2014. XXVI. évf. 8. szám
Ára: 100,- Ft
Kenyérszentelés Tornyoson és Nagymágocson Augusztus 17-én Tornyosra voltunk hivatalosak, a dalkör és a citerások. Szerbiai barátaink hívtak meg bennünket kenyérszentelő ünnepségükre. Ott már vártak bennünket ennivalóval-innivalóval, amit csak kívántunk. Programokat szerveztek nekünk. A könyvtárban hímzéskiállítás megnyitóján vettünk részt, ahol mi voltunk a díszvendégek. Sétakocsikázni vittek bennünket. A falu minden utcáját bejártuk. A lakosok magyar zászlókat lobogtattak a házuk előtt, integettek, énekeltek velünk együtt. Én egyedül voltam A tornyosi templom itthoni magyar a kocsin, de olyan érzésem volt, mint amikor a szépségkirálynőt hurcolják végig mindenki előtt. Ez szép érzés volt, ám néha gombóc nőtt a torkomban, hogy ismeretlenül is tisztelnek, örülnek nekünk! A kocsikázás után a került sor a kenyérszentelőre a Magyarok Nagyasszonya nevet viselő, gyönyörű templomukban. Ott megáldották az új kenyereket. Mi is vittünk egy gyönyörű kenyeret, nemzeti szalaggal átkötve, amit könnyes szemmel fogadtak el tőlünk. Mi pedig hazafelé jövet megkaptuk az ő megszentelt kenyerüket.
Este nyolc órakor kezdődött a fesztivál. Sok határon túli csoport mutatta be műsorát. Újabb ismeretségeket kötöttünk. Mindenki gratulált az előadásunkhoz. Jó hangulatban, de jó későn indultunk haza, felejthetetlen élményekkel megtelve. Köszönettel tartozunk a Polgármesteri Hivatalnak és a Szociális Szolgáltató Központnak, név szerint: Hegedűsné Nagy Anikónak, Vecseri Lászlónak és Móricz Gergőnek, hogy kiutazhattunk Szerbiába. Augusztus 20-án a nagymágocsi evangélikus templomban is kenyérszentelőre gyülekeztek a falusi emberek. Már második éve ez a szép kistemplom ad helyet ennek a szertartásnak. Megható, családias légkörben áldotta meg Pathó Gyula lelkész úr Nagymágocs kenyerét. A Nefelejcs Népdalkör és Napraforgó Citerazenekar műsorát jól kiegészítette Tóth Imre szóló éneke, Schefcsik József versmondása, Dóczi Jusztina írása. A kenyeret Magyar Zita alpolgármester asszony szegte meg. Köszönet azoknak, akik megtisztelték az eseményt jelenlétükkel. Kajtár Jánosné Szabó Eszter
Kenyérszentelő itthon
Tartalomból: Csökkent az önerő igénye a szennyvízberuházásnak • Választási információk • Fogathajtó verseny • Testvértelepülési tábor • Falunapi képriport • Nagymágocs Nagyközségért kitüntetés Dóczi Jusztinának • „Szülinapi” ételosztás a pékségben • Búcsú Török Pétertől
2. oldal
XXVI. évfolyam 8. szám
Rendkívüli testületi ülés Nagymágocs Nagyközség Képviselő-testülete 2014. július 10én, csütörtökön 14.00 órai kezdettel soron kívüli ülést tartott. A fő téma a Nagymágocsért Szolgáltató Nonprofit Kft. volt. Először a kft. fenntarthatóságának vizsgálata volt napirenden. Az összes rendelkezésre álló adat, kivonat és jelenlegi állás alapján a képviselő-testület azt a megállapítást tette, hogy a számok valamint az eddigi teljesítések tükrében nem fenntartható a kft. Csak egy gyors és azonnali teljesítésnövekedés, létszámbővítés tudná megfelelő anyagi helyzetben tartani a kft.-t, amire jelenleg kevés a lehetőség. Ennek következtében a képviselő-testület a kft. végelszámolásának folytatása mellett döntött, amely egy visszafordítható folyamat, ha a megfelelő intézkedések megtörténnek, és eredményesen működik a kft. a következő időszakban. Az átmeneti időszakban megbízott vezetőként továbbra is Szenti Pál lett megnevezve. Ennek a döntésnek az értelmében a kft. ügyvezetői álláshelyére kiírt pályázat eredménytelenné lett nyilvánítva. Harmadik napirendi pontként a Békés Megyei Ivóvízminőségjavító Program önerő igazolásához meghozott 9/2014. (II. 4.) Kt. határozat módosítása volt egy kötelező feladat. 2014. július 22-én, kedden a KEOP-5.5.0/A/12-2013-0375 azonosító számú pályázattal kapcsolatos döntés miatt újabb rend-
kívüli ülést tartott a testület. Ez a pályázat fogja biztosítani az iskola, az egészségház és a hivatal épületének energetikai korszerűsítését. Az EU Önerő Alappal kapcsolatban felmerültek kételyek, amelyek tisztázása miatt volt szükség az ülésre. A képviselő-testület a pályázat folytatása, az Önerő Alap benyújtása és annak eredeti ütemezése mellett döntött. „1. A pályázat megvalósításához szükséges 12.760.040,- Ft önerő biztosítására pályázatot nyújt be az EU Önerő Alap felhasználásának részletes szabályairól szóló 285/2012. (X. 9.) Korm. rendelet alapján az alábbiak szerint: a) 2014. évben a pályázat első és második kifizetési üteméhez kapcsolódóan 8.670.667,- Ft összegben; b) 2015. évben a pályázat záró kifizetéséhez kapcsolódóan 4.089.373,- Ft összegben.” Ezen kívül még bejelentés érkezett a Szociális Szolgáltató Központ részéről, hogy a Szociális és Gyermekélelmezési Konyhára 37/2014. (IV.30) EMMI rendelet alapján 2014. szeptember 1-jétől új program és egy burgonyakoptató megvásárlása válik szükségessé. Ezek a kiadások az eredeti költségvetésben nem voltak előirányozva, ezeknek a költségeire forrást kell találni a 2014. évi költségvetés terhére. Magyar Zita
Tisztelt Választópolgárok! Magyarország köztársasági elnöke 2014. október 12. napjára tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi választását. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb tudnivalókról szeretném tájékoztatni a Tisztelt Választópolgárokat. Választási bizottságok A szavazatszámláló bizottságok (SzSzB) tagjai még az országgyűlési képviselő-választások előtt megválasztásra kerültek. Ezek a bizottságok látják el a választási feladatokat a szavazókörökben. A helyi választási bizottság (HVB) három tagját és legalább két póttagot a képviselő-testület legkésőbb 2014. augusztus 31-én 16.00 óráig választja meg. A választási bizottság megbízott tagjait legkésőbb 2014. szeptember 26-án 16.00 óráig lehet bejelenteni. A szavazatszámláló bizottságokba a választókerületben jelöltet állító jelölő szervezet, illetve a független jelölt két-két tagot bízhat meg, míg a helyi választási bizottságba egy tagot. A megbízott tagok bejelentése az SzSzB-k esetében a Helyi Választási Iroda vezetőjénél, míg a HVB megbízott tagjának bejelentése a HVB elnökénél történik. Névjegyzék Azt a választópolgárt, aki legkésőbb 2014. augusztus 15-én a szavazóköri névjegyzékben szerepel, a Nemzeti Választási Iroda értesítő megküldésével tájékoztatja a szavazóköri névjegyzékbe vételéről. Az értesítőt a választópolgár értesítési címére, ennek hiányában lakcímére 2014. augusztus 25-ig kell megküldeni. A helyi választási iroda értesítő átadásával vagy megküldésével tájékoztatja a szavazóköri névjegyzékbe történt felvételéről azt a választópolgárt, aki 2014. augusztus 15-ét követően kerül a település szavazóköri névjegyzékébe. A névjegyzék a közös önkormányzati hivatalban tekinthető meg.
Átjelentkezés Az átjelentkezésre irányuló kérelmet az a választópolgár nyújthatja be, akinek legkésőbb 2014. június 23-ig létesített tartózkodási helyének érvényessége legalább 2014. október 12-ig tart. Az átjelentkezésre irányuló kérelemnek legkésőbb 2014. október 10-én 16.00 óráig kell megérkeznie a helyi választási irodához. Az átjelentkező választópolgár 2014. október 10-én 16.00 óráig visszavonhatja átjelentkezési kérelmét. A fentiek értelmében tehát csak az jelentkezhet át a választás napjára, aki tartózkodási helyet létesített a fenti időbeli korlátok figyelembe vételével. Szavazni csak a tartózkodási helye szerinti képviselő- és polgármesterjelöltekre lehet, tehát nem érvényesül az országgyűlési választásokon alkalmazott szabály, miszerint az átjelentkező polgár a bejelentett (hétköznapi értelemben: állandó) lakóhelye szerinti választókerületi képviselőjelöltre szavaz. Mozgóurna Nincs változás a mozgóurna igénylésében. Csak az a választópolgár kérhet mozgóurnát, aki azért nem tud elmenni a szavazóhelyiségbe, mert egészségi állapota vagy fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt a mozgásában. Egyéb indokok (pl.: munkavégzési kötelezettség teljesítése) alapján nincs lehetőség mozgóurna igénylésére. A választópolgár mozgóurna iránti kérelmének legkésőbb 2014. október 10-én 16.00 óráig kell megérkeznie ahhoz a helyi választási irodához, amelynek szavazóköri névjegyzékében szerepel, vagy 2014. október 12-én, legkésőbb 15.00 óráig kell megérkeznie a szavazatszámláló bizottsághoz. Jelölt- és listaállítás Fontos változás a 4 évvel ezelőtti választáshoz képest, hogy már nincsenek ajánlószelvények (ún. kopogtatócédulák), helyette ajánlóíveken történhet az ajánlás. Az ajánlóívet a független
2014. augusztus jelöltként indulni szándékozó választópolgár, illetve a jelölő szervezet a jelölt nyilvántartásba vételére illetékes választási bizottság mellett működő választási irodától igényelheti. Az ajánlóívek igénylésére kötelezően használandó formanyomtatvány áll rendelkezésre. A választási iroda az igénylését követően haladéktalanul, de legkorábban 2014. augusztus 25-én adja át az igénylő részére az általa igényelt mennyiségű ajánlóívet. Az egyéni listás és a polgármesterjelölt állításához szükséges ajánlások számát a helyi választási iroda vezetője a központi névjegyzék 2014. augusztus 15-i adatai alapján állapítja meg 2014. augusztus 18-ig. A szükséges ajánlások számának megállapításakor a választópolgárok számát kell megállapítani, erről egy külön hirdetményben szerezhetnek tudomást a Tisztelt Választópolgárok. Az egyéni listás és az egyéni választókerületi jelöltet, a polgármester-jelöltet legkésőbb 2014. szeptember 8-án 16.00 óráig kell bejelenteni a helyi választási bizottságnál. A jelölt bejelentésével egyidejűleg a jelölt, illetve jelölő szervezet rendelkezésére bocsátott összes ajánlóívet határidőben át kell adni a választási irodának. Az ajánlóívek szigorú számadású nyomtatványok. E kötelezettség elmulasztása esetén a jelölt nyilvántartásba vételére illetékes választási bizottság hivatalból eljárva bírságot szab ki. A bírság összege minden be nem nyújtott ajánlóív után 10.000,- Ft. A jelölő szervezet a listát, illetve a listán szereplő jelölt jelölését legkésőbb 2014. szeptember 9-én 16.00 óráig vonhatja vissza. Az ajánlás Az a választópolgár ajánlhat jelöltet, aki a választáson a választókerületben választójoggal rendelkezik. Az ajánlóívre rá kell vezetni az ajánlást adó választópolgár nevét, személyi azonosítóját, magyarországi lakcímét, valamint az anyja nevét. Az ajánlóívet az ajánló választópolgár saját kezűleg aláírja. Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat! Egy választópolgár egy jelöltet csak egy ajánlással támogathat, a további ajánlásai érvénytelenek. Az ajánlás nem vonható vissza. Az ajánlóíven az ajánlást gyűjtő személy feltünteti nevét és aláírását. Ajánlást a polgárok zaklatása nélkül a jelölő szervezet képviselője vagy a jelöltként indulni szándékozó választópolgár, illetve annak képviselője bárhol gyűjthet. Nem gyűjthető ajánlás: a) az ajánlást gyűjtő és az ajánló munkahelyén munkaidejében vagy munkaviszonyból, illetve munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettsége teljesítése közben, b) a Magyar Honvédségnél és a központi államigazgatási szerveknél szolgálati viszonyban levő személytől a szolgálati helyén vagy szolgálati feladatának teljesítése közben, c) tömegközlekedési eszközön, d) állami, helyi és nemzetiségi önkormányzati szervek hivatali helyiségében, e) felsőoktatási és köznevelési intézményben, f) egészségügyi szolgáltató helyiségében. Az ajánlásért az ajánlást adó választópolgár részére előnyt adni vagy ígérni tilos. Az ajánlást adó választópolgár az ajánlásért nem kérhet előnyt, illetve nem fogadhat el előnyt vagy annak ígéretét.
3. oldal Érvénytelen az az ajánlás, amelyet az ajánlási szabályok megsértésével gyűjtöttek. Egyéni listás, illetve egyéni választókerületi képviselőjelölt az, akit az adott választókerület választópolgárainak legalább 1%-a jelöltnek ajánlott. Polgármesterjelölt az, akit a település választópolgárainak legalább 3%-a jelöltnek ajánlott. A választási kampány A kampányidőszak 2014. augusztus 23-tól 2014. október 12-én 19.00 óráig tart. A szavazóhelyiséget magában foglaló épületnek a szavazóhelyiség megközelítését szolgáló bejáratától számított 150 méteres távolságon belül – közterületen – választási kampánytevékenység 2014. október 12-én nem folytatható. 2014. október 12-én választási gyűlés nem tartható. 2014. október 12-én politikai reklámot nem lehet közzétenni. A közvélemény-kutatást végző személy abba az épületbe, amelyben a szavazóhelyiség van, 2014. október 12-én nem léphet be. Az épületből kilépők megkérdezésével készített közvélemény-kutatás eredményét (exit poll) csak 2014. október 12-én 19.00 óra után szabad nyilvánosságra hozni. A plakátot az, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték, 2014. november 11-én 16.00 óráig köteles eltávolítani. Szavazás A szavazás 6.00 órától 19.00 óráig tart. Részletes tájékoztatásért forduljon a közös önkormányzati hivatalban működő helyi választási irodához, vagy keresse fel a www.valasztas.hu internetes oldalt. dr. Mészáros Erzsébet jegyző
Kulturális Örökség Napjai 2014. szeptember 20-21., Nagymágocs
Nagymágocs negyedik alkalommal csatlakozik a programhoz. Az Örökség Napjai egyik fő szempontja, hogy ingyenesen biztosítva legyenek az egyébként nem vagy csak korlátozottan nyilvános épületek látogatása, idegenvezetéssel, ha lehet, kisebb vendéglátással. Ezt a csatlakozó településeknek önerőből kell megoldaniuk. Mint eddig is, önkéntesek segítségével valósul meg a program. Itt, Nagymágocson szombaton és vasárnap reggel 9 órától 18 óráig biztosítjuk az épített örökségeink látogatását. A tavalyi évben is már több mint száz látogató érkezett, közöttük szervezett csoportok, a környékről és távolabbi városokból. A program során egész nap be lehet menni a kastélyba, a helytörténeti gyűjteménybe, a római katolikus templomba és a magtárhoz. Vendéglátással és apró ajándékokkal is kedveskedünk a hozzánk látogatóknak. Részletek: www.oroksegnapok.hu
4. oldal
XXVI. évfolyam 8. szám
Csökkent az önerő igénye a szennyvízberuházásnak A településünkön zajló szennyvízberuházás KEOP-os pályázati támogatás által valósul meg. Az 1.143 milliárd forintos projekt költségeinek jelentős részét az Európai Unió és a Magyar Állam biztosítja. A pályázat konstrukciójából adódóan az önerő tekintetében Nagymágocs lakosainak is jelentős részt kell vállalni. A Támogatási Szerződés alapján a Víziközmű-Társulat a lakosságtól ingatlanonként eddig 235 ezer Ft-ot gyűjtött be. A lakosokat érintő teher csökkentése érdekében a projekt kezdete óta az önkormányzat több pályázaton is részt vett. A megnyert pályázatoknak köszönhetően örömmel nyugtázhatjuk, hogy a beruházás befejezéséhez kisebb lakossági hozzájárulásra van szükség, így jelentősen csökken a befizetendő összeg mértéke. A projekt sikeres befejezéséhez ingatlanonként az eredeti összeghez képest már csak 80 ezer Ft-ra van szükség. Azon ingatlantulajdonosok, akik eddig lelkiismeretesen fizettek, a 80 ezer Ft feletti részt visszakapják. Akik eddig kevesebbet teljesítettek, azoknak 80 ezer Ft-ig kell fizetniük. A Víziközmű-Társulat néhány napja az ügymenettel kapcsolatban értesítőket postáz, amiben bővebb tájékoztatást ad a teendőkről. A több mint 1000 ingatlan tekintetében az ügyintézés hosszadalmas folyamat, ezért fokozatosan, néhány hét alatt kerül sor mindenkire. A beruházásnak fontos momentuma a próbaüzem megindítása. Az új szennyvíztelep műszakilag elkészült annyira, hogy a belső próbákat folyamatosan végzi a kivitelező. A telep áramellátása megtörtént, így a rendszer teljes próbaüzeme hamarosan indul. Erről külön értesítést fog kapni mindenki, ami után az ingatlanok ráköthetnek a rendszerre. Kérem, hogy az önkormányzattól kapott jelzésig senki ne vezessen szennyvizet a hálózatba, mivel az veszélyezteti a későbbi próbaüzemet. Atkári Krisztián polgármester
Jegyzőkönyvi kivonat A kivonat a Nagymágocsi Víziközmű-Társulat 2014. július 28án, a nagymágocsi Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott taggyűlése jegyzőkönyvéből készült. Tárgy: Érdekeltségi hozzájárulás megfizetésével kapcsolatos döntések meghozatala 3/2014 (VII.28.) taggyűlés sz. határozat: Az alapszabály V. pont 1. bekezdése az alábbiak szerint módosul: - a lakáselőtakarékossági szerződést kötött és a társulat javára engedményezési nyilatkozatot aláírt érdekelt természetes személyek esetében az érdekeltségi hozzájárulás mértéke 80.000,- Ft/ érdekeltségi egység, amelyet vagy a lakástakarékpénztári szerződés felmondásából teljesítenek, vagy a lakástakarékpénztári szerződést életben hagyva, saját forrást felhasználva közvetlenül fizetik meg a Víziközmű-Társulat számlájára.
4/2014 (VII.28.) taggyűlés sz. határozat: Az alapszabály V. pont 2. bekezdése az alábbiak szerint módosul: - azon természetes személy érdekeltek esetében, akik nem kötöttek lakáselőtakarékossági szerződést, az érdekeltségi hozzájárulás összege 80.000,- Ft/érdekeltségi egység, amelynek megfizetése történhet egy összegben 2014. szeptember 30-ig, vagy havi 10.000,- Ft-os részletfizetés biztosítása mellett 8 hónapon keresztül 2014. október 1-től 2015. május 31-ig. 5/2014 (VII.28.) taggyűlés sz. határozat: Az alapszabály V. pont 3. bekezdése az alábbiak szerint módosul: - jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok és a települési önkormányzat érdekeltségi hozzájárulásának egységnyi összege 100.000,- Ft/érdekeltségi egység, amely egy összegben fizetendő a társulat számlájára 2014. szeptember 30-ig. 6/2014 (VII.28.) taggyűlés sz. határozat: Az alapszabály V. pontja az alábbi, 4. bekezdéssel egészül ki: - nem képezi az érdekeltségi hozzájárulás alapját az üres telek és hivatalosan igazoltan lakhatatlanná nyilvánított ingatlan mindaddig, amíg a telek beépítésre nem kerül, illetve az építési engedély kérelem benyújtásának időpontjáig. 7/2014 (VII.28.) taggyűlés sz. határozat: Azon ingatlantulajdonosok, akik 2009. június 30-a előtt kötöttek a Víziközmű-Társulatra engedményezett lakáselőtakarékossági szerződést, dönthetnek arról, hogy a lakáselőtakarékossági szerződésüket saját célra fel kívánják-e használni vagy azt a társulat felmondja. Amennyiben saját célra kívánják felhasználni, akkor a társulat részére 80.000,- Ft-ot egy összegben kötelesek megfizetni. Ennek határideje 2014. szeptember 30. 8/2014 (VII.28.) taggyűlés sz. határozat: Azon ingatlantulajdonosok, akik 2009. június 30-a után kötöttek lakáselőtakarékossági szerződést, a Víziközmű-Társulat értesítését követően eldönthetik, hogy szerződésüket saját célra kívánják-e megtartani. Amennyiben igen, úgy kötelesek az érdekeltségi hozzájárulást megfizetni egy összegben legkésőbb 2014. szeptember 30-ig, vagy havi 10.000,- Ft részletfizetés biztosítása mellett 8 hónapon keresztül 2014. október 1-től 2015. május 31-ig. 9/2014 (VII.28.) taggyűlés sz. határozat: Az érdekeltségi hozzájárulások csökkentése miatt keletkezett túlfizetést a társulat 2014. december 31-ig köteles visszafizetni a tagok számára. Az önkormányzati ingatlanok részére történő túlfizetés visszafizetése lehetőség szerint 2014. szeptember 30-ig megtörténik. 2.000,- Ft alatti összeget nem kerülnek visszafizetésre. Magyar Sándorné
FIGYELEM! További információkat – a befizetésről, illetve az esetleges túlfizetésről, annak visszatérítéséről – telefonon kaphat a 63/363-002 telefonszámon, vagy személyesen a Polgármesteri Hivatalban, a Nagymágocsi Víziközmű-Társulat irodájában hétfőtől csütörtökig 8-12, illetve 13-16 óra között Magyar Sándornétól és Patakiné Tóth Szilviától.
2014. augusztus
5. oldal
TÁJÉKOZTATÓ A VÁLASZTÁSI KAMPÁNNYAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEKRŐL Választási kampányidőszak: A szavazás napját megelőző 50. naptól a szavazás napján a szavazás befejezéséig tart, azaz a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi választásán 2014. augusztus 23-tól 2014. október 12-én 19.00 óráig tart. Választási kampánytevékenység: Kampánytevékenység a kampányeszközök kampányidőszakban történő felhasználása és minden egyéb kampányidőszakban folytatott tevékenység a választói akarat befolyásolása vagy ennek megkísérlése céljából. Nem minősül választási kampánynak az állampolgárok – mint magánszemélyek – közötti személyes kommunikáció, függetlenül annak tartalmától és formájától (sms-váltás, Facebook, szóbeli beszélgetés stb.), továbbá a választási szervek tevékenysége. Kampányeszközök: Minden olyan eszköz, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására. A 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) által nevesített kampányeszközök: • plakát, • jelölő szervezet vagy jelölt által történő közvetlen megkeresés, • politikai reklám, • politikai hirdetés, • választási gyűlés. Plakát: A Ve. értelmében plakát a választási falragasz, felirat, szórólap, vetített kép, embléma mérettől és hordozó anyagtól függetlenül. A kampányidőszakban a jelölő szervezeteknek és jelölteknek nem kell engedélyt kérni, illetve bejelenteni, ha választási plakátot kívánnak készíttetni, de figyelemmel kell lenniük a 2010. évi CLXXXV. törvény 46. § (9) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a sajtóterméken és – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az egyéb kiadványokon fel kell tüntetni a szerkesztésre és a kiadásra vonatkozó legfontosabb adatokat (impresszum). Az impresszum adattartalma: • kiadó neve, székhelye, a kiadásért felelős neve, • a szerkesztésért felelős személy neve. A plakát elhelyezésére vonatkozó korlátozások: • épület falára, kerítésre plakátot elhelyezni kizárólag a tulajdonos, a bérlő, illetőleg – állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan esetén – a vagyonkezelői jog gyakorlójának hozzájárulásával lehet; • állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül plakátot elhelyezni tilos; • önálló hirdető-berendezés elhelyezésére, óriásplakátokra vonatkozóan a közterület-használatra vonatkozó szabályok az irányadók; • más jelölt, jelölő szervezet plakátját nem fedheti le; • károkozás nélkül eltávolítható legyen. Eltávolításának határideje: 2014. november 11., 16.00 óra. Eltávolításra az köteles, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték. Közvetlen politikai kampány: A választási kampányanyagnak a választópolgár részére közvetlen megkeresés módszerével való eljuttatása. A szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét a jelölt kérésére az illetékes választási iroda átadja. Ennek teljesítéséhez azonban igazolni kell az adatszolgáltatási
díjnak (101.500,- Ft) a Nemzeti Választási Iroda számlájára történő megfizetését. Az adatszolgáltatás adatait a nyilvántartásba vett jelölt legkésőbb a szavazás napján 16.00 óráig köteles megsemmisíteni, és az erről készült jegyzőkönyvet három napon belül átadni az adatszolgáltatást teljesítő választási irodának. Politikai reklám: Tekintettel arra, hogy Nagymágocs nagyközségben médiaszolgáltató nem működik, az erre vonatkozó szabályokat nem ismertetem. Politikai hirdetés: Ellenérték fejében közzétett, valamely jelölő szervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló vagy támogatásra ösztönző, illetve azok nevét, célját, tevékenységét, jelszavát, emblémáját népszerűsítő, sajtótermékben közzétett médiatartalom vagy filmszínházban közzétett audiovizuális tartalom. Amennyiben a sajtótermék politikai hirdetést kíván közölni, a választás kitűzését követő 5 munkanapon belül (2014. július 30-án 16.00 óráig) az Állami Számvevőszékhez el kellett juttatnia a hirdetési szolgáltatásainak árjegyzékét. Az a sajtótermék, amelynek árjegyzékét az ÁSZ nem vette nyilvántartásba, nem közölhet politikai hirdetést, még ingyenesen sem. (2/2014. NVB iránymutatás: „Sajtótermék politikai hirdetést kizárólag ellenérték fejében tehet közzé. A közzététel további feltétele, hogy a sajtótermék hirdetési szolgáltatásainak árjegyzéke az Állami Számvevőszék nyilvántartásában szerepeljen. Mindebből következik, hogy a bejelentési kötelezettségre vonatkozó határidő elmulasztása esetén politikai hirdetés közzétételére nincs lehetőség abban az esetben sem, ha a sajtótermék ingyenesen, ellenérték nélkül kívánja biztosítani a politikai hirdetés közzétételét.” Az ÁSZ honlapján közzétett árjegyzékek között a Nagymágocsi Hírmondó árjegyzéke nem szerepel, így politikai hirdetés közlésére e sajtótermékben nincs mód. A körzeti és helyi, illetve lekérhető médiaszolgáltatással vagy nem országosan terjesztett sajtótermékkel kapcsolatos kifogást a médiatartalom-szolgáltató székhelye vagy lakóhelye szerint illetékes területi választási bizottság bírálja el. A kifogásnak helyt adó döntés esetén a jogkövetkezmények: • jogszabálysértés tényének megállapítása; • a választási bizottság határozata rendelkező részének közzététele a jogsértő közléshez hasonló módon a Ve-ben meghatározott határidőben; • indokolt esetben bírság kiszabása, melynek legmagasabb ös�szege: 5.075.000,- Ft. Választási gyűlés: A szavazás napját megelőző 50. naptól kezdődően szervezhető, azaz 2014. augusztus 23-tól, de a választás napján már nem tartható. A választási gyűlés szervezéséhez rendőrségi bejelentés, közterület-foglalási engedély nem szükséges. A rend fenntartásáról a szervezőnek kell gondoskodnia. Állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületben választási kampánytevékenységet folytatni, választási gyűlést tartani tilos. dr. Mészáros Erzsébet jegyző
6. oldal
XXVI. évfolyam 8. szám
Nagymágocsi Ybl Miklósemléknap A híres magyar építész születésének 200. évfordulója alkalmából Időpont: 2014. szeptember 19. Helyszín: Felícián Atya Helytörténeti Gyűjtemény Nagymágocsi program: 13:00 Károlyi Uradalmi Irodaház (1848-49) Megnyitó – Magyar Zita alpolgármester Köszöntő – Bugár-Mészáros Károly építésztörténész Emléktábla avató – Atkári Krisztián polgármester és Szmodits Júlia, az Ybl Egyesület elnöke 13:30 Wittek Krisztina főépítész Kapcsolatok – Nagymágocs, Károlyi-család, Ybl Miklós Fekete J. Csaba Phd. építész, művészettörténész Kastélyépítészet az Alföldön Rövidfilmek Nagymágocsról - Arisztokraták nyomában Nagymágocson - Nagymágocsi pillanatok 14:00 Zabsilós magtár (1856) Tiszttartói lak (1853) Labádi Zoltán építész Az épület és a fejlesztési tervek ismertetése Wittek Krisztina főépítész Ybl Miklós meg nem valósult tanulmányterve a szentesi városháza épületéről Benedek Ádám és Labádi Zoltán építészek 3D interaktív virtuális séta a nagymágocsi Ybl-magtárban (projektgazda SKC Consulting Kft.) Kiállítások: Sprok Antal szabadtéri kiállítása a kastélyparkban fotókiállítás és a nagymágocsi Ybl-épületekre vonatkozó fejlesztési tervek Részletek: www.ybl2014.hu/programok A program támogatói: az Ybl Egyesület, Bodrogi Bau Kft., Nagymágocs Önkormányzata, Petőfi Művelődési Központ, SKC Consulting Kft., Aranysziget Otthon Nagymágocsi Kastélyotthona, Wittek Krisztina, Sprok Antal, Labádi Zoltán, Benedek Ádám Sok szeretettel várnak minden érdeklődőt erre a különleges napra, ahol szakemberek segítségével tudhatnak meg többet épített örökségünkről. Egyedülálló élmények: 3D-s magtárlátogatás és Sprok Antal szabadtéri kiállítás
KÖZLEMÉNY Tájékoztatom a Tisztelt Választópolgárokat, hogy a 2014. október 12. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 9. § (3) bek. a) pontja alapján Polgármesterjelölt az, akit a 10 000 vagy ennél kevesebb lakosú település választópolgárainak legalább 3%-a jelöltnek ajánlott. Nagymágocs Nagyközség esetében a választópolgárok száma: 2543 fő. Jelöléshez szükséges ajánlások száma: 77 db. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 9. § (1) bekezdése alapján egyéni listás, illetve egyéni választókerületi képviselőjelölt az, akit az adott választókerület választópolgárainak legalább 1%-a jelöltnek ajánlott. Nagymágocs Nagyközség esetében a választópolgárok száma: 2543 fő. Jelöléshez szükséges ajánlások száma: 26 db. A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 307/E. § (2) bekezdése alapján a szükséges ajánlások számának megállapításakor a választópolgárok számát a központi névjegyzéknek a szavazást megelőző ötvennyolcadik napi adatai alapján kell megállapítani. A (3) bekezdés értelmében az ajánlások számát egész számra felfelé kerekítve kell megállapítani. dr. Mészáros Erzsébet jegyző
Kispiac-Nagymágocs
Testvértelepülési tábor Az Európai Unió támogatásával valósult meg Nagymágocson egy testvértelepülési találkozó. A vajdasági Kispiac és Nagymágocs több mint tízéves testvértelepülési kapcsolatot ápol. Egy egyhetes tábor keretében töltött el nagyon tartalmas időt 15 kispiaci és 15 nagymágocsi fiatal 2014. július 14-20. között Nagymágocson. A tábor tagjai voltak még a kispiaci Rozmaring Népdalkör tagjai és a kísérő pedagógusok. Kirándultunk Ópusztaszerre, Derekegyházra, Szentesre és strandoltunk Orosháza-Gyopárosfürdőn. Körbejártuk Orosháza
2014. augusztus megújult főterét, és megismertük a Semmiből Valamit Alkotócsoport munkáját. Minden reggel énekeltek a fiatalok, készülve a szombati közös fellépésre. Tíz dalból álló dalcsokrot tanultak meg igen rövid idő alatt. Volt több kézműves foglalkozás, ebben nagyon nagy tapasztalattal rendelkeztek a kispiaciak, akik sok praktikus ötletet mutattak. A kispiaciak éneklő-zenélő jókedvét könnyű volt a nagymágocsiaknak átvenni. A hét végére nagyon jó hangulat teremtődött, nyitott, pozitív légkörben telt el minden nap. Csapatjátékon keresztül ismerkedtek a fiatalok az Európai Unióval, a fenntartható életmód alapelveivel, Nagymágoccsal és főként egymással. Közös kulturális napot tartottunk, ahol egymás előtt tartottak kisebb előadásokat a tábor tagjai. Volt íróolvasó találkozó, ahol a két település helytörténeti írói meséltek munkájukról, életükről, és arról, hogy miért érdemes ezt munkát csinálni, a közösségre időt, energiát szánni, és megörökíteni egy kisebb község/közösség múltját és jelenét. A részletes beszámolót és fényképeket hamarosan megtalálhatják a www.nagymagocs.hu oldalon, illetve a nagymágocsi önkormányzat Facebook-oldalán. Köszönet mindenkinek, aki részt vett, aki segített, és Nagymágocs Nagyközség Önkormányzatának, hogy megvalósulhatott ez a program. Segítőink voltak: dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház munkatársai és a Semmiből Valamit alkotócsoport tagjai (Derekegyház), Petőfi Művelődési Központ (Nagymágocs), Takácsné Móricz Sára, Sándorné Szín Rózsa, Szabóné Márfi Ildikó, Lenti Beáta, Varga Ferenc, Tamás Erika, Gila Nóra, TóthKovács Edit, Kovács Máté, Czakó Alexandra, Détár Alíz A közös éneklésre felkészítette a fiatalokat: Pásztor Klára és Balla János Az író-olvasó találkozó írói: Kovács Mária és Dóczi Jusztina Kispiaci pedagógusok: Sárkány Dóra, a Jókai Mór Művészeti Egyesület elnöke, Knapik Tamara, Móra Klára Rozmaring Népdalkör tagjai: Kovács Mária, Almási Rozália, Domonkos Éva, Rada Erzsébet, Dusnoki Piroska, Pásztor Klára, Balla János Résztvevő fiatalok: Pernyész Viktor, Böröc Tamás, Kovács Laura, Szarvas Bernadett, Dongó Mirella, Nagy Torma Julianna, Sárkány Krisztina, Knapik Ivana, Sárkány Edina, Nagy Torma Krisztina, Kurfis Éva, Nagy Torma Zsuzsanna, Domonkos Anna, Somogyi Anett, Domonkos Bianka, Lucz Richárd, Váczi Dániel, Labádi Laura, Gilicze Barbara, Nagy Szonja, Szarka Regina, Kurucz Kata, Héja Helén, Márta Ninetta, Király Ronetta, Magyar Nikoletta, Köteles Adél, Nagy Roland, Szilágyi Klaudia Pályázat kiírója: Europe for Citizens/Európa a Polgárokért program Pályázaton elnyert összeg: 5000 Euro Pályázat kedvezményezettje: Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata Pályázat elnevezése: Kispiac-Nagymágocs: Unióban az Unió felé Megvalósulás időpontja: 2014. július 14-20., Nagymágocs Idézetek a fiatalok írásaiból, amiket a záró napon gyűjtöttünk össze: • „Amit tanultam ezen a héten… – senkiről ne első látásra döntsünk!” • „A tanulság számomra pedig az volt, hogy az életben nem kell zárkózottnak lenni, hisz az élet úgy szép, ha mindig van valami új.” • „Ezen a héten sok infót kaptam arról, hogy milyen is a valódi világ…” Magyar Zita
7. oldal
Fogathajtó verseny Nagymágocson Többszöri időpontkitűzés után 2014. augusztus 9-án megrendezésre került a hagyományos fogathajtó verseny községünkben. Az első időpont 2014. május 24-e volt az eredeti fogathajtó naptár szerint. Viszont a Rákóczi utcai pálya a csatornázásból odahordott föld miatt alkalmatlan volt, jelenleg sem a régi, ideális környezetben sikerült megrendezni a versenyt. Ennek két oka van: még mindig nincs a pálya elrendezve a csatornázás földje után, hisz a kialakított 50 fm hosszú, 40 fm széles dombról lefolyó csapadék a laposabb részen megáll, és ebben a júliusi esőzések is közrejátszottak. Így egy szűkített, a 21 akadály helyett 15 akadályból álló pályát tudtunk csak felépíteni. A versenyen 16 fogat jelent meg, akik szabadidős fogathajtó versenyszám alapján kétfordulós akadályhajtásban vettek részt. A két forduló alapján három fogat hajtott hibátlanul alapidőn belül. Ezek a következők: Besenyi Tibor (Tótkomlós), ifj. Harmati Albert (Nagymágocs), Szikora Tamás (Orosháza). A versenyszabályzat szerint a hibátlan hajtók között összevetés következett, melynek eredménye: I. Besenyi Tibor (Tótkomlós), II. Szikora Tamás (Orosháza), III. ifj. Harmati Albert (Nagymágocs). Kiosztásra kerültek a Tolnai Imre emlékére alapított (1 db) és Stuk Ferenc emlékére alapított (2 db) vándorserlegek, melyeket a Nagymágocsi Lovassport Egyesület legjobb három eredményt elért versenyzői kapták, akik a következők: ifj. Harmati Albert – Tolnai Imre Vándorserleg, Kapocsi János – Stuk Ferenc Vándorserleg, id. Nacsa Károly – Stuk Ferenc Vándorserleg. Köszönjük a támogatóknak a pénzügyi és egyéb segítséget: Horváth Gyula vállalkozónak, Halász László vállalkozónak, Lövei Zoltán pék, vállalkozónak, Kapocsi János vállalkozónak, az Árpádhalmi Polgármesteri Hivatalnak a hangosítástechnika biztosításáért, Voloscsuk Mihály vállalkozónak az autóért. Köszönet az egyesület tagjainak, hogy ez évben mindhárom eddig rendezett versenyen segítettek: id. Juhász István, Kapus Ibolya, Tatár V. Imre, Juhász Csaba, id. Nacsa Károly, Török Ferenc, Juhász István, Kapus Lajos, Szentiványi István, Blázik János, Dr. Dobos András, Harmati Albert. Külön köszönet Csipkés Zsolt nagymágocsi lakosnak. Köszönet Juhász Istvánnénak és Harmati Albertnénak, akik mindhárom eddig rendezett versenyen a reggeliztetést, ebédeltetést végezték. Nagymágocsi Lovassport Egyesület vezetősége
Változás a katolikus közösség életében Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök 2014. augusztus 4-től Bejan-Topsi Valentin plébánost Csongrádra helyezte át Szeged-Csanád Egyházmegyében. Munkáját Dr. Gruber László plébános és Fazakas Levente káplán veszik át a Szent Anna Plébánián, amelyhez községünk római katolikus temploma is tartozik.
8. oldal
XXVI. évfolyam 8. szám
Falunapi képriport: a legemlékezetesebb pillanatok
A XXII. Nagymágocsi Falunap fő támogatói Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata, Forrás Unió Kft., Gyenes István, MetalCom Zrt. , Szegedi Víziközmű Működtető és Fejlesztő Zrt., Veolia Water Technologies Magyarország Zrt. Támogatók: Ábrahámné Juhász Mária, Ádász Katalin, Aranysziget Otthon Nagymágocsi Kastélyotthona, Csontos Kálmán, Derekegyház Község Önkormányzata, Derekegyházért Közhasznú Egyesület, Egészségfejlesztési Iroda, Dr. Fülöp Tamás, Gődér Lajos, Gyopárosfürdő, Hunor Coop Zrt., Dr. Illyés Csilla, Joó Károlyné, Kajtár János, Kotri Ferenc, Kovácsné Gila Ildikó, Lőcsei Györgyné, Magony János, Magyar Zita, Molnár Irén, Nagymágocsért Nonprofit Kft. , Nagymágocsi Farmer Kft., Nagymágocsi Horgászegyesület, Nagymágocsi Nyugdíjas Egyesület, Nagymágocsi Polgárőrség, Nagymágocsi Sportegyesület,
Németh Gábor, Osztás Andrea, Ságiné Őze Rita, Szabó Attila, Szebellédi Endre, Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet, Szenti Pál, Tóth Kovács Ferenc, Tóthné Rostás Ágnes, Valkit Kft., Varga Ferenc, Varga Sándor, Virág László, VTK Innosystem Kft.
Köszönetnyilvánítás Köszönöm a felsorolt támogatóknak, az Erős emberek versenyén dolgozóknak, a művelődési ház dolgozóinak, a közmunkásoknak és minden közreműködőnek, segítőnek, hogy anyagi felajánlásukkal, munkájukkal segítették emlékezetesebbé tenni a XXII. Nagymágocsi Falunapot. Nélkülük nem lehetett volna ilyen sikeres ez a rendezvény. Köszönjük a segítségüket, munkájukat! Atkári Krisztián polgármester
2014. augusztus
9. oldal
Nagymágocs Nagyközségért kitüntetés Dóczi Jusztinának Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről szóló önkormányzati rendelete alapján Dóczi Jusztina a község kulturális életében végzett kiemelkedő tevékenységéért és több évtizedes példás közéleti munkájáért Nagymágocs Nagyközségért díjban részesült, amelyet XXII. Nagymágocsi Falunapon vett át Atkári Krisztiántól, Nagymágocs nagyközség polgármesterétől. Dóczi Jusztina a Csongrád Megyei Hírlap majd a Délvilág munkatársaként Nagymágocsról tudósított évtizeden át. Írásaiból igazi lokálpatriótaként a szülőföld, a haza, lakóhelye, Nagymágocs szeretete sugárzott. 1995-től 2010-ig 15 éven keresztül a Nagymágocsi Hírmondó főszerkesztőjeként a lakosság objektív tájékoztatása mellett mindig kiemelt fontosságot tulajdonított annak, hogy emberközeli legyen az újság tartalma. A Felicián Atya Helytörténeti Gyűjtemény gondozását több éven át fáradhatatlanul végezte, csoportok tárlatvezetésében a mai napig segítséget nyújt. Sokat tett Nagymágocs történetének, az itt élők életének feltárásáért, a hagyományok megismertetéséért. Nevéhez három kiadvány is fűződik, amelyek megőrzik a község és az itt élők múltját a jövő számára. A helytörténeti kutatómunkára épülő eredményeit több kötetben tette közzé: „Írások Nagymágocs múltjáról” (társszerzőként), „Az idő szekerén Nagymágocsra” (társzerzőként és szerkesztőként) és „Akarat virágai Nagymágocsnak” (szerzőként és szerkesztőként). A Nefelejcs Népdalkör vezetőjeként példaértékű elhivatottsággal, kiváló szervezőkészséggel 22 éve állítja össze a dalkör számára a dalcsokrokat, szervezi a hetenkénti próbákat, támogatásokat gyűjt a fellépő ruhák beszerzésére, a fellépésekre utazásra. Háromszáznál is több a nagysikerű, színvonalas hazai és külföldi fellépéseik száma. A környező településeken és az országos rendezvényeken is Nagymágocs hírnevét öregbíti az általa vezetett dalkör fellépéseivel, országos minősítőkön elért eredményeivel.
A Napraforgó Citerazenekar megalakításában is jelentős szerepe volt, melynek kezdetektől a tagja. Községi rendezvényeinken rendszeresen fellépnek, színvonalas előadásokkal teszik szebbé ünnepeinket. A dalkör vezetőjeként sokat tett a testvértelepülések dalköreivel való kapcsolatok ápolásáért, az együttműködés elmélyítéséért. A település életében minden közösségi rendezvényen, minden társadalmi munkában önkéntesen, fáradhatatlanul és lelkesen részt vesz. Kiállítások megrendezéséhez nyújtott segítséget, és szívesen vállalkozott hagyományőrző vagy művészeti kiállítások megnyitására, összeállítására is.
A település művelődéséért, aktív hagyományőrző kultúrájáért folyamatosan áldozatos munkát végez. Nagymágocs hagyományainak megőrzése érdekében végzett tevékenysége kiváló és elismerésre méltó. Községünkért végzett lelkiismeretes, évtizedes munkája példaértékű mindenki számára. (Részlet a falunapon elhangzott díjátadó beszédből)
„…még némák a termek, a padsorok, de maholnap gyerekzaj tölti be.” Szeptember 1-jén elkezdődik a 2014/15. évi tanév. Az iskola ebben az évben 157 tanulóval folytatja a munkáját. Júliusban megtörtént az igazgatói pályázatok elbírálása, és megszületett a döntés. A következő öt tanévre Reményi Ferencné kapott lehetőséget, hogy elképzeléseit a tantestület segítségével megvalósítsa. A helyettesi feladatokat Takácsné Móricz Sára vállalta. Az első osztályosokat Gombosné Szabó Erzsébet és Kajtár Jánosné Szabó Eszter tanító nénik várják sok szeretettel. Az ötödikeseknek Gila Ágnes lesz az osztályfőnöke. A többi osztályban nem történt személyi változás. A nyár folyamán felszerelték a napelemeket az iskolára, ez tetőcserével járt együtt. Belső megújulásra még nem került sor, de bizakodunk, hogy a beadott pályázat nyerni fog. A tartalmi munka a hagyományos feladatokból és rendezvényekből tevődik össze. Szeretnénk idén is hulladékgyűjtést szervezni, megrendezésre kerül a Tök jó nap, az Egészségnap, a farsangi mulatság, a Kölyökszínpad. Ebben a tanévben is az iskolások adják a történelmi évfordulókon a műsort: a 7.-esek október 6-án, a 8.-osok október 23-án, az 5.-esek március 15-én lépnek fel. A június 4-ei megemlékezésre is készülni fogunk. Ebben a tanévben
a Családi nap helyett ismét Hunyadi-bálat rendezünk novemberben. A tanórákon túl számos lehetőség közül választhatnak a diákok, hogy a szabad idejüket hasznosan és kulturáltan töltsék el. Amennyiben elegendő számú jelentkező lesz, indul magyar, történelem, német szakkör. Továbbra is lehetőség lesz ECDL-vizsga előkészítésre és számítástechnika szakkörre járni. A grafikaszakkör várja az ügyes kezű gyerekeket. Tömegsport foglalkozáson különböző sportokkal edzhetik a testüket tanulóink: kosárlabda, teremfoci, asztalitenisz, íjászat. Minden évben, így idén is igyekszünk biztosítani a színházlátogatást a gyerekeknek. Emellett különböző kirándulásokra lesz lehetőség jelentkezni. Alsó tagozatos tanulóink folytathatják a társastánc tanulását, néptánctudásukat fejleszthetik. A nyár végén Varga Ferenc kollégánk elkészítette az iskola Facebook-csoportját, Nagymágocsi Hunyadi János Általános Iskola néven lehet keresni. Igyekszünk itt közzétenni minden fontos információt. A tankönyvosztás, az évnyitó dátuma itt is megtalálható lesz, illetve a település hirdetőtábláin. Szabóné Márfi Ildikó
10. oldal
XXVI. évfolyam 8. szám
Ingyenes „szülinapi” ételosztás – őszinte szívvel Egyéves évfordulót ünnepelt augusztus 16-án a nagymágocsi pékség, amely kapcsán finom, helyben főtt étellel várták a község lakosságát a Táncsics Mihály utcai üzem előtt. Gulyáságyúban készült délelőtt a lecsó, a húsleves; friss pitével, kenyérrel és mindezek mellett egy kis ajándék paradicsommal, paprikával fogadták 13 óra után a látogatókat a pékség előtt. Lövei Zoltán, a cég vezetője az ételosztást az Őszinte Szívvel Egyesülettel közösen valósította meg. Rendhagyó riportunkban a pékség és az egyesület vezetőjét is megszólítottuk.
Varázscsiga és innováció: jó dolgok sülnek ki Nagymágocson – Több mint két évtizede dolgozik a pékszakmában. Merre, milyen helyeken dolgozott? – kérdeztük Lövei Zoltántól. – Húsz évig dolgoztam egy nagy pékségben művezetőként, majd utána több kisebb helyen is megfordultam, de ekkor már megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne önállónak lenni, így kapóra jött a nagymágocsi pékség. – Beváltak az önállósághoz fűzött reményei? – Most, egy év után már kimondhatom, hogy igen. Sőt, lassú terjeszkedésbe kezdtünk. Kapcsolatom van több helyi bolttal, Derekegyházával, Árpádhalmával és Orosházára is szállítunk már árut. – Orosházán él. Nem fárasztó a napi ingázás? – Persze, de igyekszem úgy szervezni a napokat, úgy logisztikázni a szállítmányokat, hogy Orosházára essen az utolsó fuvar. – Ön is szállítja ki az árut? – Igen, saját autóval. A napi 24 órából olykor huszonhatot dolgozok. De ez egy ilyen szakma, főleg vállalkozóként érzem, nagy a felelősség, de igyekszem megfelelni, már csak azon emberek miatt is, akiket alkalmazok. – Hány fő dolgozik Önnél? – Négy pékkel, egy boltossal és egy alkalmi segítővel dolgozok a pékségben. – Milyen a nyitva tartása az üzletnek? – Kísérleteztünk egy ideig, mi az, ami legjobban megfelel a nagymágocsiaknak, de most már beállt, úgy gondolom. Hétfőtől péntekig 5-től 11-ig, majd 14-től 16 óráig, szombaton 5-től 12 óráig vagyunk nyitva. – A termékkínálatuk állandó? – Fontos a változatosság, és a vevőink is igénylik, hogy lássanak, kóstoljanak újdonságokat is. Nagyon odafigyelünk a vásárlók igényeire, ezt ötvözzük a saját elképzeléseinkkel, és ebből nagyon jó dolgok szoktak kisülni – a szó legszorosabb értelmében. Most gombás és lecsós péksüteményeken dolgozom, édesek közül pedig a fánkjellegű, különféle ízesítésű pékáruk bevezetését tervezem, pudingos és kókuszos már biztos lesz. – Vannak-e további tervei? – Természetesen, hiszen minden vállalkozónak fontos a fejlesztés. Most a szentesi piacot célozzuk meg, bízom benne, hogy a termékeink ott is pozitív fogadtatásban részesülnének. Távlati terveim között pedig egy minihálózat üzemeltetése szerepel, amelyet a környező településeken saját boltok kialakításával képzelek el. – Végére egy személyes kérdést engedjen meg: mi a pék kedvenc péksüteménye?
– Ez a kérdés a legnehezebb. Talán a varázscsiga, ami úgy készül, hogy a megformázott kakaóscsigát kinyújtjuk, meggyel, pudinggal vagy túróval töltjük, és úgy sütjük ki. De nagyon szeretem a barátfülét is. – Köszönöm a válaszokat, és további sikereket kívánok!
Tényleg őszinte szívvel adják – Kérem, mutassa be röviden az egyesületet! – kértük Illyés Gábort, a civil szervezet elnökét. – Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület négy éve működik hivatalosan, előtte tíz évig magánemberként működtettem a mozgalmat. Tehát 14 éve működünk, évente 80 ezer adag ételt szoktunk kiosztani, Békés megyének szinte minden településén megfordult a csapatunk már. Az egyesület fő tevékenysége az ételosztás, de működik adományhelyünk, a Hozom-Viszem Bolt Orosházán, és hamarosan nyitunk egy újabb „boltot” is, ami egy ifjúsági adományhely lesz. – Honnan jött az ötlet? – Egy orosházi baráti társaság fogott össze annak idején, és valósítottuk meg az első ételosztást. A sikert látva úgy gondoltam, ezt vinni kell tovább. Az első években 2-3 alkalommal valósítottunk meg ételosztást, aztán egyre több igény és ezzel egy időben egyre több adomány érkezett, így tudtunk szélesebb körben is működni. Mára nagyon sok támogató van az egyesület mögött.
– Sok pénzbeli támogatást kapnak? – Nem pénzről van szó általában, tavaly mindössze 394.000 Ftból gazdálkodott az egyesület. A támogatóink nagy része élelmiszert ad: 10 rekesz paradicsomot vagy paprikát, sót, borsot, egyszóval változatos alapanyagokból gazdálkodunk. Sok önkormányzat is segít minket a közmunkával megtermelt zöldségekkel. – Milyen rendezvényeken szoktak közreműködni? – Az egyesület teljesen nyitott. Nemcsak a szűken vett, úgynevezett rászoruló embereket célozzuk meg, hanem mindenkit, hiszen ismerjük a családok terheit, tudjuk, hogy a rezsiköltségek, esetleges törlesztőrészletek kifizetése után igen kevés marad a családi kasszában, már ha marad egyáltalán. Így tényleg teljesen nyitottan, minden kérésnek eleget téve próbálunk működni. Például napközis táborok élelmezését, civil szervezetek, önkormányzatok rendezvényeit is támogatjuk. Aki tőlünk segítséget kér, az kap is. Örömmel segítünk.
2014. augusztus
11. oldal
– Hogyan fogadják az emberek az ételt? Hisz a szólás úgy tartja: a mai világban semmi sincs ingyen. – Ez szinte minden településen ugyanúgy játszódik le. Az első alkalommal szoronganak, talán kicsit félnek az emberek, amikor másodjára látogatunk ugyanoda, akkor már derűs, mosolygó arcok fogadnak, talán már értik, tényleg őszinte szívvel adjuk, és ők őszinte szívvel fogadják az ételt. De hivatalos rendezvényeken is jelen vagyunk, a mottónk ott is ugyanaz: egyszerűen – őszinte szívvel. – Mutassa be, kérem, az orosházi adományhelyet! – Orosházán a Győry Vilmos téren, a Meszes Kis Közben található a Hozom-Viszem Adománybolt, ahová bárki bejöhet: az is, akinek szüksége van valamire, és az is, aki adományozni akar. Ruhaneművel, műszaki cikkekkel, bútorokkal foglalkozunk. Tel-
jesen ingyenesen lehet elvinni, amire szüksége van az embernek. A szeptember elsején nyíló ifjúsági boltunkra pedig azért volt szükség, mert külön akartuk választani a gyermekek és az idősebbek ruházatát. A Hozom-Viszem kedden és csütörtökön, 10től 12-ig, 15-től 17 óráig van nyitva. – Milyen terveik vannak? – Jövő év december 27-ére, a mozgalom 15. születésnapjára egymillió adag ételt szeretnénk kiosztani. Bízom benne, hogy sikerül. – Köszönöm a beszélgetést, és kívánom, hogy minél több ilyen sikeres és emberséges rendezvényen tudjanak közreműködni az egyesület önkéntesei! Mészáros Judit
Búcsú Török Pétertől Amikor a temető csendjében hallgattam a Rólad írt búcsúbeszédet, gondolatban ott álltál előttem. Láttam, ahogyan elrakod otthon az asztalról a könyveket. Költőóriásokat szépen, sorban egymás mellé a polcra. Majd letörölöd a földrajzi atlaszról a port, és szemeiddel végigpásztázod a „Sárgolyó” adta ezer csodát. Halkan ennyit seppegsz: hát… Majd a táskával a kezedben elindulsz. Vis�szanézel a kertre, az udvarra. Azután fordítod a kiskapuban a kulcsot, azt mondod: „téged is most zárlak be utoljára…” Utoljára. Ebben az egy szóban benne van egy helyben megrajzolt, emberi sors utolsó felvonása, egy helyben íródott, nyitott könyv leghátulsó lapja. Csakhogy ezt a leghátulsó lapot Neked a gonosz valóság írta. Ezt a nyitott könyvet lapozzuk most vissza. Emlékszel? Buta kérdés! Vagy mégsem az? Te mindig mindenre emlékszel pontosan. Kora tavasszal a vásárhelyi elágazásnál mellém ültél a hazafelé tartó autóbuszban. Fáradt voltál, és sok rossz gondolat feszült benned. Olyanok, hogy hiába jársz Szegedre, és hiába veted alá magad mindenféle kezelésnek, napról-napra gyengébb vagy. A magam módján vigasztalgattalak. Ám Te határozottan ismételgetted: ennek a betegségnek kódolva van a vége… Néhány hét vagy hónap, és kész! Rövid idő van hátra… Csodálattal néztelek, milyen elegáns alázattal indulsz a halálba… Elegáns alázat. Ilyet csak olyan emberek tudnak, akik az egész életükben hivatásszeretettel, becsületesen másokért dolgoznak. Török Péter életútja sokunk számára példaértékű lehet. Tanult, dolgozott. Közel ötven évig szolgálta a vasműszaki boltban a vevőket. Több ciklusban részt vett az itteni „parlament” munkájában. Társam volt két helyi kiadvány megírásában. „Az idő szekerén Nagymágocsra” című könyv egyik fejezetét ő kutatta, és ő vetette papírra. „Az akarat virágai Nagymágocsnak” című könyvemben pedig mint vasboltos meséli el keményen szép életét az olvasóknak. Úgy ment el,
hogy maga után nyomot hagyott hátra… (Láb)nyomot, mint a nagyok például a művészvilágban… Most elárulok egy titkot, lehet, hogy másoknak ez butaság. Ám mi ketten mint barátok, mint munkatársak többször megbeszéltük – el is hittük –, hogy ott fönt, a csillagok fölött és között, van egy más világ. Olyan világ, ahová a Földről „elköltözött” jó emberek összevárják egymást. Ahol már senkinek nem fáj semmi, és ahonnan mégis jó lenne egy pici időre ide visszatérni. Reményik Sándor költő oly gyönyörűen összefoglalta a mi gondolatainkat. Kedves Peti, ezeket a sorokat küldöm így utólag:
A Göncöl szekerén Derült az este, csendes, csillagos. Túl minden szenvedélyen, lázon, Én a Göncölszekerén kocsikázom, Ott, ahol ember embert nem tapos. A derekaljam: széna, illatos, A Göncölszekér szénával tele, Kaszáltak már az égi réteken, S lelkemnek sohse volt ily fekhelye. … A Göncölszekér biztosan halad, Rúdja nem törik, fékje nem szakad, El nem ragadja semmi; Ó jó itt fenn az örök bolt alatt, Az örök szénás-szekeren pihenni. Lenn hagytam mindent, mindent, ami fájt, Kelnek szívemben új melódiák, A végtelenség árja szinte fölvet… S mégis jó volna fejem alá tenni Egy kis maroknyi édes anyaföldet. Dóczi Jusztina
12. oldal
XXVI. évfolyam 8. szám
Szókereső L Á T Á S Á T Á R Á
Á R F G Á Á Á N Á L
T K K Á L M Á T G L
L Á Á L Á Á Á R Á Á
Á T V Á G J Á K S N
T G C S Á Z Á R T Á
N Á Á N Á S Á R Á J
Családi események Á V R L K Á N R Á P
L Á R V Á J Á T Á Á
P R Á G Á T Á R Á K
ÁGÁLÁS, ÁLLÁN, ÁRÁT, ÁRKÁT, ÁTRÁZ, ÁTVÁGJÁK, GÁL, GÁLÁT, JÁRÁSÁN, KÁPJÁN, KÁRÁT, LÁRVÁJÁT, LÁTÁSÁT, LÁZÁR, MÁJ, PÁR, PÁRNÁJÁT, PÁRNÁK, PLÁNTÁLTÁL, PRÁGÁT, RÁGÁST, RÁVÁGTÁK, SÁL, TÁL, TÁMLÁK Keresse meg a felsorolt szavakat a betűhálóban! A megtalált szavak betűit húzza át! (A szavak lehetnek vízszintesen: két irányban; függőlegesen: két irányban; átlósan: négy irányban.) Ha minden szót megtalált, betűit áthúzta, a rejtvényben marad 5 fel nem használt betű. Ezeket összeolvasva kapjuk a megfejtést, amely egy olyan élőlény, amely községünkben régen nagy jelentőséggel bírt, de még ma is fontos. Ezt kell beküldeni az újságban közölt szelvényen vagy személyesen behozni, névvel, címmel ellátva szeptember 15-ig a szerkesztőségünkbe: 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. A helyes megfejtést beküldők között 2 db süteménycsomagot sorsolunk ki, amelyeket újságunk szerkesztőbizottságának tagja, Dóczi Jusztina ajánlott fel. A nyertesek nevét a következő számunkban tesszük közzé. Az előző számunk megfejtése: Kondoros. A két szerencsés nyertes egy-egy értékes ajándékkal lett gazdagabb, amelyeket a bezárt Nagymágocsi Csemegebolt nevében Sütő Ferenc ajánlott fel. Gila Pálné, Kossuth u. 43. Tembel Ferencné, Jókai u. 25. Gratulálunk, nyereményüket a szerkesztőségünkben vehetik át.
NAGYMÁGOCSI HÍRMONDÓ Szókereső rejtvény, XXVI. évf. 8. sz.
Megfejtés: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Név: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Cím: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Beküldési határidő: 2014. szeptember 15.
Születések:
ÁGÁLÁS RÁGÁST Koncseg Nóra és Mucsi KÁRÁT István (Kossuth u. 24.) Kincső Magyar Olga és Kurucz János (Vasút u. 34.) János
ÁLLÁN
LÁRVÁJÁT
RÁVÁGTÁK
Vékony Margaréta és Bihari Nándor (Homokdűlő 10.) Bálint ÁRÁT LÁTÁSÁT SÁL Gratulálunk!
ÁRKÁT
LÁZÁR Házasságkötések:
TÁL
ÁTRÁZ MÁJ Dózsa Gy. u. 2.)TÁMLÁK Kovács Gábor (Nagymágocs, és Luczó Réka (Nagymágocs, Dózsa Gy. u. 2.) ÁTVÁGJÁK PÁR Bocskai u. 5-7. A lph. 2. em. 10. a.) Csermák Sándor (Szeghalom, és Vékony Vanda (Nagymágocs, Tölgyes u. 2.) GÁL PÁRNÁJÁT Novinszki Tamás (Nagykovácsi, Szarvas u. 14.) és Groma Katalin (Budapest II., Napsugár lépcső 10/a.) GÁLÁT PÁRNÁK Sok boldogságot! JÁRÁSÁN
PLÁNTÁLTÁL
KÁPJÁN
PRÁGÁT
Halálesetek:
Baksa József (Petőfi S. u. 5.) Benkó Pál (Szentesi út 2.) Bordás Jenő László (Szentesi út 2.) Dékány Lajosné Mészáros Veronika (Szentesi út 2.) Farsang Lajosné Kádár Anna (Szentesi út 135.) Györgyi Erzsébet (Szentesi út 2.) Horváth Imre (Jókai M. u. 27.) Dr. Horváth-Zsikó László András (Szentesi út 2.) Joó József (József A. u. 10.) Krim Józsefné Szabó Irén (Szentesi út 2.) Molnár Antal (Szentesi út 2.) Németh Ferenc (Szentesi út 2.) Pozsár Ferenc (Szentesi út 2.) Szecskó Józsefné Horváth Rozália (Kossuth u. 18.) Török Péter Pál (Vörösmarty u. 37.) A családoknak őszinte részvétünk! Összeállította: Heredeáné Sprok Magdolna anyakönyvvezető és Tóthné Mucsi Erzsébet védőnő
Nagymágocsi Hírmondó Kiadja Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata 6622 Nagymágocs, Szentesi út 42. Felelős kiadó: dr. Sztakó József Felelős szerkesztő: Mészáros Judit Szerkesztőség címe: Nagymágocsi Általános Művelődési Központ 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely