Interjú a polgármesterrel Úgy érzem, mindenképpen azzal kell kezdenem, hogy megkérdezem: az előző interjúnk tartalma, stílusa nem volt-e túlságosan határozott, kemény? Ez nézőpont kérdése, annyiban biztos vagyok, hogy mindenki, aki olvasta kialakított róla valamilyen véleményt. A visszajelzések, amik eljutottak hozzám vegyesek, de meg kell mondanom, hogy többen gratuláltak, mint kritizáltak amiatt, ami megjelent. Akik kritikát fogalmaztak meg, azok is elsősorban arra hívták fel a figyelmet, hogy szokatlan ez a nyíltság és ez nem tesz jót a falu közhangulatának. Nekik is azt mondtam, hogy olvassák el a választási programomat, már abban is benne van, nyílt működésű önkormányzatot akarok. A település lakóinak joguk van megtudni nemcsak azt, hogy hogyan, de azt is, hogy miért döntött úgy, ahogyan döntött a képviselő-testület. Ugyanígy joguk van azt is megtudni, hogy milyen lehetőségek mellett ment el az önkormányzat és azt is, hogy milyen meggondolatlan lépéseket tettünk, miben hibáztunk. Az őszinteség, nyitottság lehet az, ami a közös dolgainkat előbbre viszi. A hibáinkból is lehet és kell is tanulni. Ez a leckéje a mostani testületnek, amiben csak két új tag van, tudunk-e tanulni a saját hibáinkból. Úgy gondolom, hogy igen. Egyébként most kell ezt kibeszélni, még a ciklus elején vagyunk, tudunk változtatni a korábbi munkamódszereken. Ami megjelent, és ami még meg fog jelenni azt már a választás idején is tudtam, mostanra legfeljebb papírok is vannak a kezemben a különböző ügyekről. Ha a választások idején jövök elő ezekkel, akkor nem a jövőről, a település fejlődéséről beszéltünk volna, hanem a különböző múltbéli döntésekről. Úgy gondoltam, hogy azért válasszanak meg polgármesternek az emberek, mert úgy gondolják, hogy tudok tenni valamit Szegvárért. Itt van azonban az idő, hogy kibeszélje mindenki, ami lelkét nyomja. Ez után aztán tényleg tiszta lappal indulhatunk. Amit meg a település közterületeiről mondtam, azt tartom továbbra is. És igazuk van azoknak is, akik azt mondják, hogy a közterületek rendben tartása az önkormányzat feladata. Az idén korlátozódott a lehetőség arra, hogy közhasznú munkásokat foglalkoztassunk, pénzünk nincs, hogy kertészt fogadjunk, az ellátó szervezet olyan más munkákat végez, amivel máshol pénzt spórolunk meg. Így a lakosság segítségére mindenképpen szükség lenne. Ennek egyébként Szegváron régebben komoly hagyományai voltak. Az idősebbek biztosan sorolni tudnák azokat az akciókat, építkezéseket, felújításokat, amiben a lakosság is részt vett társadalmi munkában. Tehát én azt kérem mindenkitől, hogy idejéhez, erejéhez mérten vegyen részt a település rendben tartásában. Erre alkalom is lesz, ugyanis 2007. augusztus 11–én a Falunap előtt nagytakarítást rendezünk. Mindenkit várunk 08,00
és 15,00 óra között, hogy segítsen kicsinosítani falut, hogy úgy tudjuk fogadni a vendégeinket, ahogyan ez illik. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem Csurgó Ferencnek és Bárány Józsefnek (a Rozmaring utcából), hogy társadalmi munkában lenyírták a sövényt a parkban, valamint Tóth Pirinek, hogy rendszeresen rendben tartja a Hunyadi utcában levő virágokkal teli csónakokat. Továbbra is azt mondom, hogy sok ember, egyenként kicsi munkával nagy dolgokat tud elvégezni. Közeleg a Tó-Fesztivál. Ezzel egy teljesen új programmal bővül a kulturális programok sora. Jó alkalom, hogy megkérdezzem, hogy mi a véleménye a település kulturális életéről? A kultúrára, a különböző programokra, eseményekre polgármesterként a településfejlesztés egyik eszközeként gondolok. Öncélúan, néhány ember önmegvalósítása miatt nem szabad a kultúrára egy fillért sem költeni az önkormányzat költségvetéséből. Ha azonban ezzel Szegvárt vonzóbbá, ismertebbé tesszük, ha ezzel vendégeket tudunk a településre hozni, akkor mindenképpen támogatni kell a kultúrát mind erkölcsileg, mind anyagilag. De még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy a kulturális programok támogatásának kizárólag a település fejlesztése lehet csak a célja. Ez jelenti azt is, hogy könnyű, szórakoztató, igazi kikapcsolódást jelentő programokat és komoly, nagyon magas színvonalú, az átlag ember – magamat is ide sorolom - számára nehezebben fogyasztható programokat egyaránt kell szervezni. Szerencsére nem vagyunk egyformák, van aki filmben a pörgős kalandfilmet, vagy a vígjátékot kedveli, mások szívesen töltik idejüket egy elgondolkodtató művészfilm megnézésével. A lényeg, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. A kulturális paletta szélesítésére egy próbálkozás a TóFesztivál. Ha Szegváron folyamatosan vannak események, akkor biztosan több vendég látogat majd el hozzánk, Szegvár „felkerül a térképre”. E nélkül ugyanis nehéz túrizmus fejlesztésről beszélni. Tehát a kulturális programok, a falusi események közvetlenül vagy áttételesen a túrizmus fejlesztést is szolgálják. A Tó-Fesztivállal négyre nő a nyári események száma. A Kulturális Hét, a közösségfejlesztők által szervezett Civil Nap, a Tó-Fesztivál és a Falunap együtt már rendezvény-sorozat. Ezek összehangolt szervezése, kiegészítve még egy nyári eseménnyel már elegendő is lehet arra, hogy érdemes legyen Szegvárra látogatni, hiszen ott mindig történik valami. Itt is szükség van azonban az együttműködésre, be kell vonnunk az események előkészítésébe nemcsak a civil szervezeteket, de a vállalkozókat is. A kultúra támogatása mellett a sport támogatása is ugyanígy hasznot kell, hogy hozzon a településnek. Ilyen megfontolásból építünk tekepályát és nemcsak azért, mert nagy örömünkre bajnok lett a szegvári tekecsapat. Ehhez ezúton is gratulálok! Az építendő modern tekepályán akár nemzetközi versenyeket is lehet majd tartani. A versenyek ismét vendégeket vonzanak majd a faluba, köztük olyanokat, akik korábban azt sem tudták, hogy létezik egy olyan falu, hogy Szegvár. A versenyek mellé kísérő rendezvényeket szervezve tovább szélesíthetjük mind a kulturális életet, mind az idegenforgalmi, turisztikai kínálatot. És itt fog
Önkormányzati Tájékoztató 2007. július
leginkább megtérülni ez a befektetés, hiszen a pozitív képet és ismertséget erősíti majd. A különböző programok mellett fel kell újítanunk a Művelődési Házat. Jelenlegi állapota tragikus, oda nívós programokat nehéz bevinni. Két külön pályázatból „azok sikere esetén” fel tudjuk újítani az egész házat belülről. Ezek kapcsán elkészült a teljes belső felújítás, nyílászáró csere és fűtés korszerűsítés költségvetése. Magam is meglepődtem, amikor összeadtuk a számokat. Ez ugyanis anyag költségben alig éri el a bruttó 10 millió forintot. Ha ehhez hozzászámítjuk a munkabéreket, egy magastetőt, a külső festést, akkor is megáll a teljes költségvetés 20-25 millió forint körül. A múlt évben az önkormányzat pályázhatott volna 20 millió forint kamatmentes kölcsönre, amit 20 év alatt évente 1-1 millió forintonként kellett volna visszafizetni. A pályázat előkészítéseként, az azóta már nyugdíjba vonult építésügyi munkatársunk elkészített egy 80 millió forintos költségvetést. Ez egy akkora szám volt, hogy Szegvár be sem adta a pályázatot. Ezt egyébként a múlt évben jóformán mindenki megnyerte, aki beadta, annyira kicsi volt az érdeklődés. Ha akkor óvatosabban számolunk, akkor most van egy felújított intézményünk. A törlesztő részletet még talán ki is tudnánk gazdálkodni a felújított nagyterem bérleti díjából. Most nem olyan jó helyzet, mint a múlt évben volt. Igaz ugyan, hogy 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást adnak, de eleve csak 20 település kaphat, ennyire van pénz. A kistérségből a szegvárival együtt legalább 3 pályázatot adtak be. A pályázatunk egyébként jó, remélem nyerünk. Az előbbieken túl a falunak költenie kell a saját marketingjére, arculatára, külső megjelenésére. Ez nem kerül sokba, ha okosan csináljuk, ha utána járunk dolgoknak. Jó példa lehet erre ez a kiadvány. Ezt a saját kollégáim tördelik, készítik elő nyomdának. Úgy csináltattuk meg, hogy ezért ne kelljen havonta pénzt kifizetni valakinek. Ugyanígy az egyéb kiadványokat is el lehet így készíttetni és akkor a különböző meghívókat, plakátokat is magunk meg tudjuk csinálni szépen, igényesen, olcsón. Nem kell mást tenni, csak gondolkodni kell. Visszakanyarodva a kultúrához. Várjuk az ötleteket, hogy milyen programokat, eseményeket látnának szívesen a lakosok, illetve szívesen fogadunk mindenkit, aki ezek megvalósításába is be kíván kapcsolódni. Annak én személy szerint örülnék, ha a fiatalok is jelentkeznének az ötleteikkel, mert biztosan vannak elképzeléseik.
a 2007. évben várható bevétel összegét kell felvezetni. Kérünk minden őstermelőt, hogy a bevallásokat juttassák el Szegvár Nagyközség Önkormányzatának munkatársaihoz, hogy mielőbb feldolgozásra kerülhessenek. Ezzel elkerülhetik, hogy aki nem lesz adófizető, az fizetési csekket kapjon. Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy azon őstermelők, akik árbevétele nem éri el az évi 600.000,- Ft-ot, azok is juttassák el a nyomtatványt, vagy fáradjanak be a Polgármesteri Hivatalba, mert nyilatkozatot kell tegyenek arról, hogy őstermelői igazolványukat visszaadták/elvesztették/vagy éves árbevételük nem éri el a 600.000,- Ft-ot.
Vizitdíj visszatérítés Az ügyintézés helye Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatala 6635 Szegvár, Szabadság tér 2. – 17-es számú iroda Telefon: (63) 364-800/26 mellék A vizitdíj visszafizetésének esetei - Az előre befizetett vizitdíjat visszafizetik, ha a biztosított az ellátást nem vette igénybe. - A másik eset, amikor a biztosított a háziorvosi/fogorvosi ellátást, vagy a szakellátást az adott évben már 20-20 alkalommal igénybe vette. Ez esetben a biztosított részére a 20 alkalmon felüli befizetett vizitdíjat visszatérítik. Fontos! - A háziorvosi ellátás évi 20 alkalommal történő igénybevételébe a fogorvosi alapellátás igénybevételét is figyelembe kell venni. (Pl. az a biztosított, aki 10 alkalommal vett igénybe vizitdíj köteles fogorvosi alapellátást, már csak 10 alkalommal vesz igénybe saját költségére vizitdíj köteles háziorvosi ellátást.) - A vizitdíjat a háziorvosi ellátás során akkor is meg kell fizetni, ha arra 20 alkalomnál többször kerül sor, azonban azt a jegyzőtől vissza lehet igényelni. - A vizitdíjról kiállított nyugtát/számlát gondosan meg kell őrizni, hiszen ez lesz majd az esetleges visszaigénylés alapja. - A háziorvosi (fogorvosi) és a járóbeteg-szakellátásért fizetett vizitdíjakat külön-külön kell figyelembe venni. Nem összegezhetők. A számításba az emelt összegű vizitdíj nem számítható be. Ha a biztosított ugyanazon egészségügyi szolgáltatónál 1 nap több járóbeteg-szakellátást vesz igénybe, a vizitdíjat csak egyszer kell megfizetni.
Köszönjük az interjút! (IBM)
Iparűzési adó – őstermelőknek
A vizitdíj visszaigénylésével kapcsolatos eljárási szabályok és egyéb fontos tudnivalók Amennyiben a biztosított nyugtával/számlával igazolja, hogy az adott naptári évben általa igénybevett háziorvosi ellátásért, illetve járóbeteg-szakellátásért vizitdíjat legalább 20-20 alkalommal már fizetett, a 20. alkalom feletti ellátások után fizetett vizitdíjak összegét a jegyzőtől visszaigényelheti - legkésőbb a tárgyévet követő 60 napon belül.
Szeretnénk tájékoztatni a lakosságot, hogy az iparűzési adó fizetését nem a Képviselő Testület vezette be, mert az őstermelők is iparűzési adó-alanyok voltak már korábban. 2007. december 31ig a helyi önkormányzatok mentességet adhattak az iparűzési adó fizetése alól, és ezt a mentességet eddig a Képviselő Testület biztosította. Ez a mentesség szűnt most meg, és ezért kell iparűzési adót fizetnie mindenkinek. Az adófizetés 2008. május 31-ig esedékes, viszont az iparűzési adó fizetésére mindig és mindenkinek adóelőleget kell fizetni. Ez az adóelőleg egy előzetes bevallás alapján kerül megállapításra, amit a kiküldött nyomtatványok feldolgozása után kell megtéríteni. Azok az őstermelők, akik árbevétele nem éri el a 600.000,- Ft/év határt, azoknak a bevallást meg kell tenniük, de nem kell adót fizetniük. A 600.000,- Ft/év határ feletti bevételű őstermelőknek a nettó árbevétel után kell adót fizetni. A területalapú támogatás összege nem számít bele a nettó árbevételbe. A kiküldött nyomtatványokra
Szükséges okiratok Az ügyintézéshez személyi igazolvány, lakcímnyilvántartó-kártya és TAJ- kártya bemutatása szükséges! A kérelemhez csatolni kell: - Az adott naptári évben az ellátásokért fizetett vizitdíjakról szóló nyugtákat. (Tehát a már 20 alkalommal befizetett háziorvosi vizitdíjról szóló nyugtákat és/vagy a 20 alkalommal befizetett járóbeteg-szakellátás nyugtáit.)
Önkormányzati Tájékoztató 2007. július
2
- A visszaigényelhető vizitdíjak nyugtáit. (20 alkalom után igénybevett háziorvosi és/vagy járóbeteg-szakellátás nyugtáit.) A kérelemben meg kell jelölni, hogy a visszatérítést - postai úton, vagy - személyes átvétel útján igényli.
kastélyban, amelyet a Művelődési Ház dolgozói szerveztek. Ennek programjait is úgy alakították ki, hogy minden korosztály, minden zenei irányzat rajongója, illetve mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő programot. Találkozhatnak itt a művészek és a művészeti ágak, alkotók, előadásokat tartanak főiskolai adjunktusok, egyetemi docensek, írók, az esték pedig változatos könnyű és komolyzenei fellépésekkel zárulnak. A Közösségfejlesztők Egyesülete június 30-án tartja a Civil Napot a sportpályán. Ennek előkészületi munkájában részt vettem, és a szombati programon egész nap ott leszek. Remélem jól fog sikerülni, és idén is nagy sikere lesz a rendezvénynek. Bemutatkoznak a civil szervezetek, és mindenki főz is magának valamit. Próbáltuk a programot családiasra szervezni. Itt ünnepli 10 éves jubileumát a Durbincs Bábcsoport. Amatőr kispályás focival, díszítőművész szakkörrel, életmód-klubbal, és egyéb érdekes programokkal várjuk a kedves érdeklődőket. Fellép a Dobbantó Néptánc Együttes, a Szép Öregkor Nyugdíjas Klub, a Rozmaring Népdalkör, a Kaskantyú Színjátszók, lesznek tűzzsonglőrök, mindszenti íjászok, Szent Iván éji tűzgyújtás, szalonnasütés és az est zenés-táncos mulatsággal ér véget. Július 16-21. között 6 napot töltünk el 44 gyermekkel és 6 kollégámmal Balatonszárszón. A „Kék Túra” Természetjáró Tábort 11 éve szervezem. Minden évben az ország más-más részére jutunk el. Az ország természeti kincseit, nevezetességeit kutatjuk fel és látogatjuk meg. Idén Balatonszárszóról elmegyünk Tihanyba, hajókázunk a Balatonon, sport és kulturális vetélkedőket szervezünk, strandolunk, és ellátogatunk a siófoki Beach House-ra is. Esténként grillezünk, bográcsban főzünk a gyermekeknek. Július 27-28-án Kapolcson a Művészetek Völgye rendezvényen a kistérség is részt vesz. Bemutatkozik az országnak a Dobbantó Néptánc Együttes, valamint az „Én ezt tudom!” alkotótábor képző és népművészei, és a szentesi-szegvári civil szervezetek néhány csoportja. Augusztus 03-10. között 36 gyermek, 4 pedagógus valamint az önkormányzati delegáció képviselői látogatunk el Lengyelországba, Lewin Brzeskibe. A szervezésben részt vesz Szegvár Nagyközség Önkormányzata, valamint a Magyar-Lengyel Baráti Egyesület. A gyermekek családoknál, a felnőttek pedig vendégházakban lesznek elszállásolva. Lewin Brzeski és Szegvár most ünnepli testvér-települési kapcsolatának 10 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból a Lewin Brezski-ek elvisznek minket a környező városokba, hajóutakra. Minden alkalommal barátias légkör fogadott minket, már nagyon várjuk az újabb találkozást. Augusztus 18-20. között kerül megrendezésre a Falunapok a Károlyikastélyban. Ennek előkészületi munkálatai folyamatosan zajlanak a rendezvényig. Az Oktatási, Kulturális és Sport bizottság és az Önkormányzat ezen rendezvényt minden korosztály számára érdekessé kívánja tenni,
Ügyintézés határideje és módja A jegyző a beadott kérelemről 15 napon belül egyszerűsített határozatban dönt. A visszafizetésre irányuló eljárás illeték- és költségmentes. A vizitdíjjal, illetve a kórházi napidíjjal kapcsolatos panaszokat az egészségbiztosítási felügyeleti hatósághoz lehet benyújtani. Kivétel - Kórházi napidíj Krónikus fekvőbeteg-szakellátás igénybevétele esetén a fekvőbeteg-gyógyintézetből történő elbocsátáskor, de legkésőbb az utolsó ellátási nap igénybevételét (az adott éven összesen a 20. napot) követő 15 napon belül kell megfizetni a kórházi napidíjat (tehát, aki megszakítás nélkül, krónikus fekvőbeteg ellátást vesz igénybe 20 napig, a kezdőnapot követő 35. napig kell megfizetnie az adott intézményben töltött napok száma szerinti napidíjat). A nappali kórházi és az egynapos sebészeti ellátás igénybevétele esetén a kórházi napidíjat a fekvőbeteg-gyógyintézetből történő elbocsátáskor kell megfizetni. A vizitdíj megfizetése szempontjából a kúraszerű ellátás járóbeteg-szakellátásnak minősül, ezért kúraszerű ellátás igénybevétele esetén vizitdíjat kell fizetni. Nem kell tovább kórházi napidíjat fizetni, ha a beteg az adott naptári évben már 20 napi kórházi napidíjat megfizetett. A 20 megfizetett kórházi napidíjat a tárgyévre vonatkozó számlával/nyugtával, az intézményből távozás előtt kell igazolni, a fekvőbeteg ellátó intézetben. Ha igazolják az adott naptári évben 20 napi napidíj megfizetését, akkor az azon felül befizetett napidíj értékét a fekvőbeteg intézményt működtető szolgáltató köteles visszafizetni a beteg részére. Káré Anett – polgármesteri kabinet
Interjú Lukácsné Emikével Vége az iskolának. Elballagtak a végzős diákok, „kitört” a nagy nyári szünet. Számolj be róla légy szíves, hogy mit csinál ilyenkor a tanító! Megpihen, vagy folytatja tovább szervező, oktató, nevelő munkáját? A pedagógus a tanidő végével bizonyos szinten megpihen, nem kell készüljön iskolai oktatási órákra, ugyanakkor más módon, a szabadidő hasznos eltöltésére neveli a gyermekeket. Így van ez az én esetemben is. Például: a múlt héten volt a néptánc tábor, amelyen a Dobbantó Néptánc Együttes tagjai vettek részt, koreográfusok tanítottak új táncokat, Magyar Imre és Magyar Imréné táncpedagógusok szervezésében. Jelenleg –június 25-29.horgász tábort szerveztünk. Ebben 50 gyermek vesz részt. A fő szervező Tóth Péterné és Tóth Péter a horgászegyesület elnöke. A lebonyolításban több pedagógus is részt vesz. A Kórógy-csatornán horgásznak a gyermekek, elbicikliznek a Tiszához. Ez egy 16 kmes biciklitúra oda-vissza. Szerdán a szarvasi Arborétumba látogatunk el, hajókázunk a Katalin II-vel, és megpihenünk egy kicsit a strandon is. Csütörtökön a Lándor-tónál van csónakázási lehetőség. A program pénteken horgászversennyel és szalonnasütéssel zárul. Közben párhuzamosan személyesen részt veszek a IV. „Én ezt tudom” Alkotótábor és Kulturális Hét programjain a Károlyi
Önkormányzati Tájékoztató 2007. július
3
kulturális programokkal, vetélkedőkkel, tarhonya-főző versennyel, sztárvendégekkel, zenés estekkel, tűzijátékkal, ünnepi megemlékezéssel, táncos-, sport-bemutatókkal, stb. Mire az összes program befejeződik, lehet készülni a következő tanévre, amely szeptember 03-án kezdődik. Augusztus 24-én lesz a lejelentkezés, utána a javító vizsgák és a felkészülés az új tanévre. Augusztus 31-én délelőtt tartjuk a tanévnyitó értekezletet és délután a tanévnyitó ünnepséget.
300 m3 földet és 300 m3 homokot terítenek szét a Szabadidő Park területén. 2007. június 13-án a Műemlékek Állami Gondnokságának (MÁG) képviselője, Dobó Ágota asszony visszaigazolta Zsadányi József plébános úr és Gémes László polgármester úr kérését. Így 2007. 08. 18-án, a Kastélyban emléktáblát helyeznek el Salkaházi Sára szociális testvér emlékére, melynek avatásán a MÁG képviselői is jelen lesznek. 2007. június 15-én megtettük javaslatainkat a 2007-2008-as évekre, Szentes Város Kistérségi Irodájának projekt-javaslat kérésére. A javaslatok között szerepel a Művelődési Ház teljes külső és belső felújítása, játszóterek kialakítása, a Kastély felújítása, a Kórógy-tó és a Kurca kotrása, a Szabadidő Park kialakítása, a Kurca-sétány folytatása, a közösségi rendezvényszínpad továbbfejlesztése, belterületi utak, járdák építése valamint a kerékpárút kiépítése. 2007. június hónapban az elkülönített cél-tartalékból vásároltunk 2 db 3,4 kw-os klíma-berendezést az iskola-konyhára. A beszerelést az Önkormányzat Ellátó Szervezete és Szabó Barnabás szegvári lakos társadalmi munkában elvégezte a 2007. 06. 18-ai héten a közintézményben. 2007. június 18-án pályázatot nyújtottunk be a Szociális és Munkaügyi Minisztérium – Belföldi gyermek- és ifjúsági közösségi terek fejlesztése című pályázati kiírására. A pályázatból esetlegesen elnyert pénzből a Művelődési Ház „Napfény” galériájának, klub-helyiségének és öltözőjének felújítására, nyílászáró-cseréire, burkolására és festésére, valamint a galéria fűtés-korszerűsítésére kerülhetne sor. A maximálisan pályázható összegre (2,5 millió forint) pályáztunk, melyhez 15% önerő szükséges készpénzben, valamint 15% önerő társadalmi munkában. 2007. június hónapban az Önkormányzat Ellátó Szervezete, többek között az alábbi munkálatokat végezte el: - 2007. június 15-én megtörtént a külterületi földutak gréderezése, amelynek hasznossága kettős: egyfelől javul a földút minősége, másrészről pedig ezzel megtörtént a parlagfű-mentesítés is. - Az óvodában lambériát és laminált padlót helyeztek el, és kifestettek két csoportszobában. Nyáron folytatódnak a munkálatok a konyha és az elmaradt helyiségek tisztasági festésével. - A védőnők feletti szolgálati lakásban elvégezték az alábbi felújítási munkálatokat: vízvezeték-, villamos vezeték felújítása, tisztasági festés, nyílászárók festése. - 2007. június 18-án megkezdődött az Új Iskola konyhájának, étkezőjének, mosdóhelyiségeinek, és tantermeinek festése. - Körülbelül 3000 tő petúniát, begóniát és más egynyári virágokat ültettek a nagyközségben az utcai virágládákba, illetve a Kurcapartra. - 2007. június 18-án elkezdődött a Sport-pálya helyiségeinek rekonstrukciója. 450 ezer forintból az alábbi dolgok, helyiségek felújítására kerül sor: az öltözőkben a belső mozaikok cseréje, kb. 50 m hosszú betonjárda készítése, a bejárat akadálymentesítése, a fürdő-helyiségek csempézése, burkolása, zuhanytálcák beépítése, a csapadékvíz levezetése az árokba, a régi kazánház átalakítása sportelnöki irodává, stb. A forrást a Vállalkozók Bizottsága javaslatára a befolyt iparűzési adóból biztosítottuk. - 2007. június 20-án a Dóczy várkastély mellett, a Kurca sétányról szállították el a társadalmi munkában egy helyre gyűjtött kőtörmeléket. - 2007. június 21-étől a Civil napok rendezvényhelyszínének rendbetételével foglalatoskodtak: fűnyírás, villamosság levezetése, tereprendezés, a kellékek helyszínre szállítása.
Nem fárasztó ez Neked? Még úgy érzem, hogy bírom energiával. A programok szervezése közben rengetegen segítik a munkám, mind az Önkormányzat vezetése, dolgozói, civil szervezetek képviselői és magánemberek is. Ezt ezúton szeretném megköszönni valamennyiüknek. Nélkülük nem is boldogulnék egyedül a munkával, hisz 13 éve van ez így. Azóta vagyok képviselő, pedagógus, rendezvényszervező, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke, családanya és feleség egy személyben. És természetesen minden egyes feladatomnak megpróbálok maximálisan eleget tenni. Mit szólsz az egyéb rendezvényszervezési kezdeményezésekhez? Szerinted van-e erre szükség? Örülök annak, hogy elindult a Tó-fesztivál szervezése is, amely szintén tovább színesíti a nyári kulturális és szabadidős program palettát, egy új helyszínen, a Kórógy-tó és környékén. A Katolikus Kör is szervez nyári tábort, különböző érdekes programokkal várják a gyermekeket. Kovács Ildikó szervezésében kerül sor az Ugri-bugri táborra, amely a „Dzsungel könyvét” dolgozza fel. A modern táncot kedvelő gyermekek „Modern Tánc Táborban” vehetnek részt. A Forray Máté Általános Iskola segítségével a 10 év feletti diákok intenzív, 44 órás nyelvtanfolyamon, angol anyanyelvi tanároktól sajátíthatják el a nyelvi ismereteket. Augusztus első felében a Csóró Bringások egyhetes táborba mennek Abonyba Nagy Sándorné szervezésében. Ebből is látszik, hogy más emberek, más szemszögből milyen sokszínű rendezvényt tudnak szervezni. Hiszen mindannyiunk célja, hogy a szegvári embereknek tartalmas nyári programot biztosítsunk, ehhez kell az új emberek más-más ötlete. Minél több ötlettel állnak elő, annál több mindenből lehet választani, annál színesebb, tartalmasabb lesz a nyári program kínálat. Szerintem valamennyiünk közös kérése lehetne a lakók, fiatalok felé, hogy amennyiben bármilyen elképzelésük, kezdeményezésük van, nyugodtan forduljanak bizalommal hozzánk. Minden lehetséges módon szeretnénk gazdagítani Szegvár kulturális és szabadidős tevékenységét, programjait. Hiszen kevés község büszkélkedhet ilyen sok nyári rendezvénnyel, táborral. Ugyanakkor tudnunk is kell egymás rendezvényeiről, kezdeményezéseiről, hogy az időpontok ne essenek egybe, hogy minél több eseményen részt tudjanak venni. Köszönöm szépen az interjút, további sok sikert, megújuló energiát kívánok a munkádhoz! (Kis Sarolta – polgármesteri kabinet)
Önkormányzati rövidhírek 2007. júniustól a Kórógy-tó partján munkálatok folynak a Szabadidő Park kialakítására és rendbetételére. Ennek keretében tereprendezés történik a tó közvetlen partján, előkészítik a strandröplabda-pályát, és a láb-tengó pályát, felajánlások alapján
Önkormányzati Tájékoztató 2007. július
4
- 2007. június 26-án a strandröplabda pálya előkészületei során feltöltötték a Szabadidő Park melletti területet. 2007. június 21-én a Dél-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatalának Szociális és Gyámhivatala megküldte az értesítést Szegvár Nagyközség Önkormányzatának nyári gyermekétkeztetésre kiírt pályázatra vonatkozóan. Állami támogatást azok a települési önkormányzatok igényelhettek, amelyek 2007. július hó 02-a és augusztus hó 31-e közötti időszakban vállalták, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, elsősorban 10 év alatti gyermekek számára legalább 30 munkanapig folyamatosan, napi egyszeri meleg étkeztetés biztosítanak. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők körében június hó 18-ig a családsegítő szolgálat mérte fel az igényeket. Mivel nem minden települési önkormányzat élt a fenti lehetőséggel, ezért Szegvár az előirányzott 49 gyermek helyett, 78 főre kapta meg a támogatást, összesen 819.000,- Ft értékben. A nyári étkeztetést a jogosultaknak – a jegyző külön értesítése alapján – július hó 02-ától július hó 31-ig a Forray Máté Általános Iskola, augusztus hó 01-jétől augusztus hó 10-ig pedig a Kurcaparti Óvoda biztosítja. 2007. június 26-án Gémes László polgármester, R. Nagy Mihály alpolgármester úr, Bárány Józsefné pénzügyi tanácsnok asszony és Kondacs Mihály a Szegvári Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató KHT. ügyvezetője Budapestre utazott a Műemlékek Állami Gondnokságához (MÁG). A MÁG képviselőivel a Károlyi-kastély felújításáról és hasznosításáról tárgyaltak. Az előzetes látványtervek elkészültek, lakógyűlés keretében bemutatjuk a lakosságnak. 2007. június hónapban a Szegvári parkokból ismeretlen tettesek muskátlikat vittek el. Kérünk mindenkit, hogy óvjuk, védjük értékeinket, környezetünket. A „megcsonkított” virágládák, ültetvények már nem nyújtanak olyan szép látványt, mint ahogy azt érintetlen formájukban hagyva teszik. 2007. július 1-jétől büntethetők azok, akik portájukon nem irtották ki a parlagfüvet – adta a tájékoztatást Hódi László, a Csongrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növényés Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatója. Az idén a parlagfüvet – az új törvény szerint – már akkor ki kell irtani, amikor bimbózik. Az új növényvédelmi törvény a büntetés mértékét is megnövelte, a fertőzött terület nagyságától függően a bírság a húszezer forinttól akár ötmillió forintig kiszabott pénzbírságig terjedhet. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Dél-alföldi Regionális Intézetének felhívására Szegváron is kialakítottuk a parlagfű információs pontot. Vezetője: Csapi László kertszervíz vállalkozó. Elérhetősége: 6635 Szegvár, Szabadságharcos u. 29.
12.00 - Halfőző-verseny kezdete – a főzőversenyre az alapanyagokat, a halat, a bográcsot, a főzés kellékeit, illetve a tűzifát vagy gázt a főzőnek kell biztosítania. Az elkészült ételből a zsűri számára kell biztosítani a kóstolót, a többi magáncélra felhasználható. 14.00 – Ebéd és a halfőző verseny zsűrizése. A zsűri tagjai között üdvözölhetjük többek között: Ágoston Zoltán hentesmestert, Hajduk Zoltán hentesmestert, és Ambrus György szakácsmestert. 14.00 - meghívott vendégeink programjai folyamatosan: - Kulbert György fafaragó ad ízelítőt a fafaragás tudományából - a Belevaló Klub kézműves játszóháza kicsiknek és nagyoknak (arcfestés, nemezelés, csuhézás, termény-játékok, gyöngyfűzés) - Íjász bemutató és íjászati lehetőség 15.00 - a horgászverseny és a halfőző-verseny eredményhirdetése, díjátadás 15.30 – a tavirózsák vízre bocsátása a Kórógy-tavon
16.00 - a Szentesi Rendőrkapitányság bemutatója 18.00 - tűzoltósági bemutató a Szegvári Önkéntes Tűzoltóság segítségével 19.00 – The Gaggle Együttes fellépése 20.00 – 02.00 a békésszentandrási Aprópó Zenekar szolgáltatja a talp alá valót. Napközbeni programok és gyermek programok - Légvár, Oriflame bemutató - játék a „Bomba” energiaitalt gyártó cég nyereményeiért - Kirakodóvásár, léggömbök, villogó játékok, vattacukor, pattogatott kukorica, lángos, stb. - Autós oktatási tréning, Skeat car autóval a VICTÓRIA Autós Iskola támogatásával A főzőversenyre és a horgászversenyre nincs nevezési díj, jelentkezni a 06-30-696-5295 telefonszámon lehet 2007. július 04-ig. A Tó-fesztivál gyönyörű tavirózsáit a Forray Máté Általános Iskola pedagógusai készítették, amelyet ezúton is szeretnénk még egyszer megköszönni!
Kis Sarolta - polgármesteri kabinet
Tó-Fesztivál
Falutakarítás – társadalmi munka 2007. augusztus 11. 08,00 -15,00 óráig
2007. július hó 07-én a Kórógy-tó partján, a Szabadidő Parkban kerül sor az első „Tó-Fesztiválra”. A rendezvényt az önkormányzat szervezi, a helyi vállalkozók támogatásával.
Várunk mindenkit, aki ráér! Szerszámot, amivel dolgozni fog (kapa, gereblye, sövényvágó, stb.) mindenki hozzon magával. A részvételi szándékot a munka beosztása miatt kérjük R. Nagy Mihály alpolgármesternél vagy a Polgármesteri Hivatalban Kis Saroltánál előzetesen jelezzék személyesen vagy telefonon: (63)364-800 – 26-os mellék
Program 06.00 - Horgászverseny kezdete a Kórógy kanálison – 06.00-kor gyülekezés, 06.10-kor sorsolás, 06.30-kor a verseny kezdete, 12.00-kor a horgászverseny vége. 10.00 – Vizibiciklizés és csónakázási lehetőség a Kórógy-tavon.
Önkormányzati Tájékoztató 2007. július
5
Tájékoztató az eltartott közeli hozzátartozók egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettségéről
A KHT. megalakulásáról 2007. január hó 10-én a Csongrád Megyei Cégbíróságnál bejegyezték, majd 2007. július hó 01-jével hivatalosan is megkezdi tevékenységét a Szegvári Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató KHT. A KHT. tevékenységi körébe azon feladatok tartoznak, amelyeket eddig a hivatal ellátó szervezete látott el, így például az intézményeknek nyújtott szolgáltatási, felújítási, karbantartási munkálatok, valamint a nagyközség virágültetési, parkosítási feladatai, stb. A KHT. teljes egészében átvette az intézmények és az ellátó szervezetek személyi és technikai állományát, és kiegészíti azt egyéb szakemberek felvételével. (Az állomány átvételéből az általános iskola, óvoda és művelődési ház takarítói, illetve konyhai dolgozó állománya nem került átvételre, az megmaradt az intézmények hatáskörében.) Az új társaság az eddig megszokott módon folytatja tovább tevékenységét, az Önkormányzattól elkülönülve, további szakemberekkel kiegészülve, de már nem csak az Önkormányzat és a közintézmények felé, hanem szolgáltatását kiterjeszti a lakosság részére is. A Szegvári Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató KHT. ügyvezetője Kondacs Mihály, míg a csoportvezető Váradi János lett.
2007. április 01-jétől az eltartott közeli hozzátartozók is kötelesek lesznek egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni a természetbeni ellátásokra (pl.: orvosi, kórházi ellátásra) való jogosultság megszerzése érdekében. A módosítás nem érinti, azaz továbbra is jogosultak külön járulékfizetés nélkül egészségügyi szolgáltatásra pl.: - a kiskorú személyek, - a közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatos tanulói - a gyes-en lévők, - a gyermeknevelési támogatásban részesülők, - az ápolási díjban részesülők, - a nyugdíjasok - az átmeneti vagy rendszeres szociális járadékban részesülők, - a rendszeres szociális segélyben részesülők, továbbá - a szociálisan rászoruló személyek (akik nem rendelkeznek vagyonnal, és a havi jövedelmük egyedülállóként a 40.695,- Ft-ot, családban élőként az egy főre jutó havi jövedelmük a 27.130,- Ftot nem haladja meg), amennyiben a rászorultságról a települési önkormányzat polgármestere hatósági bizonyítványt állít ki. Azoknak a nem biztosított személyeknek, akik egészségügyi szolgáltatásra az előzőeken kívül egyéb jogcímen sem jogosultak, azoknak havonta a minimálbér (65.500,- Ft) 9%-ának megfelelő egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetni az állami adóhatóságnál. Ha azonban a lakóhely szerinti települési önkormányzat polgármestere igazolja, hogy az eltartott családjában az egy főre eső jövedelem a minimálbér alatt van, akkor ez a jövedelem, de legalább a nyugdíjminimum (27.130,Ft) alapján kell megfizetni a 9 %-os egészségügyi szolgáltatási járulékot.
Kis Sarolta – polgármesteri kabinet A polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendje Hétfő: 08,00 – 12, 00 Kedd: 13,00 – 15,30 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08,30 – 12,00 és 13,00 – 16,00 Péntek: 08,00 – 12,00
A Szegvári Polgármesteri Hivatal 17. számú irodájában Kis Saroltánál kell igényelni a „Kérelem egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság megállapításához vagy járulékfizetés alapjának igazolásához” elnevezésű nyomtatványt.
A polgármester ügyfélfogadási rendje A polgármesteri hivatal ügyintézőinek ügyfélfogadási rendje szerint, illetve lehetséges előzetes bejelentkezés alapján is.
A fent említett kérelmek igénylése és intézése a Polgármesteri Hivatalnál térítésmentesek!
A jegyző ügyfélfogadási rendje
Kis Sarolta – polgármesteri kabinet
A polgármesteri hivatal ügyintézőinek ügyfélfogadási rendje szerint.
Anyatehéntartás támogatása
A pénztár nyitvatartási, ügyfélfogadási rendje
Az egységes területalapú támogatásokhoz (SAPS) kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatás. Igényelheti: mezőgazdasági termelő, a min. 8 hónapos, hústípusú vagy kettős hasznosítású anyatehén (igazoltan gümőkor-, brucellózis- és leukózis-mentes) tenyészetére vonatkozóan, ha 2006/2007-re nem rendelkezett 120 000 kg-nál több tejkvótával, vagy ha igen, az a másik tenyésztésre vonatkozott.
Hétfő: 08,00 – 12,00 Kedd: 13,00 – 15,00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08,00 – 12,00 Péntek: 08,00 – 10,00
A támogatható minimális állatlétszám 3 egyed. Tartási kötelezettség: 6 hónap (pótlás 60 napon belül). A 2007. évi támogatást június 01. és július 31. között lehet igényelni. További információ: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, www.mvh.gov.hu, vagy az
[email protected] e-mail címen. Káré Anett – polgármesteri kabinet
Elérhetőségek Telefon szám: (63) 364-800 Fax-szám: (63) 364-800 – 14-es mellék E-mail cím:
[email protected]
Önkormányzati Tájékoztató 2007. július
6