Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92.
3727-10/2008.
JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2008. SZEPTEMBER 25-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL
1
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92.
Jegyzőkönyv Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. szeptember 25-én a Városháza nagytermében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Meggyes Tamás polgármester Knapp János Pál alpolgármester Németh József alpolgármester Eck Alajos Nyíri Attila Horányi László Dr. Osvai László Ivanov Mihály Petróczy Gyula Kálmán Sándor Petrovics János Kinál Katalin Pócsföldi József Kiss Tamás Szalma László Koditek Pál Dr. Varga Győző Dr. Kolumbán György Winkfein Csaba Mihályi László Dr. Marosi György jegyző Dr. Szolnoki Imre aljegyző Később érkezett: Miavecz Jenő (19.00 órakor) Nem vett részt az ülésen: Horváth Mihály, Dr. Jónás László Meghívottak: Balogh Zoltán, a Strigonium Zrt. elnök-vezérigazgatója az 1., 2., és a 9. napirendi ponthoz, valamint a mellékelt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyvvezető: Kalmár Sándorné Meggyes Tamás köszöntötte a megjelenteket, és az ülést 18.20 órakor megnyitotta. Jelen van 19 képviselő. Javaslatot tett a meghívóban történő változásokra az alábbiak szerint: - A 16. napirendi pont előterjesztője Ivanov Mihály, a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közbiztonsági Bizottság elnöke. - A 20. napirendi pontot az ügyfél nyilatkozata miatt zárt ülésen tárgyalják. - Levennénk napirendről a 13., 17., 19., 20. napirendi pontokat, valamint a tájékoztatót az önkormányzat gazdálkodásának 2008. első félévi alakulásáról. - A továbbiakban hat sürgősségi előterjesztés napirendre vételét javasolta, melyek közül egy előterjesztés zárt ülésen kerül megtárgyalásra. Kérte, hogy előbb a napirendről szavazzon a Képviselő-testület, majd ezt követően az ülés menetéről. Szavazásra bocsátotta a fentiek szerint módosult napirendet, amelyet a Képviselőtestület 18 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadott (távol van: Horváth Mihály, Dr. Jónás László, Miavecz Jenő).
2
Napirendi pontok: 1.
A Strigonium Zrt-vel kapcsolatos döntések (466. sz. előterjesztés, az 1., 4., 5. határozati javaslat elfogadása minősített többség, a 2. és 3. határozati javaslat elfogadása egyszerű többség) ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester
2.
Javaslat az önkormányzati cégvezetők premizálására, valamint tájékoztató a Holdingon belüli cégek ügyvezetőinek premizálásáról (459. sz. előterjesztés, egyszerű többség) ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester
3.
A 17345 helyrajzi számú ingatlan megvétele passzázs kialakítása céljából (457. sz. előterjesztés, egyszerű többség) ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester
4.
Javaslat az „Esztergom Díszpolgára” cím adományozására (458. sz. előterjesztés, minősített többség) ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester
5.
Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő lakásokkal kapcsolatos döntés (470. sz. előterjesztés, egyszerű többség) ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester
6.
A Bánszky és Társa Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Bt-vel kötendő bizományosi szerződés jóváhagyása (474. sz. előterjesztés, egyszerű többség) ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester
7.
Egyes Esztergomot érintő bírósági eljárásokkal kapcsolatos döntések (465. sz. előterjesztés, egyszerű többség) ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester
8.
A Képviselő-testület állandó bizottságainak létszámáról, valamint összetételéről szóló 448/2006.(X.10.) esztergomi öh. határozat módosítása (463. sz. előterjesztés, minősített többség) ZÁRT ÜLÉS! Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester
9.
Döntés az élményfürdő belépőjegy árairól (450. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester
3
10. Az Esztergomi Fürdő SPA Zrt.-vel, az esztergomi gyermekek és diákok úszásoktatása tárgyában Együttműködési Megállapodás kötése, valamint az esztergomi lakosok részére nyújtott kezdeményekhez forrás biztosítása (443. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 11. A Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola maximális tanulólétszám túllépésének engedélyezése (444. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 12. A közoktatási intézményekben történő takarítási feladat kiszervezésével kapcsolatos létszámcsökkentés, valamint a 606/2008.(VIII.25.) és a 607/2008.(VIII.25.) esztergomi öh. határozatok módosítása (445. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 13. A TIOP 1.2.3. Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése – „Tudásdepó-Expressz” címet viselő pályázattal kapcsolatos döntés (446. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 14. Javaslat a családok és gyermekek támogatásáról, valamint a Szent Miklós Program elemeiről szóló 10/2008.(II.7.) esztergomi ör. rendelet módosítására (452. sz. előterjesztés, minősített többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 15. Javaslat a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2004. (IV.29.) esztergomi ör. rendelet módosítására (442. sz. előterjesztés, minősített többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 16. Döntés az Esztergom Város Önkormányzatának 22/2008.(III.13.), valamint a 28/2008.(IV.24.) számú rendeletével kapcsolatos törvényességi észrevételekről (440. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 17. Döntés az Esztergom Város Önkormányzatának 18/2008.(II.28.) esztergomi ör. rendelettel kapcsolatos törvényességi észrevételről, és a rendelet módosításáról (469. sz. előterjesztés, a határozati javaslat elfogadása egyszerű többség, a rendeletalkotási javaslat elfogadása minősített többség ) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 18. Javaslat a közterületek használatáról szóló 3/2007.(I.25.) esztergomi ör. rendelet módosítására (447. sz. előterjesztés, minősített többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 19. Javaslat Esztergom Város Önkormányzatának közigazgatási területén fekvő egyes épületek homlokzata-felújításának támogatásáról szóló rendelet megalkotására (468. sz. előterjesztés, minősített többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester
4
20. Az „Önkormányprogram” felülvizsgálata (451. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 21. A „Szelektív hulladékgyűjtés Esztergomban” tárgyú 561/2005. (IX. 15.) esztergomi öh. határozat módosítása (449. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Ivanov Mihály, a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közbiztonsági Bizottság elnöke 22. A TESCO Global Áruházak Zrt.-vel megkötött szerződés módosítása (472. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 23. Az Esztergomi Ipari Parkban található 20377/34 helyrajzi számú ingatlan értékesítése (453. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 24. A Teherkomp megközelítéséhez szükséges útszakasz műtárgyaihoz kisajátítási eljárás megindítása (455. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 25. Döntés egyes önkormányzati tulajdonban lévő helyiségek használatba adásáról (467. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 26. A Mátyás Király és Schweidel József utakat összekötő szakasz megépítéséhez szükséges ingatlan tulajdonjogának megszerzés (454. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 27. Javaslat a „Kamatmentes munkáltatói kölcsön nyújtása” tárgyú 440/2008.(V.29.) esztergomi öh. határozat módosítására (441. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Knapp János Pál alpolgármester 28. A Svájci – Magyar Együttműködési Program keretén belül meghirdetett pályázat benyújtásával kapcsolatos döntés (464. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 29. Állásfoglalás a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és Esztergom Város Önkormányzatának kapcsolatáról (475. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 30. A ZÖLD-ÚT Esztergom Kft.-vel kapcsolatos kezességvállalás (460. sz. előerjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester 31. Az Esztergom Város helyi menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásainak ellátására vonatkozó pályázat kiírása módosítása (461. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester
5
32. Javaslat a regionális vízmű-társasági részvények megszerzésére (462. sz. előterjesztés, egyszerű többség) Előterjesztő: Meggyes Tamás polgármester Tájékoztatók: *
Tájékoztató a lejárt idejű határozatokról (487. sz. előterjesztés)
*
Tájékoztató a kisebbségi önkormányzatok és a Kisebbségi Bizottság 2008. I. félévi tevékenységéről (456. sz. előterjesztés) Előterjesztő: Szalma László, a Kisebbségi Bizottság elnöke
Meggyes Tamás a továbbiakban a tárgyalás menetére tett javaslatot az alábbiak szerint: A zárt üléses napirendi pontokat vegyék az ülés elejére. Ezt követően a meghívóban 3-13. napirendi pontig terjedő 10 napirendet tárgyalják első blokként, majd második blokkban a meghívó szerinti 14. napirendi ponttól végig, a sürgősséggel felvett előterjesztéseket tárgyalják. Javasolta továbbá, hogy az újonnan kiosztott előterjesztések olvasására tartsanak fél órás olvasási szünetet. Winkfein Csaba ügyrendben kért szót. A napirend elfogadása előtt szeretett volna szót kapni, ugyanis az a javaslata, hogy az előző testületi ülésen elmaradt az „Interpellációk, kérdések” napirendi pont, és ezt most szerette volna felvetetni a napirendek közé. Meggyes Tamás válasza, hogy ebben a hónapban két rendes testületi ülés van, és a mai ülésről ez elmaradt. A következő testületi ülés október 16-án lesz, az nincs túl messze, akkor megtartjuk. Ha van olyan rendkívül sürgős észrevételük, ami elodázhatatlan, és károkat okozna, akkor kérte, hogy Képviselő úr a szünetben jelezze, s javaslatot tesz a napirend módosítására. Szavazásra bocsátotta a tárgyalás menetére tett ügyrendi javaslatát, amelyet a Képviselőtestület 14 igen szavazattal, 2 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadott (távol van: Horváth Mihály, Dr. Jónás László, Miavecz Jenő). Fél óra szünet következett. Ezt követően zárt ülésen tárgyalta a Képviselő-testület az 1-8. napirendi pontot, amely külön jegyzőkönyvben szerepel. A 9. napirendtől a 18. napirendig tartó előterjesztéseket összevontan, egy blokkban tárgyalta a Képviselő-testület. 9. Döntés az élményfürdő belépőjegy árairól 10. Az Esztergomi Fürdő SPA Zrt.-vel, az esztergomi gyermekek és diákok úszásoktatása tárgyában Együttműködési Megállapodás kötése, valamint az esztergomi lakosok részére nyújtott kedvezményekhez forrás biztosítása 11. A Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola maximális tanulólétszám túllépésének engedélyezése
6
12. A közoktatási intézményekben történő takarítási feladat kiszervezésével kapcsolatos létszámcsökkentés, valamint a 606/2008.(VIII.25.) és a 607/2008.(VIII.25.) esztergomi öh. határozatok módosítása 13. A TIOP 1.2.3. Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése – „Tudásdepó-Expressz” címet viselő pályázattal kapcsolatos döntés 14. Javaslat a családok és gyermekek támogatásáról, valamint a Szent Miklós Program elemeiről szóló 10/2008. (II. 7.) esztergomi ör. rendelet módosítására 15. Javaslat a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2004. (IV.29.) esztergomi ör. rendelet módosítására 16. Döntés az Esztergom Város Önkormányzatának a 22/2008. (III. 13.), valamint a 28/2008. (IV. 24.) számú rendeletével kapcsolatos törvényességi észrevételekről 17. Döntés az Esztergom Város Önkormányzatának 18/2008. (II. 28.) esztergomi ör-rel kapcsolatos törvényességi észrevételről, és a rendelet módosításáról 18. Javaslat a közterületek használatáról szóló 3/2007. (I. 25.) esztergomi ör. rendelet módosítására Kinál Katalin: A meghívó szerinti 8. napirendi ponthoz (14. napirendi pont), a Szent Miklós Program elemeihez szólt hozzá. Az előterjesztés szerint a roma származásúaknak juttatnánk ösztöndíjat. Javasolta, ha van rá lehetőség, a havonta juttatott ösztöndíjat ne készpénzben, hanem valamilyen étkezési jegy vagy utalvány formájában juttassuk el a számukra. Meggyes Tamás: Egyetért azzal, hogy mint elvet fogadják el, de most a konkrét rendelet szövegéről van szó. Bízzuk meg az irodát, hogy dolgozzon ki a havi ösztöndíj átadásának formájára lehetőségeket. Ez, ha jól érti Irodavezető urat, ez jövő szeptember 1-jétől működik, addig lehet tisztázni. Lehet, hogy egy kombinált megoldás jó lenne, hogy egy része élelmiszerjegy, egy része ruhajegy, egy része készpénz, mert készpénzre is szüksége van egy szegényebb sorsú diáknak vagy a családjának. Igazából végül is minden pénzzé tehető, csak árfolyamveszteséggel, és nem biztos, hogy eléri a célt. Az is igaz, hogy a készpénz könnyebben folyik el. Aki egyetért azzal a módosító indítvánnyal, hogy ne változzon most a rendelet, ha szabad így kérni, de az iroda megvizsgálja az ösztöndíjnak a kifizetési formáit és javaslattal él a Testület felé, az szavazzon igennel. Szavazásra bocsátotta a módosító indítványt, amelyet a Képviselő-testület 20 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadott (távol van: Horváth Mihály, Dr. Jónás László). Meggyes Tamás az SZMSZ módosításával kapcsolatosan javasolt, hogy az új iroda elnevezése ne Kommunikációs Iroda, hanem Nyilvánossági Iroda legyen. Nyíri Attila: A kommunikációs irodával kapcsolatosan az a véleménye, hogy a városban van éppen elég kommunikációs csatorna, ami tudja közvetíteni az Önkormányzat érdekeit, gondol itt a köztévére, Hídlapra vagy időszakos kiadványokra. Úgy látja, hogy ezek jól el fogják látni a feladatukat. Ha úgy döntenek, hogy kell egy ilyen iroda – amivel nem ért egyet -, jó lenne tudni, hogy ez hány fővel működik mennyi pénzért, milyen energiákat köt le és milyen eszközökkel.
7
Meggyes Tamás válasza, hogy a Polgármesteri Kabineten belül fog működni, plusz létszámot nem igényel, a Hivatal létszámkeretén belül marad, plusz kiadást sem igényel. Belső átcsoportosítást jelent. Azért van szükség erre az irodára, mert úgy veszi észre, hogy egyre több a hazugság az egész országban, mi pedig a valóságról szeretnénk tájékozatni a nyilvánosságot. Dr. Osvai László: A Kommunikációs Iroda, és Polgármester úr Nyilvánossági Iroda javaslata helyett Tájékoztatási Iroda megfogalmazást javasolta. Meggyes Tamás: Többféle megnevezésre is gondoltak, lehetne akár Híriroda is. Kinál Katalin: Amikor az előterjesztést olvasta, először azt gondolta, hogy nem tud egyetérteni az előterjesztéssel. Most elfogadja Polgármester úr magyarázatát, de nem érti, hogyha most is megvan az apparátus, mi értelme van, hogy másképpen nevezik el az irodát. Meggyes Tamás véleménye szerint az a tisztességes, ha nevet adunk neki, önálló egységként kezeljük, Testület elé hozzuk. Ezt meg lehetett volna oldani munkaköri leírásokkal, napi utasításokkal, de jobban szereti, ha a formák a valósághoz igazodnak. Ennek az irodának ez lenne a fő feladata, és ezt be is kell vallani. Miavecz Jenő: Az egyben szavazásos módszerrel azt lehet elérni, hogy kénytelen lesz az öszszes napirend megszavazásától tartózkodni, holott jó pár előterjesztéssel egyetért, például a Montágh Iskolával, a pályázatokkal. Jó néhány előterjesztéssel azonban nem ért egyet, ezért szavazásnál tartózkodni fog. Nem ért egyet a tömbben szavazással, mert nem lehet értelmesen véleményt nyilvánítni. Meggyes Tamás: Kérdése, hogy maradnak-e a Nyilvánossági Iroda megnevezésnél. Ha igen, akkor ezzel a módosítással bocsátja szavazásra az előterjesztéseket. (Szavazás előtt nem volt más javaslat.) Szavazásra bocsátotta a határozati- és rendeletalkotási javaslatokat, amelyeket a Képviselő-testület 16 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadott (távol van: Horváth Mihály, Dr. Jónás László). Meggyes Tamás elmondta, nem szerencsés a szavazás utáni kommentár, és Miavecz úr elnézését is kéri, hogy most mondja, mert a szavazás közben jutott eszébe, hogyha egyben tárgyalnak, nehezebb így dönteni – ezt elfogadja. De lehet haladni, koncentrálni a lényegre, s hogy mégsem ez történik, az abból is látszik, hogy Képviselő úrnak szinte ügyrendi hozzászólása volt, mégsem mondta el, hogy mivel nem ért egyet. Ezt miért nem mondják el? Úgy érzi, néha színjátékot játszanak, nem valós vita van. Most sem az volt, mert akkor a valós kritika hangzott volna el, nem az, hogy minden úgy rossz, ahogy van. Miavecz Jenő: Polgármester úr által elmondottaknak egy része igaz, a másik részét nem tudja elfogadni. Nincs értelme, hogy külön elmondja, tudniillik utána az égvilágon senkit nem érdekel, hogy mit mondott az adott kérdésben, ami megmarad, az a szavazás ténye. Ha igennel szavaz, akkor mindegyiket megszavazza, ha nemmel szavaz, akkor nem szavazza meg például a pályázatot, a Montágh Iskolát, stb. tehát a jegyzőkönyvben ez marad meg. Más dolog, ha akar, érvel dolgok mellett, de nem tudja a véleményét kifejteni. Javasolja, hogy legalább arra legyen mód, ha egyben is szavaznak, néhány kérdést javaslat alapján emeljenek ki, és külön szavazzanak róla.
8
Meggyes Tamás válasza, hogy ha igazán fajsúlyos kérdésről van szó, ez megtörténhet. De azt gondolja, senki nem haragudott volna meg Képviselő úrra, ha azt mondja, hogy a Nyilvánossági Iroda létrehozásával nem értek egyet, de fontosnak tartom a pályázatot a Montágh Iskolánál, a gyerekek úszásoktatását, vagy a könyvtári szolgáltatások fejlesztését, ezért igennel fogok szavazni, de nem örülök, mert igazából a Nyilvánossági Irodát nem támogatnám. Ez marad meg az örökkévalóságnak, mert ez kerül a jegyzőkönyvbe, csak el kell mondani a véleményt. A lényegről beszéljünk, és ne másról. A 9. napirendi ponthoz tartozó döntés: 685/2008.(IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergomi Fürdő (SPA) Szolgáltató Zrt. jelenlegi belépőjegy árakat alkalmazza 2008. október 1-től 2009. június 15-ig. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Zrt. értesítése a döntést követő 8 napon belül A 10. napirendi ponthoz tartozó döntések: 686/2008. (IX.25.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az úszásórák és úszásoktatás tárgyában hozott 43/2007. (II.15.) esztergomi öh. határozatban foglaltak megvalósítására Esztergom Város Önkormányzatának a 2008. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 22/2008. (III.13.) ör. rendelet 6. sz. mellékletének Oktatási feladatok során 46.000.000 Ft, valamint a 6/A. sz. mellékletének Általános tartalék sorából további 49.000.000 Ft fedezetet biztosít. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1. pontban szereplő feladatokra Együttműködési megállapodást írjon alá az Esztergomi Fürdő SPA Zrt-vel. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az Együttműködési megállapodás megkötésére: a döntést követő 8 napon belül a fedezet biztosítására: azonnal 687/2008. (IX.25.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Esztergomi Fürdő SPA Zrt. részére - az esztergomi állandó lakosok és családos fürdővendégek számára az Aquasziget Esztergom Élményfürdőben a lakossági kedvezmények biztosítására - Esztergom Város Önkormányzatának a 2008. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 22/2008. (III.13.) ör. rendelet 6. sz. mellékletének Egyéb egészségügyi és szociális feladatok támogatása során 35.000.000 Ft, valamint a 6/A. sz. mellékletének, valamint Általános tartalék sorából további 50.000.000 Ft fedezetet biztosít. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az 1. pontban szereplő feladatok-
9
ra Együttműködési megállapodást írjon alá az Esztergomi Fürdő SPA Zrt-vel. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal
A 11. napirendi ponthoz tartozó döntés: 688/2008. (IX. 25.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja értelmében engedélyezi Montagh Imre Általános és Speciális Szakiskolának, hogy a 2008/2009. tanévben a maximális tanulólétszámot 20 %-kal túllépje az iskola székhelyén működő 7. és 8. osztályban. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 95/A. § (11) bekezdése alapján felhatalmazza a polgármestert engedély benyújtására az Oktatási Hivatal Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságához további 10%-kal történő tanulólétszám túllépéshez a Montágh Imre Általános és Speciális Szakiskola székhelyén működő 7. osztályában. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az engedély benyújtására az Oktatási Hivatalhoz: a döntést követő 5 napon belül
A 12. napirendi ponthoz tartozó döntések: 689/2008. (IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a felnőttoktatás megszüntetése a Szent István Gimnáziumban,a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom és a Szent István Gimnázium, Esztergom alapító okiratának módosítása tárgyú 606/2008. (VIII.25.) esztergomi öh. határozatának 2. pontját az alábbiaknak megfelelően módosítja: „2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Szent István Gimnázium, Esztergom intézményben a 2008. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 22/2008.(III.13.) esztergomi ör. rendelet 10. számú mellékletében meghatározott főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2008. szeptember 1-jétől 33 főről 31 főre csökkenti, a részfoglalkozásúak számát 5-ről 4 főre módosítja. A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1603 főről 1601 főre csökken, a részfoglalkozású munkavállalók létszáma és a külsős létszámkeret 76 főről 75 főre csökken.” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül
10
690/2008. (IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a felnőttoktatás megszüntetése a Szent István Gimnáziumban,a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom és a Szent István Gimnázium, Esztergom alapító okiratának módosítása tárgyú 607/2008. (VIII.25.) esztergomi öh. határozatának 2. pontját az alábbiaknak megfelelően módosítja: „2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom intézményben - a 2008. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 22/2008.(III.13.) esztergomi ör. 10. sz. mellékletében meghatározott - főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2008. szeptember 1-jétől 73 főről 75 főre emeli, a részfoglalkozásúk létszámát 3 főről 4 főre emeli. A létszámemeléssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1601 főről 1603 főre növekszik, a részfoglalkozású és külsős létszámkeret 75 főről 76 főre emelkedik.” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követően 15 napon belül 691/2008. (IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Arany János Általános Iskola, Esztergom intézmény - a 2008. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 22/2008.(III.13.) esztergomi ör. 10. sz. mellékletében meghatározott - főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2008. október 16-tól 34 főről 30 főre csökkenti, a részfoglalkozásúak létszámát 2 főről 1 főre csökkenti. A létszámcsökkentéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1603 főről 1599 főre csökken, a részfoglalkozású létszámkeret 78 főről 77 főre csökken, a külsős létszámkeret változatlan marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követően 15 napon belül 692/2008. (IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom intézmény - a 2008. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 22/2008.(III.13.) esztergomi ör. 10. sz. mellékletében meghatározott - főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2008. október 16-tól 34 főről 31 főre csökkenti, a részfoglalkozású létszámkeret változatlan marad. A létszámcsökkentéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1599 főről 1596 főre csökken, a részfoglalkozású és a külsős létszámkeret változatlan marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követően 15 napon belül
11
693/2008. (IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a József Attila Általános Iskola, Esztergom intézmény - a 2008. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 22/2008.(III.13.) esztergomi ör. 10. sz. mellékletében meghatározott - főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2008. október 16-tól 46 főről 42 főre csökkenti, a részfoglalkozású létszámkeret változatlan marad. A létszámcsökkentéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1596 főről 1592 főre csökken, a részfoglalkozású létszámkeret változatlan marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követően 15 napon belül 694/2008. (IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom intézmény - a 2008. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 22/2008.(III.13.) esztergomi ör. 10. sz. mellékletében meghatározott - főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2008. október 16-tól 35 főről 32 főre csökkenti, a részfoglalkozású létszámkeret változatlan marad. A létszámcsökkentéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1592 főről 1589 főre csökken, a részfoglalkozású és a külsős létszámkeret változatlan marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követően 15 napon belül 695/2008. (IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2008. május 1-jétől kezdődően az intézményi takarítási feladatok kiszervezése miatt a következő intézményekben a technikai álláshelyek számának csökkentése tárgyú 85/2008. (I.31.) esztergomi öh. határozatának 5. pontját az alábbiaknak megfelelően módosítja: „5. a Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Esztergom intézményben 3 fő főfoglalkozású” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 696/2008. (IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola - a 2008. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 22/2008.(III.13.) esztergomi ör. 10. sz. mellékletében
12
meghatározott - főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2008. október 16-tól 75 főről 72 főre csökkenti, a részfoglalkozású létszámkeret változatlan marad. A létszámcsökkentéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1589 főről 1586 főre csökken, a részfoglalkozású és a külsős létszámkeret változatlan marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követően 15 napon belül 697/2008. (IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Majer István Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet és Gyermekjóléti Szolgálat - a 2008. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 22/2008.(III.13.) esztergomi ör. 10. sz. mellékletében meghatározott - főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2008. október 16-tól 21 főről 20 főre csökkenti, a részfoglalkozású létszámkeret változatlan marad. A létszámcsökkentéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1586 főről 1585 főre csökken, a részfoglalkozású és a külsős létszámkeret változatlan marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követően 15 napon belül 698/2008. (IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom intézmény - a 2008. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 22/2008.(III.13.) esztergomi ör. 10. sz. mellékletében meghatározott - főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2008. október 16-tól 75 főről 70 főre csökkenti, a részfoglalkozású létszámkeret változatlan marad. A létszámcsökkentéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1585 főről 1580 főre csökken, a részfoglalkozású és a külsős létszámkeret változatlan marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követően 15 napon belül 699/2008. (IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Szent István Gimnázium, Esztergom intézmény - a 2008. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 22/2008.(III.13.) esztergomi ör. 10. sz. mellékletében meghatározott - főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2008. október 16-tól 31 főről 28 főre csökkenti, a részfoglalkozású létszámkeret változatlan marad.
13
A létszámcsökkentéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1580 főről 1577 főre csökken, a részfoglalkozású és a külsős létszámkeret változatlan marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követően 15 napon belül 700/2008. (IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom intézmény - a 2008. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 22/2008.(III.13.) esztergomi ör. 10. sz. mellékletében meghatározott - főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2008. október 16-tól 58 főről 51 főre csökkenti, a részfoglalkozású létszámkeret változatlan marad. A létszámcsökkentéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1577 főről 1570 főre csökken, a részfoglalkozású és a külsős létszámkeret változatlan marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követően 15 napon belül 701/2008. (IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Kőrösy László Középiskolai Kollégium, Esztergom intézmény - a 2008. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 22/2008.(III.13.) esztergomi ör. 10. sz. mellékletében meghatározott - főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2008. október 16tól 24 főről 20 főre csökkenti, a részfoglalkozású létszámkeret változatlan marad. A létszámcsökkentéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1570 főről 1566 főre csökken, a részfoglalkozású és a külsős létszámkeret változatlan marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követően 15 napon belül A 13. napirendi ponthoz tartozó döntés: 702/2008. (IX.25.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a TIOP 1.2.3. Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése – „TudásdepóExpressz”címet viselő felhívásra benyújtja pályázatát. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyilatkozik, hogy az 1. pontban szereplő pályázat során a támogatott beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat az 1083/2006 EK rendelet szerint a projekt befejezését követő 5. év végéig fenntartja és üzemelteti.
14
3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1. pontban szereplő pályázattal kapcsolatban vállalja a beruházás megvalósításának zárásától számított 5 évig, a támogatás visszafizetésének terhe mellett, hogy a támogatásból korszerűsített ingatlan rendeltetésében és az ingatlannal kapcsolatos tulajdonjogviszonyban változás nem történik, használatából bármely szervezetnek jogtalan előnye nem származik. 4. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyilatkozik az 1. pontban szereplő pályázattal kapcsolatban, hogy a támogatás által megvalósított fejlesztés eredményét (beleértve eszközbeszerzés) a fenntartási kötelezettség fennállása alatt a Támogató előzetes jóváhagyása nélkül nem idegeníti el, nem terheli meg, nem adja bérbe. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat benyújtására: 2008. szeptember 30. A 14. napirendi ponthoz tartozó döntés: 703/2008.(IX.25.) eszterogmi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármester útján a jegyzőt, hogy az ösztöndíjak kifizetési formáit vizsgálja meg, és tegyen javaslatot a Képviselőtestület felé az ösztöndíjak célirányos (utalvány, stb.) felhasználása érdekében. Felelős: Dr. Marosi György jegyző Határidő: 2008. novemberi rendes képviselő-testületi ülés
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja Esztergom Város Önkormányzatának 61/2008. (X.1.) ör. rendeletét a családok és gyermekek támogatásáról, valamint a Szent Miklós Program elemeiről szóló 10/2008. (II. 7.) esztergomi ör. rendelet módosításáról. A rendelet a jegyzőkönyv melléklete. A 15. napirendi ponthoz tartozó döntés: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja Esztergom Város Önkormányzatának 62/2008. (X.1.) ör. rendeletét a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2004. (IV.29.) esztergomi ör. rendelet módosításáról. A rendelet a jegyzőkönyv melléklete.
15
A 16. napirendi ponthoz tartozó döntés: 704/2008. (IX. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által az Esztergom Város Önkormányzatának 22/2008. (III. 13.) sz. rendeletére a 12-451/2008. ügyszámon, valamint a 28/2008. (IV. 24.) sz. rendeletére a 12-554/2008. ügyszámon tett törvényességi észrevételével nem ért egyet. Felkéri a polgármestert, hogy erről a Közigazgatási Hivatalt értesítse. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közigazgatási Hivatal értesítésére: 2008. szeptember 30. A 17. napirendi ponthoz tartozó döntések: 705/2008.(IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által az Esztergom Város Önkormányzatának 18/2008. (II. 28.) számú rendeletére a 12-414/2008. ügyszámon tett törvényességi észrevételét elfogadja; felkéri a polgármestert, hogy erről a Közigazgatási Hivatalt értesítse. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közigazgatási Hivatal értesítésére: 2008. szeptember 30. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja Esztergom Város Önkormányzatának 63/2008.(X.1.) ör. rendeletét az Esztergom Város Önkormányzatának a parkolás rendjéről, a kerékbilincs használatáról, valamint a parkolóhelyek megváltásáról szóló 14/2004. (IV. 1.) számú rendeletének módosításáról. A rendelet a jegyzőkönyv melléklete. A 18. napirendi ponthoz tartozó döntés: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja Esztergom Város Önkormányzatának 64/2008.(X.1.) ör. rendeletét a közterületek használatáról szóló 3/2007.(I.25.) esztergomi ör. rendeletének módosításáról. A rendelet a jegyzőkönyv melléklete.
16
A 19. napirendi ponttól a 32. napirendi pontig tartó előterjesztéseket összevontan, egy blokkban tárgyalta a Képviselő-testület. 19. Javaslat Esztergom Város Önkormányzatának közigazgatási területén fekvő egyes épületek homlokzat-felújításának támogatásról szóló rendelet megalkotására 20. Az „Önkormányprogram” felülvizsgálata 21. A „Szelektív hulladékgyűjtés Esztergomban” tárgyú 561/2005. (IX. 15.) esztergomi öh. határozat módosítása 22. A Tesco-Global Áruházak Zrt.- vel megkötött szerződés módosítása 23. Az Esztergomi Ipari Parkban található 20377/34 helyrajzi számú ingatlan értékesítése 24. A Teherkomp megközelítéséhez szükséges útszakasz műtárgyai kisajátítási eljárásának megindítása 25. Döntés egyes önkormányzati tulajdonban lévő helyiségek használatba adásáról 26. A Mátyás Király és Schweidel József utakat összekötő szakasz megépítéséhez szükséges ingatlan tulajdonjogának megszerzése 27. Javaslat a „Kamatmentes munkáltatói kölcsön nyújtása” tárgyú 440/2008. (V. 29.) esztergomi öh. határozat módosítására 28. A Svájci – Magyar Együttműködési Program keretén belül meghirdetett pályázat benyújtásával kapcsolatos döntés 29. Állásfoglalás a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és Esztergom Város Önkormányzatának kapcsolatáról 30. A ZÖLD-ÚT Esztergom Kft-vel kapcsolatos kezességvállalás 31. Az Esztergom Város helyi menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásainak ellátására vonatkozó pályázat kiírása módosítása 32. Javaslat a regionális vízmű-társasági részvények megszerzésére Ivanov Mihály: A Tesco-Global Áruházzal kapcsolatos előterjesztés határozati javaslatában felsorolásra kerültek az Önkormányzat és a Tesco által vállalt feladatok. Kérdése, hogy a szerződésben szerepelnek-e határidők. A munkálatok elkezdődtek, de a lakosság részéről kérdésként merült fel, hogy mikor lesz befejezve a beruházás. Meggyes Tamás válasza, hogy ez nehéz kérdés. A tárgyalások során egymásra vagyunk utalva. Évek óta folyamatosan tárgyalunk a Tescoval és a Volánnal és megy a huzavona. Azt ér-
17
tük el évek alatt - azt nem, hogy kész legyen a buszpályaudvar -, hogy a Tesco előbb 100 millió forintot ajánlott, aztán bruttó 150 milliót (120 millió forint +áfa), ma pedig ott tartunk, hogy 147 millió + áfát ajánl. Elértük, hogy az Önkormányzat tulajdona legyen a buszpályaudvar, ne a Voláné vagy a Tescoé, mely terület egyébként a Tesco területe, megvette az Önkormányzattól, rákölt 150 milliót, és mi kapjuk tulajdonba. Ez nagyon jó eredmény. Jó, hogy ezt az összeget nem a lakosságtól befolyt adóforintokból kell megfizetni, hanem a Tescoval való tárgyalás eredménye. Ennek egyfajta ellentételezése volt a bővítés, a Tesco benzinkút megépítése. A buszpályaudvar területe is tereprendezés alatt van, előkészítették az építkezést. Erre a szerződésre várunk, ha ma a Testület jó döntést hoz, akkor nagyon gyorsan elkezdődik. A Jehova Tanúi épületének, imatermének kiköltöztetése is megtörtént, a Tesco fizette ennek költségeit. Innentől azt lehet mondani, hogy a célegyenesben vagyunk. Nem feltétlenül az idő a legfontosabb tényező, hanem a megnyert és kiharcolt vagyongyarapodás, a befektetett érték. Miavecz Jenő: A teherkomp megközelítéséhez szükséges útszakasz műtárgyai kisajátítási eljárás megindításával kapcsolatos előterjesztéshez elmondta, hogy felsorolásra került néhány helyrajzi szám és néhány név. A Váltótér Alapítványnak is ott van a területe. Kérdése, hogy azt nem érinti-e a kisajátítás, és hogy áll az Alapítvánnyal a tárgyalás. Meggyes Tamás válasza, hogy annak idején, 1998 tájékán nagy bizodalma volt az Alapítvány felé. Most 2008-at írunk és az Alapítvány semmit nem csinált Esztergomért vagy a művészetért, amire felesküdött. Esztergomban legalábbis nem. Ellenben egy irreálisan magas telekárral próbálta a várost sarcolni. A Váltótér tulajdont korábban útlejegyzéssel megszereztük. A mostani apró kisajátítások a megfelelő közlekedési íveket, szabványszélességeket jelölik, ez egy kiegészítés a Közlekedési Hatóság előírásai miatt. Miavecz Jenő: Az ügyet kevésbé ismerte, de most, amikor napirendre került a téma, megkérdezte a kuratórium elnökét, hogy mit kell erről a dologról tudni. Azt mondta, hogy nincs lezárva ez a dolog, a Földhivatal nem értesítette az Alapítványt, ezért az elnök ügyvédet fogadott fel és megpróbálja az igazát érvényesíteni. Meggyes Tamás válasza, hogy ezt az ingatlanvagyont nem az Önkormányzattól, talán a bányától kapja az Alapítvány. Azért kapja, hogy művészeti tevékenységet folytasson. Nem kellene az alapítványi célra, közcélra felajánlott pénzeket kötözködésre, a város szándékainak megakadályozására költeni, ügyvédi költségekre pazarolni. Ez tisztességtelen. Üzeni a kuratórium elnökének, hogy nagyon csúnya amit tesz, közösségellenes, és véletlenül sem a művészetről szól amit cselekedni próbál, hanem arról, hogy ellehetetlenítse azt a közlekedési és gazdasági fejlesztést, amit Miavecz úrnak, mint az Ipari Park többszörös mentorának, be kellene látnia, hogy fontos közösségi kérdésként kezelendő, közösségi érdekeket szolgál. Cégek, munkavállalók érdekeit szolgálja, művészetről pedig szó sem esett azt elmúlt tizenévben. Ez az a tipikus magyar gáncsolás, amikor arra hivatkozunk, hogy valami részhatáridő, apró papír, valami felesleges bürokratikus lépés kimaradt, ezért megakadályozok mindent, ami a nagyközösség érdekét szolgálná. Üzeni az Elnök úrnak, hogy fogadja megnyugvással, bölcsességgel és a közösséget segítő szándékkal ezt az ügyet. Bognár Krisztián elmondta, hogy az előterjesztésnek nem tárgya a Váltótér Alapítvány területe, nem is érinti azt. Meggyes Tamás véleménye szerint ez jól mutatja a magyar vagy esztergomi közállapotokat, hogy szó sincs egy említett, nem is működő valamiről, de azért megtaláljuk hangjuk hallatásának, vélt érdekeiknek érvényesítésének csatornáit és arról kell vitatkozni, ami nem is kér-
18
dés. És egy földhivatali nem értesítés vagy bármi, ürügy lehet arra, hogy teherkomp ne létesülhessen Esztergomban? Hány fillért költöttek el itt az ingyen adományból Esztergomban az Alapítvány munkatársai művészetre, kultúrára? Kinál Katalin: A homlokzat-felújítási munkákkal kapcsolatosan módosító javaslata, hogy a Szenttamás-hegy zártsorú részei is legyen része a rendeletnek. Ezt a részt is fontos turisztikai központnak tartja. Meggyes Tamás: Már korábban is szóba került a homlokzat-felújítás a városban. Választási ígéretek is elhangzottak ebben a dologban. Jó lenne, ha elébe tudnánk menni, és ebben valamiféle politikai konszenzus is lehetne, hogy mindannyian legyünk hívei egy olyan programnak, hogy az Önkormányzat egyes utcákat úgy tesz rendbe, hogy a turisták, vendégek, de az itt élő lakosok számára is példát ad. Tizenegyezer háztartás van Esztergomban, sajnos mindet nem tudjuk megcsinálni, ez képtelenség. A program csak a fő területeket és fő irányokat tudja kijelölni, azt is csak a zártsorú beépítettségeknél. A panellakásokra ez nem vonatkozik, ott másfajta támogatási rendszer létezett. A legforgalmasabb városrészeket kell rendbe tenni, de ebbe sem fér bele minden zártsorú épület. A megvalósítás is három ütemre van bontva. Szenttamás utcái a város legszebb utcái közé tartoznak, de ott sem minden zártsorú, és azért nincs benne, mert Szenttamás ilyen típusú átmenő forgalmat nem bonyolít, turisták is kevesen mennek. Képviselő asszonynak abban igaza lehet, hogy egy-két utcát azonban valóban be lehetne venni, ahol meghatározó turistamozgás van. Annak volna értelme. Azonban így is kimaradnak olyan jelentős utcák, ahol napi komoly forgalom van, de nem fér bele erre a programra szánt első 1 milliárd forintba, amit erre áldoznunk kell. További hasonló előterjesztések várhatóak majd a következő üléseken A tavasszal elhatározott Gyarapodás Program gyorsítása főleg ezeket a területeket ölelné fel, azaz: út- és járdaépítések, homlokzat-felújítások, sportcsarnok, uszoda, és bármi egyéb, ami a társadalmi vitában felnőhet egy olyan szintre, hogy az a többség támogatását élvezi. 24 ezer kérdőívet küldtünk ki, 2500 körüli válasz jött vissza. Az első helyre az emberek a járda- és útprogramot tették, második helyre került a homlokzat felújítás, a harmadikra a sportcsarnok és az uszoda. Ezekben a kérdésekben előre kell lépnünk. Elsőként a járda- és útprogramra, majd a homlokzat-felújításokra kellene a legtöbbet költeni a közpénzekből. Egyetért Képviselő asszonnyal, hogy egy következő tervbe be kell venni a szenttamási utcákat, esetleg azokat előre sorolni, arról nincs döntés, hogy pontosan melyik utcákat újítjuk fel, arról most nincs döntés, az a következő hetekben fog eldőlni. Ahogy Képviselő asszony megfogalmazta, az végrehajthatatlan, annyi pénzt nincs, hogy az összes zártsorú utcát megcsináljuk, és ebből az összes szenttamási zártsorú utcát. Ebből sokkal fontosabb utcák is ki fognak maradni az első egy-két évre szóló etapból. Viszont óriási előrelépés, hogyha a város 1 milliárd forintot tud áldozni arra, hogy a magánhomlokzatok felújításához segítséget nyújtson. A rendelet részletezi a támogatás módját, az önrészre és a támogatásra vonatkozó eljárásokat, lakosságra jutó terheket. Nincs a szenttamási utcák ellen, de most az elején tudatosítani kell, hogyha az összes zártsorú utcát belevesszük, akkor több mint 2,5 milliárd forintról van szó az előzetes számítások szerint. Itt felsorolva 2 milliárd forintnyi utca van, ebből 2010ig erőnk és időnk a kivitelezésre kb. 1 milliárd forintnyi utcára lesz. Az elvvel egyetért, de a konkrétumokat legközelebb kell meghatározni. Ha Képviselő asszonynak jó úgy, akkor támogatja, hogy bekerüljön a határozatba, hogy Szenttamás bizonyos utcái szerepeljenek a mellékletben, de hogy pontosan hol, mikor, azt ma nem határozzuk meg, mert a többinél sem határozzuk meg, és ez nem egy végleges sorrend, hanem előzetes javaslat. Kinál Katalin: Annyiban módosította hozzászólását, hogy megvárja a terület képviselőjének hozzászólását, vele megbeszélnek két-három utcát, és konkrétumokkal tudnak előállni.
19
Koditek Pál: Érti, hogy az egymilliárd forintba nem fér bele minden utca, de Szenttamás területének nagy része ugyanolyan zártsorú, mint a város egyéb területei. Ha utcát kell javasolni, akkor a műemlékileg értékeseket, és a kápolnához felvezető utakat javasolná, amelyek a Batthyányi utca, Basa utca, Becket Tamás utca, valamint a Vasvári Pál utca, amelyen nem csak a helybéliek, hanem a városlakók is ott járnak, és más forgalmat is lebonyolít. Meggyes Tamás válasza, hogy Szenttamásra turisták kocsival viszonylag ritkán mennek, gyalogosan pedig a stációk mellett mennek. Azt meg is kellene csinálni, de ott nem zártsorú beépítések vannak, hanem családi házak. Az a dolog buktatója, hogy ahol zártsorú beépítés van, kevésbé járnak turisták, és kevésbé van átmenő forgalom. Tudja, hogy Szenttamás az egyik legértékesebb városrész, és ezek az utcák építészetileg, hangulatilag többet adnak, mint néhány városszéli utca. De a városszéli utcák, például a Dobogókői út vagy a Táti út ilyen típusú felújítása azért fontos, mert ezek a városkapuk, mi ott megyünk ki, és mindenki ott jön be hozzánk. Ez városképileg fontos, inkább egy tisztasági program ez, mint műemlékhelyreállítás. Kéri, hogy ezt így közelítsék meg a képviselők. Winkfein Csaba: Az „Állásfoglalás a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és Esztergom Város Önkormányzatának kapcsolatáról” előterjesztéshez szólt hozzá. Azt írja az előterjesztő Knapp János Pál alpolgármester úr, hogy teremtsünk meg egy városmegyét, egyfajta autonóm területet, és ajánljuk fel, hogy átvesszük a területünkön működő, és még a Megyei Önkormányzat fenntartásában maradt intézményeket azzal a feltétellel, hogy az összes rájuk fordított költségvetési forrást, normatívát önkormányzatunk kapná meg, amelyet kiegészítenénk a valós működéshez szükséges költségek fedezetével. Kérdése, kiszámolta-e valaki, hogy mennyibe kerül ez a döntés, amiről a határozati javaslatban olvashatunk, illetve ha ezt a határozatot elfogadja a Képviselő-testület, akkor mi történik utána? Mikortól gondoljuk ezt, mennyibe fog kerülni, és a forrásait hol találjuk. Meggyes Tamás: Ha Képviselő úr megnézi az előterjesztést, az indoklás arról szól, hogy vessünk fel új együttműködési lehetőségeket, új gondolatokat, tárgyaljunk új témákról, és a határozati javaslat is úgy fogalmaz egész konkrétan, hogy a testület javasolja, hogy a két önkormányzat, városi és megyei, pártok felett álló, kezdjen egyeztetést a következő témákban. Egyeztetést kezdünk. Attól nagyon messze vagyunk, hogy lezárunk, hogy végső álláspontot fogad el a mi önkormányzatunk vagy a megye. Lehet, hogy ez sohasem jön létre. Ez egy felvetés. Nem tudjuk, hogy mibe kerül, ez az egyeztetések során fog kiderülni. Nyilván nem az a cél, hogy közpénzeket tapsoljunk el, hanem az a cél, hogy helyben, mert helyben van a legtöbb ismeret a helyi ügyekről, a leghatékonyabb döntéseket tudjuk hozni. Ne messziről tudják azt, hogy nekünk mi a jó, hanem helyben tudjunk gondoskodni. Nyilván nem érdemes az utolsó utcáig vagy emberig bontani közügyeket, de érdemes a mai megye, mint közigazgatási szint feladatinak egy részét újra gondolni. Azt gondolja, hogy a megye rossz feladatellátó, megyei közgyűlési képviselőként erről győződött meg. Tulajdonképpen tevékenység és feladat nélküli közigazgatási forma. Látszatközgyűlések vannak havonta egyszer, egy évben 7-8 alkalommal 8-10 napirenddel, amelynek a fele olyan beszámoló, hogy az égvilágon semmi nem következik belőle. Probléma megoldásra pedig, ha volna is elszánás és akarat, nincs szabad és mozgatható forrás. Ráadásul az utóbbi idők kormányzati intézkedései a maradék lehetőséget is elvették a megyéktől, kimondottan a megyék csődbejuttatása történik az állami költségvetés által. Nem nagyon van a megyének mozgástere. De egy városnak napi problémái vannak, és erre napi feladatok következnek, kellenek. Az itt felvetettek nem a legfontosabbak és nem a legégetőbbek, de a megyéből ezekben is meg lehetne állapodni, mint ahogy már megállapodtunk iskolák átvételéről. Ez egy ötletfelvetés, tárgyalási program, amit vagy lezárunk és elfogad a Képviselő-testület vagy nem. Nem lát kockázatot, azonban úgy gondol-
20
ja, sokkal jobban működhetne Esztergom a környező településekkel együtt, ha ezekben a feladatokban többet vállalna, és az állami normatívák ide jutnának. Példaként említette a Balassa Múzeum esetét. Átvettük a megyétől, mert az elsorvasztás szélén volt. Igazságtalanság volt, hogy a Megyei Múzeum központja Tatán van, a múzeumi örökség és a régészeti feltárások döntő része itt Esztergomban, a döntéshozatal pedig ott történt, és a normatíva is oda került. Ugyanakkor a megyei múzeumi feladatok kétharmad részét Esztergom látta el. Közigazgatásilag nem sokra tartja a megyét, arról kellene tárgyalni, hogyan lehetne a megyei feladatokat decentralizálni. Ez egyelőre szándék. Knapp János Pál: Még egy gondolat motiválta az előterjesztés megszületését. Nem minden megyéről van szó, amikor arról beszélünk, hogy a megyei feladat nem működik. Szerencsétlen megyék azok, amelyek az ország szélére kerülve, gyakorlatilag több csonka megyéből jöttek létre, hiszen egy ezeréves közigazgatási, történelmi szövetet vágtak el azok a döntések, és ez a mai napig nem gyógyult be. A mai napig is a volt Esztergom Vármegyéhez tartozó települések alapvetően nagyon sok szempontból Esztergomhoz tartoznak, hiszen itt volt minden, például az iskolák. Ez a bizonyos próbamegye vagy városmegye, vagy kísérleti megye arról szól, hogy a régi történelmi állapotnak még fellelhető részeiből hogyan működhet ez a közösség. Gondolkodjunk el, hogy lehet-e külön közlekedést szervezni, hiszen ha megnézzük az utazásokat, a legnagyobb utaslétszám a volt vármegye területén marad meg. Ha ez működik, akkor lehet ez egy kis közösség, és visszatalálunk ahhoz a formához, ahonnan elindultunk. Az előterjesztés végén azért írta, hogy ki kell egészíteni a forrásokat, mert Esztergomban akár átvett intézményről, akár saját intézményről beszélünk, a normatív finanszírozást 99 %-ban mindig ki kellett egészíteni. Nem tehetnénk meg - ha ez a fajta városmegye létrejönne -, hogy ezt a fajta kiegészítést nem tesszük meg. Ezt meg kell vizsgálni, tárgyalni kell róla. Petrovics János: A Tescoval kötendő határozati javaslatok d) pontjában szereplő reklámtáblák elhelyezésével van problémája. Polgármester úrral már beszélt erről a témáról. A Tesco 5 db reklámfelületet helyezhet el az autóbusz állomás területén, ennek fejében 2 db reklámfelületet szerezhet az Önkormányzat a Tesco parkolója területén. Azt gondolja, hogy határozatlan időre semmiképpen nem lenne szabad elkötelezni magunkat, mert reklámfelület határozatlan időre óriási értéket képvisel. Annyival egészítené ki ezt a pontot, hogy ezt a cserét határozott időre, 15 évre kössük meg ilyen feltételekkel. Szerinte lehet, hogy nagyobb értéket képvisel ez az 5 óriásplakáthely, mint az a pénz, amit kapunk a Tescotól a beruházás támogatására. Meggyes Tamás: Ez az ügy úgy alakult, hogy a Tesco a korábbi szerződésünket a 121 millió + áfa tekinttében gondolta végrehajtani, ugyanis a szerződésben 150 millió szerepelt, és ha azt nem nevezzük nettónak, akkor bruttónak értendő. Igazából a Tesco az áfát visszaigényelheti a beruházás után, ezért ezen az elven próbáltuk őket rávenni egy nagyobb kiadásra. Nagy nehezen plusz 20 millió forintot vállaltak. Mi azt mondtuk, hogy ez nem elegendő, és az utolsó két napban még hozzá tudtunk alkudni 5 millió forintot. Azt mondták, hogy adnak még 5 milliót, de kérnek 5 hirdetési helyet, nem óriásplakát méretűt, hanem kisebbet. Erre nem mondhattunk nemet, mi viszont kértünk két óriásplakát helyet a Tesco területén. Nem lenne szerencsés kivenni az 5 hirdetőhelyet, mert akkor az 5 millió forint is kérdésessé válik és a 2 óriásplakáthely is. Képviselő úrnak abban igaza van, hogy amikor ezt pontosítjuk, felületeket kellene arányosítani vagy 10-15 évben meghatározni és utána fizetőssé tenni. Nyilván az idők végeztéig nem lenne szerencsés, mert évtizedek alatt ezek sokmilliós értékek. Mivel a mai döntésben nincsenek konkrét döntések, ezeknek a pontosítása később fog megtörténni. Képviselő úrnak abban igaza van, hogy ezt egy átmeneti időszakra kössük, és akkor ezek az aggályok megoldódnak. A 25 milliós emelés, hogy ennyivel többet harcoltunk ki a városnak, az a mai szerződésmódosítás lényege.
21
Miavecz Jenő: A homlokzat-felújítással teljes mértékben egyetért és támogatja, ez régen napirenden volt már a Testületnél. Meg kell értetni azon esztergomi polgárokkal, akik nem érintettek a homlokzat-felújításban, hogy miért fontos számukra, hogy a város más területein ez megtörténjen. Azzal is lehet érvelni, hogy akik ebben a felújításban részesülnek, ennek terheit is viselik, amikor a turista- és egyéb forgalom előttük zajlik, zaj és egyéb környezeti ártalmakban jelentkezik. Kérdése, hogy ez a fajta homlokzat-felújítás kizárólag a magántulajdonban és magáncélú hasznosítású házakra vonatkozik, vendéglők és egyéb létesítménye, akik bevételt hoznak, ebből kizáródnak? Mondandója további részében visszatért a Váltótér Alapítványra, méltatlannak találja, amit Polgármester úr ebben a témában mondott. Figyelmébe ajánlotta a Hídlapban 2008. februárban megjelent cikket a Váltótér Alapítvány működéséről és művészeti tevékenységéről. Az együttműködési szándék messzemenően megvolt, sajnos egy technikai hiba miatt az Önkormányzat képviselője teljesen rossz megállapodást vitt az utolsó megbeszélésre, a konfliktust ez okozta. Révén, hogy ipari műemlék maga a szénrakodó, ezért mi sem lenne jobb, mint a valós ipari termék, és a valós ipari jellegű szolgáltatás, a teherkomp egymás mellett legyen. Nincs semmiféle érdekellentét, egyszerűen ki nem beszélt és félreértett dolgok tömkelege van. Úgy gondolja, méltatlan az Alapítványhoz, ahol tanszékvezető egyetemi tanártól nemzetközileg elismert építőművészek a tagjai a kuratóriumnak, és senkinek nem célja a város fejlődését megakadályozni semmilyen módon. Meggyes Tamás válasza, hogy a Váltótér Alapítvány itt, ezen a vidéken kapott, és még nem hozott vissza semmit. Olvassa a Hídlap számait, valószínűleg a Hídlap munkatársai tévedtek vagy értékeltek túl valamit, amikor beszámoltak valami nemlétező dologról. Meg fogja nézni az említett cikket. Ez az Alapítvány a mi közösségünk számára nem hozott semmit, de nagyon sokat árt. Többek között ezen problémák miatt maradtunk le egy pályázati támogatásról kb. 100 millió forintos értékben. Ez a teherkomp már működhetne, ha a Váltótér Alapítvány kuratóriuma segítő kezét nyújtotta volna, és nem zsarol meg bennünket. Nem a Váltótér Alapítvány vagyonát érintette a dolog, hiszen az a szénrakodó épülete. A szénrakodó, mint vízen úszó valami, magával hozott egy földcsíkot a parton. A teherkomp lehajtójához kellett volna ez a földcsík, amit a Váltótér Alapítvány soha nem akart használni és nem is használ, mint ahogy a szénrakodót sem hozta rendbe, csak ül a vagyonon. Ezért a földcsíkért 30 millió forintot kérni kimondott gazemberség. A homlokzat-felújítással kapcsolatban egyetértenek Képviselő úrral, arra nagy szükség volna. Knapp János Pál elmondta még, hogy amikor az elmúlt ciklusban szavaztak a teherkomp kérdéséről, az ingatlan értékbecslő 5,5 millió forintra becsülte ennek a földnyelvnek az értékét. Nagyon keskeny részről van szó, nem is lehet másra használni, csak út céljára, és valamikor arra is használták. Az első tárgyalásnál a kuratórium elnöke 16 millió forintot kért, erről testületi döntés született. Háromszorosát fogadtuk el a teherkomp pályázat miatt. Egyetlen nap volt a beadási határidőig, amikor az általunk megbízott jogász ezzel a szerződéssel, amiben a 16 millió forint szerepelt, elment a Váltótér Alapítvány székhelyére vagy telephelyre egy budapesti címre, ahol már azzal fogadták, hogy 30 millió, akkor aláírják. Felhívta őt az ügyvéd, hogy mit tegyen. Annyira mindenki ismeri a közigazgatást, hogy senki nem tehet egy ilyen ígéretet - akkor, mikor egy érvényes testületi döntés van az eredeti érték háromszorosára -, hogy hatszorosára emelje az árat. Az ügyvédnek azt mondta, hogy akkor nincs megállapodás, és így nem tudták beadni a pályázatot. Ezzel hihetetlen kárt okoztak a városnak minden szempontból. Ezt követően fordultunk hatósági eljáráshoz, amely útlejegyzés volt. Az útlejegyzés ismeretei szerint keresztül is ment olyannyira, hogy a földhivatali könyvekben megjelent. Ezzel rettentő nagy kárt okoztak, egyszerű, undorító ingatlanspekulációvá vált. Senki nem kérte
22
a szénrakodó épületét, az maradhatott volna az Alapítványnál. Azért nem maradhatott a végén, mert az útlejegyzéssel a hozzá kapcsolódó ingatlan, ami nem egy szárazföldön lévő ingatlan, egyszerűen beolvadt abba, és így került át a városhoz. Elő tudjuk szedni azokat a döntéseket, amelyeket akkor együtt meghoztunk. Képviselő úr akkor nem volt a Testület tagja, fogalma sem lehet, mi zajlott akkor az üléseken. Meggyes Tamás: Nem szeretné a vitát folytatni, de el kívánja mondani, hogy ez történt, és ez történik majdnem minden ügyben. Ha kimondjuk az igazat, járhatunk évekig bíróságra, meghurcolnak, s a végén még el is ítél ez a fajta magyar igazságszolgáltatás, mert olyasmire mondtunk véleményt és minősítést, amiről nincs magnófelvételünk, jegyzőkönyvünk, és természetesen nem is lesz. Nem fogjuk tudni fotókkal, lehallgatással, bármivel bizonyítani, hogy ott akkor a kuratórium elnöke azt mondta, hogy csak akkor írja alá, ha 30 millió, ha 16 akkor nem. Úgy döntött, hogyha bármi is lesz, mindig ki fogja mondani az igazat. A teherkomp közös érdek, Párkányé, Dorogé, szlovákiai és magyar munkavállalóké, Magyar és Szlovák Köztársaságoké. Váltótér meg nincs, vagy nem nagyon van, és visszaél a helyzetével. Minket 30 millióra próbál csáklyázni 5,5 millió forintos értékért. Visszatérve a homlokzat-felújításra, úgy érzi, hogy a lakosság bölcsen dönt. Vannak cirkuszok, de a többség bölcsen gondolkodik. Az esztergomiak véleményét kérdeztük meg, hogy mit tartanak a legfontosabbnak. Ők tették a második helyre a homlokzat-felújítást. Miavecz Jenő: Polgármester úr konzultáljon Ocskay Gyulával a Váltótér és a szénrakodó dolgában. Az hogy, ő a kétperces véleményére minősíthetetlen stílusú félórás választ kapott, az a vélt igazat jelenti, de nem biztos, hogy a tények ugyanazok. Az a véleménye, hogy csínján kell bánni mindenféle kijelentéssel. Határozottan kérte, hogy ilyenfajta megjegyzések ne kerüljenek szóba sem ebben, sem más témában. Nem éri meg, nincs értelme. Meggyes Tamás válasza, határozottan mondja, hogy nem fogja hagyni magát sárral agyondobálni úgy, hogy még az igazat sem mondja el. Annyiféle nemtelen támadás érkezik és annyi irányból, hogy ezzel menne el az egész nap, és nem munkával. De ha adódik egy ilyen alkalom, és a mai előterjesztésnek nem is volt tárgya ez az ügy, de Képviselő úr szóba hozza úgy, hogy még nekünk kellene sajnálni a Váltótér Alapítványt, nem tartozik ide. Ocskay úrral beszélni fog, ő az, akitől részben így tudjuk a történetet. Ha Képviselő úrnak mást mond, akkor itt valaki félreért valamit, vagy valami jellembeli problémáról van szó. Neki ilyen tájékoztatást adott, és egyébként ő az, aki az ügyben a pályázatot előkészítő Ister-Granum felelős volt. A Hivatalban dolgozó Alpolgármester úr és az ügyvéd a tanúk arra, hogy ebben az ügyben mi történt. Visszatérve a homlokzat-felújításra, hogy éppen azért, mert többek programja, örülni kell, hogy közös szándék és akarat érvényesül. Petrovics János: Lakossági fórumot tartottak a képviselők a homlokzat-felújítással kapcsolatosan. Ő az Aranyhegyi terület képviselője, de ebből a területből egyetlen lakás sem kerül be a programba. A lakók mégis azt mondták, az a fontos, hogy a város értékes épületei megszépüljenek. Az emberek értik, és fontosnak tartják ennek a programnak a megvalósítását. Meggyes Tamás szavazásra bocsátotta a határozati javaslatokat és a rendeletalkotási javaslatot, amelyeket a Képviselő-testület 16 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta (távol van: Horváth Mihály, Dr. Jónás László).
23
A 19. napirendi ponthoz tartozó döntés: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja Esztergom Város Önkormányzatának 65/2008.(X.1) ör. rendeletét az Esztergom Város Önkormányzatának közigazgatási területén fekvő egyes épületek homlokzat-felújításának támogatásról. A rendelet a jegyzőkönyv melléklete. A 20. napirendi ponthoz tartozó döntés: 706/2008.(IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 508/2006.(XII.14.) esztergomi öh. számú, Esztergom Város Önkormányzatának 4 évre szóló Gazdasági Programja, az „Önkormányprogram” tárgyú határozatát az alábbiaknak megfelelően módosítja: A határozat melléklete helyébe jelen határozat melléklete lép. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal A melléklet a 451. számú előterjesztés mellett található. A 21. napirendi ponthoz tartozó döntés: 707/2008.(IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a „Szelektív hulladékgyűjtés Esztergomban” tárgyú, 561/2005. (IX. 15.) esztergomi öh. számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: 1. A határozat 1. pontjának hatodik francia bekezdése helyébe a következő szöveg lép: „A Béke téri lakótelep mellé, a Basa utcai garázssor feletti parkoló melletti területre” A határozat módosításokkal nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az Eszköz Kft. értesítésére: a döntést követő 8 napon belül
24
A 22. napirendi ponthoz tartozó döntés: 708/2008.(IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy kezdeményezi a Tesco-Global Áruházak Zrt. és Esztergom Város Önkormányzata között 2007. július 5-én létrejött megállapodás módosítását az alábbiak szerint: a) Esztergom Város Önkormányzata a módosított tervek alapján saját költségén megépítteti az új buszvégállomás fejépületét (kivéve a fejépület alapozási munkáját), valamint elvégzi a kerti bútorok kihelyezését, valamint a növénytelepítést. b) A Tesco-Global Áruházak Zrt. a 2007. július 5-én létrejött megállapodás 3. számú mellékletét képező tervdokumentációban konkrétan meghatározott műszaki tartalom helyett az a) pont szerinti dokumentáció alapján a módosított szerződésben konkretizálandó műszaki tartalommal, a létrejött megállapodás 3. számú melléklete szerinti bruttó 145.700.000 Ft erejéig végezze el az alábbiakat: - teljes körű közműépítés, - teljes körű út és peronépítés, - teljes körű kertépítést, kivéve a kerti bútorok kihelyezését és a növénytelepítést, - Jehova Tanúi volt épületének bontása, alappal együtt, - a főépület alépítményi munkái. c) A Tesco-Global Áruházak Zrt. közcélú felajánlásként bruttó 25 millió forintot ad Esztergom Város Önkormányzata javára, amit az Önkormányzat az új Autóbusz-állomás perontetőinek megépítésére fordít. d) A Tesco-Global Áruházak Zrt. 5 db reklámfelületet helyezhet el az új Autóbusz-állomás területén, az Önkormányzat 2 db reklámfelületet kap a Tesco Áruház parkolójának területén. Ezen pont megvalósításának feltételeit a Szerződő Felek a későbbiekben pontosítják. e) Az a) pont szerinti beruházás fejében a Tesco-Global Áruházak Zrt. a határozati javaslat melléklete szerinti kb. 6900 m² nagyságú kialakuló ingatlan tulajdonjogát Esztergom Város Önkormányzatára ruházza át a telekalakítást követően. A Tesco Globál Áruházak Zrt. és Esztergom Város Önkormányzata előszerződést kötnek a 6900 m² nagyságú terület adásvétele tárgyában. Esztergom Város Önkormányzatának képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot jóváhagyásával aláírja a Megállapodás módosítást és az Adásvételi Előszerződést. Felelős: Meggyes Tamás, polgármester Határidő: a Megállapodás és Adásvételi Előszerződés aláírására a döntést követő 30 napon belül A melléklet a 472. számú előterjesztés mellett található. A 23. napirendi ponthoz tartozó döntés: 709/2008.(IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 23. § (2) bekezdése alapján felülvizsgálja Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága a 25
20377/11 helyrajzi számú ingatlan értékesítése tárgyban hozott 134/2007. (III.7.) PETB határozatát, és úgy dönt, hogy az esztergomi 20377/34 helyrajzi számú, kivett beépítetlen terület megnevezésű, 2797 m² nagyságú ingatlant az alatta húzódó nagyközépnyomású gázvezetékek miatti teherre való tekintettel, a gázvezetékek kiváltása nélkül 2500 Ft/m² + ÁFA áron értékesíti a Balogh Szig-Bád Kft. (Esztergom, Dobogókői út 28., képviseli: Balogh Péter) részére, és felhatalmazza a polgármestert az adásvételi szerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés aláírására a döntéstől számított 30 napon belül A 24. napirendi ponthoz tartozó döntés: 710/2008.(IX.25.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Északdunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség előtt megindított, az Esztergom-Párkány átkelőhely útvíztelenítés vízjogi engedélyezési eljárása során kiadott H3228/5/2008. számú hiánypótlási felhívása alapján az útvíztelenítéssel érintett ingatlan- tulajdonosakkal történő megállapodás érdekében, a Geo-Ikon Bt. által elkészített 81-I./2008. munkaszámú változási vázrajza szerint Esztergom Város Önkormányzata: - a 0428/1 helyrajzi számú, tó, legelő művelési ágú, 2 ha 510 m2 nagyságú, az Esztergomi Vasas Horgászegyesület tulajdonában álló ingatlan 202 m2 nagyságú területére 74.740 Ft-os, - a 0425/15 helyrajzi számú, szántó művelési ágú, 1 ha 949 m2 nagyságú, a Sereg Istvánné tulajdonában álló ingatlan 26 m2 nagyságú részére 9.620 Ft-os, - a 0425/2 helyrajzi számú, szőlő és gazdasági épület művelési ágú, 1.431 m2 nagyságú, a Körmendy Sándor tulajdonában álló ingatlan 16 m2 nagyságú területére 5.920 Ft-os, - a 0425/13 helyrajzi számú, szántó művelési ágú, 9.538 m2 nagyságú, a Vas Zsuzsanna tulajdonában álló ingatlan 218 m2 nagyságú részére 80.660 Ft-os, - a 0409/28 helyrajzi számú, szántó művelési ágú, 6.722 m2 nagyságú, az Alberti Sándorné tulajdonában álló ingatlan 201 m2 nagyságú részére 74.370 Ft-os vételi ajánlattal él. 2. Az 1. pontban szereplő összegek fedezete a 22/2008.(III.13.) esztergomi ör.rendelet 7/B melléklet 136. sorában rendelkezésre áll. 3. Amennyiben az 1. pontban szereplő tulajdonosokkal az ajánlat kézhez vételétől számított 30 napon belül nem jön létre a megállapodás, úgy Esztergom Város Önkormányzata a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény 2. § e) pontjában szereplő közlekedési infrastruktúra céljára megindítja a kisajátítási eljárást. A kisajátítási célt Esztergom Város Önkormányzata a döntést követő 1 éven belül valósítja meg. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az ajánlattételre: a döntést követő 30 napon belül A melléklet a 455. számú előterjesztés mellett található.
26
A 25. napirendi ponthoz tartozó döntések: 711/2008.(IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 75/2006. (XII. 22.) esztergomi ör. rendelet 3. § (11) bekezdésének felhatalmazása alapján az Önkormányzat használati szerződést köt az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulással az esztergomi 17355 hrsz-ú, természetben az Esztergom, Széchenyi tér 1. szám alatt található ingatlan földszinti, 17,34 m2 alapterületű, a határozat mellékletét képező vázrajzon „T”-vel jelölt helyiségének térítésmentes használatára vonatkozóan, legfeljebb 5 év határozott időtartamra, illetve feltétel bekövetkeztéig, mint az ingatlan felújítási munkálatainak megkezdéséig. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a használati szerződés megkötésére: a döntést követő 30 napon belül A melléklet a 467. számú előterjesztés mellett található. 712/2008.(IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 75/2006. (XII. 22.) esztergomi ör. rendelet 3. § (11) bekezdésének felhatalmazása alapján az Önkormányzat használati szerződést köt az Esztergomi Vagyonvédelmi Szolgáltató Kft-vel az esztergomi 17357 hrsz-ú, természetben az Esztergom, Deák F. u. 4. szám alatt található ingatlan földszinti, 16,01 m2 alapterületű, a határozat mellékletét képező vázrajzon „V”-vel jelölt helyiségének térítésmentes használatára vonatkozóan, 1 év határozott időtartamra, illetve feltétel bekövetkeztéig, mint az ingatlan felújítási munkálatainak megkezdéséig. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a használati szerződés megkötésére: a döntést követő 30 napon belül A melléklet a 467. számú előterjesztés mellett található. 713/2008.(IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 74/2006. (XII. 22.) ör. rendelet 9. §-ának felhatalmazása alapján az Önkormányzat az esztergomi 17386 hrsz-ú, természetben az Esztergom, Deák F. u. 1. szám alatti ingatlan földszintjén, a bejárattól jobbra található, 74 m2 alapterületű lakást térítésmentesen az Esztergomi Vagyonvédelmi Szolgáltató Kft. használatába adja a kivonuló-szolgálat üzemeltetése, tagjai pihenésének, állandó készenlétének biztosítása céljából, 1 év határozott időtartamra. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a használati szerződés megkötésére: a döntést követő 30 napon belül
27
A 26. napirendi ponthoz tartozó döntés: 714/2008.(IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy kisajátítást helyettesítő adásvétellel vegyes csereszerződést köt a Félix-Turbó Ipari és Kereskedelmi Kft.-vel (1103 Budapest X. ker., Óhegy út 2., képviseli: Dr. Turmezey Tibor), és az esztergomi 18174/4 helyrajzi számú, kivett üzem megnevezésű 19.267 m² nagyságú belterületi ingatlan, mellékletben megjelölt 453 m² nagyságú részét elcseréli az esztergomi 18174/2 helyrajzi számú, kivett telephely megnevezésű 24.738 m² nagyságú belterületi ingatlan mellékletben megjelölt 1.618 m² nagyságú részére azzal, hogy a Félix-Turbó Kft. értékkülönbözetként 3.090.000,- Ft+ÁFA összeget megfizet. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés aláírására a döntést követő 30 napon belül A melléklet a 454. számú előterjesztés mellett található. A 27. napirendi ponthoz tartozó döntés: 715/2008.(IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Kamatmentes munkáltatói kölcsön nyújtása” tárgyú 440/2008. (V. 29.) esztergomi öh. határozat 1. pontját akként módosítja, hogy a kölcsön visszafizetésének határideje: 2009. december 31. Felelős: Knapp János Pál alpolgármester Határidő: a szerződés-módosítás aláírására a döntést követő 8 napon belül A 28. napirendi ponthoz tartozó döntés: 716/2008.(IX.25.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Svájci – Magyar Együttműködési Program keretén belül meghirdetett, a települési infrastruktúra szolgáltatások fejlesztése az életminőség javítása és a gazdasági fejlődés elősegítése érdekében prioritáson belül az Esztergom Északi városrész, Szamárhegy, Búbánatvölgy vízellátásának kiépítésére pályázatot nyújt be. A beruházás összköltsége 1.549.000.000 Ft (10.789.162 HCF), a biztosítandó önerő 232.350.000 Ft ( 1.618.374 HCF), a támogatás 1.316.650.000 Ft (9.170.788 HCF). 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban leírt pályázathoz szükséges önrész fedezetét, 232.350.000 Ft-ot (1.618.374 HCF ), a 2009. évi önkormányzati költségvetés terhére biztosítja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármester útján a Jegyzőt a fenti összeg 2009. évi költségvetésbe történő betervezésére, valamint a pályázat elkészíttetésére és benyújtására.
28
3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban leírt pályázat előkészítésére is benyújtja pályázatát. Az összköltség 17.360.000 Ft (120.925 CHF), a biztosítandó önerő 2.604.000 Ft (18.137 HCF), a megpályázható összeg 14.756.000 Ft ( 102.778 HCF). Az önrészt, 2.604.000 Ft-ot a 2009. évi önkormányzati költségvetés terhére biztosítja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármester útján a Jegyzőt a fenti összeg 2009. évi költségvetésbe történő betervezésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat benyújtására 2008. szeptember 30. A 29. napirendi ponthoz tartozó döntés: 717/2008.(IX.25.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy nem kívánja megünnepelni az 1923. évi XXXV. Törvénycikk kihirdetésének évfordulóját, amely létrehozta a Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyesített vármegyét. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlésnek, hogy a két önkormányzat kezdjen egyeztetést a következő témákban: • a Balassa Bálint Múzeum fenntartásáról szóló megállapodás felülvizsgálata • a társulásban működtetett intézmények társulási megállapodásának felülvizsgálata • a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár átköltöztetése • a régi Esztergom vármegye területén egy „Városmegye” létrehozása úgy, hogy az ezen a területen a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő intézmények Esztergom Város Önkormányzata fenntartásába kerüljenek. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat értesítésére a döntést követő 15 napon belül A 30. napirendi ponthoz tartozó döntés: 718/2008.(IX.25.) esztergomi öh. határozat Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete – mint alapító – alapítói jogkörében eljárva egyetért azzal, hogy az Önkormányzat a ZÖLD-ÚT Esztergom Kft. (adószám: 13772853-2-11) IVECO típusú tömörítőlapos hulladékgyűjtő gépkocsi beszerzéséhez kapcsolódó – az Impuls-Leasing Hungária Zrt. által biztosított - zártvégű pénzügyi lízinghez 2014. szeptember 30-ig készfizető kezességet vállal 28.286.000 Ft + járulékai erejéig. Felhatalmazza a polgármestert a határozattal kapcsolatos okiratok aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a határozattal kapcsolatos okiratok aláírására a döntést követő 15 napon belül
29
A 31. napirendi ponthoz tartozó döntés: 719/2008.(IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, úgy dönt, hogy a 652/2008.(IX. 4.) esztergomi öh. határozata melléklete helyébe jelen határozat melléklete lép. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal A melléklet a 461. számú előterjesztés mellett található. A 32. napirendi ponthoz tartozó döntés: 720/2008.(IX.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy regionális vízműtársaságok állami részvényhányadának térítés nélküli önkormányzati tulajdonba adására irányuló önkormányzati kezdeményezéssel és a vízmű-társaságok szervezeti integrációjával öszszefüggésben, Esztergom és a várost meghatalmazó társönkormányzatok érdekeinek védelme érdekében szükséges tulajdonszerzés a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-ben, valamint az Észak-dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-ben. E cél megvalósítása érdekében Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, 1. hogy meg kívánja szerezni (ha szükséges, vétel jogcímén) az Észak-dunántúli Regionális Vízmű Zrt. legalább egy darab törzsrészvényét Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatától, valamint a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. legalább egy darab törzsrészvényét valamelyik önkormányzati tulajdonos részvényestől. 2. felhatalmazza a polgármestert, hogy a részvénytulajdonos önkormányzatokat írásban kérje fel az egy-egy darab részvény átruházására vonatkozó szándékuk megadására, és egyetért azzal, hogy a polgármester az e részvények megszerzésére vonatkozó szerződéseket megkösse. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal Több napirendi pont nem volt, a Polgármester az ülést 21 óra 22 perckor bezárta. K. m. f.
Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
30