes utak valamint a rév használata időszakosan lehetetlen volt. Ezért hiába volt járható a kelet felé vezető út, ha a katonák a Körösön átkelve Nyugatnak akartak haladni. 36 JNSzML Kunszentmárton város tanácsjegyzőkönyvei 1803. 296. 29 30

86

Hegedűs Krisztián

János aljegyző képviselte, sikerrel. A gyűlés anyagi okok miatt vetette el az instáló városok kérvényét, ugyanis túl költségesnek találták egy hasonló intézmény felállítását.37 1848–49-es forradalom és szabadságharc után a törvényhatóságot és a kerület tömlöceit Karcagra helyezték át. 1851–1853 között Császári és Királyi Járásbíróság működött Kunszentmártonban, míg a közigazgatási átalakításoknak ez is áldozatul esett. Jankovich György a Jászkun Kerület császári és királyi főkapitánya 1853. április 3-án kelt levelében nem sok jóval kecsegtette a városi tanácsot: „A község elszigetelt fekvésénél fogva … járási hatóság felállítatni nem fog”38 Felkínálta viszont a választás lehetőségét, hogy az öt nagykun várost összefogó Kisújszállás központú vagy a kiskunfélegyházi járáshoz kívánnak csatlakozni. Az évszázados kötelékek elég erősnek bizonyultak, így a község a Kisújszállási járáshoz csatolását kérelmezte.39 Kunszentmárton földrajzi fekvése a folyó és a kereskedelmi utak miatt, országos viszonylatban kedvező volt. A városi rang elnyerésével négy országos vásárt is tarthatott. A város gyors fejlődésében Körös folyó közelsége fontos szerepet játszott, hisz a rév, majd a hidak biztonságos átkelést jelentettek a kereskedők számára. A kerület törvényhatósági házát nem csupán ennek, hanem katolikus vallásának is köszönhette. Bár Kunszentmárton közigazgatásilag a 18–19. században a nagykun mezővárosokhoz tartozott, azoktól vallásilag, kulturálisan és gazdasági fejlődés terén is különbözött.40 A vallási különbségek és a nagy távolságok úgy gondolhatnánk, megnehezítették a kapcsolattartást és az együttműködést. A felsorolt néhány példát kivéve (1735-ös szentandrási zendülés, protestáns papok kérdése) az általam áttekintett levéltári anyagban nem találtam nyomát komolyabb ellentéteknek, kapcsolatuk kiegyensúlyozott volt. A vallási és kulturális különbségek okozta feszültségek a 18. század második felére jelentősen enyhültek. Ez köszönhető az igen erőteljes migrációnak, amely következtében aligha beszélhetünk homogén jász, illetve kun területekről. A jászkun kiváltságok megszerzése nagy vonzóerővel bírt a környező vármegyék és földesurak jobbágyai számára, ezért már a 16. századtól megfigyelhető a jászkun területek elmagyarosodása.41 Mindemellett a közös érdekek hatékony képviselete arra motiválhatta a nagykun városok vezetőit, hogy túllépve kisebb sérelmeiken az együttműködésre törekedjenek. A nagykunokkal szembeni lojalitás legjobb bizonyítékaként szolgál a kunszentmártoniak 1853-as döntése amelyben kinyilvánították, hogy a Kisújszállási járáshoz kívánnak tartozni. A 19. század végére és a 20. század elejére a Kunszentmártoniak többségében már a kun eredettudat élt.42 Ezt erősítették a helyi sajtóban megjelenő publikációk is, amelyek a kunok eredetével, szokásaival foglalkoztak, alig vagy egyáltalán nem említve a jászokat. JNSzML Kunszentmárton város tanácsjegyzőkönyvei 1835. 29. sz. JNSzML Kunszentmárton város tanácsjegyzőkönyvei 1853. 39 A döntésben az is szerepet játszhatott, hogy Kiskunfélegyháza megközelítése a Tisza áradásakor csak nagy kerülővel Csongrád felé volt lehetséges. 40 Kunszentmárton és a Nagykunság kapcsolatáról bővebb néprajzi elemzéseket találunk Barna Gábor tanulmányában, és Bellon Tibor monográfiájában. Barna 2001., Bellon 1979. 41 A 18. századra a betelepülő magyar etnikum miatt, a Jászkunság népessége szinte teljesen kicserélődött. Scheftsik 1935. 120., Horváth 2001. 56. 42 Benedek Gyula már korábban hivatkozott könyvének előszavában arról ír, hogy már közvetlenül a betelepülés után a 18. század első felében gyökeret vert a kun eredettudat. Ennek pontosabb felderítése még előttünk áll, annyi viszont bizonyos, hogy a Scheftsik György által közölt kunszentmártoni életrajzokban sok esetben kun ősökkel büszkélkednek az előfizetők. Benedek 2002. 7., Scheftsik 1935. 103–114. Kivételt képeznek ez alól azok a családok, akik a mai napig őrzik a 1717–19-ben betelepedett jász őseik emlékét. 37 38


87

„Nagykunok kapitánya, arany sarkantyús vitéz s több nemes megyék táblabírája” Ilyen és ehhez hasonló megszólítás illette a kerületi kapitányt, akinek hatásköre az élet minden területére kiterjedt. A tisztség a kunok katonai felépítésű társadalmából eredeztethető, a szállás és a székkapitányi posztok továbbéléseként. A kerületi közigazgatás élén álló, művelt és általában jogi végzettségű személyt a nagykun városok jelölték és a kerületi közgyűlésen választották. A bíráskodás és a közigazgatási ügyek mellett a hatásköre alá tartozó területen a gazdasági, kulturális és erkölcsi irányítást is birtokolta. A nagykun kapitányi székben majd egy évszázadon át a nemesi származású kisújszállási Illésy család tagjai váltották egymást.43 A családból származó első kapitány Illésy István kerületi jegyzőként feleségül vette Kisvárday Pap Dániel nagykun kapitány lányát, majd a kapitányi székét is örökölte. A tisztségek öröklődése a többi kerületi magistratusnál is megfigyelhető.44 A redemptió előtt tevékenykedő kapitányokról is vannak adataink, de ők kunmadarasi, kisújszállási és karcagi származásúak voltak. Mivel a Nagykun kerületi közgyűlésen a protestánsok voltak többségben, ha jelölt volna is Kunszentmárton kapitányságra alkalmas személyt, szinte biztosra vehető, hogy nem választották volna meg. Megállapítható tehát, hogy ezt az igen fontos hivatalt kunszentmártoni származású ember nem töltötte be.45 Felvetődik tehát a kérdés, hogy valóban a kapitány székhelye volt-e a város. Elméletben igen, hiszen az igazságszolgáltatás és a közigazgatás legfontosabb intézménye, a Kerületi Ház itt állt. A gyakorlatban azonban csak rendszeres időközönként jelentek meg a városban, a kerület ügyeit az Illésyek Kisújszállásról irányították.46 Elnököltek a kerületi gyűléseken, részt vettek a Jászkun Kerület negyedéves közgyűlésein, valamint az azt előkészítő kisebb üléseken is. 1777-ben Illésy János kerületi kapitány Kunszentmártonba hívott össze egy úgynevezett „gratis gyűlést”, mellyel egybekötve törvényszéket is ült. Sajnálatos, hogy az egyes kerületek közgyűléseinek jegyzőkönyvei nem maradtak fenn, így az sem, hogy rendszerint hol ültek össze. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a gyűlés első fokú büntető jogi fórum is volt, a legkézenfekvőbb válasz Kunszentmárton lenne, ahol a tömlöcök voltak. A büntető peres iratokban viszont többnyire Karcagot jelölik a tárgyalás színhelyeként, ezért valószínűsíthető, hogy a kerületi gyűlések is általában Karcagon lehettek.47 Negyedévente viszont a kapitánynak kötelező látogatást kellett tennie a kerület tömlöceinél, hiszen ekkor volt a rabok revíziója, és rendszerint törvényszéket is ült. Ezek a látogatások az összkerületi gyűlés után voltak esedékesek. A vizitek alkalmával a kapitány ellenőrizte az épületek állapotát, a rabok életkörülményeit. Ezentúl csak akkor jelent meg, ha olyan a várost vagy a kerület épületeit érintő ügyben kellett intézkedni, amelyhez a személyes jelenléte szükséges volt. A 18. század végén a nagykun kapitány részt vett a kiskun és a jász rabok revízióján is, így negyedévente igen nagy körutat kellett tennie a kerületekben.48 Valószínűsíthető, hogy meghatározott időközönként a másik két kapitány is viszonozhatta ezeket a látogatásokat. Talán ennek az emlékét őrzi a Kerületi Ház „kiskun Kivételt képez a 1824–1828 közötti időszak, amikor a túrkevei Laczka János töltötte be ezt a tisztséget. Örsi 1998. 210. 45 A kunszentmártoni származású Nagy Mátyás a 18. század közepén jász kapitányként szép karriert futott be. Nem mondható, hogy ne lett volna Kunszentmártonnak a tisztség betöltésére alkalmas szülötte. 46 Kisújszálláson még a mai napig számon tartják az Illésyek portáját. A ház 1765-ben épült. 47 Bánkiné Molnár Erzsébet a jogszolgáltatásról készített tanulmányában is arról ír, hogy az ítélőszéket mindig más városokban tartották. Bánkiné 2004. 24. 48 JNSzML Jászkun Kerület közig. iratok, Kerületi kapitányok levelezése, 1777. IV. Fasc. 10. sz. 43 44

88

Hegedűs Krisztián

szoba”-ként említett helyisége,49 ahol a más kerületekből érkező kapitányokat szállásolhatták el. Mária Terézia pallosjogot is adott a kerületeknek, így a törvényszékek alkalmával akár halálos ítéletek is születhettek. A vádat képviselő tiszti ügyész a 18. században általában a legsúlyosabb büntetést, a halálbüntetést kérte még a lótolvajokra is. Ennek ellenére a tárgyalások során enyhébb büntetések születtek, fővesztésre csak a legsúlyosabb vétkek elkövetőit ítélték. A kerületeknek a 19. század első felében saját fizetett hóhéra volt. 1815-ben, a Kiskun Kerületben Langmayer József dorozsmai hóhér vállalta az akasztásokat, fejezéseket, kerékbe töréseket és az égetéses halálos ítéletek végrehajtását. Egy leveléből értesülhetünk arról, hogy állandó árakkal dolgozott, és vállalta a kunszentmártoni börtönben is a kivégzéseket. Viszont a szállításáról a megrendelőnek kellett gondoskodni, mivel alkalmas lovai a hóhérnak nem voltak.50 A kunszentmártoni vesztőhelyet a II. József féle első katonai felmérés térképén,51 a városközponttól délkeletre egy magasabb területen találhatjuk meg. Ezt a dombot nevezték egy 1813-ban keletkezett városi rendtartásban „Akasztó töltésnek”.52 1848–49-es szabadságharc leverése után, a Habsburg önkényuralmi és központosító Az első katonai felmérésen már jól látható a gondolkodással nem fért össze a Jászkun Kerületi Ház, valamint a hozzá tartozó két épület. Kerület közigazgatási különállása.53 Már II. (Hadtörténeti Térképtár) József kísérletet tett annak felszámolására. 1785–1790 között a Jászkunságot közigazgatásilag Pest-Pilis-Solt vármegyével egyesítette, és nem engedte a közgyűlés összehívását sem. Ez a rendszer nem bizonyult tartósnak, hiszen halála után minden visszatért a régi kerékvágásba.54 A szabadságharc után, elvették a kerülettől partikuláris jogait. 1851 és 1853 között Császári és Királyi Járásbíróság működött egy segédjárásbíró vezetésével. A nagy távolságok miatt a közigazgatás kissé akadozott a Nagykunság területét felölelő Karcagi járásban. Ennek megoldására felvetődött, hogy még egy járást kellene létrehozni Kunszentmárton központtal. Ez ugyan nem valósult meg, de átmeneti megoldásként a Karcagi járás császári és királyi alkapitányának székhelyét 1851 decemberében ide helyezték.55 Kenéz Elek alkapitány egy ideig a városból irányította a járás ügyeit. Ez a megoldás sem bizonyult sikeresnek, hiszen a nagy távolság miatt nehéz volt a kapcsolattartás a kapitány és segédkapitánya között, ezért már 1853-ban kérelmezték visszahívását. A járási kapitány mellett korlátozott jogkörrel a nagykun kapi JNSzML Kunszentmárton város iratai, Építési iratok, 1883. 297. sz. JNSzML A Jászkun Kerület Nemesi Közgyűlésének iratai, Közig. ir. 1816. 619. 51 Az Első Katonai Felmérés. A Magyar Királyság. Arcanum Digitéka, DVD. 2006. 52 JNSzML Kunszentmárton város iratai, Körlevelek, rendtartások 1813. Az egykori vesztőhely valószínűleg a mai Alsó temető környékén lehetett. 53 Természetesen a forradalom után nem csak a jászkunok kiváltságai, hanem minden nemesi, középkori kiváltság is megszűnt Magyarországon. 54 Bánkiné 1995. 19. 55 JNSZML Karcagi járási cs. kir. kapitány jegyzőkönyve, 1850–1854. 1851. 269. sz. 49 50


89

tány tisztsége is megmaradt. Illésy János halála után Hajdú Mihályt választották a kapitányi székbe. 1861-ben az Országbírói értekezlet által kidolgozott Ideiglenes Törvénykezési Szabályok (ITSZ) léptek életbe. Ennek értelmében a Hármas Kerületben a 1848 előtti bíróságok lettek visszaállítva. A tanácsok törvényszékei ismét elsőfokú bíróságokká váltak, csődperekben és telekkönyvi ügyekben is ítélkezhettek. Másodfokú ítélőfórumként a személyes és birtokvitás ügyekben a jászkun kerületi törvényszék (Jászberény) vagy a Pesti Területi Tábla működött. Telekkönyvi ügyekben a Nagykun Kerület kapitányi székéhez (Karcag) lehetett fellebbezni. Legfelső fokon a Királyi Kúria Hétszemélyes táblája hozott ítéleteket. A kerületi rabok és börtönök felügyeletét a kapitányokra és a tiszti ügyészekre bízták.56 Az 1868: 54. törvénycikkelyben hatályon kívül helyezték az ITSZ-t. Ez a törvény megszűntette a kapitányi székek 1745 óta meglévő bírói hatáskörét. A kapitányok a melléjük rendelt táblabírákkal együtt már csak közigazgatási feladatokat láttak el. Első fokon a kisebb ügyekben a városi bíró és helyettese vagy a városi törvényszékek ítélkezhetett. A váló- és fenyítőpereket a Jászkun Kerület Törvényszéke intézte. A másodfokot a Királyi Ítélőtábla, a harmadfokot pedig továbbra is a Hétszemélyes tábla látta el. 1869: 4. tc. kimondta a közigazgatás és a jogszolgáltatás szétválasztását.57 1871-ben elrendelték az állami bíróságok (járásbíróságok) felállítását. 1872. január 1-jén a járásbíróságok és királyi törvényszékek, mint elsőfokú bírói fórumok kezdték meg működésüket, a legfelsőbbfokú bíráskodást a Magyar Királyi Kúria végezte. A városi bírák jogszolgáltatói feladatukat ezzel elvesztették, valamint megszűnt a Jászkun Kerület Törvényszéke is.58 A járásbíróságok élén a járásbíró az alája rendelt egy vagy több aljárásbíróval ítélkezett a polgári és büntetőperes ügyekben. Kunszentmártonban Kósa Kálmán volt az első járásbíró, akinek aljárásbírói Pósa Endre és Cserfalvy Rezső voltak.59 1874-től bessenyei Széll Farkas A kunszentmártoni járásbíróság tisztikara, 1897. kunszentmártoni Helytörténeti töltötte be a járásbírói tisztet, aki később a Múzeum Adattára (HMA) debreceni királyi ítélőtábla tanácselnöke lett. Neve a hírhedt tiszaeszlári per publikálása által vált országszerte ismertté.60

A Kerületi Ház Kunszentmártonban a Kerületiház utca – ahol az épület ma is található – őrzi ennek a régi intézménynek az emlékét. Arról az épületről, amelyben a törvénykezés 1782-ig folyt, annyit lehet tudni, hogy a mai Városi Általános Iskola Deák Ferenc utcai épületének a Bánkiné 1996. 169. Bánkiné 1996. 169. 58 Bánkiné 1996. 177. 59 Veress 1927. 38. 60 Herczeg 2006. 71. 56 57

90

Hegedűs Krisztián

helyén állt.61 1779-ből származik az első forrás, amely a Nagykun Kerület Szent-Mártoni birtokán lévő börtön nedves, egészségtelen levegőjéről és a kerületi ház szűkösségéről tudósít. Már ekkor kilátásba helyezték egy új kerületi ház és ahhoz tartozó épületek felépítését.62 A 18. században a szabadságvesztés, mint büntetési forma alkalmazása még kiépítés alatt állt.63 A joggyakorlatban már alkalmazták, de megfelelő intézmények nélkül a végrehajtással még problémák voltak. Így történhetett meg az, hogy a Jászkunságban elítélt rabokat a Szempci börtönben tartották fogva, ami jelentős kiadásokat jelentett a kerület számára.64 Az új épület terveinek elkészítésével és a kivitelezéssel az országos nevű Dr. Pokomándy Dezső (1874–1937) Jung József pesti építészt bízták meg 1779-ben. A járásbíró a 20. sz. elejének neves kunszentmártoni közéleti mestert ebben az évben személyisége (HMA) kérte fel Kunszentmárton tanácsa az új római katolikus nagytemplom tervezésére és kivitelezésére is, amelyet 1781-ben kezdtek építeni.65 Mivel gyakran el kellett utaznia, távollétében az építkezés felügyeletét Rabl Károly gyöngyösi mesterre bízták,66 aki ebben az időben kerületi építészként állt a Hármas Kerület szolgálatában.67 A munkálatok előkészítését és felügyeletét a kerületek részéről a kunszentmártoni Bozóky András komisszáriusra68 bízták. A beruházás nagyságát mutatja, hogy még Kiskunfélegyházáról is akadt vállalkozó, aki a téglák és a cserepek égetését végezte volna. 1780 februárjában Dr. Kauten Miklós (1877–1929) Végl Ferenc téglaégető mester a Kiskunfélegyházi tanácsjárásbíró (HMA) tól kapott referenciákkal jelentkezett a munkára.69 Azt nem Józsa 1968. 15. Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum Adattára 1794. sz. 63 Az első törvénycikk, amely „hamis vád büntetésre” szabadságvesztést írt elő, 1723-ban született. Az első fenyítőháznak nevezett intézményt 1772-ben hozták létre Szempcen, majd 1785-ben Szegedre költöztették. Ezeket a tényeket figyelembe véve elmondható, hogy a kunszentmártoni börtön, felépítésekor igen korszerű büntetés-végrehajtási intézménynek számított. Lukács 1980. 241–242. 64 JNSzML Jászkun Kerület közig. iratok, Kerületi kapitányok levelezése 1779. IV. Fasc. 9. sz. 65 Az ő keze nyomát viseli a hatvani Grassalkovich-kastély, a jászberényi Római Katolikus Nagytemplom, és a budapesti Petőfi téri görög keleti templom is, hogy csak néhányat említsünk a legismertebb munkái közül. 66 Rabl Károly neve sem ismeretlen számunkra, hiszen a debreceni református nagytemplom a magyar klasszicizmus jelentős alkotásának a kivitelezése is az ő nevéhez fűződik. 67 JNSzML A Jászkun Kerület közgyűlésének jegyzőkönyvei, 1780. 99. 68 A kerületen belül minden helységnek megvolt a felelőse. Bozóky András komisszárius a kunszentmártoni ügyekről tartozott beszámolással. 69 A kiskunfélegyházi mester a templom tégláinak égetését is vállalta volna. JNSzML Jászkun Kerület közgyűlésének jegyzőkönyve, 1780. 636–637. 61 62


91

tudjuk megkapta-e a munkát,70 az viszont bizonyos, hogy Kunszentmártonnak 1779-ben volt „Téglaverő háza” ahol a kerületi rabok is dolgoztak.71 1780 tavaszán kezdték meg az építkezést azon a Körös-parti telken, amelynek nagy részét a város ingyen biztosította a Hármas Kerület számára. Egy kiskunfélegyházi asszony 1780 júliusában Kunszentmártonban raboskodó férjének áthelyezéséért esedezett, Illésy János A Kerületiház utca részlete egy 1930-as években kiadott képeslapon (HMA) kapitány úrnál. Elutasították, azzal az indokkal, hogy a Nagykun Jurisdictiónál nagyobb szükség van rá. Valószínű, hogy az építkezésnél a rabok munkáját is igénybe vették. A kivitelezés 1780–82 között zajlott. A város 1783-ban – Bozóky András komisszárius közbenjárásával – kimaradt égetetlen téglát vásárolt a kerületektől kölcsön fejében.72 Ebből tudhatjuk, hogy ebben az évben már biztos befejeződtek a munkálatok. A Kerületi Házat, a börtönt, és a várnagyi lakot tölgyfa ajtókkal és ablakokkal látták el.73 A főépület emelet ráépítésére csak később került sor. Ettől jobbra a börtönépület magasodott a megfelelő cellákkal. A 18. század végétől egyre bővülő börtönszemélyzet lakóhelyiségeinek kialakítására, a 19. század elején kerülhetett sor. Ezekről az építkezésekről eddig nem kerültek elő dokumentumok, de a 2006-os épület felújítás munkák során megbontott falak erre engednek következtetni. A munkák során került elő egy föld alatti, valószínűleg az épületek vízelvezetésére kialakított csatorna is. A boltíves téglából kirakott építmény a Kerületi Ház felől érkezik az épülethez, párhuzamosan fut a börtön hátsó falával kb. 50 cmrel a föld felszíne alatt, majd a kerítés alatt folytatódik tovább.74 Valószínűsíthető, hogy a 18–19. században a kerítésen túl folyó csatornába az ún. „Districtus Tsatornájába”75 vezethetett, amely a terület csapadékvizét a Körösbe vezette. A telek másik oldalán a tömlöcépülettel párhuzamosan áll az ún. várnagyi lak. 1819-ben a nagykun börtönhöz is rendeltek egy castellanust,76 akinek a kerületek tulajdonában lévő házak gondozásán kívül a rabok rendben tartása is a kötelessége volt. Ő felelt a tömlöcök rendjéért, a kerületi hajdúk neki tartoztak elszámolással. Feladatát a nagykun jurisdictiónál így határozták meg:”…mivel a Nagy Kun Jurisdictiónál is a rabok naponkint szaporodnak… egy castellanust kellene tenni, aki szüntelen az udvarban lakna, és a tömlöcztartónak, és Hajduknak kötelességeikre, úgy a raboknak magukviseletére, tartására, és munkájokra, ugy a Jurisdictionak A templom tégláinak égetését Kiss Pál szegedi mester végezte. Dósa 1936. 212. JNSzML Jászkun Kerület közgyűlésének jegyzőkönyve, 1779. 300–301. 72 JNSzML Kunszentmárton város tanácsjegyzőkönyvei 1783. 195. 73 JNSzML Jászkun Kerület közgyűlésének jegyzőkönyvei. 1780. 684–685. 74 Csak érdekességként említeném meg, hogy a kerítésen túl a Kerületiház utcára merőlegesen egy utca vezetett a Körös-partra. A termelő szövetkezeti időkben az utca (korábbi térképeken Galamb utcának nevezik) mindkét végére kapuk kerültek, kibővítve ezáltal a téesz udvarát. 75 JNSzML Kunszentmárton város iratai, Körlevelek, rendtartások 1813. 76 A castellanus középkori eredetű tisztség, jelentése várnagy vagy háznagy. 70 71

92

Hegedűs Krisztián

bátorságára77 éjjel, nappal felvigyázna…”78 Az épületeket az évszázadok folyamán többször átépítették, így az eredeti állapotot nehéz lenne leírni. Az biztos, hogy a főépület földszintes volt és zsindelytetős, melyet az 1826-os szélvész után cseréltek cserépre.79 Magas téglakerítés vette körül az intézményt, ahová az utca felől egy hatalmas boltíves homokkő kapun át lehetett bejutni.80 Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után, 1853-ban a börtönt bezárták, a Kerületi Házban egy segédjárásbíró és egy ideig a járási alkapitány székhelye lett kialakítva. 1852-ben felmerült a Kerületek részéről, hogy a szinte üres épületeket el kellene adni, hiszen az „…mint a Körös folyó partján fekvő, gyári célokra igen alkalmas”.81 Bár az értékesítésre még 22 évig nem került sor, a benne lévő bútorokat már 1853-ban elárverezték. 1869-ig egy Maister Farkas82 nevű kereskedő, majd a Kunszentmártonban is létrehozott Népbank vette bérbe a kerülettől. Mivel komolyabb felújítás ekkor már évtizedek óta nem történt, a házak igen rossz állapotban voltak. Így vásárolta meg Kunszentmárton városa a kerületektől a belügyminiszter jóváhagyásával 1874-ben 10 628 forintért.83 A magas vételár miatt Nagy Géza – az 1873-óta rendezett tanácsú város első polgármestere – kölcsön felvételére kényszerült, amelynek utolsó tételét 1878-ban fizették ki. A járásbíróság részére ingyen helyiséget biztosítottak a korábbi várnagyi lakban. 1879-ben a „kiskun szobában” Würth Erzsébet óvónő vezetésével kisdedóvót alakítottak ki, amely 1884-ig itt működött. Salamon Ágoston telekkönyvvezető is a főépületben kapott helyiséget 1884-ig.84 1883-ban a kunszentmártoni képviselő-testület fontos döntés előtt állt. A felújítást már nem lehetett halogatni, viszont a megfelelő pénz előteremtése gondot jelentett számukra. Ekkor merült fel az épület értékesítésének gondolata, amit a testület a következő indokkal vetett el: „A bizottság nem ajánlja az eladását ezen épületnek azért sem mert városunk tapasztalt haladása és a népesség gyors növekedése talán néhány év múlván szükkségessé teszi Kulturális czélból ily nagyobb épületnek létesítését, melynek előállítása városunk mostani helyzetében igen nagy áldozatokkal volna csak létesíthető.”85 1884-ben Fejes György építési vállalkozó végezte a felújítás munkálatait, melyet Szilárdfy Jakab városi mérnök felügyelt. A járásbíróságnak nagyobb helyiségekre, a városnak pedig több tanteremre volt szüksége. 1884-ben a járásbíróság hivatalnokai átköltöztek a felújított főépületbe, a várnagyi lakban pedig két tanteremet, valamint tanítói lakást alakítottak ki Veres János tanító számára, így a város tantermi problémái is enyhültek. Kunszentmárton neves tanítója jó néhány évig itt élt és tanított (1884–1907), ezért ragadt az épületre a „veres ház” elnevezés. A nagykászoni származású tanítónak nem volt szerencséje új otthonához. Rövid időn belül elveszítette feleségét, majd öt gyermekét. Bíró Gáspár köztiszteletben álló városi képviselő beköltözésekor adott jóslata beigazolódott: „Uram tartson számot hozzá, ebben a lakásban régebben várnagyi lakás volt, annyi büntetés ment véghez és annyi átok van rajta, hogy itt nem lesz szerencsés.”86 A sok csapás valószínűleg mégsem biztonságára JNSzML Jászkun Kerületek iratai, Jászkun Kerület közig. iratok, 1819. 664. sz. 79 JNSzML A Jászkun Kerület Nemesi Közgyűlésének iratai, Közig. Ir. No. 1283. 1826. 80 A kapu az 1960-as évek végén a kerítés egy részével együtt lebontásra került. 81 JNSzML Karcagi járási cs. kir. kapitány jegyzőkönyve,1850–1854. 1852. 120. sz. 82 Maister Farkas valószínűleg egy izraelita kereskedő volt, aki árui tárolására használta a helyiségeket. 83 JNSzML Kunszentmárton város tanácsjegyzőkönyvei 1874. 512. sz. 84 JNSzML Kunszentmárton város iratai, Építési iratok, 1883. 610. sz. 85 JNSzML Kunszentmárton város iratai, Építési iratok, 1883. 297. sz. Arra valószínűleg nem gondoltak, hogy száz év múlva a börtönépület fogja múzeumként a helyi kultúrát szolgálni. 86 Veress 1927. 19. 77 78


93

egy régi átoknak volt köszönhető, hanem annál inkább a nyirkos öreg falaknak, melyek megannyi betegség hordozói és okozói. 1907-ben az egykori várnagyi lakba magyar királyi adóhivatal költözött be. Az 1873-ban ide helyezett járásbíróság igényeit a számukra átadott helyiségek csak rövid ideig elégítették ki, ezért 1900-ban kész tények elé állították a város vezetését. Vagy megfelelő iroda és börtönhelyiségeket biztosítanak számukra, vagy a királyi járásbíróságot Tiszaföldvárra helyezik át. A bíróság megtartásáért a tanács sokat fáradozott és jelentős költségekbe verte magát. A legjobb megoldásnak az épület kibővítése kínálkozott. Az emelet ráépítés Mátray Lajos (1859–1922) építész, tervét és költségvetését Mátray Lajos építész és téglagyátéglagyáros. ros készítette, a kivitelezéssel Késmárky Miklós ácsmestert Számos kunszentmártoni épület bízták meg. A 14 455 koronát felemésztő munkálatok 1900 tervezése és kivitelezése között a Kerületi Ház emelet ráépítésének májusától októberéig tartottak, melynek végeztével az épütervét is ő készítette let elnyerte mai formáját. A börtönépület felújítására is sor került, 50 év után ismét lakatok kerültek a cellaajtókra. Az 1948 és 1955 között számos kunszentmártoni és környező településeken élő gazdálkodó töltötte itt elzárását a korszakban tipikusnak mondható „közellátási bűntettért”.87 Az 1956-os forradalom leverését követő megtorlás Kunszentmártont sem kerülte el. 1957 elejétől megkezdődött az októberi események résztvevőinek felderítése majd kihallgatása. Miután a rendőrség cellái megteltek a járásbíróság fogházába is szállították a begyűjtött embereket. A kihallgatások során a karhatalmisták túlkapásai általánosak voltak. Szabó József kunszentmártoni tánctanár – máig hivatalosan tisztázatlan körülmények között –, a fogházban vesztette életét.88 Három évvel a forradalom után a járásbíróság fogházát korszerűtlensége miatt bezárták. A bíróság 1984-ig működött a főépületben, ami 1989-ben a földhivatal tulajdonába került, és a mai napig hivataloknak ad otthont. Összegzésként elmondható, hogy a törvényhatóság, így a Kerületi Ház Kunszentmártonba helyezése jelentős hatást gyakorolt a város fejlődésére. A kerületi közigazgatásban igen fontos intézmény birtoklása kiemelt szerepbe juttatta a települést, így az is megállapítható, hogy az 1807-es városi és vásártartási jog elnyerésében is fontos szerepe volt. A kerületi közigazA járásbíróság kibővített épületének képe (HMA) gatás különböző szintjén lévő 87 Az adott időszakban a beadások elmulasztása miatt 400 ezer parasztot marasztaltak el országos szinten a fent említett bűntettért. 88 Szabó József táncoktatót forradalmi szerepe, jobboldali beállítottsága, és disszidálási kísérlete miatt gyűjtötték be. Az akkori hivatalos vélemény szerint, öngyilkosságot követett el. Valójában olyan súlyos sérüléseket szenvedett a kihallgatása során, amelyek halálához vezettek.

Hegedűs Krisztián

94

tisztségviselők folyamatos jelenléte, látogatásai miatt Kunszentmárton nem került, nem is kerülhetett periférikus helyzetbe. Bár a kerületi tulajdonú épületek megvásárlása látszólag sok problémát jelentett a város számára, nem feledkezhetünk meg annak pozitív hatásáról sem. A járásbíróságok elhelyezésére alkalmas épületek birtoklása döntő fontosságú volt abban a versengésben, amely a kerületi jogszolgáltatás megszűnéseA Kerületi Ház épülete 2007-ben kor kezdődött a jászkun települések (fotó: Dankó Szabolcs) között, a bíróságok működtetéséért.89 Kunszentmárton rendelkezett ezzel a feltétellel, amit a korábbi jogszolgáltatásban betöltött szerep is erősíthetett. Az egykori Kerületi Házban ma is fontos hivatalok találhatóak. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy több mint 100 éves elképzelés válna valóra, ha Kunszentmárton egyik legrégebbi épületében kiállítások formájában elevenedne meg a régi korok élete, s a múzeumi termekben a város és a Nagykun Kerület történetének fontos eseményeit ismerhetnék meg az ide látogatók. A valóság az, hogy az elképzelés egyenlőre még számunkra álom marad. Irodalom BARNA Gábor 2001 Kunszentmárton és a Nagykunság, In: BARNA Gábor (szerk.) Társadalom kultúra természet. Karcag–Szeged–Szolnok, J.-Nk.-Sz. Megyei Múzeumok Közleményei 57., 33–65. BAGI Gábor 1996 Vallási problémák és jellegzetességek a Jászkun Kerületben a redempciótól a polgári forradalomig (1745–1848), In: BELLON Tibor–ÖRSI Julianna (szerk.) A Jászkunság összefogása. Karcag, 125–144. Bartha Júlia–Benedek Csaba (szerk.) 2005 Tájházak a Nagykunság vidékén. Szolnok Bánkiné Molnár Erzsébet 1995 A Jászkun Kerület Igazgatása 1745–1867. Szolnok 1996 Provizórium a jogszolgáltatásban, In: Bereczki Ibolya–Gulyás Katalin (szerk.) Múzeumi Levelek 75. I. Szolnok, 167–178. 2004 A Jászkun Kerület jogszolgáltatása In: Levéltári Szemle 2004/2. Budapest, 15–33. BELLON Tibor 1979 Nagykunság. Budapest, Gondolat Könyvkiadó 1997 Reformátusok és katolikusok érdekellentéte a Nagykunságban, In: Népi vallásosság a Kárpát medencében II. Veszprém–Budapest, 291–303.

89 Kunszentmárton akkori vezetése által 1871-ben felhozott érvek között szerepelt a település területe valamint lakosságának száma is. Tisztában voltak azzal, hogy a járásbíróság birtoklása kiemelt szerephez juttatja a települést. 1871-ben – Mesterszállással és Csorbával együtt – a város területe 34 ezer kat. hold volt, lakosainak száma tízezerhuszonhat fő volt. Dósa–Szabó 1936. 91.


95

BENEDEK Gyula 2002 Kunszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai 1333–1737. Documentatio Historica VII. Szolnok DÓSA József–SZABÓ Elek 1936 Kunszentmárton története I. Kunszentmárton Elek György 2006 A szentandrási zendülés és a Nagykunság, In: H. Bathó Edit–Ujváry Zoltán (szerk.) Jászok és kunok a magyarok között. Jászberény, 78–84. GULYÁS Éva 1999 Felekezeti konfliktusok és kulturális különbségek a Jászkunságban a XVIII–XX. században, In: H. BATHÓ Edit–KERTÉSZ Róbert–TOLNAY Gábor–VADÁSZ István (szerk.) TISICUM A JászNagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve XI. Szolnok, 147–156. Herczeg László 2006 bessenyei Széll Farkas (1844–1909) királyi itélőtáblai tanácselnök, In: PUSZTAI Gabriella (szerk.) Tiszazugi Füzetek 9. Jeles kunszentmártoniak. Kunszentmárton, 71. HORVÁTH Ferenc 2001 A csengelei kunok ura és népe. Budapest JÓZSA László 1968 A kunszentmártoni Nagyiskola története 1838–1968. Kunszentmárton Lukács Tibor 1980 A bűn és a büntetés. Budapest, Minerva ÖRSI Julianna 1998 A Nagykun társadalom a XVIII–XIX. században, In: NOVÁK László (szerk.) Az Alföld társadalma. Nagykőrös, Az Arany János Múzeum Közleményei, 187–237. PÁLÓCZI Horváth András 1989 Besenyők, kunok, jászok. Gyomaendrőd, Corvina Kiadó Pintér Ilona 2006 Adalékok a 1790-es jászkun kerületi tisztújítás történetéhez, In: H. bathó Edit–Ujváry Zoltán (szerk.) Jászok és kunok magyarok között. Jászberény, 85–91. Scheftsik György (szerk.) 1935 Jász-Nagykun-Szolnok vármegye multja és jelene, Pécs SZABÓ László 1996 Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye megalakulása és első évtizedei (1876–1914), In: Bereczki Ibolya–Gulyás Katalin (szerk.) Múzeumi Levelek 75. I. Szolnok, 225–234. SZIKSZAI Mihály 1994 A kunszentmártoni rév és híd története, In: ZÁDOR Béláné (szerk.) ZOUNUK A Jász-NagykunSzolnok Megyei Levéltár Évkönyve 9. Szolnok, 81–101. Szikszai Mihály 2005 Jász-Nagykun-Szolnok megye közlekedéstörténete. Szolnok TÓTH Tibor–BOTKA János–ANTAL Árpád (szerk.) 1980 Adatok Szolnok megye történetéből I. kötet, Szolnok, Szolnok Megyei Levéltár Veress János 1927 Régi idők fakult írásai. Kézirat, kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum Adattára (HMA) 1609. sz.

Dr. Bagi Gábor

Gazdaság és társadalom a 19. század közepén, a városi élet mindennapjai* A 19. század közepe történelmünk egyik legmozgalmasabb, legellentmondásosabb periódusa volt. A forradalom és szabadságharc a nemzet talán legfelemelőbb időszakát hozta el, az azt követő önkényuralom viszont az egyik legtragikusabbat. A feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet keserves kora volt ez, a maga sajátos szélsőségeivel, nehézségeivel. Amíg 1848 előtt a lassan a polgárosodás felé mozduló, de alapvetően feudális környezetben élő Jászkunságot a szabadparaszti fejlődés (azaz modern polgári és ósdi feudális elvek sajátos keveredése1) jellemezte, addig az 1850-es években hazánk sokak szerint első polgári berendezkedése egy a nemzeti önállóságot, alkotmányosságot tudatosan semmibe vevő, németesítő berendezkedéssel ötvöződött. A haza és haladás kérdései összekuszálódtak, és nemritkán kibékíthetetlennek látszó konfliktusokban mutatkoztak meg. *** 1848-ig Kunszentmárton a Nagykun Kerület székhelye (gyakorlatilag járási központ) volt a Jászkun Kerületen belül, kapitányi (kerületi) házzal és börtönnel. A forradalom nyomán felvetődött ugyan a Nagykunság törvényhatósági önállósításának terve Karcag székhellyel, ám erre a szabadságharc katonai eseményei miatt nem kerülhetett sor. Az önkényuralom közigazgatási rendelkezései nyomán azonban a járási központ végül mégis a régi, hagyományos nagykun centrum, Karcag lett. Ez a Pest–Szolnok–Debrecen vasúti fővonal kiépülésével jelentős fejlődésnek indult, és így igazgatási szerepét a későbbiekben sem veszítette el. E változás Kunszentmárton fejlődését kedvezőtlenül befolyásolta, ám – talán mert a korábbi igazgatási központi szerepkör is csak egy uralkodói szeszélyből fakadó admi* A Kunszentmárton 19. századi társadalmával és gazdaságával kapcsolatos kutatást az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok támogatta. (ny.sz.: K 68902) 1 C. L. Brace 2005. 92–96.

Gazdaság és társadalom a 19. század közepén, a városi élet...

97

nisztratív intézkedésből származott – megmaradt a település regionális piacközponti szerepe. Ez ugyan részleges és viszonylagos volt, ám a Tiszazugra, valamint a Körösöktől délre fekvő békési és csongrádi tájakra mégis kiterjedt. Némileg talán szerencséje is volt az akkoriban 7485 lakost számláló Kunszentmártonnak, hogy a Nagykunság tömbjétől távolabb esvén, az ottani mezővárosokkal nem kellett konkurálnia, csupán a D-re, Csongrád vármegyében fekvő Csongráddal (12 785 lakos), Szentessel (22 136 lakos), valamint K-re a Békés vármegyei Szarvassal Kunszentmárton belterülete a második katonai felmérés térképén (Hadtörténeti Térképtár) (17 530 lakos). Mivel azonban e települések gazdasági kapcsolataikat inkább délnek alakították ki, csak részben és csak egyes irányokban jelentettek konkurenciát.2 A mezőváros viszonylagos fejlettségét mutatta a környező falvakkal szemben – a jászkun szabadparaszti fejlődésen túl –, hogy 1807-től mezőváros volt, évi 4 országos és szerdai heti vásárral. A helyi lakosok Istvánháza pusztán és környékén bérlőként már a 18. században feltűntek, és közreműködtek a Tiszazug szőlő- és gyümölcstermelő agrárkultúrájának kialakulásában. Itteni gazdasági kapcsolataik tartósnak bizonyultak, amiket csak tovább erősítettek a település közlekedésföldrajzi lehetőségei. E tekintetben különösen fontos volt a Kunszentmárton-istvánházi révnél 1806-ban épült Körös-híd, majd az 1826–27 táján a Földváryak által kezdeményezett cibakházi Tisza-híd felépítése. Problémát jelentett viszont, hogy ez utóbbi 1849 nyarán végleg elpusztult, sőt a Tisza szabályozásával az 50-es években a cibakházi átkelőhely is jelentőségét vesztette.3 Mindez egyrészt előre vetítette, hogy a Tiszazug a kapitalista korban megerősödő modern út- és vasúthálózatból jórészt ki fog esni, ugyanakkor viszont azt is, hogy Kunszentmárton e hátrányos helyzetű terület számára még központ lehet, már ha ki tudja használni annál „viszonylag kedvezőbb” lehetőségeit a közlekedés terén.4

A népesség alakulása az önkényuralom korában Kunszentmárton népessége a redemptio-t követő jó egy évszázadban jelentősen megnövekedett. Amíg 1786-ban még csak 3026, addig 1828-ban már 5991 embert írtak össze, és ez a szám 1850-re 7485, 1869-ra pedig 10 036 főre emelkedett.5 Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy nyolcvan év alatt a lélekszám több mint háromszorosára nőtt. Láthattuk, hogy Palugyay 1855. 255., 476., 493. Károlyi–Nemes 1975. II. köt 24–25. 4 Szikszai 2005. 11–13., 32–34., 281–287. 5 Dányi–Dávid 1960. 64–65., Palugyay 1854. 213., Bathó 1873. 11., Kovacsics 1999. 56. 2 3

98

Bagi Gábor

ez Csongrád, Szentes és Szarvas népességétől számottevően elmaradt, mindazonáltal a Tiszazug kis- és közepes településeihez képest mégis meghatározó erőt, túlsúlyt jelentett. A lakosság 1848-ig szinte teljesen színmagyarnak és katolikusnak tekinthető, a szabadságharc után azonban némiképp módosult a helyzet. 1852-ben a 7485 fős népességen belül még csak 89 cigányt és 10 izraelitát különítettek el, valamint 2 reformátust, 7 evangélikust, és 3 görögöt. Ezt követően alig két évtized alatt mintegy harmadával nőtt a lakosság, amiben a bevándorlás igen komoly szerepet játszott. Ennek nyomán 1869-ben a 10 036 (a távollevőkkel 10 226) lakos között 3 görög katolikus és 3 görög keleti mellett már 19 ágostai, 422 helvét és 143 zsidó is volt.6 Bevándorlók számos területről érkeztek ide. Sok római katolikus jött a Tiszazugból, így a Cs. Vargák, Stampócziak, Szabók, Telekiek Csépáról, Őzék Cibakházáról, Kissek, Perlakiak Szelevényről. Jelentős számú jövevény érkezett a szomszédos Heves megye településeiről, Dévaványáról (Nagy), Tiszabőről (Bozsó, K. Molnár), Mezőkövesdről (Máté), Recskről (Füzesi), Egerből (Huszár, Urbanovics), Mezőtúrról (Geszti), a Pest megyei Ujszászról (Szabó), Nagykőrösről (Száraz), Kecskemétről (Bodrogi, Fejes), a Békés megyei Hódmezővásárhelyről (Kardos, Tatár), a csongrádi Szentesről (Fenyvesi, Kiszel, Kósa, Váci), a kiskunsági Félegyházáról (László, Pásztor). Emellett jöttek még a Felvidékről, de pl. a Vas megyei Felsőlövőről (Kurcz) is.7 A korábbi állapotokhoz képest leginkább a zsidók és a helvétek száma és részaránya nőtt meg, bár ez utóbbiak zöme a század végén önállósodó csorbai pusztarészre (Kuncsorba) érkezett. 1869-ben itt 358 helvét vallásút vettek számba, és csak a maradék élt a városban (néhány pedig Mesterszálláson). A pusztaiak zöme tanyás gazda és béres volt, míg a városiak között főleg iparosokat, értelmiségieket, valamint szolgáló és cseléd elemeket sejthetünk. Az 1850-es évek elején tűntek fel az evangélikus Szekerka, a református Both, a lutheránus Farnek (Turócz megye), Zvolanek, Jakus, majd a Buzi, Csesznák, Krajcár, Váradi, Zsákai családok. Ez utóbbiak Öcsöd, Békésszentandrás, Szarvas környékéről érkeztek. Bár a tehetősek összeházasodtak, a helyi társadalom vezető, felső rétegébe való beépülésük kezdetben minimális volt.8 A zsidók beköltözése nem annyira számukat, hanem gazdasági szerepüket (kereskedés) tekintve volt jelentős. Elsők között érkezett ide Wexler Lőrinc haszonbérlő, valamint a dohányárulási engedélyt kapó Hakker Ignác. Mindketten abonyiak voltak. Fuschel (Füchsel) Bernát a Békés megyei Szarvasról (eredetileg Nyitra vármegyéből), testvére Emánuel pedig Gyöngyösről jött ide. Ők ugyan 1854 végén Kisújszállásra távoztak, helyi érdekeltségeik azonban utóbb is maradtak itt.9 Mellettük bevették még lakosnak 1852-ben Rubinstein Jakab csongrádi Látkép a toronyból Klein Salamon üzletével, 19. sz. vége (kunszentmártoni haszonbérlőt, 1853-ban a békésszentandrási Helytörténeti Múzeum Adattára, HMA) Tirek Lőrincet, Feuer Ignácot, majd máso Palugyay 1854. 213. A tanácsi jegyzőkönyvek adatai alapján. 8 SZML Kunszentmárton. Népszámlálási felvételi ívek, 1857. 9 Uo. Tanácsi jkv. 1852. okt. 2. 115. 285–286. sz., Uo. Hirdetések jkv. 1854. szept. 3. 2. sz. 6 7


99

kat is. Az 1857-es birodalmi népszámlálás az alábbi izraelitákat sorolta fel: Heisig Fülöp (1818–) családja (5 fő), Engel Márton (1827–) és neje, Klein Simon (1830–) és neje, Böhm Jakab (1802) és családja (11 fő), Weisz Hóri (1797–) és neje, Fisch Lőrinc (1805–) és családja (10 fő), Weisz Ignác (1824–) és családja (3 fő). Beköltözők mindazonáltal később is voltak. 1860-ban Meister Jakab költözött ide Ókécskéről, majd mások (Doktor, Fajer, Hakker, Hirsch, Kampler, Kraftj (?), Krupler, Laubertrackt, Stelmakher, Tihs, Weigler) következtek, főleg Abonyból, Csépáról, és Heves megye különböző részeiről.10 A kézműveseket, mesterembereket az 1840-es törvényre, majd 1849 után a császári rendelkezésre hivatkozva rendre befogadták, mivel a helyi gazdaságot, főleg a gyenge ipart erősítették. Így a jövevény kézművesek közé sorolható Mihálkovits András órásmester Kecskemétről, az eredetileg csongrádi Kovács Balázs kovácsmester a gyalui pusztáról, Ujváry Márton borbélylegény Szarvasról. A Lajtán túlról érkezett a cseh Szinszki (?) Ferenc festőmester és Stehlmacher Ágoston alsó-ausztriai cipész. Kivételt a befogadás tekintetében 1849 után csak a kétes elemek jelentettek, mint ahogy a csongrádi Markseid Ferdinánd mézeskalácsost is elutasították elsőnek, 48-as forradalmi múltja miatt. Elgondolkodtató viszont, hogy újra próbálkozhatott, és mivel már 8 hónapja a városban élt, végül próbaidőre befogadták.11 Nem egyértelmű ugyanakkor a helyi cigányság létszámának változása. Az 1847–48-as adóösszeírás a Babos, Baktai-Tyúk, Berta, Bódi, Farkas, Fóber (Fóbr), Károlyi, Kiss (2), Lakatos, Nedo (2), Rácz (2), Suki személyneveket említi velük kapcsolatban. Mivel lakóként írták össze őket, körükben még jelentős mozgás volt. Utóbb érkeztek ide egyebek mellett a cibakházi Ráczok, a kecskeméti Farkasok, a jászladányi Sukiak. A településen a születések és halálozások a korszak egészében még nem változtak különösebben, noha az egyes években igen nagy ingadozásokat mutattak. Végeredményben a feudális korra jellemző mutatókkal találkozunk, azaz igen magas születési és halálozási átlagokkal, döbbenetes gyermekhalandósági mutatókkal. 1840–1879 között az 5 év alattiak az elhaltaknak közel 56%-át tették ki, a 20 év alattiak pedig mintegy 68%-át.12 A halálozások ugyan csak 1848-ban és 1849-ben haladták meg a születések számát, mindazonáltal számos más alkalommal is igen komoly járványokra következtethetünk (1847, 1855). 1855-ben a kolera 263 főt vitt el, vagyis az elhaltak mintegy kétharmada e betegségben pusztult el.13 1845 1846 1847 Születés: 409 396 381 Halálozás: 260 250 321 Házasság: 62 75 60

1848 389 458 107

1849 427 518 71

1850 400 235 90

1851 368 272 111

1852 478 229 88

1853 450 269 53

1854 462 285 68

1855 457 396 63

1856 448 282 79

1857 457 254 69

1858 435 314 59

1859 1860 461 446 192 211 14 85 115

Az életkori megoszlásra 1869-ből vannak adatok, amelyek még a korábbi időszakok fő jellemzőit mutatják. Ekkor a 0–5 évesek tették ki a helyiek 16,4%-át (1655 fő), míg a 6–20 évesek a 35,6%-át (3582 fő). E két korosztály tehát a népesség több mint felét (52%) adta. Ugyanakkor a 21–50 év közöttiek jelentették a legnagyobb korcsoportot a 37,8%-os ará10 Uo. Népszámlálási felvételi ívek, 1857., Uo. Népesség és háziállat számlálás felvételi ívek, 1869., Uo. Tanácsi jkv. 1860. márc. 4. 138. 47. sz. 11 Uo. Tanácsi jkv. 1853. máj. 2. 207. 125. sz., Uo. 1854. jan. 28. 326. 24. sz. 12 Hegyfoky 1886. 161. Az 1780–1829. közötti időszakban ezek az átlagok még 62 és 73% körül mozogtak. 13 J. Frater 1980. 109. 14 A népmozgalom főbb adatai községenként 1828–1900. VIII. köt. Szabolcs-Szatmár megye, Szolnok megye. Bp., 1984.

100

Bagi Gábor

nyukkal (3803 fő). Mellettük az 50–60 évesek 6,8%-os részesedése (687 fő) már elenyésző volt, az efölöttieké pedig még inkább. 15 Az átlagéletkort Hegyfoky Kabos az 1840–1879 közötti adatok alapján mindössze 19 évben adta meg, alapvetően a gyermekhalandóság miatt.16 A kiépülőben lévő és csak hosszabb távon (már csak a dualista korban) egységesülő egészségügyi szervezet hatása még nem igazán érződött. Számottevő változás (a gyermekhalandóság csökkenése, az átlagéletkor növekedése) csak az utolsó középkori típusú népesedési katasztrófa, az 1872–74. évi kolerajárvány után, az évtized végétől figyelhető meg. A mezőváros 19. század közepi népességfejlődésének meghatározó fejleménye volt a puszták (Mesterszállás és Csorba része) betelepülésének megindulása. Jelenleg a mesterszállási folyamatok dokumentálhatók inkább. Itt 1852-ben 177 lakos élt, bár egyes források (talán tévesen) már ekkor 330 embert említettek. Eztán a népesség jelentősen növekedett, és a lélekszám 1867-re egyes levéltári források szerint 753, míg 1869 végére 604 főre emelkedett. Ezzel párhuzamosan nőtt a csorbai pusztarész lakossága, ahol 1852-ben 65, 1869 végén viszont 576 főt adtak meg.17 A két puszta benépesülésében döntő szerepet játszott a meginduló tanyásodás, bár ezt nehéz adatolni. Annyi bizonyos, hogy 1852-ben Mesterszálláson 72, Csorbán 11, a kunszentmártoni határ egyéb részein pedig további 120 házat (tanyát?) vettek számba. Ugyanakkor Mesterszálláson 1867-ben már 170 tanyáról szóltak.18 1869 végén a népszámlálás a belterületen 1059 házat és 6912 lakost vett számba, a szérűskertekben 254 házban 1207, a belső határban pedig 287 tanyán 870 embert. (A belső tanyák közel harmadát még nem lakták állandóan.) Ehhez járult Csorba és Mesterszállás lakossága.19

A gazdasági élet a 19. század közepén Kunszentmárton gazdasági életében a meghatározó mindenkor a mezőgazdaság volt, az ipar és kereskedés csak kisegítő ágazatnak tekinthető. A polgári átalakulás mindhárom területen jelentős, bár hatásaiban jobbára a későbbiekben kibontakozó módosulásokat eredményezett.

1. A mezőgazdaság átalakulása A mezőgazdaság kapitalista átalakulása országosan ugyan már helyenként a reformkorban megfigyelhető, de ez jórészt a feudális eredetű nagy- és középbirtokot érintette. Alapvetően ez jellemezte az önkényuralom időszakát is. A Jászkunságban a főbb változások így inkább a redemptus birtok és az azt biztosító jogi szabályozás módosulásaiban (tagosítások, birtokrészek és haszonvételek önálló eladhatósága, tanyai gazdálkodás), új gazdasági eszközök, növényfajták, eljárások megjelenésében jelölhetők meg. Bathó 1873. 14–21. Hegyfoky 1886. 159. 17 SZML Kunszentmárton. Mesterszállási iratok. 1852. évi házösszeírás., Uo. Vegyes iratok., Uo. Népesség és háziállat számlálás felvételi ívek,1869. 18 Uo. Mesterszállási iratok. 1852. évi házösszeírás. 19 Uo. Népesség és háziállat számlálás felvételi ívek. 1869. 15 16


101

A mezőgazdaságon belül az előző időszakokban a meghatározó, fő tőkeképző a rideg (olykor már istállózó) állattartás volt, amit a határterület megoszlása, ezen belül pedig a belső és a pusztai határbeli rétek és legelők túlsúlya igazolt. Mivel azonban a népességszám is emelkedett, a növekvő kenyérgabona szükséglettel fokozatosan nőtt a szántók nagysága, és a határ egészéhez viszonyított aránya. E folyamat rendkívül sajátos pillanatát ragadják meg a 19. század közepi adatfelvételek. 1850 táján a belső, azaz a szűk kunszentmártoni határon belül a szántók aránya már meghaladta az 50%-ot, ugyanakkor Mesterszállás pusztán ez még mindössze 23% volt. Ez annyit jelentett, hogy a teljes határterületen a szántók együttesen még csak 42%-ot tettek ki. 1869 végére viszont ez a helyzet már jelentősen módosult. A belső határban a szántók aránya ugyan nem változott lényegesen, viszont Mesterszálláson 23-ról mintegy 38, a határ egészét tekintve pedig 42-ről csaknem 48%-ra nőtt a részesedésük. Ez ugyan számszerűen nem tűnik igazán jelentősnek, mindazonáltal érthetővé teszi a tanyás gazdálkodás gyors előretörését a dualista korban.20 1850 Kunszentmárton Mesterszállás Összes Kunszentmárton kh % kh % kh % kh % Szántó 7028 52,3 1745 23,7 8773 42,2 7666 52,8 Rét 628 4,6 4820 65,5 5448 26,2 1591 10,9 Legelő 4802 35,7 1080 14,6 5882 35,3 3875 26,7 Erdő — — 144 0,7 — Szőlő 135 1,0 — 135 0,6 141 0,9 Egyéb 823 6,1 247 3,3 1070 5,1 1096 7,5 Összes 13417 7353 20770 14513 Katjöv 41729 pf. 16420 pf 58149 pf. 47901 pf. Rövidítések: katjöv = kataszteri jövedelem, pf.= pengőforint

1869 Mesterszállás kh % 2932 37,8 2036 26,2 2080 34,6 — — 697 8,9 7745 21871 pf.

Összes kh % 10598 47,6 3627 16,2 5955 26,7 — 141 0,6 1793 8,0 22258 69772 pf.

A népesség és a gabonaszükséglet növekedését, az állattartás és a szántóföldi művelés közti korábbi arányok megbomlását ugyan az átlagember már a század elejétől „válságként” értékelte, ám a szántók növekedése megállíthatatlan volt, és a határ mind teljesebb birtokba vétele, lehetőségeinek a legjobb, legjövedelmezőbb kihasználása irányába hatott. A földek mind pontosabb nyilvántartása (birtokkönyvek, 1786/9-es kataszteri felmérés) mellett 1822-től a térképezés is megjelent. Kutak épültek, sőt a vízállásos földeket is elkezdték kiosztani. A század első felében megjelent, majd mind általánosabbá vált az ugar egy részének bevetése (pl. kukorica), majd 1844-ben az ugar egy részét ki is osztották a lakosok között.21 A következő lépést a tagosítások jelentették. 1851-ben a lakosok használta szántók tagosításáról határoztak, ami sok vihart kavart, sőt 1854-ben mozgolódásokhoz is vezetett. A hiányok, aránytalanságok miatt 1856-tól póttagosítást kellett tartani, ami jó fél évtizedig tartott. 1854-ben a Péterszögzugot is felosztották, emellett a közföldek egy része haszonbérbe adásáról határoztak. Ebből csak azokat zárták ki, akik a kötelező államkölcsönnel adósak maradtak.22 Ez a tanyásodás felgyorsulását eredményezte, mind többen költöztek ki 20 Jellemző, hogy az 1895-ös mezőgazdasági statisztika szerint Kunszentmárton és két egykori pusztája művelt területe 29 702 kat. hold volt, amiből a szántó 21 426, a kert 184, a rét 2806, a szőlő 194, a legelő 3870, az erdő 59, a terméketlen terület pedig 1163 holdat tett ki. A szántók tehát a határ több mint 72%-ára növekedtek. A Magyar Korona Országainak Mezőgazdasági Statistikája. I. köt. Bp., 1897. 294. 21 Dósa–Szabó 1936. 89. 22 Uo. 85–86., 90.

102

Bagi Gábor

a pusztákra. A gazdálkodás teljes átalakulását mindazonáltal a vízszabályozások hiánya, és a határ végleges tagosításának kivitelezhetetlensége még sokáig befolyásolta. Ez is közrejátszott abban, hogy a szentmártoni lakosok továbbra is megtartották a pusztabérleteiket, főképp a Tiszazugban. A Földváry nemzetség által közösen birtokolt nagy cibakházi uradalom felosztása a nemes tagok között számukra is új lehetőségeket teremtett, ám Istvánháza és Gyalu végleges megszerzésére ekkoriban még nem volt mód. A termesztett növények között a Nagykunság más településeihez hasonlóan leginkább a búzát, árpát, kölest, kukoricát, zabot emlegették. A köztük lévő sorrendet mutatja, hogy 1847-ben 562 helyi háztartásban 31 479 véka búzát, 20 234 véka árpát, 1995 véka zabot és 22 373 véka kukoricát vettek számba. Gyaníthatóan a köles szerepe az élelmezésben ekkoriban már jelentősen csökkenőben volt, viszont fokozatosan nőtt az 1817-től megjelent burgonya jelentősége. A jórészt bérelt pusztán folyó szőlő- és bortermelésről a források megsemmisültek, valószínűnek tűnik azonban egy lassú, folyamatos növekedés, amit a jobbágyfelszabadítás tiszazugi fejleményei, majd a század végére a homokos területeknek a filoxéra miatti felértékelődése is serkenthettek.23 Az új munkaeszközök elterjedésre nincs sok konkrét adat. A jelek szerint az Alföldön a korábban hagyományos vasélű faekével szemben már jelentősen terjedtek a vastestű eketípusok, a fatengelyes szekerek és ekék mellett pedig megjelentek a vastengelyesek. A tövisboronákat általában faboronák váltották fel, néhol pedig a vasboronák. A lóval működtetett, majd gőzüzemű cséplőgépeket inkább már 1867 után kezdték itt alkalmazni, akárcsak a fűkaszáló és aratógépeket.24 Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy 1880 előtt a környékbeli gazdasági kiállításokon szinte nem is emlékeznek meg szentmártoniakról.25 Talán megkockáztatható, hogy az új eszközök elterjedésének mértéke a jobbágytelekből alakult paraszti gazdaságokat meghaladta ugyan, ám az uradalmaktól már elmaradt. A meghatározó, bár a gazdálkodás szerkezetén belül csökkenő fajsúlyú állattartás, illetve tenyésztés helyzetére ezekben az évtizedekben nehéz pontos adatokat találni. A 19. század elejéig a fő tartott állat a szarvasmarha volt, amelyet azonban fokozatosan a juh váltott fel. A jelek szerint az istállózó állattartás a belső határban mind általánosabbá vált, sőt megjelent és terjedt a svajceres tehenészet is. A rideg állattartás mindinkább a pusztára került ki, amelynek jellemzői, formái a határ „szűkülése” nyomán folyamatosan módosultak. A szabadságharcig elterjedt a merinói juh, és a hagyományos magyar birka szinte teljesen eltűnt. Jellemző, hogy 1846-ban Kunszentmártonban 5122 merinóit és mindössze 57 magyar juhot írtak össze.26 A helyi állatállomány alakulása az alábbi táblázatban ös�szegezhető: Állatállomány Ló Szamár Szarvasmarha Juh

23

1830 1409 ? 2366 8543

1850 2254 70 4188 17716

1869 2287 94 1481 1156327

SZML Kunszentmárton. Vegyes tabellák, összeírások. Magyarország története, 6/I. (1848–1890.) 559. 25 Magam 1868-tól néztem végig a meglévő jászkunsági és Jász-Nagykun-Szolnok megyei sajtót. Ezekben csak a 70-es évek végén találtam egy utalást, akkor is a faiskola kapcsán. 26 SZML Jászkun Kerület. Közgyűlési ir. 1846. 5. fasc. 1095. sz. 27 Palugyay 1854. 213., Bathó 1873. 29., Utóbb az 1863. évi Vasárnapi Újság is az 1850. évi adatokat ismételte meg. Lásd Józsa 1982. 298. 24


103

Az állomány számszerű alakulása 1848 előtt sem volt egyenes vonalú, az állatvészek gyakorta megtizedelték a gulyákat, nyájakat, méneseket. Az 1830 és 1850 között megkétszereződő juhállomány kapcsán épp az idézett 1846-os adatok mutatják, hogy esetenként milyen méretű visszaesésekkel számolhatunk. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a húsz év alatt bekövetkező, közel kétszeres számszerű növekedés a lovaknál és szarvasmarháknál is kimutatható. A problémát az 1850–1869 közötti időszak jelenti. Ezzel kapcsolatban – a források megsemmisülése folytán – további konkrét adatokkal nem rendelkezünk. Az adatsorokból látható, hogy húsz év alatt a lóállomány nagysága szinte stagnált, ugyanakkor a juhok száma mintegy kétharmadára, a szarvasmarháké pedig alig több mint harmadára csökkent. Adatok hiányában úgy véljük, hogy e katasztrofális csökkenés okai talán az 1860-as évek nagy alföldi aszályában keresendők. Elgondolkodtató viszont, hogy az 1869-es népszámlálás szerint Kunszentmártonban csak 57 nemesített, és 11 506 magyar juh volt, tehát a 18. század végén kezdődött fajtaváltás 1849 után nemcsak megállt, hanem teljességgel vissza is fordult.28 Nem tudni, hogy ez a folyamat csak a juhállományt érintette-e vagy más állatfajtákat is. Mindazonáltal érdemes 1869-ből a teljes állatlétszám megoszlását közölni. Ekkor a lóállományt 84 könnyű csődör, 1207 könnyű kanca, 461 könnyű herélt, valamint 535 csikó alkotta. A szarvasmarhákon belül a magyar fajtához tartozott 17 bika, 453 tehén, 422 ökör, 554 borjú, míg a svájcer fajtához 2 bika, 11 tehén, 12 ökör és 10 borjú. Úgy tűnik tehát, hogy a nyugati fajták ekkor a teljes állomány alig 2,5%-át tették ki. Emellett összeírtak még itt 2303 sertést, 12 kecskét, valamint 39 méhkast is29 Az állattartás szabályozásánál a polgári forradalom után is meghatározó volt a redemptio joggyakorlata. Ekkorra már nemcsak a birtoktalanok (nem redemptusok) legeltetését korlátozták vagy tiltották, hanem még a birtokos gazdáknál is a váltott föld nagysága alapján szabták meg a legeltethető állatok számát. Erre utal például, hogy 1854-ben a mesterszállási pusztán minden 10 pózna birtokra 1 számos marha vagy ló, illetve 6 sertés vagy 8 kos esett.30 A tagosítások, a határhasználat átalakulása alapvetően hatott az egykori redemptus birtokra, birtokjogra is. Korábban általános elv volt, hogy a tőkeföldeket, a hozzá tartozó járulékokat és haszonvételeket csak együttesen és arányosan lehetett elidegeníteni. Ezt az elvet már a forradalom előtt is nehéz volt betartani, utóbb pedig, a tagosítás nyomán alapvető változások következtek be. A legeltetési jogot 1867-ben már minden birtokos szabadon használhatta, és akár el is adhatta. Ez a változás segítette a tanyás gazdálkodás terjedését, egyedibb, az adottságoknak megfelelő gazdaságok kialakulását, és a puszták (Mesterszállás, Csorba) későbbi önállósulását is.

28 Nem lehetetlen, hogy az 1848 előtt merinóinak tartott juhfajták elnevezése sem egyértelmű, sőt esetleg a fajtabesorolások is változtak. Ugyanakkor ismeretes, hogy a század utolsó harmadában az ausztrál gyapjú megjelenése a magyar gyapjúkonjunktúrának véget vetett, s ez bizonnyal nemcsak az állomány nagyságára, hanem a fajtákra is hatással volt. Magyarország története. 6/II. (1848–1890.) 1058–1059. Lásd még a következő jegyzetszámot is! 29 Bathó 1873. 29. Érdemes megjegyezni, hogy az 1895. évi mezőgazdasági statisztika Kunszentmárton és volt pusztái kapcsán 2968 szarvasmarhát, 2869 lovat, 2 szamarat, 223 kecskét, 6983 sertést, 2001 juhot, 44317 baromfit, és 467 méhkast vett számba. A juhok és a sertések növekedése a szántóföldi művelés előretörésének következménye, viszont elgondolkodtató, hogy a szarvasmarhák döntő többségét (2807 db) még magyar-erdélyi fajtaként vették számba. A Magyar Korona Országainak Mezőgazdasági Statistikája. I. köt. Bp., 1897. 295. 30 SZML Kunszentmárton. Hirdetések jkv. 1854. ápr. 23. 7. sz.

104

Bagi Gábor

Az állami adórendszer átalakítása, a földadókataszter behozatala nem hozott könnyebbséget a lakosoknak. Amikor 1857-ben a császári pár Magyarországon járt, a szentmártoniak a földadó lejjebb szállítása érdekében egyenesen hozzájuk fordultak. Elmondásuk szerint 1852-ben 1 kh. 1. osztályú szántóföld jövedelmét 4 Ft. 7 kr-ban, a kaszálóét és a legelőét pedig arányosan 2 Ft. 14 kr-ban határozták meg. Azóta viszont ez kétszer is feljebb emelkedett. A keleti (krími) háború idején a terményeknek jó ára volt, de a békével ennek vége lett, sőt az előző évben gyenge volt a termés. A bajokat tetézte, hogy tavasszal és ősszel az utak a víz miatt járhatatlanok voltak, és bár a lakosok reménykedtek a vasútépítkezésekben, a tanyai lakosok boldogulását ez sem idézhette elő. Jó utakra kő és homok hiányában remény sem volt. Mindenki földet művelt, iparváros nem volt a környéken, a fogyasztásban a lakosok csak magukra voltak utalva. A földművelés is szervezetlen állapotban volt, részint a határt érintő vizek szabályozatlansága, másrészt a népnek a gazdálkodás tekintetében megfigyelhető „különcsége” miatt. A határban csak a legrégibb szántóföldek voltak tagosítva, a zöm még felosztásra várt. E rendezés pedig csak a folyók végleges szabályozása után fejeződhetett be.31 Nem tudni, hogy a szentmártoniak kaptak-e választ a levelükre, ám a kivetett adók még tovább növekedtek. A földadó összege a földtehermentesítéssel 1867-re közel kétszeresére emelkedett, a döntően létszükséglet cikkeket terhelő közvetett adók pedig még jelentősebb mértékben. Ugyanakkor a sors furcsa fintoraként a birtoknyilvántartás úgy megkeveredett, hogy a földadót még 1860-ban is a redemptio alapján voltak kénytelenek kivetni a lakosokra.32 Végül az 1860-as évek nagy alföldi aszálya általános gazdasági visszaeséshez vezetett. Az 50-es éveknek mindazonáltal nagy nyeresége volt a Körös szabályozásának megkezdése. Ennek voltak korábbi helyi előzményei, sőt 1847-ben a szelevényi és istvánházi birtokosok mintegy 2000 lépésnyi elkészült gátja a város helyzetére is hatással volt. 1855-ben, a nagy körösi árvíz idején a helyi határ 7100 kh-as ártere jórészt víz alá került, ami cselekvésre ösztönzött. A szakirodalom nem említi, de 1857-es adatok a mesterszállási kiszögelés átvágásának megkezdéséről tudósítanak. Igazi javulást azonban csak a dualista kor munkálatai hoztak.33

2. A helyi ipar, kereskedelem és hitelélet A helyi ipar fejlődése Kunszentmártonban is csak a 19. század elejétől vett nagyobb lendületet, ám alapvetően eztán is az állattartást és a földművelést szolgálta ki. Egyes ágazatok (pl. bőrfeldolgozás) megsokszorozták ugyan a mezőgazdasági termékek értékét, ám e szoros kapcsolat a fejlődés hosszabb távú lehetőségeit is behatárolta. A redemptus birtokok elaprózódása, az irredemptusság felemelkedési törekvései a korlátozott birtokforgalom szűk lehetőségei között egyaránt növelték a mesteremberek számát, és korszakunkra már a redemptusok és utódaik is feltűntek közöttük.34 A Mária Terézia kori közös céhből a 19. század első évtizedeiben újak váltak ki. Az 1817–19 között megalakult kötélverő, csizmadia, szabó, takács, lakatos, kovács, kerékgyártó, asztalos, cserzővarga, kalapos, szíjgyártó és szűcs céh 1848 előtt hat önálló 31

SZML Kunszentmárton. Kimutatások, tervek, iratok. Sz.n. Uo. Tanácsi jkv. 1860. máj. 28. 166. 111. sz. 33 Gallacz 1896. 631., Dóka 1997. 283., 285. 34 Szabó L. 1982. 15. 32


105

céhre bomlott, ám ezeket az önkényuralmi igazgatás újra egyesítette. Megmaradt viszont az önállósága az 1840-ben alakult ács, kőműves, faragó és molnár céhnek.35 Ennek alapján értelmezhető csak Palugyay összevont adata, amely szerint 1852 táján 23 bognár, kalapos, szíjgyártó, lakatos és asztalos, 33 csizmadia, 54 szűcs, 34 ács, kőműves és bodnár, 17 kovács és kerékgyártó, valamint 32 takács dolgozott a városban.36 ács kőműves faragó molnár kötélverő csizmadia szabó takács lakatos kovács kerékgyártó asztalos cserzővarga kalapos szíjgyártó szűcs pintér festő címerfestő bodnár

1830 6 2 – – 1 35 13 22 4 9 9 6 5 1 2 15 1 1 6 4

1855 – – 13 18 4 31 14 33 2 14 – 13 – 5 1 62 3 – – 4 37

Két évtized alatt leginkább a faragók, molnárok, szűcsök, kisebb mértékben az asztalosok, takácsok, kovácsok száma gyarapodott. Nem értelmezhető viszont a kerékgyártók, kőművesek és ácsok eltűnése. Talán véletlenszerű tényezők is hathattak az 1855-ös adatfelvételkor, mivel az előző évben még más volt a helyzet. Ekkor a Pestbudai Kereskedelmi és Iparkamara kérésére összeírt iparosok között 7 céhmestert vettek számba, a csizmadiákét, szűcsökét, kovácsokét, takácsokét, asztalosokét, szabókét és molnárokét. Az iparosok mellett a mesterlegényeket és inasokat is feltüntették:

csizmadia ács, molnár kovács szabó asztalos, kalapos, takács szűcs Összesen:

iparos 34 36 15 11 25 66 187

legény 3 13 6 9 5 4 40

inas 5 – 12 9 11 5 4238

SZML Kunszentmárton. Tanácsi jkv. 1853. febr. 26. 176. 47. sz. Ezek az adatok szerepelnek 1863-ban, a Vasárnapi Újság 192. oldalán is. 37 SZML Vegyes összeírások, Rendtartások. 38 SZML Főbírói jkv. 1854. jan. 3. 568. sz. 35 36

106

Bagi Gábor

Láthatóan a legények és inasok száma nem érte el a mesterek felét sem, ami igen alacsony mutató. Leginkább még a szabóknak, kovácsoknak, illetve az asztalosoknak, kalaposoknak és takácsoknak voltak alkalmazottaik. 1857-ben az iparosok között az alábbi nevek szerepeltek: Apotótzki, B. Kocsis (2), Balga, Bali, Balla, Bábella, Bertók, Birkhozolt, Bíró, Bori, Csapó, Csák, Cseuz (4), Czinóber, Dávid, Drusza, Ferenczi, Fodor, Földi, Gál (2), Gátsi, Grajfel, Gulyás, Gyarmati, Gyenes (2), Hegedűs, Horpátsi, Horváth (2), Hortsik, Huszár, Kakuk, Károly, Kerekes (4), Király (2), Kiss (3), Kocsis (4), Kovács (3), Kudlik (2), Kupáncsik, Lajkó, Lelek, Lekner, Magyar, Masáth, Mezei, Mészáros, Milotai, Mokkel, Molnár (5), Murányi, Nagy (2), Németh (3), Oláh (2), Ökrös, P. Nagy, Papp, Pásztor, Pernyész, Pető, Poloni, S. Nagy, Sáros, Sulyák (2), Szabados, Szabó (7), Stellmakher, Szepesi, Szilágyi (2), Szilák, Szűcs (3), Takács (2), Teleki, Tittel, Tomonyi, Tónya, Tóth, Váradi, Veress, Veszei (2), Vékon, Vígh (2), Zsemberi.39 A városban ekkorra már iparos famíliák alakultak ki. Sajnos az egyes személyek szakmához kötése már nehezebb. 1847–48-ban a legnagyobb számú szűcsök közt az Apotótzki (2), Baka (?), Bíró, Cseuz (2), Drusza, Emődi, Ferenci, Gál, Herény (?), Horpátsi, Huszár, Kocsis (2), Kovács, Molnár (4), Kuna, Pásztor, Pataki, Takács (2), Sáros, Szabó, Szűcs, K. Nagy, Pajer, Sáros, Sebe, Szabados, Szarvák nevek fordulnak elő. A szabók között szerepelt Aradi, Kiss, Tigyi, Pető, Soltész, Szabó, Veress, Závodi, a takácsoknál Bali, Belányi, Gyóllai, Csák, Farkas, Fodor, Gyarmati, Koncz, Kiss, Meszes, Mirkó, Nagy (3), Ökrös, Pernyész, Tomonyitska, Szabó (4) és B. Tóth. A csizmadiák között a Bábella, Berta, Bíró, Csapó, Cseuz (2), Emődi, Fazekas, Földi, Gyenes, Kerekes, Kovács (2), Kocsis (2), Murányi, Sárközi, Török, Túri, Osgyáni, Sándor (2), Szűcs személynevek ismertek, a cipészeknél a Kordász, a cserzővargáknál Kerekes, Oláh, a szíjgyártóknál Andracsek, Teleki, a köteleseknél Kalajkovics, Zurberi, a kalaposoknál Graifel, Teleki. A lakatosok között tűntek fel a Diósi, Molnár, Vidáts, a faragóknál a Bába, Bozsó (2), Bozsik, Eszes, Farkas, Harangozó, Huszár, Papp, Réner, Sipos, Sulyák (2), Szűcs, Vígh (2), a kovácsoknál a Felföldi, Kovács, Szabó, Szaszkó, Szilágyi (2), a molnároknál a Bene (szélmolnár!), Gajzer, Gyenes, Ferenci, Horváth, Hortsik, Magyar, Mikkel, Kocsis (2), Szabó, Szilágyi, az asztalosoknál a Granatzki, Bozsik (2), Kuna, Szilágyi, Markovics, Szűcs családok tagjai. A pintérek közt a Kudlik, Tittel, a rézműveseknél a Fu(s)kó, a kőműveseknél a Király, Kovács, fazekasként a Fodor, Szekeres, kerekesként a Krupántzki, a festőknél a Banó, Perger, a bognároknál a Gyenes, Horpátsi (2) neveket említik, míg a Kovács és a Tigyi a halászokhoz is kapcsolódtak.40 1861-ben a város birtokösszesítése említette még az asztalos Balla, a faragó László, Tóth, a szabó Bíró, a takács Belágyi, Bíró, Farkas, Fejes, Kiss, Kovács, Molnár, Nagy (3), Szabó, Szekeres, Szepesi, Tóth, a csizmadia Hegedűs (2), a bognár Benke, Horpácsi, Huszár, Szilágyi, a kőműves Józsa, a kovács Bíró, Józsa, Mihácsi, a szűcs Herceg, Kiss, Szepesi, Tóth, a tálas Juhász, Tigyi, és a halász Apotótzki családokat.41 Elvétve feltűntek egyéb iparágak is. 1822–1878 között nyolc pék próbált megtelepedni, de a házisütés miatt egyiküknek sem sikerült. 1824-től könyvkötő működött itt, míg 1850-ben egy Markscheid nevű mézeskalácsost is említettek.42 1861-ben Dudás Ferenc szappanos mester kapott lak-

Uo. Népszámlálási Felvételi Ívek, 1857. Uo. Conscriptio Facultatum, 1847–48. 41 Uo. 1861. évi birtokösszesítő. 42 Turcsányi 1973. 2. 39 40


107

hatási engedélyt.43 Általában a kézműves leszármazottak közül csak egy vitte tovább az apa mesterségét, a többiek más iparágat tanultak ki.44 Nehéz meghatározni az egyes iparágak jövedelmezőségét. 1851 táján az ács, kőműves és üveges mesterek fizették a legmagasabb napszámokat, míg a csizmadiák, takácsok és szűcsök a legalacsonyabbakat. Mindez jelentős építkezésekre, másrészt a hagyományos iparágak válságára is utalhat. A kézművesek zömét továbbra is az év egy időszakában (főleg télen) végzett iparos tevékenység („kétlakiság”) jellemezte, nyáron mezei munkával vagy szőlővel foglalkoztak.45 Noha a céhszervezetet sem 1848-ban, sem az önkényuralom korában nem számolták fel, bomlása mind láthatóbbá vált. 1851-ben a Geringer-féle utasítás megtiltotta új céh létesítését, és rögzített feltételek mellett, rendi, nemzetiségi, vallási helyzettől függetlenül lehetővé tette a belépést. Az iparűzést hatósági engedélyhez kötötték, míg pár háziipari tevékenységet szabaddá tettek mindenki számára. 1857-ben a közigazgatás szervei kapták meg az iparűzés engedélyezési jogát. Az 1859-es ipari rendtartás meghagyta a céheket (bár szorgalmazta az ipartársulattá alakulást), ám kimondta az iparszabadságot, ötödére csökkentve az engedélyhez kötött iparágakat. Így a szentmártoni legények 1866-ban már vándorolni sem mentek, és a céhrendszer 1872-ben végleg megszűnt.46 Az új iparágak mellett a malomipar fejlődése, illetve a tégla- és cserépégetés tekinthető a leginkább előremutatónak. A szárazmalmok hanyatlása nyomán felső rendeletre 1857 elején felvetődött gőzmalom, vagy holland rendszerű szélmalom építése. Mivel az utóbbiak feltételei voltak adottak, ilyenek létesítésére hívták fel a mestereket.47 A munkát 1858-ban, az istvánházi gőzmalom építésének hírére leállították, de bizonnyal csak átmenetileg. 1861 tavaszán Punkhárd János szélmolnárt említik itt, míg 1868-ban Csorbán Varga Ádám karajenői lakos szélmalom és kovácsműhely céljára vett földet.48 Mesterszálláson 1869-ben K. Kiss Antal szélmalmát, valamint Szarvák István és Karász Simon János szárazmalmait sorolták fel, míg a szentmártoni szérűskertekben Geszti, Kardos, Kiszel, Kovács, Kruzslitz, Parkhard, Szabó és Tigyi nevű molnárokat és malomtulajdonosokat említettek.49 A városi kezelésű tégla- és cserépégetés már 1848 előtt jelentős volt. E célból elsőnek Körösparti Tóth Jánost és Petrovich Jánost fogadták meg. A bérük 1000 lapos cseréptől 5, 1000 téglától 4 váltóforint volt, míg 10 000 lapos cseréptől és téglától 1 kila búza, 1000 görbe cseréptől 10 vft., 1000 kerek téglától 5 vft., és minden kemence féltéglától 1 kila búza.50 Ez a lakáskultúrát is befolyásoló iparág később is a település fontos bevételi forrása maradt. A 19. század elején a kereskedelemben még a görögök voltak meghatározók, akik egy része idővel elmagyarosodott.51 Mellettük német (zsidó?) és magyar nevű haszonbérlők is feltűntek. A rongyszedést pl. az 1830-as évektől rendre csépai zsidók bérelték. 1845-ben a város kezelésében lévő öt boltra licitáltak a kereskedők: Tabakovics Kristóf 171, Nitsch Márton 163, Standhaft Jakab 108, Simon Mátyás 150, és a Kiriák testvérek 102 Ft-tal.52 SZML Kunszentmárton. Tanácsi jkv. 1861. szept. 7. 239. 578. sz. Szabó I. 1982. 38. 45 SZML Kunszentmárton. Főbírói napló, 1851. ápr. 8. 36. sz. 46 Honvári 1997. 249., Magyarország története 6/I. (1848–1890). 540–542., Veress 1927. 10. 47 SZML Kunszentmárton. Tanácsi jkv. 1857. jan. 25. 32. 63. sz. 48 Uo. 1861. máj. 11. 88. 216. sz., Dósa–Szabó 1936. 111. 49 Uo. Népesség és háziállat számlálás felvételi ívek, 1869. 50 Uo. Tanácsi jkv. 1850. márc. 16. 229. 116. sz. 51 Papp 2004. 171., 200., 292–293. 52 Turcsányi 1973/b. 2. 43

44

108

Bagi Gábor

Ebben szerepet játszott, hogy 1840-től a szabad királyi városok kivételével szabaddá vált a kereskedelem. 1848-tól mind jelentősebbé vált a zsidóság előretörése. 1851-ben az önkényuralom a nyerstermékek forgalmát felszabadította, az engedélyhez kötött kereskedést pedig forgalom, tőke és képzettség alapján három csoportba sorolta (kereskedő szakképzettséggel, üzleti könyveléssel, szakirányú kiskereskedés, több szakma áruit forgalmazó vegyeskereskedő). A némi szakismerettel rendelkező kalmárok kisebb értékű árukkal kereskedtek, míg az élelmiszert és krajcáros iparcikket forgalmazó szatócsoktól nem követeltek ilyet. A városban már 1851-ben dohányárulási privilégiumot kapott Fuschel Bernát, majd a Kirják testvérek is.53 A sókereskedés felszabadításával 1854-ben sóraktárt nyitottak a közösség magtárában.54 A helyi kereskedelmi testület is ez évben létesült, amihez ekkor 11 kereskedő, 2 legényt és 10 inas tartozott.55 Bár 1857-ben csak Papp Istvánt, Hegedűs Imrét és Gátsi Istvánt említik kereskedőként, de ez évben 11 birtokos (Bozsik, Dózsa, Harangozó, Hodányi, Nitsch, Kövesdy, Szilárdfy, 2 Kovács, Simon, Szarvák) kapott boltnyitási jogot.56 1858-ban telepedett meg Engel Márton boltbérlő, Angyal Dávid történetíró édesapja. 1860-ban a szabad iparágak termékeinek kereskedelme engedélymentessé vált, az üzletnyitás egyedüli feltétele a bejelentési kötelezettség lett. Állítólag a városban 1869-ben szűnt meg a boltnyitási taxa.57 Az új kereskedő réteg kialakulásával a város régi boltjai jelentőségüket vesztették, 1869-ben hármat le is bontottak. Ez évben kereskedőként döntően izraelitákat említettek, az 1858-as birtokosokat viszont nem. Ám egyes adatok mégis e tevékenység presztízsének növekedésére utalnak. A kocsmáltatási jog – kisebb királyi haszonvételként – mindvégig a város kezében maradt, és haszonbére továbbra is fontos bevételt jelentett. 1869-ben ezt négy kocsmával (Nagy fogadó, Felső-, Kulacsos és Muszáj) Fuchsel Emánuel és Jakab vették bérbe, fél évre 3305, majd évenként 5000 Ft-ért.58 A zsidóság szerepének növekedése tehát e területen is megfigyelhető. Pénzkölcsönzőként 1848-ig a kereskedők mellett a különböző városi kasszák voltak jelentősek. Bár 1839-től, illetve 1841-től hazánkban már takarékpénztárak és bankok működtek, a hitelélet és a biztosítási rendszer csak a kiegyezést követően indult komolyabb fejlődésnek.59 Környékünkön a Szentesi Takarékpénztár 1869-ben, a kunszentmártoni 1872-ben alakult meg.60

A helyi társadalom a 19. század közepén A jászkun társadalom tagozódását 1848-ig a redemptio-hoz való viszony, azaz a redemptus birtok tulajdona határozta meg. Ennek alapján különült el (rendies, feudális jogok alapján) a földdel és jogokkal rendelkező gazdatársadalom az egyéb, azokkal nem, vagy csak részben rendelkező csoportoktól (a legalább házzal bíró irredemptusoktól, a Uo. 2., SZML Kunszentmárton. Tanácsi jkv. 1852. aug. 28. 97. 243. sz. Turcsányi 1973/b. 2. 55 SZML Kunszentmárton. Főbírói jkv. 1854. jan. 3. 568. sz. 56 Uo. Tanácsi jkv. 1857. aug. 18. 127. 208. sz. 57 Turcsányi 1973/b. 2. 58 SZML Kunszentmárton. Tanácsi jkv. 1861. júl. 13. 181. 463. sz. 59 Magyarország története. 6/II. köt. (1848–1890) 869. 60 Galánthai Nagy 1898. 367., 569. 53 54


109

különböző házatlan szolgaelemektől és e két kategória közti, sokszor „lakó” néven említett átmeneti státusú személyektől). Bár a polgári forradalommal a feudális privilégiumokat eltörölték, a földhöz való viszony alapja nem változott. Ugyanakkor megszűnt az országos nemesi státus, aminek elérése korábban a társadalmi felemelkedés jelképe volt. Így az előzőleg többször mozgolódó nemesek nemcsak vagyonuk, de személyük alapján is teherviselők lettek. (Ezeket – 7 Bozóky, 1 Nagy, 3 Palásti, 1 Szekerka, 1 Vincze – utoljára 1850-ben írták össze.61) A redemptus és birtoka a jobbágyteleknél jóval zavartalanabbul indulhatott meg a polgári földbirtokossá, illetve polgári tulajdonná válás útján, problémát inkább a tényleges birtoklástól korábban függetlenedett redemptus igények, jogok jelentettek. Ennek eredményeképp a régi redemptus-irredemptus (valamint nemes) megkülönböztetések aránylag gyorsan eltűntek. A szolga, szolgáló, béres, cseléd stb. kategóriák régen ismertek voltak, ám a gazda, iparos, kereskedő, hivatalnok (értelmiségi) elnevezések ekkor váltak kizárólagossá, és kaptak új társadalmi tartalmat. Bozóky Árpád (1868–1925) Elgondolkodtató a felsőbb végzettséghez kötött ügyvéd, országgyűlési képviselő (HMA) szakmák értékének növekedése. Amíg 1847-ben ide csak a jegyzők, orvosok, a patikus és 2 ügyvéd sorolható, addig 1869-ben már ennek sokszorosa, és a tehetős családoknak is számos fia tanult tovább. Így 1869-ben Bozóky Sándor fia Béla műegyetemi hallgató, Tóth Klára András fia ügyvédjelölt, Gyula gyógyszerészsegéd, Busai Károly főjegyző egyik fiát kereskedősegédként, Szilárdfy Ágoston Alajos nevű gyermekét pedig kereskedőként említették. Ez pár évtizede még redemptus által kényszerből űzött foglalkozásnak számított.62 Standhaft Jakab fia Szilárdfy Jakab (1850–1924) ugyanakkor már mérnöki diplomát szerzett.63 A társadalom legáltalánosabb képe az 1847–48. évi adóösszeírás alapján rajzolható meg. Ez összesen 451 redemptus birtokost (velük 255 fiút és lányt, 17 testvért), továbbá 250 birtoktalan, de házas zsellért, 309 lakosnak bevett, de házatlan lakost, és az időlegesen itt tartózkodók között 270 szolgát és 48 szolgálót vett számba.64 A teljes jogú redemptus gazdákra tehát közel kétszer annyi egyéb személy esett, de ezt az arányt az egész népességre két ok miatt sem lehet kivetíteni. Egyrészt mert töredék tőkefölddel, házzal a régi irredemptusok (házas zsellérek) is rendelkezhettek, sőt az iparűzés, kereskedés esetenként módosíthatta valós helyzetüket. Másrészt viszont főleg a lakóként és szolgaként összeírtak mögött sokszor nem állt család, csak magánosok voltak. Döntően a gazdák és kis mértékben a házas zsellérek birtokában volt a teljes ingó és ingatlan vagyon, azaz 815 ökör, 991 fejős és 184 meddő tehén, 588 db 3 és 612 db 2 éves tinó, 614 borjú, 1180 hámos ló, 271 ménes ló, 73 db 3 és 161 db 2 éves csikó, 1082 ser Botka 1991. 362. SZML Kunszentmárton. Népesség és háziállat számlálás felvételi ívek, 1869. 63 Dr. Kakuk Mátyás szíves közlése. 64 E kategóriákon belül tüntették fel a kézműveseket és kereskedőket. Az előbbiek közül 1 volt 1., 9 fő 2., 171 pedig 3. osztályú, míg az utóbbiakhoz 10 fő 3. osztályú kereskedő, 2 fő 2. és 2,5 fő 3. osztályú kalmár tartozott. 61 62

110

Bagi Gábor

tés, 17 360 juh, 21 db I., 17 db II. és 858 db III. osztályú lakóház, 3938 hold 2. osztályú szántó, 2156,3 kaszás 2. osztályú rét, 362,25 kapás 3. osztályú szőlő. Összeírtak még 5472 marhára és 18 442 juhra való legelőt, és 23–25 db 3. osztályú szárazmalmot. Feltüntették még a serház 60, a kocsmák 3613, a mészárszék 12, az olajütő 1, a boltok 277 Ft. bevételét. (A haszonbérből 4813, a csaplárosoktól 56, a halászatból 301, a vásárokból 561, a pálinkafőzőkből 26, a méhkasokból 50 Ft. jött be, de számba vettek 410 egység kézimunkát is.) E vagyon és bevétel alapján a lakosság és a város 3832 Ft. 26 kr. állami adót fizetett, az alábbi megoszlásban: 0–5 Ft-ot fizet 5–10 Ft-ot fizet 10–20 Ft-ot fizet 20–30 Ft-ot fizet 30–40 Ft-ot fizet 40–50 Ft-ot fizet 50–60 Ft-ot fizet 60–70 Ft-ot fizet Összesen:

1383 fő (90,8%) 65 fő (4,2%) 53 fő (3,4%) 5 fő (0,3%) 8 fő (0,5%) 3 fő (0,1%) 2 fő (0,1%) 4 fő (0,2%) 1523 fő

E forrás minden adóalanyt önálló személyként tüntetett fel. Ez némileg torzít, hisz az egy háztartásban élő, javakkal bíró felnőtt fiak, sőt olykor a feleségek (!) vagyontárgyait is külön vették számba. Mindazonáltal az adatsor még így is igen nagy szóródásról, szélsőségekről tanúskodik. Láthatóan a néhány kr-tól 5 Ft-ig terjedő adófizető kategóriába tartozott a lakosság kilenctizede, s ezek az 5-20 Ft-ot fizetőkkel együtt az adózók több mint 98%-át (!) adták. A 20–40 Ft-os kategóriába került Józsa János (21 Ft. 36 kr.), Gátsi János (22 Ft. 9 kr.), A. Kovács Sándor (23 Ft. 29 kr.), Szabó András (24 Ft. 55 kr.), Papp Mátyás (25 Ft. 50 kr.), Papp István tanácsnok (27 Ft. 17 kr.), öreg Józsa István (31 Ft. 12 kr.), Tóth Károly tanácsnok (31 Ft. 33 kr.), Sári József főbíró (32 Ft. 27 kr.), Fazekas Pál (33 Ft. 28 kr.), Józsa András (33 Ft. 50 kr.), öreg Szabó János (38 Ft. 28 kr.), Tóth János tanácsos (39 Ft. 23 kr.), valamint nemes Bozóky György (39 Ft. 18 kr.). A 40–60 Ft. adót fizetők között szerepelt nemes Bozóky Mátyás ügyvéd (45 Ft. 57 kr.), Fazekas József tanácsnok (47 Ft. 8 kr.), nemes Nagy Antal főjegyző (48 Ft. 54 kr.), nemes Bozóky András táblabíró (50 Ft. 23 kr.), nemes Bozóky István tiszti ügyész (58 Ft. 20 kr.). Végezetül 60 Ft. feletti ös�szeggel szerepelt Standhaft (Szilárdfy) Ágoston (60 Ft. 55 kr.), Standhaft (Szilárdfy) Jakab (62 Ft. 38 kr.), Karhetz Mátyás (63 Ft. 2 kr.), valamint a legtöbbet fizető nemes Tóth Andrásné (66 Ft. 20 kr.). A legnagyobb adófizetők listájából látható, hogy dön- Bozóky József, Palásthy Fáni, 1868. (HMA) tően a régi redemptus famíliák (Bozóky, Fazekas, Nagy, Józsa, Papp, Tóth) tagjaival találkozunk, akik a település életében korábban is meghatározó szerepet játszottak. Többen közülük régi nemesek, vagy tisztviselői érdemekért kaptak nemességet, és nagy az átfedés a városi vezetéssel (főbíró, főjegyző, 4 tanácsnok), illetve


111

a nagykunságival (táblabíró, tiszti ügyész). A korabeli, majd a későbbi értelmiség jelentős részét is ők adták. Ugyanakkor a pályáját haszonbérlőként kezdő Standhaft és Karhetz családok felemelkedése azt mutatja, hogy számottevő működő tőkével, a város életébe beépülve 1848 előtt is volt esély a felemelkedésre. De mekkora vagyon is állt a kirótt adó mögött? A legnagyobb adófizető Tóth Andrásné birtokában ekkor az alábbi adóköteles vagyontárgyak voltak: 2 szolgáló, 46 szarvasmarha (15 fejőstehén, 22 tinó, 9 borjú), 15 ló (6 hámos és 4 ménes ló, 5 csikó), 34 sertés, 510 juh, 2 db 1. osztályú ház, 90 kishold (1200 nöl) 2. osztályú szántó, 45 kaszás 2. osztályú rét, 4 kapás szőlő, 2 db 3. osztályú szárazmalom, és a legelőn jog 77 marha- és 544 juh tartására. E vagyon a Tisza mentén egy jobb módú kisnemes birtokának felelt meg. Ezzel szemben átlagos redemptus gazdának tekinthető öreg Bana István, aki 10 Ft. 9 kr-os adóját az alábbi tételek után fizette: 3 (17 év feletti) fiú és 1 lány, 13 szarvasmarha (4 jármos ökör, 2 fejőstehén, 4 tinó, 3 borjú), 5 ló, 2 sertés, 66 juh, 1 db 3. osztályú ház, 14 hold 3. osztályú besorolású szántó, 7 kaszás 2. osztályú rét, és a legelőn 18 marha és 66 juh tartása. A kisbirtokosok közé számítható Kelemen Istvánné, aki 5 Ft. 12 kr. adót fizetett az alábbi adótárgyak után: 2 felnőtt fiú és 1 lány, 6 szarvasmarha (4 jármos ökör, 2 fejős tehén), 3 ló (2 hámos-, 1 ménes ló), 30 juh, egy 3. osztályú ház, 5 hold 2. osztályú szántó, jó 2 kaszás 1. osztályú rét, 1 kapás 3. osztályú szőlő, és a legelőn 9 marha vagy 30 juh legeltetése. Ezzel szemben legfeljebb a némi földdel bíró irredemptusok közé sorolható Zs. Varga István 1 Ft. adója, ami mögött 3 szarvasmarha (1 fejős tehén, 2 borjú), 2 hámos ló, 1/3 3. osztályú ház, 3/5 hold 3. osztályú szántó, 3/10 kaszás 3. osztályú rét, a legelőn pedig 5 szarvasmarha legeltetése volt. Feltűnő, hogy az iparosok a legjobb esetben is csak 1–2 Ft. adót fizettek, míg az átlag a Ft-os egység alatt maradt. Ez arra utal, hogy a kézművesek a szegényebbek közül verbuválódtak. Ugyanez jellemezte a kereskedők rétegét, akik közé a kiskereskedőket sorolták. A maximumot itt is egy 4 Ft. alatti adóösszeg jelentette, s elgondolkodtató, hogy sok cigányt (kupecet) is itt soroltak fel (Pólya, Károlyi, Lakatos). Jócskán elkülönült viszont ezektől a kalmárok csoportja, akik nagykereskedőknek tekinthetők. A haszonbérlő Kiriák (?) testvérek 26, Nitsch Márton 12, míg Simon Mátyás (2. o.) 21 Ft-tal szerepelt. Ez a vagyonosabb gazdákkal vetekedő vagyoni helyzetet sejtet, sőt a foglalkozás sajátosságaiból eredően eleve gyorsabban mobilizálható tőkét is.65 Az adófizetés alapján történő tagolódás nem teljesen tükrözte a helyi társadalom valódi értékrendjét. A redemptusok számára ugyanis az igazi értékmérő a földbirtok nagysága volt. 1848-tól ugyan a szabad földforgalom gátjai ledőltek, ám a régi gyakorlat még sokáig meghatározó volt. 1853-ban a földbirtok tagozódás az alábbi képet mutatta: 1–25 Ft-os földet bírt 25–50 Ft-os földet bírt 50–75 Ft-os földet bírt 75–100 Ft-os földet bírt 100–150 Ft-os földet bírt 150–200 Ft-os földet bírt 200–250 Ft-os földet bírt 250–300 Ft-os földet bírt 300 Ft feletti földet bírt Összesen: 65

Uo. Conscriptio Facultatum, 1847–48.

461 fő (67,0%) 121 fő (17,6%) 55 fő (8,1%) 19 fő (2,7%) 13 fő (1,6%) 10 fő (1,3%) 2 fő (0,2%) 3 fő (0,4%) 2 fő (0,2%) 686 fő)

112

Bagi Gábor

Noha bizonnyal ez az adatsor sem pontos (olykor a fiak mellett lányokat is önállóként tüntettek fel), de elgondolkodtató, hogy az adózók, illetve a tőkefölddel rendelkezők száma között milyen jelentős eltérések voltak. Láthatóan időszakunkban az 50 Ft-os föld alattiak a birtokosok közel 85%-át tették ki. Ehhez járultak a közepes birtokúak (50–100 Ft.) mindössze 11%-kal, míg a felsőbb kategóriák alig 4 %-ot jelentettek. A legvagyonosabb személy ekkoriban Bozóky István volt 344 Ft-os földdel, aki mellett Nagy Antalné Szaszkó Anna 326 Ft-ossal rendelkezett. Őket követték Tóth Károly 295, Bozóky Mátyás 278, Bozóky Györgyné 276, Tóth István 226, Tóth Lajos 226 Ft. birtokkal. A tehetősek felsőbb kategóriájához sorolható Fazekas Antal és Imre 190, Szilárdfy Jakab 190, Treffler János 183, A. Kovács József és János 177, Józsa Imre és Péter 169, Józsa András 160, Bozóky Sándor 155, Kopó József 154, Kovács József 154, Papp István 152 Ft. földdel, míg az alacsonyabbhoz Karhetz Mátyás 148, Szilárdfy Ágoston 148, Bozóky László 144, Meggyesi József 137, Gácsi János 133, Papp Mátyás 128, Józsa Bertalanné 125, Tóth Jánosné 117, Ferencz János 114, Bozóky András 112, Fazekas Pálné 112, László György 111, Nagy Antal 110 Ft-tal. A középbirtokhoz tartozók között az Ambrus, Balla, Benke (2), Borók, Dékány, Doba, Dósa, Fodor, Gergulits, Hegedűs (2), Horpátsi, Habronyi, Józsa (5), Kiss (12), Kovács (8), Kurucz (4), Lázi, Lengyel, Majzik, Molnár, Nagy (2), Pozderka (2), Palásti (2), Radics, Szilárdfi, Sári (3), Szabó (5), Szirom (2), Samu (2), Tóth (3), Turcsányi (2) és a Zámodits (2) sorolható fel. A redemptio kori 664 Ft-os maximális váltástól egyénileg mindenki elmaradt, ám a földváltóktól leszármazó családok egészét tekintve már némileg másabb volt a helyzet. Számosan a gyarapodó leszármazottak ellenére növelni tudták a családi birtokállományt, mégpedig az elszegényedők földjeinek megszerzése révén. A legtipikusabb példaként a Bozókyak említhetők. E nemes család 1753-ban még ismereteink szerint csak 280 Ft-tal szerepelt szentbenedeki Bozóky néven. Gyarapodásukra jellemző, hogy 1852-ban Bozóky István, Mátyás, András, László, Györgyné és Sándor elvileg közel 1300 Ft-nyit birtokolt a 19 200 Ft-os szentmártoni határból.66 A később a redemptusok közé bekerült családok közül a legérdekesebbek a 19. század első felében nagy karriert befutott Standhaftok (1840-es évektől Szilárdfyak). Standhaft Ágoston (1790–1860) a csehországi Pacovban született, és mint mészáros és haszonbérlő telepedett itt le, talán még 1820 előtt. 1853-ban a maga, a fia és két lánya kezén mintegy 420 Ft. föld volt, s egyik lánya ahhoz a fehérgyarmati Tóth Lajoshoz (1817–1865) ment nőül, aki halálakor a város főbírája volt.67 A birtokokat vesztő családok szegényedésének méretei mindazonáltal igen különbözőek lehettek. Így a kezdetben legtehetősebb Tóth család vagyona mérsékelten aprózódott. 1853-ban Tóth Jánosné 117, Tóth István és Tóth Lajos 226–226, Dósa Boriska, 1870. (HMA) Uo. Tagosítási iratok, 1852–56. 28. sz. Szilárdfy 1999. 48–52. Köszönöm továbbá Kakuk Mátyás családdal kapcsolatos egyéb adatait

66 67


113

valamint Tóth Károly 295 Ft-os birtokkal jórészt e család leszármazottja lehetett. A Nagy– Szaszkó féle birtok kapcsán megemlíthető, hogy a Liber Fundiban a három Szaszkó 176, míg Nagy István 256 Ft-tal bírt. A város 1861. évi kataszteri összeírása alapján a birtokos népesség hivatalosan becsült (miképp az előzőekben láttuk, talán túl is becsült) agrárjövedelmeire következtethetünk. Ez 1283 szám (személy) alatt 7677 kh. szántót, 1570 kh. rétet, 564 kapás szőlőt (1 kapás = 400 nszöl), 3872 kh. legelőt vett számba, 47 910 Ft. 50 kr. jövedelemmel. Ennek megoszlása az alábbi képet mutatta: Csak lakrész után fizet 0–100 Ft. között 100–200 Ft. között 200–400 Ft. között 400–600 Ft. között 600–800 Ft. között 800–1000 Ft. között 1000 Ft. fölött Összesen:

457 fő (35,6%) 706 fő (55,0%), 79 fő (6,1), 26 fő (0,2 ) 9 fő (0,7 %) 3 fő (0,2 %) 2 fő (0,1 %) 1 fő. 1283 fő

A lakosság vagyoni tagoltsága e szempontból is kimutatható. Szembetűnő, hogy egy alapvetően agrár közösségben a csak lakrésszel rendelkezők aránya meghaladta az egyharmadot (35,6%), míg további több mint 50%-uk földbirtoka a 100 Ft-os határ alatt maradt. Ez annyit jelentett, hogy az e feletti jövedelemmel bírók az adófizetők alig 10%-t tették ki. A megadott számok értelmezéséhez néhány példát kell hoznunk, hisz ekkor már a tagosítás után vagyunk. A legjelentősebb földtulajdonos, Nagy Antalné Szaszkó Anna birtoka 1089 pengőforint kataszteri jövedelem mellett 157 1/2 kh. szántót, 10 kh. rétet, 29 kh. legelőt, valamint 29 kapás szőlőt tett ki, míg Szilárdfy Jakab (1802–1873) 571 pft-ot jövedelmező földjéhez 97 kh. szántó, 1 kh. rét és 25 kh legelő tartozott. Ezzel szemben Bozsik László esetében 99 pft. kataszteri jövedelem mögött 14 kh. és 100 nöl szántó, valamint 15 kh. 955 nöl legelő állt. A birtokosok alsó rétegéhez sorolható Andracsek Pál, aki a 25 pft. becsült bevételt 4 kh. 400 nöl szántón, valamint 2 kh. és 350 nöl legelőn termelte meg. Az adatokból többé-kevésbé a korábbi családok meghatározó szerepére következtethetünk. Így a Bozókyak közül György 609, István 896, László 470, Mátyás 586, Sándor 476 Ft. kat. jövedelmű földdel rendelkezett.68 1865-ben a kataszteri kimutatások a városban 11 nagy- és 788 kisbirtokost mutattak ki, míg Mesterszálláson ezek száma 1, illetve 475 volt.69 Sajnos a részletesebb vagyoni tagolódásra nem maradtak meg adatok. Jóval átfogóbb viszont az 1869-es népszámlálás, amely a helyi társadalom első modern, polgári szemléletű felmérését tartalmazza: értelmiségi agrárnépesség ipari népesség kereskedők egyéb Összesen: 68 69

48 fő (1,4%) 2742 fő (82,8%) 347 fő (10,4%) 41 fő (1,2%) 131 fő (3,9%) 3309 fő

SZML Kunszentmárton. 1861. évi birtokösszesítő. Magyarország művelési ágak szerinti terjedelme és földjövedelme. Buda, 1865. 538–539.

114

Bagi Gábor

A település foglalkozási megoszlásában a rendkívül tagolt mezőgazdasági népesség túlsúlya (82,8%) továbbra is meghatározó. A helyi agrártársadalmat 744 földbirtokos (27,1%), továbbá 23 haszonbérlő, 1 gazdatiszt mellett 1303 éves szolga (47,5%), valamint 671 napszámos (24,4%) alkotta. Láthatóan az agrárnépesség kétharmadát földnélküli rétegek alkották. (Ez nagyjából az 1847–48-as arányt mutatja, igaz az iparos- és kereskedőréteg nélkül!) Még akkor is komoly aránytalanság ez, ha figyelembe vesszük, hogy a birtokos gazdákkal ellentétben ezek mögött sok esetben nem állt saját család, azaz a teljes népességen belüli arányok azért kedvezőbbek voltak. Az iparban összesen 347 főt (10,4%) vettek számba, akiknek mintegy kétharmada (64,8%), 225 fő volt önálló vállalkozó, míg mintegy harmaduk (35,1%), 122 fő munkásként dolgozott. Ezek az arányok az ipar hagyományos szerkezetére utalnak, hisz csak minden második iparos tartott segédet, nagyobb vállalkozás pedig nem volt. A legtöbben az építőiparban dolgoztak, ahol 119 iparost és 57 munkást említettek. Ezt a hagyományos bőripar követte, 90 önálló személlyel és 60 segéddel, míg a szövőiparban 16 vállalkozót és 5 munkást tüntettek fel. A kisszámú kereskedő réteget 28 önálló, valamint 13 segéd alkotta. Az alig másfél százaléknyi értelmiséghez soroltak 3 papot, 6 állami, 11 városi és községi hivatalnokot, 14 tanítót, 6 ügyvédet, 2 orvost, 1 sebészt, 2 bábát, 2 gyógyszerészt és 1 egyéb személyt. Az egyéb kategóriában felsoroltak még 130 házbirtokost, valamint – a polgáriasodás jelképeként – egy járadék tulajdonost.70 A szabadságharc utáni két évtized átalakulása még nem meghatározó, de már – igaz igen eltérő – lehetőségeket villant fel a helyi társadalom kisebb-nagyobb csoportjainál. A redemptus birtok polgári földtulajdonná alakulása a kisbirtokosok jelentős része, a földnélküli és szolgálóelemek számára előrevetítette a paraszti polgárosodás folyamatából való végleges kihullást, a bérmunkássá válást. A kisszámú iparosok, kereskedők egy részénél ugyanez a veszély fenyegetett. A vagyonosak, és az értelmiségi csoportok körében főképp a foglalkozások értékrendjének módosulásánál érezhető a polgárosodás hatása, ám még egyéni, és nem tömegméretekben.

A város képe, a lakosok élete a 19. század közepén A Tisza közelében, a Körös mentén fekvő Kunszentmárton árvízmentes, szűk teraszra települt, így belterülete szükségszerűen kettévált. A lakóházakat a vízmentes részekre építették, ahol zsúfolt, halmazos belsőség alakult ki. Ezektől távolabb, már laposabb részre is kerülhettek a szérűs- vagy takarmányos kertek, melyek a gazdasági tevékenység központjai voltak.71 A II. József-kori katonai felmérés térképén jól elkülönül ez a magaslat, a város belsősége, és az azt övező kertek.72 A későbbiekben a folyó parti (nyugati) oldaltól eltekintve a lakóövezet minden irányban terjeszkedett, és a szálláskertek kifelé tolódtak. Az 1881-es kataszteri térképeken még elkülönültek a házak, a tanyák terjedésével eltűnő kertségtől. Nyugatról a Felső-Körös-partig (Hármas-Körös) húzódó házakat a mai Pozsonyi út határolta egészen a Szent Imre utcáig. Innen K-nek fordulva – a Kinizsi, Zrínyi, Rémer László, Bathó 1873. 12–13., SZML Kunszentmárton. Népesség és háziállat számlálás, 1869. Novák 1997. 114., 232. 72 Az Első Katonai Felmérés. A Magyar Királyság. Arcanum Digitéka, DVD. 2006. 70 71


115

Táncsics és a Jókai utak érintésével – érte el a Bartók Béla és a Hunyadi utcákat, melyek a belterület egész északkeleti részét lehatárolták. Innen a határt délkeleten az Érpart alkotta, míg nyugaton a Köttön utca, fel a Körösig. Sajnos a városrészek (tizedek) elhelyezkedése nem ismert. A volt szérűskerti öv szélét nyugat-északnyugaton a Felső Körös-part alkotta, innen a Jászberényi úton, a Széchenyi Lakótelepen, a Szegfű, Liget és Malom utcákon csaknem a vasútvonalig ért, majd délkeletnek fordulva a Hunyadi útnál ért el a belterülethez. Sokáig kertség lehetett a város Köttön úton túli, délnyugati része is. Ezt nagyjából a Szentesi, Nádor, Csongrádi, Nagy Lajos király és a Serház utcák, valamint az Alsóköröspart határolta. Valószínűnek tűnik, hogy a kertes településszerkezet átalakulása korszakunkra gyorsult fel. A házak, utcák rendjét már évtizedek óta létező regulációk szabályozták, az engedély nélküli, szabálytalan építkezéseket lerontással büntették. Tiltották a tanyákon és a kerteken való állandó kintlakást is, bár nem sok sikerrel.73 1852-ben a településen 1058 ház volt, ebből 536 gazda, 509 zsellér, 2 lelkész és tanítói lak, valamint 7 községi és 1 kerületi tulajdonú. (Egy telken csak 3 esetben épült 2 lakóház.)74 1852–53-ban 37 ház közül 16 egyenként 2 szobából és 1 kamrából állt, 13 lakás 1-1 szobából és kamrából, míg a maradékban csak egy szobát említettek. Ez utóbbi típus volt az uralkodó a lassan benépesülő Mesterszálláson is. Itt 1855-ben a 39 épület közül a csárda és a községi ház kivételével mindnél egy szobát írtak össze. 1869-ben Kunszentmártonban már 1815 községi és magánházat vettek számba, amelyekhez 2593 szoba, 1596 kamra, 23 előszoba, 1871 konyha, 141 pince, 13 bolt, 683 fészer, 19 raktár, 1301 istálló és 244 akol tartozott. A lakóházak többségéhez a gazdasági épületek mindinkább közvetlenül csatlakoztak, míg a pincék a helyi (illetve tiszazugi) bortermeléssel való kapcsolatra utaltak. Sok udvarban hiányzott a kút, ezért az állatokat a nagyobb tereken lévő tizedkutaknál itatták.75 A házak is átalakulóban voltak. Az uralkoRómai katolikus nagytemplom, 1895. (HMA) dó a szobából, konyhából és kamrából álló háztípus volt, de már terjedt a kétszobás ház is, sőt a nagyobb gazdáknál talán már ez lehetett az általánosabb. Az épületek alapozása a század végéig szinte ismeretlen volt, ekkor is mindössze 50 az alappal ellátott ház a mintegy 2200-ból. Az általános a vályogfalú lakóépület volt, még 1900-ban csak alig kéttucatnak volt kő- vagy téglafala.76 A kerületi és városi határozatok, tiltások nyomán jórészt eltűntek a fából és nádból készült kémények. 1856-ban a belterületen már 961 kő-, és csak 144 fakémény volt, a 29 műhelybeli és kiskémény mellett. Ugyanakkor a kerteken, tanyákon még fordított volt az arány, itt 22 kő- és SZML Kunszentmárton. Hirdetések jkv. 1854. ápr. 23. 7. sz. Palugyay 1854. 213. 75 SZML Kunszentmárton, Népesség és háziállat felvételi ívek, 1869., Veress 1927. 10. 76 SZML Kunszentmárton. Vegyes tabellák, összeírások., Uo. Népesség és háziállat számlálás felvételi ívek, 1869., A Magyar Korona Országainak 1900. évi népszámlálása. 1. köt. A népesség általános leírása községenként. Magyar Statisztikai Közlemények, 1. Bp., 1904. 193. 73 74

116

Bagi Gábor

96 fakéményt vettek számba. Terjedt a cseréptető is, főképp a tehetősebbeknél. A század végére a hagyományos tetőfajták (nád, zsúp, zsindely) aránya az összes alig harmadára csökkent.77 A 19. század közepi településképre nehéz pontos adatokat találni. A legimpozánsabb építmény a katolikus templom lehetett, ám az épületek közül csak a Városháza és az iskola volt emeletes. Ezek mellett még 1879-ben is csak néhány magánház (Talányi, Bozóky, Nagy, Józsa, Kiss, Szilárdfy, Bíró) mutatott polgárias külsőt. Ezek már bizonnyal cseréptetősek voltak és két utcai ablakúak, ám a legtöbb ház még egy ablakos lehetett. A középületek közül jelentős volt a római katolikus parókia, a lelkészi, főjegyzői, kántori és főorvosi lak, az önkényuralom kezdetén létesített csendőrlaktanya és az 1810-es évektől létező kórház. A kocsmák közül kiemelkedett a Főúton lévő Nagy Vendégfogadó, a Szarvashoz címzett Felsőkocsma (a Piacon), a Muszáj kocsma (a Főút és a Vásártér mellett), a Kulacsos kocsma, valamint a mesterszállási pusztán a Feketehalmi csárda. Az élelmezésben volt szerepe a Kettős malomnak, a Vágóhídnak, a Mészárszéknek, míg a Tégla- és Cserépégető Telep, a Város Kertje a település gazdálkodásában játszott fontos szerepet.78 A házszámozást 1851-ben felső parancsra vezették be, de állandóak voltak a visszaélések. Ezeket gyakorta lemeszelték, ami sok problémát okozott.79 1854-ben elvégezték a lakóházak újra számozását, bár még nem utcák szerint. A belterületen 1031, a kerti házakban 145, a köttöni szőlőben 8, a Péterszögben 5, a belső tanyákon 253, Mesterszálláson 117, Csorba ide tartozó részén 62, azaz összesen 1631 házszámot adtak ki. Ugyanakkor a település régi utcanevei sem szűntek meg, így a 42 utca és köz is kapott 84 utcanévtáblát. A lakásokban a belső berendezési tárgyak változására nem sok adat van. A hagyományos, eltérő minőségű paraszti bútorzat mindinkább asztalos termékké vált, és egyes új tárgytípusok is megjelentek. Ekkoriban kezdett terjedni a falióra. 1854-ban Mihálkovits András órásmester hirdettette a városban termékeit,80 sőt utóbb még Kauba Sándor órást is említik.81 Az 1860-as években már nyíltan megjelentek a lakásokban a szabadságharchoz kapcsolódó emlékek, képek, és terjedtek a kalendáriumi, hírlapi ábrázolások is. Az utcák esős időben alig voltak járhatók. 1854-ben a körösi hídnál felszabadult pallókat járdaként hasznosították, de ez még nem hozott változást.82 Veress János 1879 kapcsán arról írt, hogy ősszel mindenfelé térdig érő sárban kellett gázolni. Sem tégla-, sem deszkajárda nem volt még, sőt a városháza környéke sem volt járhatóvá téve. „Az átjárókat tele hordták szalmás trágyával, esőzéskor az felemelte a puha járdát, és ha arra lépett a járókelő, nem volt biztos, hogy meddig merül alá.” Ekkoriban 24 petróleumlámpa biztosította az éjszakai világítást.83 1857-ben a tanács elrendelte a szárazmalmok szérűskertekbe történő kitelepítését, aminek a helyeit azonban csak a póttagosítás után tudták kijelölni. 1869-ben a helyi molnárokat már mind itt említették.84 A kutak lefedése ekkor vált kötelezővé, kül- és belterületen egyaránt. A dohányzást a tűzveszély miatt évtizedek óta tiltották, de most az utcák mellett a hidakra is kiterjesztet77 A Magyar Korona Országainak 1900. évi népszámlálása. 1. köt. A népesség általános leírása községenként. Magyar Statisztikai Közlemények, 1. Bp., 1904. 193. 78 SZML. Kunszentmárton. Költségvetések. 1854–55. 79 Uo. Hirdetések jkv. 1853. máj. 1. 1. sz. 80 Uo. 1854. febr. 5. 1. sz. 81 Uo. Tan. jkv. 1858. jan. 8. 183. 10. sz. 82 Uo. 1854. jan. 14. 319. 10. sz. 83 Veress 1927. 8–9. 84 SZML Kunszentmárton. Tanácsi jkv. 1857. ápr. 24. 74. 122. sz.


117

ték.85 A balesetek miatt sok helyen a körösi fürdést is korlátozták, amire a városi rendőr felügyelt.86 A tagosítás nyomán a határban elrendelték a birtokok körülárkolását is, bár a lakosok azt sokszor a dűlőutak rovására végezték el.87 1855 végétől felsőbb rendeletre tisztasági, egészségügyi, utca-, tűz-, építkezési és piaci rendőrség alakult, amelyek feladata a meglévő rendszabályok jobb betartatása volt. A tisztasági rendőrség tiltotta az utcákon, piacon a vér kiöntését, szemét kidobását, istállókból, árnyékszékekből csatorna kivezetését, a döglött állatok kidobását. Az egészségügyi rendőrség ellenőrizte a vadállatok tartásának tilalmát, a dühös kutyák nappali láncra kötését, a kisgyermekek kötelező himlő elleni oltását, a gyermekek és inasok szülők és mesteremberek általi emberséges nevelését. A kutakat deszkafedéllel kellett lefedni, és abba tilos volt dögöt, vagy szennyező dolgokat vetni. Az útrendőrség büntette a hidakon, utakon, utcákon, útszegleteken való sebes hajtást, nyargalódzást, az őrizet nélküli legeltetést, az utcán bírói engedély nélküli építőanyag felhalmozást. A tűzrendőrség ellenőrizte a fa- és nádkémények lebontását, a kőkémények és kutak tisztán tartását, az utcai dohányzás tilalmát. Minden lakóházban tűzoltáshoz vizet kellett tartani, míg az ácsok, kőművesek, kovácsok, lakatosok, kerékgyártók vezetőikkel, szerszámaikkal a tüzeknél segédkeztek. Az építkezési rendőrség tudta nélkül építést kezdeni, az új háztelkeknél 200, az örökölteknél 150 négyszögöl alatt építkezni tilos volt. A piaci rendőrség igyekezett megakadályozni a romlott élelmiszerek, beteg állatok piacra vitelét, letörni a kofák elővásárlással kialakított magas árait, és a kenyérgabona „mértéken felüli” árucikkekre cserélését.88 1851-ben a hamis, harapós kutyák városból való kitiltását, és láncon tartását rendelték el,89 majd 1856-ban meghagyták az ebek összeírását, főképp a veszettség miatt. Házanként csak 1-et engedélyeztek, meghagyva a feles kölykök elpusztítását, és a dühös állatok láncon tartását. A hazatérő vagy kóbor állatok nyakába fakoloncot kellett tenni. A gazdák feleltek kutyájuk egészségéért, és hogy az utcára ki ne szabaduljon.90 A rendelkezések ellenére gyakori volt az állatok elbitangolása. Említettek malacokat, marhákat, s nemritkán 5-10, sőt 30–50 ludat, baromfit is. Ugyanakkor a „mozgatható” állat volt az a vagyontárgy, ami az adócsalásokra igazán alkalmat adott. A távoli pusztákra hajtás korábban számtalan lehetőséget teremtett, ám változtak az idők. Ekkoriban vált gyakorivá, hogy a gulyáról idő előtt hazavitt marha helyett a méneshez lovat vittek vissza, ló helyett pedig marhát. Emiatt a nyilvántartások gyakorta összekavarodtak.91 A gyűlölt katonai beszállásolás ellen többen úgy védekeztek, hogy házaikat bezárva a tanyákra mentek ki.92 Az önkényuralom idején ugyan a felsőbb intézkedések kijátszása „hazafias” cselekedetnek tűnt, ámde a közösségi normák, a tanácsi végzések megsértésével is gyakorta találkozunk. A jegyzőkönyvekben állandó, visszatérő probléma volt a fiatalság viselkedése. „... az utczán nagyobb részt a fiatalság részeg fővel itt a Templom és Városháza körül mint fő helyen rendetlenkedve Isten káromlásokkal lármáznak danolnak és a békés polgárok nyugalmát háboríttyák, minden kigondolható erkölcstelenségekre vetemednek, nem tekintve sem Istent sem Embert féktelenkednek”.93 „... a fiatalság ittas állapotában vagy negédességből Uo. Hirdetések jkv. 1853. júl. 10. 8. sz. Uo. 1853. szept. 4. 6. sz. 87 Uo. 1854. sz.n. 88 Uo. 1855. dec. 30. 1. sz. 89 Uo. 1851. júl. 6. 1. sz. 90 Uo. 1856. márc. 30. 5. sz. 91 Uo. 1854. jún. 11. 2. sz. 92 Uo. 1854. júl. 23. 5. sz. 93 Uo. 1854. máj. 28. 4. sz. 85 86

118

Bagi Gábor

(?) botokkal a kerítéseket verik, az uttczakon Istent káromolván kurjongatnak, éjtzakának idején és az által békes lakosok csendes éjjeli nyugalmát háborgattyák, – ugy szinte az uttczákon pipáznak, szivaroznak, és még fonó és tilalmas bort mérő házakhoz járnak, hol a legnagyobb rendetlenségeket követnek el”. Emiatt meghagyták a gazdáknak, hogy fiaikat, cselédeiket hívják fel a heKunszentmárton látképe egy 20. század eleji lyes viselkedésre, mivel a későbbiekben képeslapon (HMA) ezért büntetés jár.94 A szérűskerteken való kintlakást azért is szabályozták, mivel ott gyakorta „banda házak és kendő lakások tartattnak és ott a közcsend és rend ellen mindenféle kihágások, istentelenkedések követtettnek el.” A bandaházakat a legszigorúbban büntették, és utóbb már a sátrak verését is be kellett jelenteni a lakodalmakkal együtt.95 A bandaházak tartása mindazonáltal az 50-es években a belterületen is feltűnt. Különösen a farsangi időszak volt zajos. Ezért rendelkeztek úgy 1867-ben, hogy mivel „... a közbátorság és a belrend ezen csodás termő évben – így lakodalmak és a téli farsangi napok alatt – mint egyéb összejövetelek által megzavartatik, ezen háborgások és bátorságok fékezésére és a kihágók büntetése tekintetéből bűnvizsgáló bizottság kineveztetik”.96 Még a templomi viselkedéssel is voltak problémák. „A fiatalság a Templomban a székekbe beül, és a tisztes, öregebb embereket kiszoríttyák, s ha a székekbőli kiállásra felhívatnak, arra rá sem figyelnek, sőt botrányosan zajonganak.” Emiatt elrendelték, hogy ünnep- és vasárnap a székekbeni beüléstől óvakodjanak, mert 1 pengő forinttal fognak büntettetni.97 A renitens, a normákat, szabályokat gyakorta megszegő személyek között tartották számon a pásztorokat és a katonákat. 1851-ben a szabadságos katonák utcákon, mulató helyeken botokkal való járását tiltotta el a tanács.98 Bizonnyal komoly eredménnyel jártak, mert utóbb meghagyták azt is, hogy a kocsmába senki bottal be nem mehet, mert akár gazda, akár cseléd, börtönbe záratik.99 Az utcákon való rendetlenséget, káromkodást, kiabálást, lármát és dalolást ugyancsak elfogatás mellett tiltották.100 A közbiztonsággal azonban állandó problémák voltak. Már a forradalom előtt előfordultak verekedések, szándékos gyújtogatások, ám Világos után a betyárvilág az Alföldön mindenütt megélénkült. Elgondolkodtató, hogy 1850-ben Józsa György és Takács János állami foglyok is Kunszentmártonból szöktek meg,101 de más bajok is voltak. 1854-ben a város belterületén egy gazda 4 éves gyermekéről fényes nappal erővel húztak le egy vereskockás posztóöltönyt.102 Felsőbb rendeletre végül éjjelenkénti patrolozást (őrjáratozás) vezettek be, amiben minden lakosnak részt kellett vennie.103 94

Uo. 1855. nov. 4. 4. sz. Uo. 1854. nov. 1. 1. sz. 96 Uo. Tanácsi jkv. 1867. nov. 9. 482. sz. 97 Uo. Hirdetések jkv. 1851. ápr. 13. 2. sz. 98 Uo. 1851. jún. 1. 99 Uo. 1851. dec. 18. 3. sz. 100 Uo. 1851. dec. 18. 4. sz. 101 SZML Jászjákóhalma. Köröztetett személyek jkv. 1850. 102 SZML Kunszentmárton. Hirdetések jkv. 1854. szept. 24. 6. sz. 103 Uo. 1853. nov. 20. 4. sz 95


119

Az idegenek városba történő beköltözése, a nem katolikusok számának növekedése is számos problémát okozott. A helvétek sokszor a római katolikus egyház ünnepein is dolgoztak, kocsiztak, ami miatt végül az ünnepek megtartására kötelezték őket.104 A lakosság szokásaiban, mentalitásában mindazonáltal kedvező változások is bekövetkeztek. A legfontosabbnak az iskolázottság presztízsének emelkedése tekinthető, bár a helyzet nem volt a legjobb. Az 1869-es népszámlálás szerint a városban 3242 fő tudott írni és olvasni, 4307-en csak olvastak, míg 2787 fő sem írni, sem olvasni nem tudott. Noha a Jászkunságon belül a Nagykunságban volt a legkisebb az analfabéták aránya, Kunszentmárton adatai itt a legrosszabbak közé sorolhatók. Amíg Karcag 14 500 lakosából 8500 fő (közel 60%) tudott írni és olvasni, addig ez az arány itt alig 32% volt. Az írás, olvasás jelentőségét a reformkortól a közölt felsőbb rendeletek, a gyarapodó számú újságok közhasznú híradásai, a gazdasági és egyéb ismeretek folyamatosan növelték, ugyanakkor a magyar nyelv melletti kiállás az önkényuralom elleni tiltakozás egyik formájává vált. A helyi gazdák körében elsőnek 1857 tavaszán vetődött fel egy olvasóegylet létrehozása. Ehhez az iskola egyik termét kérték az elöljáróságtól azzal, hogy a könyveiket a népnevelés céljára ajánlják fel. A havi tagdíjat 30 ezüst krajcárban szabták meg.105 1861-ben mozgalom indult a helyi könyvtár megalakítására, ami végül a „Nagy Kunszentmártoni Olvasó Egylet” létrejöttéhez vezetett. Ennek szervezője Kiss Antal, a helyi sekrestyés volt. 1862-ben már működött a helyi kaszinó is.106 Végül az Olvasóegyletet 1862-ben, a Kaszinót 1865-ben jegyezték be az országosan elismert egyletek közé.107 A magyar nyelvű színjátszás is ekkoriban vált népszerűvé. 1857. június 1.–július 20. között Szabados Tóth János színtársulata 22 színdarabot adott elő. 1862-ben már a „Kunszentmártoni Műkedvelő Társulat” is tartott előadásokat, egyebek mellett Szigeti József és Kisfaludy Károly darabjait adták elő. Ekkoriban alakult meg a „Kunszentmártoni Dalárda Társulat” is, amely szintén szerepelt különböző rendezvényeken. Sajátos, hosszan tartó szerepet játszottak a település életében a vallásos társulatok, amelyek jórészt ekkoriban alakultak meg. Az első, „halálcéhnek” is nevezett egyesületet még 1843-ban hozták létre, aminek szervezeti felépítése a céhekre hasonlított. 1861-ben már négy halotti társulatot említettek Kunszentmártonban, amelyek végeredményben a későbbi temetkezési társulatoknak feleltek meg.108 Talán az 1846-ban alakult „Énekes Társulat” utódaként hozták létre 1851. pünkösdjén a helyi „Élő Lelki Rózsafüzér Társulatot”, amely közel egy évszázadon át eredményesen működött a településen.109

Összegzés helyett Az Alföld szívében fekvő Kunszentmárton helyzete a 19. század közepén a polgárosodás szempontjából sajátosnak, átmenetinek tekinthető. Keleti Károly 1871-es munkájában a népességszám, a lakosság foglalkozása, műveltségi foka, az értelmiségi kereset, a családszám és a lakásviszonyok alapján igyekezett városainkat kategorizálni. Az alábbiakban láthattuk, hogy Kunszentmárton esetében e területeken számos előrevivő elem jelentkezett Uo. 1853. aug. 7. 1. sz. SZML Kunszentmárton. Tanácsi jkv. 1857. márc. 11. 43. 74. sz. 106 Veress 1927. 44. 107 Pór 1988. I. 2. köt. 512. 108 SZML Kunszentmárton. Tanácsi jkv. 1861. dec. 21. 374. 908. sz., Barna G., 1982. 329–341. 109 Barna 1998. 9–48. 104 105

120

Bagi Gábor

(némely talán korát megelőzően is), mindazonáltal ezek nem eredményeztek alapvető módosulásokat. Az alföldi fejlődés általános problémái, a közlekedésföldrajzi helyzet kedvezőtlen változása (a cibakházi átkelőhely megszűnése, az épülő és tervezett vasúti fővonalaktól való távolság) az 1860–70-es években a gazdasági fejlődés, valamint a polgárosodás lehetőségeit is alapvetően befolyásolták, behatárolták. Talán e felemás helyzet volt az oka annak, hogy maga Keleti sem tudott a településsel mit kezdeni, amikor a városi elem nagysága alapján igyekezett Kunszentmártont rangsorolni. Kénytelen volt annyit megjegyezni, hogy az „a hiányos %-ok miatt nem volt besorozható”.110 IRODALOM A Magyar Korona Országainak Mezőgazdasági Statistikája. I. köt. Bp., 1897. A Magyar Korona Országainak 1900. évi népszámlálása. 1. köt. A népesség általános leírása. Magyar Statisztikai Közlemények, 1. Bp., 1902. A népmozgalom főbb adatai községenként 1828–1900. VIII. köt. Szabolcs-Szatmár megye, Szolnok megye. Bp., 1984. Barna Gábor 1982 Adatok a kunszentmártoni iparosság és az egyház kapcsolatához a XVIII–XX. században, In: Bereczki Ibolya–Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok 1998 Az Élő Rózsafüzér Kunszentmártoni Társulata. Devotio Hungarorum, 5. Szeged Bathó Mór 1873 A Jászkunkerületekben 1869. december 31-én megkezdett népszámlálás eredménye. Jászberény Botka János 1991 A Jászkunság utolsó nemesi összeírása, 1850. In: Zounuk, 6. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve. Szolnok Brace, Charles Loring 2005 Magyarország 1851-ben. Máriabesnyő-Gödöllő Dóka Klára 1997 A Körös és Berettyó vízrendszer szabályozása a 18–19. században. (Egy táj átalakulása) Közlemények Békés megye és környéke történetéből, 7. Gyula Dósa József–Szabó Elek 1936 Kunszentmárton története. Kunszentmárton Galánthai Nagy Sándor 1898 Mihók-féle Magyar Compass 1898–99. XXVI. évfolyam. Pénzügyi és Kereskedelmi Évkönyv. I. Bankok és Takarékpénztárak a Monarchiában. Budapest Gallacz János 1896 Monografia a Körös-Berettyó völgy ármentesítéséről és ezen völgyben alakult vízrendező társulatokról. II. A társulatok története. Nagyvárad Hegyfoky Kabos 1886 Az élet hossza Kunszentmártonban. In: Természettudományi Közlöny Honvári János 1997 Magyarország gazdaságtörténete a honfoglalástól a 20. század közepéig. Budapest J. Fráter Zsuzsa 1980 Az 1855. évi kolerajárvány Magyarországon. In: Történeti-Statisztikai Füzetek, 5. Budapest Károlyi Zsigmond–Nemes Gerzson 1975 A Közép-Tiszavidék vízügyi múltja. I–III. Vízügyi Történeti Füzetek, 8–9. Budapest Keleti Károly 1871 Hazánk és népe a közgazdaság és a társadalmi statistika szempontjából. Pest

110

Keleti 1871. 484.


121

Kovacsics József (szerk.) 1999 Magyarország történeti-statisztikai helységnévtára. 14. Jász-Nagykun-Szolnok megye. Budapest Kovács Endre (szerk.) 1979 Magyarország története 6/1–2. 1848–1890. Budapest Magyarország művelési ágak szerinti terjedelme és földjövedelme. Buda, 1865. Novák László 1997 Településnéprajzi tanulmányok. Debrecen Palugyay Imre 1854 Jász-kún Kerületek s Külső-Szolnok vármegye leírása. Pest 1855 Békés-Csanád, Csongrád és Hont vármegyék leírása. Pest Papp Izabella 2004 Görög kereskedők a Jászkunságban. In: ZOUNUK Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei, 6. Szolnok Pór Edit 1988 A magyarországi egyesületek címtára a reformkortól 1845-ig. I.2. köt. Vidéki egyletek és körök. Művelődéskutató Intézet. Budapest Szabó István 1982 Adatok Kunszentmárton iparának és kereskedelmének történetéhez. In: Bereczki Ibolya–Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok Szabó László 1982 Paraszt – polgár – parasztpolgár. In: Bereczki Ibolya–Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok Szikszai Mihály 2005 Jász-Nagykun-Szolnok megye településtörténete. In: ZOUNUK Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei, 7. Szolnok Szilárdfy Zoltán 1999 Családunk 1848–1849-es hagyományai. In: Honismeret. 4. szám. Turcsányi István 1973 A kunszentmártoni ipar kialakulása és mai helyzete. Kézirat a Damjanich János Múzeum Történeti Adattárában (DMHA: 43–73.) 1973b A kunszentmártoni kereskedelem, közlekedés. DMHA: 45–73. Veress János 1927 Régmúlt idők fakult írásai. Kunszentmárton, 1927. (Magam a kéziratot használtam a Kunszentmártoni Múzeum Adattárából.)

Kakuk Mátyás

Kunszentmárton idegen családneveiről 1719–1945 Értelmező szótárunk szerint a „város ... lakói elsősorban iparral és kereskedelemmel foglalkoznak”. A török kiűzése után hazánkban az ipart és a kereskedelmet főként nem magyar származásúak űzték. Ebből az következnék, hogy Kunszentmárton családnévanyagában az 1807. évi várossá nyilvánítás után gyakoribbá váltak az idegen eredetű családnevek. Ezt a feltevést azonban a névtani adatok azzal a kiigazítással igazolják, hogy Kunszentmárton családnevei között már a 18. században is jelentős arányban találunk idegen neveket. A városi cím elnyerése után legfeljebb az figyelhető meg, hogy az addig többségében déli szláv, szlovák és „görög” eredetű családnevek mellett német – később zsidó (de szintén német) – nevek találhatók. A Benedek Gyula fordításában megjelent forráskiadványban Tolnay Gábor az 1725-ös összeírással kapcsolatban megjegyzi: „...hűen tükrözi azt a tényt, hogy Kunszentmárton igen gyorsan reprodukálta magát, és már 1725-ben elérte a 16. századi lakosságszámot. Ilyen korán kevés település állt talpra a megyében a török hódoltság után. A lélekszám látványos növekedése – ami 1720-hoz képest háromszoros – csakis intenzív bevándorlással valósulhatott meg”.1 Meg kell jegyeznem, hogy a török kor utáni újratelepülés vezetője is a déli szláv Radics családnevet viselte, és a Jászapátiban maradt Radich András bírót az 1726. évi lázongás során éppen horvát származása okán támadják: „...az ördögfajzatok adtak rád szavazatot! Nincs szükségünk horvát bíróra, csak magyarra!”.2 Névtani szempontból pedig azért fonák a helyzet, mert ezt éppen egy Tóth családnevű lázongó kiabálta. Kunszentmárton vezetése a befogadó hajlandóság ellenére a vizsgált időszakban az egykori redemptus réteg kezében maradt: „A kegyuraságot gyakorló képviselőtestület ... 91 százaléka róm. kath. és legalább 75 százaléka redemptus-utód. Más vallású képviselő Benedek 2002. 174. Kiss 1979. 191–2.

1 2

Kunszentmárton idegen családneveiről 1719–1945

123

összesen öt – 1 ev. ref., 4 izraelita –, mindannyian megértő, alkalmazkodó, figyelmes, művelt emberek”.3 Gondot okozott a névanyag kiválasztása és besorolása, vagyis annak eldöntése, hogy melyik név idegen, vagy legalábbis melyik név tartalmaz idegen morfémát, és mi volt a névadás alapja. Különösen vonatkozik ez a képzővel keletkezett, főként szlovák nevekre, mert egyes képzők magyar voltát a nyelvészek is vitatják.4 A történelmi Magyarországon volt Zsibritó kisközség (Hont vm.), amelynek neve minden bizonnyal a németből származó, szláv Žibŕid személynévből származik. Milyen eredetűnek tekintendő a község nevéből származó Zsibrita személynév? A Barna családnév lehet a Barnabás bibliai, régi egyházi személynév rövidülése, keletkezhetett a megnevezett hajának, bőrszínének alapján, de származhat a német Braun fordításából is; számtalan, látszólag német főnévi vagy melléknévi eredetű zsidó név lehet helynév rövidülése: Blum ’virág’ a Blumberg helynévből; Grün ’zöld’ a Grünfeld, Grünstein, Grünwald-ból; az ’angyal’ jelentésűnek fordított Engel családnév rövidülhetett az Engelbert-ből, amely összetett szónak Engel előtagja valamikor az angol származásra utalt; a -bert utótagból pedig keletkezhetett Berta családnév. A Berta ~ Barta neveket a szakirodalom a Bertalan rövidüléséből származtatja, amely azonban nem zárja ki, hogy a Bertá-k ~ Bartá-k egy másik csoportjának a neve az Engelbert-ből származik, mert létezik germán eredetű Berta női név is, és a tiszaföldvári izraelita nők kapták is,5 s Kunszentmártonban a zsidó orvos felesége Barta Böske volt, és legalább két Berta nevű család foglalkozott kereskedéssel. Az 1720-tól jelentkező Gyenes nevet (alakváltozatai: Dienes, Dieness, Gyeness, Gyenyes, Jenes, Jenesss) a görög eredetű Dionüszosz-ból származtatott Dénes alakváltozatának tartják. Gyárfás István azonban hivatkozik Inchoffer Chron. Annal. Hung. Breviar roman. c. művére, amely szerint Kis Dénes szerzetes a szkíták között már Kr. u. 45-ben a kereszténységet terjesztette.6 – Keresztelt tehát, ezért a szkíták elnevezhették „vizes”nek, így a Dénes név származhat a szkíta dán > dén ’víz’ jelentésű szóból. A Gyenes név napjainkig a jászok között gyakori, alakváltozata a napjainkban kihaló Dantesz; de ha jász eredetűek, akkor beletartoznak-e anyagomba? A csaknem 1500 idegen név lelőhelyét a dolgozat végén található forrásjegyzék tartalmazza. A kiválasztott nevek magyarázata, származtatása, csoportosítása azért okozott gondot, mert kevés forrás található; az eddig megjelent, legteljesebb névtani műben, Kázmér Miklós könyvében csak elvétve található témakörömbe tartozó név, mert ezek a nevek az általa vizsgált korszak után keletkeztek (Régi magyar családnevek szótára XIV–XVII. század). Ezen családnevek vizsgálatát az is nehezíti, hogy Kunszentmártonban még a 19. század végén is találunk olyan személyeket, akiknek a neve nem szilárdult meg. Lássunk egyetlen példát! Scheider Aloysia 25 éves szolgáló hajadon és Kruzslicz Antal házasságot kötöttek 1857. XI. 12-én, gyermekeik esküvőjekor az anya neve először Szűcs Alojzia [1882. II. 15.], később Sándor Lujza [1888. II. 8.]; ugyanaz a személy tehát három bejegyzésben három családnevet visel.

3 Dósa 1916. 80–1. 4 Hajdú 1974. 20. 5 Gulyás 2006. 66. 6 Gyárfás 1870. I. 265.

124

Kakuk Mátyás

A változó névhasználat viszont egyes esetekben segít a névadás indítékának megtalálásában. A szentandrási Sziró Ferenc nőtlen fogadott gyermek 1827. II. 5-én házasságot kötött. Joggal tesszük fel, hogy a névadás pillanatát ragadtuk meg, hiszen a szlovák siroba jelentése ’árvaság’; a Ferenc keresztnevű fogadott gyermekre az „árva” jelentésű szlovák jelző ragadt, s ebből a jelzőből vált családnév. Csak részben sorolhatók az idegen eredetű nevekhez a népnevek, de azért tanulságosak, mert a bevándorlók nemzetiségére utalnak. Böhm ’cseh’; Cheszka < szlovák český ’cseh’; Czigány; Cseh; Deutsch ’német’; Frank ’francia’; Germani; Görög/h/; Habán ~ Habányi < ’Svájcból Ausztrián át morva földre települt és a Felvidékre bevándorolt, főként fazekas mesterségű népcsoport’; Hanák < A szlovák hanak ’cseh-morva tájszólást veszélő népcsoport’; Horváth; Izrael; Kozák; Kun; Lengyel; Magyar; Muszka; Németh; Oláh ~ Oláj ~ Oláka; Olasz; Orosz; Örmény; Polenecz; Pollák, Polyák < A Poliak ’lengyel’; Rácz < Dél-szerbiai város nevéből keletkezett népnév; Slavik < szláv; Sokáts < Szerb-horvát eredetű népcsoport neve; jelentése talán ’szász’; Sváb; Sváby; Szászi; Szaszkó < A szlovák saský ’szász’; Szlava < szláv; Szlávik < szláv; Szlovacsik < szlovák; Talján ~ Taly ’olasz’; Tatár; Tóth; Török; Turcsek; Turcsik; Turecsek < A szlovák turecky ’török’; Turek < A szlovák turek ’török férfi ill. nő’; Ungár < német ’magyar /ember/’; Zsidó. Kunszentmártonban a 18–19. században a Tóth név a leggyakoribb, és pl. az újratelepedés első évtizedében négy olyan házaspárt találtam, ahol a férj is és a feleség is egyaránt a Tóth nevet viselte; még a Sziléziából jött Demeter is a Tóth nevet vette fel; az 1745-ös redemptusok között nyolc Tóth családnevű volt, és szintén ebben az évben tizenhat helybeli Tóth nevű bérmálkozott. A Tóth-ot gyakoriságban követi a Horváth, Szaszkó (’szász’), Rácz, Cseh; a Horváth és Rácz időnként fel is cserélődik. Az újratelepülés első évtizedében négy Horváth családnevű családfőt találtam. Horváth Miklós és Mészáros Erzsébet szülőknek 1721. IX. 7–1728. VIII. 6 között három gyermek született. Erről a Horváth Miklósról tudjuk, hogy a 18. sz. elején Gyuláról a nagykunsági Szent Márton-ba távozott.7 A szláv származásra utaló nevek gyakorisága alapján feltehető, hogy az idegen eredetű nevek között szintén a szláv eredetűek a leggyakoribbak, s ezt az adatok igazolják is: a mintegy másfél ezer idegen eredetű névből hatszáznál több a szláv morfémát tartalmazó név.

Török nevek Ajil pel Mátyás és Mejnehin Zsófia 1722. III. 25-én Gál János és Demeter Katalin gyermekének keresztszülei. Talán az „Ajil bej ~ bég” elírása. Felteszem, hogy itt maradt török házaspár neve, s hogy később Török Mátyás családnéven szerepel; Török Mátyás 1745-ben viszonylag magas összeggel, 214,- Ft-tal redemptus, és ezért 114 pózna földet kapott. Alli Dorottya családneve is csak egyszer található az anyakönyvekben [1727], amikor házasságot kötött Molnár Mihállyal, halálakor [1768] „senex Molnariana Dorothea” néven anyakönyvezték Az Ali név azonban lehet az Albert becéző alakja is. Az 1721–1807 között talált Deszpot név egy görög eredetű ’családfő, úr, uralkodó’ jelentésű szóból származik, a szerb-horvátból vettük át, ahol jelentése ’uralkodó, falusi bíró’. A nevet egy férfi és a lánya viselte. Ember 1977. 157.

7


125

Memik Zsófia és Szentbenedeki Boldizsár 1723. VI. 1-én Tótth János és Csillagh Katalin gyermekének keresztszülei. A Deli [1727] és a Hamza [1783] neveket oszán-török eredetűnek tartják; már egy 1574-ből származó török levélben előfordul Hamza nevezetű portai csausz.8 Mindkét névnek van azonban oszét megfelelője, ezért lehetnek jász eredetűek is. Valószínű, hogy a Kunszentmártonban 1720 óta élő Csató ~ Csadó stb. név a ’török íródeák’ jelentésű szóból származik.9

Német nevek Német eredetű nevek három korszakban és három típusban találhatók: a) Beszállásolt katonák és családjuk „Az 1720-as évek közepén a Jász és a Nagykun Kerület községeiben a Galbai-[vértes] ezred egységei tartózkodtak...” s ezt igazolja Kunszentmártonban egy 1726. IX. 1-i anyakönyvi bejegyzés. „A Német Lovagrend kérésére az ezred továbbra is [1728 után] a Jászkun kerületben maradt, közreműködése az adóbehajtás során nélkülözhetetlen maradt. ... Például Kunszentmártonban a jászapáti lázongók mellett tüntető és az adót megtagadó lakosokat szétkergették”.10 A kunszentmártoni anyakönyvek már 1721-től (!) a redempcióig tartalmaznak bejegyzéseket „itt kvártélyozó” katonákról, akik feleségükkel együtt tartózkodtak itt; gyermekeik születtek. Talán katona vette el a megözvegyült német feleséget: Hári Frigyes házasságot kötött vidva germana-val 1738-ban. A katonákat és feleségüket a következő neveken jegyezték be: Germani Zsófia itt kvártélyozó férje, Menyuk (esetleg Henryk) Antal [1721]; Landigh [1724]; Agello, de; Melis, de; Vajgel [1725]; Mathison; Tononi [1726]; Clausniczer; Kribitz (talán ’írnok’) és a felesége, Kribitzin; Tégtor [1727]; Maczá [1728]; Alborna; Eliser; Jagér (’vadász’); Castinger; Mann; Romond; Paorr (’paraszt’); Tégérss; Végilisser [1729]; Strazér; Winkler (’integető’) [1730]; Dobért és Dobertin [1731]; Asaór; Reiter (’lovas’) [1732]; Partérr; Praymayér; Strauben (’borzas’ vagy ’csavargó’) [1734]; Tuglósz (’erkölcstelen’ ?) [1736]; Pfeifferin (’füttyös, furulyás’); Schop (’üstök, bóbita’) [1737]; Arbeszér; Klempin [1740]; Csimkin; Péghl (’iszákos’ ?); Purger (’polgár’); Rausmerr és Rausmerin [1741]. Ezek a nevek további vizsgálatot érdemelnének, mert egy részük bizonyosan nem német. Feltűnő, hogy három katonafeleséget férjük -in képzős alakjával neveztek meg: Dobertin; Kribitzin; Rausmerin. A beszállásolt katonák és a lakosság kapcsolatára utal, hogy néhány esetben a katona gyermekének keresztszülei magyarok. Az is feltehető, hogy két beszállásolt katona a leszerelés után magyar családhoz szegődött juhásznak, és – magyar nevet kapva – itt telepedett le. Winkler János „corp. in regimine” 1730. I. 10-én Balla Benedek gyermekének keresztapja, ugyanitt 1732. V. 2-án Nagy János, 1737. III. 14-én Juhász János a keresztapa. A keresztanya mindig Antal Erzsébet – Landigh Miklós és Juhász Erzsébet 1724. I. 21-én Lados Gergely gyermekének keresztszülei, máskor ugyanitt Nagy Miklós és Juhász Erzsébet. Hegyi 1988. 29. Kázmér 1993. 222. 10 Kiss 1979. 153, 202–3. 8 9

126

Kakuk Mátyás

b) Német nevű keresztények A német nevek alapján megállapítható, hogy az iparosok betelepedése városunkba még a várossá nyilvánítás után is csak lassan indult meg; a 18. században minden jelentősebb iparosmunkát vidéki mesterekre bíztak, a 19. század második felétől jelentős a német nevű értelmiségiek bevándorlása. A helyhiány miatt csak néhány nevet magyarázok: Bachzelt ~ Pachzelt [asztalos felesége 1819–22] < e Bachstelze ’barázdabillegető’; Bémer [plébános 1812–16] < Böhmer ’cseh ember’; Bolfán ~ Bolfang ~ Bolfár ~ Bolffánn ~ Bollfann ~ Volfan ~ Volfánn ~ Volphán [1861–] < a Wolfgang ’Farkas’ személynév; Dax [kántor 1820–21]; r Dachs ’borz, mormota’; Falböck [járásbíró 1935] < r Fallbock ~ Fallbär ’verő-/ejtő-/ütőkos’; Gajzer ~ Hajszler ~ Hajzer [1759 1839–] < r Häusler ’bérlő; (házas) kisgazda’; Gersenbrant [fakereskedő 1852] < Gerstenbrannt ’serfőző’; Herunter [Alsó-Stajer. kalapos 1857–1935] < herunter ’alá, le, lefelé’; Kauten [járásbíró1935] < e Kaute ’gödör; kendernyaláb’; Kirschner [Eger 1865; Szentes kereskedő 1881–] < r Kürschner ’szűcs’; Krebs [állatorvos 1915–1935] < r Krebs ’rák’; Lintner [1792–94] < s Lint ’pászma, csík’ + -ner ’paszománykészítő’; Mercz [gyógyszerész 1871–1927] < r Merzler ’szatócs’ rövidülése; Montagh [földbirtokos 1935] < r Montag ’hétfő’; Neuwirth [asztalos 1935] < neu ’új’ + r Wirt ’gazda; vendéglős’; Otmár ~ Athmar ~ Atmár ~ Otmár ~ Othmár ~ Otthmár [1815–] < az Otmar személynévből; Papmajer ~ Pappmajer [Gyöngyös 1833–66] < a magyar pap és a német r Meier ’majoros, intéző; bérlő, tanyás’ összetétele; Preisz [Sarolta női szabó 1935] < r Preis ’ár, díj; jutalom’; Ringwald [könyvelő; 1935] < r Ringwald ’kerek erdő’; Saffer ~ Safli ~ Safter ~ Schaffer ~ Szapfer [1767–1827] < r Schaffner ’intéző, ispán’; Schober [igazgató-tanító 1886–1932] < r Schober ’asztag, boglya, kazal’; Steinhauser [plébános 1831–44] < s Steinhaus ’kőház’ helynév -er képzős alakja; Stern [hősi halott 1915; tanuló 1943] < r Stern ’csillag’; Vagner [1756, tanító 1859–1880] < r Wagner ’bognár, kocsigyártó’; Vajszpocher ~ Vajsinkofer ~ Vaispoher ~ Vaispoker ~ Vajsproker ~ Vajsrocher ~ Vajszbocher ~ Vajsz Pacter ~ Vajszpokker ~ Vajsproker ~ Veiszpucher ~ Wais, Weissbacher [Szt.András 1737–1789] < a weiss ’fehér, tiszta’ + r Bach ’patak’ + -er képző ’fehérpataki’ jelentésben; Zechmeister [közjegyző 1929 1935] < r Zechmeister ’céhmester’; Zeller [igazgató-tanító 1919–1945] < r Zeller ’zeller’; Windisch [takarékpénzt. tisztviselő 1935) < windisch ’szeles’. c) Német nevű izraeliták

Zsidó családnevek A zsidók nevének alakulását jelentősen meghatározta II. József 1788-tól kötelező névrendelete, amely „a zsidók számára német közszói jelentésű vezetéknevek fölvételét parancsolta”.11 A zsidó nevek megjelenését Kunszentmártonban viszont akadályozta, hogy a Jászkun Kerületek nem engedélyezték a zsidók betelepedését, korlátozták őket még az árendálásban is, és „A zsidóság megtelepedését engedélyező 1840-es országos törvény ellenére 1849-ig a Jászságba és a Nagykunságba való beköltözésüknek a települések – olykor törvénytelen eszközökkel is – sikerrel ellenálltak” – idézi Bagi Gábor.12 Hajdú 2003. 252. Bagi 1995. 78.

11

12


127

Ezzel szemben Kunszentmártonban már 1741-ben házasságot kötött egy zsidó származásra utaló nevet viselő személy: Oscher Gansen Lajos és Kocis Miklós Zsuzsanna nevű özvegye. Valószínűnek tartom a névkezdő K- lekopását, s akkor ’kóserlúd’ a jelentése, amelynek a zsidóság körében van jelentősége. De az Oscher lehet a német e Asche ’hamu’ szóból keletkezett Ascher név alakváltozata is. A Lajos keresztnév is szokatlan ekkor még, mert Kunszentmártonban csak 1804-ben kereszteltek először Lajos-t. A befogadás feltétele természetesen a – valószínűleg – csak formális megkeresztelkedés volt. A Borsod megyei Schliffer Aser szolga és N. Judaei Sára szülőknek György nevű gyermeket keresztelnek 1789. IV. 11-én, a keresztszülők Pfall György és Veiszpucher Katalin. Ez a keresztanya előzőleg Greifel György serfőző felesége volt, s már ezért is feltehető, hogy maguk is átkeresztelkedett zsidók voltak, és támogatták be nem fogadott hittársaikat. 1760-ban a Kerületek megrótták Kunszentmártont, mert egy tímár foglalkozású zsidót befogadott;13 1770. II. 24-én Schoher Péter 12 é. fia meghalt – a név a jiddis sóher ’leégett, pénztelen; fösvény’ szóból származik. Ismeretlen etimológiájú az 1944-ben elhurcolt Kampler-család neve. Felteszem, hogy a már 1767-ben jelentkező Panfler családnévből alakult, amely talán a német pampfen ’zabál’ igéből származik ’zabáló’ jelentésben. 1817 – 20 között a tanács Veisz Jakab, Veisz Mihály, Veisz Mojzes és Veisz Simonné zsidók követeléseivel foglalkozott.14 Ez a befogadó magatartás később is jellemző: az egyik leggazdagabb redemptus családnak, nemes Szentbenedeki (Bozóky) Istvánnak a leszármazottai között jászkun kapitány is volt; Bozóky András négy feleségének neve Gentsi Franciska, Rácskai Anna, Hofman Magdolna, Kapuy Jozefa; Bozóky Imre (anyja Szilárdfy < Standhaft Magdolna) pedig a zsidó vallásból áttért Klein Eleonóra római katolikus iparos elválttal kötött házasságot 1883-ben. „Az ortodox hitközség 1860-ban 89 főből állt, ... az első világháború után valamelyest gyarapodott a közösség létszáma (1920-ban 240 fő, 2,3%); Egy 1945-ös jelentés szerint 159-en vesztek oda Auschwitzban és a munkaszolgálatban”.15 A kunszentmártoni izraeliták távolabbi származásáról csak a helynévi eredetű családnevek alapján tudunk valamit, noha egy részük születési ill. közvetlen származási helyét ismerjük: Abony; Albert Irsa; Budapest; Csóka; Dabas; Gyón; Karcag; Komárom; Mándok; Munkács; Nyír Adony; Óbuda; Pátyod /Szatmár m./; Pozsony; Ráczendorf; Rákóczifalva; Samban [?] /Bereg m./; Sátrány /Kassauer Com./; Szabadka; Szent György; Szolnok; Sztropkó; Tinnye; Tiszaszentimre; Tiszavárkony; Tiszavezseny; Topolya; Török Kanizsa; Ungvár; Varannó /Zemplén m./. További adatokat tudhatunk meg Gulyás Katalin tanulmányából.16

Bagi 1995. 78. SZML. Tanácsjegyzőkönyv XIII. kötet 15 Csősz 2002. 16. 16 Gulyás 2006. 57–72. 13 14

128

Kakuk Mátyás A zsidó nevek főbb csoportjai:

1. Helynév képző nélkül Auspitz Brünntől 36 km-re levő helység, mai neve Hustopec; Bernstein ’borostyán/ kő/’ helynév Ausztriában; Blumberg ’Virághegy’; Fináli < Finale helynév /Olaszország/; Finkelstein; Grünfeld; Grünstein; Grünwald; Hamburg; Ornstein az ausztriai Hornstein helynévből; Perlberg a német Perleberg ’Gyöngyhegy’helynévből; Rosenthal ’Rózsavölgy’; Rózenberg ’Rózsahegy’; Rubinstein német ’rubinkő’, de helynév is lehet; Stein német ’kő, szikla, drágakő’; Zilberstein német ’ezüstkő’, valószínűleg helynév 2. Helynév -i származást jelölő képzővel Englender ’angliai’; Herskovits talán a szlovákiai Hrkovce helynévből; Kosovicz /csehországi helynév/; Markbreiter eredetileg Marktbreiter; Neuberger ’Újhegyi’; Paczauer talán a német Passau helynévből; Popper Frankfurt zsidó nevéből ’frankfurti’ jelentésben; Rohner; Rosovitz; Röhmer ’római’; Steinitz talán a német Stein helynévből ’steini’ jelentésben; Spitzer pl. a Szepesség lengyel nevéből; Vudjánár talán a Vodňany /Csehország/ vagy Vodnjan /Jugoszlávia/ helynévből; Weinberger ’weinbergi, szőlőhegyi’; Wallenhauser; Weitzner < Weizen ’gabona’; Wojticzky ~ Wojtieski 3. Foglalkozás, társadalmi helyzet Báró; Bergomann ’bányász’; Bauer ’paraszt; építő’; Czeigler; Czeisler; Doctor ’doktor; orvos’; Ébner ’közvetítő; békéltető’; Fischer ’halász’; Fleischer ’hentes’; Fucher talán a német fuggern ’csereberél’-ből ’cserekereskedő’; Hacker ’vincellér, kapáló /ember/’; Hajduska talán a magyar hajdú kicsinyítő képzős alakja; Huber ’egésztelkes gazda’; Kirochner ’sekrestyés, templomszolga’; Kohn jiddis ’pap’; Mayer ’kasznár; bérlő’; Meister ’mester; tanító; rabbi’; Neubauer ’telepes, földhöz juttatott; újparaszt’; Pauker ’/ üst/dobos’; Pfeifer ’füttyös, sípos, pipás’; Schäffler ’kádár, bognár’; Schäfflern a ’kádár, bognár’ többes száma; Schiffer ’hajós’; Schliffer ’köszörűs’; Schmied ’kovács’; Schwämer [izr.1863] < /Bier/schwemmer ’kocsmáros’; Singer ’énekes’; Taus talán a német r Tausch ’csere’ szóból ’cserekereskedő, zsibárus’ jelentésben; Taussig lásd Taus; Valdner < r Wald ’erdő szóból „erdész v. erdei” jelentésben 4. Tulajdonság Braun ’barna’; Ehrlich ’becsületes, jámbor’; Fleissig ’szorgalmas’; Greif ’lopós, enyveskezű ember’; Grün ’zöld’; Gutmán ’jó ember’; Klein ’kicsi’; Krausz ’göndör, bodor’; Löffer ’széltoló’ /?/; Reich ’gazdag’; Roth ’vörös’; Schwarz ’fekete’; Schweiger ’hallgatag, szótlan /ember/’; Strobl ’borzas hajú /ember/’; Weigler ’tagadó, vonakodó’; Weisz ’fehér’ 5. Főnév Adler ’sas’; Beer ’bogyó’; Blum ’virág’; Engel ’angyal’; Feuer ’tűz’; Fichsl ~ Füchzel ’róka; csenő, lopó’; Fisch ’hal’; Gleichman talán a német Gliedermann ’próbaba’ alakváltozata; Glück ’szerencse, boldogság’; Goldmann ’aranyember’; Gunszt ’kegy/esség/, jóindulat’; Heller ’fillér’; Herz ’szív’; Hirsch ’szarvas’; Leowy ~ Lővi ’oroszlán’; Meizel talán a német Meissel ’véső’; Rosenwasser ’rózsavíz’; Stern ’csillag’; Tisch ’asztal’; Trenk talán a német r Trank ’ital’ szóból; Waigelb Kálb ’halványsárga borjú’; Wolf ’farkas’


129

6. Népcsoport neve Böhm ’cseh’; Deutsch ’német’; Frank ’francia’; Hanak ha német, akkor ’fickó, kópé’, ha szlovák, akkor ’cseh-morva tájszólást beszélő népcsoport’; Pollák német ’lengyel, polyák’; Ungár német ’magyar /ember/’ 7. Személynév Hernek talán a Heinrich hangátvetéses alakjából; Juszt < Jusztus, Jusztin; Manuel < Emánuel; Milkó < a szláv Miroszlaw; Mohr < Móric; Valentin = Bálint A Katz [izr. hitoktató 1941] név látszólag a német e Katze ’macska’ jelentésű szóból származik, Scheiberné Bernát Lívia azonban rámutat arra, hogy jellegzetes zsidó név: „A pap címe Kohen cedek, ami rövidítve KC, azaz Katz”.17 Ugyancsak Scheiberné Bernát Lívia magyarázza a Kunszentmártonban is előforduló Schmelka nevet.18 Származtatása szerint a kunszentmártoni Alsó temetőben nyugvó Schmelka Leó [Gaál Rózsika férje 1893–1947] neve a Sámuel jiddis alakjának továbbképzése; a Schmelka – Gaál házasság pedig azért elgondolkodtató, mert a Gaál eredetileg Graifel volt, s esetleg „rejtőzködő endogámiá”-ról lehet szó. A helyi múzeumban az elhurcolt zsidókról készült jegyzéken szerepel még a Herskovits név: keletkezhetett a szlovák hráškovy ’borsó-’ szóból, de lehet a német Hirsch ’szarvas’ származéka is. 8. Ismeretlen jelentésűek Ballag Nem hiszem, hogy a magyar ballag ige lenne; Edentohn esetleg ’paradicsomi hang’; Péner a Peene folyónévről vagy a Böhmer-ből; Perlusz; Porgesz < Porjes; Pótor talán a német r Pot ’fazék’ szóból; Trincz.

Cigány családnevek Az első kunszentmártoni cigányok a megszállókkal együtt, azok szolgájaként, a Jászságból érkeztek; az újratelepülés első évtizedében nyolc cigány házaspártól tizenkét gyermeket kereszteltek. A patriarchális viszonyra jellemző, hogy a keresztszülők rendszerint vagyonos gazdák, s pl. 1758-ban a „cantor cziganyának Leanykaja”-t temették. Előfordult, hogy a cigány szolgát gazdája nevén anyakönyvezték. Az adatokból úgy látszik, hogy a cigányokat a lakosság már korábban is természetes kísérőjének tartotta, a XVIII. században pedig – ellentétben a görögökkel és a zsidókkal – letelepedésüket a hatóság is szorgalmazta.19 A vizsgált időszakban mintegy 150 névvel jelöltek cigány embereket, ennek ellenére az állandóan Kunszentmártonban lakó cigánycsaládok száma csak négy–nyolc között váltakozott: Bagi Gábor 1766-ban hat cigány családot talált;20 az 1779. évi „Cigányok összeírása” [Conscriptio Zingarorum] négy cigány családot tartalmaz. Valójában ennél mindig többen voltak, de csak a romungrónak nevezett cigányok. A városi rang elnyerése táján a cigányok száma a szükséglet miatt növekedett. 1809-ben Zsiga János szentesi újmagyar muzsikust azért fogadta be a város, mert „muzsikus kevés Scheiberné Bernát L. 1981. 31. Scheiberné Bernát L. 1981. 29–30. 19 Novák 1998. 367. 20 Bagi 1995. 267. 17 18

130

Kakuk Mátyás

van, úgy, hogy két bandát sem formálhatnak”.21 Az igény pedig egyre növekedett, mert gyakran volt egyetlen napon több lakodalom, és egyre több kocsmát is nyitottak. A 150 körüli, cigány embert jelölő név közül számomra ismeretlen eredetűek: Bindis, Csilliga, Csinye, Csune, Firra, Frina, Ivic, Kapcson, Mukó, Mutyila, Nédó, Puka, Punsa, Schkutzka, Svatzik, Szoroka. Cigány alapszóból származtathatók: Bali ~ Bari < cigány bali ’koca’; Kállai < kálo ’fekete’; Karvas < karvači ’kukorica’; Káté ~ Kote < kate ~ kote ’itt, ott’; Korho < korro ’vak’; Pék [> Sütő] < péko ~ peknó ’sült’; Polya ~ Pulya < pujo ’csirke’; Pusuma < pušum ’bolha, bolhás’; Rabi < rábica ’fecske’; Rumi < rumeno ’pirospozsgás’; Rupa < rupa ’ezüst, forint’; Suké < šuko ’száraz, sovány’. A hivatalos név mellett szinte minden cigánynak van külön neve (Büdöstojás, Csirke, Fecske stb.). „... úgy vélik, a polgári név nem sok jót jelent . ... A cigány névvel könnyebb élni; ez a családhoz köt, a törzs meleg biztonságába burkol”.22 Ilyen, csak szóban élő cigány eredetű említőnév Kunszentmártonban a Bizsu a cigány bižužo ’tisztátalan, ördögi’ szó rövidülésével. A szlovák bevándorlókkal szlovák nevű cigány is érkezett: Sztojka, s a szlovák stojka jelentése ’állvány, bak, támasz’, és szlovák származású lehet a Nédó és Puka is. A Kunszentmártonban csak a 20. század 40-es éveiben jelentkező Csollák nevet az 1779-es cigányösszeírásban Jászberényben jegyezték fel. A ’kancsal, fél szemére vak; féllábú, félkezű’ jelentésű csolák ~ csollák melléknév az ÚMTsz.-ban magyar szóként szerepel. Én a cigány čhol jakhasa ’kacsint’ kifejezésből származtattam.23 Ugyanitt a Gondi ~ Gonda családnevet a khandel ’bűzlik’ igéből eredeztettem; a Dina cigány női nevet pedig a khandino ’büdös’ rövidüléséből, bár ez lehet a szintén ismeretlen eredetű Nédó hangátvetéses alakja is Bizonytalanul magyarázhatók a következők: a Gavodi helynévi eredetűnek látszik, de Gavod helynevet nem találtam; a Nánó lehet helynévi eredetű ’nánai’ jelentésben, de a cigány nano jelentése ’nagybácsi’. Felteszem, hogy a Czigus a cigány szó becéző alakja, mert olyan asszonynak a családneve, akinek a férjét is Czigány néven jegyezték be. Megemlítem az 1732–1828 között bejegyzett Lala ~ Lalik családnevet, amelyet a Lajos keresztnévből származtathatnánk, de magyarázatom szerint inkább a cigány laloro ’néma’ szóból keletkezett; a Banya [1738–88] nevet a cigány bango ’görbe, sánta’ szóból származtatom.

Jász családnevek A forráshiány miatt magáról a jász nyelvről is keveset tudunk. A legvalószínűbb felfogás szerint a jászok egykori nyelvének egyetlen, ma is élő rokona az oszét, és a jász nyelv a nyugati alán népcsoport nyelvéhez kapcsolható.24 A török kiűzésének idejére a még megmaradt jászok teljesen elmagyarosodtak, ezért a névanyagban is csak néhány jász eredetű családnév található. A Meleg [~ Elek ~ Melek ~ Melyek ~ Mellyik] családnév Kunszentmártonban 1722-től kimutatható. A névkutatók az ugor korinak tartott meleg ’érzelmileg felhevült, SZÁL. Tanácsjegyzőkönyv 1800. IX. 139. Barthelemy 1992. 15. 23 Kakuk 1997. 71. 24 Fodor 1999. 1119. 21 22


131

buzgó’ melléknévből származtatják. A név különösen jász-palóc vidékekre jellemző – Jászfelsőszentgyörgyön Mellik alakban –, ezért én az oszét mälläg ’csontos, szálkás’ jelentésű szóból eredeztetem. A Koferc [~ Kofferc ~ Kophertz; kiejtése gyakran kuferc] név írásban 1779-ben jelentkezett, 1747-ben még Kajfer, a XIX. században Kiskofertz ~ Koferc Kis alakokban élt, az 1940-es évekre ragadványnévvé vált, és helyette a Kis családnév rögződött. A kuferces ’szilaj, gyors, sánta’, kuferc ’egy fajta tánc, zűrzavar stb.’ ismeretlen eredetű szó családjába tartozik. A szócsalád egyéb tagjai: kofercel ~ kufercol ’jókedvében táncol, céltalanul jár-kel ténfereg’; kofertos ’túlságosan sok cifrázattal előadott [dal, nóta]’; kufercos ’gyors ritmusú tánc; furfangos eszű’. Az ismeretlen eredetű kuferces szót az oszét kaft ’tánc’; kafün ’táncol’ származékaként magyaráztam.25 A Gebula nevet 1843-ban Szentesről származó menyasszony viselte, de élt Gebula család Szelevényen is. A Gubul ~ Gebula először Károly Róbert 1323-as jász kiváltságokat tartalmazó oklevelében fordul elő,26 az oszét kjäbüla ’kutyakölyök’ szóval rokonítható, amelyet az oszétok napjainkig szívesen használnak fiúgyermekek kedveskedő megszólításaként, és több alakváltozatban családnévként is él. A Kajtor ~ Kajtár nevet Magyarországon először 1398-ban mutatták ki, és a nyelvészek a bizonytalan eredetű, ’görbe, görbeség, görbül’ alapjelentésű kaj- tőből származtatják. A név Kunszentmártonban 1783-ban jelentkezett, amikor a kunhegyesi „Csordás alias Kajtor Katalin /a protestantizmusból/ megtért”. A Kajtor ~ Kajtár nevet én az oszét hajtar ’hős, vitéz’ szóból eredeztetem. A Czakó családnévre 1412 óta találunk adatokat; családnévként használják az oszétok is, a Jászságban viszonylag gyakori név, Kunszentmártonban a jászsági újratelepülés óta folyamatosan él. Hangátvetéssel keletkezett az oszét kadz ’gólya’ szóból. *** Eddig senki sem hasonlította össze a magyar és az oszét családneveket, pedig ennek ereményeként számtalan magyar név eredetére derült volna fény. Az általam ismert kétezerkétszáz oszét családnév között legalább háromszáz olyan található, amely magyar családnévvel azonos, vagy annak megfelelője. Oszétiában is vannak például Aba, Ágó, Bakó, Bató, Bibó, Cúc, Cuci, Doba, Horti, Szabó stb. nevű családok; a digor nyelvjárású Alagir-szoros Camad falujában ma is élnek Baták és Totik (Kunszentmártonban az egyik Tóth-család ragadványneve Bata); Ynalban laknak Katák, Dagonban Kaszák; a jászárokszállási Dzsadzso és Gama ragadványnevek (dr. Földi József közlése) azononosak az oszét Dzadzojte és Gamate családnevek egyes számú alakjával. Korábbi egyezés is található: a gyulai szandzsák 1567-es és 1579-es összeírásában a kunszentmártoni családfők között szerepel Szota István és Szota Bertalan, s az Alagirszoros Kyrttata falujában szintén laknak Szoták, és Bagik, Ballák, Bedők, Bocik, Gazsik, Kálmánok, Kocák, Kokók, Kucsik, Técsik, Tokák27 is. A fenti következtetéssel nem vagyok egyedül, K. F. Gan oszét kutató már a XIX. század végén [1898] azon a véleményen volt, hogy „az oszét digorok és a magyarok közeli ro-

Kakuk 2003. 125. Gyárfás 1883. III. 463. 27 Gaglojti, Z. D., Kázmér 1993.651. 25 26

132

Kakuk Mátyás

konok”, s hogy állítólag bizonyos digor családok a magyaroktól származnak, és a digorok között magyar típusúak is találhatók.28

Kun családnevek Kunszentmárton lakói a Jászságból történt „megszállás” óta nem kerültek szorosabb kapcsolatba a Nagykunság népességével, ezzel magyarázható, hogy egyetlen kun eredetű nevet találtam: Kuna [~ Kunna ~ Kunya]. Az 1614 óta ismert nevet nálunk 1736-ban jegyezték be először, azóta folyamatosan él; valószínűleg a kun kuna ’nyestbőr mint adófajta’ vagy ’menyét, nyest’ jelentésű szó vált családnévvé.29

Latin nevek Részben a családnevek kialakulatlan voltával magyarázhatók bizonyos, latin szóból származó nevek; viselőik rendszerint valamilyen kapcsolatban voltak az egyházzal. Még nem is tekinthető névnek a következő bejegyzésben a latin ancilla ’szolgálólány’: „ancilla virg. Dni Assessoris (’a hivatalsegéd úr hajadon szolgálólánya), Mária házasságot kötött Major Mátyással” (1762. XI. 14.). Kunszentmártonban egy időben az egyik malom vámjogával a plébános rendelkezett, s 1762-ben a következő bejegyzést találtam: „Michaelis Templom molnárják (sic!) másfél napos leánya meghalt”. Az ilyenféle megnevezésekből alakult a Templom; a Molitor ~ Molitoris ’molnár’ és a Tegó ~ Tegtoris ’falfestő’, illetve ’tetőfedő’. Külső tulajdonságra utalnak: Czekus ’vak’; Skabel < scaber ’koszos, rühes’; a foglalkozást jelöli a Faber ’kézműves, mester’. A névadás indítéka nem mindig magyarázható, mert nem tudjuk a név keletkezésének körülményeit: Kontra ’szemközt, szemben; ellene, ellenkezőleg’; Satis ’elég, elegendő’. Desper [1799] < desperatus ’kétségbeesett, reményt vesztett’ rövidüléséből. Érdekes, hogy Desper József és Conta Terézia szülőknek gyermekük született 1799. II. 9-én, és a feleség Conta neve is etimológizálhatatlan, és talán szintén latin eredetű contra ’szemközt, szemben; ellenében’ szóból származik. Dékány [1744–] a latin decanus ’tíz ember elöljárója; a halottvivők főnöke; esperes; céhmester’ jelentésű szóból. Az Orémus ~ Horémus [1784–1828] családnév Kázmér Miklós szerint valószínűleg a latin Hieronymus egyházi személynévből keletkezett.30 Én inkább az egykori latin nyelvű szentmisében és egyéb szertartásokban gyakran felhangzó „Oremus!” ’Könyörögjünk!’ szóra gondolok; az illető pl. gyakran énekelte, utánozván a papot. A Szkala nevet besorolni sem tudjuk, mert származhat a latin scalæ ’létra, lépcső’ vagy a szlovák skala ’szikla’ szóból, de a Trencsén vármegyei Vágsziklás kisközség szlovák neve is Szkala volt.

Kaloev 1971. 35. Kázmér 1993. 790. 30 28 29


133

Szláv eredetű nevek A származtatás legfőbb nehézsége, hogy jónéhány név többféleképpen is magyarázható: a Cservenka családnév származhat a Bács-Bodrog megyei Cservenka vagy Trencsén megyei Cservienka /Dombelve/ helynévből, lehet madárnév (červienka ’vörösbegy’), de utalhat a megnevezett bőrszínére is.

A családnév alapja 1. Személynév Adamik < Ádám; Andraskó; Androsits < András; Antalics < Antal; Balázsovics < Balázs; Barits; Bartucz; Bartus; Bartusz < Bertalan (< Bartolomeus); Bedekovits < a Bede régi személynév; Bencsik < valamelyik Ben- kezdetű egyénnév; Beretz < Berec; Blasik < Balázs; Blaskovits; Blasovics < Balázs; Bontovics ~ Batovitz < Bató; Bozsik < Bozsó; Bózsó < régi déli szláv személynév; Csetkovics < a Cset > Csetko; Dancsik < Dániel; Davidovits < Dávid; Fabik; Fabó < Fábián; Fajankovics < talán a magyar fajankó ’faragószék; ostoba ember’; Filák < Fülöp; Franyó < Ferenc; Frincsik < a Frigyes vagy Ferenc; Gergulits; Gregóts; Gregus < a szláv Gergely; Gubárek; Gubovics; Gubucz; Gupcsó < a szlovák Kubo (= Jakab); Handó < talán Andó; Hérány < Hieronímusz; Hizsa; Hizska < talán az Izsó (< Ézsau); Isko < talán István; Ivanics; Ivánkovics; Ivanov; Ivánszki < a szláv Iván (= János); Jagos < Jakab; Jakovics < Jakab; Jan, Jano; Jancsó; Janecska; Janics; Jankovits; Janós; Jánosik; Jantzkó < a szlovák Jan; Jaskó < József; Joán; Joannovics < a szlovák Jan; Josefik < József; Jován < János; Jurik; Jurikovics < a szlovák Juraj (= György); Jusztin < Jusztin; Karikó < talán Károly; Kiriák < Kiri (Cirill / Kirill); Krisán < Kristóf; Lado < Ladomér; Lajkó < Lajos; Laszlavik < László; Lenkovics < Lénárd; Lestarcsik < a Lestár (< lat. Eustachius); Libo; Libor < Libor; Ludovszki < Lajos; Madacs < talán a Mada; Majzik < a Mózes Majs alakjából; Marek; Marik; Markovits < Márk; Martikány < a Martinák-ból hangátvetéssel; Martinovits < Márton; Matekovics; Matovics; Matusék; Matuska; Matúz < Máté / Mátyás; Melkó < talán a Melchior (< Menyhért); Michnik < Miklós; Mihálovits < Mihály; Mikets < Miklós, esetleg Mihály; Mikhel < Mihály; Mikuska < Miklós, esetleg Mihály; Miskovits; Misu; Misura; Mityka < Mihály; Pablik < Pál; Pádár < Pádár; Palovics; Paulik; Paulovits; Pavlics < Pál; Petkovics; Petracsek; Petrassek; Petricsek; Petrik; Petrovics; Petruska < Péter; Piko [Dudás] < Miklós; Polovits < Pál; Prohačzka; Prohoska; Prókó; Prokop < Prokópiusz; Radics; Radkovszky; Rado < a szláv Rád, Radkó; Rohaska < Prohaska; Roskó < a román Roska személynévből vagy helynévből (pl. Roskovány Sáros vm.); Rozmics ~ Rozmis < talán az Erasmus > Rasmus; Rudolkovics < Rudolf; Simoncsics; Sinka; Sinkó < Simeon; Stepanov; Styevuska < a szláv Sztyepan > Sztyevus; Szira < vagy a Cirják személynévből vagy a Szirák (Nógrád vm.) helynévből; Sziránka < talán a Cira ~ Szira becézőnév; Taba; Tabákovits < Teobald; Vancsa < valószínűleg az Iváncsa becézőnév. 2. Azonosítható helynévi eredetűek Andracsik < Békés/szentandrás Békés vm.; Asztravitzky < Osztrovice Modrus-Fiume vm.; Babik < Báb Nyitra vm.; Barcsák < Barcs Somogy vm.; Baták < Bataháza Gömör és Kis-Hont vm.; Berzenhy ~ Berzeviczki < Berzevicze Sáros vm.; Boroczky < Zboró Sáros

134

Kakuk Mátyás

vm.; Boták < Bot Fejér vm. vagy Bóta Borsod vm.; Brezányi < vagy Breza Árva vm. vagy Brezáni > Litvaberzseny Trencsény vm.; Brezovai < Brezova Trencsén vm.; Broczky < Broczkó > Gázlós Nyitra vm.; Budics < Túrócborkút < Budis Túrócz vm.; Csernák < Cserna Trencsén vm.; Dernovits < Derna Bihar vm.; Draskovics < Draskócz Trencsén vm.; Drosdják < talán Drozd Trencsén vm.; Grapka < Grappa Trencsén vm.; Habranyi < Habrone Trencsén vm. vagy Havranya Árva vm.; Hankoszkij < Hankóc Sáros, Zemplén vm.; Hannus < Hanusfalu Sáros vm.; Havrilla < Havrilló Gömör és KisHont vm.; Hladik < Hladikpuszta Pozsony vm.; Hladonyik < Hladnómajor Bars vm.; Hlinkó < Hlinka Zólyom vm.; Hovanecz < Hovaneczirtvány Trencsén vm.; Iratska < Hrcska Trencsén vm.; Jakóbei < Jakubi Trencsén vm.; Jalovetz < Jalovecz Árva vm.; Jantovics < Jantó Trencsén vm.; Javortsok < Javorcsekirtvány Nyitra vm.; Kanyarecz < Kanyar Heves vm.; Kasziba < Kasziba Szabolcs vm.; Kiszuczki < Kiszuczaújhely Trencsén vm.; Kosztolnik < Kosztolán Bars vm.; Kovalik < Kovalló Nyitra vm.; Kovarczki < Kovarc Nyitra vm.; Krakovszki < talán Krakovány Nyitra vm.; Krésel < Kresle Trencsén vm.; Krézák < Krizse > Kiskereszt Sáros vm.; Krizsák < Krizse > Kiskereszt Sáros vm.; Krutsai < Krucsó Sáros vm.; Krutsek < Krucsó Sáros vm.; Kruzslicz < Krsliczairtvány Nyitra vm.; Kubason < Kubási Trencsén vm.; Kucora < Kuczora BácsBodrog vm.; Kulhavik < Kulhánypuszta Nyitra vm.; Kurcsák < a Kurcsin Sáros vm. vagy Kurcsipuszta Komárom vm.; Kurtsik < Kurcsin Sáros vm. vagy Kurcsipuszta Komárom vm.; Kutruczó < Kotroczópuszta Nógrád vm.; Lábasnyik < Lábas Temes vm.; Lapsántzky < Lapsóirtvány Nyitra vm.; Latkótzky < Latkócz Nyitra vm.; Lédéczi < Lédecz Trencsén vm.; Ledniczky < Lednicz Trencsén vm.; Lesák < a szlovák Šlask ~ Slezsko ’Szilézia’; Leskó < a szlovák Šlask ~ Slezsko ’Szilézia’; Levák < Léva Bars vm.; Lipták < Liptó vm.; Liptsik < talán Németlipcse Liptó vm.; Liszkóczi < Liszkoveczpuszta Sáros vm.; Lizák < Lézsa Túrócz vm.; Lóczik < Lócz Nógrád vm.; Lokóczky < Lokcza Árva vm.; Lopocsi < Lupocs Nógrád vm.; Malczovics < Malczó Sáros vm.; Marikoczki < Marikó Trencsén vm.; Marsics < Marsófalva Trencsén vm.; Mihalik < Mihalek Trencsén vm.; Milota < Milota Szatmár vm.; Mitsinai < Micsinye Zólyom vm.; Mosótzky < Mosócz Túrócz vagy Nyitra vm.; Muracsik < a Mura folyónévből; Nedelitzky < Nedelistye Nógrád vm.; Novák < Novák Trencsén vm.; Novotni < Novoti Árva vagy Liptó vm.; Novotzkij < Novoti Árva vagy Liptó vm.; Nyebojsza < Nebojsza Nyitra vm.; Obrovits < talán Obrovácz > Borócz Bács-Bodrog vm.; Ondrasik < Ondrejkóirtvány és Ondrohópuszta Nyitra vm.; Osgyán < Osgyán Gömör vm.; Palatinszki < Palatincza Tolna vm.; Pányik < Panyidarócz Nógrád vm.; Petranek < Petránki Trencsén vm.; Polnácz < „lengyelországi”; Pruszkai < Pruszka Trencsén m.; Rotsák < Porócs < Prócs Sáros vm.; Scala < Szkala > Vágsziklás Trencsén vm.; Stranszki < Sztránszke > Alsóosztorány Trencsén vm.; Sulyák < Suja Trencsén vm.; Szarvák ~ Szarvas ~ Szarvasiana [1743—] < Szarvas Békés vm.; Szikora < Szikora Trencsén vm.; Szirák < Szirák Nógrád vm.; Szkicsák < Szkiczó > Kicző Bars vm.; Szkolák < Szkala > Vágsziklás Trencsén vm.; Sztanko < Sztankócz Zemplén vm.; Sztankóczy < Sztankócz Zemplén vm.; Sztanyek < Sztanik Trencsén vm.; Sztojka < Sztojkafalva SzolnokDoboka vm.; Szuirak < Szirák Nógrád vm.; Szujó < Szujóváralja Trencsén vm.; Szuko <


135

Szukó Zemplén vm.; Törőcsik < Töre Bars vm.; Trajcsik < Trája Gömör és Kis-Hont vm.; Trenovecz < Trnove > Zsolnatarnó Trencsén vm.; Turcsányi < turčiansky ’túróci’; Ugrocsi < Zayugrócz Trencsén vm.; Urbanovics < Urbanov Trencsén vm.; Valykó < Valykó Gömör és Kis-Hont vm.; Zaspál ~ Zsaszpal < Zaszkál Árva vm.; Zaturitzki < Alsóturcsek Túrócz vm.; Zsibrita < Zsibritó Hont vm.; 3. Nem azonosított helynévből származhatnak 3. (egy részük lehet személynévi eredetű is) Babák; Bagóczki; Bizovszki; Bránátzky; Budonka; Budovinszky; Buganyovszki; Csibrány; Csirinszky; Devics; Drás; Dratzky; Dubina; Dubrik; Dupák; Fábreczky; Gubreczkij; Gyergyadics; Gyergyalgyáldási; Hornyiczki; Hortsik; Hrabovszki; Hradel; Hratzótzky; Janoczky; Jenkel; Jeszenszky; Krakóczky; Krupánszki; Kuneczky; Kupeczky; Lászlótzki; Libaharszki; Litauszki; Luczák; Luczin; Lupták; Lúzon; Mandák; Marenkaj; Martinák; Mendrál; Mihalecz; Miklasoczki; Miliksits; Mititzki; Mitlasovczki; Muránszky; Návosnyik; Nedesóczky; Onoraj; Osztravóczki; Padó; Palenyik; Palicz; Papik; Pasztelyák; Petróczi; Petróczky; Pnesenszki; Podollár; Podráczky; Polánszki; Polereczky; Ponyitzky; Potoneczki; Prezsenszky; Radinetzky; Radon; Rambovszky; Rendnoczki; Richvalszky; Ridovszky; Rosznáky; Sarovitz; Spányik;Stanovszky; Stukrovszki; Sűrniczki; Svartzeszky; Swetkovics; Szedkovics; Szedniczki; Szemernék; Szénográdi; Szirovecz; Szmilánszky; Szrenszky; Sztetkovics; Sztripszki; Szurovszky; Szvetkovics; Tekulits; Tirnyák; Tomonyiczka; Trepák; Treszkán; Uhrelecz. 4. Egyéb köznév Baron < barón ’báró’; Burka borka ’fakéreg’; Gugyela < gugyela ’kenderszöszből tekert csomó’; Haczek < háčik ’kis kampó; kapocs; horog’; Halada < hlad ’éhség, nyomor’; Handra < handra ’rongy’; Hanka < hánka ’ízület az ujjakon; oltóág’; de lehet személynévi vagy helynévi eredetű is; Homola < homol’a ’kúp, süveg’; Kalácska < kálačka ’fejsze’; Kitska < kicska ’zsupkéve’; Klászka < klások ~ klás ’kalász’; Klimó ~ Klina; Klinka; Klinkovits < a szlovák klin ’ék, cövek, szeg’; Koncsek; Konecsnik< konček ’vég, befejezés’; esetleg koniček ’lovacska’; Kosik < košik ’kis kosár, kosárka’; Krajkó < talán a kraj ’vidék’; Král < kral’ ’király’; Krametz < krám ’bolt; limlom, kacat’; Kreicsovits < talán a szlovák kraj ’vidék’; Krupitska < krupica ’dara’; Kudlik < kúdel’ ’csepü, kóc, szösz’; Kutsera < kučera ’hajfodor, hajfürt’; Lada < hlad ’éhség’; Maráz < mráz ’fagy, dér’; Nóta < novota ’újítás; újdonság’; Otruba < otruby ’korpa’; Ruska < rúško ’lepel, fátyol’; Seszták < šesták ’hatos, húszfilléres’; Szecska < sečka ’szecska’; Székács < sekáč ’vágó kés’, amely a magyarban ’harkály’ és ’vadgalamb’ jelentést is felvett; Szilák < silák ’nagy erejű ember’; Sziró < siroba ’árvaság’; Szitó < sito ’szita, rosta’; Szvatos < svat ’nász; násznagy’; Talicska < túlavy ~ tulácky ’csavargó, vándor, kóbor’; Tarho < tarhó ’aludttej’; Taskó < taška ’táska’; Vladár < vladár „uralkodó’. A déli szlávból átvett diák szavunk a szlávban is bizánci görög jövevényszó; ebből lett a Deák [1769—1860] családnevünk; jelentése a görögben ’diakónus, pap’ volt, ebből alakult az ’írnok, kántor, sekrestyés’, végül a ’tanuló’. 5. Állatnév Brena < mrena ’márna’; Havran < havran ’holló, fekete ló’, de lehet helynévi eredetű is (pl. Havranyá Árva vm.); Holub < holub ’galamb’; Huszka < húska ’libácska’; Jelenek < jeleň ’szarvas’; de léteznek Jelene (Gömör és Kis-Hont vm.) és Jelinekmajor (Pozsony

136

Kakuk Mátyás

vm.) helynevek is; Komár < komár ’szúnyog’; Kovatsik < kováčik ’vetési pattanó’; Licska < liška ’róka’; Molecz < talán mol’ ’molylepke’; Mrena < mrena ’márna’; Pavuk < pavuk ’pók’; Tacsik < egy szerb-horvát ’madár’ jelentésű szóból; Topa ~ Tropa < drop, dropa ’túzok’; Vraber < vrabec ’veréb’; Vrana < vrana ’varjú’. 6. Növénynév Czibula < cibul’a ’hagyma, vereshagyma’; Csernus < čerňýš ’csormolya’; Dinga < a szerb-horvát eredetű dinka ’egy fajta szőlő / tök; pirospej’; Fialka ~ Fiala < fialka ’ibolya’; Holyba ~ Kolyba < holba ’icce; tök’; Sztoklasz < stokráska ’százszorszép.’ 7. Foglalkozást jelentő főnév Bednarik ~ Bennárik; Bednárovics < debnar ’kádár’ hangátvetéses alakja; Borzák < dvor ’udvar’ szóból, jelentése ’udvari, udvarnok’; Csúvár < a talán szerb-horvát eredetű csúvár ’malom fuvarosa’; Dorszki < dvorský ’udvari’; Dvorák < dvor ’udvar’ szóból, jelentése ’udvari, udvarnok’; Fárnek < farnik ’egyházközségi tag’; Holicska < holičska ’borbély, fodrász’; Kesznyár < talán a német r Keßler ’kazánkovács, üstfoltozó’ szlovák képzős alakja; Kovácsovics < Kovács személynév; Kupicz < kupec ’vevő; kereskedő’; Roták < rota ’század’; Szeftsik; Szőcsik < ’szűcs’; Molnartsik < molnár; Szedlácska < sedliak ’paraszt’; Teszárovits ~ tesar ’ács’; Zvolanek < a zvolanie ’felkiáltás; összehívás’ szóból ’kikiáltó’ vagy ’hívogató’ jelentésben. 8. Melléknév Hambecz < talán a chabec ’félénk / gyenge ember’; Hodeska < chodec ’gyalogos’; Horavik < hora ’erdő’; Kanyó < a kanyó ’faragatlan, neveletlen’; Katsák < kacska ’csonka kezű, ujjú; balkezes’ szlovákos alakja; Krivy < krivy ’görbe, ferde’; Lados < hladoš ’éhes, nagyétkű ember’; Militár < talán a militáris ’katonai, hadi’; Naibatra < talán felsőfokú melléknév: szlovák nai ’leg- + a bátor; Plachy < szlovák plachy ’félénk, bátortalan, ijedős’; Ploka < plochy ’lapos, sík; felületes’; Pokornyik < pokorny ’alázatos’; Polenecz < a ’Lengyelország’ jelentésű polen-ból; Pozderka [1824—] < po- (prep.) + zderský ’zsaroló, uzsorás’; Ruznyák < ryšny ’élénk, mozgalmas, zajos’; Rubi < hruby ’vastag, vaskos; durva’; Slepi < slepy ’vak’. Különösen érdekes névtani szempontból a Szamecz családnév, amelynek egyik viselője szerint a család a 19. században telepedett Szarvasra, és onnan Kunszentmártonba. Azt is tudja, hogy a szlovák samec jelentése ’hím’. Ilyenféle névadásra azonban nincs példám, ezért bizonyosra veszem, hogy a név nem ebből származik, hanem a Sámuel személynév rövidült alakjához a szlovák -ec becéző képző járult, ezért a név jelentése ’Samuka’, és csak alakja azonos a ’hím’ jelentésű samec-cal. A magyarázatot alátámasztja, hogy a családban korábban adták a Sámuel keresztnevet; az Alsó temetőben nyugszik Szamecz Sámuel [1911– 1991]. Hasonló etimológiájú nevek: Mihalecz < Michal; Milecz < Milán vagy Milos; Rainecz < valamelyik Rein- előtagú német névből stb.

Lengyel nevek A családi hagyomány szerint lengyel származású Devánszki [~ Divánszkij ~ Ivánszkij] név 1757 óta folyamatosan él. A 19. sz.-ban 17 Devánszki nevű vőlegény kötött házasságot. Társadalmi helyzetük kezdetben hospes, 1790-ben plebejus, 1797-től redemptus.


137

Dostal Venceslaus 35 éves bérmálkozott 1745-ben, bérmaapja Tipovszkij György volt; 1747-ben pedig Dosztalék Venceslaus házasságot kötött Everlin Emerenciával. A Tipovszkij jelentése valószínűleg ’három lengyel’, eredetileg Tripolszki lehetett, és a közösen bevándorolt három tesvérre utalhat. Climentova Mária Polonia-i jövevény házasságot kötött Bozsik András 35 éves nőtlen katonával 1781-ben.

Orosz nevek Két olyan orosz asszonyról tudok, akik magyar hadifogollyal kötöttek házasságot, és férjüket követve kerültek Kunszentmártonba: Kabakov Mária [Papp Károlyné; két gyermek anyja, 1898–1949];31 Izaák Anna [született Omszkban; Gulyás Jánosné; hét gyermek anyja].

Bolgár név Nuskov: a gyermektelen házaspár bolgár kertészettel foglalkozott a második világháború után.

Olasz családnevek Cruchil Mátyás 26 éves Italus ifjú házasságot kötött Széka Katalin 20 é. hajadonnal 1825. XI. 20-án; egy gyermek születéséről és négy haláláról találtam bejegyzést, a névalakok: Krutsil [1827] ~ Krucz [1831].

Francia név Lefor [fodrász család 1935–]. A családi hagyomány szerint a francia le forte ’az erős’ jelentésű névelős szerkezetből származik.

„Görög” nevek A szakirodalom megtartotta a korabeli bejegyzések alapján a „görög” megnevezést azokra az idegenből jött, nem teljes jogú lakosokra, akik több-kevesebb tőkével rendelkezvén, boltokat, kocsmákat, mészárszékeket, később földet béreltek, kereskedtek, egyesek iparoskodtak, vagy iskolai végzettségük jogán hivatalt viseltek, gyógyítottak. Eredeti vallásuk rendszerint a nem egyesült görög /görög keleti/ volt, és részben görög, részben örmény származásúak voltak. Kunszentmártonba többen Szamosújvárról érkeztek. Itt is jellemző, amit Bagi Gábor róluk idéz: „... csekély számuk ellenére a kerületi kereskedelemben ... monopolszerepet játszottak. ... II. Lipót 1790-es rendelete ... biztosította számukra a szabad vallásgyakorlatot, a birtokszerzést és a hivatalviselést. Döntően ők bérelték 31

Józsa 1999. 377.

138

Kakuk Mátyás

a boltokat, kocsmákat, a közösségi haszonvételeket, de idővel többen bekerültek a helyi birtokosok, sőt a nemesek közé is. A XIX. század elejétől gyakoribbak a konfliktusaik a gazdasági pozicióik megszerzésében mind sikeresebb zsidósággal”.32 Papp Izabella Görög kereskedők a Jászkunságban c. munkájában egyéb levéltári adatok alapján közölte a valóban görög származású, Kunszentmártonban megtelepedő kereskedők névsorát: „Gyurka nevezetű görög”, „Demeter görög” [1759]; Kalló Demetrius, Kallo Stephanus, Kallo Georgius (mindhárman Pago Goblica településről) [1769]; Voich ~ Vaits ~Vajics Stephanus (Makedóniából, Kozani városából származik, Magyarországról nősült) [1769 1791/92]; Theodorus Kalló (Magyarországról nősült); Michael Koszta [1773–81]; Demetrius Pap (Makedóniából), Constans Haris (Veriából) [1781]; Demetrius Krisantopol, Martinus György, Michael Csambali [1791/92].33 Ezen időpontokhoz képest az anyakönyvekben feltűnően korábban találunk görög házaspárt: Kalmár György és Kaló Anna szülőknek 1720–1733 között hét gyermekük született. A Kaló nevet Kázmér Miklós a Kálmán keresztnév becéző alakjának tartja, de kialakulását nem köti a görögökhöz. A Kaló név változatai az anyakönyvekben: Kala ~ Kalapatyi ~ Kalapos ~ Kalpag. Kunszentmártonban egy ideig volt külön görög temető, de a görögök anyakönyvezése a római katolikus plébánián történt; összeházasodtak redemptusokkal, majd betelepült zsidókkal is. A házasságkötések között feltűnően sok a vidéki házasság. Kunszentmárton anyakönyveiben a Koszta, Haris és Csambali neveknek nincs nyomuk; s felteszem, hogy az 1740–1767 között található Krizán ~ Krisán ~ Kriszán ~ Krisa ~ Krison ~ Krissa ~ Krivan ~ Krizson alakváltozatok a Krisantopol görög névből rövidültek. Tágabb értelemben a „görögök” közé soroljuk a főként Szamosújvárról szétszóródó, örmény származású kereskedőket és iparosokat is. A Cseuz-család elődei 1734 óta Tőrvény ~ Őrmény ~ Thódor ~ Lukács családneveken szerepelnek, s csak 1805-től rögződött a Cseuz névalak. E név alapja az 1541-től adatolt csausz ’futár, hírvivő’ oszmán-török eredetű, később ’vőfély’ jelentésű közös főnév. A 19. században 27 Cseuz nevű vőlegény kötött házasságot, társadalmi helyzetük redemptus, iparos (csizmadia, szűcs). Csak a haláláról van bejegyzés egy Bogdány nevű örménynek [1761]; a név szláv eredetű, és jelentése ’Isten adománya’. A Szolimán több török szultán neve; Kunszentmártonban Szulimán ~ Keresztes (György) 1825–1886 között fordult elő. A héber Salamon megfelelőjének tartják, amelynek jelentése ’békés, szelid’.34 A Botosán minden bizonnyal a magyar „botosi” helynévi eredetű -i képzős szónak felel meg. Alakja alapján ide sorolom az oláhláposi Marosán Alojzia vendéglősnő nevét, aki 1886-ban a tardoskeddi Neuner Józseffel kötött házasságot, majd pedig megözvegyülvén, 1887-ben a budapest-oláhláposi Finger Józseffel. Még a következő „görög” neveket találtam: Cordon de ..., Fardek, Gajzágó, Girágos, Karhetz, Kirják, Kollati, Korbuly, Páris, Szarokán, Szekerka, Szekernitz, Szretykó. Átkeresztelkedett görög család lehetett a mészáros Granicz ~ Kránicz alias Sár=közi [1731–1819] a Kranec bulgáriai helynévből. A „görögök” a következő magyar neveket vették fel: Eöttvös, Szitás, Karácsony, Keresztes, Krajczár. Az anyakönyvek alapján bizonyítható családi kapcsolatok miatt nem Bagi 1995. 78. Papp 2004. 31,107,126,129,171. 34 Kálmán 1969. 19. 32 33


139

zárom ki, hogy az 1723–1846 között kimutatható Posta és az 1727 óta élő Szirom családnevek is görög származású személyeket jelölnek.

Román és vlach családnevek Az 1755–1852 között jelentkező Kulasztra ~ Guraszta ~ Gulasztra név a román eredetű gulaszta ’fecstej; összement tej’ jelentésű főnévből keletkezett. A román ’román fiú, legényke, siheder’ jelentésű szóból származó Ficsór ~ Ficsur név 1720 óta folyamatosan él; Ficsor Mihály 1745-ben 53,- Ft-tal redemptus. A körülbelül 68 éves Görbed-i (Bihar vm.) jövevény Bivna Imre valachus meghalt 1782. V. 2-án (az olvasat bizonytalan, lehet esetleg Barna is).

Az idegen nevek magyarrá válása Rendkívül erős törekvés tapasztalható arra, hogy az idegen nevek beilleszkedjenek a magyar névanyagba, ezért a legtöbb idegen név számtalan alakváltozatban található.35 1. A mássalhangzótorlódás feloldása Drás > Darus; Dvořak > Borzsák; Franyó > Faragó; Klacska > Kalácska; Klenz > Lencz; Klinka > Kilinka ~ Linka; Klinkovits ~ Kéklovics stb. 2. Népetimológia A népetimológia során az ismeretlen, szokatlan vagy idegen szó hangalakja úgy alakul, hogy megfeleljen az átvevő nyelv hangtörvényeinek, és jelentése legyen. A Kunszentmárton anyakönyveiben szereplő idegen nevek jelentős része a 19. század végéig megtalálható népetimológiás alakváltozatban is, de többségük szórványalak maradt, nem szilárdult meg: Bakondi ~ Berger ~ Perger ~ Bánkody ~ Bakrudi; Becsi ~ Bőcsi ~ Böcsi ~ Bécsi ~ Bocsi ~ Bőcsi ~ Bőltsi; Csató > Csoda ~ Csuda; Dékány > Deka; Fall > Fáin; Franyó > Faragó; Gersenbrant > Gemesbernát; Jáger > Eger ~ Éger; Kaló > Kalapos ~ Kalpag; Kanzsa > Kanisa; Karhetz > Kárász ~ Kornyátz; Kaszavits > Kaszaviszi ~ Kaszlis ~ Kasznyi; Klinkovits > Kéklovits ~ Kleinkovics; Kovarczki > Kovacsik; Kubason > Guba; Márkus > Mákos ~ Markoss; Novotta ~ Nóta; Pruszkai > Pruszlik; Szarokán > Szaronkai; Vladár ~ Vlada > Ladányi ~ Vadlaki; Zsibrita > Ibrik stb. Nem gondolom, hogy találnánk még egy olyan idegen nevet, amelynek annyi – jórészt népetimológiás – alakváltozata van, mint az egyik Tóth család nevének 1740–89 között: Ezerkalász, Halász, Kalász, Kálló, Károly (a családfő keresztneve), Sok, Stoklása, Szakatos, Szász, Száz, Százkalász, Sztoklasz, Sztokosz. Dobrosi Dénesné szlovákul beszélő tanárnő véleménye szerint az eredeti névalak a szlovák stokráska, stokrások ’százszorszép’ volt. Az eddigi névmagyarázatok a Borzák ~ Borsák ~ Borzsák nevet összetett szóból származtatják, tehát magyar eredetűnek tekintik, amelynek alapjelentése ’szőlőtaposó zsák’, metaforikus jelentése pedig ’borissza, iszákos’. Én inkább népetimológiával keletkezett

35

Kakuk 1985.

140

Kakuk Mátyás

névként magyarázom, amely a szlovák dvor ’udvar’ szóból származik ’udvarnok’ jelentésben (vö: Dvořak).36 3. Az idegen nevek magyarra fordítása Ha a névhasználók ismerik az idegen név jelentését, egyszerűen vagy „alias” bejegyzéssel magyarra fordítják: Falt alias Csomó Demeter szerepel 1740-ben, s a német Falte jelentése ’ránc, redő, gyűrődés, hajtás’; Fischer alias Halász Mihály megtért 1815-ben; a gyakrabban Klimó ~ Klina családnevű feleséget váratlanul Szög néven jegyezték be, mert a szlovák klin jelentése ’ék, cövek, szeg’. A gyulai Nereny József és Strobok Julianna házasságot kötött 1763-ban; de Strobok Juliannának 1765-ben Velös Józseftől született gyermeke; a Nereny név valószínűleg a német Niere ’vese’, esetleg a Nierenmark ’vesevelő’ szóból származik. A Dubina Mihály és Mikes Anna házaspárnak 1762–1773 között négy gyermeke született, az apa neve két esetben Dubina, két esetben pedig Király Mihály. A névváltakozás oka minden bizonnyal, hogy Dubina Mihály az Ugocsa vármegyei Tölgyesfalváról származott, amelynek része Királyháza, s Tölgyesfalva szláv neve pedig Dubina volt.. 4. Az idegen nevet valamilyen alapon magyar váltja fel: Már említettem, hogy a Koferc-ből Kis lett; a Winkler-ből Nagy ~ Juhász; a Landighból szintén Nagy. A szlovák hora ’hegy’ szóból származó Horavik Istvánt vulgo (közönségesen) Kocsisnak írták; a Havranyik név kétféle változást is mutat: egyrészt Habranyi-vá alakult, másrészt Havranyi ~ Havranyik Anna, Habranyi György lánya felvette apja keresztnevének becéző alakját, és 1785. VI. 14-én Gyűre Anna néven jegyezték be. 5. Tudatos névmagyarosítás Említésre érdemes, hogy a lakhely ill. munkahely vált a magyar név alapjává a köztiszteletben álló Hoffmann Mária tanítónő esetében, aki 1910-ben került Kunszentmártonba, az Érparti Iskolának nevezett épületben lakott és tanított, említőneve Érparti Mariska lett, majd hivalalosan is magyarosította nevét (Józsa László közlése), és ezért a temetői keresztjére is Érparti Mária felirat került.37 Graifel [1776–1878]. Kraffel György plebejus (serfőző) és Fall József özvegye, Vajszpocher Katalin házasságot kötött 1776-ban. A szóbeli hagyomány alapján nevét Gaál -ra magyarosította, és ebből a családból származott a polgári iskola egykori igazgatója, Gaál Lajos. A név a német: r Greifer ’fogdosó, tapogató (ember); fogdmeg’ vagy Greifenberger ’enyveskezű (ember)’ szóból származik. Mareschad ~ Marksald ~ Markschad ~ Markseid ~ Marksejt ~ Marschad [1825–59]. A szájhagyomány szerint a jövevény kézműves bárónak adta ki magát ezen a francia eredetű néven. A szélhámoskodáshoz valóban köze lehetett, mert a névalak leginkább a német Marktschreier ’vásári kikiáltó, kókler, szédelgő’ jelentésű szóhoz áll legközelebb. Ha mégis francia eredetű lenne, a maréchal ’istállószolga; patkolókovács’ lehet a névadás alapja, de a két szó egymásra hatása is valószínű. A magyarosított Mátray (Ferdinánd) névalakot 1874-ben találtam az anyakönyvekben, amely a híressé vált téglagyár tulajdonosát jelölte. Standhaft [182–46]. Standhaft Ágoston mészáros és Kalotsai Katalin szülőknek 1820. III. 11 (Kalocsány) – 1827. III. 14 között négy gyermek született. Standhaft Jakab 20 éves Kázmér 1999. 176. Józsa 1967. 83. 1999. 357.

36 37


141

nőtlen redemptus és Kurutz Julianna 16 éves hajadon 1825. IV. 17-én kötöttek házasságot. Fiuk, Standhaft Jakab mérnöknek tanult, és jelentős szerepe volt a város rendezésében. Az 1846. II. 28-i bejegyzés szerint a család csehországi származású. A családi hagyomány szerint a Standhaft névalak nem szerepelhetne az anyakönyvekben, mert a menyasszony apja a kérőnek a következőket válaszolta: „Hogy aggyam a lyányom ojan embërhő, akinek a nevit së tudom kimondani?” – Ezért a kérő a következő évben már a magyarosított névvel – Szilárdfy – érkezett. A német standhaft jelentése ’állandó, tartós, erős, állhatatos, szívós’. Az Alsó Styria-i (Gamsz vára), öcsödi lakhelyű Treffler János sebész házasságot kötött Karhetz Apollóval 1847-ben, letelepedett Kunszentmártonban, a nevét Talányi-ra magyarosította, megépíttette a későbbi Mátyás-pince épületét; Talányi Ottó nevű fia, orvos feleségül vette Bozóky Ilonát [1882], akinek anyja Szulimán Katalin volt. Bibó István 34 éves helvét vallású nőtlen halasi táblabíró házasságot kötött Talányi Vilma római katolikus úrhölggyel 1870. XI. 8-án, akiknek egyik unokájuk, Bibó István 1956-ban miniszter lett. Hizsa Károlyt 1910-ben nevezték ki az akkor államosított Nagyiskolába. 1923-ban Iványi Károly néven nevezték ki igazgatónak, mert a vitézi cím elnyerésekor kötelezték neve magyarosítására. A Szaszkó nevet a hadvezetés utasítására magyarosította egyik viselője, Széplaki lett, s felteszem, hogy Bogyó is így lett a Beer-ből. Feltűnő, hogy az idegen neveknek csak egy része él hosszabb ideig a névanyagban. Eltűnésük a már említett vagy ismert okok mellett (magyarítás, holokauszt) még kettővel magyarázható: továbbvándorlás és gyermektelenség (Nuskov) ill. elhalálozás fiúutód nélkül. Az is előfordul, hogy a fiúutód elvándorol, a leányutód marad, de gyermekei természetesen nem viszik tovább a nevet (Lefor).

Az idegen nevűek származása (az izraeliták nélkül) A következőkben felsorolom az anyakönyvekben származási helyként bejegyzett helyneveket az évszámmal együtt. Az évszám ismétlése arra utal, hogy a jelzett évben két idegen nevű is érkezett az illető helyről (pl. házastársak): Alpár 1775 1842 1847 1871 1880; Alsó Styria - Öcsöd 1847 1847; Alsó-Arad vm. 1869; Alsó-Stajer. 1857; Arad 1873; Arad vm. 1808; Báboczka 1883 1883; Bajorország 1840; Balassagyarmat - Szarvas 1833; Bécs 1782 1857; Békésszentandrás 1737 1745 1748 1751 1762 1776 1777 1778 1804 1811 1817 1818 1827 1836 1840 1842 1843 1845 1845 1852 1865 1866 1868 1868 1880 1880 1881 1887; Besenyő 1789; Bétske Fejér vm. 1841; Bisztria Trencsén vm. 1861; Bogács 1888; Bogsény [?] – Versec 1831; Bohemia (Macaff) 1810; Bohemia 1827 1836 1836 1836; Borsod vm. 1789; Borussia 1782 1783; Brennberg Sopron vm. 1738 1837; Breznóbánya Nógrád vm 1789; Buda 1832; Budapest - Oláhlápos 1887; Bukovia 1797; Carinos [?] 1805; Cecek havitro Morvában - Tompahát pu. 1849 1849; Cegléd 1821; Chemnitz 1778 1778; Cibakháza 1739 1745 1774 1778 1783 1783 1813 1818 1821 1836 1836 1836 1842 1846 1850 1851 1857 1864 1843 1836 1846; Csaba 1803 1869; Csákberény Fejér vm. 1836; Csépa 1796 1757 1757 1821 1830 1837 1839 1856 1860 1864 1878 1883; Csóka Torontál vm. 1862; Csongrád 1784 1790 1808 1813 1813 1819 1879 1886; Csongrád - Szentes 1805; Csorba 1857 1886; Derekegyháza 1869; Derekegyháza - Szentes 1880 1880; Dobsa Gömör vm. 1776;

142

Kakuk Mátyás

Eger 1745 1819 1831 1831 1831 1840 1855 1859 1865; Endrőd 1772 1782 1757 1786 1817 1843 1846 1848; Erdély 1776 1776 1800; Esztergom 1812; Fegyvernek - Nagykörü 1878; Félegyháza 1799 1824 1833 1838 1839 1847 1888 Gallicia 1840; Görbed Bihar vm. 1782; Görgeteg 1897 1897 1897 1897; Gyalu 1758 1758 1761 1762 1804 1828 1878; Gyöngyös 1830 1833 1834 1846; Gyula 1763 1835; Hévízgyörk 1838; Istenmezeje 1859 1872; Istvánháza 1762 1763 1801 1804 1816 1818 1819 1825 1826 1826 1826 1827 1827 1827 1827 1828 1883 1886; Istvánháza - Nagykőrös 1818 1828; Izsák 1855; Jászapáti - Rákóczi 1887; Jászladány 1829; Kagran Felső-Ausztria 1860; Kápolna 1851; Karancsalja Nódrád vm. 1825; Karcag 1837; Karcag – Mezőkövesd 1859; Kassa – Debrecen 1827; Kecel 1877; Kécske 1887; Kecskemét 1805 1834 1842 1868; Kecskemét – Szentandrás 1735; Kenderes 1864 1884; Kömlő 1840; Körösladány 1887; Kőtelek 1731; Kraszkoviensis [?] Gömör vm. 1828; Kunhegyes 1783 1867; Kunhegyes – Szegvár 1834; Kürt Poson vm. 1832 1832; Lelesz – Báboczka 1836; Lengyelország 1736 1781; Lippa 1745; Lotharingia 1777; Majsa 1870; Makó 1879; Mária-völgy Pozsony vm. 1859; Mezőtúr 1829; Mindszent 1719 1830; Mónosbél 1873; Morávia 1748 1830 1857; Nagykőrös 1817 1836; Nagyrév 1830; Nagyszombat 1860; Nagyvárad – Szarvas 1813; Nemcsicz Csehország 1861; Nemcsicz Pandubicz 1861; Némedi Pest vm. 1876 1876 1880; Nógrád vm. 1850; Nyitra vm. 1763 1830 1837; Oláh-Lápos Szolnok-Doboka vm. 1876; Órab [?] 1862; Orosháza 1764 1764; Orosháza – Báboczka 1862; Orosháza - Szarvas 1839; Osztopán Somogy vm. 1878; Öcsöd 1735 1861 1868 1868; Pandubicz 1861; Pécs 1885; Pozsony vm. 1866; Prága 1776 1861 1861; Püspöki 1762; Rákosfalva 1888; Révkomárom 1858; Románia 1862 1862; Sárkány Esztergom vm. 1929; Szilézia 1773; Superiori Svevra - Szeged 1803; Szabadka 1796; Szaján Torontál vm. 1885; Szajol 1745 1802 1827; Szamosújvár 1833; Szarvas 1772 1822 1822 1859 1874; Szegvár 1820 1822; Szelevény 1828 1876 1879 1881 1882 1885 1885; Szentes 1730 1733 1760 1773 1783 1789 1790 1790 1793 1796 1814 1824 1838 1843 1855 1855 1870 1871 1876 1878 1878 1879 1881 1886 1888; Szolnok 1726 1739 1811 1823 1867 1880 1882 1887; Szolnok - Abony 1802; Szőllős Nógrád vm. 1836; Szent-Mária 1885; Sztrés [?] Gömör vm. 1829; Tiszafüred 1847; Tiszakürt 1781; Tiszaörs 1832 1842; Tiszasas 1796; Taraczköz Erdély 1874; Tardos Trencsén vm. 1832; Tardoskedd Nyitra vm. 1876; Terebes 1877; Tés 1734; Tiszabő 1839 1853; Tiszaföldvár 1745 1877; Tószeg 1735; Törökszentmiklós 1745 1745 1806 1824 1865 1865 1865 1885; Trencsén vm. 1887 1887; Túrkeve 1871; Udvarnok Nyitra vm. 1830; Újkécske 1849; Újkécske - Cibakháza 1855; Ulman 1777 1777; Varjaskér Somogy vm. 1870; Várkony 1746; Vásárhely - Nádudvar 1776; Versec 1831; Veszdo és Vig falu [?] Árva vm. 1815; Vetse 1789; Zemplén vm. 1832


143

Az idegen nevek jegyzéke A félkövér betűvel szedett név után ~ jellel, dőlt betűvel az „alias” nevek, ill. a név alakváltozatai, majd pedig szögletes zárójelben az egyéb adatok és előfordulásának évszámai olvashatók. Megtartottam a bejegyzett alakok helyesírását. Az utolsó évszám utáni gondolatjel arra utal, hogy a név ma is él. Több könyv, tanulmány, címtár, valamint az egykor évről évre kiadott polgári iskolai közös értesítő is tartalmaz olyan neveket, amelyek a vizsgált időszakban az anyakönyvekben még nem szerepeltek. Abero ~ Iványi ~ Juhász [1805 1807; 1803]; Adamik [1915]; Adler [izr. 1853 1944]; Agardván [1743–1773]; Agello, de ... [1725]; Ajil pel [1722]; Aisler [1764–1803]; Alborna [1729]; Alli [1727]; Alt [1914]; Andracsik ~ Andracsek ~ Andrási ~ Andrásics ~ Andrasik ~ Andrásik ~ Andrássi~ Andrásy ~ Andratsek ~ Andratsik ~ Andrátsik ~ Andresik ~ Andritsik ~ andrásiana + keresztnév [1757–]; Andraskó [1746]; Andriga ~ Andigay ~ Andruga ~ Andrugai ~ Andrugay [1815–1830]; Androsits [1870 körül]; Ángyán [1944]; Antalics [1779–94]; Antóci [1915]; Antus [1815]; Apatóczki ~ Apatotzki ~ Apatoczky ~ Apototzky ~ Apatovszky ~ Apadotzky ~ Akatonyszky ~ Opatoczky [1775–]; Asaór [1732]; Aschenbrenner [1890–93]; Asztravitzky [1807–1813]; Aur lásd Kavór; Auspitz [izr. 1851] Babák [1941]; Bábella ~ Babella [1794–1887]; Babik [1943]; Bachzelt ~ Pachzelt [1819]; Bagóczki [1944]; Baher [1874–1944]; Balázsovics [Derekegyháza – Szentes 1880]; Bali [1723–1874]; Balina ~ Balnina ? [1810—1830]; Ballag [izr. 1859]; Banó [1869]; Banya [1738–88]; Barath [1869–]; Barbo [1794, 95]; Barcza [1939]; Barcsák [1888]; Barhó [1885]; Baricza [1865]; Barits [1885]; Barnadin ~ Barnádi ~ Bartus ~ Bernáti ~ Barnóczy [1819–1839]; Báró [izr. 1881]; Baron [1928]; Bartucz [1869–]; Bartus [1775–1788]; Bartusz [1884]; Baták [1886]; Batovitz 1.Bontovics; Bedekovits [Szolnok 1823]; Bauer [izr. 1894]; Bednár [1775, 1828–1857]; Bednarik [Cecek, Morva 1849 1943]; Bednárovics [1771]; Beer [izr. 1944]; Begyóvszky ~ Budátzky ~ Bedóczky [1819–21]; Behinya [1832]; Belágh ~ Belányi ~ Belák ~ Bellák > Béládi [1774–1811]; Bémer [1812–16]; Bencsik [1742 1779–]; Bennár l. Bednár; Bennárik [Kecskemét 1868]; Bentovits [1770]; Beretz [1885–]; Berger ~ Perger > Bakondi; Bánkody; Bakrudi [1802–1887]; Berger l. Perger, Bakondi; Bernyics [1755]; Bergomann [izr.1894]; Bernstein [izr. 1887]; Berzenhy ~ Berzeviczki [1762]; Besnicz [1935]; Bilcsek [1772]; Bindis [cigány 1746]; Bivna [Görbed Bihar m., valachus 1782]; Bizovszki ~ Besotzky ~ Bidoszky ~ Bidotzky ~ Bizoczky ~ Bizósky ~ Bizoszky ~ Bizotzki ~ Bizsovszki ~ Pisótzki ~ Szbirovszki ~ Viszovszki [1767–1824]; Bizsu [csak szóban élő cigány ragadványnév]; Blasik [Csongrád) 1819]; Blaskovits ~ Blasko ~ Laskovics [1760–1831, 1886]; Blasovics [1757]; Blum (gúnyneve Gubi) [izr. 1944]; Blumberg [izr. 1882]; Bobotzka l. Bobolszky; Boér [1818]; Bogdán/y/ [örmény 1761]; Bolfán ~ Bolfang ~ Bolfár ~ Bolffánn ~ Bollfann ~ Volfan ~ Volfánn ~ Volphán [1861–]; Bontovics ~ Batovitz [Szt.andrás 1817–68]; Boroczky [1776]; Borsa l. Borsik, Borzák; Borsák l. Borzák; Borsiana [1772]; Bory l. Bori; Borzák ~ Borsa ~ Borsák ~ Borzsák [1723–86]; Bóta [??]; Boták ~ Bodák ~ Botár ~ Buták [1787–1929]; Botka ~ Batka [1722–]; Botosán [örmény 1795]; Bozsik ~ Bosik ~ Boszik ~ Božik ~ Busik [1719–]; Bózsó ~ Basó ~ Boso ~ Bozso ~ Bózsó [1718–]; Böhm [izr. 1851]; Bránátzky ~ Brányátzky ~ Vránátzky [1817–1888]; Braun [izr. Munkács, Szent György 1759 1918 1935); Breitner [1856]; Brena ~ Brenna ~ Mrena 1811–]; Bressó l. Gressó; Breszkó [Tiszaföldvár 1877]; Breuer [1898—1968]; Brezányi [1837]; Brezovai

144

Kakuk Mátyás

[1855]; Briczki [1815]; Brincsik [1720–1748]; Bringyik l. Bingyik; Brixai [1769 1786]; Broczky ~ Braczky ~ Boroczky [1764–]; Brosvo (?) [1888]; Brunvik [1748]; Bubla [1865–]; Bubortsik l. Babartzky; Bubutskay l. Bobolszky; Buchenhoffer [Bajorország 1840]; Budátzky l. Begyóvszky; Budics [1762]; Budonka ~ Dudonka [1856–1884]; Budovinszky [Kömlő 1840]; Buganyovszki [1743–1748]; Bugóczky l. Babartzky; Bunzl [1928]; Burik [Eger 1831]; Burinda [Báboczka 1883]; Burka ~ Borka [1761–]; Burzon ~ Borzon 1807–]; Butor [1944] Chamilla [1897–1970]; Chamitzkj [1831]; Cheszka [Nyitra vm. 1830]; Cimmerman [Prága 1861]; Clausniczer [1727]; Climentova [Lengyelország 1781]; Coffen [1778]; Conta [1799]; Cordon de ... [örmény 1790]; Cruchil ~ Krucz ~ Krutsil [„italus” 1825–31]; Czagány [1852]; Czecon ~ Czeczó [1883–]; Czégény [1935]; Czeigler [izr. 1944]; Czeisler [1894 1915 1935]; Czekus [1749–70]; Czerovszky (Gremsperger Lajosné) [1945–54]; Czeßko [1745]; Czibula ~ Czibolya ~ Czibulya ~ Czibere ~ Figulya ~ Sibulla [1749–]; Czigus [cigány 1754]; Czimer ~ Csina 1759–1817]; Cziplex [Románia 1862]; Czirbus [1882–1888; 1922–39]; Czirják [1883]; Czula [cigány Cibakháza 1846]; Czvetkovets [Szt.andrás 1777] Csala [1924]; Csalbert [1759 (?) –1763]; Csambali [görög kereskedő 1791–92]; Csatma [Szolnok 1726–27]; Csató ~ Csadó ~ Csoda ~ Csuda ~ Tsató [1720–]; Csavartsik ~ Javortsok [1825–1804]; Csehanek [1738]; Csepnovszky l. Csernóvszkij; Cserbák [1870]; Cserha [1884–85]; Csernák ~ Csernyák [1780–1789]; Csernóvszki ~ Cepnovszky [tanító Mesterszállás 1860–1870]; Csernus ~ Csernyus ~ Csérnnis ~ Csernyausz ~ Czérnus Csépa, Szentes [1729–]; Csernyák l. Csermák; Csernyj [1741]; Csernyus l. Csernus; Cservák [1816–1839; 1922]; Cservenák [1869]; Cservenka ~ Cservény ~ Cervinka ~ Cservinka ~ Cselvéka [1757–1841]; Cseszka [ex Udvarnok Nyitra m.) 1830]; Cseszlesi l. Czeklész; Cseta [1806–1826]; Csetkovics [1909–14]; Cseuz ~ Cseus ~ Csaúsz ~ Cseüz ~ Csauzs [1805–]; Csibrány ~ Csibránczky ~ Csibra [N.kőrös 1836–67]; Csilliga [cigány 1816–1878]; Csimkin [1741]; Csindalán [1755]; Csinye [cigány 1725]; Csirinszky [Gyöngyös 1834–]; Csitkura [1833]; Csohány ~ Csuhány ~ Csovány ~ Csana [1721–50]; Csollák [Jászberény 1779; 1944–]; Csoltkó [1888–89]; Csune [Cibakháza; cigány 1836]; Csurka [1743–1744]; Csúvár [Endrőd 1846–1877] Dancsik [Szentes 1790]; Dandé [1943]; Dandek [1782]; Dantesz [1914–]; Davidovits [1814]; Dax [1820–21]; Deák [1769–1860]; Dege ~ Dég ~ Eghe 1720–1823]; Dékán/y/ ~ Dekány ~ Déjkány ~ Dikány ~ Deka ~ Gyikány [1744–]; Deli [1727]; Dernovits ~ Dermanics ~ Dornovits ~ Germanits [1770–1857]; Desper [1799]; Deszpot [1721–1807]; Deutsch [izr. 1944]; Devánszki ~ Ivánszkij [1757–]; Devics [T.szt.miklós 1865]; Dina [cigány Istvánháza, Nagykőrös 1818 1828]; Dinga [Hévízgyörk 1838]; Dittler [1911]; Dnusko [Görgeteg 1897]; Dobért [> Dobertin 1731]; Dobra [1724]; Dobronka [1790]; Doctor [izr.1862]; Dolesal ~ Dolesa ~ Dolesach ~ Dolesák ~ Dolesál ~ Dolesán ~ Dolezár ~ Dolezzár ~ Dolezsál [1767–77; 1817]; Domsitz [1915]; Dorner [Alsó-Styria Gamsz vára – Öcsöd 1847]; Dorni [cigány 1858]; Dorszki [1944]; Dosztalék [1745, 1747]; Drágon [Szelevény]; Drás ~ Darus ~ Drás ~ Dráss [1724–35]; Draskovics [Árva vm. 1772]; Dratzky [1797]; Drosdják [1941]; Drungli [miser 1802]; Drusza [1897]; Dubina [1768–1773]; Dubrik [1776]; Dúll [1773–1816]; Dupák [Gyöngyös 1846]; Dvorák [Nagyszombat 1860] Ebinger [Bogács 1888]; Ébner [izr. 1944]; Edentohn [izr. 1877]; Ehrlich [izr. 1876]; Ek [1779]; Eliser [1729]; Elmer [1820]; Engel [izr. 1857]; Engelbert ~ Englibert ~ Englibertény ~ Englibertin ~ Inglib... [1819–1838]; Englender [izr. 1885]; Epli („Görgeteg” megjegyzéssel) [1897]; Eser [Csépa 1757]; Everlin [1747]


145

Fáber [1819]; Fabik ~ Fábi ~ Fábik ~ Fablik ~ Fabrik [1740–85]; Fabó [B.szt. andrás 1865–85]; Fábreczky (esetleg Jábreczky) [Karcag – Mezőkövesd 1859]; Fafinger [1867]; Faj ~ Faji [1763–86]; Fajankovics [1902–1998]; Fajer l. Fanin; Fajerabent ~ Fajerobent ~ Fajert ~ Fajerent [1769–85]; Fájter („Görgeteg” megjegyzéssel) [1897]; Falböck [1929]; Fall ~ Fal ~ Faál ~ Fáin ~ Fáli ~ Fályi ~ Fári 1769–1817]; Falt [1740]; Fantics [1743–45]; Faranko l. Franco; Farano l. Franyó; Fardek [Balázsgyarmath Szarvas; örmény 1833]; Faring ~ Fanin ~ Fajer 1802–11]; Fárnek [Kunhegyes – Szegvár; Istenmezeje 1834, 1859]; Faronego ~ Farangó 1771, 1804]; Farucs [1811]; Fatser [1852]; Feil [1803]; Felicides [Románia 1862]; Felinhauer [1808]; Fendrik [Öcsöd 1735]; Ferdinand [1787–1814]; Feuer [izr. A.Irsa 1856]; Fialka [Csépa 1860]; Fiala ~ Fijala ~ Fialla [1915 1918 1935]; Fichsl ~ Füchzel [izr. 1853]; Ficsór ~ Ficsur [1720–]; Fiderman [Túrkeve 1871]; Filák [Szt.andrás 1845]; Fináli [izr. 1894]; Finger [Budapest – Oláhlápos 1887]; Finkelstein [izr. 1870 1935]; Firra [cigány, Arad m. 1808]; Fisch [izr. 1944]; Fischer [izr. 1855]; Fischer ~ Fiser ~ Fisher [Dobsa Gömör m.1776–1824; izr. 1943]; Fiskó ~ Fitskó ~ Piskó [1772–1817]; Fleissig [izr. 1852]; Fleischer [izr. 1883]; Flinka [1862]; Florek [1826, 1828]; Folman [1849–5]; Fontek [1817–1838]; Formayer [Bogsény – Versec 1831]; Franco ~ Farangó ~ Faranko ~ Frank [1753–1813]; Frank [izr. 1883]; Frankó [1929]; Franyó ~ Frannya ~ Farano ~ Faragó ~ Faranyó [1761–1820]; Fray [1892]; Friderik ~ Findrich ~ Fendik ~ Fendrik ~ Fendrik [1775—84]; Frina [cigány nő 1742]; Frincsik ~ Frinczik [1797]; Fucher [izr. 1886]; Fuferenda ~ Furenda ~ Fuszrenda ~ Fufferenda ~ Fufurinda ~ Forfurenda ~ Fuffer ~ Bufforenda ~ Kufferenta [1795–1883]; Fückszel [1869] Gajzágó [örmény Szamosújvár 1833—]; Gajzer < Hajszler ~ Hajzer [1759 1839–]; Garáz [Sz.Miklós 1745; Csorba 1857]; Gardián [1817; Zemplén 1832]; Gebhardt [1910–13]; Gebula [Szentes 1843 1888 1944]; Geiger ~ Kaiger 1802–1811]; Geiss [katona 1835]; Geiszler [1890–1975]; Geradusz [1883]; Gerber [1943]; Gergulits ~ Gergurits ~ Gergunts 1752—]; Germanetz ~ Gyermanitz [1796–1798]; Germani [1721]; Gersenbrant [1852 > Gemesbernát 1877]; Giletz [1808]; Gini [cigány 1762]; Giragos [örmény Erdélyből 1800– 01]; Gleichman [izr. 1859]; Glutsek ~ Gluszek ~ Glúzsek ~ Glúsek ~ Gluzek [1806–35]; Glück [izr. Samban Bereg m.; Ungvár 1879–1944]; Góg ~ Gó [1751–1790]; Goger ~ Goker [1764 1778]; Goisza ~ Gojsza ~ Goyza [1733–99]; Goldmann [izr. 1944]; Gonda ~ Gondi [cigány 1725–]; Góór [1818]; Gorda [Istvánháza 1826]; Gordaly [örmény 1833]; Gotlieb [1766]; Gottfried ~ Gottrid ~ Gottried ~ Gotfried [1828–37]; Graeci l. Greczi; Graff ~ Graf [valachus 1741–79, 1817–31]; Graifel ~ Graffel ~ Greiffl ~ Greiffel ~ Gojfer ~ Kraffel [Ferdinánd serfőző 1776–1878]; Granicz ~ Kránicz [1754–1819 1941]; Grapka [Gallicia 1840–71]; Grask [1750]; Greczi ~ Graeci ~ Graetzi Szt.andrás [1751–80]; Gregóts [1783, 1786]; Gregus [1795–1805]; Greif [izr. 1871]; Gremsperger [1945–54]; Greso [1897]; Gresso ~ Gresó ~ Grescho ~ Bresso [1812–1840]; Grobszer [Bohemia 1836]; Grosz [1883]; Gruber [1934]; Grün [izr. 1870]; Grünfeld [izr. Sztropkó; Tinnye 1889]; Grünstein [izr. Varanno Zemplén m. 1891]; Grünwald [izr. 1862]; Grünhut [izr. 1943]; Gubárek ~ Gobots ~ Gribarik ~ Gubalik ~ Gubári ~ Gubasik ~ Gubitsek ~ Gubuts ~ Gubovits ~ Kovalik ~ Kovari ~ Kovarik ~ Kubali ~ Kubarek ~ Kubarik [1768–1833]; Gubovics [Orosháza - Báboczka 1862]; Gubreczkij [Eger (?) 1859]; Gubucz ~ Dubutz ~ Gubis ~ Gubócs ~ Gubócz ~ Gubucs ~ Kubacz ~ Kúbúczj [1732–1884]; Gugyela [1858–59]; Gugyin [1944]; Gupcsó [Cibakháza 1843]; Gurgis [1870]; Gunszt [izr. 1887]; Gutmán [izr. 1862]; Güttler [1940–1993] Gyenes ~ Dienes ~ Dieness ~ Gyeness ~ Gyenyes ~ Jenes ~ Jenesss 1720–]; Gyergyadics [1888]; Gyergyalgyáldási [1897]

146

Kakuk Mátyás

Habán [Istvánháza 1827]; Habányi [Szt.andrás 1843]; Haberlesz [1853]; Hablik l. Pablik; Hábor [1889–1947]; Habranyi ~ Abrányi ~ Abronyi ~ Avrank ~ Hadronik ~ Havran ~ Havrányi ~ Havranyik [1743–]; Hacker [izr. 1852–1944]; Haczek [1879]; Hadlik [Szt.andrás 1868]; Hain [1896–98]; Haisperger ~ Hajszperger [1775–76]; Hajba l. Holyba; Hajder [mendica 1831]; Hajduska [izr. Topolya 1863]; Hajmán [1918]; Hajszler [~ Hajzer 1759–1827]; Halada [~ Haluda 1830 1787–1820]; Hali [B.szt. andrás 1887]; Halvik [1828]; Hambecz [1863]; Hamburg [izr. 1859]; Hamburger [izr. 1941]; Hampel [1844]; Hamza [Szentes 1783]; Hanák [1805–28; izr. 1870]; Hanczel [Eger 1745, 1787]; Handella ~ Handerla [Szt.andrás 1845]; Handó ~ Andó ~ Kondó ~ Ondó [1733–1801]; Handra [1881]; Hanka [Szentes 1838, 1869, 1888]; Hankoszkij [Szt.andrás 1817]; Hannus [1804–1861]; Hanzli [1800]; Happel [1825]; Hara [Szentes 1733]; Haringer [1853]; Haris [görög kereskedő Veriából 1781]; Harkli [1826]; Harnos ~ Harnus [T.kürt 1781, 1862]; Hartinger [1853]; Hartman [1832]; Harzko l. Szaszkó; Harzó l. Hardi; Hausmann [1808]; Havora [Istvánháza 1883]; Havran [1760]; Havrilla [1882–1970]; Heinrich [1943–44]; Heiser [1821]; Heisteffer (?) (esetleg Neis- v. Meis-) [1879]; Heiszlig l. Haiszler; Helebront [Szentes 1886]; Hellenbach ~Helembach ~ Hellenpoch [Szolnok - Abony is 1802–39]; Heller [izr. 1870]; Henryk (vagy Menyuk) [1721]; Hérány ~ Hieran ~ Hirán Szegvár [1822–1851]; Herbai [Istvánháza 1827]; Hergus ~ Ferbus ~ Jerbus ~ Hercus ~ Hergas ~ Herguss ~ Herkus ~ Herling ~ Hirgus ~ Horgas [1767—94]; Hering [1836]; Herklocz [Ulman 1777]; Hernek [izr. 1944]; Herskovits [izr. 1944]; Herunter [Alsó-Stajer. 1857–]; Herveti [Prága 1776]; Herz [izr. 1863 1915 1935]; Herzán [1871–78]; Hidli ~ Hidl ~ Hidlik [Szt.andrás 1811–27]; Hidlik l. Hidli; Hierman [1943]; Hinderich l. Hinterich; Hinterich ~ Hinderik [1753–54]; Hirsch [izr. Szokony 1852–1944]; Hirschmann [1919–36]; Hirt [Lelesz - Báboczka) 1836]; Hizsa [> Iványi 1910–45]; Hizska [1922]; Hladár l. Vladár; Hladik ~ Kladik [1817–21]; Hladonyik ~ Ladonyek [1814–31]; Hlinkó [1768]; Hlotka [1820]; Hodeska [Bukovia 1797]; Hoffman [1803–24 1910–38 1943]; Holicska [1941]; Holtzer [Eger 1836–38]; Holtzner [1778–79]; Holub [Szentes 1870, 1879]; Holvik [1828]; Holyba ~ Hajba ~ Holba ~ Kolyba [1745–1875 1945–46]; Homola [pék 1935]; Hophájja [1735–36]; Hoppál [T.szt. miklós 1806]; Horabed [Gyalu 1761]; Horavik [1767]; Horemus l. Oremus; Horner [Cibakháza 1836]; Hornyiczki ~ Horni ~ Hornyik ~ Hornitzki ~ Hornyák [1739–1785]; Hortsik [Félegyháza 1838 1861 1871–72]; Hovanecz [Istvánháza 1886]; Hőnigh [1894]; Hrabovszki [1836–38]; Hradel [Báboczka 1883]; Hratzótzky [1815]; Huber [izr. 1894 1902 1926]; Hudák [1862]; Hudinák [Rákosfalva 1888]; Hudner l. Pugner; Hudriska [1867]; Huszka ~ Uszkalon 1780 1822 1892–95]; Hürkecz ~ Fürkesz ~ Fűrketz ~ Hirkesz ~ Hörketz ~ Hürkesz ~ Hürköcz ~ Űrkecz [1755–]; Hütter [1928]; Hváll [Endrőd 1786] Icsu [Tiszabő, pásztor) 1839 1869 1918]; Inip [Mária-vőlgy Pozsony vm.) 1859]; Iratska [Istvánháza 1819–]; Isko [1820]; Istyia [1820–22]; Itsu l. Icsu; Ivanics [Szajol 1802]; Ivanits [1919–45]; Ivánkovics ~ Ivanics [1743–1764]; Ivanov [1935]; Ivánszki [1823]; Ivic [cigány Alpár 1880]; Izaák [az 1920-as évektől]; Izrael [Istvánháza 1826] Jagér [1729; 1861]; Jáger ~ Eger ~ Éger [1764–1771]; Jagertsik [1777]; Jagos ~ Jabbos ~ Jogos ~ Jákos [1796–1803]; Jakóbei [Csépa 1821]; Jakovics [Földvár 1745]; Jalovetz [1889–95]; Jan, Jano [főként Szentes 1793–1870]; Jancsó [1719–1783]; Janecska [1935]; Janics ~ Janis ~ Janiss [1730–]; Jankovits [1745–]; Janoczky [Alpár 1775]; Janós [1885]; Jánosik [Chemnitz 1778]; Jantovics [Csépa 1878–79]; Jantzkó [1810]; Jaskó [1750]; Jauernik [1935–]; Javortsok [1804]; Jegeltsik [1779]; Jeger [1748–1875]; Jelenek [Cibakháza 1818]; Jenkel [Szarvas 1822]; Jeszenszky [1887]; Joán [Gyalu 1758]; Joannovics [Öcsöd 1868 Arad 1873]; Jocher [1757]; Jogos l. Jagos;


147

Joknács (?) [1768]; Jordán [Öcsöd 1861, Szentes 1876–]; Josefik [Morávia 1830]; Jován [1768]; Jugyik [Dudás alias Jugyik Gergely 1757]; Jung [1779]; Junta [1879]; [1742–]; Jurikovics ~ Jurik ~ Julik [1735–1763]; Juszt [izr. 1894 1929]; Jusztin [Szelevény 1876–] Kabakov [orosz 1898–1949]; Kaffka [1935]; Kahover [1836]; Kailinger [1912–22]; Kájel ~ Kajer ~ Tajer [Istvánháza, spanus) 1825–1827]; Kajer Lásd Kájel; Kajfer Lásd Koferc; Kajtor [Kunhegyes 1783]; Kakulya [Újkécske 1849]; Kakunka l. Kukkonka; Kala l. Kaló; Kalácska ~ Klacska [1746–51]; Kalajkovics ~ Kalajkovits [T.füred 1847 1874 1914–15]; Kalenda [1929]; Kalics [1918 1922]; Kalifai [morva 1752–53]; Kalimbák [Lengyelország 1736]; Kaló ~ Kala ~ Kalapatyi ~ Kalapos ~ Kalpag [görög kereskedő; Pago Goblica településről 1720–1839]; Kampler [izr. 1857–1944]; Kanczár ~ Kancsar [1758 1767]; Kanzsa ~ Hansa ~ Kamzsa ~ Kanisa ~ Kansa [1804–41]; Kanyarecz ~ Karanyecz [1876 Szt. Mária, 1885 1929]; Kanyó [Csépa 1745–]; Kapalya [örmény 1734]; Kapcson [cigány 1742]; Kara [1758]; Karabenecz ~ Garabenecz 1743–1786]; Karafa [1768]; Karakas [1731]; Karancs [1884]; Kardics [1941]; Káré [Szt.András 1868]; Karhetz ~ Kárász ~ Karlitza ~ Koreck ~ Kornyátz [örmény árendátor Istvánháza, Mesterszállás 1791–1882]; Karikó [Szelevény 1879–]; Karitsa [1811]; Karkus ~ Karikás [1727–1759]; Karlitza l. Karhetz; Karvas [cigány 1771–1817]; Kaszavits ~ Kaszaviszi ~ Kaszlis ~ Kasznyi 1799–1831]; Kasziba ~ Kosziba ~ Kusziba [1790—1806]; Káté ~ Kote [1744–45]; Katkan [ex miles 1811]; Katnya [1872]; Katsák [Szöllös Nógrád m. 1836]; Katz [izr. hitoktató 1941]; Kauba [Prága 1861]; Kauffer l. Kauszter; Kauszterr [1831, 1838, 1871]; Kauten [1876–1935]; Kavór ~ Aur ~ Gavor ~ Kahur ~ Kavorin [1727–1752]; Keill [1869–1955]; Keiszner [Bétske Fejér m. 1841]; Kéklovits l. Klinkovits; Keller [1827–1890]; Kértz ~ Kécz [1794–1838]; Keszler [1915]; Kesznyár [1767]; Kézért [1817]; Kinczel [1940]; Kindlen [Görgeteg 1897]; Kindlovics [1903–34]; Kirchnopf [1863–65]; Kiriák [görög 1804–1859]; Kirochner [izr. 1944]; Kirschner [Szentes 1881–]; Kiszel/y/ [1848–]; Kiszuczki [1935]; Kitska [1770]; Klászka [1813–1815]; Klaszta [1943]; Kledits [1782]; Klein [izr. Török Kanizsa; Tinnye 1855–1944]; Klembaszki [1786, 1788]; Klempin [1740]; Klimka l. Klinka; Klimó ~ Klina [1759–1764]; Klingovits l. Klinkovits; Klinka ~ Kilinka ~ Klimka ~ Krinka ~ Linka [1756—1833]; Klinkovits ~ Keglovits ~ Kéklovits ~ Kinglovics ~ Kinklovics ~ Kinkovits ~ Kleinkovics ~ Klingovits ~ Klinkovics ~ Likovics ~ Linkovits [1786–1847]; Klisics [1944]; Klór [1826–1827]; Klotzbir [1888–95]; Kluba [ex Borussia 1783–1792]; Klupitska l. Krupitska; Knekta l. Nyekta; Knoflin [1766]; Knűzner [Bécs 1857]; Kóczán [1943]; Koferc < Kajfer [1747] ~ Kofferc ~ Kophertz [1779—1950]; Kóger [1765–1778, 1812–1817]; Kohn [izr. 1879 1915]; Kokolka [1823]; Kollár ~ Kolar [1725–]; Kollati ~ Kolár [görög 1742–1745]; Kolompár [cigány 1735–]; Kolop [1751 1782 1941]; Kolyba [1826]; Komár [1721–]; Koncz [1732–]; Koncsek ~ Konczik ~ Konecsnik ~ Konetsny ~ Konics ~ Konisnik ~ Konyetz ~ Konyecznik ~ Konyetsnyi ~ Konyicsnyi ~ Kuntsik [1754–1863]; Konppel [Szelevény 1885]; Kontra [Szt.András 1762–83]; Korbuly ~ Korbály ~ Korbéli ~ Korbélyi ~ Kurbuly [örmény árendátor, nemes [1783–]; Korcsa [1808]; Korcsog [1941]; Kordász [(ex Bohemia) 1836 1885 1897]; Koreck [1808]; Korho [cigány 1743]; Kormond [1792–96]; Korni [1759]; Kornó [1943]; Korponar l. Korponai; Kortzog [Csongrád 1813]; Koscher l. Spéncsi; Koserki [1724–1727]; Kosik [Kőtelek 1731]; Kosovicz [izr. 1871]; Kosperd [1820]; Kósvar [görög rít. 1774]; Koszhleba [Majsa 1870]; Koszta [görög kereskedő1773–81]; Kosztolnik ~ Kosztolyi [1789 1786]; Kote l. Káté; Kothina [1770]; Kovacsik l. Kovarczki; Kovacsos l. Kavics; Kovácsovics [Cibakháza, Makó 1739–1743, 1879]; Kovalik [1918]; Kovarczki ~ Karcsik ~ Koarczj ~ Kovacsik ~ Kovalcsik ~ Kovaltsik ~ Kovárchi ~ Kovarcsik ~

148

Kakuk Mátyás

Kovarszky ~ Kovátsik ~ Kvartyi [1753–1774]; Kovatsik [1826–1827]; Kóza [1868] < Skóza l. ott.; Köcher [1775]; Kövériana [1759]; Krajkó [1831]; Krakóczky [Szolnok 1867]; Krakovszki [1835–42]; Král [1842]; Krametz [1824]; Krámli [Gyalu 1828]; Kránicz l. Granicz; Krausz [izr. 1889–1944]; Krebez [1740]; Krebs [1915 1935]; Kreicsovits [Kürt Poson m. 1832]; Kreis [Cecek havitro Morvában – Tompahát pu. 1849 1877]; Kremnitzer [1832]; Kres [1759]; Krésel [1935]; Krézák [1749]; Kriber [1838]; Kribitz > Kribitzin [beszállásolt katona és felesége [1727]; Krigler [Csongrád 1879 1881]; Kringel [1766]; Krisán ~ Krisa ~ Krison ~ Krissa ~ Kriszán ~ Krivan ~ Krizán ~ Krizson 1740–1767]; Krisantopol [görög kereskedő 1791/92]; Krivy [tanító 1855—60]; Krizsák [Czibakháza 1821 1864 1917]; KroßMajer [1752]; Krozi [Istenmezeje 1872]; Krucz¹ l. Cruchil; Krucz² [1875, 1888]; Krupánszki ~ Drupánszki [Alpár 1847 1868]; Krupitska Klupitska [Istvánháza 1762–1799]; Kruszmon [1774]; Krutsai [Szentes 1824]; Krutsek [ ??, 1872]; Kruzslicz [Tisza-Örs 1832–]; Kubason ~ Guba ~ Gubasik ~ Gubasin ~ Kubaság ~ Kubosák ~ Kubasin ~ Kubason ~ Kubatska [Veszdo és Vig falu Árva vm. 1815–1838]; Kucora [Szolnok 1880–]; Kudlik [Eger 1819–]; Kugbi [Törökszentmiklós 1885]; Kuhrilla ~ Korila [Endrőd 1782, 1835]; Kukkonka ~ Kakunka ~ Kupkonka ~ Pukkonka ~ Pukonka [Karancsajja Nódrád m. 1825–]; Kulasztra ~ Guraszta ~ Gulasztra [1755–1852]; Kulhavik ~ Kulhabik [1825–1860]; Kulik [Cibakháza 1783–]; Kummer [1811, 1814]; Kuna ~ Kunna ~ Kunya 1736–]; Kuneczky [1781]; Kunhard [Szarvas 1859–1866]; Kunitz [esetleg Kunik? 1831]; Kupeczky [Cibakháza 1850–]; Kupicz [1728]; Kurcz [„ex Superiori Svevra” – Szeged 1803; Jász-Apáthi – Rákóczi 1887]; [1875–1953]; Kurcsák [1884]; Kurenda [Csépa 1837]; Kuris ~ Korola ~ Kurincs ~ Kűris [1779–1795]; Kurják ~ Kúri ~ Kuriat ~ Kurja [1736–1767]; Kurnyász ~ Kurcza ~ Kurincz ~ Kurnah ~ Kurnes ~ Kurunchi [1754–1761]; Kurszlak [1922]; Kurtsik [1883]; Kuru [1826–1876]; Kutruczó ~ Kotroczó ~ Kotrucz ~ Kudrutz ~ Kurutz ~ Putrucz [1750–]; Kutsera [1890–92]; Kutzi [1765]; Kutzik ~ Putzik [1763–1882]; Kürzner [1865] Lábasnyik [1862]; Labranics [Félegyháza 1888]; Lada ~ Chalada [T.sas 1796]; Lading [1928]; Lado [Schemnitz 1778]; Ladocsi l. Lopotsi; Ladonszky [1839]; Ladonyek l. Hladonyik; Ladonyik l. Hladonyik; Lados ~ Hlados [1718–1876]; Lajkó [1935]; Lala ~ Lalik [cigány 1732–1828]; Lalognitz [1745]; Lam l. Laub; Lamping [1912–1996]; Landigh [1724]; Lang [1926–28]; Langér [Moravia 1857]; Langor [Kunhegyes 1867]; Lapsántzky ~ Rabsza [1816, 1818]; Lapu [1935]; Laskovics l. Blaskovits; Laszlavik ~ Laszlavits [1881–1886 1929); Laszlavits l. Laszlavik; Lászlótzki [1826–31]; Latkótzky ~Latratzki ~ Latzkotzky ~ Markótzy [1807–18]; Laub ~ Lam [1874]; Lauder [1886]; Lébó [Csongrád 1784]; Leczó [1849]; Lédéczi [1803]; Lederer [1869]; Ledniczky [1745, 1882–]; Leeb [1858]; Leff [Macaff ex Bohemia 1810]; Lefor [fodrászok 1935]; Léhmann [1917– 22]; Lehotzky [1800]; Lencz ~ Klenz ~ Lentz ~ Lintz [1777–1843]; Lener [1802–1850]; Lenkovics [1766–1834]; Leowy ~ Lővi [izr. 1852–1944]; Lesák [Széki Lesáak Zsigmond spect. dominus) 1821 1826]; Leskó [1902–05]; Lestarcsik [1915]; Levák [1767]; Levendovits ~ Levendulits [1799–1831]; Levendulits l. Levendovits; Libaharszki ~ Libuhertzk. 1827–28 1760]; Libor ~ Livor ~ Libo [1772–1851]; Libuhertzk l. Libaharszki; Lichtenhamer [Szentes 1855]; Licsbi [1776]; Licska [1768]; Likér [1869–72]; Limburger [Fegyvernek – Nagykürü 1878]; Lintner [1792–94]; Lintz l. Lencz; Lipták ~ Liptai 1826 1828]; Liptsik ~ Lipcsik [Cibakháza 1857 1888 1897]; Lisics [1727]; Liszkóczi [1730]; Litauszki [1944]; Livor l. Libor; Lizák [Endrőd 1817]; Lóczik l. Lóczi; Lokóczky [1858]; Lopocsi ~ Ladocsi ~ Lapotsi ~ Lapocsi ~ Lopócsy ~ Papotsi [1750–73]; Lotár [1722]; Lóth [Osztopán Somogy m. 1878]; Lotharingio [1777]; Löffer [izr. 1889]; Löw ~ Lőwy [1910 1935]; Lubl [1770]; Luczák [1928]; Luczin ~ Lutz


149

1789–1808]; Ludovszki [Cibakháza 1842]; Ludvig [Kecskemét - Szt.András 1735, 1811]; Lupták [1943]; Lutter [1944]; Lúzon [1864–68] Maár ~ Máári ~ Mári [1789–1803 1882–83]; Machán ~ Nachán [1778 1775–1834]; Macza ~ Maczá [1728, 1750]; Máczik [1823]; Macsár/i/ [Szt.András 1748–1868]; Macsler/in/ [1730]; Madacs [1737–93]; Mahatsek [1824]; Mahunka [1916]; Majer ~ Mair [1819–26]; Majerin ~ Majorino [1778–1779]; Majkráb [1851]; Majorino l. Majerin; Majzik [1743–]; Majzinger l. Majzlinger; Majzlinger ~ Mászlinger ~ Majzinger [Szentes 1790–1879]; Malczovics [1880–1943]; Malitzy [cigány 1816]; Mandák ~ Manduk Gyula 1763]; Mandrák l. Mendrál; Manduk [1750]; Mann [1729]; Manuel [izr. 1882]; Maor [1752]; Maráz ~ Mráz [1803—]; Marek [Cibakháza 1836]; Marenkaj [1756]; Mareschad ~ Marksald ~ Markschad ~ Markseid ~ Marksejt ~ Marschad [1825–59 > Mátrai]; Marik [1935]; Marikoczki [1783]; Markarimi [1856]; Markbreiter [izr. 1854]; Markovits ~ Markovics [1767–]; Marozsán ~ Marosán [Oláh-Lápos 1876–]; Marsics [Szentes 1814 1846]; Márténovszkky [1935]; Martikány [1919–45]; Martinák [Szarvas 1822]; Martinovits [1784]; Marunka [1763]; Maruzs [1759, 1833]; Masáth [1821–69]; Massion [1835]; Maszcillák [Terebes 1877]; Mászlinger l. Majzlinger; Matekovics ~ Matékovits [Cibakháza 1774, 1786, 1815]; Mathison [1726]; Matovics [1808]; Matuscsik l. Matúz, Matuska; Matusék ~ Matuszik ~ Matuzik [1736–1832]; Matuska ~ Mathuska ~ Matusek ~ Matusik ~ Matuszik ~ Matuzik ~ Matuszka [1752–1843]; Matúz ~ Matusek ~ Matuscsik ~ Matusz ~ Matyis [1812–]; Maurer [Mezőtúr 1829–36 1851]; Mauritz [1919]; Mayer [izr. Nyir Adony 1890]; Megele [1890–1966]; Megyik [1943]; Meister [izr. 1869]; Meizel [izr. Karcag 1889]; Mejnehin [1722]; Melis, de ... [1725]; Milkó ~ Melkó [izr. Szabadka 1893 1894]; Memik [1723]; Mencser [Csépa, Szőlők) 1856]; Mendrál ~ Hernád ~ Mandrák ~ Mendra ~ Mendrák [1778–92]; Menschik [Brannseifer in Moravia 1857]; Mercz ~ Maráz ~ Marsics [1871–1927]; Merebkovics (.....); Mézner ~ Meszner ~ Mészer ~ Mezner [1804–1819]; Michnik [1918–19]; Mihalecz [1944]; Mihalik ~ Mihályik ~ Mikulik [1813–40]; Mihálkovits [órás 1854]; Mihálovits [Félegyháza 1799–1871]; Mikets [1869]; Mikhel (a kiejtése valóban mikhel) [1831–]; Mikita [1919–20]; Miklasoczki [1918]; Mikler [1773– 80]; Mikuska [1878–1961]; Mildorfer [ex Carinos... 1805]; Milecz [Elza, tanár ....]; Miliksits [1886]; Militár [1943]; Milits [1777]; Milota [Miluta ex Bohémia 1836–l51]; Mirt [1919–1962]; Miskovits [1723–27]; Misura [1944]; Mititzki [Csépa 1796, Kürt Pozsony m. 1832]; Mitlasovczki [1897]; Mitsinai [1805]; Mityka [1935]; Moberna [Szt.András 1852]; Móczán [cigány 1749]; Mohr [izr. 1881]; Molecz [Szentes 1878]; Molitor [1748]; Molitoris [1856–57]; Molnartsik [1778]; Moltyarad [1778] ~ Holczner: l. Majerin; Mondén ~ Munder ~ Mondli (?) 1780]; Mondér [Kecskemét1842]; Mondli [1801]; Monzinger ~ Modzinger 1842, 1869]; Morell [Pécs 1885]; Mosótzky [1797–98]; Moszel [Trencsén 1887]; Motkó l. Matkó; Motoz [1762]; Mrena [1929]; Mrinka [1765– 1788]; Mukó [cigány 1726]; Munder [1742]; Munki ~ Muki ~ Munti [1773–1830]; Muracsik ~ Marotsik ~ Milártsik ~ Moratsik ~ Mulartsik ~ Mulatsik ~ Murányi ~ Muracsek ~ Muraltsik ~ Murotsik [1743–1833]; Muránszky [1881]; Murko [cigány 1748]; Murocsi [1759]; Mutyila [cigány 1750–65; alias neve Rácz 1759]; Müller ~ Miller ~ Milner ~ Millér ~ Millért ~ Möllerin ~ Müllér [1737 1885–1959] Naibatra [Balassagyarmat – Szarvas 1833]; Nánó ~ Náni ~ Nánaj [cigány TóSzög 1735–1835]; Nauzer [Cibakháza 1851]; Návosnyik [1887]; Nechibal ~ Nechiber ~ Nichibel [Bohémia 1827–31]; Nedelitzky [Szt.András 1842]; Nedesóczky [1943]; Nédó [cigány Alpár 1842–]; Neizer [1935]; Nell [1879,1883]; Nereny [Gyula 1763]; Neszabda [Tiszabő 1853]; Neubauer [izr. 1871]; Neuberger [izr. 1944]; Neumann [1943]; Neuner [Tardoskedd 1876]; Neuwirth [1935]; Nevidl [Szentes 1871]; Neznátzki [1793]; Nida

150

Kakuk Mátyás

[1914–]; Niets [1852 1863–1883]; Nocenka [ex Silesia 1773]; Normann [1941]; Nóta ~ Notta ~ Novotta [1803–22]; Novák [1943]; Novaszel [Szaján Torontál m. 1885–88]; Novotni [Nyitra m. 1763]; Novotzkij [ex Csaba 1803]; Nuskov [bolgár kertész] Nyebojsza [1739]; Nyekta ~ Nixa ~ Knekta ~ Kanyekta ~ Nyikta [1817–1886]; Nyukxi [1814] Obermajer [1864, 1879]; Óberna [Csépa 1830]; Obetzki l. Zsubriczki; Obritzki l. Zsubriczki; Obrovits [1781]; Ornstein [izr. 1862]; Ollár [1884]; Ollé [Szt.András 1881]; Ollér [Gyalu 1804]; Ondrasik [Nyitra vm. 1837]; Onoraj [1733]; Opatoczki l Apatóczki; Orcsó [Szolnok 1882]; Orémus ~ Horémus [1784–1828]; Orgoványi [1824]; Orperger [Istvánháza 1827]; Ortzisz [1827]; Oscher Gansen [1741]; Osgyán ~ Osdán ~ Osdanyi ~ Osdyányi [1778–1846]; Ostravotzki l. Osztravóczki; Osvald l. Osvárd; Osztravóczki ~ Posztrovitzky [1803 1806]; Otmár ~ Athmar ~ Atmár ~ Otmár ~ Othmár ~ Otthmár 1815—]; Otruba [1943]; Ottava [1941] Öffner [Czegléd gyógyszerész 1821–]; Örmény ~ Őrvény ~ Tőrvény ~ Lukács ~ Tódor > Cseuz [1742–1778] Pablik [T.szt.Miklós 1865]; Pácser [1877]; Paczauer [izr. 1856]; Pádár [Szarvas 1772; Kenderes 1864 1870 1871]; Padin [1807]; Padó [1745]; Paer [Bécs) 1857]; Pagér [Thés 1734 1736 1781]; Pajer [1814–28]; Palatinszki ~ Palatinczki [T.örs 1842; 1864 1897]; Palenyik [1919–25]; Palicz [1762]; Palótz [1767–1815]; Palovics [Szentes 1773; 1795–1823]; Panfler [1767]; Pányik [Istvánháza 1804 1828–]; Paorr [1729]; Paparc [1773 1777]; Papik [1772]; Papmajer ~ Pappmajer [Gyöngyös 1833–66]; Paprznik [Szt.András 1745]; Parcsami [1860–1943]; Páris [1847]; Partérr [1734]; Pasztelyák [1914–1974]; Pátver [1869]; Pauker [izr. 1885]; Paulik [1882]; Paulovits [1754–1765]; Pavlics ~ Bartisek ~ Bartus ~ Gaál 1788]; Pavuk [1909–1991]; Payer [1917]; Pecher [Lotharingia 1777]; Péghl ~ Piegl [1741]; Pék [cigány 1779]; Pekó [1895–96]; Pelinger l. Peringel; Pella [Istvánháza 1827]; Peller [1829]; Péner [izr. 1944]; Pergely [1897]; Peringel ~ Pelinger 1825–27]; Perlberg [izr. 1870]; Perlusz [izr. 1935)]; Perndl [Csongrád 1886 1888]; Petik [Szentes 1855]; Petkovics [Arad 1873]; Petracsek [1804–08]; Petranek ~ Petranik ~ Petrányi [Tardos Com. Trentsin] 1832–88]; Petrányi l. Petranek; Petrassek [Csongrád 1808]; Petricsek [1903–23]; Petrik [1735–1736 1941]; Petróczi [Cibakháza 1745]; Petróczky ~ Petróczi [1818–28 1943]; Petronczki [1918]; Petronik [1918]; Petronik ~ Petrányik [1897 1922]; Petrovics ~ Petró ~ Petrótzi [1781 1941]; Petrus l. Petruska; Petruska [1737–45]; Petrusz [1877–1954]; Pettenkoffer ~ Bettenkoffer ~ Pedenchoffer ~ Petnikuffer [1753–88]; Pezsó [1852]; Pfafin [katona 1815]; Pfál l. Pfall; Pfall ~ Pfál [1789–1878]; Pfeifer [izr. 1853 1889 1892]; Pfeifferin [1737]; Phener [1856] lásd Péner; Phtátsik l. Tacsik; Pighl [1741]; Piko Dudás [1738]; Pillió [1943]; Pinner [1778]; Piscsol [Gyalu 1758]; Piskó ~ Fiskó [1827–30]; Pismann [1916]; Piti [1918]; Pitzmon ~ Piczmon ~ Pismony ~ Pitzman ~ Pitzmanin ~ Pitzmonin [1772—1784]; Pivor l. Libor; Plachy [1928]; Plangár [1944]; Ploka [1768]; Pnesenszki [Csongrád 1790]; Podolai [1861]; Podollár [Szelevény 1885]; Podráczky [Istvánháza 1763]; Pokomándi ~ Okomándi [Kecskemét 1805–]; Pokornyik [Campo in Mesterszállás 1836]; Polánszki [1935); Polenecz [ex poss. Sztrés com. Gömör 1829]; Polereczky [1799–1800]; Pollák [izr. 1875–1944]; Polmiller [Orosháza - Szarvas 1839]; Polnácz ~ Paúl ~ Paulnaczovics ~ Pongrátz [1782– 1828]; Polovits [Csépa 1883 1887–]; Polya ~ Pulya [cigány 1774 1819–]; Polyák ~ Pollák 1726–]; Ponyitzky [Szarvas 1874]; Popper [izr. 1894]; Porgesz < Porjes ~ Purjes [izr. 1853–1944]; Posztrovitzky l. Ostravótzki; Potoneczki [Nagyrév 1830]; Pótor [izr. 1873– 1933]; Poturás [1763]; Pozderka [T.szt.Miklós 1824–]; Pőcze [1912–1985]; Praymayér [1731]; Precska ~ Precsko [1749]; Pregnár [1852]; Preisz


151

[1915]; Prezsenszky [1820]; Prihely ~ Prikeli ~ Prikkel ~ Priker ~ Prittyel [1759–1781]; Privler [1859–67]; Prohačzka [Szt.Miklós 1745]; Prohoska [1855–1875]; Prókó [1879–]; Proszszer [1837]; Protits ~ Prokits ~ Protzik [1801–1823]; Pruszkai ~ Pruszlik [1834–40]; Pugner ~ Hudner ~ Podmer ~ Prukner ~ Pudmer ~ Pudner ~ Putner [1787–]; Puka ~ Pucha [cigány 1753–61]; Pukhala [Jászladány 1829]; Pulicza [1845]; Punkhard ~ Pulkard ~ Punkhart ~ Purchart [Gyöngyös 1830–69]; Punsa ~ Busa ~ Putsi [1761]; Purger [1741 1753–56]; Pusuma ~ Pusumay ~ Puzma [cigány 1810–39] Rádás [1867–]; Rabatin [~ Rubatin ~ Rabati [1783–88]; Rabi [1831, 1886]; Rachel [görög 1742, 1745]; Rácz [1721–]; Racsmán [1910]; Radics [1579; 1719–]; Radinetzky [Alpár 1871]; Radkovszky [1765]; Rado [1720–21]; Radon [1813]; Rádzga [1813]; Ragos [Szt.András 1836]; Rainecz [Vetse 1789]; Rajmann [1801–15]; Rajter [(átutazó) 1785]; Rambovszky [Szentes 1878]; Ramity [1791]; Rapos [1825]; Rath [Izsák 1855]; Rausmerr > Rausmerin [1741]; Rebics [1779]; Rédl ~ Redl ~ Rédli ~ Réghi ~ Reild [1833–68]; Redusa [1861]; Régéczky [1737]; Regeri [(a Kereki név áthúzva) 1814]; Regula [1910–1912]; Reich [izr. 1875]; Reichardt [1911–1915]; Reiter [1732]; Reke ~ Breke ~ Rege [1793–1826]; Rekó [1784]; Rendnoczki [1918]; Réner ~ Rhener [ex opp. Ulman 1777–1866]; Renge [Vásárhely, Nádudvar cigány 1776]; Rettegh ~ Retek [1812–17]; Revich [Pandubicz 1861]; Rézeli [1935]; Rezsuka ~ Recsik ~ Recske ~ Réczika ~ Resuka ~ Retzka [1786–1789]; Ribics l. Rebics; Richvalszky [1943]; Ridovszky [1765]; Riener [1929–1935); Rigler [1944–1992]; Ringwald [1935]; Rivizs [1897]; Rogger [1776]; Rohaska [1874]; Rohner [izr. 1859]; Romaj [1748, 1781]; Romátz [viatus 1828]; Romity [1793]; Romond [1729]; Rosenthal ~ Rozenthal [izr. 1852 1876]; Rosenwasser [izr. 1894]; Roskó [Öcsöd 1888]; Ross [1821]; Rosznáky [1919–45]; Roták ~ Rotaki ~ Rotok ~ Ruták [1764–1843]; Rotaki l. Roták; Róth [Felső-Ausztria 1806, 1870; izr. 1944]; Rotsák [1786–90]; Rotsili [1828]; Rotterle (?) [1745]; Rozenbercki [1929]; Rózenberg [izr. 1944]; Rozmis ~ Rozmics [Csépa 1836 1876 1888 1944]; Rosovitz [izr. 1865]; Röhmer [izr. 1894 1944]; Rubi ~ Hrubi ~ Rubin ~ Ruby [1758–1787]; Rubinstein [izr. 1856]; Rudolfsmid ~ Rudorsmidt [1871 1882 ]; Rudolkovics [1723]; Rudorsmidt l. Rudolfsmid; Ruha /Puha ?/ [cigány Öcsöd 1787]; Ruman [1943]; Rumi [1757–1761]; Runya [ex Transsylv. megtért 1776]; Rupa [cigány 1770]; Ruska [Istvánháza 1828]; Ruth [Nemcsicz, Pandubicz) 1861]; Ruznyák [1769] Saal [vietor Gyula 1835]; Sachler [1774]; Saffer ~ Safli ~ Safter ~ Schaffer ~ Szapfer [1767–1827]; Samler [1752]; Sarovitz [1852]; Satis [1746]; Scala [1765–92]; Schäffer [izr. 1944]; Schäflern [izr. 1944]; Schager [1814]; Schäffler [izr. 1944]; Schäfflern [izr.1944]; Scheider [1857]; Scheliga [1905–06]; Schidlo [megtért, ex Transsyl. 1776]; Schiffer [izr. 1870 1944]; Schiller [1865]; Schindler [1792]; Schkutzka [cigány 1866]; Schleier [1857–1900]; Schlesinger [1929); Schliffer [Borsod m. 1789]; Schmelka [1893–1947]; Schmied [1826–28; izr. /?/ bába 1855]; Schmidech ~ Schmidek [1803–1814]; Schmidek l. Schmidech; Schmidt [1781 1920–46]; Schneider [1897–1902]; Schober [1886–1932]; Schoher [1770]; Schop [1737]; Schor [1806]; Schultheisz [1912]; Schwach [Nemcsicz Csehország) 1861]; Schwarz [izr. T.szentimre; Gyón 1852]; ~ Szilágyi 1929; Schwämer [izr.1863]; Schweiger [izr. Albert Irsa 1935 1944];; Seger [1777]; Sehernid [morva 1748]; Sehig [ex Borussia 1782]; Sejka (?) [1754]; Selleb [évszám nélkül]; Senfler v. Saufler [1723]; Sepitko [Csépa 1864]; Seszták [Pozsony m. 1866]; Sichert [katona 1815]; Sidlo ~ Silbo ~ Sikna Istvánháza [1816–28]; Silberstein [1914–15]; Simkár [Püspöki 1762 1764]; Simoncsics [1922–57]; Sindler [Cibakháza 1783]; Singer [izr. Tiszavárkony 1881 1929]; Sinka [1741–]; Sinkó [1831–]; Sinva [1888]; Sirok ~Siroka [Istvánháza cigány 1818, 1822, 1839]; Skabel ~ Sqvábel [1764–1826]; Skóza [1819, 1827]; Skuba [1837]; Skyltéty

152

Kakuk Mátyás

[1812–17 1818–19]; Slappinger [Cibakháza 1813]; Slavik [1811]; Sleier [Derekegyh. – Szentes 1880]; Slepi [1757]; Slóza [orvos 1810 után]; Smidovics l. Smiedermajer; Smiedermajer ~ Smidovics ~ Smirak [1744–67]; Smirak l. Smiedermajer; Smucz [1759]; Sneiderin ~ Sajder ~ Snajderin [Sz.András 1737–]; Soffer ~ Soffring [1767–77]; Soffring l. Soffer; Sója [1910]; Sokáts [1780]; Sonta ? [1828]; Sóter [1786 89]; Sövér [1943]; Spányik [Szelevény 1882]; Spéncsi [1777]; Spitzer [izr. Sátrány Kassauer Com. 1858 1935]; Sprórer [1872– 78]; Standhaft [1820–46 > Szilárdfy]; Stanovszky [1830]; Stapli ~ Hajzel [1774]; Staud [1825–28]; Stebl ~ Kombot ~ Koscher ~ Nagy ~ Petlavin ~ Spéncsi ~ Steberin ~ Stébl ~ Steverin ~ Strébelin [Orosháza 1764]; Stéer [Kassa – Debrecen 1827]; Stein [izr. 1870]; Steinitz [izr. 1869]; Steinhauser [1831–45]; Stellmacher [1867]; Stemmer [Kagran Felső-Ausztr. 1860]; Stepanov [1935]; Stern [izr. Budapest; Csóka 1894 1915 1943]; Stiglintz [1785]; Stoffel [1940 körül]; Stopár [1839]; Stranszki ~ Transzki ~ Trunszki [1770, 1793]; Strasser [1910–12]; Strauben [1734]; Strazér [1730]; Streder [1769]; Stritz [Mindszent 1830]; Strob/e/l /kiejtés: stróbli/ [Esztergom 1812; izr. 1840 1944]; Stroboch ~ Strobok ~ Sztrobok [1744–1831]; Strófer [Csorba 1886]; Strósz [Csóka Torontál m. 1862]; Stuhl [1929]; Stukrovszki [1888]; Stumpf [1913–19]; Sturcz [Bisztria Trencsén m. 1861]; Styevuska [1943]; Suké ~ Suche ~ Suki ~ Sukké [cigány 1757–1850]; Suller [Újkécske – Cibakháza 1855]; Sultis [1772]; Sulyák ~ Sulyok 1745–]; Summer [Orosháza 1764]; Supala [1839]; Supikás (?) [1754]; Suszterin [1772]; Sutka [1910–1981]; Sűrniczki [1745]; Sváb [1753]; Sváby [Körösladány 1887]; Svager [1811]; Svartzeszky [1816–18]; Svatos l. Szvatos; Svatzik [cigány Félegyháza 1824]; Svovada [1814]; Swetkovics [Szentandrás 1880] Szabits [Szentes 1796–]; Szablik [1743–55]; Szaghmeister [Szabadka 1796]; Szaili [1720–1733]; Szajka [1763–76]; Szamecz [1911–]; Szarida ~ Szarka (?) 1798]; Szarokán ~ Szalokán ~ Szárokán ~ Szarokány ~ Szaronkai ~ Szarukán ~ Szerekény [örmény 1797–1831]; Szarvák ~ Szarvas ~ Szarvasiana [1743—]; Szarvasiensi [1738]; Szaszkó ~ Szazko [1720–]; Szecska [1935]; Szedkovics [Szt.András 1866]; Szedlácska ~ Szedlacskó [1850 1866]; Szedniczki [1745]; Szeftsik ~ Szeptsig ~ Szepcsik ~ Szefcsik [1811–1887 1918]; Széka ~ Szeke ~ Székel ~ Sidó [italus felesége 1825–33]; Székács [1774–1828, 1879]; Szeke l. Széka; Szekerka [görög; nemes hajadon 1827 1855]; Szekernitz [görög; kézműves 1828]; Szekler [B.szt.András 1887]; Szellák ~ Sellák Brenberg Sopron m.) 1750 1837]; Szemernék [1745]; Szénográdi [1734]; Szetelâ [1779]; Szetskó [Szentes 1730 1757 1768 1821]; Szidjamin [1935]; Szikora ~ Szikara ~ Czikora 1764–]; Szilák ~ Sylák ~ Szilá ~ Szilág ~ Sziráky [1788–]; Szinghoffer [Kécske 1887]; Szira [Csépa 1757 1838 1944]; Szirák [1782—83]; Sziráky l. Szilák; Sziránka [1913—19]; Sziró [Szt.András 1827 1874]; Szirokman [1878]; Szirom ~ Syrom ~ Szirony 1727–]; Szirovecz [Lippa 1745]; Szitó [Szt.András 1776]; Szkicsák [1759–63]; Szkolák [1803]; Szlava [1777]; Szlávik [Csongrád, Szentes 1805–1830]; Szlovacsik [1909–13]; Szlujó [Endrőd 1843]; Szmilánszky [1816–19]; Szojka [Endrőd 1848]; Szontágh [Évszám nélkül]; Szopkó ~ Szovka [Istvánháza 1801–1802]; Szoroka [cigány 1812 1816]; Szovka l. Szopkó; Szőcsik ~ Szefcsik ~ Szeucsik ~ Szeücsik ~ Szevcsik ~ Szücsik ~ Szűts ~ Szőtsőnibus /latin, tsz. abl./ [1752–1764]; Szrenszky [1855–1932]; Szretskó l. Szretykó; Szretykó ~ Szretykó ~ Szretskó [örmény feleség neve 1783–1790]; Sztanko [Derekegyház 1869]; Sztankóczy [1875–77]; Sztanyek [Némedi Pest m. 1876, 1880]; Sztanyik ~ Szanyik ~ Szatsik [1816–21]; Sztetkovics [Szt.András 1818]; Sztojka ~ Stojekán ~ Szojka [Endrőd Arad m.; cigány) 1772–1848]; Sztoklasz ~ Ezerkalász ~ Halász ~ Kalász ~ Kálló ~ Károly ~ Sok ~ Stoklása ~ Szakatos ~ Száz ~ Százkalász ~ Sztokosz ~ Tóth [1740–1889]; Sztripszki [1939–42]; Szuirak [1760]; Szujó [1944]; Szuko [1922]; Szulimán [örmény kereskedő


153

felesége 1825–1886]; Szurovszky [Gyalu 1878]; Szvatos [1821–40]; Szvetkovics [Szt. András 1880] Taba [1910 körül –]; Tabákovits [1824]; Tacsik ~ Fratsek ~ Phtátsik ~ Ptaskó ~ Ptatsek ~ Ptátsek ~ Tatsek ~ Tyatik [1796–]; Tajer ~ Bayer ~ Kajer l. ott; Tajlaj (?) [Szentes 1760]; Talicska ~ Tulicska [1768–72]; Taly ~ Talján ~Tulyi [1763–95]; Tarho [1812 1827]; Taskó [Szt.András 1778–1833]; Tatsek l. Tacsik; Taus [izr. 1863]; Taussig [izr. 1853]; Tégeny [*Sárkány, Esztergom m. 1916]; Tégérss [1729]; Tegesi [Szolnok 1887]; Tegó [1775–86]; Tégtor [1727]; Tekker [Szolnok 1811]; Tekovits l. Tekulits; Tekulits ~Tekovits ~ Tinkulits [1798–1865]; Templom [1762 1778–1824]; Tene [1803]; Tér ~ Tir Kecskemét 1851 1880]; Terbhusz [Cibakháza 1864]; Teszárovics [Endrőd 1757]; Textorisz [1915]; Theodor [cigány 1833]; Theodor/i/ [örmény kereskedő felesége 1833– 1869]; Theodosius [1834–1886]; Tilling [1729]; Tinkulits l. Tekulits; Tipovszky [1745]; Tirnyák [1761]; Tisch [izr. Abony 1854–1944]; Tiszó [1778–78]; Titler [Szegvár 1820]; Tittel [asztalos Cibakháza 1846–]; Tnetzer [Nagyvárad – Szarvas 1813]; Tomonyiczka ~ Domaniczki ~ Domanitska ~ Domintzka ~ Domanyitzki ~ Domnitzka ~ Domonyitze ~ Domonyitzka ~ Tomalizki ~ Tamaniczka ~ Tomaniszka ~ Tomanitska ~ Tomanitzka ~ Tomanyitzka ~ Tomanyitzky ~ Tominitzki ~ Tominyitzki ~ Tominytzky ~ Tomonetzky ~ Tomoniczka ~ Tomonyitzki ~ Tomonyitzky [1776–]; Tononi [1726]; Tónya l. Tunya; Topa [1791]; Törőcsik ~ Törőcsi [1734–]; Trajcsik ~ Rajtsik [1730–49, 1803–06]; Trangoss [1832–58]; Transzki l. Stranszki; Tray ~ Drái ~ Kraj ~ Tara ~ Tarai ~ Taray ~ Traj ~ Tray ~ Trei ~ Treu [1798–22]; Trecskó [Csépa 1839–65]; Treffler [Alsó Styria - Öcsöd 1847– 1853 > Talányi]; Trei l. Tray; Trej *Lásd Tray; Trenk [izr. 1864]; Trenovecz [Trencsén 1887]; Trenpacher [Szentes 1789]; Trepák [1943]; Treszkán [Öcsöd 1868]; Triffert [1905–10]; Trihisztel ~ Prihisztal ~ Spinkhisztál [1886–87]; Trimkó [1935]; Trincz [izr. Rákóczifalfa, Szarvas 1883 1918]; Trodll [1770]; Tropa ~ Dropa ~ Roba ~ Robba ~ Roka ~ Roppa ~ Rota ~ Stropa ~ Tróba ~ Troppo [1807–1883]; Trubók [1815]; Trungel [1935]; Trunszki l. Stranszki; Tsune [cigány Cibakháza 1836]; Tuglósz [1736]; Tuhovcsák [A jegyzet rovatban: Guhakovics 1887[; Tumliere [1769–71]; Turcsányi [1720–]; Turcsek [1752]; Turcsik [Keczel 1877]; Turecsek [1879–1908]; Turek [1928]; Turnus [Taraczköz Erdély 1874]; Tuza [Szajol 1745; Besenyő 1789]; Tzira [Nagykőrös is 1817–21, 1846] Ugernetz ~ Obrovits: l. ott; Ugritzki l. Zsubriczki; Ugrocsi [1744–45]; Uhladár [Csákberény Fejér m. 1836]; Uhrelecz [1741–1746]; Umbitzki l. Zsubriczki; Ungár [izr. Tiszavárkony 1881]; Urbanovics [Eger 1855–94]; Uszkalon [1816, 1780] ~ Huszka: l. ott; Uzsa [1832] Vadlaki l. Halada; Vagner [1756, 1859–1880]; Vajgel [1725]; Vajkó [Szajol 1827]; Vajnovszky [1915]; Vajszpocher ~ Vajsinkofer ~ Vaispoher ~ Vaispoker ~ Vajsproker ~ Vajsrocher ~ Vajszbocher ~ Vajsz Pacter ~ Vajszpokker ~ Vajsproker ~ Veiszpucher ~ Wais ~ Weissbacher [1737–1789]; Vajzer [T.szt.Miklós 1865–1948]; Vakulya [Félegyháza 1833–40]; Valacsek [Breznóbánya Nógrád m. 1789]; Valastyán [Csaba 1869]; Valdner [izr. 1879]; Valentin [izr. 1894]; Valentiny [1941]; Vallenhauzer [Félegyháza 1847]; Valusz [Várkony 1746]; Valykó [1749]; Vancsa [1857]; Vanetsi [Kraszkoviensis com. Gömör 1828]; Vanika [1812] ~ Venyige ~ Vona: l. ott; Vanki l. Vankó; Vankó ~ Valkó ~ Vanki ~ Vonka [1735–1872]; Vano [Nógrád m. 1850]; Varitska [Gyalu 1754–1774]; Vásáb l. Vasnek; Vaskovics [1754]; Vasnek ~ Vásáb ~ Vasák [1775–76]; Veber [1817, 1819, 1906–09]; Végilisser [1729]; Veisz [1879]; Verbunk ~ Verdon ~ Verbó [1761–76]; Veszelovszky [1885]; Vicskovics l. Vitkovics; Videmon [Bécs 1782]; Vidotzki [1826–1828]; Vidovits [Karcag 1837]; Vigan [1819–1828]; Vigor [1806]; Vilián [1764];

154

Kakuk Mátyás

Vimmer [Szelevény 1881]; Vindis [Szolnok 1739–62]; Vinterstein [1888–1918]; Viszkilin ~ Wiszkerin [1783–89]; Viszt [Kecskemét 1834]; Vitkovits ~ Vitskovits [1823–28; 1840]; Vittman [1797–1815]; Vitzeán ~ Vitzian ~ Vincze [1763–1821]; Vizsgyák [1826]; Vladár ~ Hladar ~ Hládar ~ Ladányi ~ Ladár ~ Ladári ~ Vlada [1750–1829]; Vohlhaufer ~ Vollenhaufen; Félegyháza 1839; 1833; 1839]; Voich ~ Vojits ~ Vaits ~ Vajics [görög kereskedő, Makedóniából, Kozani városából, Magyarországról nősült 1769 1791/92 1816]; Vojnich l. Vojnitzki; Vojnics l. Vojnitzki; Vojnik [1868]; Vojnits l. Vojnitzki; Vojnitzki ~ Vojnich ~ Vojnics ~ Vojnits 1785–1792]; Volenta [1850]; Volentér ~ Volentin ~ Volentír ~ Volontér [1763–1803]; Volentin l. Volentér; Volentír l. Volentér; Volfan [] l. Bolfán; Vona ~ Valkó ~ Vanika ~ Vankó ~ Volna ~ Vóna ~ Vonka [1765–1814]; Vraber [1815–1837]; Vrana [Szt.András 1804]; Vraskó, N. [Kenderes 1884]; Vudjánár [izr. 1869]; Vuk [AlsóArad m. 1869]; Vürth [1897] Wágenblatt [1894–96]; Wágner [1853–1900]; Waigelb Kálb [izr. 1858]; Wallenhauser [Erzsébet izr. /?/ bába 1851];Weber [1888–90]; Weigler [izr. 1865]; Weinberger [izr. 1874 1935]; Weiser [izr. 1935]; Weisz [izr. Komárom 1870–1944]; Weitzner [izr. 1861]; Windisch [izr. 1935]; Winkler [1730]; Wojtieski ~ Wojticzky [izr. tanító 1862 1877]; Wolf [izr. 1944] Zagata [Szelevény 1828]; Zajac [1943]; Zámbó [1824–]; Zámodits ~ Zámlics ~ Zamodits ~ Zsambóczy ~ Zsamodits ~ Zsamolits ~ Zsámolitzi ~ Závodni [1768–1926]; Zana ~ Zala [1724–45, 1815]; Zanócz ~ Zanótzky ~ Zavocz ~ Zsanócz [1828–60]; Zaspál ~ Zsaszpal [1824–31]; Zatkó [1721–1724]; Zaturitzki [Istvánháza 1826]; Zaversák [1750–1752]; Zavocz l. Zanócz; Závoczki ~ Zabortzki ~ Zavorszki ~ Zavoszki ~ Závotzki [1744– 1883]; Zborovszki l. Boroczky; Zechmeister [1929]; Zeida [Slav. Germ. 1773]; Zeila l. Zeida; Zejkó [Brenberg Sopron m. 1738]; Zelenka [ÓRab 1862]; Zelenyka [1944] Zelinka [1941]; Zeller [1919]; Zilberstein [izr. Dabas 1875]; Zimán [(Cikakháza) 1778]; Zubich ~ Zubek [1830–1833]; Zubó [Mónosbél 1873]; Zubó [1928]; Zupkó [1868–70]; Zvikly [Versec 1831]; Zvolanek gyógyszerész 1843–49] Zsanócz l. Zanócz; Zsanuk [Némedi Pest m. 1876]; Zsaszpal l. Zaspál; Zsibrita ~ Hibrik ~ Ibrik ~ Sibrik ~ Sibrita ~ Stibrik ~ Tibrik ~ Zsibrik ~ Zsibrika ~ Zsibritta [1792–]; Zsótér [1907–1983]; Zsupola [1873]; Zsurszki [1759–1764] A nevek forrásjegyzéke Anyakönyvek: római katolikus 1719-től: házassági 1888-ig: halotti 1840-ig: születési 1828-ig (Plébániahivatal Kunszentmárton). izraelita 1851–1895 (Szolnoki Állami Levéltár). BARNA Gábor 1998 Az Élő Rózsafűzér kunszentmártoni társulatának jegyzőkönyvei 1851–1940. Devotio Hungarorum 5. Néprajzi Tanszék, Szeged. DÓSA József–SZABÓ Elek 1936 Kunszentmárton története I. „Kunszentmártoni Híradó”, Kunszentmárton. GAÁL Lajos (szerk.) 1929 A Kunszentmártoni Társulati Polgári Fiú- és Leányiskola értesítője az 1928–29. tanévről. Kunszentmárton. GAÁL Lajos (szerk.) 1935 A Kunszentmártoni államilag segélyezett Társulati Polgári Fiú- és Leányiskola Értesítője az 1934–35. tanévről. Kunszentmárton.


155

GAÁL Lajos (szerk.) 1942 A Kunszentmártoni M. Kir. Állami és Társulati Polgári Fiu-és Leányiskola Évkönyve az 1941–42-ik tanévről. Kunszentmárton. GAÁL Lajos (szerk.) 1944 A Kunszentmártoni M. Kir. Állami Polgári Fiu-és Leányiskola Évkönyve az 1943–44. tanévről. Kunszentmárton. GAÁL Lajos (szerk.) 1945 A Kunszentmártoni M. Kir. Állami Polgári Fiu-és Leányiskola Évkönyve az 1944–45. tanévről. Kunszentmárton. JÓZSA László 1967 A kunszentmártoni Nagyiskola története 1838–1968. Kunszentmárton. JÓZSA László 1999 Megszentelt kövek Kápolnák, szobrok, keresztek és temetők Kunszentmártonban. Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár 4. Szeged, Néprajzi Tanszék. TÓDOR Imre (szerk) l915 A Kunszentmártoni Társulati Polgári Fiú- és Leányiskola értesítője az 1914–15. tanévről. Kunszentmárton. VAJDA Gyula (szerk.) 1935 Szolnok város és Jász–Nagykun–Szolnok Vármegye címtára 1933–1935. Faragó Sándor könyvnyomdai műintézete, Szolnok. WOLF Dezső 1929 Kunszentmártoni Hősök Albuma. Kunszentmárton, Wolf Dezső.

Irodalom BAGI Gábor 1995 A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig 1745–1848. A Jász-NagykunSzolnok Megyei Múzeumok Közleményei 52. Szolnok, A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága. BAKOS Ferenc (szerk.) 1965 Idegen szavak kéziszótára. Budapest, Terra. BAKOS Ferenc 1982 A magyar szókészlet román elemeinek története. Budapest, Akadémiai. BARTHELEMY, André 1992 Cigányország útjain. Abaliget, Lámpás. BENEDEK Gyula 2002 Kunszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai 1333–1737. Documentatio Historica VII. JászNagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szolnok. BENKŐ Loránd (főszerk.) 1967, 1970, 1976 A magyar nyelv történeti-etimológiai etimológiai szótára I–III. Budapest, Akadémiai. B. LŐRINCZY Éva (főszerk.) 1979, 1988, 1992, 2002 Új Magyar Tájszótár I–IV. Budapest, Akadémiai. CSŐSZ László 2002 Jász-Nagykun-Szolnok megye, in Randolf L., BRAHAM (szerk.): A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. J. and O. Winter Fund. The Graduate Center of the City University of New York. N. Y. 2002. október 16. FODOR Ferenc 1942 A jászság életrajza. Budapest. Szent István. FODOR István (főszerk.) 1999 A világ nyelvei. Budapest, Akadémiai. FRASER, Sir Angus 1996 A cigányok. Budapest,.Osiris.

156

Kakuk Mátyás

GULYÁS Katalin 1006 A zsidóság emlékei Tiszaföldváron, in: MEZŐ Szilveszter–TÚRI Zoltán (szerk.) TISZAVILÁG A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei I. kötet. Tiszaföldvár, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, 57–72. GYÁRFÁS István 1880 A jászkunok története I–IV. Kecskemét. DÓSA József 1916 „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” Kultúrkép Kunszentmárton történetéből. Újpest, özv. Csanády Józsefné. DROSDOWSKI, Günther 1989 DUDEN 7 Das Herkunftswörterbuch Etymologie der deutschen Sprache. Mannheim-Leipzig-WienZürich, Dudenverlag. EMBER Győző 1977 Az újratelepülő Békés megye első összeírásai 1715–1730. Forráskiadványok a Békés megyei Levéltárból 8. Békéscsaba, Békés megyei Levéltár. GAGLOJTI, Z. D. 2007 Osetinskie familii i ličnye imena.Chinval „Južnaja Alanija” (Az internetről letölthető névtani rádióelőadások anyaga). GYÖRKÖSY Alajos (főszerk.) 1963 Latin–magyar szótár. Budapest, Akadémiai. HAJDÚ Mihály 1974 Magyar becézőnevek (1770–1970). Budapest, Akadémiai. HAJDÚ Mihály 1993 Miskolci családnév-változások a XIX. században, in: KISS Jenő szerk.: HAJDÚ Mihály Válogatott tanulmányok. Budapest, ELTE BTK, a Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai és Dialektológiai Tanszék és a Magyar Nyelvtudományi Társaság. HALÁSZ Előd 1983 Német–magyar szótár I–II. Budapest, Akadémiai. HEGYI Klára 1988 Jászberény török levelei. Szolnok megyei Levéltári Füzetek 11. Szolnok, Szolnok Megyei Levéltár. KAKUK Mátyás 1985 Hangtani váltakozások Kunszentmárton XVIII–XIX. századi családneveiben. Magyar Névtani Dolgozatok 54. Budapest, ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége. KAKUK Mátyás 1989: Születő és kihaló családnevek Kunszentmárton XVIII—XIX. századi anyakönyveiből, in: BALOGH Lajos–ÖRDÖG Ferenc (szerk.) Névtudomány és Művelődéstörténet. A IV. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai PAIS DEZSŐ születésének 100. évfordulóján. Zalaegerszeg, Zalaegerszeg város Tanácsa VB Művelődésügyi Osztálya, 242–245. KAKUK Mátyás 1993 Cigányok Kunszentmárton 18–19. századi anyakönyveiben, in: BÓDI Zsuzsanna (közreműk.) BARNA Gábor (szerk.) Cigány Néprajzi Tanulmányok I. Cigány népi kultúra a Kárpát-medencében a 18–19. században. Salgótarján, Mikszáth 186–195. KAKUK Mátyás 1993 Cigány szavakból keletkezett személynevek, in: HEGEDŰS Attila–LACKÓ Krisztina–PAPP Lajos (szerk.) 103 tanulmány Hajdú Mihály 60. születésnapjára. Névtani Értesítő 15. sz. Budapest, ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége 161–163. KAKUK Mátyás 1997 A jászkun „Conscriptio Zingarorum 1779.” személynevei, in: B. GERGELY Piroska–HAJDÚ Mihály (szerk.) Az V. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai. Budapest–Miskolc, Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézete, 68–76. KAKUK Mátyás 1998 A cigány–magyar kapcsolatok néhány néprajzi vonatkozása, in: NOVÁK László (szerk.) Az Alföld társadalma. Az Arany János Múzeum Közleményei VIII. Nagykőrös, Arany János Múzeum, 603–638.


157

KAKUK Mátyás 2003 Néhány szómagyarázat az oszét nyelv alapján, in: HAJDÚ Mihály–KESZLER Borbála (szerk.) Köszöntő könyv Kiss Jenő 60. születésnapjára. ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete, Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 122–128. KAKUK Mátyás 2004 Etymologia eclectica. Kunszentmárton, Lantos Nyomda és Kiadó Kft. KAKUK Mátyás 2008 Oszét–magyar szótár. Kézirat. KÁLMÁN Béla 1969 A nevek világa. Budapest, Gondolat. KALOEV, B. A. 1971 Osetiny (Istoriko-etnografičeskoe issledovanie). Moszkva, Nauka KARÁCSONY Sándor Zsigmond 1961 Személyneveink 1500-tól 1800-ig. Nyelvtudományi Értekezések 28. sz. Budapest, Akadémiai. KARL, Paul 1974 Das kleine Vornamenbuch. Leipzig, VEB Bibliografisches Institut. KÁZMÉR Miklós 1993 Régi magyar családnevek szótára XIV–XVII. század. Budapest, Magyar Nyelvtudományi Társaság. KISS Jenő (szerk.) 2003 HAJDÚ Mihály Válogatott tanulmányok. Budapest, ELTE BTK, Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai és Dialegtológiai Tanszék, Magyar Nyelvtudományi Társaság. KISS József 1979 A Jászkun Kerület parasztsága a Német Lovagrend földesúri hatósága idején (1702–1731). Budapest, Akadémiai. KISS Lajos 1980 Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest, Akadémiai. Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal (szerk.) A Magyar Szent Korona Országainak HELYSÉGNÉVTÁRA 1913. NOVÁK László 1998 Adatok a cigányság XVII–XIX. századi történetéhez az Alföldről, in: NOVÁK László (szerk.) Az Alföld társadalma. Az Arany János Múzeum Közleményei VIII. Nagykőrös, Arany János Múzeum, 365–384. PAPP Izabella 2004 Görög kereskedők a Jászkunságban Kétszáz év dokumentumaiból. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 6. Szolnok, dr. Zádorné dr. Zsoldos Mária a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár igazgatója. PAUL, Karl 1974 Das kleine Vornamenbuch. Leipzig, VEB Bibliografisches Institut. SCHEIBERNÉ BERNÁTH Lívia 1981 A magyarországi zsidóság személy- és családnevei II. József névadó rendeletéig. A magyarországi zsidó hitközségek monográfiái 10. Budapest, A Magyar Izraeliták Országos Képviselete. SÍPOS István 1958 Geschichte der slowakischen Mundarten des Bükk-Gebirges. Budapest, Akadémiai. STELCZER Árpád–VENDÉGH Imre (szerk.) 1973 Szlovák–magyar kéziszótár. Budapest, Akadémiai. KNIEZSA István 1974 A magyar nyelv szláv jövevényszavai I–II. Budapest, Akadémiai. THIBAUT, M. A. 1908 Wörterbuch der französischen und deutschen Sprache I–II. Átdolgozta KABISCH, Otto. Braunschweig, Druck und Verlag von George Westermann VEKERDI József 1983 A magyarországi cigány nyelvjárások szótára. Tanulmányok VII. a cigány gyermekekkel foglalkozó munkacsoport vizsgálataiból. Pécs, Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kar.

Pusztai Gabriella

A kézműves- és a kisipar története Kunszentmártonban* A város újjátelepülésétől az ipartestület megszűnéséig „Kunszentmárton gerince mégis a földet művelő, iparűző tömeg volt. Homlokukon, arcukon csorgott végig az életet adó veríték. Tisztelettel hajtsuk meg előttük fejünket.” Turcsányi István

Kunszentmárton első iparosai a 18. században A 17–18. század fordulójának háborús eseményei erősen megviselték az Alföld településeit, s csupán a 18–19. században vett új lendületet fejlődésük. Ebben az időszakban Magyarországon – mint Európában általában – gyors demográfiai gyarapodás ment végbe, amit az egyre dinamikusabb kapitalista fejlődés is ösztönzött. A török kor pusztításai után újra betelepülő Kunszentmárton a 18. század elejétől erőteljes növekedésnek indult, s mintegy 90 év alatt a „semmiből” kinőve eljutott a városi rang megszerzéséig, s a 19. században virágzó mezővárosi kultúrát hozott létre. A kedvező földrajzi adottságok: a dús rétek, legelők, a folyóvíz megléte segítették a letelepedést és a fejlődést. Folyami átkelőhelyként fontos szerepet játszott az Alföld forgalmának lebonyolításában. Hadjáratok idején a Körösön itt keltek át többek között 1735-ben a Rácz Péró ellen, 1737-ben a török ellen vonuló császári csapatok. „Kún Mártony Helységünk három nemes Vármegyék úgy mint: Heves, Békés és Csongrád között maga egyedül fekszik úgy, hogy ezek közül akár melly * A kézműves- és a kisipar történetre vonatkozó kutatásokat az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok támogatta (ny. sz.: K 68902)

A kézműves- és a kisipar története Kunszentmártonban

159

N. vármegyéken Eö Felsége Népe által takarodik Kun Mártonyt semmiképpen el nem kerülheti, mert akár Erdélyben, akár Bánátusban Szolnoktúl Arad felé vagy ismét onnét visza Czibakházán, vagy Szolnokon által Buda felé, avagy Debreczenbűl Szeged vagy Arad felé mennyen Eö Felsége Népe, az Kún Mártonyi Révet éppen el nem kerülheti,…”1 Jó földrajzi fekvését később a városi ranggal járó vásárok miatt még jobban ki tudta használni. 1718-ban 32 jászapáti család költözött a teljesen elnéptelenedett területre, „Szent Mártony pusztára”, s a következő évben még 9 család követte őket.2 1720-ban 41 háztartást számláltak a faluban.3 1721-ben már 1505 számosállatukat vették nyilvántartásba, s 117 fő 15 éven felüli férfi lakott a településen.4 A század közepének ezer körüli népessége 1810-re megnégyszereződött (1. táblázat). 1741–45 között felépült a Szent Márton templom, majd a mai barokk, kőszobrokkal díszített templom 1784-ben, s a révvel együtt kijelölte a későbbi központ, a középületek helyét. 1731-ben Bél Mátyás Szentmártont mint „szinte mezővárosként választékos” helyet említette.5 Több mint valószínű, hogy a betelepülést követően folyamatosan érkeztek mesterek a településre. 1728-ban 29 kézművesről van tudomásunk, viszont szakma szerinti megoszlásukról adatot nem találtam.6 1745 előtt csupán serfőzőről és molnárról szólnak az írások, s az olajütő működtetése is folyamatosan szakembert igényelt.7 A betelepülők asszonyait bába segítette, kezdetben borbélyorvost,8 1816-tól orvost alkalmaztak.9 A tűzbiztonság megkövetelte a kéményseprő állandó jelenlétét.10 A század közepétől a lakosság növekvő száma és igényei egyre több iparosnak biztosítottak megélhetést a faluban. A redempció11 1745-ben lökést adott a gyors fejlődésnek, hiszen ismét kiváltságos helység lett Kunszentmárton. A szabadparaszti társadalom és az ebben rejlő jobb lehetőségek vonzották a betelepülőket. Az 1770-es évekre olyan mértékű lett a bevándorlás, hogy az ide érkező mesterek egy része hosszú időre a kvártélyházba szorult, mert egyéb szállás nem volt. A tanácsi jegyzőkönyvek hűen tanúskodnak az itt élő vagy itt letelepedni akaró mesteremberekről. Házhelyet igényeltek, házat vásároltak, földet váltottak. 1745-ben földváltó igénnyel jelentkezett Hamar Imre vasverő kovács, Juhász József csizmadia, Sztrobok József ácsmester, hogy a redemptusok közé emelkedhessenek.12 Sztrobok József végleg letelepedett, s évtizedekig végezte a település fontosabb ácsmunkáit.13 1765-ből ismerünk biztos adatot vargáról, szabóról, lakatosról, 1777-ből asztalosról, kerékgyártóról,14 s már 1768-ból 1 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, továbbiakban SZML, Tanácsülési jegyzőkönyv, továbbiakban Tjk. 1733–1785. 1. k. 225. 2 Kiss 1979. 115. 3 Magyar Statisztikai Közlemények, Új sorozat, XII. kötet, 1896. 195. 4 Kiss 1979. 115. 5 Szabó L. 1982. 360–361. 6 Lásd 161. oldal táblázata 7 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1749. 1. 8 Turcsányi 1966. 45. 9 Szabó I. 1982. 34. 10 DMHA 2482–92. Első hivatkozása SZML Kunszentmárton Tjk. 1766. márc. 1-jei bejegyzésére (DMHA=Damjanich János Múzeum Adattára) 11 Mária Terézia oklevele 1745-ben engedélyezte a jászkunok számára a megváltakozást vagy redempciót, cserébe visszakapták kiváltságaikat, s az ország önálló törvényhatósággal bíró, személyileg szabad lakosai lettek. 12 Józsa 1982. 297. 13 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1766. 49. 14 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1765. 22., 1765. 27., 1767. 1., 1777. 342.

Pusztai Gabriella

160

gombkötőről.15 Tilger János üvegeslegény a templom ablakainak drótrostélyait csinálta 1785-ben.16 Házat vásárolt Török János szűcsmester 1765-ben, egy kötélgyártómester 1766-ban, Valkay József szabómester 1778-ban. Teleki János szíjgyártó mester 1794-ben, Csík István kerékgyártó mester 1805-ben kért házhelyet.17 Szívesen látták az idegenből érkezőket Kunszentmártonban. Egy pesti piktor kezdte meg működését 1776-ban,18 de kőművesekben sokáig szűkölködött a település. 1775-ben még idegen kőműves vállalt boltépítést, csupán a következő évben kérte „bebocsátását” Lenz József kőműveslegény: „minthogy pedig tapasztallyuk, hogy a Helység Kőműves nélkül szűkölködik tehát lakóul igen is bébocsájtatik”. Tali János szűcsmester, bár máshol is szerencsét próbált, 1779-ben végleg hazajött. Kecskemétről érkezett Szabó Mihály takácslegény 1787-ben. Molnár Mátyás tápiószelei molnármester 1788-ban telepedett le asztalosmester fiával. Prasenszky József lakatoslegény Csongrádról jött 1790-ben. Léner András kerékgyártó mester Kürtről akart beköltözni 1801-ben.19 A gazdaság gyors fejlődésére utal, hogy az 1770-es években még több kovácsra, lakatosra, kerékgyártóra, kötélgyártóra, asztalosra volt szüksége Kunszentmártonnak, s ezért ezeket a mestereket feloldotta a rendeleti kötelezettség alól, hogy csak akkor vásárolhatnak házat, házhelyet, ha másik mesterét veszik meg.20

A céhes ipar Kunszentmártonban 1765 az első céh létrejöttének éve.21 Privilégiumát Mária Terézia adományozta az 1761-es céhrendelet megszabta egységes szöveggel. Tagjai közé léptek szabók, csizmadiák, takácsok, szűcsök, kovácsok és lakatosok.22 „…annyi bizonyos, hogy már 1765 évben huszon nyoltz iparos volt közöttük… szomszéd Helységbéli mestereket is hozájok tsatlakozni édesgettek, kik szinte huszonnégyen lettek… így az öszes Czéh váltók kik a váltsághoz fizetéssel járultak lettek ötven ketten… .”23 A korai céhszerveződés jelentőségét és a település rendkívül dinamikus iparfejlődését akkor értékelhetjük igazán, ha a Jászkunság, az Alföld viszonylatában vizsgáljuk. A Jászkunság nemcsak az Alföld, de az egész ország egyik legkevésbé iparosodottabb területe volt 1848 előtt. Iparosai, s elsősorban a Nagykunság, Kunszentmárton iparosai csupán a mindennapi szükségleteket elégítettek ki: feldolgozták az állattenyésztés nyersanyagát (csizmadia, varga, tímár, szűcs), elkészítették a parasztság ruházatát (szűrszabó, takács), helyi nyersanyagot dolgoztak fel (fazekas), az építkezésekhez (ács, asztalos, lakatos), a földművességhez, gabonatermeléshez kapcsolódtak (kovács, kerékgyártó). A lakosság az egyéb termékeket házalóktól, boltosoktól, vásárokon vette meg. A viszonylag ritkább Kakuk 1985. 59. SZML Tjk. Kunszentmárton, 1785. 284. 17 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1765. 16., 1766. 40., 1778. 21., 1794. 508., 1805. 26. 18 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1776. 324. 19 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1775. 182. , 1776. 324., 1779. 56., 1787. 338., 1788. 2., 1790. 158., 1801. 140. 20 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1772. 73. 21 A kunszentmártoni ipartörténet felvázolásánál, a céhszervezet, az ipartestület történetének bemutatásánál nem térek ki szervezeti felépítésük, szabályzatuk, feladatkörük komplex bemutatására. Feladatom az iparosok településen betöltött gazdasági, társadalmi szerepének, a település történetére gyakorolt hatásuknak bemutatása volt. 22 Ez még többféle szakmabeli mester egyesült céhe volt, s csak később váltak ki a sorcéhek (csupán kéthárom ipart tömörítő céhek) és az egy ipar mestereit összefogó céhek. 23 SZML Kunszentmártoni egyesült céhek 1765–1872. 4. sz. könyv, szabó céh 169. 15 16


161

mesterségekkel csak elvétve találkozunk a településeken (üveges, kádár, kötélverő, sarkantyúkészítő stb.). A mesterek nagyobb része egyedül dolgozott, sokan nem is egész évben. Az ipari munkát általában mezőgazdasági tevékenységgel egészítette ki. Érdekeiket a céhszervezet védte. A kerületeken belül ugyancsak jelentős eltérés volt a fejlettség szempontjából. A Jász Kerület előnye a Kiskunsággal, a Nagykunsággal szemben mérhető a nagyobb népességen, állatállományon, továbbá az 1721-es dicális összeírás alapján24 is. A céhek a legtöbb településen csupán a 19. század első harmadában alakultak meg. Jászberényben a 18. században 5 céh volt, de Kiskunfélegyházán és Kiskunhalason kívül25 csak Kunszentmártonban létezett céhszervezet a 18. században.26 A fejletlenség egyik oka, hogy a Nagykunság a török időkben jobban elpusztult. Városai, s konkrétan Kunszentmárton várossá fejlődése az újratelepítés miatt jóval később indulhatott. A Jászságból érkezőknek egy teljesen új település létrehozása jóval több anyagi és egyéb álA szabó és szűcs céhlegények dozatot kívánt, mint egy meglévő felvirágoztatása. artikulusai, 1824. A redempció idején is kisebb tőkével rendelkeztek a lakosok, s a vagyonosabb polgári réteg is később alakult ki, mely megfizethette volna az igényesebb, speciálisabb kézműves termékeket. A dinamikus kézműves iparfejlődés, az iparágak differenciálódása csak késve indulhatott. Különösen figyelemreméltó ennek fényében az 1728-as összeírás, mely Kunszentmártonban 29, Karcagon csupán 12 kézművesről szól, holott Karcag lakossága még a 18. század közepén is két és félszerese volt Kunszentmártonénak. Iparosok száma 172827 Karcag Kisújszállás Kunhegyes Kunmadaras Kunszentmárton Túrkeve

görög keresk 1 – 1 1 – 2

kézműves 12 3 7 8 29 7

molnár 6 4 3 3 2 3

kocsmáros 2 1 2 – 1 2

Az első céh létrehozásában és működtetésében létszámuknál, befolyásuknál fogva nagy szerepet játszottak a szűcsök, csizmadiák, szabók. A nagyállattartás főleg a bőrt feldolgozó 24 Dica: adóegység. A Jászkun Kerületben ekkor a dicaegységet 2 r. Ft 12 kr-ral számolták. Tehát az állami adó a Jász Kerületben 16.795 r. Ft 54 kr, a Kiskun Kerületben 5308 r. Ft 36 kr, a Nagykunságban 5192 r. Ft 33 kr volt. (r. Ft=rajnai forint) Kiss 1979. 229–231. 25 Mezőtúron is valószínűsíthető céh megléte a 18. században. Vörös 1911. 3. 26 Eperjessy1967. 39. 27 Kiss 1979. 131.

162

Pusztai Gabriella

iparágak fejlődését ösztönözte,28 hiszen a lakosság igényei mellett egy-egy szakma elterjedtségét meghatározta az is, hogy milyen nyersanyag állt rendelkezésre. Nem véletlen, hogy a szűcsmesterség a kezdetektől a közelmúltig meghatározó kisipari ágazat a településen. Már az 52 céhváltó mester között 8 szűcs volt.29 1765-től 1872-ig 114 szűcs állt be a céhbe.30 A földrajzi adottságok is kedveztek a „bőrös mesterségeknek”, hiszen Bőrmosás a Körösön sok vízre volt szükségük, s a Körös a Balról: Papp István, Vágó József, Tigyi Imre, település szélén folyt. A szűcsök számáPapp Mátyás, Papp István, Teleki Béla, Kocsis Imre, nak felduzzadását jelzi az is, hogy már Hegedűs Menyhért, Talmácsi Károly 1768-ban meg kellett tiltani a „helység alatt a mosást, áztatást” a szűcsöknek, vargáknak, szíjgyártóknak, s csak a helységen kívül használhatták a vizet.31 Kunszentmárton csizmadia mesterei nagy hírnévre tettek szert a környékben. A 18. század végén a legtöbb céhmester csizmadia volt. A csizmadia, cipész szakma erős tradíciója egészen a 20. századig hatott. A szabó szakma korai fejlődéséhez több ok járult. Kunszentmárton, mint kun jogállású település köteles volt bandériumot állítani. A banderiális katonák egyenruhája komoly megrendelést jelentett, s jelentős hatást gyakorolt az itt élők öltözködésére. A mezővárosi jelleg és a földbirtokos kisnemesi jelenlét szintén elősegítette ennek az iparágnak a megerősödését. Az iparosok számának gyors növekedésével szemben viszont nehezen tudjuk mérni vagyonosodásukat, az eltéréseket a különböző szakmák jövedelmezőségében. Dóka Klára32 három vagyoni réteget különböztet meg a 19. század első felének kézműves társadalmában. Az elsőbe tartoztak a nincstelenek, akik jövedelmüket napszámos munkával egészítették ki. A következő csoport a kisebb-nagyobb szántóval rendelkező, állatokat tartó iparosok köre, akik az év egy részében végeztek iparosmunkát, de gazdálkodtak is. A harmadik réteg a teljes évet végigdolgozta segédekkel, s az iparban szerzett jövedelmét – elsősorban befektetésként – földvásárlásra fordította. Az utóbbiakhoz tartozhattak a 18–19. század fordulójáról származó inasnyilvántartóban felsorolt mesterek. Az „Ezen Betsületes Czéh Mesterekhez Be Szegődött Inasoknak Nevei”33 az 1782 és 1810 közötti évekről szolgáltat adatokat. E szerint 16 azoknak a csizmadiáknak a száma, akik legényeket szabadítottak fel. Mellettük 10 kovács és 9 takácsmester, 4 szabó, 4 szűcs és 3 lakatos vállalta az inasok, legények oktatását. A nevek között már fel-feltűnnek a 19. század folyamán virágzó műhelyeket birtokló családok tagjai, közöttük a kovács Balgák, Barták, a csizmadia Babellák, a szűcs Tsíkok (Csíkok), Zsemberiek, a férfiszabó Kissek, a takács Németek. A település helyi és idegen iparosokkal egyaránt dolgoztatott. A helyi mesterek végezték a községben a kisebb méretű ács- és kőművesmunkákat. Sztrobok József a parókia 28 Eltérően az országos átlagtól, ahol a legjelentősebbek a ruházati iparok a (szabó…), majd az élelmezési iparok (hentes, pék…), s csak ezután következtek a vas- és fémiparok (kovács, ötvös…), a bőripar (tímár, szíjjártó…), a faipar (ács, asztalos…). 1828-as adatok. Gyimesi 1994. 112. 29 Szabó I. 1974. Kiállításvezető 6. 30 SZML Kunszentmártoni egyesült céhek 1812–1885. 5. sz. könyv, Vegyes céh 31 SZML Tjk. 1768. 109. 32 Dóka 2005. 228. 33 Céhinasok nevei 1782–1810. Helytörténeti Múzeum Adattára (továbbiakban: HMA) 112/15


163

tetejét készítette 1766-ban. Tótt István asztalos 1781-ban, Ország András 1804-ben csinált az iskolának székeket. Jeddi Márton kőműveslegény a parókiát javította 1798-ban. Gajger Mátyás helyi kötélgyártó készítette a rév új köteleit 1803-ban.34 De idegent fogadtak a nagyobb szaktudást igénylő és költségesebb építkezésekhez. 1741-ben Szablik János füleki kőművessel kötöttek egyességet a templom építésére.35 Jung József pesti kőművesmestert hívták el a régi, repedező falú templom felmérésére 1779-ben.36 1782-ben a mestertől kértek tíz legényt és alkalmas pallért a templom építésének folytatására.37 Rabel Károly gyöngyösi kerületi építőmester, Gruber József pesti ácsmester szintén részt vett a templom munkálataiban.38 A hídépítéshez szolnoki ács, Titschel Ferenc kamarális ácsmester érkezett 1806-ban.39 1811-ben az új városháza építésére szolnoki ácsmester (Tunkel Ferenc) és kecskeméti kőműves (Fischer Ágoston, 1808-ban tervezte) jelentkezett.40 A templom zsindelyének cserépre cserélésének munkálatait Obermayer Lajos szolnoki ács végezte 1847-ben, de ennek javításaival már a helybelieket bízták meg.41 Idegent kellett fogadni akkor is, ha a szóban forgó mesterséget senki sem művelte a településen. Kiss Pál szegedi téglaégető 1760-ban égetett téglát a templom tornyához.42 Losonczi József kőrösi órásmestert 1785-ben bízták meg a toronyóra javításával, s még 1806-ban is ő végezte ezt a feladatot. 43 Jászberényi üveges csinálta 1786-ban a templom ablakain a drótot.44 A céh mellett a tanács szintén törekedett védelmet biztosítani iparosainak. 1803-ban a Helytartó Tanácsnak nemmel válaszoltak, amikor az Németországból akart mesterembereket küldeni hozzájuk. „…ezen Helységnek szükségéhez képest elegendő mester emberek lévén” – indokolták a visszautasítást.45 1835-ben a helybéli mesterek könyörögtek, hogy idegen csak akkor telepedhessen le, ha szükség van rá. A tanács beleegyezett, hogy csak az „igen szükséges, és ezen városban kevés számmal lévő” mestereket veszik be lakosnak.46 A kontárok ellen ugyancsak felléptek, 47 s bizonyos szociális védelemre is számíthattak a rászorulók. Siffer János szíjgyártólegény 1808-ban segélyért könyörgött, mivel „sem ennivalója, sem orvosságra valója nincs”.48 Németh András csizmadia nyomorúságára tekintettel kapott házhelyet 1793-ban.49 A tanács a lakosok érdekeit ugyancsak védte a mesterek túlkapásaitól. Sok panasz érkezett a szabott árak túllépése miatt. Legtöbbször a mesterek nehézségeikre (rossz termés stb.) hivatkoztak és nem tartották magukat az árszabáshoz, a limitációhoz. Ezért a tanács 1781-ben elrendelte, hogy a mesterembereknek a mesterségükhöz tartozó limitációt ki kell ragasztani vagy keretben kitenni az ajtóra, hogy azt min-

SZML Tjk. Kunszentmárton, 1766. 49., 1781. 123., 1804. 465., 1798. 261., 1803. 321. Dósa–Szabó 1936. 206. 36 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1779. 59. 37 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1782. 158. 38 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1786. 321. 39 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1806. 151. 40 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1811. 285. 41 Dósa–Szabó 1936. 222. 42 Dósa–Szabó 1936. 212. 43 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1785. 253., 1806. 250. 44 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1786. 315. 45 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1803. 294. 46 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1835. 179–180. 47 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1791. 231., 1796. 24. 48 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1808. 491. 49 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1793. 436. 34 35

164

Pusztai Gabriella

dig betartsák. 50 A Jászkun Kerület 1818-ban és 1824-ben is utasította az elöljáróságokat, hogy a céhekkel állapítsák meg az árakat.51 A növekvő iparosréteg egyes tagjai, az idegenből érkezők nem mindig tudtak beilleszkedni a közösségbe, pedig a céhmestereknek példamutató életet kellett élniük. 1772-ben Oláh Jánost tiltották el „sok rendetlenségiért” mestersége folytatásától.52 Trencsényi József atyamestert káromkodásai miatt váltották le és nyolcnapi áristomra ítélték kenyéren és vízen.53 Videmon Antal kovácsot többször megrótták, mert káromkodott, veszekedett, verekedett a kocsmában. Hiába tiltották ki a helységből, továbbra is részegen randalírozott, s feleségét „gyilkos módon” fejbe verte.54 De a város szolgálatában álló mestereknek is ügyeltek a magaviseletére. Ecseky Ignácot 1768-ban fogadták fel a helység borbélyának. Mivel a borról nem tudott leszokni, 1785-ben leváltották, de hiába tették áristomba, ott is részegen káromkodott.55 A tanács 1783-ban kénytelen volt megszüntetni a vendégfogadó kuglijátékát, mert a mesteremberek eljátszották a bérüket.56 A rendtartások a segédek, inasok ellustulását és szakmai tudatlanságát tették szóvá, mivel a mesterek „külső majorkodásokat folytatván” nyári mezőgazdasági munkákra alkalmazták őket, s nem a mesterséget tanították nekik. A hozzá nem értő felszabadított inasok „minthogy mesterségeket nem tudgyák házalláshoz szoknak”, s a kóborlók nemkívánatos táborát növelik.57 Az iparosok jelentős száma, a korai céhalakulás átlagosnál fejlettebb ipar meglétére utal, mint ahogy a további gyors céhfejlődés is. Egyre többféle szakma tűnt fel a 19. század elején, s a céhen belüli munkamegosztás gyorsan fejlődött, az egyesült céhből sorcéhek váltak ki: 1803-ban a takács, majd 1812-ben a csizmadia mesterek céhalcsoportja 18 fővel.58 1807-ben jegyezték fel a jegyzőkönyvükben a kunszentmártoni tőke céh egy filiális céhének létrejöttét 45 fővel: „Endrödi Érdemes Tzéhbéli Mesterek…társunk lettek és bé esküttek.”59 Jó példa ez arra, hogy a céh kezdettől fogva nagyobb körzetben fejtette ki hatáskörét, s szervezte céhtagságát. A Mária Terézia által kiadott privilégiumukat, 1817-ben újította meg I. Ferenc császár, s 1819-ben hirdették ki a kerületek közgyűlésén.60 Ez 12 mesterségre szólt, s megpróbált az elavult rendelkezéseken túllépni. 1820-ban a mesterek létszáma miatt már lehetetlennek bizonyult együtt megtartani a közös céh gyűléseit, így két csoportra oszlottak: 1. szabók és szűcsök, 2. kovácsok, lakatosok, kerékgyártók, asztalosok, kötélgyártók, kalaposok, szíjgyártók és bodnárok.61 1827-ben „még jobban megszaporodtak volna, több esztendők ólta négy felé szakadván”62 a lemondott céhkomisszárius63, Vitézlő Bozóky András helyett négyet szerettek volna, melyet a Kerületek végül nem engedélyeztek. 1828-ban – ugyanazon privilégium alatt – hat részre bomlott az egykori céh, s a takács; a csizmadia, tímár alcéh mellett önálló lett a szűcsök; a szabók; a kovácsok, SZML Tjk. Kunszentmárton, 1781.153., Lásd még: 1802. 179., 1811. 389. Eperjessy 1967. 60. 52 SZML Kunszentmártoni egyesült céhek, 1765–1872. 4. sz. könyv, Szabó céh 4. 53 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1788. 389. 54 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1786. 148., 163., 164., 166., 289. 55 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1768. 21., 1777. 9., 1786-ban újra megfogadták 1786. 290. 56 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1783. 191. 57 SZML Kunszentmárton, Rendtartások 1743–1875., Szabályrendeletek 1890–1946. 5. 58 SZML Kunszentmártoni egyesült céhek 1765–1872. 4. sz. könyv, Szabó céh 17. 59 SZML Kunszentmártoni egyesült céhek 1765–1872. 4. sz. könyv, Szabó céh 15., 32. 60 SZML Kunszentmártoni összeírások. 1855. 288. 61 SZML Kunszentmártoni egyesült céhek 1812–1885. 2. sz. könyv, Vegyes céh 62 A céhbeli mesterek levele a Kerületekhez. 1827. július 14. HMA 112/6 63 A céhek működését a 1729-től a céhbiztosok (commissariusok) ellenőrizték. 50 51


165

bognárok; valamint az asztalosok, lakatosok, szíjgyártók, kötelesek csoportja. A szakcsoportokat hat alcéhmester vezette egy főcéhmester alatt gondosan ügyelve a hagyományok megőrzésére. 1840-ben az ácsok, kőművesek, kőfaragók és molnárok (22-en) jutottak el a céhalapítás szintjére, és kiváltságlevelet kértek. „…e Tanátsnak nem tsak semmi kifogása nintsen, sőtt a’ mennyiben e városban a’ mán meglehetőssen …kopott építési tsinosodás előhaladása sokat szenvedne az által, hogy Hellyben Chéhbeli építőmesterek nem lévén más távúlabb helyekről kelletik azokat, és legényeket hozatni…”64 1855-ben a céhmesterek a karcagi kapitányi hivatal rendeletére ismét egyesültek megszüntetve az önálló céheket.65 A változásokat jelezte, hogy az 50-es években szép számmal voltak céhen kívüli iparosok, akik mertek dolgozni. 1861 januárjától a hat céh ismét elvált egymástól.66

A várossá válás és az iparosság A 18. századi Kunszentmárton gyors növekedését, a lakosságszám felduzzadását a mezőgazdaság, a mezőgazdasági árutermelés fejlődése okozta.67 Az ipar Magyarországon a 19. század közepéig nem volt jelentős városképző erő. A mezővárosi rang elnyerése 1807-ben a jelentős lakosságszámon kívül a közigazgatási szerepkörnek (1782-ben elkészült a Nagykun Kerületi Ház és a börtön), a kedvező földrajzi helyzettel járó lehetőségeknek (1782-ben révprivilégiumot, 1806-ban hidat kapott a község) volt köszönhető. A várossá válás olyan külsőségekben is megnyilvánult, mint a központ máig megmaradt képének kialakulása, a városi rangú középületek felépülése a 18. század végétől. A tanácsi jegyzőkönyvek 1780-as évektől említenek vendégfogadót. 1813-ban a városháza, 1837-ben a Nagyiskola, 1830-ban a Nagyvendéglő készült el. 1822-ben új tornyot kapott a templom, majd 1895-ben új toronysisakot s 1909–10-ben két oldalhajót. 1849-ben már állandó postaállomást akartak felállítani,68 mely bekapcsolta volna a települést az ország fő közlekedési útvonalaiba, a személy-, a csomag- és a pénzszállítás állandóan karbantartott útvonalába, nagy lökést adva a modern ipar kialakulásának. Ehhez képest szerény előrelépés volt, hogy 1850-ben elrendelték az utcák új elnevezését és a házak számozását, melyek felírásait Sellák János nyergesmester végezte el.69 1870-ben rendezték a piacteret, betemették a kubikgödröket. 1875-re elkészült a járdák építési terve. A városi címmel járó évi négy országos és egy hetivásár tartása kedvezően hatott az ipar fejlődésére. Ennek a jelentőségét abból is lemérhetjük, hogy a 19. század elejéig öt vásár tartásának jogát megszerző Jászberény és Mezőtúr területük kereskedelmi központjaivá váltak. Ugyanez a folyamat ment végbe a Békés, Csongrád és a Tiszazug kistáj határán fekvő Kunszentmártonban, melyet vásárai bekapcsoltak az országos kereskedelem vérkeringésébe, sokáig a térség gazdasági, kulturális központjává tették. Kisipara, boltjai, vásárai az egész kistájat kiszolgálták. 1839-ben Fényes Elek úgy jellemezte, mint gazdagon termő gabonavidéket, „szőlőskertjei vannak, s jeles marhavásárokat tart”.70 SZML Tjk. 1840. 7. Kunszentmártoni Egyesült céhek Céhgyűlések jegyzőkönyve 1821–1873. Kovács, kerékgyártó céh rotocolluma 6. sz. könyv, Céheket szabályozó nyílt parancs 66 SZML Kunszentmártoni egyesült céhek 1812–1885. 5. sz. könyv, Vegyes céh 1860. december 23. 67 Szabó L. 1982. 15. 68 SZML Tjk. 1849. 9. 69 SZML Tjk. 1950. 354. 70 Fényes 1839. 149. 64 65

Pusztai Gabriella

166

A várossá válástól 1879-ig viszonylag sok, ám egyes esetekben vitatható adat maradt fenn a kézművesek számára vonatkozóan. Az iparosok száma az alföldi mezővárosokban általában nem emelkedett 10–12% fölé, mert a paraszti társadalom fejlődésétől függtek, a mezőgazdasági lakosságot szolgálták ki. Épp ezért érdekes megvizsgálni a továbbiakban, miként követte ezt a tendenciát Kunszentmárton kézművesipara. Kakuk Mátyás 1801 és 1817 között vizsgálta a kunszentmártoni anyakönyvek alapján a kézművesek számát, melyet összevethetünk az 1820-as összeírás adataival. köteles festő molnár szabó szűcs tímár csizmadia takács asztalos kalapos kerékgyártó kovács lakatos szíjgyártó üveges varga ács, kőműves tetőfedő bognár mészáros kádár serfőző egyéb

1801–181771 3 – 12 10 11 5 13 11 1 2 – 5 – 2 – – 2 2 3 1 1 1 107 fő

182072 2 1 8 7 9 2 17 15 5 1 3 6 2 2 1 5 3 – – – – – 22 89 fő

1801 és 1817 között az anyakönyvek szerint 107 mester tevékenykedett a városban.73 Az 1820-as összeírás 89 mestert jegyzett fel. A különbség részben abból adódhat, hogy az első forrás 17 év anyakönyvi adatait közli, míg a második csupán az 1820-as állapotot tükrözi, s a nem céhes iparokat csak részben tünteti fel. Nagy migrációra vagy pontatlan adatfelvételre utal, hogy néhány év alatt eltűnt a városból pl. 3 bognár, 2 tetőfedő, 4 molnár! 1820-ban kisebb a szűcsök, a tímárok, a szabók száma, de nőtt a csizmadiáké, a takácsoké, a kovácsoké. A források alapján a század első húsz évében mindenképpen követhető a változás, a nyitás a lakosság önellátásra berendezkedésétől a kézműves mestermunka felhasználása felé. Megnőtt az asztalosok száma, új, ritkább szakmák jelentek meg, mint a Kakuk 1985. 62. Kunszent Mártony várossába található mesterek nevei mindenféle professiobéli 1820. SZML Kunszentmártoni összeírások 288. 73 Ebből az időszakból egyéb megbízható adatot csupán a céhes iparosokról ismerünk. 1812-ben 70 iparost jegyzett fel a Kunszentmártoni Egyesült Céhek jegyzőkönyve. SZML Kunszentmártoni Egyesült Céhek jegyzőkönyve 1765–1872. 4. k. 16. Szabó céh 71 72


167

festő, üveges, lakatos. Még teljesebb képet kapunk erről a folyamatról, ha megvizsgáljuk a tanácsi jegyzőkönyveket, melyek arra is választ adnak, hogy honnan kapja az utánpótlást a város egyre duzzadó iparosrétege. A város a 19. század első felében továbbra is jelentős vonzóerőt gyakorolt az idegenből betelepülő mesterek számára.74 Érkezésük jól követhető, hiszen nemcsak a céhbe kellett felvételüket kérniük, hanem lakhatási A Jauernik rézműves család engedélyre is szükségük volt a község elöljáróitól. 1801-ben már Kunszentmártonban dolgozott Lakatos Mihály, az első állandó rézműves lakos,75 s egy piktort is eltartott a község. Vég György molnár Pest vármegyéből, Sáriból érkezett 1803-ban. Csík István kerékgyártó legény vándorlása után mester lett, s az árendás kötélgyártó házban akart dolgozni.76 Tekulics Mátyás takácslegény 1805-ben akart céhbe állni, Butseb József székesfehérvári lakatoslegény céhtagság mellett házhelyet is akart.77 Szívesen tanultak a helybeli mestereknél, s telepedtek le Kunszentmártonban távolabbi települések ifjai többek között Egerből és Rimaszombatról. Ökrös Ferenc kiskunmajsai takácslegény nyolcévi legénykedés után akart céhbe állni és letelepedni 1807-ben. Csapó Antal kecskeméti lakatos kérte a céhfelvételt, letelepedést 1811-ben. Ladányi Károly nagykátai suszterlegény 1818 májusában érkezett, s ugyanekkor lépett be a céhbe Kovács János csongrádi születésű szűcsmester.78 Kontz Pál szabómester 1805-ben, Murányi András kőműves 1807-ben kért házhelyet.79 1818-ban szíjgyártó, 1819-ben üveges, 1820-ban piktor, kerékgyártó, 1826-ban kéményseprő tűnik fel a jegyzőkönyvekben.80 1822-ben egy pék próbálkozott a megélhetéssel. Természetesen molnárt, serfőzőt, mészárost állandóan foglalkoztattak a településen, hiszen a malom, a mészárszék, a serház a város kezelésében volt. A község nyitottságát jól mutatja Kakuk Mátyás házassági anyakönyvi kutatása az 1831 és 1880 közötti időszakról, mely 136 helységet talált, mint az itt élő mesterek származási helyét.81 A növekvő igények mellett a redemptus földek elaprózódása ösztönözte a családtagokat a különböző iparos és kereskedőszakmák tanulására, hiszen a redemptusok egy része egyébként is nyitott volt az iparosság vagy időszakos iparosság felé. A mesteremberek bi74 Továbbá ez a tendencia találkozhatott az országban ekkor zajló folyamattal: a városi műhelyekben dolgozó legények, kézművesek vidékre áramlásával. 75 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1801. 124. 76 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1803. 268., 276. , 330. 77 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1805. 2., 110. 78 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1807. 366., 1811. 364., 1818. 238., 239. 79 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1805. 29., 1807. 59. 80 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1818. 224., 1919. 361., 1820. 614., 615., 1826. 297. 81 Kakuk 1985. 66.

Pusztai Gabriella

168

zonyos hányada továbbra is földet birtokolt. Babos Ferencz kovácsmester „új paraszt” -ból lett iparos házhelyet kért 1796-ban.82 A rendelkezésre álló adatokból mégis jól látszik, hogy a telkek elaprózódása az iparossá válásnak megfigyelhető, de nem domináns tényezője a településen. Ha összehasonlítjuk a lakosságra vonatkozó 1786-os és 1852-es adatokat, akkor láthatjuk, hogy a lakosság nem szegényedik el, mert a telkesek még egy kicsit többen is vannak 1852-ben, mint a zsellérek, holott 1786-ban a zsellérek száma még nagyobb volt.83 Ösztönző lehetett az iparosság felé forduláshoz, hogy a mesterek az irredemptus terhek (mészoltás, téglaégetés, levélvitel, rabkeresés stb.) jelentős része alól felmentést kaptak, egyesek a közszolgálatok alól megválthatták magukat.84 A közmunka idejét a tanács határozta meg. 1816-ban a „Csizmadia, Szabó, Takács Céh mesterei” kérték, hogy a városi szolgálatot megválthassák pénzzel, ne kelljen mezei munkát végezniük. A város elsősorban az egész évben mesterségüket folytatóknak adta meg a jogot. 1817-ben 30-an válthatták meg a közszolgálatot napi egy forinttal. 85 Az 1828-as összeírások86 Nagykunságra és Jászberényre vonatkozó adatai között megtaláljuk a kunszentmártoni iparosokét is. Karcag Kisújszállás Kunhegyes Madaras Kunszentmárton Túrkeve Jászberény

Iparosok száma 1828 251+3 nemes 133+1 nemes 88+1 nemes 90+4 nemes 93+4 nemes 128+4 nemes 334+4 nemes

adófizetők száma 5556 adófizető 3673

az iparosok százalékos aránya 4,5% 3,6%

2376 3204 5901

3,9% 3,9% 5,6%

A csupán 93 fő az elmúlt 8 évben minimális, 4 fős gyarapodást jelent 1820-hoz képest. 5991 (1825-ös adat87) kunszentmártoni lakosból 2376 fizetett adót, s ezek 3,9%-a volt csupán iparos, vagyis 93 fő, mellyel a hasonló méretű városok között a sor végén kullog.88 Magyarázhatnánk ezt az 1820-as évek dekonjunktúrájával, mely az egész ország gazdaságát megviselte.89 De valószínűbb, hogy az 1828-as adat alábecsüli az iparűzők számát. Az összeírás szempontjai nem voltak egységesek, s itt csak az egész éven át iparukat űzőket jegyezték fel, s az időszakos iparűzőket nem. Az 1812-es, hitelesnek tekinthető céhbejegyzéshez viszonyított 23 fős növekedést – bár borzasztóan lassú emelkedést mutat – elfogadhatnánk, de az 1830-as mesterösszeírás azt bizonyítja, hogy a várossá vált Kunszentmárton iparának fejlődése sokkal dinamikusabb volt. Az 1830-ban született feljegyzésben a következő 126 mestert írták össze a 6017-re becsült lakosságból: takács 22, köteles 1, asztalos SZML Tjk. 1796. 56. 1786-ban: 269 polgár ebben redemptus, iparos, kereskedő és 382 zsellér, míg 1852-ben 536 telkes, 509 zsellér élt a községben. Botka 1980. 573. 84 Bagi 1995. 77. 85 SZML Tjk. 1816. június (930) 366., 1817. június 65. Lásd még: Szüts Czéh részirül ki adatott rendes városi szolgálat lajstrom 1829–37. HMA; SZML Tjk. Kunszentmárton, 1841. 146., 260. 86 Bagi 1995. 268. 87 Gyimesi 1975. 269. 88 Eperjessy Géza a családfők (melyek jóval kevesebben vannak, mint az adózók) számához viszonyította az iparosok számát. Ebben az időpontban az Alföld tipikusan mezőgazdasági jellegű településein az egész éven át dolgozó iparűzők aránya a családfők 4–6% volt. Eperjessy 1967. 68. 89 Csupán az 1830-as évek közepétől jellemezte Európát, az osztrák örökös tartományokat gazdasági föllendülés, mely a negyvenes évekre felgyorsította a magyar iparfejlődést is. 82 83


169

6, pintér 1, kalapos 1, lakatos 11, festő 1, szíjgyártó 2, szabó 13, csizmadia 35, tímár és cserző 6, szűcs 15, kovács 9, bodnár 4.90 A növekedési ütemet jól jellemzi, hogy 1810 és 1830 között a lakosság 32,2%-kal nőtt, míg 1812 és 1830 között a levéltári adatok alapján a céhes iparosok száma 80%-kal, tehát két és félszer gyorsabban, mint a lakosságé. A 19. század közepének vagyoni helyzetéről mindössze szórvány adataink maradtak. Az 1847-es kerületi vagyonösszeírás három osztályba sorolta a mesterembereket. Kunszentmártonban az első két kategóriába csupán szűk réteg tartozott. A legvagyonosabbak közé egy asztalost, Gotfrid Istvánt sorolták, ami arra utal, hogy a kézművesek jövedelmezőségi mutatói nem voltak igazán jók a korszakban.91 A második osztályba került az asztalosok közül Bozsik István, Lelek János, a kovácsok közül Felföldi Imre, ör. Szaszkó Ferenc, Balga István, Németh Mihály, a szabók közül Kiss József, a szűcsök közül ör. Apatoczki Imre, Cseuz János, Patecki János. Rajtuk kívül valamennyi mester a harmadik osztályba tartozott. Az összeírás alapján a legjobban jövedelmező szakmák közé tartozott ekkor az asztalos, a kovács, a szűcs, hiszen ezekből többen is a második kategóriába kerültek. A mesterek vagyoni helyzete tehát mesterségenként különbözött. Ilyen vagyoni helyzetben a műhelyek bővítésére nem volt sok lehetőség, s ha mégis befektetésre szánták el magukat, inkább földet, szőlőt92 vásároltak. 1846-ban a mezővárosokban a mesterek felét jellemezte a kétlakiság.93 A kézműipar fejlődésének dinamizmusa a század közepén is folytatódott, de a specializálódás mértékét már nehezebb vizsgálni. Palugyay Imre 1852-ben a következő iparosokat említette a településen: bodnár, kalapos, szíjgyártó, lakatos, asztalos 23 fő, csizmadia 33 fő, szűcs 54 fő, kőműves, molnár, ács 34 fő, kovács, kerékgyártó 17 fő, takács 32 fő.94 A ritkább, a kerületekben meglévő mesterségek közül Palugyay szerint hiányzott Kunszentmártonban a sütő, könyvkötő, festő, kádár, üveges, vésnök, fésűs, késcsináló, selyemfestő, szappanos, kőfaragó, gombkötő, betűöntő, kocsigyártó. A század közepén, mint a céhek alakulása óta általában nagyon jelentős volt a szűcsök, csizmadiák száma és aránya, hiszen az állatállomány csökkenése ekkor még nem indult meg. A településen élő 193 iparos az 1677 családfő 11,5%-át tette ki. Jelentősnek mondható ez a szám, ha figyelembe vesszük, hogy Magyarország kevésbé iparosodottabb vidékén járunk, s az országos átlag 1846-ban 11% volt. A reformkori magyar társadalomban végig problémát jelentett a kézműiparosok hiánya, bár a 18. sz. második felétől gyorsabban nőtt a számuk, mint a lakosságé (1828-ban a családfőknek csak 8%-a). A növekedés a 19. században végig tartott, de a század második felében nagyjából a lakosság létszámnövekedésével azonos mértékű lett, s arányában a családfők 10–12%-a maradt.95 Érdemes a kunszentmártoni adatokat a nagykun városokéval is összevetni. Kunmadarason 1634 családfő mellett 169 iparost jegyeztek fel, 10,3% az arány. Kisújszállás 1909 családfőjére 84 iparos esett, tehát 4,4 %. Karcagon a 3060 családfőből 160 az iparos tehát 5,2%. Ha elfogadjuk ezeket az adatokat, akkor Kunszentmárton kézműiparának arányát kimagaslónak mondhatjuk a Nagykunságban, s még Mezőtúr 6,3%-át is jóval felülmúlta. 90 Észre vételek az állandó Heti Vásárra nézve. SZML Rendtartások, Kunszentmárton, 1743–1875. 311. doboz 91 Országosan 5–10% tartozott a felső vagyoni kategóriába. Dóka 2005. 229. 92 Szőlőt két okból is szívesen vásároltak. A Tiszazug feudális birtokstruktúrájában szabad forgalom tárgyát képezte, s nem kívánt egész évben kötöttséget. 93 Fónagy 2005. 53. 94 Palugyay 1854. 213. Ekkor 7485-re tette a város lakosainak számát. 95 Gyimesi 1994. 111.

170

Pusztai Gabriella

Palugyay pontosságát azonban több forrás is kétségessé teszi. Az 1828-as összeírások pl. Karcagon 251 kézművest említenek, s nagyon valószínűtlen, hogy 24 év alatt 91-gyel csökkent volna ez a szám. Kunszentmárton esetében csak kevéssé becsülte alá a valós adatokat, de itt sem teljesen megbízható. Az adatok eltérésének több oka lehetett: vagy kizárólag a céhes iparosokat írta össze, vagy az időszakos kézműveseket nem mindig adta hozzá az állandóan működő iparosok számához – ma már nem tudhatjuk. Számunkra fontos, hogy ebből a korból Kunszentmártonra vonatkozóan három forrásra is támaszkodhatunk. A „Pest-budai kereskedelmi és iparkamara” megbízásából 1853-ban készült összeírás a céhes iparosokról, segédekről, inasokról.96 Összesen 219 mestert jegyeztek fel 41 segéddel és 49 inassal a következő szakmákból: Csizmadiák: mesterek 34, legény 3, inas 5 Ács, molnár, kőműves céhben: mesterek 36, legény 13 Kovácsok, bognárok: mesterek 15, legény 6, inas 12 Szabó: mester 11, segéd 9, inas 9 Asztalos, lakatos: mester 25, legény 5, inas 11 Szűcs: mester 66, legény 4, inas 7 Takács: mester 32, legény 1, inas 5 Az Egyesült céhek irataiban97 ugyanez a felsorolás szerepel kibővítve még négy szakmával: 3 pintér, 1 szíjgyártó, 4 köteles, 4 kalapos. Ezek szerint 1853-ban 231 mester dolgozott Kunszentmártonban, s mellettük még a kontárok, a céhen kívüliek.98 Ha elfogadjuk az 1677 családfőt és 231 mestert számláló adatot, akkor 13,7%-ra tehető az iparosok aránya, s ez már valóban kiugróan magas még az országos átlaghoz képest is. Ha a kézműipar fejlettségét a mesterek, inasok, legények arányával próbáljuk mérni szintén kedvező képet kapunk. Fónagy Zoltán99 1846-os adata szerint az országban 10 mesterre 4 legény és inas jutott, s a mesterek legalább 2/3-a dolgozott egyedül a műhelyében. A kunszentmártoni arány az átlagnak felel meg. A mesterek között továbbra is kimagasló a szűcsök, csizmadiák, takácsok száma. A céhes források ismeretében kétségtelenül megállapítható, hogy a várossá válást követő öt évtizedben az iparosok száma 2-3-szor olyan gyorsan nőtt, mint a lakosságé.100 A lakosság száma 1810-ben 4383 fő 1830-ban 5975 fő tehát 32,2%-kal nőtt 1849-ben 7575 fő így 26,7%-kal nőtt Az iparosok száma 1812-ben 70 fő 1830-ban 126 fő 80%-kal nőtt 1853-ban 231 fő 83,3%-kal nőtt

SZML Főbírói iratok. Kunszentmárton, 1851–54. 179. SZML Kunszentmártoni Egyesült céhek iratai 1829–1873. Céhek pénztárkönyve 10. sz. számadáskönyv, névjegyzék 98 A harmadik forrás az 1854 júniusából 68 szűcsöt, 17 kovácsot, kerékgyártót, 39 ácsot, kőművest, molnárt, 32 takácsot, 35 csizmadiát, 16 szabót írt össze. SZML Kunszentmárton, Mesternyilvántartás 1803–1854. 12. doboz 99 Fónagy 2005. 53. 100 Nincs sok adatunk viszont arról, hogy a szomszédos településekről mennyien léptek be a kunszentmártoni céhbe. 1812-ben 3 öcsödi tagot tartottak nyilván. A 19. sz. közepén számuk szintén elenyésző lehetett, mivel pl. a szűcsök szolgálati lajstromában 1837-ben a 25 szűcsből csupán 1 nem lakott a városban. Szüts Czéh részirül ki adatott rendes városi szolgálat lajstrom 1829–37. HMA 96 97


171

1853-ban minden 32-dik lakosra jutott egy kézműves, 1846-ban a Jászkunságban minden 92-dikre, országosan minden 51-dikre.101 Kunszentmárton jóval felülmúlta az országos átlagot. A század közepére a lakosság növekedése már enyhén lassulóban volt, míg az iparosoké még mindig tartotta robbanásszerű mértékét és még egy kicsit gyorsult is. A céhes ipart a 19. század közepétől egyre több változás érinti. Az 1851 és 1860 között hatályban lévő Ideiglenes Iparrendtartás a kontárkodást úgy akarta felszámolni, hogy három csoportba osztotta az iparokat: engedélyhez kötött, korlátozott és szabad iparok.102 Kunszentmártonban az 1855-ben kiadott, céheket szabályozó nyílt parancs103 úgy rendezte a kézművesek helyzetét, hogy az egy privilégiumlevéllel rendelkező céheket egy vezetőség alá vonta össze, s lajstromot készíttetett az általuk művelt iparokról valamint – a mesterek nagy fölháborodására – az engedélyezett szabad iparokról is. Aki nem szerepelt a lajstromban, azt eltiltották, s a további iparűzését a kapitány engedélyezhette. Sajnos csupán a céhtagok lajstroma maradt fönn 235 név bejegyzésével.104 Csizmadia, cipész 31, szűcs 62, takács 33, szabó 14, kovács 14, asztalos 13, kötélverő 4, lakatos 2, kerékgyártó 9, cserzővarga 5, kalapos 5, szíjgyártó 1, pintér 3, ács 6, kőműves 2, faragó 13, molnár 18 élt a településen.105 Ezt a névsort bővítették 1859-ig, amikor 266 főt ért el a lista. A négy év növekedése valójában nem volt ilyen dinamikus, mert ebben az 1855-től elhalálozottak, elköltözöttek vagy mesterségüket már nem folytatók is szerepeltek. Látható viszont, hogy az 1859-es iparrendtartás bevezetéséig – bár a kontároktól erősen zavarva – tartotta magát egy viszonylag széles, magas színvonalon dolgozó iparosréteg a városban. A jó szakemberekben bővelkedő céhre kedvezően hatott az 1848-as hadikonjunktúra, mely a kézműveseknek (csizmadiáknak, szabóknak) bőséges megrendeléseket adott. A központi megrendelések106 mellett jelentős mennyiségű árut kellett eladniuk a vásárokban is – megélhetésük biztosítására – a településen szép számmal élő szűcsöknek, csizmadiáknak, takácsoknak.

A kézműipar bomlása Az 1859. december 20-án kihirdetett iparrendtartás 14 kivételével az összes ipart szabadnak minősítette, melyek bejelentés után űzhetőek lettek. A céhektől elvették a szakmai minősítés jogát, megfosztva őket alapvető funkciójuktól, elősegítve elsorvadásukat. 1872-ben az országgyűlésben elfogadott törvény a céhek megszüntetéséről csak lezárta a folyamatot, s szabad utat nyitott a munkaerő áramlásnak. A céhszervezettel kapcsolatos problémák nem az 1860-as években jelentkeztek, jóval régebbi keletűek voltak. A céhek nem oldották meg a kézművesek hiányát, s a szigorú szabályok, a limitáció sem hozta meg a kívánt eredményt. Az 1813-as céhszabályzat tiltotta a kontárok működését, de a Jászkun Kerület s néhány más megye biztosította a céhen kívüliek iparűzésének szabadságát. A tanács több esetben kérte a szigorú céhszabályok Eperjessy 1967. 175. engedélyhez kötött (a céhes iparok zöme), korlátozott (a városi tanács határozhatta meg a számát) és szabad iparok (egyszerű bejelentés után űzhették) 103 SZML Kunszentmártoni Egyesült céhek Céhgyűlések jegyzőkönyve 1821–1873. Kovács, kerékgyártó céh protocolluma 6. sz. könyv 104 SZML Kunszentmártoni összeírások. 1855. 288. 105 Lásd még: A Chéhben létező mesterek nevei. HMA Az 1850-es években vezetett céhmester nyilvántartás 1860-ig tartalmaz bejegyzéseket. 106 A volt magyar minisztérium a szabadságharc alatt a csizmadiáktól rendelt 400 pár bakancsot. SZML Kunszentmártoni összeírások. 1855. 288. 101 102

172

Pusztai Gabriella

lazítását, mely csökkentette volna a kontárok számát s az iparűzők konfliktusait. A céhek nemcsak a kontárok ellen léptek fel, de a más városbeliek konkurenciájával szemben is.107 1852-ben a jövedelemadó alól akarták felmentetni magukat a helybéli céhek, hivatkozva a félegyháziakra, akik már megkapták a felmentést a főkapitányi rendelet alól.108 A céhfegyelem 1866-ban felbomlóban volt, a piacokon egyre több kontár jelent meg. „A kontárokra nézve mint, hogy községünkben igen sokan vannak úgy nők, mint férfiak is, kik a czéhbéli mesterek ipar üzleti hasznát tetemesen meggyérítik.”109 Az iparosok helyzetét az 1863-as rendkívül rossz termés szintén súlyosbította. A Nagykunság városainak szarvasmarha állománya 88%-ban, juhállománya 93,5%-ban elpusztult. Az 1865-ös termés sem felelt meg a várakozásoknak. Az utolsó nagyszabású közös rendezvénye az iparosoknak 1865-ben ünnepélyes körülmények között zajlott le. A céhek fennállásának századik évfordulóját a város történetének kiemelkedő eseményei között tartják nyilván.

Az árutermelő kisipar kialakulása – Strukturális változások az iparban Kunszentmárton a század első felében – mint a többi mezőváros – a céhek virágzását élte. A 19. század második felében meginduló és a kiegyezés után felgyorsuló gazdasági folyamatok, a magyar gazdaság dinamikus fejlődése 1869 és 1910 között a kézműipar bomlását hozta magával. A város iparosainak minden tartalékát, energiáját – az 1860-as évek végétől másfél évtizeden át – a céhes ipar megszűnésével, a struktúraváltással, a kapitalista kisipar kialakulásával járó nehézségek kötötték le. A régi kézművesipar 1890-re felbomlott, és kapitalista árutermelő kisipar bontakozott ki a nagyipari formák mellett. Ezt a folyamatot gyorsította, hogy a város lakossága a 19. század végéig lendületesen növekedett, a település városiasodott. A mezővárosi társadalom változott, megújult, magasabb szintre lépett, és polgári igényeket termelt ki. Új rétegek jelentek meg, változott, modernizálódott a politika, az életmód, a kultúra. A lakosoknak lassan megváltozott a viselete, tárgyi és lakáskultúrája, megőrizve a paraszti kultúra számos értékét.110 Az élelmezési, ruházati kisipar bővült, egyes iparok differenciálódtak, s létrejöttek az új szolgáltató Kunszentmártoni szobabelső Kakuk Matuzsálem iparok, az építőipar (kisipari jelleggel) és a cipészmester házában hozzá kapcsolódó vasipari ágazatok. Dóka Klára a 19. század második harmadától keltezi a lakosság igényeinek megnövekedését.111 A differenciálódás folyamata Kunszentmártonban egyértelműen a század második felében indult, s meg sem közelítette azt a sokszínűséget, mely a nagyobb városok 107 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1786. 289., 1791. 262., 1816. június (17) 362., 1829. 366., 1840. 9., 1847. 359–360. 108 SZML Tjk. Kunszentmárton, 1852. 111. 109 SZML Kunszentmártoni egyesült céhek 1765–1872. 4. sz. kötet Szabó céh 1862. 156. 110 Szabó L. 1982. 17–18. 111 Dóka 2005. 228.


173

fém-, élelmiszer-, textilipari ágazatait jellemezte. Bizonyítják ezt a megjelenő újabb mesterségek: 1824-ben könyvkötő,112 1826-ban kéményseprő113 (bár a tanácsi jegyzőkönyvekben már 1766-tól fel-felbukkantak), 1829-ben külön női114 és férfiszabó, 1850-ben nyerges, 1853-ban mézeskalácsos érkezett Kunszentmártonba. 1869-ben telepedett le az első órás. 1877-ig nyolc pék kísérelte meg a letelepedést, a házi sütés miatt kevés sikerrel.115 Feltűnően korán, 1868-ban említik a több éve a városban működő állandó fényképészt.116 1879-ben volt aranyművese, s Karcag, Kunhegyes, Kisújszállás, Mezőtúr, Túrkeve városok közül csak itt dolgozott fodrász.117 Az új ízlést szolgálták a század végétől Bozsik Kálmán lakásdíszként megjelenő kerámiái, homlokzatdíszei, Beleznai műbútorasztalos polgári jellegű, de mégis paraszti ízlésű bútorai. A városi építkezések, az élénkülő társadalmi élet szervezetei, tevékenysége megrendeléseket jelentettek az iparosoknak. Kunszentmárton is megteremtette a közösségi élet rétegenkénti új színtereit (Kaszinót, olvasóegyletet, Katholikus Kör stb.). A polgári igények megjelenése ezért jól nyomon követhető a helyi építőipar fejlődésén. A tégla és a cserépégetést idegenek végezték az állandó téglaégető (1804) s az első helybeli cserépégető (1823) megnyitásáig. Az építkezéseken helyi és máshonnan jött iparosok is dolgoztak. 1855-ben a céhben 6 ácsot, 2 kőművest, 13 faragót tartottak nyilván. Sípos Orbán szerint 1879-ben is csak négy kőműves élt meg a településen. 1872-ben viszont megszűnt a városi tégla- és cserépégető monopóliuma. A hagyományos technikák háttérbe szorultak, s a szakmunkát igénylő, modern építőipar felvirágzott. 1891-ben megalapították az Alföld egyik legjelentősebb téglagyárát, a Mátray téglagyárat. Itt már a lakosság számára is elérhető olcsóbb árut állítottak elő. 1910-ben már 12, a húszas évek közepén 25 kőműves dolgozott Kunszentmártonban, s megjelentek az építészek, akik terveztek és vállalkoztak is.118 A 19. század második felének strukturális változásainál figyelembe kell venni a mezőgazdaságot ért átalakulást. Az 1849-től kibontakozó és 1870-es évekig tartó országos agrárkonjunktúra, a kapásnövények térhódítása, a vetett takarmány termésterületének kiterjesztése, a gabonatermelés növekedése a földművelés előretörését vonta maga után. A gazdálkodók egyre nagyobb területet törtek fel, s a 19. század második felében már drasztikusan csökkent a legelőterület, az állatok, főként a szarvasmarhák száma. Az állattartáshoz kapcsolódó iparok és a lakosság közvetlen szükségleteit kielégítő iparok jelentősége mellett megnőtt a földműveléshez kapcsolódó mesterségek fontossága. A szűcsök számának alakulása nem mutatja az állattenyésztés dominanciájának visszaszorulását csupán az 1870-es évektől.119 1865-ben még 69 szűcs dolgozott Kunszentmártonban a kontárokon

Turcsányi 1973. 2. SZML Tjk. Kunszentmárton, 1826. 297. 114 A Chéhben létező mesterek nevei. HMA 115 Turcsányi 1973. 2. 116 Iparosok jegyzéke 1868. aug. 10. SZML közvetlenül levéltárba utalt iratok (KL) 87/1868. Debrecenben 1858-ban, Kecskeméten 1860–70 körül, Szolnokon, Szentesen, Baján az 1880-as években alapítottak műtermet. Bereczki 1982. 414. 117 Sípos 1880. 206–210. 118 Szabó L. 1982. 366. 119 Oka, hogy a juhok száma a 19. sz. első felében megsokszorozódik a textílipar európai fellendülése miatt. (Kunszentmárton: juh 1766-ban 3785, 1852-ben 17716) A szűcsök száma: 1837-ben 25 (Az Szűcs Céh részirül ki adatott rendes Városi szolgálat lajstrom. HMA), 1853-ban 66, 1855-ben 62, 1879-ben 14. 112 113

174

Pusztai Gabriella

kívül, míg a kunsági városokban átlagosan 15–20.120 A szűcsök dominanciáját mutatja, hogy bár kissé megkésve, 1865-ben akartak önálló céhet alapítani.121 Sípos Orbán 1879-ben a megyéről írt jelentésében122 Kunszentmárton lakosait 10 577 főre teszi, mely 143 iparosával jóval elmarad mind a kisebb lélekszámú Kunhegyes, mind a hasonló lakosságszámú Kisújszállás és a valamivel népesebb Túrkeve mögött. Az 1870-es évek gazdasági válsága, a céhek megszűnése valóban nagy csapást mérhetett a kézművesek jelentős részére. Hanyatlottak a népélethez köthető iparok.123 A tímár- és takácsmesterek alig voltak képesek talpon maradni a beözönlő osztrák bőr- és textilárukkal szemben. De a tönkrementek helyébe újak jöttek, hiszen a lakosság ellátását biztosítani kellett. Éppen ezért Sípos Orbán adatai túlzóan alacsonyak. Kunszentmártonban pl. alig nyolc évvel később 100 fővel több iparost írtak össze az ipartestület megalakulásakor. A jelentés a szakmák meglehetősen alacsony szintű differenciáltságát mutatja, bár a valós állapotok ennél valamivel kedvezőbbek voltak. Kétségtelen, hogy a város 14 szűcse – bár valószínűtlenül alacsony számmal – még mindig vezet a többi város előtt. Csizmadiáinak száma (19) megegyezik Karcagéval, de messze elmarad Kisújszállásétól, Kunhegyesétől, Mezőtúrétól, Túrkevéétől. Sípos Orbán szerint nincs többek között borbélya, cukrásza, építője, esztergályosa, falrakója, festője, fényképésze, fésűse, fuvarosa, gépésze, gombkötője, kávésa, kádára, kertésze, késese. Ellenben volt aranyművese (1), az átlagnak megfelelő bádogosa (1), hentese (10), kéményseprője (1), könyvkötője (1), kötélgyártója (2), molnárja (13), órása (1), pintére (2), szíjgyártója (3), elegendő fazekasa (3, csak Mezőtúron van több), kalaposa (3), kocsmárosa (6), sok faragója (7). A fémművesség a többi város átlaga alatt volt (11 kovács, 3 lakatos), hasonlóan a szabóéhoz (7). Az új építkezések 4 kőművest tartottak el. Átlagosan jól állt a város az asztalosok (12), a kerékgyártók (11) dolgában, de ácsot nem foglalkoztattak. Átlagon felül állt 3 mézeskalácsosával, üvegese (29) szintén neki volt a legtöbb. A hat város közül csak nála dolgozott fodrász, meszes, takács. A leírtakkal ellentétben viszont: bizonyíthatóan folyamatosan élt fényképész Kunszentmártonban, s dolgozott a városban tímár és szűrszabó is. Lehetetlennek tartom, hogy a gabonaszállítás, termelés nem igényelt volna fuvarosokat. Bár a szolgáltató iparágak teljes skálája (fodrász, szabó, varrónő, cipész, cukrász, fényképész és nyomdász stb.) még nem alakult ki, de egyre több szolgáltatás vált elérhetővé a községben (fodrász, fényképész, kéményseprő stb.). A századforduló, a 20. század eleje a szolgáltatóipar megerősödését is magával hozta. Az élelmiszer-ellátásban a munkamegosztás gyorsan haladt. 10 hentest és 3 mézeskalácsost tartott el a város, az első cukrász 1909-ben alapított üzletet.124 A ruházkodásban egyre nagyobb szerepe lett a szabónak, cipésznek, kalaposnak. 1818-ban suszterlegények már tanultak kunszentmártoni mesternél, s az 1850-es évek céhnyilvántartásai a csizmadiától elkülönítve tartják nyilván szakmájukat.125 A szabómesterek a férfiruha elkészítésén túl szerepet játszottak a divat, a kívülről jövő hatások közvetítésében. E foglalkozás elterjedésének köszönhető továbbá a népviselet polgárosodása is. A magyar és német szabók közül a német szabók nyugatias, városi, polgári szabásúakat varrtak. Fejlődött a szálloda Fazekas 1982. 228. Fazekas 1982. 224. 122 Sípos 1880. 206–210. 123 szűrszabó, fazekas, fonó-szövő, bőriparosok (tímár), szappanfőzés, gyertyamártás, kis fém- és mechanikai iparok 124 Pusztai 1993. 155. 125 A Chéhben létező mesterek nevei. HMA Az 1850-es években vezetett céhmester nyilvántartás 1860-ig tartalmaz bejegyzéseket. 120 121


175

és vendéglátóipar. 1906–1907-ben elkészült a Körös Szálló. 1905-től dolgozó Beleznay Ferenc asztalos műhelyében a jobb módú lakosság is kielégíthette igényeit.126 A neves fényképész, Sáray Szabó Albert fotóin az 1910-es évektől határozottan polgári jellegű viseleteket láthatunk.127 A mester 1898-tól majdnem 50 évig fotózta a helybélieket.128 A vas- és gépipari szakmák is bővültek (a kovácson kívül a mezőgazdasági gépjavító, vasúti javítók). Megjelentek az első nyomdák és újságok, 1896-tól a Kunszentmárton és Vidéke, 1902-től a Közérdek, 1910-től a Kunszentmártoni Újság stb.129 A 19. század utolsó 2-3 évtizedében a születő kisiparnak Sáray Szabó Albert fényképész cégjelzése meg kellett küzdenie nemcsak a kontárok, parasztiparosok konkurenciájával, hanem a közlekedés javulásával a vasúton az ipari tömegtermelésből vidékre kerülő áruk versenyével is. Aggasztó volt a gyorsabban fejlődő osztrák gyáripari termékek beáramlása. Az iparosok vidéken még nehezebben fogadták a termékstruktúra és a technika megújításával kapcsolatos kihívásokat. A kézművesek falvakba költözése a vásári körzeteket szűkítette be. Az új piacok, igények felmérését viszont segítette a vásározás és a vándorlás szokásának megőrzése. A gazdaság átalakulásához alkalmazkodók saját termékeik mellett igyekeztek gyárit is árulni vagy beépíteni termékeikbe (pl. Nagy Sándor cukrászdájában, a Jauernik rézműves műhelyben130). Alkalmazkodtak az új ízléshez, javítottak a technikai felszerelésen. Nagy Sándor Wertheim fagyasztógépet, majd ostyasütőgépet vásárolt. Vállalkozó, modernizálni vágyó szellemét mutatja, hogy már 1920-ban központi fűtést vezettetett be üzletébe. Sikeresen szálltak szembe a gyáripar versenyével Kunszentmártonban a cipészek és a szabók, folyamatosan emelkedett számuk 1938-ig.131 A szitások közül talpon maradt és virágzó ipart épített ki Szabó András 1924 és 1974 között. Szintén túlélte a kezdeti nehézségeket a gyáripar által sújtott kötélgyártók közül az 1880-as Nagy Sándor cukrász kiállítási pultja évektől napjainkig dolgozó Roskó család. A struktúra változása, a város növekvő megrendelései erősítették a vagyoni differenciálódást a szakmák között és a szakmákon belül. Az iparosok nagyobb része még mindig egyedül dolgozott, mások saját házukban inasokkal, legényekkel, esetleg alkalmazot Tóth 1982. 398. A kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum gyűjteménye mintegy 8000 üvegnegatívot őriz Sáray Sz. Alberttől 128 Pusztai 2006. 62. 129 Pató Mária gyűjtése során 18 különböző, a Tiszazugban 1887 és 1944 között megjelenő újságot talált. Lásd tanulmányát a kötetben. 130 Pusztai 1996. 406. 131 Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 243. 126 127

176

Pusztai Gabriella

takkal, egyesek pedig mezőgazdasági bérmunkát vállaltak a fennmaradásukért. Egy-egy mesterségen belül is vagyoni differenciálódáshoz vezethetett, hogy vásárokra dolgoztak, egyéni megrendelésre vagy csak javítottak (szűcs, csizmadia, szabó). A kisipari vállalkozás felfutása nem feltétlenül a tőkétől, a hitellehetőségektől függött. A századfordulótól virágzásnak induló kunszentmátoni műhelyek, a mester mellett dolgozó inasok, segédek számának növelésével, a szaktudás, a szerszámkészlet korszerűsítésével érték el sikerüket (Papp Péter szűcsműhely, Nagy Sándor cukrászat). Mások olyan munkaigényes termelési ágakat kerestek, ahol még nem jelentett veszélyes versenytársat a gyáripar (pl. az 1920-as évektől itt dolgozó ékszerészek). Megnövelte a lehetőséget jelentősebb vagyon felhalmozására a szakma és a műhely családon belüli továbbadása. A 19–20. században jellemző volt a tekintélyes iparos dinasztiák kialakulása. Ezt ösztönözte a gazdaságosság, a szaktudás, speciális fogások átadása és megőrzése a családon belül. Kovácsdinasztiát már a 19. század elejéről ismerünk (Szabó, Balga, Barta). Balga János 1771-ben vette meg az elhalálozott Bertalan kovács szerszámait. Dolgozott az új templom kovácsmunkáin, s a község ménesének gyógyítása szintén a feladatai közé tartozott. 1795-ben, mivel irredemptus volt, kerthely földet és ugarföldet vett élelmezésére hivatkozva.132 Fia, Balga Ignác kovács 1788-ban lépett a céhbe, s tekintélyét mutatja, hogy 1799-től több ízben atyamesternek választották.133 Nála tanult Balga János 1817-ben. A következő Balga Ignácot 1851-ben avatták mesterré. 1887-ben az Ipartestületbe lépett be Balga János kovács, s még 1898-ban is szerepelt a neve a jegyzőkönyvekben.134 Az 1870-es évektől szűkültek a szűcsök lehetőségei. A legelők összezsugorodása mellett sújtotta őket, hogy a gyáripari termékek is népszerűbbek lettek. Bár a parasztok vásároltak tőlük, de kevesebb subát tudtak már eladni. Ám a nagy múltú, híres szűcsdinasztiák (Papp, Parti stb.) kihasználva a századfordulótól a szőrme divatját, egészen napjainkig folytatták mesterségüket. 1853-ban és 1856-ban két Pásztor nevű szűcsmestert is avattak a céhben.135 Pásztor Márton 1877-től dolgozott tímárként majd szűcsként. Fia, az 1881-ben született Pásztor János folytatta a mesterséget. Unokája, szintén János 1929-ben látta meg a napvilágot, s 1946-tól segédként, majd három év múlva mesterként vállalt munkát édesapja mellett, s dolgozott egészen haláláig, 1993-ig a műhelyben. A „bőrös szakma” következő generációját ifj. Pásztor János képviselte, aki 1968-ban tette le mestervizsgáját. Mellette felesége segédkezett, varrt, hímezte a nagykunsági, alföldi motívumokat. Ifj. Pásztor János már divat-szűcstermékeket is készített. A család saját rackajuhnyájat tartott, hogy jó minőségű bőrrel dolgozhassanak. Szőlő- és gyümölcstermesztéssel szintén foglalkoztak. Id. Paczolay Gábor nyugdíjas tanár136 dédapja, Molnár Mihály az 1830-as évektől 1870-es évekig dolgozott, mint szűrszabó. Öt fia szűrszabó lett, így Paczolay Gábor nagyapja Molnár Ignác is. Testvérei később szakmát váltottak, mert a századfordulón a szűr kiment a divatból. Kunszentmártonban az 1920-as, 30-as években már nem dolgozott szűrszabó. Sorolhatnánk a további példákat egészen a 21. század elejéig, mivel az iparos dinasztiák egy része megerősödött magas színvonalú szakmai munkájuk elismertsége, az üzlet SZML Kunszentmárton, 1771. 54., 1778. 33., 1782. 178., 1792. 381., 1796. 55., SZML Kunszentmárton Egyesült Céhek jegyzőkönyve 1765–1872. 4. kötet Szabó céh, Tjk. 1801. 143. 134 SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület 1887–1894., Jegyzőkönyv 1. könyv 1887., 1898. 135 A Chéhben létező mesterek nevei. HMA 136 Fazekas 1982. 228. 132 133


177

modernizálása, új termékek bevezetése nyomán, s túlélte a kisipart érő csapásokat, a szövetkezeti, gyáripari konkurenciát. Ilyen volt többek között a Jauernik rézműves, a Roskó kötélgyártó, a Szabó szitakészítő, a Papp, Pásztor szűcs-, a Talmácsi cukrászcsalád.

Az ipartestület és a századforduló A 19. század végén Kunszentmárton fejlődését erősen befolyásolta, hogy 1896-ban nagyközséggé alakult a település. Ezt követően kimaradt az állami városi támogatásokból, saját anyagi erejére, eddig felgyülemlett tőkéjére, a már megerősödött gazdasági, társadalmi szervezetekre, részvénytársaságokra támaszkodva folytathatta a település formálását, fejlesztését. A századfordulón – bár fejlődésének lendülete még tartott, és gazdaságilag erősödött – Kunszentmárton nem lett közigazgatási központ és forgalmi (vasúti) csomópont sem, melyek fontos városképző erők lettek volna. Ellenben megvoltak az átalakulásnak olyan jelei, mint a modern tőkés termelés vonzotta iskolabővítés, -alapítás (ipariskola), a hitelrendszer bővülése (1868. Népbank, 1871-től Kunszentmártoni Takarékpénztár). A Gazdasági Takarékpénztár (1896) részt vett a Körös-Szálló Rt. alapjának létrehozásában. Közgyűlési elnöke, Baranyi Ödön épületadományozása nyomán jöhetett létre az első óvoda 1905-ben.137 A századfordulón indultak az első szövetkezetek (1902. Keresztény Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet). Az infrastruktúra szintén fejlődött a század végén lehetőséget adva a kívülről érkező politikai, gazdasági, kulturális változásoknak. 1885-ben avatták fel a Pusztatenyő–Kunszentmárton vasútvonalat, két évvel később a Kunszentmárton–Szentes közöttit, segítve ezzel többek között a búza szállítását. Az infrastruktúra (vasút, hajózás, építőtevékenység) a kor gyors gazdasági növekedésének központi tényezője volt. 1879-ben a Polgári Olvasókör vett magának székházat, 1903-ban összegyűjtött pénzből épült fel a Kaszinó új épülete, majd elkészült a Gőz- és Kádfürdő. Az utóbbi olyan tekintélyes szakember kezét dicséri, mint Gyalai Simon építőmester.138 A Nagyiskola államosításával egy időben még négy kisebb iskola készült el. 1910-ben létrejött a Polgári Fiú és Leányiskola. Mátray Lajos téglagyáros felajánlása tette lehetővé Az iparosok székháza 1901-ben 1898-ban a Körös védgát elkészítését. Kunszentmártonban 1873-ban megszűntek a céhek, az iparosok ügyeivel mintegy másfél évtizedig a község elöljárói, a város vezetői, a szolgabírók foglalkoztak. Az 1884. évi XVII. törvénycikk a száznál több iparossal bíró helységekben kötelező érdekképviseleti szervek, ipartestületek alakítását írta elő. A Kunszentmártoni Ipartestület139 1887. augusztus 20-án alakult meg (ekkor 243-an fizettek tagdíjat, 1888-ban 250-en,140 1889-ben Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 419. Nevéhez kötődik még a Cseuz malom, Tiszakürtön a Nagyvendéglő, Tiszainokán a Haraszti kastély és sok egyéb épület létrehozása. Magyari HMA 1268/6. 139 Az ipartestületnek kötelezően tagja volt a működési területen dolgozó valamennyi iparos, aki képesítéshez kötött ipart űzött. 140 SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület 1887–1894., Jegyzőkönyv 1. könyv 1888. febr. 2. 137 138

178

Pusztai Gabriella

264 tagja volt141), s 1949-es feloszlatásáig intézte az iparosok ügyeit.142 1898-ban vették meg első székházukat,143 majd három évvel később vásároltak a mai művelődési ház helyén egy nádas fedelű, imitt-amott beázó épületet, melyet lebontottak, és közadakozásból Tomoniczka József építőmesterrel újjáépíttették 1927-ben. Az ipartestület védte a helyi iparosok érdekeit. Már a megalakulásukat követően fölléptek a kontár építők és az iparengedély nélkül működők ellen. 1895-ben a hetivásárokon az idegen iparosok árusítását ellenezték, s csak a hiányiparoknál pártolták. Szükség volt erre hiszen „ügynökök árasztják el Magyarország városait és községeit kik külföldről különösen Ausztriából hozzánk behordott különféle gyári ipari és kereskedelmi czikkeikre megrendelésök szerzésével a kisiparosokkal nem csak versenyeznek Épül az új Iparos székház, 1927 hanem ezek megélhetését túlságosan megnehezítik, s végpusztulásukat idézik elő.”144 Egyik legfontosabb eredményük a megyeszerte elismert ipariskola létrehozása volt 1888-ban. Az ipartestület több volt, mint egyszerű iparszervezet. Tagjai erkölcsi, politikai, társadalmi magatartásukkal példát igyekeztek mutatni, képezték magukat szakmájukban, fiataljaik az Iparos Ifjak Önképzőkörébe jártak. Többen az elöljáróság tagjai voltak, megyebizottsági tagok, haladó törekvések képviselői. A helyi politikai vitákat több ízben az Iparoskör döntötte el, pl. az Egyesült Körök vitáját az Egységpárttal a község fejlesztését érintő kérdésekben. Kiálltak a közületi beruházásokért, pl. aszfaltozásért, amit a Mezey-párt akart.145 Az ipartestület társadalmi egyesülete az Iparoskör volt, mely ünnepi gyűléseket, műkedvelő, népművelő előadásokat, bálokat rendezett. Megbecsülésüket bizonyítja, hogy 300 000 000 korona gyűlt össze székházuk felépítéséhez.146 Az ipartestület megalakulását követő s 1914-ig tartó gyors fejlődést, valamint a polgári igényekkel elterjedő iparok növekedését jól reprezentálják a századforduló éveinek iparos tanonciskolai statisztikái. Az 1898–99-es tanévben 16 foglalkozást oktattak: cipész (15 fő), kovács (6 fő), szűcs (3 fő), szabó (8 fő), asztalos (6 fő), továbbá tanultak még csizmadia, molnár, kerékgyártó, kőműves, lakatos, cukrász, kereskedő, szobafestő, borbély, kötélverő és ács szakmát.147 1899-ben jelentek meg a fazekas tanulók, mivel egyre nagyobb lett az igény az építkezéseken a falba applikálható kerámiadíszekre, egyéb lakásdíszekre. Ők Fodor György, Fodor Mihály, Kegyes Balázs, Bozsik Kálmán fazekasok műhelyeiben tanultak.148 Ebben az évben tűntek fel Csanády József nyomdájában a diákok. 1901–1902-ben már 100 tanulója volt az iskolának. A középületek, lakóházak fellendülő SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület 1887–1894., Jegyzőkönyv 1. könyv 1889. jan. 23. tanoncszerződéseket, bizonyítványokat, felvételüket, felszabadítást, munkakönyv kiadást, segédbejelentéseket, kilépéseket, szerződéseket 143 SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület 1894–1899., Jegyzőkönyv 1. könyv 1898. márc. 6. 144 SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület 1894–1899., Jegyzőkönyv 1. könyv 1895. aug. 24. 145 Turcsányi 1970. 4. 146 Turcsányi 1970. 3. 147 Józsa 1982. 304. 148 Pusztai 2003. 415. 141 142


179

A Kunszentmártoni Ipartestület elöljárósága 1908-ban (Szabó Tamás tulajdona)

építkezései az építőipar iránt teremtettek keresletet. A házak nagyobb része ekkor még vályogból épült, sokszor kontárok segítségével, a helyiségeket az asszonyok meszelték ki, mégis nőtt az érdeklődés a kőműves és a szobafestő szakmák iránt. 1920-ban a 2172 ház közül még mindig csak 57 volt téglából vagy kőből.149 Bár 1901–1902-ben legtöbben a szabó (20), cipész (15), asztalos (15), kovács (12) szakmát választották, de a fazekasok, borbélyok, nyomdászok, cukrászok mellett már 4 kőműves, 2 szobafestő tanuló is látogatta az intézményt.150 1903-ban kéményseprést tanult egy diák özv. Gyóllai Józsefné kéményseprő vállalatánál. 1908-ban iratkozott be az első bádogos, szövész mellett az első rézműves is, hiszen a híres Jauernik rézműves család 1885-ben alapított műhelye ekkor már virágzásnak indult. A Körös Szálló felépítése után Lebovics Mór kunszentmártoni szállodásnál 1913-tól gyakoroltak a pincértanulók. 1925-től Molnár János vendéglős is alkalmazott pincértanulót. Az 1910-es évektől lettek egyre népszerűbbek a vas- és gépipar által igényelt szakmák. 1913-tól vasesztergályosokat, 1915-től gépészkovácsokat, valamint fényképészeket úgyszintén képeztek. 1924-ben ékszerészt, villanyszerelőt, 1927-ben női szabót, 1933-ban kocsikovácsot, kefekötőt, 1936-ban kádárt, 1945-től fogműveseket, műszerészeket, tűzhelylakatosokat, 1946-ban gumigyártókat (gumijavító) oktattak. 1942-ben 149 Az 1920. évi népszámlálás, Magyar Statisztikai Közlemények, 69. k., Bp. Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1923. 803. 150 Józsa 1989. 23.

180

Pusztai Gabriella

indult a közismereti leányosztály: fehérnemű varrónő, fényképész, fodrász, paplankészítő, üveges szakmákkal, s női szabót azonnal 19-et vettek fel.151

Iparosok a két világháború között Magyarország az első világháború előtti kiemelkedő ütemű fejlődés után a két világháború között Európa leglassabban fejlődő országai közé süllyedt.152 Kunszentmártonban egy szerényebb fejlődés indult meg az 1920-as, 30-as években. A szálloda, fürdő felépülése már jelezte a polgári, városi igényeket. Az építkezések folytatódtak, s elkészült az ipartestület székháza, a református templom. Magánházak szintén épültek, 1925-ben 350 házhelyet osztottak ki. Ugyanebben az évben avatták fel az új közúti hidat.153 Ezek a beruházások előnyösen hatottak a foglalkoztatásra. Körvonalazódott a „Nagykunszentmárton” koncepció, s zászlajára tűzte Kunszentmárton várossá fejlesztését, a régi tiszazugi pozíció visszaszerzését. Az infrastruktúra fejlődő területe a villamosítás lett (Kunszentmárton–Tiszazug Villamosítási Rt.). A Horváth testvérek malomtelepén létrejött a kunszentmártoni villanytelep, s megkezdték a közvilágítás kiépítését. 1923-ban kapott villanyvilágítást Kunszentmárton.154 Lassú ütemben bővültek a közlekedés lehetőségei. 1927-ben telepítették az első benzinkutat, 1936-ban indult meg Tiszakürt felé a buszjárat, majd megjelent az első személytaxi.155 Az őszi, tavaszi gabonaszállítások idején a Körös tekintélyes hajóforgalmat bonyolított le.156 1943-ban indult az első személyhajójárat a Körösön.157 A közúti áruszállítás lófogattal zajlott. Komoly elmaradások mutatkoztak a vasúthálózat további bővítésében. Hiányzott a Tiszazugot átfogó vasúti pálya (csak 1952-ben épült meg), de a hídvám is a szabad kereskedelmet akadályozta. Csupán 1935-ben indult a községi utak aszfaltozása. Mindez jelentősen hátráltatta egy jól működő belső piac létrejöttét. 1937-ben a mesterek alapvető szállítási problémákra panaszkodtak: mivel a saras utak miatt a járdán tolják árujukat a piacra, a rendőr megbünteti őket.158 A téli esőzések idején még kocsival is alig lehetett közlekedni a településen. Az 1930-as évek elején csak néhány utcában volt kiépített téglajárda, s lényeges változást csupán a háború előtti évek hoztak.159 Az ipar virágzó területének minősült a malomipar és a téglagyártás. A Horváth és a régi Trincz-féle malom, a betekincsi malom mellett 1910-ben megalapították a kor műszaki színvonalán álló Cseuz malmot, melyet 1927-től modernizált Cseuz Gyula malommérnök, aki Németországban tanulta a szakmát. A Cseuz-liszt a híres alföldi lisztek közé lépett elő. A Mátray-féle téglagyár 20 munkással üzemelt.160 A kisipar átmenetileg kedvező helyzetbe került a háború, a forradalom után, mivel a Trianont követő zűrzavarban, munkanélküliségben egyedül több eséllyel próbálhattak sze Józsa 1989. 25. Berend T.–Ránki 1972. 183. 153 Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 87. 154 Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 86. 155 Gulyás 2002. 119. 156 Gulyás 2002. 248. 157 Gulyás 2002. 90. 158 A Kunszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1937–1947. 20. HMA 159 Gulyás 2002. 121. 160 Botka–Szabó 1980. 577., SZML Községi Adattár. 1925-ös összeírás. Alisp. Ir. 1123/926. sz. Kunszentmárton 151 152


181

rencsét az emberek, ennélfogva tömegesen váltottak iparengedélyt. Az ipartestületben 1917-ben még 177-en fizettek tagdíjat,161 de 1925-ben már 315 iparost írtak össze.162 Érdemes megvizsgálni, mely szakmák népszerűsége okozta a gyors létszámnövekedést. Az osztrák konkurencia eltűnésével nőtt a kevés tőkét igénylő szabóipar súlya. Népszerű kereseti lehetőséggé vált ez a szakma az elszegényedő középoszA Horváth malom autója tálybeli hölgyek között. Az ipariskolában 1901-ben már a legtöbben szabónak tanultak, s a konfekcióipar növekedése ellenére folyamatosan gyarapodott számuk. 1940-ben már a megengedett létszámon fölül is próbáltak tanoncnak szerződni a női szabókhoz.163 A csizma lassan ment ki a divatból. A két világháború között olyan csizmadiák neve vált fogalommá, mint Devánszki Ignácé. A lakodalmakon a vőlegények Devánszki mester által készített csizmában táncoltak. A béresek a gazdáikkal úgy egyezkedtek, hogy a fizetés mellett még egy pár Devánszki készítette csizmát kapjanak, mert azt javítás nélkül 5–6 évig használhatták.164 A cipésznek továbbra is nagy konkurenciát jelentettek a cipőgyárak, a tömegtermelő kézi üzemek. Az országban a cipésztanulók száma 1930-ra lecsökkent,165 de Kunszentmártonban a szakma erős hagyománya és a vásárlóerő miatt az országos tendencia a legkevésbé sem érvényesült. A 20. század első éveiben 23 mesternél tanultak inasok a helységben. Az 1920-as években a tanonclajstrom 54 mestert sorolt fel.166 Az utolsó békeévben (1938) Turcsányi István szerint 378 kisiparosból 72 lábbelikészítésből élt a településen.167 A mesterek névsorát tanulmányozva látszik, hogy a cipő készítésének mesterségbeli fogásai nemcsak mesterről segédre szálltak, hanem apáról fiúra, testvérről testvérre hagyományozódtak. Később ez a tradíció játszott szerepet abban, hogy a Tisza Cipőgyár létrehozta üzemét Kunszentmártonban 1968-ban.168 Az 1940-es években olyan nagy nevek dolgoztak a szakmában, mint Szarka János, akit pontos, megbízható, tetszetős munkája miatt a „cipészek Paganinijeként” emlegettek megrendelői. 1940-ben egy kedvezőtlen döntés következtében a Batta Cipőgyár nem Kunszentmártonban, hanem Martfűn hozta létre gyártelepét. Ebben szerepet játszottak a nagygazdaságok, féltékenyen őrizve munkaerő-utánpótlásukat.169 A szűcsipar újjáéledését az 1900-as évektől divatossá váló szőrmeviselet iránti kereslet ösztönözte. A két világháború között jelentős szűcsműhelyek (Pásztor, Bíró) épültek ki Kunszentmártonban. A szűcsök egy része ekkor már nem önálló iparosként dolgozott, hanem nagyobb műhelyekben bérmunkát vállalt.170 Jövedelmező vállalkozást épített ki A kunszentmártoni ipartestület bevétel és kiadási naplója 1887–1917. HMA Botka–Szabó 1980. 577. 163 Kunszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1937–1947. Jegyzőkönyv 1940. nov. 6. HMA 164 Pusztai 2006. 16. 165 Szulovszky 2005. 281. 166 Pusztai 2003. 19–20. 167 Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 243. 168 Pusztai 2003. 18. 169 Gulyás 2002. 249. 170 Fazekas 1982. 235. 161 162

182

Pusztai Gabriella

a korszakban Papp Péter. Az 1930-as években a MÁV-val kötött szerződést, mely felvirágoztatta az üzletet.1944-ig rendszeresen szállított a MÁV-nak, a salgótarjáni bányáknak, egyéb cégeknek. Kunszentmártonban elsőként vette meg a legkorszerűbb szőrmebőr-nemesítő és konfekcionáló gépeket. Állandó munkát adott 20–22 embernek, de időnként 30-an kellettek a megrendelések teljesítéséhez. Elismertségét mutatja, hogy ipartestületi elnökké is megválasztották. A műhely Papp Péter szűcs műhelye további korszerűsítését, bővítését, üzemmé válását a háború és az azt követő változások akadályozták meg. A műhelyek üzemmé, nagyüzemmé válására Kunszentmártonban nem találtam példát a két világháború között. Mégis a szocialista rendszer kisiparban végzett rombolása ellenére is volt akkora hatása a szűcsöknek, hogy dr. Papp Péternek (a mester fia) kezdeményezésére megalapították a Pannónia Szőrmegyár kunszentmártoni gyárát 1967-ben. Az üzemmé válás felé csupán az 1989-es rendszerváltás után indulhatott el egy-egy műhely. Ennek szép példája Parti József szűcsmester vállalkozása, akinek unokája ma a legnagyobb szűcsüzemet működteti a városban. Kunszentmárton az 1930-as évek fellendülő építkezései, komolyabb megrendelései előtt is elegendő munkát tudott adni asztalosainak. Az ipariskolában 1898–99-ben hatan tanultak asztalosnak, 1901–1902-ben már 15-en, ugyanannyian, mint a cipészek.171 1927-ben 15 asztalosmester dolgozott a községben, s egy közülük temetkezési vállalkozást is vezetett.172 Nem érzékelhető ez a fellendülés az ácsoknál, kádároknál. A fémiparban sikeres, virágzó műhelyt vezettek a Jauernik testvérek (Ferenc, Károly, Miklós), akik többek között saját találmányukat, a Jauernik-féle permetezőt gyártották, s szezonban 16–18 fővel dolgoztak műhelyükben. Kovácsok a mezőgazdaságon kívül a közlekedésre szakosodtak. 1911–12-ben már két géplakatos tanult a lakatosokon kívül. Fellendült a borbély- és fodrászipar: 1899–1900-ban 1 borbélyfodrász, 1901–1902-ben 6 borbély tanult,173 1941–1949 között 19 borbély, 1 fodrász, 1 borbély-fodrász dolgozott.174 Soós László borbély és fodrász az 1920-as évek elején nyitott üzletet, s nem csupán szakmájának vált kiváló mesterévé, de Kunszentmártonról készült fényképfelvételei pótolhatatlan dokumentumai korának.175 Az építőiparban több lett az önálló, műszaki értelmiség. Gyalai Simon épíA Jauernik rézműves műhely tőmester vállalkozását a Községi Téglagyár haszonbérletével bővítette 1931-től.176 A közművesítéssel nőtt a gáz-, vízvezereklámplakátja Józsa 1982. 304. Novák 1982. 188. 173 Józsa 1989. 23. 174 Kunszentmártoni iparosok névsora 1941–49. Smuta Kálmánné tulajdona 175 Lásd dr. Szabó János tanulmányát a kötetben. 176 Gulyás 2002. 90. 171 172


183

ték-, központifűtés szerelők száma. A gáz- és petróleumlámpák helyett bevezetett villanyvilágítás a villanyszerelők számát növelte (1935-ben két műszerész és villanyszerelő élt a településen, 1945–46-ban hárman tanultak villanyszerelést177). Az élelmiszeriparban a cukrászat fejlődött legerősebben. Sorban nyíltak Nagy Sándor tanítványainak cukrászdái, közöttük megyeszerte híres üzletek, mint a Borbélyüzlet, a baloldalon Soós László három nemzedékre visszavezethető Talmácsi borbély és fodrász cukrászat. A szanálási válság a vidéki kisipart is érintette 1925–26-ban. 1925 júniusában az Iparoskörben tiltakozó nagygyűlést tartottak, ahol több határozati javaslatot fogadott el a 378 iparos és kereskedő: Azonnal megindítják az építkezéseket, a közmunkát, a hitelkérdést megoldják, a sérelmes forgalmi adót rendezik, meggátolják a jogosulatlan iparűzést, könnyítik a közteherviselést stb. 178 Az ipartestület vezetését a válságos években csupán hozzáértő, határozott fellépésű személyekre lehetett rábízni. „A háború után szinte teljesen új szervezésben jelentkezett társadalmunk. Különösen vonatkozik ez az iparos rétegekre. A nagyobb átalakulásban erős lelkületű, erős akaratú és elhatározású férfiakra volt szükség, akik minden vonatkozásban erőt tudtak adni a felfelé törekvő iparos szervezeteknek. Ezek közé a férfiak közé tartozott a néhai Kakuk Matuzsálemen kívül Bozsik Kálmán és Berta Gyula. Ez a trió adott a kunszentmártoni iparos életnek lendületet, irányítást, amelynek hamaros következménye lett az iparos társadalmi élet olyan felemelkedése, amilyenre valaha nem lehetett számítani. Ők hárman vezérkedtek akkor, amikor a kunszentmártoni iparosság megépítette tekintélyes székházát, amely a speciális célokon kívül ma összefogja Kunszentmárton szinte minden kulturális megmozdulását.”179 Bozsik Kálmán, Kakuk Matuzsálem és Berta Gyula valóban tekintélyes iparos-vezéregyéniségek voltak, akik számottevő befolyással bírtak az egész község társadalmi életére. Kakuk Matuzsálem (cipészmester, 1921 és 1931 között elnök) kezdeményezte Szánthó Ágoston jegyzővel 1921-ben az Iparoskör létrehozását. Bozsik Kálmán fazekas (1905-ben,180 1931-től 1937-ig elnök181) számtalan magyar és nemzetközi kiállításon elért sikere vitte hírünket Európa-szerte. 1900-ban a Párizsban rendezett világkiállításon ezüstérmet, majd Milánóban aranyérmet nyert 1906-ban. Szűkebb hazájában, Kunszentmártonban is megbecsülésnek örvendett. Díszedényei bejárták Los Angelest, New Yorkot, Stockholmot, Rómát, Amszterdamot, Párizst, Brüsszelt.182 A gazdasági válság előtt 1929-ben 320 önálló kisiparost, 110 iparsegédet, 131 iparostanoncot tartottak nyilván, s 53 ipari tanulót szabadítottak fel.183 A válság évei erősen vis�szavetették a beinduló gazdaságot, s az 1932-es árvíz csak tetézte a károkat a településen. A tönkrement kisiparosok egy része budapesti gyárakban, üzemekben próbált szerencsét. Dezsőfi György lakatosmester Kispesten vállalt munkát. Újításai, szabadalmai a széntüze Józsa 1989. 48. Kunszentmártoni Hiradó 1925. VIII. évf. 26. sz. jún. 21. 179 Bozsik Kálmán–Berta Gyula Kunszentmártoni Hiradó 1937. XX. évf. 2. sz. jan. 10. 180 SZML Kunszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1904–1909. Jegyzőkönyv 1905. márc. 12. 181 Bozsik Kálmán–Berta Gyula Kunszentmártoni Hiradó 1937. XX. évf. 2. sz. jan. 10. 182 Pusztai 2006. 12. 183 Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 88. 177 178

184

Pusztai Gabriella

lésű kályhák hatékonyságát növelték. Kovács Károly cukrász népszerűségét Pesten tanult termékeinek köszönhette.184 A talpon maradást segítette az iparosok kétlakisága, szoros kapcsolatuk a mezőgazdasággal. Jó példa erre a többgenerációs Németh kovács család. Németh István kovácsmesternek tanyája, földje, szőlője, gyümölcsöse volt, otthon disznót, baromfit tartottak saját élelmezésükre. A mester a nagyobb gazdáktól fizetésképpen búzát kapott az éves munkadíja fejében (kommenciós viszony).185 Általában a jobb módú mesterek birtokoltak szőlőt, melyet napszámossal Bozsik Kálmán árjegyzéke műveltettek, mint Szabó szitásék. A szezonális iparosok vagy a kis jövedelműek mezőgazdasági bérmunkát vállaltak. A gyáripar fellendülése 1935-től a kisiparosokra is hatást gyakorolt, s még ösztönzőbben érintette őket a háborús konjunktúra 1938-tól. A ruházati ipar, gépgyártás, építőipar kapott jelentős megrendeléseket. 1937-ben a Kunszentmártoni Szövőüzem 80 munkáslánnyal működött,186 s beindult a Palásthy-féle rosta- és terményszelelőket gyártó üzem.187 1937 júliusában négyemeletes raktárépületet építettek a Cseuz Kálmán és Társai hengermalma ipartelepén.188 A Mátray gőztégla- cserép- és agyagárugyár kunszentmártoni és csongrádi telepe az Alföld legnagyobb gőztéglagyáraként hirdette magát 1935-ben. A következő vállalkozásokkal folytathatjuk a sort: a Malomipar A Mátray téglagyár Vállalat Kft., a Weiss Testvérek fűrésztelepe, a Schweiger fatelep, az id. és az ifj. Szűcs Lajos gépjavító üzeme, Bozsik János földbirtokos és téglagyáros.189 Nagy reményeket fűztek a gazdasági kiállításokhoz. A Faluszövetség 1935-ös járási nagy kiállítására 445 kiállító jelentkezett, köztük az iparosok színe-java. Budapestről „két filléres gyors hozta a látogatókat”.190 A legtekintélyesebbek, a legsikeresebbek közül ezennel csupán néhány név kiegészítésül az eddigiekhez: Cseuz Kálmán vegyeskereskedő Szabó I. 1982. 47. Magyari Márta: Paraszti munkát végző iparosok Kunszentmártonban, HMA 1268/1–83. 186 Kunszentmártoni Hiradó 1937. XX. évf. ápr. 25. 187 Kunszentmártoni Hiradó 1937. XX. évf. május 16. 188 Kunszentmártoni Hiradó 1937. XX. évf. júl. 18. 29. sz. 189 A Faluszövetség útmutatója. Kunszentmárton, 1935., HMA 190 Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 90. 184 185


185

és malomtulajdonos, Lantos József faesztergályos, Tomonitzka József építőmester, Márkus Gyula szíjgyártó és nyergesmester, Pászty Albert asztalos, temetkezési vállalkozó, Weis Jakab fiai órás kereskedők, dr. Schäfferné Barta Böske női szabó, Sáray Szabó Albert fényképész, Wolf Dezső könyvkereskedő, újságkiadó.191 A rendezvény útmutatójában olyan nagy múltú iparosok, kereskedők hirdetései szerepeltek, mint az ekkor már 30 éve fennálló Berta József kereskedése. Az Ipartestület fennállásának 50. évfordulóját méltóképpen ünnepelték meg az 1937-es ipari kiállítással. A legszínvonalasabb termékeket: Beleznay Ferenc magyaros motívumú bútorai, a Balla nővérek paplanjai, a szőnyegszövöde szőnyegei, Kudlik László rekamiéja, az ifj. Keczehóczy Palásthy-féle szelelőrosták, Lakatos József nyomdatermékei, Jauernik Ferenc rézedényei, ifj. Ökrös József szabó férfiruhái, Pásztor János, Bíró János, Papp Péter szűcsök „csinos” darabjai képviselték.192 A kunszentmártoni iparosok nem csupán számukat tekintve voltak kimagaslóak. Minőségi árut termeltek, s hírük – elsősorban a bőrös iparosok híre – a kiállítások, a vásárok, a nagyobb megrendelések révén mes�szire eljutott. Papp Péter MÁV-nak készített irhasubái jóval fölülmúlták a Budapesten nekik gyártott subákat.193 Parti József tanítómesterével együtt készített hímzett subája a lipcsei kiállításon 1938-ban aranyérmet nyert.194 1937-ben a honvédelmi minisztériummal folytak tárgyalások bőrből készült felszerelések kunszentmártoni gyártásáról. A második világháború alatt a cipészek többÖkrös Ferenc szabóműhelye, jobbról ifj. Ökrös Ferenc, ször kaptak prémiumot a minőségi balról id. Ökrös Ferenc katonai bakancsaikért.195

A Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület 1937-ben az új ipartörvény értelmében megalakult a Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület196 a Kunszentmártoni Ipartestület helyett. Működési területe Szelevényre, Csépára, Tiszasasra, Tiszaugra, Tiszakürtre, Mesterszállásra is kiterjedt, tulajdonképpen körzeti ipartestület lett vidéki megbízottakkal. Az eddigi 317 tag most mintegy 233 fővel gyarapodott, s ezentúl az iparosok valamennyi ügyét helyben intézték s nem Tiszaföldváron.197 A Faluszövetség útmutatója. Kunszentmárton, 1935. Kunszentmártoni Hiradó 1937. augusztus 8. XX. évf. 32. sz. 193 A kisiparostársadalom megbecsülése Kunszentmártoni Hiradó 1937. febr. 21. XX. évf. 7. sz. 194 Pusztai 2006.57. 195 Kunszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1937–1947. Jegyzőkönyv 1943. jan. 31. 196 Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület Alapszabályai, Kunszentmárton, 1938. 1–2. 197 Kunszentmártoni Hiradó 1937. dec. 5. XX. évf. 191 192

186

Pusztai Gabriella

Gyalai Simon kőművesmester, Papp Péter szűcsmester és Berta Gyula irányításával198 igyekeztek érdekeiket megvédeni, a kontárkodást visszaszorítani.199 1939 augusztusában az Ipartestületek Országos Szövetségének kongresszusára a következő javaslatot továbbították: „…a kontárkérdésnél azt a javaslatot ajánlja, hogy a kontárnak a szerszámjai is azonnal koboztassanak el, az eljárás befejezéséig és csak akkor adasson az neki vissza, ha a kontárkodás reá nem bizonyul, a megrendelő pedig mind bűnrészes bírságolandó.”200 Az Ipartestület törekedett szociális védelmet nyújtani tagjainak. Az 1939. januári jegyzőkönyvük szerint a pénztári maradvány több mint felét (1000 pengő) az elaggott és elszegényedett iparosok segélyalapja javára tették félre, s kamataiból segélyezték a rászorulókat. Temetkezési segélyalapjuk javára 500 pengőt helyeztek letétbe a takarékpénztárba.201 1944 áprilisában veszélyközösséget alakítottak a bombatámadások károsultjainak megsegítésére.202 A második világháborút gazdasági nehézségek jellemezték: jegyrendszer, takarékoskodás, hiánycikkek, anyag- és iparoshiány. Kevés nyersanyag állt rendelkezésre a bőriparban, az építőiparban, az anyagelosztással gondok voltak.203 Az ipartestület az anyagigényléseknek nem tudott eleget tenni: „…az ipartestület többször kapott szemrehányást már azért is, mert az anyagkiutalást jogosult önálló iparosok (önálló iparjogosítvánnyal bírók – a szerző) személyéhez kötötte, mivel nem akarta azt, hogy az ipartestület által kiutalt anyagok illetéktelen egyének kezére kerüljön és ezzel a kontárok száma szaporodjon.”204 A cipész szakosztály a hatóságokhoz akart fordulni, mert a bőrkereskedők nemcsak az iparigazolvánnyal bíró iparos utalványaira adtak ki anyagot. A cipészeknek a katonai bakancsok központi megrendelése miatt feltétlenül szükségük volt bőrre.205 1941-ben az ipartestület felmérte a cérnával dolgozó kunszentmártoni iparosokat: 54 cipész, 7 csizmadia, 5 papucsos, 29 szabó, 16 női szabó, 4 fehérneművarró, 4 kalapos, 3 szíjgyártó, 10 szűcs, 1 paplanos, 1 kelmefestő, 2 kefekötő, összesen 136 ember varrt, foldozott a településen. 206 Az elszegényedést mutatták a tagdíjfizetési problémák 1941-ben. 170 iparos ellen kellett végrehajtást kérni, mert tartoztak az ipartestületnek. Iparigazolványt 1941-ben 23-an kaptak, s mivel elköltöztek 23-an, változatlanul 567 fő volt az iparosok létszáma az ipartestületben, 168 segéddel, 142 tanonccal kiegészülve.207 1945-ben a kinevezett szovjet városparancsnok kezdeményezésére felszólították az iparosokat, kereskedőket munkájuk folytatására. A mesterek egy része még katonáskodott vagy menekült, így az itthon maradottak száma 251-re tehető.208 Felmérték a műhelyekben esett háborús károkat, összeírták az igényeiket az anyagelosztó iroda számára. Iparigazolványok kiadását kérték, mert a vásárlásnál csak a szakszervezeti igazolvánnyal rendelkezőket szolgálták ki. Egyre nagyobb gondot jelentett az infláció, s 1945 novemberében az ipartestület

Országos ipari címtár, szerk. Fanta Károly, Bp. 1941. 33. Lásd: Kunszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1937–1947. Jegyzőkönyv 1937. márc. 10. Cukrászok panasza 200 Kunszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1937–1947. Jegyzőkönyv 1939. aug. 8. 201 Kunszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1937–1947. Jegyzőkönyv 1939. jan. 29. 202 Kunszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1937–1947. Jegyzőkönyv 1944. ápr. 30. 203 Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara közlése. Kunszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1937–1947. Jegyzőkönyv 1942. febr. 15. 204 Kunszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1937–1947. Jegyzőkönyv 1943. ápr. 29. 205 Kunszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1937–1947. Jegyzőkönyv 1943. jan. 31. 206 SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestületi iratok 238/1941. sz. 5. doboz 207 Kunszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1937–1947. Jegyzőkönyv 1942. febr. 15. 208 Turcsányi 1970. 5. 198 199


187

már nem tudta kiadásait fedezni.209 Működését nehezítette a Szabad Szakszervezetek intéző bizottságának beköltözése az Iparoskör épületébe.210 Gyalai Simon építőmester hiába kérte a képviselő testülettől az Iparoskör visszaadását,211 az Iparoskör (a Kaszinó, a Gazdasági Egyesület) vagyona a helyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének tulajdonába ment át.212 Megkezdődtek a helyreállítási munkák, mivel hatszor érte légitámadás a települést. Lebombázták többek között Sáray fényképész műtermét.213 A kisiparosok a községben a mezőgazdasági termelőeszközök karbantartásával és alapvető szolgáltatási igényekkel foglalkoztak 1946-ban. Sütő, cipész, fodrász, hentes, cukrász, kőműves kapott 1946–47-ben iparengedélyt.214 Az iparosok ügyei az elöljáróság és az Ipartestület kezében voltak 1948-ig,215 amikor megszüntették az Ipartestületek Országos Központját. 1949-re befejeződött az ipartestületek felszámolása. A KIOSZ (Kisiparosok Országos Szabadszakszervezete) vált a kisiparosok tömegszervezetévé. Kunszentmártonban 1947 tavaszán jött létre,216 de hivatalosan 1949. január 10-én alakult meg a KIOSZ Helyi Csoportja.217 1950-ben Kunszentmárton közigazgatásilag is a terület központjává vált, járási székhely lett a Tiszai-alsó-járás helyett Kunszentmártoni járás néven. 1947–48 fordulóján a proletárdiktatúra bevezetését radikális államosítások követték. Kialakult az állami és a szövetkezeti ipar dominanciája. A háború utóhatása, a politikai, gazdasági változások nyomán 1947–48-ban országosan csökkent a kisiparosok száma.218 Kunszentmártonban ennek ellenére nőtt, valószínűleg az iparosok több lábon állása (földtulajdon) következtében sikerült talpon maradniuk. 1941 és 1949 között 412 helyi iparos szerepelt az ipartestület nyilvántartásában.219 A kisipar fejlődését az ipartestület működése idején (1887–1949) a hiányos források220 miatt nehéz megítélni. A kunszentmártoni adatokat vizsgálva – a környező települések nélkül – megállapítható, hogy a háború alatti visszaesést kivéve egyenletesen nőtt az iparosok száma 1925-ig, majd 1937-ig stagnált, ahogyan a lakosság sem gyarapodott. A háborút követően 1949-ig gyorsan nőtt és jóval túlhaladta az 1937-es szintet, míg a lakosság száma csak kisebb mértékben emelkedett: 1887. 243221 fizettek tagdíjat, 1889. 264 tag 1917. 177-en fizettek tagdíjat Kunszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1937–1947. Jegyzőkönyv 1945. nov. 7. Kunszentmártoni Ipartestület jegyzőkönyve 1937–1947. Jegyzőkönyv 1945. márc. 28. 211 Ipartestület közgyűlési jegyzőkönyve 1945. ápr. 26. 212 Gulyás 2002. 61. 213 Közigazgatási iratok, Kunszentmárton, 1945/1265–1966, 1437-es irat 214 Kunszentmártoni iparosok névsora 1941–49. Smuta Kálmánné tulajdona 215 6110/1948. számú Korm. rendelet 216 Először az ipartestület székházában majd a Kádár-féle házban, majd a Kereskedők Körének helyiségében volt a székhelye. 217 Területileg a Kunszentmárton és Vidéke Ipartestületét, a Tiszaföldvár és Vidéke Ipartestület és a Szarvasi járás ipartestületét fogta át. Smuta 1982. 107. 218 Smuta 1982. 101. 219 Kunszentmártoni iparosok névsora 1941–1949-ig. Smuta Kálmánné tulajdona 220 Bozsik Béla, volt KIOSZ titkár szerint az ipartestület iratainak jó része szétszóródott az 1956-os forradalom idején. 221 SZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület 1887–1894. Jegyzőkönyv 1. könyv 1888. febr. 2.; 1889. jan. 23.; A kunszentmártoni ipartestület bevétel és kiadási naplója 1887–1917.; Botka–Szabó 1980. 577.; Jenei –Józsa–Turcsányi 1970. 88.; Kunszentmártoni Híradó 1937. dec. 5.; Turcsányi 1970. 5. 209 210

188

Pusztai Gabriella

1925. 315 tag 1929. 320 tag 1937. 317 tag 1945. 251 tag 1941 és 1949 között 412 iparos222 A kunszentmártoni kisipar struktúrája, ha kissé késve is, de követte az országos tendenciákat 1887 után. Rövid megtorpanásai ellenére 1949-ig széles és erős iparos rétege megőrizte befolyásos szerepét. Parasztpolgárai azonban nem igényelték a gyorsan fejlődő alföldi városok iparosságának differenciáltságát. Soha nem honosodhattak meg a településen olyan szakmák, mint pl. a rézmetsző, csokoládékészítő, szalagszövő, papírmárványozó. Viszont a 19. század utolsó harmadától megerősödtek bizonyos tradicionális szakmák, továbbá polgári igényeket kielégítő mesterségek, melyek műhelyeiből jöttek létre az 1930-as, 40-es évekre azok az üzemkezdemények (szűcs, cukrász, cipész), melyek a háború után a község közepes és nagyvállalkozásainak alapját képezhették volna egy szerencsés történelmi fejlődés esetén. De hatásukat mutatja, hogy megteremtették Kunszentmárton szocialista és mai ipara létrejöttének egyes feltételeit.

A kisiparosok helyzetének rövid áttekintése a KIOSZ irányítása alatt 1949 és 1953 júliusa között a magyar gazdaságpolitika egyik eleme a magán kisipar leépítése volt. 1953-ra országosan 76,5%-kal csökkent a kisiparosok száma, míg Kunszentmártonban 81,5%-kal, 378 főről 70 főre.223 Ezzel párhuzamosan erőltették a szövetkezeti kisipari hálózat kiépítését. 1949-től 1952-ig 12 kisipari szövetkezet kapott iparengedélyt. Létrejött a Szabóipari, Cipészipari és a Fodrász Ktsz, mely a fényképészekkel társult. Volt Mezőgazdasági Felszerelést Gyártó, Fatömegcikk és Játékáru, Temetkezési, Épület-karbantartó Ktsz.224 A ktsz-ekben azonban hiányzott a gyakorlott pénzügyi és szakvezetés, nem értettek az értékesítéshez, tapasztalatlanság, laza munkafegyelem jellemezte a dolgozókat. Sokszor újjáalakultak vagy megyei üzemek telephelyeivé váltak. 1953-ban a KIOSZ iparigazolvánnyal rendelkező önálló tagok száma Kunszentmártonban 68 fő volt. 1953-ban és a következő évben az ellátási gondok hatására a kormány rendeleteket hozott a kisipar élénkítéséről, így számuk növekedni kezdett, Kunszentmártonban 1953 júniusa és 1954 áprilisa közötti 10 hónapban 166%-kal. A Járási Tanács Ipari Osztálya 1954-ben 165 ipar- és 62 működési engedélyt adott ki. 1954 áprilisától 1955 májusáig 51-en kaptak ipart.225 Ismét visszalépést jelentett a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának 1955. febr. 25-i határozata az iparjogosítvány kiadásának megszigorításáról. Ismét csökkent az iparosok száma. A kisipar fejlesztéséről csupán a forradalom után 1957 januárjában hoztak újabb határozatot. Biztosították szabad anyagellátásukat, jövedelemadójukat csökkentet-

222 Ebből 32 fő, aki 1945 után kapott iparengedélyt, nyolcat 1945-ig deportáltak, meghalt vagy elköltözött stb. Kunszentmártoni iparosok névsora 1941–1949-ig. Smuta Kálmánné tulajdona 223 Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 245. 224 Turcsányi 1970. 8–12. 225 Smuta 1982. 116.


189

ték, hitelkeretet biztosítottak számukra, közületi munkavállalásuk lehetővé vált. 1957-ben 156 kisiparos kapott ipart és 18-an működési engedélyt. A szakmák is egyre bővültek.226 Az 1958-tól bevezetett újabb könnyítések (megengedték, hogy az iparosok társulását, alkalmi közösségét) nem hozták meg a várt eredményt. Állandó anyagellátási gondokkal küzdöttek, túl sok adót fizettek, nagy volt a konkurencia. A lakosság szolgáltatási igényei gyorsan nőttek, s a tanácsi, szövetkezeti magánkisipari szektor nem tudta ezeket kielégíteni. Látványos a cipész, csizmadia, papucsos mesterek létszámának zuhanása: 1941-ben: 60 cipész, csizmadia, 5 papucsos dolgozott Kunszentmártonban 1960-ban: 52 cipész, csizmadia összesen az egész járásban 1965-ben: 38 cipész, csizmadia összesen az egész járásban 1967-ben: 21 cipész, csizmadia összesen az egész járásban227 A kisipart sújtó nehézségek ellenére megyei viszonylatban kedvező helyen állt a Kunszentmártoni járás. 1960-ban 400 iparos dolgozott a járásban, s csak a Jászberényi, és a Szolnoki járás előzte meg 437 és 428 fővel. Messze elmaradt mögötte a Tiszafüredi, Kunhegyesi, de még a Jászapáti járás is.228 Gyökeres változást csak az Elnöki Tanács 1964. augusztusi rendelete hozott, mely megnövelte a tanácsok hatáskörét az iparengedélyek kiadásában. Ettől kezdve a munkaviszonyban lévők is kaphattak iparjogosítványt. Kunszentmártonban csak az 1967-es KIOSZ statisztikák tanúskodtak némi javulásról. Minimálisan nőtt a lakatosok, műszerészek, férfiszabók, pékek, gumijavítók s a képesítéshez nem kötött szabadiparosok száma. Jóval többen álltak munkába az építők-javítók, a szobafestők. Ugrásszerű volt a női szabók gyarapodása, de igen jelentős a villanyszerelőké is. Kunszentmártonban a KIOSZ 1967-ben 67 önálló férfi kisiparost írt össze (65 év alattiak).229 Az 1968-as kormányhatározat ismét javított helyzetükön, lehetővé téve a tsz-tagok, nyugdíjasok iparjogosítvány váltását. Nagyobb részük javítással és szolgáltatással foglalkozott. A mesterek lassan kiöregedtek, olyan szakmák haltak ki, mint a rézműves, szitás. Az 1970-es évektől a lakosság új igényekkel jelentkezett, a kisipar differenciálódott, s új szakemberek jelentek meg, mint a háztartási gépszerelő, tévé- és rádiószerelő.

A gyáripar kialakulásának vázlatos ismertetése Az első világháborúig a téglagyár és a malomipar jelentette a nagyobb, gyárszerű üzemeket a községben. A két világháború között a legszámottevőbb megyei ipari vállalkozások közé emelkedett a Mátray Téglagyár. Mellette működött még: a Községi Téglagyár, a Horváth Testvérek Gőzmalom, a Cseuz és Társa Malom, Gyenes József (Bíró

Smuta 1982. 117. A Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület jelentése a Kereskedelmi és Iparkamarának, 1941. ápr. 12. HMA; Iparos-létszám alakulás. KIOSZ Járási Csoport Kunszentmárton. HMA; Statisztikai Időszaki Közlemények 44. k. 178–179. 228 Statisztikai Időszaki Közlemények 44. k. 178. 229 Kimutatás 65 éven aluli férfi kisiparosokról, KIOSZ Járási Csoport Kunszentmárton, 1967. szept. 14. HMA 226 227

190

Pusztai Gabriella

Kunszentmártoni iparosok 1978-ban Balról: Szabó János asztalos, Papp József szobafestő, Pásztor János szűcs, Tarr Miklós kovács, Bozsik Béla szabó, Elek András bádogos, Papp Gergely gumijavító Ülők: Varga Károly kőműves, Kakuk Simon cipész, Papp István szűcs, Tóvizi ..., Tigyi Károly szabó, Kiss Mihály cipész

Malom volt)230 szélmalma, Dajka Lajos szélmalma, az Olajütő. 1945-ben üzemelték be a Kenderfeldolgozót. 1949 utáni iparfejlődést meghatározta az államosítás, mely a későbbi ipartelepítéssel együtt létrehozta az ipar állami szektorát. A Kunszentmártoni Gépállomás 1949-ben létesült, s 1968-ban vette át a BVM, a Beton- és Vasbetonipari Művek Kunszentmártoni Gyára. 1960-ra a következő állami ipartelepek jöttek létre: Téglagyár, Malomipari, Sütőipari, Tejipari, Vasipari Vállalat, Vágóhíd- és Húsipari Vállalat. 1960-ban Kunszentmártonban 5155 keresőből 943 dolgozott az iparban, 355 az építőiparban.231 1970-ben már 1824 az iparból és 336 az építőiparból élők száma (5089 keresőből).232 Az 1960-as évek végén induló ipartelepítések előtt Kunszentmártonban a kisipar túlsúlyban volt, s elégtelen iparfejlődés jellemezte a gyáripar, a nagyüzemek szempontjából. Az ipartelepítésben legnagyobb szerepe a munkaerőnek, a járási székhely funkciónak és az ipar decentralizációjának, vidékre telepítésének volt. A települést a forgalmi zártság jellemezte, hiszen csak egy vasútvonallal rendelkezett,233 s ez hátrányosan érintette a gyáripar kibontakozását.

230

sára.

A hely szűke miatt nincs lehetőség a gyárak, telepek átalakulásának, valamennyi névváltozásának leírá-

1960. évi népszámlálás 3. Szolnok megye személyi és családi adatai, Bp. 1962. KSH 1970. évi népszámlálás 19. Szolnok megye adatai, Bp. 1972. KSH 233 Vadász 1982. 139–161. 231 232


191

A fejlesztések során három „ipartelep” alakult ki.234 A vasútállomáson túl, a község ÉK-i peremén jött létre a Tisza Cipőgyár üzeme. Később ide telepítették az ÁFÉSZ felvásárló telepét, a Nagyközségi Tanács VB Költségvetési Üzemét, a Volán Kirendeltség és a Szövetkezeti Építőipari Vállalat telepét, az UNISZÖV faipari részlegét, a MÉH Vállalatot, a Sütőipari Vállalatot, a Szennyvíztisztítót. Nem messze tőlük egy másik úton a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat telepei kaptak helyet. A „Nyugati ipartelepen” a Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekonfekció Vállalat Kunszentmártoni Gyára, a Beton és Vasbetonipari Művek Gyára,235 a Zalka Máté Tsz. gépműhelye épült fel. A „Déli ipartelep” a legrégebbi a három közül. Nagy helyigényű ipari üzemek települtek ide: a Szolnok Megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat Kunszentmártoni Téglagyára, malmok, raktárak (GMV keverőtelepe, a Vetőmag telepe). Egy-két üzem elszórtan települt: a Sajtgyár, a szolnoki Vörös Csillag Ruhaipari Szövetkezet kunszentmártoni varrodája, az UNISZÖV asztalos részlege és központi telepe. Az 1980-ig folyó iparosítás gyors és jelentős méretű volt. Kunszentmárton az 1980-as évekre a megye déli peremének egyetlen számottevő iparral rendelkező települése lett. Ipara szerkezetét nagyfokú aránytalanság jellemezte. Meghatározóvá vált a könnyűipar, a nehézipar csak másodlagos szerepet töltött be egyetlen üzemmel, viszonylag alárendelt volt az élelmiszeripar. Döntő fontossággal bírt a téglagyár, az építőipar tehát megfelelt a nagyközségi településhálózatban betöltött szerepkörének. 1980-ban 14 ipari telephely és üzem jellemezte a községet. Ezek közül a Pannónia és a BVM haladta meg az 500 főt. A lakosság a rossz munkalehetőségek miatt 1970–80 között 1,5%-kal csökkent. Az ipar népességmegtartó ereje 1981–85 között vált érezhetővé, a lélekszám 3,7%-kal nőtt,236 stabilizálva a középfokú központi szerepkört, s hozzájárulva Kunszentmárton 1986. január 1-jei várossá nyilvánításához. Ám nem oldotta meg hosszú távon a foglalkoztatási problémákat. 1986-ban 5604 fő aktív keresőből 1300 fő (23%) ingázott Martfű, Szentes, Kecskemét, Szolnok, Mezőtúr felé.237

Összegzés A török kor után a néptelen pusztából indulva látványosan gyors fejlődéssel lett várossá Kunszentmárton. A 19. században elérte a jászsági települések iparosodottsági fokát.238 A rendelkezésünkre álló adatok alapján azonban az is bizonyítható, hogy a 19. század közepére Kunszentmárton nemcsak elérte a Jászkunság szintjét, de minden 32 lakosra jutó egy iparosával az országos átlagot is jóval meghaladta. A kézművesipar növekedésének kiugróan erőteljes dinamizmusa az 1870-es években lassult le, s ettől kezdve inkább az országban lejátszódó gazdasági folyamatok függvényében változott. Kimutatható, hogy a 19. század erős kézművesipara megnövelte a város vonzóerejét a betelepülők, a vásárba járók, a különböző szolgáltatásokat igénylők számára. Az iparosok a helyi igények kielégítésén túl több kézműipari ágban nagyobb mennyiségű árut termeltek a helyi, környékbeli piacokra, s vittek az ország nagyobb vásáraira, segítve a város területi Vadász 1982. 139–161. 1993-ban privatizálták TRADEPLAST Kft. néven. 236 Gulyás 2001. 249. 237 Gulyás 2001. 217. 238 „A Nagykunság és Külső-Szolnok megye Mezőtúrt és Tiszafüredet leszámítva sohasem érte el ezek iparosodási szintjét.” Botka–Szabó 1980. 52. 234 235

192

Pusztai Gabriella

központtá alakulását, erősödését. A 19. században valóban piacközpont lett, bár szállítási nehézségekkel, rossz utakkal, a magyar belső piac hiányával terhelve. Kunszentmárton viszont nem vált olyan jelentős vonzerőt gyakorló piacközponttá, kereskedelmi szerepköre nem volt annyira jelentős, hogy a malmokon, téglagyáron kívül gyárak jöjjenek létre. A 19. század végének polgárosodása helyet adott a modern szolgáltató iparoknak. A gyáripar versenye pedig nem érintette oly mértékben, hogy ne maradt volna talpon több gazdag hagyománnyal bíró mesterség. A kézműipari műhelyekből kinövő vállalkozások viszont a kisipar szintjén maradtak és csak néhány indult el a kis- és középüzemmé válás felé. A vidéki gazdaságot jellemző rossz közlekedési viszonyok, gyenge kereskedőhálózat, hitelhiány nehezítette helyzetüket. Vállalkozásaikat a műhely létszámának növelésével, új termékek bevezetésével, a szerszámok, gépek minimális modernizálásával próbálták továbbfejleszteni. Megmaradásuk, vagyoni gyarapodásuk biztosítékát többnyire a föld birtoklásában, gyarapításában látták. Az iparosok száma a 19. században jelentős volt ugyan, de vagyoni gyarapodásuk elmaradt az országos átlagtól. Szerepük nem volt olyan erős, hogy a század második felében segítette volna a városi státusz megmaradását.239 Erejük nem érvényesülhetett, mivel nem párosult tőkeerős kereskedőréteggel, mely befektet az iparba, s tőkés vállalkozásokat hoz létre. A paraszti árutermelés, a gabonakereskedelemből származó tőke nem volt elég erős hitelintézetek alapítására, komoly infrastrukturális beruházásokra és főképp nem ipari befektetésekre. Az egyéb városképző erők is hiányoztak. A kunszentmártoni városközpont kiépült ugyan, s lakossága gyorsan nőtt, de a 19. század végétől rendkívül kis mértékben gyarapodott, s száma alapján mára ismét a 100 évvel ezelőtti szintre esett vissza. A település a 20. század közepéig nem vált közigazgatási, kulturális központtá, az ipariskolán kívül nem voltak neves iskolái. A városi rang elvesztése visszafogta az ipar fejlődését. Az ipartestület megalakulása után ugyan mérsékeltebben, de 1925-ig folytatódott a kisipari konjunktúra, majd stagnált, s az 1930-as évek közepén ismét megindult. 1937-ben az ipartestület területileg megnőtt, s iparossága megerősödött. A második világháború után, 1948–49-re a kisiparosok elveszítették érdekvédelmi szervezetüket, majd a legtöbben saját műhelyüket is. A kisiparosság a község területi központtá válásának jótékony hatását már nem érhette meg 1950-ben. Bár Kunszentmárton a 20. század közepén elveszítette önálló kisiparosai, kisipari műhelyeinek mintegy 80%-át, hagyományaiknak, öröklődő szakértelmüknek köszönhetően jöhettek létre a település gyáriparának fontos elemei, s a rendszerváltás több jelentős vállalkozása. A ma élő mesterek nemcsak az elődök szakmai fogásait őrzik és alkalmazzák még ma is, hanem idézik szállóigévé vált mondásaikat, a legnagyobb mesterek sírjait ápolják, s kegyeletüket ott róják le ma is.

239 A mezőgazdaságból élők Kunszentmártonban 1910-ben 57%, iparból 17%, 1949-ben 67%, 17%, 1960-ban 43%, 25%. Botka–Szabó 1980. 573.


193

1. táblázat Év

1751

1771

1786

1810

1830

1831

1849

1869

1880

Lakosság száma

1070

2365

3022

4383

5975

5837

7575240

9409

9693

Év

1890

1900

1910

1920

1931

1945. jún.

1960

2007. jan. 1.

Lakosság száma

9754

10.769

10.410

10.456 241

11.551242

11.951243

10.780

9336244

IRODALOM BAGI Gábor 1995 A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig 1745–1848. Szolnok T. BERECZKI Ibolya 1982 A fényképészek működése és szerepe a parasztpolgári közösségben, In: Bereczki Ibolya–Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 418–441. BEREND T. Iván 1988 A magyar gazdasági reform útja. Közgazdasági és jogi Könyvkiadó. Budapest BEREND T. Iván–RÁNKI György 1972 A magyar gazdaság száz éve. Kossuth Kk. és Közgazdasági és Jogi Kk. Bp. BOTKA János–SZABÓ László 1980 Kunszentmárton, In: Adatok Szolnok megye történetéből I. k., Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok, 567–586. DÁNYI Dezső–DÁVID Zoltán 1960 Az első magyarországi népszámlálás (1784–1787). Bp. DÓKA Klára 2005 A kézművesipar a török kiűzésétől a céhek megszüntetéséig (1686–1872), In: Szulovszky János (szerk.) A magyar kézművesipar története. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Budapest, 209–240. ECSÉDY Ferenc 1982 Mozaikok a kunszentmártoni iparosok életéből, In: Bereczki Ibolya–Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 211–221. EPERJESSY Géza 1967 Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon 1686–1848. Akadémiai Kiadó, Budapest Fanta Károly (szerk.) 1941 Országos ipari címtár. Bp. FAZEKAS István 1982 Szűcsmesterek Kunszentmártonban és környékén, In: Bereczki Ibolya–Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 222–245. FÉNYES Elek 1839 Magyar országnak, s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geographiai tekintetben. Ötödik kötet, Pesten FÓNAGY Zoltán 2005 A bomló feudalizmus gazdasága, In: Gergely András (szerk.) Magyarország története a 19. században. OSIRIS Kiadó, Bp. 26–56.

Az első hét adat Bagi 1995. 266. Az 1869-től 1920-ig megadott adatok Magyar Statisztikai Közlemények, 69. k., 1923. 242 Országos ipari címtár, szerk. Fanta Károly, Bp. 1941. 243 SZML Közigazgatási iratok, Kunszentmárton, 1945/1265–1966, 1437-es irat 244 Kunszentmártoni Polgármesteri Hivatal adata 240 241

194

Pusztai Gabriella

GULYÁS Éva 1982 A szabómesterség emlékei és hatása a népviseletre Kunszentmártonban, In: Bereczki Ibolya– Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 410–417. GULYÁS Imre 2002 Kunszentmárton község képviselőtestületei működése 1919–1950-es években. Kézirat, HM Adattára 5691. GULYÁS Imre 2001 A Kunszentmártoni Tanács Végrehajtó Bizottsága működése 1950–1990. Kézirat, HMA GYIMESI Sándor 1975 A városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában. Akadémiai Kiadó, Budapest GYIMESI Sándor 1994 Utunk Európába. Nemzeti Tankönyvkiadó JÓZSA László 1989 A tanoncképzés története Kunszentmártonban, In: Kasza József (szerk.) 100 éves a szakmai képzés Kunszentmártonban. Kunszentmárton. 9–53. JÓZSA László 1982 Iparos- és kereskedőtanoncok képzése Kunszentmártonban, In: Bereczki Ibolya–Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 297–328. JENEI József–JÓZSA László–TURCSÁNYI István 1970 Kunszentmárton 25 évének története. Pályázat, HM Adattára 2590. KAKUK Mátyás 1985 Iparos családok Kunszentmártonban a XVIII–XIX. században, In: Múzeumi Levelek 49–50. Szolnok, 57–86. KISS József 1979 A Jászkun Kerület parasztsága a Német Lovagrend földesúri hatósága idején (1702–1731). Akadémia Kiadó, Budapest KOTICS József–MAGYARI Márta 1982 Az iparosok mezőgazdasági jellegű tevékenysége, In: Bereczki Ibolya– Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 280–288. KÖVÉR György 1982 Iparosodás agrárországban. Magyarország gazdaságtörténete 1848–1914. Gondolat, Bp. MAGYARI Márta Paraszti munkát végző iparosok Kunszentmártonban, HMA 1268/6. NOVÁK László 1982 Kézműipari kapcsolatok a Tiszazug és a Duna-Tisza köze nagyobb mezővárosai között, In: Bereczki Ibolya–Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 179–206. PALUGYAY Imre 1854 Jász-Kun Kerületek s Külső Szolnok vármegye leírása. Budapest PUSZTAI Gabriella 2006 Bozsik Kálmán, Devánszki Ignácz, Parti József, Sáray Szabó Albert, In: Tiszazugi Füzetek, 9. Kunszentmárton, 12., 16., 57., 62. PUSZTAI Gabriella 2003 Hét évtized a kaptafa mellett, In: Tiszazugi füzetek 7. sz. Kunszentmárton, 18–22. PUSZTAI Gabriella 1993 Kunszentmárton első cukrászmestere, In: Múzeumi Levelek, 71–72. Szolnok, 155–177. PUSZTAI Gabriella 1996 Kunszentmárton utolsó rézműves mestere, Jauernik Miklós, In: Múzeumi Levelek, 75. II. Szolnok, 397–416. PUSZTAI Gabriella 2003 Bozsik Kálmán fazekasmester, In: Múzeumi Levelek, 78–79. Szolnok, 215–230. Sípos Orbán (szerk.) 1880 Rendszeres jelentés Jász-Nagykun-Szolnok megye állapotáról 1879. Szolnok


195

SMUTA Lilla 1982 Adatok a Tiszazug kisiparának történetéhez, In: Bereczki Ibolya–Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 97–138. SZULOVSZKY János 2005 A kézművesipar helyzetének változásai a céhek megszüntetésétől az államosítás küszöbéig (1872–1945), In: Szulovszky János (szerk.) A magyar kézművesipar története. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Budapest, 243–285. SZABÓ László 1982 Kunszentmárton lakosságának ízlésváltozása az építkezés tükrében, In: Bereczki Ibolya–Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 358–391. SZABÓ László 1982 Paraszt – polgár – parasztpolgár. Gondolatok a mezővárosi kultúra jellegéről, In: Bereczki Ibolya–Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 6–23. SZABÓ István 1982 Adatok Kunszentmárton iparának és kereskedelmének történetéhez, In: Bereczki Ibolya–Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 34–62. SZABÓ István 1974 Szűcsmesterség Kunszentmártonban, In: Szabó László–Barna Gábor–Smuta Kálmánné (szerk.) Tiszazugi Füzetek I. Kunszentmárton–Szolnok, Melléklet 1–31. TÓTH Judit 1982 A kisipar hatása a lakáskultúrára. In: Bereczki Ibolya–Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 392–409. TURCSÁNYI István 1966 Kunszentmártoni krónika. Kunszentmárton, Kézirat DAMHA: 1–72. TURCSÁNYI István 1970 A kunszentmártoni ipar kialakulása és mai helyzete. DAMHA: 43–73. VADÁSZ István 1982 Kunszentmárton mai ipara, In: Bereczki Ibolya–Szabó László (szerk.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szolnok, Damjanich Múzeum, 139–161. VÖRÖS István 1911 A mezőtúri céhek élete. Szentgotthárd 1960. évi népszámlálás, 3. Szolnok megye személyi és családi adatai, Bp. 1962. KSH 1970. évi népszámlálás 19. Szolnok megye adatai, Bp. 1972. KSH Az 1941. évi népszámlálás Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat, Magyar Országos Levéltár, Bp. 1975. 612. Az 1920. évi népszámlálás, Magyar Statisztikai Közlemények, 69. k., Bp. Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1923. 803. A magyar magánkisipar. Statisztikai adatgyűjtemény 1938–1960. Statisztikai Időszaki Közlemények 44. k., Központi Statisztikai Hivatal 1961/6 178–178. 1896 Magyarország Népessége a Pragmatica Sanctio korában 1720–21., Magyar Statisztikai Közlemények, Új sorozat, XII. kötet, Bp. 195. A Faluszövetség által 1935. szeptember 7–11-én Kunszentmártonban, a tiszai alsójárás községeinek bevonásával rendezett gazdasági, kulturális egészségügyi, ipari és kereskedelmi kiállítás útmutatója. Kunszentmárton, 1935. (HMA) Helytörténeti Múzeum Adattára=HMA A felhasznált fotók a kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum tulajdonában vannak.

J. TÓTH DEZSŐ

A TÁRSADALOM RÉTEGZŐDÉSE ÉS A PARASZTSÁG POLGÁROSULÁSA A 20. SZÁZADBAN A parasztság polgárosulása hosszú folyamat eredménye. Kezdődik a feudalizmus méhében és „beteljesedik” a polgári gazdasági és társadalmi rendszerben. A paraszti polgárosulás olyan gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális folyamat, amelynek eredményeként a „parasztság” támaszkodva a modern termelőeszközökre, termelési módszerekre, a polgári kultúrára és gondolkodásmódra, a polgári politikai viszonyokra – megszabadul a feudalizmus jogi és életmódbeli kötöttségeitől és jellemzőitől. A polgárosult parasztság a polgári társadalom önálló, munkaerejével és termelési eszközeivel – föld, állatállomány, munkaeszközök gépek, egyéb gazdasági berendezések, épületek, anyagok stb. – önállóan rendelkező, vállalkozásra képes, és kész komplex termelési és gazdálkodási ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkező, gazda módjára való gondolkodásra és árutermelésre (egyszerű és bővített újratermelésre képes) tagja lesz. Ahogy a paraszti polgárosultság beteljesedik, elvileg az egykori jómódú parasztság, illetve a kisparasztság, agrárszegénység egy része gazdasági, társadalmi, szociológiai, politikai, kulturális és jogi értelemben polgárrá, citoyenné válik. A polgárosulás tehát a maga teljességében, valós voltában csak a föntiekben körülírt igen kis létszámú parasztságra vonatkoztatható. Nagyobb hányaduk – beleértve a jómódúak, a kisparasztok nagy részét is – ha el is indul a polgárosulás útján, a többség előbb-utóbb elveszti termelőeszközeit és agrármunkássá, más nemzetgazdasági ágazatok munkásává, szellemi dolgozójává válik. A polgárosulás a paraszti többség számára járhatatlan út. Különösen olyan helyen, mint Kunszentmárton, ahol az 1950-es években nemcsak a jómódú parasztság majd egésze, a kisparasztok nagy része előtt zárultak be a tsz-ek kapui, a mezőgazdasági termelésben való részvétel lehetősége, hanem elűzték őket a város területéről is. Többségük – különösen az utódoké – átstrukturálódott még az 50-es évek elején. A paraszti polgárosulásra a következők alapján következtethetünk: a parasztok termőfölddel és más termelőeszközökkel való ellátottsága; iskolázottsága, műveltsége, szakmai felkészültsége; lakásviszonyai és azok komfortfokozata; tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottsága; a polgári igényeknek megfelelő fogyasztása (élelmiszer, ruházkodás, pihenés,

A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. sz-ban 197 üdülés, szórakozás stb.); a társadalmi önigazgatási szervezetek (pártok, önkormányzati képviselő testületek, civil és hobby szervezetek stb.) munkájában való részvétele. A kunszentmártoni parasztság polgárosulását ugyan elsősorban a 20. századra vonatkozóan vizsgáljuk, de a kép teljesebbé tétele érdekében ezt történetileg vezetjük le utalva a város utolsó újjáalakulása (1717–1719) utáni főbb mozzanatokra és az egyéb társadalmi rétegek megjelenésére és azok főbb jellemzőire. Kunszentmárton területén a honfoglalás idején szláv-bolgárok, majd tatárjárás után kunok éltek. A település az évszázadok során többször is elpusztult, de mindig újranépesült. Az utóbbiban jelentős szerepet játszott a területét átszelő, vizet biztosító Hármas Körös és a mezőgazdasági termelést lehetővé tevő kiváló termőtalaja. (Lásd az 1 hektárra jutó aranykorona értéket: Kunszentmárton: 25,8, ország: 15,6.)1 A város területének utolsó és végleges betelepítése a török uralom megszűnésével zajlott le. Az első telepesek Radics István jászapáti kisbíró – később több ciklusban is megválasztott főbíró – vezetésével érkeztek 1717-ben. A következő két év során újabb „honfoglalók” jöttek Jászapátiból és más jászsági településekről. A folyamat 1719 pünkösd szombatján fejeződött be. Kunszentmárton területén egy 1720-as összeírás 41 „taksást” és „szabadost”, azaz adófizetésre kötelezhető családfőt (61%), 26 földtelen családot (39%) említ. A 41 család 1600 köblös (kat. holdnyi) szántón és 160 köblös réten gazdálkodott. (Ez családonként átlagban 42 katasztrális holdas birtokot jelentett. Tehát a cca. 31-34,5 kat. holdnyi egész jobbágyteleknél több földdel rendelkeztek.) A jelzett összterület a település mai területének csak kis hányadát, a 2000-es mezőgazdasági területek 12%-át tette ki. 1745-re a birtokos parasztok száma 150-re, a földteleneké cca. 100-ra nőtt. Ekkor még az előbbiek voltak többségben. Később az arány az agrárszegénység javára jelentősen megváltozott. Közben a Jászkunság egész területét megvette a Német Lovagrend az adóként behajtható busás jövedelem reményében. Így a betelepülők is hűbéresek lettek, bár ez a függés a szokásosnál enyhébb volt. Őket „taksásként”, vagy „szabadosként” említik, ami egy későbbi forrás meghatározása szerint a jobbágyokénál kedvezőbb függő viszonyt jelentett. Rajtuk kívül a településen hagyományos értelemben vett jobbágy, zsellér és nemes, illetve mezővárosi polgár nem élt.2 A Német Lovagrend Jászkunsággal kapcsolatos anyagi számításai nem teljesültek, ezért rövid időn belül szabadulni akart attól. Ezt segítette elő Mária Terézia 1745-ös intézkedése: a redemptionális diploma kiadása is. E szerint a lakosság – redemptió, megváltás útján – megszabadulhatott a hűbéri függő viszonyok maradványaitól is. A kunszentmártoni „taksás”, „szabados” családok éltek a lehetőséggel. A redemptió kifizetéséhez a mesterszállásiak és a kuncsorbaiak egy részével összefogva kölcsönt – 19 200 forintot – vettek fel. A redemptióhoz való hozzájárulástól függően a lakosság kettészakadt redemptusokra, a későbbi jómódú birtokos parasztság elődeire és irredemptusokra, az agrárszegénység előfutáraira. Az utóbbiak számát növelték még az apai birtokból kimaradt másod-, harmad-, stb. szülött fiúgyermekek is. Bár ekkor és még jó ideig a parasztok a legfontosabb ipari jellegű termékeiket maguk állították elő, de egyre sürgetőbben jelentek meg a szakemberek által készített iparcikkek iránti igények is. Először a napi fogyasztási szükségleteket kielégítő iparágak jöttek létre3 J. Tóth 1984. 5. Magyar Statisztikai Közlemények, XII. köt. 195. 3 1745-ben 1 serfőző és 1 malom tulajdonos, a következő években csizmadiák, cipészek, mészárosok, szűcsök, takácsok, szabók és gombkötők gyarapították az iparosok táborát. 1 2

J. Tóth Dezső

198

majd a mezőgazdasági termeléshez szükséges eszközök és szerszámok készítését, javítását végző és a házépítő iparosok4 kezdték meg működésüket. A 18. században elterjedt nevek is a különböző iparágak kialakulására engednek következtetni.5 A század második felében több mint félszázan folytattak ipari tevékenységet a településen (28 helybeli és 24 vidéki, más források szerint csak a szűcsök száma elérte az 54–69-et). 1765-ben létrejött az első és rövid időn belül még további 4 céh, amelyek az 1872-es megszűnésükig éreztették jótékony hatásukat. Helyüket 1887-ben átvette az Ipartestület, majd az 1937–1949 között működő Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület. A 19. században egy sor olyan intézkedés született, amelyek kedvezően hatottak a település gazdasági életére, társadalmi tagozódására és benne a parasztság polgárosulására. 1807-ig Kunszentmárton kiváltságokkal rendelkező nagykun község (a 6 nagykun község egyike). 1807–1873 között kiváltságos nagykun, majd 1895-ig rendezett tanácsú város volt, azután 9 évtizeden át nagyközségként működött, végül 1986. január 1-től ismét városi rangot kapott. Gabonaszállítás kompon, 1925. A település megközelíthető(kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum Adattára, HMA) sége folyamatosan javult. A 18. században még kompon jutottak át a Körösön, de 1806-ban felépült az első híd, 1834-ben pedig a második, igaz még csak fából, mely 1919-ben leégett. A 20-as években épült harmadik híd már vasszerkezetű volt, melynek egyik pillére a második világháború áldozata lett. A hiányzó részt azonban rövid időn belül pótolták, először fából, majd vasszerkezettel. 1885-ben megépült a Kunszentmárton és Szolnok közötti vasútvonal is. 1807-ben a város évi négy alkalomra országos vásárra kapott jogot, ami fontos szerepet játszott a mezőgazdasági termékek értékesítésében, az iparcikkek beszerzésében és eladásában. Ezek jó hatással voltak újabb iparágak és a helyi kiskereskedelem kialakulására is. A régiek mellett újabb 14 iparág képviselői kezdték meg működésüket.6

Az össznépesség megoszlása A parasztság rétegződésének és polgárosulásának vizsgálata előtt tekintsük át az összlakosság jellemzőbb adatait, mivel csak ezekkel összefüggően érthetők meg az előbbi társadalmi rétegben végbement változások.

Kovácsok, lakatosok, kötélverők, tetőfedők. Fazekas, Kalapos, Nyúzó, Vágó, Varga stb. 6 Rézművesek, festők és mázolók, üvegesek, könyvkötők, mézeskalácsosok, órások, ácsok, molnárok, kőművesek, asztalosok, kerékgyártók és bognárok, díszedény készítők, szíjgyártók és nyergesek. (Legtöbben szűcsként dolgoztak: számuk az 1860-as években 54–69 között volt.) 4 5

A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. sz-ban 199 A népesség létszáma A létszámalakulásra több tényező is rányomta bélyegét. Mindenekelőtt az, hogy hányan voltak a „honalapítók”, illetve a következő években érkezők és az 1739-es pestis járvány (az áldozatok száma több mint 800 fő!). Mindezek eredményeként 1745-ben a lakosság száma elérte a 1200–1500-at. A továbbiakban a növekedés elsődleges forrása a természetes népszaporodás volt (gyakori a 6-8-10 gyermekes család!). A lakosság létszáma 1800-ban meghaladta a 4000-et, 1870-re a 9500-at. Ettől kezdődően a növekedés lelassult. Kivételt csak az 1890-es évek jelentenek, amikor a lakosság száma Mesterszállás és Kuncsorba kiválása ellenére is elérte a 10 764-et. A 20. században az emelkedés, a stagnálás és a csökkenés váltogatták egymást összefüggésben a természetes népszaporulat alakulásával, és a területi változásokkal (1925-ben került Kunszentmártonhoz Gyalupuszta – Almássy major, Istvánháza puszta – benne a Papp-Szász birtok. 1950–1966 között Gyalupuszta Kungyalu néven önálló tanácsú község volt). A világháborúk a születésszámot, a katona, a hadifogoly és a civil áldozatok (pontos számukat csak részben ismerjük), az elmenekültek, az elhurcoltak pedig a népesség abszolút számát csökkentették. (1944-ben mintegy 500-an menekültek el, de döntő többségük 1945. július végéig visszatért. Az 1944. október 6–9. közötti helyi fegyveres harcok alatt 65-en vesztették életüket.) A népesség létszámának növekedése, csökkenése, stagnálása jellemző a 20. század második felére is. Egyes intézkedések, például a Ratkó-korszak, a gyes, a gyed stb. bevezetése növelték a születések számát, mások, például az iparosítás szívóhatása pedig csökkentették a helyi lakosság lélekszámát. A szocialista gazdasági rendszer válságának kibontakozása, a rendszerváltás átmeneti negatív következményei, a jelen létbizonytalansága, a jövőbe vetett bizalom hiánya korlátozták a gyermekvállalási kedvet. A lakosság száma 1941-re (11 888) és 1960-ra (11 666) éri el a maximumot, 2000-re a minimumot (9707). 1941–2000 között közel 2200 fős csökkenés dokumentálható.7

Nemek szerinti megoszlás

Szüretelő család az 1920-as években (HMA)

Mindkét nem, így a nők száma és aránya is állandóan változott, de minden esetben megelőzte a férfiakét. A 20. századi népszámlálások szerint 1000 férfira jut 1026–1096 nő. A jelenség alapvető okai: a csecsemőhalandóság jobban megtizedeli a férfiakat; a nők átlagos életkora jelentősen meghaladja a férfiakét. 1910 és 1920, illetve 1941 és 1949 között különösen csökkent a férfiak aránya az őket jobban megritkító világháborúk miatt. A nemek aránya közötti különbség a 60-as években sem csökkent, mert a mezőgazdaság kollektivizálása idején „fölöslegessé” váltak – főleg a férfiak –, az ipar szívó hatására

7 Magyar Statisztikai Közlemények, I. köt. A magyar korona országainak 1900. évi népszámlálása. Első rész. 532. – Uo. 42. köt. A magyar korona országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész. A népesség főbb adatai. Bp. 1912. 188. p. – Uo. 83. köt. Az 1930. évi népszámlálás. I. rész. Demográfiai adatok. Bp. 1932. 46. – KSH 1960. évi népszámlálás. 3. Szolnok megye adatai. 40. – Népszámlálás. 2001. 6. Területi adatok. 6. 11. Jász Nagykun Szolnok megye (továbbiakban: JNKSZM) II. köt. KSH Bp. 94–95.

J. Tóth Dezső

200

nem csupán az ingázást vállalták, hanem sokan az elköltözést is. Változás csak 1966 után kezdődött, amikor is a helyi vezetés döntése értelmében 3 középüzemet hoztak létre, ahol több mint másfélezer ember talált munkát, 2/3 részben helybeliek, többségében férfiak.8

Nemzetiségi megoszlás A lakosság nemzetiségi összetétele szerint lényegében homogén, ugyanis a 20. században döntő többsége magyarnak vallotta magát. A más nemzetiségűek száma 14–37 között mozgott. Volt közöttük német, szlovák, szerb, bolgár, orosz. Változás csak 2000-ben következett be, amikor is 106-an vállalták valamely más nemzetiséghez való tartozásukat. Ennek az a magyarázata, hogy a cigányok ekkor vállalták először romaságukat. 2000-ben a fentiek mellett ukrán, lengyel és 1 magát arabnak valló is volt. Szinte kivétel nélkül mindenki beszélt magyarul.9

Életkori megoszlás A lakosság életkori összetétele szempontjából a legszembetűnőbb jelenség a lakosság öregedése. A 20. század folyamán a 20 év alattiak aránya kevesebb, mint felére (21,3%-ra) csökkent. Az 5-6 gyermekes családokat felváltották a 0-1-2-3 gyermekesek. Az életkor általános növekedésével a 60 év fölötti idősek aránya (különösen az utolsó 4 évtizedben) közel háromszorosára (24,3-re) nőtt. Külön említhető, hogy egyre több a 80–85 év fölöttiek száma és aránya: 2000-ben 335 ember: közülük 224 nő! A 20–59 évesek aránya az ezredfordulóra szintén nőtt (54,2-re).10

8 Magyar Statisztikai Közlemények, I. köt. A magyar korona országainak 1900. évi népszámlálása. Első rész. 192. Uo. 42. köt. A magyar korona országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész. A népesség főbb adatai. Bp. 1910. 188. – KSH Könyvtári és dokumentációs szolgáltatás. Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL). 1941. évi népszámlálás. 2. Demográfiai adatok. Bp. 1976. 126–127. – KSH 1949. évi népszámlálás. 9. Demográfiai eredmények. Bp. 1950. 244–245. – 1980. évi népszámlálás. 16. köt. Szolnok megye adatai. KSH Bp. 1981. 626–627. – 1990. évi népszámlálás. 13. JNKSZM adatai. KSH Bp. 1992. 8 –a 11. – Népszámlálás. 2001. 6. Területi adatok 6. 11. JNKSZM II. köt. KSH Bp. 2002. 146–147, 151–152, 154–155. 9 Magyar Statisztikai Közlemények. I. köt. A Magyar korona országainak 1900. évi népszámlálása. 4. Első rész. 193. – Uo. A magyar korona országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész. A népesség főbb adatai. Bp. 1912. 189. – Uo. 83. köt. Az 1930. évi népszámlálás. I. rész. Demográfiai adatok. Bp. 1932. 167. – KSH Könyvtári és dokumentációs szolgáltatás. MOL 2. Demográfiai adatok. 1941. évi népszámlálás. Bp. 1976. 271. – Népszámlálás 2001. 6. Területi adatok. 6. 11. JNKSZM II. köt. KSH Bp. 2002. 132–133. 10 Magyar Statisztikai Közlemények. I. köt. A magyar korona országainak 1900. évi népszámlálása. Első rész. 192. – Uo. 42. köt. A magyar korona országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész. A népesség főbb adatai. Bp. 1912. 188. – KSH Könyvtári és dokumentációs szolgálata. MOL 2. Demográfiai adatok. 1941. évi népszámlálás. Bp. 1976. 126–127. – KSH 1949. évi népszámlálás. 9. Demográfiai eredmények. Bp. 1950. 244–245. – KSH 1960. évi népszámlálás. 3. Szolnok megye személyi és családi adatai. Bp. 1962. 145. -1970. évi népszámlálás. 19. Szolnok megye adatai. Bp. 1972. 469. – 1980. évi népszámlálás. 16. Szolnok megye adatai. 594–594, 598–599, 602–603. – Népszámlálás. 2001. 6. Terület adatok. 6. 11. JNKSZM II. köt. KSH. Bp. 2002. 106–107.

A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. sz-ban 201 Vallási megoszlás Minden ismert adat azt tanúsítja, hogy Kunszentmárton római katolikus település. 1900-ban a lakosság 98,6%-a, 1941-ben 94,5%-a vallotta magát római katolikusnak. (Hasonló tendenciákat mutat egy 1945-ös a 18–35 éves kunszentmártoni férfiakat magában foglaló sorozási lajstrom is.) Mellettük a második világháború előtt is növekvő arányban vannak jelen a reformátusok (1,5–3,7%) és az evangélikusok (0,1–0,5%) is. 1945 előtt a zsidók 1,4–2,3%-os arányukkal 1945 előtt a harmadik legnagyobb vallási közösséget alkották. Az első zsidó telepesek az 1820-as években jelentek meg a városban. Legtöbben 1920-ban voltak – 240-en, legkevesebben 1941-ben 164-en. Számuk 1944 tavaszára – a kitértekkel együtt – 192-re nőtt, júniusra a munkaszolgálatosra behívottak (26 fő) és internáltak (15 fő) miatt 141-re csökkent. Ismereteink szerint Auschwitzban és munkaszolgáltban 159-en vesztették életüket. A hazatértek számát pontosan nem tudjuk, csak azt, 1949-ben a kitértekkel együtt mintegy 40-en voltak 1945-ben visszatért 10–12 ember (a fenti sorozási lajstrom, néhány túlélő és más kortárs visszaemlékezése alapján). Időközben nagy részük meghalt, vagy elköltözött a városból. A 2001-es népszámlálás idején csak egy ember vallotta magát zsidónak, de azóta ő is elhunyt.11 A 20. század első felében az egyéb felekezetekhez tartozók összlétszáma 7–40 között volt, arányuk 0,5% alatt maradt. A következő öt népszámlálás alkalmával nem kérdeztek rá a vallási hovatartozásra. Csak rendszerváltás után 2001-ben. Az utóbbi adatok szerint a római katolikusok száma alig több mint felére, 5046-ra, aránya pedig 52%-ra csökkent. Hasonló tendenciák tapasztalhatók az evangélikusoknál is, bár kis számuk (61 és 35) az összképet nem befolyásolja. A reformátusoknál a helyzet fordított: az 1941-es 3,7-%-ról az ezredfordulóra 6,8-ra(!) nőtt. A római katolikusok szempontjából a fentieknél jóval kedvezőbb a kép, ha az arányukat a hívők összességéhez viszonyítjuk. Ekkor megközelítik a 9/10-et, a reformátusok meghaladják az 1/10-et. A legutóbbi népszámlálás adatainak vizsgálatakor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat sem, akik városunkban egyházon és felekezeten kívülieknek (25,8%) vallották magukat, vagy e kérdésre nem válaszoltak (9,8%). Mindkettő összefüggésbe hozható az előző időszak ateista propagandájával és azzal, hogy az emberek egy része a vallási hovatartozást magánügynek tekintve erről nem akar nyilatkozni.12

Kulturális élet A népesség életében, a parasztság polgárosulásában fontos szerepe van az iskolázottságnak, a műveltségnek is, ami a 20. század folyamán jelentős fejlődésen ment keresztül Kunszentmártonban is. Ez két vonatkozásban is kimutatható: látványosan csökkent az analfabéták és félanalfabéták száma és aránya. Míg 1900-ban a 6 év feletti lakosságnak még közel 1/3-a, 1941-ben már alig több mint 1/10-e, 2000-ben 1,5%-a tartozott közéjük. Különösen szembetűnő a csökkenés 1900–1920 között: évtizedenként 7–8%. (Ez az 1868-as – Eötvös József nevéhez fűződő – népiskolai törvénnyel hozható összefüggésbe, Randolp 2007. 578. Magyar Statisztikai Közlemények. I. köt. A magyar korona országainak 1900. évi népszámlálása. Első rész. 193. – Uo. 42. köt. A magyar korona országainak 1910 évi népszámlálása. Első rész. A népesség főbb adatai. Bp. 189. – KSH Könyvtári és dokumentációs szolgáltatás. MOL 2. Demográfiai adatok. 1941 évi népszámlálás. Bp. 1976. 271. – Népszámlálás. 2001. 6. területi adatok. 6. 11. JNKSZM II. köt. KSH Bp. 2002. 138–139. 11

12

J. Tóth Dezső

202

amely kimondta a 6–12 év közöttiek tankötelezettségét és az 1908-as törvénnyel, amely ingyenessé tette az elemi iskolai oktatást.) A II. világháború után további mélyreható változások következtek be. 1945 ősze és 1948 között az elemi iskolai oktatást felváltotta a polgári iskola, illetve a gimnázium alsó tagozata tananyagával többé-kevésbé azonos szintet megcélzó általános iskola. Jelentősen csökkent az elemi, illetve az általános iskolát menet közben abbahagyók (1941–2000 között 61%-ról 23%-ra) aránya. Míg 1941-ben a 6 év fölötti lakosságnak alig több mint 2%-a érettségizett, addig 1980-ra ez az arány 40% fölé emelkedett.13 1945 előtt a nők iskolázottsága elmaradt a férfiaké mögött. Az elmúlt félévszázad folyamán fordult a kocka: csökkent a két nem közötti különbség, és a 2000-es adatok szerint a nők már 3–4%-kal nagyobb arányban fejezték be az általános és középiskolát, illetve diplomáztak, mint a férfiak.

Iskolások a Gazdakör épülete előtt, 1920-as évek (HMA)

Az egész lakosság műveltségi színvonalának alakulására adatokat Kunszentmártonra vonatkozóan nem találtunk, de 1974-ben kérdőíves szociológiai felmérést végeztünk a helybeli tsz-ekben, amely a tsz-tagság 1/3-ára – 418 főre – terjedt ki. Megítélésünk szerint a kapott adatok és tendenciák kiterjeszthetők a teljes lakosságra is, sőt elképzelhető, hogy az összlakosság viszonylatában az adatok még kedvezőbbek voltak. A kulturális igényekre és a tsz-tagság műveltségi színvonalára következtethetünk a saját könyvek száma és összetétele alapján. Míg a tsz-be lépéskor, különösen pedig 1945 előtt a parasztok döntő többségének nem, illetve alig volt könyve (legföljebb a biblia, a zsoltárok könyve, néhány elemi iskolai tankönyv, mesekönyv, kalendárium stb.), addig a 70-es évek közepén az volt a kivétel, ahol egy sem vagy csak 1–2 volt. 13 Az első két kötet azonos az előbbi első két kötettel és adataival. – KSH Könyvtári és dokumentációs szolgáltatás. MOL 2. Demográffiai adatok. 1941. évi népszámlálás. Bp. 1976. 371. – Népszámlálás. 2001. 6 Területi adatok. 6. 11. JNKSZM II. köt. KSH Bp. 2002. 158–159.

A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. sz-ban 203 Ekkor a felmért tsz-tagok 1/4-e valóságos kis könyvtárral rendelkezett, hiszen legalább 50–100, sokan 100-nál is több könyvet mondhattak magukénak. Minden harmadiknak 10–50 könyve volt. Ezek az adatok arról tanúskodnak, hogy a tagság közel 3/5-e említést érdemlő mennyiségű saját könyvvel rendelkezett. A magyar és a világirodalom remekei mellett egyes helyeken megjelent a szakirodalom is. Míg korábban jóformán csak a gyerekek kezében forgott a könyv, addig ma már egyre több a felnőtt olvasó is. (2000-ben az összlakosságra vonatkozóan a háztartások közel 2/3-ából legalább 1 regisztrált olvasója volt a városi könyvtárnak.) A művelődés fontos feltétele a tömegkommunikáció is. 1945 előtt kevés parasztember vásárolt újságot, nem beszélve a rádióról. 1974-ben a tsz-tagok 90%-a járatott 1–2, esetenként 4–6 lapot, 95%-ának rádiója, 67%-ának pedig televíziója is volt.14 1980-ban legtöbb tsz-taghoz járt valamilyen újság, illetve volt rádiója, vagy televíziója. 2000-ben városi szinten a háztartások 83,6%-ában volt televízió.

A lakáskörülmények A vizsgált téma szempontjából fontos mutató a lakásviszonyok alakulása is. A 20. században az ország más területeihez hasonlóan Kunszentmártonban e téren is érdemi változások következtek be. Megnyilvánul ez a lakások számában, felhasznált építőanyagában (alapozás, falazat, tetőzet), a szobák száma szerinti nagyságában, felszereltségében, komfort fokozatában. A század folyamán közel kétszeresére (2207-ről 3960-ra) nőtt a lakások száma, ugyanakkor 10%- kal csökkent a népességé. 1900-ban kő- vagy téglaalapozású ház szinte ismeretlen volt a községben, a lakások alig több mint 2%-a (50 db) sorolható ide. De kő vagy tégla falazata csak 22-nek volt. A fennmaradó 28 lakás falazata ugyanúgy sárból vagy vályogból készült, mint a 98%-nyi alapozás nélkülié. A 20. századi első népszámlálások az alapozás és a falazat vonatkozásában csak lassú haladásról tanúskodnak. Ezt bizonyítja az, hogy még 1930-ban is kő vagy tégla alapozás nélküli és sárból vagy vályogból Tanyasi ház (HMA) készült a házak 4/5-e. Érdemi változás 1980–1990-re következett be. 1980-ra ugyanis a lakások több mint 4/5-e tégla- vagy kőalapozású és növekvő mennyiségben tégla-, esetleg betonfalazatú. Az alapozáshoz és a falazathoz képest hamarabb megindult a modernebb, tűzbiztonságosabb tetőzet elterjesztése. Ezt bizonyítja az, hogy már 1910-ben a lakások közel 2/3-a cserép-, pala- vagy bádogtetejű. A zsindely-, a deszka-, a nád-, a zsúptető alig több mint 1/3-ára, 1930-ban 1/5-ére zsugorodott. Erre ösztönözte a lakosságot az 1823-as tűzvész, amikor is az „alvég” a tűz martaléka lett. 1945 után már csak cserép vagy palatetős házakat építettek, illetve a nádat, zsúpot stb. lecserélték. Lényeges változás az is, hogy a 60–70-es években az „agyagpadlókra” kátránypapír vagy linóleum került. A 80–90-es években a 14

J. Tóth 1975. 59–63.

204

J. Tóth Dezső

padlós és a parkettás lakások kerültek előtérbe. A régi és új lakásokban megjelentek a szőnyegek és a nagy ablakok is. A 20. században a több szobás lakások száma is látványosan nőtt. A századforduló utáni első évtizedekben a lakások többsége egyszobás volt. Így gyakorta a három generációs család egyetlen szobában élt. Jobbik esetben volt egy kisebb szoba (ahogy akkor nevezték: „kisház”), ahol a szülők különülhettek el, a nagyszülők és az unokák pedig a „nagy szobában”, a nagy fiúk pedig – főleg a külterületi lakásokban: a tanyákon – az istállókban. Az első ismert adat szerint 1970-ben a lakások több mint fele, 1980-ban közel 3/4-e, 2000-ben 9/10-e legalább 2 szobás volt. 2000-re a város egészében az egyszobás lakások aránya az összes 1/10-ére csökkent, a legalább 4 szobásoké több mint 1/10-ére nőtt. A maradék megoszlott a 2 és 3 szobásoké között. Mindezek összhatásaként csökkent az 1 szobára jutó lakosok száma. Így 1980–1990 között 100 lakás esetén 149-ről 110-re.15 A lakások szobaszáma és modernizáltsága összefügg azzal is, hogy mikor épültek: a 2000-es adatok szerint a lakások 6%-a 1920 előtt, 13,5%-a 1920–1945, 10%-a 1945–1959, 12,2%-a 1960–1969, 20,5%-a 1970–1979, 14%-a 1980–1989, 3,8%-a 1990–2000 között épült fel.16 Összességében az állapítható meg, hogy az 1920-as években ugyan jelentősnek tűnik az építkezés, de ebben benne vannak az 1925-ben ide csatolt területek lakásai is (pontos számukat nem ismerjük). A 30-as években is van lakásépítés, ha nem is sok. 1945-től kisebb, 1960-tól nagyobb, 1970-től még nagyobb fellendülés kezdődött. A 70-es évek a lakásépítés fénykora! A 80-as években, a szocialista gazdasági rendszer válságának kiteljesedése idején jelentős visszaesés indult meg, amely a rendszerváltás első évtizedében gyorsuló ütemben folytatódott. A 60-as évektől kezdődően a lakások modernizálása – villany-, vezetékes víz –, palackos, majd hálózati gázellátás, házi, majd közüzemi szennyvízelvezetés, mosdófülke, fürdőszoba, vízöblítéses WC, központi fűtés, a komfortnélküliek félkomfortossá, komfortossá, összkomfortossá tétele – terén is figyelemreméltó előrelépés volt. A 90-es években a lakásépítés visszaesett ugyan, de a komfortosítás folytatódott, mert a lakosság modernizációs igényei annyira kialakultak, hogy azok kielégítését egyéb szükségleteinek rovására is vállalta.17 A község villamosítása az 1920-as évek elején kezdődött, amikor is a Horváth malomban lévő kis teljesítményű generátor 5 km távolságon belül adott kis feszültségű áramot néhány jómódú polgárnak. 1923-ban létrejött az Áramszolgáltató Vállalat, melynek segítségével a 30-as évek elejére a fogyasztói létszám cca. 500-ra emelkedett. Ez az akkori lakások alig 1/5-ét jelentette. A következő évtizedek a fokozatos és egyre gyorsuló villamosítás közepette teltek el, melynek eredményeként 1970-ben a lakások 3/4-e, 1980-ban 9/10-e villamos energiát vett igénybe. Az ezredfordulóra az elektromos hálózat teljes kiépítésével – egyes kieső helyen lévő, jobbára külterületi lakás kivételével – mindenhol elérhetővé vált a villanyáram. 15 Magyar Statisztikai Közlemények. I. köt. A magyar korona országainak 19oo. évi népszámlálása. Első rész. 193. – Uo. 42. köt. A magyar korona országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész. A népesség főbb adatai. 189. – Magyar Statisztikai Közlemények. 83. köt. Az 1930. évi népszámlálás. I. rész. Demográfiai adatok. Bp. 1932. 167. – Népszámlálás. 2001. 6. Területi adatok. 6. 11. JNKSZM II. köt. KSH Bp. 2002. 191–192. 16 A 2000-es lakásállomány építési ideje szerint a 2 világháború között évi 0,5, 1945–1959 között 0,7, a 60-as években 1,22, a 70-es években (a „gulyás kommunizmus” idején) 2,05, a 80-as években 1,4, a rendszerváltást követő évtizedben 0,3%-kal nőtt a lakások száma. 17 Népszámlálás. 2201. 6. Terület adatok. 6. 11. JNKSZM II. köt. KSH Bp. 2002. 198. 204.

A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. sz-ban 205 Míg korábban a népesség vízszükségletét közvetlenül a Körös és az ásott – gémes vagy kerekes – kutak biztosították, addig a 20. század első felében megjelentek az ártézi kutak, majd az 1960-as években a fertőtlenített, a hidroglóbusz által szolgáltatott vezetékes víz. A közkutak segítségével már 1945 előtt is jó minőségű ivóvízhez jutott a lakosság. A vízvezetékek azonban tömegesen csak később kerültek be a telkekre, a lakásokba. 1970-ben a telkek közel 3/5-ében bent volt a víz és az utóbbiak közül minden negyedikben – összesen 522 – a lakásban is. 10 év múlva a telkek 3/4-ébe és azon belül összesen 1741 lakásba is bevezették a vizet. Még az évezred utolsó évtizedében is volt növekedés, amikor is a 3960-ból 3282 telken (az összes 4/5-én) és 3173 lakásban ott a víz és ezen belül közel 3100-ban a folyó meleg víz is. A vízöblítéses WC feltétele a lakáson Épül a villamos hálózat, 1923. (HMA) belüli vízvezeték és a szennyvíz-elvezetés lehetősége. Itt is látványos a fejlődés. 1970-ben a lakások alig 1/10-ébe, addig 2000-ben 3/4-ébe már bevezették a vízöblítéses WC-t. 1970-ben a lakások 1/6-ában, 1980-ban közel felében, 1990-ben 7/10-ében volt mosdófülke vagy fürdőszoba. A népszámlálási adatok legtöbb esetben a mosdófülkés és a fürdőszobás lakásokat együtt adják meg, csak két esetben különítik el – pontosan vagy hozzávetőlegesen – a fürdőszobások számát: 1990-ben 1724, 2000-ben cca. 3100! A vízöblítéses WC, mosdófülke és a fürdőszoba használat előfeltételeként megépültek a szennyvíz elvezető berendezések, először csak helyi megoldások: derítők, később az 1960–1980-as években a közcsatornák elkészítésével. 2000-ben már a lakások több mint 3/4-ben volt valamilyen megoldás, de 3-ból még csak 1 a közcsatornás. A hagyományos tüzelési és fűtési technika terén is volt elmozdulás. Ez a 60-as években kezdődött a propán-bután gáz elterjedésével. 1970-ben a lakások 3/5-ében, tíz év múlva több mint 4/5-ében használtak palackos gázt. A vezetékes gázt a 80-as évektől vehették igénybe, 1990-ben már több százan éltek e lehetőséggel, 2000-ben pedig közel 3000 ezer lakásban volt vezetékes gáz. A hagyományos tüzelő és fűtő anyagot már csak minden 80. lakásban használtak. A palackos gázt fogyasztó lakások aránya cca. 1/4-re csökkent. 2000-ben már a vezetékes gáz biztosította a központi fűtést a lakások több mint 1/3-ában.18 Valamikor a kommunális hulladék nagyobb részét a hagyományos tüzelő és fűtő berendezésekben semmisítették meg, illetve egy részét az istállótrágyához keverték. Ma már erre kicsi a lehetőség. De a Regionális Hulladéklerakó hosszú távon kielégíti a lakosság igényeit. 18 1980. évi népszámlálás. 16. Szolnok megye adatai. KSH Bp. 1981. 686–87. – 1990. évi népszámlálás. 13. JNKSZM adatai. Bp. 1992. 65., 67. – Népszámlálás. 2001. 6. Területi adatok. 6. 11. JNKSZM II. köt. KSH Bp. 2002. 194–195, 202, 204.

J. Tóth Dezső

206 A népesség munkaviszonyai

E téren is érdemleges változások mentek végbe a 20. század folyamán. A dolgozók összlakosságon belüli aránya legalacsonyabb 1910-ben (40,7%) volt, illetve 2000-ben, a rendszerváltás 10. esztendejében (29,9%!). Más években megközelítette, vagy elhagyta a 45%-ot. Az 1960-as csökkenés a nyugdíjas és járadékos tsz-tagok megjelenésével, az 1990-es a szocializmus gazdasági válságával, a 2000-es a nagyobb ipari és mezőgazdasági üzemek megszűnésével, illetve átalakulásával magyarázható. Az 1920- és az 1949-es növekedés pedig a háború befejezésével, az 1970-es és 1980-as a 3 nagyobb ipari üzem létrehozásával hozható összefüggésbe. A 2000-es nagy visszaesést a lakosság többsége csak azért nem érte meg a maga tragikusságában, az életszínvonal nagymértékű csökkenésében, mert sokat kényszernyugdíjaztak, akik kaptak annyit, hogy a minimális szükségleteiket ki tudják elégíteni.19 A kunszentmártoni nyugdíjasok rétegének kialakulása sem teljesen új keletű. 1920- és 1930-ban is szerepelnek már a népszámlálások alkalmával nyugdíjasok, de pontos számuk nem ismert, mert egy csoportba sorolták őket a „tőkésekkel”. Az utóbbiak azonban érdemben nem befolyásolták a csoport létszámát, tekintettel arra, hogy 1930-ban még a legalább 6–20 munkást alkalmazó iparosok száma még a 10-et sem érte el. (Igaz, hogy ez a csoport nem is tekinthető tőkésnek.) 1941-ben már a 2 csoport külön szerepelt, amikor is a nyugdíjasok összlakosságon belüli aránya csak éppen hogy meghaladta az 1%-ot. Érdemi növekedés csak 1970-től tapasztalható a 65 éves tsz-parasztok nyugdíjaztatásával. Az 1970-es 12,9%-os arány 20 év alatt megduplázódott, ezredfordulóra megháromszorozódott (38,6%!) Ezzel jelentősen elhagyták az aktív keresők, a dolgozók számát.20 1910-ben az eltartottak az összlakosságnak 3/5-ét tették ki. Ez az arány a következő évtizedekben általában csökkent és 1990-re megfeleződött (29,1%). A következő évtizedben újabb növekedés eredményeként meghaladta az összlakosság 1/3-át.21 1990-ben megjelentek a munkanélküliek is. Ekkor az aktív keresőkön belüli arányuk „csak” 2% volt, de az ezredfordulóra a 18%-kal messze elhagyták az országos szintet (654 ember).22

Az ipari keresők Számuk 1910–1966 között lassan és az esetenkénti visszaesések ellenére növekedett: az 1910 es 718-ról 1966-ig 730–740 körül stabilizálódott. Az összes aktív keresőkön belüli arányuk érdemben alig módosult; 15–18% között váltakozott. Az önálló iparosok száma

19 Magyar Statisztikai Közlemények. 48. köt. A magyar szent korona országainak 1910. évi népszámlálása. Második rész. A népesség foglalkozása és a nagyipari vállalatok községenként. Bp. 1913. 374. – KSH 1960. évi népszámlálás. 3. Szolnok megye személyi és családi adatai. Bp. 1962. 88, 94–95. – 1970. évi népszámlálás. 19. Szolnok megye adatai. Bp. 1972. 498–499. – 1980.évi népszámlálás 16. Szolnok megye adatai. KSH Bp. 1981. 526–527. – 1990. évi népszámlálás 13. JNKSZM adatai. Bp. 1992. 24–25. – Népszámlálás. 2001. 6. Területi adatok. 6. 11. JNKSZM II. köt. Bp. 2002. 151–152., 167. 20 KSH Könyvtári és dokumentációs szolgáltatás. MOL 1. Foglalkozási adatok községenként. 1941. évi népszámlálás. Bp. 1941. 612–613. – Népszámlálás. 2001. 6. Területi adatok. 6. 11. JNKSZM II. köt. KSH 2002. 156–147, 151–152, 154–155. 21 1990. évi népszámlálás. 13. JNKSZM adatai. KSH Bp. 1992. 24–25. – Népszámlálás. 2001. 6. Területi adatok. 6. 11. JNKSZM II. köt. Bp. 2002. 146–147, 151–152, 154–155. 22 Népszámlálás. 2001. 6. Területi adatok. 6. 11. JNKSZM II. köt. KSH Bp 2002. 151–152, 154–155.

A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. sz-ban 207 azonban lassan, de fokozatosan csökkent.23 Az 1910-es és az 1930-as ismert adatok szerint a kisiparosok döntő többsége egyedül dolgozott, alig 1/3-ának volt 1–5, és csak 9-nek ennél több, maximum 20 alkalmazottja. A kiskereskedőkről csak 3 ismert adatunk van: 1910-ben 143-an (valószínűleg alkalmazottjaikkal együtt), 1927-ben 45-en, 1947-ben 65-en voltak.24 1945 előtt a városban a kisiparosok mellett néhány kisebb vállalat, üzem is működött: a Klein Adolf üzlete a Kossuth tér sarkán Téglagyár, az Áramszolgáltató (ma Köztársaság tér, HMA) Vállalat, a Cseuz Malom, a Horváth Malom (az utóbbi 1945-től nem üzemelt, mert felszereléseit jóvátétel fejében a Szovjetunióba szállították), az olajütő, és 2 szélmalom. A háborút követő két évtizedben mellettük létrejött 9 kisebb szövetkezeti és állami ipari üzem, melyeknek dolgozói jórészt az egykori kisiparosokból és segédeikből, illetve az egykori parasztokból kerültek ki. Az 1960- és 1966-os létszámuk azonban csak a magánkisiparosokkal és az üzemek szellemi dolgozóival együtt érték el az 1945 előtti ipari és építőipari dolgozókét. Ez ösztönözte 1966-ban a város vezetését arra, hogy új ipari üzemek létrehozásáról döntsön. Ezt követően 1967–1968-ban jött létre a Pannónia Szőrmegyár, a Beton- és Vasbetonipari Művek és a Tisza Cipőgyár Kunszentmártoni Gyáregysége. A 3 új üzem 1973-ban már közel 1600 embernek adott munkát, közöttük 1030 helybelinek, többségében férfiaknak. A régebbi kisebb üzemek létszámbővítése és a 3 új létrehozása eredményeként az 1910–1966 közötti cca. 700–900-as ipari dolgozói létszám 1980-ra 2538-ra (az aktívkeresők 47%-a) 23 Az önálló kisiparosok száma: 1910: 395 és 59 másodállású; 1920: 388; 1930: 376; 1947: 284; 1960: 112; 1966: cca.100; 1980: 65. 24 A kisiparosok szakmai megoszlása (a) az 1910-es népszámlálás, illetve (b) a Kunszentmárton és Vidéke Ipartestületének 1900–1949-es tanonclajstroma, az 1902–1948 és 1928–1950 közötti segédnyilvántartója és a kunszentmártoni 18–35 éves férfiak 1945-ös sorozási lajstroma alapján. A (b) források alapján csak azokat a szakmákat tüntettük fel, amelyek nem, vagy csak összefoglalóan szerepeltek 1910-ben. 158–159. 1/ Közvetlen lakossági igényeket kiszolgálók: a/ fonók és szövők, férfi, női szabók és egyéb ruházati cikkeket előállítók, lábbeli készítők(cipészek, csizmadiák, papucskészítők), bőriparosok és sörtefeldolgozók, tímárok és szűcsök, kalaposok, paplankészítők, malom és sütőipari dolgozók, hentesek és mészárosok, egyéb élelmiszer készítők, szálloda és vendéglátóipari dolgozók, fazekasok, sokszorosítók, műiparosok, fogművesek, ékszerészek (több mint 2/3-uk ruházati cikkek előállításával foglalkozott); b/ kárpitosok, keramikusok, borbélyok és fodrászok, kozmetikusok, cukrászok, mézeskalácsosok, kefekötők, szitakészítők, késesek, órások, nyomdászok, könyvkötők, gyepmesterek, kéményseprők, autószerelők, mázolók és fényezők, gumijavítók és vulkanizálók, műszerészek, rádiószerelők, vasesztergályosok, kosárfonók, rézművesek, fényképészek, postások, vasutasok, útőrök, fuvarosok, sofőrök. 2/ Építő iparosok: a/ téglagyári dolgozók, kőművesek, ácsok, asztalosok, tűzhely lakatosok, különböző faipari dolgozók; b/ üvegesek, szobafestők és mázolók, bádogosok, villany- és vízszerelők, tetőfedők, útépítők, kőfaragók és faesztergályosok. 3/ Mezőgazdasági eszközöket, gépeket (és más gépeket) gyártók, karbantartók és javítók: a/ kovácsok, lakatosok, gép- és hajó gyártók, egyéb vas- és fémiparosok; b/ bognárok és kerékgyártók, szíjgyártók és nyergesek, kádárok és pintérek, kötélgyártók, mérlegkészítők és gépészek.

208

J. Tóth Dezső

növekedett, de az ezredfordulóra 1085-re csökkent, alig többre mint amekkora 1966-ig volt.25 A különböző népszámlálások alkalmával a kereskedelmi, a közlekedési, a szolgáltatási, az oktatási és az egészségügyi dolgozók hol együtt, hol más-más párosításban, vagy külön-külön, vagy az egyéb kategóriában szerepeltek. Ezért e rétegek számának és összetételének pontos bemutatása nem lehetséges, így csak a legfontosabb tendenciákra utalhatunk. Általánosságban megállapítható, hogy együtMunka a BVM udvarán (HMA) tes arányuk 1910–1970 között 20% körüli volt. A változások a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók 1945–1949 utáni létszámnövekedésével, illetve a mezőgazdasági dolgozók létszámcsökkenésével hozhatók összefüggésbe. 1980-ban már majdnem minden harmadik dolgozó (32%) ide sorolható elsősorban a szolgáltatások szerepének növekedése miatt. Az ezredforduló idején pedig minden második foglalkoztatott itt talált magának munkát. Itt és ekkor azonban nem létszámnövekedésről volt szó, hanem a másik 2 nemzetgazdasági ág dolgozói létszámának nagyobb mértékű visszaeséséről, és az ahhoz viszonyított aránynövekedésről.26 A kisipari és a kiskereskedelmi munka is mindenkor igényelte a speciális szakmai ismereteket. Ezt biztosítandó különböző kísérletezések után a Helytartótanács 1846-os döntése értelmében meghonosodtak az úgynevezett „vasárnapi iskolák” az iparos tanoncok alapfokú ismereteinek biztosítására. A minden tanoncra egységesen kötelező, állami irányítású ipari szakmunkás képzés feltételeit az ipartörvény (1884) határozta meg. A kunszentmártoni szakoktatás 1888. október 6-án kezdődött el. A korábbi heti 1 oktatási nap (vasárnap) mellett még 2 munkanapon is volt tanítás. Az iskola fénykorát a 20. században élte az „inas”, a tanonc, a szakmunkásképzési igények megfelelő szintű kielégítésével. Az első oktatási évet több mint 50 gyermek kezdte el. A századforduló idejére az I–III. osztályos tanulók száma 100-ra, 10 év múlva 128-ra emelkedett. Ez a szám időnként 10–20-szal hol nőtt, hol csökkent, de a II. világháború végéig érdemi változás nem következett be. (Ezt támasztják alá a Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület 1900–1940 közötti évekre vonatkozó tanonclajstromának adatai is.) Az 1960–1970-es évekig az iparosok és a kereskedők kivételével az aktív keresők többsége – lényegében a mezőgazdasági dolgozók egésze – nem részesült semmilyen szakmai képzésben, munkáját rutinból, a szülőktől és a munkatársaktól ellesett ismeretek birtoká25 KSH Könyvtári és dokumentációs szolgáltatás. MOL 1. Foglalkozási adatok községenként. 1941. évi népszámlálás. Bp. 1941. 454–455, 612–613. – 1970. évi népszámlálás. 19. Szolnok megye adatai. Bp. 1972. 500–501. – Az ipari üzemek vezetőinek adatközlései. 26 Magyar Statisztikai Közlemények. 48. köt. A magyar korona országainak 1910. évi népszámlálása. Második rész. A népesség foglalkozása és a nagyipari vállalatok községenként. Bp. 1913. 374. – 1980. évi népszámlálás. 16. Szolnok megye adatai. KSH Bp. 1981. 630–631, 638–639, 650–651. – Népszámlálás. 2001. 6. Területi adatok. 6. 11. JNKSZM II. köt KSH Bp. 2002.

A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. sz-ban 209 ban végezte. A 60–70-es évektől e téren is változások következtek be. Egyrészt az ipari szakmunkás tanulók száma 1967-ben 162-re, 1973-ban 245-re nőtt (a korábbiakhoz viszonyítva 2-2,5-szeres növekedés). Másrészt a 70–80-as években megkezdődött a mezőgazdasági szakismeretek elsajátíttatása is: elsősorban szakmunkás képzés, másodsorban szakmai tanfolyamok keretein belül. Különösen sokan szereztek mezőgazdasági gépszerelői szakmunkás bizonyítványt. A föntiek eredményeként 1980-ra az ipari és építő ipari dolgozók közel 3/4-e szak- és betanított munkássá vált. A kereskedelmi, a közlekedési és a hírközlési dolgozók között az ipariakénál alacsonyabb volt a szakmunkások aránya, de még így is meghaladta a 3/5-öt. A mező-, az erdő- és a vízgazdálkodási dolgozók szakképzettségi aránya a két előbbi között volt. A 70–80-as években a szakmunkások többsége nappali tagozaton tanult, de jelentős volt a felnőtt oktatásban résztvevők száma is. 1976–1988 között nappalin 1900-an végeztek, felnőttként 454-en szereztek szakmunkás bizonyítványt. Legtöbben választották a szűcs és szőrme kikészítő, hegesztő és mezőgazdasági gépszerelő szakmát a két legnagyobb ipari üzem, illetve a mezőgazdasági szövetkezet igényeinek megfelelően.27 A legutóbbi népszámlálás szerint 2000 végén a 2906 kunszentmártoni illetőségű dolgozó 4/5-e (2310) helyben dolgozott. A többiek ingáztak a város és a környező települések között. (Az ingázók között a nők aránya: 35%.) A helyben dolgozók többsége (52%) szolgáltatásban, jó 1/3-a iparban, építőiparban, a maradék 13% a mező- az erdőgazdálkodásban tevékenykedik. (Igaz, hogy ezen belül csak 6,8% a ténylegesen mezőgazdasági munkát végzők aránya.) Az ingázók nemzetgazdasági ág szerinti megoszlásában az előbbiekhez hasonló a sorrend. A helyben dolgozók száma a vidékről bejárókkal (351 fő) együtt 2661. Szakmunkás képesítéssel rendelkezett 1011 fő, az összes helyben dolgozó közel 2/5-e (38%). (A betanított munkások számát nem ismerjük.) A többségük ugyan csak általános iskolai végzettségű volt, de 270-en érettségiztek közülük. A helyben dolgozók 28%-ának érettségi bizonyítványa is volt, 13%-ának diplomája. A dolgozók nagyobb része ugyan fizikai állományban volt, de a szellemiek közel 1/3-os aránya a korábbiakhoz képest növekedésről tanúskodik.28 A 90-es években a nagyobb ipari üzemek megszűntek, vagy kevesebb emberrel kevesebbet termeltek. Helyettük 2000 végéig új vállalkozások (482) jöttek létre: ezek többsége egyéni tulajdonú, csak 47 kft., 69 bt. és 8 szövetkezet tekinthető társas vállalkozásnak. Mellettük 52 vendéglátó egységet, 23 borozót és 2 gyógyszertárat tartottak számon. A városban 150 kiskereskedő volt, közülük az élelmiszer forgalmazók voltak legnagyobb arányban.29

A parasztság rétegződése és polgárosulása 1720-ban és az azt követő néhány évtizedben Kunszentmárton lakossága csak mezőgazdasággal foglalkozott, az agrárnépességhez tartozott, de a század második felében megjelentek az iparosok, a kereskedők és a 19. században a közlekedési és egyéb nemzetgazda27 JNKSZML Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület 1900–1940 közötti tanonc lajstroma., Kasza–Józsa 1989. 69–85. (Különös tekintettel Veres István és Réz László írásaira.) 28 Népszámlálás 2001. 6. Területi adatok. 6. 11. JNKSZM II. köt. KSH Bp. 2002. 162–163. 29 JNKSZM Statisztikai Évkönyv 2001. 334.

210

J. Tóth Dezső

sági ágak dolgozóival együtt jelentős tényezővé váltak. A 20. század első felében azonban a város 60–66%-os paraszti arányával még mindig agrár település volt, annak ellenére, hogy 1920-tól számukban és arányukban lassú csökkenés kezdődött. Az 1945-ös földreform sem módosította érdemben ezt a helyzetet. Érzékelhető csökkenés csak a mezőgazdasági szövetkezetek létrehozásával indult meg. 1960-ban a korábbi arány 36%-ra (1800 fő), 1980-ra 21%-ra (1161 fő), 2000-re 12%-ra (345) esett vissza. Ez az aránycsökkenés – a fejlett társadalmakhoz viszonyítva – és amennyiben a mezőgazdaság modernizálásának a következménye: jó. De mivel időben egybeesett különböző munkahelyek megszűnésével, sok gondot okozott és fog is okozni a közeljövőben.30 A parasztság polgárosulásában jelentős szerepe van a termelőeszközök és a termelési módszerek fejlődésének. Ezért a továbbiakban ezt a problémát tekintjük át. 1867-től kezdődően túllépve a „fatengelyes világon” Kunszentmártonban is megindult az elavult mezőgazdasági eszközök és módszerek lassú felváltása korszerűbbekkel. Mindenekelőtt a fatengelyes kocsikat és szekereket felváltották a vastengelyesek, a fa- és a fagerendelyes ekéket a vasekék vascsoroszlyával. Megjelentek a korszerűbb boronák, hengerek, eke- és lókapák, gabonatisztítók, rosták, konkolyozók, darálók, szecskavágók; a sarlók helyett a kaszák, fűkaszáló és aratógépek, a kézi cséplést – felváltották a cséppel, a cséphadaróval, a kézzel hajtatott cséplőgépekkel, a lóval való „nyomtatást” – a lóval és járgánnyal, majd gőzgéppel és robbanómotorral működtetett cséplőgépek, először az ország nyugati részén és a nagybirtokokon, később keleten és a paraszti gazdaságokban is. Az eszközváltás nem ment egyik napról a másikra, ahogy ezt az 1895-ös mezőgazdasági összeírás is tanúsítja: ekkor Szolnok megyében az ekék több mint 80%-a, a 100 kat. hold alatti gazdaságokban több mint 90%-a, de még a 100–1000 kat. holdasok esetében is több mint 50%-a fagerendelyes. A gőz- és robbanómotoros gépek esetenként megjelentek ugyan a paraszti gazdaságokban is, de arányuk eltörpült a ló és az ökör mögött. Az I. világháború és az 1918–1919-es forradalmak lelassították, a paraszti gazdaságokban megállították a modern eszközök és gépek elterjedését. A két világháború között – főleg a 20-as években – a paraszti gazdaságokban is meggyorsult a modernizálás és az eszközváltás. A folyamatot az 1929-1933-as gazdasági válság állította meg, amit a II. világháború kitöréséig hátralévő 7–8 esztendő már csak kisebb mértékben tudott ellensúlyozni. Ezért a mezőgazdaság korszerűsítésében nem nagy, Megjelennek az első gépek a paraszti de figyelmen kívül nem hagyható eredmégazdaságokban (HMA) nyeket ért el. Minden gazdaságkategóriában dominált a legolcsóbb, az emberi és az állati munkaerő. (Az agrár túlnépesedés miatt a gépek sokkal drágábbak voltak, mint az előbbiek.) Az 1935-ös mezőgazdasági összeírás idején Kunszentmártonban már 43 motoros erőgépet tartottak számon, melynek közel 2/3-a kerekes, tehát szántásra, vetésre, szállításra és cséplésre egyaránt alkalmas volt. Mégis a parasztok a munkák többségénél élő munkaerőt vettek igénybe, kivéve a cséplést. A traktorokhoz volt ugyan eke, billenő eke, de a talajmunkák többségét szintén élő munkaerővel végezték, végeztették. 1980. évi népszámlálás 16. Szolnok megye adatai. KSH Bp. 1981. 638–643.

30

A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. sz-ban 211 Az előbbieknél jobb a paraszti gazdaságok ellátottsága a hagyományos munkagépekben – eke, borona, vető-, ültető-, kapáló-, takarmány előkészítő (daráló, szecska- és répavágó stb.) gépekben. Sőt helyenként a gazdák arató és más terménybetakarító és osztályozó gépekkel is rendelkeztek. A talajerő visszapótlása terén ugyan a paraszti gazdaságokban is volt előrelépés, ha az istállótrágyázás a növekvő jelentősége ellenére is elmaradt a jogos kívánalmaktól. A műtrágyázást még szinte csak hírből ismerték, a talajjavítás is gyerekcipőben járt, az öntözéses gazdálkodás – néhány „bolgár” kertész kivételével – a Körös melletti szántóföldeken is ismeretlen volt. A kunszentmártoni parasztgazdaságok ekkori modernizációs szintjéről is elmondható, hogy néhány kísérletező gazda kivételével az extenzivitás a jellemző. Ez azonban nem a paraszti érdektelenség és szándék következménye, hanem az agrár túlnépesedés miatti olcsó emberi munkaerőé, a paraszti tőkeszegénységé, és az egyre szélesebbre nyíló agrárollóé. Az 1940-es években – a II. világháború és az azt követő újjáépítés idején – a paraszti gazdaságok modernizálásában érdemi előrelépés nem volt. A termelési és a munkamódszerek nem változtak. Ugyanazokat, illetve ugyanolyan szerszámokat és munkagépeket használtak, mint a 20-as 30-as években, sőt az újgazdák egy részének még ilyenek sem álltak rendelkezésére. Az újak beszerzése a tönkrement régiek pótlására szolgált. Mindezek ös�szefüggnek a háborúval, annak következményeivel, az 1945-ös földreformmal, az 1945-, 1947- és 1952-es aszályos esztendőkkel. Az egyéni paraszti gazdaságokban mindvégig dominált a kézzel, illetve az igavonó állatokkal végzett munka. Kivételt csak a lóvontatású vetőgépek (a búza, a kukorica stb. kézi vetése már ritkaság számba ment, bár az 1945-ös földreformos újgazdáknál nem egy esetben előfordult), a traktoros cséplőgépek és helyenként a rendre vágó- és kévekötő- arató- és kaszálógépek jelentették. A hagyományos paraszti szerszámok, termelőeszközök, az állati igaerő kiegészítése, pótlása, majd felváltása modernekkel: erő- és hozzájuk kapcsolódó munkagépekkel 1949–1950-ben kezdődött az első tsz-ek és az ÁMG létrehozásával. Az utóbbi szolgáltatásait kezdetben az újgazdák is igénybe vehették, ahogy azonban beléptek a tsz-be, a gépállomás egyedüli feladatává mindinkább a szövetkezetek kiszolgálása vált.

Cséplés gőzgéppel (HMA)

212

J. Tóth Dezső

A tsz-ekben az első évektől dominált a gépi szántó- vető- cséplő munka, sőt 1953-ban megjelentek a kombájnok is. A szállítás azonban igás fogatokkal történt, a rakodás kézi erővel. A fenti munkák kivételével a tsz-ekben minden mást hagyományos kisüzemi eszközökkel, módszerekkel és élő erővel végezték. Az állattenyésztés is – függetlenül attól, hogy régi vagy új épületekben lévőkről van-e szó – hagyományos felszereléssel, eszközökkel folyt. 1957–1959 között azonban változások kezdődtek egyrészt a gépállomások gépeinek fokozatos átvételével, illetve gépek vásárlásával megindult a saját géppark kialakítása, másrészt a műtrágya (sajnos egyre inkább a szerves trágya helyett!), növényvédő- és gyomirtó szerek, harmadrészt a bő termést adó nemesített vetőmagvak használatával. A mezőgazdaság szövetkezetesítése Kunszentmártonban 1948–1959 között zajlott le. Ekkor jöttek létre a város tartósan működő szövetkezetei Zalka Máté (előbb Rajk László), Búzakalász (előbb Rákóczi) és a Zöldmező néven. Az átszervezés kétszeri nekifutással ment végbe: 1952-re a mezőgazdaságban maradt parasztok döntő hányada földjével együtt tsz-be került. 1953- és 1956-ban ugyan mind a három tsz megmaradt, de annyian kiléptek, hogy 1959-ben újból napirendre került a mezőgazdaság átszervezése. A három tsz 1973 végéig megőrizte önállóságát, de 1974. január 1-jén Körösmenti Mezőgazdasági Szövetkezet néven – felső intenciók hatására – egyesültek. (1978. január 1-jén pedig hozzácsapták a többször is szanált szelevényi Szikra Tsz-t.)31 Az 1959-et követő 8 esztendő átmenetet képzett a hagyományos kisüzemi és a modern nagyüzemi eszközök, anyagok és módszerek között. Ekkor jelentek meg a korIsmertető füzet (HMA) szerű univerzális erő- és munkagépek fokozatosan felváltva a régieket. Meggyorsult a mezőgazdaság kemizálása (annak összes pozitív és negatív következményeivel), a műtrágyázás a szerves trágyázás indokolhatatlan visszaszorítása mellett, illetve a talajjavítás (digózás, meszezés, gipszezés, altalajlazítás) és kis mértékben az öntözés. A felsorolt lépéseknek a termelésre gyakorolt hatása sem külön-külön, sem együttesen nem átütő jelentőségű, de az agrárpolitikában, a mezőgazdaság irányításában megindult és megvalósult változásokkal együtt lehetővé tette a tsz-ek figyelemreméltó fejlődésnek indulását. És azt, hogy a város tsz-ei elérjék az 1938-as termelési színvonalat, és megközelítsék a II. világháború előtti nyugat-európai termésátlagokat és állattenyésztési hozamokat. A gazdaságirányítási rendszer 1968-ban induló reformja bár kérész életű volt, a mezőgazdaságra gyakorolt jótékony hatását azonban még évekig lehetett érzékelni. Ez abban 31 J. Tóth 1984. 1949-ben létrejött az 1500 kat. holdas kunszentmártoni állami gazdaság. Területe 1952-re 5100 kat. hold fölé emelkedett és a nadrágszíjparcellák összevonása – tagosítások – következtében a nagyüzemi követelményeknek megfelelően egybefüggővé vált. A dolgozói létszám 1955-re meghaladta a 450-et, de a 60-as évekre a gépesítés és a kemizálás miatt 300 alá csökkent. Közülük 262-en fizikai állományban voltak. Többségük elsősorban a helyi agrárszegénységből, másodsorban a birtokos parasztságból verbuválódott. (Mellettük 125 időszaki munkást is foglalkoztattak.) Az első években mindenki – a vezetők is – rutinból, szakképzettség nélkül dolgoztak. 1954-1955-től azonban a vezetőket közép- és felsőfokú iskolákba, a fizikaiakat szakmunkásképzőbe küldték, illetve az új dolgozókat a szükséges – gépesítési, majd állattenyésztési, végül a növénytermesztési – szakismeretekkel rendelkezők közül válogatták ki. Ezek eredményeként a dolgozók jó 1/3-ának, a 80-as években 2/3-ának volt valamilyen szakképzettsége.

A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. sz-ban 213 nyilvánult meg, hogy változatlanul érvényesültek az állami irányítás adminisztratív eszközeit helyettesítő közgazdasági tényezők: a tsz-ek „önállósága”, a vállalatszerű gazdálkodás, a tsz-tagok érdekviszonyainak érvényesülése. Ezzel párhuzamosan Kunszentmártonban is folytatódott az elavult termelési eszközök és módszerek felváltása korszerűekkel elsősorban a növénytermesztésben: megjelentek a nagy teljesítményű erőgépek, John Deerek, Rába Steigerek, a T-100-as, a T-150-es traktorok kiegészítve a szükséges munkagépekkel. Az elavult szovjet kombájnokat felváltották korszerű amerikaiakkal. Folytatódott a mezőgazdaság kemizálása, a talajjavítás, a termelés szakosítása, a termelési rendszerek tanácsainak, segítségének igénybevétele (a tsz a 70-es évek közepén 4 termelési rendszerrel volt kapcsolatban) és mindezek eredményeként a hagyományos kézi munkák csökkenése, a termelési eredmények növekedése, és az hogy nemcsak a hazai termésátlagokat érte el, hanem az akkori európait is. (Megjegyezhető, hogy a cukorrépa, a búza- és a kukoricatermelésben a Körösmenti Tsz-t az ország első gazdaságai között tartották számon.) Az állattenyésztés szerepének növekedése is számottevő, de itt a modernizálódás részleges. Kivételt csak a Pípás tanyán létrehozott modern zártrendszerű KA-HYB sertéstelep jelentett, ahol az állattenyésztési hozamok elérték, legalábbis megközelítették a hazai és az akkori nyugat-európai szintet is. Az 1968–1977 közötti termelési és gazdálkodási eredmények Kunszentmártonban olyan számottevőek voltak, hogy a többször is szanált szelevényi Szikra Tsz-szel való kényszerű egyesítés és az egyre romló gazdasági körülmények ellenére a tsz a 80-as években is figyelemreméltó eredményeket ért el. Ebben jelentős szerepe volt a többségében legalább érettségizett, illetve diplomás, kellő nagyüzemi tapasztalatokkal rendelkező gazdaságvezetőknek és adminisztratív dolgozóknak. A tsz-parasztság életkörülményeire, életszínvonalára, gondolkodására és polgárosulás egyes elemeinek kibontakozására a tsz-ek gazdasági eredményei mellett még két dolog nyomta rá bélyegét: a/ az önellátó és árutermelő funkciót betöltő háztáji gazdaságok; b/ kiegészítő tevékenység néven ismertté vált ipari, vendéglátóipari és kereskedelmi egységek létrejötte. A háztáji gazdaságok jelentősége városunkban is nagy volt a tsz-paraszt élelmiszer igényeinek biztosításában, árutermelő jellege miatt a nem mezőgazdaságból élők élelmiszer szükségleteinek kielégítésében, a saját személyes jövedelem növelésében. A kiegészítő tevékenység szerepe Kunszentmártonban – bár az első kereskedelmi egységgel már 1957 óta kísérleteztek – soha nem volt számottevő. A kunszentmártoni agrárnépesség soha nem volt egységes.32 Már az 1720-ból ismert ös�szeírás, illetve az 1745-ös „jobbágyfelszabadítás” idején is két részre tagolódott. A 19–20. században a rétegződés tovább folytatódott, ahogy erről az 1910-es népszámlálási adatok is tanúskodnak. Ezek szerint ekkor már a helyi agrárkeresők között a legnagyobb – az összes több mint fele, a megyei és az országos átlagot meghaladó – a mezőgazdasági munkásság 32 A parasztság 20. századi rétegződésére általam használt fogalmak: jómódú – korábban gazdag – parasztság: képes az árutermelésre, esetenként a bővített újratermelésre, többsége rendszeresen, legalábbis alkalmanként részt vesz a termelőmunkában, elsősorban szakmai irányítóként; kis – korábbiakban közép – parasztság: képes az árutermelésre, az egyszerű újratermelésre, képes önmaga és családja eltartására, rendszeresen részt vesz a termelő és a szakmai irányító munkában bevonva családtagjait, idegen munkaerő igénybevétele alkalomszerű; agrárszegénység – korábban agrárproletár: napszámos, cseléd, kubikos stb. és félproletár 0-5-7 kat. hold földdel - ha van is földje, abból sem önmagát, sem családját eltartani nem tudja, ezért esetenként, rendszeresen vagy állandóan bérmunkát is végez. A rendszerváltás után a polgárosulásra képes és kész parasztokat „gazdaként” emlegetem. Ez alatt azt az agrártermelőt értem, akinek annyi saját vagy bérelt földje van (a helyi talajok minőségét tekintve legalább 50 hektárnyi), illetve gép és állatállománya van, amellyel képes az árutermelésre, a bővített újratermelésre, rendszeresen részt vesz a termelő munkában és annak szakmai irányításában is.

J. Tóth Dezső

214

és a cselédség aránya. Az 1930-as népszámlálás idején is az agrárszegénység képviselte a legnagyobb paraszti réteget (50,5%) és a 7-8%-nyi árutermelő jómódú parasztság meghaladja az országos és a megyei átlagot. A kisparasztság esetében fordított volt az arány: 15,8%-ával a város számottevően elmaradt a megyétől és az országtól.33 Az agrárnépesség földtelen részét figyelmen kívül hagyó 1935-ös mezőgazdasági ös�szeírás is az előbbiekhez hasonló tendenciákat mutat. E szerint a „földbirtokok” közel fele átlagosan 1/4 kat. holdas nagyságú. E „földbirtokokat” kézben tartó paraszti réteg az ország más településeihez viszonyítva itt a legnagyobb arányú, de a legkisebb területtel. Az 50, a 100 kat. hold feletti jómódú parasztság helyi aránya meghaladta a megyei, különösen az országos átlagot. Az 1–5 kat. holdas birtokok aránya és az összes földterületből való részesedése érzékelhetően elmarad a megye és az országos adatok mögött. Külön réteget alkottak az igavonó állatokkal rendelkező földtelen vagy kevés földű parasztok, akik abból éltek, hogy jómódú parasztok, iparosok, kereskedők stb. földjét művelve fele terményt megtartották, másik felét átadták a tulajdonosnak. Ez volt a feles bérleti rendszer. A feles bérlőt még egyéb – végső soron feudális eredetű – termék és munkajáradék fizetésére is kötelezték. Az 1935-ös mezőgazdasági összeírás szerint Kunszentmártonban cca. 300, 1947 elején cca. 170–180 a felesek száma. A feles bérleti rendszernek a mezőgazdasági szövetkezetek létrehozása vetett véget.

Aratók (HMA)

Az 1945-ös földreform idejére tovább emelkedett az agrárszegénység aránya. Ekkor már az agrárnépesség több mint 3/4-e tartozott közéjük. A kisparasztoké csökkent. A jómódúak száma (195! ebben nemcsak a redemptusok utódai vannak benne, hanem az 1925-ben Szelevénytől Kunszentmártonhoz csatolt területeken élő és gazdálkodó jómódú parasz33 Magyar Statisztikai Közlemények. XII. köt. Bp. 1986. 195. - Uo. 42. köt. A magyar korona országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész. A népesség főbb adatai. Bp. 1912. 374–375.

A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. sz-ban 215 tok is!) és a birtokolt terület nagysága változatlan maradt. 9 birtokosnak volt 200, 29-nek 100 kat. hold földje. Ezek közül 2-t 1925-ben csatoltak Kunszentmártonhoz. Lásd PappSzász Tamás 975 és Almássy Pál a 2072 kat. holdas birtokait. Megjegyzendő, hogy a 100 kat. holdasok közül 4-en nem helyi lakosok voltak, s legalább ugyanennyien azok, akik Kunszentmártonban laktak, de Mesterszálláson, Szelevényen stb. volt a földjük az 1935-ös Gazdacímtár adatai szerint. A 200–500 kat. hold közötti paraszti birtokosok száma a földreform megkezdése előtt 7 volt. (Ez is arra enged következtetni, hogy 1745-höz viszonyítva a jómódú parasztok földbirtok koncentrációja igen jelentős méreteket öltött.)34 Kunszentmártont a megyétől és az országtól elsősorban az különbözteti meg, hogy 1925-ig a mezőgazdasági területek egésze, de azután is döntő többsége a parasztság tulajdonát képezte. A földéhes agrárszegénység nagy száma, a felosztható birtokok kis területe szinte megoldhatatlan feladat elé állította 1945-ben a helyi földigénylő bizottságot, mely igénybe vett 51 birtokot 6936 kat. hold földdel. Közülük elkoboztak 30-at, melyek nagysága 1 kivételével 200 kat. hold alatti volt. A földosztás társadalmi struktúrára gyakorolt hatása legszemléletesebben az 1949-es népszámlálás adataival mutatható be. A nincstelen agrárnépesség száma felére (1356-ról 673-ra) csökkent, a néhány kat. holdasoké megkétszereződött (399-ről 800-ra), a kisparasztoké háromszorosára (355-ről 978-ra) nőtt, a jómódúaké cca. 1/3-dal, 195-ről 136-ra, a kezükön lévő földterület az összes feléről alig 1/3-ára csökkent; a 2 fős közép, illetve nagybirtokosi kategória megszűnt. A kisparasztság vált a legnagyobb paraszti réteggé. A kezükbe került, illetve maradt a község földterületének több mint a fele. Az agrárszegénység száma ugyan csökkent, de 1/4-es arányukkal ezután is lényeges részét képezték az agrárnépességnek. A jómódú parasztság szám és arány csökkenése ellenére gazdaságilag és politikailag egyaránt jelentős réteg maradt. (Ha összevetjük a jómódú parasztok földosztás előtti 195-ös, a felosztott 38-as és az 1949-es 136-os számát, akkor hiányzik 21 birtokos. Ennek oka a jómódú paraszti birtokok egy részének aprózódásában valószínűsíthető.) 1949-ben a város, a megye és az ország adatai szerint – a korábbiakhoz hasonlóan – a legszembetűnőbb eltérés az, hogy most is városunkban volt a legnagyobb az agrárszegénység és a jómódú parasztság aránya.35 A fenti adatok arra engednek következtetni, hogy látványosan csökkent az agrárnépességen belül a föld nagyságával mérhető különbség, ezért a parasztság a korábbiaknál homogénebb társadalmi réteggé vált. A paraszti struktúrára a földreformnál is nagyobb hatást gyakorolt a mezőgazdasági szövetkezetek létrehozása. Először tekintsük át azokat az okokat, amelyek szerepet játszottak a parasztok tsz-be lépésénél. Az egyik legfontosabb ok: a közös gazdálkodás jelentőségének(?), szükségességének(?), elkerülhetetlenségének(!) elfogadása, legalábbis tudomásul vétele. Az 1974-es szociológiai felmérés alkalmával a megkérdezett tsz-tagok, tsz-dolgozók 32 %-a mondott e kérdésre igent. Ez azonban csak a tsz-tagok igen kis hányadánál jelentette a tsz-szel való tényleges azonosulást. Itt elsősorban a tsz-alapító egykori agrárszegénység egy részéről van szó, akik már 1945 előtt ismerkedtek a munkában, a szabadidő eltöltésében a közös 34 35

J. Tóth 1984. 13–14. Uo. 17.

J. Tóth Dezső

216

tevékenység gondolatával, gyakorlatával. A másik ok, hogy a tsz-tagság döntő többsége felismerte azt, hogy számára mint földtelen, termelőeszköz nélküli, néhány kat. holddal rendelkező számára sem jelene, sem jövője nincs az egyéni gazdálkodásnak. Örült a tsz-ek által teremtett munkahelyeknek. Ez különösen fontos volt a 40-es években. (1947 tavaszán 328, 2 év múlva 600–800 földtelen várt munkára.) Felmérésünk szerint az 50-es évek új tsz-tagjai közül minden 8. a munkanélküliség miatt lépett be. Ösztönzőleg hatott az is, hogy – főleg az újgazdáknak nem volt termelőeszközük. 1947-es adatok szerint az újgazdák egy része – termelőeszköz hiányában – feles bérletbe, vagy haszonbérbe adta földjét, vagy az igaerővel végzett munkát kézi erővel dolgozta le. A termelési és gazdálkodási ismeretek és tapasztalatok hiánya is a tsz felé terelte az újgazdák egy részét. Harmadik okként jöhetnek szóba az 1949–1956 közötti különböző gazdasági kényszerintézkedések is: az adó és a beszolgáltatás gyakori és kiszámíthatatlan növelése. Itt nemcsak a régi kisparasztokról van szó, hanem esetenként az „újgazdákról” is. Az 1974-es visszaemlékezéseik szerint az 1956 előtt belépők közel 2/5-e – köztük újgazdák és párttagok – ezt tekintette belépése legfőbb okának. A nagyüzemi táblák megteremtése céljából végrehajtott tagosítás is a tsz felé irányította a parasztok egy részét.36 A kollektivizálásnak a paraszti struktúrára gyakorolt hatását mutatják azok az adatok, amelyekből megtudjuk, hogy 1/ a különböző paraszti rétegekből milyen arányban léptek, illetve nem léptek be a tsz-ekbe; illetve 2/ a tsz-tagságon belül milyen arányban képviseltették magukat az egykori paraszti rétegek. Az első probléma megvizsgálására induljunk ki az alábbi táblázatból: A paraszti rétegek tsz-be lépése (%)37 Hely

év

város megye ország

1959 1959 1960

földnélküli 1. 67 x 49

7 kat. holdig 2. 31 80

1. és2. együtt 43 79 71

7–25 kat. hold 42 62 65

25 kat. hold felett x x 27

A tsz-esítés a legnagyobb és egyben legnegatívabb hatást a jómódú parasztokra gyakorolta: elvesztették földjeiket és egyéb termelőeszközeiket. (Ezt biztosította az akkori hatalom azzal, hogy létrehozta a „kuláklistát”, amelyen a ténylegesen 25 kat. holdas – 136 – jómódú paraszténál 1,5–2-szer több – 235–269 – név szerepelt! Ez az arány hasonló volt az országoshoz!)38 Kisebb részük munkát talált a helyi állami gazdaságban, illetve a gépállomáson. Többségük azonban nemcsak a mezőgazdaságból kényszerült távozni, hanem a városból is. Ezért döntő többségük nem lett tsz-tag, igaz 1959-ig nem is lehetett. (Pedig a kisparasztok mellett a termelő munka irányításában részt vevő jómódú parasztok rendelkeztek a legtöbb komplex termelési és gazdálkodási ismerettel és tapasztalattal, amelyek jól hasznosulhattak volna a tsz-ekben is!) Kunszentmártonban csak 1–2 jómódú paraszt került be a tsz-be (országosan jó 1/4-ük), mert amikor beléphettek volna, már máshol dolgoztak (ipar, szolgáltatás, állami gazdaság, gépállomás). A kunszentmártoni 7–25 kat. holdas kisparasztok nagyobb része is átstrukturálódott és csak 42%-a vállalta a tsz-tagságot (a megyében és az országban közel 2/3-uk). A különbség Uo. 48–49. A Kunszentmártoni Járási Földhivatal És a KSH Kunszentmártoni Járási Felügyelősége rendelkezésemre bocsátott iratai. 38 Uo. 36 37

A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. sz-ban 217 oka az, hogy a kunszentmártoni mezőgazdaság első teljes kollektivizálása idején (1952) még alapvető belépést ösztönző tényező volt az adó és a beszolgáltatás kiszámíthatatlan növelése, ami a birtokos parasztjaink nagy részét a mezőgazdaság elhagyására ösztönözte. A kunszentmártoni földtelenek és a 7 kat. hold alattiak 43%- ával szemben az országban több mint 2/3-uk, a megyében 4/5-ük vált tsz-taggá. Még nagyobb az eltérés a maximum 7 kat. holddal rendelkezők esetén: e rétegből Kunszentmártonban alig 1/3-uk, az országban 4/5-ük lépett tsz-be. A földtelen agrárszegénységnél fordított tendencia érvényesült: míg Kunszentmártonban 2/3-a, addig az országban alig fele vállalta a közös gazdálkodást. Az agrárszegénységet a gazdasági kényszerintézkedések közvetlenül nem érintették és helyben nem talált más munkát, ezért jobb híján belépett a tsz-be. S amikor az ipar munkaerő szívó hatása jelentőssé vált a megszokott tsz munkát már nem cserélte fel az iparival. A tsz-alapítók és az első belépők túlnyomó hányada az agrárszegénységből, a néhány holdasokból, illetve az újgazdák közül került ki. De a nagy átszervezési kampányok idején a kisparasztok, mint alapítók is megmozdultak. Az utóbbi különösen az 1952-es alakulású Rákóczira – későbbi nevén Búzakalász Tsz – és az 1959-es kungyalui Új Életre mondható el. Bár időközben a Zalka Máté Tsz-be is érkeztek kisparasztok, de a tsz-tagságra, különösen a tsz-vezetésre, a tsz gazdasági fejlődésére mindvégig a politizáló agrárszegénység nyomta rá bélyegét. A Zöldmező Tsz-ben is az utóbbiak maradtak többségben, de az Új Élet Tsz-szel való 1959-es egyesülés után a kisparaszti mentalitás vált meghatározóvá. A Búzakalász Tsz létrehozása is a nincstelenek nevéhez fűződik, de még a megalakulás első évében a kisparasztok kerültek többségbe és a tagságra, a vezetésre gyakorolt hatásuk mindvégig meghatározó tényező maradt. Annak megállapítása, hogy mely paraszti rétekből kerültek ki a tsz alapítói, a tsz-tagjai, illetve mely paraszti rétegek mentalitása nyomta rá a vezetésre bélyegét azért nagyon fontos, mert ez határozza meg, legalábbis figyelemreméltóan befolyásolja a tsz-ek működését, gazdasági eredményeit. A probléma felvetését az indokolja, hogy az agrárszegénység, az újgazdák nagyobb része mindig mindent inkább a politikai hagyományokból és politikai szempontokból közelített meg (lásd a Zalka Máté Tsz vezetését és tagságát). A gazda módjára való gondolkodás és tevékenység, a komplex termelési és gazdálkodási ismeret és gyakorlat, a „látástól vakulásig” jellemezhető paraszti szorgalom, munkafegyelem, munkaintenzitás, a vállalkozói szellem, a kockázatvállalási hajlandóság inkább a régi birtokos parasztságot jellemezte, mint az agrárszegénységet (lásd a Búzakalász és a Zöldmező Tszek vezetését és tagságát). A tsz-ek között mindig érzékelhető különbség volt azon a téren is, hogy a tagságon belül milyen arányban szerepeltek a különböző paraszti rétegek. A tsz-tagság rétegződése 1959. december 31-én (%)39 tsz neve Búzakalász Zalka Máté Zöldmező

földtelen 39 41 24

0–7 kat. hold 37 28 47

7–25 kat. hold 24 31 29

Adataink szerint 1959 végén Kunszentmártonban a legfontosabb tsz-alkotó paraszti réteget a nincstelen agrárszegénység (37%) alkotta, különösen a Zalka Tsz-ben. A következő egy-másfél évtizedben tovább nőtt a földtelenek aránya (az induló 37-ről 58%-ra) – a 39

J. Tóth 1984. 50.

J. Tóth Dezső

218

Vetés a tsz-földeken (HMA)

Búzakalászban és a Zöldmezőben 60% fölé. A növekedés oka, hogy az elhalt birtokos tsztagok helyett többségében földnélküliek léptek be a tsz-be. A mezőgazdaság kollektivizálása és az iparosítás eredményeként meggyorsult a parasztság társadalmi mobilitása. Az 1974-es szociológiai felmérésünk alkalmával ezt is megvizsgáltuk. Kérdéseink arra vonatkoztak, hogy a tsz-tag házastársak, illetve gyermekeik dolgoznak-e, hol dolgoznak, milyen jellegű munkát végeznek? A házastársak 43%-ának, s ezen belül az asszonyok 33%-ának volt regisztrált munkaviszonya. A feleségek többsége csak „feleség”, csak „anya”, csak „háztartásbeli” volt. Megjegyzendő azonban, hogy a csak háztartásbeliek tevékenysége sem korlátozódott a szűken vett háztartási munkákra (bevásárlás, főzés, takarítás, mosás stb.) és a gyermekek nevelésére, hanem kisebb-nagyobb mértékben minden esetben dolgoztak a háztáji gazdaságban is, főleg a külterületiek. Ezt azért sem szabad figyelmen kívül hagyni az asszonyok megítélésénél, mert e munkák családi és társadalmi haszna igen jelentős. Munkaviszony létesítése terén azonban nagy a különbség a fiatalok és az idősek között: míg az előbbiek jó 2/3-ának, addig az utóbbiak alig 1/5-ének volt regisztrált munkaviszonya. A dolgozó házastársaknak csak 42%-a maradt a mezőgazdaságban, jobbára a tsz-ben. A többi ipari, kereskedelmi, közlekedési stb. dolgozóvá vált. Az időseknél csak 10%, a fiataloknál 64% hagyta el a mezőgazdaságot. A házastársak többsége megmaradt fizikai állományban, csak 18%-uk vált szellemi dolgozóvá. A tsz-tag gyermekek szüleiknél is nagyobb arányban létesítettek munkaviszonyt (91%-ban) és mentek el a mezőgazdaságból (71%-ban). Közülük is átlag felett távoztak a birtokos tsz-tagok gyermekei, összefüggésben a szülőket az 50-es évek elején ért gazdasági kényszerintézkedésekkel. Ha nem is nagy, de kitapintható különbség van a tsz-tag házastársak és gyermekek között a munka jelleg szerinti megoszlásukban: a házastársak 18, a gyermekek 25%-a vált szellemi dolgozóvá. A fiúgyermekeknél ez 18, a lányoknál 31%!40 A Körösmenti Tsz tagjai közötti 1974-es kérdőíves felmérés adatai alapján.

40

A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. sz-ban 219

Cséplés a tsz-ben (HMA)

Az évek folyamán a tsz dolgozók összetételében érzékelhető változások mentek végbe. Közülük az egyik leglátványosabb a tsz-en belüli munkamegosztás hatására kialakult rétegződés. Az egyéni paraszti gazdaságokban a munkamegosztás ismeretlen volt: mindenki ugyanazzal foglalkozott. A kivételt csak a nemek és az életkor szerinti megoszlás jelentette: a férfiak végezték a nehezebb, a nők és az idősek a könnyebb fizikai munkát. A szegényebb családokban a gyermekek liba, disznó, tehén stb. pásztorkodással vettek részt a családi munkamegosztásban. A földosztás előtti nagygazdaságok gyakorlata alapján a tsz-ekben a termelési ágazatok és a munka jellege szerint kialakult egy új, a paraszti gazdaságokban eddig ismeretlen munkamegosztás és rétegződés. Létrejött a szántóföldi növénytermesztők rétege, melynek száma 1959-ig nőtt, később csökkeni kezdett a vetésszerkezetben végbement változások és a gépesítés, illetve a kemizálás hatására. Itt említhetők meg a növényvédő szakmunkások és 1973-ig pedig a kertészek, a gyümölcs- és szőlőtermelők is. Önállósult az állattenyésztők – tehenészek, sertés, baromfi stb. tenyésztők, gondozók – illetve a fogatosok rétege. Létszámuk az állattenyésztésre való specializálódás következtében nőtt. A paraszti gazdaságokhoz viszonyítva – az 50-es évektől kezdődően – egyik legszembetűnőbb változás egyrészt a segédüzemi dolgozók, másrészt 1968-tól a kiegészítő tevékenységet folytató ipari, kereskedelmi, vendéglátóipari munkát végző szak- és betanított „munkások” és a gépkezelők, illetve gépjárművezetők megjelenése. Külön említést érdemel, hogy a fizikai dolgozók között megjelent a szak és betanított „munkások” növekvő létszámú csoportja. Itt nemcsak a segédüzemekben és a kiegészítő tevékenységben dolgozókról, a traktoristákról és egyéb gépkezelőkről, gépkocsivezetőkről, növényvédelmi szakemberekről van szó, hanem a nagyrészt csak szaktanfolyamokon tanult növénytermesztőkről és az állattenyésztőkről is. Az utóbbiak szakismerete ugyan nem éri el a 3 éves szakmunkás képzőkben résztvevőkét, de az előző időkhöz képest – amikor csak az apáról fiúra szálló ismerettel rendelkeztek a parasztemberek – előrelépés. A másik figyelemre méltó változás a szellemi munka önállósulása, a szakvezetők és az adminisztratív dolgozók megjelenése a mezőgazdaságban. (Az utóbbiak felduzzasztott létszámának indokoltsága vitatható.) Kezdetben a tsz-vezetők és a „szakvezetők” (?) inkább a politikai elkötelezettség, megbízhatóság és ismeretek alapján kerültek az irányításba ese-

220

J. Tóth Dezső

tenként néhány elemis iskolai végzettséggel, különösebb termelési és gazdálkodási ismeretek és tapasztalatok nélkül. Ekkor a „vezető” egy a fizikai munkát végzők közül „kiemelt káder” volt. 1953-tól megtették az első lépéseket az érettségizett, főiskolát, egyetemet végzett könyvelők, agronómusok, főállattenyésztők munkába állításával. Még jelentősebb előrelépések voltak 1959-, 1967- és különösen 1974-től, a három tsz egyesülésétől. Itt az iskolai végzettség és a vezetői gyakorlatok növekedéséről van szó, különösen a szakvezetők és a termelés irányítók esetében. (1980-ban az utóbbiak száma 80, fele egyetemi és főiskolai diplomával, a csak általános iskolai végzettségűek – idősebb brigádvezetők – száma 11-re, aránya 13,4%-ra esett vissza.) Leglassúbb a fejlődés a Zalka Máté Tsz-ben, melynek élén 1973 végéig egy általános iskolai végzettségű ember állt. Külön kategóriát alkottak a tsz-alkalmazottak. Közöttük volt néhány szellemi dolgozó is, többsége azonban ipari és kereskedelmi tevékenységet folytató szakmunkás. Az alkalmazotti létszám 1968–1970-ig nőtt, attól kezdve, ahogy a munkabér garantáltsága 80–90%-ra, illetve fölé emelkedett, csökkenni kezdett. Az összes dolgozókhoz viszonyított arányuk 1965-ben 5, 1970-ben 13,6, 1973-ban már csak 6%.41

A rendszerváltással kezdődő évek A rendszerváltás idején a város mezőgazdasági területeinek ¼-e az állami gazdaság tulajdonában volt, a többit a tsz művelte. Az utóbbinak azonban csak 2/3-a volt szövetkezeti tulajdon, a többi a földdel belépő tsz-tagoké. (A néhány egyéni gazda kezén lévő föld meg sem közelítette az 1%-ot.) A rendszerváltás a birtokos tsz-tagok földjét nem érintette, csak a szövetkezetit és az államit. A városban a mezőgazdasági területek magánosításának három fontosabb állomása volt. 1992 februárjában volt az első földárverés, amely érintette az állami gazdaság földjének jelentős részét. Bár a Körösmenti Mezőgazdasági Szövetkezet a rendszerváltás utáni két évet túlélte, de az 1992. október 9-i küldöttgyűlésük kimondta az önfeloszlatást, a szelevényiek kiválását, a telekparti (Búzakalász) és a kungyalui (Zöldmező) mezőgazdasági szövetkezetek újjáalakulását. Az utóbbi két gazdaság kezébe került az 1974-es tsz egyesülés területük közel fele, a város mezőgazdasági területeinek mintegy 20%-a. Mellettük alakult még néhány kft. és néhány rt. is a szövetkezetekkel azonos területen. Ez volt a második állomás. Az 1993. februári földárverés pedig a harmadik, amely elsősorban a szövetkezeti, másodsorban az előző év februárjában gazdára nem talált állami földtulajdont érintette.42 A Kőrösmenti Mezőgazdasági Szövetkezet feloszlatása a birtokos tsz-tagok földtulajdonviszonyait nem érintette. A visszakapott földet, ha akarták és tudták maguk vagy utódaik egyéni gazdaként művelték. Mások gazdasági társaságoknak vagy egyéni gazdáknak adták bérbe vagy eladták. Végül az ezredforduló utáni nyugdíjasok számára lehetővé vált, hogy földjüket átadják az államnak és ennek ellentételezésére nyugdíj kiegészítéshez jussanak. Az országosan érvényes rendelkezések értelmében a tsz felbomlása után a tsz-tagok kaptak 30, az alkalmazottak 20 aranykorona értékű földet. Ez az első csoportnál 1,1, a másiknál 0,75 hektárnyit jelentett. Sokan, főleg a munkanélküliek, kísérleteztek a kapott 41 A kunszentmártoni agrárnépesség szociális struktúrájának adatait a Körösmenti Tsz vezetőinek adatközlései, a tsz irattárában lévő dokumentumok (utóbbi mai őrzési helye: JNKSZML) és az 1974-es kérdőíves felmérés eredményei alapján állítottam össze. 42 Az egykori Körösmenti Tsz székházában 2006-ban kapott jegyzőkönyvek alapján állítottam össze.

A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. sz-ban 221 föld megművelésével, de a szükséges termelőeszközök és a tőke hiánya miatt kevés eredménnyel. Ezért a földet többen eladták vagy bérbe adták. Ez a „földosztás” az akkori 1000 főnyi tsz-tag és alkalmazott 2/3-át érintette.43 A 2001-es népszámlálás adatai szerint a városban 1049 mezőgazdasági területet használó egyéni gazdaság volt. Ha figyelmen kívül hagyjuk a 20 hektár feletti családi gazdaságokat, akkor a több mint 1000 gazdaság tulajdonában és használatában volt cca. 700 hektár, azaz átlagban kevesebb mint 1 hektár terület. (A 700 hektárban nincsenek benne a bérbe adott területeik.) De ha tekintetbe vesszük azt is, hogy vannak 5–10–20 hektár közötti gazdaságok is, akkor döntő többsége „nadrágszíjparcellának” is alig nevezhető. Különösen elmondható ez a közel 40 hektár területet elfoglaló „kisbirtokokról”, amelyek még a gazdaságként definiált terület nagyságát (1500 m2, cca. 400 négyszög öl) sem érik el. Ez utóbbi területek 300–400 ember tulajdonában vannak. A 700 hektárnyi terület többsége szántóföldön terül el, közel 4/5-e azonban elsősorban vagy teljesen családi szükségletet kielégítő konyhakertként funkcionál. A mezőgazdasági árutermelés szempontjából figyelmen kívül hagyhatók.44 1993–2006 között a gazdaságok, a gazdák, a bérlők számában, a tulajdonukban és a bérbe vett föld mennyiségében újabb és újabb változások mentek végbe. A gazdasági társaságok – szövetkezetek, kft-k, rt-k – száma 6 és 10 között váltakozott. Jelenleg 4 kft cca. 3000 hektár saját tulajdonú, illetve 1 rt cca. 1500 hektár bérelt földön működik városunkban. Az 5 mezőgazdasági társaság tulajdonában és használatában van a mezőgazdasági területek 54%-a. A többi megoszlik a családi gazdaságok (3100 ha, 37,5%) és az egykori tsz-tagok és alkalmazottak között (cca. 700 ha, 8,5%).45 A földtulajdon és használat városunkban is gyakran elválik egymástól. Egyes gazdaságok csak saját tulajdonú (pl. kft-k és a családi gazdaságok egy része), mások csak bérelt (a Búzakalász Rt és a családi gazdaságok kis része), ismét mások a saját tulajdonú mellett bérelt földet (a családi gazdaságok egy része) is művelnek. A mezőgazdasági területek felefele arányban megoszlanak a tulajdonosok és a bérlők között. (A bérbe adott mezőgazdasági területeket nem a tulajdonosoknál, hanem a bérlőknél szerepeltetjük.) A 2001-es népszámlálás adatai szerint a 212 helybeli mezőgazdasági munkát végzőből a város területén dolgozik 150 fő, a többiek vidékre járnak. Ugyanakkor 31-en vidékről jönnek Kunszentmártonba. Mind a helyben lakók és dolgozók, mind a bejárók, mind a vidékre járók nagyobb része mezőgazdasági munkás. Többségük gazdasági társaságokban dolgozik. A többi családi gazdaság élén álló tulajdonos vagy bérlő: összesen 26 gazdaság, melyből 3 egyenként cca. 600–700, a többi gazdaságonként 20–100 hektár nagyságú. Az utóbbiak nagyobb része (14) éppen hogy fenntartja magát, az élet-, illetve versenyképes családi gazdaság száma összesen 12.46 A paraszti polgárosulás szempontjából érdemes megvizsgálni azt, hogy az életképes családi gazdaságok tulajdonosai és bérlői a parasztság mely rétegeiből verbuválódtak. Mint ismeretes a redemptusok utódait képviselő jómódú parasztok döntő többsége 1952-re földjéről elűzve átstrukturálódott, idősebbjei időközben nyugállományba vonultak vagy elhunytak, az utódok alkalmazottá, értelmiséggé, esetleg munkássá válva nem is akartak visszatérni a mezőgazdaságba. A jelenlegi élet- és versenyképes 12 gazdaság közül 4 olyanról van tudomásunk (például M. Kovács Lukács, Doba Elek), akinek ősei a redemptusok 43

Uo. KSH Földhasználat Magyarországon a 2000. évben. Településsoros adatok. Bp. 2000. 90–91. 45 A Körösmenti Tsz vezetőinek adatközlései, a tsz irattárában lévő dokumentumok JNKSZML) és az 1974-es kérdőíves felmérés eredményei. 46 Népszámlálás. 2001. 6. Területi adatok 6. 11. JNKSZM II. köt. KSH Bp. 2002. 158–159, 167. 44

J. Tóth Dezső

222

(150 fő), az 1945 előtti (195 fő) és utáni (136 fő) jómódú parasztokban adható meg. Ez a paraszti réteg jóformán megszűnt létezni. Az előbbiek melletti 22 családi gazdaságot egykori tsz-dolgozók művelik, akik a mezőgazdaságilag jól képzett szakmunkások, technikusok közül kerültek ki, az egykori irredemptusok, mezőgazdasági munkások, kisparasztok, illetve utódaik közül. A volt tsz-vezetők, szakirányítók döntő többsége nyugállományba vonult, néhányan más nemzetgazdasági ágban helyezkedtek el vagy elhunytak, csak 4–5-en maradtak a mezőgazdaságban, kerültek valamelyik gazdasági társaságba. A családi gazdaságok többségében csak a családfő dolgozik, családtagok közül maximum 10-en, a mezőgazdasági munkások száma is elenyésző.47

Összegzés Kunszentmárton agrárnépessége az ország egészénél egy évszázaddal korábban szabadult meg a hűbéri viszonyok maradványainak többségétől és tette meg az első lépéseket a polgári fejlődés útján. De ez a folyamat inkább csak l867 után vált érzékelhetővé. Ennek a lassúságnak több oka is volt. Mindenekelőtt az, hogy folytattak ugyan árutermelést, de a többletjövedelmet jó ideig a redemptiós kölcsön törlesztésére fordították, nem pedig a modernebb mezőgazdasági eszközök megvételére és a polgári életmód anyagi feltételeinek megteremtésére. A gyors átalakulást nehezítette, hogy csak az ország egy részében, ott is a települések egymástól elszigetelten, egy feudális államon belül, feudális jogi viszonyok közepette tették meg az első lépéseket a polgárosulás útján. Fékezőleg hatott az is, hogy a beszerezhető és megfizethető mezőgazdasági eszközök és a paraszti polgárosulás más tárgyi feltételei kevésbé álltak parasztjaink rendelkezésére, mint a fejlettebb nyugati országokban. Mindezek ellenére a jászkunsági 1745-ös „jobbágyfelszabadítás” lépéselőnyt jelentett az ország egészéhez képest és 1848-tól l867-től kezdődően jó előfeltételül szolgált a paraszti polgárosuláshoz, amikor is elkezdődött a polgári társadalom fejlődésének jogi és politikai, fokozatosan a mezőgazdaság modernizálódása anyagi feltételeinek (eszközök, gépek) kialakulása is. A 20. században alig több mint három évtizedben voltak viszonylag kedvező feltételek a paraszti polgárosuláshoz: az I. világháború előtti másfél évtizedben, a 20-as években, illetve a 90-es évek közepétől. A folyamatot megszakították és akadályozták a világháborúk, illetve az 1929–33-as gazdasági válság és Rákosiék agrárpolitikája. A Kádár-korszak gyakorlata sokban eltér a korábbi évekétől, amennyiben a kolhoz-rendszer fontosabb ismérveit ugyan nem vetette el, ugyanakkor egyrészt visszatért az 1945 előtti demokratikus szövetkezeti gyakorlat egyes pozitív elemeihez, másrészt biztosította az árutermelő háztáji gazdaságok kialakulását és megerősödését. Létrejött a paraszti polgárosulás több előfeltétele, de annak kibontakozása és kiteljesedése a szocializmus idején nem mehetett végbe, mindenekelőtt a szövetkezeti tulajdon és annak közös használata miatt. Erre csak a rendszerváltás után kerülhetett, illetve kerül sor.

47 Tekintettel arra, hogy a rendszerváltás utáni időszakra vonatkozóan a 2000-es mezőgazdasági összeírás és a 2001-es népszámlálás adatai a téma szempontjából nagyon hiányosak, a városi önkormányzattól és egyéb hivatalos szervektől érdemi segítséget nem kaptam, ezért csak az országos tendenciák, a város korábbi időszakára vonatkozó ismereteim, a helyi Gazdakör vezetőinek becsült adatai és logikai következtetések alapján tudtam megrajzolni a fontosabb tendenciákat. (A Gazdakör helyi vezetőinek információiért külön köszönet Réz László nyugalmazott polgármesternek.)

A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. sz-ban 223 Az 1945-ös földreform előtti két évszázad folyamán megindult ugyan a paraszti polgárosulás Kunszentmártonban is, de csak az első lépések erejéig. A jómódú parasztság számban is, földdel való ellátottságban is a legfontosabb gazdasági erőt jelentette (az 1925-ben idecsatolt Papp-Szász és Almássy birtokok által befolyásoltan), de a tőkehiány miatti extenzív termelés következtében csak kis mértékben alakultak ki a polgárosulás anyagi feltételei. A polgárosuló parasztok politikai szerveződése és aktivitása itt is és ekkor is csak kisebb jelentőségű, kivételt legföljebb a helyi képviselő testületben és az elöljáróságban való részvételük és azokra gyakorolt hatásuk jelentett. Anyagi fedezet hiányában azonban ennek eredménye is vajmi kevés. Az 1945-ös földreform a polgárosulás lehetőségeire negatív hatással volt, amennyiben a jómódú parasztság cca. 1/3-ával, a kezükön lévő föld a helyi összes terület feléről harmadára csökkent. A háború utáni gazdasági helyzet, a mezőgazdasági eszköz- és gépgyártás elégtelenségei, az 1945–1947-es aszály okozta alacsony termelési eredmények, a tőkehiány, illetve az akkori agrárpolitika nem tették lehetővé, hogy a parasztok elmozduljanak az extenzív termelésről az intenzív irányába. Ugyanakkor a társadalmi-közéleti tevékenységbe való bekapcsolódásban érdemi előrelépések történtek: ha a városban utolsók között is, de 1945. április 28-án megalakult politikai érdekérvényesítő szervük, a Független Kisgazdapárt. Ettől kezdődően részt vettek a helyi Nemzeti Bizottság és a községi képviselő testület tevékenységében és hatást gyakoroltak az elöljáróság munkájára.48 Bár az 1945. őszi országgyűlési választásokon a helyi Kisgazdapárt jelentős tömegeket sorakoztatott fel maga mögött, de az országos és a megyei eredményektől való elmaradása számottevő. Az 1947-es országgyűlési választásokon – a reakció elleni harcra hivatkozó kommunista szalámi taktika eredményeként – a Független Kisgazdapárt itt is visszaesett, majd gyakorlatilag megszűnt.49 Végül a városban az 1948–1952 közötti „kuláktalanítási” politika eredményeként a polgárosulásra képes és kész jómódú parasztság, mint társadalmi réteg megszűnt létezni. Ezután a paraszti polgárosulás lehetőségei a feledés homályába merültek. De a 60-as évek közepétől-végétől a rendszerváltásig újból felszínre jutottak összefüggésben az európai színvonalat elérő mezőgazdasági nagyüzemek létrehozásával és a háztáji gazdaságok árutermelő jellegének kialakulásával és jelentőssé válásával. A háztáji gazdaságoknak – összefonódva a tsz termelésével és gazdálkodásával – szerepe van a tsz-paraszt anyagi és szellemi felemelkedésében, a vállalkozói képesség és akarat, a gazda módján való gondolkodás és cselekvés, a gazdasági önállóságra való törekvés megtartásában (az egykori birtokos parasztok estében), megteremtésében (az egykori nincstelenek esetében) és továbbfejlesztésében. De a polgári társadalom, a saját munkaerővel, a földdel és egyéb termelőeszközökkel való önálló rendelkezés és a társadalmi önigazgatásban való tényleges részvétel hiánya miatt a szocializmusban nincs lehetőség a polgárosulás megvalósulására. A paraszti polgárosulás a rendszerváltás után, a 90-es évek közepétől kezdődött újra. Ennek objektív feltételeit az újjászerveződő családi gazdaságok és azok eredményei biztosítják. Tekintettel azonban arra, hogy már a rendszerváltás előtt megindult agrárválság a 90-es években is folytatódott és fokozódott, ezért a tényleges paraszti polgárosulás csak akkor mehet végbe, ha az agrárválságon sikerül úrrá lenni. A paraszti polgárosulás politikai vonatkozásban is megindult, az eddigi eredmények azonban igen szerények. Ennek okai a következők: A demokrácia kialakulása itt is gyerekcipőben jár. A helyi igényeket kielégítő pénzügyi források igencsak szűkösek; fékezi 48 49

JNKSZML Kunszentmárton község iratai. 735/1945. sz. (1945. április 28.) Uo. 2717/1945. sz. és 2942/1947. sz.

J. Tóth Dezső

224

a gazdák egységes fellépését, hogy annak forrását jelentő paraszti rétegek – a jómódú parasztság, a kisparasztság és az agrárszegénység – egységesülése csak éppen hogy elkezdődött; létszámuk kicsinysége; végül az is akadályozó tényező, hogy legtöbben gazdaságuk rentábilissá tételével, s egyáltalán a működtetésével vannak elfoglalva, ezért a helyi társadalom ügyeivel való foglalkozásra vajmi kevés idejük jut. Három vonatkozásban azonban biztató jelek vannak: a pártszervező, az érdekvédő és a helyi önkormányzati testület munkájában. 1990-ben létrehozták – főleg a régi kisgazdák utódai, értelmiségiek stb. – a Független Kisgazdapártot, fő feladatának tekintve a kárpótlási törvény végrehajtását, a földárverések lebonyolítását (lásd a Földrendező Bizottság munkáját, élén M. Kovács Lukáccsal). 1993-ban a helyi kisgazdapártiak csalódva Torgyán József pártelnök politikájában kilépve a Független Kisgazdapártból 40 fő részvételével megalakították az Egyesült Kisgazdapártot élen M. Kovács Lukáccsal, Réz Lászlóval és Borsós Józseffel. Mint elsősorban érdekvédő, másodsorban politikai szervet létrehozták és ma is működtetik a helyi Gazdakört. A harmadik terület ahol eredményeket értek el: részvétel a helyi önkormányzati testület munkájában. 1990-ban a FKGP adta a polgármestert Réz László személyében, mellette azonban még három gazda, FKGP tag is önkormányzati képviselő lett. A következő választások idején a helyi polgármesterséget az értelmiség, illetve az SZDSZ képviselői vették át, a paraszti képviselők száma 1-2-re zsugorodott összefüggésben a kisgazda pártmozgalom visszaesésével. Csak egyetlen képviselőjük van – Borsós József Kungyaluból – mint helyileg ismert és népszerű ember, aki minden alkalommal bekerült a képviselő testületbe. A pártelkötelezettség kialakulatlanságát jelzi azonban, hogy van olyan önkormányzati képviselőjelöltjük, aki hol az MDF, hol a FKGP vagy EKGP, hol a MIÉP, hol mindhárom párt közös jelöltjeként indult el a választásokon. A gazdák nagy része azonban nem kapcsolódik be a város politikai életébe, legföljebb az önkormányzati és az országgyűlési választások alkalmával – mint választó – korábbi és jelenlegi politikai elkötelezettségének megfelelően egyik a jobb, a másik a baloldal jelöltjére adja le voksát. A paraszti polgárosulás elemei között eredmények könyvelhetők el a polgári gondolkodás kialakulásában és érvényesülésében is. Igaz ez akkor is, ha az egykori agrárszegénység és kisparasztok esetében ez keveredik a szocialista gondolkodás egyes maradványaival is. A mai földtulajdonosok döntő többsége soha nem lesz képes – elsősorban anyagi feltételek hiányában – a polgárosulásra csak a föntiekben jelzett 12 gazda, illetve kedvező változások esetén még a mellettük felsorakozó 20 hektár felettiek, illetve közülük néhányan, más megközelítésből: az összes gazdaság 1, ideális esetben 2,26%-a. Megjegyezendő az is, hogy a polgárosuló parasztok döntő többségének semmi köze nincs az 1945, illetve 1952 előtti jómódú, polgárosodni tudó, illetve kívánó jómódú parasztsághoz. Tehát ez a réteg személyi összetételét tekintve nemcsak a régi folytatását jelenti, hanem elsősorban az egykori agrárszegénységét és a kisparasztokét. Irodalom Dósa József –Szabó Elek 1936 Kunszentmárton története. Kunszentmárton Estók János–Fehér György–Gunst Péter–Varga Zsuzsanna (szerk.) 2005 Agrárvilág Magyarországon. 1848–2004. Argumentum Kiadó. Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Estók János 2001 Képes gépeskönyv. Gépek a magyar mezőgazdaságban a kezdetektől 1945-ig. Mezőgazda.

A társadalom rétegződése és a parasztság polgárosulása a 20. sz-ban 225 Jenei József–Józsa László–Turcsányi István 1970 Kunszentmárton története. 1944–1969. Kézirat. Kunszentmárton, Damjanich János Múzeum Adattára (továbbiakban: DJMA) J. Tóth Dezső 1975 A mezőgazdaság szocialista átszervezésének hatása a parasztság szociális struktúrájára. Tudományos Szocializmus Közlemények. I. szám. ELTE TTK Tudományos Szocializmus Tanszék. 63–98. J. Tóth Dezső 1975 Adatok parasztságunk felszabadulás után kulturális fejlődéséről. Jászkunság, 1–2. szám. 59–63. J. Tóth Dezső 1977 Egy falu parasztsága társadalmi struktúrájának változásai. 1945–1973. Tudományos szocializmus füzetek, 46. szám. 1–88. J. Tóth Dezső 1977 Parasztságunk mobilitásának néhány jellemzője. Társadalomtudományi Közlemények, 4. szám. 76–83. J. Tóth Dezső 1979 A kunszentmártoni politikai pártok erőviszonyai a népi demokratikus átalakulás idején. ELTE TTK Tudományos Szocializmus Tanszék Közleményei, II. szám. 122–150. J. Tóth Dezső 1981 A kunszentmártoni termelőszövetkezeti pártszervezetek belső életének fejlődése. 1956–1974. Kandidátusi értekezés. Szolnok, Damjanich János Múzeum,MTA Kézirattár. J. Tóth Dezső 1984 Nagyüzem születik. A kunszentmártoni és a szelevényi mezőgazdaságiszövetkezetek története. 1948–1980. Múzsák Közművelődési Kiadó. J. Tóth Dezső 1986 Gondolatok a kunszentmártoni és a szelevényi parasztság és a mezőgazdaságiszövetkezetek fejlődéséről. TITI Információs Szemle, 4. szám. 89–102. J. Tóth Dezső 1987 Földosztás és kollektivizálás Kunszentmártonban. 1945–1959. Zounuk, Szolnok megyei Levéltár Évkönyve, 177–201. Kasza József– Józsa László (szerk.) 1989 100 éves a szakmai képzés Kunszentmártonban. 1888–1988. Kósa László 1998 Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon. 1880–1920. Budapest, Planétás. Randolpf L. Braham (főszerk.) 2007 A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. kötet. Park Könyvkiadó, 2007. 578. Romsics Ignác 1999 Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris Kiadó. Smuta Lilla 1980 A munkások helyzete, életviszonyai a két világháború között Kunszentmártonban. Kézirat. DJMA Turcsányi István 1970 A kunszentmártoni ipar kialakulása és mai helyzete. Kézirat. DJMA Varga József (szerk.) 1969 Két évtized a Szolnok megyei Állami gazdaságok életéből. Szolnok megyeiLapkiadó Vállalat. Az 1900 és 2001 közötti népszámlálások vonatkozó kötetei és adatai. Mezőgazdasági statisztikai adatgyűjtemény. 1870–1970. Földterület. III. Községsoros adatok. KSH Budapest. A Magyar korona országainak 1895-ös mezőgazdasági statisztikája. IV. köt. Országos Magyar Királyi KSH 1900. Magyar Statisztikai Közlemények. XII. köt. Budapest, 1896. Magyarország földbirtokosai és földbérlői. Gazdacímtár. 1935. Magyar Királyi KSH 1937. Budapest. Magyarország földbirtokviszonyai. 1935. Magyar Királyi KSH 1936. Budapest. KSH Földhasználat Magyarországon a 2000. évben. Településsoros adatok. Budapest. 2000. KSH Szolnok megyei Igazgatósága. Szolnok megye fontosabb statisztikai adatai. 1956–2000. Kunszenti Hírek, Kunszentmártoni Hírek, Kunszentmártoni Hírlap, 1992–2005. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár: A II. világháború idején elhunyt kunszentmártoni munkaszolgálatos és deportált zsidók névsora. Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kunszentmártoni vezetőinek 2006-os adatközlései.

Halász Ferenc

A vasút hatása a város mindennapjaira a 19–20. században Utak metszéspontján Kunszentmárton és elődtelepülései életében a közlekedés minden korban meghatározó szerepet játszott. Földrajzi elhelyezkedése nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a terület már az újkőkor óta folyamatosan lakott vidék lehet.1 A római időkben a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részének jelentőségét az itt keresztülhaladó útvonal, a „via commercialis”2 adta, mely Pannóniát a mai Lippán keresztül kötötte össze Daciával. A középkorban két kulcsfontosságú erdélyi út, a Budát Lippával és a Szolnokot Nagyváraddal összekötő is itt érte el a Körös folyót.3 1541-ben királyhűsége és közlekedési szerepe folytán mindmáig élő dicsőség érte a települést: Izabella királyné Erdélybe való menekülése során itt töltött néhány napot II. Jánossal és a Szent Koronával együtt.4 Törökkori elnéptelenedése után 1717-ben Jászapátiból és Jászalsószentgyörgyről érkező hospesek szállták meg. Az új település nem az Árpád-kor óta lakott Telekhalmon, hanem a rév melletti viszonylag árvízvédett partszakaszon épült ki, még inkább kihasználván a közlekedési csomópont szerepkörét. Az új falut azonban – és így mai várost is – nyugati és északi irányból is körülöleli a Körös, ami áradások idején fokozott veszélyt jelent.5 A kunszentmártoni réven a 18. század folyamán a kezdeti hajóhídból komp lett.6 A község 1782-ben révprivilégiumot kapott, melynek birtokában ellenőrizhette a fontos Körösparti átkelőt, 1806-ban pedig megépült az első állandó fahíd. Mindemellett a vízi közleke Novák 1998. 301. Szikszai 1994. 81–82. 3 Szikszai 1994. 82. 4 Novák 1998. 301. 5 1879-ben csak Szeged tragédiája mentette meg Kunszentmártont. Ld. bővebben: Veress 1927. 22–23. 6 Szikszai 1994. 83. 1 2

A vasút hatása a város mindennapjaira a 19–20. században

227

dés illetve szállítás, kivált a tutajozás és a faúsztatás a modern időkig meghatározó szerepet töltött be a folyószakaszon. A településnek az országos közlekedésben betöltött jelentőségét növelte, hogy gyakran feküdt a hadak útjában, 1735-ben a Szegedinác Péró vezette felkelés, valamint az 1753-as kuruc jellegű parasztlázadás leverésére is itt keltek át az osztrák csapatok.7 Ennek ellenére az ország uralkodói sohasem áldoztak az útvonal fejlesztésére. Kezdetleges tájalakító tevékenységet a helyiek először a várost Szentes felől lezáró Érpart esetében végeztek.8 Az 1783-ban hozott rendelet szerint töltések építésével elzárták a területet a Köröstől, így hatalmas földdarab vált szántóföldi művelésre alkalmassá, valamint állandó út létesülhetett Szentes irányába. Ennek a tevékenységnek szervezett, nagyszabású folytatásaként 1884-ben a Kunszentmártonnál a Körösön ejtett 8. számú folyamszabályzási átvágás a város felett egy korábban 970 öl hosszú szakaszt 200 ölre csökkentett.9 Ezen a most már biztonságosabb szakaszon épült meg egy évvel később a kunszentmártoni vasúti híd. 1879-ben kezdte meg itteni működését Veress János tanító. Kunszentmártonba érkezését emlékirataiban, a Régi idők fakult írásaiban örökítette meg, amely amellett, hogy igen élvezetes olvasmány, pontos képet nyújt a vasút előtti évszázadok közlekedési viszontagságairól. Veress Jánosnak a mezőtúri vasútállomásra való megérkezése után még csaknem két napba telt, mire eljutott Kunszentmártonba a városi tanács által érte küldött – mellesleg részeg – kocsis oldalán. Útjuk során többször eltévedtek, beleborultak az árokba, és a kerekük is eltörött, végül pedig a jeges út nehezítette haladásukat. Még az is órákba telt, hogy a mai vasúti sorompótól a nagyiskoláig eljussanak.10 1881-ben a megye és az ország pedagógusainak részvételével többnapos konferenciát tartottak a városházán, az útviszonyok miatt azonban az ideérkező tanítóknak mégsem a hagyományos szentmártoni vendégszeretet lett a legmaradandóbb emléke.11 Ugyancsak 1881-ben az irredemptusok, a jászkun kiváltságokból kizárt nincstelenek leszármazottai megérettnek látták a helyzetet arra, hogy népfelkelést robbantsanak ki. Az akkor még igencsak vadregényes Körös-ártérben a „korábbi” vezetőknek sikerült elrejtőzniük, és hamarosan megérkezett Sipos Orbán alispán is a felkelés leverésére. Az alispán talán nem emlékezett a Kunszentmártonba vezető út fáradalmaira, vagy arra, milyen keservesen sikerült csak a 300 „főbűnös”-t Karcagra és Jászberénybe bíróságra, majd börtönbe szállítani, mivel még ebben az évben megakadályozta a vasútépítés azonnali megkezdését.12 1888-ban a település saját szülöttét, Dósa Józsefet választotta plébánosává.13 Huszonöt éves, a város szellemi és vallási megújhodását eredményező munkásságát 1890-ben egy misszió megrendezésével kezdte. Erre az ünnepre a környező helységek lakói is szép számban érkeztek. Akik Szolnok és Szentes irányából jöttek, az előbbi városból három óra tizenöt perc, az utóbbiból két és fél óra alatt érhették el Kunszentmártont;14 a korábbi viszonyoknál jóval kényelmesebben és a fentebb leírt megpróbáltatásoktól mentesen utazhattak. A beállt változást a vasútvonal megépülése hozta magával.

Szikszai 1994. 84. Dósa–Szabó 1936. 9 Gallacz 1896. 10 Veress 1927. 7. 11 Veress 1927. 29. 12 Cseh 1994. 115–116. 13 A kegyuraságról ld. Józsa László tanulmányát! 14 Kunszentmárton és Vidéke 1887. augusztus 28. és szeptember 11. 7 8

228

Halász Ferenc

„Hol áll ma a közlekedés, élet és vagyonbiztonság a múlthoz viszonyítva…”15, írja Veress János elismerően munkájában, még ha e mondat különösen kétélűen hat is napjainkban.

Kunszentmártont eléri a vasút avagy érdekek a vasút mellett és ellen A modern történetírás úgy tartja számon, a polgári életmódot folytató jászkunok megértették a vasút szerepét és jelentőségét, így a magyar vasútépítés kezdeteitől pártolták, hogy a Hármas Kerületet, majd annak utódterületeit minél hamarabb és minél sűrűbben hálózza be a vaspálya. Kunszentmárton esetében ezt a meglévő motivációt két igencsak súlyos probléma egészítette ki, múlta felül. A kunszentmártoniak „földéhsége” ekkor kapcsolódott össze először a közlekedés kérdéskörével: ha kiépül a vasút Kunszentmártonig, úgy az része lesz az országos vérkeringésnek, ami ekkorra falunak és városnak egyaránt létérdeke lett. Mivel a környező terület erősen vasúthiányosnak számított, a város vezetése a felemelkedést a közlekedési csomópont szerepkörében látta. Még szembetűnőbb a másik cél: a Tiszazug központjává válni. A számításokat – úgy tűnt – csak az állam húzhatja keresztül. Kunszentmártonon ugyanis nem terveztek még másodrendű vasútvonalat sem átvezetni. Az egyetlen, rövid ideig szerepeltetett terv szerint is csak a Szarvas–Kunszentmárton–Csongrád– Félegyháza vonal érintette volna a várost, mely teljességgel ellentmondott a helyi érdekeknek. Veszélyesebb volt azonban, hogy Szentes megyeszékhelyet a kezdeti időkben az állam A kubikosok gyakran dolgoztak a vasútépítéseknél Csongrádon és a tiszazugi Cibakházán (A kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum Adattára, HMA) keresztül akarta a szolnoki fővonallal összekötni. Ha ez a vonal megépül, keresztülszeli a Tiszazugot, és Cibakot teszi annak központjává. Az állam elégtelen anyagi helyzete miatt azonban a pálya nem épülhetett meg.16 Az új jelentkező, az Osztrák–Magyar Államvaspályatársulat fellépése azonban egyenesen veszedelmes lett volna az ország érdekeire.17 A Délkelet-Magyarországot érdekeltségi körében tudó vállalat szentesi megjelenése újabb terület állami ellenőrzését tette volna lehetetlenné, ráadásul egy jelentős terület a Tisza mentén továbbra is vasút nélkül maradt volna, mivel a pályát Szentesről Félegyháza felé vezették volna. Így Kunszentmárton óhaja meghallgattatásra talált! Igaz, nem teljesen zökkenőmentesen. Az adott időszakban egy másik Szolnok megyei település, Jászapáti is hasonló céllal szándékozott vasutat építeni.18 Kunszentmárton már Veress 1927. 29. Suba 1997. 100. 17 Fogas–Kerényi–Rózsa 1987. 3. 18 Cseh 1994. 114–115. 15 16

A vasút hatása a város mindennapjaira a 19–20. században 1881-re előteremtette az építéshez szükséges összeget, és maga mellett tudta a Szolnokig vezető pálya körüli nagybirtokosokat is. A szolnokiak – akik sokáig ellenezték, hogy a Tiszával párhuzamosan vasút épüljön19 – is megbékéltek a gondolattal. A vasút kérdésében azonban egyáltalán nem jellemezte Jászapátit és Kunszentmártont a ma ápolt testvériség. Az akkori megyei alispán, Sipos Orbán, hogy jász hazájának kedvezzen, késleltette a kunszentmártoni vasúti tervek felterjesztését a kormányhoz, és végül nem is sikerült ezt határidőre megtenni.20 A sors iróniája, hogy Siposnak a kormány érdekeit sértő, etikátlan eljárása nagyban hozzájárult hivatalából való 81-es menesztéséhez, ami után el is hagyta a megyét. A kunszentmártoni vaspálya ügyét ezután maga a főispán vette gondjaiba. Az 1884. április 12-én kiadott 9853/84. IV. 12. számú miniszteri rendelet engedélyének birtokában21 igen gyors ütemben kezdődtek meg az építkezések, s 1885. május 17-én megtörtént a Pusztatenyő–Kunszentmárton Helyiérdekű Vasút 35 km hosszú pályájának felavatása.22

229

A Kunszentmártont érintő vasútvonalak szakaszai és végállomásai 20. sz. második felében

Egy optimista világban (1885–1919) A polgári iskola harangja A kiegyezést Kunszentmárton lakossága ellenszenvvel fogadta,23 a dualizmus áldásait azonban hamar megérezhette az egykor a Nagykunság privilégiumait élvező város is. A század nyolcvanas éveire a magyarság jövőjét hosszú idő óta először érezhette biztosnak, így rég nem látott mértékű fejlődés és gyarapodás köszöntött az alföldi településre is. A pozitív szemléletet jellemzi, hogy a Hármas Kerület 1876-os megszűnése után Kunszentmárton nem akarta többé elszigetelni magát a környező falvaktól, hanem éppen hogy saját fejlődése szolgálatába kívánta állítani a velük folytatott szervesebb kapcsolattartást.24 Ezt azonban kétségkívül nem könnyítették meg számára a Tiszazugban. Az első elszenvedett presztízsveszteség a járási székhely egy egykori jobbágytelepülésre, Tiszaföldvárra való helyezése volt. A környék erőskezű birtokosainak, mint a Baghyak, Bolzák, Blaskovicsok, Almássyak,25 sikerült elérniük, hogy a tízezer lakosú rendezett ta Erdősi 1987. 148–150. Cseh 1994. 116. 21 Szikszai 2002. 83. 22 Cseh 1994. 116. 23 Tóth 1980. 570. 24 Kunszentmárton és Vidéke 1887. június 3. 25 Szikszai 2002. 79–80. 19 20

230

Halász Ferenc

nácsú várossal szemben a saját birtokaik gyűrűjében fekvő, alig több, mint ötezer lakosú község legyen a Tiszai-alsó-járás székhelye. Elszenvedett sérelmei ellenére a város igen sikeresen működött együtt a nagybirtokosokkal a vasút megépítésekor. A Pusztatenyő– Kunszentmárton vonal mellett ugyanis egyedül a végállomás volt polgári berendezkedésű település. A többi szükséges pénzt a környező, igen jelentős nagybirtokok tulajdonosai adták össze, ennek megfelelően a vonal nem a falvak, hanem a majorságok központjainál épült ki.26 A Tiszazugból egyedül Tiszaföldvár kapott állomást, de mindjárt hármat is: a martfűpusztai és homoki állomások27 egyértelműen a terület mezőgazdasági potenciálját voltak hivatottak szolgálni. A személyszállítás Kunszentmárton–Szolnok forgalmat leszámítva jelentéktelen volt ekkortájt.28 A járási székhely szerepéért vívott harc sikertelen maradt még egy jó ideig, egyetlen folyományaként azonban a viszony Tiszaföldvár és Kunszentmárton között menthetetlenül elmérgesedett. A versengés a Tiszazugért a későbbiekben is folytatódott, sőt, még ma is tart. Kunszentmárton számára az egyetlen igazi alternatívát közlekedési, kereskedelmi szerepe adta, amelynek kiteljesedése nemcsak az „expanziós törekvések” miatt volt létérdek, hanem a vasútba fektetett tőke megtérülése miatt is. Kunszentmárton hatalmas, mondhatni erőn felüli vállalása a vasút ügyében, az ár- és belvízvédelem kiadásai, a sorozatos rossz termések a csőd szélére juttatták a várost.29 Külön terhet jelentett, hogy Kunszentmárton még egy, a Körös folyón átvezető fahidat is felépített a vasút céljaira,30 mellyel már tudatosan a végállomási szerep rövid viselésére törekedett. A szentesig tartó pályaszakasz 1887. szeptember 22-i átadása után31 Kunszentmárton vasúti jelentősége valóban megnőtt. Egy viszonylag gazdag megye székhelyét kötötte be a vasúthálózatba. A haszon tekintetében rendelkezésre álló adatok már a megnyitás évében igen kedvezőek voltak, noha mindössze három hónapot fednek le.32 A két város között már korábban is fennálló igen szoros gazdasági és kulturális kapcsolatokat a vonal megnyitása még inkább elmélyítette. Ezt bizonyítja a Kunszentmárton és Vidéke című lapban már szeptember 11-én megjelent, a szentesi fürdőt népszerűsítő hirdetés is, amely a vasút megnyitásával a kunszentmártoniak számára is könnyebben elérhetővé vált. Sajnos a vasútból származó nyereség sem tudta orvosolni a Csorba és Mesterszállás puszták önálló községekké alakulása33 jelentette veszteséget (1896), melynek következtében a kunszentmártoni határ területe 1500 kat. holdra apadt,34 s a város elveszítette legmódosabb adófizetőinek egy részét. Ebben az új helyzetben a birtokolt termőföld mennyisége alapján Kunszentmárton végérvényesen megszűnt a legnagyobb tiszazugi mezőgazdasági termelőközösségnek lenni. Az ezzel együtt végbemenő, a település jogállásában bekövetkező változások (Kunszentmárton rendezett tanácsú városból nagyközséggé lett.) sokakat igen érzékenyen érintettek, s ezek a szellemi és gazdasági erők a vasútban is a régi rang visszaszerzésének egy lehetséges eszközét látták.35 Cseh 1994. 114–116. Szikszai 2002. 83. 28 Vö. Erdősi 1987. 143–160. 29 Tóth 1980. 570. 30 Fogas–Kerényi–Rózsa 1987. 7. 31 Fogas–Kerényi–Rózsa 1987. 18. 32 Kunszentmárton és vidéke 1888. május. 5. 33 Novák 1998. 303. 34 Mezey 1930. 119. 35 Ld. Mezey 1930. 118–122. 26 27


231

Mindeközben Mesterszállás is meggyőződhetett a vasút áldásos voltáról: az elszakadási folyamat egyik legelső akkordjaként létrejövő önálló fiókplébánia templomának 1895-ös építésekor az oltár, amelyet egy szatmári szobrász készített, vasúton érkezett meg az Alföld közepére, s a helyiek szekérrel szállították rendeltetési helyére – igaz, a mezőtúri állomásról.36 Kunszentmártont 1896-ban még egy újabb – ezúttal közlekedéspolitikai – csapás érte: Kecskemét a Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye keleti részén található közföldjeinek eléréséhez helyiérdekű vasutat épített, melynek végállomását a Tiszazug legnyugatibb településén, Tiszaugon jelölte ki.37 Kunszentmárton azonnal egy Tiszaugig tartó vonal megépítését kezdte szorgalmazni, de ez a terv a többi tiszazugi település szegénysége, valamint a nagybirtokosok ellentétes akarata miatt meghiúsult, és csak félszáz évvel később válhatott valósággá.38 A fennálló helyzetet még egy vasútépítkezés befolyásolta. 1893-ban megnyílt a pálya Szentest Hódmezővásárhellyel,39 1903-ban a Hódmezővásárhelyet Makón keresztül Nagyszentmiklóssal összekötő folytatása. Ekkorra a Kunszentmárton állomásának és megállóhelyeinek (pl. Érpart, Jámborhalom) forgalma olyan tekintélyes lett, hogy a sűrűn áthaladó vonatok miatt a korábban mindig megkondított harang használata értelmetlenné vált, s hogyan Veress János visszaemlékezéseiben megjegyzi, 1910-ben az újonnan alapított polgári iskolába került. A korszak vasútépítéseiből Kunszentmárton derekasan kivette a részét. A szentesi vonal építésénél hatalmas gödröket ásatott, hogy azok földjével feltöltse az indóház körüli lapályos részt, elbontatta a Felső temető hátsó részét, s a szentesieket a folyón híddal átvezetett vaspálya várta. E két utóbbi cselekedetért a szentesi polgárok méltán beszéltek a kunszentmártoniak „páratlan áldozatvállalásáról”, „gavalléros gesztusról”.40 Kunszentmárton mind az első világAz első kunszentmártoni vasútállomás (HMA) háború, mind az azt követő időszak szenvedéseiből kivette a részét. A közúti hídnak a román hadsereg általi felégetése41 maradandó emléket hagyott a helyiekben. 1919 emellett minden idők egyik legnagyobb tiszai árhullámáról is nevezetes. Ez elmosta a vasúti hidat, ami Kunszentmárton külvilágtól való teljes elzártságát eredményezte.42 Mindez azonban eltörpül amellett, hogy a Vörös Hadsereg 1919. május 18-án a tiszazugi Tiszasas településnél átvágta a gátat a románok remélt megállítására.43 Sikertelenül. Kunszentmárton épen maradt, de az árhullám elmosta a Tiszazug déli részét. A felbecsülhetetlen károk és veszteségek mellett az elkövetkező nehéz időkben Kunszentmárton – érthető okokból – még a korábbiaknál is kevésbé számíthatott fellendülési tervei megvalósításában a Tiszazug gazdasági erejére. Barna 1995. 140–141. Szikszai 1994. 93. 38 Ld. Mezey 1930. 118–122. 39 Fogas–Kerényi–Rózsa 1987. 18. 40 Fogas–Kerényi–Rózsa 1987. 6–7. 41 Szikszai 1994. 93. 42 Veress 1930. 126. 43 Botka 1989. 215. 36 37

232

Halász Ferenc Éledő gazdaság – éledő szállítás

Tíz év talán már elég idő ahhoz, hogy véleményt alkothassunk egy vasútvonal kihasználtságáról, megtérüléséről, sőt, megfelelő adatok birtokában, a használat jellegéről is. Nagyjából ennyi idő telt el a vonal megnyitása és a MÁV egy igen érdekes kiadványának megjelenése között. 1895 januárja és decembere között a MÁV hatásvizsgálatot végzett minden vonalon, melyet birtokolt vagy szerződésesen kezelt. Ezen adatok városunk esetében is kéznél vannak annak megállapítására, mi valósult meg a kunszentmártoniak célkitűzései közül. Itt kell megjegyezni, hogy a vasút hatására megkezdődött a helyi gazdálkodás átalakulása, amit felhordó jelleggel a Tiszazug is segített: a gazdálkodás magas fokát jelzi, hogy igen tekintélyes a helyben feladott gabona mennyisége. Búzából például Kunszentmártonban 48 420 mázsát rakodtak be, míg Tiszaföldváron csak 21 ezret.44 Igaz, hogy ehhez még hozzájárul a jogilag Tiszaföldvárhoz tartozó Martfű és Homok megállóhelyeken feladott 59 800 mázsa búza is. A helyi újság rendszeresen közölte a fővárosban aktuálisan érvényes gabonaárakat, olykor éppen az új vasúti menetrend közelében, ezzel is utalva a köztük fennálló összefüggésre.45 Ennek a meghatározó szerepnek a kialakulását az is elősegítette, hogy a vasúti teherforgalom árait folyamatosan a vízi útéhoz igazították, versenyképessé téve ezzel a vagonban való szállítást.46 Érdemes lenne megvizsgálni, hogy például a kunszentmártoni puszták elvesztése után, mennyire volt kiugró a csökkenés, és egyáltalán tapasztalható-e. Erről azonban nincsenek hasonló adataink. A feladott állatok mennyisége alapján azonban kétségtelen Kunszentmárton első helye: 280 db szarvasmarha, 2220 db sertés, 870 db bárány, 10 ló, 280 db baromfi valamint 140 mázsa friss sertéshús igazán jelentős állattartó potenciálról tanúskodnak.47 Az elszállított 3130 hl bor Kunszentmárton tiszazugi expanziójának egyetlen igazi sikereként könyvelhető el. Ugyan a feketeföldi szőlőket a filoxéra az 1870-es években kipusztította,48 a kunszentmártoni polgárok hatalmas, akkor még értéktelennek tűnő, jobbára rideg állattartásra használt területeket vásároltak fel a Tiszazugban. A terület lakói – mivel korábban egyesek a Duna-Tisza közén vállaltak napszámos munkát – már rendelkeztek némi rutinnal a szőlészetben. Így jöttek létre a mai Cserkeszőlő, Tiszakürt, Cibakháza és a találó nevű Homok löszhátain a kunszentmártoniak kiterjedt szőlőbirtokai, amelyek a szovjet megszállásig domináns jegyét jelentették a helyi mezőgazdaságnak, s amelyek termékeit, a bort és a mustot, Kunszentmárton állomásán keresztül juttatták el a célhelyekre. Az ideérkező tételek közül egyedül a nagy mennyiségű szén érdemel említést, melynek egy része Sziléziából jött,49 s ezzel az egyetlen nem honországi tétel, de a berakodott áruk közül is csak gabona és bor került a Monarchiába. Ebben a tekintetben figyelmet érdemel, hogy Tiszaföldvár három (tiszazugi) állomása jelentős exportot bonyolított le a Monarchiával, de a külországi export is számottevő. Az eltérés okát leginkább abban kereshetjük, hogy a kunszentmártoni közép- és kisgazdaságok tulajdonosai nem rendelkeztek fejlett kapcsolatrendszerrel. Figyelmet érdemel a nagy mennyiségű mezőgazdasági kisgépbehozatal, mely a korszakban lejátszódó magas szintű technikai előrelépéshez köthető. Ezeket a szerszá Edvi Illés 1896. 124–125. Kunszentmárton és Vidéke 1887. július 17. 46 Kunszentmárton és Vidéke 1887. november 13. 47 Edvi Illés 1896. 125. 48 Tóth 1980. 303. 49 Edvi Illés 1896. 125. 44 45


233

mokat a helyi gazdák jellemzően nem a kiskereskedelmen keresztül szerezték be, hanem főként a helyi lapokban hirdető fővárosi cégektől rendelték.50 Kevésbé részletes, de a Pusztatenyő–Nagyszentmiklós vonal teljes hosszában való kiépülése utáni adatokat nyújt az 1912-es Magyar Statisztikai Évkönyv.51 A Kunszentmártonig tartó szakasz 77 ezer tonna szállított árujával a magyarországi pályák kevésbé kihasználtjai közé tartozott. Árnyaltabb a kép, ha tudjuk, hogy az egy km-re jutó szállított tonnák tekintetében a vonal az Alföld legkiemelkedőbb eredményét érte el (2200 tonna). Ez főként az árutermelő nagybirtokok megerősödését jelenti. A Szentesről Kunszentmártonba szállított 96 ezer tonna áru a két település ezer szállal kötődő kapcsolatairól tanúskodik, bár ennek jelentős része valószínűleg tovább folytatta útját. A vasútvonal megnyitása a kiskereskedelemben is éreztette hatását: a helyi lapokat szinte ellepték a távoli, főként fővárosi eredetű iparosok és kereskedők hirdetései, de megindult a helyi kereskedőkön keresztül lebonyolított bizományi árusítás is, mint például a brazíliai importrum esetében. II. Vilmos német császár 1897-es budapesti látogatása idején ugyanitt fővárosi boltosok, főképp szabók ajánlották üzleteiket a Pestre utazó kíváncsi helyiek figyelmébe.52 A szolgáltatások egy sajátos típusát jelentették a szintén gyakran felbukkanó gyógyintézeti reklámok. Ugyanakkor a közlekedés egyszerűbbé válása nem tette ezt a kölcsönhatást minden tekintetben kétoldalúvá: az 1897 augusztusában megtartott helyi országos vásáron például az élő marhától eltekintve nem igazán fogyott a portéka.53 Hogy a világra néző ablak kitárulása olykor milyen mulatságos helyzeteket tudott produkálni, jól mutatja az az eset, amikor a helyi lap szerkesztője sajnálkozását kellett, hogy kifejezze, mert nem állt módjában egy Stickar nevű pekingi kereskedő árlistáját leközölni. Mentségére azt hozta fel, hogy Kunszentmártonban nem akadt senki, aki azt kínairól magyarra fordította volna.54 Összességében azonban kijelenthető: a Kunszentmártontól Szolnok felé tartó vonalszakasz kielégítette a nagybirtokosok és árutermelő gazdák igényeit. Ugyanakkor ebből is kitűnik, hogy a kunszentmártoni polgárosító és terjeszkedő célkitűzéseket leszámítva a vonal egyetlen feladata az árufelhordás volt, s e tekintetben kellett a környék földesurait kielégítenie. Másként nehezen magyarázható a fővonalhoz Tiszatenyőn keresztül való csatlakozás, mely a személyforgalmat jelentősen megnehezíti.

„Filiszteusból” polgár Az évszázadok során a kunszentmártoniak jelentős lemaradást halmoztak fel a polgárias életforma vívmányainak átvételében. A mélyreható változások a vasút megépülte után, a századfordulón kezdődtek meg. Fontos tehát megvizsgálni, hozott-e a vasút megjelenése változást a lakosság szerkezetében, migrációjában. Bármilyen vizsgálat alapját leginkább az iparosréteg adhatja, mely a 18. század első fele óta egyre növekvő számban képviseltette magát a településen.55 Az árutermelő és elsősorban vásározó iparosok mellett, mint a

Kunszentmárton és Vidéke 1897. március 21. Idézi: Erdősi 1987. 154–155. 52 Kunszentmárton és Vidéke 1897. szeptember 12. 53 Kunszentmárton és Vidéke 1897. augusztus 29. 54 Kunszentmárton és Vidéke 1887. november 27. 55 Ld. részletesebben Pusztai Gabriella és J. Tóth Dezső tanulmányát! 50 51

234

Halász Ferenc

szűcsök, takácsok, csizmadiák56 már a vasút előtt megjelennek olyan szolgáltató iparosok, mint például a fodrász, a hentes és a könyvkötő. Ezek azonban ekkoriban még nem tudtak kizárólag a foglalkozásukból megélni.57 Kunszentmárton a korszakban minden irányban nyitott, befogadó helységnek számított. Nem csoda, ha a település népessége rohamos növekedést mutatott. Az 1870-es évekre lényegében 10 ezer lakosú város58 alapvető ellátása is nagyszámú iparost igényelt, arról nem is beszélve, hogy a Tiszazug kezdetleges, önellátást kiegészítő keresletét kielégítő iparosok is itt telepedtek meg. Az iparosok nagyarányú betelepedését az is szükségessé tette, hogy a helyi gazdák nem szívesen adták fiaikat iparos pályára, valamint, hogy a modernnek mondható szakképzés helyi lehetőségei sem voltak még adottak.59 Ezen állítások alátámasztásához értékes segítséget jelent, hogy a Kunszentmártonba „beházasodó” vagy innen „elházasodó” iparosok adatai a reformkortól egy évvel a vasút megépülte előttig, egészen 1884-ig feldolgozásra kerültek.60 Az ez alapján felvázolt elképzelt térkép szerteágazó, kiterjedt, nagyszámú, nem tisztán helyi iparosházasságról tanúskodik. Ez mind térben, mind számokban már ekkor felülmúlja a hasonló méretű és jogállású települések adatait,61 így kijelenthető, hogy a település iparosainak száma nem nőtt olyan kiugrásszerűen a vasút megépülte után, mint a hasonló településeken. A növekedést azonban az is elősegítette, hogy a szakképzés körülményei időközben jelentős mértékben javultak: a nyolcvanas évek végén kereskedő és iparos tanonciskola működése vette kezdetét.62 A kereskedőiskola jelentőségét e téma szempontjából az adja, hogy annak bizonyítványával többen is a vasúti altisztségig vitték: kalauz, pályafelvigyázó lett belőlük. A vasutas a korszak Kunszentmártonában, akárcsak másutt, megbecsült, biztos társadalmi pozíciójú embernek számított. Az állami juttatások, a fizetés és a nyugdíj pedig anyagi stabilitást jelentettek számára. Ezen körülmények között a vasút alkalmazottai jó partit jelentettek minden iparos és a középparaszttól lefelé minden gazda lányának, az állomásfőnök a település tekintélyes polgárainak egyike volt. A helyi lapok rendszeresen beszámoltak a személyéhez köthető eseményekről, így például a helyi állatorvossal 1905-ben az állatszállítások kapcsán kirobbant vitáról, vagy arról, hogy 1906-ban a képviselő-testület az utazóközönséget zaklató állomásfőnök elmozdítását kérte a vasúttól.63 A Hármas Kerület felbomlásának nagy vesztesei az irredemptusok leszármazottai voltak. Korábban sokan éltek közülük a közföldek osztalékaiból, most azonban idegen vidékeken kellett munkát vállalniuk. Ahová lehetett vonattal, ahová nem a hagyományos kordélyokkal mentek. Az ekkoriban Szentesen vonatra rakodott jelentős mennyiségű kubikostalicska egyik biztos piaca is Kunszentmárton lett.64 A századfordulóig a folyamszabályozások és a vasútépítések jelentették megélhetésüket, később főként a környék nagybirtokosainál (például a Papp-Szász illetve a gyalupusztai Almássy uradalomban vagy a Pálóczi pusztán) vállaltak állást. A nagyszabású állami építkezések a világháború alatt azonban abbamaradtak, így a kubikosok megélhetése is veszélybe került. Tóth 1980. 575–576. Veress 1927. 13. 58 Tóth 1980. 568. 59 Veress 1927. 11., 20–22. 60 Kakuk 1982. 61 Vö. Vadász 1995. 62 Veress 1927. 20. 63 Közérdek 1905. október 1. és 1906. február 4. 64 Edvi Illés 1896. 123. 56 57


235

Azok számára, akik szerencsésebbnek mondhatták magukat, a dualizmus utolsó éveinek Kunszentmártona egy megújuló, lehetőségekkel teli, városi rangjának visszaszerzéséért küzdő község benyomását keltette. A szecessziós és általában a polgári ízlés és értékrend, a vasút által Béccsel és Budapesttel is összekötött helységben, sok évtized lemaradását igyekezett behozni. Megépült a szecessziós ízlést tükröző szállóépület, mely az A kunszentmártoni piactér, 1910-es évek (HMA) 1911–12-ben emelt – szintén szeces�sziós – zsinagógával65 együtt a monarchia polgárosodó vidékét jelképezi napjainkban is. A helyi kereskedelem, a piacozás vasút általi felélénkülése sem kerülhette el a megfigyelő szemeit: „Az emberek sokasága ellepi a nagy tért; itt kalmárok dicsérik a portékájukat, ott a gyümölcsárus adja el utolsó kosár szőlőjét, amott pedig a baromfiak bevásárlója szedi össze a szép és kövér állatokat. Mindenütt a legnagyobb élénkség. Valóságos vásári zaj. A közlekedés megakad, valóságos küzdelem a nagy téren keresztül haladni.”66 A közlekedés hatékonyabbá válása szellemi és kulturális tekintetben is új távlatokat nyitott meg. Megindult a vonatos zarándoklatok hosszú, egészen a második világháborúig tartó sorozata, ahol a hagyományos Máriaradna mellett olyan új célállomások is feltűntek, mint az ausztriai Mariazell.67 De nemcsak vallási céllal keltek útra a helyiek: az 1889-es párizsi világkiállításra szervezett, Pestről induló kiránduláson – igaz, csak a legtehetősebbeknek – lehetőségük nyílt megismerkedni a nagyvilág távoli szegleteivel és a technika legújabb vívmányaival is.68 A várost felkereső idegen mesteremberek és művészek száma hasonlóan megnőtt. 1888 nyarán a helyi ipartestület népünnepélyén görög bűvész és francia tűzmester tűzijátéka kápráztathatta el a polgárokat, s még ugyanezen év novemberében pedig egy nagyszalontai színtársulat érkezett Kunszentmártonba.69 A fejlődés ügyének szolgálatában élt és dolgozott Mátray Lajos építészmérnök, gyártulajdonos, akit 1922-ben bekövetkezett halálakor70 Kunszentmárton és a magyar vasút egyaránt gyászolt: Pusztatenyő és Hódmezővásárhely között valamen�nyi vasúti épület és a kunszentmártoni vasúti híd is az ő mérnöki felügyeletével épült. A Püspökladány és Nagyvárad közötti, valamint később a Kolozsvárig tartó pályaszakasz Az új vasútállomás épülete, 1910-es évek (HMA) Novák 1998. 303. Kardos 1911. 26. 67 Kunszentmárton és Vidéke 1887. szeptember 18. 68 Kunszentmárton és Vidéke 1889. április 14. 69 Kunszentmárton és Vidéke 1888. június 24. és november 25. 70 Oroszlány 1930. 133. 65 66

236

Halász Ferenc

hasonló megbízásait is ő szerezte meg,71 de hagyományos lakó- és középületek is keze munkáját dicsérték országszerte. Az általa elégtelennek ítélt kunszentmártoni nyersanyagkínálatot saját alapítású téglagyárral próbálta meg szélesíteni. Építőanyagai nélkül nem épült középület, módos lakóház a városban és környékén, az Úri Kaszinó alapítójaként, az iskolaszék elnökeként pedig a község életének szervezésében is részt vállalt.72

A „Nagykunszentmárton”-eszme jegyében (1920–1945) Trianon után A békeszerződés megkötése után Kunszentmárton a szerencsés települések közé tartozott: az anyaország területén maradt. A keresztülfutó vasútvonal sem lett „sehová nem vezető” vagy a határ által szétszabott. Más tekintetben azonban Kunszentmárton is osztozott a magyar települések sorsában. A háború a Tiszazugot is kimerítette, az 1919-es árhullám pedig jelenetős részét elmosta. Bár a terület nagyjából 1923-ra újjáépült, a gazdaság fellendülésének nem sok esélye látszott. A románok által felégetett közúti fahidat a település 1923–25-ben saját erejéből újjáépítette,73 immár vasbetonból. Igaz, a híd megépítéséhez felvett hosszú lejáratú kölcsönök törlesztéséhez szükség 1925-ben megépült az új közúti híd. volt a hídvám intézményének fenntartásáA kivitelezést Horváth Gyula mérnök felügyelte ra, amely később negatív hatást gyakorolt (világos öltönyben) (HMA) a forgalomra. Még ugyanebben az évben felavatták a megújult, vasszerkezetű vasúti hidat is, de a község tiszazugi expanziójának szempontjából kitüntetett szerepet most a közút kapott. A korszak viszonyai között nem sok remény volt a Tiszazug vasúttal való átszelésére, így a többé-kevésbé kiépült úthálózatra terelődött a figyelem. Kunszentmárton helyzetét jelentősen javította, hogy itt vezet keresztül az 1899-ben felavatott első alföldi transzverzális út,74 összekötve Baját és az Arad megyei ErdőÉpül a vasúti híd (HMA) Szabó László közlése Amikor 1919-ben a Tanácsköztársaság a téglagyárát elvette, majd a Vörös Hadsereg és a románok többször kifosztották, gépeit elvitték, öreg, beteges szervezete végleg összeroppant, és abban a hitben halt meg, hogy élete műve odalett. Családja azonban újból virágzóvá tette a gyárat, városunk és vasutunk épületei pedig még hosszú ideig hirdetni fogják munkájának emlékét. Oroszlány 1930. 133. 73 Veress 1930. 126. 74 Frisnyák 2001. 125. 71 72


237

hegyet, olyan városokat felfűzve, mint Kecskemét, Szentes, Csongrád, Békéscsaba és Gyula. Kunszentmártont ezenkívül közvetlen útvonal kötötte össze Tiszaföldváron keresztül Szolnokkal, innen indult ki a ma 45-ös számot viselő, Szentesen és Hódmezővásárhelyen át Szegedre vezető út is, s a mai Cserkeszőlő előtt érte el végre-valahára a transzverzális utat a Tiszazug kanyargós, végtelenül hosszú útja, amely vonalvezetésével nemcsak Kunszentmárton „hegemóniáját”, de a tiszazugi települések kapcsolattartását is megnehezítette. Az immár viszonylag jól kiépült közúthálózat egyik alföldi központja vitathatatlanul Kunszentmárton lett. Hogy ezzel a kínálkozó lehetőséggel a település nem vagy csak kevéssé tudott élni, főként annak tudható be, hogy az 1920-as években még nem volt felkészülve a közlekedési szerkezetváltásra. A kevés gépjármű alternatívájaként meglévő lovas kocsikra nem lehetett alapozni. Emellett Kunszentmárton mindent megtett a helyzet minél jobb kihasználására, és hogy a hirtelen jött tranzitszerepben „ne érje szégyen” a községet: ezt bizonyítja a modern híd, de a nagyutca kikövezése is. Hogy a macskakő egészen az állomásig tartott75 továbbra is annak volt a jele, hogy a vasút szerepe nem csorbult számottevően, és az új közúti forgalomnövekedés leginkább más irányokból egészítette ki azt. 1926-ban beindult a buszközlekedés Kunszentmárton és Tiszaug között,76 mely később tovább bővült Cibakházára, illetve Szarvason keresztül Gyulára induló járatokkal. A harmincas évekre Kunszentmárton térnyerési próbálkozásait siker koronázta a DélTiszazugban. Itt volt a kunszentmártoniak szőlőbirtokainak nagyobb része, és a környező településeken a szántóföldi művelésű birtokok közel fele is kunszentmártoni gazdák kezében volt.77 Az itt megtermelt árut a közlekedés, különösen a közvetlen vasút egyre ügyesebb kihasználásával eredményesen sikerült értékesíteni távoli piacokon. Időközben a kunszentmártoniak ismét nekiláttak fényes terveket kovácsolni. A vasút ezekben is szerepet kapott. Az ún. „Nagykunszentmárton-eszme” programját a legszemléletesebben dr. Mezey Lajos megyei főügyész, későbbi országgyűlési képviselő fogalmazta meg egy tanulmányában.78 Mezey Lajos szorgalmazta az ún. Tiszai fővasútvonal létrehozását, mely a Pusztatenyő–Hódmezővásárhely vonalat is magában foglalta volna, s ehhez csatlakozott volna egy Öcsödön keresztül Szarvas-ra vezető vonal.79 Siker esetén Mezey Lajos már bizonyosnak látta a járási székhely cím megszerzését. Érdekes megjegyezni, hogy még ekkor sem az iparban, hanem Gőzmozdony a kunszentmártoni állomáson, 1920-as évek Szirom 1987/1. 24. Szikszai 1998. 252. 77 Szabó László közlése 78 Mezey 1930. 118–122. 79 Mezey 1930. 121. 75 76

238

Halász Ferenc

Kunszentmárton közlekedési potenciáljában látták a felemelkedés lehetőségét. Bár a tervek ismét csak szép remények maradtak, megtették a hatásukat. A 1920-as, 30-as évek lassú, időnkét meg-megakadó konjunktúrája a bizonyíték erre. Mezey Lajos 1934-ben bejutott a parlamentbe. Az 1939-es választás – amelyen tizenhét év után először voksoltak együtt a Tiszazug lakói80 – ismét Mezey győzelmét hozta, mely a tiszazugi települések többségének támogatását jelezte, és így Nagykunszentmárton hívei komoly eredményként könyvelték el. Ennek gyümölcseit a község azonban már nem élvezhette ki. A II. világháború a Tiszazug életében ismét csak pusztulást hozott, képletesen is maga alá temetve egy korszak építményeit.

Az Iparoskör A Horthy-korszak nyitányát jelentő Nagyatádi-féle földreform Kunszentmártonban nem hozott jelentősebb változást a korábbi birtokstruktúrában, mely a 18. század óta változatlan volt!81 A legjelentősebb réteget a közel 40%-os közép- és kisbirtokos parasztság jelentette, mely kis területű, de intenzíven művelt parcellákon tevékenykedett.82 Intenzív állattartásra és eladásra összpontosító gabonatermelés egyaránt lehetséges volt, és mindkettőre találunk példát. A korszakban a kunszentmártoni gazdálkodók tekintélyes méretű földeket vásároltak fel a környékben,83 s e vállalkozásukban igen jól kihasználhatták a vasút adottságait is, köszönhetően annak, hogy a mai Kungyalunál még 1889-ben állomás nyílt.84 A megtermelt árut nem kellett a kunszentmártoni állomásra szállítani, hanem azonnal a vagonokba kerülhetett, ráadásul a személyforgalom is jelentősen könnyebb lett általa. Hivatalos ügyekben és főleg bevásárolni a gyaluiak ugyanis Kunszentmártonba jártak. A korszak növekvő számú lakosságának szükségletei mennyiségileg és minőségileg is sokat változtak a korábbiakhoz képest. Ennek kielégítése az iparosok és kereskedők feladata kellett, hogy legyen. Az 1873-ban megszűnt céhszervezetet85 az 1887-ben megalakult ipartestület váltotta fel. Az Iparoskör illetve az ipartestület elnökei közül kiemelkedő jelentőségű volt Kakuk Matuzsálem és Bozsik Kálmán. Az 1895-ben megnyílt Bozsik-műhely86 felvirágzásához az is hozzájárult, hogy a megépült vasút szállíthatóvá tette a kerámiát is. A korábbi földutak göröngyein a portéka nagy része összetört, Bozsik Kálmán idején pedig már eljuthatott a világ minden tájára Angliától Ausztráliáig és Japánig.87 Kezdetektől szerepelt műveivel világkiállításokon, noha ő maga ritkán hagyta el Kunszentmártont. Bozsik szinte az egész földkerekséget bejárt kerámiái impresszárió nélkül is meggyőzően beszéltek alkotójuk páratlan tudásáról és anyagszeretetéről. A felkeltett érdeklődést a műértők mindenütt katalógusokból elégíthették ki. A kiválasztott tételeket gondosan szalmába csomagolták, pántos faládákba tették, majd vasúton szállították rendeltetési helyükre. Bozsik Kálmán 1954-es halálakor egy korszak Szikszai 2002. 87–88. J. Tóth 1987. 177–178. 82 A témában ld. J. Tóth Dezső tanulmányát! 83 Oroszlány 1930. 118. 84 Kunszentmárton és Vidéke 1889. június 16. 85 Tóth 1980. 576. 86 Józsa 1990. 69. 87 Turcsányi (é.n.) 80 81


239

ért véget, melyben a korábban jelentéktelen, önellátó kunszentmártoni keramika ismertté tette a község nevét.88 Ha nem is ezen a színvonalon, de a többi helyi iparos is tette a dolgát, és Kunszentmárton a korszak területi kisipari központja maradhatott, ebben is megelőzve Tiszaföldvárt. A második világháború idejére megtelepszik az elsősorban a helyi polgárokat ellátó szolgáltató iparágak szinte teljes skálája: fodrász, szabó, varrónő, cipész, cukrász, fényképész és nyomdász egyaránt él a községben. Ez utóbbiak voltak elsősorban az itteni lakosságra utaltak, a hagyományos mesterségek képviselői keresetüket a helyi országos vásárokon és heti piacokon is kiegészíthették, de ha lehetőség adódott rá, vonatra szálltak és a környező nagyvárosokban és kisebb községekben is árultak. Bár régebben népszerű volt arra hivatkozni, hogy a kunszentmártoni ipartelepítés a helyi nagygazdák ellenállásán bukott meg, számos tényezőt tekintetbe véve ma kijelenthetjük, hogy Kunszentmárton – földrajzi elhelyezkedését is figyelembe véve – inkább egyszerűen csak elkerülte a befektetők érdeklődését, noha közlekedési adottságai kiválóak voltak, s infrastruktúrája sem maradt el a kor elvárásai mögött. A helyi mezőgazdaságban ekkor tapasztalható stabil helyzet nem tette szükségessé, hogy a nagygazdák érdekeik csorbulását lássák az iparban, emellett az új iránti nyitottságukról tanúskodik az is, hogy többségükben örömmel üdvözölték annak idején a vasút megépülését, s annak áldásait megismerve egyöntetűen az új közlekedési forma hívei lettek. A martfűpusztai gyáralapítás, és ennek során a későbbi Martfű község páratlan felemelkedése is a véletlennek köszönhető, amelyet ma már csak szemtanúk elbeszéléseiből ismerünk.89 A cipőgyáruknak telket kereső cseh befektetők útban Csongrád felé, meglátták, hogy Martfűpuszta északi részén a vasút, a közút és a folyóvíz száz méteren belül, egymás mellett megtalálható. Innen már nem is mentek tovább, hanem azonnal megvették a kinézett telket. Az elkészült üzem mélyreható változásokat indított meg a Tiszazug életében. A legszembetűnőbb Martfű későbbi felemelkedése, iparvárossá válása, de a gyár átrendezte a Tiszazug addigi viszonyait is. Kiderült, hogy az iparosítás előtti időkben Mezeyék által kivált a vasútra, tehát a közlekedésre alapozandó fejlődés erejét elsöpörte az ipari indíttatású. A nehezen elindított mezőgazdasági konjunktúra és Kunszentmárton kistérséget meghatározó szerepe szertefoszlott, amikor termelni kezdett a cipőgyár. Ennek valódi hatásait mégis nehéz lemérni a világháború és az utána kialakuló új gazdasági és társadalmi helyzet miatt. Ezek a tapasztalatok persze korántsem jelentették azt, hogy a közlekedés és kivált a vasút fejlődéséből adódó lehetőségek kihasználásával ne prosperálhatott volna a helyi tőkefelhalmozás, vagyis ne lettek volna egyének, akik jól használták fel a vaspálya adta A vasúti híd előnyöket. 88 89

Pusztai 2003. 215–230. Szabó László közlése

240

Halász Ferenc

Jó példa erre Szirom Istvánné, aki Kunszentmártonban, a Felvégben, a cigánytelep mellett, egy kis házban kezdte meg férjével közös életét az 1890-es évek elején. Eleinte mindketten napszámos munkát vállaltak, de az asszony egyik lábának elvesztése miatt nem dolgozhatott a mezőn többé. Az apa, hogy a család megélhetését biztosítsa, messzi vidékeken vállalt kubikosmunkát, s eljutott a Monarchia minden szögletébe. A hazaküldött keresettel a feleség jól gazdálkodott: kotlóst vett belőle, annak tojásait, illetve a kikelt csirkéket árulta, majd rájött, a csirkék felvásárlójának sokkal jövedelmezőbb a dolga. A megkeresett pénzből csirkéket vásárolt fel, melyeket aztán a nagybani felvásárlóknak adott el, végül a nagyobb haszon érdekében ő maga vitte a portékát vonattal Budapestre eladni.90 A gyarapodó vagyonból új ház, szőlőbirtokok és a jámborhalmi vasúti megállónál szántóföld is kerekedett. A Budapesten megkeresett pénz az inflációs időkben sem veszítette el értékét, sőt gyarapodott, mivel az asszony még a viszonylag jobban ellátott fővárosban olyan cikkekre költötte, mint a só, a rum, az ecet és a rizs, amelyekben a vidékiek hiányt szenvedtek, és így jó pénzt fizettek érte. A kereskedést körülbelül 1924–25-ben szüntette meg. Ez nagyjából egybeesett az értékálló pengő bevezetésével, s ekkorra már mindene megvolt, amit el akart érni. Visszaemlékezésében Szirom József közgazdászdoktor így összegezte az anyja által elért sikerek receptjét: „Végy egy adag tehetséget, ugyanennyi akaratot, nagy szorgalmat, okos takarékosságot, napi dolgokon túl nagy távlatokat, megfontolt nagyvonalúságot. Nincs ennél egyszerűbb ezen a világon.”91

A városias nagyközség A lassanként meginduló fellendülés azt bizonyítja, elkezdték éreztetni hatásukat a városi rang visszaszerzése s azon keresztül a tiszazugi vezető szerep megszilárdítása érdekében tett lépések. A fő közlekedési csapás a közúti hídon a vasút felé haladó Kossuth Lajos utca, és az általa keresztezett piac- vagy Kossuth (ma: Köztársaság) tér egybeesett a transzverzális út községi szakaszával. Ennek a piactértől kezdődő szakasza mentén alakult ki Kunszentmárton gazdasági ütőere. A boltosok, iparosok, vendéglősök nagy része itt rendezte be üzletét, és itt vagy a közelben székeltek a közhivatalok (például rendőrség, csendőrség, posta stb.) is. Elsőként a piactér átalakulása szembeötlő. A már említett Körös Szállón kívül a korszakban a tér északi és keleti oldalát raktárak, üzletek, felettük lakások zárták le. Különösen hangulatos, meghatározó részét képezték az együttesnek a teret a vasút irányába balról lezáró és a Kossuth utcán is folytatódó zsidó üzletsor házai. Itt székelt a Kunszentmártoni Takarékpénztár Rt. is, amely bár kezdeti anyagi gondjai miatt a szentesi intézet fiókja lett, jelentős hatást gyakorolt a község és az egész Tiszazug gazdasági életére. A vasútállomás közelsége adta kedvező szállítási lehetőségeket használta ki Schweiger Dániel, amikor fatelepét – a mai TÜZÉP elődjét – a Kossuth utca Felső temető utáni szakaszán nyitotta meg. Ugyancsak az utca végén épült meg a Preisz-féle vasúti vendéglő. Hármas feladatot látott el: a vasúti utasközönség, a transzverzális út utasainak és az évi négy országos vásár árusainak és vevőinek ellátását. A vásártér, mely korábban az Alsó temető közelében terült el, a vasút megépülte után néhány évtizeddel, 1912-ben települt át erre a területre, hogy minél inkább kihasználhatóak legyenek az új közlekedési eszköz lehetőségei. Mind az országos, mind a hetivásár életében kiemelkedő szerepet játszott a baromfi-felvásárlás. Szirom 1987/2. Szirom 1987/2. 13.

90 91


241

A Szirom Istvánnéhoz hasonló magánosok mellett megjelentek a nagykereskedők, főként Nagykőrös irányából. A felvásárolt állatokat a szálloda udvarán gyűjtötték össze, majd közúton vagy vasúton szállították különböző célállomásokra. A község kulturális, szellemi élete is jelentékeny változáson ment keresztül. Az életforma is sok tekintetben Magas rangú vendég fogadásánál jelen volt az állomásfőnök is átalakult. Azt, hogy kifejlődött makulátlan egyenruhában (HMA) egy vékony helyi réteg, amely már megengedhette magának az új évszázad civilizációs vívmányainak élvezetét, jól mutatja a tény, hogy 1931-ben a vasút Szolnokra szóló hétvégi kirándulójegyeket kezdett el árusítani 33%-os kedvezménnyel.92 Az iskolarendszer a korszakra a település méreteihez képest példásan kiépült. Az időközben összevont iparos- és kereskedőiskolák továbbra is nyitva állottak a fiatalok előtt, de a palettát tovább színesítette az 1910-ben megszervezett polgári iskola is.93 A tanult helyiek listája a körülményekhez képest igen népes, közöttük hét vasúti alkalmazott is szerepel. Az elemi iskola de akár polgári elvégzése után is nyitott volt a lehetőség, hogy a helyi fiatalok távolabbi településeken folytassanak felsőbb tanulmányokat. Az egyházmegyei székhely, Eger – mint tradicionális célpont – mellett később megjelent Szarvas és Kecskemét, valamint Szolnok és Szentes, mely utóbbiak népszerűvé válását a vasúti összeköttetés is aláhúzta. A vasút jelentőségét mutatja az is, hogy ha a településre magas rangú vendég érkezett, annak fogadásánál mindenkor jelen volt az állomásfőnök is makulátlan egyenruhában,94 a hétköznapi életre gyakorolt hatását pedig mi sem jelzi jobban, mint hogy a község azon részein, ahol a vonatfütty általában jól hallható volt (így az Érben), az emberek az elhaladó vonatok állandóságához igazították életritmusukat.

Jelenünk (1945-től napjainkig) Új és megújuló kihívások A front 1944. október 8-án érte el a települést.95 A következő évtizedek eseményeit jól jeleníti meg a későbbi tsz-elnök visszaemlékezéseiben: „…olyan erős volt a proletármozgalom, hogy hamar megtört a nagybirtokosok ellenállása. Örültek, hogy elmehettek. Persze akadt, aki nem akarta tudomásul venni, hogy új élet kezdődött… elmentünk az irodába és kiirányítottuk a faluból a reakciós főjegyzőt.”96 Kunszentmártoni Híradó 1931. április 19. Józsa 1990. 73. 94 Józsa László közlése 95 Tóth 1980. 571. 96 Deák 1974. 92 93

242

Halász Ferenc

A világháború után Kunszentmárton vasúti hídja romokban hevert, de csodával határos módon, a közúti híd nem pusztult el, s kisebb javítások után ismét használható lett.97 Ennek fényében Kunszentmárton már a korszak kezdetétől gyakorolhatta korábbi csomóponti szerepének egy részét. Ismét nagy volumenű forgalom bonyolódhatott le a községen keresztül. A rendszer gazdasági irányelvei azonban a vasúti szállítást tartották a kedvezőbbnek,98 így ennek előtérbe helyezésén munkálkodtak. Ennek ellenére a háború után már igen kevés pálya-kiegészítésre került sor. Ezek egyike a Kunszentmárton és Tiszaug között 1952. május 18-án megnyílt vonal,99 amely az említetteken kívül még négy települést (Istvánháza, Szelevény, Csépa, Tiszasas) fűzött fel, éppen Kunszentmárton hagyományos érdekszférájából. A „megvalósult álom” azonban csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A vasút a tiszazugi terményeket, különösen a szőlőt, a bort és a mustot nem ide, hanem Kecskemétre szállította,100 és a személyforgalom sem érte el a kívánt mértéket, kivéve talán azt a körülményt, hogy az 1953-ban megalakult helyi gimnáziumba szép számmal iratkoztak be a Dél-Tiszazugból (kivált Csépáról és Szelevényről) bejáró tanulók. A megyében bizonyosan, az országban is feltehetően utolsó jelentős vasúti bővítés tapasztalatai jelezték, véget ért a vasút gazdaságot, társadalmat, települést befolyásoló megkerülhetetlen szerepe. Legalábbis Kunszentmártonban. Ettől kezdve a gazdasági tervek nem alapoztak számottevően a vasútra, és az nem is tudott jelentékeny hatást kifejteni. A vasút szerepének visszaesése persze nem jelentette azt, hogy ne rejlenének még kiaknázható lehetőségek Kunszentmárton kedvező fekvésében. Ha a vasút már nem is játszott a korábbihoz hasonló szerepet, a kunszentmártoni közúti átkelőhely kötötte össze egymással például Békés megyét és Kecskemétet, itt bonyolódott le a bolgár és román közúti külkereskedelem, a szállítás nagy része is, így elkerülhetetlenné vált az 1975-ben megvalósult második közúti híd megépítése, amely esetében először alkalmazták Magyarországon a szabadszereléses technikát.101 A sors különös fintora, hogy a Kunszentmárton számára ha-

Épül az új közúti híd 1975-ben

Szikszai 1994. 95–97. Vö. Urbán 1999. 219–224. 99 Frisnyák 2001. 214. 100 Kaposvári 1971. 120–121. 101 Szikszai 1994. 98. 97 98


243

talmas vívmánynak számító híd átadásáról ugyanazon a napon tudósíthatott az újság, mint a korszak egyik nagy összegű, végső soron a kunszentmártoni szocialista típusú fejlődést is megkérdőjelező nyugati kölcsönfelvételéről.102

A lakosság és a vasút kapcsolata napjainkban Az 1980-as évek elején nagyszabású, alapos vizsgálatok során felmérték a Szolnok– Debrecen–Békéscsaba közlekedési központok által kijelölt, „forgalmi árnyék”-ban fekvő terület egyes települései közötti kapcsolat intenzitását.103 Bár a korábbiakban ismertetettek alapján Kunszentmárton meglehetősen nagy átmenő forgalmat bonyolít le, különösen közúton, a települések közötti kapcsolatokban az egyik leggyérebb összeköttetés-rendszert tudhatja magáénak. Kijelenthető, hogy Kunszentmártonnak, bár a térségben jelentős településnek számít, még a tiszazugi kapcsolatait figyelembe véve sem sikerült jelentős vonzáskörzetet kiépítenie. Az, hogy a vasút egykori gazdaság- és városformáló szerepe elmúlt, nem jelenti azt, hogy bizonyos esetekben ne gyakorolhatna hatást a település életére. Kivált a személy-, és az azzal összeköthető áruforgalom terén a vasútnak továbbra is jelentős szerepe van. Erre jó példa a korábban Makótól, manapság Szentestől Budapest Nyugati pályaudvarig közlekedő közvetlen vonat. Az a tény, hogy nem kell a helyieknek a fáradságos átszállást választaniuk, olyan közkedveltté tette a járatot, hogy a helyiek csak a „makói gyors”-ként emlegetik, noha Szolnokig majdnem minden állomáson megáll. Napjában egyszer „ellepi” az emberáradat az ódon állomást: indul a „makói gyors” Pest felé dugig tömve emberekkel, akik pedig este szintén közvetlen vonattal térnek haza többségben a fővárosból. A menetrend e tekintetben tökéletesen a helyi igényekhez igazodott: az embereknek lehetőségük van reggel vonatra szállni, este viszont újból hazatérni. Bevásárlás, hivatalos ügyek vagy rokonlátogatás egyaránt az úti célok A Tiszazug települései és közlekedési hálózata között található, de korszakunkban egyre többen vannak, akik tartós eltávozás céljából ülnek fel a szerelvényre. Ők az egyre fokozódó elvándorlás szerencsés vagy szerencsétlen alanyai. Az otthontól való elszakadás azonban nem megy olyan könnyen, így az elszármazott emberek többsége olykor jegyet vált az esti „gyors”-ra, hogy egy-egy hétvégét a helyben maradt rokonokkal, barátokkal töltsön. A makói vonat sebessége, körülményei, szolgáltatásai korántsem tartoznak az országos élvonalba, mégis fontos szerepet tölt be a térség életében.

102 103

Szolnok Megyei Néplap XXVI. évf. 285. sz., 1975. december 5. (Az MNB kölcsönfelvétele) Simon–Csatári 1982. 175–191.

244

Halász Ferenc

A vasút másik fontos feladata a Szentessel való kapcsolat fenntartása maradt. A közeli, 25 km-re fekvő város és Kunszentmárton között hagyományosan jó viszony áll fenn a vasút megépülése óta. Fejlődésük, életvitelük valószínűleg a közös vasút miatt is meglehetősen sok közös vonást mutat. A kunszentmártoniak legszívesebben a szomszédos Szentest keresik fel kisebb-nagyobb vásárlásaik, kirándulásaik során. Szentesen található a legközelebbi kórház is, amelybe a kunszentmártoniakat probléma estén a helyi mentőállomás járművei szállítják, de a szakrendelésre gyakran vonattal utaznak a betegek. A helyi szülőotthon megszűnése óta a kunszentmártoni gyermekek is Szentesen jönnek világra. Így lett a „kunszenti” ember születésének és olykor halálának is helyszíne Szentes és Csongrád megye. A két város 1987-ben ünnepségsorozat keretében emlékezett meg az őket összekapcsoló vasút százéves fennállásáról.104 Irodalom BARNA Gábor 1995 A mesterszállási templom építésének története, In: Barna Gábor (szerk.) Mesterszállás: Fejezetek a község történetéből. Mesterszállás, Mesterszállás község képviselő testülete 131–150. BOTKA János (szerk.) 1989 Adatok Szolnok megye történetéből, II. köt. Szolnok, Szolnok Megyei Levéltár CSEH Géza 1994 A vasúthálózat kiépítése Jász-Nagykun-Szolnok megyében, In: Zádor Béláné (szerk.) ZOUNUK, A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár évkönyve 9. Szolnok, 105–125. DEÁK András A földosztástól a fürdőszobáig, Kunszentmárton harminc éve, In: Népszava 102. évf., 79. sz. Budapest, 1974 április 4. DÓSA József–SZABÓ Elek 1936 Kunszentmárton története I. Kunszentmárton EDVI ILLÉS Sándor 1896 A Magyar Királyi Államvasutak és az üzemükben lévő helyiérdekű vasutak áruforgalmi viszonyai II. köt. Budapest, Magyar Királyi Államvasutak Igazgatósága, Pallas Részvénytársaság Nyomdája, 116–125. ERDŐSI Ferenc 1987 Az alföldi vasúti mellékvonalak építésekor felmerült gazdasági településfejlesztési elvárások és a tényleges következmények, In: Becsei József (szerk.) Alföldi tanulmányok XI. köt. Békéscsaba, MTA Regionális Központja Alföldi Kutatócsoport, 143–60. FOGAS Pál–KERÉNYI Géza–RÓZSA Gábor 1987 Száz éves Szentes vasútja. Szentes, MÁV Szentesi Építési Főnökség–MÁV Körzeti Üzemfőnöksége FRISNYÁK Zsuzsa 2001 A magyarországi közlekedés krónikája 1750–2000. Budapest, MTA Történettudományi Intézet, História Kiskönyvtár, Kronológiák, adattárak 7. GALLACZ László (szerk.) 1896 Monográfia a Körös-Berettyó ármentesítéséről I–II. Nagyvárad JÓZSA László 1990 Kunszentmárton utcanevei. Kunszentmárton, KDNP kunszentmártoni szervezete J. TÓTH Dezső 1987 Földosztás és kollektivizálás Kunszentmártonban (1945–1959), In: Botka János (szerk.) ZOUNUK, A Szolnok Megyei Levéltár évkönyve 2. Szolnok. 177–201.

104

Fogas–Kerényi–Rózsa 1987. 37–38.


245

KAKUK Mátyás 1982 Kunszentmárton iparosai a XVII–XIX. században. Kunszentmárton, Kézirat, kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum Adattára (HMA) KAPOSVÁRI Gyula (szerk.) 1971 Közlekedés, In: Tiszazug életéből. Szolnok, 120–122. KARDOS József (szerk.) 1911 Jelen és jövő In: Kunszentmárton – Tiszazugi – Naptár az 1912. Szökő Esztendőre. Kunszentmárton, Wolf Dezső Könyvnyomdája, 26–30. MEZEY Lajos 1930 „Nagykúnszentmárton – a Tiszazugért”, In: Oroszlány Gábor (szerk.) Nagykún városok 1920–1930. Karcag, Klein Mór Könyvnyomdája, 118–122. NOVÁK László (szerk.) 1998 Jász-Nagykun-Szolnok megye kézikönyve. Budapest, Magyarország Megyei Kézikönyvei, Ceba Kiadó, 311–316. OROSZLÁNY Gábor (szerk.) 1930 Nagykún városok 1920–1930. Karcag, Klein Mór Könyvnyomdája PUSZTAI Gabriella 2003 Bozsik Kálmán fazekasmester, In: Gulyás Éva–Szabó László (szerk.) Múzeumi levelek, 78–79. Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, 215–230. SIMON Imre–CSATÁRI Bálint 1982 A települések közúti és vasúti kapcsolatainak földrajzi vizsgálata egy forgalmi árnyékben lévő területen, In: Becsei József (szerk.) Alföldi tanulmányok VI. köt. Békéscsaba, MTA Regionális Központja Alföldi Kutatócsoport, 175–193. SUBA János 1997 Vasúttérképek a Hadtörténeti Térképtárban, különös tekintettel Jász-Nagykun- Szolnok vármegyére (1847–1918), In: Zádor Béláné (szerk.) ZOUNUK, A Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár évkönyve 12. Szolnok, 87–128. SZIKSZAI Mihály 1994 A kunszentmártoni rév és híd története, In: Zádor Béláné (szerk.) ZOUNUK, A Jász-NagykunSzolnok Megyei Levéltár évkönyve 9. Szolnok, 81–101. 1998 Jász-Nagykun-Szolnok megye közúti tömegközlekedésének fejlődése, In: Zádor Béláné (szerk.) ZOUNUK, A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár évkönyve 13. Szolnok, 243–271. 2002 Tiszaföldvár története 1876–1993, In: Kelemen Éva–Pató Mária–Szlankó István (szerk.) Tiszaföldvár, Fejezetek a város történetéből. Tiszaföldvár, Tiszazugi Földrajzi Múzeum, 79–111. SZIROM József 1987/1 A hídtól a vasútállomásig, avagy séta a nagyutcán. Kunszentmárton, Kézirat, (HMA) 1987/2 Anyám és én. Kunszentmárton, Kézirat, (HMA) TÓTH Tibor (szerk.) 1980 Adatok Szolnok megye történetéből, I. köt. Szolnok, Szolnok Megyei Levéltár TURCSÁNYI István (é. n.) Egy „ismeretlen” népművész emlékére, In: Szolnok Megyei Néplap. Szolnok URBÁN László 1999 A vasutak újjáépülése Jász-Nagykun-Szolnok megyében a II. világháború után, In: Zádor Béláné (szerk.) ZOUNUK, A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár évkönyve 14. Szolnok, 195–224. VADÁSZ István 1995 Mezővárosok lakosságának exogám házasságkötési kapcsolatai a Közép-Tiszavidéken a XIX. század közepén, In: Zádor Béláné (szerk.) ZOUNUK, A Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár évkönyve 10. Szolnok, 109–128. 1995 A Közép-Tiszavidék kisvárosai a XIX–XX. században, A Közép-Tiszavidék központ jellegű településeinek szerepköre és vonzáskörzet-rendszere a XIX–XX. században. Szolnok–Tiszafüred, A JászNagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 54., Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága VERESS János 1927 Régi idők fakult írásai. Kunszentmárton, Kézirat, (HMA) 1930 Kúnszentmártoni hidak, In: Oroszlány Gábor (szerk.) Nagykún városok 1920–1930 Karcag, Klein Mór Könyvnyomdája, 126.

Licsicsányi István

A VÁROSI RANG ÚJBÓLI ELNYERÉSE „A város nemcsak létrejöttével, hanem fennállásával is kifejez eszmei értéket, mert benne van az emberi haladás öröksége, számtalan városlakó nemzedéknek élete, munkája és tapasztalata…” (Brenner János)

Út a várossá válás felé Kunszentmárton 1896-ig büszkélkedett a városi címmel, annak minden előnyével és problémáival. Az azóta eltelt évtizedek mély nyomokat hagytak a település szerkezetében a városért tevő vezetőkben és a polgárokban. Ám nem csupán azokban, akik a városi lét megélhetési előnyeit tartották szem előtt, hanem azokban is, akik gondolkodásukban, létformájukban is el akartak szakadni a régi „vidéki” életmódtól úgy, hogy az elődök által megteremtett értékek és az új lehetőségek által megvalósult eredmények is érvényesüljenek azért, hogy Kunszentmárton továbbra is a Tiszazug meghatározó központja maradjon. Annak ellenére, hogy a város a 19. század 80-as éveire nehéz anyagi helyzetbe került a döntéshozók között voltak, akik a városi lét fenntartása mellett érveltek („városi” párt), azokkal szemben, akik a költségvetési bajok orvoslását a községi szervezetre való áttérésben látták („községi” párt). A vita végül is a „községi” párt javára dőlt el. Ez ugyan területi és népességvesztéssel járt Kunszentmárton számára, de nem jelentette azt, hogy elvesztette volna a Tiszazug természetes szervező központja státuszát. A gazdaság és a szolgáltatások fejlődése nem állt meg. A századfordulón és az azt követő évtizedekben formálódott át a főtér és környékének képe is. A közérdeklődést és a polgári nyilvánosságot a helyi nyomdákban készült lapok szolgálták. (A Kunszentmárton és Vidéke, a Közérdek és a Kunszentmártoni Újság.1) Az 1920-as, 1930-as években a közlekedési viszonyok korszerűsítését jelentette a vasúti híd, a köz- és belterületi utak építése, új burkolattal való ellátása. A Körös gazdasági-vízi út funkcióját és a helyi mezőgazdasági termelés jelentőségét emelte ki a jól megépített kikötő. 1937-ben 11 354 lakója volt a településnek, volt adóhivatala, járásbírósága, közjegyzője, csendőrsége.

Lásd a kötetben Pató Mária tanulmányát

1

A városi rang újbóli elnyerése

247

A gazdasági világválság elmúltával a korábbi eredményekre támaszkodva kialakult egy olyan politikai csoport, mely a városi rang visszaszerzésére törekedett. Elképzelésük központi magját az jelentette, hogy Kunszentmárton a térség gazdasági kulturális központja legyen úgy, hogy ez közigazgatási szerepkörében is tükröződjön. Ez volt a „Nagykunszentmárton” koncepció Dr. Mezey Lajos a „Nagykúnszentmárton a Tiszazugért” című írásában így fogalmaz: „…felvetődött a gondolat, hogy e várost fokozatosan az Alsó-körösvidék és a Közép-tiszamedence vezető városává kell fejleszteni, hogy ezáltal Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszaug, Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév, Cibakháza, Tiszaföldvár Községeket magába foglaló Tiszazug Gazdasági és kulturális iránytűje, emeltyűje lehessen.” A programban konkrét elképzelés fogalmazódott meg Kunszentmárton városközpontjának átalakítására is, mely egy kialakítandó „nagyszabású tér” létrehozását és a piactér aszfaltozását is magában foglalta. Az 1930-as és 1940-es években a sajtóban és a közvélemény egy részében folyamatosan élt a városi múlt iránti nosztalgia. A lakosság körében természetesnek számított a kijelentés; „Bemegyek a városba”, „Felmegyek a városházára”. A második világháború után 1949-ben kiépülő diktatúra időszakában a legmerészebb lokálpatrióták sem juthattak el annak felvetésére, hogy helyi kezdeményezésként Kunszentmárton jogállásának megváltoztatására javaslatot tegyenek. A szövetkezetesítés, az államosíKunszentmárton főtere, 1930-as évek tások következményeként a korábbi gazdasági és társadalmi struktúra is megváltozott. Ugyanakkor, a szocializmus évtizedei alatt a városodás folyamata a politikai és gazdasági érdekeknek megfelelően sajátos irányt vett. Ez azt jelentette, hogy a közösségi célok elsődlegességét hirdetve a „városépítés” normája is a tervezés mindenhatóságába vetett hitet tekintette elsődlegesnek. A tanácsrendszer kiépítése alapjaiban alakította át a közigazgatást, valamint az ügyintézési gyakorlatot egy városkép kialakításában, bármely várostörténeti múlttal rendelkező hely funkciójának kijelölésében. Az első tanácstörvény a magyar viszonyoktól eltérő és idegen szovjet modellt másolta és fő feladatának a központi döntések végrehajtását tekintette. Ennek értelmében a tanácsok a szocialista államhatalom helyi szervei, s mint ilyeneknek nincs más dolguk, mint a felsőbb rendelkezések, pártutasítások végrehajtása. A törvény megfogalmazta a tanácsok pártirányítását, kimondta alá- és fölé rendeltségük jellegét. A tanácstörvény eltörölte a hagyományos polgármesteri tisztséget, melyet ettől eltérő jogkörű tanácselnök tisztségével váltotta fel. Kunszentmártonban 1950-ben jött létre a községi tanács. Ezt követően a kiadott közigazgatási törvény végrehajtása alapján járási székhely lett a település. Ez a változás azt jelentette, hogy bár „rangja” szerint község, mégis mint járási székhely tulajdonképpen városi funkciókat látott el a térségben. Az 1954-es második tanácstörvény sem tekintette központi kérdésnek a helyi önkormányzás gondolatát, de részben csökkentette a tanácsok hatósági, adminisztratív terheit és növelte a tanácsok területi és településfejlesztési feladatait. Az MKP a helyi pártszerveken és pártalapszervezeteken keresztül érvényesítette az úgynevezett pártirányítási és pártellenőrzési feladatait.

248


Az 1960-as években érte el Kunszentmártont a szocialista iparosítás első hulláma. Mindez a település központi szerepkörének – járási székhely – megerősítését szolgálta. Ugyanakkor országos szinten ez volt az ipar decentralizációjának időszaka, amikor nagyüzemek termelő egységeinek egy részét a vidéki településekre helyezték. 1971-től 1984-ig a 1006/1971 (III.16.) sz. kormányhatározat szabta meg a területfejlesztés célját. Az irányelvek kettős célt fogalmaztak meg: elmaradott területek felzárkóztatása és az úgynevezett hatékonysági kritérium. A településeket öt kategóriába sorolták, s meghatározták jövőbeni céljukat. Szerepelt ebben a szelektív iparfejlesztés, az infrastruktúra javítása, a mezőgazdaság differenciált fejlesztése és a tanyarendszer magától való elsorvadása is. Gondoltak azonban a városok további sorsára is. A Városépítési Tudományos Intézetben (VÁTI) készült el az Országos Településhálózatfejlesztési Koncepció (OTK). Ez egy kategorizált rendszer lett, melyben meghatározták az egyes települések fejlesztésének irányát, mértékét, az egyes központokhoz tartozó népességszámot valamint a hozzájuk tartozó vonzáskörzetet. Kunszentmárton a részleges középfokú központ kategóriába került, s mint ilyen nem volt elzárva a fejlesztési lehetőségektől. Mindezek azt eredményezték, „…hogy Kunnszentmárton lakónépessége a korábbi 6%-os csökkenéssel szemben 1970–1980 között 1,5%-al gyarapodott.” Az ipartelepítés egyik mozgatórugója a termelőszövetkezetek összevonása után kialakuló munkaerő kínálat volt, a másik pedig a nagyvállalatok azon törekvése, hogy környezetszennyező tevékenységüktől megszabaduljanak. 1967-ben kezdődött el a Pannónia helyi üzemének kiépítése. Tíz év telt el mire a régi hántoló malom helyén átadták a Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekonfekció Vállalat új épületegyüttesét. 1968-ban a Beton- és Vasbetonipari Művek átvette gépállomás telephelyét és létrejött a BVM kunszentmártoni gyáregysége. Ezzel párhuzamosan kezdődött el a Tisza Cipőgyár helyi üzemének építése is. A már régóta működő ipari vállalatok és ipari szövetkezetek modernizálása is elkezdődött. Ennek eredményeként növekedett az iparban foglalkoztatottak létszáma és Kunszentmárton ipari szerepköre, ezzel együtt vonzáskörzeti funkciója is. A korábbi szétszórt, lakóépületek közé beékelődött ipari üzemek helyét koncentrált ipari területek vették át (ÉK-i, Ny-i, D-i). Ennek ellenére a nagyközség belső területein maradt egy-két üzem, melyeknek áthelyezésére a későbbiekben került sor. A település képe a változások következtében átalakult, s új épületek emelkedtek a központban. A gimnázium épülete harmonizált a Kádár-házzal, a Harmónia áruház viszont megtörte a „sátortetős” szerkezetek sorát, de a főtér területi egységét meghagyta. Fokozatosan sor került az infrastruktúra hálózat fejlesztésére is. A községi tanács a 1019/1968/XII.7./sz. határozatával létrehozta a városfejlesztési bizottságot, melynek tagjai dr. Medvegy Pál ügyvéd, Demjén Imre építészmérnök, Kakuk Mihály az MSZMP Járási Bizottság munkatársa és B. Tóth András üzemgazdász voltak. Két év múlva 1970. január 10-én Kunszentmártont nagyközséggé szervezték át. A Nagyközségi Tanács júniusban elfogadta a VÁTI–Gönczi László tervezőmérnök által elkészített rendezési és fejlesztési tervet. 1971-ben az egyes igazgatási, költségvetési, valamint kulturális intézményekben olyan szakképzett embereket alkalmaztak, akik rendelkeztek a szükséges iskolai végzetéggel. Úgy ítélték meg, hogy „Mindezek az intézkedések a várossá válás folyamatának a gyorsítását szolgálták.”2 Gulyás Imre tanácselnök visszaemlékezésében a következőket írja: „…a testületi munka eredményessége nagyban függött a megválasztott tanácstagok üléseken való megjelenésétől. Itt lehetett érvényesíteni a döntési jogosultságot, amelynek eredménye nagymértékben befolyásolta a település fejlődését. A felelősség Gulyás Imre: A kunszentmártoni tanács működése 1950–1990 Kézirat

2


249

többszörös, hisz a nagyközségi tanácsnak úgy kellett dolgoznia, hogy mielőbb megteremtse a várossá válás feltételeit is. E ciklus alatt a testület úgy értékelte, hogy e megtisztelő cím elnyerésére 1980 előtt sor kerül.”3

Pályázat a városi cím elnyerésére 1980-ig elsősorban a Dunántúlon gyarapodott a városállomány, később az új városok száma arányosan növekedett az ország különböző régióiban. Az 1980-as években 70 település kapott városi rangot. 1983-ban Kunszentmárton nagyközség a várossá nyilvánítást megpályázta, de nem járt eredménnyel. Ennek okát a városi jogú nagyközségi Párt Végrehajtó Bizottság egyik anyaga így elemzi; „Nehezítette a munkát, hogy ezt a témát a pályázat lefutásáig sem járási, sem községi pártfórum nem tárgyalta átfogóan. Részanyagok készültek – 1980 és 1984 között a járásnál szám szerint 24 – a községnél 8 alkalommal, de ezek a várossá válás feltételeinek alakulását csak közvetetten segítették”.4 Ezt követően egy öt fős bizottság alakult a pályázati anyag átformálására és tömörítésére. (I. számú melléklet) A járások megszűnésével (1983. december 31.) Kunszentmárton városi jogú nagyközség lett, ami előre vetítette a korábbi státusz visszaszerzését. 1984 januárjától hivatalosan is bevezették a városkörnyékiséget, amivel pótolni lehetett a járási hivatalokat az igazgatási tevékenységben. Ezért 1985-ben már egyre többen látták úgy, hogy 1986-tól a városi rang megkapható. Többek között, azért mert az országosan 10 felterjesztett települési pályázat rangsorolásában a 7. helyen állt Kunszentmárton. Ezt segítette az 1984-től bevezetett önkormányzati törvény is, mely a városi jogú nagyközségeket három lépcsőben határozta meg várossá nyilvánítani. A tervezett új beruházások – posta, gyógyszertár, szolgáltatóház, buszpályaudvar – elkezdődtek, és átadásukat 1986–1987-re tervezték. Ezek a változások kihatottak az urbanizációs folyamat mindkét összetevőjére: a városodásra és a városiasodásra is. A városi rang megszerzése mindig is presztízskérdés, hatalmi, tekintélybeli ügy volt a települések testületei, vezetői számára, de az ott lakóknak sem volt közömbös, hogy községben, avagy városban élhetik mindennapjaikat. Motiváló tényező volt természetesen a mezővárosi, járási székhely múlt, a történelmi emlékekhez kötődő hagyományok sora. Az a várakozás sem hagyható figyelmen kívül, hogy a városi cím elnyerése esetleg konkrét gazdasági, pénzügyi előnyökkel fog járni még akkor is, ha a tényleges lehetőségek az adott pillanatban nincsenek is meg, hiszen magától a városi rang megszerzésétől egyetlen egy település sem lesz fejlettebb vagy gazdagabb. Ellenben elérhetővé váltak olyan állami anyagi források, melyek hosszabb távon biztosítják a korábban felhalmozódott hátrányok felszámolását. Először 1984-ben történt meg, hogy az új városok száma átlépte a tízes határt (12). Egy település várossá nyilvánításának alapvető feltételei 1980-ig a következők voltak: – központi területi népességszáma legalább 8000 fő5 – legyen saját vonzásterülete, ahonnan a naponta ingázó munkavállalók többségének foglalkoztatási központja – legyen középfokú oktatási intézménye, kórháza vagy bírósága – infrastruktúrája fejlett legyen Gulyás Imre: A kunszentmártoni tanács működése 1950–1990 Kézirat MSZMP Kunszentmártoni Járási Bizottsága iratai XXXV – 8. fond Jász- Nagykun Szolnok Megyei Levéltár 5 1971. évi I. törvény végrehajtására kiadott II/1971. (III.31.) Kormányszámú rendelet 2. § 3 4

250


– településközpontja legyen városias – belterületi úthálózatának legalább 60%-a kiépített (burkolt) – a szemétszállítás rendszeres (60%) A várossá válás feltételei az 1980-as években megváltoztak meg.

Várossá avatták Kunszentmártont

Várossá nyilvánító oklevél

vevőket:

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1986. január 1-jétől a 36/1985. számú határozatával elrendelte Szelevény községnek Kunszentmártonnal történő egyesítését Kunszentmárton néven, és a helységnév meghagyásával a 37/1985. számú határozatával Kunszentmárton nagyközséget várossá nyilvánította. „Ezzel a helybeliek kilencven éves vágya teljesült” – írta a Szolnok Megyei Néplap február elsejei számában. Kunszentmárton a megye kilencedik és az ország 119-ik városa lett a főváros és az öt megyei jogú város mellett. A városavató ünnepségen az oklevelet Czinege Lajos a Minisztertanács elnökhelyettese adta át a település tanácselnökének, Lázi Bélának. Az átadáson az akkori szokásoknak megfelelően megjelentek a megyei párt- és állami vezetők, valamint a megye városainak párt- és állami vezetői és a városkörnyéki tanácsok képviselői. A tanács várossá alakuló üléséről készült jegyzőkönyv felsorolta név szerint a 40 tanácstagot, a 20 fős elnökséget, majd szám szerint a részt-

MSZMP Városi bizottságainak első titkárai Városi tanácsok elnökei Póttanácstagok Hazafias Népfront Városi Bizottság tagjai Városi pártbizottság tagjai Városi KISZ bizottság tagjai Hazafias Népfront Bizottság szelevényi tagjai Tancsi intézmények vezetői Nem tanácsi szervek képviselői Városkörnyéki Tsz-ek elnökei 79 érdeklődő kunszentmártoni lakos

8 fő 8 fő 34 fő 39 fő 32 fő 7 fő 26 fő 22 fő 39 fő 3 fő

Az eseményre a városi művelődési központban került sor. A szónokok a várossá válás rögös útját ismertetve kerülték a mezővárosi múlt és a kun hagyományok említését, de sokat szóltak a mezőgazdaság „szocialista átszervezése” eredményeiről, a „szocialista iparosítás” előnyeiről. Czinege Lajos azért megemlítette ennek kapcsán, hogy „Kunszentmárton úgy alakította ki az iparosítás útját, hogy igyekezett építeni a korabeli kismesteri hagyományokra, a hajdani fazekasok, szűcsök, szabók, takácsok, molnárok, téglagyáriak a fejlődés sok elemét tartalmazó tradícióira.” A megye városai nevében Buzás Sándor Jászberény városi tanácsának elnöke üdvözölte az új várost és átadta dr. Czuczi Mihály tanácselnökhelyettesnek a Lehel kürtje hiteles másolatát. A városkörnyéki települések nevében Molnár Bálint öcsödi tanácselnök szólt.


251

Városavató ünnepség, József Attila Gimnázium énekkara Smuta Kálmánné karvezetővel

Az ünnepségen került sor a Szele-vény községért és Kunszentmárton nagyközségért díjak átadására azon közösségek és személyek számára, akik a várossá fejlesztésért elismerésre méltó társadalmi tevékenységet végeztek. Az elismeréseket Dávid Géza, Doba Lászlóné, Kocsis István és a Deb-receni Postaigazgatóság Kunszent-mártoni Postahivatalának dolgozói nevében Olasz Józsefné vehette át. Az ünnepi alkalomra a Helytörténeti Múzeumban a népi díszítő szakkör és az amatőr képzőművészek tárlata nyílt meg. A művelődési központban kiállítást rendeztek „Kunszentmárton képekben” címmel. Szelevényen és Kungyaluban a Tiszakürti Alkotótábor amatőr képzőművészeinek alkotásait láthatták. Az ünnepség után 17 órától Szolnok megye városainak művészeti csoportjai műsorral köszöntötték Kunszentmártont. (II. számú melléklet) Február elsején került sor az első városi bál megrendezésére a művelődési központban. Az országos napilapok közül az MSZMP központi lapja is tudósított február 1-jei számában a 6. oldalon, megemlítve, hogy „..Kunszentmárton – Szolnok megye kilencedik városa – a Tiszazug természeti tájegység gazdasági, kereskedelmi és kulturális központja. A Magyar Hírlap a város történelmi múltjának ismertetése után kiemelte, hogy „ Az új város kulturális szerepét közép- és általános iskolák, művelődési központ és múzeum is jelzi.” Mindkét lap ismertette az infrastruktúra fejlesztésének legújabb állomásait, valamint megemlítette, hogy új gyógyszertár, új postahivatal és szolgáltatóház is épül majd. A jövőre vonatkozó elképzeléseket Lázi Béla tanácselnök így összegezte: „A városi Tanács nevében mi azt vállaljuk, hogy munkánkat szertett városunk, Kunszentmárton új rangjának és szerepkörének megfelelően végezzük a lakosság és a vonzáskörzet javára... A múltat nem feledve és nem tagadva megőrizzük elődeink áldozatos munkájának eredményeit, ápoljuk haladó hagyományaikat, hasznosítjuk gazdag tapasztalataikat, és arra törekszünk, hogy az utánunk következő nemzedék értékeinkre alapozva magasabb szinten végezhesse városépítő tevékenységét.” Az eltelt évtizedek fejlesztéseinek eredményeként alakult át a városkép, bővült az infrastrukturális hálózat, javult a lakossági ellátás. Egyre inkább tudatosult, hogy városi polgárnak lenni más létformát jelent.

252

Licsicsányi István Városi jelképek címertervek 1. változat: Lakossági fórumokon támogatott

2. változat: Hivatalosan elfogadott

Városi zászló

A városi rang újbóli elnyerése KÉPMELLÉKLET I.

253

254

Licsicsányi István KÉPMELLÉKLET II.

Józsa László

A város és plébániája A kunszentmártoni kegyuraság és a város plébániájának kapcsolata a 19–20. században A középkor folyamán Magyarországon és Európa katolikus országaiban a feudalizmus kiteljesedésének virágkorát többek között az is jellemezte, hogy a földesúr az általa birtokolt helységek fölött kegyúri jogokat gyakorolt, ami együtt járt az egyházfenntartás kötelezettségével. Gyakorlatban ez úgy valósult meg, hogy a földbirtok ura a tulajdonában lévő falvak népe számára templomot, esetleg szerzetesi monostort alapított, illetve épített, s annak fenntartásáról gondoskodott. A földesúr tehát egyidejűleg kegyúr (latinul patronus) is volt, s a kötelezettségeken kívül megfelelő jogokkal is rendelkezett. Mindezek történeti előzménye az, hogy a falvak templomainak felépítéséről már Szent István törvénye gondoskodott. A pogánylázadáskor azonban sok egyház elpusztult. Szent László idejére nyugodtabb évek következtek, s a király elrendelte, hogy a régiségük miatt összedőlt és a pogányok által rombadöntött templomokat mindenütt fel kell építeni. Ekkor keletkeztek a kőből-téglából emelt falusi templomok, egyik-másik a századok viharait is kiállta. A királyi alapítású egyházak (székesegyházak, monostorok, nem ritkán plébániai egyházak) kegyura a király volt, aki az egyházak kegyuraságát a földesuraknak el is ajándékozhatta. Így alakultak ki a magánkegyuraságok, s lassanként meggyökeresedett a birtok és a rajta levő egyház ös�szetartozásának tudata. A birtokadományozással járó előnyök következtében állt elő gyakran az a helyzet, hogy a földesurak nemcsak birtokaikat, hanem az egyházakat is elcserélgették. Az 1279-i budai zsinat a kegyuraság átruházásához ugyan a püspök jóváhagyását írta elő, de a végrehajtás az esetek gyakorisága miatt nehezen valósult meg. A kegyúr kötelességei közé tartozott az egyház karbantartása, de már a szabolcsi zsinat (1092) is erősen felpanaszolja sok kegyúr hanyagságát. A magánkegyurak által alapított egyházak javadalma mindig a patrónus bőkezűségétől függött. A plébánosok jövedelmét a hívek adományai is növelték, s ezek néha jelentős értéket képviseltek.1 Az egyházi javadalmak falvaiban természetszerűleg a megyéspüspök, illetve a káptalan viselte a kegyúri kötelezettségeket. 1

Hermann 1973. 65–68.

256

Józsa László

A templom vagy a kolostor fenntartása nagy anyagi terhet jelentett. Ennek fejében azonban a kegyúr jogaihoz tartozott az illető egyház (templom, kolostor) papjainak, a szolgálatot tevő egyéb fontos személyeknek kiválasztása, az illetékes egyházi hatóságnak való bemutatása, végezetül pedig a tisztségében megerősítést nyert személy beiktatása.2 Az 1807. év folyamán városi rangra emelt Kunszentmárton képviselőtestületének vezető funkciójához tartozott a kegyuraság kötelezettségének ellátása is, mely ősi jász és kun kiváltságokra épült. A kunok letelepedését IV. Béla király engedélyezte 1239-ben, majd a tatárjárás után 1246-ban. A jászok népként való említése először Károly Róbert 1323-ban kiadott oklevelében olvasható. A jászok a kunokkal egy időben jöhettek Magyarországra. A kunok és a jászok belviszonyainak szabályozásáról megtelepedésüket követően több kiváltságlevél is keletkezett: 1279. június 24-én az első, augusztus 10-én pedig az úgynevezett „második kun törvény”. Ebben az oklevélben biztosította IV. László a kunok egyik legfontosabb kiváltságát, a jogszolgáltatás önállóságát a nádor legfőbb bírói tiszte alatt. II. Ulászló király oklevele már együtt említi a jászokat és a kunokat. A két kiváltságos nép köztes helyet foglalt el a jobbágyság és a nemesség között. Az autonóm kerületben élők sajátos zárt rendszert alkottak, pontosan körülhatárolva az ott élők jogait és kötelességeit. Az évszázados fejlődés eredményeként kialakuló önkormányzat tevékenysége a társadalom életének minden mozzanatában tetten érhető,3 többek között abban is, hogy a jász és kun települések elöljáróságai kegyurasági minőségben teljesítették az egyházfenntartással járó feladatokat. A Nagykunság kiváltságai között a középkor óta szerepelt tehát a szabad lelkészválasztás joga. Természetesen hasonló volt a helyzet a Jászságban is. „Miután a jászok mindenkor éltek azon kiváltsággal, hogy maguk választhattak maguknak plébánost, 1512. június 6-án II. Ulászló király az összes jászok képviselőinek kérésére megengedte, hogy valahányszor parochiájuk lelkész nélkül marad, oda szabad tetszésük szerint egyházközségük egyező akaratából maguknak alkalmas lelkészt választhatnak, ezt maguk közé vihetik, tarthatják.”4 Levéltári források a Nagykunság területéről legkorábban a magyarjogú5 falvakban jeleznek templomokat. Például Kunhegyest 1311 óta Ecclesia Hegyes, Hegyesháza elnevezéssel emlegetik. Az ugyancsak magyarjogú Kunszentmárton neve 1212–1215 között a Váradi Regestrumban Mortun alakban, 1447-ben Szentmártonszállása névalakban, tehát védőszentes helynévként fordul elő.6 A százötven évig tartó török uralom befejeztével a középkori eredetű Kunszentmárton – amely egyházszervezetileg több évszázadon át a váci püspökséghez tartozott – eltűnt a föld színéről, lakói elszéledtek, házai ös�szeomlottak, az okmányok csak „kun-szent-mártonyi puszta”-ként utaltak rá.7 Az 1698ban felállított Újszerzeményi Bizottság a töröktől visszafoglalt egész Nagykunságot és Jászságot koronabirtok gyanánt saját rendelkezése alá vonta, majd 1702-ben ötszázezer rajnai forintért eladta a német lovagrendnek.8 Ezzel a kunok és jászok magánföldesúri hatalom alá jutva, a lovagrend taksás jobbágyaivá lettek, korábbi kiváltságaikat elvesztették. Az uralkodó az eladási szerződésben átadta a lovagrendnek „a parochiális egyházak kegyúri jogát” is.9 A plébános bemutatásának, prezentálásának jogát most már a német 2

Diós szerk. 2001. VI. 438. Bánkiné Molnár 1995. 5., 11–12. 4 Soós 1985. 29. 5 Soós 1985. 29. 6 Soós 1985. 29. 7 Dósa–Szabó 1936. 30–31. 8 Soós 1985. 31. 9 Soós 1985. 31. 3

A város és plébániája

257

lovagrend helyi megbízottja gyakorolta, majd amikor 1731. szept. 26-án a Jászkunságot mint zálogos birtokot a pesti invalidus (rokkant) kórház alapítványa vette át, ez utóbbinak adminisztrátora prezentált.10 Az eladottság időszakában Kunszentmárton lakatlan puszta volt. Amikor 1717 és 1719 között jászapáti katolikus bevándorlók újranépesítették, közöttük előbb a magukkal hozott licenciátus, 1720-ban kérésükre a váci egyházmegyéhez tartozó csongrádi plébános tevékenykedett. 1721-ben a régi lakóhelyük – Jászapáti – szerint illetékes egyházfőtől, az egri püspöktől kértek és kaptak plébánost.11 Miután az egész Nagykunságban ekkor Kunszentmárton volt az egyetlen plébánia, s ezt az újjászervezést már nem a váci püspökség hajtotta végre, a község tanácsa úgy vélekedett, hogy Kunszentmárton „önnön magával az egész Nagykun Districtust az nemes Egri Dioecesis kebelében helyeztette.”12 Ám 1721-ben Althan váci püspök, majd 1724-ben és 1738-ban a váci szentszék tiltakozott Kunszentmártonnak az egri püspökség joghatósága alá csatlakozása ellen azon alapon, hogy szerintük a hely régóta a váci püspökséghez tartozott, s amikor az új telepesek első ízben papot kértek, a váci püspöki helynök csak a nagyfokú paphiány miatt egyezett bele, hogy Eger küldjön oda plébánost, akit azután a német lovagrend prezentájára az egri püspök iktatott be. Utóbbinak nevében Foglár György helynök 1738-ban előzékenyen felajánlotta Vácnak a per útján való döntést, de a váci püspök a maga szempontjából reménytelennek látva a kísérletet, nem élt ezzel a lehetőséggel. Kunszentmártonnak, az 1766-ban újjászervezett Túrkevének és az ezt követően lassú ütemben visszaállított többi nagykun plébániának az egri püspökséghez való tartozását többé nem vonták kétségbe.13 Mária Terézia 1745-ben megengedte, hogy a jászok, a nagy- és kiskunok az 515 000 forintra növelt váltságösszeget kifizetve, megválthassák magukat a pesti invalidusháztól. A királynő e redempció során kiadott adománylevelében megszüntette a jászkunok 43 évig tartó jobbágyi helyzetét, visszaállította régi kiváltságaikat. Akik a megváltási összeghez hozzájárultak, földet kaptak. Ők a redemptusok. Akik a megváltási összeghez nem járultak hozzá, irredemptusok lettek. A redempciót és a kiváltságok visszaadását engedélyező királyi adománylevél 8. pontja, majd az 1751. évi 25. törvénycikk a katolikus vallású jászkun községek számára ismét biztosította a kegyúri jogokat és a szabad papválasztás, prezentálás jogát. De miután a többségében protestáns Nagykunságban – Kunszentmártont kivéve – 1776-ig másutt plébánia nem volt, a kegyúri és prezenta jog a 18. század folyamán csak a katolikus vallását megőrző Jászságban nyerhetett alkalmazást.14 Kunszentmárton esetében a kegyurasági tevékenységet 1745-től kezdődően a község tanácsa végezte. Elnevezését többféle formában használták. Latin eredetije „ius patronatus”, félig magyarosított formája „patronátusi jog”, teljesen magyar változata a „kegyúri jog”, „kegyuraság”, s ennek megfelelőjeként a 19. században a nyelvújítás hatására „egyházjogi pártfogói jog”-nak is emlegették.15 A kunszentmártoni sajtó szívesen és gyakran alkalmazta a jól hangzó „egyházvédnökség” megnevezést.16 10

Soós 1985. 31. Soós 1985. 32. 12 Dósa–Szabó 1936. 120–124. 13 Soós 1985. 32. 14 Soós 1985. 31–32. 15 Rácz 1997. 10–11. 16 Kunszentmártoni Híradó, 1929. szeptember 15., 1943. április 10. Egri Egyházmegyei Közlöny, 1943. április 15. 39. 11

258

Józsa László

A kegyuraság tehát a plébániához kapcsolódó jogok és kötelezettségek együttese. A kegyúri jogok sorában legtöbb vitára a prezentálási jog adott okot. Ez azt jelentette, hogy a kegyúrnak hatalmában állott a tényleg és jogilag megüresedett egyházi javadalom betöltésére alkalmas egyházi személyt, papot kijelölni, akit azután a megyéspüspök iktatott be tisztségébe. A kötelezettségek közé tartozott az egyházi vagyon védelme, valamint annak ellenőrzése, hogy az egyház belső gazdálkodása ne hagyjon kívánnivalót maga után. Legfontosabb kötelezettségnek számított a templomépítés (ha addig nem volt), illetve a templom javíttatása, karbantartása, az elvárásoknak megfelelő működtetése.17 A 20. század elején az egyház a kegyuraság bemutatási (prezentálási) jogának felszámolására törekedett az egyházi hivatal betöltésének szabadsága érdekében. 1917-ben lépett érvénybe a X. Pius pápa, majd XV. Benedek pápa nevével fémjelzett egyházjogi kódex, amely már a kegyúri jog megszüntetését tűzte ki célul. Eszerint nem lehetett érvényesen új kegyuraságot alapítani, és a kódex előírása kívánatosnak tekintette a kegyuraságról vagy legalább a bemutatási jogról való lemondást. Magyarországon azonban, ahol a plébániák több mint 60%-ának kegyura volt, szentszéki engedéllyel még az első világháború után is működtek és alakultak újabb kegyuraságok.18 Ezek az intézmények végérvényesen az 1945 utáni évek folyamán szűntek meg.

A kegyuraság kötelezettségei A plébános és az egyházi személyzet javadalmazása Kunszentmárton község elöljárósága már a redempció előtt, tehát a kegyurasági kötelezettségek és jogok gyakorlását megelőzően is készségesen vállalta az egyház szolgálatában álló személyek tisztes megélhetésének biztosítását. A hívekre vonatkozó anyagi elvárásokat Csomortányi Imre jászapáti plébános, mint hevesi főesperes 1718-ban fogalmazta meg részletesen az általa ajándékozott keresztelési anyakönyv utolsó lapjain.19 Az 1721-ben kinevezett első plébános: Zatkó Mihály és utódai az 1767. évi püspöki látogatásig ennek alapján részesültek a lakosság által teljesített természetbeni szolgáltatásokból. A plébániának ekkor még nem volt meghatározott földbirtoka, csak a határ bizonyos részein jelölt ki az elöljáróság évről-évre 16 köböl őszi és 8 köböl tavaszi gabona vetésére alkalmas területet. A kerületi esperes sürgetésére ígérték meg a szentmártoni bírák 1734-ben, hogy a helybeli plébános részére tekintélyének megfelelő mennyiségű szántóföldet fognak kihasítani.20 Az ígéret teljesítése 1745 után, a redempció (önmegváltás) befejezését követően történt meg, amennyiben a plébánia használatára 132 pózna kerthelyföldet biztosítottak. A plébános jövedelmét a hivatalosan elnyert föld mellett a párbér (minden házaspártól 1 kila búza) jelentette. A párbérbúza beszolgáltatásánál azonban a lakosok részéről – más helységekben is – sok visszaélés történt, előfordult, hogy rostálatlan, szemetes búzával („ocsu”-val) akarták kötelezettségüket teljesíteni. Ez ellen nemcsak az egymást követő kunszentmártoni plébánosok, hanem a Jászkunság lelkipásztorai is panaszt emeltek. Gróf Barkóczy Ferenc egri püspök a visszaélések miatt elrendelte, hogy az elöljáróság részéről két esküdt (tanácsbéli) köteles ellenőrizni, hogy a búza megfelel-e a minőségi kívánalmak17

Rácz 1997. 12–13. Diós szerk. 2001. VI. 438., Kisházi–Kovács 2001. 9. 19 Dósa–Szabó 1936. 154. 20 Dósa–Szabó 1936. 155. 18


259

nak.21 Az 1767. július 12-én Kunszentmártonban lefolytatott kánoni látogatás alkalmával gróf Eszterházy Károly egri püspök dekrétuma szabályozta részletesen a község tanácsának, mint kegyuraságnak az egyházi személyzet javadalmazására vonatkozó kötelezettségeit, egyúttal pedig megszüntette a hívek részéről közvetlenül a plébános kezeihez történő párbérfizetést. A rendelkezés szerint a párbért meghatározott összegben (100 kila szelelt búza és 60 kila árpa) a község tartozott a plébánosnak évről-évre kifizetni, amely az egyes személyekre, illetve házaspárokra vonatkozóan 40 krajcárt és 1 véka rostált búzát jelentett. A felsorolásban szereplő természetbeni juttatások mellett a dekrétum a plébános részére 300 Rénus (rajnai) forint, a káplánnak 60 Rfrt, a kántornak szintén 60 Rfrt, a gyermekek (fiúk) tanítójának 20 Rfrt, a leányok tanítójának 15 Rfrt, a harangozónak 20 Rfrt készpénzfizetést írt elő.22 A község pénztára, a Cassa Communitatis mellett az egyházi alkalmazottak javadalmazására, illetve a templom és plébánia működtetésére szolgált a Beneficiális Cassa, melynek bevételeit a lakosság egyházfenntartási célú hozzájárulásai képezték. 1778-ban kelt az a helyi rendelkezés, mely szerint „a Beneficiális Cassa egyenessen és egyedül csak az Helységünk Conciviseit illeti, azért, hogy minden Irredemptus, akár Zsellér, akár Lakó, akár pedig Béres légyen – ha házas személy – minden pár személytül 30 krajcárt az Ben. Cassába fizessenek, elvégeztük.”23 Nem egyszer előfordult, hogy a Beneficiális Cassa pénzkészlete alaposan megcsappant. Feltöltése a lakosságra rótt újabb fizetési költségek kivetésével történt, amint erről az 1800. szeptember 8-i tanácsülés határozata intézkedett: „Ben. Cassa pótlására a Pap, Kántor, Harangozó és Tanítók fizetésében az irredemptusok semmiképp sem concurrálnak. Fizessenek hát ezután 30 krajcárt és egy véka búzát.” A kerületi kiküldöttek ezt méltánytalannak találták és azt javasolták, hogy minden különbség nélkül redemptus és irredemptus lakos fizessen a Ben. Cassába fél véka búzát és fél véka árpát. Özvegyek a felét. 1808. január 7-én a Beneficiális Cassa teljesen kiürült. A Districtusok (kerületek) határozata szerint ez esetben a Templom szolgáinak (pap, kántor, harangozó, tanítók) fizetése a lakosokra vettessék ki: „Most tehát páronként fizessenek Plebános, Kántor, Harangozó, Tanítók részére 3 forintot.”24 A plébániai járulékföldek ügyében a 18. század folyamán kemény csatározások zajlottak a plébános és a tanács között. Balajthy Máté tb. kanonok kételkedett a parochiális 132 pózna kerthelyföld épségét illetően, mert gyanúja szerint a szomszédok elszántogattak belőle. A tanács új felmérést rendelt el. Balajthy plébánost ez nem nyugtatta meg, sőt újabb követeléssel állt elő: a kerthelyföld mellett igényt tartott a helybeli redemptusokat megillető ugari és mesterszállási járulékföldekre is. A tanács elzárkózott a kérés teljesítésétől. A járulékföld megszerzése nem sikerült Udvardy Ignác plébánosnak sem, végül csak 1778 után osztottak szérűs (veteményes, káposztás) kertet a parochia használatára.25 1804-ben Szuhányi János plébános azt kérte, hogy a plébánia külső kertjét a helység keríttesse körül. Ennek teljesítését az elöljáróság nem tudta vállalni. Olyan kezdeményezés is történt a plébánosok részéről, hogy a járulékföldek helyett a tanács tegye lehetővé egy megfelelő pénzösszeg rendszeres kifizetését. Erre 1852-ben az volt a válasz, hogy „a kenderföldért kárpótlást a város nem adhat, miután mindig csak úgy adatott tiszteletből, ha éppen történt

21

Dósa–Szabó 1936. 156–157. Dósa–Szabó 1936. 158–159. 23 Dósa–Szabó 1936. 160. 24 Dósa–Szabó 1936. 160–161. 25 Dósa–Szabó 1936. 162–165. 22

260

Józsa László

kenderföld-osztás. Ha bármikor megszűnt egy időre a kenderföld kiosztás, elmaradt a gazdáknak, tehát a plébánosnak is a felsegélezése.”26 Az 1853. évben ment végbe Kunszentmártonban a tagosítás. A szétaprózódott birtokok rendezése kedvezően érintette a mindenkori plébános javadalmát képező földingatlan ügyét is. A július 20-án közölt jelentés alapján „az eddigi parochiális 52 hold és az öcsödi határra eső 132 pózna tanyai szántó föld, valamint a püspöki látogatás szerént a Plébános Urakat illető, de mennyiségre nézve határozatlan kitételű kenderföld, káposztás és a tagosítással más birtokosokra is megszűnendő szabad legeltetési jog helyett 52 hold szántó és a szám kiegészítése végett 48 hold részint kaszáló, részint legelő s így összesen 100 hold föld jeleltetett ki parochiális földnek a város közelében egy tagban, – a Plebános Urak minden eddigi e részbeni illetményeik igen betsületesen lennének kielégítve: sőt az egy tagban és a közel helyen kiadás által még igen nagy kezelési kényelem és nyereség is háramlanék a Parochiális föld használójára.”27 A javadalmas szántóföldhöz cseréppel fedett tanyaépület is tartozott. A lelkipásztorok a 100 holdas birtokot feles-bérletben műveltették. A szépen működő, virágzó gazdálkodást Dósa József plébános hetenként gyalog kisétálva, személyesen ellenőrizte. A folyamatosság 1945-ben, a földreform végrehajtásával szűnt meg, amikor is az államhatalom megfosztotta az egyházat a javadalmas földterület használatától. A városi tanács mellett működő gazdasági gyűlés 1854. szeptember 21-én elhatározta, hogy az egyházi hivatalnokok fizetését a helység egyéb kiadásaitól elkülönítik, s ehhez minden római katolikus vallású adózó család 1 pengőforint 40 krajcárral, 21 itce búzával és 10 itce árpával köteles egyenlően hozzájárulni. Később az egyháziak természetbeni járulékát készpénzre változtatták. Október 17-én a plébánosnak járó természetbeni juttatás pénzbeli megváltását 1500 pengőforintban, a kántorét 600, a harangozóét 280 Pfrt-ban állapították meg.28 1855-től kezdődően a plébános részére 1500 forint, majd 300 korona, az 1920–1922. években a pénz romlásával 6750 korona, 1923-ban 11 ezer korona, 1924-ben 24 millió, 1925-ben 51 millió, 1926-ban 54 millió korona, 1927-től, a pengő bevezetésével évi 4080 pengő készpénzfizetést biztosított a kegyuraság. A két káplán fizetése 1855 és 1918 között évi 210 forint, illetve 420 korona volt, az 1930-as évek végéig pedig általában 2000 pengő. Ezen kívül a plébánostól lakást és teljes ellátást, valamint némi stóladíjat kaptak.29

Templom és egyházi épületek létesítése, fenntartása 1745-ben, a redempció megvalósulásának idején épült fel a helység harmadik temploma: „Ex Fundamentis (alapjától kezdve) saját költségünkkel Isten dicsőségére és Catholica Anya Szent Egyház előmenetelére.” Ámde ezzel nem elégedett meg Kunszentmárton elöljárósága, vagyis a kegyuraság, hanem a templom javadalmazásáról, illetve fenntartásáról is nagylelkűen gondoskodott oly módon, hogy a Körösön lévő komp szombati bevételét és a két szárazmalom szombati hasznát örök időkre a templom javára felajánlotta.30 De arra is kötelezettséget vállalt, hogy az Oltáriszentség (Szent Sacramentom) előtt éjjel-nappal olajat égetnek (örökmécs) és a templomot „Tisztességes Viasz Gyertyával” folyamatosan 26

Dósa–Szabó 1936. 166–169. Dósa–Szabó 1936. 170–171. 28 Dósa–Szabó 1936. 173–174. 29 Dósa–Szabó 1936. 176–177. 30 Dósa–Szabó 1936. 209. 27


261

ellátják. Galsi János 1761-ben a „maga szárazmalmát” a templom fenntartására hagyományozta.31 A harmadik templom torony nélkül épült. A tanács, mint kegyuraság 1760-ban kötött szerződést Szablyik János füleki mesterrel a torony megépítésére. A munka az 1763. év folyamán fejeződött be.32 A harmadik templom nem bizonyult tartósnak. Folyamatos javítgatásokkal sem lehetett az életveszélyes repedéseket eltüntetni. Az épület romlása olyan méreteket öltött, hogy a tanács egy neves szaktekintélyt hívott meg Pestről Jung József kőműves mester, építési vállalkozó személyében, aki 1779. április 9-én készítette el részletes elemzését a harmadik templom súlyos építési hibáiról, melynek alapján elhatározták egy teljesen új templom építését. Az erre vonatkozó jegyzőkönyvet 1779. június 28-án mutatták be a Hármas Kerületek Kiskunfélegyházán tartott gyűlésén, mely jegyzőkönyv így végződik: „A templom (maradván a torony) lerombolandó és helyébe egy új, nagyobb és erősebb templom emelendő.”33 Almásy Pál helytartótanácsos főkapitány Gyöngyösről kiküldött utasítása szerint a tanácsnak Őfelségéhez, mint legfőbb Patrónushoz kellett folyamodnia a templomépítés engedélyezéséért, kimutatva egyúttal a templom vagyoni állását is. Eszerint a templom vagyona állott akkor 3850 forint készpénzből és 1720 frt értékű építkezési anyagokból. A község pedig az építkezés idejére a Beneficiális kasszából évi 700 forintot ajánlott fel. Annak ellenére, hogy ilyen nagy építkezésnél a tanács, mint kegyuraság állta a költségek legjelentősebb hányadát, a hívőközösség adományaira is számot tartottak. Ez így volt később is, amikor jelentősebb külső vagy belső felújítást végeztek. Tanulságos az 1784-ben elkészült templom költségeinek számadása. Eszerint az építési költség összesen 14 377 forintot tett ki. Az előirányzatban 14 361 forint szerepelt, tehát csak 16 forinttal költekeztek túl. A végösszeg tartalmazta a legnagyobbrészt adakozásokból befolyt 11 361 forintot és a Beneficiális kassza 3000 forintját.34 Az új templom teljes befejezéséhez és a szükséges eszközökkel való ellátásához is jelentős támogatással járult az egyházfenntartó patrónus. 1785-ben Pesten vásárolt kőlapokkal burkolták a belső tér talapzatát. A főoltár és a két mellékoltár díszítményeinek költségeit szintén a tanács fedezte. A templomablakok védelmére 1785–1796-ban „drót rostélyokat” készíttettek. Külső és belső festés 1802-ben, 1830-ban és 1860-ban történt. Tetőfelújításra 1805-ben, újrazsindelyezésre 1815–1817-ben, a tető cseréppel való fedésére 1847-ben került sor. Ezt 1854-ben, majd 1859-ben kellett javíttatni.35 Nem csekély feladatot jelentett a kegyuraság számára a templomtorony 1823-ban végbement magasítása, hiszen a jelentős kiadás fedezésére az egri érsektől négyezer, a maklári templom pénztárától kétezer, A kunszentmártoni templom első ismert összesen hatezer forint kölcsönt voltak kénytelenek ábrázolása a felvenni. A toronyépítés, az erkély („sétáló”) kiképVasárnapi Ujság 1863. évfolyamából 31

Dósa–Szabó 1936. 210. Dósa–Szabó 1936. 212–213. 33 Dósa–Szabó 1936. 216. 34 Dósa–Szabó 1936. 216–219. 35 Dósa–Szabó 1936. 221–222. 32

262

Józsa László

zése, a rézből készült toronysisak összes költsége 23 033 forintot tett ki.36 Fél évszázad elteltével a toronysisak pusztulásnak indult. A veszély megelőzésére az 1880-as években leszedték, s a tornyot ideiglenesen zsindellyel fedték be. 1895-ben készült el a ma is látható művészi értékű vörösréz toronysisak. Egy szintén nagyszabású belső felújítás kapcsán készült az a részletes jelentés, melyet Dósa József plébános terjesztett az egri főegyházmegyei hatóság elé 1889. szeptember 2-án, ahol szó esik a kegyuraság áldozatkészségéről és a testület iránti megbecsülés kifejezéséről: „A kunszentmártoni egyházvédnökség dicséretes buzgósága és áldozatkészsége templomom belsejét egészen megújította, díszesen kifestette, a főoltár mellékén levő műmárványozást egész a tégláig levakartatván újból készítteté, az oltárok környezetén és a szószéken volt aranyozást, úgyszintén a mennyezeten levő Szentháromság és négy Szentatya (Jeromos, Ágoston, Ambrus és Gergely) falfestményeit megújíttatá, a régi és most is ezrekre becsült fő- és mellék-oltárképeket szakértővel kitisztíttatá, a talaj márványszerű kövezetének hiányosságait a szentély kövezetéből kijavíttatván, az egészben új, éspedig mozaikkal berakott beton-féle talapzatot nyer. Két mellékoltár, melyek a hatvanas években lettek egész a szentély pilléreihez ragasztva, a régi értékesebb oltárok hátrányára elhelyezve, ezúttal a templom hajójának megfelelő falaihoz építvék. A régi teljesen használhatatlan orgona helyett egy 20 változatú, 4500 frt értékű új orgona állíttatott fel Dangl aradi építész által. A szentélyben az egyházvédnökség képviselőinek befogadására alkalmas csinos padok helyeztettek el.”37 A kegyuraság 1909-ben drámai felhívást intézett Kunszentmárton község közönségéhez: „Az őseink által nagy áldozatok árán emelt Istenháza olyan állapotba jutott, hogy azt felsőbb beavatkozás folytán meg kellett bontani, miután attól lehetett tartani, hogy ös�szeomlik. Ilyen körülmények között a képviselőtestület, mint patrónus, elhatározta, hogy a templomot kijavíttatja, és a megbontást felhasználja arra, hogy a közönség lélekarányához képest a templomot most kevesebb költséggel kibővítteti és olyanná teszi, hogy egyrészt méltó legyen az a Mindenható végtelen irgalma hirdetéséhez, másrészt ősatyáinkhoz illő buzgóságunkat is hirdesse hosszú éveken keresztül unokáink előtt. Hogy templomunk minél díszesebb legyen, általános gyűjtést indítunk, s felhívjuk a község lakosait, hogy ezen szent és nemes célra adományaikat ide jegyezni szíveskedjenek… Megadja a jó Isten a jutalmát annak, aki az ő hajlékára áldozatot hozni nem késlekedik. …Kunszentmárton, 1909. augusztus 14. Fazekas András főjegyző, Gergulics Pál főbíró.”38 Szent Márton temploma jelenlegi szépségét az 1909–1910. években nyerte el, amikor is az egyházfenntartó patrónus és a helybeli katolikus hívek komoly anyagi áldozatvállalások eredményeként oldalhajók hozzáépítésével három hajóssá vált, befogadóképessége megduplázódott, új rabic mennyezetet, eternit palatetőt és művészi belső kifestést kapott. A külső munkálatokat Sipos István vállalta 8500 koronáért, a belső díszítés tervét Dósa Lukács iparművész készítette, amely 14 500 korona összeget tett ki. Az elöljáróság vele kötött szerződést olyan feltétellel, hogy a költséget gyűjtésből fogják fedezni, a község csak jótáll az összköltségért, illetve előlegezi azt. A terv gyakorlati kivitelezését Muhics Sándor budapesti iparművész főiskolai tanár és Zsille Kálmán budapesti iparművész teljesítette. A szépen felékesített templom püspöki felszentelése 1910. szeptember 25-én történt nagy ünnepélyességgel.39 36

Dósa–Szabó 1936. 223. EFL. (Egri Főegyházmegyei Levéltár.) Dósa József jelentése, 1889. 38 Közérdek, 1909. aug. 29. 39 Dósa–Szabó 1936. 224. 37


263

A kegyuraság utolsó ténykedését 1944 őszén végezte meglehetősen nehéz körülmények között, miután az oroszok bejövetelének napjaiban a harci cselekmények folytán a templom és a plébánia súlyos sérüléseket szenvedett. A zaj elcsitultával, már 1944 októberének második hetében Szabó Elek esperes-plébános kérte a kegyurasági templom és plébániai épület rendbehozatalát a községi elöljáróságtól. Kétszeri sürgetésre, Hegedűs Mihály főbíró parancsára a munkához már hozzá is fogtak, ámde a Munkástanács abbahagyatta, és november 18-án úgy határoztak, hogy ez a munka nem tartozik hozzájuk, ez az egyház magánügye, és csináltassa az egyház! Különben sem munkást, sem anyagot nem biztosítanak. A plébános kénytelen volt panaszt tenni a szovjet katonai parancsnokságon. Másnap egy udvarias orosz tiszt kereste fel a Kármelben, aki közölte, hogy parancsot adott a templom három napon belüli rendbehozatalára.40

A kegyuraság díszhelye Az 1910-ben átépített nagytemplom főhajójában alakították ki a kegyuraság ünnepi alkalmakkor igénybe vett díszes ülőhelyeit: a déli oldal három padból álló egységes tömbje szolgálta ezt a célt. Jeles ünnepeken, például karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor, Úrnapján, Péter-Pál, Nagyboldogasszony ünnepén és a Szent Mártonbúcsún a nagymise előtt félórával megjelent hos�szú pálcájával a tizedes, Sári Boldizsár, az első világháború hadirokkantja. Beharangszóig állva őrködött, nehogy illetéktelenek üljenek a kegyuraKegyurasági padok a templomban ság részére fenntartott padokba. Ha véletlenül egy idegen vagy járatlan személy odaült, a tizedes pálcájával megérintette a karját, jelezve, hogy máshol keressen magának helyet. Természetesen, hétköznap és más alkalmakkor mindenki igénybe vehette ezeket a padokat. A nagymise kezdete előtt öt perccel indult el a sekrestyéből a szentélyen át kettes sorban a 22–24 tagú kegyuraság, élén a főbíróval, főjegyzővel, másodbíróval, a hivatali kar után pedig a képviselő testület. Helyet foglaltak, de a tizedes végig állva maradt. Körmenetek alkalmával közvetlenül a baldachin után négyes sorban vonultak. Az 1945-ig létező ünnepi szokás jellegzetes színfoltja volt Kunszentmárton közéletének.

A plébánia épülete A „parochiális ház” Kunszentmárton legrégibb létesítménye. Alapozása 1766-ban kezdődött, s az építkezés 1767-ben fejeződött be. Strobok Mihály ácsmester végezte a tetőfedés, zsindelyezés, továbbá az ajtók, ablakok elkészítésének munkálatait. A tanács 130 forintban és egy akó bor természetbeni juttatásban alkudott meg vele.41 Balajthy Máté plébános 1775-ben panaszkodott, hogy nincs „komorája” (éléskamrája). A kért helyiség a következő évben más egyéb javítási munkákkal együtt elkészült. A régi leírások szerint a 40 41

Szabó Elek iratai. Plébániai irattár, Kunszentmárton. Dósa–Szabó 1936. 199.

264

Józsa László

templom felőli oldalon a parochiának néhány ölnyi széles bekerített előkertje volt. Az épület fenntartása sok pénzébe került a kegyuraságnak. 1779-ben 3 új ajtófél és 2 ablak készítéséért, a „parochia-kerítés foldozásáért”, 1785-ben újabb kerítésjavításért, 1786-ban a káplánszoba beázása miatti tetőjavításért kellett fizetnie. 1787-ben „már a Plébános úr szobája is meg csorgott”: újabb kiadások merültek fel. 1797-ben a plébánia templom felőli Az 1767-ben épült „parochiális ház” oldala düledezni kezdett. A kőműves és (plébánia) segédje 24 frt munkabér és 10 frt árú élelem fejében vállalta a helyreállítást. 1802-ben a parochia udvarán téglából új kutat raktak ki kútágassal és gémmel.42 1820-ban a város második káplánt is kapott, a plébános újabb szobát kért építtetni. A kegyuraság „belátja, hogy a káplányok megszaporodása miatt” a parochia bővítése szükséges.43 Kovács Ferenc prépost-plébános 1824-ben „az Ámbituson a kiskertből való bejárást háznak (szobának) kívánja fordítani, mert az utcai szobákban nincs meg a nyugodalma.”44 Ugyanabban az évben a plébánia ablakait vasrostéllyal látták el. 1858-ban határozat született a plébánia rendbehozataláról és átalakításáról. Valla Fülöp kisújszállási építő vállalta a munkát 2920 osztrák értékű forintért. A szerződésben szerepelt a plébános és a káplánok szobáinak padlócseréje, falak áthelyezése, új ajtók, ablakok beállítása, a szobák kifestése, új sárkemencék elkészítése. Az épület 1859-ben nyerte el mai beosztását.45 A patrónus apróbb figyelmességet is tanúsított a lelkipásztorok iránt. 1819-ben például a parochia négy szobájában rézcsengőt szereltek fel. 1822-ben 9 ülőszék lábait javíttatták ki 9 forint költséggel a Beneficiális Cassa terhére. A ma is meglévő plébániai könyvszekrényt a város ugyancsak 1822-ben készíttette.46 1819-ben öt tubussal (csővel) ellátott vaskályhát szereztek be 55 forintért Kecskeméten.47 1859-ig a káplánszobákat is a város látta el bútordarabokkal, s azok javítására is gondot fordított. 1875-ben az első káplán szobájának helyreállítására és kifestésére 17 forint 98 krajcárt utalt át. Ugyanakkor pedig elrendelte Spárer Ignác szobájából a rossz kemence kihordását és helyette vaskályha beszerzését. Kápláncserék alkalmával a kegyuraság a költözködés céljára lovaskocsit biztosított.48

Kántorlakás A kunszentmártoni kántornak mindig volt természetbeni lakása, mégpedig a mostani plébánia régen nagy kiterjedésű portájának délkeleti szegletén. Az elavult épületet 1833-ban lebontották, s kettős: orvosi és kántori lakás építését határozták el. Kovács István 42

Dósa–Szabó 1936. 200–201. Dósa–Szabó 1936. 201. 44 Dósa–Szabó 1936. 201. 45 Dósa–Szabó 1936. 202. 46 Dósa–Szabó 1936. 169. 47 Dósa–Szabó 1936. 142. 48 Dósa–Szabó 1936. 176. 43


265

vállalkozót bízták meg a kivitelezéssel, aki 1836 őszén készült el a 4353 váltóforint értékű munkával. A Kölcsey utcában közel 170 évig álló épületbe Mayerhoffer Mihály seborvos és Megyesi József kántor költözött be.49 Az orvosi lakás később főjegyzői lakás céljait szolgálta. A másik lakrész utolsó lakója Mezey László kántor volt.

Harangozólakás A plébániai porta délnyugati sarkán állt az egykori harangozólakás, az oszlopos Máriaszobor mellett. Kerítését 1785-ben, magát a házat 1822-ben javították.50 1833-ban határozták el a régi házikó lebontását, annál is inkább, mert szabályozási vonalba esett. 1835-ben történt a döntés a seborvosi, kántori és harangozói ház építéséről, de az alkut csak az orvosi és kántori lakásra kötötték. A harangozói ház építésének szándékát nem ejtették el végleg, ámde azóta sem épült harangozólakás.51

A plébánosválasztó jog gyakorlása Kunszentmártonban Berkess Ferenc volt a kunszentmártoni plébános (1740–1756), amikor 1745-ben végbement a jászkun redempció műve. Ugyancsak az ő idejében fejeződött be a harmadik templom építése, melyet 1745. szeptember 12-én szentelt fel gróf Barkóczy Ferenc egri püspök. Nagy Pál tb. kanonok (1756–1775) volt az első, akit a redempció során visszanyert patronátusi jog alapján már a helység választott plébánosának. E fontos körülményről azonban szó sem esik sehol, csak az anyakönyvi adatok jelzik Nagy Pál lelkipásztori működésének kezdetét.52 Balajthy Máté (1775–1778) plébánossá választásakor mutatkozik be Kunszentmárton első ízben úgy, mint papválasztás jogával élő patrónus. Nagy Pál halála után, 1775. ápr. 14-én a tanács a következő jelölést állította össze: „Egész N. Tanács Consensusa (megegyezése), hogy Praesentában legelsőnek tétessék T. Páter Professor Balajthy Máté, másodiknak boldogult Nagy Pál kanonok úr testvér Eötse Páter Nagy István, harmadiknak Török Szent Miklós Plebanus Tdő Horváth Ferenc úr és Egerben ennek effectusa sikere érdekében deputáltatott Eő Excellentiájához minden Plenipotentiával Borbás József tanátsbéli és Bokányi József Vicenotarius Uraimék.” E hármas prezenta alapján hamarosan megtörtént az első jelölt, Balajthy Máté kinevezése. Látva az 1745-ben épült templom feltartóztathatatlan romlását, az új plébános első teendője volt egy új és nagyobb templom építése ügyében mozgalmat indítani. A fokozódó ellentétek azonban Balajthy ittmaradását lehetetlenné tették.53 Kunszentmárton elöljárói 1778. április 1-jén készítették el a bemutató levelet, melyben kérik, hogy „Nagyméltóságú feő Pásztorunk Eszterházy Károly egri Püspök Nagy Urunk más lelki atyával megvigasztalni minket alázatos juhait méltóztatna.” Az Egerbe indított küldöttség Horváth Ferenc jászdózsai plébánost, Bednárovics János professzort 49

Dósa–Szabó 1936. 203–204. Dósa–Szabó 1936. 204. 51 Dósa–Szabó 1936. 205. 52 Dósa–Szabó 1936. 128. 53 Dósa–Szabó 1926. 129–130. 50

266

Józsa László

és a helység káplánját, Kőszeghy Józsefet prezentálta a püspök előtt. Bizonyos formai bonyodalmak után, Balajthy Máté eltávoztával május 31-én az első helyen jelölt Horváth Ferenc jászdózsai, előbb törökszentmiklósi plébános kapta meg a kunszentmártoni plébániát. Beiktatása 1778. október 31-én ment végbe. Horváth Ferenc személyében kiváló lelkipásztort nyert a község. Az ő buzgósága, kitartó utánjárása és fáradsága, a nép és az elöljáróság előtt élvezett tekintélye s ebből származó nagy befolyása hozta létre mai szép templomunkat, mely nagy akadályok legyőzése után az 1784. évben készült el.54 Horváth plébános az 1790-es évek elején kerületi esperes, az akkori megnevezés szerint alesperes lett, 1794-ben pedig a nyugalmazott plébánosok egri házának prefektusává nevezték ki. Horváth Ferenc lemondásával, illetve Egerbe történt áthelyezésével kellemetlen helyzetbe zavarta bele magát a kunszentmártoni tanács. A jegyzőkönyv részlete ezt így rögzíti: 1794. június 2. „T. Horváth Ferenc Viceesperes Plébános úr bejelenti, hogy Egerbe nagyobb papi hivatalra választatott Eszterházy püspök Őexciája által. Tehát patrónusi jogunkból kifolyólag a Plébánosunknak candidáljuk közértelemmel: elsőnek Balog István szigeti plébános urat55, másodiknak Novák József kömlői plébános urat, harmadiknak Rigó Ferenc jákóhalmi plébános urat.” A prezenta benyújtására június 7-én Józsa János főbíró és Nagy János nótárius indult Egerbe: „Akárki lehet a három közül.”56 1794. július 12-én a Hármas Kerület nevében Illésy kunkapitány keményen megfeddte a tanácsot, amiért a plébánosi prezentát a Districtusok tudta nélkül terjesztették be az egri püspökhöz. A tanács elképedve jegyzi meg határozatában, hogy a Districtusoknak ilynemű tilalma soha velük közölve nem volt! Egyébként a jövőben majd eszerint fognak eljárni. A Kerületek különben úgy értesültek, hogy a három jelölt közül Balog István máramarosszigeti plébános már resolváltatott, vagyis kinevezte az egri püspök. A valóság pedig az volt, hogy a három jelölt közül egy sem fogadta el a kinevezést, miután a kunszentmártoni plébániát egyik sem kérte. Almásy Pál főkapitány 1794. augusztus 18-én kelt levelében felhívja a tanácsot új prezenta készítésére, melyet véleménykikérés céljából előbb be kell mutatni a Districtusoknak. 1794. október 11-én új jelölés készült: 1. Udvardy Ignác jászfelsőszentgyörgyi plébános, 2. Bábás Ferenc dévaványai, 3. Rotsák József túrkevei plébános, 4. Vavrek János gyöngyösi káplán. A jelöltlistát a főkapitányhoz juttatták el Jászberénybe, azzal a kéréssel, hogy minden változtatás nélkül postán küldje el a egri püspök családi tartózkodási helyére, Pápára. Ennek a prezentának már lett foganatja, amennyiben Eszterházy Károly az első helyen jelölt Udvardy Ignácot nevezte ki kunszentmártoni plébánossá.57 Udvardy Ignác (1794–1797) Kunszentmártonba kerülve már sokat betegeskedett. 1797. szeptember 9-én a tanács felhívta, hogy gondoskodjék kisegítő lelkipásztorról, mert vasárnaponként csak egy mise van, amit a káplán végez. A plébános közli, hogy a szeptember 19-i papi gyűlésen majd az esperes gondoskodik kisegítő papról. Egy hónap múlva azonban Udvardy plébános 1797. október 20-án meghalt 51 éves korában. Négy nap elteltével, október 24-én a tanács elkészítette a prezentát, jelölve négy papot: 1. Fekete Antal törökszentmiklósi, 2. Bábás Ferenc dévaványai plébánosokat, 3. Szuhányi János jászalsószentgyörgyi káplánt és 4. Rotsák József túrkevei plébánost. A lepecsételt listát Bozóky András és Varga János vicenotarius vitte Egerbe. Október 31-én már referálják 54

Dósa–Szabó 1936. 130. Az egri egyházmegye – akkor még püspökség – sokkal nagyobb kiterjedésű volt, mint a későbbi egri érsekség, és a máramarosszigeti plébániát is magába foglalta. 56 Dósa–Szabó 1936. 131. 57 Dósa–Szabó 1936. 130–132. 55


267

az Egerből visszatért küldöttek, hogy a kunszentmártoni plébániát a harmadik helyen álló Szuhányi János szentgyörgyi káplán nyerte el.58 Szuhányi János (1797–1807) plébános rendelte meg azt a hat darab remekművű nehéz gyertyatartót, melyek ma is ékességei a főoltárnak. 1801-ben kimeszeltette a templomot, 1807-ben értékes öröklámpát szerzett be,59 és gyűjtést indított a második harangra. Kedvenc foglalkozása volt a méhészet, erre vonatkozó tapasztalatait összegezte Szorgalmas méhész című könyvecskéje lapjain.60 1804 szeptemberében keresztülvitte, hogy a többi jászkun helységhez hasonlóan itt is a plébános legyen a helyi iskolák igazgatója.61 1803-ban a helyi iskolai direktorság kérdését illetően némi összecsapás keletkezett a plébános és a tanács között. Az ügyek tisztázására Szuhányi a parochiára kérette a tanácsot, mely önérzetében sértve így válaszolt: „Ezt sem a privilégiális szabadság, sem a dolog folyamattyának igaz rendje nem engedi…”62 1805-ben a templomszámadások körül történt összetűzés az elöljárókkal. A plébános ismét a parochiára invitálta a tanácsbelieket a számadások helyszíni ellenőrzése végett.63 „Mert hát ez a régi szokás, és a templom ládája is a parochián van.” A sértődött válasz nem késett: „A tanács lévén a Patrónus, a plébános alázza meg magát elébül, vagy legalább küldje el a templom manuáleját (pénztári naplóját).”64 Szuhányi plébános helyzetét a sok viszály alaposan megnehezítette. Az új egri érsek, Fuchs Xavér Ferenc háromtagú papi küldöttséget bízott meg a felmerült panaszok kivizsgálására. A bizottság jóindulatúan a lemondást ajánlotta a plébánosnak, aki 1807. május 2-án ebédre hívta a tanácsot, s bejelentette, hogy eltávozik innen. A tanács tudomásul vette. Május 4-én megérkezett Egerből a levél, mely közölte Szuhányi lemondását, és plébánosi prezenta megtételére hívja fel a tanácsot. Érdekes és tanulságos az erre vonatkozó határozat.65 Azt végezték ugyanis, hogy mivel eddig többször csalódtak azokban, akiket mások ajánlottak a jelölésre, most olyanokat kívánnak jelölni, akiket maguk ismernek. Így aztán prezentálták a következőket: 1. Majzik János tiszabői alesperes-plébánost, 2. Fekete János törökszentmiklósi plébánost és 3. Ferentzi József vallástanárt. A hiba ott történt, hogy ismét nem kérdezték meg egyik jelöltet sem, van-e kedve kunszentmártoni plébánosnak lenni. A kész javaslatot a megbízottak előbb Jászberénybe vitték, s mivel a főkapitányt nem találták ott, mentek utána Pestre. Többen Feketét ajánlották, de pénzügyi okok miatt ő nem vállalta. A tanács rádöbbent, hogy az első helyen jelölt Majzik Jánost kell megkérdezni, vállalja-e a kunszentmártoni plébániát. Ha nem, akkor új prezentát kell készíteni. Majzik János 1807. július 18-án késznek mutatkozott a plébánia elfogadására. Az anyakönyv így mutatja be: „Majzik Nep. János, a Szolnok-Hevesi, vagyis Tiszántúli egyházkerület alesperese, tisza-beői plebános a kunszentmártoni bírák bemutatására, püspöki széküresedés idején a méltóságos Káptalan által az Úrnak 1807. évében, július hó 12-én kunszentmártoni plébánossá kinevezve, minden jószágaival ide megérkezett 1807. augusztus 28-án.”66 58

Dósa–Szabó 1936. 133. A hat darab gyertyatartó költségeire 1799-ben a kegyuraság határozatával „Templom cassája helyett a Beneficiális Cassa költsön adott 212 frt 30 krajcárt.” – Dósa–Szabó 1936. 221. Az öröklámpa beszerzése és a templom kimeszelése szintén a Beneficiális Cassát terhelte. 60 Dósa–Szabó 1936. 133. 61 Dósa–Szabó 1936. 134. 62 Dósa–Szabó 1936. 134. 63 Dósa–Szabó 1936. 134. 64 Dósa–Szabó 1936. 134. 65 Dósa–Szabó 1936. 135. 66 Dósa–Szabó 1936. 136–137. 59

268

Józsa László

I. Ferenc császár és magyar király 1807-ben Kunszentmártont városi rangra emelte, ilyenformán Majzik János (1807–1812) tekinthető első városi plébánosunknak. A várossá nyilvánítás, valamint a nagy esemény emlékére készült harang felszentelésének egyházi ünnepségeiről sem állnak rendelkezésre kimerítő írásos adatok. 1808-ban készült el a 455 kg tömegű második harang a következő felirattal: „Öntetett privilegiált Kun Szent Márton várossa közadományából, amidőn várossá lőn 1807. Szent Mártony püspök tiszteletére.” A harang oldalán Szent Márton domborművű képe. „Fudit Henricus Eberhardt Pestini 1807.”67 1808. január 7-én az egyháziak fizetésében tanácsi végzés szerint a következő változás állott be: „A Beneficiális Cassa teljesen kiürült. A Kerületek határozata szerint ez esetben a Templom szolgáinak fizetése a lakosokra ejectáltasson (vettessék ki). Most tehát páronként fizetnek Plébános, Kántor, Harangozó és Tanítók részére 3 forintot.”68 Báró Fischer István egri érsek 1809. január 28-án sürgeti Majzik plébánost, hogy emelje fel a káplán fizetését 100 forintra. A plébános ezt patrónusi kötelességnek tartván, a tanácsot keresi meg ez iránt. A tanács nem is zárkózik el e kívánság teljesítésétől, a következő két feltétel mellett: 1. ha a misék az 1767-i visita értelmében külön órákban végeztetnek és 2. ha a Districtusok a fizetés-emelésbe beleegyeznek. Két év elteltével Fischer érsek újból szorgalmazza a káplán 60 forintjának 100-ra emelését.69 A tanács azzal védekezik, hogy az ügy a Kerületek előtt van, várjuk meg a döntést. 1812. január 11-én a bíró bejelentette a tanácsnak, hogy a Districtusok jóváhagyták a káplán fizetésének 100 forintra történő javítását.70 Majzik János plébános 1812. január 31-én 63 éves korában meghalt. Kevéssel halála előtt tiszteletbeli kanonokká nevezte ki Fischer egri érsek, beiktatására azonban már nem maradt idő. Az ideiglenes adminisztrátori teendőkre Vágner József káplán kapott megbízást.71 Ismét elkészült a prezenta: 1. helyre Bodnár Mihály professor, 2. helyre Rotsák József fügedi plébános, 3. helyre Ferentzi József. Ugyanez alkalommal a tanács második káplánt is kért az érsektől, azzal az ígérettel, hogy fizetését a város magára vállalja. A három jelölt közül egyik jelölt sem lett kunszentmártoni plébános, ami azt jelzi, hogy a tanács ekkor is helytelenül járt el a prezenta körül. 1812. május 23-án Fekete Antal viceesperes, törökszentmiklósi plébános arról értesíti a tanácsot, hogy a prezentáltak közül Rotsák József ugyan megkapta a plébánosi kinevezést, de helyéből kimozdulni nem hajlandó, épp úgy a másik kettő sem. Készítsen tehát a tanács más prezentát. Most már nem három, hanem négy papot jelöltek, olyanokat, akiknek szintén nem kellett a kunszentmártoni plébánia.72 Újból küldöttséget menesztettek Egerbe, hogy a többi jelölt közül a legalkalmatosabbat kérjék az érsektől. Ha egyik sem vállalkoznék, menjenek a főkapitányhoz tanácsot kérni, kit ajánl. Az ajánlottakat tegyék prezentába, de pap nélkül haza ne jöjjenek. Esetleg emeljék a fizetést is, de itt azért óvatosak legyenek. A küldöttek Egerben megtudták, hogy sem a harsányi, sem a tiszaszalóki plébános nem vállalja a kunszentmártoni tisztséget. Így be67

Hadi célokra vitték el két másik haranggal együtt 1916. november 10-én. Dósa–Szabó 1936. 230. Dósa–Szabó 1936. 137. 69 Dósa–Szabó 1936. 137. 70 Dósa–Szabó 1936. 137. 71 Dósa–Szabó 1936. 137. 72 Ezek a következők: 1. Miller József kanonok, nyíregyházi, 2. Magyar József várkonyi, 3. Hanzel Ferenc harsányi és 4. Latzi Imre tiszaszalóki plébánosok. Eleinte Miller József hajlandónak mutatkozott Kunszentmártonba jönni, de anyagi és egyéb okok miatt később tudtul adta, hogy nyugalmas helyét semmiképpen el nem hagyja, még ha emelik is a fizetést. Dósa–Szabó 1936. 138. 68


269

vették a prezentába a vicekapitány által Jászberényben ajánlott Varga Antal kiséri és Süle Mihály kopocsapáti plébánosokat, Egerben pedig harmadiknak báró Bémer László gyöngyösi káplánt ajánlották az udvari papok és kanonokok, sőt biztatták a küldöttség tagjait, hogy egyenesen őt kérjék az érsektől. Úgy is tettek. Az érsek kedvét nagyon eltalálták, aki mindjárt ki is nevezte Bémer Lászlót azzal, hogy a plébánosi fizetést 300 forintról 500 forintra emelik váltópénzben. Egerből Gyöngyösre mentek, s megállapodtak Bémer Lászlóval, hogy szeptember 16-ára kocsit küldenek a költözködéshez Gyöngyösre, a báró pedig közben apját meglátogatva október elején fog Kunszentmártonba érkezni. A deputátusok jelentését a tanácsbeliek nagy örömmel vették tudomásul, s azonnal intézkedtek a szükséges fuvarosokról.73 A kereszteltek anyakönyve az új lelkipásztor kineBáró Bémer László (1812–1816) vezéséről és megérkezéséről a következőképpen emA kunszentmártoni kegyuraság lékezik: „Méltóságos és Nagyontisztelendő bezdédi és kisbákai Báró Bémer László gyöngyösi káplán a hír- választotta meg a plébánosi állásra neves (perillustris) és kiváltságos tanácsos uraknak jelölésére Báró Fischer István Érsek Úr Őnagyméltósága által kunszentmártoni plébánossá kineveztetett 1812. évi szeptember 7-én s megérkezett ugyanaz év október 31-én este.” A város fiatal, főrangú plébánosának négyéves kunszentmártoni működéséről dicséretes hangon emlékeznek meg a fennmaradt okmányok. Jó szervezőkészségről és bölcsességről tett tanúbizonyságot, nemcsak mint lelkipásztor, hanem mint iskolaigazgató is. Ez utóbbi minőségében pontosan látogatta az iskolát, igen komolyan vette az iskolakötelezettséget, erélyesen kikelt a vasárnapi áhítatot zavaró „bandázások” és egyéb hangoskodások ellen.74 1813. november elején fejeződött be a helység rangjához méltó új emeletes városháza felépítése, melyet a két káplán és Hilkó Ferenc kecskeméti szerzetes segédletével báró Bémer László plébános szentelt fel ünnepélyes keretek között.75 A báró-plébános 1816-ban felcserélte javadalmát a fényeslitkei plébániával, hogy „az részére jutott jószágát (családi birtokát) hasznosabban és közelebbről adminisztrálhassa”. Egyúttal a kisvárdai kerület esperese lett, majd 1828-ban báth-monostori apáti címet kapott. 1830-ban egri kanonok, kisprépost és a Foglár intézet prefektusa, később a hétszemélyes tábla ülnöke. 1843-ban a váradi megyéspüspöki méltóságra emelkedett.76 A kunszentmártoni tanács határozata: „nagy sajnálkozással válik meg Báró Bémer László plébános úrtól s a Smilánszky Jánossal való plebánia-cserébe, mint patrónus beleegyezik”. Smilánszky János (1816–1819) esperes-plébánost a házasultak anyakönyve így mutatja be: „Smilánszky János ezideig a Szabolcs vármegyébe kebelezett Fényes-Litke község plébánosa és a kisvárdai kerület alesperese, Kunszentmárton kiváltságos város bemutatására ugyanezen város plebánosává kinevezve, 1816. május 10-én az esti órákban minden holmijával ide megérkezett. Beiktatva lett ugyanaz év július 25-én.” 73

Dósa–Szabó 1936. 139. Dósa–Szabó 1936. 140. 75 Dósa–Szabó 1936. 140. Ma már nem lehet tudni, hogy a Kecskemétről érkezett Hilkó Ferenc piarista, vagy ferences szerzetes volt-e. 76 Dósa–Szabó 1936. 138–141., Józsa 1990. 64. 74

270

Józsa László

A plébános működését három év alatt a tanáccsal való folytonos súrlódás jellemezte, melynek a vége az lett, hogy az egri érsek Smilánszkyt a Borsod megyei Szentistvánra helyezte át, ide pedig Szendrői Kovács Ferenc prépost, szentistváni plébánost, azzal a feltétellel, ha ebbe a tanács, mint patrónus, beleegyezik.77 A tanács nagy örömmel vette tudomásul a cserét, és Kovács Ferenc prépost meghívására s ideköltöztetésére azonnal intézkedéseket tett. Szendrői Kovács Ferenc prépost közmegelégedésre 1819-től 1831-ig működött Kunszentmártonban. Idős korára való tekintettel 1831. szeptember 7-én plébánosi tisztségéről lemondott. Az érsek ezt elfogadta, s felhívta a város tanácsát, hogy patrónusi jogánál fogva terjessze be a prezentát, mely el is készült a következő sorrendben: 1. a helybeli születésű Gergulics István balmazújvárosi plébános, viceesperes, 2. Staud József püspökladányi adminisztrátor, 3. Hegedűs István detki plébános és 4. Bekény János árokszállási káplán. A jelölést bizonyos anyagi kötelezettségek terhelték, ebből eredően történt ismét az az eset, hogy a kiválasztottak közül senkinek, még az árokszállási káplánnak sem kellett a kunszentmártoni plébánia.78 Pyrker László érsek az Egerbe érkező küldötteknek azt ajánlotta, hogy Steinhauser Antal liceumi professzort és exhortatort jelöljék a javadalmas tisztségre, melyet Steinhauser is hajlandó volt elfogadni. Az egyszemélyes prezentát benyújtották, s 1831. november 5-én már a tanács kezében volt az érsek levele, melyben Steinhauser Antalt, „a hitbeli tudományok tanítóját” kunszentmártoni plébánosnak kinevezi.79 Steinhauser Antal plébános tízévi buzgó lelkipásztori működése után először részesült azon megtiszteltetésben, hogy magasabb kitüntetése iránt maga a város, mint kegyuraság tett eredménnyel járó lépéseket. S amikor Steinhauser plébános 1842. év elején levélben bejelenti a tanácsnak, hogy „Eő Cs. Kir. Felsége által f. évi január 29-én címzetes apátnak a legkegyelmesebben kineveztetett”, a tanácsnak köszönetet mond. Emelkedett hangú a válasz is: „…különös öröm érzéseit jelenti a Tanács afelett, hogy az Egyházi megtiszteltetés dolgában tett lépései az illető legfelsőbb helyeken is kívánt sikert értek, állandó jó egészséget, testi s lelki áldásteli életet szívből kíván a Tanács a megtiszteltetett buzgó Lelkész Fő Tisztelendő Apát Steinhauser Antal úrnak ez új díszítmény viseléséhez.”80 Steinhauser a város szeretete által részére megszerzett apáti méltóságot nem sokáig viselte Kunszentmártonban. 1844. április 20-án hivatalosan bejelenti a tanácsnak, hogy 12 és fél évi kunszentmártoni plébánosi működése után 1844. ápr. 7-én a jászapáti plébániára neveztetett ki. A tanács sajnálkozással vette ezt tudomásul, másrészt pedig örömének adott kifejezést afelett, hogy a „majd kétszer annyi jövedelmű és jóval nagyobb népességű apáti plébániával tiszteltetett meg”.81 A Steinhauser távozásával előállott plébánosi üresedés alkalmával egyes jelöléssel kívánták a plébániát betölteni. Először volt példa arra, hogy a tanács egy korábban itt működő káplánt, mint régi ismerőst jelölt a plébánosi állásra. Trangoss József 1832-től 1836-ig volt Steinhauser Antal káplánja, s ez idő alatt kivívta az egész lakosság tiszteletét. Valeszkai Trangoss József (1844–1858), az egyes jelölésre kinevezett új plébános 1844. augusztus 19-én foglalta el a plébániát, és egyike lett Kunszentmárton legderekabb lelkipásztorainak. Már 1847-ben ezer váltóforint alapítványt tett a királyi helytartótanács által 77

Dósa–Szabó 1936. 142. Dósa–Szabó 1936. 144. 79 Dósa–Szabó 1936. 144. 80 Dósa–Szabó 1936. 145. 81 Dósa–Szabó 1936. 145. 78


271

az iparostanoncok részére elrendelt kunszentmártoni vasárnapi iskolára. Az 1848–49-es mozgalmak idején paphoz illő legbölcsebb mérséklettel tüntette ki magát, s így megmaradt mindenki tiszteletében.82 A lelkipásztor számos érdemét kívánta a város elismerni, amikor az 1851. május 24-én tartott tanácsülésen magasabb egyházi kitüntetése érdekében az alábbi indítvány került előterjesztésre: „E tanács körében Nagyontisztelendő helyi lelkész Valeszkai Trangoss József úrnak jeles érdemei, példás egyházi buzgalma s a lefolyt viharos idők közti békés szelleme, egyszersmind az által községünk díszének és egyházi ünnepélyeink emelésének is tekintetéből valamely címzetes Apát vagy Prépostságra leendő felemelésérti folyamodás javasoltatik.”83 A tanács Bartakovics Béla egri érseknél tett lépéseket. Ennek érdekében Bozóky Sándor főjegyző és Tóth János tanácsnok kapott megbízást, akik mint kiküldöttek július 19-én jelentették, hogy az egri érsek az előadott kérelmet egyetértéssel fogadta és pártfogását szívesen ajánlotta. Trangoss plébános 1852. elején kapta meg az apáti címet. Május 1-jén a felmerült költségek fedezésére 400 pengőforint kölcsönt kért és kapott a várostól. Hamarosan infulát (püspöksüveget) és pásztorbotot is szerzett be a kegyuraság az új apátplébános részére és az isteni tisztelet ékesítésére. Bozóky Sándor főbíró vásárolta meg Pesten 180 pengőforint költséggel. A plébánost 1853-ban az újonnan szervezett kunszentmártoni esperesi kerület esperesévé nevezték ki.84 1857. január 10-én került a tanácsülés elé a főkapitány körlevele, melyben a kétségek elhárítása végett tudatja, hogy a római katolikus községekben az egyházi védjog (kegyuraság) a birtokos lakosságot illetvén, annak gyakorlására a birtokosok érdekeit képviselő tanács és kültanács van hívatva.85 Trangoss József apátplébános 1858. november 28-án halt meg 51 éves korában. Az 1859. február 6-i közgyűlési jegyzőkönyv „felejthetetlen emlékűnek” nevezi a boldogultat. Erre a közgyűlésre küldte el a főkapitány a plébánia elnyeréséért az egri érsekhez benyújtott folyamodványokat. Pályázók voltak: 1. Pájer Antal esperes, tiszafüredi lelkész, 2. Tóth Sándor bánhorváti lelkész (1845 és 1851 között kunszentmártoni káplán), 3. Javorka Pál szuhogyi, 4. Szabó Zsigmond tiszabői, 5. Lapsiniszky János pélyi, 6. Pöstyéni István novaji, 7. Kiszely Ferenc túrkevei lelkész és 8. Nyilas Mihály helybeli káplán. A főkapitány felhívja a közgyűlést a lelkészválasztásra: a tanács, a kültanács és ugyanannyi számú képviselő eszközölje azt, a közvélemény meghallgatása mellett, mellőzve minden pártszempontot. A város rokonszenve Tóth Sándor bánhorváti lelkész felé irányult, tisztelete pedig Pájer Antal felé, aki hírneves író és költő volt. Elfogadták azt az indítványt, hogy a hármas jelöléstől eltérve, Tóth Sándort és Pájer Antalt prezentálják. Ennek személyes átadására Bozóky Sándor főbíró és Támár Alajos főjegyző kapott megbízást. Az 1859. február 16-i gyűlésen olvasták fel Bartakovics Béla egri érsek levelét, melyben Tóth Sándor

82

Dósa–Szabó 1936. 147. Dósa–Szabó 1936. 147. 84 Dósa–Szabó 1936. 148. 85 Dósa–Szabó 1936. 148., Bánkiné Molnár 1995. 85–89. – A Jászkunságban a községi (városi) tisztségviselőket egy évre választották. Ez az idő azonban tapasztalatszerzésre kevésnek bizonyult, ezért a következő választás utáni évben „külső tanács”-ként működtek. A kültanács általában 12 főből állott. Tagjai szavazati joggal rendelkeztek, részt vettek a tanács tagjainak megválasztásában, és helyettesítették a más ügyben elfoglalt tanácsnokokat. Külön vezetőjük nem volt, hatáskörük másodlagos maradt a belső tanács mögött, a kegyurasági szerepkörben viszont döntéseket hozhattak. 83

272

Józsa László

bánhorváti lelkész kunszentmártoni plébánossá történt kinevezését tudatja. A tanács e jó hírt „hálás köszönettel és kitörő éljenzéssel” fogadta.86 Tóth Sándor (1859–1888) lelkipásztori működését és emberi kiválóságát Veress János tömören így jellemzi: „A társadalom minden tagja rajongásig szerette őt. A szegényeket mindenhol felkarolta, s tizenkét házi szegényt hétről-hétre természetbeni adománnyal látott el. Jó pap s egyszersmind jó társadalmi ember volt.”87 1872-ben tiszteletbeli kanonok, 1875-ben pedig Szent Imréről nevezett tordai címzetes apát lett. 1888. február 28-án halt meg 72 éves korában. Az Alsó temetőben nyugszik. Jellemző a kunszentmártoni plébánia növekvő tekintélyére, hogy nyolcan adták be pályázatukat a plébánosi állásra, közülük hatan olyanok, akik korábban Tóth Sándor káplánjai voltak, többek között az európai hírű meteorológus kutató, Hegyfoky Kabos is. Mivel azonban Dósa József személyében volt egy igen tevékeny kunszentmártoni Tóth Sándor plébános születésű pap, vele szemben a többinek apáti süvege nem maradt sok esélye.88 A nyolc pályázó 1875-ből közül 1888. május 7-én ebben a sorrendben terjeszti fel a város a hármas prezentát: 1. Kovács Mátyás kunszentmártoni káplán 36 szavazattal, 2. Dósa József napkori lelkész 25 szavazattal és 3. Dobó Ferenc helybeli káplán 16 szavazattal. Samassa József egri érsek Dósa Józsefet nevezi ki kunszentmártoni plébánosnak.89 Szülőföldjének egyházközségét negyedszázadon át irányította és örökbecsű értékekkel gyarapította. Nevéhez fűződik a templom 1910-ben történt kibővítése, Mesterszálláson templom építése és lelDósa József (1888–1919) nevéhez fűződik a készség szervezése, a helyi istemplom 1910-es kibővítése kolaszervezet megreformálása. Váratlan halála alkalmával a patrónus külön gyászjelentést adott ki: „Kunszentmárton képviselőtestülete, mint a kegyúri jog képviselője, fájdalommal tudatja, hogy szeretett plébánosa: főtisztelendő idősb Dósa József… életének 69. évében 1913. július 18-án elhunyt…”90 Az 1895-től újra községi státuszú képviselőtestület 1913. október 23-án tartott gyűlésén határozza el, hogy első helyen A kunszentmártoni római katolikus 26 szavazattal Timon Zsigmond felnémeti esperes-plébánost (aki 1899 és 1901 között köztiszteletnek örvendő káplánja templom 86

Dósa–Szabó 1936. 146–148. Veress 1927. 6. 88 EFL. Kunszentmárton egyházi iratai. 1888. 89 Dósa–Szabó 1936. 149. 90 Kunszentmártoni Újság 1913. július 20. 87


273

volt Dósa Józsefnek), 2. helyen 12 szavazattal Bene Mihály mesterszállási káplánt, 3. helyen 3 szavazattal Véber János gyöngyösi hitoktatót jelöli ki a lelkészi javadalomra.91 A plébánosi tisztséget Timon Zsigmond (1914–1942) nyerte el, aki az első világháború kitörésének időszakában kezdte meg lelkipásztori szolgálatát. Sokat fáradozott a hadikórház létrehozása és működtetése érdekében. A kegyuraság kérelmére, az egri érsek felterjesztése alapján IV. Károly király Bádenben 1918. március 22-én kelt legfelsőbb elhatározásáTimon Zsigmond val ákosmonostori címzetes plébános apáti díszben apáttá nevezte ki.92 Az 1918. 1918. június 19-én május 16-i képviselőtestületi gyűlésen jelentették be az örömhírt, valamint azt is, hogy „az egyházi jelvények beszerzése tárgyában a kiküldöttek Budapesten jártak és kiválasztották a szükséges jelvényeket. Ezek a jelvények az egyházi felszerelésekkel együtt A kegyuraság által 1918-ban tízezer koronába kerülnének, amiből 4700 korona esnék a beszerzett apáti infula főpapi díszt képező aranylánc, kereszt és gyűrűre, a többi egyházi ruhákra. A mostani nagy terhek mellett elég súlyos gondot ad, de a becsületesség azt kívánja, hogy a felénk irányuló kegyet megtiszteléssel fogadjuk, és éppen ezért szeretetünk és ragaszkodásunk fejében ajánljuk fel a kitüntetési jelvényeket a kitüntetettnek.” A közgyűlés ezután díszközgyűléssé alakult, ahol a küldöttség által meghívott Timon Zsigmond apátplébánost személyesen köszöntötte a képviselőtestület, mint kegyuraság.93 Timon apát úr 1942. augusztus 16-án bekövetkezett halála után még ugyanaz év december 22-én a képviselőtestület, „mint a róm. kath. egyházi kegyúri jogokat gyakorló politikai közösség illetékes szerve” megtartotta a plébánosvá-lasztó rendkívüli közgyűlést. A megüresedett kunszentmártoni plébániára az egri érsek az egyházmegye hivatalos lapjában, az egyházmegyei körlevélben a pályázatot szabályszerűen megTimon Zsigmond plébános apáti hirdette. A kunszentmártoni plébánosi állásra 8 pályázat érgyűrűvel és 94 kezett be. Szmrecsányi Lajos egri érsek az Egyházi Törvénymellkereszttel (1930 körül) 91

Dósa–Szabó 1936. 149–150. 1918 őszéig az apáti, préposti, kanonoki címeket is az apostoli király, mint legfőbb kegyúr adományozta az illetékes főpásztorok előterjesztése alapján. 1920 óta a megyéspüspök (Kunszentmárton esetében az egri érsek) tünteti ki ezekkel a címekkel az arra érdemes papokat. 93 SzML (Szolnok Megyei Levéltár) Kunszentmárton közgyűlési jegyzőkönyvei. 1918. 27–29. 94 Pályázók: Tóth Balázs ecsédi, Doroszlai Kálmán kisújszállási, Szabó Elek besenyőtelki, dr. Kiss Péter polgári, Medgyesi Imre szendrői, dr. Nagy Sándor tarnazsadányi, Terényi László borsodszemerei plébános és Bolya Ferenc kunszentmártoni káplán. 92

274

Józsa László

könyv 1453. kánonjában megválasztásra hangsúlyozottan felszentelésük sorrendjében a következő három pályázót jelölte: 1. Doroszlai (Léhmann) Kálmánt, 2. Szabó Eleket és 3. dr. Kiss Pétert. A jelöltek között volt két kunszentmártoni születésű kiváló lelkipásztor, Szabó Elek és dr. Kiss Péter, mindketten köztiszteletben álló gazdacsaládok fiai, majdnem azonos életkorúak, s mindketten kerületi esperesi és tanfelügyelői ranggal rendelkeztek. A képviselők közül 11-en név szerinti nyílt szavazást kértek. Ennek alapján Szabó Elek 36, dr. Kiss Péter 7 szavazatot kapott, míg Doroszlai Kálmán egyet sem. Dr. Mezey Lajos országgyűlési képviselő, községi képviselőtestületi tag örömmel állapította meg, hogy ez Szabó Elek esperesa plébánosválasztás testvéri légkörben békességes jó szándékkal és plébános (1943–1945) Kunszentmárton képviselőtestületéhez és a plébánosválasztáshoz méltó lelkiismeretességgel folyt le, s ezért az elöljáróságot és a képviselőtestület minden tagját elismerés illeti. A választási eredményt azonban az egyházmegyei főhatóság megsemmisítette, mert „a községi törvény rendelkezései nem vonatkozhatnak a lelkészválasztásra is, miután a lelkész nem alkalmazottja a politikai községnek. A község ilyen esetben mint egyházvédnökség jár el, ezért az egyházi szabályokat kell alkalmazni.” Titkos szavazással kell megismételni a választást. Ez meg is történt 1943. március 13-án, amikor Szabó Elek 26, dr. Kiss Péter 13 szavazatot kapott, Doroszlai Kálmán számításba sem jöhetett. Dr. Mezey Lajos hangsúlyozta: „…a választás lezárult, de záruljon le a lelkekben is az esetleges ellentét, legyen úrrá a békesség Kunszentmárton falai között.” Az új plébánost a legmélyebb tisztelettel és szeretettel köszönti.95 Szabó Elek (1943–1945) esperes, aki ifj. Dósa József kéziratos helytörténeti anyagát 1936-ban Kunszentmárton története címmel sajtó alá rendezte, nagy célkitűzésekkel kezdte meg lelkipásztori tevékenységét, amit a háború közelsége, a község 1944-es katonai ostroma, a templom külső és belső sérülése teljesen keresztülhúzott. Mindez gyorsította betegségének előrehaladását, s 1945. július 11-én, 57 éves korában rövid szenvedés után meghalt. A pléA kunszentmártoni elöljáróság, mint egyházfenntartó patrónus 1942-ben. Az első sorban balról a második bánosi állásra dr. Kiss Péteren dr. Kovács Ferenc orvos, a továbbiakban jobbra: dr. Gulyás János kívül már senki nem pályázott, orvos, Hegedűs Mihály főbíró, Molnár Lajos főjegyző, akit időközben az egri érsek szaKádár Károly jegyző, Papp Lajos anyakönyvvezető bolcsi címzetes préposttá nevezett ki. A megszűnőben lévő kegyuraság utolsó formális ténykedése volt 1945. augusztusában dr. Kiss Péter megválasztása, melyet az érseki megerősítés követett. 1959-ben történt nyugdíjazásáig végezte a plébánosi teendőket. SzML Kunszentmárton közgyűlési jegyzőkönyvei. 1942. 81–84., 1943. 22.

95


275

A kegyuraság megszűnése után dr. Kiss Péter prépostplébános a képviselőtestülettől az alábbi letétben lévő főpapi jelvényeket vette át megőrzésre: 1 db 10 grammos aranygyűrű, 18 db briliáns és 1 db zöld kővel, 1 db emailirozott kereszt, 1 db nyaklánccal, 1 db pásztorbot acélból, nikkelezve és aranyozva.96 A kérdéskör összefoglalásaként megállapítható, hogy a kegyuraság a 18–19. század folyamán nélkülözhetetlen szerepet töltött be városunk egyházi életének működtetésében és fejlesztésében. Ennek is köszönhető, hogy virágzó egyházközség jött létre Kunszentmártonban. A kegyuraság működéséhez szorosan hozzátartozott ügyelni arra, hogy az egyházi intézmények fenntartására és az egyházi alkalmazottak (plébános, káplánok, kántor, sekrestyés, harangozó, orgonafújtató, temetőőr) díjazásához mindig elegendő fedezet álljon rendelkezésre. Ennek alapját a párbér biztosította, később pedig a közadókba Dr. Kiss Péter prépost-plébános főpapi jelvényekkel (1945–1959) épült be a lakosság kötelező hozzájárulása. A régi adóívek (Gecse Árpád festménye 1953-ból) tételesen kimutatták, hogy a befizetett adó milyen fenntartási célokat szolgált. A plébánosválasztó jog pedig lehetőséget biztosított arra, hogy a lelkipásztori tisztségbe a legalkalmasabb személy kerüljön. Ezt bizonyítja az a körülmény, hogy Steinhauser Antal 1844-ben történt távozását követően a plébánosok 120 éven keresztül itt helyben maradtak, és holtuk napjáig töltötték be szolgálatukat. A korabeli írásos dokumentumok hitelesen tanúsítják a kegyuraság tevékenységének fontosságát és maradandó értékeit. Irodalom bánkiné MOLNÁR Erzsébet 1995 A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. Szolnok diós István (szerk) 2001 Magyar Katolikus Lexikon. VI. Szent István Társulat, Budapest dósa József–szabó Elek 1936 Kunszentmárton története. I. Kunszentmárton hermann Egyed 1973 A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. Aurora könyvek. München józsa László 1990 Kunszentmárton utcanevei. KDNP helyi szervezete. Kunszentmárton kisházi–kovács László 2001 A városi kegyuraság Szegeden 1917–1948. METEM, Budapest–Szeged rácz István 1997 Protestáns patronátus – Debrecen város kegyurasága. Debrecen soós Imre 1985 Az egri egyházmegyei plébániák történeti áttekintése. Szent István Társulat, Budapest veress János 1927 Régi idők fakult írásai. Kunszentmárton

96

SzML Kunszentmárton, Elöljárósági iratok. 1947. márc. 19. 626/1947.

Dr. Hegedűs József

Kunszentmárton egészségügyének története Előszó Minden közösség egészségügyi kultúrájának mércéjeként foghatjuk fel, hogy miként viszonylik az a nagy magyar egészségtani szakember Fodor József által megfogalmazott hármas követelményhez: „Aki dönt felette, az tudja meg, hogy az egész nemzetnek s az egész emberiségnek egy szent ügye bízatott rá, melyhez csak úgy nyúlhat szentségtörés nélkül, ha – mint az ókor papja áldozata előtt – a bölcsesség, a feláldozó gondosság, a szakismeret olajával megkente magát.”1 Településünk közel 300 éves múltjának egészségügyi történetében, mint cseppben a tenger, nyomon követhető a korszak hazai és európai kulturális, szellemi és gazdasági életében végbement változások hatása. Természetesen a település mérete, lakosai életmódja, a terület történelmi sorsa, helyzete által behatárolt módon és mértékben érvényesülhetnek a kontinensre, sőt az országra jellemző folyamatok is. Az újkorban fejlődésnek indult tudomány a betegségek, járványok, ember által befolyásolható okaira derített fényt. Az ember, a társadalom felelőssége, szerepe döntő tényezővé vált azon a területen, ahol addig a karitatív, keresztényi lelkiségen, empátián alapuló segíteni akarás, szenvedéscsökkentés útja volt csak járható. Egyre inkább előtérbe került a megelőzés gondolata és gyakorlata, ami eleinte elsősorban a járványok megelőzésében, elhárításában tette társadalmi, állami feladattá a gondoskodást. A külső korokozók által közvetített járványok visszaszorulásával felszínre kerültek az emberek életmódjával, szociális helyzetével, kulturális színvonalával összefüggő kóroki tényezők. Ennek a kihívásnak már a reformkorban kialakult magyar orvosi iskola – hazánk viszonyait feltáró – előmunkálatain alapuló 1876-os közegészségügyi törvényünk próbált megfelelni. Az akkori Európában legkorszerűbbnek számító egészségügyi törvényt a későbbiekben csak hiányosan valósították meg. A Fodor Józsefi hármas követelménynek nem mindig felelt meg a politikai akarat. Alapját képezte ennek az egészségügy minisztériumi szintű képviseletének ma Bezerédyné–Hencz–Zalányi 1967. 48.

1

Kunszentmárton egészségügyének története

277

gyarországi helyzete is. Az I. világháború végéig a belügyminisztérium egyik osztályaként kapott képviseletet, gyakran jogász irányítása alatt, 1920-tól 1932-ig az orvosi ügyeket államtitkár irányította a Népjóléti és Munkaügyi Minisztériumban, 1945 és 1950 között a Népjóléti Minisztériumban több főosztályra tagoltan irányították az egészségügyet. Önálló Egészségügyi Minisztérium csak 1950-től működik. Az országos helyzettől eltekintve, az egyes települések, közösségek szintjén jelentős különbségek voltak és vannak is, részben az önkormányzatiság korszakonként változó érvényesülés lehetőségeinek és a sajátos helyi sorsnak tulajdoníthatóan. E tanulmány az elődök méltatása, munkájuk előtti tisztelgés kíván lenni a jelen és jövő érdekében is.

Bevezető Településünk egészségügy-történetének első 150 évét csak főbb szakaszainak lényegi, a későbbi fejlődésre is hatást gyakorló vonatkozásaiban, röviden említjük. A lakosságszám ez idő alatt – a pusztító járványok, a nagy gyermekhalandóságot okozó fertőző betegségek mellett is – dinamikusan növekedve, 1869-re elérte a 9336-ot.2 A lakosság egészségügyi ellátását kezdetben népi gyógyászok végezték.3 Majd az 1740-es évektől – Arbesser János és Berkes István megjelenésével – elkezdődött a borbély-sebészek kora, akik az akkori idők alföldi viszonyai között az elérhető egészségügyi ellátás legmagasabb szintjét jelentették. Az akkori idők gyógyítási gyakorlatára utal egy – Ökrös József, a 19. században élt kunszentmártoni takács céhmester tollából fennmaradt – kéziratos orvosságos könyv.4 A szülészeti teendők ellátását kezdetben képzetlen, ám talpraesett, csak gyakorlati tapasztalattal rendelkező, helybéli asszonyok látták el. A 18. század utolsó harmadában – Mária Terézia előírása alapján – megjelentek a tisztiorvosok előtt vizsgát tett5 „cédulás” bábák.6 Végül a 19. század elejétől kezdik meg működésüket a képzett okleveles bábák. A borbély-orvosok által ellátott feladatok területén szakmai előrelépést a diplomás orvosok megjelenése jelentette. Ennek a korszaknak kezdetét 1853-tól – dr. Frey József megjelenésétől – számítják Kunszentmártonban. A kor intézkedései közül említendő, az örökös tartományokról Magyarországra is kiterjesztett, egészségügyi szabályzat által előírt közegészségügyi rendelkezések mind következetesebb végrehajtása, a járványügyi előírások betartása. Ezek eredményeként a járványügyi helyzet a korszak végére jelentősen javult. A 19. század első felében a – valószínűséggel egyetemi végzettségű – kunszentmártoni orvosok, megelőzve annak országosan is kötelezővé válását, himlőoltást alkalmaztak: 1817-ben egy Dolezsál nevű „több diplomával” rendelkező orvos 73 gyermeken, 1835-től Erős László orvos és sebész, 1840-től Nachod Fülöp József diplomás sebész 158 gyermeken alkalmaznak sikeres himlőoltást.7 Fontos adat Kunszentmárton 0–5 éves kor közötti halálozási mutatójának összhalálozáshoz viszonyított százalékos részesedésére vonatkozóan, hogy ez 1780–1829 között 62,21%, 1830–1879 közt 55,72%. Az eredményben szerepe volt a jobb orvosi ellátásnak, a diplomás orvosok megjelenésének.8 A képzettebb bábák Botka 1980. 568. Magyar Néprajz VII. 1990. 703., Hoppál–Törő 1975. 4 Barna 2002. 48–50. 5 Réti 1969. 15. 6 Hóman–Szekfű IV. 1935. 518. 7 Csekő 2004. 63. 8 Turcsányi 1971. 51. 2 3


278

tevékenysége is közrejátszhatott ebben.9 Hegyfoky Kabos szerint 1780–1879 között az 5 éves kort megértek várható átlag élettartama 41,75 év.10 Elismerést érdemel az akkori városvezetés döntése, hogy engedélyezte a borbély-orvosok működését életük végéig, és továbbra is megbecsülte a népi gyógyászokat.11 Ők a diplomás orvosokkal jól kiegészítették egymás tevékenységét abban a korban. Megemlítendő még a mezővárosi korszak vezetésének humanitárius, valamint egészségügyi intézményfejlesztési szándékot jelző –, és orvosi ellátási színvonalat emelő intézkedései: 1818-ban ispotályt létesítettek a mai buszpályaudvar területén, karitatív ellátást nyújtva ezzel a szegényeknek;12 1850 körül Palugyay Imre említi Kunszentmárton kórházi alapját – hasonlóan a többi jászkun községhez –, melynek célja a kórházépítéshez szükséges anyagi alap megteremtése. Addig is a kamatokból szegényeket ápoltatnak, és városi orvost fizetnek;13 1844-ben a mezőváros orvosi műszerek beszerzéséről intézkedik; a himlőoltást alkalmazó orvosok költségeit kifizeti a város vezetése (az oltás még akkor nem volt kötelező!).14

A város egészségügyi- és szociális helyzetének alakulása 1876-tól 1944-ig Kunszentmárton életének, ezen belül egészségügyi helyzetének a 19. század utolsó harmadától bekövetkező alakulását csak az egész ország, majd ezen belül a Jászkun Kerület társadalmi, politikai, közigazgatási életében ez időben bekövetkezett változások figyelembevételével lehet értelmezni. A korszakindító 1867-es kiegyezés után az élet legtöbb területét magába foglaló fellendülés és átalakulás indult el. Városunk 1873-ban rendezett tanácsú várossá vált, majd a Jászkun kerület helyén 1876-ban Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alakult meg, végül 1896-1897-ben – Kuncsorba és Mesterszállás leválásával – Kunszentmárton újra nagyközséggé szerveződött. Ezekkel a közigazgatási jellegű változásokkal egy időben mind az ország, mind pedig településünk egészségügyi ellátásának helyzetében, törekvéseiben a fejlődésnek és a korszerűsödésnek lehetünk tanúi. A rendezett tanácsú város környezetfejlesztési intézkedései a település közegészségügyi viszonyainak javulásához vezettek. Ekkor indult meg a város utcáinak rendezése, a járdázási munkák, a piactér társadalmi munkával való kialakítása, az üzletek előtti területeket burkolattal látták el. A szalmával, trágyával „javított” utakat deszkajárdákkal építették át. A belvizeket csatornával vezették le, a gödröket feltöltötték, az utcai árkokat felújították.15 Az ekkor már diplomás orvosok korát élő városi egészségügy működését jellemzi, hogy orvosai nemcsak a gyógyítás területén, hanem a társadalmi életben is szerepeltek – köztük különösen Talányi Géza. Ösztönzésük, szorgalmazásuk alapján indultak meg a szép főutcai házak építkezései, korszerűbb, egészségesebb lakások létesültek. Sürgetésük eredményeként ártézi kutak furását is megkezdték 1891-től,16 s azok mind az életminőség, mind az Csekő 2004. 95. Doba 2004. 7. 11 Turcsányi 1971. 9., 54. 12 Turcsányi 1971. 9. 13 Botka 1980. 579. 14 Magyar–Petrányi 1970. 273. 15 Turcsányi 1971. 55. 16 Turcsányi 1971. 56. 9 10


279

egészségügy szempontjából áldásos hatást fejtettek ki. A Kunszentmártoni Artézi Gőz- és Kádfürdő 1909-ben a az akkori legmodernebb higiénés követelményeknek megfelelően épült. A fürdő a tisztálkodásra alkalmas kádfürdő részlege mellett rendelkezett ún. növényfürdő részleggel is, mellyel a vendégek igényéit természetgyógyászati lehetőségekkel igyekszik kielégíteni.17 Ezzel a városi lét és tudat igényességének továbbélését is tanúsíAz 1870-es évek közepén épült totta a település, hozzáférhetővé téve a „Talányi-féle” ház a magyar romantika építészeti emléke. létesítményt a többi tiszazugi település (fotó: Szabó János) számára is.18 A vasút Szolnok felől 1885-ben érte el Kunszentmártont.19 Ezáltal a város dinamikusabban be tudott kapcsolódni az újonnan alakult vármegye életébe. A város gyógyító-megelőző tevékenységet folytató egészségügyi ellátó rendszere az új egészségügyi törvény által szabályozottan, a településnek a vármegyében elfoglalt helye, valamint lakosságszáma alapján folyt tovább. Az addigi működést városunkban a lakossági igények kielégítésére való törekvés, a város vezetésének többnyire bölcs belátáson alapuló intézkedései, a borbélyorvosok, majd a diplomás orvosok öntevékeny gyakorlata jellemezte. A 19. század közepén az okleveles bábák alkalmazására törekedtek, ami a következő korszakban teljesedett ki. Az 1876-ban újonnan alakult vármegyénk közigazgatási, közegészségügyi szervezetének hierarchiájában Kunszentmárton helyét a három évvel korábbi rendezett tanácsú várossá nyilvánítás határozta meg. E szerint az egészségügy területén első fokú hatóság a város polgármestere, Nagy Géza, szakközege a városi tisztiorvos dr. Frey József. A járást tekintve ezek a tisztségek mellérendeltségben voltak hatósági szempontból a szolgabírói – egészségügyi tisztségben –, a járási orvosi pozícióval. Városunk másodfokú hatósága az alispán és a törvényhatóságú közgyűlés, egészségügyi szakmai felügyelője a vármegyei tiszti főorvos volt. A törvénynek megfelelően a himlőoltást kötelezővé tették és himlőoltási körzeteket hoztak létre. Ebben Kunszentmárton önálló körzetnek számított kijelölt felelős oltóorvosával.20 A megyei közgyűlés által kialakított közegészségügyi bizottság szervezte és felügyelte a szülésznők és a halottkémek kitanítását, a himlőoltások elvégzését, a gyógyszertárak vizsgálatát. A törvényi előírásnak megfelelően a lakosság száma alapján Kunszentmártont két – városi, majd községi – orvos alkalmazására kötelezték. A kezdettől fogva szorgalmazott oklevelet adó tanfolyam elvégzését a szülésznők számára az 1908-ban módosított törvényben már kötelezővé is tették. 21 Az egészségügyi szolgálat anyagi fedezetének biztosítását, az orvosok és bábák fizetését a törvény a törvényhatóságokra bízta. Kunszentmártonban betöltetlen állás nem volt, ami a megye más, szegényebb településein nem volt ritka a törvényhatósági határozatnak Barna–Kótyuk 2002. 167. Gulyás 1999. 11. 19 Szikszai 2005. 138–149. 20 Zádorné Zsoldos 1996. 9. 21 Zádorné Zsoldos 1996. 11. 17 18

280


köszönhetően. Az 1908-as törvénymódosításban már az orvosok és bábák fizetésének meghatározása is szerepelt. Ugyanitt a községi orvosoknak egy évre 500 korona lakáspénzt is biztosított a törvény, amit a törvényhatóság a város, község terhére szavazott meg.22 Az előző korszakok nagy, explozív járványai, melyek sokszor a demográfiai katasztrófa szélére sodortak településeket, visszavonulóban voltak, csak a hullámokban visszatérő kolerajárványok tartották rettegésben a lakosságot. Ez a meglevő járványellenes szabályok egyre következetesebb betartásának, a közegészségügyi szempontból jelentős infrastrukturális fejlesztésének, valamint egyes járványt okozó betegségek, mint például a himlő, elleni speciális megelőző védekezésnek volt köszönhető. Megmutatkozott ez az 1892–93-as két hullámban jelentkező, Szolnokon kulmináló és a vármegye Tisza-menti településein pusztító, sok áldozatot követelő kolerajárvány alkalmával. Kunszentmártoni megbetegedésről nem történt említés a megyei tiszti főorvosi jelentésben. A járvány megelőzésében szerepet játszott az artézi vízzel való ellátottság. Kunszentmárton ezen a területen meghaladta a megye átlagát. Városunkban 1891-ben, 1895-ben, 1896-ban fúrtak artézi kutat a városháza környékén egyre bővebb vízhozammal. Ebben a városi vezetés mellett nagy szerepe volt a városi orvosok propagandamunkájának is. Ebben az időben a település orvosainak közéleti érdeklődése, aktivitása jóval meghaladta a napjainkban tapasztalhatót. A kolerajárvány tanulságai kapcsán az érintett települések vízellátásuk fejlesztéséhez belügyminiszteri segélyért folyamodtak. Az önrész biztosítását azonban nehezen és kevesen vállalták. Így 1901-ben megyei összehasonlításban Kunszentmárton a három bő vízhozamú artézi kútjával, a jóval nagyobb lélekszámú Jászberény 6, Szolnok 5, és Törökszentmiklós 4 kútja mellett jó helyezést mondhatott magának. Ezután Kunszentmárton belterületén általában évente két kutat fúrtak. Majd néhány év szünet után az 1920-as évek közepétől 1932-ig ismét évente fúrtak kutat: összesen 12-t. A nagyközség külterületén hasonló tempóban 1906–1939 között összesen kilenc kútfúrás történt. Tovább javította a nagyközség belterületi egészséges ártézi vízzel való ellátottságát az 1936–1937. költségvetési években az Országos Közegészségügyi Intézet pénzügyi támogatásával megvalósult vízelvezetéses beruházás 5816,83 pengő értékben.23 Ezek eredménye már megmutatkozott egy 1916-os kimutatásban, mely a megye településein előfordult fertőző betegségekről készült. A kunszentmártoni jelentésben nem szerepelt – a megyében egyáltalán nem ritka – hastífusz, vérhas. A továbbiakban csak1932 novemberében történik említés 43 hastífuszos megbetegedésről. A járvány az artézi vízzel el nem látott lakosságot érintette és 7 főnyi halálozással járt. 1927 és 1937 között ez a betegség évi egy-két, legfeljebb 20 személyt érintett, s legrosszabb esetben évi 2–3 halálesettel járt.24 Az életkörülmények másik meghatározó eleme a lakáshelyzet volt. Ennek alapján men�nyiségi oldalról nézve is fontos következtetésekre juthatunk a közegészségügyi helyzetet illetően. A lakosságszám 1900-ban 10 410 fő volt, mely nagyjából egyenletes ütemben növekedve 1941-re elérte a 11 986 főt. Ekkorra a lakóházak száma 2218. Ezekből azonban mindössze 29 a téglából készült, 480-nak van tégla alapja, a többi vályogból épült.25 Ezek az adatok az ablakok méretének és a szellőzés, megvilágítás nem kielégítő voltára, következésképp a hiányos higiénés viszonyokra engednek következtetni. Fontos adat az 1936. június 28-án megjelent hír, miszerint Kunszentmártonban 900 egyszobás házat mentesítet Zádorné Zsoldos 1996. 12. Zádorné Zsoldos 1996. 69–70. 24 Gulyás János dr. 1938. 13. 25 Gulyás János dr. 1938. 33. 22 23


281

tek az adófizetés terhe alól.26 Sajnos jelzi ez a pozitív szociálpolitikai szándék mellett azt is, hogy a lakosság jelentős része zsúfolt, az egy főre jutó légköbméter szerint is hiányos körülmények között élt. A helyzeten javítani igyekvő jó szándék meglétét mutatja, hogy a hírt félévvel megelőzően a község leszállította a házhelyek árát. Mindezeket magyarázó adat jelent meg egy 1931. májusi híradásban, miszerint Kunszentmártonban 880 munkanélkülit tartanak nyilván.27 Amíg az 1920-as években még évi 80 körüli új házat építettek, 1931-től ez visszaesett évi 10 lakásra. Az ínséges helyzetre utal még, miszerint 20 sokgyerekes család jutott kertes házhoz az ONCSA útján. Természetesen összhangban volt a lakáshelyzettel a lakosság vagyoni helyzete, tagolódása és szociális viszonyai.28 Az 1930. évi népszámlálási adatok szerint a 11 354 főnyi lakosságból 2966 a kereső őstermelő, 5 713 fő eltartottal, 852 fő keresőt tesz ki az iparos, kereskedő, tisztviselő, véderő, nyugdíjas, házicseléd és egyéb kategória 1 723 eltartottal. A népesség nagyobb részét jelentő őstermelő réteg vagyon szerinti tagozódása a döntő tényező a település egészségügyi és szociális helyzetének meghatározásában. A község területe 24 475 kat. holdra terjedt ki. Ebből 2 072 hold egy tulajdonoshoz tartozott, 5 349 holdat 21 egyén birtokolt, 100–1 000 hold közötti középbirtokkal. 53 az 50–100 hold közötti birtokosok vagy bérlők száma, 450 a 10–50 holdas gazda és 2 261 fő az 1–10 holdas törpebirtokos. A birtok nélküliek száma 654 kereső fő 1 801 eltartottal. A gazdasági cselédek 348 főt tettek ki 917 eltartottal. Később a helyzet módosult ui. a földreform folyamán 876 igényjogosult között 940 kat. hold földet osztottak ki, és ebből házhelyet kapott 498 fő a község belterületén. Azért fontos a fenti részletezés, mert a községben ebben az időben szegényjogon közgyógyszer ellátásra 2 000 fő volt felvéve a vagyontalanok köréből. A földhöz juttatás a fenti számok alapján átlagban 1–2 holdnál nem jelentett többet személyenként. Ez azonban a szegényjogon történő ellátásra jogosultságból már kizárta az érintetteket. Így állt elő az a helyzet, hogy az említett 2 000 fő a valóságosan rászorulóknak csak mintegy felét tette ki, a másik fele ellátatlan maradt. A szociális tényezők mellett fontos a táplálkozásról is szólni. A néptáplálkozásra a vizsgált korszakban jellemző volt mind kalorikusan, mind összetétel szempontjából a hiányosság. A hiányosság mértékében volt némi különbség a gazdaságilag ínségesebb vagy jobb időszakok között. Az elégtelenségre legjellemzőbb volt a hús- és a tejfogyasztás csaknem teljes hiánya, az egyoldalúan szénhidrát túlsúlyú táplálkozás, főként tészta és burgonya formájában. Súlyosbították a helyzetet az egyoldalú ételkészítési szokások, ízre, változatosságra nézve szegényes ételek készítése. Ez elsősorban a szegény lakosság asszonyaira volt jellemző. Közülük többnyire azok főztek jól, akik lánykorukban polgári helyen szolgáltak háztartási alkalmazottként. Ezen a helyzeten próbáltak segíteni 1935 szeptemberében a Zöldkereszt által megrendezett főzőtanfolyammal, amelyen 40-en vettek részt.29 A különböző társadalmi szervezetek karitatív jellegű adományaikkal igyekeztek javítani a helyzeten. Az elemi iskola napközi otthonában 1924-től a téli hónapokban a szegény családok gyermekeit ebédeltették a Stefánia Védőintézet tej- és diétás konyhájában, 1931-től a rászoruló csecsemők és három év alatti kisgyermekek kaptak tejet vagy diétás kosztot. A Gyermekvédő Liga tejakciója 1936 szeptembertől látta el az egész tanéven át napi 2 dl tehéntejjel a 240 rászoruló elemi népiskolás gyermeket. A Kunszentmártoni Római Katolikus Nőegylet 1927-től támogatott 50–60 szegény családot természetbeni Kunszentmártoni Híradó 1936. június 28. Kunszentmártoni Híradó 1931. május 28 Gulyás 1938. 4., 5. 29 Gulyás 1938. 29. 26 27

282


adományokkal, melyek lisztet, burgonyát, borsót, húst, bárányt, elkészített finom élelmiszereket, kávét, ruhaanyagot, fűtőanyagot, tisztálkodási szereket stb. tartalmaztak.30 Nem feledkezhetünk meg a szeszesital fogyasztási szokásokról sem. Erre vonatkozóan utalást csak a bor- és sörfogyasztásról találtam. A jobb gazdasági években, átlagban 1890 hl bort, valamint 201 hl sört fogyasztott a lakosság. 1936-ban ez a bor esetén 1784 hl, a sörnél 114 hl volt. Ezek a számok a jobb években lakosonként évi 15 l bor- és 1,8 l sörfogyasztást jelentettek. Az adatok a nyilvános italforgalomból származnak. A magánházban lévő készletekből való fogyasztással ezek a számok a borfogyasztást illetően legszerényebb becsléssel is megkétszerezhetők, hiszen sokaknak volt a szelevényi Haleszban, vagy a mai Cserkeszőlő területén szőlőjük. Ehhez jön még a pálinkafogyasztás, melyről nincs adat, de tudjuk, hogy „előkelő” helyet foglalt el főleg a szegényebb néprétegek szeszfogyasztási szokásában. Összehasonlítva az országos 1 főre eső (1908) szeszfogyasztással, ami pálinka egyenértékben 9,5 l (nyilvános forgalmazásban), Kunszentmárton valószínűleg nem ezen átlagérték alatti fogyasztásával járult hozzá az országos statisztikához.31 A ruházkodás területén az 1920-as 30-as évekről szóló visszaemlékezések alapján ítélhető meg a vagyoni helyzetből következő eltérés: a jobb módúaknál fényűző, a szegény többségnél lerongyolódott, hiányos az öltözködés. Különösen nagycsaládosoknál volt tragikus a helyzet, ahol több iskoláskorú gyermek volt. Itt egy pár lábbelit használt több gyerek felváltva. Iskolába is csak így tudtak járni, amúgy is hátrányos helyzetüket tovább fokozva. A különböző jótékony egyletek adományai, hatósági ruhasegélyek a helyzeten keveset tudtak változtatni. Kunszentmárton lakossága életkörülményeinek hátrányos, súlyos helyzetét igazolják a község hatósági orvosának, dr. Gulyás Jánosnak az 1900-tól 1938-ig terjedő időszakra vonatkozó adatai a lakosság egészségi állapotáról, megbetegedési és halálozási viszonyairól. Megállapítható mégis, hogy a következetesen végrehajtott járványellenes intézkedéseknek, az egyre több fertőző betegségnél bevezetett bejelentési kötelezettségnek, a véDr. Gulyás János (1887–1966). 1914-től több mint három évtizedig dőoltások egyre szélesebb körű alkalmazásának köszönközségi orvos Kunszentmártonban hetően a nagy, tömeges halálozásokat okozó járványok az 1930-as évekre a megye területén megszűntek. A fertőző betegségek közül a diftéria, vörheny, hastífusz, kanyaró, dysentéria, bárányhimlő, szamárköhögés előfordulása évszaki ingadozásoknak megfelelően alakultak, nem ritkán halállal végződve. Kunszentmártonban az elemzett időszakban kanyaró szinte minden évben előfordult. Egy 1916-ból való megyei kimutatás szerint márciustól szeptemberig minden hónapban előfordult ez a betegség. 1927-ben 221, 1937-ben 116 megbetegedéssel járványra jellemző számban fordult elő kanyaró. Ezenkívül a diftéria és vörheny volt szinte állandó kísérője Kunszentmárton lakosságának. A többi említett betegség kisebb számban, szórványosabban érintette a lakosságot. Gyakori betegség volt még községünkben a kiütéses tífusz is a rossz higiénés viszonyok miatt. Az 1930 és 1935 között előforduló 121 megbetegedéssel a Tiszai-alsójárás Gulyás 1938. 30–31. Gulyás 1938. 31., Bezerédyné–Hencz–Zalányi 1967. 116–117.

30 31


283

511 megbetegedéséből tetemesen részesedtünk. Szigorú fertőtlenítést, tetvetlenítést, fokozott ellenőrzést követelt ez a helyzet. Végül a belügyminiszter 1935-ben kiadott rendeletének megfelelően kötelezően védőoltásban részesítették a beteg környezetében élőket és az ingyenes közgyógyszer-ellátásban részesülő szegény lakosságot.32 A község orvosai az 1927–1937 közötti időszakban fertőző betegségekkel és tbc-vel kapcsolatban összesen 575 fertőtlenítést végeztek, és 1930–37 között 2 559 vizsgálati anyagot küldtek az Országos Közegészségügyi Intézetbe.33 A 19. század utolsó harmadában a fertőző betegségeken belül előre tört a tuberkulózis. A betegség terjedésével a lakosság összes halálozásában is előkelő helyre került. 1896-tól a 7 éven aluli gyerekek halálozási számát leszámítva (veleszületett gyengeség, bélhurut) legtöbben tüdőbajban haltak meg. Kunszentmártonra vonatkozóan a tbc halálozás számát illető első adatunk az 1900–1910 közötti időszakból származik. A 11 év alatt 743 tbc halálozás történt. A statisztika a gyakoriságot 1 000 lakosra eső egy év alatt előforduló halálesetek számával jellemzi. E szerint községünkben 6.4 ezrelék volt az említett időszakban a tbc-s halálozás. Megyei átlagban ez a szám 3,82 ezrelék volt. Az országos átlag 1901–1905 között 3,89 ezrelék, legmagasabb az európai országok között. A következő 10 éves periódusban 1910–1920 között 362 haláleset volt 3,35 ezrelékkel, 1920–1930-as időszakban 261 eset történt 2,31 ezrelékkel, 1930-tól 1937-ig 87 tbc halálozás 1,08 ezrelékkel fordult elő községünkben.34 Magyarázatra szorul az 1900–1910-es időszak megyei átlaghoz viszonyítva is magas halálozási száma. Több tényező is szerepelhet, melyek a megye területén különbözőképpen hathattak. Erre az időre a tbc a legelterjedtebb, legveszedelmesebb népbetegséggé vált. Már az akkori elemzések alapján is kiderült, hogy ez a betegség társadalmi, főleg gazdasági tényezők miatt feltartóztathatatlan népbetegség. A rossz életviszonyok, az ínséges időszakok csak rontanak a helyzeten. 1904-ben az elemi csapások, főleg az aszály, nagy termőterületeket pusztított el az országban. Ennek gazdasági hatása 1905-ben érvényesült. Ebben az évben a megye tbc halálozás átlaga is kiugróan magas, 4,85 ezrelék. Bár éves lebontásban kunszentmártoni adatunk erre a 10 éves időszakra nincs, községünket valószínűleg az átlagnál nagyobb mértékben és elhúzódóbb hatással érintette a csapás. A másik fontos tényező, hogy Európában a születésszám 37–38 ezrelékkel ebben az időben Magyarországon a legmagasabb. Márpedig a tbc halálozás jelentős része esik a csecsemő-, és kisgyermekkorra ebben az időben. Fontos tényező volt a szociális okokon belül a község említett lakáshelyzete is. Ez a zsúfoltság fokától függően nagymértékben befolyásolta a tbc-s halálozást. Igaz nem a falusi körülményekre, hanem Budapestre vonatkozóan az akkor készített lakásstatisztika megállapítja: ha egy szobában 1–2 egyén lakik, tüdővészben a halálozás 2,97 ezrelék, 3–5 személy esetén 3,54 ezrelék, 6 személynél 5,47 ezrelék, míg jó életviszonyok közt 1,92 ezrelék volt a halálozás.35 Kunszentmárton esetében még szóba jön hajlamosító tényezőként, hogy a heveny fertőző betegségek közül a kanyaró szempontjából szinte folyamatosan fertőzött volt a község. Ez a betegség az immunrendszert legyengítve különösen fogékonnyá tesz a tbc-s fertőzéssel szemben, annak fellángolását is okozva. Mindezek mellett nem zárható ki az adott

Zádorné Zsoldos 1996. 84–85. Gulyás 1938. 14. 34 Gulyás 1938. 15. 35 Bezerédyné–Hencz–Zalányi 1967. 105. 32 33


284

időszakban a túldiagnosztizálás lehetősége sem, melynél egyéb – a halált okozó betegség mellett – a tbc-s fertőzöttség is fennállt, és ez utóbbit jelölték meg halálokként. A következő időszakban 1910-től 1937-ig követhetően (eddig van kunszentmártoni adatunk az 1945-öt megelőző időből) igazodik a megyei átlaghoz a tbc-s halálozás. Köszönhető volt ez a belügyminiszter 1898 januárjában A tüdőgümőkor terjedésének megakadályozása tárgyában kiadott körrendelete, és az azt követően ez év december 2-án a Bagossi Károly vármegyei alispán által aláírt, járási főszolgabíróknak és rendezett tanácsú városok polgármestereinek szóló körrendelet területünkre lebontott, következetes végrehajtásának. Ennek főbb pontjai – gyógyszerek híján – az akkor lehetséges eszközök alkalmazására vonatkoztak: így a betegek elkülönítésére, használati eszközeik fertőtlenítésére, a betegek köpetének fertőtlenítő folyadékot tartalmazó edénybe ürítésére, és annak 2–3 ásónyomnyira való elásására, a beteg halála után lakásának és használati tárgyainak teljes fertőtlenítésére. A halottkém minden gümőkórós elhalálozást köteles volt bejelenteni a fertőtlenítés végrehajtása érdekében. Ebben a tekintetben még pozitívumnak is tartható a fentebb említett „túldiagnosztizálás”. Utasít a körrendelet a gümőkóros szegény betegekkel való körültekintő, gondos bánásra, lehetőséghez mérten szanatóriumok létesítésére, a települések utcáinak, tereinek nem használható gödreinek befásítására, a levegő egészségessé tételére. Tovább javította a körrendelet hatékonyságát az 1913. április 27-én megjelent újabb rendelkezés, a súlyos, környezetre veszélyes, fertőzőképes tuberkulózisban szenvedő betegek kötelező bejelentése, és lakásuk fertőtlenítése tárgyában. Már a korábbi körrendelet is hangsúlyt helyezett a felvilágosításra, ismeretek terjesztésére a védekezés módját illetően, bevonva abba a tanítókat, lelkészeket a maguk működési területén. Az újabb rendelet pedig beiktatta az iskolák tanítási tervébe is a tbc elleni védekezés szabályainak oktatását. Ez a rendelet a kórházakban kezelt betegekre vonatkozóan új, specifikus eljárási módokat ír elő, melyek nagyobb eredményével a kór gyógyíthatatlanságába vetett tévhit eloszlatható volt. A tbc-s helyzetben a leírt rendelkezések következetes végrehajtása csak nagyon lassú javulást eredményezett a következő évtizedek során. A vármegyei gümőkóros halálozás gyakoriság ennek ellenére az országos szint alá csökkent. Ebben az eredményben Kunszentmártonnak is része volt, mivel az 1900-as évek mélypontja után az 1910-es években felülről közelítette meg a megyei átlagot, az 1920-as években már az átlag alá került, és a 30-as évektől ez a kedvező helyzete még kifejezettebbé vált megyei összehasonlításban.36 Számszerűen Országos tbc halálozás Jász-Nagykun-Szolnok vm. Kunszentmárton

1920–23 4 év

1924–27 4 év

1928–32 5 év

3,1 ‰

2,6‰

2,1‰

2,8‰

2,5‰

–

1910–20 10 év

1920–30 10év

1930–37 7év

3,35‰

2,31‰

1,08‰

A központi intézkedések a heveny fertőző betegségek jelentős visszaszorulását, szórványossá válását eredményezték az 1910-es évekre. Az 1913-ban is jelentkező, főként Szolnokot és a környező községeket érintő, kolerajárvány Kunszentmártont most sem súj Zádorné Zsoldos 1996. 87., Gulyás 1938. 15.

36


285

totta. Elkerülte a települést a frontról jött beteg katonák, hadifoglyok által behozott – 1914 végén, és 1915 első felében jelentkező – kolera, has-, és kiütéses tífusz, amelyek nagy halálozási aránnyal jártak, de sikeresen lokalizálták őket. A háborús megpróbáltatások az állami gondoskodást és tehervállalást a közegészségügy területén nagymértékben korlátozták, az csak a sebesültek ellátására, rehabilitációjára szorítkozhatott. Ezért az újra jelentkező heveny fertőző betegségek és a tartósan fennálló tbc veszély a községeket, így Kunszentmártont is a beteg-elkülönítési előírások helybeni, önálló megoldására késztették. A község a helyi érdekeken túlmenő feladatvállalással 1914 és 1918 között a Deák Ferenc utcai iskolában hadikórházat működtetett.37 Az 1818-tól már meglévő ispotály mellett 1924-ben létrejött a járványkórház is. Ez a község által bérelt egyszobás 4 ággyal felszerelt helység volt, melynek elégtelenségét a községi orvosok a későbbiekben állandó problémaként tartották napirenden.38 A tárgyalt korszak 1920-as éveinek végétől az 1940-es évekig terjedő időszaka közegészségügyi működési és szervezeti életét Kunszentmártonban is – az ország egészéhez hasonlóan – az előretörő tbc elleni erőfeszítések mellett a demográfiai helyzet sajátos alakulása határozta meg. Ez utóbbit – természetes szaporulatként – két szám, az élve születések és az elhalálozások lakosságszám alapján számított ezrelékben kifejezett mennyisége, ezeknek egymáshoz viszonyított aránya határozta meg. Az elhalálozáson belül különösen hangsúlyos szerepe van az 1 éven aluli csecsemőkori és a 3 éves korig előfordult kisgyermekkori halálozásnak. Kunszentmárton élve születési adatait a 20. században először 1900-tól 1927-ig összesítve tartották nyilván. Ez idő alatt 8 984-en születtek. Évi átlagban 332-en, a mintegy 11 000 főnyi lakosra számítva 30,18 ezrelékes rátával. Ezen időszakon belül azonban van egy fontos fordulópont: ez az 1915-ös év, amikor az addig – az országos átlagot is meghaladó – természetes szaporodás tendenciája megfordult. A születések száma csökkenni kezdett, és ez a csökkenés nagyobb mérvű volt, mint az ugyancsak csökkenni kezdő összhalálozás. A tendencia a továbbiakban folytatódott.39 Következménye volt ez a település aktív korú férfi lakossága háborús katonai szolgálatának, később pedig a tragikusra fordult nemzetsorsnak, kilátástalan gazdasági, és szociális viszonyoknak. 1927–1937 közt évenkénti adataink vannak a születési rátáról. A csökkenés az 1927-es 26,8 ezrelékről az 1937. évi 17,1 ezrelékre nagyjából egyenletes. Ezzel párhuzamosan a csecsemőhalálozás is csökkenő arányú az összhalálozáshoz viszonyítva: annak az 1900–1927 közti időszakban, évi átlagban 41,0%-át, 1927-ben 28%-át és 1937-ben 15%-át teszi ki. Eközben az összhalálozás is folyamatosan csökken a század eleji évi átlag 25,6 ezrelékről az 1927-es 19,1 ezreléktől nagyjából egyenletesen az 1937. évi 15 ezrelékre. A leírt mozgásoknak eredményeként a község természetes szaporodása az 1927. évi 84-ről az 1928. és 1930. évi kiugrásoktól eltekintve hullámzóan bár, de tendenciájában csökkent. 1937-ben már csak 24 főnyi. Ezek a demográfiai mozgások a községben megfelelnek az országosénak, de úgy, hogy a születési átlagunk az 1931–1935. évi átlagban attól már 2,54 ezrelékkel elmarad, az összhalálozás pedig 0,12 ezrelékkel az országos átlag fölötti.40 Végeredményben azonban a kunszentmártoni helyzetre is megállapítható, hogy a születéskor várható élethossz – a halálozási arány felnőtt és idős korra való eltolódása következtében – az 1930-as évekre nőknél 64, a férfiaknál 60 évre növekedett. Ez az érték a század elején még 41 év körül volt, hasonlóan a Hegyfoky Kabos kimutatásában szereplő, Zádorné Zsoldos 1996.47., Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 78–79. Gulyás 1938. 36. 39 Gulyás 1938. 11., Bezerédyné–Hencz–Zalányi 1967. 260. 40 Gulyás 1938. 10., Bezerédyné–Hencz–Zalányi 1967. 260. 37 38

286


a 19. század első felére vonatkozó – az 5 éves kort megérteknél – várható átlagéletkorhoz.41 A kétségtelenül tetszetős eredmény mögött azonban a születésszám csökkenésének elszomorító ténye is meghúzódik, ami a természetes szaporodás következményes csökkenését okozta. A másik ok a szív-érrendszeri betegségek halál okának túlsúlyba jutása, a fertőző betegségek halál okával szemben. (Ld. alább) Ez a helyzet, a Trianon utáni tragikus helyzetet súlyosbítva, a nemzetfogyás nagyon is valószerű vízióját vetítette az ország elé, társadalmi cselekvésre ösztönzött a további születésszám csökkenés megakadályozására. Alapvető oknak a népesség gazdasági és szociális körülményeit tekinthetjük. A változatlan házasságkötési gyakoriság mellett a gyermekvállalási kedv csökkent. A csecsemőhalandóság és a szülő nők halandóságának csökkentésére már, a születésszám 1915-ben meginduló csökkenését megelőzően, 1910-ben törvényhatósági közgyűlési szabályrendelet született a községi bábákról. Eszerint Kunszentmártonnak 4 bábát kellett alkalmazni a lakosság számának megfelelően. 1938-ban már a 4 községi bába mellett 2 magánbábája is volt Kunszentmártonnak.42 A másik kezdeményezés a további születésszám csökkenés és a csecsemőhalálozás feltartóztatására az anya és csecsemővédelem területén tevékenykedő Országos Stefánia Szövetség I. világháború utáni újjászervezése volt. A szövetség megyénkben 1920-ban kezdte meg működését. Kunszentmártonban, 1927 júliusában Scholtz Aladárné fővédőnő szervező irányítása alatt jött létre a szövetség fiókja. Elnöke dr. Pokomándy Dezsőné, a járásbíróság elnökének neje, vezető orvosa pedig dr. Pótor Sándor községi ügyvezető orvos. Kezdetben a helyi társadalom által kevés bizalommal fogadott fiókszövetség elismertetésében nagy lelkesedéssel tevékenykedett dr. Gulyás János községi orvos, mint a fiókszövetség ügyvezető igazgatója és Zónai Mátyásné védőnő. A fiókszövetségnek három évig nem volt különálló védőintézeti épülete. Tevékenységük kezdetben csak a kevés eredménnyel járó körzeti védőnői munkára szorítkozott. Ezért átmeneti megoldásként dr. Szabó Margit gyermekorvos kapott megbízást a saját rendelőjében végzett csecsemő tanácsadási munkára heti két alkalommal, a szülőnők tanácsadó orvosának pedig dr. Kovács Ferenc magánorvost kérték fel. Végül 1929-ben a község képviselő-testülete évi 1000 pengőt szavazott meg a Stefánia részére. A következő évben a szövetség már bérelt egy 1 szoba-konyhás helyiséget. 1931-ben a védőintézet már 3 helyiségre bővülve megnyitotta a nyári hónapokra tejkonyháját. 1935-ben Borbély György főispán 500 pengőt adományozott a Stefánia tejkonyhájára, így az a nyári hónapokra kibővülhetett diétás konyhára is. 1933-ban a kunszentmártoni fiókszövetség munkájába bekapcsolták Csépát, Tiszaugot, Tiszasast és Szelevényt is. Ezekre a helyekre a védőnő és a védőnő jelölt járt ki, az orvosi munkát dr. Wimmer Péter körorvos végezte Csépán. 1934-ben a munkába bekapcsolták Istvánházát és Kungyalut. A kijárásra dr. Papp-Szász Tamás és Montágh János földAz Országos Stefánia Szövetség kunszentmártoni védőintézetének helyet adó 1930-tól bérelt ház (a mai birtokosok biztosítottak kocsit. Közben a Vécsey-utca 10. sz. alatti ház) Szövetség tisztségviselőinél is változások Bezerédyné–Hencz–Zalányi 1967. 210–211. Zádorné Zsoldos 1996. 34., Gulyás 1938. 3.

41 42


287

történtek: dr. Gulyás János elnök lett, ügyvezető igazgatónak vitéz Iványi Károly iskolaigazgatót, pénztárnoknak Pataki Mátyás községi ellenőrt nyerték meg.43 A viszonylag részletes ismertetést a széles társadalmi összefogáson, szolidaritáson alapuló elért sikerek tették indokolttá. Kifejezésre jutott ez a sikeresség egyrészt a segíteni akarást, tettrekészséget sugárzó, egymást követő – a Szövetség céljait támogató – társadalmi rendezvények lebonyolításában. Ilyenek a szövetség által rendezett bálak, melyek egyike – az ínséges 1935. évben! – 500 pengő bevételével lehetővé tette a nyári tejakció téli hónapokra való kiterjesztését, napi fél liter tejhez juttatva a szoptató anyákat, kisdedeket. 1934-től évente babaversenyeket, 1936-tól a sokgyerekes anyákat kitüntető ünnepségeket rendeztek a gyermekvállalási kedv ébresztésére. 1938-ban jogvédő iroda nyílt, mely a vadházasságok megszűntetésére, a házasságon kívül született gyerekek szüleinek házasságkötése által való törvényesítésére, és az elhagyott gyermekek örökbefogadtatására törekedett.44 Az anya- és csecsemővédelem keretében a Stefánia Szövetséghez tartoztak a szülőotthonok. Mivel a vármegyében a Bábaképző Intézeten kívül szülészet nem volt, 1939-től a helyzeten a székhely településeken létesített 6–12 ágyas szülőotthonokkal segítettek. A Tiszai-alsójárásban ezt a szerepet Tiszaföldvár töltötte be, ahol 8 ágyas szülőotthont működtettek, ebből 5 ágyra kaptak államsegélyt. Itt évente 278-an szültek szakszerű ellátás mellett. Ebből nyilvánvalóan nem részesülhetett Kunszentmárton lakossága az igényeknek megfelelő mértékben. A szülőotthon létesítésére és hozzá államsegélyre az igényét vármegyénk még 9 járási székhelyen kívüli településre is bejelentette ebben az időben. Sajnos Kunszentmárton nem volt ezek között. A Tiszai-alsójárásból csak Cibakháza élt ezzel a lehetőséggel. 1944-ig ezek közül a községek közül 6 meg is kapta az igényének megfelelő támogatást, összesen 33 ágy működtetésére.45 Az anya- és csecsemővédelemben elért eredményeket a csecsemőhalálozás, koraszületés, és a halva születés alakulásával szemléltethetjük. Ezek számainak alakulását az 1927. és 1937. évi adatok összevetésével jellemezhetjük, ha a fenti erőfeszítések hatását akarjuk lemérni. Községünkben 1927-ben 100 élve születettből 59, 1928-ban 43 csecsemő halt meg. A továbbiakban fokozatos csökkenéssel ez a szám 1937-ben már 26 csecsemőhalál 100 élve szülöttre. A halvaszületés az 1927. évi 14-ről, 1937-re évi 5-re csökkent. 1927-ben még 8 koraszülés történt, ami 1937-ben csak egyszer fordult elő. Megállapíthatjuk, hogy a természetes szaporodás csökkenésének feltartóztatására a korszak lehetőségeit felhasználva községünk eleget tett az elvárásoknak, még ha ezzel nem is tudta ellensúlyozni a születésszám-csökkenés hatását a természetes szaporulatban.46 Az említett demográfiai változás, a születéskor várható élettartam növekedése – nőknél 64 évre, férfiaknál 60 évre – együtt járt a halálokokban történő átrendeződéssel. Ez 1935-től vett határozott irányt és az 1939-es megyei haláloki statisztika a szív-érrendszeri betegségeket halálokként 23,95%-kal az első helyen mutatja. Mellette 8,1%-kal a rosszindulatú daganatok jelentős szerephez jutottak. A fertőző betegségek összességükben csökkenve 10,4%-kal szerepeltek, de ezen belül a tbc 6,48%-kal még mindig jelentős halálok. Jellemző, hogy az aggkori végelgyengülés, mint halálok 1939-ben 13,97%-kal szerepel az 1916-os 16,8%-kal szemben. Jelzi ez, hogy a születéskor várható élettartam jelentős növekedését nem a magas életkori halálozás, hanem az aktív életkori halálozásnak a csecsemő Gulyás 1938. 18–19. Gulyás 1938. 19. 45 Zádorné Zsoldos 1996. 56–57. 46 Gulyás 1938. 8–11. 43 44

288


és gyermekkori halálozással szembeni túlsúlyra jutása eredményezte. Összhangban van ez a haláloki rangsorban bekövetkezett változásokkal is. Az új helyzet kialakulásában nagy szerepe volt a közegészségügy működésének és fejlesztési irányának.47 Az eddigieknél is nagyobb szerephez jutott az egészségügyi ellátásban a prevenció és az ezen alapuló gondozás. Ebben az általános betegségmegelőző tevékenységben a tanácsadásnak, felvilágosító munkának hangsúlyozottan fontos szerepe volt. Az új vezető halálokok – szív-érrendszeri, daganatos betegségek és a pozícióját továbbra is őrző tbc – elsősorban életmódi, szokásbeli, kulturális tényezőkkel mutatnak szoros kapcsolatot. Kifejezetten megelőző tevékenységet folytatott kezdettől fogva az anya-és csecsemővédelem területén a Stefánia Szövetség is. Lévén az orvosok és védőnők által végzett tanácsadás fő ténykedésük a tej- és cukorakciók lebonyolítása mellett. Jellemző, mint minden tanácsadással, felvilágosítással, életmódot-, szokásokat érintő tevékenységgel kapcsolatban, a kezdeti bizalmatlanság, érdektelenség a Szövetség iránt, mind a lakosság, mind a község vezetése részéről. A megelőzésre törekvés vezérelte az Országos Közegészségügyi Intézet 1927-ben megkezdett tevékenységét, mellyel létrehozza a területi egészségügyi hálózatot. Ezek szakmai irányítása alatt jött létre a Zöldkereszt egészségvédelmi hálózat, melynek állomásai az egészségházak voltak. A Zöldkereszt 1935-ig párhuzamosan a Stefánia Szövetséggel elsősorban az anya-és csecsemővédelem területén tevékenykedett szociális jellegű tej- és cukorakcióinak lebonyolításával. Későbbi működésében – az előbbiek folytatása mellett – megjelent és erősödött az egészségvédelem a tüdőbeteg, nemi beteg és vegyes betegség csoportban végzett orvosi tanácsadások, védőnői látogatások formájában. 1942-től mind az anya- és csecsemővédelmi, mind az egészségvédelmi munkát az Zöldkereszt Egészségvédelmi Szövetség látta el.48 Kunszentmártonban a népegészségügyi helyzet ismeretében 1938-ban dr. Gulyás János szorgalmazta az egészségház létesítését.49 Az 1940-ben a megye 14 egészségházat létesített, ám a települések közt Kunszentmárton nem szerepelt.50 A prevencióban és a gyógyításban is – különösen az előzőekben leírt kunszentmártoni vagyoni és szociális viszonyok közt – nagy szerepe volt a fentiek mellett a társadalom által felvállalt szociális prevenciónak, nyomorenyhítésnek. Kunszentmárton ez irányú áldozatvállalását jellemzi szegényügyi kiadásainak alakulása, melyekről 1932-től 1937-ig vannak adataink. A Szegényház (ispotály) fenntartására 1932-ben 2 995 Pengő 61 fillér, 1937-ben 2 540 Pengő 57 fillér jutott. A szegények egyénenkénti segélyezésére 1932-ben 2 567 Pengő 67 fillért, 1937-ben 396 Pengő 70 fillért költöttek. A rászorulók gyógyszerellátása 1933-ban 1 743 Pengő 88 fillért, 1937-ben 1 599 Pengő 14 fillért tett ki. Ezek évi 4 722 Pengő kiadást jelentettek. A község közegészségügyi kiadása ekkor évi 1 930 pengő volt. Ebben az orvosi rendelőtől a kutak fenntartásán, fertőtlenítésen, oltóanyagáron át a járványkórházig minden közegészségüggyel kapcsolatos kiadás benne szerepelt. A Stefániára 1931-től külön évi 1 000 pengőt biztosított a község. Az évi költségvetés 205 819 pengő. A szociális- és egészségügyi kiadások a költségvetés 3,75%-át tették ki ebben az időben.51 Ezen belül a szegénység gondjainak enyhítésére szánt kiadásoknak csak alig több mint fele volt a szorosabban vett gyógyító- megelőző jellegű közegészségügyi kiadás, ezért a Zádorné Zsoldos 1996. 44., 91. Zádorné Zsoldos 1996. 58–59. 49 Gulyás 1938. 35. 50 Zádorné Zsoldos 1996. 58–60. 51 Gulyás 1938. 7. 47 48


289

kor színvonalát követő ilyen irányú fejlesztés nem valósulhatott meg. Bizonyos lehetőségek intézményfejlesztésre állami támogatás igénybevételével is kínálkoztak: pl. a szülőotthon, valamint a Zöldkereszt hálózaton belüli egészségház. Mindezekkel a lehetőségekkel a vármegye településeinek jelentős része élt, függetlenül attól, hogy székhelytelepülés volt-e vagy sem. Költségvetésbeli akadálya volt ezeken túlmenően még – a törvényi kötelezettségben a lakosságszám alapján előírt – két községi orvos alkalmazásának is. 1933 augusztusában elhunyt Pótor Sándor, az ügyvezető községi orvos. A továbbiakban Gulyás János egyedül látta el a községi orvosi feladatokat. Teendői a teljesítőképesség határát meghaladóan megszaporodtak, ezért folyamatosan napirenden tartotta a község előtt a második orvos alkalmazásának szükségességét, de még 1938-ban is süket fülekre találtak érvei. Ugyanis a községi orvossal együtt 9 orvos volt akkor a községben, ebből 8 magánorvos. Az előzőekben leírt vagyoni helyzet alapján hivatalosan kb. 2000-en voltak jogosultak szegényjogon ellátásra, de a szintén nagyon szegény törpebirtokos népesség ugyanígy rá volt szorulva az ilyen ellátásra, melynek megtagadását a községi orvosnak sem a lelkiismerete, sem pedig hivatástudata nem engedte meg. Ehhez jöttek még az egyre szaporodó közegészségügyi- és járványellenes teendők. Mindamellett a kunszentmártoni orvosok – a községi mellett a magánorvosok is – aktívan részt vettek a hivatalos kötelezettségen túlmenően is a lakosság egészségügyi gondjainak enyhítésében. Kiemelkedő jelentőségű volt 1925-ben dr. Gulyás János röntgenkészülék vásárlása, melynek használatával, a tbc és tüdőgyulladástól uralt megbetegedések korában, igen sokat tehetett a korai betegség felismerés és gyógyulási esélyek érdekében.52 Sokat jelentett ez az akkor is meglevő falu és város közti ellátásbeli különbség mérséklésében is. A magánorvosok közül dr. Szabó Margit és dr. Kovács Ferenc saját rendelőjét bocsátotta a Stefánia Szövetség rendelkezésére, ahol maguk végeztek anya- és csecsemővédelmi tanácsadást. Továbbá nagy részt vállaltak a rendezvények szervezésében és a Szövetség céljainak propagálásában.53 Dr. Cseuz Kálmán a Kunszentmártoni Híradóban 1937 februárjában ismertető cikket írt a BCG oltásról és felhívta a figyelmet a védőoltás jelentőségére. Felajánlotta, hogy előzetes bejelentés alapján az újszülötteket rendelőjében és rendelési idejében ingyen beoltja, az ajánlatot a többi kunszentmártoni orvos nevében is megtette. A vállalkozás hátterében – bár a cikk nem említi – a Zöldkeresztes Szövetség lehetett.54 A szövetség előző évben kezdte meg a BCG oltást a gödöllői mintajárásban. Megyénkben csak 1947–48-ban kezdtek tömeges oltásokat végezni, és csak 1953-ban tették kötelezővé az újszülötteknél, majd 1959-től 3, 7, 10, 13, 17 és 20 éves korban a tuberculin negatívoknál a BCG oltást. A kunszentmártoni orvosok folytatták a 19. századi elődeik – akkor a himlőoltásban – nemes hagyományát a védőoltások elsők közötti alkalmazásában. Összegezve a Zöldkereszt kunszentmártoni szereplését, az már a 30-as évek közepétől jelentkezett a Stefánia Szövetség tej- és diétás konyháján lebonyolított tej- és cukorakcióival, főzőtanfolyamával és most a község orvosaival együttműködve a BCG oltásokkal. Csupán az utolsó lépés, a szövetség általános egészségvédelmi tevékenységének gondozókkal, szülőotthonnal, szaktanácsadással ellátott létesítménye, az egészségház létrehozásához hiányzott a lendület és az anyagi erő. Lényeges a község társadalmi összefogásáról, aktivitásáról megemlékezni a közvetlen települési érdekeket meghaladó nemzeti jelentőségű feladatvállalásban az ország I. és II. világháborús megpróbáltatása idején. Az 1848–49-es hagyományt folytatva, hadikórházat működtettek a Deák Ferenc Kunszentmártoni Híradó 1925. március 15. Gulyás 1938. 18–19. 54 Kunszentmártoni Híradó 1937. február 52 53


290

utcai iskola épületében 1914-től 1918-ig, valamint gyűjtési akciót szerveztek az 1940-es évek elejétől hadikórház felállítására, ugyanitt a háború sérültjeinek ellátására. A gyűjtés előrehaladásáról a Kunszentmártoni Híradó folyamatosan tudósított. Mikorra a háború zaja Kunszentmártont is elérte, felállították a Deák Ferenc utcai iskolában a kórházat. Rövid működése után egyik reggel felszereléssel, orvossal együtt vonatra rakták és elszállították a létesítményt. Fontos megemlíteni a település tanulóifjúságának körében a Vörös Kereszt Ifjúsági Csoportok szervezésével meginduló emberbaráti eszmékre, cselekvő jótékonyságra irányuló nevelést. A csoportok az elemi iskolák 3–6. osztályában, valamint a polgári leányiskolában alakultak meg. Tevékenységük egészségügyi ismeretek tanulásában, a szegények, rászorultak megsegítésében fejeződött ki. 1938-tól ez a tevékenységük felélénkült, majd a II. világháború éveiben kiszélesedett az egészségügyi- és ápolói munkában való részvétellel. Napjainkban is folytatja a szervezet ezt a nemes hagyományt, az elsősegélynyújtó tanfolyamok szervezésében, lebonyolításában, véradások szervezésében, karitatív tevékenységben, valamint természeti katasztrófahelyzet idején a bajba jutott tiszazugi lakosság átmeneti áttelepítésénél, az ápolási és ellátási feladatok vállalásával.

A település II. világháború utáni korszakának egészségügyi helyzete A szovjet csapatok előrenyomulásával Kunszentmártonban 1944. október 8-án, a megye területén pedig november 17-én fejeződtek be a harcok. Községünkben a helyi harcok során 65 ember vesztette életét. Nagy anyagi károk is keletkeztek.55 A megye területét ért rombolások közt a közegészségügy veszteségei is nagyok voltak. Az orvosok nagy része elmenekült, katonai szolgálatot teljesített, hadi fogságba került, vagy deportálták. Az egészségvédelmi védőnők száma jelentősen csökkent, a bábák nagy része viszont a helyén maradt.56 Községünkben az egészségügyi dolgozók száma 1945 márciusában a következőként alakultak: 4 orvos, 1 gyógyszerész, 4 szülésznő, 1 védőnő.57 A megye kórházait, közegészségügyi intézményeit, bábaképzőjét ért súlyos károsodások, valamint azok katonai egészségügyi ellátásra való lefoglalása következtében Kunszentmárton 1944–45 telén a fekvőbetegek helybeni ellátására ideiglenes kórházat létesített a Béke utcai Cseuz féle házban. Az orvosi ellátást dr. Gulyás János községi és fia Gulyás Pál szigorló orvos végezte az intézményben. Munkájukat 8 önkéntes ápolónő – köztük Ringwald Ida, Szabó Ilona, Tropáné – segítették. A munkástanács a kórház mellett – ugyancsak a Béke utcában – egy 4 ágyas szülőotthon létrehozását sürgette. A helyi újság 1944. egyik decemberi napján 5 szülőnő ellátásáról tudósított. A szülészeti teendőket dr. Gulyás János látta el egy szülésznővel. A községnek 4 szülésznője volt, ők napi váltásban dolgoztak az orvos mellett.58 A 24 ágyas kórház vezetését dr. Gulyás János községi orvos kiterjedt közegészségügyi teendőire tekintettel 1945 februárjától dr. Normann István látta el. Normann doktor 1945. június 22-én megbízást kapott az intézmény átszervezési javaslatának előterjesztésére. Az orvos a kórház további fenntartását szorgalmazta. Ennek Botka 1980. 571. Zádorné Zsoldos 1996. 67–69. 57 Turcsányi 1971. 61–62. 58 Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 459–460. 55 56


291

érdekében 1945. augusztus 14-én kórházi bizottság alakult.59 Az ügy a továbbiakban mégsem került napirendre. Ennél nagyobb siker és fejlődés jellemezte a szülőotthon további sorsát. Valójában ez is váratott magára mind elhelyezését, mind ágyszám fejlesztését tekintve egészen 1951-ig, a közigazgatásban bekövetkezett változásokig. E változásoknak három eleme volt döntő hatású az egészségügy további alakulására: a társadalombiztosításnak mind szolgáltatásait, mind a lakosság körét érintő egyre szélesebb kiterjesztése; a létrejött helyi tanácsoknak egyidejűleg központi végrehajtó szervként működése; valamint a megyénket, ezen belül az Tiszai-alsójárást érintő közigazgatási átszervezés. Mindezeket áthatja az egyre felerősödő központosítás, mely a 3 és 5 éves tervekben meghatározott fejlesztési céloknak igyekszik érvényt szerezni. Kunszentmárton szociális és egészségügyi ellátásának rendszerében – eltekintve a 4 ágyas szülőotthontól és az 1948 tavaszán az MNDSZ kezdeményezésére alakult Kisdedotthontól – változás 1950-ig, a Tüdőgondozó Intézet létrehozásáig nem következett be. Mint láttuk, a háború előtti helyzethez viszonyítva, nagy visszaesés volt az egészségügyi dolgozók létszámában is. 1948-ra érte el a községben működő orvosok száma ismét a háború előtti kilencet. Ketten hatósági orvosok voltak, ami előnyösebbnek bizonyult a közegészségügyi feladatok ellátását illetően a háború előtti helyzethez képest. A szülőotthon orvosi ellátását 1948-tól dr. Weisz Tibor községi orvos, a szülésznői teendőket a község okleveles bábái felváltva végezték, név szerint: Teleki Bálintné, Szabó Mihályné, Cseuz Ignácné, Czakó Mihályné. Fontos lépés volt a Kisdedotthon létrehozása a szociális gondok enyhítésében.60 1950. január 1-jén a vármegye neve Szolnok megyére változott, a Tiszai-alsójárás a Kunszentmártoni Járás nevet kapta, községünk járási székhely lett. Ez a változás fontos tényezője lett a település és a Tiszazug közegészségügye további alakulásának. A térséget érintő – központi elképzeléseken alapuló – fejlesztési tervek címzettje ezután Kunszentmárton lett. Az első lépés már ebben az évben az addig Cibakházán működő dr. Kovács Géza főorvos által létrehozott tüdőgondozó áthelyezésével, a Tüdőgondozó Intézet létesítése volt. Az intézményt mai helyére, a Béke utca 16. szám alatt az egykori bankigazgatói luxusvillába telepítették.61 Az intézmény haladéktalanul munkába kezdett. Dr. Kovács Géza egy asszisztensnőjével, Hegedűs Gizellával egy év alatt 483 pácienst vizsgált meg, köztük 130 iskoláskorú gyermeket és 12 tanácsadást tartott. A gyerekek között tébécést nem találtak, a felnőttek közül 12 beteg került gyógykezelés Dr. Kovács Géza (1897–1957). alá. A kunszentmártoni gondozóintézet bekapcsolódott A Kunszentmártoni Tüdőgondozó Intézet az 1948. augusztus 28-án megnyílt, világszínvonalon felalapítója, 1950–1956 között első vezető főorvosa, szerelt, nemzetközi tudományos kapcsolatokat is ápoló, ezzel egy időben járási főorvos Szolnok Megyei Tüdőbeteg Gyógyintézet által irányított és szervezett megyei tuberkulózis ellenes preventív, szűrő- és gyógyító tevékenységbe.

Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 458. Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 464. 61 Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 465. 59 60

292


A betegforgalom 1954-ben már 15 526 főre nőtt. Ennek következtében 1958-ban toldaléképítkezéssel, létszámbővítéssel növelték a kapacitást. 1962-től az évenkénti, a környező településeken végzett (Öcsöd, Mesterszállás, Cserkeszőlő, Szelevény, Csépa, Tiszakürt, Tiszasas, Tiszainoka, Tiszaug) mozgó ernyőfényképes szűrések kiértékelése is a kunszentmártoni intézményben folyt. Ezek mellett 1968-tól a járóbeteg-szakellátás mellkas rtg. vizsgálatai is a gondozó intézetben folytak napi két órában. A létszám 1970-ben már egy orvos és mellette dolgozó hat asszisztens volt. A túlnyomórészt tbc ellenes tevékenység méreteit jellemzi az 1957-től fokozatosan emelkedő mellkas röntgen felvételek száma (a 60-as évek végén évi 4600 körüli). Ugyancsak a munka intenzitását jelzi az ugyanekkor végzett évi mintegy 3400 köpettenyésztéses vizsgálat. Az eredmény megmutatkozott: a nyilvántartott tbc-s betegek száma ellátási területünkön 10 év alatt, 1970-re egyharmadára csökkent; a tbc-s – főként időskori – halálozás évi 6–10-re esett vissza, továbbá a gyerekkori tbc-s megbetegedés és halálozás megszűnt.62 Az eredmény a szervezeti és intézményi fejlesztésen, valamint a BCG oltásokon kívül az antituberkulumok alkalmazásának köszönhető. Harmonizál ez az eredmény az egész megyéjével, ami országos viszonylatban is kiemelkedően jó. A továbbiakban, a tbc iránti addigi éberséget egészen napjainkig fenntartva, az intézmény munkájában fokozott hangsúlyt kapott a tüdő daganatos megbetegedéseinek korai felismerése, a nem tbc-s eredetű krónikus gyulladásos és allergiás eredetű légzőszervi károsodások gondozása, kezelése. Az intézményben az orvosi munkát dr. Kovács Géza 1956-ban bekövetkezett halála után 1957-ig, heti egyszeri rendeléssel Martfűről kijárva, dr. Zentay Márton látta el. 1957-től 1962-ig dr. Babinszky László vezette az intézményt, 1962-től 1980-ig dr. Nádas Ágnes, 1980–90 között dr. Laczkó Erzsébet, 1990-től napjainkig dr. Ráczpali László látja el a feladatot. Kunszentmárton egészségügyi intézményi jellegű fejlődésében előrelépést jelentett a már meglevő 4 ágyas szülőotthonnak 1952-ben a Béke utcából a nagyobb Kossuth utcai épületbe helyezése, majd 1954-ben ágyszámának 12-re bővítése. Alternatívaként szerepelt a Mezey-féle ház – a későbbi tsz iroda épülete – csendesebb, kevésbé forgalmas utcája, higiénikusabb környezete miatt. Csak találgatni lehet, hogy mi volt erősebb a fenti szempontoknál. A szülőotthon orvosi teendőit továbbra sem szülész, hanem a város 4 körzeti orvosa látta el felváltva 3 szülésznő segítségével. A változás 1962-ben következett be, amikor Kunszentmárton járási székhely pozíciójának megfelelően ezen a területen is kiterjesztette működését a tiszazugi településekre, és a szülőotthon szülész-nőgyógyász szakorvos vezetése alá került dr. Várnai Albert személyében.63 Az intézmény 1963-ban 23 ágyasra bővült a cibakházi, a tiszakürti, az öcsödi szülőotthonok megszüntetése utáni fejlesztés miatt. Ekkor jelentősen javultak az intézmény tárgyi, működési feltételei. A szülészeti ellátáson kívül – ami a normális, komplikációmentes szülésekre terjedt ki – nőgyógyászati betegellátást, veszélyeztetett terhesgondozást is végeztek. Mindemellett a továbbiakban mozgó szakorvosi szolgálat formájában, a járás 11 községét ugyancsak az intézmény szakorvosa látta el terhes- és anyavédelmi tanácsadáson, melyhez kapcsolódott az időközben megszervezett kunszentmártoni gyermekgyógyász szakrendelés csecsemővédelmi tanácsadása is. A terhesgondozói és a tanácsadói munka eredményességét mutatja, hogy a statisztikai adatok szerint Kunszentmárton ellátási területén a megyei és országos viszonylatban is a legjobb csecsemőhalálozási, halvaszületési, és koraszülési mutatókat produkálta. Időnként még annál is jobbat. Az 1970 és 2005 között rendelkezésre álló adatok a csecsemőha Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 467. Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 460.

62 63


293

lálozást 0,37–3,2 ezrelék között mozgóan, átlag 1,54 ezreléknek mutatják. A halvaszületés 1990 óta évi egy-két esetre korlátozódik, gyakran van esemény nélküli év is. Az ezt megelőző időszakban átlagban négy-öt esetre tehető az előfordulás. A koraszülöttek száma évi 8–12% között mozog. Ez utóbbi viszonylag magas szám a méhen belüli magzat magas színvonalú szülészeti műszeres vizsgálati és ellenőrzési lehetőségének tulajdonítható, és A későbbi körzeti orvosi rendelőknek helyet adó így veszély esetén a szülés korai megindításának, végeredményben a halvaszületés meg- egykori kunszentmártoni Takarékpénztár épülete előzésének.64 A fentiek értelmezésére figyelembe kell venni, hogy a születésszám 1970-től lassan, de folyamatosan csökkent, az évi 430–550 közötti 70-es évekbeli értékekről az utóbbi évek 250 körüli születésszámára. Jó jel, hogy 2005-ben már 329 volt a születésszám. A II. világháború utáni korszak egészségügyének legalapvetőbb – a lakosság széles rétegeinek gyógyító-megelőző és közegészségügyi ellátását érintő – változása a körzeti orvosi hálózat, valamint a közegészségügyi szolgálat létrejötte. Ez a szolgálat ingyenes ellátást biztosítva együtt fejlődött a társadalombiztosítás kiterjesztésével, kötelezővé válásával, mely a mezőgazdasági lakosságra is vonatkozott. 1959-re a lakosság 42%-ára, 1970-re csaknem 100%-ára terjedt ki. A megyében már az 1952. évi 95/1952. 10.13. Mt. rendelet körzeti és közegészségügyi orvosokról szóló rendelkezése előtt megteremtették a körzeti orvosi rendszert. Kunszentmártonban már 1951-ben 3 körzeti orvos működött, megszüntetve ezáltal az addigi községi és körorvosi rendszert. A munka megkönnyítésére, színvonalának emelése céljából 1957-től fokozatosan körzeti Dr. Kátai-Pál István ápolónőt és asszisztenst kapott a körzeti orvos. Emellett min(1909–1968) körzeti den körzeti orvos mellett – anya- és csecsemővédelmi munkája orvos, 1946-tól haláláig Kunszentmárton segítésére – egy védőnő is dolgozott. 1958-tól már 4 körzetre II. körzetének orvosa bővült a hálózat, majd 1970 után még egy körzettel kiegészült. A rendelés egy helyen – az egykori Takarékpénztár épületében –, a ma is működő Kossuth utcai Központi Körzeti Orvosi Rendelőben folyt. Az ügyeletet készenléti jelleggel a körzeti orvosok heti váltásban lakásukon tartották. Ennek a korszaknak karizmatikus alakja volt dr. Kátai Pál István körzeti orvos, aki 1946-tól 1968-ban bekövetkezett haláláig a községben hivatását a lakosság nagy elismerését elnyerve látta el. A lakosság – négy évtized múltán is – rá emlékezve kérte az önkormányzattól, hogy utcát nevezzenek el róla.65 Már ekkor megmutatkozott a község nemcsak térségen belüli elhelyezkedéséből, hanem pl. az ügyeletszervezésből is származó központi szerepe az egészségügyi ellátásban. Egyre gyakrabban vették igénybe ugyanis a környező községekből a rendelési időn kívül orvost nem találó betegek a kunszentmártoni ügyeletes körzeti orvosi szolgálatot. 64 Kunszentmárton Város és vonzáskörzete Nő,- csecsemő, – gyermekvédelmi munkájának értékelése 1970–2005. ÁNTSZ Kunszentmárton 65 Kunszentmártoni Hír-Lap 2007. július 14. 4.

294


Az alapellátás részeként gondoskodtak az iskolák fogászati ellátásának megszervezéséről 1950-től a Kunszentmártoni járásban. Ez az iskolafogászati ellátás 1950-től 1960-ig dr. Keszthelyi István, 1960-tól 1964-ig dr. Haraszti Ervin részvételével mozgó rendelések formájában működött. 1964-ben kunszentmártoni székhellyel iskolafogászati szakrendelést szerveztek, melynek telepítési feltételeit a tanács biztosította. Ezt a rendelést Az 1978-ban átadott mentőállomás, 2008. 1964-től dr. Doba Miklós, majd mellette (fotó: Juricáné Fekete Judit) 1965 és 1969 között dr. Csorba Lászlóval, továbbá 1969 és 1972 között dr. Papp Miklóssal ketten látták el. Doba doktor 1974-ig dolgozott. 1972-ben dr. Papp Miklóst felváltó dr. Szabó Lucia napjainkig folyamatosan végzi mind az iskolafogászati, mind a lakossági fogászati feladatokat. 1974–79-ig a feladatot dr. Szabó Lucia egyedül látta el. Ezt követően dr. Nagy István 1979-től 1985-ig, majd 1986–89-ig dr. Nevelics Katalin és 1985-től napjainkig dr. Halász Imre kapcsolódott be a város lakossági és iskolafogászati ellátásába. A két jelenleg működő fogorvos magánorvosi rendelésével is szolgálja a lakossági igényeket. A tiszazugi térség földrajzi helyzete, egészségügyének a közigazgatási változásokat követő szerkezeti-, működési fejlődése – melyre a kórházi ellátás helybeli hiánya is rányomta bélyegét – egymást erősítő tényezők voltak Kunszentmárton központi szerepének kialakulásában. Ennek következménye többek között 1962–63-ban a tiszazugi kisebb szülőotthonok Kunszentmártonba történő összevonása, az ágyszám növelésével egybekötött személyi és tárgyi fejlesztés. Majd 1963-ban, a megyében elsőként Kunszentmártonban létesítettek egy mentőállomást a Mátyás király út 23. szám alatt. Ez mind a szülőotthon területi feladatának teljesítését, mind a járás kórháztól távoli településeinek betegszállítási igényeit szolgálta. Az egészségügyi közigazgatás új arculatát a kunszentmártoni székhelyű járási tanács végrehajtó bizottságának keretében létrejött egészségügyi osztály (élén a járási főorvossal) határozta meg 1950-től a Tiszazugban. A főorvosnak hatósági jogköre volt eltérően a régi járási tisztiorvostól, aki csak a hatóság szakközegének szerepét töltötte be. Jogkörébe és feladatába tartozott felügyelni a területen működő, a tanácsnak alárendelt egészségügyi intézményeket, és szervezni az egészségügyi ellátást. Ezen kívül ebben a hatósági jogkörű egészségügyi csoportban szervezték meg a közegészségügyi, majd járványügyi felügyelet helyi tevékenységét is. E tisztségeket járási főorvosi területen először dr. Kovács Géza, majd Kiss Géza töltötték be 1972-ig. Velük párhuzamosan a közegészségügyi-járványügyi felügyeletet és munkát dr. Szabó Júlia, majd dr. Komáromi József főorvosok 1972-ig látták el. Ettől kezdve mindkét funkciót 1992-ig dr. Jekkel Magda töltötte be. Ez az egészségpolitikai irányítás szabta meg Kunszentmárton térségi központi szerepe mellett a továbbiakban községünk, majd városunk egészségügyi fejlesztéseinek, működésének a Tiszazugra is kiható alakulását. Ebbe a folyamatba tartozott – a már leírtak mellett – a kezdettől meginduló törekvés a szakorvosi ellátás kiterjesztésére. Az 1940-es évek végén, amikor még szakorvosi hálózat, rendelőintézet nem működött, az OTI-tagok, és egyéb betegek részére a Tiszai-alsójárásban Szolnok központból vándorrendeléseket szerveztek a községekbe kijáró szakorvosok részvételével. Ezek belgyógyászati, gyermekgyógyászati, fogászati, szemészeti, röntgen szakrendelések voltak a telepü-


295

lés egy-egy alkalmas helyiségében. Ennek az ellátási formának a rendelőintézetek kiépítése vetett véget. Kunszentmártonban 1968-ban a Központi Körzeti Rendelő belső udvara felé kialakított toldaléképítkezéssel és belső rekonstrukcióval röntgenvizsgálót, laboratóriumi helyiséget hoztak létre. Ez időtől az alábbi szakrendelések biztosították a község és a járás részére az ellátást az alábbi óraszámokban: Belgyógyászat: napi 11 óra, ebből 2 óra EKG szakrendelés. Rendel dr. Olasz Antal Fogászati ellátás 2008-ban (fotó: Juricáné Fekete Judit) Gyermekgyógyászat: napi 6 óra. Vezetője dr. Zsámbor Zsolt Sebészet: napi 2 óra. Rendel dr. Polner István Nőgyógyászat: napi 4 óra. Rendel dr. Várnai Albert Rheumatológia: napi 1 óra. Rendel dr. Kovács Ferenc Röntgen: nap 2 óra. Rendel dr. Nádas Ágnes Sportorvos rendelés: napi 1,5 óra. Ellátja dr. Szabó Margit Fogászat I.: napi 8 óra, dr. Doba Miklós Fogászat II.: napi 8 óra, dr. Papp Miklós Rendőrorvosi rendelés: napi 1 óra. dr. Komáromi Józsefné Laboratórium: napi 4 óra, dr. Kiss Géza A felsoroltak közül a sebészeti rendelést két orvos, dr. Török Ferenc és dr. Gránicz János látta el körzeti munkájuk mellett. Óraszámbővítésre került sor a rheumatológián a későbbiekben dr. Kiss Géza rendelésével. Bőrgyógyászati rendelésre és gondozásra heti egy alkalommal 4 órára járt ki továbbra is Szolnokról dr. Lengyel Albert vezető megyei szakfőorvos, később munkatársa dr. Berta Mária. A szakrendelések munkájának koordinálását 1991-ig dr. Olasz Antal belgyógyász szakorvos, majd 1993-ig dr. Kovács Imre rheumatológus szakorvos megbízott vezetőként végezték. Az alapellátás két területe a körzeti orvosi és a fogászati ellátás 1981-ben kiegészült a község három nagy ipari üzemének: a Pannónia, a BVM, és a Cipőgyár üzemorvosi rendelésének megszervezésével, melyet dr. Balla Mária látott el két asszisztenssel, Langer Istvánnéval és Borsi Ferencnével. (Megelőzően az üzemorvosi rendelést a BVM-ben dr. Török Ferenc, a Pannóniában dr. Tari Zoltán mellékállásban végezte.) Feladatuk a dolgozók egészségvédelme, az ártalmak okainak feltárása, az üzemen belüli gondozás megvalósítása, a rehabilitáció elősegítése volt. Ugyancsak az alapellátás fejlesztéséhez tartozik Kunszentmártonban, hogy 1986 februárban az addig szakrendelési formában folyó gyermekgyógyászati ellátás helyett a gyermekkörzeti ellátást hozták létre. Kezdetben 3 körzetet alakítottak, majd egy év után dr. Döncző Margit és dr. Nagy Judit feladták körzetüket. Hosszabb ideig dr. Pálfi Tibor látta el Csecsemővédelmi tanácsadás a gyermekgyógyászati rendelőben 2008-ban (fotó: Juricáné Fekete Judit) mindhárom körzetet, később 1990-ben

296


dr. Dósa Hajnalka is bekapcsolódott az ellátásba. Ekkor a harmadik körzetet megszüntették. A két gyermekorvos végzi körzeti munkája mellett a járás csecsemővédelmi tanácsadását is. Az 1986-ban ismét városi rangra emelkedett Kunszentmárton. Mai egészségügyi helyzetének kialakulását az 1976 és 1982 között, valamint az 1989–90-es rendszerváltozás kapcsán végbemenő változások is befolyásolták. A megyei és a szentesi kórház szülészeti osztályainak fejlesztése, ágyszámnövelése miatt a kunszentmártoni szülőotthon megszűnt. Ezzel az ellátás színvonalát akarták növelni. Ehhez közvetlenül kapcsolódott a másik fontos törekvés, a terület járóbeAz összevont ügyelet 1982-ben átadott telephelye, 2008. teg-szakellátásának fejlesztése, kiterjesz(fotó: Juricáné Fekete Judit) tése az új szakorvosi rendelő felépítésével a megszüntetett szülőotthon helyén. Itt a munka 1982-ben kezdődhetett meg, a szakrendelések régi, korszerűtlen helyükről történő áthelyezésével. Ebben az időszakban valósult meg Kunszentmártonban a térséget érintő mentő- és ügyeleti ellátás fejlesztése is. 1978 februárjában a mai új helyére – Madách utca 15./a – a korszerű követelményeknek megfelelően épített állomásra költözött a mentőszolgálat. A kocsik számát négyre emelték. Ez után kezdték meg dr. Jekkel Magda szervezésével – a mentőállomás addigi telephelyén, a Mátyás király út 23. szám alatt – kialakítani az összevont körzeti orvosi ügyeletet. (Ezt megelőzően az ügyeletet a körzeti orvosok heti váltásban, lakásukon tartották.) A szolgálat 1982-ben indult meg. Hétvégén adóvevő rádióval ellátott gépkocsival a Tiszazug 11 községére kiterjedően folyt az ellátás összevont ügyelet formájában. A szolgálatban hét végén két orvos vett részt egy asszisztenssel. Egyik orvos a telephelyen tartózkodott, a másik – az úgynevezett kijárós – területi ellátást végzett a telephelyi asszisztens rádió-összeköttetéses koordinálása segítségével. Hét közben az ügyelet csak Kunszentmártonra terjedt ki az új központban, egy orvos és egy as�szisztens részvételével, gépkocsi nélkül. Az így megszervezett ügyelet nagymértékben növelte az ellátás színvonalát az előzőkhöz képest, a lakosság elégedettsége is nőtt, az észrevételek, panaszok egyre ritkábbá váltak. Napjainkra ez a szolgálat vállalkozói kézben, a sürgősségi betegellátás keretében egész héten az egész Tiszazugra terjedően ellátja a lakosságot rendelésen kívüli időben.66 A lakossági ellátás javulása mellett nagy a jelentősége ennek a fejlesztésnek az EKG-vizsgálat a Városi alapellátást végző háziorvosok szem- Egészségügyi Központ belgyógyászati szakrendelésén, 2008. (fotó: Juricáné Fekete Judit) pontjából, mivel a rendelési időn és az 66 Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2005. május 9-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. 163/2005. (V. 9.) határozat. Központi Orvosi Ügyelet anyagi támogatásáról.


297

otthoni beteglátogatási időn túl mentesülnek a készenléti szolgálattól. Több idő marad a szinten tartó és továbbképzési lehetőségekre. Az 1989–90-es rendszerváltozás utáni időszak fő történése a város, és a térség egészségügye szempontjából, hogy az önkormányzat szerepe a központi irányítás gyengülése mellett megnőtt. Kötelező fenntartói feladata csak az alapellátás, de vállalt feladatként a járóbeteg-szakellátást is kézben tartja, átvéve azt a gyógyító megelőző tevékenységet folytató megyei központtól. A szakrendeléseknek helyet adó új Szakorvosi Rendelőben a megyei központtól való elszakadás után első kinevezett igazgatóként 1993-tól 1995-ig dr. Menyhárt Miklós sebész szakorvos működött. Az önkormányzat könnyítendő az egészségügyi szervezési és irányítási feladatán, valamint az egészségüggyel kapcsolatos gazdálkodási és pénzügyi terhein 1995-ben létrehozta a Városi Egészségügyi Központot. Ebben az intézményben a Szakorvosi Rendelőt, Tüdőgondozót, a háziorvosi, a fogászati rendeléseket, védőnőket és a központi ügyeleti szolgálatot, valamint a foglalkozás-egészségügyi rendelést vonták össze. Már az intézményalapítás előtt, az 1980-as évek végén kiegészült a járóbeteg-szakellátás psychiátriai gondozással és szakrendeléssel, valamint átmenetileg (5 évig) működő ideggyógyászati szakrendeléssel, melyet dr. Gőgh Edit látott el 1994-ig. Az új intézmény kinevezett igazgatójaként dr. Hegedűs József belgyógyász szakorvos – e fejezet írója – kapott megbízást. Mivel a finanszírozás alapellátásra, járóbeteg-szakellátásra, gondozásra külön történik és mások is az elvárások e területekkel szemben, gazdaságilag ez az összevonás a továbbiakban nem bizonyult szerencsésnek. Ebben a – különböző rendeléseket egymás eltartására utaló – gazdálkodási formában az egyes területek, főleg az alap- és szakellátás differenciált kezelése, fejlesztése a kívánalmaknak megfelelően nem valósulhatott meg. Végeredményben az ellátás színvonalára is kedvezőtlen hatása volt. A helyzeten könnyített az utóbbi években az alapellátások egy részének – háziorvosok, fogászat, ügyelet – kiválása vállalkozás formájában az intézményből. Jelenleg fő probléma a járóbeteg-szakellátás megfelelő szinten tartása, ill. fejlesztése, ugyanis egyre kevesebb a helyben lakó, rendelését főállásban ellátó szakorvos, növekszik a más településről átjáró részfoglalkozás-szerűen rendelő orvosok száma. Az intézmény vezetését (2003 áprilisáig dr. Nagymélykúti László röntgen szakorvos átmeneti megbízása után) dr. Kuklai Ildikó, a szakrendelő pszichiáter szakorvosa látja el. Újabb fejlemény volt, hogy 2007. január 1-jétől a fenntartó önkormányzat az intézmény gazdálkodását, pénzügyeinek intézését a kezelésében levő Városgondnokságra bízta. Az intézmény szakrendelési és gondozói tevékenységében megfelelő óraszámban és betegforgalommal jelenleg a belgyógyászati, tüdőgondozói és pulmonológiai, rheumatológiai és fizikoterápiás, nőgyógyászati, pszichiátriai és addictológiai ellátásokkal a terület igényeit nagyrészt kielégíti. Megfelel ez az ellátás korunk megbetegedési és halálozási viszonyai által támasztott igényeinek is. Az egyes gondozási területeket említve kiemelendő a pulmonológiai rendelés vonzáskörzetre kiterjedő asztmás beteggondozása, ami az allergiás beLeletezés a Városi Egészségügyi Központi tegségek szaporodása miatt különösen pulmonológiai szakrendelésén a Tüdőgondozóban, 2008. (fotó: Juricáné Fekete Judit) fontos. Megemlítendő a rendelésen dr.

298


Ráczpali László főorvos 2000-től 2005-ig 10–10 betegen végzett (háromszor másfél–másfél évig tartó) antiasthmatikus hármas fázisú (közvetlen gyógyszer forgalomba hozatala előtti) gyógyszerkipróbálása. A megbízást az AstraZeneca Kft. adta a rendelésnek nemzetközi, multicentrikus vizsgálatsorozat keretében. A pszichiátriai gondozás megszervezése megyei viszonylatban talán a legkedvezőbb körülményeket biztosítja vonzáskörHáziorvosi rendelés Kunszentmártonban 2008-ban zetünk pszichiátriai betegeinek. A belgyó(fotó: Juricáné Fekete Judit) gyászati rendelés keretében folytatott – véralvadásgátló gyógyszert szedő betegekre kiterjedő – gondozásnak szintén kistérséget érintő a hatása. Ezen a területen Kunszentmárton járóbeteg-ellátása említésre méltó momentummal járult hozzá a trombofiliás (trombózisra hajlamos) betegségekről kialakított szakmai állásfoglalás, diagnosztikai és kezelési elvek fejlődéséhez, tudományos megalapozásához. 1977-ben településünk II. körzetében egy, több családtagra is kiterjedő trombemboliás betegségtől sújtott család kiszűrését és további irányított kivizsgáltatását szervezte meg e fejezet írója. A kórkép első leírt példájaként ismert az eset. A vizsgálatok az Orvostovábbképző Intézet (a későbbi Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetem) I. Belgyógyászati Klinikáján történtek. Szerencsés körülmény, hogy az ott kidolgozott új laboratóriumi eljárás már alkalmas volt az eltérés kimutatására. A vizsgálatok eredménye, annak jelentősége a I. számú mellékletben olvasható. Az eredmény a leírtak mellett tulajdonképpen a házasságkötés előtti genetikai tanácsadás fontosságát is igazolja. Belgyógyászati szakrendelésünk 1998-tól végzi közel 300 beteg anticoagulans (véralvadásgátló) kezelését a leírt szellemben.67 Lakossági fizetőképes igényeket szolgál dr. Gőgh Edit 1993-tól saját rendelőjében folytatott pszihotherápiás rendelése, melyben dr. Kiss Mihály komplementer orvosként homeopátiás természet-gyógyászati módszerekkel egészíti ki a holisztikus betegellátást. Megemlítendő városunk két orvosának a rendszerváltozás első három ciklusában vállalt közéleti szereplése: dr. Török Ferenc 1990-től 2002-ig, dr. Pálfi Tibor 1994-től 2002-ig volt önkormányzati képviselő. Nem lenne teljes e leírás Kunszentmártonnak a szociális, humanitárius gondoskodás területére tartozó szolgáltatásai említése nélkül. Az 1946-ban létrehozott Kisdedotthon 1953-ban az Alkotmány utcai Kóbor-féle házból átkerülve a Béke utcai helyére 20 férőhellyel, bölcsődeként kapott működési engedélyt. A bölcsőde férőhelyeinek száma 1959-ben 30-ra, 1960-ban 40-re emelkedett. Fenntartója a Községi Tanács, ellenőrző szerve a Járási Tanács VB Egészségügyi Csoportja volt. Férőhelyfejlesztése részben a születésszámmal, részben az anyák munkavállalási lehetőségének és szükségletének alakulásával függött össze. Így 1974-től 1983-ig 50 férőhellyel működött a bölcsőde, kezdettől fogva Bíró Istvánné vezetésével. 1983-ban (az akkori Kilián lakótelepen, ma Széchenyi lakótelep) új bölcsőde épült 40 férőhellyel, melyhez 20 férőhelyet csoportosítottak át a Béke utcából. Az intézmény vezetője Sipos Józsefné lett. A 30 férőhelyre csökkent kapacitású Béke utcai bölcsőde (Kovács Zsuzsanna vezetése alatt) 1995-ben megszűnt. Ugyanekkor a Széchenyi lakótelepi böl Sas–Pál 1990. 29.

67


299

csőde 60 férőhelyéből 40-et megszüntettek, s az ma is 20 férőhellyel működik. A részletes ismertetést mind a munkalehetőségek, mind a születésszám napjainkra jellemző szomorú alakulásának illusztrálása tette szükségessé. Az idős korosztály helyzetén kívánt könnyíteni az 1967-ben a Nőtanács kezdeményezésére, társadalmi összefogással létesített 35 férőhelyes Öregek Napközi Otthona. Ez az intézmény a Mátyás király út 23. alatt kezdte meg működését. 1970-ben a férőhelyeket 45-re emelték és az ellátást, felszerelést is fejlesztették. A fenntartó és a felügyeletet gyakorló szervek a bölcsődékével azonosak. 1983-ig Kovács Istvánné volt az intézmény vezetője. 1983-tól 2005-ig Tóth Jánosné vezetésével működött tovább a napközi otthon. 1993-ban a Köttön utcában 20 férőhelyes bennlakásos otthont hoztak létre Tóth Mária vezetésével. 1995-ben a két telephelyet – összesen 40 férőhellyel – Tóth Jánosné vezetése alatt összevonták. 2005-től Dobos Péter igazgatja az intézményt.

Gyógyszertárak, gyógyszerészek A lakosság egészségügyi ellátásának szerves része a gyógyszerellátás. Ennek részletesebb tárgyalása előtt megemlítünk egy érdekes 19. század eleji tanácsjegyzőkönyvi adatot, miszerint 1829 óta patikáriusként Kunszentmártonban tevékenykedő Farnek Vince legalább négyszer kérelmezte a tanácstól a lakosi jogot, mire 1840-ben bevették a városi polgárok közé s házhelyet is kapott. Ő 1848–49 folyamán az „árvák attya (=közgyám), kórházi és hídi pénztárnok” tisztséget töltötte be.68 Péner Jenő Szentháromság gyógyszertára a Kunszentmártonban az 1945 előtti évekpiactér mellett, 1930-as évek ben két gyógyszertárra történik utalás. Az egyik a piactéren Péner Jenő „Szentháromság” gyógyszertára, mely 1792-ben nyílt meg. A másik a községháza földszinti helységében működő Vincze Mátyás által vezetett „Megváltó” gyógyszertár, melyet 1808-ban alapítottak.69 A háború alatt mindkét gyógyszerészt elhurcolták, és a „Szentháromság” gyógyszertár teljesen tönkrement. 1944-ben a harcok kunszentmártoni befejeződése után csak a községházában működött patika Maros Józsefné vezetése alatt. Dr. Normann István – az ideiglenes kórház vezetésével megbízott orvos – már 1945. február 15-én szorgalmazta a Péner-féle patika üzembe helyezését, Marosné túlterhelésére hivatkozva. Az indítvány azonban nem járt sikerrel. Rövidesen Husz Sándor vette át a gyógyszertár vezetését, melyet 1955-ig végzett.70 Fontos változás volt 1950-ben a gyógyszertárak államosítása, majd 1957-ben megyei tanácsi irányítás alá kerülésük. Ezzel a patikák alapításának, működtetésének szempontjai is megváltoztak. Eddig ugyanis a gazdaságossági célok kielégítése volt az alapvető érdek. Most viszont a gyógyszertárak egészségügyi intézményi kategóriába kerültek és a lakosság

Csekő 2004. 11–12. Gulyás 1938. 2. 70 Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 472. 68 69


300

területarányos kielégítő ellátása vált irányadóvá.71 Ebben a szellemben a Járási Tanács úgy döntött, hogy a község egyetlen patikája el tudja látni nemcsak Kunszentmártont, hanem a cserkeszőlői, a tiszainokai és a nagyrévi lakosságot is. A valóság azonban mást mutatott. 1958-ban az akkor már Kéki Miklós vezetése alatt működő gyógyszertárat átalakították, fejlesztették. A korszerűsítést a vezetőgyógyszerész tervei, elgondolásai alapján végezték. A forgalomnövekedés továbbra is napirenden tartotta a bővítés, második gyógyszertár létesítésének szükségességét.72 Az igények kielégítése csak 1986-tól indult meg, amikor a régi községházai helyéről a gyógyszertár elköltözött a mai Kossuth Lajos utca 2. szám alatti házba. A korszerű, megfelelő kapacitású gyógyszertár dr. Gránicz Jánosné vezetése alatt működött. Itt 3–7 között változott az alkalmazott gyógyszerészek száma, s kétszer ennyi asszisztenst is foglalkoztattak. 1995-ben jött létre a város második gyógyszertára vállalkozási formában. Vezetője Kéki Csilla gyógyszerésznő. Itt két gyógyszerész tevékenykedik 3-4 asszisztens segítségével.

Tanulságok Településünk egészségügyi történetének tárgyalása során a jelenbe érve az összegezés lehetősége is kínálkozik. Óvatosságra int ebben, hogy napjainkban az egészségügy útkeresése folyik. A prevenció településünk közösségének tudatában, mindennapjaiban való érvényesülésének követése jó vezérfonal lehet a véleményalkotáshoz. A kunszentmártoni egészségügy három nagy korszakra osztható történetében az első a kb. a 19. század végéig terjedő szakaszban – az önkormányzatiság kifejezettebb érvényesüléséből következően – a felelősségtudattól áthatott öntevékenység talán a legjobban érvényesült városunk története során. Ez nagyban segítette a kor színvonalára emelni a megelőzés gyakorlatát. Alapja volt ennek a település vezetése és az egészségügy résztvevői – borbély-sebészek majd a diplomás orvosok – közti szorosabb kapcsolat, együttműködés is – különösen a rendezett tanácsú városi korszakban. A századfordulótól 1945-ig terjedő időszakban két dolog hatott hátrányosan egészségügyünk fejlődésére: a városi rang elvesztése, másrészt a vármegye megalakulásával együtt megindult központosítás az egészségügy működtetésében. Mindkettő (gyengítve a magárautaltság felelősségtudatot fokozó hatását) hozzájárult ahhoz, hogy az ország egészéhez hasonlóan településünkön sem tudott Európa akkor legkorszerűbbnek számító 1876. évi közegészségügyi törvényének preventív szelleme kibontakozni. Nem egy területen – mint láttuk – a vármegye településeivel összehasonlítva is negatív volt a mérleg. Az 1950-ben járásközponttá váló településünk egészségügyi életében a lehetőségek bővülése a járási szerepnek való megfelelés igénye fellendülést, fejlődést eredményezett. Az elmúlt évtizedek pozitív hozadéka városunk kistérségi küldetéstudatának kialakulása az egészségügyi ellátásban. Ez még az utóbbi egy, másfél évtized rendkívül mozgalmas egészségügyi körülményei között sem ingott meg. Ezt mutatja a járóbeteg szakellátás plusz feladatkénti vállalása, és a vonzáskörzeti ügyelet megszervezése. A lakosság egészségügy állapotának javítását elősegítő tényezőnek számít pl. a 2003-as, 2004-es, 2005-ös városi költségvetésben szereplő egészségügyi és szociális kiadások 25-26%-os részesedése. Igaz, ebben a széles értelemben vett humán szféra kiadásai is benne foglaltatnak, de levéve ebből a jelentős tételként szereplő óvodai ellátást, még mindig Zádorné Zsoldos 1996. 121–123. Jenei–Józsa–Turcsányi 1970. 471–474.

71 72


301

14% az egészségügyi és szociális kiadások részesedése,73 a 30-as évek költségvetésének 3,7%-ához képest.74 Talán a központosítás több mint fél évszázados előzménye után vis�szanyert önkormányzatiság gyakorlatlanságának tudhatók be az egészségügyi irányítás hiányosságainak jelei, melyek veszélyeztethetik a fenti pozitív tendenciákat. Ide tartoznak az orvosok, egészségügyi dolgozók nem kellő bevonása, véleményük figyelembe nem vétele, a túlsúlyban pénzügyi szempontok mérlegelése az egészségügy ügyeinek intézésében. Ezen még az orvosok közéleti szereplése sem tudott tartósan változtatni. A 2002-től orvosok nélkül működő Egészségügyi és szociális bizottság mellet nehéz valós szakmai információkra alapozott döntéseket hozni.

Kunszentmárton alapellátásában működő községi, 1951-től körzeti, 1992-től családorvosok, egészségügyi dolgozók A második világháború alatt 1944-ben Kunszentmárton orvosi ellátását érzékenyen érintette dr. Schäffer Mikós és családja deportálása, majd ugyanebben az évben a közeledő front elöl dr. Cseuz Kálmán, dr. Ébner Béla, dr. Fekete Ferenc és dr. Fekete Ferencné nyugatra vándorlása valamint dr. Kovács Ferenc SAS behívóval történő katonai behívása. 1945. márciusban működő orvosok, egészségügyi dolgozók Orvosok: Dr. Gulyás János Dr. Normann István Dr. Weisz Tibor Dr. Szabó Margit Gyógyszerész: Maros Józsefné Szülésznők: özv. Szabó Mihályné Cseuz Ignácné Czakó Mátyásné Teleki Bálintné Védőnő:

özv. Juhász Béláné

1946-tól a háborús szolgálatból visszatérő dr. Kovács Ferenccel, majd ugyanettől az évtől dr. Kátai Pál Istvánnal bővül azt orvosok sora. 1951-től körzeti orvosok: III. körzet: Dr. Kovács Ferenc III. körzet: Dr. Kátai Pál István III. körzet: Dr. Weisz Tibor

73 74

1969-ig 1968-ig 1956-ig

Kunszentmárton Önkormányzata és intézményei bevételei 2003., 2004., 2005. Gulyás 1938. 6., 7.

302


1958-ban a IV. körzettel bővítik a község körzeti orvosi ellátását. A 4 körzet további betöltése a következőképpen alakul: I. körzet: Dr. Szlavov Encso Dr. Tari Zoltán Dr. Árgyelán Sára Dr. Papp László Dr. Szél László Dr. Péntek Mária II. körzet: Dr. Kondor Gábor Dr. Jaksa János Dr. Hegedűs József Dr. Kovács Imre Dr. Dósa László III. körzet: Dr. Szabó László Dr. Komáromi Józsefné Dr. Gránitz János Dr. Bíró József IV. körzet: Dr. Polner István Dr. Török Ferenc

1969–1971 1973–1981 1982–1987 1987 1988–1989 1990-től 1969–1971 1971–1974 1975–1982 1982–1989 1989-től 1957–1964 1964–1972 1974–2007 (1976–2007, ügyvezető körzeti orvos) 2007-től 1958–1976 (1958–1976, ügyvezető körzeti orvos) 1976-tól

Az 1974-ben kialakított V. körzet orvosai V. körzet: Dr. Berta Ferenc 1974 Dr. Szőcs János 1974 Dr. Balla Mária 1974–1981 Dr. Mohamed El Hassan El Tayeb 1981–1985 Dr. Simai Attila 1986–1989 Dr. Ravai Elek 1990-től Az 1986-ban kialakított három gyermekorvosi körzetben: Dr. Pálfi Tibor 1986–1990 Dr. Döncző Margit 1986–1990 Dr. Nagy Judit 1986–1990 Az 1990-ben kialakított két gyermekorvosi körzetben: Dr. Pálfi Tibor 1990-től Dr. Dósa Hajnalka 1990-től


303

Irodalom BARNA Gábor–KÓTYUK Erzsébet 2002 Egy XIX. századi kéziratos orvosságos könyv és összeírója. In: BARNA Gábor–KÓTYUK Erzsébet (szerk.) Test, lélek, természet. Tanulmányok a népi orvoslás emlékeiből. Budapest – Szeged, Kairosz Kiadó, Paulus Hungarorum Alapítvány, 48-66. BEZERÉDYNÉ dr. HERTELENDY Magdolna–HENCZ Aurél dr.–ZALÁNYI Sámuel dr. 1967 Évszázados küzdelem hazánk egészségügyéért. Budapest, Közgazdasági és Jogi könyvkiadó. BOTKA János–SZABÓ László 1980 Kunszentmárton. Adatok Szolnok megye történetéből I. kötet. Szolnok, Szolnok megyei Levéltár. CSEKŐ Andrea 2005 Kunszentmártonban 1848–49-ben. In: Zádorné Zsoldos Mária (szerk.) Zounuk XX. kötet. Szolnok. DOBA Márton 2004 Hegyfoky Kabos klimatológus kunszentmártoni tudományos tevékenysége. Kunszentmárton. Városi Könyvtár. Prof. Géza SAS and A. PÁL 1990 Severe familial thrombophilia caused by the combination of protein C deficiency and minor qualitative disturbance of antithrombin III production. Thrombotic Haemorrhagic Disorders 1/1:29–32, Springer-Verlag GULYÁS Imre 1999 Kunszentmárton város vízellátó rendszere 1891–1999. Helytörténeti Füzetek, Kunszentmárton GULYÁS János 1938 Kunszentmárton egészségügyi múltja. Kunszentmárton, Helytörténeti Múzeum Gyűjtemény Adattára 701. HÓMAN Bálint–SZEKFŰ Gyula 1935 Magyar történet. IV. kötet. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. HEGYFOKY Kabos 1886 Az élet hossza Kunszentmártonban. Természettudományi Közlemények XVIII. 158-163. HOPPÁL Mihály–TÖRŐ László 1975 Népi gyógyítás Magyarországon. Orvostörténeti Közlemények, Supplementum 7–8. 13–176. JENEI József–JÓZSA László–TURCSÁNYI István 1970 Kunszentmárton története. Pályázat. KUNSZENTMÁRTONI HÍR-LAP 2007 Kunszentmárton, Interpellációk, VIII. évfolyam, 13. sz. 5. oldal MAGYAR Imre–PETRÁNYI Gyula 1970 A belgyógyászat alapvonalai. Budapest, Medicina Könyvkiadó. MAGYAR NÉPRAJZ 1990 Magyar Néprajz VII. Népszokás – Néphit – Népi vallásosság. Budapest, Akadémia Kiadó RÉTI Endre dr. (szerk.) 1969 A magyar orvosi iskola mesterei. Budapest, Medicina Könyvkiadó. SZIKSZAI Mihály 2005 Jász-Nagykun-Szolnok Megye közlekedésének története. Jegyzőkönyv a Szajol-Kunszentmárton Helyiérdekű Vasút Közigazgatási bejáratásáról. Szolnok. TURCSÁNYI István 1971 Borbélyorvostól – orvosborbélyon át – a modern szakrendelésig Kunszentmártonban. Kunszentmárton, Helytörténeti Múzeum. ZÁDORNÉ ZSOLDOS Mária 1996 Jász – Nagykun – Szolnok megye egészségügyi szervezetének, helyzetének fő vonásai (1876–1976). Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok megyei Levéltár közleményei.


304 I. számú melléklet

305


A levélben foglalt trombofiliás család családfatérképe

II. számú melléklet

DR. Cseuz Imre – Pálinkás Ferenc – dr. szabó ferenc

Kunszentmárton sportélete 1882–2007 „Az ember csak akkor játszik, amikor a szó legteljesebb értelmében ember, és csak akkor egészen ember, amikor játszik.” (Friedrich Schiller)

Az 1867-es kiegyezés után a gazdasági élet kapitalista átalakulása magával hozta az életforma gyökeres változását is, amely különösen a művelődésben is bekövetkező jelentős változások révén, különböző mértékben ugyan, de a korabeli magyar társadalom egészére kihatott. Az életforma átalakulásának egyik jellemzően új megnyilvánulása a rendszeres testedző tevékenységek – angol szóval: sportok – megjelenése volt. A hagyományosan már korábban is régtől fogva űzött ilyen jellegű foglalatosságok (vadászat, lovaglás, vívás) mellett, részint nyugati közvetítéssel (tenisz, ökölvívás, labdarúgás), döntően pedig a polgári oktatási rendszer útján honosodtak meg magyar területen a 19. század utolsó harmadában. A magyar sportélet fejlődését meghatározó módon elősegítette a Magyar Athletikai Club 1875-ös megalakítása, az 1860-as évektől felgyorsuló korszerű vasút- és közúthálózat kiépítése, nemkülönben pedig az 1896-ban Athénben megrendezett első újkori olimpián elért kimagasló sportsikerek, elsősorban Hajós Alfréd olimpiai győzelmei révén. Mindezek a tények nagymértékben ösztönözték a különböző sportágak vidéki térhódítását is. Ugyanakkor a sportolás, a rendszeres mozgás a test és a lélek harmóniája megteremtésének eszköze is egyben, az ebből eredő kiemelkedő sporteredmények pedig maradandóak. Nem volt ez másként településünk életében sem: Dani Margit tőrvívó olimpikon, Európabajnok tőröző, Huszár Béla birkózóbajnok, az NB I-es férfi kézilabdacsapat, a KuTE labdarúgói, a Nagykun viadalok résztvevői, a kemény edzésekkel a kosárlabdában, a kajakkenuban és a többi sportágban szép eredményeket felmutatók öregbítették mind városunk, mind a maguk hírét-nevét is.

Kunszentmárton sportélete

307

A sportélet kialakulása Kunszentmártonban A kunszentmártoni sportélet kezdeteinél minden bizonnyal a szomszédos városokban tanuló diákok, tisztviselők, iparos- és kereskedő ifjak bábáskodtak, de igen figyelemreméltó, hogy az első sportegyesület, a Csolnakázó és Korcsolyázó Egylet már igen korán, 1882-ben megalakult városunkban.1 Tudomásunk van arról is, hogy 1888-ban Péter-Pál napján a helybeli ipartestület népünnepélyt rendezett – valószínűsíthetően már korábban is –, amelynek programján céllövészet, távgyaloglás és csónakverseny szerepelt Veress János tanító úr szervezésében.2 Szent Istvánkor pedig a Csolnakázó és Korcsolyázó Egylet rendezett nagyszabású sportversenyt hatalmas érdeklődés mellett. A programban lőverseny, távgyaloglás, súlyemelés, súlylökés, valamint Öcsöd és Kunszentmárton közötti csónakverseny szerepelt.3 Az egylet elnöke Frey József orvosdoktor volt, legelső név szerint is ismert tagjai pedig: Mészáros Mihály, Vágó Pál, Talányi János és Bozóky János. A korabeli híradásokból az is kitűnik, hogy ezeket a népünnepélyszámba menő versenyeket évente megrendezték az egylet fennállása alatt. Mindebből arra következtethetünk, hogy a 19. század végén városunkban, a körülményekhez képest, már élénk sportélet folyt. Ezt bizonyára elősegítette az is, hogy Kunszentmárton oktatásügyének megújítója, Veress János tanító az újságok hasábjain már 1887-től folyamatosan szorgalmazta a testedzés fontosságát, az erős és egészséges nemzedékek felnevelése érdekében.4 A századforduló éveit követően az első ismertebb sportegyesület a Kunszentmártoni Iparos és Kereskedő Ifjak Önképző Köre volt, amely 1909. július 4-én alakult meg és közel negyedszázadon keresztül működött. Első elnökének, Hegedűs Ignácnak, különösen jelentős szerepe volt a labdarúgás meghonosításában.5 Természetesen már ezekben az években is fontos sportként jelent meg az úszás, amelyet a Körös folyón évenként, idényjelleggel megépített „uszoda” biztosított. Ez a megoldás azonban évtizedeken keresztül visszatérő gondot jelentett úszóink számára, s bár az igény egy állandó uszoda létrehozására már 1933-ban és azóta többször is megfogalmazódott, egy korszerű sportuszoda létesítése a település költségvetésének szűkössége miatt máig sem valósult meg. Ezért azután az úszószakosztály által 1929-től megrendezett úszóversenyeket, amelyen 1932-ben az egri MOVE I. osztályú úszói, köztük Bitskey magyar hátúszóbajnok, valamint a Balaton átúszás bajnoka, a szarvasi Pataki is részt vett, a HoltKörösön kialakított pályán bonyolították le.6 Az úszás mellett az ugyancsak klasszikus sportágnak minősülő vívás kapcsán megemlítendő, hogy 1911 júliusában több hírneves vívó kereste fel az itt megrendezett „vívóakadémiát”, amelyet Gerevich Aladárnak (1910–1991), a magyar és az egyetemes vívósport egyik legnagyobb alakjának édesapja, id. Gerevich Aladár vívómester vezetett.7 1912-ben Szánthay Ferenc vívómester tartott itt négyhetes vívótanfolyamot 25 résztvevővel, majd a szentesi kurzuszáró versenyen szentesi, szolnoki, hódmezővásárhelyi, nagyváradi és székesfehérvári vívók mellett a pástra lépett kunszentmártoni vívók közül Talányi Ottó ezüstérmet szerzett.8 Scheftsik 1935. 311. Kun-Szt-Márton és Vidéke II. évfolyam 1888. július 24. 3 Kun-Szt-Márton és Vidéke II. évfolyam 1888. augusztus 14. 4 Kun-Szt-Márton és Vidéke I. évfolyam 1887. szeptember 4., III. évfolyam 1889. július 14. 5 Kunszentmártoni Híradó XVII. évfolyam 1934. november 25. 6. 6 Kunszentmárton és Vidéke 1932. augusztus 28. 7 Kunszentmártoni Újság 1911. július 16. 8 Kunszentmártoni Újság 1912. július 14. 1 2

Cseuz – Pálinkás – Szabó

308

A kunszentmártoni labdarúgás hőskorának fontos eseménye az 1914 májusában Szentesen lejátszott első városok közötti mérkőzés volt, amely pontosan megmutatta labdarúgóink játéktudásának akkori színvonalát, ugyanis a Kunszentmártoni Sport Egylet néven szereplő csapatunk előbb 10–0-ra, majd 25–0-ra kapott ki szentesi együttesektől.9 A világháború alatt megszűnt kunszentmártoni sportélet 1920–21-ben az Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME) szervezésében született újjá.

A sportélet megerősödése az első világháború után A világháborút követően állami szinten is egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a fiatal nemzedékek megfelelő testi edzettségre. Ennek érdekében született meg az 1921. évi LIII. törvény, amely az állam kötelességévé tette egyrészt a mindkét nembeli tanulóifjúság rendszeres testnevelését az iskolai képzésben, másrészt pedig az iskolán kívüli ifjúság kötelező testnevelése érdekében létrehozta a leventemozgalmat, amelynek keretében már rendszeressé vált a sportolás. Ez a rendelkezés városunkban is fontossá tette, hogy a tanítók az ifjúság egészséges nevelése érdekében lépjenek s a testedzést, nem mint öncélt, hanem a nemzetnevelés egyik legfontosabb eszközének tekintsék. A sportosztályok létrehozása minden településen a lelkes, kitartó sportembereken múlott, akik területükön „csodákat” tudtak művelni a sport fejlesztése érdekében. Ilyen előzmények után 1922. január 1-jén alakult meg városunk legéletképesebbnek bizonyult, ma is működő és az eltelt évtizedek során sok sikert elért sportegyesülete, a zöld-fehér színeket választó Kunszentmártoni Torna Egylet, a sportszerető közönség által KuTE-ként ismert egyesület, abból a megfontolásból, hogy egy önálló sportegylet az ifjúság testi képzésére szélesebb lehetőséget tud biztosítani.10 Az egyesület megalakulásával kapcsolatban vitéz Paczolay Gábor így nyilatkozott: „Molnár Lajos tette az indítványt, Bozóky Álmos kereskedő, dr. Gulyás János orvos, Cseuz Gyula mérnök, Molnár László tisztviselő, Vincze László cipész, Blum Géza kőműves, Bozsik Gábor tanító, Szabó Pál pék, Mátray László téglagyáros voltak az alapítók, de Molnár Lajos volt a motorja a helyi sportéletnek.” Az egyesület díszelnöke Bozóky Álmos, első elnöke dr. Gulyás János, ügyvezető elnöke Papp Lajos, míg a főtitkár Molnár László volt.11 Molnár Lajos, Kunszentmárton modern Az évek során az egymást váltó elnökségek jól szolsportéletének megalapítója gálták városunk felívelő és kiteljesedő sportjának ügyét, és a nyilvánvaló gazdasági nehézségek ellenére egyre több szakosztály alakult. Tíz évvel a megalakulás után, 1932-ben, elsősorban Molnár Lajos, a későbbi főjegyző tevékeny és Kunszentmártoni Újság 1914. május 17. Kunszentmártoni Híradó V. évfolyam 1922. január 8. 2. 11 Cseuz Imre interjúja Paczolay Gáborral. 9 10


309

lelkes szervező munkájának eredményeként, már 14 szakosztály működött eredményesen az egyesület égisze alatt. Városunk mai sportéletének ismeretében nem érdektelen itt ezek felsorolása vezetőjük megnevezésével és az alakulás évszámával: labdarúgás: szakosztályvezető – Kerekes Róbert (1922), atlétika: szakosztályvezető – vitéz Paczolay Gábor (1922), korcsolya: szakosztályvezető – Késmárki Béla (1922), szertorna: szakosztályvezető – Mihály Gyula (1922), tenisz: szakosztályvezető – Jenei József (1924), vívás: szakosztályvezető – Mátray Gábor (1926), birkózás: szakosztályvezető – Palásthy István (1926), kerékpár: szakosztályvezető – Mátray László (1926), úszás: szakosztályvezető – dr. Schäffer Miklós (1929), ökölvívás: szakosztályvezető – Mátray László (1929), motorkerékpár: szakosztályvezető – Mátray László (1930), asztalitenisz: szakosztályvezető – Zabolay Károly (1931), sakk: szakosztályvezető – Szekeres János (1931). Céllövészet tekintetében nincs adat.12 1925-ben a helyi iparosifjak Törekvés SE néven egy új labdarúgó-csapatot alakítottak, amely azonban egészségtelen rivalizáláshoz vezetett a KuTE labdarúgóival. 1926-tól mindkét csapat a Délmagyarországi Labdarúgó Alszövetség II. osztályában játszott, egészen az 1932-ben bekövetkezett egyesülésig, amikor a gazdasági nehézségek miatt a Törekvés beolvadt a KuTE-be. Ezekből az évekből olyan kiváló játékosok nevét idézhetjük fel, mint: a Lefor testvérek, Závodni A KTE és a Törekvés SE labdarúgó csapatai az 1929. Kálmán, Dávid József, a három Kecskés október 20-án lejátszott egymás elleni bajnoki fivér, Wenner János és Miklós, Zsíros, mérkőzésen az alábbi összeállításban. KTE: Zsíros-Weisz, Benke Boldizsár, Németh, Mátray László, Dávid, Wenner- Pap, Sepsy- Strasser, Czakó, Lefor, később Károlyi Antal, aki az NB II-es Harangozó, Téglás. Törekvés: Benke- Sípos, F. Tóth, szarvasi csapatban is szerepelt. A KuTE Heltmann- Kakuk, Gyenes II.- Zsidó, Bozsik, Bencsik, Kecskés III., Gyenes I. (Benke Boldizsár felvétele) labdarúgó-csapata legnagyobb sikerét az 1942–43-as bajnokságban érte el, amikor az előkelő 3. helyet szerezte meg az MLSZ Alföldi Kerületének II. osztályú bajnokságában.13 Emlékezetükre álljon itt az akkori csapat legjobb összeállítása: Füzesi István, Pálinkás Gergely, Balla István, Molnár Béla, Burka, Pintér, Vágó József, Lajkó, Horváth Béla, Károlyi Antal, Katona József. Sikereiket elősegítették Kunszentmárton sportjának „szürke eminenciásai”, Hegedűs Péter és Kiss Andor, Zsíros András és Gulyás Kálmán, akik hosszú éveken keresztül voltak intézői a labdarúgásnak. 1944 nyarán azután a második világháború egy időre ismét véget vetett a sportnak. A KuTE csekélyke vagyonát, a csapat felszerelését, Pálinkás Gergely labdarúgó, majd gondnok mentette át az újrakezdés idejére. A hagyományokat követve 1922 és 1928 között a KuTE is Szent Istvánkor rendezte meg sportünnepélyeit, amelyeknek keretében került sor az atlétikai versenyek megtartására. Már az alakulás évében, 1922-ben súlylökésben, diszkoszvetésben, távol- és magasugrásban, 100 és 1500 méteres síkfutásban, váltófutásban, illetőleg 100 m-es gyorsúszásban mérték össze erejüket a versenyzők.14 Ezek a versenyek jó alapot jelentettek az 1929-től Kunszentmárton és Vidéke 1932. március 27. Kunszentmártoni Híradó XXVI. évfolyam 1943. július 31. 14 Kunszentmártoni Híradó V. évfolyam 36. szám, 1922. augusztus 27. 2. 12 13

310


induló Nagykun viadalokon való sikeres szerepléshez. 1929 elején ugyanis Karcagon megalakult a Nagykun Sport Liga, amelyhez Kunszentmártonból a KuTE, a Polgári Iskola Zrínyi Miklós Sportköre, a Levente Egyesület és a Törekvés SE csatlakozott. Az 1929 és 1942 között 12 alkalommal megrendezett Nagykun viadalok az érintett városok (Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmárton és Túrkeve) sportjának életében igen fontos szerepet játszottak. A viadalokon való részvétel nagy megtiszteltetést jelentett a sportolók számára és ez a körülmény ösztönzőleg hatott a teljesítményükre is. A kiválóan teljesítő kunszentmártoni sportolók közé tartoztak Palásthy István és Dóka Dezső atléták, Barna Domokos, Barna Kató és Balogh Irén úszók, a birkózó Lázi József és Tígyi Gáspár, a tornász Kálmán Géza, s még hosszan lehetne folytatni a sort. Az évenként más-más városban megrendezett versenyek során sportolóink atlétikában szerepeltek kimagaslóan: már 1929-ben a pontverseny 2. helyét szerezték meg,15 a következő évben pedig meg is nyerték az atlétikai pontversenyt.16 A sikereket betetőzte az 1931. augusztus 9-e és 20-a között Kunszentmártonban megrendezett viadal, amelyen sportolóink rendkívül eredményes szereplése révén – 6–6 első hely atlétikában és úszásban, 2 első hely motorkerékpáron, győzelem teniszben, tornában és vízipólóban, valamint második helyezés lovaglásban és harmadik hely kardvívásban – a Nagykun Kupa városunkba került. Kunszentmárton sportjának óriási sikerét jelentette ez, s egyúttal igazolta a sportvezetés szakértelmét, de sportolóink kiváló felkészültségét és akaraterejét is!17 Az 1920-as évek közepén városunkból indult el egy világra szóló sportkarrier is. A háború után első ízben, az 1926 júliusában a Körös Szállóban rendezett vívótanfolyamon fedezte fel Nagygyőri Szőts Aladár vívómester az Aradról áttelepült Dani Az 1933-ban Budapesten Európa-bajnokságot nyert női tőrvá(Baba) Margit rendkívüli tehetsélogatott. Balról jobbra: Dani Margit, Elek Ilona, Bogáthy-Bogen Erna és Elek Margit gét.18 A tehetséges lány 1928. április 2-án már a Magyar Tiszti Casino Vívó Clubjának tagjaként Magyarország első női tőrvívó bajnoka lett, az ugyanazon évi amszterdami nyári olimpián pedig a női tőr egyéni versenyszámban a hatodik helyezést érte el. Dani Baba, mint olimpikon ezzel a sikerével a sport terén a legnagyobb dicsőséget szerezte városunknak is. A KuTE 1929 nyarán egyleti örökös dísztaggá választotta.19 Ezt követően is sikert sikerre halmozott: tagja volt az 1933-ban és az 1934-ben Európabajnok női tőrcsapatnak. Versenyzőként a Kiskunhalason 1934 szeptemberében rendezett I. Kiskun-Nagykun viadalon lépett pástra utoljára a Nagykun liga válogatott tagjaként.20 1938 nyarán Görögországban kötött házasságot, ahol később valószínűsíthetően a görög Kunszentmárton és Vidéke 1929. augusztus 25. Kunszentmárton és Vidéke 1930. augusztus 31. 17 Kunszentmárton és Vidéke 1931. augusztus 23. 18 Molnár 1930. 123. 19 Kunszentmárton és Vidéke 1929. augusztus 4. 20 Kunszentmártoni Híradó XVII. évfolyam 37. szám, 1934. szeptember 16. 4. 15 16


311

női tőrvívás megalapítója lett. Legnagyobb sikerei 80. évfordulójának évében, 2008. május 4-én –megkésett közösségi elismerésként – a 2006-ban átadott Városi Sportcsarnokot Kunszentmárton róla nevezte el, aki külföldön adott interjúiban második szülőföldjeként emlékezett Kunszentmártonra! Az intézmény előcsarnokában ebből az alkalomból elhelyezett domborművét dr. Gémesi György, a Magyar Vívószövetség elnöke avatta fel. A kiemelkedő sikereket felmutató sportágak mellett természetesen a KuTE többi szakosztályában is pezsgő élet folyt. 1929 nyarán rendezték meg az első motorkerékpár versenyt21 és az első női és férfi úszóversenyt,22 1931 tavaszán az első országúti kerékpárversenyt 20 és 40 km-es távon,23 decemberben pedig az első nyilvános asztalitenisz versenyt.24 Még 1928 december végén nagyszabású bemutató bokszverseny zajlott le hírneves budapesti ökölvívók szereplésével, akik között szorítóba lépett Énekes István (1911–1940), a későbbi háromszoros Európa-bajnok, az 1932-es Los Angelesi olimpia légsúlyú ökölvívó bajnoka is.25 Az úszás mellett élénk vízipóló élet zajlott előbb a Holt-Körösön kiépített pályán, majd a Horváth malom udvarán létesített melegvizű (!) medencében. 1934 júliusában a szentesiek csupán 6:3 arányban tudták legyőzni a Bozóky, Schäffer I., Schäffer II., Benkő, Weisz, Porcsalmy, Szekeres összeállítású kunszentmártoni pólósokat. Jelentős eredményeket értek el a kunszentmártoni birkózók is Miskey Árpád edző, korábbi kötöttfogású magyar bajnok irányításával. 1931-ben Vízisport-élet a Körös-folyón. Előtérben a a birkózó szakoszfürdőház részlete. tály indult a déli ke(A kunszentmártoni Helytörténeti rületi bajnokságban, Múzeum Adattára, HMA) 1935-ben pedig a Magyar Birkózók Országos Szövetsége felvette tagjai közé az egyesületet.26 Még korábban 1931 szeptemberében a KuTE országos junior birkózóversenyt szervezett 50 egyesület fiatal sportolóinak részvételével 5 különböző súlycsoportban.27 A sportág legnagyobb kunszentmártoni alakja ifj. Huszár Béla nehézsúlyú birkózónk volt, aki az 1940-es évek elején megnyerte Cegléd és Kassa városok bajnokságát és az 1942-ben utoljára megrendezett Nagykun viadalon is diadalmaskodott.28 Huszár Béla edzés közben Kunszentmárton és Vidéke 1929. augusztus 4. Kunszentmárton és Vidéke 1929. szeptember 8. 23 Kunszentmárton és Vidéke 1931. április 19. 24 Kunszentmárton és Vidéke 1931. december 13. 25 Kunszentmárton és Vidéke 1929. január 6. 26 Kunszentmártoni Híradó XVIII. évfolyam 43. szám. 1935. október 27. 7. 27 Kunszentmárton és Vidéke 1931. szeptember 6. 28 Kunszentmártoni Híradó XXV. évfolyam 1942. szeptember 12. 21 22

312


A tenisz településünkön is az értelmiség sportja volt. A szakosztály az 1920-as, 1930-as években 50–60 aktív taggal és 3 pályával rendelkezett. A szomszédos városokkal vívott csapatversenyeken rendre győzedelmeskedtek.29 A legjobb teniszezők közül megemlítjük itt Barlay Emil, Papp-Kökényesdy Sándor, Jenei József, dr. Pokomándy Dezsőné és Kiss Lajosné nevét. 1940-ben az egyesületnek nyolc műköTeniszezők az 1920-as években. Az első sorban dő szakosztálya volt: labdarúgó, Kerekes dr. Pokomándy Dezsőné, Szilárdfy Irénke (HMA) Róbert; atlétikai, Arany Sándor; tenisz, Kiss F. András; korcsolya, Késmárki Béla; céllövő, vitéz Paczolay Gábor; úszó, Dóka Dezső; szertorna, Pataky Mátyás; birkózó, Mosoni György szakosztályvezetők irányításával.30 Nemcsak a test, de a szellem művelésére is hangsúlyt fektetett a KuTE sportvezetése. A sportolók dalárdája aranyérmes minősítést kapott Mosoni György karnagy vezetésével. Zenekaruk Varga Ernő és Gulyás Gyula polgári iskolai tanárok irányításával a megyehatárokon túl is közkedvelt volt. A KuTE és Dalárdájának zászlószentelésére és avatására 1939 szeptemberében ünnepélyes körülmények közepette került sor.31 A KuTE által megteremtett színvonalas kunszentmártoni sportélet ismertetése során szólnunk kell még az egyesület vezetését ellátó legfontosabb tisztségviselőkről is. Az alakulástól az 1944 nyaráig eltelt 23 év alatt a KuTE díszelnökei és elnökei a következők voltak: Díszelnökök: Bozóky Álmos, dr. Mezey Lajos, Molnár Lajos. Elnökök: dr. Gulyás János, Papp Lajos, Molnár Lajos, dr. Cseuz Kálmán, Jenei József.

Az iskolai és az iskolán kívüli sportélet Kunszentmártonban Az 1920-as évek elejétől kiemelten kezelt iskolai testnevelés és a sportélet általános fellendülése révén a Társulati Polgári Fiú- és Leányiskolában két sportkör is alakult: a 142. sz. Zrínyi Miklós Sport Kör és a 350. sz. Rozgonyi Cecil Sport Kör. Sportolóik különösen a futószámokban és a dobószámokban sorra győzedelmeskedtek a megye hasonló iskoláinak versenyein. Gaál Lajos, Turcsányi István, Jenei József és majd mindegyik tanár segített abban, hogy tanévzáráskor a tornaünnepélyek, amelyek közül az elsőt 1930 májusában a Körös-parti KuTE pályán rendezték, látványossága és eredményessége évekig megőrizte a résztvevők és a közreműködők sport iránti szeretetét a Tiszazugban. Az iskolából kikerülő tehetséges fiatalok ennek köszönhetően megfelelő felkészültséggel folytathatták sportpályafutásukat a különböző egyesületekben. Kunszentmárton és Vidéke 1931. július 26. Pluhár én. 419. 31 Kunszentmártoni Híradó XXII. évfolyam 21. szám. 1939. május 21. 3. Ez a fontos relikvia, mint annyi minden más is, 1945 után elkallódott. 29 30


313

Az iskolán kívüli ifjúság kötelező testnevelési tevékenységét előíró 1921. évi LIII. t. c. alapján, az 1920-as évek elején Kunszentmártonban is létrejött a Testnevelési Bizottság, amely gondoskodott a leventék tényleges testgyakorlását és oktatását megszervező és felügyelő levente egyesület megalakításáról. A kunszentmártoni Levente Egyesület 1924. október 10-én alakult meg, elnöke a mozgalom megszűnéséig dr. Barna Domokos ügyvéd volt.32 Az egyesület rendszeresen tartott versenyeket és ünnepélyeket, legtehetségesebb sportolóit a nagykun viadalokon indította, 1937 októberében pedig országos levente birkózó-bajnokságot is rendezett 60 vidéki résztvevővel.33 Labdarúgói a tiszazugi bajnokságban szerepeltek. Az 1940-es évek elején kinevelt továbbá egy komoly játékerőt képviselő kézilabdacsapatot, amely 1943-ban a 2. helyet szerezte meg a vidéki I. osztályú bajnokságban! Álljon itt a csapat néhány kiváló játékosának neve: Kecskés, Romhányi, Solymosi, Czakó, Kelemen, Halász. Ez a csapat képezte azután a későbbi NB I-es kézilabdacsapat magvát. Az 1930-as évek végétől a mozgalom tevékenységében egyre inkább a tényleges katonai előképzés szempontjai kerültek előtérbe, ami a sportpróbák és az évenkénti seregszemlék formájában a versenysport vonalán is megmutatkozott. A leventemozgalomnak az 1944. októberi szovjet katonai bevonulás vetett véget.

A kunszentmártoni sportélet intézményi háttere A sportágak döntő része a szabadban művelhető, éppen ezért a különböző igényeknek megfelelő sportpályák kialakítása mindenkor elengedhetetlen feltétele volt a minőségi sportolás megteremtésének. Ám ez általában mindenkor költséges beruházásnak minősült. Jellemző módon az első sportegyesületünk, a Csolnakázó és Korcsolyázó Egylet, amely a befagyott Körös jegén – azaz életveszélyben – tartotta foglalkozásait, már 1889 januárjában szeretett volna egy biztonságosabb korcsolyapályát kialakítani. Ez a jogos igény azonban csak évtizedekkel később, 1921 decemberében valósult meg az akkori vasúti vendéglő mögötti területen, távol a Körös vizétől.34 A 20. század első évtizedeiben azonban még valamennyi szabadtéri sportág – labdarúgás, atlétika, tenisz, talajtorna – a Körös-parton, a strand közelében kialakított KuTE pályákon zajlott, egészen a Levente pálya megvalósításáig. A teremben is űzhető sportágaknak – vívás, birkózás, ökölvívás, asztalitenisz, sakk – a Körös Szálló különtermei adtak helyet. A megfelelő és korszerű elhelyezés terén lényeges előrelépést jelentett az a körülmény, hogy a község elöljárósága Az első tornaünnepély a Körös-parti KTE-pályán 1926 májusában a mai Liget utca és a 1930 májusában (Benke Boldizsár felvétele) Felső temető közötti beépítetlen területet Kunszentmártoni Híradó VII. évfolyam 38. szám. 1924. szeptember 21. 1. Kunszentmártoni Híradó XX. évfolyam 1937. október 3. 34 Kunszentmártoni Híradó IV. évfolyam 1921. december 4. 32 33

314


átengedte a Levente Egyesületnek, s ezen a területen az egyesület az 1920-as évek végéig futballpályát, 100 m-es egyenes futópályát, 300 m-es körpályát és céllövő pályát létesített. Mintegy tíz évvel később ezen a pályán állami segélyből felépült a lelátóval, öltözőkkel és gondnoki lakással ellátott, 700 személy befogadására alkalmas sporttelep,35 amelynek avatása 1938. június 26-án történt és 1975-ig, az új érparti sporttelep felépítéséig szolgálta városunk sportjának ügyét. Az 1939-ben állami fenntartásba került polgári iskola tornatermének építése 1936 tavaszán indult és avatására 1938. június 12-én került sor.36 Jelenleg is megfelel az iskolai testnevelés követelményeinek. Mindkét sportlétesítmény megvalósításában nagy szerepet játszott dr. Mezey Lajos országgyűlési képviselő. A magyar sportélet második világháború előtti korszakához kötődően meg kell végül emlékeznünk az erdélyi szász Binder Ottó (1889–1951) lovas olimpikonról is, aki Dani Margithoz hasonlóan ugyancsak az 1928-as amszterdami olimpián vett részt a magyar military csapat tagjaként. A kommunista diktatúra önkényéből eredően élete végén, 1951 nyarán kitelepítettként került feleségével Kunszentmártonba. Itt halt meg 1951. november 27-én és a Felső temető jeltelen sírjában alussza örök álmát.37

A sportélet újjászervezése a második világháború után A negyvenes évek vége és az ötvenes évek A háború utolsó éveiben sorra szűntek meg a szakosztályok. Sokan katonai szolgálatot teljesítettek, a leventék egy részét nyugatra vitték. A szovjet csapatok bevonulása után megalakuló pártok sorra szervezték meg a labdarúgó- és kézilabdacsapataikat. A sportirányítás átszervezésével Kunszentmártonban működött a járási sportirányító szervezet, melynek vezetője Pálinkás Gergely, a KuTE hajdani labdarúgója lett.38 Varga Ernő, Dóka Dezső, Gulyás Gyula tanárok irányításával a helyi kézilabdázók először az NB II-ben álltak helyt, majd 1949-ben az NB I-be jutottak fel, ahol a Ferencváros, a Vasas, az Újpest és a többi nagy csapat ellen vívtak emlékezetes meccseket. A csapat tagjai 1946–1950 között: Pásztor János, Pásztor László, Bene Mátyás, Nálhi István, Kakuk Károly, Kecskés Mihály, Berta István, Halász Mátyás, Imre Antal, Solymosi Zoltán, Gulyás Miklós, Székely Péter, Dajka Márton, Schwingula Béla, Schwingula Gyula, Varga Mihály, Földi László, Csordás József, Pugner Kálmán, Szabó István, Tóth László, Pásztor András, Kiss István voltak. Főleg anyagi, de más természetű okok miatt is 1950-ben a csapat egy része Dunaújvárosba, a másik része Martfűre igazolt. Varga Mihály kapus a magyar válogatottba is bekerült. Több esetben „kisegítette” a labdarúgókat is, ha éppen hiányzott a hálóvédőjük.39A kézilabdacsapat – főként fiatalokból álló része – Dóka Dezső közlése szerint Ádám János órás segítségével még 1956-ig részt vett a megyei bajnokságban. Kunszentmártoni Híradó XX. évfolyam 1937. május 16. Kunszentmártoni Híradó XXI. évfolyam 1938. június 19. 37 Barna Gábor: Kitelepítettek. Kunszenti Hírek IV/6. 1991. június, Barna Gábor: Kitelepítettek - 1950. június 17. Kunszentmártoni Hír-Lap II. évf. 17. szám, 2001. október 20. 13–14 38 dr. Cseuz Imre visszaemlékezése 39 Bene Mátyás visszaemlékezése 35 36

315


Az 1950-es évek sportéletére rányomta bélyegét a harmadik világháborúra történő felkészülés. Ennek velejárója volt, hogy minél többen vegyenek részt a félkatonai kiképzést megalapozó testedzéseken. Ezért bevezették a Munkára Harcra Kész (MHK) mozgalmat, amelynek keretében Kunszentmártonban is megrendezték évi két alkalommal ezt a próbát a 10–60 éves korosztály részére.40 A labdarúgócsapat több névváltozást is átélt ekkor. Volt MTE, Petőfi, Bástya, MEDOSz, Traktor és Vörös Az NB I-es kézilabda csapat tagjai, 1946–50. Meteor, attól függően melyik gazdasági egységnek vagy szakszervezetnek volt erre pénze. Híres vendége is volt 1955 nyarán a községnek, egy pesti csapat tagjaként Grosics Gyula a „Fekete Párduc”, olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes legendás labdarúgó kapus vendégszerepelt nálunk.41 Az NB I-es Szolnoki Légierők 7–2-re győztek a Kunszentmártoni Bástya ellen.42 Az úszóélet korábbi sikereit, az atléták eredményeit, az augusztus 20-ai úszóversenyt a Körösön, valamint a távfutást Barna György és Tóth Ferenc tartotta életben és megyei szinten szép eredményeket értek el Antal Dániel, Melegh József, Gulyás János asztaliteniszezők is.43 Az 1957-ben Kunszentmártonba helyezett Kárpáti Zoltán testnevelő tanár irányításával a gimnáziumban pezsgő sportélet kezdődött és tartott hosszú évekig. Főleg az atléták, a tornászok és a kosarasok értek el szép eredményeket. Keze alatt generációk nőttek fel, lettek fegyelmezettebbek, edzettebbek, küzdeni tudók. Testnevelői, edzői munkásságával és eredményességével, főként a kosárlabdázás meghonosításával szerzett elévülhetetlen érdemeket városunkban.44 Tanítványai közül többen léptek örökébe, akik városi A Kárpáti Zoltán testnevelő tanár által vezetett NB III-as kosárlabda csapat intézményeinkben viszik tovább a tőle tanultakat.

A hatvanas évek Az 1960-as évek eleje elsősorban arról nevezetes, hogy több labdarúgó-csapat mec�csein szórakozhatott a kunszentmártoni közönség, ugyanis a Vörös Meteor (a KuTE utód) mellett a Kisipari Termelő Szövetkezet csapata a Spartacus Sportegyesület is létrejött, melynek elnöke Veres István, edzője Szűcs László volt. Mindkét csapat az 1968-as egyesülésig jelentős szerepet töltött be a megye labdarúgásában. Önálló csapattal szerepelt a járási bajnokságban az Állami Gazdaság labdarúgó-csapata. Kiemelkedő eredményt ért el a megyei I. osztályú bajnokságban, és az ezüstéremig jutott 1963-ban a Mészáros Miklós 40

dr. Cseuz Imre visszaemlékezése dr. Sári László visszaemlékezése 42 Hegedűs János visszaemlékezése 43 dr .Cseuz Imre visszaemlékezése 44 Várkonyi Gyula visszaemlékezése 41

316


edző vezette Szabó Károly, Pintér István, Oláh Sándor, Bíró József, Csomán Sándor, Bozsik István, Pintér László, B. Tóth András, Imrei Kálmán, Szabó István, Kovács Károly, Harangozó László összetételű csapat.45 Az 1960-as évek fontos eseménye volt, hogy a KuTE vendégeként Kunszentmártonban barátságos, hírverő mérkőzést játszott az Újpesti Dózsa Szusza Ferenccel, a Budapesti Honvéd Tichy Lajossal, a Magyar Öregfiúk A dr. Kéki Miklós vezette kézilabda csapat, Válogatott Lóránt Gyulával, az Aranycsapat 1960-as évek kiváló középhátvédjével a soraiban.46 Ezekben az években Vecseri Imre (Szentes), id. Kocsis Mihály (Tiszaföldvár), Selmeczi János (Szolnoki MÁV), Kolláth Ferenc (Szolnoki MÁV), Csendes Imre (Martfű) edzősködött nálunk, majd 1969-től – megszakításokkal – közel másfél évtizedig volt meghatározó edző B. Tóth András, a KuTE egykori játékosa.47 A dr. Kéki Miklós gyógyszerész és Szilágyi Ferenc iskolai gondnok vezette, férfi és a női kézilabdacsapat is eredményesen működött Kunszentmártonban. Ekkor tűnt fel Dömötör Ilona és Schwingula Anna, a fiúk közül Kéki Zoltán, Bálint György, Bereczki Zoltán, Lovas István, Mészáros János, Sári László, Tóth József és Árpád, Hámori Pál, Taba József.48 1964-ben híres vendége volt a városnak Kulcsár Gergely olimpiai ezüstérmes gerelyhajító és Zsivótzky Gyula diszkoszvető. Az 1960-as évek sikerei alapozták meg a későbbi évtizedek eredményességét. Kezdett kialakulni egy sportot szerető közönség. A fiatal sportvezetők a nagy elődök nyomdokain haladva további elismeréseket szereztek a város sportéletének. Az általános iskolákban kibontakozó négytusa mozgalom, amelyben főleg a Mátyás Király Úti Iskola tanulói jeleskedtek járási, megyei és országos versenyeken Dóka Dezső testnevelő tanár irányításával, jó alapot teremtett több sportág későbbi utánpótlásához.

A hetvenes évek A labdarúgásban az utánpótlás-nevelés szélesítése ebben az évtizedben vette kezdetét Veres István KuTE elnök és Szathmári József szakosztályvezető szervező munkájának köszönhetően. Az NB II-es Szolnoki MÁV utánpótlás csapatának egykori játékosa Pálinkás Ferenc edző vezetésével, rangos mezőnyben, NB-s csapatok utánpótlás gárdái között (Szolnoki MÁV, Szolnoki MTE, Mezőtúri Honvéd, Jászberényi Vasas) a megye harmadik helyezett serdülő csapata lett 1973-ban a Remzső Sándor, Árvai István, Szabó Zoltán, Révész Tibor, Lakatos József, Szabó Mihály, Garáz Zoltán, Veres Pál, Tóth Ferenc, Kiss László, Bódi Ernő, Ország Tibor, Veres Tibor, Bódi János, Kómár Sándor alkotta KuTE csapat.49 Óriási eredményként könyvelhető el az Érparti Sporttelep felépítése, melyet 1972-ben Judik Zoltán budapesti építész tervezett. A labdarúgók ekkor megyei má Veres István visszaemlékezése Pálinkás Ferenc visszaemlékezése 47 Szathmári József visszaemlékezése 48 Várkonyi Gyula visszaemlékezése 49 Versenyjegyzőkönyv 1973. 45 46


317

sodosztályban játszottak Petike János majd Kávási Béla irányításával. 1976-ban vívták ki három év után a megyei I. osztályba jutást Pálinkás Ferenc edző tanítványai, ahol B. Tóth András edző segítségével meg is szilárdították helyüket. A néhány évvel azelőtt bronzérmes serdülők ifistaként bajnokságot nyertek a megyei másodosztályban.50 A férfi kézilabdacsapat Lovas István vezetésével remekelt. Biztosan nyerte A KuTE megyei harmadik helyezett a megyei bajnokságot, s csak hajszállal serdülő csapata, 1973 csúsztak le a tatai osztályozón 1976-ban az NB II-ről. A csapatot Sári László, Tóth József, Lovas István, Taba József, Kruzslicz Ferenc, Szánthó Ferenc, Hegedűs Gergely, Kozák Imre, Tóth Árpád, Lukács István, Hámori Pál, Kollár János és a két Kovács István alkották.51 A női csapat is sikeresen szerepelt a megyei bajnokságban, Szelindi Károly edzővel bronzérmet szereztek a lányok. A sportszerűségi díj férfiaknál és nőknél is Kunszentmártonba került, sőt Lovas István 244 góljával, Schwingula Anna 109 góljával a góllövő lista élén végzett.52 A járási hivatal sportfelügyelője 1973-tól Lovas István kiváló kézilabdázó volt, majd az NB I-es békéscsabai csapathoz való távozása után 1977-ben Pálinkás Ferenc sportszervező vette át a járás sportéletének irányítását. Az Ifjúsági Barátság Verseny, a szocialista országok ifjúsági labdarúgó-csapatainak seregszemléje 1977-ben Magyarországon, Szolnok megyében zajlott. Kunszentmártonban az új sporttelepen rendezték meg, nagy sikerrel, a Lengyelország–Csehszlovákia és a Csehszlovákia–NDK mérkőzést szépszámú A KuTE megyei bajnok kézilabda csapata, 1976 nézőközönség előtt. Ez volt az Érparti sporttelepen az első nemzetközi sportesemény.53 A tömegsport az Edzett Ifjúságért mozgalom eseményeire, valamint a Falusi Spartakiád versenyeire épült, melyen Kunszentmárton nagyközség 1978-ban hét sportág (asztalitenisz, sakk, atlétika, kézilabda, kispályás labdarúgás, röplabda) összesítésében megyei első helyezést ért el a települések közötti versenyben. Rendkívül népszerű volt a kispályás labdarúgás. Minden héten hétfőn nyolc pályán, két osztályba sorolva húsz csapat mérte össze tudását a bajnokságban.54 Ezekben az években Szánthó Ferenc, a Beton- és Vasbetonipari Művek helyi gyára ifjúsági és munkásklubjának vezetője jóvoltából több híres sportolót köszönthettünk városunkban. 1977-ben Hüse Károly ejtőernyős világranglista 3. helyezett, Bene Ferenc olimpiai bajnok Szathmári József visszaemlékezése Szánthó Ferenc visszaemlékezése 52 Szolnok Megyei Néplap 1976. november 10. 53 Szolnok Megyei Néplap 1977. június 26. 54 Pálinkás Ferenc visszaemlékezése 50 51

318


labdarúgó, Mészöly Kálmán válogatott labdarúgó, NB I-es edző, Deme József kajak kettes világbajnok, Papp László háromszoros olimpiai bajnok, Európa bajnok ökölvívó, Illovszky Rudolf labdarúgó válogatott szövetségi kapitány, valamint Vitray Tamás népszerű televíziós sportriporter tartott élménybeszámolót, melyek ráirányították a figyelmet a sport fontosságára, és mozgósító erővel is bírtak. Az évtized végére stabilizálódott a sportélet anyagi háttere. A megerősödő gazdasági egységek (BVM, Pannónia, Cipőgyár, Töváll, Téglagyár, Állami Gazdaság, Körösmenti Tsz, Uniszöv) és vezetőik (Petróczki Károly, Kakuk Mihály, Felföldi Antal, Bujdosó Géza, Hámori Pál, Péter László, Doba Márton), valamint a községi tanács és elnökei (Kézsmárki István, Gulyás Imre, Berta László) támogatták településünk sportéletét. Szathmári József 1972-től jól gazdálkodott a KuTE pénzével. Ekkor az egyesület elnöke Veres István, Balla Jeromos, Szilágyi Ferenc, Hámori Pál majd Tóth Márton voltak.55

A nyolcvanas évek A Kunszentmártoni Torna Egylet elnöke, Tóth Márton 1981-ben 8 szakosztályt – asztalitenisz, atlétika, női és férfi kézilabda, labdarúgás, röplabda, sakk, tollaslabda – adott át utódjának Takács Lászlónak. Ekkor 216 igazolt sportolót regisztráltak. Az örökifjú Lázi József eredményesen látta el az ügyvezető elnöki feladatokat.56 1981-ben megalakult a Nagyközségi Tanács támogatásával a kajak-kenu szakosztály dr. Györgyi Lajos és Nálhi László munkájának köszönhetően. Rövidesen hazai versenyeken is sikerrel szerepeltek. Később Vincze Béla testnevelő tanár, majd edző kapcsolódott be a munkába, sőt 1984-ben Kanyó Endre ugyancsak tartott edzéseket, illetve versenyzőként is jeleskedett. A KuTE szakosztálya fogadta a testnevelés tagozatos osztályokból a vízisport iránt érdeklődő fiú tanulókat. 1982-ben az Úttörő Olimpia országos döntőjén Szolnokon már 5. helyezést ért el a Tóth Gábor–Bencsik István–Szabó Attila–Dobrosi Péter összetételű kvartett. Kanyó Endre sokáig versenyzett kajak egyesben, de megfelelő minőségű hajó hiánya miatt előbb Szolnokra, majd Budapestre költözve ért el országos bajnoki címeket.57 A sakkozók évtizedek óta részt vesznek a versenyeken. A Városi Könyvtár nyújtott számukra otthont. Szathmári József, majd Szabó Imre lelkesedését dicséri, hogy továbbra is rendeznek versenyeket a KuTE tömegsport szakosztályaként. Részt vettek többek között szpartakiádokon, a megyei egyéni bajnokságban (Paulovics Illés, Szabó Tamás, Csík Mihály, dr. Séra Gyula, valamint Pálinkás Katalin, aki 1982-ben országos szpartakiád bajnok volt).58 Az Országos Sportnapok rendezvényén 1986-ban a megyében működő sportegyesületek közt a 12. helyet szerezte meg a KuTE. A labdarúgók B. Tóth András edző vezetésével felkerültek a területi bajnokságba, ekkor Szathmári József, majd Némethné Czitán Klára töltötte be az ügyvezető elnöki tisztséget.59 1986–87-ben egy évet a megyei II. osztályban töltöttek, utána ismét megyei I-ben szerepeltek. A sporttelep üzemeltetését 1984-ben a helyi tanács vette át. Az akkori nevén Kilián lakótelepi iskolában létrehozott testnevelés KuTE közgyűlési jegyzőkönyvek KuTE közgyűlési jegyzőkönyve 57 Vincze Béla visszaemlékezése 58 Szathmári József visszaemlékezése 59 Pálinkás Ferenc visszaemlékezése 55 56

319


tagozatos osztály jó utánpótlását képezte a felnőtt sportnak Kun László és felesége Tígyi Terézia, valamint Rák Erzsébet irányításával. Az atlétákat Sári Mária, a leány kézilabdázókat Kun László edzette.60 A diáksport összehangolására 1987-ben létrehozták a Tiszazugi Diáksport Bizottságot, melynek elnöke a cserkeszőlői Antal János, majd a kunszentmártoni Vincze Béla testnevelő, 1989-től pedig a csépai pedagógus Csetényi Mihály lett. A titkári tisztséget Pálinkás Ferenc töltötte be. A bizottság szervezőmunkája révén egyre több sportágban nyílott lehetőség a tanulók rendszeres sportolására, testedzésére. Izgalmas versenyeket rendeztek asztalitenisz, atlétika, duatlon, triatlon, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, sakk sportágakban, de a játékos sportversenyek és a Toldi-kondi is nagy népszerűségnek örvendett.61 A testépítők Vida György vezetésével 1989-ben kezdték meg szervezett működésüket. Ezekben az években Szánthó Ferenc BVM klubvezető meghívására Kunszentmártonban tartott élménybeszámolót Mészöly Kálmán labdarúgó szövetségi kapitány és dr. Páncsics Miklós MLSZ főtitkár (1982), Wichmann Tamás sokszoros világbajnok kenus (1982), az Európa-bajnoki bronzérmes női kosárlabda válogatott, Németh Ágnes, Boksay Zsuzsa, Körmendi Gyöngyi, Beloberk Éva, Kiss Lenke, Borka Ágnes, Bacsa Magdolna, Winter Ilona, Szuchy Katalin (1984), Szénási Imre hatszoros távúszó világrekorder (1995), Schirilla György szupermaratoni futó és jegesvíz-úszó, aki úszásbemutatót is tartott több mint ezer ember előtt a jeges Körös folyóban (1986, 1987).62 Az évtized végére nehéz helyzetbe kerültek a sportolók, mivel a bázisszervi támogatások jelentősen csökkentek. A helyzeten úgy próbáltak segíteni a sportvezetők, hogy a KuTE szakosztályait gazdasági egységekre építették. Így jött létre a Körösmenti Tsz SE (kézilabda) és a Vízmű SE (kajak-kenu). Ebben a nehéz helyzetben 1989-ben Kasza József vette át a KuTE vezetését, az ügyvezető elnök pedig Pálinkás Ferenc lett.63

A kilencvenes évek Az önkormányzati választások után némiképpen javultak a sport feltételei. Az Érparti Sporttelepen végzett rendszeres karbantartások nyomán jobbá vált az épület műszaki állapota és a pályák minősége. Az önkormányzat 1992-ben nyolc évre szóló sportkoncepciót dolgozott ki, amely megjelölte a fejlesztési irányokat a szakmai feladatokban, a pénzügyi feltételek biztosításában, a sportlétesítmények fejlesztésében, a szakemberképzésben, valamint a sportegészségügyben és a sportmédiában. Három év múlva, 1995-ben az új képviselő-testület módosította a sportkoncepciót és a fejlesztéseket kihagyta abból. A koncepció időarányos végrehajtását évente értékelték, meghatározták az időszerű feladatokat, majd 2004-ben új hatéves sportkoncepciót fogadtak el a képviselők. 1992-ben tervszerű szakmai munkával bronzérmet szerzett a megyei I. osztályban a Gácsi Tibor, Hürkecz János, Szarvák Lajos, Kiss Zsolt, Sipos Sándor, Tóth Zoltán, Pálinkás László, Gellér Sándor, Határ Ferenc, Valkai Lajos, Király Sándor összetételű labdarúgó csapat B. Tóth András edző vezetésével. Az ifjúságiak Gödő Péterrel ezüstérmet nyertek.64 Az 1995–96-os bajnoki év őszi idénye viszont vesszőfutás volt a KuTE szá Pálinkás Ferenc visszaemlékezése Alakuló ülés jegyzőkönyve 62 BVM Klub vendégkönyve 63 KuTE közgyűlés jegyzőkönyve 64 Kunszenti Hírek 1992. július 60 61

320


mára, ugyanis mindössze 1 pontot ért el B. Tóth András, Pálinkás László és Papp István edzők megfiatalított és helyi játékosokra épített csapata.65 Tavasszal a szolnoki Sólyom Vilmos edző vezetésével és öt „idegenlégióssal” megtörtént a csoda, s remek hajrával bent maradt a megyei I. osztályban a KuTE.66 Egy év múlva pedig „minőségi” igazolásokkal a csapat veretlenül bajnokságot nyert, felkeltve az országos média érdeklődését is. A KuTE 75 éves jubileumán Ladányi KuTE megyei I. osztályú bronzérmes csapata, 1992–93 Tibor, Demeter László, Paul Florin, Kiss Zsolt, Módos Gábor, Tóth Tamás, Imre László, Kis András, Tatár György, Rostás Sándor, Imre Kálmán valamint Rácz József, Aszalai Sándor, Madarassy Imre, Varga Zoltán, Fatul Florin vehette át az aranyérmet. A bajnokság gólkirálya Rostás Sándor lett.67 A díszközgyűlésen országos sportkitüntetést kapott Kasza József elnök, Pálinkás Ferenc ügyvezető elnök, Takács László alelnök, valamint Tóth Márton szakosztályvezető. A megyei labdarúgó szövetség díszoklevelét kapta meg Szathmári József gazdasági vezető és Sólyom Vilmos edző.68 Az ünnepi program kiemelkedő eseménye volt a 21 év alatti magyar válogatott vendégszereplése Kunszentmártonban, melyen a Király Gábor, Dárdai Pál, Éger László, Dvéri Zsolt fémjelezte fiatalok 2–1-re győzték le nagy érdeklődés mellett a KuTE bajnokcsapatát. A profi labdarúgás megteremtése érdekében 1998-ban az önkormányzat létrehozta a Sport Beruházási és Szolgáltató Kft-t, dr. Nagy György és Takács László ügyvezetésével.69 A labdarúgóknál a szakmai igazgató Gelei József olimpiai bajnok, szakedző, a technikai igazgató Ungi István, a technikai vezető pedig Bartucz József lett. A KuTE elnöke ekkor már Fazekas János volt.70 A Nemzeti Bajnokság harmadosztályának első évében Sólyom Vilmos edző irányításával az Alföld csoport 6. helyén végzett a KuTE.71 Egy évre rá, 1999-ben Csongrádon hatalmas érdeklődés, 3000 néző előtt bajnok lett a Berta Ferenc, Hóbel Attila, Földvári Csaba, Major László, Kohári István, Szalai Botond (Módos Gábor), Bende Csaba (Gazdag Attila), Hegedűs Zsolt, Ludasi János, KuTE megyei bajnok ifjúsági labdarúgó csapata, 1992–93 Fórizs István (Nedelea Mario), Tóth Tibor Kunszenti Hírek 1995. december Kunszentmártoni Hírek 1996. július–augusztus 67 Kunszentmártoni Hírek 1997. június 5. 68 Jászkun Krónika 1997. július 8. 69 Kunszentmártoni Hírek 1998. június 20. 70 Kunszentmártoni Hírek 1998. december 20. 71 Kunszentmártoni Hírek 1998. június 20. 65 66


321

összetételű, Tóth Márton edző vezette gárda. A bajnokság során szerepelt még Draskóczi István, Kiss Zsolt, Gácsi Tibor, Imre Kálmán, Csikós Norbert, Czapkó Róbert, Aszalai Sándor, Imre László és Paul Florin is.72 A Samsung Magyar Kupában a KuTE feljutott a 64-es országos táblára, ahol az NB I-es Siófok ellen mindössze 1–0-ás vereséget szenvedett,73 a többi mérkőzést megnyerte. A legjobb 32 között az NB I-es Győri Rába ETO-tól 2–0-ás vereséget A KuTE megyei I. osztályú bajnokcsapata, 1996–97 szenvedett az Érparti sporttelepen.74 Az NB II-ben viszont az anyagi gondok miatt Szilágyi Sándor gyömrői vállalkozó, a SÁMA Kft. tulajdonosa, a városi önkormányzat és a KuTE új gazdasági társaságot hozott létre,75 melynek ügyvezetője Szobonya Tamás és Lázi Béla, majd utóbbi helyett Mészáros János lett. A keleti csoportban már az első évben szenzációsan szerepelve ezüstérmes lett a kiváló szakedző, Vígh Tibor által felkészített KuTE.76 A labdarúgó-bajnokság átszervezésével feljutott az NB I/B-be, elérve ezzel a város addigi legnagyobb labdarúgó sportsikerét. A kvalifikációs bajnokságban a Kecskemét FC mögött óriási meglepetésre a 2. helyet szerezték meg a fiúk,77 így az átszervezett magyar labdarúgás második vonalában játszhattak tovább a megye legjobb csapataként. Az őszi idényből 4 mérkőzést játszottak le, és a KuTE 7 ponttal a 6. helyen állt a 12 résztvevő között.78 A csúcson az NB II-ben és az NB I/B-ben Rézsó Péter, Hóbel Attila, Major László, Boros Sándor, Kosán István, Szalai Botond, Csatlós Csaba, Koncz Zsolt, Ludasi János, Farkas Krisztián, Mérész Zoltán, valamint Kollár Tibor, Rézsó Tamás, Bócsik László, Implom József, Csatlós Tamás, Braxatórisz András, Koltai Tamás, Konka Csaba, Truczka Tamás, Polonkai László, Lévai Krisztián, Major Sándor, Rónyai Gábor, Imre László szerepelt. A továbbiakról ismét az anyagiak döntöttek, s ezért 2001. február 12-én a bajnokságból a csapat visszalépett.79 Az utánpótlás csapatok szintén eredményesen szerepeltek. Az ifjúságiak bajnokságot és Horváth Ferenc Kupát nyertek Király Kunszentmártoni labdarúgók Budapesten a Sándor edzőnek és intézőjüknek, Sütő Góliát-Mc Donald’s FC országos tanévzáró fesztiválján 2007-ben

Kunszentmártoni Hírek 1999. július 5. Kunszentmártoni Hírek 1998. augusztus 20. 74 Kunszentmártoni Hírek 1998. november 5. 75 Kunszentmártoni Hír-Lap 2000. január 30. 76 Kunszentmártoni Hír-Lap 2000. június 20. 77 Kunszentmártoni Hír-Lap 2000. november 8. 78 Kunszentmártoni Hír-Lap 2000. december 18. 79 Kunszentmártoni Hír-Lap 2001. február 28. 72 73

322


Józsefnek köszönhetően.80 Az országos bajnokságban is eredményesen szerepeltek, a 19 évesek Rostás Sándor edzővel bronzéremig jutottak. A Széchenyi lakótelepi iskola diákfocistái beléptek a Góliát-Mc Donald’s Futball Clubba és a diákolimpia megyei döntőin is dobogós helyezéseket szereztek. 1998-ban a labdarúgó utánpótlás nevelés fejlesztése érdekében a városi óvoda, a két általános iskola, a középiskola, a KuTE, valamint a városi önkormányzat ötéves együttműködési megállapodást kötött.81 A testépítők a volt tisztasági fürdő épületében annak értékesítéséig (1995) Bíró István, és Szathmári Zoltán vezetésével tevékenykedtek. Elsősorban Bíró István eredményei emelkedtek ki, így a szentesi Erőfesztiválon elért 2. illetve 3. helyezése, a J-Nk-Szolnok megye legerősebb embere verseny 2. helye, a visegrádi Palotajátékok 4. helyezése.82 A város főterén 1998-ban megrendezett I. Erőfesztivál tömegeket vonzott, és azóta is a város kiemelt sportrendezvénye.83 Asztaliteniszben sorra nyerte a városi bajnokságot Kecskés Györgyné (Papp Mária) és Gyóllai László,84 a diákolimpia megyei döntőjében Garáz Edit és Miháczi Erzsébet is diadalmaskodott. Az országos döntőig is eljutott Patkó Dániel, és csak a későbbi bajnok ütötte el a jobb helyezésektől.85 A sakkozók városi egyéni bajnokságát legtöbbször Herczeg Imre nyerte, a Szent Márton Kupát rajta kívül Madari Pál, Koszó Béla, Paulovics Attila, Szirom Sándor. Az 1992. március 3-án megalakult városi lövészklub Fejes László elnök vezetésével évente négy-öt lég- és kispuska lövészversenyt rendezett a városi ünnepi programokhoz kapcsolódva.86 Eredményesen működött a Radics László, Balla László és Szabó Imre vezette postagalambsport egyesület. Az autósport kedvelői Holló István vezetésével létrehozták a Hobbi Autósport Klubot, mely 1990-től évente megrendezte nagy érdeklődés mellett a roncsderbi országos futamot Kunszentmártonban az Érparti Sporttelep melletti pályán. A KuTE keretei között Dénes Zsolt kezdeményezésére 15 éves pihenő után 1991-ben megalakult a kosárlabda szakosztály87 férfi csapattal és két év alatt Szabó László edző vezetésével megyei bajnokságot nyertek. Az NB II-ben Durkó Zsolt és barátai, egykori első osztályú játékosok öregbítették Kunszentmárton hírnevét, de anyagi okokból később visszaléptek, és a megyei bajnokságban folytatták. Ott viszont Gyertyás Zsolt lett a legponterősebb játékos.88 A városi gyermeknap programjai között Csík János és Dénes Zsolt testnevelők szervezésében egyre nagyobb érdeklődést váltott ki az utcai kosárlabda. A vízisportban 1992-ben a korábbi szakosztályvezető dr. Györgyi Lajos javaslatára, a megye anyagi támogatása mellett – kizárólag iskolai keretek között (Deák DSK) – újraélesztették a kajak-kenu sportágat. A szakmai munkát ismét Vincze Béla testnevelő, edző irányította. Minden évben túráztak a Tiszán, és készültek Rátkai János világbajnok rómaiparti táborában a Dunán is. 1995-ben – kölcsönhajóval – Csongrád segítségével elindultak a diákolimpia országos döntőjén, a Velencei tavon, Sukorón. A Czuczi István–Kiss Roland– Kovalik Gábor–Miháczi Sándor összetételű négyes nagy fölénnyel nyerte a TC-4500 méteres távot. 1997-ben a Vincze Gábor–Krátki Lajos–Czuczi Zoltán–Gyóllai Dániel négyes Kunszenti Hírek 1993. szeptember Kunszentmártoni Hírek 1998. október 20. 82 Kunszentmártoni Hírek 1998. április 20. 83 Kunszentmártoni Hírek 1998. május 20. 84 Kunszentmártoni Hírek 1996. február 85 Kunszentmártoni Hírek 1999. április 5. 86 Kunszenti Hírek 1992. július 87 Kunszenti Hírek 1991. december 88 Kunszenti Hírek 1995. június 80 81


A Diákolimpia országos döntőjén a Deák-Dsk evezősei az első és harmadik helyet is megszerezték, 1997.

323 nyerte a versenyt, míg a Tigyi Tamás– Tigyi Zoltán–Gácsi Péter–Tóth Miklós négyes a harmadik helyezést érte el.89 1998-ban ezüstérmet szerzett a Licsicsányi Gábor–Tigyi Tamás–Tigyi Zoltán–Gácsi Péter összeállítású hajóegység a TC-4500 m-es versenyszámban.90 1999-ben a Patkó Dániel–Vincze László–Varga Dezső Tamás–Fülöp Ádám négyes ismét a dobogó legfelső fokán állhatott.91 A kunszentmártoni siker-hegemónia ezzel véget is ért. Szabadidősport formájában 2003-ig működött a csoport, majd az iskolák ös�-

szevonásával szünetelt működése. A Challenge Day, a Kihívás Napja az önkormányzat kezdeményezésére és koordinációjával 1992-ben92 és utána még évekig tömegeket mozgatott meg. Az óvodások, az általános és középiskolások, de többen a felnőttek közül is sokszínű programmal töltötték meg a sport napját, május utolsó szerdáját. Kiemelt diáksport esemény volt a XIII. Nagykun Diák Sportviadal 1993-ban, melyet a Veress János Szakközépiskola szervezett a városi önkormányzat támogatásával. A tíz nagykun iskola közül a szakközépiskolások az ötödik, a gimnazisták a kilencedik helyezést szerezték meg.93 Új sportág, a duatlon (futás-kerékpározásfutás) diákolimpiai versenyét a város központjában rendezte meg 1994-től minden évben Csík János vezetésével a középiskola diáksportköre.94 1996-ban megalakult a kick-box egyesület. Szöllősi Tamás elnök, edző a gyerekektől a felnőttekig, több korosztállyal is megszerettette ezt a küzdősportot. Tóth Ivett a Veress János Szakközépiskola tanulója a martfűi karate klub versenyzőjeként 1997-ben az Egyesült Államokban világkupa második helyezést ért el. 1996 év végére is jutott sportesemény, Sári László, majd minden évben Veres István és Gácsiné Bozsik Magdolna önkormányzati képviselők és az Epreskerti közösség szervezésében szilveszteri futást rendeztek először a vasútállomástól, majd később a városházától az Epreskertig.95 Az ezredfordulóhoz közeledve 1998-ban Szánthó Ferenc kezdeményezésére megalakult a Kunszentmártoni Kézilabda Sport Klub,96 mely először női csapattal szerepelt a megyei bajnokságban és két év után már ezüstérmesek is lettek. A megalakulás utáni évben már a férfiak is pályára léptek. A Kunszentmártoni Diáksport Egyesület megnyerte a megyei serdülő leánybajnokságot Kun László testnevelő, edző munkája eredményeként. 1998-ban WingTsun Kung-fu csoport kezdte el működését Selymes József vezetésével általános és középiskolás tanulókkal.97 Autós ügyességi versenyt indított 1998-ben a Hobby Autósport Klub Holló István elnök irányításával. Az első győztesek Csetfalvi Kunszentmártoni Hírek 1997. augusztus 20. Kunszentmártoni Hírek 1998. december 5. 91 Kunszentmártoni Hírek 1999. szeptember 5. 92 Kunszenti Hírek 1992. június 93 Kunszenti Hírek 1993. május 94 Kunszenti Hírek 1994. október 95 Kunszentmártoni Hírek 1997. január 20. 96 Kunszentmártoni Hírek 1998. november 5. 97 Kunszentmártoni Hírek 1998. december 5. 89 90


324

Pálma és Szepesi István voltak.98 A teremben működő amatőr röplabdaklub a Szent Márton Kupa mellett az egyre népszerűbbé váló strandröplabda felé is nyitott. Licsicsányi István klubvezető révén 1999-ben megrendezte az első versenyét a Körös-parti pályán. Kunszentmárton Város Önkormányzata Testnevelési és Sport Díj kitüntetést alapított a hosszú időn keresztül eredményes munkát végzők, valamint a kiemelkedő eredményt elérők elismerésére. Az első díjazott Lázi József (1994)99 után Szathmári József (1995) és Veres István (1995),100 majd Vincze Béla (1996),101 a KuTE megyei I. osztályú bajnok felnőtt labdarúgó csapata (1997),102 Kárpáti Zoltán (1998),103 Kun László (1999),104 Kun Lászlóné (Tigyi Terézia) (2000)105 vehette át a város polgármesterétől a kitüntetést.

Az ezredforduló után Az NB I/B-ből visszalépő KuTE felnőtt csapat nélkül maradt, ezért újjá kellett szervezni az amatőr labdarúgást, vagyis a megyei I. osztályban történő indulás jogát megszerezni. Minőségi változást jelentett, amikor a kecskeméti Bende József edző 2004-ben átvette a csapat szakmai irányítását. Ennek, valamint a magával hozott magasabb osztályokban is szerepelt játékosoknak köszönhetően, a helyi tehetséges fiatalok beépítésével 2006-ban csak hajszállal maradtak le a bronzéremről. Az őszi idény után pedig a Berta Ferenc, Kulcsár Sándor, Garáz Attila, Kiss Zsolt, Imre László, Bende Csaba, Hegedűs Ferenc, Józsa Tamás, Földi Tibor, Határ Ferenc, Pálinkás Ákos összetételű csapat vezette a megyei bajnokságot.106 2007 őszén viszont a rutinos játékosokkal megerősített KuTE csak a 10. helyen zárt a megyei I. osztályban.107 Az ifjúságiak szintén sikeresek, évente általában az első hat között szerepelnek, sőt 2006 őszén a harmadik helyen álltak,108 2007 őszén pedig a negyedikek.109 A serdülők 2005-ben veretlenül végeztek a csoportjuk élén és magabiztosan szerezték meg a megyei bajnoki címet, a Kolláth Ferenc Kupát. Oberna Gábor 65 góllal megyei serdülő gólkirály lett.110 A Bozsik József utánpótlás-nevelési programban sikeresen szerepeltek (hét éves kortól) a kunszentmártoni kis labdarúgók.111 A számukra megrendezett Tiszazugi Nyári Kupa kispályás labdarúgó villámtorna beépült a Körös-parti Sportnap programjába, melyet a 2001-ben megalakult Kunszentmárton és Tiszazug Labdarúgó Utánpótlásért Közalapítvány szervez a Tiszazugi Diáksport Bizottsággal közösen, csakúgy mint a nagy népszerűségnek örvendő Mini Teremlabdarúgó Tiszazug Kupát.112 Kunszentmártoni Hírek 1998. november 20. Kunszenti Hírek 1994. szeptember 100 Kunszenti Hírek 1995. szeptember 101 Kunszentmártoni Hírek 1996. szeptember 102 Kunszentmártoni Hírek 1997. szeptember 103 Kunszentmártoni Hírek 1998. szeptember 5. 104 Kunszentmártoni Hírek 1999. szeptember 5. 105 Kunszentmártoni Hír-Lap 2000. szeptember 5. 106 Kunszentmártoni Hír-Lap 2006. november 23. 107 Kunszentmártoni Hír-Lap 2007. december 18. 108 Kunszentmártoni Hír-Lap 2006. november 23. 109 Kunszentmártoni Hír-Lap 2007. november 18. 110 Kunszentmártoni Hír-Lap 2005. június 30. 111 Kunszentmártoni Hír-Lap 2001. november 11. 112 Kunszentmártoni Hír-Lap 2005. január 15. 98 99


325

A futball iránti lelkesedés a helyi lányok, asszonyok körében is hódított, akik Csetfalvi Pálma testnevelő, játékosedző vezetésével 2003-ban Focibarátok Köre néven alakítottak kispályás csapatot. Tiszatenyőn,113 a következő évben pedig Tiszakürtön,114 Fegyverneken115 és Kunszentmártonban116 is ünnepi tornát nyertek, és így a megye legjobb amatőr csapataként tartották számon őket. Ebben a csapatban egy alkalommal pályára lépett a négyszeres válogatott kunszentmártoni Fodor Katalin is.117 Később a csapat kettészakadt, és többen a KuTE keretei között, Kovács Éva vezetésével szerepeltek különböző meghívásos versenyeken szerényebb helyezésekkel. Az NB II-re is pályázó női kézilabdacsapat 2001-ben anyagi okok miatt a megyei bajnokságból is visszalépett,118 így a férfiak jelentik a jogfolytonosságot a nőknél gyengébb eredményekkel. Az új sportcsarnokban már az NB II-be jutás a cél, ezért nagyon komoly szervező és szakmai munka kezdődött meg a Kunszentmártoni Kézilabda Sport Klubnál. A Wenner-Várkonyi Attila irányításával működő Körös Gym Testépítő Egyesület által szervezett Erőfesztivál négy éven keresztül a szolnoki Kövér Gyula sikerét hozta.119 Asztaliteniszben Szabó Judit a diákolimpia körzeti és megyei döntőinek megnyerése után az országos döntőkben is remekelt, és egy egyéni ezüst után kétszeres egyéni és kétszeres csapatbajnoki címet szerzett.120 Jász-Nagykun-Szolnok megye diák válogatottja tagjaként Franciaországban és Angliában is eredményesen szerepelt.121 Duatlonban egyre jobb eredményeket értek el az általános iskolai tanulók a megyei diákolimpia döntőin, sőt 2001-ben Tiszaújvárosban az országos döntőn a Király Patrik, Pálinkás Donát, Zsemberi Tamás ös�szetételű csapat ezüstérmet szerzett. A lányok sem sokkal maradtak el, és Jauernik Istvánné tanítványai, Lajmer Adrienn, Zsemberi Zsanett és Csík Flóra a dobogó harmadik fokára állhatott fel.122 A Nemzeti Atlétikai Program az általános iskolai tanulók foglakoztatását jól segítette. Vincze Béla és Sári Mária tanítványai a diákolimpia Kiemelkedő eredményt elért diáksportolók: megyei döntőin értékes helyezéseket Szabó Judit (asztalitenisz), Patkó Dániel (gerelyhajítás). szereztek.123 Kiemelkedően szerepelt Csikós József (gerelyhajítás) (fotó: Pálinkás Ferenc) Csikós József és Kulcsár Sándor, előb-

Kunszentmártoni Hír-Lap 2003. szeptember 29. Kunszentmártoni Hír-Lap 2004. június 15. 115 Kunszentmártoni Hír-Lap 2004. augusztus 10. 116 Kunszentmártoni Hír-Lap 2004. május 15. 117 Kunszentmártoni Hír-Lap 2004. augusztus 31. 118 Kunszentmártoni Hír-Lap 2001. február 28. 119 Kunszentmártoni Hír-Lap 2004. június 8. 120 Kunszentmártoni Hír-Lap 2005. március 12. 121 Kunszentmártoni Hír-Lap 2004. június 30. 122 Kunszentmártoni Hír-Lap 2001. október 20. 123 Kunszentmártoni Hír-Lap 2004. június 15. 113 114

326


bi versenyző a Szolnoki Városi Sportiskola színeiben gerelyhajítás egyéni- és csapatversenyén ötszörös országos serdülőbajnoki címet ért el.124 A sakk továbbra is a városi ünnepi programok állandó része maradt. A legeredményesebb sakkozó Herczeg Imre mellett Paulovics Attila, Koszó Béla, Kurucz István, ifj. Kurucz István, Szirom Sándor, valamint a szárnyukat bontogató fiatal tehetségek Ambrúzs Sándor, Pálinkás Donát, Győri Marcell és Tibor, valamint Dobos Péter és Pálfia Szilveszter a legismertebbek.125 Önköltséges formában 2006 októberétől a Kunszentmárton DSE keretein belül újra edzenek a kajak-kenu kedvelői ismét Vincze Béla vezetésével. A postagalambsportban Szabó Imre, Balla László és társaik rendszeresen viszik galambjaikat versenyekre, így az athéni olimpiára is.126 Az autósport klub 2005-ben már a 15. roncsderbi versenyt rendezte meg Holló István klubelnök irányításával az Érparton. A kick-bokszban Pál Attila edző Szöllősi Tamástól vette át a stafétabotot, és legismertebb tanítványa Tóth Csaba országos bajnok valamint Világkupa-győztes lett,127 sőt 2006-ban profi Európa-bajnoki címért mérkőzhetett a városi sportcsarnokban.128 Kovács Piroska az országos bajnokság során az ezüstéremig jutott.129 Az évtized kiemelt diáksport eseménye volt 2003-ban Kunszentmártonban a XVIII. Nagykun Diák Sportviadal, melyet a középiskola szervezett és ahol a kilenc nagykun iskola közül a rendezők a negyedik helyezést szerezték meg.130 1999-ben megalakult az Élő Környezetünkért Egyesület, amely 2002-től folyamatosan átalakult és a lovas szakágak kerültek előtérbe Imrei István elnök vezetésével a honfoglaló magyarok és a kun tradíciók ápolása és népszerűsítése céljából. A lovas szakágak vezetői Győri Imre (fogathajtó), Kovács Ferenc (gyermek ügyességi), Czuczi István (lovas íjász), Sárközi György (íjász) lettek. 2005-ben az Élő Környezetünkért Egyesület megszűnik és átalakul Szentmárton Lovas Egyesületté, és működik a Szittya Lovas Íjászat, a Burzon Lovasudvar, a Fogathajtó Szakág és a BIOTOP gyermek lovas ügyességi versenysorozat. A szakosztály tagja a nemzetközi lovas íjász világszövetségnek. Lovas íjász és harci bemutatókat tartottak már Hajdúböszörményben, Polgáron, Tömörkényben, Fábiánsebestyénen. A fogathajtók is szép eredményeket tudhatnak magukénak az országos kettes és négyes Fogathajtó Napokon, de a csongrádi Országos Vadásznapokon is. Legeredményesebb versenyzők lovas íjászatban Smuta Gergő, Czuczi István, Czuczi Zoltán, Tornyi Péter, Tornyi Katalin, Farkas Ilona, Sárközi Dávid, fogathajtásban Smuta Zsolt és Győri Imre. Az amatőr Gyermek Ügyességi Lovasverseny helyi vezetője Burzon Attila. A BIOTOP Gyermek Ügyességi Lovasversenyeken 2002-től értékes helyezéseket ért el Sárközi Dávid és ifj. Burzon Attila, a Kun Vitéz Viadalokon Tornyi Péter 2004-ben, Czuczi Zoltán 2007-ben Kun Vitéz címet nyert.131 Harminc év után megvalósult a kunszentmártoni sportszeretők nagy álma: a régóta várt Sportcsarnokot 2006. február 3-án adták át. Rangos, nemzetközi hírű csapatokat és mérkőzéseket láthatott a helyi sportszerető közönség. Gyakran változott ezekben az években a KuTE elnökök személye, ugyanis ifj. Tóth Mártont (2001) Lázi Béla (2002), Takács László (2003), Sárközi György (2006) és Pálinkás Kunszentmártoni Hír-Lap 2005. július 15. Kunszentmártoni Hír-Lap 2006. február 21., 2007. március 13. 126 Kunszentmártoni Hír-Lap 2004. augusztus 31. 127 Kunszentmártoni Hír-Lap 2005. május 31. 128 Kunszentmártoni Hír-Lap 2006. augusztus 31. 129 Kunszentmártoni Hír-Lap 2005. október 15. 130 Kunszentmártoni Hír-Lap 2003. április 30. 131 Kunszentmártoni Hír-Lap 2004. augusztus 31. 124 125


327

László (2007) követte. Kunszentmárton Város Önkormányzata Testnevelési és Sport Díját Csík János (2002),132 B. Tóth András (2003),133 Jauernik Istvánné (Pintér Erzsébet) (2004),134 Szabó Imre (2005),135 Bartucz József (2006),136 Pálinkás László (2007)137 vehette át dr. Czuczi Mihálytól, a város polgármesterétől. Köszöntötte a jubiláló város sportkedvelőit dr. Mosonyi Géza, a megyei Labdarúgó Szövetség egykori elnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke és Varga Ferenc, a megyei Labdarúgó Szövetség volt főtitkára, a Magyar Labdarúgó Szövetség felügyelő bizottságának egykori tagja is. Köszöntőjükből néhány részletet emeltünk most ki: „A múltat a jelenben kell tisztelni és megtartani a jövőnek. 2007-ben ünnepli Kunszentmárton várossá nyilvánításának 200. és a Kunszentmártoni Torna Egylet fennállásának 85 éves évfordulóját. Nagyra értékeljük a jubiláló Kunszentmártoni Torna Egyletet, annak legnagyobb múlttal, sportmozgalommal, szurkolótáborral rendelkező labdarúgó szakosztályát. A KuTE zöld-fehér mezes labdarúgókat megismerhették a körzeti bajnokságoktól a Nemzeti Bajnokság második vonaláig. Egy időben, nem is régen Kunszentmárton város eredményes focijáról volt hangos az ország labdarúgó társadalma. A sportegyesület több olyan kunszentmártoni születésű, vagy máshonnan odakerült sportszemélyiséget vonultatott fel, akikre büszkék lehetnek településen belül és kívül egyaránt. Félő kiemelt sportolókat, sportvezetőket nevesíteni, mert vélt vagy valós sérelmeket idézhet elő. Mégis vállaljuk, hogy Bartucz József, Cseuz Imre dr., Cseuz László dr., Dani Margit, Herédy Árpád Joachim, Kerekes Ferenc, Kovács István, Kómár József, Lázi József, Pálinkás Ferenc, Pálinkás Gergely, Szathmári József, Tóth Csaba és Veres István nevét leírjuk. Külön is említjük Dani Babát, aki a magyar női tőrvívás első bajnoka, számos kimagasló egyéni és csapatverseny nemzetközi győztese, helyezettje. Szívből köszöntjük a 200 éve várossá nyilvánított Kunszentmártont, a 85 éves Kunszentmártoni Torna Egyletet. Azt mondják, minél több gyertya lobog egy születésnapi tortán, annál inkább beragyogja a felköszöntött arcát. 200+85 gyertya fénye valóságos fényárba boríthatja az ünnepelt várost, a jubiláló sportegyletet. Jó lehetőség, hogy a világosságnál szemügyre vegyék a jubilálók vonásait, hiszen azok sok mindent elárulnak. Beszéljenek a múltról, mindarról, amit a város, a település sportja a hosszú időn átélt, beszéljenek a jelenről, a jövőt fürkésző tervekről és reményekről. Sok sikert kívánunk Kunszentmárton város minden lakosának vágyaik, terveik, reményeik megvalósításához!” Irodalom Körösmenti Híradó (1988) Kunszenti Hírek (1988–1996) Kunszentmártoni Híradó (1921–1943) Kunszentmártoni Újság (1911–1914) Kunszentmártoni Hírek (1997–2000) Kunszentmártoni Hír-lap (2000–2007) Kunszentmártoni Hír-Lap 2002. augusztus 31. Kunszentmártoni Hír-Lap 2003. augusztus 30. 134 Kunszentmártoni Hír-Lap 2004. augusztus 31. 135 Kunszentmártoni Hír-Lap 2005. augusztus 31. 136 Kunszentmártoni Hír-Lap 2006. augusztus 31. 137 Kunszentmártoni Hír-Lap 2007. augusztus 30. 132 133

328


Kun-Szent-Márton és Vidéke (1887–1889) Kunszentmárton és Vidéke (1929–1931) MOLNÁR Lajos 1930 Kunszentmárton sportéletéről, In: Oroszlány Gábor (szerk.) Nagykun Városok 1920–1930, Karcag, 122–123. PLUHÁR István (szerk.) én. Magyarországi sportegyesületek története. Budapest Porcsalmi Lajos 1989 A Nagykun Viadalok története. Szolnok Scheftsik György (szerk.) 1935 Jász-Nagykun-Szolnok vármegye multja és jelene, Pécs Szabó József 1983 Olimpiai kronológia. Szolnok Szolnok Megyei Néplap (1957–2007) Varga Ferenc 2004 Sport Életrajzi Almanach. Szolnok

Smuta Kálmánné

Mozaikok Kunszentmárton 200 éves zenei életéből „Híres zenész nemzet vagyunk a világ előtt. Több, mint száz éve emlegetik a magyar zenét mindenfelé. Messze vagyunk még attól is, hogy a zenetudás elemei az általános műveltséghez számítsanak.”1

Bevezető Kunszentmárton közel kétszáz éves zenei emlékeiből merítve vajon milyen választ tudunk adni Kodály Zoltán gondolataira? Nem túlzás részletesebb elemzés nélkül néhány sommás megállapítást tenni? A korabeli helyi újságok tudósításai, plakátok, meghívók, fényképek és a még élő adatközlők emlékei sok értékes információt, fontos adatot hordoznak zenei élményekről, tehetséges zenészekről. Kétségtelen, hogy az ének-zene átszőtte a különböző korosztályokhoz, társadalmi rétegekhez és csoportokhoz tartozó elődeink életét. A közös éneklési-zenélési igények és alkalmak kisebb-nagyobb közösségeket hoztak létre, kapcsoltak össze. A közös élmények forrásai voltak a nagy egyházi, nemzeti ünnepek, az egyesületek, iskolák rendezvényei és a családi események. Voltak és vannak olyan személyek, akik tehetségük, tanult ismereteik, elhivatottságuk alapján szervezték, tanították a zenélni, énekelni vágyókat: a kántorok, az ének-zene tanárok, a hivatásos zenészek, akiknek kizárólag az ének vagy a zenei pályán végzett munkája biztosította a megélhetést. A különböző egyházi vagy világi szervezetek által létrehozott énekkarok, zenekarok, műkedvelő csoportok gyakran egymást kisegítve, kiegészítve működtek, szerepeltek. Kunszentmárton állami és egyházi vezetői, a pedagógusok, orvosok, ügyvédek, a nagyobb gazdák, az iparosok, kereskedők erkölcsileg és anyagiakkal is támogatták azokat a jó kezdeményezéseket – személyes jó példát mutatva –, amelyek Kunszentmárton előrehaladását szolgálták. 1 Forrás: Kodály Zoltán: Árgius nótája. Zenetudományi tanulmányok a magyar zene történetéből. 5. Akadémiai Kiadó Budapest 1953–1955.

330

Smuta Kálmánné

Arra törekszem írásomban – a teljesség igénye nélkül –, hogy képet adjak Kunszent márton ének-zenei életének meghatározó személyeiről, eseményeiről, csoportjairól, intézményeiről, rendezvényeiről a rendelkezésemre álló dokumentumok alapján és az itt megengedhető terjedelemben. Sajnos sem a Társulati Polgári Fiú- és Leányiskolában folyó színes és értékes kulturális életre, sem az 1946-ban alapított Paraszt Dolgozók Tanítóképzőjében, sem az 1951-ben szervezett Óvónőképzőben folyó zenei tevékenységre nem tudtam kitérni. A József Attila Gimnázium többszörös Arany, Kiváló és Fesztivál díjas énekkarának, melynek vezetője Zsíros Ágnes tanárnő volt; a Kuna Imréné majd Tóthné Dénes Mónika által vezetett, Arany minősítést kapott általános iskolai kórusok történetét sem tartalmazza a jelen tanulmány. Továbbá érdemes lenne elemezni a képző- és a zeneművészet egymásra ható, egymást erősítő, érzelmi, lelki nevelő hatását az óvodától kezdve a felnőtt népművészeti és képzőművészeti csoportokig. Nem jutottunk el minden egyéni alkotóhoz sem, akik Kunszentmárton kulturális csokrát színesítik. A hiányosságok ellenére mégis nagy eredmény, hogy először kíséreltük meg Kunszentmárton rendkívül sokszínű, szerteágazó zenei életét egy írás keretében feldolgozni, áttekinteni. A téma mindenképpen további alapos kutatást érdemel és igényel. A város zenei életéről szóló írásokat látva és a visszaemlékezéseket hallgatva Kodály Zoltán gondolatára határozottan válaszolhatjuk, hogy jó úton haladunk. A zene élt és él Kunszentmártonban.

Egyházzenei élet Kántorok Az 1718-tól újjátelepülő Kunszentmártonnak kezdetben papja nem, csak kántora volt.2 „A kántor templomban orgonáló, istentiszteleten és temetésen rendszerint foglakozásszerűen éneklő, illetve éneket vezető személy. Tisztje a szertartásokhoz fűződő énekszolgálat ellátása, kórusok vezetése és az ének utánpótlás biztosítása, tehát tanítás. Kántorkönyveket írtak, illetve ezek énekeit szerezték. Ezzel erős lökést adtak a magyar énekköltés-verselés fejlődésének is, az egyházi népének, a cantio műfaj kialakulásának. De egyre népszerűbb lett a templomokban is a hazai nyelvű éneklés.”3 A jász megszállókkal együtt jött Kunszentmártonba Sydó (Zsidó) Mátyás kántor (1718–1719), aki a jászapáti plébános engedélyével megkeresztelte az újszülötteket, eltemette a halottakat, vezette az anyakönyvet, vasárnap és ünnepnap felolvasta a szentleckét.4 Lenkes Péter (1719–1721) kántor pap hiányában ellátta a papi teendőket is. 1721-től újból Sydó Mátyás volt a kántor, 1725-ben Ambrús István következett, aki képzett kántor volt s az első, szilárdabb orgonával is felszerelt templomban szolgált. A pestisjárvány idején, 39 éves korában halt meg. Végrendeletében pénzt hagyományozott a templom orgonájára.5 1740-től Sinka Gergely, 1741-től 18 éven át Borbás József volt a kántor. Ideiglenesen tanítóságot is vállalt. A szegények nagy jótevője volt.6 Csalbert Ferencet (1759–1763) Illés Jakab (1763–1774) követte. Kántorsága idején volt az első püspöki látogatás, amely Benedek 2002. Erdélyi 1978. 198–199. 4 Dósa–Szabó 1936. 48. 5 Dósa–Szabó 1936. 177. 6 Dósa–Szabó 1936. 178. 2 3

Mozaikok Kunszentmárton 200 éves zenei életéből

331

a kántor jövedelmét megállapította. A naturáliák mellett a Kerületekben bevett szokás szerint stólajövedelem járt neki, valamint természetbeni lakás a község gondviselése alatt és mentesség a közönséges terhektől. Illés Jakab ellen italozása miatt sok panaszt tettek. A következő kántor Barta János (1775–1785) jómódú kecskeméti ember volt.7 Utána Dúl Imre (1785–1812) Herédről pályázott a kántori tisztségre. A hívek részéről több panasz is érkezett ellene. Például a „halottas miséken a nevek kiénekléséért 15 krajcárokat vesz, ellenben a vasár és ünnepnapokon a kis mise orgona és éneklés nélkül megy.” Egyébként meg voltak vele elégedve. 1800. június 25-én 15 évi „hű szolgálatjára való tekintettel tüzifát, kocsi – félszert, és sertésólat kapott”.8 Az 1812 és 1823 közötti időszakban gyakran változtak a kántorok. Skultéti József (1812–1817) húszéves korában került a kunszentmártoni kántorságra. Öt év múlva egri kántorrá választották,9 de 1818-ban visszajött, majd a következő évben Kecskemétre távozott. Méhesi Mátyás (1817–1818) kecskeméti kántor éneklésével, orgonálásával, svádájával meg volt elégedve a plébános és a tanács is.10 Holló József (1819–1920) jászberényi kántorlegény éneke mindenkinek tetszett, de orgonálása gyengének bizonyult s csak próbaképpen alkalmazták.11 Dax József (1820–1821) kántornak, bár kedvezett a tanács, 1821 elején Rékasra távozott.12 Ekkor tért vissza Holló József (1821–1823), aki ellen többször panaszt tettek. Lemondását ezért a tanács elfogadta.13 A megürült kántori állásra négyen jelentkeztek. Megyesi József (1824–1850) gyöngyösi kántort nagy szótöbbséggel választották meg. Számára új kántorlakást építettek 1835-ben. Megyesi Józsefet az 1848–49-es mozgalmakban való tevékeny részvétele miatt 1849 őszén elmozdították kántori hivatalából.14 Mezey János óbecsei kántort 1850-ben választották meg egybehangzó akarattal. Kitűnő éneke és orgonajátéka elnyerte az elöljáróság és a nép tetszését. Mezey János az 1830-as években a kalocsai székesegyház énekese, kántora volt, onnan került Óbecsére. Amikor a szerbek 1848 nyarán feldúlták Óbecsét, menekülnie kellett. Szerződésében a tanács rögzítette kötelességeit: az iskolás gyermekeket és az ifjúságot hetenként bizonyos időben és helyen az éneklésre kellett tanítania. Öreg Mezey János dalszerző és dalgyűjtő volt. 1853-ban egy énekes könyvet szerkesztett, melynek kinyomtatásához a tanács megelőlegezte a költséget.15 Az énekeskönyv címe: „Énekes könyv, a Nagy Kun Szent Mártoni buzgó s ájtatos keresztény hívek számára írta böjt első 16. 1853 évben Mezey János Kun Szent Mártoni kántor. Szarvason, Réthy Lipót nyomdájában 1853.” Mezey János 1861-ben visszatért Óbecsére, ahol főkántor volt 1880-ban bekövetkezett haláláig. Közben Öreg Mezey János Énekes és Megyesi Józsefnek 1860-ban az Októberi Diploma arra imádságos könyve, 1886. Dósa–Szabó 1936. 179. Dósa–Szabó 1936. 179. 9 Dósa–Szabó 1936. 181. 10 Dósa–Szabó 1936. 181–182. 11 Dósa–Szabó 1936. 183. 12 Dósa–Szabó 1936. 183. 229. 13 Dósa–Szabó 1936. 183–184. 14 Dósa–Szabó 1936. 184–186. 15 Dósa–Szabó 1936. 186–190. 7 8

332

Smuta Kálmánné

adott lehetőséget, hogy visszakérje kántori állását, amit meg is kapott. Így 1861-től 1871 augusztusában bekövetkezett haláláig ismét Megyesi József volt a kántor.16 Az 1871. szeptemberi kántorválasztáson ifjú Mezey Nepomuk János (1872–1888) kaposvári kántort, öreg Mezey János fiát választották meg kunszentmártoni kántornak. Az ifjú Mezey Nepomuk Jánost ki kell emelni a kántorok közül. Apjához hasonlóan zene- és énekszerzőként, énekkönyv íróként jeleskedett. Saját és édesapja énektárát kiadta: „Istent dicsőítő egyházi énekkönyv római katholikus keresztény hívek részére. Szabadon közrebocsájtja ifj. Mezey Nepomuk János Kun-Szent-Márton város kántora Szentesen, Nyomtatott Sima Ferenc gyorsítóján. 1883.” címmel. Az énekeskönyv különlegessége, hogy számos ének szövegét akrosztikonnal írta, azaz a versszakok kezdőbetűit összeolvasva saját nevét láthatjuk. Ez az énekeskönyv Kunszentmártonban hosszú ideig nagyon népszerű volt.17 A templomi orgonákkal többször adódott probléma. Újat csináltattak vagy a régit javíttatták. Mezey Nepomuk János kántor már nem játszhatott a Dangl Antal aradi orgonaépítő által 1889-ben készített új orgonán.18 Idős Mezey István (1888–1913) 1855-ben Kunszentmártonban született. Mezey Nepomuk János halála után Kunszentmárton őt választotta kántorává. Mint énekszerző és közéleti író is jeleskedett, a Kunszentmárton és Vidéke hetilapot több ízben szerkesztette. Összegyűjtötte édesapjának, öreg Mezey Jánosnak Mária-énekeit, és kottával ellátva megjelentette. Id. Mezey István 1913-ban halt meg.19 Fiai közül Sándor Mindszenten lett kántor. Ifj. Mezey István 1914-től 1936-ig, haláláig volt kántora Kunszentmártonnak.20 Az ő halála után a kántori állásra 1937-ben 33 pályázat érkezett. Az egyetlen helyi pályázó az esztergomi főegyházmegyei kántori okleveles Mezey László (1937–1951), akinek személyében a Mezey család ötödik generációja került a kunszentmártoni kántori székbe.21 Timon Zsigmond apátplébános hozzájárulásával egyházi férfi énekkart szervezett. M. Lehotzky Ilona (1951–1955) Kunszentmárton első női kántora – a kántorok sorában a 24. –, az Angolkisasszonyok egri gimnáziumának igazgatója, a gimnázium leánykórusának egykori karnagya volt. Az egyházi iskolák államosítását követően, a szerzetesrendek szétszóródásának idején dr. Kiss Péter prépost-plébános meghívására talált biztonságos otthonra és munkalehetőségre Kunszentmártonban.22 Dutkay György (1955–1960) kántor Jászdózsáról jött Kunszentmártonba. Magas zenei képzettsége, szép bariton hangja, az emberekkel való közvetlen kapcsolata népszerűvé tette nemcsak a hívek, hanem az egész lakosság körében. Az egyházi énekkar továbbra is működött vezetésével.23 Az 1960 és 1968 közötti években hivatalosan nem volt kántora Kunszentmártonnak. Ez idő alatt kisegítők, pl. Széplaki Ágnes, Halász Magdolna, Varga Katalin, Kakuk Mátyás látták el az orgonista feladatait. A zeneileg jól képzett kántor-tanító, Orgonás János (1968–1980) nyugdíjazása után24 pályázta meg a kántori munkakört Laurinyecz Pál (1980–), Kunszentmárton mai kántora. Szép hangú, képzett zenész, szakrális tevékenységét magas színvonalon végzi. Az énekkultúra területén – családjával együtt – aktívan részt vesz a városban szervezett Dósa–Szabó 1936. 191–192. Dósa–Szabó 1936. 192., Barna 1983., Barna 1984. 18 Dósa–Szabó 1936. 229. 19 Dósa–Szabó 1936. 192–193. 20 Dósa–Szabó 1936. 193. 21 Kunszentmártoni Híradó 1939. január 29. 3. 22 Kunszenti Hírek 1995. január. Józsa László: Haló porukban is tanítanak. 23 Józsa 1999. 407. 24 Józsa László szíves közlése 16 17


333

különböző rendezvényeken. Megszervezte a Szent Márton Énekkart. Szereplései, egyházi szolgálata, példamutató lehet Kunszentmárton lakossága számára.25

Egyházi kórusok Dalárda 1894. október 24-én Dósa József plébános elhatározása és előterjesztése nyomán katolikus kör alakult, melynek már kezdetben is volt dalárdája. Ezt Huszka Endre káplán vezetette. Műkedvelő előadásokat tartottak, betlehemi pásztorjátékot mutattak be minden évben.26

Passió játék szereplői. Álló sorban balról a harmadik Benke Boldizsár rendező, 1931

Az 1894-től működő dalárda tagjai részesei voltak a pásztorjáték előadásoknak, passiók nak, körmeneteknek, templomi hangversenyeknek. 1920. január 1-jétől Léman Kálmán hitoktató káplán rendezésében pásztorjáték előadásokat rendeztek.27 A pásztorjáték előadásaihoz Mezey Nepomuk János énekes könyvében találtak pastorellákat.28 Közreműködtek a Mária Kongregáció felavatási ünnepségén 1920. december 8-án.29 A kongreganisták zászlójának szentelésén már vegyes kar énekelt Országh Pál dirigálásával ifjú Mezey István kántor orgonakísérete mellett.30

Smuta Kálmánné gyűjtése Veress 1927. 45. 27 Kunszentmártoni Híradó 1920. január 4. 2. 28 Istent dicsőítő egyházi énekkönyv. Szabadon közrebocsájtja ifjú Mezey Nepomuk János Kun-SzentMárton kántora. Szentes, 1883. 29 Kunszentmártoni Híradó 1920. december 5. 3. 30 Kunszentmártoni Híradó 1925. december 13. 2. 25 26

334

Smuta Kálmánné

A nagyböjti idő alatt 1931-ben passiójátékot mutatott be a Kunszentmártoni Iparos és Kereskedő Ifjak önkéntes köre az Iparosszékház színpadán.31 Jézus szerepében Lénárd Istvánt láthatták. Rendezte: Benke Boldizsár.32 1937 nyarán nagyszabású rendezvények voltak Kunszentmártonban. Az Iparoskör műkedvelő gárdája szabadtéri rendezvényen – a Körös-parton megépített színpadon – tervezte bemutatni a passiójátékot és egy hét múlva – az ipari kiállítás napján – a Mézeskalács című zenés darabot. A passiójátékot nyolc képben Benke Boldizsár állította össze a Szentírás nyomán, s rendezte meg Surányi Istvánnal. Harmóniumon Kiss Boldizsár játszott.33 Az egyházi énekkarnak, amelynek díszelnöke Timon Zsigmond apát-plébános, elnöke Molnár Lajos főjegyző volt, 1937 decemberében már 35 tagja volt.34 Közreműködtek Mécs László premontrei kanonok-plébános, az országos nevű pap-költő kultúrestjén az Iparosszékházban. Az egyes műsorszámok konferálását dr. Kovács Ferenc orvos végezte.35 A Mária Kongregáció tagavatásán a nagymisén az énekkar többszólamú Mária énekeket énekelt, melyet Varga Ernő orgonajátéka kísért. 1948. június 11-én a templomi hangversenyen 28 műsorszám hangzott el. Közreműködött Balogh Irén orgonán, a Szent Teréz énekkar P. Ráfael karmelita vezényletével. Énekelt az I. sz. áll. általános iskola Surányi Gyula, a II. sz. áll. általános iskola énekkara Varga Ernő vezénylésével.

Karmel Teréz Énekkar A Karmelita Rend 1940-ben telepedett le Kunszentmártonban. Jelentős tevékenységet végzett nemcsak a kápolnán belüli működésével, hanem résztvevője volt a településen szervezett kulturális rendezvényeknek is. Rafael atya – aki a Karmel kápolnájában az orgonista feladatokat 1944 szeptemberétől vette át –, 1945 húsvétján fiatal leányokból és néhány felnőtt részvételével énekkart szervezett. Létrejöttében Halász Imre tanár úr és Kovács Ilonka A Szentmise titkai című misztériumjáték szereplői és a tanítónő szerzett érdemeket. Az énekKármel Teréz énekkar, 1948 kar taglétszáma rövid időn belül elérte az 50 főt. Kovács Ilonka feljegyzéseiből, Lapu Katalin és Lapu Erzsébet pedagógusok által vezetett, „A Kunszentmártoni Kármel Teréz Énekkarának Krónikája 1945-től” című naplóból kibontakozik előttünk annak a 11 évnek a krónikája, melyet a Karmelben és Kunszentmártonban átéltek. Első nagyobb szereplésük P. Ágoston karmelita új miséjén 31 A passió középkori drámai műfaj, misztérium dráma, amely Jézus szenvedéseit, keresztre feszítését és feltámadását elevenítette meg terjedelmes jelenetekben. Ábel 1988. Bach nagyszabású zenekari művét a Jánospassiót (szólóénekesekre, kórusra és zenekarra két részben) János evangéliuma nyomán írta, a Máté–passió Máté evangéliumának szövegére készült. A passiót egymás mellé épített több színhelyből álló színpadon papok és világi műkedvelők játszották. Új Magyar Lexikon 1962. 387. 32 Kunszentmártoni Híradó 1931. március 15. 1. 33 Kunszentmártoni Híradó 1937. június 11. 7. 34 Kunszentmártoni Híradó 1937. december 19. 5. 35 Kunszentmártoni Híradó 1940. január 21. 1.


335

volt a Nagytemplomban 1945. július 22-én. 1946-ban a Karmel énekkar felvette a Teréz Énekkar nevet. 1946. december 29-én volt első nagy hangversenyük a Szakszervezeti Székházban (ma Művelődési központ). Három- és négyszólamú műveket énekeltek. 1947-ben hat nagyobb rendezvényen szerepelt a Teréz énekkar pl. Szentesen. Felléptek a gyalupusztai újonnan épült kis kápolna szentelésénél, az Internátus, továbbá a pedagógusok műsoros estjén, s az évet hangversennyel zárták. 1948-ra nagyszabású előadást rendeztek. Calderon: A szentmise titkai című misztériumjátékot 12 énekkari betéttel adták elő 1948. február 29-én. A siker olyan nagy volt, hogy még hét alkalommal kellett megismételni. A nyolcadik előadás augusztus 15-én volt a kápolna helyének kijelölt szabad téren felállított színpadon. P. Rafael rendezése, Kovács Ilona színpadi díszítése nagy esztétikai élményt nyújtott a résztvevőknek. Augusztus 29-én ugyancsak a szabadtéri színpadon a Fatimai szűz című darabot mutatták be a kis III. rend tagjaival. A Teréz énekkar 1949. május 31-én búcsúzott karvezetőjétől, P. Rafaeltől és június 3-án köszöntötte az újat, P. Keller Lőrinc Juvenál atyát. Az énekkar programján az 1950-es Szentévben a 4. Gregorián mise volt. A Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén elhangzott több Bárdos és Halmos kórusmű. Ezen az ünnepen együtt énekeltek az ide deportált ciszterci atyákkal. Az énekkar Szent Cecília napján Pitoni, Bárdos, Lassus, Kertész Gyula stb. műveket énekelt. Ugrin Gábor Franc Cezar orgonaműveiből játszott. 1953 Mária év volt. Ugarban, Jaksorban és a Telekparton is hangversennyel köszöntötték a tanyákon élőket. A Telekparton az új harangláb szentelésén is közreműködtek. 1955. december 4-én tíz éves jubileumát ünnepelte a kórus. Az énekes áhítat szövegét, illetve forgatókönyvét Juvenál atya állította össze. Az ünnepi beszédet Takács Nándor, későbbi székesfehérvári püspök tartotta. Hassler, Halmos, Kertész, Bárdos, Mozart művek hangoztak fel. Az Országos Magyar Cecilia Egyesület elnöksége nevében köszöntő levél érkezett Budapestről: „Büszkék vagyunk Reátok, mert nem hagytátok cserben a zászlót, és nem ijedtetek meg a nehézségektől.” Az énekkar 1956. augusztus 4-től három napig Mátraverebély-Szentkúton volt. 1956 karácsonyára Demény: Arany szárnyú angyal, és P. Juvenál: Csendes éj című karácsonyi énekével készültek. A napló utolsó bejegyzése szomorú. „Az énekkar tovább is működött. Vasárnap, ünnepeken az ismert módon szerepeltünk, még az évi hangversenyeket is megtartottuk. Az énekkar működése megszűnt 1959. május 7-én, azaz hetedikén.” Az ÁVO e napon behívatta Juvenál atyát és több hónapi kihallgatás után a végeredmény: „Az énekkart és az ifjúsági harmadrendi csoportot fel kell oszlatni. Szomorúan hirdettem ki mindkét döntést. Még szomorúbban vették ezt tudomásul. Elfogadtuk mint a jó Isten akaratát.” Ha anyagi érdekekre épült volna, már rég nem létezne ez a kórus. Magasabb rendű hivatásra vállalkozott, amikor megalakult, s fenn is maradt.36

Szent Márton Énekkar Az 1999-ben alakult kórus vezetője Laurinyecz Pál kántor úr. 2000-ben már egyházmegyei kórustalálkozón szerepeltek Szentesen.37 Kunszentmártonban a Római katolikus 36 Forrás: A Kunszentmártoni Kármel Teréz Énekkarának krónikája 1945-től. Kézírással írt krónika, kemény fedőlapú füzetben. Vezette: Lapu Katalin és Lapu Erzsébet, akiktől kölcsön kaptam. 37 Kunszentmártoni Hír-Lap 2000. november 8. 11.

336

Smuta Kálmánné

nagytemplomban a templomi kórusok jótékonysági találkozóján a hangverseny bevételét a parókia javára ajánlották fel.38 A hálaadó Millenniumi Hangversenyen ugyancsak felléptek. Ez volt az énekkar első hangversenye a Nagytemplomban.39 Ünnepi hangversennyel köszöntötték az államalapítás ünnepét,40 majd a templomi énekkar 65. évfordulóját.41 Hangversenyt tartottak az új orgonáért a Karmel Rendházban. Orgonán közreműködtek Terhes Vilmos és Séra Erzsébet.42 A 2006. évi kórustalálkozón a csongrádi, a szentesi, a kondorosi és a Szent Márton Énekkar szép műA kunszentmártoni Szent Márton Énekkar tagjai, 2007 vekkel tisztelte meg a hallgatókat.43 44 A Szent Márton Énekkar énekelt könyvbemutatón, s Halmos: Magnificatjával részt vett a rendházban Juvenál atya gyémántmiséjén.45 A Magyar Szent Korona és a koronázási jelvények másolatait 2007-ben a Nagytemplomban őrizték két napig. A Varjú Imre kanonok által celebrált szentmisén szerepeltek.46 Műsort adtak a kunszentmártoni Református templom hetvenéves fennállásának ünnepén,47 valamint Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójára. Az énekkar tagjai hiszik és vallják Kodály Zoltán gondolatait: „A zene az élet szépségét s ami benne érték, azt mind meghatványozza.”48

Egyházzenei rendezvények A Parasztdolgozók Tanítóképző Intézetének katolikus leánynövendékei Kodály és Josqin des Prés kórusműveket adtak elő Hajagos Irén vezénylésével. Mozart: Ave verum, Händel: Largó című műveit hegedűn játszotta F. Tóth József. Szólót énekeltek id. Csécsei László, ifj. dr. Barna Domokosné és Varga Ernő, Halász Istvánné és Halász István orgonakísérettel.49 1983-ban tudományos emlékülést és hangversenyt rendeztek a Nagytemplomban Mezey Nepomuk János: Istent dicsőítő egyházi énekkönyv megjelenésének centenáriuma alkalmából. Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató elnökletével előadások hangoztak el Meghívó, 2000. november 18. Kunszentmártoni Hír-Lap 2001. szeptember 5. 4. 40 Kunszentmártoni Hír-Lap 2002. augusztus 31. 3. 41 Kunszentmártoni Hír-Lap 2002. november 8. 42 Kunszentmártoni Hír-Lap 2004. február 29. 9. 43 Kunszentmártoni Hír-Lap 2006. november 4. 9. 44 Kunszentmártoni Hír-Lap 2003. december 11. 45 Kunszentmártoni Hír-Lap 2007. március 29. 13. 46 Kunszentmártoni Hír-Lap 2007. július 14. 11. 47 Kunszentmártoni Hír-Lap 2007. október 16. 4. 48 Kunszentmártoni Hír-Lap 2007. október 31. 17. Meghívó Kodály Zoltán élete és munkássága című előadásra 49 A hangverseny műsora. Fk.: Demeter István 38 39


337

a Mezey kántorok működéséről, a katolikus egyházi népénekekről Dobszay László, Barna Gábor, Antal József előadásában. Bemutató hangzott el a Mezey kántorok szerzeményeiből. Közreműködött Mezey Mihály orgonán és Gergulics Péter énekkel, valamint a kunszentmártoni Harmónia kamarakórus Zsíros Ágnes vezetésével. Áchim Erzsébet orgonaművész Kodály: Csendes mise orgonára, Bach: G-dúr Prelúdium és Fúga című műveit játszotta. A helyszínen kiállítás nyílt a Mezey-kántorok énekeskönyveiről és a kántorcsalád történetéről.50 A Nagytemplomban többször volt orgona hangverseny neves előadók és kecskeméti, szolnoki kórusok közreműködésével (Dávid István, Ella István).51 1991. november 11-én Márton-napi hangverseny volt a Nagytemplomban ugyancsak Ella István, továbbá Geiger György trombitaművész és a kunszentmártoni születésű Szabó Gyula színművész részvételével.52 1993 Szent Márton búcsúünnepén, a szentmisén a Rákoshegyi Szent Teréz énekkar felemelő műsorával működött közre.53 2007-ben a Szent István-napi szentmisét követően Ferencz Éva énekművész adott műsort.54 Kunszentmárton városi rangra emelésének 200 éves ünnepi rendezvényeinek sorából kiemelkedik, hogy a Magyar Szent Korona hiteles másolata és a koronázási ékszerek, Jogar és Országalma két napig a Római Katolikus Nagytemplom falai között sugározták azt az erőt, ami Magyarországot a megpróbáltatások során is megtartotta. Az ünnepi hangversenyeken a debreceni Csokonai Színház művészeinek és Pitti Katalinnak zenei programja gazdagította ezt a kivételes alkalmat.55

Szórakoztató zene A cigányzene Kunszentmártonban Cigányzenészekről Magyarországon csak a 18. század óta vannak adataink. A század végére már egészen az ő kezükbe került a magyar népdalzene művelése, kizárólag ők voltak a magyar dalok, nóták, táncok, verbunkosok előadói. Zenekaruk szinte azonos volt a mai cigányzenekarral: hegedűk, brácsák, cselló, nagybőgő, klarinét és cimbalom.56 A cigányzenekar összetételéből következik a sajátos, egyedülálló hangszín. A mulatós úri osztálynak szánt szerzeményeket hallás után tanulták. Később a dalokat leírták és a prímás vagy az igazi szerző neve alatt jelent meg, bár sok nótának, táncnak és verbunkosnak a szerzője a cigányok sorából került ki.57 Kunszentmártonban az 1717–1719-es jász betelepülés utáni években már voltak cigányok. Az 1779-es összeírás szerint Kunszentmártonban öt cigánycsalád élt: Mákos Ferenc kovács, Babos Zsigmond kézműves, Bódi István zenész, Puse Sára kézműves, ifj. Mákos

50 Meghívó Tudományos Emlékülésre és hangversenyre. 1983. június 25. A hangversenyt a pártbizottság be akarta tiltani. A rendezvényből rendőrségi ügy lett az egyház és az állam közti 1951. évi szerződésének „megsértése” miatt, miszerint kulturális rendezvényt nem szabad templomban tartani. A szervezőket meghurcolták. Barna Gábor közlése. 51 Kunszenti Hírek 1990. november, Kunszenti Hírek 1991. március 52 Kunszenti Hírek 1991. november 53 Kunszenti Hírek 1993. november 54 Kunszentmártoni Hír-Lap 2007. augusztus 30. 5. 55 Kunszentmártoni Hír-Lap 2007. október 16. 4–7. 56 Falk 1936. 224–225. 57 Falk 1936. 226.

338

Smuta Kálmánné

Ferenc kovács.58 1809-ben Zsiga János szentesi cigánynak a tanács engedélyt adott, hogy muzsikusként letelepedjen Kunszentmártonban, mert kevés volt a muzsikus.59 A kunszentmártoni Városháza felavatása 1813. november 7-én díszmenettel, orgonazenével, zenekar közreműködésével, mozsárágyú dörgésével zajlott.60 Feltehetően Zsiga János és zenekara húzta a menetdalt. A katonaállítás Magyarországon 1868-ig toborzással, zeneszó mellett történt. Kunszentmártonban 1849. június 7-én folyt toborzás. A hangászok zenéjére verbunkot táncoltak a huszárok, csatlakozásra lelkesítve a lakosságot. A városi zenekar hat tagjából egy 1849. májusi bejegyzés ötük nevét közli: Kiss János, Nedó Mihály, Rátz Berta, Rátz Albert, Rátz Mihály. Ők zenéltek a toborzáson is. Az 1848. július 5-i tanácsülésen dob és trombita beszerzéséről intézkedtek.61 A honfoglalás 1000 éves évfordulóját Kunszentmárton város is méltóan ünnepelte 1896. május 12-én. A város zenészei hallgató és táncra buzdító dalokat, a Himnuszt és a Rákóczi-indulót játszották. Este énekszóval, fáklyás menetben vonultak a város főutcáin és a toronyból tárogató zenét hallgatott a közönség.62 A 19. század végétől Kunszentmártonban is megjelentek a különböző hangszeres együttesek, cigány- és parasztzenekarok, szalonzenekar, katonazenét játszó együttesek. Tagjaik más-más társadalmi rétegből kerültek ki, de muzsikájuk mindenkihez szólt. A cigányzenekar legkisebb létszáma – Czinka Panna első cigány együttese óta – két hegedűs (prímás és kontrás) cimbalmos és bőgős. A prímás a dallamot játszotta, a többiek dolga a harmónia és a ritmuskíséret volt.63 Ez volt az általános összetételű zenekar Kunszentmártonban is. Később klarinét és rézfúvós hangszerekkel is kiegészültek a zenekarok. Többségében saját hangszereiken játszottak. A Kunszentmártonban élő ismertebb zenész cigánycsaládok: Kulos család, Kiss Mátyás, Kiss András családja, Lakatos család, Bódi família, Farkas család, Halmai testvérek, Kiss Pál családja. A családokat ragadványnevükön ismerték és emlegetik még ma is. Kiss Pál és idős Kiss Sándor tánczenét is tudtak játszani, id. Szabó József tánciskolájában muzsikáltak. Egész télen ott voltak alkalmazásban, tehát mint a hivatásos zenészek, fizetést kaptak. Kunszentmártonban ők voltak az első cigányzenész család, akik már fúvós hangszeren és gitáron is zenéltek.64

A cigányzenekarok fellépési alkalmai, helyszínei A két világháború között a társadalmi kulturális élet fő színtere a Körös Szálló volt. Színház- és moziterme, kávéháza, söntése a szórakozni vágyóknak az igényét is jó színvonalon biztosította. Az itt működő zenekarok a környék leghíresebb együttesei voltak. Gábor Dezső kunszentmártoni első zenekara hangversennyel egybekötött táncmulatságot rendezett 1919. március 9-én. 1920 szeptemberétől minden vasárnap este tánccal egybekötött zeneestélyt tartottak. Azt biztosan tudjuk, hogy 1928-ban már Rácz Albert zenekara muzsikált a Körös Szállóban. „Lakodalmakat és bálokat a legjutányosabban Kakuk 1995. 6. Turcsányi 1966. 69–70. 60 Kunszenti Hírek 1993. október. Józsa László: A városháza jubileuma. 61 Turcsányi 1970. 58. 62 Veress 1927. 33. Paládi–Kovács 1980. 727. 63 Paládi–Kovács 1977. 429. 64 Kiss Sándor és Kiss Juliánna szíves közlése. 58 59


339

vállal” szólt a hirdetés.65 Az általa vezetett 10–12 tagú cigányzenekar évről-évre májustól októberig minden csütörtök este térzenét játszott a Körös Szálloda előtt. Este 11 órakor eljátszották a Rákóczi-indulót, amire hazaindultak a fiatalok.66 Rácz Albert Budapestről jött Kunszentmártonba, de néhány év után visszahívták. A kiváló muzsikus Budapesten az Astória cigányzenekarának lett a prímása. Fiatalon halt meg 1941-ben. Hangversennyel egybekötött cigánybált tartottak 1925 januárjában Rácz Albert a Körös Szálloda prímása Molnár János Otthon vendéglőjéaz 1920-as években ben (a Kossuth Lajos utcában), ahol Lakatos József 11 tagú zenekara muzsikált.67 1931-ben a Körös Szállóban cigányzenészek tanulták azt az új, tipikusan amerikai zenét, amely az első világháború után Európát is elérte. A jazz- és tánczene, az új hangszerelés új hangszereket hozott, mint pl. bendzsó, gitár, szaxofon, tangóharmonika, különféle ütőhangszerek, és döntő szerephez jutott a zongora.68 A cigányzenészek alkalmazkodni akartak a divathoz.69 A Körös Szállóban Füzér Tóth Elek prímás vezette zenekarokról készült fényképek egyikén több cigányzenészt látunk pl. Bódi Dezsőt, Kiss Pált. F. Tóth Elek zenekarának kiváló cimbalmosa volt 1939-ig Szabó István, aki Szegvárról jött Kunszentmártonba. Párizsban hangszerkészítést tanult és az itt készített hegedűit a szentesi hangszerbolt forgalmazta. Tanítványát, Fehér Istvánt szintén kitűnő cimbalmosként, később fagottművészként tartották számon. A mester zenekara Szabó József tánciskolájában is játszott. F. Tóth Elek nyugdíjazása után az Öcsödi ÁFÉSZ étterem zenekaráF. Tóth Elek prímás és zenekara a Körös Szállóban, nak volt a prímása. Öcsödön több he1930-as évek gedűs tanítvány került ki a keze alól. 1937-ben öt híres cigányprímás – köztük Magyari Imre – lelkes felhívást adtak ki, mely szerint „a cigányzenészek áldozócsütörtökön délben adjanak térzenét annak emlékére, hogy Magyarország befogadta őket, és a Kárpátok alján, a négy folyam partján elődeink Kunszentmártoni Híradó 1928. december 9. 8. Kunszenti Hírek 1994. december 13. dr. Szirom József: A hídtól a vasútállomásig. 67 Kunszentmártoni Híradó 1925. január 11. 2. 68 Falk 1936. 230. 69 Kunszentmártoni Híradó 1931. szeptember 13. 5. 65 66

340

Smuta Kálmánné

hegedűjén felhangzott a magyar dal.”70 Kunszentmártonban is nagy ünnepséget tartottak a magyar cigányok: 24 tagú nagybanda 4 nagybőgővel ünnepi térzenét adott a piactéren, majd a városháza elé vonultak. Molnár Lajos főjegyzőnek tisztelgő szerenádot adtak. Molnár Lajos azt kívánta nekik, hogy nehéz sorsuk a jövőben jobb és könnyebb legyen, s a legszegényebb sorsú cigányok részére adományt juttatott. Kunszentmártonban 1945 előtt több kocsmában is szólt a zene hétvégeken. A teljesség igénye nélkül említem: Sipos István (Csiszlik) néven ismert kocsmájában – a vasútállomás mellett – Nédó János muzsikált, amivel jól kiegészítette keresetét. Játszott ebben a kocsmában egy másik cigányzenekar is, melynek prímása ifjú Kiss Ernő volt. Ők gyakran felléptek a művelődési ház báljain is. Az Otthon vagy Kónya-féle kocsmában Kurucz Dezső, idős Kiss Sándor és Rozsi János zenéltek. Az Izmos Etel-féle kocsmában – ma Szapáry utcában – idős Farkas Ernő, ifjú Farkas Ernő, Farkas Dezső és Kiss József muzsikáltak. Kisebb, de látogatott kocsmák voltak a Hakker Márton-féle (a Király utca 417. sz. alatt, ma a Demeter és a Szent Imre herceg utca sarki épülete), a Kék csillag kocsma (a Vécsey és a Petőfi utca sarkon), a Szélmalom kocsma a Szentesi úton. Az ÁFÉSZ étterem a Köztársaság tér belső részén lévő üzletsorban kapott helyet, melyet később lebontottak. Az itt működő zenekarok tagjai gyakran cserélődtek. Ezek már nem cigányzenekari felállásban és hangszereken játszottak, de tudták a magyar nótákat, népdalokat, katonadalokat, amelyeket szívesen hallgattak elődeink. A zenekarok tagjai voltak többek között Imreh Béla, Kakuk György, Bozsik István, Józsa János, Kiss András, Anyalai Ferenc, idős Bódi Dezső, Katona János, Kollár István, Dávid Péter, Prokó István, Balla József és mások. Idővel kocsmák, éttermek szűntek meg, de megkezdte működését a Mátyás Pince és az új Körös Étterem. A Mátyás Pince étterem helyiségében minden este szólt a zene.71 Az első zenekar tagjai Rogy Béla prímás, idős Kiss András, ifjú Kiss András és Kiss András voltak. A második zenekar prímása Kiss József, tagjai Kiss András, Kiss Lajos, Burai András, akik huzamosabb ideig muzsikáltak együtt. Az étterem emeleti termét lakodalmak, bankettek, bálok alkalmával használták, és a rendezők fogadták meg a zenekart. A Körös Étteremben az elektromos hangszerek pl. szintetizátor, dobgép használata volt az általános a minden esti szórakoztatáshoz. Kellei János és Balla József is zenéltek itt. Lakodalmak, szalagavató bálok stb. alkalmával külön fogadott zeKiss József prímás és zenekara a Mátyás Pincében nekar játszott. Napjainkra a cigányzene szinte teljesen eltűnt a szórakozóhelyekről, éttermekből. A kunszentmártoni cigány dinasztiákból sajnos kevesen élnek már.

Kunszentmártoni Híradó 1937. április 4. 4. Kiss Sándor szíves közlése

70 71


341

Alkalmanként játszó hangszeres együttesek Külön kell szólni azokról a húros és fúvós hangszeren egyaránt muzsikálni tudó együttesekről, amelyek – a cigányzenekarok mellett – lakodalmak, bankettek, névnapok zenés szórakoztatását szolgálták. Népszerű és közkedvelt volt Fehér István zenekara. Lakodalmakba, névnapokra hívták őket.72 Ha vásár volt Kunszentmártonban a sergő közepén álltak és ott zenéltek.73 Számtalanszor adtak május 1-jén szerenádot. Fehér István és zenekara műsorával végigjárta a Tiszazug községeit 1946–1947-ben. Progamjukban a 101 magyar nóta, a Kurucz Lajos kézzel kottázott 98 magyar nótát tartalmazó kottás füzete, korabeli táncdalok zenei anyaga szerepelt. Az 1944 utáni években, húsvét hetében feljártak a római katolikus nagytemplom sétálójára hajnal 3 és 5 óra között zenélni. Egyházi énekeket adtak elő, „hajnali zenét” muzsikáltak. Nagyszombaton pedig a „Feltámadt Krisztus e napon” című éneket, majd kórusban ezt mondták: „Kígyók, békák szaladjatok, megszólalnak a harangok!”74 Az 1946-ot követő évek kitűnő tánczenekara volt a nevében is figyelmet érdemlő Üsse kő zenekar. Megalakítását Halász Imre kezdeményezte 1946 nyarán. 1945-ben ifjú Halász Imre ifjú Szabó József táncoktató hívására a tánciskola zenekarában zongorázott. A szombat esti táncesték mellet házi mulatságra, szerenádozni hívták őket.75 Valamennyiüknek volt polgári foglalÜsse kő zenekar, 1949 kozása, de hétvégeken zenéltek bálok, zenés műkedvelő előadások zenei kísérete, bankett, lakodalom alkalmával. A zenekar keresett volt a Tiszazugban és a környező városokban is. Míg 1946 tavaszán az új tánciskolai terem avatásakor még cigányzenére táncoltak,76 az 1947. szeptember 21-én tartott táncestélyen Szabó József tánctanár bemutatta a legújabb táncot: Hams-tead-way-t és a modern táncok változatait. A zenét az Üsse kő zenekar szolgáltatta.77 Ez a zenekar már szalonzenét játszott, ezért újabb hangszerrel bővítették. A Bergendy zenekartól vásárolták meg a szaxofont, amely Bozsik István hangszere lett. Ez volt az első szaxofon Kunszentmártonban, amit bemutatási céllal kiállítottak a Wolf nyomda kirakatába.78 Az Üsse kő zenekar zenés műkedvelő előadásokat is betanított, illetve kísért. Pl. a Barackvirág című operett énekszámait.79 A Francia kultúrest műsorában a zenekar Delibes: Coppélia, Herblai: Marsch, Avant de mourir című darabokat játszotta és a bálon zenélt.80 Majd Tarka estet és táncmulatságot rendezett a zenekar, melynek jövedelméből Fehér István szíves közlése Bródszky Árpádné szíves közlése 74 Fehér István közlése. Kurucz Lajos által kottázott 98 dal, továbbá Fehér István trombita szólamát tartalmazó kottás füzete és fénykép. A zenekar tagjai Fehér István, Fehér Márton, Pintér Lajos, Pintér István és Gácsi József voltak. 75 Tóthné Barna Mária szíves közlése 76 Balla Károlyné szíves közlése 77 Meghívó, plakát táncestélyre. Lakatos nyomda, Kunszentmárton 78 Bozsik István szíves közlése 79 Plakát. 1948. május 16–17. Felelős kiadó: Surányi István 80 Plakát. 1948. június 6. Felelős kiadó: Tóth Jenő 72 73

342

Smuta Kálmánné

vásárolták a szaxofont.81 1949-ben Emlékünnep volt a köztársaság kikiáltásának 3. évfordulója tiszteletére. A rendőrség és a SZIT énekkara munkásindulókat énekelt az Üsse kő zenekar kíséretével.82 A zenekar tagjai közül néhányan az 1950-es évektől az ÁFÉSZ étteremben főhivatású zenészként muzsikáltak. 1956 után Józsa János, a kiváló tangóharmonikás Budapesten, majd a Skandináv államokban zenélt. Hangszertudását és játékát kora legjobb tangóharmonikásaihoz hasonlították. Bozsik István a szentesi Petőfi Szálloda és Étterem megbecsült zenésze lett.83 Imreh Béla nevéhez kötődik a Sárgapitykés közlegény című operett hangszerelése84 és számos dal többszólamú feldolgozása. A Kellei testvérek a nagyszülőktől tanultak meg játszani. Kupeczki Ferenc prímás vezetésével 1945 előtt lakodalmakon, egyéb családi eseményeken keresettek voltak. A Kurucz zenekar az 1971 és 1985 közötti években közkedveltségnek örvendett lakodalmi repertoárjával. Kurucz István prímás, Kurucz Szilveszter bőgőn játszott. Kómár József klarinéton, Andrási Kálmán tangóharmonikán és rézfúvós hangszeren. A fentieken kívül K. Kiss Kupeczki Ferenc és zenekara, 1930-as évek János, Papp Béla, ifj. Kiss Sándor, Tóth Ferenc és Kiss Sándor zenekarai szórakoztatták Kunszentmárton lakóit.

Kunszentmártoni zenei együttesek Az 1960-as évektől a szórakoztató zenében új arcok, új hangszerek, új zenei irányzatok jelentek meg. Külföldi és magyar élvonalbeli zenekarok zenei anyagát tanulták meg és játszották a kunszentmártoni pop-rock zenekarok is. A gimnáziumban Rada Sándor tanár úr alakította meg az első tánczenekart 1955-ben. Lázár László így emlékezett az eseményre: „…az igazgató, Jenei József volt a prímás, helyettese, Nagy Sándor a kisbőgős, az osztályfőnököm, Kakuk Mátyás a tercprímás, egy negyedikes fiú a klarinétos, a pedellus, Molnár Bandi bácsi a nagybőgős s én – seszta létemre – kontrás.”85 A Little Garden boys a gimnázium zenekara volt, de a művelődési házban tartották a próbáikat, s ötórai tea programhoz heti egy alkalommal zenéltek. A szalagavató bál, színjátszó csoport zenei kíséretét is ellátták.86 A Hurrikán együttes az 1966–1969-es évek első ütőképes beatzenekara volt.87 Vidéki fellépéseket is vállaltak. A Frakk zenekar 1970. december 20-án mutat Plakát. 1948. október 24. Felelős kiadó: Józsa János Plakát. 1949. február 1. Felelős kiadó: Szabó László 83 Kunszentmártoni Hír-Lap 2007. augusztus 16. Smuta Kálmánné: Szaxofon és írótoll. 13. 84 Plakát. 1947. december 25–26. Felelős kiadó: Surányi István 85 Öcsödi Hírek 2006. május. Lázár László: Mulatságok, népszokások, ezek változásai zenész szemmel. I. rész. 13. 86 A zenekar tagjai: Barna Gábor zongora, ének, Séra Gyula szólógitár, Barna Tamás basszusgitár, Kolozsvári Rezső akkordgitár, Szabó László dob, Kakuk Irén ének. Kolozsvári Rezső szíves közlése 87 Tagjai: Balla József billentyűs, elektromos orgona, Andrási Kálmán gitáros, Kolozsvári Rezső gitáros, Kellei János szólógitáros, Monzinger István dobos, énekesek: Deák Rozália, Kiss Margit és Kiss Sári. Andrási Kálmán szíves közlése 81 82


343

kozott be a művelődési házban.88 A Bu-Xa zenekar az 1968-ban megnyílt Presszóban játszott hetente öt este. A Beloton a fiatalok kedvelt együttese volt. A Nimród zenekar 1985–2002-ig a vadásztársaság kebelében működött Andrási Kálmán vezetésével.89 A Hardver zenekar a Kisújszálláson rendezett amatőr rockfesztiválon I. helyezést ért el.90 Az Emeretta – Kunszentmárton legprofibb amatőr zenekara – 1993-ban alakult. Tagjai a hard rocktól a rhytm and bluesig minden zenét játszanak. Sok felléEmeretta tánczenekar jelenlegi tagjai pésük van megyén kívül is.91 A 3. generáció Bácsalmási Sándor szervezte zenekarában három nemzedék játszik egy csapatban 2002 óta.92 A sok zenekar közül még néhánynak a neve: Exile, Vibrátor, Wine Kings.93

Műkedvelő csoportok, együttesek, zenekarok A két világháború közötti években szinte minden negyedévben bemutattak egy-egy operettet vagy dalművet az iparos és kereskedő ifjak vagy más egyesületek. Nem véletlenül írta Veress János, hogy „az iparos ifjúságnak is van köre, hol nemcsak olvasás útján igyekszik magát képezni, hanem úgyszólván minden hónapban rendez műkedvelő előadásokat, s ezen az úton felfrissíti a társadalmi életet.”94 Kunszentmártonban több zenekar is olyan színvonalon tudott muzsikálni, hogy zeneileg alkalmas volt műkedvelő csoport zenés műsorát betanítani vagy kísérni. Így pl. 1928-ban Szirom Kálmán, Rozsi János, Weisz Mihály zenekara, amelyik a Régi jó Budapest című darabot betanította és kísérte.95 A Pillangó főhadnagy című operett zeneszámait az első vonósnégyes: Berta Kálmán, Pente Lajos, Rozsi János és Weisz Mihály kísérte.96 Berta Kálmán férfifodrász, képzett hegedűs volt. A Tatárjárás című operettet, valamint a Falusi kislány Pesten történetét is Berta Kálmán, Pente Lajos és Szécsi József tanító,97 míg az Árvácska című operettet ifjú Barna Domokos zongorán, Gyalai László és Molnár Béla zenekara kísérte.98 A Repülj fecském című operett zenéjét betanították és kísérték Berta Kálmán, Gyalai László, Lovass Ferenc, 88 Tagjai: Balla József billentyűs, Berta András szólógitár, Kiss József basszusgitár, Kovács Sándor ritmusgitár, Túróczi Márton ének, Molnár Péter dob. 89 Kunszentmártoni Hír-Lap 2001. május 9. 3. 90 Tagjai: Bene Péter dob, Janek Sándor és Némedi Zoltán szólógitár, Szekeres András basszusgitár, Vass Zoltán ének, aki elnyerte a „Legjobb énekes” címet. Kunszentmártoni Hírek 1992. április 19. 91 A zenekar tagjai voltak kezdetben: Habranyi István szólógitár, ének, Héjja Gyula, Szaszkó Zsolt, Gulyás Imre, Gajda Mihály. Kunszentmártoni Hírek 1995. május 17. 92 Tagjai: Majzik László gitár, vokál, Varga Erika ének, Tassy József basszusgitár, vokál, Molnár Péter ütős, Bácsalmási Tamás szintetizátor. Kunszentmártoni Hír-Lap 2007. március 13. 10. 93 Kunszentmártoni Hír-Lap 2004. augusztus 31. 11. 94 Veress 1927. 50. 95 Kunszentmártoni Híradó 1928. január 1. 1. 96 Kunszentmártoni Híradó 1931. március 15. 5. 97 Kunszentmártoni Híradó 1935. április 14. 5. 98 Kunszentmártoni Híradó 1939. január 29. 3.

344

Smuta Kálmánné

Bozsik Béla – Bozsik Kálmán keramikus fia – Molnár Béla.99 Ebben az operettben nagy sikert aratott Szabó Gyula, aki mint kishuszár énekelt. A Júlia című operettet az új nemesség bálján mutatták be. A Gellért-hegyi kaland című operettet a Katolikus Legényegylet műkedvelő adták elő, a zenét a Körös Szálló jazz zenekara biztosította.100 A háborús politikai és gazdasági helyzet 1941-től egyre jobban éreztette hatáA János vitéz daljáték Benke Boldizsár emlékére, 1946 sát Kunszentmártonban is. A bálok helyett inkább jótékonysági rendezvényeket tartottak, hogy a hadigondozottak és a szegény családok részére segítséget tudjanak adni az egyletek, körök.101 A második világháborút követően azonban viszonylag gyorsan megindult a kulturális élet. Politikai pártok, ifjúsági szervezetek, szakszervezetek alakultak. A politikai és társadalmi igény következménye volt, hogy a műkedvelő gárdák, zenekarok, énekkarok, tánccsoportok száma gyarapodott. A műkedvelő csoportok változatlanul zenés darabokat tűztek műsorukra, mint 1946-ban a János vitéz című dalművet Benke Boldizsár emlékére. 1947-ben a Balatoni kaland című operettet Berta Kálmán és zenekara betanításában és kíséretével adták elő. 1955-ben ismét műsorukon szerepelt a János vitéz Burzon Mihály főszereplésével. A Három a kislány, a Csárdás királynő, Mágnás Miska stb. című operettek betanításába és zenei kíséretébe már bekapcsolódtak Imreh Béla és zenésztársai, továbbá Rada Sándor, Zsíros Ágnes, Ferenczi László tanárok is. Kétségtelen, hogy a 20. század zenei életében fontos feladatot láttak el azok a zenészek és zenekarok, akik a zenés műkedvelő előadásokat betanították és zenei kíséretét játszották vagy a bálokon muzsikáltak.

Dalárdák Prívler Antal vezetésével alakult meg az ún. „úri osztálynak jóhírnevű” dalárdája. Kitűnő tenoristája Szabó Kálmán volt.102 A Dalárda nyitotta meg a Himnusz eléneklésével a nemzeti ünnepet a Publikáló téren 1920. március 15-én.103 A Dalárda hosszú hallgatás után, augusztusban hangversennyel egybekötött táncestélyen lépett közönség elé. A műsorban dr. Szabó Margit zongora- és Torkos Kálmán hegedűjátéka is felhangzott.104 Felléptek a Területvédő Liga hangversenyén, s 1925-ben a Hősök emlékünnepén a tűzoltózenekar mellett.105 1925-ben Gazdai Ifjúsági Dalárda alakult, mely szép eredményeket mutatott fel.106 A kunszentmártoni Dalárdának 1926-ban Országh Pál lett a vezetője. 1929. november 17-én József főherceg leleplezte a község 500 hősi halottjának tiszteletére emelt ércszob Kunszentmártoni Híradó 1941. június 7. 1. Kunszentmártoni Híradó 1940. január 14. 3. 101 Turcsányi 1966. 102 Veress 1927. 11. 103 Kunszentmártoni Híradó 1920. március 21. 2. 104 Kunszentmártoni Híradó 1920. augusztus 22. 2. 105 Kunszentmártoni Híradó 1925. május 17. 2. 106 Kunszentmártoni Híradó 1925. november 15. 3. 99

100


345

rot. Az ünnepség az Önkéntes Tűzoltózenekar zenés ébresztőjével kezdődött. 1931 decemberében jelent meg a felhívás, hogy négyszólamú férfi dalárdát szervez a KTE (Kunszentmártoni Torna Egylet). Vezetését Reiner György polgári iskolai tanár vállalta.107 A dalárda kottaalapjának javára 1933-ban a meghívott, a helyi előadók és a KTE Dalárda közreműködésével hangversenyt rendeztek. A műsorban felléptek pl. Mezriczky Lajos A KTE Dalárda a nagykőrösi dalosverseny zongoraművész, Gergely Irén I. díját nyerte, 1935 operaénekes, Hegedűs Gábor szalonzenekara. A KTE vegyeskara és férfikara öt műsorszámmal vett részt az est programjában Sebestyén Vilmos zeneszerző, illetve Mosoni György vezényletével.108 Az 1935. januári hangversenyre 14 zenész és 40 dalárdista készült. Dávid Mihály egy szimfonikus jellegű zenekarral próbált. Jazz számokat is játszottak. A KTE Dalárda és a Szimfonikus Jazz hangversenyének műsorában a zenekar Haydn-Berlini: Induló nyitány, J. Strauss: Kék Duna keringőjét játszotta, a dalárda Kacsoh–Horváth dalokat, népdalokat énekelt. A műsorban több zongora- és énekszóló szerepelt. 1935-ben nagyon sok fellépése volt a Dalárdának. A legnagyobb készülődés a Nagykőrösön rendezett dalosversenyt előzte meg, ahol 14 felnőtt dalárda közül a zsűri dalosainknak ítélte a kezdőket illető I. díjat. Az 1935 szeptemberében rendezett kiállítás programjában öt dalárda közösen énekelte a Hiszekegyet és a Himnuszt. A KTE Dalárda a versenyben elnyerte a dr. Mezey Lajos országgyűlési képviselő úr által felajánlott ezüstserleg járási vándordíjat és a Faluszövetség aranyérmét.109 1937. május 2-án műsoros előadást rendezett a Dalárda.110 Mesterszálláson és Tiszasason is felléptek, szolgálva ezzel a magyar dal ügyét.111 1941. június 7-én ünnepelték 10 éves jubileumukat. A Magyar Dalosszövetség 75 éves jubileumán 1942-ben a KTE dalárdistái közül többen díszjelvényt kaptak.112 Az új karnagy, Dávid Mihály (1944-től) a hangjegyek, a kotta és dinamikai jelek, a vezénylés formáinak ismertetésére már több időt fordított.113 Az 1890-es évektől 1945-ig működő dalárdák karvezetői és tagjai a nemzeti tudat, a hazafiasság, az összetartozás érzésének erősítése érdekében a magyar történelem hősi korait, személyeit idéző dalokat énekelték. A nemzeti ünnepek mindenkor a magyar Hiszekegy eléneklésével kezdődtek és a Himnusz közös éneklésével zárultak. A műkedvelő előadások énekesei, szereplői között ott találjuk a dalárdák tagjait.

Kunszentmártoni Híradó 1934. június 10. 2. Nyomtatott műsor 109 Kunszentmártoni Híradó 1935. szeptember 8. 3. 110 Kunszentmártoni Híradó 1937. április 25. 5. 111 Kunszentmártoni Híradó 1937. május 9. 5. 112 Kunszentmártoni Híradó 1942. május 15. 3. 113 Kunszentmártoni Híradó 1944. január 29. 5. 107 108

346

Smuta Kálmánné Egyesületek, szervezetek, intézmények zenekarai, énekkarai Énekkarok

A kunszentmártoni Harmónia kamarakórus vagy Pedagógus kórus 1978-ban alakult. Néhány volt gimnáziumi tanuló, aki diplomát szerezve visszajött Kunszentmártonba dolgozni, felkereste volt énektanárát, Zsíros Ágnest, hogy vállalja el egy felnőtt kórus vezetését. A kórusnak kezdetben nem volt fenntartója, patronálója. A gimnázium biztosította a próbákhoz a zongorával ellátott termet.114 Az együtt éneklés (18 nő, 7 férfi) öröme, a baráti kapcsolat és a különböző fellépéseken elért sikerek összekovácsolták a kórust. Első nyilvános fellépésük Szombathelyen volt 1979-ben a pedagógusok VII. Országos találkozóján.115 1980. november 5-én a Szovjet Kultúra Napja alkalmából Kunszentmártonban is bemutatkoztak.116 1981. január 31-én Szolnokon országos minősítéssel egybekötött kórushangversenyen vettek részt. Műsoruk kiemelkedő produkciója volt Szokolay Sándor Miniatűr kantátája, melyet zongorán ifj. Szokolai Sándor kísért. A kórust Arany oklevél minősítésben részesítette a zsűri.117 1981-ben Bartók Béla születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett emlékhangversenyen Tiszafüreden,118 1982-ben Törökszentmiklóson a Vándor Sándor Szemle Szolnok megyei területi hangversenyén,119 Szolnokon az Alföldi Pedagógus Kórusok Találkozóján szerepelt a kórus.120 1983-ban Békéscsabán a pedagógus kórustalálkozón,121 majd Budapesten a VI. Országos Vándor Sándor Munkás- és Ifjúmunkás Énekkari Fesztiválján vettek részt.122 A kórus ötéves fennállása alatt példát adott arra, hogy a zenei kultúráért önzetlenül, sőt anyagi áldozatot is vállalva működhet egy közösség, ha van összetartó erő, ha van elhivatott vezetője. Zsíros Ágnes munkáját a Szolnok megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Közművelődési Díjjal ismerte el. A kórus 1984-ben szűnt meg. Az 1960-as évek elején felnőtt vegyeskar működött az ÁFÉSZ kebelében Gyöngy Mihály tanár úr vezetésével. A kórus tagjai elsősorban ÁFÉSZ dolgozók voltak. Próbáikat a kereskedelmi körben (Vakegér) tartották. Repertoárjukon operakórusok, Bárdos népdalfeldolgozások és népdalok szerepeltek. Zömmel hallás után tanulták meg a szólamukat. Felléptek vállalati rendezvényeken, de megyei dalos találkozókon is. A kórus három év után szűnt meg. Az 1960-as években országszerte sorra alakultak a népzenét játszó vagy éneklő csoportok. Kunszentmártonban a Művelődési Központban is alakult rövid életű népdalkör, melynek vezetője Varga Ernőné volt. Kungyaluban először Menyecskekórus, majd Pávakör néven harminc évig énekeltek Berkes Imre vezetésével e kis település asszonyai és férfiai. Első bemutatkozásukkor kilenc menyecske szerepelt 1969-ben Szolnokon. Egy év múlva, 20–25 énekessel a helyi 114 Erdős Jenő: Pedagógusok a „Musica Humana” szolgálatában, Budapest Pedagógus Szakszervezet Központi Vezetősége 136. 115 Meghívó, Felelős kiadó: Török Lászlóné 116 Meghívó, Felelős kiadó: Buday Péter, KÓTA megyei szervezete 117 Meghívó, Felelős kiadó: Buday Péter 118 Meghívó, Felelős kiadó: Buday Péter 119 Emléklap, Linómetszet, készítette: Kézsmárki László 120 Meghívó, Felelős kiadó: Buday Péter 121 Meghívó, Felelős kiadó: KÓTA Békés Megyei Szervezete 122 Meghívó, Felelős kiadó: Dr. Tóthpál József a KÓTA főtitkára

Mozaikok Kunszentmárton 200 éves zenei életéből szokásokat színpadon is megjelenítették. Ez a közösség volt a kezdeményezője, szervezője a település kulturális életének. Hallás után tanulták a dalokat. Ízes előadás, a közismert népdalok szöveg vagy dallamvariációja jellemezte műsoraikat. Ezüst fokozat, Megyei Nívódíj, MESZÖV díj, oklevelek sokasága, amit a kungyalui dalos közösség őriz emlékeiben és a Klubkönyvtár termében. A 30 év műsoraiból válogatott 58 népdalt Kungyalui népdalcsokor címmel tervezték megjelentetni.

347

A Kungyalui Pávakör. Balról az első Berkes Imre tanító, a csoport vezetője

Zenekarok A kunszentmártoni leventezenekar tagjai Gyalai Lászlónál tanultak saját hangszereiken játszani, kottát olvasni. Gyalai László123 és Kurucz Dezső húros hangszereken egyaránt tudtak játszani, így hegedű és bőgő hangszereket is oktattak. 1936-ban alakult meg a Gyalai László vezette 25 fős leventezenekar. Nemzeti és egyházi ünnepek, sportünnepélyek, kulturális rendezvények állandó szereplői voltak. A vasárnap és ünnepnap délelőtti ún. leventemisék valóban zenés misék voltak. A fúvószenekar egyházi énekeket tanult be, és felváltva kísérték az énekeket az orgonával.124 Muzsikáltak úgynevezett katonazenét, magyar nótákat, táncra való zenét is. 1937 nyarán, a leventetanfolyam záróünnepélyén a díszfelvonulást vezették,125 a tábortűzi rendezvényen – a zenekar hangjaira – nagy közönség gyűlt össze. Megjelent Molnár Lajos főjegyző és dr. Barna Domokos a Levente Egyesület elnöke is.126 Dr. Barna Domokos a zenekar továbbfejlesztése érdekében ingyenes zenetanfolyam rendezését szorgalmazta fúvós, vonós és billentyűs hangszereken. Az egyesület zenei szakosztályának vezetője Gulyás Gyula, házelnöke Zeller Ferenc tanító volt. A leventezenekar a próbáit és a Az alakuló levente zenekar néhány tagja, 1936 tanfolyamot a Zeller (ma Bercsényi u.) iskolában tartotta. A második világháború alatt jótékonysági hangversenyt rendeztek a hadbavonultak, eltűntek hozzátartozóinak megsegítésére. A második világháború után a zenekar tagjaiban a zene iránti szeretet túlélte a rendszerváltozásokat. 1948. március 14–15-én, a centenáris emlékünnepségen zenés ébresztőt

Gyalai László a sorkatonasága alatt ezredkürtös volt, kiváló zenei és szervező képességgel rendelkezett. Kunszentmártoni Híradó 1941. december 6. 3. 125 Kunszentmártoni Híradó 1937. augusztus 8. 2. 126 Kunszentmártoni Híradó 1937. augusztus 15. 2. 123 124

348

Smuta Kálmánné

adtak, a lovas bandérium felvonulásához és a fáklyás felvonuláshoz is zenéltek.127 A lakosságot megmozgató nagy rendezvényekre, felvonulásokra pl. 1950. május 1-jén, ha nem is teljes létszámban, de összeálltak zenélni. A Kunszentmártoni Társulati Polgári Iskolában 1922 márciusában Rákóczi cserkészcsapat (jogutódja 1925-től a 850 sz. Kunok Cserkészcsapat) alakult, melynek parancsnoka vitéz Iványi Károly, Jenei József (1946-ig), majd 1946-tól 1948 szeptemberérig Baldaszti József tanárok voltak. Kürtöse Nagy Sándor, a híres cukrászmester fia volt.128 A cserkészcsapatnak ének- és zenekara volt. Az énekkart 1928-ban Reiner György tanár hozta létre.129 1932-ben Jenei József vezetésével, már zenekarral is büszkélkedhetett a csapat. A vonószenekar és az énekkar rendszeresen gyakorolt. Tilinkós együttest is alakítottak.130 A csapat megalakulásának 15 éves jubileuma alkalmával előadást és mulatságot rendeztek. „Drága ifjúságunk” címmel három képből álló cserkésztörténetet adtak elő ének és zenekari kísérettel.131 1943-ban a Nagy Sándor trombitás, 1925 csapatalapítás 20. évfordulójának ünnepi műsorában a cserkészénekkar és zenekar mellett a KTE dalárdája is közreműködött.132 Dóka Bertalan, az Önkéntes Tűzoltó Testület főparancsnokának kezdeményezésére 1925 őszén megalakult a 11 tagból álló fúvós- és vonószenekar. A tűzoltózenekar volt az első szervezett, felszereltségében és külső megjelenésében is mintául szolgáló zenekar Kunszentmártonban. Vezetője Bubla József karnagy, egyben a kaszinó gondnoka és csaposa, védnöke Timon Zsigmond apátplébános volt. 1925 karácsony másnapján a községháza előtt szerepeltek először nyilvánosan.133 A zenekar, a „rezesbanda” nemzeti ünnepségek, sport- és népünnepélyek, egyházi és társadalmi egyesületek rendezvényeinek szereplője volt.134 Az Iparos- és Kereskedő Ifjak műkedvelő előadásán a Az Önkéntes Tűzoltó testület és a tűzoltózenekar Leányvásár című operetthez, melynek tagjai, 1927 rendezője id. Kakuk Mátyás volt, a zenét a

Plakát, Felelős kiadó: Berta István, Lázi József könyvnyomdája, Kunszentmárton Kerekes 1994. 1. 129 Kerekes 1994. 2. 130 A Kunszentmártoni Társulati Polgári Fiú és Leányiskola Értesítője 1933–34. iskolai évről. 16. 131 Kunszentmártoni Híradó 1937. november 21. 5. 132 Kerekes 1994. 51. 133 Kunszentmártoni Híradó 1926. január 10. 3. Tagjai: Gyalai László, Gyalai István, Hegedűs János, K. Kiss János, Kurucz Dezső, Szabó András, B. Tóth András, Teleki József, Balla József, F. Tóth Elek, F. Tóth Márton. 134 Kunszentmártoni Híradó 1926. október 10. 1. 127 128


349

tűzoltózenekar szolgáltatta.135 A Katolikus Kör szeptember 8-i táncmulatságán a tűzoltók zenekara muzsikált.136 A tűzoltótestület zenekara közreműködésével évenként rendezett színielőadásokat, táncmulatságokat, melyekre saját újságot adtak ki, a Fecskendőt. 1932-ben a János vitéz főszerepében Gulyás Gyula tanító osztatlan sikert aratott. Ezek a jótékony célú rendezvények a tűzoltó-felszerelés gyarapítását szolgálták. A zenekar felkészültségét mutatja, hogy operettekhez, dalművekhez is ők szolgáltatták a kíséretet. Énekkaruk is volt, melynek szakmai irányítását Mihály Gyula, Ország Pál, Bubla József, Gulyás Gyula és Varga Ernő felváltva végezte. A zenekar műsorán az alkalomhoz illő indulók, hazafias dalok, nóták pl. Kossuth és Horthy induló, 48-as dalok, csárdások, keringők stb. szerepeltek.137 A magyar Himnusz és a magyar Hiszekegy valamennyi nemzeti ünnepen felhangzott a zenekar előadásában, mint ahogy zenés ébresztőt is adtak a településen. A munkásőrzenekart 1957-ben szervezték meg a Zalka Máté Mg. Termelőszövetkezet népi zenekarából, akik húros és fúvós hangszereken egyaránt muzsikáltak a termelőszövetkezet rendezvényein. A zenekar munkáját időnként segítette a hódmezővásárhelyi katonazenekar vezetője Simonovics Zoltán karnagy.138 A munkásőrzenekar vezetője, Kurucz Dezső képzett zenész volt. A zenekar részére általa feldolgozott indulókat, magyar nótákat is játszottak. A játékrendben a magyar és a szovjet himnusz, és mozgalmi dalok szerepeltek. A különböző párt és állami rendezvényeknek közreműködői lettek. Ügyintézőjük Kecskés Mihály szervezte a zenekar fellépéseit, munkahelyről való kikérést, szállításokat stb.139 A Tiszazug községeiben és a megye nagyobb városaiban gyakran szerepeltek. Szolnokon részt vettek 1959-ben a Ságvári Endre Kulturális Seregszemle megyei bemutatóján, ahol oklevelet kaptak művészi teljesítményükért. A munkásőrzenekar 1984-ben szűnt meg. 140 Lényeges beszélnünk a 741. sz. Vasvári Pál úttörőcsapat zenekaráról. A Mátyás király utcai Általános Iskolában az 1954–1955-ös tanévben Szeleczki Júlia (Smuta Kálmánné) énektanár a zenekari játék, a hangszeres zene iránti érdeklődés felkeltése érdekében társas zenekart szerveztek. A szükséges hangszereket az úttörőcsapat megvásárolta: xilofon, dob, furulyák, kasztanyetta, cintányér, triangulum. A hegedű és a zongora a tanulók saját hangszere volt. Énekkar egészítette ki az együttest. Iskolai, községi rendezvényeken, versenyeken szerepeltek, gyermekdalokat, magyar és orosz népdalokat, indulókat adtak elő. A társas zenekar tagjai alkották a magját az 1958–59. tanévben szervezett úttörőcsapat fúvószenekarának. Vezetőjük Bozsik István zenész volt, aki fa- és rézfúvós hangszereken is kitűnően játszott. A zenekar úttörő és mozgalmi dalokat, indulókat, népdalfeldolgozásokat játszott. A hiányzó partitúrák zenekari feldolgozását Bozsik István karnagy készítette.141 Iskolai, községi rendezvények – zenés ébresztők, felvonulások, táborozások, Tiszazugi Napok – szereplői voltak.

Kunszentmártoni Híradó 1929. január 27. 4. Kunszentmártoni Híradó 1931. október 25. 2. 137 Kunszentmártoni Híradó 1931. március 15. 2. 138 ifj. Kiss Sándor szíves közlése 139 Hanga Pál szíves közlése 140 ifj. Kiss Sándor szíves közlése 141 Smuta Kálmán és Bozsik István szíves közlése. 135 136

350

Smuta Kálmánné Zenészek, énekesek

Azokról a zenészekről, énekesekről is kötelességünk szólni, akiknek szerepe volt a zenei kultúra tolmácsolásával. „A dallam az abszolút nyelv, amilyen a muzsika, minden szívhez egyformán szól.” – vallja Wagner. Azok a dalosok, akiknek a nevét megörökítettük – a teljesség igénye nélkül – énekükkel, zenéjükkel valamennyiünkhöz szóltak. Fehér István (1924–1996) fagottművész Kunszentmártonban született, s zenei tehetségére korán felfigyeltek szülei. Cimbalmozni Szabó Istvántól, a Körös Szálló zenészétől tanult. A polgári iskola befejezése után a szegvári Búza István zenekarában cimbalmozott. 1939-ben Rácz Aladár felvette osztályába a zeneakadémiára. Fagottozni Fázmán Ferenc és Weiner Leó,142 cimbalmozni Rácz Aladár tanította. Hadifogságból hazatérése után (1948) a Magyar Néphadsereg Művészeti Együttes zenekarának tagja volt, közben zenekonzervatóriumban tanult Hara Lászlónál. 1952-ben végbizonyítványt szerzett. 1951-ben a Fővárosi Zenekarba, a későbbi Állami Hangverseny Zenekarba nyert felvételt. Ferencsik János karmester első fagottosa volt 1978-ig. 1955-ben két nemzetközi versenyen is díjat nyert, II. és III. díj. A magyar zenekultúra követeként az Állami Hangverseny Zenekarral muzsikált a világ legnevesebb hangFehér István fagottművész versenytermeiben, a leghíresebb karmesterek dirigálásával. A Ferencsik János karmester vezette Állami Hangverseny Zenekarnak 27 évig volt a tagja. Mellette a Berkes Fúvós Kamaraegyüttesben és a Tátray Vilmos által vezetett Magyar Kamara-zenekarban is játszott. Rácz Aladár Fehér Istvánban látta a cimbalmon művészi fokon játszó utódját. 1996-ban hunyt el. A kunszentmártoni Felső temetőben helyezték örök nyugalomra szülei mellé.143 „Tanuljon zenélni modern hangszereken: tangóharmonika, jazz-piszton, szaxofon és zongoratanítást vállalok” – szólt Dávid Mihály tanító úr újsághirdetése 1943-ban.144 Zenei tehetsége már a tanítóképezdei évek alatt megmutatkozott. Fülbemászó dalt szerzett, melyet Farkas Imre jeles zeneszerző kiadásra alkalmasnak talált. Mint zeneszerzőt mutatta be a kunszentmártoni újság. Garay Imre humoros szövegére (Pont maga az esetem) szerzett zenét, melyet a zeneműkiadó meg is jelentetett és gramofonra vett. A zenedarab a Wolf Dezső könyvkereskedésében volt kapható. Dávid Mihály szimfonikus és jazz zenekar alakításával is próbálkozott.145 Molnár András tekerőlantos (1910–2001) Kunszentmártonban született, és itt élte le egész életét. Megtanult citerázni, majd a nagyapjától kapott tekerőn muzsikálni. Nagybátyjával, aki klarinéton játszott, együtt jártak zenélni. A klarinét a dallamot, a tekerő a kíséretet, elsősorban a ritmust adta. Lako-dalmakban, disznótorokban, névestéken, jeles egyházi ünnepeken szeretettel fogadták őket a kunszentmártoni tanyákon és a környező 142 Országos Magyar Királyi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Évkönyve, 1941–42. Budapest 1942. 93. Fagott 403. folyószám: Fehér István II. évfolyam előkészítő tanfolyam 143 Fehér Tibor és Fehér József szíves közlése 144 Kunszentmártoni Híradó 1943. október 2. 2. 145 Kunszentmártoni Híradó 1928. január 29. 3., április 1. 3., 1935. január 13. 3.


351

településeken. Az 1920–30-as évek kedvelt szórakozása volt a padkaporos bál, amelyeknek gyakori muzsikusa volt Molnár András. Tekerőjétől nagybátyja halála után megvált. A tekerőlant a 18. század kedvelt hangszere volt. A Dél-Alföldön, elsősorban Szentes környékén maradt meg. Ma már kevesen játszanak ezen az ősi hangszeren. Balla Tibor 1980-tól játszik tekerőn. 1990-ben Budapesten elméleti és gyakorlati vizsgát tett tekerő hangszeren és népművészeti oklevelet szerzett. Fellépéseken, minősítő versenyeken vett részt, és citerahangszeres csoportokat tanított. 1997-ben Arany fokozatot, 1999-ben Arany Páva-, 1999-ben Vass Lajos-díjat kapott. 2001-ben megvédte mind az Arany fokozatot, mind az Arany Páva-díjat.146 A helyi szakközépiskolában és a cserkeszőlői Általános Iskolában vezetésével működő citera együtteBalla Tibor tekerőlanton játszik a sek az országos, ill. megyei minősítéseken Helytörténeti Múzeum megnyitóján, 2005 147 arany fokozatot értek el. Több éven át tanított a szentesi Lajta László Zeneiskola népzenei tanszakán. Meghívást kapott táncház találkozókra és a kecskeméti XIII. Népzenei találkozóra, melyről az MTV és a Magyar Rádió is felvételt készített.148 A Zene Világnapja alkalmából a Néprajzi Múzeumban dél-alföldi népdalokat, szentesi hallgatót, ugrósokat, csárdásokat játszott. A Merlin Színházban rendezett zenei fesztiválon ifj. Csóri Sándor, Laár András, Kubik Anna stb. művészek társaságában tekerőn játszott. 2004-ben negyedik alkalommal nyerte el az Arany Páva-díjat.149 A városi önkormányzat képviselőtestülete 2000-ben alapított Kunszentmárton Város Művészeti Díja kitűntetést elsőként Balla Tibornak adományozta. A Damjanich Múzeumban számos kotta, emlékérem, díszoklevél, elbeszélés és szövegkönyv kézirata őrzi Dezsőfi György dalszerző, író emlékét. Dezsőfi György Temesváron született 1903-ban. Elemi iskoláit Kunszentmártonban végezte, majd 13 éves korában lakatosinasnak állt.150 Az 1920-as években Budapestre költözött, mestervizsgát tett és kisiparosként dolgozott. Harmincéves korában született meg első dala. Nótaszerzeményeivel – különböző pályázatokon – számos díjat nyert.151 1936-ban 18 magyar nótája jelent meg,152 melyek a Magyar Rádióban rendre műsoron voltak. 1934-ben a Magyar Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezete, mint zeneszerzőt „jogdíjjogosult” minőségben felvette tagjai sorába.153 Autodidakta módon tanulta meg dalainak kottázását. Operettjeinek Kunszenti Hírek 1995. február. 15. Kunszenti Hírek 1994. szeptember. 8. 148 Kunszentmártoni Hír-Lap 2001. október 20. 12. 149 Kunszentmártoni Hírek 1999. december 5. 12. 150 Dezsőfi 1975. 51-56. 151 Dezsőfi 1975. 52. 152 Dezsőfi 1975. 55. 153 Dezsőfi 1975. 5. 146 147

352

Smuta Kálmánné

megzenésítését Dévény Jenő készítette el.154 1945-ben visszatért Kunszentmártonba, s lakatosként dolgozott 1958-ig. A hivatalos intézmények, de még a szomszédok sem igen tudták, hogy nótái nyomtatásban és lemezen is megjelentek. Néhány szerzeménye: Első találkozás nagyoperett három felvonásban (14 szereplő),155 Nótás Miska zenés vígjáték három felvonásban (11 szereplő), melynek a verses szövegét közösen írta feleségével, D. Hegyessy Máriával.156 Kakuk Mátyás tanár úrról kevesen tudják, hogy az egyházi zenének is kiváló művelője. Orgonált Buda környéki egyházközösségekben, és több alkalommal Mesterszálláson és Kunszentmártonban.157 Szilágyi János nevét többször olvashattuk úgy is, mint szólóénekesét. 1935. március 10-én jótékonysági nótaesten búcsúzott Kunszentmártonból.158 Id. Kakuk Mátyás, Kakuk Mátyásné, Bognár Maca, Pataki Sándor, Pásztor Kató, Burzon Mihály, Surányi István, Rosznáky Rózsa, Varga Ernő, Vincze László számtalan zenés műkedvelő előadás szereplőjeként, szólóénekesként lépett a közönség elé.159 Az 1946–1960. években rendezett zenés műkedvelő előadások énekes szereplői között találunk új neveket, így Gyalai Mihály, Balla Jeromos, Balla Károly, Balogh István, Gácsi Margit, Tigyi Ilona, Csomán Mártonné, Szabó Ilona, Berta Ferenc, Székely Péter, Jauernik István, Pásztor András, Papp Mátyás, Ökrös Gizi, Gyalai Ilonka.

Fesztiválok Tiszazugi Zenei Fesztivál A Márton-napi rendezvények között olvashattuk egykor: 1989. november 18-án orgonaest lesz a nagytemplomban. Közreműködik az ELTE kórusa, vezényel dr. Baross Gábor.160 S mi történt azóta? A kunszentmártoni Tóth Mária és édesapja, Tóth József alapítványt tettek Kunszentmárton kultúrájáért. Az alapítvány célja, hogy a város kulturális élete fellendüljön, a helyi kezdeményezések, önképző csoportok, az amatőr tevékenység, a kulturális rendezvények, hangversenyek szervezése lendületet kapjon az itt élők aktív részvételével, segítségével, erkölcsi és anyagi támogatásával.161 Példát mutatva – a karmeliták kápolnájában – az ELTE énekkara és kamaraegyüttese 1993-ban jótékonysági hangversenyt adott a rendház felújításának javára.162 A Tiszazugi Zenei Fesztivál 1994-től gazdagítja városunk kulturális életét, melynek főszervezője, fesztiváligazgatója dr. Tóth Mária, művészeti irányítója dr. Baross Gábor Liszt-díjas, Érdemes és Kiváló Művész.163 A 2000. évtől mindketten Kunszentmárton város díszpolgárai. 1994-től minden év júniusának utolsó hetében az ELTE kórusa és kamaraegyüttese, a kórusba jelentkező helybeli, a környező településekről, sőt a határainkon túlról is érkező énekesekkel együtt készülnek a június utolsó szombatján rendezett hangverseny Dezsőfi DMHA 180. 1–78 Dezsőfi–D. Hegyessy DMHA 180. 2–78. 156 Dezsőfi DMHA 180. 1–78. Szabó 1975. 2. 157 Kunszenti Hírek 1992. szeptember 9. 158 Kunszentmártoni Híradó 1935. március 10. 159 Kunszentmártoni Híradó 1935. április 14., Kunszentmártoni Híradó 1928. július 8. 3. 160 Kunszenti Hírek 1989. november 7. 161 Kunszenti Hírek 1993. december 3. 162 Kunszenti Hírek 1993. június 11. 163 Kunszentmártoni Hírek 2000. július 10. 4. 154 155


353

re. A római katolikus Nagytemplom hangulata, jó akusztikája mind emelik a zenei fesztiválok színvonalát. Az évek során összegyűjtött meghívókból tudjuk, hogy a kórus a klasszikus zeneóriások legkiválóbb műveit tűzi műsorra. 2001-ben egy új, kortárs magyar mű született Baross Gábor felkérésére. A Szent Márton dicsérete című oratóriumot Kocsár Miklós zeneszerző komponálta, a szövegeket, mint társszerző, Józsa László tanár gyűjtötte össze. A díszbemutatóra Budapesten, a Mátyás-templomban A Tiszazugi Zenei Fesztivál hangversenye a került sor, amely egyben a Tavaszi Feszrómai katolikus nagytemplomban. tivál nyitóhangversenye is volt. A Tihanyi Vezényel Dr. Baross Gábor (fotó: Vass Zoltán) Apátságban ugyancsak bemutatták az oratóriumot.164 A hangversenyeken közreműködő szólisták neves művészek. A teljesség igénye nélkül néhány közülük: Pászti Júlia, Fülöp Attila, Szüle Tamás, Szonda Éva, Cserna Ildikó, Nagyváradi Zsolt, Xavier Rivadeneira, Palócz Réka, Gábor Géza, Clementis Tamás, Meláth Andrea, Szerekován János, Skoff Zsuzsanna, Gaál Csaba, Révész Ritta és városunk szülötte Lénárd Katalin. A 2000-es évtől a volt Zsinagóga felújított homlokzatán a bejárat fölött azt olvashatjuk: Bartók Béla Terem. 1996-tól sikerült az épületet megmenteni. Baross Gábor a kóruséneklés és a kamarazene új vidéki központját álmodta ide.165 A zenei fesztivál a péntek esti „Szép esti muzsika” vasárnap délelőtt Matiné műsorral gazdagodott.

Rockfesztivál A helyi zenekarok mellett igény merült fel ismert vagy feltörekvő rockzenészek, rockzenekarok meghívására. 1996-ban volt az első rockfesztivál Kunszentmártonban a Körös-parton. Héjja Gyula volt a fő szervezője és rendezője a kétnapos programnak.166 2000. július 14-én 9 együttes, 15-én 10 együttes lépett fel, pl. Kispál és a borz, Break Down Budapestről, Őrtorony Hódmezővásárhelyről, Vibrátor és Emeretta Kunszentmártonból.167 2001-ben a Bikini, a P. Mobil és még 11 együttes,168 2002-ben a Hobo Blues Band, a Ladánybene 27, és még 8 együttes érkezett.169 2004-ben volt a VIII. Rock-Fesztivál, amely után Pataki Attila az EDDA Művek énekese is nyilatkozott a helyi újságnak.170 A X. Rock-Fesztiválon a rock, blues és punk zenerajongók is itt élvezhették az Ossian, az Akela, a Krízis, a Wisdom, a CPG, a Takács Tamás Dirty Blues Band, az Emeretta, a Prosectura Kunszentmártoni Hírek 2001. szeptember 30. 10. Kunszentmártoni Hírek 2000. június 6. 5. 166 Kunszentmártoni Hírek 1999. augusztus 10. 167 Kunszentmártoni Hírek 2000. július 16. 16. 168 Kunszentmártoni Hírek 2001. július 15. 6. 169 Kunszentmártoni Hír-Lap 2002. július 19. 15. 170 Kunszentmártoni Hír-Lap 2004. augusztus 10. 7. 164 165

354

Smuta Kálmánné

együttesek zenéjét.171 A rockfesztiválok a nyári hónapok várva-várt zenei rendezvényei városunkban.

Zeneoktatás Magántanárok Kunszentmártonban szinte minden tanyában és a szegényebb családok otthonaiban volt citera, elvétve hegedű. Ezeken a hangszereken elsősorban a férfiak játszottak, a nők énekeltek. A település minden tanyai és belterületi tagiskolájában volt harmónium, a központi iskolában pedig zongora. A tanítóképzőt végzők mint kántortanítók diplomáztak. Jó hallású és jó hangú fiúk és lányok jelentkezhettek tanítónak, akik az ének tantárgyat is tudták tanítani, és olyan fokon hegedültek vagy zongoráztak, hogy magasabb zeneiskolai végzettség nélkül is vállalhatták a hangszer tanítását és a kántori feladat ellátását, pl. a tanyai iskolákban tartott egyházi szertartásokon. A polgári életmódhoz Kunszentmártonban is hozzátartozott a 19. század végétől, hogy a szülők gyermekeiket zenére taníttatták. A leányok általában zongoráztak, a fiúk hegedültek. Több polgári családnál volt zongora vagy hegedű a házban. A Zenélő Magyarország című zongora és hegedű zenemű folyóirat füzetei nagy segítséget jelentettek. Háznál tanított zongorát Ringvald Aranka, zongorát és hegedűt Császtvay Böske zeneoktató. Császtvay Böske tanítványait is bevonva sikeres hangversenyt tartott, ami a zenekultúra emelkedését dokumentálja – írta az újság 1925-ben.172 A tanítóképzőbe jelentkezők a magánórákon már bizonyos szintű hangszeres tudásra tettek szert, s az iskola végén már jó színvonalon tudtak zongorán vagy hegedűn játszani és tanítani.173 Az 1930-as évektől a legtöbb zongoratanítványa Balogh Irénkének volt, aki a tanítóképzőt Egerben végezte, majd a zeneakadémián kezdte meg tanulmányait. Mivel tanítói állást nem kapott, zongorát oktatott több generáción keresztül Kunszentmártonban és a környező településeken.174 Ő alapította a Katolikus Leány- és Legény Egylet énekkarát. A hangversenyeken zongorakísérlettel irányított minden énekszámot.175 Kulik Józsefné, Gulyás Katalin (1917–1997) gimnáziumi éveiben 1932-től Budapesten Balassa Kálmán magán zeneiskolájában zongora tanszakon tanult. Az 1958/1959. tanévben a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolában szaktanári képesítő vizsgát tett, s 1959-től zongora tanári működési engedélyt kapott. A szarvasi Állami zeneiskolában tanított, de Kunszentmártonban is számos magántanítványa volt, akik a szarvasi zeneiskolában tettek magánvizsgát.176 A zongora mellett igen népszerű volt a hegedű, melyet Gulyás Gyula oktatott a településen. Az 1950 utáni években többen tanítottak zenét különböző színvonalon és jogilag rendezetlenül. Ibolya László, majd Balajti Istvánné a Kunszentmártoni Járási Művelődési Ház igazgatói – mint az intézmény egyik tanfolyamát – megszervezték a Mezőtúri Városi Kunszentmártoni Hír-Lap 2006. augusztus 9. 1. Kunszentmártoni Híradó 1925. augusztus 9. 5. 173 Farkas Józsefné szíves közlése 174 Harangozóné Tóth 2006. 5. 175 Kunszentmártoni Híradó 1935. november 10. 3. 176 Eredeti dokumentumok alapján. Köszönöm Kulik Antal és felesége segítségét. 171 172


355

Zeneiskola szakmai felügyelete alatt működő zenei tanfolyamot. Ennek hatására és mintájára a Tiszazug több községi művelődési házában is folyt zeneoktatás. A zenét tanulók száma 200–250 fő volt a járásban. Kunszentmártonban zongorát tanított Balogh Irén, akinek tanítványai közül Kómár Mária zongoratanári, Zsíros Ágnes, Kuna Imréné, Lénárd Katalin ének-zene szakos tanári diplomát szereztek. Kulik Józsefné növendékei, Dóka Judit, Szilágyi Gyöngyike szintén ének-zene szakos tanári szakon tanultak. Tangóharmonikát Dávid Mihály, Csécsei László és Rigó Alajos, klarinétot Fancsali Oldamúr, gitárt és hegedűt László József, szolfézst Berkes Imre és Kuna Imréné tanított. A tanulók év végén a szakmai felügyeletet ellátó zeneiskola szaktanárainak jelenlétében tettek vizsgát.177

Zeneiskola, fúvószenekar A zeneoktatást az 1993. tanévtől a Deák Ferenc utcai Általános Iskola önköltséges szakköri formában kezdeményezte zongora, gitár és népi hangszereken.178 Ám az intézményes zeneoktatást csupán az 1996. szeptember 1-jével meginduló Kunszentmártoni Magán Zeneiskola oldotta meg. Az óvodákban és az általános iskolákban folyt a zenei előképző és a hangszeres oktatás furulyán, gitáron, fa- és rézfúvós hangszereken, zongorán, ütős és népi hangszereken. A zeneiskola céljai között szerepelt a Kunszentmártonban szép múlttal rendelkező fúvószenekar újjáélesztése, továbbá hangversenyekkel, koncertekkel jelen lenni a város kulturális életében. A zeneiskolai oktatás iránt nagy volt az igény Kunszentmártonban és a szomszédos településeken. A magán zeneiskola tanulóinak létszáma az óvodai előkészítő és a csépai kihelyezett tagozattal együtt a 300 főt is meghaladta. Simon Gyula igazgató a helybeli tanárok munkájára épített. Kuna Imréné, Szilágyi Gyöngyike, Nagyné Doba Katalin, Szabófi Krisztina zongorát, Czakó Tibor gitárt, klarinétot és szaxofont, Demjén Tamás gitárt, Lénárd Katalin zongorát és magánéneket, Kissné Fehér Edit szolfézst tanítottak. Szentesről Dóra Hajnalka és Ukszta Erika zongorát, Virág Tibor ütőhangszereket, Tiszakécskéről Szőke Éva zongorát és furulyát, Szőke Ferenc fúvós hangszereket, Csépáról Cseh András gitárt, Papp Erzsébet zongorát, Ceglédről Kulcsár Krisztina fuvolát, Szelevényről Tóth Szabolcsné zongorát oktattak. Az óvodákban játékos formában tanultak a gyerekek szolmizálni, és ritmizálni. Andrási Rita, Farkasné Fehér Éva, Szilágyi Éva, Smuta Zsoltné eredményesen készítették fel az 5–6 éveseket a hangszer tanulására. 1999-ben húszan tanítottak a zeneiskolában.179 Alig négy év után Szegeden a Fiatal Művészeti Iskolák első zenei versenyén 14 művészeti iskola tanulói korcsoportonként mérték össze tudásukat. Első, második, harmadik helyezések, különdíjak jelezték felkészültségüket. Egy héttel később a Szolnok megyei Rézfúvós versenyen a megye 9 zeneiskolája közül, eredményeik alapján, a harmadik helyen végeztek. A debreceni zenei szakközépiskola mellett többen tanultak tovább a budapesti Bartók Béla Zenei Szakközépiskolában vagy Szegeden. S, hogy sok tehetséges fiatal tanul szakmailag kitűnő tanárok keze alatt, azt a megyei és országos versenyek első helyezései is bizonyítják: 1999-ben Tiszafüreden a megyei rézfúvós versenyen a kunszentmártoni iskola a legeredményesebbnek bizonyult. A zeneiskola tanulóinak sikerei a további években is folytatódtak a megyei és az országos versenyeken. 2006-ban a megyei zongoraversenyen Balajti Istvánné szíves közlése Kunszenti Hírek 1993. július, 8. 179 Kunszentmártoni Hírek 1999. június 5. 8–9. 177 178

356

Smuta Kálmánné

különdíjat nyertek, a rézfúvós versenyen kiemelt I. díjat, hárman I. díjat, ketten II. díjat, egy diák különdíjat kapott, tanáruk Szőke Ferenc volt. Az országos gitárversenyről III. díjat hoztak, felkészítő Demjén Tamás volt.180 2007 ismét a sikerek éve volt a zeneiskola történetében. Országos kürtversenyen a 200 fős mezőnyben második, harmadik helyezést szereztek. Felkészítő tanáruk Szőke Ferenc, Miniszteri Dicséretben és jutalomban részesült. A megyei rézfúvós versenyen ismét bizonyítottak a kunOrszágos Zeneiskolai Kürtverseny kiemelt első díját szentmártoni fiatalok több első, második, Seres Kata, első díját Berta Helga második díját harmadik helyezésükkel. A 2007–2008-as Berczeli Krisztina szerezte. Szőke Ferenc a legjobb tanévben már 22 tehetséges fiatal tanult felkészítő tanár díját kapta. (fotó: Vass Zoltán) tovább zenei szakiskolákban. Nem véletlen, hogy az országos szakmai minősítés kiválónak értékelte a kunszentmártoni művészetoktatási intézményben folyó munkát. A zeneiskola tanulói mellett néhány felnőtt is jelentkezett a zenekarba. Hanga Pál a mai napig tagja a zenekarnak. 1999. március 15-én Lakiteleken volt az első szereplésük, majd május 1-jén Kunszentmártonban. Néhány héttel később már fúvószenekari találkozóra került sor. A Tiszazugi Zenei Fesztivál estjén éjjeli térzenét adtak.181 Az iskola az 1996-ban vállalt célkitűzéseit szinte erőn felül teljesíti. A növendék hangversenyek mellett – együttműködve az iskolai kórusokkal – karácsony előtt ünnepi hangversenyt rendeztek 1999-től a Római katolikus nagytemplomban, a későbbi években a művelődési központban.182 Zenekari találkozóra hívnak ifjúsági zenekarokat.183 Az Alapfokú Művészeti Iskola fúvószenekarának első CD-je a 2001. december 1-jei hangversenyen készült. A 2004-ben az intézmény igazgatója, Simon Gyula lemondott, s helyébe Szőke Ferenc, a zenekar karnagya, a rézfúvós hangszerek tanára lépett. A városi önkormányzat a Zrínyi téri iskola épületét adta át hosszú távra a zeneiskolának. A sok, zenei tehetséggel megáldott fiatal országhatáron kívül is megcsillogtatta nemcsak hangszereit, hanem tudását is. Hévízen az Országos Pünkösdi Fesztiválon hatalmas sikert arattak.184 A 2002. évet Fesztivál díjjal és a legjobb fúvószenekar címmel zárták.185 2004-ben Berettyóújfaluban kiváló minősítést kaptak.186 A balatonalmádi Fúvószenekari Fesztiválon Fesztivál díjjal ismerte el a zsűri zenekarunk munkáját, Szőke Ferenc karnagy úr pedig a legjobb karmesternek járó különdíjban részesült.187 Még ez évben Összművészeti Fesztiválon vettek részt a lengyelországi Zary városban. A zenekar Zary város Fesztivál Kunszentmártoni Hír-Lap 2003. április 30. 8. Kunszentmártoni Hírek 1999. július, 10. 182 Kunszentmártoni Hír-Lap 2003. november 30. 10. 183 Kunszentmártoni Hírek 1999. november 5. 27. 184 Kunszentmártoni Hír-Lap 2002. május 30. 2. 185 Kunszentmártoni Hír-Lap 2002. május 30. 5. 186 Kunszentmártoni Hír-Lap 2002. december 17. 6. 187 Kunszentmártoni Hír-Lap 2004. június 30. 8. 180 181


357

A fúvószenekar tagjai. Vezetője Szőke Ferenc, 2007. (fotó: Majzik István)

Nagydíját, Szőke Ferenc pedig Karmester díjat nyert.188 Kunszentmár-tonban és a számtalan meghívásnak eleget téve évente átlag 20–25 rendezvényen szerepel a zenekar teljes létszámban. 2007-ben Debrecenben a zenekart – C kategóriában – Aranydiplo-mára minősítette a zsűri.189 2007. szeptember 29-én a zenekar hangjai vezették a Kossuth Lajos utcán végigvonuló díszmenetet, amely a Magyar Szent Koronát, a jogart és az országalmát hintón hozta a főtérre, ahol a Himnusz és egy Szent István királyról szóló ének eljátszása méltóságteljessé tette legszentebb ereklyéink fogadását.190 Kunszentmárton városi rangra emelésének 200. évfordulója és Fehér István Kunszentmárton fagottművésznek tiszteletére hangversenyt rendeztek a Bartók Béla teremben. Az est programja tisztelgés volt a város és a zene lelket nemesítő ereje előtt.191 Irodalom Ábel Zsuzsanna (szerk.) 1988 Képes Bibliai Lexikon. Minerva, Budapest Balassa Iván–Ortutay Gyula (szerk.) 1979 Magyar Néprajz, Corvina Kiadó, Békésszentandrás BENEDEK Gyula 2002 Kunszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai 1333–1737. Documentatio Historica VII. Szolnok

Kunszentmártoni Hír-Lap 2004. július 15. 3. Kunszentmártoni Hír-Lap 2006. február 21. 5. 190 Kunszentmártoni Hír-Lap 2007. augusztus 30. 14. 191 Kunszentmártoni Hír-Lap 2007. október 16. 7. 188 189

358

Smuta Kálmánné

Berrei Andor (szerk.) 1962 Új Magyar Lexikon. 5. k. Budapest, Akadémiai Kiadó Dezsőfi György 1975 Dezsőfi György a dalszerző és író lakatos mester. „Önéletrajz” In: Múzeumi Levelek 27. sz. Damjanich Múzeum Szolnok Dezsőfi György 1975 Dezsőfi György visszaemlékezése. Kézirat. Kunszentmárton, 5. DMHA 180–78. Dezsőfi György–D. Hegyessy Mária Nótás Miska zenés vígjáték három felvonásban, Kézirat DMHA 180. Dósa József–SZABÓ Elek 1936 Kunszentmárton története. Kunszentmárton ERDÉLYI Zsuzsanna 1978 Kis magyar néprajz a rádióban. Budapest, Minerva Erdős Jenő Pedagógusok a „Musica Humana” szolgálatában, Budapest, Pedagógus Szakszervezet Központi Vezetősége 136. Falk Géza 1936 Mindenttudó zenei zsebkönyv. Budapest JÓZSA László 1992 A kunszentmártoni Önkéntes Tűzoltó Testület története 1892–1992. Kunszentmárton JÓZSA László 1999 Megszentelt kövek. Szegedi Vallási Néprajzi Tanszék. Szeged JÓZSA László 2001 Szent Márton tisztelete egy alföldi kun városban, In: BARNA Gábor (szerk.) A szenttisztelet történeti rétegei és formái Magyarországon és Közép-Európában: A magyar szentek tisztelete. Néprajzi Tanszék, Szeged Kerekes Zoltán 1994 Egy város (falu) cserkészmozgalmának története, újjászületése (1910–1948 és 1985). Szakdolgozat, 1. ifjú Mezey Nepomuk János 1883 Istent dicsőítő egyházi énekkönyv. Szabadon közrebocsájtja ifjú Mezey Nepomuk János Kun-Szent Márton kántora. Szentes Paládi-Kovács Attila (főszerk.) 1977 Magyar Néprajzi Lexikon. I. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest Paládi-Kovács Attila (főszerk.) 1980 Magyar Néprajzi Lexikon. II. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest Turcsányi István 1966 Kunszentmártoni krónika. Kézirat. (HMA) Turcsányi István 1970 Kunszentmárton évének története a felszabadulás után. Kézirat. Szabó István 1975 Elfelejtett babérok Dezsőfi György magyarnóta szerzőtől, Kézirat. 2. DMHA 1256–88. Gulyás Éva–dr. Szabó László én. Túl a Tiszán a szendrei határban. Népballadák és históriás énekek Szolnok megyéből. Szolnok Veress János 1927 Régi idők fakult írásai. Kézirat, kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum Adattára (HMA) 1609. sz.

Pató Mária

„… mindig és mindenben a sajtó teljes tisztességével küzdeni a jobbért…”1 A kunszentmártoni nyomdák és nyomtatott sajtó ismertetése „A történelemnek pedig van egy hiteles megbízható őre: a sajtó. Aki régi könyveket, régi újságokat forgat, az maga elé varázsolva látja az akkori kor embereit erényeikkel és hibáikkal együtt.”2

A 19. század utolsó harmada és a 20. század eleje az első világháborúig Magyarország jelentős gazdasági- és társadalmi fellendülését eredményezte. Az intenzív fejlődés változásokkal, közigazgatási átszervezésekkel járt, s előkészítette Jász-Nagykun-Szolnok vármegye megalakulását (1876). A megyekeret megszilárdulása, az egységesítés megteremtette az eltérő történelemmel rendelkező részek (Jászság, Nagykunság, Külső-Szolnok) közötti együttműködés lehetőségét, az azonos polgári fejlődés feltételeit a mezőgazdaságban, a kereskedelemben, az iparban és a művelődés terén. A magyar sajtó történetének szintén jellegzetes és mozgalmas korszaka az a fél évszázad („hőskorszak”), amely a kiegyezéstől az első világháború végéig terjedt. A vidéki sajtó fellendülése szintén erre az időszakra tehető, az 1870-es években a megyeszékhelyeknek közel egyharmada rendelkezett helyi közlönnyel. Ezek elsősorban vegyes tartalmú hírlapok voltak, nem tisztán politikai lapok, amelyek csak néhány nagyobb vidéki városban tudtak megerősödni.3 Veress–Sima 1887. 1. Újságszerkesztés 30 év előtt Túrkevén. Túrkevei Hírlap. 1927. 26. sz. 3. 3 Gergely–Veliky 1985. 45–52. 1 2

360

Pató Mária

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az első hetilap Jászberényben jelent meg JászKunság címen, mely Bittermann Ede nyomdájából (1868-ban) került ki. Szolnokon, a megyeszékhelyen ezzel szemben csak 1873-ban jött létre az első időszaki kiadvány, a KülsőSzolnok. A vidéki városokban, községekben a polgárság csak fokozatosan jött rá a sajtó előnyeire és a települések vezetői sem ismerték fel rögtön ennek fontosságát és erejét. A felismerés tudatában azonban figyelmük hamarosan a helyi sajtó felé fordult, amely az adott város, község közművelődésének alakításában eszközként szolgált az olvasók irányításában. Kunszentmártonban 1887-ben kezdte bontogatni szárnyait az első hetilap a Kunszentmárton és Vidéke. A helyi sajtó kezdeti próbálkozásának eredményeként megszülető új lap az indítás nehézségeit vállalva úttörő szerepet játszott, amelyben Veress János tanító, szerkesztő elévülhetetlen érdemeket szerzett. A rövid, de tartalmas időszakot megélt orgánum két év után bejelentette megszűnését. Hét évet kellet várni a Kunszentmárton és Vidéke második sorozatának elindulására, ezzel egyben a helyi sajtó történetének új fejezete kezdődött. A következő években újabb lapok indultak a térségben, nem riadva vissza a lapalapítás nehézségeitől sem (Közérdek, Közvélemény, Kunszentmártoni Újság, Tiszazug). Erre az időszakra tehető a lapok formai jegyeinek, tipográfiailag is meghatározó elemeinek a megszilárdulása. A legfontosabb talán a rovatoltság. A regionálisan eltérő adottságok, a hetilapok típusának különbözősége, a szerkesztés koncepcionális eltérésének, világnézeti hangsúlyeltolódások ellenére a hetilapok többsége közel hasonló rovatbeosztást követett. Rovatai (Vezércikk, Tárca, Hírek, Hirdetések) közül a tárca és a hírrovat volt a legnagyobb terjedelmű. A többi rovat változóan az igényekhez alkalmazkodott. A gyakorlat és az általam készített tipográfiai elemzés is bizonyította a vidéki hírlapkiadással kapcsolatos megállapítást: Ahány nyomda, annyi újság! A megjelenő lapok méretei, a lapfej, a terjedelem, a címsor, a laptördelés igen nagy változatosságot mutat. Természetesen jól kimutathatók a hasonlóságok is: rovatfej nincs, a betűméret (alapszövegnél) azonos, a betűtípusok, a tagoltság, a léniák, a keretek alig változnak. A sajtó működési módját a 20. század első felében alapvetően a legújabb információs (távközlési) forradalom határozta meg. Az új eszközök lehetővé tették, hogy a lapok mind távolabbi vidékek, országok eseményeiről is egyre gyorsabban számolhassanak be. Ez újabb lendületet hozott a sajtókészítésben, felgyorsult az újságok előállítása. A helyi lapindításnak másik fontos feltétele a helyi nyomda létesítése. A hírlapkiadás első vállalkozói a térségben és más vidéki településen is a nyomdatulajdonosok voltak. Először az újságok lettek az előállító helyi nyomdák népszerűsítői, később a nyomdai kapacitások felhasználói. A két világháború közti időszakra kialakult Kunszentmártonban egy nyomdásznemzedék (Benke Boldizsár, Lakatos József, Lázi József, Wolf Dezső), akik megteremtették a feltételeit, hogy élénk sajtóélet bontakozzon ki, ezzel a nyilvánosság szélesítésének is teret biztosítva. A harmadik feltétel az alkotó értelmiségi réteg kialakulása: ügyvédek, jogászok, tanítók, orvosok, egyházi személyek biztosították azt a szellemi bázist, amely fokozatosan bekapcsolódott a helyi hírlapkiadásba. A negyedik, el nem hanyagolható tényező az a kialakuló olvasói réteg, akik igénylik az új híreket, információkat szűkebb és tágabb környezetükről. Az egyre szaporodó újságok jól jelezték ezt az intenzív folyamatot. Ez a Tiszai alsójárás, a tiszazugi lapok virágkora: tizenhét lap alakult és létezett a jelzett időszakban. A hetilapok (Kőrös-Tiszavidék, Kunszentmártoni Híradó, Magyar Nép, Öcsöd és Vidéke,

A kunszentmártoni nyomdák és nyomtatott sajtó ismertetése

361

Tiszaföldvár és Vidéke, Tiszaföldvári Hírlap) mellett megjelentek a havi gyakoriságú, elsősorban vallási-, szépirodalmi- és szaklapok (Üzenet, Tűzrendészeti Lapok, Zeneközlöny, Katolikus Értesítő, Tiszazugi Református Népmisszió). Ez a periódus, amit a színes és gazdag sajtóválaszték hűen reprezentál 1944-ig tartott, addigra a legtöbb lap megszűnt vagy szünetelt a kiadása. Itt zárul le a sajtótörténetnek egy jelentős és meghatározó korszaka.

KUN-SZENT-MÁRTON ÉS VIDÉKE (I.) 1887–1889

A lapot Veress János kunszentmártoni tanító és Sima Ferenc szentesi nyomdatulajdonos alapította. Ez volt az első helyi újság Kunszentmártonban és a környékén, amely 1887. május 15-én jelent meg. Alcím: Helyi és a Tiszazug érdekeit képviselő heti közlöny. Szerkesztők: 1887. augusztus 7-ig Veress János, majd utóda Balga Lajos tanító lett. Nyomda: Sima Ferenc A lap célját a Beköszöntő így határozta meg: „Meggyőződésünk, hogy Kun-SzentMárton városának szüksége van arra, hogy közdolgainak helyes, mindig megfontolt irányban való vezérlése érdekéből, egy helyi lappal bírjon, mely itt senki szolgálatában nem áll, hanem a nyilvánosság hatalmas fegyverével küzd minden pártérdeken fölülállva, célja mindig és mindenben az, hogy a város anyagilag, erkölcsileg felvirágozzék…”4 A hetenként megjelenő lap szerkesztésére a gazdag témaválasztás és a helytörténeti adatok, események közlése a jellemző. A Kunszentmárton és Vidéke alig két év után, 1889-ben, anyagi nehézségekre hivatkozva megszűnt, utolsó száma augusztus 18-án jelent meg.

KUN-SZENT-MÁRTON ÉS VIDÉKE (II.) 1896–1907

Hét évi szünet után a Kun-szent-márton és Vidékét újra kézbe vehették az olvasók. Alcím: Szépirodalmi, társadalmi és közgazdasági közlöny. Szerkesztők: Reitz János állatorvos, akit később Csanády József nyomdász, Jósa Gyula gabonakereskedő és Mezey István kántor követett. Nyomda: Az újság kiadó-tulajdonosa Csanády József. Veress–Sima 1887. 1.

4

Pató Mária

362

Az 1896. december 20-án megindult lap programját röviden a következőkben határozza meg: „... igazság, függetlenség és közérdek.” A hetenként megjelenő lapszámok gazdag híranyagukkal, haladó nézeteikkel tűntek ki a vidéki lapok közül.

KÖZÉRDEK 1902–1913

Még virágkorát érte a Kunszentmárton és Vidéke, amikor 1902. január 12-én dr. Bozóky Árpád ügyvéd Közérdek elnevezéssel és ellenzéki programmal lapot indított. Alcíme: Politikai és vegyes tartalmú hetilap. A kunszentmártoni választókerület 48-as pártjának közlönye. Szerkesztők: Bozóky Árpád ügyvéd, Sas István, Csatár Andor gyógyszerész, Barna Domokos ügyvéd, ifj. Némedy Gyula. Feltűnően nagy volt a szerkesztőség fluktuációja, 11 év alatt igen gyakran változott a szerkesztőség összetétele. Nyomda: a főszerkesztő rokonának, Bozóky Gábornak helyi nyomdája. A szerkesztő az újság céljaként – a béke és az igazság érdekében – a közérdek szolgálatát jelölte meg: „A tisztességtelent, a közjóra károsat, az emberek társadalmi és erkölcsi életére veszedelmeset ártalmatlanná akarjuk tenni, hogy a közszellemet ne rontsa, a közbékét ne zavarja, a nép vallásos érzületét ne bántsa. De vajon van-e erre szükség Kunszentmártonban? Minden tisztességes ember azt mondja, hogy: igenis van. Mert e községben a közszellem annyira korrumpált, a népnek annyira nincs érzéke a közjó, az elveknek tisztességes harca iránt, hogy a jóérzésű emberek jóformán mind visszavonultak a közéleti szerepléstől, lemondva arról, hogy az itt uralgó erkölcstelen közszellemet az igazi, helyes útra térítsék…”.5 Az 1913. február 9-én megjelenő szám bejelenti a kiadó nyomda megszűnését, ami egyúttal a lap végét is jelentette.

KUNSZENTMÁRTONI ÚJSÁG 1910–1916

A Közérdek még létezett, amikor 1910 őszén dr. Kovács József ügyvéd elindította új lapját a Kunszentmártoni Újságot. Alcím: Társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi hetilap, 1914-től Társadalmi hetilap. Szerkesztők: Kovács József ügyvéd, Kiss Dénes, Mezey István kántor. Nyomda: Wolf Dezső 5

Bozóky 1902. 1.


363

Az új hetilap kormánypárti irányt követett, bár a szerkesztő beköszöntőjében így összegezte a célokat: „A lap iránya az igazi közérdeket szolgálja. Zászlójára van írva az igazi pártatlanság és a tiszta igazság. Küzdünk az elvekért, az elvek ellen, az igazság érdekében bárkivel is szembeszállunk. A közügynek lesz hű szolgája a Kunszentmártoni Újság. […] A lap főelve: kerülni a személyeskedést.”6 Gazdag és értékes dokumentum-értékű helyi híranyagot közölt, a kiemelkedő személyek fényképét a címoldalon hozta. 1913 után – már vetélytárs nélkül – egyedüli lapként, gyakran változó szerkesztőségi munkatársakkal igyekezett kielégíteni a helyi igényeket. A háborús nehézségek sajnos nem kímélték sem a szerkesztőket, sem a nyomdát, így 1916 nyarán megszűnt a hetilap.

KUNSZENTMÁRTONI HÍRADÓ 1918–1944

A település leghosszabb ideig megjelenő, legnépszerűbb lapját 1918-ban dr. Domján Jenő ügyvéd alapította. Alcím: Politikai és társadalmi hetilap. Szerkesztők: Domján Jenő, 1922-ben a felelős szerkesztői munkát dr. Mezey Lajos ügyvéd, a későbbi országgyűlési képviselő veszi át, 1936-tól pedig dr. Barna Domokos ügyvéd. Nyomda: Wolf Dezső, 1940-től a nyomdához társult Lázi József neve alatt jelent meg. Az első szám Beköszöntőjében ezt írja: „Kunszentmárton 35.000 magyar lélek középpontja. Jobb időkben – olykor – négy lapja is volt. A háborús nyomorúság azonban – már 1916. augusztus óta – némaságra kárhoztatta a közönség szószólóját, érdekeinek, vágyainak, gondolatai kicserélésének, ébresztőjének, egyszóval szellemi életünknek egyik jelentékeny szervét: a helyi újságot. Itt Kunszentmártonban és a hozzánk utalt vidéken lakó 35.000 magyar ember közeledését, egymás megértését és együttműködését akarja a Kunszentmártoni Híradó szolgálni.”7 A 27 éven keresztül hétről hétre megjelenő lap hű maradt céljaihoz, programjához, a legszínvonalasabb újságja volt a Tiszazugnak. Az 1922-es esztendő változást hozott az újság szerkesztésében. A június 18-án megjelenő számban a következőket olvashatjuk: „Közéletünk sivársága, céltalan egyhelyben topogása […] sokunkat enerválttá, közönyössé, reményvesztetté tett. Ilyen állapotban nem lehet életet írni. Az újság pedig maga az élet, mely tervez, alkot, fejlődik és az igazi szerves élet minden megnyilvánulását visszatükrözi.” A kilátástalannak ítélt helyzetben a felelős szerkesztő Mezey Lajosnak adta át pozícióját, aki 14 éven át sikeresen vezette tovább a lapot. 1940-től Lázi József nyomdász veszi át a Wolf-nyomdát, ami a Kunszentmártoni Híradó tipográfiájában is megjelenik, valamint ez a hetilap közöl először fényképeket, Kovács 1910. 1. Domján 1918. 1.

6 7

Pató Mária

364

képes mellékleteket. Sajnos, a háborús viszonyok most is közbeszóltak és egy 1944-es rendelettel megszűnt a híradó.

KUNSZENTMÁRTON ÉS VIDÉKE (III.) 19218 Tizennégy év után, 1921-ben Dani Pál ügyvéd megpróbálta feléleszteni a komoly múlttal rendelkező lapot, kevés sikerrel. A tiszavirág életűnek bizonyult hetilap első száma 1921. októberében jelent meg, de a 9. számmal véget is ért.

KUNSZENTMÁRTONI KATOLIKUS TUDÓSÍTÓ 1924–1933

A századforduló idején összeállított jegyzék összesen 70 hazai katolikus időszaki sajtótermékről tud.9 Köztük valamennyi laptípus képviselve van. Egyetlen egy dolog hiányát emeli ki Dezsényi Béla a témáról írt részletes tanulmánya, amelyet a legfontosabbnak tart: a közönségszervező erőt, az igazi publicisztikai hatást.10 Az első világháború utáni katolikus sajtónál már új irányok figyelhetők meg, az újonnan alakult lapok az élet minden mozzanatára kiterjedő híranyagukkal, cikkeikkel igyekeztek megfelelni a katolikus szellemű olvasótábornak. A világháború okozta borzalmakat igyekezett orvosolni és a lelki sebekre vigaszt találni a Kunszentmártoni Katolikus Tudósító is, amely az első egyházi lap a Tiszazugban, a megyében pedig a másodikként megjelenő vallási tartalmú sajtóorgánum volt. 1924 szeptemberében Lázár Péter lelkész kezdeményezésére jött létre. Szerkesztők: Timon Zsigmond plébános, Lázár Péter, Pintér Pál és Nagy Sándor. Nyomda: Wolf Dezső, 1929-től Lakatos József. Az első számban a főszerkesztő a következő sorokkal ajánlotta az olvasók figyelmébe a Katolikus Tudósítót: „A hitélet bensőséges céltudatosságát szolgálni hivatott új lap a nagy katolikus társadalomban szép jövő elé tekint. Kulturális és erkölcsi életünk emelkedettségének jele is egyúttal: a kunszentmártoni második lap.”11 Az újság programját és célkitűzéseit világosan megfogalmazza az 1925. áprilisi szám néhány figyelemfelkeltő sora: „1. Mi a Kunszentmártoni Katolikus Tudósító? A Kunszentmártoni Katolikus Tudósító olyan újság, amelyik szép elbeszéléseket, verseket

8 A lap az Országos Széchényi Könyvtár katalógusában nem található, lelőhelye ismeretlen. Megjelenéséről és létrejöttéről két forrás tesz rövid említést: Oroszlány 1930. 137.; Barna D. 1935. 3. 9 Cziklay 1902. 495–509. 10 Dezsényi 1943. 200–228. 11 Timon 1924. 1.


365

és tömérdek sok érdekes tudnivalót közöl vallásunkról, szertartásairól, az ünnepekről s a hitélet és társadalmi élet valamennyi fontosabb megnyilatkozásáról. 2. Mit akar a Kunszentmártoni Katolikus Tudósító? Azt akarja, hogy jobban megismerjük hitünket, ezáltal jobban megszeressük vallásunkat és így biztosabban elnyerjük üdvösségünket. Ne legyen egyetlen katolikus ember sem, aki nem olvassa a Kunszentmártoni Katolikus Tudósítót.” A lap rendszeresen közölt színvonalas verseket a helyi költők tollából, fontos egyházi eseményekről tudósít. Évenkénti rendszerességgel számolt be a leányifjúsági Mária kongregáció, a Stefánia egyesület, a Szívgárda egyesület és a Katholikus Nőegylet munkájáról.

KUNSZENTMÁRTON ÉS VIDÉKE (IV.) 1926–1933

A negyedik sorozatú újság a fenti címmel, dr. Gulyás János orvos szerkesztésében 1926 karácsonyán indult meg. Nem volt könnyű vállalkozás ez, hiszen a község már egy másik népszerű lappal, a Kunszentmártoni Híradóval is büszkélkedhetett. Alcím: Politikai, társadalmi, közgazdasági hetilap. Szerkesztők: Gulyás János, Fazekas Alajos Nyomda: A Benke és Lakatos nyomdában készültek a lapszámok 1928-ig, majd a tulajdonosok szétválásával az önállósult Lakatos József adta ki a lapot, 1933 áprilisától pedig a szentesi Törekvés nyomda. A lap utolsó száma 1933. július 16-án jelent meg, amellyel végleg megszűnt.

TISZAZUGI REFORMÁTUS NÉPMISSZIÓ 1936–1944

Ez az első református lap a Tiszazugban, egyben egyetlen vallási jellegű és havonta megjelenő kiadvány ebben az időszakban. Alcím: Evangélikus lap. A kunszentmártoni református egyház gyülekezeti lapja. Szerkesztő: Benkő Viktor református lelkész. Nyomda: Az első szám a budapesti Bethánia nyomdában készült, majd két szám a kunszentmártoni Lakatos Józsefnél, de a továbbiak már György József tiszaföldvári nyomdájából kerültek ki.

Pató Mária

366

Benkő Viktor lelkipásztor ezzel a kiadvánnyal a hitélet erősítését, az erkölcsi értékek erősödést igyekezett a református egyházközségben elősegíteni, mert Kunszentmártonban a reformátusok kisebbségben éltek. A lapnak nem volt előfizetési ára!

ÜZENET 1936–1939

Az első szépirodalmi lap a Tiszazugban 1936 végén látott napvilágot, az Örvény12 kiadvány sorozat keretében. Alcím: Szépirodalmi, társadalmi, kritikai folyóirat. Szerkesztő: K. Molnár István író, költő, főmunkatárs Barátosi Lénárth Lajos volt. Nyomda: a szentesi Gálffy István nyomdájában készültek a számok. A beköszöntő mindent elárul a szerkesztő és a lap céljairól: „Ez a folyóirat a mellőzött, kisemmizett, itt is, ott is hiába kopogtató, protekció nélküli tehetséges új magyar írók bemutatását, megismertetését tűzte ki egyik feladatául.”13 Az Üzenet verseket, novellákat, könyvismertetéseket közölt, valamint irodalmi pályázatot is hirdetett az érdeklődők számára.

Zsurnaliszták, hírlapírók, újságírók és lapszerkesztők „Az élet eseményekből áll; események mindig vannak, csak érteni kell a módját, hogy tudomást szerezzünk róluk. Az a tudás, vagy ügyesség, vagy érzék (mindegy, akárminek nevezzük), amellyel az újságíró megtudja, meglátja, észreveszi vagy megérzi a történéseket, még fontosabb annál, hogy tudja ezeket leírni; és éppen ez a megtudás, az erre való képesség különbözteti meg az újságírót a nem újságírótól.”14

A 19. század egész Európában a sajtó nagymérvű átalakulásának, társadalmi szerepe felértékelődésének a korszaka. Ekkor alakultak ki azok az újságtípusok, műfajok, amelyek megteremtették a 20. századi modern újságírás alapvetően máig is érvényes kategóriáit. 12 Ilyen címmel sorozatot nem ismertet a Magyar könyvészet 1921–1944 kötete, ellenben Orosházán működött egy „Örvény” Könyv- és Zeneműkiadó Vállalat 1937–1938 között, ahol antológiák jelentek meg a Fényszóró sorozatban. A kötetek címei: Kórus, A Fényszóró nótáskönyve, Örvény. 13 K. Molnár 1937. 2. 14 Szabó L. 1916. 36.


367

A sajtó virágzása a liberális eszmerendszer terjedésével szoros kapcsolatot eredményezett, és régiónként, társadalmanként, kultúránként más-más vonásai mellett, különös hangsúlyt nyert a polgári nemzetté válás, az identitás elemeinek a felerősödése.15 Az 1880-as évek a magyar politikai napi sajtó virágkorának számítanak, a századfordulóra már tömegsajtóvá válásának lehetünk tanúi. A 20. század eleje azonban új változásokat hozott: a technikai fejlődést, a lapelőállítás differenciálódását. Ebben az új helyzetben az újságírók szerepe, társadalmi megítélése is megváltozott. Míg korábban az írók nemcsak írtak a lapokban, hanem maguk is csinálták azokat, a századelő a munkamegosztás kialakulását hangsúlyozta. Sipos Balázs munkája szintén arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy az újságírók tevékenységének bürokratizálódása során egy cikk már nem egy ember munkájának az eredménye volt, hanem egy egész szerkesztőségé.16 Az újságírói tevékenység a hírek előállítása köré szerveződik, a szépirodalmi jelleg háttérbe szorul, az újságírás mesterséggé válik. Ezzel magyarázzák a korabeli szakemberek az 1920-as években a sajtó színvonalának csökkenését, amely leginkább a nyelvhasználatnál érhető nyomon. Harsányi Zsolt így írt erről: „[…] a hírlapíró munkája nélkülözni kénytelen a gondosan pepecselő, szavakat százszor latolgató részletességet, amely a szépírót sok tévedéstől megmenti: a hírlapíró nem ér rá a kifejezés formáján tűnődni, […] mert a rotációs gép nem vár.”17 A kunszentmártoni Közérdek c. lap a vidéki hírlapirodalomról szóló írásában szintén felhívja a figyelmet a nemzeti nyelv elterjesztésének fontosságára képzett újságírók segítségével.18 A vidéki újságírás helyzetét vizsgálva ennek megítélése már nem ilyen egyértelmű. A Tiszazug településein létrejött szerkesztőségek (más vidéki szerkesztőségekhez hasonlóan) messze voltak az újságszerkesztésnek attól az elemi követelményétől, hogy legalább a lapszerkesztő legyen hivatásos újságíró! Itt kevés ember dolgozott, akiknek nem „csak” az újságírás jelentette valódi jövedelmük forrását. A legtöbb munkatárs tisztes polgári pályán (tanár, ügyvéd, orvos, egyházi tisztségviselő) tevékenykedett. Számukra a hivatásuk jelentette az igazi értéket, míg a hírlapírás közéleti tevékenységnek számított, az adott közösségben elfoglalt presztízsüket is mutatta. A továbbiakban azoknak a szerkesztőknek az életrajzát gyűjtöttem össze, akik a település sajtótörténetében úttörő szerepet vállaltak.19

DR. BARNA DOMOKOS (1878–1957)20 1878-ban született Kunszentmártonban, kisbirtokos parasztcsaládból származik. Szentesen érettségizett, majd 1906-ban szerzett jogi diplomát Kolozsváron a Ferenc József Tudományegyetemen. Egységes ügyvédi és bírói vizsgáját Marosvásárhelyen tette le. Ezután Kunszentmártonban folytatott ügyvédi praxist. Lipták 2002. 33. Sipos 2004. 142. 17 Harsányi 1930. 290. 18 Közérdek 1902. 34. sz. 1–2. 19 Tudatában vagyok annak, hogy a közölt életrajzok nem ölelik fel a kívánt teljességben a szakma teljes vagy akárcsak megismerésre méltó névanyagát. A feladat nehézségét jelzi, hogy olyan személyekről van szó, akikről ez idáig még nem vagy csak néhányukról jelent meg életrajzi összefoglalás. A fellelhető források alapján pontos, teljes portrét mindenkiről – hiteles adatok hiánya miatt – lehetetlen megrajzolni, de a kutatásban a lehetőségek szerint igyekeztem a teljességre törekedni. 20 Tóthné Barna M. 2006. 6.; Barna M. 1977. 6. 15 16

Pató Mária

368

1914-ben önkéntes hadnagyként vonult be a hadseregbe. Harcolt a szerb, az olasz és az orosz fronton. 1916-ban orosz fogságba esett. Habarovszkban töltötte hadifogságát. A fogolytáborban zenekart és színjátszó csoportot alakított. 1921-ben tért haza egy Vlagyivosztokból induló hajóval. Ezután ismét Kunszentmártonba tért vissza (védőügyvédként szerepelt a nagyrévi arzénes perben), az Úri Kaszinó ügyésze, majd m. kir. közjegyző 1944-es nyugdíjazásáig. A vármegye tiszteletbeli főügyészének is megválasztották. Aktívan részt vállalt Kunszentmárton társadalmi életében: a római katolikus egyházközség elnöke, az iskolaszék tagja, a kunszentmártoni Levente Egyesület elnöke volt. Fontos szerepet töltött be a helyi sajtó megteremtésében, működtetésében is. A Közérdek c. lapnak 1905-től felelős szerkesztője lett. A hadifogságból való hazatérése után 1936-tól a Kunszentmártoni Híradó felelős kiadója volt. 1945-ben a második világháború befejeztével Szolnokra internálták, sohasem rehabilitálták.

BENKŐ VIKTOR (1883–1955)21 1883. július 24-én született Székelyudvarhelyen, régi székely református lelkészi családban. A marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett 1901-ben. Teológiai tanulmányait Budapesten (1901–1904) között és Debrecenben (1904–1906) végezte. Lelkész-képesítő vizsgát Debrecenben és Kolozsvárott tett. Itt szentelték fel 1910. november 6-án. Svájcban és Németországban belmissziói tanulmányokat végzett. Segédlelkészi szolgálatot Makón, a híres tudós dr. Csécsi Miklós makói lelkész oldalán folytatott. Itt indította el belmissziói munkáját, majd bekapcsolódott a Keresztény Szövetség című lap szerkesztésébe. Makóról Erdélybe, utána Tiszapolgárra helyezték át. Tevékeny szerepet vállalt a református iskola, egy evangéliumi könyvkereskedés és egy helyi nyomda megszervezésében. A sokat tapasztalt lelkészt 1929-ben bizonyosan azért helyezik át Nagyrévre (az ismert arzénes perek színterére), hogy a vallás és az erkölcsiség erejével visszavezesse a híveket a helyes útra. 1933-ban Kunszentmártonba kerül és innen vonult 1951 végén nyugállományba. Kiterjedt irodalmi munkásságot folytatott. Beszédei, előadásai az ország több pontján elhangzottak, prédikációkat, misszionáló, evangelizációs beszédeket tartott templomokban, iskolákban, magánházakban. 21 Farkas 1994. 33–39.; Ötvös [1996] 91–92.; http://www.radixforum.com/surnames/benko Letöltés ideje: 2008. 03. 08.


369

Több lap szerkesztője és kiadója volt. Nevéhez fűződik a Keresztény Nőszövetség, a Bethesda, a Zombori Református Kerületi Egyházi Élet és a Tiszazugi Református Népmisszió elindítása és szerkesztése. 1955-ben hunyt el Balatonudvariban.

DR. BOZÓKY ÁRPÁD (1868–1925)22 1868. június 25-én született Kunszentmártonban, apja Bozóky Antal, a Jászkun Kerületek főügyésze volt. Középiskoláit Szarvason és Kecskeméten végezte, majd a családi hagyományt követve Budapesten jogot tanult. Egyetemi tanulmányai után hosszabb ideig tartózkodott külföldön, ahonnan hazatérve Budapesten, Szolnokon és Nyitrán folytatott joggyakorlatot. 1894-ben ügyvédi irodát nyitott Kunszentmártonban, ahol rövid idő elteltével a közélet egyik meghatározó személyisége lett. Magát a Rákóczival bujdosást vállaló Bozóky kuruchadnagy leszármazottjának tekintette, és ehhez híven szenvedélyesen képviselte a függetlenségi nézeteket. 1901-ben elindította és szerkesztette a Közérdek című lapot. Vezetője volt a kunszentmártoni Függetlenségi és 48-as Pártnak, melynek nemzetiszín zászlójára csupán egy évszámot íratott: 1848. Népszerű programjának köszönhetően 1905-ben és 1910-ben is a kunszentmártoni kerület országgyűlési képviselőjévé választották. 1911-ig képviselte szülőföldje és az 1848-as forradalom eszméit az országgyűlésben. Síkra szállt az egyéni, társadalmi és politikai szabadságjogokért, személyében szenvedélyes ellenzéki politikussal gazdagodott az akkori politikai élet. A nagy „kunembert” – ahogy a korabeli sajtó nevezte – 1925. január 31-én családja és Kunszentmárton város közösségének mély gyásza közepette helyezték örök nyugalomra.

DR. DOMJÁN JENŐ (1874–1973)23 1874. augusztus 20-án Csépán született. Középiskoláit a szentesi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban végezte, ahol 1892-ben érettségizett. A jogi diplomáját a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Jogi- és Államtudományi karán szerezte 1897-ben, majd a Szegeden folytatott joggyakorlati évek után a debreceni Ügyvédi Kamara vette fel tagjai névjegyzékébe. Szilárdfy Annával 1907-ben kötött házassága után Kunszentmártonban telepedett le. Az ügyvédi praxis mellett a család csépai birtokán mintaszerű gazdaságot vezetett. Emellett érdeklődési köre rendkívül kiterjedt volt, különösen a technikai újdonságok keltették fel figyelmét. Kiváló amatőr fényképész is volt, amit bizonyít, hogy a magyar művészi fényképezés folyóirata, A Fény is közölt tőle felvételeket. Nemcsak szerette a zenét, de maga is szépen hegedült. 22 23

Hegedűs 2006. 10. Szabó J. 2006. 20.

Pató Mária

370

A gazdálkodás mellett jogi végzettsége lévén sok időt szentelt a közügyeknek is. Kunszentmártonban Bozóky Gábor lapjának, a Közérdeknek volt hosszú évekig felelős szerkesztője, majd az ő nevéhez fűződik a Kunszentmártoni Híradó megalapítása, amelynek 1922-ig felelős szerkesztője volt. Szerepet vállalt a Csépán megjelent Közvélemény című lap létrehozásában is. 1925-ben családjával Szegedre költözött, de a csépai gazdaságát nem adta fel, a gazdálkodást tovább folytatta, és az 1935-ös nagyszabású járási faluszövetségi kiállításon minőségi búzatermékével aranyérmet nyert. Aktív részt vállalt továbbá a vidék árvízvédelmének megszervezésében: hosszú évekig a Körös-Tiszazugi Árvízmentesítő Társulat

elnöke volt. A második világháború után, miután minden vagyona államosításra került, Budapestre költözött és ott élt haláláig.

DR. GULYÁS JÁNOS (1887–1966)24 1887-ben született Kunszentmártonban. Orvosi tanulmányait Budapesten végezte, oklevelét 1912-ben szerezte meg. Kezdő orvosként a szolnoki közkórházban, majd a kassai bábaképzőben dolgozott. 1914-ben visszatért szülővárosába, ahol községi orvosként kapott munkát. Az első világháború kitörésének híre már Kunszentmártonban érte. A frontról érkező sebesültek ellátására 250 ágyas hadikórházat hoztak létre, amelynek vezetője lett. A tanácsköztársaság idején 1919. április végén vörös különítményesek túszként elhurcolták és tizenegy társával együtt, a szolnoki királyi törvényszék fogházában tartották fogva. Társaival együtt csak 1919. júniusában térhetett vissza szülővárosába. A háború ínséges éveit termékeny hétköznapok követték. Gulyás János meghatározó és köztiszteletben álló tagja volt a kunszentmártoni közéletnek. Községi, tisztiorvosi és iskolaorvosi feladatai mellett, tagja volt a vármegyei törvényhatósági bizottságnak és a községi tanácsnak, elnökhelyettese az adófelszólamlási bizottságnak, valamint igazgatója a helyi Stefánia Szövetségnek. 1923-tól 1925-ig részt vett az új közúti híd építését felügyelő úgynevezett „Hídbizottság” munkájában. A gyógyászatban és a közéletben végzett úttörő munkája mellett életre hívta a Kunszentmárton és Vidéke című politikai lapot, amelynek alapítója, tulajdonosa és kiadója is volt.

Hegedűs 2006. 27.; Oroszlány 1930. 145.

24


371

DR. MEZEY LAJOS (1891–1962)25 1891. május 29-én született Kunszentmártonban id. Mezey István főkántor fiaként. Középiskolai tanulmányait Szentesen, a Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban fejezte be 1912-ben. Édesapjától örökölt írói tehetsége már ekkor megnyilvánult: a gimnázium zászlójának felszentelésére az általa írt ódával köszöntötték az ifjúság szimbólumát. Jogi tanulmányait 1912 őszén kezdte meg a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen. 1920-ban doktorált, majd 1922. május 1-jén sikeres ügyvédi vizsgát tett Budapesten. Ügyvédi tevékenységével párhuzamosan hamarosan belevetette magát a községi közéletbe is. Az 1918-ban dr. Domján Jenő alapította Kunszentmártoni Híradó munkatársa lett. 1925 tavaszától az alapító távozásával átvette a hírlap főszerkesztését, de ezenkívül az országos sajtóban is élénk publicisztikai tevékenységet fejtett ki. Az 1920-as évek végére a községi képviselőtestület többségi pártjának vezére, a római katolikus egyház ügyésze, a Kunszentmártoni Takarékpénztár Rt. felügyelő bizottságának elnöke, vármegyei törvényhatósági bizottsági tag lett, és valamennyi társadalmi egyesületben is vezető pozíciót töltött be. A Nemzeti Egységpárt elnöksége a párt sajtó- és propaganda osztályának vezetésével bízta meg, a képviselőház állandó összeférhetetlenségi- és mentelmi bizottságának pedig ő volt az elnöke, emellett tagja volt a közjogi és az igazságügyi bizottságnak is. Politikai pályafutásának csúcsát az 1939-ben történt kormányfőtanácsosi kinevezése jelentette. Budapestre költözése után 1944. január 27-én Kunszentmárton város díszpolgárává választotta. 1951-ben feleségével együtt Kunszentmártonba, majd Tiszaföldvárra telepítették ki Budapestről. A sors nem volt kegyes hozzá, az ügyvédi pályára politikai okokból már nem térhetett vissza, 1962-ben halt meg Budapesten.

MOLNÁR ISTVÁN (1909–1956)26 1909. augusztus 18-án született Szentesen. A polgári iskolát Kunszentmártonban végezte, majd a szolnoki kereskedelmi iskolába került. Tanulmányait a kiskunfélegyházi tanítóképző intézetben folytatta, utána Budapesten beiratkozott a filmművészeti iskolára, ahol rendezést tanult. Kora ifjúságától kezdve az irodalom és a színpad után érdeklődött. Az élet mélységeinek meglátásához sokban hozzájárult viszontagságos, sokoldalú élete. Községi tisztviselő volt Szentesen, majd Cibakházán, de dolgozott napszámosként, rakodómunkásként, kipróbálta a színész mesterséget és a riporteri pályát is. Négy éven keresztül szerkesztette és kiadta az Üzenet c. szépirodalmi, társadalmi és kritikai lapot. 1934-től fővárosi és vidéki napilapok közölték írásait. 25 26

Szabó J. 2006. 49. Hortobágyi 1940. 715–716.; Péter 2000. 1402.

Pató Mária

372

Több önálló verseskötete, elbeszélése jelent meg: Könny és vér (1933), Hiszek (1934), Halálos élet (1935), Egy falat kenyér (1936), Két hét (1937), De szerettem volna (1937), Csoda a faluban (1937). 1956. június 25-én hunyt el Kunszentmártonban.

TIMON ZSIGMOND (1873–1942)27 Szilvásváradon született 1873-ban. Apja 1848-as honvéd őrnagy volt. Családjából származott Timon Sámuel jezsuita tudós és Timon Ákos egyetemi tanár és tanácsos. Iskoláit Egerben végezte, ott tanult a Teológiai Akadémián. Jól beszélt németül és latinul. 1896-ban szentelték pappá. Káplánként szolgált Makláron, 1899-től 1901-ig Kunszentmártonban, aztán Miskolcon, Egerben, 1904-től plébános volt Felnémeten, majd 1911-ben kinevezték az egri kerület helyettes esperesévé. Kunszentmárton képviselőtestülete 1913. október 23-án választotta meg plébánosnak és ennek folyományaként 1914. január 6-án iktatták be hivatalába. A világháború idején tanúsított helytállásáért 1916-ban kitüntették a zöld szalagos Signum Laudis érdemrenddel, 1918-ban pedig a címzetes ákosmonostori apáti címmel. Beszédei, magas színvonalú népművelő előadásai a hívek lelki, szellemi épülését szolgálták. Cikkei, versei gyakran megjelentek a helyi Katolikus Tudósító lapjain.

VERESS JÁNOS (1854–1936)28 1854. február 24-én született Nagykászonban. Népiskolai tanulmányait helyben végezte, majd középiskolai éveit Gyulafehérváron töltötte. A tanítóképző iskolát Déván fejezte be. Tanítói tevékenységét 1876-ban Nagypestyényben kezdte, majd háromévi tevékenység után elnyerte a Kunszentmártonra meghirdetett tanítói állást. Pedagógiai munkássága mellett – melyet negyvenkét éven keresztül végzett – a település közéletének meghatározó személyisége lett. Ő volt a Tiszazug első hetilapjának, a Kunszentmárton és Vidékének az alapítója és első szerkesztője, majd hosszú ideig a lap külső munkatársa. 1921-ben vonult nyugdíjba, s megírta Régi idők fakult írásai című visszaemlékezését. Tóthné Barna M. 2006. 75.; Hortobágyi 1940. 1088. Licsicsányi 2006. 80.; Oroszlány 1930. 139–140.

27 28


373

1936-ban a helyi újság pályáját és életét méltató cikket jelentetett meg, melyben a „csendes, ritka emberi jubileumot” így méltatták: „Veress János lelke saját magán és családján kívül mindig ezért a városért aggódott. Szíve az egészért dobbant, agyveleje igen sokszor feszültségben volt, egészen a pattanásig. Csodálatos volt az asszimilálódás, mely őt, a székely bércek fiát átalakította. Hazájának tekintette ezt a vidéket…”29 Iskolaszervező tevékenységének elismeréséül 1990. március 15-én, a helyi 628. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet Veress János nevét vette fel.

Tulajdonosok, kiadók, nyomdák „Bárki kezdte, fehér íven fémsorokkal szántani, És csodás módon ércbe vésni jelt, Nem lehet e férfiú más, mint Merkur és Minerva Ölében fogant isteni szikra: Ki éteri szellemével közénk szállt e földre le, Hogy tudása pazar fénye telítse át napjaink; S ami eddig kiváltságok: királyok és herceg urak Tulajdona, épülése volt csupán, Bírja azt ím minden ember, polgár, paraszt egyaránt.” Hieronymus Bononius (1477)

A könyv-, újságtermelés és ezek tömeges használata – a polgári könyvkultúra – 1848-ban fogant, a 19. század harmadik harmadának szülötte, lényegében a dualizmus rendszerével egyidős. Az első tipográfiát polgári forradalmunk győzelme, s majd a kiegyezés által teremtett politikai, gazdasági lehetőségek hívták életre. Egy település, még inkább egy régió nyomdatörténetének feldolgozása nem mindig egyszerű feladat. Törekvéseinknek egyrészt a források fellelhetősége szab határt, hiszen a községi, kisvárosi nyomdák többsége kisüzem volt: kevés inassal, s viszonylag szűk körben terjesztett termékekkel. Az egykoron kis példányszámban megjelentetett újságok, nyomtatványok, meghívók jórészt a szerencsének köszönhetően maradtak meg, ugyanakkor jelentős forrásnak bizonyulnak. Egy adott korszak lenyomatai, a mindennapok eseményeit, történéseit, törekvéseit tárják fel. Egy-egy nyomda létrejötte, számuk gyarapodása szorosan összefonódik a polgárosodás folyamatával. Alapításuk nem egyszerűen gazdasági vállalkozás, hanem kulturális tényező is. Az ismeretközvetítés, a modernizáció egyik alapvető tényezője.30 Létrejöttük központi funkciót biztosít egy adott településhálózaton belül, így nyomon követhető a „város és vidéke” kapcsolat alakulása. A 19. század második felében kibontakozó gazdasági-társadalmi fejlődés Magyarországon együtt járt a nyomdák számának jelentős növekedésével. 1850 és 1876 között a 29 30

Kunszentmártoni Híradó. 1936. október 18. 1. Vadász 1997. 69.

Pató Mária

374

nyomdák száma több mint kétszeresére emelkedett (71-ről 187-re), 1895-re már háromszoros a számuk, míg 1910-re gyakorlatilag minden járásszékhelyen volt nyomda (1077).31 Az általános képet árnyalhatjuk, ha a vizsgált térséget és a szomszédos megyék, városok viszonyait is megvizsgáljuk. Az alábbi táblázat a környékbeli jelentősebb települések nyomdáinak számszerű gyarapodását tartalmazza.32 TELEPÜLÉS

ÉV 1895

1912

1937

1944

Kunszentmárton

0

2

2

2

Szarvas

2

2

3

3

Szentes

2

4

5

3

Szolnok

5

7

6

7

Tiszaföldvár

0

0

2

2

9

15

18

17

ÖSSZESEN

A Tiszazug déli kapujában, Kunszentmártonban, hasonlóan a legtöbb alföldi mezővároshoz, a könyv-, újságterjesztés, használat – egészen a kapitalizmus kibontakozásáig – esetleges, alkalmi jelenség volt, bár sok helyen alakultak olvasókörök az egyes településeken (Kunszentmártonban 1861-ben). A nyomdászat hagyománytalan, előzmény nélküli, a vásárban vagy vándor könyvkötőtől, könyvárustól vett kalendáriumon, biblián kívül alig volt könyv közkézen. Tudjuk, hogy a helyi lapindítás, újságteremtés nem csupán kiadói szándék, hanem ös�szetett feltételek együtthatásának függvénye. Nélkülözhetetlen a biztonságos gazdasági háttér, a nyomda jelenléte, az újságot előállítani tudó szellemi kapacitás és a potenciális olvasók száma, szellemi igénye. A nyomdák és a lapok létrejöttét kölcsönös meghatározottság jellemzi, egymás nélkül nem léteznek. A településen 1887 decemberében jelent meg az első sajtótermék Sima Ferenc kiadásában. A nyomda már születése első pillanatában lapkiadásra vállalkozott, a lap főszerkesztője, Veress János tanító erről később így írt Régi idők fakult írásai című vis�szaemlékezésében: „Hogyan is született meg az első „Kunszentmárton és Vidéke” című hetilap? 1887. május első napjaiban Bozóky András vendégszerető házánál többen megjelentek Szentesről, akik közé én is hivatalos lettem. Ebéd közben Sima Ferenc, Szentes város országgyűlési képviselője minden bevezetés nélkül jelezte, hogy ő egyik nyomdáját Kunszentmártonba szállítja és itt lapot indít meg, melynek szerkesztőjéül a jelenlévő nagy társaság közakaratából csekélységemet kérte fel. Hiába szabadkoztam, hogy én hírlapirodalommal sohasem foglalkoztam, a bizalomnak nem tudok megfelelni. Semmi mentségem nem fogadtatott el. Még azon a héten, ahol most a gyógyszertár van, felállíttatott a Sima nyomdája, és vasárnap már olvasta is a Kunszentmárton és Vidéke című hetilap első példányát a közönség.”33 A Némedy testvérek főtéri házában létesült nyomda 1889-ig, a helyi lap megszűnéséig működött. Vadász 1997. 69. A táblázat szerkesztéséhez a következő forrásokat használtam: Firtinger 1996. 21–23.; Magyar Könyvszemle 1913. 14., 20–21.; Szollás 1937. 47–50.; Halász 1944. 80., 85–87. 33 Veress 1928. 55. KHGYA–1609. 31 32


375

A település második, 1897-ben létesült nyomdáját Csanády József alapította, amit 1902-ben felesége, özv. Csanády Józsefné vett át. A nyomda többször költözött, 1906 első félévében ideiglenesen beszűntette működését. A változásokról a Kunszentmárton és Vidéke folyamatosan informálta az olvasókat, míg 1907-ben a lap megszűnésével a nyomda is bezárt. 1902-ben a Kunszentmárton és Vidéke mellett Bozóky Árpád ügyCsanády József (2. sor jobb szélén) véd új ellenzéki lapot indított. A Közérdek című lapot először a szentesi Vajda B. utóda nyomdájában készítették, majd 1902. február 9-től Szarvason, Dolesch József könyvnyomdájában jelent meg. Bizonyára a nem helybéli nyomda az oka annak, hogy sok a sajtóhiba az újságban, a szerkesztőség a kefelenyomatot már nem tudta átnézni, ezért komoly helyesírási hibák fordulnak elő a szövegekben. Talán ez lehetett az egyik ok, amiért a tulajdonos 1903-tól Kunszentmártonban is létesített nyomdát. A május 3-án megnyílt üzem vezetője Bozóky Gábor lett. Itt készült a Közérdek és később a Csépán megjelenő Csépa és Vidéke. Ennél a nyomdánál szabadult fel több nyomdászinas (Benke Boldizsár, Lakatos József), akik később önálló műhelyeket hoztak létre és a helyi sajtó kiadásában jelentős szerepet töltöttek be. A közelgő háború okozta gazdasági válság, az anyagi nehézségek következtében 1913. február 9-ig működött a Bozókyféle nyomda, amelynek megszűnése a Közérdek végét is jelentette.34 A kunszentmártoniak azonban nem maradtak nyomda nélkül, mert a három évvel korábban Hódmezővásárhelyről ide települt Wolf Dezső jól működő nyomdát létesített és 1910-től az új hetilapnak, a Kunszentmártoni Híradónak lett a lapkiadó-tulajdonosa. A Wolf-nyomdában további két hetilap és egy havilap készült. 1918 és 1944 között itt adták ki a Kunszentmártoni Híradót (közel 1000 példányban jelent meg), 1924-től az Öcsöd és Vidékét, de a nyomda előállításában jelent meg a vidék első katolikus havilapja, a Kunszentmártoni Katolikus Tudósító is. A nyomda technikai felszereltségéről csak hiányos ismeretekkel rendelkezünk. Egy, a vidéki lapok sajtókataszterének összeállítására szolgáló Kunszentmártoni hősök albuma kérdőív szerint 1935-ben a nyomda 2 db nyomó34

Barna M. 1977. DAMHA 120–79. 6.; Közérdek 1913. 6. sz. 1.

Pató Mária

376

géppel rendelkezett, szedőgépe nem volt. Ebből ismerjük a foglalkoztatottak adatait is: Tassy Ferenc, Hegedűs István és Tassy Ilona nyomdászok álltak alkalmazásban a nyomdánál a jelzett időpontban.35 A nyomda termékeiről legkönnyebben az egyes hetilapokban feladott hirdetések révén értesülhetünk. Az időszaki kiadványok mellett készített mindenféle üzleti és hivatalos nyomtatványt, meghívókat, „falragaszokat”, egyéb aprónyomtatványokat. Műhelyéből kerültek ki azok a könyvek is, amelyek mára a helyismeret szempontjából nélkülözhetetlen alapműnek számítanak. A könyvnyomda mellett 1914-ben megnyitotta könyv-, papír- és írószer kereskedését is. Wolf Dezső nyomdáját – a mesternél 1936 óta dolgozó – Lázi József vásárolta meg 1940-ben, aki még kilenc éven keresztül, az államosításig működtette vállalkozását. A lapkiadás bizonyosan jó üzletnek bizonyult, mert 1925-ben a Bozóky-nyomdában tanult Benke Boldizsár és Lakatos József közös nyomdát alapítottak, és az egy évvel később létrejött Kunszentmárton és Vidéke című hetilapot már ők adták ki. 1928-ban a vállalkozásból Lakatos József kivált és önálló nyomdát indított átvéve az eddig közös lapkiadást is. Így alakult ki az a helyzet, hogy Kunszentmártonban ekkor már három helyi nyomda is működött. A versenyhelyzet megkövetelte a helyi és a környék lehetséges kiadói- és nyomda-piacának felosztását. Jól látszik, hogy a Lakatos-nyomda a környék településeinek nyomdaipari termékekkel történő ellátását célozta meg. Nyomdája adta ki 1929-től a Kunszentmártoni Katolikus Tudósítót, az 1930-ban elinduló Öcsöd és Vidékét és a tiszakürti Katolikus Értesítőt. A Lakatos-nyomda tulajdonképpen ugyanolyan termékek előállítását végezte, mint amilyeneket már a Wolf-nyomdánál ismertettem (lapkiadás, aprónyomtatványok, könyv). Technikai felszerelése is hasonló volt: 2 db nyomógéppel rendelkezett, szedőgépe neki sem volt. Az 1935-ös lapkiadási sajtókataszter kérdőíve szerint két segédet foglalkoztatott: Szabó Mátyás nyomdászt és Felföldi Balázs tanulót.36

BENKE BOLDIZSÁR (1890–1945)37 1890-ben született Kunszentmártonban. Iskoláit is szülővárosában végezte, majd nyomdásznak tanult. 1903-ban kezdte pályáját Bozóky Gábor kunszentmártoni nyomdásznál. Segédként dolgozott Nagyszebenben és Szászvároson, majd üzemvezetőként Kalocsán. Induló karrierjét az első világháború törte ketté. 1914-ben az elsők között önként jelentkezett frontszolgálatra. Kiképzése után a szolnoki 68-as gyalogezred katonájaként a szerb frontra vezényelték. A harcok során 1914 szeptemberében hadifogságba esett, majd Szerbiából Albánián keresztül Olaszországba, végül Franciaországba került. A hadifogolytáborok nyomorúságából csak hat év után szabadult. 1920-ban térhetett vissza Kunszentmártonba. Katonai szolgálataiért másodosztályú ezüst vitézségi érmet kapott. A hosszú kényszerű távollét után eredeti szakmáját folytatta szülővárosában. 1925-ben alapító tagja volt a Benke és Lakatos Könyvnyomda és Papírkereskedő Cégnek. 1928-ban 35 Kérdőív a vidéki lapok sajtókataszterének összeállításához. 1935. Kézirat. Dr. Barna Domokos hagyatéka,. Barna Gábor tulajdona. 36 Kérdőív a vidéki lapok sajtókataszterének összeállításához. 1935. Kézirat. Dr. Barna Domokos hagyatéka, Barna Gábor tulajdona. 37 Hegedűs 2006. 7.


377

önálló könyv- és papírkereskedő vállalkozásba fogott. Ő adta ki a Kunszentmárton és Vidéke című sajtóorgánumot. A közéletben is aktív szerepet vállalt. A helyi Iparoskör és az Iparos Ifjak Egyesületének vigalmi elnöke volt. A Körös-partján felállított színpadon számos színdarabot és passiójátékot vittek színre az ő rendezésében. Amatőr fotósként sok érdekes felvételt készített Kunszentmártonban, amelyek bemutatják a 1920-as, 30-as évek városképét, a múlt fontos relikviái. Korabeli kiadványokban is szerepelnek jól sikerült fotói, sőt néhányból képeslap is készült.

LAKATOS JÓZSEF (1897–1980)38 A helyi Bozóky-féle nyomdában tanulta ki a nyomdász mesterséget, majd Szarvason és Szentesen volt segéd. A világháborúban a 17. honvéd gyalogezredben teljesített szolgálatot és harcolt az orosz és az olasz fronton 1918 végéig. A háború után 1925-ben betársult a Benke Boldizsár által alapított nyomdai vállalkozásba, majd három év után kivált a cégből és 1928-ban önálló nyomdát indított. Tulajdonában és kiadásában jelent meg a Katolikus Tudósító, valamint az 1930-ban alapított Körös-Tiszavidék c. újság. Ezeken kívül egy időben ő adta ki a Kunszentmárton és Vidéke, továbbá az Öcsöd és Vidéke c. lapokat és a vármegyei Tűzoltó Szövetség hivatalos lapját, a Tűzrendészeti Lapokat is. 1930 után rövid ideig képes levelezőlapokat is megjelentetett Benke Boldizsár és id. Soós László amatőr felvételei alapján. Választmányi tagja volt az Iparos Körnek és támogatója a kulturális és szociális intézményeknek. 1945 után nyomdáját államosították és nyomorúságos körülmények között, könyvkötészetből biztosította megélhetését élete végéig, elsődlegesen közületek megrendelései alapján.

LÁZI JÓZSEF (1913–2003)39 1913. november 24-én született Kunszentmártonban. Édesapját korán elvesztette. Édesanyja, Szabó Mária és mostohaapja, Szabics István gondosan nevelték a kisfiút. Az elemi iskola négy osztályát helyben végezte, majd a helyi polgári iskolába íratták. A kezdeti gyakorlatot a helybeli nyomdában szerezte meg. Három éven át a szakma csínjátbínját a legkiválóbbaktól sajátította el Budapesten: a Magyar Királyi Egyetemi Nyomdában, később a Szikra Lapnyomdában. Átlátta és begyakorolta a szöveg-előkészítés, a tördelés, 38 39

Szabó J. 2006. 44. Harangozóné Tóth É. 2006. 45.

Pató Mária

378

a szedés és a nyomás munkafolyamatait: változatos módon alkalmazta a betűtípusokat, mesterien tördelte a szövegeket. A tehetséges, s már gyakorlott nyomdászt 1936-ban hívta haza Wolf Dezső, az idősödő kunszentmártoni nyomdászmester. Ettől kezdve Lázi József üzemeltette, majd vezette a nyomdát. 1939-ben Lázi József kitűnő eredménnyel tette le a mestervizsgát Debrecenben. Ekkor, az iparengedély birtokában meg is vásárolta a nyomdát. Az egyik legfontosabb helyi tömegtájékoztató eszköz, a hetente megjelenő Kunszentmártoni Híradó kiadója lett. 1949-ben a nyomdát államosították és megszűnt a Tiszazug utolsó nyomdája is. Szakmájától nem tudott, nem is akart elszakadni. 1973-ig, nyugdíjazásáig a Szolnoki Nyomda munkatársa volt. Az újsághoz élete végéig hű maradt. Utolsó két évében Bicskére is járatta a Szolnok Megyei Néplapot.

SIMA FERENC (1853–1904)40 Nagykőrösön született 1853. december 3-án. Apja Sima Lajos asztalosmester volt, aki azt szerette volna, hogy fia is folytassa a családban hagyományos mesterséget. Beiratkozott a helyi tanítóképzőbe, amelyet magánúton végzett el; közben módosabb családoknál nevelősködött. Kántortanítói oklevéllel a zsebében 1873-ban Szentesre érkezett, ahol a felsőpárti református leányiskola segédtanítója lett. A tanítás mellett cikkeket írt a Szentesi Lap számára, s aktívan részt vett a helyi tanítóegylet ismeretterjesztő munkájában. Hamarosan bekapcsolódott a város politikai életébe is. 1875 tavaszán az újonnan alakult Szentesi Függetlenségi Párt jegyzőjévé választották. Ettől kezdve rendszeresen tudósításokat írt az Egyetértés és a Magyar Újság c. országos lapokban a helyi politikai mozgalmakról. 1883-ban megszerezte a Szentesi Lap tulajdonjogát, majd megvásárolta a nyomdát is. Újságja 1899-ig a város legjelentősebb sajtóorgánuma maradt. Lapján keresztül jelentős befolyást gyakorolt a város életére kiható gazdasági, politikai döntésekre. Szépírói munkája is kiteljesedett: újságja hasábjain folyamatosan megjelentek kisregényei, elbeszélései, tárcái. 1900-ban családjával Amerikába vándorolt ki, majd 1904-ben Fairportban (Ohio) halt meg.

WOLF DEZSŐ (1880–1944)41 Wolf Dezső családja a Délvidékről került az Alföldre: édesapja, Wolf Vilmos 1867-ben Magyarkanizsáról települt Hódmezővásárhelyre és az itt kötött házasságából született 1880-ban harmadik gyermekként. Szinnyei 1980–1981. 1018–1019. Szabó J. 2006. 82.

40 41


379

Gimnáziumi tanulmányai után nagyapja mellett sajátította el a kereskedés alapjait, ezt követően pedig Szolnokon a nyomdász mesterséget. Ezután segéd volt Pécsett és Budapesten. Az 1900-as évek elején került Kunszentmártonba, s itt legidősebb bátyjának, Móricnak, a századfordulón nyitott üveg- és porcelánüzletét vette át, amelyet nyomdával és papíráruval is kibővített. Az első újság, amelyet már az ő nyomdája adott ki 1910-től a Kunszentmártoni Újság volt, majd 1918-ban a dr. Domján Jenő ügyvéd alapította Kunszentmártoni Híradó is az ő nyomdájában jelent meg. Foglalkozott könyvkiadással is, amelyek mára pótolhatatlan helytörténeti ritkaságok. Így Wolf Dezső szerkesztésében és kiadásában jelent meg 1937-ben Veress János vis�szaemlékezése, a Régi idők fakult írásai, 1929-ben a Kunszentmártoni hősök albuma és 1936-ban a Dósa–Szabó-féle Kunszentmárton története I. kötete. Helytörténeti szempontból fontos kiemelni azt is, hogy ő is foglalkozott képeslap kiadással. Az 1935-ös járási faluszövetségi kiállításon bemutatta az addig a városról készült mintegy 90 különböző levelezőlapot. 1944 júniusában feleségével és leányával együtt őt is deportálták és soha többé nem térhetett vissza.

Pató Mária

380

A KUNSZENTMÁRTONI NYOMDÁBAN MEGJELENT EDDIG MEGISMERT KÖNYVEK ÉS IDŐSZAKI KIADVÁNYOK JEGYZÉKE Bozóky Gábor nyomdája Közérdek. Vegyes tartalmú hetilap. Szerk. Bozóky Árpád. Kun-Szent-Márton. Bozóky Árpád, 1902–1913. Csépa és Vidéke majd Közvélemény Közvélemény. Szerk. Csatár Andor [et al.]. Csépa. Csatár Andor, Domján Jenő, 1905. Csanády József nyomdája Major Bálint Tisza-Nagy-Rév község történelmi múltja. Kunszentmárton. Csanády Ny., 1897. 31 p. Kunszentmárton nagyközség szervezési szabályrendelete. Kunszentmárton, Csanády József könyvny., 1899. 26 p. Szentesi könyvkereskedők egylete könyvtári kivételi könyvecskéje. Kunszentmárton. Csanády József ny., 1901. 16 p. Márkus Gyula Törvénykönyv vásározó iparosok, gazdák és kereskedők részére. Kunszentmárton és környékén tartani szokott országos vásárok. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye helypénzdíjszabályzata. [Kunszentmárton.] Márkus Gyula, [1928]. 16 p. Időszaki kiadványok Kun-Szt-Márton és vidéke. Szépirodalmi, társadalmi és közgazdasági heti közlöny. Fel. szerk. Reitz János. Kunszentmárton. Csanády József, 1896–1907. Lakatos József nyomdája Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1925/26. tanévről. Kunszentmárton. Benke és Lakatos ny., 1926. [2], 23 p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1927/28. tanévről. Kunszentmárton. Lakatos ny., 1928. 35 p. Officium Szerafikus Sz. Ferenczről a magyar nagy officiumból kiírva. Kunszentmárton. Lakatos Ny., 1930. 40 p. Orosz István Májusi hangok. Oktatás a májusi ájtatosságról. [Kunszentmárton.] [Lakatos J. Ny.], [1930]. 13, [3] p. Kunszentmárton község választópolgárainak névjegyzéke. Kunszentmárton. Lakatos J. Ny., 1931. 73, [1] p. A kunszentmártoni választókerület 1931. évi országgyűlési képviselőválasztás alkalmával … készült kortesnóták ... Kunszentmárton. Lakatos ny., 1931. 24 p.


381

Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni társulati polgári fiú- és leányiskola 1931/32. iskolai évi értesítője. 22. évfolyam. Kunszentmárton. Lakatos ny., 1932. 28 p. Bajkay Lajos Egy szál fáklya. Versek. Kunszentmárton. Lakatos ny., 1933. 24 p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni áll. segélyezett társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1932/33. iskolai évről. 23. évfolyam. Kunszentmárton. Lakatos ny., 1933. 23 p. Karácsonyi könyv. 1934. „Körös-Tiszavidék” előfizetői részére. Kunszentmárton. Lakatos ny., [1933]. 160 p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni áll. segélyezett társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1933/34. iskolai évről. 24. tanév. Kunszentmárton. Lakatos ny., 1934. 36 p. Buzgóságra vonzó ajtatos imák és énekek a lourdesi szeplőtelen szent Szűzről a kegyhely rövid magyarázatával. Kunszentmárton. Lakatos Ny., 1936. 33, [1] p. Deseő Jenő Mezőgazdasági termelés. Kunszentmárton. Lakatos József Ny., 1936. 77, [1] p. A Gazdasági Takarékpénztár rt. Kunszentmárton 39. évi zárszámadása. Kunszentmárton. Lakatos J. ny., 1937. 7 p. Mocsári László A borjú zsigereinek súlyviszonyai. Die Gewichtsverhaltnisse der Eingeweiden des Kalbes. [Dissz.] kiv. Budapest, 1937. Kunszentmárton Lakatos ny. 14 p. Péntek Géza (szerk.) Az adonyi társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1936/37. iskolai évről. 1. tanév. Kunszentmárton. Lakatos ny., 1937. 28, [1] p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni áll. segélyezett társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1937/38. tanévre. Az iskola fennállásának 28. éve. Kunszentmárton. Lakatos ny., 1938. 44 p. Zöld G. Béla (szerk.) Az adonyi együttesoktatású társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1937/38. iskolai évről. Az iskola fennállásának 2. éve. Kunszentmárton. Lakatos ny., 1938. 28 p. Komáromy Sándor (szerk.) Az adonyi társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1938/39. iskolai évről. Az iskola fennállásának 3. éve. Kunszentmárton. Lakatos ny., 1939. 28 p. Komáromy Sándor (szerk.) Az adonyi áll. s. társulati polgári fiú- és leányiskola évkönyve az 1939/40. iskolai évről. Az iskola fennállásának 4. éve. Kunszentmárton. Lakatos ny., 1940. 37 p., 1 t. Komáromy Sándor (szerk.) Az adonyi államsegélyes társulati együttesoktatású polgári fiú- és leányiskola évkönyve az 1940/41. tanévről. Az iskola fennállásának 5. évében. Kunszentmárton. Lakatos ny., 1941. 38 p. Komáromy Sándor (szerk.) Az adonyi államsegélyes társulati együttesoktatású polgári fiú- és leányiskola évkönyve az 1941/42. tanévről. Az iskola fennállásának 6. évében. Kunszentmárton. Lakatos ny., 1942. 40 p.

Pató Mária

382

Komáromy Sándor (szerk.) Az adonyi államsegélyes társulati együttesoktatású polgári fiú- és leányiskola évkönyve az 1942/43. tanévről. Az iskola fennállásának 7. évében. Kunszentmárton. Lakatos ny., 1943. 42 p. Időszaki kiadványok Csongrádi színházi újság. Csongrád. Lakatos Ny., 19??–1943. Katolikus értesítő. A tiszakürti és tiszaugi róm. kat. egyházközség tudósítója. Fel. szerk. Oláh Károly. Tiszakürt. Lakatos József, 1943–1944. Kiskacsa. A Kőrös-Tiszavidék tréfás ingyen melléklete. Kunszentmárton–Öcsöd, 1931–1936. Kunszentmárton és vidéke. Fel. szerk. Gulyás János. Kunszentmárton. Gulyás János, 1926–1933 Kunszentmártoni katolikus tudósító. Plébániai lap. Főszerk. Timon Zsigmond. Szerk. Lázár Péter. Kunszentmárton. Lázár Péter, 1929–1933. Öcsöd és vidéke. Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági hetilap. Főszerk. Molnár Jenő. Fel. szerk. Cs. Szabó Lajos. Öcsöd. Lakatos József, 1930–1931. Kőrös-Tiszavidék. Politikai, társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi lap. Főszerk. Gombár Tivadar. Fel. szerk. Barcza József. Szerk. Molnár Jenő. Kunszentmárton– Öcsöd. Lakatos József, 1931–1938. Öcsöd-Kunszentmárton-Tiszazugi Kacsák. Az Öcsöd és Vidéke melléklapjaként jelent meg. Kunszentmárton, 1930–1931. Tiszazugi református népmisszió. Evangéliumi lap. A kunszentmártoni református keresztyén egyház gyülekezeti lapja. Fel. szerk. Benkő Viktor. Kunszentmárton. Benkő Viktor, 1936–1944. Tűzrendészeti lapok. Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Tűzoltószövetségének hivatalos lapja. Fel. szerk. Csatár Andor. Szolnok. [s.n.], [1907]–1932. 1930. júniusától Lakatos József nyomdájában készült. Lázi József nyomdája Gaál Lajos (szerk.) M. kir. állami és társulati polgári fiú- és leányiskola Kunszentmárton. Évkönyv az 1940/41. tanévről. Az iskola fennállásának 31. éve. Államosításának 2. éve. Kunszentmárton. Lázi ny., 1941. 40 p. Majzik Márton Az elriasztott udvarló. Tréfás színmű. [Kunszentmárton.] [Lázi Ny.], [1941.] 8 p. Raffensperger Ferenc Szövetkezeti gyümölcsértékesítés. Budapest. [s. n.], 1941. [Kunszentmárton.] [Lázi Ny.]. 32, 2 p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni m. kir. állami és társulati polgári fiú- és leányiskola évkönyv az 1941/42. tanévről. Az iskola fennállásának 33 [!32.]. éve. Államosításának 3. éve. Kunszentmárton. Lázi ny., 1942. 60 p.


383

Majzik Márton Virágszirmok. Versek. Kunszentmárton. Lázi ny., 1942. 36 p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni m. kir. állami polgári fiú- és leányiskola évkönyv az 1942/43. tanévről. Az iskola fennállásának 33. éve. Államosításának 4. éve. Kunszentmárton. Lázi ny., 1943. 39 p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni m. kir. állami és társulati polgári fiú- és leányiskola évkönyv az 1943/44. tanévről. Fennállásának 34. éve. Kunszentmárton. Lázi ny., 1944. 32 p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni m. kir. állami és társulati polgári fiú- és leányiskola évkönyv az 1944/45. tanévről. Fennállásának 35. éve. Kunszentmárton. Lázi ny., 1945. 29 p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni állami általános és polgári fiú- és leányiskola évkönyv az 1945/46. tanévről. Fennállásának 36. éve. Kunszentmárton. Lázi ny., 1946. 28 p. Jenei József (szerk.) A kunszentmártoni 1. sz. állami általános és polgári fiú- és leányiskola évkönyv az 1946/47. tanévről. Fennállásának 37. éve. Kunszentmárton. Lázi ny., 1947. 30 p. Időszaki kiadványok Kunszentmártoni híradó. Politikai és társadalmi hetilap. Fel. szerk. Domján Jenő. Kunszentmárton. Lázi József, 1940–1944. Kunszentmártoni Néplap. Demokratikus hetilap. Kunszentmárton, 1944–1945. Sima Ferenc nyomdája Kunszentmárton és vidéke. Helyi és a Tiszazug érdekeit képviselő hetiközlöny. Fel. szerk. Veress János. Kunszentmárton. Sima Ferenc, 1887–1889. Wolf Dezső nyomdája Rényi Albert (szerk.) A kunszentmártoni társulati polgári fiú- és leányiskola évi jelentése az 1913/14. tanévről. Kunszentmárton. Wolf ny., 1914. 48 p. Tódor Imre (közli) A kunszentmártoni társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1914/15. tanévről. Kunszentmárton. Wolf ny., 1915. 30 p. Hizsáné Veöröss Vilma (közli) A kunszentmártoni társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1920/21. tanévről. Kunszentmárton. Wolf ny., [1921.] 14 p. Hizsáné Veöröss Vilma (közli) A kunszentmártoni társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1922/23. tanévről. Kunszentmárton. Wolf ny., [1923.] 15 p.

384

Pató Mária

Hizsáné Veöröss Vilma (közli) A kunszentmártoni társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1923/24. tanévről. Kunszentmárton. Wolf ny., [1924.] 15 p. Hizsáné Veöröss Vilma (közli) A kunszentmártoni társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1924/25. tanévről. Kunszentmárton. Wolf ny., [1925.] [2], 15 p. Gaál Lajos (közli) A kunszentmártoni társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1926/27. tanévről. Kunszentmárton. Wolf ny., [1927.] [2], 28 p. Zsolozsma és litánia a lourdesi szeplőtelen Szűz dicsőítésére. Kunszentmárton. Wolf Ny., 1927. 14, [2] p. Olvasó Jézus Szent Szívéről. Kunszentmárton. Wolf ny., 1928. 32 p. Tálas Áron Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk egyházi beszéd. Kunszentmárton. Wolf Ny., 1928. 10, [2] p. Zsolozsma és litánia a lourdesi szeplőtelen Szűz dicsőítésére. Kunszentmárton. Wolf Ny., 1928. 14, [2] p. Tiszaköröszugi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat közgyűlésének jegyzőkönyve. Kunszentmárton. Wolf ny., 1928–1929. 3 db Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1928/29. tanévről. Kunszentmárton. Wolf ny., 1929. 32 p. Kazal Zsigmond Talajművelés története, elmélete és okszerű alkalmazása a kisgazdák többtermelésének előmozdítására. Kunszentmárton. Wolf D. Ny., 1929. 73, [3] p. Kunszentmártoni hősök albuma. Kunszentmártoni Híradó szerkesztése és kiad.Kunszentmárton. Kunszentmártoni Híradó, 1929. Kunszentmárton Wolf Ny. 63, [1] p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni államilag segélyezett társulati polgári fiú- és leányiskola 1929/30. iskolai évi értesítője. 20. évfolyam. Kunszentmárton. Wolf ny., 1930. 31, [5] p. Keresztúti ájtatosság a katolikus hívek részére. Kunszentmárton. Wolf ny., 1930. 72 p. Orosz István Szent Józsefnek, a Bold. Szűz Mária jegyesének ima-énekes könyvecskéje. Kunszentmárton. Wolf Ny., 1930. 55, [1] p. Nagy Mihályné (összeáll.) Szent József tisztelete. A szent család imádságos könyve. Elmélkedések, ájtatossági gyakorlatok …. Kunszentmárton. Wolf ny., 1930. 72 p. Zsolozsma és litánia a lourdesi szeplőtelen Szűz dicsőítésére. Kunszentmárton. Wolf Ny., 1930. 14, [2] p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni államilag segélyezett társulati polgári fiú- és leányiskola 1930/31. iskolai évi értesítője. 21. évfolyam. Kunszentmárton. Wolf ny., 1931. 31 p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni államilag segélyezett társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1934/35. tanévről. Az iskola fennállásának 25. éve. Kunszentmárton. Wolf ny., 1935. [8], VIII, 55 p. 3 t. Kunszentmártoni Híradó országzászló naptára 1936. évre. A helyi részt összeáll. Turcsányi István. Kunszentmárton. Wolf ny., 1935. 96 p.


385

Wieser Béla (összeáll.) A Faluszövetség által 1935. szeptember 7, 8, 9, 10 és 11-én a kunszentmártoni tiszai alsójárás községeinek bevonásával rendezett gazdasági, kulturális, egészségügyi, ipari és kereskedelmi kiállítás és a vele kapcsolatos ünnepségek és versenyek részletes útmutatója. Kunszentmárton. Wolf Dezső ny., 1935. 31 p. A kunszentmártoni autonóm orthodox izr. hitközség, mint anyakönyvi kerület alapszabályai. Kunszentmártonban. Wolf ny., 1935. 15, [1] p. Majzik Márton Fakadó rügyek. Versek. Kunszentmárton. Wolf ny., [1935]. 20 p. A szent keresztút örvendetes gyakorlása, mely húsvét után való negyven napokban minden Kálvárián használható. Kunszentmárton. Wolf ny., 1935. 19 p. A Cibakházi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat 1936. … megtartott … ülésének jegyzőkönyve. [Kunszentmárton]. Wolf ny., 1936. 1–2. füzet Dósa József–Szabó Elek Kunszentmárton története. 1. köt. Kunszentmárton. Kunszentmártoni Híradó, 1936. Kunszentmárton Wolf ny. 257 p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni államilag segélyezett társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1935/36. tanévről. Az iskola fennállásának 26. éve. Kunszentmárton. Wolf ny., 1936. 37 p. Karácsonyi könyv. Kunszentmártoni Híradó ajándéka előfizetői részére. 1937. A helyi részt összeáll. Turcsányi István. Kunszentmárton. Wolf ny., 1936. 96 p. Majzik Márton Végnélküli úton. Versek. [Mesterszállás.] Wolf Ny., [1936]. 19, [1] p. Tiszaköröszugi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat 1937. évi költségelőirányzata. [Kunszentmárton. Wolf ny., 1936.] 14 p. Bajkay Lajos Barna ugaron. Költemények. 1. Golgotajárás. 2. Muskátli bokor. 3. Tárogató. Kunszentmárton. Wolf Dezső ny., 1937. 80 p. A Cibakházi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat 1937. … megtartott … közgyűlésének jegyzőkönyve. [Kunszentmárton]. Wolf ny., 1937. 14 p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni államilag segélyezett társulati polgári fiú- és leányiskola értesítője az 1936/37. tanévről. Az iskola fennállásának 27. éve. Kunszentmárton. Wolf ny., 1937. 39 p. A Gazdasági Takarékpénztár rt. Kunszentmárton 40. évi zárszámadása. Kunszentmárton. Wolf D. ny., 1937. 7 p. Gaál Lajos (szerk.) A Kunszentmártoni államilag segélyezett társulati polgári fiú- és leányiskola iskolai értesítője az 1936–37. tanévre. Kunszentmárton. Wolf Dezső ny., 1937. 39 p. Kunszentmártoni Híradó naptára az 1938. évre. A helyi részt összeáll. Turcsányi István. Kunszentmárton. Wolf ny., 1937. 96 p. Majzik Márton Mindenségbe kiáltok. [Versek] Kunszentmárton. Wolf D. ny., [1937]. 16 p. Szekér Jenő Küzdelem a fiúlelkekért. [Ifjúsági regény] [Kunszentmárton. Wolf Dezső ny.], 1937. 145 p.

Pató Mária

386

Tiszaköröszugi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat 1938. évi költségelőirányzata. [Kunszentmárton]. Wolf ny., 1937. 13 p. Veress János Régi idők fakult írásai. [Kunszentmárton]. [Kunszentmártoni Híradó], [1937]. [2], 35, [1] p. A Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület alapszabályai. Kunszentmárton. Wolf D. ny., 1938. 23 p. Majzik Márton A lélek húrján. [Versek.] Kunszentmárton. Wolf ny., [1938]. 17 p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni államilag segélyezett társulati polgári fiú- és leányiskola évkönyve az 1938/39. tanévről. Az iskola fennállásának 29. éve. Kunszentmárton. Wolf ny., 1939. 44 p. Majzik Márton Tíz szál fáklya. Tíz költemény, tíz évből. Kunszentmárton. Wolf ny., [1939]. 16 p. Zsolozsma és litánia a lourdesi szeplőtelen Szűz dicsőítésére. Kunszentmárton. Wolf Ny., 1939. 27 p. Gaál Lajos (szerk.) A kunszentmártoni m. kir. állami és államilag segélyezett társulati polgári fiúés leányiskola évkönyve az 1939/40. tanévről. Az iskola fennállásának 30. éve. Államosításának 1. éve. Kunszentmárton. Wolf ny., 1940. 63 p. Időszaki kiadványok Kunszentmártoni híradó. Politikai és társadalmi hetilap. Fel. szerk. Domján Jenő.Kunszentmárton. Wolf Dezső, [1918]–1940. Kunszentmártoni katolikus tudósító. Plébániai lap. Főszerk. Timon Zsigmond. Szerk. Lázár Péter. Kunszentmárton. Lázár Péter, 1924–1928. Kunszentmártoni újság. Társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi hetilap. Fel. szerk. Kovács József. Kunszentmárton. Wolf Dezső, 1910–1916. Öcsöd és vidéke. Társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági lap. Fel. szerk. Tóth Pál. Öcsöd. Tóth Pál, 1922–1926. Nyomda megnevezése nélkül kiadott kiadványok K. Molnár István Két hét. Regény. Kunszentmárton. Szerző, 1937. 74 p. Szabó Gyula A Tiszaföldvári „Függetlenségi és 48-as Olvasókör” félévszázados története. Kunszentmárton. Tiszaföldvári „Függetlenségi és 48-as Olvasókör”, 1941. 16 p.


387

Összegzés és kitekintés A helyi lapok jelentősége legfőképpen abban mérhető le, hogy ráirányították Kunszentmárton és a Tiszazug lakóinak figyelmét a település történetére, valamint a fejlődés, a gazdasági, társadalmi és kulturális előrehaladás szükségességére, lehetőségeire. Természetesen ezek az újságok nem voltak – és nem is lehettek – mentesek az országos politika hullámzásaitól, esetenként torzulásaitól. Az is tény, hogy sokszor kicsinyes dolgokkal, személyeskedésekkel is foglalkoztak, de mindezeken túl vitathatatlan, hogy az általános műveltség emelése tekintetében lemérhető eredmények fűződnek az egyes tiszazugi sajtóorgánumok működéséhez. A vidéki sajtónak elévülhetetlen érdeme és eredménye a helyi nyilvánosság szélesítése, a lokalitás szerepének erősítése. A második világháború befejezése előtt a Kunszentmártoni Híradónak már komoly nehézségekkel kellett szembenéznie. Fenntartásuk egyre nagyobb megterhelést jelentett a kiadók számára. Az 1944. márciusi német megszállás után pedig olyan erős cenzúra alá került az újságkiadás, hogy érdemleges írás alig jelenhetett meg benne. Kunszentmártont 1944. október 8-án foglalták el a szovjet csapatok. A szovjet hadsereg városparancsnoksága néhány nap múlva rendelkezést adott ki az élet normalizálására. Megindult a földeken az őszi mezőgazdasági munka, kinyitottak az üzletek, az iskolákban folytatódott a tanítás. Beindították a Lázi-nyomda gépeit is, melyeken a Kunszentmártoni Néplap példányai láttak napvilágot. Hasábjain a szovjet hadvezetőség felhívásai, tájékoztatói jelentek meg, a vezércikkek pedig a demokratikus átalakulás szükségességét és feladatait vázolták. A Kunszentmártoni Néplap című újságból csak 5 szám jelent meg, s 1945 novemberében végleg megszűnt. Újabb kísérletet jelentett az 1959 márciusában elindult Új Élet, a kunszentmártoni járás lapja, de ez kérészéletűnek bizonyult, néhány szám után megszűnt. Később sem született újjá, mert az állam központosító programja nem tartotta fontosnak a helyi újságok létezését. Csupán a naponként megjelenő Szolnok Megyei Néplap tudósított időnként a megyében lévő települések eseményeiről. Az 1986-os sajtótörvény választóvonal a helyi sajtó megjelenésében. A települések önkormányzatai fontosnak tartották, hogy legyen helyi önálló lapja a községeknek, városoknak. A Tiszazugban – hasonlóan az országos helyzetképhez – már 1988-ban megjelent az első helyi sajtó Kunszenti Hírek néven, amit további lapok követtek. A helyi sajtó szerepe az 1990-es évekre átértékelődött. Az újrainduló lapok a polgárosodás, a helyi demokrácia formálódásának szerves részévé váltak és az olvasótáboruk is kiszélesedett. Ezek a sajtótermékek elsősorban önkormányzati kiadású újságok, de teret adnak a pártpolitikának is. Legnagyobb jelentőségük, hogy tájékoztatást nyújtanak a közélet híreiről, a város, község gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének mai eredményeiről, krónikásai napjainknak.

Pató Mária

388 TELEPÜLÉS

LAPNÉV

MEGJELENÉS IDEJE

Cibakháza

Cibaki Hírek

1991–

Csépa

Csépai Napló

1999–

Cserkeszőlő

Cserkeszőlői Hírek

1997–

Kunszenti Hírek

1988–

Kunszentmártoni Hírlap

2000–

Kunszentmártoni Civil Hírnök

2007–

Martfű

MÁS Martfű

1989– 1994. aug.–

Mesterszállás

Falufigyelő

1990–

Kunszentmárton

Nagyrév Öcsöd Szelevény Tiszaföldvár Tiszainoka Tiszakürt Tiszasas

–

Öcsödi Hírek

1991– –

Tiszaföldvári Hírlap –

1989–

Tiszakürti Hírmondó –

1990–

A kunszentmártoni és a környékbeli lapok feltárása – a kezdetektől napjainkig – a sajtótörténeti kutatásoknak érdekes és értékes vizsgálati tárgyait jelentik, általuk a helytörténeti, művelődés- és társadalomtörténeti kutatások árnyaltabb és átfogóbb – a korszak történetét reprezentáló és tükröző – bemutatása válik lehetővé. Örökségünk olyan részét jelentik, amelyek segíthetik megismerni a helyet, ahol élünk és általuk gazdagabbá válik kulturális örökségünk.

IRODALOM BARNA Domokos 1935 Mit láttunk a kiállításon? Kunszentmártoni Híradó. 39. sz. 3–4. BARNA Mária 1977 A „Közérdek” című kunszentmártoni hetilap repertóriuma, 1902–1903. (Kézirat) Kunszentmárton. DAMHA: 120-79. BOZÓKY Gábor 1902 Beköszöntő. Közérdek. 1. sz. 1. CZIKLAY Lajos 1902 A katolikus hírlapirodalom. In: A katolikus Magyarország 1. köt. 495–509. DEZSÉNYI Béla 1943 A magyar katolikus sajtó. Regnum. 5. 200–228. DOMJÁN Jenő 1918 Beköszöntő. Kunszentmártoni Híradó. 1. sz. 1. FARKAS Gabriella 1994 A kunszentmártoni református egyház és templom története. Szakdolgozat. Eger. KHGYA: 4038


389

FIRTINGER Károly 1996 A Magyar Állam Nyomdászat-Történelmi Térképe. Budapest GERGELY András–VELIKY János 1985 A vidéki politikai sajtó helye a kiegyezést követő években. In: A magyar sajtó története. II/2. 1867–1892. 45–58. HALÁSZ Alfréd (szerk.) 1944 Nyomdász évkönyv és útikalauz. Budapest HARANGOZÓNÉ Tóth Éva 2006 Lázi József. In: Jeles kunszentmártoniak. Kunszentmárton. 45. HARSÁNYI Zsolt 1930 A sajtó magyarsága. A Sajtó. 6. sz. HEGEDŰS Krisztián 2006 Benke Boldizsár. In: Jeles kunszentmártoniak. Kunszentmárton. 7. HEGEDŰS Krisztián 2006 Dr. Bozóky Árpád. In: Jeles kunszentmártoniak. Kunszentmárton. 10. HEGEDŰS Krisztián 2006 Dr. Gulyás János. In: Jeles kunszentmártoniak. Kunszentmárton. 27. HORTOBÁGYI Jenő (szerk.) 1940 Keresztény magyar közéleti almanach. 2. köt. Budapest KOVÁCS József 1910 Beköszöntő. Kunszentmártoni Újság. 1. sz. 1. LICSICSÁNYI István 2006 Veress János. In: Jeles kunszentmártoniak. Kunszentmárton. 80. LIPTÁK Dorottya 2002 Újságok és újságolvasók Ferenc József korában. Budapest K. MOLNÁR István 1937 Beköszöntő. Üzenet. 6–7. sz. 2. OROSZLÁNY Gábor (szerk.) 1930 Nagykun városok. Karcag ÖTVÖS László 1996 A Nagykunsági Református Egyházmegye története. [Kunmadaras] PÉTER László (főszerk.) 2000 Új magyar irodalmi lexikon. 2. köt. Budapest SIPOS Balázs 2004 A politikai újságírás mint hivatás. Budapest SZABÓ János 2006 Dr. Domján Jenő. In: Jeles kunszentmártoniak. Kunszentmárton. 20. SZABÓ János 2006 Lakatos József. In: Jeles kunszentmártoniak. Kunszentmárton. 44. SZABÓ János 2006 Dr. Mezey Lajos. In: Jeles kunszentmártoniak. Kunszentmárton. 49. SZABÓ János 2006 Wolf Dezső. In: Jeles kunszentmártoniak. Kunszentmárton. 82. SZABÓ László 1916 A modern újság. Budapest SZINNYEI József 1980–1981 Magyar írók élete és munkái. 12. köt. Budapest SZOLLÁS Ella (összeáll.) 1940 A magyarországi nyomdák és sokszorosítóvállalatok jegyzéke. In: Magyar Könyvészet. Budapest TIMON Zsigmond 1924 Ajánlás. Katolikus Tudósító. 1. sz. 1. TÓTHNÉ Barna Mária 2006 Barna Domokos. In: Jeles kunszentmártoniak. Kunszentmárton. 6. TÓTHNÉ Barna Mária 2006 Timon Zsigmond. In: Jeles kunszentmártoniak. Kunszentmárton. 75.

390 VADÁSZ István 1997 A tiszafüredi nyomdák története. Tisicum. X. 69–83. VERESS János–SIMA Ferenc 1887 Beköszöntő. Kunszentmárton és Vidéke. 1887. 1. sz. 1. VERESS János 1928 Régi idők fakult írásai. Kunszentmárton. Kézirat. KHGYA–1609. DAMHA – Damjanich János Múzeum Helyismereti Adattára KHGYA – Kunszentmártoni Helytörténeti Gyűjtemény Adattára

Pató Mária

Kovácsné dr. Kaposvári Gyöngyi

KUNSZENTMÁRTON ÉS A KUNSZENTMÁRTONIAK ÉLETE A HELYI ÚJSÁGOK HASÁBJAIN∗ KUNSZENTMÁRTON ÉS VIDÉKE I. A Kunszentmárton és Vidéke1 címet viselő Helyi és a Tiszazug érdekeit képviselő hetiközlöny első évi folyamának első és egyben mutatványszáma 1887. május 10-én került az olvasók kezébe. Felelős szerkesztője Veress János tanító volt, a szerkesztőség címe az újságlap szerint a Kerületi háznál levő iskola 5. szám, a kiadóhivatalé pedig a főtéren, a Némedy-testvérek háza. „Megjelen minden vasárnap” – jelölték meg a kiadás gyakoriságát, és az egyes szám árát nyolc krajczárban határozták meg. Az újság programját a következőképpen foglalta össze: Kun-Szent-Márton városának s a hozzá bíráskodási, országos politikai joggyakorlás és kereskedelmi összeköttetés szempontjából is tartozó tiszazugi községeknek köz- és társadalmi ügyeivel fog foglalkozni. A felmerülő kérdéseket: Van-e erre szükség? Lesz-e elegendő erkölcsi és anyagi támogatás? – így válaszolja meg: „Kun-Szent-Márton városa, mely maga 12 ezer lelket számlál, vagyonos, értelmes néppel, kicsi bár, de előretörekvő intelligentiával bír […] csak addig nélkülözhette egy helyi lap létezését, míg a városban nyomda nem volt, mely nélkül költséges s technikailag majdnem lehetetlen egy lapnak a kiadása, most azonban, midőn KunSzent-Márton városa és vidéke egy kellőleg berendezett nyomdával bír, el van az egyedüli akadály hárítva az elől, hogy e város népének magának legyen egy lapja, mely hivatva van minden közkérdést nyilvános vita tárgyává tenni s ez által módot és alkalmat nyujtani a közönségnek arra, hogy saját közdolgait minden irányban tisztázva láthassa, hogy így igazi

∗ A kunszentmártoni és tiszazugi sajtótörténeti kutatást az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok támogatta (ny. sz.: K 68902) 1 Jelen publikációhoz azokat a kunszentmártoni újságokat néztem át, amelyek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága intézményeiben valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet mikrofilmtárában rendelkezésre állnak.

392


meggyőződésre jutva, nyugodtan, habozás nélkül folyhasson be azoknak jobbra, vagy balra; de minden esetben a város legjobban felfogott közérdekének megfelelő eldöntésére. Kunszentmárton városának szüksége van arra, hogy közdolgainak helyes, mindig megfontolt irányban való vezérlése érdekéből, egy lappal birjon, mely itt senki szolgálatában nem áll, hanem a nyilvánosság hatalmas vegyverével [sic!] küzd minden pártérdeken fölülállva, s célja mindig és mindenben az, hogy a város anyagilag, erkölcsileg felvirágozzék. Részletes programmot nem adunk; mert lapunk függetlenségét minden irányban és mindenkivel szemben fenn kivánjuk tartani; álláspontunk azonban mindig és mindenben a sajtó teljes tisztességével küzdeni a jobbért; egyedüli célunk hatni minden irányban, hogy – amint ez komoly törekvésünk – lapunk rövid idő mulva első és legfő tényező legyen e város és a tiszazugi községek előhaladásában.” Veress Jánost 1887. május első napjaiban kérték fel a lap szerkesztésére, ám „körülményei változtával” augusztusban a lap szerkesztésétől visszalépett.2 Balga Lajos az újság szerkesztését – addigi programja mellett – 1888 januárjában vette át3. Az 5. számban a Helyi és vidéki hirek között arról értesítette a kiadóhivatal a lap olvasóközönségét, hogy az adott szám elfogadása kötelezettséggel jár, s akik azt megtartják, azokat rendes előfizetőknek fogják tekinteni.4 Az újság programja nem változott. Az évkezdő számok előfizetési felhívásai ezt meg is fogalmazták: „Tárgyilagos, higgadt magatartással, s a közügyek hü és minden mellékes érdeken fölül emelkedő magunktartásáról” írtak.5 „Lapunk iránya és szelleme jövőre is a régi marad. Barátjai leszünk ezután is a pártnélküli igazmondásnak, a haladás eszméjének.”6 A rovatok az újságok szokásos beosztását követték: Vezércikk; Tárca (Az első számba Sima Ferenc írt „beszélyt” A gőgös Káloszy Álmos címmel); Világfolyása („Ezen cím alatt a hazai és külföldi fontosabb eseményeknek rövid pontokban leendő közlésére nyitunk lapunkban állandó rovatot. Csak a már tényleg megtörtént események regisztrálására szoritkozunk, alkalmat kivánván nyujtani a forgandó világesemények megismerhetésére lapunk azon olvasó közönségének, mely erről más uton nem vehet tudomást.”;7 Helyi és vidéki hírek; Csarnok (Ebben a rovatban az első szám A fekete liga című nihilista rémregényként megjelölt művet közölte, melyet a Kunszentmárton és Vidéke számára írtak.); Különfélék (Apró érdekességek, pl. Ki ivott először kávét?); Apróságok; Közgazdaság (Itt olyan tanácsok is olvashatók, mint hogy az egerek ellen terpentinbe mártott papírt vagy vásznat kell a kamrába tenni.8); Budapesti piaci árak (pl. gabona, disznózsír, szalonna); Kőbányai sertésvásár árai;

Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 13. szám. 1887. augusztus 7. Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 5. szám. 1888. január 29. 4 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 5. szám. 1887. június 12. 5 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 1. szám. 1888. január 1. 6 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 1. szám. 1889. január 1. 7 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 1. szám. 1887. május 10. 8 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 2. szám. 1887. május 22. 2 3

Kunszentmárton sajtótörténete

393

Vasúti menetrendek (1887-ben Kunszentmártonból 12 óra 24 perckor indult Szolnokra vonat, amely 3 óra 47 perckor érte el úti célját. A továbbutazók 4 óra 24-kor vágtak neki az útnak, és 7 óra 41 perckor érkeztek meg Budapestre.9); Meghaltak névsora (A név és az életkor mellett a halál okát is feltüntették. Feltűnően sok az újszülött és a csecsemő, és igen gyakori a gümőkór.); Hirdetmény (Az első számban Sima Ferenc könyvnyomdája ajánlotta szolgáltatásait.). Az újságban tárgyalt témakörök között természetszerűleg nagy figyelem jutott az országos eseményeknek, amelyek Kunszentmártonra és a Tiszazugra is kihatással voltak. Az első szám A nagy napok előtt címmel az országos képviselőválasztásról írt. Ennek kapcsán leszögezte, hogy „A lap nem lévén politikai lap, nem bocsátkozhatik annak taglalásába hogy mely párt és elvi képviselet az, amelynek uralma és győzelme hivatva van az országot jobb sorsra vezetni.” Azt hangsúlyozta, hogy minél tekintélyesebb ember képviseli a kerületet, annál inkább képes az érdekeit, országos és helyi törekvéseit diadalra juttatni. „Az országos pártviszonyok mellett tehát ez legyen első és fő vezérelvünk a választásnál.” – javasolta.10 Az ezt követő számok rendszeresen tudósítottak az eseményekről. „F. hó 17-én veszi kezdetét az országban az országos képviselőválasztás és tartani fog 10 napig, vagyis f. hó 25-éig.” A kormánypárt jelöltje Lukács Béla közmunka és közlekedési államtitkár volt, és az eddigi képviselő is indult mint a függetlenségi párt jelöltje.11 A választás eredményét a Helyi és vidéki hirek rovatban olvashatjuk: Dr. Tóth Ernő függetlenségi 48-as elvű képviselőjelölt, a kormánypárti Lukács Béla, közmunka és közlekedési államtitkárral szemben, a folyó hó 17-én tartott választás alkalmával 280 szótöbbséggel a kunszentmártoni választókerület országgyűlési képviselőjévé választatott. – Összesen leszavazott 1322 választó, mely szavazatból dr. Tóth Ernő 801, Lukács Béla pedig 521 szavazatot nyert.12 A választás után a pártcsatározások lecsendesítésére törekedtek: „A választásokból származott nézeteltérések ne szüljenek senkinél hosszu időre kiterjedő haragtartást és személyi gyülöletet. [...] Félre tehát minden pártgyülölettel! Vessünk véget a további személyeskedések és érdekeknek. Megszünt kerületünkben a választási zaj, oszoljanak el azzal a vele járó kellemetlenségek!”13 „Mondhatni az egész ország annyi táborra van oszolva, amennyi párt van az országban. A háborunak béke legyen a vége! A bukottak nyugodjanak meg a többség akaratán, a győzők pedig elégedjenek meg győzelmökkel. Mert a választás alatt kifejtett ellentéteket nem szabad tovább vinni a városi és megyei közélet terén. Egyetértés és béke vezéreljen bennünket tovább. Ez e város és ez e kerület érdeke!”14 Az 1889. évi 6. szám első oldala gyászkeretben hozta a hírt: Rudolf trónörökös meghalt!15 Az újság Kunszentmárton város szerepkörével is foglalkozott. „Városunk mindinkább központjává lesz az egész Tiszazugnak és a köré csoportosuló községeknek, melyeknek Kunszentmárton város geografiai fekvésénél fogva különben is természetes központja.”16

9 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 4. szám. 1887. június 5. 10 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 1. szám. 1887. május 10. 11 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 4. szám. 1887. június 5. 12 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 6. szám. 1887. június 19. 13 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 6. szám. 1887. június 19. 14 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 7. szám. 1887. június 26. 15 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 6. szám. 1889. február 3. 16 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 8. szám. 1887. július 3.

394


A lap követte a helyi közélet eseményeit: városi közgyűlés;17 a város költségvetése;18 a polgármester fegyelmi ügye;19 a városi képviselőválasztás előtt vázolta, miket vegyenek tekintetbe a lakosok, amikor szavaznak.20 Az iparosok érdekében sürgette az ipartestületté alakulást és az iparostanonc-iskolák felállítását.21 Vissza-visszatérő téma a vasút ügye. A vasútépítés kapcsán nehezményezte a lap, hogy néhány birtokos túl nagy árat kér.22 1887 szeptemberében örömmel jelentették, hogy „A szentesi vasút ünnepélyes megnyitása f. hó 19-én fog megtörténni; ezzel biztositva van a kunszentmárton-tenyői vasút életképessége.”23 A tavaszi, kora nyári lapszámok gyakran voltak kénytelenek az árvízről tudósítani.24 A Kunszentmárton és Vidéke – nyilvánvalóan felelős szerkesztőjének hivatásából adódóan is – kiemelt figyelmet fordított az oktatás és nevelés tárgykörére. Nemcsak beszámolt az iskolával kapcsolatos eseményekről, bár szép számmal olvashatunk ilyen jellegű tudósításokat is (A kunszentmártoni rom. Cath. Tanitókör gyülése;25 Népiskolai vizsgarend;26 Iskolaszékünk müködése;27 Tanügyi mozzanatok. Iskolaszéki ülés28), nemcsak a város közoktatásának ügyét próbálta előbbre vinni (Gazdasági felső népiskolát városunknak;29 A legközelebb tartandó városi közgyűlésnek egyik legfontosabb tárgya lesz a tanyai és mesterszállási iskolák rendezése tárgyában beterjesztett iskolaszéki javaslat;30 A pusztamesterszállási iskolaügy;31 Néhány szó a közoktatásról külföldi példákkal;32 Tanügy. Az oktatás fontossága általánosan33), de a nevelés elvi kérdéseit is taglalta. Az anyákhoz címzett cikkében kifejtette, hogy a helyes nevelés alapja elsősorban az anyák kezébe van letéve, és szeretet nélkül jól és helyesen nevelni nem lehet.34 Az iskolai beiratkozáson tapasztaltak alapján kifogásolta a szokásos gyakorlatot: „Az itten divó ferde szokások szerint az a szülő, ki gyermekét a legnagyobb boldogságának tekinti, kinek jóléte, gondozása és tanitása erősen szivén fekszik, nem vesz annyi fáradtságot magának, hogy ő vezetné fel gyermekét beiratás végett az iskolába, hanem azt az idegenkedő és félelemmel telt gyermeket a szolgáló által rángattatja oda, azon személy elébe, kiről a gyermeknek már jóelőre rémképe van. Ha a legelőre hajtatja a gazda barmait, azt a legnagyobb gonddal a tetthelyre kiséri, a pásztornak számba adja, de ennyi fáradságot

Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 3. szám. 1887. május 29.; 12. szám. 1887. július 31. Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 27. szám. 1887. november 13. 19 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 12. szám. 1887. július 31.; 14. szám. 1887. augusztus 14. 20 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 4. szám. 1888. január 22. 21 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 4. szám. 1887. június 5. 22 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 6. szám. 1887. június 19. 23 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 18. szám. 1887. szeptember 11. 24 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 4. szám. 1887. június 5.; 5. szám. 1887. június 12.; 1888. áprilisi számok; 26. szám 1888. június 24. 25 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 6. szám. 1887. június 19. 26 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 7. szám. 1887. június 26. 27 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 8. szám. 1887. július 3. 28 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 15. szám. 1887. augusztus 21. 29 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 13. szám. 1887. augusztus 7. 30 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 16. szám. 1887. augusztus 28. 31 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 18. szám. 1887. szeptember 11. 32 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 17. szám. 1887. szeptember 4. 33 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 4. szám. 1888. január 22. 34 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 9. szám. 1887. július 10. 17 18


395

gyermekéért tenni restel.” Helytelenítették a beíratásnál igen gyakran előforduló hiányosságot, hogy a gyermek nem tudja saját és szülői nevét, születési évszámát, lakcímét.35 A közegészségügyi ismeretek szélesítésére is törekedtek: Kis koporsók – hanyagság, bűn, tudatlanság okozza.36 A szenes vasaló káros hatása az egészségre című cikk azt ismertette, hogy a „szénoxid” veszélyes lehet. Télen, amikor zárt helyen vasalnak, szellőztetni kell, és nem szabad közel hajolni. „Egyébiránt az volna a legkivánatosabb, hogyha minden háztartásból örökre számüzhetné mindenki a szenes vasalót”.37 A Kunszentmárton és Vidéke felidézte a település történetének fontos eseményeit: Szendrey Imre Kunszentmárton visszaváltásáról, a Redemptióról írt „történeti epizód”-ot,38 a Csarnok rovatban A nagy-kunok multjából közöltek „történeti töredék”-et.39 Az újság sok esetben kezdeményező szerepet töltött be a település fejlesztésére tett javaslataival. A Kutat temetőinkbe! cikk azt indítványozta, hogy indítsanak gyűjtőívet közadakozásra.40 Felvetették a torony restaurálásának ügyét.41 Szorgalmazták a vasúti utca kikövezését.42 A közművelődés ügyének fellendítésére népkönyvtár létrehozását javasolták.43 Tűzoltó egyletet szerettek volna meghonosítani.44 1889 márciusában több részes cikksorozat foglalkozott a település utcáival. Bár az útvonalak szabályosan vezetettek, az elnevezések terén kuszaság mutatkozott: vagy egyes nagyobb házakról, vagy valamely, az utcában lakó tekintélyesebb ember vagy korcsma nevéről nevezték el (Iskola háta mögött utca, Fazekasék frontja, Kovácsék utcája), de nem volt egységes a megnevezés. A szerző azt ajánlotta, hogy a magyar történelem jeles alakjairól nevezzék el az utcákat.45 Kunszentmárton társas életének jobbítására is figyelmet szentelt a lap. Azt javasolta, alakítsanak erkölcsnemesítő egyesületet a csúnya beszéd, kártyázás, tivornya visszaszorítására.46 Változtatni szeretett volna azon a sajnálatos tényen, hogy „a társadalom eleje, városunk intelligentiája, szerte huz, sőt jobban mondva családi összeférhetlenségek által annyi felé van szakitva, ahány számbavehető család van a városban”, mert ez „hátráló befolyással van a közdolgokra”. Ennek véghezvitelében a nőknek kiemelt szerepet szánt, úgy vélte, estélyeket kellene rendezni, ahol a város társadalmának alkalma nyílna a kapcsolatok rendezésére.47 Hiányolta a kulturális intézményeket, egyesületeket. „Minden város társadalmi életének s szellemi müveltségének fokmérőjeként tekinthetni az abban fennálló humanus és kultur intézmények számát s az ezek kül- és beléletében észlelhető virágzást, vagy pangást.” Kunszentmártonban sem jótékony célú, sem ismeretterjesztő egyesület nem volt akkor, szalonok sem. Kaszinók, dalárda, zenede alapításával, jótékony célú hangversenyek, estélyek rendezését ajánlotta a társasági élet felpezsdítésére,48 a hosszú téli

Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 11. szám. 1887. július 24. Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 40. szám. 1888. szeptember 30. 37 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 51. szám. 1888. december 16. 38 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 5. szám. 1887. június 12. 39 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 9. szám. 1887. július 10. 40 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 11. szám. 1887. július 24. 41 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 23. szám. 1887. október 16. 42 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 8. szám. 1888. február 19. 43 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 41. szám. 1888. október 7. 44 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 31. szám. 1888. július 29. 45 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 12. szám. 1889. március 17. 46 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 9. szám. 1887. július 10. 47 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 23. szám. 1887. október 16. 48 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 40. szám. 1888. szeptember 30. 35 36

396


esték unalmának elűzésére pedig fölolvasó estélyek szervezését.49 A társas élet ferdeségei című írás az ifjúság nevelésének fontosságáról értekezik.50 Talán a fentiek indították Halász Imrét arra, hogy megnyissa táncziskoláját.51 A mindennapi élet kényelmetlenségein is javítani kívántak. „Fekete agyagos talajunknak csak egy órai esőzés kell és már is járhatatlanok utcáink; hogyne lennének tehát sárosak napi esőzés következtében? Tagadhatatlan, hogy bent a város közepén valamennyire mégis lehetővé van téve a járás-kelés, de mit szóljanak azon szegény emberek, akiknek lakásuk a város végén van? Kényszerülve vannak nyakig sárban járni.” A rendőrség figyelmébe ajánlották, hogy a vízelvezető árkok balesetveszélyesek. „Az utcára holmi mosogató leveket a lakosoknak nem szabad kiönteni.” Ellenőrzés híján azonban ez napi szokás volt több helyen.52 Szóvá tették, hogy egyes árusok hamis mértékeket használnak, így károsítva meg a vásárlókat.53 Fontos találmányról tudósítottak: Szabó Menyhért szentesi takarékpénztári ügyész feltalált egy egyenletesen sütő tűzhelyet.54 A mindennapok mellett méltó figyelem jutott az ünnepekre: Áldozó csütörtökön;55 Pünkösdre;56 Szent Márton;57 Karácsony.58 A lapszámokban helyet kapott a szépirodalom is, helyi szerzők tollából (Weber Antal: Milyenek a lányok? A szeretet)59 Az 1889. augusztus 18-án megjelent, az évi 34. szám az utolsó a Kunszentmárton és Vidéke történetében. Bajaink és teendőink között a „megfoghatatlan közönyösséget lethargiát” említették. A Helyi és vidéki hirek sorában elköszöntek az olvasóktól: „Lapunk jelen száma az utolsó, mit pártolás hiányában olvasóink kezeikbe vesznek. Minden szerénytelenség nélkül elmondhatjuk, hogy vannak […] szép számmal, kik e körülményt eléggé sajnálják.”

Illusztráció a Kunszentmártoni Hiradóból Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 30. szám. 1887. november 27. Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 38. szám. 1888. szeptember 16. 51 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 7. szám. 1887. június 26. 52 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 33. szám 1887. december 18. 53 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 51. szám. 1888. december 16. 54 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 46. szám. 1888. november 11. 55 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 2. szám. 1887. május 22. 56 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 3. szám. 1887. május 29. 57 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 46. szám. 1888. november 11. 58 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 34. szám. 1887. december 25. 59 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 52. szám. 1888. december 23. 49 50


397

KUNSZENTMÁRTON ÉS VIDÉKE II. A KUN-SZT-MÁRTON és VIDÉKE címet viselő Szépirodalmi, társadalmi és közgazdasági hetiközlöny mutatványszámát 1896. december 20-án vehették kézbe az érdeklődők. A benne közzétett előfizetési felhívás körvonalazta az újság programját: Kunszentmárton és a Tiszazug közérdekeit védő társadalmi és szépirodalmi hetilap, amely politikai pártoktól függetlenül, „a személyekkel egyáltalában nem törődve” komoly, higgadt hangon kívánta tárgyalni a térség közügyeit. Programja: igazság, függetlenség és közérdek. Szépirodalmi rovata – ígérete szerint – vonzó és érdekes olvasmányok tárháza lesz. Nemzeti szellem, eredetiség jellemzi majd. Inkább kevesebbet közölnek, de jót. Tárcarovatát elvétve egy-egy költemény – de ez is a javából – s állandó tárcája tölti meg. Ismeretterjesztő cikkek közzétételét is tervezték a közgazdaság, a tanügy és a közegészségügy köréből, „szakavatott tollakból”. Heti hírek rovata Kunszentmárton és a Tiszazug társadalmi életének heti történetét foglalja össze. Minden vasárnap reggel jelenik meg ízléses kiállítással, nem kímélve az anyagi áldozatot. 1897 júliusában Reitz János megvált az újság szerkesztésétől: „Több rendbeli elfoglaltságom nem engedi meg, hogy tovább is annyi időt szenteljek e lapnak, a mennyi megkivántatik annak szellemi elrendezéséhez. Fájó szivvel válok el tőle, őszintén bevallom. Mert kedvenc ideám volt mindig, hogy Kunszentmártonnak és a Tiszazugnak organuma legyen, mely az előrehaladást szolgálja, habár szerény eszközökkel is, de bátran és jóakarattal.”60 1897 végére a lap szerkesztősége már húsz állandó munkatárssal dicsekedhetett.61 1899 januárjában Mezey István, ki addig az újság „külmunkatársa” volt, társszerkesztő lett.62 Mezey István arról biztosította a t. olvasóközönséget, hogy a társzerkesztőséggel a lap szelleme, iránya nem változik. Célja, hogy a „közjó” őre legyen.63 A „közönnyel, sőt gúnnyal fogadott”64 újság az első években „nehéz körülményekkel küzdött.” Ha egy hivatalnokkal vagy képviselővel kapcsolatban kifogásoltak valamit, az megvonta támogatását tőle.65 A „vidéki kis lapocska életképessége folyton ki van téve olvasó közönsége szeszélyének”. Ezzel együtt is előfizetőinek száma a 3–5. évben 50 és 60 között váltakozott, hirdetésekből átlag egy év alatt 600 korona folyt be. Átlagos „száraz kiadás” 400 korona, a nyomda 1248 korona volt. A munkatársak fizetésképpen tiszteletpéldányt kaptak. Az újság első öt évét összegző írás közli az összes munkatárs névsorát, akik az öt év alatt dolgoztak a lapba, álneveikkel együtt.66 Az 1898. december 11-én megjelenő szám változást jelentett be: A Kunszentmárton és Vidéke 1899. január 1-ével átalakul politikai hetilappá. A pártoktól teljesen függetlenül szabad elvet fog vallani. Kis keretben tudósításokat hoz majd az országgyűlési eseményekről. A politikai dolgokat a nemzeti szellem és közgazdaság szem előtt tartásával, a lehető leghiggadtabb mederben tárgyalják. Politikai híreiket a budapesti távirati irodából szerzik be, közgazdasági rovatuk vezetésére pedig „egy igen jó szakembert nyertek meg munkatársul Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 29. szám. 1897. július 18. Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 52. szám. 1897. december 25. 62 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 2. szám. 1899. január 8. 63 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 3. szám. 1899. január 15. 64 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 26. szám. 1897. június 27. 65 Kunszentmárton és Vidéke IV. évfolyam 26. szám. 1900. június 24. 66 Kunszentmárton és Vidéke V. évfolyam 52. szám. 1901. december 24. 60 61

398


a fővárosból”. A szépirodalmi rovat továbbra is megmarad. A lap politikai és vegyes tartalmú lesz.67 Az 52. szám ezt a bejelentést úgy módosítja, hogy az átalakulás bevezetésének időpontját bizonytalan időre elhalasztja.68 Rovatok: Vezércikk Tárca Szépirodalmi rovat Ismeretterjesztő cikkek Heti hírek Gondolatok Hétről hétre Közgazdaság (Pl. heti jelentés a gabonaüzletről)69 Különfélék Szerkesztői üzenetek Hirdetmény A vezércikkek tematikája igen változatos. A Mutatványszám a békéről írt, a kereszténység legnagyobb ünnepéről. Az Első évfolyam I. száma Uj esztendő címmel azt fejtegette, hogy a magyar társadalom akkor lesz igazán erős, ha minden tagja, munkás és művész, szegény és gazdag egyaránt belátja majd, hogy csak vállvetve, egyesült erővel lehet szolgálni a haladást.70 Értekeztek a vidék hírlapíróiról71 épp úgy, mint a háború réméről,72 de arról is, hogy a közlekedési viszonyok javulásával az idegenforgalom szintén fellendült, és Magyarország is célpont lett.73 Az orosz forradalom tanulságait levonták.74 A Kunszentmárton és Vidéke több cikkében foglalkozott a sajtó szerepével, feladataival, jellemzőivel: A sajtószabadság75. A vidéki hírlapirodalom kapcsán azt állapították meg, hogy a közjót s közérdeket szolgálja. „Holt betűikkel ők elevenitik s tartják ébren a hazafias szellemet, a lokálpatriotizmust és lokális érdekeket.”76 Sajtó és közönség viszonyát kölcsönös egymásra utaltságként határozták meg.77 Az országos események természetszerűleg helyet kaptak a Kunszentmárton és Vidéke hasábjain. 1898. szeptember 18-án gyászkeretben közölték a hírt, hogy Erzsébet királyné meghalt,78 és rendkívüli kiadást is megjelentettek, amelyben a magyar nemzet bálványozásig szeretett királynéjaként, védő angyalaként, hazánk Nagyasszonyaként írtak Erzsébetről.

Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 50. szám. 1898. december 11. Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 52. szám. 1898. december 25. 69 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 2. szám. 1897. január 10. 70 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 1. szám. 1897. január 8. 71 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 3. szám. 1897. január 17. 72 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 9. szám. 1897. február 28. 73 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 17. szám. 1898. április 24. 74 Kunszentmárton és Vidéke X. évfolyam 5. szám. 1906. augusztus 19. 75 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 23. szám. 1897. június 6. 76 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 46. szám. 1897. november 14. 77 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 45. szám. 1898. november 6. 78 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 38. szám. 1898. szeptember 18. 67 68


399

1900. május 13-án Munkácsy Mihály halálhírét adták hírül.79 Beszámoltak II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazaszállításáról80 és a fejedelem temetéséről81 A vármegye életéből elsősorban a Kunszentmártont és a Tiszazugot érintő kérdésekkel foglalkozott az újság, de kitekintettek más településekre, legfőképp Szolnokra is. Az 1897. évi 10. szám vezércikke Tisza-Kürt község kérelme az orvosi körzet célszerűbb, arányosabb kialakítására.82 1899 májusában a vármegyei távbeszélő hálózat ügye került napirendre. Remény volt rá ugyanis, hogy elhatározzák létesítését, és a következő év folyamán kiépül. Az újság arról tudósított, hogy lehet előfizetőnek jelentkezni, s közölték a költségeket is: berendezés „egyszer mindenkorra” 30 frt, valamint az előfizetési díjak tarifáit.83 A vármegyei tisztségviselők személyében történő változásokat is jelezték, így pl. azt, amikor Lippich Gusztáv lett az új főispán.84 Tudósítottak a földmívelésügyi minisztériumban a Körös szabályozása tárgyában tartott tanácskozásról.85 Kunszentmárton város helyzete, szerepköre mindig nagy hangsúlyt kapott a megjelent publicisztikákban. Már a 2. szám vezércikke felvetette a járási székhely kérdését, és amellett foglalt állást, hogy Tisza-Földvárról Kunszentmártonba helyezzék át.86 1897-ben hónapokon keresztül foglalkoztatta a lakosokat Mesterszállás önállóságának kérdése: hogy Kunszentmártonhoz tartozó puszta maradjon, vagy községgé alakuljon.87 A kunszentmártoni városképről mindig dicsérőleg írtak. „Ha városunkba bárki idegen belép, el van ragadtatva a város szépsége által. A kanyargó Körös mentén nincs is olyan szép város, mint a mienk. A város fekvése, rendezett utczái a legjobb benyomást teszik a szemlélőre s ha hozzátesszük még, hogy értelmisége a modern követelmények szinvonalán áll, népe szorgalmas, tisztességtudó, derék becsületes nép, azt mondhatnánk, hogy nincs több kivánni valónk.” Hiányoltak viszont egy olyan épületet, amely alkalmas lenne összejövetelek megrendezésére, híján voltak a szálláslehetőségnek, kellett volna véleményük szerint ártézi és gőzfürdő.88 A helyi közélet eseményei jól követhetők a lapszámok alapján. „A tiszai alsó járás megüresedett főszolgabírói állása betöltetett.”; tudósítás Kunszentmárton nagyközség képviselőtestületének közgyűléséről, amelyen elfogadták a költségvetést.89 Amikor Némedy Gyula, a takarékpénztár igazgatója le akart mondani, A kötelesség embere című vezércikkben azt indítványozták, hogy bírják rá a maradásra.90 1897. október 3-án rendkívüli kiadásban tájékoztatták az olvasókat arról, hogy Bereczky Győző adóügyi jegyző fegyelmi ügyében megszületett az ítélet, melynek értelmében állásából felfüggesztik.91

Kunszentmárton és Vidéke IV. évfolyam 20. szám. 1900. május 13. Kunszentmárton és Vidéke X. évfolyam 12. szám. 1906. október 7. 81 Kunszentmárton és Vidéke X. évfolyam 15. szám. 1906. október 28. 82 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 10. szám. 1897. március 7. 83 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 20. szám. 1899. május 14. 84 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 23. szám. 1899. június 4. 85 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 7. szám. 1897. február 14. 86 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 2. szám. 1897. január 10. 87 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 5. szám. 1897. január 31.; 6. szám. 1897. február 7.; 7. szám. 1897. február 14.; 11. szám. 1897. március 14. 88 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 33. szám. 1898. augusztus 14. 89 Kunszentmárton és Vidéke 1896. december 20. Mutatványszám 90 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 11. szám. 1897. március 14. 91 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 40. szám. 1897. október 3. 79 80

400


A közlekedési viszonyokat alapvetően meghatározó utak fejlesztése mindig fontos hír. „A Szentes-kunszentmártoni újonnan épített kőutat a f. hó 14-én adták át a forgalomnak.”92 A vasútról szóló hírek is át-átszövik a lapszámokat. „Előmunkálati engedély báró Fechtig Imre, tisza-ughi földbirtokosnak a kecskemét-tisza-ughi vasút folytatásaként Kunszentmárton állomásig s innen Szarvas állomásig vezető helyi érdekű gőzmozdonyú vasútvonalra”.93 A „Tisza-Ugh-kunszentmártoni vasúti szárnyvonallal” vezércikk is foglalkozott.94 Az újság meggyőzően érvelt a tiszazugi vasút mellett, a szállítás és az utazás olcsó voltát hangoztatva.95 A posta rendre közreadta a szükséges tudnivalókat. A Mutatványszám a karácsonyi levélküldések megkönnyítése érdekében ismertette a szabályokat.96 Az első évfolyam I. száma a kunszentmártoni posta és távirda hivatal 1896. évi forgalmáról adott számot. Közölte az utalványok darabszámát, értékét. Tudatta, hogy „feladatott 2598 drb, érkezett 3059 drb távirat.” 9056 ajánlott levelet adtak fel, 7061-t pedig kaptak a kunszentmártoniak. A feldolgozott táviratok szószáma körülbelül 112 456 volt. A postaigazgatóság ismételten felhívta a nagyközönséget, hogy a saját érdekében a Budapestre címzett levelekre a kerületet, az utca és házszám után pedig az emelet, ajtó számát kiírni el ne mulassza, mert a levelek óriási forgalmánál a fővárosban csak így lehet biztosítani a sikeres és gyors kézbesítést.97 A Kunszentmárton és Vidéke hasábjain jól körülrajzolódnak a városi élet sajátosságai, a település lakosainak szokásai, az itt rendezett ünnepségek, összejövetelek, a mindennapi élet eseményei. Az újság véleménye szerint „egy község beléletében az értelmiségnek kell vinni a vezérszerepet”.98 Ennek kapcsán rosszallólag jegyezték meg, hogy „akadtak helyi politikusok, tudósok és bölcsek, akik érezvén magukban a helyi születési intelligentiát (?!)”, a nem itt születettek – az úgynevezett jöttmentek – ellen törtek.99 Az 1898-ban hiányosságként felrótt gőzfürdő 1907ben megvalósult. Az elöljáróság pályázatot, illetve árlejtést Hirdetés a Kunszentmártoni hirdetett egy felépítendő gőz- és kádfürdőre, a Hirdetések Hiradóból rovatban közre is adta.100 Fél év elteltével arról adtak hírt, hogy a gőzfürdő tető alá került. A munka végeztével megtartották a szokásos bokréta ünnepélyt, mely alkalomból a község elöljárósága áldomást fizetett a munkásoknak.101 A közlekedési viszonyok sokszor a településen belül is nehézkesek voltak. „Javitsuk a gyalogjárót! A vasút-utczától a postáig vezető padlós gyalogjárónak egyes helyei ugy megvannak rongálódva, hogy a járókelők akár lábaikat törhetnék ki rajta.” A cikk azt indítványozta, hogy a hídjavításból kimaradt padlódeszkákkal meg lehetne javítani, „mivel Kunszentmárton és Vidéke 1896. december 20. Mutatványszám Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 3. szám. 1897. január 17. 94 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 6. szám. 1897. február 7. 95 Kunszentmárton és Vidéke X. évfolyam 15. szám. 1906. október 28. 96 Kunszentmárton és Vidéke 1896. december 20. Mutatványszám 97 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam I. szám. 1897. január 8. 98 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 33. szám. 1898. augusztus 14. 99 Kunszentmárton és Vidéke VIII. évfolyam 52. szám. 1904. december 25. 100 Kunszentmárton és Vidéke XI. évfolyam 10. szám. 1907. március 3. 101 Kunszentmárton és Vidéke XI. évfolyam 36. szám. 1907. szeptember 8. 92

93


401

ez az utcza a legélénkebb forgalmú utczák egyike.”102 Az utcai világítás kérdése is rendre előkerült. 1906 őszén például azt rótták fel, hogy régebben a gyér számú utcai lámpákat október 1-jétől minden este felgyújtották, de akkortájt vagy nem, vagy olyan kevés petróleumot öntve bele, hogy hamar kifogyott.103 A hó eltakarítása évtizedes különbséggel visszatérő gond. 1899-ben éppúgy írtak arról, hogy kinek-kinek a háza előtt a gyalogjárdát le kell tisztítania,104 mint 1907-ben, amikor még az elöljáróságot is megpirongatták, amiért a vármegyei szabályrendelet ellenére nem tesz eleget kötelezettségének.105 A hideg, téli időjárás más problémát is felvetett. Naponként sok százan jártak vízért az ártézi kútra, medencéjénél a lefagyott víz veszélyt jelentett. Az újság azt javasolta, szórják fel a kút környékét naponta legalább négyszer hamuval vagy homokkal.106 Javaslatokat tettek a település fejlesztésére, szebbé tételére. „Ültessünk és ápoljunk fákat!”107 Számot adtak kitüntetésekről: Magyary Lajos gátőr ezüst érdemkeresztet kapott.108 Beszámoltak civil szerveződésekről: A Kunszentmárton és tiszaföldvári első leánykiházasítási egylet f. hó 29-én K-szentmárton város tanácstermében tartotta meg alakuló közgyűlését. „Az elég szép számú jelenlévők az alakulást kimondották és a felolvasott alapszabályokat helyeslőleg elfogadták. Egyszersmind kimondatott, hogy a Nagym. Belügyminiszterhez megerősités végett beküldendő alapszabályok visszaérkezte után az egylet azonnal megkezdi működését.” Megválasztották a tisztségviselőket és a választmányi tagokat mindkét településről valamint Tiszainoka, Czibak, Csépa, Új-kécske képviseletében, az újság név szerint fel is sorolta őket. „Az érdeklődő közönség ezen hasznos intézmény megalakulását előszeretettel várja s hisszük, hogy e vidéken első, s jó vezető kezekbe tett nemes célú egylet nemsokára teljes virágzásnak fog örvendeni.”109 Közérdekű ismereteket adtak közre: „A csendőrség új uniformisa. Tekintettel e hideg időre a téli hónapokban báránybőr gallér és sapkában teljesítik a szolgálataikat.”110 A Kunszentmárton és Vidéke olvasói rendszeresen értesülhettek közbiztonsággal kapcsolatos hírekről. A felderítetlen bűnügyek magyarázata a lap megállapítása szerint a csekély létszám, Kunszentmártonban a csendőrőrs ugyanis összesen három embert számlált.111 Tudósítottak arról, hogy a halálraitélt méregkeverő asszonyok egyike, Jáger Mari nagy betegen fekszik a szegedi törvényszéki fogház egyik első emeleti termében.112 Az újságban gyakran jelent meg írás A rendőrség figyelmébe címmel. Ezek a cikkek egy-egy, a település lakosaira nézve bosszantó, nyugtalanító helyi szokást írtak le. „A Körös hidja esténként – ősi szokás szerint – kellemes sétálóhelye a kunszentmártoni közönségnek. Leányok, gavallérok vegyest élvezik itt esténként az enyhe levegőt és egymás társaságát. Igen épületes látvány ilyenkor, ha 10–20 suhanc közvetlenül a híd alatt a legpőrébb meztelenséggel ott sétál a parton, mint egy megelevenedett antik szoborcsoportozat. A közerkölcsiség szemérmes istenasszonya ilyenkor szégyenkezve és pirulva süti Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 15. szám. 1898. április 10. Kunszentmárton és Vidéke X. évfolyam 13. szám. 1906. október 14. 104 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 51. szám. 1899. december 17. 105 Kunszentmárton és Vidéke XI. évfolyam 1. szám. 1907. január 1. 106 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 51. szám. 1899. december 17. 107 Kunszentmárton és Vidéke XI. évfolyam 7. szám. 1907. február 10. 108 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 10. szám. 1897. március 7. 109 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 27. szám. 1897. július 4. 110 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 4. szám. 1897. január 24. 111 Kunszentmárton és Vidéke X. évfolyam 13. szám. 1906. október 14. 112 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 44. szám. 1897. október 31. 102 103

402


le a szemét. Ajánljuk ezt a dolgot a rendőrség figyelmébe, mert elvégre az még sem járja, hogy egy pár suhanc pőrén kiálljon a platzra, hogy testi bájaival gyönyörködtesse azokat is, kik ilyen gyönyörködtetésre egyáltalában nem áhitoznak.”113 „Tapasztaltuk, hogy az iparos tanonczok esti 7 óra után, a mikor az iskolából csoportosan mennek hazafelé, különböző eladásokban [sic!] gyönyörködtetik az ő publikumukat: a vizet hordó cselédséget. Itt kettő utczahosszat az ablakok kopogtatásának müvészetében való jártasságát mutatja; amott egypár a csengetyüket ránczigálja; a nyitott boltajtókat becsapkodják; a becsukottakat megrugdalják és különböző ilyen előadásokkal olyan lármát idéznek elő, a mivel nagyon is megzavarják a békés polgárokat vacsorázás közben. Jó lenne ha a rendőrség ezeket a dolgokat egy kissé figyelemmel kisérné és néha közéjök csörditene, mert ha elharapódzik ezen virtusok gyakorlása, ugy egyébb dolgokra is el lehetünk készülve.”114 „Azoknak, kiket illet. Azon eléggé el nem itélhető s a közerkölcsöt rontó rossz szokás, melyet községünkben az ártézi kútra és Körösre járó nő cselédek gyakorolnak, azok a sikoltozások s trágár beszédek, melyeket esténkint hallgatni vagyunk kénytelenek, méltó megbotránkozást idéznek elő. 10–15 bunkós bottal fölfegyverkezett gavallér kísér egy vagy két szolgálót.”115 „Heti hirek. Nálunk minden szabad. Áldozó csütörtök éjjelén az éjfél utáni órákban egy duhajkodó társaság fúvósbanda kíséretében járta össze a község utczáit a csendesen nyugvók nagy élvezetére és azt, az arra hivatott éjjeli őrök nem hallották meg, vagy talán ők is a társasághoz tartoztak?”116 Kutyák a fürdőben. Néhány hölgy a közös uszodába kutyájával együtt megy fürdeni. Vigye az állatot külön fülkébe, ne a közös fürdőbe.117 – szól a tudósítás. Színtársulatok rendszeresen látogatták a várost.118 „Mult vasárnapra volt hirdetve Huszti Márton szintársulata által első bemutató előadásul »Az ördög mátkája«. De mivel a társulati tagok egy része, élükön a direktorral, ki már harmadizben van Kunszentmártonban, PTenyő helyett P.-Poón szállt ki, igy meg nem érkezhettek s ezért maradt el az előadás.”119 Az oktatás, a nevelés, az iskolaügy mindig kiemelt figyelemre számíthatott a Kunszentmárton és Vidéke hasábjain. Az iskolai élet eseményei, a kir. tanfelügyelő iskolalátogatása,120 karácsonyfa-ünnepély,121 változás a kunszentmártoni kereskedelmi tanoncziskola vezetésében,122 a tanítók nem kapták meg fizetésüket123. Ezek mellett a hírek mellett a nevelés elvi kérdéseiről is szó esett. Wágenblatt Gusztáv a meséről mint nevelési eszközről értekezve azt tanácsolta, hogy meséljenek maguk a szülők, és fontos a mese helyes kiválasztása. „Kimondotta Plátó régen: „A jó nevelés nem abban áll, miszerint oktatásokat, feddéseket adunk, hanem abban, hogy megtesszük magunk, amit másoktól megkövetelünk.”124 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 26. szám. 1897. június 27. Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 50. szám. 1898. december 11. 115 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 5. szám. 1899. január 29. 116 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 20. szám. 1899. május 14. 117 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 31. szám. 1899. július 30. 118 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 3. szám. 1897. január 17. 119 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 50. szám. 1898. december 11. 120 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 9. szám. 1897. február 28. 121 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam I. szám. 1897. január 8. 122 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 39. szám. 1897. szeptember 26. 123 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 12. szám. 1897. március 21. 124 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam I. szám. 1897. január 8. 113 114


403

A tanév elején írott vezércikk fő gondolata, hogy a gyerekeket képességeiknek megfelelő pályára kell irányítani.125 Felsorolták az iskolában szokásos fegyelmezési eszközöket.126 A kunszentmártoni iskolaügy fejlesztése mellett is síkra szállt a lap. „A vallás- és közoktatásügyi minisztérium rendelete folytán a folyó év elején felállittatott a községi óvóda” – írták 1898-ban. – 250 gyereket írattak be, naponta átlag 200 jelent meg. A létszámból látszik, hogy kevés egy ilyen intézmény a településen, szükség lenne egy másikra is.127 Az iskola hiányzó tantermeinek pótlására a lap azt javasolta, hogy a nagy iskolában lakó három tanító lakását alakítsák át tantermekké, a pedagógusoknak pedig adjanak lakbérilletményt, így olcsóbb lenne a bővítés, mint ha az épületet bővítenék ki.128 Tanügyi kérdések a közegészségügy kapcsán is előkerültek. A megyei kir. tanfelügyelő körrendelete leszögezte, hogy a nemzet népességét megtizedelő tüdővész ellen való óvintézkedések az iskolában sem nélkülözhetők: elengedhetetlenül szükséges a tisztaság, a szellőztetés, a padló nyirkosítása, az ivóedények használat utáni öblítése. „Szorgosan leszoktatandók a gyermekek a padlóra vagy az iskolapad dobogójára köpéstől.”129 A legnagyobb veszedelem című vezércikk arról tudósított, hogy dr. Korányi Frigyes főrendiházi tag megalakítja áldozatkész előkelő körökben az első egyesületet, mely az egyetlen lehető módon, a szanatóriummal való gyógyítás útján kezeli a tüdőbetegeket. Felhívták az olvasók figyelmét az adakozásra, hogy az egész országban felállíthassanak szanatóriumokat.130 Könyvismertetések is helyet kaptak a lapban. A recenzió olykor nem túl hízelgően szólt az ismertetett műről. „Tisza-Nagy-Rév község történelmi multja. Ezen a cimen egy 32 oldalas kis füzet jelent meg Major Bálint tisza-nagy-révi postamester tollából. Az egész munka nem sok szót érdemel. A helyesirás leghalványabb fogalma nélkül megirott munka Tisza-Nagy-Rév történetét kivánná tárgyalni, de a kiben elég hősiesség van végigolvasni e munkát, az kevesebbet fog tudni róla mint azelőtt. Szerző lazán, összefüggéstelenül irja le a község multját, hetet-havat összehordva. Az egész munkában csak a szemmel látható jóakaratot lehet valamelyest honorálni.”131 Az újság a Mutatványszámtól kezdődően közölt szépirodalmi műveket, elsősorban helyi szerzők tollából. Hétről hétre rovatát gyakran tréfás versezet alkotta.132 Vers született Munkácsy Mihályhoz.133 Az 1897. évi 12. szám jelezte, hogy a lap legközelebbi számai egyikében egy eredeti regény közlését kezdik meg, mely a vidék társadalmi életéből van merítve, s melynek Bolygó csillagok a címe. „Igen természetes, hogy ezen új rovat tárcarovatunkat nem alterálja”.134 A 14. számban olvasható is az első rész a következő mottóval: „Oly csillagok vagyunk, mik egymást kergetik, S nem fogjuk sohasem, egymást beérni nem… És hideg hűtlenül, forróan és hiven Igy bolygunk, epedünk át egész életen…”135 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 36. szám. 1897. szeptember 5. Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 3. szám. 1898. január 16. 127 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 30. szám. 1898. július 24. 128 Kunszentmárton és Vidéke X. évfolyam 6. szám. 1906. augusztus 26. 129 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 12. szám. 1899. március 19. 130 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 16. szám. 1898. április 17. 131 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 26. szám. 1897. június 27. 132 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam I. szám. 1897. január 8. 133 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 8. szám. 1897. február 21. 134 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 12. szám. 1897. március 21. 135 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 14. szám. 1897. április 4. 125 126

404


Az 52. szám azt ígérte, hogy a következő év január 9-diki számában Garaguly Józseftől Regény rovatában egy elbeszélést fog közölni. Címe A két apa leánya lesz.136 A lapban tekintélyes részt foglalnak el a különböző ünnepekkel kapcsolatos megemlékezések. A rendezvények leírása, ismertetése hű képet fest az akkori Kunszentmárton szokásairól. A Mutatványszám, amely 1896. december 20-án jelent meg, közölte a karácsonyi ünnepély időpontját (december 24. 4 órai kezdettel), tervezett menetét.137 Az újság következő számában Dósa József iskolaigazgató részletesen beszámolt a karácsonyfa-ünnepélyről, amelyen a szegény iskolás gyerekeknek ruhát osztottak. A műsor részei voltak a Mennyből az angyal és a Pásztorok, keljünk fel dalok. A Hain Amália kisdedóvónő elismert vezetése alatt álló kisdedóvoda december 25-én délután 4 órakor tartotta meg karácsonyi ünnepélyét.138 A karácsonyi ünnepekhez kötődően arról is tudomást szerezhetünk Csanády József könyvnyomdájának hirdetéséből, hogy Kunszentmártonban is szokás volt karácsonyi és újévi üdvözlőlapokat küldeni, kaphatóak voltak „a lehető legdiszesebb kiállitásban, kis templomok, szétnyitható oltárképek és igen csinos asztaldiszek, selyemvirág-diszszel névnapi és egyéb alkalmi üdvözletek, valamenynyi a legizlésesebb kiállitással készitve; továbbá ujévi és egyébb üdvözletül tréfás leveleIllusztráció a Kunszentmártoni Hiradóból zőlapok különböző kivitelben”.139 A Kunszentmárton és Vidéke 1897-ben húsvéti mellékletet jelentetett meg, amely szépirodalmi összeállítással kedveskedett olvasóinak: Reitz János: Lizi; Nagy Béla: A Szivemben ugy érezem… vers; Hegyi Jenő: A válás után.140 A lap II. évfolyamának beköszöntő száma vezércikkében jeles évfordulóról emlékezett meg: az 1848-as forradalom és szabadságharc 50. jubileumáról.141 Ez a vezérgondolat az egész év folyamán végigvonult. A március 15-i szám vezércikke Kossuth és Petőfi arcképével jelent meg. A rendezőbizottság lelkesítő felhívást intézett a lakosokhoz: „A mai nap ünnepe. Egy szívvel egy lélekkel határoztuk el, hogy minden testület és minden egylet, Kunszentmárton minden társadalmi rétege együttesen ünnepli meg a magyar szabadság nevenapját. Jertek el mindnyájan, ünnepeljen minden magyar! Diszitsétek és lobogózzátok fel házaitokat és az ünnepély lezajlása után este világitsa ki házát a gazdag éppen ugy mint a szegény! Gyujtsátok meg mécseiteket, hogy emlékezzünk a régiekről, kik nemes küzdelmeiket érettünk vivták! Éljen a magyar szabadság!” Az egész napos ünneplés reggel 6 órakor kezdődött 5 ágyúlövéssel. 6–7 óra között zenekar járta be Kunszentmárton utcáit. 9-kor istentisztelet, 10 órától a képviselőtestület díszközgyűlése következett, 11-kor az izraelita hitközség istentisztelete magyar szónoklattal. Délután 2 órakor az összes egyletek és testületek a városháza udvarán gyülekeztek, Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 52. szám. 1897. december 25. Kunszentmárton és Vidéke 1896. december 20. Mutatványszám 138 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 1. szám. 1897. január 8. 139 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 46. szám. 1897. november 14. 140 Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 16. szám. 1897. április 18. 141 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 1. szám. 1898. január 1. 136 137


405

ahonnan ünnepélyes körmenet indult. Az ünnepélyen a Szózat elhangzása után beszédek következtek, elszavalták a Nemzeti dalt, és a Himnusz hangjaival zárult a megemlékezés. Este 7 órakor kivilágítás. Az újság is az ünnepségen való részvételre biztatta olvasóit: „Polgártársak! Jertek el mind, ne maradjon otthon senki. Részünkről felhivjuk KunSzt.-Márton hazafias és lelkesülni tudó közönségét, hogy ma este minél impozánsabbúl világitsa ki mindenki ablakait. Üzletek, műhelyek zárva legyenek, hogy mindenki részt vehessen az ünnepségen. Világitsunk! És ma ne dolgozzunk! Ez által is tüntessünk a nagy nap mellett!” A Csarnok rovatot is az ünnepi napnak szentelték: Ifj. Mezey István: Márczius 15-re. Vers. Biró Gáspár: Ötven év előtt… 1848. márczius 15-ike. Vers142 Az ünnepség fényesen sikerült. „Minden oly impozáns volt, a hogy azt előre elképzeltük. A politikai pártok félre tették elvüket – erre az egy napra – s egyformán ünnepeltek, lelkesültek a magyar nemzet ezen páratlanul álló nagy ünnepén.” – számolt be a lap következő száma. Közölték az elhangzott beszédeket, a nap során történteket. „A délelőtti ünnepségek után lázba boritva a felizgult kedélyeket folytatódott: félreverték a harangokat, mert Fazekas Antal istállójának úgy tetszett, hogy kigyuladjon éppen ezen nagy ünnepségek közepette. Ez azonban nem vont le az ünnepségek sikeréből és fényéből semmit sem.” Este a fáklyás menet után 250 személyre terítettek Siposéknál. „Vacsora alatt nagyon sok, szebbnél szebb felköszöntő lett elmondva, mely vacsora, úgy reggel 6 óra felé ér véget. És ezzel az ünnepély befejeződött. Elmondhatjuk, hogy Kunszentmárton ilyen szép ünnepséget még nem látott.”143 Az 1899. évben sem szakadt meg a történeti visszatekintések sora, megemlékeztek Petőfi halálának évfordulójáról,144 és szót emeltek a „Petőfi-Ház” létesítése érdekében.145 A 20. század fordulatot hozott Kunszentmárton sajtótörténetében: két hetilap is versenyzett az olvasóközönség kegyeiért. Az újságokban kölcsönös utalások találhatók a másik sajtótermékre. A Kunszentmárton és Vidéke X. évfolyamában dr. Jósa Gyula felelős szerkesztő fejtette ki a lap „irányelvét”. Kitért arra a kérdéskörre, hogy általában egy kisebb helyen, mint Kunszentmárton, két lapnak a fenntartása szükséges-e? Válasza határozott igen. „A másik lap éles irányával nemcsak én, de a szerzett tapasztalataim szerint a közönség nagy része sincs megelégedve, és »Közérdek« címe dacára magánérdek vezérli igen sok esetben.” A közönség legnagyobb része mérsékeltebb politikai elvet vallott. Véleménye szerint fenntartható és szükséges is két lap. „A torzsalkodást elkerülöm, mert azt ízléstelennek tartom, a mely semmiféle előnyös befolyással nincs sem a lapokra, sem a közviszonyok szolgálatára. Szelídebb hangú lap, de ez nem jelenti azt, hogy a közérdek hátrányára dolgozó egyéneket ugynevezett kesztyüs kézzel kellene legyezgetni, hanem személyes gyűlölködést nem alkalmazni, ellenben különösen rosszakaratú ténykedéseikért az irodalmi tisztesség határai közt a legszigorúbb ellenőrzést és a legnyiltabb közhirré tételt kell eszközölni. E tekintetben kérlelhetetlen leszek s mindent el fogok követni.” Ígérete szerint nemcsak Kunszentmárton, hanem a Tiszai-alsó-járásból a vele nagy részben közös érdekű községi és egyéb közügyek fejtegetései és szolgálata is jellemzi majd a lapot. Közölte, hogy rövidesen politikai lappá fog átalakulni. Az előfizetési felhívás megismételte programjukat: „A »Kunszentmárton és Vidéke« a mai napon ujból megjelenvén, működését ezennel megkezdi. Működése közben – nem ugy, mint eddig – kerülni fogja a sze Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 11. szám. 1898. március 15. Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 12. szám. 1898. március 20. 144 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 31. szám. 1899. július 30. 145 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 41. szám. 1899. október 8. 142 143

406


mélyeskedést, azonban a közélet rovására felburjánzó gyomot kiméletlenül fogja irtani s minden üdvöset, jót – bárkinek részéről jöjjön – a legerélyesebben fogja támogatni.”146 Az 1906. december 23-án megjelenő szám összefoglalta a lap tízéves történetét. Könnyen felismerhetően utalt vetélytársára, a Közérdekre. „Nem a cím adja meg a lapnak az értéket, hanem a belső tartalom. Hiába irjuk oda egy lap fejére, hogy »Ellenőr«, ha nem ellenőrzünk, vagy azt, hogy »Figyelő«, ha semmit a mi a közt érdekli, nem figyelünk. A hangzatos cím csak a közönség megtévesztésére van sok esetben felhasználva s rendszerint az ilyen lapok minden egyebet szolgálnak, csak a közérdeket és társadalmi érdeket nem.”147 1907 szeptemberében a lap terjedelmét érintő változást jelentettek be. „Lapunk nyomdájának nagy gyorssajtója eltörött. Míg az helyre nem lesz állítva, addig lapunk csak fél terjedelemben jelenhet meg. A helyreállítás körülbelül két hetet fog igénybe venni. Addig is t. olvasóink szives elnézését kérjük.”148, a szeptember 15-én megjelenő szám viszont már az újság megszűntét jelentette be. „Lapunk előfizetőinek száma oly csekélyre apadt le, hogy teljes lehetetlenség azt tovább fenntartani.” A második félév kezdete óta hetenként 20 koronát kellett az előállításra ráfizetni. „Ennélfogva a lapot a mai nappal beszüntetjük. Felkérjük mindazokat, kik előfizetésüket a mai napon túl fizették be, hogy nyugtáik előmutatása mellett nyolc napon belül jelentkezzenek a kiadóhivatalban, hol is a többletfizetés vissza fog téríttetni.”149 Ugyanezen szám tette közzé a kiadó-tulajdonos nyomdász elköszönő szavait. „Mindazon jóbarátaimnak és ismerőseimnek, kiktől elköltözésemkor személyesen el nem bucsúzhatok, ezuton mondok „Isten hozzád”-ot. Csanády József.” Ezzel lezárult a Kunszentmárton és Vidéke második sorozata.

KUNSZENTMÁRTONI UJSÁG A Kunszentmártoni Ujság című, társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi hetilap 1. száma, amelyet felelős szerkesztőként dr. Kovács József ügyvéd jegyzett, 1910. október 9-én vasárnap került ki Wolf Dezső újonnan nyitott könyvnyomdájából. Beköszöntőjében körvonalazta célkitűzéseit: „A lap iránya az igazi közérdeket szolgálja. Zászlójára van irva az igazi pártatlanság és a tiszta igazság. Küzdünk az elvekért, az elvek ellen, az igazság érdekében bárkivel is szembeszállunk. A közügynek lesz hű szószólója a Kunszentmártoni Ujság. A lap főelve: kerülni a személyeskedést. A vidéki kis városoknak átkos szokása, egymást ütni, mindenben gáncsot keresni. Néha jó, hasznos dolgot azért elleneznek, mert az inditványozó embeNyomdagép rek egyénisége ellenszenves előttük. (kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum Adattára, HMA) Kunszentmárton és Vidéke X. évfolyam 2. szám. 1906. július 29. Kunszentmárton és Vidéke XI. évfolyam 23. 1906. december 23. 148 Kunszentmárton és Vidéke XI. évfolyam 36. szám. 1907. szeptember 8. 149 Kunszentmárton és Vidéke XI. évfolyam 37. szám. 1907. szeptember 15. 146 147


407

Az újság nem így fogja. Sokan, mielőtt lapunk megjelent volna, kijelentették, ha megindul a Kunszentmártoni Ujság, megkezdődik a veszekedés, a személyeskedés a két ujság között. Hát ez nem áll. A Kunszentmártoni Ujság nem azért indul meg, hogy szidja az embereket, testületeket és hatóságokat, nem azért szerkesztünk ujságot, hogy ellenségeket szerezzünk magunknak, nem azért irunk lapot, hogy az embereket összeveszitsük egymással. Hanem igenis azért irjuk a Kunszentmártoni Ujságot, mert arra, a jelen viszonyok között, szükség van; kell Kunszentmártonnak és e járásnak egy olyan lap, mely hiven, igazságosan és teljesen pártatlanul adja le az eseményeket, – birálata ment legyen minden gyűlölködéstől – és ami fő: legyen egyforma mindenkivel. Ez a mi célunk. Erre törekszünk mindig. Mi nem leszünk ellensége a »Közérdek«-nek. Tiltakozunk az ellen a feltevés ellen, hogy bárkit is tönkre akarnánk tenni. Mi jóbarátok akarunk lenni a másik ujsággal; ha ez nem sikerül, nem mi rajtunk fog mulni. Nincs oka tehát félni tőlünk senkinek – mi mindig igazságosan mondjuk meg mindenről a véleményünket, – ok nélkül senkit sem bántunk. Minthogy a »Kunszenmátoni Ujság« nem kizárólag Kunszentmárton község, hanem a környéknek az érdekeit is fogja szolgálni s tekintve azt, hogy ezen érdekkörnek szüksége van egy minden tekintetben független hirlapra, mely politikai hireket és ismereteket közöljön: lapunk e végből rövidesen politikai lappá fog átalakulni.” A beharangozó cikk felsorolta, kik lesznek belső munkatársai a lapnak: dr. Kiss Ernő országgyűlési képviselő, dr. Jósa Gyula ügyvéd, dr. Némedy Gyula, dr. Pótor Sándor, Sólya János, Eisenkolb Frigyes, Nagy Zoltán, Országh Pál, Nagy Károly, Krebs Samu és Mezey István.150 A Kunszentmártoni Ujság időről időre megerősítette, hogy meghirdetett irányelveitől nem tér el.151 „Hű maradt programjához. Pártokat soha nem tekintett, küzdött a polgárok igazaiért, ostorozta a bűnt, megdicsérte az erényt és sikra szállt azokért az üdvös dolgokért, melyek a községek polgárait boldogitják. Őrei voltunk a közügynek, irányitani iparkodtunk.” Célja a teljes pártatlanság volt, és hogy Kunszentmárton és a járás lakosainak használjon, kerülje a személyeskedést, küzdjön az üdvös, hasznos dolgokért, „ostorozni a bünt, sikra szállni az erényért és bő tudósitásban hozni a megtörtént eseményeket”.152 A Közérdek 1911. évi 17-ik száma „Válasz” című cikkében sárga-fekete jelzővel illette a Kunszentmártoni Ujságot.153 A lap rovatai az újságok szokásos beosztását követték. „Mindent elkövetünk, hogy a lap belső tartalma, valamint annak külső formája a legkényesebb igényeket is kielégitse. A szerkesztőség oda törekszik, hogy a tisztelt olvasó megtalálja a vezető és egyéb cikkekben a társadalmi, közgazdasági és közegészségügyi tudnivalókat, hirrovatában az országos, a vármegyei, a járási és helyi hireket, a „Hétről-hétre” és a tárca-rovatban pedig a kellemesen szórakoztató szépirodalmat.”154 Ez utóbbi rovatban az első szám Mezey István: Reminiscentiák című eredeti tárcáját közölte.155 A Hirek között értesülünk a király születésnapja alkalmából rendezett ünnepi istentiszteletről; a községi közgyűlésről; a községházán folyó építkezésről; a kolera elleni óvintézkedésekről; arról, hogy 1911 januárjában népszámlálás lesz; valamint arról is, hogy adakozás kezdődött az új templomra, (itt Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 1. szám. 1910. október 9. vasárnap Kunszentmártoni Ujság II. évfolyam 53. szám 1911. december 31.; III. évfolyam 40. szám. 1912. október 6.; VI. évfolyam 1. szám. 1915. január 3.; VI. évfolyam 51. szám. 1915. december 26. 152 Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 51. szám. 1912. december 22. 153 Kunszentmártoni Ujság II. évfolyam 18. szám 1911. április 30. 154 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 1. szám. 1910. október 9. vasárnap 155 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 1. szám. 1910. október 9. vasárnap 150 151

408


megismerhetjük az adakozók nevét és az általuk ajándékozott összegeket, erre egyébként a további lapszámokban is kitérnek156); de tudattak a sertésvészről és hogy a vásárokat betiltják a kolera miatt.157 Az országos események közül elsősorban azokra fordítottak figyelmet, amelyek a térség életére hatással voltak. A III. évfolyam 42. számától kezdve egészen az 52. számig az 1913. január 1-jén életbe lépő új adótörvényeket ismertették.158 Utóbb hírt adtak a törvény bevezetésének elhalasztásáról.159 Parlamenti helyzetképet közöltek.160 Tudósítottak a vármegyei közgyűlésről161 és arról, hogy az Alföldi Magyar Közmüvelődési Egylet megalakult Szolnokon.162 Kunszentmárton természetszerűleg kiemelt szerepet kapott a tárgyalt témákat, híreket illetően. A Kunszentmártoni Ujság első évfolyama egész cikksorozatban elemezte a település fejlődését.163 Pontos, mindenre kiterjedő képét kapjuk a településnek. Az idő szerint 248 önálló iparos és 43 önálló kereskedő működött. Vasútjukon úgy Szolnok, mint Szentes felől naponta öt személy- vagy vegyesvonat s egy-egy tehervonat érkezett, s indult, ami elegendő volt. Hiányzott viszont a vasút a Tiszazugba és Szarvas felé. Ekkor kezdték meg az új vasútállomás építését.164 A lap több esetben kezdeményező szerepet töltött be a város életét befolyásoló ügyek felvetésével, pl. a vásártér elhelyezésének kérdése vagy a postahivatal elhelyezése, amelynek – indítványuk szerint – a főtérre kellene kerülnie.165 A település belügyeit áttekintve annak az óhajnak adtak hangot, hogy Kunszentmárton legyen járási székhely, miután Tiszaföldvár a mostani székhely a központi járáshoz csatoltatnék.166 Kitértek a belügyi adminisztráció ismertetésére, jelezve a fizetések, juttatások összegét is,167 a városháza szűkösségéből adódó gondokra.168 Javaslatot tettek a községi elöljáróság státusának és fizetésének rendezésére. „A községi elöljáróság által végzendő munkahalmaz községünknél már olyan nagy tömegű, hogy a tisztviselői kar személyzet szaporítás és újabb munkabeosztás nélkül tovább el nem láthatja.”169 Hogy a közigazgatási járás székhelye Kunszentmárton legyen, ezt a felvetést napirenden tartották.170 Ennek érdekében mozgalom is indult: Szelevény képviselőtestülete úgy

156 Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 34. szám. 1912. augusztus 25.; III. évfolyam 37. szám. 1912. szeptember 15. 157 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 1. szám. 1910. október 9. vasárnap 158 Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 42. szám. 1912. október 20.; III. évfolyam 43. szám. 1912. október 27.; III. évfolyam 44. szám. 1912. november 3., III. évfolyam 45. szám. 1912. november 10.; III. évfolyam 46. szám. 1912. november 17.; III. évfolyam 47. szám. 1912. november 24., III. évfolyam 48. szám. 1912. december 1., III. évfolyam 49. szám. 1912. december 8., III. évfolyam 50. szám. 1912. december 15., III. évfolyam 51. szám. 1912. december 22., III. évfolyam 52. szám. 1912. december 29. 159 Kunszentmártoni Ujság IV. évfolyam 6. szám. 1913. február 9. 160 Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 38. szám. 1912. szeptember 22. 161 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 2. szám. 1910. október 16. 162 Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 40. szám. 1912. október 6. 163 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 1. szám. 1910. október 9. vasárnap 164 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 2. szám. 1910. október 16. 165 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 3. szám 1910. október 23. 166 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 4. szám. 1910. október 30. 167 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 5. szám. 1910. november 6. 168 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 7. szám. 1910. november 20. 169 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 12. szám. 1910. december 25. 170 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 10. szám. 1910. december 11.; II. évfolyam 8. szám. 1911. február 19.


409

határozott, írnak a többi községnek, hogy kérvényezzék a törvényhatóságtól a járási székhely Tiszaföldvárról Kunszentmártonba való áthelyezését.171 A település lélekszámára vonatkozó adatokat is megismerhetjük a lapból. Szomorúan állapították meg, hogy 1910-ben a tízezer lakosú község csak 32 fővel gyarapodott, és a házasságkötések száma egyre fogy. „A férfiak félve gondolnak a házasság elé, félnek a házassággal járó kiadásoktól. Abban a szent meggyőződésben vannak, hogy az agglegénység olcsóbb.” Megoldásként az agglegényi adó bevezetését javasolták.172 Az 1912. év viszont „elég kedvező volt a lakosságra, bár járvány volt bőven.” Míg 1911-ben 89 egyénnel szaporodott a község, 1912-ben 171 lakossal lettek többen.173 A közegészségügyi ismeretterjesztés kezdettől nagy súllyal esett latba. Hogyan óvakodjunk a kolerától;174 A kormány intézkedései a kolera ellen.175; Védekezés a kolera ellen.176 Szükség is volt az effajta tudnivalók széles körben való terjesztésére, mert Kunszentmártont sem kerülte el a betegség.177 A növények és az állatok megbetegedéseit is igyekeztek kivédeni. A peronoszpora és az ellene való védekezés;178 Téli teendők a gyümölcsösben.179 1913. július 20-án szomorú hírről tudósítottak: Dósa József plébános meghalt.180 A települést hónapokon keresztül foglalkoztatta, ki legyen az utódja. Hatan pályáztak a tisztségre, közülük kellett hármat a képviselőtestületnek jelölni, akik közül egyet az egri érsek nevezhetett ki.181 „A papválasztás izgalmai a héten egy kicsit csillapodtak – írták október elején –, mivel a szüret itt van és mindenki kinn van a szőlőjében, nem érvén reá mással is foglalkozni, mint a rizlinggel és a kövidinkával.”182 A nagy eseményre október 23-án került sor,183 az egri érsek Timon Zsigmond esperest, felnémeti plébánost nevezte ki,184 akit 1914. február 20-án iktattak be.185 Ugyanebben az esztendőben Mezey István kántor meghalt. „Mint iró, elég népszerű volt Kunszentmártonban. Néha-néha megjelent ugyan egy-két tárcája a fővárosi lapokban is, munkásságát azonban a helybeli lapoknak szentelte.” A Kunszentmárton és Vidéke újságnak sokáig szerkesztője volt, a Kunszentmártoni Ujságnak pedig megalapításától kezdve munkatársa.186 1914 májusában másik szerzőjük, dr. Jósa Gyula haláláról kellett hírt adniuk.187

Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 11. szám. 1910. december 18. Kunszentmártoni Ujság II. évfolyam 2. szám. 1911. január 8. 173 Kunszentmártoni Ujság IV. évfolyam 1. szám. 1913. január 5. 174 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 1. szám. 1910. október 9. vasárnap 175 Kunszentmártoni Ujság II. évfolyam 39. szám. 1911. szeptember 24. 176 Kunszentmártoni Ujság V. évfolyam 41. szám. 1914. október 11. 177 Kunszentmártoni Ujság II. évfolyam 51. szám. 1911. december 17.; II. évfolyam 52. 1911. december 24. 178 Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 1912. április–májusi számok 179 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 9. szám. 1910. december 4. 180 Kunszentmártoni Ujság IV. évfolyam 29. szám. 1913. július 20. 181 Kunszentmártoni Ujság IV. évfolyam 38. szám. 1913. szeptember 21. 182 Kunszentmártoni Ujság IV. évfolyam 40. szám. 1913. október 5. 183 Kunszentmártoni Ujság IV. évfolyam 41. szám. 1913. október 12. 184 Kunszentmártoni Ujság IV. évfolyam 50. szám. 1913. december 14. 185 Kunszentmártoni Ujság V. évfolyam 9. szám. 1914. március 1. 186 Kunszentmártoni Ujság IV. évfolyam 51. szám. 1913. december 21. 187 Kunszentmártoni Ujság V. évfolyam 19. szám. 1914. május 10. 171 172

410


Az utak, a közlekedési viszonyok taglalása gyakran előfordult a cikkek sorában. Rosszak a járdák és piszkosak,188 sáros a műút.189 1911 tavaszán úgy ítélték meg, hogy Kunszentmárton jövője szempontjából a járdázás és a világítás a legszükségesebb.190 1912 nyarán a híd került érdeklődésük homlokterébe, melynek terve és költségvetése akkor már három éve a minisztériumban volt.191 1913 elején a községi közgyűlés utasította az építési Megjelentek az első autómobilok (HMA) bizottságot, tegyenek jelentést, mennyibe kerülne Kunszentmárton utcáinak és utainak a kikövezése.192 Az utcai forgalom egyéb kockázattal is járt. Vasár- és ünnepnapokon a Kossuth-utcán a gyalogjárón közlekedni nemcsak bajos, de veszélyes is – figyelmeztették az olvasókat. Ezeken a napokon a szolgálók és az őket szórakoztató gavallérok foglalták le. Azt tanácsolták, intelligens osztályhoz tartozó – különösen nő – ne merészkedjen ekkor oda, „nehogy megtámadtassék”. A trágár, szemérmetlen beszéd hallatán úgy vélekedtek, „nagyon itt volna már az ideje, hogy Kunszentmárton utcái megtisztittatnának az ilyen alakoktól.”193 A vasút meghatározó szerepet töltött be a térség életében, így az újság lapjain is gyakoriak az ezzel kapcsolatos hírek, írások. Kikövezik a vasúti rakodót.194 A Kunszentmárton és Szolnok viszonylatra vonatkozó új menetrend nem alkalmas az utasoknak.195 A kereskedelmi miniszter engedélyezte a kunszentmárton-tiszaugi rendes nyomtávú vasutat.196 1914. január elején azt rótták föl, hogy „borzasztó módon” késnek a vonatok.197 Olykor egy baleset figyelmeztetett hiányosságokra, például a vasúti sorompók szükségességére a kunszentmárton–szentesi országút köttöni átjárójánál történt szerencsétlenség.198 Egyéb panaszok is érkeztek időnként. A közönség köréből rovat – amelyben közlöttekért a felelősség a beküldőt terhelte – „Egy kereskedő” aláírással „A hivatalos tulbuzgóság”-ra panaszkodott. Vonatnál várva családját ugyanis nem volt hordár, ő segített nekik, amikor az állomásfőnök megbízásából egy vasúti bakter rendőr kíséretében „halt”-ot kiáltva vissza akarta tartani.199

Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 7. szám. 1910. november 20. Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 8. szám. 1910. november 27. 190 Kunszentmártoni Ujság II. évfolyam 15. szám. 1911. április 9. 191 Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 29. szám. 1912. julius 21. 192 Kunszentmártoni Ujság IV. évfolyam 5. szám. 1913. február 2. 193 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 7. szám. 1910. november 20. 194 Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 7. szám. 1912. február 18. 195 Kunszentmártoni Ujság IV. évfolyam 18. szám. 1913. május 3. 196 Kunszentmártoni Ujság IV. évfolyam 23. szám. 1913. junius 8. 197 Kunszentmártoni Ujság V. évfolyam 1. szám. 1914. január 4. 198 Kunszentmártoni Ujság IV. évfolyam 4. szám. 1913. január 26. 199 Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 1. szám. 1912. január 7. 188 189


411

A közvilágítás sarkalatos kérdés volt. „Pokoli a sötétség este nálunk, pokoli a sár éjjel és nappal. Már husz napja sok az eső. Jámbor halandó, este hét óra után ne menj ki Kunszentmárton utcáira, ne légy életeddel könnyelmüen játszó. Vermed lesz az. Csak egyetlen lámpa ég a községháza előtt, nehogy azt ellopják, vagy ha azt ellopják, hát az világosság mellett történjen. A sár feneketlen, a sötétség pokoli. Szégyen leirnunk, hogy Kunszentmártonban este nincs világitás. […] Schaeflern Aurél villamossági üzlete (HMA) Se a főutcákban, sem pedig a mellékutcákban nem égnek a lámpák. Egy nagy szerencséje van Kunszentmártonnak. Nincsennek tolvajok, nincsennek igazi gazemberek.” Az idézett vezércikkből később kiderül, hogy nincs lámpagyújtogató, azért nincs világítás.200 A lap indítványozta, hogy térjenek át, mint más településeken is, a villanyvilágításra. „Haladni kell, mert különben Kunszentmárton, mely valaha a nagykunok büszke székhelye volt, fokozatosan lesülyed a kis Szelevény nivójára” – írják.201 A Kunszentmártoni Ujság a petróleum helyett a villanyvilágítás bevezetése mellett érvelt.202 Tudósított arról, hogy a Horváth Testvérek ajánlatot adtak be az elöljárósághoz, amelyet a képviselőtestület tárgyalt.203 A villamos világításra kibocsátott kérdőívek helyes kitöltése céljából közölték, hogy „lakószobákban 16–25, mellékhelyiségekben 10 gyertya fényű lámpák a leghasználatosabbak”.204 1914 áprilisában a község képviselőtestülete közgyűlésében elhatározta, hogy a villamos világítást bevezeti, és a Horváth testvérek céggel megkötötte a szerződést, 33 szóval kettő ellenében. 1915. január 1-jére tervezték a bevezetést.205 A tanügy, az oktatással kapcsolatos események az első számtól kezdve helyet kaptak a Kunszentmártoni Ujság hasábjain. A 2. szám örömmel számolt be róla, hogy az iskola épületei „hosszu, nagy körültekintést igénylő munkálatok után végre befejezetten állanak”. Az állami elemi népiskolát átalakították, kibővítették. A lap részletesen leírta az elkészült Hirdetések a Kunszentmártoni Hiradóból épületet. „A tornaterem 359 köbméter terjedelmével, 25 centiméter mély homokporondjával és teljes gimnáziumi fölszerelésével büszkesége Kunszentmártonnak. A folyosók falain díszes fogasok a növendékek felső ruháinak húzódnak végig. Igen helyes intézkedés a közegészség érdekében, mert Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 37. szám. 1912. szeptember 15. Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 38. szám. 1912. szeptember 22. 202 Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 39. szám. 1912. szeptember 29. 203 Kunszentmártoni Ujság IV. évfolyam 2. szám. 1913. január 12. 204 Kunszentmártoni Ujság IV. évfolyam 8. szám. 1913. február 23. 205 Kunszentmártoni Ujság V. évfolyam 18. szám. 1914. május 3. 200 201

412


a téli időben átázott kabátok, kalapok és sipkák kigőzölgése nem rontja a termek levegőjét. Az óraközi szüneteket villamos csengő jelzi. Tanitási idő alatt a kapu zárva van, nehogy hivatlanok zavarják az előadást, esetleg vándorló vagy rosszakaratu ember a növendékek fogason levő ruháit meg ne dézsmálhassa.206 Ámde a nagy örömmel átadott iskolában a gondnokság az előadásokat november 10-ével beszüntette, mert az illemhelyek nem készültek el. A 13 tanteremben 1200–1300 tanköteles gyerek maradt megfelelő higiéniai feltételek nélkül. Néhány nappal később azonban ismét megkezdődhettek az előadások.207 1912 márciusában „Egy szorgalmas tanitó”-ról adtak hírt, Martikány Istvánról, aki a „IIIik számu tanyai iskolában esténkint” előadásokat tartott, amelyeket az összegyűlt fiatalok és öregek élvezettel hallgattak. A tizenkét előadáson 370 hallgató jelent meg.208 A művelődésre más lehetőségek is adódtak. 1914. március 1-jén megrendezték az Alföldi Magyar Közművelődési Egylet első kultúrnapját. „A szorongásig megtelt terem a legbiztosabb fokmérője e város szellemi fejlettségének és biztos záloga egy szebb jövőben vetett hitének” – kommentálta az újság.209 Az elhangzott előadásokat a későbbi lapszámokban közölték. A Kunszentmártoni Ujság törekedett a mindennapi életre vonatkozó praktikus tanácsokkal is ellátni olvasóit. Az egyik decemberi számban például közzétették, hogyan célszerű a karácsonyra küldött csomagokat postára adni. „Csomagolásra faláda, vesszőből font kosár, viaszos vászon, kisebb értékű és csekélyebb súlyú tárgyaknál pedig erős csomagoló papír használandó. Vászon vagy papírburkolattal biró csomagokat göb nélküli zsineggel többszörösen és jó szorosan átkötni, a zsineg keresztezési pontjain pedig pecsétviasszal lezárni kell.”210 A karácsonyi szokásokra a hirdetések is utalnak. 1910-ben Molnár János fűszer- és csemegekereskedésében karácsonyfákat, karácsonyfadíszeket is kínált eladásra.211 Egy cikkből azt is megtudhatjuk, hogy libapecsenyének az ünnepek alatt nem szabad elmaradni az asztalról.212 A városias léthez hozzátartoztak a szórakozási leHirdetés a Kunszentmártoni Hiradóból hetőségek. A mozi 1911. évi első előadása január 1-jén volt a Körös szálló nagytermében. „A közönség nagyon jól mulatott a vidám képeken.”213 Igaz, utóbb A közönség köréből rovatban egy előfizető kifogásolta a nagy kalaptűket. Szenvedélyes mozilátogatóként helytelenítette a publikumnak ezt a szokását. Míg Pesten a nők sálban mentek a moziba, Kunszentmártonban még az is kalapban jelent meg a vetítésen, akinek nincsen.214 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 2. szám. 1910. október 16. Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 6. szám. 1910. november 13. 208 Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 11. szám. 1912. március 17. 209 Kunszentmártoni Ujság V. évfolyam 10. szám. 1914. március 8. 210 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 11. szám 1910. december 18. 211 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 11. szám 1910. december 18. 212 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 12. szám. 1910. december 25. 213 Kunszentmártoni Ujság II. évfolyam 2. szám. 1911. január 8. 214 Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 52. szám. 1912. december 29. 206 207


413

Dévai Jenő a Főtéren lévő óra és ékszerüzletében tölcsér nélküli és tölcséres gramofonokat továbbá magyar gyártmányú hanglemezeket árult a legolcsóbb áron.215 Utóbb „kölcsön grammofon rendszert” vezetett be: „Egy tiszta hangu, remek, világos tölgyfa szekrényű »Riadó« grammofon 10 darab lemezzel. Heti 1 korona 50 fillér kölcsöndíjért olyként, hogy egy év elteltével ingyen öné. A lemezeknek fele egyszer hetenként cserélhetők.”216 1911-ben egy tavaszi jégzajlás elvitte és tönkretette a körösi uszodát, amelyet egy magánvállalkozó épített, így a közönség kénytelen volt nélkülözni „ezt a jó és az egészségre oly kellemes folyóvizet.”217 A szolgáltatások kezdtek kiépülni ezekben az években. Halász Etelka a hölgyközönség szíves tudomására hozta, hogy hajfésüléseket a legújabb divat szerint, saját lakásukra kijárva, valamint lakásán a legjutányosabb díjazás mellett végez.218 Kiss Mariska a kornak megfelelő mosó és vasalóintézetet nyitott.219 Popovits Gábor gyógyszerész hirdetését bőrápolási tanácsokkal látta el: „Okszerü tanácsok a csunya arcbőr rendbe hozatalára”.220 A Kunszenmártoni Ujság lapjain helyet kapott a szépirodalom is. 1911 karácsonyán kezdték közölni a Kunszentmárton alapításáról szóló verses elbeszélést tíz énekben, amelyet hiteles feljegyzés nyomán Kiss Jenő írt.221 A boldog békeidőknek, amikor legfeljebb az álHirdetés a Kunszentmártoni Híradóból talános drágaság ellen emeltek szót,222 vagy arról adhattak hírt, hogy Szalai Jáger Mari, a hírhedt hódmezővásárhelyi méregkeverő nő e hónap végén szabadul ki a márianosztrai fegyházból,223 vagy arról, hogy holdfogyatkozás várható,224 vége szakadt. 1914. július 5-én a Hirek rovat beszámolt a trónörökös pár haláláról. „Azonban mégis oly sejtelmes a jövő, oly bizonytalan. A két ország népe boszuért kiált, – a leáldozó nap biborvörös korongja vért, vért juttat az eszünkbe, egy jövendő nagy háborun fantáziálunk, csatazaj… trombitaszó … világháboru vizios látképe áll előttünk” – vetítették előre.225 Augusztus elején már arról számoltak be, hogy mozgósítás kezdődött. „A világtörténelemben még nem volt ilyen igazságos háboru, mint a mienk a szerbek ellen” – írta a lap. – „Elmentek a katonák. Leirhatatlan lelkesedés fogta el a népet. Örömmámorban uszott a község. Szomoruak csak az asszonyok és azok voltak, kiket nem vettek be katonának.” Az utcák elcsendesedtek, a hivatalokban szünetelt a munka. Az élelmiszerek ára felszökött, a napszám drága lett. A hadiállapot beálltával csak egy vonat közlekedett.226

Kunszentmártoni Ujság II. évfolyam 11. szám. 1911. március 12. Kunszentmártoni Ujság II. évfolyam 45. szám. 1911. november 5. 217 Kunszentmártoni Ujság II. évfolyam 20. szám. 1911. május 14. 218 Kunszentmártoni Ujság II. évfolyam 51. szám. 1911. december 17. 219 Kunszentmártoni Ujság IV. évfolyam 2. szám. 1913. január 12. 220 Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 14. szám. 1912. április 7. 221 Kunszentmártoni Ujság II. évfolyam 52. 1911. december 24. 222 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 9. szám. 1910. december 4. 223 Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 2. szám. 1912. január 14. 224 Kunszentmártoni Ujság I. évfolyam 7. szám. 1910. november 20. 225 Kunszentmártoni Ujság V. évfolyam 27. szám. 1914. július 5. 226 Kunszentmártoni Ujság V. évfolyam 31. szám. 1914. augusztus 2. 215 216

414


Híresztelték, hogy a papírpénz el fog értéktelenedni.227 Az újság női olvasóit arra buzdították, hogy kössenek hósipkát, hasmelegítőt és érmelegítőt.228 A nagyiskola termeiben sebesültek kórházát rendeztek be. Ápolónői tanfolyamot szerveztek, amelyre hetven nő jelentkezett. 150 Máramaros megyei menekült érkezett a községbe.229 Hamarosan megérkeztek az első hivatalos jelentések a harctérről. A Kunszentmártoni Ujságban is megjelent gróf Tisza István miniszterelnök távirata. Közölni kezdték a megsebesült és elesett hősök névsorát230 és a harctérről írott leveleket.231 Ne csüggedjünk – biztatták az olvasókat.232 A lap hangneme azonban elkomorult. Közzétették az 1916: IX törvénycikket az árdrágító visszaélésekről233 és a vármegye alispánjának rendeletét a mezőgazdasági munkálatok biztosítására.234 Ugyanakkor törekedtek arra, hogy az addigi szokásos témák is megjelenjenek. 1916 nyarán tették közzé Kálmán Ödön: Mióta hívják a jászokat filiszteusoknak című cikkét több folytatásban, amely a Magyar Történelmi Társulat folyóiratában, a Századokban is megjelent.235 A világháború a lap megjelenésére is hatással volt. 1915. november 14-én nem jelent meg a Kunszentmártoni Ujság, mert „a szerkesztőt a sorozásból kifolyólag felülvizsgálatra vitték”. Ettől kezdve a szerkesztőnek helyettese is volt, hogy ne legyen fennakadás.236 A felelős szerkesztő a háború tartamára Mezey István kántor lett.237 Az 1916. augusztus 27-i szám bejelentette, hogy a komoly akadályokkal küzdő Kunszentmártoni Ujság szünetelteti megjelenését. A háborúba bevonult nyomdaszemélyzetet ugyanis a legjobb akarattal sem tudták pótolni. Reményeik szerint a lap nem végleg szüntette be a megjelenést, de újabb szám kiadására nem került sor.238

KUNSZENTMÁRTONI HIRADÓ A Kunszentmártoni Hiradó című politikai és társadalmi hetilapot 1918 végén dr. Domján Jenő, akkor kunszentmártoni ügyvéd alapította. Lapbiztosítékot, kauciót is le kellett tennie, ezért hadikölcsönkötvényeket helyezett letétbe a kir. adóhivatalnál. Az első szám címében a Kunszentmártoni Hiradó név még másmilyen betűkkel volt szedve, de a második számot már a későbbi klisével nyomták. A főcím alatt zárójelben a „Kunszentmártoni Ujság” megjelölés is használatban volt egészen 1919. március 30-ig. A felelős szerkesztő dr. Domján Jenő volt, a szerkesztőség pedig az ő ügyvédi irodája és lakása a Kossuth Lajos utca 1192. szám alatt. A kiadóhivatal Wolf Dezső könyvnyomdája.239 Az első számban az első cikk dr. Domján Jenő beköszöntője. Ebben arról írt, hogy Kunszentmártonnak – amely „35.000 magyar lélek középpontja” – jobb időkben olykor Kunszentmártoni Ujság V. évfolyam 32. szám. 1914. augusztus 9. Kunszentmártoni Ujság V. évfolyam 38. szám. 1914. szeptember 20. 229 Kunszentmártoni Ujság V. évfolyam 41. szám. 1914. október 11. 230 Kunszentmártoni Ujság V. évfolyam 44. szám. 1914. november 1. 231 Kunszentmártoni Ujság V. évfolyam 45. szám. 1914. november 8. 232 Kunszentmártoni Ujság V. évfolyam 51. szám. 1914. december 20. 233 Kunszentmártoni Ujság VII. évfolyam 6. szám. 1916. február 6. 234 Kunszentmártoni Ujság VII. évfolyam 7. szám. 1916. február 13. 235 Kunszentmártoni Ujság VII. évfolyam 31. szám. 1916. július 30. 236 Kunszentmártoni Ujság VI. évfolyam 46. szám. 1915. november 21. 237 Kunszentmártoni Ujság VI. évfolyam 50. szám 1915. december 19. 238 Kunszentmártoni Ujság VII. évfolyam 35. szám. 1916. augusztus 27. 239 Kunszentmártoni Hiradó XXV. évfolyam 1. szám. 1942. január 3. szombat. 1–2. p. 227 228


415

négy lapja is volt. A háborús nyomorúság azonban 1916 augusztusa óta némaságra kárhoztatta a helyi újságot. Az itt élő ember közeledését, egymás megértését és együttműködését akarta a Kunszentmártoni Hiradó szolgálni. „Senkitől sem függünk, szegény, gazdag előttünk egyenlő” – fogalmazta meg a szerkesztő. Az előfizetési felhívás kiemelte, hogy „most, e zavaros és bizonytalan időkben nemcsak fontos, de szükséges is, hogy népünket felvilágosítsuk a közállapotokról, távol tartsuk a téveszméktől, belevonjuk a közügyek szolgálatába – a rend és béke érdekében. Ez a szükségesség teremtette meg a Kunszentmártoni Hiradót, mely pártatlanul és népünk érdekeinek szolgálatáért fog küzdeni. […] Az ezeréves Magyarország léte forog kockán, nem azt kell nézni, nem az a fontos, hogy melyik párt uralja az országot, hanem az, hogy rendet és békességet teremtsünk. E célból szervezkedjünk és dolgozzunk.” Az újságra komoly igény mutatkozott, 1919 elején büszkén írták, hogy a megjelenést követő hétfőn „már lapunkat utolsó példányig elkapkodták.”240 Ugyanekkor szerkesztői üzenetben azt jelezték, hogy a munkatársak oly bőségesen küldik a kéziratokat, hogy kénytelenek a gazdag anyagban válogatni és rövidíteni, szépirodalmi dolgokat pedig csak kivételesen közölnek.241 Az 1919. 13. számtól társszerkesztőként Tódor Imre működött közre. Az 1919. esztendő Kunszentmártonban súlyos ellátási gondokkal kezdődött, amely a mindennapi élet valamennyi területén megmutatkozott. Kunszentmárton és a tiszazugi községek küldöttsége járt a földmivelésügyi miniszternél, és feltárta a borzasztó élelmiés takarmányhiányt, mely a községeket fenyegette. A kormány megígérte a legmesszebb menő támogatását.242 A lap ismertette, hogyan lehet kenyeret készíteni a hadi rozslisztből,243 a leírás az Elöljáróság aláírásával jelent meg. Az újságot papírhiány fenyegette.244 A vasúti közlekedésben a szénhiány miatt komoly fennakadások voltak, a Magyar Államvasutak Kunszentmárton Állomásfőnöksége hirdetménye Hauer állomásfőnök aláírásával korlátozásokról értesített.245 Az 1919. évi 3. szám azt tudatta az utazóközönséggel, hogy a menetrend megváltozott: csak egy vonat közlekedik, és csak páros napokon.246 1919 februárjában, amikor Kuna András a közélelmezési miniszternél tett látogatást, a csütörtök déli vonat péntek reggel 8 órakor érkezett be.247 1919. március 9-én azt olvashatták a lap előfizetői, hogy „a magyar államvasutak összes vicinálisain […] a személy- és áruforgalom bizonytalan időre, szénhiány miatt beszüntettetik.”248 Az elemi iskolákat január 17-én nyitották meg.249 A kórházként használt nagyiskola többhetes tatarozásra szorult.250 Mindemellett a mulatságokat nem kellett nélkülöznie a kunszentmártoniaknak. A II. évfolyam 2. száma nagy, keretes hirdetésben adta tudtul, hogy Szabó József okl. tánctanító

Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 3. szám. 1919. január 12. Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 4. szám. 1919. január 19. 242 Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 4. szám. 1919. január 19. 243 Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 4. szám. 1919. január 19.; II. évfolyam 5. szám: 1919. január 26. 244 Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 4. szám. 1919. január 19. 245 Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 2. szám. 1919. január 5. 246 Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 3. szám. 1919. január 12. 247 Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 7. szám. 1919. február 9. 248 Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 11. szám. 1919. március 9. 249 Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 8. szám. 1919. február 16. 250 Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 5. szám. 1919. január 26. 240 241

416


tánciskolája tánctanfolyamot indít.251 Műkedvelő előadás,252 bál253 színesítette a mindennapokat. A Körös-szállóban február hó 23-án táncpróbabálat tartottak konfetti- és szerpentincsatával egybekötve. Gábor Dezső zenekara szolgáltatta a zenét, és a tánctermet újonnan vikszolták fel ebből az alkalomból.254 Nem is csoda, hogy a táncpróbabál fényesen sikerült. A szépségverseny első díját Szántó Margitka nyerte.255 Márciusban művészestélyt rendeztek szintén a Körös Szálló nagytermében. Dózsa László fővárosi humorista, drámaelőadó és műdalénekes valamint kis társulata szórakoztatta a közönséget.256 A közelgő nemzetgyűlési választásokra való tekintettel a lap ismertette, hogy kinek van választójoga: minden férfinek, aki betöltötte életének 21. életévét, és hat év óta magyar állampolgár, akkor is, ha sem írni, sem olvasni nem tudott. Ezzel szemben a nők közül csak az rendelkezett hasonló jogokkal, aki életének 24. életévét betöltötte, legalább hat év óta magyar állampolgár, de csak akkor, ha valamely hazai élőnyelven írni és olvasni tudott.257 Az 1919. március 30-án napvilágot látott szám vezető helyen közli a Forradalmi Kormányzótanács rendeleteit. Hírt adott a lap arról, hogy a Kaszinót Balga Ignác „elvtárs” elrekvirálta. Ezzel kapcsolatban megjegyezte dr. Domján Jenő felelős szerkesztő, hogy „bár a Kaszinó is társaskör, bizonyos foglalkozású és gondolkozású egyének gyülekező helye – akárcsak a szocialista pártkör – bár a hatalom erejéhez is hozzá kell szokni, mégis talán mielőtt ezt megtették volna, a Kaszinó vezetőségét is értesíteni kellett volna.”258 Ugyanebben a számban azt jelentette be a lap szerkesztője és kiadója, hogy „A Kunszentmártoni Hiradó jelen számmal megszűnik. A jelen átalakulás kötelező parancsa, hogy mindenki munkája után éljen, lehetetlenné teszi, hogy mi ezentul a megélhetésünkön kívül egyéb – eddig díjtalanul végzett – munkakört is betöltsünk.”259 A Kunszentmártoni Hiradó 1919. március 30-tól 1919. június 22-ig nem jelent meg. A június 22-iki szám pedig már román cenzúrát tüntet fel a lap első oldalának fején: „Cens. Subloc. Kisch.” Az 1919. évi július 20-i szám fejrészén fel volt tüntetve, hogy felelős szerkesztő dr. Domján Jenő, társszerkesztő Tódor Imre, de ez időtől kezdve a román megszállás alatt szerkesztő neve egyáltalán nem szerepelt. Az 1920. esztendő visszatérő gondja volt a lap megjelentetéséhez szükséges papírmen�nyiség biztosítása. 1920. június 6-án hármas összevont számként jelent meg, miután az előző két héten kitakarékoskodták a választási plakátokhoz szükséges papírost.260 Augusztus 29-én arról írtak, hogy az újságpapíros beszerzése rendkívül nagy nehézségekbe ütközik. Ha a jövő hétig nem sikerül papíroshoz jutniuk, úgy a legközelebbi szám már csak két oldalon fog megjelenni. Ez esetre apróbb betűkből fogják a lapot összeállítani, és csak kishirdetéseket közölnek, hogy behozhassák a terjedelemben beállott változást.261 A következő szám valóban csak két oldalnyi, de mivel a papírelosztó bizottság nagyobb mennyiségű

Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 2. szám. 1919. január 5. Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 5. szám. 1919. január 26. 253 Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 6. szám. 1919. február 2. 254 Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 8. szám. 1919. február 16. 255 Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 10. szám. 1919. március 2. 256 Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 12. szám. 1919. március 16. 257 Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 13. szám. 1919. március 23. 258 Kunszentmártoni Hiradó XXV. évfolyam 1. szám. 1942. január 3. 259 Kunszentmártoni Hiradó II. évfolyam 15. szám. 1919. március 30. 260 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 21–23. szám. 1920. június 6. 261 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 35. szám. 1920. augusztus 29. 251 252


417

papírt utalt ki részükre, a továbbiakban már a szokásos terjedelemben, négy oldalon látott ismét napvilágot az újság.262 A világháború még mindig éreztette hatását a tematikán. Közölték az olasz fogságból hazatértek nevét,263 a hadifoglyok hozzátartozóinak szánt információkat,264 hogy hol kell tudakozódni az eltűntek, elesettek és hadifoglyok felől.265 Közreadtak egy levelet is, amelyet Veress János igazgatótanító fia, László írt 1920. augusztus 1-én, aki 1914. október 14. óta orosz hadifogságban volt.266 Még 1934-ben is jelent meg olyan hír, hogy tizenkilenc év után Oroszországból hazaérkezett Váczi János szentesi asztalos, aki hadifogságban volt.267 Követték az ország sorsát meghatározó eseményeket: a magyar békeküldöttség elutazása,268 békeszerződés aláírása;269 ismertették a megjelenő törvényeket, rendelkezéseket: új gabonarendelet,270 a pénzügyminisztérium újból felemelte a dohányneműek árát,271 az árdrágító visszaélésekről szóló törvény kivonatos ismertetése,272 fegyverek beszolgáltatása,273 földhaszonbérleti rendelkezések,274 fontos új törvények jelentek meg a héten,275 új záróra rendelet a tüzelőanyag kímélése végett,276 kibocsátották a húszfilléres papírpénzt,277 be kell jelenteni a kerékpárokat, személy- vagy teherautókat a jegyzői irodában,278 de jelezték a nyári időszámítás kezdetét és végét is.279 Kunszentmárton életének valamennyi lényeges mozzanatát nyomon követték az anyakönyvi hírektől kezdve az új gőzmalom építéséig,280 a Körös-híd megrongálódásáig, amelyet a januári hirtelen áradás kiemelt a pillérekről, és az egész hidat betelelte a kunszentmártoni part mellé, „ugy hogy most már a folyó hosszában lehet rajta közlekedni, ha éppen valakinek passziója tartja.” Sok bámulója akadt a part mellé helyezett kis hídnak.”281 Nem mondtak le az ismeretterjesztésről sem. Várromjaink regevilága címmel közölték dr. Halmos Andor kir. tanfelügyelő 1920. július hó 4-én Kunszentmártonban tartott előadását.282 Részletesen tudósítottak a viszontagságos tanév eseményeiről. A községi képviselőtestület elhatározta, hogy a Zrínyi téri és Szabadság téri iskoláknál november 1-jétől kezdődőleg 1–1 melegedő szobát állít fel, ahol a környékbeli szegény Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 36. szám. 1920. szeptember 5. Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 1. szám. 1920. január 4. 264 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 32. szám. 1920. augusztus 8. 265 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 36. szám. 1920. szeptember 5. 266 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 42. szám. 1920. október 17. 267 Kunszentmártoni Hiradó XVII. évfolyam 15. szám. 1934. április 15. 268 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 2. szám. 1920. január 11. 269 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 21–23. szám. 1920. június 6. 270 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 34. szám. 1920. augusztus 22. 271 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 36. szám. 1920. szeptember 5. 272 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 37. szám. 1920. szeptember 12. 273 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 38. szám. 1920. szeptember 19. 274 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 39. szám. 1920. szeptember 26. 275 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 42. szám. 1920. október 17. 276 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 48. szám. 1920. november 28. 277 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 48. szám. 1920. november 28. 278 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 51. szám. 1920. december 19. 279 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 13. szám. 1920. március 28.; III. évfolyam 38. szám. 1920. szeptember 19. 280 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 37. szám. 1920. szeptember 12. 281 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 2. szám. 1920. január 11. 282 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 34. szám. 1920. augusztus 22. 262 263

418


sorsú gyermekek, kiknek odahaza nincs fűtött szobájuk, melegedhessenek.283 Igyekeztek előmozdítani a közellátási gondok megoldását. Amellett, hogy közreadták az új rekvirálási rendeletet, amely a közcélokra szükséges gabona és tengerimennyiség biztosítását szolgálta,284 és ismertették a közélelmezési miniszter rendeletének főbb intézkedéseit,285 az olvasók napi gondjainak enyhítésére is törekedtek. Azt javasolták, hogy akik a négy Műkedvelő színházi előadás szereplői (HMA) koronás krumplit drágállják, a kenyérsütéshez burgonya helyett tököt használjanak, amely a célnak teljesen megfelel. Le is írták az elkészítés módját.286 Az üzletek, szolgáltatások kezdtek újra teret nyerni a világháború után: ruhafestő üzlet barna, kék, zöld és bordó színekre vállalt megbízásokat,287 Pernyész díványülések és függönyök tisztítását s minden e szakmába vágó dolgokat ajánlotta a legjutányosabb árban,288 Kiss József cukrász arról értesítette a közönséget, hogy pékségében ezentúl nemcsak hetenként kétszer, hanem naponta lesz kenyérsütés,289 Kalajkovits Antal cukrászdát nyitott, ahol naponta friss sütemény volt kapható.290 Megnyílt a Turul műterme, ahol művészi kivitelű fényképek, nagyítások, festmények ízléses, finom kivitelben a legjutányosabb árban készültek.291 Molnár János vendéglőjében olcsóbb lett a bor, egy liter jó bor 20 koronába, egy pohárral 4 koronába került.292 Megnyílt a gőzfürdő, miután sikerült szenet és egy hiányzó főcsapot beszerezni,293 de kéthónapi működés után ismét bezárták, mert nagyon gyér volt a látogatottsága.294 A szórakozás sem hiányzott a kunszentmártoniak életéből. Júniustól Gábor Dezső elsőzenekara minden kedden és csütörtökön este 8–10 óráig a piactéren térzenét tartott.295 Mulatságok, színházi előadás,296 a Közművelődési Egyesület matinéja297 várták az érdeklődőket. Július 25-én futballmérkőzésre utazott a csapat Tiszaföldvárra. Minden várakozással ellentétben, amely az erősebb és már gyakorlottabb földváriak győzelmét jósolta,298 a végeredmény 2:1 lett a vendégcsapat javára.299 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 44. szám. 1920. október 31. Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 47. szám. 1920. november 21. 285 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 47. szám. 1920. november 21. 286 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 32. szám. 1920. augusztus 8. 287 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 9. szám. 1920. február 29. 288 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 12. szám. 1920. március 21. 289 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 13. szám. 1920. március 28. 290 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 21–23. szám. 1920. június 6. 291 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 30. szám. 1920. július 25. 292 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 31. szám. 1920. augusztus 1. 293 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 24–25. szám 1920. június 20. 294 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 36. szám. 1920. szeptember 5. 295 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 21–23. szám. 1920. június 6. 296 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 32. szám. 1920. augusztus 8. 297 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 27. szám. 1920. július 4. 298 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 30. szám. 1920. július 25. 299 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 31. szám. 1920. augusztus 1. 283 284


419

Az újság gondot fordított arra is, hogy útmutatást adjon erkölcsi kérdésekben, kifogásolt helytelennek vélt szokásokat: „A tánciskolában a haszon és az anyák vak szeretete sok olyat enged meg, ami a jó erkölccsel és a törvénnyel homlokegyenest ellenkezik.”300 Kérték a frivol táncok betiltását. „Legutóbb (e hó 14-én) rendezett táncmulatság alkalmával, a többek közt, táncolták a wansteppet is, de azt annyira illetlenül táncolták, hogy Hirdetés a Kunszentmártoni Hiradóból az tűrhetetlen! Az ilyen táncokat, táncmulatságokon megengedni nem volna szabad, mert ezek az ifjúságot a züllés felé vezetik.”301 Szóvá tették a település mindennapi életét nehézkesebbé tevő, bosszantó szokásokat. Kunszentmártonnak két kövezett utcáján bonyolódik le a forgalom, harapnivaló porfelhőben, mivel az elöljáróság csak arra tart községi fogatot, hogy az elöljáróság tagjai a vasúthoz kocsin mehessenek. Pedig van öntöző lajt, van kocsi, ló, víz bőven, meg ember is hozzá. „Hajnalban keljen föl a piaci utcaseprő, ne délelőtt 9 órakor kezdje a piacteret söpörni. Csütörtökön délelőtt 9 órakor söprették fel a szerdai hetipiac után a piacteret az arra járókelők nagy bosszúságára. Megmagyaráztuk már annyiszor, hogy ez egyszerűen: komiszság.”302 A kunszentmártoni újságok lapjain több évtizeden át visszatér az a megállapítás, hogy a gyalogjárók a nagy sár miatt járhatatlanok. Felhívták a rendőrhatóságok figyelmét a vármegyei szabályrendeletekre, amelyek szigorúan előírták a háztulajdonosok járdasöpretési kötelezettségét.303 Öt évvel később szinte szó szerint ugyanúgy fogalmaztak: „Ez a tél beigazolta a kunszentmártoni járdázás és csatornázás elkerülhetetlen szükségességét. A háboru előtti időkben ugy-ahogy javitott karban tartott gyalogjárdáink ma már életveszélyesekké és sikos, fagyos, esős időkben ugyszólván forgalom képtelenekké váltak. Az is igaz viszont, hogy sok helyütt nem tartják be egyes háztulajdonosok sem a vármegyei szabályrendeletet a gyalogjárók tisztogatása tekintetében.”304 Az 1922. év változást hozott a lap szerkesztésében. A június 18-án megjelent számban bejelentették, hogy a felelős szerkesztést dr. Mezey Lajos helybeli ügyvéd veszi át, dr. Domján Jenő ez időtől kezdve főszerkesztőként szerepel a lapon 1925 februárjáig, ekkor megvált főszerkesztői tisztétől. A Kunszentmártoni Hiradót ettől kezdve dr. Mezey Lajos neve fémjelezte.305 Az 1925. év október 4-i lapszám fejrészén jelent meg először felelős szerkesztőként, a szerkesztőség a Kossuth Lajos utca 1130. Mezey Lajos ügyvéd irodájában volt, ahonnan 1927. június 12-én a Kossuth-térre, a Kádár-féle ház emeletére költözött át. Kunszentmárton városiasodása jól tükröződik a helyi újságokban. Egy 1928 januárjában megjelent hirdetésben új, 6 hengeres, 4 kerékfékes kényelmes Criysler bérautót ajánlottak. amelyet megrendelhettek nappal a Körös Szállónál, éjjel Molnár János vendéglősnél, ezenkívül minden vonatnál is kint volt. Schaeflern Aurél műszaki és villamossági vállalata szintén vállalt fuvarozást személyautóval. A kocsi éjjel-nappal rendelkezésre állt.306 Márciusban benzinkút építéséről adtak hírt. „Ezzel a benzintöltő-állomással Kunszentmárton belekerül az európai autótérképekbe, ami által átfutóforgalma csak növe Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 1. szám. 1920. január 4. Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 47. szám. 1920. november 21. 302 Kunszentmártoni Hiradó III. évfolyam 42. szám. 1920. október 17. 303 Kunszentmártoni Hiradó VI. évfolyam 1. szám. 1923. január 7. 304 Kunszentmártoni Hiradó XI. évfolyam 3. szám. 1928. január 15. 305 Kunszentmártoni Hiradó VIII. évfolyam 1925. évi február 15 306 Kunszentmártoni Hiradó XI. évfolyam 5. szám. 1928. január 29. 300 301

420


kedni fog.”307 Az autóállomásnak a templom közvetlen szomszédságában való elhelyezése miatt azonban sok és jogos panasz merült fel.308 Miután többször kifogásolták, hogy a Kossuth utcán életveszélyes a forgalom – a város egyetlen kövezett utcáján a kocsiút olyan szűk, hogy azon kitérni sem lehet –,309 örömmel számoltak be róla, hogy átépül a város központja. A Kossuth Lajos utca rendezésével párhuzamosan a külső városrészek kövezése is nagy tempóban haladt.310 1934-ben az állomás előtti tér kockakövezését a MÁV igazgatósága megkezdte. „Az állomás előtt ezzel a munkálattal egy gyönyörű tér alakul városunkban. Ezzel kapcsolatban ismételten megjegyezzük, hogy a sertésólak eltávolitása elkerülhetetlenül szükséges ugy egészségügyi, mint városrendezési szempontból, azért erre a közkivánalomra ismételten felhivjuk a MÁV üzletigazgatóság figyelmét és kérjük, hogy mindez a kövezéssel párhuzamosan megoldassék.”311 „Rendeltessék el közigazgatási uton azoknak a lebontása, mert tarthatatlan állapot az, hogy a városba érkező utast a szenny és állati büz fogadja.”312 1935. február elsejétől egyébként a vonatokat vonatmenesztő tárcsával indították az addigi kézi síp- és kürtjelzés helyett.313 Sokat megtudhatunk a jeles napok szokásairól a hirdetésekből is. 1928-ban cukor-, csokoládé-, selyem- és dísztojásokat kínáltak mindenféle nagyságban Nagy Sándor cukrászdájában, a Király utcában, húsvéti illatszereket és kölnivizeket, valamint tojásfestékeket Weisz Mihály „Aranykalász” drogueriájában.314 Az 1923. év nagy jelentőségű esemén�nyel kezdődött Kunszentmártonban: február 3-ától villanyvilágítás is volt a településen.315 Előnyeit felismerve 1928-ban az állomás villanyvilágítását kérelmezte a kunszentmárton– szentesi rt. igazgatósága a tarthatatlan állapotokra hivatkozva: éjszakánként vak sötétségben futottak be a vonatok.316 1934-ben Hirdetés a Kunszentmártoni Hiradóból a Kunszentmártoni Hiradó rendkívüli kiadásban tette közzé a Tiszavidéki Villamossági RT akciójaként szervezett Világítási hét programját. Ebből többek között megismerhették a korabeli olvasók a villanyvilágítás tíz előnyét: „1. A villanyvilágitás nem rontja a szemünket. 2. Nem robban. 3. Nem kormoz. 4. Egyenletes fénnyel ég. 5. Olcsó. Kunszentmártoni Hiradó XI. évfolyam 10. szám. 1928. március 4. Kunszentmártoni Hiradó XI. évfolyam 12. szám. 1928. március 18. 309 Kunszentmártoni Hiradó XVII. évfolyam 7. szám. 1934. február 18. 310 Kunszentmártoni Hiradó XVII. évfolyam 10. szám. 1934. március 11. 311 Kunszentmártoni Hiradó XVII. évfolyam 14. szám. 1934. április 8. 312 Kunszentmártoni Hiradó XVII. évfolyam 17. szám. 1934. április 29. 313 Kunszentmártoni Hiradó XVII. évfolyam 41. szám. 1934. október 14. 314 Kunszentmártoni Hiradó XI. évfolyam 13. szám. 1928. március 25. 315 Kunszentmártoni Hiradó VI. évfolyam 3. szám. 1923. január 21.; VI. évfolyam 4. szám. 1923. január 28. 316 Kunszentmártoni Hiradó XI. évfolyam 2. szám. 1928. január 8. 307 308


421

6. Mindenre felhasználható. 7. Nem tűzveszélyes. 8. Hangulatot ad. 9. Szórakoztat. (Rádió). 10. Gyógyít.”317 A Kunszentmártoni Hiradó lokálpatrióta vonásokat is hordoz. 1928. január 22-én azt jelentették be, hogy tárcasorozatot indítanak, amelyben a „Jászkun Kerületek régi idejét” elevenítik fel.318 Írtak a Jászkun kerületek kettős örömünnepéről.319 Felhívták a figyelmet arra, hogy Szendrey Zsigmond tollából a Magyar Néprajzi Társaság Népélet c. folyóiratában leközölt középkori eredeti népmondák között két tiszazugi is szerepel. Az egyik Tiszakürtre, a másik Szelevényre vonatkozik.320 1934 nyarán tudatták, hogy sajtó alatt van a vármegye monográfiája,321 a munkatársak gárdája dolgozik rajta, 322 Kunszentmárton történeti adatait Veress János nyug. igazgató „Régi idők fakult irásai” c. műve szolgáltatja. Érdekes rész lesz benne, hogy felsorolják a vidéken lakó kunszentmártoni születésű „vezetőférfiakat”.323 Közzé tették Csallány Gábor múzeumigazgató felhívását, aki a régi lakodalmakról szeretett volna felvilágosítást kapni.324 1935-ben folytatásokban közöltek Kunszentmárton történeti anyagot, ifj. Dósa József írásait sajtó alá rendezte Szabó Elek. 1935-ben járási kiállítást rendeztek Kunszentmártonban. A Kunszentmártoni Hiradó végigkövette a szervezési munkálatokat, közölte a programot,325 beszámolt az ünnepségekről, felsorolta a díjazottak nevét a különböző kategóriákban: Iskolaügyi csoport, Ipar és kereskedelem, kirakatverseny, mezőgazdasági csoport, női kézimunka, borászat, tejgazdaság, iparművészet, gyümölcs export, méhészet; történelem, régészet; stb. Hirdetés a Kunszentmártoni Hiradóból Állatkiállítás, búzaverseny, Szabolcska Mihály járási emlékdalosverseny, járási műkedvelő gárdák versenye.326 Dr. Barna Domokos részletesen ismertette, mit láthatott a közönség a szerteágazó bemutatón. „Igen érdekes kiállitást rendezett Wolf Dezső könyvkereskedő a Kunszentmártonról régi időktől kezdve napjainkig készült fényképes levelezőlapokból. Mintegy 90 darab különféle levelezőlapot lehetett ott látni. […] Kortörténeti jelentőségű volt Wolf Dezső nyomdatulajdonosnak a kiállítása a Kunszentmártonban nyomatott heti és havi lapokból. […] Wolf Dezső könyvnyomdája kiállította a helyben készült műveket.”327 Kunszentmártoni Hiradó XVII. évfolyam 13. szám. 1934. április 1. Rendkívüli kiadás. Kunszentmártoni Hiradó XI. évfolyam 4. szám. 1928. január 22. 319 Kunszentmártoni Hiradó XI. évfolyam 5. szám. 1928. január 29. 320 Kunszentmártoni Hiradó XI. évfolyam 5. szám. 1928. január 29. 321 Kunszentmártoni Hiradó XVII. évfolyam 25. szám. 1934. június 24. 322 Kunszentmártoni Hiradó XVII. évfolyam 32. szám. 1934. augusztus 12. 323 Kunszentmártoni Hiradó XVII. évfolyam 37. szám. 1934. szeptember 16. 324 Kunszentmártoni Hiradó XVII. évfolyam 20. szám. 1934. május 20. 325 Kunszentmártoni Hiradó XVIII. évfolyam 35. szám. 1935. szeptember 1.; XVIII. évfolyam 36. szám. 1935. szeptember 8. 326 Kunszentmártoni Hiradó XVIII. évfolyam 37. szám. 1935. szeptember 15. 327 Kunszentmártoni Hiradó XVIII. évfolyam 38. szám. 1935. szeptember 22.; XVIII. évfolyam 39. szám. 1935. szeptember 29. 317 318

422


Turcsányi István javaslatot tett múzeum létesítésére: „Hordjuk össze a megtalált régiségeket.” A Polgári Iskola gyűjteménye képezhetné az alapot. Egy évtizedes komoly munkájuk eredményét a faluszövetségi kiállításon bemutatták: régi érmek, okmány- és iratgyűjtemény, történelem előtti korok emlékei alkották. „A régiségek fogalma alatt összefoglalható tárgyaknak a helye mindig a közgyűjteményben van. Szülőföldjét szerető polgár a mult emlékeit közkinccsé teszi, ezáltal értékben emeli. Itt a minden közügyet megértő emberek álljanak össze és vagy tekintélyükkel, vagy megértésükkel, vagy tárgyi áldozatkészségükkel segitsék meginditani a helyi közgyűjtemény felállitásának alapvető munkáit.”328 A lap több évtizedes működése alatt változásokon is keresztülment. 1934 szeptemberétől négyoldalas képes melléklettel jelent meg, amelyben a hét aktuális eseményei, országos és helyi vonatkozású érdekességei szerepeltek.329 Jelentettek meg riportokat is: „Emberek, akik nem panaszkodnak. Beszélgetés a halászokkal.”330 Másodközléseket is alkalmaztak: „Ledniczky Endre: Szabolcska szülőfalujában. Riport. Megjelent a „Mi Utunk” c. ref. folyóiratban.”331 1936. évi augusztus hó 23-án kibővült a szerkesztőség. Főszerkesztő: dr. Mezey Lajos országgyűlési képviselő, felelős szerkesztő: dr. Barna Domokos ügyvéd, vármegyei tb. főügyész, a lap főmunkatársa Turcsányi István polg. iskolai tanár lett. Az 1938. évi augusztus 21-i lapszám ismét változásról számol be olvasóinak. Wolf Dezső nyomdatulajdonostól és kiadótól a lap kiadási jogát miniszterelnöki engedéllyel dr. Barna Domokos vette át. Az 1940. év a lap előállítása tekintetében hozott nagy átalakulást. Lázi József a debreceni kereskedelmi és iparkamara előtt megszerezte a nyomdászmesteri képesítést, megvette Wolf Dezső tulajdonostól a lapot előállító nyomdát, így 1940. évi december 1-jétől Lázi József nyomdászmester nyomdájában készült a Kunszentmártoni Hiradó. A lap beosztása, illetve külalakja is változott ebben az esztendőben: június 2-tól négy hasábon jelent meg. 1944-ben már XXVII. évfolyamát kezdte a Kunszentmártoni Hiradó, de ezzel le is zárult pályafutása. 1944. április 22-én még megjelent, további számokat azonban már nem adtak ki.

Kunszentmárton és Vidéke IV. A Kunszentmárton és Vidéke című politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap újabb sorozata 1926. december 25-én indult. Felelős szerkesztőként és kiadóként dr. Gulyás János hívta életre, a szerkesztőség és a kiadóhivatal: Benke és Lakatos nyomdája volt. Lapelődeihez hasonlóan vasárnaponként jelent meg. A Beköszöntőben porondra lépésükkel az eszmék tisztulását, nemesedését ígérték. „De mi nem éles nyilakkal, hanem a szeretet fegyvereivel akarunk a közért küzdeni és követjük a régi, de feltétlen becsületes és községi életünkben aktuális szabályt, hogy nem feltűnni, hanem kitűnni akarunk. Jöjjön hát a békétlenkedés, a türelmetlenkedés helyett a nemes, becsületes fegyverekkel való küzdés ideje és bár adná az ég, hogy jönne az összetartás és az erők tömörülése. […] Kunszentmártoni Hiradót és annak felelős szerkesztőjét dr. Mezey Lajost őszinte tisztelettel köszöntjük és

Kunszentmártoni Hiradó XVIII. évfolyam 44. szám. 1935. november 3. Kunszentmártoni Hiradó XVII. évfolyam 35. szám. 1934. szeptember 2. 330 Kunszentmártoni Hiradó XVIII. évfolyam 49. szám. 1935. december 8. 3. 331 Kunszentmártoni Hiradó XVIII. évfolyam 52. szám. 1935. december 29. 328 329


423

arra kérjük ne tekintsenek bennünket ellenfeleknek. ”332 Az akkor 15 000 főnyi lakosú város közérdekeinek szolgálatát helyezték kilátásba és a nemes kun nemzet szokásainak és tradícióinak ápolását. Az első számból megtudhatták az olvasók, milyen karácsonyi események történtek a településen, hogy megnyílt a korcsolyapálya, kivonatot közöltek az anyakönyvből, és a hirdetések, apróhirdetések sem maradtak el. A következő számmal már a II. évfolyamába lépő újság Ignotus: Boldogabb újesztendőt! című írásával kezdődik. Közreadták a Tiszazugban és Mesterszálláson lezajlott elöljárósági választások eredményét, az egyes településekhez felsorolva a főbíró, bíró, tanácsosok, pénztárnok és közgyám neveit. Közérdekű információkkal szolgáltak az olvasóknak, közölték a Kunszentmárton– Tiszaug–Tiszaföldvár autóbusz menetrendet. A szokásos hírek és szerkesztői üzenetek mellett található a lapban pengő-korona átszámítási táblázat is.333 Igyekeztek átfogó képet mutatni a településről. Megjelentettek népmozgalmi adatokat,334 birtokváltozásokat,335 adatokat a községi adóügyosztály „számtömegéből”.336 A Kunszentmárton és Vidéke nyíltan hirdette kormánypárti voltát. Egyéves működésükre visszatekintve elégedetten állapították meg, hogy olvasótáboruk már a második félévben megkétszereződött. Tartalma kezdetben négy, később hat, majd többször nyolc oldal volt, de előfordult tizenhat oldalas lapszám is. „Nem törtet, nem kiabál, nem gáncsol. Komoly munkát végez. Irány tervszerű, céltudatos. Annak a pártnak áll föltétlen szolgálatában, amelynek vezére gróf Bethlen István miniszterelnök, országgyűlési képviselője Kuna Pál András” – írták.337 Az 1928. évi tavaszi számokban bemutatták a kormánytagokat, minisztereket. Tevékenységük ismertetése mellé fényképet is közöltek. Ismeretterjesztő funkciót is elláttak. Dr. Gonda Sándor egyetemi állatorvostudor: A veszettség és a hasznos háziállatok veszettség elleni védőojtása kérdéseiről jelentetett meg cikket.338 Tájékozódhattak a mételykórról és orvoslásáról.339 A tisztaság az egészség forrása címmel ajánlották az olvasók figyelmébe a Gőz- és kádfürdő újbóli megnyitását.340 Beszámoltak a kunszentmártoni külterületi iskoláknál tartott ismeretterjesztő előadásokról.341 A költő sorsa is a nő idézték föl Madách Imre tragédiáját.342 „Aki egy fát ültetett életében, az nem élt hiába.” E mondás kapcsán kifejtették, hogy nemcsak ültetni, de védeni, ápolni is kell.343 Jó tanácsokat adtak a kopaszodás ellen.344 Felhívták a figyelmet a vidék múltját őrző leletekre. „A Kunszentmárton és Vidéke 1927 május 22-iki számában hírt adtunk arról, hogy a pusztaistvánházi rézkori temető ásatását a Magyar Nemzeti Muzeum dr. Hillebrand Jenő muzeumi igazgató őr vezetése mellett megkezdte és a feltárt 50 sírból 9 drb.-ot a magyar Nemzeti Muzeum el is szállíttatott. Ma Kunszentmárton és Vidéke I. évfolyam 1. szám. 1926. december 25. Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 1. szám. 1927. január 1. 334 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 2. szám. 1927. január 9. 335 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 4. szám. 1927. január 23. 336 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 7. szám. 1927. február 13. 337 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 52. szám. 1927. december 25. 338 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 2. szám. 1927. január 9.; II. évfolyam 3. szám január 16. 339 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 4. szám. 1927. január 23. 340 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 10. szám. 1927. március 6. 341 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 16. szám. 1927. április 17. 342 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 52. szám. 1927. december 25. 343 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 4. szám. 1927. január 23. 344 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 1. szám. 1928. január 1. 332 333

424


a Nemzeti Múzeum I. emelet VII. számú szobájában díszes üvegszekrényekben megtekinthető. Fentiekre felhivjuk olvasóink figyelmét, ha Budapestre utaznak a páratlan leletet ne mulasszák el megnézni.”345 A sportesemények rendszeresen helyet kaptak a lapban. „Ma szezonnyitó meccs a Szarvasi Turul és a KTE csapatai között a fuvós zenekar közreműködésével.”346 Nyomon követték a sakkversenyt. „A fenti versenyzőkön kívül vannak szép számmal sakkozók, kik kellő bátorság hiján a versenyben részt ugyan nem vesznek, de mint kibicelők nagyon jól beválnak” – jegyezték meg.347 Címoldalon hozták a hírt, amikor Dany Babi, dr. Dani Pál kunszentmártoni ügyvéd leánya megnyerte a magyar vívók hölgyversenyét, mégpedig veretlenül.348 A kunszentmártoniak megtudhatták a lapból a moziműsort,349 értesülhettek a sofőrtanfolyamról, ahol a vizsgákat garantálták,350 és még vidám percekről is gondoskodtak a Humor rovat történeteivel. „Ki ne menjen János bácsi Mesterszállásra. – János bácsi: Miért? – Mert ott akkora a sár, hogy a kutyát is ölbe viszik ki ugatni.”351

Benke Boldizsár könyv- és papírkereskedése (HMA)

Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 36. szám. 1928. szeptember 2. Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 3. szám. 1927. január 16. 347 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 7. szám. 1927. február 13. 348 Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 4. szám. 1928. január 22. 349 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 2. szám. 1927. január 9. 350 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 10. szám. 1927. március 6. 351 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 5. szám. 1927. január 30. 345 346


425

1927 decemberében Benke és Lakatos könyv- és papírkereskedésének egész oldalas hirdetésében – mely szerint „Legalkalmasabb karácsonyi ajándék a könyv! Mely az öregeket és a gyermekeket felvidítja, oktatja és nemesíti” – sok más egyéb mellett Krúdy Gyula műveit, Kosztolányi: Pacsirta valamint Móricz Zsigmond: Pillangó és Isten háta mögött című regényeit is ajánlják megvételre.352 A következő esztendőben a Kunszentmárton és Vidéke előfizetőinek szánt karácsonyi ajándékul Karácsonyi könyvet jelentet meg, melyben szórakoztató irodalom és hasznos tudnivalók egyaránt helyet kaptak: az év története, irodalmi rovat, szakácskönyv, kozmetikai, sport, postai, pénzügyi és más hasznos tudnivalók tárháza, naptár, névnapok, vásárok jegyzéke, illusztrációk.353 „Nemo” – Szíves érdeklődésére közölték, hogy a lap hirdetési rovatában készséggel adnak helyet házassági hirdetéseknek is. „Igen örülnénk, ha ezután sikerülne néhány szerencsés házasságot közvetítenünk.”354 Hogy a kezdetben deklarált célnak, mely szerint a Kunszentmártoni Hiradót nem tekintik ellenfelüknek, nem sikerült maradéktalanul megfelelni, elegendő a Szolnokon megjelenő Nemzeti Jövőnk cikkét idézni: „A kunszentmártoni béke. A mai napon értesülést kaptunk arról, hogy Kunszentmártonban a legutóbbi országgyűlési képviselőválasztáskor támadt háboruság véget ért. A szembenálló két tábor vezére dr. Mezey Lajos és dr. Gulyás János a loyalitásnak és a lovagiasságnak minden tekintetben megfelelő egyezséget létesitettek, melynek értelmében egymásnak elégtételt szolgáltatva a folyamatban lévő rágalmazási és becsületsértési ügyeket kölcsönösen megszüntetik és ezáltal annak az áldatlan állapotnak, amely Kunszentmártonban két táborra osztotta az ugyanazon elveket valló hazafias közönséget, véget vetnek. Örömünknek adunk kifejezést afelett, hogy a megye egyik legszámottevőbb kerületében ily módon létrejött a régen áhitozott békesség.”355 A Kunszentmárton és Vidéke kiadása VIII. évfolyamának 29. számával 1933. július 16-án megszűnt. A kunszentmártoni újságok hasábjain jól tükröződik a település lakóinak élete. Az évszázados, több évtizeddel ezelőtti lapokat forgatva visszatekinthetünk a megelevenedett múltba. A régi kunszentmártoniak üzennek a mindenkori olvasóknak: „Kunszentmárton népe, hozzád szól ez ének! Alapitó ősök…, akik rég nem élnek…, Megkezdték a munkát, de haj! folytatása, Rád maradt örökül…! Ugyan kire, másra…? Virágzóvá tenni: szent kötelességed. – Ez a cél vezessen a jövőben téged…! Haladni a korral – mindig egyetértve…! Nem késik az áldás onnan, hol van: béke…!356”

Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 51. szám. 1927. december 18. Kunszentmárton és Vidéke III. évfolyam 52. szám. 1928. december 23. 354 Kunszentmárton és Vidéke II. évfolyam 2. szám. 1927. január 9. 355 Kunszentmárton és Vidéke VIII. évfolyam 23. szám. 1933. június 4. 356 Kunszentmártoni Ujság III. évfolyam 6. szám. 1912. február 11. 352 353

DR. Szabó János

„Üdvözlet Kun-Szent-Mártonból!” A kunszentmártoni képeslapok története egy évszázad tükrében (1899–2007) I. A postai levelezőlaptól a képes levelezőlapig A 19. század világhódító, a mindennapi élet részévé vált, nem ipari találmányai közül a bélyeg és a fénykép mellett a postai levelezőlap az, amely minden bizonnyal a 21. században is betölti azt a praktikus üzenetközvetítő szerepet, amelynek érdekében megszületett. Az elektronika robbanásszerű fejlődése ellenére, az elektronikus hírközléssel – sms, e-mail, elektronikus üdvözlőlap – villámgyorsan továbbított és a megfelelő készülék kijelzőjén megjelenő virtuális üzenet ui. teljesen személytelen, nem pótolja a kézbevehető, leginkább színes, az egyedi jellegzetességeket hordozó kézírással megírt levelezőlapon közvetített üzenet kifejezetten személyes jellegét. Amíg az elektronikus üzenetek digitálisan jelennek meg előttünk, addig a képeslap mint látvány – alapfunkcióján túlmenően –, a maga szépségével, jellegzetességével tartós emlékként maradhat meg, amelynek révén idővel az adott kor lenyomataként művelődéstörténeti értékké is válhat. Olyan értékké, amelyet haszonnal vehet kézbe a laikus, a gyűjtő, a helytörténész, vagy akár az építész is. A postai levelezőlap térhódításában, különösen majd a képes levelezőlap révén, természetesen meghatározó szerep jutott a fényképezésnek, s ezen belül is a település vagy városfotónak, hiszen az így létrejött képeslapok döntő részének ma is a látkép a legfontosabb témája, s így a kunszentmártoni képeslapok kiadástörténete is, ritka kivétellel, városképes lapok történetét jelenti. De honnan is ered valójában a postai levelezőlapnak, ennek a kis kartonlapnak az ötlete, amely a 19. század utolsó két évtizedétől forradalmasította az üzenetközvetítés addig nehézkesnek tűnő útját? A postai levelezőlap története szervesen kapcsolódik a postaszolgálat fejlődéséhez, amelyet nagymértékben elősegítettek a közlekedés és a hírközlés terén a 19. század folyamán bekövetkező technikai változások. A posta forgalomnövekedése a bérmentesítés

Üdvözlet „Kun-Szent-Mártonból!”

427

kérdésének praktikus megoldása mellett a levelezés további egyszerűsítését és gyorsítását is igényelte. Az erre irányuló kezdeményezések a 18. századra nyúlnak vissza, viszont a mai formájában közismert és világszerte általánosan használt postai levelezőlap ötletét Heinrich von Stephan porosz főpostamester vetette fel 1866-ban a karlsruhei postakonferencián. Javaslatát azonban a levéltitok lehetséges megsértésére hivatkozással a konferencia elnöke elvetette. Az intézményes bevezetés mellett azután dr. Emanuel Herrmann (1839–1902), a bécsújhelyi Katonai Akadémia tanára szállt síkra a legeredményesebben egy bécsi újság hasábjain 1869-ben. Ő ugyanis a levelezéssel kapcsolatos vizsgálódásai során arra a megállapításra jutott, hogy a levelek nagy része többnyire olyan közleményt tartalmaz, amelyben semmiféle titok nincs, s ezek olcsó, nyílt lapon is közölhetők, amelyeket a postahivatalokban lehetne beszerezni.1 A Monarchia postaigazgatósága Gervay Mihály magyar országos postafőigazgató hathatós támogatásával fontolóra vette a javaslatot és ennek eredményeként az osztrák és a magyar postaigazgatás a világon először, 1869. október 1-jén a monarchia egész területén forgalomba hozta a boríték nélkül feladható ún. díjjegyes, vagyis rányomott értékjelzésű levelezőlapot, mint új postai küldeményfajtát, német (Correspondenz-Karte), majd novembertől magyar (Levelezési lap) nyelvű feliratozással. (1. ábra)

1. ábra: Az 1869. október 1-én kiadott magyar nyelvű levelezőlap címoldala. Postai feladása 1870. március 12-én Abonyban

A levelezési lap első oldala a címzést, a felségjelet (osztrák, ill. a magyar címer) és a rányomott bélyegképet tartalmazta, a lap hátoldala pedig az írásbeli közlemény céljára szol1

Sóky 1980. 9.

428

Szabó János

gált. Postai használatuk előbb csak a belföldi postaforgalomban volt megengedett, 1875-től viszont a nemzetközi levelezésben is elfogadták. 1874-től két fontos változás történt a magyar postai értékcikkek felségjeleinek esetében, amelyek természetszerűleg a levelezőlapot is érintették: egyrészt megváltozott a bélyegkép, másrészt pedig megjelent a lapokon a magyar állam függetlenségét jelző „Magyar Kir. Posta” felirat.2 (2. ábra)

2. ábra: 1881. szeptember 1-én Kunszentmártonból Bécsbe feladott „Magyar Kir. Posta” felségjelű postai levelezőlap

A levelezőlap nem csupán beváltotta, hanem jelentős mértékben meg is haladta a hozzáfűzött reményeket és néhány éven belül az egész világon általánossá vált a használata. A levelezőlap ilyen rohamos térhódításában döntően fontos szerepe volt a képes levelezőlap megjelenésének, amely értelemszerűen a postai levelezőlapból fejlődött ki, bár előfutárai már azzal egyidőben vagy még korábban megjelentek. Mégis a szakirodalom úgy tartja számon, hogy az első illusztrált levelezőlapot 1870. július 16-án August Schwartz oldenburgi nyomdász és könyvkereskedő készítette el azáltal, hogy az Észak-német Posta által kiadott levelezőlap címoldalára egy, az ágyúja mellett álló tüzér képét nyomtatta. Az így postára adott levelezőlap a címzetthez megérkezett, megőrződött és ennek folyományaként ezt a lapot tekintik hivatalosan a képes levelezőlap őspéldányának.3 A képeslapok kiadásának robbanásszerű fejlődése valójában a magánkiadású lapok megjelenésével kezdődött. A Magyar Posta 1881-ben engedélyezte a magánkiadású képes levelezőlapok postai forgalmát, ilyenek azonban csak a kilencvenes évek elején jelentek meg magyar nyelvterületen. Az első hivatalos magyar képeslap kiadásra viszont csak 1896-ban került sor, az ezredéves kiállítás reklámjaként megjelentetett színes kőnyomatos milleniumi sorozat kiadásával, amelyet díjjegyes levelezőlapokra nyomtattak. 2

Sóky 1980. 21. Rákóczi 2001. 23.

3


429

A korai képes levelezőlapok ún. hosszúcímzéses lapok voltak, mivel a hátlapjuk csupán a címzésre és a bélyeg felragasztására szolgált, a közlemény számára pedig elvben a képoldalon üresen hagyott mezőben volt hely. (3. ábra) Egy német nyomdász ötlete alapján

3. ábra: Osztatlan hátlapú, ún. „hosszúcímzéses” képeslap címoldala

vált általánossá 1904–1905-től a címoldalnak egy függőleges vonallal való kettéosztása, amivel a szöveg a bal, a címzés és a bélyeg a jobb oldalra került, a képoldal pedig teljesen felszabadult a kép, az illusztráció számára. A monarchia postaigazgatósága 1905 folyamán állt át az osztott hátlapra, s ez a megoldás azóta sem változott a képeslapokon. (4. ábra) A képes levelezőlap a kezdetektől fogva üzlet is volt amellett, hogy reklámozta azt, amit ábrázolt. A nagy konkurencia miatt a nagyobb kiadók utazó ügynökök és hívatásos fotográfusok alkalmazásával az ország településein élő kereskedőket, vendéglősöket, trafikosokat keresték fel elsődlegesen és az ő megrendeléseik alapján készítették el az adott városról, községről a megfelelő számú képeslapot. Ebből is következően a századforduló táján kiadott képes levelezőlapok döntő többsége az akkori szóhasználat szerint ún. „látóképes levelezőlap” volt (azaz a német nyelvterületen használt megnevezés: Ansichtskarte tükörfordítása, amely a helytelen kiejtés révén ánzikszkártya néven honosodott meg a magyar köznyelvben), amelyek jórészét német és osztrák nyelvterületen nyomták különböző nyomdai eljárásokkal. A századfordulón és később is, német példa alapján általános gyakorlat volt országszerte, hogy egy-egy jól sikerült felvételt többször és több kiadó is felhasznált. Városunk képeslapkiadására ez a gyakorlat különösen jellemző volt. A képes levelezőlapok előállításával kapcsolatban fontos leszögezni, hogy a kezdetektől máig megjelentetett lapok többsége fénykép alapján, nyomdai úton készített képes levelezőlap, s éppen ezért a fénykép elválaszthatatlan alkotóeleme a képeslapnak és meghatározója világkarrierjének.

430

Szabó János

4. ábra: Osztott hátlap, vagy osztott címzéses képeslap címoldala

Nyomdatechnikai szempontból nézve a korai lapok java része még a klasszikus litográfiai (kőnyomatos) sokszorosító eljárással készült, általában kis, 500–1500 példányszámú sorozatokban. A századforduló után egyre inkább a fénynyomat technika alkalmazása került előtérbe, amely a magas- és a mélynyomás kombinációját jelentette. A képeslapok többsége a húszas évek elejéig – az ofszetnyomás megjelenéséig – ezzel a fotomechanikus sokszorosítási eljárással került előállításra, de csak fekete-fehér másolatban, amelyet kézi utánszínezéssel tették színessé.4 A látóképes levelezőlapok zömmel ezzel a technikával készültek. Az 1920-as évek közepétől megjelent a fotóképeslap is, amely fotópapírra sokszorosított fényképfelvétel. Az 1945 után nálunk kiadott képes levelezőlapok majdnem kizárólag ezzel a technikával készültek. Mint minden látványos és könnyen beszerezhető újdonság, hasonlóan a levélbélyeghez, nem sokkal megjelenése után, a képes levelezőlap is gyűjtés tárgyává vált, a századforduló utolsó két évében pedig már szervezett formában is megindult a gyűjtésük. A századforduló körüli fellendülés azonban néhány éven belül érdektelenségbe fulladt. Nagymértékben közrejátszott ebben az is, hogy a harmincas évektől a gyűjtés világszerte hanyatlásnak indult, 1945 után pedig a képeslapkiadás is jelentősen visszaesett. Az igazi megújulást a hatvanas évek hozták el, s a képes levelezőlapok iránt megélénkült érdeklődés rövidesen újra divatba hozta a gyűjtést, amely jó 15–20 éves késéssel indította el hazánkban is a szervezett gyűjtés reneszánszát. Az 1945 utáni első hazai egyesület, a Képes Levelezőlapgyűjtők Országos Egyesülete azonban nem a fővárosban, hanem Szombathelyen alakult meg 1989. augusztus 20-án Kőszegfalviné Pajor Klára elnökletével. A régi képeslapok gyűjtésének sajátossága, hogy a magánkiadásokból következően nem ismeretes a fajta- és a darabszám, Balázs 2005. 75.

4


431

s éppen ez adja egyúttal a gyűjtés szépségét és érdekességét, ugyanakkor pedig, mint hiteles dokumentumok nagy a jelentőségük a helytörténeti kutatásban. A magyar képes levelezőlap kiadás sajátosságait figyelembe véve, a gyűjtői gyakorlatban alapvetően két nagy és jól elkülönülő korszakról beszélhetünk. A mára klasszikusnak minősülő és 1945-ig tartó első kiadási korszak további három időszakra tagolódik, éspedig a kezdetektől 1905-ig, az ún. aranykor 1905 és 1914 között, valamint a relatív hanyatlás kora 1914 és 1944 között. Az 1945 utáni második, napjainkig tartó korszak képes levelezőlapjai egyöntetűen modern kiadványoknak tekintendők.

II. A kunszentmártoni képeslapkiadás története 1. A kezdetek Kunszentmártonban és a hosszúcímzéses időszak kiadói (1899–1905) A jelenleg ismert első olyan tájképi ábrázolás Kunszentmártonról, amely hosszú évtizedekkel később képes levelezőlap témájául is szolgált, a Vasárnapi Újság 1863. évi évfolyamának egyik számában megjelent grafika volt. Ez a metszet a római katolikus Nagytemplomot ábrázolja az egykori Kerületi Ház épületével és a Körössel a folyó túlpartjáról nézve, ahonnan ma is az egyik legszebb kilátás nyílna a településre, ha a folyóparti fák mára nem takarnák el a kilátást. Ez a kép azonban még sokkal inkább egy 18. századi provinciális alföldi település képét mutatja, mint sem egy olyan települését, amelyet már megérintett a 19. századi reformmozgalmak szele. Az 1867 után meginduló dualizmuskori tőkés fellendülés a mezőgazdasági konjunktúra és a hozzá kapcsolódó helyi kisipar fejlődése révén azután az alföldi kistelepülések, így városunk urbanizációját is nagymértékben elősegítette, amely a század végére már megteremtette azt a parasztpolgári közeget, amelynek igényei között az újságkiadás, a fényképezés mellett a képes levelezőlap is megjelent. Ilyen értelemben tehát a képes levelezőlap megjelenése a polgárosodás egyfajta jele is volt, s noha városunk társadalmi-gazdasági fejlettsége értelemszerűen nem hasonlítható össze a kedvezőbb adottságokkal és szerencsésebb történelmi múlttal rendelkező hasonló lélekszámú dunántúli, felvidéki települések polgárosodottabb életviszonyaival, a 19. század legutolsó éveiben városunkban is feltűntek az Üdvözlet Kun-Szent-Mártonból feliratozású első képeslapok. A legelső képes levelezőlapok, amelyek Kunszentmártonban az ezernyolcszázkilencvenes évek második felében forgalomba kerültek, elsősorban karácsonyi, újévi üdvözlőlapok és különféle tréfás alkalmi lapok voltak. Ezeket a lapokat Csanády (Schönberger) József helyi nyomdatulajdonos és lapkiadó szerezte be és az általa szerkesztett Kun-Szent-Márton és Vidéke c. hetilapban ajánlotta az olvasóközönség, s ezen keresztül a város társadalma figyelmébe. Ezek a hirdetések 1897-től eleinte csak karácsony táján jelentek meg, a képes levelezőlapok iránti igény ugrásszerű megnövekedésével azonban 1899-ben már évközben is található az újságban értesítés új lapok érkezéséről, amelyek a kiadóhivatalban voltak megvásárolhatók.5 Ilyen jellegű képeslapokat nyilvánvalóan más kereskedések és bélyegárudák is forgalmaztak, de a települést ábrázoló levelezőlapok megjelentetését a rendelkezésre álló adatokból következően leginkább Csanády József szorgalmazta. Beszédes adat, miszerint a Kunszentmártoni Postahivatal 1898-as éves forgalmának kimutatása szerint 1 549 690 esetben került sor közönséges levél, levelezőlap és hírlapfeladásra! Nyilvánvaló 5

Kun-Szent-Márton és Vidéke 1899. V. 14. (III. évf. 20. sz.)

432

Szabó János

az is, hogy különösen a fővárosból és a nagyobb városokból érkező postaküldeményekben már szép számmal feltűnhettek látóképes levelezőlapok is, Csanády József és mások pedig utazásaik során feltétlenül találkozhattak városképes lapokkal. Az igény tehát 1899-re mindenképpen megfogalmazódott Kunszentmártont ábrázoló képeslapok megjelentetésére is. Csanády József mellett azonban ténylegesen Sáray Szabó Albert (Békésszentandrás, 1869 – Kunszentmárton, 1956) fényképész nevéhez fűződik a kunszentmártoni képes levelezőlap kiadás elindítása. Sáray 1896-ban Szigeti Henriknél, Szolnok legnevesebb fényképészénél tanulta ki a szakmát, s minden bizonnyal mesterétől szerezhetett tudomást a képes levelezőlap gyártás néhány technikai kérdéséről is. 1897-ben szabadult fel és 1898 májusában nyitotta meg első Fényképészeti Műintézetét Kunszentmártonban a két évvel korábban alapított Gazdasági Takarékpénztár (ma az ÁNTSZ Kunszentmártoni Városi Intézete) udvarán, amint ez a Kun-Szent-Márton és Vidéke 1898. május 15-ei számában közzétett hirdetményben olvasható.6 Sáray a szokásos családi portréfotó mellett már kitüntetett figyelemmel volt a település arculatára is és ennek, valamint vélhetően Csanády inspirációinak köszönhetően készítette el, talán már 1898-ban, azokat a városképi felvételeit, amelyek azután az első látóképes kunszentmártoni levelezőlapok témájául szolgáltak. A Kun-SzentMárton és Vidéke 1899. július 9-ei száma adta hírül legelőször ezek megjelenését a következőképpen: „Látképes levelező-lapok jönnek legközelebb forgalomba kunszentmártoni felvételekkel. Az egyik levelezőlap az istvánházi oldalról az egész hidat, az előtte lévő házcsoportot s a templom felső részét, a másik levelezőlap pedig a vasút-utcza végén lévő csinos kápolnát két oldalt fasorral fogja ábrázolni.”7 Az első két felvétel tehát a város nyugat-keleti irányú hossztengelyét jelentő Vasút-utca (ma Kossuth Lajos út), mint főutca közúti híddal meghosszabbított két végpontjáról készült. (5. ábra) Az augusztus 27-én megjelent lapszám ad hírt a levelezőlapok megérkezéséről, megjegyezve egyúttal, hogy azok minden nagyobb kereskedésben és bélyegárudában kaphatók darabonként 6 krajcárért. Ez a közlemény a kiadástörténetet illetően két alapvetően fontos tényt tartalmaz: egyrészt az első látképes kunszentmártoni levelezőlapok 1899. augusztus 20-a utáni napokban jelentek meg városunkban, másrészt pedig előállításuk minden bizonnyal a Csanády József szakmai ismeretségi köréhez tartozó valamelyik nagyvárosi nyomdában történt! A jelenleg ismert legkorábban postára adott képes levelezőlap keltezése 1899. augusztus 26-a, igaz nem Kunszentmártonból, hanem Szentesről. Az 1874-ben elkészült felső-temetői kápolnát ábrázolja és egy átutazó küldte Szatmár vármegye egyik kis településére, Géresre (ma Románia). (6. ábra) A harmadik levelezőlap a két felvétel kombinációja vízszintesen osztott lapon, de már 1900-ból. Mint a fentebb írtakból is tudható, ezek a lapok ún. hosszúcímzéses lapok voltak és kék színű fénynyomatban készültek, alig hagyva helyet a képoldalon a szükséges közlendőknek. Ami viszont ezeken a lapokon különösen szembetűnő, az az, hogy az Üdvözlet Kun-Szent-Mártonból feliraton kívül semmilyen további adatot nem tartalmaznak a kiadót, illetve a nyomdai előállítást illetően. Csak a valamivel későbbi első utánnyomáson jelenik meg a Sáray felvétele felirat is, innen tudható tehát a szerzőség kétséget kizáróan, amit még inkább nyomatékosítanak az ezekkel a felvételekkel megjelent és általa jegyzett első un. mozaiklapok is. A századforduló környékén Kunszentmártonban működő két nyomda – Csanády József és dr. Bozóky Gábor könyvnyomdája –, nem foglalkozott képes levelezőlap előállítással, pontosabban csak egyetlen alkalommal került sor Csanády József részéről 1901 tavaszán alkalmi levelezőlapok kiadására. Ezek a lapok tehát az első kunszentmártoni Kun-Szent-Márton és Vidéke 1898. V. 15. (II. évf. 20. sz.) Kun-Szent-Márton és Vidéke 1899. VII. 9. (III. évf. 28.sz.)

6 7


5. ábra: Kunszentmárton látképe nyugatról. Az első kunszentmártoni látképes levelezőlapok egyike. Postai feladása 1900. július 1.

6. ábra: A Felső temetői kápolnát ábrázoló, legkorábbi ismert postai feladású látképes levelezőlap. Postára adva Szentesen 1899. augusztus 26-án. Kassai Árpád tulajdona

433

434

Szabó János

képes levelezőlap példányok, amelyek nyilvánvaló kedvező fogadtatásának köszönhetően még 1900 folyamán, ugyancsak Sáray felvételeivel és most már jelzett kiadásával megjelentek a századfordulón igen népszerű mozaiklapok is, amelyek négyszögletes és kör alakú keretekben, esetenként virágmintás keretdíszítéssel három, négy, esetenként öt kisméretű képen mutatták be városunk legfontosabb intézményeit: a községházát, a kaszinót, a királyi járásbíróságot, a posta- és távírda hivatal épületét. Ezeken a legelső mozaik lapokon látható az egykori piactér üzletsora is, a fotografálás jeles alkalmából üzleteik előtt vagy azok ajtajában álló kereskedőkkel és érdeklődőkkel, ahogyan ez annak idején szerte az országban szokásos volt. (7. ábra) A lapok alapszíne sárgásfehér, az illusztrációk szürkészöld színűek, a feliratozás pedig piros színnel nyomott. Előállításuk nyomdai helye ezúttal sem ismert. 1901 áprilisában Sáray a műtermét a Kossuth Lajos utcára helyezte át.8 1903-ban jelent meg egyik legtöbb kiadást megért felvétele a Körös-partról. Mintegy négy éven át Sáray Szabó Albert egyedül tartotta kézben városunk képes levelezőlap kiadását. 1902 után ezen a téren további kedvező változás következett. Bozóky Álmos kereskedő 1902 nyarán átvette a Némedy Testvérek kereskedőcég főtéri üzletét (ma Gulyás Károly zöldség-gyümölcs üzlete),9 és a Jósa Gyula-féle házban így felszabaduló és a piactéri üzletsort északnyugatról lezáró bolthelyiséget 1903 folyamán az üzlethálózatát bővítő hódmezővásárhelyi Wolf Móric üveg- és porcelánkereskedő bérelte ki. A Sárayval rövidesen kialakult együttműködésben Wolf Móric lett az 1904 nyarától megjelentetett képes levelezőlapok kiadója. Az ekkor kiadott mozaiklapjai jellegzetessége, hogy a képoldalon két közepes méretű városrészlet látható átlós irányban elhelyezve. Az egytémás képeslapokon Sáray újabb városképi

7. ábra: Sáray Szabó Albert kunszentmártoni fényképész kiadásában megjelent első kunszetmártoni mozaiklapok egyike. Postai feladása 1900. október 16-án

8

Kun-Szent-Márton és Vidéke 1901. III. 31. (V. évf. 14. sz.) Közérdek 1902. VIII. 3. (I. évf. 40. sz.)

9


435

felvételei szerepelnek, amelyek közül a Nagytemplomról készült felvétel helytörténeti értékű is, mivel a főhajó bővítése (1910) előtti állapotot ábrázolja. (8. ábra) Jelentős újdonság volt továbbá, hogy az addigi fekete-fehér lapok utánszínezett változatban is megjelentek, ami nyomdaváltást feltételez, nyilvánvalóan Wolf Mór kapcsolataiból következően, de a konkrét nyomdára vonatkozóan ezúttal sincs adatunk. Ugyancsak 1904-ben, a hoszszúcímzéses időszak harmadik kiadójaként jelentkezett Garay György divat- és pipereáru kereskedő. Az ebből az időszakból ismert fekete-fehér lapjainak felvételeit nem Sáray készítette és a feliratozás jellegzetes betűtípusa is egy további, eddig nem ismeretes nyomdára utal. Korai városképes lapjai közül helytörténeti jelentőségű a főutcán 1885-ben megnyitott saját üzletéről (a mai OTP székház helyén) kiadott képeslap. (9. ábra) Amint arra az előzőekben már utalás történt, Csanády József könyvnyomdája 1901 8. ábra: A kunszentmártoni római katolikus Nagytemplom márciusában Márczius 15-iki üdWolf Mór kiadásában, Sáray Sz. Albert felvételével. vözlet Kunszentmártonból feliraPostai feladása 1904. december 31-én tú 2 alkalmi képeslevelezőlapot adott ki Kossuth Lajos és Petőfi Sándor arcképével.10 A kiadás előzményeihez tartozik, hogy Rákosi Viktor (1860–1923), a századforduló ünnepelt írója a századelőn ugyancsak rendkívül népszerű Pósa Lajos (1850–1914) költő társaságában 1900 májusában felolvasó körútján Kunszentmártonban is megfordult, majd az év folyamán elfogadta a dr. Bozóky Árpád ügyvéd vezette Függetlenségi és 48-as Népkör képviselőjelöltségét az 1901 őszén esedékes országgyűlési képviselőválasztásokra a kunszentmártoni választókerületben. A választás kimenetele szempontjából ezért március l5-ének nagyszabású megünneplése 1901-ben Rákosi Viktor jelenlétében kiváló alkalmat jelentett a korteskedésre, figyelemmel arra is, hogy a párt emblematikus alakja Kossuth Ferenc (1841–1914) országgyűlési képviselő, a nagy Kossuth Lajos fia volt. A kunszentmártoni közéletben feltétlenül kimagasló 10

Kun-Szent-Márton és Vidéke 1901. III. 10. (V. évf. 11 .sz.)

436

Szabó János

9. ábra: Garay György divatáru kereskedő saját kiadású képes levelezőlapja a főutcán 1885-ben megnyitott üzletéről. Postai feladása 1906. szeptember 16-án

jelentőségű esemény hatására adta ki tehát Csanády József a március 15-ei ünnepségekhez kapcsolódóan ezeket a képeslapokat, vélhetően igen kis példányszámban, ui. előttünk nem ismeretesek, létezésükről egyenlőre csak a Kun-Szent-Márton és Vidéke 1901. március 10-ei lapszámában megjelent közlemény alapján van tudomásunk! A történethez azonban hozzátartozik még, hogy Rákosi Viktor alig másfél hónappal a választások előtt, 1901 augusztusában visszalépett a jelöltségtől és Kossuth Ferencre hárult a politikai kármentés dicstelen szerepe 1901. szeptember 1-jén a hoppon maradt választók előtt Kunszentmártonban.11 Ez volt egyébként az egyetlen alkalom, amikor 52 évvel édesapja után, Kossuth Lajos fia is megfordult városunkban! 1902 nyarán azonban Csanády József váratlanul elhalálozott, a nyomdát tovább üzemeltető özvegye pedig képeslap kiadással már nem foglalkozott.

2. Az osztott címoldalú lapok korszaka és az aranykor kiadói Kunszentmártonban (1905–1914) Mint utaltam is rá, a monarchia postaigazgatósága 1905 folyamán tért át az osztott hátlapú megoldásra, de a hosszúcímzéses lapok a kifutásig forgalomban maradtak, amint ezt a katonai gyakorlaton Budapesten tartózkodó dr. Barna Domokos ügyvéd úrnak 1907. szeptember 7-én feladott egyik hosszúcímzéses Garay-lap igazolja. A némileg új típusú levelezőlap megjelenésével rövidesen egy ígéretes jövőjű új kiadó is megjelent városunkban, éspedig Wolf Dezső (Hódmezővásárhely, 1881 – Auschwitz, 1944), Wolf Móric másodszülött öccse személyében, aki az otthonról hozott kereskedői 11

Kun-Szent-Márton és Vidéke 1901. IX. 8. (V. évf. 37. sz.)


437

10. ábra: Az 1909-ben megnyílt Körös Szálló, Kunszentmárton legszebb világi épülete, Wolf Dezső kiadásában, Sáray Sz. Albert felvételén. Postára adva 1910. március 26-án

ismeretek mellett Szolnokon, majd Pécsen a nyomdász mesterséget is kitanulta. Ilyen szakismeretek birtokában 1905 folyamán vette át bátyja kunszentmártoni üzletét, amelyet nyomdával és papírkereskedéssel is kibővített.12 A képes levelezőlap kiadásban ő is társult Sárayval és együttműködésük eredményeként a század első két évtizedében ő bizonyult városunk legjelentősebb képeslapkiadójának. Sáray korábbi felvételeinek újranyomása mellett a városképet lényegében ma is meghatározó századfordulós létesítményekről (Gazdasági Takarékpénztár, Körös Szálló, Posta-és Távírda Hivatal, Új izraelita templom, Vasútállomás, stb.) adott ki lapokat fekete-fehér és színezett változatban. (10. ábra) Ezekkel a felvételekkel azután hat- és hétképes mozaiklapok is készültek hasonló kivitelezésben. Az általa kiadóként jegyzett legkorábbi képeslap 1906-os feladású. Meg kell itt említeni azt is, hogy az Ártézi Gőz- és Kádfürdő 1908-as átadásáról készült kiváló Sáray felvételt azonban nem ő adta ki képeslapon, amely ma nagy ritkaságnak számít. (11. ábra) Sáray Albert felvételei mellett időnként néhány kiválóan sikerült amatőr felvételt is kiadott képeslapon. Ilyen volt a Társulati Polgári Fiú- és Leányiskoláról, a korábbi községi vendégfogadóról dr. Domján Jenő (1874–1973) ügyvéd által 1911 után készült felvétel, amely csak fekete-fehér változatban ismert. (12. ábra) Domján Jenővel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a kilencszázas évek derekán A Fény c. fővárosi fotóművészeti szaklap is kért tőle képeket. Az első világháború kitörését követő 12 év alatt, amikor új lapok nem jelentek meg városunkban, majdnem kizárólag Wolf Dezső legsikeresebb lapjainak utánnyomásával biztosították a képes levelezőlap iránti igényt, amint erről az ezekben az

12

Fejérváry 1929. 688.

438

Szabó János

11. ábra: Az 1908. májusában átadott Ártézi Gőz-és Kádfürdő épülete Sáray Sz. Albert felvételén. Postára adva 1909. március 8-án. A szolnoki Verseghy Könyvtár gyűjteményéből

12. ábra: A Társulati Polgári Fiú- és Leányiskola épülete dr. Domján Jenő ügyvéd felvételén, Wolf Dezső könyvnyomdája kiadásában


439

években feladott lapok hátoldalán látható és a sorozatos nyomdai utánrendeléseket jelző négyjegyű számok, az ún. nyomdai táskaszámok is tanúskodnak. Természetesen Garay György is folytatta a levelezőlapok kiadását. Az ő esetében különösen figyelemre méltó az a körülmény, hogy az általa jegyzett képeslapok bizonyos részét a híres fényképész-dinasztiából származó Divald Károly fényképészeti és grafikai műintézete készítette Budapesten, ami Garay esetében feltétlenül jó üzletmenetről tanúskodik. Az ebből az időszakból származó lapjai utánszínezettek és általában függőlegesen osztott lapok, vagyis a képoldalon két illusztráció látható egymás alatt. (Pl. Gőzfürdő és Kir. Járásbíróság, Úri Kaszinó és Községháza). Ezeken a lapokon látható képek már zömmel Sáray felvételei, amelyek közül a Mátray Lajos házát ábrázoló kártyát érdemes külön is megemlíteni. (13. ábra) 1912 után viszont fokozatosan felhagyott a képeslapkiadással.

13. ábra: Mátray Lajos építőmester családi háza Garay György kiadásában Sáray Sz. Albert felvételén. 1906.

1909-től új kiadóként jelentkezett Kádár József (1867–1915) vas- és fűszerkereskedő, akinek már a kilencvenes évek közepén is jólmenő üzlete volt a Piactéren. 1905 folyamán felépült a homlokzatán öles betűkkel feltüntetett Kádár udvar megjelölésű szecessziós stílusú emeletes háza a Radimetzky örökösöktől 1898-ban megvásárolt régi épület helyén, s annak földszintjén berendezett modern üzletében (ma Park presszó) árulta a profiltermékek mellett saját lapjait is. Ezek mindegyike – az új épületet ábrázoló kivételével –, már korábban megjelent lap volt, viszont a kunszentmártoni kiadók közül ő jelentetett meg először különleges nyomdatechnikával készített lapokat. Ismert még egy Balla Lajos nevű kiadó is, feltehetően ugyancsak kereskedő, lapjai szintén utánnyomások Sáray felvételeivel. Rendkívül ritkán fordulnak elő. Ezekben az években kezdett a fővárosi fotográfusok figyelme komolyabban is a vidéki települések felé fordulni. Ennek köszönhetően városunkba elsőként a viszonylag kevéssé ismert, Schubernig P. cégnevű budapesti lapkiadó jutott el és adott ki ötféle, jó minőségű fekete-fehér városképes lapot eredeti felvételek alapján, 6792–6796 sorszámok alatt ame-

440

Szabó János

lyek közül a régi Piacz-térről készült kártya igazi helytörténeti jelentőségű. (14. ábra) Ezek a lapok 1906 és 1911 között voltak forgalomban. A budapesti fotográfusok közül gyűjtői körökben ma leginkább Weisz Lipót elismert. Nyomdászként került a Dunántúlról Budapestre és 1908-tól hat éven keresztül járta az országot és készítette látképes levelezőlapjait a különböző településekről.13 Kunszentmártonban is 1908-ban fordult meg és jelenlegi ismereteink szerint 12 felvételből álló sorozatot készített a fontosabb nevezetességekről. Ma ezek közül 8 piros feliratozású, jellegzetes zöld és sárgásbarna színű lakkozott lapja ismert (Kádár udvar, Felső temetői kápolna, Nagyiskola, Nagytemplom, Kossuth Lajos tér, Járásbíróság épülete, Kunszentmárton látképe, stb.). (15. ábra)

14. ábra: A Piac tér részlete az 1763-ban felállított Nepomuki Szent János szoborral a fővárosi Schubernig P. kiadó képeslapján. Postára adva 1909. december 31-én

1909-ben alapították a legnagyobb, az egész országra kiterjedő nyomda- és képeslapgyártó vállalkozást, a Magyar Fénynyomdai Részvénytársaságot. Neves fényképészük felvételei alapján készítettek sárgásbarna színű lapokat piros feliratozással, például a Köröshídról, ill. fekete-fehér és utánszínezett osztott képoldalú lapokat a főtéri épületekről. Ez idáig l909-ben és 1910-ben feladott képeslapjaik ismertek 355–358 sorszámozással. (16. ábra) Nem érdektelen itt röviden kitérni arra is, hogy kiknek és hová vitte a posta az első másfél évtized Kunszentmártonból keltezett lapjait. Az kétségtelen tény, hogy a századelőn megírt és postára adott lapoknak mára csak töredéke maradt meg, mégis, mint cseppben a tenger, úgy a rendelkezésünkre álló képeslapok is sok mindent elárulnak a korabeli társadalmi valóságról. Így a kutatás során megvizsgált képeslapok mintegy 75%-ának címzettjei 13

Ürmös 2003. 412.


441

15. ábra: Kádár József kereskedő 1905-ban felépült háza, a „Kádár- udvar” a Piac téren Weisz Lipót kiadásában

16. ábra: A budapesti Magyar Fénynyomdai Részvénytársaság átlósan eltolt kétlátképes színezett mozaiklapja. Postára adva 1910. május 11-én

442

Szabó János

iskolázott, különböző képzettségű személyek: egyházi méltóságok (kanonokok, plébánosok, káplánok), oktatók (egyetemi adjunktus, tanítónők, kántortanító), állami tisztviselők (városi adóellenőrök, kir. járásbírósági tisztviselő, fővárosi számtiszt), valamint középosztálybeli hölgyek (úrnő, úriasszonyok, kisasszonyok), akik a környező településeken (Szentes, Békésszentandrás, Mezőtúr, Törökszentmiklós, Szolnok, Jászberény, Szeged, Heves, stb.) kívül a Dunántúlon (Németkér, Mohács, Szentendre, Székesfehérvár, stb.), továbbá a Felvidéken (Zsitva-Födémes, Késmárk, Pozsony, Királyhelmecz, stb.), Erdélyben (Mocs, Marosvásárhely), valamint a Délvidéken (Bács-Topolya, Arad, Magyarkanizsa, Orom, Zenta, stb.) éltek. Ez a rövid felsorolás is bizonyítja, hogy városunk a századforduló éveiben viszonylag igen mobil népességgel rendelkezett, melyből adódóan élénk képes levelezőlap forgalom figyelhető meg. Ehhez természetesen nagymértékben hozzájárult településünkön is a levelezés ezen újabb formájának térhódítása a társadalom majd minden rétegében, úgyszólván sikk volt minden kisebb-nagyobb családi történésről képes levelezőlapon beszámolni a távollévő hozzátartozóknak, ismerősöknek. Ebből a szempontból a levelezők közül külön is ki kell emelni dr. Ledniczky András kir. járásbírósági tisztviselőt, a későbbi telekkönyvvezetőt, aki hivatali és magánútjairól következetesen városképes levelezőlapokon értesítette menyasszonyjelöltjeit, köztük a szentendrei Schartner Mariskát is, aki testvéreivel jeles gyűjtő volt a századeleji Duna-parti kisvárosban.14Egyébként a legkorábbi kunszentmártoni képeslap is a címzett gyűjtőszenvedélyének köszönhetően került megírásra, bár gyűjtői szempontból az volt a szépséghibája, hogy nem helyben, hanem Szentesen került feladásra, ugyanis a gyűjtés egyik akkori aranyszabálya szerint tájképes levelezőlapot mindig azon a településen kellett feladni, amelyre a tájkép vonatkozott.15 De a levelezőlap volt hívatott egy adott település rangját is emelni más, távolabb eső vidékeken élők szemében, így például a Nagyiskolát ábrázoló és Cibakházán 1910 decemberében Nagyváradra feladott képeslapon a következő, kissé kérkedő kérdés olvasható: „Mit szólsz ehhez a gyönyörű épülethez, ugye mennyire halad Kunszent?” Ez a kitétel azt is igazolja, hogy az akkori járás kisebb településein élő levélíró a megyehatárokon túl már magáénak érezte a járási székhely fejlődését. Más kérdés persze, hogy a „gyönyörű épület” a lap megírásakor már 70 éve állt, rövidesen pedig, története során másodszor, ismét a hadikórház funkcióját töltötte be, s egy 1916 júliusában Zentára küldött lapon közöltekből az is megtudható, hogy abban az időben 80 sebesültet ápoltak az épületben. A képes levelezőlap egyházi körökben is hódított: Dósa József, városunk áldott emlékű plébánosa 1908 végén képeslapon küldött üzenetet a békésszentandrási plébánosnak. A mai olvasónak érdekes üzenetrészleteket természetesen még hosszan lehetne idézni.

3. A két világháború közötti időszak kunszentmártoni lapkiadása (1926–1944) Az első világháború első éveiben Wolf Dezső is a frontokon harcolt, majd az OsztrákMagyar Monarchia felbomlását és a 10 hónapos román megszállást követően hosszú éveken keresztül nem jelent meg új képes levelezőlap, az igényeket a korábbi lapok utánnyomásával biztosították. Wolf Dezsőt hazajövetele után, 1918-tól elsődlegesen az akkor induló és Domján Jenő ügyvéd által szerkesztett politikai és társadalmi hetilap, a Kunszentmártoni Híradó kiadása foglalkoztatta. Ugyanakkor a nyomdatechnikában általánossá váló ofszet Ürmös 2004. 6. Puntigán 2006. 18.

14 15


443

nyomással, mint sokszorosító eljárással a századfordulós kis vidéki könyvnyomdák már nem tudtak lépést tartani. Ebből következően a húszas évek képeslevelezőlapjai országosan is az erre szakosodott nagy fővárosi kiadó- és képeslapgyártó cégeknél készültek a helyi kereskedők, kisebb nyomdák vagy dohányárudák megrendelései alapján. Miután pedig a levelezőlap előállítása során az esetek többségében már a helyszíni fotografálástól kezdődően minden gyártási fázis a fővárosi cég pénzén és nyomdai berendezéseivel történt, az ilyenformán elkészült képes levelezőlap tényleges kiadója is voltaképpen a gyártó volt és nem a megrendelő.16 Az a tény viszont, hogy a gyártó cégjelzése mellett a helyi megrendelő is rendszerint kiadóként jegyezte a lapot, a közöttük létrejött megállapodás függvénye volt. A két háború közötti kunszentmártoni képeslapkiadás is erre a gyakorlatra épült. 17. ábra: Az Alsó temetői kápolna, előtérben a valamikori Dajka János A háború utáni kiadói teféle szélmalommal Timon Zsigmond apátplébános felvételén, Wolf Dezső vékenység 1926-tól élénkült 1926-os kiadásában meg látványosan: egyidejűleg több kiadó is jelentkezett új lapokkal. A régiek közül Wolf Dezső még saját kiadásban jelentette meg Kunszentmárton nagytekintélyű apát-plébánosának, Timon Zsigmondnak (1873–1942) az Alsó temetői kápolnát a romjaiban ma is álló, valamikori Dajka-féle szélmalom felől ábrázoló 1918 tavaszán készült kiváló felvételét, amelyet azután mások is kiadtak. (17. ábra) Ugyancsak ebben az évben adott ki egy, az addig különösebb figyelemre nem méltatott létesítményekről készült 12 darabos városképes sorozatot is. Ennek a sorozatnak az akkor divatos egyszínű zöld, barna és más színű lapjain volt először látható a Schweiger fatelep a vasútállomás épületével, a Mátray-féle gőztéglagyár, a Körös-strand, továbbá a község látképe megközelítőleg abból a szögből, ahonnan a Vasárnapi Újság grafikusa is láthatta, (18. ábra) valamint a korábbi témák (Városháza, Körös-híd) új beállí16

Kassai Árpád szíves közlése

444

Szabó János

18. ábra: Kunszentmárton látképe Wolf Dezső 1926-os kiadásában

tásból fotografálva. És 1926-ban jelent meg az 1925 szeptemberében átadott új acélvázas Körös-hídról is az első levelezőlap színezett változatban, amellyel párban Monostory újranyomta Sáraynak a Felső temetői kápolnáról készített 1899-es felvételét, amelyet azután a helyi kiadók mindegyike jegyzett. Wolf Dezső ekkor már üzleti kapcsolatban állt Monostory György budapesti képeslapkiadóval és a sorozat lapjait már az ő zuglói Rekord képeslapüzemében nyomtatták. Ezt követően azonban Wolf Dezsőt lekötötték a helytörténetileg fontos kiadványok (A kunszentmártoni hősök albuma, Kunszentmárton története) nyomdai munkái és közéleti szerepvállalásai, melyek folytán 1929 után csak a 30-as évek utolsó éveiben jelentkezett újra néhány városképes mozaiklappal, amelyek a budapesti Barasits János Forrás nyomdájában készültek. Mint azután utóbb kiderült, sajnos ezek voltak Wolf Dezső utolsó képeslapjai három évtizedes kiadói pályafutásának zárásaként. Monostory György korábban Divald társa volt, majd 1920-ban saját vállalatot alapított és 1925-ben kezdett vidéki városokról is lapokat készíteni.17 Utazó ügynöke révén került az érdekeltségébe Kunszentmárton is, és Wolf Dezsőn kívül további két új megrendelővel is ekkoriban vette fel a kapcsolatot. Ennek az együttműködésnek az alapján 1926-ban jelentkezett először képeslappal Benke Boldizsár (Kunszentmárton, 1890 – Kunszentmárton, 1945) könyv-, papír-, iró- és tanszerkereskedő is, a második világháborúig terjedő időszak legnagyobb helyi kiadója, vagyis megrendelője. Monostorynál készített első lapjai még Sáray felvételeivel kerültek kiadásra. (19. ábra) Benke viszont megszállott amatőr fotós volt, 1925-től következetesen megörökített minden társadalmi eseményt és mindenkit, akiket, illetve amit fontosnak ítélt a város közéletében. Az I. világháborús Hősök szobrának 1929 novemberi felavatásáról készített felvételei kifejezetten dokumentumértékűek. 1930-ban az addig a Megváltóhoz 17

Ürmös 2003. 414.


445

19. ábra: Monostory György fővárosi képeslapkiadó nyomdájában készült Körös-parti látkép Benke Boldizsár kiadásában, Sáray Sz. Albert 1907-es felvétele alapján 1931-ből

20. ábra: Benke Boldizsár saját felvételeivel tervezett képeslap Weinstock Ernő budapesti nyomdájából. Postára adva 1931. decemberében

446

Szabó János

21. ábra: Az 1925 szeptemberében átadott acélvázas közúti híd, a Nagytemplom kerengőjéről fényképezve Lakatos József kiadásában. Postára adva 1930. január 6-án

címzett gyógyszertárnak helyet adó Némedy-házban (ma Szabó–Fazekas féle ügyvédi iroda) nyitott könyv- és papírkereskedést és a képes levelezőlapjait is itt árúsította. Maga is tervezett képeslapokat. (20. ábra) A nagy budapesti kiadók közül az 1930-as évek folyamán üzleti együttműködésre lépett Weinstock Ernővel, Barasits Jánossal és a Knöpfmacher céggel is. Az általa forgalmazott képes levelezőlapokon zömmel saját városképi felvételei láthatók, a harmincas évek közepétől majdnem kizárólag 4-5 képes többféle színű, számozott, jóminőségű mozaiklapokon. Fényképeit nagyalakú albumokban üzletében tárolta, amelyeket azonban 1944 őszén, egy kivételével, az üzletét feldúló szovjet katonák széjjel hordtak, a helytörténet örök kárára. Új kiadóként jelentkezett tulajdonképpen már 1925-ben Tábory Ilona könyv- és papírkereskedő, aki erdélyi menekültként került városunkba. Első lapjának képoldalán a római katolikus nagytemplom látható, feltehetően Monostory fényképészének felvételén. Nála jelenik meg először a templombelső is, színezett képeslapon. Az évtized fordulója után elkerült Kunszentmártonból, ezért csak néhány lapja ismert. Hozzá hasonlóan szerény szerepet játszottak megrendelőként a helyi képeslapkiadásban a harmincas évek második felében Hegedűs Péter és özvegy Turek Sándorné dohány és postai értékcikk kisárúsítók. Hegedűs Péter világháborús hadirokkantként kapott trafiknyitási lehetőséget, árudája a Mátyás király út 16. szám alatt volt, lapjait Barasits és Weinstock nyomdájában készítették, míg özv. Turek Sándorné egyedül a Weinstock céggel állt üzleti kapcsolatban. A Turek házaspár – mint erdélyi szászok – ugyancsak háborús menekültként telepedtek le Kunszentmártonban, s férje halála után a feleség nyitott trafikot a fő utcán az egykori Halmi-féle házban. Mindketten Benke Boldizsár felvételeiből összeállított egyszínnyomású mozaiklapokat forgalmaztak. Az 5 képes mozaiklapok esetében a kiemelni szándékozott részletet


447

négyszögletes, vagy ovális keretben a képeslap közepére helyezték. Az 1920-as évek végén Lakatos József (1897–1980) nyomdájában is készültek képes levelezőlapok. Lakatos József 1926-ban Benke Boldizsárral közösen alapított egy könyvnyomda és papírkereskedési céget, két év elteltével azonban szétváltak és önálló karrier építésébe kezdtek. A kapcsolat azonban továbbra is megmaradt közöttük és ennek eredményeként jelentette meg a 20-as évek végén Benke Boldizsár kiadásában és forgalmazásában jellegzetes lilásbarna színnyomású és narancsvörös feliratozású lapokon Benke Boldizsárnak a nagytemplom kerengőjéről készített felvételeit (21. ábra), 1929-ben pedig Soós László (Görgeteg, 1895 – Kunszentmárton, 1973) borbély és fodrászmesternek a I. világháborús Hősök szobrának felavatásáról készített helytörténeti jelentőségű fotográfiáját. (22. ábra) A Lakatos család tagjai a má22. ábra: Az I. világháborús Hősök szobrának 1929. november 17-ei sodik világháborúig ezt a lapot felavatásáról készült Soós László felvétel Lakatos József használták előszeretettel csakönyvnyomdájából, Benke Boldizsár kiadásában ládi levelezéseiknél. Miután azonban Wolf Dezsőhöz hasonlóan Lakatos Józsefet is elsődlegesen a különböző helyi újságok kiadási munkálatai kötötték le, vélhetően üzleti megfontolásból a képeslapok nyomtatásával rövidesen felhagyott és ezért mindössze hat valódi kunszentmártoni képeslapon olvasható a Lakatos nyomda Ksztmárton cégjelzés. Soós Lászlónak azonban nem a fentemlített fotója, hanem egy, a Körösön uszályt vontató gőzhajóról 1927-ben készült és megyei kiállításon is díjazott felvétele bizonyult a legsikerültebb képeslapfotónak, amelyről több kiadás is megjelent, sőt az 50-es évek közepén még a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata is kiadta. (23. ábra) Az említett nagy budapesti kiadók Benke Boldizsár felvételei mellett a harmincas évek közepétől többnyire eredeti felvételekkel dolgoztak, amelyeket Weinstock és Barasits általában többféle színű és sorszámozott mozaiklapon adott ki. (24. ábra) A nagyváradi Weinstock Ernő (1893–1985), a „képeslap-király”, a húszas évek második felétől két évti-

448

Szabó János

23. ábra: Soós László legsikerültebb amatőr felvétele, amelyet itt a budapesti Knöpfmacher kiadó által készített változatban mutatunk be. Postára adva 1935. szeptember 27-én Öcsödön

24. ábra: Weinstock Ernő budapesti Forrás nyomdájában készült 5 képes mozaiklap 1936-ból


449

zeden keresztül járta és fényképezte az ország településeit. A harmincas évek elején kezdett el képeslapkiadással foglalkozni és több mint hatezer felvételéből készített képeslapot.18 A fennmaradt nyilvántartási könyvből tudható, hogy melyik évben sorszám szerint men�nyi kunszentmártoni képeslap készült. A jelenlegi adataink alapján 1930-ban a 737–742 sorszámúak, 1936-ban a 2391–2395 sorszámok alattiak, 1938-ban a 3739-es, 1941-ben az 5738-as, 1942-ben pedig a 6404-es sorszámú lapja volt kunszentmártoni. Knöpfmacher eleinte egytémás fotólapokat jelentetett meg, köztük Timon apát úr és Soós László jelzett felvételeit és csak a harmincas évek közepétől gyártott mozaiklapokat. Nála készültek a harmincas évek második felében a mozgatható (mechanikus) mozaiklapok is, melyeknek közepén egy kivágott cikkszelvényben jelentek meg a lap belsejében elhelyezett és kartonból készült kar segítségével forgatható körön lévő városképrészletek.19 Ezt a lapját városunkban ugyancsak Benke Boldizsár forgalmazta. (25. ábra)

25. ábra: A budapesti Knöpfmacher J. kiadó mozgatható (mechanikus) mozaiklapja Kunszentmártonról Benke Boldizsár kiadásában. 1930-as évek második fele

Ezeken a képeslapokon már főként az első világháború utáni új létesítmények láthatók, úgymint az Iparosszékház, a vasúti híd, az Országzászló, a református templom, a Ledniczky villa, a Berta ház, illetve az addig nem fényképezett Cseuz malom és a Horváth malom épületei, a Hősök tere, valamint a Nagytemplom belső részletei. Ismeretesek még a harmincas évekből Kodak fotópapírra másolt és 1925 előtti amatőr városképi felvételek is forgalomba hozott fotólapokon, de ezek kiadói háttere egyáltalán nem ismert. Dokumentumértékük mindazonáltal vitathatatlan. A nagy kiadók mellett, ill. részben előtt, a kisebb fővárosi cégek is megjelentek Kunszentmártonban. Ilyen volt Kaukál Nándor vállalkozása, aki a húszas-harmincas években adott ki fotóképeslapokat 18

Ürmös 2003. 414. Balázs 2005. 163.

19

450

Szabó János

a vidéki városokról és községekről. Itt 1928-ban jelent meg néhány Wolf Dezsőtől már ismert lapja. Az 1930-40-es években működő fővárosi képeslapkiadók közül Karinger Károly cége és a TURUL Képeslap emblémájú vállalat adott ki kevés számú kunszentmártoni városképes mozaiklapot. 1941-ben a budapesti Tipográfiai Műintézet egy grafikai lapot (26. ábra) jelentetett meg a tervezett kármelita templom és rendház építésének támogatására, amely az 1941. november 9-én felszentelt rendház épületének látványtervét ábrázolta. Ugyancsak ebből a célból adott ki 1942-ben dr. Sárai Imre budapesti képeslapgyártó vállalkozása, a Sárai Fényképsokszorosító Rt. egy fotóképeslapot két színváltozatban az akkor már felépült templom részleteivel. És ő adta ki a mára klasszikusnak számító 1945 előtti kiadási korszak legutolsó kunszentmártoni képes levelezőlapját is, az 1872-ben alapított Kunszentmártoni Takarékpénztár Rt. székházának épületéről (ma Központi Orvosi Rendelőintézet). (27. ábra)

26. ábra: A budapesti Tipográfiai Műintézet grafikai lapja a Karmelita Rendház kivitelezésének támogatására 1941-ből

A teljesség kedvéért meg kell még említeni az ún. üzleti levelezőlapokat is, amelyekkel egyes kereskedők és iparosok reklámozták saját magukat és szolgáltatásaikat. Ilyen lap eddig Beleznay Ferenc műbútorasztalos és vitéz Paczolay Gábor petróleum-nagykereskedő esetében ismert városunkból. Beleznay Ferenc reklámlapja a Lakatos nyomdában készült, megnevezése – nyomtatvány – ellenére is nyilvánvalóan az üzleti levelezés célját szolgálta. (28. ábra) Az 1930-as évek végén ehhez hasonlóan az ügyvédi irodai levelezésben is használatos volt egy fehér kartonlap „Nyomtatvány” ill. „Levelezőlap” feliratozással, amelyek Wolf Dezső nyomdájában készültek. Ezen kiadványok megnevezésének az eltérő postai tarifa szempontjából volt jelentősége, ui. a levelezőlap viteldíja volt magasabb.


451

27. ábra: A Kunszentmártoni Takarékpénztár Rt. székházát ábrázoló fotólap a fővárosi Dr. Sárai Imre képeslapgyártó vállalkozás kiadásában 1943-ból

28. ábra: Beleznay Ferenc műbútorasztalos üzleti levelezőlapja

452

Szabó János

Az első nagy kiadási korszak (1899–1945) összefoglalásaként megállapítható, hogy bár klasszikus litográfiai, azaz kőnyomatos lap nem készült Kunszentmártonról, ami némileg azért is elgondolkodtató, mert a közeli Öcsödről ismert ilyen lap, ennek ellenére azonban az 1899-es indulástól az első világháborúig eltelt másfél évtizedben Sáray Szabó Albert és Wolf Dezső lelkes tevékenysége kielégítően biztosította városunkban is a kor színvonalán álló képes levelezőlap kiadás megvalósulását, amelyet azután a két háború közötti években elsősorban Benke Boldizsár tekintett szívügyének. Mint más települések esetében, itt is óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon mennyi képeslap jelent meg ezalatt a négy és fél évtized alatt városunkról. A magánkiadások nem vezetett vagy mára már nem fellelhető nyilvántartásai miatt ezt általában már nem lehet megállapítani, mi azonban ebben a tekintetben szerencsésnek mondhatjuk magunkat. 1935 szeptemberében az országzászló felavatásához kapcsolódó nagyszabású járási faluszövetségi kiállításon Wolf Dezső a Kunszentmártonban nyomtatott heti és havilapok mellett kiállította ugyanis az addig kiadott 90 darab különféle városképes levelezőlapot is!20 Az ezt követő szűk évtized lapkiadását is figyelembe véve, mintegy 120 önálló lappal számolhatunk amelyek városunk nevezetes épületeit, illetve településrészleteit ábrázolják. A mai gyűjtői gyakorlatban viszont önálló lapnak tekintünk minden olyan változatot, amelyen a többi azonos laphoz viszonyítva valamilyen eltérés (kiadó, felirat elhelyezése, betűtípus- és színnyomatváltozatok, képi tartalom stb.) szerepel. Nyomatékkal feltehető tehát, éspedig elsősorban a századfordulós lapoknál, hogy Wolf Dezső ezekre az esetenként nem túl lényeges eltérésekre még nem volt figyelemmel és éppen ezért mai szemmel az 1945-ig terjedő időszak kiadásai a 200 önálló lapszámot is meghaladhatják. Ez a lapszám környékünk kisebb települései kiadásainak ismeretében akár jelentősnek is tűnhet, de például a régi patinás iskolavárosról, Pápáról csak 1905-ig körülbelül 1200 különféle lap jelent meg,21 vagy a lélekszámban ugyan feleannyi, de a Dunakanyar egyik gyöngyszemének számító Szentendrén már a századelőn is háromszor annyi kereskedő foglalkozott képeslapkiadással, mint városunkban.22 A veszprémi képeslapokat 1897 és 1945 között 58, túlnyomórészt helyi, illetve fővárosi és vidéki városi kiadó jelentette meg.23 Ezek a viszonyítások adnak valós képet arról, hogy a múlt századelő provinciális alföldi gazdasági és társadalmi feltételei között végső soron csak igen szerény volumenű képeslapkiadásra nyílt lehetőség és ennek ismeretében értékelődik fel igazán az ezzel foglalkozók tevékenysége, amely mai megítélésben egyértelműen a településünk érdekében kifejtett tevékenység volt, s amelyet ennek alapján, ha utólag is, feltétlenül értékes művelődéstörténeti tevékenységnek kell elismernünk. Mindazonáltal pedig akár szimbolikusnak is tekinthető az a körülmény, hogy a klasszikus kiadási korszakot Sáray Szabó Albert korai fotográfiái és dr. Sárai Imre budapesti fényképész fotóképeslapjai foglalják méltó keretbe Kunszentmártonban.

III. Képes levelezőlap kiadás 1945 és 2007 között A vesztes világháborút követő társadalmi és politikai változások természetesen gyökeresen megváltoztatták a képes levelezőlap kiadás teljes korábban kialakult feltételrendszerét. Wolf Dezsőt családjával együtt 1944 nyarán Németországba deportálták, Kunszetnmártoni Híradó 1935. XVIII. évf. 39. sz. Ürmös 2003. 404. 22 Ürmös 2004. 6. 23 Balogh 2004. 40. 20 21


453

ahonnan nem tért vissza, Benke Boldizsár pedig egy évvel később hőgutában hunyt el Kunszentmártonban. A háború előtti nagy budapesti magánkiadókat 1948 végéig államosították, s addig az időig néhány újranyomott lapjuk volt forgalomban. Az új idők első állami kiadója a Művészeti Alkotások Vállalat volt, melynek ez irányú tevékenysége az ötvenes évek elején mind minőségben, mind esztétikailag a magyar képeslapkiadás mélypontját jelentette. (29. ábra) A képeslapkiadás 1952-ben vált kizárólagos állami monopóliummá, melynek letéteményese, a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata 1954. április 1-én alakult meg, s előjogát hosszú évtizedeken át érvényesítette. 1957-től tömegméretekben olcsó, jellegtelen „egyenfotólapokkal” árasztotta el az országot és kiadói monopóliuma csak a nyolcvanas évek második felében szűnt meg.24 Ilyen szimpla fotólapok kerültek forgalmazásra városunkról is, szegényes témaválasztékkal. Új színt csak a főtéri díszkút és az 1956-ra kiépített gimnázium épületének bemutatása jelentett. (30. ábra) Néhány felvétel színes papírképeslap változatban is megjelent, egyes jól sikerült felvételekről pedig méretben is eltérő, recézett szélű fotólapokat is kiadtak. Ilyen képeslap készült például a már említett főtéri díszkútról és a település túlparti látképéről is.

29. ábra: Az állami kiadási monopólium első kunszentmártoni fotólapja 1952-ből

Az állami monopólium megszűnését követően a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján két gyenge minőségű színes levelezőlap jelent meg a római katolikus nagytemplomról Czagány Kálmán művészettörténész felvételei alapján, röviddel ezt követően pedig az MDF helyi szervezete jelentetett meg négy archív képeslapot. Ugyancsak a kilencvenes évek elején a Művelődési Központ is kiadott próbanyomatként négy képeslapot a Nagytemplomról és városunk természeti környezetéről Hevesi Ferenc gimnáziumi tanár felvételeivel, amelyeket az intézmény nyomdájában, a Grafit Nyomdában készítettek. 1994-ben a városi önkormányzat kiadásában jelent meg egy négy lapból álló városképes sorozat, melynek felvételeit Riesmayer József szolnoki fényképész készítette és a nyom24

Balázs 2005. 130.

454

Szabó János

30. ábra: Az 1956-ra elkészült gimnázium épületének főhomlokzata a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata 1960-as levelezőlapján

dai munkát is a szolnoki Verseghy Nyomda végezte. Ennek a sorozatnak külön értékét az jelentette, hogy egyik lapján ekkor jelent meg először városunk történelmi címerképe képes levelezőlapon. (31. ábra) Az évtized közepén a Művelődési Központ Hevesi Ferenc felvételeiből jelentetett meg egy nyolc lapból álló igényes városképsorozatot, melynek nyomását a tiszakécskei Stílus Nyomdában végezték. A kilencvenes évek második felében megjelent képeslapok a vallásos témaválasztással hívták fel a figyelmet. Ennek során előbb a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi iskolájának kiadásában jelent meg a Karmelita Rendház kápolnájában látható 19. századból való „Vérehulló Mária” oltárkép képeslapon dr. Barna Gábor néprajzkutató kezdeményezéseként dr. Legeza László és Szacsvay Péter felvétele alapján, majd 1999-ben Józsa László nyug. tanár, helytörténész elgondolásának megfelelően a budafoki EFO Kiadó és Nyomda készített képeslapokat Kúszné Sárközi Katalin kunszentmártoni fényképész felvételeiből az Alsó és a Felső temetői kápolnákról és azok oltárképeiről, valamint az 1910-ből származó és a templomi Rózsafűzér Olvasós Társulat ajándékát képező hordozható körmeneti Mária szoborról. Ami érdekességként figyelhető meg: az első kunszentmártoni városképes lapok megjelenésének századik évében szintén jelent meg képeslap a Felső temetői kápolnáról. A 21. század első kunszentmártoni képes levelezőlapját, amely egy 4 képes mozaiklap volt, a budapesti LEV CARD Stúdióban nyomták 2001-ben Szabó Tibor felvételeivel. 2002-ben Kúszné Sárközi Katalin és Borbélyné Pákozdi Éva kunszentmártoni fényképészek adtak ki egy, a Lantos József kunszentmártoni nyomdájában készült, négy lapból álló városképes sorozatot, részben mozaiklapokon, amelyek városunk legújabb építészeti arculatváltozásait mutatták be. 2003-ban az 1994-től megrendezésre kerülő Tiszazugi Zenei Fesztivál 10. évfordulóját köszöntő alkalmi képeslap jelent meg a Magyar Posta Rt. kiadásában, Kúszné Sárközi Katalin felvétele alapján, 2004-ben pedig az Európai Uniós csatlakozás alkalmából került


455

31. ábra: Az első városcímerképpel ellátott képes levelezőlap. Kunszentmárton látképe a Köttön utca Körös-parti torkolatából. Riesmayer József felvétele 1994-ből a szolnoki Verseghy Nyomda kiadásában

32. ábra: A mezővárosi rang elnyerésének 200. évfordulójára a Magyar Posta Zrt. által megjelentetett színes alkalmi mozaiklap Hajdú József és Vass Zoltán felvételeivel. Megjelent 2007. június 12-én

456

Szabó János

forgalomba egy 6 képes mozaiklap a miskolci BROS UNIVERSAL Bt. kiadásában. Az ez idő szerinti legutolsó kunszentmártoni képeslap a mezővárosi rang elnyerésének 200. évfordulójára emlékeztető színes mozaiklap, amelyet a Magyar Posta Zrt. adott ki 2007. június 12-én Oberna Béla Ferencné kunszentmártoni postahivatalvezető kezdeményezésére a budapesti Hajdú József és a kunszentmártoni Vass Zoltán gimnáziumi tanár felvételei alapján. (32. ábra) Nagy vonalakban a fentiekben foglalható össze városunk 108 évének képes levelezőlap kiadása. A tanulmány alapját értelemszerűen olyan képeslapok adják, amelyek átvészelték az elmúlt száz év történelmi viharait. A mellékletként bemutatott képeslapok, egy kivételével, kunszentmártoni és budapesti magángyűjtők anyagából származnak. A tanulmány megírásához nyújtott nagyvonalú segítségért ezúton is köszönetemet fejezem ki Ürmös Lóránt úrnak, a MABÉOSZ Képes levelezőlap osztálya titkárának, Kassai Árpád budapesti gyűjtőnek értékes észrevételeiért, továbbá Turcsányi Tibor és Szabó Tamás kunszentmártoni gyűjtőknek gyűjteményük rendelkezésemre bocsátásáért, különösen pedig Nagy Géza szolnoki gyűjtőnek azért, hogy megválva nagyértékű anyagától, lehetővé tette, hogy a kunszentmártoni képeslapok visszatérhessenek egykori feladásuk színhelyére: Kunszentmártonba. Irodalom Hetilapok, folyóiratok Kun-Szent-Márton és Vidéke, 1898–1901. évfolyamai Közérdek, 1902. augusztus 3. I. évf. 40. sz. 3. o. Kunszentmártoni Híradó, 1935. szeptember 29. 18. évf. 39. sz. 3–4. o.

Könyvek Balázs Károly 2005 Képes Levelezőlap Lexikon. MÉRY RATIO, Somorja BALOGH Gyula 2004 Képes levelezőlap kiadás Veszprémben. Bélyegvilág 2004. 7–8. 39–40. Fejérváry József 1929 Vásárhely története családok tükrében. Hódmezővásárhely PUNTIGÁN József 2006 Képeslapok Losoncon a kezdetektől az 1950-es évekig. II. Múltunk emlékei. KT Könyv és Lapkiadó Kft. Komárom. 18. RÁKÓCZI Margit 2001 A levelezési laptól a képes levelezőlapig. Bélyegvilág 2001. 4. 23–24. Sóky Dezső 1980 A postai levelezőlapok gyűjtése. Budapest Ürmös Lóránt 2003 A pápai képeslapok története 1897-től 1945-ig. Lapok Pápa történetéből 2. szám. Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa. 403–418. 2004 Üdvözlet Szentendréről! Vexillum Kiadó, Budapest

DR. Szabó János

Emléktáblák és emlékművek Kunszentmártonban Az emlékezet – mint a megőrzött emlékképek összessége – lehetővé teszi az ember számára, hogy a saját személyes élete szempontjából meghatározó és fontos, de általában már nem élő személyek, illetve a múltban megtörtént események emléke az emberi tudatban megőrződjenek. Hasonlóképpen vonatkozik ez a kisebb (település) vagy nagyobb (nemzet) közösségre is, ahol a kollektív emlékezet az adott közösség szempontjából kiemelkedően fontos személy, illetőleg jelentős esemény emlékének megőrzéséhez kötődik. Az emlékezet tárgyiasult kifejeződései a megfelelő helyeken, az ún. történeti emlékhelyeken elhelyezett emléktáblák és emlékművek, amelyek arra hívatottak, hogy több generáció figyelmét folyamatosan ráirányítsák az azokon megörökített és az adott közösség története szempontjából fontosnak minősülő emlékekre. Az európai kultúrkörben az emlékezet tárgyi megjelenítésének formái az antik görög világba nyúlnak vissza, ahol a domborműves síremlékek megalkotásával kifejlesztették azt a szobrászati műfajt, amely máig zsinórmértékül szolgál az európai nemzeteknek valamely személy vagy esemény emléke méltó megörökítésének. Mint minden településnek, úgy Kunszentmárton városának is vannak olyan emlékhelyei, amelyek a településen korábban megfordult nemzeti nagyságok látogatásához kötődnek, vagy amelyek a település történetében fontos, sok esetben országos kiindulású események helyi reakcióihoz kapcsolódnak. Az ismertetésre kerülő emléktáblák és emlékművek ugyanakkor kordokumentumok is egyben, amelyek egyrészt fogódzót adnak a város története és kultúrája iránt érdeklődőknek, másrészt pedig minden kunszentmártoni lakosnak segítenek a lokális és nemzeti azonosságtudat elmélyítésében, megalapozásában. A meglévő emlékhelyek mellett nem hallgathatunk a kollektív emlékezet igen jelentős helytörténeti adósságairól sem, melyek részben a település történetét meghatározó eseményekhez, részben pedig a település életében kimagasló szerepet játszó személyiségekhez kötődnek. A teljesség igénye nélkül: máig nincs például méltó emlékműve a város névadójának, toursi Szent Márton püspöknek, bár az erre irányuló kezdeményezések legalább 70 éve időről időre felmerülnek, s ugyanígy a mezővárosi fejlődést megalapozó Redemptionak. Hasonlóképpen nincs emlékhelye – többek között – Radics Istvánnak, a megszállás vezér-

458

Szabó János

alakjának, gróf Hadik Andrásnak, Mária Terézia hadvezérének, I. Ferenc osztrák császár és magyar királynak, az első városi rang adományozójának, Hegyfoky Kabos plébános meteorológusnak, Mátray Lajos építőmester téglagyárosnak, Bozsik Kálmán világhírű népi kerámikusnak, dr. Mezey Lajos országgyűlési képviselőnek, a vészkorszak deportáltjainak és sorolhatnánk. Az alább következőkben időrendben mutatom be a Kunszentmártonban található világi tárgyú szöveges és domborműves emléktáblákat és emlékműveket, azzal a megjegyzéssel, hogy a szakrális vonatkozású emlékműveket Józsa László tanár úr, elismert helytörténész, a Megszentelt kövek című alapvető munkájában már minden szempontra kiterjedő módon feldolgozta.

Egy meg nem valósult emlékmű (1868–1906) Különös módon ugyan, de Kunszentmárton polgárainak a legelső világi témájú emlékmű felállítására irányuló kezdeményezése nem valósult meg. A Kunszentmártonban 1849. február 4-e és szeptember 3-a közötti időben, döntő részben a kisegítő honvédkórháznak átalakított Nagyiskolában elhunyt és a Felső temető jeltelen sírjaiban nyugvó honvédek emlékének megörökítése tárgyában az 1867. október 26-ai tanácsülésen merült fel először nyilvánosan is javaslat egy méltó emlékhely létrehozására: Szabó Kálmán városi jegyző javasolta egy honvédemlék, vagy kereszt felállítását a Felső temetőben. Az ehhez szükséges pénzalapot közadakozásból kívánták előteremteni és felállítottak egy honvéd emlékszobor bizottmányt is. Ez a bizottmány 1868-ban, az akkor szervezett Népbanknál 205 forint alapítványi összeget helyezett el betétkönyvben a kegyeletes cél megvalósítására. Az 1871-től Kunszentmártoni Takarékpénztár Rt. néven tevékenykedő pénzintézet is ezt, az időközi kamatokkal szaporodó összeget tartotta nyilván a letétjében, amely 1899 nyarán mintegy 1000 forintot tett ki.1 A kiegyezést követő nekibuzdulás után az adakozó kedv tehát lényegesen lecsökkent, s csak a 19. század végén, a szabadságharc 50. évfordulóján élénkült meg ismét az emlékmű felállítására irányuló szándék, minthogy a környező települések megvalósuló emlékműveiről érkező hírek a kunszentmártoni terv áldatlan helyzetére is ráirányították a közfigyelmet. A század végén azonban az addigra rendelkezésre álló, fent említett összeg már nem nyújtott elegendő fedezetet egy méltó emlékmű elkészítésére, s az elképzelés megvalósítása újra csak elodázódott. Végül a cibakházai honvéd szobor leleplezésének idején, 1906 szeptemberében derült ki, hogy a szoboralapot tartalmazó takarékpénztári betétkönyv elveszett, s a pénzintézet elévülés címén a követelés összegét a tisztviselői nyugdíjalaphoz csatolta, s ebből következően a honvédemlék létesítése – amikor a legfontosabb lett volna – véglegesen meghiúsult.2 Ez tehát az első, balul sikerült kunszentmártoni emlékműállítás rövid története és az akkor nyilvánvalóan hűtlen kezelés miatt elmaradt erkölcsi kötelezettséget – jócskán megkésve – csak a 20. század utolsó évében, 2000-ben sikerült a városnak egy emléktábla elhelyezésével valóra váltani.

Kun-Szt-Márton és Vidéke III. évfolyam 29. szám. 1899. július 16. Kunszentmárton és Vidéke X. évfolyam 10. szám. 1906. szeptember 23.

1 2

Emléktáblák és emlékművek Kunszentmártonban

459

I. Meglévő emlékművek Az első emléktábla: a Kossuth-emléktábla (1903) Mátyás király utca. Hazánk nagy fia, Kossuth Lajos, mint kormányzó, a cári haderő 1849 júniusi beavatkozása után még tett egy kétségbeesett kísérletet az alföldi megyék mozgósítására, s ezen toborzókörútja során érkezett Kunszentmártonba 1849. július 10-én a délelőtti órákban egy vadász zászlóalj fedezete mellett, Vukovich Sebő igazságügyminiszter társaságában. A hírre a vendégfogadó udvarán hatalmas tömeg gyűlt össze, s hozzájuk Kossuth lelkesítő beszédet intézett, majd ebéd után egy órakor kíséretével tovább indult Szentesre.3 Összesen három órányi időt töltött városunkban. Születése centenáriumán, 1902 szeptemberében a képviselőtestület többek között arról is határozott, hogy Kossuth kunszentmártoni tartózkodásának emlékét megörökítendő, a fogadó falán emléktáblát helyeznek el 1903. szeptember 19-én, vagyis a 101. születésnapon!4 A vörösmárvány emléktábla avatására ténylegesen 1903. szeptember 20-án került sor, amelyen a következő bevésett szöveg olvasható: Az 1848-49-iki szabadságharcz idejében szeretett hazánk érdekében tett utazása alkalmával 1849 év július havában ezen házban szállott meg hazánk nagy fia KOSSUTH LAJOS születésének 100-ik évfordulója emlékére állíttatta Kunszentmárton község hazafias közönsége 1902. szeptember 19. A tábla jelenleg is eredeti helyén van, szerencsénkre sérülés nélkül vészelte át a felavatása óta eltelt több mint száz év történelmi és ideológiai viharait. (1. ábra)

1. ábra: A Kossuth Lajos emléktábla felavatása 1903. szeptember 20-án (kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum Adattára, HMA 2332) Kun-Szt-Márton és Vidéke VI. évfolyam 39. szám. 1902. szeptember 21. Kun-Szt-Márton és Vidéke VI. évfolyam 37. szám. 1902. szeptember 7.

3 4

460

Szabó János Az I. világháborús Hősök szobra (1929)

Köztársaság tér. Az 1914-ben kirobbantott első világháború harcterein a városunkból besorozott hadkötelesek már a legelső csatákban harcoltak, így bőven kivették részüket az értelmetlen véráldozatokból. A hősi halottak emlékének megörökítését báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy vetette fel 1915-ben és kezdeményezése alapján az 1917. évi VIII. tc. rendelte el, hogy minden település állítson méltó emléket a harctereken elesett fiainak. A háború előre nem látható következményei miatt a hősi emlékmű megvalósításának gyakorlati lépéseire csak 1927 januárjától kerülhetett sor. Az elöljáróság Farkas Béla (1885–1945) budapesti szobrászművész egyik alkotását választotta ki, amelyet 1927. október végéig kellett volna a művésznek leszállítania.5 A pénzügyi nehézségek miatt az emlékmű felavatása azonban csak 1929. november 17-én történt meg a Nagytemplom piactér felőli részén kialakított díszkertben. A magyar katona hősiességét kifejező bronzszobrot József királyi herceg, tábornagy leplezte le és ő mondta az avatóbeszédet is.6 A szobor posztamensét Tomonitzka József kunszentmártoni építőmester készítette, feliratainak vésését Pál István kőfaragó végezte. A Hősök szobra máig városunk legszebb és legértékesebb köztéri alkotása. (2. ábra) A posztamensen olvasható, mára aranyozásukat vesztett feliratok a következők: Az első oldalon II. Rákóczi Ferenc kiegészített, de itt teljesen tévesen választott jelmondata: Életünket és vérünket A Hazáért és a Szabadságért 1914–1918 A jobb oldalon Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna Hitvallás című költeményének 1920-tól nemzeti imává magasztosult első versszaka: Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni Örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Amen. A hátsó oldalon Vörösmarty Mihály Szózat című költeményének 8. versszaka: Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért. A bal oldalon Bajza József Apotheosis c. költeményének 1. versszaka: Nyugosznak ők, a hősfiak Dúló csaták után, Nyugosznak ők, sirjok felett Zöldell bokor, virány Kunszentmártoni Hősök Albuma Kunszentmárton, 1929. 25–26. Kunszentmártoni Híradó XII. évfolyam 47. szám. 1929. november 24.

5 6


2. ábra: József főherceg felavatja a Hősök szobrát 1929. november 17-én (Soós László felvétele, ráragasztott, mára kifakult nemzetiszínű szalagkerettel, HMA 1920)

461

462

Szabó János Az I. világháborús emléktáblák (1929)

Köztársaság tér. Kunszentmárton világháborús vesztesége 499 hősi halott volt. Az ő emlékükre a Hősök szobra mellett 499 nevet tartalmazó két – tulajdonképpen két-két 120×140 cm-es márványtáblából összeillesztett – 1914–1918 feliratú fehérmárvány emléktábla is felszentelésre került 1929. november 17-én, amelyeket Pál István kőfaragó mester készített el, s amelyeket a Nagytemplom északi falába építettek be érseki engedéllyel. (3. ábra) Az alkalomra jelent meg a Kunszentmártoni Híradó kiadásában a Wolf Dezső nyomdájában készült Kunszentmártoni Hősök Albuma című könyv, amely részletesen tárgyalja az emlékműállítás körülményei mellett a kunszentmártoni hősi halottak személyi adatait elhalálozásuk körülményeire is kiterjedően.

3. ábra Az első világháborúban elesett kunszentmártoni hősök névtáblái a római katolikus nagytemplom északi falán (fotó: Benke Boldizsár, 1929.)

A MAGYAR SZENT KORONA emléktábla (1935) Városháza. Az Országzászló felállításával kapcsolatos megbeszélések során az Országzászló Bizottság 1934 folyamán határozott a Magyar Szent Korona 1541. szeptember 18-a és 21-e közötti kunszentmártoni tartózkodásának megörökítéséről is. Ennek a fontosságát Dósa József plébános írta le először a század elején a városunk múltját feldolgozó írásaiban,7 és dr. Mezey Lajos országgyűlési képviselő az ő elgondolását valósította meg a kedvező alkalmat felhasználva. A vörösmárvány keretbe foglalt, 50×80 cm-es szürke műkő emléktáblát, amelynek vésését Pál István kőfaragó végezte, már 1935 tavaszán elhelyezték a Városháza főbejárata fölötti homlokzaton, leleplezésére azonban csak az Országzászló

Dósa– Szabó 1936. l5.

7


463

avatásával egyidejűleg, 1935. szeptember 8-án került sor.8 (4. ábra) Megszívlelendő szövege a következő:

E város ősi falai között őrizték a MAGYAR SZENT KORONÁT amikoron Budavár török megszállása után IZABELLA KIRÁLYNŐ Fráter György bíboros kancellár kíséretében Erdélybe menekült 1541 évben. 4. ábra: A Magyar Szent Korona emléktábla a városháza főhomlokzatán (fotó: Juricáné Fekete Judit)

1848–49-es centenáriumi emléktábla (1948) Városháza. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 100. évfordulóján a Magyar Állam központilag gondoskodott a vidéki kistelepülések számára egységes centenáriumi emléktábláról, amelyeket a községházák falán kellett elhelyezni. Ilyen tábla látható a kunszentmártoni városházán is a főbejárattól balra, a harmadik falpillér közepén. A 40×50 cm-es fehérmárvány aranyozott betűs emléktábla ovális keretben ábrázolja a koronátlan, csonka, ún. Kossuth címert, fölötte 1848, alatta 1948 évszámokkal. A címert A centenárium emlékére felirat fogja körbe, középen, az évszám alatt, keresztbe fektetett cser- és olajággal. Mindezek alatt Kunszentmárton nagyközség dolgozói felirat olvasható. (5. ábra) 5. ábra Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc centenáriumi emléktáblája a városháza főhomlokzati falán (fotó: Juricáné Fekete Judit)

8 A Revíziós Liga Kunszentmártoni Csoportja Országzászló Bizottságának iratai. (Dr. Mezey Lajos kézirathagyatéka a szerző birtokában.)

464

Szabó János József Attila-szobor (1964)

Rákóczi út 2. A gimnáziumi képzés az 1953–54-es tanévben indult meg Kunszent mártonban, ugyanakkor a képzés tárgyi feltételeit biztosító gimnáziumi épület, amelyet a Szegedi Tervező Iroda tervezett, csak 1956 májusára valósult meg a mai formájában. A Művelődésügyi Minisztérium 1960 januárjában engedélyezte az iskolának József Attila nevének felvételét. Az egyik legnagyobb 20. századi költőnk tiszteletére emelt köztéri szobrot, melyet a gimnázium főbejárata mellett avattak fel, Csontos László szobrászművész készítette. Felavatása 1964. október 11-én történt, amelyen a költő akkor még élő nővére, József Etelka is részt vett.9 A 245 cm magas bronzszobor fehér műkő posztamensén csak a költő neve olvasható kiemelt betűkkel. (6. ábra)

6. ábra: Csontos László szobrászművész József Attila szobra a gimnázium főbejárata mellett (fotó: Juricáné Fekete Judit) A József Attila Gimnázium jubileumi évkönyve. Kunszentmárton, 1978.

9


465

Tanácsköztársaság emléktábla (1969) Városháza. 1919. március 23-án Rényi (Rubinstein) Albert, akkor a Társulati Polgári Fiú- és Leányiskola igazgatója népgyűlésen ismertette a proletárdiktatúra hatalomra kerülésének körülményeit. Ezt követően munkás- és paraszttanácsot választottak, majd ezek tagjaiból megválasztották a kilenc tagú direktóriumot is. A megszálló román királyi csapatok április 30-án érték el Kunszentmártont, s májustól kezdődően 1920. február végéig ők parancsoltak, ezért a vörös uralom városunkban ténylegesen alig egy hónapra korlátozódott. Az 50. évforduló alkalmából a városháza homlokzati falán, a centenáriumi emléktábla mellett, 1969. március 20-án egy 80×50 cm-es fehérmárvány emléktáblát lepleztek le, melynek aranybetűs felirata a következő: (7. ábra)

A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG KIKIÁLTÁSÁNAK 50. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL ÁLLÍTTATTÁK KUNSZENTMÁRTON DOLGOZÓI DIREKTÓRIUM TAGJAI: RÉNYI ALBERT TASSI SZILVESZTER, NÁDAS JÁNOS, ÁRVAI PÉTER, BARNA IMRE, IMREI JÁNOS, BALGA IGNÁC, NAGY PÉTER, VINCZE LUKÁCS, FÜZESI ANDRÁS 1919-1969

7. ábra: Tanácsköztársasági emléktábla a városháza főhomlokzati falán (fotó: Juricáné Fekete Judit)

466

Szabó János Újratelepülési emlékmű (1969)

Köztársaság téri közpark. A középkori Kunszentmárton község az 1680-as évek közepén véglegesen elpusztult a Buda visszafoglalására irányuló felvezető harcokban, s 1686tól majd három évtizeden keresztül pusztaként szerepelt a császári katonai nyilvántartásokban. 1718 szeptemberétől az Alsó-Jászságból katolikus jászok telepítették újra akként, hogy a megszállás 1719 pünkösdjére fejeződött be. 1969. május 24-én ennek, a településünk történetében egyedülállóan fontos és örök emlékezetű eseménynek a 250. évfordulóján Józsa László tanár kezdeményezésére és Gulyás Imre tanácselnök támogatásával a park délnyugati sarkában az alkalomhoz méltatlan, meglehetősen igénytelen kivitelezésű műkő emlékművet állítottak, amelyen a következő feliratú 40×70 cm-es bronz táblát helyezték el: (8. ábra)

1719–1969 A község újratelepítésének 250. évfordulója emlékére állíttatta Kunszentmárton község lakossága 8. ábra: Kunszentmárton újratelepítésének emlékműve a Köztársaság téri közparkban (fotó: Juricáné Fekete Judit)

MÁV centenáriumi emléktábla (1987) MÁV pályaudvar. A Szajol–Pusztatenyő–Kunszentmárton Helyiérdekű Vasút 1885-ben történt megnyitása után 1887. szeptember 24-én adták át a forgalomnak a Kunszentmártont Szentessel összekötő pályaszakaszt. Ennek a közlekedési és gazdasági szempontból is fontos eseménynek a 100. évfordulóján a kunszentmártoni MÁV állomásépület peron felőli falán helyeztek el 1987-ben egy 40×60 cm-es bronz emléktáblát (9.ábra), amelyen a vasút egykori és mai emblémája között a következő szöveg olvasható:

1887–1987 A Kunszentmárton–Szentes helyiérdekű vasút építésének centenáriumára 1987 szeptember

9. ábra: A Kunszentmárton-Szentes közötti vasútforgalom megindulásának centenáriumi emléktáblája a MÁV-állomásépület peron felőli oldalán (fotó: Juricáné Fekete Judit)


467

Nagyiskola alapításának emléktáblája (1988) Deák Ferenc utca 4. Az első községháza helyén, a mai Deák Ferenc utca főtéri torkolatánál 1838-ra épült fel a klasszicista stílusú, egyemeletes Nagyiskola, amely az oktatás ügye mellett 1849-ben és az első világháború éveiben hadikórházi feladatokat is ellátott. Az iskola alapításának másfélszázados jubileumára emlékezve a városi tanács 1988 őszén egy 60×40 cm-es, alumíniumkeretbe foglalt fehérmárvány emléktáblát helyezett el az iskola homlokzati falán, a főbejárat mellett (10. ábra), melynek felirata a következő:

Az iskola alapításának 150. évfordulója alkalmából Kunszentmárton Város Tanácsa 10. ábra: A Nagyiskola alapításának jubileumi emléktáblája az iskola főbejárata mellett (fotó: Juricáné Fekete Judit)

Ipari Szakiskolai centenáriumi emléktábla (1988) Kossuth Lajos út 37. Az 1884-ben meghozott ipartörvény rendelkezett először a három évfolyamos alapfokú iskolák, az ún. tanonciskolák felállításáról, melyeknek ügyét a törvény az ipartestületek hatáskörébe utalta. Ennek alapján a kunszentmártoni tanonciskolában a későbbi szakmunkásképző elődjében, 1888. október 6-án kezdődött meg a tanítás és ennek emlékére, a centenáriumon, 1988. október 6-án, az 1973-ban átadott modern szakiskola homlokzati falán egy 50×40 cm-es feketemárvány emléktábla került felavatásra (11. ábra), amelynek bevésett felirata a következő:

Fekete István-emléktábla (1989)

100 éves a szakmai képzés Kunszentmártonban 1888–1988 11. ábra: Az alapfokú ipari képzés bevezetésének centenáriumi emléktáblája a Veress János Szakközép- és Szakképző iskola falán (fotó: Juricáné Fekete Judit)

468

Szabó János

Szentesi út 1. A természet csodálatos világát ábrázoló ifjúsági író, Fekete István (1900– 1970) politikai száműzöttként 1951-ben került Kunszentmártonba és itt két éven át a halászmester-képző iskola tanára volt. Több ifjúsági művét is az itteni Körös-parti táj szépsége ihlette. A Szentesi út l. sz. alatti valamikori gazdasági ismétlő iskola homlokzatán a Kunszentmártoni Városvédő és Városszépítő Egyesület 1989-ben avatott emléktáblát kunszentmártoni tartózkodása emlékére. (12. ábra) A 35×35 cm-es fehér márványtábla szövege az alábbi:

Gróf Széchenyi István-emléktábla (1991) Itt tanított és alkotott 1951-től 1953-ig Fekete István író, a természet világának népszerű megörökítője. Kunszentmártoni Városvédő- és Szépítő Egyesület 1989

12. ábra: Fekete István író emléktáblája az egykori gazdasági iskola falán (fotó: Juricáné Fekete Judit)

Köztársaság tér 8. A Tisza és mellékfolyói szabályozásának megvalósítása érdekében 1845-ben tett Tisza-völgyi agitációs körútja során gr. Széchenyi István október 13-án érkezett Kunszentmártonba. Üdvözlésére az első fahídon diadalkaput is állítottak. 1991. október 13-án ennek 146 éve múlt, de mivel abban az évben szeptemberben volt születésének 200. évfordulója, erre is tekintettel került sor tört évben első kunszentmártoni látogatása emlékének megörökítésére az egykori Körös Szálló falán elhelyezett emléktáblával. (14. ábra) Avatóbeszédet dr. Barna Gábor etnográfus mondott és ő is leplezte le az 50×60 cm-es alábbi szövegezésű fehérmárvány emléktáblát: (13. ábra)

Veress János-dombormű (1990)

Itt, a hajdani Körös-hídon érkezett Kunszentmártonba gróf Széchenyi István 1845. október 13-án 14. ábra: gróf Széchenyi István-emléktábla a volt Körös Szálló falán (fotó: Juricáné Fekete Judit)


469

Kossuth Lajos út 37. Az 1973-ban elkészült szakmunkásképző intézmény eredetileg a 628. számú ipari szakmunkásképző intézet nevet kapta. Az intézmény 1990. március l5-én vette fel a jogelőd egykori ipariskola első igazgatója, Veress János nevét. A névadó kiváló tanító, városunk oktatásügyének századeleji megújítója tiszteletére a fentírt napon az iskola előcsarnokában bronz domborművet avattak, amely Veress János 30×40 cm-es mellképét ábrázolja, s amelyet az intézet egykori szakoktatója, Kézsmárki László kunszentmártoni amatőr szobrász tervezett és a szarvasi vasöntöde készített el.10 A szürkés erezetű 40×60 cm-es fehér márványlapra erősített dombormű avatóbeszédét Kasza József igazgató mondta és a névadó unokája, Füsti Molnár Bálintné leplezte le. A dombormű alatti fémtáblán a név és az életpályát kijelölő évszámok olvashatók:

Veress János 1854–1936

A dombormű alatti szöveges emléktáblát időközben eltávolították.

13. ábra: Veress János tanítónak, az egykori ipariskola első igazgatójának domborműve a róla elnevezett szakiskola előcsarnokában (fotó: Juricáné Fekete Judit)

10 Kasza József nyug. polgármester szíves közlése

470

Szabó János Széchenyi István-emléktábla (1991)

Széchenyi ltp. 1. Az 1980-81-es tanévben megnyílt és Kilián Györgyről elnevezett lakótelepi általános iskola 1991-ben, gróf Széchenyi István születésének 200. évfordulóján a reformkori nagy magyar államférfi nevét vette fel. Az iskolaépület előcsarnokában ebből az alkalomból 1991. október 13-án a városi önkormányzat és az iskola vezetése egy 60×50 cm-es szürkésfehér márványtáblát helyezett el, amelyet Réz László polgármester leplezett le. (15. ábra) A táblán az alábbi Széchenyi idézet áll:

Széchenyi István „Tudás és cselekvés, Azon két sarkalat, Mely körül az emberiség Óriási törekvései forognak” 15. ábra: gróf Széchenyi István emléktábla a róla elnevezett lakótelepi általános iskola előcsarnokában (fotó: Juricáné Fekete Judit)

1956-os kopjafa (1991) Közúti híd melletti közpark. Kunszent márton első 1956-hoz kapcsolódó emlékműve, amely Koncz Vilmos kunszentmártoni születésű fafaragó művész alkotása. (16. ábra) A város önkormányzata és polgársága 1991. október 23-án avatta fel a közúti híd feljárójánál kialakított közparkban. Avatóbeszédet Grezsa Ferenc országgyűlési képviselő, irodalomtörténész mondott. A kopjafa faragott felirata: 1956 Kunszentmárton

16. ábra: Koncz Vilmos fafaragó 1956-os kopjafája a közúti híd melletti közparkban (fotó: Juricáné Fekete Judit)


471

A második Országzászló (1992) Köztársaság téri közpark. 1991. januári ülésén határozott a város önkormányzati képviselő testülete az egykori Országzászló emlékmű újraállításáról. Az újraépített Országzászlót eredeti építményi formájában azonban nem az eredeti helyén, a Nagytemplom előtt, hanem a Köztársaság téri parkban, a megelőzően lebontott felszabadulási emlékmű helyén avatták fel 1992. november 14-én, a Szent Márton napi ünnepségek keretében. (17. ábra) Az avatóbeszédet dr. Raffay Ernő honvédelmi minisztériumi államtitkár mondta. Az emlékmű rekonstrukciós szerkezeti terveit a kecskeméti Kabinet Bt. részéről Makkainé Hoksza Éva építész tervező és Balogh János statikus tervező készítette, míg a 8 méter magas zászlótartó rudat egy budapesti kft. szállította. A téglaburkolat falazási munkáit, amelynek anyagát a mezőtúri téglagyár szállította, Gyarmati László kőművesmester végezte. A talapzat eredeti díszítéséhez képest annyi változás történt, hogy a címertábláknál az apostoli kettős kereszt domborművét városunk címere váltotta fel, az emléktábláknál pedig a bal oldali márványtáblán Vörösmarthy Szózatának utolsó két versszaka olvasható. Az esemény kiemelkedő jelentőségét a város önkormányzata egy bronz emlékérem kiadásával is hangsúlyozni kívánta, amelyet Miletics Katalin budapesti éremművész tervezett. Ez volt egyébként az első kunszentmártoni kiadású emlékérem. (18. ábra)

17. ábra: Az 1992. novemberében újraállított Országzászló a Köztársaság téri közparkban (fotó: Juricáné Fekete Judit)

18. ábra Az újraállítás alkalmából a város önkormányzata által veretett és Miletics Katalin éremművész tervezte bronz emlékérem elő- és hátlapja

472

Szabó János II. világháborús emléktábla (1992)

Köztársaság tér. A Szent Márton Napok keretében avatták fel az I. világháborús hősök emléktábláinak mintájára faragott és ugyancsak a nagytemplom falába épített 236 nevet tartalmazó 120×140 cm-es – 1941–1945 feliratú – II. világháborús emléktáblát is 1992. november 14-én. Az avatóbeszédet Baldaszti József nyugalmazott polgári iskolai tanár, II. világháborús veterán tartotta. A táblán olvasható névsor azonban korántsem teljes, mivel összeállítására majd félévszázad múltán nyílt csak lehetőség, vagyis a második világháborús veszteségünk a valóságban lényegesen magasabb. (19. ábra)

19. ábra: A második világháború kunszentmártoni hőseinek névtáblája a római katolikus Nagytemplom északi falán (fotó: Juricáné Fekete Judit)

A kunok betelepülésének kopjafája (1994) Közúti híd melletti közpark. A tatárjárás után IV. Béla királyunk az újjáépítendő ország védelmében 1244 táján ismételten behívta és az Alföld lakatlanul maradt vidékeire (Nagykunság és Kiskunság) telepítette le a türkfajú, uralaltáji kunokat,1 akik itt néhány évszázad leforgása alatt elmagyarosodtak. Így vált a középkori Kunszentmárton is kun szállásterületté, népessége pedig döntően kun etnikumúvá, s innen a település Kun előneve is l534-ből. A 750. évfordulón ennek emlékére állított kopjafát a város önkormányzata a közúti híd melletti közparkban. (20. ábra) A kopjafa Koncz Vilmos fafaragó munkája, amelynek avatóbeszédét 1994. november 11-én Bellon Tibor néprajztudós mondta. A kopjafán a következő faragott feliratok olvashatók különálló sorokban:

Jászok és kunok fala, – 1719 –1994, – Kunszentmárton, – Isten áldd meg a magyart

Kiszely 1996. 229.

1

20. ábra: A kunok betelepülésének 750. évfordulójára felállított kopjafa a közúti híd melletti közparkban. Koncz Vilmos fafaragóművész alkotása (fotó: Juricáné Fekete Judit)


473

Honvéd kórház emléktábla (1999) Deák Ferenc utca 4. Illésy János nagykun kapitány, Kossuth Jászkun kerületi kormánybiztosa 1849. március 9-én kelt rendeletével a cibakházi római katolikus plébánia épületében januárban berendezett tábori kórházat Kunszentmártonba telepítette át és elhelyezését az 1838-ban felépült emeletes iskolában jelölte ki.11 Az ennek folytán kórháznak átalakított épületben döntően a március 5-ei szolnoki csata sebesültjeit és a honvédseregben pusztító járványokban megbetegedetteket ápolták itt 1849 tavaszán és nyarán, a kórháznak Kisszentmiklósra (Arad vm.) történő áthelyezéséig.12 Barna Gábor kezdeményezésére a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete a 150. évfordulón, 1999. március 15-én a Deák Ferenc utcai Általános Iskola falán felavatott emléktáblával örökítette meg az iskolának a szabadságharc egészségügyében játszott szerepét. (21. ábra) Avatóbeszédet Baldaszti József nyugalmazott polgári iskolai tanár mondott. A 40×60 cm-es feketemárvány emléktábla szövege kőbe metszett betűkkel a következő:

1849-ben az e falak között működő hadikórházban ápolták a cibaki csata sebesültjeit a 150. évfordulón állíttatta az MDF

21. ábra: Az 1849-es tábori kórház emlékét megörökítő és a Nagyiskola homlokzati falán elhelyezett emléktábla (fotó: Juricáné Fekete Judit)

Tiszazugi Archeológiai Magántársulat emléktáblája (2001) Kerületiház utca 8. Széll Farkas egykori kunszentmártoni királyi járásbíró által 1876-ban megalakított régészeti társulat emlékére helyezték el 200l. november 10-én a Helytörténeti Múzeum homlokzatán a fehérmárvány emléktáblát. (24. ábra) Avatóbeszédet Csetényi Mihályné nyugalmazott csépai tanárnő mondott. A 60×40 cm-es emléktáblán ez az aranybetűs felirat olvasható:

125 éve 1876-ban alakult meg a Tiszazugi Archeológiai Magántársulat állíttatta Kunszentmárton városa és múzeuma

24. ábra: A Tiszazugi Archeológiai Magántársulat emléktáblája a Helytörténeti Múzeum homlokzatán (fotó: Juricáné Fekete Judit)

SZML 315. doboz. 1849. március 9. Illésy János levele. SZML 315. doboz. 1849. július 30. Újváry őrnagy levele.

11

12

474

Szabó János 1849-es Honvéd emléktábla (2000)

Felső temetői kápolna. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során 1849 első hónapjaitól a nagykun kerületet is elérték a hadmozdulatok. Városunk mindvégig hátország maradt és döntően hadtáp feladatokat látott el, melyek közül a legfontosabb a harci cselekmények következtében a kunszentmártoni tábori kórházba irányított sebesült honvédek orvosi ellátása volt. Mai ismereteink szerint Kunszentmártonban bizonyíthatóan 53 honvéd hunyt el, akiket a mai Felső temetőben helyeztek örök nyugalomra.13 Emlékük méltó megörökítése csak 132 évvel a meghiúsult 1868-as kezdeményezés után, a városi önkormányzat és polgárai által 2000. június 9-én, a Felső temetői kápolna déli falán elhelyezett emléktábla felavatásával valósult meg. Az emléktábla avatóbeszédét dr. Bona Gábor hadtörténész mondta és ő is leplezte le a táblát. A mészkő emléktábla a kiskunfélegyházi Bozóky Testvérek kőfaragó üzemében készült. (22. ábra) A nagyméretű, 92×150 cm-es, formáját és díszítését illetően copf stílusjegyekkel ellátott emléktáblán legfelül a kereszt ábrázolás alatt a debreceni trónfosztás után elfogadott, a korona helyén babérkoszorús karddal ábrázolt kiscímer, alatta pedig a következő szöveg olvasható:

Az 1848–49-es magyar szabadságharc idején a honvédkórháznak berendezett kunszentmártoni Nagyiskolában elhunyt és itt a Felső temető jeltelen sírjaiban nyugvó honvédek emlékére Itt következik a nevek felsorolása két oszlopban

22. ábra: A kunszentmártoni tábori kórházban elhunyt honvédek emléktáblája a Felső temetői kápolna déli falán (fotó: Juricáné Fekete Judit)

Béke poraikra! Kegyelettel állíttatta a Magyar Millenium évében az Úr 2000. esztendejében Kunszentmárton város Önkormányzata és emlékező polgársága

Az egykori zsinagóga épülete helyreállításának és funkcióváltásának emlékkövei (2000) Deák Ferenc utca 18. 1944 májusában, az akkor mintegy 250 főt számláló kunszentmártoni zsidóság kálváriája is bekövetkezett. Gettóként az 1912-re felépült zsinagóga épületét és néhány környező lakóházat jelöltek ki számukra, s innen történt meg június közepén a deportálásuk Németországba. Nem kielégítő ismereteink szerint a náci haláltáborokban Halotti Anyakönyvek V. kötet. (1841–1857) Romai Katolikus Plébánia, Kunszentmárton.

13


475

159 fő vesztette életét, további 20 fő pedig munkaszolgálatosként halt meg. A túlélők jelentős része a háború után elköltözött Kunszentmártonból. Az 1990-ben önkormányzati tulajdonba került egykori zsinagóga évtizedes, széleskörű összefogás eredményeként megvalósult felújítása után, 2000-ben vette fel, már mint kulturális intézmény, Bartók Béla nevét. A hivatalos átadással egyidejűleg, amelyen az avatóbeszédet dr. Baross Gábor Liszt-díjas karnagy, érdemes művész, a helyreállítás kezdeményezője tartotta, 2000. július 1-én leplezték le az épület előterében felállított vörösmárvány kőtömböket (23. ábra), amelyeken aranyozott betűkkel az alábbi szöveg olvasható: A baloldali kisebb méretű kőtömbön az épület új funkciójára utalóan magyar és héber nyelven a 98. zsoltár egyik szakasza:

A jobboldali nagyméretű kőtömbön a helyreállításban résztvevő intézmények és vállalkozások nevei olvashatók:

„Vígan énekelj az Úrnak Te egész föld, Harsanjatok fel, Örvendezzetek és zengedezzetek.” 98. zsoltár.

Helyreállíttatta 2000-ben, A millenium évében: Kunszentmárton város önkormányzata és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Eötvös Művészeti Együttese a Környezetvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával. Segítséget nyújtott: Porphyr Kft. Dekor-Stein Kőbánya Kft

Úgy tudjuk, hogy a haláltáborokban elhalt kunszentmártoni áldozatok emlékét megörökítő eredeti emléktábla – amelyről bővebb információkkal sajnos nem rendelkezünk, a zsinagóga épületének a Kunszentmárton és Vidéke ÁFÉSZ részére történő értékesítése után, 1964-ben Budapestre került, s jelenleg feltehetően a Kozma utcai zsidó temető irodaépületének folyosóján található.

23. ábra Az egykori zsinagóga helyreállítását hirdető vörösmárvány kőtömbök az épület előkertjében (fotó: Juricáné Fekete Judit)

476

Szabó János Ciszterci szerzetestanárok emléktáblája (2002)

Karmelita Rendház, Munkácsi Mihály út 1. A kommunista állami berendezkedés elméleti alapját az ateista alapon felépülő marxista ideológiai rendszer jelentette, amely a vallást és annak minden rendű és rangú képviselőjét, így különösen a szerzetesrendeket kifejezetten ellenségnek tekintette. A harcos ateizmus jegyében indult meg 1948 folyamán a vallásüldözés Magyarországon, melynek során az egyházi iskolák államosítását követően 1949-től a magyarországi szerzetesrendeket is feloszlatták. Ennek következményeként internáltak 1950 júniusában Bajáról, Szentgotthárdról és Pécsről 37 fő ciszterci szerzetes tanárt a Karmelita Rendházba. Közülük Ágoston Julián (1909-1969) papköltő az itt papírra vetett kötetnyi verssel írta be nevét városunk helytörténetébe.14 Az ő és internált szerzetestársai és helyi támogatóik emlékére szentelte fel dr. Kerekes Károly nyug. zirci főapát a rendház udvari homlokzatán 2002. május 11-én azt az 50×80 cm-es, aranybetűs fehérmárvány táblát (25. ábra), amelyen a következő felirat olvasható:

Halál az élet, mégis folytatás, nagyböjt után Húsvét, örök titok, minden halál után Föltámadás

A Kármelita Rendházba 1950-ben internált szerzetesek köztük ÁGOSTON JULIÁN 1909–1969 ciszterci költő és az őket támogató Kunszentmártoniak emlékére 25. ábra: A Kunszentmártonba internált cisztercita szerzetestanárok emléktáblája a Karmelita Rendház falán (a szerző felvétele)

Avatóbeszédet Józsa László nyugalmazott tanár, helytörténész mondott, az emléktáblát Ágoston Zsolt, a költő unokaöccse, budapesti tanár és dr. Barna Gábor etnográfus, az emlékkiállítás kezdeményezője leplezte le.

Józsa László helytörténész szíves közlése

14


477

1956-os emléktábla (2006) Városháza. A kommunista pártállam idegen érdekeket kiszolgáló, hazugságra és megfélemlítésre épülő diktatúrája ellen az 1956. október 23-án kirobbant forradalom október 27-étől határozta meg városunk közéletét is 12 napon át. Az 50. évfordulón a városháza főtéri homlokzati falán elhelyezett 100×80 cm-es fehérmárvány domborműves emléktábla felavatásával Kunszentmárton önkormányzata és lakossága legjelentősebb 20. századi történelmi teljesítményünknek állított emléket. Az emléktáblát az 1956-os forradalom eszmeiségét kifejező lyukas nemzeti lobogó díszíti, amelyet 50×30 cm-es bronz mázas magastüzű pirogránitból Varga Gábor dombóvári szobrászművész készített. (26. ábra) A tábla kivitelezője Torda Ferenc szolnoki technikus volt. Az emléktáblát Baldaszti József nyugalmazott polgári iskolai tanár avatta fel, melynek felirata a következő:

1956 október 27-én ebben az épületben alakult meg és működött november 9-ig Kunszentmárton KÖZSÉGI FORRADALMI TANÁCSA 1956 szimbóluma Az 50. évfordulón állíttatta Kunszentmárton város önkormányzata és hazafias polgársága 2006. október 23.

26. ábra: Az 1956-os forradalom és szabadságharc domborműves emléktáblája a városháza főtéri homlokzati falán (fotó: Juricáné Fekete Judit)

478

Szabó János 1956-os dombormű (2006)

Kerületiház utca 8. A forradalom vérbefojtását követően, a ma Helytörténeti Múzeumnak otthont adó egykori börtönben raboskodtak a kommunista diktatúra ellen fellépő kunszentmártoni és a néhány környező település elfogott forradalmárai. Az ő áldozatvállaló nemzeti kiállásuk emlékét megörökítendő, 2006. október 23-án egy 90×110 cm-es bronz domborművet avattak fel a múzeumi kőkerítés falán, amely Máté István csongrádi szobrászművész alkotása. (27. ábra) Az avatóbeszédet dr. Barna Gábor néprajzkutató, tanszékvezető egyetemi docens tartotta. A dombormű alatt egy 25×80 cm-es márványlapon a következő Reményik Sándor idézet áll:

„Bilincs a kézen, az ajkon lakat, De felhők felett, de vizek alatt Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat” (Reményik S.) Állíttatták Kunszentmárton város polgárai 2006. október 23.

27. ábra: Máté István szobrászművész 1956-os domborműve a Helytörténeti Múzeum téglakerítésének falán (fotó: Juricáné Fekete Judit)


479

A 2006-os nagyárvíz emléktáblája (2007) Körös-parti sétány. 2006 tavaszán a Duna áradása megelőzte a Tisza árvizének levonulását, melynek következményeként a visszaduzzasztó hatás találkozott a Körösökön levonuló árral, s a Hármas-Körös alsó szakaszán, így Kunszentmártonnál is, példátlanul magas vízállást eredményezett. 2006. április 21-én 10 méter 41 cm-es magasságú vízoszlopot mértek városunknál. Ennek emlékére a 2006 őszén felújított védőgát sétányán, a közúti híd lejárója közelében egy 20×30 cm-es rézlemezt helyezett el a város, amelyet a felújított védmű átadása alkalmával, 2007. június 2-án az avatóbeszédet követően Gyurcsány Ferenc miniszterelnök leplezett le. A rézlemezen az évszám és a centiméterekben kifejezett, eddig mért legmagasabb vízállási adat olvasható. A Körös-gáti védmű újjáépítése után, 2007-ben kialakították a Körös-parti sétányt és pihenőövezetet is. Díszkivilágítása és az egyéb szükséges létesítmények megvalósítása a városgondnokság mellett helyi, továbbá fővárosi és vidéki városi intézmények, vállalkozások és magánszemélyek közadakozásából és támogatásából valósult meg Veres István tanácsnok szervezésében. A gátfalon elhelyzett 53 kültéri kandelábert a szarvasi Megyik Bt. készítette. A széleskörű összefogás eredményeként megvalósult környezeti és városszépítő beruházást 2007. november 9-én adták át. Egyidejűleg a szentesi GRAVO-MIX Kft. kivitelezésében egy 100×100 cm-es festett acéllemez emléktáblát helyeztek el az adományozók nevének feltüntetésével a közúti hídfőhöz közeli gátfalon. Az avatóbeszédet dr. Czuczi Mihály polgármester mondta. (28. ábra)

28. ábra: A 2006 tavaszi nagyárvíz és a Körös-parti sétány díszkivilágítással való ellátásának emléktáblája a védgát falán (fotó: Juricáné Fekete Judit)

Bicentenáriumi emléktábla és kun emlékhely (2007) Kossuth Lajos út 38. Kunszentmárton városi rangra emelésének 200. évfordulójához kapcsolódó ünnepi rendezvények keretében a Közösségi Ház előtt 2007. szeptember 29-én egy, a kun ősök és hagyományok előtt tisztelgő emlékművet avattak fel a Magyar Szent Koronának a Budavári Nagyboldogasszony templomban őrzött hiteles másolata jelenlétében. Az emlékmű Kunszentmárton első kunkapitánya, a 2006. június 10-én beiktatott Smuta Zsolt nagykun kapitány kezdeményezésére és támogatásával valósult meg. A tölgyfából faragott 3 m-es szoboralakot a kunok hiedelemvilágában az elődök tiszteletét kife-

480

Szabó János

jező belső-ázsiai kő sírszobrok ihlették, s Virág János fafaragó, a népművészet mestere alkotta. (29. ábra) Az emlékművet Smuta Zsolt nagykun kapitány és Imrei István, a Szent Márton Lovas Egyesület elnöke, önkormányzati képviselő leplezte le, az avatóbeszédet pedig dr. Bartha Júlia karcagi néprajzkutató, muzeológus mondta. A szoboravatással egyidejűleg, a mezővárosi rang elnyerésének 200. évfordulójára emlékeztető és a szobor talapzatánál elhelyezett 30×40 cm-es feketegránit emléktáblát is felavatták Smuta Zsolt nagykun kapitány felajánlása jóvoltából. (30. ábra) A táblát a kunszentmártoni Tóth Ferenc műköves véste, felirata a következő:

KUNSZENTMÁRTON VÁROSSÁ NYILVÁNÍTÁSÁNAK 200. ÉVFORDULÓJA alkalmából állíttatta SMUTA ZSOLT Nagykunkapitány 2007

29. ábra: A városi Közösségi Ház előtt felállított kun emlékmű (fotó: Vass Zoltán)

30. ábra: Smuta Zsolt nagykun kapitány emléktáblája a városi rang elnyerésének 200. évfordulójának emlékezetére a szobor talapzatán (fotó: Vass Zoltán)


481

Angyal Dávid-emléktábla (2007) Városháza. Angyal (Engel) Dávid történész, a magyar pozitivista történetírás egyik legjelentősebb képviselője, egyetemi tanár és akadémikus, a Kisfaludy Társaság tagja, a Corvin-koszorú kitüntetettje 1857. november 30-án született Kunszentmártonban. Városunk szülöttei közül máig ő az egyetlen, aki a magyar tudományos életben a legmagasabbra emelkedve, tudományága legnagyobb alakjai közé tartozott.15 1943. december 18-án halt meg Budapesten. Emlékének megörökítését már néhai Turcsányi István tanár, majd az ezredfordulón e sorok írója is felvetette, végül születésének 150. évfordulóján, részben a városi bicentenáriumi rendezvényekhez is kapcsolódva, Halász Ferenc egyetemi hallgató és az erre az alkalomra megalakult Angyal Dávid Emlékbizottság valósította meg. A jeles évforduló rendezvényeinek egyik kiemelkedő eseményeként 2007. november 17-én a városháza főtéri homlokzati falán egy 35×45 cm-es feketegránit emléktáblát helyeztek el, amelynek avató beszédét dr. Lauter Éva történész, a Balassi Intézet főigazgatója mondta, s amelyet dr. Czuczi Mihály polgármesterrel együtt leplezett le. (31. ábra) Az emléktáblát a kunszentmártoni Tóth Ferencné véste, rajta a következő sorok olvashatók:

„Minden pálya dicső, ha belőle Hazádra derül fény.” Kölcsey ANGYAL DÁVID történetíró születésének 150. évfordulójára állították szülővárosának polgárai Kunszentmárton, 2007 novembere 31. ábra: Angyal Dávid történész emléktáblája a városháza főhomlokzati falán (fotó: Fülöp Miklós)

15

Halász 2006. 3.

482

Szabó János Főtéri szökőkút szobordísze (1899)

Főtér. Bár nem emlékműről van szó, nem érdektelen ismertetni a főtér centrális helyén álló szökőkutat, mely figyelemfelkeltő látvány és kétségtelenül dísze Kunszentmártonnak. (32. ábra) Kunszentmárton első fúrt ártézi kútja 1891-ben a Piac téren létesült. Az eredetileg nyilvánvalóan egyszerű közkifolyó köré az évtized végén, 1899 júniusában az elöljáróság rusztikus kőmedencét építtetett,16 július 10-én pedig felhelyezték a szökőkút felépítményét is: a római mitológia istenasszonyát, Cerest ábrázoló öntöttvas nőalakot. Július 14-én töltötték meg először a medencét a szökőkút vizéből.17

32. ábra: A főtéri szökőkút Ceres római istenasszonyt ábrázoló öntöttvas szobra (fotó: Juricáné Fekete Judit)

Kun-Szent-Márton és Vidéke III. évfolyam 26. szám. 1899. június 25. Kun-Szent-Márton és Vidéke III. évfolyam 29. szám. 1899. július 16.

16 17


483

II. Elpusztult emlékművek Az I. világháborús zsidó hősök emléktáblája (1922) Deák Ferenc utca 18. Az első világháború zsidó származású hősei emlékére a kunszentmártoni izraelita hitkösség az 1912-ben felépült zsinagóga előcsarnokában 1922. szeptember 17-én emléktáblát helyezett el a következő felirattal:18

PRO PATRIA 1914–1918 Braun Ignác Huber Ferenc Klein Mór Rosenberg Sándor Szilágyi Sámuel Stern Mór Hőseink emlékére, akik a világháborúban Hazánkért és Királyért életüket áldozták! Az emléktábla egyéb adatai nem ismertek. A tábla vélhetően 1944 nyarán, ismeretlen körülmények között elkallódott. Az elesettek nevei feltüntetésre kerültek az 1929-ben felavatott hősi emléktáblákon is.

Az első Országzászló (1935) Köztársaság tér. A gyalázatos trianoni országcsonkítás elleni nemzeti tiltakozás egyik legfontosabb jelképes kifejeződése volt az 1930-as évek elejétől az Országzászló mozgalom. A Területvédő Liga vezetője, dr. Urmánczy Nándor nemzetgyűlési képviselő 1925-ben tett javaslatot egy olyan zászlórúd felállítására, amelyen az állandóan félárbócra engedett nemzeti zászló a Magyar Feltámadás és a Magyar Egység eszméit hirdeti.19 Ennek a kezdeményezésnek az eredményeként állították fel 1928. augusztus 20-án az Ereklyés Országzászlót Budapesten, majd 1931-től szerte az országban a települések országzászlóit. Kunszentmártonban a Revíziós Liga községi csoportjának elnöksége 1934. június 25-én nyilvánította ki az országzászlóállítás szükségességét hazafias társadalmi igényre hivatkozással. Ezt követően a Liga keretében megalakult Országzászló Bizottság dr. Mezey Lajos elnökletével 1934 folyamán engedélyezett gyűjtés révén közadakozásból teremtette elő az emlékmű felállításához szükséges pénzösszeget, Mátray László téglagyáros pedig díjmentesen biztosította az építményhez szükséges téglamennyiséget.20 Az Országzászló helyét Timon Zsigmond apátplébános javaslatára a Nagytemplom előtt jelölték ki és annak elkészülte után 1935. szeptember 8-án ott avatták fel. A Mátray-féle végleges tervezet Kunszentmártoni Híradó V. évfolyam 40. szám. 1922. szeptember 24. Kovács 2004. 9. 20 Revíziós Liga Kunszentmártoni Csoportja Országzászló Bizottságának iratai. 18 19

484

Szabó János

kivitelezési munkálatait ifj. Cseuz Ignác építőmester végezte, a műkő táblákat Pál István kőfaragó mester készítette, az esküre emelt kéz Németh József kovácsmester munkája volt, míg a zászlórúd Kovács Sándor mérnök műhelyében készült. Az építmény alapozása Tomonitzka József építőmester nevéhez fűződik. Az avatóbeszédet Cselényi Pál székesfővárosi törvényhatósági tag, az ereklyés Országzászló nagybizottság társelnöke tartotta. Az Országzászló magas talapzatának négy oldalát vörös műkőből készült domborművek és emléktáblák díszítették. Első oldalon a koronás kiscímer, a hátoldalon pedig az apostoli kettős kereszt domborműve volt látható. (33. ábra) Az aranybetűs feliratozású táblákon jobb oldalon Kossuth Lajos örök érvényű szavai voltak bevésve: „Oly hatalmasnak hiszem én e népet, - hogy ha felkel és összetart, a ropogva összerogyó ég boltozatait is képes fenntartani” A bal oldali táblán pedig ez állt: „E zászló a múlt, a jövő, a jelen és a győzelem.” A magyar nemzeti gondolat ezen ragyogó és kizárólag neves kunszentmártoni iparosok által kivitelezett alkotását 1948 őszén vandál módon lerombolták.

33. ábra Az 1935. szeptember 8-án felavatott és 1948 őszén lerombolt első Országzászló felépítménye egykorú képeslapon


485

Felszabadulási vagy szovjet hősi emlékmű (1960) Köztársaság téri közpark. A kommunista pártállam 1952-ben rendelte el a náci német megszállás alóli felszabadulás emlékének megörökítését az ország valamennyi településén. Ez a rendelkezés valójában a háborús vesztes magyarság tudatos megalázása volt. Kunszentmártonban az egykori piacteret jelölték ki az emlékmű helyszínéül. A parkosított terület közepére egy kisebb halmot emeltek, amelyre 1960-ban Kecskés Ferenc tervei alapján egy modern stílusú, mintegy 4 méter magas fehérmárvány obeliszket állítottak, amelyet aranyozott ötágú csillag és a volt Szovjetunió címere díszített. (34. ábra) A kivitelezési munkálatokat Pál István kőfaragó unokája, Rácz László végezte. Az emlékművet 1960. november 7-én avatták fel.21 Posztamensén az alábbi felirat volt olvasható:

A magyar nép szabadságáért életüket áldozó szovjet katonák emlékére. 32 évvel később, 1992-ben, az emlékmű helyébe az 1948-ban, a szovjet megszállás következményeként lerombolt Országzászló újraállított emlékműve került.

34. ábra: Az 1960. november 7-én felállított és 1992-ben elbontott ún. felszabadulási emlékmű a Köztársaság téri közparkban egykorú képeslapon

Lenin-mellszobor (1970) Köztársaság téri közpark. Vladimir Iljics Uljanov, közismert nevén Lenin, a kommunista proletárforradalom teoretikusa születésének centenáriumán, 1970. április 22-én a park északkeleti oldalán felavatták műkő talapzatra helyezett bronz mellszobrát. Az 1989 folyamán bekövetkezett politikai változások során a szobrot elbontották és a Helytörténeti Múzeumban helyezték el.

21

Jeney– Józsa–Turcsányi 1970. 125.

486

Szabó János

Kunszentmárton emlékhelyeinek 104 éves történetében is jól nyomon követhetők a magyarságot a 20. században ért elképzelhetetlen megpróbáltatások. 1945 után pedig a hivatalos megemlékezéseket is az idegen nagyhatalmi érdekeket kiszolgáló elnemzetietlenítő politika határozta meg. Különösen jól jellemzi ezt a helyzetet az a körülmény, hogy a második világháború kunszentmártoni hősi halottainak emlékét csak a rendszer bukását követően, majd fél évszázaddal a háború befejezése után lehetett csak hivatalosan megörökíteni, ugyanakkor viszont a birodalmi függés következtében a megszállók „felszabadítási” emlékművét már 1960-ban felállították. Jellemző továbbá, hogy az 1990-es politikai fordulat óta eltelt 18 év során több emlékhely létesült, mint az azt megelőző kilenc évtized alatt, bár kétségtelen tény az is, hogy mind színvonalukat, mind az időtállóság szempontjából fontos anyagukat tekintve igencsak vegyes képet mutatnak. A művészi értéket illetően máig az 1929-ben felállított első világháborús emlékmű a legjelentősebb és legértékesebb köztéri emlékműve városunknak. Ezen a téren változatlanul legnagyobb adósságunk városunk névadójának, Szent Márton püspök emlékművének a megvalósítása, amelyet pedig nem kisebb személyiség, mint Búza Barna szobrászművész is szeretett volna már a 30-as években megalkotni kunszentmártoni ismeretsége révén.22 Mindazonáltal kétségtelen azonban, hogy az örvendetesen szaporodó emléktáblák megléte jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy városunk múltjának megtartó értékei – különösen a példaadó életpályát befutott személyek emlékének megörökítése révén – tudatosuljanak és ösztönző erőt adjanak a felnövekvő generációknak a városunk iránti múlhatatlan ragaszkodásához és reménybeli előrehaladásának megvalósításához. Irodalom Dósa József–Szabó Elek 1936 Kunszentmárton története I. Kunszentmárton, Kunszentmártoni Híradó kiadása HALÁSZ Ferenc 2006 Angyal Dávid (1857–1943), In: Pusztai Gabriella (szerk.) Tiszazugi Füzetek 9. Kunszentmárton, 3. A József Attila Gimnázium jubileumi évkönyve l978. Jenei József–Józsa László–Turcsányi István 1970 Kunszentmárton története. 1944–1969. Kézirat. Kunszentmárton, HMA. Kiszely István l996 A magyarság őstörténete I. Püski Kiadó Kft. Budapest Kovács Ferenc 2004 A Hódmezővásárhelyi Országzászló története. Hódmezővásárhely

Újságok, folyóiratok:

Kun-Szent-Márton és Vidéke 1899–1902, és 1906-os évfolyamai Kunszentmártoni Híradó l922. és 1929-es évfolyamai Kunszentmártoni Hősök Albuma. Kunszentmárton, 1929. A Kunszentmártoni Híradó kiadása Tiszazugi Füzetek 9. sz. Kunszentmárton, 2006.

Búza Barna szobrászművész személyes közlése 2006. január 16.

22

Herczeg László

Kunszentmárton Válogatott bibliográfiÁJA Összefoglaló művek, kunszentmártoni vonatkozásokkal Alföldi tanulmányok / MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézet, Nagyalföld Alapítvány, szerk. biz. ... Matolcsi Lajos (et al.), főszerk. Csatári Bálint, szerk. Erkéné Zamárdi Ilona, Tímár Judit. 19. köt. (2002/2003). Békéscsaba, Nagyalföld Alapítvány, 2003. ARATÓ Antal–SZÁSZ Andrásné A Szolnok megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája (1868–1972.) Szolnok, Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár, 1976. BÁLINTNÉ HEGYESI Júlia–SELMECZINÉ PÜSKI Anikó A Jászkunság repertóriuma 1954–1974. Szolnok, Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár, 1976. FEKETE István A felszabadító harcok Szolnok megyében (1944. október 6-november 17.) Különlenyomat a Szolnok Megyei Múzeumi évkönyv 1982–83. évi kötetéből. Jász-Nagykun-Szolnok megyei képes labdarúgó kalauz 1992–1993. Szerk. Hajdú József. Szolnok, Molnár Reklám és Kiadó BT. 1993. Kunszentmárton 48–49. p. A Jászság bibliográfiája. Szerk. Gulyás Erzsébet. Jászberény, Jászok Egyesülete, Városi Könyvtár és Információs Központ, 2002. A kerámia története az őskortól napjainkig (Kiállításvezető). Összeáll. Barna Gábor, H. Vaday Andrea. Kunszentmárton, 1970. LADOSNÉ Varjú Irén Kutatások (Jász-Nagykun-Szolnok) Szolnok megyében 1980–1993. Válogatott bibliográfiák. Szolnok, MTA RKK ATI Szolnoki Társadalomkutató Csoportja: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Könyvtár, 1994. A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. Szerk. Randolph L. Braham. Jász-Nagykun-Szolnok megye (Csősz László). J. and O. Winter Fund, The Graduate Center of the City University of New York. New York, N. Y. 2002. október Mesterszállás. Fejezetek a község történetéből. Szerk. Barna Gábor. Mesterszállás, Mesterszállás község Képviselőtestülete, 1995. Mesterszállás az önállóság útján 1897–1997. Szerk. Barna Gábor és Gulyás Katalin. Mesterszállás, Mesterszállás község Képviselőtestülete, 1997.

488

Herczeg László

Millenniumi emlékkönyv. Válogatás Jász-Nagykun-Szolnok megye írásos emlékeiből. Szerk. Zádorné Zsoldos Mária. Szolnok, J-N-K Szolnok m. Levéltár, 2000. Oszlopokat emeltünk, hogy beszéljék a múltakat. A millenniumi műemlék – helyreállítások lexikona. Bp., Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma-Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2000. ŐRSI Julianna A Nagykunság 1848–49-ben. Karcag, Barbaricum Könyvműhely, 1998. Rítusok, folklór szövegek. Szerk. Barna Gábor. Bp., Paulus Hungarus - Kairosz, 2004. PAP Erzsébet Kunszentmárton helyismereti bibliográfiája. Szakdolgozat. 1969. SCHEFTSIK György Jász-Nagykun-Szolnok vármegye múltja és jelene. Pécs, 1935. SERES Katalin A pusztai vadóc. Mesterszállás, Képviselőtest., (2000) SOMLYAI Magda Történelemformáló hétköznapok Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Szolnok, Szolnok Megyei Levéltár, 1981. SZABÓ László Jászság. Bp., Gondolat, 1982. Szentesi ki kicsoda? Összeáll., szerk. és írta Bodrits István, Labádi Lajos, Majtényiné Túri Katalin. Szentes, Szentesi Városi Könyvtár, 1988. Szentesi ki kicsoda és városismertető 1996. Szerk. Bodrits István. Szentes, Politrend Kft. Kiadó, 1996. Szolnok megye 1944–45-ös eseményeiből. Szerk. Kaposvári Gyula. Szolnok, 1969. (Szolnok Megyei Múzeumi adattár, 11-12.) Szolnok megye ma és holnap. Szerk. Palatinus István. Szolnoki Nyomda Vállalat, l962. Tanulmányok Tiszazug életéből. Összeáll. Szlankó István. Szolnok, Damjanich J. Múzeum, 1971. (Szolnok Megyei Múzeumi Adattár, 7.) TOLNAY Gábor Jász-Nagykun-Szolnok vármegye mezőgazdaságának egyes kérdései 1920–1944 között. Szolnok, 1994. „Túl a Tiszán a szendrei határban ...” Népballadák és históriás énekek Szolnok megyéből. Vál. és a tanulmányt írta Gulyás Éva és Szabó László. Szolnok, 1975.

Vallás BARNA Gábor Búcsújárók. Kölcsönhatások a magyar és más európai vallási kultúrákban. Bp., Lucidus, 2001. (Kisebbségkutatás könyvek) Kunszentmártoni vonatkozások BARNA Gábor Az Élő Rózsafüzér kunszentmártoni társulatának jegyzőkönyvei 1851–1940. Szeged, Néprajzi Tanszék, 1998. BARNA Gábor „Istent dicsőítő egyházi énekkönyv”. A Mezey-kántorok énekes-könyvei és énekei I-II. In: Vigilia 48., 1983. 264–267, 337–341. p. BARNA Gábor: A kunszentmártoniak radnai búcsújárása. In: Magyar egyháztörténeti vázlatok = Essays in Church History in Hungary 3. köt. Bp., Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége, 1992. 209–244. p. BARNA Gábor „Örvendez ég és föld…” Ökrös József achrosztikonos énekei. In: „Nyisd meg, Uram, szent ajtódat…” Köszöntő kötet Erdélyi Zsuzsanna 80. születésnapjára. Szerk. Barna Gábor. Bp., Szent István Társulat, 2001. 113–154. p. JÓZSA László A Szentháromság tisztelete Kunszentmártonban. In: „Oh, boldogságos háromság”. Tanulmányok a Szentháromság tiszteletéről. Szerk. Barna Gábor. Bp., Paulus Hungarus-Kairosz, 2003. (Szegedi vallási néprajzi könyvtár; 12.) 165–174. p.

Kunszentmárton válogatott bibliográfiája

489

JÓZSA László XVIII. századi hímzett Mária-képek a kunszentmártoni Nagytemplomban. In: Boldogasszony. Szűz Mária tisztelete Magyarországon és Közép-Európában. Szerk. Barna Gábor. Szeged, Néprajzi Tanszék, 2001. 279–288. p. JÓZSA László 200 éves a kunszentmártoni római katolikus templom. In: Honismeret 1985/3. 34–36. p. JÓZSA László Kunszentmárton. Római katolikus nagytemplom. (Bp.), TKM Egyesület, 1998. (Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára 583. szám) JÓZSA László Kunszentmárton múlt századi szentembere: Ökrös József. In: Szentemberek–a vallásos élet szervező egyéniségei. Szerk. Barna Gábor. Szeged, Néprajzi Tanszék; Bp., Magyar Néprajzi Társaság, 1998. (Szegedi vallási néprajzi könyvtár, 1.) 233–244. p. JÓZSA László A kunszentmártoni nagytemplom két évszázada. In: Magyar egyháztörténeti vázlatok = Essays in Church History in Hungary. 2. köt. Bp., Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége, 1991. 93–104. p. JÓZSA László A Kunszentmártoni Kármel félévszázados története. In: Magyar egyháztörténeti vázlatok = Essays in Church History in Hungary. 3. köt. Bp., Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége, 1992. 161–195. p. JÓZSA László Megszentelt kövek. Kápolnák, szobrok, keresztek és temetők Kunszentmártonban. Szeged, Néprajzi Tanszék, 1999. JÓZSA László Szent Márton tisztelete egy alfödi kun városban. In: A szenttisztelet történeti rétegei és formái Magyarországon és Közép-Európában: A magyar szentek tisztelete. Szerk. Barna Gábor. Szeged, SZTE Néprajzi Tanszék, 2001. (Szegedi vallási néprajzi könyvtár, 8.) 268–274. p. Kármeliták Kunszentmártonban. Kivonat a Magyar Egyháztörténeti Vázlatok című sorozat 3. kötetéből. Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége. Bp., 1992. (Várostörténeti és néprajzi tanulmányok l. Szerk. Barna Gábor) KÁROLY István – KOLLEGA TARSOLY István Segédlet a Jász-Nagykun-Szolnok megyei felekezeti anyakönyvek kutatásához a kezdetektől 1895-ig. Szolnok, 1991. (Jász-Nagykun-Szolnok megyei levéltári füzetek 12.) Kunszentmártoni vonatkozások KÓSA Károly Szerzetes rendek és házaik Jász-Nagykun-Szolnok megye területén 1920–1950 között. In: Magyar egyháztörténeti vázlatok = Essays in Church History in Hungary. 3. köt. Bp., Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége, 1992. 149–159. p. SZABÓ Mihályné Kovács Magdolna Kunszentmárton vallásossságának szociológiai felmérése (A szemléleti viszonyok alakulása 1945 után). Szakdolgozat. Szolnok, 1979. SZILÁRDFY Zoltán A budavári klarisszák egy meditációs oltárképének ikonográfiája. In: Boldogasszony. Szűz Mária tisztelete Magyarországon és Közép-Európában. Szerk. Barna Gábor. Szeged, Néprajzi Tanszék, 2001. 235–246. p. SZILÁRDFY Zoltán A kármelhegyi Boldogasszony ikonográfiája. In: Magyar egyháztörténeti vázlatok = Essays in Church History in Hungary. 3. köt. Bp., Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége, 1992. 197–208. p.

Művelődés, sport 50 éves a gimnáziumi képzés Kunszentmártonban. 1953–2003. (Kunszentmárton), Veress János Szakközép-, Szakképző Iskola és József Attila Gimnázium, 2003. 149. p. 100 éves a szakmai képzés Kunszentmártonban. A 628. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet Jubileumi Évkönyve. Szerk. Kasza. József és Józsa László. Kunszentmárton, 1989. DAJKA Gabriella A kunszentmártoni József Attila Városi Könyvtár története az 1990-es évektől napjainkig: Rövid történeti kitekintéssel a rendszerváltás előtti időszakra. Szakdolgozat. (Kunszentmárton), 2005.

490

Herczeg László

DIÓSSY Tibor A kunszentmártoni középfokú oktatási intézmények fejlődése a felszabadulás után. In: Jászkunság, 31. évf. 1985. 2. sz. 28–32. p. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye iskolánkívüli népművelésének története. Összeáll. Soós József. Szolnok, JászNagykun-Szolnok vármegye Iskolánkívüli Népművelési Bizottsága, 1943. Kunszentmárton: 66, 79, 153– 154, (Zeller Ferenc cikke), 194, 334. p. JÓZSA László A kunszentmártoni Nagyiskola története 1838–1968. (Kunszentmárton) 1968. JÓZSA László A tanoncképzés története Kunszentmártonban. Kézirat. (Kunszentmárton) 1988. A kunszentmártoni József Attila Gimnázium jubileumi évkönyve 1953–1978. ... szerk. Dobrosi Dénes és Kakuk Mátyás. Kunszentmárton, 1978. PORCSALMI Lajos A nagykun viadalok története 1929-től napjainkig. Készült a kunok letelepedésének 750. évfordulójára emlékeztető ünnepségek, rendezvények, emlékműavatások időszakában / Készítette Porcsalmi Lajos Szolnokon, 1989-ben. (Kunszentmárton), Kunszentmárton Polgármesteri Hivatal, ca. 1989. SARUDI Éva Az iskoláztatás problémái térségünkben. Szakdolgozat. Kunszentmárton, 2001. (Elsősorban kunszentmártoni vonatkozások) SZATHMÁRI József Közművelődési könyvtár tájékoztató munkája. Szakdolgozat. Kunszentmárton, 1980. (Nagyközségi Járási Könyvtár, Kunszentmárton) SZÁNTHÓ Krisztina A Kunszentmártoni Társulati Polgári Fiú- és Leányiskola története 1910–47. Szakdolgozat. (Kunszentmárton), 1992. Széchenyi István Általános Iskola Kunszentmárton. Jubileumi Emlékkiadvány 1981–2001. VERES István Ki volt Veress János? In: Szakoktatás, l990. IV-V., (Országos Pedagógiai Intézet folyóirata), V. (XLI.) évfolyam, július. 65. p.

Néprajz BARNA Gábor A népszokások, a hiedelmek és a kultusz kutatása a Tiszazugban. In: 10 éves a Tiszazug kutatása. Szerk. Szabó László, Szolnok, 1981. 153–175. p. GULYÁS Imre Kunszentmárton parasztsága életviszonyainak alakulása a 20. század közepén. Kézirat. Kunszentmárton, 1999. Sorozatszerkesztő: Dióssy Tibor. PAPP Izabella Kunszentmártoni görög boltos hagyatéka 1795-ből. In: Zounuk. A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve, 8. Szerk. Botka János. Szolnok, 1993. 307–335. p. SEBŐK Réka Tanyák. Kunszentmárton város tanyavilágának múltja és jelene. Szakdolgozat. (Kunszentmárton, év nélkül.) SZABÓ István Egy földmunkás család hagyatéka I. Vezető a kiállításhoz. Szolnok, Damjanich Múzeum, 1981. 2. köt. A begyűjtés és feldolgozás módszere. Kunszentmártoni Tóth család SZABÓ László Egy tiszazugi faragó szobrainak tanulságai (Kovács Károly). Különnyomat. Kecskemét, 1978 július 27–július 29. Folklorizmus egykor és ma. Előadások I. SZABÓ László Jász–Nagykun–Szolnok megye rövid története írásban és képben. Szolnok, Jászkun Világ, 1996. A kunszentmártoni Dósa család az 1880-as években, parasztpolgári viseletben (kép). 177. p.


491

„Szegény ember kenyere” (Kiállításvezető). A Megyei Tanács VB Kunszentmártoni Járási Hivatala Művelődésügyi Osztálya, a kunszentmártoni Nagyközségi Tanács VB és a Szolnoki Damjanich János Múzeum Múzeumi Hónap alkalmából rendezett kiállítása a Kunszentmártoni Helytörténeti Gyűjteményben. Ősszeáll. Barna Gábor. (Kunszentmárton), 1972.

Politika, társadalmi élet BENYÓ Györgyi Földbirtok-politikai intézkedések Kunszentmárton városban 1848-2005 közötti években. Szakdolgozat. Székesfehérvár, 2005. CSÍKÁSZ Katalin Belső perifériánk: a Tiszazug. Szakdolgozat. Szeged, 1997. Kunszentmártoni vonatkozások GULYÁS Imre Kunszentmárton község képviselőtestületeinek működése 1919–1950. (Kézirat) Kunszentmárton, 2002. (Helytörténeti Füzetek ) (Sorozatszerk. Dióssy Tibor) GULYÁS Imre Kunszentmárton mezőváros és térsége követei, országgyűlési képviselői 1848–2005. (Kézirat) Kunszentmárton, 2005. (Helytörténeti Füzetek) (Sorozatszerk. Dióssy Tibor) KAKUK Károly A kunszentmártoni kistérség – belső periféria Magyarország közepén. Szakdolgozat. Gödöllő, 2004. KISS József Kunszentmárton társadalma a XVIII. sz.-ban. Szakdolgozat. (Debrecen, 1976.) Kunszentmárton nagyközség szervezési szabályrendelete. (8. r. 26. l.) Kunszentmárton, 1899. Csanády József könyvny. In: Magyar Könyvészet, 1886–1900. Szerk. Petrik Géza. Bp., Magyar Könyvkereskedők Egyesülete, 1908. (Forrás: PC-CD-ROM változat, az Arcanum Digitéka kiadása.) LÁSZLÓ Erika A demográfiai változások hatásai a Tiszazug közoktatására. Szakdolgozat. (Kunszentmárton), 2001. Kunszentmártoni vonatkozások Pályázat Kunszentmárton nagyközség középfokú társközpont várossá nyilvánítására. Kunszentmárton, 1983. szeptember 29. SMUTA Zsoltné Családok helyzetének, állapotának vizsgálata országos és helyi adatok alapján. Szakdolgozat. (Kunszentmárton), 2002. Kunszentmártoni vonatkozások TÓTH Dezső, J. Miért csökkent a paraszti nagycsaládok száma? In: Jászkunság, 22. évf. 1976. 3. sz. 112–117. p.

Természettudomány, egészségügy BÁLINT Ágnes Gizella A Hármas-Körös alsó szakaszának agroökológiai elemzése. Szakdolgozat. Mezőtúr, 2001. BARNA Gábor Egy XIX. századi kéziratos orvosságos könyv és összeírója. In: Test, lélek, természet. Tanulmányok a népi orvoslás emlékeiből. Köszöntő kötet Grynaeus Tamás 70. születésnapjára. Szerk. Barna Gábor. Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár 9. Bp.–Szeged, Kairosz-Paulus Hungarus-Néprajzi Tanszék, 2002. 48–66. p. DOBA Márton Hegyfoky Kabos klimatológus kunszentmártoni tudományos tevékenysége. Kézirat. (Kunszentmárton), ca. 2005. FARSANG Miklós Kunszentmárton és környékének nagygombái. Szakdolgozat. Szeged, 1992. FARSANG Miklós Gáborné Kunszentmárton és környéke természet- és környezetvédelmi problémái. Szakdolgozat. Szarvas, 1996.

492

Herczeg László

HARANGOZÓ Mária Kunszentmárton vízgazdálkodása. Szakdolgozat. Debrecen, 1997. HEGYFOKY Kabos Az élet hossza Kunszentmártonban. In: Természettudományi Közlöny, XVIII. köt., 1886. 158–163. p. KARSAI Tamás Kunszentmárton város szennyvízcsatornázásának felülvizsgálata. Szakdolgozat. Kunszentmárton, 2002. KATONA Mihály Tanulmányok: A Tiszazug környezet és madárvilágáról: Kunszentmárton és környékének kutatási tükrében. Kézirat. Kunszentmárton, 2003. KOSSUTH Lajos Összes munkái. (PC–CD–ROM). Arcanum Adatbázis Kft. Kossuth Lajos Kunszentmártonra vonatkozó rendeletei (Hadikórház létesítése) LAPISNÉ WINTER Katalin Az ivóvízellátás problémái egy tiszazugi város példáján. Szakdolgozat Szeged, 1996. (Kunszentmárton) KATONA Mihály Túrák Kunszentmárton környékén. Kunszentmárton, Szilárdfy Jakab Városvédő és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület, 2003. TURCSÁNYI István Az orvosok krónikája Kunszentmártonban (részlet). In: Jászkunság, 19. évf. 1973. 1. sz. 40–42. p.

Ipar, technika, kereskedelem BARNA Gábor Az első kunszentmártoni vásár. Presztízs, hatalom és érdek szimbolikus megjelenítése. In: Néprajzi Látóhatár X. évfolyam 2001. 1–4. szám, 533–540. p. BARNA Gábor Adatok a kunszentmártoni iparosság és az egyház kapcsolatához a XVII-XX. században. In: Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szerk. Bereczki ibolya, Szabó László. Szolnok, 1982. 329–341. p. HOLLÓ András Sáray Szabó Albert élete és munkássága. Szakdolgozat. Jászberény, 1997. (Fényképészet – Kunszentmárton) KORÁNYI Imre A kunszentmártoni vasúti Körös-híd átépítése. Bp., Stádium, 1935. (Klny. A Magyar Mérnök- és ÉpítészEgylet Közlönye 1935. évi aug. 1-én megjelent 31-36. számából.) Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szerk. Bereczki Ibolya, Szabó László. Szolnok, 1982. Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület alapszabályai. Kunszentmárton, 1938, Wolf ny. 23, (1) p. 20 cm.

Mezőgazdaság, gazdasági élet BARNA Gábor Szegényember kenyere. Kiállításvezető. Kunszentmárton, 1972. KOVÁCS Lajos A sertéstartás technológiája és ökonómiai elemzése a kunszentmártoni Köröshús KFT sertéstelepén. Diplomadolgozat. Gyöngyös, 1996. Kubikosok, summások, agrárproletárok. (Kiállításvezető). Összeáll. Szabó István. Kunszentmárton, 1973. SÁRI László A szudánifű gyakorlati termesztése, felhasználása a kunszentmártoni mg. Tsz-ben. In: Funk nemzetközi hibrid-szudánifű szimpozium. Budapest, 1981. április 7: CIBA-GEIGY SEEDS, FUNK SEEDS INTERNATIONAL, ZENIT KFT.


493

SZILÁGYI Miklós A halászat szerepe Kunszentmárton XVIII. századi gazdálkodásában. In: Jubileumi évkönyv a Jász Múzeum alapításának 100. évfordulójára. Szerk. Tóth János. Jászberény, 1974. 145–152. p. TÓTH Dezső, J. A kunszentmártoni mezőgazdasági szövetkezetek gazdasági fejlődése a kollektivizálás idején (1948–1959). In: Zounuk. A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve, 3. Szerk. Botka János. Szolnok, 1988. 195–218. p. TÓTH Dezső, J. Nagyüzem születik. A kunszentmártoni és a szelevényi mezőgazdasági szövetkezetek története 1948–1980. Bp., Múzsák Közművelődési Kiadó, 1984.

Földrajz, történeti földrajz, térképek BEDEKOVICH Lőrinc Karcag, Kunszentmárton, Mesterszállás határa. 1786. 3000 bécsi öl = 77 mm. 105×66 cm. BEDEKOVICH Lőrinc Kunszentmárton város tervrajza. 1802. Méretarány n. 49×69 cm. BEDEKOVICH Lőrinc Mesterszállás – Kunszentmárton térképe, 1811. 100 bécsi öl: 26 mm. 1.: 48×66 cm, 2.: 40×47 cm. CSEH Géza A Jászkunság és Külső-Szolnok megye leírása (1782–1785). Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, 1995. Kunszentmártoni vonatkozások Kéziratos térképek a szolnoki állami levéltárban (Kézirat). Bp., Magyar Országos Levéltár, 1968. (Levéltári jegyzékek l. Kéziratos térképek a területi állami levéltárakban XVIII.) Kunszentmárton 1781, 1785, 1796, 1814, 1815 p. Kunszentmárton: Várostérkép = Stadtplan: utca- és intézményjegyzékkel, a város történetével = Strasenverzeichnis, Legende und Geschichte. Méretarány: 1:10000. (Kunszentmárton), Városi Művelődési Központ–PAULUS Térképszerkesztői Iroda, 1992. Kunszentmárton város. Zsebtérkép. Szeged, Firbás-Térkép Kiadványszerkesztő és Térképgrafikai Stúdió Bt., 2003. Kunszentmárton–Szelevény településcsoport általános rendezési terve. Városépítési koncepció. VÁTI, 1980. PALUGYAY Imre Jász-Kún Kerületek s Külső Szolnok vármegye leírása. Hasonmás kiadás. Bp., „A Jászságért” Alapítvány, 1993. Az eredeti kiadás impresszuma: Pest, Heckenast Gusztáv sajátja, 1854. Kunszentmárton: 212–214. p. PESTY Frigyes kéziratos helynévtárából. I., Jászkunság. Közzéteszi Bognár András. Kecskemét–Szolnok, Katona József Megyei Könyvtár, Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár, 1978. Kunszentmárton 160–161. o. PÉTER Imre Kun Szent Márton város belső határának I. szelvénye. 1854. 100 bécsi öl: 26 mm. 80x65 cm. ZOLTAY Elemér A Veker folyó fejlődéstörténete. In: Földrajzi Közlemények, 67. évf. 1939. 1. sz. 27–45. p. Kunszentmárton határrészeinek földrajzi viszonyairól közöl adatokat. (Jaksorpart, Érköz, Köttönhalom, Atrács, Cserebökény.)

Történelem és rokontudományai. Helytörténet 10 éves a Tiszazug kutatása (Kutatási beszámoló). Szerk. Szabó László. Szolnok, Damjanich János Múzeum, 1981. Kunszentmártoni vonatkozások BAGI Gábor A Jászkun Kerület és a reformországgyűlések. Szolnok, Damjanich János Múzeum, 1991. 265 p. (JászNagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei, 47.) Kunszentmártoni vonatkozások BALDASZTI József Töredékek 1848–49 eseményeiről Kunszentmártonban és a Tiszazugban. In: 1848/49 emlékezete a Nagykunságban. (Tudományos ülés anyaga) Kiadatott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából. Kisújszállás, Kisújszállás Város Önkormányzata, 1998. 41–46. p.

494

Herczeg László

BANGHA Ernő Papp-Kökényesdi Sándor. In: A Magyar Királyi Testőrség 1920–1944. Bp., Európa Könyvkiadó, 1990. 308–310. p. BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet Jászkunok a XVIII–XIX. században. Történelmi és néprajzi tanulmányok. Debrecen, Csokonai, (2002). 168 l. (Csokonai história könyvek) Kunszentmártoni vonatkozások BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet Redemptusok: gazdaság és életmód Kiskunfélegyházán a redempció első évszázadában. Debrecen, Multiplex Media - Debrecen U. P., 2000. Kunszentmártoni vonatkozások BARNA Gábor A mai Kunszentmárton megalapításának története: A „Megszálló Levél”. Kunszentmárton, Kunszentmárton Város Önkormányzata, 1994. BARTA László A szentesi örökváltság. Szeged, Somogyi Könyvtár, 1979. Kunszentmártoni vonatkozások BOTKA János Jász-Nagykun-Szolnok megye jelképei. Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok megye Önkormányzata, 2000. BOTKA János Kunok-jászok katonáskodása és ünnepi bandériumai a betelepüléstől a kiegyezés koráig. Lakitelek, Antológia Kiadó, 2000. Kunszentmártoni vonatkozások BOTKA János–SZABÓ László Kunszentmárton. In: Adatok Szolnok megye történetéből. II. Kötet. Szolnok, Szolnok Megyei Levéltár, 1989. 567–580. p. CSEKŐ Andrea Kunszentmárton 1848–49-ben. Szakdolgozat. Szeged, 2004. DÓSA József Kunszentmárton története. I. köt., Különlenyomat a „Kunszentmártoni Híradó” számaiból 1933– 1934. Kunszentmárton, A „Kunszentmártoni Híradó” kiadása, 1936. 258. p. II. köt., Különlenyomat a „Kunszentmártoni Híradó” számaiból 1936–1938. (Csonka, számozás a 32. oldalig. Lapalji, kézírásos bejegyzés: Folytatása a K. H. 1936-iki számaiban. Lázi József) A két kötet egybekötve. Jász-Nagykun-Szolnok megyei millenniumi emlékkönyv. Főszerk. Botka János. Szolnok, JászNagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat, 2001. Kunszentmárton: 60–61. o. JENEI József–JÓZSA László–TURCSÁNYI István Kunszentmárton 25 évének története a felszabadulás után. Kézirat. (Kunszentmárton) 1970. A kötet előcímlapjához csatolva: JÓZSA László: Kunszentmárton város címerének leírása. A cikk keltezése: Kunszentmárton, 1994. január 26. JÓZSA László Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékezete Kunszentmártonban. In: Honismeret, 1999/4. 24– 29. p. JÓZSA László Báró Bémer László, a szabadsághős váradi püspök. = Honismeret, XV. évf., 1987/4. 20–21.p. JÓZSA László Kunszentmárton múltja az emlékhelyek tükrében. In: Honismeret, XVI. Évf. 1988/5. sz. 21–26. p. JÓZSA László Kunszentmárton utcanevei. Kunszentmárton, Kereszténydemokrata Néppárt kunszentmártoni szervezete, é. n. JÓZSA László A kunszentmártoni önkéntes tűzoltó testület története 1892–1992. Kunszentmárton, 1992. KISS József A Jászkun Kerület parasztsága a Német Lovagrend földesúri hatósága idején (1702–1731). Bp., Akadémiai Kiadó, 1979. Kunszentmárton 109, 114, 115, 132, 134, 152, 153, 158, 160, 203, 220, 231, 232, 234, 237, 238. p.


495

KISS József Jászkunsági agrármozgalmak a kiegyezéstől a millenniumig (1867–1895). Bp., Akadémiai Kiadó, 1968. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 46.) Kunszentmárton: 18, 38, 53, 56,65, 67, 70,81, 86–88, 104, 106, 11 l, 118, 124, 137, 138. p. Kunszentmárton és a Tiszazug a XVIII–XIX. században. Kunszentmárton - Szolnok, Damjanich János Múzeum, 1974. (Tiszazugi füizetek I./ szerk. Szabó László, Barna Gábor, Smuta Kálmánné) Kunszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai 1333–1737. Latinból fordította és közreadta Benedek Gyula. Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2002. Kunszentmártoni hősök albuma. A Kunszentmártoni Híradó szerkesztése és kiadása. Nyomatott Wolf Dezső könyvnyomdájában, Kunszentmárton, 1929. PAP Erzsébet Kunszentmárton helyismereti bibliográfiája. Szakdolgozat. S. l., 1969. SZÁNTÓ András Az 1951-es budapesti kitelepítés = Medvetánc, 1988/4. sz., 1989/1. sz., 141–187. p. Kunszentmártoni vonatkozások Száz éve épült a város első vasútja, a Kunszentmárton-Szentes H. É. V. Az archív anyagot összegyűjtötte, ös�szefoglalta és leírta Rózsa Gábor múzeológus, a szentesi Koszta József Múzeum munkatársa. Szentes, MÁV Szentesi Építési Főnökség és a MÁV Körzeti Üzemfőnöksége, (é. n.) Borítócím: Száz éves Szentes vasútja Kunszentmártoni vonatkozásokkal. SZIKSZAI Mihály A kunszentmártoni rév és híd története. In: Zounuk 9. Szerk.: Zádor Béláné. Szolnok, 1994. 8–105. SZILÁRDFY Zoltán Családunk 1848–49-es hagyományai. In: Honismeret 1999/4. Szerk.: Halász Péter. 48–53. p. Szülőföldem, a Jászkunság. Jász-Nagykun-Szolnok megye településeinek története. Szerk. Simon Béla. Szolnok, Axel Springer - Magyarország Kiadói Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája, 1992. Kunszentmárton 373–392. p. TOOT András Rajzolattya a Körös vize Kunszentmárton alatt eső kártékony folyásának. Toot András kerületi mérnök. 1821. Méretarány nélkül. Nagyság: 69x42 cm. Kéziratos térkép. Az Egri Állami Levéltár törzsanyaga. VERESS János Régi idők fakult írásai. Kunszentmárton, 1937. (Különlenyomat a Kunszentmártoni Híradó 1927. évi számaiból.) ZOMBORY Gusztáv Kun-Szent-Márton. Képpel. In: Vasárnapi Újság, 1863. 22. sz. 192–193. p.

Művészet, irodalom, nyelvészet Az anyakönyvek, mint a történeti kutatások forrásai. (Tanácskozás Kunszentmártonban 1977. április 7-én). Szerk. Barna Gábor, Szabó László. In: Kováts Zoltán, Kakuk Mátyás, Szabó István, Örsi Julianna, Fekete István, Havassy Péter előadásai ÁGOSTON Julián Esteván. Regény. Bp., MiVi, 1991. ÁGOSTON Julián Fekete remeteségem. Ágoston Julián versei. Bp., MiVi, 1991. Első megjelenés: Eger, 1938. Ágoston Juliánról: Kakuk Mátyás: Szélmalomharc „kerítések közül” = http://www.externet.hu/khirek/9913/ kakukm l.htm BALLA Demeter Legyen meg a Te akaratod = Thy will be done (Fotoalbum). Budapest, Pelikán Kiadó, 1994. BARNA Gábor A kerámia története az őskortól napjainkig. Kiállításvezető. Kunszentmárton, 1970. 14–21. p. (H. Vaday Andreával) BARNA Gábor

496

Herczeg László

Kitelepítettek. In: Kunszenti Hírek, 1991. jún., IV. évf. 6. sz. 5. p. BARNA Gábor „nem a tárgyak külső szépsége érdekel…” Balla Demeter fényképeiről. In: Alföld 38. évf. 1987/7. 94–96. p. FODOR Ferenc A Jászság életrajza. Bp., „A Jászságért” Alapítvány, 1991. (Hasonmás kiadás, eredeti impresszum: Budapest, A Szent István Társulat kiadása, 1942) Kunszentmártoni vonatkozások HANKÓ Györgyné Paksi Márta Szentes és környéke népzenéje és néptánca a XX. században. Szentes, Zöldág Mozgáskultúra és Sport Egyesület, 2002. Kunszentmártoni vonatkozások Jászkunsági gyerek vagyok ... Jász-Nagykun-Szolnok megyei népdalok I. Szerk. Kaposvári Gyula. Szolnok, 1996. Kunszentmártoni vonatkozások Jász-Nagykun-Szolnok megye földrajzi nevei. V. Tiszazug / Szerk. Balogh Lajos, Őrdög Ferenc. JászberényKunszentmárton, Jászberényi Tanítóképző Főiskola és Tiszazug Önkormányzatai, 1994. Kunszentmárton 75–88. p. KAKUK Mátyás Cigány szavakból keletkezett személynevek. In: Névtani értesítő 15. 103 tanulmány Hajdú Mihály 60. születésnapjára. Bp., ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége, 1993. 161–163. p. Benne 6 oldalas gépirat: KAKUK Mátyás: Adalékok a kunszentmártoni cigányok történetéhez KAKUK Mátyás A cigány-magyar kapcsolatok néhány néprajzi vonatkozása. In: Az Alföld társadalma = Society of Great Hungarian Plain = Die Gesselschaft der Grosen Ungarischen Tiefebene: Separatum / Szerk. Novák Lászó. Nagykőrös, 1998. (Acta Musei De János Arany nominati = Az Arany János Múzeum Közleményei.) 603– 640. p. KAKUK Mátyás Etymologia Eclectica. Kunszentmárton, 2004. KAKUK Mátyás Hangtani változások Kunszentmárton XVIII-XIX. századi családneveiben. Bp., ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége, 1985. (Magyar névtani dolgozatok, 54.) KAKUK Mátyás Honismeret-helytörténet. A kunszentmártoni földrajzi névgyűjtés tanulságai (részlet). In: Jászkunság, 19. évf. 1973. 1. sz. 38–40. p. KAKUK Mátyás Kunszentmárton földrajzi nevei. Szolnok, 1965. Szolnok Megyei Múzeumi Adattár 2. KAPOSVÁRI Gyula P. Szeőke Izabella festőművész emlékkiállítása. Kunszentmártoni Helytörténeti Gyűjtemény, 1986. Karácsonyi könyv. A Kunszentmárton és Vidéke irodalmi és művészeti almanachja előfizetői részére 1929. Lakatos József Könyvnyomdai Intézete, Kunszentmárton. Kunszentmártoni Híradó Országzászló Naptára 1936. évre. A helyi részt összeállította Turcsányi István. Kunszentmártoni Híradó Kiadása, Wolf Dezső könyvnyomdája, Kunszentmárton. Magyarországi zsinagógák. Főszerk. Gerő László. Bp., Műszaki Kvk., 1989. Kunszentmárton 179–181. o.

Körös vizinek napkeleti partján Kunszentmárton, a mezőváros

Recommend Documents