Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2015. február 3-i Elnökségi üléséről
Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2015. február 3. napján 10:00 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124 Budapest, Csörsz u. 49-51.) nagytárgyalójában tartott üléséről. Jelen vannak: Borkai Zsolt, elnök; Dr. Deutsch Tamás, alelnök, Dr. Magyar Zoltán, alelnök; Dr. Tóth Miklós, alelnök; Dr. Aján Tamás, Dr. Gémesi György; Gyulay Zsolt, Dr. Kamuti Jenő, Dr. Kovács Antal, Regőczy Krisztina, Dr. Szabó Tünde Állandó meghívottként jelen van: Szabó Bence, főtitkár; Dávid Imre, a Felügyelő Bizottság elnöke; Dr. Csötönyi Sándor, a Felügyelő Bizottság tagja, Dr. Pakucs János, a Felügyelő Bizottság tagja Meghívottként jelen van: Dr. Bartha Csaba, Fábián László, Dr. Nagy Zsigmond, Dr. Sipos Gertrúd, Siklós Erik Borkai Zsolt elnök: Megállapítja, hogy az Elnökségi ülésen 11 elnökségi tag – az elnökségi tagok több mint fele – jelent meg, tehát az Elnökség határozatképes. Elmondja, hogy az Elnökségi ülés napirendje az elnökségi tagok részére az ülés előtt megküldésre került. Megállapítja, hogy a kiküldött napirendi pontokat az Elnökség egyhangúlag elfogadta. Az Elnökségi ülés napirendi pontjai és azok sorrendje a következő: 1. A MOB 2015. évi költségvetésének tárgyalása 2. Döntés a Gerevich Aladár-sportösztöndíj 2014. évi előirányzat maradványának felosztásáról 3. Döntés a Kiemelt Edző Programról (2015. február 1- 2016. január 31.) 4. Döntés a versenysport és olimpiai felkészülés 2014. évi támogatásai előirányzatának felhasználását érintő változásokról 5. Döntés az utánpótlás-nevelési feladatok 2014. évi előirányzatainak felhasználásáról 6. Döntés a Sport XXI. Program 2014. évi támogatásai előirányzatának felhasználását érintő változásokról 7. Döntés a Diák és Hallgatói Sport 2014. évi támogatási előirányzatának felhasználását érintő változásokról 8. Döntés a Szabadidősport támogatása előirányzat 2013. évi maradványainak felhasználásáról 9. Döntés a Ráckeresztúri Sportkör Egyesület működési és szakmai feladatainak támogatásáról 10. Döntés a társasági adóból (TAO) származó, utánpótlás-nevelés célú központi költségvetési támogatás felhasználásáról 11. Döntés a kimagasló sporteredmények állami jutalmáról és eredményességi támogatásáról (EB-VB jutalmak) - Úszás - rövidpályás VB, Judo - junior VB, Korcsolya Short track EB 12. Döntés a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kérelméről 13. Egyebek 13.1. Egyéb tárgyalásra javasolt témák
1
1. napirendi pont: A MOB 2015. évi költségvetésének tárgyalása (ld. Melléklet szerint)
1/2015/Elnökségi határozat A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta és a Közgyűlés elé terjeszti a Magyar Olimpiai Bizottság 2015. évi költségvetési tervét a melléklet szerint. Az Elnökség javasolja a MOB 2015. évi költségvetéséről szóló előterjesztésnek a Közgyűlés 2015. február 6-i ülésnek napirendjére történő felvételét és az előterjesztés elfogadását. Hatálybalépés időpontja: 2015. február 3. 2. napirendi pont: Döntés a Gerevich Aladár-sportösztöndíj 2014. évi előirányzat maradványának felosztásáról
2/2015/Elnökségi határozat A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Magyar Súlyemelő Szövetség, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség és a Magyar Vívó Szövetség javaslatát, valamint a MOB Orvos Bizottsága és az Országos Sportegészségügyi Intézet Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálata közös javaslatát a Gerevich Aladár-sportösztöndíj 2014. évi előirányzat maradvány terhére történő felosztására vonatkozóan az előterjesztés szerint. Hatálybalépés időpontja: 2015. február 3. 3. napirendi pont: Döntés a Kiemelt Edző Programról (2015. február 1- 2016. január 31.) (ld. melléklet szerint) Fábián László: Tájékoztatja az Elnökséget, hogy a Kiemelt Edző Program 2015. évi támogatásához szükséges forrás az EMMI-nél rendelkezésre áll. A következő támogatási időszak 2015. február 1-től 2016. január 31-ig tart. A Sportigazgatóság négy sportágban javasolt változtatást a szövetségi javaslatokhoz képest. Ezek a sportágak: birkózás, tenisz, torna és sí. Dr. Deutsch Tamás: Gárdos Gábor egyesületét kéri MTK-ra javítani az előterjesztés mellékletében. A Sí Szövetség és a Sportigazgatóság álláspontja eltérő, a szövetség alpesi sí szakágból javasolt két edzőt, míg a MOB egy alpesi és egy északi sí edzőt javasolt. Kajak-kenu sportágban Makrai Csaba kikerült a programból annak ellenére, hogy a szövetsége javasolta. Megfontolásra javasolja a programban történő szerepeltetését. Szabó Bence: A sí sporttal kapcsolatban megjegyzi, hogy a Kiemelt Edző Program indulásakor a kiemelt sportágak kiemelt eredményeit elért szakembereit kívánta a MOB támogatni. A program bővült, fejlődő sportágak sportszakembereivel egészült ki. A Magyar Sí Szövetség által előterjesztett horvát edző Kiemelt Edző Programban történő szerepeltetésével nem ért egyet. Fábián László: A Kiemelt Edző Program Szabályzata meghatározza, hogy mely eredmények elérése esetén kerülhet be egy edző a programba. Makrai Csaba a vizsgált időszakban nem rendelkezik olyan eredménnyel, ami alapján bekerülhetne a programba.
2
3/2015/Elnökségi határozat A MOB Elnöksége 10 igen, 0 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta a Kiemelt Edző Programba tartozó edzők, sportszakemberek személyére és díjazására vonatkozó javaslatot az 1. számú mellékletben foglaltak szerint. Hatálybalépés időpontja: 2015. február 3.
4. napirendi pont: Döntés a versenysport és olimpiai felkészülés 2014. évi támogatásai előirányzatának felhasználását érintő változásokról
4/2015/Elnökségi határozat A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a „Versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatása” elnevezésű 2014. évi költségvetési előirányzatból megvalósuló szövetségi támogatásokban bekövetkezett változásokról szóló javaslatot az előterjesztés szerint. Hatálybalépés időpontja: 2015. február 3.
5. napirendi pont: Döntés az utánpótlás-nevelési feladatok 2014. évi előirányzatainak felhasználásáról
5/2015/Elnökségi határozat A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy az „Utánpótlás-nevelési feladatok” elnevezésű 2014. évi költségvetési előirányzat terhére a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség 1.800.000 Ft, a Vasas SC 3.000.000 Ft, a Darnyi Tamás Sport Club 200.000 Ft, a Magyar Golf Szövetség 10.000.000 Ft, a Magyar Sportlövők Szövetsége 6.620.000 Ft, a Budapesti Honvéd SE 6.000.000 Ft, a Vasas Sport Club 6.000.000 Ft, az MTK 6.000.000 Ft, a Debreceni Sportiskola 6.000.000 Ft, a BVSC úszó szakosztálya 1.500.000 Ft, a DVSI úszó szakosztálya 1.000.000 Ft, a Győri Úszó SE úszó szakosztálya 1.000.000 Ft, a Kőbánya SC úszó szakosztálya 3.000.000 Ft, a Szegedi Úszó Egylet úszó szakosztálya 2.000.000 Ft, a Dunaferr SE DVSI úszó szakosztálya 2.000.000 Ft, a Jövő SC Veolia úszó szakosztálya 3.000.000 Ft, a Budapesti Honvéd kajak-kenu szakosztálya 1.240.000 Ft, a Csepeli KKE kajak-kenu szakosztálya 1.240.000 Ft, a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya 1.240.000 Ft, a Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztálya 2.480.000 Ft, a KSI-SE kajak-kenu szakosztálya 2.480.000 Ft, a Szegedi Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztálya 2.480.000 Ft, a Tiszaújvárosi KKS kajak-kenu szakosztálya 1.240.000 Ft, az UTE kajak-kenu szakosztálya 2.480.000 Ft, az MTK vívó szakosztálya 2.000.000 Ft, a BVSC vívó szakosztálya 2.500.000 Ft támogatásban részesüljön. A Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége felruházza az Elnököt, a meghiúsuló támogatásokból keletkező maradványok felhasználásáról való döntéssel. Az Elnök döntési jogkörébe utalt támogatások felhasználásáról az Elnökséget a támogatási döntést követő ülésén tájékoztatni kell. Hatálybalépés időpontja: 2015. február 3.
3
6. napirendi pont: Döntés a Sport XXI. Program 2014. évi támogatásai előirányzatának felhasználását érintő változásokról
6/2015/Elnökségi határozat A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta az „Utánpótlás-nevelési feladatok” elnevezésű 2014. évi költségvetési előirányzatból megvalósuló, a Sport XXI. Program támogatásaiban bekövetkezett változásokról szóló javaslatot, miszerint a Váci Hajó SE helyett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség részesül 1.250.000 Ft támogatásban. Hatálybalépés időpontja: 2015. február 3.
7. napirendi pont: Döntés a Diák és Hallgatói Sport 2014. évi támogatási előirányzatának felhasználását érintő változásokról
7/2015/Elnökségi határozat A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Diák és Főiskolai-Egyetemi sportért felelős Szakmai Tagozat javaslatát, miszerint a „Diák és hallgatói sport támogatása” elnevezésű 2014. évi költségvetési előirányzat terhére a Szakszervezetek Országos Diák-Sportszövetsége részére megállapított 5.700.000 Ft-ból fel nem használt 3.160.000 Ft-ot a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) célhoz kötötten stressz tolerancia vizsgálatok végzésére fordíthat. Hatálybalépés időpontja: 2015. február 3.
8/2015/Elnökségi határozat A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Diák és Főiskolai-Egyetemi sportért felelős Szakmai Tagozat javaslatát, miszerint a „Diák és hallgatói sport támogatása” elnevezésű 2014. évi költségvetési előirányzat terhére 2014. évben a Testnevelési Egyetem számára magállapított 4.000.000 Ft támogatási összegből a Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete kerüljön támogatásra. Hatálybalépés időpontja: 2015. február 3.
8. napirendi pont: Döntés a Szabadidősport támogatása előirányzat 2013. évi maradványainak felhasználásáról
4
9/2015/Elnökségi határozat A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy a „Szabadidősport támogatása” elnevezésű 2013. évi költségvetési előirányzaton keletkezett 272.240 Ft maradványösszegből a MOB kis értékű sporteszközöket vásároljon a kőbányai X. kerületi óvodák részére. Hatálybalépés időpontja: 2015. február 3.
9. napirendi pont: Döntés a Ráckeresztúri Sportkör Egyesület működési és szakmai feladatainak támogatásáról
10/2015/Elnökségi határozat A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy a
Ráckeresztúri Sportkör Egyesület 1.000.000 Ft támogatásban részesüljön, melyet működési és szakmai feladatai ellátására fordíthat. Hatálybalépés időpontja: 2015. február 3.
10. napirendi pont: Döntés a társasági adóból (TAO) származó, utánpótlás-nevelés célú központi költségvetési támogatás felhasználásáról
11/2015/Elnökségi határozat A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, hogy a társasági adóból származó, utánpótlás-nevelési célú központi költségvetési forrás terhére Balmazújváros Város Önkormányzata 15.000.000 Ft, Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata 30.000.000 Ft, a Hajdú Antal Ferences Diáksport Egyesület 9.500.000 Ft, a Magyar Súlyemelő Szövetség 1.500.000 Ft, a MEZEI-VILL. FC. Berettyóújfalu Egyesület4.000.000 Ft, a Magyar Golf Szövetség 3.000.000 Ft, a Lovasakadémia Sportclub 4.000.000 Ft, Budakeszi Város Önkormányzata 29.991.050 Ft támogatásban részesüljön az előterjesztésben foglalt feladatok megvalósítására. A Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége felruházza az Elnököt a 102.000.000 Ft-os keretből fennmaradó összeg, illetve a meghiúsuló támogatásokból keletkező maradványok felhasználásáról való döntéssel. Az Elnök döntési jogkörébe utalt támogatások felhasználásáról az Elnökséget a támogatási döntést követő ülésén tájékoztatni kell. Hatálybalépés időpontja: 2015. február 3.
Dr. Deutsch Tamás: Javasolja, hogy a MOB által támogatott fejlesztéseknél a MOB hívja fel a fejlesztők figyelmét, hogy vegyék fel az érintett sportági szakszövetségekkel a kapcsolatot. Borkai Zsolt: Javasolja az elnök döntési jogkörébe utalni az elnökségi ülések közötti időszakban történő döntést.
5
11. napirendi pont: Döntés a kimagasló sporteredmények állami jutalmáról és eredményességi támogatásáról (EB-VB jutalmak) - Úszás - rövidpályás VB, Judo - junior VB, Korcsolya - Short track EB
12/2015/Elnökségi határozat A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a 2014. évi
Dohai Rövidpályás Úszó Világbajnokság, a 2014. évi Fort Lauderdale-i Junior Judo Világbajnokság, valamint a 2015. évi Dordrecht-i Gyorskorcsolya Európa-bajnokság eredményei alapján tett, eredményesség támogatásokra vonatkozó szövetségi javaslatokat. Hatálybalépés időpontja: 2015. február 3.
12. napirendi pont: Döntés a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kérelméről
13/2015/Elnökségi határozat A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2015. 01. 29. napján hozott 23/2015/1. sz. határozatát, valamint az abban foglalt kérelmét, és engedélyezi a magyar olimpiai kajak-kenu csapatnak az Olimpiai Falun kívül történő elhelyezését a 2016. évben Rio de Janeiro városában megrendezésre kerülő XXXI. Nyári Olimpiai Játékokon azzal a feltétellel, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget az Olimpiai Falun kívüli elhelyezéssel kapcsolatban korlátlan és teljes körű felelősség terheli a vonatkozó nemzetközi és hazai szabályzatok, illetve előírások alapján. Hatálybalépés időpontja: 2015. február 3.
13. napirendi pont: Egyebek Borkai Zsolt: A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elfogadta az Agenda 2020 programot, melynek köszönhetően előkészületek vannak folyamatban egy esetleges 2024-es budapesti olimpia megrendezése érdekében, melyhez a Közgyűlés támogatására is szükség van. Az Olimpiai Védnökök Testülete elfogadott egy nyilatkozatot, melyet az Elnökség elé terjeszt elfogadásra. Dr. Aján Tamás: Tájékoztatja az Elnökséget, hogy a Magyar Olimpiai Akadémia nevében együttműködési megállapodást írt alá a Katari Olimpiai Akadémiával.
14/2015/Elnökségi határozat A MOB Elnöksége egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta az Olimpiai Védnökök Testülete által a 2024. évi olimpiai játékok pályázatával kapcsolatban elfogadott nyilatkozatot.
6
Hatálybalépés időpontja: 2015. február 3.
Borkai Zsolt: Tájékoztatja az Elnökséget, hogy a MOB és Török Ferenc tiszteletbeli MOB-tag közötti perrel kapcsolatban a Fővárosi Ítélőtábla meghozta a másodfokú ítéletet, melynek leírása folyamatban van. Az ítélet tartalmától függően a MOB megteszi a szükséges lépéseket. Kérdezi, hogy a 2014. december 9-i és a 2014. december 18-i elnökségi ülésről készült jegyzőkönyvekkel egyetértenek-e az elnökségi tagok. Megállapítja, hogy a 2014. december 9-i és a 2014. december 18-i elnökségi ülésről készült jegyzőkönyvet az Elnökség egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv lezárva: 2015. február 3. 11.00
.............................................. Szabó Bence főtitkár
.............................................. dr. Liszkai Klára jegyzőkönyvvezető
.............................................. jegyzőkönyv hitelesítő
.............................................. jegyzőkönyv hitelesítő
7