HÁZIREND
MINDSZENTY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 8900 ZALAEGERSZEG, ZÁRDA U.25. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 037526 Tel./Fax: 92/310-195
[email protected]; www.mindszenty.net
MINDSZENTY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
HÁZIREND A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény és a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet intézményesíti az iskolai házirendet, s határozza meg annak tartalmát. Az iskolai közösség életét a házirend szabályozza. Célja: olyan normákat jelöljön ki, melyek biztosítják a tanulók számára a fejlődés lehetőségét Isten- és emberszeretetben egyaránt. A Házirend előírásainak az iskolán kívüli tevékenységünkre is hatással kell lennie, hiszen az iskolai közösséghez való tartozásunkban felelősek vagyunk annak jó hírnevéért. Iskolánkat és kollégiumunkat a Notre Dame Női Kanonok és Tanító Rend tartja fenn, ezért az egész intézményt - a nevelést és a magatartást illetően is - keresztény szellemnek kell áthatnia, Szükséges, hogy mindennapi életünket a felelős szeretet vezérelje. Szeretet, amely egymás testi és lelki fejlődését hivatott építeni. A házirend előírásai iskolán kívüli életünkben is vonatkoznak ránk: ilyenkor is szem előtt tartjuk, hogy egy keresztény közösséghez tartozunk.
TARTALOMJEGYZÉK
I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK: .................................................................................... 3 II. A TANULÓK FELVÉTELE, A TANULÓI JOGVISZONY KELETKEZÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE ......................................................................................................................... 4 III. A TANULÓK JOGAI ..................................................................................................... 5 IV. A TANULÓK KÖTELEZETTSÉGEI ............................................................................ 9 V. AZ ISKOLA MUNKARENDJE ................................................................................... 21 VI. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK ................................................ 24 VII. A HÁZIREND ELFOGADÁSA ÉS JÓVÁHAGYÁSA………………………………25 VIII. HÁZIREND SZÉCHENYI ISTVÁN TAGISKOLA ............................................. 26 IX. HÁZIREND SALOMVÁRI TAGISKOLA ............................................................... 42 X. KOLLÉGIUMI HÁZIREND ...................................................................................... 59
2
I.
BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK:
Az intézmény adatai: -
neve: Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
-
székhelye:8900 Zalaegerszeg, Zárda u. 25.
-
fenntartó neve: Notre Dame Női Tanító- és Kanonokrend
Házirendünk: -
a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
-
a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet,
-
az intézmény Pedagógiai Programja,
-
az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának rendelkezései alapján készült.
A Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium házirendjének célja, hogy biztosítsa az intézményben tanuló diákok és az itt tanító pedagógusok zavartalan munkájának feltételeit. Az iskola házirendje állapítja meg, hogy tanulók a jogszabályokban meghatározott tanulói jogokat és kötelezettségeket milyen módon tudják gyakorolni, valamint megállapítja az iskolai munkarendet, a tanórai és tanórán kívüli foglalkozások rendjét, az iskola helyiségei, berendezési tárgyai, eszközei és az iskolához tartozó területek használatának rendjét. A Házirend előírásai kötelezőek az intézménnyel jogviszonyban álló minden személyre, a tanulókra, azok szüleire, a pedagógusokra és egyéb alkalmazottakra egyaránt. Az iskola belső életét szabályozó házirend hatályos az iskola teljes területén, az iskola által szervezett foglalkozásokon és a pedagógiai programban meghatározott iskolán kívüli rendezvényeken egyaránt. A házirend megsértése esetén számonkérésnek, fegyelmi eljárás lefolytatásának van helye, melynek részletes szabályait jelen házirend és a jogszabályok tartalmazzák. A Házirend hozzáférhetősége: - A Házirend minden osztályteremben illetve osztályfőnöknél megtalálható, - A Házirend elolvasható az iskola könyvtárában, a portán és az intézmény honlapján. - A házirend rövidített változata minden tanteremben kifüggesztésre kerül.
3
II.
A TANULÓK FELVÉTELE, A KELETKEZÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE
TANULÓI
JOGVISZONY
A beiskolázást az igazgató a fenntartóval egyeztetve végzi. Beiskolázásunk nem köthető körzethatárhoz. A felvétel rendje A beiskolázás során a felvétel alapvető szempontja, hogy a szülő és gyermeke elfogadják
az
intézmény
pedagógiai
programját,
és
eltökéltek
legyenek
annak
megvalósítására. Az intézménybe való felvételről az iskola igazgatója az alábbi szempontok figyelembe vételével dönt. Felvételt nyerhetnek: -
vallásukat gyakorló, keresztény családok gyermekei,
-
azok a gyermekek, akiknek nagyobb testvére már az intézmény tanulója,
-
a keresztény óvodából érkezők, illetve óvodai hitoktatásban résztvevők,
-
akik az óvodai szakvélemény alapján megkezdhetik általános iskolai tanulmányait, de nem kis létszámú osztály javasolt számukra, nem küzdenek súlyos magatartási és beilleszkedési problémákkal.
A fennmaradó helyeken felvételt nyerhetnek mindazok, akik esetleg nincsenek még megkeresztelve, de a szülők ígéretet tesznek a vallásos nevelésre, e tekintetben is az intézménnyel való együttműködésre. Az általános követelményeket kiegészítő szempont az első évfolyamon az iskolaérettség írásos igazolása. A felvételt a Kormányhivatal által meghirdetett időben és módon kell kérni iskolánkban a szülő és gyermek együttes megjelenésével, jelentkezési lap kitöltésével.
Átvétel más intézményből Más intézményből való átvételnél a tanuló felvételéről az igazgató az érdekelt osztályfőnök véleményének ismeretében dönt. A tanulók átvételi szabályait az iskola Pedagógiai Programja (1.10.) tartalmazza. Az átíratási szándékot a szülők kitöltött jelentkezési lap leadásával jelezhetik. A jelentkezéshez szükséges mellékelni a tanuló legutolsó félévi értesítőjének illetve év végi bizonyítványának másolatát.
Elutasító döntés esetén az iskolafenntartónál lehet fellebbezni. A fellebbezést az iskola igazgatójához kell benyújtani - az elutasítás kézhezvétele utáni 8 napon belül.
4
A tanulói jogviszony megszűnése: A tanulói jogviszony megszűnéséről a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 53.§-a rendelkezik.
III.
A TANULÓK JOGAI
A tanulói jogokat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 46.§ foglalja össze. A jogok és kötelességek, a házirend szabályainak betartása a tanulóra az iskolába történő beíratást követő első tanítási naptól mindaddig vonatkoznak, míg tanulói jogviszonya fennáll, tanulmányait az iskolánkban be nem fejezi.
A tanulónak joga, hogy: • az iskola szabályzatait, házirendjét megismerje. • személyiségét, emberi méltóságát tiszteletben tartsák. • képességeinek és tehetségének megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljön. • részt vegyen tehetségének megfelelő tehetséggondozásban és felzárkóztatásban. • a versenyeken és pályázatokon való eredményes szereplés érdekében szaktanárai segítségét kérje. A szaktanárnak a tehetséggondozó, felzárkóztató foglalkozásokon a versenyfelkészítést, a tantárgyhoz kapcsolódó segítségnyújtást biztosítani kell. • válasszon a választható tantárgyak, foglalkozások közül. • részt vehessen az iskola által szervezett tanórán kívüli foglalkozásokon, és az intézmény keresztény szellemiségének megfelelő iskolán kívüli tevékenységben. • napi rendszeres testmozgást végezzen. • a feltételeknek megfelelően részt vehet az intézmény kulturális és sport rendezvényein. • használhatják az intézmény könyvtárát a nyitvatartási időben. • az iskola eszközeit, létesítményeit használja: az intézmény sportfelszereléseit a testnevelő tanárok engedélyével és felügyeletével; a számítógépeket, az informatika tanárok felügyeletével használhatja. • tanulmányi eredményét, magatartási és szorgalmi jegyeit megismerje.
5
• az iskolaorvos által végzett vizsgálatokon részt vegyen, az előírt védőoltásokat megkapja. • igénybe veheti az iskolai étkeztetést. •
részt vehet a délutáni tanórán kívüli foglalkozásokon.
• a gimnáziumban az iskola által közzétett kötelező és szabadon választható fakultatív tantárgyakból pályairányultságának, és az érettségi szintjének megfelelően válasszon. • a választott foglalkozásra a megelőző tanév május 20-ig jelentkezzen, mely választás tanévenként egyszer módosítható. • joguk van kérni, hogy egy napon egynél (általános iskola), kettőnél (gimnázium) több témazáró dolgozatot tanáraik ne írassanak, hogy a témazáró időpontját előre tudják és a dolgozatot értékelve két héten belül (10 munkanap) visszakapják. • két hét letelte után kijavított dolgozatuk érdemjegye ne kerüljön beszámításra. • A család anyagi helyzetétől függően a tanulók ingyenes vagy kedvezményes tankönyvellátásban, étkezésben részesülhetnek. Ennek feltételeiről, szabályairól és az igénylés rendjéről az iskola gyermekvédelmi felelősétől, vagy gazdasági irodájától lehet tájékoztatást kapni. • lelki problémáival tanárain, hitoktatóján kívül a Notre Dame nővéreket is felkeresheti. • sérelmének orvoslásáért az iskola vezetőségéhez fordulhat.
A tantárgyválasztással összefüggő eljárás Az iskola igazgatója minden elsős tanuló beiratkozása előtt tájékoztatja az érdeklődő szülőket a helyi tantervekről, mely tartalmazza a tantárgyakat és azok óraszámait. Az iskola tanulói – a tantervi anyagon túlmenően – érdeklődésük, képességeik alapján, különböző szakkörökön, korrepetálásokon, sportkörökön vehetnek részt. A foglalkozásokra való jelentkezésről az osztályfőnökök, szaktanárok adnak tájékoztatást. A fakultációkra az előző tanév májusában, írásban kell jelentkezni. A jelentkezés után köteles minden diák a tanév végéig részt venni az általa választott foglalkozásokon. A délutáni foglalkozásokra történő felvétel A Köznevelési törvény 55. §-a szerint „általános iskolában a nevelés-oktatást a délelőtti és délutáni tanítási időszakban olyan módon kell megszervezni, hogy a foglalkozások legalább 16 óráig tartsanak”, és „a tanuló kötelessége, hogy ezeken a foglalkozásokon részt vegyen”. A kötelező részvétel 2013. szeptember 1-jétől minden évfolyamra érvényes. 6
Lehetőség van azonban arra is, hogy a szülő kérelmére az igazgató a foglalkozások alól – megfelelő indok esetén – felmentést adjon. A tanuló zeneiskolai vagy egyéb iskolán kívüli elfoglaltsága miatt, bizonyos napokon, időtartamokban is kaphat engedélyt a délutáni kötelező iskolai foglalkozások alóli felmentésre. A tanuló távolléte a délutáni foglalkozásokról csak az engedélyező határozat megléte után lehetséges. A kérelemben fel kell tüntetni az iskolán kívüli elfoglaltságok megnevezését és idejét. A kérvény elbírálásakor figyelembe vesszük a tanuló tanulmányi munkához való hozzáállását. A tanév során előforduló rendkívüli eltávozási kérelmet az osztályfőnök hagyhatja jóvá. Amennyiben a tanuló tanulmányi eredménye indokolttá teszi, a távolmaradási engedély visszavonható. A szociális támogatás megállapításának és felosztásának elvei Osztályfőnök és a ifjúságvédelmi felelős feladata a szülők felvilágosítása a szociális juttatásokról. Ennek fórumai a szülői értekezletek, fogadóórák, családlátogatások. A feltáró munka után az iskola jogosult javaslatot tenni a rendszeres és esetenkénti támogatásra. Ingyenes vagy kedvezményes étkezés, tanszerellátás eljárásrendje A tanszerellátás rendjét az iskolai SzMSz tartalmazza. Az alanyi jogon járó tankönyv- és étkezési támogatást az erről szóló törvényben meghatározott igazolások bemutatásával biztosítjuk. Ingyenes tankönyvtámogatásra jogosult az a tanuló, aki: • tartósan beteg, • sajátos nevelési igényű, • három vagy több gyermekes családban élő, • nagykorú, saját jogán családi pótlékra jogosult, • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül.
Étkezési térítési díjak befizetésének és visszatérítésének rendje Iskolánkban – a szorgalmi időszakban - mindennapos étkezésben részesülhetnek a diákok. Az étkezési díjakat a megadott határidőig átutalással vagy – az előzetesen megjelölt napokon a gazdasági irodában készpénzzel lehet befizetni. Az étkezési díjak kiszámlázása előre, a
7
tényleges fogyasztást megelőzően történik. Lejelentett hiányzás esetén a túlfizetés összege a következő havi számlában kerül levonásra. Ingyenes étkezési kedvezményre jogosult az a tanuló, aki: • 1-8. évfolyamon: gyermekvédelmi kedvezményben részesül 50%-os kedvezmény: • 1-13. évfolyam: tartósan beteg, • 1-13. évfolyam: három vagy több gyermekes családban élő, • 9-13. évfolyamon: gyermekvédelmi kedvezményben részesül Az igénybevétel feltétele: a kedvezményre jogosító irat bemutatása.
Különleges gondozáshoz való jog Az iskola tájékoztatja a szülőket a mindenkori gyermekvédelmi törvény, és a helyi önkormányzat rendeletei által meghatározott ellátásokról, intézkedésekről (gyermekvédelmi intézkedés, étkezési támogatások, segélyek, pénzbeli és természetbeni juttatások). Eredményesebb és sikeresebb tanulás érdekében a szülők beleegyezésével, a diákok iskolán kívüli egyéni foglalkozásokon és vizsgálatokon vehetnek részt. A beutalókat az iskola részéről az osztályfőnökök a ifjúságvédelmi felelőssel egyeztetve töltik ki, s juttatják el a szülők részére, akik ezután felveszik a kapcsolatot az illetékes intézménnyel (pl.: Nevelési Tanácsadó, stb.) Érdekképviselet az iskolában Sérelem esetén az iskola tanulója az osztályfőnökétől, illetve az iskola vezetőjétől kérhet jogorvoslatot. A diákok észrevételeiket megtehetik egyénileg vagy kollektíven, nyilvánosan vagy bizalmi alapon. Elektronikus napló hozzáférése Az elektronikus napló Interneten keresztül érhető el a mindszenty.enaplo.net címen. A diákok, szülők és tanárok egyedi felhasználónévvel és hozzátartozó jelszóval tudnak belépni. A belépést követően az egyes menüpontokat meglátogatva kaphatnak információt a diákok tanulmányi eredményeiről, a hiányzásokról, a tanítási órák tananyagairól, a várható dolgozatok időpontjáról, az órarendről. Az elektronikus napló levelezésre is biztosít lehetőséget, ezen belül időpontot lehet regisztrálni a havi fogadó órákra.
8
Osztályozó vizsga Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményeit, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett idejét, az osztályozó vizsgára jelentkezés módját és határidejét a Pedagógiai Program (1.9. pont) részletesen tartalmazza. A tanulók véleménynyilvánításának, a tanulók rendszeres tájékoztatásának rendje, formái Minden tanuló az emberi méltóság tiszteletben tartásával szabadon véleményt nyilváníthat az iskola működéséről, az őt nevelő és oktató pedagógusok munkájáról. Tájékoztatást kaphat az őt és tanulmányait érintő kérdésekről, e körben javaslatot tehet, kérdést intézhet az iskola vezetőihez, pedagógusaihoz, s arra legkésőbb a megkereséstől számított 15 napon belül érdemi választ kell kapnia. A diákok az őket érintő összes kérdésben (tanulói házirend, éves munkaterv, étkezési és szociális kedvezmények, tanórai és tanórán kívüli foglalkozások, szabadidő hasznos eltöltésével kapcsolatos programok, fogadó órák, stb.) rendszeres ismertetést kaphatnak az osztályfőnököktől vagy az illetékes szaktanártól.
IV.
A TANULÓK KÖTELEZETTSÉGEI
A tanulói jogokat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 46.§ foglalja össze. A tanulónak kötelessége, hogy: • az iskola tanáraival, alkalmazottaival, tanulótársaival szemben iskolán belül és azon kívül is tisztelettudóan viselkedjen, legyen udvarias, előzékeny, emberi méltóságukat és jogaikat ne sértse • társaival szemben semmiféle erőszakot ne alkalmazzon, senkit erre ne is biztasson, mindenkori viselkedését a keresztény felebaráti jóindulat jellemezze • véleménynyilvánítása kulturált magatartással párosuljon • a tanórára pontosan készüljön fel, a házi feladatait időben készítse el • az órai munkába igyekezzen képességeinek megfelelően aktívan bekapcsolódni, • mondanivalóját kézfeltartással jelezze, közbeszólással és kiabálással ne zavarja az órát; Tilos a meg nem engedett segédeszközök használata •
a könyveket, füzeteket a tanár utasításainak megfelelően használja
9
• ha a szaktanár ennek szükségét látja, vegyen részt a korrepetáláson, felzárkóztatáson • a tanév elején választott szakkörre egész tanévben rendszeresen eljárjon, és ott tudása legjavát nyújtsa • a szaktanár kérésének megfelelően tanulmányi versenyeken induljon • a tanítási órákról, korrepetálásról és szakkörökről való távolmaradást igazolja • A tanuló köteles a szaktanár által kötelezően előírt tanszereit magával hozni a tanítási órára. Ezek rendszeres hiánya a tanuló szorgalomjegyében mutatkozik meg. Ha az eszközök hiánya gátolja a tanórai feladat végrehajtását, beszámítható az adott tantárgy érdemjegyébe. • A tanulók ellenőrző könyvüket kötelesek az egyes tanórákra magukkal vinni és az abba tett bejegyzéseket, osztályzatokat a szülővel aláírattatni. • A felsőbb évfolyamos tanulók (5-13.évfolyam) tankönyveiket kötelesek minden nap hazavinni.
A tanulók egészségének, testi épségének megőrzése érdekében szükséges előírások
A tanév megkezdésekor minden diáknak baleset- és tűzvédelemi oktatáson kell részt vennie. A balesetvédelmi oktatásra a tanév első osztályfőnöki óráján kerül sor. Minden tanuló köteles betartani az iskola tűzrendészeti és a balesetvédelemi szabályait. A diákok a balesetet azonnal kötelesek jelenteni a szaktanárnak vagy bármelyik tanárnak. • Sajátos baleset- és tűzvédelmi előírások vonatkoznak a technika-, testnevelés- és kémiaórákra, ezeket a szaktanárok ismertetik az első tanórán. • A tantermekben elhelyezett elektromos készülékeket a diák felnőtt felügyelet nélkül nem kapcsolhatja be, nem működtetheti. • A fegyelmezett, egészséges személyiség kialakítása érdekében tilos tanulóink számára a dohányzás, az energia és szeszes ital, és a kábító hatású szerek fogyasztása intézményen belül, s azon kívül közterületen. • Tilos az intézmény területére hozni dohányárut, szeszesitalt, energiaitalt, kábító hatású szert, és minden más egészségre ártalmas, testi épséget veszélyeztető anyagot, tárgyat, pirotechnikai eszközt. A házirend ezen utolsó két pontjának megszegése igazgatói figyelmeztetést illetve fegyelmi eljárás megindítását vonja maga után.
10
Mások testi épségének megóvása érdekében nem lehet: • az épületben rohangálni, illetve balesetveszélyes játékokat játszani (pl.: labdázni, ugrókötelezni, csúszkálni, stb.), • az iskola udvarán kerékpározni, motorozni, gördeszkázni • az udvaron levő fákra, kerítésre, focikapura felmászni, • az ablakba kiülni, az ablakból kihajolni és onnan bármit az utcára, udvarra kidobni • az intézmény területére kutyát és más élő állatot behozni tilos. Az iskolaépület helyiségei, berendezési tárgyai, eszközei és az iskolához tartozó területek használati rendje
A tanuló kötelessége, hogy védje és óvja a közösségi és személyi tulajdont. Az intézmény helyiségeiért, azok berendezéseiért, az osztálytermek, a mellékhelyiségek, az öltözők, a folyosó, az udvar, a kert tisztaságáért és épségéért, a tanulótárs személyi tárgyaiért felelősséggel tartozik. •
Ügyeljen saját padjának rendjére és tisztaságára. A tanítási nap végén 5-13. évfolyamon a pad belsejét is üresen kell hagyni.
• Tanteremcsere esetén tiszteletben kell tartani mások tulajdonát (rongálás, lopás, stb.). A rongálás kártérítést és fegyelmi büntetést von maga után. • A tanuló a könyvtárból kölcsönzött könyvek állagát köteles megóvni, év végén hiánytalanul és épségben visszaadni. • Padra, falra firkálni, a poroltókat, gázcsapokat kinyitni tilos. A tanuló hibájából okozott kár esetén a szülőknek a kárt meg kell téríteniük . • A már kitakarított osztálytermek újraszemetelése esetén az illetékes osztály maga köteles kitakarítani a tantermet. • Az épület belső tisztaságának megőrzése érdekében az arra kijelölt épületrészben (általános iskola „A” épület) valamennyi tanuló számára kötelező a váltócipő használata. A rendkívüli eseményekre vonatkozó szabályokat az intézmény Tűz- és balesetvédelmi szabályzata tartalmazza.
11
Tanulói jogok és kötelezettségek gyakorlásához nem szükséges dolgok bevitelére és elhelyezésére vonatkozó szabályok
A diákok az iskolába csak az iskolai oktatáshoz, tanuláshoz, sportoláshoz feltétlenül szükséges eszközöket hozhatják magukkal. • Egészséget, közerkölcsöt, közérdekeket sértő, gyűlöletkeltésre alkalmas eszközöket, sajtóterméket tilos az iskolába behozni. • Rendkívüli esetekben, ha nagyobb értékű tárgy vagy nagyobb pénzösszeg van a tanulónál, azt az iskolába érkezéskor a titkárságon leadhatja. A leadott tárgyak az iskola elhagyása előtt újra átvehetők. Az iskolába hozott értéktárgyakért, a tanuláshoz szükségtelen műszaki cikkekért, egyéb tárgyakért (pl.: ékszer, mobiltelefon, tablet, stb.) felelősséget nem vállalunk. Az iskola csak a leadott tárgyakért vállal anyagi felelősséget. • A saját felelősségre behozott mobiltelefonokat az épületbe megérkezve ki kell kapcsolni. • Órára bekapcsolt, lenémított telefont a tanítás rendjének védelme érdekében nem szabad bevinni. • Napközben a telefonok használata csak indokolt esetben, a tanítási órák közötti szünetekben kérhető. • A tanárok és a diáktársak személyiségi jogainak védelmében, külön engedély nélkül az iskola területén mobiltelefonnal képeket, illetve hangfelvételeket nem szabad készíteni, fényképezőgéppel, kamerával az érintettek tudta és engedélye nélkül felvételeket, filmet nem szabad rögzíteni. A tiltás ellenére használt tárgyakat a szaktanárok, osztályfőnökök elveszik, a tanuló szülője a titkárságon veheti át. Kollégista tanuló esetén az elvett tárgy a kollégiumi nevelőtanártól vehető át. • Az öltözőszekrényeket a tanulók saját kulccsal zárják. A kulcs elvesztése esetén a pótlást a tanulónak kell megfizetnie.
12
A gyermek, tanuló távolmaradásának, mulasztásának, késésének igazolására vonatkozó előírások a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 51.§-a foglalja össze.
A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását az időtartamra vonatkozó szülői vagy orvosi igazolással igazolni. A mulasztások igazolása: • Iskolai hiányzást orvosi, vagy más hivatalos bejegyzéssel lehet igazolni. • A mulasztás igazolását a tanuló tájékoztatójába, a megfelelő rovatba kell íratni (kivételt csak hivatalos szervezettől származó igazolások jelentenek, pl.: orvos, rendőrség, bíróság …). • A tanuló a mulasztást követően 1 héten belül köteles az igazolást bemutatni. Ennek elmaradása esetén a hiányzást igazolatlannak kell tekinteni. • Tanévenként a szülő összesen három napot igazolhat. • A szülők az előre nem látott mulasztásokat és indoklását (betegség, családi okok stb.) lehetőleg a hiányzás első napján jelentsék az iskolában. 3 napot meghaladó hiányzás esetén annak okáról és időtartamáról az osztályfőnököt feltétlenül tájékoztatni kell • Egyéb indokolt esetben előre kell írásban engedélyt kérni a távolmaradásra, 3 napra az osztályfőnöktől, több napra vagy hosszabb időre az igazgatótól még a hiányzás megkezdése előtt. Távol maradni csak az engedély megszerzése után lehet. A távolmaradás után az tájékoztató megfelelő rovatában a szülő igazolja a hiányzást. Igazolatlannak tekintendő, ha a bejelentés elmarad, vagy a tanuló engedély nélkül mulasztott. Vitás esetekben az igazgató dönt. • Tanórán kívüli iskolai foglalkozásokról való elmaradást is igazolni kell. Ha a tanuló iskolai foglalkozásról elkésik, az osztályfőnök írásban értesíti a szülőket és szükség esetén igazolásukat kéri. Hivatalosan igazolt távolmaradás: • városi tanulmányi verseny esetén az első 4 órát követően, • megyei tanulmányi versenyeknél a verseny napja, • területi tanulmányi versenyeknél a verseny előtt 1 nap, • országos tanulmányi versenyeknél a verseny előtt 2 nap, • sport- és egyéb versenyek esetén az iskolavezetéssel egyeztetve, • nyelvvizsga esetén a vizsga napja.
13
Ha a tanuló egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen a 250 tanítási órát meghaladja, vagy ha egy adott tantárgyból a tanítási órák 30 %-át meghaladja, tanítási év végén nem osztályozható, kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozó vizsgát tegyen. Az osztályfőnök köteles írásban értesíteni a szülőt a 150. és 250. óra hiányzás után. Az igazolatlan óramulasztás fegyelmi büntetéssel jár. Tanköteles korú igazolatlan mulasztása esetén, ha felmerül a tankötelezettség elmulasztása, az igazgató értesíti az illetékes önkormányzat jegyzőjét. Az iskolai étkeztetésből való kijelentéshez a hiányzást megelőző nap 9 óráig kell a gazdasági irodát értesíteni. Az alsó tagozatban a felelősök a napi hiányzókat reggel jelentik, így másnaptól az étkezésből kijelentésre kerülnek. A 3x étkezést igénylők a hiányzást követő napon nem kapnak tízórait és uzsonnát.
Késés: A későn érkező tanulók késését rögzíteni kell az osztálynaplóban. A késések idejét a szaktanár a naplóba feljegyzi, az osztályfőnök pedig összesíti. Amennyiben a késések időtartama eléri a tanórai foglalkozás idejét (45 perc), egy igazolt vagy igazolatlan órának minősül. • Tanóráról való késésnek tekintendő, ha a tanuló – a becsengetést követően – a foglalkozást tartó pedagógus után érkezik a tanterembe. • Az első óráról illetve a reggel szentmiséről való késés lehet igazolt vagy igazolatlan. A késés indoklását az osztályfőnök mérlegeli. • Az első óráról illetve a reggeli szentmiséről történő 3 igazolatlan késés után osztályfőnöki szóbeli figyelmeztetés, a következő késés után osztályfőnöki intés jár. Minden további 3 igazolatlan késésért a Házirendben megfogalmazott fegyelmező intézkedések következő fokozatát kell adni a szülő írásbeli tájékoztatása mellett. • Az első órát követően a többi tanóráról való késés is igazolatlannak számít (kivétel, ha tanári utasításra történik). Igazoltnak kell tekinteni a késést, • ha bejáró tanuló érkezik később méltányolható közlekedési probléma miatt. • rendkívüli esetben, ha a tanuló hibáján kívüli ok miatt történik a késés (pl. baleset, rendkívüli időjárás stb.).
14
Eljárás tanköteles korú tanuló igazolatlan mulasztása esetén
Igazolatlan óraszám 1. óra után 2. óra után 10. óra után
30. óra után
50. óra után
Eljárás
Magatartás
A szülő tájékoztatása. Szóbeli osztályfőnöki példás-jó (egyéb figyelmeztetés. magatartástól függ.) Írásbeli osztályfőnöki intés. A gyermekjóléti szolgálat értesítése jó Írásbeli igazgatói intés. a Kormányhivatal és a gyermekjóléti szolgálat változó ismételt értesítése az általános szabálysértési hatóság és a rossz gyermekjóléti szolgálat ismételt (harmadszori) értesítése A 30 igazolatlan óra szabálysértésnek minősül, ezért a szabálysértési hatóság pénzbírságot ró ki rossz a szülőre, és minden iskolai dokumentumba bekerül a következő záradék: „A tanuló ismételt, … óra igazolatlan mulasztása miatt a szülő ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztem.” a jegyző és a kormányhivatal ismételt értesítésére kerül sor, A jegyző elrendeli a gyermek védelembe vételét, és fél évre véglegesen megvonja az rossz iskoláztatási támogatást (családi pótlékot), amit csak akkor kapnak vissza a szülők, ha a tanuló a felülvizsgálati időszak fél évében nem mulaszt igazolatlanul.
Eljárás nem tanköteles korú tanuló igazolatlan mulasztása esetén Nem tanköteles tanuló az: - aki a 2012/2013-as tanévben először kezdte a 9. évfolyamot a 16. életéve betöltése után - aki korábban kezdte először a 9. évfolyamot a 18. életéve betöltését követő szeptember 1jétől • A 10. igazolatlan óra után a szülő értesítése hivatalos levélben, • újabb igazolatlan mulasztás esetén a szülő 2. értesítése válik szükségessé hivatalos levélben. • A 31. igazolatlan óránál a tanulói jogviszony a törvény erejénél fogva megszűnik.
15
A gyermekek, tanulók jutalmazásának elvei és formái
A diákok plusz feladataik sikeres teljesítéséért szaktanári, osztályfőnöki vagy igazgatói dicséretben részesíthetőek. Ez az ellenőrzőbe/tájékoztatóba és a digitális naplóba kerül bejegyzésre. A dicséretek és a havi, illetve év végi magatartás vagy szorgalomjegyben is tükröződnek. A jutalmazások iskolai formái: • szaktanári dicséret • osztályfőnöki dicséret • igazgatói dicséret • nevelőtestületi dicséret Nevelőtestületi dicséretben részesülhet az a tanuló, aki a következő feltételek közül többnek megfelel, és a nevelőtestület arra érdemesnek tartja: • magatartása, szorgalma példamutató • tanulmányi eredménye kitűnő, nem volt a tanév során négyesnél rosszabb jegye • rendszeresen részt vesz tanulmányi, művészeti, vagy sport versenyeken, ahol dobogós helyezést is elér. • szerepel az iskolai rendezvényeken, ha van hozzá tehetsége • hitélete példamutató Jutalomkönyvet kapnak a tanév végén a kitűnő tanulók, a jeles osztályzatok mellett a legfeljebb két jó osztályzattal rendelkező tanulók (felső tagozat, gimnázium), a kiemelkedő sportolók és a kiemelkedő közösségi munkát végző diákok.
Emlékérmek, díjak
MINDSZENTY EMLÉKÉREM
1998. október 6-án a Mindszenty Iskoláért Alapítvány megalapította a Mindszenty Emlékérmet, mely minden évben iskolánk legfeljebb egy nyolcadik osztályos tanulójának adományozható
kiemelkedő
tanulmányi
munkájáért
és
példás
magatartásáért.
Az
16
emlékéremmel jutalmazandó diák a következő kritériumok alapján, az osztályfőnökök javaslata alapján, a nevelőtestület egyetértésével kerül kiválasztásra: • Legalább 4 éven keresztül a Mindszenty József Általános Iskola és Gimnázium hűséges tanulója volt. • Tanév végi tanulmányi átlaga nem volt rosszabb 4,8-nál. • Példás szorgalmával, tehetségével, városi, megyei, esetleg országos versenyeken elért helyezésével öregbítette iskolánk jó hírét, és / vagy kitartásával kiemelkedő sporteredményeket ért el. •
Munkafegyelme, szorgalma sohasem volt kifogásolható.
• Az iskolában töltött évek alatt mindig példamutatóan viselkedett, pontosan betartotta az iskolai házirendet. • Vallását buzgón gyakorolta. • Magatartása, megjelenése is árulkodott arról, hogy keresztény közösségbe tartozik. A közösség érdekében áldozatokat is vállalt.
NOTRE DAME EMLÉKÉREM
A Mindszenty Iskoláért Alapítvány 2002. december 12-én alapította meg a Notre Dame Emlékérmet, mely minden évben legfeljebb egy végzős gimnáziumi tanulónknak adományozható
kiemelkedő
tanulmányi
munkájáért
és
példás
magatartásáért.
Az
emlékéremmel jutalmazandó diák a következő kritériumok alapján, az osztályfőnökök felterjesztése alapján, a nevelőtestület egyetértésével kerül kiválasztásra: • 4 éven keresztül a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tanulója volt. • A 9.,10.,11. tanév végi és a 12. tanév félévi tanulmányi átlaga nem volt rosszabb 4,5nél. • Példás szorgalmával, tehetségével városi, megyei, esetleg országos versenyeken is öregbítette iskolánk jó hírnevét, és/vagy kiemelkedő sporteredményt ért el. • Munkafegyelme, szorgalma sohasem volt kifogásolható. • Az iskolában töltött évek alatt mindig példamutatóan viselkedett • Vallását buzgón gyakorolta. • Magatartásával, megjelenésével is kifejezésre juttatta, hogy keresztény közösséghez tartozik.
17
TARZÍCIA-DÍJ
2011. május 18-án az iskola nevelőtestülete alapította a Tarzícia-díjat, melyet minden tanévben maximum 4 nyolcadik osztályos tanuló illetve végzős gimnazista kaphat meg. A Tarzícia-díjra érdemesek személyére a végzős osztályok osztályfőnökei tehetnek javaslatot, a döntést a tantestület hozza meg nyílt szavazással. A Tarzícia-díjjal jutalmazandó diák a tantestület által összeállított kritériumok alapján kerül kiválasztásra: • Legalább 4 éven keresztül a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és kollégium tanulója volt. • Tanév végi tanulmányi átlaga jeles rendű, legalább 4,5 átlagú. • Példás szorgalmával, kiemelkedő versenyeredményeivel öregbítette iskolánk jó hírét. • Munkafegyelme, szorgalma sohasem volt kifogásolható. • Az iskolában töltött évek alatt mindig példamutatóan viselkedett • Vallását buzgón gyakorolta. • A közösség érdekében áldozatokat is vállalt. A fegyelmi intézkedések iskolai formái:
A fegyelmező intézkedések formáit és alkalmazásának elveit a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények név-használatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 53-61.§-a foglalja össze.
A Házirendben megfogalmazott szabályok, tilalmak megszegése fegyelmi büntetést von maga után. A Házirendben foglaltak megszegésének súlyossága határozza meg a tanulók büntetésének iskolai formáit. Ezek lehetnek: • szaktanári figyelmeztetés • osztályfőnöki figyelmeztetés • osztályfőnöki intés • igazgatói intés • nevelőtestületi megrovás
18
• nevelőtestületi szigorú megrovás Fegyelmi eljárás eredménye lehet még áthelyezés más osztályba, kizárás és a felfüggesztett kizárás is. A 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 4.§ (1)/q szakaszában foglaltak alapján a tanulóval szemben lefolytatott fegyelmi eljárás részletes szabályait az iskolai SZMSZ határozza meg. A fegyelmi büntetések súlyuknak megfelelően a havi és az év végi magatartás, illetve a szorgalom jegyben is tükröződnek. Minden esetben a digitális naplóba és az ellenőrzőbe/tájékoztatóba is bejegyzésre kerülnek. Tudomásulvételét a szülő aláírásával jelzi.
Az iskolán kívüli rendezvényeken elvárt magatartás
Az udvariasság, az előzékenység, a tisztelet, a figyelmesség és a megfelelő, érthető köszöntés az iskola minden tanárának, dolgozójának, diákjának, a rend minden tagjának és az intézménybe látogató idegeneknek kijár.
Az iskola által szervezett, iskolán kívüli
rendezvényeken is kulturáltan kell viselkedni. Az előre megbeszélt szabályokat be nem tartása esetén a diák kizárható a programból és/vagy fegyelmező intézkedésben részesülhet. • A tanuló beszéde, megnyilvánulásai mindig tiszteletet, önfegyelmet tanúsítson. Tilos a durva, ízléstelen beszéd, a rágógumizás. • Az osztályközösségek az osztálytermeket ízlésesen, kulturáltan díszítsék, a tantárgyi irányultságnak és az iskola szellemiségének megfelelően az osztályfőnökök iránymutatásai alapján. Külső megjelenéssel kapcsolatos elvárások: • Az intézmény tanulója megjelenésében is legyen ápolt, igényes. Öltözködése és hajviselete legyen gondozott, tiszta és különcségektől mentes. Ne fesse haját, arcát, körmét, ne viseljenek testékszert, a fiúk fülbevalót, épületen belül sapkát. • A tanuló hétköznapokon a tanítás ideje alatt köteles köpenyt viselni. • A gimnáziumi tanulók számára a köpeny helyettesíthető rövid vagy hosszú ujjú, mindszentys egyszínű egyen-pólóval, felsővel. Emellett csak a hosszú vagy a térdig érő nadrág, ill. szoknya megengedett.
19
• A szaktanár a tanulót feltűnő öltözködése miatt figyelmezteti, az osztályfőnök a fegyelmi intézkedés következő fokozatát érvényesíti. A tanulók topot, kihívó ruhát ne viseljenek. • A tanuló szentmise, ünnepély, színház, mozi, hangverseny, stb. látogatásakor ünneplő ruhát viseljen, az iskola által meghatározott esetekben egyenruhát. Az egyenruha az alábbi esetekben kötelező: •
tanévnyitó, tanévzáró, ballagás
•
nemzeti ünnepek megemlékezései (okt. 23., márc. 15)
•
karácsonyi műsor,
•
elsőáldozás, bérmálkozás
•
külön meghatározott évfordulók, nagyobb ünnepek esetén.
•
évfolyammise
Iskolánk formaruhája: Lányok 1-4. osztály: Térdig érő, kissé loknis sötétkék alj, alul fehér csíkkal. Fehér, hosszú ujjú blúz egyen-gallérral. 5-12. osztály: Térdig érő fekete vagy sötétkék alj. Fehér ingblúz egyen-gallérral.
Fiúk 1-12. osztály: fekete vagy sötétkék nadrág 1-4. osztály: fehér ing egyen-gallérral, ill. egyen-nyakkendővel 5-12. osztály: fehér ing egyen-nyakkendővel
Egyen-gallér: Sötétkék, általános iskolában egy, gimnáziumban két fehér csíkkal. A szabásminta, és a beszerzési lehetőség beiratkozáskor, kerül átadásra.
20
V.
AZ ISKOLA MUNKARENDJE
Reggel 7.15-től az iskolában pedagógus ügyelet működik. A tanítás 8 órakor kezdődik. A tanuló köteles tíz perccel az első tanítási óra előtt az iskolába megérkezni. A 750-es jelzőcsengetésre minden tanuló köteles a tanteremben tartózkodni. A közben eltelt 10 percet az órára való előkészületre, közös imádságra, beszélgetésre fordítjuk. A tantermekbe 715-től lehet felmenni, addig a porta előterében kell várakozni. Az utolsó tanítási órát közös imával zárjuk. A csengetés rendje: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
800 – 845 855 – 940 955 – 1040 1055 – 1140 1150 – 1235 1245 – 1330 1335 – 1420 1425 - 1510
A tanulók a belépő tanárt, illetve látogatókat felállással és „Dicsértessék a Jézus Krisztus” köszöntéssel üdvözlik. Ugyanígy köszöntenek minden vendéget és az iskola dolgozóit. Az óraközi szünetek lazításra, kikapcsolódásra szolgálnak. A második szünet a tízórai szünet. A diákok a tantermükben fogyasztják el tízóraijukat. A harmadik szünetben, az általános iskola 1 – 6. évfolyamán, megfelelő időjárás esetén, a hetesek kivételével minden tanuló elhagyja az osztálytermet és az udvaron tartózkodik. Rossz időben a folyosón vagy a tanteremben tartózkodnak. A tanítási órák, iskolai foglalkozások eredményességét a tanulók fegyelmezett magatartásukkal segítsék, feladataikat nevelőik útmutatásai alapján végezzék. A tanítási órán, foglalkozásokon társainak is joga, hogy nyugodt körülmények között tanulhassanak, dolgozhassanak. A tanítási órák, foglalkozások kezdetére minden tanulónak a tanteremben illetve szaktantermek
esetén
a
terem
előtt
kell
tartózkodni.
Szaktantermekbe
(fizika-,
természettudományi előadó, technika terem, számítástechnika-, nyelvi termek, olvasóterem) csak tanári kísérettel szabad bemenni. A gimnáziumi lyukas óra esetén a diákok az
21
olvasóteremben vagy a könyvtárban kötelesek tartózkodni. Folyosói rendbontás mindenkor tilos. A hetesek: A heteseket az osztályfőnök jelöli ki. Megbízatásuk egy-egy hétre szól. Az osztályban mindig két hetes van, ha egyik vagy mindkettő hiányzik, az osztályfőnök a névsor alapján újat választ. A hetesek feladatai: •
Gondoskodnak a tanterem tanórákra való megfelelő előkészítéséről: táblatörlés, kréták beszerzése.
•
A szünetben kiszellőztetik a termet.
•
Az udvari szünetben (az 5-6. osztályokban) kiküldik a tanulókat az udvarra.
•
Ha szükséges, a szünetben segítenek a szaktanárnak a szemléltetőeszközök előkészítésében és elpakolásában.
•
Az óra kezdetéig felügyelnek az osztály rendjére, a fegyelmezetlen tanulókat figyelmeztetik.
•
A mennyiben az osztály tanulói más terembe mennek át tanítási órákra, a hetesek gondoskodnak az ajtók, ablakok becsukásáról, a villany lekapcsolásáról.
•
A tanóra elején az órát tartó nevelőnek jelentik az osztály létszámát és a hiányzó tanulókat.
•
Ha az órát tartó nevelő a becsöngetés után tíz perccel nem érkezik meg a tanterembe, értesítik az igazgatóságot.
•
Az utolsó órák után a hetesek ellenőrzik, pótolják a székek felrakását, a függönyök, a szekrények, a tábla rendjét. Lekapcsolják a villanyokat, becsukják az ablakokat.
Általános iskolai, a délutáni foglalkozások alól felmentett tanuló az iskola épületében az utolsó tanítási óra után akkor maradhat: • ha részt vesz a kötelező délutáni tanórai elfoglaltságokon (szakkör, sportkör, énekkar, egyéb) • diákönkormányzat ülésén vesz részt, • könyvtárban van dolga, • iskolai szervezésű programon vagy annak előkészítésében pedagógus felügyelettel vesz részt,
22
•
osztályfőnöki, szaktanári engedéllyel rendelkezik.
Az ebéd és a foglalkozások közti szabadidőt a tanuló köteles a napközi vagy a tanulószoba keretein belül tölteni. Egyéb esetben az utolsó tanítási óra után a tanuló köteles elhagyni a tantermet, a felszerelését magához venni, mert a tantermek bezárásra kerülnek. A foglalkozások után, felügyelet, engedély nélkül a tanulók az intézmény területén (iskolaépület, udvar, sportpályák) nem tartózkodhatnak. A kötelező délutáni foglalkozások 16 óráig tartanak, 16.30-ig összevont ügyeletet tartunk. Korábbi távozásra a szülő személyes kérése esetén van lehetőség. A délutáni napközis foglalkozás végén a nevelők kikísérik a gyerekeket a porta előterébe. A kötelező tanórák órarendben rögzített időpontja előtt a tanulók csak a „Kilépési engedély” egyik példányának portán való leadásával hagyhatják el az iskola területét. Az engedélyt csak az osztályfőnök és az iskola vezetése adhatja ki.
Ebédelés rendje: A napközis tanulók napközis nevelőjük kíséretével vonulnak az ebédlőbe. A menzások elcsendesedve léphetnek az étterembe. Minden tanulótól elvárjuk az ebédlőben való kulturált viselkedést. Az étkezést imával kezdjük és zárjuk.
Szentmiséken, istentiszteleten való részvétel: A vasárnapot és más kijelölt egyházi ünnepet szentmisével ünnepeljük meg. Minden tanulónak lelkiismereti kötelessége részt venni a vasárnapi szentmisén iskolánk kápolnájában, vagy a lakóhelyéhez közeli templomban. Kirándulás esetén a kirándulóhelyen kell részt venni a szentmisén. A vasárnapi szentmisék iskolánk kápolnájában évfolyammisékre tagolódnak. A sorra kerülő évfolyam tanulói az adott vasárnap iskolánk kápolnájában kötelesek részt venni a szentmisén. A távolmaradást előre, vagy utólag szülő igazolhatja. A kötelező évfolyammise alól a nem katolikus tanulóink felmentést kapnak. Első péntekeken kötelező reggeli szentmisét tartunk az 5-8. évfolyam számára az első, illetve a 9-13. évfolyam számára a második tanítási órában. Az első pénteket megelőző napokon külön beosztás szerint, gyónási lehetőséget biztosítunk tanulóinknak. Az alsó tagozatosok első heti szentmiséjét csütörtökön délelőtt 10.55-kor, a negyedik órában tartjuk.
23
VI.
A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK Minden tanév első osztályfőnöki óráján az osztályfőnök ismerteti a tanulókkal az
aktuálisan érvényes házirendet. A tanulók, a szülők és más érdeklődők részére a házirend megtekinthető a könyvtárban, az iskola portáján, a titkárságon, illetve letölthető az iskola honlapjáról is (www.mindszenty.net). A tanév megkezdését követő négy héten belül a nevelőtestület felülvizsgálja a házirend aktualitását, és javaslatot tesz az esetleges módosításokra. Jelen házirend kihirdetéséről az intézmény vezetője, a jóváhagyást követő tíz munkanapon belül az osztályfőnökök segítségével gondoskodik. Az a tanuló, aki megszegi a Házirendet, először figyelmeztetésben, ismételt megszegés esetén súlyosabb fegyelmi büntetésben részesül az iskola Pedagógiai Programjában leírtak szerint. Mindenki felelős azért, hogy képességeinek megfelelően, becsületes munkával a legjobb eredményt érje el, viselkedése árulkodjon arról, hogy keresztény közösséghez tartozik.
24
VIII.
A Házirend elfogadása és jóváhagyása
25
IX.
Házirend Széchenyi István Tagiskola
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Széchenyi István Tagiskola Búcsúszentlászló
8925 Búcsúszentlászló, Széchenyi út 4. Oktatási azonosító: 037526 Telefon: 92/ 562-017
[email protected]
„ A közösség olyan élettér, ahol együtt növekszünk és válaszolunk Isten hívására.„ (J. Vanier)
26
Házirend A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény és a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet intézményesíti az iskolai házirendet, s határozza meg annak tartalmát. Az iskolai közösség életét a házirend szabályozza. Célja olyan normákat kijelölni, melyek biztosítják a tanulók számára a fejlődés lehetőségét Isten –és emberszeretetben egyaránt. Iskolánkat a Notre Dame Női Kanonok és Tanító Rend tartja fenn, ezért az egész intézményt keresztény szellemnek kell áthatnia a nevelést és a magatartást illetően is. Szükséges, hogy mindennapi életünket a felelős szeretet vezérelje. Szeretet, amely egymás testi és lelki fejlődését hivatott építeni. A házirend előírásai az iskolán kívüli életünkben is vonatkoznak ránk.
TARTALOMJEGYZÉK
I. Bevezető rendelkezések…………………………………………………….…………….3 II. A tanulók felvétele; a tanulói jogviszony keletkezése és megszűnése…………………..4 III. A tanulók jogai………………………………………………………………………….4 IV: A tanulók kötelezettségei .………………………………………………….. ………...6 V. Az iskola munkarendje ………………………………………………………………. 13 VI. A házirenddel kapcsolatos szabályok ………………………………………………. 15 VII. A házirend elfogadása és jóváhagyása …………………………………………….. 15
27
I.
Bevezető rendelkezések
Az intézmény adatai: -
Neve: Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Széchenyi István Tagiskola
-
Címe: 8925 Búcsúszentlászló, Széchenyi út 4.
-
Fenntartó neve: Notre Dame Női Tanító- és Kanonok Rend
A házirend: - a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, - a nevelési – oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII: 31.) EMMI rendelet, - az intézmény Pedagógiai Programja, - az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának rendelkezései alapján készült. A Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Széchenyi István Tagiskola házirendjének célja, hogy biztosítsa az intézményben tanuló diákok és az itt tanító pedagógusok zavartalan munkájának feltételeit. A házirend állapítja meg, hogy a tanulók a jogszabályokban meghatározott tanulói jogokat és kötelezettségeket milyen módon tudják gyakorolni, valamint megállapítja az iskolai munkarendet, a tanórai és tanórán kívüli foglalkozások rendjét, az iskola helyiségei, berendezési tárgyai, eszközei és az iskolához tartozó területek használatának rendjét. A házirend előírásai kötelezőek az intézménnyel jogviszonyban álló minden személyre, a tanulókra, azok szüleire, a pedagógusokra és egyéb alkalmazottakra egyaránt. Az iskola belső életét szabályozó házirend hatályos az iskola teljes területén, az iskola által szervezett foglalkozásokon és a pedagógiai programban meghatározott iskolán kívüli rendezvényeken egyaránt. A házirend megsértése esetén számonkérésnek, fegyelmi eljárás lefolytatásának van helye, melynek részletes szabályait jelen házirend és a jogszabályok tartalmazzák. A Házirend hozzáférhetősége: – a Házirend minden osztályban illetve osztályfőnöknél megtalálható, – a Házirend elolvasható az iskola könyvtárában.
28
– a házirend rövidített változata minden tanteremben kifüggesztésre kerül.
II.
A tanulói jogviszony keletkezése és megszűnése
A tanulói jogviszony felvétel vagy átvétel útján keletkezik. A beiskolázás körzethatárhoz köthető. Lehetőség van más településről is beiratkozni az iskolába, amennyiben a szülők vallásos nevelést szeretnének gyermekük számára, s egyetértenek az intézmény pedagógiai programjával. Első évfolyamon követelmény az iskolaérettség írásos igazolása. Más intézményből való átvételnél a tanuló felvételéről az igazgató az érdekelt osztályfőnök véleményének ismeretében dönt. A jelentkezéshez szükséges bemutatni a tanuló utolsó félévi értesítőjének, illetve év végi bizonyítványának másolatát. A tanulói jogviszony a beiratkozás napján jön létre. A jogokat az első tanév megkezdésétől gyakorolhatják az elsős gyermekek. Megszűnik a tanulói jogviszony, ha a tanulót másik iskola átvette – az átvétel napján; az általános iskola utolsó évfolyamának elvégzéséről szóló bizonyítvány kiállításának napján.
III.
A tanulók jogai
A tanulói jogokat és kötelezettségeket a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 46.§ foglalja össze. A jogok és kötelességek, a házirend szabályainak betartása a tanulóra az iskolába történő beíratást követő első tanítási naptól addig vonatkoznak, míg a tanulói jogviszony fennáll. A tanulónak joga, hogy: - az iskola szabályzatait, házirendjét megismerje. - személyiségét, emberi méltóságát tiszteletben tartsák. - képességeinek és tehetségének megfelelő nevelésben, oktatásban részesüljön. - részt vegyen tehetségének megfelelő tehetséggondozásban, felzárkóztatásban. - a versenyeken és pályázatokon való eredményes szereplés érdekében tanáraitól a felkészülésben segítséget kérjen. A szaktanárnak a tehetséggondozó, felzárkóztató foglalkozásokon a versenyfelkészítést, segítségnyújtást biztosítani kell. - válasszon a választható tantárgyak, foglalkozások közül. - részt vehessen az iskola által szervezett tanórán kívüli foglalkozásokon, és az intézmény keresztény szellemiségének megfelelő más iskolán kívüli tevékenységben. - napi rendszeres testmozgást végezzen. - a feltételeknek megfelelően részt vegyen az intézmény kulturális és sport rendezvényein. - az iskola könyvtárát a nyitvatartási időben használhatja. - az iskola eszközeit, létesítményeit használja; a sportfelszereléseket a testnevelő tanárok engedélyével, felügyeletével; a számítógépeket, digitáblákat az informatika- illetve a szaktanárok, tanítók felügyeletével. - tanulmányi eredményét, magatartási és szorgalmi jegyeit megismerje. - az iskolaorvos által végzett vizsgálatokon részt vegyen, az előírt védőoltásokat megkapja. - igénybe veheti az iskolai étkeztetést. - részt vehet a délutáni tanórán kívüli foglalkozásokon.
29
- joguk van kérni, hogy egy napon kettőnél több témazáró dolgozatot tanáraik ne írassanak, a témazáró időpontját előre tudják és a dolgozatot értékelve 10 munkanapon belül visszakapják. - kérhetik, hogy a két hét után kijavított dolgozatuk érdemjegye ne kerüljön beszámításra. - a család anyagi helyzetétől függően a tanulók ingyenes vagy kedvezményes tankönyvellátásban, étkezésben részesülhetnek. Ennek feltételeiről, az igénylés rendjéről a titkárságon kaphatnak tájékoztatást. - minden tanuló joga, hogy lelki problémáival tanárain, hitoktatóján kívül a Notre Dame nővérekhez forduljon. - sérelmének orvoslásáért az iskola vezetőségéhez forduljon. Tantárgyválasztással kapcsolatos eljárás Az iskola igazgatója az elsős tanulók beiratkozása előtt tájékoztatja az érdeklődő szülőket a helyi tantervekről, mely tartalmazza a tantárgyakat és azok óraszámait. A tanulók – a tantervi anyagon túlmenően – érdeklődésük, képességeik alapján különböző szakkörökön, korrepetálásokon, sportfoglalkozásokon vehetnek részt. A jelentkezés után köteles minden diák a tanév végéig részt venni az általa választott foglalkozáson. A délutáni foglalkozások A Köznevelési törvény 55.§ szerint „általános iskolában a nevelést-oktatást a délelőtti és délutáni tanítási időszakban úgy kell megszervezni, hogy a foglalkozások legalább 16 óráig tartsanak” és a tanuló kötelessége, hogy ezeken a foglalkozásokon részt vegyen.” A kötelező részvétel 2013. szeptember 1-jétől minden évfolyamra érvényes. Lehetőség van azonban arra is, hogy a szülő kérelmére az igazgató a foglalkozások alól – megfelelő indok esetén – felmentést adjon. A tanuló zeneiskolai vagy egyéb iskolán kívüli elfoglaltsága miatt bizonyos napokon, időtartamokban is kaphat engedélyt a délutáni kötelező iskolai foglalkozások alóli felmentésre. A tanuló távolléte a délutáni foglalkozásokról csak az engedélyező határozat megléte után lehetséges. A kérelemben fel kell tüntetni az iskolán kívüli elfoglaltság megnevezését, idejét. A kérvény elbírálásakor figyelembe vesszük a gyermek tanulmányi munkához való hozzáállását. Ha a tanulmányi eredmény romlik, a távolmaradási engedély visszavonható. Ingyenes vagy kedvezményes étkezés, tanszerellátás eljárásrendje A tanszerellátás rendjét az iskolai SzMSz tartalmazza. Az alanyi jogon járó tankönyv- és étkezési-támogatást az erről szóló törvényben meghatározott igazolások bemutatásával biztosítjuk. Ingyenes tankönyvtámogatásra jogosult az a tanuló, aki: tartósan beteg, sajátos nevelési igényű, három vagy több gyermekes családban élő, nagykorú, saját jogán családi pótlékra jogosult, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül.
30
Étkezési térítési díjak befizetésének rendje Iskolánkban mindennapos étkezésre van lehetőség a szorgalmi időszakban. Az étkezési díjakat a megadott határidőig készpénzzel lehet befizetni a titkárságon. Az étkezési díjak kiszámlázása a tényleges fogyasztásnak megfelelően, utólagosan történik. - Ingyenes étkezésre jogosult az a tanuló, aki gyermekvédelmi kedvezményben részesül. - 50%-os kedvezményre jogosult az a tanuló, aki: - tartósan beteg, - három, vagy többgyermekes családban él. Az igénybevétel feltétele az igazolások bemutatása. Különleges gondozáshoz való jog Az eredményesebb és sikeresebb tanulás érdekében a szülők beleegyezésével, a diákok iskolán kívüli egyéni foglalkozásokon és vizsgálatokon vehetnek részt. A beutalókat az iskola részéről az osztályfőnökök az ifjúságvédelmi felelőssel egyeztetve töltik ki, s juttatják el a szülők részére, akik ezután felveszik a kapcsolatot az illetékes intézménnyel (pl.: Nevelési Tanácsadó, stb.) Érdekképviselet az iskolában Sérelem esetén az iskola tanulója az osztályfőnökétől, illetve az iskola vezetőjétől kérhet jogorvoslatot. A diákok észrevételeiket megtehetik egyénileg vagy kollektíven, nyilvánosan, vagy bizalmi alapon.
Elektronikus napló hozzáférése Az elektronikus napló Interneten keresztül érhető el a www.mindszenty.enaplo.net címen. A diákok, szülők és tanárok egyedi felhasználónévvel és hozzátartozó jelszóval tudnak belépni. A belépést követően az egyes menüpontokat meglátogatva kaphatnak információt a diákok tanulmányi eredményeiről, a hiányzásokról, a tanítási órák tananyagairól, a várható dolgozatok időpontjáról, az órarendről. Osztályozó vizsga Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményeit, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett idejét, az osztályozó vizsgára jelentkezés módját és határidejét a Pedagógiai Program (1.9. pont) részletesen tartalmazza. A tanulók véleménynyilvánításának, a tanulók rendszeres tájékoztatásának rendje, formái Minden tanuló az emberi méltóság tiszteletben tartásával szabadon véleményt nyilváníthat az iskola működéséről, az őt nevelő és oktató pedagógusok munkájáról. Tájékoztatást kaphat az őt és tanulmányait érintő kérdésekről, e körben javaslatot tehet, kérdést intézhet az iskola vezetőihez, pedagógusaihoz, s arra legkésőbb a megkereséstől számított 15 napon belül érdemi választ kell kapnia.
31
A diákok az őket érintő összes kérdésben (tanulói házirend, éves munkaterv, étkezési és szociális kedvezmények, tanórai és tanórán kívüli foglalkozások, szabadidő hasznos eltöltésével kapcsolatos programok, fogadó órák, stb.) rendszeres ismertetést kaphatnak az osztályfőnököktől vagy az illetékes szaktanártól.
IV. A TANULÓK KÖTELEZETTSÉGEI
A tanulói jogokat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 46.§ foglalja össze. A tanulónak kötelessége, hogy: az iskola tanáraival, alkalmazottaival, tanulótársaival szemben iskolán belül és azon kívül is tisztelettudóan viselkedjen, legyen udvarias, előzékeny, emberi méltóságukat és jogaikat ne sértse. - társaival szemben semmiféle erőszakot ne alkalmazzon, senkit erre ne is biztasson, mindenkori viselkedését a keresztény felebaráti jóindulat jellemezze - véleménynyilvánítása kulturált magatartással párosuljon - a tanórára pontosan készüljön fel, a házi feladatait időben készítse el - az órai munkába igyekezzen képességeinek megfelelően aktívan bekapcsolódni, - mondanivalóját kézfeltartással jelezze, közbeszólással és kiabálással ne zavarja az órát - a könyveket, füzeteket a tanár utasításainak megfelelően használja (Tilos a meg nem engedett segédeszközök használata!) - ha a szaktanár ennek szükségét látja, vegyen részt a korrepetáláson, felzárkóztatáson - a tanév elején választott szakkörre egész tanévben rendszeresen eljárjon, és ott tudása legjavát nyújtsa - a szaktanár kérésének megfelelően tanulmányi versenyeken induljon - a tanítási órákról, korrepetálásról és szakkörökről való távolmaradást igazolja - A tanuló köteles a szaktanár által kötelezően előírt tanszereit magával hozni a tanítási órára. Ezek rendszeres hiánya a tanuló szorgalomjegyében mutatkozik meg. Ha az eszközök hiánya gátolja a tanórai feladat végrehajtását, beszámítható az adott tantárgy érdemjegyébe. - A tanulók ellenőrző könyvüket kötelesek az egyes tanórákra magukkal vinni és az abba tett bejegyzéseket, osztályzatokat a szülővel aláírattatni.
A tanulók egészségének, testi épségének megőrzése érdekében szükséges előírások A tanév megkezdésekor minden diáknak baleset- és tűzvédelemi oktatáson kell részt vennie. A balesetvédelmi oktatásra a tanév első osztályfőnöki óráján kerül sor. Minden tanuló köteles betartani az iskola tűzrendészeti és a balesetvédelemi szabályait. A diákok a balesetet azonnal kötelesek jelenteni a szaktanárnak vagy bármelyik tanárnak. Sajátos baleset- és tűzvédelmi előírások vonatkoznak a technika-, testnevelés- és kémiaórákra, ezeket a szaktanárok ismertetik az első tanórán. - A tantermekben elhelyezett elektromos készülékeket a diák felnőtt felügyelet nélkül nem kapcsolhatja be, nem működtetheti.
32
- A fegyelmezett, egészséges személyiség kialakítása érdekében tilos tanulóink számára a dohányzás, az energia és szeszes ital, és a kábító hatású szerek fogyasztása intézményen belül, s azon kívül közterületen. - Tilos az intézmény területére hozni dohányárut, szeszesitalt, energiaitalt, kábító hatású szert, és minden más egészségre ártalmas, testi épséget veszélyeztető anyagot, tárgyat, pirotechnikai eszközt. A házirend ezen utolsó két pontjának megszegése igazgatói figyelmeztetést illetve fegyelmi eljárás megindítását vonja maga után. Mások testi épségének megóvása érdekében nem lehet: - az épületben rohangálni, illetve balesetveszélyes játékokat játszani (pl.: labdázni, ugrókötelezni, csúszkálni, stb.), - az iskola udvarán kerékpározni, motorozni, gördeszkázni - az udvaron levő fákra, kerítésre, focikapura felmászni, - az ablakba kiülni, az ablakból kihajolni és onnan bármit az utcára, udvarra kidobni. - az intézmény területére kutyát és más élő állatot behozni tilos. Az iskolaépület helyiségei, berendezési tárgyai, eszközei és az iskolához tartozó területek használati rendje A tanuló kötelessége, hogy védje és óvja a közösségi és személyi tulajdont. Az intézmény helyiségeiért, azok berendezéseiért, az osztálytermek, a mellékhelyiségek, az öltözők, a folyosó, az udvar, a kert tisztaságáért és épségéért, a tanulótárs személyi tárgyaiért felelősséggel tartozik. - Ügyeljen saját padjának rendjére és tisztaságára. - Tanteremcsere esetén tiszteletben kell tartani mások tulajdonát (rongálás, lopás, stb.). A rongálás kártérítést és fegyelmi büntetést von maga után. - A tanuló a könyvtárból kölcsönzött könyvek állagát köteles megóvni, év végén hiánytalanul és épségben visszaadni. - Padra, falra firkálni, a poroltókat kinyitni tilos. A tanuló hibájából okozott kár esetén a szülőknek a kárt meg kell téríteniük . - A már kitakarított osztálytermek újraszemetelése esetén az illetékes osztály maga köteles kitakarítani a tantermet. - Az épület belső tisztaságának megőrzése érdekében az alsós tanulóknak váltócipő használata javasolt. A rendkívüli eseményekre vonatkozó szabályokat az intézmény Tűz- és balesetvédelmi szabályzata tartalmazza. Tanulói jogok és kötelezettségek gyakorlásához nem szükséges dolgok bevitelére és elhelyezésére vonatkozó szabályok A diákok az iskolába csak az iskolai oktatáshoz, tanuláshoz, sportoláshoz feltétlenül szükséges eszközöket hozhatják magukkal. - Egészséget, közerkölcsöt, közérdekeket sértő, gyűlöletkeltésre alkalmas eszközöket, sajtóterméket tilos az iskolába behozni.
33
- Rendkívüli esetekben, ha nagyobb értékű tárgy vagy nagyobb pénzösszeg van a tanulónál, azt az iskolába érkezéskor a titkárságon leadhatja. A leadott tárgyak az iskola elhagyása előtt újra átvehetők. Az iskolába hozott értéktárgyakért, a tanuláshoz szükségtelen műszaki cikkekért, egyéb tárgyakért (pl.: ékszer, mobiltelefon, tablet, stb.) felelősséget nem vállalunk. Az iskola csak a leadott tárgyakért vállal anyagi felelősséget. - A saját felelősségre behozott mobiltelefonokat az épületbe megérkezve ki kell kapcsolni. - Órára bekapcsolt, lenémított telefont a tanítás rendjének védelme érdekében nem szabad bevinni. - Napközben a telefonok használata csak indokolt esetben, a tanítási órák közötti szünetekben kérhető. - A tanárok és a diáktársak személyiségi jogainak védelmében, külön engedély nélkül az iskola területén mobiltelefonnal képeket, illetve hangfelvételeket nem szabad készíteni, fényképezőgéppel, kamerával az érintettek tudta és engedélye nélkül felvételeket, filmet nem szabad rögzíteni. A tiltás ellenére használt tárgyakat a szaktanárok, osztályfőnökök elveszik, azokat a tanuló szülője a titkárságon veheti át
A gyermek, tanuló távolmaradásának, mulasztásának, késésének igazolására vonatkozó előírások a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 51.§-a foglalja össze.
A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását az időtartamra vonatkozó szülői vagy orvosi igazolással igazolni. A mulasztások igazolása: - Iskolai hiányzást orvosi, vagy más hivatalos bejegyzéssel lehet igazolni. - A mulasztás igazolását a tanuló tájékoztatójába, a megfelelő rovatba kell íratni (kivételt csak hivatalos szervezettől származó igazolások jelentenek, pl.: orvos, rendőrség, bíróság …). - A tanuló a mulasztást követően 1 héten belül köteles az igazolást bemutatni. Ennek elmaradása esetén a hiányzást igazolatlannak kell tekinteni. - Tanévenként a szülő összesen három napot igazolhat. - A szülők az előre nem látott mulasztásokat és indoklását (betegség, családi okok stb.) lehetőleg a hiányzás első napján jelentsék az iskolában. 3 napot meghaladó hiányzás esetén annak okáról és időtartamáról az osztályfőnököt feltétlenül tájékoztatni kell. - Egyéb indokolt esetben előre kell írásban engedélyt kérni a távolmaradásra, 3 napra az osztályfőnöktől, több napra vagy hosszabb időre az igazgatótól még a hiányzás megkezdése előtt. Távol maradni csak az engedély megszerzése után lehet. A távolmaradás után a tájékoztató megfelelő rovatában a szülő igazolja a hiányzást. Igazolatlannak tekintendő, ha a bejelentés elmarad, vagy a tanuló engedély nélkül mulasztott. Vitás esetekben az igazgató dönt. - Tanórán kívüli iskolai foglalkozásokról való elmaradást is igazolni kell. Ha a tanuló iskolai 34
foglalkozásról elkésik, az osztályfőnök írásban értesíti a szülőket és szükség esetén igazolásukat kéri. Hivatalosan igazolt távolmaradás: - városi tanulmányi verseny esetén az első 4 órát követően, - megyei tanulmányi versenyeknél a verseny napja, - területi tanulmányi versenyeknél a verseny előtt 1 nap, - országos tanulmányi versenyeknél a verseny előtt 2 nap, - sport- és egyéb versenyek esetén az iskolavezetéssel egyeztetve, - nyelvvizsga esetén a vizsga napja.
Ha a tanuló egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen a 250 tanítási órát meghaladja, vagy ha egy adott tantárgyból a tanítási órák 30 %-át meghaladja, tanítási év végén nem osztályozható, kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozó vizsgát tegyen. Az osztályfőnök köteles írásban értesíteni a szülőt a 150. és 250. óra hiányzás után. Az igazolatlan óramulasztás fegyelmi büntetéssel jár. Tanköteles korú igazolatlan mulasztása esetén, ha felmerül a tankötelezettség elmulasztása, az igazgató értesíti az illetékes önkormányzat jegyzőjét. Az iskolai étkeztetésből való kijelentéshez a hiányzás napján 9 óráig kell a titkárságot értesíteni, vagy a konyhán az élelmezésvezetőnél a kijelentést megtenni. Késés: A későn érkező tanulók késését rögzíteni kell az osztálynaplóban. A késések idejét a szaktanár a naplóba feljegyzi, az osztályfőnök pedig összesíti. Amennyiben a késések időtartama eléri a tanórai foglalkozás idejét (45 perc), egy igazolt, vagy igazolatlan órának minősül. - Tanóráról való késésnek tekintendő, ha a tanuló – a becsengetést követően – a foglalkozást tartó pedagógus után érkezik a tanterembe. - Az első óráról illetve a reggel szentmiséről való késés lehet igazolt vagy igazolatlan. A késés indoklását az osztályfőnök mérlegeli. - Az első óráról illetve a reggeli szentmiséről történő 3 igazolatlan késés után osztályfőnöki szóbeli figyelmeztetés, a következő késés után osztályfőnöki intés jár. Minden további 3 igazolatlan késésért a Házirendben megfogalmazott fegyelmező intézkedések következő fokozatát kell adni a szülő írásbeli tájékoztatása mellett. - Az első órát követően a többi tanóráról való késés is igazolatlannak számít (kivétel, ha ez tanári utasításra történik) Igazoltnak kell tekinteni a késést: - ha bejáró tanuló érkezik később méltányolható közlekedési probléma miatt. - rendkívüli esetben, ha a tanuló hibáján kívüli ok miatt történik a késés (pl. baleset, rendkívüli időjárás stb.).
35
Eljárás tanköteles korú tanuló igazolatlan mulasztása esetén Igazolatlan Eljárás óraszám 1. óra után A szülő tájékoztatása. Szóbeli osztályfőnöki figyelmeztetés. 2. óra után Írásbeli osztályfőnöki intés. A gyermekjóléti szolgálat értesítése Írásbeli igazgatói intés. 10. óra A Kormányhivatal és a gyermekjóléti szolgálat után ismételt értesítése az általános szabálysértési hatóság és a 30. óra gyermekjóléti szolgálat ismételt (harmadszori) után értesítése A 30 igazolatlan óra szabálysértésnek minősül, ezért a szabálysértési hatóság pénzbírságot ró ki a szülőre, és minden iskolai dokumentumba bekerül a következő záradék: „A tanuló ismételt, … óra igazolatlan mulasztása miatt a szülő ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztem.” a jegyző és a kormányhivatal ismételt 50. óra értesítésére kerül sor, után A jegyző elrendeli a gyermek védelembe vételét, és fél évre véglegesen megvonja az iskoláztatási támogatást (családi pótlékot), amit csak akkor kapnak vissza a szülők, ha a tanuló a felülvizsgálati időszak fél évében nem mulaszt igazolatlanul.
Magatartás példás-jó (egyéb magatartástól függ.) jó változó
rossz
rossz
rossz
A gyermekek, tanulók jutalmazásának elvei és formái A diákok plusz feladataik sikeres teljesítéséért szaktanári, osztályfőnöki vagy igazgatói dicséretben részesíthetőek. Ez az ellenőrzőbe/tájékoztatóba és a digitális naplóba kerül bejegyzésre. A dicséretek és a havi, illetve év végi magatartás vagy szorgalomjegyben is tükröződnek. A jutalmazások iskolai formái: - szaktanári dicséret - osztályfőnöki dicséret - igazgatói dicséret - nevelőtestületi dicséret Nevelőtestületi dicséretben részesülhet az a tanuló, aki a következő feltételek közül többnek megfelel, és a nevelőtestület arra érdemesnek tartja: - magatartása, szorgalma példamutató
36
- tanulmányi eredménye kitűnő, nem volt a tanév során négyesnél rosszabb jegye - rendszeresen részt vesz tanulmányi, művészeti, vagy sport versenyeken, ahol dobogós helyezést is elér - szerepel az iskolai rendezvényeken, ha van hozzá tehetsége - hitélete példamutató
Jutalomkönyvet kapnak a tanév végén a kitűnő tanulók, a jeles osztályzatok mellett a legfeljebb két jó osztályzattal rendelkező tanulók, a kiemelkedő sportolók és a kiemelkedő közösségi munkát végző diákok.
Emlékérmek, díjak Széchenyi Emlékérem: A jutalmazandó diák a következő kritériumok alapján, az osztályfőnökök javaslatára, a nevelőtestület egyetértésével kerül kiválasztásra: – Legalább 4 éven keresztül a Mindszenty József Általános Iskola és Gimnázium Széchenyi Tagiskolájának hűséges tanulója volt. – Tanév végi tanulmányi átlaga nem volt rosszabb 4,8-nál. –Példás szorgalmával, tehetségével, városi, megyei, esetleg országos versenyeken elért helyezésével öregbítette iskolánk jó hírét, és / vagy kitartásával kiemelkedő sporteredményeket ért el. – Munkafegyelme, szorgalma sohasem volt kifogásolható. – Az iskolában töltött évek alatt mindig példamutatóan viselkedett, pontosan betartotta az iskolai házirendet. – Vallását buzgón gyakorolta. – Magatartása, megjelenése is árulkodott arról, hogy keresztény közösségbe tartozik. A közösség érdekében áldozatokat is vállalt.
A fegyelmi intézkedések iskolai formái: A fegyelmező intézkedések formáit és alkalmazásának elveit a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények név-használatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 53-61.§-a foglalja össze. A Házirendben megfogalmazott szabályok, tilalmak megszegése fegyelmi büntetést von maga után. A Házirendben foglaltak megszegésének súlyossága határozza meg a tanulók büntetésének iskolai formáit. Ezek lehetnek: - szaktanári figyelmeztetés - osztályfőnöki figyelmeztetés - osztályfőnöki intés - igazgatói intés - nevelőtestületi megrovás
37
- nevelőtestületi szigorú megrovás Fegyelmi eljárás eredménye lehet még áthelyezés más osztályba, kizárás és a felfüggesztett kizárás is. A 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 4.§ (1)/q szakaszában foglaltak alapján a tanulóval szemben lefolytatott fegyelmi eljárás részletes szabályait az iskolai SZMSZ határozza meg. A fegyelmi büntetések súlyuknak megfelelően a havi és az év végi magatartás, illetve a szorgalom jegyben is tükröződnek. Minden esetben a digitális naplóba és az ellenőrzőbe/tájékoztatóba is bejegyzésre kerülnek. Tudomásulvételét a szülő aláírásával jelzi. Az iskolán kívüli rendezvényeken elvárt magatartás Az udvariasság, az előzékenység, a tisztelet, a figyelmesség és a megfelelő, érthető köszöntés az iskola minden tanárának, dolgozójának, diákjának, a rend minden tagjának és az intézménybe látogató idegeneknek kijár. Az iskola által szervezett, iskolán kívüli rendezvényeken is kulturáltan kell viselkedni. Az előre megbeszélt szabályokat be nem tartása esetén a diák kizárható a programból és/vagy fegyelmező intézkedésben részesülhet. - A tanuló beszéde, megnyilvánulásai mindig tiszteletet, önfegyelmet tanúsítson. Tilos a durva, ízléstelen beszéd, a rágógumizás. - Az osztályközösségek az osztálytermeket ízlésesen, kulturáltan díszítsék, a tantárgyi irányultságnak és az iskola szellemiségének megfelelően az osztályfőnökök iránymutatásai alapján. Külső megjelenéssel kapcsolatos elvárások: - Az intézmény tanulója megjelenésében is legyen ápolt, igényes. Öltözködése és hajviselete legyen gondozott, tiszta és különcségektől mentes. Ne fesse haját, arcát, körmét, ne viseljen testékszert, a fiúk fülbevalót, épületen belül sapkát, csuklyát. - A szaktanár a tanulót feltűnő öltözködése miatt figyelmezteti, az osztályfőnök a fegyelmi intézkedés következő fokozatát érvényesíti. A tanulók topot, kihívó ruhát ne viseljenek! - A tanuló szentmise, ünnepély, színház, mozi, hangverseny, stb. látogatásakor ünneplő ruhát viseljen, az iskola által meghatározott esetekben egyenruhát. Az egyenruha az alábbi esetekben kötelező: - tanévnyitó, tanévzáró, ballagás - nemzeti ünnepek megemlékezései (okt. 23., márc. 15) - elsőáldozás, bérmálkozás - külön meghatározott évfordulók, nagyobb ünnepek esetén. Iskolánk formaruhája: Lányok: 1-8. osztály: Térdig érő, kissé loknis sötét alj. Fehér, hosszú ujjú blúz egyen-gallérral.
38
Fiúk 1-8. osztály: Fekete vagy sötétkék nadrág. Fehér ing egyen-nyakkendővel.
V. Az iskola munkarendje 1. A tantermekbe 730-tól lehet felmenni, addig az aulában kell várakozni. A 745-ös jelzőcsengetésre minden tanuló köteles a tanteremben tartózkodni. A tanítás 800-kor közös imával kezdődik.. A csengetés rendje a következő: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
800 – 845 855 – 940 1000 – 1045 1055 – 1140 1150 – 1235 1240 – 1325 1330 - 1415 1425 - 1510 1515 - 1600
2. Az utolsó tanítási órát közös imával zárjuk. A tanulók a belépő tanárt, illetve látogatókat felállással és „Dicsértessék a Jézus Krisztus” köszöntéssel üdvözlik. 3. Az óraközi szünetek lazításra, kikapcsolódásra szolgálnak. A második szünet a tízórai szünet. A napközisek az ebédlőben, a többiek a tantermükben fogyasztják el tízóraijukat. A harmadik szünetben bibliaolvasást tartunk. A folyosókon, lépcsőkön rohangálni tilos. Rossz idő esetén a folyosón vagy a tanteremben tartózkodunk, jó időben pedig az udvaron. 4. A tanítási órák, iskolai foglalkozások eredményességét a tanulók fegyelmezett magatartásukkal segítsék, feladataikat nevelőik útmutatásai alapján végezzék. (Vedd figyelembe, hogy a tanítási órán, foglalkozásokon társaidnak is joga, hogy nyugodt körülmények között tanulhassanak, dolgozhassanak, munkájukban te sem zavarhatod őket!) 5. A tanítási órák, foglalkozások kezdetére minden tanulónak a tanteremben illetve szaktantermek esetén a terem előtt kell tartózkodni. Szaktantermekbe csak tanári kísérettel szabad bemenni. Folyosói rendbontás tilos. 6. A hetesek feladata a tanterem szellőztetése, a tábla letörlése, a kréta beszerzése, a hiányzók jelentése. Amennyiben csengetés után tíz perccel nem érkezik meg a szaktanár, a hetes köteles a tanári szobában erről jelentést tenni. 7. A délutáni foglalkozások alól felmentett tanulók az iskola épületében az utolsó tanítási óra után akkor maradhatnak, ha: – szakköri, tanfolyami, sportköri, énekkari foglalkozásokon vesznek részt, – diákönkormányzat ülésén vesznek részt, – könyvtárban van dolguk, – iskolai szervezésű programon vagy annak előkészítésében pedagógus felügyelettel vesznek részt, – osztályfőnöki, szaktanári engedéllyel rendelkeznek, – a bejáró gyerekek a busz indulásáig csatlakoznak a napközis csoporthoz.
39
8. A Foglalkozások után, felügyelet, engedély nélkül a tanulók az intézmény területén (iskolaépület, udvar, sportpályák) nem tartózkodhatnak. 9. A napközis foglalkozások 1600 óráig tartanak. Korábbi távozásra a szülő kérése esetén van lehetőség. 16.30-ig pedagógus felügyelet van. Ebédelés: Pontosan betartjuk az ebédelési rendet. A napközis tanulók napközis nevelőjük kíséretével vonulnak az ebédlőbe. A menzások hozzájuk csatlakoznak. Minden tanulótól elvárjuk az ebédlőben való kulturált viselkedést. Az étkezést imával kezdjük és zárjuk: Édes Jézus légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk. Adjad uram, hogy jólessék, Jézus neve dicsértessék. Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott. Nekünk adtál Hála Isten, annak is adj, kinek nincsen. Istentisztelet: A vasárnapot és más kijelölt egyházi ünnepet szentmisével ünnepeljük meg. Minden tanulónak lelkiismereti kötelessége részt venni a vasárnapi szentmisén. Tanítási időben, osztálykeretben minden tanuló részt vesz a szentmisén. A kötelező egyházi ünnepeken, melyek nem tanítási napra esnek a mise alól a nem katolikus tanulóink felmentést kapnak, ők a saját felekezetük istentiszteletén vegyenek részt.
VI.A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK Minden tanév első osztályfőnöki óráján az osztályfőnök ismerteti a tanulókkal az aktuálisan érvényes házirendet. A tanulók, a szülők és más érdeklődők részére a házirend megtekinthető a könyvtárban, az iskola portáján, a titkárságon, illetve letölthető az iskola honlapjáról is (www.mindszenty.net). A tanév megkezdését követő négy héten belül a nevelőtestület felülvizsgálja a házirend aktualitását, és javaslatot tesz az esetleges módosításokra. Jelen házirend kihirdetéséről az intézmény vezetője, a jóváhagyást követő tíz munkanapon belül az osztályfőnökök segítségével gondoskodik. Az a tanuló, aki megszegi a Házirendet, először figyelmeztetésben, ismételt megszegés esetén súlyosabb fegyelmi büntetésben részesül az iskola Pedagógiai Programjában leírtak szerint. Mindenki felelős azért, hogy képességeinek megfelelően, becsületes munkával a legjobb eredményt érje el, viselkedése árulkodjon arról, hogy keresztény közösséghez tartozik
40
VII. A házirend elfogadása és jóváhagyása – A házirendet a nevelőtestület a 2013. augusztus 30-án tartott értekezletén fogadta el. – A házirendet a nevelőtestület a hatálybalépést követően kétévenként, illetve jogszabályváltozásokkor felülvizsgálja. Kikéri a Szülői Munkaközösség és a Diákönkormányzat véleményét, és ha szükséges, elvégzi a módosításokat.
............................................ igazgató
................................................ Szülöi Munkaközösség elnöke
............................................ diákönkormányzat
................................................ Fenntartó Tanács Elnöke
41
X.
Házirend Salomvári Tagiskola
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Salomvári Tagiskolája
Házirend Preambulum Az intézmény életét keresztény erkölcsi értékrenden alapuló házirend szabályozza. Célunk, hogy olyan normákat jelöljünk ki, melyek biztosítják a nyugodt munkavégzés lehetőségét, az előírt kötelezettségek teljesítését, a fejlődés lehetőségét Isten- és emberszeretetben egyaránt. A házirend előírásainak az iskolán kívüli tevékenységünkre is hatással kell lennie, hiszen az iskolai közösséghez való tartozásunkban felelősek vagyunk annak jó hírnevéért. Iskolánkat és kollégiumunkat a Notre Dame Női Kanonok és Tanító Rend tartja fenn, ezért az egész intézményt vallásos szellemnek kell áthatnia, különösen ami a nevelést és a magatartást illeti. A házirend hozzáférhetősége: A házirendet az intézménybe való beiratkozáskor minden tanuló megkapja. A házirend elolvasható az iskola könyvtárában, valamint az intézmény honlapján. Véleményezte: - az iskola Diákönkormányzata 2013. szeptember 9-én. - a Szülői Munkaközösség 2013. szeptember 18-án. Elfogadta: - a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Salomvári Tagiskolájának nevelőtestülete 2013. szeptember 20-án. Hatályos: - 2013. szeptember 20-tól visszavonásig.
42
1. Általános rendelkezések A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, valamint a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról a belső szabályozás hatáskörébe utalja a közoktatási intézmények a belső élet rendjét, illetve annak megalkotását. E rendelkezések kötelezettséget rónak az intézményekre, egyúttal jogot adnak arra, hogy a tényleges működési szabályokkal sajátos arculatúvá tegyék a mindennapi iskolai életet. A házirend ennek értelmében a napi gyakorlat szintjén szabályozza az intézmény működését, szabályrendszere a szervezeti és működési szabályzattal együtt érvényes és az iskola pedagógiai programjában megfogalmazott célok elérésének egyik eszköze. Személyi érvényessége: - érvényes minden iskolahasználóra, illetve az iskolával bármilyen jogviszonyban álló személyre. Területi érvényessége: - az iskola fizikai területén, - az intézmény, illetve partnerintézmény által biztosított kísérő mellett történő utazásra igénybevett közlekedési eszközökön, illetve az utazás alatt érintett helyszíneken, - a pedagógiai programban és az éves munkatervben meghatározott rendezvények, események színhelyén, ha a rendezvényen való részvétel iskolai szervezésben történik. Időbeli érvényessége: - a munkaidő kezdetétől a munkaidő végéig, - az intézmény, illetve partnerintézmény által biztosított kísérő mellett történő utazás időtartama alatt, - az iskolán kívüli, de iskolai szervezésű rendezvények, események kezdetétől a végéig. A házirend megtartása a törvényi szabályozás hatáskörébe tartozó területeken nyújt garanciát a pedagógiai program céljainak eléréséhez, ennek értelmében - önmagában a megtartás, mint a kiegyensúlyozott és hatékony működést biztosító magatartás elismerést nem von maga után, az elismerés a jogkövető magatartás bázisán felépülő munkasiker következménye; - megsértése esetén a jogszabályokban (nemzeti köznevelésről szóló törvény, működési rendelet eljárási szabályai), belső dokumentumban (pedagógiai program) foglaltaknak megfelelően kell eljárni. A házirend szellemében tanúsított magatartás alapelve: A nemzeti köznevelésről szóló törvény 46.§ (3) bekezdés f) pontjába foglalt rendelkezés – „személyiségi jogait, így különösen személyiségének szabad kibontakoztatásához való jogát, önrendelkezési jogát, cselekvési szabadságát, családi élethez és magánélethez való jogát a nevelési-oktatási intézmény tiszteletben tartsa, e jogának gyakorlása azonban nem korlátozhat másokat ugyanezen jogainak érvényesítésében, továbbá nem veszélyeztetheti a saját és társai, a nevelési-oktatási intézmény alkalmazottai egészségét, testi épségét, valamint a művelődéshez való jog érvényesítéséhez szükséges feltételek megteremtését, fenntartását” – kiterjesztése úgy, hogy az minden iskolahasználóra, illetve az iskolával bármilyen jogviszonyban álló személyre érvényes.
43
A házirend szerkezete: A három intézményben (Zalaegerszeg, Búcsúszentlászló, Salomvár) alapelvek meghatározása mellett szükséges helyi szabályok rögzítése, ezért készült el minden tagiskola házirendje, amelyek együttesen alkotják az iskola házirendjét.
2. Az iskolai munkarenddel kapcsolatos szabályok A gyermek, tanuló, szülő, pedagógus kötelességeiről és jogairól a nemzeti köznevelésről szóló törvény (Nkt.) és annak végrehajtási utasításai rendelkeznek. Nyitvatartás 1.
Szorgalmi időszakban az iskola munkanapokon meghatározott rendben fogadja a tanulókat. Ettől eltérő módon – korábban – akkor fogadja a tanulókat, ha a közlekedési eszközök menetrendje ezt szükségessé teszi, illetve esetenként, a tájékoztató füzetben (ellenőrző) dátummal, szülői aláírással ellátott, írásban közölt szülői kérésre. (1. sz. melléklet)
2.
Adminisztratív ügyintézés szorgalmi időszakban munkanapokon az iskolatitkárság munkarendjéhez igazodik. (2. sz. melléklet) Amennyiben a külső iskolahasználó rajta kívülálló ok miatt a jelzett időszakban nem tudja igénybe venni az intézmény adminisztratív szolgáltatásait, úgy az intézmény illetékes alkalmazottjával előre egyeztetett időpontban teheti azt meg.
3.
Szorgalmi időszakon kívül az aktuálisan közzétett hirdetményben foglaltak szerint vehető igénybe az ügyintézési szolgáltatás. Amennyiben a külső iskolahasználó rajta kívülálló ok miatt a jelzett időszakban nem tudja igénybe venni az intézmény adminisztratív szolgáltatásait, úgy az intézmény illetékes alkalmazottjával előre egyeztetett időpontban teheti azt meg.
44
A tanulók beérkezése, távozása, közlekedési eszközök használata
4.
A tanulók a lakóhelyük szerint választott közlekedési eszközzel jönnek iskolába, illetve mennek haza. Az iskolába járás önállóan történik. A kerékpárt az arra kijelölt helyen kell tárolni. Az iskola udvarán tilos kerékpározni.
5.
Az utolsó tanítási óra, illetve a délutáni foglalkozások befejezése után a tanulóknak el kell hagyniuk az iskolát. (Figyelembe véve a tömegközlekedési járművek menetrendjét.)
Munkaidő 6.
Az iskolával, mint intézménnyel jogviszonyban állók (tanulói, alkalmazotti, illetve szerződéses) munkaidejét a SZMSZ, ennek alapján jelen házirend, a munkaköri leírás, valamint a napi feladatok időben ellátásának rendjét rögzítő órarend határozza meg.
7.
Alkalmazotti jogviszonyban állók munkaidejének szabályozása a munkaköri leírás tárgya.
8.
Tanulói jogviszonyban állók munkaideje: a napi első tanítási óra kezdete előtt 10 perccel kezdődik (ld. beérkezés szabályozása; 1. sz. melléklet) és a napi utolsó tanóra végével fejeződik be. A szülő és a tanuló döntése alapján választott, illetve igényelt, valamint egyéb jogosultság, illetve szükséglet alapján szervezett foglalkozások ideje a kötelező munkaidő részét képezi. Az igényelt szolgáltatás keretén belül szervezett foglalkozásokon történő részvétel ez alapján kötelező, azokat –betegség kivételével– csak indokolt esetben, a tájékoztató füzetben (ellenőrző) dátummal, szülői aláírással ellátott kérés benyújtása esetén mulaszthatja el a tanuló.
9.
Ha az intézmény dolgozóinak sajátos feladatellátása miatt a napi munkarendet úgy kell szervezni, hogy az a tanulók munkaidejének megrövidítését vonja maga után, az intézmény a szülőket előre, írásban értesíti. Ezekre az alkalmakra az iskola a szokásos munkaidőben ügyeletet biztosít a tanulók számára. A szülőnek írásban kell jeleznie, igényli-e az ügyeletet gyermeke számára, vagy gyermeke az általa megjelölt időpontban távozhat az iskolából.
10. Ha elháríthatatlan külső ok miatt tanításmentes munkanapot kell elrendelni, az iskola dolgozója haladéktalanul értesíti a szülőket, a beérkező tanulók elhelyezését, felügyeletét pedig a szülő által jelzett időpontig biztosítja. A külső iskolahasználók kapcsolattartásának rendje: 11. A hivatalos, illetve halasztást nem tűrő egyéb esetben az intézménnyel jogviszonyban állók az intézményben csak a munkaidő, illetve a munkavégzés zavarása nélkül kereshetők fel.
45
12. Hivatalos kapcsolattartás, megkeresés időbeli rendje az intézmény és partnerei, illetve partnerintézményei (SZMSZ-ban rögzített) képviselői között: - hivatali időben, - fogadóórák rendjéhez illeszkedően, vagy - munkatervben meghatározott alkalmakkor, illetve - ezektől eltérő igény felmerülése esetén előzetes időpontegyeztetést követően. 13. Hivatalos kapcsolattartás, megkeresés területi rendje az intézmény és partnerei, illetve partnerintézményei (SZMSZ-ban rögzített) képviselői között: - az intézmény hivatalos helyiségeiben, vagy - a kapcsolattartó intézmény hivatalos helyiségeiben zajlik. 14. Halaszthatatlan magán-megkeresés a munkaidő alatt - a munkaidő (tanulói, alkalmazotti), illetve a munkavégzés megsértése nélkül, - tanulói jogviszonyban állók esetén az intézmény hivatalos képviselőjének (iskolatitkár, hiányában bármely alkalmazott) történő bejelentés mellett, - a megkeresővel jogi (munka, család) kapcsolatban nem állók zavarása nélkül, - az intézmény nyilvános helyiségeiben történhet. - A tanuló munkaidőben a megkeresése ideje alatt nem hagyhatja el az intézmény területét. 15. A szülők az intézményben - előre meghirdetett rendezvény, - gyermeke pedagógusaival folytatott, munkaterven kívüli megbeszélés, - gyermeke iskolai adminisztrációs feladatainak intézése, - gyermeke iskolába érkeztetése, illetve távozása, - az előzőekben szabályozott magán-megkeresés ideje alatt tartózkodhatnak. 16. A szülő az intézmény területén csak saját gyermeke ügyében járhat el pedagógus/iskolatitkár megkeresésével. 17. Másik tanuló, gyermek esetén semmilyen jogosultsággal nem rendelkezik. 18. Panaszával, észrevételeivel csak az iskola adott ügyben illetékes dolgozójához fordulhat. 19. Abban az esetben, ha a szülők egymással, egymás segítése érdekében adminisztrációs ügyintézésre vonatkozóan megállapodnak, úgy az iskola a szülő által ellátottnak tekinti az ügyintézést. 20. Az intézmény a tanuló indokolt kérése esetén a tanuló munkaideje alatt telefonon értesíti a szülőt, illetve biztosítja a tanuló számára a telefonálási lehetőséget. (betegség, rosszullét, munkaidőt meghosszabbító iskolai elfoglaltság) 21. Családlátogatás a szülő beleegyezésével, előre egyeztetett időpontban történik.
46
Munkarend, biztonság 22. A tanítás időrendben zajlik, (3. sz. melléklet) 8 órakor kezdődik. A tanulók kötelesek az első óra kezdete előtt 10 perccel beérkezni. A tanítás kezdetéig minden tanuló köteles előkészülni az első órára. 23. A váltócipőt, felsőruházatot a folyosón lévő szekrényekben, fogasokon kell tárolni, a tanszereket a tanterembe kell vinni. 24. Mindenkinek kötelessége vigyázni önmaga és társai testi épségére. Amennyiben olyan körülményt észlel, amely azt veszélyezteti, köteles jelenteni az ügyeletes nevelőnek, vagy bármely felnőtt dolgozónak. 25. A munkavégzés ideje, illetve a tanulmányi idő alatt az intézménnyel jogviszonyban álló személy nem állhat alkohol, illetve más, idegrendszerre ható szer befolyása alatt. (Kivéve az orvosi rendelvényre, az előírásnak megfelelően alkalmazott gyógyszereket.) Amennyiben a tanuló orvosi rendelvényre gyógyszert szed, a szülő kötelessége a gyermeket pontos utasításokkal ellátni, illetve osztályfőnökét tájékoztatni. 26. Mindenki köteles az iskola tárgyi felszerelését megóvni, azt rendeltetésszerűen használni. 27. A tanuló kötelessége a kötelező és választott tanórákon való megjelenés, azokon a Nkt.-ben szabályozott módon történő részvétel. 28. A pedagógiai programban lefektetett célok elérése érdekében a tanuló kötelessége az iskolai tanulmányi munka önálló tanulmányi munkával történő kiegészítése, melyhez nevelőitől kérhet segítséget. 29. A tanuló köteles tanulmányi munkájához szükséges felszerelését, tájékoztató füzetét (ellenőrző könyvét) hiánytalanul magával hozni. 30. A tanuló köteles az ellenőrző könyvébe, tájékoztató füzetébe bejegyzett információkat szüleivel megismertetni, és ezt szülői aláírással másnapra igazoltatni. 31. Tilos az iskolába hozott, nem a tanulmányi munkához szükséges felszerelés tanulást – tanítást zavaró használata. 32. Becsengetéskor a tanulók csendben, helyükön ülve, zárt tanterem esetén a terem előtt sorakozva várják az órát tartó pedagógust. 33. Az osztályokban elhelyezett szemléltető eszközöket, szertári anyagokat, oktatási berendezéseket csak a pedagógus felügyelete mellett, az ő utasítása alapján használhatják a tanulók. 34. A kicsengetés után a pedagógus engedélyével hagyhatják el a tanulók a tantermet. A kicsengetés a pedagógusnak jelzi, hogy minél hamarabb fejezze be az órát. 35. A szünetekben az ügyeletes nevelő utasításait kell követni.
47
36. Az ebédlőben az ügyeletes pedagógus, illetve az ott dolgozó felnőtt utasításait kell követni. 37. A napközis, ebédre, délutáni foglalkozásra, közlekedési eszközre várakozó tanulók a tanítási órák végeztével jelentkeznek a napközis nevelőnél. A várakozó, nem napközis tanulóknak ebben az időszakban a napközis foglalkozások rendjét be kell tartani. 38. Ha a tanuló pedagógusát a tanári szobában keresi, az ajtón kopogtatással jelzi szándékát és a folyosón várja meg a keresett pedagógust. A tanári szobában csak felnőtt utasítására tartózkodhat. 39. A tornaterem, a számítástechnika terem és a könyvtár használatának rendjét külön szabályozó rögzíti. (SZMSZ)
-
40. A hetesek feladatai: A heteseket az osztályfőnök jelöli ki a névsor alapján. A hetes gondoskodik az osztály rendjéről (szellőztetés, táblatörlés, felszerelés biztosítása). Ha az osztály elhagyja a termet, lekapcsolja a villanyt, becsukja az ablakot. Jelenti a hiányzó tanulókat az órát tartó pedagógusnak. Ha öt perccel a becsengetés után nem érkezik pedagógus a terembe, jelenti a titkárságon. A fegyelmezetlenséget jelzi az órára érkező, illetve az ügyeletet ellátó pedagógusnak. 41. Az ügyeletes osztály feladatait a 4. sz. melléklet tartalmazza.
A katolikus iskola tanulóra vonatkozó különleges szabályok 42. A tanítási napot közös imával kezdjük és fejezzük be. 43. A felnőtteket a tanulók a „Dicsértessék a Jézus Krisztus” köszöntéssel üdvözlik. 44. A tanulók törekedjenek az udvarias, előzékeny, tiszteletteljes és figyelmes viselkedésre minden iskolahasználóval szemben. 45. Az osztályközösségek az osztálytermeket a tantárgyi irányultságnak és az iskola szellemiségének megfelelően az osztályfőnökök iránymutatásai alapján dekorálhatják. 46. Külső megjelenéssel kapcsolatos ajánlások: - A megjelenés legyen ápolt és igényes. - Az öltözködés és hajviselete legyen gondozott, tiszta és szélsőségektől mentes. 47. Istentisztelet: A vasárnapot és más kijelölt egyházi ünnepet szentmisével ünnepeljük meg. Minden tanulónak lelkiismereti kötelessége részt venni a vasárnapi szentmisén iskolánk kápolnájában, vagy a lakóhelyéhez közeli templomban. Kirándulás esetén a kirándulóhelyen kell részt venni a szentmisén. 48. Első pénteki munkarend: A szentmise 8 órakor, az 1. tanítási óra 845-kor kezdődik. (eltérő csengetési rend)
48
Hiányzás, késés (melyek tekintetében a többször módosított 20/2013 EMMI rendelet 19. fejezetébe foglalt 51. § az irányadó jogforrás) 49. A hiányzás első napján a szülő személyesen vagy telefonon értesíti az iskolát. 50. A hiányzást az iskolába érkezés után három napon belül orvosi, vagy más hivatalos igazolással kell igazolni. 51. A tanuló szülői igazolással három tanítási napot hiányozhat. A napok nem bonthatók meg tanítási órákra. A szülői igazolást írásban, a tájékoztató (ellenőrző) füzetben, dátummal, aláírással ellátva előre kell benyújtani. 52. Indokolt esetben – egyedi elbírálás nyomán – a tanuló egybefüggően három tanítási napnál hosszabb időre is távol maradhat a szorgalmi időszakban szülői kérésre. A kérvényt az intézmény vezetőjének előre, írásban kell benyújtani a tervezett távollét első napját megelőzően, legkésőbb az azt megelőző ötödik munkanapon. Az intézmény vezetője írásban értesíti a szülőt a döntésről, mely intézményvezetői jogkörbe tartozik. 53. A késések nyilvántartásánál figyelembe kell venni a közlekedési lehetőségeket. Amennyiben a tanuló dolgozatírást mulaszt a tömegközlekedési eszközök késése miatt úgy, hogy feladatát előre ismeri, és lehetősége van korábban közlekedő jármű igénybevételére, a mulasztott időszak pótlására (pótdolgozat íratására, a tanóra meghosszabbítására) a pedagógus nem kötelezhető. 54. A hiányzás és az intézményi étkezés igénybevételének kapcsolatáról a házirend az „ Az intézményi étkeztetés igénybevétele” címszó alatt rendelkezik. 55. Hivatalos távolmaradás esetei tanulmányi versenyekkel kapcsolatban -
iskolai forduló esetén az első négy órát követően megyei, területi forduló/döntő esetén a verseny napján országos forduló/döntő esetén a verseny előtti két napon nyelvvizsga esetén a vizsga napján a fentiekben nem szabályozott esetekben az intézmény vezetőjének döntése alapján
3. A tanulók jogai A gyermek, tanuló jogairól a Nkt. és annak végrehajtási utasításai rendelkeznek. 1. A tanulónak joga, hogy az intézmény szolgáltatásait igénybe vegye. 2. A tanulónak joga van a biztonságos (fizikai, morális, kognitív) környezethez. 3. A tanulónak joga, hogy problémás ügyeivel az intézmény dolgozóit megkeresse és jogorvoslatot kérjen. Joga van felvetéseire érdemi választ kapni. 4. A tanulónak joga, hogy érdeklődésének megfelelően jelentkezzen szakkörbe, illetve ilyenek szervezését kezdeményezze.
49
5. A tanulónak joga van az iskola eszközállományának rendeltetésszerű, a szabályokhoz igazodó használatára. 6. A tanulónak joga van minden olyan intézkedésről értesülni, mely az iskolai életét szabályozza. 7. A tanulónak joga, hogy értesüljön minden bejegyzésről, mely a haladási naplóban teljesítményével, magatartásával, szorgalmával kapcsolatosan megtörténik. 8. A tanulónak joga megismerni mindazon intézmények elérhetőségét, melyek szakszerű segítséget biztosítanak esetleges tanulási, beilleszkedési, magatartási, szociális nehézségeik leküzdésében. 9. Amennyiben a tanuló intézményen kívül képviseli az iskolát (verseny, bemutató), az igazgató mentesítheti őt az aznapi tanítási órák alól. 10. A tanulónak joga, hogy képviselői útján véleményt mondjon az iskola működéséről, az iskola belső szabályozóiról, és joga, hogy érdemi választ kapjon. 11. A tanulónak joga, hogy évente egy alkalommal, a diákközgyűlésen közvetlenül véleményt mondhasson, kérdéseket tegyen fel az iskola működésével, az iskola belső szabályozóival kapcsolatban. Joga továbbá, hogy ezen felvetéseire azonnal, illetve két héten belül választ kapjon. 12. A tanulónak joga, hogy lehetőséget kapjon értéktárgyai (óra, ékszer, pénz, telefon) megőrzésére. Azokért a (fent felsorolt) értéktárgyakért, melyek őrzését nem kérte, felelősséget nem vállalunk.
4. Az intézményi étkezés igénybevétele -
A tanuló szülői nyilatkozat alapján veheti igénybe az intézményi étkeztetést.
-
Ha törvényi szabályozás másképpen nem rendelkezik, az étkezés igénybevétele térítésköteles. A tanuló hiányzása esetén, a szülő jelzése alapján várható visszaérkezéséig az étkezési igényt az intézmény megbízottja útján lemondja.
-
-
A hiányzás időtartamának jelzésével kapcsolatos szülői kötelezettséggel összhangban csak akkor jelentjük újra a tanuló étkezési igényét, ha a szülő a tanuló iskolába érkezését jelzi.
-
A hiányzást követő első napon csak akkor biztosítható az intézményi étkezés, ha a megelőző napon 10 óráig jelzik a tanuló érkezését. Ettől eltérő esetben a szülő gondoskodik a gyermek élelmezéséről az érintett napon.
-
A térítésmentesen étkező tanulók számára feleslegesen megrendelt ellátás (nem jelzett hiányzás) térítési díját a szülő köteles az iskola pénztárába befizetni.
50
5. Jutalmazás A tanulók kiemelkedő teljesítményét a következő módon jutalmazhatja a pedagógus, illetve a tantestület: Egyéni jutalmazás: - szóbeli dicséret (szaktanári, osztályfőnöki, igazgatói) - írásbeli dicséret (szaktanári, osztályfőnöki, igazgatói, nevelőtestületi) - tanév végi jutalmazás (oklevél, tárgyjutalom) Csoportos jutalmazás: - kirándulás - kulturális hozzájárulás A jutalmazás sajátos lehetősége: „Az iskola kiváló tanulója” cím odaítéléséről minden év végén dönt a nevelő-testület. Kritériumok: A címet az iskola végzős tanulója nyerheti el, ha - Tanulmányi eredménye mindvégig kitűnő vagy jeles rendű volt; - Az iskola közösségéért kimagaslóan sokat dolgozott; - Magatartása, tanulmányi munkája, a felnőttekhez és diáktársaihoz való viszonya példaként állítható társai elé; - Magatartásával képviselte, hogy keresztény közösségbe tartozik.
6. Büntetések A házirend megsértéséért a következő büntetéseket kell alkalmazni: - szóbeli figyelmeztetés (ügyelete nevelői, szaktanári, osztályfőnöki) - írásbeli fegyelmező intézkedések: - szaktanári/ügyeletes nevelői figyelmeztetés - osztályfőnöki figyelmeztetés - osztályfőnöki intés - osztályfőnöki megrovás - igazgatói figyelmeztetés - igazgatói intés - igazgatói megrovás - nevelőtestületi megrovás - fegyelmi tárgyalás szankciói A büntetések fenti felsorolása az alkalmazás sorrendiségét is jelzi, ettől azonban különösen súlyos fegyelmi vétség elkövetése esetén el kell tekinteni.
51
Fegyelmi tárgyalás megelőzése/kiváltása egyeztető eljárás alkalmazásával: (az SzMSz hatásköre, ahol a következőképpen szabályoztuk) Egyeztető eljárás lefolytatására akkor van lehetőség, ha azzal kiskorú sértett és/vagy kiskorú kötelességszegő esetén a szülő egyetért. Az eljárás megindításáról szóló értesítésben a kötelességszegő kiskorú szülőjének figyelmét fel kell hívni arra, hogy igénybe veheti az egyeztető eljárást, feltéve, hogy ehhez a másik fél szülő útján hozzájárult. A tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő – az értesítés kézhezvételétől számított öt tanítási napon belül – írásban bejelentheti, ha kéri az egyeztető eljárás lefolytatását. A fegyelmi eljárást folytatni kell, ha az egyeztető eljárás lefolytatását nem kérik, továbbá ha a bejelentés iskolába, kollégiumba történő megérkezésétől számított tizenöt napon belül az egyeztető eljárás nem vezetett eredményre. Ha a kötelességszegő és a sértett az egyeztetési eljárásban megállapodott a sérelem orvoslásában, közös kezdeményezésükre a fegyelmi eljárást a sérelem orvoslásához szükséges időre, de legfeljebb három hónapra fel kell függeszteni. Ha a felfüggesztés ideje alatt a sértett, kiskorú sértett esetén a szülő nem kérte a fegyelmi eljárás folytatását, a fegyelmi eljárást meg kell szüntetni. Ha a sérelem orvoslására kötött írásbeli megállapodásban a felek kikötik, az egyeztető eljárás megállapításait és a megállapodásban foglaltakat a kötelességszegő tanuló osztályközösségében meg lehet vitatni, illetve a házirendben meghatározott nagyobb közösségben nyilvánosságra lehet hozni.
7. Az elektronikus napló; hozzáférési szabályok - A tanulók tanügyi adatait digitális napló felhasználásával kezeljük. - Az adatok jelszavas védelem alatt állnak. A jogosultságok megállapítására és kiosztására az intézmény informatikai igazgatóhelyettese / tagintézmény-vezető / tagintézményben megbízott pedagógus jogosult. - A hozzáférés módjáról és a jelszavakról a szülők szülői értekezleten kapnak tájékoztatást. Probléma esetén személyesen fordulhatnak az intézményben a napló kezelésével megbízott pedagógushoz. - A szülők és a tanulók számára az iskola honlapján keresztül történő regisztráció és bejelentkezés után érhető el a napló számukra létrehozott felülete, illetve a számukra megnyitott adathalmaz. - A szülők kérésére a napló általuk elérhető adatairól nyomtatott dokumentumot készít az iskola. - A tanuló osztályzatait, a hivatalos bejegyzéseket a tájékoztató füzetben (ellenőrző) is rögzítjük.
52
8. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje, az osztályozó vizsgára jelentkezés módja és határideje Tanulmányok alatti vizsgát független vizsgabizottság előtt, vagy abban a nevelési-oktatási intézményben lehet tenni, amellyel a tanuló jogviszonyban áll. A szabályosan megtartott tanulmányok alatti vizsga nem ismételhető. A vizsga reggel nyolc óra előtt nem kezdhető el, és legfeljebb tizenhét óráig tarthat. Egy vizsganapon egy vizsgázó legfeljebb három írásbeli és három szóbeli vizsgát tehet. A vizsgák között a legalább tíz, legfeljebb harminc perc pihenőidőt kell biztosítani. Osztályozó vizsga Az osztályozó vizsga egy adott tantárgy és egy adott évfolyam követelményeinek teljesítésére vonatkozik. Osztályozó vizsgát kell tennie a tanulónak a félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához, ha felmentették a tanórai foglalkozásokon való részvétele alól, engedélyezték, hogy egy vagy több tantárgy tanulmányi követelményének egy tanévben vagy az előírtnál rövidebb idő alatt tegyen eleget, ha mulasztásai miatt évközben érdemjeggyel nem volt értékelhető, és a nevelőtestület döntése alapján osztályozó vizsgát tehet, a tanuló a félévi, év végi osztályzatának megállapítása érdekében független vizsgabizottság előtt tesz vizsgát. A tanítási év lezárását szolgáló osztályozó vizsgát az adott tanítási évben kell megszervezni. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményeit az iskola helyi tanterve tartalmazza. Osztályozó vizsgát az iskola a tanítási év során bármikor szervezhet. A vizsgát megelőző három hónapon belül kell a vizsgaidőszakot kijelölni. A vizsgák időpontjáról a vizsgázót az igazgató vagy megbízottja írásban tájékoztatja. Javító vizsga Javítóvizsgát tehet a tanuló, ha a tanév végén – legfeljebb két tantárgyból – elégtelen osztályzatot kapott, az osztályozó vizsgáról számára felróható okból elkésik, távol marad, vagy a vizsgáról engedély nélkül eltávozik. A javítóvizsga az iskola igazgatója által meghatározott időpontban, az augusztus 15-től augusztus 31-ig terjedő időszakban szervezhető Független vizsgabizottság előtti vizsga A független vizsgabizottság előtt letehető tanulmányok alatti vizsgát a kormányhivatal szervezi. A tanuló – kiskorú tanuló esetén a szülője – a félév vagy a tanítási év utolsó napját megelőző harmincadik napig, a mulasztás miatti osztályozó vizsga esetén az engedély megadását követő öt napon belül jelentheti be, ha osztályzatának megállapítása céljából független vizsgabizottság előtt kíván számot adni tudásáról. A bejelentésben meg kell jelölni, hogy milyen tantárgyból kíván vizsgát tenni. Az iskola igazgatója a bejelentést nyolc napon belül továbbítja a kormányhivatalnak, amelyik az első félév, valamint a tanítási év utolsó hetében szervezi meg a vizsgát. A tanuló – kiskorú tanuló esetén a szülője – a bizonyítvány átvételét követő tizenöt napon belül kérheti, hogy amennyiben bármely tantárgyból javítóvizsgára utasították, 53
-
akkor azt független vizsgabizottság előtt tehesse le. Az iskola a kérelmet nyolc napon belül továbbítja a kormányhivatalnak. A kormányhivatal által szervezett független vizsgabizottság tagjainak kiválasztásáról a 20/2012. (VIII.31. EMMI rendelet 73.§ rendelkezik.
9. Diákönkormányzat A tanulók érdekeinek képviseletére diákönkormányzatot hozhatnak létre. A diákönkörmányzat munkáját pedagógus segíti. Ha a tanulót jogai gyakorlásában sérelem éri, elsősorban az osztályfőnökéhez, másodsorban a diákönkormányzatot segítő felnőtthöz, harmadsorban az iskola igazgatójához fordulhat. -
A diákönkormányzat saját szabályzata alapján működik.
-
A szabályzat elkészítésekor, módosításakor a nevelőtestület az iskola Működési Szabályzatában meghatározott rend szerint nyilvánít véleményt.
-
Az iskola a diákönkormányzat működéséhez az alábbi feltételeket biztosítja: anyagi támogatás iskolai szintű programokhoz, helyiség az önkormányzat megbeszéléseihez, kellékek az iskolaújság előállításához, sokszorosításához, önkormányzati faliújság.
-
A diákönkormányzat évenkénti döntése alapján részt vesz az iskolai programok szervezésében, tervezésében, önálló programokat szervezhet.
-
A diákönkormányzat évenként egy tanítás nélküli munkanap programjáról dönt, melyről a nevelőtestület az éves program elfogadásakor nyilvánít véleményt.
-
A diákok évente egyszer a diákönkormányzat által szervezett diákparlamenten is feltehetik kérdéseiket az iskola vezetése számára. Felvetéseiket, kéréseiket az iskola vezetése, tantestülete megtárgyalja, és lehetőség szerint teljesíti, szükség esetén a fenntartóhoz továbbítja. A válaszokat a diákönkormányzat vezetősége elé tárja.
54
1. sz. melléklet
Nyitvatartás, a tanulók beérkezése A tanuló köteles tíz perccel az első tanítási óra előtt az iskolába megérkezni. A tanítás 800 – kor kezdődik. A tantermekbe 745-től lehet bemenni, addig a folyosón kell várakozni.
55
2. sz. melléklet
Adminisztratív ügyintézés rendje Szorgalmi időszakban: Munkanapokon 745 – től 1530-ig. Szorgalmi időszakon kívül: A nyitvatartási napokról hirdetmény jelenik meg. Ezeken a napokon az intézmény 600-tól 1400-ig van nyitva, adminisztratív ügyintézésre 800-tól 1200-ig van lehetőség.
56
3. sz. melléklet
Csengetési rend, a szünetek rendje: 1. óra 2. óra 3. óra 4. óra 5. óra 6. óra 7. óra
normál csengetés 800 - 845
eltérő csengetés 855 - 940
855 - 940 955 - 1040 1055 - 1140
945 - 1030 1040 - 1125 1130 - 1215
1150 - 1235 1250 - 1335 1345 - 1430
1220 - 1325 1330 - 1415 1420 - 1505
1145 - 1615
1215 - 1615
8. óra 9. óra napk. f. Szünetek rendje: 2. szünet: 3. szünet:
4. szünet:
tízóraizás ideje levegőzős szünet, melynek eltöltése az időjárás függvénye, a döntést az ügyeletes tanár hozza meg; lehetőség szerint a szabadban tölthetik a tanulók A tanítási órák végén az ebédelésre váró tanulók az ügyeletes pedagógusnál jelentkeznek.
57
4. sz. melléklet
Diákügyelet: -
Az osztályok heti váltásban látják el ezt a feladatot. Elkészítik az iskolai faliújságot. Részt vesznek az iskola udvarának és környezetének tisztántartásában. Fűtési időszakban az óraközi szünetekben ügyeletet teljesítenek a folyosó bejárati ajtainál, segítve ezzel az intézmény energiatakarékos működését. Ügyeletet teljesítenek a mosdók előterében, társaikat szükség esetén figyelmeztetik a helyiség rendeltetésszerű használatára, az energia- és víztakarékosság szükségességére.
58
XI.
Kollégiumi Házirend Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Zalaegerszeg 2013/2014
„Ha fel tudjuk fedezni Jézust felebarátunk tekintetében, akkor rátalálunk a szeretet titkára.” (Kalkuttai Teréz Anya)
A Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium fenntartója a Notre Dame Női Kanonok- és Tanító Rend. Az Iskolához tartozó Kollégium is római katolikus szellemiségű, nyitott az ökumenizmus felé. A Kollégium koedukált, fogadja az ide járó vidéki tanulókat, valamint kisebb számban Zalaegerszeg város középiskoláinak diákjait is. A lányok és a fiúk lakószobái egymástól elkülönülten, az épület két különböző emeletén helyezkednek el. A lányok és a fiúk a tanulószoba idején is meg vannak osztva korosztályuk tekintetében. A kollégiumi elhelyezés a hallgatói jogviszonnyal rendelkezők számára ingyenes. (A szülőknek az étkezési díjat kell csak fizetniük.) Kollégiumunk célja, hogy a lehető legteljesebb mértékben biztosítsuk a Kollégisták számára a tanuláshoz szükséges hátteret. Továbbá kiemelkedően fontos a számunkra, hogy Kollégistáink az egyetemes értékrend jegyében növekedjenek; a tudásban gyarapodjanak és elmélyüljenek; legyenek érzékenyek az őket körülvevő világra; legyenek képesek cselekedni; legyen igényük a szépre és a jóra; valamint, hogy valóban hinni tudjanak abban, hogy a Kollégiumnak, az Iskolának, Magyarországnak és a világnak szüksége van rájuk. A Kollégiumban elvárjuk, hogy a Kollégista becsülettel lássa el feladatait, lelkiismeretesen tanuljon, igazmondó legyen, tartsa be a Házirendet, gondozza testét és lelkét, képességeit kamatoztassa a Kollégium közösségi életében.
59
Napirend
6.30
Ébresztő, tisztálkodás
7.00
Reggeli ima
7.15
Reggeli a kis ebédlőben Ágyazás, rendrakás, takarítás a hálószobákban
7.45-ig
A kollégium elhagyása és megérkezés a gimnáziumi osztályba
13.30
Kapunyitás: hétfő-csütörtök (pénteken 12.30!)
12.00-15.00
Ebéd a nagy ebédlőben
16.20-ig
Kimenő, megérkezés a Kollégiumba
16.30-tól
Tanóra -Silencium
18.00
Vacsora a kis ebédlőben Hetente egy alkalommal szentmise
18.30-tól
Tanóra -Silencium
19.30
Esti imádság a csoportban
20.00-21.30
Szabadprogram (heti egy alkalommal csoportfoglalkozás; sportolás, internetezés, színjátszás, filmklub, stb.) + párhuzamosan tisztálkodási lehetőség
21.30
Villanyoltás, takarodó
A vasárnap rendje
17.00-20.00!
Beérkezés a Kollégiumba
19.00-19.45
Informatika teremben internetezési lehetőség
20.00-20.45
Tanóra
20.45
Ima
21.30
Villanyoltás
60
Amennyiben a Kollégista nem tud megérkezni vasárnap 20.00-ig, kérjük a Szülőt, hogy minden ilyen esetben a lehető legkorábban értesítse a Kollégiumot! A nevelőtanár engedélye szükséges ahhoz, hogy a Kollégista a tanórán mobiltelefont, vagy egyéb zenei lejátszót, számítógépet használhasson tanulás céljából. A tanuló idő alatt elektromos játékok használata, valamint minden olyan eszköz bevitele a tanórára, amelyek zavarják a többi Kollégistát a tanulásban és megbontják a rendet, tilos! Az esti tanórán a nevelővel való egyeztetés után laptop és más eszközök használata lehetséges. Pénteken a Kollégium nyitva tartása 12.30-17.00-ig terjed. Ez idő alatt a Kollégista köteles elhagyni a Kollégiumot.
A bentlakó tanulókra vonatkozó előírások:
1. A tanév elején minden tanulónak nyilatkoznia kell – szülői beleegyezéssel és aláírással – az állandó szabad kimenőn kívüli elfoglaltságairól (pl. futballedzés, versenytánc, zeneiskola, KRESZ tanfolyam, stb.). Az egyszeri alkalomra szóló kimenőket mindig az ügyeletes nevelőtől kell kérni, azt a Kollégiumi Ellenőrző Könyvben a programot megelőzően írásban kell jelezni. Ez elbírálás után a csoport ügyeleti naplójába beírásra kerül. 2. A tanév eleji kérdőívre kerül a szülő által aláírt vasárnapi, illetve hétfő reggeli beérkezés időpontja. 3. Hétköznap esténként 18 óra után, a Kollégium diákjai csak felnőtt kísérettel hagyhatják el az épületet (pl. közös színházi előadás, mozi-, és hangversenyek látogatása, stb.). Kivétel külön szülői kérésre és felelősségre. 4. Az Iskola, így a Kollégium egész területén szigorúan tilos bármiféle drog, alkohol és energiaitalok, cigaretta, kábítószer, és egyéb egészségre káros szerek tárolása és fogyasztása! Tilos pornográf képek tárolása, terjesztése! Tilos mások félrevezetése, becsületének megsértése, lelki és testi egészségének veszélyeztetése! Fegyelmi vétséget von maga után a csalás, a lopás, a hazugság! Tilos a többi Kollégista és a Kollégiumban Dolgozók személye iránt tanúsított tiszteletlen magatartás! A 4. pont megszegése esetén a Kollégium kollégiumi nevelőtestületi eljárást kezdeményez a kollégista ellen! 5. Kollégistáink hetente egy alkalommal esti szentmisén vesznek részt. 6. A lányok és a fiúk a közös rendezvényeken, illetve a két szinten lévő társalgókban találkozhatnak, beszélgethetnek a kollégiumi nevelőtanár jelenlétében. (Pl.: kirándulás, közös tanulás, különböző előadások, sportolási tevékenységek, filmklub... stb.)
61
7. A tanuló reggel, mielőtt elhagyja a szobáját, köteles beágyazni (az ágyneműjét az ágyneműtartóba helyezni) és a plédet ráteríteni a heverőjére. Köteles továbbá rendet rakni, felsöpörni a padlót és a szobát legkésőbb 07.45-ig elhagyni! A szobák rendjét és tisztaságát naponta is értékeljük, valamint havi szinten alaposabban ellenőrizzük! 8. A lakószobákban tilos étkezni, ételt elöl tartani, erre a kijelölt helyeken, a teakonyhákban van lehetőség. A teakonyhát a használat után minden Kollégista köteles tisztán és rendben otthagyni, hogy a többiek is jól érezhessék ott magukat. A konyhák napi ellenőrzése a heti ügyeletes diákok feladata. Kollégiumunkban „pontozási rendszert”vezetünk be, amellyel a Kollégisták tevékenységét értékeljük. Plusz pontok esetén plusz kimenővel ill. más jutalmazással is díjazunk, ellenkező esetben a mínusz pontok után szankciók bevezetésére kerül sor! 9. A Kollégium lakóitól kulturált viselkedést várunk el! Ide tartozik, hogy a Kollégiumban a napi első találkozáskor a „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” köszönési formát várjuk el! Az öltözködés és a viselkedési szokások alkalomhoz illőek legyenek! 10. A tanóra pontosan 16.30-kor kezdődik. A tanulók kötelesek 16.20-ra megérkezni a szabad kimenőről a Kollégiumba, hogy késés nélkül elő tudjanak készülni a tanórákra! Minden héten egy alkalommal csoportfoglalkozások keretében van lehetőségük a Kollégistáknak, hogy látókörük táguljon. A foglalkozások átogatása szintén kötelezettség a Kollégista számára. Heti rendszerességgel korrepetálás zajlik a Kollégiumban, erre Kollégistáink tanulmányi átlaguk, ill. érdemjegyeik függvényében kötelezhetők. 11. Az a tanuló, aki nem igazoltan van távol a tanóráról, vagyis nem kért előzetesen írásban engedélyt az ügyeletes kollégiumi nevelőtanártól vagy ezzel kapcsolatban hazudik, az büntetést von maga után. A büntetési kategóriák: Kollégiumi nevelőtanári:
Szóbeli figyelmeztetés
Kollégiumi nevelőtanári:
Írásbeli figyelmeztetés
Kollégiumi csoportvezetői:
Írásbeli figyelmeztetés
Kollégiumvezetői:
Írásbeli figyelmeztetés
Igazgatói:
Írásbeli figyelmeztetés
Kollégiumi nevelőtestületi:
Kizárás
62
12. Az esti tisztálkodással (zuhanyzás, hajmosás, fogmosás..) legkésőbb 21.30-ig végezni kell. (Hajfestés a Kollégiumban nem megengedett, csak hétvégén éljen vele a Kollégistánk, ha a szülő jóváhagyja. Extrémitás kerülendő!) 13. Takarodó után (21.30) a szobáját senki nem hagyhatja el indokolatlanul. Villany visszakapcsolása, zenehallgatás, telefonálás, beszélgetés, szigorúan tilos! A laptopok leadása kötelező az ügyeletes nevelőnél az esti villanyoltás előtt, melyek reggel vihetők el leghamarabb. 14. Takarodó után csak az maradhat fenn, aki előzőleg „fennmaradást” kért az ügyeletes nevelőtől (vagy azért, mert a tanórán nem tudta befejezni a tanulást, vagy pedig külső elfoglaltsága miatt nem tudott másnapra felkészülni). Vasárnap este nincs lehetőség a fennmaradásra tanulás céljából! (Nagyon indokolt esetben lehetséges: pl. hétvégi versenyek, elhúzódó családi programok, kirándulások…stb.) A fennmaradás lehetőségei: 9-10. osztály
-- 22.30-ig
11-12-13. osztály – 23.00-ig 15. A tanulók „külsős” barátaikat, ismerőseiket nem engedhetik be a Kollégium területére. A szülők csak be-és kiköltözéskor illetve a nevelőtanárral történt előzetes egyeztetés után tartózkodhatnak a szobában. 16. Mindennemű közösségi munka (Pl.: korrepetálás, udvar és a park takarítása, jótékonysági szereplés, karácsonyi vásárban segédkezés, Máltai Szeretetszolgálat munkájába való bekapcsolódás etc.) végzéséért elismerésként jutalomban részesítjük a Kollégistát. A dicséretek kategóriái: Nevelőtanári:
Szóbeli dicséret Írásbeli dicséret
Csoportvezetői:
Szóbeli dicséret Írásbeli dicséret
Kollégiumvezetői: Szóbeli dicséret Írásbeli dicséret Igazgatói:
Írásbeli dicséret
17. Nagyra értékeljük a kreativitást, azonban a dekorációt a nevelőtanárral folytatott előzetes egyeztetés és engedély alapján szabad csak kitenni. A Kollégium berendezési tárgyainak máshová helyezése szintén csak a nevelőtanár engedélyével lehetséges.
63
18. A tanév végén a tanuló kötelezettsége ugyanolyan állapotban átadni a hálószobát, ahogy azt az ősszel átvette. A Kollégista tanév elején szekrénykulcsot kap, amiért kauciót fizet. Félévente kulturális hozzájárulást szedünk a Kollégistáktól. Ha nem történt károkozás, akkor a kauciót a tanév végén visszaszolgáltatjuk. Károkozás következtében az összeget nem áll módunkban visszafizetni! Ezen felül bármilyen károkozás esetén a Szülő az okozott kárt köteles megtéríteni! 19. Kérjük, hogy a Kollégista hétfőtől péntekig vegyen részt a Kollégium életében, és csak rendkívüli esetben utazzon haza a hét közben! 20. Az étkezési díjak befizetése a gazdasági irodában, ill. átutalással történik (számlaszám 11749008-20009575) előre! Kérjük a fizetési határidő betartását! Fizetési elmaradás esetén a Kollégista étkezési lehetősége nem lesz biztosítva. Két hónapi díj befizetésének elmaradása után a kollégiumi jogviszony megszüntethető! Rendkívüli távollét, betegség esetén a Szülő felelőssége gyermekét az étkezés alól kijelenteni az Iskola gazdasági irodájában. 21. Kollégiumunkban hétvégi ügyelet az étkeztetés megoldhatatlansága miatt nincsen. Rendkívüli esetben, iskolai programoknál azonban lehetséges (Pl.: Gólyabál, Szalagavató, kirándulások, zarándoklatok…) előzetes megbeszélés szerint. Azonban a Kollégium hat fő alatti létszám esetén nem tudja biztosítani a szállást és a rendkívüli ügyeletet! 22. A Kollégisták tulajdonát képező értékeket és használati tárgyakat saját felelősségre lehet behozni a Kollégium területére!
Zalaegerszeg, 2013. szeptember 01.
László Ferencné
Csordás Róbert
kollégium-vezető
igazgató
64