Karen Hawkins HATÁRTALAN SZERELEM

Karen Hawkins

HATÁRTALAN SZERELEM

A mű eredeti címe Sleepless in Scotland Copyright © 2009 by Karen Hawkins The original edition was published by Pocket Books, a Division of Simon and Schuster, Inc. Hungarian translation © Balog Edina © GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította BALOG EDINA Szerkesztette SARUDI ÁGNES A borítótervet ZELENYIÁNSZKI ZOLTÁN készítette

ISSN 1586-6777 ISBN 978 963 643 427 4 Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca 9-11. fszt. 2. Telefon: 359-1241, 270-9201 Fax: 359-2026 www.generalpress.hu [email protected] Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi vezető KISS-PÁLVÖLGYI LÍDIA Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN Felelős szerkesztő SZABÓ PIROSKA Készült 19,5 nyomdai ív terjedelemben

Kiadói munkaszám 3464-12

E könyv néhány részletét abban az időben írtam, amikor anyósomék házában időztem. Apósom a rákkal folytatott háborújának végső csatáit vívta. A mellette töltött napokban megismerhettem igazi jellemét, és azokét is, akik ápolták. Köszönet a floridai Titusville-beli St. Francis Hospice szervezetnek. Köszönet csodálatos apósom lelkiismeretes, gondos ápolásáért, amelynek eredményeként úgy halhatott meg, ahogyan élt – erősen, büszkén és szeretetben. www.hospiceofstfrancis.com

Köszönetnyilvánítás

Nate-nek… Köszönöm tökéletes – békés, örömteli és szeretetteljes – esküvőnket. Napról napra jobban szeretlek.

KAREN HAWKINS

6 HATÁRTALAN SZERELEM

Első fejezet Nincs rosszabb egy olyan férfinál, aki azt hiszi magáról, hogy mindig igaza van – kivéve egy olyan nőt, akinek mindig igaza is van. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

Megtiltom, hogy elmenj. A mindössze húszesztendős William Hurst apja távollétében úgy tekintett magára, mintha ő lenne a felelős a wythburni plébániáért. – Figyelmeztetlek, Triona – folytatta komoly hangon. – Minden erőmmel azon leszek, hogy megakadályozzam ezt az őrültséget! Legidősebb nővére még csak oda sem pillantott, s tovább keresgélt egy régi bőröndöt a szekrény aljában. Caitriona – a családon belül csak Triona – az ágyára tette a bőröndöt, kinyitotta, és pakolni kezdett. – Hallod, amit mondok? – emelte fel a hangját William. – Megtiltom… – Tessék? Ó, igen, hallottam. Valakinek azonban Londonba kell mennie, hogy Caitlynt észre térítse. – Igen, de… – Mivel anya és apa látogatása Traveres bácsinál két héttel tovább tart, te pedig a vizsgáidra készülsz, én leszek az a valaki. William összevonta szemöldökét. A jóképű fiatalember igen magas volt, megszokta, hogy odafigyelnek rá. A megyében, családját kivéve, mindenki hódolattal tekintett rá, kiváltképp, ha a KAREN HAWKINS


magas galléros, finom, kék kabátját viselte, nyakkendőjét pedig figyelemre méltó csokorba kötötte. – Nem vagy Caitlyn dajkája. – Viszont az ikertestvére vagyok, így az én dolgom, hogy kisegítsem a saját maga okozta zűrzavarból. – William, hagyd békén Trionát – hangzott fel az ajtóból a tizennyolc éves Robert hangja, aki egy hatalmas kötetet ölelve vigyorgott a bátyjára. – Apa kifejezetten Trionát bízta meg a felügyeletünkkel, amikor elment. Hallottam. William összevonta a szemöldökét. – Apa nem akarta volna, hogy Triona Londonba menjen. Mivel én vagyok a legidősebb férfi a házban, ez az én dolgom. Triona megigazította szemüvegét, és felnevetett. – Á, értem már! Nem akarsz kimaradni a mókából. Rendben, megígérem, hogy nem maradok annyi ideig, hogy túl jól érezzem magam. – Esküvésre emelte a kezét, és úgy mondta: – Amit megígértem, megtartom. William felsóhajtott. – Nem zavar, hogyha jól érzed magad. Csak nem szeretném, ha valami szörnyű helyzetbe kerülnél. Egy nő… – Aki már huszonhárom éves. –…aki egyedül utazik… – Dadus velem jön. –…a világ legkicsapongóbb városába, a bűn és az erőszak melegágyába… – Ó, nagyon jól mondod – nézett végig rajta rajongással a lány. – Ez apa egyik prédikációs könyvéből van? William képtelen volt visszatartani egy szégyenlős grimaszt. – Tudod, hogy értem. – Igen, és megígérem, hogy óvatos leszek. Viszont én vagyok az egyetlen, akire Caitlyn hallgat, így nekem kell mennem. – Igen, de… – William! – dobta le dühösen kötését a tizenhét éves Mary. – Ez vészhelyzet! Caitlyn olyan szörnyen viselkedik, hogy Lavinia néni írásban fordult hozzánk segítségért – mondta, és lebiggyesztette az ajkát. – Ezek után Lavinia néni soha nem fog egyikünket sem meghívni, hogy ott töltsük a szezont! KAREN HAWKINS


William felsóhajtott. – Nem azt mondom, hogy ne segítsünk Caitlynen, ha bajba került. Csak azt kívánom, bárcsak megkérdezhetnénk apát, hogy mit tegyünk. – Azt nem teheted – csattant fel a kandalló mellől Michael, aki a szoba hidege ellen egy takaróba burkolózott. Ott ült, soványan, sápadtan, beesett mellkassal, ám tizenöt éves korát meghazudtoló éleslátással. Ugyanazt a betegséget kapta el, mint Triona, aki emiatt nem tölthette Caitlynnel együtt Londonban a szezont, csakhogy Michael még nem épült fel, sovány arca még mindig piros volt, köhögése pedig hosszasan elhúzódott. – Apa az utolsó ember, aki ezt megtudhatja – tette hozzá. – Ha meghallaná, milyen csúnyán viselkedett Caitlyn, soha többé nem engedne el egyikünket sem Lavinia nénihez látogatóba. – Hónapokba telt – szólt közbe Mary mire rávettük, hogy engedje el Caitlynt és Trionát, amikor pedig Triona lebetegedett, és nem tudott elutazni, az egész utazást le akarta fújni, anyának kellett közbeavatkozni, hogy… – Tudom! – kiáltotta William felbőszülve. – Én is ott voltam! – Akkor tudhatnád, hogy óriási hiba lenne bármi rossz hírt apa tudomására hozni! Michael bólintott. – Marynek igaza van. Apa… – kezdte, majd hosszú, heves köhögés rázta meg. Triona abbahagyta ezüstszálas sáljának tekergetését, és aggódva nézte a fiút. A wythburni plébánia rozoga, huzatos ház volt, mindenfelé résekkel és titokzatosan csikorgó, nyikorgó hangokkal. Az egyik oldalon egyenetlen lépcsők húzódtak, a megvetemedett padlódeszkákat számtalan szöggel sem tudták kiegyenesíteni, az ajtókat és az ablakokat hideg szél csapkodta, a sarkok pedig soha nem száradtak ki rendesen. Triona aggódva nézett legifjabb öccsére. – Bevetted a gyógyszereidet? – Nem – felelte grimaszt vágva Michael. – Túlságosan elálmosítanak – tette hozzá sietve, mielőtt nővére válaszolhatott volna. KAREN HAWKINS


– Az alvás jót tenne neked. – Mindig csak alszom. Anélkül is eleget pihenek. William elkomorodott. – Ne mondd nekem, hogy a múlt éjjel jól aludtál, ugyanis még hajnal felé is hallottalak köhögni. Triona a Michael könyökénél lévő üvegre mutatott. – Vedd be. – De… Triona csípőre tette a kezét. – Michael John Hurst, ne dühíts fel. William is a testvéréhez fordult. – Michael, vedd be a gyógyszert! – Kérlek – esdekelt Mary. Könyvét összecsapva, Robert is az üvegre mutatott. – Mindannyiunk kedvéért! Michael gyengén felnevetett, amitől azonnal újabb köhögőrohamot kapott. Amikor újra lélegzethez jutott, felkapta az üveget és a kanalat. – Jól van, de csak azért, mert sajnállak titeket. Nem érdekel, ha Triona kiabálni fog velem. – Hogyhogy? – kérdezte Mary. – Úgy, hogy a betegség miatt bedugult a fülem – felelte vigyorogva. – Csak nagyon messziről hallak titeket. Triona várt, amíg megbizonyosodott róla, hogy Michael bevette a szükséges adagot, majd visszafordult a csomagjához. – Ha minden jól megy, visszaérek, mielőtt apa hazatér. És ha sikerül Lavinia nénit hallgatásra bírnom, apa soha nem tudja meg, mi történt. Mary arca felragyogott. – Akkor talán nem ellenkezik, ha Lavinia néni meghív valamelyikünket egy szezonra! Triona bólintott. Ha Mary nem eszik túl sok krémes lepényt, egyszer talán hasonló lesz Caitlynhez. Caitlyn virága teljében volt, elképzelni is nehéz lenne nála bájosabb szépséget. Triona és Caitlyn ugyan ikertestvérek voltak, ám hasonlóságuk ellenére nagyon sok mindenben különböztek. Caitlyn alacsony és karcsú, szőke hajú, barna szemű lány volt, szív alakú arccal. KAREN HAWKINS


Igézően kecses mozgása láttán mindenkinek leesett az álla, és senki nem tudta levenni a szemét róla. Triona magas volt, kerekded formákkal megáldva, haja inkább barna, mint szőke, mogyoróbarna szemét szemüveg takarta el. Mivel Caitlyn nem viselt szemüveget, tekintete ellenállhatatlan volt. Bárhogy is próbálkozott Triona, hogy kecsesen vonuljon át a szobán, magassága esetlenné tette mozgását. Ám volt itt még más is. Ahogy Caitlyn nevetett, ahogy mindenkit elbájolt, ahogy… ó, Triona nem is tudta megfogalmazni. Caitlyn szépségét és báját még azok a fiatal, elbűvölt férfiak sem tudták leírni, akik nevetségesen rosszul sikerült versekben és ömlengésekben próbálták mindezt kifejezni. – Mielőtt Triona elmegy, meg kell tennünk valamit – mondta Michael, ellenvetést nem tűrő hangon. – Meg kell esküdnünk, hogy egyikünk sem beszél apának Triona útjáról. Egyikünk sem – hangsúlyozta, majd jelentőségteljes pillantást vetett Robertre. – Igen – vágta rá rögtön William, és ő is Robertre nézett. – Mindenkinek meg kell esküdnie, hogy tartja a száját. Robert elvörösödött. – Semmi ilyesmire nem esküszöm meg! Apa nem szeretné, ha titkaink lennének előtte! Amikor apa beleegyezett, hogy Robert megkezdje a tanulmányait, testvérei csak bámultak rá az asztalnál ülve, különösen, amikor Robert apa egyik elvont kérdését hibátlan görögséggel vagy latinsággal, önelégült mosollyal az arcán válaszolta meg. – Talán nem érted a helyzetet – mondta Triona, és az ágyáról felvett levelet Robert kezébe adta. – Lavinia néni nem tudja, mit tegyen. Bármennyire nagyra becsülöm a nénikénket a türelme és a nagylelkűsége miatt, mindannyian ismerjük Caitlyn természetét. Mary bólintott. – Nincs nála makacsabb teremtés. – Vagy lobbanékonyabb – mondta Michael halk, a gyógyszer hatásától elmosódott hangon. Robert elolvasta a levelet, és utálkozva felhorkant. KAREN HAWKINS


– Lavinia néni nem gondolhatja, hogy bármilyen rendszabályozás segíthet. Azzal csak még elszántabbá teszi Caitlynt, hogy folytassa ezt a viselkedést. William felsóhajtott. – Nem számít, hogy Caitlyn milyen rosszul viselkedik – egyikünknek sincs pénze, hogy Londonba utazzon. – Csak gondolj bele – szólalt meg Mary komolyan. – Ha Caitlyn előnyös házasságot köt, mindannyiunkat meg tud hívni majd Londonba, bálokra, színházba visz majd minket, meg hasonló helyekre! Triona álmodozva elmosolyodott, miközben két könyvet tett a bőröndjébe. – Nagyon szeretném látni a British Múzeumot! Robert felragyogott. – A kutyafáját, az aztán már lenne valami! Úgy hallottam, éppen az Elgin márványok kiállítása látható! – Én a Tattersall aukciós házat szeretném megnézni – mondta Michael. Miközben Triona elindult, hogy kikeresse kiscsizmáját a szekrény mélyéről, egy pillanatra megállt Michael kanapéja mellett, és megsimogatta a haját. – Az tényleg jó lenne – helyeselt. William szeme is felcsillant. – Azt én is szeretném látni! És John Jackson boxklubját, a Vauxhall Gardenst és… Triona felnevetett. – Legjobb lesz, ha Caitlyn olyan férfihoz megy feleségül, akinek akkora hatalmas háza van, hogy ott mindannyian elférünk. – És természetesen vele is maradhatunk, hiszen olyan nagylelkű – mondta Mary. – És bolond – tette hozzá Robert. – Továbbá meggondolatlan és… William keze ökölbe szorult. – Pedig az! – folytatta Robert, és ahogy fivére öklét meglátta, sietve hozzátette: – Nem mintha az ő hibája lenne. Caitlyn

KAREN HAWKINS


viselkedése nyilvánvalóan a londoni társaság dekadens befolyása miatt… – Ó, kérlek – szólalt meg Triona egy hálóinget hajtogatva. – Caitlyn épp olyan elhamarkodott és meggondolatlan volt, mint amilyen itthon szokott lenni. – Nem csak egy kacér nőszemély – hajtogatta Robert. – De igen – mondta Triona sajnálkozva. – Szegény Mr. Smythe-Laughton összeomlott, amikor Caitlyn Londonba ment, aztán ott van Mr. Lyndon és Lord Haversham legidősebb fia, és… ó, össze sem tudom számolni. – Legalább egy tucat – tette hozzá irigykedve Mary. – Apa számtalanszor figyelmeztette erre, bár hallottam, amikor azt mondta anyának, hogy Caitlyn nem is tudja, milyen hatással van a férfiakra, meg hogy úgy gondolja, Caitlyn ártatlanul flörtöl velük, és szerinte egyszer ez lesz a veszte. – Apa túlságosan elnéző vele – szipogta Robert. – Elárulom neki, hogy ezt mondtad – jegyezte meg Triona szárazon. – Kérlek, ne! – szólt Robert olyan hevesen, hogy Triona elnevette magát. A fiú vágott egy grimaszt. – Talán kissé keményen fogalmaztam, de be kell ismernetek, hogy London rossz hatással van Caitlynre. Talán többet flörtölt ott, mint itthon, de annyira sosem volt neveletlen, hogy egy zsúfolt bálterem előtt kijelentse, hogy még az év vége előtt, így vagy úgy, de feleségül megy valakihez. – Hacsak rá nem kényszerül – jelentette ki Michael. – Caitlyn gyorsan megsértődik, így talán azért történt mindez, mert Alexander MacLean mondott vagy tett valamit. Triona barna papírba csomagolt egy pár cipőt, és a bőröndbe tette. – Nagymama gyakran mesélt nekünk a MacLeanek büszkeségéről; de néha azt gondolom, jobban tette volna, ha a Hurstök büszkeségére figyelmeztet minket. Az is pont olyan ijesztő.

KAREN HAWKINS


– Nagymama imád a MacLean-átokról beszélni – mondta Mary borzongva. – Az egész családon rontás van, mindig kitör a vihar, amikor elveszítik az önuralmukat! Csak képzeljétek el! William csillogó szemmel, felhúzott vállakkal, meggörbített ujjakkal, öregasszonyos stílusban kezdett beszélni. – Ne feledjétek, drágáim, átok ül a MacLeaneken! Ahogy mondom, a rejtélyes fehér boszorka átka. Amikor elveszítik az önuralmukat, vihar támad! Mary kivételével mindenki kuncogott. – Nem kellene gúnyolódnod a nagymamán. Ő nagyon bölcs, idős asszony. Apa szerint a fél falu halott lenne már, ha nem értene ilyen jól a gyógynövényekhez és a gyógyításhoz. Azonkívül, ki merné azt állítani, hogy átkok nem léteznek? – Például apa – felelte Robert. – Apa azt mondja, ez az egész badarság. És mivel nagymama az ő édesanyja, ő már csak tudja. Michael nyugtalanul mocorgott a kanapén. – Bármi legyen is az igazság MacLeannel kapcsolatban, nem hiszem, hogy nagyon boldog lenne a Caitlyn által okozott botrány miatt. – Úgy tűnik, mindketten, azaz MacLean és Caitlyn is illetlenül viselkedtek. Szerencsére MacLeanért nem mi vagyunk a felelősek – mondta Triona, miközben az ajtó mellé állította a bőröndjét. Felvette a köpenyét, főkötőjét, és sálat kötött a nyakába. – Hallom a kocsit, fogadok, hogy a dadus már vár. Michael álmosan mosolygott. – Sok szerencsét, Triona. Ne feledd, hogy apa péntekhez egy hétre szándékozik visszatérni. – Épp ezért úgy tervezem, hogy legkésőbb két nappal előtte hazaérek. Apa sosem tudja meg, ha mindannyian – és itt Robertre nézett – tartjuk a szánkat. – És ha nem – mondta Mary sötéten -, elmondom apának, hogy ki öntötte le tejjel a kedvenc könyvét, az Odüsszeiát. Robert lemerevedett. – Honnan tudod… – kezdte, majd Mary vidám tekintetétől elvörösödött. – Szóval, vagy tartod a szád, vagy apa haragjával kell szembenézned – figyelmeztette a lány. KAREN HAWKINS


Robert széttárta a karját. – Rendben! De ha rossz vége lesz ennek az útnak, elmondom apának, hogy én megpróbáltam lebeszélni Trionát. Triona egy pár kesztyűt húzott elő a zsebéből, majd felvette. – Ó, Robert, ne legyél már ilyen vészmadár. Nem lesz semmi baj. Különben is, apa azt mondta, elmehetek Londonba, ha hazajön. Legfeljebb azt mondjátok, hamarabb mentem el, mint ahogy terveztem. – Apa is el akart kísérni téged. – Így is lesz, csak majd legközelebb. – Triona a tükörbe nézett, és visszatűrt egy hajtincset a főkötője alá. – Ideje indulnom. William lehajolt, hogy felemelje a bőröndöt. – Ha nem tudnám biztosan, hogy Mr. Olson tájékoztatná apát, ha hiányoznék a konzultációról, elkísérnélek. Triona a fivérére mosolygott. – Örömmel tölti el a szívemet, hogy hajlandó lennél ilyen áldozatra. William elvigyorodott. – Jó móka lenne. Triona elnevette magát, aztán Roberthez fordult. – Ne nézz már így, és ölelj meg búcsúzóul. Hiányozni fogsz! A fiú arckifejezése ellágyult, és eleget tett nővére kérésének. Michael következett. Triona lehajolt, és hosszan megölelte. – Maradj idebent, és szedd a gyógyszert, amint dr. Felters meghagyta. Michael felhúzta az orrát, hatalmas barna szeme uralta sovány arcát. – Ha muszáj. – Muszáj. Triona Maryre nézett, aki megölelte nővérét, és közben a fülébe súgta: – Rajta tartom a szemem, ne aggódj Michael miatt. – Köszönöm – mosolygott Triona a húgára, majd hangosan azt mondta:

KAREN HAWKINS


– Te vagy a főnök, Mary. Gondoskodj róla, hogy William találkozzon a tanítójával, Michael bevegye a gyógyszert, hogy Robert ne öntsön le több könyvet tejjel, és… Mary jót derült fivérei ellenkezésén. – Úgy lesz. – Kitűnő! Viszlát, drágáim! Mihelyt rendbe tettem Caitlyn lelkét, visszajövök. – Azzal lement a lépcsőn, nyomában a bőröndjét cipelő Williammel. Mosolyogva üdvözölte a dadust, majd beszállt a kocsiba. Gondolatai már Londonban jártak. Testvéreihez intézett könnyed szavai ellenére, úrrá lett rajta az aggodalom. Triona legkorábbi emléke Caitlynről, ahogy az felmászott a lépcsőkorláton, annak ellenére, hogy ezt kifejezetten megtiltották nekik. Később, már begipszelt lábbal, Caitlyn azt mondta apának és anyának, nagyon örül, hogy megtette, mert remek móka volt. Caitlyn már ötévesen is nehezen kezelhető gyerek volt, míg Triona szófogadóan élte az életét, és a szüleiknek sosem kellett miatta aggódniuk. Azt sem tudták, Trionának hányszor kellett közbeavatkoznia, hogy Caitlyn bajba ne kerüljön. Triona mindenkinél jobban megértette ikertestvérét; tudta, milyen nyugtalan szellem, és mennyire vágyik az izgalomra. A kis Caitlynt, bárhová is ment, mindenki szerette, a jelenlétével járó különös káosz ellenére. Soha nem ő volt a kezdeményező, de ritkán tett bármit, hogy rendbe hozza a dolgokat, ha azok egyszer már úgyis rossz irányt vettek. Ezzel szemben Triona mindennél többre becsülte a rendet. És mint a legidősebb, gyakran neki kellett példát mutatnia testvéreinek. Így Caitlynt kimenteni valami szerencsétlenségből egyáltalán nem volt új a számára. Mégis, most valahogy nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy ezúttal valami egészen másról van szó. Caitlyn, mibe keveredtél?

KAREN HAWKINS


Második fejezet Ó, kisleányok! Nem is tudjátok, milyen nagy bajt okozhat egy férfi – különösen az, amelyik tudomást sem vesz rólatok, bármit is tesztek. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

Hogy érti azt, hogy megszökött? Lavinia néni remegő ajkára szorította a zsebkendőjét. Túlpárnázott, rózsaszín, rojtos szélű kanapéján ült, pufók alakját igazi hernyóselyem ruhába préselte, még a lábán lévő cipő sem bírta kordában tartani gömbölyűségét. Úgy nézett ki, mint aki menten szétpukkan. – Ez szörnyű! – jajveszékelt. – Kicsivel ezelőtt bementem Caitlyn szobájába, és… a kék szobában helyeztem el, tudod, onnan a legszebb a kilátás, és… – Lavinia néni, kérem. – Persze, persze, elnézést. – Lavinia néni általában vidám, kék szeme most könnybe lábadt. – Felmentem, hogy megkérdezzem, ürühúst vagy hideg marhasúltet enne-e inkább vacsorára. Tudod, mindkettőből van, mert a szakácsné mindig szerdán megy a piacra, és… – Lavinia néni! – Triona csendesen elszámolt tízig. – Elnézést, kedvesem. Amint mondtam, a szobájába mentem, és akkor vettem észre – Lavinia néni szaggatottan felsóhajtott hogy eltűnt! Triona várt. – És? Lavinia néni csalódottan pislogott unokahúga prózai reakcióját hallva. – Semmi több. Egyszerűen csak elment, és fogalmam sincs, hol lehet, így lejöttem a repülősömért, és megpróbáltam kitalálni, mitévő legyek. – És aztán? KAREN HAWKINS


– Valószínűleg elaludhattam, mert amikor felébredtem, már itt voltál. Dadus elégedetlenül a torkát köszörülte. – De… honnan tudja, nénikém, hogy Caitlyn megszökött? Nem lehet, hogy csak a barátainál van? – kérdezte kételkedve Triona. – Ó, nem! Megkérdeztem, és senki sem látogatta meg. És a kocsit sem vitte el, lovat sem nyergeltetett – semmi! Triona maga elé idézte az elmúlt hetekben Caitlyntől érkezett leveleket. – Imád vásárolni. Nem lehet, hogy abba a St. James-féle kalapszalonba ment? Vagy talán a British Múzeumba? Imádja a portrékat! Lavinia néni felsóhajtott. – Ó, drágám, nem is gondoltam arra, hogy keressem. Talán kellett volna, de mivel az üzenetben… – Van üzenet? – csattant fel Triona. Dadus olyan hangot hallatott, mintha a torkán akadt volna valami. – Hát persze, hogy van – vallotta be pislogva Lavinia néni. – Honnan tudnám különben, hogy megszökött? – Valóban, honnan is? – sziszegte a fogai közt Triona. – Láthatnám azt a papírt? Lavinia néni gyűrűkkel teleaggatott kövér kezével a zsúfolt szalon túloldalán álló, aranyozott szekreter felé intett. – Ott van valahol. Rá sem tudok nézni többé! Á, hogy kihasznált engem a húgod! Amikor olyan nagylelkű voltam, hogy meghívtam a szezonra! Bárcsak vele jöhettél volna, Triona! Biztos vagyok benne, hogy te meg tudtad volna fékezni! Legalábbis megpróbáltam volna. Triona apró mosolyt erőltetett az arcára. – Talán a levélkében van valami utalás arra, hol lehet most – mondta, majd a kis asztalkához lépett. Trionának fájt a háta és a lába. A lehető legrövidebb pihenőkkel jöttek Londonba. Út menti fogadók hepehupás ágyain töltötték az éjszakát. Két napig utaztak, és a kocsi minden döccenése, az utak egyenetlensége újra és újra szétrázta őket a KAREN HAWKINS


dadussal. Kimerülve érkeztek meg, és mondhatni, elég kiábrándító, hogy még csak azt sem tudják, merre keressék Caitlynt. Triona az asztal fölé hajolt, és rengeteg meghívást, feljegyzést és üzenetet látott, majd megpillantott egy ismerős kézírású levélkét. Legdrágább nénikém, olvasta Caitlyn sorait, bocsásson meg, de amikor majd ezt olvassa, én már nem leszek itt. Nem mondhatok mást, csak azt, ha visszatértem, nagyon örül majd nekem, és együtt nevetünk ezen az őrültségen. Triona szíve majdnem megállt. Caitlyn szerint a szökése nem több egy tréfánál. Ennyire mélyre süllyedt volna? Hová lett a józan esze és az illendőség? Biztosíthatom, minden rendben lesz, amikor visszatérek. Caitlyn olyan erősen húzta alá a „rendben”-t, hogy kiszakadt a papír. Addig is, maradok tisztelettel stb., Caitlyn Hurst kisasszony. A „kisasszonyt” is aláhúzta. Talán azért, mert amikor visszatér, már nem lesz az? Triona átadta a levélkét a dadusnak, aki átfutotta, majd keserűen megjegyezte: – Ebből nem tudjuk meg, hol van, de azt sem, hol nincs. Lavinia néni felnyögött, és az orra elé emelte a repülősót. – Elkéstünk – tette hozzá a dadus. – Caitlyn kisasszony elment, és tönkreteszi magát… – Ne mondd ezt – mondta Triona, és görcsbe rándult a gyomra. – Meg kell találnunk, mielőtt valóban baj történik. Hol van Bedford bácsi? Ő tudja, mit kell tenni egy ilyen helyzetben. Lavinia néni hangosan szipákolt. – A White’sban van. Küldtem neki üzenetet, de fogadok, hogy az ottani szolgák maguknál tartják a feleségek üzeneteit, hogy a férfiak tovább maradjanak, és többet költsenek a… – Jól van. Magunk indulunk a keresésére. Mikor ment el Caitlyn? Az idős hölgy a kandallópárkányon álló, aranyozott órára pillantott. – Két órája. KAREN HAWKINS


Triona fellélegzett. – Még csak két órája? Az nem is olyan hosszú idő! – Ebéd közben kellemesen elbeszélgettünk legújabb tervéről, mielőtt felment a szobájába, hogy szundítson egyet. – A tervéről? – Ó, igen. Mondtam neki, hogy kockázatos, és úgysem sikerülhet. Triona leült a nénikéje mellé, és kezébe vette Lavinia néni pufók kezét. Elég nehezen tudta megőrizni a hidegvérét. – Lavinia néni, ha meg akarjuk találni Caitlynt, beszélnie kell erről a tervről. Mire készült? – Nos, természetesen csellel akarja elérni, hogy Alexander MacLean feleségül kérje. Triona kinyitotta a száját, majd becsukta. Lavinia néni bólintott, szemöldökét úgy felvonta, hogy az szinte eltűnt a főkötője alatt. – Valószínűleg én is ilyen döbbenten nézhettem, amikor meghallottam. Ám aztán Caitlyn elmagyarázta, hogy azért akarja, mert MacLean megfogadta, hogy bármi történjék is, soha nem kéri feleségül. – Ez az egész egy fogadás miatt van? – Caitlyn nem szeret veszíteni, ezt te is tudod. – Lavinia néni felsóhajtott. – Esküszöm, hogy a húgod ittléte temérdek gondot okozott. A házban sosem volt csend, emberek jöttek-mentek. És az a rengeteg virág! A csengő egész nap szólt, már az idegeimre ment, és… – Lavinia néni, mi ez a fogadás? – Épp erről akartam beszélni – mondta Lavinia néni, és a nyitott ajtó felé pillantott. Előrehajolt, és hangosan suttogva folytatta: – A húgod meg akarta tudni, mikor hagyja el a várost MacLean, hogy elrejtőzhessen a férfi hintójának ülése alatt. – Micsoda? – Igen! Ahogy mondom! És ha már jócskán úton lesznek, előbújik az ülés alól, és meglepi a férfit! Ha addig nem jön elő, amíg annyira eltávolodnak a várostól, hogy MacLean az éj leszállta előtt már semmiképp sem tudja visszahozni, akkor már

KAREN HAWKINS


oda a jó híre, és MacLeannek feleségül kell kérnie őt. Caitlyn pedig megnyerné a fogadást! Triona tátott szájjal hallgatta nénikéjét. – Lavinia néni, árulja el, ugye figyelmeztette őt, hogy ne keveredjen botrányba? Dadus felhorkant. Lavinia néni bizonytalan pillantást vetett a dadusra, mielőtt válaszolt volna. – Természetesen. Bár, meg kell mondanom, nagyon jó terv. – Hirtelen kuncogni kezdett. – El tudod képzelni, hogy meglepődik Alexander MacLean, amikor megtalálja Caitlynt az ülése alatt? Jóságos ég, mennyit beszélgettünk róla! Olyan büszke férfi, hogy… – Istenem, szabadíts meg a bolondoktól! – tört ki a dadusból. Lavinia néni elvörösödött. – Sosem gondoltam, hogy valóban megteszi! Dadus most Trionához fordult. – A húgod csecsemőkora óta meggondolatlan. Azt nem értem, hogy képzeli, hogy ez az őrült terv beválik? MacLean simán visszaküldi a postakocsival, és nyugodtan folytatja az útját. – Ó, dehogy – felelte Lavinia néni teljes bizonyossággal. – Egyvalamit el lehet mondani a MacLeanekről: azt, hogy tisztességesek. Csakhogy… Caitlynnek esze ágában sincs elfogadni a lánykérést. Ő csak a fogadást akarja megnyerni. – Akkor tönkreteszi magát! – Erre én is rámutattam, de Caitlyn biztos volt benne, hogy mindent titokban tud tartani. Mondtam neki, hogy gondolja át, mert meghívták a Devonshire-ök összejövetelére, és ilyen meghívásra nagyon nehéz szert tenni. Dadus a torkát köszörülte. – Ez őrület! Triona egyetértett. Nem csak azért, mert aggasztóan híján volt minden illemnek, hanem azért is, mert Caitlyn nyilvánvalóan nem gondolta át a tervét. Amellett, hogy azt hiszi, titokban tudja tartani a kis tréfáját, nem gondolta végig a kivitelezését sem. Néhány hintóban ugyan van ülés alatti tároló, ahol párnákat, takarókat, melegítőedényeket szokás tartani, ám még a legkényelmesebb KAREN HAWKINS


hintókban is elég kicsi ez a hely. Triona beleremegett még a gondolatába is annak, hogy egy ilyen szűk helyen kellene gubbasztania. Dadus a fejét rázta. – Caitlynnek ezúttal rosszra fordul a sorsa, azt mondom. Ne játssz a tűzzel, ha nem akarod megégetni magad. Lavinia néni pufók arca rosszalló kifejezést öltött. – Én tökéletesen megértem Caitlyn viselkedését. – Triona meglepett pillantására tovább folytatta: – Te is megértenéd, ha láttad volna, milyen udvariatlanul bánt vele Alexander MacLean a megérkezése óta. Amikor ő a szezon szépe! Triona felsóhajtott. Érezte, hogy cseppet sem kellene meglepődnie. Caitlyn mindig is készen állt a kihívásra, legyen az akár igazi, akár nem. – Azt hittem, annyira lelkesen élvezi az idényt, hogy ezúttal kimarad a bajból. Lavinia néni felragyogott. – Elárasztottak minket a meghívások! Hercegek, grófok, vikomtok és bárók – mindenki a húgoddal akart mutatkozni. Még maga Beau Brummel is végigsétált vele a Bond Streeten, és „bájosnak” nevezte őt! Nincsenek szavak, amelyekkel le lehetne írni a Lavinia néni pufók arcán megjelenő elragadtatást; s Triona rájött, hogy a nénikéjének is bőven jutott Caitlyn sikereiből. – Még Beau Brummel szavai sem lesznek elegendőek, hogy megmentsék a húgom jó hírét. Lavinia néni arcára fagyott a mosoly. – Nem hiszem. Minden olyan jól ment, mielőtt Alexander MacLean a városba érkezett. Azóta a húgod teljesen megváltozott. – Miért? Mit tett az a férfi? – Már a Hyde Park-beli első találkozásuk alkalmával is ellenszenvesen viselkedett! Caitlyn lova megugrott – a nagybátyád díjnyertes kancájával akart lovagolni, pedig még csak tanulta a lovaglást, és… – Szóval találkozott Lord MacLeannel, akit nem sikerült lenyűgöznie. KAREN HAWKINS


– Többről van szó. A férfi alig ismerte őt, mégis számos, szörnyen pletykás embernek azt mondta, úgy gondolja, Caitlynnek, minden szépsége ellenére, nincs egyénisége. Triona elkomorodott. – Micsoda gorombaság. – Pontosan! – kapott rajta mohón Lavinia néni. – Aztán, amikor a fivére, Hugh is a városba jött, még rosszabb lett minden. Alexander hűvössége egy dolog, Hugh azonban dermesztően rideg volt vele, egyáltalán nem méltányolta őt. – Átnézett rajta? – Igen! Az emberek előbb beszélni kezdtek, majd nevettek. Caitlyn természetesen nem állhatta ezt. Mondtam neki, hogy ne törődjön vele, minden nővel ilyen – magyarázta Lavinia néni az ajtó felé pillantva, mielőtt halkan folytatta: – Hugh MacLean egyáltalán nem tiszteli a nőket. Azt mondják, tucatnál is több törvénytelen gyereke van! Dadus csettintett a nyelvével. – Ilyenek a MacLeanek. El vannak átkozva, és ördögien bánnak a nőkkel. Lavinia néni figyelmeztető pillantással nézett a dadusra. – Úgy tűnik. Akárhogy is, de Caitlyn feldühödött, és bolond módon ennek hangot is adott, mire Alexander nyilvánosan kinevette, majd – az idény legnagyobb báljában – még össze is vesztek ezen. Mindketten olyasmiket mondtak, amiket nem lett volna szabad, majd Alexander minden ismerősének azt állította, hogy Caitlyn akkor sem tudná megszerezni magának, ha megpróbálná. – Jóságos isten! Ezt Caitlyn nyilván képtelen volt elviselni. – Egyetlen nő sem viselné el – felelte hevesen Lavinia néni. – Természetes, hogy Caitlynt megtorlásra ingerelte, így fogadást kötött, hogy Alexandert – a szó szoros értelmében – térdre kényszeríti. – Megpróbálta lebeszélni őt erről az őrült szándékáról? Lavinia néni szipogott. – Azt mondtam neki, hogy legyen diszkrét, de olyan elszánt gyermek, és azzal is tisztában van, hogy jogában áll elégtételt venni. KAREN HAWKINS


Csodás. Éppen akkor, amikor leginkább nyugodt, tiszta fejre lenne szüksége, amely képes irányítani megfontolatlanságában, inkább még gyalázatosan bátorítják is. Caitlyn cselekedetei szélsőségesnek tűnnek, leginkább épp magára nézve. – Lavinia néni, nem lehet, hogy Caitlyn szerelmes Alexander MacLeanbe? – kérdezte Triona elkomorodva. – Ó, dehogy! – pislogott Lavinia néni. – Égnek áll a haja, amikor a közelében van. – Nekem úgy tűnik, szerelmes – jegyezte meg a dadus rosszkedvűen. – Ó, nem, egyáltalán nem. Ez csak büszkeség. Triona felsóhajtott. – Bárcsak beszélhetnék vele! Aggaszt az üzenete, de abból, amit Lavinia néni mond, úgy érzem, nem kell idegeskednünk, amíg MacLean el nem hagyja a várost, mert akkor Caitlyn is Londonban van. Lavinia néni ismét az ajkára szorította a zsebkendőjét. Triona elkomorodott. – Még a városban van az a férfi, ugye? – Ma délután készült indulni. A húgod mondta ebéd közben. Akkor még nem gondoltam – még nem gondoltam, hogy… ki láthatta ezt előre? Most, hogy visszagondolok rá… – Akkor már elmentek – mondta Triona szárazon. – Lesz, ami lesz, nem adom fel! Megtalálom Caitlynt, mielőtt túl késő lenne, még ha a pokol kapujáig kell is követnem!

A

divatos Mayfair negyedben álló MacLean-ház előtt Hugh MacLean éppen a kesztyűjét húzta fel. – Nyitva hagytad az istállót, ahogy kértem? – Igen, uram – válaszolt a lovász halkan, idegesen pillantva a hintóra. – És az út közepére húztam az úr kedvenc hintóját is, nem lehet eltéveszteni. – Köszönöm, jó munkát végeztél. Ferguson suttogva előrehajolt. KAREN HAWKINS


– Egy kis fűrészport szórtam az ajtó köré, ahogy javasolta, és lábnyomokat láttam benne délután. Hugh mogorván elmosolyodott. Élvezettel fogja megleckéztetni azt a pimasz kis tyúkot. Hugh kiváltképp gyanakvó lett, amióta a lány kihirdette, hogy mindenre elszántan megszerzi Alexander hódolatát. Alexander talán csak kinevetné a lányt, Hugh viszont tudott egyet s mást a női intrikáról, amit a fivére igazán nem mondhatott el magáról. Hugh tehát lefizetett egy szolgát, hogy tartsa rajta a szemét az élénk Miss Hurstön, s így tudta meg, hogy Caitlyn el akar rejtőzni Alexander hintójában, hogy kierőszakolja a házasságot. Hugh a fogát csikorgatta a gondolatra. Micsoda szemérmetlen nőszemély! Anélkül, hogy tudatta volna Alexanderrel a tervét, arra biztatta fivérét, hogy mielőbb látogassa meg Stirling körüli birtokait. Aznap éjjel, amikor testvére elutazott, Hugh hozzálátott terve megvalósításához. Elment egy vacsorára, ahol Miss Hurst füle hallatára elmondta, hogy fivére másnap távozni készül, természetesen a kedvenc hintóján. A csapda tehát készen állt. Ferguson bizonytalan pillantást küldött a hintó felé. – Uram, ugye nem fogja bántani a lányt? Hugh, nem túl meggyőzően, elmosolyodott. – Miss Hurst csak azt kapja, amire igazán rászolgált, ennyi az egész. – Ez nem valami biztató. – Biztos lehetsz benne, csak meg akarom leckéztetni. Ferguson kételkedve nézett. – Csak azt remélem, hogy nem esik majd a saját csapdájába. Hugh felhorkant. – Az utolsó dolog, amit Miss Hurst kívánna, hogy az ifjabb fivér karjaiba fusson. Követeli majd, hogy visszatérhessen a városba, amit boldogan teljesítek, miután elvégeztem a dolgomat. Ferguson elkomorult. – Nem hibáztatom az álláspontja miatt, uram. A kisasszony nagyon nehezen kezelhető, úgy bizony. KAREN HAWKINS


Hugh bólintott. Sokan őt tartják a legnyugodtabb MacLean fivérnek, és az is volt. Nem látta semmi okát, hogy másokat terheljen a problémáival, és nagyon ritkán veszítette el az önuralmát – ami igen megnyugtató, tekintettel a családot sújtó átokra. Régóta tartja magát a szóbeszéd, miszerint egy fehér boszorka megátkozta a MacLean családot, hogyha bármikor elveszítik önuralmukat, nyíljon meg fölöttük az ég. Sajnos, ez azonban több, mint egyszerű mendemonda. Hugh tudott uralkodni magán, és csak valami hatalmas izgalom lenne képes kihozni a sodrából, fivérei azonban nem ilyen szerencsések. Szenvedélyes férfiak, akik olyan keményen harcolnak, ahogy szeretnek, és összetört szíveket meg heves viharokat hagynak maguk mögött, ha elgyengülnek. Kivéve Alexandert. Ő úgy igyekezett elejét venni az átoknak, hogy mindenkivel három lépés távolságot tartott, fivéreit is beleértve. Alexander sziklakeménységét csak Callum, a legfiatalabb fivér volt képes meglágyítani, de ő évekkel ezelőtt, gyanús körülmények között meghalt. Callum halála után Alexander még inkább visszahúzódott. Habár üzleti és szokványos családi ügyekről beszélgetett Hugh-val, másról nemigen váltottak szót. Hugh próbálta megóvni fivérét a Hurst lánytól, de Alexander csak megvonta a vállát, és témát váltott. Alexander nem észlelte a veszélyt úgy, mint Hugh, akinek éppen ezért cselekednie kellett. Remélte, hogy bátyja értékeli majd az erőfeszítéseit, de Alexander inkább dühös lesz a közbeavatkozás miatt. Ez elég baj. Hugh már eldöntötte, mit tesz, ám az nagy segítséget jelentene a számára, ha Alexander készséggel megosztaná vele a dologgal kapcsolatos érzéseit. Callum rá tudná venni Alexandert, hogy megvallja a Hurst lány iránti érzelmeit. Csak Callum volna erre képes. Hugh szíve elnehezült legifjabb, vidám és kedves testvérükre emlékezve. Callum volt a család szeme fénye, és mindnyájuknak borzasztóan hiányzott, de talán senkinek sem annyira, mint Alexandernek. A Callum halálát követő hetek sötéten és

KAREN HAWKINS


keserűen teltek, a MacLean-átok viharos őrületté nőtt, esővel és széllel árasztva el a földet. Testvérük, Fiona próbálta kirángatni Alexandert a Callum halála utáni kétségbeesésből, és valamennyire sikerült is. Ám most, hogy már férjhez ment, s lefoglalják a saját gyerekei és a férje, Alexander magányosabb, mint valaha. Hugh szíve belesajdult a fájdalmas tudatba, hogy a bátyja ennyire elszigetelt, mégsem talált módot arra, hogy a közelébe férkőzzön. Hugh összeszorította a fogát. Annyit legalább megtehet, hogy a Caitlyn Hursthöz hasonló ármánykodókat eltávolítsa fivére útjából. Ferguson az égre nézett. – Későre jár. Indulunk, uram? – Igen. És hogy móresre tanítsuk a „hölgyet", a Stirling-be vezető úton hajtsunk bele minden kátyúba. Ne legyen kellemes az útja. A lovász szemében huncut fény villant. – Akkor ez az ön számára is kemény utazás lesz. – Igen, de az én fenekem alatt párna lesz, míg ő az ülés alatti börtönben vergődik majd – felelte, és a gondolattól felvillanyozva, a hintó felé vette az útját. – Igenis, uram – ugrott oda a lovász, és kinyitotta a kocsi ajtaját. Alexander hintója belül ugyanolyan fényűző volt, mint kívül, ahol fekete lakk és ezüst csillogott rajta, és az egyik ablak mögött diszkréten látszott a családi címer. Belül pedig puha, vörös bársonnyal borították, s gazdagon díszítették ezüstsújtásokkal és fával. Hugh a padlóra pillantott, és egy kis fűrészport látott az egyik ülés előtt. A zárat is elfordították. Unalmasan kiszámítható ez a nő. Hugh elhelyezkedett a vastagon párnázott ülésen, majd hangosan és világosan kiadta az utasítást: – Stirlingbe. – Igenis, uram – kacsintott a lovász, és vigyorogva becsukta az ajtót.

KAREN HAWKINS


Hugh hátradőlt, ahogy a kocsi meglódult. Alexander hintóját még a régensherceg is szívesen használná. Hugh inkább a teljesítményt és az egyszerűbb komfortot kedvelte, így az ő hintója sokkal szerényebb, ám gyorsabb volt, és szélesebb kerekeinek hála, kényelmesebb utazást is biztosított. Ő maga olyan férfi volt, aki tisztában van az értékével, és nem veri nagydobra a gazdagságát. Alexandertől viszont, mint a család fejétől, el is várták, hogy látszódjék rajta a vagyoni helyzete. Ő pedig természetes arroganciával és eleganciával viselte gazdagságát, amivel minden házasodni vágyó asszony szívét megdobogtatta. Hugh annyi figyelmet kapott, amennyit csak akart – és többet is, mint amennyit megérdemelt de fiatalabb fivérként távol tartotta Alexandertől a legveszélyesebb nőket. Ez rendjén is volt így. Amint a hintó felgyorsult, Hugh elképzelte, mennyire kényelmetlenül érezheti magát a beképzelt Hurst kisasszony, majd elvigyorodott. Remélte, hogy mire elérik Cadesleedset, a lány éhes, szomjas és rettenetesen törődött lesz. Senki sem packázhat a MacLeanekkel. Senki. Tökéletesen elégedetten hátradőlt, szemébe húzta a kalapját, és álomba merült.

Dadus két kézzel kapaszkodott, és eltorzult arccal felnyögött. – Muszáj a kocsisnak ilyen őrült módon hajtania? Triona kihajolt az ablakon, a finom szél belekapott a hajába. – Utol kell érnünk Caitet. Jó óra előnye lehet; MacLean inasa azt mondta, négykor indultak. – Ó, tudom, de hát… – próbálkozott a dadus, ám egy újabb hatalmas kátyú miatt felemelkedett, és a fejét beütötte az ódon hintó alacsony mennyezetébe. Triona elvesztette egyensúlyát, megbillent az ülésen, és fejét beütötte az ülés fából készült oldalába. – Au! Dadus sápadtan ült vissza ülésébe. – Maga az ördög átkozta el ezt az utat. KAREN HAWKINS


Triona gyorsan felkelt, és újra kinézett az ablakon. Épp egy kis fogadó mellett hajtottak el. Bár a kocsin utazó inas MacLean hintóját vélte felfedezni, Triona nem adott hitelt a szavainak. Feszülten bámult a fogadó udvarára, de egyetlen hintót sem látott. Felsóhajtott. – Látta, kisasszony? – kérdezte dadus. – Nem, de Lavinia néni kocsisa szerint ezen az útszakaszon több közkedvelt fogadó is van. Triona ismét kinézett, és a szürkületben egy következő fogadó fényeire lett figyelmes, majd izgatottan felkiáltott. – Ott van! – állt fel, és öklével megútögette a kocsi tetejét. A jármű azonnal lassítani kezdett, majd egy alacsony csalitoshoz hajtott, ahonnan látni lehetett a fogadót. – Ott a hintó! Látszik a címer is, épp olyan, mint amilyennek Lavinia néni leírta! – Hála istennek! – hunyta be a szemét dadus, és rövid imát rebegett. Lavinia néni kocsisa az ajtóhoz lépett. – Ez az a hintó, kisasszony! Én is épp akkor láttam meg, amikor kegyed! – Meg tudja állapítani, hogy MacLean benne van-e? Fletcher a szemét meresztgette. – Üresnek látszik… Aha! MacLean a fogadó előtt áll a kocsisával. Dadus Trionára nézett. – Nyakon csípjük a gazembert? A nap már lebukott, lapos sugarai hosszú árnyékot vetettek. Triona összehúzott szemmel vizsgálta a hintót. Szinte érezte Caitlyn jelenlétét. – Elég nyugodtnak tűnik – mondta Fletcher. – Caitlyn kisasszony valószínűleg még nem fedte fel magát. – Még elég közel vagyunk Londonhoz, hogy az a gazember hazaküldje. Addig nem mutatkozik, amíg elég messze nem kerülnek a várostól. Dadus a fejét rázta. – Szerencsétlen példa ez az asszonyi fortélyra, hogy így akar rászedni egy férfit, és… KAREN HAWKINS


– Nézzék! – intett a fejével Fletcher a fogadó felé. – Lovakat váltanak, kisasszony. Már nem sokáig időznek itt. Triona kinyitotta az ajtót, és leugrott a kocsiból. A vékony réteg friss hó alatt rothadásnak indult levelek illata megcsiklandozta a lány orrát. – Bárcsak beszélhetnék Caitlynnel, amíg üres a hintó; biztos meg tudnám győzni, micsoda őrültséget művel! Mit tegyen? Caitlyn elérhető közelségben van, nem engedheti el a hintót anélkül, hogy ne próbálna meg tenni valamit. De mit? – Be kell szállnom abba a hintóba! – Szó sem lehet róla! – felelte dadus. Fletcher is a fejét rázta. – Kisasszony, ez nagyon veszélyes gondolat. Elkaphatják! Triona vállat vont. – MacLean nem akar semmit Caitlyntől. Ha megmondanám neki, hogy Caitlyn a hintóban van, és arra készül, hogy házassági ajánlatot csikarjon ki tőle, még meg is köszönné – nézett elszántan a kocsi felé. – Ha nem lennék ennyire eltökélt, hogy Caitlyn makulátlan jó hírét megőrizve hagyjuk el ezt a helyet – ami megkívánja, hogy MacLean ne tudjon a tervéről -, akkor meg is tenném. Rá kell vennem, hogy hagyja el a hintót, amíg lovakat váltanak. Senki sem látná meg, és visszatérhetnénk Londonba, hogy rendbe hozzuk a dolgokat a nénikémmel. – Szerintem igaza van – mondta Fletcher. – Nekem nem tetszik – csattant fel dadus. – A körülményeket figyelembe véve, nincs más választásunk – fordult kísérőihez Triona. – Maradjanak itt. Átvágok, és megközelítem a hintót annyira, hogy beszélni tudjak Caitlynnel. Megborzongott, amikor egy hűvös fuvallat széttárta köpenyét, és a bokája köré csavarta szoknyáját. Dadus és Fletcher összenéztek, majd beletörődve bólintottak. – Akkor indulok – mondta Triona reményteljes mosollyal az arcán. – Figyeljenek. Köpenyét szorosan összefogva, gyors léptekkel, zakatoló szívvel a fogadó felé indult. Ó, Caitlyn, ezzel lekötelezlek!

KAREN HAWKINS


Harmadik fejezet A Hurstök őszinte szívükről és meggondolatlan természetükről ismert emberek. Hadd mondjam el, kislányok, hogy csak ez, és nem valami más miatt döntött olykor rosszul az egész család. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

Amikor Triona elérte a szélső fákat, látta, hogy a MacLeanhintót a fogadó ajtaja elé húzták, így a kocsi árnyéka eltakarja őt. Kitűnő. Meg tudja közelíteni a járművet, és be is tud csusszanni anélkül, hogy valaki meglátná. A hintó másik oldaláról felharsant a kocsis hangja. – Uram, biztosan tovább akar menni? Havazni fog. Érzem az ízét. MacLean hangja kulturáltan csengett. – Az ízét? Legközelebb meg már talán a szagát is érzed. Triona szeme szinte lecsukódott, ahogy a férfi hangját figyelte. Mély volt és testes, s szinte körbefonta, ami, legnagyobb meglepetésére, melegséggel töltötte el. Már értette, hogy Caitlynt megérintette ez a hang – ő szerette a finom dolgokat, és egy ilyen bársonyos hang elvarázsolná. És ha a férfi rájön erre… Triona beleremegett. A húga nem tudna ellenállni. Őt azonban más fából faragták. Bár egy ilyen sima hang megdobogtatja a szívét, ahhoz nem elég csábító, hogy kockára tegye miatta a jó hírét. Amíg Triona arra készült, hogy óvatosan átvágjon a fogadó udvarán, egy istállófiú jelent meg egy bőrből készült abrakos zsákkal a kezében, és a hintó eleje felé tartott. Triona felsóhajtott, amitől bepárásodott a szemüvege. Köpenye szélével szárazra törölte a lencséket, majd újra az udvar felé nézett, és látta, hogy a fiú most teljesen a hintó elejénél áll. Csak egy inast lehetett látni, aki a cserelovak felszerszámozásával foglalkozott, a lovak pedig háttal álltak Trionának.

KAREN HAWKINS


Itt a lehetőség! Mélyen lehajolva, sietve átosont a sötét udvaron. Ahogy elérte a hintót, könnyedén lenyomta a kilincset. Hangosan kattant a zár, Triona megdermedt. Vajon meghallották? A jéghideg rézkilincset markolva figyelt. A mögötte lévő erdőben megreccsent egy faág, majd a földre esett, tompán belehuppanva a hóba. Triona megállt, szemüvege pedig végigcsúszott nedves orrán, és lepottyant. A mindenit! Csendesen elengedte a kilincset, nézte a sáros földet, de nem látta a szemüveget. A hintó eleje felől hallatszó hang ráébresztette, mennyire kiszolgáltatott. Fogcsikorgatva nyúlt újra az ajtó után. Majd megkeresi a szemüveget, ha már megmentette a húgát. Amint kinyitotta az ajtót, a hintó túloldaláról meghallotta MacLean hangját. – Vigyáznunk kell majd a havazásra az úton. Még komoly gondot is okozhat. – Ó, igen, a fájós térdem mindig előre jelzi a hóesést. – Az lehet. Hadd nézzem csak a vezérló hátsó lábát. Mintha sántított volna, ahogy előrehozták az istállóból. Nem akarom, hogy lebénuljon az egyik hóviharban. Ahogy a hintó elé mentek, hangjuk egyre halkult. Triona óvatosan besurrant a kocsiba, vigyázva, hogy a könnyen imbolygó jármű meg ne mozduljon. A hintó belseje épp olyan pompás volt, mint amilyenre számított. Az üléseket vastag bársony borította, a falak sötét tölgyből készültek, ezüstlámpások díszítették a sarkokat. A függönyöket rögzítették, és egy lábmelegítő is volt a földön, amely kellemes sistergéssel jelezte, hogy feltöltötték. Triona az ülés fölé hajolt. – Cait? – suttogta. Semmi válasz. Biztos a másik ülés alatt van. Triona odébb lépett, arcát az ülés széléhez nyomva, olyan hangosan suttogott, amilyen hangosan csak mert. – Cait? Hallasz engem? Továbbra is csend volt. Triona az ülészárhoz nyúlt, miközben a körülötte lévő zajokat figyelte: a lószerszám véletlenszerű csilingelését, a fák között kavargó szél halk susogását. Aztán KAREN HAWKINS


valami olyat hallott, amitől megfagyott a vér az ereiben: a kocsis beszéde felerősödött, MacLean pedig mély hangon válaszolt. Jönnek! Megpróbálta kinyitni az ülést, de beakadt. A közvetlenül az ajtó előtt álló kocsis beszéde valószerűtlenül hangosnak tűnt. – Gúnyolódjon csak, uram, én érzem a hó szagát. Biztos lesz legalább húsz-huszonkét centiméter. MacLean lágyan felnevetett, Triona pedig újra beleremegett a férfi mély hangjának bársonyos simogatásába. – Ferguson, az több hó, mint amennyi az utóbbi öt évben összesen esett! – Higgyen a lábamnak, uram. Sosem téved. A zár, finoman fémes csikorgással, végre engedett. Triona felemelte az ülést, és belenézett. Cait nincs benne. Bár a lány nyilvánvalóan itt volt, mivel a kedvenc, vastag kézmelegítője az egyik sarokban hevert, egy szalagos doboz és egy hermelinnel szegett, ezüst báli köpeny társaságában. Triona elkomorodott. Semmi sem látszott nyugtalanítónak. Ha Caitlyn potyautasként került ide, nem kellene piszkosnak lennie a köpenyének, nem lenne a kézmelegítő kilapulva, a doboz pedig összenyomódva? Alig maradna hely neki ennyi csomag mellett. Triona leengedte a fedelet, és a másik üléshez lépett. Ahogy óvatosan felnyitotta, megcsikordult a zár. Odakint egy pillanatra abbamaradt a beszélgetés-, majd folytatták, ezúttal a lehető legkedvezőbb útvonalról tanakodtak. Triona fellélegzett, majd belenézett ebbe az ülésbe is. Tele volt meleg takarókkal, díszpárnákkal, egy bőrrel borított asztalkával, úti sakk-készlettel. Triona elkomorodva visszaengedte a fedelet, és felegyenesedett. Cait, merre vagy? Itt kellett lennie; valaki idecsempészte a köpenyt, a kézmelegítőt és a szalagdobozt is… – Kész vagyunk, uram! – kiáltotta az egyik inas a hintó elől. – Akkor induljunk! – hallatszott MacLean hangja. – Ferguson, hozd a lovamat. Lovagolnék egy kicsit, mielőtt besötétedik. – Igen, uram! – felelte a lovász, majd valakinek odakiáltott; aztán közeledő léptek hallatszottak.

KAREN HAWKINS


Jön valaki! Triona az ajtó felé nyúlt, hogy elmeneküljön, de a hintó előrelendült, ő pedig térdre esett. Levegő után kapkodott, amikor a szaggató fájdalom a lábába hasított. Könnyek szöktek a szemébe, de letörölte őket, és az ülésre csúszott, ahogy a hintó elindult. Jóságos isten! Most mit tegyen? Elárulnia magát rettenetesen zavarba ejtő lenne. Hogy lehetne egy hívatlan vendég jelenlétét elmagyarázni? Fogcsikorgatva belekapaszkodott az egyik bőrszíjba, felemelkedett, és megkopogtatta a hintó tetejét. Nem történt semmi. Összevonta szemöldökét, s újból kopogott, ezúttal sokkal erősebben. A kocsis talán nem hallotta az egyre gyorsabban haladó hintó zörgésétől. – A fenébe, a fenébe! Még mindig a szíjba kapaszkodva, leereszkedett az ülésre, és elhúzta az egyik függönyt, hogy kinézzen. Keskeny, hólepte úton kanyarogtak a szürkületben, havas fák mellett suhantak el. A hintó olyan gyorsan haladt, hogy még ha akarna, sem tudna kiugrani belőle. Ahogy a függönyt visszaengedte, egy világos ló került a látómezejébe. Színe ugyan szokatlan volt, de a lovas látványa kiverte a fejéből a lovat. Magas, széles vállú férfi volt, arcéle még a szürkület ellenére is jól látszott: határozott álla, érzéki szája, enyhén kiugró orra volt. Lénye olyan erőt és férfiasságot sugárzott, amilyennel Triona még sohasem találkozott. A lovasnak meg kellett volna lepődnie a hintójában utazó idegen láttán. Ehelyett csak egy arcátlanul lusta pillantást vetett felé, mint aki látja, hogy ott van, de figyelemre se méltatja. Triona ököllel kezdte verni az ablakot. – Állítsák meg a hintót! – kiáltotta, de a szél és a kocsi zaja elmosta a hangját. Bár a lovasnak látnia kellett a lány elkeseredett próbálkozását, gúnyos mosollyal az arcán továbblovagolt. Triona nem akart hinni a szemének. Hitetlenkedve süppedt vissza az ülésbe, és lábát a melegítődobozra tette. Semmit sem KAREN HAWKINS


értett. MacLean úgy nézett rá, mintha ismerné, mintha számított volna rá, hogy ott lesz. De honnan? Szinte beleszédült a gondolatba. Azt hiszi, hogy én vagyok Caitlyn. Triona tenyerébe temette arcát. Tudta, hogy Caitlynnek itt kellett volna lennie a hintójában. Ölébe ejtette kezét, és némán meredt maga elé. De ha így van, miért nem fordult vissza London felé? Ha arra számított, hogy Caitlyn rejtőzik a hintójában, akkor miért nem akarja hazavinni? Azt kellene tennie, hacsak… Triona pislogni kezdett. Lehet, hogy ez az egész mégsem valami trükk volt, hanem szöktetés? Vagy ami még rosszabb, cselszövés Caitlyn ellen? Lehet, hogy MacLean el akarta csábítani őt? Triona reszkető kézzel dörzsölte meg a homlokát. Micsoda fordulat! Hideg levegő tört be a csapkodó bőrfüggöny mellett. Vacogó foggal behúzta, majd rögzítette, nehogy az a kevés meleg is kimenjen. Felnyitotta az ülés fedelét, kivette testvére köpenyét, és magára csavarta. Nehezen mozgott a hintó szédítő sebessége miatt, egyszer még le is huppant az ülésre, komoly fájdalmat okozva a már amúgy is sajgó térdének. Végül sikerült elhelyezkednie a sarokban. Egyik lábát a szemközti ülésnek feszítette, és két kézzel az ajtó bőrszíjába kapaszkodott. Ahogy erősödött a hideg, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy testvére köpenye milyen kevés védelmet biztosít. Miért hozott magával ilyen haszontalan ruhadarabot? – motyogta. Megkockáztatva a fagyhalált, ledobta magáról a köpenyt, felnyitotta a másik ülés fedelét, és két vastag takarót húzott elő. Hálás volt a melegükért, amint maga köré tekerte őket. Próbálta megőrizni a nyugalmát, míg átgondolja a helyzetet. Dadus már biztosan őrjöng. Vajon Fletcherrel a hintó nyomába eredtek? Nem, az kizárt, hogy apa öreg kocsija tartani tudná ezt az őrült iramot. Nemcsak hogy a lovai öregebbek és fáradtabbak, de magát a járművet sem ilyen sebességre tervezték. Dadus kétségkívül nem rohan vissza Lavinia nénihez, hogy pánikot keltsen. A segítség hamarosan úton lesz, így nem kell mást tennie, mint várakozni.

KAREN HAWKINS


A szoknyáján keresztül megérintette lüktető térdét. Mivel természetellenesen melegnek találta, összeráncolta a homlokát. Érezte, hogy már fel is dagadt. Összeszorított foggal óvatosan felemelte a lábát, és a szemközti ülésre rakta. E pillanatban ez volt minden, amit tehetett. Egy valami megnyugtatta a lovak vágtájával kapcsolatban. Tudta, hogy nem lesznek képesek sokáig tartani ezt a tempót, hamarosan le kell cserélni őket. Ez a bizonyosság lecsendesítette csapongó gondolatait. Amint megállnak, felfedi kilétét MacLeannek. Ha egyszer rájön, hogy nem Caitlyn utazik a hintóban – az erős fény is a segítségére lesz –, megszervezi majd a visszautat Londonba. Még az is lehet, hogy az apja rozoga kocsiján utazó dadust megelőzve ér Lavinia nénihez. Odakint egyre gyengült a fény, Triona majdnem teljes sötétben ült. Hamarosan megállunk. Nem tarthatjuk ezt a… A hintó hirtelen oldalra csapódott, és az ellenkező irányba vetette Trionát. A lány térde olyan erővel ütődött az ülés szélének, hogy könnyek szöktek a szemébe. A kocsi megállt. Triona pislogva fojtotta vissza a szemébe gyűlő könnyeket. Megkönnyebbülve sóhajtott fel, mikor kinyílt az ajtó, és holdfény árasztotta el a kabint. MacLean beszállt, s becsapta maga után az ajtót, sötétbe burkolva ezzel az utasteret. Triona érzékelte, amint a férfi kalapja a mellette lévő ülésen landol, ő maga pedig a szemközti ülőhelyre huppan. – Uram, itt valami tévedés van! – kezdte Triona, de a kocsi már indult is. – Kérem, várjon! Már túl késő volt. A hintó vészesen közelített korábbi sebességéhez. Triona ismét megragadta a kapaszkodót, és MacLean árnyalakjára meredt. A fülke által határolt térben még termetesebbnek tűnt. Ilyen kis távolságból valóban mindene nagyobb volt. Szinte kitöltötte a teret, hosszú lába a lány térdéhez ért. Bár Triona nem láthatta az arcát, mégis érezte a közelgő veszélyt, amelytől pattanásig feszült a levegő. KAREN HAWKINS


– Uram, itt valami szörnyű tévedés történt. Semmi válasz… Triona nagy levegőt vett. – Uram, én nem az vagyok, akinek gondol. – Tessék? – kérdezett vissza a férfi. Hangjában zavart hitetlenkedés csengett. – Tehát ön nem Hurst kisasszony? – Nem. Vagyis igen, de nem az, akire gondol. Úgy értem én Hurst vagyok, csak nem az, akinek hisz. Még a sötétben is látta a férfi mosolya mögül kivillanó fogait. – Értem – mondta a férfi udvariasan. – Tehát ön Hurst kisasszony, de közben mégsem. – Nem, nem, nem. Nem Caitlyn Hurst vagyok, hanem Caitriona Hurst. Caitlyn a testvérem, egész pontosan az ikertestvérem. – Hát persze. Triona kissé megkönnyebbült. Hálás volt, amiért a férfi végre megértette a szavait. – Borzalmas tévedés az egész. Tudja, azt hittem, hogy Caitlyn megpróbál majd belopózni a hintóba, hogy… Te jó ég, micsoda illetlenség! A férfi Triona felé nyúlt. Hatalmas meleg kezével megragadta a lány derekát, és az ölébe emelte. – Jaj! MacLean keze mozdulatlanná vált, de szorosan tartotta Trionát. – Mi a baj? – A térdem – sziszegte a lány összeszorított foggal. – Beütöttem az ülés szélébe, amikor a hintó meglódult. Fel is dagadt. – Tudja mozgatni? – Igen, de nagyon fáj. A férfi valamit morgott, és stabilan elhelyezte a lányt az ölében. Triona a szoknyákon keresztül is érezte a férfi combjának kőkemény izmait. – Majd megnézzük, miután megálltunk. Triona álla megfeszült.

KAREN HAWKINS


– Mi semmit sem fogunk csinálni. Ön most leveszi rólam a kezét, és megállítja a kocsit, amilyen hamar csak lehet. – Igazán? – Igen, pontosan! Mert ha nem, akkor, ha egyszer végre megállunk, követelni fogom, hogy tartóztassák le! – Hogy tartóztassanak le? Aztán miért? – Nőrablásért. A férfi erős karja szorosan fonta át. A lány érezte a hullámokban rátörő izgalmat, a mélyről feltörő forróságot, amely a didergést valami teljesen másfajta reszketéssé változtatta. – Mihelyt megálltunk, megnézem a térdét. Ami a továbbiakat illeti, olyan segítséget hív, amilyet csak akar. – Fogok is! A jóképű férfi szája mosolyra húzódott, arcuk kis híján összeért. A lány érezte utastársa forró leheletét az arcán, a férfi kölnijének érzéki illata kellemesen csiklandozta az orrát. – Miután megfogtam a kismadárkát, már csak nekem énekel. Először is azonban hagyjuk a meséket! – Uram, úgy látom, tényleg nem érti. Nem vagyok Ca… A férfi ekkor valami olyan cselekedetre szánta el magát, amely még annál is elképzelhetetlenebb volt, hogy a forró ölébe emelte a lányt. A fagyos éjszakában száguldó hintó félhomályában MacLean közel vonta magához, mellkasa a mellének feszült, majd egészen közel hajolt, és megcsókolta őt.

Negyedik fejezet Lehet, hogy nem vagytok olyan erősek, mint egy férfi, de ezerszer okosabbak vagytok, és aki okos, az sokkal messzebbre jut, mint gondolnátok. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL KAREN HAWKINS


EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

A

csók, mintha örökké tartott volna, magába szippantotta, körülölelte a lányt. Egy cseppet sem hasonlított arra a gyengéd, idealizált csókra, amely addig a képzeletében élt. Triona teste nem volt felkészülve MacLean kutató kezének, kíváncsi szájának melegére, kölnijének bódító illatára. A zabolátlan kezek édes fogságától bizseregni kezdett a melle, a combja, és égető vágyat érzett, hogy még közelebb simuljon a férfihoz. Egész addig képtelen volt reagálni, míg MacLean forró nyelve végig nem simított alsó ajkán. Hirtelen felszállt a bénító köd, és minden erejét összeszedve próbált szabadulni az erős kezek fogságából. MacLean kelletlenül felemelte a fejét, és elengedte a lányt. Triona kikecmergett az öléből, és a térdét hasogató fájdalom miatt fogát összeszorítva a szemközti ülésre ült. Teste reszketett a haragtól, és valami mástól, amely olyan erővel kerítette hatalmába, hogy szinte beleszédült. – Ön nagyon messze áll az úriember fogalmától – mondta dühtől remegő hangon. MacLean rekedten kuncogott a sötétben. – Soha nem mondtam, hogy az vagyok, és nagyon téved, ha azt hiszi, hogy szeretnék az lenni. Triona ökölbe szorította a kezét. – Elegem van ebből! Szörnyű tévedés történt. – Ha volt is valami tévedés, akkor csupán annyi, hogy csellel akart rávenni egy MacLeant a házasságra. Triona próbálta elfojtani forrongó dühét. A férfi még mindig azt gondolja, hogy ő Caitlyn, és hogy a testvérét a pimasz szavai és cselekedetei miatt meg kell rónia. – Uram, hadd mutatkozzam be egyszer s mindenkorra. Caitlyn Hurst testvére vagyok, Triona Hurst. A férfi hangosan felnevetett. – Igen, a rejtélyes ikertestvér! Tényleg ez a legjobb történet, amivel elő tud állni? – Ez az igazság! Tudom, hogy Caitlyn szörnyen viselkedett. Magam is elborzadtam, amikor megtudtam a tervét, hogy belerángassa önt a… KAREN HAWKINS


A férfi megint felnevetett. Triona úgy érezte, mintha nyakon öntötték volna egy pohár hideg vízzel. – Ugyan Miss Hurst, mindketten tudjuk, hogy Triona nem létezik. – Ez az igazság! – válaszolta csípősen a lány, kezét még mindig ökölbe szorítva. – Ha meggyújtaná azt a nyavalyás lámpát, rögvest meglátná. A férfi még mindig kuncogott, mikor befészkelte magát a rázkódó kocsi utasterének sarkába. – Semmi szükség az efféle játékokra, kedvesem. Ezúttal az én kezemben van az irányítás – mondta. És egy nagyot ásított. – Bolondos terve miatt csak egy órácskát tudtam aludni a múlt éjjel, nagyon korán kellett kelnem. Majd ha felébredtem, tovább szórakoztathat a tündérmeséjével. Triona összeszorította a fogát. Ez a nyomorult a végén még képes, és elalszik… – Nézze MacLean, nem vagyok hajlandó itt ülni és nézni, ahogy ön… – Nincs más választása – felelte a férfi, nem kevés türelmetlenséggel a hangjában. – Nem fogok belemenni a játékaiba, csak azért, mert ön… – Elég! Halk, szenvtelen hangja veszélyt sejtetett, és a hűvös józanság egy csapásra kioltotta a lány felháborodását. Kettesben maradt egy sötét hintóban egy olyan emberrel, akiről vajmi keveset tudott, és az a kevés sem volt túlzottan megnyugtató. Nagyanyja történetei a MacLeanek lobbanékony természetéről, Lavinia néni figyelmeztetése a férfi büszkesége kapcsán mind arra utalt, hogy nem lenne szerencsés szembeszegülni vele. Bizonyos értelemben teljesen védtelen volt, bár egy intelligens nő minden helyzetben talál valamilyen fegyvert. Kinyújtotta a lábát, gondolván hogy a csizmája megfélemlítően hat majd. Nem volt túl sok esélye, de legalább valamelyest helyrebillentette a biztonságérzetét. Tisztában volt azzal, hogy ha ép bőrrel meg akarja úszni ezt a kis kalandot, csakis az eszére hagyatkozhat. Akkor kell majd lépnie, amikor áll a hintó, és mások is vannak a közelben. Csak remélni tudta, hogy lesznek majd rendes emberek is, akik hajlandók segíteni egy bajba jutott nőnek. KAREN HAWKINS


– Uram, azt javaslom, hogy álljunk meg a legközelebbi fogadónál, és beszéljük át újra a történteket. – Ezen az útszakaszon nincs egyetlen fogadó sem, de egy órán belül mindenképp megállunk. Addig is alszom egyet, mivel egész nap lovagoltam, és fáradt vagyok – felelte egyre komoruló hangon, majd hozzátette: – Hacsak nem akar tovább szórakoztatni értelmetlen históriájával. – Szórakoztatni? Dehogy akarom! – vágott vissza, és egyszerre érte el a felismerés és szégyenérzet forró hulláma. – Nem ettem meszet! MacLean váratlanul felnevetett. – Akkor hallgasson, és hagyjon aludni – mondta, és begömbölyödött a sarokba, bár hosszú lába így is több helyet foglalt, mint amennyi járt volna. – Aludjon Caitlyn, vagy Caitriona, vagy minek is nevezi magát. Aludjon, vagy maradjon csendben. Triona magában fortyogva remélte, hogy a bugris megközelíthetőbb hangulatban lesz, ha egyszer kialudta magát. Lábujjától a feje búbjáig betekerte magát a takaróba, és elhelyezkedett a sarokban. Ha egyszer egy kivilágított helyre érnek, MacLean rádöbben majd a tévedésére, és hazaengedi. Addig viszont nem tehet mást, mint vár, és pihen. Az őrült tempójú utazás London felé, aztán a csalódás, hogy nem találta meg Caitlynt, teljesen kimerítette, és testének minden porcikája sajgott a rázós út miatt. A plüss fejtámasz felé fordult, kezét az arca alá csúsztatta, és megpróbált lazítani kicsit. Mégis azon kapta magát, hogy fogvatartója mély lélegzetét figyeli, miközben azon töpreng, hogy hol lehet Caitlyn. Talán az utolsó pillanatban meggondolta magát, vagy valami baj történt vele? Legalább annyira aggódott Caitlynért, mint saját magáért. Bár rettentő fáradt volt, mégsem tudott aludni. Térdét gyötörte a fájdalom, egész testében reszketett MacLean csókjától, ajkát lágynak és duzzadtnak érezte. Óvatosan megérintette a száját, és megborzongott a bizsergéstől. Senki sem merészelte megcsókolni azelőtt. Apja figyelmes közelsége nagyon sok mindentől megóvta. E pillanatban érte el a KAREN HAWKINS


felismerés, hogy sok szempontból mennyire elkeserítő ez a tény. Már huszonhárom éves volt, de még sohasem korbácsolták fel érzelmek a lelkét. Triona a homlokát ráncolva nyugtázta a tényt, hogy mennyire híján van a tapasztalatnak. Egy tisztességes lánynak legalább egyszer illik botrányba keverednie, de ő még egy aprócska felháborodást sem tudott kiváltani a környezetéből. A csók finoman szólva érdekes volt. MacLean egy szakértő alaposságával csókolt. Ez annyira nyilvánvaló volt, hogy még egy teljesen tapasztalatlan ember is felismerte. Triona arra gondolt, hogy más körülmények között talán még élvezte volna is. Nagyon is. Végül is mi baj lehet egy ártatlan csókból? Nagyot ásított. A hintó ringása, a mély és puha párnák bölcsőként ölelték magukhoz. MacLean szuszogása nyugtatólag hatott rá. Nemsokára átfogta és magával ragadta az álom, elrepítette az áldásos semmibe.

Triona lassan ébredezni kezdett. A kocsi ringásától, az odafent csikorgó bőrszíjak nyikorgásától s az őt körülvevő szokatlan forróságtól ébersége lassan visszatért. Fészkelődve megdörzsölte az arca alatti durva párnát. Összeráncolta a homlokát, amikor ujja valami keménybe ütközött. Kinyitotta a szemét és látta, hogy halvány fénysugár szűrődik be egy távoli lámpaoszlop felől. Pislogva nézte az ujja alatt lapuló tárgyat. Egy gomb volt az, egy gyöngyházból készült gomb. Egy párnán? Tekintete lassan felfelé indult. Az előzőt egy újabb gomb követte, majd egy széles gallér, aztán egy hófehér sál következett. Tovább emelte tekintetét, túl a fekete borosta fedte állon, túl az érzéki ajkakon, egészen a zöld szempárig. MacLean! Triona levegő után kapott, hirtelen felugrott, maga mögött hagyva az áldásos melegséget. Hugh, aki nagyon jól szórakozott a lány arcán megjelenő arckifejezésen, felkacagott. – Nyugalom, drágám, még a végén beüti a fejét a tetőbe. KAREN HAWKINS


A férfi összezavarodott utastársa a szájához kapta a kezét, szemében harag villódzott, és a kocsi legtávolabbi szegletébe húzódott. – Mit keres az én ülésemen? A férfi megvonta a vállát, élvezte, hogy a lány kényelmetlenül érzi magát. – Majdnem leesett az ülésről, s támaszték céljából átültem magához. Triona leengedte felvont szemöldökét, de tekintetében nem szűnt a harag. Hugh örült, hogy korábban meggyújtotta a lámpát, ám a lehető legkisebbre vette a lángot, nehogy felébressze vele a foglyát. Halvány fényénél láthatta a lány arcának minden apró rezdülését, megfejthette annak titkait. Bár nem túl sokszor találkozott Caitlyn Hursttel, furcsa mód néhány fontos részlet eddig elkerülte a figyelmét. Talán csak azért, mert megfogadta, hogy ügyet sem vet rá. Nem beszélgetett vele, nem nézett a szemébe, de még a jelenlétéről sem volt hajlandó tudomást venni. Tudta, hogy ezzel mennyire felbosszantja a lányt, és ez mérhetetlen élvezetet jelentett neki. Ezekben a pillanatokban jött rá, hogy mit hagyott ki eddig. Az első, ami feltűnt neki, hogy a lány arcvonásai sokkal lágyabbak, íveltebbek voltak, mint ahogy emlékezett. Ez aztán még kíváncsibbá tette, hogy mit takarhat a köpenye. A hangjára is másképp emlékezett, a fejében sokkal magasabbnak tűnt. Soha nem gondolta volna, hogy ez a kis bajkeverő olyan hang birtokosa, amely csorduló mézként keríti hatalmába érzékeit. A lány iránt érzett fizikai vonzalmának sem volt eddig tudatában. E pillanatban sem vágyott másra, mint hogy valamilyen módon közelebb kerülhessen hozzá. Látva bátyja reakcióját a lány csáberejére, számítania kellett volna rá. Talán azért volt eddig közömbös iránta, mert még soha nem volt ilyen közelségben hozzá. Minden bizonnyal belebújt a kisördög, és az késztette rá, hogy átüljön mellé az ülésre, és fejét a vállára vonja. A lány reakciója egy pillanatnyi csalódást sem okozott neki. A sajátja viszont annál inkább meglepte. Most, hogy ennyire közel volt a lányhoz, össze kellett szednie minden önuralmát, KAREN HAWKINS


hogy meg ne érintse. Csakis az mentette meg, hogy Triona édesen aludt. Nem volt miért aggódnia, hiszen a lány a kezdetektől fogva tartózkodó volt, figyelmét soha nem fordította a fiatalabbik fiú felé. Bizonyos volt benne, hogy már alig várja, hogy véget érjen ez a kis komédia. Ettől a gondolattól hirtelen megbánás lett úrrá rajta. Tudta, hogy óvatosnak kell lennie. Egyszer már megsebezték a női praktikába rejtett rozsdás szegek, és esze ágában sem volt megint ebbe a hibába esni. A lány még arra is képes volt, hogy megpróbálja meggyőzni ártatlanságáról azzal, hogy nem viszonozta a csókot. Magában forrongva arra gondolt, milyen remekül játszotta a megriadt szűz szerepét. Szerencsére a férfi tudta, hogy kivel, mivel áll szemben, és hogy ennek vajmi kevés köze van az ártatlansághoz. A lány hirtelen a lámpa felé fordította tekintetét, majd várakozón utastársa felé fordult. – Most megnézheti az arcomat! A férfi válaszul felvonta a szemöldökét. Talán azt várja, hogy bókot mondjak? – És? – Most már láthatja, hogy nem vagyok Caitlyn. Tekintete végigpásztázta a lány mézszőke hajának hullámos fürtjeit, amelyek keretbe foglalták szív alakú arcát. – Még mindig a bolondját járatja velem, kisasszony? – Hagyja ezt abba, uram, ön óriási tévedésben van! – vágott vissza ökölbe szorított kézzel. – Nem követtem el akkora hibát, mint ön. A kocsi lassított, és a férfi felemelte a függöny sarkát. A látványtól elakadt a lány lélegzete. A férfi visszafordult, és arra lett figyelmes, hogy a lány a haját nézi. – Ön nem is Alexander MacLean, hanem a testvére, Hugh! Triona figyelmét egy hátrafésült fehér tincs kötötte le, egy sötét időszak emléke, amellyel tulajdonosa sohasem büszkélkedett.

KAREN HAWKINS


– Ne játssza a bolondot, ez nem vall önre! Nagyon jól tudja, hogy ki vagyok. – Ó! – szorította öklét a szeméhez a lány, majd az ölébe ejtette. – Ebbe bele fogok bolondulni! Egyetlen szavamat sem hiszi, és… Ajkát összepréselte, tekintete összeszűkült. Az agyán átvillanó gondolatok szinte láthatóvá váltak. A férfi még sosem látott ehhez hasonló, ennyire árulkodó arckifejezést. A lány ajka ellazult, még egy apró mosoly is megjelent a szája sarkában, míg a férfi halántékán húzódó őszülő hajszálakat vette szemügyre. – Semmi vicces nincs a helyzetben. Triona felvonta a szemöldökét, szemében vidámság csillogott. – Szerintem igenis van! Én azt hittem, hogy ön valaki más, és ön is másnak gondolt engem – kuncogott a lány, méznél is édesebb hangján. – Meglehet, hogy a helyzet tarthatatlan, de az édes iróniát nem lehet eltagadni tőle. Az lehet, hogy édes, de közel sem annyira, mint te vagy! – villant át a férfi agyán, hogy maga is elcsodálkozott. – Ennek semmi értelme – folytatta Triona türelmetlenkedve. – Nem vagyok hajlandó… A kocsi lassított, majd befordult a sarkon. – Ó, a fogadó. Már épp itt az ideje. A lány hatalmas, barna szeme felcsillant az örömtől. – Ha elérjük az erősebb fényt, látni fogja majd a tévedését – mondta és felkacagott. Olyan életteli volt a nevetése, hogy Hugh kis híján visszamosolygott rá. Kis híján. Most értette meg, hogy Alexander miért üldözte a lányt, annak ellenére, hogy tisztában volt ennek veszélyeivel. Volt valami rendkívül elragadó arcának vonalaiban, abban, ahogy a dús szempillák beárnyékolták a szemét, ahogy kifejező arcán érzelmeinek egész tárháza tükröződött. Sajnálatos módon a lány testét két réteg köpeny fedte, így rejtve el alakját a férfi kíváncsi tekintete elől. Hugh tudta, mire számíthat, mégis, a lány most valamivel gömbölydedebbnek tűnt, és talán valamelyest magasabbnak is. KAREN HAWKINS


A férfit hirtelen borzongás járta át. Meglátta, amit látni akart? Látta azt, amire várt? Biztosan nem, hiszen nem volt annyira… A hintó egy döccenéssel megállt. Hugh hallotta a kocsisa hangját, és egy másik jármű zaját, amint megáll mellettük. Az ajtó kinyílt, Hugh odafordult, de csak az arca felé lendülő öklöt láthatta. Az ütés ereje egy pillanatra megbénította. Megdörzsölte az állát, és támadójára, egy divatos köpenyt viselő idősödő férfira pillantott. – Lord Galloway! – mondta kurtán. – Rohadék! – szólt vissza Galloway dühtől lángoló tekintettel. Hugh útitársa a férfi karjába vetette magát. – Bedford bácsi! – kiáltotta örömében. – Úgy örülök, hogy látlak! – Jól van, jól, kedveském! – mondta Galloway, de közben le sem vette szigorú tekintetét Hugh-ról. – Vége a rémálomnak, Caitriona. Caitriona? Nem Caitlyn? Hugh szíve hevesen kezdett kalapálni. Szemét lehunyva döbbent rá a valóságra: nem a megfelelő nőt tartotta fogva.

Ötödik fejezet Időről időre eljön egy pillanat, amely olyan erővel vág fejbe, hogy azonnal megváltozik minden. Ha eljön egy ilyen pillanat, menekülhetünk, ahogy csak a lábunk bírja, így is, úgy is utolér, és eltalál. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

KAREN HAWKINS


A Trionát ölelő Lord Galloway szeme hirtelen kikerekedett. – Jó ég, ön… ön nem is Lord MacLean, hanem a testvére, Hugh! Hugh megdörzsölte az állát. – Legalábbis azt mondják. – Bárki legyen is, hogy merészelte elrabolni az unokahúgomat? – csattant fel Galloway haragosan. – Semmi ilyesmit nem tettem, saját akaratából szállt be a hintómba. Istenemre mondom, hogy nem én ültettem be. – Tudom, hogy nem ön ültette be – válaszolt Galloway kihívóan. – Akkor érte utol magát, amikor ön megállt, hogy lovat váltson. Elkeseredve próbálta megmenteni a testvérét, és azért szállt be a kocsiba, hogy lebeszélje Caitlynt őrült tervéről. Természetesen Caitlyn nem volt ott, de erről Trionának fogalma sem lehetett. Galloway arca megfeszült. – Hogy mi történt később, azt már ön is tudja. Hugh mellkasára nyomás nehezült, mintha valaki ráült volna. A lány igazat mondott, de ő rá sem hederített, s ami még annál is rosszabb, úgy bánt vele, mint egy közönséges utcalánnyal. Micsoda bolond egy helyzet… Úgy túnt, Lord Galloway folytatja Hugh gondolatmenetét. – Triona nevelőnője azonnal visszatért Londonba, és elmondta, hogy a hintó elment, unokahúgom pedig bent ragadt. Triona legnagyobb szerencséjére, ismerek egy rövidebb utat, így gyorsabban ideértem, mint ön. Lehet, hogy Trionának szerencséje volt, Hugh-nak viszont annál kevésbé. Az egész történetben nem volt semmi szerencsés, egyetlen nyavalyás mozzanat sem. Galloway kocsijának ajtaja hirtelen kinyílt, majd két nő szállt ki belőle. Az első alacsony volt, kissé gömbölyded, és a levendula színének minden árnyalatában pompázó ruhát viselt. Hugh azonnal felismerte Lady Gallowayt. A másik nő testét súlyos köpenyek fedték, ennek ellenére mozdulatai könnyedek és légiesek voltak.

KAREN HAWKINS


A szél meglibbentette a köpeny csuklyáját. A fogadóból áradó fény leleplezte a finom ívű, szív alakú arcot, a lélegzetelállító szépséget, az arany hajfürtöket. Caitlyn Hurst. Hugh a fogva tartott lány felé fordította tekintetét. Bár arcuk körvonala megegyezett, Catrionáé valahogy teltebb volt. Szőke haja inkább mézre emlékeztetett, mint aranyra, szeme viszont éppoly nagy, ám valamivel világosabb volt. Lord Galloway a zsebébe csúsztatta szabad kezét, és előhúzott valamit. – Triona, megtaláltuk a szemüveged – mondta, de közben Hugh-t figyelte. – Csoda, hogy épségben maradt. Triona átvette nagybátyjától a gondosan félbe hajtott drótkeretes szemüveget, kinyitotta, majd az orrára illesztette. Mogyoróbarna szeme elítélőn kémlelte Hugh-t a lencsén keresztül. A szigorúnak ható keret éles kontrasztban állt a lány arcának érzékiségével, selymes hajának leomló fürtjeivel. A csók emléke visszalopódzott a tudatába. Az ijedtség, a bizonytalanság, végül az ellenkezés. Az ártatlanság csókja. A pokolba is, mit tettem? Az idős férfi még szorosabban magához vonta a lányt. – Ez tarthatatlan! Közölnöm kell önnel, hogy Triona apja lelkész. Hugh a mellkasán erősödő nyomás ellenére gúnyos nevetésre fakadt. – Hát persze! És gondolom hálás lehetek, hogy az ifjú hölgy nem apáca. Galloway arca mélyvörös színre váltott. – Ez nem a megfelelő alkalom a komolytalanságra. – Nem – értett egyet Hugh. – Valóban nem. Csak nem értem, hogyan… – Elhallgatott, amikor észrevette, hogy néhány szolga érdeklődve nézi őket. – Valahol máshol kellene folytatnunk ezt a beszélgetést – préselte ki a fogai közt. Lord Galloway követte Hugh tekintetét. – Kibérelek egy társalgót – mondta, majd néhány utasítást adott egy szolgának, aki karjánál fogva elvezette Trionát. A lány ellenkezett, úgy tűnt, mondani akar valamit, de mielőtt megszólalhatott volna, nagynénje, testvére és egy másik, a KAREN HAWKINS


hintóból lekászálódó hölgy gyűrűjében találta magát. Karvalyorrú, sárkányszerü hölgy volt, s dühösen nézett Hugh-ra. Dadus nagyon mérges volt. Igazi megkönnyebbülést jelentett, amikor a sokaság eltűnt a fogadó belsejében, ahogy Galloway juhászkutya módjára terelgette őket befelé. A pokolba, hogy hibázhattam ekkorát? De hát annyira hasonlított Caitlyn Hurstre, különösen, amikor megláttam a kocsi ablakában. Hugh egy pillanatra megállt az ajtóban, és utoljára mélyet szippantott a hűvös, esti levegőből, hogy megnyugtassa háborgó szívét. Olyan jó volt az elképzelése, annyira világos volt a terv – akkor hogyan lehet, hogy mégis ilyen rosszra fordult minden? Talán épp ez volt a vétke… a túlzott magabiztosság. Most pedig szembenézhet a keserű következményekkel. – Ó, uram! – sietett elé Ferguson. – Bekössem a lovakat? – Nem, csak beszélek velük. Nem maradok sokáig. Hugh mellkasában olyan fájdalmat érzett, mintha a szívét vasabronccsal szorították volna össze. – Igenis, uram – mondta Ferguson, és a zsúfolt fogadóudvar felé pillantott, majd közelebb hajolva folytatta. – Ha kívánja, előkészítem a hintót, és egy pillanat alatt elindulhatunk, anélkül, hogy bárki észrevenné. Az ajánlat csábító volt. Hugh azonban kelletlenül megrázta a fejét. – Ferguson – mondta sötéten –, úgy tűnik, másik lány került a hintónkba. Ferguson kinyitotta a száját, majd becsukta. Egy hang sem jött ki a torkán. – Meg kell mondanom, ez is elég csinos – tette hozzá a nyakát dörzsölgetve Hugh. – De… én ezt nem értem, uram! – Nyilvánvalóan Caitlyn Hurst kisasszonynak van egy ikertestvére. – És ő az, aki… – Ferguson szeme elkerekedett, ahogy Hugh röviden bólintott. Arcához kapta a kezét, és remegő szájjal azt mondta: – Ne! – Bizony. És ez mindnyájunk számára rendkívül kellemetlen. KAREN HAWKINS


Hugh az ablak felé nézett. Lámpafény világította meg, odabent különfele árnyak mozogtak ide-oda. Abban a szobában drámai pillanatok vártak rá. Ha volt valami, amit Hugh MacLean nem kedvelt, az a dráma volt. Még rosszabb, hogy ebben a különös forgatókönyvben együtt szerepelt egy erőszakos pártfogó, egy láthatóan aggódó leány, és egy a Drury Lane Színház deszkáira illő, ígéretes hisztérika. Odabentről Lady Galloway éles hangon követelt valamit – talán éppen Hugh fejét. A férfi felsóhajtott. – Nincs mit tenni, szembe kell néznem velük. Tartsd készenlétben a lovakat, Ferguson. Vissza akarok térni Londonba, amilyen hamar csak lehet. – Igenis, uram. – Ferguson sötét pillantást vetett az ablakra. – Biztos be akar menni oda, uram? Azok öten vannak, ön pedig csak egyedül. – Minden rendben lesz. Csak az erkölcsösségük győzhet le – felelte Hugh, majd kihúzta magát, és belépett a fogadóba. Köpcös, kopaszodó fogadós sietett Hugh elé hajlongva, hogy elvegye a kabátját és a kalapját, amelyeket egy szolga kezébe nyomott. Az pedig azonnal a konyhába vitte a holmit, hogy a tűzhely elé rakva melegen tartsa. – Erre szíveskedjék, uram! – mondta szívélyes hangon a fogadós. – Barátai az elülső szalonban vannak. Begyújtattam, úgyhogy hamarosan kellemes meleg lesz odabent. – Köszönöm – felelte Hugh, majd megállt az ajtóban. – Volna esetleg valami innivalója? – A hölgyek sherryt kértek, az úrnak pedig hoztam egy korsóval a legjobb sörömből. Ön is kér, uram? – Valami erősebbre gondoltam. A pocakos férfi lopva körülnézett, majd kicsit közelebb hajolva, hangos suttogásba kezdett. – Talán van még valami a pincémben, amiről a fináncoknak sejtelmük sincs. – Éspedig? – Portói. Ilyen jót még biztos nem ivott.

KAREN HAWKINS


– Hozzon egy üveggel – felelte Hugh, majd elgondolkodott. – Nem, kettőt hozzon. Egyet mostanra, egyet pedig az útra. Attól tartok, mindkettőre szükségem lesz. – Igenis, uram – ragyogott fel a fogadós arca. Nem volt több vesztegetni való idő, Hugh belépett a szalonba. Ahogy várta, Lady Galloway, Caitlyn és a félelmetes dadus körbevették a kanapén üldögélő Trionát. Lady Galloway mellette állt, a kezét tördelte, és mérgesen arról beszélt, hogy: – …micsoda rettenetes dolog! Esküszöm, hogy amikor Catilyn belépett, nem hittem a szememnek! Aztán dadus is megérkezett, és visítva közölte, hogy elraboltak téged! Szerencsére éppen abban a pillanatban jött haza a bácsikád a White’s klubból. Még soha életemben nem örültem neki annyira, mint akkor! Rögtön tudta, mit kell tennie, és úgy döntött, mindannyian utánad jövünk, és… – Nem is visítottam – mondta a dadus méltatlankodva. Majd Hugh pillantását elkapva, védelmezően Triona elé lépett, hogy eltakarja a férfi elől. – Ne is nézzen rá, maga gazember! – A védence biztonságban van tőlem – mondta Hugh, majd levette a kesztyűjét, és a barátságos meleget árasztó kandalló távolabbi oldalához lépett. Ahogy Caitlyn és Triona ilyen közel volt egymáshoz, Hugh megállapította, hogy Caitlyn sokkal szebb, az egész lénye tökéletes: sötétbarna szem, aranyszőke haj, kecses mozdulatok. Hugh tekintetét azonban Triona tartotta fogva. Az ő arca teltebb és nőiesebb volt. Hihetetlenül hosszú szempillái voltak, mogyoróbarna szeme az átkozottul pimasz kis szemüveg mögül intelligensen csillogott; telt ajkai csókolnivalóak voltak. Míg Caitlyn egyszerűen gyönyörű volt, addig Trionában volt valami erőteljes érzékiség, amely tökéletes ellentétben állt azzal, ahogy szemérmesen ott üldögélt drótkeretes szemüvegében a kanapén. Triona felvont szemöldökkel nézett a férfira, mintha meg akarná kérdezni, miért bámulja őt. Megérdemli, hogy jól megnézzék, bár a férfi kételkedett abban, hogy a lány ennek tudatában van.

KAREN HAWKINS


Hugh gúnyosan biccentett felé, mire az elpirult és másfelé nézett. Most, hogy végre nem volt rajta az az átkozott köpeny, Hugh furcsán jóleső érzéssel állapította meg, hogy igaza volt; a lány alakja kellemesen buja. Amint nézte a telt, kerek melleket, ahogy összenyomta őket az egyszerű ruha, sóvárogva összefutott a nyál a szájában. Mindig is a kerekded formákkal megáldott nőket szerette, a piszkafa típusúakat nem kedvelte. Triona Hurst pedig bővelkedett a kívánatos idomokban. Valójában… Lord Galloway előrelépett, hogy Hugh és Triona közé álljon. – Uram – csattant fel a férfi, és még vörösebb lett az arca, mint azelőtt. – Beszélnünk kell erről a sajnálatos eseményről, és arról, hogyan lehet helyrehozni a dolgot. – A hölgyekre pillantott, majd folytatta. – Itt nem tudunk beszélni. Menjünk az ablakhoz. Anélkül, hogy megbizonyosodott volna róla, hogy Hugh követi, Galloway a szoba távolabbi sarkába ment. Hugh összeszorította a fogát. Nem volt hozzászokva, hogy úgy beszéljenek vele, mint egy nyolcéves kisgyerekkel, akit azon kaptak, hogy sütit lopott a konyhából. – MacLean! – Galloway hangja zsarnokian csengett. Hugh keze ökölbe szorult, fellobbant benne a düh. Odakint hirtelen szél támadt, és megrázta az ajtókat és a redőnyöket. Az udvaron ágaskodva nyerítettek a lovak. – A mindenit! – sikoltott fel dadus, miközben hó csapódott az ablakra, és a tetődeszkák megreccsentek felettük. – Jóságos ég! Mi történik? – szólalt meg Lady Galloway félelemtől reszkető hangon. Caitlyn félve ölelte át nagynénjét. Egyedül Triona maradt nyugodt, és olyan vádlón nézett a férfira, hogy az teljesen összezavarodott. Nyugalom, MacLean! Ettől minden csak még rosszabb lesz. Ha nem nyugszik meg, érzéseivel csak még inkább felkorbácsolja a szelet, amely meg majd megrongálja a házat, kicsavarja a fákat. Pajtákat kap majd fel, és játékszerként dobálja őket szanaszét. Kiöntenek a folyók, elárasztják az utakat, a földeket és a falvakat.

KAREN HAWKINS


Van egy pont, amikor a szél olyan erőre kap, hogy onnantól kezdve fékezhetetlenné, gyilkos erejűvé válik. Emiatt igyekezett minden MacLean megőrizni a hidegvérét. A legenda szerint, ha egy generáció minden egyes tagja véghezvisz valami nagy tettet, megtörik az átok. Eddig még egyik generációnak sem sikerült végrehajtania ezt. Hugh elgondolkodott, vajon tényleg van-e mód arra, hogy véget érjen a varázslat. Nehéz volt megbirkózni egy ősrégi, állítólag egy fehér boszorka által rájuk küldött rontással; néhány évszázad elteltével már senki sem tudta elválasztani egymástól az igazságot és a mítoszt. A szél újból nekitámadt az ablaktábláknak. Lord Galloway figyelmeztető pillantást vetett Hugh-ra, aki még jobban összeszorította a fogát. Egész életében eddig csak egyetlenegyszer veszítette el teljesen az önuralmát – amikor fivére, Callum meghalt. Amikor szembesült a rettenetesen pusztító következményekkel, megfogadta, hogy soha többé nem fog megtörténni, különösen, amikor rájött: ő másképp használja az átkot, mint a testvérei – és ezt a titkot rajta kívül csak egyvalaki tudta. Hugh behunyta a szemét, és mélyeket lélegzett. Szinte sziszegve fújta ki fogai közt a levegőt. Elképzelt egy kis szélörvényt. Kinyitotta a kezét, majd ujjait szorosan összezárta, és elméjének minden erejével és koncentrációjával szorította. Szívverése lelassult, szemgödrében tompa nyomást érzett. Erősebben szorította össze a kezét. Aztán még erősebben. Feje hevesen lüktetett, de azért folytatta. Izmai megfeszültek, homlokára verejtékcseppek ültek. Lassan elült a szél odakint. Amikor már csak enyhe szellő fújdogált, Hugh ellazította az öklét és az izmait. A feje szörnyen lüktetett, émelygés fogta el, és elhagyta minden ereje. – Mondja, hogy vége! – sóhajtott Lady Galloway. – Vége – jelentette ki Lord Galloway. – Csak egy szokásos szélvihar volt, semmi több – folytatta, és Hugh-ra nézett. – Jöjjön, MacLean! Beszéljük meg a dolgokat. Hugh nyelt egyet, nem vágott vissza. Nem engedhette meg, hogy hidegvére újra elhagyja; nem volt annyi ereje, hogy másodszor is megfékezhesse a szelet. Gyors pillantást vetett KAREN HAWKINS


Trionára, de a lány az ablakra szegezte tekintetét. Gyenge szellő kerülte meg a hintókat, és kavarta fel finoman körülöttük a havat. Triona végül Hugh-ra emelte mogyoróbarna tekintetét, s látszott, hogy pontosan tudja, mi történt. Triona hisz az átokban. Ez meglepte a férfit, de egyszersmind meg is nyugtatta egy pillanatra. Hisz benne, és cseppet sem fél. Ha nem érezte volna magát ennyire rosszul és ennyire erőtlennek, talán még el is mosolyodik. A térde azonban remegett, és mielőbb le kellett ülnie, ha nem akarta magát teljesen nevetségessé tenni. Így sarkon fordult, és követte Gallowayt az ablakhoz, majd megroggyanó térdekkel a kanapé párnái közé huppant. Lord Galloway összevonta szemöldökét, kétségkívül arra gondolt, hogy udvariasabb lett volna, ha Hugh hagyja, hogy, idősebb lévén, ő foglaljon előbb helyet. Hugh a szemben lévő székre mutatott. – Uram? – mondta homlokát dörzsölgetve, amely mögött mintha egy kisebb vihar tombolt volna. Lord Galloway helyet foglalt, és szigorú tekintettel nézett Hugh-ra. – Sok kérdésre kell válaszolnia. Ön miatt veszélybe került az unokahúgom jó híre. – Azt hittem, hogy a testvére, Caitlyn az, különben visszavittem volna. – Hugh szerette volna, ha beszélgetőtársa halkabbra fogja. – Amint látja, nem a testvére. Triona ártatlan. Cselekedetei talán meggondolatlanok voltak, mégis mindenképpen ártalmatlanok – mondta Galloway, és ajkát kihívóan lebiggyesztve várt, mintha arra számítana, hogy Hugh vitatkozik majd. – Ahogy mondja – felelte látszólag könnyedén Hugh. Az idősebb férfi hunyorítva nézett rá. – Ön egy ideig kettesben volt az unokahúgommal a kocsijában. Meg kell kérdeznem – hajolt közelebb Galloway, kegyesen lehalkítva magát hozzáért a lányhoz? Persze, hogy hozzá, bár nem azon a módon, amitől Galloway tartott. Mégis, ha Hugh arra gondolt, ami a kocsiban történt – KAREN HAWKINS


ahogy az ölébe vonta Catrionát, ahogy megölelte és szenvedélyesen megcsókolta -, a válasz csakis az lehetne: „A pokolba is, igen!” Ráadásul semmi lelkiismeret-furdalást nem érzett. Átkozottul bánta, hogy nem használta ki jobban a lehetőséget, különösen, hogy ez a kis kalandos félreértés olyan sokba fog kerülni, mint amire számított is. Galloway elkomorodott. – Hallgatása magáért beszél. Hugh szó nélkül, felvetett állal nézett a férfira. Hogy a fejében lüktető fájdalom enyhüljön, félig lehunyta a szemét. Galloway ajka elkeskenyedett dühében. – Értem. Tehát a legrosszabbtól kell tartanom. Huszonhárom éves kora ellenére én vagyok a felelős az unokahúgom biztonságáért. Hiszen még hajadon, maga pedig erőszakkal elrabolta ezt az ártatlan nőt! – Nem ez volt a szándékom. – Valóban nem. A maga szándéka az volt, hogy a testvérét rabolja el, amely éppoly gyalázatos dolog. – Azt reméltem, hogy ráijeszthetek Caitlyn Hurstre, hogy ezután hagyja békén a fivéremet. A kisasszony ugyanis kifejezetten házasságra akarta kényszeríteni a bátyámat – mondta Hugh, egyenesen Galloway szemébe. – Többször, fültanúk előtt is kijelentette, hogy semmi sem állíthatja meg. Továbbá ő maga kísérelt meg beszállni a hintóba, ugyanis megtaláltam a köpenyét, és egy kézipoggyászát az egyik ülés alatt. Tehát, amikor megláttam egy szőke nőt a bátyám hintójában, joggal hihettem, hogy Caitlyn az. Bárki más is ezt gondolta volna. Lord Galloway szinte belelilult a hallottakba. – Caitlyn talán valóban illetlenül viselkedett, ezért azonban nem kell a testvérének megfizetnie. Triona szigorú nevelést kapott. Lefogadom, hogy a lelkészlaktól ötven kilométernél távolabb még soha életében nem volt. Hugh a lányra nézett. Triona a testvérével beszélgetett, mindkettejük arcán komolyság tükröződött. – Határozottan hasonlítanak egymásra. KAREN HAWKINS


Galloway is a lányokra nézett, és ellágyult a tekintete. – Ikrek, bár elég könnyű megkülönböztetni őket, különösen, ha együtt vannak. – Ami ritkán fordul elő. – Az semmit nem számít. Önnek akkor sincs joga megfélemlíteni egy lányt, csupán néhány meggondolatlan szó miatt. – Caitlyn Hurst igazán féktelenül viselkedett, amióta csak Londonba érkezett. Valakinek végre meg kellett állítania. – A nagynénje és én is erre törekedtünk, akárcsak Triona – felelte Galloway elkeskenyedett ajkakkal. – Azért jött Londonba, hogy illendőbb viselkedésre bírja a testvérét. Csodás. A lány védelmező, ártatlan és jótét lélek. Hugh érezte, egyre jobban szorul a hurok Megdörgölte a nyakát, a szeme égett. Semmi másra nem vágyott, csak a beígért üveg borra, és Alexander hintójának békés nyugalmára, az elragadóan ártatlan, csábító nőszemély nélkül. – Nos, MacLean? – szólalt meg újra Galloway, olyan hangosan, hogy a szoba másik felében folytatott társalgás abbamaradt. – Mit tud felajánlani, hogy kárpótolja az unokahúgomat? Az ördögbe, Lord Galloway egyetlen választ fogad el: a házasságot. Hugh egyáltalán nem vágyott a házasságra. Egyszer majdnem elkövette ezt a hibát, és bármit megadna azért, hogy elkerülje. – Bocsánatot kérek az unokahúgától, hogy megbántottam, de meg kell mondanom, hogy senki nem látta őt beszállni a kocsimba, csak a nevelőnője. Ha ön és Lady Galloway visszakísérik Londonba, senki sem gyanakszik majd. Galloway hirtelen kezdte kényelmetlenül érezni magát. – Bárcsak igaza lenne. Hugh-ban megállt az ütő. – Amikor dadus észrevette, hogy Triona beszállt a hintóba, visszasietett Londonba, hogy tájékoztasson minket, és egyúttal Lord és Lady Colchestert és a lányukat, Cassandrát, mivel éppen

KAREN HAWKINS


nálunk voltak vendégségben. Ők kísérték le Caitlynt a Bond Streetről. – Az ördögbe! Lady Colchester igazi pletykafészek. – Igen. Mire visszatérünk Londonba, mindenki tudni fogja, mi történt. Akkor ennyi. Bármennyire is szerette volna, Hugh nem tudta figyelmen kívül hagyni azt a rideg tényt, hogy arrogáns kis magánakciójával tönkretette Triona Hurst jó hírét. Megsemmisült. – Holnap délelőtt felkeresem önt, és megbeszéljük a részleteket – mondta végül, a fogát csikorgatva. – Ne nézzen rám ilyen dühösen, uram. Saját magának köszönheti az egészet. – Semmi mást nem csináltam, csak igyekeztem megóvni a fivéremet. Ezért nem fogok bocsánatot kérni. – Számtalan alkalommal találkoztam a fivérével, uram – mondta Galloway -, de el sem tudom képzelni róla, hogy szüksége lenne rá, vagy azt kívánná, hogy ön a védelmébe vegye. – Amikor Hugh dühösen vissza akart vágni, Galloway felemelte a kezét, és folytatta. – Pillanatnyilag cseppet sem érdekel a véleménye, Lord MacLean – nézett a csendesen várakozó asszonyok felé, majd visszafordulva, türelmetlenül hozzátette: – Hurst kisasszonynak van még egy húga és néhány fivére is, arról nem is szólva, hogy az édesapja elveszítheti az állását, ha ez a botrány kirobban. Mindannyian megszenvedik, ha nem állítjuk vissza gyorsan Triona jó hírét. Nos, akkor az ő kezében van az egész család jövőbeni boldogsága? Legszívesebben elharapta volna Galloway torkát. Galloway megmakacsolta magát. – Ön különleges engedélyt kap, amint lehet, és az esküvőt holnaphoz három napra fogjuk megtartani. Megértette? Hugh válasz helyett karba tette a kezét. Az idősebb férfi elkeskenyedett ajkakkal, határozottan folytatta. – Jól van, akkor holnap kilenckor várom. – Azzal felállt a székből, mire Hugh-nak is meg kellett erőltetnie magát. Az ördög vigye el ezt az embert! Hugh vitatkozni akart, szitkozódni, meg akarta tagadni az engedelmeskedést. A szoba KAREN HAWKINS


másik felében Triona ült, komor tekintettel nézte a férfit, kimondhatatlan szomorúság tükröződött rajta. – Akkor ezt elintéztük. Jó éjszakát! – mondta Galloway, majd kurta meghajlással sarkon fordult, és öltözésre bírta a hölgyeket. Hugh megkönnyebbülésére a fogadós végre megjelent a várva várt borral. Hugh megállta, és nem nézett Trionára, miközben a fogadós teletöltött egy poharat, és odanyújtotta. Amint a férfi a pohárért nyúlt, a fogadós észrevette, hogy a többi vendég öltözni kezdett. A kitöltött borral a kezében megfordult. – Máris mennek? Épp hozni akartam egy kis marhasültet és finom pástétomot a hölgyeknek… – Tegye a pástétomot egy kosárba – felelte Galloway fürgén. – Hazafelé megesszük. Hugh elvette a poharat, és gyorsan kiitta, remélve, hogy az ital felmelegíti és oldja kissé a mellkasában érzett szorítást. Lady Galloway jéghideg tekintetett vetett Hugh-ra, miközben férje, a többi hölggyel együtt az ajtó felé tessékelte. Ahogy Triona az ajtóhoz ért, megállt. – Lord Hugh, azt szeretn… – Triona! – csattant fel Lady Galloway. – Megtiltom, hogy beszélj azzal a férfival! – Én is – csatlakozott Caitlyn, és megvető pillantással nézett Hugh-ra. Triona tekintete villámlott, de csendesen válaszolt. – Beszélni fogok vele, ha úgy kívánom. – Ó, de hát maga az ördög! – figyelmeztette dadus. – Triona – szólalt meg határozott hangon a bácsikája is -, most elmegyünk. Galloway megpróbálta kivezetni a lányt a szalonból, de Triona, felháborodástól fagyos arccal, kiszabadította magát. Hugh lázadást vélt felfedezni a lányban, hiszen ő maga is hasonlóan érzett – dühös volt a társasági szabályok és elvárások miatt és ebbe az érzésbe belevegyült egyfajta elszánt szabadságvágy is. Triona sajnos ugyanúgy csapdába esett, mint ő maga. Ellenkezése dacára nem volt kiút; s ezt családja világosan a tudomására is hozta. KAREN HAWKINS


Triona hirtelen Hugh felé fordult. – MacLean, nem a bácsikám a felelős a tetteimért, hanem én. Lord Galloway lebiggyesztette ajkát. – Triona, MacLean és én elintézzük a dolgokat. Mostantól nem kell aggódnod. Hugh látta a lány arcán megjelenő sápadt dühöt, és még valami mást is. Talán… rettegést? A férfiban feltámadt a remény. A lány ugyanannyira retteg a házasságtól, mint ő. Ha Triona visszalépne… De nem. Ő ugyan szabad lenne, Triona viszont szégyenben maradna, ami az egész családjára hatással lenne. Hugh képtelen volt kihúzni magát a kötelezettségei alól. Sok mindennek lehetett nevezni, de gyáva gazembernek semmiképp. Triona megállt előtte, szemüvegén át is látszott, hogy tekintetében rengeteg érzelem izzik. Halkan beszélt. – MacLean, ne hagyja, hogy a bácsikám rávegye valami őrültségre. Hugh szája gúnyos mosolyba fordult. – Nyilvánvalóan nincs szükségem bátorításra, ha valami őrültséget akarok tenni. Elég jól megy már magamtól is. – Triona – hallatszott a bácsi hangja. Triona grimaszolt egyet, de nem fordult meg. – Mindketten hibáztunk. Ön a fivéréért aggódott, én pedig a húgomért. Egyikünknek sem kellene durván megfizetni ezért a nyilvánvaló félreértésért. Biztos találunk más megoldást, amely nem veszélyezteti a szabadságunkat, ha csak… – Nem – felelte Hugh egyszerre dühösen és meghatottan. – Hálás vagyok a nagylelkűségéért, és bármennyire szeretném is elfogadni, a nagybátyjának igaza van, a hibákért meg kell fizetnünk. Különben tönkretenném önt, ráadásul az egész családjának osztoznia kellene a szégyenben. Ezt pedig nem tehetem. – Biztos tudunk… – vonta fel a szemöldökét a lány. – Semmi mást nem tehetünk, amit a társadalom elfogadna, csak azt, hogy összeházasodunk – mondta Hugh, és észrevette, hogy a kimerültségtől remeg a kezében a pohár. Ha nem száll gyorsan hintóba, valakinek majd úgy kell kivinnie. KAREN HAWKINS


A lány összeszorította az ajkát. – Nem akarok férjhez menni! – Már megegyeztünk – felelte a férfi, és fáradtan a tűz mellett álló karosszékhez lépett. Habár hihetetlen udvariatlanság álldogáló hölgy jelenlétében leülni, Hugh megkönnyebbülve huppant a párnák közé. – Higgye el, Miss Hurst, ha tudnék más kiutat ebből a helyzetből, azt választanám. De nem tudok, ezért csapdában vagyunk. – Triona, megkaptad a választ – mondta a bácsikája. – Most már gyere. A lány nem mozdult. Hugh értékelte eltökéltségét, és bólintott. – Engedje, hogy a bácsikájával elintézzük a részleteket. – De én… – Jó éjt, Miss Hurst! – mondta szárazon, majd elfordult és újratöltötte a poharát. Ez az egyszerűnek tűnő mozdulat is nagy erőfeszítést kívánt. Érezte Triona jelenlétét, de nem fordult felé, nem nézett a szemébe. Nem volt rá szükség; érzékelte a lányból áradó dühöt, ahogy a tűz melegét. Lépések hallatszottak. – Gyere, Triona. Hagyd itt ezt a szörnyeteget – sürgette Caitlyn. Persze dadus is hozzátette a magáét. – Ó, micsoda szörnyű nap, hogy egy ártatlan lány nem szállhat be egy hintóba anélkül, hogy egy gazember vissza ne élne a helyzettel! Hugh nagyot nyelt a borból, tekintetét a faborítás egy pontjára szegezte. Odakint feltámadt a szél, de szerencsére Hugh túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy tovább bosszankodjon, így hamar el is ült. – Triona, késő van, mennünk kell – mondta Lord Galloway, épp oly fáradtan, mint ahogyan Hugh érezte magát. – Elég udvariatlan dolog szegény nénikédet ilyen sokáig várakoztatni ebben a hidegben. Egy darabig csend volt, miközben Hugh szinte hallotta Triona esdeklő hangját, hogy álljon mellé, és küzdjön a sors ellen. Habár a lánynak talán fogalma sincs a világ dolgairól, neki igenis KAREN HAWKINS


volt. Mogorván elfordította a fejét, mintha el akarná küldeni a lányt. Triona hirtelen megfordult, és suhogó köpenyében elhagyta a szobát, a többiek pedig követték.

Hatodik fejezet Figyeljetek csak, kislányok! A MacLean klán férfitagjaira rábízhatjátok a vagyonotokat, a családotokat, a jövőtöket, de óva intelek titeket attól, hogy bármelyiknek is odaadjátok a szíveteket! AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

Szívesebben ennék meg egy varangyot, nyersen! – Triona, nincs más választásod – pislogott Lavinia néni. – Odalett a jó híred. – Nem érdekel! – járkált fel és alá a kandalló előtt Triona. – Ilyen körülmények között nem akarok férjhez menni. – De meg kell tenned! És mivel ez van, el kell döntenünk, hogy milyen virágok legyenek, meg csipkék… – Lavinia néni, kérem – szólalt meg Caitlyn az ablak mellől. Reggel óta most szólalt meg először. – Trionát a legkevésbé sem érdekli, hogy liliomból vagy rózsából készül-e a csokra! Lavinia néni elszontyolodott. – Csak arra gondoltam, talán segít a dolgok pozitív oldalát nézni. Triona megállt egy pillanatra. – Lavinia néni, ezt az esküvőt nem tartjuk meg. Sem Hugh MacLeant, sem engem nem kényszeríthetnek bele.

KAREN HAWKINS


– Kedvesem, az előkelő társaság nagyon szigorú elveket vall ilyen ügyekben, és… – Fütyülök rá, hogy mit szól a társaság! – Triona! Tiszteletre méltó hölgy nem mond ilyet! – Pedig talán jobban tennék! Akkor többen meghallanák, és az effajta bolond, muszáj-házasságok a múlt ködébe vesznének. – Leányom! – Lavinia néni a mellkasára szorította a kezét. – Megáll a szívem! Valaki hívja dr. Francist! Caitlyn, kivörösödött szemmel, Lavinia nénihez fordult. – Kérem, ne mondjon ilyet! Egy nap tényleg megáll majd, és akkor senki sem hisz önnek. Lavinia néni remegő ajkakkal és könnyben úszó szemmel nézett egyik lányról a másikra. Látva, hogy a néni mindjárt elsírja magát, Triona gyorsan megszólalt. – Lavinia néni, sajnálom, hogy ilyen szörnyen viselkedem ma reggel. Már így is ébredtem. – Mosolyt erőltetett az arcára. – Annyira fáradt voltam tegnap este, hogy nem is fogtam fel semmit, és abban reménykedtem, mire felkelek, minden rendben lesz. Ehelyett azonban, kifejezetten rossz előérzettel ébredt, szokatlanul korán lejött, hogy megreggelizzen, és Bedford bácsit máris a dolgozószobájában találta, ahogy MacLeant várta. Eközben Lavinia néni izgatottan csacsogott a közelgő lakodalomról, ruhákról és virágokról, meg egy csomó egyéb badarságról, így Triona végül kifakadt. Caitlyn szokatlanul csendes és összetört volt ma reggel, arcán a megbánás és a csökönyösség keveréke tükröződött. Triona jól ismerte ezt az állapotot; Caitlyn mindig ilyen volt, amikor megbánt valamit. – Cait, ne vágj ilyen savanyú képet. Ez még nem a világ vége. Caitlyn szinte hisztérikusan nevetett fel. – Triona, kérlek, ne legyél most kedves hozzám! Rengeteg szörnyű dolgot műveltem. Bárcsak visszacsinálhatnám… – A mondat második fele zokogásba fulladt, Caitlyn a kezébe temette arcát.

KAREN HAWKINS


– Caitlyn, ne! – Triona odament hozzá, letérdelt mellé, és előhúzta a zsebkendőjét. – Hagyd abba, te kis buta liba. Ha MacLean megjön ma reggel, megmondom neki, hogy nem akarok hozzá menni. Senki sem vehet feleségül, ha én nem akarom. Caitlyn megtörölte a szemét. – De igen, muszáj! – Badarság. Nem érdekel, hogy oda a jó hírem. Úgysem érdekel a londoni szezon. – Ez nem ilyen egyszerű, Triona. Mindenfélét suttognának, és a hír eljutna Wythburnbe is. Az emberek elfordulnának tőled, és a hátad mögött kibeszélnének. El sem tudod képzelni, hogy az milyen megalázó lenne. Kegyetlenek lennének veled, és szörnyű dolgokat állítanának… Ó, Triona, nem hagyhatod, hogy ez megtörténjen! Lavinia néni a torkát köszörülte. – Kedvesem, meglehet, ha egy kicsivel többet tudnál a jövendőbelidről, talán könnyebben elfogadnád. Caitlyn, mit tudtál meg Hugh MacLeanről a testvérétől? Caitlyn az ajkába harapott. – Nos… Hugh hasonlít a bátyjára, talán egy kicsit szélesebb vállban, és nem annyira magas. És nagyon ritkán mosolyog. – Van némi humorérzéke – mondta Triona elgondolkodva. – Csak nagyon száraz. – Az a néhány alkalom, amikor Triona mosolyogni látta, meglepően meleg borzongást okozott a lány gerincében. – Talán hasonlít Alexanderre – mondta Caitlyn -, aki szintén keveset mosolyog társaságban, de ha kettesben vagy vele, nagyon gyakran nevet. Lavinia néni felvonta a szemöldökét. – Mikor találkoztál vele négyszemközt? – Csak egyszer vagy kétszer – pirult el Caitlyn, majd Trionára nézett. – Sok bálteremnek vannak alkóvjai, amelyeket függönyök vagy növények takarnak el. Oda vissza lehet vonulni egy kicsit pihenni, nincs zaj, meleg, és… – Caitlyn! – kiáltott Lavinia néni. – Sokan légyottokra használják, nem lett volna szabad egyikbe se bemenned! KAREN HAWKINS


Leányom, a sírba kergetsz. Ha apád és anyád megtudják, mi minden történt… – sóhajtotta, és a repülősóért nyúlt. – Azt gondoltam, megfelelően kioktattalak a helyes viselkedésről, te pedig mindeközben kettesben találkozgatsz MacLeannel. – Nem találkoztunk olyan gyakran! – válaszolt Caitlyn elvörösödve. Triona gyanakodva nézett a testvérére. – Miért találkozol vele egyáltalán? Caitlyn megpróbált uralkodni az arckifejezésén. – Nincs különösebb oka – mondta túlságosan is lezseren. Lavinia néni a repülősót szagolgatta. – Csak annak örülök, hogy feladtad azt az őrült tervedet, hogy elbújj a hintójában. Tönkretetted volna magad, mint Triona! Caitlyn arca megrándult. – Ha tudtam volna, hogy Triona itt van, eszembe sem jut ilyesmi! Senkit sem akartam bajba keverni. – Magadat és Alexander MacLeant kivéve – mutatott rá Triona. – Gondolj bele, Caitlyn, hogyha sikerül nyerned, és MacLean megkéri a kezedet, könnyen hasonló helyzetben találhatod magad. Tudom, nekem elhiheted. – Nem, nem! Nagyon óvatos voltam egy csomó dologban, éppen ezért döntöttem úgy, hogy lemondok arról az őrült tervről, hogy elrejtőzzem a hintóban. – Bárcsak elmondtad volna Lavinia néninek! – Én is erre gondoltam. Triona, bevallom neked, nem akartam kockára tenni a jó híremet. Meg akartam bizonyosodni róla, hogy Alexanderen kívül senki nem tudhatja meg. Triona felvonta a szemöldökét. Caitlyn a szemére szorította a zsebkendőt. – Ne nézz így rám! – mondta, és az ölébe ejtette a kezét. – Őrültség volt azt gondolni, hogy botrány nélkül végigvihetek egy ilyen vállalkozást. Most már tudom. De akkoriban nem gondolkodtam ennyire tisztán. – Ha a dolgok nem a terveid szerint alakultak volna, és végül mégis hozzámész MacLeanhez, meggyűlölt volna érte, és a házasság szenvedés lenne számodra – mondta Triona, akire pontosan ugyanez a sors várt. KAREN HAWKINS


– Tudom – felelte Caitlyn csendesen. – De amikor Londonba jöttem, és találkoztam Alexanderrel, már nem volt mit tenni. Nagymama annyit mesélt nekünk a MacLean-átokról, és én szerettem volna látni, hogyan működik. Nem valami rettenetesen nagyot, csak akkorát, amekkorából kiderül, hogy igaz. Mint tegnap este – egyszerűen éreztem Hugh dühét – mondta megremegve. Triona emlékezett, hogyan rengette meg a szél az épületet, ostromolta az ablakokat és csapkodta dühödten az ablaktáblákat. Ehhez a férfihoz fogok hozzámenni? Megborzongott. Caitlyn Trionát nézte. – Most már tudod, miért bosszantottam Alexandert, aki persze azt hiszi, hogy egyszerűen csak flörtöltem vele. Hetekig próbáltam rávenni, hogy előnytelen fogadásokat kössön velem, amelyeket persze majd az önuralmával együtt elveszít. Ő azonban folyamatosan nyert, s ettől egyre kapzsibb lett. Triona elkomorodott. – Caitlyn, amikor fogadtál Lord MacLeannel, mi volt a tét? Hiszen nincs is vagyonod. – Csupa ártalmatlan dolog – vonta meg a vállát Caitlyn. – Hála istennek! – szólalt meg Lavinia néni. – Mindössze néhány csókban fogadtunk. – Csókban? – visított fel Lavinia néni. – Nos, kicsivel több is volt, mint néhány csók, de csak egyszer… – Caitlyn, Lavinia néni reakciójára, gyorsan hozzátette: – Azután már az a fogadás következett, amelyről ti is tudtok: vajon rá tudom-e venni, hogy megkérje a kezem – mondta, és összevonta a szemöldökét. – Pedig mindent olyan tökéletesen elterveztem. Elbújok az ülés alá, aztán kiszállok, amikor először lovat vált. Akkor be kellett volna ismernie, hogy megnyertem a fogadást. – És… hozzámentél volna? – pislogott Lavinia néni. – Mintha épp egy ilyen hetvenkedő férjre vágynék! – felelte gúnyosan a lány. – És ha valóban elveszítetted volna a jó híredet? – kérdezte Triona. KAREN HAWKINS


Caitlyn elkomorodott. – Tegnap estig, amíg nem láttam Hugh MacLeant és Bedford bácsikánkat, ez eszembe sem jutott. Bárcsak ne jöttél volna Londonba utánam! – Már késő – legyezgette magát Lavinia néni a zsebkendőjével. – Most már bízd a dolgokat Bedford bácsikádra. Hugh MacLeannek… – pillantott az órára – már tíz perce meg kellett volna érkeznie. Bácsikátok nem lesz elragadtatva, ha elkésik. Triona felállt, és újra járkálni kezdett. – Micsoda szörnyűség! Nem is ismerem ezt a férfit! – Ó, gyermekem, biztos vagyok benne, ha összeházasodtok Lord Hugh-val, hozzászoksz majd, és elégedett is leszel. Magam is alig ismertem Bedford bácsikátokat, mielőtt megkérte a kezem, de az évek során nagyon megszerettem – mosolyodott el Lavinia néni. – Nem is kívánhattam volna magamnak gyengédebb és kedvesebb férjet. Nagyon szerencsés vagyok, és szerintem te is az leszel. – De mi van, ha ehelyett rájövünk, hogy gyűlöljük egymást? Hogy például nem bírja elviselni, ahogy a villát fogom, vagy azt, hogy reggelente kicsit házsártos vagyok… – Kicsit? – kérdezte Caitlyn a szemeit forgatva. Triona a húgára nézett, majd Lavinia nénihez fordult. – Sőt, mi van, ha valami komoly gond van a személyiségével? Ha például… lop? Vagy kutyákat kínoz, vagy gyűlöli a vidéki életet? Mi van, ha… – jeges kéz markolta meg a szívét mi van, ha valaki másba szerelmes? – Senkibe sem szerelmes – felelte Lavinia néni magabiztosan. – Ha az lenne, tudnék róla. Ha ő vagy a fivére csak ránéz egy nőre, az emberek mindig beszélni kezdenek róla. Hugh MacLean igyekszik minden házasulandó hölgyet elkerülni, és világosan kinyilvánította, hogy soha nem akar megnősülni. – Remek. Tehát eleve irtózik a házasságtól. – Ahogy te is – mutatott rá nyíltan Caitlyn. – Ez nem igaz! Én szeretnék férjhez menni, csak nem így, nem ilyen körülmények között!

KAREN HAWKINS


Régebben, amikor a házasságra gondolt, olyan kapcsolatot képzelt el, amilyen a szüleié. Apa és anya a legteljesebb boldogságban éltek; ez megmutatkozott abban is, ahogy egymásra néztek, és abban, hogy büszkék voltak rá, hogy egymással oszthatják meg az életüket. – Igen, biztos vagyok benne – mondta Lavinia néni reményteljes hangon hogy Hugh MacLean most örömét fogja lelni a házasságban. – Hát persze. Erőszakkal rávenni valakit arra, amit nem akar, valóban a legkellemesebb módja, hogy megváltoztassuk a véleményét. – Triona a homlokát dörzsölgette. – És az a kevés, amit tudok róla – tudniillik, hogy esze ágában sincs megnősülni, ráadásul olyan tulajdonsággal rendelkezik, amellyel akár egy fogadót is szélbe tud repíteni -, arra enged következtetni, hogy szörnyű férj lesz belőle. Caitlyn elkomorodott. – Soha senkit nem hallottam róla rosszakat mondani. – Én sem – erősítette meg Lavinia néni. – Valójában az egyetlen negatív dolog, amit Hugh MacLeannel kapcsolatban hallottam, hogy törvénytelen gyerekei vannak. Azt mondják, rengeteg van. – Rengeteg? – kérdezte Triona elgyengülve, majd a kanapéra huppant. – Nincs is sok – vetett sötét pillantást a nénikéjére Caitlyn. Lavinia néni vállat vont. – Biztos vagyok benne, hogy az emberek csak eltúlozzák. Nem lehet olyan sok, mint amennyiről beszélnek, hiszen nem is olyan idős még, hogy öt-hat legyen neki. Hacsak nem ikrek, vagy esetleg ha egyszerre több nővel is volt kapcsolata, ami, szerintem, lehetséges. Végre elkapta Triona kétségbeesett pillantását. – Ó, kedvesem, nézd a jobbik oldalát! – mondta Lavinia néni kedvesen. – Azt mondják, jól bánik a gyerekeivel, törődik velük, és sokat költ rájuk. – Tehát? – Tehát biztos, hogy hatalmas vagyona van! A bácsikád pedig mindent kiderít, de már az is nagyon jó hír, hogy nem kell majd KAREN HAWKINS


szűkölködnöd és fáznod a hideg házban, mert nincs pénz tüzelőre. – Szóval ez minden, amit Hugh MacLeanről tudunk, hogy a pénzügyi helyzete tisztázatlan, ismeretlen számú törvénytelen gyereke van, és a családi átok igaz. Kész főnyeremény! Lavinia néni elfintorodott. – Ne így nézd a dolgot. Biztos, hogy… – Bocsásson meg, asszonyom – nyitott be a komornyik. – Lord Hugh MacLean jött látogatóba Caitriona Hurst kisasszonyhoz.

Hetedik fejezet Ó, drágáim! A legtöbb férfi végül megéri a fáradságot, hiszen mindnyájunknak szükségünk van kihívásokra, hogy erősek maradjunk. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

Triona felugrott, keze ökölbe szorult, arca kipirult. Hozzám jött, nem a bácsikámhoz. Triona biztatónak találta ezt. Zakatoló szíve lassan csendesedni kezdett, és sikerült nyugodtan lélegeznie is. Lavinia néni meghökkent. – Bedford várja Lord Hugh-t. Miért idejön, csodálkozom… Hugh hatalmas alakja betöltötte az ajtónyílást. Kifogástalan délelőtti öltözékben volt, sötétkék kabátja tökéletesen simult széles mellkasára, nyakkendőjét mesteri módon kötötte meg. Belépett, és meghajolt.

KAREN HAWKINS


Triona a szeme sarkából figyelte, és hirtelen nem kapott levegőt. A hintó és a fogadó félhomályában rengeteg felfedezetlen részlet maradt számára Hugh MacLeannel kapcsolatban. Az ablak felől érkező fény teljesen megvilágította a férfi sötét haját, erős állát. Sőt, zöld szemét még sötétebbé és igézőbbé tette, s ettől a lány mozdulni és szólni sem tudott. Feje egyik oldalán, a halántékától induló fehér tincs szinte ezüstösen csillogott, és mintha lüktetett volna benne az erő. Ajkát, amelyet előző éjjel olyan szemérmetlenül Triona ajkára tapasztott, most elégedetlenül összeszorította, de a tekintete volt a legfurcsább. Szigorúnak és mérgesnek tűnt, érzelmeit elrejtette. A lánynak eszébe jutott az előző esti szél, és beleremegett. Lavinia néni felemelkedett a karosszékéből. – Kérem – szólalt meg a férfi mély, meleg hangon, szinte el lehetett olvadni tőle. – Ne álljon fel. Csak Hurst kisasszonnyal szeretnék beszélni. A lány felvetette az állát. – Nem hiszem, hogy bármi mondanivalónk lenne egymásnak. A férfi rávillantotta tekintetét, s ettől Trionának rögtön eszébe jutott, hogyan olvadt a férfi ölelésébe. Majd Hugh közömbösen a nénire nézett. – Asszonyom, szeretnék pár percet négyszemközt beszélni az unokahúgával. Lavinia néni elbizonytalanodott. – Nem vagyok biztos benne, hogy… Caitlyn megragadta nagynénje karját, és felsegítette az asszonyt. – Természetesen kimegyünk, hogy Lord Hugh beszélhessen Trionával – mondta Caitlyn, és az ajtó felé irányította a nénit. – Nem hagyhatom egyedül őket, az nem lenne illendő! – Badarság… Triona már elvesztette a jó hírét. – Caitlyn kituszkolta a nénit a haliba. – Ennél rosszabb hírbe már nem keveredhet, ha pár percig kettesben marad a férfival. – Igen, de a bácsikád, Bedford…

KAREN HAWKINS


– Hamarosan csatlakozhat hozzájuk – mondta Caitlyn, majd visszafordult, és halkan folytatta: – Csak néhány percük van. Bedford bácsit már értesítették az érkezéséről… MacLean egy pillanatra sem vette le a szemét Trionáról. – Köszönöm. Caitlyn bólintott. – Mindent megteszek, hogy távol tartsam őket – felelte, majd becsukta az ajtót, s hangosan biztosította Lavinia nénit, hogy tökéletesen helyénvaló megengedni, hogy Lord Hugh néhány percet kettesben töltsön a „jövendőbelijével”. Triona elméjét megdöbbentő felismerés foglalta le. Évek óta, amióta Caitlyn a saját szépsége tudatára ébredt, az emberek többsége – főként férfiak – a legcsekélyebb figyelmet sem tanúsította Triona iránt, akkor sem, ha ikertestvére éppen nem is volt jelen. Mégis, valamilyen okból, Caitlyn szépsége cseppet sem hatott Hugh MacLeanre. A férfi először mindig szándékosan őt nézte, csak aztán pillantott Caitlynre, még akkor is, amikor mindketten a szobában voltak. Trionának ez tetszett, és a felismerés úgy megnyugtatta, mint semmi más ma reggel. Lehet, hogy a férfinak egy háznépnyi törvénytelen gyereke van és vihart fakasztó jellemmel átkozták meg, mégis, végül csak őt nézi – és ez azért már valami. Hugh egymásba fonta a karját maga előtt. – Szeretnék először kettesben beszélni önnel, mielőtt bármi további lépést teszünk. – Én jobban szeretnék egyáltalán nem társalogni erről, de úgy látom, muszáj lesz. A férfi elmosolyodott. – Én ugyanígy érzek, de a bácsikája nem nyugszik, amíg nem beszéltünk elég sokat – lehetőleg a reggelizőasztalnál, mint férj és feleség. – Biztos vagyok benne, hogy egyszer, egy kis idő elteltével, senki nem emlékszik többé erre a buta kis incidensre, és… Hugh a zsebébe nyúlt, és átadott egy újságot a lánynak. – Ez a ma reggeli Post. Triona izgatottan nyitotta szét a lapot.

KAREN HAWKINS


Szöktetés történt, vagy becstelenség? Múlt éjjel, Miss H… Lord és Lady G… unokahúga, Miss C. H… nővére, Lord H. MacL… társaságában hagyta el Londont. Erőszakos leányszöktetésről szóló szóbeszéd kelt szárnyra, különösen amiatt, hogy Lord és Lady G… sietve indultak unokahúguk megmentésére… – Jóságos isten – mondta Triona, és elgyengülve a kanapéra huppant. – Már az egész város tudja. Hugh könnyedén bólintott. – Már fogadásokat is kötöttek a White’s klubban. Triona a homlokára szorította remegő kezét. Észrevette, hogy MacLean le sem veszi róla sötétzöld szemét, majd mosolyogni próbált. – Remélem, legalább valami jó dologra fogadnak. – Tíz az egyhez, hogy felajánlom, feleségül veszem – felelte a férfi, majd keserűen elmosolyodott. – Azt hiszem, örülnöm kellene, hogy ennyire felelősségteljesnek tartanak. Triona szíve szörnyen zakatolt, zsibbadt ajkaival beszélni próbált. – Nem kérdés, a jó hírem megmentéséről van szó. Én… én követtem el a hibát. Nem akarom, hogy ön fizessen érte. – Miss Hurst, mindketten hibáztunk. Ön ott volt abban a hintóban tiszta, sőt naiv szándékkal. Én viszont nem csak azért voltam ott, hogy megóvjam a fivéremet, hanem azért is, hogy bosszút álljak a testvérén, amiért a fivéremet a szájára vette a város. Kettőnk közül inkább én vagyok a bűnös. Triona az arcára szorította a kezét. – Uram, más megoldásnak is kell lennie. A házasság olyan… megmásíthatatlan. A férfi öblös nevetése meglepte a lányt. Hugh zöld szemében őszinte vidámság csillogott, és amióta Triona megismerte, arca először volt teljesen természetes. Milyen elképesztően jóképű férfi! Triona meglepődött a gondolatra, majd nagy nehezen sikerült másfelé néznie. Óvatosan! Nem zavarhatom össze a gondolataimat. Jóképű vágy sem, csak rosszat hallottam róla. KAREN HAWKINS


Egy röpke pillanatig azon tépelődött, vajon milyen lenne hozzámenni egy ilyen nagyszerű férfihoz, reggelenként együtt ülni vele a reggelinél, karonfogva sétálni egész nap, megnézni egy kiállítást a British Múzeumban, aztán hazamenni vacsorára, és… – Miss Hurst, kérdeznem kell valamit. A férfi arckifejezése még mindig lágy volt a nevetéstől, tekintete meleg volt és kedves. Egyetlen pillantása elég volt ahhoz, hogy Triona teste a legváratlanabb helyeken megborzongjon. – Éspedig? – kérdezte izgatottan. MacLean odament hozzá, úgy állt meg előtte, hogy a térde majdnem hozzáért a lány szoknyájához, amíg beszélt. – Szerelmes valakibe? Triona szíve a torkában dobogott, amint hátrabillentette a fejét, hogy a férfira nézzen. – Nem. És ön? A férfi félig elmosolyodott, amitől érzéki arca még csábítóbb lett. – Nem. Nem vagyok. Triona nem is gondolta, milyen fontosak lehetnek ezek a szavak, de tiszta, gyermeki megkönnyebbülés töltötte el. Legalább ezzel a kérdéssel nem kell foglalkoznunk. – Ez volt az egyik kétségem – mondta a férfi, és leült a lányhoz legközelebb álló székbe, mozdulatai macskakönnyedségűek voltak, széles vállai eltakarták a szék támláját. – Miss Hurst, hadd legyek őszinte. Én nem hiszek a szerelemben. Soha nem is hittem. Triona elpirult, amikor rájött, hogy MacLean divatos nadrágba bújtatott izmos lábát bámulja, de nem tehetett róla. Egész eddigi életében még soha nem találkozott ilyen jó kiállású férfival. Jó isten, ezt abba kell hagynia. Miről is beszélt? Ó, igen. – Ön talán nem hisz a szerelemben, én viszont igen. A szüleim nagyon szeretik egymást. Bizonyára az ön… – mondta végül, miközben igyekezett a férfi arcára szegezni vándorló tekintetét. KAREN HAWKINS


– Nem jól fejeztem ki magam – felelte a férfi. – Hiszem, hogy vannak, akik képesek a szerelemre, de én nem tartozom közéjük. – Miért nem? – A vérem nem forrósodik fel eléggé az efféle érzelmekhez. – Nos, ez valóban őszinte beszéd. Sajnos, én mindig szerelemből akartam férjhez menni. Ez újabb ok arra, hogy ne hagyjuk ezt a dolgot tovább folytatódni. A férfi elkomorodott. – Nem hiszem, hogy megértette helyzete súlyosságát. Bár nem meglepő, figyelembe véve, hogy csak a nénikéjével, a nagybátyjával és a testvérével értekezik. A lány megmerevedett. – Mit akar ezzel mondani? – Bármennyire jó szándékú is a nagynénje, nem nevezném túl kiválónak az értelmi képességeit. Triona nem ellenkezett. Még anya is „butának” nevezte a testvérét. – Nénikémnek, minden hibája ellenére, áldott jó szíve van. A bácsikám és a testvérem azonban egyáltalán nem üresfejű. – A bácsikája egy nagyképű alak, és nem tudom elképzelni, hogy időt szakított volna arra, hogy bármit is elmagyarázzon önnek. Triona még csak nem is látta a bácsikáját ma reggel, mivel az elvonult a könyvtárszobájába, hogy ott várjon Lord Hugh-ra. Hogy mindezt anélkül tette, hogy egyetlen szót is váltott volna a lánnyal, valóban bosszantó, ő azonban nem akarta ezt MacLean tudomására hozni. – Épp eleget mondott – vágott vissza a lány. MacLean hitetlenkedve vonta fel a szemöldökét. – És a testvére sem bizonyult az illendőség bajnokának, ami, ugye, ennek a helyzetnek a kiindulópontja. – Caitlyn általában nem ilyen könnyelmű, mostani viselkedése az ön fivérének köszönhető. Ő fogadott arra, hogy a testvérem nem tudja rávenni a lánykérésre. MacLean összevonta a szemöldökét. – Tényleg ezt tette? KAREN HAWKINS


Nem is igazán kérdés volt, hanem inkább csodálkozás. – Magam is meglepődtem. Elképzelni sem tudtam, miért csinált ilyet, ismerve a lehetséges következményeket. Közben pedig, a testvérem elfogadta a kihívást, és ezt nyilvánosan be is jelentette. Hugh pontosan észlelte a pillanatot, amikor a lány számára világossá vált, hogy közlésével épp alátámasztja az ő véleményét Caitlyn erkölcsi hiányosságaival kapcsolatban. Szemüvege mögött Triona tekintete elsötétült, telt ajkát rosszallóan lebiggyesztette. Hugh mogorván elmosolyodott. Némi elégtételt érzett, hogy sikerült meggyőznie a lányt. – Egy pillanatra hagyjuk őket. Ha lenne rá mód, hogy visszacsinálhassam ezt az egészet, megtenném. De nincs. Az elmúlt éjjel, ahelyett, hogy pihent volna, nagyrészt ébren volt, és próbált más megoldást találni. Hajnalban megjött a Morning Post és a keserű belenyugvás. Aztán aludt két órát, majd lüktető fejfájással ébredt. Gyomra nem fogadta be az ételt, de ez normálisnak számít, ha az ember családi átokkal küzd. Ez volt az ára, hogy uralni tudja a szelet. Csak egyszer, évekkel ezelőtt próbálta megfékezni az átokból fakadó vihart, miután már hatalmasra nőtt, amely erre majdnem megölte őt. Megesküdött, hogy többé nem próbálkozik ezzel. Természetesen évekkel ezelőtt arra is megesküdött, hogy soha nem nősül meg. Egyszer, régen, drágán megfizetett azért, hogy közel engedett magához egy nőt, és akkor megfogadta: többé nem követi el még egyszer ezt a hibát. Most pedig, tessék, végül nemcsak hogy közel enged magához egy nőt, de még feleségül is veszi. Az élet nagy mókamester. Hugh a szeme sarkából figyelte a lányt, akinek ökölbe szorult a keze, és sápadt volt az arca. Triona elszántsága minden porcikáján látszott. – Miss Hurst, önnek van egy húga – talán több is? – Kettő – vonta össze a szemöldökét a lány. – Caitlyn és a legfiatalabb, Mary. – Ha szereti a testvéreit, és törődik a jövőjükkel, akkor addig nem tér haza, amíg a házasság biztonsága nem védi. Ha nem KAREN HAWKINS


megy férjhez, a társadalom elítéli azért, amit megtörténni vél, és megbélyegzi a testvéreit is a rokoni kapcsolat miatt. Suttogni fognak a húgairól, aztán lenézik őket. – De egyikük sem tett semmit! Ahogy én sem! Istenem, olyan bájos, különösen, amikor felháborodik. Világos bőre lágyan kipirul, szeme csillog a szemüveg mögött. Hugh-nak erőszakkal kellett másfelé néznie, hogy folytatni tudja az érvelést. – A társadalom kegyetlen zsarnok. A kapcsolatok alapján éppoly gyorsan elítél bárkit, mint a valódi történések alapján – folytatta, majd ismét a lányra emelte sötét tekintetét. – Talán önt nem izgatják a suttogások, mellőzések és lenézések, ám testvéreit érdekelni fogják, mint ahogy családja többi tagját is. A lány nem válaszolt, csak összeszorította az ajkát. – Az édesapja pedig lelkész – folytatta Hugh könyörtelenül. – Nem tudja folytatni az eddigi életét, ha mindhárom lányát megbélyegzik. A fivéreit is figyelik majd, s bármit tesznek, negatív megítélésben lesz részük Aztán ott az édesanyja: el sem tudom képzelni, hogy tud majd megbirkózni ezzel a… – Állj! Én… én nem… – megrázta a fejét, és kifejezéstelen tekintettel nézett előre. – Ez annyira igazságtalan. – Átkozottul az. A lány, remegő kézzel takarta el a szemét a szemüveg alatt. – Nem. Biztos nem! – Mit gondol, miért vár rám a bácsikája a könyvtárban? Lord Galloway elhatározta, hogy ön és én a szabadságunkat adjuk azért, hogy érdektelenség miatt elüljenek a pletykák. A lány leengedte a kezét. – Érdektelenség? – Egy házaspárnál nincs semmi unalmasabb – felelte szárazon a férfi. Triona örvénylő gondolatokkal a fejében bámulta a férfit. Maga előtt látta apa csalódottságát, anya fájdalmát, akik évekig a falusi gyülekezet legszebb lányaiként tekintettek gyermekeikre, most pedig hirtelen megszűnnek a meghívások, nyilvánosan összesúgnak mögöttük. Sem apának, sem anyának nincsenek társasági ambíciói; valójában, amikor Lavinia néni meghívta őket KAREN HAWKINS


az idényre, majdnem lemondták, s csak Caitlyn kifejezett kérésére fogadták el. Mégis, egy ilyen botrány kétségkívül szörnyű fájdalmat okozna a szüleinek, akik nagyra értékelik a család megbecsülését. Összekulcsolt kezére nézett. Mik az igazi lehetőségek? – A házasság minden szörnyűségnek véget vetne? – Ha bejelentjük, hogy tegnap este a fivéremhez igyekeztünk, hogy tájékoztassuk az eljegyzésünkről, akkor igen. Elmondjuk, hogy nevelőnője nem értette látogatásunk célját, és hogy az ön bácsikája, amikor tudomást szerzett az utazás céljáról, nem csupán csatlakozott hozzánk, hanem áldását is adta a házasságra. – És ezt el is hiszi valaki? – Néhányan. Kis idő múlva összeházasodunk, vidékre utazunk, és az újdonság varázsa megkopik. Ha nem házasodunk össze, akkor semmi sem tudja megállítani a pletykákat, és egyre nagyobbra fog dagadni a botrány. Triona úgy érezte, legjobb lenne elmenekülni. Felállt és az ablakhoz ment, vakon bámult kifelé a kertbe. Nincs más választása. Tényleg. Hugh figyelmesen nézte a lányt, akinek az arca annyira eleven volt, hogy szinte követni lehetett a gondolatait. A nap rásütött szomorú arcára, orrára, és megcsillant a szemüvegén. A férfi sosem tartotta vonzónak, ha egy nő szemüveget visel, de Trionáé szépen keretezte és felnagyította a lány szemét, így a gesztenyebarna írisz arany foltjai még élénkebben ragyogtak. Tekintetével követte a lány nyakának lágy ívét egész a válláig, majd végigpásztázta a mellek pompás domborulatait. A pokolba, milyen ölelni való, nem is tudta megállni, hogy maga alá ne képzelje a lányt. Talán végül nem is lesz annyira rossz ez a házasság. Egy férfi nagylelkűsége messzire nyúlik, de bolondság lenne anélkül beleegyezni ebbe az őrült keresztre feszítésbe, hogy viszonzásul ne remélne valamit. Sok mindent el lehetett mondani róla, de azt nem, hogy finomkodó „úriember” lenne. A lány végigdörgölte a karját, mintha fázna. – Tényleg nincs miről tovább beszélnünk. Össze kell házasodnunk. KAREN HAWKINS


– Különleges engedélyt szereztem ma reggel, így három napon belül összeházasodhatunk. – És aztán? A férfi vállat vont. – Aztán a vidéki házamba megyünk, és boldog házasságban élünk, amíg elülnek a pletykák. Néhány hónap elég lesz, hogy a társaság megfeledkezzen rólunk. Triona az ajkába harapott, fogai úgy mélyedtek telt alsó ajkába, hogy Hugh teste váratlanul megfeszült. – Mi… – Rekedt hangja megbicsaklott, majd a torkát köszörülve, folytatta. – Mi lesz az után a néhány hónap után? – Ön visszatérhet a szülei házába, és visszakapja az életét, ahogy én is az enyémet. – De házasok leszünk! – Tiszteletre méltó hölgy lesz – vonta meg a vállát a férfi. – De… mi lesz, ha egy év múlva találkozom valakivel, és beleszeretek? – Akkor viszonya lehet vele. Engem nem zavar, feltéve, ha diszkréten csinálja. A lány levegő után kapkodott. – Nem fogja zavarni? Egy kicsit se? – Miss Hurst – felelte a férfi türelmetlenül -, ön túl nagy jelentőséget tulajdonít a dolognak. Én például soha nem akartam megnősülni. – Nem? – Nem. Biztos vagyok benne, hogy ön férjhez akart menni, ahogy minden nő, de mindkettőnknek áldozatot kell hozni. Ha egyszer vége lesz, mindketten diszkréten éljük tovább a magunk életét, s nem látok okot arra, miért ne lehetne ez teljes és tartalmas. A lány meghökkent. – Egyáltalán van önnek szíve? – Nyilvánvalóan nincs. A lány szinte hisztérikusan felnevetett. – Nem tudom, sajnáljam-e, vagy inkább azt kívánjam, bárcsak én is ilyen lennék.

KAREN HAWKINS


– Kérem, ne csináljon ebből érzelmi kérdést – válaszolt a férfi nyugodtan. – Csak azt akartam, hogy mielőtt belekezdünk, megtudja, hogy állnak a dolgok. A lány összekulcsolta a kezét. – MacLean, tudom, hogy egy válást lehetetlen lenne nyilvános bírósági tárgyalás és parlamenti törvény nélkül… – Ráadásul a mostaninál még rosszabb botránnyal kellene szembe néznünk. – Igen, de mi van az érvénytelenítéssel? Biztos meg tudnánk szerezni, ha elült a pletyka. – Csak három elfogadható indok van arra, hogy érvénytelenítsenek egy házasságot, és mindhárom éppen olyan hatalmas botránnyal járna, mint amilyen a mostani. Triona levette a szemüvegét, és megvakarta az orrát. – Bárcsak úgy tehetnénk, mintha mi sem történt volna, és mehetne mindenki a maga útján. – Igen, de nem volna praktikus. Hihetővé kell tennünk ezt az egészet, különben nem csendesedik el a szóbeszéd. Triona, ha már egyszer elkezdtük, ki kell tartanunk. Velem fog élni a Gilmerton-majorban, Skóciában, amíg elül a pletyka, aztán hazatér, és olyanok leszünk, mint azelőtt. – Csak házasok leszünk – sóhajtott nagyot a lány, és ennek következtében melle a ruha szélének feszült. Hugh tekintete odaszegeződött. A pokolba, mi izgatja fel ebben a lányban ennyire? Amikor Triona csak megmozdul, ő azon kapja magát, hogy vágyakozva, csodálva figyeli a lányt… Á, talán ezért. Hiszen hamarosan az övé lesz, és hozzáférhet telt ajkaihoz, nyakának fehér lejtőihez, csábító melleihez… – MacLean? – csattant fel a lány. Semmi kétség, pontosan tudta, mit bámul rajta olyan nagyon. – Akkor megegyeztünk – felelte a férfi kurtán, égő arccal. – Pénteken visszatérek. Pakoljon össze, és kettesben elmegyünk a templomba. – Kettesben? És mi lesz a családommal? Tanúkra is szükségünk lesz. – Azt gondolom, hogy a templom minden szükséges dolgot biztosít – felelte, majd rövid habozás után hozzátette: – Erről KAREN HAWKINS


nem beszélnék a bácsikájának, és a néninek sem mondanám el. Úgy érzem, nem értenének egyet ezzel az egyszerű tervvel. Triona rövid gondolkodás után bólintott. – A nénikém ma reggel is csak arról beszélt, milyen szép lesz az esküvő. A férfi grimaszolt. – Én is ezt gondolom – felelte a lány. Hugh értékelte a lány rugalmas hozzáállását. A legtöbb nő ragaszkodna a csipkékhez és fátylakhoz; jó jel volt, hogy Triona nem igazán törődött ezzel. – Jól van. Akkor hagyunk nekik egy üzenetet, és elmegyünk pénteken – felelte a férfi, majd elgondolkodott. – Mi van a szüleivel? – A nagybátyámnál vannak látogatóban, a tóvidéken. Lavinia néni küldött nekik levelet ma reggel, de legalább három napba kerül, amíg megtalálják őket, és másik három vagy négy nap, mire Londonba érnek. – Akkor nélkülük kell összeházasodnunk. – Jobb is lesz így. A szüleim szomorúak lesznek az egész helyzet miatt, és talán jobb, ha csak egy magyarázó üzenetet találnak, hogy már minden rendben is van – nézett bizonytalanul a férfira. – Igen? – Szeretném meghívni őket látogatóba, ha nem bánja. – Természetesen. Gilmerton az ön otthona is lesz. Érzelmek futották el az arcát, leginkább az óvatosságé. – Tisztességes férfi vagyok, Triona. Ezt tudnia kell. A lány a férfira hunyorított, és hűvös arckifejezéssel válaszolt. – Az irántam tanúsított viselkedése a hintóban nem vallott tisztességes férfira. A férfi arra gondolt, bárcsak elfelejtette volna azt a csókot, de túlságosan tisztán emlékezett rá. A lány olyan lágy volt, olyan édes, ajka zamatos és – egy pillanatig – megadó, Hugh teste hirtelen égett a vágytól, hogy megismétlődjön az a pillanat. Nyugalom, te bolond Még jócskán lesz rá időd később. Erről gondoskodni fog.

KAREN HAWKINS


Triona keresztbe fonta a karját, amivel akaratlanul is illedelmes ruhája kivágásához szorította a mellét. – Az a csók nem egy tisztességes férfié volt. Ön meg akarta büntetni a húgomat, meg akarta ijeszteni. Így volt, egészen addig, amíg ajka hozzá nem ért Triona ajkához és meg nem érezte azt az elképesztő tüzet. Aztán ennél már csak többet akart. Sokkal többet. Uralkodnia kellett magán. Az erős szenvedély mindig kitör, ő pedig biztos volt benne, ha egyszer elérik a nászágyat, nem kell tovább küzdenie a lány iránt érzett fizikai vággyal. Ez a házasság egyik előnye: ha van elég lehetőség, az előbb-utóbb minden maradék vágyat kiolt. A lány megnedvesítette az ajkát, amitől a férfit még jobban elöntötte a vágy. – MacLean, a házasságunk… – Igen? A lány felvetette az állát. – Csak névleges házasság lesz. A fenéket! Hugh tekintete a sötét arany hajtömegről a bársonyos szempillákra, majd a rózsás, telt ajkakra vándorolt, onnan a karba tett kéz által felnyomott mellekre; végül elismerően legeltette szemét a lány gömbölyű csípőjén. A lábait ugyan eltakarta a szoknya, de Hugh el tudta képzelni… – Nem – felelte a férfi egyszerűen. – Minden tekintetben igazi házasság lesz, különben nem lesz esküvő. Őrültség lenne az egyetlen dolgot, amely elviselhetővé tesz egy házasságot, kivetni belőle. – És mi lenne az? – A testi öröm, édesem – felelte a férfi, és közelebb lépve egyik kezével megfogta a lány arcát. Tenyerén érezte a lány bőrének melegét. Hüvelykujjával végigsimította a lány nedves ajkát, amibe Triona beleremegett, Hugh pedig megérezte a kettejük közt éledő vágyat. A lány összeszorította a szemét, és amikor újra kinyitotta, a tekintete hűvös volt és határozott.

KAREN HAWKINS


– Nem gondolom, hogy a testi öröm olyan fontos lenne, ha utána úgyis külön élünk majd. A férfi emlékezett a lány ártatlanságára, amikor csókolóztak, és teste újra bizseregni kezdett. – Á, pedig az. Nagyon fontos tényező – felelte a férfi, és hogy alátámassza álláspontját, ujjával megemelte a lány állát, és a szájához érintette az övét. Csak meg akarta mutatni, milyen kellemes és érzéki tud lenni egy csók. Ám amint összeért az ajkuk, és a lány, röpke bizonytalanság után, újra átengedte magát a férfinak, történt valami. És ugyanaz, mint a hintóban is. Hugh elfeledkezett róla, hol van, mit próbált elérni és miért. Csak azt tudta, hogy Triona meleg ajkát csókolja, azt érezte, hogy a lány gömbölyű melle a mellkasához nyomódik, érezte Triona testének melegét, amint átkarolta, és még jobban magához szorította. Ám ezúttal a felcsapó lángok még forróbbak voltak, még veszélyesebb erővel lobogtak. Nemsokára az övé lesz ez az nő. Minden lehetséges módon hozzá fog tartozni. Az ösztönös válaszreakció olyan erős és tiszta szenvedélybe ment át, hogy eszébe sem jutott ellenállni. Végigsimította a lányt, felfedezte minden gömbölyűségét, tobzódott ajkának édes bujaságában, ismerkedett szenvedélyével. Triona hozzásimult, bőre szinte égetett a ruhán át, mozdulatai sürgetőek, mégis esetlenek voltak. Triona nem is tudta igazán, mire, de rettenetesen vágyott valamire. A lány buja ártatlansága soha nem tapasztalt módon tüzelte fel a férfit, és csak a hallból hallatszó lépések döbbentették rá a lebukás veszélyére. Minden erejére szüksége volt, hogy el tudjon szakadni a lány ajkától, és elég messze tartsa magát, nehogy újra érte nyúljon. Triona szemüvege elferdült, ajka duzzadt volt, tekintete elhomályosult. – Hát ez… – kezdett hozzá Triona, de elcsuklott a hangja, vett egy mély lélegzetet, és újrakezdte. – Elfogadom az álláspontját, MacLean.

KAREN HAWKINS


A férfi majdnem felnevetett a lány gyakorlatias kijelentésén. Micsoda rejtély ez a nő! Még tántorog a szenvedélytől, mégis képes tisztán, józanul kifejezni az álláspontját. Ez nagyon kedvére való volt. – Kérem, szólítson Hugh-nak. Hamarosan házasok leszünk. A lány könnyedén bólintott. – Igen. Akkor Hugh. Én pedig Triona vagyok. – A Caitriona jobban tetszik – felelte a férfi, és a helyére igazította a lány szemüvegét. – De a Cait is rendben van. – És csodálattal félresimított egy selymes, mézszínű hajtincset a lány arcából. Egymás szemébe néztek, és a férfi keze végigsimította a lány arccsontját. A legigézőbb mogyoróbarna szempár nézett rá, arany és sötétbarna foltok tükröződtek benne. A lány pirulva elhúzódott. – A Trionához vagyok szokva. A férfi leengedte a kezét, és vállat vont. – Ahogy kívánja. Most mennem kell. Triona a csukott ajtóra nézett. Nem tudta, hogyan volt képes Caitlyn ilyen sokáig távol tartani a bácsikáját és a nénikéjét, de nagyon hálás volt érte. – Igen, mennie kell. – Rengeteg dolgot el kell még intéznem, mielőtt elhagyom a várost. Össze tud csomagolni, és el tud készülni, hogy pénteken reggel kilenckor elindulhassunk? Triona bólintott, gondolatai csapongtak. – Kicsit kínos, de csak néhány ruha van nálam, ugyanis nem akartam túl sokáig időzni a városban. – Ha elértük Gilmertont, bármit megrendelhetünk, amire csak szüksége van. Számos ügyes varrónő van a városban. Triona felsóhajtott. – Bárcsak olyan jól bánnék a tűvel, mint Caitlyn! – Ő tud varrni? – Jobban, mint a legtöbb varrónő. Én is tudok, de nem vagyok olyan ügyes, mint ő. A férfi rávillantotta mosolyát, amitől a lány tetőtől talpig bizseregni kezdett. KAREN HAWKINS


– Semmi kétségem, hogy ön más, sokkal érdekesebb dolgokban is tehetséges. Mielőtt Triona vissza tudott volna kérdezni, hogy mire is gondol pontosan, a férfi megelőzte. – Most már mennem kell. Azt javaslom, ne beszéljen a tervünkről, hacsak nem akarja három napon keresztül védeni az álláspontját. – Senkinek sem akarom elmondani, csak Caitlynnek. Ő tud titkot tartani. – Jó – felelte a férfi, és a kandalló feletti tükörbe pillantott, megigazította szétcsúszott nyakkendőjét, majd visszafordult a lányhoz. Eléggé elfoglalt leszek, de ha szüksége van rám, menjen a MacLean-házba, és amint tudok, jövök. – Kétlem, hogy így lenne, de azért köszönöm – felelte Triona, majd némi habozás után hozzátette: – Hugh, én… Mit akar mondani? Hogy azt reméli, a házasságuk nem lesz olyan szörnyű, mint amilyentől tart? Hogy szeretne biztos lenni benne, hogy helyesen döntöttek? Hogy reményei szerint az együtt töltött hónapok végén mindketten változatlanul és sértetlenül, megbánás nélkül válnak majd el? Hogy ugyanannyira vágyik a férfi által oly könnyedén nyújtott szenvedélyre, mint amennyire tart is tőle? Ezek és még sok hasonló kérdés billegett a nyelvén, mégis, amikor képes volt újra megszólalni, csak ennyit mondott: – Akkor pénteken. A férfi végigsimította ujjaival Triona arcát, amivel meglepte a lányt. – Pénteken – felelte Hugh, és még egyszer, keményen és fürkészőn a lány szemébe nézett, aztán gyengéd csókot lehelt az ajkára. Triona behunyta a szemét, és közelebb hajolt. Az elmúlt néhány nap olyan fárasztó volt, hogy a férfi meleg érintésére és minden egyéb gondolat elhomályosodására vágyott. Még ha várnia is kellett ezekkel az érzésekkel, a teste életre kelt, érzékei kiélesedtek. Közelebb akart lépni, hogy a férfi nyaka köré

KAREN HAWKINS


fonhassa karját, hogy hozzá simuljon, és addig el ne engedje, amíg… Hugh felemelte a fejét, és odébb lépett. – Akkor viszontlátásra, Caitriona. Trionának le kellett küzdenie csalódottságát, hogy közönyösnek tűnjön. – Viszontlátásra, Hugh. A férfi, kezét az ajtógombon nyugtatva, megállt. – Ne hagyja, hogy a rokonai az őrületbe kergessék. – Mindent megteszek, hogy megőrizzem a józanságomat – felelte meglehetősen nyugodt hangon. – Biztos vagyok benne, hogy lesz némi vita, de ki fogok tartani. A férfi kuncogott. – Azt nem kétlem. Ha valamit már sikerült megtudnom önről, az az, hogy épp olyan konok, mint én. Viszontlátásra, drágám. – Azzal maga mögött becsukva az ajtót, távozott.

Nyolcadik fejezet Sosem tartottam hasznosnak kesztyűs kézzel bánni a sorssal. Minden alkalommal, amikor csapás ért, és áldást reméltem, a sors a kezemre ütött és kinevetett. Ha akarsz valamit, ragadd torkon a sorsot, és rázd ki belőle! AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

A következő három nap kíméletlen lassúsággal telt. Bedford bácsi dühöngve vette tudomásul, hogy MacLean nem vele, hanem Trionával beszélt. Elviharzott, és késő estig nem is jött

KAREN HAWKINS


haza, majd tömören csak annyit mondott: – Nincs sehol az az átkozott gazember! Az sem segített, hogy a hírek elég gyorsan terjedtek, mivel a város szemtelenebb pletykafészkei látogatóba jöttek, hogy információkat szerezzenek. Bedford bácsi szigorúan megtiltotta mindenkinek, hogy látogatót fogadjon, vagy társaságba menjen, mielőtt megoldódna a helyzet. Amikor a társaság krémje kopogtatott, Lavinia néninek gyakran sírva kellett végighallgatnia a szalonból, ahogy Dobbins közli, hogy senkit sem fogad. Triona örült az utasításnak, mivel biztos volt benne, hogy Lavinia néni nem tudta volna kezelni a pletykafészkeket. Bácsikája azonban nem úszta meg barátai és ismerősei rosszindulatú célozgatásait. Egyik este, amikor Triona visszatért a szalonba, hogy a helyére tegyen egy könyvet, fültanúja volt, ahogy a bácsi az otrombább megjegyzéseket mesélte a nénikéjének. Döbbenten hallotta, hogy őt hibáztatják az egész incidens miatt, amíg MacLeant valamiféle együttérzés övezi. Triona dühöngve tért vissza a szobájába, ahol megnyugtató harminc percet töltött párnája püfölésével és az egész londoni társaság elátkozásával. Bedford bácsi hozzáállása még keserűbb lett, miután több órán át hiába igyekezett megtalálni Lord Hugh-t, és a második nap reggelén magától a keresett úrtól jött üzenet, amelyben minden előzmény nélkül kijelentette, hogy foglalkozott a helyzettel, és felvenné a kapcsolatot Lord Gallowayjel a „nem-túltávoli-jövőben”. Bedford bácsi összegyűrte az üzenetet, a tűzre vetette és elviharzott. Mivel sem látogatók, sem szórakozás nem zavarta meg, Lavinia néni nagy erőkkel vetette bele magát az esküvő tervezésébe. Az egész házban csipkék, szalagok, gondosan kidolgozott esküvői ruhák tervei hevertek szanaszét. Triona úgy tett, mintha észre sem venné, bár a készülődés nagyon próbára tette a türelmét. Sőt, Lavinia néni homályosan arra is célozgatott, hogy sem Bedford bácsit, sem őt nem érdekli, mit is szándékozik tenni MacLean, hogy „jóvátegye” a dolgot és „megtegye a kötelességét”. Ez épp elég volt ahhoz, hogy Trionát az őrületbe kergesse. KAREN HAWKINS


Ha nem lett volna Caitlyn együtt érző társasága, Triona biztosan MacLeanért küldetett volna, és arra kéri, menekítse el még jóval péntek előtt, bármilyen következménnyel járjon is. Természetesen, Caitlynnek megvolt a maga véleménye; azt gondolta, hogy MacLean szándékosan nem jön látogatóba mindennap, hogy megnyugtassa őket arról, minden rendben van. Legnagyobb meglepetésére, Triona nem osztotta a felháborodását. MacLean azt mondta, mindent elintéz, és ő hitt neki. A férfi ugyan beleegyezett, hogy megfelel a társadalom elvárásainak, de ezt egyedül a maga módján volt hajlandó megtenni. Triona ugyan nem segíthetett, de értékelte, és még kis lélegzethez is jutott. Ez alatt az idő alatt egy hullámhosszon voltak. Mi lett volna, ha nem így van? A férfi nyugalma, amivel semmibe vette mások véleményét, egészen addig rend ben van, amíg nem Triona véleményéről van szó. Ahogy vánszorogtak az órák, Trionának volt ideje gondolkodni. A házasság ötlete nem volt szörnyű. A szülei ideális kapcsolatban éltek: ritkán voltak külön, megbecsülték, megértették egymást, ugyanazokat az értékeket és erkölcsi normákat vallották. Annak tudata, hogy egy igaz szerelemmel kötött házasság hogyan képes működni, elszomorította a lányt. Azzal, hogy beleegyezett a MacLeannel való házasságba, elveszítette az igazi szerelmi házasság lehetőségét, örökre. Megdörzsölte lüktető halántékát. Talán nem lesz olyan szörnyű, mint amennyire fél tőle. Talán megtalálják a középutat vagy valami közös érdeklődést. MacLean végül is rendelkezik a tisztességes férj tulajdonságaival. Elég jóképű is. Műveltnek tűnik, és szépen beszél. Kiválóan viselkedik és nyilvánvalóan intelligens. Kétségbevonhatatlanul előkelő származású. Ráadásul megvan az a képessége is, hogy egy egyszerű csókkal levegye a lábáról. Mégis… vajon ez jó vagy rossz tulajdonság, vagy egyszerűen minden nővel így bánik? Ha igen, akkor ettől vajon szabados viselkedésűnek mondható-e a jövendőbeli férje? Azt állította, hogy nem szerelmes senkibe, és nem hiszi, hogy alkalmas lenne efféle érzelmekre. Triona viszont nem gondolt arra, hogy KAREN HAWKINS


megkérdezze tőle, van-e szeretője. Nem az a fajta nő volt, aki belenyugszik abba, hogy kevesebb jusson neki. Mindenesetre nyomasztotta a gondolat. Végre eljött a péntek. Olyan borús és felhős volt, mint Triona lelke. Gondos odafigyeléssel öltözködött. Szerette volna a legjobb ruháját felvenni, de attól tartott, Lavinia néni gyanút fog. Úgy döntött, kedvenc délelőtti viseletét, a halványkék, mellrész alatt megkötős, muszlin ruháját veszi fel, amelynek ujjait sötétkék és zöld szalagok díszítik. A ruha színe zöldes árnyalatot kölcsönöz a szemének, a sok szoknya pedig véd majd a hideg ellen. Triona éppen bezárta és a földre állította a bőröndjét, amikor halkan kopogtak az ajtón. – Tessék! Kinyílt az ajtó, és Caitlyn lépett be. Azonnal meglátta a vaskos bőröndöt. Halkan megszólalt: – Nem is hiszem el, hogy végre eljött ez a nap. Semmit sem aludtam az éjjel. – Én sem. Csak töprengtem és töprengtem… És kételkedett meg kételkedett. Caitlyn elkomorodott. – MacLeannek legalább egyszer el kellett volna jönnie hozzád az elmúlt három napban. – És kockáztatnia kellett volna, hogy Bedford bácsi rájön, mire készülünk? Így sokkal könnyebb volt mindkettőnk számára. Így is épp elég nehéz volt megküzdenie a saját kétségeivel, hát még, ha a nénikéje és a bácsikája problémáival is foglalkoznia kellett volna! Az elmúlt három napban Trioná-ban egy belső hang, amely általában nyugalmat és ésszerűséget sürgetett, egyre kétségbeesettebb lett és most ordítva követelt más, házasságon kívüli megoldást. Minden éjjel a mennyezetet bámulta hajnalig, és semmi nem jutott eszébe, ami ne okozhatott volna fájdalmat a családjának. Caitlyn az ajkába harapott, szeme gyanúsan csillogott. – Ó, Triona, bárcsak ne akartam volna… – Csss! – ölelte meg Triona a testvérét. – Ha nem akartalak volna olyan türelmetlenül megtalálni, ha Lavinia néninek nem KAREN HAWKINS


lettek volna vendégei, amikor dadus megérkezett, és ha dadus nem egy pletykás idős hölgy előtt mondta volna el, amit tud, és főleg, ha MacLean nem lett volna olyan fajankó… ó, ne már! Caitlyn erőtlenül felnevetett. – Büszke egy férfi, nem? – Attól tartok – felelte Triona, majd megrázta a fejét. – Azt hinnéd, sok mindent tudsz róla azokból a történetekből, amelyeket a nagymama mesélt mindig. – A nagymama csak hiszi, hogy még saját maguknál is jobban ismeri a MacLeaneket. – Nos, ami történt, megtörtént, ahogy azt ő is mindig mondogatja. – A nagymama azt is állítja, hogy a sietség biztos út a bukáshoz. – Caitlyn a legkomolyabb arccal fogta kézen a nővérét. – Triona, én gondolkoztam… talán több időt kellene ezzel foglalkoznod, és csak utána férjhez menned. – Lavinia néni megfertőzött. – Nem, dehogy. Nos, talán igen, egy kicsit, de nem úgy, ahogy gondolod. Triona, a házasság különleges dolog. Nem kellene legalább egy kicsit megünnepelni? Vegyél egy szép új ruhát, tűzz néhány virágot a hajadba, várd meg apát és anyát, így ők is láthatják, hogy… – Nem, nem és nem. Nem akarok új ruhát… erre nem. Néhány virág ebben az évszakban túlságosan költséges lenne. És már az is megnyugtat, hogy anya és apa csak akkor szereznek tudomást erről az egészről, amikor már biztonságban, úton leszek Skócia felé. Apa szomorú lenne meggondolatlan viselkedésem miatt, hogy beszálltam abba a hintóba, anya pedig ingerült lenne és csalódott… őszintén, igazi áldás, hogy úgy házasodhatok meg és kerülhetek ki a városból, hogy nem kell ezekkel a dolgokkal foglalkoznom – felete Triona, és megkísérelt egy mosolyt, de az nem igazán sikerült. – Tudom, hogy megpróbálnának lebeszélni róla, még akkor is, ha ez a család érdeke. – De mi lesz veled? Aggódom érted, és azt szeretném, hogy… – Állj! Mindnyájunk számára ez a legjobb, ezt te is jól tudod. Most nem hátrálhatunk meg – felelte Triona, és megölelte KAREN HAWKINS


testvérét. Sokkal jobban érezte magát attól, hogy hangosan kimondta, amit gondolt. – Gyere, menjünk le reggelizni. Egy egész kanna teát meg kell innom, hogy kibírjam ezt a lehangoló időjárást. Az étkezőben Lavinia néni levendulaszínű selyemruhájában már az asztalnál ült, és mélyen sóhajtozott. Elmondta nekik, hogy Bedford bácsikájuk megint elment megkeresni MacLeant. – Már három napja ezt csinálja – mondta Caitlyn, miközben tojást szedett magának. – Miért nem várja meg, hogy MacLean eljöjjön? Hiszen üzent, hogy eljön. – Bácsikátok nem hisz az üzenetnek, és én sem – felelte Lavinia néni, miközben olyan erélyesen vajazta a pirítósát, hogy a morzsák csak úgy pattogtak a szaténnal terített tölgyfa asztalon. – Nem bízunk MacLeanben! Az egy erkölcstelen, korhely és… – A jövendőbeli férjem – nézett felvont szemöldökkel a nénikéjére Triona. – Tegnap este, a halványkék vagy halvány rózsaszín esküvői ruha feletti vita közben, nénikém éppen azt mondta, hogy „minőségi” férfi, és hogy kitűnő férj lesz belőle. Lavinia néni elvörösödött. – Biztos vagyok benne, hogy az! Csak úgy értettem… talán az „erkölcstelen” valóban túl erős, de a férfiú elmulasztott válaszolni a bácsikád által küldött számtalan üzenetre, hogy mielőbb látogassa meg! Továbbá, ő… – Lavinia néni megmerevedett a székben, és hirtelen nagyra nyitotta a szemét. – Hallottad? Egy hintó! Triona gyomra összeugrott. – Mit hallottam? – sikerült hidegvérrel visszakérdeznie. Lavinia néni felállt, a ruhája belelógott a tányérjába. Kinézett az ablakon. – Ő az! Siess, drágám! Gyorsan, a szalonba! – mindenkit megelőzve, szinte rohant az ajtóhoz. – Ó, bárcsak itthon lenne Bedford! Mi az ördögöt mondjak ennek a férfinak? – Hangja elhalkult, ahogy áthaladt az előcsarnokon. Triona és Caitlyn egymásra néztek, majd nénikéjük után siettek, anélkül, hogy hozzányúltak volna a reggelijükhöz. Épp

KAREN HAWKINS


elérték a szalon ajtaját, amikor a bejárati ajtót határozottan megkopogtatták. Caitlyn a kandalló melletti székre ült, Triona pedig az ajtó közelében foglalt helyet. Még mozgott a szoknyája, amikor Dobbins bejelentette: – Lord Hugh MacLean jött látogatóba, asszonyom – azzal eltűnt, és helyébe egy másik, ismerős alak lépett. Lavinia néni felemelkedett. – Kérem, ne álljon fel – mondta MacLean, mély hangja nagyon elütött a könnyed hangulatú szalontól. – Csak néhány percig maradok. Lord Galloway itthon van? – Nincs – felelte Lavinia néni megbánóan. – Kár – komorodott el MacLean. – Elment, hogy megkeresse önt! – közölte kissé csípősen a néni. – Küldtem neki üzenetet, hogy itt várom, amikor végzek. Nem kapta meg? – De igen, csak azt gondolta… várjon csak. Miért akar csak néhány percig maradni? Biztos szüksége van… – Az unokahúgáért jöttem. Ma délelőtt összeházasodunk. Lavinia néninek szinte kiugrott a szeme a helyéről. – De… – A templomban már várnak, úgyhogy nem késlekedhetünk. Maga az érsek vezeti a szertartást, és harminc percen belül vár minket. Harminc perc. Triona se szólni, se nyelni nem tudott. Már csak harminc perc. Lavinia néni pislogott. – De… kell ruha, meg csipke, és gyűrű, meg… ezek nélkül összeházasodni határozottan barbár dolog! MacLean, arcán halvány mosollyal Triona felé fordult, és a kezét nyújtotta. A lány egy pillanatig nézte, majd kezét a férfiéba helyezte. A férfi talpra segítette. – Kész van? – kérdezte a lányt, miközben sötét, szinte feketének tűnő szemmel pillantott a lányra. – Igen. Felküldök egy szolgát a bőröndömért. KAREN HAWKINS


Lavinia néni levegő után kapkodott. – Már be is pakoltál? De… MacLean a szájához emelte Triona kezét, és megcsókolta az ujjai hegyét. – Akkor mehetünk. – De… Én nem… – Lavinia néni alig állt a lábán. – Triona, mit jelentsen ez? Nem tudom… Caitlyn megfogta nagynénje karját. – Lavinia néni, ön és Bedford bácsi három napon keresztül mást se csináltak, csak azon aggódtak, hogy Lord Hugh nem teljesíti a kötelességét. Nos, nem kellett volna aggódni: pontosan azt teszi, amit tennie kell. – Igen, de a bácsikád beszélni akar vele a hozományról! És mi lesz az esküvővel? – siránkozott a néni. – Nem akarok hozományt – mondta MacLean halkan. – Az esküvő pedig zártkörű lesz. – De mi lesz a tanúkkal és a… – Arról is gondoskodtunk. Miután Miss Hursttel összeházasodtunk, azonnal elindulunk a skóciai birtokomra. Lavinia néni visszahuppant a székébe. – Mindent előre elterveztek! Ó! – Lavinia néni a homlokára tette a kezét. – Valaki adja ide a repülősómat! Mindjárt szétrobban a fejem! Caitlyn megcirógatta nénikéje vállát. – Lavinia néni, gondolja csak el, milyen jó lesz majd mindenkinek elmesélni, hogy Triona és Hugh olyan őrülten egymásba szerettek, hogy máris összeházasodtak, és el is utaztak Skóciába. Rövid csend után Lavinia néni párnás keze alól Caitlynre sandított. – Elmesélni? Beszélhetnénk emberekkel? – kérdezte, és az ölébe ejtette a kezét. – De hát a bácsikád azt mondta, hogy maradjunk itt, és látogatót se fogadjunk. – Az a Triona férjhez menetele előtti időre vonatkozik. Most már el is kell mondanunk. A tiltott romantika nagyon divatos. Az emberek alig várják, hogy halljanak róla, ezért el kell mesélnünk, hogy Triona és Lord Hugh őrülten egymásba szerettek. KAREN HAWKINS


– Ó, ez tényleg romantikusan hangzik. – Bizony. És persze, mindenki a részleteket akarja majd tudni, és mindenhová meghívnak majd minket. Nem is tudom, mit kezdünk majd ennyi meghívással! – Egek! – mondta Lavinia néni, sokkal engedékenyebben. – Erre nem is gondoltam! – Ezzel szívességet tenne Trionának. Azt a benyomást kell keltenünk, hogy ez egy romantikus, szerelmi házasság! Valójában, ha Triona és Hugh most elmennek összeházasodni, azzal tennénk a legjobbat, ha vennénk a kalapunkat és a kesztyűnket, és még ma meglátogatnánk az ön néhány barátnőjét. – Máris? – Lavinia néni egyre boldogabbnak látszott. – Természetesen! Minél előbb a város tudtára adjuk ezt az új eseményt, annál gyorsabban terjed el, és annál hamarabb el is felejtik. Lavinia néni tapsikolt. – Már tudom is, kinek kell feltétlenül elmondanunk! Az a szörnyű Lady Oglethorpe a világ legnagyobb pletykafészke. – Igen… és ha megkérjük, hogy ne mondja el senkinek, mindenkinek el fogja újságolni. Lavinia néni szinte ragyogott. – És amikor kitudódik, elhalmoznak meghívásokkal, mert mindenki hallani akar majd a románcról! – Népszerűek leszünk. Legalábbis amíg anya és apa megérkezik. – Caitlyn vágott egy grimaszt. – Lefogadom, hogy akkor vissza kell majd térnem a lelkészlakba. Szólok egy szolgának, hogy hozza le a csomagodat – fordult Trionához. – Köszönöm, Caitlyn. Caitlyn gyorsan elmosolyodott, majd távozott. MacLean a nénihez fordult. – Lady Galloway, remélem, hogy Lord Gallowayjel hamarosan ellátogatnak Gilmertonba. – Ó, igen! – felelte Lavinia néni kedélyesen, majd felállt, és Trionához billegett, hogy alaposan megölelgesse. – Drágám, hamarosan egy hatalmas birtok úrnője leszel. Milyen izgalmas! Feltétlenül írj, és számolj be minden kalandodról és minden KAREN HAWKINS


egyébről – mondta, a könnyeit nyelve. – Olyan boldog vagyok miattad! Triona meleg öleléssel viszonozta nénikéje kedvességét, és azt kívánta, bárcsak az ő lelke is ennyire könnyed lehetne. – Köszönöm, Lavinia néni. Bízom abban, hogy jó színben tünteti majd fel a dolgokat anya és apa előtt. – Ne aggódj, drágám. A nagybátyáddal együtt elmagyarázunk mindent, és elmondjuk, milyen boldognak látszottál, hogy férjhez mész. A hallból behallatszott, ahogy Caitlyn a Triona bőröndjét cipelő inast MacLean hintójának hátuljához irányítja, így mindannyian elhagyták a szalont. Amennyire nem volt nehéz elköszönni Lavinia nénitől, annál lehangolóbb volt búcsút venni Caitlyntől. Szerencsére, MacLean mellette állt, együtt érzőn felajánlotta a zsebkendőjét, miközben indulásra bátorította Trionát. Hamarosan felsegítette a lányt a hintóba, és elindultak a templomba. A következő óra történései összemosódtak – egy kerekarcú, tollát keresgélő titkár, az érsek bő díszruhába bújtatott ösztövér alakja. Az egyházi férfi annyira ragyogott, hogy Triona azon kezdett gondolkodni, mennyibe kerülhetett a férjének ez a hirtelen szertartás, de mindent beárnyékolt Hugh komor türelmetlensége, ahogy rohant aláírni a szükséges papírokat, és ahogy sietve ismételte az eskü szövegét. Triona igyekezett jól érezni magát, és így is volt – igazából örült, hogy férjhez megy -, bár racionális elméje számára az egész olyannak tűnt, mint egy furcsa álom. Alig egy óra múlva már úton voltak Skóciába, MacLean birtoka felé. Triona, köpenyébe burkolózva, ott ült Hugh-val szemben a hintóban, miközben kihajtottak a városból. Kábultan nézte az ujján lévő hatalmas gyűrűt. A gyémántokkal körülvett óriási rubin csillogott a félhomályban. Ennyi. Összeházasodtak, esküjüket szentesítette az egyház, közben a nénikéje rója a köröket, hogy továbbadja a hírt. Azon töprengett, vajon mit kellene mondania újdonsült feleségként. Annyira szükségesnek látszott közölni valamit, de képtelen volt bármilyen apróságra is gondolni.

KAREN HAWKINS


Hugh a szemébe nézett, és hosszú ideig egyikük sem szólalt meg. Triona nem is tudta elhinni, hogy ez a férfi – ez a nagyszerű, jóképű férfi – mostantól a férje. Névleg is, és hamarosan másképp is. A lány a torkát köszörülte. – Remélem, nem érti félre, de nem igazán érzem, hogy házas vagyok. – Mitől érezné magát igazán házasnak? – kérdezte halvány mosollyal a férfi. – Nem tudom. Talán ha idősebb lennék? Olyan matrónásabb? A férfi felemelte kesztyűbe bújtatott kezét, és maga felé fordította a lány fejét. Zöld szeme lágyan csillogott; érzéki ajka mosolyra húzódott. – Az ön külsejéről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy matrónás. – Köszönöm. A férfi nevetve ejtette le a kezét. – Bóknak szántam. A lány elmosolyodott. – Minden olyan gyorsan történt. Biztos vagyok benne, hogy sokkal inkább házasnak fogom érezni magam, ha majd berendezkedtünk a házában. MacLean, látszólag közönyösen, vállat vont. – Nem hiszem, hogy az számítana, hiszen csak néhány hónapig leszünk együtt. Így van. Házasok vagyunk, de csak a látszat kedvéért. Miért esik olyan nehezemre emlékezni erre? Nincs szükség rá, hogy otthonosan érezze magát Gilmertonban; csak látogatóban lesz ott. Mégis, Triona nem olyan nő volt, aki úgy tartózkodik egy háztartásban, hogy ne vegye ki belőle a részét. Még Lavinia néninél is így volt; segített összeállítani a menüt, átnézni az ágyneműt, és egyéb olyan dolgokat, amelyeket Lavinia néni nem szeretett. Azt gondolta, ezt Gilmertonban is meg tudja majd tenni. Ezzel gyorsabban telne az idő.

KAREN HAWKINS


Azon gondolkodott, milyen lesz a ház. Dombon helyezkedik-e el, vagy egy tó partján, vajon télen olyan hideg-e, mint a paplak. Ha igen, akkor legalább nem lesz annyira ismeretlen. Hm. Hogy lehetne ebbe az irányba terelni a beszélgetést? – Akkor… meséljen nekem a Gilmerton-majorról. A férfi tekintete megvillant, egy pillanatra összevonta szemöldökét. Majd szinte azonnal vissza is nyerte szokásos nyugalmát, de már késő volt – Triona észrevette azt a lángoló tekintetet, bár fogalma sem volt róla, mire vélje. Vajon mit jelenthet ez a pillantás? Valami rosszat mondtam? Az ördögbe, hát csak van jogom kérdéseket feltenni?! Mielőtt azonban szavakba önthette volna a gondolatait, a férfi megszólalt. – Gilmerton hatalmas, kiterjedt birtok. A ház legnagyobb része a tizenharmadik században épült, ez a magyarázata, hogy minden évben különféle tetőproblémáink vannak. – Romos? A férfi erős, öblös nevetése szinte beborította a lányt. – Nem, bár vannak olyan részei, amelyek épebbek a többinél. – Alig várom, hogy láthassam. Bár, olyan mérhetetlenül nagynak tűnik, ahhoz képest, hogy csak ketten leszünk benne – mondta várakozóan. – Többnyire – felelte a férfi felvont szemöldökkel, arca hirtelen fagyos lett. Triona beleborzongott ebbe a jéghideg tekintetbe. – Ön fázik. Hol is van a takaró? – mondta a férfi, majd kesztyűbe bújtatott kezével megfogta a lány meztelen kezét, és maga mellé húzta. Aztán felnyitotta az ülést, ahol imént a lány ült, és előhúzott egy vastag gyapjútakarót, és Triona köré kanyarította. Közben hozzáért kezével a lány nyakához, érintése meleg volt és gyengéd. Triona alig tudta megállni, hogy a férfihoz bújjon. Újdonsült férje egyszerre volt hűvös és forró, egyik pillanatban hideg elutasítással válaszolgat, a másikban pedig gondosan betakargatja egy meleg takaróval. Szerette volna azt hinni, hogy a gyengédség a férfi meghatározóbb tulajdonsága, de képtelen

KAREN HAWKINS


volt rá. Az igazi Hugh valószínűleg e kettő kombinációja… Vajon meg fogja-e valaha érteni ezt a talányt? Mosolyogni próbált. – Nem vagyok ilyen hideghez szokva. Bár a paplak is északra van Londontól, mégis melegebbnek tűnik ott. – Ha úgy gondolja, hogy hideg van, akkor csak várjon, amíg északabbra nem érünk. – Mennyi idő még, amíg megérkezünk? – Négy nap, ha jól haladunk. Leginkább az időjárástól függ. Skóciában nem olyan jók az utak, mint Angliában, és egy kiadós eső vagy hó, lelassíthatja a haladást – felelte a férfi, majd rövid tétovázás után hozzátette: – Ha nem bánja, arra gondoltam, nem állunk meg ma este. Telihold van, így biztonságosan haladhatunk. Ha aludni szeretne, vannak párnák is az ülés alatt, és az ülések sem kemények – Természetesen. Ahogy kívánja. – Kitűnő – válaszolt csillogó szemmel a férfi. – Nagyon vágyom a hazatérésre. Gilmerton tetszeni fog önnek. A lány tekintete a férfi ajkára tévedt, és hirtelen feltolultak benne a csókolózás emlékei. Elöntötte a forróság, bizsergette a mellét, végigszaladt a bőrén, mintha a férfi megérintette volna. A puszta emlékezés képes így hatni rám? Olyan forrónak érezte az arcát, mintha menten meggyulladna, és egy szörnyű pillanatra úgy érezte, a férfi pontosan tudja, mire gondol. Gyorsan a férfira pillantott, és tudta, hogy így is van: Hugh tekintete izzott, mintha olyasmikre emlékezett volna, amire nem lett volna szabad. Hugh lehúzta és zsebre dugta a kesztyűjét. – Ha nem melegszik fel gyorsan, megállhatunk egy fogadónál, és hozhatunk egy forró téglát a lábmelegítőbe – intett fejével a padlón lévő, fémből készült tároló felé. – Nem, köszönöm. Tartogassuk későbbre, amikor már igazán hideg lesz – felelte a lány, és még jobban befészkelte magát a takaró alá. Hugh majdnem elnevette magát a lány sajnálkozó pillantásán, ahogy a lábmelegítőre nézett. Elég sok mindent tudott már újdonsült feleségéről. Például azt, hogy nem nyafka, még csak KAREN HAWKINS


nem is panaszkodik, amikor más nők már hisztériáznának. Azonnali beleegyezése, hogy a hintóban töltsék az éjszakát, meglepte a férfit. Egyúttal máris új mértékkel kezdte mérni a lányt. Nem kételkedett benne, hogy a mindig a figyelem középpontjában tetszelgő Caitlyn Hurst könnyekben tört volna ki a gondolatra. Nagyra értékelte Caitriona jó tulajdonságait, biztos volt benne, hogy ez a kis kaland békésen végződik majd. A lány élvezni fogja a vendégszeretetét Gilmertonban, aztán nyugodtan visszatér a családjához, és boldogan él ott tovább. Ahogy nézte maga mellett a takaróba burkolózott lányt, akinek az orra piros volt a hidegtől, szemüvege csillogott a délutáni fényben, önkéntelenül is megsajnálta. Milyen kár, hogy az élet nem tartogatott neki többet, mint hogy színleg valakinek a felesége legyen. Többet érdemelne… csak nem tőle. Caitriona tüsszentett, szemüvege ugrott egyet az orrán. – Ön még mindig fázik – komorodott el a férfi. – Nem, nem. Jól vagyok, tényleg – felelte, majd rögtön tüsszentett még egyet. – Hát persze – mondta Hugh, majd átölelte a lányt, magához húzta, és mindkettejükre ráigazította a takarót. – Hugh, nincs szükségem babusgatásra. Ha fázni fogok, szólok. A férfi a sarokba húzódott, szorosan maga mellett tartva a lányt. Talán valóban nincs szüksége babusgatásra, ő viszont bolond volna hagyni, hogy Caitriona megfázzon. A lány fejét elfordítva, mereven ült mellette. Hugh-nak mosolyognia kellett ezen a makacsságon, de legalább jó alkalom kínálkozott arra, hogy alaposan szemügyre vegye. Volt valami különlegesen kellemes a profiljában. A férfi nem volt biztos benne, hogy a határozott, bár finom és nőies áll vonalától van-e, vagy az alsó ajak ívétől, de bármi is okozta, nagyon érdekesnek találta. Oly sok tulajdonság tükröződött az arcán – intelligencia, értelem, nyugodt magabiztosság -, s mindez lenyűgözte a férfit. Még csak néhány napja ismerte, de máris tanúja volt, hogyan viselkedik extrém körülmények között: először a hintóban, amikor a húgának hitte, aztán a fogadóban, KAREN HAWKINS


ahol ellenszegült a nagybátyjának és a nagynénjének, majd az azt követő nap, amikor elment hozzájuk, hogy beszéljen vele a lehetőségeikről… vagy azok hiányáról. Minden egyes alkalommal, még akkor is, amikor leküzdhetetlennek tűnő akadályokkal találta magát szembe, értelmesen, intelligensen és szinte állandó nyugalommal viselkedett. Nem egy visszahúzódó ibolyácska, nem is egy társasági fruska, akit csak a maga szórakozása hajt. Kellemes és bölcs nő, ráadásul még szép is. Hugh szorosabban ölelte át a lányt, és úgy fordult, hogy állát annak selymes hajára helyezhesse. Kis idő múlva Triona ellazult annyira, hogy kényelmesen a férfihoz dőlt. Egy darabig így ültek, egymást melegítve a vastag takaró alatt, ahogy a hintó jobbrabalra billegett. Ahogy a férfi beszívta a lány édes illatát, amely a friss tavaszét idézte fel benne, behunyta a szemét, és örömmel töltötte el. Ereiben lassan éledni kezdett a vágy. A lány vállára csúsztatta a kezét, és ahogy közelebb hajolt, hogy még mélyebben beszívja az illatát, orrát hajszálak csiklandozták. A lány sóhajtva hozzá simult, és arcát a férfi vállába fúrta, amivel fájdalmasan felkorbácsolta annak vágyát. Egy hosszú pillanatig élvezték egymás közelségét, aztán, valahogy már nem egyszerűen csak ültek összebújva, hanem szenvedélyesen, sőt eszeveszetten csókolóztak. Hugh ereiben lüktetett a vér, ahogy falta a lányt, ahogy élvezte, amint a lágy női test nekifeszül. Egyre nőtt benne a vágy, majd az ölébe emelte a lányt. Triona a férfi nyaka köré fonta a karját, közelebb húzta magához, ezzel még jobban izgatva a férfit. A lány igazi talány volt a férfi számára, egyszerre képviselte a szenvedélyt és a gyakorlatiasságot, a tisztességet és a bujaságot, a rabságot és az izgalmat. Nem tudta, mit higgyen róla, és amikor a karjában tartotta, teljesen képtelen volt gondolkodni. A lány még szorosabbra vonta a karját, a férfi pedig végigsimította a hátát, tapogatta, míg a lány felnyögött. Csodás teremtés volt, lágy és rugalmas, olyan, akibe egy férfi legszívesebben alámerülne. A gondolatra, hogy megtanítja neki a hálószobái örömök élvezetét, izgalom lett úrrá a férfin. Mindig KAREN HAWKINS


olyan tapasztalt nőkkel volt viszonya, akik érzelmi elvárások nélkül is képesek voltak élvezni a szexet. Így ez az ölelnivaló, buján szenvedélyes ártatlanság hihetetlenül mámorító volt. Végigsimította a lány gömbölyű csípőjét, majd tovább simogatva, kezét a mellére tapasztotta. A lánynak elakadt a lélegzete, és megtörte a csókot, kinyitotta a szemét. Szemüvege a padlóra esett, most már csak sűrű szempillái keretezték mogyoróbarna szemét. Hugh megállt, minden porcikája vibrált. Lassan, a lány szemébe nézve, a ruhán keresztül simogatni kezdte Triona mellét, hüvelykujja csalhatatlan magabiztossággal talált rá a mellbimbóra. A lány szeme kitágult, lélegzetét visszatartotta. – Jólesik? – simította meg Hugh a lány ágaskodó mellbimbóját. Triona még jobban belesimult Hugh kezébe, szemét félig lehunyta, és felsóhajtott. Egyik kezével megragadta a férfi csuklóját – és Hugh legnagyobb meglepetésére, még erősebben a mellére nyomta a simogató kezet. A pokolba, milyen érzéki! A férfi élvezettel nézte a lány szenvedélytől kipirult arcát, rózsás orcáit, mézszínű haját, ahogy néhány tincs a hajtűkből kicsúszva a vállára omlott, olyan bujának tűnt, mint egy örömlány, de Hugh tudta, hogy sok mindent lehet rá mondani, de ezt nem. A kontraszt azonban fájdalmasan izgató volt, és ezt teste minden porcikájában érezte. Ajkával elkapta a lányét, majd az állát és a fülét. Triona beleborzongott, kéjesen fészkelődött a férfi ölében, ahogy Hugh a mellét simogatta. Hagyva, hogy a lány bármikor leállítsa, ha úgy kívánja, lassan meglazította a ruha nyakát hátul, majd kioldotta az alsóinget összekötő szalagot. A lány lélegzete egyre gyorsult. Hugh gyengéden újra bekapta a lány fülcimpáját, és az ing alá csúsztatta a kezét, és a lány meztelen mellére tapasztotta. Finom, telt melle volt, teljesen betöltötte a férfi tenyerét. Hugh gyengéden markolta, majd összecsippentette az ágaskodó bimbót. A lány felnyögött, és még jobban a férfihoz nyomult, feneke kéjes mozdulataival a férfi kemény szerszámát dörzsölte. Hugh visszahúzta a kezét, és lenyúlt, megfogta a lány bokáját. Újra az KAREN HAWKINS


ajkára tapasztotta a száját, és szenvedélyesen megcsókolta. Nyelve a lány ajkai közé csusszant, kezével pedig elindult a harisnyába bújtatott lábakon felfelé. Ahogy elérte a térdét, még feljebb haladt, majd félrehúzta a szoknyát és az alsóinget, és megérintette a lány meztelen bőrét. Gyengéden simogatni kezdte, egyre feljebb. Aztán még feljebb. Ujjai megsimították a lány nedves ölét… A lány megriadt, összezárta a térdét, haja a vállára omlott, ajka duzzadt volt a csókolózástól. – Ne! – zihálta rémülten. Hugh vett egy mély lélegzetet, behunyta a szemét, és küzdött az ereiben tomboló szenvedéllyel. A pokolba, nem így kell bánni egy érintetlen feleséggel! Hisz ő nem egy szörnyű bugris, aki csak a saját örömét keresi, és nem törődik a másikkal! Egy ártatlan nőt egy úttalan utakon imbolygó hintóban beavatni a szeretkezés örömeibe, őrültség lenne. Ennél jobbat érdemel, a leggyengédebb tanítást kell kapnia. Lehet, hogy erőt kellett vennie magán, hogy hozzá menjen feleségül, de a férfi azt akarta, hogy mindketten élvezzék az egymásnak nyújtott testi örömöket, egy hintó ülése pedig nem a legmegfelelőbb hely erre. Ennek a varázslatnak a legjobb helyet akarta biztosítani: Egy hatalmas, finom vászonnal borított, kényelmes ágy luxusát, amely egy meleg szobában áll, ahol a kandallóban ropogó tűz fénye megcsillan a nagy, réz fürdőkád oldalán. Ott majd megmutatja a lánynak a legintimebb örömöket. Nem itt, nem így. Ne ez legyen a legelső élménye. És főleg nem a feleségének. Hogy miért számít mindez, azt nem igazán tudta. Gyengéden visszahúzta a kezét a szoknya alól, végig, le a bokájáig. Aztán visszaigazította a lány vállára a ruhát. Triona remegő kézzel segített neki, arca annyira vörös volt, hogy egy fát is lángra tudott volna lobbantani. – Caitriona, meg fogjuk ezt tenni, de nem itt. A lány képtelen volt a férfi szemébe nézni. Rekedt, kissé reszkető hangon csak ennyit mondott: – Meg kell találnom a hajtűimet.

KAREN HAWKINS


A férfi segített neki. Valamikor lecsúszott róluk a takaró, de egyikük sem vette észre. Hugh visszahúzta, és észrevette a szemüveget is a földön. Felvette, és a lány kezébe adta, aki az orrára biggyesztette, majd újra feltűzte az elszabadult hajtincseket. – Tessék – takarta be újra a férfi, majd kinyújtotta a kezét, és kopogott. A hintó lassulni kezdett. Triona összehúzta magát a takaró alatt, zavart volt és szégyenkezett is, de ugyanakkor fájdalmasan vágyott a férfi érintésére. – Mit… mit csinál? – Lovagolni fogok egy kicsit. Árnyék a hintó mögé kötve jön velünk, és biztos örülne egy kis gyakorlásnak – mondta feszes, szinte fájdalmas mosollyal. – Nem olyan férfi vagyok, aki félbehagy dolgokat, de az országúton, egy hintóban elvenni az ön szüzességét… Nem. Legjobb lesz, ha várunk, de be kell ismernem, hogy nagyon… – Megdörzsölte az arcát, és a lány meglepődve vette észre, hogy a férfi keze is épp úgy remeg, mint az övé. – Az az igazság, hogy szükségem van egy kis hideg, friss levegőre és egy kis testmozgásra, és… – Hugh elkapta a lány tekintetét, és szomorúan rámosolygott. – Nem érti, ugye? – Nem szívesen marad velem a hintóban? – Nem, egyáltalán nem erről van szó! Caitriona, nagyon… – a lány zavart tekintetét látva, megrándult az arca. – Ó, az ördögbe… tessék. – Azzal elkapta a lány kezét, és az ölébe nyomta. Férfiassága még mindig hosszan és keményen feszült a nadrágjában. A lány hirtelen elkapta a kezét, arca lángolt. – Értem – sikerült kipréselnie magából. A férfi csendesen felnevetett. – Ne szégyenkezzen; ez a legnagyobb bók, amelyet kaphat. A lány visszadugta kezét a takaró alá. – Akkor… – harapott az ajkába. A hintó megbillent, ahogy az inas leszállt. MacLean közelebb hajolt, és csendesen azt mondta:

KAREN HAWKINS


– Nem azért álltunk meg, mert elment öntől a kedvem –, épp ellenkezőleg. Nem szeretném, ha a hintó kemény ülésén veszítené el a szüzességét. Ó. Jól van. Olyan kedves volt, s a lány úgy érezte, értékelnie kell a férfi figyelmességét. Mégis… annyira élvezte az érintését. – És az baj? Nem is olyan kemények az ülések… Hugh halkan felnevetett, és röviden megcsókolta Trionát. – Bízzon bennem; ön jobbat érdemel. Hangos kopogás hallatszott. Kinyílt az ajtó, és a kocsis benézett. – Igen, uram? Kopogott? – Igen, Ferguson. Nyergelje fel a lovamat. Kicsit lovagolni szeretnék – Rendben van, uram – húzódott vissza a férfi, és hallatszott, ahogy utasításokat oszt a többieknek odakint. Amint MacLean kiszállt, hideg levegő áramlott a hintó belsejébe. Triona a torkát köszörülte. – A Skóciáig hátra lévő úton végig lovagolni fog? – Ó, nem – villant meg vidáman a férfi szeme. – Úgy tervezem, addig lovagolok, amíg annyira el nem fáradok, hogy azonkívül, hogy vágyakozva nézzem önt, semmi másra nem lesz erőm. Egy vagy két óra hossza elég lesz. Legalább nem lesz túl sokáig egyedül. – Akkor jó. Remélem, élvezni fogja a lovaglást. – Biztos vagyok benne, hogy elég hideg lesz, és vacak, de épp erre van szükségem. Addig pihenjen egy kicsit. Még napokig tart, amíg Skóciába érünk, de ha egyszer ott leszünk… – forró pillantást vetett a lányra, aztán becsukta az ajtót. A hintó hamarosan ismét mozgásba lendült, és újra úton voltak. Triona kitekintett az ablakon, és nézte MacLeant, ahogy a hintó mellett lovagolt, a kalapja alól kilógó hajába belekapott a szél. A szeme úgy csillogott, mint a lány ujján lévő gyűrű. Határozott álla láttán a lány elgondolkodott, és az a benyomása támadt, hogy a férfi nem alkuszik – soha. Triona hátradőlt az ülésen. Először azon gondolkodott, hogy MacLean mennyire kitart a házasságuk testi vonatkozása mellett, KAREN HAWKINS


de aztán már nem gondolt rá többet. Mivel nem valószínű, hogy valaha újra férjhez mehet, jó tudni, hogy alkalma nyílik megtapasztalni a szeretkezést, ha csak rövid időre is. Kár lenne, ha le kellene mondania róla. Annál is inkább, mivel sokkal jobban élvezte, mint gondolta. Mosolyogva a sarokba húzódott, a takaró olyan kellemesen melegítette, ahogy Hugh ígérte, majd elaludt. A következő néhány nap is éppen úgy telt, ahogy az első. MacLean minden napot a hintóban kezdett Trionával, de a köztük lévő érzéki vonzalom egyre nyilvánvalóbbá vált. Valamennyi idő múlva mindig el kellett hagynia a hintót, és addig lovagolt mellette, amíg eléggé elfáradt ahhoz, hogy visszaülve a hintóba, már csak aludni tudjon. Természetesen ez nem változtatott Triona lelkiállapotán, rájött, hogy akkor is megkívánhat egy férfit, amikor az alszik, sőt még horkol is egy kicsit. A vágy nagyon, nagyon rejtélyes dolog. Egy idő múlva Triona nagyon elfáradt az üléstől, az egyedülléttől és a hintó állandó ringásától. És ami még rosszabb, ahogy a környék egyre sziklásabb, vadabb képet öltött, honvágya lett. Hiányoztak a testvérei. Hiányoztak a nyüzsgő reggelizések, a jó értelemben vett vitáik és minden más is. Aggódni kezdett amiatt, vajon jól fogja-e érezni magát Gilmerton-majorban. Sikerül-e majd valaha is úgy otthon lennie, mint a lelkészlakban? Nehéz szívvel arra gondolt, bárcsak hozott volna magával egy könyvet, mert annyira jó lett volna valamivel elterelni a gondolatait. Az első két éjszakát átutazták, csak egy gyors étkezésre álltak meg, és egyszer egy kellemes, forró fürdő erejéig. Jól haladtak, mert az út menti fogadókban Hugh saját állományából cseréltek lovakat, így hajtottak végig. A harmadik este felhős, borult ég késztette megállásra őket, megszálltak egy fogadóban, amiért a lány mélységesen hálás volt. A háta és a lábai már fájtak az utazástól, és bár megálltak, még mindig úgy érezte, mintha ringana a hintó alatta, mintha mozogna a föld a lába alatt. Teljesen kimerült, kétszer is elaludt vacsora közben, és még arra sem ébredt fel, hogy MacLean felcipelte a szobájukba és ágyba KAREN HAWKINS


fektette. Kora hajnalban ébredt, még sötét volt. Az ágy még meleg volt a férfi testétől, bár Hugh már felkelt és fel is öltözött. Amint megvirradt, úton voltak. A negyedik nap, nem sokkal sötétedés után, végre Gilmertonmajorba értek. Ahogy a szeles országút kanyarodott, Triona megpillantotta jövőbeni otthonát, a házat, amelyet a hold kísérteties ezüstbe vont. A háromemeletes, ezernyi ablakkal ellátott épület egy fa nélküli dombon állt. Sötétnek és fenyegetőnek látszott a holdfényben, mintha erősen bámulná a lányt, amitől Triona megborzongott, miközben a legalsó szint néhány, hívogatóan kivilágított ablakát nézte. Árnyék hátán ülve, Hugh egész más érzésekkel nézte a házat. Otthon volt. Végre. A ló nyilván ugyanígy érzett, mert toppantott egyet, és élénk ügetésbe kezdett a felhajtón. Hugh nevetve húzta vissza és állította meg a széles, vörös ajtó előtt, majd büszkén leugrott a nyeregből. A ház terjedelmes volt, jól megépített és szilárd, pont olyan, amilyennek Hugh a dolgokat szerette: a klasszikus és az egyszerű stílus impozáns keveréke. Az ajtó kinyílt, és egy magas, házvezetőnői öltözéket és kötényt viselő asszony jött elő fontoskodva. Mögötte a két inas, Angus és Liam lépdelt kezükben lámpással, hogy megvilágítsák a bejáratot. Mrs. Wallis a homlokát ráncolta. – Ó, uram! Még további két hétig nem számítottunk önre! Még jó, hogy előkészítettük a szobáját. – Üzentem volna, de bonyodalmak sürgették hazatértemet. A hintó a bejárat előtt állt meg. Ferguson leugrott, és azonnal az ajtónál termett, hogy segítsen Trionának kiszállni. Mrs. Wallis tágra nyílt szemmel nézett; Hugh sosem hozott vendégeket Gilmertonba. Úgy tűnt, Triona nem is vette észre Mrs. Wallis mohó kíváncsiságát. Sápadtan és rendezetlenül, félig feltűzött, lógó hajjal, gyűrött ruhájában, túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy bármit is érzékeljen a környezetében. Hugh szíve megesett rajta.

KAREN HAWKINS


Olyan kimerültnek, és olyan kicsinek látszott, ahogy ott állt a hatalmas ház előtt. Bár Triona Ferguson karjába kapaszkodott, lába mégis megroggyant, ahogy leért a földre. Hugh mellette termett, karját a lány derekára fonta, és támogatta, amint lépkedett. – Mrs. Wallis, bemutatom az úrnőjét, Lady Caitriona MacLeant. – Tessék…? – Mrs. Wallisnak tátva maradt a szája, az inasok meg csak bámultak. – Lad… úgy érti… mikor lett én… – Az asszony mélyen elpirult, majd könnyedén térdet hajtott. – Ó, asszonyom, nagyon jó, hogy találkozunk! Isten hozta Gilmertonban! Hugh karjára dőlve Trionának sikerült mosolyognia. – Köszönöm. Kissé kimerültem az utazástól, különben megkérném, hogy vezessen körbe a házban – folytatta bánatos grimasszal az arcán. – Attól tartok, nem leszek képes felmenni a lépcsőn. Négy napig ültem a hintóban. – Négy napja jöttek el Londonból? – A házvezetőnő vádló tekintettel nézett Hugh-ra. – Meg sem álltak, ugye? – Siettünk. – Igen, azt látom. Szegényke halálosan kimerült! Mutassa meg neki a szobáját, én meg hozok egy kis teát meg vajas süteményt. – Vajas süteményt? – kérdezte Triona. – Aberdeen tekercseket – magyarázta Hugh. Triona csak pislogott, Mrs. Wallis pedig folytatta. – Édes, puha tekercsek, asszonyom. ízleni fog önnek – mondta, miközben kritikus szemmel, tetőtől talpig végigmérte Trionát. – Maguk londoni hölgyek, sosem esznek eleget, bár ön sokkal jobban néz ki, mint a legtöbb, akit láttam. – Köszönöm. Hugh mosolyogva magához ölelte Trionát. – Mrs. Wallis azt gondolja, mindannyian elsorvadunk. Ez az egyik legbájosabb hibája. – Hm. Ha akkor enne, amikor igényli, nem mondanék semmit. Sose féljen, asszonyom, hamar felhizlaljuk magát – mondta a

KAREN HAWKINS


házvezetőnő, azzal bevonult a házba. – Jöjjenek már! Esznek pár falatot, aztán, sipirc aludni! Triona Hugh-ra pillantott. – Szeretnék egy fürdőt is. – Természetesen! – mondta Mrs. Wallis a válla fölött, ahogy a lépcső felé haladt a tágas előcsarnokban. – Angus, menj a konyhába. Mondd meg a személyzetnek, hogy új úrnőnk van, és fürdeni szeretne, azonnal. Hugh és Triona felfelé lépdeltek a lépcsőn a házvezetőnő nyomában, aki a lépcsőházat díszítő, számtalan, különféle fegyverről mesélt. Hugh biztos volt benne, hogy Triona semmit sem fog fel az egészből. A lány arca sápadt volt, válla előregörnyedt, és minden lépése tovább tartott, mint az előző. Ahogy az első fordulót elérték, Triona megrogyott, és el is esett volna, ha Hugh nem kapja a karjába. A lány motyogva ellenkezni próbált, fejét a férfi vállán nyugtatta, karjával a nyakába kapaszkodott. Hátranézve, Mrs. Wallis beleegyezően bólintott, majd sietve kinyitotta Hugh szobája ajtaját. Miközben fáradt asszonykáját cipelte, Hugh élvezte a „különleges megmentő” szerepét. Az a gondolata támadt, hogy ritka az ilyen csendes belenyugvás, legjobb, ha addig elvezi, amíg lehet. Egy úriember egy idegen házban töltött első éjszakán biztosítana némi magányt a kimerítő utazástól holtfáradt, újdonsült feleségének, de ez a nő az ő asszonya, és már így is sokkal türelmesebb volt, mint bármelyik, általa ismert férfi lenne. Ha már házasnak kell lennie, és úgy kell élnie, ahogy nem szeretne, akkor legalább azt az egyet hadd élvezze, amit lehet. Mrs. Wallis felrázott egy párnát a kandallónál álló kanapén. – Hozom az ennivalót és a forró vizet. – Köszönöm. A meghitt, nagyméretű szoba a maga királykék függönyeivel, kellemes kandallójával, vörös és zöld szőnyegével, a vastag, sötét, nehéz fabútorokkal barátságos látványt nyújtott. A kanapéra ügyet sem vetve, Hugh az ágyra tette Trionát. – Pihenjen, amíg megérkezik az étel és a fürdő. KAREN HAWKINS


Triona a párnákra hanyatlott, és ahogy behunyta a szemét, szempillái az orcáit simogatták. Hugh tekintete végig siklott a lány határozott vonalú állán, nyaka lágy ívén, aztán még lejjebb, a finoman emelkedő és süllyedő mellére… Feltámadt benne a vágy, majd rosszkedvűen, hogy ilyen kevés elég hozzá, elfordult. Ahogy kifújta a levegőt, Triona ajka szétnyílt, feje oldalra fordult. Olyan fiatalnak látszott, ahogy a párnán feküdt, haja összegubancolódott, s a szeme alatti halványlila karikák jelezték, mennyire kimerült. Hugh félresimította a lány homlokából a haját. Ahogy ujjai hozzáértek finom bőréhez, valami megbizsergette a szívét. Együttérzés, mondta magának. Borzasztóan kimerült, és izgatott a jövője miatt. Csak remélhetem, ha majd rájön, hogy is mennek itt a dolgok valójában, nem teszi tönkre sem az én, sem más életét. Mindennél jobban reménykedett ebben. Felsóhajtott. Fáradt volt, mégis éber. Szól Mrs. Wallisnak, hogy az étel és a forró víz is várhat, amig Caitriona pihen. Talán egy órás szundikálás elég lesz, és Triona képes enni pár falatot, és megfürdeni, mielőtt éjszakai nyugovóra tér. Lehet, ha már úgyis odalent van, lefekvés előtt még iszik egy kis portóit a könyvtárban. Máskülönben sosem aludna el, pedig ha valamire most igazán szüksége van, akkor az egy kiadós, öntudatlanul mély alvás… leginkább az ő ártatlan, csábítóan érintetlen feleségével együtt. És majd reggel, amikor felébred… Mosolyogva megigazította a lány körül a takarót. Aztán, még mindig mosolyogva, csendesen távozott.

KAREN HAWKINS


Kilencedik fejezet Ha találkozol egy MacLeannel, kerüld el tekinteteddel a zöld szempárt. Azt mondják, ha ezek a szemek ránéznek egy nőre, rabul ejtik a szívét, ezért mindig jobb óvatosnak lenni. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

Egy

órával később, amikor Hugh elhagyta a könyvtárat, észrevette, hogy a szalon ajtaja tárva-nyitva áll, és bentről halvány fény szűrődik ki. Benézett, és földbe gyökerezett a lába, amint a kandalló előtt egy pár csizmás lábat pillantott meg. Különlegesen finom, olasz bőrből készült csizmák voltak, szépen kifényesítve, nem sok ilyet lehet a St. James Streeten találni. A sarkakat megerősítették, ezüsttel verték körbe, míg a csizma fehér tetejéről, akár egy dandy lábbeliléről, ébenfekete bojtok lógtak. A férfi fényes nadrágjából ítélve, az öltözék többi része is hasonlóan választékos stílusú lehetett. Hugh a szobába lépett. – Mit keresel itt? Mi történt? A székben üldögélő férfi belekortyolt a poharában lévő portóiba. – Hát így kell üdvözölni a fivéredet? – kérdezte bágyadt hangon. Hugh elkomorodott. – Hol vannak a lányok? – Ágyban, ahol lenniük kell. – Akkor semmi baj… – Biztonságban vannak a lányaid. Most is a hét legjobb emberem őrzi őket. Hugh sóhajtva a hajába túrt. – Ne haragudj, Dougal. Rettenetes hetem volt, és épp, mielőtt elindultam, megkaptam azt a levelet…

KAREN HAWKINS


– Tudom! Engem is aggodalommal töltött el. Ezért vannak ott a legjobb embereim. Soha nem engedném, hogy az unokahúgaimnak bajuk essen. Hugh mosolyogni próbált. – Köszönöm. Sajnálom, hogy ennyire undok voltam – mondta, majd körülnézett. – Sophia hol van? – Az én drága hitvesem Edinburgh-ba ment ma délután, hogy elkísérje az apját egy specialistához. – Red beteg? – Csak köszvényes, de Sophia úgy sürög-forog körülötte, mintha kisbaba volna. – Dougal tekintete egészen ellágyult. – Nem marad sokáig; nem szívesen van távol tőlem. – Úgy érted, a MacFarlane-háztól. Sosem láttam még olyan nőt, aki nála jobban ragaszkodna egy házhoz. – És ki hibáztathatja ezért? Nem annyira impozáns méretű, mint ez a monstrum, de határozottan sokkal elegánsabb. – És sokkal drágább is. Dougal felvonta a szemöldökét. – Ó? Irigykedsz? Úgy hallottam, gazdag vagy. – Alexandernek még annál is többje van, mint nekünk összesen. – Ő a vagyonát örökölte; nekünk meg saját magunkról kell gondoskodnunk. Neked a lovaiddal, nekem pedig a kártyaasztal melletti tehetségemmel. – Sosem tartottam tehetségnek a kártyázást. – Á, de soha nem is játszottál velem. – És nem is fogok. Dougal végigsimított finom kék anyagból készült kabátujján. – Nem bízol bennem? – Kártya, nők és a portóim tekintetében nem. – Bölcs döntés. – Ha nem a lányokat hoztad vissza, akkor miért vagy itt? – tért vissza az eredeti témára Hugh. – Láttalak ellovagolni előttünk, és úgy gondoltam, üdvözöllek itthon.

KAREN HAWKINS


– Nem láthattál; már sötét volt – felelte Hugh, és a pohárszékhez ment, elvett az ezüsttálcáról egy üres poharat, és töltött magának egy jó adag portóit. – Lovagolni sem volt túl sötét. – Az országúton lovagoltam a holdfényben, neked pedig a házadat körülvevő fákon keresztül kellett nézned. Nem láthattál engem – ismételte. Dougal vállat vont, és kortyolt egyet a borból. – Akkor talán a hintót hallottam. – Vagy talán még mindig fizeted azt a rozzant szolgát, hogy kémkedjen neked. – Liam jó ember – ellenkezett Dougal. – Neked. Újra beszélnie kell az inasával. Az a probléma, hogy Dougal átkozottul jó volt abban, hogy úgy tegyen, mintha a dolgok rendben mennének, pedig mindenki tudja, hogy ez egyáltalán nem így van. Amikor fiatalabbak voltak, Hugh emiatt került bajba újra és újra. Dougal a szeme sarkából figyelte fivérét. – Ha közlékenyebb volnál, nem kellene kémkednem utánad, hogy megtudjak dolgokat. Mint például azt, hogy az én drága testvérem egy feleséggel tért haza Londonból? Hugh összeszorította a fogát, de nem válaszolt. Épp az imént töltött el egy órát azzal, hogy megpróbál nem gondolni a hálószobájában pihenő nőre, így egyáltalán nem örült neki, hogy Dougal emlékezteti rá. Hugh már ivott egy pohár bort a könyvtárban, hogy megpróbálja csillapítani a vágyát és a kimerültségét – az elmúlt napok legjobb része ez a rossz kombináció volt. Gyorsan kiitta a poharát, majd újratöltötte. Dougal felvonta a szemöldökét. – Ahogy ismerlek, el tudom képzelni, hogy gyorsabban jöttél vissza, mint ahogy megházasodtál. – Így igaz – felelte Hugh, és Dougallal szemben leült egy székre, lábát pedig keresztben feltette a kanapéra. Dougal megvetően nézte fivére csizmáját. – Igénytelen. KAREN HAWKINS


– Piperkőc. – De legalább jó modorú piperkőc – nézett érdeklődve fivérére Dougal. – Liam úgy gondolja, hogy rákényszerítettek a házasságra, miután kompromittáló helyzetben találtak egy lelkész lányával. Mennyire áll ez közel az igazsághoz? Hugh jó nagyot kortyolt a borból. – Elég durva, ám pontos megfogalmazása a történteknek. – Egész nyugodtnak látszol – vonta fel a szemöldökét Dougal. – Rezignált vagyok. Az egészen más. – Hm. És hogy hívják? – Caitriona Hurst – Hugh rövid szünetet tartott. – MacLean. – Hurst? Nem az a fruska, akivel Alexander flörtölt a múlt hónapban, amikor Londonban voltam? – Nem, az a húga, Caitlyn. A feleségemet Trionának hívják, de ez a név nem illik hozzá. Dougal érdeklődve nézte fivérét. – Akkor milyen név illene hozzá? – Nem tudom, de a Triona túl… egyszerű. – Á, akkor igazi szépség. – Ő egy… – Hugh a poharába bámult. – Különleges. Dougal várt, de Hugh nem mondott többet. Dougal, a székben mocorogva, jókedvűen megjegyezte: – Hurst, hm? Akkor jó kis skót fajta. – Annak kell lennie, bár a beszédén nem lehet észrevenni. A családjáé a wythburni plébánia, London északi részén. Dougal, térdére könyökölve, előrehajolt. – Szóval, hogy történt? – kérdezte csendesen. Hugh megdörzsölte az arcát. – Óva intettem Alexandert, hogy flörtöljön a húgával, de csak nevetett. Amikor egy hétre elhagyta a várost, a te „vesztegesdmeg-a-szolgát” módszeredhez folyamodtam, hogy figyeltessem a lányt. Rájöttem, hogy Caitlyn csapdába akarja csalni Alexandert, hogy házassági ajánlatot csikarjon ki tőle, és meg akartam hiúsítani a tervét. Közben, Caitriona is meg akarta akadályozni a tervet – ám ehelyett mindketten valahogy csapdába estünk. – És nem találtál más kiutat? – Nem hagyhattam magára Caitrionát a botrányban. KAREN HAWKINS


– Botrány volt? Hugh arckifejezése eltorzult. – Azonnal megtudta az egész város. A nevünk már a White's fogadásokat tartalmazó könyvébe is bekerült. – És természetesen, mivel az vagy, aki, nem tehettél mást, minthogy feleségül vedd a kicsikét. – Sokkal inkább az én hibám volt, mint gondolod. Ha nem akartam volna annyira elszántan megleckéztetni a húgát, soha nem kompromittáltam volna Caitrionát. A természetem a legjobbat hozta ki belőlem. – Alexander tudja? Hugh a fejét rázta. – Rettenetesen dühös lesz, ha megtudja, hogy beleavatkoztál a dolgába. – Pillanatnyilag sokkal nagyobb problémáim vannak. – Azt elhiszem… például, hogy mit fognak szólni a lányaid, hogy új anyát hoztál nekik. Hugh összevonta a szemöldökét. – Azok a gyerekek az én lányaim. Csak az én felelősségem, senki másé. Caitriona csak néhány hónapig marad itt, aztán majd visszatér a családjához. – Tessék? – szaladt össze Dougal szemöldöke is. – És ő ebbe bele is egyezik? – Nem adtam neki más lehetőséget. Dougal felsóhajtott. – Hugh, nem ítélhetsz meg minden nőt Clarissa… Hugh egy pillanat alatt talpra ugrott, és odakint hatalmas széllökés rázta meg az ablakokat. – Soha többé ne ejtsd ki a szádon annak a nőnek a nevét ebben a házban! Nem akarom hallani! Dougal felemelte a kezét. – Rendben van! Sajnálom! A szél elcsendesedett, ahogy Hugh, eltorzult arccal visszaült a székébe. – Caitriona semmiben sem hasonlít rá. Ha hasonlítana, semmilyen körülmények között nem vettem volna feleségül. – Meglep, hogy idehoztad. KAREN HAWKINS


Hugh kemény pillantást vetett Dougalra. – Nem volt más választásom. Tudod, hogy nem lehetek sokáig távol. – Igaz – felelte Dougal, azzal hátradőlt a székben. – Nehéz helyzetben vagy, ugye? – Igen. Hát… most mit tegyek? – Ó, ezt ne csináld! Legutóbb annak a bizonyos kancának a megvásárlásával kapcsolatban adtam tanácsot, amelyik megbénult. Miután hónapokig sértegettél, megmondtad, hogy soha többé nem kéred ki a véleményemet! – Te szinte semmit nem tudsz a lovakról, de kitűnő ízlésed van a nőket illetően. Sophia egy igaz csoda. Dougalt büszkeség töltötte el, és önkéntelenül a mellére ütött. – Azt jól csináltam, ugye? – Bár az igazat megvallva, nem volt biztos benne, hogy ő szemelte-e ki Sophiát, vagy a lány akarta őt. – Nem igazán tudom, milyen tanácsra van szükséged. Ha ez a nő semmiben sem hasonlít arra, akinek a nevét nem szabad kiejteni, akkor miért aggódsz? Hugh sötét arckifejezéssel bámult üres poharába. Végül megszólalt. – Amikor először találkoztam a lányok anyjával, teljesen oda voltam, meg voltam vadulva érte. Nem tudtam enni, aludni, gondolkozni, semmit sem tudtam csinálni – mondta eltorzult arccal. – Nem tudom, hogy voltatok képesek egyáltalán elviselni. – Nagyon fiatal voltál, így természetes, hogy az idegeinkre mentél – vonta meg a vállát Dougal. – De tudtuk, hogy egyszer túl leszel rajta, és végül úgy is lett. – Mégis, az egész házat megosztotta, és hónapokig egyikünk sem beszélt a másikkal – rázta meg a fejét Hugh. – Most, hogy itt vannak a lányaim, akiknek otthont biztosítok, nem engedhetem, hogy bármi – vagy bárki – tönkretegye az életünket. Így is épp elég nehéz nekik; nem tudok többért felelősséget vállalni. Dougal újra töltött a poharába. A fenébe, bárcsak itt lenne Sophia! Ő rendkívüli bölcsességgel rendelkezik az emberi szívet és annak bonyolult dolgait illetően. Ez valami olyasmi, amit Dougal még csak felfogni sem tud. KAREN HAWKINS


Most pedig Hugh – aki ritkán kér bármilyen segítséget azonkívül, hogy valaki figyeljen a lányokra, amíg Londonba megy üzleti ügyeket intézni – az ő véleményére vár ebben a kényes kérdésben. Némi időhúzás után, Dougal megszólalt. – Van okod arra, hogy rosszat feltételezz a feleségedről? Milyen nő? Hugh vállat vont. – Elég vonzó, nagyjából ilyen magas – emelte fel a kezét a válláig sötétszőke hajú, mogyoróbarna szemű. És szemüveget visel. – Eddig semmi olyat nem mondtál, ami aggodalomra adhat okot. Hugh halványan elmosolyodott. – Nagyon jószívű és igen határozott. Csak nem valami irigy csodálatot vél felfedezni fivére hangjában? Hugh a hajába túrt. – Dougal, biztosítékra van szükségem, hogy ha majd Caitriona néhány hónap múlva távozik, mindannyian fájdalom nélkül térhetünk vissza addigi életünkhöz. Fájdalom nélkül? – Úgy érzed, hiányozni fog neked? – Nem nekem – felelt Hugh csípősen. – A lányoknak! Nem akarom, hogy megszeressék Caitrionát. – Á! Azt hittem… – Dougal hirtelen elkomorodott. – Hugh, te vonzódsz ehhez a nőhöz? Legnagyobb meglepetésére, Hugh elvörösödött. Dougal csak pislogott. Hugh? Elvörösödik? – Úgy látom, a válasz igen. – Nagyon csinos nő, persze, hogy vonzónak találom! Hogy őszinte legyek, már alig várom, hogy az ágyamban tudjam. De ez nem veheti el az eszemet, hiszen a lányaim, az anyjuk hiányosságai miatt, kíváncsiak lehetnek Caitrionára, és én nem akarom, hogy az elkövetkező hetekben megszeressék őt. – És így hiányozzon nekik, ha elmegy – vonta meg a vállát Dougal. – Akkor ne hagyd, hogy közel kerüljenek egymáshoz. KAREN HAWKINS


– De hogyan? Ha azt mondom a lányoknak, hogy tartsák távol tőle magukat, csak sokkal inkább kíváncsiak lesznek rá; ha pedig Caitrionának azt mondom, ne beszéljen velük, csak azért is az ellenkezőjét fogja csinálni. – Hát ez valóban nehéz helyzet – mondta töprengve Dougal. – Talán… esetleg, ha lefoglalnád Caitrionát. – Lefoglalnám? – Igen, hogy ne érjen rá a lányokat szórakoztatni, és jó kapcsolatot kialakítani. Hugh reménykedve nézett a fivérére, Dougal pedig gondolatban, vállon veregette magát. – Ez jó ötlet. Megkérhetem Caitrionát, hogy ismerje meg, mennyiféle tennivaló van ilyenkor – rengeteg minden történik így tavasszal –, a lányokat pedig, amikor csak lehet, magammal viszem az istállókba. Dougal ismét hátradőlt, és csendesen dicsérgette saját magát. Sophia büszke lenne rá, hogy segített Hugh-nak; állandóan hangoztatja, hogy milyen fontos beszélniük egymással. Hugh elgondolkodva bólintott. – Ezt meg lehet próbálni. – Lovakkal foglalkozol; a nőkkel sem lehet annyira más. – Ez jó kiindulási pont – felelte Hugh meglepődve. – A lovak is szeszélyes természetűek. – Érzelmesek. Hugh bólintott. – Nagyon hasonlóak. – Csak el ne mondd az asszonynak, különben egyedül alhatsz egész hátralévő életedben. Hugh elvigyorodott. – Attól félsz, elmondom Sophiának, hogy te javasoltad? – Ugyan, dehogy – felelte Dougal fennhéjázóan. – Különben is, nem rólam és Sophiáról beszélünk. Szóval, mit mondasz a feleségednek ezzel kapcsolatban? – Adok neki egy listát arról, hogy milyen tennivalók vannak, amelyeket kézben kell tartania, aztán ott van még az egész háztartás, s zűrös hetei lesznek. A lányok szomjaznak egy igazi anya után. A legkisebb bátorításra rávetnék magukat Caitrionára. KAREN HAWKINS


– Talán nem kellene elmennie három hónap múlva – vetette fel Dougal. Hugh elkomorodott. – Az én életemben nincs helye nőnek, még kevésbé egy feleségnek. Továbbá, megesküdtem, hogy nem hagyom bántani a lányokat, viszont mélyen megsebezné őket, ha megszeretnének valakit, akivel összeházasodtam, majd megszakítom vele a kapcsolatot. Dougal mindkettejük poharát újratöltötte. – Mit mondott Caitriona, amikor a gyerekekről beszéltél neki? Hugh nem felelt. Dougal leengedte a poharát. – Ugye, elmondtad neki? – Nem. – Jó isten, miért nem? – Először is azért, mert vadidegenek voltunk egymásnak, és én nem beszélek csak úgy a gyerekekről. Aztán nagyon lefoglaltak az átkozott házasság körüli tennivalók, és… na, jó, elfelejtettem. – És az idefelé úton? – Annyira furának tűnt erről fecsegni – sóhajtott Hugh. – A pokolba, soha nem akartam megnősülni! Ha láttam volna más megoldást a botrány elkerülésére, megtettem volna, de nem volt más lehetőség. Aztán az egész utazást azzal töltöttem, hogy próbáltam nem… – Hugh mérges lett. – Reggel első dolgom lesz, hogy elmondjam neki. – Jó. Látom, hogy megteszed. Hugh megitta az italát és felállt. – Már tudom, mit kell tennem – dörmögte Hugh. – Csak átkozottul kényelmetlen. – A lelkiismeret így működik. Hugh az ajtóhoz ment. – Igen. Nos, nekem talán jobb lenne nélküle. – Badarság. A lányoknak szükségük van ragyogó példamutatásodra. Amellett rengeteg nyomástól megszabadít engem. – Nagyképű barom. KAREN HAWKINS


Dougal csak vigyorgott. Hugh az ajtóhoz ért, majd habozva megállt. – Dougal, köszönöm a tanácsot. Most már van min gondolkodnom. – Ha Sophia itt lenne, ő is ezt mondaná – felelte Dougal, majd egy pillanatra elgondolkodott. – Kivéve a lovak és az asszonyok hasonlóságára vonatkozó részt. – Azzal letette a poharát. – Közben szerintem megtalálod a leggyengédebb módját, hogy újdonsült feleségednek elmondd a ház működésének szabályait, beleértve, hogy van három bájos lányod, akiket békén kell hagynia. Légy határozott, de korrekt – te tudod, hogy csináld. A te lovaid a legjobban képzettek az egész országban. Visszahozzam reggel a lányokat? – Reggeli után, ha nem bánod. Kell egy kis idő, amíg mindent elmagyarázok a feleségemnek. – Akkor megyek is. Dougal egy cifra meghajlás után, dülöngélve elhagyta a szalont. Az előcsarnokban egy csillogó pénzérmét csúsztatott az inasnak, majd átvette tőle a kabátját és a kalapját. – Köszönöm, uram – ragyogott fel Liam arca. – Nagyon szívesen. Most, hogy őlordságának már felesége is van, még inkább szükségem lesz a szolgálataira. Liam az egyik ujját az orra mellé emelte, és túlzott kacsintással válaszolt. – Jó fiú – kuncogott Dougal. – Elvárom, hogy halljak magáról. Dougal tudta, hogy nem lesz minden fáklyás menet Hugh számára. Azzal is tisztában volt, hogy egyetlen nő sem szolgált rá, hogy kihívásul listát kapjon a betartandó szabályokról. Bár, az igaz, ő és a felesége, Sophia is így kezdték a saját házasságukat – egy kihívással. Bájos felesége elsőrendű kártyajátékos volt és annak érdekében, hogy visszanyerje az édesapja által elveszített házat, pimaszul rávette őt arra, hogy kártyázzon vele. Dougal természetesen képtelen volt visszautasítani egy ilyen csábító ajánlatot, leginkább azért, mert egy olyan aranyszőke hajú és

KAREN HAWKINS


érzéki ajkú nő ajánlotta fel, amilyet még soha életében nem látott. Most már tudta, hogy lázas törekvései motorja több volt, mint egyszerű büszkeség, de abban az időben megesküdött volna rá, hogy az egész Sophia kihívó viselkedése miatt történt. Jót fog tenni, ha Hugh és Caitriona kihívással kezdi közös életét; ez a létezés igazi értelme. Dougal kilépett a friss, éjszakai levegőre, lova már várta. Legalább történt valami érdekes, amíg Sophia Edinburghban van. Ha majd hazahozza a lányokat, talán néhány napig itt is marad. A tűzijáték biztos nagyon szórakoztató lesz.

Tizedik fejezet Nem minden meglepetés kellemes, tudjátok. Némelyik olyan kemény, hogy a hideg szaladgál a hátatokon tőle. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

Triona

lassan ébredezett. Finom meleg volt és ő összegömbölyödve feküdt a friss ágyneműben. Elmosolyodott a kellemes melegben, megmozdította a lábát, hogy kikeveredjen a takaróból. Aztán rájött, hogy nem csak belegabalyodott, hanem szinte csapdába került, mintha… Kinyitotta a szemét, és meglátta, hogy Hugh MacLean mellett fekszik, szorosan a férfihoz tapad, akinek a mellkasa az ő hátához ér. Hugh teljesen átkarolta, lábaik összegabalyodtak. Korábban azt gondolta, hogy külön hálószobában alszanak majd; sok házaspár tesz így. Ám azért nagyon jó érzéssel töltötte KAREN HAWKINS


el az ölelés biztonsága. A férfi karja kellemes súllyal nehezedett a vállára, az egyik keze lazán a mellét fogta, ettől felgyorsult Triona lélegzete. Összekulcsolódott lábaik miatt a hálóinge a térde fölé csúszott, amitől még jobban a férje karjába akart simulni. A férfi bőre nagyon meleg volt. Triona tisztán érezte Hugh vádlijának és combjának izmait, és a mellkasán lévő puha szőrt… Csak nem meztelen? Triona felült, kikászálódott a takaró alól, és kiugrott az ágyból. Lába belesüppedt az ágy előtti vastag szőnyegbe. MacLean felkönyökölt, haja a homlokába hullott. – Mi a baj? Ahogy lecsúszott a takaró, Triona csodálattal nézte a férfi izmos, széles mellkasát és lapos hasát. A férfi lassan félrehúzta a takarót. – Ne! Hugh megdermedt. – Mit ne? – Ne keljen fel! Ön… ön nem visel ruhát! Egy pillanatnyi riadt csend után a férfi felnevetett. Mosolyogva visszahanyatlott a párnára, és kezét a feje alá tette. – Mindig meztelenül alszom. Nem fázik? Nyilván nem, hiszen olyan forró volt a bőre, mintha a kandalló előtt állt volna. Mégis, az egész olyan dekadens és szemérmetlen volt. Vigyorogva nézett végig a lányon. – Úgy látom, ön sokra becsüli a vastag hálóruha előnyeit. Két hálóingre való anyag is kijönne belőle. Vagy talán három is. Triona végigsimította hálóingét. – Wythburnben hideg van. A kályhák több füstöt adnak, mint meleget, úgyhogy mindenki vastag hálóruhát hord. – Ahogy eszébe jutottak a testvérei, elszorult a torka, honvágy töltötte el a lelkét, úgyhogy elterelte a gondolatait. – Attól féltem, megfázom. A férfi lassan elmosolyodott. – Soha életemben nem voltam beteg. KAREN HAWKINS


Triona fogadni mert volna, hogy igazat beszél, mert a férfi valóban rendkívül egészségesnek látszott. Hugh a takaróért nyúlt, és a lány oldalán felhajtotta, a mozdulat pedig láttatni engedett egy keskeny sávot izmos lábából és csípőjéből. – Jöjjön vissza az ágyba –, túl hideg van még a felkeléshez. Adjunk még egy kis időt Mrs. Wallis csapatának, hogy meggyújtsák a tüzet. Kicsit tényleg hideg volt, még a vastag szőnyeg ellenére is. Hugh pedig olyan melegnek tűnt. Triona tekintete végigsiklott a férfi széles vállán, majd a mellkasán lefelé, a csípőig, amelyet épphogy csak elfedett a takaró. Hirtelen alig kapott levegőt. Zakatolt a szíve, mellbimbói furcsán megkeményedtek. – Jöjjön vissza az ágyba, Triona. Hideg van még felkelni. Triona elkomorodott. – Nem, tényleg, én… Hirtelen feltámadt a szél. Hangos süvöltéssel az ablaknak rontott, és belekapott a függönybe is. Hideg levegő süvített a kandallóban, és olyan erővel ért le, hogy felkapott egy marék hamut, Triona pedig megborzongott, ahogy a hálóinge megmozdult a légáramtól. Gyanakodva nézett MacLeanre. A férfi még mindig ugyanabban a laza pózban feküdt, kezeit könnyedén a feje alatt tartotta, de volt valami feszültség az arcán – olyasmi, mint amikor az embernek fáj a feje. – Maga volt – mondta a szemébe Triona. A férfi felnevetett, de azért a halántékát dörzsölgette. – Mi voltam én? – Már hallottam, hogy a MacLeanek tudnak uralkodni az időjáráson; ha mérgesek, valami elkezdődik. – Hm. Nyilvánvalóan rosszul hallotta. Triona óvatosan nézte a férfit, karját, az örvénylő hideg ellen összefonta a mellkasa előtt, nem tudván, mi lesz ennek a vége. – A többiek is képesek erre?

KAREN HAWKINS


– Nem, csak én – felelte önelégült mosollyal a férfi. – Na, most már jöjjön az ágyba, édesem. Még hét óra sincs, és eszemben sincs elrontani egy ilyen tökéletes reggelt. Úgyis olyan kevés hasonlóban van részem amiatt, hogy… – hirtelen félbeszakította magát. – Mi miatt? A férfi újra megemelte a takarót. – Jöjjön be az ágyba, és elmondom. Az ágy csábítónak tűnt, a szél pedig az összes maradék meleget is kivitte a szobából. Órákig tart, mire a kandalló újra felfúti. Triona még jobban összehúzódott, fogai vacogni kezdtek. Hugh arcáról eltűnt a mosoly. – A pokolba, nem akarom, hogy megfázzon. Jöjjön az ágyba! Triona vacogva megrázta a fejét. A férfi átkozódva félrelökte a takaróját. Egy nagyszerű pillanatig tetőtől talpig elárasztotta az ablakon beáramló fény. Triona kedvtelve gyönyörködött a férfi izmos testében. A legszebb meztelen férfiszobor volt, amit valaha látott – széles, erős mellkas, keskeny csípő, lapos, kockás has, izmos lábak. Csak egyetlen másodpercig csodálhatta, mert Hugh felkapta, az ágyba cipelte, majd betakarta, és bebújt mellé. Triona lehunyt szemmel élvezte az őt átölelő férfitest melegét. – Önfejű asszony – mormogta, ahogy a lány hátához bújt, és kezét, ezúttal nem annyira lazán, annak mellére tapasztotta. – Fájt? – Micsoda? – kérdezte lustán a férfi. – Felkorbácsolni a szelet. – Nem. Bár, miután tombolni kezd, már fáj megállítani. Triona úgy helyezkedett a férfi karjában, hogy lássa az arcát. Most összeért a mellkasuk, Hugh pedig lazán a lány csípőjére tette a kezét. – De akkor ez ellentmond a legendának. Ha meg tudja fékezni, akkor az nem igazi átok, nem? – Ha elveszítem az önuralmamat, az időjárás tombolni kezd, ez minden fivérem esetében így van. De ha erősen küzdök, néha meg tudom fékezni. Néha.

KAREN HAWKINS


Valami szomorúság volt a hangjában, mire a lány megkérdezte: – És milyen áron? MacLean megcsókolta a lány homlokát. – Az az én gondom. Triona mindkét kezét a férfi mellkasára tette, és eltolta őt magától. – Többet akarok tudni. A nagymamám állandóan az átokról mesélt, és arról, hogyan működik. A férfi kuncogva nevetett, teste rázkódását Triona is átvette. – Ön olyan kíváncsi, mint egy kiscica. A lány a férfi állára tette egyik ujját. – Mióta tudja, hogy képes irányítani ezt a különös… képességet? A férfi mohó mosolya felgyorsította a lány szívverését. – Mindig is képes voltam irányítani a… – mondta, majd egyik kezét a lány dereka köré fonta, és olyan szorosan magához húzta, hogy Triona érezte a férfi erekcióját. –…képességeimet. Szeretné, ha bemutatnám? Triona, élvezve a férfi közelségét hozzásimult. Tetszett a humora is. – Ön egész más itt, a saját házában. – Itthon vagyok – felelte a férfi egyszerűen. Gyengéden megfogta a lány arcát, majd végigsimított a nyakán, a vállán. – Megkérdezhetem, hogy mindig ilyen sokat beszél reggel? – És ön mindig ilyen sokat tapogat reggelente? – vágott vissza a lány. A férfi közben folyamatosan simogatta a lány hátát, gyengéden végigsimította a nyakát, a vállát. Közben a kezével súrolta a lány mellének oldalát, amitől Triona gyomrában bizseregni kezdett valami, ami minden mást kivert a fejéből, és csak a férfira koncentrált. – Néha még ennél többet is csinálok – felelte csillogó szemmel, majd megcsókolta a lány arcát. Volt valami, olyan… érdekes abban, ahogy Hugh meztelen lábai a lányéihoz értek, ahogy érezhetően elszorult a mellkasa, ahogy ujjai nyomán megkeményedtek a mellbimbói. KAREN HAWKINS


Triona egész teste felforrósodott belül, a nyugtalansága is egyre fokozódott. Ez a férfi a férje, ez a nászágy, és mindez annyira rendben van így. Próbaképpen végighúzta ujjait férje kemény izmain, a vállán, a karján, majd a mellkasán. Saját merészségén és a Hugh szemében tükröződő növekvő vágy láttán, felbátorodva tovább folytatta. Legalább annyira élvezte a férfi megérintését, mint amennyire jólesett neki annak simogatása. Szinte megborzongott a férfias szépségtől, és attól, ahogy ujjhegyével érzékien végigsimíthat a bőrén. Nézte, ahogy ujjai végigszaladnak a férfi csípőjén és izmos combján. Hirtelen észrevette, hogy a férje nem mozdul. A szemébe nézett, és látta, hogy tombol benne a szenvedély. – Mi a baj? A férfi elkapta a lány kezét. – Uralkodnom kell magamon, kedvesem –, nem akarok fajdalmat okozni önnek. – Fájdalmat? – kérdezte a lány. – Lehet, hogy az első alkalommal… – kezdte, de amint elkapta a lány tekintetét, elkomorodott. – Az édesanyja semmit nem mesélt erről? – Azt mondta, csodálatos lesz azzal a férfival, akit sz… – Triona hirtelen összeszorította a száját. – Azt mondta, ha eljön az idő, a férjem megmutatja majd, mit kell tennem. Hugh fintorgott. Triona hirtelen kevésnek érezte, amit mondott, így sietve hozzátette: – Láttam, hogy csinálják az állatok, ha esetleg azt gondolná, hogy nem vagyok tisztában a dolog működésével. Hugh meghökkenve nézett, majd elnevette magát, és megcsókolta először a lány egyik, majd a másik kezét is. – Boldog vagyok, hogy legalább azzal tisztában van. Ez néhány dolgot megkönnyít. – Lágyan folytatta: – Nem szeretném, ha első élménye megrázó lenne, hallottam, hogy kellemetlen lehet. – Volt már dolga szűz lánnyal? KAREN HAWKINS


– Nem – felelte Hugh fürgén. – Akkor honnan tudja? – Nem számít – vörösödött el a férfi. – Jó, de ki… Hugh csókkal csitította el a kellemetlennek tűnő kérdést, és amint ajkuk összeért, minden más gondolatuk elszállt. Amióta Triona kiugrott az ágyból, teljesen megőrjítette őt. Ahogy mozgott, hálóinge izgalmasan követte a test vonalát, kiemelve hosszú combjait, telt keblét, csípője kerek ívét, hogy aztán újra elrejtse őket a lágy anyag. Most, ahogy a karjában tartotta, a hálóingen keresztül érezte a lány minden porcikáját, és ez teljesen felizgatta. Ó, mennyire kívánta! Triona csupa kihívás volt a számára, az édesebbik fajtából, és még valami más is, amit nem tudott igazán megnevezni. Hugh megcsókolta, majd szájával végigsimította a lány nyakát és vállát. Félrehúzta a hálóinget, és most az orrával érintette a lány nyakát, amitől az megborzongott. Erre vágyott már nagyon! Combját a lány combjai közé nyomta, majd Triona fülét kezdte csókolgatni. Kezét gyengéden a mellére tapasztotta, és a hálóingen keresztül addig simogatta a mellbimbókat, amíg meg nem keményedtek. Annyi mindent akart művelni a lánnyal, annyi helyen szerette volna megcsókolni a testét – de most még nem annak volt itt az ideje. Fel akarta korbácsolni a lány érzékeit, addig fokozni a szenvedélyét, amíg szinte félelmetessé nem válik. Tovább izgatva a lányt, gyengéden ráfújt a füle mögötti területre. Triona egyre nyugtalanabbul vonaglott a keze alatt, a férfi pedig fájdalmasan kívánta őt. Végül a lány Hugh combjához szorította a lábát, egyre gyorsabban lélegzett, elkapta a férfi karját, és próbálta egyre közelebb húzni magához. Majdnem ott volt… Hugh érezte. A férfi fogcsikorgatva küzdött tomboló vágyával. Nem engedhette szabadjára, még nem. Felfelé húzta a lány hálóingét, és meglepődve tapasztalta, hogy ő csípőjét megemelve, segít eltávolítani az útból. Arcát pír öntötte el, ajka duzzadt volt és nedves a férfi csókjaitól, haja KAREN HAWKINS


csigákban terült szét körülötte. A lány ártatlan felindultságának látványa Hugh életének legerotikusabb pillanata volt. Egy pillanatra megtámasztotta izzadt homlokát, és leállította száguldó képzeletét. Triona miatt. Az ő érdekében. A lány vonaglott alatta, hálóinge a csípője fölé gyűrődött, nedves lába közét sürgetően dörzsölte a férfi combjához. Hugh óvatosan elhelyezkedett, a lány lábai maguktól nyíltak szét, és Hugh felemelkedett, hogy lássa az arcát. Lassan, centiről centire nyomult befelé. Olyan szűk volt, olyan friss! Hugh testében lüktetett a vágy. Ne ijeszd meg, mondta magának. Egyre mélyebbre nyomult, a nedves szorításban majdnem elélvezett. Testét verejték borította, izmai megfeszültek, ahogy próbálta visszafogni magát. Ahogy megérezte az aprócska határt, megállt. A lány kínlódva kapta el a férfi vállát, és próbálta magára húzni őt. – Hugh! – zihálta. – Kérem! Akarom… – kulcsolta lábait a férfi csípője köré, és így kényszerítette mélyebb behatolásra. Feje hátrahanyatlott, és röpke fájdalom suhant át az arcán. Hugh egyenletesen gyors mozgásba kezdett, simogatta a lány mellét, és szenvedélyesen megcsókolta, majd tovább növelte a tempót, amíg a lány zihálni kezdett, bőre nyirkos lett és kipirult az erőlködéstől. Annyira gyönyörű volt – és az övé teljesen. Triona hirtelen megmerevedett, remegve a férfi nevét zihálta. Hugh megborzongott, ahogy a lány még szorosabb lett, és teste forrón lüktetni kezdett. Végtelennek tűnő pillanat következett, és a férfi teste is megfeszült. Végül Triona elcsendesedett, zihálása lelassult, de karját nem vette le a férfi nyakáról. Szorosan ölelte a lányt, majd nem bírta tovább, őt is elöntötték a gyönyör hullámai.

Valamivel

később, Triona újra kinyitotta a szemét, arca megrándult a lába közti érzéstől. Ez kis kellemetlenség jóleső kielégültséggel keveredett, amelytől elégedett mosoly terült el az arcán. Szóval, ilyen érzés. Nem csoda, hogy annyi verset írtak már róla! KAREN HAWKINS


Mellette Hugh, alvás közben mélyen és egyenletesen lélegzett, karjával még mindig őt ölelte, teste azonban teljesen ernyedt volt. Triona elmosolyodott, és körülnézett a szobában – amely immár az övé is. A hálószobát elárasztotta a napfény, a díszítések gazdag, fényes színe nagyon jól illett hozzá – az aranyló napsugarak ragyogóvá tették a kobaltkék függönyöket, a csodás zöld és vörös szőnyeget és a gyönyörű, mahagóni bútorokat. Triona kedvenc berendezési tárgya az ágy volt. Újra elmosolyodott. A szeretkezés végtelenül élvezetes dolog, és azt gondolta, hogy Hugh és ő kivételesen jól illenek egymáshoz. Az első alkalom, az utolsó kettőhöz képest inkább gyors volt, de semmi oka panaszra azon a kis fájdalmon és merevségen kívül, amelyet ráadásul furcsán kellemesnek is érzett. Megborzongott az emlékekre, majd óvatosan férje karja alá csúsztatva egy párnát, felkelt az ágyból. Hugh kicsit megemelkedett, majd még jobban elhelyezkedett a takarók közt. Olyan kisfiúsnak látszott alvás közben, szempillái irigylésre méltóan hosszúak voltak. Ez a férfi a férje. Triona néhányszor kimondta a „férj” szót, a szájában ízlelgetve a hangzását. Kissé ostobán érezve magát, a férfira igazította a takarót, és a mosdóállványhoz lépett, hogy felfrissüljön. Legnagyobb örömére, amíg ők aludtak, a ruháit rendbe hozták, és most minden a szekrény oldalán lógott. Isten áldja Mrs. Wallist! Triona felöltözött, felvette a cipőjét, és a szemüvegét is megtalálta a mosdóállvány melletti asztalkán. Az orrára illesztette, és elgondolkodott a helyzetén. A mai reggellel igazán jól indult a házasságuk. Túlélte a botrányt, az esküvőt, a Gilmertonba való utazást, most pedig háziasszonyként fogja tölteni az első néhány órát. Leszámítva egy kis honvágyat, tökéletesen elégedett volt a helyzetével. Mindössze annyi a teendője, hogy megfigyelje a háztartás működését, így vállalhat egy kis részt a feladatokból, mielőtt majd újra hazatér. Haza. Vissza Wythburnbe, ahol a fivérei és húgai ott nyüzsögnek majd az étkezőben, nevetve beszélgetnek a nap KAREN HAWKINS


eseményeiről. A szülei hazatérnek, és tudomást szereznek a házasságáról, és talán kíváncsiak lesznek rá. Írnom kell nekik egy levelet ma, és egyet a nagymamának is, hogy tudja, itt vagyok, és várom, hogy meglátogasson. Triona nem tudta biztosan, milyen messze van nagymama háza Gilmertonhoz képest, de talán elég közel az egynapos látogatáshoz. Máris jobban érezte magát, és egy asztalt keresett a szemével, hátha talál levélpapírt és tollat. Hirtelen úgy érezte, mintha valami égetné a nyakát, és ahogy megfordult, látta, hogy Hugh bámul rá, s ettől azonnal jóleső borzongás futott át rajta. A férfi felült, megdörzsölte arcát, amitől lecsúszott a melléről a takaró, aztán ásított. Nyújtózkodás után boldogan a lányra mosolygott. – Jó reggelt, drága hitvesem! Bízom benne, hogy jól aludt. Trionának tetszett a megszólítás. – Önnek is jó reggelt! Én úgy aludtam, mint a tej. És ön? A férfi lassú, érzéki mosolyára Triona gyomrában izgatott remegés támadt. – Ó, én is jól aludtam – mondta sokat sejtető hangon -, ugyanis elalvás előtt ön még jól megdolgoztatott. Triona elpirulva mosolygott, hirtelen minden érintés felelevenedett benne. A kanapéhoz lépett, ahol gyorsan elfoglalta magát a cipőfűzőivel. – Tudom, korán van még, de azt hiszem, mindkettőnk számára jó lenne, ha beszélnénk a továbbiakról. Hugh bizonytalan mosollyal vonta fel a szemöldökét. – Épp ezt akartam javasolni, mert… – felelte a férfi az órára pillantva. – Jó isten, mindjárt kilenc óra! – Igen – pirult el a lány. – Későn kelünk ma. Hugh félredobta az ágyneműt, és azonnal az ablakhoz ment, félrehúzta a függönyt, és kinézett. A látvány nyilvánvaló elégedettséggel töltötte el, mert egy megkönnyebbült sóhajjal lépett az ágy melletti mosdóállványhoz. – Vár valakit? – A fivérem, Dougal jön vissza reggeli után – villantotta a lányra sötétzöld tekintetét. – Vissza? KAREN HAWKINS


– Igen, tegnap este itt volt, de ön már aludt. – Sajnálom, hogy elszalasztottam. – Ma találkoznak majd. Gyakran meglátogat, amikor a felesége nincs otthon, aki most is épp Edinburgh-ba ment egy hétre, vagy valami ilyesmi. – Kíváncsian várom a találkozást. Hasonlít önre? – Igen, kivéve a szőke haját. Minden generációban születik egy aranyszőke hajú gyerek – magyarázta, majd felakasztotta a törülközőt a mosdóállvány oldalára. – Szerintem egy órán belül itt lesz. MacLean a szekrényhez ment, hogy felöltözzön, bár nagyon kényelmesen érezte magát meztelenül. Triona élvezettel bámulta férje izmos fenekét. Hirtelen elpirulva, újra a cipőfűzőivel bajlódott, és remélte, hogy Hugh semmit sem vett észre az egészből. Amikor újra felpillantott, megkönnyebbüléssel vegyes csalódottságot érzett, ugyanis Hugh szinte teljesen felöltözött. Barna nadrágot viselt, csinos szabású, fekete lovagló-csizmával, és a fején épp egy fehér inget húzott keresztül. Az ágy végén egy sima kis nyakkendő lógott. – Nincs inasa? – kérdezte a lány. – Nincs. Ki nem állhatom, ha valaki a dolgaim közt turkál – felelte a férfi, majd betűrte az ingét, és megkötötte a nyakkendőjét. Elképesztően gyors csavargatás, kötözgetés után, a nyakkendő takarosan állt a helyén. Még felvett egy sötétbarna mellényt, és előhúzott egy sötétkék lovaglókabátot is a szekrényből. Elkapta a lány pillantását. – Ön lovagol? – Nem. A két szekérhúzó lovon kívül sosem volt lovunk. – Á. Hát ezt orvosolnunk kell. Triona csalódást érzett a férfi hangjában. – Mindig szerettem a lovakat, és szívesen meg is tanulnék lovagolni. – Jól van. Magam fogom megtanítani. Én minden nap lovagolok. Muszáj is, mivel lovakat tenyésztek. Addig gyarapítottam a tőkét, míg megvettem Gilmertont. Tíz évembe

KAREN HAWKINS


került, de sikerült. Most már az enyém Skócia legeredményesebb és legirigyeltebb ménese. Triona szíve elszorult. Épphogy intim viszonyba került ezzel a férfival, aki most életének legalapvetőbb dolgaiba avatja be. Az egész szituáció annyira nevetséges és kínos volt, mégis ez várt rájuk. – Milyen lovakat tenyészt? – Gyönyörűeket. Drágákat. És különleges ritkaságokat. – Arab telivéreket, versenylovakat és… – vette sorra a lány, majd elkomorodott. – És még milyeneket? – Nagyon jó – kuncogott a férfi. – A ritkaság az akhal-teke ménesem. Ezek türkmén eredetű, tenyésztett lovak. Pillanatnyilag tíz ilyen lovam van, de hamarosan több csikó is lesz a kancáktól – folytatta, majd az egyik hatalmas ablakhoz ment, felhúzta a tolóablakot, és a távoli mező felé nézett. – Most ott vannak. Reggel mindig a kapuhoz mennek. Triona mellé lépett. A távolban láthatta a kis ménest, amely a kapuhoz ért. – Nahát, aranyszínűek! A férfi mosolygott. – Az aranyló szőrük miatt annyira értékesek. Régen Itáliában láttam egyet, és eldöntöttem, hogy tenyészteni fogom őket. Csodálatos lovak. Évszázadokon keresztül türkmén harcosok lovagoltak rajtuk, olyan gyorsak, mint az agarak. Triona nézte, amint egy talicskát toló férfi a kapuhoz ér. A lovak ficánkoltak és dobogtak. – Úgy tűnik, nagyon éhesek. – Ahogy én is – felelte Hugh, és kedvtelve nézett végig a lányon. Triona testét izgalom járta át, ugyanakkor csalódást is érzett, mert tudta, hogy ebben a nézésben a vágyon kívül semmi más nincs. Persze, magában sem volt biztos, vajon ö többet akarnae, hiszen a férfi házassági terveiben az szerepelt, hogy az első alkalmas pillanatban elküldi őt. Mégis, lesz néhány hónap, amely alatt nyomot hagyhat a Gilmerton-majoron és annak tulajdonosán, ezen az előtte álló, hihetetlenül szexi férfin is. Ahhoz azonban, hogy ez így legyen, KAREN HAWKINS


szüksége lesz Hugh támogatására is. A szeme sarkából rápillantott. – Hugh, lehetne, hogy… – kezdett hozzá, de annyira nehéz volt elmagyarázni, hogy mit is akar, amikor még ő maga sem biztos benne. – Jó lenne, ha igazi társak lehetnénk, mint amilyen egy férj és feleség. A férfi pillantása vesztett kicsit a tüzéből. – Nem hiszem, hogy pontosan értem, mire gondol. – A legtöbb házaspár már ismeri egymást egy ideje, amikor úgy döntenek, hogy összeházasodnak. Nekünk nem adatott meg ez a luxus. Arra gondoltam, talán könnyebbé tehetné a kapcsolatunk kialakulását, ha úgy kezdhetnénk, mint… Talán, mint a barátok. Olyan emberek, akik támogatják és segítik egymást, és… ó, nem tudom igazán jól megfogalmazni. – Nem mondok le az ágybéli jogaimról. – Nem is gondoltam erre – pislogott a lány. – Valójában, magam is nagyon élvezem ezt a részét. A férfi ajkán elégedett, örömteli mosoly futott át. – Tudom. A lány elpirult, de hetykén szippantott egyet. – Ahogy ön is élvezte. – Ó, igen. Minden egyes pillanatot. Szóval, magyarázza el, kérem, mit ért azon, hogy legyünk társak. – Lehet, hogy csak pár hónapig leszek itt, de szeretnék megtudni önről annyit, amennyit csak lehet, és szeretnék része lenni ennek a birtoknak. A férfi karba tette a kezét és dühösen összevonta a szemöldökét. – Nem. Csak egyetlen egy dolog miatt vagyunk itt: hogy helyreállítsuk az ön jó hírét, hogy majd a családjával tovább élhessék az életüket. És azt szeretném, ha a mi életünket ez az egész a lehető legcsekélyebb mértékben befolyásolná. – Ebben egyetértek, de legalább miért ne élvezhetnénk egymás társaságát? A férfi érdeklődve nézett. – Úgy értem – pirult el a lány -, a hálószobán kívül is. Miért ne avathatna be az üzleti ügyeibe is? Szeretném megismerni, és… KAREN HAWKINS


– Triona végül összeszedte magát, és helyesbített. – Úgy értem, az itteni érdekeltségeit. Szeretném látni az istállókat és a lovakat, és… ó, rengeteg mindent! Szeretnék segíteni, amiben csak tudok. Egy házasságnak így kell működnie. – Normál körülmények között még bele is egyeznék, de nincsenek normál körülmények Ön csak a háztartásra fog koncentrálni, semmi másra – felelte a férfi, ellentmondást nem tűrő hangon. Triona ökölbe szorította a kezét, és úgy érezte, azonnal vitatkoznia kéne, de biztos volt benne, hogy semmi értelme. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy kimarad valamiből, de nem tudta, mit kérdezzen. A pokolba, a beszélgetés egyáltalán nem abba az irányba haladt, amerre szerette volna! Azt kérte, hadd lehessen részese a férfi mindennapi életének, a birtoknak, az általa csodált lovaknak, és azt kapta válaszul, hogy maradjon csak a ház körül, mintha valami rejtegetnivaló nyűg lenne, amelyet be kell zárni a négy fal közé. Tanácstalan lett, s nem volt képes erről tovább beszélni. Szerencsére azonban tudta, merre kanyarodjon. Kiengedte ökölbe szorított kezeit. – Jól van, akkor majd máskor beszélünk erről. Ha lehet, szeretnék ma elmenni a varrónőhöz, hogy néhány új ruhát rendeljek, mivel nem hoztam magammal valami sokat. Van egy kis pénzem, és… – Én fizetek mindent, amire szüksége van. – MacLean, ez a házasság nem valódi. – Caitriona, ön a feleségem. Kötelességem, sőt előjogom, hogy mindent megvegyek önnek, amit csak akarok. Szólok Fergusonnak, hogy készítse elő a hintót reggeli utánra, Mrs. Wallis pedig majd elkíséri. Van számlám a varrónőnél, úgyhogy bármit megrendelhet, amit szeretne. Miért van számlája a varrónőnél? Talán… csak nem szeretője van? A lány összeszorította a fogait, és hirtelen a ruharendelés lett a legutolsó dolog, amelyre vágyott. Hugh elfordult az ablaktól, és a válla fölött hátraszólva folytatta a mondandóját.

KAREN HAWKINS


– A következő néhány hétben nagyon elfoglalt leszek. Amint mondtam, több kancám is elleni fog, így az embereimmel együtt közelebbről kell figyelnem a ménest. Így amíg ön a ház körüli teendők megismerésére szorítkozik… – Szorítkozom? – csattant fel csípőre tett kézzel Triona. – Én nem tudom, hogyan mentek itt eddig a dolgok, MacLean, az én szüleim közösen vezetik a parókiát. Amit apa nem tud, azt anya tudja. És ha valóban összeszaladnak a dolgok, mint például Szent Mihály napján, vagy amikor sok az esküvő, az egész család segít. Tudom, hogyan kell a számlákkal bánni, meg ilyesmi. És még tudok… – Nincs szükségem társra – villantotta rá hirtelen jéghideggé vált tekintetét a férfi. – Még egy-két hónapra sem. Triona szíve elszorult. Nem szabad megbántódnom. Csak emlékeztetni akar a helyzetünkre, és ezt nem szabad elfelejtenem. A férfi arckifejezése megenyhült. – Nem vagyok egy ésszerűtlen gondolkodású férfi, Caitriona. Ki merem mondani, hogy a házban és a ház körül is sok mindenre ráfér egy kis tökéletesítés. A szolgáknak már jó ideje más dolguk van. – Köszönöm szépen – felelte a lány cinikusan. – Szívesen – nézett rá kemény tekintettel a férfi. – Még egy fontos dologról kell beszélnünk. Amíg szabadon intézkedik a négy fal között, nem fog belebotlani a lány… A folyosó felől hirtelen felfelé rohanó léptek hallatszottak, mintha valami vad disznócsordát engedtek volna be a házba. – Mi az, hogy a… – kezdett hozzá Triona. Az ajtó azonban kivágódott, és három gyerek jelent meg. Egy fiatal, tizenöt év körüli, vékonyka lány lépett be elsőnek. Hosszú, egyenes, szőke haját szoros kontyba kötve viselte, arcán mosoly ült, amíg meg nem látta Trionát. Azonnal megállt. A sarkában egy még fiatalabb, talán tizenhárom éves forma, meglepően szép, feketehajú lány jött, akinek sötétbarna szemét dús szempillák keretezték. Olyan gyorsan szaladt, hogy nyílegyenesen beleütközött az előtte álló lányba. Tágra nyílt szemű, szőke, hatéves forma kislányt vezetett kézen fogva. KAREN HAWKINS


Mindhárman döbbenten néztek Trionára, aki biztos volt abban, hogy az ő arcán is hasonló kifejezés tükröződik. Aztán a lányok elnéztek mellette, ragyogó mosollyal az arcukon, „Papa!” kiáltással nekirontottak, és ölelve, csókolva üdvözölték Hugh-t.

Tizenegyedik fejezet Ó, kislányok. Nem is tudjátok, milyen erővel ég a düh az ereitekben. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

Dougal követte fivérét a könyvtárba. – El kellett volna mondanod neki! Hugh komoran nézte, ahogy Dougal kiválasztja és elfoglalja a legkényelmesebb széket. – Épp azon voltam, amikor a lányok berontottak. Azt hittem, legalább reggeli utánig távol tudod tartani őket. – Meg is tettem! Szerencséd van, hogy legalább eddig is sikerült, mert, ahogy megtudták, hogy hazajöttél, folyton kérleltek és kérleltek – mondta Dougal fintorogva. – örülök, hogy hazajöttek. Hugh sóhajtva dörzsölgette a nyakát, majd a Dougallal szembeni székbe roskadt. – A pokolba! Micsoda zűrzavar. – Meg is lepődtem, hogy még nem voltál fent. Már jóval elmúlt kilenc, így azt gondoltam, volt elég időd… – Dougal hunyorítva nézte Hugh elvörösödött arcát. – Á, igen. Friss házasok. Hogy is

KAREN HAWKINS


felejthettem el? Már illendően fel voltatok öltözve, amikor a lányok berontottak? – Éppen hogy. – Sajnálom – vágott egy grimaszt Dougal. – Nem is gondoltam rá. – Ha még lett volna tíz percem, hogy elmagyarázzam a dolgokat Caitrionának, most mindenki jobban lenne. – Legalábbis így gondolta. Valójában, a lányok megjelenése előtti beszélgetésük nem abba az irányba haladt, amerre ő akarta. Aggódni kezdett, hogy a házasság – még az ilyen jellegű is – sokkal bonyolultabb, mint gondolta. – Mit mondott a feleséged, amikor meglátta a lányokat? – Nem sok mindent. A reggeli alatt is csendben volt. – Habár számtalan szúrós pillantást vetett rá. – És a lányok? – Ők is hasonlóan csendben voltak, de duzzogtak – felelte Hugh és mindkét kezével az arcát dörzsölte. – A fenébe is, most mindenki boldogtalan. Mondanom kellett volna valamit Caitrionának korábban, de olyan mérhetetlenül lefoglalt a házasságunk mindennapjait illető magyarázat, hogy elmulasztottam megemlíteni a lányokat. Arra meg aztán végképp nem gondoltam, hogy nekik is el kellene mondanom Caitrionát, vagy azt, hogyan reagáljanak rá, amikor azt sem tudják, hogy itt van, pláne, hogy a feleségem. – Hugh a szék támlájára hajtotta a fejét és behunyta a szemét. – A fenébe, ezt nagyon elrontottam. – El, bizony. Hugh a fivérére bámult. – Azt hittem, azért jöttél, hogy segíts. – Én? Csak remélem, hogy Sophia nem engem okol ezért az egészért. Hajlamos azt gondolni, hogy az én hibámból történnek így vagy úgy a dolgok, még ha ez azért nem is annyira egyértelmű. – Majd egy másik alkalommal beszélgetünk a házassági problémáidról; nekem épp elég most a sajátom miatt aggódni – biggyesztette le az ajkát Hugh. – Nem is gondoltam, hogy ennyi gondot okoznak. A nők olyan fájdalmasak! Dougal, ha téged házasságba kényszerítenének, és hazahoznád újdonsült KAREN HAWKINS


feleségedet, én nem lennék feldúlt. Szívesen látnám a házban, és úgy tennék, mint máskor. Bármi is történt, minden kettőtök közt maradna, s cseppet sem érdekelne, mert ilyenek a férfiak. De a nők… – rázta meg a fejét. – Ó, a nők nagyon mások. Az nem érdekel, ha te elfelejted a születésnapomat; magam is alig tudom, mikor van. De Sophia soha nem felejti el. És hogy mi van, ha én állandóan elfelejtem az övét? – Dougal megborzongott. – Inkább kenjenek be szurokkal, és forgassanak meg tollban. Hugh szórakozottan bólogatott. A pokolba az egésszel – pedig ma reggel olyan ígéretesen indultak a dolgok! Azt kívánta, bárcsak újra az ágyban lehetne, Caitrionát ölelve. Meglepődött azon, hogy milyen elragadóan fogékony, milyen gátlástalan volt a lány. Elképzelte, milyen merész és belevaló asszony lesz néhány héten belül, ha már elég gyakorlott lesz az ágyban; a gondolatra szinte a fülében dobolt a vére, és… – Nem is figyelsz. Hugh a fivére felé fordult. – Elnézést. Mondtál valamit? – Azt mondtam, talán bocsánatot kellene kérned – mondta Dougal, a szemöldökét összevonva. – Ugyan miért? El akartam mondani neki, csak nem maradt időm. Dougal felhúzta a szemöldökét. Hugh felsóhajtott. – Igazad van; bocsánatot fogok kérni. – És mit mondasz a lányoknak? – Az igazat. Ők még talán mérgesebbek, mint Caitriona, és… Dougal hirtelen kihúzta magát, és Hugh mögé nézett. Hugh lassan megfordult. Az ajtóban ott álltak a lányok. Christina szúrós szemmel nézett rá. – Apám, beszélni akarunk veled. – Talán jobb lesz, ha én most… – állt fel Dougal. – Ülj le – rendelkezett Hugh. Dougal, a lányokra pillantva, megállt. Bármi is következzék, leült. Hugh a lányok felé fordult. KAREN HAWKINS


– Örülök, hogy itt vagytok. Én is beszélni akarok veletek. A lányok egymásra néztek. Aztán Christina bólintott, és a kanapéhoz lépve, leült az egyik végére, Devon pedig a másikra. Aggie középre ült, és mindhárman komolyan nézték Hugh-t. – Nos? – kérdezte Devon, metsző pillantással. – Nem is mondtad, amikor elmentél, hogy házasodni készülsz – szólalt meg vádlón Christina. – Eszemben sem volt megházasodni. Nekem és Caitrionának is épp olyan meglepetés volt az egész, mint bárki más számára. Christina és Devon hitetlenkedve néztek egymásra. Hugh felsóhajtott. – A következő történt. Egy fiatal hölgy csellel akarta rávenni Alexander bácsikátokat a házasságra, ezért mentem Londonba. A tudomásomon kivül, Caitriona is ugyanezért utazott Londonba. – Honnan értesült a dologról? – kérdezte gyanakodva Christina. – Ő az említett hölgy testvére. – Úgy! – mondta Devon, mintha ez bármit bizonyítana. – Semmi „úgy” – felelte Hugh komolyan. – Caitriona és én, véletlenül beleestünk az ifjú hölgy Alexandernek állított csapdájába, és ezért össze kellett házasodnunk. – Hogyan lehet téged bármire is rákényszeríteni? – kérdezte Devon hitetlenkedve. – Hiszen te még Alexandernél is nagyobb vagy! Dougal elrejtette mosolyát. – A meggondolatlanságom miatt odalett Caitriona jó híre, ezért feleségül kellett vennem, különben ő és a családja is túl nagy árat fizethettek volna miattam. Devon türelmetlenül megrázta a fejét. – Biztos vagyok benne, hogy ha akarod, elkerülhetted volna az egészet. – Tisztességes férfiként nem tehettem mást – felelte Hugh éles hangon. – Bizonyára ti sem szeretnétek, hogy másképp viselkedjem. Devon elpirult apja rendreutasítása miatt, és összeszorította a száját.

KAREN HAWKINS


– Persze, hogy nem – felelte Christina. – Ha azt mondod, nem volt más választásod, hiszünk neked. – De nem akarjuk, hogy itt legyen! – fakadt ki Devon. Hogy ki ne maradjon, Aggie is élénken bólogatott. – Nincs szükségünk anyára! – Tökéletesen boldogok voltunk úgy, ahogy voltunk, csak veled – mondta Christina. Hugh türelmetlenül legyintett. – Néha az élet döntésekre kényszerít minket. Ez egy ilyen eset, és a legjobbat kell kihoznunk belőle. – Én nem fogok úgy bánni azzal a nővel, mint egy anyával – csattant fel Christina. – Nem is kérte ezt senki tőled – felelte szemöldökét összevonva Hugh. – Az alatt a rövid idő alatt, viszont, amíg velünk lesz, udvarias leszel hozzá. – Rövid idő alatt? – függesztette Hugh-ra a tekintetét Devon. – Hát nem marad itt? – Csak pár hónapig, aztán visszatér az otthonába. Addig azonban mindhárman udvariasak lesztek hozzá. És semmi trükk. Semmi. Érthetően fejeztem ki magam? Devon és Christina tekintete konok volt. – Christina? – kérdezte Hugh. – Igen, papa, udvarias leszek – felelte a lány sóhajtva. – Köszönöm – felelte Hugh, majd Devonra és Aggie-re nézett. – És ti is. – Igen, papa – motyogta Devon. Aggie lebiggyesztette az ajkát, de bólintott. – Jól van. Akár tetszik nektek, akár nem, Caitriona a feleségem, és tiszteletet érdemel. Amíg itt van, ő látja el a háztartási tennivalókat. – De… – pislogott Devon –, azt eddig én csináltam Christinával! – Most lesz némi segítségetek – felelte Hugh és Dougal-ra nézett. – Így a lányoknak talán a tanulásra is több idejük marad majd. Dougal mosolyogva bólintott.

KAREN HAWKINS


– Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogják. Azt javaslom, tanuljanak a görög mellett latint is. – Latint? – sivította Devon. – Én nem akarok latint tanulni – tette karba a kezét Christina. – Én sem! – csatlakozott Devon. Hugh nem vett tudomást róluk. – Az életünk nem változik meg, amiért megnősültem. Néhány hónap múlva már arra sem fogunk emlékezni, hogy itt volt. – Megígéred? – kérdezte Devon. – Megígérem – felelte Hugh ünnepélyesen. – Előfordult valaha, hogy nem tartottam be a szavam? – Akkor jó – bólintott végül Devon. – Csak azon aggódtunk, hogy nehogy úgy legyen, mint amikor anya… – mondta Christina, majd gondterhelten lesütötte a szemét. – Habár még csak kevés ideje ismerem Caitrionát, azt azért bizton állíthatom, hogy nagyon tiszteletreméltó. Elhihetitek nekem. – Hogyan szólítsuk? – kérdezte Aggie. – Anyának biztos nem – felelte Devon. – Azt fogjátok mondani neki, hogy „asszonyom”, ami teljesen helyénvaló is – mondta Hugh. – Most pedig elég ebből a holtra vált arckifejezésből! Csodás nap van, menjünk lovagolni, ahelyett, hogy itt ülünk, és olyasmin rágódunk, amin úgysem lehet változtatni – folytatta, majd Aggie-re nézett. – Készen állsz a lovaglásra? A kislány végignézett magán, majd döbbenten megállapította: – Nincs rajtam lovaglóruha, meg csizma, egyáltalán semmi! – Nem is vettem észre – nevetett Hugh. – Remélem, a pónid nem felejtett el ügetni, amíg nem voltam itthon. Aggie vigyorgott. – Gyorsan fogok lovagolni! – Csak akkor, ha az egyik nővéred vezeti a lovat. – És – tette hozzá Dougal komoly képpel – ha nem mész a sövényhez. Hugh komoran nézett legkisebb lányára. – Mikor próbáltál meg sövényt ugratni? KAREN HAWKINS


– Talán akkor – felelte édesen mosolyogva Aggie -, amikor nem voltál itthon. – Ha még egyszer a megfelelő irányítás nélkül próbálsz meg valami hasonlót, egy hónapra eltiltalak a lovaglástól. Ha ilyesmi őrültséget művelsz, még a nyakad is kitörheted. – Igen, papa – hervadt le Aggie arcáról a mosoly. – Jó kislány. Most pedig az istállókhoz megyek, öltözzetek át, ott találkozunk. Át kell lovagolnom a ménest, ti hárman pedig segítetek. A lányok odajöttek, hogy megöleljék. Hugh átkarolta őket, örömmel szívta magába finom szappanillatukat, élvezte a jelenlétüket. A szorongása enyhült kicsit. Szíve szinte fájt a hirtelen támadt melegségtől, és el sem tudta képzelni, hogy ennél még jobban szerethetné őket. Dougal elfordult, hogy ne lássák könnyben úszó szemét. Hugh végül megköszörülte a torkát, és mindhárom lányát homlokon csókolta. – Siessetek átöltözni. – Igen, papa – Christina kézen fogta Aggie-t, és Devonnal a nyomában, elhagyták a szalont. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Dougal megszólalt: – Nagyon szeretnek téged. És Hugh is nagyon szerette őket. Az élete két részre oszlott; arra az időre, amikor a lányok még nem éltek vele, és arra, amikor már igen. Az előző időre szinte alig emlékezett. Csak élvezte az életet, mindene megvolt. De most, amikor reggelente felébred, már nincs az a gyötrő bizonytalanság, vajon kinek az ágyában érte a reggel, hanem békével és melegséggel tölti el a tudat, hogy három, nagyon különleges lény várja mosolyogva a reggelizőasztalnál. Ezek a mosolyok adják mindennapjainak értelmét. Persze kezdetben, mindnyájuk számára nagyon nehéz volt. Sok időbe telt, amíg összeszoktak, és megtanulták, hogyan szeressék egymást. A lányok eleinte nem voltak hajlandóak bízni benne, ő pedig nem jött rá, milyen különlegesek. Ám az elmúlt

KAREN HAWKINS


évben gondosan óvták kis családjukat, s ezt Hugh mindennél többre értékelte. Dougalra nézett, és egyszerűen megjegyezte: – Ők az életem. – Ez jó… egy pontig. – Hogy érted ezt? – komorodott el a másik. – Hugh, nem óvhatod meg őket minden változástól, amelyet az élet hoz. – De megpróbálhatom. – Akkor elbuksz – hajolt előre komoly arccal Dougal. – Óvatosnak kell lenned azzal, mit ígérsz a lányoknak. Számítanak rád. Nem védheted meg őket mindentől, ahogy azt sem ígérheted meg, hogy semmi sem változik Caitriona jelenlétével. Házas vagy; a dolgok pedig változnak. Ez természetes. Hugh a fejét rázta. – Senkinek sem hagyom, hogy felforgassa a házamat. A gyerekeknek állandóságra van szükségük. Olyan kevés jutott nekik. – Remélem, a feleséged egyetért ezzel. – Ha nem, akkor majd beidomítom – villantott Dougal-ra egy mosolyt. – Mintha az egyik díjnyertes lovam lenne. Nyugodtan kitartok az elképzeléseim mellett, és ha megbokrosodik, szigorúan tartom a gyeplőt. Előbb-utóbb rájön, ki a főnök. Dougal nyugtalanul mocorgott. Előző este, a meglepetés és a portói által okozott ködben, mesterinek tűnt a tanácsa. A nappali világosságban azonban már nem volt annyira biztos ebben. Már abban sem, hogy egyáltalán tanácsnak lehet-e nevezni, vagy inkább tévedésnek. – Hugh, nem emlékszem pontosan, mit mondtam tegnap este, de nem kezelheted úgy a feleségedet, mint egy lovat. – Miért nem? – Mert nem az! És azért, mert az valahogy rossz, és… – Miért rossz? Dougal teljes szívéből azt kívánta, bárcsak itt lenne Sophia, hogy válaszoljon Hugh kérdéseire. – Másképp kellett volna elmagyaráznom, mire gondolok. Ha rájön…

KAREN HAWKINS


– Dougal, nem vagyok bolond; nem mondom el neki, hogy mit csinálok. – Nem fog tetszeni neki, ha meg akarod szabni, mit tegyen. – Caitrionával alig ismerjük egymást, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy sok dologban nem értünk majd egyet. De hamarosan úgyis elmegy – vonta meg a vállát. – Ez nem így működik. – Hát nekem így fog – felelte Hugh, és komolyan is gondolta. Eszébe jutottak a reggeli édes pillanatok, és az, ahogy feláldozta magát, hogy megmentse a testvérét. Caitriona semmiben sem hasonlított a lányok anyjához; Clarissa hideg, önző teremtés volt. Dougal a homlokát dörzsölgette. – Bárcsak sose említettem volna meg a lovakat. A pokolba a portóiddal! Még mindig fáj a fejem, pedig csak két pohárral ittam. Hugh… Dougal összevonta a szemöldökét, mintha keresné a szavakat, és ez meglepte Hugh-t. Ha másról nem is, fivére közismert volt a szóbeli kifejezőkészségéről. – Hugh, mi van akkor, ha Caitrionában sokkal több van, mint gondolod? Mi van, ha részt akar magának a te életedben és a lányokéban is? – Badarság. Tökéletesen jól voltunk, mielőtt ide jött. Christinának már csak ritkán vannak rémálmai, Aggie pedig már nem pisil be éjszakánként. És Devon sem olyan sovány már. Mindannyian gyógyulófélben vannak. – Ez nem azt jelenti, hogy nincs helye további fejlődésnek. Lehet, hogy Caitriona mindnyájatokra jó hatással lesz. Hugh hirtelen nyugtalanul felugrott, és az ablakhoz ment. A téli napsugarak felmelegítették a füvet, amelyen lovak legelésztek elégedetten, és megcsillant a sziklás hegyekből lezúduló mély patak vizén. A látvány, mint mindig, ezúttal is megnyugtatta a férfit. Minden úgy volt, ahogy lennie kellett, és ez nem változhat meg. Soha. Ha visszagondol az egy évvel ezelőtti sötét borzalmakra… Behunyta a szemét. Dougal nem értheti ezt, hiszen nem tudja a teljes igazságot. Talán itt az ideje, hogy elmondjam neki. Mély lélegzetet vett, és visszafordult a fivéréhez. KAREN HAWKINS


– Beszéltek neked a lányok valaha arról, milyen volt az életük, mielőtt ide kerültek? Dougal megrázta a fejét. – Clarissa olyan helyekre cipelte őket, amelyeket gyerekeknek nem lenne szabad látni, és aprócska, bérelt odúkban hagyta őket, sokszor több napra is, kevés ennivalóval vagy akár anélkül. Rendes öltözék nélkül jártak a hidegben, nem volt vizük a tikkasztó nyárban. Piszkos bérszobákból lerobbant, penészes palotákba, rozoga vidéki ingatlanokba hurcolta őket, olyan emberek közé, akikkel egyetlen gyereknek sem lenne szabad megismerkednie. Attól függően, Clarissa éppen mikor, kivel esett szerelembe, bújtatta, rejtegette szegényeket, vagy úgy mutogatta őket, mint a pónikat. Dougal arca eltorzult. – Folyamatosan veszélyben voltak, ritkán volt elég ennivalójuk, és a lehető legrosszabb állapotban kerültek ide. Jobban törődöm a lovaimmal, mint ahogy Clarissa törődött ezekkel a gyerekekkel – mondta fogcsikorgatva Hugh. Dougal némán bólintott. – Amikor megérkeztek, Devon az ágya alatt őrizgette az ennivalót. Még most is előfordul, de már hónapról hónapra egyre ritkábban. Christina sem írni, sem olvasni nem tud, és a legkisebb hirtelen mozdulatra felugrik, mintha arra számítana, hogy megütik. Nem hiszem, hogy Aggie-t valaha megfürdették, mert velőtrázóan üvöltött, amikor Mrs. Wallis és az emeleti szolgáló bele akarták tenni a kádba. Soványak voltak, tetőtől talpig tele forradásokkal és horzsolásokkal. – Hugh ajka teljesen elfehéredett. – Amikor idekerültek, megígértem nekik, hogy a bizonytalanságnak vége. Ragaszkodtunk az átlátható időbeosztáshoz, az egyszerű élethez, és kivirultak. Dougal arca megenyhült. – Nagyon szeretnek itt lenni, és nagyon szeretnek téged. De még mindig azt gondolom, hogy Caitriona ehhez csak hozzátehet valamit. – Mindent biztosítok, amire szükségük van.

KAREN HAWKINS


– Kivéve egy anyát. Az ő életükben szükség van egy nőre is – mondta Dougal gyengéden. – Minden lánynak szüksége van erre. Mint ahogy minden férfinak is, a pokolba. Hugh megfeszítette az állkapcsát. – Volt egy anyjuk, akitől semmi mást nem kaptak, csak fájdalmat. A gyerekeim az elsők, és azok is maradnak. Kintről egy hintó hangját hallották. – Megjött Caitriona. Reggeli után a városba ment Mrs. Wallisszal vásárolni néhány dolgot. Dougal felsóhajtott. Tudta, hogy a lányoknak nehéz életük volt, de nem ismerte a részleteket. Ám Hugh ilyen –, mindig titokban tartja a dolgokat. Társaságban kedves volt és derűs, de soha nem engedett senkit sem igazán közel magához. Egészen addig, amíg a lányok meg nem érkeztek – akkor minden megváltozott. Az ördög vigye el, valami nem stimmel Hugh érvelésében, de Dougal képtelen volt rájönni, mi az. Végül vállat vont. – Tégy úgy, ahogy a legjobbnak látod. – Úgy lesz. Hugh igyekezett leplezni ingerültségét. Dougal próbált segíteni, de igyekezete céltalan volt. Van olyan, amikor zavaró, hogy olyan sok családtag lakik a közelben. Halk kopogás hallatszott, és Caitriona lépett be kipirult arccal, haja kicsit kibomlott, ahogy levette a fejéről a főkötőt. Dougal felállt a székéből, Caitriona szeme tágra nyílt a szemüvege mögött. – Elnézést kérek. Nem akarok zavarni. – Nem zavar – mondta Hugh, és bemutatta őket egymásnak. Dougal, a tőle megszokott kellemes modorban, meghajolt. – Örülök, hogy megismerhetem. Isten hozta a családban. Triona térdet hajtott. – Köszönöm – felelte, és tekintete végigfutott Dougal szőke haján, és kérdően nézett Hugh-ra, aki elvigyorodott. – Tudom, nem hasonlít rám. – A hajától eltekintve, valójában pontosan úgy néz ki, mint ön. Dougal felnevetett.

KAREN HAWKINS


– Lehet, hogy hasonlítunk, de én határozottan jobban öltözöm. Ha módjában áll majd feljavítani az én szerencsétlen fivérem szekrényének tartalmát, az egész család örökre az adósa marad. Caitriona szeme felcsillant. – Meglátom, mit tehetek. – Nem kellene már távoznod? – kérdezte Hugh nyomatékosan a fivérét. – De, azt hiszem, igen – felelte Dougal, miközben lesimította a kabátujját, a szeme sarkából figyelve sógornőjét. Egyáltalán nem a Hugh eddig megszokott ízlése szerinti nő volt. Elég magas, kicsit telt is. Ám a haja selymes és aranyszőke, bőre fehér, ajkai teltek és pirosak, szemüveggel elfedett szeme pedig hihetetlen mogyoróbarna árnyalatú. A legjobb benne a nyugodt arckifejezése volt, amely józan észről és értelemről árulkodott. Nem tűnt olyan nőnek, akivel könnyen el lehet bánni. Dougal elmosolyodott. Az volt az érzése, hogy néhány érdekes hónap elé néznek. Megfogta sógornője kezét, és megcsókolta az ujjait. – Most el kell mennem, de hamarosan eljövök újra, és az összes családi titokba beavatom. Triona mosolyogva térdet hajtott, tetszett neki a MacLean család e barátságos tagja. – Papírt és tollat készítek majd elő, hogy jegyzetelhessek. Sajnálom, hogy el kell mennie. A közelben lakik? – Körülbelül két kilométerre, tovább az úton. A feleségem, Sophia, ezen a héten Edinburgh-ban van az édesapjával, de nagyon boldogan fogadja majd önt, ha visszatér. – Akkor ön most egyedül van otthon? El kell jönnie vacsorára! Hugh, mondja neki, hogy jöjjön el. Hugh felhorkant. – Eszemben sincs. Már így is túl gyakran látogat meg. – Akkor vacsorára visszajövök – vigyorgott Dougal. – Köszönöm, asszonyom – mondta, majd meghajolt és távozott. Hugh arca kifürkészhetetlen volt. – Caitriona, korábban kellett volna beszélnem a lányokról. Csak annyira lehetetlen volt az egész, és én… – húzta el a száját a férfi. – Igazán sajnálom. KAREN HAWKINS


Triona nem számított erre. – El tudom képzelni, milyen nehéz belefogni egy ilyen témába, amikor úgyis alig volt alkalmunk beszélgetni – mondta egy pillanattal később. – Már épp a nagy bejelentésre készültem, amikor korábban hazaértek mint gondoltam – felelte Hugh, majd habozott. – Sokkal hamarabb el kellett volna mondanom, de meg akartam várni, hogy ideérjünk, hogy magunk lehessünk, és hogy ön ne legyen annyira kimerült. Ezt elég nehéz befogadni. – Ha elmondta volna, hogy vannak lányai, egyszerűen csak megkértem volna önt, hogy találkozhassak velük – felelte hűvösen a lány. A férfi hosszan nézte a lányt. Aztán kimérten meghajolt. – Amint mondtam, sajnálom. Nem lesz több titok közöttünk. – Köszönöm. Látom, több időt kell együtt töltenünk, hogy megismerjük egymást. Nincs meg köztünk a bizalom, és ez szánalmas. – Ha az segít elkerülni a további nehéz pillanatokat, hajlandó vagyok rá. Valójában… – felelte, és meleg kezével megfogta a lány ujjait, előrelépett, a kanapéhoz vezette Trionát. Aztán elkapott egy széket, leült vele szemben, térdük szinte összeért. – Fejezzük be a reggel oly hirtelen félbeszakított beszélgetésünket. – Én inkább a lányokról szeretnék beszélni. Semmit nem tudok róluk. – Ők a lányaim. Mi egyebet szükséges tudnia róluk? Triona a térdére tette a kezét és előrehajolt. – MacLean, ha ön szerint ilyen egy beszélgetés, akkor még nagyon sok nehéz percünk lesz. A férfi vitatkozni akart, de egy pillanat múlva felsóhajtott. – Mit szeretne tudni? – Bármit, amit el tud mondani. Bájos lányok. Azt gondolom, nagyon jól viselkedtek a reggelinél, bár csendesek voltak. – Meg voltak lepődve. – Ahogy én is. Biztos vagyok benne, hogyha megszoknak majd engem, meg is kedvelnek. A mostohaanyjukként megpróbálok… KAREN HAWKINS


– Nem. – Mit nem? – komorodott el a lány. – Én nem tekintem önt a mostohájuknak. És teljesen biztos vagyok abban is, hogy ők sem akarnák. – De… – A mi házasságunk nem szokványos. – Úgy? És mi köze van ennek a gyerekekhez? – Az én gyerekeimhez. Triona szíve elszorult. Úgy érezte magát, mintha egy hatalmas ajtó előtt állna, amelyhez nincs kulcsa. Hogy juthatna be? Sőt, még egy sokkal rosszabb gondolat ütött szöget a fejében. MacLeannek három különböző korú gyereke van, szemmel láthatóan ugyanattól az anyától. Nyilván szerette azt a nőt. De ezt csak. egyféleképp derítheti ki. – Szerette őt? – Szerettem-e… ó. Az anyjukat. Valamikor egyszer, azt hittem, igen, de már nem. A válasz annyira gyors és természetes volt, hogy Triona fellélegzett. – Értem. És… él még? – Igen – köpte ki a választ Hugh. – Amikor még zöldfülű voltam, teljesen elbűvölt. De nem jó asszony. A lányok évekig Clarissával éltek. Amikor szétcsúszott az élete, tönkrement az övék is. Míg hozzám nem kerültek egy évvel ezelőtt, fogalmuk sem volt róla, mi az, hogy „otthon”. Sosem volt benne részük. Milyen nehéz lehetett nekik! Triona megpróbálta elképzelni, milyen lett volna az élete a lelkészlak otthonos kényelme nélkül, de nem tudta. – Talán segíthetek… – Nem. Caitriona csak pislogott a férfi éles hangjára. – Caitriona, ön csak néhány hónapot tölt itt. – Igen, de… – Nincs „de”. Többet érne – és a lányoknak is könnyebb lenne – ha távol maradna tőlük. Nem akarom, hogy szomorúak legyenek, ha ön elmegy.

KAREN HAWKINS


A férfi, minden szavával, egyre jobban eltávolította magától Trionát. Reggel még azt gondolta, hogy a szeretkezésük jelentett valamit, azt, hogy párként kezdték el közös életüket, még ha az csak néhány hónapig tart is. Most jött rá, hogy ami a hálószobában történt, nem feltétlenül jár együtt ezzel. Mégsem tudta hibáztatni a férfit amiatt, hogy védeni akarja a gyerekeit. Bár nagyon magányosnak érezte magát, mégis azt mondta: – Természetesen a gyerekek az elsők. – Köszönöm – felelte a férfi, majd hátradőlt a székében, arca valamennyit veszített eltökéltségéből. – Nem lesz túl nehéz. Ön az étkezések alkalmával találkozik a lányokkal, egyébként a nevelőnőjükkel és a tanítójukkal lesznek délelőttönként, délutánonként pedig többnyire velem. Triona összekulcsolt kezeit nézte az ölében. – Hol van most a lányok anyja? A férfi becsukta a szemét, ajka kifehéredett. – Elszántan tudni akar mindent, ugye? Nem értem, miért fontos ez, de Clarissa Beaufortnak hívják. Egy kétes hírű ír báró lánya. Lélegzetelállítóan gyönyörű; Devon pont úgy fog kinézni, mint ő. Clarissa egyedüli gyereke az apjának, aki abban a tudatban nevelte fel a lányát, hogy mindenkinél jobb, bár ez messze állt a valóságtól. Arra használta a szépségét, hogy… – Hugh ajka legörbült, szemmel láthatóan nehezére esett folytatni. – Nem számított, milyen szörnyen viselkedett, vagy milyen megbocsáthatatlan dolgokat művelt, a férfiak bomlottak utána, ő pedig mindegyiket szívesen fogadta. – Értem – mondta halkan Triona. – Évekkel ezelőtt, hatalmas erővel harangozták be a londoni társaságban. Hercegek, grófok, még a trónörökös is előbb vagy utóbb, minden partiképes férfi Londonban a lábai előtt hevert. Akkor találkoztam vele. Azt hittem, mi majd… – csóválta a fejét. – Fölösleges mondanom, hogy tévedtem. – Ön szerette őt, de ő nem viszonozta. – Úgy szerettem, ahogy csak egy tizennyolc éves kamasz tud. Közben az apja el volt ragadtatva a lánya sikereitől, és azt képzelte, hogy majd egy jó házasság biztosítja a család KAREN HAWKINS


szerencséjét. Nem vette észre, hogy Clarissának esze ágában sincs férjhez menni; odavolt azért, hogy mindenki vele foglalkozzon. Amint elnyerte egy férfi vonzalmát, máris egy másik érdekelte. Én csak egy voltam az udvarlók között – egy bolond fiú, akin ő kétségkívül csak gúnyolódott, bár én túl fiatal voltam ahhoz, hogy felfogjam. Szerencsére, mielőtt végleg bolondot csináltam volna magamból, rájöttem, honnan fúj a szél, és elhagytam a várost. Egy héttel később rajtakapták a hintójában egy szolgával, egyikük sem viselt ruhát. – Ó! – Ami még rosszabb, hogy Richmond hercege talált rájuk, aki épp meg akarta kérni a kezét. Persze világgá kürtölte az esetet, a nőt pedig kitaszította magából az előkelő társaság. Az apját annyira feldúlta a dolog, hogy kiadta az útját. Nem hinném, hogy valaha is újra szóba állt volna vele. – Mi történt a nővel? – Ó, ne sajnálja; mindig talpra esik Felszedett egy idősebb, gazdag férfit. Amikor már kihasználta, keresett egy másikat. Aztán megint egy másikat. – Legalább következetes volt – mondta Trioria szárazon. MacLean halványan elmosolyodott. – Az. De szörnyű és lealacsonyító életet választott, és a lányokat is vitte magával. Ők pedig nagyon sokat… – a férfi hangja elbicsaklott, és gyanúsan csillogó szemmel elfordult. – Elég sok mindenen mentek keresztül. Triona elnyomta magában a saját fájdalmát. Ez a helyzet nyilvánvalóan súlyosabb és sokkal összetettebb, mint gondolta. – Ön szereti a lányait, és szemmel láthatóan ők is szeretik önt. Ez minden, amit valójában tudnom kell. – Akkor megteszi, amit kértem, és hagyja őket olyannak, amilyenek? Triona a szülei meleg figyelmére, fivérei és húgai kötekedő ragaszkodására gondolt, és elszorult a torka. – Megteszem, amit tudok. Ez az egész csak hozzáadódott ahhoz a magányérzethez, amellyel reggel óta küzdött. A Gilmerton-major hirtelen hatalmasnak tűnt, és visszhangzott az ürességtől. KAREN HAWKINS


Valószínűleg kiülhetett az arcára valami, mert a férfi előrehajolt, és hatalmas kezébe fogta a lányét. – Éppen elég lesz azzal foglalkoznia, amit megbeszéltünk. Mrs. Wallis segít önnek abban, hogyan mennek itt a dolgok, és semmi kétségem afelől, hogy az ön tevékenysége jelentős változtatásokat eredményez ezen a helyen. Ami egy normális feleség esetében így is van. De egy ilyen asszonyt a háztartás minden területén szívesen látnak, nem csak meghatározott keretek között. Mégis, valami elkezdődött, megtört a jég. Szerencsére, Triona nagyon, nagyon jó volt abban, hogy különösen nehéz feladatokat és helyzeteket oldjon meg. Egyrészt örült neki, hogy a személyzet megszervezésével és a háztartás hatékony vezetésével tölthet némi időt, másrészt viszont egyéb céljaihoz is közelebb került. Azt akarta, hogy értékesen tölthesse a napjait itt, Gilmertonban. Mire eljön a távozás ideje, addigra elég fontossá akarta tenni magát, legalább annyira, hogy Hugh-nak hiányozzon. A szeme sarkából figyelte a férfit. Elég érdeklődésre tarthat számot felőle? Tisztességes kihívásnak tűnt, és csak a jó ég tudja, tényleg milyen nagy szüksége van elfoglaltságra, hogy a honvágyát legyűrje. Az egyetlen valódi kapcsolat közte és e furcsa férfi között az, ami reggel az ágyban történt. Addig, és az utána következő néhány pillanatig, nagyon bensőséges érzéseket táplált iránta. Nem hagyhatta, hogy a férfi minden fontosabb ház körüli dologból kizárja őt, ám mégsem érezte, hogy ennél többhöz is joga lenne. Egyértelmű, hogy Hugh szereti a lányait, és aligha hibáztatható egy ilyen nagyszerű érzés miatt. El kell nyernie a bizalmát, be kell bizonyítania, hogy mit ér. Apa mindig azt mondta, egy cselekedet ezer szóval is felér. Lesimította a szoknyáját. – Megteszem, amit kér, távol tartom magam a lányoktól, amennyire lehetséges, cserébe viszont szeretnék kérni öntől valamit. – Mégpedig? – vonta össze a szemöldökét a férfi.

KAREN HAWKINS


– Szeretném folytatni önnel a… – elpirult, majd sietve folytatta. – Amit ma reggel csináltunk. A férfi szeme felcsillant, és lassan elmosolyodott. – Á, a ma reggel. Igen. – Igen? A férfi felnevetett. – Azt kellett volna mondanom „Természetesen!" – mondta, majd felállt, és egyik ujjával felemelte a lány állát, s olyan közel hajolt, hogy a leheletével megcsiklandozta annak ajkát. Triona lehunyta a szemét, úgy várta az elsöprő csókot. Ehelyett azonban, a férfi megmozdult és a fülébe suttogta: – Soha többé nem szenved hiányt a „ma reggelekben” – dörzsölte arcát a lányéhoz. – Megígérem. Trionát elöntötte a forróság, és ösztönösen a férfi felé hajolt, de az már fel is egyenesedett. Hugh kacsintott. – Vacsorára megjövök, és akkor folytatjuk a beszélgetést. Ki tudja? – vágott huncut arcot. – Talán már ma este is lesz valami a „ma reggelből”. – Hát képes rá? Hugh nevetése körülvette a lányt, aki egy pillanatra el is felejtette, hogy egy idegen, általa ismeretlen emberekkel, szolgákkal teli házban van. Egy bensőséges, csodás pillanatig csak ketten voltak, mindketten mosolyogtak. Intim, ma reggeli pillanatok idéződtek fel bennük, ahogy lassuló szívveréssel egymás karjában fekszenek meztelen lábaikkal összegabalyodva. Ó, mennyire vágyott rá Triona, hogy újra átélje azokat a pillanatokat! A teste beleremegett, ahogy átjárta valami fura izgalom. – Már alig várom. A férfi szeme felcsillant, és Triona egy pillanatig azt hitte, hogy a férfi menten magához húzza, és szenvedélyesen megcsókolja. Hugh azonban az ajtó felé fordult. – Meg kell néznem a lovakat. Ha szüksége van valamire, beszéljen a házvezetőnővel; utasítottam mindenkit, hogy tegyék, amit mond. KAREN HAWKINS


– Köszönöm. De… mikor jön vissza? – Amilyen hamar csak tudok – nézett melegen a lányra. – Elég nehéz lesz vacsorához készülni, ha ilyen időpontokat ad meg. Hugh nevetve nyitotta ki az ajtót, – Jól van, asszonyom. Hatra itthon leszek. Azzal kiment, és becsukta maga mögött az ajtót. Triona hallotta, amint elveszi a kabátját az inastól, és kilép a bejárati ajtón. Lovaglócsizmás léptei lefelé a márványlépcsőn még hallatszottak egy darabig. Triona az ablakhoz ment, és óvatosan, nehogy magára vonja a férfi figyelmét, elhúzta a függönyt. Addig nézte az istállók felé tartó férfit, amíg az el nem tűnt a szeme elől. Aztán lerogyott a legközelebbi székbe, és bizsergető elszántságot érzett magában. – Várj csak, Hugh MacLean! – mondta hangosan, magában mosolyogva. Az lehet, hogy a férfi ki akarja zárni az életéből, de téved, ha azt hiszi, hogy ezt hagyni fogja. Feleségként megszerzi magának, ami jár neki, az ágyban és az ágyon kívül is. Te jó ég, hiszen ő egy Hurst, és egy Hurst sosem adja fel! Ám Triona tudta, hogy segítségre lesz szüksége. És azt is pontosan tudta, hol találja. Felugrott, és az előcsarnokba ment, hogy tollat és papírt kérjen.

Tizenkettedik fejezet Ó, ez annyira kedves az édesapátoktól, hogy ideküldött titeket Szent Mihály napjára! Öreg szívem csak úgy vidul közietek, pajkos kis lánykáim! AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN. KAREN HAWKINS


A papa azt mondta, hogy csak néhány napig marad itt az a nő – mondta Devon utálkozva, és alsóruhában az ágyra vetette magát, és a mennyezetre bámult. Christina épp a lovaglócsizmáját húzta le. – Néhány hónapot mondott, és még csak egy hét telt el. Devon hasra fordult. – A papa nagyon hallgatag volt a mai lovagláskor. – Alig mosolygott – tette hozzá Aggie. – Amíg ő be nem jött a pajtába. Az ő Caitrionára vonatkozott. – Asszonyom – akadt meg a szó Christina torkán és nem is tudta kimondani. – A papának annyi minden kavarog a fejében, sok a dolga – mondta Devon sötéten. Majd hosszú szünet után, harciasan hozzátette: – Nem kedvelem a nőt. Christina rosszalló pillantással nézett Devonra. – A papa az egyetlen, akinek kedvelnie kell, nekünk nem. Aggie egy zsámolyon ült, olyan kék, fodros ruhában, amely nagyon jól illett a kék szeméhez, zafírkék lovaglóruhája egy széken várta, hogy a szolgálólány elvigye kitisztítani. Kezében egy kefét és egy halom hajtűt tartott, hogy Christina feltűzze vele a haját. – Ő kedves volt hozzánk. Valóban kedves volt hozzájuk, de távolságtartó. Christina természetesen erre számított. Őt csak a papa érdekelte, és egy kicsit sem törődött velük. Épp úgy, mint anya. Christinának elszorult a gyomra. Aggie önkéntelen örömmel hozzátette: – Papa jobban kedveli őt, mint ahogy mondja. Elég csinos is. Devon az oldalára fordulva bámult Aggie-re. – Ezt nem mondhatod komolyan! – Kedves mosolya van – bizonygatta Aggie. – Szemüveget visel – felelte Devon utálkozva.

KAREN HAWKINS


– Igen, de nagyon hosszú és selymes a haja – felelte Aggie, miközben megsimította a saját haját, és vágyakozva folytatta. – Bárcsak nekem is olyan selymes lenne a hajam. – Nos, én úgy gondolom, hogy borzasztóan egyszerű – mondta Christina. – Egyáltalán nincs jó érzésem vele kapcsolatban. – Nekem sem – értett egyet Devon, és az ágyon felkönyökölve a kezébe tette az állát. – Szerintem csellel vette rá papát a házasságra. – Én magam nagyon gyanúsnak találom – fésülte Christina Aggie haját. – Szerintem kihasználja a papát. – Szerintem is – értett egyet Aggie, bár egyértelmű volt, hogy csak szeretne bevonódni a beszélgetésbe. Christina Aggie feje fölött nézett Devonra. – Bárcsak segíthetnénk valahogy a papának. Úgy látszik, ő már kezdi otthon érezni magát. Devon arca elkomorult. – Már megnyerte magának Mrs. Wallist, Liamet, Angust, Annie-t és Moirát is. – Mindkét lányt? – kérdezte Christina. Devon bólintott. – Ma reggel a szakács azt mondta, úgy érzi, hogy az „új úrnő” az igazi. Ez sokkal rosszabb volt, mint Christina gondolta. – Megszépítette a házat – mondta Aggie. – Jobbak az ételek, tisztább a ház, és… – Minden jól ment, amikor Devonnal együtt segítettünk Mrs. Wallisnak – fortyant fel Christina. Habár Mrs. Wallis igazán sosem engedett nekik többet annál, mint hogy kiválasszák a menüt. Mégis, kicsit fájt neki, hogy Mrs. Wallis és a szolgák boldogabbnak tűnnek, amióta Caitriona itt van. Christina volt a legidősebb közülük; nem úgy kellett volna vezetnie a házat, ahogy Caitriona teszi most? A szolgák elpártolásánál azonban sokkal rosszabb, hogy a papa másképp kezdett nézni az új feleségére. Az első néhány napban csak kedves volt. De az utóbbi időben már valami fény gyúlt a tekintetében, amikor hazajött, és ez nagyon, de nagyon KAREN HAWKINS


megrémítette Christinát. Anyánál is így volt. Amikor talált egy férfit, ugyanígy alakult minden, csak anya aztán eltűnt. Napokba, sőt hetekbe is beletelt, mire előkerült. Christinának nagyon lassan kellett lélegeznie az orrán keresztül, hogy a többiek ne vegyék észre, mennyire megrémült. Devon felült, a térdére tette a könyökét, állát a kezébe támasztotta. – Ez a boszorka elvarázsolta a papát. – Ő egy boszorka? – kerekedett ki Aggie szeme. – A legrosszabb fajta – felelte Devon. – Az, amelyik elszakítja a férfiakat a családjuktól… – Ahogy minket? – kérdezte Aggie nyugtalanul. – Ahogy minket – felelte Devon keményen. – A hozzá hasonló boszorkák házasságra kényszerítik a szerencsétlen férfiakat. Aggie ajka remegni kezdett. – De hát még csak most kaptuk a papát. Nem veszíthetjük el! Christina átölelte húgocskáit. – Ne aggódj, Aggie. Megtaláljuk a módját, hogyan segítsünk a papának. – Igen, megtaláljuk – erősítette meg Devon. – Bárcsak ki tudnánk találni valamit, hogy… – mondta, és pislogott. Majd megint pislogott. – Mi az? – kérdezte Christina. – Eszedbe jutott valami? – Ó, igen. Egy nagyon jó ötlet. Amelyből a papa majd rájön, hogy ő nem is olyan, mint amilyennek gondolja. – Mondd el – fejezte be Christina Aggie hosszú hajának befonását, aztán kontyba csavarta. – Papa megígérte nekünk, hogy semmi sem fog megváltozni, így azt hiszem, nagyon mérges lenne, ha megtudná, hogy ő sokkal többet változtatott, mint amennyihez joga volt. Christina az utolsó hajtűt is elhelyezte Aggie hajában, és hátralépett, hogy megnézze alkotását. – Tessék, drágám. Most pedig keresd meg azt a zafír hajtűt, amelyet Sophia nénitől kaptál, és tűzd bele. – Ahogy Aggie elment, Christina leült az ágyra Devon mellé. – Nem értem, hogy segít ez majd rajtunk.

KAREN HAWKINS


– Ha a papa elég mérges lesz, szerinted nem küldi el őt hamarabb? Ezáltal a papának kevesebb ideje marad, hogy esetleg beleszeressen, amitől Christina a leginkább tartott. – Igen, az tetszene. És akkor minden úgy lenne, mint régen. Csak a papa és mi. Aggie, egy kicsi ékszeres ládikában kutatva, rájuk nézett. – Én nem értem, Devon. Mi a terved? – Egyszerű. Várunk, és meglátjuk, mit tervez a házban, és egyszerűen elrontjuk. A papa pedig majd belefárad, hogy mindig rosszul sikerülnek a dolgok, és megmondja neki, hogy menjen el. – Ezt megcsinálhatjuk! – vigyorgott Aggie. – Nem tudom – szólalt meg Christina aggodalmaskodva. – Ez nem valami… tisztességes. – Miért, az tisztességes volt, hogy a papát akaratán kívül házasságba hajtotta? – kérdezett vissza Devon. – Nem. – Akkor csak azt kapja, amit megérdemel. Ezenkívül pedig, minél tovább marad, annál valószínűbb, hogy a papa beleszeret – az pedig tudjátok, mit jelent. Christina pontosan tudta, mire gondol Devon. Minden alkalommal, amikor anya eltűnt, „szerelmes volt”. – Azt hiszem, igazad van. – Persze, hogy igazam van – felelte Devon. – Csak ki kell várnunk a megfelelő alkalmat. – Megvan – tartott fel egy gyönyörű, zafír hajtűt Aggie. Christina felállt, és a hajtűt Aggie halántékánál a hajába tűzte. – Parancsolj! – kacsintott, és előkelő hangon affektálva folytatta: – Drága Agatha kisasszony, ön istenien fest! Mint egy hercegnő! Aggie kuncogva csimpaszkodott Christina nyakába. Christina szorosan megölelte. Túlságosan élénken élt benne a régi idők nyirkos szobáinak, penészes kenyereinek emléke, és az, ahogy hitvány bordélyházakban, a bezárt ajtók mögött rejtőzködtek, miközben emberek sikítottak, verekedtek, átkozódtak, vagy még rosszabb dolgokat műveltek. Emlékezett az órákra, amelyeket

KAREN HAWKINS


imádkozással töltött, hogy anya jöjjön már haza, miközben remélte, hogy ha részeg, inkább távol marad. Christinának bűntudata volt. Nem volt valami jó lánya az anyjának, nem sok mindent érzett iránta, és ezt tudta is. Különösen, amikor a papa elmagyarázta, hogy anya rossz természetű, és emiatt hozott rossz döntéseket. Egy jó kislány mindezek ellenére is szeretné az anyját. Christina az ajkába harapott, ahogy egyre szorosabban ölelte Aggie-t. Devonnak igaza van –, szükségük van arra, hogy megszabaduljanak a papa új feleségétől. Azok után, amit értük tett, a legnagyobb árulás lenne a részükről, ha hagynák, hogy bárki is ártson neki. Ez egy olyan adósság, amelyet soha nem tudnak kiegyenlíteni. – Au! – sikított Aggie. – Hagyd abba, nem kapok levegőt! Christina elengedte Aggie-t. – Sajnálom. Valami egész máson járt az eszem – mondta, majd Devonhoz fordult. – Rendben van. Mire gondoltál, hogyan fogjunk neki?

A komornyik egy hatalmas, ezüsttálcát tartott a kezében, két levéllel a közepén. – Ezek érkeztek, amíg távol volt, asszonyom. Nora Hurst összevonta a szemöldökét. – Ó, McNair! Miért használja megint ezt az ezüsttálcát ehhez a két aprócska levélhez? – dobta bele a hímzését a könyökénél lévő kosárba. – Ez túlzás. – Igenis, asszonyom – felelte McNair szenvtelen arckifejezéssel. Mindazonáltal régóta hűségesen ragaszkodott az illedelmes viselkedéshez, tekintet nélkül asszonya e kérdésről alkotott véleményére. Nora a kandalló fölötti portréra nézett, és az arca megenyhült. – John sosem foglalkozott ilyesmivel, ahogyan én sem. A komornyik tekintete követte az övét, és egy pillanatra egyformán gyengéd és szomorú arckifejezést öltöttek.

KAREN HAWKINS


– Nem, asszonyom. Ő sosem foglalkozott ezzel – azzal McNair letette a tálcát, megfogta a leveleket, és az úrnője felé nyújtotta. – Így jobb, asszonyom? Az idős hölgy sovány arcán ráncok jelentek meg, ahogy elmosolyodott. – Sokkal jobb, maga pancser. Köszönöm, McNair – és bütykös ujjaival elvette a leveleket. – Nocsak, Trionától és Caitlyntől érkeztek. A kedvenc unokáimtól, ráadásul ugyanazon a napon – ez jó jel! McNair szeretettel figyelte úrnőjét, amint kinyitotta az első levelet. Negyven évvel ezelőtt John Hurst, az egész megye leggazdagabb férfija, az összes skóciai báró és herceg rokona, azzal sokkolta a környéket, hogy egy közrendbeli nővel kötött házasságot. Huszonöt évesen, ugyanolyan korú, vagyontalan, átlagos külsejű és borzasztóan aluliskolázott nőt vett el. Arról pletykáltak, hogy amikor az asszony megérkezett a Hurst Hallba, házasságuk első hat hónapját Mr. Hurst azzal töltötte, hogy olvasni tanította a feleségét. A John Hursttel kötött házassága előtt, Nora Macdonald két dologról volt híres: gyógyító képességéről és a másik nemre gyakorolt hipnotikus vonzerejéről. Volt valami Norában, ami vonzotta a férfiakat, és így, amikor hozzáment a szeretett Johnhoz, már háromszor volt férjnél, és ugyanannyiszor meg is özvegyült. Ez méregkeverésről szóló pletykákhoz vezetett, bár két előző férje bányabalesetben halt meg, az utolsót pedig a lova dobta le, és az egész település szeme láttára törte ki a nyakát. Mégis helytelenítő szóbeszédek kaptak szárnyra, amikor Mr. Hurst feleségül vette az ő Noráját, és magával vitte Hurst Hallba. A felsőbb és az alsóbb osztályok egyaránt kelletlenkedtek házassága miatt, hogy a közrendek közül a legegyszerűbbet vette feleségül, de senki sem volt annyira ellenséges, mint a saját személyzete. Régi igazság, hogy a felső társadalmi réteg szolgálatában álló kiszolgáló személyzet sokkal inkább sznob és sokkal érzékenyebb a társadalmi rangokra, mint alkalmazóik. A személyzeti ebédlő ültetési rendje gyakran sokkal nagyobb vita KAREN HAWKINS


tárgyát képezte, mint a trónöröklés kérdése. Így eltartott egy darabig, amíg nyers modorú és kedélyes úrnőjüket elfogadták. Ám az évek folyamán előbb kelletlen tiszteletüket, végül a ragaszkodásukat és kitartó hűségüket is kifejezték. Mr. Hurst főnyereménynek tartotta, és nagy örömét lelte benne, amikor Nora nem csak rejtélyes gyógyító képességéről tett tanúbizonyságot, hanem agyafúrt üzleti érzékéről is. Az asszony hozzáértő irányításának köszönhetően a malmok még az őlordsága halála utáni nehéz években is sikeresen működtek. Lehetne a szerencsétlen kezdetekről, vagy Nora bárdolatlan beszédéről mesélni, és arról, hogy sem címet, sem vagyont nem hozott a házasságba, egy dolog azonban vitathatatlan: az együtt töltött évek alatt hihetetlenül boldoggá tette a férjét. Ahogy várható volt, Mr. Hurst minden birtokát és vagyonát ráhagyta, és Nora éppoly gondosan kezelte a vagyont, mint akkor, amikor a férje még élt. Senkinek sem okozott meglepetést, hogy olyan szorosan fogta a gyeplőt a háztartásban, hogy a szolgáknak gyakran ki kellett számolni a gyertyákat, és a megmaradt húsdarabokat el kellett tenniük levesnek Nora kedvenc mondása szerint, semmi rossz sincs „egy kis takarékoskodásban”. Amíg az idők során a bútorok megkoptak, elnyűtté váltak, az idős asszony a nem javítható darabokat azonnal lecserélte, épp úgy, mint a földszinti társalgó függönyeit, amikor már túl vékonyak voltak ahhoz, hogy sötétítsenek. Ekkor néhány vörös, ám kellemes bársonyfüggönyt választott, amely azonnal feldobta a szobát, és ígéretes megoldásnak látszott a következő, legalább egy évtizedre. McNair csak annyit szeretett volna, ha az úrnője kicsit jobban követi a divatot. Ritkán hordott ugyanis mást, mint egyszerű szürke ruhákat mindenféle sálakkal és a legpraktikusabb cipőkkel. McNair és a szolgák hiányolták az úr által vezetett elegáns vacsorákat, ahol az úrnő az asztal végénél ülve, derűsen udvarolt a helyi nemesség sznob és beképzelt tagjainak. Ezek a vacsorák, a hetvennyolc éves korában elhunyt Mr. Hurst halála után abbamaradtak.

KAREN HAWKINS


Bár az úrnő beszédstílusa egyszerű volt, viselkedése sosem volt közönséges. Mindig bátor szellem volt, és rendkívül megértő. Semmi sem kerülte el a figyelmét. – Ó, ne álljon már ott csak úgy! Olvassa fel! – lobogtatta McNair felé az egyik levelet. – Amint kész vagyunk, lemegyek a faluba Mrs. Bruce-hoz, hogy segítsek a beteg gyerekének. Az asszony azt gondolja, valami láz kapta el, de szerintem csak jön a foga. Szerencsétlenségére, gyógyító képességei ellenére sem tudott segíteni egyre romló látásán. McNair kibontotta a levelet. – Ez jött Caitlyn kisasszonytól. – Mi mondanivalója van annak a lánynak? – kérdezte, és letette a teáscsészét. – Legdrágább nagymama – olvasta McNair -, remélem, levelem egészségben talál. Ahogy talán már tudod, elűztek Londonból… – Elűzték? Biztos benne, hogy ezt írja? – Igen, asszonyom. – Ó, milyen bajba keveredett? Olyan kedves kis leány, bár elég forrófejű. Kérem, olvassa tovább. McNair felemelte a levelet, és megköszörülte a torkát. – Elűztek Londonból egy hibásnak ítélt cselekedetem miatt. Sajnos, ami sokkal rosszabb, szegény Trionának kellett megfizetnie érte. – Jó isten! Mihez kezd most az a szegény lány? McNair ismét a torkát köszörülte. – Minden akkor kezdődött, amikor találkoztam Alexander MacLeannel… Nora a szívéhez kapott. – Ne mondja! Pedig figyelmeztettem, hogy ne nézzen azoknak a zöld szemébe, mert megbabonázzák! McNair folytatta az olvasást. – …de mielőtt azt mondanád, hogy nem lett volna szabad a zöld szemébe néznem, hadd áruljam el, hogy egyáltalán nem vett rólam tudomást.

KAREN HAWKINS


Nora az ölébe ejtette a kezét, szemöldökét úgy összehúzta, hogy majdnem leért az orra tövéig. – A gazember! Még hogy tudomást sem vett az unokámról! Lefogadom, hogy a lány nem vette valami jó néven! – Nem, asszonyom. Olvassam tovább? Az úrnő határozottan bólintott. – Eléggé fel vagyok dúlva, ugyanis úgy viselkedtem, hogy magam és családom számára is csalódást okoztam, és… – Igen, igen, kislányom! Ahogy mondod. Mi történt azután? McNair mosolyogva olvasott tovább. – …még Trionának is jóvátehetetlen bajt okoztam. Jobban kellett volna tudnom, hiszen anya és apa úgy neveltek, hogy… – Jaj! Menten szörnyet halok, ha nem tér a lényegre ez a lány. Fussa át a levelet, és mondja el a lényeget. McNair ujjával követte végig a levelet. – Hm. Amikor Alexander MacLean semmibe vette Caitlyn kisasszonyt, ő úgy döntött, a fickó figyelmét azzal hívja fel magára, hogy kompromittáló szituációba kényszeríti… – Ne! – De igen. Habár – folytatta kissé összezavarodva az inas – az áll a levélben, hogy a kisasszonynak nem állt szándékában elfogadni a férfi házassági ajánlatát, mert csak annyit akart elérni, hogy a férfi megkérje. Ez nem lehet helyes. – Ó, ez finom érzékre vall – kuncogott az asszony. – Ez női logika, ezt maga nem érti. – Á – mondta McNair, majd megfordította a levelet, és tovább böngészte. – Lelkiismeret-furdalását fejezi ki, hogy ilyen veszélyes tervet eszelt ki, és aztán… á. Itt van. Úgy néz ki, mintha… – pislogott McNair. – Úgy tűnik, Caitriona kisasszony a húga megmentésére érkezett, és Caitlyn helyett, őt kapták rajta a fickó fivérével, Hugh-val, és… – McNairnek tátva maradt a szája. – Jó isten! Nora elkapta a szék karját. – Bökje már ki, a pokolba! Mi történt? McNair döbbenten nézett az úrnője felé. – Asszonyom… összeházasodtak. – Caitlyn és Alexander MacLean? KAREN HAWKINS


– Nem, asszonyom! Triona kisasszony és Hugh MacLean. Nora csak pislogott. – Az ördög vigye el! Arról is szó van, hogy hol vannak most? – Igen, asszonyom, a Gilmerton-birtokon. – Hiszen az csak egyórányi kocsiútra van innen! – Igen, asszonyom. Elolvassam Triona kisasszony levelét is? Nora átadta a levelet a férfinak, és visszavette Caitlynét. – Ó, Caitlyn, figyelmeztettelek az átkozott Hursttermészetedre, de nem hallgattál rám! McNair kibontotta Triona levelét. – Drága nagymama, remélem, jól vagy. Szeretnélek meglátogatni, mert elég nehéz helyzetben vagyok, és szükségem lenne a tanácsodra. Nagyjából egyórányira vagyok, úgyhogy üzenj a Gilmerton-majorba, és jövök, amint tudok. Szeretettel, Triona. – Ennyi az egész? – Igen, asszonyom. – Hozza elő a kocsimat! – Asszonyom, mindjárt besötétedik. Ilyenkor már nem lehet biztonságosan eljutni Triona kisasszonyhoz. Reggel majd az lesz az első dolgunk. Nora felkapta a két levelet, és meglobogtatta. – Ó, kárhozat! Családi vészhelyzet van, és egyik unokám sem képes egy rendes levelet írni, hogy tudassa, mi folyik itt!

Hugh felhúzta a kesztyűjét, Liam pedig felsegítette a kabátját. A folyosó túloldalán egyik új ruhájában ott állt Caitriona, és Mrs. Wallisszal a vacsoráról egyeztetett. A bejárati ajtó melletti ablakon át beáramló fény végigsiklott a csillogó fapadlón, felkúszott a lány kék ruhájának ráncain, és megérintette aranyszőke haját. Hugh a kabátját gombolgatta, amikor Caitriona feléje pillantott. Ahogy találkozott a tekintetük, a lány elpirult. A férfi mosolygott, mert pontosan tudta, mire gondol a lány. Amióta megérkeztek, minden reggel egymás karjában ébrednek, és behatóan tanulmányozták a nászágy nyújtotta örömöket. A ma reggel sem KAREN HAWKINS


volt kivétel, Hugh pedig nagyon elégedett volt azzal, hogy háromszor is hallhatta feleségét a gyönyörtől zihálni. Triona telhetetlen volt, a férfi pedig mosolyogva ébredt minden reggel, épp úgy vágyva a lányra, mint ahogy az rá. A vágy pedig csodás, finom, egyszerű érzés, ő pedig nagyon örült neki. – Rendben van, asszonyom – mondta Mrs. Wallis. -Megmondom a szakácsnak, hogy ma estére kéri a sült bárányt – azzal elment, Caitriona pedig az étkezőbe ment. Hugh elismerően nyugtázta, milyen édesen ring a csípője a ruha alatt. Köszönő kártyát és valami ajándékot kell küldenie a varrónőnek. Eddig még sosem vette észre, milyen tehetséges. Caitriona elérte az étkezőt, ahol Angus a gyertyatartókat fényesítette. Ellenőrizte a munkát, és néhány kedves szóval biztatta a szolgát, majd visszatért a folyosóra. Ahogy meglátta Hugh-t, tétovázva megállt, majd mosolyogva köze lebb jött. – Az istállókhoz? – Igen. Két kanca megellett az éjjel, és nyugtalanít, vajon hogy vannak ma reggel. Ha a lányok elindulnak a dél utáni lovaglásra, küldene velük néhány guriga kötszert? Mrs. Wallisnak van valahol egy kosárral. A pajtában lévő összes kötszert elhasználtam már. – Természetesen. – Köszönöm – felelte, és egy pillanatig tétovázott, mert meglepődve tapasztalta, hogy a legszívesebben még egyszer megcsókolná a lányt. Alig tudta visszafogni magát. Végül az ajtó felé fordult. – Vacsorára itt leszek – mondta, és gyors mosollyal távozott, a folyosón hagyva a kísértést. A hűvös levegő jólesően lehűtötte felforrósodott testét. Nem lett volna szabad ilyen hamar lángra lobbannia egy ilyen szenvedélyes reggel után, de a felesége szájára vetett egyetlen pillantás olyan hatást váltott ki belőle, mint egy szexéhes ifjúból. Halkan felnevetett a saját esztelenségén. Azonkívül Triona jelenléte nem okozott semmilyen komolyabb zavart sem az ő, sem a lányok békés életében. A ház tisztább volt, a padlókat újrafényezték, a kandallók takarosabbak, a vacsorák pedig változatosabbak és élvezetesebbek voltak, de ezenkívül

KAREN HAWKINS


semmilyen észrevehető jel nem utalta lány jelenlétére. Egyvalami azért mégis: a férfiassága még soha nem volt ennyire elégedett. Elvigyorodott, léptei lelassultak, ahogy hátranézett. Talán vissza kéne mennie, és meglepnie a lányt egy csókkal. Az olyan lenne… Meglebbent az egyik emeleti függöny. A mosolya lehervadt, ahogy a már üres ablakra nézett, és rájött, hogy elfelejtett megállni a lányok szobájánál, és jó reggelt kívánni, ahogy máskor szokta. Megzavarta Caitriona szenvedélye, a házban történt változások, de leginkább az, hogy most jött rá, ma reggel nem akar az istállókba menni. Amit igazán akart: visszamenni a házba, a vállára kapni Caitrionát, és visszacipelni az ágyba. A lány szenvedélye rabul ejtette. Nem úgy, hogy ne tudna elmenekülni, ha akarna… egyszerűen nem is akart. Melyik férfi tenné? A lány ötletes volt, édes, játékos és testestől-lelkestől odaadó. Ennél már kérni sem lehetne többet. Jól mentek a dolgok. Caitriona beleegyezett, hogy távol tartja magát a lányoktól, és így is tett. Természetesen, a lányok is a segítségére voltak, mert a lehető legjobban megpróbálták semmibe venni. Az egyetlen változás Caitriona érkezése óta, hogy a lányok egyre csendesebbek lettek. Olyan volt, mintha összebújtak volna egy közelgő viharral elől. A férfi felsóhajtott. A lányok bíznak benne. Lemondóan a bejárati ajtó felé pillantott, aztán összehúzta a kabátja gallérját, hogy a hideg ne férkőzzön alá. Nem ért rá visszamenni a házba –, ott volt a két csikó és a két fáradt kanca, akiket meg kellett néznie. A házban Triona felsóhajtott, ahogy Hugh elfordult. Amikor a férfi megállt, egy pillanatra azt hitte, visszajön. Nem tudta miért, de annyira biztos volt benne, hogy a szíve majd kiugrott a helyéből – ami azt jelenti, hogy annál jobban fáj, minél közelebb ér a férfi az istállókhoz. Ezt kapod, amiért túl sokat akarsz, figyelmeztette saját magát. Tanulj meg hálásnak lenni azért, amid van. Ez a boldogság titka. Itt ez a szép ház, a kedves szolgák. A lányok udvariasak voltak, Hugh pedig… – megborzongott, és a karját dörzsölgetve fordult vissza a folyosó felé. Semmi panaszra nem lehet okom. Sőt… KAREN HAWKINS


Triona megállt. Szemben, a lépcső tetején, ott álltak a lányok. Devon komoran nézett, haja az arcába hullott. – Hol a papa? – Épp most ment az istállóba, hogy… – Anélkül, hogy elköszönt volna tőlünk? – kérdezte Christina felindulva, sápadtan. – Talán arra gondolt, hogy ebéd után találkoztok, ha lovagolni mentek. – Soha nem megy el köszönés nélkül – mondta Devon vádlón. – Talán csak sietett az új csikók miatt – magyarázta Triona. Devon szeme kikerekedett egy pillanatra, aztán törékenyen felnevetett. – Sajnálom. Az… az nem igazán számít. – Új csikók? – kérdezte Aggie élénken, egyet lejjebb lépve a lépcsőn. – Hányan vannak? – Ketten – felelte Caitriona, és mosolyognia kellett a kislány lelkesedésén. – Elmondta, hogy Selyem megellett-e már? – kérdezte Aggie tapsikolva. – Nem, egyik ló nevét sem említette – kuncogott Triona. – Mindegyiknek van neve? – Hát persze – Christina is lejjebb jött egy fokkal, és zavartan nézte Caitrionát. – Különben honnan tudná megkülönböztetni őket, ha nem lenne? – Ez jó kérdés. Csak azt gondoltam, túl bonyolult ennyi nevet megjegyezni. Aggie kacagott. – Már kifogyott a nevekből, amikor idejöttünk. Az egyik lovat Öreg Kanálfejnek hívta. – Aztán a körülötte lévő tárgyakról kezdte elnevezni őket – magyarázta Christina. – Egyet Cipőnek, egy másikat meg Csizmának hívott. Ez volt az első alkalom, hogy Caitriona látta ezt a vékony, komoly lányt mosolyogni, és az átalakulás lélegzetelállító volt. Egy pillanat leforgása alatt a sápadt kis semmiségből tündéri szépség lett, amely mellett Devon földi szépsége eltörpült. Mivel Caitrionának is volt egy olyan lánytestvére, aki élete legnagyobb KAREN HAWKINS


részében elhomályosította őt, rokonszenvet kezdett érezni Christina iránt. – Azt hiszem, a Ló Egy, Ló Kettő már foglalt volt, különben nem kellett volna lábbelikről elneveznie őket. Devon elérte a legalsó lépcsőfokot. – A papa már csak ilyen. Néha nagyon gyakorlatias, máskor meg… – rántotta meg a vállát. – Például, imádja a lekvárt. – Tényleg? – Ez érdekes. Talán vehetne legközelebb, ha a városba megy. – Ó, igen – felelte Aggie. – Jól össze is keni magát, amikor eszi. – Még az ujját is beledugja a lekváros üvegbe – tette hozzá fintorogva Christina –, hogy kiszedje, amit a késsel nem tud. Triona a lányokra mosolygott, örült, hogy egy kicsit feloldódtak. Tudta, hogy nem tanácsos túlságosan bátorítani őket, de egy kis beszélgetés itt-ott, nem árthat. Egyébként is egyedül érezte magát. Hugh oly sok időt tölt a lovakkal, hogy csak nagyon keveset van odabent. Mivel megígérte, hogy nem közeledik a lányokhoz, ritkán is látta őket. Olykor ez a hatalmas ház fájdalmasan üresnek tűnik. – Merre szoktatok lovagolni apátokkal délutánonként? Christina vállat vont. – Amerre a kedve tartja. Néha meg kell néznie valamelyik ménest, vagy épp segítünk neki legelőről legelőre hajtani a lovakat. – Ti segítetek neki? – Igen – felelte Devon, szinte védekezőn. – A lovak mögött haladunk, ő pedig előttük. Szerintem már mindenhol jártunk a birtokon. – Ez igen! – Tegnap láttunk egy rókát – ugrott fel Aggie. – Ne! – De igen. És nagyon vörös volt. A papa azt mondja, ez azt jelenti, hogy kemény tél lesz. – Figyelembe véve, hogy máris milyen hideg van odakint, ez nem elképzelhetetlen. KAREN HAWKINS


– A tavacska is befagyott már – tette hozzá Christina. – Jó ég, akkor tényleg hideg tél lesz. Ellenőrzőm a szenesvödröket, és megnézem, mennyi tűzifa van, és rendelek még, ha kell. Nem akarom, hogy kifogyjunk belőle – nézett végig Triona a kis csapaton. – Nem akarok tolakodó lenni, de… nem a nevelőnőtökkel kellene lennetek? Devon arckifejezése nem is lehetett volna ennél kedvesebb. – Fáj a feje, és azt mondta, hogy ragozzuk végig az e heti görög igéket. – Amit már meg is tettünk – magyarázta Aggie. – Akkor apátok boldog lesz. Ahogy ott álltak, érezhető volt a Christina körül lebegő kétségbeesés, Aggie vágya az ölelésre, ahogy hol az egyikhez, hol a másikhoz hajolt beszéd közben, Devon bizalmatlansága minden felnőtt iránt. Triona megbánta, hogy ígéretet tett Hughnak. Biztos van valami, amivel segíthetne ezeken a lányokon ittléte alatt. Devon keresztbe fonta a karját, és szúrós tekintettel nézett Trionára. – És ön mit csinált ma reggel? – Összeállítottam az e heti menüt, és megszerveztem a takarítással, mosással kapcsolatos dolgokat. – Ezt Christina és Devon szokták csinálni – mondta Aggie. – Tényleg? – MacLean ezt sosem említette! Jó isten! Hát nem csoda, hogy a gyerekek ilyen hűvösek vele! Egyszer csak felbukkan a semmiből, és átveszi a szerepüket a házban. – Én nem tudtam, hogy valaki felelős ezekért a dolgokért. – A papa tudta – felelte Devon. – Nos, nekem elfelejtette megmondani. Illetve inkább nem gondolt rá. Csodálatos ember, de nem sokat törődik a részletekkel. Amikor összeházasodtunk, azt gondoltam… á, nem érdekes. Beszélek vele erről. – Várjon – mondta Christina. – Mit gondolt, amikor összeházasodtak? – Ó, hát elég az hozzá, hogy Hugh nagyon pontosan, egyszerűen, sallangmentesen szervezte meg az esküvőnket.

KAREN HAWKINS


– Ez a legtöbb dologra igaz, amit csinál – mondta Christina. – A papa nagyon… – hirtelen összeszorította ajkait. – Nem akarom kritizálni őt. – Ez nem kritika, drágám – kuncogott Triona. – Csak a stílusát illető magyarázat. – Ó – engedett fel egy kicsit Christina, ünnepélyesen nézve Trionára. – Ebben az esetben, a papa szinte a puritánság felé hajlik. Ezzel megőrjíti Dougal bácsit. – Dougal bácsi egy piperkőc – szipogta Devon. – Még Sophia néni is ezt mondja róla. – Sophia néni rengetegszer mondja rá – kuncogott Aggie. Triona mosolygott, és újra ráébredt, mennyire hiányoznak a testvérei. Bár mindegyiknek írt levelet, az nem helyettesíti a kandalló előtti közös beszélgetéseket. A szíve belesajdult a gondolatba. – Jól… jól van? Christina az arcát nézte, Triona pedig elővett egy zsebkendőt, és megtörölte a szemét. – Igen, köszönöm. Csak eszembe jutottak a testvéreim… nagyon hiányoznak – Hány testvére van? – kérdezte Aggie. – Három fivérem és két húgom. – Milyen sokan vannak – tátotta el a száját Christina. – Ó, igen. Mindenféle dolgot csináltunk együtt – főztünk, takarítottunk és… – Nincsenek szolgáik? – Csak nagyon kevés. Nincs is többre szükségünk, hisz oly sokan vagyunk, hogy mindent meg tudunk oldani magunk. Én például kitűnő házi pitét tudok sütni. Aggie szökdécselt. – Nyami! – Bizony! És mindig nagyon zajos volt a házunk. Itt nagy a csend, nem vagyok hozzászokva. Christina és Aggie egymásra néztek. – Szerintem az ember néha örülne egy kis csendnek és nyugalomnak. Van, amikor azt kívánom, bárcsak abbahagyná a beszélgetést Christina és Aggie. KAREN HAWKINS


– Devon! – pirult el Christina. – Ne tégy úgy, mintha te nem éreznél ugyanígy; ez teljesen normális reakció – hajolt le Devon, és felvett a földről egy darab papírt. Rápillantott, majd Triona kezébe adta. – Szerintem ez az öné. Az e heti menü. – Mit eszünk ma? – kérdezte Aggie kíváncsian. – Sült bárányt. – Jó! – Aggie várakozón megpaskolta a pocakját. – Remélem, mentaszósz nem lesz. A papa ki nem állhatja. Triona csendesen elraktározta ezt a kis információt is. Sosem volt nyilvánvalóbb számára, hogy egy vadidegenhez ment feleségül, mint amikor először kellett összeállítania a menüt. Az addig Gilmertonban megszokott ételekkel kapcsolatban Mrs. Wallisnak volt némi fogalma arról, hogy Hugh mit szeret és mit nem, de képtelen volt arra, hogy kitalálja, vajon a Triona által bevezetni kívánt új ételekhez mit szól majd. De ez csak egy példa arra, mennyi mindent nem tudott a férjéről. Nagyon jó, hogy a gyerekek ilyen jól ismerik az ízlését, így legalább Trionának nem kell kérdezősködnie tőle, amikor hazatér. – Igen – mondta Devon. – Annyira gyűlöli a mentaszószt, mint amennyire szereti a sárgarépát. Különösen, ha belesütik a pitéjébe. – De… – pislogott Christina. Devon a lépcső felé húzta a nővérét. – A legjobb lesz, ha visszatérünk a görög leckéhez, mielőtt Mrs. Appleton felébred a szunyókálásából. Aggie a nővérei után eredt. – Én nem akarok görög leckét írni! – Ha lovagolni akarsz a papával délután, hagyd abba. Tudod, milyen – mondta Devon. Aggie megtörten igyekezett felfelé a lépcsőn a nővérei nyomában. Szóval MacLean szereti a sárgarépás pitét? Talán akkor inkább azt kellene készítenie a sült bárány helyett. Ha van étel, amelynek elkészítéséhez nagyon értett, akkor az a pite volt. Máris azon gondolkodott, van-e minden hozzávaló itthon, vagy… KAREN HAWKINS


Egy hintó gördült a bejárat elé, és Liam az ajtóhoz sietett. Amint Triona lesimította a ruháját, a következőket hallotta: – Engedje el a karomat, maga idióta! Úgy nézek ki, mint aki nem képes egyedül járni?

Tizenharmadik fejezet Egy asszonynak joga van megváltoztatni a véleményét, egy férfinak pedig joga van ragaszkodni a magáéhoz. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

Nagymama!

– sietett keresztül a folyosón Triona, hogy megölelje a nagyanyját. Nora könnybe lábadt szemmel nézett rá. – Ó, hát hogy vagy, drága gyermekem? – Ó, nagymama, annyira örülök, hogy látlak! Menjünk be a szalonba, ott jó meleg van, és küldetek fel egy kis harapnivalót is. – Igen, valamivel átmelegíteném a csontjaimat. Triona frissítőkért küldött; aztán a szalonban segített a nagymamának elhelyezkedni egy kényelmes székben. Mosolyogva leült vele szemben. – Meg kellett volna várnod, hogy meglátogassalak. – Hogy tehettem volna, amikor a testvéred egy hosszú, ám semmitmondó levelet küldött nekem, aztán még te is elküldted azt az üzenetnek nevezett papírfecnit? Vagy megtudom, mi folyik itt, vagy megöl a kíváncsiság! Triona felnevetett.

KAREN HAWKINS


– Caitlyn többet tud írni és azzal kevesebbet mondani, mint bárki, akit ismerek. A nagymama átható pillantással nézte Trionát. – Szóval, bökd ki már. Hogy kerültél ebbe a helyzetbe? – Ó, nagymama! Olyan sok minden – ez az egész… minden olyan gyorsan történt. – Lefogadom, hogy össze vagy zavarodva, hogy ilyen ripszropsz férjhez mentél. Apád mit szólt? – Ő nem volt ott. Bedford bácsi és Lavinia néni… – Egy szót se többet! – horkant fel Nora. – Azok a nagyképű bolondok még egy zsák krumpliból sem találnák meg a kiutat, hát még egy olyan zűrzavarból, amilyenbe a testvéred juttatott! – Caitlyn nem akart rosszat. Az a férfi kigúnyolta őt, és tudod, milyen. – Nagyon is hasonlít az anyukájára, ha engem kérdezel. Nem tudom elhinni, hogy nem értesítettél. Eljöttem volna, és rendbe tettem volna ezt az egészet. – Nem volt időnk várni. Az emberek szörnyű dolgokat beszéltek, és nem csak rólam. Az egész család nevét belekeverték, és mivel a papa lelkész… – Értem. – A nagymama ismét fürkésző pillantással nézett Triona szemébe. – Szóval… hogy vagy? – Jól. És persze hiányzik a család. – Hát igen, nekem is hiányzott, amikor először mentem férjhez. Ez normális – paskolgatta meg Triona kezét. – Most pedig, mondd el, gyermekem, miért akartál hozzám szaladni? Mit tett a férjed, amivel ennyire felizgatott? – Inkább mit nem tett. – Ugyan! Nehogy azt mondd, hogy egy ujjal sem nyúlt hozzád, amióta házasok vagytok, mert én láttam Hugh MacLeant, és nem az a fajta férfi, aki egy ilyen szép kislányt, mint te, elengedne anélkül, hogy rajta hagyná a keze nyomát. Triona elpirult. – Nem, valójában az a legjobb az egészben. A helyzetemről van szó. Ez nem egy normál házasság, így nem tudom, hogy… – Csak lassan, kislányom. A felesége vagy, nem? Triona ajka remegve mosolyra húzódott. KAREN HAWKINS


– Igen. – És jobbá akarod tenni az életét, ahogy ő a tiédet? – Nos… igen. – Teljesen normális házasságnak hangzik – mondta Nora, és figyelmesen nézte unokáját. – Vagy az lesz, ha végre nem úgy kezeled, mintha nem lenne az. Triona egy pillanatra elgondolkodott. – Valószínűleg igazad van. A legnagyobb bajunk, hogy nem ismerjük egymást elég jól. Amikor megérkeztem, akkor tudtam meg, hogy van három lánya. – Mi? – Én is éppen így reagáltam. Nora elgondolkodva biggyesztette le ajkát. – Azt mondod, három? Mekkorák? – Hát, az egyik úgy tizenöt. A középső tizenhárom és a legkisebb hatéves lehet. Először azt gondoltam, Hugh még mindig szereti az anyjukat, ha ilyen sokáig együtt volt vele, de azt mondta, szó sincs erről. És nagyon mérges, amikor róla beszél. – Jó, és mitől vagy így letörve? – Amikor összeházasodtunk, megegyeztünk MacLean-nel, hogy amint elülnek a pletykák, visszatérek Wythburnbe. – Ne! – Nagymama, sem MacLean, sem én nem akartunk megházasodni, így… – Ugyan! Házasok vagytok, úgyhogy el lehet felejteni ezt az „akarom, nem akarom” játékot. Ígéretet tettetek egymásnak, és ezt tiszteletben kell tartanotok. – Nem akar bevonni az életébe – ahogy én sem őt az enyémbe. – Ó, ezek a modern elképzelések, mind csupa zagyvaság. Triona a fejét rázta. – Nagymama, ez nem modern házasság. Csak arról van szó, hogy mivel belekényszerültünk ebbe a helyzetbe, azt kell tennünk, amit tudunk – kínlódva kereste a szavakat, majd végül kibuggyant belőle hogy a lehető legkevesebb kárt okozzuk. – Kárt? – vörösödött el a nagymama. – Mióta okoz kárt egy házasság? KAREN HAWKINS


– Nem ezt akartam mondani. – Az a bajotok Lord Hugh-val, hogy még nem néztetek szembe a tényekkel. Házasok vagytok, akár tetszik, akár nem, és minél előbb elfogadjátok, annál előbb lesz belőle egy jó, egészséges házasság, nem pedig ez a „legkevesebb kárt okozzuk” marhaság. – De mi van, ha úgy látjuk, nem illünk össze? – Akkor azt teszed, mint a többiek, és azon dolgozol, hogy összeillő pár legyetek. Triona azt kívánta, bárcsak ilyen könnyű lenne. – Nagymama, ez nem ilyen egyszerű. Hugh megkért, hogy tartsam magam távol a lányoktól, hogy ne hiányozzak nekik, ha elmegyek. – Aggódik a lányaiért? – Igen, és igaza van. Nehéz sorsuk volt, és ha túlságosan megszeretem őket, vagy ők engem, aztán meg eltűnök – hát, az mindenkinek nehéz lenne, de leginkább nekik. – Akkor ne menj el. – Az szóba sem jöhet. Csak azért házasodtunk össze, hogy gátat vessünk a pletykáknak és megmentsük a húgaim jó hírét. – Mindketten bolondok vagytok – vonta fel a szemöldökét Nora. – És most mi lesz? – Tudom, hogy ha eljön az idő, kész leszek távozni, de… szeretném megismerni a gyerekeket, szeretnék velük lenni. Ha őszintén megmondjuk nekik, hogy elmegyek, nem hiszem, hogy elhagyottnak fogják érezni magukat. Azután pedig úgyis tarthatom velük a kapcsolatot levélben is, és meg is látogathatnak Wythburnben. – Hát akkor, ismerkedj meg a lányokkal! – De MacLean megkért, hogy ne tegyem. – Kislányom, hallgass ide. Sokszor csak azért hozunk döntéseket, hogy ráébredjünk: nem jól döntöttünk. Elég bátornak kell lenned ahhoz, hogy a saját életed éld, elkövesd a magad hibáit, és tanulj belőlük. Nem mész semmire, ha csak szerencsétlenül üldögélsz, és arra vársz, hogy valaki majd elvégzi helyetted a munkát.

KAREN HAWKINS


– A házasság olyan bonyolult – sóhajtott fel Triona. – Azt hittem, MacLeannel könnyebb dolgunk lesz, mivel nem szerelemből házasodtunk össze. – Ez az, amiben tévedsz. A szerelem olajozza meg a szekeret. Triona elmosolyodott. – Kezdek rájönni. Nehéz kevesebbel beérnem, mint amennyi a szüleimnek van. – Igen, egy jó kapcsolatban ki lehet engedni és vissza is lehet húzni a gyeplőt, amikor itt az ideje. Úgy tűnik nekem, a te szekereden senki sem tartja kézben a gyeplőt. Triona elgondolkodott ezen, majd lassan bólintott. – Talán még nem is kezdtem el „hajtani a szekeret”, mert túlzottan aggódtam amiatt, hogy valamit elrontok, vagy valakit megbántok. Nagymama nagyot sóhajtott. – Ó, te nem is tudod, hányszor kellett az effajta gondolatok ellen beszélnem. A nők sokszor látják magukat a világ megváltóinak, ami elég nagy kár, ha engem kérdezel. Azt mondom, hagyjuk, hogy a férfiak cipeljék a terheket! Mindig olyan nagyra vannak vele, hogy milyen erősek. Akkor használjuk valami igazi munkára az erejüket, azt mondom! – A nagymama nyilvánvaló undorral rázta meg a fejét. – Azt hiszem, hagytad, hogy a MacLean-átok elvarázsoljon, mert nem gondolkodsz olyan tisztán, mint kellene. – Nincs varázslat, csak átok. Tudod, mindig azt hittem, hogy csak kitaláltad, amit a viharokról mondtál. – És ugyan miért tettem volna ilyet? – nézett meglepődve a lányra Nora. – Nem tudom. Csak tündérmesének hittem az egészet. – Ám az egyetlen tündérmese az volt, amit MacLean az ágyban művelt. Az a fajta varázslat sokkal jobban érdekelte Trionát, mint a szél felkorbácsolása. – Meg kell találnom a módját, hogy jobban érvényesüljek Hugh nagyon logikusan gondolkodik és olyan érzékeny, ráadásul olyan tekintéllyel és magabiztossággal beszél, hogy az ő elképzelése látszik az egyetlen járható útnak. Ez a helyzet a lányokkal kapcsolatban is. Nagyon nyugodtan KAREN HAWKINS


elmagyarázta, hogy miért gondolja úgy, hogy jobb, ha nem érintkezem a lányokkal, és akkor ez teljesen ésszerűnek is tűnt, így beleegyeztem. Később, amikor volt időm átgondolni a dolgokat, rájöttem, hogy nem lett volna szabad. A lányoknak szükségük van most rám, és nekem is rájuk. – Pontosan! Azt kell tenned, ami helyes, különben a társad nem fog bízni benne, hogy nehéz döntéseket is tudsz hozni. – Akkor… ha úgy látom, hogy rossz döntést hoztunk a lányokkal kapcsolatban, meg kell mondanom neki. – Igen. Lehet, hogy bosszantani fogja, de gondolj bele: feleségül vett, mert azt kellett tennie, szóval tisztességes férfi. – Igazad van. Beszélek vele. – Van még valami, amit át kell gondolnod. Amint betetted a lábad a házába, azt mondta, ne ártsd bele magad a dolgokba. Talán nem is annyira a lányokról van szó, mint magáról MacLeanről. Talán fogalma sincs róla, hogy akit valóban meg akar óvni, az ő maga. Triona elkomorodott. – Erre nem is gondoltam. Van némi arrogancia benne. – Minden MacLeanben van. – Kezdem elhinni. Nem tudom, hogyan fogom meggyőzni a lányokkal kapcsolatban. Rögtön megmerevedik, amikor szóba hozom őket. – Beletelhet egy kis időbe –, először el kell nyerned a bizalmát. – Tudom – sóhajtott Triona. – Meg akartam mutatni neki, hogy olyan nő vagyok, aki állja a szavát, de nem vagyok biztos benne, hogy észrevette. – Csak légy önmagad, és tégy úgy, mint máskor. Azzal szerezd meg a bizalmát, hogy egyszerűen csak ott vagy, és nem mész el. MacLean végül majd jobb belátásra tér. – Nem akarok olyan sokáig várni! Megszoktam, hogy körülöttem van a családom. Olyan… olyan magányos vagyok, és… – elcsuklott a hangja. A nagymama megsimította Triona kezét.

KAREN HAWKINS


– Ha szomorú vagy, látogass meg, én megtöltöm a szíved, és megerősödve térhetsz vissza. Azonkívül pedig – mondta csillogó szemmel – nem hiszem, hogy túl sokáig kell várnod. – Remélem. Nora elgondolkodva nézett rá. – Azt hallottam, hogy MacLean lovakat tenyészt. Szerintem, meg kellene tanulnod lovagolni, kislányom. Ezt meg is tehetné. MacLean főlovásza, Ferguson, alkalmas lenne rá, hogy megtanítsa… és akkor meglephetné Hugh-t ezzel az új tudással. – Igen, meg fogok. Köszönöm. És beszélek Hugh-val a lányokról, bár nem hiszem, hogy hallgat majd rám. – Légy óvatos, kislányom. Ő olyan, mint egy kakas, aki felfújt tollakkal és éles csőrrel védi a csibéit. Ha rájön, hogy megérted és nem bántod a szeretteit, más megvilágításban lát majd téged. Triona halványan elmosolyodott. – Bárcsak olyan biztos lennék a dolgomban, mint te. Nagyon sok dolgot említettél, amin el kell gondolkoznom. Azt hiszem, megtanulok lovagolni. Ezzel azt is bebizonyítom majd, hogy hajlandó vagyok fáradozni azért, hogy találkozzanak az elképzeléseink. Aztán, ha eljön az ideje, előhozakodom a lányok ügyével. Közben pedig elkezdem annak látni Gilmertont, ami, azaz a saját házamnak. Már ma este elkezdem. Azt hiszem, sütök egy pitét. – Ez az én kislányom! – ragyogott fel a nagymama. – Köszönöm. – És utána? Mi lesz veled? Nem adhatsz anélkül, hogy ne kapnál valamit cserébe. Mi lesz az? Triona elgondolkodott, végül azt mondta: – Hogy magam dönthessem el, mikor jött el a távozás ideje. – Ez az én unokám! Ne aggódj MacLean miatt: egyetlen férfi sem bírja ki sokáig. Nem olyan a természetük – azzal megölelte az unokáját, púder– és levendulaillattal borítva be. – Csak látogass meg gyakran. Talán nekem is lesz néhány kérdésem hozzád. Annyit töprengtem már a MacLeanekről, és most az egyik unokám feleségül ment az egyikhez! Ki gondolta volna! KAREN HAWKINS


– Valóban, ki gondolta volna – mosolygott Triona, ahogy Mrs. Wallis egy tálca süteményt és egy kanna forró teát hozott be. – Mrs. Wallis, ő a nagymamám, Mrs. Nora H… – Ó – szakította félbe nagyanyja, tekintetét a házvezetőnőre függesztve. – Szóval maga a felelős az ablakpárkányon lévő porért! Mrs. Wallis nagyot nyelt és a legközelebbi ablakpárkányhoz lépett, és ahogy végighúzta rajta az ujját, elvörösödött. – Hogy az a lusta… – elharapta a mondat végét, Nora felé fordult, és térdet hajtott. – Máris küldöm a lányt, hogy befejezze a házimunkáját. Triona azt kívánta, bárcsak ne venne észre mindent a nagymama. – Köszönöm, Mrs. Wallis. És megmondaná, kérem, a szakácsnak, hogy ma este én csinálok vacsorát? – Ön, asszonyom? – Nagyon jól főz – vonta össze a szemöldökét Nora. – Minden lányunokám kiváló a konyhában. Mrs. Wallis térdet hajtott. – Sajnálom! Nem úgy értettem, hogy… Természetesen szólok a szakácsnak, hogy ma este szabad. Örülni fog, mert így legalább meglátogathatja a nővérét. Triona ezen a héten most érezte először, hogy tudja, kicsoda, és mit kell tennie. Mosolyogva megtöltötte a nagymama csészéjét. A legnagyobb háborúkat apró csatákon keresztül nyerik meg, és ő a legjobb falusi pitével indul csatába, amelyet Hugh MacLean valaha evett.

Hugh Liamnek adta a kabátját. – Merre van Lady Caitriona? – Azt hiszem, vacsorához készülődik, ahogy a lányok is, uram. Hugh bólintott, és elindult felfelé a lépcsőn. Épp elérte a fordulót, amikor összetalálkozott a lányokkal, akik már vacsorához öltözve az ebédlő felé tartottak. A ruhájukon csak félig kötötték meg a selyemszalagokat, a hajuk pedig ferdén állt. KAREN HAWKINS


– Állj! – szólt rájuk. Megálltak. Devon félresimította a haját, és elkomorodott. – Igen? Mögötte Christina próbálta megkötni az övét a háta mögött, Aggie pedig egy lábon ugrálva igazgatta a harisnyáját. – Hová mentek? Christinának sikerült megkötnie a szalagot. – Vacsorázni. Hugh a fordulóban lévő órára nézett. – Ilyen korán? – Te mondtad, hogy ne késsünk el többet – felelte Devon. – Ezt már többször mondtam, de még soha nem jöttetek le korán. – Csak izgulunk – mondta Aggie. Devon szúrós pillantást vetett rá, amelytől a kislány elpirult. – Nem is izgulunk – helyesbített Aggie -, csak éhesek vagyunk. – Így igaz – mondta Christina. – Éhesek vagyunk. Több mint két órát lovagoltunk veled ma délután. – És még az új csikókkal is játszottunk – tette hozzá Devon. Hugh újból végignézett rajtuk. Valamiben mesterkednek, de a szemük nem árult el semmit. Oldalra lépett. – Akkor menjetek. De szedjétek össze magatokat, mire a vacsorát tálalják. – Igen, papa! – Azzal kopogó cipőikben rohantak lefelé a lépcsőn. Hugh mosolyogva ment a hálószobába. Később, amikor már idősebbek lesznek, alig lesz elég az idő a nőies készülődésre. Jó, hogy most még ilyen lazák. Kinyitotta az ajtót, és körülnézett, de a hálószoba csendes volt. Minden nap, amikor hazaért, Caitriona itt volt, vacsorához öltözködött. Meglepődött, hogy a lány távolléte miatt hirtelen csalódást érzett. Az ördögbe is, rosszkedve lett. Amíg mosakodott és öltözött, azon gondolkodott, vajon hol lehet a lány. Nem sokat vacakolt a készülődéssel, így hamarosan már ő is lefelé ment a lépcsőn. Ahogy belépett az ebédlőbe, Devon hangját hallotta.

KAREN HAWKINS


– Nem az én hibám lesz! Nem én vagyok az egyetlen, aki azt gondolja, hogy ő csak besétálhat ide, és… – ahogy meglátta a férfit, elhallgatott. Christinából és Aggie-ből félreérthetetlen bűntudat áradt. Hugh a gyerekeihez lépett, és mindegyiken végignézett. Devont a végére hagyta. – Mi nem lesz a te hibád? Devon elpirult, de felvetette állát. – Csak azt mondtam… Ekkor Caitriona lépett be, mögötte Liam és Angus. Mindkét szolga hatalmas tálcát cipelt, amelyeket az asztalra tettek. Hugh nézte, amint Caitriona üdvözli a gyerekeket, és leül az asztal vele szemközti végén. Egy másik új ruhát viselt, ezúttal egy világossárga, egyszerű szabásút. Más nőn egy ilyen ruha talán túl egyszerűnek tűnt volna, de ahogy rásimult Caitriona csodás idomaira, pompásan nézett ki. Liam levette az edényekről a fedőt. – Á – mondta Hugh vigyorogva. – Falusi pite, a kedvencem. – Caitriona kisasszony készítette – mondta vékony hangon Aggie. Hugh a pitére nézett, és élvezettel szívta be a finom illatot. – Ezt ön készítette? A lány elpirult, és kedvesen elmosolyodott. – Caitlyn talán a legjobb varrónő a családban, viszont én vagyok a szakács. Ismerem a receptet, és tettem bele s… – Papa! – szólt közbe Devon. – Kérlek, szólj rá Aggie-re, hogy ne rugdosson az asztal alatt. – Még hogy rugdoslak? – kérdezte Aggie tágra nyílt szemmel. – Hiszen el sem érlek innen! – Mindketten hagyjátok abba – szólt rájuk Hugh, és egy jó adag pitét vett magának Az illatától máris összefutott a nyál a szájában. Ahogy az első falatot a szájába vette, behunyta a szemét, és élvezettel ízlelgette. – Ez csodálatos! – Christina hangja törte meg ábrándozását, és ahogy kinyitotta a szemét, látta, ahogy a lányok csodálkozva és tisztelettel a szemükben néztek a tányérjukba.

KAREN HAWKINS


Caitriona elkapta Hugh tekintetét, szemöldökét felvonva, halványan elmosolyodott. A férfi, a lányok feje fölött, visszamosolygott. – Caitriona asszony készített mindent – mondta Aggie kuncogva mert kimenőt adott a szakácsnak ma estére. De az nem ám a nővérét látogatja meg. A faluba ment, és gint iszik. – Honnan tudod? – kérdezte Devon elkomorodva. – Moira mondta, amikor a kandallót tisztította ki a szobánkban. – Nem lenne szabad a szolgákkal pletykálnod – mondta Christina halkan. – Főleg nem Moirával – mosolygott Caitriona. – Tegnap azt mesélte nekem, hogy egy óriást látott felfelé mászni a konyhaajtóból, de később rájött, hogy csak Ferguson az. – Hah – gúnyolódott Devon. – Csak azért mondta, mert szereti őt, de Ferguson nem foglalkozik vele. Hugh észrevette Christina Caitrionának szóló tétova mosolyát, és rossz előérzete támadt. Távol kellene tartania magát, amint megígérte, de úgy tűnik, a lányok nyitnak feléje. Elkomorodott. Le kellene állítania? Megteheti? – Tessék, papa – vette el Devon a tányérját, és szedett neki még egy kis pitét. – Már csak egy embernek elég, és az te vagy. Ahogy elfogyasztotta, Hugh megpróbálta vállrándítással elintézni azt a halvány viszketést, amelyet a két válla között érzett. Ma este beszélnie kell Caitrionával a lányokról. – Papa… mérges vagy valami miatt? – kérdezte Aggie. Hugh a karját dörzsölgette. – Nem, miért? – Olyan vörös vagy. Hugh megemelte az egyik vállát, amely gyötrően viszketett. – Nem vagyok… – Hugh! – Caitriona a férfi arcát nézte. – Aggie-nek igaza van – egyre vörösebb vagy! A férfi az arcát dörzsölte, amely szintén viszketni kezdett. Jóságos isten, mi a baj? Olyan, mintha ezer hangya rohangálna rajta. Az ajka is feldagadt. – Caitriona… a pite – pillantott üres tányérjára. – Volt benne sárgarépa? KAREN HAWKINS


– Hát, persze. Én… – azzal Devonra pillantott, aki serényen evett. – A pokolba! – ugrott fel a férfi a székről, egyszerre dörzsölve a nyakát és a vállát. – Nem ehetek sárgarépát. Kiütést kapok tőle. – Az ajtó felé fordult. – Liam! Hozz egy hideg fürdőt a szobámba, most rögtön! Christina nézte, ahogy apja eltűnt az ajtó mögött. Már az arca is pöttyös volt, és feldagadt a szája. Figyelte, ahogy Liam a konyha felé siet, Angusszal a nyomában. – Nos. Christina Caitrionára nézett, de bárcsak ne tette volna. Caitriona lángoló tekintettel nézte őket. – Tudom, hogy nem lehet túlzottan veszélyes, különben nem javasoltátok volna, hogy tegyek sárgarépát a pitébe. Ahhoz túlságosan szeretitek az apátokat, hogy ártsatok neki. Christina letette a villáját, és váratlan bűntudat öntötte el. – Hamarosan jól lesz. Devon a pudingot kóstolgatta. – Néhány órán át viszketni fog, de reggelre elmúlik. De nem hiszem, hogy még egyszer azt akarná, hogy maga főzzön – mondta önelégült mosollyal. Christina, elszorult szívvel, lopva újra Caitrionára nézett, arra számítva, hogy dühöngeni fog. Ezzel szemben, Caitriona csak hosszan, nyugodtan nézte Devont. Christina a villáját markolta. Amikor egyetértett Devonnal, hogy valamit tenni kell, hogy megvédjék a papát ettől a nőtől, aki csalással házasságra kényszerítette, benne volt a veszélye, hogy kihoznak a sodrából egy felnőttet. Christina nagyon jól ismerte ennek a következményeit. – Már értem – állt fel Caitriona, gesztenyebarna szeme olyan zölden izzott, mint még soha. – Nos, hölgyeim, nem hagytok nekem esélyt. Aggie pislogott, de nem szólt semmit. Christina letette a villáját, szíve vadul kalapált. – Hogy érti ezt? – Nem igazán értékelem, ha bolondot csinálnak belőlem, de be kell ismernem, mesterien sikerült a kis cselszövésetek. – Ajka KAREN HAWKINS


halvány mosolyra húzódott. – A baj csak az, hogy én egy igen nagy családból származom. Devon Christinára pillantott, mielőtt Caitrionára nézett. – Azaz? Caitriona az asztalra támaszkodott, és előrehajolt. – Azaz, ha a helyetekben volnék, a jövőben nagyon, nagyon halkan közlekednék. Amikor Caitriona kisuhogott a szobából, Christinának az az érzése támadt, hogy olyan harcba kezdtek, amelyben csak veszíthetnek. Devon nem volt megilletődve. – Mit tehet velünk? – Például kígyókat tehet az ágyunkba – harapott Aggie az ajkába. – Az gyerekeknek való – gúnyolódott Devon. – Úgysem mer tenni semmit, különben elmondjuk a papának. Christina nem felejtette el a Caitriona szemében égő lángot, úgyhogy nem volt valami nyugodt. Egy biztos, nem mászott be az ágyába anélkül, hogy ne nézte volna meg, vannak-e kígyók, pókok vagy hangyák benne. Mibe kezdtünk bele?

Tizennegyedik fejezet Amikor kislány voltam, minden reggel mindenáron vizet akartam hozni a hegy lábánál lévő forrásból a hegytetőn álló kunyhónkba. Amíg cipeltem a vizet, megtanultam, hogy mindegy, egy lépést vagy húszat kell megtenni, egyszerre csak egyet lehet lépni. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

KAREN HAWKINS


Selyem nem jött vissza – mondta Ferguson aggódva. Hugh a kerítésnél összegyűlt aranyszőrű lovakat nézte, és elkomorodott. – Gondolod, hogy megellett? – Ha igen, akkor túl korán. Az probléma lehet. Hugh megpaskolt egy Kasmír nevű csődört, miközben csodálta a ló vállán megcsillanó napsugarakat. Hugh-hoz az összes általa tenyésztett lovak közül ez az akhal-teke ménes állt a legközelebb. Szerette, hogy a bőrük fémesen csillog, és hogy mandula alakú szemükből értelem és intelligencia árad. Atletikus termetüket is csodálta. Ferde válluk és vékony bőrük, izmaik és fürge mozgásuk, hihetetlen állóképességük az agarakra emlékeztetett. Sába, egy palomino kanca, vállon lökte a nála sokkal nagyobb Kasmírt. Ha bármely másik ló lett volna ilyen merész, Kasmír belecsípett volna. De Sábával már hosszú ideje jó kapcsolatban voltak, így csak nyerített a zaklatáson, és játékosan oldalba bökte. Sába kimutatta a fogait, aztán elégedetten Hugh felé fordult. Hugh nevetett, és erőteljesen megpaskolgatta. – Kasmír bármit megengedne neki. – Nem hibáztathatjuk; a kislány évek óta hűséges társa. Már hét csikót szült tőle, és szívesen szülne még többet is. Hugh észrevette, hogy Sába hátranézett, hogy megbizonyosodjon róla: Kasmír még ott van. Talán a csődör helyére pályázott a kerítésnél, azt viszont nem akarta, hogy elmenjen. Hugh értette ezt a kétélű helyzetet – magad mellett akarsz tudni valakit, mégis azt akarod, hogy máshol legyen. Ő maga is ezzel a problémával küzdött, és az utóbbi két hétben ez egyre fokozódott. Szórakozottan dörzsölgette az állát, amely még mindig viszketett a pitében lévő sárgarépától. A kiütések már két napja elhalványodtak, de egy egész héttel az eset után még mindig viszketett, mintha nem is akarna elmúlni. Caitriona annyira megdöbbent, és annyira aggódott miatta, hogy tudta, ártatlan KAREN HAWKINS


tévedés volt. Mindennek ellenére mégis úgy érezte, valami többről volt szó. Azóta minden reggelinél, szinte tapintható a feszültség Caitriona és a lányok között. Valami folyik közöttük, bár egyikük sem ismerné be. Beszél a lányokkal, ha hazaér. Eddig, bármikor kérdezte is meg Caitrionát, ő csak röviden, határozottan mosolygott, aztán témát váltott. – Remélem, Selyem csikója egészséges – mondta Ferguson. – Mindent egybevetve, jó anya. Hugh megpaskolta Sába nyakát. Ha a csikó egészséges, kiváló ajándék lesz Caitriona számára. Ferguson egy Sivatag Virága névre hallgató, kistermetű kanca orrát simogatta. – Talán az lesz a legjobb, ha felnyergelek, és követem a ménest. Általában a Duncanton Glenn-nél szoktak tartózkodni, lehet, hogy ott megtalálom Selymet. Talán a hazai legelőkön akar megelleni. – Ez jó ötlet. Veled megyek. Ha megtaláljuk, talán vele is kell maradnunk, amíg újra mozogni tud majd. Van a közelben egy kunyhó, ott megalhatunk, ha éjszakára is maradnunk kellene. – Igen, bár lehet, hogy még tovább is kell maradnunk, ha nem lesz elég erős. Három napra elegendő ennivalót pakolok. – Szólok Mrs. Wallisnak, hogy adjon kötszert is. Fura előérzetem van. – Rendben van, uram. Mikor szeretne indulni? – A lányokkal való lovaglás után. Egy óra múlva jönnek – Igen, uram. Hugh a feleségétől is szeretett volna megfelelően elköszönni. Sok szempontból alig várta már. Megpaskolta Sába orrát. Kár, hogy Caitriona nem tud lovagolni. Felajánlotta neki, hogy megtanítja, de ő csak halogatja, azt mondta, majd egyszer. Bár nem mondott kifejezetten nemet, a hangján hallani lehetett. Hugh nem olyan férfi, aki bármin keseregne, de a lány érdektelensége nagyobb csalódást okozott neki, mint kellene. Egyre ingerültebb lett magával. Tökéletesen szabad volt, akkor ment lovagolni, amikor akart, akkor foglalkozott a lovakkal, KAREN HAWKINS


amikor akart, akkor vitte lovagolni a lányait, amikor csak akarta. A reggeli szeretkezéseken kívül, Caitrionának kevés kívánsága volt feléje, és úgy tűnt, tökéletesen eltölti a napot nélküle is. Elkomorodott. De hiszen ezt akarta. A pokolba, hiszen ő maga mondta neki. Mégis, folyton a lányra gondolt, vajon mit csinál, mit gondol, elégedett-e – és hogy miért nem engedte, hogy megtanítsa lovagolni, az ördögbe. Még soha nem találkozott olyan nővel, aki ennyire megfoghatatlan. Még ha meg is egyeztek, és az ő elvárásai szerint cselekszik, Hugh valahogy mégis úgy érezte, kudarcot vallott. De amíg az életük néhány területén visszafogja magát, az ágyban ezt soha nem tette, soha nem utasította vissza. Szenvedélye és lelkesedése elképesztő volt. Minden reggel, amikor felébredt, a lány ott feküdt mellette, hosszú, selymes haja a vállára omlott, halk lélegzete igéző volt. Ő pedig minden reggel, általában nagyon is érzéki módon, biztosította a lányt arról, hogy ott van. Caitriona olyan természetes, ragyogó szenvedéllyel válaszolt, és olyan sürgető vággyal fogadta magába minden alkalommal, hogy gyakran meg is hökkent tőle. Ami még érdekesebb, minden együttlétből tanult valamit. Ma reggel pedig, éppen ő volt az, aki elkezdte buja játékukat. A visszaemlékezéstől azonnal megkeményedett, és boldog volt, hogy a hosszú lovaglókabát eltakarja erekcióját. Nem tehetett róla. Elég volt csak a lányra gondolnia, az arcára, ahogy élvez alatta, a lábai szorítására a csípője körül, amikor… – Uram? Hugh összerándult. Ferguson felvont szemöldökkel nézett rá, széles arcán aggodalom. Hugh nyugalmat erőltetett magára. – Igen, Ferguson? Csak azon gondolkodtam, milyen felszerelésre van szükségünk Selyemhez. – Igen, uram – felelte Ferguson hitetlenkedve. – Zab, kötszer és az az erősítőszer kell majd, amelyet Hariam bokájánál használtunk – folytatta gyorsan Hugh. – Ó, azt elfelejtettem! Maradt egy kevés. KAREN HAWKINS


– Menjünk vissza az istállókhoz, és pakoljunk be mindent, mielőtt megjönnek a lányok. – Igen, uram – felelte, majd kiöntötte a maradék zabot a vödörből, és követte Hugh-t az istállók felé. Az istállókat ugyanolyan gondosan építették meg, mint a Gilmerton-házat. Hugh személyesen ellenőrizte az építkezést, és épp olyan büszke volt rájuk, mint a házra. Negyven különféle állás volt bennük, három abrakos helyiség és két nagyobb állás az ellésekhez és a komolyabb problémák kezeléséhez, valamint fölül egy nagy helyiség, az egész évre elegendő széna tárolásához. Hugh szélesre tárta a középső abrakos kamra ajtaját és belépett, és szinte nekidőlt a bőrrel és a vas csípős szagával keveredő édes zabillatnak. Az egyik fal mentén végig polcok sorakoztak. Megtalálta a gyógyszert, és visszafordult. – Ferguson! – hallatszott Caitriona hangja tisztán a pajtában. – Hát itt van! Azt reméltem, kicsit… – Pszt! – Ferguson pisszegése megállította Hugh-t. – Mi az? – kérdezte Caitriona. Tényleg, mi az? Hugh, az abrakos kamra ajtaja mögé bújva, oldalra hajolt, és kikukucskált a forgópánt mellett. Feltűzött hajjal, orrán a szemüvegével, Caitriona állt Ferguson előtt. A lovász széles mozdulatokkal intette csendre a lányt, és némán az abrakos kamra felé mutogatott. Caitriona tágra nyílt szemmel nézett oda, majd vissza. Ajka néma „Ó”-ra kerekedett. Bólintott, és a zsebére tűzött kis órára mutatott, majd feltartotta egyik ujját, és az első állás ajtaja felé mutatott. Ferguson idegesen pillantott az abrakos kamra felé, és megrázta a fejét. Triona megértette, és némán tátogva „Köszönöm”-öt mondott. Ferguson bólintott, és kezével gyors távozásra intette Caitrionát. A lány megfordult, szája megrándult a mozdulatra. Hugh elkomorodott, és hirtelen eszébe jutott, ahogy a lány szája ma reggel is összerándult, amikor a lába közé csúszva, a

KAREN HAWKINS


derekára emelte a lábait. Amikor megkérdezte, jól van-e, a lány azt felelte, a lába meghúzódott a sok lépcsőzéstől. Hm. Hugh kilépett a kamrából, és megállt Ferguson mellett. – Ó, hát itt van, uram. Látom, megtalálta a gyógyszert. Teszek még el rongyokat is, és… – Az első állás az, ahol Harangvirág van? Ferguson megdermedt. Hugh az álláshoz lépett, és benézett. Egy kistermetű kanca állt odabent, csendesen szundikálva. – Aggie ült rajta, amikor lovagolni kezdett – mondta Hugh. Ferguson úgy állt ott, mintha földbe gyökerezett volna a lába. – És ott van egy nyereg is a korláton, mintha most vették volna le róla. – Igen, de az a nyereg egész nap ott volt, uram. Azonkívül, nem emlékszem mindenkire, aki lovagol. – Biztos vagyok benne, hogy erre emlékszel – mondta Hugh, és odalépett, hogy felemelje az egyik kengyeltartó szíjat. – Azt mondanám, hogy ez a beállítás egy nagyjából… ó – a válla alatti magasságba nyújtotta ki a kezét – ilyen termetű személynek való – mondta, majd elengedte a kengyelt. – Akkor kit is ismerünk, aki ilyen magas? Ferguson becsukta a szemét. Hugh az ajtóra könyökölt. – Ferguson, te lovagolni tanítod a feleségemet. – Micsoda ötlet, uram! – nevetett fel idegesen a lovász. Hugh felvonta a szemöldökét. Ferguson megtört. – Ó, én nem akartam, de annyira elszántan meg akar tanulni! Próbáltam, de nem tudtam nemet mondani neki. – Nekem kellene tanítanom őt, nem neked. – Én is ezt mondtam neki, uram! De azt állítja, hogy nem merne ön és a lányok előtt tanulni, mert az túlságosan kínos. Kínos? Hugh elkomorodott. Ferguson esdeklő pillantással nézett Hugh-ra. – Volt néhány bukása. – Megsérült?

KAREN HAWKINS


– Nem! Volt ugyan néhány kellemetlenség az első pár napban, de már sokkal jobban lovagol. Ígéretes tehetség. – Mióta gyakorol? – Talán hat napja, vagy kicsit több – bólogatott élénken Ferguson. – Ó, nagyon helyes a nyeregben, képzelheti. Nagyon szorgalmas, uram. Tegnap két órát lovagolt! Harangvirágról áttettem Öreg Winstonra, aki nagyon csökönyös. – Hogy bír vele? – Nem esett le. Tartsa fenn a fejét, mondtam neki, és megcsinálta! Nem csoda, hogy összerándult Caitriona arca, amikor Hugh megemelte a lábát. Biztos, hogy fájt a combja. – Remélem, nem haragszik, uram, de szerintem azért csinálja, hogy lenyűgözze önt. – Hogy lenyűgözzön? – Igen. Azt mondta, ha már elég jól csinálja, meglepi önt. Hugh felvonta a szemöldökét. – Nem kellene amiatt aggódnia, hogy elég jó-e. Soha nem gúnyolnám ki. – Nem, de… – Ferguson az ajkába harapott. – De mi? – Nem akarok tiszteletlen lenni, uram, de a lányok részéről nem lehet biztos ebben. Jobban lovagolnak, mint a legtöbb férfi. És nem tűnik úgy, hogy túlságosan kedvelnék az új anyukájukat. – Miért mondod ezt? Ferguson elvörösödött. – Semmiért. Biztos, csak képzelődöm. Ők… csak hallottam, amikor azt mondták… ó, ne faggasson tovább, uram! – Mit hallottál? Ferguson felsóhajtott. – Hallottam, amikor Devon kisasszony azt mondta, hogy ha a lépcsők beolajozásával megszabadulhatnának az úrnőtől, saját maga kenné be az összes lépcsőfokot. Hugh úgy érezte magát, mintha vállaira mázsás köveket tettek volna. Ez vajon annak a kívánságának az eredménye, hogy Caitriona tartsa magát távol a lányoktól? Vajon emiatt a rendelkezése miatt nézik le és bánnak vele tiszteletlenül? KAREN HAWKINS


Az ördögbe! Hugh a lovász kezébe adta a gyógyszeres üveget. – Pakolj össze az útra. Harminc percen belül itt leszek, és indulhatunk. – De még nem vitte el a lányokat a napi… Hugh elhagyta az istállókat, és a ház felé vette az irányt. A pokolba, Caitrionának őt kellett volna megkérni, hogy tanítsa meg lovagolni! Soha nem gúnyolta volna ki, és a lányoknak sem engedte volna meg. Belépett a házba, és meglátta Liamet. – Hol van az úrnő? – Forró fürdőt kért, uram. Épp az imént vittük fel Angusszal a szobájába, és azt mondta, ebédig áztatja magát benne. Hugh összevonta a szemöldökét. – Sokszor kért forró fürdőt a héten? – Minden nap, uram. Azt mondta, elmúlik tőle a fájdalom. Hugh bólintott, és a lépcsőhöz menet megállt, amikor a szalonból meghallotta a lányok hangját. Az ajtóhoz ment, kezét az ajtógombra tette, és figyelt. – Most megint fürdőt vesz – hallotta Devon nevetését. – Nem csoda – felelte Christina vidáman. – Nyilván tele van kék-zöld foltokkal. Láttátok ma reggel, amikor beleesett a pocsolyába? – Mekkorát toccsant! – Aggie annyira nevetett, hogy Hugh alig értette, mit mond. – Igen – mondta Devon, nyilvánvalóan túláradó örömmel. – Bárcsak le tudnám festeni, ahogy ott ül, sáros hajjal, és… Hugh dühösen szorította össze a fogát, és kitárta az ajtót. Három elképedt arc fordult feléje. A lányok tökéletes lovaglóruhában voltak, sokféle színű öltözékben, magas kalappal a fejükön, hajuk szorosan feltűzve. Lábukon a legfinomabb bőrből készült, kényelmes lovaglócsizma. Önkéntelen büszkeséggel nézett végig rajtuk, és erővel kellett emlékeztetnie magát, miért is jött ide. Az elmúlt évben megtanult valamit; bármilyen édesek is a lányok, és noha megvan a maguk csökönyös, függetlenség utáni vágya, a szabályokat akkor sem szeghetik meg. Se most, se máskor. KAREN HAWKINS


– Papa! – ugrott fel ragyogó arccal Devon. – Ha előbb akarsz indulni, kész vagyunk! Christina félretette a divatlapot. – Csak rád vártunk. Indulhatunk? Hugh bejött a szobába, egyenként végignézett rajtuk. A lányok arcáról lehervadt a mosoly. – Papa – kérdezte Christina -, mi… mi a baj? – Hallottam, miről beszélgettetek – fonta keresztbe a karját Hugh. Döbbent csend következett. Christina elpirult, Aggie lehajtotta a fejét, ám Devon nem hátrált meg. – Úgy? – vetette fel az állát. – Semmi rosszat nem mondtunk Arról beszélgettünk, hogyan próbálkozik Caitriona a lovaglással, de nem megy neki – mosolyodott el. – Még egy medve is ügyesebb lenne nála. Hugh a középső lányára nézett. – Mit mondtál? – Azt mondtam, hogy próbálkozik a lovaglással – felelte önelégült mosollyal. – Ma reggel láttuk az ablakból. – Le is esett. Négyszer – mondta Aggie foghíjas mosollyal. Hugh mély lélegzetet vett. – Leesett a lováról, és ezt mindannyian viccesnek találtátok. Christina bizonytalan mosollyal bólintott. – Elég vicces volt látni, ahogy… – kezdett bele, de elhallgatott, ahogy Hugh ránézett. – Úgy látszik, nagyon elégedettek vagytok. – Azok vagyunk – vetette fel az állát Devon –, mivel a múlt héten nagyon aljas volt velünk! – Devon ökölbe szorította a kezét. – Az a… az a nő, mézet tett a párnánkba! – Tessék? – Külön meg kellett fürödnünk, hogy újra tiszták legyünk – bólintott Aggie. – És a takaróinkat is keresztbe fordította az ágyunkon -folytatta Devon kemény hangon. – Vajon mi célból? – vonta össze a szemöldökét Hugh. – Azért, hogy amikor lefekszünk, kilógjon a lábunk. Újra meg kellett ágyaznunk. KAREN HAWKINS


– És olyan hideg volt! – tette hozzá Aggie. Christina gyanúsan hallgatott. – Nehezen hiszem el, hogy Caitriona ilyesmit művelne. – Pedig megtette – felelte Devon, láthatóan dühösen. – Ma reggel pedig, amikor fel akartuk venni a hosszúszárú alsóinkat, észrevettük, hogy összevarrta a szárukat. Majdnem elszakítottam az enyémet, mire rájöttem, mi a baj. Hugh Devon dühös arcáról Aggie durcás arcára nézett, majd Christinára, aki az ölébe ejtett kezét bámulta. – Christina? – Igen, papa? – nézett apjára elpirulva a lány. – Miért tenne Caitriona ilyesmit? Egyik sem bántó, de olyan, mintha meg akarna bosszulni valamit. Christina nagyot nyelt. – Amiatt… amiatt, amit mi tettünk. Devon pisszegett, de Christina kitartóan folytatta. – Azt mondtuk Caitrionának, hogy szereted a sárgarépát. Csend ült a szobára, ahogy ez elhangzott. Szóval a bolondját járatták Caitrionával, aki – ahelyett, hogy hozzá fordult volna – úgy döntött, a saját elképzelései szerint kezeli a dolgot. Bár erősen csalódott a lányokban, hirtelen vigyorognia kellett. – Ti meg azt hittétek, hogy mérges leszek rá a répa miatt. Christina bólintott. – Vagy legalábbis, hogy többé nem bízol a főztjében. Papa, én… nagyon sajnálom, amit tettünk. – Én nem – mondta Devon szipogva. – Nem látjuk itt szívesen, és minél hamarabb megy el, annál jobban fogunk örülni. Hugh szíve elnehezedett. Most már értette, miért döntött úgy Caitriona, hogy a tudta nélkül tanul meg lovagolni. Ezt az okot pedig ő maga teremtette. – Mindhárman gyertek ide. – De… – ellenkezett Devon. – A kanapéra. Most. Leültek, Devon maradt utoljára. – Csak egyszer mondom el: Caitriona nem az anyátok, viszont a feleségem, így minden tiszteletet megadtok neki. Világos? KAREN HAWKINS


– Igen, de… – kezdte újra Devon. – Semmi „de”. Ugyanolyan tisztelettel és udvariasan viselkedtek vele, mint Sophia nénikétekkel, csak még jobban. Christina és Aggie lassan bólintottak, Devon azonban keresztbe fonta a karját. – Devon, nem beszéltem elég világosan? A lány dacos arckifejezéssel, végül bólintott. – Hallani sem akarok többet erről. Christina, úgy kerültél ide, hogy előtte sose lovagoltál, és annyiszor estél le, hogy a számát se tudom. És te, Aggie, négy hónapig csak száron vezetve lovagoltál. Több látványos esésedre is emlékszem. Mindkét lány lehajtotta a fejét. Hugh Devon szemébe nézett. – Ahogy veled kapcsolatban is emlékszem egy lovaglásra, amikor Dougal bácsihoz mentünk, leestél… – Az nem az én hibám volt! – …és egy patak közepén landoltál. – Megbotlott a lovam – vörösödött el Devon. – Egy jó lovas jobban tartotta volna a lovát. A döntő pillanatban elengedted a gyeplőt. A lány összeszorította a fogát, de nem felelt. – Én soha nem nevettelek ki titeket, ha hibáztatok, mert így tanultatok. Ha valaki azt mondja nektek, hogy egyszer sem esett le lóról, az legfeljebb egyetlen sétalovagláson vett részt. Christina és Devon nem néztek rá, Aggie ajka pedig remegett. – Caitriona most tanul lovagolni – mondta Hugh halkan. – Csak ez számít. És valóban. A férfi szívét melegség járta át attól, amit Caitriona tett. Mindkét dolog nagyon tetszett neki – a lovaglás és a lányokkal való szellemes, mégis gyengéd bánásmód is. Majdnem elnevette magát, ahogy a lányok reakcióira gondolt, amikor Caitriona törleszteni kezdett nekik. – Igen, de ő nem közülünk való – mondta Devon dühösen. – És nem is tud lovagolni! – Ő legalább igyekszik fejleszteni a képességeit – nem úgy, mint más, általam ismert ifjú hölgyek, akik őrülten vágtatnak,

KAREN HAWKINS


anélkül, hogy fikarcnyit is törődnének a lovuk egészségével vagy testi épségével! Devon és Aggie elvörösödött, Christina pedig alattomos pillantással nézett rájuk. – Egy másik, általam ismert ifjú hölgy pedig képtelen a sarkát megtartani, ha nem figyelmeztetik rá folyamatosan. Most már Christina is elvörösödött. Hugh összevonta a szemöldökét. – Ez a mi házunk, és amíg itt van, Caitriona is családtag. Hetekkel ezelőtt meg kellett volna tennem ezt a bejelentést, de nem vettem észre… – nem fejezte be a mondatot. – Ezt majd később megbeszéljük. Most két-három napra elmegyek megkeresni egy elveszett kancát. Mindannyian ránéztek. – Dougal bácsinál lesztek, amíg visszatérek. Devon csípőre tette a kezét. – Itt akarunk maradni. – Hogy minden reggelre össze legyen varrva az alsótok szára? – vonta fel a szemöldökét. – Nem bízom benne, hogy megfelelően tudtok viselkedni Caitrionával. Mivel nem leszek a közelben, hogy szemmel tartsalak titeket, Dougal bácsihoz mentek. Ha visszatértem, folytatjuk ezt a beszélgetést. Mindhárom lány elszomorodott. Hugh felvonta a szemöldökét. – Mivel szívesen vagytok Dougal bácsinál, ne tegyetek úgy, mintha épp most ítéltelek volna halálra titeket. Christina felsóhajtott. – Sophia néni még hetekig távol lesz. – Dougal bácsi pedig nagyon boldogtalan miatta – tette hozzá Devon. – Fülig szerelmes – szipogta Aggie. – Biztos vagyok benne, ha ti hárman vele vagytok, jobban érzi majd magát. – Nem hiszem – motyogta Devon. Hugh kemény pillantást vetett rájuk. – Ha Dougal bácsi a távollétemben meghívja Caitrionát vacsorázni, ami elég valószínű, a lehető legjobb formátokat KAREN HAWKINS


hozzátok. Ha a visszatértemkor nem a legtökéletesebb udvariasságot találom, annak következményei lesznek. Világos? Mindhárman bólintottak. – Jól van. Most csomagolni megyek. Visszatértek a szobátokba, és átöltöztök. Ma nincs lovaglás. Christina és Aggie bólintottak, ám Devon összeszorított foggal várt. – Megmondtam – vonta össze a szemöldökét Hugh. – Most menjetek pakolni – mondta, majd sarkon fordult és az ajtóhoz indult. – Papa? Ahogy megfordult, Christina állt néhány lépéssel mögötte, mintha utána szaladt volna. – Mi… nem akartunk feldühíteni. Ahogy nézte a lányt, még mindig elég zaklatott volt. Christina hatalmas szeme könnyben úszott, és amilyen gyorsan jött Hugh haragja, olyan gyorsan le is csillapodott, és csalódottság vette át a helyét. Felsóhajtott, és magához vonta a lányt, hogy megölelje. – Kicsim, tudom, hogy nem akartatok rosszat, és nem is történt semmi jóvátehetetlen dolog. De mindhármatoktól jobbat vártam. Christina hátralépett. – Kérlek ne haragudj. – Magamra sokkal jobban haragszom, mint rátok. Devon értetlenül nézett, Hugh pedig elmosolyodott. Hirtelen olyan fáradtnak érezte magát, mint egy egész napos lovaglás után. – Elrendezzük ezt a dolgot, ha visszajöttem. Most megyek, és beszélek Caitrionával. öltözzetek át, még bejövök, mielőtt elmegyek. Mindegyiket megölelte, majd távozott. Ahogy ment felfelé a lépcsőn, azon töprengett, hogy mit mondjon Caitrionának. Közös, meghitt pillanataikban, Caitriona többször említette, hogy gondjai vannak a gyerekekkel. Úgy tett, ahogy kérte tőle, távol maradt tőlük, egész addig, míg a lányok végül kívülállónak tartották. Amilyen bolond voltam, épp ezt akartam. A gyerekek KAREN HAWKINS


pedig túl messzire mentek. Sejtette, hogy Caitrionának szüksége van valamire, de a lány nem érezte magát annyira otthon, hogy elmondja. Ez nem mehet így tovább. Ahogy odaért a hálószobához, megállt az ajtó előtt, hogy még egyszer átgondolja a lehetőségeket. Kezdje bocsánatkéréssel? Szükség lenne rá? Elárulja neki, hogy rájött, Ferguson lovagolni tanítja, vagy hagyja magát meglepni? Bizonyos értelemben ajándék volt, amit Caitriona művelt, ő pedig nem akarta csökkenteni a dolog fontosságát. De hogy is győzhetné meg Caitrionát, hogy legyen nyíltabb vele, anélkül, hogy ő feladna valamit magából? Létrehoztak egy kényes egyensúlyt, és utálta volna lerombolni. A szobából kiszűrődő halk csobbanás eszébe juttatta, hogy Caitriona forró fürdőt rendelt. A felesége bent van, és illatos fürdőben áztatja meztelen végtagjait. Elszánt arccal elfordította az ajtógombot, és belépett.

Tizenötödik fejezet Ha adni akarsz, tárd ki a kezed és a szíved. Másképp nem megy. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

Triona behunyta a szemét, fejét pedig a hatalmas, magas falú rézkád szélére fektette. Wythburnben csak negyedekkora volt a kád, épp csak egy valaki állhatott bele. Sok évvel ezelőtt, Mary egyszer megpróbált leülni benne, és bele is szorult. Caitlynnel és anyával együtt mindent megtettek, hogy kiszabadítsák. Végül be KAREN HAWKINS


kellett takarni, és szólni kellett Williamnek, hogy húzza ki. Kuncogva emlékezett vissza. Mary imádná ezt a kádat. Triona azon gondolkodott, meghívhatná-e a húgát néhány napra. Nagymama javasolta pár napja, és jó ötletnek tűnt. Caitriona arca megrándult, ahogy megmozdult a kádban. Még soha nem érzett hasonló fájdalmat, de megéri. Nem csupán MacLeannek fog örömet okozni a lovaglással, de talán a lányok és a közte lévő távolság csökkentésében is segíthet. Ma reggel is ott voltak az egyik felső emeleti ablakban, amikor Fergusonnal a napi lovaglógyakorlatokat végezte, és látta, milyen hisztérikus nevetésben törtek ki, amikor valamit rosszul csinált. Elmosolyodott. Biztos volt benne, hogy a lányok felsőbbrendűnek érzik magukat nála, és a lovaglással kapcsolatos hiányosságai újabb gúnyolódás tárgyát fogják képezni, ami jó. Nehéz olyan valakire haragudni, vagy gyanakodni, aki valamiben ügyetlen. Nevetségessé tenni magadat olcsó ár azért, hogy lebonthasd a lányok – és Hugh – által emelt falakat. Mindent egybevetve, Triona úgy gondolta, kitűnő úton halad, különösen a kis falusi pités csíny után. Ma reggel például megnevettette Aggie-t, Christina pedig őszinte mosollyal lepte meg. Devon volt irányában a leggyanakvóbb és a legellenállóbb, amely tulajdonságokat az apjától örökölhette, ebben Triona teljesen biztos volt. MacLeanről sok mindent el lehetett mondani, de hogy bizalommal lett volna bárki iránt, azt aligha. Nehezen mentek a dolgok, de Triona úgy érezte, haladnak. Végül is még csak néhány hét telt el. Felsóhajtott és a víz tetején úszó vastag hab alól kihalászta a szappant. Mrs. Wallis levendulaszappanja a legfinomabb, a legjobban habzó… Hirtelen kinyílt az ajtó, és Triona megfordult. Hugh lépett be, becsukva maga mögött az ajtót. Ellenállhatatlanul nézett ki lovaglóruhájában, térdig érő, fekete csizmájában, izmos combjára feszülő szűk nadrágjában, öltözékének egyszerűsége csak még jobban kiemelte erőteljes férfiasságát.

KAREN HAWKINS


Ahogy zöld szemét kedvtelve legeltette rajta, Trionának eszébe sem jutott eltakarni magát. Mindig élvezettel nézte a férjét. Hogy is tagadhatná meg tőle ugyanezt a lehetőséget? Hogy ne érezze kínosan magát, beszappanozta a mosdókesztyűt, és a kandalló fölötti órára nézett. – Meglep, hogy itt látom. A lányok már biztos várják a szokásos, napi lovaglást. – Ma nem megyek lovagolni velük. – Ó… nagyon csalódottak lesznek. – Jót fog tenni nekik. Talán jobban értékelik majd, ha visszatértem. – Ha visszatért? – szorult el a szíve. – Egy-két napra el kell mennem. Eltűnt az egyik lovam, akiről azt gondoljuk, hogy elleni fog, vagy már meg is ellett. Saját csalódottságán is meglepődve, Trionának végül sikerült röviden megszólalnia. – Értem. Minden rendben lesz vele? – Bizonyára, bár rossz az előérzetem. – Újabb MacLean-képesség? – nézett rá kíváncsian a lány. – Azt hiszem, a legtöbbet mostanra már megismerte – felelte mosolygós tekintettel a férfi. A lány elpirult a Hugh által felidézett emlékek nyomán, és hirtelen egyszerre felforrósodott a teste, remegett, és izgatott lett. Kezdte megkedvelni ezt az érzést. Még most is, fájó végtagokkal, lemerevedve is érezte azt az ismerős bizsergést legbelül, izgatottan vágyott a férfi érintésére. A vállához emelte a mosdókesztyűt, de a háta nem engedelmeskedett. MacLeannek látnia kellett, ahogy megrándult az arca, mert kivette a kezéből a kesztyűt. – Engedje meg. Kibújt a kabátjából, és a kanapéra dobta, a kád mellé térdelt, és felhajtotta az inge ujját. – Ó, ne! Nem kell, hogy ön… A férfi a vízbe merítette a kesztyűt, kicsavarta, és lassan, körkörösen dörzsölni kezdte a lány karját. – Milyen? – kérdezte melegen csillogó szemmel.

KAREN HAWKINS


– Finom – felelte vékony hangon a lány. – De egyedül is meg tudok mosakodni. – Észrevettem. – Azzal gyengéden előredöntötte a lányt, hogy a hátát is megmoshassa. – Még sosem láttam olyan nőt, aki ennyiszer fürdött volna – dörzsölte tovább, lassú körökben, öntudatlanul is masszírozva a fájó izmokat. Isteni volt. Caitriona behunyta a szemét, itt-ott megrándult, ahogy a férfi egy különösen érzékeny, fájó pontra tapintott, mégis örömmel észlelte, hogy izmai kezdenek ellazulni férje mágikus érintésétől. Elégedetten sóhajtott fel. A férfi kuncogott. Hangja mély volt, szinte ördögi. Aztán megdörzsölte a lány vállát, hosszú ujjaival elidőzött kicsit a nyakán, érintése éppoly meleg és nedves volt, mint a mosdó kesztyű. A lány beleremegett az érintésbe, és a melle is bizseregni kezdett. A férfi csókot lehelt a fülére, ami egész testében megborzongatta a lányt. – Dőljön vissza – súgta a férfi. Caitriona így is tett, és lejjebb csúszott a kádban, amíg a válláig nem ért a víz. A férfi újra beszappanozta a mosdókesztyűt, pajkosan nézve a lányt. – Tudja, azt hiszem, kettőnknek is lenne elég hely abban a kádban. – Szerintem is mindketten elférnénk. – Ha nem kellene hamarosan elmennem – felelte csillogó szemmel a férfi –, néhány órát itt töltenék önnel. – Kihűlne a víz. A férfi előrehajolt, és úgy suttogott, hogy lehelete a lány arcát simogatta. – A leghidegebb vizet is fel tudnánk forrósítani. A lány arcába szökött a vér, és tudta, legalább olyan vörös lett, mint a szőnyeg.

KAREN HAWKINS


A férfi felegyenesedett, és a vízbe mártotta a kesztyűt. Caitriona szemébe nézve, a kesztyűt a lány mellére tette, ujjai hozzáértek meztelen bőréhez. Triona az ajkába harapva igyekezett visszatartani egy nyögést. Hugh apró körökben mozgatta a kesztyűt, a mellbimbókat ingerelte, amire kellemes hullámok árasztották el a lány testét. Caitriona behunyta a szemét, és izgatottan mocorgott. Mennyei és pajkos érzés volt egyszerre. – Caitriona – szólalt meg Hugh mély és rekedt hangon. – Emelje föl a lábát, és tegye a kád szélére. Normál esetben Triona könnyedén megcsinálta volna. Ma azonban, a lovaglástól és MacLean érintésétől remegtek a lábai. Minden erejére szüksége volt, hogy eleget tegyen a férfi kérésének. Hideg futott végig vizes lábszárán, és megborzongott. Hirtelen észrevette, hogy a szappanbuborék-réteg jócskán elvékonyodott a víz tetején, s ez a testhelyzet igen zavarba ejtő módon teszi kiszolgáltatottá. Próbálta visszahúzni a lábát, de MacLean megállította. – Tegye a kád szélére. A férfi a vízbe mártotta a kesztyűt, és ahogy mosta, egyben masszírozta is a lány lábát a bokájánál, majd feljebb, a vádlijánál… aztán a térdénél… fel, egészen a combjáig. Minden simogatás gyötrelem és eksztázis volt egyszerre. Megragadta a kád szélét, pompás borzongás és finom várakozás között lebegve. Hugh mélyebbre engedte a kezét, és a kesztyű gyengéden hozzáért a lába közéhez. Levegő után kapkodott, egész testében remegett. A férfi pajkos mosolya vadul megdobogtatta Triona szívét. Újra belemerítette a kezét a vízbe, és végighúzta a kesztyűt a lány combjai között. Triona az ajkába harapott, a férfi pedig megismételte a mozdulatot. Aztán még egyszer. Egyre gyorsabban. Hugh tekintete sötétzöld lánggal izzott. – Hadd kényeztessem – suttogta. KAREN HAWKINS


Hogy is tudta volna leállítani a férfit, amikor saját magát sem sikerült? – Ez annyira… szokatlanul csintalan. A férfi ajka mosolyra húzódott. – Nos, kedvesem, épp ezért szeretem. Kedvesem. A szónak nem volt súlya, mindazonáltal melegséggel töltötte el a lányt. Hugh a lány fülébe csókolt, miközben addig simogatta, amíg Triona beleremegett. Valamikor közben rájött, hogy a férfi már nem használja a mosdókesztyűt, csak játékos ujjait. Hugh könnyedén megharapta a lány fülét, majd orrával végigsimította a nyakát. Minden csók kéjjel árasztotta el a lány testét. A férfi keze nem állt meg, simogatta, ingerelte a lányt, aki vonaglott, ezzel is sürgetve őt. Olyan hihetetlen volt, hogy meztelenül ül a kádban egy felöltözött férfival szemben, lába szemérmetlenül széttárva, melle a vízben lebeg, a levegőt kéjes zihálásának hangja tölti be, miközben férje a mennyország határára juttatja. Minden érintéssel egyre izgatottabb lett, egyre erősödő vággyal. Lihegve a férfi kezéhez tapadt, teste ívbe feszült, melle kiemelkedett a vízből. A férfi azonnal a szájába vette a mellbimbóját, és addig izgatta a hegyét, amíg a lány a nevét nem kiáltotta, és magához nem húzta a fejét. A pillanat hosszúra nyúlt, aztán a lány már nem tudta visszatartani magát. Ahogy a csúcsra ért, a férfi a szájára tapasztotta a magáét, mintha el akarná nyelni a gyönyör kiáltását. Triona elalélt, MacLean pedig magához szorította. A lány egész testében remegett, ahogy lassan magához tért. Amikor zakatoló szíve lenyugodott, agya újra működni kezdett, eltolta magát a férfitől és elpirulva a szemébe nézett. – Én… én. – Igen? – Vizes lett az inge.

KAREN HAWKINS


– A nadrágom is, és még egy jó adag víz ki is loccsant a kádból – mondta csillogó szemmel. – Át kell öltöznöm, mielőtt elmegyek Ó, igen. Hisz menni készült. Trionának elszorult a szíve, de nem akarta, hogy a férfi észrevegye. – Köszönöm a… – Szívesen. Legközelebb én fürdők, ön pedig visszaadhatja a szívességet. Ó! Milyen csodás gondolat! – Nagyon szeretném! A férfi elnevette magát a lány nyilvánvaló lelkesedése láttán. – Annyira azért nem, mint én! Ahogy Hugh felállt, Caitriona látta, hogy inge, mint egy második bőr, teljesen rátapadt, nadrágján, ahová a víz csapódott, sötét foltok éktelenkedtek. – Hát, tényleg át kell öltöznie. – Örülök, hogy levettem a kabátomat és a mellényemet, mielőtt segédkeztem önnek a kádban – mondta, majd kihúzott egy tiszta inget és egy fekete nadrágot a szekrényből, és a kanapéra dobva őket, vetkőzni kezdett. Triona nézte, ahogy leveszi az inget, és izmos hasa és mellkasa halványan csillog a fényben, a mellkasszőrzetéből finom vonal indul a nadrágja felé. Triona szerette a férfi mellkasán lévő szőrt, és nagyon, nagyon sokszor húzta végig az ujjait azon a vékony kis sávon is. Hugh a földre dobta a vizes inget, majd a nadrágját is levette, amely hamarosan az ing mellett landolt. Triona a férfira bámult. – Az – mondta ujjával előre mutatva -, soha nem fog beleférni a nadrágjába. – Az – felelte nevetve a férfi – ahogy kijött a nadrágomból, úgy vissza is fog férni. – Nem fog fájni? – kérdezte a lány komolyan. – Nem. Bár ha azt gondolja, hogy azzal segít, megcsókolhatja. A lány ajka megremegett. – Akkor ide kell hoznia. Ott túl hideg van nekem.

KAREN HAWKINS


– Normál körülmények között élnék a kedvesen felajánlott lehetőséggel. De mennem kell. Triona igyekezett leplezni csalódottságát, de nyilván nem sikerült, mert a férfi gyengéden hozzátette. – Itt leszek, amilyen hamar csak tudok A lány bólintott, és csendesen nézte, ahogy a férfi befejezi az öltözködést, egyszerű csomóba kötve a nyakkendőjét. Aztán talált egy megfelelő gyapjúmellényt, amelyet még rávett az ingre, mielőtt belebújt a kabátjába. – Hideg lesz ott, ahová megy? – Igen. A lovak felmennek a hegyekbe egy félreeső völgybe, és az jóval magasabban van, mint itt. Triona a kád szélén figyelte, ahogy a férfi jó néhány tiszta inget vesz ki a szekrényből, és a karja alá gyömöszöli őket. – Nem visz magával bőröndöt? – Csak egy nyeregtáskát. Az idő ilyen marad – mondta, majd beletúrt a hajába, és Triona felé fordult. Arca hirtelen elsötétült. – Caitriona, szívességet kell kérnem öntől. – Arra akar kérni, hogy figyeljek a lányokra! Természetesen! Valójában, én… – Nem. Arra nem lesz szükség. Triona arcáról lehervadt a mosoly. – Nem lesz szükség? De… – A lányok Dougalhoz mennek. Már megbeszéltem velük, mielőtt idejöttem. – Nem kell megkérnie a fivérét – komorodott el Triona. – Én vigyázok rájuk, és… – Nem. És kész. – Miért nem? – szipogott Triona. – Kihallgattam a beszélgetésüket ma reggel. Valami olyasmit, hogy össze volt varrva a hosszú szárú alsójuk. – Ó. Az – sóhajtott fel Triona. – Meg kell magyaráznom… – Nincs rá szükség. Már mindent elmondtak, és ezért most Dougalhoz mennek. Most nincs időm kideríteni mindent, de… Caitriona, bocsánatkéréssel tartozom. Nem gondoltam, hogy ennyi problémát okoz az a kívánságom, hogy tartsa távol magát

KAREN HAWKINS


a lányoktól. Neheztelnek önre, kívülállónak tekintik, és azt vették a fejükbe, hogy elűzik magát innen. – Tudom. Hugh még jobban elkomorodott. – Förtelmesen viselkedtek. – Hugh, ők okos lányok, és csak védekeznek. Nem tartom ezért kevesebbre őket – préselt ki magából egy mosolyt. – Azonkívül, álltam a sarat. Csak várjon, amíg holnap majd fel akarják tűzni a hajukat! – Elvette a hajtűiket? – kérdezte a férfi mosolyogva. – Ne legyen amatőr! Keményítőt tettem a hajkeféikre. Hugh nevetett. – A saját fegyvereiket fordítja ellenük. – Igen, de… ez többről szól. Hugh, nem lehetek úgy itt, hogy nem vagyok része az életüknek. Gondolkodtam rajta, és… – Mély lélegzetet vett. – Nem tudom így tovább csinálni. Vagy itt vagyok önnel és a lányokkal együtt, vagy… Hugh ajkáról teljesen lefagyott a mosoly. – Vagy mi? – kérdezte a férfi nyersen. – Vagy most kell elmennem. Hugh összeszorította az állkapcsát, és kényszerítette magát, hogy nyugodtan beszéljen. – Már késő. Ő maga sem volt biztos benne, hogy honnan, de tudta ezt. – Sosem állt szándékomban egy-két hónapnál tovább maradni. Bár még egy hónap sem telt el, de… – Nem – mondta Hugh és az órára pillantott. – Most nem érek rá, hogy mélyebben belemenjek ebbe. De amint visszajövök, megbeszéljük. – Azzal fogta a holmiját, és valami furcsa ürességgel a mellkasában az ajtó felé indult. – Hugh? A férfi megállt az ajtónál. – Igen? – Kérem, ne küldje a lányokat Dougalhoz. Hagyja itt őket velem. Vigyázni fogok rájuk; megígérem. Hugh érezte, hogy nem képes figyelmen kívül hagyni a lány hangjából érződő fájdalmat. KAREN HAWKINS


– Caitriona, minden alkalommal, amikor el kell mennem, Dougalnál hagyom a lányokat, így érzem biztonságosnak. Nem ön miatt, hanem az anyjuk miatt. Látta a lány arcán a zavart, és tétovázott. Ha magyarázat nélkül távozik, a lány a legrosszabbra gondol. Mivel Hugh egyáltalán nem vágyott arra, hogy a saját érzéseit elemezze, Caitriona azt azért megérdemli, hogy megtudja, miért annyira fontos a lányok biztonsága. Visszament az ágyhoz, és leült a nagy halom ruha mellé. – Mielőtt Londonba mentem, hogy megállítsam a húgát, levelet kaptam Clarissától. – Mi állt benne? – Ugyanaz, ami mindegyikben – hogy vissza akarja kapni a lányokat és eljön, hogy megszerezze őket. – Ön azt hiszi, hogy meg is teszi? – Már megpróbálta. Tudja, mit érzek irántuk, és hogy bármit megteszek és bármennyit fizetek, hogy megtartsam őket. Triona még sose látott ilyen zord arckifejezést. A szíve is belesajdult. – Ez zsarolás. – Igen. Elkövettem azt a hibát, hogy Clarissa megláthatta, milyen sokat jelentenek nekem a lányok. Abban az időben nevetségesnek tartotta. Később már a saját meggazdagodásának a lehetőségét látta benne. – És miért tartotta nevetségesnek az ön érzéseit? – Mert megrögzött agglegény voltam, akit soha nem érdekeltek a gyerekek. De aztán ennek vége lett a lányokkal – kemény pillantást vetett Trionára –, az én lányaimmal, és ez megváltoztatta a dolgokat. – Megszerette őket. Hugh bólintott. – Feltételezem, hogy ez elég ironikusnak tűnt. Clarissa pedig felajánlotta, hogy itt hagyja őket, ha fizetek neki kétezer fontot. Trionának forrt a vére a megbotránkozástól. – További összegeket is kért?

KAREN HAWKINS


– Számtalanszor. Egyszer megtagadtam, mire idejött egy ügyvéddel, hogy visszakövetelje a lányokat – felelte elkeskenyedett ajkakkal. – Tízezer fontba került, hogy elmenjen. – Nem szabad többet fizetnie neki! – Bíróságra akarja vinni az ügyet, én pedig nem vagyok hajlandó erre. – Mivel az apjuk, önnek több joga van hozzájuk, mint neki. Bármelyik bíróság önt támogatná. – Ez egy bonyolult helyzet. – Miért? – Hadd törüljem meg – emelte fel a lány törülközőjét. Triona felemelkedett, a férfi pedig körécsavarta a törülközőt, felemelte, és az ágyhoz vitte. Sajgó izmai hálásak voltak a gyengéd mozdulatokért, amelyekkel a matracra ültette, aztán adott neki egy száraz törülközőt. – Köszönöm. A férfi intett, majd kinyitotta a szekrényt, és odahozta a lány egyik új ruháját. Triona elvette, de még mindig az ágy szélén ült, törülközőbe csavarva. – Tehát arra az esetre, ha Clarissa visszatérne, biztonságosabbnak tartja, hogy a lányok a fivérénél legyenek? – Igen. Bizonyos szempontból túl idősek ahhoz, hogy megfenyegesse őket, és bármit is mond, már semmi sem számít. De addig óvatosnak kell lennem. – Kis szünetet tartott, majd halk, megtört hangon hozzátette: – Kockáztatva egy polgári pert, nem lehetetlen, hogy megpróbálná elrabolni a lányokat. Tudja, hogy bármennyit fizetnék, hogy visszakapjam őket. – Milyen szívtelen. A férfi bólintott. – Ezért kell vigyázni a lányokra. Dougalnak vannak emberei, akik őrzik a házát, mert aggódik Sophia miatt. Ő és az apja ismert szerencsejátékosok, és néha nagy vagyonok kerülnek a kezükbe. Triona bólintott. – A lányoknak természetesen Dougallal kell maradniuk. Köszönöm, hogy elmagyarázta. KAREN HAWKINS


– Szívesen – felelte, és újra összeszedte a dolgait. – Tájékoztattam a lányokat, hogy ha Dougal meghívja önt vacsorára, udvariasnak kell lenniük önnel. Mondja el, ha nem lennének azok, és majd beszélek velük, ha visszajöttem. – Köszönöm – vonta össze a szemöldökét Triona –, de bárcsak ne utasította volna őket, hogy legyenek udvariasak velem. A magam módján kezeltem a dolgokat, és működtek. Most feldúltak lesznek, azt gondolván, hogy én kértem önt, pedig már olyan jól haladtunk. – Haladtak? – vonta össze a szemöldökét a férfi. – Akkor hát próbálta megnyerni őket? – Lehetőséget adtam nekik arra, hogy megbízzanak bennem – felelte a lány, bosszús tekintettel. Tehát nem követte az utasítást, hogy tartsa távol magát a lányoktól. Meghökkenve Caitriona ellenszegülésén, Hugh a lány arcát fürkészte. Hatalmas, mogyorószín szeme csillogott, arany szikrák és sötétbarna foltok tarkították. Fürdéstől nedves haja világosbarnás árnyalatú volt. Az arca felfrissült. Hirtelen világossá vált a számára, hogy a lány néhány hét múlva elmegy, és ez a pillanat emlék lesz csupán. A férfi mellkasa szinte belesajdult a gondolatba, és döbbenten ismerte fel, hogy Caitriona hiányozni fog neki. Tekintetük összetalálkozott. – Soha nem okoznék fájdalmat azoknak a gyerekeknek. – Szándékosan nem. – Soha, semmiképp – felelte a lány halkan, de minden szaván érződött a szeretet. Ha ez után a néhány hét után hiányozni fog neki Caitriona, a lányok vajon mit éreznek majd? Hugh megkeményítette a szívét. – Tudom, mi a legjobb a gyerekeimnek. Caitriona kemény pillantással nézett a férfira. Összezördülésüktől zavartan elengedte a törülközőt, és észre sem vette, hogy az szétnyílt, és látni engedte az egyik mellét, és fürdéstől rózsás bőrét. A hirtelen távozás volt a legutolsó dolog, amelyre most Hugh vágyott. Azon gondolkodott, szóljon-e Fergusonnak, hogy vigye magával az egyik istállósegédet az elveszett ló keresésére. De KAREN HAWKINS


nem – ha valami baja van a lónak, nála jobban senki sem tudja, hogyan kell ápolni. – Hamarosan visszatérek – mondta. Hangja szinte érdes volt, az ágyékát szorította a vágy, képtelen volt gondolkodni. – Csak nyugodtan – szipogott a lány. – Biztos vagyok benne, hogy mindannyian jól megleszünk maga nélkül. – Caitriona, meg kell értenie… – Nem – felelte a lány, megragadva a törülközőt maga körül, majd felállt. – Önnek kell megértenie. Én is része vagyok ennek a háznak, akár tetszik önnek, akár nem. Ezt ön hagyta megtörténni, amikor feleségül vett. Nem várhatja el, hogy alázatosan beleegyezzem mindenbe, amit mond. Nekem is vannak nézeteim, és némelyik jobb, mint az öné. A férfi összeráncolta a homlokát. – Soha nem vártam el öntől, hogy alázatosan egyetértsen. – De igen. Minden egyes alkalommal, amikor beszél, az parancs. Ön soha nem kér semmit. Én pedig, igyekezvén udvarias lenni, már eddig is túl sok mindent elnéztem önnek. De ennek vége. Én nem az egyik gyereke vagyok, akit megfélemlíthet a stílusával. Hugh keze ökölbe szorult, odakint pedig halk nyögéssel hideg szél rázta meg az ablaktáblákat. – Elmagyaráztam önnek az álláspontomat. – Én pedig önnek az enyémet. Itt nem a lányokról, hanem önről van szó. Ön senkit sem enged közel magához, MacLean, igaz? Engem sem. Igazából csak a gyerekeit – mondta, majd csendesen folytatta. – örülök, hogy ők nem voltak annyira magányosak, mint én. A férfi azt gondolta: befogadta a házába ezt a nőt, bemutatta a gyerekeinek, megosztotta vele az ágyát. Hogy merészeli őt hibáztatni a magányosságáért? – Ez a beszélgetés nem vezet sehova – szólalt meg Hugh. – Majd akkor folytatjuk, ha nem leszünk ennyire feldúltak. Caitriona azonban felvetette az állát. – Nem, most beszélünk. Ön, Hugh MacLean, a leggyávább férfi, akivel valaha találkoztam. KAREN HAWKINS


– Nem vagyok gyáva – merevedett meg Hugh. – De az, amikor arra kerül a sor, hogy rendes férj legyen. A szavak súlyos falként álltak közéjük. Hugh nem tudta elhinni, hogy a lány ilyet mondott, és ahogy a szemébe nézett, rájött, hogy Caitrionának sikerült saját magát is megdöbbentenie. Olyan erősen szorította össze az állkapcsát, hogy az már fájt. – Ezt nem mondta komolyan – mondta a férfi egyszerűen. Caitriona felvetette az állát, és úgy nézett a férfira, mintha hatalmas királynő, s nem pedig egy frissen fürdött lány lenne, a saját méreténél háromszor nagyobb törülközőbe csavarva. – De igen. Egy rendes férj minden tekintetben egyenlő félként kezelné a társát, nem csak a hálószobában. – Ha ezzel a lányokra utal, azt már korábban megbeszéltük, és akkor egyetértett velem! – felelte Hugh, és a távolból halk mennydörgés visszhangja hallatszott, alátámasztva a kijelentését. – Tévedtünk. Soha nem lett volna szabad beleegyeznem abba, hogy ne érintkezzem a lányokkal. Tudják, hogy elmegyek, úgyhogy nem lepődnének meg és nem is lennének feldúlva. – De igen, ha megszeretnék önt. Ahogy én is. A gondolat megrázta, megdermedt tőle, és sokkal jobban megdöbbentette, mint a lány szavai. A rá ereszkedő ködtől, alig hallotta, hogy a lány folytatja. – Hugh, emberek jönnek, mennek az életünkben, de az nem jelenti azt, hogy nem szeretnek minket. A gyerekeknek is tudniuk kell ezt, hogy megértsék, attól, hogy valaki nem lehet velük, az nem azt jelenti, hogy nem is szereti őket. Hugh keze ökölbe szorult, a vére lüktetett, a szíve sajgott. Annyi érzés kavargott benne, hogy nem is tudta, melyiket határozza meg először – a felesége jelenlétével kapcsolatos reakcióit illető bizonytalanságot, a bosszúságot, hogy mindjárt mennie kell, és emiatt nem juthat dűlőre ez a vita, vagy a puszta dühöt, hogy Caitriona meg merte kérdőjelezni a lányaira vonatkozó döntéseit. A lány az ablakra pillantott, majd a férfira nézett. – Ne fenyegessen a viharaival. Önnek kell elmennie ebben az időben, nem nekem. KAREN HAWKINS


– Én is pontosan tudom – csattant fel a férfi. – Nagyra értékelném, ha nem beszélne olyan ostobaságokat, amelyektől elveszítem az önuralmamat! Caitriona tekintete lángolt, telt ajkait összeszorította. – Ha azzal, amit mondok, kihozom a sodrából, akkor ez kitűnő bizonyítéka az igazságnak, és ezt ön is tudja. A férfit elöntötte a düh, de a lány folytatta. – Ön szűkmarkúan bánik az érzelmeivel, és gyáván a szeretetével. Az egész életét úgy élte eddig, hogy hol ettől félt, hol attól. De ez nem elég, MacLean. A lányok is és én is, többet érdemlünk. Hugh vörös lett. A tűz vadul pattogott, és füst keletkezett a szobában. Az ablakok recsegtek és nyögtek, amikor hirtelen, láthatatlan jégtakaróként, hideg áradt szét a szobában. Caitriona le sem vette a szemét a férfiról, sápadtan, reszketve odament hozzá, és megállt előtte. – Nos? Mit tud felhozni mentségére? – Soha ne kérdőjelezze meg a lányaim iránti szeretetemet. Soha. A lány felvetette az állát, és vacogó fogai között préselte ki a szavakat. – Az lehet, hogy szereti őket, d-de ez nem jelenti azt, hogy mmeg is osztja v-velük az életét. Ezek k-különböző d-dolgok. – Mindenük megvan, amire szükségük van. A lány rezzenéstelen arccal nézte a férfit, aki összeszorította a fogát. Hugh tekintete a lány törülközőt szorító kezére esett. Erre koncentrált, miközben azt vizualizálta, hogy a szél elfújja a törülközőt. Lassan meg is emelkedett az alja. Aztán a szél egyre erősebb lett, és keményen szaggatta az anyagot. Fölöttük dörgött az ég, és eső kopogott a tetőn. Hugh feje egyre jobban fájt, és egy csettintéssel szabadjára engedte a szelet, amely végigsüvített a házon. Triona szíve kalapált, ahogy a förtelmes szél nekitámadt, azzal fenyegetve, hogy ledönti a lábáról. Megfeszítette a térdét, és szorosan tartotta a törülközőt, a hidegtől megdermedt a bőre. Hugh ajka elkeskenyedett; fehér vonalak jelentek meg körülötte. Egy hirtelen széllökés süvített át a szobán, és a jeges KAREN HAWKINS


szél letépte a lányról a törülközőt és kiszippantotta tüdejéből a levegőt. Triona levegő után kapkodott, átölelte magát a hideg örvénylésben, fogai hangosan vacogtak. Vastag köd kúszott a padlóra, a levegő nyirkos és jeges lett. Triona meztelen talpa alatt egyre hidegebb lett a padló, a szél pedig egy szép kis vázát vágott a földhöz. Egy sor könyv is leszállt a könyvespolcról, mintha egy láthatatlan kéz söpörte volna le őket. A kandalló előtt az egyik szék felborult, a kanapé pedig őrült táncba kezdett. Triona magát átölelve, fejét a szélnek támasztotta, amely nekirontott, egyre hátrább és hátrább tolta. Végül megbotlott és az ágyra zuhant. A házban mindenhol vázák törtek, székek rogytak össze. Odakint mennydörgött és villámlott. Valaki tompán felkiáltott, és aztán… Amilyen hirtelen támadt, olyan gyorsan el is ült a vihar. Már csak az eső kitartó kopogását lehetett hallani a tetőről. Hugh szeme furcsa, zöld színben égett, ajka szinte fehér volt. Feszültség tükröződött arca minden ráncában. – R-r-r-remélem, m-m-m-most b-b-b-boldog – mondta a lány vacogva, dühösen és reszketve. A törülköző az ágy egyik oszlopa körül repkedett, és Caitriona a takarók fölött kinyúlt érte, és magára húzta, miközben a férfit bámulta. Hugh megdörzsölte barázdált homlokát, az orrától a szájáig húzódó ránc elmélyült. – Caitriona… Nem tudom, miért történt. Eddig még sose csináltam ilyet, és… – remegő kezét az arca elé tette, rémültnek látszott. – Menjen. A férfi a lány felé lépett, de az gyorsan kitért előle. Valami megcsillant a férfi szemében. – Sajnálom. A lány nem válaszolt, képtelen volt szavakba önteni a fájdalmát, csalódását, dühét és félelmét. Mindent érzett, és mégsem érzett semmit, csak a fagyos lelkét, mintha ez az összes érzelem sem lenne elég ahhoz, hogy felmelegítse. – Caitriona, én… KAREN HAWKINS


A lány megrázta a fejét, az ágyra huppant, és magához szorította a párnáját. Végül a férfi fájdalmas arckifejezéssel, távozott. Caitriona hallgatta, hogyan halkulnak el a léptei, várt, amíg már nem hallotta őket. Aztán a párnájába fúrta arcát, és sírva fakadt.

Hugh megállt a lépcső aljánál, szétnyitotta, majd összecsukta a kezét. Mi az ördögöt művelt? Soha nem veszítette még el az önuralmát. Azóta, hogy meggyilkolták az öccsét, egyszer sem engedte szabadjára az érzelmeit. Most viszont, nemcsak hogy elveszítette az önuralmát, de még irányította is a szelet, és az erőfeszítései után nem maradt más, csak az émelyítő fejfájás és fájdalmas űr a mellében. Nézte a folyosón a lehullott portrékat, a leszaggatott függönyöket. Egy hatalmas váza darabokra tört az egyik sarokban. Ami rosszabb, Angus és Liam bizonytalan arccal bámult rá. Egyenruhájuk megtépázva, összevissza állt rajtuk a házban általa szabadjára engedett vihar miatt. Megbánás vett erőt rajta. – Liam, szedje össze a lányokat és a csomagjukat. Néhány napig a fivéremnél lesznek. – Máris, uram – felelte Liam, és kettesével vette a lépcsőfokokat, nyilvánvalóan örült, hogy elmehet. Angus dermedten várakozott. – Szükségem lesz a zárt kocsira. – Igen, uram – felelte, és úgy elszelelt, mintha nem tudott volna tovább várni. Hugh émelygett, feje lüktetett, mintha körbeforgott volna. Akkor szokta így érezni magát, amikor több napig nem pihen. Nem akart feldühödni. Csak annyira felbőszítette, amikor Caitriona azt állította, hogy nem képes megosztani az életét a lányaival. Határtalan szeretettel szerette Christinát, Devont és Aggie-t. Hogy merészeli Caitriona mindezt megkérdőjelezni? De megtette. Ezt is meg merte, mint ahogy azt is, hogy megismerteti velük a saját kópéságukat. Kimerülve felpillantott az KAREN HAWKINS


emeletre, és azon gondolkodott, vajon mit csinál most Caitriona. Megsebzettnek látszott. Visszamenjen hozzá? Beszéljen vele? Minek? Hisz magad sem tudod, mit érzel. Megrázta a fejét, és az ajtóhoz ment, hogy odakint várja meg a gyerekeit. Némi időre és térre van szüksége, hogy kibogozza a Caitrionához fűződő érzelmeit és az iránta érzett vágyat. Sok időre és sok térre. Hála istennek, tudta, merre találja meg ezeket.

Tizenhatodik fejezet Szomorú az nap, amikor nem tudod eldönteni, hogy ébren vagye vagy rémálmod van. Az a nap pedig különösen lehangoló, amikor ez kétszer is előfordul veled. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

Mrs. Wallis lehajolt és a félhomályba bandzsított. – Nem vagyok biztos benne, melyik az, de… – Elkomorodott. – Lehet, hogy végül nem is itt van. De úgy emlékszem, itt volt, úgyhogy… – újra benézett. Triona türelmesen várakozott Mrs. Wallis háta mögött. Odakint, Hugh dühének maradványaként, hideg szél fújt, alkalmanként megrázta az ablakokat és beszivárgott az ablakkeretek körül. Triona gyomra elszorult, amikor a két nappal ezelőtti vitájukra emlékezett. Azóta nem aludt valami jól. Ha őszinte akar lenni, ennek részben az volt az oka, hogy hozzászokott MacLean testének melegéhez, nélküle viszont hideg és túl nagy is volt az ágy. KAREN HAWKINS


Mrs. Wallis felegyenesedett, feje alig kerülte el a fölötte lévő szarufát. – Óvatosan! – figyelmeztette Triona, magasabbra tartva a lámpást. – Igen, alacsonyak a gerendák. – És kemények – nézett körbe Triona. – A háznak még ezt a részét is nagyszerűen megépítették. A wythburni padlás nagyon kicsi, és szörnyen beázik. – Igen, az úr csodákat tett. Amikor a vándormunkások befejezték a házat, elküldte őket a földesúrhoz, hogy dolgozzanak a kastélyon. Ott is hihetetlen sokat dolgoztak. Triona számtalanszor látta a kastélyt. Hatalmas, impozáns épület, amely nagymama házától néhány kilométernyire, egy völgyháton helyezkedett el. Amikor kisgyerekként ellátogatott a nagymamájához, Triona elképzelte a két épületet – az elátkozott MacLeanek ősrégi kastélyát és az új házat, ahol a nagymama mindig tartott sütiket a kisunokái számára ahogy az alattuk lévő folyó mentén elnyúló, álmos városra vigyáznak. – Tartsa oda a lámpát. Azt hiszem, a keresett bőrönd itt lesz a sarokban. Triona úgy tett, ahogy kérték tőle, és hamarosan Mrs. Wallis boldog kiáltása lett a jutalma. – Igen! Ez az! Felküldöm Liamet, hogy vegye ki – mosolygott Trionára. – Nagyon kedves öntől, hogy új, gyapjú alsószoknyát készít a lovaglóruhájukhoz. Őlordsága nem gondol a hidegre, csak viszi azokat a szegény lányokat még a legrosszabb időben is lovagolni. Kész csoda, hogy még nem haltak meg váltólázban! Trionának is volt néhány gondolata őlordságát illetően, de egyik sem olyasmi, ami beszédtéma lehetne. Mrs. Wallis elvette a lámpást, és elindult lefelé. Triona követte, és közben felnyögött. – Úgy sajog mindenem a lovaglástól. Jobb lesz ez valaha? Mrs. Wallis kuncogott. – Látja, milyen hosszú ideig lovagolt ma reggel! Ráadásul Ferguson nélkül! Kicsit aggódtam is magáért, mert két egész óráig odavolt. – Most már bánom minden percét. KAREN HAWKINS


Mrs. Wallis ragyogóan rámosolygott. – Hát, szerintem jó, hogy ezt csinálja. Őlordsága nagyon fog örülni. A lovak az élete, szinte velük lélegzik. – Mrs. Wallis cöcögött. – De az a rossz, hogy azt a három vadócot is ugyanarra tanítja. Mindennap kiviszi őket, ha esik, ha fúj. Mert szereti őket. Amióta Hugh elment, Triona újra és újra végiggondolta a vitát. Minden alkalommal, amikor odajutott, hogy megvádolta szeretetképtelensége miatt, megrándult az arca. Ezt nagyon is helytelenül tette, mert Hugh borzasztóan szerette a lányait. Ő meg fájdalmában és dühében beszélt, és a szavai elérték céljukat – úgy feldúhítette és felzaklatta a férfit, mint az őt. Elszorult a torka, és meg kellett köszörülnie, mielőtt megszólalt. – Miért mondta a lányokra, hogy vadócok? – El vannak kényeztetve. Ha az én lányaim lennének, jól elkalapálnám őket. Őlordsága nem tudja, milyen sok gondot okoznak. Amikor itthon van, nagyon aranyosak, de tíz perccel az után, hogy elment… – Összevonta a szemöldökét. – Épp a múlt héten, az egyikük sót tett a cukortartóba, de még a terítés előtt észrevettem! Triona elmosolyodott. – Az én fivéreim ennél sokkal huncutabb dolgokat műveltek. Williamre különösen lehetett számítani, amikor új rosszaságokat kellett kiagyalni. A gondolatra pillanatnyi honvágya támadt. Vajon mit csinálnak most a testvérei? Érzései nyilván kiültek az arcára, mert Mrs. Wallis arckifejezése lágyabb lett. – Hát igen, a gyerekek csak gyerekek. – William húszéves, és jobban kéne tudnia, mit lehet, mit nem. Ír a fivéreinek és a húgainak is még ma. Már tőlük is esedékes volt egy levél. Caitlyn szörnyű levélíró, ahogy William és Robert is. De Michaeltől és Marytől már számíthatott hosszabb levélre, amelyben részletesen elmesélik, mi történik Wythburnben. Elképzelte, ahogy a kis kandalló körül üldögélnek. Mary köt vagy hímez, mivel sosem ül tétlenül. Robert talán néhány vastag KAREN HAWKINS


könyvet olvas, és azt gondolja, ezzel kivívja a papa elismerését, miközben gúnyosan mosolyog Caitlynen, aki női magazinokon és divatlapokon kívül semmit nem olvas. William a kandallónál ácsorog, és lovakról, vadászatról, vagy valamilyen új kedvteléséről beszél, amíg Michael, ha még mindig gyengének érzi magát, talán a hideg ellen bebugyolálva ücsörög a régi, piros kanapén. Még Robert panaszkodása is hiányzott! Gilmerton pedig olyan üres, olyan visszhangos. Az pedig, hogy Hugh-val fontos kérdésekben nem értenek egyet, csak még tovább rontja a dolgokat. – Meg akarja látogatni a nagymamáját, asszonyom? Liam ma a városba megy, hogy teljesítse a szakács megbízását, így nem tudja elvinni önt, mivel Ferguson sincs itthon. – Nem, szerdánként mindig a városban van, így csak holnap megyek. – Rendben, asszonyom. Szép öntől, hogy látogatja a nagymamáját. – Nagy segítségemre volt. Talán azt is tudja, mi a tennivaló ezekkel a fájó izmokkal. Triona követte Mrs. Wallist az előcsarnokba. Liam és Angus ezüstöt fényesített az ebédlőben, elég közel a bejárati ajtóhoz, hogy hallják, ha valaki kopog. – Igazi áldás, hogy a nagymamája ismeri a gyógynövényeket – mondta a házvezetőnő. – Élete legnagyobb részében gyógyító volt. Ő vezette a malmokat is, miután meghalt a nagyapám. – Ó! – kerekedett el Mrs. Wallis szeme. – Csak nem a Hurstféle malmokat? – De. – Ne mondja! Csak nem a Hurst-házból való öreg hölgy, Nora a nagymamája? – Igen, ő az. Mrs. Wallis felragyogott. – Bár tudtam volna, hogy az ön nagymamája az! Mindig szerettem volna találkozni vele, de sosem volt rá lehetőségem. Ő segítette a világra a két unokámat. Az én Marym szörnyű időket KAREN HAWKINS


élt át az utolsóval, és azt mondta, tudja, bármi is legyen a baj, ha az öreg Nora megérkezik, akkor ő is és a kislány is túlélik. – Biztosan örülne, ha tudná, hogy emlékeznek rá. Mrs. Wallis mosolyogva rázta meg a fejét. – Ha arra gondolok, hogy őlordsága elrohant Londonba, és a végén az öreg Nora egyik unokáját vette feleségül! A végzet hozta össze magukat. Triona azt kívánta, bárcsak azt hihetné; szép lenne a sorsot maga mögött tudni az egyik sarokban. Elriasztotta Hugh-t, és most minden segítségre szüksége lesz, istenire és másmilyenre is. Felsóhajtott. – Szeretnék levelet írni a családomnak, de kellene még egy kis tinta. A szalonban lévő tintatartó teljesen üres. – Igen, asszonyom. Máris utánanézek – felelte Mrs. Wallis, és Trionára pillantott. – Elég jó kis vihar volt itt a minap. – Ugye? – felelte udvariasan Triona. – Igen. A szegény szakács majdnem meghalt ijedtében. Egy csomó kés repült feléje, így aztán bebújt a pad alá. – Örülök, hogy nem sérült meg. Bármi is történt, övé a felelősség, mert felpiszkálta Hugh-t. Jó lecke volt. Ha valamilyen válaszreakciót akar kicsikarni a férjéből, nem a düh a járható út. Azonkívül pedig kedvelte a férfi féktelen vágyát. Odaértek a szalon ajtajához. – Máris hozok egy kis tintát – mondta a házvezetőnő. – Köszönöm, Mrs. Wallis. Nagyra értékelem a segítségét. – Ó, semmiség! Ma reggel már lovagolt is és lépcsőzött is. Mondhatnám, felébredt a jó kis vidéki levegőtől. Moira azt mondja, ma reggel ön egy jó órával előbb kelt fel, mint én! Ó, Triona már jóval azelőtt fent volt. Hajnalban ébredt, hideg volt és hiányzott, hogy nem tud Hugh meleg, meztelen testéhez bújni. Minden reggel, amikor álmosan ébredezett, Hugh addig ingerelte, amíg benne is felébredt a vágy. De nem csak a szeretkezéseik hiányoztak. Az elmúlt néhány hétben a férfi része lett az életének. Nagyon élvezte a reggeli közbeni beszélgetéseiket, amikor a lányok még nem voltak fent. Beszélgettek a gyerekkorukról, a reményeikről és mindenféle KAREN HAWKINS


másról. A köztük lévő testi kötelék mellett ez már jó kezdetnek tűnt. Bárcsak rávehetné, hogy valamelyik, az ágyon kívüli szenvedélyét is szabadjára engedje… ám a veszekedésük után talán még elszántabban fogja tartani a három lépés távolságot. Ami még rosszabb, még épp csak kezdte felismerni, hogy a férfi cselekedetei hogyan hatnak a lányokra. Nem azért voltak elutasítóak vele, mert nehezményezték a háztartásban betöltött pozícióját. Sokkal inkább azért, mert érezték apjuk ellenállását, és tartottak Triona befolyásától, pedig a testiségen kívül minden más területen képtelen volt igazán közel kerülni a férjéhez. Kivéve, hogy rendkívüli tehetséggel tudta a robbanásig felingerelni. Triona, hirtelen nyugtalansággal, megdörzsölte a karját. Hugh elment, neki pedig ugyanabban a körben forognak a gondolatai. Egyedül egy ilyen hatalmas házban, megbánva a férjének mondottakat, kezdte megfizetni az árat. Valamivel el kell foglalnia magát, valamivel, ami jóleső fáradtsággal tölti el, mire lemegy a nap, és a ház még nagyobbnak és még üresebbnek tűnik majd. – Még valami, asszonyom? – kérdezte a házvezetőnő. – Mrs. Wallis, hány éve szolgál Lord Hugh-nál? – Tizenöt – felelte büszkén az asszony. – Akkor nagyon jól ismeri MacLeant. Mrs. Wallis szürke tekintetével szilárdan nézte Trionát. – Igen. Elég jól ahhoz, hogy tudjam, hogy mikor jön ki a sodrából. – Nehéz lenne nem észrevenni – felelte Triona szárazon. – Miért kérdezte? – Azért, mert szeretnék változtatni néhány dolgon. Semmi drasztikusat, csak szeretnék valamit hozzátenni, valamit magamból Gilmertonhoz. Mielőtt elmegyek. – Ez szép öntől. Mire gondol? – Szeretném meglepni őlordságát azzal, hogy valamiképpen jobbá teszem a házat. De minden olyan jól működik, hogy nincs már mit igazán tökéletesíteni.

KAREN HAWKINS


– Köszönöm, asszonyom – ragyogott fel Mrs. Wallis. – Nem tudom, ilyesmire gondolt-e, de már évek óta töprengek rajta, hogy át kellene rendezni az egészet. Ha a bútorok túl sokáig állnak ugyanazon a helyen, kikezdik a fapadlót, mint amikor az emberek mindig csak ugyanazon az útvonalon közlekednek. – Csodás ötlet. Talán ebéd után hozzá is foghatunk… Hangos kopogás hallatszott, Liam pedig előjött, hogy ajtót nyisson. Nagymama lépett be a legszebb vasárnapi öltözékében. Levendulaszínű ruhát viselt, dísztelen, szürke körgallérral, a ruha szegélye alól pedig egyszerű, barna cipők kandikáltak ki. Acélszürke fürtjeit a Triona által valaha látott legnagyobb virágos főkötő alá rejtette. A gallér fölött közelebb hajolva, tetőtől talpig végignézett Trionán. – Nos? Megkínálsz egy csésze teával? Egy óra hosszat utaztam, hogy ideérjek, a csontjaim csikorognak, erőteljesen megszomjaztam. Mrs. Wallis térdet hajtott. – Máris hozom a teát. Apropó, Mrs. Hurst, elnézését kérem, de nem tudtam korábban, hogy ön a gyógyító Nora, különben megköszöntem volna, hogy segített a lányaimon. Nora érdeklődve vonta fel a szemöldökét. – Ó? És kik az ön kicsikéi? – Mary Wallis és Lara Kirkland. – Ó, emlékszem mindkettőre! Hogy vannak a kedves lányai? Mrs. Wallis elpirult örömében. Hosszú percekig mesélt Norának a lányairól, majd elsietett, hogy teát és süteményt hozzon. – A lekvárt ne felejtse el! – kiáltott utána a nagymama. – Nagyon szeretem a finom lekvárt, amelyet vendégségben ehetek – nézett bűnbánó pillantással Trionára. – Nem szeretem magam kiszolgálni, és ez így meg olyan remek. Triona nevetve ölelte meg az öregasszonyt. – Épp azon tűnődtem, milyen jó lenne látni téged. – Azt gondoltam, te talán használod a füledet – felelte a nagymama, szürke szemöldökét felvonva, ahogy Triona a KAREN HAWKINS


szalonba kísérte. – Feltételezem, hogy tudod, mi hozott ide engem ilyen hirtelen. – A szél? – sóhajtott Triona. – Igen. Ez csak őlordsága lehetett, senki más – jelentette ki, majd leült a kandallónál álló kanapéra, és megpaskolta maga mellett az ülőpárnát. – Gyere ide, gyermekem, és meséld el, mi történt. Triona hamarosan kiöntötte a lelkét. A nagymama mindent végighallgatott, és mindenféle kérdést tett fel. Csak akkor hagyták abba a beszélgetést, amikor Mrs. Wallis behozott egy tálca teát, süteményt és lekvárt. Végül, jóval Mrs. Wallis távozása után, Triona befejezte. A nagymama csendben ült egy percig, majd cöcögött. – Mindketten kijöttetek a sodrotokból. – Olyan csalódott voltam. – Meg tudom érteni – felelte a nagymama, és a teájába kortyolt. – Kislányom, mit akarsz MacLeantől? – Azt akarom, hogy teljesen fogadjon el a feleségének. – Á. Tehát érzelmi elköteleződést akarsz. – Megpaskolta Triona kezét. – Azt akarod, hogy beléd szeressen. – Nem, nem, nem. Csak azt akarom, hogy… Mit is akart valójában? Elfogadást? Természetesen igen, de ennél többet is. Nagymamának igaza lehet. Érzelmi elköteleződést akart? Lehet ilyesmit kérni valakitől? – Na, jól van már! Szétrobban a fejed, ha ilyen erősen gondolkozol. Ez nem egy bonyolult dolog. Abból, amit elmondtál, úgy tűnik, mindketten belemartatok a másikba. Mindketten bocsánatkéréssel tartoztok egymásnak. – Tartottam tőle, hogy ezt mondod. – Ugyan, kicsim! – paskolgatta meg ismét Triona kezét nagymamája. – Ez annyira rossz? – kérdezte, fényes tekintettel nézve a lányt. – Mondd meg nekem – és ez most nagyon fontos, kislányom –, szereted? Jó isten, miért kérdez ilyeneket?

KAREN HAWKINS


– Nem! Persze, hogy nem. Úgy értem, kedvelem, de… – felelte pislogva, végül lassan azt mondta: – Azt hiszem, lehet. De bízom benne, hogy nem. – Miért? – Mert nem akarok egyedül maradni ezzel az érzéssel – felelte halkan Triona. – Á. Ez valóban gond lehet. – Nagyon sokat gondolkodom rajta, és mindig eszembe jut, milyen kedves és mennyire szereti azokat a lányokat. – Sóvárgás járta át a szívét. – Bárcsak velem is megosztana ezekből valamit! – Majd fog, kislányom. Csak ő nem olyan ember, aki gyorsan elfogadja a változásokat – komorodott el a nagymama. – Az egyik probléma az átokkal, hogy akiket érint, megtanulják nagyon óvatosan irányítani az érzéseiket. Gondolj csak bele, gyermekem: ha méregből képes lennél felkorbácsolni az óceánt, és hajókat elsüllyeszteni, onnantól kezdve mindenféle érzelmedet óvatosan kezelnéd. Triona töprengve bólintott. – Erre nem is gondoltam. – Ez szörnyű felelősség. Az a fajta, amelyik átalakítja az embert, és néha nem jó irányba – mondta, majd megpaskolta a lány térdét. – Mielőtt eldöntöd, hogyan reagálsz MacLeanre, bele kell képzelned magad a helyzetébe. – Igazad van. Meg akartam kérdezni őt erről, meg másról is, de a legjobb, ha előbb körüljárom a dolgokat, és próbálom megtalálni a helyem. – Ó, azt ne tedd! Mit csináltál, amikor MacLean elvesztette az eszét, és ellened fordította a szelet? – Megmondtam neki, hogy mérges voltam. – Jó. És aztán? – Aztán… elment. – Micsoda? Nem tartottad vissza, hogy meghallgassa a problémáidat? – Először igen, de aztán én is bedühödtem, és csak azt akartam, hogy menjen el.

KAREN HAWKINS


– Akkor az úgy volt jó. Mindketten túlságosan mérgesek voltatok. És mit csináltok, ha visszajön, és már nem leszel olyan dühös? Triona elgondolkodott. – Megkérem – nem is, követelem -, hogy én is hozzászólhassak a háztartás minden területéhez, beleértve a gyerekeket is. – És ha elfelejti, hogy te vagy a szeme fénye, és bután nemet mond? Triona elmosolyodott. – Ó, már megmutattam neki, hogy nem ő az egyetlen, aki ki tudja fordítani a házat a négy sarkából, amikor fel van dúlva. – Jól van, kislányom! Okosan tetted! – A nagymama ráncos arca mosolygott. – A veszekedés nem mindig feltétlenül rossz dolog. – Én sosem láttam vitázni a szüléimet. – És nem is fogod. Anyád ki nem állhatja, ami nagy kár, mert boldogabbak lennének, ha néha kiengednék a gőzt. A veszekedés arra való, hogy mindketten kimondjátok, aminek el kell hangoznia. De tisztességesen kell csinálni, és nem régi sebeket felszaggatni vagy egymást hibáztatni. Az sosem vezet jóra. – De MacLean nem gurul majd dühbe? – Az attól függ, milyen az a veszekedés. Ez a MacLean sokkal jobban tud uralkodni magán, mint a fivérei. – Ez tényleg így van. Tudod, hogy mennyivel jobban? – nézett kíváncsian a nagymamájára. – Ó, kislányom, persze, hogy tudom. – És? – Van egy másik MacLean, akiről nem beszélnek – Lord Hugh öccse, akit hidegvérrel meggyilkoltak. Amikor meghalt, napokig rengett a föld és az ég. – A nagymama tekintete elsötétült az emlékezéstől. – A völgy víz alá került, addig villámlott, amíg a levegő megtelt kénnel, és üvöltve tombolt a jeges szél. A falu nagy részét elmosta az ár, vagy porig égett. A lakók a házaikban rekedtek, és halálukig küzdöttek. Egyik nap megláttam a férjedet a kastély tetején. Két órán át állt ott, és mire lejött, elült a vihar. KAREN HAWKINS


A fivérei eljöttek értem, hogy segítsek rajta. Túl gyenge volt ahhoz, hogy talpra álljon, majdnem elveszítették, ezért küldtek értem. Tudtam, mi történt, de nem akarta, hogy bárkinek is beszéljek róla – még a rokonságának se. A nagymama elkomorodott, majd folytatta. – Az átok természete olyan, hogy megbünteti azokat, akik megtalálják, hogyan kerekedjenek fölé. Így, amikor Hugh ellenszegült, az átok visszaütött rá. Azt hiszem, képes lenne elpusztítani is őt, ha túl keményen szállna szembe vele. Triona képtelen volt nyelni. – Ó, ne nézz ilyen rémülten! – paskolta meg Triona kezét a nagymama. – Ő nagyon jó ember, és ezt tudnod kell. De ne gondold, hogy olyan férfi, aki igazat ad majd neked. Csak egy igaz szerelem tud ráébreszteni bennünket, hogy felismerjük, ha tévedtünk. Egy igaz szerelem. Triona sosem tartotta romantikusnak magát, sőt… talán a szülei kapcsolatát is túlidealizálta. Mindig volt némi feszültség anya és nagymama között, és apa biztos mindig úgy érezte, hogy ő áll a kereszttűz középpontjában. De sohasem beszélt róla. Triona elgondolkodott, vajon mi mindenről nincs még tudomása. Talán ott van az igazság, hogy nincs tökéletes házasság, csak néhány nagyon jó. És ez az, amit ő is akart: egy valóban nagyon jó házasságot. Hirtelen rájött, hogy valamikor, menet közben, megváltozott a véleménye erről a kapcsolatról. Már nem akart nyomot hagyni maga után, ha elhagyja Gilmertont. Most már egyáltalán nem is akart elmenni. Egy igazi, kiteljesedett kapcsolatot akart Hugh-val és a lányaival. Fogalma sem volt róla, hogy meg tudja-e majd győzni a férjét, mindenesetre meg akarta próbálni. – Köszönöm, nagymama – mondta Triona és megölelte a nagyanyját. – Lesz min gondolkodnom. – Jól van. Az emberek sajnos nem gondolkodnak eleget. Csak ezt meg azt csinálják – mintha sosem gondolnád végig, hogy mit miért teszel, és hogy egyáltalán azt kell-e tenned. Triona egyetértett. Túl korai lett volna megmondani, hogy Flugh-val megtalálják-e a szerelmet. De ha nap mint nap jól KAREN HAWKINS


élnek, mindenbe bevonják egymást, és őszinte – akár hangossá is fajuló – beszélgetéseket folytatnak egymással, akár rá is találhatnak a hozzá vezető útra. A nagymama szélesen elmosolyodott. – Akkor most, kislányom, beszéljünk fontosabb dolgokról. – Mi lenne az? – hajolt előre Triona. – Ha nem kéred azt a sütit, nem tennéd a tányéromra? Hosszú az út hazáig, és nem akarok egész úton éhezni. Triona felnevetett, és a nagymama tányérjára tette az utolsó darab sütit, és mosolyogva nézte, amint az öreg hölgy vastagon nyakon önti lekvárral.

Ott

van – suttogta Devon, ahogy bekukucskált a szalon ablakán. – Egy idős hölggyel van. Christina odaosont Devon mellé. Caitriona egy százévesnél is öregebb asszony mellett ült. Az asszony arca rettenetesen ráncos, orra nagy és görbe, ősz haja pedig ritka volt. – Úgy néz ki, mint egy boszorka! Devon újra négykézlábra állt. – Át kell mennünk a másik oldalra. Ahhoz az ablakhoz közelebb vannak. Christina bólintott, majd suttogva felelt. – Akkor át a rózsakerten. És légy óvatos, nehogy elszakítsd a ruhád. Dougal bácsi gyanakodni fog, ha koszosan megyünk vissza. Devon mutatta az utat, mélyen lehajolt, s úgy mászott át a bokrok között, amíg ahhoz az ablakhoz ért, amelyhez a legközelebb állt a kanapé. Elfoglalta a helyét az ablak egyik oldalán, Christina pedig a másikon. Ám arról már lekéstek, hogy kihallgassák őket, mert az idős asszony távozni készült. Aztán hallották, amint Caitriona elköszönt, Mrs. Wallis pedig a szobába lépett. – De jó volt látni a nagymamáját! – Igen. – Akkor, átrendezzük a szobát? Devon felvonta a szemöldökét. KAREN HAWKINS


– Ó, igen! Mire gondolt? – Először is arra, hogy Angus és Liam is segítenek majd! Devon bekukucskált az ablakon, és látta, ahogy a két asszony nevetve beszélget. Először a szekretert tolták oda, ahol jobban melegített a nap, aztán a kanapét szembeállították a kandallóval. Láthatólag semmi – sem a székek és asztalok, sem a gyertyatartók vagy szőnyegek – nem marad majd érintetlenül. – Mit művel? – sziszegett Devon, ajka szinte kifehéredett a dühtől. Elfordult az ablaktól, és mérgesen átviharzott a bokrokon. Christina remélte, hogy odabent az asszonyokat túlságosan lefoglalják a teendőik ahhoz, hogy meghallják őket, mert Devon csörtetése nem volt valami halk. Fejét rázva, végül követte testvérét. Átrohantak a kerten, ki a kapun, egy kis facsoport felé, ahol a rejtekhelyük volt. Ott kötötték ki egy alacsony faághoz a lovakat, Aggie pedig almát rágcsálva várt rájuk. Amint elérték a facsoportot, Devon Christinához fordult. – Láttad ezt? Pont azt csinálja, amiről beszéltem – megváltoztat dolgokat! – Csak a bútorokat rendezi át – vonta össze a szemöldökét Christina. – Ez csak a kezdet – szorította ökölbe a kezét Devon. – De ezzel még nem lesz vége! Christina nem válaszolt. Csak azért egyezett bele ebbe a kirándulásba, mert kíváncsi volt, mivel foglalkozik Caitriona, mióta elment a papa. Nem tudta biztosan, mit akar látni, csak remélte, hátha Caitriona valami igazán csúnya dolgot művel. Az azért lett volna jó, mert akkor nem lenne ez a rossz érzés a gyomrában, hogy nem viselkednek tisztességesen a papa feleségével. Nem mintha a papa akarta volna őt – a cselekedetei ezt bizonyították. Legalábbis, amíg nem lett dühös rájuk, amiért kinevették Caitrionát a lovaglótudása miatt. Most pedig Christina maga előtt látta a papa arcát. Valahol belül úgy érezte, hogy a papa talán, de csak talán, tényleg kedveli Caitrionát, de nem akarja, hogy bárki – főleg nem a nő – tudomást szerezzen róla.

KAREN HAWKINS


Christinának ez egyáltalán nem tetszett. Ami még rosszabb, hogy Devon megalázottnak érezte magát, amikor a papa leszidta, és ég benne a vágy, hogy bosszút álljon Caitrionán. Christina szomorúan felsóhajtott, és leült Aggie mellé a földre. Devon dühösen járkált, szoknyája minden lépésnél hangosan suhogott. – Nem tudom elhinni, hogy ezt csinálja! – Mit? – kérdezte Aggie az almája mögül. – Csak a bútorokat tologatja – válaszolt Christina. – Tényleg? – kérdezett vissza Aggie. – Ahogy mondtam – felelte Christina. – Devon viszont ördögi cselekedetnek tartja. – Asszony-ördöginek – vágta rá Devon, majd megállt a testvérei előtt. – Lehet, hogy nem láttuk, hogy Caitriona valami rosszat tett volna, de csak pár percig figyeltük. – Nem tudom – sóhajtott Christina. – Úgy érzem, inkább mi művelünk valami rosszat. Talán a papára kellene ezt bíznunk. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy a papa szeret vele lenni. És meg is kért minket, hogy legyünk vele udvariasak. – Igen, de azelőtt sose kért tőlünk ilyet, nem? – állt meg Devon Christina előtt. – Nem látod, mi történik? Lassan ráveszi a papát, hogy úgy gondolkozzon és tegyen dolgokat, ahogy ő. Az ő életében nincsenek gyerekek. Feleslegesek vagyunk és az útjában állunk. Christina szíve összefacsarodott. Vajon tényleg így látja őket Caitriona? Valóban az útjában állnak annak az életnek, amelyet a papa és a felesége szeretnének élni? – Félresöpör minket – folytatta reszelős hangon Devon. – Ráveszi a papát, hogy azt higgye, csúnya dolgokat művelünk, és aztán, amikor már saját gyerekük lesz, nem lesz tovább maradásunk. Christina olyan nyomást érzett a mellkasában, mintha ülne rajta valaki. – Te… te tényleg azt hiszed, hogy ezt akarja? – pislogott Aggie. – Biztos vagyok benne.

KAREN HAWKINS


Christina képtelen volt tovább csendben ülni, hirtelen felugrott, megfordult, és Gilmerton-major felé nézett. A ház ott állt pompásan magában, úgy helyezkedett el a domb tetején, mint egy ékkő a gyűrűn. A nap megcsillant az ablakokon és a falak oly melegek és hívogatóak voltak, kétoldalt pedig borostyán futott fel rajta. Ez volt az egyetlen hely, amelyet otthonnak nevezett. A gombóc egyre nagyobb lett a torkában. Nem hitte el teljesen Devon okfejtését, de valami szöget ütött a fejében: mi lesz, ha a papának és a feleségének saját gyereke születik? Marad még hely ő és testvérei számára? Keményen az ajkába harapott, és a könnyeivel küzdött. Magányos, rossz szagú szobák emléke idéződött fel benne. És a várakozás anyára, aki néha hazajött, de inkább nem. Amikor már két hét is eltelt, és Christina kétségbeesésében nem bírta tovább hallgatni testvérei sírását és éhezését, kiment a hidegbe, és a párizsi utcákon csatangolt, hátha tud lopni egy kis ennivalót. Órákig is eltartott, mire sikerrel járt, de akkor megint volt néhány napi élelem. Átázva és koszosan tért vissza, a ruháját egy alkoholszagú férfi elszakította, amikor megpróbálta berángatni egy sikátorba. Tudta, mit akar a férfi, de a végső kétségbeesés akkora erőt adott neki, hogy sikerült kiszabadulnia, és olyan gyorsan rohant vissza hideg, tetőtéri otthonukba, amilyen gyorsan csak tudott. Most viszont itt van Gilmertonban. Nézte a házat, csodálta, ahogy a napfény megcsillan a temérdek ablakon, nézte a kőfalak határozott vonalát, és a vastag, kemény ajtókat. Ez volt az otthona, és bármit megtett volna, hogy megtartsa. Nem tudná elhagyni Gilmertont, képtelen lenne elveszíteni a papát. Kitört belőle a zokogás, mire Devon vékony karja szoros ölelésbe vonta őt, Aggie gömbölyű karja pedig követte. Sokáig álltak így, amíg az emlékek eltűntek, és elmúlt a zokogás. Amikor Devon elengedte, Christina megtörölte a szemét, és mosolyogni próbált. – Vissza kell mennünk. Dougal bácsi észre fogja venni, hogy elszöktünk. Devon is megtörölte a szemét. – Menjünk a tóparti ösvényen. Arra gyorsabb. KAREN HAWKINS


Az ösvény a völgy végében lévő kis tó körül haladt, mielőtt kettévált. Az egyik ösvény Dougal impozáns házához vezetett, a másik a MacLean-kastélyhoz. A papa egyszer mesélte, hogy régen ez az ösvény volt a fő gyalogút a kastélyhoz, de most, hogy az egyik részét elmosta a víz és nagyon meredek lett, már senki nem használja. Figyelmeztette őket, hogy kerüljék el, de olyan kényelmesen lehetett ott átvágni, hogy egyre többet használták. Christina úgy gondolta, hogy a papa eltúlozta a veszélyességét. Mindaddig, amíg nyugodtan tartották a lovakat, és lassan haladtak a szűk ösvényen, nagyon elégedettek voltak vele. – Gyere, Aggie – mondta Devon, és egy fatuskóhoz vezette a lovat, és várta, hogy a húga felüljön rá. Majd ugyanígy tett Christinával is. Amikor eljött az ideje, hogy felüljön a saját lovára, elkapta a nyereg egyik rövidebb szíját, és felugrott. Christina irigykedve nézte. Devon vagány volt, és annyira független, hogy nem volt szüksége senki segítségére. Christina szeretett volna egy kicsit magába szívni testvére bátorságából. Ha újra magukra lesznek utalva, szüksége lehet majd rá. Ahogy elindultak, nehéz szívvel Devon mellé léptetett. – Mitévők legyünk? Devon lebiggyesztette az ajkát. – Meg kell akadályoznunk, hogy a papa és Caitriona közelebb kerüljenek egymáshoz. – Hogyan? Eddig bármit tettünk, épp fordítva sült el. – Hadd gondolkodjam. Christina bólintott, majd lefelé irányította a lovát az ösvényen, amíg Devon a lehetőségeket mérlegelte. Ahogy elérték az ösvény összeszűkült részét, Devon Christina lova mellé léptetett, és ravaszul ránézett. – Tudom már, mit csinálunk! – Mit? – kérdezte Christina. – A papa azt mondta, ma későn jön haza. Dougal bácsi elküldte az egyik emberét, hogy megtudja, pontosan mikor. – És?

KAREN HAWKINS


– És mielőtt megérkezik, elszökünk, és visszajövünk Gilmertonba. Már sötét lesz, de jól ismerjük az utat, így nem lehet probléma. Aztán visszarendezzük a bútorokat. – És az miért lesz jó? – kérdezte Christina. – Majd meglátod – felelte, majd előrement az ösvényen. Bármi jutott is Devon eszébe, ha csak egy órával is késlelteti az elkerülhetetlent, Christina részt akart venni benne. Jobban érezve magát, sietve követte testvérét.

Tizenhetedik fejezet A szerelem érdekes dolog, drágáim. Van, amikor fehér lovon érkezik, és úgy ledönt a lábatokról, mint valami nagyszerű történet a régi időkből. Máskor hangtalanul lopakodva közeledik, és elragadja a szíveteket, mielőtt még rájönnétek, hogy egyáltalán veszélyben van. AZ IDŐS NORA HÁROM K1SUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

Kész! – dörgölte meg fáradtan a homlokát Triona. Majdnem két óra hosszáig tartott, mire kedvükre átrendezték a szalont. – Tetszik így. Sokkal világosabb és barátságosabb lett. Mrs. Wallis egyetértően bólogatott. – Szerintem is, asszonyom – mondta, majd Angushoz és Liamhez szólt. – Vigyétek azt az asztalt az étkezőbe, és tegyétek a sarokba. Arra tesszük majd a teáskannát reggelenként. Ó, milyen késő van! Megkérem a szakácsot, hogy tálalja a vacsorát…

KAREN HAWKINS


– Ha nem bánja, inkább tálcán kérem a vacsorát a hálószobámba. – El sem tudta képzelni, hogy egyedül egyen az ebédlő hosszú asztalánál. – Fáradt vagyok. Hála istennek. Remélem, legalább jobban alszom. – Korán fekszik le ma, asszonyom? Nem csodálom. Azonkívül, őlordsága hamarosan visszatér a lányokkal, úgyhogy vége a békés napoknak. – Erre nem is gondoltam – nevetett Triona. – Talán jól esne egy forró fürdő is. – Máris, asszonyom – felelte kuncogva Mrs. Wallis. Még egyszer utoljára végignézett az átalakításon, majd elégedetten bólintott. – Sokkal jobb! Ha őlordságának nem tetszene, akkor bolond. Triona elmosolyodott. Holnap minden visszatér a rendes kerékvágásba. Nem is vette észre addig, amíg egyedül nem volt a hatalmas házban, hogy milyen jó, amikor mindenki körülötte van. Már nagyon várta a reggeli együttléteket, amelyek bearanyozzák a napot, a közös reggeliket, mielőtt Hugh a lovakhoz indul, a szeme körüli ráncokat, amikor nevet, a lányok csacsogását a délutáni lovagláshoz lefelé jövet a lépcsőn, Hugh szeretetteljes és vidám hangját, ahogy válaszol nekik, a Fergusonnal való lovaglóórákat és a Mrs. Wallisszal folytatott vidám beszélgetéseket. Az élet egyszerű pillanatok fonala, és ők erős kötelet fonnak belőle. Már a szalon átrendezése is növelte benne az idetartozás érzését. Miután megkapta a sajtból, kenyérből, almaszeletekből és egy hatalmas narancsból álló vacsoráját, Triona elmerült a fürdővízben. Utána felvette a hálóingét, és a kandalló előtti kanapén üldögélt, kezében egy csésze forró teával. Hugh nemsokára itthon lesz, ő pedig alig bírt nyugton ülni. Hogy elfoglalja magát, olvasni próbált, de nem tudott koncentrálni. Az ágyra nézett, majd az ablakra, hátha megjelenik Hugh, aki felmászott a második emeleti ablakba, hogy belépve felkapja, és az ágyhoz vigye őt. Beleremegett a gondolatba. Bár Hugh feldúltan távozott, biztos nyugodtabb lesz, ha hazaér. Triona már legalábbis túl volt rajta, megbocsátott. KAREN HAWKINS


Őszintén szólva, a házasság nem olyan volt, mint amilyennek képzelte. Egyrészt, nem vette észre, mennyi kompromisszumot kötöttek: arról, amit a férfi és amit ő akart; a gyerekekkel, a háztartás vezetésével, vagy éppen az egymás életében betöltött szerepükkel kapcsolatban. Triona gyakran megtalálta a megegyezés lehetőségét fivérei és lánytestvérei között, itt viszont úgy tűnt, hogy csak ő az, aki kész kompromisszumot kötni, MacLean pedig konokul ragaszkodik a házasságkötés előtti elképzeléseihez. Nagymamának igaza van –, így nem mehet tovább. Bárcsak kikérhetné Caitlyn tanácsát – ha valaki tudja, hogyan lehet rávenni a férfiakat, hogy figyeljenek, akkor az Caitlyn. Mindig úgy tűnt, hogy tudja, mit és hogyan mondjon, hogy megkapja a kívánt válaszreakciót. Triona az asztalra pillantott. Miért is nem ír most, és kérdezi meg Caitet? Talán egy hét is eltelik, mire válaszol, de még akkor is megéri, ha van használható ötlete. Triona az asztalhoz ment, és belemártotta a tintába a tollat. Először a család hogyléte felől érdeklődött, különösen Michael iránt, akinek a köhögése remélhetőleg javulóban van már. Aztán azt kérdezte, apa mérges-e még a Londonban történtek miatt. Aztán beszámolt Caitlynnek a Hugh távozása óta eltelt napok eseményeiről. Ahogy írt, egyre jobban elfogta a honvágy. Hiányzott Wythburn melegsége és testvériessége; majd hirtelen megint Hugh-ról írt, és hogy mennyire szeretné teljes szívéből, ha másképp lennének a dolgok, és hogy mennyire tanácstalan ebben. Csak írt és írt, a toll fürgén sercegett a papíron. Mire befejezte, kimerült, de összeszedett volt, készen arra, hogy Hugh és a gyerekek hazatérjenek. Távoli zajra figyelt fel. Úgy hangzott, mint a kertkapu kattanása. De Hugh biztos nem abból az irányból jön. Hirtelen eszébe jutottak a férfi feltételezései a lányok anyjáról. Lehet, hogy valaki azért jön, hogy gonosz tréfát űzzön a lányokkal? Zakatoló szívvel az ablakhoz lépett. Telihold volt, amely megvilágította a kerti ösvényt. A mögötte található ajtó biztonságosan be volt zárva. Mozgásra lett figyelmes, és látta,

KAREN HAWKINS


ahogy két alak lopakodik fel a kert mögötti dombra. Az első kicsit elfordult, így Triona meglátta a leárnyékolt ködlámpát a kezében. Amikor a fény eltűnt a fák mögött, megragadta az ablakpárkányt. Az ördögbe, a szolgák a ház túlsó végében alszanak. Akkor most kiszaladjak megnézni, merre mennek? Triona gyorsan megfordult, előkapott a szekrényből egy vastag köpenyt, cipőjét felhúzta meztelen lábára. Pillanatok múlva már a hátsó lépcsőn rohant lefelé, felkapva a köpeny és a hálóing alját, nehogy rálépjen. Ahogy elérte a hátsó ajtót, elhúzta a zárat, és kilépett a kertbe. A hideg ellen szorosan átölelve magát, a kertajtóhoz sietett. A domboldal felé kémlelt, de semmit sem látott. Vajon merre mehettek? Halkan kitárta a kertkaput, és lopva mászni kezdett felfelé a csalitos takarásában. Amikor halk suttogást hallott, megállt és összevonta a szemöldökét. A suttogás női hangnak tűnt – két nő lenne az? A köpenybe burkolt idegenek alacsonyak voltak. Ahogy közelebb lopakodott az őt eltakaró kis facsoporthoz, két, lovon ülő alak körvonalát tudta kivenni. Közelebb lépett. – Devon – mondta az egyik tartsd magasabbra azt a lámpát! Christina! Mit csinál odakint ilyen késő éjszaka? – Nem lehet – felelte Devon olyan halkan, hogy Triona alig hallotta. – Valaki megláthatja a házból. – Senki sincs ébren, hogy lássa. – A papa hálószobájában van valami fény. Ő talán még ébren van. Christina dühös hangot hallatott. – Ne butáskodj; már nagyon késő van. Levélírás vagy valami ilyesmi közben már rég elaludt. Mrs. Wallis azt mondja, még sose látott valakit ennyi levelet írni. – Holnap majd annyit írhat, amennyit csak akar. Az sem fog segíteni – felelte Devon, félreérthetetlen elégedettséggel a hangjában. Triona összevonta a szemöldökét. Vajon hogy értette? – Jobb lesz, ha sietünk – mondta Christina. – Hamarabb Dougal bácsihoz érünk, mint gondolnád. Telihold van, és a lovak ismerik az utat. KAREN HAWKINS


A hangok egyre halkultak, ahogy a lányok átvágtak a csalitoson lefelé. Trionát kirázta a hideg, összébb fogta magán a köpenyt. Kövesse őket, hogy kiderüljön, mit műveltek? Dougal biztosan nem vette észre, hogy a lányok felkeltek. De legalább volt annyi eszük, hogy Aggie-t nem hozták magukkal. A lámpás pislákolt, ahogy a lányok egyre tovább haladtak az ösvényen. Triona egy pillanatig habozott, majd utánuk eredt. Amikor elérték a csalitos szélét, eloltották a lámpát, felakasztották Devon nyergére, és kelet felé fordították a lovakat. A Fergusonnal való lovaglóórák alkalmával a lovász azt mondta, hogy a széles, nyugat felé menő út vezet Dougal házához. Akkor ez egy rövidebb út? Lassan eltűntek a szeme elől. Mi az ördögöt kerestek itt? Nyilván valami rosszat tettek, de mit? Amikor Triona visszatért a házba, kezébe vett egy lámpást, és a lányok szobájába ment. Semmi különöset nem látott. Lehet, hogy magukkal vittek valamit, de Triona úgysem tudta volna, mit. Végül lement a folyosóra, amely hátborzongatóan csendes és sötét volt. Megállt a lépcső aljánál. Minden ajtó zárva volt, a lámpák rendben lógtak, halvány viaszillat terjengett a levegőben. Minden pontosan a megszokottnak tűnt. Felsóhajtott. Maga sem tudta, mit keres, a lányok pedig bárhol járhattak – a konyhában, a borospincében, a könyvtárban – ki tudja? Az biztos, hogy a házban hideg van, és nincs ínyére egyedül keresgélni a sötétben. Holnap úgyis felfedezi, mit műveltek a lányok, úgyhogy a legjobb, ha lefekszik. Reggel majd a pincétől a padlásig átkutatja a házat. A hálószobában Triona az ágy mellé tette a lámpást, nyirkos kabátját az egyik székre terítette, lehúzta cipőjét, és fintorogva nézte hálóinge nyirkos és piszkos alját. Levette, és eredménytelenül keresett másikat magának. Biztos összeszedték a mosásba. Sóhajtva az ágyhoz lépkedett a hűvös padlón, majd becsusszant a hideg ágyba, és a fejére húzta a takarót.

KAREN HAWKINS


Az ágy lassan langyosodott. Triona még jobban elhelyezkedett, és arra gondolt, bárcsak itt lenne Hugh, hogy felmelegítse. Végül ásított egy nagyot, és elaludt.

Egy órával később Hugh bezárta az istálló ajtaját, és örült, hogy végre melegben vannak. – Tessék. Biztonságban és egészségesen. – Nézte a friss szalmában álló kancát és a csikót, ahogy fáradtan anyja lábának dőlt. – Ezt a csikót Bajnak fogjuk hívni. – Jó név – akasztotta a falra a lámpást Ferguson. – Nem emlékszem, hogy valaha egy kanca így elrejtőzött volna. Sose jutott volna eszembe, hogy odafent keressem a gerincen. – Örülök, hogy rátaláltunk. Még néhány óra, és elpusztultak volna. A csikó farfekvéses volt, így Hugh és Ferguson minden tudására szükség volt, hogy mindkettejüket megmentsék. Hugh a nyitott pajtaajtón át a ház felé nézett, az ablakokat kémlelte. Triona már biztos alszik. Vajon örül, hogy hazajöttem? Sokkal nehezebb volt elmenni, mint eddig bármikor. Arra számított, hogy a lányok hiányoznak majd neki, ám arra nem, hogy Triona is. Mindenről a lány jutott az eszébe: a friss szél illatáról a selymes haja, egy domb ívéről a melle, ahogy belesimul a kezébe, lova patája alatt a fű susogásáról szoknyája suhogása –, s a képek az őrületig ingerelték. Képtelen volt anélkül nézni a dombok vad szépségét, hogy eszébe ne jutott volna: a lánynak vajon hogy tetszene? Folyton szégyenlős, mégis érzéki mosolya járt az eszében, amikor csókjaival felébresztette. Vagy az egymásba gabalyodott lábaik kora reggel. Érezte a lány fürdőjének levendulaillatát. Hogy milyen keményen és elszántan dolgozik reggelente Fergusonnal, hogy megtanuljon lovagolni. Elbűvölő teremtés, nem úgy, mint azok, akikkel eddig találkozott. És, ha éppen nem mérges rá, rendíthetetlen és nyugodt, egyenes és szókimondó. Nagyszerű, és persze erős, édes szenvedélyű nő. KAREN HAWKINS


Minden reggel, amíg odavolt, keményen és bevetésre készen ébredt, miután Trionáról álmodott, ahogy meztelenül fekszik alatta, ízlelte, érezte őt. Úgy tűnt, minél többet kap belőle, annál többre vágyik. Bár a legcsúnyább módon váltak el, rájött, hogy a lány iránti vágya nem csökkent, és ez meglepte. Annyira mérges volt, és bár nem értett egyet Trionával, nem lett volna szabad elveszítenie az önuralmát. Még most is furdalta a lelkiismeret az általa okozott pusztítás miatt. Sóhajtva visszafordult, hogy segítsen lepakolni a kocsit. Ferguson leintette. – Pihenjen le, uram. Én majd szükség esetére itt maradok az istállóban. Hugh a ház felé pillantott. Már biztos ágyban van, alszik, finom levendulaillat veszi körül, a hálóinge a lábára tekeredett, a bőre meleg és… Pillanatokon belül a házban volt. Levette a kabátját, és az előcsarnokban álló egyik székre dobta, fázó kezeit összedörzsölte. Talán kicsit fel kellene melegednie, mielőtt lefekszik, különben a hideg kezétől és lábától a feleségének kellemetlen ébredése lesz. Teste megmerevedett a gondolatra. Ó, mennyire szerette volna felébreszteni az ő kis puha, gömbölyű, forró vérű feleségét. De akkor melegnek kell lennie – nagyon melegnek. Egy kis portói a vidáman pattogó tűz mellett megteszi. Reggel, ha már elrendeződtek a dolgok, összeszedi a lányokat, és minden visszatér a rendes kerékvágásba. Vagy legalábbis reméli, hogyha Triona megbocsát neki. Kinyitotta az ajtót, és elindult az asztal felé, hogy meggyújtsa a lámpást. – Au! Hugh megbotlott valamiben és előretántorodott; a kanapé után nyúlt, de keze a levegőbe markolt. Látványos mozdulattal átesett egy kisasztalon, üvegcsörgés hallatszott, ahogy valami leesett a földre. Egy kábult pillanatig a földön feküdt, és a mennyezet felé meredt. Méregbe gurult. Mi a fene? Óvatosan felkelt, vigyázva, nehogy hozzáérjen az üvegcserepekhez. Végül rátalált a KAREN HAWKINS


kisasztalra, amelyen átesett, és felállította, talpa alatt recsegtek a szilánkok. Ez fura; az asztal a kandalló előtt szokott lenni. Miért volt a szoba közepén? Hugh elkomorodott, lábujja sajgott, állkapcsát összeszorította. Szinte alig tudta kivenni a bútorok körvonalait a szobában, de egyik sem ott volt, ahol lenni szokott. Mit művelt ez a nő? Maga elé tartott kézzel, óvatosan az íróasztal felé indult, beleütközött egy újabb asztalba és majdnem átesett egy széken. Megtalálta a lámpát, és meggyújtotta. Az arany fény lágyan szétáradt a szobában. Körülnézett, és nem akart hinni a szemének. Az íróasztal kivételével, minden mást elmozdítottak. A többit ész nélkül helyezték át, mintha az elkövető készakarva meg akarta volna őrjíteni. Gondolkodás nélkül a szolgákért kiáltott. Nemsokára hangok hallatszottak a folyosóról, és Mrs. Wallis állt meg az ajtóban, hálóingben és köntösben, egyik kezében lámpással, a másikban seprűvel, mintha ezek lennének a fegyverei. Mögötte Angus jött, kezében egy széklábnak látszó tárggyal. Mrs. Wallis a szívéhez kapott. – Ó, nagyon megijesztett minket, uram! Nem tudtuk, hogy visszatért, és… – pillantott körbe a szobában. – Jó isten! Mi történt itt? – Kérdezze meg az úrnőjét! – felelte Hugh gorombán. – De mi itt nem nyúltunk a bútorokhoz! Csak a szalonban. És nagyon jó kis munkát végeztünk, ha szabad megjegyeznem. Hugh az asszonyra nézett. – Maga segített neki? – Persze, uram. Ahogy Angus és Liam is. Angus bólintott. Hugh fáradtan dörzsölte a nyakát. – Biztos később jött vissza ide, hogy ezt is átrendezze. Mrs. Wallis söprögetni kezdte az üvegcserepeket, és hitetlenkedve nézelődött. – Nem tudom, uram. Ez elég szokatlan elrendezése egy könyvtárnak, az asszonyom pedig nem bolond – mondta, majd Angusra pillantott. – Keríts egy lapátot, de gyorsan! KAREN HAWKINS


A férfi bólintott, és vállán a széklábbal, távozott. Mrs. Wallis cöcögve söprögetett. – Ez volt az a cukortartó, amelyiket a testvére, Fiona adott ajándékba karácsonyra. Kár érte – mondta, majd megállt, körülnézett, és megcsóválta a fejét. – Nem csoda, hogy elesett. Semmi értelme így elhelyezni a bútorokat. Hugh az üveges szekrényhez ment, közben kikerült két, egymásnak hátat fordított széket, és töltött magának egy italt. – Micsoda zűrzavar. Mintha csak… – vonta össze a szemöldökét, és a szájához emelt pohár megállt félúton. – Mintha mi, uram? A férfi kortyolt egyet, majd megrázta a fejét. – Semmi. – Mrs. Wallis befejezte az összetört üveg egy kupacba söprögetését. – Jártak itt a lányok, mióta elmentem? – Nem. És ez meg is lepett, mert általában beugranak, amikor ön nincs itthon. Biztos, hogy a lányok voltak. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy Triona ilyesmit csináljon, főleg nem az ő könyvtárában. De vajon miért mozdították el a bútorokat? Tudniuk kellett, hogy ezért mérges lesz, és… Erről lehet szó? Fel akarták dühíteni? De ki ellen? Azt hitték, hogy Trionát fogja okolni? Majdnem sikerült is, ébredt rá hirtelen. Angus megérkezett a lapáttal, Mrs. Wallis pedig befejezte a törött üveg eltávolítását. – Felkeltem Liamet, és visszarendezzük a szobát, uram. – Ne. Hagyják csak. Az asszony és Angus összenéztek. – Hagyjuk? – Igen – tette le a poharát. – Feküdjenek le mindketten. Késő van. – De csak most érkezett, és… – Le tudok feküdni egyedül. Holnap visszahozom a lányokat, úgyhogy használjuk pihenésre az éjszaka hátralévő részét. – Rendben van, uram.

KAREN HAWKINS


Hugh megvárta, amíg mindketten távoznak, majd megnézte az ebédlőt és a szalont is. A bútorokat, a legnehezebbek kivételével, itt is elmozdították, bár a szalon átrendezése ésszerűnek tűnt. Megpróbált a reggelizőhelyiségbe is bejutni, de az zárva volt. – Kis huncutok – motyogta felfelé tartva a lépcsőn. Jó kis beszélgetése lesz holnap a lányokkal. Közben a felesége meg várja az ágyban. Ahogy ez eszébe jutott, olyan sürgetést érzett, hogy sietve, szinte rohanva ment fel a lépcsőn. Odaért az ajtóhoz, de megállt, hogy kifújja magát. Aztán vett egy mély lélegzetet, eloltotta a lámpát, és gyorsan kinyitotta az ajtót. A holdfény halványan megvilágította a szőnyeget és az ágyat. A lámpást letette a kandalló mellé, aztán levetkőzött, és az ágyhoz lépett. Egy pillanatig állt, és nézte a lányt, akinek a haja csillogó selyemként borult a párnájára. Az ő párnájára. Nem tudta, miért olyan fontos ez, de a számára az volt. A lány az ő ágyában, az ő takarója alatt fekszik, és az ő felesége. Sose értette, miért vágynak az emberek a házasságra. Fiona férjnél volt, és boldognak tűnt; Dougal idegesítő önelégültséggel járkált, amióta feleségül vette Sophiát; de még a megrögzött agglegénynek tartott fivére, Gregor is őrülten boldognak látszott, miután rájött, hogy szerelmes gyerekkori pajtásába, Venetiába, akit feleségül is vett. De Hugh számára a házasság mindig valami homályos dolog volt – ami egyszer majd talán meglesz, de sohasem ma. Sohasem most. Amikor feleségül kellett vennie Trionát, nem gondolta, mennyire megváltozik az élete. És nem csak kívülről, bár a háza és az élete is sokkal elevenebb volt Trionával. Belül is más lett. Mindaz, amit azelőtt kedvelt – a háza, a lovakkal kapcsolatos munkája, még a lányaihoz fűződő érzelmei is – sokkal fontosabbnak tűnt most, mert meg akarta osztani Trionával. A lány felsóhajtott álmában, és egyik kezét az arca alá tette. Ahogy megmozdult, félrecsúszott a takaró, és előbukkant meztelen válla, a holdfény pedig megcsillant krémszínű bőrén. Hugh egész teste megmerevedett. Kissé remegő kézzel, megemelte a takarót. A holdfény végigfutott a lány telt mellein, KAREN HAWKINS


gömbölyű csípőjén, és végigsimított a combján. A lány álmában összehúzta a szemöldökét, és mélyebbre fúrta magát az ágyban. Hugh zakatoló szívvel bújt be mellé. Ahogy magához húzta, a lány kinyitotta a szemét, tekintete mély és megfejthetetlen volt. Egy hosszú pillanatig csak bámultak egymás szemébe; aztán egy mosollyal, amitől repesni kezdett Hugh szíve, a lány átölelte a nyakát. – Isten hozott itthon – suttogta. – Megtaláltad a kancát? A férfi a könyökére támaszkodott, és végigsimította a lány karját, derekát, majd a mellére tapasztotta a kezét. A lány levegő után kapkodott. A férfi elmosolyodott. – Igen, megtaláltam. A csikóval együtt jól vannak. – Akkor jó – felelte a lány, és a férfi arcára tette a kezét, aki megfordította, és a tenyerébe csókolt, és megharapta az egyik ujja hegyét. A lánynak kitágult a pupillája. A férfi elmosolyodott. – Tényleg isten hozott itthon. Valaki összeforgatta a bútorokat a könyvtárban, és majdnem halálra zúztam magam a sötétben. – Tessék? De hát nem is nyúltunk semmihez a könyvtárban! – Valaki megtette. – De ki… – hunyorított a sötétben. – Ó. – Pontosan. Holnap beszélünk velük. Addig valakinek ápolnia kell a sérüléseimet. A lány is felkönyökölt, arca most egy magasságban volt a férfiéval. – Fáj? Ő vállat vont, és hüvelykujjával megdörzsölte a lány mellbimbóját. Triona az ajkába harapott. Hugh elrejtett egy mosolyt. – Megütöttem a fejemet. A lány előrehajolt és hosszú csókot nyomott a férfi homlokára. Hugh szeme becsukódott Triona gyengédségétől. – És még hol? – kérdezte suttogva a lány. A férfi ágyékában felébredt a vágy. Megérintette az arcát. KAREN HAWKINS


– Itt. A lány odahajolt, és ahogy rátapasztotta az ajkát, selymes haja megcsiklandozta a férfi karját. – És itt – mondta, és megérintette alsó ajkát. A lány újra átkarolta a férfi nyakát, és megcsókolta. Hugh elvesztette az önuralmát, összeomlott, szinte a darabjaira hullott. Forrón, szenvedélyesen, édesen és sürgetően a magáévá tette Trionát. Aztán még annyiszor, míg végül ki nem fogyott a szuszból. Magáévá tette, mert mohón és őrülten kívánta. De leginkább azért, mert az övé volt. Sokkal később, amikor bőrük már nyirkos volt a szeretkezéstől, megölelték egymást, lábukat összefonták, Hugh pedig gyengéden megcsókolta a lány szemöldökét, és behunyta a szemét. Átadta magát a pihentető álom meleg ölelésének, és közben rájött, milyen nagy szüksége van Trionára az életéhez és a boldogságához. Nem tudta biztosan, mit is érez, de ebben a pillanatban, kielégülten és fáradtan, csak egyszerűen boldog volt, hogy itthon van. És most, egyelőre ennyi is elég.

Tizennyolcadik fejezet Nincs semmi, amin a szeretet ne tudna segíteni. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

Mit mondtál neki? – nézett döbbenten Sophia. Dougal felsóhajtott. Egy pillanattal ezelőtt gyönyörű felesége még dorombolt és mosolygott, és boldogan simult a karjába. KAREN HAWKINS


Most már nem ült meghitten a férje ölében, hanem csípőre tett kézzel, kék szemében merő felháborodással állt előtte. – Sophia, szerelmem, nem pont ezt akartam mondani ezzel, de… Az asszony leintette. – Várj. Tehát véletlenül azt mondtad a fivérednek, hogy akkor biztosíthatja legjobban a jövőbeni boldogságát, ha úgy bánik a feleségével, mint a lovaival? Ebben a megfogalmazásban tényleg elég rosszul hangzott. Sophia a férjére szegezte a tekintetét. – Ez volt a legjobb tanácsod? – Nos, én… – És azt nem mondtad Hugh-nak, hogy egy boldog feleség boldog otthont jelent? – Felteszem, kellett volna… – Vagy, hogy időt kellene szakítania arra, hogy kicsit megismerje őt, ha már ilyen őrült módon ebbe a helyzetbe kerültek? – Ez jó ötlet lett volna… – Vagy azt, hogy biztosítania kell, hogy a felesége jól meglegyen a házában, különben kívülállónak fogja érezni magát? – Sophia tekintete szikrázott. – Erre nem gondoltál? Vagy ezt talán elfelejtetted, miközben buzgón értelmesnek akartad mutatni magad, amikor pedig nyilvánvalóan nem vagy az? Sophia skót akcentusa most erősebben hallatszott, ami biztos jele volt annak, hogy a férje nagyon, de nagyon nagy bajban van. Dougal széttárta a kezét. – Sophia, abban a pillanatban, amikor kicsúszott a számon, már tudtam, hogy hibát követtem el. De Hugh, úgy tűnt, felfogta, és talán jól is működik a dolog. – Meglátogattad őket azóta? Székében mocorogva Dougal arra gondolt, hogy Hugh milyen komoly lett, ahogy teltek a napok. – Igen, bár nem lehet mindig megállapítani, hogy mit éreznek az emberek.

KAREN HAWKINS


– Dehogynem! Boldognak látszott Hugh és a felesége? Nevettek? Mosolyogtak egymásra? Megfogták egymás kezét? Őszintén, Dougal sosem látta Hugh-t kevésbé boldognak. – Nos… nagyon sokszor néz a feleségére. – És az mit jelent? – Azt, hogy érdekli az asszony. – Remélem is! Hát feleségül vette, nem? – Kényszerből vette el. És egyáltalán nem a lány hibájából történt, amint azt Hugh nyíltan beismerte. – Milyen nagylelkű – csattant fel Sophia. – Tehát feleségül veszi, idehozza a saját otthonába, hogy aztán „beidomítsa”. Kéresd ide a kocsit – most rögtön átmegyünk hozzájuk. – De Hugh üzent, hogy majd később átjön a lányokért… – Most megyünk, a lányokkal együtt. Rendbe hozzuk, amit bölcs tanácsoddal elrontottál – felelte Sophia, majd sarkon fordult, hogy az ajtóhoz menjen, de Dougal megelőzte. Kinyújtotta a kezét, a derekánál elkapta Sophiát, megfordította, és visszaültette az ölébe. Ott tartotta őt, bár az asszony rideg és ellenséges maradt. – Sophia, én nem akartam semmi rosszat. – Hogy tudtad azt mondani neki? – Tudod, mit jelentenek neki a lovak, és csak úgy tudtam elmagyarázni neki, hogy megértse, úgy kell viselkednie, mint egy jó… – Nehogy azt mondd, hogy „idomárnak”. – Azt akartam mondani, hogy „férjnek” – sóhajtott Dougal. – Sophia, beismerem, hogy rosszul fejeztem ki magam. Csak azt akartam a tudtára adni, hogy ha türelmes lesz, és legalább annyi időt tölt a feleségével, mint azokkal az átkozott lovakkal, akkor talán ki tudnak alakítani egy jól működő kapcsolatot. Látom, hogy nagy zűrzavart okoztam – de csak azt akarom, hogy legalább valami hasonló boldogságra találjon, mint amilyenre én találtam veled. Az asszony arckifejezése megenyhült egy kicsit. – Te nagyon szerencsés férfi vagy. – A legszerencsésebb – felelte a férfi őszintén, s örült, hogy karjában tarthatja a feleségét. Jó isten, mennyire hiányzott! KAREN HAWKINS


Elkapta az asszony egyik szőke hajtincsét, és ujjai között forgatva, élvezte a selymességét. – Ó, Sophia – mondta mély hangon. – Sajnálom, hogy feldühítettelek, de olyan szörnyen hiányoztál. Az asszony szipogott. Dougal elrejtett egy mosolyt, megcsókolta felesége arcát, és azt suttogta: – Csak azt akartam, hogy Hugh is megtalálja, amit mi. Te jelented nekem az egész világot, Sophia. Sophia lehunyta a szemét, és a férfi karjába simult. – Boldogok vagyunk, igaz? A férfi újabb csókot lehelt Sophia arcára. – Még annál is jobban, mint ahogy valaha képzeltem – mondta, és orrával végigsimította Sophia nyakát. – Annyira hiányoztál. Az asszony megborzongott, a férfi vállára hajtotta a fejét, hajával csiklandozva annak nyakát. – Te is hiányoztál. Bánt, hogy ilyen sokáig távol voltam, de az utazás nagyon megviselte szegény Redet. – Örülök, hogy most már jobban van az édesapád – felelte a férfi, és még szorosabban magához ölelte. Sophia egy pillanatig csendben volt, aztán sóhajtva felemelkedett. – Sajnálom, hogy mérges lettem rád, de szörnyű tanácsot adtál a fivérednek. – Ezt már akkor éreztem, amikor kimondtam. Ha akkor ott lettél volna, te pontosan tudtad volna, mit kell mondani, de nem voltál, ő meg annyira szerencsétlennek látszott, hogy mondanom kellett valamit. Sophia arca gondterhelt lett. – Szerencsétlennek, hm? – Sokkal jobban vonzódik a lányhoz, mint amennyire sejtené. És napról napra egyre jobban – mondta Dougal, és elkomorodott. – Ha egy kicsit közelebb engedné magához, szerintem mindketten rájönnének, hogy erősebbek az érzéseik, mint hiszik. De tart tőle, hogy Triona fájdalmat okozna neki – és a lányoknak is.

KAREN HAWKINS


– Hát persze. Ráadásul olyan buzgón meg akarja óvni őket az anyjuktól, hogy szép kis falat is emelt köréjük. Dougal megfogta a felesége kezét, és a tenyerébe csókolt. – Mint az a valaki, akit te is ismersz. – Igen, de te azért nem mertél szeretni engem, mert azt hitted, az erős érzések miatt elveszítheted az önuralmad. De nem ez történt. – De ha valami történne veled… – kezdett hozzá, de hirtelen befogta a száját. – Bizonyos szempontból igazam volt. – Nem – fogta két kezébe a férfi arcát, és ragyogó szemmel nézett rá. – Ha bármi is történne velem, szomorú lennél, de azt is tudnád, hogy szeretlek. És az segítene. Dougal megfogta a felesége kezét, és a szíve sajogva elszorult. – Semmit nem ígérhetek. – De, igen – felelte határozottan Sophia. – Ahogy Hugh is. Mellesleg, még nem is láttam, hogy valaha is elveszítette volna az önuralmát. Dougal egy hosszú pillanatig csendben ült. – Volt idő, amikor mindannyian őrjöngtünk a dühtől és a veszteség érzésétől. – Amikor Callum meghalt? – kérdezte Sophia komoly tekintettel. Dougal képtelen volt megszólalni, csak bólintott. Legkisebb öccse, a család legdrágább kincse értelmetlen halált halt, és mind az öt testvér dühös és lesújtott volt. A közös dühüktől életre kelt erős szélvihar házakat kapott fel, s olyan erőteljes felhőszakadást idézett elő, amelytől kiáradtak a patakok és dühödt folyókként házakat, istállókat ragadtak el – bármit, ami az útjukba került. Dörgött és villámlott, mindenbe belecsapott, ami élt és mozgott, és közben halálos jégeső tombolt. Egyszer csak észhez tértek, de addigra már késő volt. Egyikük sem tudta irányítani többé… A vihar legerősebb pillanatában Dougal a kastély mellvédjén találta meg az ájult Hugh-t. Ez aztán végleg észhez térítette őket.

KAREN HAWKINS


Dougal mellkasa elszorult, ahogy maga előtt látta Hugh összetört és bőrig ázott, halálsápadt testét a tetőn. Csak a nyakán kitapintott halvány pulzus jelezte, hogy még életben van. Csendesen ágyba fektették, és türelmetlenül várták, hogy Nora, az idős hölgy megérkezzen, és kezelésbe vegye. Az ő gyógynövényismerete és tudása segített, vissza tudta hozni őt az életbe, de csak egy évvel ezelőtt nyerte vissza teljesen az erejét. Dougal megdörzsölte a homlokát. Azon gondolkodott, Hugh vajon valóban a régi-e. Sophia oldalra billentette a fejét. – A lányok hogy jönnek ki Trionával? – Nem sok esélyt adtak neki. Próbáltam beszélni velük, de attól csak még elszántabbak lettek, nem akarják szeretni őt. – Dougal habozott, majd hozzátette: – Attól tartok, készülnek valamire. – Miért? Mit csináltak? – Nem tudom, de az utóbbi néhány napban nagyon titokzatosak. Rajtakaptam őket, ahogy sutyorognak, és amikor megkérdeztem, mit csinálnak, túlságosan ártatlanul közölték velem, hogy „semmit”. – Biztos, hogy terveznek valamit – nyomott egy csókot Dougal arcára Sophia. – Gyere. Mennünk kell Gilmertonba. Az az érzésem, hogy ha ott leszünk, tisztázódnak a dolgok.

Triona

reggelizéshez jött lefelé a lépcsőn, egy pillanatra megállt, hogy az előcsarnokban lévő tálcára tegye a húgának írt levelet. A komornyik majd gondoskodik róla, hogy elküldjék. Hugh meg sem mozdult, amikor felkelt mellőle; nagyon kimerült volt. Nem is annyira az elveszett kanca utáni keresésben, hanem sokkal inkább a közös ágybéli hancúrozásuk miatt. Elmosolyodott a gondolatra, de a mosoly szinte azonnal el is tűnt az arcáról. Hugh-val csodálatos volt a viszonyuk az ágyban, de ő ennél többre vágyott. Nehéz szívvel az étkező felé indult, de Angus az ajtóban állt. Hát, ez furcsa. – Készen van a reggeli? KAREN HAWKINS


– Igen, asszonyom – felelte a férfi gondterhelt arccal. – De kicsit nehéz bejutni a szobába. Liam elment két istállófiúért, hogy segítsenek félrehúzni a tálalószekrényt, de… Kopogtatás hallatszott a bejárati ajtó felől. Bocsánatkérést motyogva, Angus az ajtóhoz ment. Nagymama lépett be. – Ó, hát itt vagy, kicsikém! Azért jöttem, hogy… mi a baj? Olyan zavartnak látszol. – Csak az étkezőbe akartam menni, és… Újra kopogtattak. Triona palástolta türelmetlenségét, és bólintott Angus-nak, hogy nyissa ki az ajtót. Christina, Devon és Aggie a hidegtől kipirult arccal, beléptek, Angus pedig nyitva tartotta az ajtót, amíg Lord Dougal is odaért. Triona megkönnyebbült. – Hát itt vagytok! Épp gondolkodtam, vajon mikor jöttök meg. A lányok egymás mellett álltak, Christina és Devon bizonytalanul néztek egymásra. – A papa hazaért? – kérdezte izgatottan Aggie. – Ó, igen. Még alszik. – Ó – felelte Aggie elszomorodva. Dougal lépett be, oldalán egy nagyon csinos nővel, aki nyilvánvalóan a leggyönyörűbb teremtés volt, akit Triona valaha látott. Az asszony meleg mosollyal előbbre lépett. – Drágám! Annyira sajnálom, hogy nem voltam itthon, amikor ideérkezett. Triona udvariasan kezet nyújtott, de az asszony kedvesen megölelte. Egy bizonytalan pillanatig Triona csak állt ott, majd felnevetett, és ő is megölelte a nőt. – Sophia MacFarlane, maga az? – kérdezte a nagymama. Az asszony megfordult, boldogan felkiáltott, és már ment is, hogy megölelje Norát is. – Jóságos ég – mondta Triona. – Az egész világ meglátogatott minket ma reggel. Nagymama széles mosollyal viszonozta az ölelést. KAREN HAWKINS


– Gondoltam, hogy maga az! Hogy van az édesapja, az a gazember? – Bocsásson meg – szólalt meg Dougal gúnyos komolysággal. – Sophia neve már egy jó ideje MacLean. A nagymama leintette őt, és Sophiához fordult. – Soha nem gondoltam, hogy a maga csirkefogó férje ilyen nagyszerű férfi, de tévedtem. Nagyon jól összeillenek. Dougal elegánsan meghajolt. – Jól rászedett. De nem bántam meg. – Így van rendjén – nevetett fel a nagymama. Triona irigykedve szemlélte, ahogy Dougal és Sophia gyengéd, szerelmes pillantással összenéznek. Hogyan tudná elérni, hogy Hugh is így nézzen rá? Dougal Trionához fordult. – Talán nem tud róla, de nagymamája egyszer megmentette a testvérünket, Fionát. Valójában évek óta bizalmas gyógyítója a MacLeaneknek. Triona észrevette, hogy Devon Christinával sugdolózik. – Ó, nem is gondoltam a gyerekek reggelijére. Ettek már? – Nem – felelte Dougal gyorsan -, és éhesek is vagyunk. Sophia felnevetett. – Annyira szerettem volna már találkozni önnel, hogy úgy döntöttünk, a reggelit illetően az ön jóindulatára bízzuk magunkat. – Biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond – felelte Triona, és megfordult. – Angus, kérem, szóljon Mrs. Wallis-nak, hogy vendégeink vannak reggelire. Angus, aki eddig a vendégek kabátjait segítette le, meghajolt, és sietve távozott. Triona észrevette, hogy Christina, összevont szemöldökkel az étkező ajtaját bámulja. – Christina, te már ettél? A lány elvörösödve rábámult. – Nem, nem! Úgy értem – nem is vagyok éhes. Christina és Devon egymásra néztek, és Devon kihívó hangon megkérdezte: – Hol van a papa? KAREN HAWKINS


– Ahogy Aggie-nek is mondtam, odafent alszik. Nagyon későn jött haza, de biztos vagyok benne, nem bánná, ha felébresztenétek. Devon szemhéja megrebbent. – Nincs szükségünk az engedélyére, hogy felébresszük a papát. Döbbent csend következett. Sophia helytelenítő pillantással nézett Devonra, a nagymama pedig csettintett a nyelvével. Christina, még mindig vörös arccal, halkan azt mondta: – Ha nem bánja, akkor… – Papa! – kiáltott fel Aggie, elrohanva mellettük, és mire bárki mozdulhatott volna már fent is volt a lépcsőn. Hugh a lépcsőfordulónál járt, és meg sem állva a karjába kapta a kislányt. A másik két lány sem maradt le nagyon, és Hugh nevetve ölelte magához őket. Az arca egészen ellágyult a szeretettől, ahogy a lányokhoz beszélt. A lányok nevetve csacsogtak, felváltva ölelgették, és összevissza kiabáltak. Triona a lépcső aljáról nézte őket. Őrültség volt megkérdőjelezni Hugh lányok iránti szeretetét. Nagyon szerette őket – ez minden cselekedetében megnyilvánult. Miért nem tudja őt is bevonni ebbe? A tenyerébe mélyesztette a körmeit, nehogy kibuggyanjanak a könnyei. Ekkor a nagymama megérintette a könyökét. – Szép kis családod van, kicsim. – Nem az enyém – minden szó égette a torkát, és könnybe lábadt a szeme. – De, a tiéd, drágám, akár tudják, akár nem – mondta a nagymama, és átölelte Triona vállát. – Néha a sors megvárakoztat, nem kapod meg rögtön, amit a legjobban akarsz. De ha türelmes vagy, és nem adod fel, elnyered a jutalmad. Triona bólintott. A mamának igaza van – ő pedig nem adja fel könnyen. – Elnézést – szólt egy vékony hang. Sophia állt Triona mellett, és mosolygott. – Nem tehetek róla, de hallottam. A nagymamájának igaza van –, a lányok megenyhülnek majd, de beletelik egy kis időbe. KAREN HAWKINS


Jó gyerekek, de élénk a képzeletük. Őszintén mondom, nagyon jó, hogy ön itt van. Szükségük van valakire az életükben – mondta, és a lépcső felé nézett. – Mindnyájuknak – tette hozzá halkan. Hugh, még mindig a lányokat ölelve, elkapta Caitriona tekintetét, és arcáról eltűnt a mosoly. A lány arcán fájdalom tükröződött, és a férfi rögtön tudta, hogy valami történt. Devon a karjánál fogva rángatta apját. – Ehetünk? Már farkaséhesek vagyunk! – Bizony! – mondta Aggie. Hugh Christinára nézett, de ő csak a fejét rázta. Ez furcsa; eddig nagyon jó étvágya volt. Devon újra a karját rángatta. – Dougal bácsi és Sophia néni is éhes. – Nos, akkor nem várathatjuk tovább a vendégeinket, igaz? – mondta Hugh, és nyomában a lányokkal lejött a lépcsőn. – Úgy tűnik, elég nagy társasággal reggelizünk. – Remélem, nem bánod – mondta Dougal. – Sophia most reggel érkezett meg, és a lehető leghamarabb haza akarta hozni a gyerekeket. Nora csettintett a nyelvével. – Már elegük volt belőlük, igaz? – nézett a lányokra, majd kacsintott egyet. – Nem keveredtetek bajba, ugye? – Nem – mondta Christina fakó hangon. – Persze, hogy nem! Sophia közelebb lépett, és testvéri csókkal üdvözölte Hugh-t. – Tudod, hogy örökre nálunk maradhatnának, de annyira izgatottak voltak, amiért hazajöhetnek, hogy rögtön elhoztuk őket. Ezenkívül pedig már nagyon szerettem volna találkozni a feleségeddel. Hugh Caitrionára pillantott. – Örülök, hogy eljöttél. Caitriona különösen elragadóan nézett ki ma reggel. A haját szemérmesen feltűzte, szemüvege úgy ült az orrán, mintha el akarta volna rejteni a szépségét, de nem járt sikerrel. Olyan csalódás volt úgy ébredni, hogy a lány már nincs mellette. Fáradtabb lehetett, mint gondolta, mert semmit nem hallott mindaddig, amíg Dougalék meg nem érkeztek. KAREN HAWKINS


Mrs. Wallis jött az előcsarnokba. – Máris készen állunk a reggelizéshez. A szoba is nagyjából rendben lesz. Meghagytam Liamnek és Angusnak, hogy másszanak be az ablakon. Hangos kaparászás hallatszott, mire mindenki az étkező ajtaja felé fordult. Hugh elkomorodott. – Mi a fene… Triona a torkát köszörülte, és jelentőségteljes pillantással nézett a lányokra. Aztán kinyílt az ajtó, majd Angus és Liam vigyorgott rájuk. Mrs. Wallis a társaságra mosolygott. – Jöjjenek. Van tojás, sonka, zabkása és egyéb finomságok, meg köménymagos Abernathy keksz. Hugh Trionába karolt, és az ajtóhoz vezette. Ahogy átlépték a küszöböt, Triona azonnal megállt. Csakúgy, mint a férfi könyvtárában, itt is áthelyeztek minden egyes bútordarabot, kivéve a hatalmas asztalt és a fal mellett lévő tálalószekrényt. A székek ott sorakoztak a kisebb tálaló mellett, amely, a padlón lévő karcolásokból ítélve, korábban kétségkívül a bejárati ajtóval szemben állt. Angus és Liam már nagyon sok mindent a helyére rakott, de a zűrzavar még mindig nyilvánvaló volt. – Krisztusom! – kiáltott fel Nora. – Mi történt itt? – Talán szőnyeget tisztítottatok, vagy… – Nem – hangzott tisztán és hangosan. Mindenki Devon felé fordult. Magasra tartott fejjel, sápadtan, de egyenesen állt. – A papa azt mondta Trionának, hogy azt csinálhat a bútorokkal, amit akar – nézett körbe önelégült arccal a szobán. – De nekem nem tetszik. Egyik sem tetszik. Mrs. Wallis megrázta a fejét. – Asszonyommal csak a szalont rendeztük át. Hugh Devon felé fordult, aki készen állt a harcra. Dacosan nézett vissza apjára, míg Christina igyekezett elkerülni a tekintetét.

KAREN HAWKINS


Nyilvánvaló volt, milyen dühös, mert Christina elsápadva hátralépett, Devon keze pedig ökölbe szorult. Hugh szigorúan megszólalt: – Lányok, ti… Caitriona megfogta a férje karját, és maga felé húzta. – Hugh, beszéljük ezt meg reggeli után. Még senki sem evett. A férfi összevonta a szemöldökét. – Helyükre tehetjük a maradék bútort reggeli után is. De mivel most vendégeink vannak… – mondta a lány, és nyugodt, mogyoróbarna tekintetét a férfira függesztette. Aha. Triona tehát nem akarja, hogy nénikéjük és bácsikájuk előtt szidja le a lányokat. Vonakodva, de belátta, hogy Trionának igaza van. – Farkaséhes vagyok – szólalt meg Sophia. – És tetszik az a kis asztal, ott az ablaknál. Jó kis lehetőséget kínál meghitt étkezésekre. – Igen – értett egyet Nora, élesen nézve a lányokra. – Ígéretes ez az újfajta berendezés. Talán vannak, akiknek jobban tetszik, mint gondolják. Hugh bólintott. Majd később visszatér a témára a lányokkal, és lesz mit mondania. Caitriona kezére tette az övét, és elmosolyodott. – Akkor együnk. A Christinából és Devonból áradó minden feszültség ellenére, az étkezés, főleg Sophia és Nora jóvoltából, élénk beszélgetéssel telt. Ugratták egymást, számtalan kérdést tettek fel Caitrionának, elmesélték az összes helyi pletykát, ami az eszükbe jutott, és általában, mindenkit mosolyra fakasztottak. Kivéve Christinát és Devont, akik dacosan hallgattak. Miért akarták, hogy mérges legyen a feleségére? Hugh nézte, ahogy Sophia sürgetve kéri Trionát, hogy meséljen valamit a gyerekkoráról. Caitriona arca felderült, ahogy elmesélte, hogyan használtak el tévesen egy jó lepedőt függönynek egy színdarabhoz, és öntötték le véletlenül festékkel, és azt az őrületet, amely abból adódott, hogy megpróbálták eltüntetni anya elől. A lányokon kívül, mindenkiből kitört a nevetés.

KAREN HAWKINS


Odakint hideg volt és szitált az eső, de idebent, a rézlámpák aranyló ragyogásában és Caitriona csilingelő, meleg nevetésében fürdött minden. Ezt hozta Caitriona a férfi életébe. Devon és testvérei, amilyen hamar csak tudták kimentették magukat a társaságból. Hugh csendesen megmondta nekik, hogy hamarosan utánuk megy. A lányok egymásra néztek, de bólintottak, majd elköszöntek. Nézte, ahogy lelkiismeretfurdalással telve távoznak. Olyan aggodalommal igyekezett óvni a lányokat, hogy nem is gondolt arra, mennyire megbánthatják Caitrionát. Ám mostantól kezdve Gilmerton a béke szigete lesz. Caitriona már sokat fáradozott, de a hátralévő dolgok is rendben lesznek.

A

gyerekszobában égő tűz több fényt adott, mint meleget. Christina dobott rá egy marék szenet, becsukta a kályha vasajtaját és szorosan be is zárta. A lángok rögtön felcsaptak, és a kályha máris ontotta a meleget. A kislány testvéreire mosolygott. – Szeretem ezt az új kályhát, amelyet a papa beszerelt. Aggie, aki kedvenc takarójába burkolózva a kanapé legvégében foglalt helyet három legkedvesebb babájával, megrázta arany fürtjeit. – Sokkal melegebb van. Devon a kanapé másik végében ült, karját keresztbe fonta, ajkát legörbítette. Christina összehúzott szemmel figyelte testvérét. Aztán, egy pillanat múlva odament hozzá, és leült mellé. – Ki vele, kicsim. Valami foglalkoztat. Devon hosszasan nézett rá, de nem mozdult. – Lehet. – A reggeli, ugye? – Igen! Olyan sokat dolgoztunk, és a papának dühbe kellett volna gurulnia – vonta össze a szemöldökét Devon. – Az a nő egy boszorkány. Nyilván bűbájt küldött rá. – Nincsenek boszorkányok. KAREN HAWKINS


– És mi van Norával, az öreg hölggyel? Mindenki azt mondja, hogy az! – Azt mondják, ő egy fehér boszorka. Azok nem veszélyesek. – Nos, az unokája fekete boszorka, és nagyon veszélyes! Aggie felnézett a babái közül. – Szerintem nem boszorka. Szerintem csak szomorú. – Mit tudsz te erről? – csattant fel Devon. – Többet, mint te! – felelte bátran Aggie. – Tudom, hogy van három fivére és két lánytestvére, és hogy ő a legidősebb, és mindig ő vigyázott mindenkire, és ezért lett végül a papa felesége! És azt is tudom, hogy hiányzik neki az otthona! Christina elkomorodott. – Honnan tudod te mindezt? – Sehonnan – szipogott Devon. – De igen! Én sokat tudok róla; többet, mint ti! – Aggie komoran nézett a testvéreire. – Ti mozgattátok el a bútorokat, igaz? – És mi van, ha igen? – kérdezte Devon. – Megérdemli. Aggie elcsendesedett. – Nem hiszem. Tudom, hogy azt gondoljátok, hogy aljas volt a papával, de… – Ujja körül az egyik baba cicomás ruhájának csipkeszegélyét tekergette, majd könnyben úszó szemét a legidősebb nővérére emelte. – Christina, mi van, ha a mi rosszaságaink miatt elhagyatottnak érzi magát? Christina meglepődve csúszott közelebb, Aggie vállára tette a kezét, és magához ölelte őt. – Mi az ördögből gondolod ezt? Aggie vállat vont, és le sem vette a szemét a babájáról. Christina egy darabig figyelte a kislányt, majd visszahúzta a karját. – Jól van. Ha nem mondod el, amit te tudsz, akkor én sem mondom el, amit én. Aggie úgy kapta fel a fejét, mintha felrántották volna. – Mit tudsz? – Ó, valamit, amit akkor hallottam, amikor a papa Dougal bácsival beszélt. Nem akarsz majd tudni róla. Valamit – és itt drámai szünetet tartott – az átokról. KAREN HAWKINS


Aggie tágra nyílt szemmel nézett. – A MacLean-átokról? Hallottad, hogy a papa beszélt róla? Christina bólintott. – A papa sosem beszél róla. Christina várt. Aggie újra a baba csipkéjét tekergette. – Azt hiszem, elmondhatom neked, hogy honnan tudom a papa feleségéről ezeket a dolgokat. Egyszerűen csak… elloptam valamit. – Mit loptál el? – kérdezte Christina gyorsan. Aggie a zsebébe nyúlt, és kihúzott egy gyűrött levelet. – Caitriona szinte minden nap ír levelet a családjának. Ezt az előcsarnokban találtam, küldésre készen, és… – Elvetted? – kérdezte Devon hitetlenkedve, mert sose gondolta volna, hogy Aggie képes ilyesmire. Aggie összetörtén, a sírás határán állva, bólintott. – Nem lett volna szabad, de azt hittem, arról ír, hogyan akarja kijátszani a papát, ezért elkezdtem olvasni, de aztán egy inas jött át az előcsarnokon, és annyira megijedtem, hogy zsebre vágtam a levelet, és… – Aggie ajka remegni kezdett. – Ó, Devon, attól félek, tévedtünk! Devon a levélre nézett, lassan érte nyúlt, elvette és elolvasta. Az arca halálra sápadt. Christina, gombóccal a torkában, csak nézte. – Mit ír? Devon csendesen átadta neki a levelet. Christina kinyitotta, és csendben olvasott. Egy idő múlva, az ölébe ejtette a kezét, és a távolba meredt. Devon nyugtalanul fészkelődni kezdett, Christina pedig felsóhajtott. – Honvágya van. Aggie rebbenő fürtökkel bólogatott. – Épp úgy, mint nekünk volt, amikor ide kerültünk a papához. Devonnak gombóc lett a torkában. – Egyáltalán nem azt akarja, hogy elmenjünk. – Nem – mondta Aggie –, csak azt, hogy megkedveljük. Christinának is elszorult a torka. KAREN HAWKINS


– Végig honvágya volt, mi pedig csak még jobban megnehezítettük a dolgát. Devonnak legörbült a szája. – Csak azt akartam, hogy a papa maradjon távol tőle. Sosem gondoltam, hogy… – Egy könnycsepp gurult végig az arcán. – Én… én csak nem akartam elveszíteni a papát. Ha ő elhagy minket, vissza kell mennünk a mamához, és… – Kitört belőle a zokogás. – Nem! – ragadta meg Devon vállát Christina. – Nem számít, mit érez a papa a felesége iránt, attól nem szűnik meg szeretni minket. Aggie megsimította az arcát. – Tényleg így gondolod? – Igen – felelte Christina határozottan, bár a szíve legmélyén ő maga sem volt biztos ebben. Devon törte meg a csendet. – Tudom, hogy a papa ezt mondja, de a mama már nem szeretett minket azután, hogy talált magának valaki mást. Christina elgondolkodott ezen. – Nagyon nagy különbség van a papa és a mama között. A mama sosem volt valami jó anya. Legalábbis a szeretét kérdésében biztos nem. Az ő szeretete olyan volt, mint egy heves zivatar sok-sok aszályos nap között. – És a papa? – kérdezte Devon. Christina elmosolyodott. – Az övé olyan, mint egy állandó, finom eső, amely frissen és zölden tartja a kerteket, de sohasem áztatja el őket – felelte, és megfogta Aggie egyik hajtincsét. – A mama sosem tudta, hogy egy kicsit jobban is szerethetne minket. A papa pedig mindent elkövetett, amit csak tudott. – És néha kiabál, mert aggódik értünk, de nem tudja, hogyan mutassa ki. Devon elgondolkodott. – De azért nem túl gyakran. Általában jó kedve van. – Volt, amíg Caitriona ide nem került – mondta Christina elgondolkodva. – Szerintem azért, mert nem akarta Caitrionát feleségül venni, és mérges volt, hogy mégis meg kellett tennie. KAREN HAWKINS


Most azt gondolom, olyan lehet, mint amikor idekerültünk. Emlékeztek azokra az időkre? – A papa csendes volt és barátságtalan. – Ahogy mi is. Nem ismertük őt, és… – Christina a térdére könyökölt, és állát a kezére támasztotta. – Tulajdonképpen nagyon érdekes, ha belegondoltok. Az ember elcsodálkozik… – mondta, és céltalanul a távolba meredt. Devon hagyta gondolkodni a testvérét. Christina kiváló koponya, talán még Szókratésznél is jobb, mondta a papa. Ha valaki meg tudja fejteni a felnőttek bonyolult cselekedeteinek összefüggéseit, akkor az Christina. Christina felugrott, és járkálni kezdett. – A papa úgy csinál, mintha haragudna Caitrionára, pedig nem is az ő hibája volt, hogy össze kellett házasodniuk. Devon megvonta a vállát. – És? – És, talán nem is tudja, hogyan reagáljon, és csak látszólag mérges. Valójában talán az történt, hogy megszerette őt, és ez megrémíti. – A papát semmi sem rémíti meg – mondta határozottan Aggie. – Ez nem igaz. Először tőlünk is félt. Szerintem Caitriona még jobban fél a papától, ezért a papa próbál mérges maradni. Devon a kezét bámulta. Aggie Christinára nézett. – Gondolod, hogy ezért tartja távol magát tőlünk a mama? Mert attól félt, hogy túlságosan szeretni fog minket? Christina leült Aggie mellé. – Igen. Pontosan ezt gondolom. Ő nem egy erős személyiség. Aggie komolyan elgondolkodott. – Így nem lehet boldogan élni. – Valóban nem. Éppen ezért, bocsánatot kell kérnünk a papától – mondta Christina és Devonra nézett. – Meg Caitrionától. Devon nem nézett fel, pedig tudta, hogy a testvére erre vár. Ha van valaki, aki bocsánatkéréssel tartozik a papának és Caitrionának, akkor az ő. Ő tett meg mindent azért, hogy a papa KAREN HAWKINS


csalódjon Caitrionában. Christina időről időre megpróbálta a másik oldalukról is megvilágítani a dolgokat, de ő nem hagyta. Nem viselkedett megfelelően. Sőt, bizonyos szempontból sokkal inkább olyan volt, mint a mama. A gondolat úgy szántott végig rajta, mint egy ostorcsapás, és összeszorult a gyomra. Levegő után kapkodott, Christina pedig aggodalmas arckifejezéssel előrehajolt. – Devon, rosszul vagy? – Jól vagyok – felelte Devon. Pedig nem volt jól. Egyáltalán nem. Gonosz volt, mint a mama. Külsőleg is ő hasonlított rá leginkább. Talán ezért volt annyira önző is. Sajgott a szíve. Fájdalmat okozott Caitrionának, és ami még rosszabb, a papának is. A szeme könnyben úszott, de visszanyelte a könnyeit. Nem hagyhatta, hogy Christina vagy Aggie megtudják. A papa annyira mérges lesz. Tudta, hogy a papa kitalálta, mi történt ma reggel, de várt, nem mondott semmit. És ez rossz jel volt, mert soha nem várt. Talán ezúttal túl nagy bajt okozott? Elküldi őket az ő hibája miatt? Ó, istenem! Azt nem lehet! Mindnyájukat elküldi, és soha nem lesz többé otthonuk. Christinára pillantott, aki csendesen beszélgetett Aggie-vel. Christinát néha sötét emlékek rohanják meg. Devon tudta ezt, mert egy szobában aludtak, és hallotta, miket beszél álmában a nővére. Hogyan kiabált a mama után, hogy jöjjön haza, és hogyan könyörgött az embereknek ennivalóért, hogyan koldult, amikor még kisebbek voltak. Amikor Christinának ilyen álmai voltak, Devon a fejére húzta a takarót, és telesírta a párnáját. Ahogy teltek a hónapok a papánál, Christinának egyre kevesebb ilyen álma volt. És most Devon az önzésével megbántotta a papát, aki mindhármukat eltaszítja majd magától, és nővére rémálmai újrakezdődnek. Devon nem hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Ő megy el, még mielőtt a papa ellenük fordítja a dühét. – Christina? Fáj a fejem, lefekszem egy kicsit. Christina csodálkozva nézett. KAREN HAWKINS


– Jól van. Én Aggie-vel maradok, amíg a papa nem jön beszélni velünk. Devon reszkető lábbal hagyta el a szobát, még egy futó pillantást vetve a testvéreire. Majd átöltözött a lovaglóruhájába, belegyűrt néhány ruhadarabot egy párnahuzatba, és lesurrant a hátsó lépcsőn.

Tizenkilencedik fejezet Ha kialszik a fény, és túl sötét van meglátni az utad, kövesd a szíved. A szeretet olyan fény, amelyet senki nem tud kioltani. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

Nos, mennem kell. Triona kikísérte a nagymamát az előcsarnokba. A többi vendég már elindult, Hugh pedig felment, hogy beszéljen a lányokkal. A nagymama megölelte Trionát. – Ne aggódj MacLean miatt. Gyengéd lesz velük. – Remélem. Nagyon mogorva volt a reggeli alatt. – Hát igen, azért szörnyű volt, amit most műveltek veled a lányok. – Williammel mi sokkal rosszabbak voltunk. – Igen, de nem voltatok ilyen rosszindulatúak – felelte a nagymama, és okos szemével Trionára hunyorított. – Le akartak járatni téged, és nagy szükségük van erre a beszélgetésre. Csalódom MacLeanben, ha ezt nem veszi észre.

KAREN HAWKINS


– Én csak azt szeretném, hogy emiatt ne legyen több feszültség a mostohalányaimmal való kapcsolatomban. Ez olyan apróság, amelyet én is képes lettem volna kezelni. – Igen, de ti egy család vagytok, és ez mindenkit érint. MacLeannek kell beszélnie velük, mert a saját viselkedése okozta ezt a zűrzavart. Hirtelen Hugh kiáltása söpört végig a házon. – Angus, Liam! Caitriona hirtelen megfordult, és látta, ahogy Hugh lefelé rohan a lépcsőn, nyomában Christina és Aggie, mindkettő könnyben úszó arccal. – Mi a baj? – Devon eltűnt! – felelte Hugh, és megfordult, ahogy Liam belépett az előcsarnokba. – Gyorsan, nyergeljék fel a lovamat! – Igenis, uram! – felelte a férfi, és elrohant. – Van valami ötlete, hogy hová mehetett? – kérdezte a nagymama. Hugh a fejét rázta. – Elszökött itthonról. Hiányzik néhány holmija, és úgy tűnik, lovaglóruhában ment el. – A fogát csikorgatta. – Ha az istállóban volt olyan bolond, aki felnyergelt neki egy lovat ebben az időben… Nem fejezte be a mondatot. Christina a kezét tördelte, arca sápadt volt. Aggie próbálta lenyelni a zokogását. Triona megölelte a kislányt, és a feje fölött Hugh-ra nézett. – Miért szökött el? Hugh tétovázott. – Hagyott egy üzenetet. Christina felemelte a kezét, amelyben egy összegyűrt írást tartott. – M-mi húztuk el a bútorokat. Devon azt hitte, a papa minket hibáztat majd… és tényleg a mi hibánk volt, de ő… Triona kinyújtotta a kezét, és őt is magához vonta, szorosan átölelte, és Christina sírva fakadt.

KAREN HAWKINS


– Nem történt semmi, ami miatt búslakodni kéne. Ez csak egy tréfa volt, semmi más. Mi sokkal rosszabb dolgokat is csináltunk a testvéreimmel, hidd el. Christina elhúzódott. – Nem tréfa volt. Mi… mi azt akartuk, hogy ön elmenjen. Nem akartuk, hogy a papa minket küldjön el. – Micsoda? – kérdezte Hugh összezavarodva. – Azt gondoltuk, hogy többé nem akarsz majd minket, ha megszereted Caitrionát. Attól féltünk, hogy saját gyereketek lesz. És akkor csak útban lennénk, és… Hugh a lány vállára tette a kezét, és lehajolt, amíg egy magasságba nem került a szemük. – Figyelj rám, Christina. Nem számít, mi vagy ki lesz része az életemnek, soha nem mondok le rólatok. – És én meg soha nem is engedném – tette hozzá Triona egyszerűen. – Melyik férfi mondana le a gyerekeiről? – De… – torzult el Christina arca -, mi nem is vagyunk az ő gyerekei. Caitriona csak pislogott, és döbbenten nézett Hugh-ra. – Én meg is lepődtem volna – motyogta a nagymama. Hugh-nak elszorult a szíve. Devon tényleg emiatt ment el? – Christina, mi ezt már korábban megbeszéltük. Ti hárman az én gyerekeim vagytok, mert én, annak tekintelek titeket, és senki, legkevésbé Caitriona, sem akarja ezt másképp. – A kislány feje fölött Caitrionára nézett. – Igazam van? Hugh nem így akarta mondani, de minden szava dacos kihívástól visszhangzott. Caitriona nem hátrált meg. Tekintete ellágyult, ajka remegett. – Ők a te lányaid, és most már az enyémek is. Ide tartoznak Gilmertonba, hozzánk – mondta, és megölelte Aggie-t. – Christina, én egy népes családból származom. Mindannyiunk számára van itt elég szeretet. Még ha Hugh-val egy tucat gyerekünk is lesz, téged és a testvéreidet nem fogunk kevésbé szeretni. Hugh-val összetalálkozott a tekintetük, és abban a pillanatban a férfi rájött, hogy a felesége megteremtette azt az egyetlen dolgot, amelyre ő képtelen volt – a családot. De nem az ő KAREN HAWKINS


betegesen egyoldalú elképzelése szerint. Inkább valahogy úgy, hogy menet közben megtanította ennek a szónak egy sokkal nagylelkűbb jelentését; azt, amelyben nem az a cél, hogy kizárjunk belőle embereket, hanem, hogy befogadjunk. És mindezt türelemmel és szeretettel tette. Szeretet. A lány szereti őt. Ez az elképesztő felismerés egy MacLean-féle árhullámmal söpört végig rajta. Nem tudta, mikor történhetett; csak azt tudta, hogy végre ráébredt erre. És ez azért történt, mert az ő szíve is ugyanezzel az érzéssel van tele. Ő is szereti a lányt. Amint kinyitotta a száját, hogy ezt ki is mondja, nyílt az ajtó, és csepegő esőkabátban Ferguson lépett be. – Meghoztam a lovát, uram, és az enyémet is. Remélem, megtaláljuk – mondta mogorván. – Az egyik istállófiú közel egy órája nyergelte fel Devon lovát. – Az átkozott bolond! – Igen, mielőtt a nap véget ér, megismerkedik egy szíjjal, az biztos. Szerencsére, még csak délelőtt van. Jóval sötétedés előtt megtaláljuk. – Jobb lenne, ha… – felelte Hugh morcosan -, minden emberre szükség lesz… – Már elintéztem, uram. Szóltam Angusnak és Liamnek, hogy szedjék össze az istállófiúkat, és mindenkit, akit csak tudnak. – Jól van – felelte Hugh, megölelte Christinát és gyengéden Caitriona karjaiba tolta. – Szólok Dougalnak és néhány emberének is, és végigjárjuk a faluba vezető utakat. Még nem járhat messze. – Aztán Norára pillantott. – Megtenné, hogy itt marad, amíg megtaláljuk? – Természetesen. Caitriona Hugh pillantását kereste, szeme könnyektől csillogott. – Kérlek, gyorsan keressétek meg! Hugh kézcsókkal válaszolt, és remélte, hogy Caitriona észrevette a szemében a szerelmet. – Nem térünk vissza, amíg meg nem lesz. Sarkon fordult, és az ajtóhoz ment. Ha visszatér, beszél Caitrionával. Itt az ideje, hogy rendbe tegyék a dolgokat, és újra KAREN HAWKINS


kezdjék. Felhajtotta a gallérját, behúzta a nyakát, és kilépett az esőbe.

Triona

a lányokkal együtt a bejárati ajtó melletti ablakból figyelte, ahogy Hugh ellovagol Fergusonnal. Odakint a szél szerteszét kavarta az esőt, és úgy tűnt, minden melegség elszáll a férfival az úton. Mrs. Wallis is előkerült, aggodalommal az arcán. – Hallottam, mi történt. Triona bólintott. – MacLean elment, hogy megkeresse – mondta a nagymama. – Megtalálja, ne aggódjanak. Jöjjenek, van egy kis sütemény és tea a szalonban. Talán erőre kapnak tőle, amíg várják, hogy őlordsága hazahozza a kislányt. – A tea jól fog esni – értett egyet a nagymama. – Gyertek, drágáim. Azzal úgysem segítünk, ha az ajtóban ácsorgunk. Christina szipogva kibontakozott Triona öleléséből. – Egy kis tea jó lenne. Triona mosolyogni próbált. – Gyertek, együk meg az összes sütit, hadd irigykedjen Devon, ha majd hazajön apátokkal. Aggie próbált visszamosolyogni. – Én kettővel többet eszem. Kicsivel később mind ott ültek a szalonban az érintetlen sütemények és a tea fölött. Odakint még jobban esett az eső. Teltek a percek. Aztán egy óra. Triona próbált nem túl gyakran kinézni az ablakon, de nagyon nehezére esett. Christina is folyamatosan kifelé bámult, összerezzenve a mennydörgéstől. Trionának össze kellett szorítani a fogait, hogy fel ne ugorjon, hogy előkéresse a hintót. De mire lenne az jó? Úgysem tudta, merre ment Devon, és egyébként sem képes olyan szűk ösvényeket bejárni, amilyeneket egy ló igen. Aggie az érintetlen süteményt piszkálta maga előtt. – Bárcsak magunk kereshetnénk meg Devont. – Bárcsak – dörzsölte össze a kezét Christina. – Nem valószínű, hogy túl messzire ment ebben az időben. KAREN HAWKINS


– Biztos talál menedéket – felelte Triona. – Talál egy száraz sziklaszirtet, talán épp egy kis barlangot is valahol – folytatta, remélve, hogy igaz lehet. Christina felállt, és az ablakhoz ment, bámult kifelé, mintha Devon bármelyik pillanatban felbukkanhatna. – Az út ilyen esőben veszélyes lehet. A papának egyikünket magával kellett volna vinnie. Mi ismerjük az összes búvóhelyet. Triona Christina felé fordult. – A kert mögötti csalitoson kívül van máshol is? – Honnan tud róla? – Követtelek titeket a múlt éjjel, miután elmozgattátok a bútorokat. Christina elpirult. – Van néhány helyünk Dougal bácsi házánál. Van egy a pajta mögött, egy másik pedig a kis tónál, egy régi pavilon. – Christina elgondolkodott. – A házból nem lehet látni a pavilont, és elég nagy. Az jó hely lenne kivárni a rossz idő végét, és még ahhoz is elég méretes, hogy a lovat is elrejtse. Christinának igaza volt. Devon nem bolond; ha maga miatt nem is, a ló kedvéért kivárja a rossz idő végét. Triona az ablakhoz ment, és megállt Christina mellett. Hughnak tudnia kellene erről, de hogy adják át neki az információt? Minden férfit és szolgát magával vitt a keresésre. Ajkába harapott. Ismeri a Dougal házához vezető ösvényt, mert látta, hogy a lányok arra mentek. Megkéri Mrs. Wallist, hogy segítsen felnyergelni a lovát, és maga megy el. Ha Hugh megtudja, hol keresse a kislányt, akkor meg is találja. Triona döntött. – Megyek, és átöltözöm lovaglóruhába – jelentette ki. – De… nem mehet el! – Muszáj. Apátoknak tudnia kell a pajtáról és a pavilonról. – De a papa azt mondta… – Ő nem tud a búvóhelyeitekről. Én viszont igen. – Meg kell mondani neki – bólintott a nagymama is. Christinának könnybe lábadt a szeme. – Annyira aggódom.

KAREN HAWKINS


– Én is – ismerte be Triona. – De megtaláljuk – mondta, azzal homlokon csókolta Christinát, és a szívét átjárta a meleg, ahogy a lány hozzásimult. – Megígérem – suttogta.

Fél óra múlva, Triona arcába csapott az eső, kalapja karimája alig védte a szemét. A sűrű eső átszivárgott a ruháján, végül a szoknyája olyan nehéz lett, mintha kövekkel rakták volna tele. A megbízható, öreg Harangvirág fejét leszegve poroszkált. Sokkal lassabban haladt, mint várta, és a délutáni fények gyorsan halványultak. A Gilmerton és Dougal háza közötti ösvényen jártak, de nem volt felkészülve rá, hogy az ennyire szűk. Az eső elront és megnehezít dolgokat, alig lehetett látni az ösvény szélét, amely helyenként el is tűnt egy meredek vízmosásban. A gondolattól, hogy Devon esetleg elcsúszott, és leesett a meredek lejtőn, összeszorult Triona szíve. Mogorván folytatta az útját. Ha ennek vége, és Devon biztonságban lesz, gondoskodik róla, hogy soha többé ne használják ezt az ösvényt. Mit gondolt Hugh egyáltalán? Valamin megakadt a szeme. Az ösvény közepén hevert Devon lovaglókalapja és egy zafírkék sál, vizesen és sárosan. Harangvirág is meglátta, mivel gyorsabban kezdte szedni a lábát, szeme vadul forgott. Triona jobban összeszorította a térdét, ahogy Ferguson tanította, és a ló megnyugodott. Amint újra ellenőrzése alatt tudta a lovat, Triona tölcsérként a szája elé tartotta a kezét. – Devon! Semmi válasz. A szél fújt, az eső pedig egyhangúan szitált, de semmi más hang nem hallatszott. Triona erősen fogta a gyeplőt, majd újra kiáltott. – Devon! Még mindig semmi válasz. Amikor harmadszor is kiáltott, villámlott. Harangvirág előreugrott, de Triona résen volt, és sikerült újra lenyugtatni a lovat. Triona a kalapra meredt, majd észrevette, hogy az ösvény széle leomlott. Devon leesett? Megugrott a lova a villámlástól? KAREN HAWKINS


Vagy csak elhagyta a kalapját, és tovább lovagolt? Ezt csak egy módon lehet kideríteni. Triona zakatoló szívvel leszállt a lóról, és kisimította az arcából a vizet. Felesleges próbálkozás volt, mert minden letörölt csepp helyébe azonnal újabb hullott. Harangvirág fejéhez lépett, és megpaskolta az orrát. – Meg kell találnunk Devont. – Egy bokor ágain átvetette a kantárt, majd szorosan megkötötte, és odament, hogy megvizsgálja az ösvény szélét. A szakadó esőben egy durva, göcsörtös kövekkel és sűrű bozóttal teli szakadékot látott. Az egyik oldalon lapos, hepehupás, törött szikla védte a domboldaltól. Az eső patakokban ömlött lefelé, és eltűnt odalent a ködben. A szél a domboldal felől fújt, Triona arcát beborította vízzel, és megemelte a kalapját. Alig tudta elkapni, mielőtt elrepült volna. Devon vajon ott van? Triona újra és újra kiáltott, de nem jött válasz. Drága istenem, ne hagyd, hogy megsérüljön. Fülsiketítő mennydörgés szakította át az eget. Harangvirág teljesen megbokrosodott, rángatta a bozóthoz rögzített kantárt. Triona kétségbeesetten próbálta elkapni a szárakat, de Harangvirág annyira megijedt, hogy a patájával kicsivel Triona feje mellett a levegőben kalimpált. Triona félrerántotta a fejét, és hátralépett egyet az ösvény széle felé. A csizmája alatt viszont leszakadt a föld, és a rémülettől elakadt lélegzettel, legurult a szakadék oldalán, és a lapos sziklára esett. Minden csendes volt, csak Harangvirág patáinak dobogása hallatszott, ahogy visszavágtatott biztonságot jelentő istállója felé. Az eső pedig csak verte Triona alélt testét, alatta egy keskeny vércsík csordogált lassan a lent futó patakba.

Végre itthon – ugrott le Hugh a lováról, és Devonért nyúlt. A lány apja karjába csusszant, reszketve a hidegtől és a kimerültségtől. – Szerencséd, hogy Dougal bácsikádnak eszébe jutott minden épületet átkutatni. KAREN HAWKINS


– T-t-t-tudom – válaszolt Devon vacogva. Dougal Fergusonnak adta a kantárt, és ő is leszállt a lováról. – Micsoda nap! Megéheztem. Remélem, Mrs. Wallis készített valami meleget. – Én is – felelte Hugh, és szorosabban ölelte Devont. – Ha bekötötted a lovakat, Ferguson, gyere és egyél. Víztől csöpögve, Hugh bevitte Devont a házba, és az előcsarnokban letette, majd levette róla az átázott köpenyt. Nora ért oda elsőnek. – Hát megtalálta! Mrs. Wallis is odaszaladt. – Hála az égnek! – Forró fürdőre, és némi ennivalóra lesz szüksége. – Főleg ennivalóra – tette hozzá Dougal. – Máris! – Mrs. Wallis Angushoz fordult. – Van forró leves. Keríts néhány törülközőt, és máris készíts a gyerekszobába egy forró fürdőt. – Ahogy Angus elrohant, az asszony újra Hugh-hoz fordult. – Hol volt a lány? – A fivérem pajtájában várta, hogy elmúljon a rossz idő. – Örülök, hogy volt esze elbújni az eső elől. Devon arca eltorzult. – Én n-n-nem akartam ennyi b-b-bajt okozni, n-n-na-gyon s-ssajnálom, hogy… – Pszt! – csitította Hugh, és megcsókolta az arcát. – Nagyon örülök, hogy megtaláltunk. Ha valami történt volna veled… – csuklott el a hangja, és még szorosabban magához ölelte. – Devon! – Christina és Aggie rohantak lefelé a lépcsőn, Hugh pedig elengedte lányát, hogy meg tudja ölelni a testvéreit. Ugrándozva zsibongtak körülötte. – Annyira aggódtunk! – mondta Christina, szorosan megölelve a testvérét. – Hol volt? – kérdezte Hugh-t. – A bácsikátok házánál. – Ahogy gondoltam! Úgy örülök, hogy Caitriona megtalált benneteket! – Caitriona? Christina arcáról eltűnt a mosoly. – Hát nem ő… KAREN HAWKINS


Nora lépett előre. – Elindult a MacFarlane-házba, hogy elárulja a lányok búvóhelyeit. Hugh szíve másodszor állt meg aznap. A bejárati ajtó kivágódott, és Ferguson szaladt be. – Uram! Harangvirág épp most tért vissza a lovasa nélkül! A föld majdnem megnyílt Hugh talpa alatt. Dougal összevonta a szemöldökét. – Caitriona nem érhetett el a házunkig, akkor láttuk volna. – Akkor nem a főúton ment – mondta Christina. Mindenki őt nézte. – Látott minket Devonnal, amikor a völgyön keresztül vezető régi ösvényen mentünk. – Mondtam nektek, hogy soha ne használjátok azt az ösvényt. Veszélyes – mondta Hugh. – Csak akkor mentünk rajta, amikor késésben voltunk, vagy – Dougalra nézett amikor bajba kerültünk. – Az ördögbe, ha Caitriona azon haladt… – Hugh az ajtó felé fordult. – Várj – kapta el Dougal a karját. – Előbb egyél. Hosszú nap volt, és nem… Hugh kiszabadította a karját. – Meg kell találnom. A következő pillanatban Dougal bólintott. – Megtaláljuk. Remélem, a vihar hagy még egy kis időt. Nora az ablakra nézett. – Nagy vihar lesz. Érzem a csontjaimban. – Aztán gyanakodva hunyorított. – Nem maguk csinálták, ugye? – Nem – felelte röviden Hugh. – De bárcsak úgy lenne. – Miért? – Amikor harcolok a fivéreim okozta viharokkal, tudom, mikor nem nő tovább. De ez – nézett ki az ablakon, a fölöttük feketedő felhőkre és a közelben becsapódó villámokra –, egyre rosszabb lesz. Dougal elkomorodott. – Hogy érted azt, hogy harcolsz a viharokkal? Nora felhorkant. KAREN HAWKINS


– Ezt tette akkor is, amikor a fivérük, Callum meghalt. – Amikor megtaláltuk ájultan fent a mellvéden? – Igen. Mindent odaadott, hogy leállítsa a vihart. – Nora bölcs arcán aggodalom jelent meg. – Aznap éjjel majdnem elveszítettük. Ez az ára egy ekkora erőnek. Dougal a fivéréhez fordult, de Hugh addigra már elment, ment, neki a viharnak. Dougal átkozódva szorosabbra fogta a nyakánál a kabátját, lehajtotta a fejét, és elindult a bátyja után. Az eső egyre jobban esett, villámlott, ádáz szél csapta a szemükbe vizet. A lovakat lassú haladásra fogták, ahogy a csalóka ösvényen lehullott köveken és a széles, sáros vízmosások fölött léptettek. Két helyen az eső már teljesen el is mosta az ösvényt, úgyhogy ugratniuk kellett. Hugh szíve fájdalmasan lüktetett. Caitriona, merre vagy? Meg kell, hogy találjalak. Ha nem sikerül, leírhatatlan fájdalom lenne, és nem tudna együtt élni a gondolattal. Szerette őt. És soha nem mondtam el neki. Soha nem mondtam el, mennyivel jobbá tette az életemet. Soha nem mondtam el neki, hogy nincs jobb annál, mint mellette ébredni, minden reggel. – Ott! – mutatott előre Dougal. Az ösvény egyik oldalán ott hevert Devon kalapja. Vajon Caitriona is észrevette? Lehet, hogy itt megállt, és… – Nézzük meg ott lent! – mutatott Dougal a szakadék felé. Hugh leugrott a lováról, csizmája belesüppedt a sárba, úgy lépett az ösvény széléhez, majd lenézett. Először semmit se látott; aztán valamin megakadt a szeme. Ahogy erőlködve bámult át az esőfüggönyön, egy lapos kiszögellésen végül meglátta Caitrionát, a lába köré csavarodott szoknyájában, kibomlott hajjal, ahogy ömlött rá az eső. Elszorult a szíve. Odadobta Dougalnak a kantárt. – Hugh, hadd adjak egy kötelet. Nem tudsz csak úgy… Ám Hugh már mászott is lefelé a meredek domboldalon. Kész csoda volt, hogy a vizes növények, amelyekbe kapaszkodott, nem szakadtak ki gyökerestől, és a sárrá puhult domboldal nem omlott le alatta, de hamarosan leért a lány mellé a kiszögellésre.

KAREN HAWKINS


Caitriona arccal lefelé feküdt, sáros víztócsa vette körül. Az eső már szinte megtöltötte a szikla mélyedését a feje alatt, és a pocsolya már majdnem ellepte. A férfi fölé hajolt. – Caitriona! A lány nem mozdult. Hugh, sérülést keresve végigtapogatta. Sértetlennek tűnt, de az egyik karja beszorult egy hasadékba. Minden erejével próbálta kiszabadítani, de nem sikerült. Szakadt az eső, a tócsa pillanatonként egyre mélyebb lett. Meg is fulladhat! – Hogy van? – kiáltott Dougal. – Beszorult! Az eső már majdnem megtöltötte a mélyedést, és… Hugh ránézett kesztyűbe bújtatott kezére, miután kisimította a lány homlokából a hajat. Nem sár, hanem vér borította. Ó, istenem, ne! Lerántotta a kesztyűjét, és ahogy megtapogatta a lány fejét, egy mély vágást talált a füle fölött. Milyen sok vér – és milyen sok víz. Még a végén a szemem láttára fullad meg! Ó, istenem, segíts! Úgy tűnt, megállt az idő. Bár bömbölt a szél és szakadt az eső, Hugh nem látott és nem is hallott. Csak érezte, ahogy sajgó szíve vadul kalapál. És valahol, mélyen, legbelül, megérezte a lány szívdobbanását. Abban a pillanatban nyugalom töltötte el, és tudta, mit kell tennie. Ilyen hevesen szakadó esőben nem tudja kiszabadítani a hasadékból. Hogy megmentse, uralma alá kell hajtania az időjárást. A lány fölé állt, és arcát az ég felé fordítva, karját széttárva, minden idegszálát megfeszítve, szembeszállt a viharral. – Hugh, ne! – lépett előre Dougal, majd megállt, mert előtte egy hatalmas darab leomlott az ösvényből, és csúszott lefelé a szakadékba, épp hogy elkerülve Hugh-t és Caitrionát. Alig érzékelve a fivérét, Hugh a fölötte lévő feketeségre, a zuhogó esőre és a villámlás csattogó erejére koncentrált. Nekifeszült. Lelke minden rezdülésével. Minden csepp vérével. Csak tolta és tolta, a vihar pedig minden erejével visszatámadott. Friss volt és dühös, és még nőni akart. De Hugh ezt nem hagyhatta. Nem fogja hagyni. KAREN HAWKINS


Szúró fájdalmat érzett a vállában, de csak azért is az ég felé tartotta felemelt karját, magába fogadta a vihar erejét, és visszavágott, minden porcikájával küzdve, birkózva a sötéten örvénylő forgataggal. A közelben villámlott, de ő nem ingott meg. Pusztulj! – ordította teli torokból. – Pusztulj, és hagyj békén minket! Fentről a párkányról, Dougal, torkában dobogó szívvel figyelte, miként küzd a viharral a bátyja. Az eső áztatta Hugh felfelé fordított arcát, és olyan közel csapott le a villám, hogy felállt a szőr Dougal hátán. Majd lassan, nagyon lassan, csitulni kezdett a szél. Aztán kezdett alábbhagyni az eső. A villámlás egyre ritkább lett, és a mennydörgés is egyre távolabbról szólt. Hugh győzött. Amikor az eső már eléggé alábbhagyott ahhoz, hogy Dougal le tudjon ereszkedni a vízmosáson, elindult, megbotlott és csúszott lefelé, lehorzsolva a karját és a lábát. Épp akkor ért a sziklakiszögellésre, amikor Hugh leejtette a karját, és erőtlenül térdre rogyott. Arca sápadtabb volt, mint amilyennek Dougal valaha látta, hajában a halántékától induló fehér sáv ezüstösebben csillogott, és szélesebb lett, mint azelőtt. Hugh mégis mosolyogni próbált. – Segíts kiszabadítani Caitrionát – mondta rekedten. -Beszorult a karja. Dougal lehajolt, és most látta meg a lány feje körül egyre emelkedő vizet. – Majdnem… – képtelen volt kimondani. – Majdnem megfulladt – térdelt a lány mellé Hugh. – De csak majdnem – emelte meg a lány vállát. – Kenj egy kis sarat a karjára. Az talán segít, hogy kicsússzon. Nagyon óvatosan dolgoztak, eltartott egy darabig, amíg végül sikerült kiszabadítaniuk Caitrionát. Dougal felajánlotta, hogy viszi, de Hugh égő tekintete elhallgattatta. Mintha a legtörékenyebb kínai porcelán volna, Hugh olyan óvatosan emelte fel a lányt. És kezdetét vette a hosszú, fáradságos visszajutás az ösvényre.

KAREN HAWKINS


Epilógus A szerelem nem mindig lobogó szenvedélye jelent Néha csak a szívek melege, amely összeköti a napokat. AZ IDŐS NORA HÁROM KISUNOKÁJÁNAK MESÉL EGY HIDEG TÉLI ÉJSZAKÁN.

Most már megnézheted – mondta Trionának a nagymama. – Már itt az ideje! – felelte a lány, és ahogy felemelkedett a kanapéról, ahol addig pihengetett, megrándult az arca, és egyik kezét a fején lévő kötésre nyomta. – Tudom, tudom. Figyelmeztettél. – És, mint általában, most sem szívlelted meg. – Csak azért, mert már napok óta… – Két napja. – …nem láttam Hugh-t. – Aludt. Azonkívül, neked is szükséged volt pihenésre. Most már mindketten felépülőben vagytok – mondta a nagymama, és karját nyújtva Trionának, kivezette a szalonból. A lány rogyadozó térddel és lüktető fejjel lassan lépkedett. – Caitriona? Christina, Devon és Aggie jöttek lefelé a lépcsőn. A lány elmosolyodott. – Megnéztétek már apátokat? Bólintottak. – Nagyon sápadt – mondta Christina. – De ezenkívül jól néz ki.

KAREN HAWKINS


– Jól van – mondta Devon, és szégyenlősen Trionára mosolygott. – Ön után érdeklődött. – Valójában azt mondta – folytatta kuncogva Christina –, hogy felgyújtja a házat, ha a nagymama nem hozza rendbe önt. Triona meglepett pillantással nézett Norára. Mikor lett belőle „nagymama”? Nagymama a lányokra mosolygott. – Ügyes beteglátogatók voltatok. Nem is lógtatok rajta, és butaságokkal sem fárasztottátok. – Ajándékokat is vittünk neki – mondta Aggie. – Christina kihímezte a papa régi papucsát, és most szinte újnak tűnik. Devon varrt egy illatzsákot a szekrényébe, én pedig rajzoltam neki. – Biztos vagyok benne, hogy mindegyik ajándék nagyon tetszik neki – mondta Triona. – Tudom, sok mondanivalótok lenne még Trionának, de nem bír még túl sokáig ácsorogni. Hadd kísérjem most fel a papához, és akkor együtt is meglátogathatjátok őket – mondta nekik a nagymama. – Most? – derült fel Aggie arca. – Nemsokára. Előbb hagyjatok nekik egy fél órát kettesben. A lányok mosolyogtak, és megfordultak, hogy távozzanak, ám Devon tétovázott. – Nagymama nem engedte, hogy meglátogassam, de… köszönöm, hogy meg akart keresni. Triona Norára támaszkodott, és tett még egy lépést. – Csak azt tettem, amit bármely szülő megtett volna – mivel elvesztél, elindultam, hogy megkeresselek. Devon lesütötte a szemét. – Szeretném megölelni, de a nagymama kiabálna. – Az biztos – bólogatott a nagymama. – Lesz még elég idő az ilyen érzelemnyilvánításokra. Most viszont menjetek, vagy meggondolom magam, és nem ebédelhettek együtt a szüleitekkel. Devon szélesen elmosolyodott, és a lányok, vidáman beszélgetve, elvonultak.

KAREN HAWKINS


Nagymama felsegítette a lépcsőn Trionát. Ahogy felértek, az ajtó előtt a lány remegő térddel a falhoz dőlt. – A hajam biztos összevissza áll. – Ó, pont úgy nézel ki, mint aki most jött ki a betegszobából, ami így is van. – Bárcsak lenne egy fésű nálam… – sóhajtott fel Triona. Nagymama kinyitotta az ajtót, és bevezette a lányt. – Nem hinném, hogy a férjedet az érdekli, kócos vagy-e vagy sem. – Nem bizony – hallatszott egy mély hang a kandalló előtt álló kanapéról. Triona Hugh zöld szemébe nézett, és elmerült az ismerős tekintet melegségében. A férfi elmosolyodott, és megpaskolta maga mellett a párnát. – Az ápolónőm azt mondta, teljesen kimerül attól, hogy két betegszobát kell ellátnia. – Bizony – értett egyet a nagymama. – Már teljesen elfáradtam tőle, hogy le-fel rohangálok a lépcsőn – tette hozzá, és segített Trionának leülni. Hugh azonnal megölelte Caitrionát. – Tessék – szólalt meg elégedetten Nora. – És most, ha megbocsátanak, zabkását kell készítenem ebédre. Hugh fel nyögött. – Nem akarok több zabkását! – Pedig amíg a maradék láza el nem múlik, nem kap mást – felelte az asszony, és megfogta az asztalon lévő kis poharat – Húsz perc múlva jövök vissza az ebéddel. Valószínűleg a lányok is csatlakoznak. – Egy pillanatra megállt az ajtónál. – És ne próbáljon ellenkezni, mert egy lázas férfinak nem használ, ha felizgatja magát. Azzal távozott. Triona nézte a férfit. Hugh nagyon sápadt volt, és le is fogyott. A halántékától induló fehér sáv szélesebb lett, és sokkal ezüstösebb. Triona végigfuttatta rajta az ujját. Hugh megfogta a kezét, és a tenyerébe csókolt. – Ezt miért kaptam? – kérdezte lélegzetvisszafojtva a lány.

KAREN HAWKINS


– Most csak ennyit kapsz – felelte a férfi, és a szemében már egészen másféle tűz lángolt. – Meglátod, mivel leplek meg később, de ahhoz meg kell várnunk, hogy az ápolónőnk lefeküdjön. Triona kuncogott. – Még nem állhatsz készen efféle erőfeszítésre. Nagymama azt mondja, az izgalom árthat… – Caitriona, kedvesem, csodálom a nagymamádat, de vannak dolgok, amelyekhez nem ért. Te vagy az, akire vigyázni kell. – Tekintete a lány fején lévő kötésre vándorolt, tekintete elsötétült az aggodalomtól. – Hogy van a fejed? – Néha belenyilall, de különben jól vagyok. – Fejfájás? – Csak egy kis szédülés, hébe-hóba. Én miattad aggódtam. Dougal azt mondta, amikor hazaértetek, elájultál, és tegnapig fel sem ébredtél. Azt… azt mondta, megállítottad a vihart, és… – kitört belőle a zokogás. – Á, Caitriona, ne! – húzta magához a férfi, és megcsókolta a homlokát. – Jól vagyok! A lány megpróbálta abbahagyni a sírást, de nem nagyon sikerült neki. – Tessék, megmutatom, milyen jól vagyok – azzal az ölébe nyomta Caitriona kezét. Triona sírva nevetett. – Igazad van; tényleg jól vagy. Hugh mosolygott. – Adj egy hetet, és olyan leszek, mint régen. Legutóbb hónapokig tartott, mire felépültem – mondta, és gyengéden elmosolyodott. – A nagymamád szerint miattad gyógyulok ilyen gyorsan. – Miattam? – Igen. Mert ezúttal megvan az okom arra, hogy felépüljek. Triona szíve bizseregni kezdett. – Ó? És mi lenne az? Hugh ellenállhatatlan gyengédséggel mosolygott. – Szeretlek, Caitriona. Sajnálom, hogy korábban olyan vak voltam. Csak azért volt, mert féltem, hogy fájni fog. KAREN HAWKINS


– Hugh, annyira szeretlek. Soha nem okoznék fájdalmat neked, vagy a lányoknak. – Most már tudom. A lány megérintette a férfi arcát. – Tudod, mikor jöttem rá, hogy beléd szerettem? – Amikor a férfi megrázta a fejét, Triona elmosolyodott. – Amikor találkoztam a lányokkal. Tudtam, hogy te olyan férfi vagy, aki megérdemli, hogy örökké vele legyek. A férfi tekintete kigyúlt, az ölébe emelte a lányt, orrával végigsimította a nyakát, és mélyen beszívta az illatát. – Mennyire hiányzott ez! Az illatod, a bőröd tapintása… A lány megborzongott, és a férfi nyaka köré fonta a karját, közben megrándult picit az arca. – A karod? A lány bólintott. A férfi felhúzta ruhája ujját, és levette a kötést. – Csak lehorzsolódott. Karjával szorosan átölelte a lányt, és szenvedélytől rekedt hangon azt mondta: – Majdnem elveszítettelek. Nem tudom, mihez kezdenék nélküled. Triona hozzásimult. – Tudom. Én is ugyanezt érzem. Lentről edények csörgése hallatszott, Mrs. Wallis énekelt, a lányok izgatottan beszéltek hozzá, ahogy hozták felfelé az ebédet. Gilmerton másik részében valahol, Angus és Liam az ezüstöket fényesítették, és odakint, aranyszőrű lovak gyülekeztek a kerítésnél, Fergusonra várva. Minden úgy volt, ahogy lennie kellett. Folyamatosan mosolyogva, Triona jobban befészkelte magát Hugh ölébe, és a fülébe súgta: – Ölelj meg. Amint a nagymama belép, majd rám szól, hogy viselkedjek rendesen. Hugh szorosan megölelte, és visszasúgta: – Örökké ölellek majd, szerelmem. És többé semmi sem szakíthat ki a karjaimból.

KAREN HAWKINS


KAREN HAWKINS


Nyomdai előkészítés TORDAS ÉS TÁRSA Kft. Ez a könyv a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados hagyományait őrző ALFÖLDI NYOMDA Zrt.-ben készült. Felelős vezető György Géza vezérigazgató

KAREN HAWKINS


Karen Hawkins HATÁRTALAN SZERELEM

Recommend Documents