Karcagi Hírmondó XXIX. évf. 4. szám 2016. január 29.
Ingyenes Önkormányzati Hetilap
A magyar kultúra napja Karcagon
Január 22-e a Himnusz születésnapja. A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én ünnepeljük A magyar kultúra napját. Ebből az alkalomból pénteken a Déryné Kulturális Központban tartott ünnepi rendezvényen részt vett Dobos László polgármester, Kovács Szilvia alpolgármester, Hodos Julianna, a Karcagi Járási Hivatal hivatalvezetője, Kissné Soós Ágnes, a KLIK Karcagi Tankerületének igazgatója és Pardi Sándor, a Karcagi Szakképzési Centrum főigazgatója.
Nemzeti imádságunkat Csikos Sándor színművész, Jászai Maridíjas, Érdemes művész, emeritus nagykunkapitány szavalta el ünnepi köszöntője előtt. - Kölcsey Ferenc azt írta 1823. január 23-án a Himnusz alá, befejeztem 22-én. Nem tudom mikor fogant meg benne a gondolat, hogy ír egy ilyen imádságot. Lehet, hogy óév napján, amikor az ember visszatekint és ös�szegez, hogy mit végzett, mit hagyott ki, hogyan alakult a sorsa az elmúlt esztendőben, vagy talán az újév napján, amikor mindenki előretekint a bizonytalanba és imádkozik a jövőért, hogy szerencsés, egészséges legyen. Nem tudhatjuk, de azt tud-
A rendezvényen Csikos Sándor színművész, Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, emeritus nagykunkapitány mondott ünnepi beszédet mondta a szónok, majd Petőfi Sándor Szülőföldemen című versét szavalta el. - Van még egy januári dátum, ami nagyon fontos a magyar irodalom szempontjából: 23-a, ekkor születik meg Alsósztregován Madách Imre. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 130 alkalommal játszottam Lucifert Az ember tragédiájából - folytatta a szónok, aki ezután Lucifer monológját idézte a műből. - Madách itt a folytonosságról beszél, ahogyan öröklődik a
A műsorban együtt szerepeltek óvónők és gyermekek juk, ha január 1-jén ez a gondolat foglalkoztatta, azt nem tudhatta szatmárcsekei magányában, hogy aznap megszületik a Kiskunságban Petőfi Sándor -
tudomány, a kultúra, a szokások, s azt mondja, nem kell semmit újrakezdeni, meg kell tanulni őszintén szembenézni a múlttal és bizakodással nézni a jö-
vőbe, mert a tudás, amit őseink szereztek, itt van bennünk, csak művelni kell. Mi is a kultúra tulajdonképpen? - tette fel a kérdést Csikos Sándor. - Azt írják a tanulmányokban, hogy a művelés szóból származik, eleinte a földművelést jelentette. Ez már közel áll hozzánk, hiszen Karcag jószerint a földművelésből élt. Ez szabta meg az emberek szokásait, erkölcseit, hiszen ha itt tél van, nagyon tél van, ha nyár van, nagyon nyár van. A munkákat, amelyek a földdel és az állatokkal kapcsolatosak, mindig el kellett végezni. Ez a táj rendszerességre nevelt, a paraszti erkölcsöt adta nekünk. Azt, hogy a felvállalt munkát el kell végeznünk, meg kell tanulnunk a múltat. Kötelességtudással kell rendelkeznünk, tisztelnünk kell az ősöket, és bizakodással kell a jövőbe tekinteni - sorolta a szónok, majd családi élményeiről beszélt. Először Csokonai Vitéz Mihály: Visszajövetel az Alföldről című versét mondta el, melyben a karcagi útjairól emlékezik meg a költő, de a jelenlévők hallhatták Uy Péter karcagi jegyző tollából Zádor és Ágota történetét is. A karcagi hírességek közül szólt Györffy Istvánról, akinek Cifra szűr című tanulmánya 1930-ban jelent meg, amiben külön fejezetet szánt a kun hímzésnek. - Ez úgy kapcsolódik a családomhoz, hogy édesanyám, aki a Karcagi Népművészeti Háziipari Szövetkezetben dolgozott, tanul-
mányozta a kun hímzést, minden mintát eredetiben másolt le és kiszúrta, majd sok-sok helyen megvarrták az asszonyok. Egy nagyon fontos momentumot
gyűjtöttem neki én is közmondásokat - sorolta a szónok, aki felidézte Jókai Mór karcagi képviselői választási kudarcát, majd Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című versét mondta el, végül Gaál László filológus professzor perzsa fordításaiból olvasott fel. A köszöntő után az ünnepi műsorban a Madarász Imre Egyesített Óvoda Dúdoló és Szivárvány zenei tehetségműhelyeinek óvodapedagógusai és gyermekei mellett fellépett a Kunrózsa kamarakórus és a Gyöngyvirág óvónői néptánccsoport, a mesélő Tóth Istvánné óvodapedagógus volt. Az intézményben tíz éve működnek tehetséggondozó műhelyek. 2013-ban elnyerték az akkreditált kiváló tehetségpont címet. Az óvónők a Pedagógiai Programjukban és az óvodai élet mindennapjaiban nagy hangsúlyt fektetnek a helyi hagyományok megismerésére, átörökítésére, a népi kul-
A Kunrózsa kamarakórus említek még meg az 1970-80-as évekből, amikor tiltották a kultúrát. Ekkor önvédekezésképp a nemzet Csoóri Sándortól Sebő Ferencen át abban látta az önmegvalósítást, hogy felélesztette a népi kultúrát, ekkor kezdődtek el a táncházak, indult meg a fazekasság és sok más. Kántor Sándor bácsi ekkor kapott elismerést kerámiáira Brüsszelben. Karcag másik jelentős személyisége Szűcs Sándor bácsi volt, aki Györffy István legjobb tanítványa és a karcagi múzeum igazgatója volt akkor. Gimnazistaként
túránk ápolására, s emellett beépítik a hungarikumok tartalmi elemeit a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelően. A műsor címe, a Csodafa, szimbolikus értékű, a népi kultúra, a néphagyományok megőrzésének és átörökítésének jelképe, mely gyökerek nélkül nem élhet. Ha ápolva van, kivirágzik, virágai a boldog gyermekarcok. Ezt a fát idén négy tehetséggondozó műhely gyermekei és óvodapedagógusai ápolják. Ebből láthattak ízelítőt az ünnepségen résztvevők. DE
2
Karcagi Hírmondó
KÖZÉLET Közéleti szilánkok Prolongált terrorveszély Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy a 21. század első felében hatványozottabban megnövekedett a különféle terrorcselekmények elkövetésének veszélye az elmúlt század első feléhez képest. De lehet, hogy ez a veszély a század végéig még fokozódik is. (Nem úgy persze, ahogy a „fokozódást” a Tanú c. filmszatíra rendezője a nemzetközi helyzetre vonatkoztatta.) Persze, mondhatják sokan, terror mindig is volt, csak máshogy nevezték. Már Julius Cézár is mondhatta volna: „Te is fiam, terrorista!”, a Brutus helyett. Ami természetesen rossz példa, mert nem minden összeesküvés terrorizmus, még ha erőszakos halállal végződik is. Pontosabban, az elkövetők nem minden esetben terroristák. A legújabb kori terrorizmusnak éppen az az egyik jellemzője, hogy többnyire ismeretlen, hétköznapi figurák az elkövetők, sokszor még bűnügyi nyilvántartásokban sem szerepelnek. Személyük sok esetben rejtve marad, ha öngyilkosságot követnek el a cselekményük után, és nehéz azonosítani a szervezetüket, még ha magára vállalja is a vezetőség. Mert lehet, hogy a szervezet vezetői csak fanatizálni akarják a társaikat azzal, hogy magukra vállalják egy-egy merénylet elkövetését. Szóval, egyre jobban finomodnak a terrorcselekmények módszerei és titkosabbá válnak a merényletek kitervelései. Ugyanúgy, mint a más bűncselekmények esetében, itt is van némi lépéselőnyük az elkövetőknek. Éppen ezért nehéz megérteni egyes hazai ellenzéki pártok képviselőit, amikor lebecsülik a terrorveszélyt és mondvacsinált ürügyekkel ellenzik a kormány abbéli törekvését, hogy az alaptörvényt módosítsa a rendkívüli jogrend alkalmazásában. Azért furcsa ez elsősorban, mert akik most az alaptörvény módosítását ellenzik, szinte egytől - egyig a baloldalhoz köthetőek. Jó néhányan közülük még Kádár-kori mozgalmi múlttal is rendelkeznek. Az pedig nyílt titok, hogy az egykori pártszemináriumokon, illetve párt- és KISZ gyűléseken helyeselni kellett a burzsoázia és a kispolgárság elleni forradalmi terrort, valamint az 1956 utáni kádárista-terrort és halálos ítéleteket. Nem beszélve az olyan elvtársi segítségről, amit például a szocialista állam és párt vezetői a hírhedt Carlos nevű bérgyilkosnak nyújtottak. Ez nyílván nem azt jelenti, hogy a helyeslők közül mindenki potenciális terrorista-szimpatizáns lett volna. Viszont ne kerteljünk; a legtöbb terrorcselekmény ma is, a terrorizmus újkorában is, ideológiai és vallási gyökerű! -ács-
2016. január 29.
Egyre többen keresik fel a kormányablakot A karcagi kormányablakot a Városházán december 22én adták át. Mennyire szokták meg az ügyfelek a komplett ügyintézést? - kérdeztük Hodos Juliannát, a Karcagi Járási Hivatal hivatalvezetőjét.
- A járásban Karcagon és Kisújszálláson működik kormányablak. Karcagon, a Városházán nyolc munkaállomáson fogadjuk az ügyfeleket. A hagyományos okmányirodai fel-
adatokat látják el a kollégák, valamint a hatósági osztály feladatköre is itt jelenik meg. A jogszabály alapján, több mint 650 ügyet tudunk itt intézni, elindítani. Az intézés alatt azt kell érteni, hogy vannak azonnal elintézhető ügyek - pl. okmányok -, s vannak, amit továbbításra adunk át. Vannak olyanok is, amelyekről felvilágosítást adunk az ügyfeleknek, s továbbítjuk az adott ügyben igényeiket az illetékes hatóságok felé, így nem kell utazgatniuk, hogy elintézhessék ezen ügyeiket. Ez utóbbi új feladat a kollégák részére, de természetesen mindegyikük nagyon jól felkészült. Azt is elmondhatom, hogy elégedetten vették birtokba ezt a nagyon korszerű, akadálymentesített irodát a Városházán, ahol minden a 21. századnak megfelelően lett kialakítva. - Mennyien fordulnak meg itt naponta?
FM hírek
- Általában egy ügyintéző naponta 50-60 ügyfelet fogad. Bár várakozni kell, de az ügyfelek is látják, hogy maga az ügyintézés gyors, 5-10 percet vesz igénybe. Kulturált várakozóhely van kialakítva, ahol le is ülhetnek, a kisgyermekkel érkezők számára pedig egy játszósarok is be van rendezve. - Januártól az illetéktörvény módosításával sok irat ingyenes lett. Megnőtt-e azóta az iratok cseréjének a forgalma? - Nagyon megnőtt, ahogy a médiában is hallható, hogy a lakcímkártyától a személyi igazolványig ingyenessé vált több okirat, s megjelent egy elektronikus személyigazolvány is, azóta sokan jönnek, hogy újat csináltassanak. Bár még az e-igazolvány nem tudja mindazt, ami 2017-re megvalósul, de csodálatos, gyors előrelépés már ez is a korábbi iratokhoz képest, s ez lesz a jövő.
- Milyen iratok ingyenesek még? - Az első vezetői engedély is ingyenes, az elhagyott, ellopottról külön jegyzőkönyvet kell az ügyintézőknek felvenni, de azok pótlása is ingyenes. Ingyenesek lettek még a különböző diákigazolványok, oktatói igazolványok is. - Van-e mód az ügyintézéshez időpontfoglalásra? - Igen, telefonon és elektronikus úton is lehet időpontot kérni, bár nem nagyon élnek az ügyfelek ezzel a lehetőséggel, inkább türelmesen kivárják, míg rájuk kerül a sor. - Lehet-e bankkártyával pl. illetékbélyeget fizetni, hiszen nem minden irat intézése lett ingyenes? - Igen, már az okmányirodában is lehetett kártyával fizetni, nem kellett a csekkel külön a postára elmenni. Erre természetesen továbbra is van lehetőség.
Megyei hírek
Szlovén-magyar együttműködés Minden települési könyvtárban elérhető lesz a megyei értékeket bemutató könyv a tejpiac védelmében
Közös fellépést sürgetett a tejpiac versenyképességének megőrzése érdekében a szlovén és a magyar mezőgazdasági miniszter a szlovén-magyar kormánycsúcson. Az eseményen dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Dejan Židan miniszterelnök-helyettes, mezőgazdasági, erdészeti és élelmiszerügyi miniszterrel egyeztetett. Az európai tejpiaci helyzet rendezése mellett a felek egyetértettek a méhészeti ágazat fejlesztésének szükségességében, és aláhúzták, hogy a jelenleginél szigorúbb uniós eredet- és származás jelölési kötelezettség előírására lenne szükség a mézek és méztermékek esetében a silány minőségű harmadik országokból származó mézek visszaszorítása érdekében. A felek megállapodtak továbbá az eredetmegjelölések, az erdőgazdálkodás, illetve a halászat terén történő kooperáció kiszélesítésében. Szlovénia, Magyarországhoz hasonlóan, elkötelezett a GMOmentes mezőgazdaság ügyének előmozdítása iránt, és fontos partnere hazánknak a GMO-k köztermesztésének önálló tagállami szabályozása érdekében tett brüsszeli erőfeszítéseiben. A szlovén partnerek érdeklődtek a magyar földforgalmi törvény eddigi tapasztalatai iránt, ezért megegyezés született a tapasztalatcsere e területre történő kiterjesztéséről is.
Szakmai napot tartottak január 25-én hétfőn a Verseghy Ferenc Könyvtárban Szolnokon. A rendezvényen Kovács Sándor, a JászNagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a könyvtáros szakembereket, majd átadta Lászlóné Nagy Ilonának, a házigazda könyvtár igazgatónőjének a „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktár Bizottság 2015” című könyveket. A tavaly ősszel megjelent könyv hamarosan elérhető lesz a megye valamennyi települési könyvtárában. A kiadványban szereplő értékeket Mészáros János megyei főépítész, a Megyei Értéktár Bizottság titkára mutatta be a jelenlévőknek. A könyv a közeljövőben a karcagi Csokonai könyvtárban is megtalálható és kölcsönözhető lesz.
2016. január 29.
Karcagi Hírmondó
Megnőtt a szakmunkások iránti kereslet
3
INTERJÚ
Az utóbbi években jelentősen megnőtt a képzett szakmunkások iránti kereslet, nem csak hazánkban, hanem Európa szerte is. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az Európában tapasztalható szakemberkereslet okoz nálunk is hiányt. Számos területen olyan technikai fejlődés következett be, hogy szakképzett munkaerő tekintetében folyamatos utánpótlásra szorulnak, bizonyos iparágak pedig a rendkívüli módon bővülő piaci lehetőségeket nem tudják lefedni, egyszerűen azért, mert nem képesek a megfelelő létszámot produkálni. A legfrissebb felmérések szerint a munkaadók a szakképzettek hiányát észlelik, a jelenség hátterében inkább a minőségi, mint a mennyiségi problémát látják. Az illetékes kormányzati tárca nem véletlenül alakította át a korábban elhanyagolt szakképzési rendszert, feltöltve azt új tartalmakkal, újabb lehetőségekkel, kedvezményekkel. A napokban ellátogattunk a tavaly nyáron átalakult Karcagi Szakképzési Centrum Varró István Szakiskolája, Szakközépiskolájába, ahol Puháné Urbán Katalin igazgatóval beszéltünk a szakmunkásképzés fontosságáról, és az abban rejlő lehetőségekről.
- Megkerülhetetlen kérdés, így talán kezdjük ezzel – melyek voltak a legfontosabb változások a szakmunkásképzés területén? - Számos olyan intézkedés történt a kormány részéről, amelyek a szakképző iskolák munkáját ebben a tanévben, és az elkövetkező években is jelentősen meg fogják határozni. Először talán azzal a nagyon fontos szervezeti változással kezdeném, hogy a szakképző intézmények 2015. július elsejétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól átkerültek a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába. A működtetésük szakképzési centrumok keretében történik. Karcagon is megalakult a szakképzési centrum, melynek egyik tagintézményeként működik iskolánk. Ez a változás több szempontból jelentős iskolánk életében, egyrészt az igazgatók visszakapták korábban megvont jogaik egy részét, másrészt pedig lehetőségünk van – ha nem is teljes mértékben önállóan, de gazdálkodni. Ez a napi munkánkat nagymértékben megkönnyíti. A szakképzési centrumnak van önálló költségvetése, de ezen belül az intézmény tudja, hogy melyek azok a keretek, amelyeken belül az igazgatók akár önálló hatáskörben, vagy a főigazgatóval egyeztetve dönthetnek a felhasználásról. A másik jelentős változás a kormánynak az a határozott véleménye, hogy a szakemberhiányt – ami már most jelentkezik Magyarországon – el kell kezdeni kezelni, azáltal, hogy megerősíti a szakképző intéz-
ményeket. Többféle intézkedés született ennek érdekében. A nappali képzésben való részvétel felső korhatárát 21 évről 25 évre növelték. Igaz, hogy a tankötelez et t ség t i z en hat éves korra csökkent, de ez egyetlen tanulni szándékozó diák számára sem jelenti, jelentheti a tanulmányi idő végét, mindenkinek lehetősége van huszonöt éves koráig nappali tagozaton tanulni. Szintén nagyon lényeges intézkedés a második szakma ingyenessége. A felnőttoktatás kiemelt támogatása azért nagyon nagy dolog, mert a költséges tanfolyamok helyett iskola rendszerű képzés keretein belül, ingyenesen, a saját munkarendhez igazítva szerezhető meg az első, vagy második szakképzettség. - Ha egy diák itt tizenhét-tizennyolc éves koráig tanul, de úgy dönt, hogy második szakmát is szeretne, akkor az már felnőttoktatásnak számít? - Igen. A köznevelési törvény azt mondja, hogy az első szakképesítés megszerzését követően második szakképzettség csak felnőttoktatás keretében szerezhető. Felnőttképzést viszont második szakma esetében csak esti tagozaton lehet megszervezni. Egyelőre ez az álláspont, de mi próbáljuk jelezni, hogy nagyon jó lenne, ha a második szakképzettség megszerzésére törekvő fiatal diákjaink nappali képzésben maradhatnának. Hiszen, ha normál tanulási úton érkezik hozzánk egy diák, vagyis tizennégy éves korában kezdi meg a szakképzést, akkor tizenhét évesen megszerzi az első szakmáját. Mi úgy gondoljuk, hogy ma a diákok ennyi idősen még nem túl érettek arra, hogy kilépjenek a munkaerőpiacra. Mindenképp javasoljuk a diákjainknak, hogy maradjanak még két évet (felnőttoktatás keretében), és ennyi idő alatt felkészítjük őket érettségi vizsgára.
Így tizenkilenc évesen, érettségivel, szakmával tudnak kilépni az életbe. A másik út lehetne a másodszakmás képzés, de erre nappali képzésben jelenleg nincs lehetőség. Bízunk abban, hogy az iskolák javaslatára a minisztérium felülvizsgálja álláspontját ebben a kérdésben. Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ma korhatártól függetlenül mindenkinek lehetősége van arra, hogy iskolarendszerű képzésen belül megszerezze az első szakmáját, vagy akár egy második szakmát tanuljon – ingyen. Sajnos Karcagon egyelőre nem igazán jellemző, hogy munka mellett sokan vállalkoznának erre. Szeptembertől felnőttképzés keretében a szakiskolások szakközépiskoláját indítottuk el. Ők esti tagozaton készülnek az érettségi vizsgára. Az esti tagozatos szakképzésre nem volt elegendő számú jelentkező. Februártól három szakmában tervezzük a felnőttoktatást. Elegendő érdeklődő esetén ipari gépész, gépi forgácsoló, pénzügyi-számviteli ügyintéző képzéseket szeretnénk indítani. - Gondolom az iskola monitoringozza, hogy melyek a hiányszakmák a környéken. Van-e arra vonatkozóan kimutatásuk, hogy milyen szakképzett munkaerőhiánnyal küszködik ez a térség? - Igen. A munkaerő-igényre egyrészt abból tudunk következtetni, hogy a Gyáriparosok Országos Szövetsége és a Kereskedelmi és Iparkamara milyen hiányszakmákat gyűjtött össze a megyében. A listát megkapjuk minden tanévben. Helyileg nagyon jó kapcsolatunk van a cégekkel, vállalkozókkal. Szinte napi szintű kapcsolattartás folyik, hiszen a tanulóink ki vannak helyezve ezekhez a vállalkozásokhoz, cégekhez szakmai gyakorlatra. Felmérjük az igényeket azzal kapcsoltban, milyen szakemberekre lesz szükség az elkövetkező két-három évben a városban. Például az egyik helyi vállalkozás jelezte, hogy faipari tech-
nikusokra van szükségük. Egy középszintű vezetői réteg vonul nyugdíjba, amelyet pótolni kell néhány éven belül. Így szeptembertől meg is hirdettük a faipari technikusi képzést. Úgyanígy azt a visszajelzést kaptuk, hogy irodai feladatok ellátására is nehezen találni szakképzett munkaerőt. Ennek megfelelően a szakközépiskolában a kereskedelmi képzést leváltva az ügyviteli ügyintéző szakot indítjuk. Nagyon bízunk abban, hogy a nyolcadikosoknak is tetszik majd ez, és lesz elegendő jelentkezőnk.
Büszkén mondhatom, hogy évek óta először volt lehetőségünk arra, hogy az év során végzett munkáért munkatársaink a szóbeli köszönet mellett egy kis anyagi elismerést is kapjanak. Köszönet a Karcagi Szakképzési Centrum vezetésének, hogy erre lehetőséget adott. Ezen felül a minisztérium benyújtott egy pályázatot, ami az iskola teljes energetikai felújítását célozza meg. Várjuk a pályázat eredményét, bízunk benne, hogy sikeres lesz és úgy gondolom, hogy ez a munka a nyár folyamán el fog kezdődni.
- Mit tart a legfontosabb feladatnak az elkövetkező időszakban?
- Mennyire feltöltött a tanári és a szakoktatói létszám?
- Az elsődleges feladatunk az, hogy minél kisebb lemorzsolódással, minél eredményesebben eljuttassuk a diákokat a sikeres szakmunkás- és érettségi vizsga megszerzéséig. Számtalan más feladat van, amivel a vezetésnek foglalkoznia kell. Az intézményi gazdálkodás fokozottan előtérbe került. Itt igyekszünk a lehető leghatékonyabban felhasználni a központi forrásból származó összegeket. Saját bevétel is van számunkra előírva, valamint vállalkozási tevékenység folytatására is kaptunk engedélyt. Fontos feladat, hogy megtaláljuk azokat a lehetőségeket – a terembérleten és a szálláshelyek értékesítésén túl – amelyekkel saját bevételi forrásainkat növelni tudjuk. Itt például arra gondolok, hogy a tanműhelyeinkben munkát vállalunk a tanulóinkkal. A fenntartóváltást követően egy igen eredményes félévet zártunk. Jelentős megtakarításunk keletkezett az év végére, saját bevételeinket fejlesztésekre fordíthatjuk és jelentős az az összeg is, amihez a felnőttoktatás finanszírozására külön normatívaként jutottunk. Ezeket a pénzeket oktatási eszközök beszerzésére, valamint az évek alatt elmaradt karbantartási munkák pótlására fordítottuk. Ennek köszönhetőn több felújítás elkezdődött az iskola épületében.
- Pillanatnyilag harmincöt pedagógussal dolgozunk, négy álláshelyünk nincs betöltve. Ennek ellenére a feladatokat el tudjuk látni. Nagyon nehéz szakképzett pedagógust találni, ebbe az iskolatípusba pedig különösen. A térségben egyébként is pedagógushiány van – nincs matematika-fizika szakos tanár, hiánnyal küzd az informatika, az idegennyelv és az egyéb temészettudományok területe. Mérnököket, gazdasági szakembereket az oktatásba csábítani igen nehéz. Sok alulszocializált és hátrányos helyzetű tanuló érkezik az iskolába. Az itt tanító pedagógusok nagyon küzdelmes pályát választottak és nagy szakmai elkötelezettséggel rendelkeznek. A nehézségek ellenére maximálisan ellátják a feladatukat. Bízom benne, hogy ez így is marad és abban is, hogy tudunk új kollégákat is felvenni. A jövőre gondolva fontos szem előtt tartani, hogy ma már a szakember - utánpótlásról való gondoskodás sűrgető feladat. Azt hiszem, még jó néhány év szükséges ahhoz, hogy a szülők és a gyerekek is elfogadják a szakmatanulás fontosságát, és erre alapozzák a pályaválasztást. Úgy látom, hogy ennek érdekében a szaktárca mindent megtesz, mert ez egy jó út. -dh-
4
Karcagi Hírmondó
2016. január 29.
INTERJÚ
Török-magyar néprajzkutató program indult
„Kakukkfű illata száll a pirkadatban A tengerben egy hal elslisszan, az égen egy csillag kialszik S mint türkü száll a terjedő reggel.” /Ahmet Erhan: Kérdőjel/
Dr. Bartha Júlia turkológus több évtizede a török kultúraés néprajz kutatója. Felfedezéseinek, kutatóútjainak eredményeiről több kötet és cikk jelent meg. Bizonyára, minden egyes év befejezésekor számot vet önmagával, hogy mi az, amit sikerült megvalósítani kitűzött céljait tekintve az elmúlt évben és mi az, ami új tervként szerepel a listáján a következő esztendőre nézve. Erről kérdeztük őt interjúnkban, melyből egyből kiderült, hogy az emberek felé áradó nyitottsága, szeretete határtalan mind a munkájában, mind pedig a magánéletében egyaránt. A beszélgetés ideje alatt egyértelművé vált számomra, hogy az az élet iránti nyitottság és alázat, amellyel ő rendelkezik, elengedhetetlen egy fölfelé igen magasan ívelő példaértékű életpályához. - Milyen volt az elmúlt éve, milyen főbb események történtek? - Nagyon pörgős évet tudhatok magam mögött. Már mindjárt az év elején, februárban volt egy nagy konferencia, ami régóta érett, ez a „Jászkunság identitása” konferencia volt. Kisújszálláson került megrendezésre, mögötte a „Nagykun Hagyományőrző Társulás” állt, melynek elnöke Kecze István, Kisújszállás polgármestere. Az apropója az volt, hogy Kisújszálláson egy olyan néprajzi pályázat és sorozat készült, amibe ez pont beleillet, ezért volt ez a város a helyszíne. Nagyon jól sikerült konferencia volt, aztán
POSTALÁDA
májusban a kötete is megjelent. sági kultúrának azokat a pont- kovaliyor?”, vagyis „Mire ez a Mellette volt még egy másik ki- jait keresem, amibe valamilyen nagy sietség? Tán a tatár hajt?”; advány is, amire nagyon büszke módon kapcsolódunk. de azért igyekszem ebben az Szóval, jó pörgős volt 2015 és évben elkészíteni ezt az írást. vagyok. Erről tudni kell, hogy a magyar turkológiában egy na- ami még nagyon fontos, hogy jó A magánéletben sűrűn látogyon szűk kört érint; Kúnos Ig- a mérlege annak ellenére, vagy gatom unokáimat. Négy unonácnak az „Adakálei török nép- talán éppen azért, mert én mö- kám van, akikre nagyon büszdalok” című könyve jelent meg göttem már nincsen intézmény, ke vagyok, havonta legalább egy az én szerkesztésemben. Ez hanem végre alkotói szabadsá- hetet töltök velük, mivel ők Taazért is érdekes, mert ez a har- gon vagyok, minek lévén azt csi- tán élnek; meg persze a fiammadik kötete Kúnos Ignácnak, nálhatom, amihez kedvem van. mal is jó kapcsolatot ápolok, aki Mint minden évben, vol- közelebb van hozzám, ő helybeami itt jelent meg a mi kis városunkban. A hoztam li. Sok a jó barát, akik tenger mélyéről - kríelengedhetetlen fontosmi tatár népdalok és sággal bírnak az ember találóskérdések címmel életében. Karcagon 2004-ben jelent meg. Tatár népdalo- Az elmúlt év is sűrűkat fordított, amelyeket nek volt mondható, mi az első világháború idevárható az idei évet iljén a tatár hadifoglyokletően? tól gyűjtött, ezenkívül - Az UNESCO kereVolga-vidéki népdalokat tében indul török-mais gyűjtött, ez Bükkönygyar néprajzkutató progrét a Volga partján - Karam. Úgy zajlik, hogy záni tatár és miser népösszeállt egy kutatódalok címmel 2005-ben csoport török és majelent meg. Tulajdonképpen ezzel a kötetgyar részről, és a kötel, ami Adakálei török zös pontokat keressük. népdalok címmel jelent Az UNESCO már komeg 2015-ben, a Kúnos rábban elindította ezt Ignác-féle hagyaték, széa kezdeményezést, fupen egyberendezve, kitott Bulgáriában, Roadva, Kakuk Zsuzsa mániában, Macedóniában, és most kiterjeszműfordításában, de az tették Magyarországra én szerkesztésemben is, és abban a szerencséés kiadásomban itt jelent meg Karcagon. Ezben van részünk, hogy zel úgy érzem, hogy az egyik helyszíne enmindent megtettem az nek a rendezvénynek egyik legnagyobb ma- Dr. Bartha Júlia idén is több kutatásban vesz részt itt lesz Karcagon. Ankarában tartózkodtam vigyar folklorista ügyészonylag hosszabb ideben, amit tehettem, hiszen azt azért tudni kell, hogy tam Törökországban. Ez azért ig, és az egyik alkalommal bekéaz európai tudományossággal volt most különleges, mert egy retett a nagykövet - egy órán bea török folklórt Kúnos Ignác is- 3000 kilométeres szép körutat lül az UNESCO-székházban tatudtam tenni Kelet-Anatóliá- láltam magam. Először ott kemertette meg. Nos, ezentúl konferenciákra ban, ahol a kora középkori isz- rült megvitatásra, hogy miképjártam, volt belőle bőven, ter- lám -, és a keresztény kegyhe- pen tudna országunk ebbe a kezmészetesen ezek szakmai kon- lyeket néztem meg. Mind- deményezésbe bekapcsolódni. Ennek eredményeként jön ferenciák voltak; ilyenkor vagy ez azért fontos nekem, mert a Nagykunságról adok elő, vagy már két éve gyűjtök egy vallás- létre ez a program, amely most egy olyan „törökös témát” ana- ökológiai tanulmányhoz, amit a népi táplálkozással kezdődik, lizálok, ami az én kutatási te- szépen, lassan elkezdek írni. és jövőre a népi díszítőművérületem. Én szellemi kultúrával Bár, azt mondja a török, hogy szettel folytatódik. Most a néfoglalkozom a török és a kun- „Ne adszelem var? Tartar mi pi táplálkozás témakörében fő-
Ünnepi műsor óvodásoktól A Horváth Ferenc úti és a Kórház úti szociális otthonban a Kuthen úti óvoda Nyuszi csoportos gyermekei adtak ünnepi műsort. A kicsik énekkel, verssel, tánccal készültek erre az alkalomra. Vidámságot, örömet varázsoltak az ott élők szívébe!
Felkészítő pedagógus: Sántháné Karászi Julianna
leg birka ételeket mutatnak be a törököknek. Lesz próbafőzés is a kilenc nap alatt. Karcagon kívül Kisújszállásra és Jászberénybe is ellátogatunk. Kontroll pontként azért érdekes Jászberény, mert a szőlőművelés nagy történelmi múltra tekint vissza, hiszen ott török szőlőfajtákat is találhatunk. A magyarországi kertkultúrában a törököknek igen jelentős része van. Ezt követően még Szigetvárra is utazunk. Biztos vagyok benne, hogy a táplálkozási kultúrát illetően ott is fogunk valamiféle érdekességet találni, felfedezni. Aztán mi megyünk majd áprilisban hozzájuk, pontosabban oda, ahol a magyar emigráció élt. Javaslatom szerint Izmitbe látogatunk el, ahol a Thököly emigráció élt. Kartepe és Kocaeli lesz a helyszín. Ebből az utazásból fognak majd összeállni törökül, magyarul és angolul azok a kötetek, amelyeket a kutatás eredményeként ez a csoport fog kiadni. Jól kezdődik az év, mert áprilisban a Kovásznán megrendezésre kerülő Kőrösi Csoma Keletkutató Konferencia idei Kőrösi Csoma-díj boldog tulajdonosa én leszek. A díjat keletkutató munkásságom elismeréseként kapom. Csomakőrösön adják át a református templomban, ahol Kőrösi Csoma Sándort megkeresztelték. Más öröm is ért az év elején: egy megyei díjra is jelöltek. Nagyon boldog vagyok! - Amikor nem dolgozik és kikapcsolódik, akkor mivel tölti az idejét? - Szépirodalmat olvasok amikor csak tehetem, kirándulok, szeretek fürdőzni. - Nagyon köszönöm az interjút és a továbbiakban is sok sikert kívánok! Brehó Mónika
2016. január 29.
Karcagi Hírmondó
Benne van a „csak azért is”
A tehetség erőforrás, amely nem végtelen és nem hasznosul önmagától, hanem tanulással, állandó önképzéssel fejleszthető. Városunkban olyan tehetséget kerestünk, akinek kivételes adottsága van és szorgalma révén a jövő formálója, meghatározó személyisége lehet.
tézott; én pedig úgy gondoltam, hogy a mai világban nem árt, ha a lányok is meg tudják magukat védeni és belevágtam. Bár, az öcsém részéről volt némi kihagyás, és látva sikereimet, újra fölvette ő is azt a bizonyos „övet”. A Karcagi Sportegyesületen belül Gyarmati Imre vezeti
- Általában tíz fő felett van a létszámunk, a fiúk vannak többen, a „harcos” jellege miatt. Tapasztalataim szerint a lányok többsége inkább megmarad a labdajátékoknál. Szponzorálnak is bennünket, például ha utazunk, vagy ha védőfelszerelésekre van szükségünk. Egyébként a karate a megfizethetőbb sportok közé tartozik, mert a ruha is, amiben edzünk - jó esetben - több évet kibír, nem kell rá gyakran költeni. - Mi kell ehhez a sporthoz, mit ad az embernek?
Kemény Anett, - Karcag város szülöttje - inkább egy férfiasabbnak mondott sportágban jeleskedik. Fiatal kora ellenére viszont máris szép sikereket tudhat magáénak a karatéban, ami egy szabadkezes japán küzdősport. Anett máris az „A” kategóriában küzd, a felnőttek között. Ez a sport fejleszti többek között a jellemet, az akaratot, az önuralomról nem is beszélve. Több ága közül a shotokan, a goju-ryu, a shito-ryu és a wado-ryu a legismertebb. Kérdéseimre adott válaszai alapján biztosak lehetünk abban, hogy erről a lányról még sokat fogunk hallani, hiszen egész személyiségét átszövi a „csak azért is” mentalitás...
a „kyokushin karate” oktatását. Ez egy olyan ága a karaténak, ahol fejre nem lehet ütni. Nagyon családias, baráti hangulat fogadott és pozitív élményekkel távoztam már az első edzésről. Ennek több éve, hiszen 2007-ben kezdtem, ugyan volt egy kisebb kihagyásom 2009ben kézműtét miatt. Versenyre való felkészülés közben egy rosszul irányzott ütés ínszalagszakadást eredményezett. 2010-
- Anett! Mit lehet tudni rólad? Kérlek mutatkozz be! - Kemény Anett vagyok, 20 éves leszek márciusban. A Karcagi Nagykun Református Gimnázium egészségügyi szakán ápolónőnek tanulok, ez az érettségi utáni képzések egyike ott. - Mivel töltöd a szabadidőd nagy részét és hogyan kerültél vele kapcsolatba? - Az egyik hirdetési újságban még évekkel ezelőtt láttam egy felhívást, miszerint önvé- ben megműtötték, és 2013-ban delmi sportoktatásra lehetett je- kezdtem újra edzeni. lentkezni, karatéra. Nem volt annyira ismeretlen számom- - Létszám tekintetében mit lehet ra ez a sport, mivel öcsém már elmondani, mennyien vagytok, óvodás korától kezdődően kara- van-e szponzorotok?
- Milyen eddigi elért eredményeid vannak és melyikre vagy a legbüszkébb?
- Európa bajnokságon II. helyezést értem el. Diákolimpián is versenyeztem, ahol I. helyezett lettem, valamint nemzetközi versenyeken is értem el szép eredményeket, ezenkívül a Shidokan karate világbajnokság III. helyezésével is büszkélkedhetem. - Milyen tapasztalataid voltak az Európa bajnokságon? - A verseny 2015. október 17én volt Svédországban, Lundban. Olyan országok képviseltették magukat, mint Törökország, Görögország, Oroszország, Németország. Nagyon nagy tapasztalatokra tehettem szert, ugyanis férfi-
- Külön életmódot étkezés tekintetében, vagy másban nem igényel ez a sportág. Elsősorban kitartás kell hozzá és nemcsak testben, hanem lélekben is, hiszen az erős ütések, rúgások nem esnek jól az embernek. Másrészről sok szabadidőt kell feláldozni ahhoz, hogy az embernek jó eredményei legyenek. Versenyidőszakon kívül heti háromszor gyakorolunk, de ha megmérettetésre készülünk, akkor szinte mindennap van edzés. Akaraterő, alázat, kitartás szükségeltetik ehhez a sporthoz is. Az ember megismeri és feszegeti a határait, önismeretet és önfegyelmet tanul. Számomra ez azért is jó, mert ha elmegyek a barátaimmal egy szórakozóhelyre, akkor sokkal nyugodtabb vagyok. Nem tartok attól, hogy ha esetleg bármi baj adódik, akkor nem tudom megvédeni magam. Sze- akkal edzek, s mivel ők erősebbet ütnek, rúgnak mint a nők, így a megmérettetésen a női partnerek tekintetében valamivel könnyebb dolgom volt, bár az én kategóriában +65 kilogramm felett, kortól függetlenül, bármelyik nőtársamat betehették ellenfelemnek. Tapasztalatcserére nem nagyon volt lehetőség, viszont a három perces küzdelmek ideje alatt megfigyelhettük, elemezhettük a társakat. Teljesítményemről azt tudom elmondani, hogy újabb technikák kidolgozása, elsajátítás a mostani célom, nyilván edzői segítséggel. Ezen a versenyen, büszkén mondhatom, hogy egy csepeli magyar lány lett a nyertes, akivel együtt utaztunk ki. Ebből is kitűnik, hogy a magyarok nagyon elszántak. Óriási akaraterejük és alázatuk volt a választott sport iránt, ahol a lehető legtöbbet hozrencsére eddig nem került erre zák ki magukból, és elszántan sor; igazából hivatalosan nem előre haladva mennek a nekik kiis lehetne alkalmazni önvéde- jelölt úton, céljaik felé. Erre büszlemre ezt a sportot például egy kék lehetünk, mert ahogyan benszórakozóhelyen, mert a tör- nük is, bennem is ott van az a bizonyos „csak azért is”! vény tiltja.
5
IFJÚSÁG
- További céljaid?
- A Világbajnokság lesz a következő nagy megmérettetésem, június 25-én Szentesen. De az idei Európa bajnokság sem marad ki a sorból. Viszont először február 13-án Sátoraljaújhelyen küzdök meg egy nemzetközi versenyen. Majd itthon karatézom, és egy külföldi utazás, verseny is kilátásban van. Mindenhol szeretnék szép eredménnyel szerepelni. - Előfordult már – akár egy sérülés elszenvedése miatt –, hogy azt mondtad feladod? - Nem, még sosem fordult elő. Nagyon jó az edzőm. Gyarmati Imrére mindig számíthatok, és lelket önt belém, ha szükségem van rá. Támogat és a lehető
legjobbat hozza ki belőlem, csakúgy mint a szüleim, akik mindig támogattak és támogatnak, még abban az esetben is, ha időnként megsajnálnak egy-egy lila folt láttán. Büszkék rám. - Kinek, kiknek ajánlod ezt a sportot? - Mindenkinek aki szereteti a küzdelmet. A Városi Sportcsarnokban edzünk minden héten hétfőn, szerdán és pénteken 17:00-19:00-ig. - Tanulmányaidat hol szeretnéd folytatni? - Mentőtisztnek szeretnék tanulni Nyíregyházán és mellette karatézni természetesen egyesületen belül. - Ha nem tanulsz és nem karatézol, mivel töltöd a szabadidődet? - Szeretek a barátaimmal lenni és bulizni. - Köszönöm szépen az interjút és további szép sikereket kívánok neked! Brehó Mónika
6
Karcagi Hírmondó
2016. január 29.
HÍREK A hét kérdése: Mit szól a családi otthonteremtési kedvezményhez? 2016. január 1-től jelentősen bővítette a kormány a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) mértékét. A CSOK az új szocpol; felújításra nem, de bővítésre, használt lakás és családi ház vásárlására kérhető. Lássuk, hogy városunk lakóit milyen mértékben érinti és mennyire jártasak a témában? Kinek, mi a véleménye róla?
Nagyné Farkas Angéla (32) Bővebbet nem tudok róla mondani, tájékozódnom kell még ebben a témában, de az eddigi ismereteim alapján úgy gondolom, hogy ez nem egy rossz kezdeményezés. A fiatalok számára, akik még most kezdik az életet, nagy segítséget jelenthet.
Pintér Margit (26)
Kollog Erika (23)
Bennünket egyelőre nem érint, mivel egy gyermek után nem jár, de ha mégis úgy lenne, hogy három gyereket vállalnánk, akkor mindenféleképpen igénybe vennénk. Azt mondhatom el, hogy a kormány intézkedéseinek hatására elgondolkodtunk rajta, de egyenlőre még várat magára, aztán majd meglátjuk. Nagyon sok családnak segítség véleményem szerint, meg az olvasott ismereteim alapján.
Egyelőre ez nem érint minket, mert a szüleim most építkeztek, úgyhogy odaköltöztünk a családdal, mivel közös a ház; három gyerekre épült, a kettő testvéremre, meg rám. Úgyhogy mi azt vesszük igénybe. Még nem tervezzük ezen támogatás igénybevételét, de a későbbiekben még nem tudom, akár az is lehetséges, hogy mégis belevágunk, mert tényleg sok családnak segíthet.
Kedves Olvasóink!
Lapzárta: 2016. február 1. (hétfő) 12 óra Amennyiben nem kapják meg a Karcagi Hírmondót, kérjük jelezzék szerkesztőségünkben személyesen (Karcag, Kertész J. utca 2.), vagy telefonon a 06/59-312-415-ös telefonszámon!
OTTHON Csokis-kókuszos szelet sütés nélkül recept
Hozzávalók / 6 adag
A tésztához: 200 g vaj (olvasztott), 400 g sűrített tej (cukrozott), 150 g kókuszreszelék, 1 citromból nyert citromhéj (reszelt), 400 g kekszmorzsa, 2 ek cukrozatlan kakaópor A tetejére: 1,5 bögre porcukor (2,5 dl-es bögre), 2 ek vaj (puha), 2 ek cukrozatlan kakaópor, 2 csepp vanília kivonat (vagy 1 cs vaníliás cukor), 2 ek víz (forró) Elkészítése
Fotó: Internet 1. A kakaóporon kívül az alap összes hozzávalóit összegyúrjuk. 2. Kettéválasztjuk, és az egyik felébe belegyúrjuk a kakaót. 3. A kakaós részt belepréseljük egy 27x18 cm-es tepsibe vagy formába. (Ha kibéleljük sütőpapírral, ami a tepsi két végén kilóg egy pár cm-re, akkor könnyen kiemelhetjük az egészet, és úgy szeleteljük majd.) 4. Hűtőbe rakjuk kb. 1 órára vagy a mélyhűtőbe 1/2 órára. 5. Ha jól megkeményedett, ráterítjük a világos részt, amit addig jó puhán tartottunk, hogy könnyen teríthető legyen. Ezt is betesszük a hűtőbe, hogy a világos rész is megdermedjen. 6. Elkészítjük a csokimázat: a porcukrot a vajjal és a forró vízzel simára keverjük, és rákenjük a sütire. 7. Pár óra alatt megszárad a teteje. Kiemeljük a sütőpapír segítségével, deszkára téve szeleteljük. Jó étvágyat!
Nyereményjáték Játsszon Ön is a Karcagi Hírmondóval! Milyen díjat kap áprilisban dr. Bartha Júlia turkológus? A megfejtéseket levelezőlapon személyesen névvel, címmel és telefonszámmal adhatják le szerkesztőségünkben 2016. február 1-jén (hétfőn) 12 óráig. Címünk: 5300 Karcag, Kertész J. u. 2. A helyes megfejtők között 2 darab fürdőbelépőt sorsolunk ki az Akácliget Gyógy- és Strandfürdő felajánlásában. A nyerteseket telefonon értesítjük.
2016. január 29.
Tovább hódít az őrület középiskolánkban, a Karcagi Nagykun Reformátos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában. A tavalyi tanévben, 2014ben kezdődött el a Rubik-kocka mizéria, feltalálásának 40. jubileumán. Minden harmadik diák keze ezt forgatta, ki a szüne-
A Rubik-kocka bűvöletében
rendezvényén, hogy akik eddig nem próbálták, azok is kedvet kapjanak hozzá. Ez az előadással egybekötött bemutató végül január 14-én került megrendezésre iskolánk könyvtárában. A prezentációt a bűvös kocka bemutatásával kezdtük társammal, Gulyás Ferenccel, melyben elhangzott, hogy ez egy közismert logikai játék, szerte a világon. Feltalálója, ifj. Rubik Ernő eredetileg a térbeli mozgások szemléltetésére tervezte, később jött rá, hogy hatalmas lehetőségek rejlenek benne. Nem is tévedett, ma már több millióan hódolnak ennek a szenvedélynek. Mi ketten is a fentebb említett időszakban kezdtük el, mikor a kockázás a reneszánszát élte. Az Internet segítségével sajátítottuk el a titkát, majd miután nem volt elég a 45 másodperces átlag amatőr módtekben unaloműzőként, ki az nő, hogy mutassuk be a játékot szer, belevágtunk a félprofi, órákon, sunyin, a pad alatt… a gimnázium „Refis Tudósok majd a profi metódus tanuláugyanezen okból. Azóta - bár Klubja” néven futó időszakos sába. Azóta 15-25 másodperc
A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt egy kisújszállási lakos ellen. Az 53 éves férfi 2016. január 21-én 6 óra 30 perc és 15 óra 30 perc közötti időben Kisújszálláson, a vasútállomás területén lévő kerékpártárolóból eltulajdonított egy lezáratlan biciklit. A rendőrök a beszerzett információk és a kamerafelvétel alapján azonosították a jogsértőt, akinek otthonában megtalálták és lefoglalták a lopott kerékpárt. A járőrök előállították a férfit a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.
A biztonsági őr tartotta vissza őket A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt két kisújszállási lakos ellen. A 16 és 17 éves fiúk 2016. január 23-án 18 órakor egy kisújszállási üzletből a kabátjuk alá rejtve, fizetés nélkül akartak kivinni szeszes italokat, de a bolt biztonsági őre észlelte a lopást és visszatartotta őket a rendőrök kiérkezéséig. A járőrök előállították a jogsértőket a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatásukat követően szabálysértési őrizetbe vették a két fiatalt.
7
IFJÚSÁG
kissé alábbhagyott az érdeklődés -, még mindig vannak „speedcuberek”, ahogy magunk között hívjuk egymást. A kifejezés azt a személyt jelöli, aki a kocka gyors kirakására törekszik. Még tavaly kért fel minket Domjánné Nagy Tünde tanár-
Rendőrségi Hírek
Biciklit lopott
Karcagi Hírmondó
Faágakat szedett az erdőben
A Karcagi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési őrizetbe vett egy 29 éves kunmadarasi lakost. A fiatalember 2016. január 23-án 11 óra körüli időben egy Kunmadaras külterületén lévő erdőből akác- és tölgyfa ágakat szedett össze, melyre engedélye nem volt. A 30 kilogramm fát a kerékpárjára rakodva akarta elvinni a helyszínről, amikor a rendőrök megállították és kérdőre vonták. A járőrök férfit a helyi rendőrőrsre előállították.
Elfutott a libával A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Cs. László karcagi lakos ellen. A 27 éves férfi 2016. január 24-én 1 óra körüli időben bejutott egy karcagi ingatlanra, ahol a fészerből eltulajdonított egy libát. A zajra felébredő sértett megzavarta a jogsértőt, aki a szárnyassal együtt elfutott a helyszínről, majd a libát egy közeli utcában az árokba dobta. A helyi körzeti megbízott a beszerzett adatok alapján rövid időn belül azonosította és lakásán elfogta Cs. Lászlót. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 27 éves helyi lakost.
alatt végzünk vele, bár ez még távol áll a jelenlegi rekorder, Lucas Etter 4,9 mp-es világcsúcsától. A karbantartásával, javításával folytattuk az előadás menetét, majd a különböző alakú és nehézségű darabokat mutattuk be. Többek között az 5x5-ös, 6x6-os szabályos kockákat, a dodekaéder alakú Megaminxet, a tetraédernek megfeleltethető Pyraminxet. A játékokat a közönségünk rendelkezésére bo-
A Bohóc
csátottuk, szabadon kipróbálhatták. Az eseményen mindössze 9 éves volt a legfiatalabb kockás. A sok nevetéssel fűszerezett interaktív beszámolón jó volt látni, hogy milyen sokan kedvet kaptak a kockázáshoz. A kedves olvasóknak is ajánlani tudom, hiszen tökéletes unaloműzőként, logikai fejlesztőként funkcionál. Próbálják ki! Csak némi türelem kell hozzá. Éliás János
ÉRDEKESSÉG
„Nevetés. Az egyetlen dolog a világon, ami nem nevetséges.” Karinthy Frigyes A Római Birodalom idején a szegény műveletlen paraszti réteg latin neve colonus volt. Ez magyarul bohócot jelent. Az első bohóc a saját társadalmi rétegéből csinált bolondot, nem udvarit, udvari módon, hanem durva, sokszor trágár vicceket mesélve az útja során a vidéki lakosságnak. Származása a görög színházi életig vezethető vis�sza, a középkorban a vándorló kirakodó vásárokon produkálta magát nevetéssel körülölelve. Próbálta elkerülni sokszor az éhhalált. Télen-nyáron a szabad ég alatt, esetleg egy kisebb színpadféleségen csinált magából szó szerint bohócot. A profiljának alapja nem sokat változott az évszázadok során. Az alap karikatúra egy naiv, buta vidékinek ható, szerethető és kinevethető figura egyben. Tervez és ügyetlenkedik a mindennapi tárgyainkkal, ez a komikus, egy közülünk való kétbalkezes személy. Persze, ha kell, nagyon ügyes is tud lenni. Ma már cseppet sem beszél csúnyán, ezt a rossz szokását már a régi angol színházi életben elhagyta. Egy ideig elválaszthatatlanoknak tűntek, de a teátrum shakespeare-i komolyodásával el is búcsúztak egymástól, a bohóc véglegesen átkerült a cirkuszok és a varieték világába. Akrobata és ze-
nészi képességei itt fejlődtek ki igazán. Létrejött egy-két híres bohócfigura, a művészetnek megtetszett a bohóc drámaiassága. Ilyenek voltak Pierrot és Harlequin. A képzőművészet beleszeretett, festők sora érzett rá a bohóc tragikumára. A bohóc arisztokrata rokonai, az udvari bolondok mára már rég kihaltak, a falu bolondját is ritkán választják meg, azt sem hivatalosan. De a krumpliorrú, festett arcú ismerősünk egy igazi túlélő, mai jelmezében még mindig van valami a középkorból. Bohóckodunk mi is. Sokszor azért, hogy színezzük a sok életízű gondot, a bennünket körülvevő világot. Vagy azért, hogy jobban elfogadják személyünket. Nevetni, nevetteti jó dolog. Hangosan, halkan, sírva, legtöbbször közösen. Robert Burton angol
szerző azt írta: „Minden nevetés kellős közepén a szenvedés ül.” Az utóbbi időkben feltűnt egy új bohócfigura, ki a XX. század intelligens személyeként rájött, a nevetés nemcsak örömöt okoz, bút feledtet, hanem gyógyít is. Útra kelt egy nagyon hasznos és tudatos új bohóctípus: a bohócdoktor. Így lett egy középkori jelmezű, kopottas nevettetőből egy tisztelhető személy, ki nemcsak gyerekzsúrokon lép fel megfáradtan, nemcsak a cirkuszban áll nyakon öntve vízzel, harsányan. Ott van a kórházak gyerekosztályán is, sokszor haldokló közönségnek játszva, mit sem érzékeltetve azt, hogy éppen megszakad a szíve. Az udvari bolondnál nemesebbé válva lett ez a „colonus” igazi nagybetűs Bohóc… Péntek László
8
Karcagi Hírmondó
2016. január 29.
HIRDETMÉNYEK KARCAG TELEVÍZIÓ AZ ÖN HELYI TELEVÍZIÓJA
Pengő Ferenc cégvezető: 06/30/223-8844 E-mail:
[email protected] Nézze Ön is a műsorunkat az interneten a www.karcagtv.hu oldalon, itt válogathat kedvére korábbi híradásainkból is 2016. január 29. péntek 18.00 Műsorajánlat 18.05 Térségünk: Tomajmonostora Vendég: Fazekas Szabolcs polgármester 18.30 Gyermekpercek 18.50 Nótapercek 19.05 Nagykunsági Krónika - közéleti magazin Aktuális kérdések Lévai Kálmán katasztrófavédelmi tájékoztatója Karcagi hírek - A magyar kultúra napja - Évértékelő értekezlet - Hatezerrel több vendég volt a strandon - A kutatóintézet tervei - 94 évesen is dolgozik Kiskulcsoson - Új vezető a bereki strandon - Rendőrségi hírek Háttér Nyíriné Kátai Katalin 20.30 Karcagi Tükör A magyar kultúra napja 2016
2016. február 2. kedd 18.00 Műsorajánlat 18.05 Jöjjetek Hozzám – református istentisztelet 2016. 01. 17. 19.00 Karcagi Hírek 19.30 A Hit Szava – római katolikus szentmise 2016. 01. 17. 20.30 XVII. Karcagi Birkafőző Fesztivál 2015: Folklór műsor
2016. február 6. csütörtök 18.00 Műsorajánlat 18.05 Térségünk: Tisza-tó Abádszalók: jégvitorlások 18.40 Gyermekpercek 18.50 Nótapercek 19.05 Nagykunsági Krónika - közéleti magazin Aktuális kérdések Vendég: Hodos Julianna Téma: évértékelő értekezlet után Karcagi hírek - Változik a műszaki vizsga? - Családtámogatás 2016. január 30. szombat - További fejlesztések várhatók (ism. vasárnap) - Szalagavató 18.00 Műsorajánlat - Úszóverseny 18.05 A magyar kultúra napja 2016 - Sportolók köszöntése 20.10 Térségünk: Berekfürdő Beszélgetés Molnár János polgár- Háttér Farsang mesterrel 20.40 Nagykunsági Krónika - közéle- 20.30 Karcagi Tükör ti magazin Képviselő-testületi ülés
NÍVÓS KULTURÁLIS ESEMÉNYEK, 3D-s MOZI, BOWLING PÁLYA-BÜFÉ, SÁRKÁNYVÁR CSALÁDI JÁTÉKTÁR, KÁVÉHÁZ, CUKRÁSZDA és további egyedi szolgáltatások intézményeknek, civil szervezeteknek, vállalkozásoknak. Bővebb információ a programokról és a moziműsorról: www.vigadokisuj.hu Tel.: 59/886-928, vagy keressen bennünket a facebookon: www.facebook.com/vigadokisuj, www.facebook.com/vigadomozi
február 13. VUJITY TVRTKO előadása
A Karcagi Eskrima Iskola tagfelvételt és ingyenes nyílt edzést hirdet Eskrima - Extrém Hatékony Önvédelem edzésekre gyerek és felnőtt csoportokba
Időpont: 2016. február 6. (szombat) Gyerek csoport (7-től 14 éves korig): 15 órától 16 óráig Felnőtt csoport: 16 órától 18 óráig Helyszín: Varró István Szakiskola tornaterme; Karcag, Varró utca 8. Honlap: eskrimakarcag.hu Telefon: 70/630-0277
Születés
2016. január 18.
Tóth Tímea – Györfi Gábor Péter Kg., Kórház utca 8./C Gábor Marcell 2016. január 20. Nagy Marianna – Kis Ernő
Kovács Szilvia, Karcag város alpolgármestere a Györffy István Nagykun Múzeummal együttműködve meghirdeti az „Eleink élete - …” fotópályázat második fordulóját karcagi, illetve Karcag környékén készült régi fotók gyűjtésére
„Eleink élete – a munka”
címmel. A pályázat célja: összegyűjteni a lakosság körében még fellelhető régi fotókat, melynek témája a -- mindennapi/eseti, alkalmi házkörüli, egyedül, rokonsággal, vagy kalákában végzett munka, -- foglalkozás, hivatás, szakma gyakorlása közben megörökített fotók. A munkavégzés során használt munkaeszközökről is várunk fényképeket. A beérkezett anyagból kiállítást tervezünk a Györffy István Nagykun Múzeumban. A fotók a tulajdonos(ok) jóváhagyásával a múzeumban archiválásra kerülnek. Kérésre a fotókat visszaadjuk a beküldőjének, de a múzeum szívesen megtartja őket, és nyilvántartásba kerülnek. Pályázni lehet olyan munkával kapcsolatos fotók beküldésével, amelyek -- a múlt század elején (1900-as évek eleje), -- illetve azt megelőzően a századforduló táján (1800as évek vége), -- az első világháborút követően, 1970-ig készültek, -- kizárólag a munka végzését, vagy a -- munkával kapcsolatos dolgokat, pl. eszközök, tárgyak, stb. örökítik meg. Beküldés módja: személyesen vagy postai úton a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum címére (5300 Karcag, Kálvin u. 4.). A fotókhoz kérjük mellékelni a -- beküldő(k) nevét, címét, elérhetőségét (telefon, e-mail), -- kiről, kikről, mely családról, családtagokról készültek, -- ha ismert, a fotó készítésének dátuma. A pályázat nyertesei a beküldött fotók száma alapján kerülnek kiválasztásra. A legtöbb fotót beküldők értékes programokban, jutalmakban részesülnek. Beküldési határidő: 2016. február 28. Kérjük, hogy minél többen keressék elő és hozzák el hozzánk fotóikat, hogy minél gazdagabb kiállítást tudjunk összeállítani, az utókornak méltó módon megőrizve ezeket a fotókat! Közreműködésüket, segítségüket előre is nagy tisztelettel megköszönjük! Kovács Szilvia alpolgármester és dr. Nagy Molnár Miklós múzeumigazgató
Magán állatorvosi ügyelet Az ügyelet Karcag, Berekfürdő területére vonatkozik, hétvégékre és esetleges ünnepnapokra (péntek 16 órától hétfő reggel 07 óráig).
április 10. TALAMBA ÜTŐEGYÜTTES
Anyakönyv
Január 30-31. Dr. Magyar György Kg., Hajnal utca 22. Tel.: 06/30-852-0465.
Kg., Kisújszállási út 29. Réka és Marcell 2016. január 20. Rózsa Enikő - Kiss Viktor Kg., Gyep utca 8. Rikárdó 2016. január 21. Tasi Viktória - Rózsa Rajmund Kg., Szélmalom utca 1. Rajmund 2016. január 21. Nagy Brigitta – Ács Attila Kg., Madarasi út 9-11. Attila 2016. január 23. Veres Katalin - Huszti Károly Kg., Rába utca 55. Anita
Gyógyszertári ügyelet Január 30. (Szombat) 8-13 óráig Főtér Gyógyszertár (Horváth Ferenc u. 1.) 9-20 óráig Alma Gyógyszertár (Kisújszállási út 34.)(Tesco)
Január 31. (Vasárnap) 9-12 óráig Berek Patika (Kiss Antal u. 3.) A fenti időpontokon túl sürgős esetben egészségügyi ellátás a Háziorvosi ügyeleten (Karcag, Széchenyi sgt. 27.)
2016. január 29.
Ingatlan Karcag központjában, I. emeleti, 2 szobás, jó elosztású, felújított, erkélyes 56 m2-es téglalakás eladó. Irányár: 7.500.000 Ft. Tel.: 06/30-527-2980. Karcagon eladó egy 83 m2es kertes családi ház, vagy 48-54 m2-es földszinti lakáscsere is érdekel. Tel.: 06/30483-6705. Új építésű 50 m2-es lakás sürgősen eladó Karcagon, a Kántor Sándor utcában. (Egy szoba, amerikai konyha, fürdőszoba, erkély, műanyag nyílászárók.) Képek az interneten a „ Jófogáson”. Tel.: +36/30-339-1063. Eladó kockaház (100 m2es, benne két szoba, fürdőszoba, konyha, továbbá hozzátartozik egy 60 m2es alsóépület) a főtértől 2 percre. Rendezett kerttel, gáz- és cserépkályhafűtéssel. Tel.: 06/30-439-4839, 06/30-328-3533. Kis ház eladó Karcagon, az Akácos utca 59. szám alatt. (Érdeklődni: Karcag, Hunyadi utca 30.) Karcag csendes, nyugodt, kertvárosi részén a CSOK megszerzésére is alkalmas, tehermentes, két és fél szobás, összközműves családi kockaház, új alsóépülettel eladó. Tel.: 06/30-922-8958. Karcagon, áron alul eladó régi típusú családi ház, a telken jó állapotban lévő melléképületekkel, amely bármilyen vállalkozásra alkalmas. Társasházi csere is érdekel. Tel.: 06/30850-7819.
Karcagon a kórház közelében négy szobás, két garázsos kertes ház extrákkal eladó. Tel.: 06/30-627-7789. Parasztház eladó (két szobás, verandás, nagy melléképülettel), ugyanitt 500 m2-es építési telek sok gyümölcsfával, továbbá salgó polc eladó. Tel.: 06/20-230-1202. Családi ház jó állapotban eladó. (Rendezett udvar, fúrt kút.) Tel.: 06/20-2828697. Deák körút 69. szám alatti ház eladó gáz- és cserépkályhafűtéssel, sok melléképülettel. Tel.: 06/59313-595. Üres beépíthető porta eladó a Sándor utca 27. szám alatt. Tel.: 06/30227-3246.
Állat Kopasztott csirke kapható! Vágás minden pénteken, a megrendeléseket csütörtök délig szíveskedjenek leadni. Kínálatunk: vágó csirke (2-3 kg), nagytestű jérce és kakas (4-6 kg). Karcag, Soós I. utca 12. Tel.: 06/59311-969, 06/30-244-5160. Kopasznyakú, vörös-kendermagos tyúkállományból keltetésre tojás eladó. Tel.: 06/30-748-2878.
Vegyes Vásárolok régi fenyőbútorokat, szekrényt, kredencet, kanapét, asztalt, komódot, ho kedlit, szennyesládát, sózóteknőt, mosóteknőt, bödönöket, kannákat, bekötött boros demizsonokat, ablakra való spalettákat, és minden egyéb régiséget, teljes körű hagyatékot, tollat. Tel.: 06/20-996-1346.
Eladó 1 db műanyag redőny, tokkal (165 x 125ös), valamint vágó birka Tel.: 06/59-313-691. Faláttöréses konvektor (FÉG, 2 db), és kéményes konvektor (FÉG, 4 db), továbbá 40 db szék (bárszék 20 db, csővázas 20 db) és automata mosógép eladó. Tel.: 06/20230-1202. Palackról működő gázkályha, zsírosbödönök (15-20 l), 2 db heverő puffal (sötét barna), gyermek és felnőtt ruha, cipő eladó. Tel.: 06/20-2410846. Fiatal pár albérletet keres két szobás társasházban vagy kertes házban, tavaszi költözéssel. Ajánlatot a 06/30-4334463-as telefonszámra kérünk. Sparhelt, régi bútor, répareszelő eladó. Tel.: 06/30-852-9689. Informatikusoknak IKEA forgószék, 60 literes fagyasztószekrény és egy kávéfőző eladó. Tel.: 06/20-502-6183.
Jó állapotú bejárati ajtó (208 x 90 cm), Philips alig használt faxgép, téli-tavaszi felnőtt kabátok (XL-es méretű), új CD tartó állvány (nikkelezett), 20 literes mikrosütő, varrógép eladó. Tel.: 06/70532-6005, 06/59-300-824. Eladó 2 db Karancs gáztűzhely, 1 db Whirlpool automata mosógép. Tel.: 06/59-313-595. Eladó 4 db téli gumi és 4 db nyári gumi felnivel együtt sürgősen, valamint egy hintaszék. Tel.: 06/30-868-2459. Kedves régi és új vásárlóim! Változás az Erzsa Turiban! 2016. február 01től minden termék 2590 Ft/kg-os áron kapható. AKCIÓ: Pénteken 1890 Ft/kg, szombaton 390 Ft/ kg. Minden hétfőn árucsere. Szeretettel várom üzletemben Karcagon, a Kertész József utca 8. szám alatt, vagy látogasson el a Facebook oldalamra (Erzsa Turi címen). Oxigénpalack, ipari varrógépek (5 és 4 szálas Interlock fedőző), színes és nem színes TV eladó. Tel.: 06/30-261-2935.
Hirdessen Ön is kedvezményes áron a
Karcagi Hírmondóban! Az apróhirdetés csak 200 Ft*.
Karcagi Hírmondó
APRÓHIRDETÉS Szolgáltatás
Mindenféle javítást, cipzár-cserét, felhajtást, méretre munkaruhát, férfi szövet- és bársony nadrág; bőrkabát varrását rövid határidőre vállalom! Tel.: 06/59-887-269. VÍZVEZETÉK szerelést, BÁDOGOS munkát és JAVÍTÁSOKAT is vállalok. Török László, Tel.: 59/313887 vagy 06/30-289-5103. Tetőmunkákat és javításokat is vállalok. Sütő Kálmán ácsmester. Tel.: 06/30-584-2767. Az Orgonda Agrár Kft. földet bérelne és vállal növényvédelmi szaktanácsadást, szakirányítást. Tel.: 06/30-785-0690. A Szendrei Üvegező BT. vállal: mindenfajta üvegezést, tükrök kidolgozását, képkeretezést, műanyag nyílászárók forgalmazását, beépítését, redőnyök, rovarhálók, szalagfüggönyök készítését. Karcag, Villamos utca 21. szám alatt. Tel: 06/30684-4941. Ácsolt ajtók, kapuk készítése, zárak javítása és cseréje. Karcag, Sütő Kálmán ácsmester. Tel.: 06/30584-2767. Hűtő eladó! Tel.: 06/30733-0220
Tisztelt Hirdetőink! SZERKESZTŐSÉGÜNK A HIRDETÉSEK VALÓSÁGTARTALMÁÉRT FELELŐSSÉGET NEM
* Az alapár 20 szóig értendő.
9
VÁLLAL!
10
Karcagi Hírmondó
2016. január 29.
SPORT
Készülnek a bajnoki szezonra
LABDARÚGÁS
Közel egy hónap szünet után megkezdődött a felkészülés az új bajnoki szezonra, a Megye I. osztályban szereplő karcagi labdarúgók számára is. Ebből az alkalomból arra kértem a karcagi SE játékos-edzőjét, Orosz Istvánt, hogy röviden ismertesse, hogyan készülnek a játékosok az új bajnoki szezonra. - Január 5-én kezdődött el a labdarúgók felkészítése. Heti hat alkalommal edzünk. Az edzésprogramban szerepel úszás, erőnléti edzés és labdás taktikai edzés is. - Az előkészületi mérkőzések mikor kerülnek megrendezésre? - Január 30-án Bucsa ellen Füzesgyarmaton mérkőzünk meg műfüves pályán. Majd február 6-án Füzesgyarmaton, 13-án Berettyóújfaluban játszunk, 20-án pedig itthon fogadjuk Kunhegyes csapatát. - Milyen elemeket tartalmaz az új edzésforma, amelyet most végeznek a labdarúgók? - Heti lebontásra vannak beiktatva az edzések, mind taktika, mint állóképesség szempontjából. Egy edzésciklus hét hétből áll, és a ciklusok ismétlik egymást. Ennek célja, hogy az állóképességet és a játékelemeket hetente váltogatjuk és gyakoroljuk a játékosokkal. -A szakosztály vezetősége milyen célt tűzött ki a csapat elé? - Szeretnénk megőrizni a bajnokságban az ötödik helyünket. De egy jó felkészüléssel reméljük, hogy feljebb is tudunk kapaszkodni az élmezőnyhöz. - A játékosállományban történt-e változás? - Egyelőre változatlan a játékoskeretünk, de hozzánk érkezhet Balogh Roland Túrkevéről. Ezen felül három utánpótlás játékos is velünk edz, akik Karcagon folytatják tanulmányaikat: Erdős Róbert, Balajti János és Kiss Sándor. Sérültünk szerencsére nincs. - Végül még egy kérdés, a bajnokság mikor kezdődik? - Február 27-én kezdődik a Megye I. osztályú bajnokság, Rákóczifalvára megyünk játszani. - Sok sikert a szezonra! B.I.
Bővítik az utánpótlás csapatot
A S Z TA L I T E N I S Z
Kiemelkedően sikeres évet zárt a Kováts DSE Asztalitenisz Szakosztálya. Az elmúlt év versenyidőszakát, és az elért eredményeit a sportág vezetője, Csornai Csaba értékelte. - Hogyan szerepeltek az asztaliteniszezők? - A versenysportban öt csapatunk szerepelt. Az NB III-ban egy csapatunk az első helyen végzett, a Megye I. osztályban két csapatunk volt érdekelt, egy hatodik és egy kilencedik helyezéssel. A Megye II. osztályban két csapatunk is indult, az egyik a harmadik, a másik együttes tizedik helyezést ért el. Összesen 24 igazolt versenyző szerepelt. Örvendetes, hogy a Megye I. osztályban alapemberek és utánpótlás korúak, sőt Dobrai Pisti az NB III-ban is szerepelt már. - Nemcsak az úgynevezett versenysportban, hanem különböző egyéb kiírású versenyeket is rendeztek szép számmal. - Megrendeztük hagyományos versenyeinket, februárban az országos veterán ranglista versennyel indítottuk a szezont. A Csokai István Emlékversenyen rekord létszámú versenyző indult az ország minden részéből (108 fő). Az emlékversenyt összekötöttük a Nagy Jenő Emlékversennyel, ahol ugyancsak nagy létszámban vettek részt játékosok minden korosztályban, igazolt és amatőr versenyzők egyaránt (104 fő). A húsvéti ünnepek alkalmával városi asztalitenisz versenyt rendeztünk, ahol elsősorban településünk
asztaliteniszt kedvelői szerepeltek. Kiemelt versenyünk volt a Szent István-kupa nemzetközi verseny, amelyet ugyan Tiszafüreden bonyolítottunk le, de a Kováts DSE volt a főrendező. Októberben rendeztük meg a Péter László Emlékversenyt, különböző korcsoportokban és kategóriákban, közel száz indulóval. A verseny napján tartottuk meg a karcagi asztaliteniszezők éves találkozóját. Decemberben került sor a már hagyományos Mikuláskupára. Valamennyi versenyen jól szerepeltek a Kováts DSE versenyzői, számos értékes helyezést szerezve. - Nem csak városunkban, hanem vidéken is asztalhoz léptek a DSE versenyzői. - A helyi rendezésű versenyeken kívül sportolóink nyolc alkalommal vettek részt ranglista, légiós és körzeti versenyeken. Örvendetes, hogy jelentősen növekedett az utánpótláskorú versenyzők száma. - Úgy tudom, tovább javultak az asztalitenisz szakosztály tárgyi feltételei, és beindult az asztalitenisz iskolai oktatása is, és ennek már megmutatkoztak az eredményei. - Nagy eredménye az elmúlt évnek, hogy a „Sport legyen a tied” pályázaton való részvételünk sikerrel zárult. Így 5 darab versenyasztallal, 1 adogató géppel, 30 darab kezdő ütővel, és 1500 darab edzőlabdával gazdagodtak a tárgyi feltételeink. Szeptember 1-től a Kováts Mihály Tagiskola egyik első osztálya felmenő rendszerben, heti két testnevelés órán asztali-
teniszt tanul. Ettől is várjuk az utánpótlás létszámban és minőségben történő fejlődését. Az utánpótlás korúak képzése heti három edzésen, szakképzett edzők irányításával folyik. Az asztalitenisz szakosztály létszáma 35 - 40 fő között van. A tagok rendszeresen hozzájárulnak a működési, és a fenntartási költségekhez tagdíjfizetésükkel. - Melyek a szakosztály célkitűzései a 2016os versenyidőszakra? - Tovább folytatjuk a versenysport területén a különböző szintű csapatbajnokságban való szereplést, az őszi fordulóhoz hasonlóan öt csapat szerepeltetésével megrendezzük a hagyományos versenyeinket, melyek számát a MOHATSZal történő egyeztetés után Kelet - magyarországi ranglista versenyekkel bővítjük, kötelezettségünkből adódóan is folytatjuk az asztalitenisz osztályszintű oktatását, és bővítjük az utánpótlás korúak számát. A csapatbajnokságokon való szereplés során az NB III- as csapatokat dobogós helyre, a két Megye I. osztályban szereplő csapatot a középmezőnybe, a Megye II. osztályban induló együtteseket pedig a tabella első, illetve második felébe várjuk. Az elvárásoknak megfelelően növelni kívánjuk az igazolt versenyzők számát, különösen az utánpótlás korosztályban. Szeretnénk, ha minél többen szerepelnének a diákolimpián is. - Köszönöm a beszélgetést! B.I.
NB III. Dél – Alföld csoport
Kecskemét Univer - SE –Kováts DSE Karcag 1-17 Karcagi győzelmek: Párosban: dr. Hubert Attila-Imrei Ferenc és Nagypál Csilla-Skumáth István 1-1 győzelem Egyéniben: Nagypál Csilla 4 győzelem, dr. Hubert Attila 4 győzelem, Imrei Ferenc 4 győzelem, Skumáth István 3 győzelem Csornai Csaba: A legerősebb összeállításban tudtunk kiállni a jó képességű fiatalokból álló kecskeméti csapat ellen. Így nagyszerű játékkal - bár szoros mérkőzéseken - elsöprő győzelmet arattunk. Február 6-án a következő mérkőzés a Kováts Mihály Tagiskola tornatermében, Kováts DSE Karcag - ATSK Szeged 11 órai kezdettel. B.I.
HIRDETMÉNYEK HORGÁSZOK FIGYELEM! 2016. január 30-án és 31-én társadalmi munkát szervezünk a Téglagyári-tavon, reggel 8 órától-12 óráig. Mindenki hozzon villát és gereblyét! A horgászhelyét mindenki rakja rendbe (vágja le a nádat, 5-5 métert jobbra-balra), aki ezt nem rendezi, addig a 2016-os évre nem kaphat engedélyt. A vezetőség döntése alapján a társadalmi munka 70 éves korig kötelező. Vezetőség
FELHÍVÁS
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy 2016. február 09-én 11 órától a Szent Pál Marista Általános Iskola tanulói
FARSANGI FELVONULÁSRA indulnak az alábbi útvonalon: Kossuth Lajos utca - Szent István sugárút - Kossuth tér - Horváth Ferenc utca - Táncsics körút - Dózsa György utca - Kossuth Lajos utca. Szeretettel várjuk az érdeklődőket, illetve a csatlakozni kívánókat!
KARCAGI HÍRMONDÓ • Felelős szerkesztő: Balogh Andrea• Megjelenik hetente • Felelős kiadó: Györffy István Nagykun Múzeum • A szerkesztőség címe: 5300 Karcag, Kertész József u. 2. Telefon: (59) 312-415 • E-mail:
[email protected] • ISSN: 1216-1322 • Karcagi Nyomda Kft., felelős vezető: Nagyné Tankó Tímea és Márkusné Tankó Orsolya