III. évfolyam, 3. szám 2007. október
Önkormányzat hírei Az önkormányzat 2007. évben benyújtott és benyújtandó pályázatai: - Fejlesztési célú pályázatok - önkormányzati utak fejlesztése Útfelújításra ebben az évben elıször az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz a LEKI (Leghátrányosabb Helyzető Kistérségek) támogatására nyújthattunk be pályázatot. Csak olyan önkormányzati fenntartású utakra lehetett eddig beadni pályázatot, melyek térségi feladatot látnak el. Ennek a feltételnek megfelelt a szeméttelep felé vezetı út, mely már szinte járhatatlanná vált. 9.723.767 Ftra nyújtottunk be pályázatot, ebbıl 8.751.300 Ft támogatást kaptunk, ami TARTALOMBÓL Önkormányzat rendeleteirıl
2
Anyakönyvi hírek
3
Szent Imre Millenniumi Év programsorozat eseményei
4
Szent Imre ünnepség Tiszaszentimrén
6
Kutyatartók figyelmébe
6
Megkezdıdött az új tanév
7
Akikre büszkék vagyunk
7
Mit mond nekünk nemzeti énekünk, mint jelent a magyar Himnusz?
8
Információk, tájékoztatók
9
Élet a nyugdíjas klubban
10
igen kedvezı, hiszen 90 %-át a beruházásnak a pályázat biztosítja. A pályázat sikeres volt, szeptember második hetére elkészül az útfelújítás. Önkormányzati utak fejlesztésére novemberben lehet beadni a következı pályázatot. A pályázat feltétele, hogy a fejlesztendı önkormányzati út, győjtıúthoz csatlakozzon. Újszentgyörgyön a már útalappal ellátott győjtıutakon is ellehetetlenedett a közlekedés, balesetveszélyessé vált, ezért 2007. szeptember 24-én az Észak-alföldi Operatív Program pályázatára 45.319.000 Ft-os összeggel 90 %-os támogatottságra nyújtottunk be pályázatot. Az önrészt önkormányzatunk a Nap úton lévı önkormányzati tulajdonban lévı telkek értékesítésébıl befolyt összegbıl tervezi biztosítani. Az útfelújítás, útépítés az önkormányzat kiemelt fontosságú fejlesztési célja, de csak abban az esetben tudunk pályázni, ha kiírják a pályázatot és megfelelünk a feltételeknek. Önkormányzati utak fejlesztése címén 2007-ben csak a fent említett két pályázat jelent meg, melyre pályázni tudtunk illetve tudunk. Reméljük sikeres lesz az ÉAOP-hoz benyújtott pályázatunk, ugyanis régiónkban mindösszesen 9 db pályázat lehet sikeres. Bízunk benne, hogy az újszentgyörgyi utak fejlesztésére beadott pályázatunk a nyertes pályázatok között lesz és minél hamarabb megkezdıdhetnek a munkálatok. - Pályázatot adtunk be a Polgármesteri Hivatal akadálymentesítésére, bıvítésére a vizesblokk átalakítására 8.139.000,- Ft beruházási összeggel 90 %-os támogatottságra. A pályázatot befogadta az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács, reméljük a siker sem marad el.
- A Termál-mikrorégió kilakítására 6 település: Tiszafüred, Tiszaörs, Nagyiván, Kunhegyes, Tiszaroff, Tiszaszentimre közös pályázatot adott be a termálvíz hasznosítására egészségmegırzés, illetve turizmus céljára. Kiemelt projektként befogadta a régió, de a Kormánydöntés elutasította, ugyanis ma Magyarországon új termálfürdıt nem lehet építeni állami támogatással. A jó hír azonban az, hogy 2008. januárjában ismét be lehet adni az átdolgozott tervet, melynek legfontosabb eleme, hogy kistérségi szinten hat település összefogásával kíván megvalósítani termálvíz hasznosítására irányuló elképzelést. 2007. augusztus hónapban érkezett meg az állami támogatás egy része az önkormányzat részére, ezért tudtunk csak ekkor hozzáfogni a legszükségesebb munkálatokhoz, ugyanis elıször a kifizetetlen számlákat kellett kiegyenlíteni. - A temetıben 100 m-enként kutakat helyeztünk el, a kialakítás 217.000,Ft-ba került. - Megkezdtük az általános iskola kerítésének a felújítását, közel 1 millió Ft-ba fog kerülni. Újszentgyörgyön: - a Nap úton 1.311.000,- Ft-ba kerül a vízbekötés. - Újszentgyörgyön a legforgalmasabb útszakasz kátyúzása, vízelvezetése megtörtént. - Az orvosi rendelı festése, mázolása, tetıjavítás az épületen befejezıdött, 267.000,- Ft-ba került. - Folyamatban van a klubhelyiség kialakítása, a vizesblokk felújítása. - Főnyírót vásároltunk a falugondnoki szolgálat részére. - A szennyvízberuházás megvalósítására az önkormányzat megvásárolta augusztus hónapban azt a területet, ahová a tisztítótelep fog épülni. (Folytatás a(z) 2. oldalon)
SZEN TIM R E EG Y FA LU S I LA P
2
(Folytatás a(z) 1. oldalról)
- A másik magánkézben lévı – a szennyvíztisztító megépítéshez szükséges – földterületet földcserével történı lebonyolításához kormánydöntésre vár az önkormányzat. Nagyon fontos e két terület önkormányzati tulajdonba vétele, ugyanis megjelent a már nagyon várt pályázati lehetıség a szennyvízberuházás megvalósítására, a 2000 lakos feletti települések számára. Reméljük minden pályázati feltételnek megfelelünk és benyújthatjuk projektünket. Tájház kialakítása céljából megvásároltuk a református templommal szembeni „Koczok Dániel-féle” kis házat. Az ısz folyamán tervezzük az újszülött tiszaszentimrei gyermekek tiszteletére a faültetést. 2006. októbere óta 6 újszülött gyermek részére kötöttek ún. „Babakötvény”-t, pedig nyilvántartásunk szerint sokkal több szülı élhetett volna ezzel a lehetıséggel. Önkormányzatunk mindent megtesz a munkanélküliség csökkentése érdekében, az egészséges, munkaképes lakosság munkába állásának elısegítéséért, munkahelyek felkutatásáért. Jelenleg Jászberényben a JÁSZPLASZTIK várja a munkára jelentkezıket, ahol már több mint húsz tiszaszentimrei és újszentgyörgyi lakost tanítanak be. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a munkanélküliek és segélyezettek között is
vannak olyanok, akik meg sem próbálnak elhelyezkedni, munkába állni. Az önkormányzat ezért felvette a kapcsolatot a munkaügyi központtal és megállapodott abban, hogy további munkalehetıségeket kutatunk és ajánlunk fel a segélyezettek számára. Abban az esetben, ha a Munkaügyi Központ által felkínált - jogszabályi elıírásoknak megfelelı - munkalehetıséget elutasítja az egészséges, munkaképes lakos, részére a segélyt nem áll módunkban folyósítani. A munkába állás nem csak az egyének, hanem a település, és a társadalom érdeke is. Jelenleg egy dolgozóra átlag 2,5 eltartott jut. Ezt a folyamatot meg kell állítani és vissza kell fordítani. A munkaképes embereknek – természetesen ha van munkalehetıség – önmaguknak kell gondoskodni a megélhetıségükrıl és nem az államtól várni, hogy eltartsa ıket. Az emberek többsége dolgozni akar, aki pedig nem akar, azt a törvényi kereteken belül, rá kell venni, hogy újból munkába álljon. A JÁSZPLASZTIK továbbra is várja a munkára jelentkezıket az alábbi telefonszámon: Kökény Zsolt: 06-70/614-
Idısek Otthona Étkeztetés:
2 0 0 7 . O KT Ó BE R
0265. A Képviselıtestület 80/2007. (IX. 6.) számú határozatával ismét csatlakozott a hátrányos szociális helyzető felsıoktatási hallgatók, illetıleg felsıoktatási tanulmányokat kezdı fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2008. évi fordulójához. A szociális keret terhére 2008-tól 15 fı „A” típusú (már felsıfokú tanulmányokat folytató), és 5 fı „B” típusú (felsıfokú tanulmányokat kezdı) tanulók támogatására van lehetıség. Az önkormányzati támogatás mértéke: 1000,Ft-tól 4000,- Ft-ig terjedhet, melyet az Oktatási Minisztérium kiegészít. A kérelmeket a Polgármesteri Hivatalba 2007. október 31-ig lehet benyújtani, a Polgármesteri Hivatal 8. számú szobájában hozzáférhetı pályázati őrlapon. A pályázathoz csatolni kell a pályázati kiírásban megjelölt mellékleteket. Pályázati kiírás kifüggesztésre került a közintézményekben, kereskedelmi egységekben. A pályázatokat az önkormányzat Szociális Bizottsága bírálja el 2007. november 28-ig.
Ebben az évben a következı civil szervezeteket támogatta eddig az önkormányzat: - Nyugdíjas Egyesület
- Margaréta Népdalkör - Tiszaszentimre Népmővészetéért Alapítvány - Tiszaszentimrei Gyermekekért Alapítvány - Iskola táborozás támogatása
100.000,- Ft 100.000,- Ft 100.000,- Ft 50.000,- Ft
- Polgárırség
250.000,- Ft 70.000,- Ft
- Sportegyesület
100.000,- Ft
Önkormányzat rendeleteirıl Szolgáltatás
I I I . É V FO L Y AM , 3 . S Z ÁM
Intézményi térítési díj 2.000,- Ft/nap 60.000,- Ft/hó 96,- Ft/adag, 52,- Ft/adag 425,- Ft/nap 47,- Ft/nap
étkeztetés kiszállítás Nappali ellátás: étkeztetés tartózkodás Házi segítségnyújtás -60 2007. évben új ellátottként felvételre kerülı, szociálisan rá384,- Ft/óra szoruló személyekre vonatkozóan -61 2006. évben már ellátásban részesültekre vonatkozóan 320,- Ft/óra Támogató szolgáltatás Támogató szolgálati óradíj: -62 2007. évben új ellátottként felvételre kerülı, szociálisan rá- 95,- Ft/óra szoruló személyekre vonatkozóan: 374,- Ft/óra -63 2006. évben már ellátásban részesülıkre vonatkozóan: Szállítási kilométerdíj: -64 2007. évben új ellátottként felvételre kerülı, szociálisan rá- 29,- Ft/óra szoruló személyekre vonatkozóan: 112,- Ft/óra -65 2006. évben már ellátásban részesülıkre vonatkozóan:
A Képviselıtestület a 4/2007. (III. 14.) rendeletével módosította az Egyes szociális ellátási formák szabályozásáról szóló 4/2004. (II.16.) rendeletét 2007. április 1-tıl az alábbiak szerint: 1.) Tiszaszentimre Község Önkormányzata a rendeletében biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokra vonatkozóan 2007. évre az alábbi intézményi térítési díjakat állapítja meg: (táblázat) Az Idısek Szociális Otthonában a személyi térítési díj megállapításánál figyelembe kell venni az alábbi szempontokat: 1. Az 1993. évi III. tv. 117. §. /2/ d.) pontja szerint a fizetendı személyi té(Folytatás a(z) 3. oldalon)
S Z E N T I M R E E G Y F A LU S I L A P
3
(Folytatás a(z) 2. oldalról)
rítési díj nem haladhatja meg a jogosult havi jövedelmének 80 %-át. 2. Az 1993. évi III. tv. 117/A. §. /2/ bekezdés szerint a bentlakásos intézményben az ellátott által fizetendı térítési díjat úgy kell megállapítani, hogy részére legalább a tárgyév január 1-jén érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 20 %-a költıpénzként visszamaradjon. 3. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások körébıl az idısek nappali ellátása, házi segítségnyújtás, támogató szolgáltatás esetén a személyi térítési díj megállapítása az alábbi táblázat alapján történik: I. Nappali ellátás (idıskorúak részére) Étkeztetés igénybevétele: Intézményi térítési díj 35 %-a Tartózkodás: Intézményi térítési díj 43 %-a. II. Házi segítségnyújtás: 2007. évben új ellátottként felvételre kerülı, szociálisan rászoruló személyekre vonatkozóan: Intézményi térítési díj 15 %-a. 2006. évben már ellátásban részesülıkre vonatkozóan: Intézményi térítési díj 18 %-a. III. Támogató szolgáltatás: 2007. évben új ellátottként felvételre kerülı, szociálisan rászoruló személyekre vonatkozóan Szállítás Intézményi térítési díj 61 %-a. Személyi segítés Intézményi térítési díj 60 %-a. 2006. évben már ellátásban részesülıkre vonatkozóan Szállítás: Intézményi térítési díj 16 %-a. Személyi segítés Intézményi térítési díj 16 %-a. A Képviselıtestület az 5/2007. (III. 14.) rendeletével módosított A gyermekvédelem helyi szabályairól szóló 5/2004. (II. 16.) rendeletét 2007. április 1-tıl az alábbiak szerint: Gyermekétkeztetés Óvoda Tízórai Ebéd Uzsonna ÖSSZESEN
Iskola
66,- Ft
66,- Ft
177,- Ft
177,- Ft
55,- Ft
55,- Ft
298,- Ft/nap
298,- Ft/nap
I I I . É V FO L Y AM , 3 . S Z ÁM
A Képviselıtestület A szociális földprogramról megalkotta a 6/2007. (III. 14.) rendeletét. Az elızı évihez hasonlóan mőködik a program, annyi módosítással, hogy a temetı melletti gyümölcsös is mővelésre került. Rendeletet alkotott az önkormányzat a 2006. évi zárszámadásról [7/2007. (III.30.). A Képviselıtestület az önkormányzat 2006. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást 567.679 eFt bevétellel 567.319 eFt kiadással 1.218 eFt pénzmaradvánnyal jóváhagyta. A Képviselıtestület a 10/2007. (III. 30.) rendelettel módosította A települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szó 18/2006. (XII. 26.) rendeletét, mely szemétszállítási díjak
2 0 0 7 . O KT Ó BE R
változását jelenti. A rendelet értelmében 2007. április 1tıl 2007. december 31-ig a 60 literes (kis kuka) díja 3.478,- Ft negyedévente: a 120 literes (nagy kuka) 3.899,- Ft díja negyedévente: Kérjük a lakosságot, hogy amennyiben nem a fenti összegrıl kaptak számlát, úgy reklamációval forduljanak a Remondis Tisza Kft-hez személyesen van telefonon. Elérhetıség: levelezési cím: 5350 Tiszafüred, Pf.: 37., Telephely és Iroda címe: Tiszafüred, Külterület 0409/11. hrsz. 33 sz. fıút mellett Debrecen felé a 41-es km-nél jobbra. telefonszám: 06-59/706-019.
Anyakönyvi hírek Házasságkötés: nem történt Születés: Hajdú László – Gyarmati Melinda (Mártírok út 9.) - Melinda - 2007. 06. 02. Eszenyi Károly – Fejes Mónika (Ív út 4.) – Éva - 2007. 06. 28. Lódi Attila – Kiss Szabina (Zsák út 14.) – Attila Levente – 2007. 07. 06. Szabó Sándor – Papp Csilla (Honvéd út 16.) – Rebeka Vivien – 2007. 07. 16. Rabi Béla – Kovács Mária (Malom út 1.) – Roxána Julianna – 2007. 07. 23. Rabi Béla – Kovács Mária (Malom út 1.) – Dzsenifer Kasszandra – 2007. 07. 23. Bellér Zsolt – Vad Anikó (Gargya út 2.) – Anikó – 2007. 08. 01. Kalocsai Zoltán – Tyukodi Marcella (Malom út 2.) – Zoltán Félix - 2007. 08. 02. Kun Attila – Juhász Annamária (Fı út 30.) - Attila József – 2007. 08. 03. Hamar Sándor – Kiss Mónika (Hajdú út 14.) – Zsombor – 2007. 08. 15. Rabi Sándor Sámuel – Bácsics Anikó (Malom út 1.) – Antal Szebasztián – 2007. 08. 20. Szők József – Gazdag Judit (Jókai út 2.) – Zsolt – 2007. 09. 13. Halálozás: Busznyák Erzsébet (1925.) – Samukastély – 2007. 05. 17. Doma Sándor (1928.) – Kisfaludy-köz 4. – 2007. 05. 23. Poczók László (1934.) Gyöngy út 11. – 2007. 05. 25. Deák Károly (1933.) – Samu-kastély – 2007. 05. 26. Demjén Jánosné Sipos Piroska (1938.) – Vásárszél út 6. – 2007. 06. 03. Szanyi János (1932.) Széles út 26. – 2007. 06. 20. Szoboszlai Sándorné Székely Katalin (1960.) – Ív út 20/b. – 2007. 06. 21. Gönczi Józsefné Gyulai Mária (1932.) – Samu-kastély - 2007. 07. 20. Kiskovács Mihály (1923.) – Széles út 15. – 2007. 07. 20.
Tóth Józsefné Tóth Mária (1926.) Fı út 45. – 2007. 07. 22. Kiss József (1925.) – Samu-kastély – 2007. 07. 24. Pacsku Ferenc (1939.) - Kör út 31. – 2007. 08. 03. Seres Géza (1919.) – Sugár út 14. – 2007. 08. 05. Szabó Sándor (1957.) – Hatház út 8. – 2007. 08. 06. Nagy Imréné Sipos Ilona (1939.) – Malom út 15. – 2007. 08. 12. Nagy József (1950.) – Erzsébetmajor – 2007. 08. 14. György Józsefné Székely Margit (1940.) – Samu-kastély – 2007. 08. 20. Gál Pálné Miklovicz Rozália (1921.) – Tüker út 5. – 2007. 08. 21. Kiss Imre (1962.) – Liliom út 17. – 2007. 09. 03.
S Z E N T I M R E E G Y F A LU S I L A P
4
I I I . É V FO L Y AM , 3 . S Z ÁM
2 0 0 7 . O KT Ó BE R
Szent Imre Millenniumi Év programsorozat eseményei 2007. 07. 13-15. Imrehegy-Soltszentire Ezen a hétvégén két szobrot is avattunk Imrehegyen és Soltszentimrén. Imrehegy településen valamennyi résztvevı helyi specialitást, tájjellegő ételt fızött. Volt a kóstolandók között csorba levestıl a juhtúrós puliszkáig mindenféle finomság. Településünk képviselıi kunsági birkapörköltet fıztek, ezzel vendégeltük meg a többi település képviselıit. Tóth Inci és Feketéné Erzsi által készült birkapörkölt nagyon finomra sikerült, amit az is jelzett, hogy egy falat nem sok, de még annyi sem maradt. Megnyalhatták utána a tíz ujjukat a vendégül látott kedves ismerısök-ismeretlenek. Délután került sor a szoboravatással egybekötött katolikus szertartásra, befejezésként valamennyi település emlékfát ültetett a templomkertben. Másnap lovaskocsi-túrán vettünk részt Imrehegy környékén, borospince látogatással, borkóstolással egybekötve. Az Imrehegyi rettenetes /pálinka/ és a finom szarvaspörkölt után Soltszentimrén folytattuk az ünneplést labdarugó mérkızésekkel. HAJRÁ SZENTIMRE! De melyik Szentimre? A kérdés jogos volt, mivel a Soltszentimrén megrendezett öregfiúk labdarugó körmérkızésen résztvevı csapatok egy-egy Szent Imre nevét viselı település volt: Pestszentimre,
Csíkszentimre, Mátraszentimre, Görgényszentimre, Nyárádszentimre, Hegyközszentimre, Imrefalva, Imrehegy, Soltszentimre, Tiszaszentimre. A rendezvényen nagy örömünkre jelen volt Buzánszky Jenı bácsi is, aki a csapatunk számára a döntı mérkızést vezette. Egy autóbusznyi lelkes szurkoló biztatása kellett a végsı gyızelemhez Soltszentimre ellen. Tiszaszentimre öregfiú labdarugó csapata elsı helyezett lett. Egyedül a papi válogatott csapatától kaptunk ki, de nem csoda, hiszen İk „eggyel” többen voltak. Elismerésünk a gyıztes csapatunk tagjainak: Papp Lajos, Szők László, Postás Imre, Hajnal János, Ladányi Tibor, Kádár József, Szoboszlai Zsolt, Kerepesi József, Boros Csaba, Nagyfejeı Attila, Fekete László és Ladányi Lajos. Jók voltatok fiúk!! Vasárnap Soltszentimrén is ünnepélyes keretek között felavattuk Szent Imre herceg szobrát. Imrehegyen, a mellettünk lévı sátorban erdélyiek készítették tájjellegő ételüket, melynek receptjét magunkkal hoztuk ajándékként a tiszaszentimreieknek. Padlizsánkrém: Hozzávalók 2 db padlizsán, 1 db vöröshagyma, só, olaj, fokhagyma, bors, mustár. Elkészítése: A padlizsánokat megszurkáljuk, és faszenes grillsütın 15-
20 perc alatt megsütjük. (Sütıben is lehet, de akkor nem lesz meg a füstölt íze.) Olajon pirítsuk meg a felkockázott vöröshagymát, a padlizsánok bırét húzzuk le, keverjük a húsát a hagymához, főszerezzük sóval, borssal, fokhagymával, mustárral, majd kézimixerrel keverjük pépesre. Kenyérre, pirítósra kenve nagyon finom, de keverhetünk hozzá majonézt is. Többen is készítik ezt az erdélyi eledelt a faluban, de remélem, hogy e recept alapján még többen ki fogják próbálni. Sok sikert és jó étvágyat hozzá! 2007. augusztus 04-05. Mátraszentimre Mátraszentimrén került sor a rendezvénysorozat keretében fıiskolásoknak és középiskolásoknak meghirdetett „Születı haza tündöklı csillaga” címő irodalmi pályázat díjainak kiosztására. Tiszaszentimrérıl is érkezett pályamunka, és nagy örömünkre, Domokos Dóra, a Kossuth Lajos Gimnázium tanulója „ Szent Imre a legendákban és mítoszokban” címő munkájával az országosan meghirdetett verseny 3. helyezését nyerte el, mellyel pénzjutalom is járt, sıt különdíjként Mátraszentimre Polgármestere Dórinak és családjának egy hosszú hétvégi üdülést is felajánlott. Ezúton is gratulálunk Dórinak, büszkék vagyunk rá. Az ünnepélyes eredményhirdetésen a nyertes pályamunkákból egy kis ízelítıt olvastak fel. Vasárnap került sor a 6. Szent Imre herceg szobrának avatására, melyen Koczúrné Tóth Ibolya polgármesterasszonyunk és Gyólai Istvánné iskolánk igazgatója képviselte községünket. 2007. augusztus 06-13. Csíkszentimre Az Európa Szabadegyetem ifjúsági tábora a csíkszentimrei Büdösfürdın került megrendezésre, tılünk kb. 600 km-re. Községünket 4 fiatal képviselte: Bari Nóra, Nagy Döníz Kovács Zsuzsa és Papp Benedek. A fiatalok minden nap elıadásokon vettek részt, bekapcsolódva a napi programba, esténként tábortőz mellett (Folytatás a(z) 5. oldalon)
S Z E N T I M R E E G Y F A LU S I L A P
5
(Folytatás a(z) 4. oldalról)
szórakoztak, más-más zenekar, énekes lépett fel: Levi Band, Desperado, Transylmania, Prognozis, Generál együttes. Az esıs idı a sátorozó fiataloknak nem kedvezett, de kárpótolta ıket a mesés kilátás, a Szent Anna-tó, a tengerszemek, a gyógyító hatású mofetták, az Európa-szerte híres székely kapuk látványa, a csodás növényvilág, az ısfenyvesek. Ünnepélyes keretek között került átadásra a 7. Szent Imre szobor, melyen községünket Kalmárné Nagy Erzsébet 2007. szeptember 1-2 Hegyközszentimre Egyre színvonalasabb, és nagyobb tömegeket érintı, mozgató rendezvények születnek a millenniumi emlékév kapcsán. A nálunk résztvevık egybehangzó véleménye szerint igen magasra tettük – mind tartalmi, mind formai tekintetben - a mércét a bennünket követı rendezık részére. Legutóbb 2007. szeptember elsején és másodikán Hegyközszentimrére látogatott településünk küldöttsége. A legendák szerint ennek a településnek a határában lévı erdıben /Ipfon erdejében/ 1031. év szeptember 2-án halt meg Imre herceg - tragikus körülmények között egy vadászaton – akinek a koronázására néhány nap múlva került volna sor. A Nagyvárad közelében lévı, alig ezer fıt számláló, aprócska település szinte minden lakója részt vett a programokon, ahová a környezı településekrıl, sıt Magyarország határközeli városaiból, falvaiból is százával érkeztek az érdeklıdık, az ünnepelni vágyók. Az est fı mősorát az István, a király címő rockoperát ötezernél is többen tapsolták meg a Berettyó partján. A vendéglátók nagy szeretettel várták és fogadták a többi, Szent Imre nevét viselı település küldöttségét. A két nap alatt „katonásan” peregtek az események. A programok – mind tartalomban, mind a látványt illetıen csodálni valóan szervezettek voltak a vendéglátók részérıl. Az érkezı vendégeket kemencében sütött, friss kaláccsal várták a falubeliek. Rövid idı múlva színpompás felvonulással megérkeztek rezesbanda kíséretében korhő ruhákban, jelmezekben a gyalogos és lovas huszárok, és a honfoglaló íjászok. Maguk a hu-
szárok egy hónapos lovastúrával adóztak Szent Imre emlékének. Ez év augusztus elsején indultak el Csíkszentimrérıl, és számos települést érintve, ott megpihenve, egy egész hónapon át lóháton tették meg a több mint 400 kilométeres távolságot, míg végül szeptember elsején megérkeztek Hegyközszentimrére, ahol ezzel kezdetét vette a partiumi huszártalálkozó. A díszelgések, élménybeszámolók és bemutatások után csikósok, lovasok, íjászok oktatással egybekötött bemutatót tartottak az érdeklıdık részére. Ezzel párhuzamosan zajlottak a kulturális programok. Népdalkörök, néptánccsoportok, hivatásos mővészek követték egymást. Mivel minden szabadtéren történt, így nagyon fontos volt, hogy az idıjárás is nagyon kegyes volt hozzánk. Az est fı attrakciója a Kabai Nyári Színház társulata által elıadott Szörényi – Bródi: István, a király c. rockopera volt. Az igen látványos elıadást még látványosabb tőzijáték követte, és egyben ez zárta a nap programját. Másnap reggel a zsúfolásig megtelt templomban nagytisztelető Tıkés László püspök hirdette az igét. Isten-
I I I . É V FO L Y AM , 3 . S Z ÁM
2 0 0 7 . O KT Ó BE R
tisztelet után a delegációk és sok–sok közéleti személy megkoszorúzták Szent Imre elsı mellszobrát. A koszorúzásnál Lezsák Sándor méltatta az eddigi rendezvények összekovácsoló erejét, az együvé tartozás érzésének erısödését. A koszorúzás után a delegációk elhelyezték a megépítendı Szent Imre emlékkápolna alapkövét, benne az otthonról hozott földmintákat, egy tégelybe összeöntve. Ez - mintegy jelképes „vérszerzıdésnek” is tekinthetı - köteléket jelent a Szent Imre nevét viselı települések között. Sok–sok élménnyel gazdagodva, tisztelettel és szeretettel köszöntek el a vendéglátók vendégeiktıl, máris várva a következı találkozót. Nagyfejeı János
A Tiszaszentimrén élı 45-65 év közötti NİTÁRSAIM egy része behívót kapott
MAMMOGRÁFIÁS SZŐRİVIZSGÁLATRA 2007. október 29. – november 10. idıszakban. A vizsgálat célja az emlırák korai felismerése és szükség szerinti korai – szinte teljes gyógyulást eredményezı – kezelése. Az emlırák hazánkban a nık egyik leggyakoribb rosszindulatú megbetegedése. A mi korosztályunk a legveszélyeztetettebb e betegség szempontjából. A vizsgálat rövid ideig tart, kockázatmentes, általában fájdalmatlan és INGYENS. Használjuk ki azt a nagy lehetıséget, hogy szinte helyünkbe jön – Tiszafüredre – a szőrıbusz! Menjünk el a szőrésre saját és családunk egészsége érdekében, hiszen mindannyian tudjuk, hogy „A Nık egészsége a Család egészsége!” Aki nem kapott behívót és 2 éven belül nem volt mammográfiás szőrıvizsgálaton, annak is lehetısége nyílik a szőrésre vizitdíj fizetés és idıpont egyeztetés mellett. Tel: MAMMA KLINIKA 56/230-560. Tisztelettel kérem a munkáltatókat, hogy biztosítsák nıdolgozóik részére az emlıszőrésen való részvételt. Kedves Hölgyeim! Bármilyen kérdésük merül fel a szőrıvizsgálattal kapcsolatosan, szívesen tájékoztatjuk Önöket személyesen is. (Háziorvosi szolgálat, védını) Tegyünk ennyit egészségünk megırzése érdekében, higgyék el: MEGÉRI! Dr. Koczok Sándorné védını
6
S Z E N T I M R E E G Y F A LU S I L A P
I I I . É V FO L Y AM , 3 . S Z ÁM
2 0 0 7 . O KT Ó BE R
Szent Imre ünnepség Tiszaszentimrén Szent Imre herceg születésének 1000. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat egyik eseményének házigazdája volt településünk 2007. június 23-án. Június 2-án 14 órakor Lezsák Sándor a Magyar Országgyőlés Alelnöke, a Millenniumi Emlékbizottság Elnöke köszöntötte a Szent Imre települések énekeseit, táncosait, zenészeit. A színvonalas mősor emléktárgyak átadásával és közös vacsorával zárult. Június 3-án ökumenikus Istentisztelet volt a helyi református templomban, melyet Bölcskei Gusztáv püspök úr és Bereczkei Miklós esperes úr celebráltak. Az Istentisztelet után Szent Imre mellszobrának avatása következett. Ünnepi beszédet Dr. Szili Katalin, a Magyar Országgyőlés Elnöke és Lezsák Sándor alelnök mondott. A szobor megszentelése, az ünneplık megáldása után megkoszorúzta a szobrot Dr. Szili Katalin és Lezsák Sándor, Varga Mihály országgyőlési képviselı, Koczúrné Tóth Ibolya községünk polgármestere és Koczok Sándorné alpolgármester. Az elszár-
mazott tiszaszentimreiek nevében Faludi Sándor helyezett el koszorút a szobornál. Az ünnepség után állófogadáson láttuk vendégül a meghívott világi és egyházi méltóságokat, valamint a Szent Imre települések küldöttségeit. Rendezvényünk sikerét méltatták vendégeink. Az önkormányzat nevében ezúton mondok köszönetet minden szereplınek, szervezınek, közremő-
Országos Nagy „ olvasó SHOW!” Mi is csatlakozunk az országos rendezvényhez! KÖNYVES VASÁRNAP! 2007. október 07-én, vasárnap egész napos nyitva tartással (10 órától du. 17 óráig) várjuk településünk valamennyi lakóját, - a régi könyvtártagokat és a beiratkozni szándékozókat egyaránt - 0-99 éves korosztályig. Várjuk az olvasást kedvelıket, várjuk azokat akik a szakkönyvek iránt érdeklıdnek, és várjuk azokat is, akiket eddig még nem ragadott magával az olvasás szeretete. Talán tudunk az ı számukra is olyan témájú könyvet, könyveket ajánlani, amely esetleg felkelti az érdeklıdésüket, és kedvet kapnak továbbiakban az olvasáshoz. A vasárnapi nyitvatartási idı alatt az internet hozzáférést is biztosítjuk az érdeklıdık számára. Ezen a napon – könyvbörze keretében - lehetıséget biztosítunk a könyvbarátok számára, hogy a megunt vagy fölöslegessé vált könyveiket értékesítsék vagy elcseréljék. A könyvbörzén való részvételi szándékot kérjük, legyenek szívesek elıre jelezni. A könyvtárlátogatókat és a könyvbörzén résztvevıket valamilyen aprósággal szeretnénk megajándékozni, hogy emlékezetessé tegyük a könyves vasárnapot. Szeretnénk kérni a könyvbarátokat, hogy a feleslegessé vált, esetleg helyhiány miatt már nem férı, sérülésmentes könyveiket ajánlják fel könyvtárunk részére. Mindenkit szeretettel várunk!!
ködınek és valamennyi tiszaszentimrei lakosnak, aki munkájával, adományaival segítette, illetve jelenlétével megtisztelte rendezvényünket. Bárkihez fordultunk segítségért, mindenki készségesen állt a jó ügy szolgálatára. Külön köszönjük az anyagi támogatását: Dr. Vadai Ágnes képviselı aszszonynak, Fejér Andor úrnak a Megyei Közgyőlés Elnökének, Vajkó Ferenc úrnak a Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet Elnökének, Imre Péter úrnak a Mezıgazdasági Kft. vezetıjének. Köszönjük a Lakitelki Népfıiskola és a Polgári Magyarország Alapítvány ajándékát: Szent Imre mellszobrát, mely községünk „arcává” vált.
Kutyatartók figyelmébe! A község területén 2007. szeptember 20.-ával bezárólag került sor a kutyák kötelezı veszettség elleni oltására és féregtelenítésére. Azok a kutyatartók, akik a törvényi rendelkezések ellenére ezen kötelezettségüknek nem tettek eleget, szabálysértést követtek el. A mulasztó kutyatartókat egy alkalommal felszólítjuk. Aki a felszólítás ellenére sem oltatja be a kutyáját, és nem féregtelenítteti, az ellen állatbetegség elleni védekezés elmulasztása miatt szabálysértési eljárás lefolytatására kerül sor, amely alapján az elkövetı 50.000,- Ft-ig terjedı pénzbírsággal sújtható.
7
S Z E N T I M R E E G Y F A LU S I L A P
Megkezdıdött az új tanév Tiszaderzsrıl 24 felsı tagozatos jár az iskolánkba, Tomajmonostoráról pedig 4 ötödik osztályos tanuló. Nagyon nehéz a helyzetük, bármilyen nagy odafigyeléssel is fordulunk feléjük, számukra óriási törést jelent az új intézmény, az új nevelık, az új osztálytársakhoz való alkalmazkodás. Mindent megteszünk, hogy megkönnyítsük számukra a beilleszA 2007/2008-as tanévben községünk általános iskolájában 226 tanulót 21 pedagógus nevel-oktat. Az osztályok száma 11, az 5., 6., 7. évfolyamon a magas létszám miatt két csoportra bontottuk a tanulókat. Miután az elsı és legfontosabb szempont az esélyegyenlıség biztosítása, a nevelıtestület úgy döntött, hogy a tanulókat ezeken az évfolyamokon tanulási képességeik alapján, tanulási tempójuk alapján osztjuk szét, hogy a tanítási órákon minél több diáknak legyen sikerélménye. A párhuzamos osztályok között nincs merev határ, a jól teljesítı „b” osztályos tanulóknak lehetıségük van arra, hogy átkerüljenek az „a” osztályba, de ez fordítva is mőködik, az az „a” osztályos, aki nem tud lépést tartani, átkerülhet a „b” osztályba.
kedést. Új nevelıkkel bıvült a tantestületünk is: Gyetvai Nikoletta angol-történelem szakos tanár, Eszenyi Beáta matematika-informatika szakos tanár, Szoboszlai Kinga, Lendvai Enikı és Kota Levente tanító. Az egyes osztályok osztályfınökei: 1. osztály Bekecs Istvánné 2. osztály Beleznay Sándorné 3. osztály Sági-Somodi Dóra 4. osztály Rézsó Jánosné 5.a osztály Kunné Végh Etelka 5.b osztály Komenda Elisabeth 6.a osztály Szoboszlai Sándor 6.b osztály Gyetvai Nikoletta 7.a osztály Kéri Piroska 7.b osztály Eszenyi Beáta 8. osztály Vizi Krisztina
Akikre büszkék vagyunk A 2006/2007-es tanévben elért jó tanulmányi eredményéért minden „A tiszaszentimrei gyermekekért” alapítványhoz pályázó diák teljes összegő pályadíjat vehetett át június illetve augusztus hónapban, amennyiben a kiírásban foglaltaknak megfelelt. Különösen dicséretes két általános iskolás tanuló teljesítménye, ugyanis ık az általános iskola minden évfolyamát kitőnı tanulmányi eredménnyel zárták. Ezért nem csak a pályadíjat kapták meg, hanem hazavihették az „AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK” kupát is: Juhász Alexandra és Újj Emese tanulókról van szó, akik példamutató
magatartásukkal, szorgalmukkal, versenyeredményeikkel hozzájárultak ahhoz, hogy iskolánk jó híre eljusson az ország minden részébe. A tanév végén jeles vagy jó tanulmányi eredményükért a következı általános iskolás tanulók vehették át az alapítványtól a pályadíjat: Juhász Alexandra Újj Emese Fehér Rózsa Kálmán Márk Molnár Olivér Pacskó Ferenc Sztrutinszky Bettina Nagy Barbara Bíró Barbara Salánki Annabella Szők Nikolett Bekecs Laura Szabó Adrienn Tóth Angéla Bari Bianka A középiskolások kategóriájában dí-
I I I . É V FO L Y AM , 3 . S Z ÁM
2 0 0 7 . O KT Ó BE R
A napközis csoportok vezetıi: 1. számú: Szoboszlai Kinga és Lendvai Enikı 2. számú: Doma Julianna és Dobosné Hegedős Annamária 3. számú: Kota Levente Tanulószoba: Kovács Hajnalka Valamennyi osztályunkat el tudtuk helyezni a fıépületben, csak a technika tantárgy konyhája és a mőhelye kell, hogy átköltözzön a szomszédos volt szolgálati lakások egyikébe. Folytatjuk 1.,2. és 5.,6. évfolyamon a kompetenciaalapú oktatást, és a hatékony, új tanítási-tanulási módszereket minden évfolyamon alkalmazni fogjuk az adott évfolyam és az adott tantárgy szükségleteit figyelembe véve. El kell érnünk a magasabb fokú hatékonyságot a tanítási-tanulási folyamatban, minden pedagógusnak, szülınek és tanulónak tudomásul kell venni, hogy e téren valamennyiünknek felelısen kell cselekednünk, és hogy legfontosabb közös célunk a gyermeki személyiség sokoldalú fejlesztése. Az iskolában értéknek csak és kizárólag a jó teljesítményt, a szorgalmas munkát, egymás megbecsülését tekintjük, és nem tőrünk semmiféle, ettıl eltérı megnyilvánulást. Nevelıtestületünk szakmailag képzett, emberileg példaértékő, sok éves tapasztalattal és fiatalos lendülettel rendelkezı pedagógusokból áll, akikre bátran számíthat a fentiekben vázolt célok megvalósításában a község. jazta az alapítvány alábbi tanulókat: Ágoston Julianna Szivák Gyula Domokos Dóra Kovács Magdolna Fózer Viktória Kun Orsolya Etelka Molnár Zoltán Barkóczi Katalin Ádám Anikó Alma Ádám Annabella Lénárt Zita Kalmár Anna
kuratóriuma az Ágoston Imre Nagy Döniz Balogh Natália Papp Benedek Szokolai Mihály Felföldi Emese Mészár Rebeka. Négyesi Dalma Bari Nóra Kovács Andrea Kálmán Attila
A felsıoktatásban tanuló díjazottak: Pokorádi Hajnalka Vizi Mária Tóth Ibolya Tóth Anita Sípos Judit Koczok Brigitta Kiss Anett (Folytatás a(z) 8. oldalon)
S Z E N T I M R E E G Y F A LU S I L A P
8
(Folytatás a(z) 7. oldalról)
Valamennyi jól teljesítı volt és jelenlegi tanítványunknak gratulálunk, további sikereket kívánunk! A 2006/2007-es tanév végén összesen 437.500 Ft pályadíj került kiosztásra. Minden támogatónk segítségét ezúton is megköszönjük, nagyban hozzájárultak a tudás mint érték elismertetéséhez! az alapítvány kuratóriuma
Rajzpályázat eredményei 2007. Augusztus hónapban a G yer me kj ó lét i Szolgálat rajzpályázatot hirdetett általános iskolás tanulók részére. A pályázat témája a nyári élmények megjelenítése volt. Szép számmal érkeztek az ötletes, jól kidolgozott pályamővek. A zsőri az alábbiak szerint minısítette a beérkezett pályamőveket: helyezett Szabó Sándor 8. osztályos tanuló helyezett Ágoston László 5. osztályos tanuló helyezett Balogh Borbála 7. osztályos tanuló További jutalmazottaink: - Pincés Krisztina 1. osztályos tanuló - Balogh Alexandra 7. osztályos tanuló - Ágoston Szabina - Ágoston Viktória 3. osztályos tanuló - Baga Márk . 3.osztályos tanuló - Szabó Csaba 5. osztályos tanuló - Gyıri Imre 5. osztályos tanuló - Gyıri Erika 7. osztályos tanuló Nyereményeink az iskolakezdéshez kapcsolódtak: 3000ft, 2000ft, 1000ft értékő iskolaszerekbıl álló ajándékcsomagok, további jutalmazottaink 500ft értékben kaptak taneszközöket. Pályázaton való részvételeteket köszönöm, a rajzaitok továbbiakban a Gyermekjóléti Szolgálat Irodáját díszítik. Mindenkinek eredményekben gazdag új tanévet kívánok! Kéri Piroska Gyermekjóléti Szolgálat vezetıje
I I I . É V FO L Y AM , 3 . S Z ÁM
2 0 0 7 . O KT Ó BE R
Mit mond nekünk nemzeti énekünk, mit jelent a magyar Himnusz? Kedves Olvasó! Nehogy azt higgye, hogy óvodásoknak, iskolásoknak szóló kérdést kapott, és gyorsan tovább lapoz inkább. Kérem, ne tegye! Álljon meg velem egy rövid beszélgetésre! Az ismert és tisztelt, szívünknek kedves dallam felhangzásakor minden igaz, tisztességes magyar egy emberként áll fel, emelt fıvel, vigyázzállásban hallgatja a Himnuszt, vagy együtt énekli azt. El tudják képzelni, mit éreztem, éreztünk sok más jelenlévıvel az általános iskola tanévnyitó ünnepélyén, amikor a vigyázban álló gyerekek és felnıttek között beszélgetés, nevetgélés hangjai jutottak el hozzánk? Amikor kedélyesen társalogva és dohányozva, a csikket a gyerekek között eltaposva, a szóban forgó szü-
lık még felszólításra sem voltak hajlandók nemzetgyalázó viselkedésüket abbahagyni? El tudják képzelni, hogyan és hány jelenlévınek szorult ökölbe a keze? El tudják képzelni, milyen győlöletet és szánalmat éreztem ezen együgyő, buta emberek iránt? És ezek az emberek családanyák, akik gyermekeket nevelnek. Vajon mire? Mire tudja nevelni a gyermekét az az anya, aki még maga is nevelésre szorulna, mert alapvetı értékekkel, viselkedési normákkal nincs tisztában? Csak a jogaival. Azokkal igen. De mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a jogainkat csak akkor gyakorolhatjuk, ha teljesítettük a kötelességeinket. Ezeknek az embereknek vajon ki és mikor mondja meg, hogy elsı a kötelesség, és utána harsoghatjuk csak, hogy mi mindenhez van jogunk?
Továbbtanulás A nyolcadik osztályosok és szüleik számára minden esztendıben nagy kérdés a továbbtanulás. Hová, milyen irányba induljon a gyerek, mihez van tehetsége, kedve, milyen területen tud majd a legjobban boldogulni az életben? Így volt ez az idei tanévben is. Az iskolában osztályfınöki órákon, szülıi értekezleteken központi téma volt a különbözı iskolákkal való ismerkedés. Október hónapban a 8. osztályosok részt vettek Tiszafüreden a különbözı szakmákat és iskolákat bemutató pályaválasztási napon. November és december hónapokban pedig egyénileg vettek részt iskolalátogatásokon a környék középiskoláiban. Néhány középfokú intézmény felvételi vizsgát írt elı magyar nyelv és irodalomból valamint matematikából, ezért novembertıl heti egy alkalommal felvételi elıkészítıt szerveztünk e két tantárgyból az érintett gyerekek-
nek. Január 27-én írták a tanulók a központi felvételi vizsgát. A végleges döntést február 15-ig kellett meghozniuk gyerekeknek és szülıknek. A jelentkezések a következı arányban alakultak. A 41 végzıs tanulóból gimnáziumba jelentkezett 11 fı, szakközépiskolába 12 fı, szakiskolába pedig 18 fı. A jelentkezési lapok elküldése után izgalmas hetek következtek, hiszen a középfokú intézmények április végén értesítették a jelentkezıket a felvételi eredményérıl, amely a következıképp alakult: az elsı helyen megjelölt középfokú intézménybe vettek fel 29 tanulót (71%), a második helyen jelölt iskolákba 9 fıt (22%), a harmadik helyen megjelölt helyre pedig 3 fıt (7%). Minden nyolcadikos gyerek valamilyen középfokú intézményben tanul tehát tovább. Június 18-20 között megtörténtek a beiratkozások. A többi már a gyerekeken múlik.
S Z E N T I M R E E G Y F A LU S I L A P
9
I I I . É V FO L Y AM , 3 . S Z ÁM
2 0 0 7 . O KT Ó BE R
Kirándulás a nyíregyházi Állatparkba A tiszaszentimrei Idısek Otthona lakói ez év június 27-én a nyíregyházi Állatparkba látogattak el. Idıseink nagyon szeretik az állatokat, ez volt az egyik oka, amiért ezt a helyet választottuk a kirándulás céljául. A másik ok, hogy a közel 30 hektáros természetes tölgyerdıben a fıvárosi Állatkert után itt látható az ország legnagyobb állatgyőjteménye 3500 állattal. Aki ide belép, végigjárhatja a Földet, hiszen a természetes élıhelyükhöz hasonló kifutók földrészenként csoportosítva mutatják be bolygónk állatvilágát. Talán ezt érezték idıseink is, mert rendkívül frissek, mozgékonyak, érdeklıdık, aktívak voltak egész nap. A két ıket elkísérı munkatárs - elmondásuk szerint - elıbb elfáradt, mint az idısek. 10 óra körül érkeztek meg, megreggeliztek idıseink, majd megtekintették a park állatait. A legnagyobb tetszést a tigris látványa aratta. Élményeink alapján javasoljuk mindenkinek az Állatpark meglátogatását, és fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a Nyíregyházi Állatparkban megfelelı élıhelyet, és természetazonos körülményeket biztosítanak az ott élı állatok számára, hiszen az Állatpark mőködésének célja az állatfajok széleskörő megismertetése, és emellett a veszélyeztetett állatfajok megmentése.
Bográcsolás 2007. augusztus. 8-a meghatározó nap volt a Családsegítés és a Gyermekjóléti Szolgálat életében. Fennállásunk óta elsı alkalommal megrendeztük a Szociálisan hátrányos helyzető gyermekek aktív részvételével elsı bográcsolásunkat. Az égiek is velünk voltak, hiszen csodálatosan ragyogó nap volt ez a szerda. A menü, amit készítettünk: paprikás krumpli virslivel és savanyúsággal. Nagyon jól sikerült a program a résztvevık elmondása szerint. Amíg az étel elkészült a gyermekek fociztak, szaladgáltak, láthatóan jól érezték magukat. Reméljük, minél több olyan programot szervezhetünk az elkövetkezı idıben, ahol a gyermekekkel együtt lehetünk, és láthatjuk újra az arcukon a boldogság jeleit. Kéri Piroska Gyermekjóléti Szolgálat vezetıje
Juhász Edina Családgondozó
Baba – Mama Klub Továbbra is megrendezésre kerül minden hónap utolsó kedd délelıttjén 1000-1200 között a Baba – Mama Klub, melynek helyet biztosít a helyi Mővelıdési Központ. Mindenkit szeretettel várunk, aki szeretne egy hasznos, érdekes délelıttöt eltölteni gyermekével. A gyermekek játszanak, a szülık pedig megosztják egymással a „babázás” minden örömét és rossz oldalát. Várjuk azokat a kismamákat, akik szeretnének megtudni hasznos információkat gyakorló anyukáktól! Várnak mindenkit a szervezık! Dr. Koczok Sándorné Védını
Juhász Edina Családgondozó
Adományosztás, Adománygyőjtés! Községünkben, továbbiakban is mőködik a Ruhagyőjtés - Ruhaosztás a szociálisan rászorult családok részére. Ruhagyőjtést minden hónap utolsó szerda délelıtt tarunk 9001200 között. Segítı szándékát elıre is köszönöm! Ruhaosztás már csak negyedévente történik. 2007. második felében, szeptember 5-én és december 5-én rendezzük meg. Melyre mindenkit szeretettel várunk. Juhász Edina Családgondozó
Játszóház A második éve mőködı Szociális Földprogramban résztvevı családok gyermekei számára, a nyári szünetben minden héten csütörtökön délelıtt 930-1200 között játszóházat tartottunk. A gyermekek minden alkalommal szép számban megjelentek, és nagyon sokat játszottunk. Legnépszerőbb játékok voltak a Gazdálkodj okosan társasjáték, gipsz készítése festése, üvegfestés, matricafestés, saját kezőleg festet egyéni füzetborítók és sorolhatnám még. A gyerekek nem csak maguknak készítettek tárgyakat, hanem szüleiknek, nagyszüleiknek, barátaiknak is. A foglalkozások ideje alatt mindig volt felügyelet a gyerekekkel, de alig volt ránk szükség, a gyerekek annyira lekötötték magukat, hogy ez a pár óra szinte perceknek tőnt. Reméljük, hogy jövıre még többen vesznek részt a programban, és így lehetıség lesz a játszóházra is.
Juhász Edina Családgondozó
10
S Z E N T I M R E E G Y F A LU S I L A P
I I I . É V FO L Y AM , 3 . S Z ÁM
Budapesti kirándulás Községünkben második éve mőködik a Szociális Földprogram, melynek jelenleg 20 család a résztvevıje. Szerettük volna a gyermekek „szürke” hétköznapjait legalább egy napra „színessé” tenni. A pályázat útján nyert pénzbıl ezt meg tudtuk valósítani, elmentünk egy napra Budapestre. A gyerekek már nagyon várták augusztus 16-án az indulás pillanatát. Eljött a várva várt perc, elindult a kis csapat a nagy útra. Elsı állomásunk a Csodák palotája volt, ahol minden játékot ki lehetett próbálni, és mi mindent ki is próbáltunk, pl.: felragadtunk a falra – tépı-
záras ruhában, beültünk a forgó négyzetbe, és labdáztunk közben vagy idıre futottunk. Fel sem lehet sorolni, hogy mennyi mindent láttunk. A kirándulásunk második állomása a Campona bevásárló központ volt, ahol meglátogattuk a Tropicariumot. Szerencsénk volt, mert a cápaetetést sikerült megnéznünk: a cápák közé két búvár ereszkedett le, és úgy etették ıket. Nagy élményt jelentett mindenki számára ez a látvány. Persze nem csak cápákat láttunk, hanem teknısbékát, kígyót, krokodilt, kisebb halakat, pókokat. Majd egy kis bevásárlás is belefért a
programba. A buszra mindenki elfáradva, de élményekkel teli szállt föl, és indultunk haza. Nagy élményt jelentett számomra látni a csillogó tekinteteket, ragyogó arcokat. Egy napra sikerült olyan élményekkel dúsítani a nyarat, amit remélem sokáig emlegetnek majd a gyermekek. Köszönetet mondok a szülıknek, hogy elengedték gyermekiket velünk erre a csodás napra. Reméljük jövıre is tudunk ilyen szép élményekkel gazdagodni! Juhász Edina Családgondozó
Sezlonok, ágybetétek, rekamiék, fotelek székek, franciaágyak, heverık készítése, javítása (vidékrıl is)
Élet a nyugdíjas klubban 2006. december. 1-én, megnyitottuk kapuinkat. Idıseinket reggel 800tól tudjuk fogadni, igény esetén szállítást tudunk biztosítani. Délelıtt klubtagjaink általában kézmőves foglalkozásokkal múlatják idejüket, ide tartozik pl. a festés, rajzolás, gyöngyfőzés, egyéni képek készítése, origami. Színesíti a délelıtti elfoglaltságot torna, közös éneklés, dominózás, kártyázás, filmnézés, de szívesen veszünk minden egyéni kezdeményezést. Meglátogatjuk az Idısek Otthonának lakóit, régi és új ismerısökkel vesszük föl a kapcsolatot. Igen kedvezı áron tudunk ebédet biztosítani, melyet helyben vagy otthon fogyaszthatnak el a klubtagok. A délutánjaink csendesebben zajlanak, de vannak kivételek, ilyen a kedd és a csütörtök, amikor bingózunk. Nagyon népszerő ez a játék, igen szép számmal vesznek részt rajta a klub tagjai. Igyekszünk minden hónap ak-
tuális ünnepét megtartani a magunk módján. Ilyen volt pl. - január: Pótszilveszter - február: Farsang - március: Nınap - április: Húsvéti locsoló bál - május: Anyák napja - augusztus: Pöttyös bál Általában havonta kétszer kuktanapot tartunk, mely egész napos elfoglaltságot és programot jelent. Ezeken a napokon a bográcsolástól a palacsintaés lángossütésig már sok mindent kipróbáltunk, igen széles a repertoárunk. Terveink között szerepel pl. szüreti bál, Mikulás ünnepség, karácsony megünneplése. Mindenkit szeretettel várunk rendezvényeinkre! Molnárné Vásárhelyi Andrea gondozónı
Pincésné Horváth Éva gondozónı
2 0 0 7 . O KT Ó BE R
Ferenczi Csaba Lakás– autó– bútorkárpitos 5300. Karcag, Honvéd út 15 Tel: (59)300-173
Mobil: 06-30/2593645
ÜVEGEZÉS HELYBEN • Üveg
• Ajtó
• Tükör
• Ablak
• Képkeret
Ajtók, ablakok gyártása, üvegezése, tükrök méretre készítése, képkeretezés, hıszigetelt üvegek megrendelésre Kiadja: Tiszaszentimre Község Önkormányzata. Felelıs kiadó: Koczúrné Tóth Ibolya polgármester Felelıs szerkesztı: Czinegéné Ladányi Julianna (
[email protected]) Szerkesztı Bizottság: Gyólai Istvánné, Kunné Végh Etelka,
Rendelésfelvétel: Tel: 59/356-151 (18-20 óráig) 20/3115792
Tiszaszentimre Honvéd út 28.