Könyvszemle
Földes Csaba (szerk.)
MMI: A nnuum Tempus Linguarum Európáé Scrip ta Philologica Pannoniensis (Veszprém: MTA Veszprémi Területi Bizottságának Nyelv- és Irodalomtudo mányi Szakbizottsága és a Veszprémi Egyetemi Kiadó, 2002. 280 pp.) Forintos Éva A MMI: Annuum Tempus Linguarum Európáé. Scripta Philologica Pannoniensis című tanulmánykötetet - Földes Csaba az MTA Veszprémi Területi Bizottsága (VEAB) Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottságának elnöke szerkesztésé ben - azzal a céllal adták ki, hogy tudo mányosan megemlékezzen 2001-ről, ar ról az évről, amelyet az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága Svédországban a „Nyelvek Európai Évének” deklarált. Földes C saba az előszóban kifejti, hogy az Európa Tanács és az Európai Unió döntéshozóit annak felismerése vezérelte, hogy az idegen nyelvek isme rete feltétlenül szükséges egymás meg értéséhez, a mobilitás erősítéséhez és a munkavállalás megkönnyítéséhez. Az egész évben tartó eseménysorozat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet Európa sokszínű kulturális örökségére és annak értékelésére, valamint hogy Európa pol gárait a nyelvtanulásra ösztönözze, kü lönös tekintettel a kevésbé elterjedt nyelvek tanulására. Programjaikkal egy
ben az élethosszig tartó nyelvtanulást is támogatták. A kötetben a következő tudományte rületekről szerepelnek tanulmányok: (1) N yelvelmélet, nyelvleírás; (2) Alkalmazott nyelvészet és nyelvpedagógia; (3) Iroda lomtudomány és kulturológia. A Nyelvelmélet, nyelvleírás című rész Ablonczyné M ihályka Lívia írásával kezdődik, amely a gazdasági szaknyelv sajátosságait vizsgálja több szemszögből - a téma, a használat helyszíne, a hasz nálók összefüggésében - olasz és ma gyar nyelvű korpuszon. A szerző arra a következtetésre jut, hogy mindkét nyelv esetében jellemző (lesz) az angol nyelv előretörése, az egyszerűsödő szintaxis és az eufemizmusok jelenléte. K urtán Zsuzsa a szaknyelvi kom munikáció multidimenzionális elemzé sének szükségszerűségét és lehetséges modelljeit vázolja fel. Rámutat arra, hogy a szaknyelvkutatás főbb nemzet közi és hazai irányzatainak alakulása tükrében a szaknyelvi kommunikáció, a nyelvhasználat produktumának, a szak szövegeknek multidimenzionális, korpu szon alapuló elemzésére van szükség. Lénárd Tibor írásának tárgya a deutsch népnév mint nyelvtörténeti prob léma: a szerző arra tesz kísérletet, hogy az ismert kutatási eredményeket figye lembe véve a deutsch szó korai történe tének fő problémáit rendszerezze, és ennek segítségével a történeti rekonst rukció és összehasonlítás módszerét használva rekonstruálja a mai jelentésig vezető nyelvtörténeti fejlődés leglénye gesebb vonalait.
M odern Filológiai Közlemények 2003. Vévfolyam , 1. szám
M ihalovics Á rpád Érzelmek és ex presszív beszédaktusok című dolgozatá ban - szépirodalmi korpuszon végzett kutatás eredményeként - arra a követ keztetésre jut, hogy az érzelemkifejezés implicit módjait nem lehet áttekinteni és rendszerezni, mivel az teljes mérték ben szituáció-, illetve kontextus-függő; az explicit kifejezési módok viszont feltérképezhetők. S zatm ári P etra egy német modális szenvedő szerkezetről értekezik és vizs gálatának eredményeit a következőkép pen összegzi: grammatikalizációs folya maton keresztül a gehören ige mint autonóm lexikai egység, nyelvtani kate góriái funkciót tölt be: modális szen vedő szerkezetet jelölő segédigévé alakul át. Ebben az esetben is megfigyelhető az a szabályszerűség, amely a módbeli se gédigékre jellemző, hogy ti. a német nyelvben az objektivitást kifejező struk túrák után fejlődnek ki a szubjektivitást kifejező struktúrák. Tóth József írása kiindulópontjának a szómező-kutatás eddigi eredményei nek összegzése tekinthető. Majd kitér az általa elvégzett egybevető német-ma gyar lexikális-szemantikai elemzés ered ményeire, továbbá röviden taglalja a szómező-kutatás jövőbeli lehetséges irányvonalait és megfogalmaz egy konk rét megvalósításra váró feladatot is, amennyiben egy kétnyelvű német-ma gyar, ill. magyar-német szómezőket tar talmazó, s azok jelentését kontrasztív szócikkek formájában összehasonlító, ill. leíró szótár megalkotásának gondola tát veti fel. Vig István tanulmányában a horvát, a magyar és a német nyelv olasz (iro dalmi nyelv)/itáliai (dialektusok) szóköl csönzéseit vizsgálja azáltal, hogy egy részt körüljárja, milyen politikai és kul turális tényezők tették lehetővé, illetve váltották ki a szókölcsönzéseket; más részt melyek azok a fogalomkörök, ame lyek mindhárom nyelvben közösek és
127
amelyekbe az olasz/itáliai eredetű szavak sorolhatók. Megállapítja, hogy a közös fogalomkör többsége valamilyen módon az élet élvezetével kapcsolatos. Az Alkalmazott nyelvészet és nyelvpe dagógia tárgyköréhez tartozó írások so rát Bárdos Jenő dolgozata indítja, amelyben a szerző a nyelvtani tudás ter mészetéből következő elméleti, elvi tan tárgy-pedagógiai és tesztelési lehető ségeket ábrázolja, továbbá kitér a nyelvtani tudásvizsgálatok tipológiájára. Csernusné O rtutay K atalin a francia forradalom nyelvpolitikáját mutatja be az ún. „regionális nyelvekre” vonatkozó törvények figyelembevételével. Arra vi lágít rá, hogy a nyelvtörvények, valamint később a társadalmi mobilitás és a gaz dasági tényezők következtében az egy kor monolingvis (kisebbségi nyelvet) beszélők tömege hogyan vált fokozato san kétnyelvű, majd a francia forradal mat követő történelmi időszak nyelvtör vényei révén egynyelvű (francia anya nyelvű) beszélők közösségévé. Fábián Gyöngyi a szükségletelem zés mint nyelvpedagógiai tevékenység témakörét járja körül, és megpróbálja alátámasztani annak a nyelvtanár szak mai kompetenciájában betöltött jelentő ségét, továbbá bizonyos szükségletelem zési modellekkel ismerteti meg az olva sót. Irina Golubeva kérdőíves kikérde zéses módszerrel kulturális ismeretek megszerzését vizsgálta egyetemi hallga tók körében. A kérdések a következő té mákat érintették: az idegen nyelvi kul túra elsajátításának lehetséges módjai; az idegen nyelvi kultúra iránti érdeklő dés foka; a kultúra fogalmának értelme zése. Arra a következtetésre jutott, hogy nagyon fontos a tantermen belüli interkulturális kompetencia fejlesztése, mivel általában kicsi az esélye annak, hogy a hallgató célnyelvi országban ismerhesse meg az idegen kultúrát. Lengyel Zsolt Nyelvpolitikai jegyz e tek a kétnyelvűség és a szaknyelvek kap
128
K önyvszem le
csán című esszé jellegű dolgozatában, mint hangsúlyozza arra tesz kísérletet, hogy közelebb hozza egymáshoz az el méleti tudást és a társadalmi gyakorla tot a kétnyelvűség és a szaknyelv vonat kozásában - az alkalmazott nyelvészet egyik viszonylag új ágának, a nyelvpoli tikának a segítségével. Mihalovicsné Lengyel Alojzia A ném et nyelv és a gim názium i iskolakultú rában oktatott nyelvek elterjedése és szerepe című írásában azt mutatja be, hogy az egyes modern nyelvek oktatásának bevezetését - különös tekintettel a né metre - milyen hatásrendszerek befo lyásolták. N avracsics Ju d it a nyelvi relativizmus, illetve determinizmus kér désköréhez kapcsolódva a nyelv és kul túra egymáshoz viszonyulását vizsgálja a különböző kultúrákban élők színmegne vezései segítségével. Arra keresi a vá laszt, hogy az objektív valóság mennyire válik szubjektívvé. Konklúziója az, hogy a kultúra nagy hatással van a nyelvi kife jezésre. P intér M árta dolgozatának közép pontjában az áll, hogy Észak-írország szociopolitikai feltételei milyen módon járultak hozzá egy új típusú határozot tabb és önállóbb északír katolikus iden titás kibontakozásához. Megállapítja, hogy a folyamat egyik mutatója az, hogy a kisebbségi közösség tagjai az „ír” és „ír katolikus” fogalmakat csökkenő, míg az „északír” jelzőt növekvő mértékben használják önazonosítás céljára. Szladek Emese egy nemzetközi projekt tapasztalatai alapján a hazai nyelvtanárképzés hiányosságaira mutat rá, továbbá javaslatot tesz a nyelvtanár megváltozott szerepeihez való alkalmaz kodás miatt szükségessé vált lehetséges változtatásokra. Az Irodalomtudomány és kulturológia tárgykörbe tartozó írások sorát Barota M á ria munkája nyitja. A szerző R. M. Rilke: „Rilke Kristóf kornétás szerelmé nek és halálának története” című korai
prózaversének néhány magyar vonatko zását tekinti át, utalva a szövegben meg fogalmazódó élet és halál-, szerelem és halál-problematikára, amely a rilkei életmű egyik paradigmatikusnak tekint hető vonása. Megállapítja, hogy noha a szövegben előfordul Magyarország, Szentgotthárd és a Rába folyó neve is, egyértelműen nem igazolható, hogy a kastély - a prózavers történetének hely színe - valóban Szentgotthárd és Mogersdorf határában keresendő. B artkó János két, a középkorban széles körben művelt és elterjedt műfaj, a prédikáció és a bibliamagyarázat kö zötti kapcsolatot vizsgálja, amennyiben két XVIII. századi mű: a francia do monkos szerzetesből lett bíboros Hugues de Saint-Cher prédikáció-gyűj teményét és bibliakommentárjait hason lítja össze, arra a kérdésre keresve a választ, hogy a két látszólag teljesen eltérő műfaj miként gazdagítja egymást tartalmilag és formailag. Bús Éva A tragédia mítosza című tanulmányában azt vizsgálja, hogyan deríthető fel a mítosz, illetve bizonyos mítoszok jelenléte a drámai műnemben, azon belül is a tragédiában. Léteznek-e alapmítoszok, archetipikus tragédiák, és ha igen, melyek azok és mi teszi őket azzá? Két olyan mítoszt vizsgál meg Oedipusz király a görög, és Adám a bibliai hagyományokból - amelyek a bennük reprezentált létprobléma alap ján tragédia-archetípusnak tekinthetők. Antonio Donato Sciacovelli dol gozatának címe: Az olasz nyelv mint világnyelv: úton a centrum és a periféria között. Benne kultúrtörténeti szempont ból teszi vizsgálat tárgyává azt a pozí ciót, amelyet az olasz nyelv Itáliában és Itália határain túl betölt, hangsúlyozva, hogy az olasz nyelvet a periféria és a centrum közötti ingadozás jellemezte évszázadokon át. Kiindulópontja az írott szöveg, az irodalmiság maga, hogy ennek segítségével végigvezesse, hogyan
M odern Filológiai Közlemények 2003. V.évfolyam , 1. szám
emelkedik a késő középkortól kezdve a vulgáris újlatin (olasz) nyelv a latin elle nében az irodalmi nyelv rangjára. Szabó F. A ndrea a naturalizmus amerikai változatának a fogalmáról érte kezik Frank Norris, K ate Chopin és az amerikai naturalizmus a nő tükrében cí mű írásában. A naturalizmus kritikatör ténetében az egyik vitás kérdés az az episztemológiai válság, amely mint nő kérdés került be a köztudatba, és ame lyet az előző századvég női íróival, K. Chopinnal és E. Whartonnal kapcsolat ban emeltek ki. A szerző két látszólag egymástól eltérő naturalista szerző (F. Norris, K. Chopin) három művét tár gyalja. Tegyey G abriella a századforduló Franciaországában végbemenő női iden titásválságról ír, amennyiben a női írás mód jellemző vonásaira igyekszik fényt deríteni. A tanulmány korpuszát Rachilde „Monsieur Vénus” és Colette „Kóborélet” című elbeszélései alkotják. A szerző célja, hogy a szövegek narratológiai elemzése során az írások sajátos jegyeit feltárja, továbbá kitér az elbeszé lő struktúrákban rejlő értékrendre a korszak szociológiai, történeti összefüg géseiben. Tóth Ferenc a kétnyelvűség és a többnyelvűség problematikáját vizsgálja a felvilágosodás korában a XVIII. szá zadi franciaországi magyar emigráció példáján keresztül. A szerző a vizsgált közösség nyelvhasználatával kapcsolat ban megjegyzi, hogy a francia nyelv nemcsak az elit nyelveként jelenik meg, hanem egy befogadó közösség köznyel veként is, annak különféle történeti variánsaival együtt. így megállapítást nyer, hogy a vizsgált közösség jellegzete sen kétnyelvű; illetve esetenként több nyelvű orientációja révén a korabeli francia társadalom érdekes rétegét hoz ta létre. Beilleszkedésük egyszerre kötő dött egy sajátos hagyományos nemzeti identitás (magyar harcmodor) sikeréhez
129
és a korabeli kozmopolita értékek (fran cia nyelv) gyakran az emigrációt is meg előző átvételéhez. V. Szabó László Thomas Mann Nietzsche-értelmezésének dichotómiái cí mű dolgozatában az elmúlt évtizedek ben nagymértékben megnőtt Thomas Mann- és Nietzsche-kutatások szakiro daimát ismerteti, illetve tárgyalja. Külön figyelmet szentel a magyarországi ger manisztika azon vonalának, amely a Thomas Mann-kutatásokat jelenti. Ez zel szemben a Nietzsche-kutatás Ma gyarországon szerényebb eredmények kel dicsekedhet. Megállapítja, hogy ér telemszerűen a német nyelvű Thomas Mann- és Nietzsche-kutatás mind mé retét, mind differenciáltságát tekintve kiemelkedik a más nyelven írottakhoz képest. A szerző az írót és főleg a filo zófust kutatók végeláthatatlan listájából is kiemel néhányat, de a két kutatás metszésvonalában álló területre - Nietz sche hatása Thomas Mannra - is kitér. Zsigmond Anikó tanulmánya a XIX. századi osztrák művész helyzetével foglalkozik, azzal az időszakkal, amikor a polgári kultúra és a kultúra iránti igény olyan méretű változásokon megy keresztül, hogy a művész társadalomban betöltött korábbi helye nagymértékben megrendül, és a művészet iránti igény ben inflálódás figyelhető meg. A szerző írásában az osztrák realizmus két írójá nak - Marié von Ebner-Eschenbach, Ferdinand von Saar - esztétikai dilem máját és útkeresésének első állomásait világítja meg. Összegezve megállapíthatjuk, hogy a tanulmánykötet színvonalas cikkei híven tükrözik a régió nagyon sokszínű nyelvés irodalomtudományi kutatásait, to vábbá a vizsgálati módszerek széles skáláját vonultatja fel. A benne foglaltak bizonyára inspirálóan fognak hatni az érintett tudományterületeken folyó ku tatások további fejlődésére a régió hatá rain túl is.
130
K önyvszem le
Farkas Ákos
W ill’s Són and Jake’s P eer (Budapest: Akadémiai Kiadó, 2002. 299 pp.) Hargitai Márta Farkas Ákos PhD-disszertációja —mely mindenképpen könyvformát érdemelt, hiszen kompozíciójában, nyelvi, stilisz tikai és tartalmi igényességében is túl mutat az átlagos PhD-dolgozatok színvonalán - az Akadémiai Kiadó gon dozásában jelent meg a Philosophiae Doctores sorozat legújabb, negyedik da rabjaként. A disszertáció Farkas Ákosnak Burgess igencsak változatos prózája iránti érdeklődéséből fejlődött ki, ame lyet azért talált lenyűgözőnek, mert az sikerrel ötvözi az ún. „magas művésze tet” a népszerű irodalom elemeivel. A kutató, aki az ELTE Tanárképző Főis kolai Karán és a Miskolci Egyetemen tanít angol irodalmat, egyben magyará zatot is kívánt találni a Burgessről szóló kritikai irodalom rendkívüli bőségére és színvonalbeli változatosságára. Farkas szerint az elemzők vagy azt hangsúlyozzák, hogy Burgess bizonyos népszerű „pop-art”, posztmodern és ol csó irodalmi eszközöket segítségül híva minél szélesebb olvasóréteget akar ki szolgálni, vagy éppen ellenkezőleg, azt húzzák alá, hogy Burgess minden erejét megfeszítve igyekszik megújítani és fe lülmúlni a nagy modernista mestereket, bonyolultan kifinomult elbeszélőtech nikákkal kísérletezve. Sajnálatos azon ban, hogy egyetlen elemző sem próbálja összehangolni ezeket a különágazó irányvonalakat, holott Farkas számára magától értetődik a megoldás: modu lációt vehetünk észre azon két álláspont között, melynek értelmében Burgess hol a kísérletező irodalom és az elit kultú ra megalkuvás nélküli bajnokának, hol
pedig szorgalmas mesterembernek látta és láttatta magát, aki elkötelezte ma gát az aktuális piaci igények kielégítése mellett. A dichotómia feloldásának lehetősé gét Farkas szerint Burgess saját művei ben kell keresnünk. Ez nem akármilyen feladat, hiszen Burgess harmincnál is több regényt írt, továbbá rendelkezé sünkre áll kétkötetes önéletrajza és számtalan kritikája. A két ellentétes as pektus közötti összekötő kapocs Farkas szerint Burgess kivételesen erős és mély, ugyanakkor ellentmondásos kapcsolata az általa is legfontosabbnak tartott előd jével: James Joyce-szal. Ennek a viszonynak rendkívüli jelen tőségét nemcsak az a két könyv és ren geteg cikk bizonyítja, amelyet Burgess a mesterről írt, hanem a nagy gyakori sággal előforduló joyce-i utalások is Burgess saját szépprózájában. A diszszertáció tehát elsősorban azt kívánja bizonyítani, hogy főképp ez a Joyce-szal való kapcsolat határozza meg Burgess örökké változó pozíciójának koordinátá it a „magas művészet” és az „alantas szórakoztatás” két pólusa között. Bár jelen sorok írója nem szakértője az irodalmi modernizmusnak és posztmodernizmusnak, érdeklődését felkel tette Farkas Ákos kötete, nemcsak azért, mert a könyv egyik fejezete a Burgess munkáiban található shakespeare-i hatásokat elemzi, hanem azért is, mert szeretve tisztelt egykori tanárá ról és jelenlegi munkatársáról van szó. Az angol reneszánsz irodalom kutatója ként fokozott figyelemmel olvastam az Erzsébet-kori hatásokról szóló fejezetet, melyet különösen érdekesnek és igénye sen szórakoztatónak találtam. Az első két fejezetben a szerző arra törekszik, hogy minél teljesebben feltér képezze Joyce Burgessre tett hatását, szorosabban véve azt, hogy hogyan al kotta meg Burgess a kvázi-joyce-i írói személyiségét és ars poétikáját. A har