Javaslat Startmunka programban való önkormányzati részvételre
Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási O.
Ózd, 2015. január 15.
A Belügyminisztérium 2014. december 30-án elindította a 2015. évi kistérségi programok előkészítésének folyamatát, amelyhez a minisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkársága elkészítette a tervezés elősegítését szolgáló tájékoztatóját, mint tervezési segédletet (a továbbiakban: segédlet). E segédlet az általános szempontok ismertetésénél rögzíti azon kitételt, melynek értelmében kistérségi (járási) mintaprogramot / ráépülő programot helyi önkormányzat indíthat. Indokolt esetben mintaprogramot / ráépülő programot az önkomrányzat által létrehozott 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő non-profit gazdálkodó szervezet, vagy helyi önkormányzat jogi személyiséggel rendelkező társulása is indíthat, amely minden esetben alapos indoklást és egyedi döntést igényel. Fontos kiemelni, hogy a korábbi évek startmunka program kérelmek beadásánál a pályázókra vonatkozó fenti különbségtétel nem szerepelt, továbbá azt is, hogy az ózdi járás tekintetében Ózdon kívül minden más település esetében korábban is az adott települési önkormányzat volt a pályázó. A Belügyminisztérium kezdeményezésére, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Ózdi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége (a továbbiakban: Munkaügyi Kirendeltség) koordinálásával 2015. január 8-án személyes konzultációra került sor a térségi startmunka programokat benyújtó önkormányzatok számára. A Belügyminisztérium két szakmai koordinátora segítsége révén volt lehetőség a segédletben szereplő változásokból eredő pontosítások tisztázására. Itt vált nyilvánvalóvá, hogy ugyan az önkormányzat által létrehozott 100 százalékban önkormányzati tulajdonú közfoglalkoztatók is benyújthatják pályázataikat, ugyanakkor 2015. évben egyértelmű prioritást élveznek a pályázatot benyújtó települési önkormányzatok a helyi önkormányzatok által létrehozott 100 százalékban önkormányzati tulajdonú gazdálkodó szervezet által benyújtott pályázatokhoz képest, még akkor is, ha feladata nagy részben, avagy akár teljesen is a közfoglalkoztatási feladatok szervezése, végrehajtása. Ebből adódóan egyértelmű, hogy Ózd város startmunka programjaihoz kapcsolódó kérelmeket a korábbi gyakorlattól eltérően -valamennyi programra vonatkozóan- Ózd Város Önkormányzatának kell benyújtania. Ózd város az előző években a startmunka programok valamennyi programelemére pályázott, így a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kormányrendelet) 7/B. § (1) bekezdés szerint mintaprogramok benyújtására 2015. évben már nem jogosult. A Kormányrendelet 7/B. § (3) bekezdése szerint ún. ráépülő program benyújtására a mintaprogram lezárását követően, mint az adott tevékenységre ráépülő program indítására van lehetőség, indokolt esetben több alkalommal is, amennyiben azt a programterv megfelelően alátámasztja, azaz a korábbi tevékenységet új elem bővülése gazdagítja, melynek megvalósításához jelentős összegű beruházási költségre nyújt be igényt a pályázó. Jelenleg a 2014. évi startmunka programok ugyan megvalósítás alatt vannak, ugyanakkor a 2015. évi programok indulásáig azok lezárásra kerülnek, így ezen kitétel is teljesíthető. A programok tervezése során alapvetően a korábbiak során alkalmazott 110 000 Ft/fő/hó maximális fejkvótával van lehetőség számolni, tekintettel a segédlet iránymutatására. Valamennyi benyújtásra váró program esetében igaz az, hogy a) a programok legkorábban 2015. március 1-jén indulhatnak; b) a személyi kiadások 100 százalékos támogatásban részesülhetnek, és a programokban résztvevők határozott idejű, napi 6-8 órás, rehabilitációs ellátásban részesülő személy foglalkoztatása esetén 4-8 órás munkaidőben kerülhetnek foglalkoztatásra közfoglalkoztatási jogviszony alapján; c) a közfoglalkoztatási programok támogatási időszaka legfeljebb 12 hónap lehet, azaz a programok (szükség esetén) 2016. február 29-ig tervezhetőek;
d) a dologi, beruházási költségek számításánál új szempontrendszer szerint van mód a támogatható mérték kiszámítására. A startmunka programok támogatási mértéke egyrészt a Kormányrendelet 4. § (3) bekezdése szerint a közfoglalkoztatási bér és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó mértékének 100 százalékáig terjedhet, másrészt a Kormányrendelet 7/B. § (2) bekezdése szerint a programok beruházási és dologi költségei tekintetében új, ún. sávos támogatási formát vezetett be. Mindez annyit jelent, hogy a beruházási és dologi költségek számításánál fontos szempont a foglalkoztatni tervezett létszám nagysága, amely konkrétan azt jelenti, hogy a programhoz kalkulált közfoglalkoztatotti létszám beruházási és dologi költsége 15 főig 100 százalékban; 15 főnél több, de legfeljebb 45 főig (azaz maximum további 30 fő esetében) 90 százalékban; 45 főnél több, de legfeljebb 135 főig (azaz maximum további 90 fő esetében) 80 százalékban; valamint 135 főnél több közfoglalkoztatottal megvalósuló programok tekintetében a 135 fő feletti létszámra vonatkozóan a támogatás legfeljebb 70 százalékban támogatható. Fontos megjegyezni, hogy azonos tevékenységi kört tartalmazó programok nem darabolhatóak szét – tekintettel a jogszabályváltozásra- azért, hogy a támogatás intenzitása magasabb legyen. Mindezekre figyelemmel Ózd Város Önkormányzata által benyújtható programok a következőek lehetnek minden esetben ráépülő programként:
Bio- és megújuló energiafelhasználást célzó projekt: - energiaültetvény feladatainak végrehajtása; - Drótos-tetőn elvégzendő munkák;
Mezőgazdasági program megvalósítását célzó projekt: - erdő, csemetekertészet; - dísznövénykertészet, falkertészet, fóliasátor, gyümölcsös, szőlő, levendula; - tyúktartás, tyúktakarmány termesztés;
Helyi sajátosságokra épülő közfoglalkoztatást célzó projekt: - szociális alapú tüzelőanyag ellátás; - kerti bútor készítése; - önkormányzati ingatlanok felújítási feladatatainak, komposztáló üzem, ill. tanösvény kialakítás feladatainak végrehajtása;
Közúthálózat karbantartását célzó projekt: - közút karbantartási feladatai végrehajtása; - betonelem gyártó üzem létrehozása, működtetése.
Mezőgazdasági utak rendbetételét célzó projekt: - mezőgazdasági utak rendbetétele; - elbontásra váró anyagok méretre történő darálása, újrahasznosítása, ill. beépítése a mezőgazdasági utakba.
Ózd Város Önkormányzata a fenti startmunka elemek révén tervei szerint 2015. március 1. és 2016. február 29. között 844 fő közfoglalkoztatott munkalehetőségének biztosítását tervezi. A programok támogatásáról a Belügyminisztérium január végén, február elején dönt. Ezen döntésig rendelkezésre álló idő alatt az Önkormányzatnak a programok megvalósításához szükséges végrehajtást elősegítő intézkedéseket is meg kell tenni. A korábbi évek starmunka mintaprogramjaiban végzett feladatok azon eseteiben, ahol a végrehajtandó feladatokhoz nem társul feladatbővülés, ill. nem került tervezésre további beruházás végrehajtása, úgy azon
programok 2015. évtől már csak hagyományos, ún. hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás révén, a Belügyminisztérium decentralizált keretéből lesznek megoldhatóak, támogathatóak (pl. belvízelvezetési program, illegális hulladéklerakó helyek felszámolása), mely keret nagysága az egész éves közfoglalkoztatásra szánt országos keret startmunka programokról, továbbá az országos programokról történő döntések után alakul ki.
A Startmunka program keretében a bio- és megújuló energiafelhasználás, a mezőgazdasági program feladatai, a helyi sajátosságokra épülő programok, a közúthálózat rendbetétele, ill. a mezőgazdasági utak felújítása projektek megvalósulása során az önkormányzati pályázatok eredményeként a jelenlegi tervek alapján összesen 844 fő közfoglalkoztatott foglalkoztatására nyílik lehetőség 1,041 Mrd Ft támogatás igénylésével, ill. felhasználásával.
Tisztelt Képviselő-testület! A kérelmek benyújtása tekintetében előírás, hogy azokat programelemenként szükséges benyújtani a Munkaügyi Kirendeltségre, ezért ajánlott a támogatásról projektenként dönteni és az erről szóló határozatot meghozni. Kérem az előterjesztés megtárgyalását és a fentiek figyelembevételével a határozati javaslatok elfogadását.
I. Határozati javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének …../ 2015. (I.15.) határozata a Startmunka programban való önkormányzati részvételről (Bio- és megújuló energiafelhasználást célzó projekt) Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a fenti tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi döntést hozta: A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy a Startmunka program keretében történő közfoglalkoztatási támogatás iránti kérelemet a Bio- és megújuló energiafelhasználást célzó projekt témában Ózd Város Önkormányzata nyújtsa be. A pályázat megvalósításához szükséges önerőt a Képviselő-testület Ózd Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséből biztosítja.
Felelős: Polgármester Határidő: 2015. január 19., ill. folyamatos
II. Határozati javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének …../ 2015. (I.15.) határozata a Startmunka programban való önkormányzati részvételről (Mezőgazdasági program megvalósulását célzó projekt) Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a fenti tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi döntést hozta: A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy a Startmunka program keretében történő közfoglalkoztatási támogatás iránti kérelemet a Mezőgazdasági program megvalósulását célzó projekt témában Ózd Város Önkormányzata nyújtsa be. A pályázat megvalósításához szükséges önerőt a Képviselő-testület Ózd Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséből biztosítja.
Felelős: Polgármester Határidő: 2015. január 19., ill. folyamatos
III. Határozati javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének …../ 2015. (I.15.) határozata a Startmunka programban való önkormányzati részvételről (Helyi sajátosságokra épülő közfoglalkoztatást célzó projekt) Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a fenti tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi döntést hozta: A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy a Startmunka program keretében történő közfoglalkoztatási támogatás iránti kérelemet a Helyi sajátosságokra épülő közfoglalkoztatást célzó projekt témában Ózd Város Önkormányzata nyújtsa be. A pályázat megvalósításához szükséges önerőt a Képviselő-testület Ózd Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséből biztosítja.
Felelős: Polgármester Határidő: 2015. január 19., ill. folyamatos
IV. Határozati javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének …../ 2015. (I.15.) határozata a Startmunka programban való önkormányzati részvételről (Közúthálózat karbantartását célzó projekt) A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy a Startmunka program keretében történő közfoglalkoztatási támogatás iránti kérelemet a Közúthálózat karbantartását célzó projekt témában Ózd Város Önkormányzata nyújtsa be. A pályázat megvalósításához szükséges önerőt a Képviselő-testület Ózd Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséből biztosítja.
Felelős: Polgármester Határidő: 2015. január 19., ill. folyamatos
V. Határozati javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének …../ 2015. (I.15.) határozata a Startmunka programban való önkormányzati részvételről (Mezőgazdasági utak rendbetételét célzó projekt) A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy a Startmunka program keretében történő közfoglalkoztatási támogatás iránti kérelemet a Mezőgazdasági utak rendbetételét célzó projekt témában Ózd Város Önkormányzata nyújtsa be. A pályázat megvalósításához szükséges önerőt a Képviselő-testület Ózd Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséből biztosítja. Felelős: Polgármester Határidő: 2015. január 19., ill. folyamatos