Hajdú-bihari
Fotó: Nagy Gábor
[ I. évfolyam 23. szám | 2007. november 21. ]
Idegen régiók Honnan származol? Az észak-alföldi régióból. Ugye, mennyire nem életszerű a válasz a feltett kérdésre, mennyire nem áll rá a nyelvünk, a gondolkodásunk erre? Persze, hogy nem, hiszen hazánkban a megyerendszernek mélyre nyúló gyökerei vannak. A történelem évszázadain átívelő hagyományokat pontosan ábrázolja megyénk jelenleg érvényben lévő címere is, melyet az első szabadon választott közgyűlés 1991-ben fogadott el. Ez ugyanis lényegében véve megegyezik a 17. század végén létrejött volt Hajdúkerület címerével, hiszen az 1876-ban megszervezett
megye jogelődjének a Hajdúkerületet tartotta. A kerület címere pedig gyakorlatilag azonos azzal a címerrel, amelyet 1605. december 12-én Korponán adományozott Bocskai István erdélyi fejedelem annak a 9254 hajdú vitéznek, akik a szabadságharc ügyét diadalra vitték. Mert ilyenek ezek a hagyományok, amelyek élnek most is, amikor kormánypárti körökben folyamatosan a magyarországi megyerendszer felszámolásán ügyködnek. Az egyre csökkenő normatív támogatás a leghatékonyabb módszer erre: adj kötelező feladatokat a megyei önkormányzatoknak, de ne adj hozzá pénzt. Az állam
törvénysértő módon jár el, ám a meglepődésre semmi ok: hisz’ nem ez egyetlen alkalom. Azt szokták mondani a megyerendszer ellenzői, hogy az EU-ból nézve csak a régiók értelmezhetők. Mégsem igaz, hogy a megyék létezése akadálya lenne az uniós pénzek elnyerésének, erre számtalan, akár határokon is átnyúló pályázat sikere a példa. Úgyhogy sokáig éljenek a magyar megyék, a vasiak, a zalaiak, a somogyiak, a szabolcsiak és a többiek. És isten éltesse Hajdú-Bihart születése napján, november 22-én! Gurbán György
2
Az ország
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
Program az iskolacsökkentésre A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat vitájában október 27-én felszólalt Pálinkás József. Íme, a Fidesz hajdú-bihari listájáról országházba került képviselő beszédének szerkesztett változata. DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Az önkormányzatok költségvetésére rátekintve azt látjuk, hogy ott sincs fedezet az önkormányzati iskolák fejlesztésére, következésképp az önkormányzatok, amelyek már most is lehetetlen helyzetben vannak, nem lesznek képesek iskoláik fenntartására. Ezzel a kormánynak az a szándéka, amellyel igyekszik mennél kevesebb iskolát működtetni Magyarországon, megvalósul. Nem hiszem, hogy az ilyen mammutiskolákba való beterelés akár a szakképzésben, akár a közoktatásban hasznára válna a magyar oktatásnak. Az idei felvételi rendszer jelentős mértékben csökkentette a felvehető hallgatók számát. Különösen a Budapesten kívüli intézmények
Ki fizeti meg a kollégiumi díjakat? esetében, ami továbbra is azt a társadalompolitikai elképzelését – ha van ilyen – tükrözi a koalíciónak, hogy a vidéki intézményeket nehéz helyzetbe hozza. Ha nem lesznek a vidéki városokban felsőoktatási intézmények, akkor haladunk azon az úton, amelyet a kistelepüléseknél az iskolákkal kezdtek el, amelyet a nagyobb településeken a középiskolákkal és ugyanezen
településeken a felsőoktatási intézményekkel folytatnak. Nem tudom, tudják-e képviselőtársaim, hogy mennyi ma egy átlagos kollégiumi díj, és mennyi lesz a következő évben. Ma ez körülbelül harminc-egynéhány ezer forint, ami 50 ezer forint körülire változik a PPP-beruházások miatt, mert azok a beruházók, akik ebbe pénzt fektettek, akarják a profitjukat.
(Kovács Tibor: És az albérlet menynyibe kerül?) Az albérlet, képviselőtársam, ennél sokkal kevesebbe kerül. (Derültség az MSZP soraiban.) Debrecenben egy kétszobás lakást körülbelül 50 ezer forintért lehet bérelni, és abban két vagy három hallgató jobb körülmények között lakik, mint az önök által épített hotelekben, amelyek elsősorban arra szolgálnak, hogy a beruházónak megtérüljön a költsége. A költségvetésben van még egy fejezet, amiről szólnom kell, és ez a nemzeti fejlesztésekkel, az uniós fejlesztésekkel foglalkozó fejezet. Ebben a fejezetben is szerepelnek oktatási, kutatási, fejlesztési források. Az egész azonban teljességgel összehangolatlannak tűnik, nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal kéz. Az történik majd, hogy elindul egy fejlesztés, mondjuk, Szegeden, amelyet megpróbálnak öt pályázatból összerakni, az öt pályázatból, tegyük föl, háromban nyernek, mert nagyon jók, kettőben meg nem nyernek, és ilyen módon lesz egy torzó.
Mit hoz a térségnek a turisztika? A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat vitájában október 27-én szólalt fel Tóth József. Az MSZP balmazújvárosi képviselője által elmondottak szerkesztett változatát adjuk közre. TÓTH JÓZSEF (MSZP): A turisztikai nagyrendezvények, speciális programokra fordítható összegek keretén belül háromra szeretnék figyelmet irányítani: a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, az országos és nemzetközi vonzerővel bíró nagyrendezvényeinkre, valamint egyéb speciális programokra, sajátságos szakmai célkitűzésekre. Nagyon fontos, hogy ebben a költségvetési tervben a turisztikai vonzerővel bíró nagyrendezvényekre is megfelelő – no, nem elegendő – forrás rendelkezésre áll annak érdekében, hogy a turisztikai hatással bíró országos és nemzetközi rendezvények ez évben is, illetve a jövő évben is sikeresen szélesítsék a programkínálatot, ezáltal az elérhető devizabevételeket és a tartózkodási idő növelését érjék el. A teljesség igénye nélkül ezen ren-
Versenyképesebbé tehető-e a helyi turisztikai kínálat? dezvényekre szeretnék figyelmet fordítani. Ilyen a Szegedi Szabadtéri Játékok, a miskolci Bartók-fesztivál, a debreceni virágkarnevál, és sorolhatnám még azt a több tíz országos jelentőségű rendezvényt, amely támogatást kaphat. Természetesen a harmadik elemet szeretném a leginkább kibontani és pozitív történésként is megemlíteni, ez a regionális idegenforgalmi bizottságok által a korábbi években már kezelt, és a követke-
ző évben is forrásaiban mintegy 1 milliárd 600 millió forinttal rendelkezésre álló keret felhasználását jelenti. Ez a 2007. évben 890 millió forint volt a költségvetésünkben, és ennek nagyon fontos szerepe, funkciója a turisztikai bevételek növelésének fontos területévé válva a termékfejlesztés és a programkínálat növelése. Ide tartoznak a regionális jelentőségű turisztikai hatású rendezvények, fesztiválok, projektek is. Ezek a helyi sajátossá-
gokhoz igazodó támogatások az Új Magyarország vidékfejlesztési terv, az imént már említett Regionális Operatív Program turizmusfejlesztési intézkedései között nem szerepelnek, ugyanakkor szélesítik azok hatásait, erősítik a helyi turisztikai kínálat versenyképességét, hozzájárulnak a térségi felzárkózás elősegítéséhez. A 2007. évnek ugyan még nincs vége, de azt tudom mondani, hogy a 890 millió forintos előző évi forrásból több száz pályázatból 530 pályázó sikeresen szerepelt, és a kilenc turisztikai régióban 50–80 pályázat támogatásban részesült. Ez a keret, a következő évi költségvetési keret reményeink szerint ennél nagyobb forrásokat biztosít, régiónként mintegy 130–150 millió forint állhat majd rendelkezésre. Az oldalt összeállította: Dombrovszky Ádám (Hajdú-Bihar országgyűlési képviselőinek felszólalásait megtalálják az interneten – www.deol. hu – politikai oldalunk parlamenti aloldalán.)
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
A megye
3
Megjött az új főkapitány Minden változás valamiféle töréssel jár, de a megyei főkapitányság állománya olyan magas felkészültségű, hogy biztosan meg fogja tudni oldani az ebből fakadó problémákat – mondta Fekete Csaba alezredes, a Halmosi Zsoltot váltó új megyei rendőr-főkapitány csütörtök délután, a beiktatását követő sajtótájékoztatón. A mától Vas megye rendőr-főkapitányának kinevezett Halmosi Zsolt dandártábornok még bemutatta utódját a sajtó képviselőinek, majd elköszönt, és új állomáshelye felé vette az irányt. Mint arról Vezendi Jánosné alezredes, a főkapitányság szóvivője beszámolt, a vezetőváltás ünnepi aktusán jelenlévő Kökényesi Antal vezérőrnagy, az ORFK bűnügyi főigazgatója elismeréssel szólt a leköszönő Halmosi Zsolt elmúlt négy évi munkájáról. Ezután az új főkapitány mutatkozott be a tájékozatón nagy számban megjelent újságíróknak. A 39 éves Fekete Csaba elmondta, repülő-műszaki végzettségű, és 1991-ben jelentkezett a rendőrség
A fenti címet viselő projekt programjaként tartottak Hajdú-Bihar és Bihor megye önkormányzati képviselői számára konferenciát Debrecenben november 15-én. A határ mindkét oldaláról érkezett települési vezetőket köszöntve Szólláth Tibor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta: ma már természetes, hogy a határokon átnyúló kapcsolatok jegyében együtt pályázhatnak fejlesztési forrásokra a bihari és bihori települések. – Így az egymásra találás jegyében újra össze lehet kötni az elmetszett szálakat – fogalmazott az alelnök. Először Lucia Panteu, Bihor megye fejlesztési főkoordinátora, ismertette megyéje 2007–13 közötti időszak fejlesztési tervét. Előadásában kiemelte: elsősorban az EU Strukturális Alapjára igyekeznek támaszkodni. Elsőbbséget élvez a turizmus, a vidékfejlesztés, a versenyképesség, a környezet-
Halmosi Zsolt (jobbról): Előttem az utódom állományába, s ott több posztot is betöltött, elsősorban bűnügyi vizsgálóként. A Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakán 1996-ban, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 2003 decemberében szerzett diplomát. Dolgozott az Országos Rendőr-főkapitány-
ság Bűnügyi Főigazgatóságának Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán, később a Közbiztonsági Főigazgatóságon teljesített szolgálatot. Tavaly került az ORFK Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Főosztály Közrendvédelmi Osztály osztályvezetői posztjára.
A közös fejlődésért védelem, a közlekedés, valamint a humánerőforrások fejlesztése. A szakember örömmel jelentette be, hogy a nagyszebeni közös magyar–román kormánygyűlésen döntöttek a felek gyorsvasút beindításáról, mely Nagyváradon is át fog menni. A kiváló éghajlati, földrajzi adottságok kiaknázása érdekében a jelenlévők figyelmébe ajánlotta egy közös mezőgazdasági üzleti központ létrehozását. Buzás László, a hajdú-bihari önkormányzat fejlesztési főosztályának vezetője a megye gazdaságfejlesztési lehetőségeit és céljait ismertette. A szakember elmondta: a megyei önkormányzat helyzete nehéz, hiszen gazdasági tevékenysége leszűkült, jóformán csak az intézmények működtetésére szorítkozik, mert a fejlesztések regionális szinten valósulnak meg. Közös előrelépésre azonban
A turizmus közös fejlesztésében nagy lehetőségek rejlenek az eurórégiókban van lehetőség. Buzás László fejlesztési területként, lehetőségként említette a
Részt vett abban a bizottságban, amely a határőrség és a rendőrség integrációját készítette elő. Ehhez kapcsolódva bejelentette, hogy a jelenlegi 1400-as rendőri létszám az integráció után 2028-ra fog duzzadni a megyében. Az új főkapitány azt mondta, nagyon jó főkapitányságot vett át, és nem lesz könnyű megőrizni a kiváló bűnügyi és közbiztonsági eredményességet, de meggyőződése, hogy az állomány képes lesz a megnövekedett feladatokat is ellátni. Mint mondta, elsősorban a közlekedésbiztonságon van mit javítani, és ebben szeretné, ha eredményesebb lenne a megye. Arra a kérdésre, hogy mikor várható Balla Irma gyilkosának a megnevezése, úgy válaszolt, hogy amint részletesen megismeri az ügyet, és lesz mondanivalója, csak akkor nyilatkozik. Az új főkapitány azzal zárta tájékoztatóját, hogy pártoktól független, szakmai alapon működő rendőrséget szeretne irányítani a megyében. É. P.
turizmust, a médiát és a hulladékgazdálkodást, melyek fejlesztésére érdemes pályázni a határokon átnyúló kapcsolatok jegyében. Dancs László, az Euró-Régióház Kht. munkatársa konkrét fejlesztési eredményekről számolt be. Mint elmondta, térségünket igen eredményes, határon átnyúló kapcsolatok jellemzik: testvértelepülési kulturális együttműködések. A 2006. októberében létrejött Bihar–Bihor Eurórégió célja a kapcsolatok elősegítése a térség területi fejlesztésével. Ennek érdekében folyamatosan pályáznak, s tartanak közös rendezvényeket, konferenciákat, illetve kiadványokat, dokumentumokat jelentetnek meg, sőt internetes honlapot is létesítettek. A jelenlévők megtudhatták, hogy a pályázati kiírások leghamarabb 2008 második negyedévében jelennek meg, ám addig is közös projektek tervezését ajánlották a résztvevők figyelmébe a szakemberek. Nyírő Gizella
Megjelenik: Hajdú-Bihar megyében 128 ezer példányban – Főszerkesztő: Szénási Miklós – Szerkesztő: Gurbán György – Lektor: Arany Lajos – Fotó: Nagy Gábor – Szerkesztőség: 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A., tel.: (52) 581-800 – Kiadja: a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat megbízásából a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata), 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A., tel.: (52) 581-818 –
[email protected] – Felelős kiadó: Angi János – Hirdetési vezető: Bodnár Gabriella – Lapterv: Petromán László – Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) 532-211 – Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) 515-715 – Terjesztés: Magyar Posta Zrt. – ISSN 1789-039X – Terjesztési reklamáció: (52) 581-800. A hirdetésben közölt adatokért a hirdető vállalja a felelősséget. A Kaméleon Dizájn Kft. által tervezett egyedi grafikai megoldások utánközlése engedélyünk nélkül tilos.
4
A megye
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
Kerékpárút épül Kabán Keskeny, kanyarokkal teli az a főút, amely átszeli Kabát, s az állapota sem megfelelő. A lakosság megszokta már, hogy helyenként méretes kátyúkat kell kerülgetnie, azt azonban nehezen viselik, hogy a legelterjedtebb helyi közlekedési forma, a kerékpározás veszélyessé vált. Ezen az úton vezet keresztül az egyre növekvő teher- és a személyforgalom, a biciklisek pedig a szélén haladnak. Reggelente a vasútállomás a fő cél. Ilyenkor több száz kerékpáros száll nyeregbe, főként ingázók, munkába, iskolába sietve. Sajnos gyakoriak a balesetek, ezért nagy öröm a kabaiak számára, hogy végre elkezdődött a kerékpárút építése. Tizenkét évet vártak rá. A kerékpárút engedélyes terve még 1995-ben elkészült. De a beruházás nem valósult meg, mert nem sikerült pályázati forráshoz jutni, az önkormányzat pedig önerőből nem vállalta az építkezést. Most viszont vége a hosszú várakozásnak – már munkagépek dolgoznak több mint egy kilométer hosszon. – A tervek engedélye háromszor lejárt, újra kellett érvényesíteni, de
Nemsokára kevesebb veszély fenyegeti a kerékpárosokat Kabán már szerencsére a kivitelezésnél tartunk. A beruházást szakaszokra bontottuk, így 30 millió forintból a legveszélyesebb szakaszon építjük az utat, a vasútállomástól a Bethlen utca sarkáig. Ez egy járdával egyesített három méter széles kerékpárút lesz betonalappal és aszfalttal – sorolta Szegi Emma polgármester a részleteket. A 30 millió forint értékű beruházás tíz százaléka saját forrás, a többit az Észak-alföldi Regionális
Tanács pályázatán nyerték, a leghátrányosabb térséghez tartozó településként. Az önkormányzat jövőre szeretné folytatni a megkezdett útépítést. Még egy hasonló hosszúságú szakasz kell ahhoz, hogy biztonságban közlekedhessenek a kerékpárosok. Ennek megvalósítása viszont két szempontból is nehéz feladat elé állítja a várost. A következő szakasz ugyanis egy olyan szűk kanyart is érint, ahol az úttest mellett nincs
Toronyóra adományból Új toronyórát avattak a késő barokk stílusú ártándi református templomban. Az időmérő a helyi gyülekezet két tagja, egy házaspár nagylelkű felajánlásából készült el, majd egy ünnepélyes, megemlékező istentisztelet alkalmával szolgálatba állt. Az 1822-ben elkészült templom 114 éves korában kapott először toronyórát, melyet az akkori gyülekezet megbízásából Szántó Gyula berekböszörményi mester készített
hatszáz pengőért. A nyolcnaponként felhúzandó ingaóra azonban egy emberöltő alatt használhatatlanná vált. Egy ártándi házaspár fiuk halálának tizedik évfordulójára,
nemes adományként új időmérőt készíttetett a templom tornyába. Az Első Magyar Toronyóragyárban Rancz Lajos órásmester munkájának köszönhetően elkészült szerkezetet a reformáció havában avatták fel. Az eseményen Orosz Béla ártándi és Dénes Károly borsi lelkipásztorok hirdettek igét, valamint nagyváradi művészek is közreműködtek. A csaknem kétszáz éves, műemlék templom egyébiránt arról is nevezetes, hogy nyolcmázsás, a Magyar Feltámadás Harangja névre keresztelt hangkeltő eszköze a mai napig revíziós üzenetet hirdet. Az 1937-ben öntött nagyharang a korabeli presbiteri jegyzőkönyv szerint arra a szépreményű feladatra is hivatott, hogy „a nagyváradi hegyeket döngető hangjaival megvalósítsa a hozzáfűzött gyönyörű gondolatot”, azaz az elszakított területek visszatérését. D. A.
hely a kerékpárút kialakítására, tehát egy közeli utcára kell átterelni a kerékpárforgalmat. A másik gond pedig ennek a műveletnek a megtervezése és engedélyeztetése: ez jelentős költséggel jár. Szegi Emma polgármester azonban bizakodó. Reményei szerint egy-két éven belül elő tudják teremteni a beruházásoz szükséges újabb 30 millió forintot. D. S. A.
Díjat nyertünk Nem csökkent idén a parlagfűszennyezettség és pollenkoncentráció, részben a szélsőségesen meleg időjárás miatt – hangzott el azon az ünnepségen, amelyen tájékoztató szerepéért a helyi médiumokat – köztük a Debrecen és a Hajdú-bihari Hét című hetilapokat – is jutalmazták. Az Észak-alföldi Regionális Koordinációs Bizottság Hajdú-Bihar Megyei Albizottsága első alkalommal osztotta ki a parlagfű elleni védekezéssel kapcsolatos tájékoztatásban nyújtott kiemelkedő teljesítményért a Parlagfűmentes Környezetünkért Ambrózia Média Díjakat. Ezt vehette át a Hajdú-bihari Napló, a Debrecen Televízió és az Alföld Televízió. A bizottság minden munkáját segítő helyi médiumot, így a Debrecen újságot és Hajdú-bihari Hét c. lapot is elismerő oklevéllel tüntette ki.
A megye
„Rombolás” keleten Hajdú-Bihar megyét is sújtja a szocialista falurombolás, ugyanis Hajdúbagoson ellehetetlenítették a térségi feladatokat ellátó teleház működését. Ezt Mócsán Tiborné, a Hajdúbagosi Kulturális és Közösségfejlesztő Egyesület, egyben a (volt) teleház vezetője jelentette ki, amikor tájékoztatón ismertette az ügy fejleményeit. Mócsánné elmondta, a teleházat működtető egyesület az elmúlt évtizedben országos, sőt azon túli ismertségre tett szert: közreműködésükkel 58 teleházat hoztak létre, nemzetközi kapcsolatokat létesítettek, a bagosi fiatalokat eljuttatták távoli országokba is. Mára azonban utcára kerültek. Az önkormányzat diszkriminatív intézkedései működésüket ellehetetlenítették – a telefont, az internetet és a riasztót kikapcsolták –, ezért november első hetében kénytelenek voltak kipakolni a művelődési házból. Jantyik Zsolt, a megyei közgyűlés művelődési, sport- és civil kapcsolatok bizottságának elnöke szomorúan tapasztalja, hogy olyan feszültségek jöttek létre a teleház vezetője és a polgármester között, melyek feloldhatatlannak látszanak. A teleházak pedig azt a hiányt pótolták, amelyek a normatíva csökkenése miatt keletkeztek – emelte ki. – A falvak ellehetetlenítéséről van szó, ugyanis itt nem a bal- vagy a jobboldal képviselői, hanem a bagosiak lesznek a vesztesek – fűzte hozzá. Megoldásként egész-
Mócsán Tiborné szerint ami történt, az rombolás séges kompromisszumot javasolt a polgármesternek és az egyesület vezetőjének. Istenes Gyula polgármester elmondta, nehéz együttműködni egy olyan egyesülettel, amelynek vezetője kijelenti, hogy „civilek vagyunk, semmi közötök hozzánk”, máskor meg segítségért folyamodik. Azt is felrótta, hogy az egyesület felélte a bevételeit, ahelyett, hogy önfenntartásra törekedett volna. Sérelmezte továbbá, hogy Mócsánné nem engedte meg az egyesület tárgyainak, berendezéseinek felleltározását, illetve megtagadta a betekintést a gazdálkodásba. A polgármester bejelentette: az önkormányzat nyitott az egyeztetésre, bár nem lát esélyt az együttműködésre. Ígérte: a kulturális tevékenység viszont új ala-
pokra helyezve tovább fog működni a faluban. Mócsán Tiborné erre reagálva hangsúlyozta: idén szeptemberben az egyesület éves szakmai beszámolóját a képviselő-testület elfogadta – igaz, a polgármester nem. Ezután vonták meg a közművelődési normatíva 50 százalékát is. Ez pedig a működést veszélyeztette. Olyan áron maradhattak volna a helyükön, ha fizetik az épület rezsiköltségeit, annak ellenére, hogy közfeladat ellátására szóló szerződés él az önkormányzattal. – A feladatok elvégzését elvárják, de a működési költségeket visszatartják. Nem más ez, mint közösségrombolás – summázta az egyesület vezetője. Kép és szöveg: Nyírő Gizella
A polgárok védelméért A közterületek rendjének megóvása érdekében pályázatot hirdetett az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. Az aspirálók között szerepel Balmazújváros önkormányzata is. Az igénylés beadását a város legutóbbi, rendkívüli testületi ülésén hagyták jóvá. A pályázat konkrét célja a közterületek, és a polgárok előtt nyitva álló egyéb területek biztonságának növelése, a lakosság nyugalmának megőrzése, valamint az élet- és vagyonvédelem. Fokozott figyelmet igényelnek a lopások, a rablások és a zaklatások
közterületeken és tömegközlekedési eszközökön. A program része továbbá a gyermekek, iskolások és fiatalkorúak megelőző célú képzése, oktatása, illetve a közterületek folyamatos megfigyelését lehetővé tevő kamerarendszer felállítása. Igénylést nyújthatnak be a települési önkormányzatok, a városi rendőrkapitányságok, valamint azok a társadalmi szervezetek, amelyek bűnmegelőzési tevékenységet folytatnak. Mielőtt azonban bármelyik szerv is pályázhatna, együttműködési megállapodást kell kötnie két másik szervezettel, tehát a pályázók programjukat
csak a másik két pályázati partner együttműködésével hajthatják végre. A szerződésnek tartalmaznia kell a fő pályázó (például az önkormányzat) és az együttműködők közötti felelősség- és munkamegosztást, továbbá rendelkeznie kell a projekt forrásairól és a támogatás elosztásáról. Az elbírálás során előnyt élvez az a pályázó, amely minél szélesebb körből kér fel együttműködő partnereket, és a pályázatban foglalt célok együttes kezelésére törekszik. Tar Anita
5
Pálya lesz Műfüves sportpálya kialakításához szükséges forrásokról döntött egyhangúlag a balmazújvárosi képviselő-testület. A közbeszerzési eljárásban az önkormányzat által készített ajánlati dokumentációt a Globál Sport Kft., a Magyar Aszfalt Kft., a Mezei Vill Kft. és a Colas-Debrecen Zrt. vásárolta meg. A bírálóbizottság javasolta, hogy a győztes ajánlattevő – amely társaság az egyetlen érvényes ajánlatot tette – a Global-Colas Közös Vállalkozás legyen. A megállapodásban szerepel egy 96x53 méter teljes műfüves terület – ebből 90x50 méter a szabványpálya –, valamint a hozzátartozó építményrészek és berendezési tárgyak teljes körű építési-szerelési munkáinak elvégzése; és ehhez kapcsolódóan egy speciális pályatisztító berendezés átadása a megrendelőnek. Ezenkívül a bírálóbizottság azt is indítványozta, hogy a Mezei Vill Kft. ajánlatát a testület nyilvánítsa érvénytelennek, ugyanis az sem tartalmilag, sem formailag nem felel meg a felhívásban és a dokumentációban meghatározott követelményeknek. Az a kezdeményezés is egyetértésre talált, mely szerint az önkormányzati önerőt 49,9 millió forintról, 58,9 millió forintra emelik, így a teljes beruházási költség majdnem bruttó 132 millió forint. Tiba István polgármester szerint még az idén elkészülhet a pálya. – tanita –
AJTÓ-ABLAK PROFIL KFT.
..*(&.
5
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
99*,$.&, 5,~6,(1*('01<(. 1RYHPEHUWÆOGHFHPEHULJ
äEHMUDWLDMW°N%RURYLDEODNRNN : P N äÚO¦JNDPUVPÎDQ\DJDEODNRN ä0DVRQLWHEHOW¦ULDMW°N ä0')GHNRUI°OLV%RURYLSRQWRQ]U°G° DF¦OEL]WRQVJLDMW°N )HOP¦U¦VEH¦SªW¦V ,QJ\HQHVUDMQODWN¦V]ªW¦V 5HGÆQ\UHOX[D V]·Q\RJKO°¦UW¦NHVªW¦V ~UJDUDQFLVV]HU]ÆG¦VN³W¦VVHO¦YUH
Db., Szabó Kálmán u. 54. Tel./fax: 52/437-442, 30/664-3611
6
Megyei krónika
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
Ingyen oltás Vizitdíj- és térítésmentes, influenza elleni védőoltás áll 61 ezer, kockázati csoportba tartozó felnőtt rendelkezésére megyénkben. Ezen kívül 740 vakcina vehető igénybe a három év alatti gyermekek számára. Az ingyenes oltóanyag az érintettek 80 százalékát fedi le, ám dr. Kohut Zsuzsa, az ÁNTSZ megyei tisztiorvosa szerint a lakosság nem használja ki maximálisan a lehetőséget. Akik térítés ellenében szeretnék az oltást igénybe venni, a háziorvosukkal vényre kiirathatják, és a gyógyszertárban megvásárolhatják. Ebben az esetben azonban már vizitdíjat kell fizetniük a vakcina beadatásakor.
Nagy tartozások Csaknem 18 milliárd forintot szedett be szeptember végéig az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága végrehajtási eljárások során. Több mint 24 ezer eljárás indult a régióban az év első kilenc hónapjában, a tartozások összege eléri a 38 milliárd forintot. A hivatal összesen 53 ezer fizetési meghagyást bocsátott ki, amelynek következtében 11 milliárd forintot sikerült behajtani. Jelenleg 23,5 ezer adózó ellen folyik végrehajtó eljárás – ők összesen 34 milliárd forinttal adósai az államkasszának.
Épülhet az üzem Négy év várakozás után, de jogerősen megkapta a beruházó cég a környezethasználati engedélyt a Vekerdre tervezett használt
A közösség, a társadalom megbecsülésének jeleként ünneplik világszerte november 12-én a szociális munka napját. Hajdúböszörmény önkormányzata az idén első alkalommal csatlakozott az országos rendezvénysorozathoz, és ünnepséget szervezett a város szociális intézményeiben, a polgármesteri hivatalban, a civil szférában, illetve a karitatív szervezetekben dolgozók számára. A szociális munka napja alkalmából szakmai kitüntetést vehetett át Bányai Lajosné, a Fazekas Gábor Idősek Otthona nyugalmazott osztályvezető ápolója, Borók Lajosné, a városi bölcsőde nyugalmazott élelmezésvezetője, Abari Imréné, a Szociális Szolgáltatási Központ nyugalmazott intézményvezető-helyettese, Borsi Éva, a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályának ügyviteli alkalmazottja és Kakujáné Komáromi Erzsébet, a Magyar Vöröskereszt hajdúböszörményi területi vezetője.
akkumulátorfeldolgozó üzemre. Az ügyben, 2003-ban népszavazást is tartottak a településen, ahol a helyiek többségben igennel szavaztak az építkezésre, a munkalehetőségek reményében. Jelenleg az építési engedélyre kell várni, mert a helyzet szerint környezetvédelmi szempontból épülhet az üzem. A beruházás összköltsége 5,6 milliárd forint. A tervek szerint az üzem 2009-ben nyithatja meg kapuit, s
előreláthatólag egy év alatt 20 ezer tonna használt akkumulátort dolgoznak majd fel.
Lesz égető? A Zöld Kör indítványt nyújtott be a hajdúböszörményi önkormányzatnak, népszavazás kezdeményezésére. Kérelmezték, hogy a képviselő-testület írjon ki szavazást a város közigazgatási területére vonatkozóan, hulladékégető létesítésének ügyében. Ennek létrehozása ellen mintegy hatezer aláírás gyűjtésével tiltakoztak a zöldek. A testületi ülésen elmondták, hogy az önkormányzatnak nincs köze a beruházáshoz, de meglehetősen ellentmondásos vélemények születtek az építkezés ügyében. A képviselők egyetértettek a népszavazás indítványozásával, de ezzel a döntéssel kapcsolatban megvárják a szakhatósági állásfoglalást.
Folkfesztivál Az Érmelléki Iskolaszövetség intézményeinek – hét iskolának – csaknem negyven alsó tagozatos (1–4. osztályos) diákja vett részt a második alkalommal rendezett kistérségi versmondó versenyen, Hosszúpályiban, a Bem József Művelődési Házban. Az évfolyamgyőztesek Tóth Sándor (Bagamér), Csóka Dominik, Iványi Zsanett, Tóth Gabriella (Hosszúpályi) lettek. Fotó: Ozsváth Sándor
A berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Központ és a Nagyváradi Állami Filharmónia Nagyvárad Táncegyüttese által közösen kidolgozott, „Égig érő fa” elnevezést viselő programsorozat első,
és legnagyobb rendezvénye volt a november 3-án és 4-én megtartott Bihari Folkfesztivál. A fesztivál célja volt, hogy bemutassa a bihari térség néptánc-, népzenei és népművészeti hagyományának gazdagságát. A tánccsoportok két térségben – Magyarországon a Bihari Kistérségben, Romániában pedig Bihor megyében mutathatták meg tehetségüket.
Szobrok tölgyből Felavatták Nyírmártonfalván azt a szoborparkot, amelynek első darabjait az I. Ligetaljai Akácfesztivál alkalmával készítették el az alkotók. Az alapanyagként szolgáló tölgyfát a Gúti Erdőgazdaság adta. Az 1848–49-es és az 1956-os szabadságharc emlékoszlopának alkotói Demeter István (Székelyudvarhely) és Kutasi Gyula (Kárpátalja, Bene). Az I. világháború áldozataira emlékező szobor Koltai László (Püspökhatvan) és Tyukodi László (Karcag) munkája, míg a 2007 Árpád éve című kompozíciót Pólin Elek (Kárpátalja, Salánk) faragta. A szoborparkot a kezdeményező helyi Kulturális Örökségvédelmi Egyesületnek az elnöke, Mikáczó Lajos és a település polgármestere, Kövér Mihály Csaba ünnepségen avatta fel.
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
Győztek a vendéglátósok
A sertéseknek is menniük kell... Elkeseredett hangú hölgy telefonált a napokban szerkesztőségünkbe. Azt panaszolta, hogy Hajdúszoboszló önkormányzata szűkítette az állattartás lehetőségeit a fürdővárosban. A neve elhallgatását kérő hölgy elmondta: még Szoboszlón sem tud mindenki vendéglátással foglalkozni, ezért sokan az alacsony nyugdíjukat ház körüli állattartással egészítették ki eddig. A mostani szigorítással pedig az ötvenes évek kitelepítését, padlássöprését idézi a képviselő-testület – véli a panaszos. Örvendi László, a mezőgazdasági bizottság elnöke az üggyel kapcsolatban elmondta: az október 18-i testületi ülés egyik napirendi pontja volt az állattartási rendelet módosítása is. Már évek óta téma ugyanis ez a városnak azokban a körzeteiben, ahol átmenet van az üdülőövezet és a hagyományos mezőségi városrész között. Hajdúszoboszló a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is folyamatosan fejlődik, gyarapszik, és ez elsősorban a gyógy-idegenforgalomnak köszönhető, minden évben nő a városba látogató vendégek száma. A meglévő szállodakapacitás mellett egyre növekvő számban veszik igénybe a turisták a fizető-vendéglátás szolgáltatását is, amelynek révén a hagyományos üdülőkörzet kitolódott. A korábbi üdülőövezetek szomszédságában is jelentős számban létesültek a fizető-vendéglátásnak helyei, olyan körzetben is, ahol az „őslakos” hajdúszoboszlói gazdálkodók állattartással foglalkoznak. Az érdekek ezen a ponton ütköznek. Az új tevékenységgel foglalkozókat és a vendégeket is zavarja az állattartással járó kellemetlen szag, és a legyek, miközben sajnos, országos tendencia az állattartók számának csökkenése. – Az állattartási rendelet módosítása előtt statisztikai felmérést végeztettem 2005-ben
– ennek eredménye a konfliktus létezését támasztotta alá. Összességében, a vendéglátós lobbi erősebbnek bizonyult az állattartás melletti érveinknél, így a módosító javaslat elegendő szavazatot kapott ahhoz, hogy az Ady Endre utcától keletre, vagyis a gyógyfürdő felé eső városrészen az állattartást korlátozzák – közölte Örvendi László. Vágó Zsolt önkormányzati képviselő is az állattartás korlátozása mellett szavazott. Szerinte azért volt szükség a szigorításra, mert a gazdák trágyakezelése nincs megoldva. Nincs trágyatároló, sok helyen nem tesznek eleget az állattartók a rovar- és rágcsálóirtás követelményeinek. Az is előfordul, hogy az ingatlanok méretéhez képest jóval nagyobb az állatállomány. Szavazatával ő is a szigorítás mellett voksolt, hiszen szerinte saját választókörzete érdeke is ezt diktálta. – A döntés a nagyméretű állatok – ló, szarvasmarha, juh, kecske, sertés – és nagy létszámú egyéb állat kitiltásával jár. A rendelet alkotásakor én, néhány képviselőtársammal együtt nem kívántam ilyen drasztikus intézkedést hozni – hangsúlyozta Örvendi László. – Azért tiltakoztunk a rendelet megalkotása ellen, mert szerintünk ezt a szigorú intézkedést csak lakossági beleegyezéssel lehetett volna meghozni. Itt ugyanis családok megélhetési forrásáról van szó, és az önkormányzat egyetlen lehetőségüktől fosztja meg őket anélkül, hogy alternatívát és segítséget nyújtana az állattartás kényszerű befejezése utáni életükhöz. Ez a tendencia sajnos országos: falusi önkormányzatok is képesek kitiltani a településükről az állattartást. Az állattenyésztés növelése pedig kormányprogram, ám a hatalom birtokosai nem segítik kellőképpen az érintett családokat. Nyírő Gizella
A megye
7
Belterjes pár(t)beszéd Csaknem egy hónapja jelentette be a miniszterelnök azt az országjáró kampánykörutat, amely az aktuális kormányzati elképzeléseket hivatott ismertetni a lakossággal. Ám a tapasztalatok szerint a valódi eszmecserére nem mindenütt teremtették meg a valódi lehetőséget. A Nagy Párbeszéd roadshowja során 1300 település végiglátogatását tervezik a kormánytagok. Az MSZP vezető személyiségei közül többen is úgy nyilatkoztak: bíztak abban, hogy lesz egy-két provokátor, akivel tud vitatkozni az előadó, vagy pár felkészült, nem baloldali érzelmű értelmiségi, de az eddigi tapasztalataik szerint hiába nyíltak a fórumok, megint csak a „sajátjaikat” tudják elérni. Október végén Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter Berettyóújfaluban tartott tájékoztatót. Ezen szeretett volna részt venni Galló Ferenc, aki több önkormányzat pályázatírói tanácsadójaként dolgozik. Gyula Ferencné, a térség szocialista országgyűlési képviselője azonban nem engedte be őt, mondván, az esemény szigorúan zártkörű, csak meghívottak vehetnek részt a miniszter tájékoztatóján. – A találkozó valóban zártkörű volt – ismerte el az esettel kapcsolatban Kövér Mónika, az MSZP hajdú-bihari sajtóreferense –, ám Földesen a házigazda Jeneiné Egri Izabella polgármester és a térség MSZP-s országgyűlési képviselője, Csontos János jelenlétében rendeztek nyilvános fórumot. Erre vártak minden érdeklődőt. Az MSZP tájékoztatása szerint Bajnai Gordon azon a napon Püspökladányban adott át radarállomást, majd Berettyóújfaluba érkezett, s ott a hátrányos helyzetű Bihari kistérség vezetőivel kívánt találkozni. Ennek megfelelően mind a 29 polgármester kapott meghívót, továbbá a kistérségi megbízott és néhány meghatározó vállalkozó. – Úgy persze nehéz „párbeszélni” a kormány programjáról, hogy a szocialisták eldöntik, kik lehetnek a szerencsés meghívottak, illetve ők kiket tekintenek meghatározó jelentőségű vállalkozóknak. Egy ilyen „pártbeszédet” mi – természetesen – jelenlétünkkel nem kívánunk megzavarni – reagált erre a magyarázatra Galló Ferenc. Ny. G.
8
Háttér
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
Nem csak gimi
FELHÍVÁS a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított
ÖnzEtLEnSég dÍj 2008. évi adományozására A kitüntető díj adományozásának feltételei: „Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Önzetlenség díja” adományozható azoknak, akik önzetlen tevékenységükkel hozzájárultak Hajdú-Bihar megyében az értékteremtéshez. Az Önzetlenség Díjat az évente megrendezendő megyebálon (februárban) nyújtják át. A kitüntető díj adományozására bárki tehet javaslatot. A javaslatoknak 2007. november 30-án 12 óráig a megyei közgyűlés elnöke címére (4024 debrecen, Piac u. 54.) kell megérkezniük.
A hadházi intézményből sokan jutnak be egyetemekre, főiskolákra A hajdúhadházi Szilágyi Dániel Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola a kilencvenes évek közepén létesült. Egy oktatási intézmény életében ez nem túl hosszú idő, a hadháziak mégis jelentős fejlesztéseket tettek a bő egy évtized alatt. Az intézmény igazgatónője, Fekete Júlia érdeklődésünkre elmondta, hogy bár nehezebb helyzetben vannak, mint a középiskolák általában, ennek ellenére mindent megtesznek, hogy a tanulók megfelelő környezetben, színvonalas oktatásban részesüljenek. Az önkormányzat 1994-ben alapította az iskolát, amelynek akkor még nem volt önálló épülete sem. Akkor még csupán egy közgazdasági osztállyal indult a képzés, majd ’95-ben levelező tagozattal bővült, és két év múlva felépült a jelenlegi épület. Az intézmény névadója, Szilágyi Dániel hajdúhadházi születésű 1848-as szabadságharcos katona, a keleti nyelvek Európa-szerte ismert tudósa, fordító, a török nyelv tanára. Az új épület elkészülte után néhány évvel bővült az oktatás a hagyományos, négyosztályos gimnáziumi csoportokkal is. A tavalyi évvel bezárólag, feltehetően az érdeklődés hiányának okán, megszűnt a levelező tagozat. Az igazgatónő szerint ebben az is közrejátszott, hogy a településen az érettségizni kívánók inkább nappali képzésben végzik a tanulmányaikat, ezért számottevő igény nincs a levelező tagozaton belüli oktatásra. A szakközépiskolában közgazdasági alapozó szakmai oklevelet kapnak a tanulók, s annak megszerzése után, ugyanúgy, mint a gimnáziumban, maradhatnak még egy ötödik éven, pénzügyi-számviteli ügyintéző, vagy számítástechnikai szoftverüzemeltető tagozaton. Az alternatívák közül az utóbb említett sokkal népszerűbb, hiszen a pénzügyi szak sokkal nehezebben és fél évvel később végezhető el.
Másrészt pedig a tapasztalatok azt igazolják, hogy ez a korosztály már nem szívesen marad az iskolapadban, legalábbis nem középiskolában. Aki tovább szeretne tanulni, inkább felsőoktatási intézményben teszi, feltéve, ha sikerül oda bekerülnie. A felmérések azt mutatják, hogy a jelentkezők 70–80 százaléka tesz sikeres felvételi vizsgát főiskolára vagy egyetemre. – Törekszünk arra, hogy a lehető legenyhébb különbség legyen a gimnáziumi és a szakközépiskolai képzés között. Mindkét területen tanulnak gépírást, hangsúlyos nálunk a minél színvonalasabb oktatás, informatika tantárgyban a tanulók ECDL-vizsgát tehetnek. Ezt igazolja, hogy nagyon sokan érettségiznek számítástechnikából – tette hozzá az igazgatónő. Az idegen nyelvek közül angolt és németet tanulhatnak a diákok. Tavaly indult egy nyelvi előkészítő tanfolyam, ez a négyéves gimnáziumi képzés előtt egy évig tartó, úgynevezett „nulladik” évfolyamos képzés. Az erre jelentkező tanulók az előkészítőn főként nyelvet tanulnak, és csekély óraszámban tanulják a többi tantárgyat. Az elhivatottak közül sokaknak sikerül már az iskolai tanulmányi idejük alatt nyelvvizsgát szerezni. Az intézmény területén nincs tornaterem, ezért a szemközti általános iskolában tartják meg a kötelező testnevelésórákat. Mozgási lehetőség a földszinti konditeremben, valamint az udvaron lévő kosárlabdapályán van. Az igazgatónő kiemelte a rajzoktatást. E tárgyból már többször is részt vettek az iskola tanulói országos versenyeken, és ott szép eredményeket értek el. A következő tanév szeptemberétől szakiskolai képzés is indul, amelynek során mezőgazdasági és fémipari területen szerezhetnek majd szakmát a tanulók. Tar Anita
Az adományozásra vonatkozó javaslatot a megyei önkormányzat honlapjáról ( www.hbmo.hu) letölthető űrlapon nyomtatott formában kitöltve lehet megtenni.
Pályázati felhívás A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Déri Múzeum Baráti Köre ebben az évben is meghirdeti a megyei önkéntes néprajzi és honismereti gyűjtőpályázatot. Pályázni lehet bármely néprajzi és helytörténeti téma eredeti ismeretanyagot tartalmazó, saját tapasztalat, helyszíni gyűjtés vagy levéltári kutatás alapján történő feldolgozásával.
Beküldési határidő: 2008. január 10. a pályamunkák értékelésére és a díjkiosztásra 2008. január végén kerül sor. Cím: 4026 Déri Múzeum, Debrecen, Déri tér 1. ajánlott témakörök: Az egyéni életút dokumentumai – írásos emlékek, naplók gyűjtése, feldolgozása. Átalakuló debreceni utcák – a településkép változása napjainkban, ennek dokumentálása (bármely más település is választható). Régi fotográfiák, családi fényképalbumok gyűjtése, elemzése. Történetek, elbeszélések a második világháború helyi eseményeiről, hadifogságról, internálásról, az 1956-os események helyi vetülete, a megtorlás évei. Személyes emlékek: a történések közvetlen hatása a hétköznapokra, illetve az egyéni életút alakulására, a mindennapi élet túlélési technikái. Emlékeim a múzeumról – a Déri Múzeum történetére vonatkozó képek, dokumentumok gyűjtése, a múzeumlátogatások élményének leírása. Szabadon választott téma. *** A pályázattal kapcsolatban bővebb információ kérhető Koticsné Magyari Márta muzeológustól a következő telefonszámon: 52/417-577, illetve e-mailben:
[email protected].
Szerintem
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
Eskü „Munkám során választóim akaratához és megbízatásomhoz híven, lelkiismeretesen járok el…” – ezt mondja az országgyűlési képviselő, amikor esküt tesz. A Magyar Szocialista Párt 2006-ban 43,21 százalékkal nyerte a választást a 42,03 százalékos Fidesz előtt. A választói akarat az MSZP programját juttatta helyzetbe. Csakhogy a szocialisták ma szinte homlokegyenest annak az ellenkezőjét hajtják végre, mint amire a választópolgárok őket felhatalmazták. Nem volt szó tandíjról, vizitdíjról, kórházi napidíjról, nem volt szó magánbiztosítókról, s még sorolhatnánk. Mit tehet az állampolgár? Kérdezze meg képviselőjét, hogyan értelmezi az esküjében elhangzottakat? Vegyen részt a legnagyobb ellenzéki párt népszavazási kezdeményezésén? Vagy a radikálisok utcai megmozdulásain? Vagy szerdán a szakszervezetekkel sztrájkoljon, menjen a civilek szolidaritási nagygyűlésére? A közvéleménykutatók a kormánypártok drámai mértékű viszszautasítottságát mérik. Ki mondja meg, mi maradt a demokrácia lényegéből: a néptől vett felhatalmazással, a nép érdekében, a nép részvételével való kormányzásból? (domdám)
9
Őszi színek A délelőtti bágyadt napsütésben az erkélyről hallgatom a Petőfi által is megénekelt „fák lehulló levelének lágy neszét.” Az elmúlás szemérmesen visszafogott hangjait. A lágy neszek olykor fémesen zörgőssé válnak, olykor halk sikollyal szakad le a levél az ágról, roppan halkan a kocsány. Drámaibb hangok is kiütköznek a csöndből. Házunk előtt juharfák hullatják leveleiket. Sárga és rozsdaszínű levelek monoton neszezése hallatszik a szomorkás őszi csöndben, amelyből hiányoznak a vidám rigóhangok, kedves madaraink elbűvölő trillázása, önfeledt füttye. Ugyan hol vannak most a tavasz és nyár ihletett dalosai, a feketerigók? Hiszen ők télen sem költöznek melegebb éghajlat alá, mint sárgarigó testvéreik. „Elsuhogott az a füttyös sárgarigó is délre.” (Nagy László) Az elmúlás hangjai ezek a halk, rejtélyes neszek. Ahány fa, annyiféle haldoklás, annyiféleképp adják át magukat az enyészetnek. Az ablakunk alatti juharfa, amely már túlnőtt a negyedik emeleten, levelei arany színűek, olyan színben pompázik a lombja, mint tavasszal az aranyeső. Csöndesen hullanak alá a sárga lepkeként meg-meglebbenő levelek. Nemsokára vastag avarszőnyegen lábolhatunk. Erről Pistike jut eszembe, aki nem fog már kezébe vesszőseprűt, hogy
Fotó: Ostváth Sándor összesepregesse a felgyülemlett faleveleket. Kedvenc időtöltése volt a sepregetés, sokszor hadakozott a szemtelen széllel, amely szétkuszálta a levélkupacokat, s kezdhette az egészet elölről. Nem bosszankodik már. Édesanyja gyújt gyertyát a sírján halottak napján, s visz virágot, amit megtesz más napokon is. Szomorú édesanya ő, lányát, fiát, férjét látogatja a temetőben, locsolgatja sírjukon a virágokat, amelyek belőlük táplálkoznak. A rozsdásodó
őszi falevélhez hasonlít Ella néni, a hangja is a hulló levelek neszezéséneszezésé re hajaz, szomorú, beletörődő. Vannak fák, amelyek megpirosodnak, bíborszínűvé változnak, akadnak rozsdaszínűek, halváhalvá nyabb és sötétebb barnák, és vanvan nak élénksárgák, a mi juharfáink zöme ilyen. Egy platánfa is álldogál a közelben, nagy levelei madármadár szárny suhogására emlékeztető hangon hagyják el az ágakat. HáHá zunk másik oldalán, dolgozószodolgozószo bámból éppen odalátok, van egy csipkebokor. Amikor bogyói vörösvörös lenek, mindig összefut számban a nyál, Anna néni hecsedlijének ízét érzem. Anna néni kedves kis öregöreg asszony volt, a szomszédunkban lakott egyedül, kopott kis házikóházikó jában. Mindenféle lekvárjai és bebe főttjei voltak a sifon tetején, én a csipkelekvárt szerettem leginkább. Mindig megkínált, ha segítettem neki meggyet szedni, nyulat vágni, mikor mire volt szükség. Ha jól emlékszem, sosem utasítottam vissza ezt a mesebelinek tűnő, mézeskalács testű anyókát. Nemrégiben a szögligeti temetőben járván szál virágot tettem besüppedt sírjára. A puszpángbokor zöld levelei viaszosan fénylettek az októberi napsütésben. Az arcomat nyalogató szélnek annanénis hangja volt. Fecske Csaba
Mivanmár, Burma? Szeptemberben Mianmar (ejtsd: Burma) népe buddhista szerzetesek vezetésével kifáradt az utcára, kifejezendő abbéli óhaját, hogy szeretett vezérük, Than Shwe tábornok húzzon el a fenébe, de legalábbis adjon nekik úgynevezett demokráciát. Vagy olyasmit, amit arrafelé már demokráciának neveznek. Mivel a megszólított tábornok történetesen az Állami Béke és Fejlődés Tanácsának elnöke, a személye elleni fölhorgadást a békével és a fejlődéssel szembeni támadásnak értékelte, s úgy cselekedett, ahogy az ilyen hangzatos címeket viselő tábornokok ilyenkor szoktak. Lövetett. Az áldozatok számáról azóta is ellentmondásos információk keringenek, tizenegynéhány és több ezer között. Pontosat nem tudni, mert az eseményről tudósító újságírókat is becsukták, az internetet pedig a nagy főkapcsolóval lekapcsolták. A katonai vezetés gyorsan szervezett egy népes szimpátiatüntetést a katonai vezetés mellett, ahol a
résztvevők szűnni nem merő tapssal üdvözölték a nyugalom helyreálltát, és őszintén elítélték a rendbontó csőcseléket. Merthogy azt mégsem lehet, hogy a béke és fejlődés ellenségei az utcán randalírozzanak, a szenzációéhes internacionalista sajtó meg felfújja az ügyet. Ráadásul mindez pusztán néhány hataloméhes ellenzéki politikus ambícióit és a klerikális reakció érdekeit szolgálja. A tábornoknak választania kellett a hangos kisebbség és a csöndes többség, a ribillió és a nyugalom között. És választott. Nem, kedves magyar olvasó, nem véletlenül áthallásos ez a történet. A burmai események után baráti körben szétküldtem egy e-mailt, ami a hazai „liberális” párt mianmarral kapcsolatos nyilatkozat-paródiáját tartalmazta, a magyar közelmúlt politikai közbeszédének bevett verbális és logikai fordulataival. „Aki nem volt ott, azt nem verték meg”, „a fölheccelt tömegek mögött álló
hataloméhes politikusok”, „a papok helye a templomokban van”, ilyesmi. Jellemző a magyar közviszonyokra, hogy néhány ismerősöm komolyan keresni kezdte a párt weblapján a nyilatkozatot. A keserűen groteszknek szánt paródia szinte semmiben nem különbözött a „liberális” párt megszokott politikai retorikájától. Mert a hatalom birtokosai szeretik úgy látni (úgy láttatni) az önkényes rendőrattakkot, hogy néhány megvadult kisnyugdíjas kardlapon fejelte a békésen poroszkáló lovasrendőröket. Szeretik úgy láttatni, hogy a háromszáz tüntetővel szemben ott van tízmillió, aki otthon maradt, mert a kormányt támogatja. Szeretik úgy láttatni, hogy Magyarország és Burma között az a nagy különbség, hogy a burmai tüntetőknek igazuk volt, és egy jobb világért tüntettek, a magyar tüntetőknek meg nem volt igazuk, és egy rosszabb világért, egy „liberálisok” nélküli kormányért
vonultak az utcákra. Csakhogy az igazi liberalizmus nem tesz különbséget: a véleményszabadság arról szól, hogy minden vélemény szabad. A burmai generális is azért lövetett, mert meggyőződése volt, hogy a tüntetők rosszul gondolkodnak. A múlt héten egy csöndes gyertyás demonstráció oszlatása során – burmai recept szerint – a rendőrök bevitték az eseményről tudósító újságírókat is. Akiket aztán órákig fogva tartottak; enni, inni, leülni, hozzátartozóknak vagy ügyvédnek telefonálni, nem engedtek. Persze, ilyesmi még skandináv országokban is megtörténhet, csak arrafelé a rendészeti miniszter a következő parlamenti ülésen nem mondhatja el, hogy mindez teljesen jogszerű és korrekt volt. Mert akkorra már nem ő a rendészeti miniszter, hanem rendkívüli kinevezéssel a burmai konzulátusra küldik. Portásnak. Petromán László
10
Háttér
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
Valósághű harci körülmények Helikopterekkel támogatott, éleslövészettel egybekötött rajtaütést hajtottak végre felderítő katonák a napokban Hajdúhadházon. A hadgyakorlat annak a tanfolyamnak a része volt, amelyben a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj végzettséggel még nem rendelkező, frissen toborzott tagjait képzik ki. A gyakorlatba a nyírbátori határőrség is bekapcsolódott. Egy zöld színű hengerbe zárt fontos dokumentum, amelyet túszejtők őriznek. Az iratok helyéről a felderítő zászlóalj Humint (emberi intelligencia) szakasza szerzett tudomást. A dokumentumot négytagú felderítő tűzcsoportoknak kellett megtalálniuk, akiket helikopter szállított a helyszínre, és a küldetés után ugyancsak a légijármű menekítette ki őket. Ez volt a csütörtöki hajdúhadházi hadgyakorlat egyik legfontosabb eleme, amelyet a Bornemissza-zászlóalj – képesítéssel még nem rendelkező – parancsnokainak kellett végrehajtaniuk. – Az október 24-én kezdődött tanfolyamon napi 10–14 órában gyakorolnak a katonák. Reggel fél 5-kor van az ébresztő, 5 órától testnevelés, majd estig tart az elméleti, illetve a gyakorlati képzés. Az első héten a terepgyakorlatot végezték el a hallgatók: megismerkedtek a Magyar Honvédség legújabb eszközeivel, az US-tájolóval és a GPS-szel is. A tereptan 30 kilométeres menetgyakorlattal végződött, amelyben az egyéni tájékozódó képesség növelése volt a cél. A második héten hallgatóink megtanulták, hogyan kell reagálni az ellenséges támadásokra. A kiképzés során a résztvevők egymás között váltották a parancsnoki pozíciókat, így mindenki be tudta gyakorolni a teendőket. A hetet helikopteres záró
Ma már a hadgyakorlatoknál is fontos szempont a költséghatékonyság foglalkozással fejezték be, elsajátítva a felderítő csoport kirakását, illetve kiemelését váltott helyszínnel és módszerekkel. A harmadik héten az épületharc alapvető szabályait ismerték meg: paintballos helyiségharcot is vívtak élethű körülmények között. Majd szituációs lőgyakorlatot hajtottak végre, a hetet pedig felderítőkötelék-lőgyakorlattal zárták MI-24 harci helikopter tűztámogatása mellett. Minden esetben igyekszünk valósághű körülményeket teremteni. A blokkok végén pedig záróvizsgát tesznek a hallgatók, amelyen a tanultak legalább 60 százalékát vissza kell tudniuk adni – tájékoztatott Nyíri Sándor őrnagy, a zászlóalj törzsfőnöke. A hathetes gyakorlat célja, hogy kiképezzék az Egerből Debrecenbe telepített 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj 20 új tisztjét és
Szituációs lőgyakorlatot is végrehajtottak
tiszthelyettesét. A zászlóalj két csapatfelderítő századból, egy felderítő támogató, valamint egy EHV- (elektronikai hadviselés) szakaszból áll. A költözés során azonban az állomány kétharmada vagy leszerelt, vagy más állomáshelyre távozott, így létszámbővítésre volt szükség, s ezeket az újonnan érkezetteket ki kell képezni. A tisztek és tiszthelyettesek hathetes oktatásával párhuzamosan a legénység számára tizenkét hetes tanfolyam is zajlik – tette hozzá Nyíri Sándor. A kiképzésben részt vesz a nyírbátori határőrség beavatkozó csoportja is. – Két napot vagyunk itt azért, hogy bemutassuk az épületharcászatot, valamint azt, hogyan kell ellenőrizni a gépjárműveket. Ez utóbbi során azt is megtanítjuk, hogyan kell erőszakosan kiszállítani a járműből az ellenszegülő sofőrt. Nem csak tanítani jöttünk, hanem mi is tanulunk, hiszen a határőreink a lőgyakorlatokban is részt vesznek őr – ismertette Bihari János határőr őrnagy. Az elméleti és gyakorlati képzések november 30-án zárulnak a felderítő zászlóalj tisztjei és legénysége számára. A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárja évente 5–6 hasonló nagyszabású hadgyakorlatot tart, amelyek megszervezése több száz millió forintba kerül – mondta érdeklődésünkre Kovács József dandártábornok. – Korábban rendszeresek voltak ezek a gyakorlatok, az utóbbi időben azonban a költséghatékonysá-
got és az ésszerűséget szem előtt tartva, elsősorban a feladatokhoz és az igényekhez igazítva szervezünk ilyeneket. Természetesen az állomány alapfelkészültségét fenntartó egyéni, raj vagy szakaszgyakorlatokat továbbra is rendszeresen megtartjuk. A többi viszont elsősorban attól függ, hogy a külföldi misszióban milyen speciális megbízást kell teljesítenünk. Azt előtte itthon begyakorolják a katonák, hogy felkészülten indulhassanak a helyszínre. A gyakorlatokat évente előre megtervezzük, majd a felmerült igényekhez igazítva kapjuk a forrást a minisztériumtól. Eddig még semmilyen hiányt nem szenvedtünk anyagiakban, és a jövőben sem számítunk erre. Ha ugyanis előre nem látott feladat merül fel, akkor egy elkülönített képzési tartalékkeretből adják a pénzt a szervezésre – tette hozzá Kovács József. A Bocskai-dandár csaknem 3000 katonájából jelenleg 900-an teljesítenek külföldi szolgálatot elsősorban a Balkánon az EUmisszió keretében Szarajevóban és Koszovóban, de Afganisztánban is szolgálnak a dandár kötelékéből. A tábornok megjegyezte: még legalább 500 embert szeretnének felvenni. A logisztikától kezdve az egészségügyen át a felderítő, lövész és műszaki feladatkörig szinte mindenütt szükség lenne munkaerőre, így továbbra is várják a bátor önkénteseket a hadseregbe. Kenyeres Attila
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
Debreceni krónika
11
Makkot vetettek A Nagyerdő éves rekonstrukciós munkáinak részeként kezdték el három hektáron a Nagyerdő keleti tömbjében, a Pallagi út mentén a tölgymakkvetést. A felújítási költség hektáronként egymillió forint, a telepítés nyomán azonban csak 8–10 év múlva lesz embermagasságú tölgyes. Az erdő egyes részein, ahol a 160–170 éves tölgyek kipusztultak, olyan fák és cserjék jelentek meg, amik nem őshonosak a Nagyerdő természetes erdőtársulásában; emiatt, kíméletes technikával, be kell avatkozni a tölgyes megmentéséért – tájékoztatott Juhász Lajos, a Nyírerdő Zrt. debreceni igazgatója. A tölgymakkvetést erdészeti vállalkozók végzik, s az ápolási munkákban közmunkaprogramos dolgozók is közreműködnek.
Díjat nyertek Innovációs díjjal jutalmazta az AKSD Kft.-t – közép- és nagyvállalati kategóriában – a regionális fejlesztési tanács. A kisvállalatok között a GéSz Gaál és Sziklás Kft. lett a legjobb. Gazda László elnöktől megtudtuk azt is: ipari parkok létesítésére, fejlesztésére 32 pályázatot nyújtottak be a tanácsnak, 8 milliárd forintos fejlesztési forrásra.
Támogatás Az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottságának tagjai támogatásukról biztosították Kósa Lajos polgármester indítványát a debreceni városi bíróság új elhelyezésére – derült ki a bizottság debreceni kihelyezett ülésén. A Debreceni Ítélőtábla épületében tartott tanácskozáson (amelyen jelen volt Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke is) Kósa Lajos emlékeztetett: az ítélőtábla 2,5 milliárd forintos beruházásához jelentős mértékben hozzájárult Debrecen. A polgármester most az életveszélyessé vált, városi bírósági épület kiváltását kezdeményezte, s az új beruházáshoz tett felajánlást: Debrecen ingyen adná a telket az építkezéshez, a város kamatmentes hitelből, saját beruházásban építené meg a bíróságot.
Városi komplex tanulmányi versenyt rendezett november 16-án a Lilla Téri Általános Iskola
dományi centrumban immár két hónapja működik sikeresen – tudtuk meg a műszer bemutatóján. Általa az érrendszer vizsgálata lényegesen kevésbé terheli meg a beteg szervezetét, így rövidül a beavatkozás utáni kötelező fekvés hossza, és elkerülhető a hosszú utógondozás is. A műszer diagnosztikára és terápiára is használható; alkalmazásával az artériás érszűkület vagy -elzáródás is gyógyítható műtét és altatás nélkül, s lehetséges vele a stroke-ban szenvedők korrekt, gyors ellátása és az eredményes daganatterápia.
Sztrájk volt Egyórás figyelmeztető sztrájkot tartott 7 óra 15 perctől a Kézbesítők Szakszervezete november 16-án. Debrecenben ez a Petőfi téri 2-es postát érintette. A kézbesítők normális bért és munkakörülményeket szeretnének elérni, s megakadályoznák a postai ingatlanok eladását. Ragaszkodnak továbbá a kollektív szerződésben elértek megtartásához is – foglalta össze a főbb követeléseket Szűcs Tibor, a Kézbesítők Szakszervezetének egyik debreceni ügyvivője. Ha a figyelmeztetésük ellenére semmi nem változik, a kézbesítők készek akár a hosszabb munkabeszüntetésre is.
Az egészségért
Rossz fogak
Az érrendszer korszerű vizsgálatát és terápiáját tesz lehetővé az a DSA (digitális szubtrakciós angiográf) nevű készülék, ami az egészségtu-
Hazánkban hétmillióan szenvednek valamilyen fogászati vagy szájüregi betegségben. A fogápolásra pedig nemcsak esztétikai okokból kell
gondot fordítani, hanem például azért is, mert további gyulladásokat, emésztőszervi betegségeket, sőt érelmeszesedést is okozhat. Minden második magyar embernek 65 éves korára hiányzik a teljes fogsora. A lakosság 15 százaléka nem tisztítja naponta a fogait, és a hazai népesség 90 százaléka szenved ínygyulladásban. Minderről emiatt is rendez a VESZ Kht. ingyenes lakossági fórumot – Erős fogak egészséges szájban címmel – november 21-én 17 órától a Füvészkert utca 4. szám alatti központban – tudtuk meg dr. Szentpáli Szilvia parodontológus fogszakorvostól, aki a tájékoztatást adja az érdeklődőknek.
umban pedig szobává alakították a felszabadult mosókonyhákat és tanulószobákat. A szobákért a hallgatók 9 és 14 ezer forint közötti kollégiumi díjat fizetnek havonta, az ágyszámtól függően. A beruházás a PPP- (Public Private Partnership) konstrukcióban, három ütemben valósult meg. A kollégiumok több mint 2,5 milliárd forintos rekonstrukciós munkálatait a Hunép Universal Zrt. végezte és finanszírozta. A szolgáltatónak fizetendő éves bérleti díj felét 20 évig a szakminisztérium, felét az egyetem fizeti.
Megújult otthon
Első ízben rendezett a reumatológus, a bőrgyógyász és a szemész szakma közös tudományos továbbképzést Debrecenben. Berta András szemészprofesszor, az egészségtudományi centrum elnökhelyettese elmondta: a debreceni orvoscentrumban megkezdett szervezeti integráció immár eljutott az első tudományos továbbképzésig, amikor is olyan szakmák képviselői vannak jelen, amelyek egymásra utaltak. Berta András az érhártyát érintő szemgyulladást említette, amelynek hátterében általában nem szemészeti, hanem más, például immunológiai problémák állnak. Szekanecz Zoltán, a debreceni orvoscentrum reumatológiai tanszékének vezetője, a konferencia főszervezője példaként említette, hogy a szembetegségben is szenvedő reumás beteg biológiai gyógykezelése kedvezően hat bizonyos szembetegség gyógyításában is.
Ünnepélyesen is átadták a Debreceni Egyetem felújított kollégiumait. A tavaly ősszel elkezdett rekonstrukciók idén augusztusban fejeződtek be, így az új tanév elején már mindhárom diákszállóba beköltözhettek a hallgatók. A felújítások során teljesen új külsőt kaptak az épületek, és az alapszolgáltatások is kibővültek. Az I-es és II-es kollégiumi épületekben egy- és kétágyas szobákat alakítottak ki saját vizesblokkal. Az alapszolgáltatás részeként pedig minden szobában van belső telefon, televízió és internetcsatlakozási lehetőség – mondta el az ünnepélyes átadáson dr. Fésűs László, a Debreceni Egyetem rektora. A rekonstrukciót követően 1138-ról 1258-ra nőtt a férőhelyek száma, mivel az I-es és II-es épületet egy-egy szinttel bővítették, a III-as számú kollégi-
Közös képzés
12
Közelkép
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
Hosszú útra kél a Kr Már csak néhány hétig látható együtt a Munkácsy-trilógia – hirdeti a Déri Múzeum homlokzatán olvasható felirat. A hír sajnos igaz, noha a múzeum, sőt a város egyik legfőbb vonzerejeként tarthatjuk számon Munkácsy Mihály három monumentális alkotását, melyek 1995. augusztus 25. óta – kisebb-nagyobb megszakításokkal – együtt tekinthetők meg az intézményben. A három nagyszabású festmény közül a trilógia legértékesebb darabja, a Krisztus Pilátus előtt érkezett legrögösebb úton Debrecenbe. A 417-szer 636 centiméteres művet 1881 kora tavaszán vitte vászonra Munkácsy Mihály Párizsban. Az alkotáshoz kapcsolódóan 35 olajban megoldott tanulmány vált ismertté. A menedzser, műkereskedő Sedelmeyer a megrendelésére készített bibliai témájú képet saját palotájában állította ki, és három hónap alatt több mint 300 ezer látogató volt kíváncsi rá. A mű később Bécs és Budapest után nemzetközi bemutató körútra indult, és kirobbanó sikernek örvendett. A téma folytatásaként 1884-ben alkotta meg Munkácsy a Golgotát, 460-szor 712 centiméteres méretben. A műkereskedő így három évvel a trilógiai első darabjának de-
bütálása után már két grandiózus alkotással büszkélkedhetett, és először saját házában mutathatta be együtt a nagysikerű műveket, majd a Golgotát is megismertette Európával. Ezután rájött, hogy Amerikában még kiaknázatlan lehetősek várják, ezért 1886-ban a Krisztus Pilátus előtt című képpel és Munkácsyval együtt utazott Amerikába, később a Golgotával már egyedül. Itt ismerhette meg a remek alkotásokat egy Hollandiából kivándorolt kereskedő, John Wanamaker, aki mindkét festményt megvásárolta. A művek 1987-ig voltak a holland család birtokában, ám ekkor az örökösök úgy döntöttek, eladják a két alkotást – idézi fel a képek eddigi sorsát Fodor Éva, a Déri Múzeum művészettörténészmuzeológusa. A Golgotát így vette meg 1988-ban egy magyar származású New York-i galériatulajdonos Julien Beck, vagyis Bereczky Gyula Csaba, aki 1993 augusztusában adta kölcsön a Déri Múzeumnak a művet. A kölcsönszerződés 2001. december 31-ig szólt eredetileg, ám az üzletember időközben eladta a Golgotát, így lett új tulajdonosa Pákh Imre – az ő jóvoltából 2016-ig egészen biztosan itt látható. A Krisztus Pilátus előtt ugyancsak 1988-ban került egy ka-
Aki csak hozzáfért, mindenki segített a kép „felemelkedésében”
A trilógia mindhárom darabja m nadai üzletemberhez, Joseph Tannenbaumhoz. A kép 1995 augusztusában érkezett a Déri Múzeumba, melyben nagy szerepe volt Sz. Kürti Katalin művészettörténésznek és a múzeum egykori igazgatójának, Gazda Lászlónak. 2001 szeptemberében azonban a festményt visszaszállították a hamiltoni galériába, az üzletember ugyanis tetemes adókedvezményért a kanadai intézménynek ajándékozta a képet. Egy rövid távollét után a debreceni közönség 2002 karácsonyán ismét itt üdvözölhette a Krisztus Pilátus előttöt, melynek kölcsönszerződése 2007. december 31-én jár le. A három alkotás közül legrövidebb úton a trilógia harmadik darabja, az 1896-ban készült Ecce Homo került Debrecenbe. A „legkisebb”, 403-szor 650 centiméteres festményt Munkácsy egy Kádár Gábor nevet viselő grafikus ösztönzésére készítette el. Ekkorra a művész már nem örvendett kifogástalan testi-lelki állapotnak, és négy évvel később 1900-ban az
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
Közelkép
13
risztus Pilátus előtt
már nem sokáig látható együtt endenichi idegszanatóriumban veszítette életét. Ezt az alkotást a festő még életében hazájának szánta, erre utal az első két franciául szignózott művel szemben a magyar aláírás az Ecce Homón. A képet Budapesten mutatták be először, s naponta hét-nyolcezer ember csodálta meg, később pedig külföldön is kiállították. A trilógiai harmadik részét 1917-ben Déri Frigyes vásárolta meg, így szállt hagyatékával együtt a Déri Múzeumra, ahol 1930. május 25. óta folyamatosan látható. Nagy tortúra vár tehát hamarosan a Krisztus Pilátus előtt című festményre. Ahhoz, hogy szállítható legyen, le kell fejteni a vásznat a keretről, majd restaurátor vezetésével feltekerik, illetve a képet és a keretet külön ládába helyezik el. Ezeket daru segítségével a Munkácsy-terem ablakán kiemelik, és klimatizált kamionnal szállítják a Ferihegyi repülőtérig. A hamiltoni galéria ugyanis Kanadában február és április között kiállítja a festményt. A megyei
önkormányzat reményei szerint azonban májustól a kép újra a Déri Múzeum falait díszítheti. – A hamiltoni galéria nyitott a további egyeztetésekre, és elképzelhető, hogy ugyan új feltételekkel, de sikerül letéti szerződést kötnünk velük. Az biztos, hogy a kép 2012-ig nem idegeníthető el, ekkor jár le a kanadai törvények szerint az ajándékozáshoz kötődő adókedvezmény – mondja Filep Miklós, a megyei önkormányzat intézményfenntartói főosztályának vezetője. A szakember szerint természetesen végleges megoldás a trilógia egyben tartására az lehetne, ha 2012 után a kanadai galéria eladná a festményt, Magyarország pedig meg tudná vásárolni. Ez persze nem ilyen egyszerű, hiszen öt évvel ezelőtt, a kép felértékelésekor 5,5 millió kanadai dollár volt a biztosítási érték alapja. A múzeumtól kapott információk szerint 1993 utolsó negyedévétől napjainkig több mint másfél millió érdeklődő járt a Déri Múzeumban. Az adatokból az is kitűnik, hogy a látogatók száma érezhetően megnőtt 1995-ben, vagyis abban az évben, amelytől együtt látható a trilógia. Ekkor 116 ezren váltottak belépőt a múzeumba, a Krisztus Pilátus előtt elszállításá-
Pákh Imrének sokat köszönhet Debrecen és a múzeum nak évében – 2001-ben – pedig 160 ezren. Ezt csak a 2005-ös év múlta felül 179 ezres látogatói adataival, amikor Pákh Imre gyűjteményéből nyílt meg a Munkácsy-kiállítás. A Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és az Ecce Homo varázsa abban rejlik, hogy még maga a művész sem látta együtt három alkotását. Ezért lenne fontos, hogy a trilógia a Déri Múzeumban maradhasson. A Krisztus Pilátus előtt című képtől december 9-én zenés ünnepségen búcsúzhatnak el a látogatók, remélhetőleg valóban csak átmenti időre. Dávid Orsolya
Sokak munkája kell majd ahhoz, hogy a festmény ismét a helyére kerüljön
Hirdetés
14
[ Hajdú-bihari Hét | november 21. ]
Hyundai Debrecenben is! – Nyitási kedvezmények!
14
ÚJHELYI-AUTÓ KFT. márkakereskedés és szerviz Debrecen, Böszörményi u. 66. • Tel.: 52/347-244, 52/319-006
Építsük együtt a jövőt! Több mint 200 műszaki, gazdasági és kereskedelmi pozíció Budapesten és Debrecenben A BT Global Services a világ egyik legnagyobb és legsikeresebb kommunikációs és IT szolgáltatója. Ügyfelei globális nagyvállalatok és kormányzati szervek. A BT - mely nyolc éve van jelen Magyarországon új, termék és szolgáltatásmenedzsmenttel, valamint egyéb műszaki és üzleti támogató feladatokkal foglalkozó központot hozott létre Budapesten és Debrecenben. A központ a BT nemzetközi tevékenységének egyik legfontosabb bázisa, tevékenysége egész Európára kiterjed. Téged is várunk új csapatunkba, ha szeretnéd karriered ebben a gyorsan fejlődő, kihívásokkal teli iparágban folytatni. Munkatársainknak versenyképes juttatást, magas színvonalú képzést, és nemzetközi karrierlehetőséget ajánlunk. További információkat a honlapunkon tudhatsz meg, ahol elküldheted szakmai önéletrajzod is.
www.bt.hu/jobs
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
„Tudatosan készültem” Igazi kiugrási lehetőséget kapott Kriszta Kinga Smetana Az eladott menyasszony című operájának előadásában. A fiatal énekesnő most végez az egyetem zeneművészeti karán, szakdolgozatot ír, diplomahangversenyére készül, de nagy energiát fektetett ebbe a munkájába, mert óriási feladatnak érezte. – Öt éve az énekkarban dolgozom, most végre lehetőségem volt egy főszerepben is megmutatni, mit tudok. Ráadásul – mert színes, változatos szerepről van szó – többféle arcomat láthatják. Eddig csupán tavaly a Nabucco előadásában kaptam egy picike szerepet. – Most végez a zeneművészeti karon, hogyan jutott el idáig? – A zene, az éneklés mindig fontos volt az életemben. A Kodály Zoltán Szakközépiskolába jártam, onnan szinte egyenes út vezetett az énekes szakra. Tudatosan készültem a pályára, de még mindig úgy érzem, hogy csak próbálgatom, milyen is ez... – Az operaénekesek húsz-harminc éves pályafutás alatt sem találkoznak ilyen nehézségű feladattal, ami a koreográfiát, a színészi játékot illeti. Milyen volt rögtön egy ilyen rendezésben szerepelni? – Nem bántam, hogy ilyen a feladat, sőt, a mozgások, a beállítások nagyon sokat segítettek a figura megformálásában is. Igaz, nehéz volt erőnléttel bírni, de igyekeztem kipróbálni mindent. Azért sem idegenkedtünk ettől a rendezői felfogástól, mert a fiatal énekes társaimmal együtt ugyanúgy viselkedünk az életben, mint bármelyik hasonló korú. Ma már nem biztos, hogy egy operaénekesnek csakis konzervatívnak, vagy merevnek kell lennie, ahogy a kívülállók gondolják. Abban biztos vagyok, hogy ez az előadás megosztja a közönséget, hiszen van, aki a hagyományos rendezés híve, úgy gondolom, kell ilyen is, olyan is. Szükség van arra, hogy a színház kipróbáljon új dolgokat, de nem muszáj ezt megtenni minden operában. Szerintem az jó, ha a fiatalok egy-egy ilyen rendezés mán közelebb kerülnek a műfajhoz. – Milyenek erről a visszajelzések?
– Az ismerőseim közül sokaknak tetszett, olyanoknak is, akik nem szoktak operát nézni. Egy tanár barátom például – aki egyébként nem szereti a műfajt – azt mondta, feltétlenül el fogja hozni a középiskolás diákokat, mert ezt látniuk kell. Egy másik ismerősöm kölcsönkérte azt a felvételemet, amely a darab egy hagyományos feldolgozását tartalmazza. Az a jó, ha egy rendezés felkelti az emberek érdeklődését az opera iránt. – Sok nehéz technikai feladatot is meg kellett oldania, hanyatt fekve énekelni, a nagy áriában is erős mozgások vannak. Ezek mennyire okoztak gondot? – Ösztönző hatású lehetőségnek tekintettem, nem törődtem azzal, hogy ez énektechnikailag mennyire nehéz. Kipróbáltuk, és szerencsére ment. Az alakításomra szerintem jót hatást gyakoroltak ezek az erős helyzetek. A rendező nagyon sokat segített, ráadásul úgy kezelt mindannyiunkat, mint kész énekeseket, függetlenül attól, hogy még tanulunk. Azt hiszem, nem is baj, hogy éppen ilyen munkamódszerrel találkoztam először, mert a későbbi szerepeimben sokat fog segíteni egy-egy figura értelmezésében. Ungvári Judit
15
Bízik a jobb folytatásban Párja, Triffa Ági, a Loki kapusa már fél lábbal Debrecenben volt, amikor a DKSE-Airport vezetői megkeresték Juhász Zoltánt, aki így dupla örömmel fogadta Csonka Tiborék ajánlatát.
Kriszta Kinga – első főszerepében – mint Masenyka
Arcélek
Ki tudja, hogyan alakult volna a 22. születésnapját október 28-án ünneplő fiatalember sorsa, ha tavaly nyáron az Elektromos nem adja kölcsön a másodosztályban szereplő Kecskemétnek. Ez megkeserítette, és egyben meg is könynyítette a válásukat. De hogyan került a fővárosi együttesbe az ifjú balszélső? Bár a fehérgyarmati családban a foci hódít – édesapja az NB IIben játszott, bátyja a megyei bajnokságban rúgja a bőrt –, Zoli már nyolcévesen a kézilabdával jegyezte el magát. Ebben közrejátszott, hogy a helyi ének-zene általános iskola testnevelőtanára egyben kézilabdaedző is volt. Az alkata miatt Csontinak becézett fiú átlövőként kezdte, mivel akkor még kimagaslott a többiek közül, majd az irányító posztra került. Tehetségével kiemelkedett az iskolai csapatból, így útja a megyeszékhelyre vezetett, bár a motiváció inkább az iskola volt. – Az akkori felmérések szerint az ország egyik legjobb gimnáziumának számított a nyíregyházi Zrínyi, ahová sikeresen felvételiztem. Nekem sosem jelentett gondot a tanulás – meséli mosolyogva. Már sosem derül ki, mire vihette volna Zoli, ha NYKC-ben eltöltött egy év után nem vetett volna rá szemet két élvonalbeli klub is. A családi kupaktanács a fővárosi Elektromos ajánlatát részesítette előnyben a szegediekével szemben, s a fiú a Zrínyit a Kerék utcai gimnáziumra cserélte. Két évet a Tromos NB I/B-s fiókcsapatában játszott, majd 2004-ben az élvonalban is bemutatkozott. – A szintén Nyíregyházáról ide került barátom, Harsányi Gergő nyaki gerincsérvvel bajlódott, emiatt a balszélsőnk átment a helyére, a jobb oldalra, így közel egy fél évig én kezdhettem a bal oldalon. Egy fél szezon után azonban visszarendeződött minden, Csonti egyre kevesebb játéklehetőséget kapott, végül kölcsönadták a második vonalba. Nem esett jól ne-
ki, de mint mondja, tette a dolgát a Kecskemétben és várta, hogy visszahívják az élvonalba. Ám a Tromosnál nem számítottak rá, viszont erről már csak akkor értesült, amikor minden csapatban betöltötték a posztokat. Ebben a reménytelenek tűnő helyzetben megváltásként érkezett a debreceni ajánlat, amiben a DKSE ifjú szélsőjének, Mezei Róbertnek a sérülése is közrejátszott. – Két éve már hívtak a csapathoz, de akkor még nem gondoltam váltásra, most június elején viszont örömmel fogadtam el az egy évre szóló szerződést. Hogy lesz-e folytatás, az nem csak tőle függ, hiszen a vele együtt élő Triffa Ágival a DVSC-Aquaticum már télen tárgyal a továbbiakról. Számukra a legjobb megoldás az lenne, ha egy helyen maradhatnának, de ehhez mindkettőjüknek bizonyítaniuk kell. Ahogy a Testnevelési Egyetem menedzser szakán évet halasztó Csonti fogalmaz, neki eddig ez túlzottan görcsösre sikeredett, még nem tudta megmutatni valódi tudását. Bízik a jobb folytatásban, mert a várost mindketten nagyon megszerették… Égerházi Péter
Juhász Zoltánnak megváltásként érkezett a debreceni ajánlat
16
Tájoló
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
CD-AJÁNLó
DVD-TÁR
Kelj fel, és repülj!
Feketeleves
Zságer Balázs és csapata a Zagar semmit sem bíz a véletlenre. Bő egy évet töltöttek új anyaguk, a Cannot Walk Fly Instead felvételeivel. A profi stúdiókban és házi körülmények között egyaránt rögzített anyag első hallásra nagyon sűrű és nehezen emészthető. A Zagar zenéje sohasem volt szirupos és könnyed, de az új lemez gerincét az eddig megszokottnál talán komorabb szerzemények alkotják. A hallgató úgy érzi, mintha eltévedt volna abban az éjszakai erdőben, melyben a csapat tagjai láthatók a borítón. Zságer és társai úgy alkottak újat, hogy a rájuk oly jellemző és szerethető stílusjegyek felbukkannak most is. Itt a tipikus orgonahangzás valahonnan a hatvanas évek végéről, itt a Doors-örökségből átmentett bossanovás, kávázós dobolás, valamint DJ Bootsie szkreccsei és az egyéb elektronikus megoldások a mából. A debütáló anyag főleg instrumentális cucca után jóval több dalban dominál az ének. Az énekszólamok jó részéért maga a zenekarvezető és
Ligeti György, a The Puzzle énekese a felelős. Rajta kívül még az Undergroud Dívák is – Kutzora Edina, Hodosi Enikő, Németh Juci, Péterfy Bori, Sena, Judie Jay – szerepelnek. Ők dalolják az anyag végén – a komor hangulatot némileg feloldó – pophimnuszt, a Wings of Love-ot. Itt az alkalom – keljenek fel, és repüljenek a zene segítségével! (bigtom)
A 2. világháború idején játszódó Fekete könyvet Paul Verhoeven (Robotzsaru, Az emlékmás, Elemi ösztön) nem Hollywoodban, hanem hazai pályán holland színészekkel forgatta. Verhoeven az európai színészgárda legjobbjai közül válogatott: a két főszerepben a legközelebbi Bond-lánynak kikiáltott Carice Van Houten és a Mások életében nemrég meggyőzően alakító Sebastian Koch remekel. A történet középpontjában egy gyönyörű zsidó nő, Rachel Weiss áll, aki elveszíti családját, s e megrázó élmény hatására beáll az ellenállók közé. Nem tart a legveszélyesebb feladatoktól sem – túl sok borzalomban volt már része ahhoz, hogy féltse az életét. Hamarosan szabad bejárása lesz a holland SD legmagasabb köreibe, s a parancsnok ágyasaként a legbizalmasabb információkhoz is hozzáfér. Természetesen nem marad sokáig titokban származása a magas rangú tiszt előtt, mire azonban kiderül az igazság, már végérvényesen egymásba szeretnek... A szerelmi szállal átszövött történelmi dráma
jó egyensúlyérzékkel vegyíti a drádrá mai és romantikus elemeket, melyek az egyes karakterek sokszínű jellemábrázolásában is visszaköszönnek. A film Magyarországon nem került moziba, s a DVD-változat is kissé szegényes, hiszen kizárólag a kötelező extrák szerepelnek a menüpontok alatt. Az érdeklődők azonban a film hivatalos holland (http:// www.zwartboekdefilm.nl/) illetve angol (http://ww.sonyclassics. com/blackbook/) nyelvű honlapján nem csupán eredeti előzeteseket, hanem sok érdekes információt is találhatnak. (lara)
POLCRA VALó
Alvilági mese
TV-SZEM
Lehetetlen Ez volt évekkel ezelőtt Vámos Miklós népszerű író nagyon sikeres beszélgetőműsora a képernyőn, mostanában pedig a Duna Tv sugározza a Vámos Miklós Klub című pódiumbeszélgetéseit az Alexandra könyváruházból. Ennek pódiumán írókkal beszélget „életről, halálról és irodalomról” – a program jelölése szerint. Legutóbb az igencsak keresett sors-, jelen- és jövőelemző, a meghatározhatatlan műfajban alkotó Müller Péter volt vendége, akinek nemcsak legtöbb könyve, hanem személye is igen népszerű a közönség körében. Csakhogy abban a majdnem órányi időben ezzel valami visszaélésféle történt. A helyszínen lévő közönségnek és a tévézőknek az lehetett az érzésük, hogy a kérdező nem igazán akar lényegeset megtudni vendégétől, aki pedig ezen felbátorodva – egy-két villanástól eltekint-
ve – nem akar közölni semmit! Viszont a megszólítások életszerűek, a válaszok látványosak, gondolatilag már-már artisztikusak voltak. A két nagyszerű szellem találkozása azonban az idő múlásával egyre érdektelenebbé vált, ráadásul a kamera néha-néha kinézett a közönségre: az arcokon közöny, imittamott unalom ült. Ekkor köszönt vissza e sorok írójában a korábbi műsorcím: lehetetlen! Ma az információs forradalom, sőt információs világcsata pergőtüzében még érdeklődő emberek figyelmét is lehetetlen lekötni valóságos tartalom, tényeket is tartalmazó üzenet nélkül. A figyelem persze felkelthető bravúros szellemi bűvészmutatvánnyal, de nem árt, ha az a bizonyos nyúl, virágcsokor vagy kendő is előkerül a lélek cilinderéből. (erjel)
Érdekes, filmszerűen pergő történetet mesél el Korondán Attila Karnyújtásnyira az élet című kötetében. Kicsit az angol új hullám alkotásaira emlékezteti az olvasót: ilyen a Blöff, vagy a Layer Cake. Szerzőnk keretes regényszerkezetet választ; ezzel és a narrátor személyével, akinek mintegy ölébe hullik a sztori, erősíti a hitelesség látszatát, a dokumentarista hatást. A főhősök, Csonpisz gor és Zsolt elvállalnak egy piszkos munkát a könnyűnek ígérkező pénzkereset reményében. Nem minden úgy alakul, ahogy szeretnék: az életük hamar rémálommá válik. Kínos helyzetbe kerülnek a barátnők is: Erika (aki hajlamos rendszeresen kiütni magát, hogy aztán mindenkit lerókázzon) és Ria, a titokzatos szépség.
Három fő szálon fut a cselekmény. Az egyik a mesélőé, aki afféle világcsavargóként hol Itáliában, hol Mexikóban tűnik fel, hogy aztán hazatérhazatér jen Debrecenbe, majd átugorjon strandolni Szoboszlóra. A másik ak szál a küzdelmes akciójeleneteké, Zsolt és Csongor világa: ebből kiderül, milyen kemény és sötét a budapesti éjszaka. A harmadik – mi másé sze is lenne, mint – a szerelemé… oly Bár Rejtő Jenő szelleme olykor kimosolyog a kötet lapjairól, Korondán Attila a kalandregény friss, mai verziójával kísérletezik. Tudja, hogyan kell összerakni egy történetet: van eleje, vége, és közte ott az események sodra. (sz)
17
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
A megye
17
Hagyományőrzők seregszemléje Ismét kiemelkedően szerepeltek a nádudvari Népi Kismesterségek Szakiskolájának fiataljai az Országos Népi Kézművespályázaton. Az elismerésekből jutott megyénk máshol tevékenykedő alkotóinak is. A pályázatot 1995 óta kétévente hirdeti meg az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Magyar Közművelődési Intézet, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Kézműves Alapítvány és a bemutató kiállításnak ezúttal is otthont adó Debreceni Művelődési Központ. A cél most is az volt, hogy lehetőséget teremtsenek a hagyományos kézműves tevékenységekkel foglalkozó fiataloknak a bemutatkozásra. Az etnográfusokból, muzeológusokból, népi iparművészekből és a népművészet mestereiből álló zsűri több száz pályamunkát értékelt, és öt kategóriában 67 díjat osztott ki. A nádudvari szakiskola fiataljai közül a nemez kategóriájában Árvai Anikó és Vetró Mihály, a fafaragásban pedig Győri Balázs lett el-
Bőven volt mit és kit fényképezni a kiállítás megnyitóján ső helyezett. Szövésben Galánfiné Smidt Terézt második helyre rangsorolták, míg a fazekasok között különdíjat érdemelt ki Fazekas István. Bráder Attila egyéni harmadik, Dombi Edit egyéni különdíjas lett, intézményük megkapta a közösségi különdíjat. Megyénk fiataljai közül mások is szerepeltek sikerrel. A 11–15 éves fazekasok között a kabai Menyhárt
Pályázati felhívás Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázati úton történő értékesítésre meghirdeti az önkormányzati tulajdonban lévő hajdúnánási 5381/3. hrsz-ú, a városi gyógyfürdő közelében lévő területet szállodaépítés céljára. A pályázati feltételek megismerhetők az önkormányzat honlapján: www.hajdunanas.hu A pályázatok beérkezési határideje: 2007. december 06. 9.00 óra A pályázat csak személyesen nyújtható be! A pályázatok benyújtásának helye: Polgármesteri hivatal, 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. szám Közgazdasági Iroda, földszint 41-es szoba (06-52/381-411/129) A pályázatok bontása: 2007. december 07. 14.00 óra A versenytárgyalás, licitálás ideje: 2007. december 10. 9.00 órakor a polgármesteri hivatal emeleti „Kis tanácskozó” termében
Bence és Papp Ferenc lett egyéni második díjas, a tetétleni Zichy Géza Közoktatási és Közművelődési Intézmény pedig közösségi harmadik helyezést érdemelt ki. A fazekas gyermekjátékok között a kabai Sári Gusztáv Általános és Alapfokú Művészeti Iskola győzött a közösségi kategóriában, a nádudvari Gorbai Hajnalka pedig egyéniben lett a legjobb. A szűrrátéte-
sek között a sárándi Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény lett az első a közösségek között. A legszebb népi ékszereket készítő 11–15 évesek közül a nyíracsádi Konyári Ibolya munkáit értékelték a legmagasabbra, a 16–25 éves fafaragóknál a nádudvari Horváth Vince lett a harmadik, intézménye pedig közösségi győztes. Szövésben a nádudvari Győri Tünde és Dienes Nikolett nyert, Csonka Etelka második, Dede Orsolya harmadik lett, intézményük pedig közösségi „ezüstérmes”, s a balmazújvárosi Központi Petőfi Sándor Kistérségi Általános Iskola kapta a közösségeknek járó legmagasabb elismerést. A nemezesek közül szintén a nádudvariak emelkedtek ki: Réti Szabó Sándor és intézménye végzett az élen. Az országos kiállításhoz most is kapcsolódott vándorlegény konferencia, melyen szakoktatók, mesterek, iskolavezetők, pedagógusok, illetve fiatal alkotók vettek részt. Ezúttal a kézművesképzés, a szakoktatás jelene és jövője szerepelt a legfontosabb témák között.
18
18
Hirdetés
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
François FAVRE:
MÁNI
Máni érdeknélküli szeretetről szóló, beavató tanítása volt a magyarok ősi vallása. A reformáció idején egy emberként fordultak őseik tanításához. A nagyegyház leggyûlöltebb ellensége a mai napig. Máni tanítványai nem ölhettek, nem űzhettek boszorkányságot, bálványimádást. E könyv Máni tanításain keresztül a közvetlen Isten ismeretéről szól, és mellékelve egy 77 gyöngyhímnuszt tartalmazó könyv.
MEGJELENT! • E-mail:
[email protected]
Klimatizálás, légtechnika, épületgépészet Hajduflex
Ventilátorház
MOBIL-, ABLAK- ÉS SPLIT KLÍMABERENDEZÉSEK. Telepítés, szerelés, javítás, karbantartás garanciával. • Légtechnikai rendszerelemek és segédanygok forgalmazása. • Ipari, mezőgazdasági és háztartási VENTILÁTOROK teljes választékban.
Debrecen, Jókai u. 2. • Tel.: 52/430-313 • Fax: 52/530-848 • E-mail: hajduflex@ hajduflex.hu • www.hajduflex.hu
BELVÁROSI IRODÁK ÉS ÜZLETEK BÉRBE ADÓK
Piac u. 69.
387 m2 iroda, egyben vagy megosztva
Piac u. 73.
63 m2 üzlet, egyben vagy megosztva
Piac u. 79.
304 m2 (3 szintes) iroda, egyben vagy megosztva
Bővebb információ: www.civishaz.hu • Tel.: 52/503-124, 503-134
Piac u. 39. 50 m2 üzlet
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
BEREttYÓÚjFALU november 22. (csütörtök) 17 óra, Bihari Múzeum: Múzeumi Mindentudás: „Ágasfa, verőce, búboskemence” – Népi építészeti hagyományőrzés a tájházakban, előadó: Pataky Emőke, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Debreceni Regionális Irodájának népiműemlék-felügyelője november 26-ig, művelődési központ: Fenyvesvölgyiné Tóth Zsuzsanna grafikus és Fenyvesvölgyi Tamás festő kiállítása tekinthető meg BIHARKERESztES november 22. (csütörtök) 13 óra, városi könyvtár: megye napja: Csak tiszta forrásból – általános és középiskolás népdalénekesek versenye, 16 óra: Bocskai-iskola: Tóth András: Közlekedés a XIX. századi Biharban, Turtóczki József: Népességtörténeti változások a Hajdúság északi részén antropológiai vizsgálatok tükrében november 28. (szerda) 10 óra, városi sportcsarnok: Kalap Kaland – gyermekelőadás látható a Budai Bábszínház előadásában BIHARnAgYBAjOM november 22. (csütörtök) 9 óra, Szűcs Sándor Művelődési Ház: megyenap: Barangolás a Sárréten címmel helytörténeti vetélkedő a helyi általános iskolások részére dERECSKE november 29. (csütörtök) 18 óra, városi sportcsarnok: a Nagyváradi Táncegyüttes Rendes feltámadás című táncjátéka EBES Az ebesi művelődési ház programjaiból: november 24. (szombat) 16 óra: az ebesi Piros Rózsa Nótakör CD-bemutató koncertje HAjdÚnÁnÁS november 24. (szombat) 16 óra és 19 óra, mozi: Vigyázz, kész, szörf! november 25. (vasárnap), Ifiház: a magyar labdarúgás napja alkalmából FIFAjátékok, magyar mérkőzések vetítése a moziban, csocsóverseny, gombfoci HAjdÚSzOBOSzLÓ A Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár programjaiból: november 23. (péntek) 10 óra: megye napja: Őszi közművelődési nap november 29. (csütörtök) 8–16 óra: lakossági véradás november 30-ig, Szoboszlói galéria: II. Hungarospa Alkotótábor festményeinek kiállítása
HOSSzÚPÁLYI A Bem józsef Művelődési Ház, Községi Könyvtár és tájház programjaiból: november 23. (péntek) Hajdú-Bihar megye napja: 10 óra: Honismereti vetélkedő Hajdú-Bihar megyéről a hosszúpályi, monostorpályi és a hajdúbagosi általános iskola részvételével, 16 óra: a művelődési ház művészeti csoportvezetőinek ankétja, helyi fotópályázat ünnepélyes díjkiosztója, elismerések átadása, 17 óra: nádudvari kézműves iskola népművészeti kiállításának megnyitója, 18 óra: Debreceni Népi Együttes Tiszántúli híres betyárok című műsora, élőben kísér a Bürkös zenekar november 24. (szombat): Nagycsaládosok előkarácsonya november 25. (vasárnap): megyei sakk verseny Csandli Kálmán emlékére KOMÁdI A Közösségi Ház és a Városi Könyvtár programjaiból: november 22. (csütörtök) 10 óra: megye napja – Természeti kincsünk: a Hortobágyi Nemzeti Park címmel környezetvédelmi előadás Zonda-ház: Komádi Helytörténeti Kiállítás MIKEPéRCS A művelődési ház programjaiból: november 28. (Szerda) 14 óra: Mátyás király meg az ördög című mesejáték a budapesti Pitypang Színpad előadásában november 28. (szerda) 15 óra, könyvtár: filmvetítés az olvasóteremben november 29-ig: Népihímző-kiállítás, bemutatkozó közösségek: Csapókerti Hímzőkör, Derecskei Hímzőkör, Mikepércsi Hímzőkör (a kiállítás megtekinthető, hétköznapokon 10–16 óráig a művelődési ház nagytermében) nAgYRÁBé A Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár programjaiból: november 22. (csütörtök) 17 óra: diabétesz-tanácsadás, km.: dr. Nagy Bertalan, Papp Sándor, Balogh Sándorné november 22. (csütörtök) 18 óra: 15 éves a Népfőiskola, a Nagyrábéi Baráti Kör és Egyesület szervezésében november 24. (szombat) 18 óra: ifjúsági játékest: biliárd, darts, pingpong, társasjátékok, zene; házigazda: Barangoló Ifjúsági Kulturális Egyesület nÁdUdVAR Az Ady Endre Általános Művelődési Központ programjaiból: november 22. (csütörtök) 10 óra, színházterem: A csodafurulya – zenés mesejáték gyerekeknek a Szegedi Miniszínház előadásában november 23. (szombat) 19 óra, mozi: Ízlések és pofonok (am.) november 24. (szombat) 16 óra, színházterem, kiállítótér: a Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány VIII. születésnapi gálaműsora
19
Mit ajánl?
Megyei programsoroló BALMAzÚjVÁROS november 30. (péntek) 10 óra, a művelődési központ színházterme: gyermekszínházi előadás: Budai Bábszínház: Kalapkaland (mese)
Tájoló
november 25. (vasárnap) 9.30: sakkverseny november 26. (hétfő) 14.30: városi verseny „Szülőhazám, Hortobágy mellyéke” címmel a Hortobágy állatvilágáról, művészetéről és étkezési szokásairól a Kövy Sándor Általános Iskola szervezésében nYÍRAdOnY A Móricz zsigmond Művelődési Ház programjaiból: november 22. (csütörtök) 16 óra: Aradványpusztai nyugdíjasok napja: Ajándékműsor és közös vacsora nYÍRÁBRÁnY november 26-ig, művelődési ház: Élő népművészet a hajdúhadházi kistérségben című vándorkiállítás POLgÁR Az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár programjaiból: november 22. (csütörtök) 14 óra: megye napja: ifj. Fazekas István, fazekas kézműves foglalkozása az alsó tagozatosoknak a művelődési központ előcsarnokában, a Városi Könyvtár „Ki mit tud Hajdú-Bihar megyéről?” című szellemi vetélkedője az általános iskolás tanulóknak november 23. (péntek) 17 óra: megye napja: Fehér Imre Kölcsey-díjas festőművész kiállítását megnyitja Szigetvári János, a K&H Bank területi igazgatója (megtekinthető: december 12-ig hétköznapokon 9–18 óráig) november 24. (szombat) 18 óra, mozi: Vigyázz, kész, szörf! PÜSPÖKLAdÁnY A dorogi Márton Városi Művelődési Központ programjaiból: Csütörtökönként 14 órától a Senior Klub ingyenes foglalkozásaiban „Jóga a mindennapi életben” c. program: meditáció, jógagyakorlatok és előadások az egészséges testi és lelki életért. A foglalkozásokat vezeti: Bagosi Zoltán, a Ganga Baráti Kör tagja. Karacs Ferenc Múzeum: állandó kiállítás – A Nagy-Sárrét története a lecsapolástól 1914-ig, (érd: 06/54-451-295, Kossuth u. 28.) tégLÁS A Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény programjaiból: Kiállítás: Kétszerkék – dr. Bolyós András kékfestő népi iparművész kiállítása novemberben és decemberben a városi könyvtárban (a könyvtár nyitva tartási rendjében).
A Megyei programsoroló rovatba folyamatosan várjuk a megye települései kulturális rendezvényeinek időpontját, programját a
[email protected] e-mail címre.
Kovács Krisztina, a hajdúnánási Ifiház programszervezője: Az Okkal–Más–Okkal Ifjúsági Egyesület által működtetett hajdúnánási Ifiház programjait ajánlom az olvasók figyelmébe. Kisebb megszakítással 2000 óta működtetjük a Bocskai Filmszínház épületében található Ifiházat, mely a folyamatos fejlesztések eredményeként ma már többfunkciós: ifjúsági közösségi tér, mozi, teleház, valamint alkohol- és dohányzásmentes büfé és kávézó is egyben. A megújult, megszépült épületben 2007 februárja óta várjuk a betérőket programjainkra. A magyar labdarúgás napja alkalmából november 25-én 15 órától csocsóversenyre, FIFA-játékokra invitáljuk az érdeklődőket a Teleházba, s ott szektorlabda- (gombfoci-) bemutató is lesz. Az ÉszakAlföld régió Szektorlabdaszövetségének közreműködésével ezt ki is próbálhatják a résztvevők, a moziban pedig Az aranycsapat című filmet nézhetik meg. Integrált kézműves- foglalkozáson adventi koszorúkat készíthetnek a jelenlévők a hajdúnánási Csiha Győző Általános, Közép- és Szakképző Iskola virágkötő szakmacsoportjának tanulói vezetésével november 30-án 16 órától. A december 7-i Mikulásdélutánon a fiatalok együtt készülődhetnek a karácsonyra is, emellett mesefilmeket vetítünk, ajándéktárgyak készítünk, és feldíszítjük az Ifiházat. A szervezett programokon kívül pingpong, társasjátékok, csocsó, biliárd várja a kikapcsolódni vágyókat.
20
20
Hirdetés
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
Válassza a Santander Consumer Finance Zrt.-t mint pénzügyi segítőtársat!
ŠkodaFabia Gift TERET AZ ÖRÖMNEK
már • • • • • • • •
személyi kölcsön
2 799 000 Ft-tól*
„Climatic” klímaberendezés, ABS, elektromos ablakemelők elöl, elektromosan állítható fűthető külső tükrök, távirányítós központi zár, 4 légzsák elől, kategóriájában az egyik legnagyobb csomagtér, és még sok-sok extra
Ráadásul most 3 további ajándékkal kedveskedünk:
A tájékoztató nem minősül nyilvános ajánlattételnek. A részleteket a mindenkor aktuális Hirdetmény tartalmazza.
Ha már semmi sem segített, keressen bennünket…
A részletekről érdeklődjön Márkakereskedésünkben.
Kombinált átlagfogyasztás: 5,1–7,0 l/100 km CO2-kibocsátás: 135–168 g/km. * 1.2 12V modell esetén.
www.stop.shop.hu
Debrecen Bevásárlópark
NYITÁS: Nov. 22., csütörtök 9 h
vásárlót felöltöztetünk
TETÔTÔL-TALPIG !
... és az elsô
Santander Consumer Finance Zrt., a Santander Bankcsoport Tagja Debrecen, Cegléd u. 1. Telefon: 52/521-074, 52/521-075 www.santander.hu
Új lehetségek a gyógyításban
• Semperit téligumiabroncsok • Antares 15”-os könnyűfém felni • és Sony MP3-rádió-CD
10 1000
Gyors hitelbírálat mellett egyszerűen igényelhető. Vállalkozók és nyugdíjasok is igénybe vehetik. Bankszámlára érkező munkabérről munkáltatói igazolás nem szükséges.
vásárlót
a nyitás napján megajándékozzuk! Debrecen, Balmazújvárosi út - a Metro-val szemben
A Debrecen, a Kossuth utca 43. sz. alatti Preventív Rendelő és Alternatív Onkológia® orvosai Kelet-Magyarországon egyedülálló technikai felszereltséggel, rendkívül magas, 90%-os eredményességgel gyógyítják a hozzájuk forduló betegeket. Ez a kiváló eredmény elsősorban a NASA által kifejlesztett, (űrhajókba is beépített) csúcstechnológiájú biorezonanciás készülékeknek köszönhető, melyekkel gyógyszerszedés nélkül lehet eredményesen kezelni azokat a betegségeket, amelyekről eddig csak azt hallották, hogy „együtt kell vele élni”. Mindenfajta allergia, idült bőrbetegségek, szenvedélybetegségek (alkohol, nikotin) immungyengeség, mozgásszervi és izületi betegségek, fájdalomcsillapítás, krónikus, illetve funkcionális nőgyógyászati betegségek (menstruációs zavarok stb.) krónikus légúti betegségek, szív- és érrendszeri megbetegedések, magas-alacsony vérnyomás, anyagcserebetegségek, cukorbetegség, és még nagyon sok panasz már néhány kezeléssel orvosolható. Több mint negyvenféle ráktípussal szemben tudják nagyon hatékonyan, célzottan kezelni a daganatos betegeket, döntő mértékben kikapcsolva a kemoterápia, a sugárkezelés kellemetlen mellékhatásait, és jelentősen csökkentik az áttétek kialakulásának a lehetőségét. A szolgáltatás díja a hasonló jellegű kezelések díjához viszonyítva 33–75%-kal olcsóbb, így egy-egy kezelés a problémától függően 1–4000 Ft-ba kerül! A mozgáskorlátozott betegeket saját otthonukban kezelik! A dohányzásról leszoktató 100%-os hatékonyságú egyszeri kezelés is csak 4000 Ft! Cím: Preventív Rendel • Debrecen, Kossuth u. 43. Telefon: 52/315-297, 70/59-29-669, 30/60-90-556
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
Hívogató
21
Debreceni programsoroló nOVEMBER 22., CSÜtÖRtÖK 10 óra: DAB-székház: „Schola Europaea: Európa értékei” – konferencia (23-án is) 10 óra: Józsai Közösségi Ház: „Misi Mókus vándorúton” – a Miskolci Csodamalom Bábszínház előadása 10 óra: V&W Művészeti Stúdió: Kézműves játszóház 14 óra: Új Élet Parki Könyvtár: „Én és az irodalom” – diákkonferencia 15 óra: Kamaraszínház: Légy jó mindhalálig (bérletszünet) 16 óra: Veres u. 13.: „Belső zaj” – kiállítás a Tevékeny Szeretet Közössége által működtetett közösségi ellátó szolgálatok szervezésében 16 óra: Amerikai Kuckó (Kossuth u. 1.): a Hálaadás ünnepe – előadás és ételkóstoló 17 óra: Medgyessy-emlékmúzeum: Makláry Kálmán festőművész jubileumi kiállítása (jan. 6-ig) 17 óra: Apolló mozi: Dokumentum- és ismeretterjesztő filmek hete (nov. 28-ig) 17 óra: Szent József Gimnázium: „Egészséggazdaság és népesedés” – esti beszélgetések Várhelyi Krisztina szakközgazdásszal 18 óra: Kölcsey-főiskola: Gyógyító esték: „Táltos – dobos dalaink” – Sólyomfi Nagy Zoltán regős előadása 19 óra: Szent Anna-székesegyház: a Debreceni Kodály Kórus hangversenye Szent Cecília napján. Km.: a Debreceni Filharmonikus Zenekar, Bődi Kármen, Szegedi Ibolya, Komódi Károly, Szűcs Ferenc. Vez.: Ella István karnagy 19.30: Unplugged Club: Belmondo- és Inside-koncert 20 óra: Sikk Music Café: Törköly táncház nOVEMBER 23., PéntEK 8 óra: Csapókerti Közösségi Ház: Csapókerti napok: „Idegennyelven a színpadon” – a Csapókerti Általános Iskola rendezvénye 10.30: DAB-székház: Gyarmati Pál köszöntése 14 óra: MÁV-állomás: Ünnepség a Szolnok – Debrecen vasútvonal megnyitásának 150. évfordulója alkalmából. Km.: a Vasutas Musical Stúdió, Somogyi Anett versmondó 14 óra: DE Zeneművészeti Kar: „Bottal üthetjük – az ütőhangszerek sokszínű világa” – a Sonus ütőegyüttes hangszerbemutató előadása 14 óra: Vojtina Bábszínház: Mutatványos Vitézek avagy Lúdasmatyi Toldival Kukoriczázik 15 óra: Kamaraszínház: Légy jó mindhalálig (bérletszünet) 15 óra: Déri Múzeum: „Hátizsákkal és bakancsban a Föld körül” – Balázs Dénes földrajztudós életművét bemutató kiállítás (jan. 28-ig) 17 óra: Tímárház: „Viseletek és ékszerek” – kiállítás (dec. 31-ig). Mny.: V. Szathmáry Ibolya etnográfus. Km.: Marczin Vanda és Marczin Roland 18 óra: Józsai Közösségi Ház: „Más ez a nap” – Koncert és táncház. Km.: a Bíró Zenekar 18 óra: Bocskai-iskola: Ingyenes jógagyakorlás 19 óra: Kölcsey Központ: Hot Jazz Band-koncert 20 óra: Unplugged Club: Trió Midnight-koncert. Vendég: Fekete Kovács Kornél, Zakar Zoltán 20 óra: Cívis étterem: Route ’66 rock and roll buli 21 óra: Lovarda: Belga-koncert. Előtte: Senor Grabovszky, utána: dj Titusz nOVEMBER 24., SzOMBAt 10 óra: Füredi úti református templom: játszóház, kézműves foglalkozás 10.30: Modem: Múzeumpedagógiai foglalkozás: rendhagyó fizikaóra – Leonardo, a hadmérnök 15 óra: DEOEC Mini Galéria: „Tisztelgés Csokonai Vitéz Mihály előtt” – Borsos István, Mözsi Szabó István, Koday László és Pataki József képzőművészek kiállítása (dec. 7-ig). Mny.: Schéffer Anna OKIT elnök. Km.: Virágh Tibor előadóművész 15 óra: Homokkerti Közösségi Ház: „Idvez légy szép rózsa” – Motolla családi délután (a Szent Erzsébet-legenda megelevenítése, Dél-alföldi táncház)
Szent Cecília napja alkalmán, csütörtökön este hétkor ad hangversenyt a Szent Anna-székesegyházban a Debreceni Kodály Kórus 18 óra: Csapókerti Közösségi Ház: Erzsébet- és Katalinnapi bál 19 óra: Új Vigadó: Titkolt Ellenállás-, Romantikus erőszak-koncert 19 óra: Kamaraszínház: A Pál utcai fiúk (Latinovits Zoltán-bérlet) 19 óra: Lovarda: Depresszió-koncert. Vendég: Road, A Losing Season, Stopyt 20 óra: Néptáncház (Hatvan u. 32.): Szabad bál és táncház. Km.: a Pajtás zenekar 21 óra: Club Bohém: Váradi Roma Café-koncert nOVEMBER 25., VASÁRnAP 10 óra: Vojtina Bábszínház: Százszorszép Bóbiska – Majoros Ági vendégjátéka 11 óra: DEOEC Elméleti Galéria: „A teremtés című mandala” – Varsányi Edit kiállítása (dec. 7-ig). Mny.: Balasi Eszter. Km.: Siménfalvy Emese színművész 16.30: Benedek Elek Könyvtár: Halottak napi hárfaének – irodalmi műsor 17 óra: Füredi úti református templom: rendhagyó istentisztelet. Vendég: Győri Márta lelkipásztor 18 óra: Csokonai Színház: A macskák szerdája (bérletszünet) 19 óra: Kölcsey Központ: „Jeges Ragyogás” – a Trend Alapítvány divattervező pályázatának divatbemutatója 19 óra: DEOEC II-es koll., alagsor: KonzervArtaudrium: „Két lány, két hangszer” – új improvizáció. Km.: Hanvay Eszter, Reschofsky Olívia nOVEMBER 26., HétFŐ 9 óra: DAB-székház: „Debrecen–Nagyvárad határon átívelő agglomeráció” – konferencia 18 óra: Csokonai Színház: A macskák szerdája (Ady Endre-bérlet/2) 18 óra: Élet Centrum (Délibáb áruház): „Amikor beszélni arany” – amatőr színjátszók előadása, az Egyenlítő Klub rendezvénye 18 óra: Híd Keresztény Kulturális Központ: Magyarságkutató Kör 19 óra: DE Zeneművészeti Kar: Konzervatóriumi esték: a kar szimfonikus zenekarának hangversenye. Km.. Ádám Károly. Vez.: Kováts Zoltán 19 óra: Kölcsey Központ: Dee Dee Bridgewater’s Malian Project – jazzkoncert 21 óra: Sikk Music Café: Sugalló moldvai táncház 22 óra: Kazánház: FOKK: retro-buli nOVEMBER 27., KEdd 14 óra: Vojtina Bábszínház: Mutatványos Vitézek avagy Lúdasmatyi Toldival Kukoriczázik
17 óra: Józsai Közösségi Ház: a Józsai Díszítőművészeti Szakkör 25 éves jubileumi kiállítása tekinthető meg dec. 21-ig 18 óra: Csokonai Színház: Csárdáskirálynő (bérletszünet) 18 óra: Híd Keresztény Kulturális Központ: „A Szentháromság” – Derencsényi István református esperes előadása. Az esten közreműködik a Musica Sacra Kamarakórus 18 óra: Gyermekklinika: Világjáró Klub: „Linné nyomdokán – Svédország” – dr. Juhász Lajos előadása északi tájakról 18.30: DE, főépület, aud. max.: Élhető élet: „Közösségépítés a családtól a nemzetig, az abai modell” – Kossa Lajos polgármester (Aba) és Géczy Gábor tanár (MAG, Gödöllő) előadása 19 óra: Kölcsey Központ: Debreceni Egyetemi Jazzklub: Mezei Szilárd és barátai estje 19 óra: Vasutas Egyetértés Művelődési Központ, színházterem: Nem fizetünk – a Kisszínház előadása (28-án is) 20 óra: DEOEC II-es koll., alagsor: KonzervArtaudrium: „Mizújs... közönségtalálkozóval” nOVEMBER 28., SzERdA 13.30 és 14.45: DE Zeneművészeti Kar: „Bottal üthetjük – az ütőhangszerek sokszínű világa” – a Sonus ütőegyüttes hangszerbemutató előadása 14 óra: Vojtina Bábszínház: Mutatványos Vitézek avagy Lúdasmatyi Toldival Kukoriczázik 14 óra: DAB-székház: Fiatal Tudósok Fóruma – irodalomtudományi előadások 17 óra: Belvárosi Közösségi Ház: „A megújult család: korai anya – gyermek – apa kapcsolat”. Dr. Csiky Mészáros Mária pszichológus előadása 17.30: Újkerti Könyvtár: Keresztúri Mária: „Kerestelek” című kötetének bemutatója. A kötetet bemutatja: Kerékgyártó Kálmán. Km.: Zengő Panna, Szántó Valéria 18 óra: Kristály életmódcentrum (Vásáry u. 4.): „Gyógyító képzelet, gyógyító szeretet” – dr. Csikai Erzsébet orvos-természetgyógyász előadása 18 óra: Csokonai Színház: Csárdáskirálynő (bérletszünet) 19 óra: Kölcsey Központ: „Anna Pavlova és kora” – Vásáry Tamás és Tunyogi Henriett estje. Km.: Christoph Böhm, Fenyő László 20 óra: Galéria Café: Jazzbarátok Köre: „Bartók és a jazz” – Márkus Tibor zeneszerző-zongoraművész (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) élő zenével egybekötött előadása. Km.: Borbély Mihály, Balázs Gergely, Márkus Dávid
22 Tájoló Tájoló
DE BR E C E N | 2 0 0 7. NOV E M B E R 2 1 .
MOZIMŰSOR MOZIMűSOR APOLLÓ MOZI (Miklós u. 1.) TMNT – Tini nindzsa teknőcök (am.) 22–28. 4 Csillagpor (am.) 22–28. hn2, n7 A másik én (am.) 22–28. 4, f9 Iszka utazása (magyar) 22–28. 6, 8 Dokumentumés ismeretterjesztő filmek hete: A mi gólyánk (magyar) 22-én 5 Új Eldorádó (magyar) 22-én 5 Szerelmem, Szarajevo (bosnyák) 22–28. f8 Fagyos oázis (magyar) 23-án 5 Kilátás a Nagy-Kopaszról (magyar) 23-án 5 Csigavár (magyar) 24-én 5 Háztűzőrző (magyar) 24-én 5 Budapesti vadon (magyar) 25-én 5 Farkaslesen (magyar) 25-én 5 Táncrend (magyar) 26-án 5 Termiklovagok (magyar) 26-án 5 Daruvonulás a Hortobágyon (magyar) 27-én 5 Az emberevők földjén I–II. (magyar) 27-én 5 Aranykalyiba (magyar) 28-án 5 Meghódított Kárpát-medence (magyar) 28-án 5 CSAPÓ FILMKLUB (Csapókerti Közösségi Ház) Táncoló talpak (am.) 27-én 2 KÖDÖS UTAK FILMKLUB (Debreceni Egyetem, aud. max., főépület IV. em.) Next – A holnap a múlté (am.) 26-án 7 CINEMA CITY (Debrecen Plaza) Invázió (am.) 22–28. 4, hn8, 23–24. hn10 is, 24–25. déli12 is A királyság (am.) 22–28. 5, f8, 24–25.déli n1, 23–24. hn10 is Ébredő sötétség (am.) 22–28. 2, hn6, 24–25. de. 10 is 1408 (am.) 22–28. 8, 23–24. 10 is Agyő, Nagy Ő! (am.) 22–28. 1, hn4, 6, n9, 24–25. de. n12 és 23–24. f11 is Hitman – A bérgyilkos (francia–am.) 22–28. f3, f5, f7, f9, 24–25. de. f11 és f1 is, 23–24. f11 is Férj és férj (am.) 22–28. 1, 23–24. n11is A Bourne-ultimátum (am.) 22–28. hn6 Csillagpor (am.) 22–28. hn2 Megy a gőzös (magyar) 22–28. n2, 3, hn5, hn7, f9 A kabalapasi (am.) 22–28. n5, n7, n9, 24–25. de.hn12 és 23–24. n11 is Elizabeth – Az aranykor (angol) 22–28. n4, f6, hn8, 24–25. de. hn11 is, 23–24. 10 is TMNT – Tini nindzsa teknőcök (am.) 24–25. de. f11 Halálos temetés (am.) 22–28. n3, 6, 8, 24–25. de. n11, n1 is, 23–24. 10 is L’ecsó (am.) 22–28. n2, 24–25. de. 11 és 22–23 és 25–28. f4 is Egon és Dönci (magyar) 24-én 4 Felkoppintva (am.) 22–28. f3
22
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
AADEBRECENI PROGRAMJA DEBRECENI VÁROSI VÁROSI TELEVÍZIÓ TELEVÍZIó PROGRAMJA NOVEMBER 22. CSÜTÖRTÖK n 5.00–8.00, 9.00 Napszemle (ism.) n 9.15 Esti Közelkép (magazinműsor) (ism.) n 9.45 Siker (gazdasági műsor) (ism.) n 10.00 Zacc (szórakoztató magazin) (ism.) n 13.50 DKSE Airport–Mezőkövesd Magyar Kupa kézilabda-mérkőzés közvetítése felvételről n 15.10 Debreceni Egyetem KE–SZTE-Szedeák (kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről) n 16.30 Ajándékozó (karácsonyi műsor) n 17.00 Biztonsági Zóna n 17.30 Az igazi da Vinci (a Debrecen Televízió filmje) n 18.00 Erőnk Forrása (történelmi egyházak műsora) n 18.20 Zacc n 18.30 Siker n 18.45 Napszemle n 19.00 Köz-ügy (magazinműsor) n 19.30 Építész (ingatlanforgalmi és építészeti magazin) n 20.00 Napszemle (ism.) n 20.15 Első kézből (kommentár nélkül) n 20.30 Hírháló (az ország hírei) n 20.55 Ízelítő (kukkantson be hozzánk 5 percre) n 21.00 Drogvadászok (amerikai akciófilm) n 23.00 Napszemle (ism.) n 23.15 Köz-ügy (ism.) n 23.45 Zacc (ism.) n 23.55 Siker (ism.) NOVEMBER 23., PÉNTEK n 5.00–8.00, 9.00 Napszemle (ism.) n 9.15 Köz-ügy (ism.) n 9.45 Siker (ism.) n 10.00 Zacc (ism.) n 10.10 Ajándékozó n 14.20 DKSE Airport–Mezőkövesd Magyar Kupa kézilabda-mérkőzés közvetítése felvételről (ism.) n 15.40 Debreceni Egyetem KE–SZTE-Szedeák (kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről) (ism.) n 17.00 Kukta (gasztronómiai és főzőmagazin) (ism.) n 17.30 Ajándékozó n 18.00 Zöldkamera (környezetvédelmi magazin) n 18.30 Siker n 18.45 Napszemle n 19.00 Esti Közelkép n 19.30 Megyei Tükör n 20.00 Napszemle (ism.) n 20.15 Első kézből n 20.30 Hírháló n 20.55 Ízelítő n 21.00 HáboMegfejtéseiket november 28-ig juttassák el levelezőlapon a szerkesztőség (4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A ) címére. Sorsolás szerdán délben! A nyeremény egy-egy könyv, a nyertesek nevét a december 5-én megjelenő számunkban közöljük. $
rús zóna (amerikai akciófilm) n 23.00 Napszemle (ism.) n 23.15 Esti Közelkép (ism.) n 23.45 Siker (ism.) NOVEMBER 24. SZOMBAT n 5.00–8.00, 9.00 Napszemle (ism.) n 9.15 Esti Közelkép (ism.) n 9.45 Siker (ism.) n 10.00 Grand Prix (autó- és motorsportkrónika) n 10.30 Irányjelző (autósok magazinja) n 11.00 Játékháló (telefonos nyereményjáték) n 15.30 Az igazi da Vinci (a Debrecen Televízió filmje) n 16.00 Ajándékozó n 16.30 Debreceni Színképek (ism.) n 17.00 Recept n 17.30 Kukta n 18.00 Kliptománia (klipkívánságműsor) n 19.00 Hétszemle n 19.20 Erőnk Forrása (történelmi egyházak műsora) (ism.) n 19.40 Zacc (ism.) n 20.30 Hírháló n 21.00 Szabó Magda: A macskák szerdája közvetítése felvételről a Csokonai Színházból NOVEMBER 25., VASÁRNAP n 12.00 Ajándékozó n 16.50 Építész (ism.) n 17.20 Megyei Tükör (ism.) n 17.50 Kliptománia (ism.) n 18.50 Hétszemle n 19.10 Vasárnapi Napszemle n 19.30 Holtig haza – Szabó Magdáról készült film (a DTV filmje) n 20.10 A Berettyó és az ér (a DTV filmje) n 21.00 Harlem fekete rózsája (amerikai film) n 23.00 Vasárnapi Napszemle (ism.) NOVEMBER 26., HÉTFŐ n 5.00–8.00, 9.00 Vasárnapi Napszemle (ism.) n 17.00 Stílus (életmódmagazin) n 17.30 Dörzsik, a 700 éves forrás n 17.50 Ajándékozó n 18.20 Zacc n 18.30 Siker n 18.45 Napszemle n 19.00 Esti Közelkép n 19.30 Hajrá! n 20.00 Napszemle (ism.) n 20.15 Első kézből n 20.30 Hírháló n 21.00 Láz (amerikai film) n 23.00 Napszemle (ism.) n 23.15 Esti Közel-
"
!"
"
(
"
kép (ism.) n 23.45 Zacc (ism.) n 23.55 Siker (ism.) NOVEMBER 27., KEDD n 5.00–8.00, 9.00 Napszemle (ism.) n 9.15 Esti Közelkép (magazinműsor) (ism.) n 9.45 Siker (ism.) n 10.00 Zacc (ism.) n 16.30 Ajándékozó n 17.00 Helyszín (bűnügyi magazin) n 17.30 Építész (ism.) n 18.00 Kék arany (Hódmezővásárhely) n 18.20 Zacc n 18.30 Siker n 18.45 Napszemle n 19.00 Esti Közelkép n 19.30 Campus (egyetemi magazin) n 20.00 Napszemle (ism.) n 20.15 Első kézből n 20.30 Hírháló n 20.55 Ízelítő n 21.00 Az őrült banda (amerikai akciófilm) n 23.00 Napszemle (ism.) n 23.15 Esti Közelkép (ism.) n 23.45 Zacc (ism.) n 23.55 Siker (ism.) NOVEMBER 28., SZERDA n 5.00–8.00, 9.00 Napszemle (ism.) n 9.15 Esti Közelkép (ism.) n 9.45 Siker (ism.) n 10.00 Zacc (ism.) n 10.10 Ajándékozó n 15.30 Mikroszkóp (ism.) n 16.00 Kapocs (regionális magazin) n 16.30 Kukta (ism.) n 17.00 Hajrá (ism.) n 17.30 Egészségére! (ism.) n 17.50 Ajándékozó n 18.20 Zacc n 18.30 Siker n 18.45 Napszemle n 19.00 Esti Közelkép n 19.30 Debreceni Színképek (kulturális magazin) n 20.00 Napszemle (ism.) n 20.15 Első kézből n 20.30 Hírháló n 21.00 Lovasok a viharban (amerikai western) n 23.00 Napszemle (ism.) n 23.15 Esti Közelkép (ism.) n 23.45 Zacc (ism.) n 23.55 Siker (ism.)
Ügyeleti telefonszám: 06-30/2787-131 Fax: 52/525-105, 52/525-115 E-mail:
[email protected] A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! #
# '
# (
#
"
#
"
!
" #
%!'
$ #
"
# ' !'
"
%
#
( %'
% #
'
"
A november 7-i rejtvény megfejtése: „Ki kell tépni a gazt, míg nagyobb gyökeret nem ereszt”. A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyert: Simó Ferenc debreceni, Bethlen utcai (a nyereményt átveheti a szerkesztőségben) és Csukai Sándor, polgári olvasónk (neki postán küldtük el).
Lelátó
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
23
Apait, anyait beleadtak Hagyományteremtő céllal rendezték meg Püspökladányban az I. Korona Hotel Kick-box-gálát, amely – mivel küzdősportról van szó – természetesen csak a nézőknek volt gála, a kötelek között egymással farkasszemet néző ellenfeleknek már korántsem. Főként azokon az összecsapásokon nem, amelyeknek tétje is volt. Merthogy a gyermek- és a felnőtt-bemutatómérkőzések mellett válogatott-találkozókat, sőt egy magyar bajnoki döntőt is rendeztek a Gellér Sándor Sportcentrum küzdőterén felállított ringben. A viadalról Ignéczi László, a debreceni Báthory SE ötdanos vezetője, a Magyar ISKA Kick-box Szövetség dan-kollégiumának első embere elmondta: az összecsapások során a debreceni Báthory SE, a budapesti Seido SE, és a szegedi Full-contact SE gyermek- és felnőttversenyzői mérték össze a tudásukat full-contact és lowkick kategóriákban. Emellett három válogatott mérkőzést is tartottak: a magyar, és az olasz válogatott tagjai csaptak össze. A sportvezető hozzátette: bár a várakozással ellentétben a vártnál kevesebb néző tekintette meg az eseményt, ennek ellenére hagyományt szeretnének teremteni, s minden évben megrendezik ezt a színvonalasra sikerült erőpróbát.
Tócsán Tibor (törülközővel a fején) nem bírt fővárosi ellenfelével De mi is történt a ringen belül? A gyermekmérkőzéseken előbb a debreceni Bokros Zsolt legyőzte a Báthory SE püspökladányi tagozatának versenyzőjét, Varga Dávidot. Ezt követően a szegedi Keresztúri Dávid kezét emelték magasba a ladányi Csáti Tamás ellen, majd két hazai kick-boxos, Varga Sándor, és Varga Dávid csapott össze. A találkozót előbbi bunyós nyerte. A felnőtt-bemutatómérkőzések egyikén két báthorys, Lakatos Balázs,
és Kovács Dávid küzdött meg egymással. A meccset az utóbbi nyerte. A szegedi Makula Attila is győztesen hagyta el a ringet a debreceni Simon Kornéllal szemben. A hajdúsági vereségért Lénárt Tamás vett elégtételt: magabiztosan „gyűrte” le a seidós Horváth Krisztiánt. Remek meccseket hozott a három válogatott-találkozó. Az elsőt az itáliai Crivello Valerio fölényesen nyerte Biró Dániel (Szeged) ellen, majd Renio Claudio is jobbnak bizonyult
Böszörményi hegemónia A férfi-, és a női mezőnyben is a Hajdúböszörményi TE alakulatai zárták az élen a megyei kézilabda-bajnokság őszi idényét. Igaz, mindkét gárda minimális előnynyel várhatja a tavaszi folytatást,
hiszen a férfiaknál a DEAC Debrecen, a nőknél a Balmazújváros is csak rosszabb gólarányával szorult a második helyre a tízcsapatos mezőnyben. Mindkét küzdelemsorozatban van egy-egy
gárda, amelyik még egyszer sem tudott győzelemnek örülni: a férfiak mezőnyében a Vámospércs, a hölgyekében a Földes maradt pont nélkül a bajnokság első felvonásában.
A megyei kézilabda-bajnokság őszi végeredménye Férfiak 1. Hajdúböszörmény II. 2. DEAC Debrecen 3. Debreceni KSE II. 4. Püspökladány 5. Polgár VKSK 6. Nádudvar II. 7. Amatőr KK 8. Földes SE 9. Balmazújváros II. 10. Vámospércs
9 9 9 8 9 8 9 9 9 9
8 8 7 6 5 4 3 2 1 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1304-199 1315-217 2266-207 2234-148 4224-245 4189-210 6196-210 7192-257 8163-231 9141-300
16 16 14 12 10 8 6 4 2 0
Nők 1. Hajdúböszörmény 2. Balmazújváros 3. DSC-SI 4. Polgár VKSK 5. Berettyó MSE 6. Tünet SE 7. Létafit SE 8. Komádi SE 9. Nagyhegyes 10. Földes SE
9 9 9 9 8 9 9 9 8 9
8 8 6 6 5 3 3 3 2 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 1 3 3 3 6 6 6 6 9
288 263 248 224 221 192 200 160 131 142
186 176 212 224 192 205 248 215 176 235
16 16 12 12 10 6 6 6 4 0
– Simon Imrével (Báthory) szemben. A magyar csapat becsületét a debreceni Osváth Tamás mentette meg, akinek ellenfelét, Daluca Vittoriót szabálytalan ütésekért leléptették. Az est fénypontján, a hatmenetesre tervezett magyar profi bajnoki döntőn a debreceni színekben Tócsán Tibor csapott össze a fővárosi Szebelédi Richárddal. A mérkőzésen apait-anyait beleadtak a fiúk, ám nem tartott sokáig. A harmadik menetben a mérkőzésvezető – miután Tócsánra kétszer is rászámolt – véget vetett az egyre inkább egyoldalúvá váló találkozónak. A döntőt Girdán Miklós, a Báthory SE edzője így értékelte: – Tócsán rengeteg ütést bevitt, ám nagyon keveset rúgott, s ezt vette észre, illetve használta ki az ellenfele: főként a rúgásokra összpontosított, s ezúttal ez volt a nyerő taktika. F. A. L.
„Bécó” világbajnok Hatalmas sikert ért el Kathi Béla, a Hajdúböszörményi Torna Egylet versenyzője. A bodybuilder az oroszországi Jekatyerinburgban megrendezett WABBA testépítő-világbajnokságon utasította maga mögé a teljes mezőnyt. Power Bécó már a közelmúltban Debrecenben megrendezett fittparádén is győzött, mutatván kiváló formáját, s azt sikerült átmentenie a világversenyre. Így Kiss Jenő 11 évvel szerzett világbajnoki címe után ismét van olyan magyar testépítő, aki vb-arannyal büszkélkedhet.
24
24
Lelátó
[ Hajdú-bihari Hét | 2007. november 21. ]
Mese? Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy álom: az üveghegyen túlról indulva az Óperenciás-tengeren át eljutni a mennyországig. Az első kétévnyi nagy rohanás után lassítani kellett a tempón, aztán csak lépésben ment a haladás, s bár még messze a cél, az már biztos, jó úton jár a vándor. S itt nyer értelmet a szurkolók hangja: „Nincs itt mese: DKSE!” (KyT)
Szerda Fantasztikus NB I-es női kézilabdacsatát láthatott a Hódos Imre-sportcsarnok közönsége. A világ jelenleg talán legjobb klubcsapata, a Győr – elsősorban a 18 gólig jutó Görbicz Anita extrateljesítményének köszönhetően – 32–30-ra nyert a szintén kiválóan játszó DVSC-Aquaticum ellen.
Minden idők legszínvonalasabb rövidpályás Európa-bajnokságára számíthatunk december 13–16. között (Fotó: Fejes Márton) tésnapjára megrendezett futsal nemzetközi torna zárónapján is 5–2-re kapott ki a magyar válogatott a világ legjobbjaiként számon tartott Brazíliától. A dél-amerikaiak hibátlanok maradtak, míg a mienk a törökök legyőzése (5–3) után az Ázsia bajnoka címmel büszkélkedő Irán ellen veszítettek (4–2). A női kézilabda NB I/B-ben mindkét hajdú-bihari csapat pont nélkül maradt. A sérülések miatt erősen tartalékos Hajdúnánás-Termál SC hazai pályán bukta el (29–21) a Gyula elleni rangadót, míg a DVSC-Aquaticum II. idegenben vérzett el (29–22) a Szeged-Dorozsma-Algyő ellenében.
pingvétség alól a hazai szövetség által felmentett Kovács Ágnes kétszer állhatott fel a dobogó tetejére. Ötödik magyar bajnoki címét szerezte meg Szabó Beáta, a DVSC-Derecske öklözője. A 60 kilogrammos hölgy ezúttal hazai környezetben, a Derecskén megrendezett viadalon győzedelmeskedett.
A férfi-kosárlabda NB I/B-ben vitézkedő DEKE az egykor szebb napokat megélt sokszoros bajnok Bp. Honvédot gyűrte le 77–65-re az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.
A DKSE történetének legjobb teljesítményével rukkolt ki Hiába nyert Diósgyőrben 3–2-re a DVSC-Teva, 6–4-es összesítéssel a borsodiak jutottak be a labdarúgó-Ligakupa fináléjába. Nem volt esélye a DKSE-Airport Debrecen NB I-es férfi-kézilabdacsapatának a Pick-Szeged otthonában. A Tisza-partiak 34–18-ra vágtak vissza a cívisvárosban elszenvedett vereségért.
Szombat Labdarúgó-válogatottunk Európa-bajnoki selejtezőn váratlanul nagy pofont kapott Moldovában. A 3–0-s kudarcnak a debreceni Dzsudzsák Balázs is szenvedő alanya volt. Akárcsak néhány héttel ezelőtt a Világkupa elődöntőjében, a Főnix Csarnok ötéves szüle-
Megérte a hosszú utazás. A férfi-röplabda NB I. Ligacsoportjában a DEAC három játszmában intézte el a Pécset.
Vasárnap A DKSE-Airport Debrecen – talán a Szeged elleni diadalt leszámítva – történetének legjobb teljesítményével rukkolt ki a SZKIF Krasznodar elleni EHF-kupa-találkozón. Rédei István és Gúnya Péter vezérletével 35–29-re verték a vendéglátók a két válogatott játékost is soraiban tudó orosz kézilabda-együttest. Már csupán az a kérdés, hogy a parádés teljesítménnyel kivívott hatgólos előny elegendő lesz-e a legjobb tizenhat közé jutáshoz a november 25-i visszavágón. Három nap alatt nyolc országos csúcs és több mint húsz, korosztályos rekord dőlt meg a Debreceni Sportuszodában a rövidpályás országos bajnokságon. Kiss László szövetségi kapitány szerint ez biztató a három hét múlva ugyanott kezdődő Európa-bajnokság előtt. A nőknél Verrasztó Evelyn hat, a férfiaknál Cseh László öt aranyérmével lett a legeredményesebb. A dop-
Brazil focit láthattunk a jubiláló Főnix Csarnokban
Sportprogram november 21., szerda 17 óra, Oláh Gábor utcai sportcsarnok: DEKE– Szeged NB I/B-s férfi-kosárlabdamérkőzés 18 óra, Hódos Imre-sportcsarnok: DKSE-Airport Debrecen–Mezőkövesd Magyar Kupa férfi-kézilabdatalálkozó a legjobb tizenhat közé jutásért november 24., szombat 12 óra, Kazinczy általános iskola tornaterme: DVSC-Aquaticum II.–Füzesabony NB I/B-s női kézilabda-összecsapás november 25., vasárnap 14 óra, Debreceni Sportuszoda: „Minden méter számít!” – városi-egyetemi úszónap 18 óra, tócóvölgyi jégcsarnok: DHK-Fire&Ice– MAC Népstadion OB II-es jégkorongmérkőzés