Kovács Ilma
AZ ESZKÖZÖK JELENLÉTE (az előadás elhanzott) a
KREATIVITÁS ÉS A NYELV című konferencia keretében
a
CORVINUS NYELVI NAPOK alkalmából
Az előadás szerkesztett változata megjelent:
lingua, CORVINUS NYELVI NAPOK, „Kreativitás és a nyelv” 2009. szeptember 23-24. Szerk.: Dávid Gábor Csaba – Zelényi Annamária Budapesti Corvinus Egyetem IOK Alkalmazott Nyelvészeti Kutató- és Továbbképző Központ, 2010, AULA Kiadó Kft., 361 p., 43-52. p.
KOVÁCS ILMA
AZ ESZKÖZÖK JELENLÉTE A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Az emberi cselekvésekre leselkedő veszély igen gyakran abban rejtőzködik, hogy alábecsüljük a ránk váró nehézségeket. A fenti két gondolatot az eszközök – nyelvtanításban és nyelvtanulásban történő – alkalmazásával kapcsolatban kívánom előre bocsátani. Gyakran hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az „eszköz” kiváltja az emberi munkát. Meggyőződésem, hogy az eszközök rendkívül sokat segítenek a mi tanári/oktatói tevékenységi területünkön is, sőt sokat segítenek a tanulónak is. Mindazonáltal alkalmazásuk nem automatikus, gyakran alkotó, azaz kreatív emberi tevékenységet igényel, továbbá újabb aktivitást is generál mind a tanító, mind a tanuló személy részéről. Ha csak az utóbbi 50-60 év néhány eszközhasználati „csomópontjára” gondolunk, már akkor is nagyon komoly tapasztalatokat mondhatunk a magunkéinak. Voltak és vannak kiváló eszközeink, és/de nem mindig éltünk és élük velük megfelelő módon. * A kreativitás témájáról szólva két – egy korábbi és egy aktuális – területet választottam mára az eszközhasználat vonatkozásában: az egyik az audiovizuális eszközök és „hasznuk”, a másik a korunkat „eluraló” elektronikus tanulás. * Komoly, hasznos és kevésbé hasznos tapasztalatokkal rendelkezünk mindannyian az eszközhasználat területén. Napestig tudnánk sorolni a pozitív és a negatív példák tucatjait. Én magam francia nyelvet és civilizációt, valamint francia gazdasági nyelvet oktattam ennek az egyetemnek a falai között több mint két és fél évtizeden keresztül. Az 1980-as években kutattam az idegen nyelvek oktatásának elméleti kérdéseit is. A gyakorlatban – mindig az adott kornak megfelelő – modern eszközökkel dolgozhattam magam is, de a legutóbbiak – mivel már nem tanítok – kimaradtak az életemből. Egyedül az interaktív táblát sajnálom… Mára már a Budapesti Corvinus Egyetem szinte minden tantermét felszerelték számítógéppel, projektorral és interaktív táblával. A Kollégák élhetnek a korunk nyújtotta technikai és technológiai lehetőségekkel. Nyelvoktatói tevékenységem mellett 1973-ig visszanyúló távoktatási kutatások is részét képezik a munkaéletemnek. Néhány évig főállású tudományos munkatársként dolgoztam a Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpontban (FPK), később pedig itt, a BCE-en egyetemi oktatóként végeztem a távoktatáson belül egyéni rendszertani és módszertani elméleti elemzéseket is. Egyetemi oktatóként lehetőségem nyílott arra, hogy megismerkedjem a francia távoktatási rendszerekkel is, és kövessem az elektronikus tanulás térhódítását, valamint az ott alkalmazott eszközök és technológiák fejlődését 1990 után. (KOVÁCS 1995, 1999, MEK 2007)
2
Az utóbbi évtizedben pedig, jellegében eltérő, de szintén távképzési rendszerek és eszközök elemzésének feladatát láthattam el a Magyar Akkreditációs Bizottság Távoktatási Szakbizottságában. Az eszközök elemzése sehol sem kerülhető meg. Gyakorlati és elméleti, magyar és franciaországi tapasztalataimat legutóbbi könyvemben összegeztem Az elektronikus tanulásról címmel. (KOVÁCS 2007) * Számomra, és gondolom, hogy az idősebb generáció tagjai közül még sokaknak, az egyik „ütközőpontot” az audiovizuális eszközök megjelenése és használata jelentette az oktatásban. Történelmileg is érdekes a megjelenésük, hiszen az eszközök alkalmazásában és fejlesztésében a kezdeményező az ipar volt. Olyan eszközöket kínált fel, amelyek eredetileg nem oktatási céllal készültek, de az iskola, az oktatás jó piaci területnek bizonyult a termékek számára. A kereskedelem csodaszerként javasolta az új eszközöket, a tanárok pedig – akik az eszközök terjedésével párhuzamosan munkájuk feleslegessé válásáról is egyre többet hallottak – megpróbálták az alkalmazásukat. Egy részük legalábbis. Hamar kiderült, hogy még csak nem is könnyebb az általuk végzett munka. Segíthet ugyan az eszközök alkalmazása, de csak annyit és úgy, ahogyan a tanár előre végiggondolja, előkészíti, azaz újabb alkotó, azaz kreatív munkát fektet bele. Az audiovizuális eszközök és alkalmazásuk generálta a nyelvoktatásban is az audiovizuális módszer megszületését. Fiatal nyelvoktatóként volt szerencsém részt venni – éppen saját egyetemünk falai között – egy nagyon komoly és jól szervezett audiovizuális nyelvi tanfolyam munkálataiban. Továbbá elvégeztem egy tanártovábbképző tanfolyamot is Párizsban, 1973-ban. Szükségem volt arra, hogy tanárként győződjem meg az eszközök, ahogyan akkoriban is mondtuk, a „multimédia eszközök” hatékonyságáról, azok készségfejlesztő, és kompetencia-építő szerepéről. Ott, de csak ott, ahol a teljes eszközrendszer rendelkezésre állt, ott tudtam magam is elfogadni annak hatékonyságát. Itthon – és általában – nem rendelkeztünk a néhány drága és felszerelt laboratórium ellenére sem az összes tárgyi és szellemi feltétellel. Bár a módszer nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, elemeit mindazonáltal sokan és sokáig beépítettük a legkülönbözőbb tanfolyami rendszereinkbe, és főleg sokat tanultunk nyelvoktatóként az eszközök hasznosíthatóságáról azok konkrét alkalmazása során. Ahányan megismerkedtünk az eszközök használatával – sajnos nem mindenki és nem elég sokan – annyiféleképpen, de kreatív módon használtuk fel az új eszközöket, beleértve az új írásos eszközöket is! Aktívak és kreatívak voltunk. Mai témánk szempontjából megjegyezhető, hogy a tanulók számára – ez a kevesek által innovatívnak tartott módszer – csak igen korlátozott lehetőséget biztosított a kreativitás területén. * Mielőtt továbbmennék, szeretnék kitérni egy fontos kifejezés tartalmának a megváltozására. A ’multimédia’ kifejezésre gondolok, amit magam csak egyszer említettem előadásom korábbi részében.
3
A multimédia a 1970-es évek elején: egyszerre működtetett és fizikailag elkülönülő tárgyak együttesét jelentette, amelyek – optimális esetben – rendszert képeztek. Ide soroltuk: a diavetítőt, az orsós vagy szalagos magnetofont, a strukturált nyelvtani és egyéb gyakorlatokat, azaz az írásos, a képi és a szóbeli gyakorlást egyaránt biztosító teljes rendszert. Ebben a korban kezdték a ’tanárt’ is egy eszköznek tekinteni az elméleti szakemberek, egynek a sok eszköz között. Magyarországon az 1970-es években az Országos Oktatástechnikai Központ (OOK) megalakulásával kapott nagyobb hangsúlyt a módszer alkalmazása. A későbbiek során, az OOK koncepciójára már nem az egyedi audiovizuális eszközök, hanem sokkal inkább a többeszközű oktatócsomag fejlesztése vált jellemzővé. Koncepciójuk értelmében nemcsak a szemléltetést akarták és tudták biztosítani, hanem a tanítási-tanulási folyamatban különféle módszertani funkciókat is ellátó eszközöket kívántak biztosítani. Mindazonáltal hosszú évekre volt szükség, mire a világ eljutott – a diavetítőtől és az oktatófilmtől – a mai multimédia technológiához, melynek alkalmazásánál már az egy eszközbe integrált „audiovizualitás” válik hangsúlyozottá. A mai multimédia fogalom egészen mást takar: meghatározott céllal előállított, médiaelemeket tartalmazó adatbázis és kezelőfelület együttese, ahol az interaktivitás a kulcsszereplő. Készülhet oktatási, archiválási, szórakoztatási célból. Kivitelezése szerint lehet dokumentum vagy rendszer (multimédiaprogram). * Az elektronikus tanulás, vagy ahogyan gyakran nevezik mifelénk is, az e-learning, egy egészen más kor, nevezetesen a globalizált világ korának a ’szüleménye’ és mint ilyen alapvetően a világháló ’hasznosítója’. Most is használatos ugyan az „eszköz” elnevezés, de már majdnem mindenki tudja, hogy az ún. új technológiák, az információs és kommunikációs technológiák megtestesítőiről, olyanokról beszélünk, amelyeket az élet minden más területén is meg lehet találni. Mi is a technológia? Egy tárgy? Egy fizikai eszköz? Egy tudomány? A technológia nem egy fizikai eszköz, hanem az a tudás, amivel az eszközt munkára bírjuk. A technológia egy cél elérését biztosító felhasználási mód, az a tudás, amit az eszközzel, a technikával végzünk. Példa: vegyünk egy darab követ. A kő nem technológia. A kő egy eszköz, egy technikai eszköz, amivel például diót akarunk törni. A kő eszközként történő felhasználása, nevezetesen a kő diótörésre történő alkalmazása teszi csak a követ – jelen esetben – technikai eszközzé. A technológia pedig nem egyéb, mint maga a diótörés eszméje, gondolatisága, tudása. A számítógép önmagában még nem technológia. A számítógép egy új eszköz, egy új technikai eszköz, amely azonban lehetővé teszi, hogy olyan dolgokat végezzünk el a segítségével, amilyeneket korábban más eszközökkel, más technikai eszközökkel is végeztünk, vagy akár olyanokat is, amilyeneket más technikákkal még nem hajtottunk végre. Mindkettő lehetséges. Az információs és kommunikációs technológiákról szólva, már ne csak egyetlen számítógépre, hanem az információs és kommunikációs eszközök együttesére, mindazon gépekre, eszközökre és technikákra gondoljunk, amelyek felhasználása során informálni
4
tudunk valakit, és kommunikálni tudunk valakivel. E technikák segítségével történő informálni és kommunikálni képes tudást nevezzük jelen esetben technológiának. Az elektronikus tanulás néhány értelmezése Az értelmezés ma még nem egységes. (vö.: HUTTER 2005) Sokan az e-learninget csak technológiaként emlegetik! Továbbá: Szűkebb értelmezés (visszaszorulóban): teljességében vagy csak részben hálózatra (lokális vagy internet) felvitt képzési rendszerek (beleértve: a tanítást, a tanulást, az információk keresését, a kommunikációt, az interaktivitást). Tágabb értelmezés (terjedőben): bármely elektronikus technológiára vagy eszközre támaszkodó vagy annak segítségével kivitelezett képzés (a CD-ROM-tól és a számítógéppel támogatott tanulástól a videokonferenciáig, a műholdak által közvetített képzésekig és a virtuális oktatási hálózatokig). Komenczi Bertalan megfogalmazásában: Az e- learning: az elektronikus információs és kommunikációs technikára alapozott oktatásfejlesztési törekvések összefoglaló csúcsfogalma. (KOMENCZI 2007) Fontos! Ma már az „elektronikus tanulás” nem szinonimája a teljes online képzésnek! A fogalom értelmezése után én magam nagyon fontosnak tartom – minden adandó alkalommal – azt is, hogy nézzük meg az elektronikus tanulás felhasználási területeit, mivel szerintem az e- learning lehet: a/ oktatási illetve képzési forma, azaz teljesen önálló rendszer, b/ oktatási eszköz, amely vagy oktatási céllal készül, vagy csak az önálló, felfedező tanulást szolgálja, és felhasználása során kapcsolódik vagy nem kapcsolódik oktatási rendszerhez, c/ önképzési mód vagy eszköz, az önképzés informális és non formális módja/eszköze. Célja az önként vállalt egyéni tájékozódás, kutatás, tanulás. Ilyen esetben maguk az eszközök nem oktatási/képzési céllal készülnek! A kreativitás témájáról lévén szó, e felhasználási területek jelentősége hatványozottan megnő. Korábban ismeretlen területek kidolgozásáról, fejlesztéséről van szó! * Az elektronikus tanulás kapcsán három dologra szeretném irányítani szíves figyelmüket: 1. Az egyik az, hogy az oktatás hosszú ideig kimaradt a globalizációs vitákból. Ennek egyetlen oka, hogy az oktatást/képzést sokáig nem tekintették kereskedelmi jellegű szolgáltatásnak. 2. A másik az, hogy a tanulásra és a képzésre olyan erők hatnak, amelyek korábban nem számítottak befolyásoló tényezőnek. Elegendő talán csak a gazdaságnak az oktatásra gyakorolt hatására utalnom, és azon belül azokra az egyéb erőkre, amelyek gerjesztően hatnak az egyénre annak egész életen át tartó tanulása okán. 3. A harmadik az, hogy az információs és kommunikációs technológiák világában nem csak úgy egyszerűen taneszközökről, vagy tananyagkészítésről stb., hanem „képzésfejlesztésről” és „tananyagfejlesztésről” beszélünk. Mindez olyan feladatokat gerjeszt, ahol a kreativitás elengedhetetlen, de azt is mondhatjuk nyugodtan, hogy „követelmény”. Mindebben oroszlánrész jut/hat a kreatív nyelvoktatóknak. Csak kreatív tanár nevelhet kreatív hallgatókat…
5
Hallgatóink egy-két-három éven belül kikerülnek a munka világába. Megváltozik a társadalmi „státusuk”, felnőttként fogják őket „kezelni”. A nyelvi képzés során elsajátított kreatív eszközhasználat megtérül későbbi munkaéveik alatt. Hogyan? Konkrét válasz helyett a felnőttek önképzését – és így az egész életen át tartó tanulását – gerjesztő tényezőkre szeretnék az alábbiakban utalni: 1. Napjainkban a munka világa fokozottabban értékeli az egyén önállóságát. Például: a kezdeményezőkészséget, a felelősséget, az alkalmazhatóságot, a radikális változások kezelésének képességét stb. 2. A vállalatok erőteljesen keresik a képzésben is a „termelékenységet” mint hajtóerőt, hiszen csökkennek a képzési költségek, ugyanakkor növekednek a kompetencia-fejlesztési szükségletek. 3. A képzőintézmények önképzésre alapozott képzéseket (nyitott képzési formákat) javasolnak, és a (módszertani) gyakorlat a tanulóközpontúság irányába halad. 4. Az egyén önállósága társadalmilag is egyre inkább elismert, és az egyén is egyre több szabadságra vágyik. Az infokommunikációs eszközök fokozott mértékben vesznek részt ebben az ún. önállósulási folyamatban és alkalmazásuk szinte minden esetben kreativitást (is) igényel. A fentiek együttesen járulnak hozzá a felnőttek egész életen át tartó képzési szükségletéhez és ahhoz, hogy az emberek saját képességeiket maguk (is) fejlesszék. * Az elektronikus tanulás megjelenésével maga az eszközhasználat teljesen új dimenziók közé került. A tanulás külső feltételeit jelentő ún. tanulási környezet biztosítása válik szükségessé és nem elég csak tanítói, tanári illetve oktatói feladatokról beszélni, hiszen képzésszervezők és a technológiai oldal ismerői, az informatikusok is jelen vannak már a képzésben. Ráadásul az ún. régi és az új részt vevők nem egymástól elszigetelve, hanem csapatban dolgoznak, ahol minden résztvevő kreativitására szükség van. Változóban a pedagógusok és az oktatók, azaz a tanítók szerepe A pedagógusoknak és az oktatóknak alkalmazkodniuk kell a társadalom új elvárásaihoz. Ez felveti szerepük újradefiniálását is: a tudás átadóinak szerepe helyett, olyan irányító szerepet lenne jó betölteniük, amely során támogatják, segítik a tanuló személyt annak saját tudása és saját identitása megépítésében. A képzés szereplői helyzetében bekövetkező változást egyetlen szóval lehet legpontosabban kifejezni: az összetettséggel, ahol kiemelkedő helyet kap/hat a kreativitás. A képzés felelősei és maguk a képzés szereplői napjainkban éppen azon fáradoznak, hogy megtanulják, hogyan irányítsák ezt az összetett helyzetet. Egy új korszak elején vagyunk, ahol szükség van minden kreatív, alkotó gondolatra az újabb és újabb feladatok ellátásához. A tanulók, a hallgatók szerepváltozása Az új technológiák alkalmazása révén nem csak a pedagógusok és az oktatók szerepe változik meg, hanem a tanulóké is. Az új technológiák nyújtotta eszközökkel dolgozni kell a tanulóknak! Vége annak a passzív szerepnek, ami az átadott tudás befogadóját, a régi tanulót jellemezte. A tanulás tevékenység! A tanuló kreativitását a megfelelő tanulási környezet kialakításával lehet és kell generálni.
6
*
Irodalom HUTTER, O.–MAGYAR, G.–M LINARICS, J. (szerk.) (2005): E-LEARNING 2005, Budapest: Műszaki Könyvkiadó. KOVÁCS, I. (1995): Távoktatás Franciaországban 1993-1994, Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, Universitas, KOVÁCS, I. (1999): Nyitott képzések franciaországi példákkal, Budapest: Nyitott Szakképzésért Közalapítvány. http://mek.oszk.hu/04600/04653/ (2007) KOVÁCS, I. (2007): Az elektronikus tanulásról, Budapest: HOLNAP kiadó, KOMENCZI, B. (2007): Elektronikus tanulási környezet, Kísérlet a jelenség didaktikai értelmezésére, Habilitációs értekezés, Debrecen
*
A LINGUA 2009. szeptember 23-24. számában megjelent – további - írások:
7
