Jegyzőkönyv Készült
a
Postás
Kiegészítő
Nyugdíjpénztár
2011.
december
14-i
Küldöttközgyűlésén. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint.
Megnyitó Vajta Zoltánné
Tisztelt Jelenlévők, Hölgyeim és Uraim!
A
Postás
Kiegészítő
Nyugdíjpénztár
Igazgatótanácsa
megbízásából
a
küldöttközgyűlést megnyitom. Tisztelettel köszöntöm a pénztártagok képviselőit, a küldötteket, a jelen lévő pénztártagokat. Köszöntöm: -
azon szervezetek vezetőit, képviselőit akiknek munkája biztosítja a mindennapos
működést,
Dömötörfy
Józsefné
könyvvizsgáló
asszonyt, -
köszöntöm dr. Horváth Istvánt a Magyar Posta Zrt. Üzemi Tanács elnökét,
-
társpénztárunk jelenlévő képviselőjét,
-
a pénztár ügyvezetőjét és lelkes munkatársait,
-
meghívott vendégeinket, nem küldött pénztártagjainkat, valamennyi kedves vendéget.
Bemutatom az Elnökséget. Az elnökségben helyet foglal jobbról kezdve Szabó Borbála ügyvezető igazgató, dr. Morvay Miklós Ellenőrző Bizottság elnöke, dr. Horváth Sándor Úr, Igazgatótanácsi tag és Kövesdi Ferencné az Igazgatótanács elnöke.
2
A szomszéd asztalnál segítőtársunk Kasziba Attila ül, aki immár tizenötödik éve jelentős szerepet vállal a szavazatok összeszámlálásában.
Én pedig Vajta Zoltánné vagyok, az Igazgatótanács tagja. Amennyiben elfogadja a közgyűlés én töltöm be a levezető elnök tisztét. Szavazásra teszem fel. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta levezető elnöknek Vajta Zoltánnét. (1. sz. melléklet)
A
szabályok
értelmében
minden
körzet
választott
pótképviselőt
is.
Csak
emlékeztetőül jegyzem meg, hogy a körzeteket a küldött vagy a pótküldött képviselheti. Ezért – mivel a megválasztott pótküldött minden tekintetben azonos jogokkal és kötelezettségekkel bír – a továbbiakban külön megszólításukra nem kerül sor, a küldött fogalom minden esetben a körzetet éppen képviselő személyt jelenti.
Tájékoztatom a jelenlévőket, hogy a legutóbbi küldöttközgyűlés óta a szabályoknak megfelelő módon történt választások eredményeként összesen 53 fő szabályosan megválasztott küldött képviselheti a pénztártagságot. A pénztártagok létszámával arányos szavazati jog érvényesítése érdekében a küldöttek szavazata – egységesen – saját választó egységének pénztártag létszámával egyezik meg. Erről a küldöttek az információt a meghívóval egyidejűleg megkapták.
A szavazatszámlálás a megszokott, a korábbi küldött közgyűléseken jól bevált módszerrel, számítógép segítségével történik. A szavazatszámlálók a nemleges, ezt követően
a
tartózkodással
szavazók
sorszámát
hangosan
bemondják,
a
számítógépből pedig kivonás utján közvetlenül megállapítható az igennel szavazók száma és aránya. Ez a szavazási módszer figyelmet és odafigyelést igényel. Tehát mindenkinek fel kell mutatnia tábláját, valamelyik kérdésfeltevésnél, egyébként szavazata automatikusan „igen”-nek minősül. Az Igazgatótanács a napirendi javaslatot az alapszabály és az Öpt. törvénynek megfelelően írta ki és időben eljutatta a küldöttek részére. A küldöttek részére postázott
tájékoztatás lehetőséget
teremtett
arra,
megismerhesse az előzetes írásos dokumentumokat.
hogy minden
pénztártag
3
Tisztségviselők megválasztása Az Igazgatótanács javaslata alapján tisztségviselők megválasztására teszek javaslatot. Kérem a javasolt személyeket, hogy rövid felállással mutassák meg magukat. Az Igazgatótanács megválasztásra javasolja: - jegyzőkönyvvezetőnek: Petrusánné Király Beatrix - jegyzőkönyv hitelesítőnek:Berdó Ákos Kurhéjja Mihályné pénztártagokat, - szavazat számlálóknak: Dudás Pálné és Barta Zsoltné pénztártagokat.
Van-e valakinek kifogása, ellenvéleménye? Ha nincs, kérem
erősítsük meg
megbízatásukat szavazással. Megállapítom, hogy a közgyűlés Egyhangúlag megválasztotta Jegyzőkönyvvezetőnek
Petrusánné Király Beatrix,
jegyzőkönyv hitelesítőknek
Berdó Ákos és Kurhéjja Mihályné
szavazatszámlálóknak
Dudás Pálné és Barta Zsoltné
pénztártagokat. (2. sz. melléklet)
Felkérem a megválasztott tisztségviselőket feladatuk ellátására.
Határozatképesség megállapítása Felkérem
a
Mandátumvizsgáló
Bizottság
tagját
Horváth
Zoltánnét,
hogy
tájékoztasson bennünket a küldöttközgyűlés határozatképességéről.
Horváth Zoltánné
Tisztelettel köszöntöm a megjelenteket, és tájékoztatom a küldöttközgyűlést, hogy a megválasztott 53 küldött közül jelen van 42 fő, 20 954 fő pénztártag képviseletében.
4
Vajta Zoltánné Megállapítom, hogy a Postás Kiegészítő nyugdíjpénztár 53 választott küldötte jelen küldöttközgyűlésen 25 371 pénztártag képviseletére jogosult, a jelenléti ívek tanúsága szerint jelen van 42 fő, akik 20 954 főt képviselnek. Így a jelenlévő küldöttek által képviselt taglétszám alapján a küldöttközgyűlés határozatképes, mivel a jelenlét több, mint 50 %, azaz 82,6 %. (3. melléklet)
Ismertetem a napirendi javaslatot, mely a kiküldött meghívóban szereplő napirenddel megegyező. 1 Javaslat a Postás Nyugdíjpénztár Alapszabály módosítására Előterjesztő: dr. Horváth Sándor, az Igazgatótanács tagja 2 A Postás Nyugdíjpénztár 2012. évi pénzügyi terv javaslata Előterjesztő: Kövesdi Ferencné, az Igazgatótanács elnöke Véleményt terjeszt elő: - a Pénztár könyvvizsgálója - a Pénztár Ellenőrző Bizottsága - a Pénztár aktuáriusa 3 A pénztári tisztségviselők (Igazgatótanács és Ellenőrző Bizottság) 2012. évi tiszteletdíjának elfogadása Előterjesztő: Kövesdi Ferencné, az Igazgatótanács elnöke 4 Az új munkáltatói szerződések (2011. május 1. utáni) jóváhagyása Előterjesztő: Vajta Zoltánné, az Igazgatótanács tagja 5 Egyebek
Van-e észrevétel a napirendi pontokkal kapcsolatban? Amennyiben nincs kérem szavazással megerősíteni. Megállapítom, hogy a meghirdetett napirendi pontokat egyhangúan megszavazták a küldöttek. (4. sz. melléklet)
5
I. napirendi pont Az Alapszabály módosítása Vajta Zoltánné Első napirendi pontunk az „Alapszabály” módosítása. A kiadott javaslat a tagdíj mértékének meghatározását tartalmazza. Felkérem dr. Horváth Sándort, az Igazgatótanács
tagját
adjon
rövid
tájékoztatást
az
Alapszabály
módosítás
szükségességéről, indokolja azt.
Dr. Horváth Sándor Tisztelt küldöttek, kedves vendégek! A mostani Alapszabály módosító javaslatok leginkább pontosító javaslatokat tartalmaznak. Azonban van két módosító pont, amelyet érdemes megemlíteni külön is. Egyik fontos javaslat, hogy a pénztár bevezeti 2012. évtől a beszedési megbízással történő tagdíjfizetés lehetőségét, melyet már az egyéni csekken fizető tagjainknak fel is ajánlottunk. A másik fontos az Alapszabályban az ügyfélszolgálat rendje. A módosító javaslat szerint hétfőn tartanánk este 6-ig hosszított nyitva tartást, 6 és 8 óra között pedig telefonos ügyfélszolgálatot. Erre a törvény lehetőséget is ad. Köszönöm szépen. Vajta Zoltánné Megköszönöm dr. Horváth Sándornak a szóbeli kiegészítést, és felteszem a kérdést, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele az írásos anyaggal, vagy a szóbeli kiegészítéssel kapcsolatban.
Ha nincs kérdés, akkor szavazásra teszem fel az Alapszabály módosító javaslatot. Kérem, hogy a tábla feltartásával szavazzunk az Alapszabály módosításáról, melyhez kétharmados többség szükséges. Szavazásra teszem fel az Alapszabály módosítási javaslatot.
6
Megkérem a tisztelt küldötteket, hogy a tábla feltartásával szavazzanak a kiadott Alapszabály módosító javaslatokról. Ki nem ért egyet? Ki tartózkodik? Megállapítom, hogy a küldöttközgyűlés egyhangúlag a K-PKNYP/2011/2/1 számú határozattal elfogadta az írásban kiadott módosító javaslatot a kiegészítéssel. (5. sz. melléklet)
II. napirendi pont 2012. évi pénzügyi terv javaslat Vajta Zoltánné A 2012. évi pénzügyi terv írásos anyagát mindenkinek megküldtük, szóbeli kiegészítést tesz Kövesdi Ferencné az Igazgatótanács elnöke.
Kövesdi Ferencné
Kérdések
Van-e jövője az önkéntes nyugdíjpénztárnak? Jelen formájában a nyugdíjpénztári rendszer alkalmas a társadalombiztosítást kiegészítő funkció betöltésére?
2
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
Kedves Küldöttek! Tisztelt Vendégeink, Partnereink! Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak kötelező működési, beszámolási és tervezési teendőire vonatkozó előírásokat közel 20 éve törvény szabályozza, melyet mindannyian csak Öpt-nek rövidítve használunk, ma már ez teljesen átment a köztudatba!
7
A mai napon a közgyűlés feladata: 2012-re előretekinteni, megtárgyalni és meghatározni a Pénztár pénzügyi tervét. Tennünk kell ezt úgy, ahogy a jogszabály előírja,
negyedéves
bontásban
ütemezve
a
pénztár
bevételeit,
kiadásait,
szolgáltatásait, befektetési céljait, elérendő hozamát. A szükséges elemzésekben különös tekintettel kell lenni a létszám, tagdíjbevételek, működési és szolgáltatási kiadások, adatainak kimunkálására, melyek meghatározzák fentieket.
Mint mondottam, közel 20 éve 1993-tól van hazánkban önkéntes nyugdíjpénztári öngondoskodás! Mielőtt közösen végiggondolnánk pénztárunk 2012. évi terv elképzeléseit, - ismerve és átélve a nyugdíjrendszer II. pillérének a magánnyugdíjpénztárak többségének, és magának a rendszernek hősi halálát – tegyük fel a kérdést ismételten – „érdemes-e terveznünk a jövőt? Van-e az önkéntes pénztáraknak jövője?”
Jó néhány negatív megjegyzés kívánkozik ide először:
Az önkéntes pénztári szféra általános negatív tendenciái
A rendszer fejlődése nem kielégítő: – –
–
3
Legyen-e hozamfelvétel? Legyen-e a nyugdíjba vonulás előtti 10 éves hozzáférés? Legyen-e tagi kölcsön, stb.?
Egyenlőtlen a versenyhelyzet a nyugdíjcélú megtakarítási formák között.
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
8
Az önkéntes pénztári szféra általános negatív tendenciái
Szűkülnek a bevételi források: – – – –
4
Eltérő fejlődést mutatnak a tagok – tagdíjbevételek; Növekszik a passzív létszám; Elmaradnak a tagdíjbefizetések; Korhatár előtt megtörténik a megtakarítások felvétele.
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
Az önkéntes pénztári szféra általános negatív tendenciái
5
A munkáltatói érdek megszűnésével jól működő pénztárak tűnnek el sorban. A működési eredmény a pénztárak többségénél évek óta negatív. Az adminisztráció gyakori változása és egyre növekvő terhei károsak. Átláthatóság - tájékoztatás nem rendszeres, nem életszerű, nem köz-fogyasztható. Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
Akkor mi tartja életben a rendszert? Melyek az előnyök, pozitívumok?
6
Annak felismerése, hogy a tagoknak előnyös ez a megtakarítási forma; Adományok – pénztári támogatások; Adott kedvezmények; Állami támogatás; Cafetéria lehetősége; Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
9
Akkor mi tartja életben a rendszert? Melyek az előnyök, pozitívumok?
Kisösszegű befizetésekre is ez a legolcsóbb megtakarítási forma; Az olcsóbb működés közös érdek – ennek megvalósításában közreműködés; A népesség gondolkodásmódja önmaga jövőjéről; A tagság értékítélete a pénztárról, működésről, eredményességről, a managementről, rólunk.
7
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
A két felsorolás összehasonlításával megállapítható, hogy lényegében ugyanazok a rendszer előnyei, amelyek hiánya a negatív tendenciákat okozza! A kérdés tehát nem az, hogy kidobjuk-e az ablakon ezt a rendszert, mert „Nem alkalmas a társadalombiztosítást kiegészítő funkció betöltésére! – mint kérdésként ez a címben megjelent!”
Kell, hogy legyen jövője az önkéntes pénztáraknak, mert nincs jobb! De!
Egyenlőre…….
8
A gazdasági helyzet kedvezőtlen. A nyugdíj félelmek még nem elég erősek a társadalomban. Az óvatosság motívum még sokkal erősebb.
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
10
Egyenlőre….. A pénzügyi műveltség nem mondható európai színvonalúnak:
Mindenki tud bánni a pénzzel
- az elköltést illetően
Kevesen tudnak bánni a pénzzel - ha gazdálkodni kell vele.
A többség pénzügyi ismeretei teljesen hiányoznak.
9
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
Egyenlőre….. Felmérések szerint:
A magyar lakosság felének –
semmilyen pénzügyi megtakarítása nincs!
A másik felének, nyilatkozatuk szerint 1/3-a 1 havi; 1/3-a 3 havi; – 1/3-a félévnél hosszabb időt tudna átvészelni, ha elvesztené fő jövedelemforrását. – –
10
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
.
Néhány gondolat a tárgyévi várható teljesítéséről, a gazdálkodás fő tendenciáiról.
Alapvető meghatározóként hat a pénztár gazdálkodására a pénztártagok létszáma, életkörülményeinek alakulása. Abból adódóan, hogy a tagság döntő hányada egy munkáltatói
csoporthoz
kötődik,
-
lényeges
befolyást
a
Magyar
Posta
alkalmazottainak fluktuációja,létszámalakulása illetve a vállalt eredményességén alapuló bérnövekedés és támogatás gyakorol.
11
2011. év várható adatok, Létszám Taglétszám (fő) Nyitó Létszámnövekedés Új belépő Átlépő Létszámcsökkenés Szolgáltatásban részesült Átlépő Elhunyt 10 év miatt kilépő Nemfizetővé válik Záró
2010. év 2011. év 2011. év Eltérés a tény terv várható tervtől 20 938 20 059 20 035 -24 322 5 515 356 -5 159 314 5 455 309 -5 146 8 60 47 -13 2 497 2 660 2 317 -343 741 1 000 1 113 113 112 220 175 -45 78 60 51 -9 1566 920 1 039 119 -1272 460 -61 -521 20 035 22 914 18 074 -4 840
11
-
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
jelentős volt 2011-ben a nyugdíjazás miatti tagság megszűntetés (1113) 40 év, hölgyek
-
növekedett a 10 év várakozási idő utáni tagsági kilépések száma is (1039), megtakarítható
családi
felesleg
hiányában,
vagy
a
rövidtávú
VBKJ
lehetőségek irányába fordult, -
postai munkaviszonyukat elhagyok új munkahelyi körülményei viszonyokat is teremtenek sok esetben, az átlépők ígérvényei mozgásra kényszerítik tagjainkat. Ezekkel az ígérvényekkel nem lehet és nem is akarunk versenyezni.
2011-ben
legalább
ilyen
súllyal
befolyásolta
a
létszámalakulást
a
magánnyugíjjpénztári szféra megszűntetéséből adódó rendkívüli bizalmatlanság bármiféle megtakarítás tekintetében (az eltőzsdézték, megmentjük, stb jelzők) A pénztártagok egy része az önkéntes pénztárból is menekítette vagyonát a szóbeszédek miatt, mások nem is tudták megkülönböztetni a két pénztárfajtát egymástól, csak a felháborodásuk vezérelte ténykedésüket, míg megint mások romló életkörülményeik
kiegyensúlyozására,
hiteleik
fedezetére
voltak
kénytelek
hozzányúlni megtakarításukhoz. Sajnos
nem
sikerült
megvalósítani
az
oly
nagy
reményekkel
kecsegtető
létszámbővítési akciónkat sem! Pedig volt elkülönített forrásunk, az értékesítési szakmában jártas szerződött partnerünk, és akaratunk! A tervezett 5 000 fő új belépőből mindössze 235 fő írta alá az akció során a belépési nyilatkozatot, és közülük sem fizet tagdíjat mindenki.
12
De nem adjuk fel! Szándékunkban megerősödve nekifutunk újra a feladatnak 2012ben!
A létszámalakulás természetesen a bevételeket is tervalattivá alakította:
2011. év várható adatok, Bevételek E Ft
2011. év Megnevezés
Tervezett
Várható
Eltérés a tervtől
Tagdíjbevétel
1 618 103
1 463 889
-154 214
Eseti befizetés
49 990
61 136
11 146
138 090
190 552
52 462
1 002 951
523 695
-479 256
2 809 134
2 239 272
-569 862
Egyéb bevételek Befektetések hozama Összesen
12
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
Várhatóan az eseti befizetések (magánpénztári reálhozamból feltételezzük) többlete és az 1 főre számított havi tagdíjnövekmény ellenére mintegy 150 millióval kevesebb bevételre számítunk. A
kevesebb
bevételt
jó
befektetési
környezetben
pótolhatták
volna
a
hozambevételek. Ez most nem látszik reálisnak.. A kül- és belpolitikai gazdasági és pénzpiaci történések fogalmait sajnos már megtanuljuk a mindennapokban! Az adóság-válság, a részvénypiaci árfolyamcsökkenések, árfolyamveszteségek, a magyar államkötvények árfolyamstagnálása majd árcsökkenése, a befektetési aggodalmak az USA és az EU zóna gazdasági helyzete miatt, a Ft leértékelődése, a hitelválság IMF közreműködése szavak már a zöldségpiacon is mindennapi szóbeszédek! Lassan megtanuljuk, hogy mitől rosszabb minden, mint korábban, már csak azt kellene megtanulni, hogyan legyen jobb mint korábban!
Egy gondokkal terhes 2011. várható pénztári gazdálkodásában jól érzékelhetően megfogható a tagság létszámánál már említett életkörülmények hatása!
13
2011. év várható adatok, Szolgáltatások, kifizetések
E Ft
Megnevezés Szolgáltatási kifizetések Elvitt fedezet (átlépők) Egyéb terhelő tételek (10 év utáni felvét)
13
2011. év 2011. év Eltérés a terv várható tervtől 693 601 1 076 017 382 416 137 830
45 938 -91 892
1 035 825
997 149 -38 676
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
2011. az első esztendő, melyben várhatóan nem tudunk friss eredményt, nyereséget produkálni mi sem a működési költségekre. Ha évvégéig a befektetések rosszabbul alakulnak, akkor még veszteség elkönyvelésére is sor kerülhet.
2011. év várható adatok, Működési ráfordítások 2011. évi működési kiadások (tagszervezés nélkül) E Ft 2011. évi 2011. évi Eltérés a Megnevezés Terv Várható tervtől Befektetési kiadások Bérek, személyi jellegű kifizetések, járulékok Anyagköltség Pénzügyi szolgáltatás Felügyeleti díj Egyéb - külön soron nem nevesített - ráfordítások
Kiadások összesen
1 000 48 886 576 9 409 4 218
1 005 46 205 533 8 862 3 997
55 348
52 161
-3 187
119 437 112 763
-6 674
2011. évi működési bevételek (tagszervezés nélkül)
Bevételek, források összesen
14
120 627 114 383
5 -2 681 -43 -547 -221
E Ft
-6 244
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
Pedig láthatóan jóformán nincs olyan jelentős tétel, ahol többletráfordításra lett volna szükség, csak egyszerűen rövid volt a szabályok által előírt takaró. Így abból a megtakarításból kell finanszírozni a bevétel helyett a ráfordításokat, amit 16 év alatt összegyűjtöttünk, megspóroltunk, számítva a rosszabb évekre! Azt csináltuk intézményesen, amit minden egyes embernek kellene a saját kis gazdálkodásában csinálnia, feltölteni a kis malacperselyt, hogy a nyugdíjas évekre is elegendő legyen!
14
2012. évi Pénzügyi terv
Tisztelt Küldöttértekezlet! Ezen a szlájdon egy érettségi tétel: „pénzügyi tervezés fogalma” olvasható:
A pénzügyi tervezés fogalma A tervezés mindig olyan jövőre irányuló cselekvés, amely valamilyen szempont szerint kívánatosnak tartott jövőbeni állapot felvázolását, valamint az elérését lehetővé tevő út és feltételek meghatározását jelenti. A tervezés során mindig több lehetőség közül kell választani, így a tervezés sajátos döntésnek fogható fel.
15
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
Nem ezzel akarom megkezdeni és nem itt a sokat emlegetett pénzügyi kultúra fejlesztését az országban, csak vidáman szeretném bevezetni az IT által előterjesztett pénzügyi terv valósághű megközelítését. Az egy dolog, hogy a törvény – talán rosszul – olyan időpontokra teszi a pénzügyi terv elfogadásának időpontját, amikor még – 16 éve így van – vannak el nem döntött és lényegi befolyásoló tényezők az „utak és feltételek” vonatkozásában. De hogy állami szabályozás hiányában a partnereink sincsenek december közepén tisztában a jövő évet érintő elemekkel, ilyen bizonytalanságban még nem készítettünk tervet! Szeretném
Önöknek
felolvasni
Rajnai
Attila
vezérigazgató-helyettes
Úr
pénztárunknak írt levelét. (csatolva). És akkor még nem említettem a nemzetközi gazdásági és pénzpiaci hatásokat, melyek következtében az ország kilátásai is napról-napra változnak! Arról nem is beszélve, hogy egy-egy önálló képviselői indítvány az országgyűlésünkben felboríthat egyik-napról a másikra sok mindent! Ezért az érettségi tétel szerinti „mind több lehetőség” (n x –en) közül a vezető testület készített 3-4 alternatív variációt, és sajátos módon döntött a ma előterjesztett tervet illetően: óvatosan és optimistán (más közgazdasági jelző ugyanis ide nem illik)!
Ezt a tervvariációt fogom most bemutatni azzal a kitétellel, hogy az említett többi variáció következményeire is fogok néhol utalni.
15
Nézzük együtt végig, hogy Melyek a fő sarokpontok? Hol megy az út és milyen feltételek szegélyezik? A taglétszámot illetően egy biztos útirány van! Növelni kell mindenáron! A kockázatelemzés az indítványozza, hogy ne riadjunk vissza az ez évi sikertelenségtől! Összehangolt harcot hirdetünk ezért (divat manapság még a szabadságharc kifejezést is használni) a tagszervezés megvalósítására. Szándékosan nem támadás szót használok, mert a célpontok, a nyugdíjmentés majdani alanyai pénztárunk tagjaiként
nem
sértettek,
hanem
nyertesek
lesznek,
megvalósítják
az
öngondoskodásukat, miközben a pénztárunk teljes közössége a méretnagyságból adódóan könnyebben fog gazdálkodni.
Összehangolt. 4 500 fő létszámbővítést javaslunk a már korábban félretett forrásból, a körülmények remélt javulása és a gyakorlott, az értékesítési piacon jártas és sikeres partner segítségével. - külső forrásból - közvetlen szerződést kötöttünk a TeleMedia Első Magyar Telemarketing Szolgáltató Kft-vel.
Az összehangolt akció másik vonulata a belső források kiaknázását célozza marketing eszközökkel. 4 fajta nyereményjátékot hirdetünk meg januártól. Meggyőződésünk szerint a küldöttek, munkaügyesek de maguk a pénztártagok ebben a játékban majd szívesen vesznek részt, nyerhetnek, és nyerni fog vele tagságunk, de legtöbbet a belépő!
A harc harmadik területként megkíséreljük a pénztárpiaci elismertségünkre a posta iránti bizalomra, elkötelezettségre és a jövőbe vetett hitünkre támaszkodva olyan kisebb pénztárak megkeresését fúziós ajánlattal, akik kénytelenek gazdálkodási, vagy egyéb nehézségeik miatt partnerrel tovább folytatni működésüket, és ha találunk együttműködésre kész közösségeket a t. közgyűlés elé fogjuk terjeszteni. A felsoroltak előkészítettek forrásoldalról – ha a t. közgyűlés elfogadja –, azonnali intézkedést igénylő akciók. Ezen túlmenően folytatjuk a pénztár stratégiai célkitűzéseiben és az 5 éves tervünkben megfogalmazott partneri együttműködést a Magyar Postával, a társpénztárral, a pénztárszféra érdekképviseleti szerveivel, hogy ilyen módon is megkíséreljük optimalizálni a taglétszámot.
16
Nem reménykedünk ugyanakkor tagságunk létszámát befolyásoló negatív tényezők (már a 2011- évnél szóltam róla) csökkenésével.
2012. évi terv, Létszám Taglétszám (fő) Nyitó Létszámnövekedés Új belépő Átlépő Létszámcsökkenés Szolgáltatásban részesült Átlépő Elhunyt 10 év miatt kilépő Nemfizetővé válik Záró
2010. év tény 20 938 322 314 8 2 497 741 112 78 1566 - 1 272 20 035
2011. év 2012. év várható terv 20 035 18 074 356 4590 309 4500 47 90 2 317 2 216 1 113 1 000 175 56 51 50 1 039 820 -61 290 18 074 20 448
16
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
Ezért az összesen 4 590 fő növekedést a tervben korrigált a kilépő, átlépő, elhunyt stb. taglétszámmal és így 20 448 fő létszámmal álmodjuk az évzárást jövőre!
Felmerülhet a kérdés mindenkiben, hogy mi lesz, ha újra nem lesz sikeres a háromirányú összehangolt akció? Válaszom: „Mindent lehet, csak akarni kell!” – ez legyen a hozzáállás! De mivel a gazdálkodásunk további elemei jórészt a létszámtól függenek az n x –en alternatívákból fogok említést tenni ilyen lehetőségekről! (Legjobban a működési alapnál észlelhető a hatása)
A terv bevételei:
2012. évi terv, Bevételek Tartalékok
Megnevezés Fedezeti
E Ft
Likvid Működési Összesen
Tagdíjbevétel
1 312 687
-
69 088 1 381 775
Eseti befizetés
45 139
-
-
45 139
Egyéb bevételek
131 500
-
20 420
151 920
Befektetések hozama
958 883
5 096
20 742
984 721
2 448 209
5 096
Összesen
17
110 250 2 563 555
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
A már sokat emlegetett körülmények miatt az IT nem javasolja változtatni a tagdíj mértékét 2012. évre. -
2 500 Ft alaptagdíj
17
-
VBKJ választható alaptagdíj hozzájárulás 3 500 Ft (Rajnai levél)
-
Tagdíjfelosztási arány változatlan 95 5 %, eseti 100 %
-
Adójóváírás APEH-tól 80 millió
Minden évben a Befektetések – hozamtermelés vonatkozásában az inflációt meghaladó hozamszámot tűzünk ki célkén. A 4,5 % körül várható éves átlagos inflációt + 2 %-al tervezve 6,5 %-os szinten tervezzük ismét az éves hozamot. Ennek elérése a nemzetközi és hazai tőkepiacok helyzetétől függ elsősorban, ami jelenleg nem kecsegtet rövidtávon lényeges javulással. Egyre inkább úgy látjuk, hogy a világgazdaság csak hosszabb távon lesz képes növekedési pályára állni, ha képes lesz az adóság állományt csökkenteni, és sok más makrogazdasági lépést meglépni. Itthon pedig a nemzetközi környezet javulása
mellett
hozhatnak
csak
eredményt
kormányzati
elképzelések
és
erőfeszítések.
A
hozamterv
vagyonkezelőink
többségének
abszolút
hozamos
befektetési
stratégiájára alapoz, nagyobb hozamingadozásokat kiküszöbölő kockázatkerülő, nagy odafigyelést igénylő munkával elérése lehetséges! A hozam így 984 millió Ft-ot meghaladó összegű a tervben, közel 900 millió Ft-tal a tagság számláját növelő fedezeti tartalék. A terv számba veszi ezt követően a három tartalékalap várható kiadásait. 1. Fedezeti tartalék: - mint már a létszámtervnél említettem – várható kifizetései semmilyen új elemet nem tartalmaznak a bázisévhez viszonyítva. Szolgáltatási kiadás: Megközelítőleg azonos nagyságrendű nyugdíjszolgáltatást igénybevevő, kilépő, elhunyt, 10 év után elmozduló, stb. körre számítunk.
2012. évi terv, Szolgáltatások, kifizetések Megnevezés Nyugdíj-kiegészítő szolgáltatás és elhunyt tag utáni kifizetés Más pénztárba átlépők Várakozási idő leteltét követően kifizetést igénylők / hozam és tőkekifizetés együtt/
18
2012. évi tervezett létszám /fő/
2012. évi tervezett kifizetés /E Ft/
1.050
930.210
56
35.084
4.092
1 026 060
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
18
Összegszerűségében a növekvő egyéni vagyonok miatt az elmenők természetesen többet visznek el.
2. Likviditási tartalék. Csak a meglévő vagyon befektetési és letétkezelési költségeivel számolunk 286 ezer - a több mint 5 millió Ft tervezett hozamból. 3. Működési tartalék: Amennyiben sikeres lesz a létszámtervünk, úgy a működéshez 110 millió Ft bevételre számíthatunk és 168 millió Ft kiadást tervezünk! – de ebben természetesen az elkülönített tavalyi közel 50 millió ft tartalék felhasználása szerepel.
2012. évi terv, Működési ráfordítások A 2012. évi tervezett működési ráfordítások változása, a bázishoz viszonyítva
Változás %
Megnevezés Korrigált kiadások összesen Ebből:
Változás jellege
101,85%
Befektetési kiadások
105,87% Vagyonarányos
Bérek, tiszteletdíjak és járulékaik Igénybe vett szolgáltatások költségei
1% bér és járulék növekmény, 2,9% eltérő bázis 2 % ÁFA és 4,5% infláció 101,40% DE bázis szintű megállapodások 103,86%
Anyagköltség
106,57% 2 % ÁFA és 4,5% infláció
Pénzügyi szolgáltatás
101,61%
4,5% infláció DE ktg. csökkentő megoldások
19
Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
A szokásos működési költségek alig haladják meg a 2011. évi várható adatokat 118 millió Ft-ra alakulnak. A költségek között a legjelentősebb tétel a bérköltség és járulékai, melynél 1 % növekedést
tervezünk
az
esetleges
járuléknövekedésre,
kötelező
bérkiegészítésekre. Ha ilyen kötelezettség nem lesz akkor a pénztár alkalmazottai 2012-re alapbérfejlesztésben nem részesülnek, tisztségviselői 3-ik éve tiszteletdíj növelésben nem részesülnek. A sajnálatos 2 %-os ÁFA növekedés a vásárolt szolgáltatások, anyagok soroknál okoz elkerülhetetlen költségnövekedést. Ezen túlmenően csak az infláció mértékét kezeli a terv, de ezt is úgy, hogy legtöbb partnerünknél bázis szintű költségtartásra sikerült megegyeznünk. A takarékos költségtervezés mellett is a tartaléktőkéből valószínű fel kell használnunk 8 millió Ft körüli összeget a szokásos működési költségekre.
19
Ígértem, hogy a sokféle tervvariációból, melyekből az előterjesztett alternatíva a t. közgyűlés előtt van, egy-két közreható tényező bekövetkezte, vagy elmaradása hatását bemutatom. És azért pont a működési költségeknél, mert itt érzékelhető legjobban egy-egy költségsor változásainak következménye. Pl:
ha a 2 500 fős létszám növekedési akció nem sikerül ha a létszám növekedési akció egyáltalán nem sikerül
Terv - variánsok A működési eredmény alakulása I. Tagszervezés nélkül Bevételek összesen Kiadások összesen Működési bevtelek és ráfordítások eredménye Forrás biztosítás elkülönített tartalékból Működési eredmény II. 2500 fő belépésével Bevételek összesen Kiadások összesen Működési bevtelek és ráfordítások eredménye Forrás biztosítás elkülönített tartalékból Működési eredmény
20
E Ft
102 113 118 580 -16 467 E Ft
107 731 144 980 -37 249 26 400 -10 849 Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár
Természetesen a létszám alakuláson túlmenően más összetevők is változhatnak, ezért a terv folyamatos odafigyelést igényel: Pl: jön a létszám, de nem jön az eseti befizetés, vagy nem jön a hozam, stb.
Összefoglalva: Pénztárunk 2012. évi pénzügyi tervét a kiemelt és az írásos anyagban bemutatott főbb sarokpontok mentén javaslom elfogadásra! Az út kijelölt! Az utat szegélyező nagy fák még biztonságosan állnak. Azonban megdőlhetnek a rossz széljárás miatt a kisebb kerítések, és dominószerűen tarolhatnak a nagyobbakból is erejűknél fogva. Erre kell fokozatosan és folyamatosan figyelünk mindannyiunknak és még időben helyreállítani a kisebb hibákat, mert a szél ereje kevésbé fog akkor érvényesülni. Ezt tesszük majd 2012-ben is, mint az elmúlt 15 évben mindig tettük. 2012 nagyon nehéz év lesz - Orbán Viktor szavait idézve: „Elő kell venni a viharkabátokat”, ami jobban véd, de javaslom, hogy a fejünket ne takarjuk le, mert akkor nem látunk”
Köszönöm a figyelmet!
20
Dömötörffy Józsefné ismertette a pénztár 2012. évi Pénzügyi tervéről készült könyvvizsgálói
jelentést
(csatolva),
mely
szerint
elfogadásra
javasolta
a
küldöttközgyűlésnek a Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2012. évi Pénzügyi tervét. Vajta Zoltánné ismertette Lénárd János aktuárius által a 2012. évi pénzügyi tervhez készült aktuáriusi záradékát, mely alapján elfogadásra javasolja a közgyűlésnek a 2012. évi pénzügyi tervet (csatolva). Dr. Morvay Miklós felolvasta az Ellenőrző Bizottság véleményét, (csatolva) és elfogadásra javasolta a közgyűlésnek a Pénztár 2012. évi Pénzügyi tervét.
Felkérem a jelenlévőket, hogy kérdéseiket, hozzászólásaikat tegyék meg.
Marics Zoltánné (47) Kérdésem, hogy a TeleMedia cég milyen címlistából dolgozik, mi a garancia a sikeres tagszervezésre? Véleményem szerint a postás dolgozók körében kellene akciót indítani a tagszervezés ügyében, pl. a kézbesítőket kellene belevonni a szervezésbe.
Kövesdi Ferencné A TeleMedia Kft vásárolt címlistával dolgozik kb 170 000 fős címlistával rendelkezik. Garancia természetesen nincs arra, hogy mennyire lesz sikeres a tagszervezés, de a TeleMediával kötött szerződés sikerdíjas szerződés, a cég a telefonos megkeresés után, amennyiben a tag érdeklődést mutat, és be kíván lépni a pénztárba, akkor nem csak a belépéshez szükséges iratokat hozza-viszi a futár, hanem az első havi tagdíjat is beszedik tőle, mely egyfajta biztonságot jelent a további fizetésre vonatkozóan.
A postások körében történő tagszervezési akciók kapcsán a szóbeli kiegészítésben felvázolt és részetekre is kiosztott marketing akciók pont erre irányulnak, illetve a Magyar Posta pénzforgalmi területével tárgyalássorozat indult az önkéntes nyugdíjpénztári tagság termékké alakítása és értékesítése ügyében, melyre 2012. októberétől lesz lehetőség.
21
Zsuppán Géza Javaslom, hogy a küldöttek is vállaljanak szerepet a tagszervezésben, minden küldött próbáljon meg a saját területén 2012. június 30-ig még 10 fő postás dolgozót beszervezni. Erre azért látok reális esélyt, mert ti közvetlen kapcsolatban vagytok a dolgozókkal, megfelelő információkkal rendelkeztek a pénztárról, és teljes körű felvilágosítást tudtok adni mindenkinek. A postás dolgozók még közel fele nem tagja a pénztárunkban.
Vajta Zoltánné Amennyiben több kérdés, hozzászólás nincs akkor, a 2012. évi pénzügyi terv – írásbeli és szóbeli kiegészítés után – kerüljön szavazásra. Megállapítom, hogy a küldöttközgyűlés a K-PKNYP/2011/2/2. sz. határozattal egyhangúlag elfogadta 2012. évi pénzügyi tervet. (6. melléklet)
III. napirendi pont A Pénztár tisztségviselőinek (Igazgatótanács és Ellenőrző Bizottság) 2012. évi tiszteletdíjának elfogadása Vajta Zoltánné Megkérdezem Kövesdi Ferencnét, hogy kíván-e szóbeli kiegészítést tenni? Kövesdi Ferencné Mindenki megkapta a 2012. évi terv mellékleteként a tisztségviselők 2012. évi díjazására tett javaslatot, mely szerint a testületek nem tettek emelési javaslatot. Kérem a 2012. évi tiszteletdíjak elfogadását. Vajta Zoltánné Van-e kérdés, észrevétel, hozzászólás ezzel kapcsolatban?
Ha nincs, akkor felkérem Önöket, hogy táblafeltartással szavazzanak a Pénzügyi tervben foglaltak szerint a tisztségviselők díjazásával kapcsolatban.
22
Megállapítom, hogy a küldöttközgyűlés egyhangúlag K-PKNYP/2011/2/3. sz. határozattal elfogadta a tisztségviselők 2012. évi díjazását. (7. melléklet)
IV. napirendi pont Az új munkáltatói szerződések (2011. május 1. utáni) jóváhagyása Az Alapszabály értelmében a küldöttközgyűlés hatásköre a munkáltatói szerződést kötő szervezetek munkáltatói tagként való elismerése. A beszámoló felsorolta a 2010. májusi közgyűlés után történt szerződéskötéseket.
Kérem a
küldötteket
erősítsék meg
a
következő szervezetek munkáltatói
szerződését:
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATAL KPMG TANÁCSADÓ KFT IDŐSKORÚAK OTTHONA, NAGYLÓZS CARACE AUTÓTECHNIKA KFT ÉSZAK DUNÁNTÚLI VÍZMŰ ZRT. TÖRÖK KFT CZINEGE ÉS FIAI KFT FŐVÁROSI KÖZTERÜLET FENNTARTÓ ZRT. GALLAI ARANKA FŐÁLLÁSÚ EGYÉNI VÁLLALKOZÓ BUDAPESTI TEMETKEZÉSI INTÉZET ZRT. Felteszem a kérdést, van-e valakinek kérdése, észrevétele ezen munkáltatói szerződésekkel kapcsolatban. Nincsen, tehát javaslom, hogy együttes szavazásra kerüljön sor.
A szavazás után megállapítom, hogy a küldöttközgyűlés egyhangúlag a KPKNYP/2011/2/4. számú határozattal hozzájárult a 2011. május 1. után kötött munkáltatói szerződések megerősítéséhez. (8. melléklet)
23
V. napirendi pont Egyebek
Kövesdi Ferencné Néhány 2012. évben várható eseményről szeretnék tájékoztatást adni. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete már 2010. évben értesítette a pénztárat, hogy átfogó ellenőrzést fog tartani. Ez az ellenőrzés azonban elmaradt a magánnyugdíjpénztári ellenőrzések miatt. Várható, hogy 2012. évben erre sor kerül, azonban eddig értesítést erről még nem kaptunk.
2012. májusában tisztségviselő választást kell tartanunk, melyre a felkészülés már február hónapban megindul. Kérem, hogy az eddigiekhez hasonlóan segítsétek majd ezt a munkát. Vajta Zoltánné Kíván-e valaki napirenden kívül hozzászólni? Megállapítom, hogy feladatunkat teljesítettük, további hozzászólás hiányában megköszönöm a megjelentek részvételét, bezárom a küldöttközgyűlést. Felkérem a jegyzőkönyv hitelesítőket maradjanak itt a feladatok megbeszélése érdekében.
Köszönöm a jó munkát, türelmet, a kellemes együttlétet, mindenkinek jó utat kívánok.
Kmf
……………………………………….
………………………………………..
Jegyzőkönyvvezető
Levezető elnök
……………………………………….
………………………………………..
jegyzőkönyv-hitelesítő
jegyzőkönyv-hitelesítő