GYERE HOZZÁM FELESÉGÜL

NNCL1564-536v2.0

2

EURÓPA ZSEBKÖNYVEK JOHN UPDIKE

GYERE HOZZÁM FELESÉGÜL (ROMÁNC)

EURÓPA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST 1981 3

EURÓPA ZSEBKÖNYVEK

FORDÍTOTTA GÖNCZ ÁRPÁD

4

EURÓPA KÖNYVKIADÓ A FORDÍTÁS AZ ALÁBBI KIADÁS ALAPJÁN KÉSZÜLT: JOHN UPDIKE MARRY ME COPYRIGHT© 1971, 1973, 1976 BY JOHN UPDIKE PUBLISHED BY ALFRED A. KNOPF, INC. HUNGARIAN TRANSLATION © GÖNCZ ARPAD, 1981 HU ISSN 0324-2722

5

Válassz kedvesednek, Végy el féleségül Hervad a szerelem, Hogyha soká készül. ROBERT HERRICK

6

I MELEG BOR

Connecticutnak ezen az agyonhasznált partszakaszán a strand viszonylag elhagyatott volt, egy keskeny aszfaltúton lehetett megközelíteni, amelyet épp csak hogy karbantartottak, s amely tele volt megmagyarázhatatlan kitérőkkel, kanyarokkal, leágazásokkal. A gyanús leágazások túlnyomó részénél a part hosszú indián nevét magukon viselő, viharvert fa-nyilak jelezték az irányt, de e föliratok közül sok már a fűben hevert, s mikor a pár először egyezett meg, hogy majd itt találkozik - egy idilli, az évszakhoz korántsem illően szelíd márciusi napon -, Jerry eltévedt és fél órát késett. Ma is Sally ért ide korábban. A férfit késleltette, hogy vett egy üveg bort, s hogy megpróbált, sikertelenül, dugóhúzót is vásárolni. Sally grafitszürke Saab kocsija ott állt, egymagában, a parkoló legtávolabbi sarkán. Ő is odaállította a maga kocsiját, az öreg, vászontetős Mercuryt, szorosan a másik mellé, abban a reményben, hogy majd ott találja Sallyt az ülésen, a kormánykeréknél, amint őrá vár, az ő kocsijában ugyanis szólt a rádió, Ray Charles épp a Vessztesnek születtem én-t énekelte. Minden álmom fájdalmat hozott. . . Benne ez a dal egy volt Sallyvel; még a szavakat is kitervelte, amelyekkel majd áthívja a maga kocsijába, hogy együtt hallgassák: - Hahó. Szia. Gyere gyorsan, egy jó szám megy. - Megszokta, hogy vele valami álkamasz nyelven beszéljen, a hippi-szleng és kölyök-szerelem egyszótagos szavainak keverékén. A rádióban hallott dalok, amikor épp valamelyik találkahelyük felé hajtott, sokatmondó új jelentéssel teltek meg a számára. Szerette volna ezt megosztani vele, de ritkán ültek egy kocsiban, s ahogy 7

hét hetet követett azon a tavaszon, a dalok, mint a kérész vesztek ki a levegőből. A Saab üres volt; Sallynek se híre, se hamva. Biztos ott van valahol a dűnék közt. A strand szokatlan formájú: vagy fél mérföld hosszú, a sík, vízmosta homok félkörívét mindkét oldalt sárgás, csíkos sziklacsoport határolja, a közelebbi sziklacsoport fölött a dűnék és a gyűrött fövény felföldje, gyalogösvények, közben száz meg száz kis eldugott strand, akár egy roppant, természetes szálloda. A mélyedések és gerincek e birodalma megtévesztőén bonyolult. Soha nem találták meg pontosan ugyanazt a helyet, azt a tökéleteset, ahol legutóbb voltak. Sietve fölmászott a legközelebbi dűne tetejére, még arra se pazarolta az időt, hogy a cipőjét, zokniját levesse. Lihegett az erőfeszítéstől, hogy hegynek fölfelé szalad, de ez egyenesen jólesett: az újjászületett ifjúság ízét érezte, az újjászületett életerőt. Mióta viszonyuk volt, egyre csak loholt, sietett, amire korábban nem kellett, arra most megteremtette az időt; versenyt futott az órával, üres óráit még soha nem élt és soha nem is sejtett második életté formálta. Felhagyott a dohányzással: azt akarta, hogy a csókja jóízű legyen. Jerry fölért a dűnék tetejére és megrémült, mert Sallynek nyomát se látta sehol. Egy lélek sem volt ott. Az ő kettőjükén kívül alig egy tucat kocsi állt szétszórtan a hatalmas parkolóban. Még egy hónap, és zsúfolásig lesz, a bedeszkázott büfé és zuhanyozó zsongani fog a bronzbarna testektől és gramofonzenétől, s a dűnék közt majd nem lehet megmaradni a hőségtől. De ma még a letisztult Természet téltől örökölt, érintetlen képét viselték. Mikor Sally odakiáltott neki, hangja mint egy madárkiáltás, mint a fuvolaszó úszott a hűs levegőben. - Jerry? - Kérdés volt, bár ha egyszer meglátta, tudnia kellett, hogy ő az. - Jerry? Hahó! Megfordult, s megpillantotta Sallyt, följebb, egy homokdombon, kétrészes sárga fürdőruhában; ahogy leereszkedett, a lába elé nézve, nehogy megszúrja meztelen lábát a parti fűben, szőkén és szeplősen, és letisztulva, a homokban rejtőzködő félénk kis jószágnak látszott. Karja és a hasa, homloka meleg volt, íves háta hűs. Napozott. Szív alakú arca kipirult. - Hahó? Végre itt vagy? - Egy csöppet lihegett, s a hangja izgatottan kunkorodott kérdéssé minden mondat végén. - Itt vártalak a dombon, egy egész banda iszonyú, félmeztelen kölyök ordibált s üvöltözött körülöttem; egész megrémültem?

8

Mintha szokott beszédmodora néma zavarban téblábolt volna körülötte, a férfi egy pillanatra kizökkent a hippiszlengből és udvariasan így szólt: Szegény bátor kicsi lány. Lám, micsoda veszélyeknek teszlek ki. Ne haragudj, hogy késtem. De, tudod, vettem egy üveg bort, és megpróbáltam hozzá dugóhúzót is keríteni, de ezek a hülyék, ezek a nyamvadt vidéki szatócsok egy fúrófejet próbáltak helyette a nyakamba sózni. - Fúrófejet? - Ismered. Amilyet a furdancsba fognak be, csak furdancs nélkül. - Hideg vagy. - Te kinn feküdtél a napon. Hová vesztél? - Itt vagyok fönn. Gyere. Mielőtt utánament, Jerry letérdelt, levetette a cipőjét és a zokniját. Még zakóban volt, rajta a nyakkendő, kezében papírzacskó, a borral, mint aki csúcsforgalomban megy haza munka után, s ajándékot visz. Sally leterítette sárga-piros kockás takaróját egy tágas mélyedésben, ahol más lábnyom nem volt, csak az övé. Jerry körülnézett, a fiúkat kereste, s meg is látta őket néhány dűnével arrébb, idegesen, oldalvást leskelődtek, mint a sirályok. Egyenesen feléjük nézett, s odasúgta Sallynek: - Kölykök még, és veszélytelennek látszanak. De nem volna kedved beljebb menni? Érezte a bólintását a vállán, olyan volt ez a bólintás, mint egy szó, melyet csak ő tud így kiejteni, szapora és izgatott bólogatás, de, de, de, de; néha azon kapta magát, hogy az efféle kis modorosságokat, ha Sally nincs a közelben, maga is utánozza. Fölvette Sally takaróját, szalmából font strandtáskáját, a könyvét (Moravia volt), s meleg karjába nyomta. Ahogy fölfelé sétáltak a szomszéd dűne oldalában, hogy segítsen neki, átölelte Sally meztelen derekát, majd megfordult, hogy lássa, észrevették-e a fiúk a tulajdonjog e jelét. Azok már nagy zavarban rohantak is kurjongatva az ellenkező irányba. Mint máskor is, Jerry és Sally ide-oda járkált, alig kitaposott ösvényeken, szúrós indiánbogyó közt lefelé, laza homokdombok oldalában fölfelé, nagyokat nevetve, erőlködve, hogy megkeressék az eszményi helyet, ahol legutóbb voltak. Mint általában, most se találták meg, s végül találomra leterítették valahol a takarót, egy tiszta, homokos mélyedésbe, amely egyszeriben az eszményi hellyé vált. Odaállt elébe és levetkőzött. Levetett zakót, nyakkendőt, inget, nadrágot. - Ó - mondta Sally -, rajtad fürdőruha van! 9

- Az egész feneette délelőtt - mondta -, valahányszor a madzag a hasamba vágott, mindig arra gondoltam. „Látni fogom Sallyt. Látni fogom, méghozzá fürdőruhában." Miközben élvezte, hogy bőrét átjárja a nap, kihúzta magát és körülnézett; rejtve voltak, ők viszont látták odalenn a parkolót meg a Long Island és a dűnék közé beszorult álmatag tengernyúlványt, s a partra rontó csillogó kis hullámtarajokat, amint hangtalanul megtörnek a csíkos sziklákon. - Hallod-e? - mondta Sally a takaróról. - Nem akarsz megnézni így, fürdőruhában? Igen, igen, az érintés, a testhosszban érintkező bőrük a szabadban, a napon. A férfi behunyt szeme a naptól vörösben úszott; Sally oldala és válla megmelegedett, szája fokról fokra lágyult. Nem érezték szükségét, hogy siessenek; tán ez volt a legsúlyosabb bizonyítéka, hogy ők, Jerry és Sally: az ős-ember és az ős-asszony - az, hogy nem siettek, hogy nem annyira izgalmat keltett, mint inkább megpihent egymásban férfi is, nő is. Testük a természetes növekedés nyugodt folyamatosságával igyekezett hozzánőni, hozzáilleszkedni a másikéhoz. Sally kibontott haja szálanként ereszkedett a férfi arcára. Ez a nyugalomérzés, az, hogy megérkezett végre a nyugalom régen várt középpontjába, amolyan álomfélével töltötte el, miközben behajtott lába feje belesimult Sally talpának ívébe. - Hihetetlen mondta. Fölfelé fordította az arcát, hogy a nappal olvassza egybe Sallyt; vörösség ömlött a szemhéjára. Sally beszéd közben ajkát a férfi nyakához.érintette, ahova hűvös-rideg árnyék esett. Érezte ő is, bár mindenekelőtt Sally érzékelte. - Megéri mondta Sally. - Ez az, ami meglep. Hogy megér minden várakozást, minden akadályt, minden hazugságot, rohanást - ha odaérsz, máris megéri. - A végére, ahogy ezt kimondta, egészen elhalkult a hangja. Ő kísérletképpen kinyitotta a szemét, s egy kikezdhetetlenül kemény, a holdénál is kisebb korong vette el a látását. - És arra a fájdalomra - kérdezte, rácsukva szemhéját a lüktető ibolyakék visszfényre -, a fájdalomra, amit okozni fogunk, gondoltál-e? Mintha vegyszert csöppentett volna rá, Sally mozdulatlan teste, mely az övéhez ért, egyszerre állagában megváltozott. - Hé - mondta. - Mi lesz a borral? Még megmelegszik. - Kigurult a karjából, fölült, hátrasimította a haját az arcából, pislogott, s nyelvével letolta a homokot az ajkáról.

10

- Hoztam ám papírpoharat, mert tudtam, hogy neked úgyse jut eszedbe. Végignyalta az ajkát, s ettől a csöppecske fölényes emberismerettől elmosolyodott. - Úgy ám, s még dugóhúzóm sincs. Ami azt illeti, hölgyem, fogalmam sincs, hogy mim van. - Hát ott vagy te magadnak. S ez több, mint amim nekem van. - Nem, nem, én a tied vagyok. - Ideges lett és tevékeny; négykézláb odament, ahol összehajtogatott ruháját hagyta, s kivette a palackot a papírzacskóból. Rose volt. - Csak tudnám, hol törjem le a nyakát. - Ott egy szikla. - Gondolod, azzal? A végén még az egész szétmegy a kezemben. Félénkségét levetve a hippi váratlanul felülkerekedett. - Vigyázz a kezedre - mondta Sally. A palack nyakát odaütötte a csíkos kis őzbarna szikla széléhez, de nem történt semmi. Odaütötte megint, most erősebben; az üveg csendült egyet, egyben maradt; ő érezte, hogy elpirul. - Gyerünk, öregem - könyörgött -, törd már ki a nyakad. Jól meglendítette; hamarabb villantak szemébe a szilánkok, mint ahogy a törött üveg csörrenését meghallotta; csodálkozva bámult a palack csipkésen csillogó száján át a rengő bor kerek kis tengerének mélyébe. Sally négykézláb odagázolt mellé és fölkiáltott: - Mm! - mert őt is megrázta egy kicsit, hogy így látja a bort, ennyit, és ilyen meztelenül a megerőszakolt palackban. Hozzátette: - Isteni! - Hol a pohár? - Minek az. - Elvette tőle a palackot, s a csorba üveget nagy hozzáértéssel tartotta a szájához, hátrahajtotta a fejét és ivott. Az ő szíve megugrott, mintha veszélyt érezne, de mikor Sally leengedte az üveget, arcára volt írva, hogy jólesett, s hogy semmi baja. - Jó - mondta. - így legalább nincsen papíríze. Csak boríze. - Kár, hogy meleg. - Nem - mondta Sally. - Jó a meleg bor. - A semmilyennél biztos jobb. - Mondom, hogy jó, Jerry. Miért nem hiszel nekem soha? - Ide hallgass. Én mindig hiszek neked. - Fogta az üveget és utánozta Sallyt; mikor a fejét hátrahajtotta, a nap és a bor vörössége összevegyült. Sally fölkiáltott: - Megvágod az orrod!

11

Leengedte az üveget, és rásandított Sallyre. - Mint a lórúgás - jegyezte meg a borról. Sally elmosolyodott. - Az. - Megérintette Jerry orra nyergét, s megmutatta a pici piros vérfoltot fehér ujjahegyén. - Legközelebb - mondta -, ha rendesen találkozunk, majd meglátom az orrodon ezt a kis vágást, s csak én fogom tudni, hogy mitől van. Visszamentek a takaróhoz és ittak a papírpohárból. Aztán ittak egymás szájából; ő beleöntött egy picit Sally köldökébe is és fölszippantotta. Aztán félénken megkérdezte: - Akarsz? - Hogy akarlak-e? Nagyon? Mindig? - Hangja megint kérdéssé kunkorított mindent. - Teljesen magunk vagyunk, senki se lát. - Akkor gyerünk? Ahogy a lábához térdelt, hogy lehúzza a sárga fürdőruha alsó részét, egyszerre a cipőkereskedők jutottak eszébe; gyerekkorában mindig elgondolkodtatták ezek az emberek, akiknek az a foglalkozásuk, hogy a mások lába előtt térdepelve gürcöljenek és csodálkozott, hogyhogy ezt nem érzik megalázónak. Bár Sally már tíz esztendeje férjnél volt, és Jerry előtt is voltak szeretői, csodálatosan ártatlanul, egyszerűen és gyorsan szeretkezett. Jerry, ha a feleségével volt, nemegyszer érezte romlottnak görcsös és erőltetett találékonyságát, de ha Sallyvel, akárhányszor csinálta is ezt végig Sally azelőtt, mindig az a kincset érő érzése volt, hogy megint csak ártatlanul csodálkozik. Elrévült szeplős arca, felső ajka fölött a veríték, a napfényben kivillanó szemfoga, mely mintha tükör lenne, alig néhány ujjnyira az ő arca előtt, párás tükör, sokkal inkább, mint egy másik ember. Föl is tette magának a kérdést, ki ez, aztán eszébe jutott: „De hiszen ez Sally!" Behunyta a szemét, s a lélegzetvételét hozzáigazította az ő halk, elragadtatott sóhajtásaihoz. Mikor ezek szabályos lélegzetvétellé apadtak, azt mondta: - Jobb így, szabadban, nem? Az ember könnyebben kap levegőt. Ott érezte a szapora, rebbenő kis bólintásokat a vállán. - Most kiszállsz? - kérdezte. Miközben Sally mellette fekve visszatornázta magára fürdőruhája nadrágját, ő hűtlenül megkívánt egy cigarettát. Jól jött volna a beteljesülés, a hála, a nagy ég és a tengerszag mellett. Elszégyellte, hogy visszacsúszott 12

szennyezett régi énjébe, kitöltötte hát a bor maradékát a poharakba, s a palackot mint egy emlékművet, beásta a homokba, szájával fölfelé. Sally lenézett az üres parkolóra és megkérdezte: - Jerry, hogy élhetek én nélküled? - Ugyanúgy, ahogy én tenélküled. Úgy, hogy az időm java részében nem is élek. - Ne is beszéljünk róla. Ne rontsuk el a napunkat. - Jó. - Fölvette a regényt, amit Sally olvasott, s megkérdezte. - Te bírod ezt a palit? - Bírom. Te nem. - Nem nagyon! Úgy értem, nem akarom azt mondani, hogy semmi sem igaz belőle... - meglóbálta a könyvet és félrehajította - ...de igazán ez az, amit el kell mondani? - Szerintem jó. - Szerinted sok minden jó, ugye? Szerinted Moravia is jó, szerinted a meleg bor is jó, szerinted szeretkezni is jó. Sally gyors pillantást vetett rá. - Baj? - Imádom. - Nem. Néha nem hiszel nekem. Nem hiszed el, hogy ilyen együgyű vagyok. Igenis együgyű vagyok. Én pontosan olyan vagyok... - nemigen állt rá a szája a hasonlatokra, mert ösztönösen mindent annak látott, ami - ... mint ez a törött üveg. Nincsenek titkaim. - Ez egy gyönyörű palack. Nézd, a törött üveg görbületei hogy verik vissza a napot. Mint egy kis hullámvasút, körbe-körbe. - Megint megkívánta a cigarettát, hogy legyen mivel gesztikulálnia. Mikor úgy látszott, hogy távolodnak egymástól, Sally megszólalt. - Hé? - Szia - felelt ő komolyan. - Szia - válaszolt Sally. - Édes, először is, miért kellett neked hozzámenned? És ő elmondta, elmondta hosszan, mint még soha, fölhúzott térddel és bort szopogatva, elmondta bűbájosán, finom, mesterkéletlen hangján a házassága huszadik századbeli történetét, azt, hogy a fiú folyton nevetett, és csókolgatta vesetájon a dereka meztelen hajlatát. - Én meg lovaglóleckéket vettem, és azt is elvetéltem. Mire ő elküldött analitikushoz, s az az istenverte analitikus, Jerry... neked talán tetszett volna, mert az is olyan volt, mint te, olyan fenemód erkölcsös... azt mondta... én igazán nem tudom, mi baj velem, de mindig megpróbálok a férfiak kedvére tenni, ez az 13

én szörnyű gyöngém... azt mondta: „Ezt most ki fogja hordani." Jó, erre kihordtam. Annyira megzavarodtam, hogy talán azt hittem, az analitikus gyereke. Pedig nem az övé volt. Hanem Richardé. S ha már volt egy, úgy éreztem, még egy kell, hogy pótoljam azt az elsőt. Pedig ez így nem megy. - S tudod-e, hogy az enyimek miért vannak? - kérdezte a férfi. - Csak most jöttem rá, egyik éjszaka, mikor Ruth mondott valamit. Tudod, ő nagy híve a természetes szülésnek. Nos, Joanna ugyancsak nagy fájdalmat okozott neki, és most jöttem rá, hogy a másik kettő azért kellett neki, hogy tökéletesíthesse a szülési technikáját. Azt remélte, hogy Sally majd nevetni fog ezen, és nevetett is, és váratlan, kölcsönös felbuzdulással a nevetés ezüstjére váltották át a szomorú titkokat, amiket a zsebük mélyén leltek. Sallynek több titka volt, mint neki. A csereüzlet egyenlőtlensége elszomorította Jerryt, s amint a dűnék hosszabb árnyat kanyarítottak kicsike völgyükre, megcsókolta Sally mindkét csuklóját, s gyónt neki, kétségbeesetten megkísérelve, hogy kettőjük helyzetét egyensúlyba hozza. - Rosszat tettem, nagyon, hogy elvettem Ruthot. Még annál is rosszabbat, mintha pénzért nősültem volna. Komolyan. Azért vettem el, mert tudtam, hogy jó feleség lesz. És az is lett. Istenem, hogy megbántam. Nagyon megbántam, Sally. - Ne légy szomorú. Én szeretlek. - Tudom, tudom, én is téged. De hogy is ne lennék szomorú? Mit tehetünk, mondd? - Nem tudom - mondta Sally. - Maradjunk még egy darabig? - Nem marad veszteg. - Fölmutatott az égre, s úgy bámult bele a napba, mintha szántszándékkal el akarná vakítani magát. - Ez a büdös nap nem marad veszteg. - Ne légy érzelgős - mondta Sally. Feltérdeltek, s nekifogtak, hogy összeszedjék a holmijukat, s közben azokon az átlátszó hazugságokon járt az eszük, amelyeket otthon elő kell adniuk. Sally, az ő Sallyje olyan derűsnek, olyan engedékenynek látszott a vörhenyes fényben, amint lehajolva tevékenykedett ezen az ő kis házuk táján, hogy dühösen megölelte, ma utoljára. Úgy érezték, minden ölelésük a legutolsó, Sally, így térden állva, majdhogynem lustán, nekidűlt, hozzásimult, és átölelte a hátát. A vállának meleg íze volt; a férfi ajka ott vándorolt Sally bőrén. - Kicsim, ez így nem megy tovább - mondta ő, s Sally megrebbenő bólogatásától együtt reszketett a testük. Tudom. Tudom.

14

- Te? Jerry? A vállad fölött lelátok az öbölre, van ott egy kis vitorlás meg a távolban egy falu, és a hullámok a sziklákig csapnak fel, és minden olyan napsütötte és olyan gyönyörű? Ne. Ne fordulj hátra. Higgyél nekem.

15

II A VÁRAKOZÁS

- Ég veled? - Ezt ne mondd, Jerry. Kérlek, ne. - Sallynek már fájt a csuklója, oly régóta tartotta a kagylót, most meg az egész alkarja reszketni kezdett. A hallgatót a válla és a füle közé szorította, s felszabadult kezével hozzáfogott, hogy begombolja Peter egyik kantárján a gombot; az utóbbi néhány hónapban megtanult maga öltözni, csak a gombolkozás nem ment, s ebben a szétszórt lelkiállapotában nehezére esett dicsérgetnie. Szegény gyerek, már tíz perce áll itt, s vár, hogy az anyja befejezze a beszélgetést; vár és fülel, vár és lesi őt azzal a derengő gyanakvással az arcán - Sally elsírta magát. Úgy jött rá a sírás, mint valami szelíd hányinger; összeszorított foggal igyekezett visszatartani a csukladozást, nehogy a kagylóig jusson. - Hogy? Na ne. - Jerry zavartan nevetett, halkan és távol. - Csak két nap az egész. - Akkor se mondd, a fene egye meg. Az nem érdekel, hogy mit hiszel, csak mondani ne mondd. - Elment az eszem, gondolta; elment az eszem, és meg fog utálni. A gondolatra, hogy Jerry megutálja, azután, hogy így kiadta magát, egyszerre fölháborodott. - Ha mást se tudsz, csak kinevetni, akkor talán jobb, ha egyszer s mindenkorra elbúcsúzunk. - Uramisten. Dehogyis nevetlek ki. Szeretlek. Utálom, hogy nem lehetek ott, hogy megvigasztaljalak. Peter közelebb bújt hozzá, hogy begombolja a másik kantárját is, és a lélegzetének mentaszaga volt. - Hol szerezted ezt a cukorkát? - kérdezte. Reggel nem eszünk cukrot. Jerry megkérdezte: - Ki az ott? - Senki. Csak Peter. - Bobbytól kaptam - mondta Peter, s az arcán a tétova derengés mintha félelemmé szilárdult volna. 16

- Akkor menj és szólj Bobbynak, hogy beszélni akarok vele. Menj, édes. Menj és keresd meg Bobbyt, és mondd meg neki. Anyu egy perc múlva végez. - Szegény Peter - mondta Jerry a fülébe. - Ne küldd el. Hogy mondhat ilyet, épp ő, aki megfosztotta a gyerekeiben lelt minden örömétől? Persze, épp az, hogy igenis mondhat ilyet, az növelte meg ilyen menthetetlenül a szerelmét; Jerry nem volt hajlandó belemerevedni a szerető szerepébe, ahogy ő elképzelte. Szükségtelen nyájassága szakadatlanul feszegette a páncélját. Könnyek égették Sally arcát; hallgatott, csak hogy könnyes hangját távol tartsa tőle. Fájt a hasa és a karja. Uramisten, lehet, hogy ezt szándékosan teszi? - Hé? Szia? - Szia. - Jól vagy? - Jól. - Amíg nem vagyok itthon, elmehetsz a Garden Clubba, kiviheted a gyerekeket a strandra, olvashatsz Moraviát... - Most Camus-t olvasok. - Te olyan intelligens vagy. - Nem fogod lekésni a géped? - Vidd ki Petert a strandra, játssz a kicsivel, feküdj ki a napra, és légy kedves Richardhoz... - Nem tudok. Nem tudok kedves lenni Richardhoz. Te őt az én számomra teljesen tönkretetted. - Nem volt szándékomban. - Tudom, tudom. - Jerry hibája, mint szeretőé, kegyetlen hibája, hogy úgy viselkedett, mint egy férj. És neki még soha nem volt férje. Sally most úgy látta, Jerry fényében, hogy tíz évvel ezelőtt egy olyan férfihoz ment hozzá, aki csak a szeretője akart lenni, mégis tartotta kettőjük közt a távolságot, amit egy szeretőnek át kell lépnie. Richard örökké csak bírálgatta, elemezgette. Mikor még fiatal volt, ezt hízelgőnek érezte; ma csak piszokságnak. Ágyon kívül is mindig muszáj volt valami kitekert lényeg, félreértett szándék ürügyén levetkőztetnie őt, Jerry viszont örökké csak öltöztette volna, szomorú kis vigasz- és tanács-kendőket hajigált oda neki. Jerry őt szánalmasan meztelennek látta.

17

- Ide hallgass - mondta Jerry. - Szeretlek. Bár velem jöhetnél Washingtonba. De nem lehet. Még jó, hogy egyszer megúsztuk. Richard tud valamit. Ruth is. - Ruth? - Ösztönösen. - Mit csinál ösztönösen? - Tudja. De ezen most ne törd a fejed. Akárhogy is, másodjára úgysem lett volna olyan csodás. Egyfolytában hiányozni fogsz, és mivel egyedül leszek, le se hunyom majd a szemem egész éjszaka. A léghűtés majd suhog a fülembe, ssss, ssss. - Ruth is hiányozni fog. - Annyira azért nem. - Nem? Hallod-e, szeretlek ezért az „annyira azért nem"-ért. Egy valódi szerető azt mondta volna: Csöppet sem. Jerry nevetett. - Hát ez vagyok én. Egy nem valódi szerető. - Akkor miért nem tudlak magamból kirekeszteni? Jerry, ez fáj nekem, fizikai fájdalmat érzek. Még Richard is sajnál, és altatót ad abból, amit neki írt fel az orvos. - Nagyobb szerelem egy férfiban nem éghet, mint ha már azt az altatót is odaadja, amit neki írt fel az orvos. - Felhívhatnám Josie-t az este, és azt mondhatnám, a városban vagyok és a Saab lerobbant. Az utóbbi időben elég sok baj van vele, tudom, hogy elhinnék. - Jaj, édes. Te olyan vitéz vagy. De ez akkor sem megy. Rájönnének, és akkor még a gyerekeket se hagyná nálad. - Nem kellenek a gyerekek. Te kellesz. - Ezt ne mondd. Nagyon szereted a gyerekeidet. Csak ránéztél Peterre, és elsírtad magadat. - Te ríkattál meg. - Nem akartam. Erre nem tudta, mit feleljen; azt soha meg nem mondhatja neki, hogy az ember éppúgy felelős azért, amit nem akarattal tesz, mint azért, amit akarattal. Jerry hitt Istenben, ezért Sallynek gátlásai voltak, hogy valamiben is kioktassa. A konyhaablakon át látta, hogy Peter megtalálta Bobbyt. Persze már elfelejtette, hogy mit üzent vele, s eltűnt a bátyjával az erdőben. Megkérdezte: - Egész délután a Külügyben leszel? Ha jövök, ott felhívhatlak? 18

- Sally, ne gyere. Csak feláldozod magad, semmiért. Egyetlen éjszakáért. - El fogsz felejteni. Jerry nevetése megdöbbentette; ezt ő olyan komolyan gondolta. - Alig hiszem, hogy két nap alatt elfelejtenélek. - Szerinted egy velem töltött éjszaka semmi. Jerry elhallgatott; Sally a megtorpant másodpercekből érezte, hogy most ő kerekedett felül. - Nem - mondta Jerry. - Szerintem egy veled töltött éjszaka szinte minden. S remélem, egy életre valót fogok veled tölteni. - Remélni veszélytelen. - Nem akarok veszekedni veled. Nőkkel sose. Csak nem hiszem, hogy szabad lenne kockáztatnunk, amíg nem tudjuk, hogy mit is akarunk. Sally felsóhajtott. - Igazad van. Magamban azt mondogatom: „Jerrynek van igaza. Nem szabad könnyelműsködnünk. Ahhoz ez túl sok embert érint." - Rengeteget. Bár ne érintene. Bár más se volna a világon, csak te meg én. Ide hallgass. Nem is akarsz jönni. Az Eastern sztrájkja miatt teljesen össze vannak kutyulva a járatok. Ebben a pillanatban is hat tábornokot látok és vagy kétszáz üzletembert, amint a tizenhetes kijárat felé tülekednek. Azt hiszem, most kezdődik a beszállás az én gépembe. - A La Guardian volt, egy telefonfülkében. A gép, amellyel menni készült, már megtelt, azzal ütötte agyon az időt, hogy fölhívta Sallyt. Sally arra gondolt: „Ha azzal a géppel megy, föl se hív", és ez a fölény, ez a kimondatlan kimondása annak, hogy ő milyen kis helyet foglal el az életében, csak megnövelte Jerryt, a sértés meg csak elmélyítette a sajgó űrt, a szerelmét. Jerry persze arra számított, hogy ő majd nevetni fog vagy helyesel; Sally nem tudta kitalálni, melyikre. - Annyira szeretlek - mondta hát bénultan. - Hallod-e, hogy fogod megmagyarázni a telefonszámlát? Nem hívtalak volna R beszélgetésre, ha tudom, hogy ilyen hosszúra nyúlik. - Ó, majd azt mondom... nem is tudom. Úgyse figyel oda soha, hogy mit beszélek. - Sally néha elgondolkodott, hogy a férje ellen emelt vádak közül hány volt igazságtalan. Beszéde elvadult kertre emlékeztetett; napról napra hol itt, hol ott ütötte fel benne a fejét valami váratlan gyom. - Beszállás. Ég veled ? - Ég veled, édes. - Szerda délelőtt hívlak. - Az jó lesz. 19

Jerry szemrehányást érzett a hangjában, s megkérdezte: - Hívjalak fel Washingtonból? Holnap délelőtt? - Ne. Lesz elég dolgod úgyis. Csak csináld. És jussak néha az eszedbe. Jerry nevetett. - Onnét még kiverni se tudlak. - Várt, azt mondta: - Te vagy az igazi - és egy közönséges kis puszit cuppantott a kagylóba, aztán letette. Sally is gyorsan visszatette a hallgatót, mintha egy palackot dugaszolt volna be, nehogy Jerry kiszökjön belőle. Fésületlenül, nyitott fürdőköpenyben, Sally kiment az ajtó elé, és az erdő felé kiáltott: - Gyere-kek! Indu-láás! Megyünk a strandra. A házakat a szomszédságtól elválasztó erdő igazi nyárszagot árasztott, nem a gyér aljnövényzet és fű Connecticutban oly megszokott halvány illatát, hanem a bomló, réteges avar és a reves fa dús meleg szagát - ilyen illata volt a vakációnak, mikor ő, még kislánykorában, Seattle-ből a Cascade hegységbe járt nyaralni. Fölment az emeletre, hogy átöltözzék, s ez a nosztalgikus páfrányillat, ami a hálószoba ablakán is beférkőzött, elnyomta a fürdőruhája kissé tisztességtelen, fanyar sós víz szagát. Sally összefogta és feltűzte a haját. A fürdőszobában, egyedül, fölidézte Jerryt; odaképzelte a szemét. Mikor szeretkeztek, Jerry első mozdulata mindig az volt, hogy kihúzta az ő hajtűit, s ha öltözködött, mindennap, minden kis mozzanatot úgy végzett, mintha közel hajolna hozzá, megosztva vele testének gondos szeretetét. Elkészített egy termosz limonádét, majd fürdőruhába, aztán a kocsiba pörölte a gyerekeket. A Saabnak az utóbbi időben nem akaródzott indulnia, így hát lejtőn parkolt vele, hogy a lendület ugrassa be a motort. Mikor Sally lefelé gurult, Josie épp fölfelé kínlódott a gyerekkocsival - Theodora lábánál a teli bevásárlószatyor; akkor ért a kaptatóra, mikor Sally fölengedte a kuplungot. A két asszony épp csak egy ijedt pillantást válthatott e kényes pillanatban, mikor pattant a szikra, s a motor egy rándulással beugrott. Sally érezte, hogy Josie valamit kérdezni szeretne, valamit a kicsi kosztjával vagy alvásával kapcsolatban, de Josie legalább úgy tudta a rendet, mint ő - sőt, jobban, mert kevésbé volt zaklatott, lévén meglett korú, és így túl a szerelmen. A megnyugtató júniusi napsütésben az öböl sima tükör volt, visszavillantva a parancsot: Ne menj! Petert és Bobbyt jó messze bevitte a strandra. Mintha ott látta volna Ruthot az anyák seregében a fövény túlsó végén, s Bobby azt mondta: - Charlie Conanttel szeretnék játszani. 20

- Majd megkeresheted, ha letelepedtünk - mondta Sally. Rádöbbent, hogy megint sír; addig nem is észlelte, amíg az arcbőre nem érzékelte a nedvességet. Ne menj. Ebben minden egyetértett - a homokszemcsék, az eleven véglények kórusa a vízben, fiai tétova pillantásai, a távoli lubickolás és kurjongatás, amely úgy ért el hozzá, miközben behunyt szemmel hevert, mint egy légnemű varrógép egyenletes zakatolása. Ne menj, nem mehetsz, itt vagy. Ez az egyetértés csudálatos volt. Jerry nem akarta, hogy menjen, szerinte egy vele töltött éjszaka semmi, azt mondta, ő csak feláldozza magát, kijelentette, hogy nem is volna olyan jó, mint először. Egyre dühösebb lett rá. Úgy érezte, még a lélegzetvételére is rátelepszik a zsarnok nap; valami durva tárgy érintette-horzsolta a bőrét meztelen derekán; kinyitotta a szemét, készen rá, hogy sikitson. Peter egy rák-ollót vitt oda neki, viharvert-büdöset. - Ne menj, anyu - könyörgött, s odatartotta a szeme elé a halott, törékeny ajándékot. Biztosan félrehallott. - Gyönyörű, édes. Ne vedd a szádba. Most menj szépen, és játsszál Bobbyval. - Bobby engem utál. - Ne légy csacsi, drágám, nagyon is szeret, csak nem tudja kimutatni. Most menj szépen, és hagyd anyut gondolkodni. Hát persze hogy nem szabad elmennie. Mint Jerry mondta, első alkalommal szerencséjük volt. Richardnak épp el kellett utaznia valahova. Jerry a National reptéren várta Sallyt, és taxival mentek be Washingtonba. A taxisofőrjük, egy komoly, kreol bőrű ember, aki a gazda gyöngédségével vezette a kocsiját, felismerte a hallgatásuk jellegét, s megkérdezte, nincs-e kedvük átmenni a Parkon, a Dagály medencét megkerülve, hogy lássák a cseresznyefákat. Jerry azt mondta, de igen, van. A fák épp virágoztak, rózsaszínben, mályvaszínben, lazacpirosan, fehéren; Jerry reszkető ujjai egyre csak forgatták Sally kezén Richard jegygyűrűjét. Egy árnyékos tisztáson fekete gyereklány labdázott néhány kisfiúval, a legkisebbik fölemelte a kezét, és a labda érintetlenül hullott a lábához. A szállodahallt sötét szőnyegek borították, és a déli melegtől sűrű volt a levegő. A portás lesütött szemmel vette tudomásul, hogy ő Mrs. Conant. Talán mert túlságosan ragyogott az arca. Szobájuknak fehér volt a fala, bekeretezett virágnyomatok díszítették, és egy világítóudvarra nyílt. Jerry szappanostálat-pamacsot használt beretválkozáshoz, ezt Sally nem is hitte volna. Azt hitte, minden férfinak villanyborotvája van, merthogy Richard azzal borotválkozott. Azt se hitte volna, hogy első este, amíg ő a szemét 21

festi a fürdőszobában, Jerry Arnold Palmer győztes ütését figyeli a tévén, Jerry depresszióba esik, s neki egy negyed óra hosszat kell dajkálnia az ágyon, miközben a férfi csak bámulja a fehér falat, bűnről meg fájdalomról motyog, amíg végre összeszedi magát, begombolja az ingét, zakót vesz, és elviszi egy vendéglőbe. A könnyfakasztó tavaszi szélben háztömbről háztömbre jártak a széles, egymást keresztező utcákon vendéglőt keresve. A kivilágított emlékművektől és homlokzatoktól távol Washington sötétnek és titokzatosnak mutatkozott, akár egy színpad a színfalak mögött. Limuzinok suhantak el mellettük társtalan semmibe folyó surranással, amit Manhattanben csak késő éjjel hallani. Sally érezte, hogy Jerry lelkéről lassan fölszáll az átok. Bolondozott, bakugrással átugrott egy parkolóórát, s a vendéglőben, a luxus-drága texasi rostélyosbárban megjátszotta a kongresszusi képviselőt, aki a Minnesotai Tejtermelők Szépét viszi szórakozni. Drágám, ma este kirúgunk a hámból. A hallgatódzó pincér, aki hatalmas borravalóra számított, nagyot csalódott. Fura, hogy milyen jólesően emlékszik vissza a kínos helyzetekre. Egy szűk kis ajándékboltban, ahol Jerry mindenáron játékokat akart venni a gyerekeinek, a nő, a pultnál, minduntalan hozzá fordult, mintha ő lenne az anyjuk, kínálgatta a játékokat, s nem értette a hallgatását. Utolsó reggel, a liftnél, mikor lementek reggelizni, a szobaasszony megkérdezte, hogy kitakaríthate, s ő igent mondott; ez a nő volt az első, aki a teljesen gyanútlanul úgy kezelte őt, mint Jerry feleségét. Mikor délben visszamentek, a roló fel volt húzva, a lehúzott ágyruha odaszórva a ruhásszekrény elé, s egy mélák néger épp a szőnyeget tisztította habbal valami halkan vinnyogó masina segítségével. Jerry és Sally egy taxin távozott a szállodából, de hazafelé más-más gépre szálltak. Kiderült, hogy távollétük egybeesését nem vette észre senki. Futó házasságuk, mint a vízbe hajított jegygyűrű, mind zöldebben és zöldebben, immár visszaszerezhetetlenül süllyedt alá a múltba. Mindegy, hogy mi történt, még egyszer nem fog előfordulni ugyanaz, nem, soha. Csacsiság lenne - őrültség - mindent kockára tenni és utánamenni. Mert mostanra már a viszonyukról ha nem is húzták fel teljesen a redőnyt, de legalábbis árulkodóan kitámasztották: Josie elpirult és nyársat nyelten kiment a konyhából, ha reggel tízkor, szokás szerint, megcsendült a telefon, ha Jerry hívta; Richard esténként felső ajkát beharapva gondterhelten üldögélt és ivott; Peter arcát szinte sose hagyta el az a tétován derengő, figyelmes kifejezés. Még a kicsi is, aki épp járni

22

tanult, mintha félt volna tőle, és inkább kapaszkodott a semmibe. Lehet, hogy csak rémeket látott - Sally már-már igazán aggódott a józan eszéért. Fölállt. A víz és ég szegélye, amit a sziget barnás vonala jelzett, mintha kizárt volna valami mérhetetlen lehetőséget. Elfogta a vakrémület. Gyerekek! - kiáltotta. - Indulás haza! Bobby összerándult, és hisztérikusan földhöz vágta magát. - Csak most jöttünk, te hülye! - ordította. - Ilyet sose mondj senkinek - mondta ő. - Ha durván beszélsz, akkor az emberek nem fogják tudni, hogy milyen jó kis fiú vagy. - Jerry elmélete volt, hogy ha elég gyakran mondják valakinek, hogy jó, akkor jó lesz. Ez bizonyos mértékben be is vált. Peter odajött, s Bobby, mert félt, hogy egyedül marad, durcásan követte őket a Saabhoz. Ne menj. Ne. De a parancsnak nem volt súlya, az égvilágon semmi, s bár tucatnyi tiltó jelből olvasta ki, mely ott nyüzsgött körülötte, miközben felöltözött és kiosont a házból és kihajtott a reptérre és megváltotta a jegyét, mindvégig súlytalan mondat maradt, mely ott lebegett a mély bizonyosság felszínén, hogy igenis mennie kell, hogy mást nem tehet, mint hogy megy, s hogy ez így van rendjén. A rendjénvalóság tudatának dagálya emelte át Josie meglepetésének zátonyán, sodorta el a gyerekek ráemelt szeme előtt, taszította át az elfulladt-sietős öltözködésen, a Saab önindítójának baljós akadozásán, kergette végig a Merritt Parkway kanyargó fasorain, a Queens sugárútjain, ez őrizte meg a nyugalmát, miközben a La Guardian várta, hogy a United helyet kerítsen neki valamelyik washingtoni járatára. Majd Sally elröpült; madárrá vált, hősnővé. Hátára vette az égboltot, végigterítette a felhőtlen prérin a felhők, a dagadó, ragyogó, mozdulatlan felhők fölött, s húszoldalnyi Camus-ig visszafogta a lélegzetét, miközben a szellőzőcső szája a hajába sziszegett. A gép egy kontinensnyi zsíros földű gazdaság fölött énekelt, lent pötty lovak vágtattak. Halvány színű házak görbe utcái úsztak a szeme elé, aztán egy nagyváros derékszögű sugárútjai és apróka emlékművei. Washington tengelye mellett felsorakozott a The Mall szalagja a Kapitólium kupolájával. A gép vizet fölözött, lehuppant, lefojtotta a motorjait, megrázkódott, s méltóságteljesen himbálódzva a megállóhelyre kacsázott. Az imént elállt zápor otthagyta nedves nyomát a kifutópályán. A délutáni nap nyirkos meleget vert ki a betonból, tropikusabbat, mint amilyet ő otthagyott a strandon. Három óra volt. Az állomásépületben a padlóviasz és a hot-dog egybeszövődött meleg szagán át kifelé siettek az emberek. Talált 23

egy üres telefonfülkét. Ügyetlenül dobta be a pénzt. Mutatóujjának bögye fájt, ahogy tárcsázott. Jerry tévéreklámokat tervezett és rajzolt, s a Külügyminisztérium egy sorozat harminc másodperces műsorközi hirdetést rendelt a vállalatától, hogy a fejlődő országok szabadságát reklámozza, s most ő tárgyalt a terv ügyében. Sally még az első útjukról emlékezett rá, hogy melyik osztályon találja meg a Külügyben. - Nem állandó alkalmazott - magyarázta. - Csak két napra jött a városba. - Megtaláltuk, kisasszony. Mit mondjak, ki keresi, kérem? - Sally Mathias. - Miss Sally Mathias, Mr. Conant. Valami csoszogós elektromos zaj, aztán már az ő hangja nevetett harsányan: - Szia, te, te bolond Miss Mathias. - Bolond vagyok? Azt hiszem. Néha ránézek magamra, és kimondom, egész nyugodtan: Te dilinyó. - Most hol vagy? Odahaza? - Édes, hát nem érzed? Itt vagyok. A reptéren. - Uramisten, szóval mégis, mi? Meg vagy veszve. - Most dühös vagy rám. Nevetett, halogatta, hogy megnyugtassa. S amikor megszólalt, az is csupa kérdés volt. - Már hogy lennék dühös, ha egyszer szeretlek? S most mi a terved? - Nem baj, hogy eljöttem? Akármit mondasz, én megteszem. Menjek vissza? Érezte, hogy Jerry gondolkodik. Egy Peter korú Puerto Ricó-i gyereket látott a telefonfülke előtt álldogálni, szemmel láthatólag otthagyták. A gyerek ide-oda forgatta fekete szemét, hegyes kis álla megremegett, sírva fakadt. - Tudsz mit csinálni egy darabig? - kérdezte végül Jerry. - Felhívom a szállodát, és megmondom, hogy a feleségem úgy döntött, utánam jön. Ülj taxiba, menj el a Smithsonianbe vagy akárhova, tölts el ott vagy két órát, és találkozunk öt harminckor a Tizennegyedik utcán, a New York sugárútnál. - Kinyílt a Sally melletti telefonfülke ajtaja, s egy virágos inges barna ember haragosan elvezette a gyereket. - És ha elkerülnénk egymást? - Ide hallgass. Én a pokolban is megtalállak. - Megrémítette, hogy Jerry, mikor kimondta, hogy „pokol", valóságos helyre gondolt. - Ha elveszettnek 24

érzed magad, menj ki a Lafayette térre - tudod, az a park ott, a Fehér Ház mögött. És állj be a ló elülső patái alá. - Te. Jerry. Ne utálj. - Ó, istenem. Szép is lenne, ha tudnálak. Csak azt mondd meg, hogy mi van rajtad. - Fekete vászon kosztüm. - Az, ami Collinséknál? Nagyszerű. A földszinten találsz néhány szédületes öreg vonatot. És ki ne hagyd Lindbergh gépét. Viszlát fél hat körül. - Jerry? Szeretlek. - Én is téged. Most arra gondol, milyen jó is lenne, ha utálna, gondolta Sally, és kiment és beült egy taxiba. A sofőr megkérdezte, hogy melyik Smithsonianbe parancsol, a régibe vagy az újba, s ő azt mondta, a régibe. De nem ment be a barnakő kastély kapuján. Számára a múlt ütött-kopott állványzat volt, amelyet arra a célra emeltek, hogy ő most éljen. Megfordult hát, s végigsétált a napsütésben a The Mallon. A későre hajló délután, az árnyékfoltos járda, a fagylaltosok, a füstüveg ablakú turistabuszok, zsúfolásig bámészkodó amerikaiakkal, a gyerekhad, a nagy obeliszk talapzatát körülvevő, szélfújta piros-kék-fehér zászlók tündér-gyűrűje, a kis hindu nők száriban, brahmin-ponttal a homlokukon s gyönggyel az orrcimpájukban, kezükben napernyővel és aktatáskával, Sally szemében mind egy vásár megannyi töredéke; a távolban a Kapitólium kupolája, fényesebben, mint két szürke szárnya, cukormázas marcipán. A napsütést, a rányomtatott hivatalos képmásokkal, afféle bankjegynek látta, amint elsétált a Természettudományi Múzeum épülete előtt, föl a Tizenkettedik utcán, át a Postaügyi Minisztérium nyirkos árkádjai alatt, végig a Pennsylvania sugárúton a Fehér Ház kerítéséig. Habkönnyűnek, szabadnak érezte magát. A mesébe illően cifra kis cukorfehér hivatali épületek körüllebegték séta közben; valószerűtlen pompájuk átitatta a hangulatát. Az őrség és a növényzet hézagain át belesett a Fehér Házba; valami habcsókszerű, csillogó mű masszából készült. Eszébe jutott a kancsal szemű fiatal ír, aki odabent uralkodik, s arra gondolt, vajon az ágyban jó-e; ezt nem tudta elképzelni, hiszen Elnök. Befordult a Tizennegyedik utcára, a sorsa elébe. A táskájában volt egy fogkefe; ez volt a poggyásza; apjától örökölte, hogy szeretett könnyen utazni. Szabadon, a fekete vászonban hűsen, úgy 25

érezte magát, mint egy ifjú özvegy, aki férje júniusi temetéséről jön; a férj öreg volt, kapzsi és mogorva. Az igazság az, hogy Richard testesebb ugyan, mint tíz évvel ezelőtt, még elég jóképű, bár feje mintha nagyobb súllyal nyomná a vállát, gyors kézmozdulatai is lelassultak és elkerekedtek attól, amit ő sértett és tüskés hangon a „kötelezettségeim"-nek hívott. Házasságuk tavaszán Manhattanben éltek, s szegénységükben mérföldes sétákat tettek, mulatságból. Ott érezte maga mellett Richard szellemalakját, s eszébe jutott az az új ritmus, ahogy egy férfival sétált, aki az övé. Utálta az iskolákat, a keleti száműzetés prűd színhelyeit. Richard a Barnard College-ból mentette ki őt és tette az asszonyává. S a hálája, az hova lett? Hát ilyen gonosz? Ezt képtelen volt elhinni, most, hogy még annyira tele volt az égbolttal, a légi út után, alatta meg-megvillant a járda kövében a csillám, s az orrát a kátrány borsos szaga facsarta. A széles járdán jól kilépve le-lehagyta az őgyelgő délieket. Toronyórák, a citromsárga St. John-katedrális órái ütötték az időt. Öt óra volt. Nyugat felé tartott az Első utcán. Nyitott, könnyű zakós állami tisztviselők néztek keresztül rajta, úton a Marylandben rájuk váró feleség és Martini felé. Rengeteg nő szabadult el. A nap mint egy gördülő aranydísz ülte meg az üveg falú házakat bal kéz felől, sugarai a melegükkel magára ébresztették az arcát. Rádöbbent, hogy lebiggyeszti az ajkát, miközben az arcok között Jerry arcát keresi. Hogy fog Jerry vigyorogni! Minden aggályoskodása és rossz előérzete ellenére vigyorogni fog, ha őt meglátja, mint mindig, s ezt a mosolyt csak ő tudja kicsalni belőle. Bár Jerry alig pár hónappal idősebb nála, s harmincas férfi létére meglepően ártatlan, benne mindig azt az érzést keltette, mintha a lánya lenne, akinek minden makrancoskodása csak a dédelgetett életerő tanúbizonysága. Sally érezte, hogy válaszként Jerry elképzelt mosolyára, mély mosoly vésődik az ő arcára is. A többi arcok veszélyt villogtak. Mintha egy ismerős férfit látott volna befordulni a BOAC épület sarkán, Farragut hadonászó szobrával átellenben - egy Wall Street-i milliomoscsemetét, akit Richard egyszer meghívott a házukba. Wigglesworthnek hívták, előtte két betűvel, amire már nem emlékezett. Kifejezéstelen arca megkerülte a sarkot, és eltűnt. Biztos, hogy tévedett; a férfiak milliói mind besorolhatók néhány típusba, alig akad, aki nem. De féltében, hogy felismerik, lehajtotta a fejét, s ahogy Jerry megjósolta, ő akadt rá, ha nem is épp a pokolban. - Sally! - Ott állt az Első utca árnyékos oldalán, hajadonfőtt, s fölemelte a karját, mintha taxinak intene, így hétköznapi ruhában, kiábrándítóan 26

ugyanolyan volt, mint bárki más, s ahogy ott állt az utca túloldalán, s a villanyrendőr „szabad" jelzésére várt, Sallynek összeszorult a gyomra, mintha itt, otthonától kétszáz mérföldnyire, álmából riadt volna föl. Azt kérdezte magától: - Ki ez az ember? - A jelzés zöldre váltott. Jerry a horda élén ügetett át hozzá; neki megugrott a szíve. Gyámoltalanul téblábolt a járdán, miközben kettőjük közt egyre csökkent a távolság, s a teste, egész kiürült teste Jerry érintésre kinyúló kezére emlékezett, horgas orrára, amely sosem barnult le, csak égetten vöröslött egész nyáron, megállapíthatatlan színű szomorú szemére, ujjongó, szabálytalan fogsorára. Büszkén, de idegesen szaladt szét mosolyba a szája, egy pillanatig tétovázott, aztán megérintette a könyökét és arcon csókolta. - Istenemre, szenzációs voltál mondta -, ahogy gurultál itt az öles parasztlánylépteiddel, hintázva, keményen a sarkadra lépve. Sally szíve megenyhült. Senki más nem látta őt ilyennek. Seattle-ből jött, s ettől Jerry szemében parasztlány lett. Az igaz, hogy soha nem érezte magát fesztelenül itt Keleten. Van egy keleti nő-fajta, például Ruth, aki soha nem bajlódott vele, hogy kikészítse magát, soha nem flörtölt feltűnően, s aki mellett Sally idétlennek érezte magát. Richard ezt észrevette, és megpróbálta kielemezni a bizonytalanságát. Jerry is észrevette, és azt mondta, Sally az ő kartonruhás kislánya. Azóta, hogy apja egy San Franciscó-i útján meghalt, soha nem érezte, amit, úgy hitte, minden gyereknek éreznie kell, hogy milyen csodálatos is, ha ő minden porcikájában ő maga. - Hogy az ördögbe sikerült meglógnod? - Egyszerűen azt mondtam, hogy „alászolgája", beszálltam a Saabba, és kimentem a reptérre. - Hallod, csudálatos végre egy olyan nővel találkozni, aki élni tud a huszadik század kínálta lehetőségekkel. Ez is az ő ötletei közé tartozott, hogy ki tudja, miért, de nevetséges és valahogy nem helyénvaló, hogy ők épp most élnek, ebben az évszázadban. Szeretkezés közben néha squawjának, indián asszonyának hívta. Érezte, Jerry úgy fogadja el a gyönyört, hogy közben finoman hangsúlyozza, egy percig sem engedi, hogy Sally elfeledje az őket körülvevő világ abszurditását. Gyöngédsége már önmagában is azt hirdette, hogy szerelmük törvényellenes és halálra van ítélve. - Hallod-e - mondta, szólította meg a hallgatása túlpartjáról Jerry -, én nem akarom, hogy miattam kockázatot vállalj. Én akarom vállalni. 27

De te nem vállalod, gondolta, s belékarolt, lehajtott fejjel igyekezett átvenni a léptei ütemét. - Ezen ne törd a fejed - mondta. - Itt vagyok, és kész. Jerry nem szólt semmit. - Dühös vagy. Nem kellett volna jönnöm. - Sose vagyok rád dühös. De hogy sikerült? - Sikerült. Jerry teste csupa nagy csont és ideg volt; Sally úgy érezte, mintha egy sárkány csücskébe kapaszkodnék, amely fölfelé igyekszik a szélben. Csak hurcolta magával. Megkérdezte: - Richard ma éjszaka nem lesz odahaza? - De. Jerry megtorpant. - Jézusom, Sally. Mi történt? Egyszerűen csak eljöttél? És hogy fogsz visszamenni? Ez utóbbi kérdésnél élesen fölcsapott a hangja. Válasza még az ő fülének is csikorgós volt és bizonytalan. - Emiatt ne aggódj, édes. Itt vagyok veled, és olyan távol van minden egyéb. - Mondd el. Ne akarj megszégyeníteni. Mondd el, mi történt. Elmondta, újraélte az egészet, megrémítette magát; a strandot, a vakrémületét, a gyerekeket, Josie-t, a repülőgépet, a sétát, a tervét, hogy egy óra múlva hazaszól, s közli, hogy Manhattanben ragadt, a Saab lerobbant, nem indult, és Fitchék meginvitálták, hogy maradjon náluk éjszakára, hiszen a műélvező tanfolyam, amin részt vesz a Metropolitan Múzeumban, az reggel lesz, holnap. - Édes, ez nem megy - mondta Jerry. - Próbálj észnél lenni. Ha most fölteszlek a gépre, nyolcra még otthon lehetsz. - Erre vágysz? - Nem. Tudod jól, hogy azt szeretném, ha örökké velem lennél. És hiába minden ellentmondó bizonyíték, érezte, hogy ez igaz. Hogy ő Jerry felesége. Ettől a különös ténytől, amiről a világ nem tudott, csak ők, egyszeriben helyesnek látszott minden, ami helytelen, bölcsnek minden, ami ostobaság. Ő, Sally, Jerry asszonya, s hogy éppen az volt kincset érő első törvénytelen kiruccanásukon, hogy úgy érezte, ez az igazság megerősödött, hogy érezte, Jerry fölenged. Az első éjszaka Jerry nem aludt. Ő többször is fölriadt rá, hogy Jerry kibújik az ágyból, megiszik egy pohár vizet, beállítja a légszabályozót, a kofferében turkál. 28

- Mit keresel? - A pizsamámat. - Fázol? - Egy picit. Aludj. - Nem tudok. Boldogtalan vagy. - Boldog. Nagyon. Szeretlek. - Csak képtelen vagyok fölmelegíteni téged. - Egy picit valahogy mintha hűvösebb lennél Ruthnál. - Igazán? Bizonyára kiérezte a hangjából, hogy ez a váratlan összehasonlítás sérti, mert megpróbált visszavonulni. - Nem. Nem is tudom. Felejtsd el. Aludj szépen. - Holnap hazamegyek. Nem maradok itt, ha nem hagylak aludni. - Ne légy olyan érzékeny. Nem te nem hagysz aludni. Az Úr nem hagy aludni. - Mert velem hálsz. - Ide hallgass. Imádok nem aludni. Csak azt bizonyítja, hogy élek. - Könyörgök, gyere vissza az ágyba, Jerry. - Belekapaszkodott Jerry testébe, megpróbálta lehúzni a sárkányt az égről, s végül a föld, és odakint, a rolón kívül, a tégla falú világítóudvaron derengő hajnalfény közt aludt el. A második éjszaka, bár föl-fölriadt, Jerry jobban aludt, most meg, ezen a harmadik éjszakán, három hónappal később, mikor a tavasz nyárrá enyhült, a lélegzete lelassult és gépiesen egyenletessé vált, miközben az ő szíve még kalimpált egy kissé. Sally úgy vélte, hízelgő számára ez a bizalom. De kora reggel, azután, hogy álmát végigkísérte valami bizonytalan hiányérzet, arra ébredt, hogy fájón elhagyatottnak érzi magát. A szoba másmilyen volt, mint az az első. A fal, jóllehet a szálloda ugyanaz, sárga és nem fehér, s rajta az olajnyomatú virágok helyett két fakó Holbein-portré. A rolón kívül már épp elég világos volt, hogy lássa a két kicsi szájú, finnyás arcot, homályosan, mintha eleven lényeké lenne. Vajon hány házasságtörő, részeg párosodásnak voltak kényszerű szemtanúi? Egy utcaseprőgép húzott el surrogva lenn a sugárúton. Az az első szobájuk világítóudvarra nézett; ez egy térre, öt emelet magasságból. Valahol lenn, a főváros útvesztőjében egy kukásautó sóhajtott, s egy kuka koppant. Arra gondolt, hogy odahaza a tejes most megy át a verandán, hogy a megcsendülő palackokat berakja az elhagyatott házba. Jerry átlósan feküdt az ágyon, takarója egy nyalábban a nyakán, a lába szabadon. Gyöngéden oldalba bökte, hogy fölébredjen, s 29

fölkeltette benne a szenvedélyt. Meghittségük legmélyén Jerry álmosan Ruthnak szólította. Beletelt egy másodpercbe, amíg rádöbbent a nyelvbotlásra. - Jaj, bocsáss meg. Mintha nem tudnám, ki vagy. - Miss Sally Mathias vagyok, a bolond nőszemély. - Persze hogy az. És nagyon szép. - Csak egy kicsit, viszonylag, hűvös. - Szóval ezt sose felejted el, ugye? - Nem. - A gondolat teljesen megigézte; odahaza, ha belépett a fürdőkádba, megérintette az ujja hegyével a bőrét, mintha csak rajta akarta volna kapni a langyosságot, amiről Jerry beszélt, egyszer meg, mikor vacsorán voltak valahol, és búcsúzóul kezet fogott Ruthtal, hosszan tartotta a kezét, kíváncsiságból, hogy érzékelje azt a finom hőkülönbséget, amivel ennek a hűvös küllemű nőnek többje van, mint neki. Megfigyelte, hogy Jerry ösztövér teste olykor mintha lázban égne. Viszonyuk kezdetén Jerry mozdulataiból kiérezte a felesége valószínű, megszokott reakcióit; az idegen férfi ölelésében féltékenyen küzdött a másik asszony szellemalakja ellen. Ugyanakkor ő is magán viselte Richard szeretkezési stílusának nyomait, így hát kezdetben mintha négy személy küzdött volna egymással a heverőn vagy a fövényen, s ettől ő valami zavaros, majdhogynem leszbikus izgalmat érzett. De ezek a tisztátalanságok mostanra már kiégtek. Az együtt töltött harmadik éjszakájukat követő hosszú júniusi nap fényesedő szegélyén Jerry és ő olyan átlátszóan szeretkezett, mint Ádám és Éva, mikor az emberi világ még világosan két részre oszlott. Ő Jerry arcát figyelte, s önkéntelenül fölkiáltott a beléhasító fölfedezéstől: - Jerry, hogy neked milyen szomorú a szemed! Jerry görbe fogú mosolya most sátáninak tetszett. - Már hogy lehetne szomorú, ha egyszer boldog vagyok? - De igazán szomorú, Jerry. - Ha szeretkezel, ne nézd a másik szemét. - Mindig nézem. - Akkor én meg becsukom. Ó, Sally, egyetlen elvesztett Sallym, hadd mondjam meg, most, mielőtt még elfelednénk, amíg a szikra még ott csillog a vízesésen, hogy szerettelek, hogy szégyellt a szemem látni téged. Olyan teriilet voltál, ahova lábujjhegyen lopództam be, hogy ellopjam a varázstükröt. Te voltál a király kisasszony, akit elragadott a mesebeli szörny. Én lovagként szerettem volna találkozni veled, szerettelek volna megmenteni, de sárkány 30

lett belőlem, és elraboltalak. Te azt hitted, drágakövet érek, én nem kínálhattam neked mást, csak hamut. Emlékszel, az első szobánkban, a második éjszaka, megfürdettelek, megmostam az arcodat, kezedet, hosszú karjaidat, ugyanazzal a módszeres alapossággal, mint a gyerekeimét? Ezzel mondani szerettem volna valamit. Apa voltam. A gyerekek iránti szeretetünkben benne van, hogy el fogjuk veszíteni őket. Micsoda lusta, gyönyörű meztelen gyerek voltál, a szeretőm és pillanatnyi feleségem; lebocsátottad a szempilládat, arcod a fürdővíz gőzölgő lepedöjén nyugodott. Hát elfelejthetem, elfelejthetem, ha a mennyekben élek is az örökkévalóságig, diadalszekerek közt, amelyek kereke csupa Istent dicsőítő szem, milyennek láttalak, mikor a kádból kiléptél, s a tested egyszerre vízeséssé vált ? Férfi módra törülközőt kerítettél asszonyi derakad köré, s mondtad, lépjek most én a vízbe, amit a tested áttetsző ezüstté varázsolt. S akkor én lettem a te gyereked. Még a fülem üregét is kitörülted vizes ruhával, te, az anyám, rabszolgám, szétolvasztottál gyöngéd simogatással. Feledtem, süllyedtem. Aztán megtörülgettük egymás vízgyöngyös hátát, s lefeküdtünk, mintha nyomban aludni készülnénk, ahogy két engedelmes gyermek alszik az alacsony sátorban, amelynek vásznán ott dobol a kirekesztett eső. Jerry behunyta a szemét, s ez őt sértette. Szerette nézni a szerelmet, szemmel kísérni a játszadozást, az elefántcsont és a szőrme keveredését, a tekintet komoly ellágyulását. Romlott lenne? Párizsban, nászúton Richarddal, a szobájukban lévő tükrökön érzett megbotránkozása egyenletes érdeklődéssé szelídült. Az emberek ezt teszik; az emberek ilyenek. Egy kicsit büszke volt, hogy Jerryt ő tanította meg, milyen egyszerű is ez. Ruth valahogy nem tanította meg rá. De Jerry tekintetének szomorúsága átjárta, s ahogy kibontakozott a nap hátralévő része, védtelenül, elevenen és rémítően érzékelte a saját létezését a mások szemében. A duzzadt szemhéjú újságárus a parfümillatú hallban elkényeztetett fiatal családanyának látta. A vidám pincérnő, aki a pultnál a reggelit felszolgálta, megizélt titkárnőnek nézte. Mikor átengedte Jerryt egy taxinak, és egyedül maradt, érezte, hogy az ő képét tükrözi minden pillantás és minden üvegajtó. A japán emléktárgybolt elárusítói nagynak látták. A néger portás fehérnek. És mindenki szemében senki volt. Hát ki is ő? Mi ez a teher, amit magában hord, ez a fájdalom, amit vitathatatlanul érdemes hordani, akár egy meg nem született gyereket? 31

Talán olyan páratlan? Az a fiatal néger lány, aki szép, mint egy fekete hattyú, vagy az a csupa rúzs és gyapjú özvegy - vajon egyik is, másik is a karmos szerelem zsákmánya, amely a szó szoros értelmében az egekbe ragadja? Sally ezt nem tudta elhinni; de azt sem akaródzott elhinnie, hogy hozzá hasonló nincs több, hogy hóbortos, hogy bolond. Eszébe jutott az anyja. Mikor az apja meghalt azon a bizonyos utolsó útján, mikor ez a hallgatag és nyugodt ember egy San Franciscó-i szobában végleg elhallgatott (sem tabletta, sem palack nem volt a dologban; ebben minden hatóság egyetértett), ők átköltöztek Chicagóba, hogy közel legyenek anyja rokonaihoz, s az anyja, katolikus létére, nem vallásra és nem ivásra, hanem szerencsejátékra adta a fejét. Ennek az időnek a legfurcsább, legboldogabb szigetei azok a napok voltak, amikor együtt, vonaton vagy busszal, kimentek az Arlington Parkba, vagy a Hawthorne pályára Ciceróba, vagy a maywoodi ügetőre; ezeken a helyeken a véletlen oldalfényében minden karcsú volt és ideges - a lovak fehér pólyával betekert bokája, a zsokék lovaglópálcája, a kerítések lécei, a tologató kezek nyomán kifényesedett forgókereszt rúdja, a férfiak - talán gengszterek - oldalpillantásai, a levegőben szállongó, kettészakított, vesztő tikettek, a nap ferdén besütő, lassan elforduló kerék-küllő sugarai. Anyja egyre dundibb keze, amint újra meg újra a pénztárcájához nyúl. Lovak vagy férfiak, az ösztön vajon nem ugyanaz? Uramisten, Jerry úgy bagzott, hogy majd belehalt, most meg elveszett ezek közt a márvány épületek közt. Az egyik percben még fölötte, tömi, liheg, a másik percben a rajzfilmosztály vezetőjével tárgyal. Hol itt az értelem? Ki intézte ezt így? Jerry, a majdhogynem férj szeretője, úgy megzavarta, hogy most azt se tudja, hisz-e Istenben vagy sem. Valamikor egyértelmű véleménye volt, igen vagy nem, de már nem tudta, melyik. Ahogy a nap délre fordult, Sally árnyéka megrövidült; égett és sajgott a lába. Ráérősen baktatott a szállodától északra, légiforgalmi társaságok megrekedt levegőjű épülettömbjein át, kerek zöld gyepfelületek szélén, ahol pisztáciaszínű lovaskatonák integettek, hogy fölhívják magukra a figyelmét. Jerryvel egykor kellett találkoznia a National Galleryben. Az idő mindaddig előre-hátra járt, az órától függően, amelyre épp ránézett; siettében, induláskor, otthon felejtette a magáét. A szíja helye most jól látszott lesült csuklóján. A parázstartó vaskosarak, kővázák és ázsiai papírvágó kések a régiségkereskedések kirakatában ostobán villantak vissza rá, ahogy önmagát kereste bennük. Valamikor érdekelték az ilyesfajta holmik; 32

valamikor teljesen betöltötte, ha egymaga járta a várost, s ha megkívánt valami tárgyat vagy anyagot, azzal az már valahogy az övé is lett. Most önmagát kereste a bronzbarna selyemben, porcelánban, és nem találta. Ha Jerryvel sétált, látott valamit, de az többé már nem ő volt, hanem ők, ő, aki Jerrynek magyarázott, Jerry, aki őneki, életet cseréltek, magukévá tették annak a mérhetetlen tanúságnak töredékeit, amelyet egyikük is, másikuk is hosszú évek során gyűjtött, még azelőtt, hogy szerették volna egymást. Ilyenkor úgy látta, minden őróla beszél, s nélküle nincs mit mondania; Jerry megfosztotta őt a világától. Hirtelen megharagudott rá. Hogy meri azt mondani, hogy ne jöjjön, aztán szeretkezni vele, ha mégis eljött! S ezzel a szomorú tekintetével mintha arra kérné, hogy érezze bűnösnek magát! Hogy meri őt ingyen magáévá tenni, mikor itt az utcán bárki becsületes embernek százakért adhatná el magát - például annak a férfinak ott. Annak az idegen tisztviselőnek, a hófehér kézelőjével, aki a hóbortosan fésült ősz tarajával páváskodik az Igazságügyminisztérium előtt, a forró járdán. Vele szemezik. Mert szép. Ez a tudat állandóan kerülgette, egész délelőtt, most meg már valósággal megragadta. Szép. Amerre megy, az emberek meresztgetik a szemüket. Nyúlánk és szőke és nagy az adott és kapott szerelemtől, s mikor fölment végül a múzeum lépcsőjén, a rotunda roppant méreteit nem érezte embertelennek, hanem épp arányosnak: belső tereink alkotják a palotákat. V. Károly szobrát tanulmányozta, Leone Leoni művét, s királynő volt a szoborkirály kissé dülledt szeme előtt. - Stop - mondta Jerry, s hátulról megfogta a könyökét. - Ne légy már olyan szép és büszke. Belepusztulok. Holtan esem a lábad elé, s hogy viszed vissza a holttestemet Ruthnak? Ruth, Ruth, soha egy pillanatra el nem feledkezik róla. - Dühös vagyok rád. - Tudom. Látszik. - Te azt hiszed, hogy mindig, mindent tudsz rólam, mi? Azt hiszed, hogy a tulajdonod vagyok. - Korántsem. Te nagyon is a magadé vagy. - Nem, Jerry. Az asszonyod vagyok. Bocsáss meg. Teher vagyok a nyakadon. - Ne kérj bocsánatot - mondta. - Pontosan erre a teherre van szükségem. - Szeme Sally arcán valami intő jelet, változást keresett. - Most nézelődjünk - kérdezte félénken -, vagy együnk? - Nézelődjünk. A gyomrom valahogy bolondozik. 33

S a termek során mindvégig tudatában volt, hogy képek közt létezik, hogy arcképek szemébe ragyog, hogy néz, közelebb hajol, hátrál, hogy elragadtatott és színes színházat játszik. Jerry múzeumbolond volt; ilyenkor kibújt belőle a régi képzőművész-hallgató. Lelkesedése egyik teremről a másikra vonszolta Sallyt. Két keze gyakorlati oktatást tartott, mohón követte a levegőben a hallgatag mesterművek mozdulatait. Az emberek, akik az okító dobozok fülhallgatóit követték, csak bámulták őket. Őt bizonyára Jerry buta tanítványának nézték. Jerry megtalálta, amit keresett: a három Vermeert egy falon. - Ó, istenem - nyögött fel -, a rajza; az embereknek fogalmuk sincs, hogy egy Vermeer-képben mennyi a rajz. Ennek a női ajaknak a nedvessége. Ezek a mesés kalapok. És ez itt, a fény a kézen, az arany meg a gyöngyök. S ez a jellegzetes ecsetkezelés, kétszeresen jellegzetes - megfelelő szín a megfelelő helyen. - Ránézett és elmosolyodott. - Nem úgy, mint most te meg én - mondta. - A megfelelő szín, de láthatólag nem a megfelelő helyen. - Most ne magunkról beszéljünk - mondta Sally. - Túlságosan fáradt vagyok, hogy még el is keseredjem. Fáj a lábam. Mérföldeket kutyagoltam ma délelőtt. Nem ülhetnénk le enni valamit? A presszó falán beesett szemű Audubon-metszetek lógtak. Sally gyomrát nyomta a nem kívánt étel. Nem volt étvágya, ami szokatlan; talán a kialvatlanságtól vagy az idő szorongató fogytától. Jerry szaporán evett, talán hogy beszélnie ne kelljen, vagy megkönnyebbülésében, hogy már kicsi híján s baj nélkül végére jár az újabb házasságtörő kaland. Együtt hallgattak. A roppant leckét, amit - Sally úgy vélte - egymásnak föladtak, úgy érezték, betéve megtanulták. Sally fölsóhajtott. - Nem is tudom. Azt hiszem, iszonyatosan önzők és mohók vagyunk. Bár ezt azért mondta, hogy Jerrynek kedvében járjon, Jerry most ellentmondott. - Azt hiszed? Végül is se Richard, se Ruth nem adott valami sokat. És miért kéne csak azért meghalnunk, hogy az ő életüket simává tegyük? A lelket ne oltsd ki, hát nem ezt mondta Szent Pál is? - Lehet, hogy csak az újdonság az, ami az egészet olyan csudálatossá teszi. Aztán majd ráununk. Én máris unom. - Engem? - Nem. Ezt az egészet. - Tudom. Tudom. Ne félj. Majd teszünk róla, hogy szerencsésen hazajuss. 34

- Amiatt nem aggódom. Richardot úgy igazában nem izgatja a dolog. - Biztos, hogy izgatja. - Nem. - Én se hiszem, hogy Ruthot különösebben izgatná, ha tudná. S bár tudta, hogy Jerry ezt csak azért mondja, hogy ugyanazt mondja, amit ő, hallotta, hogy már le is csap rá. - Akarod, hogy ne is menjünk haza? Szökjünk meg most? - Elveszítenéd a gyerekeidet. - Veszítsem. - Most ezt mondod, de légy velem egy hétig, és hiányozni fognak, és meggyűlölsz, mert nincsenek ott. - Te olyan bölcs vagy, Jerry. - De mit segít az, ugye? Szegénykém. Arra volna szükséged, hogy a férjed jó ember legyen, és a szeretőd rossz, és mindkettő pont a fordítottja. - Richard nem is olyan rossz. - Helyes. Bocsáss meg. Mesebeli herceg. - Imádom, mikor dühös vagy rám. - Tudom. De én nem. Nem is leszek. Szeretlek. Ha veszekedni akarsz, menj haza. Sally körülnézett az asztalok között - a képzőművész-növendékek, a ragasztószalaggal megreparált szemüvegű professzorok, a hőség elől menekülő testes nőszemélyek, a jaj-de-halott-forma madarak a falon. Haza is megyek - mondta. - Úgy van. Ideje. Csak előbb még megállunk valahol, és veszek valamit az átok kölykeimnek. - Elrontod őket, Jerry. Alig egy napja vagy távol. - Várják. - Fölálltak és elmentek, a földszinti kijáraton. Jerry aggodalmas, hosszú léptei magukkal ragadták Sallyt a fagylaltosok meg a turistabuszok mellett, s nem jutott lélegzethez, hogy megszólaljon. Jerry megsajnálta, kézen fogta, de a kezük nyirkos volt, s magukra ébresztette őket; öregek ahhoz, hogy kézen fogják egymást. A szokott hitvány emléktárgyakat - perselyforma szobrokat, zászlókat, mindenféle émelyítő kennedyánát - kínáló drug-store ajtajában Sallyt elfogta a rémület, és nem volt hajlandó bemenni. - De hát miért nem? - kérdezte Jerry. - Segítenél választani. - Nem. Nem bírok. - Sally. 35

- Csináld magad. A te gyerekeid, a tieid meg Ruthé. Jerry elsápadt; még sose látta őt ilyennek. Sally megpróbált enyhíteni a dolgon. - Én majd visszamegyek a szállodába, és addig berakom a holmid a táskába. Ne aggódj. Csak arra kérlek, ne akard, hogy játékot vegyek veled. - Ide hallgass. Szeret... - Megpróbálta megfogni a karját. - Ne hozz kínos helyzetbe, Jerry. Más is be akar menni. Mikor végigment, egymagában, a Tizennegyedik utcán, és az utcakövek csillámkristályai a szemét csiklandozták, sírva fakadt, s rádöbbent, hogy sírhat nyugodtan, mert rá se néz senki, senki az égvilágon ebben a sokadalomban. A szállodából együtt távoztak és szálltak taxiba. Átmentek a Potomac fölött, és elmentek egy megmagyarázhatatlan autóroncs mellett a Washington Memorial Parkwayn. Egy ohiói vörös rendszámtáblás öreg kék Dodge állt tótágast a középső sávon, még sejteni se lehetett, miért. Más autónak szemmel láthatólag nem volt része benne. Nevető rendőrök terelték a forgalmat a napsütésben. Az osztósávon két kövér, zilált hajú nőszemély támogatta egymást, az úttest üvegportól fénylett. Jerry keze rásimult az övére. Mikor az autóroncs már mögöttük volt, a forgalom széttárult és felgyorsult, a taxisofőr abbahagyta a morgást, és folyvást kanyarogva, számos lóherén át tartottak az Északi Légipályaudvar felé. A váróterem a hétköznap délutánhoz képest szokatlanul zsúfolt volt. A feléjük tekintő szemekből Sally kiéreztc, hogy szép párnak tartják őket, valahogy rendesnek is, meg szembetűnőnek is, Jerry szürkében, ő feketében, Jerry táskával, ő a fűzött Camus-kötettel a kezében. Látta önmagukat, amint egy életen át járnak repülőterekre, pályaudvarokra, kikötőkbe és szállodahallokba, és tudta, hogy mindig ilyenek maradnak, nyúlánkak, fiatalosak, s egy csöppet túl gyakran ér össze a válluk. Szerette volna, ha Jerry nem ér minduntalan hozzá; ez tönkretette az illúziót, hogy házasok. De itt ez az illúzió Jerryt, úgy látszik, nem érdekelte. Letette a táskáját, beállt az egyik sorba, s hagyta, hogy ő zavartan, elvörösödve foglalja el a helyét a szomszédos sorban. A sor hosszú volt és lassú; Sally fejében lassan megvilágosodott, hogy a teremben érezhető kedélyesen izgatott hangulat középpontja nem az ő zavara. Döbbenten észlelte - mint ahogy az ember álmából fölriadva döbbenten észleli, hogy a szobában a bútorzat makacsul megőrizte a formáját, miközben ő oly hosszú időre az 36

álmaiba merült -, hogy mások és más gondok is léteznek. Egy pohos és kivörösödött, gyűrött dacron öltönyös férfi állt be mögéje a sorba, s csupáncsak izgalmában többször is megbökte aktatáskájával a lába szárát. Hétre Newarkban kéne lennem - magyarázta. Aggódó arca megfeledkezett róla, hogy elmosódott kis bajuszkájával nyájasságra törekszik. Valamikor Richard is növesztett magának ilyen kis álbajuszt, s neki most se jutott eszébe, vajon nem épp ezért látszik-e mostanában az orra alja olyan csupasznak és védtelennek? Mikor a két sor elég közel csoszogott egymáshoz, hogy megérinthessék egymást, Jerry megfogta a karját és így szólt: - Úgy látszik, az Eastern sztrájkja komoly fennakadást okoz. Eszünkbe juthatott volna, hogy helyet foglaljunk. Mikorra kéne hazaérned? - Gondolom, úgy öt és hat közt. Ne vágj olyan aggodalmas képet, Jerry. - Nem magamért aggódom. Ruth csak kilencre vár. Lássuk csak. Most három óra öt. Tegyük fel, hogy lemaradunk a három-tizenötösről, akkor csak a négy-tizenötössel tudsz elmenni, a kocsid ott van a La Guardián... - Lehet, hogy nem indul... Ezt azért mondta, hogy ugrassa Jerryt. De Jerry nem értette a tréfát. Hosszú arca feszült volt, s lehervadtak róla a nevetős ráncok, amelyektől valamivel érettebbnek, edzettebbnek látszott. Richard nem egyszer mondta, hogy Jerry sose szenvedett. Ő ezt a megjegyzést úgy értelmezte, hogy amibe Richard beásta magát, afölött Jerry átszökkent, vagy hogy Ruthtal könnyebb együtt élni, mint vele. De akkor is kísértette, s töprengett, Jerry vajon nem azért fogadta-e be őt az életébe, hogy megtanuljon szenvedni? Tegyük fel mégis, hogy elindul - mondta Jerry. - Akkor valamivel hat után érsz haza, figyelembe véve a csúcsforgalmat. Az még jókor van? - Ami lehetséges, az jó - mondta ő kurtán. Beszélgetésük kezdte a mögötte álló ferfit kizökkenteni a maga gondjából. Jerry kihúzta Sally kezéből a pénzt, s ingerülten magához intette a sorból. - Akár én is megvehetem azt a két nyomorult jegyet. Nem tudom, mi az ördögöt próbálunk itt mi megjátszani. - Ránézett a Newarkba készülő férfira, és szavalni kezdte: - Aki repülni akar, megpukkad hamar. - Ez rávallott, ez a pimaszság; élvezte, ha másokkal sejtetheti, hogy a szeretőjével utazik. Az összes műanyagszék el volt foglalva. Egy fiatal kínai tengerész fölállt, hogy átadja neki a helyét, s ő átlépett a fiú katonazsákján, hogy leülhessen. Általában utálta, ha gyöngének nézték, de most nem bánta. 37

Szeretett volna távol lenni innét. Belemerült a Camus-jébe. A férfi kezében a pisztoly, a vakító fény. A munkásruhás arab. Az elsült pisztoly ostorcsördítése. A valószerűtlenség. Jerry lépett hozzá a két sárga jeggyel: Micsoda fejetlenség - mondta. - Úgy látszik, egyik New York-i gépre sincs előre helyfoglalás; mindenki az üres helyekre akar bekerülni. De bármelyik percben megjöhet az értesítés, hogy rendkívüli járatot indítanak. Biztos, hogy hatra otthon leszel. - Pssszt. Ne olyan hangosan. - Mi az, hogy hangosan? Miért? - Mindegy. Imigyen megzabolázva, Jerry közölte: - Itt a két sorszám, a beszállási engedély. - Milyen névre? - Az enyimre. Jó? Muszáj volt elmosolyodnia. - Ez valahogy nem törvényes - mondta, mert látta, hogy Jerry így érzi. A hangszóró abbahagyta a Húsvéti Parádé háttérzene-feldolgozását, és érthetetlenül mormolt valamit. A kimerült utasok friss hulláma zúdult le a rámpán és torlódott fel a jegypénztárak előtt. A személyzet a pult mögött, pilótakék egyenruhában, nagyon fiatalnak és rémültnek látszott. Jegyeket fűztek össze eltúlzott gonddal, és olyan nyomatékos gondossággal válaszolgattak a kérdésekre, ahogyan Sally szokott hazudni Richardnak. Te úgy hazudsz, mint egy férfi - mondta egyszer Richard. - Kiagyalsz valami hihetetlen mesét, aztán makacsul kitartasz mellette. - Richard tehát tudott róla valamit, amit Jerry nem. Jerrynek sose hazudott. Ettől a felismeréstől Jerry valahogy reménytelenül ártatlannak, gyámoltalannak tetszett; Sally maga ment hát oda a pulthoz, megkerülve a sorban álló férfiakat. Valami előnye csak kell legyen abból, hogy nő; ne mindig csak várakozzék és kérjen. A lány, aki a jegyeket kezelte, olyan fiatal volt, hogy még őszre fakíthatta a haját; Sally gőgöt érzett iránta, asszony voltában fölötte állt. Ennek a gyermeknek még nincsenek gyerekei, nincsen nős szeretője, akihez nem mehet hozzá. Játékból őszítteti magát. - Nekem muszáj hatra hazaérnem - mondta a lánynak. De a hangja törékeny volt és félénk, a lány válasza viszont hivatalosan határozott. - Végtelenül sajnálom, kisasszony - mondta. - La Guardiára a legközelebbi gép négy-tizenötkor indul. Kérjük a várakozókat, 38

szíveskedjenek a huszonhetes kijárathoz fáradni a számozott beszállási engedélyükkel. - De fölférünk? - kérdezte Sally. - A legközelebbi menetrendszerű járat La Guardiára négy-tizenötkor indul-ismételte a lány, és takarosán összefűzött egy jegyet. Jerry odaért Sally mögé. - Azt mondták, lesz egy rendkívüli járat. - Várjuk az értesítést, uram - mondta a lány. Hivatalból nagyobbra kozmetikázott babaszeme egybefogta Jerryt és Sallyt, de a kifejezése mit sem változott. Sally töprengett, hogy „én"-t mondott-e, vagy „mi"-t. Mások, akik hallották a beszélgetést és kivételezett bánásmódot orrontottak, most odatódultak a hátuk mögé. - Szíveskedjék megtartani a sort! - kiáltotta a lány, emelt hangon. - Ne tessék kérem kilépni a sorból! Sally szíve egyszerre megesett a lányon; amíg ő meg Jerry szeretkezik, gyerekeket kényszerítenek, hogy magukra vállalják a világ igazgatását. A felnőttek meg, mikor kibújnak önző ágyaikból, dühösen észlelik, hogy a világ széthullott. Milyen mohók vagyunk, milyen könyöklősek, valamennyien! Sally elszégyellte magát, behunyta a szemét, s azt kívánta, bár lenne maga is gyerek. Gyerek, azelőtt még, hogy az apja nem jött haza többé. Most értette meg, hogy minden utazás magában hordozza a soha vissza nem térés lehetőségét. - Szomjas vagyok - mondta. - Mit innál? - kérdezte Jerry. - Valami igazit, vagy mindegy, hogy mit? - Mindegy, hogy mit. Az igazitól még szédelgősebb lennék. - Kicsit még mindig odaálmodta magát a tengerpartra, a rosé és az arab mellé. A hot-dog pult előtt rengetegen álltak, nem lehetett odaférni, de száz lépéssel arrébb, a folyosón, a központi épület felé, találtak egy bárt, amelynek az egyik fala végig nyitva állt, akár egy színpad, s a legtávolabbi sarkában akadt egy üres asztal. Jerry leültette, s tejet hozott, kis sátorforma viaszos papírdobozban, a koszlott oázisból, amelyet színezett vizű, bugyborékoló urnák jeleztek. Mikor odaért hozzá az asztalhoz, Jerry az egyik papírdobozt föltette a fejére, és úgy egyensúlyozta. S egy fehérbe burkolt szívószállal hadonászott, mintha az varázspálca lenne. Sally volt Hamupipőke. - Ne bohóckodj - szólt rá. - Bohóc vagyok - mondta Jerry. - Szörnyű alak vagyok, úgy döntöttem. El nem tudom képzelni, hogy te mit látsz bennem.

39

Sally kinyitotta a doboz pöttyel jelzett sarkát, bedugta a szívószálat és megszívta; a fejtartásából tudta, hogy Jerry beszélni fog. - Próbáljuk csak kianalizálni - mondta. - Szóval mit is látsz te bennem? Akármit, azt azért látod értékesnek, mert csak pillanatokra lehetek a tied, pillanatokra, amelyekért küzdened kell. Nos, ha összeházasodunk, ha tönkretettem a feleségemet és a gyerekeim vérében gázoltam érted... - Ilyesmit még kimondani is szörnyű, Jerry. - Én így látom. S ha ezt megtettem, nem leszek már az a férfi, akiről azt hiszed, hogy szereted. Akkor már az a férfi lennék, aki elhagyja a feleségét és a három gyerekét. S én megvetném magamat, s ebben nagyon hamar egyetértenél velem. - Nem vagyok olyan biztos benne, hogy ennek így kell lennie - mondta Sally, megpróbálván az életről szerzett benyomását valami módon általánosítani. Jerry valóban nem tudta. Hitt a döntésekben, a tévedésekben, a kárhozatban, a szenvedés elkerülhetőségében. Sally meg Richard egyszerűen csak abban, hogy a dolgok történni szoktak. Miután Jerrynek mindent elmondott a boldogtalan gyermekkoráról - apja váratlanul meghalt, anyja bedilizett, bátyja mogorva volt, ő egyik bentlakó iskolából a másikba került -, még mindig úgy érezte, hogy ha minden másképpen történik, ő kevésbé lenne az, aki. Valaki más lenne, olyasvalaki, aki nem szeretne lenni. - Másrészt viszont - mondta Jerry, és elegánsan fölemelte a csuklóját: nagyobb öröme telt a kezében, mint bárki másnak, akit Sally valaha is ismert - miért szeretlek? Nos, mert szenzációs vagy, bátor, kedves - annyira kedves... csupa élet, csupa nőiesség meg minden más, amit akárki megállapíthat. Annyira, hogy csak belépsz egy szobába, és aki lát, az nyomban beléd szeret. Én is beléd szerettem, amint megláttalak, pedig akkor épp a nyolcadik hónapban voltál, Peterrel. - Kár, hogy nincs igazad. Mert általában nem kedvelnek. Jerry elgondolkodott, mintha a közös ismerőseik szívében kutatna, majd megjegyezte, bántóan szenvtelenül: - Lehet. - Tulajdonképpen te vagy az egyetlen, aki lát bennem valamit. - Álla megremegett; kimondta, s úgy érezte, ezzel mindjárt azt is kifejezte, hogy igényt tart rá. - A többi férfi ostoba - felelt Jerry. - Akárhogy is, a többi nyilvánvaló varázsod tetejében még boldogtalan is vagy. Szükséged van rám, és nem adhatom neked magam. Kívánlak, és nem lehetsz az enyém. Olyan vagy, 40

mint egy arany lépcsősor, amelynek soha nem érek a végére. Lenézek, s a föld csak homályos kis kékség. Fölnézek, s ott az a ragyogás, ahova soha nem jutok el. Ettől van a hihetetlen szépséged, s ha feleségül vennélek, ezt tönkretenném. - Tudod, Jerry, a házasság is ér valamit. Nem csak abból áll, hogy tönkreteszi az illúziókat. - Tudom. Nagyon is tudom. Ebbe döglöm bele. Szeretnélek, s az egészhez ez is hozzátartozik, szeretnélek megformálni, újraalkotni téged. Úgy érzem, képes lennék rá. Ezt Ruthtal nem éreztem. Ő valahogy már kész van, s a legjobb esetben is legfeljebb - ujja belerajzolta a levegőbe párhuzamosan élhetek vele. - Légy őszinte, Jerry. Te még most is nagyon szereted. - Hát nem utálom, az biztos. Bár így volna. Az könnyítene a dolgon. Sally szívószála a levegőt szívta a doboz fenekén. - Nem kéne kimennünk, hogy elérjük ezt a négy-tizenötöst? - Ne hallgattass el pont most. Kérlek. Hallgass meg. Olyan világosan látom. A mienk, Sally édes, eszményi szerelem. Azért eszményi, mert nem lehet valóra váltani. A világ szemében mi nem létezünk. Soha nem szeretkeztünk, soha nem jártunk együtt Washingtonban; semmik vagyunk. S a puszta kísérlet, hogy legyünk, hogy kikerüljünk ebből a fájdalomból, megöl bennünket. Ó, a szart, azt tudnánk keverni, és meg is házasodhatnánk, összefércelhetnénk az életünket - ilyet az újságban mindennap olvasol -, de amink most van, azt elveszítenénk. Persze, a dologban az a szomorú, hogy így is, úgy is elveszítjük. Ez pedig túl nagy feszültség neked. Meg fogsz gyűlölni. - Láthatólag élvezte ezt a korrekt végkövetkeztetést. - Vagy te engem - mondta Sally és fölállt. Nem szerette ezt a helyet. A szomszéd asztalnál gyerekek kocódtak, s ettől egyszerre hiányozni kezdtek az övéi. Anyjuk, bár nem volt idősebb, mint Sally, holtfáradtnak látszott. Ahogy elhagyták a színpadszerű bárt, Jerry olyan teátrálisan kacagott fel, hogy fejek fordultak feléjük. Megragadta Sally karját, s megkérdezte: Tudod, milyenek vagyunk? Most jutott eszembe. Olyanok, mint a Miatyánk, egy kés élére írva. Emlékszem, kölyök korunkban, Ripley Akár hiszed, akár nem-jében voltak ilyesmik. Egy öreg csiroki vésnök csinálta, az oklahomai Stillwaterben. Végigmentek a plakátokkal szegett folyosón, amelynek az egyik oldala kékre, a másik vajszínűre volt festve, a kijárati kapukhoz. Sally elgyöngült 41

ettől a szózuhatagtól - valahogy lefegyverzettnek, kigúnyoltnak érezte magát. Jerry, a házasságunk olyan lenne, mint minden más házasság, nem éppen csodálatos minden perce, de ez nem azt jelenti, hogy nem lenne jó. - Jaj, ne - nyögött fel Jerry, s a szeme, ahogy félrekapta, színét veszítette. - Ne szomoríts. Hát persze hogy jó lenne. Uramisten. Hát persze, hogy jobb feleségem lennél, mint Ruth. Már csak az állati előnyeid miatt is. Állati - a szó belésajdult, de miért? Párizsban belenézett a tükrökbe, és meglátta bennük az igazságot: az emberek állatok, a fény felé tekergő fehér állatok. A 27. kijáratnál az állatok zakóban voltak, de csordába verődtek, mint a barmok, és bűzlött róluk a rémület. Sally csak most érezte, hogy a helyzet milyen kilátástalan. Tucatszám a náluk korábban érkezettek. A rendnek az az illúziója, amit a tágas váróteremben még úgyamennyire fönntartottak a szűkszavú ifjú jegypénztárosok, itt kint, a Bermudába és bolondos hosszú című New York-i musicalekre csábító harsány plakátok közt teljesen széthullott. Közel s távol nem mutatkozott egyetlen légiforgalmi alkalmazott sem. A 27. kijárat acélszárnya légmentesen zárva, akár egy gázkamrában. A betonpadló lukacsos, mint egy vérlefolyó. Jerry leült a táskájára a hullámlemez fal tövében, intett Sallynek is, hogy üljön mellé, majd otthagyta, s elment, hogy szót váltson azokkal, akik a tömeg élén állnak. Visszajött. - Te, van itt két pali, aki már dél óta vár. - Megvannak még a számozott beszállási engedélyek? - kérdezte Sally. Zaklatottan, kapkodva kétszer is végigtúrta valamennyi zsebét, amíg megtalálta; akkor úgy csapta ki a szeme elé, mint egy varázsló. Ugatni kezdett egy láthatatlan hangszóró. A túloldalról egy kék szemüveges, pilótasapkás néger kinyitotta az acélkaput. Szorosan mellette egy sápadt kis aszott képű jegyellenőr. A hangszóró közölte, hogy a beszállás a 27. kijáratnál La Guardia felé megkezdődik, s a folyosón megindult a derűs körmenet, a pehelykönnyű diplomatatáskák, jól öltözött gyermekek és virágos kalapok sora. Akiknek foglalt helyük volt. A többieket, a várakozókat, a korlát túloldalára terelték. A helyjegyesek egyenként bejelentkeztek az íróasztalnál, majd eltűntek. Az összezsúfolt várakozók felcsapó panasza már a kék napszemüveges négert fenyegette; abbahagyta a jegytépést, föltekintett, diadalmasan elvigyorodott, s a széles mosoly mélyéből fölszikrázott a gyönyörűség, a bosszú, a megértés, az angyali megvetés. - Csigavér, emberek - mondta. - Hadd eressze ki az asszony a palit a házból. 42

A tréfára aránytalanul nagy nevetés volt a válasz. Jerry is nevetett, s óvatosan sandított le a viszolygó Sallyre; nevetésükkel a négernek hízelegtek. Az, hogy észrevette őket, reményt ébresztett bennük, hogy egyszer majd átjutnak a kapun. A kapu szégyenletes valamivé lett, amit meg kell vesztegetni, aminek könyörögni kell, hogy átengedje őket. Mikor az utolsó helyjegyes is bejutott, összedugták a fejüket az íróasztalnál és beolvastak két számot, két olyan számot, ami még csak a közelében sem járt Sallyének és Jerryének. A két titokzatos kiválasztott, két férfi, aki öltözékére és küllemére nézve mit sem különbözött a többiektől, kiszakadt a hordából, és átment a kapun. A néger feltolta kék napszemüvegét, és lassan végignézett a maradék arcokon. Szeme gyulladt vörös volt. Egy pillanatra megpihent Sallyn, aki fölállt a helyéről. - Ez van, emberek mondta. Torokhangú, panaszos nyögés csapott fel. - És mi van a rendkívüli járattal? - kiáltotta egy férfi. A néger mintha nem is hallotta volna. Oldalt lépett, és az acélkapu becsukódott mögötte. Egész emberfalanx menetelt feléjük, a folyosó végéből, mind visszakényszerültek a váróterembe, mely eddigre mintha összezsugorodott volna. Sallynek fájt a sarka, a torka megint kiszáradt, s a férfi az oldalán csak kép és idegen, közeli és távoli egyszerre, mint az iskolai darabban az a lány, aki a férje szerepét játszotta. Sértette egyre mélyebb rettegése, amit szinte az orrával érzett. Odaszólt neki: - Jerry, te nem érzed a helyzet humorát. Jerry megkérdezte: - Próbáljuk meg az Americant? - Nincs pénzem még egy jegyre. - Uramisten, nekem sincs. Érvényesíttetnem kell a jegyeinket a másik járatra. Tizenöt percig álldogált az összeverődött, háborgó sorban, érvényesíttette a jegyeiket, aztán végigrohant a folyosók patkányfuttatóján és az északi meg a főépületet összekötő lépcsőházakon. Az American Airlines helyiségei az épület túlsó végében voltak. Világításuk ravasz volt, alapterületük is nagyobb, de a fényes falak nem tartották távol a járványos zűrzavart. A jegypénztártól távozva több ismerős arccal is találkoztak, a várakozás veteránjaival. - Kár a benzinért, gyerekek - szólt oda nekik vidáman egy férfi. Tehát már ismerik őket. Bizonyára szemet szúrtak; annyira látszik rajtuk, hogy tilosban járnak? Bűzlik róluk a szerelem?

43

Az American Airlines jegypénztárosa gramofonhangon igazolta a rossz híreket; észak felé holnap reggelig nincs hely. Jerry sarkon fordult, hámló orra alatt undorral elbiggyesztette a száját. - A Unitednél még visszakaphatjuk a helyünket? A beszállási engedélyünk megvan. - Kétlem. Csak ne volnék olyan kétbalkezes. Inkább egy pilóta lenne a szeretőd. Visszarohantak, Sally fölhólyagzott sarka minden lépésre följajdult, Jerry beállt újra a sorba, s a művileg őszített lány, az orrát felhúzva érvénytelenítette az érvényesítést. Jerry visszament Sallyhez, s közölte: - A lány azt mondja, ne is próbáljunk feljutni az öt-tizenötösre, de azt remélik, hogy hatra meglesz a különjárat. Richard arra már otthon van? - Azt hiszem. Ne vágj olyan rémült képet, Jerry. Inkább örüljünk ennek a néhány váratlan, együtt töltött órának. Jerry keze fáradtan lógott. Most belekarolt Sallybe. - Gyere, sétáljunk egyet. Elmentek egy csokoládét és szendvicseket áruló automata büfé előtt, és egy piszkos, kétszárnyú ajtón kiléptek a szabadba. Sally levetette a cipőjét, Jerry a kezében vitte, egyikben az egyiket, másikban a másikat. Belekarolt Jerrybe, és Jerry, hogy meg tudja fogni a kezét, az egyik cipőt a zsebébe süllyesztette. Találtak egy hosszú járdát, valami jellegtelen, alacsony téglaépület előtt, ahol láthatólag soha nem járt senki, s jó messzire elmentek rajta. Sally érezte a beton melegét harisnyás talpa alatt. Jerry fölsóhajtott, s leült egy betonlépcsőre, két lankadt füvű, nyírásra érett gyepfolt között. Sally odaült mellé. Előttük a feltúrt talajú senkiföldje, ahol egy magányos bulldózer pihent félrebillent fejjel, mintha cserbenhagyták volna a munkanap hirtelen végeztével. A többholdnyi legyalult rét fölött megült a béke. Azon túl, egy közúti híd selyemszálán csillogó autók. Fák meg valami állami lakótelep vöröses sorai, alacsony, kék dombháton tanyaház, a látóhatár nyugalmas szegélyén a zöldbe játszó, irdatlan puha égbolt. Váratlanul jóindulatú táj. Sally hűvösnek érezte a lába fejét, így, hogy nem volt rajta cipő, s a szabad ég, a fű jelenlétében embere is visszanyerte a valóságát. - Látom magunkat - mondta Jerry, s a távolba mutatott - Wyomingban, a gyerekeiddel, s egy lovat is látok meg egy hűs kis tavat, amiben úszhatunk, s egy kertet a ház mellett, amit művelhetünk.

44

Sally elnevette magát. Egyszer, valamikor régen megjegyezte, csak úgy futólag, hogy szívesen visszatérne nyugatra, de nem a tengerpartra, s Jerry most erre építette egész jövőjüket. Wyoming - maga a szó is, ahogy leírta magában, mintha nyitott és szabad lenne. - Ne heccelj - mondta. - Hogy heccellek? Eszembe sincs. Azért mondom, mert így érzem, mert vágyom rá. Bocsáss meg. Sajnos, nem nagyon értek a nyelveden; talán úgy kéne tennem, mintha azt hinném, hogy nem is lenne olyan csodálatos. Pedig csodálatos lenne, ha a lelkifurdalásomat le tudnám nyelni. Az első hónapot azzal töltenénk, hogy szeretkezünk, és mindenre rácsodálkozunk. Nagyon fáradtan érkeznénk meg oda, így aztán elölről kéne kezdenünk, hogy rácsodálkozzunk az egész világra, s hogy a fenekétől a tetejéig újjáépítsük, a kavicsokkal kezdve. Sally nevetett. - Mi a csuda? Jerry láthatólag megsértődött. - Talán ne? Szerinted nincs értelme? Azon kívül, hogy veled szeretkezzem, mindenekelőtt földet szerettem volna, mindig. Ma reggel is, mikor kiléptem az utcára a karomon veled, megpillantottam valami kis növényt egy bolt kirakatában, s az valahogy hallatlanul elevenen hatott rám. Láttam külön-külön, minden levelét, a levelek erezetét, így láttam mindent, amikor festeni tanultam. Wyomingban megint elkezdenék festeni, s kenyérpirítókat rajzolnék egy hirdetővállalatnak Casperben. - Mesélj az akadémiáról, Jerry. - Nincs mit mesélnem róla. Odajártam, és találkoztam Ruthtal, s ő egész jól festett a maga női módján, és az apja lelkész volt, és Ruthot feleségül vettem. Nem bántam meg. Voltak jó éveink. - Azt tudod, hogy Ruth hiányzanék neked. - Lehet, bizonyos értelemben. Neked is Richard, bármilyen fura. - Ne mondd, hogy „bármilyen fura", Jerry. Néha azt az érzést kelted bennem, hogy ez az egész az én művem. Ti Ruthtal boldogok voltatok... - Nem. - ...és akkor jött ez a nyomorult nőszemély és úgy tett, mintha szerető kéne neki, pedig valójában férjet akart. - Nem. Ide hallgass. Évek óta szeretlek. Tudod jól. Nem kellett veled hálnom, anélkül is tudtam, hogy szeretlek; abból, ahogy kinéztél. Ami meg a házasságot illeti, nem te voltál az, aki fölvetette. Te eleve lehetetlennek tartottad. Én gondoltam azt, hogy lehetséges. Nem volt szép tőlem, hogy megemlítettem, mielőtt még biztos lettem volna benne, de akkor is, az 45

irántad érzett szerelemből tettem. Azt akartam, hogy tudd... Jaj, túl sokat beszélek. A „szerelem" szó lassan már olyan ostobán hangzik. - Egy hibát azért elkövettél, Jerry. - Mit? Én mindent elhibázok. - Annyira éreztetted velem a szerelmedet, hogy meggyőztél róla: ócska dolog a más szeretőjének lennem. - Úgy van. Ahhoz te túlságosan rendes vagy, túlságosan egyenes. Komolyan. Te mindent adsz. Utálom magam, hogy elfogadom. - Fogadd el, Jerry. Ha nem is vehetsz feleségül, legalább mint szeretőt ne tégy tönkre. - De én nem akarom, hogy a szeretőm légy; a mi életünk egyszerűen nem arra való. A szerető az európai regényekbe való. Itt más intézmény nem létezik, csak a házasság. A házasság meg a péntek esti kosárlabdameccs. Ezt nem viselnéd el a végtelenségig; te azt hiszed, hogy igen, de én tudom, hogy nem. - Azt hiszem, ezt én is tudom. Pontosan ezért félek: megpróbálunk megszerezni mindent, és elveszítjük azt is, amink van. - Amink van, az a szerelem. De a szerelemnek gyümölcsöt kell teremnie, különben elvész. Nem arra gondolok, hogy gyerekeink legyenek Uram isten, neked is, nekem is van bőven! -, egyszerűen csak arra, hogy el tudjuk engedni magunkat, és hogy igazunk legyen, tudod, úgy, hogy áldás legyen rajta. Neked nagyon ostobán hangzik az, hogy „áldás"? - Nem tudjuk egymásnak megadni mi az áldást? - Nem. Ki tudja, miért, annak felülről kell jönnie. Fölöttük, az égen, ami még mindig ragyogott, bár a föld kezdett már homállyá érni, egy keresztforma repülőgép csüngött ezüstösen, hangtalanul. Ő könnyedén átölelte Sally vállát, s most más módon nézett rá; arca atyai mosolyt öltött, megbocsátót, magához ölelőt. Azt mondta: Hallod-e? - s lenézett a térdére. - Ülhetek itt veled, s beszélhetek a veszteségről, arról, hogy én elveszítelek téged, s hogy mi elveszítjük a szerelmünket, de, tudod, ezt csak azért tehetem, mert itt vagy velem, s így a dolog valahogy nem látszik komolynak. De ha elveszítelek, ha nem vagy ott, az iszonytatóan fáj. Egyszerűen iszonytatóan. És minden, ami visszatart, hogy hozzád menjek, csak üres szónak tűnik. - Pedig nem üres szó.

46

- Nem. Nem egészen, azt hiszem. Talán az a baj, hogy a régi erkölcs félárnyékában élünk, épp csak annyira, hogy kínlódjunk, de nem annyira, hogy meg is maradjunk benne. A hangja csengésétől, mely egyre mélyült, valami végleges homály felé, Sally megborzongott. Előrehajolt, kibújt Jerry karja alól, fölállt, mély lélegzetet vett, s hagyta, hogy lelke szétterjedjen a tájon. - Milyen gyönyörű, hosszú nap - mondta. Szerette volna visszaszerezni a hely fölfedezésének örömét. - Majdnem hogy az év leghosszabb napja - felelt Jerry, s egy csöppet pökhendi rátartisággal húzta ki magát, mint mindig, ha úgy érezte, hogy visszautasították. - De azt már nem tudnám megmondani, hogy rövidül-e már, vagy még hosszabbodik. - Ránézett Sallyre, azt hitte, nem érti, s hozzátette. - Napéjegyenlőség. - Elnevették magukat, mindketten, mert Jerry azt magyarázta, ami nyilvánvaló. Visszamentek a váróterembe, s az változatlanul teli volt. Elment az öttizenötös. A hot-dog illat megsűrűsödött; vacsoraidő volt. A három fiatal a pult mögött ráunt a megszüntethetetlen kényszerhelyzetre. Viccelődtek egymás közt, vállukat vonogatták, s még annyit sem tettek meg, hogy engesztelésül legalább átérezzék az előttük feltorlódó dühös aggodalmat. Az ősz lány kávét kortyolt, a bögrét a légitársaság jelvénye díszítette. Jerry megkérdezte, hogy a hatórás rendkívüli járat biztos-e már? - Még nem kaptunk értesítést, uram. - De hisz egy órával ezelőtt azt mondta, megy. - Amint pontos értesítést kapunk, uram, azonnal bejelentjük. - De muszáj hazaérnünk. A... a pótmama táncolni megy. - Mi az ördögnek hazudik, gondolta Sally, ha egyszer ilyen idétlenül csinálja? Táncolni, kedd este? Egymásra néztek a lánnyal, s Jerry, kettőjük közt védtelenül, kereken megkérdezte: - Van rá valami remény? - Kértük a központtól, hogy indítsanak rendkívüli járatot, és várjuk a választ - mondta a lány, s elfordult, hogy zavartalanul kortyolgathassa a kávét. - Éhes vagyok - mondta Sally, mert Jerry úgy elkomorodott, hogy azt remélte, erre majd elsüt valami barátságos és nyers kis viccet az étvágyáról. De Jerry egyszerűen tudomásul vette és kötelezettségnek tekintette, előhúzta a táskáját a műanyag szék mögül, visszavezette Sallyt a vajszínű és kék folyosón a bárba. Foglalt volt valamennyi asztal. Letette a táskáját egy fémoszlop tövébe, Sallyt ráültette, addig is, amíg elmegy és 47

megkérdezi, szendvicsük van-e? Két vékony és száraz sonkás-sajtos szendviccsel és két papírpohár kávéval tért vissza. Miért nem valami tisztességes itallal? Talán illetlenségnek tartotta volna, ebben.a szorult helyzetben, vagy úgy vélte, meg kell őrizniük a józan eszüket? Odahaza Richard épp most hozna neki egy gin-és-tonicot, egy daiquirit, egy rumcollinst vagy épp egy gin-daisyt. Első karácsonyukra Richard egy koktélkeverőt kapott tőle, s még mikor a legkeservesebb volt a kapcsolatuk, akkor is mindig ünnepélyesen hozott neki egy pohár édeset. Elképzelte, hogy Richard még ebből a várakozásból is valahogy eseményt formált volna - eseményt, ami alkalmat ad legalább a dühöngésre és felháborodásra. Tagbaszakadt és vaksi létére is keresi az alkalmat, hogy összerúgja valakivel a port. Imádja a konyhát, imádja, ha remeg a fridzsi. Szinte a szájában érezte a daiquiri ízét, amit most hozna neki. Jó hideg lenne. Jerry ott állt előtte, fölébe magasodott, s evett. Ez a testtartás fölébresztette benne a színészt. Ha a bár színpad volna, ők ott állnának a legszélén. Pár lépésnyire tőlük csoszogva jöttek-mentek az emberek. Szinte látom, hogy gúzsban vagyok - mondta. - Halál és halál között. Nélküled élnem maga a halál. Ha viszont otthagyom a családomat, az bűn; ha megteszem, megtagadom az Istent, s ha megtagadom az Istent, lemondok a halhatatlanság jogáról. Sally gyöngének érezte magát; efféle vádra mit is felelhetne? Megpróbálta beleélni magát Jerry gondolkodásmódjába; még elhinni is nehezen tudta, hogy létezhet ilyen gondolkodásmód. Miután a szendvicsét lenyelte, leguggolt, s úgy suttogott neki. Ő félrefordította a fejét zavarában, s észrevette, hogy egy ismerős-forma férfi bámul rájuk odaátról, a bár mellől. Most elfordítja a tekintetét; bajuszkája, így profilban, a neonreklám fényében, zöldes kis fényfolt az orra alatt. Jerry csak suttogott. - Nézem az arcodat, és elképzelem magam a halálos ágyon, és azt kérdem magamban: „Ez az az arc, amit ott szeretnék látni a halálos ágyamnál?" És nem tudom. Becsszavamra nem tudom, Sally. - Eszed ágában sincs meghalni, még jó darabig, Jerry, és addig még annyi nőd lesz rajtam kívül. - Nem lesz. Te vagy az én egyetlen asszonyom, te vagy az egyetlen asszony, aki kell nekem. Téged az Ég adott nekem, és az Ég nem engedi, hogy az enyém légy.

48

Érezte, hogy Jerry élvezi, ha ilyen képtelenül végletesen fogalmazza meg, s így teszi lehetetlenné a dolgokat, sőt, érezte, hogy azért is élvezi, mert ezzel bünteti őt. Bünteti, amiért szereti. És tudta, hogy a lelke mélyén ezt a büntetést jóságnak érzi; a lelkiismerete követeli, hogy őt szakadatlanul a szerelmüket gúzsba kötő fájdalom élén koptassa. S ugyanakkor azt is tudta, hogy valahogy úgy van ezzel, mint a gyerek, azért mondja a legrosszabbat, mert reméli, hogy majd ellentmondanak neki. - Te nem vagy nő, Jerry, azt hiszem hát, hogy túlzol, mikor elképzeled, hogy milyen hatással lenne Ruthra, ha otthagynád. - Igazán? Milyen hatással? Mondd. - Ruth az egyetlen evilági téma, ami mindig érdekelte. - Nos, hát megdöbbenne, és nagyon magányos lenne, de ott lennének neki a gyerekek, és... ezt nehéz kimondani, de én még emlékszem azokra az időkre, mikor egyedül voltam... megvolna az az elégtétele, hogy egymaga is boldogul. Ez olyasmi, amit a házasságban nem kap meg az ember, és aztán, persze, férjhez menne. - Gondolod? Mondd, hogy igen. - Persze hogy. De... Jerry? Ugye nem haragszol? - Hallgatlak. - Ha meg akarod tenni, meg kell tenned. Nem tudom, Ruth mennyit sejt, vagy mennyit mondtál el neki, de ha őt is úgy kínzod, mint engem... - Hogy kínozlak? Uramisten. Épp az ellenkezőjét szeretném. - Tudom. De ez... én... én nem akarom a nyakadba varrni magam. Eljárok hozzád, amíg tudok, és nem muszáj feleségül venned. De nem szabad örökké ezzel ugratnod. Ha lehet, és akarod, tedd meg, Jerry; hagyd ott, és hagyd, hogy új életet kezdjen. Túl fogja élni. - Bár én is olyan biztos lennék benne. Csak tudnék olyan tisztességes férfit, aki feleségül venné, és vigyázna rá... de ahány férfit csak ismerünk, az hozzám képest mind fajankó. Komolyan. Nem vagyok beképzelt, de ez tény. Sally elgondolkodott, vajon nem azért szereti-e, mert képes ilyesmit kimondani, s mégis kisfiús, várakozó, és örömmel fogadja, ha tanítják. Amíg te ott nem hagyod, nem is találhat másik férfit - mondta Sally. - Azt nem teheted meg, hogy te válassz új férjet neki, Jerry; ez most igazán önhittség. Valahányszor megpróbálta pukkasztani, úgy látszott, mindig hálás érte. Gyere csak, mintha ezt mondta volna a mosolya, bántsál. Segíts. - Nos 49

mondta Jerry, s a kávéspoharát belenyomta az ő poharába. - Ez nagyon érdekes. Egyszerűen nyakig vagyunk a kellemetlen igazságokban. - Ezt, azt hiszem, már megbeszéltük - mondta Sally, bocsánatkérőn. - Szép volna, mi? Az volna a szép, ha már kimondtunk volna mindent, s békességben meglennénk együtt. De jobb, ha visszamegyünk. Vissza a pokolba. Sally fölállt. - Köszönöm a szendvicset - mondta. - Finom volt. Jerry végigmérte. - Szenzációs vagy. Szenzációs szőkeség vagy. Ahogy fölállsz, az olyan, mint mikor felvonják a lobogót. Hűséget szeretnék esküdni neked. - S ott, mindenki szeme láttára, ünnepélyesen a szívére tette a kezét. A tömeg egyre dagadt; a jegypénztár körül már áthatolhatatlan volt. Rájuk tört helyzetük szörnyű reménytelensége, s dél óta most először Sally a szíve szerint elsírta volna magát. Jerry odafordult hozzé, és azt mondta: Ne aggódj. Hazaviszlek. Mit szólnál hozzá, ha kocsit bérelnénk? - Autóval, odáig? Jerry, hát lehet azt? - Nos, nem érzed, hogy a repülőgéppel pofára estünk? Rábólintott, s a könnyek égették a torkát, mint a visszaöklendezett falat. Jerry valósággal futott; neki mintha leszakadt volna a sarkáról a bőr, ahogy rohant utána a folyosón. Az autókölcsönző-pavilonok messze voltak, három magányos sziget egymás mellett. A Hertz-lány sárgában volt, az Avis-lány vörösben, a National-lány zöldben. Jerrynek Hertz bérleti kártyája volt, ám a sárga ruhás lány kijelentette: - Végtelenül sajnálom, uram, valamennyi kocsinkat elvitték. Mindenki New Yorkba akar jutni. Ez volt a sorsuk, hogy elkéssenek. Mehettek akárhova, egész tömeg előzte meg őket. Jerry eredménytelenül méltatlankodott; sőt, mintha még meg is könnyebbült volna, hogy egy újabb lehetőség zárult le előttük, újabb ürügyül a tétlenségre. Richard valahogy elintézte volna, semmi nem volt túlságosan bonyolult, hogy ki ne bulizza, a kibulizás érzéki gyönyörűség volt számára. Egyszerre megjelent a szeme sarkában Richard zömök, de gyors alakja; egy férfi jött oda hozzájuk és szólította meg őket: - Jól hallom, hogy New Yorkba készülnek? Boldogan megosztanám a költséget. - Az a férfi volt, akinek hétre Newarkban kellett volna lennie. Most fél hét múlt tíz perccel.

50

A Hertz-lány átszólt a folyosón az Avis-lánynak. - Gina, van még kocsid, amit elengedhetsz New Yorkba? - Kétlem, de felhívom a garázst. - Gina tárcsázott, a kagylót a válla és a füle közé szorítva. Sally azon kapta magát, hogy érdekelné, vajon Gina volt-e valaha is szerelmes. Fiatal lány volt, arca élettelen, s rajta az az unott és elégedetlen kifejezés, ami, Sally úgy képzelte, azoknak az olasz lányoknak a sajátja, akiket túl soká dajkál a keblén bánatos édesanyjuk. Sally, amint tudta, otthagyta az ő bánatos édesanyját, iskolába menekült, aztán a házasságba, s talán ezért volt, hogy minden bánatot újonnan megsínylett, sajgón és frissen, mint aminek a létezéséről sem álmodott; töprengett, hogy ha a világon minden nő ilyen fájdalmat hurcolna, vajon mi lenne a világból? Hogyan lehetne a világon bármit is megoldani? A sudár zöld lány a National íróasztalánál megkérdezte: - Miért akar ma mindenki New Yorkba menni? Mi van New Yorkban? - A Szabadság Harang - mondta Jerry. - Én, ha a maguk helyében lennék - mondta a lány -, taxiba szállnék, visszamennék a városba, és beülnék egy moziba. Jerry megkérdezte: - És mi jót nézne meg? A Hertz-lány felelt. - A srácnak, akivel járok, nagyon tetszett a Tavaly, Marienbadban, de szerintem rémes. A bokroknak nincs árnyékuk. „És még ezt hívják művészetnek" - mondtam neki, de szerinte igenis, ez a művészet. Az Avis-lány átkiabált. - A belvárosban játszanak egy új Doris Day és Rock Hudson filmet, az mindenkinek tetszik. - Én nagyon szeretem Doris Dayt - mondta Jerry. - Többet kéne énekeltetniük ott Hollywoodban. - Sallyt elszomorította, hogy milyen könnyedén ért szót a nőkkel, bármelyikkel. Gina letette a telefont és közölte: - Alice, van benn egy, most jött vissza, azt elvihetik. És Alice, az édes, állatlan Alice, a könnyen kielégíthető srácával rájuk villantotta lófogú mosolyát és közölte: - Íme, uram. A többit már ő intézi. - Rólam se feledkezzék meg - mondta a férfi, aki Newarkba készült. Jerry odafordult hozzá és elpirult: - Azt hiszem, inkább kettesben mennénk a feleségemmel. A férfi előrelépett és megragadta Jerry kezét. - Fancher vagyok. A New Jersey-i Elizabethben lakom és kémiai adalékanyagokban utazom. Semmiképpen nem akarom befolyásolni, de nagy szívességet tenne, ha megengedné, hogy önökkel tartsak. 51

Jerry kecsesen a fejéhez emelte hosszú kezét. - Nos, majd meglátjuk. Először kapjam meg a kocsit. Odadobta a Hertz-féle bérletkártyát Gina asztalára, de a lány megmagyarázta, hogy a kocsiért, minthogy azt az Avistól bérli, huszonöt dollár készpénz biztosítékot kell letenni. - De hát nincs nálunk huszonöt dollár, ugye? - nézett Jerry Sallyre. - A jegyek - mondta Sally. Fancher előrelépett. - Szükségük van huszonöt dollárra? Jerry és Sally hosszan egymásra nézett, s a regényes autóút a holdfényben, éjfél és a sorsuk elébe, úgy csüngött közöttük, mint egy festett függöny. - Visszaváltom a jegyeket - mondta Jerry. - A valóságban is megőszítem azt a lányt. - Ginának meg odaszólt. - Tíz perc és itt vagyok. Sallynek: - Te várj itt, és őrizd a kocsit. - Bocsánatkérőn rákacsintott Fancherre, és elrohant. Lassan teltek a percek. Fancher némán várt Sallyvel, bajszát simogatta, s miközben Sally a kísértetkocsit, ő Sallyt őrizte. A három lány, a szigetükre telepedett hirtelen támadt csendben fiúkról meg fürdőruhákról csivitelt. Sally szédült. Érezte, hogy a torkában feltör a csípős íz; hányingere támadt a szerelemtől. Szerelem, szerelem, ettől dugul el a világ, a szerelemtől nem indulnak a repülőgépek, a szerelem rejti el előle a gyerekeket, a szerelemtől látja a férjét profilból szenilisnek. Fancher közelebb keringett hozzá; kémiai adalékanyagokban utazik, már Newarkban kéne lennie, s ő mégis szerelmet ígért, és engedelmeskedik annak a férfinak, amíg csak a halál el nem választja őket. Uramisten, gyerünk már. Nagyon egyenesen tartotta magát, meg se moccant, s nem tudta, nem fogja-e elrókázni magát. A cementpadló teli volt elnyomott cigarettacsikkekkel és saroknyomokkal. A zöld lány a Nationaltől azt mondta, nem hitte volna, hogy az alakja bikinihez való, mert hogy olyan magas, de a fiúja vett neki egyet, tréfából, s most már föl se venne mást, olyan szabadnak érzi magát benne. Ekkor érkezett vissza Jerry a futástól kipirulva, Jerry a napégette orrával és ki tudja, milyen szemével, szép sárkányküllemével. - Vissza az egész nyilatkoztatta ki, diadalmas V formában tárta ki két karját, és egyetlen jelképes öleléssel magához vonta mind a négy nőt. Fanchernek azt mondta: - Magáé a kocsi. Sok sikert Newarkban. - Megérintette Sally karját. - Az a lány a Unitednél azt mondja, lesz különjárat, és megadta, hogy kihez kell fordulnom. - Egy papírszeletet mutatott, amelyre egy sietős női kéz egyetlen szót firkantott, azt, hogy „Cardomon". 52

- Beszéltél már vele? - Nem, épp nem volt ott. Gyerünk vissza, és előkerítem. - Jerry, a táskád. - Ja. Persze. Istenem, de jó, hogy te mindenre gondolsz, Sally. - Azt mondja, lesz különjárat? - kérdezte Fancher. - Akkor nekem se kell a kocsi. - Elhúzott mellettük, s a termetéhez képest meglepő sebességgel jóval korábban ért vissza a váróterembe, mint ők. Itt mintha az emberdagályt elkapta volna a mozgás-ösztön; szinte mindenki megindult a kijáratok felé. Jerry és Sally riadtan követte őket ki az ajtón és végig a folyosón. Már egész tömeg verődött össze. Különös kórus zendült fel; Sally mintha azt vélte volna kihallani belőle: - A menyasszonyt! A menyasszonyt! - Azt hitte, hallucinál, de mint kiderült, pontosan ezt kiabálták. A tömeg közepén a kék napszemüveges néger egy hirtelenszőke férfival tárgyalt, aki a társaság egyenruháját hordta és a kezében kemény fedelű blokkot tartott. Mellette kiöltözött, széles tájszólásban beszélő meglett déliek félköre nyomult előre, középütt egy lány virágos kalapban és fényes sárga selyemruhában. Sally már értette: ez a menyasszony, s föl kell jutnia a gépre, különben lekési az esküvőt; vagy hazafelé tart, az esküvőről? A kórus erősödött. Jerry is beszállt. - A menyasszonyt! A menyasszonyt! - A méltatlankodás belesajdult Sally gyomrába, s szemét menthetetlenül elöntötte a könny. Ami a legfelháborítóbb, a lány még csak nem is volt csinos. Az orra tövében földiepernyi anyajegy, arcán édelgő, feszült mosoly. A hirtelenszőke odabiccentett a négernek, az fölvillantotta széles, gunyoros mosolyát és elvette a menyasszony jegyét. A tömeg éljenzett. A lány kiment a kapun. A kapu csattanva bezárult. A hét-tizenötös New York-i járat elindult. Jerry otthagyta Sallyt hátul a váróteremben, és Mr. Cardomon keresésére indult. Miközben Sally a fáradtkék fal mellett álldogált, odalépett hozzá egy magas férfi és szerényen megkérdezte: - Nemde Sally Mathias? A Két Kezdőbetűs Wigglesworth volt. Sallynek most egyszerre eszébe jutott a két kezdőbetű: A. D. - Dickkel van itt? - A férfi bársonysimán beszélt; elegáns volt, jól fésült, és olyan gazdag, hogy Richard valósággal körültáncolta, ha nagy néha eljött hozzájuk. - Nem. Magam vagyok - mondta Sally. - Elég gyakran jövök. Anyám Georgetownban él. Maga is New Yorkba szeretne jutni? - Nem. St. Louisba készülök. Fél óra múlva megy a gépem. Meghívhatom egy italra? 53

- Szívesen elfogadnám - mondta Sally -, de nincs foglalt helyem, azt hiszem, jobb, ha ittmaradok. Egy különjáratra várunk. - Helyesbítette a többes szám első személyt. - Három óta itt vagyok már. Komikus ez a zűrzavar. - Akkor nem ártana egy pohárkával. - Wigglesworth úgy mosolygott, mint egy jól fésült, nagy, dörömbölő házimacska, tökéletesen visszataszító, s ezt, hiába minden eleganciája, tudta is. - Hát nem - mondta ő, s körülnézett, Jerryt kereste. Nem volt sehol. Wigglesworth ezt úgy értelmezte, hogy Sally elfogadta a meghívását, és megfogta a karját. Sally megrezzent és lerázta a kezét. Eddig nem is tudta, mennyire ideges. - Bocsásson meg - mondta -, de igazán mindjárt elsírom magam; Richard vacsorára várt. - Ilyenkor jók lennének azok a drága öreg vonatok, ugye? - mondta a férfi megnyugtatásul, sértődötten. - És mi dolga St. Louisban? - kérdezte Sally. Érezte, hogy arcára rásimul a testhezálló csábító maszk; érezte, hogy most megállíthatatlanul flörtölni kezd vele. - Ó, sivár egy ügy. Banküzlet, egy vasúttársaság beolvasztása. Kétségbeesett lépés. Utálom a Közép-Nyugatot. - Igazán? - Mondja csak, hogy végződött Dicknek az a kanadai olajügye? Én egészen föllelkesültem, de apát nem érdekelte. - Nem is hallottam róla. Dick sose mond el nekem semmit. Bea hogy van? - Keresgélt az agyában az asszony neve után, de csak az asszony viasz balerinaarcára emlékezett és arra, hogy az ő neve is valamiféle kezdőbetű. - Kitűnően. Már két gyerekünk van. - Igazán? Hát ez nagyszerű. Újabb kislány? - Újabb kisfiú. Igazán nem inna valamit? - Kísértésbe hoz. - Jamie Babsonról hallott? Újra nősült, egy szépséges indonéz lányt vett el. Szimultán tolmács az Egyesült Nemzeteknél. - Igen. Ez rá vall. Wigglesworth nevetett; hibátlan volt a foga, csak egy kicsit kicsi az arcához. - Bink Hubbard meg... Richard, úgy tudom, ismeri... eltűnt Floridában; az a hír járja, hogy megint elvitorlázott egy libériái teherhajón. - Őt, azt hiszem, nem ismerem. - Nem; maga nem. Olyan férfi, akit minden más férfi irigyel. 54

- Hát igen, van olyan. - Sally úgy hallotta magát, mintha egy gép szólna belőle. Húzd meg, ereszd meg; húzd meg, ereszd meg; vérbeli kurva. Wigglesworth átnézett a feje fölött, és megkérdezte: - Az ott nem Jerry Conant? - Hol? Maga ismeri Jerryt? - Persze. Ott lakik valahol a maguk közelében, nem? Lenézett maga elé, két makulátlan szemöldökét (vajon tépi a kettő közt?) fölvonta a nagy gondolkodásban. - Ruth révén - mondta. - A szüleim az apja templomába jártak. Ruthot valósággal szépségnek tartották. - Még most is az. - Senki nem értette, hogy is mehetett hozzá Jerryhez. S már ott volt Jerry. Még messze járt, ő már ott érezte a látóköre szegélyén, a jegypénztártól visszafelé jövet. Érezte, hogy habozik, aztán eldönti, hogy idejön. Hangja, a füle mellett, harsányan kinyilatkoztatta: - Nicsak, Anno Domini Wigglesworth, Jézus Krisztus személyesen. - Jerry. Te is itt feneklettél meg? - Láthatólag. Most épp egy Cardomon nevű mitikus személyt hajszolok, aki állítólag ismét vízre bocsát minket. - Téged és Mrs. Mathiast? - Igen, Mrs. Mathias meg én, úgy látszik, ugyanabba a szószba ragadtunk bele. - Lenézett a kezére, amely két jegyet tartott. Felmutatta. Én tárgyalok az ő nevében is. Neked foglalt helyed van? - Az. - Nem volna kedved átengedni Sallynek? - Boldogan... csak épp hogy én St. Louisba megyek. Jerry Sallyhez fordult. - Talán menjünk mi is St. Louisba. Ott keríthetünk egy tutajt, és lecsuroghatunk a Mississippin. Sally nevetett, megbotránkozva. Hogy meri Jerry ugratni őt, a katasztrófa árnyékában? Wigglesworth mosolya megdermedt, s Sally a két férfi erőltetetten higgadt arckifejezéséből fölismerte, hogy mint egy tárgy, testi mivoltában áll kettőjük között. - Most mondom Sallynek - mondta Wigglesworth -, hogy Jamie Babson elvett valami indonéz lányt. - Nagyszerű - mondta Jerry. - A vérkeveredés a világ feszültségeinek egyetlen tartós megoldása. Ezt Kennedy is tudja.

55

- Ugyan, Jerry - mondta a másik férfi. - Mióta vagy ilyen szent? Azt hittem, a Külügynek hajtasz. Őmiatta veszekszenek. Sallyt megint elfogta a gyomorforgató rettegés, a vágy, hogy aludjon; Richardra gondolt, amint egyedül ül odahaza, tanácstalanul, aggódik érte, a második martiniját szopogatja, s szeretett volna elájulni, elnyúlni az agyonjárt, koszos padlón, a cigarettacsikkek közt, s fölébredni az ő lábánál. A férfiak csak mondták a magukét, mérgesen csipkelődtek a kábult Sally fölött, míg Wigglesworth, akit visszavonulásra kényszerített Jerry fölényes gorombasága, kijelentette: Azt hiszem, ideje már beszállnom. Jószerencsét mindkettőjüknek. - S a köszönésében, abban, ahogy merev nyurgaságában meghajolt, volt valami őszinte jóindulat, majdhogynem áldás. Ez csak egy kitömött ingnek sikerülhetett így. Jerry mogorva volt és szófukar. Hát bekövetkezett, máris utálja? Megkérdezte tőle: - Megtaláltad Cardomont? - Nem. Cardomon nem létezik. Mit gondolsz, ez nem csak rejtjel? A Cardomon, visszafelé Nom-o-drac. - Bemondták a nyolcórás St. Louis-i gép indulását és Wiggleswortht, aki fölszegett állal, mereven maga elé bámult, kisodorta a váróteremből az aktatáskák folyója. Jerry megfogta Sally kezét. - Te reszketsz. - Egy kicsit. Ez kiborított. - Gyakran jön össze Richarddal? - Szinte soha. Lenézi Dicket. - Nem fog szólni. Számára nincs benne bóné. Majd elraktározza, hátha nálad még hasznát veszi. - És igaza is van, nem? Merthogy az vagyok, aminek néz. - Miért, minek néz? - Engedd meg, hogy ne mondjam ki, Jerry. Jerry elkérődzött e visszautasításon. - Ami azt illeti - mondta -, sokkal jobban járnál ővele, mint velem. Ő már rég kerített volna helyet neked egy nyavalyás gépen, azt tudom. - Jerry. - Hm? - Ne magad okold. Te megmondtad, hogy ne jöjjek. - De szerettem volna, ha jössz. És te tudtad. Azért jöttél. - És magamért is.

56

Jerry felsóhajtott. - Ó, Sally - mondta. - Te olyan jó vagy hozzám. Lenézett a kezében tartott jegyekre, bedugta a zakója oldalzsebébe, és fáradtan föltekintett. Szégyenkező kis mosoly fénylett föl az arcán. - Te? - No. - Esküdjünk meg. - Kérlek, Jerry. - Nem, tényleg. A fenébe ezzel az egésszel. Úgyse jutunk vissza. Ez Isten rendelése. - Ezt magad se mondod komolyan. A hangja szórakozott volt. - De. De igen. Úgy teszel, mintha a feleségem lennél. És én annak is látlak. Mrs. Conantnek. - De én nem, Jerry. Csak szeretnék az lenni. - Akkor rendben. Nem kaptam kosarat. Nem látok semmi más kiutat, mint hogy visszamenjünk a szállodába, felhívjuk Ruthot és Richardot, és végül megesküdjünk. Elképzelni se tudok mást. Most fáradt vagyok, de azt hiszem, nagyon boldog leszek. - Én majd megpróbállak boldoggá tenni. - Azt hiszem, megkaphatjuk a gyerekeidet. A bíróság manapság már nemigen törődik vele, hogy tulajdonképpen ki is követte el a házasságtörést. - Biztos vagy benne, hogy erre vágysz? - Persze hogy. Nem hittem volna, hogy ez majd így alakul, de örülök, hogy bekövetkezett. - De mégse moccant. Ö ott várt mellette, és teljesen üres volt a szíve. Öröm és bánat, félelem és remény - mindaz elpárolgott, ami eddig ott kavargott benne. S ráadásul még üres tér vette körül őket. Az emberek lármáztak, hadonásztak, de ő csak csöndet hallott. Rádöbbent, hogy szomjas, s hogy fáj a fölhólyagzott sarka. A szállodában levethetné a cipőjét. S később ihatnának valamit a bárban. A természetellenesen fehér hajú lány közeledett feléjük az üres térben. Mr. és Mrs. Conant? Megtaláltam Mr. Cardomont. - Egy hirtelenszőke férfi követte, a légitársaság zakójában, s a kezében kemény fedelű blokkal. Sally már látta valahol; mikor is? Jerry úgy otthagyta, mintha puskából lőtték volna ki. Előhúzta a jegyeiket. Viharvertek voltak, mintha már semmire se lennének jók. Dadogva magyarázta: - Három óta próbálunk feljutni egy New York-i gépre, s lemondtunk egy bérelt kocsit, mert azt mondták, hogy indul egy rendkívüli járat. 57

Mr. Cardomon megkérdezte. - Szabad a sorszámukat? - Miközben vizsgálgatta, az orrát dörzsölgette a bütykével. Majd szemügyre vette mindkettőjük arcát, s keze újra meg újra visszatévedt viszkető orrához. Sally úgy érezte, mintha ő is, a fehér hajú lány is lábujjhegyen állna előtte. Jerry nyaka felől távoli izzadságszagot érzett. Mr. Cardomon beírt valamit a blokkra. - Conant, kettő - mondta magában. Majd fölemelte hirtelenszőke, göndör fiatal fejét, s megmutatta Sallynek, hogy szürke a szeme, alumíniumszürke. Ő tudta. Odaszólt Jerrynek: - Miss March majd ráfűzi a jegyükre a beszállási engedélyt. - Ezt úgy érti, hogy van gép? - kérdezte Jerry. Cardomon a karórájára pillantott. - Harminc perc múlva beszállás, a huszonnyolcas kijáratnál. - És mi rajta leszünk? Uramisten, köszönöm. Nagyon köszönöm. Az imént már elhatároztuk, hogy visszamegyünk a szállodába. - És, képtelen lévén kellőképpen kifejezni háláját Mr. Cardomonnak, mert az már hátat fordított neki, Jerry a lányhoz fordult: - Tudja - buggyant ki belőle -, már egészen beleszerettem a haja színébe. A világért vissza ne festesse. Elment vele, és a jegyükre fűzött két kék cédulával jött vissza, fogta a táskáját, benne a gyerekeinek szánt játékokkal, s végigment Sallyvel a folyosón. Sally már valamennyi plakátot betéve tudta. Az előadásokat, amiket nem fog látni, és a szigeteket, ahova soha el nem megy. A 28. kijáratnál nyugtalan tömeg verődött össze, mert kiszagolta, hogy várható a megváltás, kellő időben felbukkant a néger is, napszemüvege az inge zsebében, s lassan, kéjjel felolvasta az utasnévsort. Az ő nevük volt az utolsó. Conant. Kimentek a kapun, s Sally, ahogy hátrapillantott, mintha ott látta volna a tolongó lemaradtak közt az aggódó, bajszos arcot, amelynek már rég Newarkban volna a helye. A gép kis DC-3-as volt; az ülőhelyek köze meredeken lejtett. Bent valamennyi férfi ingujjban, az aktatáskák eltakarítva, nevetgélés. - No, ezt is a padláson lelték, azt hiszem! - kiáltotta egy férfi. Jerry kacagott, és Sally fenekére csapott. Olyan boldog, olyan fölszabadult volt, hogy Sally szerette volna megosztani vele az örömét, de nemigen volt már ereje rá, hogy megosszon bármit is. Ő ült belülre, és az ovális ablakon át figyelte a zseblámpákkal hadonászó szerelőket, miközben Jerry a karját simogatta, és dicséretet kunyorált, hogy sikerült repülőgépet kerítenie. Eszébe jutott a zsebkönyv-Camus, és behunyta a szemét. Fájó lábáról lerúgta a cipőt. Háta mögött a légikisasszonyt hallotta beszélni, ablaka alatt valami masina vinnyogott. A gépben hűvös volt, mintha lehozta volna rájuk a magas ég 58

hidegét. Jerry a vállára terített valamit - a zakóját. A gallér dörzsölte az állat. A karját simogatta, meg a keze fejét, s ő érezte a szorosan köréje görbülő fémet; férfiak mormoltak, ő volt a gépen az egyetlen nő, Jerry kabátjának halvány Jerry-szaga volt, s mielőtt még a gép fölszállt volna, ő már majdnem aludt. Ó, Sally, miijen csuda út volt! Emlékszel, milyen alacsonyan repültünk? S hogy az a kicsi gépünk, mint egy hattyúcsónak ringott szelíden egy kósza légáramon, s vitt-vitt a légtenger közepén, ami fönn csillagképekkel, lent meg városokkal volt kipitykézve? Alvó hajad holdudvarán át a főváros küllős fénykereke kiterjedt, megbillent, aztán megint kiterjedt; Dante nem álmodhatott ilyen rózsát. DC-3-asunk, amit ki tudja, bonnét kerítettek, hogy minket hazavigyen, hideg volt - fűtetlen, a légnyomása kiegyenlítetlen; valódi étert lélegeztünk. Két lüktető motorunk épp csak olyan magasan, hogy a magasban legyünk, röpített át Baltimore, a Chesapeake-öböl, a farmoktól feketéllő New Jersey fölött. Csak egy kicsit magasabban, s máris nem láthattuk volna minden egyes, hazafelé sikló autó fényvilláját, nem láthattunk volna minden, fényfészkében megbúvó házat, így minden híd két szál gyémántfüzér volt, minden út menti autóscsárda víz, alá süllyedt rubin, minden helység gyöngyökkel kihányt kendő. S a csillagok az ablakunkkal egy szinten velünk tartottak mozdulatlanul, hogy ne legyünk egyedül. És ott voltál te, a te szépséged. Lábad közt a szűk kapun léptem be valamikor e mennyei birodalomba. Olyan voltál, amint ott aludtál mellettem, miközben a férfi-horda, amely őrzött minket, újságot zörgetett, kávét vett át, olyan voltál... milyen is? Mintha nem is a feleségem volnál, sem a húgom, sem a gyerekem. Én a karodat simogattam, hogy álmodban is érezd, ott vagyok melletted. A karodat csudaszép hosszúnak láttam, Sally. Nagyon büszke voltam, hogy így álmodban is ilyen nagy vagy. És milyen büszke, hogy több mint egy óra hosszat, amíg a pilótánk ómódi masinánkon csillagtól csillagig pedálozott, én lehettem az, álmod önzője. Soha azelőtt, és soha azóta nem voltam ilyen egyértelműen a védelmeződ. Mert ha lezuhanunk és meghalunk, veled tartottam volna én is, együtt mentünk volna át abba a mesebeli királyságba, te a kabátommal a válladón, s még eleven spermáimmal tested meleg hajlataiban. Két küszködő ló húzott minket, tántorogva, észak felé, föl a még fekete levegőhegyre. Így önfeledten az enyém voltál. Szerettem az Ég fekete oválisát az 59

arcod mellett. Szerettem a hideget, mely odacsalta a fejedet a vállamra. Szerettem kemény bütykeidet, pihés alsókarodat, s ahogy belevesztél a zakóm formájába. Azján cserbenhagytalak. A motorok felbődültek, égnek állt Manhattan, az óceán föltornyosodott, hogy elnyeljen minket, a kerekek a kifutópályát kóstolgatták, elmúlt a pillanatunk, és nem haltunk meg. Gyűlöltem, hogy nem sikerült meghalnunk. Gyűlöltem a sietségem, ahogy lekaptam rólad a zakómat, kihúztam a táskám az ülés alól, s ahogy végigkönyököltem az ülések közt, hogy elsőként szállhassak ki. Ruth biztos, hogy vár; már tíz is elmúlt. Otthagytalak, félig alva, elsimogattam a hajad az ajkad elől, magadra hagytalak, éhes szemek prédájául. Éreztem, hogy figyelsz, ahogy gyáván rohanok a betonon, egyre kisebb leszlek, el-eltűnök a kavargó fények közt. Már láttam is Ruth arcát, amint fölmerül a tömegben, az üvegajtó mögött. Éreztem, ahogy eltűnök a szemedből. S már őrá gondoltam. Mikor másnap délelőtt, tízkor, megszólalt a telefon, Josie elpirult mérgében, és kiment a konyhából. Sally már fürdőruhában vette föl; Peter fél órája várta, hogy kimenjenek végre a strandra. - Szia - mondta Sally. Ha történetesen más hívta volna, viccnek érezte volna a hangja csengését. - Szia - köszönt Jerry. Kiérzett a hangjából a félelem. - Mi volt? - Semmi - mondta Sally. - Éjfél előtt értem haza, már ágyban találtam, aludt. Ma reggel, mielőtt elment volna hazulról, megkérdezte, hogy vannak Fitchék, mondtam, hogy kitűnően, s ez volt az egész. - Te tréfálsz. Biztos, hogy tud valamit. - Nem hinném, Jerry. Azt hiszem, eljutottunk odáig, hogy igazán nem is érdekli, mit csinálok. - De. Érdekli. - S te hogy voltál Ruthtal? - Jól. Hála a gép-zűrnek, volt miről beszélnem. Téged, persze, kihagytalak. Elmondtam neki a bérautós-lányokat, Fanchert, Wiggleswortht. S valahogy elszomorított, hogy mennyire örül nekem. Már épp kezdett letenni a reményről, hogy hazajövök. Élesen tűzött a nap a só- és paprikaszóróra az ablakpárkányon. Sally tétován azon törte a fejét, hogy a só vajon megolvad-e? - Láttam, hogy kijött eléd - mondta. - Igazán? Nem tudtam, mennyit láthatsz. 60

- Úgy taszigáltad ki a váróteremből, mintha le lett volna tartóztatva. Jerry nevetett. - Igen, ő is megkérdezte: „Minek ez a nagy sietség?" Ami azt illeti, elég levert. Amíg nem voltam itthon, Geoffreynek eltört a kulcscsontja. - Jézusom, Jerry! A kulcscsontja? - Azért nem olyan súlyos a dolog, mint ahogy hangzik. Charlie ellökte a gyepen, sírt egész nap, s valahogy olyan furán tartotta a karját. Ruth aztán elvitte a kórházba, de nem csináltak vele mást, csak szorosan befáslizták a vállát, hogy ne mozduljon. Most úgy járkál a házban, mint egy kis vénember, és hozzá se szabad érni. Peter kijött a konyhába, s neki-nekirontott meztelen lábának, dühítő módon. - Bocsáss meg - mondta. - Ugyan. Nem te csináltad. Hallasz? - Tessék? - Gyönyörű voltál. Szívdöglesztő. - Te is. Még jobb volt, mint először. - Rohadtul éreztem magam a miatt a reptéri iszony miatt. Csodáltalak, hogy túlélted. - Én nem bántam, Jerry. Muris volt. - Nagy vagy. Igazán nagy, Sally, egyszerűen nem tudom, hogy jövök én hozzád. És olyan szép voltál visszafelé, a gépen, hogy teljesen kiborultam. - Piszokság volt, hogy elaludtam, így elvesztegetni a veled töltött időt. - Nem. Nem vesztegetted, így volt ez rendjén. - De igazán kiment belőlem az erő. Tőled, Jerry. - No. Szóval minden rendben? Nem bántad meg, hogy eljöttél? - Ugyan már. - Az az ebéd az gyászos volt ott, a múzeumban, aztán gyászos egy ügy volt az is, a játékokkal. - Azért ne haragudj rám. Bár lennék nagyobb. De még ahhoz se vagyok elég nagy, hogy a te jókedvű macád legyek. - Ide hallgass... - Most meg szörnyű rossz a lelkiismeretem Geoffrey kulcscsontja miatt. - Miért? Ne legyen. Ahhoz aztán semmi közöd. - De igenis van. Mert valahogy miattam történt. Mindenkire bajt hozok. Tönkreteszem Richardot, a gyerekeimet, a te gyerekeidet, Ruthot... Elkönnyezte magát, s megint az jutott eszébe, hogy a só a napsütötte sótartóban megolvad-e? 61

- Ugyan. Ide hallgass. Ne te; én. Én vagyok a férfi, te a nő vagy, és az én dolgom, hogy ezt a dolgot kézben tartsam. De ha egyszer nem tudom. Te jó vagy. Azt tudnod kell, hogy nagy vagy; de azt tudod-e, hogy jó is? - Néha, ha mondod, úgy érzem. - Jó. Helyes. Csak érezd. Peter cibálni kezdte lelógó karját, s egyre csak szekálta: - Menjünk már, anyu, meeen-jünk. - Puha kis teste, ahogy ráncigálta őt, már reszketett a kétségbeeséstől. - Peter valami rémes, Jerry, Josie-ra meg rájött az ötperc a nappaliban, úgyhogy jobb lesz, ha most leteszem - mondta. - Jó. Úgyis mindjárt mennem kell, hogy a górénak beszámoljak, mit mondtak Washingtonban, hogyan ejtsük meg a Harmadik Világot. Sajnálom ezt a dolgot Josie-val. Ha összeházasodunk, muszáj lesz őt magunkhoz vennünk? - Nem fogunk összeházasodni, Jerry. - Ezt ne mondd. Engem az tart életben, hogy valahogy majd csak megoldjuk. Te biztos vagy benne, hogy nem? Tudni akarta, azt akarta, hogy ő kimondja: biztos. - Nem mindig - mondta Sally. Jerry hallgatott, aztán kibökte: - Helyes. - Holnap egész nap műélvezek, úgyhogy péntekig ne hívj. Azt hiszem, egy kis időre most lazítanunk kell, így hát nem tudom, mikor látlak megint. - Mm. Gondolom, ne tegyük próbára a szerencsénket. Sally azt remélte, hogy majd vitatkozni fog, és megállapodnak valami közeli napban. - Peter! - rivallt rá a gyerekre. - Azt akarod, hogy anyu nyakon vágjon? - Ne bántsd Petert - jutott el a fülébe Jerry hangja. Miattad gyötri magát. - Akkor most leteszem. Ég veled? - Ég veled. Szeretlek. És ne légy túl szép senki másnak. - Minden jót, Jerry. - Sietve letette a kagylót, mert tudta, folytatni tudnák, így, a végtelenségig, s hogy ő sose unna rá, hogy hallja a hangját, amint csupa olyasmit mond, amit nem hisz maga sem. Ne légy túl szép senki másnak - ez volt az egyik kedvenc mániája, hogy Sally majd elcsavarja egy másik férfi fejét. Kurvának tartja; Sally érezte, hogy belevillan a gyűlölet, s csak állt ott, nekikeseredve, szép volt így fürdőruhában, s egy ferde napsugár melegen sütötte csupasz lába szárát. Gonosz vajon, vagy elment az esze? Hogy is vehetné el ezt a férfit a 62

feddhetetlen feleségétől, gyámoltalan gyerekeitől? Bár Peter tombolt, még ott állt egy pillanatig, s várt, hátha valaki megmondja, hogyan?

63

III RUTH

Két egymásba kunkorodott pillanatkép, egy dobozban. Az egyiken, a színesen, a Conant família, a templomból hazafelé menet egy szeles, napos virágvasárnap, 1961 virágvasárnapján. A kétéves totya kis Geoffreyt az imént keresztelték; egy helyt még vizesen csillog a haja. Ruth, fehér kabátban, a házuk előtt, a száraz gyepen guggol, Charlie és Geoffrey közt; a két dugó gyerek, bágyadt arcán még a téli sápadtsággal, láthatólag feszeng az egyforma szürke rövidnadrágban, csokornyakkendőben, s a hozzáillő kék dzsekiben. Az akkor hétéves Joanna az anyja mögött áll, fején zöld svájcisapka, és sértődötten hunyorog a kölyök év híg napfényében. Ruth huncut mosolyra húzza a száját; térdén csupaszon csillan a fény, kalapja egy csöppet félrecsapva. A kalapot Linda Collinstól kérte kölcsön. Igyekszik, hogy vidám képet vágjon, de fáradtnak és nyúzottnak látszik. A Conant házaspár az éjjel kettőkor ment haza, Mathiaséknál voltak. Ruth feje fölött, Joanna vállánál, mint egy elmosódott sárga pille vagy hullócsillag, az év első krókusza. Idő előtt nyílt ki a ház fehér deszkáinak visszavert melegében, és Jerry úgy választotta ki a kép helyét, hogy rajta legyen. Ő maga csak sötétlila árnyként van jelen a kép bal alsó sarkában. Az nincs rajta a képen, hogy Joanna, mikor szülei visszaültek a magas, fehér presbiteriánus templom padsorába, kinyújtotta a kezét, és kíváncsian megérintette a vizes foltot az öccse fején. Vagy hogy Ruth, mikor délután lefeküdt és szundítani próbált, miközben férje a parton a gyerekeket sétáltatta, sírt egy sort, mert úgy érezte, elárulta az édesapját, és mindenfele azonosulástól megfosztotta önmagát. Apja unitárius lelkész volt. Mikor megismerkedett egy lutheránussal és férjhez ment hozzá, az ohiói Jerry Conanthoz, a vallás egyiküknek se sokat számított. Festeni tanultak Philadelphiában, s gyermekdeden adták át magukat az igaz szín, az élő vonal kultuszának. A múzeum-templom néma 64

isteneit imádták, amelyek ott lebegtek a város fölött. Mikor először látták egymást meztelenül, mintha egy új műalkotást mutattak volna egymásnak, s házasságuk csak fokozta ezt a csalafinta távolságtartást, mert inkább épült egymás kölcsönös csodálatára, semmint kölcsönös birtoklására. Mindketten csodálták egymás tehetségét. Ruthnak, bár a térbeli ábrázolás nem volt erős oldala, s formakészsége is bizonytalan, annyira, hogy a képein még a csendéletet alkotó palack és tányér is lágy volt, mint a növény, ritka erős színérzéke volt. Festményei figyelemre méltón bátrak. A kadmiumsárga merészen táncolt a körtéin, az égbolt nála vad és kemény kék volt, mégis levegős, árnyékai meg valami megnevezhetetlen színbe hajlottak, ami csak önmaga, árnyék, ami földereng, attól, hogy egy emberi lelken szűrődik át. Derűs, vaskos ecsetvonásaiban az igazság hangja csendült. Tehetségét Jerry azért érezte oly figyelemre méltónak, mert az övé homlokegyenest az ellenkezője volt. Az ő erőssége a vonal volt, a körvonal. Egy tárgy, ha ő ült elébe, valamiféle túlságosan is eleven jelenéssé vált, amelyen a kavargó és erélyesen „megmunkált" részletek helyettesítették az anyag békés tömörségét. Bár színben is keményen dolgozott, és megpróbálta elsajátítani Ruth mesterkéletlen őszinteségét, képei, az övéi mellett, hiába a rajz heve, vagy az egyik, vagy a másik oldalára estek annak a finom választóvonalnak, amely a rikítót a maszatostól elválasztja. Az iskola utolsó évében a festőállványuk szinte mindig egymás mellett állt. Aki a képeiket látta, könnyen juthatott arra a következtetésre, mint maguk is, hogy ők ketten, együtt, mindent tudnak. Egyesülésük talán túlságosan is könnyű volt, túlságosan esztétikus. Mikor az iskola véget ért, és Jerryből sikertelen karikaturista, majd sikeres tévéreklám-rajzoló lett, Ruthból meg háziasszony és édesanya, aki túlságosan hajszolt ahhoz hogy kinyissa a festékdobozt, és fölrakja a palettát, váratlan árnyékok támadtak körülöttük, s aláhúzták azokat az eltéréseket, amelyeket nem vettek észre abban az eszményi felülvilágításban, amelyben valamikor festettek. Fájó pont volt a gyerekek keresztelője. Az elsőt, Joannát, Ruth apja keresztelte, még első lakásukban, a Nyugati Tizenkettedik utcában. Jerryt megbotránkoztatta a szertartás, amelyet ő a szentség paródiájának érzett; apósa, aki világias gondolkodású ember volt, s a fajok közeledését szolgáló tanácsokban dolgozott Poughkeepsie-ben, eltréfálkozott a „szentelt vízen", amit a konyhai csapból eresztett. Így hát a következő gyereket, a kisfiút, lutheránusnak keresztelték egy almavirág- és dohos selyem-szagú zord 65

vidéki templomban, ahol Jerryt gyerekkorában konfirmálták. Most hát döntetlenre álltak, s a harmadik gyerek lelke két esztendeig lebegett a pokol tornácának bejárata fölött, míg a szülei örökségük védelmében vívott harca megegyezést nem termett. Ruthot meglepte e küzdelem heve: azt hitte, túl van már a valláson. Minthogy lánykorában magától értetődően köteles volt templomba járni, most elgyöngült, rátört a lelkifurdalás, kizökkent önmagából, ha templomba lépett. Egy zsoltár egyetlen szakaszától megcsuklott a hangja, harmadik szakaszában már a könnyeivel küzdött, miközben az orgona úgy dörgött le rá, mint egy fenséges, sértett atya. Jerry viszont, akinek az igyekezete, hogy „jónevű" karikaturista legyen, azzal, hogy Greenwoodba, a természetadta családias középszerbe költöztek, vereséget szenvedett, váratlanul elkezdte félni a halált. Rajta csak a vallás segített. Teológiát olvasott, Barthot és Marcelt, Bergyájevet; a gyerekeket megtanította az esti imára. Minden vasárnap lerakta a gyerekeket, Joannát és Charlie-t, a szomszédos kongregacionalista templom vasárnapi iskolájában, végigülte a prédikációt, s hetykén, harcra készen tért haza. Gyűlölte Ruth langyos hitét, s az ettől még jobban csökkent, majd teljesen elpárolgott. A világ színén, vélte Ruth, ott lebeg valami jóság, valami áttetsző igazság és tökély, akár a hálószoba ablaka előtt a hárs ágain a rügyek pora. Különben pedig nem szabad szándékosan bántanunk senkit, és örömünket kell lelnünk minden egyes napunkban. Ez minden. Talán nem elég? Egyszer, egy éjszaka Jerry fölébresztette, hogy elpanaszolja: meg fog halni, mire ő azt mondta: „Porból lettünk és porrá leszünk", majd befelé fordult és tovább aludt. Jerry ezt sose bocsátotta meg neki. Ruth fájlalta, hogy mikor Jerry ébren hever az ágyán és a mennyezetet bámulja, vagy éjféltájt bolyong a házban, mintha egész teste fájna, s küzd a megmaradásért, ő képtelen úgy magába fogadni és magában tartani férje rettegését, mint a magvát. A gyermek kereszteletlensége meg Jerryt kínozta, mert tulajdon semmivé válásának külső jelét látta benne. Ruth megsajnálta és engedett. Geoffreyt az apja karjában keresztelték, Ruth ott állt mellette, kölcsön kalapban, s miközben megfogadta, hogy be nem teszi többé templomba a lábát, a könnyeivel küszködött. A másik, fekete-fehér amatőrfelvétel, esztendőkkel volt régebbi, úgy ötvennyolc-ötvenkilencben készülhetett, s Jerryt ábrázolta: csontos mellkasán, mintha fémből lenne, csillogott a lemenő nap, derékig vízben állt, s egy fényben izzó üstöt egyensúlyozott a fején. Étikagylót vitt a 66

csónakhoz, amelyben Sally Mathias ült. Az készítette a képet is. Ruth meg volt lepve, hogy ez a nő egyáltalán kezelni tud egy fényképezőgépet. Ők is, Mathiasék is jövevények voltak a városban, gyerekeik kicsinyek, házuk egy-egy óriási babaház, s Mathiasék meghívták őket kagylót gyűjteni és csónakázni. A másik meghívott házaspár nem tudott eljönni. Conanték vonakodva fogadták el a meghívást; keveset tudtak Mathiasékról, nem voltak irántuk bizalommal. Sally, a nagydarab, szőke, drágán öltözködő Sally valósággal hivalkodott vele, hogy maga cipeli haza az élelmiszeráruházból a négyliteres tejesüvegeket, csak hogy megspórolja azt a néhány centet, amiért hazaszállították volna, de bort azt ládaszám ittak. Volt valami mértéktelenség Mathiasékban, valami önmagának ellentmondó erőszakosság, pazarló és mégis garasoskodó hajlam. Richard tagbaszakadt, nehézkes ember volt, kemény szálú busa fekete hajának jót tett volna a borbélyolló, mély hangján minden elnyelt szótag önhittségről árulkodott, s fél szemére vak volt, egy gyerekkori baleset következtében. Ez nem látszott rajta, legfeljebb abból lehetett észrevenni, hogy egy csöppet aggodalmasan, túl figyelmesen hajtotta félre oroszlánfejét. S ha az embernek volt mersze jobban megnézni, látta, hogy az egyik szeme bogarát, amelynek feketének kellett volna lennie, valamiféle dér-sapka födi. Erejét nem kímélve rengeteget ivott, rengeteget dohányzott; repesztett a Mercedesén, és rengeteget filozofált; de mit dolgozott? Pénze az volt, annak az ügyében utazgatott. Néhai édesapjának italkereskedése volt Cannonportban, s az, ahogy a kisváros tovább-burjánzott és összeolvadt New York elővárosaival, új hajtásokat növelt a bevásárló sétányokon. A greenwoodi fiatal párok többségétől eltérően Richard ennek a környéknek szülötte volt. Rajongott a tengerért és a tengeri eledelekért. Valamikor két évet járt a Yale-en, aztán lemorzsolódott, mintha fél végzettség is elég lenne olyasvalakinek, akinek szeme is csak fél van. Fiatalon nősült; felesége feltűnő volt, túl élénk és nagyon mutatós. Mindketten elszántan élvezték az életet; ezt az elszánt hedonizmust Jerry szentségtörésnek, Ruth ízléstelenségnek vélte. De ez a nap, amit annyira szerettek volna megúszni, valósággal idillnek bizonyult. A nap szikrázott, folyt a szó és a bor. Jerry, a kényes és víztől irtózó Jerry hajlandónak mutatkozott, hogy tanuljon Richardtól, összeszedte a bátorságát, hogy arccal a víz alatt bíborszínű, eleven, a víz alatti sziklákhoz lazán tapadó étikagylókat szedjen. Hőstettére büszkén egy egész üstre valóval gázolt vissza a csónakhoz.

67

Arca furamód ádáz, s rajta kemény árnyék. Szeme beesett, orra árnyékot vet, szája komor. Szikár rabszolga, elszánt és kegyetlen. Bal válla fölött Richard két lába szára, puha és szőrös, lábán ázott teniszcipő, egy síkos kőpárkányra támaszkodik. A kettő közt az az elmosódott valami bizonyára a Grace-sziget. E megdermedt pillanatot követően a csónakot bevitték a Grace-sziget egy homokos kis öblöcskéjébe. Mind a négyen nekiálltak, fát gyűjtöttek, tüzet raktak, megfőzték a kagylót. Richard hozott hozzá vajat, sőt, fokhagymát. Annyi kagylót gyűjtöttek, hogy játékból egymást kezdték etetni. Jerry behunyt szemmel képtelen volt megkülönböztetni Ruth és Sally ujját a szájában. Ahogy megsűrűsödött körülöttük az este, szó-pókert játszottak, összemérték az erejüket, indián módra, megitták minden borukat, levetkőztek és úszni mentek. Meztelen testük szűziesen derengett a suttogó, nedves sötétben. Jerryt meglepte, hogy az ember, ha meztelen, mennyivel melegebbnek s kevésbé fenyegetőnek érzi a vizet. Mikor megint összegyűltek a tűz körül, Jerry és Richard nadrágot húzott nedves lábára, az asszonyok meg törülközőt kerítettek maguk köré. Ruth és Sally vállán a vízcsöppek magva vörösen tükrözte a tüzet. Milyen ragyogó szép, gondolta Ruth. De hebehurgya és hiú. Ahogy a törülközőt megigazította magán, Sally megmutatta neki a mellét, és Ruth megirigyelte kicsiségét, könnyed keménységét. Ruth nagynak érezte a mellét, már tizenhárom éves kora óta. Valahogy az volt a benyomása, belül még nem elég felnőtt, hogy elhordozza; s ez az érzése nem szűnt; élete valahogy elébe tolakodott, cserbenhagyta a benne lakozó nőt, akinek nem akaródzott lelepleznie magát. Jerry, a tűz túloldalán, valahogy mintha más lett volna, jókedvében nem fért a bőrébe a nagyobbik, puhább férfi mellett, aki nyájasan részeg volt, mint egyébként valamennyien. Ez az idill azonban többé nem ismétlődött meg. Mathiasék azon a nyáron már csak más házaspárokat hívtak meg kagylót gyűjteni, télen meg különváltak - Conanték úgy vélték, ez is a túlzásaik közé tartozik, ez is újabb hivalkodó különcködés - Richard viszonya miatt, amit nyilván Cannonportban folytatott. Mire tavasszal kibékültek, és Richard visszatért Greenwoodba, a csónakot valami titokzatos pénzügyi manőver keretében eladták. Richard élvezte, hogy titokzatos. Egyik napról a másikra, minden látható cél nélkül, el-elutazott, de a terveivel, amelyektől pénzt várt - egy helyi kávéházzal, egy keleti erotikára specializált kiadóvállalattal, azzal az 68

autókárpitozó céggel, amely az újonnan divatba jött „bőrönd-huzat" anyagokkal vonja be az üléseket - sose ment valami sokra. Ha nőkkel beszélgetett, megjátszotta, hogy a legegyszerűbb célzást sem érti, a jó szeme is könnybe borult, részvétből a rossz iránt, ha épp valami szomorú históriát hallott. Ettől Ruth elpirult, mintha titkot csikartak volna ki belőle, aztán elpirult, mert haragudott magára, hogy elpirult, s haragudott Richardra, mert olyan tolakodó hülye. S még nem is csak azért. Hanem mert lehet, hogy valóban elárult valami titkot, a maga titkát, amit nyolc éve rejteget Jerry elől, azóta, hogy a felesége. Megfogalmazatlan titkot, azaz olyasmit, amit Ruth nem is próbált szavakba önteni. Kedvelte Richard szagát, azt a dohány-, szesz- és áprodott bőrszagból összeállt valamit, ami az édesapja dolgozószobájának levegőjét juttatta eszébe azokon a fáradságos szombatokon, mikor a prédikációit írta; kedvelte azt a védekező tétovaságot, ahogy Richard behúzta a nyakát, és kerülgette őt a társaságban, amíg előbb-utóbb mégiscsak odajött hozzá, beszélgetni. Ezen Jerrynek is megakadt a szeme; Jerry utálta Richardot. Richard egyike volt az ismerőseik közül azoknak a keveseknek, akik a materialista Amerikában leélt harminc évük alatt beismerték, hogy ateisták. Mikor szóvá tette neki, hogy Jerry csak azért is vasárnapi iskolába járatja a gyerekeket, Richard felvonta sűrű szemöldökét, látó szeme elkerekedett, és hitetlenkedve elnevette magát. - Az isten szerelmére, miért? - Mert számára ez fontos - mondta Ruth, lojálisán, bár az is lehet, hogy az ilyen eltöprengő lojalitás annak épp az ellenkezője. Ezután Richard, ha csak alkalma nyílt rá, el nem mulasztotta, hogy „cukkolja" Jerryt. Egy ízben, Mathiasék előkertjében, a nyári délután tetőpontján előhúzott egy műszerfalra való plasztik Krisztust, ami kéretlenül érkezett a címére postán, s nekilátott, hogy a körmét pucolja az áldásra emelt kéz hegyével. - Ide süss, Sally-bogár - mondta -, hogy mire jó Krisztus: körmöt lehet pucolni vele. - Sally, aki Ruth tudomása szerint katolikus hitben nevelkedett, kikapta a bábut Richard kezéből, s valami olyasmit mondott, hogy ő maga se tudja, mit hisz, de... akkor is, Richard. Jerry elsápadt a tűző napon. Utóbb mindig ezzel az esettel bizonyította, hogy az a rohadt Mathias milyen szadista módon bánik a feleségével. Pedig valójában Richard túlságosan is jó volt Sallyhez. Ha Sally hangja fülsértőén fölcsapott valamelyik játékszobában, vagy ha a kertben fogadtak vendégeket - a belső udvarban, Richardnak megrezzent a szeme, de 69

összeszorult az ajka, és hallgatott, mert ez volt az alku, ezzel fizetett azért, hogy az asszony olyan mutatós. S Richardban volt valami családias érzés, ami Jerryből teljesen hiányzott. Akármeddig ivott az éjszaka, korán fölkelt, nemegyszer elkészítette a reggelit feleségének és a gyerekeknek, Jerry viszont soha föl nem kelt volna, amíg a gyerekek meg nem reggeliztek, és el nem mentek hazulról, és neki már csak pár perce volt, hogy elcsípje a nyolc-tizenhetest. Bár Jerry gúnyolódott Richardon, hogy nincsen foglalkozása, az legalább csinált valamit; könyvespolcot barkácsolt, rendbe hozta a bútort, paradicsomot, salátát és tököt termesztett, elment kagylót gyűjteni. Segített Sallynek, hogy a régi, gyarmati stílű tanyaépületet ragyogóan korszerűvé tegye; a házban az ő keze munkáját dicsérte tucatnyi megvalósult ötlet. Minthogy gyakran maradt odahaza egész nap, Sallynek volt társasága a házi munkához, amit Ruth őszintén irigyelt. Bár megerőltette a jó szemét, sokat olvasott, csupa olyasmit, amit nők olvasnak - regényeket, életrajzokat, lélektant. Problémának tekintette a gyermeknevelést, nem úgy, mint Jerry, aki úgy érezte, ő az ős, Isten a gyermekek alakjában őt reprodukálta, s idővel őket is tovább sokszorosítja. Jerry imádta a sokszorosítást és annak eszközeit - a fényképezőgépet, a nyomdagépet -, de ettől vajon Ruth is azzá vált? Richard, a fél szemével, átlátott rajta, látta a titkát, amit Martha, a kövér fekete asszony, a buffalói paplak szakácsnője és takarítónője óta senki más. Az ő uralma idején a konyha öböllé, barlanggá lett, az ilyennek a létezéséről korábban csak a benseje adott súgva hírt neki. - Ruthie - sóhajtotta Martha nemegyszer -, maga bűbájos kislány, de a világ ki fogja csinálni magát. Maga nem attól fél, amitől kellene. - Minél vészjóslóbb volt a hang, Ruth annál inkább kiérezte belőle a gyöngédséget. Richard is valami balvégzetre látott rajta keresztül. S ő Richardon át arra az igazságra, hogy Sally keményen szorongatja, hogy megfizetteti vele a szépségét; hűvös festőszemével figyelte, hogy Richard bohóckodik, iszik, bolondot csinál magából, de azt is látta, hogy ő az, aki fel tudná oldani, ahogyan még senki más, bár Mathiasék a társas életért rajonganak, meg mindenért, amit pénzen lehet megvenni, sőt, van bennük némi durvaság is, ami visszatükröződik a gyerekeik arcán, mikor fényes, üres tányérként a szüleikre emelik. De Richard mégis Piaget-ről, Spockról és Anna Freudról beszélgetett Ruthtal, és Iris Murdochról meg Julia Childról, bútorokról, konyháról, ízlésről. Észrevette a ruháit, néha hízelgőén, néha sértőn. Méltatlankodott, mikor ő

70

rövidre vágta a haját; Jerry kérte rá, azt szerette volna, ha még rövidebb, „hogy kirajzolódjék a koponyája". De miért épp a koponyájával akart dicsekedni? Mikor egy partin Ruth Richarddal táncolt, Richard rácsapott - nem is hogy megsimogatta, hanem rácsapott a fenekére, és kijelentette, hogy szerinte neki van a legkívánatosabb feneke az egész városban. - Úgy beszélget velem, mint nő a nővel - mondta Ruth, mikor Jerry szemrehányást tett neki, hogy társaságban mennyi időt tölt Richarddal; még ki se mondta, már tudta, hogy most hazudott először szándékosan, mióta férjhez ment. Egy másik partin meg Richard meghívta, hogy ebédeljenek együtt, azt is megmondta, hol, egy cannonporti kínai vendéglőben. Megköszönte, de nemet mondott. Utóbb elgondolkodott, hogy helyes volt-e megköszönnie. Ha megköszöni, már félig hajlandónak mutatkozik. S mikor elmondta neki (miért?), hogy kiborította Jerry „vallási válsága", Richard megint fölajánlotta, hogy találkozzanak, úgy alaposabban meg tudják beszélni a dolgot. - így hangzásra fenemód neurotikus a dolog, arról meg már olvastam egyetmást. - Talár inkább ne, ugye nem haragszik? - Richard nem erőltette. Ez tetszett neki. Ajánlkozása elég szellemtelen viccként hatott, de attól, hogy újra meg újra megismételte, valahogy mulatságossá vált; már várta társaságban a pillanatot, mikor Richard kissé elkínzott és keskeny szájáról szinte prűd komolysággal hangzik fel a szemtelen kérdés, miközben a fejét, mint egy nyomorék isten, félrehajtja. De mikor nem volt társaságban, a váratlan egyedüllét óráiban, vagy mikor sötét éjszaka ráébredt sivár magányára, mintha hívásra jött volna, nehezedett rá lidércként Richard. Érezte, hogy a férfi mind közelebbközelebb tapogatódzik valami titokhoz, ami nagyon is fájdalmasan várta, hogy fölfedezzék. Szemén az az ijesztő dér, ott, ahol más ember szemén a fekete pont nyeli a fényt, megdermesztette; védekezésül föltornyosult benne a vad szeretet Jerry iránt. Meg-megölelte élettelen testét, ilyenkor megmoccant, megfordult és tovább aludt. Nem aludtak egyformán; Jerry rossz alvó volt, nehezen aludt el, de mélyen, Ruth csak letette a fejét, s már aludt is, de korán ébredt. Ha létezik unitárius főparancsolat, az az: Nézz szembe a dolgokkal. Tiszta vizet öntöttünk a pohárba - mondta az apja, ha éjfél után hazaért valami ökumenikus vagy fajokközti vitáról, Poughkeepsie-ből. Egy üres téli délután, mikor a két gyerek iskolában volt, Geoffrey meg aludt, s az egész ház álmosan ketyegett, mint az óra, a kályha ontotta a meleget, a 71

padló száradt, kint meg hótól csillogott minden, Richard bukkant fel a ház előtt. Mikor Ruth kiment a csengetésre, megpillantotta Richard öreg világosbarna Mercedesét a nappali ablakából, így hát tudta, ki jön. Az ajtó beragadt, s mindketten megdöbbentek, mekkorát kellett rántani rajta, hogy kinyíljon. Az ajtó keretében, esőkabátban, s nyitott nyakú kockás flanellingében Richard mélák, búbánatos kísértetnek látszott. Egy könyvet hozott, amiről beszélgettek, az új Murdoch-regényt. Ez volt az ürügy. Mint ürügyet csak futólag ajánlotta fel; ösztöne megsúgta, hogy nemigen lesz rá szüksége. Mire a tél tavaszra fordult, már hozzászokott. Megtermett testének súlya alatt, miközben mást se látott, csak a vállán a puha fekete szőrt, Ruth érezte, hogy tárgyilagosan átveszi Richard vaskos, támadó testének kimérten doboló ütemét. Az egész tárgyilagos volt, jól irányzott, kielégítő; ez alatt az idegen férfi alatt volt ideje; ideje, hogy eljusson a szakadék szegélyéig, és lezuhanjon, lezuhanjon és megérkezzék, ugyanoda, ahonnét elindult, szinte biztonságosan a földhöz szorítva. Az ágya, az ő és Jerry ágya, volt a föld. Kitárult körülötte a kora délután fénye. Az emelet túlsó végén Geoffrey aludta délutáni álmát. Ruth kíváncsian megérintette a kis vörös nyomok félkörívét Richard kövér vállán, a fogak nyomát, amelyeket mintha valaki harmadik személy hagyott volna ott. Bocsáss meg - mondta. - Erre mondják, hogy édes fájdalom. Mindenre volt valami mondása. Nem akaródzott a szemében viszontlátnia magát, tehát az ajkát nézte. Az alsó valahogy öregesen, zavarba ejtően biggyedt előre, s most, a szeretkezés után nyáltól fénylett. Ez annyira nem vall rám - mondta Ruth. Richardnak alig mozdult az ajka, ahogy felelt. - Hozzá tartozik a dologhoz. A szeretők harapnak. A feleségek nem. - Ne. - Kimesterkedte magát a súlya alól, mert kezdte már összenyomni. - Ne ugrass. Lélegzete, bár délben érkezett a hátsó ajtóhoz, savanykásan whiskyszagú volt, s jóllehet már mentek is az ágyhoz, még mindig szaggatott, lihegős: - Még hogy ugratlak, csacsikám - mondta. - Részeg vagyok. Kikészültem. Ruth lesütötte a szemét, oda, ahol a mellük bőre összeolvadt, ahol az ő mellét is beborította a szőre, amely azt az érzést keltette benne, hogy egy 72

koszlott bundás medve öleli. Jerry Richardhoz viszonyítva olyan sima volt, mint a kígyó. Richard, mintha csak a gondolataiban olvasott volna, megkérdezte: Fura szerzetnek látsz, mi? - Magamat látom annak. - Miért engedtél be, Ruthie-baba? - Mert kérted. - És eddig még senki se kért? - Tudtommal nem. Richard most mély lélegzetet vett, mert erőfeszítésre készült: fölnyomta magát Ruth melléről; Ruth bánatosan érezte, hogy Richard belehátrál az életük perspektívájába. Nem tudom, miért - mondta Richard -, de ti Jerryvel valahogy nem szuperáltok az ágyban. Pedig te nagyot alakítasz. Ö fölhúzta a térdét, s a férfit két combja közt ringatta, egy csöppet türelmetlenül, mintha kicsi gyerek volna, aki nem hajlandó elaludni. Ez komiszság volt, hogy Jerryt említette; kicsi híján sikerült az egészet elrontania. A ház megremegett, s egy pillanatra rá elzúgott fölöttük a repülőgép, amely az imént törte át a hanghatárt, a kék égen, mely töretlenül ülte meg az ablakot. A ház túloldalán Geoffrey békétlenkedni kezdett a bölcsőjében. Richardnak mennie kell, de amíg vele van, legalább vegye hasznát. Tanuljon tőle. - Ezt igazán így mondják? - kérdezte. - Hogy nagyot alakít? - Ez olyan furcsán hangzott az ő hangján, hogy elpirult, noha meztelen volt. Richard lenézett rá; majdhogynem csonttalan keze Ruth haját simogatta, s tekintete az arcán legelészett. Félelem volt rajta. Ruth a szemébe nézett; ennyivel tartozott neki. - Még soha nem mondták neked - kérdezte Richard, miközben simogatta -, hogy nagyon érted a dolgot? Szívesen képzelte tanárnak magát, a nagyvilágiság tanárának. 1961 tavaszán és nyarán mégis inkább azért találkozgattak, hogy beszélgessenek, mintsem hogy szeretkezzenek. Ruth, mert tudta, hogy Jerry mennyire megveti Richardot, s milyen szenvedélyesen büszke önmagára, akkor érezte magát a leghűtlenebbnek, mikor elébe tárta Richardnak, nem a testét, hiszen az szerinte az övé és nyugodtan megoszthatja bárkivel, hanem azt a titkos rettegést, amit Jerry egyedül ővele osztott meg. - Azt mondja, halált lát mindenütt... az újságokban, a fű közt. Ránéz a gyerekekre, és azt mondja, kiszívják belőle az életet. Azt mondja, túl sok van belőlük.

73

- Pszichiáternél járt már? - Egy darabka súlyom volt Richard összecsípett evőpálcikái közt, s most a szájához emelte. Egy ragyogó júliusi napon eljutottak végre a kínai vendéglőbe. A vendéglő valamennyi függönyét lehúzták, s így a dél valamiféle borostyánszínű alkonyattá változott. - Megveti a pszichiátriát. Még azt is utálja, ha csak annyit mondok, hogy az állapota nem egészen rendjén való. S ha azt mondom, hogy én nem félek a haláltól, kijelenti, hogy lelki nyomorék vagyok. S hogy azért nem félek, mert csökött a képzeletem. Nincs lelkem, azt hiszem, ezt akarja ezzel kifejezni. Richard beleivott a martinijába - a harmadikba -, s a keze fejével megtörülte a száját. Sose hittem volna, hogy ez a pali ilyen neurotikus. Közönséges mániás-depressziósnak hittem volna, de ez a halálvágy ugyancsak pszichotikusan hangzik. A munkáját nem érinti? - Azt mondja, még el tudja látni, bár kétszer olyan hosszú ideig tart. Most többnyire értekezleteken ül, és ötleteket vet fel, amiket aztán mások valósítanak meg. Odahaza már sose rajzol; ez hiányzik is nekem. Még ha visszahozott mindent a posta, akkor is jólesett látnom, hogy dolgozik. Miközben rajzolt, mindig szólt a rádió, azt mondta, az segít megnyitni a belső csapokat. - Hát Al Capone sose volt, az biztos. - Nem is akart az lenni. - Szeretem a tisztességedet - mondta Richard; hangjában valami mély és sivár önzés volt; a Mathias házaspár közös hangneme. Ruth visszafojtotta a lélegzetét, és úgy bámult a tányérjára; mérföld magasról látta, hogy most tán szörnyű hibát követett el. - Nem vagyok elég tisztességes - mondta. - Most valahogy úgy érzem, hogy mi ketten beszűrődtünk az agyába, s még rontottunk is rajta. Azt mondja, én nem vagyok ott. - Hol nem vagy? - Ott. Sehol. Vele. Tudod. - Ezt úgy érted, hogy az én nőmnek érzed magad, és nem az övének? Szerette volna eltitkolni Richard elől, hogy ez a kifejezésmód, sőt maga az ötlet is milyen visszataszító számára. Azt mondta hát: - Nem hiszem, hogy bárki nője lennék. Talán épp ez az én bajom.

74

Egy szem rizs, mint egy kukac tapadt Richard alsó ajkára. - Mi ez a marhaság, hogy nem vagy ott? - mondta. - Próbáld megmagyarázni. Úgy érted, hogy az ágyban? - Ágyban még csak-csak. Köszönöm. De ez, úgy látszik, nem számít. A múltkor is, éjszaka, utána, fölkeltett hajnali háromkor, s megkérdezte, miért nem szeretem. Addig nyilván mászkált a házban, Bibliát olvasott, horrorfilmet nézett a tévén. Rájött a roham, s olyankor az ágyban fekve nem kap levegőt. Egy szem rizs van az ajkadon. Richard letörülte, olyan határozottan, hogy az egyenesen komikus volt. Mióta van ez a légzési nehézsége? - kérdezte. - Már azelőtt is megvolt, hogy mi ezt elkezdtük. De azóta semmit sem javult. Pedig én azt hittem, fog. Ne kérdezd, miért. - Szép. Szóval én azért keféllek, hogy Jerryt kikúráljam az asztmájából. - Richard keserű kacaja nem tartozott a különösképpen megnyerő vonásai közé. - Ne forgasd ki, amit mondtam. - Én nem. Teljesen világos, hogy mire gondolsz. Arra, hogy én egy speciális balek vagyok. Csak ne mentegetőzz. Annyi éve vagyok már Sally balekja, hogy most már nyugodtan lehetek a tied is. Kunyorált, hogy Ruth mondja ki, őt szereti. De Ruth képtelen volt megformálni a szavakat. Mindig is tudta, hogy nekik, Richarddal, nincs jövőjük; azt viszont nem tudta, egészen mostanáig, hogy a jelenük is milyen kurta. Richard feje, a borostyánszínű fényben, hatalmasnak látszott - hamis, hibbant fejnek, ami egy valódi fejet vesz körül, s szavai üresen csengtek. - Beteg vagyok - mondta Ruth váratlanul. - Nem arra való, hogy viszonyaim legyenek. Egész nyáron a beleimmel bajlódtam, s mióta együtt vagyunk, mindig szörnyen levert vagyok. S ő még csak oda se hallgat a hazugságaimra. Mindig az jár az eszemben, hogy ha tudná, elválna-e tőlem? Richard türelmetlenül, koppantva ejtette tiszta tányérjára az evőpálcikákat. - Soha mondta. Soha el nem válna tőled. Te vagy az anyja. Az istenit, az ember az anyjától nem válik el. - Ez olyan reménytelenül hangzott, hogy Ruth majdnem elsírta magát; Richard bizonyára megérezte, mert a hangja meglágyult. - Hogy ízlik a kaja? A csaumin olyan, mintha konzerv lenne. - Szerintem minden nagyon jó volt - mondta Ruth elszántan.

75

Richard kezét a kezére tette. A kezük, döbbent rá Ruth, túlságosan is hasonlít; Richardé túlságosan kicsi a termetéhez képest, az övé túlságosan nagy. - Nagyon erős vagy mondta Richard. Ez részint mintha bók lett volna, részint mintha búcsú. Szeptemberben végleg megszakadt a dolog. Jerry ráijesztett, véletlenül kihallgatta az egyik telefonbeszélgetésük végét. Ruth azt hitte, kint gereblyél a ház mögött a kertben. Előjött a konyhából, és megkérdezte: - Ki volt az? Ő megrémült. - Ó, senki. Csak egy nő a vasárnapi iskolából, azt kérdezte, hogy beíratjuk-e Joannát és Charlie-t. Kezdenek már túlontúl rámenősek lenni. - És te mit mondtál? - Azt, hogy természetesen. - De én úgy hallottam, hogy nemet mondtál. Richard azt kérdezte, hajlandó-e a jövő héten egyszer vele ebédelni. Azt kérdezte, Geoffreyt is elküldjük-e. - Már hogy küldenénk - mondta Jerry -, mikor három sincs - és leült, átlapozta a vasárnapi lapot. Először mindig a képregényeket lapozta föl, mintha csak azt remélné, hogy szembetalálkozik magával. Valahogy mondta, és nem nézett fel - nem hiszek neked. - Miért? Mit hallottál? - Semmit. Csak a hangod miatt. - Igazán? Milyen volt? - Megpróbált nevetni. Jerry a semmibe bámult, mintha egy esztétikai problémán töprengene. Fáradtnak látszott, fiatalnak és véznának. A haja túlságosan kurtára nyírva. - Másmilyen - mondta. - Melegebb. Egy asszony hangja. - Asszony vagyok. - Ha velem beszélsz - mondta -, akkor lányos. Ő kuncogott, és várta, hogy majd mélyebbre üt. De Jerry figyelme visszatért a karikatúraoldalra. Szíve szerint megölelte volna az oktondiságáért. - Olyan tiszta, hűvös és szűzies - tette hozzá Jerry. Neki egyszeriben elmúlt a felbuzdulása. A rákövetkező héten egy nap bement Greenwood kis belvárosába, bevásárolni. A kirakatok tele voltak iskolaruhákkal és a Gristede almától illatozott. Az eget a telefondrótok fölött mintha kimosták és áthúzták volna. A rendőrök visszavedlettek hosszú ujjú ingükbe. A drug-store 76

kirakata fölül leszedték az ernyőt. Ahogy átment a Falconhoz, magához szorítva a két nagy, zöldséggel teli papírzacskót, megpillantotta Richard Mercedesét a borbély előtt. Habozva megállt a nyitott ajtóban, ahonnét hajolajillat ömlött a járdára, és meglátta Richardot; ott ült testesen, kockás ingben a hosszú sor szék egyikén, és várt. Neki elállt a szívverése; nem akarta, hogy levágassa a haját. Richard is észrevette őt, letette a képeslapot, otthagyta a helyét a sorban, és kijött. - Nincs kedved egy icipicit autózni? - Az „icipici"-ből Ruth kihallotta a szemrehányást. Jó ideje kerülte őt. Most felbukkant, pislogva, védtelenül a napfényben, s nem tudta, mit tegyen - fantom, partra vetve egy semmivé lett álom fövényén. Milyen különös, jutott eszébe Ruthnak, hogy az ember lefekszik valakivel, s az továbbra is csak valaki marad, nem több. Megsajnálta, igent mondott, s a vásárolt holmit a zacskókban beültette a Mercedes első ülésére, mint két testes, suhogó szoknyás gardedámot. A kocsi belseje, mint mindig, most is német bőrtől, amerikai prominclicukortól és a kiömlött bortól szaglott; egyszer, miközben a kocsiban szeretkeztek, akkorákat nyelt ebből a szagból, hogy egészen eltelt vele: az undorító tudatosság, a lapockacsontjába fájdalmasan belemélyedő ajtókilincs hatására ő már akkor eljutott a csúcsig, mikor Richard még részegen dolgozott. Richard kihajtott a városközpontból, el a zöld mezőkbe mind mélyebben bezsúfolt és a zöldből egyre többet elrejtő connecticuti házak mellett, ki egy viharvert erdőket őrző természetvédelmi területre, a városnak a víztől távol eső végén. - Hiányzol - mondta. Ruth érezte, hogy muszáj kimondania: - Te is nekem. - Akkor meg mit akarsz? Vagyis hogy mit nem? Mi rosszat tettem? Ahogy végigzötyögtek az úton a tavacska felé, ahol télen a gyerekek korcsolyázni szoktak, Ruth itt-ott észrevette, hogy egyik-másik száraz és haldokló fa kezd már színt váltani. - Semmit - felelte. - Semmi szándékosság nem volt benne, egyszerűen csak több a dolgom, vége a nyárnak. Ilyenkor minden kis állat behúzódik az odújába. Sárga foltok rohantak el Richard fejének bozontos fekete felhője mögött. - Tudod - mondta Richard -, kutya kínos helyzetbe tudnálak hozni. - Hogy? - Ha elmondanám Jerrynek. - Miért strapálnád magad vele? - Kellesz. - Nem hiszem, hogy attól megkapnál. 77

- Ismerlek, Ruthie-baba. Azzal, amit tudok, fájdalmat tudnék okozni neked. - De nem fogsz. És különben is, nem volna ideje már, hogy tovább lépj, egy másik nőhöz? - Richard beszélt neki arról a viszonyáról, ami végül oda vezetett, hogy Sallyvel különváltak; és a többi viszonyáról is. Ruth magában megsértődött; ezek, így hallomás alapján, mind közönséges nőszemélyek voltak, és Richard fitymálva beszélt róluk. Bekanyarodott a földútra, a páros kocsinyomra, amely a tavacskához vezetett. Lánc zárta el az utat; megállította a kocsit. A két zacskó az első ülésen ott állt közöttük. A tavacska túlpartján egy árva horgász beszélgetett a tükörképével. Reggel volt; a gyerekek, akik itt zsinatoltak egész nyáron, most iskolában; ő Geoffreyt annak az embernek a gondjára bízta, aki a tapétát radírozta a nappali falán; megígérte neki, hogy fél órán belül otthon lesz. Miközben arra várt, hogy Richard megmozduljon, mindez végigfutott az agyán. Richard megkérdezte: - Van valakid? - Jerryn kívül? Másik viszonyom? Ne légy ilyen undorító. Ha csak egy kicsit is ismersz, ilyet nem kérdezel. - De lehet, hogy nem ismerlek. Te küzdesz az ellen, hogy megismerjenek. Hát, ha az a véleménye róla, hogy küzd, akkor küzdeni is fog. - Richard - mondta -, meg kell hogy kérjelek, odahaza ne hívj többé. Jerry véletlenül fültanúja volt a legutóbbi beszélgetésünk egy részének, és elég ijesztő dolgokat mondott. Richard arcáról, amely úgy fordult, hogy az a jó szeme kedvére legyen lerítt a rémület; Ruthot meglepte, hogy ezt mennyire élvezi. - Mégis, mit? - Semmi határozottat. Rólad meg éppen nem. De azt hiszem, tudja. - Mondd el, hogy pontosan mit mondott. - Nem. Nem fontos. Az nem terád tartozik, hogy pontosan mit. - Abban a pillanatban, hogy észrevette, mennyire megrémíti, hogy Jerry netán tud valamit, mindjárt semmi köze sem volt hozzá. Ha Richard szeretné, örülne neki, alig várná, hogy előléphessen és fölvegye érte a harcot. Richard előhúzott egy cigarettát az inge zsebében lévő pakliból. - No jó. - A cigarettát, ami meggörbült egy kicsit, szájába dugta, rágyújtott, s nagy füstkígyót fújt a kocsi teteje felé. Alsó ajka előreállt, mintha lebiggyesztette volna. Üres volt. Ruth érezte, hogy a választ keresi, amitől nem jön zavarba. - Nem akarod megköszönni - mondta végül - ezt a szép autóutat? - Gondolod, hogy az lenne a legokosabb? 78

A távoli horgász rándított egyet a horgon, s a madarak, körös-körül a fákon, csak úgy záporozták rá a megjegyzéseiket. Könyökénél zörögtek a papírzacskók - a fagylalt olvadozott, a fagyasztott narancslé fölengedett. A viszonyok, értette meg Ruth, mint minden más, túl sokat követelnek. Mind luxusárat kérünk, már a puszta létezésért. Elmerengő szeme sarkában Richard előrelendült: ő megrándult, várta, hogy a férfi megüti. De csak a cigarettáját nyomta el dühösen, gúnyos-határozottan a műszerfal hamutartójában. - Gyerünk, Ruthie-baba - sóhajtott fel Richard. - Ez nem mi vagyunk. Sétáljunk egyet. Ne nézz úgy, nem akarlak megfojtani. - Volt benne valami gondolatolvasó hajlam: ez valóban átcikázott Ruth agyán. Utóbb jól emlékezett rá, mint sétáltak végig egy vacak kis ösvényen a besütő nap fényében tömegével rajzó-keringő muslincák közt. Egy mocsári juhar védelmében, ahol a horgász nem láthatta őket, csókolództak. A teniszcipőben, amely magába szívta a tőzeg nyirkát, Ruth lába fázni kezdett. Richard fölébe magasodó termetét valami különös meleg fatörzsfélének érezte, amihez azért bújik hozzá, mert a bújócskában épp ő a hunyó, így, a természetben, valahogy magától értetődővé vált, s nem volt olyan fura, hogy csókolják; valahogy ugyanúgy végbement, mint mikor valaha az édesanyja a haját mosta meg a hosszú rézcsapos konyhai mosogatónál, vagy ahogy a gyerek, fél órával ezelőtt, a visszajáró aprót nyomta a kezébe a Gristede-nél. Richard tenyere némileg szomorkásán a hátán nyugodott, s nem a fenekén, ahogy szokta. - Kérlek, bocsáss meg mondta a férfinak. - És már soha többé nem fekszünk le együtt? Slusszpassz? Ezen muszáj volt nevetnie, aztán megkérte: - Engedj el. Elfogyok. Richard próbaképpen átfogta a derekát. - Marad itt még szépen. Bizonyára sok mindent mondtak még, de ami elhangzott, az Ruth emlékezete elől a reszkető muslinca-fátyol, a lábán fölkúszó nyirkos hideg, a túlparton a búcsúzkodásuk fölött prezideáló horgász kezében tartott s a vízben visszatükröződő horgászbot íve közt elmosódottan látszó képe mögé rejtőzött el. Bár néha, egy-egy tétlen délelőtt szinte kívánta, hogy megszólaljon a telefon, hálás volt Richardnak, hogy teljesítette a kérését, meg hogy továbbra is odaodasomfordált hozzá társaságban, mintha Ruth még mindig valami titkot rejtegetne előle. Nagyjából meg volt elégedve a viszonyával, s mikor felhúzta a cipzárt a gyerekei mackóruháján, vagy rácsukta a sütőt egy-egy marhaszeletre, némi önelégültséggel gondolt erre a 79

múltba fészkelt kalandra. Úgy ítélte, hogy elmélyült tőle és tökéletesebb lett, körülbelül annyira, amennyire kell - volt mersze vállalni a veszélyt, sutba vágni a bölcsességét, s teljesebb, megértőbb asszonnyá vált. Voltak udvarlói, volt férje, szeretője; úgy érezte, már megpihenhet. Nem is kívánta igazán, hogy Jerry soha ne tudja meg. Megtette, s így visszatekintve egyre elítélőbb véleménye volt róla, nem annyira maga, mint inkább őmiatta; az, hogy megadta magát egy másik férfinak, most valahogy vértanúságnak tetszett, szemtanúk nélküli vértanúságnak. Amíg a viszony tartott, úgy képzelte, ha Jerry megtudja, az olyan lesz, mint az istennyila, mennydörgés, mindent megvilágító villámcsapás, minden mocskot fölperzselő pusztulás. De nem, a házasélete csak állt, ostoba szilárdan, mint egy üresen ásító templom, s mikor visszatért bele - rossz lelkiismerettel súrolta a padlót, kék vitorla vászonnal huzatta át a heverőt, s egy rakásnyi újonnan vásárolt fűszerrel kezdett főzni, s úgy mélyedt el a gyerekek dolgozataiban, mintha mind a Szentírás egy-egy töredéke volna - Jerry semmi jelét nem adta, hogy egyáltalán észrevette a távollétét. Az a tudat, hogy Richard van, a teste emléke s a legközelebbi találkozásuk testi előérzete az utolsó csepp véréig eltöltötte; reszketve, áttetszőén és túlcsorduló lélekkel állt házasságuk tükre elé, és nem nézett rá vissza semmi. Az élmény ismerős volt. Apját betöltötte az embertársai szeretete, anyját az apja iránt érzett szeretete, s Ruth úgy nőtt fel, hogy végigkísérte a gyanú: őt levegőnek nézik. Unitárius volt, s vajon mit is jelent ez, ha nem azt, hogy a lelke egy unitással arrébb van annál, ahol különben se volna ott a helye? Láthatatlan visszatérése a házastársi hűséghez a változások világában zajlott le. Charlie elkezdte az iskolát a greenwoodi elemiben; Joanna sűrű szemöldökű, magabiztos harmadikos lett. Ezt a gyereket soha nem fogja megzavarni az asszonylét; szülei főiskolás szerelmének java része az ő öröksége, ő az első hús és vér alkotásuk. Ruth lassacskán visszanyerte a testsúlyát is, amit a nyáron, hála ideges gyomrának, leadott. Olyan volt a tél, mint a gyulladásos őszre alkalmazott hideg borogatás. Abban az évben, Kennedy elnökségének első évében, korán és fekete-simán fagytak be a folyók és tavak, s ragyogóan lehetett korcsolyázni rajtuk. Ha korcsolyázott, Ruth repült, s ha repült, szabad volt. Ha kormányhoz ült, repesztett, inni mértéktelenül ivott, s a jégen faképnél hagyta Jerryt és a gyerekeket - fel a folyón, lendületes, hosszú húzásokkal, a gyér ezüst fák hallgatag két fala 80

közt. Azóta volt ilyen szállhatnékja, mióta Richarddal kudarcot vallott mert kudarc volt az, kudarc minden szerelmi regény, ami nem végződik házassággal. Elapadt Jerry vallási válsága is. Tavaszra már feléje se nézett a teológiai művek polcának, leszakított papírfecnik jelezték, hogy melyik kötetből hol lett elege. A rettegés nyomán nem maradt megalázottság. Elfogta a táncőrület, a tvisztelhetnék, s este társaságban, kitekert, elrévült, csupa veríték alakja mintha valamiféle titokzatos fiúé lenne, akiért ő, Ruth, inkább aggódik, mintsem hogy büszke lenne rá, annyira túlteng az energiája. Felhagyott a dohányzással, tánclemezeket vásárolt, s azokat addig hallgatta, egymagában, mígnem már velük énekelte a szöveget: Vesztesnek születtem, hiába éltem én... Nevetséges, sőt szánalmas lett volna, harmincéves férfi lévén, ha nem ordít róla, hogy valami módon, kétségbeesetten boldog. Erre még emlékezett, abból az időből, hogy elkezdtek együtt járni, erre az ugrabugra, hebehurgya lendületre, ami most megint erőt vett rajta; nem tudta, mikor látta Jerryt utoljára jóképűnek, de most, hogy megváltozott, megint beléhasított, hogy milyen csinos. Mintha az arca megszínesedett, s zöld szeme megbarnult volna. Bénultságától és félelmeitől Ruth tehetetlennek és bűnösnek érezte magát, most hát örült, hogy föltámadt Jerryben az életerő, bár ebben néha megvillant iránta némi gyűlölködés, kiszámíthatatlanság is. Egy délután beakasztotta az öltönynadrágját, miközben Jerry kint fogócskázott a gyerekekkel a kertben, s meglepte, hogy homok szitál belőle halkan, majdhogynem zenélve a földre. A hajtókájából. Ja igen, magyarázta Jerry vacsora után, mert a minap megállt a strandon, nem a greenwoodin, hanem azon, amelyiknek az az indián neve van, aznap, hogy olyan meleg volt, s az állomásról jövet ráért letérni kocsival, mert sikerült elkapnia a korábbi vonatot. Hogy miért? Mert olyan gyönyörű májusi nap volt - kell ennél különb ok? Mi ő, feleség vagy börtönőr? Úgy érezte, muszáj már egy kis sós levegőt kóstolnia, végigsétált hát a parton, s egy percre leült a dűnére, egy lélek alig volt kint, csak az öbölben egy apró vitorlás. Csudaszép volt. - A gyerekek bizonyára élvezték volna, ha veled vannak. - Tied az egész délután, hogy kividd őket. Ahogy Jerry ránézett, s a szeme nagyon zöld volt és nagyon kemény, s a hetykeségét még csak hangsúlyozta egy csöpp kis seb az orra nyergén, ő arra gondolt, hogy az arcátlanságát csak egyvalami indokolja: tud róluk. Megtudta. De hogyan? Richard biztos elpletykálta. Vajon mindenki tudja? 81

Hadd tudják. Egyedül Jerry számít, s nagy kő esett le a szívéről, hogy tudja, és mégse csapott le a mennykő. Miközben a szeme előtt egymást váltogatták a gyerekarcok, Jerry area, az ételek, egész teste csak vallomásokat és magyarázatokat fogalmazott önmagában. De hát mi a magyarázat? Még az a legokosabb, ha azt mondja, azért tette, hogy jobb nő, s így jobb feleség legyen. És a viszonyt kézben tartotta. Az nem sok hatással volt rá. Ezek az igazságok, s a kilátás, hogy ki kell mondania őket, megrémítették, s hogy a félelemtől meneküljön, elaludt, miközben Jerry az Art News-t lapozgatta, és nem szólt semmit. A tükör megint átlátott rajta. Hálószobájuk ablaka előtt, az út szélén, egy hatalmas szilfa állt, annak a néhánynak egyike, amelyik még megmaradt Greenwoodban. Amint a rügyek kipattantak rajta, zsenge levelek kunkorodtak elő, fakósárgák, mint a por, a fátyol, mely nem elég sűrű, hogy elrejtené az ágak csontrendszerét. Az ágak szikárak voltak, méltóságosak, állandók: szemének kimeríthetetlen vigaszt jelentettek. Mindazon dolgok közt, amelyek Ruth szemének hozzáférhetők, még leginkább a szilfa sugallt kozmikus jóindulatot. Ha arra kérték volna, hogy fesse meg az Istent, ezt a fát festette volna meg. Ahol az alsó ágak összetalálkoztak, galambok sétálgattak, mint peckes polgáremberek egy székesegyház padozatán; kinn a szabadban, az úttest fölött, indaszerű gallyak lógtak, bágyadt mohón, itták a fényt, lustán, mint kenuból vízbe lógatott ujjak. Ruth rádöbbent, hogy meghalni nem is lenne olyan goromba dolog. Steppelt takaró alatt feküdt, remélte, hogy majd szundit egyet. Határozott léptek vonultak végig a földszinten, kerestek valamit, aztán elindultak fölfelé. Jerry hívatlanul bebújt a takaró alá. Ő azt remélte, hogy nem próbál szeretkezni, bár sejtette, hogy ez hiú remény. Jerry átölelte a derekát, és megkérdezte: - Boldog vagy? - Nem tudom. - Fáradt vagy? - Fáradt. - Akkor aludjunk. - Ugye nem azért jöttél fel, hogy nyaggass? - Nem. Hanem mert olyan szomorú vagy az utóbbi időben. A fa szétszórt, sziklaszilárd s mégis szél-szeszélyes görbületei most olyan távolinak tetszettek, mint egy súgva kimondott szó. - Nem vagyok szomorú - mondta. 82

Jerry mélyebben fészkelte be magát a takaró alá, s nyitott szája az ő meztelen vállán nyugodott. Mikor megszólalt, megrebbent a nyelve. Mondd, kit szeretsz? - kérdezte. - Téged - mondta - meg minden galambot a fán, meg minden kutyát a városban, csak azokat nem, amelyek feldöntögetik a szemetesvödrünket, meg minden macskát, csak azt nem, amelyik Lulut teherbe ejtette. És szeretem a mentőcsónakosokat a strandon, és a rendőröket a belvárosban, csak azt nem, amelyik lehordott, mert U-kanyart csináltam, és szeretem a szörnyű barátaink közül is egyiket-másikat, különösen, ha részeg vagyok... - Dick Mathiast? - Semmi bajom vele. - Tudom. Szerintem ez nagyon szép tőled. Mert olyan hájfej. A szó szoros értelmében. Hájas a feje. És az a fél szeme! Neked nem futkos a hátadon a hideg tőle? Ruth úgy érezte, tartozik annyival a méltóságának, a titka méltóságának, hogy ne mondjon semmit, s hagyja, hogy Jerry mondja ki. Levertségébe burkolódzott és várt. Jerry felkönyökölt; ő behunyta a szemét, s a kezébe kést képzelt. Mióta Geoffreyvel teherben volt, a meleg időtől mindig beleállt a lábába a fájás. Jerry jelenlététől csak annál inkább. Mély lélegzetet vett. Jerry korántsem azt mondta, amire számított, bár úgy látszott, ez lesz a beszélgetés lényege. - És hogy vagy Sallyvel? Azt mondd meg nekem. Ruth nevetett, mert a kérdés védtelenül érte. - Sallyvel? - Szereted ? Újra elnevette magát. - Dehogyis. - De kedveled? - Nem éppen. - Kicsim, muszáj legalább kedvelned őt. Ő kedvel téged. - Nem hiszem, hogy különösképpen kedvelne. Már úgy értem, ha kedvel, akkor csak azért, mert én is egy újabb helybéli nőstény vagyok, akit túlragyoghat... - Téged nem ragyog túl. Nem is hiszi. Szerinte gyönyörű vagy. - Ne légy csacsi. Ha jó a világítás, és nem lóg az orrom, még csak-csak kinézek valahogy. De ő majdnem hogy gyönyörű. - Azt mondod, „majdnem hogy". Igazad van. Nagyon mutatós, de valami hiányzik belőle. Mi az?

83

Ruthnak nehezére esett, hogy maga elé képzelje Sallyt, akinek a képét makacsul elhomályosította Richard vele járó képe. A viszonyuk, döbbent rá, fölhatalmazta, hogy mellőzze a feleségét, bár mikor ők Greenwoodba jöttek, elámult tőle - széles hátára omló szőke hajától, férfias járásától, csodálkozó tekintetétől, lelkes, bár egy csöppet féloldalas mosolyától. Nem hiszem - mondta Ruth -, hogy Sally valaha is nagyon boldog lett volna. Valahogy nem illenek össze Dickkel. Semmilyen szempontból: kifelé még csakcsak, de azt hiszem, nem egészítik ki egymást... - szerette volna hozzátenni: mint mi, de a szemérem visszatartotta tőle. Jerry ráharapott a kedvenc témájára. - Uramisten, hát ki az, aki Richardhoz illenék? Hisz az egy szörnyeteg. - Nem. Tudod jól. Rengeteg nő van, aki illenék hozzá. Egy lusta, szexi nő, akinek nem kéne minden... - Sallynek minden kéne? - Nagyon. - Mi? - Amit csak megszerezhet. Az élet. Mint neked. - És mégse szexi? Ruthnak eszébe jutott, hogy mit mondott Sallyről Richard. Ha válaszol Jerry kérdésére, nem szabad ugyanazt mondania. - Nekem az a benyomásom - mondta -, hogy Sally nem túl melegszívű és együttérző. Annyira sosem engedi szabadjára az érzéseit, hogy nyomasszák. De hogy az ágyban milyen, azt én nem tudom megmondani. Különben is, mi ez a hirtelen támadt érdeklődés? - Semmi - mondta Jerry. - Felebaráti szeretet. Ennyi az egész. Közelebb bújt hozzá, mélyebben fészkelte be magát a takaró alá, csak a feje búbja látszott ki; meglepően sok volt hajában az ősz szál. Aztán elkezdett dörömbölni, ez volt a trükkje; a torkából mély hangú vibrálás ért Ruth fülébe. Ez jeladás volt számára, hogy forduljon feléje, ha kedve tartja; de ő csak feküdt a hátán, bár Jerry kiverte az álmot a szeméből, és elűzte a szil minden megszentelt varázsát. - Én úgy látom - merészkedett ki Jerry hangja a takaró alól -, hogy tebenned meg Sallyben több a közös, mint hinnéd. Te talán voltál valaha is nagyon boldog? - Persze hogy. Majdnem mindig, ez az én bajom. Mindenki elvárja tőlem, hogy derűs legyek és elégedett, és a fene egye meg, az is vagyok. Nem tudom, hogy ma mi ütött belém.

84

- Nem vagy te terhes? - Már vádolt: - Ugyanahhoz a kandúrhoz jársz, mint Lulu. - Az biztos, hogy nem. - Akkor megvan. Havibaj. - Sallyt - bökte ki Ruth - néha igazán bírom, s úgy megvédeném. Sekélyes és önző, az igaz, s tudom, ha valaha is útjában lennék, átgázolna rajtam, de az egész magamutogatásában van valami nagylelkűség, mintha mindig adni akarna a világnak. Mikor fenn voltunk síelni, és a fejébe nyomta azt a nevetséges bojtos sapkát, és kikezdett a síoktatóval, voltak pillanatok, amikor szívem szerint megöleltem volna, olyan aranyos bohócot csinált magából. S amikor kagylót gyűjtöttünk, egyenesen gyönyörű volt. De ha történetesen érdekel, amikor veled twisztel, ki nem állhatom. Jerry a kombinéján keresztül harapdálni kezdte Ruth mellét, s azután, hogy az imént macskát játszott, neki az a kellemetlen érzése támadt, hogy mindjárt fölfalja. Eltolta magától, elhúzta a takarót az arcáról, s megkérdezte: - Ezt akartad tudni? Jerry megint a válla hajlatába dugta az arcát, nagy orra hideg volt, s behunyta a szemét. Mintha csak ő akarta volna azt az álmot aludni, amit tőle elrabolt. Majd egyre szélesebb mosolya a karja bőrét csiklandozta. Szeretlek - sóhajtotta. - Te mindent olyan világosan látsz. Utóbb Ruth azon töprengett, hogy is lehetett olyan vak, s olyan sokáig vak. Hisz jel az volt bőven: a homok, Jerry kiszámíthatatlan jövésemenése, ujjongó bőbeszédűsége, ha Sally ott volt a társaságban, az az asszonyosan gyöngéd érintés (ez úgy belesajdult Ruthba, hogy még mindig emlékezett rá), ahogy Sally egyszer megfogta Jerry csuklóját, és táncra kérte. Jerry megszállott halálfélelme a múlt tavaszon olyan érthetetlennek, olyan ésszerűtlennek tetszett, hogy Ruth ezen a mostani viselkedésén is azzal tette túl magát: ez ugyanolyan megmagyarázhatatlan; új hanghordozása, hetykesége, dührohamai a gyerekekkel, érzelmességi rohamai vele szemben, az a szertelenül önelemző hangnem, amit a bizalmas beszélgetéseik során használt, az álmatlansága, vele szemben támasztott testi igényeinek csökkenése, új, hűvösen parancsoló modora az ágyban, ami olykor már-már azt a benyomást keltette benne, hogy Richarddal van megint. Hogyan is lehetett olyan vak? Először arra gondolt, hogy miután oly soká szemlélte a maga bűnét, utóképnek nézte, ami valójában vadonatúj fejlemény volt. S akkor bevallotta magának, amit 85

Jerrynek sose tudott volna bevallani, hogy nem tartotta őt képesnek ilyesmire. Jerry egy vasárnap vetette föl, hogy váljanak el, annak a hétnek a vasárnapján, mikor két napot Washingtonban töltött, s egy kései gépen, a veszély légkörében tért vissza hozzá. Sztrájk volt, a járatok dugig megteltek, s Ruth gépet gép után várt a La Guardian. Mikor a keskeny vállú, kefe hajú Jerry sziluettje felbukkant végre a leszállópálya kusza fényei közt, és sietve tartott feléje, őt meglepte a szíve farkcsóváló boldogsága. Ha kutya lett volna, felugrál Jerryre, és megnyalogatja az arcát; minthogy azonban csak feleség volt, hagyta megcsókolni magát, kivezette őt a kocsihoz, s hallgatta, amit az útjáról mesélt - a Külügyről, a National Galleryben, a Vermeereknél tett futó látogatásáról, viszonylag elviselhető álmatlanságáról a szállodában, a szegényes ajándékról, amit a gyerekeknek vett egy drugstore-ban, az őrjítő várakozásról a reptéren. Ahogy maguk mögött hagyták és csökkent körülöttük a város zűrzavara, a mesélő Jerry arcéle a kocsi meleg pinceboltjában a csodálat dicsfényébe vonta őt, s mire recsegve megálltak a házuk kocsibejáróján, mindketten fáradtak voltak; csirkelevest ettek, bourbont ittak, aztán beesetlenkedtek a hideg ágyba. Jerry e hazaérkezése utóbb mégis varázslatos eseménynek tetszett, a szilárd hegyfokra vetett utolsó pillantásnak, mielőtt Ruth azon az esős vasárnap délutánon kihajózott volna a gyötrelmek tengerére, ami ezután a lakóhelye lett. Reggel a gyerekekkel kiment a strandra. Jerry templomba akart menni. Nyáron az istentisztelet fél tíztől fél tizenegyig tartott. Úgy érezte, nem volna rendes dolog a gyerekeket ilyen hosszú ideig váratni, különösen most, hogy tiszta nyári napokra virradtak, de délre többnyire beborult, így hát az ünneplő ruhás Jerryt letették a templomnál, és ók tovább mentek. Aznap korábban gyűltek össze a felhők, mint általában; felszálló kis bodrok, mint az induló mozdony füstbodrai a látóhatáron, aztán már felhők, egyre sűrűbbek és átlátszatlanabbak, kastélyok, kontinensek, amelyek szálltukban nőttek a fejük fölött, s eltakarták a napot. A strandmamák játéka, hogy a felhők résén a kurta napsütést várják. A felhők kelet felé vonultak, szemük tehát nyugatot kémlelte, ahol az előbukkanó arany csóva a Jacob's Point tanyáinak tetőit gyújtotta fel először; majd a tanyákat ellátó nagy zöld víztorony szabadult ki a fénybe, ez a lábakon álló fémtojás, imént földet ért marsbéli űrhajó izzott fel; majd mint egy szélfútta, földöntúli búzamezőn vonult tovább a fény, meg-meglódulva, 86

hatalmas léptekkel, végig a mérföldes fövényen, fejük fölött a nap felpörzsölte a felhők szegélyének kétségbeesetten ellenálló nyúlványait, s a mamák szempillái közt színjátszó égbolt-csévék pörögtek. Akkornap délelőtt a felhők rései hamarabb zárultak össze, mint máskor, s fél tizenkettőre már láthatólag ott lógott az eső a levegőben. Ruth hazament a gyerekekkel. Jerry a nappaliban ült, s a vasárnapi lapot olvasta. Zakóját levetette, meglazította a nyakkendőjét, de a haja miatt, amit vizesen nyalt simára, Ruth valahogy furcsának látta. Szórakozottnak, merevnek és ellenségesnek; úgy viselkedett, mintha személy szerint ők fogyasztották volna el azt a néhányórányi strandidőt, ami aznapra ígérkezett. De hát templom után gyakran volt ingerlékeny. Ruth kivette a pecsenyét a sütőből, s Jerry kivételével valamennyien fürdőruhában ültek neki a vasárnapi ebédnek. Ez volt a hét egyetlen étkezése, amelyen Jerry asztali áldást mondott. Mikor elkezdte, hogy „Mennyei Atyánk...", Geoffrey, aki épp az estéli imát tanulta, hangosan belevágott, „Énistenem, Jóistenem...", Joanna meg Charlie kuncogni kezdett. Jerry, bár megzavarták, sietve folytatta, Geoffrey meg, kövér kis kezét a tányérján összekulcsolva, behunyt szemmel próbálta utánamondani, de mert nem sikerült neki, elpityeredett: - Neem tudom! - Ámen - mondta Jerry, s nyitott tenyérrel rácsapott Geoffrey feje búbjára. - Hallgass! - A hét elején a gyerek eltörte a kulcscsontját, vállát befáslizták, s mindene érzékeny volt. Geoffrey lenyelte a könnyét, s tiltakozott: - Olyan gyorsan mondtad! - Te csacsi - magyarázta Ruth a gyereknek. - Nem is kívánta senki, hogy az asztali áldást utánamondd apunak. Charlie megfordult, s a szájpadlásáról valami kárörvendő, gúnyos hangot kapart elő: - C, c, c. Nagyon is gyors egymásutánban érték Geoffreyt a sérelmek, hogy meg tudja emészteni; eltörött a mécses. Arca elvörösödött, s ömlött a könnye. - Nem értelek, Jerry - mondta Ruth. - Hogy tehettél ilyet, ez undorító. Jerry fölkapta a villáját, és hozzá vágta - nem is hozzá, a feje fölött, az ajtón át ki a konyhába. Joanna és Charlie egymásra sandított, s hogy ki ne robbanjanak, felfújták a képüket. - A keservit - mondta Jerry. - Inkább egy disznóólban mondanék asztali áldást. Mind pucéran ültök itt. - A gyerek megpróbált a kedvedre tenni - mondta Ruth. - Nem tudja, mi a különbség az ima meg az asztali áldás közt.

87

- Akkor mi az istennek nem tanítod meg rá? Ha tisztességes, félig is keresztény anyja lenne, tudna annyit, hogy ne szóljon közbe. Geoffrey fordult a gyerekhez -, most már hagyd abba a sírást, mert csak jobban fog fájni a kulcscsontod. Apja engesztelhetetlenül dühös hangjától megrémülve a gyerek megpróbált kinyögni egy mondatot: - Én... én... én... - Én.. . én. . . én. . . - csúfolta Joanna. Geoffrey elvisította magát, mint a szúrt malac. Jerry felállt, megpróbálta elérni Joannát, hogy lekeverjen neki egyet. Aztán a kislány rémült arca láttán elnevette magát. S ez a durva nevetés mintha elszabadított volna az asztalnál minden rossz szellemet, Charlie megfordult: - Bőgőmasina-mondta, megbökte Geoffrey karját, s ezzel a kulcscsontját is. Még mielőtt a kicsi reagált volna rá, a2 anyja fölkiáltott a védelmében; Charlie ordított: - Elfelejtettem! Elfelejtettem! - Ruth, hogy az igazságtalanság áradatát a forrásánál állítsa el, kezében még a merőkanállal dühösen otthagyta a helyét, és elindult az asztal körül, olyan gyorsan, hogy úgy érezte, korcsolyázik. Azt a kezét, amelyikben nem volt kanál, meglendítette, hogy arcul csapja Jerryt. Az látta, hogy a kéz lecsapni készül, behúzta a fejét, arcát eltakarta a karjával, s így csak a feje búbja, a tehetetlenül őszülő haja látszott. Jerry koponyája keményebb volt, mint az ő keze; megütötte a hüvelykujját; fájdalom nyomult a szeme mögé. Vakon csapott le még egyszer és még egyszer a behúzott fej konok göröngyére, így fél kézzel, mert a másik még mindig a merőkanalat szorongatta, képtelenül rá, hogy utat karmoljon a szeméhez, mocskos szájához. Mikor negyedszer ütött, Jerry fölállt, a levegőben elkapta a csuklóját, s úgy megcsavarta, hogy összecsikordultak benne a finom csontok. - Te szánalmas frigid bestia - mondta hangsúlytalanul. - Hozzám ne érj megint. - Nem nyomta meg egyik szót sem, s az arcán, amit kitakart végre, a vörösség ellenére halott, egykedvű nyugalom ült: olyan volt, mint egy kirúzsozott hulla. Ekkor kezdődött a lidércnyomás. A két nagyobbik gyerek elnémult. De Geoffrey csak zokogott, zokogott, könyörtelenül. A rugalmas pólya kettős hurka hátrahúzta a vállát, dundi karja mint egy kis majomé csüngött védtelenül. Jerry leült, s megfogta Geoffrey kezét. - Te jó kisfiú voltál - mondta -, hogy velem akartad mondani az asztali áldást. De egyszerre csak egy embernek szabad mondania. Talán a héten majd megtanítalak téged is egy asztali áldásra, s a jövő vasárnap majd te mondhatod apu helyett. Jó? 88

- J... j... j... - próbált helyeselni a gyerek, még mindig zokogva. - J... j... j... - súgta oda Joanna Charlie-nak, aki a nyelvével berregett, a szeme sarkából ránézett Ruthra, majd tovább berregett. Jerry azt mondta Geoffreynek: - Jó kis fiú vagy. Most hagyd abba szépen a sírást, és edd meg a limababot. Hát nem jó az anyu, hogy ilyen finom limababot főzött nekünk? Apu most felszeleteli ezt a finom pecsenyét. Hol az istennyilában van a pecsenye villa? Mindenkitől bocsánatot kérek. Geoffrey, elhallgass már! De Geoffrey csak reszketett; az utóbbi néhány perc eseményei visszavisszatértek az agyába. Ruth fölfedezte, hogy ő is reszket, s nem mozdul a nyelve. Képtelen volt csatlakozni Jerryhez, aki a tréfáival jókedvre derítette a gyerekeket, visszafogadtatta magát a kegyeikbe, így hát úgy érezte, őt kirekesztették. A konyhában, mosogatás közben, sírt. Az ablakon át, amelyen már meglátszottak az eső első szeszélyes rohamai, figyelte, mint rugdossa, kergeti Joanna és Charlie meg a két szomszéd gyerek a nagy zöld labdát a sötétlila ég alatt. Fölvitte Geoffreyt az emeletre, s lefektette, hogy aludjon egyet. Jerry kijött a konyhába, fölvette a villát a padlóról, némán odaállt melléje, fogta a törlőruhát, és nekifogott törülgetni. Ki tudja, hány hónapja már, hogy föl sem ajánlotta a segítségét mosogatáskor. De most, ez az ünnepélyes segítség, valahogy fenyegető volt, s Ruth csak jobban sírt tőle. - Tulajdonképpen mi bajod? - kérdezte Jerry. Úgy érezte, annyira fáj a torka, hogy nem bír megszólalni. - Bocsánatot kérek - mondta Jerry - azért a dührohamért. De az utóbbi időben teljesen ki vagyok. - Mitől? - Ó... sok mindentől. Halál? Gondolni már nem gondolok rá, csak csinálom. Nézd a hajam. - Az szép. Kezdesz jóképű lenni. - Végre, mi? Meg a munkám is. Minél kevesebbet rajzolok, annál jobban szeretnek. Azt szeretik, ha a szám jár. Én lettem Al jobb keze. - Otthagyhatod. - És mi lesz a kölykökkel? - Azt ne törülgesd el. A többit hagyd csak itt a szárítóban. - Muszáj a gyerekeknek kint lenni az esőben? - Még nem esik olyan nagyon. - Arra gondoltam, elviszem őket kuglizni, ha végképp elered. 89

- Boldogok lesznek. - Szóval kezdek jóképű lenni. Mi jutott eszedbe, hogy hozzámenj egy ilyen csúf kis kacsához? - Igazán a munkád az, ami kiborít? - Nem. - Hanem? - Komolyan azt akarod, hogy beszéljünk róla? - Miért ne? - kérdezte ő. - Félek. Ha egyszer elkezdjük, lehet, hogy már nem tudjuk abbahagyni. - Gyerünk, ki vele. E parancs hallatán Jerry arca elragadtatott kifejezést öltött; ő látta, a könnyei fátylán át, hogy Jerry teste, megkönnyebbülésében, kiterjed, a semmiből felgyülemlik, akár a felhők, ott a parton. - Gyere velem mondta, s kivezette őt a konyhából, be a nappaliba, el a hatalmas öreg kandalló mellett, az utcai ablakhoz, amely a szilre nézett. Az ablakpárkányon, ahol az ablakszárnyak találkoztak, egy kis halom barna penny hevert, egy narancssárga gyöngyszem valami indián nyakláncból, amit Joanna készített az iskolában, egy megfeketedett vörösréz kulcs, ki tudja, mié - utazóbőröndé, kofferé vagy gyerekasztalé - amit soha többé nem fog nyitni már. Jerry, miközben beszélt, egyre ezekkel játszott, mintha csak belőlük szeretne kisajtolni valami nyilvánvaló rendet, végső megoldást. - Te elképzelhetőnek tartottad - kérdezte, ugyanazzal a konok precizitással, ahogy a gyerekeknek szokott felolvasni -, hogy hibát követtünk el? - Mikor? - Mikor házasságot kötöttünk. - Talán nem szerettük egymást? - De, azt hittem. - En is. - Jerry várt. - De, elképzelhetőnek tartottam - felelt Ruth a kérdésére. - Most azonban nem. - Nem, akkor sem. Azt hittem, azóta egyre jobban megvagyunk. - Az ágyban? - Hát nem arról beszélünk? - Részben. Ruth, te sose ereztél kísértést, közben, hogy abbahagyjuk? - Jerry, miket beszélsz te nekem?

90

- Kicsim, csak azt kérdem, nem követünk-e el iszonyú hibát, ha egyszer s mindenkorra együtt maradunk. Ruthnak elállt a lélegzete; úgy érezte, az arca bőre csak egyik fala annak a hét pecséttel lezárt kamrának, amit másfelől a barna ablakdeszka határol, rajta a pennykkel, meg a mélyen lógó lila felhők, amelyeken sápadtan rajzolódnak ki a szil ágai, az üveg négyszöge, a rácsapódó esőcseppek. Na? - hallotta Jerry hangját. - Mi? - Nem kell elkeseredned. Ez csak javaslat. Csak ötlet. - Hogy elhagyj ? - Hogy elhagyjuk egymást. Te visszamehetnél a városba, hogy művész légy megint. Már évek óta nem festesz. Elherdálod a tehetséged. - És a gyerekek? - Ezen is gondolkodtam. Vajon nem tudnánk elosztani őket valahogy? Akkor és annyit látnák egymást és minket, amikor és amennyit kívánják, s a dolog igazán nem lenne olyan rossz, ha mindketten akarjuk. - És mi lenne az, amit szerinted mindketten akarunk? - Amiről épp beszélgetünk. Hogy festhess és mezítláb járhass és bohém légy megint. - Afféle ráncos és visszeres meglett korú bohém, akinek hegyes a hasa. - Ne légy csacsi. Fiatal vagy. És szebb, mint mikor megismertelek. - Hát nem vagy te kedves ember, hogy ilyeneket mondasz? - Elvihetnéd Charlie-t. A két fiút megoszthatnánk, Joannára meg szükségem van, hogy a háztartást vezesse. - Nekik van szükségük egymásra, és nekem, rájuk. Mindannyiukra. És mindannyiunknak rád. - Ezt ne mondd. Neked nincs szükséged rám. Neked aztán nincs. Nem élet az, amit tőlem kapsz, én nem az a férfi vagyok, aki neked kell. Sose is voltam. Egyszerűen csak szórakoztató diáktárs. Neked más férfi kell. És az, hogy elkerülj Greenwoodból. - Ruth gyűlölte, ha Jerry hangja ilyen, élesen csapott föl: - Szóval megtartod magadnak Greemvoodot is. Engem bedugnál egy padlásműterembe, és a házad megtartanád magadnak. Nem, köszönöm. Te dolgozol a városban, lakjál is a városban. - Ne próbálj vagánykodni. Nem vagy te vagány. Sőt, még csak meg se hallgatsz. Nem akarsz szabad lenni? Légy őszinte. Csak nézem, hogy hülyére unod magad itt a házban, és az az érzésem, fogtam magamnak egy 91

madarat a főiskolán, s kalitkába dugtam. Mindössze azt mondom, hogy az ajtó nyitva áll. - Nem azt mondod. Te azt mondod, hogy kívül tágasabb. - Nem én. Azt mondom, hogy szeretném, ha élnél, így nagyon is könnyű mindkettőnknek: megóvjuk egymást attól, hogy éljünk. - Na ne mondd. Mi ez az egész, Jerry? Mi van ennek a háta mögött? Úgy igazán. Hogy egyszerre olyan rossz lettem? - Nem vagy rossz. Jó vagy. - Megérintette a karját. - Nagyszerű ember vagy. Ruth megremegett az érintésétől; még mindig benne volt a kezében az üthetnék. És Jerry most nem támasztott semmi akadályt. Keze, a közben támadt bűntudattól, épp csak hogy megérintette oldalt a fejét. Lenyelt könnyei beleégtek a hangjába. - Hogy mersz ilyet mondani! Takarodj! Takarodj, de rögtön! Sűrűn megeredt az eső, és a gyerekek, az öveik meg a két kis Cantinelli, berontottak kintről. - Elviszem őket kuglizni - ajánlkozott Jerry. Láthatólag kedvére volt, hogy Ruth megütötte; most maga lett a buzgalom, s gyorsan kijelentette: - Ide hallgass. Erről szót se többet. Ne is törd rajta a fejed. Keríts egy pótmamát estére, s elviszlek a halvendéglőbe, vacsorázni. Nagyon kérlek, ne sírj, és ne gyötörd magad. A gyerekekhez fordult és elkiáltotta magát. - Ki akar eljönni kuglizni? Őt mint a sortűz érte az „én! én!" kórusa. Mögötte keményen dobolt az eső a hideg ablaküvegen. Jerry szemmel láthatólag örült Ruth tehetetlenségének. - Joanna és Charlie, Rose és Frankie - kiáltotta -, gyerünk, a kocsiba! A kis Frankie-nek, aki a korát tekintve Charlie és Geoffrey közt volt, segített visszabújni a tornacipőjébe. Olyan volt az egész, mintha ő már el is ment volna, s Jerryé lenne a ház is, meg a gyerekhad is. Úgy érezte, szétszakad a feje, amíg nem sikerült ezt az érzést egy kívülről származó zajjal összekötnie: Geoffrey jött le az emeletről, takaróját maga után húzta, és visított. Ő is menni szeretett volna. - Kicsi bogaram - mondta Ruth, s a hangja sértette a torkát -, te nem mehetsz. Eltörött a kulcscsontod, és nem tudod elgurítani a labdát. A gyerek zokogása lehunyt szemhéján dörömbölt; a többiek, ahogy kimentek, egyenként bevágták a szunyoghálós ajtót, egy, kettő, három, négy. - Te nem jöhetsz, te nem - mondta Jerry, odabenn, Ruth fejében; ez az akusztikai képtelenség kinyittatta a szemét. Jerry ott térdelt a padlón, és szorosan magához ölelte a gyereket. - Angyal kicsi fiam, szegény kis 92

angyalka fiam - mondta. Arcát Geoffrey válla fölött eltorzította a Ruth szerint túljátszott fájdalom. Megpróbált fölállni, és mint egy kisbabát, karjára venni a gyereket. A sértődött, fájós vállú kicsi kitornázta magát a kezéből, és odabújt Ruthhoz; lecsurgó könnyétől nedves lett a combja. Az a régi, fekete, egyrészes fürdőruha volt rajta, amit Bloomingdale-nél vett; melltartójából, mert úgy vélte, túlságosan hegyes benne a melle, kivette a drótot. Jerry, mosolyogva, megdörgölte a szemét. - Uramisten, ez szörnyű mondta vidáman, adott neki egy futó puszit, s magára hagyta a házban, a szakadó eső dobolásával. A közeg, amibe Ruth elmerült, valami másnak látszott, nem űrnek, hiszen a bútorzat továbbra is ott úszott a széles fenyő padlódeszkákon, a behúzódó homály a tálalóasztalon megtartotta az üres virágvázát, s a könyvek, hiába minden kétsége önmaga létében, makacsul tartották létük várát, azt a tartós sűrítettséget, ami még egy nagyvárosénál is émelyítőbb, hisz ha kinyitják, minden könyv maga is egy-egy nagyváros. Geoffrey, akit föltett a vitorlavászon huzatú heverőre egy halom síkos kötésű mesekönyv társaságában, rémületében és értetlenségében visszatornázta magát az álomba. Lehetetlen tartásban, nehézkesen hevert így bepólyált vállal, egyik szögletes dundi keze tenyérrel fölfelé; mintha csupa hüvelykujja lett volna, akár egy Picasso-képnek. Ruth kiegyenesítette a gyerek testét; az pislogott, de nem ébredt fel. Majd az eső beszélt hozzá; fémes, kopogó hangon beszélt az ablak közelében, lágyabban a szoba közepén, és teljesen elhallgatott, ha tenyerébe temette az arcát. Kint, mint megannyi csobbanósurranó üstökös húztak el az autók. Fenn a fürdőszobában bepárásodott az ablak, s az ereszen az esőlefolyó, ami eldugult a juharfa forgóitól és kicsírázott magvaitól, most kicsúfolta, gurgulázva parodizálta vizelete csobogását, amint az alatta lévő ovális víztükörbe csurog. Ahogy ide-oda járkált és beágyazott, az eső a padlás titkairól suttogott - egerekről, tetőcserépről, karácsonyról maradt zörgő csomagolópapírról, faforgácsról. Eszébe jutott szülei vermonti háza, az ottani fenyőerdők, az a szelíd dűlőút, ami nem volt más, csak szederbokrok közt vezető páros keréknyom, a tüskés bokrok, a láthatatlanul megbúvó kövecskék, amelyek a meztelen talpát szúrták, az a kitérdelt munkásnadrág, amit az apja egész álló nyáron, mindennap viselt, édesanyja kamrájának takarékos tökélye, hogy ő meg a húga soha ne maradjon éhen, és soha ne tömje túl magát. Ruthnak az jutott 93

eszébe, hogy most a szüleihez kéne fordulnia, de már ki is verte a fejéből. Nézz szembe a dolgokkal. Keresztülnéztek rajta, túl sok magyarázatba kerülne, hogy most meglássák. Lement a földszintre, kitöltött magának egy nagy pohár vermutot, s letette a zongorára. Minthogy nem volt ideje festeni, az utóbbi időben megint abban lelte örömét, hogy ügyetlenül bár, de Bachhoz kereste az utat. A gyönge szesz és kiterjesztett két keze megtalálta azt a zöldellő alapot, ahol a muzsika akkordokat viragzik; szívét magával sodorta kanyargó árama, s a bokája fájt a pedálozástól. Mire Jerry meg a gyerekek nagy zajjal visszatértek a kuglizásból, Ruth, átugorva minden négy keresztnél vagy négy b-nél több előjegyzésű darabot, már a Wohltemperiertes Klavier közepén tartott; fölállt, hogy köszöntse őket, s nekitántorodott a zongoraszéknek, mintha a zene mozgása, amely folytatódott benne, a szobát lökte volna neki az ő megtorpant testének. A vermutos üveg félig kiürült. Jerry, arcán önhitt kifejezéssel, csodálkozva lépett oda hozzá, és megérintette az arcát; nedves volt. - Te még mindig fürdőruhában vagy - mondta. Hazaérkezése, az, hogy ajtót nyitott, kifolyatta a házból a hangokat, amelyeket Ruth azért varázsolt elő, hogy ne legyen egyedül. Geoffrey fájdalomra ébredt; a gyerekek ott zsinatoltak körülötte. Vacsorát készített nekik, és fölhívta kedvenc pótmamájukat, Mrs. O.-t, azaz O'Brient, a vaskos özvegyet, akinek olyan keble volt, mintha párnával tömték volna ki, s nyugodt, háromszögű arca, mint egy szófogadó kislányé. Ott lakott, lejjebb, az utcában, mármár halhatatlan, ősöreg anyjával. Ruth megfürdött, és estére öltözött. Figyelembe se vette ruhatára higgadt színű darabjait, s egy sárga ruhát választott, amit a Geoffrey születése utáni nyáron vett, annak örömére, hogy helyreállt teste rendes terjedelme. A ruhát utóbb túlságosan fiatalosnak érezte, túlságosan kivágottnak. De nem most; most nem volt vesztenivalója. Most még illatszert is használt. Ahogy az öltözőasztaltól elfordult, megpillantotta Jerryt, ott állt a ruhásszekrénye előtt, alsónadrágban, egyik keze a csípőjén, a másikkal a fejét vakarta, ő is azon töprengett, mit vegyen fel erre a meghatározatlan alkalomra. E ritka pillanatban szépnek látta, elérhetetlen szobornak, nem ádázul gyönyörű reneszánsz Davidnak, hanem középkori Ádámnak, meztelenül, egy timpanonon, meghajtott fejjel, hogy beleilleszkedjék a tér háromszögébe, s testtartása szűzi riadalmat tükrözött. Félszeg és áttetsző keresztény test gondolta.

94

A halvendéglő, ahova Jerry elvitte, a város valamikori szívében volt, korhadozó dokkok szomszédságában, egy tengerészkapitány házából alakították át, s valamennyi kistermében külön kandalló állt; ebben az évszakban azonban kiseperték a hamut, s a tűzikutyák közt cserepes bazsarózsa nyílt. Az asztalterítő piros-fehér kockás, az asztalokon gyertya, kicsi és alacsony burában, az világítja meg a vendégek arcát, mint egy de la Tour-festménycn. Gint ittak tonikkal, s Jerry csak kerülte a témát, pletykált; ő hagyta. Megérkezett a kagylóleves; hangja megváltozott, komolyabb lett, ellágyult. - Szép ez a ruhád - mondta. - Miért nem veszed fel gyakrabban? - Azután vettem, hogy Geoffrey megszületett, de túl hamar. Derékban bő. - Szegény Geoffrey. - Nem érti ezt a kulcscsont dolgot. - A három közül mintha ő hasonlítana hozzánk legkevésbé. De miért? - Mert ő a legkisebb. Te egyetlen gyerek voltál, én meg idősebb testvér. Hajlandó vagy végre elmondani? - S te hajlandó vagy meghallgatni? - Persze. - Nos, azt hiszem, szerelmes vagyok. - És ki a szerencsés leányzó? - Tudnod kell. Biztos, hogy sejted. - Talán. De azért csak mondd ki. Jerry szerette volna, de képtelen volt rá; lesütötte a szemét, s beleivott a levesébe. Ez nem lehet komoly. Ruth játékosan kijelentette: - Ha nem találom ki, és rosszat mondok, még megsértődsz. Kimondta: - Sally. Mikor neki szeme se rebbent, sürgetőn rákérdezett: - Hát ki más lehetne? Egy légy szállt Ruth ajkára, s a csiklandástól fölriadt; a légy szemével látta önmagát - eleven hegynek, kagylóbűzt lehelő tűzhányónak. - Hát ki más is lenne, ugye? - felelt; szeretett volna tapintatosan osztozni Jerrynek abban az üdvözítő hitében, hogy Sally a nyilvánvaló, a sorstól rendelt asszony. - Én mindig kedveltem Sallyt - mentegetődzött Jerry. - És hogy érez irántad ő? 95

- Szeret. - Ebben te biztos vagy? - Sajnos igen, Ruth. - Le is feküdtél vele? - Az csak természetes. - Bocsánat. Gyakran? - Vagy két tucatszor. - Két tucatszor! S mikor? Az, hogy Ruth végre meglepődött valamin, fölbátorította Jerryt. Volt mersze rámosolyogni. - Hát számít az? - Persze, hogy számít. Attól lesz az ügy valóságos. - Ruth, én szerelmes vagyok bele. Ez nem pletykadolog. Találkoztunk, hol itt, hol ott. A parton. Nála. Néha a városban. A tavasszal velem volt Washingtonban. Egyre valóságosabb lett. - Uramisten, Jerry. Washingtonban? - Ne. Ne keltsd bennem azt az érzést, hogy hiba volt elmondanom. Nem bírtam már ki, hogy te ne tudj róla. - És a múlt héten? Mikor későn jöttél haza és én a La Guardian vártalak? Akkor is veled volt? A gépen? Ott volt. - Nem. Ne folytasd. Szerelmes vagyok Sallybe. Mindössze ennyit kell tudnod. Sally Mathias. Már az is boldoggá tesz, ha a nevét kimondom. - Veled volt a gépen, mikor vártalak? - Ruth, ez annyira nem lényeges. - Mondd meg. - Jó. Igen. Ott volt. Ott. Ruth elmosolyodott. - Rendben van. Ne keríts olyan nagy feneket neki. Mikor odajöttél hozzám, és megcsókoltál, és úgy tettél, mintha olyan nagyon örülnél nekem, akkor épp tőle jöttél. Előtte épp őt csókoltad meg búcsúzóul. - Nem hiszem, hogy egyáltalán megcsókoltam volna, annyira meg voltam rémülve. S bármilyen furcsa, de tényleg örültem neked. - Furcsa. - Most nem akartam, hogy velem jöjjön, de utánam jött magától. Föl kellett hívnom a szállodát, hazudnom kellett, kénytelen voltam elrohanni a Külügyből, igazán kényelmetlen volt. Aztán visszafelé nem indult gép, azazhogy indult, csak mi nem fértünk fel rá. Richard azt hitte, hogy Sally a városban töltötte az éjszakát. Sally fölhívta Richardot, és azt mondta neki, 96

hogy elromlott a Saab. Fantasztikus, hogy az a hülye hogy lenyeli minden hazugságát. - Richard nem tudja? - Nem hiszem. - Jerry rábámult; szövetségest, tanácsadót vélt fölfedezni benne. - Biztos, hogy nem. Ha tudná, lehetetlen, hogy ne tett volna semmit. A pincérnő elvitte a levesescsészéiket, s Ruthnak kihozta a főtt fésűkagylót, Jerrynek a sült nyelvhalat. Ruth meglepve észlelte, hogy képes enni, sőt, farkasétvágya van. Talán azt hitte, ha úgy eszik, mint rendesen, akkor rendben van minden. A hírek, amelyekkel Jerry szolgált, úgy érezte, valahogy olyanok, mint az ellenség, áttörték a vonalat, de belőle még csak egy kis részt volt idejük elfoglalni. - Talán nekem kéne beszélnem Richarddal - ajánlotta fel -, hogy ő mit szól a dologhoz. - Talán inkább ne. Ha tőled tudja meg, és miattam válik, akkor köteles lennék elvenni, nem? Ő ránézett, látta, hogy beesett az arca és csillog a gyertyafényben, s rádöbbent, hogy Jerry voltaképpen élvezi a dolgot. Már jó ideje nem voltak el így kettesben vacsorázni, s a veszély légköre, meg az, hogy fürkészték egymást, az alkalmat találkává - s izgalmassá - tette. Ruth élvezte, hogy a maga részét a kalandban maga irányítja; az, hogy föl kellett adnia magából valamit, a maradékot csak fölszabadította, s meglepően mozgékonnyá tette. - Nem - mondta. - Lehet, hogy nem is válna el tőle. Neki is megvoltak a viszonyai, Sallynek is. Lehet, hogy így állapodtak meg, s ez hozzátartozik a házasságukhoz. Jerry föl se figyelt rá, hogy ő tud Richard viszonyairól. Csak Sallyről tudott beszélni. - Igen, lefeküdt más férfiakkal is, azelőtt, de egyikbe se volt szerelmes. - Kivel feküdt le? - Ezzel-azzal. Míg különváltan éltek. Én sose kérdeztem, hogy volt-e köztük, akit én is ismerek. Hát nem különös? Azt hiszem, féltem megtudni. - Meg kell kérdezned tőle. - Köszönöm, tudom, hogy miről beszélgessek Sallyvel. - Bevalljak neked valamit? - kérdezte Ruth. - Hogy bevalljál-e valamit? - Csak ne légy olyan nagyra. Tudom, hogy az enyém nem ér fel a te bámulatosán romantikus viszonyoddal. De nekem is volt egy. - Neked? Ruth, ez csudálatos! Kivel? 97

Már-már megmondta neki, de tudta, hogy kinevetné. Megcsapta az a megvetés, amit Jerry Richard iránt érzett, és elpirult. - Nem mondom meg. Régen volt, s mikor rádöbbentem, hogy téged szeretlek, és nem azt a férfit, véget vetettem neki. S az föl se vetődött, hogy szerelmes lenne belém. - Biztos? - Holtbiztos. - S ha elválnál, ez az ember eljönne érted? - Kizárt eset. - Lehet, hogy ez az igazság, de a vére akkor is meglódult, mintha hazudnék. - Miért nem árulod el a nevét? - Mert még fölhasználnád ellenem. - És ha megígérem, hogy nem? - Mit ér nekem az ígéreted, ha más nőt szeretsz? Jerry elhallgatott, megrágta, lenyelte az ételt. - Ti nők ezt, úgy látszik, háborúnak tekintitek, nem? - S te minek? - Én kínos helyzetnek. Szeretem a gyerekeket, szerettelek téged. Sőt, bizonyos értelemben még ma is. Ez a férfi... jobb volt vele, mint velem? - Nem volt rossz. Jerry felhörkent, komikus módon. - Ez övön alul volt. Jobb, vagy sem? - Másmilyen. A szeretőm volt, Jerry. Férjnek lenni nehezebb, mint szeretőnek. - Szóval jobb volt. Affene. Érik az embert meglepetések, mi? Most jól megleptél. Bár ne tetted volna. Ez megzavart. Ruth fölmérte a távolságot kettőjük között, hogy megítélje, megérett-e rá az idő, hogy megérintse Jerry kezét. Még nem érett meg, gondolta. - Ne hagyd, hogy megzavarjon - mondta. - Csacsi kis ügy volt, örülök, hogy vége. Akkoriban boldogtalan voltam, és még mindig hálás vagyok annak a férfinak, így hát ne is kérd, hogy eláruljam. Ez nem érint téged meg Sallyt. - De igenis érint. Féltékennyé tesz. Miért nem akarod megmondani, hogy ki az? - Ha megmondanám, talán nem lennél féltékeny. Jerry elismerően nevette el magát. - Skip volt, mi? - Nem. - Akkor David. - Nem játszunk kitalálóst. - David volt. Ezért vagy olyan ellenséges Harriettel. Ő volt az. 98

- Most már csak azért sem mondom meg. Valamikor, talán. Majd meggondolom. Azért árultam el, hogy viszonyom volt, mert véget vetettem neki. Az embernek véget kell vetnie az ilyesminek, Jerry. Nagyszerű, páratlan, csudálatos dolog, de nem tartós, s ha tisztességes akarsz lenni Sallyvel - rólam most felejtkezz meg, ha az megkönnyíti a dolgot -, ha tisztességes akarsz lenni Sallyvel, a gyerekeiddel és az ő gyerekeivel, sőt Richarddal, akkor ne siesd el a dolgot. - Már nem tudom elsietni. Kora tavasszal kezdődött, s Sallyt évek óta szeretem már. Nem kellett lefeküdnöm vele, hogy szeressem. Bár az sem ártott. Ruth, hallgass rám. Ne kicsinyeld le ezt az asszonyt. Nem ostoba. És nem is rossz. Soha nem mondott rólad egy rossz szót; gyötrődik miattad. Mikor kiderült, hogy kezd a dolog nagyon komollyá válni, szakítani akart, de én nem engedtem. Én voltam, s nem ő, aki folytatni akarta. Ő az enyém. Hozzám tartozik úgy, ahogy te soha. Nehezen tudnám megmagyarázni, de ha vele vagyok, akkor én vagyok felül. Ha veled vagyok, akkor valahogy fej fej mellett vagyunk. Két hosszú mutatóujjával a levegőben mutatta, hogyan. Vajon mi szükség rá, hogy Jerry ezt végigcsináltassa vele? Miért nem fogja magát, s megy el? Miért muszáj rákényszerítenie, hogy ő küldje útjára? Erre nem hajlandó. A hallgatásával mond rá nemet. Viselkedj férfi módon, légy férfi. Nézz szembe a dolgokkal. - Kávét vagy süteményt parancsolnak? Vajon mióta áll itt a pincérnő? - gondolta Ruth. Szikár nő, előrehajolva áll, hogy ne fájjon annyira a lába, s mint egy unott anya, néz le rájuk. Semmi rendkívüli nincs a beszélgetésükben, érezteti a tartásával. - Csak kávét legyen szíves - mondta Jerry, fölvette az öléből az asztalkendőt, összehajtogatta, s valami különös, szeretetteli könnyedséggel tette le a pohara melle; megszabadult a terhétől. Ebből a fehérből azonban, amit Ruth vállára rakott, itt-ott kínos-hegyesen meredt ki valami. - Másodízben úgy ment utánad Washingtonba, hogy nem te kérted? - Mhm. - Látszott az arcán, hogy ez mennyire hízeleg neki. Könyörögtem, hogy ne. A saját érdekében. - A kurva. Jerry fölkapta a fejét, reménykedve. - Ezt miért mondod? - Mert kurva. Mindig is annak tartottam. Nincs még egy nő, aki így rád hajtott volna, amikor van három gyereked.

99

- Nem is hajtott rám. Menekült. Nem kurva, édesem, hanem tisztességes nő, aki nem tudja, miért kéne boldogtalannak lennie. Olyan, mint te. Sok szempontból nagyon hasonlíttok. - Köszönöm. Gondolom, ez szerinted bók. - Ha az, fogadd el, én azt ajánlom. - Beszélni fogok vele. - Uramisten, minek? - Jerry átrakta az asztalkendőt a tányérja egyik oldaláról a másikra. - Mit akarsz mondani neki? - Fogalmam sincs. Majd kitalálok valamit. - Nem tudsz olyasmit, amit ő is el ne mondott volna már. - Akkor lehet, hogy örülni fog, ha mástól is ugyanazt hallja. - Ide hallgass, te. Én megvédem azt a nőt. S ha másként nem megy, csak ha elveszem, akkor el fogom venni. Ezt akarod elérni? - Én nem akarom, hogy elvedd, eszem ágában sincs. De te akarod. Igaz? Lassan felelt. - Igaz. Habozása most lehetőséget adott rá, hogy Ruth megsimogassa a kezét. Jerry keze hagyta. Azon a két ujján, amellyel a tollat fogta, tusfoltos bőrkeményedések. - Hadd beszéljek vele - mondta. - Richardnak nem fogom megmondani. Nem fogok ordibálni és sikoltozni. Ez fontos. Nők olyasmit is el tudnak mondani egymásnak, amit a férfiak nem tudnak helyettük. Tudom, hogy nem kurva. Kedvelem őt. És becsülöm, hogy szeret téged. És tudom, hogy azt keresed benne, amit... amit bennem nem találsz meg. Bár Jerry keze visszahúzódott, érezte, hogy Jerry meglágyul; látta, hogy elégedetten dűl hátra, mert lehet, hogy Ruth meg Sally mindent elintéz egymás közt, s így nem neki kell döntenie. Megjött a kávé. Most figyeltek fel rá, hogy körülöttük mindenütt beszélgetnek; a világot a beszélgetés tartja mozgásban. Jerry meg ő, azután, hogy évekig éltek együtt, mint láthatatlan szülők gyerekei, most elkezdtek egymással felnőttként beszélgetni. Mielőtt fölálltak volna, Jerry ünnepélyes udvariassággal megkérdezte: - Kívánod, hogy elmenjek ma este? Olyan gyorsan, olyan ösztönösen jött ajkára a válasz, hogy nem is érezte döntésnek. - Dehogyis. - Biztos? Úgy tisztább lenne. Nem ígérhetek neked semmit. - Hova mennél? - Ez kérdés. Be a városba?

100

- Tudod, hogy szállodában nem tudsz aludni. Ne légy csacsi. Nem akarsz még ma este elhagyni, vagy igen? Jerry elgondolkodott. - Nem. Nyilván nem. - Ő valószínűleg társaságban van, Richarddal, s úgyse tudna elmenni hozzád. - Nem is kérném rá. Először nekem kell elhagynom téged. - Nos, ezt majd te magyarázod meg a gyerekeknek. Nem irigyellek érte. Jerry elmélyülten tanulmányozta a kockákat az abroszon, mintha a szálak talán kiadnának valami választ. A bal keze középső ujjával körbekörbe rajzolta az egyik kockát. Miután megesküdtek, Jerry nem volt hajlandó karikagyűrűt viselni, azt mondta, akkor folyton azzal babrálna. Gyere, sétáljunk egyet a parton. Conanték fizettek, rámosolyogtak az unott pincérnőre, beszálltak Jerry kocsijába, a vászon tetejű Mercuryba. A part fölött, így eső után, sárga volt az ég. Csak halványan látszottak a csillagok, de a majdnemhogy telihold olyan fénnyel világított, hogy a fövényen követte őket az árnyékuk. Az Öblöt mintha a Grace-sziget lámpái, szemközt meg a Jacob's Point tanyaépületei tűzték volna a látóhatárra. Ruth alig tudta elhinni, hogy alig tizenkét órája még itt feküdt, és figyelte, mint tart feléje a nap; a dagály elmosott minden aznapi lábnyomot. Most, este, meztelen lába szép, hideg, s ahogy a hullám átcsapott rajta és visszavonult, fényesen derengő nyomokat hagyott a homokban. Jerry megállította, megölelte, megcsókolta a nyakát, arcát, szemét. - Nem tudom, mit tegyek - mondta. - Nem tudok lemondani egyiktekről sem. - Ne dönts még - mondta ő. - Én nem készültem még fel rá. - Te nem is fogsz soha! - Azt te nem tudod. Fel tudok én készülni rá. De ígérd meg, hogy a nyár végéig nem csinálsz semmit. - Rendben - mondta Jerry. Ruthnak rossz volt a lelkiismerete, hogy ilyen sokat ért el ilyen könnyen. - Kibírod? - Sally és Jerry; valahogy szívfacsaró volt, hogy ezek azt hiszik, szeretik egymást. Ott látta őket a képzeletében, s ő csak nőtt-nőtt, fölébük, míg végül már attól tartott, elájul. A lakkozott éjszaka úgy pörgött körülötte, mint egy Chagall-kép; magához szorította Jerryt, szánalomból. - Mit kell kibírnom? - kérdezte Jerry. - Hogy nem találkozol Sallyvel - mondta ő. - Ez is hozzátartozik az ígérethez? 101

- Tégy próbát; érd be velem - mondta Ruth -, a nyár végéig. Különben mi értelme? - Minek? - A próbának. - És aztán? - Aztán döntesz. - Uramisten - mondta Jerry és elengedte. - Te csodálatos asszony vagy. Másnap, hétfőn, fölhívta Mrs. O.-t, aztán Sallyt. - Sally? Itt Ruth. - Szia. Mi újság? - Valaha titkárnő lévén, Sally hangjában volt valami féken tartott elevenség, szakmai biztonság, amiről az ember nyomban megfeledkezett, amint visongani, flörtölni hallotta őt, társaságban. - Semmi jó. - Ó. Szegénykém. - Azért hívlak, hogy megkérdezzem: átmehetnék-e hozzád egy csésze kávéra? Sally szavai gondosan kimért térközökben követték egymást. - Pe-ersze. Nem jönnél inkább késő délután, és innánk valamit? A strandra nem mégy ki? Tegnap rémes volt. - Rémes. Nem tartalak fel sokáig. - Nem hoznád a gyerekeket is? - Nem, már... - Ruthot magát is meglepte bocsánatkérő nevetése - ... kerítettem egy pótmamát. - Richard elvitte valahova Bobbie-t, hogy megnézzenek valami telket vagy mit, s csak Peter van itt velem meg a kicsi. Akarod, hogy... nem zavar, ha itt vannak ők is? - Ugyan. Nekem is csacsiság volt pótmamát hívnom. - Attól függ - kockáztatta meg Sally. - Magaddal hozhatnád Geoffreyt, hogy legyen az enyimeknek társaságuk. Ruth úgy érezte, ki akarják játszani, s hogy a másik nő még mindig sötétben tapogatódzik. - Lehet, hogy elviszem. - Geoffrey utálta Petert, mert az állítólag folyton lökdösi. - Majd meglátom. - Nagyszerű. Akkor várunk! - énekelte Sally, s letette a kagylót. Ruth dühös volt, hogy kénytelen belepréselni Geoffrey lábát a tornacipőjébe. Mikor Mrs. O megjött, a gyerek sírt, hogy elviszik, Joanna és Charlie meg nyafogott, hogy nekik otthon kell maradniuk. 102

Téli hétvégeken, ha hó volt, el szokták vinni a gyerekeket szánkázni a Mathiasék dombjára; Richard és Sally ilyenkor sütivel és forró csokoládéval vendégelte meg a gyerekeket, s rumos teával a felnőtteket. A házhoz vezető bekötőút fölfelé kanyarodott s Ruthnak, akármilyen ingerült és felháborodott volt, s akármennyire félt is, a Falcon ismerős ringásáról eszébe jutott az a sok, évszakhoz igazodó vendégszeretet, ami odafent, a dombtetőn várt rá: a téli szánkózások, nyáron a kerti fogadások, a vacsoravendégségek, a szó-póker, a szövőtanfolyam, a plakátfestés, azoknak a bizottságocskáknak az összejövetelei, amelyek igyekeztek Greenwoodot még inkább paradicsommá tenni. Sally az oldalbejáratnál várta. A nap keleten állt, és a fák árnyának puha rácsa, amely a vörös borítódeszkákra hullott, Sallyt is érte, s attól, hogy foltos volt, mint a szarvas, csak hangsúlyosabb lett állati némasága. Fehér nadrág volt rajta, feszes és csípőre szabott, St. Tropez-i divat szerint, csónakkivágású trikó, széles borostyánsárga csíkos. Hosszú lába meztelen volt, s ráfért volna, hogy újralakkozza a lába körmeit; hamvasszőke haja boszorkányos szigorral hullott alá. Hegyes arca sápadtnak látszott, mintha vért veszített volna, vagy nemrég született volna gyereke. - Az imént beszéltem Jcrryvel - közölte. - Igen? - Ruth nyitva tartotta az ajtót, hogy Geoffrey ügyetlenül és óvatosan kikászálódjék a kocsiból. - Figyelmeztetni akart - mosolyodon el szélesen Sally, s Ruth, mint mindig, megint lehetetlennek érezte, hogy ne mosolyogjon vissza rá. Peter Mathias meg a kicsi lány, akinek az a nevetséges neve van, ott volt az anyja lábánál. Hogy is hívják azt a kislányt, valami barbár neve van, valami császárnő, nem Cleopatra... Theodora! - Menjetek, mutassátok meg Geoffreynek a hintát! - kiáltotta Sally, rikítóan dallamos hangon, s bár a gyerekek félénken bújtak vissza hozzá, Caesar, Mathiasék aranyvizslája, nekivágott a lábak közt, s mutatta nekik az utat a hátsó udvarra, ahol a hinta állt a fák árnyékában, Sally megfordult; Ruth követte, be a házba, s most friss szemmel, Jerry szemével látta a jól ismert berendezést - a szögletes támlájú heverőket, a durván csomózott absztrakt szőnyegeket, az üvegasztalokat, az Arp-forma lámpákat, a középszerű tehetségek, például Buffet és Wyeth műveiről készült bekeretezett nyomatokat. Jerry bizonyára imádta, pénzről és fényről beszéltek neki. Sally mestere volt a fénynek, fehér festéssel, cserepes növényekkel invitálta a napot, hogy jöjjön be az ablakon, s maradjon is ott. A konyha volt valamennyi helyiség közül a 103

legragyogóbb; a nap ízzé-porrá tört az ablakpárkányon, s hosszú szilánkokra minden fa-felületen, amit Sally tettereje fényesen tartott. Múlt éjszaka, mikor Ruth és Jerry az ágyban beszélgetett és forgolódott, mint a gyerekek a karácsony izgalmában, míg csak egészen meg nem csikkadnak, Jerry szemrehányást tett neki, hogy Sally mennyivel jobb háziasszony, mint ő. Ruth azt felelte, hogy Sallynek ott van Josie, de tudta, hogy ez gyenge érv. Neki is lehetett volna Josie-ja, ha akarta volna. De nem akarta; szerinte a háztartás másodrendű szenvedély. - Föltettem a kávét, de nem hiszem, hogy már kifolyt volna - mondta Sally. Ruth leült a reggelizőasztalhoz. Antik darab volt, nehéz diófa, Richard nemrégiben vette Torontóban; emlékezett rá, milyen büszke volt, hogy sikerült szert tennie rá.- Hol van Josie? - kérdezte. - Fenn. Ne félj. Nem fog zavarni minket. - Nem félek. Csak téged nem akarlak kínos helyzetbe hozni. - Ez nagyon kedves tőled. - Sally a tűzhelynél megrázta a fejét, s hátravetette a haját; kicsi feje volt, amolyan törpefeje. - Sajnálom, hogy Jerry elmondta neked. Még korai volt. - Korai? Miért? - Mikor Sally nem válaszolt, Ruth azt mondta: - Ne sajnáld. Nekem jobb, ha tudom, hogy hányadán állok. Boldogtalan voltam egész nyáron, anélkül, hogy tudtam volna, miért. - Annyit gondoltam rád - mondta eltöprengve Sally, s letett elébe egy csésze kávét. Ruth vállat vont. - Előbb-utóbb ki kellett derülnie. Jerryt majd szétveti a büszkeség. - Azt mondja, megígérted, hogy Richardnak nem mondod el. - Azt mondta, ha mégis elmondanám, megszöktetne. - És azt is mondja, Ruth, hogy neked is volt valakid. Sally háttal állt neki, ahogy kávét töltött magának, s Ruth szemügyre vette a testét, Jerry érintésének a nyomát kereste, s elgondolkodott, hogy vajon valóban imádja-e Jerry ezt a magas és széles csípőt, ezt az ívelt, hízásnak indult hátat. - Ezt nem kellett volna elmondania. Sally megfordult. Tágra nyílt szeme, a szeme formája és enyhén felvont szemöldöke nagyon szép volt. - Nekem mindent elmond.

104

Ruth lesütötte a szemét. - Azt elhiszem. - Csúszott visszafelé; megálljt parancsolt magának. - Nem. Nem hiszem. Még azt se hiszem, hogy akármelyikünkkel teljesen becsületes lenne. - Te nem ismered. Kínosan becsületes. - Én nem, a férjemet? - Bizonyos szempontból nem. - Ez elég pajzánul hangzott. Sally, miután módfelett gondosan letette a kávét az asztalra, nehézkesen leereszkedett a székre, a hangja fátyolossá vált. - Ne legyünk olyan hűvösek. Azért mondta el, hogy ne érezzem magam kurvának veled szemben. Azt nem mondta meg, hogy kivel. - Mert nem tudja. - David Collins? - Nem. Régen volt, s föl se merült, hogy elhagyjam Jerryt. Én vetettem véget neki, s a férfi nagyon rendes volt. Meglepően rendes. Nem hinném, hogy nagyon mélyen érintette volna a dolog. - Szerencsés vagy - mondta Sally. - Szerencsés? - Hogy nem szerettél bele a szeretődbe. - Egy kicsit. A gyomrom hónapokig rendetlenkedett. Öt kilót leadtam. Ajkához emelte a csészét, forrónak találta, visszatette a tányérra, s ott olyan volt, mint egy Bonnard-csendélet csészéje, felülnézetből, a körvonalát elmosta a fény. Sally a csupasz asztallapot simogatta, mintha reszketeg kézzel próbálna elsimítani egy nem létező ráncot. Ruth keze a csészével játszott, s utóbb, valahányszor megpróbálta fölidézni e beszélgetés emlékét, mindig ez a kép jutott eszébe: a négy reszketeg fehér kéz, amint a napsütötte fényes diófán babrál. - Tudod - mondta Sally -, te elutasítod Jerryt. - Nem volt szándékomban. Nem akartam. Talán ő utasít el engem. - Rosszul éltek. - Igazán? - Ne így, Ruth. Hagyd ezt a hangot. Mi Richarddal évekig csodáltunk titeket, ti voltatok az eszményi házaspár. Nekünk sose volt könnyű, s irigyeltünk is titeket, azt hiszem - hogy olyan közel vagytok egymáshoz, s hogy úgy megbíztok egymásban. Aztán, az idén, valami történt köztetek, éreztem, hogy Jerry menekülne, hozzám vagy más nőhöz. Gondoltam, ha már valakihez, akkor miért ne hozzám? - Sally álla elvörösödött, ahogy ez kimondta, s hirtelen elmosolyodott, hogy ne látsszék az ajka reszketése. 105

Olyan könnyű lenne, gondolta Ruth, most lefeküdni és meghalni, föláldozni magát a másik asszony életerejének. Sallynek semmi kétsége, hogy joga van élni. Ruth megkérdezte: - Régóta érzel így Jerry iránt? Sally bólintott, igen, igen, igen, megpróbált beleinni a kávéjába, de forrónak találta, félreseperte a haját a szájáról, könnyes arcáról. - Mindig mondta. - Igazán? - Ruth most olyasvalamivel került szembe, ami biztos, hogy túlzás volt. - Akkor is így ereztél volna, ha Richarddal boldogan éltek? Érezte, hogy idétlen, amit mond; Sally megmerevedett a tapintatlanságától. - Annyira azért nem voltam boldogtalan Richarddal, amíg Jerry nem jött. Most szörnyen. Hallom, hogy csak bántom, bántom, és képtelen vagyok abbahagyni. Tönkre akarom tenni. - Újra megeredt a könnye. - Szarok arra az emberre. Ruth nevetett, Richardot hallotta e kifejezésben. Ahogy Ruth fölengedett, Sally megkeményedett és mérges lett. - Azt hiszed, az rendjén van, hogy te csak ülsz itt és nevetsz? Vállalnod kell a felelősséget azért, amit teszel, Ruth. Nem éheztethetsz ki egy férfit érzelmileg, hogy aztán, ha máshoz fordul, csak meghúzd a zsinórt, és visszaszerezd. Jerrynek szüksége van rá, hogy szeressék; és tőlem megkapja. Tőlem meg. Ő maga mondta, hogy én megérdemlem őt. Hát meg. Én őt, ő engem. Ruth összefüggéstelennek érezte Sally beszédét, mintha több olyasmit kötött volna össze, amit eleve el akart mondani, s ami, részben, csökkenti a felelősségét. Közbeszólt: - Ide figyelj, Sally. Ne hidd, hogy én élvezem ezt a szerepet. Ha nem volna az a három gyerek, nem lennék itt. Ez nagyon is megalázó. - Nem építhetsz egy házasságot a gyerekekre. - Eszembe se jutott. Te úgy beszélsz - mondta -, mintha Jerrynek csak te kellenél. Biztos vagy ebben? Ő mondta az este, hogy mindkettőnket kíván. Nem kétlem, hogy azt hiszi: szerelmes beléd. De engem is szeret. Sally lesütötte a szemét, és megkockáztatott egy szomorú, ferde és végtelenül fölényes mosolyt. Ruth makacsul folytatta. - Nekem nem mondott igazat rólad, lehet, hogy neked se rólam. Az éjjel együtt voltunk. Sally fölemelte a szemét. - Mindazok után? - Miután beszélgettünk. Igen. Természetesnek és helyénvalónak látszott. - Te megölöd, Ruth. Megfojtod azt az embert.

106

- Nem. Nem én. Tavasz óta súlyosbodott az asztmája, s minden éjjel fölkel. Azt hittem, a virágpor az oka; de te vagy. Te ölöd meg, azzal, hogy tőle várod: mentsen meg téged és három gyereket, akinek nem ő az apja, abból a rossz házasságból, amit te kötöttél. S ez meghaladja az erejét. Keress valaki mást. Keress egy keményebb embert. - Miért fuvolázol te folyton az én házasságomról? - Férjhez mentél, nem? S ami azt illeti, ugyancsak jól. - Miért szarsz te Richardra? Ha egy kicsit többet törődnél vele, nem kéne ezt tenned velünk. - Nem teszek veletek semmit. Mindössze annyit kértem Jerrytől, hogy döntsön végre. - Melletted. De kellek neki. Kellenek neki a saját gyerekei. A gyerekek nagyon fontosak Jerrynek. Boldogtalan egyke volt, s most élvezi, hogy neki három van, akit eltarthat és nevelhet, úgy, ahogy őt soha senki. - A gyerekei akkor is az övéi lesznek. - Hát nem - mondta Ruth. Zavarba ejtette a saját hevessége. Gondolkozzunk logikusan - mondta. - Szegényen akarsz élni vele? Én az voltam, és boldogan vállalom megint. Gyűlölöm a pénzünket, s a módot, ahogy kénytelen megkeresni. Én nem félek a nincstelenségtől. Te félsz tőle. - Nem hiszem, hogy épp te tudod megmondani, hogy én mitől félek. Minél kimértebb lett Sally, Ruth annál jobban felhevült. Égett az arca. Félsz te mindentől - mondta. - Attól, hogy nincs meg mindened. Épp ez a bájos benned, ez a mohóság. Ezért szeretünk mindannyian. - Majd éppen te szeretsz, mi? - kérdezte Sally. Fölállt, mintha támadás érte volna; Ruth azon vette észre magát, hogy áll ő is, és elkeseredett gyerek vagy álombéli anya módjára, aki ugyanakkor maga a gyerek is, megöleli a másik asszonyt az asztal sarkánál, s a kávéscsészék így felülről kört mutatnak a körön belül. Sally teste különös volt, kemény és széles. Aztán elengedték egymást, mert ölelkezés közben rádöbbentek, hogy ellenségek. A lakk és fehér festék és fém és a nap Sally konyhájában megannyi nekiszegezett tőrként vette körül Ruthot, miközben megpróbálta megmagyarázni: - Neked többre van szükséged, mint nekünk többieknek. Neked szükséged van az új bútoraidra, a ruháidra, az utazásaidra a Karibtengeren, a Mont Tremblantra. Nem hiszem, hogy tisztában lennél vele, milyen bizonytalan Jerry megélhetése. Utálja, amit csinál. Egyre mondom

107

neki, hogy hagyja ott. Ő nem olyan, mint Richard. Az mindegy, hogy Richard mennyi hibát követ el, pénze mindig lesz. Az asztalnál állva Sally az ujjával követte a diófa erezetét, oda-vissza, oda-vissza. Azt mondta, hangsúlytalanul: - Nem hiszem, hogy nagyon ismernél minket. - Jobban, mint hiszed. Azt tudom, hogy Richard nem lesz nagylelkű. Sallynak már piroslott a szemhéja; nagyra nőtt jó kislánynak látszott, akinél mindjárt eltörik a mécses. - Én megmondtam Jerrynek - bökte ki -, hogy abba beledöglik, ha két asszonyt próbál eltartani. - Ez csak kihívás számára. Ha ilyesmit mondasz, csak azért is meg akarja mutatni. - Tudod, nagyon felülről beszélsz te Jerryről. - Én nem csak néhány hónapja ismerem. - Nézd, Ruth, nincs értelme veszekednünk. Olyan mindegy, hogy mi milyennek tartjuk egymást. Jerrynek kell döntenie. - Nem fog. Amíg mi mindketten az övé vagyunk, addig nem. Nekünk kell döntenünk. - Ezt hogy gondolod ? És Sally kérdése olyan őszintének tetszett, olyan gyámoltalan és reménykedő volt, hogy Ruth felelt is rá, olyan magától értetődően, mintha egy prédikációt fejezne be. - Egyelőre mondj le róla. Ne találkozz vele és az isten szerelmére, ne telefonálgass neki. A nyár végéig hagyd magára. Szeptemberben, ha még mindig téged akar, legyen a tied. Egye fene. - Ezt komolyan mondod? - Miért ne? Egyikünk sem szándékszik örökké élni; én nem vagyok olyan szánalomra méltó, mint amilyennek, úgy látszik, ti Jerryvel tartotok. Sőt, azt hiszem, ha egyszer belefogok, egyenesen jól fogom végigcsinálni azt a válást. - És mindkét asszony elnevette magát, mintha csak összeesküvésre derült volna fény. Sally keze, ezt leleplezte a napfény, megint reszketett. Hátrasimította a haját. - De miért engedjek neked bármit is? Lehet, hogy ez lenne az egyetlen nyaram Jerryvel, miért mondjak le róla? - Nem magamért kérem. A gyerekeimért. Meg ami azt illeti, a tieidért, Richard az ő apjuk. - Bánja is az őket. - Minden férfi bánja. - Te csak Jerryt ismered. 108

- Már megbocsáss. - Elnézést, elfelejtettem. Hogy neked is volt az a kis szeretőd. Valahogy olyan valószínűtlennek tetszik. - Tudod, Sally - mondta Ruth -, te pompás ember vagy, de van egy hibád. - Csak egy? - jegyezte meg Sally félvállról. - Hogy nem figyelsz oda másra. Fölöltesz egy pózt, ahhoz ragaszkodsz, de ügyet se vetsz rá, hogy mit mond a másik. Én igyekszem itt nagylelkű lenni, neked adom Jerryt, ha úgy kell lennie, és igyekszem megőrizni mindkettőnk tisztességét. Mennyivel jobb érzés lenne neked, a végén, ha most békén hagynád. Azzal jöttem ide, hogy nem leszek dühös, se bőgni, se prédikálni nem fogok; és te nem engedsz egy jottányit sem. Ide se figyelsz rám. Sally megvonta a vállát. - Most mit mondjak? Hogy lemondok róla? Megpróbáltam. Nem hagyta. Szeretem. Bár ne szeretném. Nem akarlak bántani, se téged, se a gyerekeidet. Se Richardot, sem az enyimeket. - Olyan nagyon azért nem próbáltad, ha elmentél Washingtonba. - Jerry kért rá. Ő vitt magával. - Másodszor. Mikor a nyakába varrtad magad. Sally a semmibe bámult, gondolkodott. - Nem látszott helytelennek. Én nem tudom igazolni magam előtted. Ez nem rajtunk áll, Ruth. Jerry a férfi. Ha akar, az övé vagyok. De legyen annyira férfi, hogy eljön értem. - Szóval szerinted az a férfi? Aki elhagyja a gyerekeit? Sally fogta a csészét, ajkához emelte, de nem ivott s letette. Már kihűlt. Nagyon korán megtanultam - mondta -, hogy jó képet vágjak a dolgokhoz. Lehet, hogy nem látszik rajtam, de pokoli, hogy mit álltam ki emiatt. - Nem kétlem - mondta Ruth. - De ezt a poklot csak magadnak köszönheted. - Csak magamnak? Te úgy beszélsz a hibákról, mintha neked nem is lenne. Ti Jerryvel túl soká éltetek a kis művészfelhőitek közt. És annyira önhitt vagy az előkelő úrihölgy modorod mögött, hogy soha nem tanultad meg, hogyan kell egy férfira vigyázni. Én megdolgoztam a házaséletemért, te soha. Te szabadjára engedted Jerryt, de ahhoz fenn hordod az orrod, hogy ennek vállald a következményeit is. - Ha lesznek, vállalni fogom. De...

109

- Ezt nem hiszem. Tudom én azt jól, hogy meg tudod tartani, ha behúzod az összes féket, és beveted a gyerekeket is. De vajon kell neked ezen az áron? Nekem, így, nem kéne Richard. - Én igazán nem akartalak lehordani, és arra se vágyom, hogy engem lehordj. Csak arra kérlek, szerintem igen szelíden, hogy pár hétig hagyd békén a férjemet. Sally sápadt képe kipirult. - A fenébe is, azt csináltok Jerryvel, amit akartok. Véleményem szerint mindketten hallatlanul éretlenek vagytok. - Majd közlöm vele a véleményed. Köszönöm a kávét. - Kifelé menet a nappaliban látta, hogy a fehér heverő karja kopott, s hogy a Wyeth-nyomat csálén lóg. Kint, a gyepen, amire nagyon ráfért volna a nyírás, Caesar épp akkor lökte hanyatt Geoffreyt. A gyerek visított, nem annyira fájdalmában, gondolta Ruth, mint inkább félelmében, hogy megint megsérült a kulcscsontja. - Caesar! - kiáltott rá a kutyára Sally, s Ruth azt mondta: Semmi vész. A gyereknek nehéz hete volt. - Hallottam - mondta Sally. Ruth rápillantott Sallyre, annak igazolásául, hogy az a jelenet, a konyhában, nem is volt igaz; a másik asszony szélesen visszamosolygott rá. De amikor Ruth már benn ült a kocsiban és Geoffrey ott nyafogott a háta mögött, Sally a fehér nadrágjában letérdelt a fűbe, hosszú haja előreomlott, klasszikus tartásban magához ölelte két gyermekét, egyiket az egyik, másikat a másik oldalon, a kutya meg, ráadásul, ott őrködött Theodora másik oldalán. A Támadó Kiűzetése: gondolta Ruth a tartása láttán, miközben a szikra gyújtott, s a gáz meg a gravitáció meglendítette a kocsit az úton. Odahaza kifizette Mrs. O.-t, aki addigra már megetette Joannát és Charlie-t, végignézte, mint tűnik el a két gyerek a szomszédban, majd beleült a hintaszékbe, hogy szundítson egyet. Ruth töltött egy vermutot egy narancslés pohárba, és felhívta Jerry irodáját. A mellék foglaltat jelzett. Négyszer próbálkozott a rákövetkező húsz percben, míg a vonal végre szabad lett, s ő meghallotta Jerry hangját. - Kivel beszéltél ilyen sokáig? - kérdezte. - Sallyvel. Ő hívott. - Hát ez igazán álnokság. - Miért? Ki volt borulva. Ki mást hívott volna? - De én épp az imént ígértettem meg vele, hogy nem fog. 110

- S ő megígérte? - Hát, nem kifejezetten. Azt mondta, szerinte mi mindketten nagyon éretlenek vagyunk. - Mhm, mondta, hogy ezt közölni fogod velem. - És mit mondott még? - Azt mondta, hogy te azt mondtad, hogy én még mindig szeretlek. - És erre te mit mondtál? - Már nem emlékszem. Azt mondtam, hogy gondolom, igen, bizonyos értelemben. Nem tudom, ennek miért kell kiborítania őt, mikor ő különben is feltételezte, hogy többé-kevésbé ez a helyzet. Ez nyilvánvaló. - Már miért lenne ez az ő számára nyilvánvaló? Te azt mondtad neki, hogy szereted, szeretkeztél vele, azt a benyomást keltetted benne, hogy én nem számítok neked. - Gondolod? - Hát persze, kicsim. Ne légy már olyan ostoba, vagy szadista, vagy mi. Azt a benyomást keltetted benne, hogy őt szereted. - Hát persze; de az, hogy őt szeretem, nem jelenti azt, hogy mást ne szerethetnék. Ez csak világos. - Ó, világos. - Most meg te vagy dühös. Ez reménytelen. Eresszetek belém mindketten egy-egy golyót, és menjetek egymáshoz. - Mi nem egymást akarjuk. Megpróbálkoztunk egy testvéries öleléssel, és úgy hagytuk ott egymást, mint két vizes macska. - Azt mondja, te azt mondtad neki, hogy hagyjon engem békén. - A nyár végéig. Amiben veled megállapodtunk. - Meg? - Talán nem? - Hát, arra nem gondoltam, hogy mégy, és ezt levered a torkán. - Nem vertem én le semmit a torkán. Olyan barátságos voltam, hogy már okádnom kellett magamtól. - Azt mondja, nagyon hűvös voltál és arrogáns. - Nemigaz. Nem voltam. Ha valaki arrogáns volt, az ő. Úgy viselkedett, mint egy kőkemény édessütemény. - Most az az érzése, hogy cserbenhagytam - panaszkodott Jerry. -Azt mondja, ő szeret, de én csak játszom vele.

111

- Nos. Az, hogy te bevallottad nekem, az valahogy kísérlet is volt. Kíváncsi voltál rá, hogy mi történik. Mert ha én robbanok, akkor megúszod, hogy te légy kénytelen dönteni. - Ez nem egészen tisztességes. Először is: te már a határán voltál, hogy megsejtsd. Másrészt meg ő is rágta a fülemet, hogy tegyek már valamit. - Szerintem az, hogy „cserbenhagytad", némi túlzás. Ha valakinek, hát nekem kéne úgy éreznem, hogy cserbenhagytál. De úgy látszik, esze ágában sincs senkinek, hogy eltűrje, hogy én bármit is érezzék. Amíg vele beszéltem, mindvégig azt kellett mondogatnom magamban, hogy nem én vagyok a rossz. Szemmel láthatólag mindketten úgy gondoljátok, hogy csúf dolog részemről, ha nem fordulok fel. - Egyikünk sem gondolja. Most ne kezdj el sírni. Te hős vagy. Sally azt mondta. - És mit mondott még rólam? - Azt, hogy nagyon jól beszéltél. - Igazán? Muris. Szerintem nem. Csak ki-ki böktem valamit, s az mind célt tévesztett. - Ő mondott valamit Richardról? - Alig említette. - És mit mondott a gyerekekről? - A dolog gyerek-részét szemmel láthatólag nem tartja nagyon fontosnak. Szerinte a gyerekeket csak ürügyül használjuk. - Ezt így mondta? - Éreztette. - És mit mondott még? - Láthatólag feneketlen éhséget érzett Sally szavaira, s neki muszáj volt ezzel etetnie őt. - Lássuk csak - mondta Ruth. - Igen. Nagyon izgatta a szeretőm, és megkérdezte, hogy nem David volt-e az. - Édes, bocsáss meg, hogy ezt elmondtam neki. De úgy gondoltam, hogy ha tudja, akkor ettől valahogy helyrebillen az egyensúly köztetek. Ruthnak muszáj volt nevetnie, a vermuton meg a könnyein át, amint elképzelte Jerryt, mint igazságos, előnyosztó versenybírót ezen a kis lóversenyen, amit ő maga rendez. - Mi olyan mulatságos? - Te. - Én aztán nem - mondta Jerry. - Én tökéletesen logikus és tisztességes emberi lény vagyok, aki mégpróbál mindenkinek kedvére tenni, s 112

ugyanakkor részt venni az enedik ostoba értekezleten, amelynek az a célja, hogy meghatározza a szürkének pontosan azt az árnyalatát, amely megfelel az átlagos harmadik világbelinek ebben az istenverte ostoba harminc másodperces sorozatban! - Mikor ő elengedte a füle mellett a kitörését, megkérdezte: - David volt? - Nem. Nem David Collins. Soha nem vonzott David Collins. Még táncolni sem tudtam vele. És egyáltalán nincs ínyemre, hogy ez az én régi viszonyom ilyen komikus megkönnyebbülés mindenki számára. - Nem az, édes. Mindenki nagyon komolyan veszi. Sőt, szerintem a viszonyod pontosan az a nyom, amire mindannyiunknak szükségünk van. - Én azt hiszem, hogy erre a nyomra a te kis barátnődnek van szüksége, némi barátságos zsarolás érdekében. - Miért vagy ilyen machiavellista? Mit mondott még Sally? Aláírta azt az „el a kezekkel" szerződést, amit te fölkínáltál neki? - Esze ágában sem volt. Egyre csak azt mondogatta, hogy neked kell döntened. - És ki ez a „neked", én vagy te? - Te. A férfi. Uramisten, valahányszor ez a nő kimondta, hogy „férfi", mintha az lenne a nyelv legszentebb szava, mindig azt hittem, hogy elhányom magam. - Már hogy tudnék én dönteni? Ahhoz nem tudok eleget. Nem tudom, hogy te szeretsz-e vagy sem; te azt mondod, igen, de én nem érzem. Lehet, hogy legszívesebben elválnál tőlem, csak udvarias vagy, hogy ezt megmondd nekem. Lehet, hogy ez lenne a legjobb, ami életedben történt veled. - Ebben kételkedem - mondta lassan Ruth, s igyekezett maga elé képzelni magát, mint elvált, magányos asszonyt, mezítláb, őszülő hajjal. De Jerry sietve folytatta. - Nem tudom, hogy a gyerekek idegösszeomlást kapnának-e vagy sem. Nem tudom, hogy Sally, ha egyszer benne vagyok a zsákjában, nem találna-e halálosan unalmasnak. Néha azt hiszem, hogy számára a vonzerőm pontosan az, hogy nem vagyok benn a zsákjában. Lehet, hogy csak az kell neki, ami nem lehet az övé. Lehet, hogy ezzel valamennyien így vagyunk. - Lehet - mondta Ruth, szórakozottan. - Nos, ha ez a helyzet - nyomta meg a szót Jerry, mintha Ruth az ellenkezőjét állította volna -, nevetséges szétverni két családot, amely 113

többé-kevésbé működik, és kicsinálni fél tucat gyereket. Másrészt viszont Sallyt meg engem öszszeköt valami. Valamiféle, a maga módján nagyon erős kötelék. - Erről nem kívánok hallani. - Nem? Jó. Akkor beszélj magadról. Hogy érzed magad? Boldog vagy? Szomorú? Szeretnél válni? - Nem vagyok boldog, és nem szeretnék válni. - Szomorú vagy. - Levert. Nyakig a vermutban. Az a beszélgetés, Sallyvel, most kezd fejbe verni. - Olyan kellemetlen volt? Nem csodálkoztál, hogy milyen rendes az otthona? Mindig ilyen, mindegy, hogy mikor mégy, éjjel-e vagy nappal. És nem volt érzékenyebb, mint vártad? - Kevésbé. - Kevésbé? - Sokkal. Mikor jössz haza? - Nem tudom. A rendes időben. Talán valamivel később. - Elmégy hozzá. - Nem helyesled? - Nem. Jerry érezhetőleg meglepődött. - Szerintem el kell. A hangjából ítélve kétségbe van esve. - Ha lát, még jobban kétségbe lesz. - Miért? Hisz szeret. Mindig fölvidítom. - Lehet, hogy Richard is odahaza van. - Találkozhatunk valahol a parton is. - Borul. - Délben mindig - mondta Jerry. - Feltehetőleg szeretkezni fogtok - bökte ki ő. Jerry hangja visszahúzódott, a kagyló fém- és kristály alkatrészévé lett. Ne légy nevetséges - mondta. - Annak vége. Hála neked. Szívemből gratulálok. - Letette a kagylót. Úgy érezte, mintha megverték volna; átléptek fölötte. Ennek a titoknak éppúgy megvannak a szabályai, mint ahogy egy kastélynak a lépcsőházai; ő tévedésből annak a szobának az ajtaján kopogtatott, ahol az úr és az úrnő feküdt és szeretkezett. S az ajtó előtt most kicsinek érezte magát; döbbent volt és szégyenkezett, összeszidták, és csak bámult: akár egy gyerek. Ruth 114

azon vette észre magát, hogy miközben a bal keze még a kagylót tartja, jobb kezével egymásba kapcsolódó négyzeteket rajzol egy számla ablakos borítékjának hátára. Ahol két négyzet fedi egymást, ott befeketíti; a világos és a sötét felület, bármilyen zavart is a lelkiállapota, egyensúlyban van. Elnézegette ezt az absztrakt rajzot, s azon töprengett, hogy ha magára marad, végül be tudja-e majd önmagának bizonyítani, hogy valóban művész? Hőség volt, s a gyerekek lármáztak, hogy menjenek ki a strandra. Nem értették, hogy aznap miért olyan velük. A zajongásuk félelemről árulkodott. Ruth úgy érezte, otthon kell maradnia, hogy történjék akármi, ott legyen. Nem tudta, mi lehet az, de úgy képzelte, hogy Jerrynek szüksége lesz rá. Ez az elképzelt szükség jótékony hatással volt a gyomrára. Mikor eljött az ideje, Geoffreyt letette aludni, a két nagy meg eltűnt a szomszédban. Ürültek, hogy otthagyhatják. Leült hát a zongorához, de a zenének nem volt ereje; Bach barokk kacskaringói valahogy nem álltak össze. Ruth odament a telefonhoz és felhívta Jerry irodáját, de azt mondták, hogy Jerry házon kívül van, és nem is megy már vissza aznap délután. Öt elmúlt, mire hazaért; ő történetesen épp fenn volt az emeleten; fölment, hogy megnézze Geoffreyt. A gyerek olyan hosszan aludt, hogy az valahogy nem volt természetes; talán, gondolta, mert föllökte a Mathiasék randa kutyája, az a hogy is hívják?... Nyílt a bejárati ajtó; Jerry fölkiabált; ő hallotta a lépteit az alsó lépcsőfokokon. - Ne gyere fel! - kiáltott le neki. Mikor a nappaliba belépett, Jerry épp a bútorok közt járkált, mintha keresne valamit, és cigarettázott. A cigaretta rosszul állt a kezében, pedig még csak három hónapja, hogy abbahagyta a dohányzást. - Miért gyújtottál rá? - kérdezte. - Hazafelé jövet vettem - mondta. - Azért szoktam le róla, hogy érezzem a szája ízét. Most ki vagyok éhezve a rákra. - Mi történt? Jerry megigazított egy szőnyeget, és berakott a polcra néhány könyvet. Semmi mondta. Nem sok. Sírt. Mondtam, hogy addig nem kereshetem fel újra, amíg szabad nem leszek, mire azt mondta, igen, erre is számítottam. Mondtam, hogy ez az egyetlen tisztességes út. Egyetértett velem, és megköszönte, hogy éreztetem vele a szeretetemet. Én megköszöntem, hogy ő érezteti velem. Ez mind nagyon józanul ment, míg csak el nem sírta magát. - Mélyen, bosszantóan drámai módon megszívta a cigarettáját, 115

tüdőre, mintha a füstöt ki se akarná engedni. - Istenem - mondta. - Nem vagyok hozzászokva. Szédülök tőle. - Megállt egy kisasztalnál, s megigazított egy lámpaernyőt. - Azt mondta, nem hitte volna, hogy ilyen könnyen engedek neked. - És ezután, gondolom, karodba vetted, és megmagyaráztad neki, hogy pár nap az egész, rábeszéled te a vén szatyort, hogy a váláshoz hozzájáruljon. - Nem, igazán nem. Ezt nem mondtam. Bár ott lettél volna te is, ha ilyeneket hiszel rólam. Alig szóltam valamit. Egészen megkukultam. Nagyot szívott megint a cigarettából, egy csöppet megtántorodott, s úgy huppant bele a dán fotelba, hogy a bútor törékeny váza megreccsent. Előrebillent a feje, mintha csak löknék, Ruth azt hitte, mindjárt elfogja a görcsös köhögés, de sírva fakadt. Zokogása a teherautó légrekének szisszenésére emlékeztető hangos sóhajokkal, és - mert közben beszélni próbált - töredékszavakkal keveredett. - Azt mondta... majdnem hogy ez volt az utolsó, amit mondott... hogy legyek jó hozzád... és ne kínozzalak vele. - Pedig most pontosan ezt teszed. - Nem szándékosan. Ide hallgass. Én nem is akarom, hogy ez a mi rohadt házasságunk megjavuljon, hisz ő megtanított szeretni, téged meg hogy... méltó vagyok a szeretetre. - Soha nem mondtam, hogy nem. - Nem kellett... úgyis éreztem. Te azért jöttél hozzám... mert tudtam rajzolni. Én rajzoltam a körvonalakat... és te töltötted ki... színekkel. - Ostobaság. Ide hallgass, Jerry, semmi szükségem rád, ha ezt így akarod folytatni nekem. Egy ilyen nő miatt. Bocsáss meg, de én nem állom. Képtelen vagyok komolyan venni. - Akkor mondd, hogy... menjek. Most rögtön. Ha Jerryre rájött az asztmás rohama, fölébredt éjszaka, arra, hogy alig kap levegőt. Ilyenkor kiment a fürdőszobába, hogy megigyék egy pohár vizet, vagy azzal könnyített magán, hogy föl-alá járkált, aztán görnyedten visszajött az ágyhoz, ahol őt többnyire ébren találta. Azt mondta, úgy érzi, mintha fal volna a tüdejében, vagy a padló emelkednék, hogy ő ne kapjon elég levegőt; és minél inkább igyekszik, a fal annál szorosabbra zárul; ilyenkor kiverte a veríték, és sírt, hogy ez a halál; megkérdezte, hogy miért akarja őt megfojtani és miért van annyi gyereke, és miért nem tartja tisztán a házat, miért nem hajlandó hinni Krisztusban, Lázár föltámadásában, a 116

lélek halhatatlanságában - ilyenkor nem volt határa a vádaskodásának, s ő tűrte, mert tudta, hogy amíg kap annyi levegőt, hogy vádaskodni tudjon, addig nem fullad meg. Végül, miután eltartott a dolog vagy egy óra hosszat, belefáradt, hogy szidja őt s mögötte az Istent, elernyedt és elaludt, horkolt nyugodtan, miközben ő ott feküdt mellette és bámult a sötétbe. Nem tudta megérteni, hogy ha egyszer tisztában van vele, hogy csak a félelme és a rémület görcse zárja el tüdeje elől az őt bőven körülvevő oxigént, hogyhogy képtelen megszabadulni a rohamaitól; de most, hogy magába nézett, ott is talált valami különös belső falat, nagyon hasonlót az övéhez, mert egyszerűen képtelen volt elképzelni, hogy igenis el kell engednie. Azt látta, hogy Jerry elszánta magát; megbünteti őt, ha nem engedi el, s hogy emberi méltósága azon áll, kész-e azonnal feláldozni a házasságukat. Ez az áldozat egyszerű, bátor, tiszta és esztétikus lenne. Eltávolítaná őt ezektől a lealacsonyító emberektől, ezektől a greenwoodi házasságtörőktől. Sőt, e belső fal mögött ott érezte még a szabadságát és az álmait is. Csak éppen áttörni nem tudott rajta. Jó lelkiismerettel nem. Egy ártatlan férfi meg egy mohó nő paráználkodott és Ruth képtelen volt igazolni azt az illúziót, ami ezt többnek mutatta volna. Mindketten túloztak, s bár ő belátta, hogy a szépség a túlzások birodalma, valakinek akkor is ki kell tartania az igazság mellett. Az igazság pedig, hogy Sally és Jerry valószínűleg jobban illik Richardhoz meg őhozzá, mint egymáshoz. - Megtenném - mondta Jerrynek -, már holnap elmennék egy ügyvédhez, ha becsülném ezt a nőt. - Az a nő, akit te becsülsz - vágta rá Jerry -, az az indigómásolatod lenne. - Már nem sírt. - Ez nem igaz. Nem vagyok magamról olyan nagy véleménnyel. De Sally... Sally ostoba, Jerry. - Én is az vagyok. - Annyira nem. Egy éven belül megutálnád. - Gondolod? - Ez érdekelte. - Biztos. Láttalak titeket társaságban: együtt idegesek vagytok. - Ugyan. - Úgy viselkedtek, mint az eszementek. - Nem tudnám megmondani, hogy mit szeretek benne... - Dehogynem. Azt, hogy ugyanakkor ér a tetőpontra, amikor te. - Ezt honnét tudod? - Kitaláltam. 117

- Igaz. Nem csinál vallást a testi kapcsolatból, mint te. Szerinte az mulatság. - Én hogy csináltam vallást belőle? - Mindennek tökéletesnek kell lennie. Egyszer egy hónapban csodálatos vagy, de én azt nem győzöm türelemmel. Időm nincs, Ruth. Haldoklom. - Ezt hagyd abba. Hát nem érted, hogy minden asszonynak ez a problémája: nincs akadály. Kénytelen hát ő létrehozni. Én is éreztem már: egy férfit szolgálni, azért létezni, hogy szolgáljam, csudálatos. De csak mint a szeretője. Sally meg a szeretőd... - Nem. Az, persze, de biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy szeretkezik Richarddal is, mint velem. És különben is, több ez annál, mint ami az ágyban történik. Ha vele vagyok, mindegy, hogy hol, akár az utcasarkon, és várom, hogy színt váltson a lámpa, akkor is érzem, hogy nem fogok meghalni. Vagy ha tudom, hogy igen, valahogy akkor sem érdekel. - És ha velem? - Veled? - Úgy beszélt hozzá, mintha láthatatlan hallgatókhoz szólna. Te magad vagy a halál. Nagyon nyugodt, nagyon tiszta, nagyon távoli. Tehetek akármit, az téged nem változtat meg. Különösképpen nem is érdekel. Feleségül vettem a saját halálomat. - Hülyeség. - Hogy ülhet itt ilyen önhitten, sőt, várakozással tele, miután kijelentette, hogy ő a halála? Még Jerry beszél az ő unitárius önteltségéről, mikor épp Jerry öntelt, öntelt a fájdalmában, reménytelen szerelmében, a könnyen szórt túlzásaiban. Tartozol nekünk annyival, hogy jól meggondold a dolgokat, s most csak beszélsz, bele a világba. Tegyük fel, hogy elveszed Sallyt. Hűséges lennél hozzá? - Ez a te gondod? - Persze hogy az, minthogy arra kértél, adjak szabad utat a te csodálatos szerelmednek. De mennyire csodálatos? Most fölfedeztél magadról valamit, ami elbűvöl; hogy szeretnek a nők. - Szeretnek? - Ezt hagyd abba. Légy egy kicsit komoly. Gondolkozz. Mi az, amit inkább akarsz: Sallyt, vagy itthagyni engem? Nem ürügyül használod őt, hogy kikeveredj a házasságból? Hogy a gyerekektől, a munkádtól szabadulj? - Gondolod, hogy én mindettől szabadulni akarok?

118

- Nem tudom. Csak épp, hogy úgy érzem, nem Sally az én igazi riválisom. Azt hiszem, kialakítottál valami képet a szabadságról. Én mondom neked, Sally, feleségnek, nagyon is követelő lesz. - Tudom. Ő is tudja. - Jerry fölemelte a kezét; ő azt hitte azért, hogy a könnyeit letörölje; de a fejét vakarta meg. A beszélgetés apasztotta a könnyeit. - Bizonyos szempontból - mondta - könnyelműségnek látszik, hogy az ember az egyik monogámiából a másikba meneküljön. - Könnyelműség. És drága dolog. - Gondolom. - És ha félrelépsz, mennyi időbe telik, amíg azt neked természetben visszafizeti? - Nem sokba. - Úgy van. Akkor most hagyd békén egy ideig, és gondolkozz rajta, hogy tulajdonképpen mit is akarsz - ezt az egy nagy fenekű szőkeséget, vagy... - Vagy? - Vagy sok más nőt. Jerry elmosolyodott. - Te sok más nőt kínálsz nekem? - Nem éppen. Egyáltalán nem. Én egyszerűen csak közöltem, hogy mi a valóság. - Ez a szép abban, ha unitárius valaki; nem cipel a vállán túl sok burzsoá moralitást. - Láthatólag az sem, aki lutheránus. - Annak nem is kell. Minket a hit éltet. - Különben kárpótlásul magam is igényt tartok néhány férfira. Ez meglepte Jerryt. - Pontosan kikre? - Majd közlöm. - Odébb ment, öntudatlanul is csúfondáros tánclépésben, s az aranykeretű tükör a két ablak között váratlanul derékszögben adta vissza a képét - csípője előrefeszítve, könyöke fölemelve, ajka csücsörít, mintha nagyon is nedvdús gyümölcsbe harapott volna. Mikor ez a kép a helyére szögezte, Jerry odalépett mögéje, és átfogta a mellét. - Úgy látszik, azt hiszed - mondta -, jól áll neked a romlottság. Az ölelése undorította; az elhagyott nő iránti szánalmában Ruth nem örült a tulajdon sikerének. Elhúzódott tőle, és azt mondta: - Ki kell mennem a strandra. Egész délután azt ígérem a gyerekeknek. Te is jössz, vagy itthagysz minket? 119

- Nem. Veletek megyek. Nincs hova mennem. - A fürdőruhád kint lóg a kötélen. A greemvoodi fiatal házasok, mikor az asszonyok már nem voltak minduntalan terhesek, annak a rendje és módja szerint újabb meg újabb ürügyeket találtak, hogy összejöjjenek, a kapcsolattartás rituális szükségletének kielégítésére. Strand, tánc, tenisz, bizottsági ülés - s mindezekhez újabban a vasárnap délutáni röplabdamérkőzés. Ebben a nagy keveredésben elkerülhetetlen volt, hogy Mathiasék és Conanték összetalálkozzanak. Sally egész nyáron halvány színeket viselt, fehér matrózpantallót elefántcsontszínű ujjatlan trikóval, napszítta, limonádészínűre fakult sárga fürdőruhát. Ruthnak úgy tetszett, szinte megfagyott, törékennyé vált, s Jerryre valami konok és elbűvölt rettegéssel nézett. Érdekelte volna, mi rejlik Jerryben, ami ilyen hatást idézhetett elő. A szél, ami úgy téphetett volna ki egy asszonyt, mint jeges orkán a fát, úgy hatolt át rajta, hogy levele nem rezdült, érthető hát, ha Ruth azon töprengett, egyáltalán él-e ő még? Valahol a lelke aggódó mélyén föltámadt a gyanú, hogy az övéi körülötte - anyja, apja, húga - mind egy összeesküvés részesei, egy összeesküvésé, amit életnek hívnak, s amiből őt kirekesztették. Éjszaka, Jerry mellett fekve, azon gondolkodott, hogy megszökik, szeretőt kerít, állásba megy, visszaszerzi Richardot, öngyilkosságot kísérel meg; mind csak azért, hogy nekifeszüljön a láthatatlan ellenállásnak, s e fájdalomból fakadó halk robbanással bizonyítsa, hogy ő igenis létezik. Abban a lehetetlen helyzetben találta magát, hogy csak azért is bíznia kell; de valahogy képtelen volt megbízni Jerryben, az pedig, érezvén a bizalmatlanságát, csak táplálta, s lévén ez az egyetlen nyílás, amelyen át menekülhetett, egyre tágítani igyekezett. Bátorította az illúzióját, hogy létezik egy világ, amelyhez neki születésétől semmi köze. Vasárnap délutánonként, ha a mérkőzésnek vége volt, az otthon, ahova Conanték hazatértek, úgy rémlett, teljesen szétfoszlott; bevetetlen ágyaival, a törött játékszerekkel, a csálén álló koszos párnákkal maga volt a zűrzavar. Ilyenkor Jerry bevágta magát egy karosszékbe, s csak úgy áradt belőle a szomorúság. Röplabdajátékához hozzátartozott, hogy eldobta magát, ugrott és esett, s mivel a Collinsék kertje, ahol a lábak a füvet elkoptatták, mindenféle régi hulladékot termett, üvegkupakokat, törött palackok üvegszilánkjait, nemegyszer megvágta magát; csak ült ott, rövidre 120

vágott szárú khakinadrágban, s vérzett a térde, mint egy gyereké, aki elhasalt biciklivel, s ahogy Ruth elnézte, hogy lehorgad a feje, azt vette észre, hogy az orra hegyén megjelenik egy vízcsöpp, lehull, s a helyét másik foglalja el. Képtelen volt Jerryt komolyan venni. - Az isten szerelmére, Jerry. Szedd össze magad. - Igyekszem. Igyekszem. Tulajdonképpen látnom se volna szabad. Ez az utóhatás. A macskajaj. - Akkor ne menjünk el máskor röplabdázni. - Muszáj. A gyerekek miatt. - A gyerekek vagy aludtak, vagy belevesztek a tévé zsongásába. - A gyerekek miatt! Hogy oda ne rohanjak! Uramisten, jó ürügy! Azért kell eljárnunk, hogy ti édesbús pillantásokat válthassatok a háló alatt. - Azok nem édesbús pillantások. Nagyon is hideg a tekintete. - Sose volt másmilyen. - Gyűlöl. A szerelme már rég odavan. S ez így van rendjén. Ezt is akartuk, így legalább nem kell döntenem, nem is tudom, miért bánom. Bocsánatot kérek. - Ne légy hülye, egyáltalán nincs oda. Csak teljesíti, amire kérted, s szerintem igen rendesen. - Márminthogy azt, amit te kértél tőle. - Phh. Fütyül ő rám - a szó meglepte, olyan régies volt; apja szokta volt használni. - Mint ahogy te is. Én ebben az egészben elhanyagolható vagyok, ez közte és a gyerekek közt zajlik, ne is próbálj belőlem bűnbakot faragni. Én nem tudlak visszatartani; állj fel és menj hozzá. Eredj! - Ne haragudj - mondta Jerry, s látszott, hogy ezt komolyan gondolja. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nem megy ki a fejemből az arca, ahogy egy bizonyos szögből láttam, mikor leütöttem neki a labdát; megalázó ez a helyzet, amibe juttattam. - Ő kereste, édesem. A nők kockáztatnak; tudják, hogy van, amikor nem ők kerülnek felül. Azt hiszem, ő ebben ugyancsak bátor és egyenes, úgyhogy nyugodtan abbahagyhatod ezt a csecsemő-viselkedést. Ezzel a minden vasárnapi cirkusszal nem teszel neki szívességet. Jerry föltekintett, könnyes arccal, térde véres volt, mosolya csupa remény. - Igazán azt hiszed, hogy még szeret? - Van olyan hülye - mondta Ruth.

121

Ebben a zaklatott állapotban Jerry minden vasárnap este ragaszkodott hozzá, hogy szeretkezzenek, s ő bele is ment, csak épp nem jött neki össze, merthogy máshol járt az esze; az a nő ott Jerry keze alatt Sally volt. Ügy rebbent ide-oda Jerry ujja a testén, mintha mássá próbálná varázsolni, s ami őbenne még Jerryé volt, az igyekezett engedelmeskedni. S görcsös, sötét igyekezetében, hogy engedelmeskedjék, teljesen irányt tévesztett. Végül Jerry már úgy próbálta kényszeríteni, ahogy az ember egy gépezetet kényszerít, s az erőlködéstől lihegve, elégedetten hagyta ott. Öröm volt számára, hogy Ruthnak nem sikerül, arra vágyott, hogy ne is sikerüljön, ez is előmozdította végső menekülését. - Túl sokat dohányzol - mondta. - Az anti-aphrodisiacum. - Te vagy az anti-aphrodisiacum. - Olyan rossz vagyok? Keríts magadnak szeretőt. Vagy menj vissza ahhoz a régihez. Tudom, hogy van, akivel nagyon tudsz. - Kösz. - Ezt komolyan mondom. Gyönyörű nő vagy. Még ha a szád bűzlik is, mint egy dohányospajta. - Szállj le rólam! Szállj le! - A kiabálás inkább szította, mintsem enyhítette dühét; ütötte, rugdosta a térdével; Jerry megragadta a csuklóját, s maga alá gyűrte a testét. Arca ott volt néhány ujjnyira fölötte, duzzadtan a sötétben, mint egy Goya-kép. - Te, te ronda dög - mondta Jerry, s újra meg újra nekitaszította a matracnak -, a keservedet, próbálj uralkodni magadon. Most megkaptad, amit akartál, nem? Tessék. A házasélet gyönyörei. Szemen köpte Jerryt, ph, mint egy macska, még mielőtt gondolkodott volna; a nyála a saját arcára fröccsent vissza, s ettől mintha fölébredt volna. Úgy érezte, vasból van rajta Jerry teste; a gyér fényben látta, hogy pislog és vigyorog. Aztán a marka meglazult a kezén, s a teste lecsúszott róla. Eközben, mintha csak Jerry visszahúzódó súlyát szeretné követni, megremegett a lába köze. Jerry hátat fordított neki, s összekucorodott, védekezésre készen az ökle ellen. - Hát igen, ez valami új érzés volt mondta, arra, hogy szembeköpte. - Nem gondolkodtam rajta. Nagyon ösztönös volt. - Azt éreztem. - Lefogtad a kezem. Valahogy csak ki kellett fejeznem magam. - Ne mentegetőddz. Fejezd csak ki magad, ahogy tudod. - Meg vagy sértve? 122

- Nem. Valahogy még jól is esett. Azt bizonyította, hogy nem vagyok közömbös neked. - Majdnem az egész énrám hullott vissza. - Ezt úgy mondják: szél ellen köpködni. - Jerry? - Feléje nyújtotta a karját, magához ölelte, s Jerry izmainak ernyedtsége épp a férfi erejét bizonyította. - No? - Perverzek vagyunk, nem? - Csak a normális mértékben. Emberi módon, úgy is mondhatnám. - Rendes ember vagy. - Magához szorította, hogy elhallgattasson egy szerelmi vallomást. Jerrynek alhatnékja volt, mert kimerült. - Jó éjszakát, édes. - Aludj jól. Együtt alvásuk valahogy furamód józan volt, mint ahogy együtt töltött éber életük álmatag és oktalan sodródás. Mindenki tudta. Július végére már valamennyi barátjuk. Ruth érezte a röplabdapályán, érezte, hogy a bőrét éri, amit tudnak; valahányszor ugrott, nevetett, elesett, mindig az az érzése volt, hogy a mindenttudásuk finom hálója veszi körül. A férfiak társaságban fogdosni kezdték. Annyi éven át, mióta Greenwoodban éltek, csak Richard kérte, hogy ebédeljen vele; most egy hét alatt két meghívást kapott, egyet társaságban, egyet telefonon. Mindkettőt elutasította, de rájött, hogy ez nehezére esik. Miért is mond nemet? Jerry azt kéri tőle, hogy segítsen rajta, árulja el, hagyja cserben. De nem volt hajlandó rémületében más férfihoz menekülni. Férfi, erre most jött rá először, számára mindig akad. Épp az ügyessége, tisztasága az, ami számukra érték. Hát várjanak. Föltámadt az asszonyok érdeklődése is; egy különösen boldogtalan vasárnapot követően, a hétfői kávé mellett, bevallotta Linda Collinsnak, hogy ők, Jerryvel, most „nehéz időket" élnek; ezután megújult élénkséggel köszöntötték őt az anyák a parton, s ha négyszemközt maradtak vele, elelhallgattak, hátha mondani akar valamit. Befogadták a szenvedés néma testvériségébe. Ruth eltöprengett, hogy mióta is létezhetik már ez a testvériség, hogy eddig miféle gyarlósága, értetlensége késleltette a befogadását? Sally, most látta, már régtől fogva tagja. De Sally mostanában ritkán volt kinn a parton, s ha igen, az anyák, tapintatosan, két csoportra oszlottak, egyik az egyik, a másik a nyár másik tragikus királynője körül. 123

Ebben a számára új szerepben, Sallyt utánozva, Ruth a tartózkodás palástját kanyarította maga köré, mondani alig mondott valamit, tagadni meg nem tagadott semmit. Szüleinek se mondott el semmit, bár eljöttek meglátogatni Poughkeepsie-ből. Apja pápaszemes, jóindulatú, papos arcának látványa eszébe juttatta régi dühét, amit kikezdhetetlen közületi jósága, s az a korral csak fokozódó szórakozottsága keltett benne, ahogy a közösségi szemével nézte a magánügyeket is. Neki csak ne adjon tanácsot, mint bármelyik hívének, aki beleillik a Megcsalt Feleség dobozába az emberi bajok polcán. Tudta, hogy a maga megfontolt módján igyekeznék eleget tenni a kérésének, s a tanács, amit tőle kapna, érne annyit, mint akárki másé (ne ess kétségbe, hadd menjenek a dolgok a maguk útján, őrizd meg a méltóságodat, gondolj a gyerekekre); rossz volt a lelkiismerete, hogy ha ez alkalommal megfosztja a papi hivatás gyakorlásának lehetőségétől (családján kívül okos tanácsadónak tartották, Ruth eljegyzése idején ő vette észre és jegyezte meg szelíd figyelmeztetésként, hogy Jerry „még a koránál is fiatalabbnak látszik"), akkor a felnőtt lány bizalmát tagadja meg tőle, az egyetlen ajándékot, amit még megadhatna neki. De az apja cserbenhagyta, megbántotta őt a paplak homályos folyosóin, mikor olyan fájóan részrehajló volt az anyjával, csak őrá támaszkodott, s ettől valahogy érzéketlenné vált a lányai iránt. Apjuk, fura tiszteletadásként nő voltuk előtt, sohasem öltözött-vetkőzött a jelenlétükben, afféle megszentelt jelenség volt, elrejtőzött előlük. Belénevelte a sikertelenség reflexét, azt az ösztönös várakozást, ami már akkor a vérében volt, mikor Jerry úgy próbálta meglovagolni, mint egy kisfiú a biciklit, amit alig ér fel. Úgy küldte vissza az öreget Poughkeepsie-be, hogy nem okozott neki gondokat. Az, hogy az anyjának is elmondhatná, eszébe se jutott. Anyja született feleség volt. Csak szörnyülködött volna. Ruth már-már arra gondolt, hogy Richardhoz fordul. A félvak, nagyotmondós Richard nem hagyta egészen cserben. Vagyis hogy az emberi gyöngéi, a bátorság és a tisztánlátás hiánya, olyan helyt helyezkedtek el, ahol ő könnyen ki tudta egyenlíteni. De az a másik nő épp az ő felesége. Ruth látta, abból, hogy Richard mint pislogott, vigyorgott és izzadt a társaságban, még amikor Jerry és Sally a legszembetűnőbben viselkedett is, hogy a tudás tengerén Richard elveszett, zátonyra futott. S hogy majd hogyan reagál, a maga alamuszi módján, azt lehetetlen volt előre megmondani. A következmények Ruthra is veszélyesek lehetnek, s ez 124

megfékezte azt a vissza-visszatérő vágyát, hogy megfogja az ismerős kezet a társas együttlét zűrzavarában, s a férfit kivezesse oda, ahol csak ketten vannak. S az a sejtés is a védelmére volt, hogy bolondot csinálna önmagából, s ami még rosszabb, Jerryből is. Így hát makacsságból nem beszélt senki mással, csak Jerryvel; a gyilkosa volt egyetlen bizalmasa. Ahogy tanulmányozta, megismerte, mint a más szeretőjét, agyában hidegen formát öltöttek azok a lehetőségek is, amelyeket első megrázkódtatásában még elfojtott. Lehetséges, hogy nem is szereti Jerryt, lehetséges, hogy hamarosan elveszti. Szexuálisan azonban egyre közelebb kerültek. Ez maga a mennyország mondta Jerry egy éjszaka, amint ő ott guggolt fölötte, s a férfi alulról beléhatolt. Később megmagyarázta: Pontosan ilyennek látom a testi mennybemenetelt; csak megyek, megyek, föl, föl a hihetetlenül lágy, meleg, határtalan égbe: beléd. - Ez nem szentséggyalázás? - Most már volt annyi bátorsága, hogy rákérdezzen Jerry legbensőségesebb szerelmi viszonyára, amely az ő szemében eddig oly homályosnak és ellenségesnek látszott, a vallásosságára. - Mert a farkamból Krisztust csinál? Nem tudom. Ez mindkettőben közös: hogy fontosabbak, mint amilyennek lenniük kéne. Ahogy Krisztus a világmindenséghez, úgy viszonylik a farkam énhozzám. - Az tehát, mikor én vagyok alul, maga a pokolraszállás? - Nem. Te a mennyország vagy minden irányban, csak oldalt néha fáj. - Nahát! - De nem olyan rémes. Szeretlek. Ez ijesztő volt. Jerry az utóbbi időben nagyon ügyelt, hogy ezt ki ne mondja. - Igazán? - Úgy látszik. Én mondom neked. - Akkor nem is akarsz itthagyni? - De. De igen. Reggel majd dühös leszek rád, mert mindig megcsalatod velem Sallyt, azzal, hogy ilyen bűbájosán kurvás vagy. - Kurvásabb - kérdezte -, mint Sally? - Ó, sokkal. Ő nagyon illedelmes. Veled olyan, mintha sárban henteregnék. Sár Anyával. Vele... - érezte, Jerry teste ott alatta behúzódik önmagába, ahogy keresi a szót - ...mintha pillangó röppenne egy kis virágra. - Kötve hiszem. 125

- A szár meghajlik, egy csöpp harmat hullik a földre. Potty. - Ebből egy szót se hiszek. Azt hiszem, pont az ellenkezőjét mondod, mint amit gondolsz. Miért sértegetsz, épp most, hogy olyan jó volt együtt? - Pontosan azért; mert megzavar. Különben is, Ruth, miért volt olyan jó? Mi ütött beléd az utóbbi időben? - Nem tudom; talán mert miért ne? Nincs mit veszítenem. Mindig arra gondolok, hogy ez talán az utolsó alkalom, s a szépérzékem parancsára ki kell élveznem. - Ez elszomorít. Hát olyan biztos vagy benne, hogy itt akarlak hagyni? Érezte, hogy Jerry szeretné, ha biztos lenne, s ettől a döntése már ott állna, a nyilvánvalóságok birodalmában, kettőjük mögött. - Nem, csöppet sem. Szerintem szamárság lenne, ha most mennél el, mikor egyre jobb leszek az ágyban. - Lehet ám, hogy úgy érzem, addig nem hagylak el, amíg meg nem erősödik az önbizalmad az ágyban, hogy más palit is tudsz fogni magadnak. - Ne aggódj, majd csak megoldom. - De hogy? El nem tudom képzelni. Kihez tudnál hozzámenni, utánam? - Ó... valami hülyéhez. - Pontosan. Valami hülyéhez. Aki majd nem felelne meg neked. - Akkor ne hagyj itt. - De Richard nem elég jó Sallynek. - Szerintem maga a tökély. Őket egymásnak teremtették. Hagyd csak békén őket. - Nem vagyok képes rá. - Én azt hittem, igen. - Gondolatban. Szörnyű felelősség, hogy van valaki, akinek csak én vagyok jó. - Bizonyára. - Te. Nem akarsz még egy kirándulást a mennyországba? - Nem. Augusztus. A napok percről percre zsugorodtak, és minden szürkület korábban érkezett; az éjszakák fokozódó hűvöse megenyhítette a déli nap hevét; az mintha nyájas-langyossá vált volna tőle. Ahogy kinézett a konyhaablakon a gyepre, ahol a gyereklábak széles rendeket koptattak a sárga földig, Ruth úgy érezte, rövidülésben látja az időt, valami elmosódott 126

időpontból, mikor Jerry már régen elment. A föld, a halottnak, lapos; s élete pillanatait, amint megélte őket, úgy érezte, máris maga alá temeti a nyomasztó visszaemlékezés. Futóhomokon állt. Amint bebizonyította az igazát - hogy a valóságban inkább a felesége, mint az a másik -, Jerry szíve elsodródott tőle, a felé a lehetetlen nő felé. Meg-megesett, hogy mikor a munkahelyén hívta, a vonal foglaltat jelzett. A szaggatott csöngést egyre szorosabbra záruló falnak érezte. Egyszer Sally számát is fölhívta, s az is foglaltat jelzett: a fal bezárult körülötte. Este elmondta Jerrynek: - Őt is hívtam, de az ő száma is foglalt volt. Jerry egy kis tánclépést tett oldalt: - Hát aztán? Vannak barátai. Jó néhány. Még az is lehet, hogy új szeretője van. - Mondd meg az igazat. Ez nagyon is komoly. Jerry ijesztően összeomlott, a vállát rángatta: - Jó. Szoktam beszélni vele. - Nem igaz. - Az igazat akarod tudni vagy nem? - Ki hív kit? - Az változó. - S ez mióta folyik? Ugyanaz a tánclépés, most vissza, mintha a megtörténtet meg nem történtté próbálná tenni: - Nemrég. Két hete, vasárnap, olyan nyomorúságos rosszul nézett ki, hogy felhívtam és megkérdeztem, hogy van. - Megszegted, amiben megállapodtunk. - Amiben te megállapodtál. És nem is szegtem meg. Semmivel nem kecsegtettem. Ide hallgass, Sally nagyon közel állt hozzám, a barátom volt, némi felelősséggel csak tartozom neki. Ha veled esett volna meg, kíváncsi volnék, most hányadán állnál. - Én meg annak a jelét látom benne, hogy még mindig érdekel. Egyébként, hogy van? Szemmel látható élvezettel beszélt róla, hadd szaporítsa a futóhomokot. - Nem olyan vészes. Arról beszél, hogy megszökik mindannyiunktól. - Miért akarja otthagyni Richardot? - Mert hébe-hóba megveri. Haragszik rá, mert nem fekszik le vele eleget. Ő azt mondja, képtelen rá, mert még mindig engem szeret. És nagyon rossz a lelkiismerete, azért, amit vele tesz, és nem akar neki több fájdalmat okozni, így hát azt hiszi, a legjobb, ha Richardot megszabadítja 127

magától. Már persze nem úgy, hogy megöli magát. Belőle teljesen hiányzik a te halálvágyad. - Ebből elég, hallani se akarom. Hát nem látod, hogy téged igyekszik megrémíteni? Ha akarna, nagyon jól tudna Richarddal is szeretkezni, hisz azt csinálja tíz esztendeje. - Ó, ha rólad van szó, akkor ez nagyon érzékeny és kényes kérdés, de őneki persze nem probléma. - Menj, rohanj hozzá, és vidd el Arizonába, vagy mit tudom én... Wyomingba, ha odakészültök. Jó? Ha látnád a tulajdon ábrázatodat, miközben róla beszélsz, megutálnád magad, Jerry. Vagy röhögnél magadon. - Mondani akartál valamit. - Azt mondtam, menj, mert én nem bírom ki ezeket a telefonokat. Bocsáss meg, de nem bírom. Ha hallom, hogy foglalt, olyan, mintha becsapnák az ajtót az orrom előtt, s úgy le vagyok lombozva, hogy azt le se lehet írni. Ma reggel is kimentem a konyhába, és egyre a gyerekek nevét mondogattam, hogy Joanna Charlie Geoffrey, Joanna Charlie Geoffrey, újra meg újra. Ez az egyetlen, amivel, azt hiszem, életben tudom tartani magam. Jerry tétován előrelépett, és könnyedén megölelte. - Ezt ne mondd. Neked magadért kell élned. - Én már nem vagyok. Én nyolc éve föladtam magam. - Ezt senki sem kívánta tőled. - Mindenki ezt kívánta. - Akkor ugyancsak rozzant éned lehetett. Ezt kimért, bosszúvágyó hangon mondta. Hogy mer ez még kárörvendő lenni! Dühében megfogadta: - Ide hallgass, ha legközelebb rájövök, hogy beszéltek, én kocsiba vágom magam, és megyek egyenest Mathiasékhoz, csöppet sem érdekel, hogy Richard otthon van-e vagy sem. Ezt komolyan mondom. Jerry hátralépett, megvonta a vállát, és kijelentette: - Persze, hogy komolyan - s csak a mosolyával jelezte, hogy csöppet se veszi komolyan. De ha éppen temiattad Sally segítségre szorul, akkor nekem segítenem kell rajta. - Azt hiszem, ezzel már elégszer fenyegettél; ez már nem hat. Nincs mit veszítenem; így csak a józan eszemet veszítem el.

128

- Ne légy csacsi. Mi mindannyian a te józan eszedtől függünk. - Jerry mindig ilyeneket mondott, bókokat, amelyek sajogtak, mint egy sértés. Úgy vetette őket elébe, hogy az agya elbotoljon bennük, és sikerült is mindig megtorpantania és elgondolkoztatnia, hogy ezt hogy is gondolta Jerry. Mert nem mindig az ellenkezőjét gondolta annak, amit mondott. Ez esetben például gyanította, hogy Jerry igazat mond, hiszen mind egyek voltak a bolondságukban, elvakultságukban és öncsalásukban, s a katasztrófától valóban csak az ő szomorú, vereséget szenvedett józansága tartotta vissza őket. Mindegy, ő torkig volt vele. Legközelebb, mikor fölhívta Jerryt és a vonala foglaltat jelzett, föltárcsázta Sally számát, de az is foglalt volt. Ez egy hétköznap délelőtt történt, háromnegyed tizenegykor. A gyerekek a szomszédban játszottak. Ruth fölhívta a kamaszlány pótmamát, de az lent volt a strandon. Mrs. O., a következő választottja épp Linda Collins gyerekeire vigyázott, mert az bement a városba vásárolni. Miss Murdock pedig, amilyen csúnyácska, a kozmetikusnál ült. Aztán megeredt az eső, és Ruth, miközben figyelte, mint szivárognak át az esőcseppek a szil lombján, lehűlt. Hagyjuk a fenébe, döntötte el. Hagyjunk mindent a fenébe. De a hirtelen támadt nyári zápor hazakergette a kamaszlány pótmamát a strandról, s az visszahívta Ruthot. Ruth megkérdezte, hogy átjönne-e ebéd után. De minek? A haragja már elapadt. Ha ebben a hangulatában látogatná meg Sallyt, csak zavart lenne és ostoba. Lehet, hogy inkább Richarddal kéne beszélnie. Majd homályos lesz, nem árul el senkit, de azért megokosítja, ad neki egy-két jó tanácsot. Cannonportban van az irodája, az apja hajdani italboltja fölött; Ruth már volt ott, szeretkezett is ott, a tapadós műbőr heverőn, a szálló vadkacsák bekeretezett képe alatt, miközben az ingatlanügynök titkárnője a szomszédban a gépet verte, s a közelben egy vegytisztító gépei sziszegtek-dörömböltek. Kedvelte a zajokat, amelyekhez semmi köze; jólesett meztelenkednie a belülről bezárt homályosüveg-ajtó mögött. Cannonport húszpercnyire volt - ha igyekszik, tizenöt percnyire. Könnyű krepp szoknyát vett s hozzá egyszerű blúzt, hogy rendesen nézzen ki Cannonportban, de mégse legyen túlöltözött, ha történetesen úgy döntene, hogy csakazértis elmegy Sallyhez. A Falcon valahogy mintha megcsikkadt volna a keze alatt, a párás halvány napsütésben, ami a zivatart követte. A harsogózöld fák az út mentén - már látta őket valahol, egy Monet- vagy Pissarro-képen? Azok a 129

lazacvörös foltok a nyírfatörzsek során meg Cézanne színei. Ahol lassítania kellett volna, hogy ráforduljon Sally dombra kanyarodó bekötőútjára, Ruth gázt adott. A cannonporti országút lelkesen surrogva nyalta a Falcon abroncsait. Majd egyremásra egész sor kép húzta vissza Greenwood felé. Richard poros, tábori-zöld íróasztala: Richard lusta; aligha valószínű, hogy ott lelné őt az irodában. És tegyük fel, hogy mégis... lelki szemével ott látta kettőjük meztelen testét a heverőn: képtelenség, de mi másra is gondolt volna? Gyerekei kerek, védtelen feje: majd csodálkoznak, hogy miért ment el hazulról, s hagyta őket nyűglődni az esőbe zárt házban. Apja fáradt mozdulata, ahogy vállára dobja a kabátját, s leszegett állát a sáljába hajtja, hogy késő este elmenjen egy faj közi bizottság ülésére: Nézz szembe a dolgokkal. Befordult balra a mellékútra, amely az Orchard Roadra vezet, s némi kerülővel visszavinné Greenwoodba és a gyerekeihez, Jerryhez, Sallyhez. Mert mégiscsak az eredeti tervéhez fogja tartani magát, és a szemébe néz Sallynek; ilyenkor, délután, majd vermutot isznak és nem kávét, az esetleg segít valamit. Az a néhány mérföld, amit Richard felé tett, bűnös időpazarlás volt, olyan hiba, amit sietve helyre kell hozni: beletaposott hát a gázba, mintha Sally türelmetlenül várná. Utóbb azonban nem hitte, hogy negyvennél gyorsabban ment volna. A Falcon megcsúszott az S-kanyarban, a Rotary-Lions-Kiwanis táblán túl, amely a Greenwoodba tartókat köszönti; itt havonta legalább egy baleset történt. Nemcsak hogy olyan kátránnyal foltozták meg az utat, ami csúszott, hanem az eredeti úttest dőlésszöge is rossz volt. Ha az utat kiegyenesítik, amint azt gyakran fölvetették, akkor le kell vágni a van Huyten telek sarkából egy keveset, az pedig másfél évszázada érintetlen; a jelenlegi Mr. van Huyten, a kedves, hazafias, régóta elvált hetvenesztendős úriember, akinek a haja még mindig koromfekete és megvan valamennyi elülső foga, ellenállt a telek megcsonkításának. Minthogy Ruth maga is tevékeny tagja volt a helybéli polgárok azon csoportjának, amelyik két éve segített megvédeni Mr. van Huytent az elektromos művek ellen, elvből nem hibáztatta, még mikor a halál szökkent fel előtte, akkor sem. A Falcon, mely megfarolt, mint egy felhúzott tőkesúlyú vitorlás, balra siklott. Ruth jobbra fordította a kormányt, s meglepve észlelte, hogy semmi hatását nem észleli a kézmozdulatának: mintha tükörbe nézett volna, amely egyszerre átlátszóvá válik. Majd a hosszúra nyúlt pillanat későbbi hányadában kísérlete, hogy a kocsit az uralma alá hajtsa, hallatlanul eltorzult; a kocsi lassan körbefordult jobbra, s ő, anélkül, hogy fékezne, 130

látta, hogy át fogja törni a falat. Az úttestet alacsony terméskő fal választotta el a mélyebben álló facsoporttól, a szil- és juharfáktól, mocsári tölgyektől. A kocsi halk puffanással áthatolt a falon és bukdácsolva folytatta az útját a függőleges fatörzsekkel tagolt széles és csikorgó zöld csíkon át. A siklás egy szakaszán Ruth kormányozott is a fák közt; mikor a fák száma reménytelenül megsokasodott, végigdűlt az első ülésen, és behunyta a szemét. A kocsi rézsűt megállt. Ő a padlón az égő cigarettát kereste, amit a kezében tartott. Az eltűnt. Madár csicsergett a közelben, szokatlan hangosan. Kinyitotta az ajtót, alig akart kinyílni, kiszállt, s az ajtót gondosan becsukta. Az eső már majdnem elállt, alig volt több, mint szélfújta pára. A kocsi fara alól kékes-barna füst kanyargott, s az elülső kerék a kormányülés oldalán szokatlan szögben kibicsaklott; Geoffrey kulcscsontja jutott az eszébe. A nyirkos zöld csöndben halkan, sértetten ketyegett a motor, s neki az jutott eszébe, hogy ha a kocsi történetesen fölrobbanna, jó lenne, ha előbb a táskáját kimentené: abban van a jogosítványa. Újra kinyitotta hát a kocsi ajtaját, és benyúlt az elülső ülésre a táskájáért. Most vette észre, a karját cirógató levegőről és arról, hogy a leveleket olyan hallatlanul élesen látja, hogy a szélvédő ablak az utasülés felől betört. Szilánkokra hullott szét. Az üveg széle, ahol még megtartotta az ablakkeret, finoman hálós, mint a csipke, az elülső ülés meg teliszórva seszínű, durva, konfettire emlékeztető üvegtörmelékkel. Megérintette a haját, s érezte, hogy ahhoz is törmelék tapad. Táskája, ami a szájával fölfelé hevert az ülésen, szintén törött üveggel volt teli. Gondolta, kiüríti, majd az jutott eszébe, hogy tán ez is valamiféle bizonyítéknak számít. Kivette hát a tárcáját, lesöpörte a bőrről az üvegtörmeléket, és a slusszkulcsot függőlegesre állítva kikapcsolta a gyújtást. Csodálta, hogy mennyire helyén van az esze, s odébbment a kocsitól. Nedves ágak söpörtek végig rajta. Minden egyes erezett levél és bütykös gallyacska csillogva lebegett a kristálytiszta, s valahogy művi, sztereoszkóp belsejére emlékeztető, természetellenesen tiszta és friss térben; de az úton közömbösen és fröcskölve, a falon túl mit sem látva és láthatatlanul elhúzó kocsi szisszenéséből Ruth arra következtetett, hogy ez mégsem a Paradicsom, s hogy ő nem halott. Határsértést követett el, ezzel tisztában volt; ki kell jutnia van Huyten értékes telkéről. Megsértette a falát és a fáit. A fák egy körhinta ponyvatetejére festett jelenet mozdulatlan lendületével fordultak el 131

körülötte. Megtett még néhány lépést átázott, magas sarkú cipőjében, mely szokatlannak találta a süppedékes, páfrányos talajt. Abból, hogy jár, arra következtetett, hogy csontját se törte. Lenézett, lesimította krepp szoknyája elejét, s látta, hogy mindkét térdét megvágta; el nem tudta képzelni, hogyan. Nem vérzett nagyon, de örült, hogy nem húzott harisnyát, mert az tönkrement volna. A bal csuklóját merevnek érezte. Jól megnézte a kezét, s minél tovább tartotta a szeme előtt, annál jobban reszketett. A háta mögött a motor ketyegése elkeveredett a potyogó vízcsöppek neszével és kíváncsian ismétlődő madárdallal. Kihúzta magát, és mély lélegzetet vett; a szemerkélő eső finoman birizgálta az arcát. Ruth imádkozni próbált, de szorongatóan izgatott gondolatain zátonyra futott a kísérlet. Megragadott egy mélyen lógó faágat, és fölhúzta magát a töltésre. A mohos avar síkos réteget alkotott, s mint a spongya fogta le cipője tűsarkát. Az út síkjában talált egy helyet, ahol egy redves fatönk és egy kidőlt kő segítségével át tudott lépni a falon. Imigyen épségben és biztonságban visszanézett és elgyönyörködött, szomorúan, a kocsija - az ő száz lóereje, szabadsága látványában, amint olyan furcsán, engedelmesen kucorog az erdő mélyén. Mint egy Rousseau; a naturalista lomb, a kép mozdulatlanul jámbor légköre, a békésen és önfeledten mélázó szörnyeteg a páfrány közt, a puha fűben. Szinte hallotta Jerry nevetését, s az a szégyenlős gondolata támadt, hogy Jerry majd büszke lesz rá, hogy volt mersze, s hogy túlélte, s ettől majd éppoly könnyelműnek és csudálatosnak tartja, mint Sallyt. Miközben Ruth ott állt az út szélén, három kocsi is elment mellette. Az egyik autó, egy kombi utasai megbotránkozva bámultak rá, mikor intett nekik. Azt hitték, prostituált. Aztán egy Greenwoodba tartó teherautó megállt neki; csak ránéztek a vérző térdére, zilált hajára és a bedőlt falra, rögtön tudták, miről van szó. Bevitték a rendőrőrszobára. Nyársat nyelten ült a két férfi közt, aki úgy folytatta a félbeszakadt beszélgetést - valami botrányról a község vezetője körül, aki a tervvel ellentétben csak azért is csatornáztatta az utcát, amelyben lakott -, mintha ő is közülük való lenne. A teherautó múltat idézően morgott, dörmögött; évekkel ezelőtt, azt megelőző nyáron, hogy beiratkozott az akadémiára, volt egy fiúja, aki teherautót vezetett. Billynek lapátfüle volt, de gyönyörű háta, ha félmeztelenül dolgozott, ám becsvágya semmi, s ez ugyancsak bosszantotta az apját. A fiú szerelmes volt belé, a maga csöndes, komótos módján. Minden komótos volt körülöttük, az ölelkezéseik, a hallgatásaik - s a fiú szeretetre méltó módon nem remélt semmit a jövőjüktől; ő, Ruth úgyis 132

„továbbmegy", túllép rajta. Szeretett volna vitába szállni vele, de ez hiábavaló lett volna, meg aztán el is késett vele, vége lévén a nyárnak. Most, hogy ide-oda dülöngélve, hol az egyik, hol a másik meglett, tagbaszakadt, önfeledt s őt maguk közé fogadó férfiéhoz ért hozzá a teste, Ruth vidámabbnak érezte magát, mint hetek óta bármikor. Ezt el kell mondania Jerrynek. A rendőrségen a szálas szőke zsaru jegyzőkönyvbe vette, amit előadott. Ruth ismerte látásból, valami lengyel neve volt, s télen, az iskola előtti útkereszteződésnél, magas, leeresztett fülű fekete szőrmesapkában úgy festett, mint egy száműzött herceg. Még soha nem volt ilyen közel hozzá; elmagyarázta neki: „Csak vezettem, szerintem nagyon szépen, mikor a kocsi egyszerre a fejébe vette, hogy otthagyja az utat és nekimegy a falnak." Az ablak nyitva volt, besütött a nap, ami most, késő délután, megint előbújt; a rendőr ráérősen írta a jegyzőkönyvet, golyóstolla mélyen beleszántott a papirosba. Ő elmondta, hogy a kocsi először erre farolt, aztán arra, majd olyan puhán tört át a falon, hogy úgy rémlik, még kormányzott is az összefonódott fák között, amíg csak a kocsi a maga akaratából meg nem állt. Arra nem emlékszik, hogy fékezett volna. Feltehetőleg azért, mert arra gondolt, hogy az csak ártana; ugye, azt mondják, nem szabad, ha a kocsi megcsúszik? Kiszállt, s a haja tele volt üvegszilánkkal. A kocsi alól füst szivárgott, ezért kikapcsolta a gyújtást. Az elülső kerék reménytelenül kificamodott, különben megpróbált volna kihátrálni. A rendőr megkérdezte, hogy milyen gyorsan vezetett. Talán ha negyven mérfölddel, mondta, sokkal gyorsabban nem valószínű. Minthogy kanyarban - mondta a rendőr, miközben írt - harmincöt az engedélyezett sebesség, mondjuk, hogy harmincöttel. Ennek az egyszerű fogásnak az eleganciája elkápráztatta. Egész nyáron olyan ellentmondásokkal küzdött, mint amilyen most a megengedett sebesség és a valóságos sebessége között mutatkozott, s ez a lengyel herceg megmutatta, hogyan kell megszüntetni őket, mit kell tenni, hogy a valóság az ideálissal megegyezzék. Mikor megpróbált hangot adni a hálájának, elvörösödött - érezte, hogy nemcsak az arca ég, de a torka, melle, combja is. A rendőr azt mondta, fölhívja az autómentőt, ő addig hívja a férjét. - De benn dolgozik New Yorkban. Innét gyalog is haza tudok menni. Az egész nincs egy mérföld. - Nem - mondta a fiatal rendőr, hajthatatlanul, akár egy forgalmi lámpa.

133

- De én tökéletesen jól vagyok - makacskodott Ruth, bár tudta, hogy a rendőr kötni fogja magát az igazsághoz, s közli, hogy igenis nincs jól. - Magát sokk érte - mondta a rendőr. - Van a községben valaki, akit föl tudna hívni, hogy jöjjön magáért? Egy barátnője? Nincsenek barátnőim: Ruth érezte, hogy a rendőrt megbotránkoztatná, ha ezt hangosan kimondaná. Azt mondta hát: - Van valaki. Bár nem biztos, hogy elérem. Richard azonnal jelentkezett, a cannonporti számon. Ott ült és várta, hogy jelentkezzék. - Dick? Szia. Én vagyok az. Ruth. Irtó kínos, de a kocsim az imént lerohant az útról, Jerry bent van a városban, s nem akarnak elengedni a rendőrségről, amíg valaki értem nem jön. Azt mondják, sokkot kaptam. - Amolyan kisebb sokkot - mondta a rendőr. - Ruthie-baba - mondta Richard. - Ez fantasztikus, hogy a hangodat hallom. Meg vagyok rendülve. - Ne légy - mondta ő -, a dolog merőben gyakorlati. Ráérsz, vagy az utódom épp működésben van? Tudta, hogy a rendőr hallgatja, de nem bánta, mit mond, mintha már azzal, hogy áttörte van Huyten falát, kibukkant volna a nagy, zöld szabadságra. - Semmi utód, semmi utód - mondta Richard, azon az őrjítő módján, megjátszva az üzletembert. - Greenwoodban vagy, a zsaruknál? Mindjárt ott leszek. - Aranyos vagy. Húsz perc? - Tíz. - Ne siess. Egy napra elég egy karambol. - Ide hallgass, én úgy ismerem azt az utat, mint a seggedet. Most azt hiszi, azért kértem, gondolta Ruth, ahogy a kagylót letette. Mi ütött belé, hogy felhívta? A düh, gondolta. Most már bánta, hogy nem Jerry, nem Sally, hanem Richard az áldozata. De hát végül is olyasvalakit választ az ember áldozatul, akivel el tud bánni, aki méretre szabott. S különben is, de nagy áldozat, ha arra kéri a volt szeretőjét, hogy nyolc mérföldet autózzon, hogy őt elvigye még egy mérföldnyire. A rendőr megkínálta egy csajkányi csésze feketével, s elmondta, az autómentő visszahívta, hogy nem tudja kiásni a kocsiját, csak holnap. A rendőrségi rádió ott recsegett az őrszoba sarkában, rendőrök sürögtek-forogtak iratokkal, s ő úgy érezte, kibillentették a figyelmük középpontjából. 134

Jólesőn elengedte magát. Istennek hála, van egy világ az otthona falain kívül, ahol férfiakat fizetnek azért, hogy neki gondját viseljék, de ne túl hevesen. Csak eszébe jusson majd elmondani Jerrynek, hogy milyen boldog volt a rendőrségen. Mikor Richard megérkezett, így jelentkezett az íróasztalnál: - Eljöttem, hogy leléptessem a nőszemélyt. - Mr. Conant? - kérdezte mosolytalanul a másik fiatal rendőr. - Mathias - felelt Richard. - Én vagyok a póttartalék. Hogy van? - A hölgy nagyon szerencsés - mondta a rendőr. Ruth-nak meg: - Az autómentő megnézte a kocsit, és azt mondja, aligha fogja már vezetni. Totálkáros. Richard megpróbált alkalmazkodni a rendőr komolyságához. - Vigyem el orvoshoz? - Én elvinném, az ön helyében. - Ne légy csacsi - mondta Ruth, egy kissé talán sértődötten, hogy a rendőr így túladott rajta. Hercegi közönye egyszeriben ostoba egykedvűséggé változott: átadta neki a balesetről készült jegyzőkönyvet. Kb. 13 óra 45 perckor... a négyajtós sötétkék Ford gépkocsi, amelyet Mrs. Gerald Conant (lakik...) vezetett 35 mérföld/óra sebességgel... csak könnyű sérüléseket szenvedett... a gépkocsi teljesen tönkrement. Ügyetlen kézírása volt. Ő aláírta a jegyzőkönyvet, aztán Richarddal távozott. Már elfelejtette, hogy Richard mennyivel testesebb, mint Jerry. Meglepődött, mikor azon kapta magát, hogy belekarol. - Mi van? - kérdezte Richard, ahogy beült drága öreg Mercedesének vezetőülésére. Már azt a muris kis bemélyedést is elfelejtette Richard felső ajkán meg hogy az alsó ajka hogy előrebiggyed meg hogy milyen nagy az a gyáva oroszlán feje. - Ezt hogy érted? - Valami fura dolog történt Ruth torkában; ezüstös szövedék képződött benne, ugyanígy a homlok- és arcüregeiben, s a koponyája minden üres zugában. Richard szája türelmetlenül megrándult. - Föl vagy húzva, Ruthie-baba. - Ez a baleset bárkivel megeshetett volna. Az út... - Tojók a balesetre. Hisztérikus voltál egész nyáron. Mint egy bolygószellem boszorkány üldözés idején. Jerry megint piszkál, hogy nem tudod távol tartani tőle a mumust? - Nem, Jerry már soha nem beszél a halálról. - Akkor most marha nagy nyugi lehet tifelétek. 135

- Nem mondhatnám. És tifelétek? Richard elengedte a kérdést a füle mellett. A dér úgy ülte meg a szeme bogarát, mint egy sipka. - Jó - mondta mogorván. - Szóval nem akarsz beszélni. Süsd meg. - De. Nagyon is szeretnék beszélni, Richard. Csak... - Csak a másik pali felesége talán szagot fog, ha te kitálalsz nekem, mi? - Miféle másik pali felesége? - Az utódom neje, hölgye, macája, femme-ja vagy ahogy akarod. Már megint játszadozol, cicuskám? Most Davie Collins a szerencse fia? Be nem áll a szája döf-labdán. Jézusom, Ruthie, mikor veszel már egy nagy lélegzetet, és adod ki az útját annak a dilihopp félembernek, akihez hozzámentél? Így csak hóttra eszed magad. Ezzel csak a jó öreg Masoch grófnak adod meg, ami megjár neki. - Folytasd csak, Richard. Nagyon hízelgő, hogy azt hiszed, de nincs viszonyom. És szerintem Jerry nem félember. Lehet, hogy én vagyok a félasszony. - Ha az emlékeim nem csalnak, másfél-asszony vagy. De így is jó. Agyalágyult vagyok. És spongyapöcsű. Mit gondolsz, mi vagyok én, egyszer-egy-évben-taxi? - Most hova megyünk? Richard kifelé tartott a községből, az erdőbe, a dűlőút, a tavacska felé, ahol a mozdulatlan horgász nem fogott semmit. A szövedék Ruth fejében megszakadt, s ő elsírta magát; csurgott a könnye, reszketett, és sikítani szeretett volna. Egyre csak a fákat nézte, amelyek közt lebegett. Könnyei szavakkal keveredtek, és csak nem álltak el: - Ne, vigyél haza. Vigyél haza, és tegyél ki. Erre kértelek, és meg is ígérted, és semmi kedvem smacizni és dumálni, csak hazamenni szeretnék és meghalni, Richard. Kérlek. Ne haragudj. Nem bírom tovább. Annyira igazad van, és annyira nincs igazad, hogy beledöglök. Igazán. Te vagy az egyetlen ember, akivel beszélni tudnék, és nincs akivel annyira ne tudnék beszélni. Bocsáss meg. Nekem jólesett ez az egész. Igazán. Nem te vagy az oka. Szeretlek, Richard. Ne vágj olyan hülye sértett képet. Mondom, hogy nem miattad. Hanem... csak! - Nyugi, nyugi - mondogatta Richard, rémülten, és megpróbált visszafordulni a túl keskeny ösvényen, ahol valaki színesre festette a köveket és egy gipsz-kacsacsaládot telepített a gyepre. - Én nem bírom ezt az egészet végigcsinálni, még egyszer végigcsinálni; nagyon kérlek. Bocsáss meg, hogy fölhívtalak; nem gondolkodtam. Lindát 136

kellett volna hívnom. De olyan jó volt. Te olyan átkozottul rendes vagy. Olyan drága vagy. - Ragaszkodjunk a tényékhez - mondta Richard, s elhúzta a képét, ahogy a kormánykerékkel küszködött. - Kezd leesni a tantusz. - Dehogy kezd - mondta Ruth. - És ebbe kell beledögleni. A szilfánál tette le. - Biztos, hogy nem akarsz orvoshoz menni? Az ilyen agyrázkódás alattomos lehet. Ahogy kiszállt, Ruth visszahajolt és szájon csókolta. Richard tudott csókolni, keményen, de nem túl mohón, mint Jerry. Ruthnak már fölszáradtak a könnyei; a fejét mintha kisikálták volna. - Irtó rendes vagy mondta Richardnak, s mert szükségtelenül ragaszkodott az igazsághoz, még hozzátette -, ez benne a muris. - Jézusom - mondta Richard. - Kösz. No, akkor megyek. S ha legközelebb megint fejreállsz, csak szólj. - Te leszel az első, akit értesítek - biztosította Ruth. Végre megszűnt a foglalt jelzés; megkapta Jerryt a munkahelyén, és elmondta neki, tájékoztatta a balesetről. Jerry fél órával korábban ért haza New Yorkból, mint szokott, s még vacsora előtt meg akarta nézni a roncsot. Ahogy végighajtott az Orchard Roadon, a járdaszegély, a verandák, a kertek, gyerekek, fák mind egybemosódtak Ruth előtt a sebességtől. - Ne menj olyan gyorsan - könyörgött Jerrynek. - Csak harminccal megyek. - Gyorsabbnak érzem. - Akarsz vezetni? - Nem, köszönöm. - Úgy értem, hogy valaha is. Gondolod, elvesztetted a fejed? - Nem hiszem. De olyan fura most megint kocsiban ülni. - Hogy kerültél vissza a rendőrségről? - Egy rendőr hozott haza. - Nem kéne orvoshoz menned? Belül nem fáj semmid? Biztos összevissza verted magad. - Nem; olyan simán és könnyen ment az egész. Csak az az ijesztő, hogy rá se léptem a fékre. Eszembe se jutott. - Különben hova mentél? Elmondta neki, hogy milyen zavart volt és kétségbeesett, a foglalt jelzéseket, a pótmamákat, azt, hogy elment Sally bekötőútja előtt, aztán eszét vesztve visszafordult. Richardot kihagyta. Elmondta megint, s most 137

olyan merev volt az egész, mint egy álló képsor, hogyan csúszott meg a kocsi, először erre, aztán arra, elmondta a falat, a fák nyugalmát, az esőtől csöpögő erdő paradicsomi szépségét és színességét, ahogy kikászálódott a megtorpant, füstölgő kocsiból. Ahányszor visszajátszotta, a képsor mindig színesebb lett; most hátborzongatóan keveredett a jelen valóságával, visszamenőleg, a végétől az elejéig, mert Jerry meg ő most az ellenkező irányból közelítette meg a baleset színhelyét. Jerry megállította a kocsit az útpadkán, kiszállt és elindult, át az úton. Ruth azt mondta, látni se akarja, megvárja a kocsiban. Jerry fölvonta a szemöldökét, mire ő megváltoztatta az elhatározását. Jerry elvárja tőle, hogy értelmesen viselkedjék, így hát együtt mentek át az aszfaltútón. Ezek a csúszásnyomok itt az övéi? Nem tudta megmondani, annyi volt. De itt, ahol a két félbeszakadt keréknyom a puha útpadkába vágódott, s a fal tetejéről ledőlt vagy fél tucat kő, itt ugrott ő le az útról. Egy hikori törzséről magasan fent lehorzsolódott a kéreg; valamivel távolabb egy juharsuháng hajlott meg s hiányzott itt-ott a kérge. A kocsi megpróbált fölmászni rá, s legyűrte egész a földig. Ruth képtelen volt összeegyeztetni a szelíd repülés emlékét ezekkel a durva sebhelyekkel. Mélyen benn az erdőcskében több fa is lenyúzódott, s a keréknyomok úgy festettek, mintha egy hatalmas kéz ujjai szaggatták volna fel a korhadt avarral födött puha talajt és a zsenge páfrányt. Jerry elcsodálkozott, hogy milyen mélyen becsúszott a kocsi a fák közé, amelyeken fönnakadhatott volna, mielőtt a lendületét megfékezte a föld és az aljnövényzet. - Vagy százlábnyit megtettél itt benn. - Az egész meglehetősen érthetetlen. - Ruth elgondolkodott, vajon Jerry nem azt indítványozza-e, hogy büszke legyen. Jerry lemászott a kocsihoz, kinyitotta az ajtót, kivette a térképeket és a forgalmi engedélyt a kesztyűtartóból, aztán hátulról is néhány törülközőt és strandjátékot. Még egyszer körüljárta a roncsot, s a túlsó végén, amit Ruth nem látott, megállt, elmosolyodott, majd fölnevetett. Mikor visszatért hozzá, s fölszökkent a falra, azt mondta: - Az egész jobb oldala begyűrődött. Mint a sztaniolpapír. - Meg lehet még javítani? - Kész. Ha egyszer a keret is elgörbült, jobb, ha egyszerűen fölveszed a biztosítást. Ép már sose lesz. - Szegény öreg kocsim. - A lelke mélyén fém gyűrődött és valami gyászformát érzett. - Szívtelenség csak úgy itthagyni.

138

- Majd az autómentő érte jön és elvontatja. Gyerünk. Szállj be. - Az ő öreg vászontetős Mercuryjába; a kocsi belseje váratlanul Sally-szagú volt. Ruth visszahőkölt. Gyerünk - mondta Jerry. - Gyerekeink vannak. - Ideje, hogy már rájuk is gondolj - jegyezte meg Ruth, ahogy oldalozva beült. - Másra se gondolok. És te? Ha gondolnál a gyerekeidre, nem végeznél nyaktörő autósmutatványokat megyeszerte. - Bevágta a sebességet; ahogy a kamaszok mondanák, „kilőtt". Ez csúf volt. Ő mindenáron meg akarta őrizni a nyugalmát. - Baleset volt - mondta. - Akrobatamutatvány - mondta Jerry. - Szándékos. A halálmegvető háziasszony, az ő irdatlan nagy halálvágyával. Még csak nem is fékeztél. - Gondoltam, ha a kocsi csúszik, nem is szabad. Kormányozni fontosabb. - Kormányozni! Nem is tudtál, hogy is tudtál volna? - Én úgy éreztem, hogy igen. Aztán, mikor már nem tudtam, lefeküdtem az ülésre. - Igen, így szoktad, mi? Csak lefekszel az ülésre, és reméled, hogy majd minden elmúlik. És az a feneség, hogy ez be is válik. Akárki más meghalt volna, ha így repül be az erdőbe. Ahogy zsibbadtan és rémülten ült a gázt dühösen taposó férfi mellett, szétolvadt benne az igazság, s a végén már úgy érezte, üres, csupán csak attól, hogy látja az igazat. A zöld felhők megint szétváltak; s ő simán siklott a kusza fák közt. A kocsi zökkenve megállt. Ő kiszállt, cirógatta, szeretgette őt a csiklandó szellő. Baleset volt. Jerry remélte, hogy baleset fogja érni. Imádkozott érte. S az imádsága csúfondárosan teljesedett be: csak a kocsi ment tönkre. Eszébe jutott Jerry mosolya, ahogy a roncsot szemlélte. - Most dühös vagy - mondta, s minden szót pontosan kipróbált, mint egy létra korhadt fokait -, hogy én nem. - Hogy nem haltál meg? - Igen. Jerry elgondolkodott. - Nem, nem egészen. Tegyük fel, vártam, hogy az Isten majd tesz valamit, s ez bekövetkezett, így közölte, hogy semmi sem fog történni. Hacsak te meg én nem teszünk róla, hogy mégis történjék. - Tisztában vagy vele, hogy mit mondasz? Azt mondod, hogy a halálomat kívánod.

139

- Igen? - Derűsen elmosolyodott. - Biztos, hogy csak képzelődsz. Elkomolyodott és ünnepélyesen megsimogatta Ruth combját. - És te talán azt akarod, hogy történjék valami? - Nem. - Nos, akkor lassíts. Te elpusztíthatatlan vagy. Semmi sem fog történni. A balesetet követő nap a parton Sally merev mosollyal az ajkán és tétova tekintettel odament Ruthhoz, hogy megmondja, mennyire örül, hogy nem lett semmi baja. Ruth hitt neki, és sajnálta, hogy döbbenetében éppen csak bólintani tudott rá. Igyekezett kiégetni magából a balesetet, térde és válla fájdalmát (lehet, hogy erősebben markolta a kormánykereket, mint hitte?), s azt az érzést, amely fel-felvillant, valahányszor a szemét behunyta, azt, hogy faról és száll. Sally arca, bíborszín ajka, hamvasszőke haja amelyet, mint egy Bonnard-képet, vadul átszínezett a napfény - sápadt, állatias jelenésnek tetszett a felhőtlen kéken, amelynek Ruth is átengedte magát. - Ruth, hallottam a balesetedről, s mindössze annyit szeretnék mondani: nagyon örülök, hogy nem esett semmi bajod. Őszintén. - Ahogy Sally odébbment, látta, hogy lefogyott: a combján, hátul megereszkedett és ráncot vetett a bőr. Mikor még mind fiatalabbak voltak itt Greenwoodban, Sally teste olyan simát mutatott, mint egy modellé, egy gépé. Kétrészes sárga fürdőruhája egyre távolodott, s végül belemosódott a strandoló sokaság prenndergastos foltjaiba. Másnap fogta a három gyerekét, fölrakta egy repülőgépre, és elröpült velük Floridába, ahol a bátyja élt a második feleségével, a Wales-tavat körülvevő narancstermő vidéken. Ezt Ruth Jerrytől tudta meg, aki nyilvánvalóan biztatta Sallyt, hogy csak menjen. - Miért? - A gúzs kezdett már túl szoros lenni számára. - Miféle gúzs? Pontosabban, mi az a gúzs? - Az a gúzs, hogy minden alternatíva lehetetlenné vált. Az élet is gúzs. Örökké élni lehetetlen, meghalni lehetetlen. Te nem tudod, mi az a gúzs, mert ami lehetetlen, az téged nem érdekel. Meg se látod. - Hát, ami azt illeti, téged most ugyancsak lehetetlennek látlak. Miféle jogon, miféle elképzelhető jogon küldted őt Richard pénzén Floridába? Jerry nevetett. - Azé a rohadéké a pénz, mi? - Jerry, te beteg vagy. Miért kell neked gyűlölnöd Richardot? - Mert ő is ateista, mint mindenki más, és ti mind sírba akartok vinni engem. - Sally távolléte most kellemetlenül fölszabadította Jerry nyelvét; Ruth érezte, hogy erőt gyűjt valami kétségbeesett elhatározáshoz. 140

- És mit kéne ennek a floridai kiruccanásnak bizonyítania? - kérdezte. Úgy van, hogy utána mégy? - Nahát, ez eszembe se jutott. Még sose jártam Floridában. - Ne nevettesd ki magad. - A narancs szeptemberben virágzik? - Ha elmégy, ebbe a házba nem jössz vissza többé. - Már hogyan mehetnék el? Légy észnél. Ő pihenni ment... hogy kipihenje Richardot, engem, téged, ezt az egész ügyet. Teljesen kimerült. Kegyetlenebb dolgot már nem is művelhettél volna vele, mint hogy az kívánd: várjon egész nyáron. Sírba visszük őt, te meg én, meg az a hogyishívják. Már gyógyszereken él és kétségbe van esve. - Gyógyszereken, badarság. Bárki nő bele tudja dolgozni magát az effajta kétségbeesésbe, ha el akar érni valamit. Ő azt akarja, hogy szöktesd meg. Jerry elgondolkozott ezen a lehetőségen, s az arca megkeményedett, vonásai élessé váltak - mintha csak maga rajzolta volna őket -, mint azokban a napokban, emlékezett rá, mikor egymás mellett állt a festőállványuk, s feszülten figyelték ugyanazt a modellt mind a ketten. Nem hiszem, hogy a dolognak ez volna az elintézési módja - mondta. - Azt hiszem, ha ezt tenném, óhatatlanul jönnének az ügyvédek, a válóperi tárgyalások, a megtört szívű szülők, zokogó srácok meg az egész minden. És mit éreznének a mi gyerekeink, ha én egyszerűen csak lelépnék Mrs. Mathiasszal, Bobbyval, Peterrel meg a csöpp Teodórával? Azokkal a rémes kölykökkel - mind Richardhoz hasonlítanak. Mind szörnyetegek. - Hallgass - mondta Ruth. - Nekem ne tégy szemrehányást, mert Sallynek a férjétől, s nem tőled vannak a gyerekei. - Látod, ez a nagyszerű benned - mondta Jerry -, mindenki más tele van problémákkal. Te bezzeg nem, mi? Szegény Sally meg én másról se beszélünk telefonon, csak hogy a drága jó Ruth majd mihez kezd, ha magára marad azzal a sok gyerekkel, s lám, neked kutya bajod, mi? Ezt hogy csinálod, kicsim? Összetöröd a kocsit, hogy fölvidíts egy szomorú napot, s még csak meg se karcolod magad. A világod a vége felé jár, s te kint heversz azon az istenverte strandon egész nyáron, boldogan, mint egy kagyló. Annak a te Egy-Istenednek odafent biztosan arcizma sem rándul soha. - Én éppolyan keresztyén vagyok, mint te - mondta Ruth.

141

A gyerekeket, kiváltképp Charlie-t, egyre inkább elfogta a nyugtalanság. Valamikor, ha munkából hazajött, Jerry fogócskázott a fiúkkal a hátsó udvaron, vagy elvitte mind a hármat úszni Hornungék úszómedencéjébe, de mostanában nem csinált odahaza semmit, csak üldögélt és bámult és itta a gint tonikkal és hallgatta a Ray Charles lemezeit, vagy Ruthtal beszélgetett és megpróbálta, egyre lankadtabban, úgy rendezni a kettőjük szavait és lelkiállapotát, hogy megszilárdítsa a helyzetét, és kiönthesse előtte a szívét. Az asztalnál elkalandozott a tekintete: Sallyt látta. Teltek a napok, eltelt egy hét, aztán tíz nap, és se Jerry, se Richard nem tudta, Sally mikor tér vissza. A tarka madár, az idegen tollazatú, elrepült a trópusokra; pici lett és távoli, de feledhetetlen, s most onnét énekelt, s a foglalt jelzés Jerry irodájában az ő énekét jelezte. A harag és kétségbeesés váltakozásának szüneteiben Ruthnak meg-megesett a szíve Jerryn, olyan nyúzottnak látszott. Pöttyös írisze valósággal rongyossá vált, s kint a szabadban furcsa szögben tartotta a fejét, mintha valami jelre fülelne, vagy mint Izsák, megadóan várná a csapást, ami felülről éri. - Könyörgök, dönts már - kérlelte Ruth. - Mindannyian túléljük, csak tedd, amit akarsz, és ne törődj már végre velünk. - Arra képtelen vagyok - mondta Jerry. - Amit én akarok, az túlságosan is függ attól, hogy másokat hogyan érint. Olyan, mint egy egyenlet, amiben csak változók vannak. Én nem tudom megoldani. Sally belesír a telefonba. Pedig nem akar sírni. Inkább tréfál és bátor. Azt mondja, ott perzselő hőség van, és a sógornője pucéron mászkál. - Mikor jön vissza? - Attól tart, hogy hamar. Vele és a gyerekekkel tele van a ház, és egyre kevésbé látják szívesen őket. - Megmondta nekik, hogy miért van ott? - Úgy félig. Azt beismerte, hogy nem él jól Richarddal, de a testvére azt mondta, túlságosan jó dolga van, és ne hülyéskedjék. Richard gondoskodik róla, s neki különben is kötelességei vannak a gyerekeivel szemben. - Ami igaz. - Miért igaz? Ugyan hogy gondoskodik őróla Richard? Úgy engedte el, hogy még a repülőjegyre is alig volt pénze. - Te küldtél neki pénzt? - Ruthból kiszállt az erő, mikor arra gondolt, hogy Jerry elveri a gyerekek iskolapénzét, hogy ez a költséges nő nemcsak az ágyukat, de a bankszámlájukat is kísérti.

142

- Nem, azt hiszem, személyesen kellett volna mennem. De nem tudtam. Mindig csak akartam, de valahogy sose volt rá lehetőség, mindig közbejött valami, Joanna zongorafellépése, a vacsora Collinséknál vagy az az átkozott fogorvos. Istenem, ez szörnyű. Még beszélnem is szörnyű vele. Bár beszélnél vele te, ha már annyira érdekel ez az egész. - Boldogan. Csak hívd fel nekem. Hirtelen úgyis rengeteg mondanivalóm volna annak a nőnek. - Azért ment el Floridába, hogy téged ne bántson. Szörnyű volt számára a baleseted. - Mintha az előbb azt mondtad volna, hogy abban a reményben ment el, hogy te majd követed. - Gondolom, erre is, arra is gondolt. Teljesen meg van zavarodva. - Nos, nem ő az egyetlen. Míg ébren töltött életét akarva betöltötték a gyerekei és az otthona, Ruth álmai szokatlanul féktelenné váltak. Erőszak, csonkulás, eszeveszett sebesség fújt elő jeleneteket, arcokat élete elfeledett zugaiból. Egyik álmában Vermontban hajtott az úton, amely ahhoz a házhoz vezetett, ahol a nyaraikat töltötték annak idején. Úgy rémlett, épp azon a szakaszon, az elhagyott fűrészmalom alatt, ahol a kerékvágások a legmélyebbek voltak, mert a nap sohase hatolt át a sűrű lombon, hogy kiszárította volna a sarat. Versenyzett. Előtte, egy törékeny fekete bricskán az apja. David Collins és a Babár-könyvek kis öreg hölgye ült a merev hátú bakon; apja hajtott, s ő halálra rémült, mert az apja, mint a papok általában, meggondolatlan volt, s az utóbbi időben, ahogy a hallása romlott, egyre kevésbé vette figyelembe az oldalról és hátulról közelítő autókat. Ő meg Geoffrey valami furcsa, alacsony építésű kordén követték, amit nem húzott semmiféle látható jószág. Csak szálltak simán, de a két kerék mégis érintette a kerék szántotta utat. A gyerek aggodalmát éppúgy átérezte, mint a magáét; a könnyei az ő torkát égették. A cséza egyszerre megtorpant, mozdulatlanná dermedt, mint a megállított film. David és apu megkapaszkodott a bak karfájában, de az öreg hölgy, akinek kettőjük közt nem volt mibe megkapaszkodnia, egyszerre kisiklott a látóköréből. Aztán mind ott gyűltek össze körülötte. Az út szélén feküdt, afféle aszott kis csontrakásként a borzas fűben. A zuhanástól megrövidült a teste fekete ruhájában, két lába csúful összetört, s úgy állt ki a testéből, mintegy pók lába. Feje hátranyaklott, arca sárga volt, s zilált haj borította, s ahogy elnyílt a szája, a foga - két hosszú műfogsora belecsúszott a torkába, mint egy aknaszájba. Haldoklott, összezúzva. 143

Szeretett volna mondani valamit, s Ruth lehajolt hozzá, hogy hallja, s ekkor az álom valami vízi világba, kékeszöld vízi világba siklott át, amit lúgosra színezett a fenék fehér korallhomokja, a Karib-tengeren, St. John szigetén, ahol egyszer Jerryvel járt, évekkel azelőtt, mikor épp Geoffreyvel volt viselős. Lehet, hogy Florida bujkált az álma mélyén. Szombaton Jerry azt mondta, hogy van valami elintéznivalója benn a városban, s egy óra múlva hazatelefonált. - Ruth - kérdezte két hanggal mélyebben, mint általában; szinte látta a drug-store nyilvános fülkéjében -, hazajöhetnék és beszélhetnék veled? - Persze. - Remegni kezdett a térde. - Hány gyerek van odahaza? - Csak Charlie. Joanna elvitte Geoffreyt Cantinelliék garázsvásárára. Kiment a konyhába, megtöltött egy narancslés poharat vermuttal, s lehajtotta, mintha víz lenne, tűzízű víz. Még kinn volt a konyhán, mikor Jerry bejött a hátsó ajtón; követte a tücsökcirpelés, a nyárvége száraz futballpályaszaga. - Beszéltem Sallyvel - mondta. - El kell jönnie Floridából. A gyerekei pocsékul érzik magukat. S egy hét múlva kezdődik az iskola. - Igen. És? - Jerry csak téblábolt; várt valamire. Ruth megkérdezte: - S ezt mind telefonon beszélted meg a drugstore-ból? - A Texaco-kút mögül, a nyilvánosból. Azt szeretné tudni, hogy most elmegyek-e hozzá? Vége a nyárnak. - Még nem volt meg a Munka Ünnepe. - Már szeptember van. A reszketés átterjedt Ruth lábáról a gyomrára is; a vermut mint a kés állt bele, olyan szorosan, hogy a seb még csak nem is vérzett mellette. - Uramisten, de sápadt vagy - bökte ki Jerry. Az ő arca abba a személytelen részvétbe burkolódzott, amivel egy szálkát vagy tüskét szokott eltávolítani Ruth kezéből vagy valamelyik gyerek lábából. Szerette volna, ha Jerry elismeri az önuralmát, megkérdezte hát: - És hol fogsz találkozni vele? Jerry megvonta a vállát és cinkosán ránevetett: - Fogalmam sincs. Washingtonban? Wyomingban? Persze vele lesz valamennyi büdös kölyke. Ez rémes, de valahogy majd csak megoldjuk. Másoknak is sikerült már. - Nem sokaknak. Jerry a kopott linóleumpadlót bámulta. Ő megkérdezte tőle: - El akarsz menni? 144

- Félek, de el akarok. El akarok menni, mondd hát, hogy menjek. Ő megvonta a vállát, nekidűlt a mosogatónak, kezében a kis pohárral, s benne a maradék lötyögő szesszel. - Akkor hát menj. - Te jól megleszel? A csekkszámlán több mint ezer van, s körülbelül nyolcszáz a takarékban. - Úgy tett, mintha meg akarná érinteni, fölemelte mindkét kezét; teste mint egy ellenállhatatlanul mozgásba lendülő merev gép, miközben a gyámoltalan utasok bent sikoltoznak a szeme mögött. - Kitűnően-mondta; kiitta az utolsó kortyot, aztán, elkésett dühében, földhöz vágta a poharat. A szilánkok és csöppek mint egy fennakadt csillag szóródtak szét a márványmintás régi zöld linóleumon. Charlie a zajra berohant a konyhába; Ruth el is felejtette, hogy a házban van. A gyerek a korához képest vékony csontú volt és kicsi, arca keskeny és lelkes, haja rakoncátlan és fésűt nem tűrő, akár Jerryé. - Ezt mért csináltad? - kérdezte mosolyogva, s várta, hogy majd azt mondják: „viccből". Ő gondolkodott a leglogikusabban a gyerekek közül, s ha meg nem alkotja az elméletét, hogy „viccesek", a felnőttek semmiképpen nem illettek volna bele a világképébe. Várt, kicsikén és mosolygósán. Hétéves volt. Khaki rövidnadrágot viselt, s meztelen melle le volt sülve. Ruth kirobbant; érezte, hogy szeméből patakzik a sós víz. - Mert apu itt akar hagyni minket, hogy Mrs. Mathiasszal éljen! Charlie úgy iszkolt ki, némán, a konyhából, mint a megvert macska; Jerry a nyomában, s Ruth ott látta kettőjüket a nappaliban, az ajtónyílás keretében, mint a németalföldi mesterek jól ismert képein: a gyerek a hintaszékben, csupasz lába előremered, konok kis feje izzik, apja meg a szombati farmerban és tornacipőben előtte térdel, és megpróbálja átölelni. Charlie azonban nem egykönnyen adta meg magát. Ruth szilfája az ablaktábla zöldjével-sárgájával járult a jelenethez. - Ne sírj - kérlelte Jerry a gyereket. - Most miért sírsz? - Anyu azt mondta... Anyu azt mondta... hogy te azokkal a gyerekekkel... - hullámzott a melle az elfojtott zokogástól - ...akarsz élni. - Nem. Én veletek akarok élni. Ruth ezt nem bírta nézni. Óvatosan, mert ő maga mezítláb volt, összeseperte az üvegszilánkokat. A szilánkok, egyik-másik porszemnyi, csörrenve hullottak a lapátról a szemétkosárba. Porból lettünk és porrá leszünk. Mikor végzett, Charlie odatoporgott hozzá a fölsöpört padlón és közölte: - Apu elment. Azt mondta, visszajön. - Méltóságteljesen adta át az üzenetet, mint egy ellenséges hatalom nagykövete. 145

Jerry épp akkor ért vissza, mikor Ruth az ebédre szánt sajtosszendvicset rakta a sütőbe. Kifulladt, jelentéktelen volt, madárijesztőforma, s csak bámult a semmibe. Kint, az úton, egy autó fékje csikordult. - Felhívtam Sallyt. Megint. Ruth becsukta a sütő ajtaját, ellenőrizte, hogy jól van-e beállítva, s csak azután kérdezte meg: - És? - Megmondtam neki, hogy nem mehetek hozzá. Elmondtam ezt az esetet Charlie-val, s közöltem, hogy egyszerűen képtelen vagyok rá. Holnap hazaröpül, Richardhoz. Azt mondja, nincs meglepve. Neheztel rád, hogy a gyerekeket használtad ürügyül, de én megmondtam, hogy eszed ágában sem volt. Kissé éles volt, az én megítélésem szerint. - Ki hibáztathatná, amilyen helyzetben van. - Én - mondta Jerry. - Én szerettem ezt a nőt, s ezt nem lett volna szabad kihasználnia. - A szája pici volt, hangja hideg; ahogy a nyár ráunt a napsütésre, ő is ráunt a szenvedélyre. Ruth kíváncsi volt, hogy meri-e majd gyászolni Sallyt; ők ketten együtt lakták ezt az embert, s a másik kilakoltatása most túlságosan is önkényesnek, gorombának tetszett. Ruth szeretett volna többet is tudni, szeretett volna hallani minden szót, amit Sally mondott, hallani a visongását; de Jerry elzárta előle a kincsét. Joanna hazahozta Geoffreyt a vásárról - vettek egy csibeforma hamutartót -, és így a dologról több szó nem esett. Sally másnap ott volt a röplabdameccsen. Szürke és borús szeptemberi vasárnap volt, nem annyira hideg, mint inkább huzatos, mintha csak az idő nyitva felejtett volna egy ajtót. Sally, aki júliusban a sárga fürdőruhájában jött, s csak Richard egy ingét vette rá és kötötte csomóra elöl, visszatért a fehér nadrághoz és a csónaknyakú trikóhoz, amit kora nyáron viselt. A bőr az arcán mintha megkeményedett volna; a floridai napfény nyomán csöpp fehér ráncok képződtek a szeme sarkában. Mindenfelől üdvözölték, mintha a visszatérte látványos önmentés lett volna. Richard, skót mintás bermudában, még puhábbnak látszott, mint aznap, hogy beviharzott a rendőrőrszobába. Ruth kíváncsi lett volna, hogy mit művelt egymással ő meg Sally, hogy Richard mitől olyan derűsen kába. Annyira nem figyelt oda, hogy könnyű labdákat is a hálóba ütött, s minduntalan neki-neki tántorodott másoknak. Egyszer nekiment Ruthnak is, s ahogy nekiütődött, Ruth ginszagot érzett. Jerry egyszer elkiáltotta magát: - Sally! - mert rosszul ütött meg egy labdát, s az most Sally felé szállt, s szerette volna, ha 146

menti; Sally kinyúlt, ugrani próbált, de a labda érintetlenül hullott le teste és a háló között. Jerry kiáltása, a segélykérés, hosszan lebegett a levegőben, nem érintette a többiek hallgatása. Ami közöttük volt, az eltűnt a játék felszíne alatt, megfeneklett Jerry összefüggéstelen, kétségbeesett játékstílusán. Ugrott, vetődött, csúszott a földön, üvegcserépen, hogy menthetetlen labdákat mentsen, valóságtól elszakadt őrültnek, szárazra vetett halnak látszott. Mindezt Sally kedvéért, de az asszony napégette, szív alakú arca kifejezéstelenül fordult feléje. Jerry még megmérgezett egy utolsó vasárnapestét a röplabdameccset követő bánatával; a rákövetkező nap már a Munka Ünnepe volt. Ezzel vége szakadt a röplabdának, a nyárnak, a viszonyuknak. A gyerekek visszamentek az iskolába; megszűntek a gyerekek ürügyén szabadban, vízparton tartott fesztelen összecsődülések. Teltek a hetek, de Conanték és Mathiasék egyszer sem találkoztak. Ruth érezte, becsapták. Vereségre számított sebtiben és találomra emelt gyönge védőfalai mögött, s ettől is megfosztották a saját meg a fia könnyei - miféle mérleg az, amelyen többet nyomnak egy gyerek könnyei, mint egy férfiéi? Jerry leértékelte magát, mikor nem a boldogtalansága mértékének megfelelően járt el. Ruth Jerry kocsijában egy zsebkönyvet talált, az volt a címe: Az Elvált Szülök Gyermekei. Jerry megpróbálta felmérni egy kiszámíthatatlan akció költségvetését: ha Joanna, Charlie és Geoffrey külön-külön elsír egy-egy liter könnyet, Jerry marad; ha csak fél litert, elmegy. Ha az ő újabb férjhezmenetelének esélye hét a tízhez, elmegy; ha rosszabb mint fele-fele, marad. Ez megalázó: egy férfinak nem volna szabad szánalomból megmaradnia egy nő mellett, s ha igen, ezt nem volna szabad kimondania. Jerry nem mondta neki sem ezt, sem az ellenkezőjét, azazhogy mondta ezt is, azt is, hol ekkor, hol akkor. Amit mondott, az minden sajátos értelmét elvesztette; ő alig figyelt rá; csak a szavak tajtékjából vette ki, hogy a dolgok még nem ülepedtek le, még nem következett be a csúcs, Jerry még nem nyugodott bele, még mindig szerelmes, hogy Sally, bár elveszett számára, mélyebben él benne, mint valaha, az ügy befejezetlen, Jerry kielégítetlen, felesége cserbenhagyta, azzal, hogy idétlenül nem volt hajlandó meghalni, s ő maga is csődöt mondott, mindenről ő tehet, és soha nem nyugszik meg ő sem. Jerry, ha esténként megjött a munkából, reménykedve kérdezte: Történt valami? - Semmi. 147

- Nem is telefonált senki? - Vártad, hogy hívjon valaki? - Nem. - Hát akkor? Jerry már a napi postát nézte. Ő megkérdezte: - Hogy vagy? - Jól. Pompásan. - Komolyan. - Fáradt vagyok. - Fizikailag? - Végeredményben igen. - Attól, hogy velem élsz? - Ezt így azért nem mondanám. - Attól, hogy nélküle élsz? - Úgy igazában nem. Soha nem voltam biztos benne, hogy élvezném, ha vele élek. Ugyancsak erőszakos tud lenni. - Akkor meg mi emészt? Ez a néma szenvedés rosszabb, mint bármi más. Néha már azt hiszem, hogy belebolondulok. - Hülyeség. Te vagy a legépeszűbb ember, akit valaha ismertem. - Én voltam a legépeszűbb. „Történt valami?" Valahányszor megkérdezed, kedvem volna fölkapni egy tányért és földhöz vágni, vagy ököllel betörni az ablaküveget. Mégis mi az, aminek szerinted történni kellene? - Nem tudom. Semmi. Azt hiszem, azt várom, hogy ő csináljon valamit. De hát mit is csinálhatna? Ruth átvágott a szobán, és megfogta Jerry karját, mintha meg akarná rázni, de épp csak hogy átfogta, gyöngéden: olyan vékony volt. - Hát nem érted? Végeztél vele. Végeztél. Jerry elnézett a feje fölött, át a haján. - Az nem lehet. - Vontatottan beszélt, mint egy alvajáró. - Az ember nem jut el olyan gyorsan a sokról a semmire. - Könyörgök, szedd össze magad - mondta ő, s megpróbálta megrázni, mint egy gyereket, de rájött, hogy Jerry túl nagy hozzá, s hiába az erőfeszítése, mert végül is ő az, aki rázkódik. - A nők kényre-kedvre ki vannak szolgáltatva a férfiaknak. Szeretett téged, te cserbenhagytad, s most muszáj kitartania Richard mellett. Rászorul Richardra. Richard a gyerekei apja. Ebbe többé nem szabad beavatkoznod. 148

- Most majd valaki mást keres, hogy az megmentse őt. - Akkor hagyjad. Nincs rá semmi jogod, Jerry. - Valakit mindenképpen cserben kellett hagynom. Vagy őt, vagy téged és a gyerekeket. - Tudom. Nem kell az orrom alá dörgölnöd. Azt is tudom, hogyha csak közte és köztem kellett volna választanod, nem haboztál volna. - Ez nem igaz. Igenis haboztam volna. - Nevetséges. Most minek mondasz ilyeneket? Minek vesződsz vele? - Én azzal bókolok neked - mondta Jerry -, hogy megpróbálom megmondani az igazat. - Hagyd abba nyugodtan. Ez már régen nem bók. Az igazság már nem érdekel. Inkább az, hogy mit teszel velem. - Semmit se teszek veled. A férjed vagyok. - És már nem fekszel le velem. Ezt tudod, ugye? - Azt hittem, örülsz neki. - Már miért örülnék? - Gondoltam, nincs kedved hozzá. - De mennyire hogy van. - Mostanában hátat fordítasz nekem. - Nem mindig. - Jó, akkor ma éjszaka szeretkezünk. - Nem. Mert úgyis vele fogsz. Ő lesz a lelkedben. Ez túlságosan megalázó. - Akkor mit akarsz, mit tegyek? - Ne gondolj örökké őrá. - Nem megy. - Akkor legalább ne úgy, hogy lássam. Gondolj rá New Yorkban. A parton. Ha itt vagy az én házamban, énrám gondolj. S ha velem akarsz szeretkezni, akkor azt úgy csináld, hogy azt higgyem, velem vagy. Hazudj nekem. Hódíts meg. - A feleségem vagy. Nem kell hogy meghódítsalak. - Tégy az asszonyoddá. Tarts meg. Engem tarts meg. Magához szorította megint, de Jerry karja béna maradt. - Ugyan, Ruth - mondta. - Szegény Ruth. A tied vagyok. Azt hittem, ez boldoggá tesz. Nem vagy boldog? - Nem. Félek. - Te sose féltél. 149

- Beteg vagyok. - Fizikailag? - Még nem. - Akkor hogyan? - Hadd gyónjak meg neked valamit. Múlt szombaton, mikor elmentél hajat vágatni, anélkül, hogy nekem szóltál volna, s elvoltál egész délután, én folyton ki-kinéztem az ablakon - emlékszem, hogy a szil milyen élesen kirajzolódott -, és fél hat körül az jutott eszembe: Elment. Itthagyott. És megkönnyebbültem. Jerry végre magához ölelte, s egymáshoz simuló testük nem volt híján a melegségnek, de Ruth mégis képtelen volt átengedni magát neki, mert, akár a nehézkedési erőt, valami rosszindulatot is érzett a szorításában: azért örül, mert ő hanyatlik, mert kezd már széthullani. Ruth nem értette magát; már nem volt számára világos a különbség a közt, amit lát, s a közt, ami ő maga. Ahogy szeptember a végére járt, megjött a fűtő, és begyújtotta a kazánt; hűvös éjszakákon magától kibekapcsolt. Ruthot, miközben ébren hevert, zavarta a szokatlan zúgás, s nem tudta, valóságos-e, a kazántól származik-e odalent, repülőgép húz el a ház fölött, vagy a transzformátor zúg a hálószoba ablaka alatt. Valahol az élete térségében egy motor dolgozik, de hol? Jerry és Sally, ebben biztos volt, túlságosan mély sebet ejtett egymáson ahhoz, hogy együttműködhetnék, de érezte, hogy a sors az működik, a külső események, amelyeket a lelkében munkáló sötét szellemek gerjesztenek, egységes mintává állnak össze. A világ abból áll, amiből hisszük; amire számítunk, az valószínű, hogy meg is történik; s többnyire arra számítunk, amire vágyunk. Ahogy a negatív magával vonja a nyomatot, úgy vonja magával az ő léte is Sallyt. Mi más lehet az oka, hogy annyira ingerli Sally szépségének minden hibája - az, hogy a szája egyik sarka keserűen lebiggyed, az, hogy a csípője hízásra hajlik? Szerette volna, ha Sally tökéletes, mint ahogy szerette volna, ha Jerry határozott. Ruth helytelenítette, mármár vallásos hévvel, hogy Jerry kielégülést lel a megosztottságban, imigyen igazolva a test és lélek kettéhasadását, ami egyedül képes megmenteni az embert a megsemmisüléstől. Ez túlságosan vallásos, kiagyalt dolog volt az ő számára. Jerry szerelmének vadállatát túlságosan is könnyen irányították Ruth kézmozdulatai. Három hónappal ezelőtt útját állta egyetlen, holdvilágnál elhangzott kéréssel, majd teljesen eltüntette kezének egy bágyadt legyintésével, Charlie szikrázó könnyeinek 150

fényében. Ez túlságosan is könnyű, túlságosan is különös. Ruth gyanította, hogy a nyári lendületből maradt még valami, amit most, hogy a nappalok hossza az éjszakák hosszára zsugorodott, életre hív majd akaratának valami végső fellobbanása. Fogoly volt; a szakadék a szelleme és a világ közt, amit a megértés ezernyi öltése hidalt át, most teljesen bezárult, s ő úgy vált a foglyává, mint ahogy a fehér unikornis a faliszőnyeg foglya. A hónap utolsó péntekjén Collinsék rávették őket, hogy elmenjenek Cannonportba egy görög táncestre. A tenger partjához tapadó Cannonportba, a nyikorgó dokkjaival és síró sirályaival. A táncestét a nagy, zömök tornyú, deszkafalú Veterán-klub nagytermének alagsorában tartották, a dombra épült, zsindely borítású háromemeletes bérházak mellett. A nagyterem homályosüveg ablakai tej fehér fényben, a benti, zsúfolt barlang fényében izzottak. Az utca végében feketét mutatott a sós víz. Jerry és Ruth, David és Linda leereszkedett az oldalbejárat betonlépcsőjén; a bíborvörös jegyeket egy férfi árusította, olyan fénylően kopasz, hogy tar fején kirajzolódtak a koponyavarratai. Bent világos volt, hőség és zsivaj, és sűrű sokaság, ültek, álltak, söröztek, táncoltak összezsúfolt, kanyargós sorokban, ostobán, ördögi mód izzó képpel. Ott voltak Mathiasék is. Hornungékkal. - Én megemlítettem nekik, de nem hittem, hogy eljönnek - mondta Ruthnak sietve Linda, mikor Richard elindult feléjük, s a nyomában Sally. Richard részegnek, jámbornak látszott; Ruth látta, hogy viszonya van, vagy készül, Janet Hornunggal. Sally narancssárga ruhát viselt; szinte drámai volt és jól is állt neki. Ruth halántékába belesajdult a fájdalom. Richard kézen fogta, s beálltak a mellettük kanyargó, Ruthot magával ragadó és a tömegbe beolvasztó sorba. Sally ruhájának narancsszíne egyre ott rikított a látótere sarkában. Mikor egy-egy pillanatra szembekerültek a csigavonalban kanyarodó sorban, Sally lesütötte a szemét, mintha körülötte senkinek semmi köze nem lenne hozzá, mintha alakja magában állna egy párkánydíszen; Ruth viszont úgy érezte, idétlen, oda van szegezve, s rángatják ide-oda. Kezek közösültek a kezével. Richard csonttalan ujjai meg-megrebbentek, hogy megújult erővel szorongassák. Egy ismeretlen férfi, egy ugrabugra, szökdécselő férfi, akinek szőre előbodorodott az inge alól, megragadta a csuklóját, rávillantott egy görbe, sokatmondóan széles mosolyt. Voltak cipóvastag, voltak tésztapuha kezek. Ruth percekig táncolt egy zömök, fekete ruhás 151

görög matróna mellett; orra kampós volt, szeme beesett, keze fakó kicsi madár, amelynek szíve félelmes, embertelen szaporán ver. Ruth elengedte a kezet, s csodálkozva bámult az öregasszony hétköznapi, fáradt és ostoba képébe. Ugyanilyen csodálattal bámulta Sallyt, s elképzelte, hányszor is találkozhatott Jerryvel ebben a ruhában, s hányszor vetkőztette le Jerry, hogy szeretkezzék vele. A buzuki és a klarinét újabb dallamba vágott; Ruthnak még jobban megsajdult a feje. Jerry odajött és kézen fogta. Érintése olyan szelíd volt, hogy az mindig hatott; Ruth keze tétován kereste Jerry kezét, lába tétován kereste a lépést. Bal láb kirúg, bal a jobb mögé, lépés, vissza, igen, lábak egymás mellé, egy ütem sarkon. Kirúg. Narancsszín villant a látótere jobb szélén, majd, néhány pillanat, s a bal szélén. Jerry keze lecsúszott a kezéről, Richard negédes mosollyal siklott el mellette, a vonósok fokozták a tempót, Jerry megint megfogta a kezét. A muzsika elhallgatott. A terem tetejét méregzöldre mázolt csövek hálója alkotta; a háló most mintha alászállt volna. - Na, kapcsolj már rá - szólt Jerry. - Ügy táncolsz, mintha kő volna a cipődben. - Fáj a fejem. - Mert annyira töröd. Hozok valami innivalót. De a bourbontól csak szédült, s mindegy, hogy táncolt vagy állt, csak forgott vele a terem, és Sally ragyogó alakja hol innét, hol onnét vetette rá gúnyos energiája árnyát, és farigcsálta őt egyre kisebbé; már csak egy göröngy volt, fájdalom-göröngy. A fénytől felfordult a gyomra. A banda vezetője felállt egy elektromos gitárral, elkurjantotta magát, s rákezdett egy tvisztre. Ruth úgy érezte, hogy a zaj, amit a banda a terem legtávolabbi sarkaiba, föl, a csövek közé gyömöszöl, megszilárdul, összeáll. Jerry most Sallyt vezette ki a táncparkettra. Ruth nem volt meglepve. Ahogy a parkett közepe felé tartottak, látta, hogy mindenki szeme megakad rajtuk; mutatós pár voltak, kamaszosak, nyúlánkak, valahogy egy kicsit komikusak, de drámai módon lenyűgözők, ahogy a színészek szokták lenyűgözni a közönségüket. Nem is érintették egymást, csak megálltak egymással szemben, s szögletes testüket bevetették a táncba; embergyűrű vette körül s rejtette el őket Ruth szeme elől. David Collins odajött hozzá, szemébe nézett és továbbment; érezte, hogy megrémült tőle. Az volt az érzése, hogy fertőz, hogy csúf és elátkozott, s hogy a feje fájdalmából mindjárt megszül egy magához hasonló szörnyeteget. Mikor a tviszt véget ért, odament

152

Jerryhez, és megkérte: Vigyél haza, kérlek. Gyűlölöm ezt az egészet. Jerry lázas szeme elkerekedett. - Kérlek. Jerry Ruth feje fölött ránézett Sallyre. Megkérdezte: - Beférnek Collinsék a ti kocsitokba? Nekünk, úgy látszik, haza kell mennünk. - Persze. Sajnálom, Ruth, hogy nem érzed jól magad. - Sally még soha dallamosabban, gáncsolhatatlanul affektáltabban nem húzta el a hangját. Ruth megfordult. - Te hazudtál nekem - mondta, elszántan, hogy pontosan fejezze ki magát, noha rémület és hányinger birkózott benne. Sally arcán megmerevedtek az izmok, szeme elsötétült, mintha egyszerre beesett volna. De válaszként csak megismételte, amit az imént mondott - Sajnálom, Ruth -, mintha nem is hallott volna semmit. Semmit. Az álom most nélküle folytatódott. Jerry ádáz sebességgel hajtott vissza Greenwoodba; mindketten rámehettek volna, de Ruth egy szót sem mert szólni, nehogy Jerry elrántsa a kormányt. A veszély azonban majdhogynem jólesően kötötte össze őket; Jerry kihívta a halált, és a sebesség arra jó volt, hogy megszüntesse Ruth fejfájását. Úgy érezte, a fájdalom csillogva, rögökben válik le a feje búbjáról, mint télen a hó a kocsi vastagon borított tetejéről. Egyikük se szólt, de Jerry hangosan, asztmásán zihált. Éjfél volt, mire hazaértek, s még később, mire Jerry hazafuvarozta Mrs. O.-t, és visszajött. Ruth addigra hálóinget vett, s rá frottírpongyolát, s egy pohár tejjel próbált erőt önteni magába. Jerry hadonászva jött be a konyhaajtón. Nedves cipője talpához avar tapadt. Aranyom - mondta, s tenyérrel fölfelé széttárta a karját -, muszáj, hogy elhagyjalak. Sally túlságosan gyönyörű. Nem engedhetem el. - Ne hadonássz ilyen affektáltan, és beszélj csöndesebben. Akkor is hallom. Jerryből darabokban szakadtak ki a szavak, fel-alá járkált a linóleumon. - Ma este értettem meg, teljesen világosan. Megvilágosodás volt. Vártam rá, s íme, most itt van. El kell mennem hozzá. El kell mennem ahhoz a narancsszín ruhához, elmerülnöm a narancsszínben és eltűnnöm. Ha beledöglök. Ha beledöglesz. Semmi, senki nem érdekel, aki útját állhatja se a gyerekek, se a pénz, se a szüleink, se Richard. Mind marhaság, mind ócska marhaság. Nyúlós marhaság. Ehhez hit kell. Ehhez hit. S benned, fura mód nem hittem. Valahogy nem tartottalak különálló személynek, másnak, mint magamat. Pedig az vagy. Uramisten, Ruth, ez fáj. Ez úgy fáj. 153

Szörnyűbb lesz, mint ahogy el tudom képzelni. Tudom. De most biztos vagyok magamban. Egészen biztos. Ez nagy megkönnyebbülés. És nagyon hálás vagyok. Zsibbadt és ijedt, de boldog. Légy boldog te is. Jó? Amúgy csak halálra marcangoltalak. Ruth óriásinak érezte az ujját, s az egyre csak terjedt, mint a gongütés, a hideg tejespoháron. - Helyes - mondta Ruth. - Megígértem, hogy segítek, ha sikerül elhatározásra jutnod. Most hogy fogjunk neki? Mikor akarod megmondani a gyerekeknek? - Még ne akard, hogy megmondjam a gyerekeknek. És ne akard, hogy ma éjjel itthon aludjak. Ne beszélj rá. Biztos, hogy rá tudnál, de ne tedd. Hadd, hogy elmenjek valahova. Collinsékhoz. Vagy egy motelba. - És mit mondjak nekik reggel? A gyerekeknek? - Az igazat. Hogy elmentem valahova. Mondd, hogy délután hazajövök, és én fürdetem meg és fektetem le őket. És este nem megyek el, amíg el nem aludtak. - Gondolom, veled lesz ő is. - Nem. Egyáltalán nem. Nem akarom, hogy tudja. Nem akarom, hogy bármit is tudjon, amíg nem végleges, mert az csak fölizgatná. - Úgy érted, hogy ez még nem végleges? Habozott, tágra nyílt szemmel. Azt mondta: - Előbb látnom kell, hogyan viseled te meg a gyerekek. - Majd elviseljük, ha kell. Nem így képzelted? - Ne légy olyan keserű. Megígérted, hogy segíteni fogsz. Add, hogy megőrizhessem a méltóságomat, s úgy próbáljam meg. Ruth vállat vont. - Próbálj, amit akarsz. - Mikor a tejet a szájához emelte, érezte, hogy savanyú. Kunkori kis pikkelyek úsztak a tetején, képtelen volt meginni. - Tegyük fel, hogy valaki meghív minket, mit mondjak neki? - Fogadd el, egyelőre. Veled megyek. - Tehát az egyetlen különbség, hogy nem alszol velem. - Hát nem az a döntő? Különben is, ez csak a kezdet. Ez így helyes. Mindegy, hogy mi lesz, ez így helyes. - Ó. Fura dolog ilyesmit mondani. - Aranyom, a kék madár elröpült. Ahhoz fiatalok vagyunk, hogy életünk végéig üljünk itt, és várjuk, hogy majd visszaröpül az ablakon. Nem fog. Visszafelé nem röpül.

154

Megint olyan undokul, színészkedve hadonászott, és Ruthot dühítette az arcán megvillanó önhittség, ahogy lecsapott a visszarepülő kék madár képére - egy kockányi rajzfilm az arca vetítővásznán. Fölállt és odament a mosogatóhoz. Jerry siránkozó hangon utánaszólt. - Most ne kezdj el nekem inni. Kiöntötte a tejet a mosogatóba, elmosta a poharat, szájával lefelé betette a szárítóba. Megnézte, hogy nem maradt-e valami morzsa a konyhaasztalon, ami odavonzaná a hangyákat, talált néhányat a kenyérpirító mellett, fél kezével beleseperte a másik kezébe, s a lefolyóba szórta, a tej után. Nedves mosogatóruhával feltörölt egy lekvárfoltot, amit a kenyérpirító mellett fedezett fel. Aztán leoltotta a lámpát a konyhapult fölött, és közölte: - Nem iszom. Lefekszem. Ahhoz, hogy a lépcsőhöz jusson, el kellett mennie Jerry mellett. - Fáj még a fejed? - kérdezte Jerry. - Ne érj hozzám - mondta. - A fejem jobban van, de ha hozzám érsz, sírok vagy sikítok, nem tudom, melyiket. Most pedig lefekszem, mert késő van. Te össze akarsz csomagolni, nem? - Más mondanivalónk nincs egymásnak? Én úgy érzem, lenne. - Azt elmondhatjuk később. Bőven lesz rá időnk. Siettetni nem hagyom magam. A gyerekek fürdőszobájában mosott fogat, hogy távol tartsa magát Jerrytől. Charlie fogkeféjét használta; kemény volt és durva, mert a gyerek ritkán használta; muszáj lesz majd beszélnie vele. Pongyolában feküdt le. Elkeseredetten, dideregve gyömöszölte a két vánkost a feje alá, s oldalt kucorodva vackolta be magát a takarók közé. A bíborvörös űrben, amit a szemhéja alatt egy-egy villanás tarkított csak, a haja csiklandását az arcán és az ajkán idegen érintésnek érezte. Hallotta Jerry csomagolásának távoli neszeit, a kattanásokat, nyikorgást. Közeledtek Jerry léptei, hálószobájuk kinyíló ajtajának fénye áttetsző vérpirosra fakította a szemhéja alatti bíborvöröset. Jerry a fiókban turkált Ruth fejénél. - Azt hiszem, jó lesz, ha elviszem az asztmapumpát - mondta. Hangja recsegős volt, lélegzete sekély és erőlködő. - Ha ez annyira helyénvaló - kérdezte tőle -, akkor miért jött rád a roham? - Az asztmám - mondta Jerry - a fáradtság, a páratartalom és az évszak függvénye. Semmi köze se hozzád, se Sallyhez, se jóhoz-rosszhoz, sem az Istenhez. - Lehajolt, félresöpörte a hajtincset, ami az arcát érte, s arcon csókolta. 155

- Várjam meg, amíg elalszol? - Ne. Nem lesz semmi bajom. Jól vagyok. Menj. Hihetetlen, de engedelmeskedett. Hallotta a lépteit, ahogy végigjárta a házat, bement valamennyi gyerek szobájába, összegezte együtt töltött életüket, keményen nyitotta-csukta az ajtókat; aztán a léptei távolodtak a lépcsőn, bicegve valaminek a súlya alatt, amit cipelt. Az utcai ajtó könnyedén kinyílt. Aztán egy óvatos puffanást hallott kinn a verandán. Úgy látszik, ott megtorpant és tétovázott; várta, hogy megint nyílik az ajtó és bebocsátja, hogy a léptei visszatérnek a lépcsőn, s keményen fog koppanni a sarka, ahogy szokott. De félreértette a csöndet. Nesztelenül ment le a verandalépcsőn. Nyílt és csapódott a kocsiajtó. Dorombolni kezdett az önindító, felbőgött a motor, szinte a fejében, s ahogy elhalkult, úgy lett magasabb a hangja. Elment. Iszonyú szélesnek érezte az ágyat. Ruth kinyújtózott egy csöppet a fehérségbe. Síelt, lassan, keresztben siklott egy széles, meglehetősen kopár és jeges lejtőn, s gondosan ügyelt, hogy jól elöl, a léc elején nyugodjék a testsúlya. Egy foltnyi barna fű látszott ki a hó alól, de könnyedén átsiklott fölötte, s úgy tartotta a botját, hogy fordulni tudjon. Érezte, hogy a forduló jól sikerül, bár a sebessége nem volt nagy, simán emelkedett, talán mert nem volt laza porhó, ami visszafogja a lécei végét. Szombat reggel arra ébredt, hogy Geoffrey ott van mellette az ágyban. A kis test öntudatlan önzésében az ágy közepét foglalta el, s őt kiszorította az ágy szélére; ha Jerryvel aludt, minthogy Jerry volt a nehezebb, ő szokott középre húzódni. Geoffrey megereszkedett és mozdulatlan arcának szövete olyan volt, mint a sűrű és sápadt márvány, amibe a fény talán milliméternyire ha behatol. Az arc komolysága, a szemöldök, a szemhéj, a húsos orrcimpák és a fülek alkotta teljesen humortalan tökély megrémítette, mintha az éjjel egy lopott mesterművet csempésztek volna az ágyába. Leküzdötte a rémületét. Bejött a szobába Joanna, mogorván és vörösre dörgölt szemmel, s megkérdezte: - Apu hol van? - Apu korán kelt, mert valami külön munkája akadt. - A gyerekek kételkedés és különösebb izgalom nélkül elfogadták a magyarázatát. Ruth fölkelt; a fürdőszobában a szerelvények valószerűtlenül csillogtak, mint a karácsonyfadíszek. A konyhában még egyszer megnézte a naptárt, s az igazolta a számítását; harmadik napja késik. Miután megreggeliztette a gyerekeket, levitte a porszívót a földszintre. Jerry tíz körül telefonált. 156

- Jól aludtál? - Tűrhetően. Geoffrey valamikor átjött az én ágyamba, s még csak föl sem ébredtem rá. - Látod? Mondtam, hogy élvezni fogod, ha magad alszol. Épp most mondta neki, hogy nem aludt maga. Elnyomta a veszekedhetnékjét, és megkérdezte: - S hogy aludtál te? - Rémesen. A motel fagylaltgépe szakadatlanul ki-be kapcsolt az ajtóm előtt. A hölgy a portán nem akarta elhinni, hogy nincs velem nő. Ma éjszakára azt gondoltam ki, hogy majd Ned Hornung szüleinek tanyáján alszom, kint Jacob's Pointon, azok visszamentek a városba, s talán maradhatok ott. Majd felhívom. - Szaporán beszélt, sietősen, jókedvűen, mint aki kaland után jár. Ruth behunyta a szemét. Jerrynek végre eszébe jutott, hogy megkérdezze: A gyerekek kiborultak? - Nem. Közömbösen fogadták. Egyelőre. - Nagyszerű. Az egész olyan valószerűtlen. Négy körül otthon leszek. - Olyan későn? Gyönyörű ez a mai nap, egy nagyot lehetne sétálni a parton. - Ruth, könyörgök. Szeretnék, de érezzük magunkat egy kicsit különváltnak. Lehet, hogy Charlie és Joanna szívesen átmenne a középiskolába, a futballmeccsre. - Olyan idétlen dolog ezt épp hét végén elkezdeni. Miért ne jöhetnél haza ma éjjelre és vasárnapra, s kezdhetnél új életet hétfőn? - Az istenfáját, asszony, képtelen vagyok rá. Érted: képtelen. Nem volna bátorságom újra kivonulni. Szörnyű volt lemenni a lépcsőn kofferral a kezemben. Mikor hozzuk ezt egyenesbe a gyerekekkel? - Majd, anélkül, hogy megvárta volna a választ, azt mondta: - Valamit azért kell majd mondanom Hornungéknak, ha elkérem a tanyát. Ruth hallgatott, döbbenten, hogy a szakadék, ahol megnyílt a föld, napról napra szélesebb lesz. És Jerry hangja még olyan vidám is. A nap derűs volt és tiszta, az ég fakó, az idő arra való, hogy szabadban töltsék, bár hullott levelet gereblyézni még korai. Ruth megnyírta a gyepet, farmerban és Jerry szürke atlétatrikójában, mezítláb; talpán érezte, hogy a föld szikkadt egy kicsit, s kezd keményedni, összehúzódni. A gyep még alig szorult nyírásra, de Ruth mindenáron dolgozni akart. A testmozgás talán meghozza a vérzést. S ez olyasfajta munka, amit most úgyis muszáj megtanulnia. De nagyon szomorú volt; Jerry trikójában folyton Jerryre gondolt, a gyep meg, amit nyírni kell, a fáradt útifű és katáng, amely szót 157

fogad az időszerűtlen parancsnak, hogy növekedjék, önmagát juttatta eszébe. Apja a szószékről szívesen hirdette, hogy az ember gyom, arra való, hogy tűzre vessék, s ez igazabb volt, mint hitte volna, ő, aki olyan magabiztosan várta el, hogy szeressék, s szerették is. A fűnyíró szarvánál Ruth úgy érezte magát, mintha magányosan, nagy magasságban lebegne a föld, az összekuszált, csöpp kis életekkel, halálokkal teli föld fölött, amely innen fentről gyepnek látszik, de közelről elviselhetetlenül zűrzavaros és kegyetlen. Nézzünk szembe a dolgokkal. Öregszünk és félredobnak bennünket. Gyöngülünk és felfalnak minket. Gyerekei, akik, hallotta, épp a Cantinelli gyerekekkel civakodtak, rajta élősködnek. Charlie Geoffreyvel huzakodott, aki úgy ölelte magához a futball-labdát, mintha az ölelgetni való baba lenne, zsákmány, ami joggal megilleti, hisz nem értette a játék szabályait; aztán elhasalt és sírva fakadt. Ruth már futott is oda. A kulcscsontja nem tört el újra, ő mégis, kapásból, nyakon vágta Charlie-t, aki, mint Jerry szokta, alattomos félmosollyal ingerelte. A gyerek elbőgte magát, mintha a szíve szakadna meg, mire Geoffrey meglepetésében elfelejtett sírni, majd újra rázendített, merő együttérzésből a bátyja iránt. - Nem akarta! - hüppögte Geoffrey. Ruth szédelegve, önmagára mérgesen menekült a gyerekektől, be a házba. A konyhában kitöltött magának egy pohár vermutot. Végigsétált az alsó szobákon, s rácsodálkozott a bútorokra, amelyeket Jerryvel gyűjtöttek össze, mintha ezek a hétköznapi holmik szeszélyes alakzatok lennének, s csak a víz ette volna őket bútor képére egy barlang mélyén. Megjött a posta; úgy hevert ott, ahogy a postás bedobta az utcai előszobába. Jerry már rég összeszedte volna. De ha lehajol, még el talál ájulni. Valami hangot várt, s arra gondolt, vajon most imádkozik-e. A telefon csöngött, vadul. Jerry volt az. - Szia. Jó hírek, azt hiszem. - Távoli volt a hangja, ijedt, bezárva egy telefonfülkébe és a szökevény virtuskodásába. - Hornungék boldogok, hogy ideadhatják használatra a szüleik tanyáját. Tavaly ősszel kétszer is betörtek, s örülnek, hogy legalább én ott leszek. A fekete mellé mindjárt a kulcsot és a részvétnyilvánításaikat is átnyújtották. Megmondtam nekik, hogy ez csak próba. A házban tűzhely nincs, csak villanykályha, de a telefont még nem kapcsolták ki. Azt mondják, minden ócska, csak a kilátás nem. Mondtam, megveszek a szép kilátásért. Kell a telefonszám? Ruth fölszedte a postát, s egy számla borítékjának hátára fölírta a számot. Megkérdezte: - Ebédre nem tudnál hazajönni? 158

- Mondtam, négyre ott leszek. Miért nem veszel komolyan semmit, amit mondok? - Csak mert én szeretnék sétálni egyet a parton, a gyerekek meg nem akarnak elmenni a futballmeccsre. Szükségünk van rád. - Hát különköltöztünk, a fenébe is! - Valami mondanivalóm van a számodra. - Mi? - Azt így telefonon nem tudom elmondani. - Miért? Rossz? - Most rossz. Valamikor talán jó lett volna. És még különben sem biztos. Inkább csak lehetőség. - Mi lehet az? - Használd a képzeletedet. - Sallyvel kapcsolatos? - Nem. Az isten szerelmére. Unalmas már, hogy örökké csak egy vágányon jár az eszed, Jerry. A változatosság kedvéért gondolj most kettőnkre. - Jövök rögtön. Az ablakban várta. A szil, az ő szent szilfája, elárasztotta az utat arany levelekkel, s lemeztelenedve elébe tárta minden cirádáját, csipkézetét, hol le, hol föl, hol befelé, hol haza vezette a tekintetét, valami egyértelmű törekvés irányába. A kocsifeljáróra csikorogva-ropogva bekanyarodott Jerry gesztenyebarna öreg Mercuryja, viharvert vászonteteje leeresztve, mintha a szökését ünnepelné; ugyanekkor húzott el a ház előtt lassan, s folytatta az útját Richard Mercedesé is. Jerry vigyorogva jött be: - Az a rohadék megállt volna, ha én be nem kanyarodok. Hogyan szagolta ki ilyen hamar a dögöt? Ruth odaszaladt hozzá, úgy, hogy Jerry a karjába zárja, kint az utcai előszobában. Érezte, hogy kipirult, vonzó. Bár Jerry hátrahajolt, s csak tartózkodva érintette, látszott rajta, hogy örül. - Mi van, kicsi? Máris ennyire hiányzom? - Megsimogatta a hátát, a saját trikóján át. - Vigyél le a partra - kérlelte Ruth. - Vigyél le mindnyájunkat a partra. A Long Island-i öböl olyan kék volt, hogy olyat.festeni se lehet, olyan színű, hogy az minden más színt magába foglal, sötétebb kék, mint a koromfekete és világosabb, mint a titánfehér. A nagy őszi dagályok az uszadékot feljebb sodorták a dűnék felé; egy vihar egész hajógerincet sodort a partra, s a bordái oltalmában tábortüzeket raktak, ott feketéllett a 159

nyomuk. A gyerekek előreszaladtak, távolabb egy kutyát engedtek szabadon, s rohangált körbe-körbe. Ha a víz Ruth bokáját nyalta, érezte, megreszket a boldogságtól. Jerryre támaszkodott, belekarolt, s miközben a gyerekek bukdácsoló feje minduntalan metszette a kutyák körkörös nyomát, elmondta neki, hogy a vérzése már harmadik, negyedik napja késik, de neki azért egy csöppet sem kell aggódnia. Jerry megkérdezte, miért. Mert elvéteti a gyereket, mondta. Jerry behunyta a szemét, s a nap felé fordította az arcát, így séta közben, bár a nap alacsonyan járt ahhoz, hogy lebarnítsa. Ezt csúf dolognak tartja, mondta. Egyetértett vele, csak épp hogy ha nem teszi meg, az nem kevésbé csúf. Nem hiszi, hogy helyes volna egy gyereket apa nélkül világra hozni. Jerry rámutatott a gyerekekre, akik úgy táncoltak ott a semmiben, mint naptól kárpázó szemükben egy-egy fekete pont, s kijelentette, hogy az olyan lenne, mintha közülük ölné meg az egyiket. Vajon melyiket választaná, Joannát, Charlie-t vagy Geoffrey-t? Ruth azt mondta, egyáltalán nem olyan, még annyi sem, mint egy hal halála. S mintha csak a beszélgetésükhöz szólnának hozzá, a tenger erői csöpp kis ezüst holttesteket sodortak a lábuk elé, öntés-pocsolyákban ottragadt kis csetriket. Ruth felidézte, hangosan, hat évvel korábbi vetélése emlékét; elmondta, hogyan tartotta a kezében a W.C. csésze fölött az embriót, s még csak nem is félt. De az, mondta Jerry, Isten akarata volt. Ezt meg az övék lenne. Persze hogy nem ugyanaz, mondta ő, s az apja türelmetlensége minden babonaság iránt meggyorsította a szavát. De tudja, hogy ő meg tudná s meg is akarná tenni. Megtenné, ajándékul neki. Ha kell, Svédországba, Japánba repülne miatta. De Jerry úgy érezte, erről ő tehet, mert továbbra is együtt hált vele, azután, hogy a szerelme már megszűnt, vagy legalábbis úgy érezte, hogy megszűnt iránta. Ő azt mondta, szerinte nem; természetellenes lett volna, ha együtt élnek, de nem hálnak együtt. Ebben Jerry nem értett egyet. De ez, Ruth érezte, alapjában véve csak arra irányuló erőfeszítés volt, hogy erkölcsileg semmi részt ne vállaljon az abortuszban. Ezután, tudta, már a túlzás, az önmaga paródiája következik. Megállt, s széles kézmozdulatokkal kinyilvánította: - Miféle ajándék az, 160

hogy megölöd a gyermekemet, s ha meghalok, ez a hal ott vár a pokol tornácán, s a szemembe bámul. - Jaj, Jerry - sóhajtott Ruth. - Különben sem biztos, hogy meg kell tenni. - Három nap hosszú idő - mondta Jerry. - Három nap alatt már félig kész volt a világ. - S rámutatott az őket körülvevő fénylő világra. - Nem feltétlenül - mondta Ruth. - A nők nem mindig egyformák. Most is valahogy olyan bizonytalan és hóbortos kedvemben vagyok, mint előtte való nap szoktam. - Terhesnek érzed magad - mondta Jerry; hirtelen megállt, átölelte a derekát, s fölkapta, hogy vizes lába a levegőben rúgkapált. - Édes - mondta -, kisbabád lesz! - Tégy már le! - mondta; de mikor letette, muszáj volt nevetnie rajta, a hámló orrán, félénk meleg vigyorán. A nevetés föllazította; most elsírta magát, megfordult, és elindult hazafelé; Jerry hívta a gyerekeket, és utánament. A gyepnyírást már Jerry fejezte be, s korán megvacsoráztak, együtt. Míg Ruth elmosogatott, Jerry megszervezte a gyerekek fürdését, lefekvését, és mesét olvasott nekik. Mire Joanna kész lett, már elmúlt nyolc, s Jerry már láthatólag ment volna. Lehet, hogy megbeszélt valamit Sallyvel; Ruthnak kétségei voltak, hogy valóban nem érintkezik-e vele, ahogy mondja. Kérte, maradjon még egy darabig, de Jerry nem állt rá, azt mondta, bátornak kell lennie. Összeszedett egyet-mást, amit előtte való éjszaka elfelejtett, s két takarót is elvitt, mert a tanyán hideg lesz, s mint egy túlterhelt hobó, kiosont az ajtón. Alighogy elment, Ruthnak kedve támadt felhívni, hogy megossza vele azt az érzését, hogy ez az egész valami képtelenség. Olyan, mint egy baleset - elég egy eltévedt nyílvessző, egy acélszilánk, s az ember elveszti a fél szemét; egy fél hüvelyk különbség, és semmi baj nem éri. Sikerült ellenállnia a kísértésnek, bár a telefonszám ott bámult rá a számla felbontatlan borítékjáról a telefonasztalkán. Csak őgyelgett a házban, fölvett egy-egy játékszert, egy félig kiivott pohár vermutot beleöntött a mosogatóba, kegyetlenül forró fürdőt vett, és találomra beleolvasott Az Elvált Szülők Gyerekei-be. Becsukta a könyvet. A szil árnyékvánkos volt a szemén. Behunyta a szemét. A belső sötétség épp megtelt mindenféle képtelenség bolyhaival, álom-fényképekkel, mikor megszólalt a telefon. Jerry hívta, megint. Hangja rekedt volt és tétova. Már előre tudta, mi az, amit Jerry mondani fog: - Nem akarom, hogy elvétesd a gyereket. Az mindenképpen rossz lenne. Ebben az életben pontosan meg 161

kell értenünk, hogy mi a jó és mi a rossz, hisz annyi minden van, ami sem ez, sem az. Ha terhes vagy, visszajövök, és a férjed leszek, és Sallyvel majd elfelejtjük egymást. - Nem ez a módja, hogy elhatározd. - Tudom, de kérlek, fogadd el. Én az Isten szavára vártam, s ez az. Egyértelműen. Verd ki a fejedből az abortuszt. - Ez nagyon szép és nagyon nagylelkű a részedről, Jerry, de én mindenképpen elvétetem a gyereket. Még ha végzel is ezzel a nővel, akkor sem leszünk olyan helyzetben, hogy vállalhassunk még egy gyereket. - Jó, erről majd később beszélünk. Most csak ennyit akartam mondani. Aludj jól. Nagyon bátor vagy. Bátor és szép unitárius. Érezhetően megkönnyebbült az ő hajthatatlanságától. Ruth most döbbent rá, mikor a telefon elnémult, hogy ez a megkönnyebbülés kétélű. Ha ő terhes, akkor nem hagyja el; ha nem terhes, elhagyja. Vasárnap reggel, mikor alig világosodott még és a gyerekek még javában aludtak, mikor a katolikus templom harangjáték-szerkezete az első misére szólított, fölfedezte, hogy vérzik. A fürdőszobában lenézett a kezében tartott toalettpapírra, s egyszerre minden megvilágosodott előtte, s ebben a képben tökéletesen összeillett a papír, a vér, a reggeli fény, amit csak fokozott a csillogó fürdőszobacsempe meg a tulajdon kék eres keze. Valamiféle fénykép hívódott elő az éjjel. S ezen rajta volt az élete, amit az utóbbi időkben élt; minden igyekezete, zavara ebben összegeződött: ebben a vörös foltban fehér alapon, ebben a közönséges foltban. Levél volt ez, amit a teste címzett senkinek, az üresség íratlan közlése. Mint a modern absztrakt művek, amit a kezében tartott, az nem hieroglifa volt, nem is önmaga jelképe; önmaga volt; amivé lefokozódott; lemoshatatlanul az, ami ő. Lehúzta a W.C.-n.

162

IV RICHARD

- Halló? Richard hangja volt. Jerry épp kifelé készült az ajtón. Kilenc múlt már, ideje, hogy visszamenjen a tanyára, most már a harmadik éjszakára. A telefon váratlanul szólalt meg; nem gondolt semmire, csak fölvette. S most Richard mély, öblös, fontoskodó, félelmes hangját tartotta a kezében. - Halló - felelt rá. - Jerry - mondta Richard -, én azt hiszem, le kéne ülnünk négyünknek egy kicsit beszélgetni. - Miért? - Gondolom, tudod, hogy miért. - Hogy tudom ? - A hang ott volt a fülében, nem volt hova tennie, nem lehetett az áramát visszafordítania, az áramát, mely most, úgy tetszett, sorra magával sodorja süllyedő bensejének valamennyi sikamlós elemét. Elvesztette a fejét. Richard azt mondta: - Igazán azt hiszed, hogy ez a játék megy, Jerry? - Miféle játék? - Ugyan... legyünk már felnőttek. Sally azt mondja, már hat hónapja a szeretőd. Jerry habozott, és a csönd örvényében, körbe-körbe, egyre az járt az eszében, hogy helyes-e egy nőre azt mondani, hogy „szerető"? - Nos? - kérdezte Richard. - Hazudik? Ez huszár-villa volt. Mikor a községbe költöztek, gyakran ült le sakkozni Richarddal, de utóbb már kitért a meghívásai elől. Kitért, nem mintha nem lettek volna egymáshoz illő partnerek - hisz, furamód, azok voltak -, hanem mert haragudott magára, hogy olyan bolondul fél veszíteni. 163

Jerrynek semmi öröme nem telt benne, ha elveszített egy partit, nem érezte a mérkőzés utáni kellemes fáradtságot, még csak egy pókerjátszma bajtársiasságát sem - csak afféle dohánybűzös, áporodott szájízt, afféle késő esti elnehezedést, azt a bizonytalanságot, hogy túljártak az eszén. Igen, huszár-villában muszáj egy bábut feláldozni. Ruth, sápadtan a fáradtságtól, izgatott kézmozdulattal és a szájával némán kirajzolva a szót kérdezte a kandalló mellől: - Ki az? Jerry fölsóhajtott, megkönnyebbülten, mert itt már nem volt mit tennie, csak hogy hagyja, hadd menjen minden a maga útján. - Nem - mondta Richardnak. - Nem hazudik. Ruth már tudta, ki az. Alakja Jerry látóterében mozdulatlanná dermedt. - Helyes - mondta Richard. - Máris mentünk valamire. Jerry nevetett. - Mire? - Ez az - mondta Richard ugyanazzal a komikus elégedettséggel, mintha csak egy játékban, amit Jerry nem lát, a megnyert pontokat jegyezné. Valóban, mire? Hogy mire akarsz juttatni minket, Jerry-gyerek. Sally is meg én is átkozottul kíváncsiak vagyunk. - Az attól függ - mondta Jerry, kitérőén. Úgy érezte, elárulták. Sally elhitette vele, hogy Richard valahogy nem számít. Pedig rengeteget számít, óriási különbség, hogy tud róla. Sally hazudott. - Át tudnátok jönni mind a ketten? - kérdezte Richard. Mintha visszatértek volna a régi idők, még azelőtt, hogy Conanték szinte kapásból nemet mondtak, ha Richard vagy Sally váratlanul átszólt, és meghívta őket egy péntek esti mozira vagy egy italra, vasárnap. Jerry visszatért a régi szokásaihoz. - Késő már pótmamát keríteni. Aztán eszébe jutott a helyzet, amit kétségbeesetten próbált elfelejteni. Megkérdezte: - Nem tudnátok átjönni ti? Nektek ott van Josie. - Josie ma szabadnapos. Talán nem ismered nálunk a házirendet? - Olyan rettentő jól azért nem. És mit szólnátok a holnap estéhez? Amíg egy kicsit összeszedjük a gondolatainkat? - Nekem nincs összeszedni való gondolatom - mondta Richard simán. Mintha papírról olvasott volna, míg Jerry csak rögtönöz. - Én csak néző vagyok ebben az egész ügyben. Velem senki nem tárgyalt, és senki egy szóval nem mondta, hogy érdekelné a véleményem. - Már hogy mondhattuk volna? Mit mondhattunk volna? Richard hangja folytatta, behízelgően, majdnem hogy folyékonyan, mintha tubusból nyomták volna ki. - Fogalmam sincs. Halvány fogalmam 164

se. Én azt szeretném, ha te mondanád, akármi is az, amit mondani akarsz, Jerry. Az a benyomásom, hogy a helyzet így, ahogy van, valahogy nem egészséges. - Az biztos. - Jerry érezte, hogy kétségbeesetten keres valami fogódzót ebben a mélységesen megalázó helyzetben; szíve szerint behúzta volna a nyakát, fecsegett volna, ágyba vitte volna Ruthot, fejükre húzta volna a takarót, és kuncogott volna. De a türelmetlenség és az erő tudata most megcsomósodott ebben az olajos hangban; Richard föltette a kérdést: - És azt meg se kérded, hogy Sally hogy van? Ha jól tudom, neked azt meséli, hogy én bántani szoktam. Nem gondolod, hogy ha már ilyen ember vagyok, most joggal tehetném? Jobb a szabadban, nem ? Ott több levegőt kap az ember. Most itt hagysz? - Hogy van? - Bántatlanul - mondta Richard. - Átjösztök vagy sem? - Tartsd egy kicsit. Beszélek Ruthtal. - Odaszólt Ruthnak: - Most megkaptuk. Richard tudja. - Kitől? - kérdezte félig szóval, félig némán Ruth. - Úgy látszik, Sally mondta el neki. Át tudod hívni Mrs. O.-t? - Utálom zavarni - mondta. - Majd én beszélek Richarddal. Jerry átadta neki a kagylót, s ő azt mondta, szégyenlős és furcsamód meghitt hangon: - Szia. Én vagyok. A másik nő. - Most megpróbál nem mosolyogni, miközben hallgatja, gondolta Jerry. - Ne haragudj - mondta Ruth. - Gondoltam rá, többször is majdnem megtettem, de nem tudtam, hogy te mit csinálnál. Attól féltem, hogy akkor majd teszel róla, hogy megszökjenek, együtt... - Miközben Richardot hallgatta, először a nyaka, aztán az arca is elpirult. - ...Igenis, realista vagyok. - Ruth nevetett, majd egy kérdésre ezt a választ adta: - Vermutot és bourbont. Mint ti. Mosolyogva tette le a kagylót. - Mit mondott? - Azt mondta: „Kicsi, szólnod kellett volna nekem. Én már nagyfiú vagyok." - Hát igazán nem sejtette? Ez fantasztikus. - Gondolta, hogy van valakije, de hogy az te lennél, eszébe se jutott. Csak egyszer, röplabdán, azt mondja: abból, ahogy összenéztetek, s ő észrevette. De ha éppen tudni akarod a korántsem hízelgő igazságot, nem hitte, hogy te erre képes lennél. 165

- A rohadék. Mi az, hogy nem lennék rá képes? - Azt is mondta, hogy én mindvégig helytelenül kezeltem az ügyet. Azt kellett volna mondanom, hogy menj; akkor az inadba szállt volna a bátorságod, ahogy ő mondja. - Mit mondott még? - Azt mondja, Sally szerint együtt háltatok egész nyáron, hogy eszed ágában sem volt májusban abbahagyni. Igaz ez? - Többé-kevésbé. Azt hiszem. - Milyen gyakran? - Nem tudom. Úgy hetenként egyszer. Vagy még annyiszor sem. Florida óta csak kétszer láttam. - Érezte, hogy ég az arca, s mintha egyre inkább összezsugorodnék. - Szóval azt, amiben megállapodtunk - mondta Ruth -, amiben a parton megállapodtunk, eszed ágában sem volt megtartani? Csak át akartál verni? Ez helytelen, nem ? Igen. Igazunk volt, de ez akkor is helytelen. Ne helyeselj nekem, Jerry. Attól magam is olyan bűnösnek érzem magam. - De, meg akartam tartani. Csak egy hét múlva az egész olyan szamárságnak látszott. Hogyan tudnék választani köztetek, ha nem is találkozom vele? Ne sírj. Már Richard is tudja. Már nem vagy egyedül. Mrs. O. negyed mérföldet gyalogolt az országúton, a házukig, s némileg kifulladva érkezett, keble emelkedett-ereszkedett kifakult vászonruhája alatt, mely halavány volt és gyermeteg mintájú, mintha már kislány korában is hordta s azóta csak vele nőtt és vénült volna. Bejött a házba, ősz- és almaillatot árasztott. Conanték leültették a televízió elé, s biztosították róla, hogy valamennyi gyerek alszik. - Ez minden - mondta neki Ruth. - Megpróbálunk még éjfél előtt hazaérni. Az egyik barátunkhoz kell elmennünk, valami problémájuk van. Jerry meg volt lepve; nem tudta, hogy Ruth hazudni is tud. De hát végül is ez nem hazugság. A kocsiban Ruth új kocsijával mentek, az úritök színű Volvóval - megkérdezte: - Azt nem mondta meg, hogy Sally mért rámolt ki neki? - Nem. Mindössze annyit mondott, hogy miután beindította, Sally már abba se tudta hagyni. Kora délután óta beszélgetnek.

166

- Ez annyira nem jellemző rá, hogy elmondja. Bár lehet, hogy bizonyos értelemben jó is. - Most mit fogsz csinálni? - Nem tudom. Az attól is függ, hogy Richard mit csinál. Gondolod, hogy le akar lőni? - Kétlem. Ami azt illeti, neki is voltak viszonyai. - Miért mondtad, hogy „bourbont és vermutot"? - Azt kérdezte, hogy mit innánk. - Tudod - mondta Jerry -, komolyan attól félek, hogy gyáva vagyok. Nem reszketett a hangom, amikor beszéltem vele? - Nem, szerintem inkább arrogáns volt. - Hát nem vagy te kedves? Én azt hiszem, reszketett. Ami a dühös embereket illeti, nekem mindig az elemi iskolát juttatják eszembe. Mindig megvertek a játszótéren. - A tested erősebb, mint Richardé. - Ezt honnan tudod? Odaértek a behajtóúthoz, bekanyarodtak, föl a dombra. A fényszóróik fényében Mathiasék bokrai ádázul szökkentek előre. Jerry érezte, hogy a torka, mint hányás előtt szokott, görcsösen összeszorul, odafordult hát a mellette ülő árnyékhoz. - Abban nincs igaza Richardnak - mondta -, hogy te rosszul kezelted volna az ügyet. Nincs, aki többet tehetett volna, mint te a nyáron. Bármi lesz, az nem a te hibád. - El fogod venni, nem? - Ezt Ruth úgy kiáltotta, mintha mindjárt lerohannának az útról, vagy elütöttek volna egy nyulat. Jerry a garázs előtt, a bekötőút végén, megállította a kocsit. A ház melletti kertből Caesar jött elő csaholva, ugrándozva; mikor megszagolta Jerryt, nyomban elcsöndesedett. Megnyalta az ismerős kezet. Az Orion három távoli csillaga fényesen és tisztán csüngött a dombtető fái fölött. Mathiasék meggyújtották a lámpát a hátulsó bejáratnál, de hagyták, hogy maguk botorkáljanak végig az egyenetlen kőjárdán, a kusza indák és a lugasról elszabadult rózsafaágak közt. Sally gránitpillérét, az öreg malomkövet, még virágzó őszirózsa vette körül. A holdvilágos ház egy fenti ablakából kihallatszott, hogy Theodora felsír; fölébredt Caesar csaholására. Jerrynek eszébe jutott: Theodora ilyenkor aludni szokott? Nem, de sokat alszik. Olyan, mint én. Lusta. Te nem vagy lusta. Te gyönyörű vagy. 167

Csak az tetszik neked, ahogy öltözködöm. Az enyémek ilyenkor javában hancúroznak. Mert se te, se Ruth nem nevelitek a gyerekeiteket. Másnak is ez a véleménye? Az enyém ez. Szigorú vagy. - Jerry-gyerek! -Richard jött ki az előszobából, és Jerry önvédelemből visszahőkölt; de a testes férfi csak megszorította a vállát, mintha tudna valamit, s azt most, megértését kérve, felkínálná neki. Kondor fekete hajától most még nagyobbat mutatott amúgy is jókora feje. - Ruth drága! Bohóckodó komolysággal csókolt kezet neki a homályos kolóniál hallban. - Köszönöm - mondta Ruth egyszerűen. - Hogy vagy, Richard? - Ó, ő aztán pompásan! - kiáltotta bentről Sally, éles hangon és láthatatlanul. - Ezer éve nem volt ilyen boldog. Nézzétek csak, nézzetek rá! - És ez igaz is volt, Jerry látta, ahogy bementek a fényesen kivilágított nappaliba, hogy a verítéktől csillogó Richard egy görkorcsolyát viselő medve természetellenes könnyedségével toporog és mórikálja magát. De Jerry szeme megakadt Sally szépségén. Ha egy darabig nem látta, akármilyen rövid ideig, már nem is tudta teljesen elképzelni, milyen túlcsordulóan ragyogónak látja. Röplabdánál, cselezgetés, befutás közben, valahányszor megpillantotta a hálón, a porfüggönyön át az arcát, újra megtelt vele, majd, azután, hogy látta, ebből másodpercek alatt elpárolgott néhány csöpp. Sally most nyársat nyelten ült a füles hátú, sárga gabardin huzatú karosszékben. Lába keresztbe vetve, így egyik lába szára teljes hosszában csillant Jerry elébe; két keskeny keze egymáson az ölében. Nyúlánknak látszott a karosszékben. Jerry mindig elfelejtette, milyen magas, s hogy a csípője milyen széles, mintha nem tudná elhinni, hogy anyagtalan szerelemszükségletének egy ilyen test adatott. Halkan odaköszönt neki: - Szia. - Szia - köszönt vissza Sally, mint a visszhang, s a szája arra a gunyorkás-ijedt „most mi lesz"-re görbült, amit ő annyira szeretett; amire vallomás után szokott. Ezt miért mondod el nekem? Gondoltam, tudnod kell. Azt szeretném, ha ismernél. Ha már muszáj szeretnünk egymást, azt szeretném, ha úgy szereinél, amilyen vagyok. A valóságban. És ez hányszor történt? 168

Különváltan éltünk, Jerry. En nem éreztem soknak. És kezdetben olyan büszke voltam magamra, hogy egy teljes hónapig megvoltam férfi nélkül. - Mit iszunk? - kérdezte Richard. Piszkos kempingnadrágot és hasig kigombolt csíkos inget viselt, aminek az ujját, proli módra, a könyökéig felgyűrte. Inge háta sötét volt a verítéktől, mintha még mindig nyár lenne, pedig az már jócskán elmúlt. - Én már ittam egy pohárral - folytatta. Még leginkább Ruthhoz beszélt. - Sőt, nem is eggyel. Valahogy úgy érzem magam, mintha ünnepelnénk, mintha apa lettem volna. Két szép, zsenge szarv büszke papája. Igaz, ezek a kis csibészek már hathónaposak, de mikor megszülettek, üzleti ügyben épp távol voltam, s valahogy tudtomon kívül keletkeztek, csak kibújtak, és azóta egyre nőttek-nődögéltek. - Látod? - mondta Jerrynek Sally. - Viccel. Törődik is velem, szerinte ez mulatságos. Jerry vállat vont. - Ez az ő éjszakája - mondta Sallynek. Richard azzal a furcsa, tagbaszakadt könnyedségével megfordult, és a hegylakók módjára a vállára kapott egy demizson kaliforniai sauterne-t, félrehajtott fejjel, mint mindig. - Köszönöm, Jerry - mondta. - Ez igen. Az én éjszakám. Ez az. Neked is megvolt a tied - hajolt meg Ruth felé -, és nekik kettőjüknek is az övék... nekik több is. Ez most az enyém. Látod, Jerry, mindenkit megillet egy éjszaka. - Kezével, ami már nem tartotta a demizsont, szarvat formált a homlokán. - Ez az én agancs-fiacskám. Senki se nevet? - Miért hívtál át minket? - kérdezte Ruth. - Késő van már. - Ruth - mondta Richard. - Igazad van. Neked mindig igazad van. Bár a barátom lennél. - A barátod vagyok. - Nem jönnél hozzám feleségül? Ruth elpirult, s olyan gyöngéden utasította vissza a kérést, mintha az komoly lett volna. - Köszönöm - mondta, s olyan kacéran szegte föl a fejét, hogy Jerry nem ismert rá -, de nem hiszem, hogy neked ez hiányoznék, s azt sem, hogy nekem. - Richard csak állt ott lúdtalpasan, pislogva, s a vállán imbolygott a demizson. - De az ötlet nem rossz - tette hozzá Ruth. - Csak azt próbálom kitalálni - mondta Richard -, hogy most mi a teendőm. Későn avattak be; bocsáss meg, ha ilyen ostoba képet vágok. Jerry, aki Mathiaséknál mindig hangos és nyers vendég volt, rámutatott a demizsonra és megkérdezte: - Ezt fogjuk inni?

169

Richardon látszott, hogy csodálkozik, majd azt mondta, lassan: - Nem, Jerry. Ez nem elég jó, ugye? Ilyet a diákgyerekek isznak, a tengerparton, de azt hiszem, ebből mi már kinőttünk. Azt hiszem, ehhez mi már érettek vagyunk, s van, aki érettebb közöttünk a többinél. Igazam van? Várt, s Jerry kénytelen volt ráhagyni: - Igazad. - De akkor is bort, ugye, Jerry-gyerek? Erre az alkalomra. Mit gondolsz, fehéret? Fehéret az ártatlanságra? A mi két tiszta hitvesünkre itt? Van valami chilei borom, de az pancsolt. Te vagy itt a legpancsoltabb, döntsél te. Nem chileit. Bordeaux-it. Nem, nem vacsora után. Gondolom, mindketten ettetek már. - Persze - mondta Jerry. Mint az előbb Ruth, most ő is azt hitte, hogy a kérdés komoly. Arra számított, hogy majd felelősségre vonják, s lám, még kínálgatja. Ruth ránézett, hogy magára vonja a figyelmét, s az ujjával jelezte a szája körül, hogy mosolyog, s hogy hagyja abba. Richard nagy zajjal keresgélt a zsúfolt bárszekrény palackjai közt. Akkora volt, mint egy ruhásszekrény, még egy kis mosogató is volt benne, és üvegekkel sűrűn megrakott polcokkal tele. Verítékfoltos háta kiegyenesedett, s a nyakánál fogva kiemelt egy másfél literesnél is nagyobb, sárga címkés palackot. - Rezina! - tette közhírré. - Ez görög pia! A görögök tudják, hogyan fogadják a sorsukat. - Egy másik polcról elővarázsolt négy tulipánforma borospoharat, lefújta róluk a port, s gondosan, négyszögben letette a csempés kávézóasztalra. Majd gondolt egyet, a poharakat átrendezte másmilyen négyszögbe, oldalról Jerryre sandított, mintha mindjárt elröhögné magát, és hátba akarná vágni. De ez a röhögés hangtalan volt, s a keze megállt, még mielőtt hozzáért volna, pedig Jerry már össze is hunyorította a szemét. Richard kidugaszolta az üveget, töltött, az egyik poharat odavitte a feleségének, a másikat Ruthnak, egyet odanyújtott Jerrynek, a magáét fölemelte a szeme, a látó szeme magasságába. Jól megnézte a folyadékot, mintha csak üledéket keresne benne, s vontatottan megszólalt: - Szeretnék most pohárköszöntőt mondani, de minthogy hármatok közül egy se barátom, csak én maradok, így hát magamra köszöntöm. Egészségemre! - Ivott, s talán a többiek is követték volna a példáját, ha le nem engedi a poharát, mielőtt még a többiek a magukét fölemelték. - Senki sem iszik - mondta. - Ez nem szép. Micsoda udvariatlanság. Próbálkozzam mással? Lássuk csak. A boldogságra? Ne legyünk bolondok. A királynőre? Ki a fenére? Ó! A

170

gyerekeinkre! A ravasz kis bestiákra, mindre... hány is van neked, Jerry? Elfelejtettem. - Három. - Három. Helyes. Te jó apa vagy, mindig is annak tartottalak, jó apának. Klassz apának. Rendben van. Tehát a fél tucat kis bestiára, Amerika jövőjére. Isten áldja meg mindnyájukat. - Sally engedelmesen beleivott a borába; Ruth és Jerry követte. A rezinának égett lakk szaga volt és orvosságíze. Az, hogy együtt ittak, a szertartás részesévé tette őket, de még hátravolt, hogy megismerjék a középpontját alkotó misztériumot. Ruth, mikor a szobába belépett, leült az első, gyékény fonatú merev hátú székre az ajtó mellett, ami az ebédlőből került át ide valahogy. Jerry középen foglalt helyet, a fehér libapehely heverőn, így a két asszony - Ruth az ajtónál és Sally a füles hátú karosszékben a kandallónál - egyforma messze volt tőle. Keresztbe vetette a lábát, és széttárta a karját a heverő hátán. Richard most Ruth felé billentette a szoba egyensúlyát, azzal, hogy nehézkesen leült melléje, a kopott bőrfotelba, amit - Jerry tudta - Sally annyira utál. Miért utálod annyira ? Mert olyan, mint ő. Hát nem rémes? Mármint hogy ilyeneket mondok. Repedezett és hámlik; valamikor az apjáé volt. Ahogy belesüppedt a mogorva öreg bőrtömegbe, Richard apja kísértetévé vált. Bágyadtán a homlokához emelte a kezét, s a hangja halálosan, megtévesztően fáradt lett. Azt mondta: - Jerry, Sally azt mondja, te marha nagy férfi vagy. Hogy őszinte legyek, meg vagyok lepve. Jerry beleivott a borába, s azt mondta: - Biztos vagy benne, hogy ebből az izéből nyugodtan ihat az ember? - Meglásd, majd egyre jobbaa ízlik - ígérte Richard. - Gyantás. Tíz ládával adok el belőle egy hónapban. Csak húsz maligános. Azt tudod-e, Jerry-gyerek, hogy nem viselkedtél úgy, ahogy egy emberi lénynek viselkednie kéne? - Mert hogy kellett volna? Mesélj. - Nem az, hogy kefélted, az nem is bántana olyan nagyon, azt megtettem magam is, és nem is én vagyok az egyetlen. Gondolom, ezt megmondta neked. Azon a télen, mikor távol voltam. Még a síoktató is rámászott. Jerry bólintott. - De az isten szerelmére, Jerry, vagy szakítottál volna vele, vagy léptetted volna le. De te pokollá tetted ennek a nőnek az életét. Te... 171

pokollá tetted... a feleségem életét. - Rácsapott a fotel karjára, háromszor, nyomatékul. Jerry vállat vont. - Nekem is van feleségem. - Nos, választanod kell. A mi társadalmunkban választanod kell. - Ne kényszerítsd rá! - kiáltott fel váratlanul Ruth. - Annak nem most van az ideje! Richard kényelmesen feléje fordult. - Marhaság, Ruth. Hat hónapja tart. Megpróbáltak szakítani. Ha eltartott hat hónapig, már eltart örökké. Ezt csodálatos volt hallani. Jerry úgy érezte, hogy Richard segítségével végre szilárd talajon áll. - Több mint hat hónapja - mondta. - Mindig szerettem Sallyt. - Jó - mondta Richard. - Tehát megegyeztünk. Sallybaba, adj ceruzát és papírt. Ruth fölpattant. - Mit mondasz, Jerry? Nem. Nem! Én nem maradok itt. - Már kinn is volt az ajtón. Jerry az előszobában érte utol, a konyha és a bejárati ajtó közt. - Ruth - mondta. - Tudod, hogy hányadán állunk. Tudod, hogy semmink sincs. Hagyjad. Kérlek, hagyjad. Felesége lélegzete forró volt, nyirkos és reszketeg. - Ez a nő egy dög. Ez sírba visz téged. Mint ahogy félig sírba vitte őt is. - Csacsiság, hogy így gyűlölöd Sallyt. Sally tehetetlen. - Hogy mondhatsz ilyet, hogy tehetetlen? Mit gondolsz, ki juttatott ide mindannyiunkat? Az ő lakodalmán járjuk a táncot. - Ne menj el. Ne hagyj itt minket. - Miért maradjak itt, és nézzem végig, hogyan kopaszt meg téged az a két keselyű. Hogyan foszt meg gyerekeinktől, a tehetségedtől, a pénzedtől... - Pénzemtől? - Mit gondolsz, miért kell Richardnak papír és ceruza? Boldog. Hát nem látod, Jerry? Boldog, mert végre szabadul tőle. - Részeg. - Engedj. Tartsd meg másnak a szeretői jártasságodat. - Bocsáss meg. - Az előbb nekiszorította a falnak, s keményen megmarkolta a vállát. De most, hogy elengedte, Ruth mégsem ment tovább az ajtó felé, csak állt ott, komoran, halkan zihált, még a bőre is jól ismert, sajátos melegét, a felesége melegét árasztotta. - Gyere vissza és beszélj kérlelte Jerry. 172

- Visszamegyek - mondta Ruth -, és harcolni fogok érted. És nem azért, mert szeretlek, hanem mert ezeket ki nem állhatom. - Richardot sem? - Utálom. - Ne utáld - könyörgött neki. - Ahhoz mind nagyon is közel állunk egymáshoz, hogy utáljuk egymást. Most szeretnünk kell egymást. Gyerekkorában minden untatta a templomban, csak az úrvacsora nem, az a pillanat, mikor mindenki odacsődült a szentélykorláthoz, s az ostya feloldódott a szájukban. Most úgy érezte, hogy a nappaliban valami hasonló játszódik, vagy játszódott le. Hitetlen felesége hagyta, hogy visszavezesse. Büszke volt, hogy bebizonyíthatta Mathiaséknak: még most is a hatalmában tartja - hogy Ruth a végsőkig a felesége. Richard közben talált papírt, ceruzát, s most előrecsúszott a fotel szélére; így már írni is tudott a kávézóasztalon. Sally nem mozdult, szeme behunyva. Fenn, az emeleten a kicsi, aki a jöttükre felébredt, még mindig sírt. - Sally - mondta Richard -, sír a gyereked. - Sally hivalkodóan védekező s az őt Connecticut jámbor asszonyaitól megkülönböztető tartásának egy merev reflexmozdulatával fölállt, hátrasimította a haját, s hosszú léptekkel kiment a szobából. Miért sírsz? Sally! Miért? Csacsiság. Bocsáss meg. Mondd meg. Kérlek, hogy mondd meg. Ki fogsz, nevetni. Nem foglak. Ne haragudj, most elrontottam neked. Nem rontottad. Figyelj ide. Drága vagy. Mondd meg. Csak eszembe jutott, hogy ez ma hamvazószerda. Ó. Szegény kicsi szerelmem. Te drága megtévedt katolikusom. Megtévedt vagyok ? Ha törődsz, vele, hogy ma hamvazószerda van, akkor nem. Kelj Jel. Kelj fel, vedd föl a ruhádat, menj el a templomba és hamvazkodj meg. AZ olyan alsóén t dolog. Nem. Én tudom, hogy ez hogy van. Ez aztán a hülyeség, hogy itt fekszem egy férfival, és egyszer csak elkezdek aggályoskodni a hamvazószerda miatt. Elrontottam neked. Most szomorú vagy és lekonyultál.

173

Nem. Örülök, hogy eszedbe jutott. Olyasmi is létezik, hogy spirituális kielégülés. Kielégítettél. Menj. Hagyj itt. Menj el misére. Most nincs kedvem. Várj. Talán elérem innét a hamutartót. Ne légy szentségtörő, Jerry. En félek. Ki nem ? Ruthra átragadt Sally mutatós energiája, átment a szobán a kandalló fölött lógó Buffet-nyomathoz, és megjegyezte: - Vacak egy kép ez. Mind vackok. - A kézmozdulata magába foglalta a Wyeth-nyomatot, a Kathe Kollwitz-litografiákat és azt a névtelen vízfestményt is, amelyen egy síelő dűlt bele a lesiklásba s húzott magával ugyanolyan kék árnyékot, amilyen kék az ég volt. Magába foglalta a bútort is. - Vacak - mondta. - Drága, de ízléstelen. Richard is, Jerry is nevetett. Majd Richard mézédesen leszögezte: Ruth, benned sok olyan jó tulajdonság van, ami belőle hiányzik, de benne is van, ami benned nincs meg. - Jaj, tudom - vágta rá sietve Ruth, és elpirult, Jerry pedig megorrolt, hogy Richard így rápirított, mikor Ruth természettől olyan szégyenlős. Richard folytatta. - Mindketten igencsak kívánatos nők vagytok, s nagyon szomorú, hogy egyiktek sem akar az én feleségem lenni. Jerry ezért is megorrolt, ezért az örökös önsajnálatért. Azt mondta neki: - Pedig úgy látszik, mintha ezt bölcsen tudomásul vennéd. - Ó, dúlok-fúlok belül, Jerry. Dúlok-fúlok. - Miért nem hívod ki - javasolta Ruth -, és vered meg? - Pedig biztos, hogy ő győzne - mondta Jerry. - Legalább tíz kilóval nehezebb, mint én. Ez olyan lenne, mint egy Liston és Patterson mérkőzés. - Ez nem az én módszerem - mondta kettőjüknek Richard. - De az megtörténhet, majd gondolkodom rajta, hogy felbérelek valakit, és megveretlek vele. Az az egy megvan a szeszszakmában, hogy az ember tudja, hol talál magának huligánt. Igyál. - Kösz. Igazad van, rákap az ízére az ember. - És te, Ruthie-baba? - Csak egy ujjnyit. Muszáj valamelyikünknek mennie, hogy hazafuvarozza a pótmamát. - Csak most jöttetek - mondta Richard, és színültig töltötte Ruth poharát. - Igazán ritkán láttuk Conantékat a nyáron, s én meg is voltam sértve. Úgy éreztem, lenéztek. 174

- Tudtam, hogy meg vagy sértve - mondta Ruth. - Ne haragudj, ez volt az egyik oka, hogy szerettem volna elmondani neked. Miközben szétmállott az életem, én azon aggódtam, hogy megsértelek. Csak egyszerűen képtelen voltam rávenni magam, hogy többet legyek együtt Sallyvel, mint amennyit muszáj. Épp elég volt elviselnem a röplabdát is. - Te egész nyáron tudtad, hogy prütykölnek? - Nem. Azt hittem, abbahagyták. Azt hittem, mert Jerry megígérte. Szóval én még süketebb voltam, mint te. - Hát elég süket dolog - mondta Richard. - Nem is tudom, én meg, úgy látszik, föltételeztem, hogy Jerry buzi. Jerry közbeszólt: - Aranyos vagy. De mégis, hogy jöttél rá a dologra? - A telefonszámlákból. Egy évre visszamenőleg átnéztem valamennyit. Tavasszal volt egy R-beszélgetés New Yorkból, de átsiklottam rajta, nem esett le a tantusz. Csak augusztusban váltak igazán könnyelművé. Attól kezdve rengeteg New York-i szám volt, amiről kiderítettem, hogy az ő hivataláé, s ami a legbolondabb, hogy mikor Floridából beszélt vele kétszer, Sally azt is a mi számlánkra íratta. - Lehet, hogy épp azt akarta, hogy észrevedd - mondta Ruth. - Dühös volt Jerryre, hogy nem ment le hozzá Floridába. Jerry megszólalt: - Nem igaz. Richard úgy verte ki belőle. Erőszakos. Hallottad. Nagy mélák kidobólegény, még az is lehet, hogy mással verette meg. Richard rászólt. - Vigyázz a szádra, Jerry. Olyasmi is létezik, hogy rágalmazás. Soha nem vertem meg Sallyt, ezt csak kitalálta. Uramisten, még az is lehet, hogy bebeszéli magának, bár nem hinném, hogy már odáig süllyedt volna. Te meg mindent bevettél, öregem. - Láttam a kék foltokat rajta. Ruth megszólalt: - Jerry. Muszáj ezt? - Hadd beszéljen, Ruth, adja ki magából. Hadd kukorékoljon a boldog kakas. Én láttam ám meztelenül is az igaz szerelmemet! Hogy is van? Lám, csudaszép volt meztelenül. - Egyszer úgy megütötted a halántékán - mondta Jerry -, hogy nem hallott egy hétig a fél fülére. - Mi? Azt mondod? Hallottál már önvédelemről? Fölemeltem a kezem, hogy a szememet védjem, és fejjel belerohant. Akarod látni az én kék foltjaimat? - Richard verítékezve, mélyeket lélegezve fölállt, s úgy tett, mintha ki akarná kapcsolni a derékszíját. Sally, karján Theodorával, épp 175

ekkor lépett a szobába; rezzenetlen, dacos méltósággal vonult át a csoporton, mely távollétében kialakult. Leült a füles hátú karosszékbe, és ringatni kezdte a térdén a pityergő gyereket. Jerry úgy érezte, két gyönyörű játékbabát lát. - Sally-baba - mondta Richard -, Jerry pajtás tudni szeretné, hogy miért árulkodtál rá. - A sógornőm árulta el neki - mondta Conantéknak Sally. - Frászt - mondta Richard. - Mindössze annyit mondott, hogy Sallynek van egy szeretője, aki minden áldott nap felhívja Floridában, de nem tudja, ki az, ezt viszont úgyis tudtam, abból, hogy egész nyáron olyan szarul bánt velem. Annyira, hogy mehettem vissza az analitikushoz. Nem akart kefélni velem - magyarázta Ruthnak és Jerrynek. - S ha Sallynek valami nem akaródzik így, akkor muszáj úgy lennie. Ha csak hozzáértem, már szaladt is el, kivéve egyszer-kétszer, mikor, gondolom, Jerrytől nem kapott semmit egy darabig. Remélem, drágám - mondta Sallynek -, nem vezetted félre a szeretődet, hogy azt higgye, meg se izéltelek. - Mit nem? - kérdezte Sally. Mintha a gyerekkel együtt be lett volna zárva egy hangszigetelt kamrába. - Izéltelek. Keféltelek. Testileg érintkeztem veled - mondta Richard, immár elég részegen, hogy semmi ne feszélyezze. - Lám, még mindig nem hall a fülére - mondta Jerry, és Ruth nevetett. Richard humortalanul lovagolt a sérelmein; jó és rossz szeme egyaránt ennek az őrjítő nyárnak az emlékére szegeződött. - Egyszerűen nem értem mondta. - Én nem tettem semmit. Megvoltak a magunk bajai, de végül is mindig megegyeztünk. Most meg, a vén szar, én vagyok mindenki balekja. - Elég - mondta Ruth. Testvéries egyenessége valóságos kinyilatkoztatást jelentett Jerrynek; érezte, hogy ők négyen most kényszerűségből egyetlen családdá váltak, s hogy neki, az egykének, végre két nénje és egy bátyja van. Boldog volt és izgatott. Szíve szerint soha ott nem hagyta volna őket. - Az az asszony - mutatott Richard drámai módon Sallyre, mire Theodora értetlen pufók kis pofácskáján felragyogott egy mosoly - pokollá tette az életemet. - Ezt már mondtad - jegyezte meg Jerry. - Aztán - folytatta Richard -, aztán még volt képe panaszkodni a barátjának, hogy verem, mikor egy ujjal se nyúltam hozzá, kivéve mikor

176

kénytelen voltam védekezni, nehogy kiloccsantsa az agyamat. Sally, emlékszel még arra a könyvtámaszra? Sally hideg pillantással válaszolt, s azzal, hogy hosszan, majdnem hogy asztmatikusan húzott egyet az orrán. - A sárgaréz könyvtámaszra - magyarázta Richard Jerrynek és Ruthnak -, a szentjit neki, én úgy éreztem, ólom, mikor a karomat érte, egyszerűen mert megkérdeztem tőle, hogy miért nem hajlandó lefeküdni velem. Emlékszel, Sally-baba? Sally megmerevedett, reszketett és elsírta magát: - Úgy beszélsz, mintha mindezt szándékosan tettem volna. Én utálok szerelmes lenni; én nem akartam szeretni Jerryt. Én nem akartalak bántani téged, én nem akarom bántani Ruthot és a gye...gyerekeket. - Miattam ugyan ne sírj - mondta Ruth. - Miattam már késő. - Rengeteget sírtam miattad. A szívem szakad meg mindenkiért, aki ilyen önző, és ilyen gyönge, hogy nem akar elengedni egy férfit, mikor az menni szeretne. - Szerettem volna megtartani a gyerekeimnek az apjukat. Ez olyan megvetendő dolog? - Az! - Ezt azért mondod, mert te... te poggyásznak tekinted a gyerekeidet, mütyürkének, amit leteszel, ha a kedved tartja. - Én szeretem a gyerekeimet, de becsülöm a férjemet is, becsülöm annyira, hogy ha elhatároz valamit, hagyjam, hogy megtegye. - Jerry sose határozott el semmit. - Mert túlságosan jó. És te visszaéltél a jóságával. Kihasználtad. Te nem tudod megadni neki, amit én adok, te nem szereted. Ha szeretnéd, nem lett volna az a viszonyod, amit folyton emlegetsz. - Lányok, lányok - csitította őket Richard. - Miatta volt az is - sírta Ruth, s előrecsuklott a székén, mint a vízben megtört fénysugár. - Azt hittem, akkor majd jobb feleség leszek! - Könnyei előrehúzták, és szánalmasan meggörnyesztették a testét; Jerry úgy érezte, keserűsége és megalázottsága Ruthot mindjárt elröpíti. Védtelenül, égővörösen, szégyenében az öklébe harapott. Jerry most azért szólalt meg, hogy őt védelmezze. Sallyhez fordult, s azt mondta megfontoltan: - Nem figyeltél ide? Ezen már túl vagyunk, ne hadakozz. Megkérlek, hogy gyere hozzám feleségül.

177

Sally megfordult, hogy a szemébe nézzen, de mozgását gátolta a karosszék támlájának két füle és ölében a gyerek; hangjában és a szeme közt harag bujkált: - Aligha hiszem, hogy abban a helyzetben lennél, hogy... - A mondat befejezetlenül olvadt bele abba a lassú, könnyes mosolyba, mélyről jött mosolyba, amely a dühösen összevont szemöldökök alatt akaratlanul is betöltötte az arcát, s úgy nyúlt felé, mint a belenyugvás jele, hogy volt, ami volt, voltak, ahogy voltak, ő megbocsát, megbocsátja mindazt, ami történt, s ami történik, s még azt is, aminek ezután kell történnie... s ugyanezzel a szégyenlős mosollyal még azt is kéri, hogy bocsásson meg neki ő is. Hány óra? Nyolc. Ébresztő, öregem. Csak nyolc? Te ugratsz. Én már hét óta fenn vagyok. Én fenn voltam egész éjjel. Menj el. Gyere vissza az ágyba. Te tehetsz róla. Én örökké azt hajtogattam, hogy aludj már. Ha egyszer nem tudtam. Túlságosan szép voltál és idegen. És olyan csöndesen lélegeztél, hogy attól féltem, eltűnsz. Éhes vagyok. Éhes? A mennyországban? Fülelj. Hallod, hogy korog a gyomrom? Hú, de szigorúan állsz, ott. S milyen csudaszép vagy. Ez ám a ruha! Hallod! Az utcára megfelelek így? Látszik, hogy mennyire szeretnek ? Nem eléggé. Hát te nem is. De egyvalamit el kell árulnom magamról; hamisítatlan boszorka vagyok, amíg meg nem ittam a reggeli kávém. Nem hiszem. És különben is, szeretlek boszorkának. Érzem a kávészagot, feljön a léghűtőn. Bújj be ide hozzám, egy percre, egymillió csészével kapsz. Nem, Jerry. Gyerünk. Kelj fel. Fél percet félmillióért. Nem, várj. Maradj ott az ablaknál, most félálmomban az a csudálatos érzésem támadt, hogy a képeddel szeretkezem, amint ott állsz, ahol hozzád se tudok érni; perverz ötlet, mi? Csudaszép vagy. Jaj, Jerry. Gyöngédebben. Te olyan gorombán szeretsz. Én mindig csak lassítanám, te soha.

178

Tudom. Ez nem rendes dolog. A haláltól félek, tőled nem, azt szeretném hát, ha te ölnél meg. Hát nem muris, hogy te nem félsz tőlem ? Pedig valahogy mindenki más fél. Richard a ceruzát a blokk fölé tartotta - valamennyi kis kék papírlap fejlécén ott állt nyomtatott nagybetűkkel a cannonporti italbolt neve és homlokzatának rézbe metszett képe. - Szögezzünk le néhány tényt. Mikor Washingtonban volt veled, melyik szállodában laktatok? A szállodában, az ágyban, Sallyvel, Jerry attól félt, hogy egyszer csak bekopogtat Richard; most elhangzott a kopogtatás, és Jerrynek esze ágában sem volt beengedni őt az emlékében élő szobába. - Hát nem mindegy? kérdezte. - Szóval nem mondod meg. Úgy is jó. Sally, melyik volt az? De Sallynek még ideje se volt válaszolni, Richard már elfordult tőle: Ruth? - Fogalmam sincs. Miért kell azt tudnod? - Tudnom kell, mert az egész rohadt nyáron rajtam röhögött mindenki. Emlékszem, én csak ültem a seggemen, és valami büdös volt, mindenkinek francos jókedve támadt, ha én is ott voltam. Emlékszem, lent Hornungéknál, mennyire bántott, mikor odamentem Janethez és Lindához, aki épp nagy titokban pusmogott valamit, s ahogy megpillantottak, elsápadtak. „Mi van?" - kérdeztem, s ők úgy néztek rám, mintha az orruk alá fingtam volna. - Richard - vágott a szavába Jerry. - Meg kell mondanom neked valamit. Én sose kedveltelek téged... - Én, téged, mindig, Jerry. - ...de az, hogy Sallybe belegabalyodtam, magával vonta, hogy téged is megszeresselek, ha megbocsátasz, hogy ezt mondom. És hagyjál valamit abból a rohadt lőréből, vagy miből, ne te idd meg az egészet. - Rezinából. Egészségetekre. L'Chaim! Salute! Prosit! Jerry ivott, s megkérdezte: - Richard, hol tanultál te meg ennyi nyelven? - Ist wunderbar, nicht? - Lehet, hogy ti férfiak jól érzitek magatokat, de nekünk, többieknek, ez kínszenvedés - mondta Sally. Még mindig merev volt, mint egy madonna; ölében a szelíden billegő fejű Theodorát mintha hipnotizálták volna. - Dugd ágyba a kölyköt - mondta Richard.

179

- Nem, mert ha kiteszem a lábam a szobából, mind rólam fogtok beszélni. A lelkemről. - Mondjátok a szállodát. - Richard kérdése nem irányult kifejezetten senkihez. Nem is felelt rá senki. - Úgy is jó. Szóval nem vagytok hajlandók tisztességesen játszani. Jó. Nagyon jó. Én is tudok tisztességtelenül. Apukám tisztességtelenül játszott, s én is tudok úgy. - Miért ne? - mondta Jerry. - Nem tartozol.nekem semmivel. - Az istenit, Jerry. Tudsz te az én nyelvemen. Skol. - Fenékig. Csincsin. - Te nyomorult csibész, nem tudok haragudni rád. Folyton próbálok, de nem hagyod. - Rémesen érti a módját - mondta Ruth. - És milyen az, amikor tisztességtelenül játszol? - érdeklődött Jerry. Richard firkált valamit a blokkra. - Nos, nem leszek hajlandó elválni Sallytől. Ez annyit jelent, hogy nem tud hozzádmenni. Sally ültében még jobban kihúzta magát, s az ajkába harapott; Jerry látta, s korántsem volt ellenére, hogy kész megvívni Richarddal. - Igen mondta élesen Sally -, és a gyerekeidnek nem lesz apjuk. Miért akarod bántani a tulajdon gyerekeidet? - Miből gondolod, hogy a gyerekeket meghagyom neked? - Mert nagyon is jól tudom, hogy neked nem kellenek. Sose kellettek. Azért vannak, mert az analitikusunk azt mondta, hogy az így egészséges. A szóváltásuk olyan szapora volt, hogy Jerry megértette, ezen a porondon nem először csapnak össze. Richard elmosolyodott, és tovább rajzolgatott a blokkpapíron. Jerry elgondolkodott, hogy milyen is lehet fél szemmel látni. Behunyta a fél szemét, és körülnézett a szobában - a székek, az asszonyok, a poharak észrevétlen elveszítették az egyik dimenziójukat. A tárgyak egyszerűen csak laposak voltak, mást nem lehetett mondani róluk; ilyen a világ, döbbent rá, ha az Isten eszméje nélkül szemléljük, ami mindennek megadja sokatmondó kerekségét. Szörnyű volt. Mindig is utálta Richard küllemét, félrehajtott busa fejét, kenetteljes, bizonytalan körvonalú száját, s azt a bolond hiányt az egyik szemüregében. Vajon azért volt-e így... mert ez az arc ajándékozta meg a lehetőséggel, hogy neki is hiányozzék a fél szeme? Kinyitotta, s a kerekség rezegve körébe szökkent a tárgyaknak, és Richard 180

fölemelte a fejét, és odaszólt Sallynek: - Igazad van. Az ügyvédem úgyis le fog beszélni róla. Igyekezzünk józanok lenni. Igyekezzünk józanok lenni, emberek. Próbáljuk meg együtt féken tartani azokat a kis zöld szemű ördögöket. Jerry, tudom, hogy te apja leszel a gyerekeimnek. Láttalak a tieiddel, jó apa vagy. - Nem az - mondta Ruth. - Szadista. Szekálja őket. Richard csak bólogatott. - Nem tökéletes, de azért megteszi, Ruthiebaba. Éretlen, de ki nem az? Ruth folytatta: - Eljáratja őket vasárnapi iskolába, mikor nem akarnak. - A gyerekeknek - mondta Richard, vontatott hangon, firkálgatós, részeg révületben -, a gyerekeknek szükségük van valami alapra az életükben, bármilyen hülyeség is az. Fizetem a neveltetésüket és a ruházkodásukat. - Nos, a neveltetésüket mindenképpen. - Áll az alku. Richard most számokat firkált. A csöndben úgy fordult át valami anyagtalan súly, mint a Bibliában egy hártyapapír lap, s tárta elébük egy poklot ábrázoló rézkarc részleteit. Jerry fölkiáltott: - De mi lesz az én gyerekeimmel? - Az a te gondod - mondta Richard, kijózanodva. Jerry most Ruthhoz szólt. - Adj nekem egyet. Bármelyiket. Charlie-t vagy Geoffreyt; tudod, hogy Charlie mindig erőszakoskodik vele. Külön kell választani őket. Ruth sírt; szavain érezni lehetett, hogy reszket. - Szükségük van egymásra. Mindannyiunknak szükségünk van egymásra. - Kérlek. Charlie-t. Hadd legyen Charlie az enyém. Sally hirtelen megszólalt. - Miért nem akarod? Legalább úgy az övéi, mint a tieid. Ruth megfordult a merev hátú széken. - Ha más nőről lenne szó, talán még oda is adnám - mondta. - Neked nem. Nem fogom rád bízni a gyerekeimet. Szerintem anyának alkalmatlan vagy. Jerry tiltakozott. - Hogy mondhatsz ilyet, Ruth? Nézz rá! - De még ki se mondta, már rádöbbent, hogy Sally talán csak az ő szemében olyan embertelenül jó, az ő arca, amely túlcsordult a jóságtól, ez az arc, amelybe szenvedélyében alámerült - a hunyt szemek, szétvált ajkak -, ez az arc, amely ott lebegett az ő arca alatt, tükörkép egy tó vizén. S mert túl sokat látta, már nem is látja, s lehet, hogy ők, Richard és Ruth, ismerik pontosan.

181

Nem hiszed el, hogy ilyen egyiigyű vagyok. Együgyű vagyok. Én pontosan olyan vagyok... mint ez a törött üveg. - Vasárnaponként, iskolai szünetben, természetesen mondta Ruth. - S ha összeroppanok, vagy megölöm magam, akkor vegyétek őket magatokhoz. De most velem maradnak. - Igen - mondta Jerry, szükségtelenül. Különös állapotba került; lendülete, amit az kényszerített rá, hogy ne függjön Richardtól, túlszaladt az önuralmán; a megtört fordulatnak ebben az állapotában kénytelen volt a hangját hallatni, hogy fölmérje gyámoltalansága mélységét. A rákövetkező csönd roppant mélységre vallott. A csöndet Richard törte meg. - Nos, Sally-baba, gratulálok. Gratulálok, lányom, sikerült. Már évek óta készülsz rá, hogy Jerry Conantnek fejibe nyomd a sipkád. - Igazán? - kérdezte Jerry. - Persze - mondta Ruth. - Ezt a vak is látta. Kínos volt nézni. - Ne tódítsd, Ruth - mondta Richard. - Lehet, hogy ez igazi, hamisítatlan amour de coeur. Inkább kívánjunk a kölyköknek szerencsét. Jerry, egyvalami biztos, unatkozni nem fogsz, Sally korántsem békés. Nagyon ért sok mindenhez: jól főz, jól öltözködik, jó... mondjuk, elég jó... az ágyban. De békésnek nem békés. - Mintha épp valami másról lett volna szó - mondta Jerry. - A gyerekek neveléséről - mondta Ruth. Fölállt. - Én hazamegyek. Ezt nem bírom már. - Közölnöm kell veled - mondta Jerry és, mert fölvillant benne régi vágya, hogy bosszantsa ezt az embert -, hogy én híve vagyok a nyilvános iskoláknak. - Én is, Jerry-gyerek - mondta Richard -, én szintúgy. Sally az, aki ragaszkodik hozzá, hogy a gyerekeket busszal fuvarozzák abba a sznob iskolába. Sally mereven megjegyezte. - Ezek a gyerekek az enyémek, s én ragaszkodom hozzá, hogy a lehető legjobb nevelést kapják, amihez hozzá lehet jutni. - Az enyémek: Jerry látta, hogy a szónak az ő szemében megvan a magától értetődő szépsége; szája sose vonta kétségbe a kincset érő szó értékét. Ruth habozva visszaült, s most ő kérdezett: - Tegyük fel, hogy Jerry ott akarja hagyni a munkahelyét. Vállalod, hogy szegény légy mellette?

182

Sally alaposan meggondolta a választ, szemmel látható élvezettel. Nem. Nem akarok szegény lenni, Ruth; ki akarna? - Én. Ha mindannyiunknak verítékével kellett volna megkeresnie a kenyerét, akkor erre nem értünk volna rá... erre az ostobaságra. Bűzlik rólunk, hogy el vagyunk kényeztetve. - Ruthie - mondta Richard -, a szívemből beszélsz. Térjünk vissza a természethez és az egyszerű szegénységhez. Én demokrata párttag voltam világéletemben. Én kétszer is Adlai Stevensonra adtam a szavazatomat. Most, hogy Sally megtalálta a hangját, úgy látszik, elszánta magát, hogy kimond mindent, ami eszébe jutott, mialatt a többiek beszéltek. - Tudjátok, attól, hogy az ember aláír egy darab papirost, még nem szűnik meg férj és feleség lenni. - Jerry ezt már korábban is hallotta tőle, mikor suttogva tárták föl egymásnak siralmas lelkiállapotukat; de a jelen helyzetben ez tökéletesen érdektelennek, vitathatónak tetszett, sőt, nem is hangzott egész épeszűen. Ruth elkapta Jerry tekintetét, majd Richardra pillantott. Sally megérezte, hogy végigfut rajtuk a nevethetnék, s megemelte a hangját: - És az, aki itt a legtöbbet veszít, az egy szar kis együttérzést nem kap. Ruthnak ott lesznek a gyerekei, Jerrynek ott leszek én, nekem ő, de Richard nem kap az égvilágon semmit! - Lehajtotta a fejét; haja az arcába hullott, hogy pontot tegyen a szónoklatára. Richard figyelte, hogy a másik kettő ezt hogy fogadja, s szemmel láthatólag ingadozott, nem tudta, hogy velük vállaljon-e cinkosságot, vagy újra Sallyvel érezzen együtt. Aztán átvette Sally hangnemét, és támadott: Jerry, hadd kérdezzek tőled valamit. Voltál te valaha is magányos? Úgy értem, úgy igazán, a segged likáig Isten-engem-úgysegéljen-vesszek-megha-nem magányos. Ez a nagy darab süket nőszemély itt, ez volt életemben az egyetlen barátom, és ez itthagy most a te kedvedért. - Te szerelmes vagy belé - mondta Ruth. Richard visszahúzódott. - Ó, szeretem, persze hogy szeretem ezt a bolond kurvát, de... a fenébe is. Én is láttam derűsebb napokat. Que sera, sera. - Nos, szerintem most épp két tökéletesen jó házasság bomlik fel egy ocsmány tévedés, a legszánalmasabb mohóság következtében - mondta Ruth és megint felállt -, minthogy azonban senki nem ért egyet velem, most már igazán megyek. - Tehát megállapodtunk? - kérdezte Jerry. - Tán nem? 183

- Ha te mondod. És most mi legyen? Mi nem mehetünk vissza. Sally, te menj el Ruthtal, s töltsd az éjszakát nálunk. - Nem - mondta ki Sally döbbenten és kereken. - Nem fog bántani. Bízzál bennünk. Kérlek. Az az egyetlen hely, ahova szerintem mehetsz. Te menj el vele, és én itt maradok, Richarddal. - Nem. Nem hagyom itt a gyerekeimet. - Egyetlen éjszakára? Én itt leszek, és Richarddal majd adunk nekik reggelit. Nem értem, mi itt a probléma. - El fogja vinni a gyerekeimet, és majd azt mondja, hogy én hagytam el őket. - Ezt nem mondod komolyan, Sally. Annál te jobban ismered a férjedet. Richard, ugye hogy nem csinálsz ilyesmit? - Persze hogy nem - mondta Richard, s arcáról Jerry nem várt kifejezést olvasott le, a Sally miatt érzett kínos zavart. Jerry megpróbálta rávenni. - Hallod, hogy mit mond? Nem fogja elrabolni a gyerekeidet. Téged is szeret, őket is szereti. Nem szörnyeteg. Richardhoz fordult. - Mi meg sakkozhatunk. Emlékszel még a partijainkra? - Márpedig én nem megyek - mondta Sally. Magához szorította Theodorát, mintha a zsákmánya volna. - Nos, Richardot csak nem kérhetem, hogy menjen el Ruthtal. - A többiek nevettek, s ez dühítette Jerryt; ez a civódás a sír szélén olyan méltatlan volt mindannyiukhoz, s az ő csábító szerepe olyan szegényes jutalom az áldozatért, s azért a halálos ugrásért, amit megtett végre. - Sally-baba, megígérem, hogy nem rabolom el a gyerekeket - mondta Richard. - De ha itthagyom őt veled, akkor meg fogod verni - mondta Jerry. - Jézusom, Jerry, kezdem már utálni a pimaszságodat. Egyelőre még nem a te feleséged, és akkor verem meg, amikor nekem tetszik. Ez az én házam, s eszem ágában sincs kimenni innét, csak mert a feleségem elkurvult. - Aki jönni akar, az jöjjön - mondta Ruth. - Jerry, azt hiszem, itt már semmi szükség ránk. Jerry megkérdezte Sallyt: - Megleszel itt jól? - Igen. Meg. - Igazán így akarod? - Azt hiszem. - És aznap este először, találkozott a tekintetük. Jerry, hogy neked milyen szomorú a szemed! 184

Már hogy lehetne szomorú, ha egyszer boldog vagyok ? De igazán szomorú, Jerry. Ha szeretkezel, ne nézd a másik szemét. Mindig nézem. Akkor én meg becsukom. Jerry felsóhajtott. - Azt hiszem, mi mind elég éjszakát töltöttünk el együtt, hogy még egy már ne öljön meg. Hívj fel - mondta Sallynek -, ha szükséged van rám. - Köszönöm, Jerry. Nem lesz. Aludj jól. - Elmosolyodott, és a tekintete elkalandozott. - Ruth?... Ruth már lent volt a hallban. - Tartsd meg! - kiáltott vissza Sallynek. Mindannyian túl fáradtak vagyunk. Jerrynek az volt az érzése, hogy piszkos; kezdetben, mikor még fiatal házasok voltak itt a városban, valahogy félszegnek és tisztátalannak érezte magát, ha itt volt Mathiaséknál, a drága holmijaik közt. Most vizelnie kellett, de Richard hallgatása valahogy úgy sötétlett fölötte, mint a társadalmi fölényérzet, s így nem mert a földszinti W.C.-ben időzni. Kint az Orion-öv három távol álló csillaga már meredekebben lejtett az erdőre, s a Hold fényben úszva vonult át a makrélaszürke égen. Conanték hallották, hogy Caesar nyüszít és kaparászik a garázsban, de ugatni nem ugat. Motorjuk zúgása beszennyezte az éjszakát. Ahogy lefelé haladtak a kanyargós bekötőúton, Ruth rágyújtott egy cigarettára, és Jerry összedörzsölte a hüvelyk- és mutatóujját. Ruth odaadta neki a cigarettát, hogy szívjon egy slukkot. - Fura - jegyezte meg Ruth -, de úgy érzem, mintha most is csak vendégségből jönnék el Sallytől és Richardtól. De most legalább nem unatkoztam. Richard nem beszélt kötvényekről és értékpapírokról. - Igen, nem volt olyan szörnyű, mint máskor. Sőt, voltak egészen nagy pillanatai. Úgy éreztem, egyszerűen lehengerel. És én milyen voltam? Osztályon aluli? - Te, te voltál - mondta Ruth. Jerrynek égett a hólyagja. Megkérdezte a feleségét: - Nem haragszol, ha megállunk egy pillanatra? - Már majdnem otthon vagyunk - mondta Ruth. - Nem bírod ki addig? - Nem. Megállította az úritök színű Volvót, kinyitotta az ajtaját, s a megtorpant mozgás mintha egyszerre fölértékelte volna a száraz és színtelen füvet és 185

útszéli gazt. Volt ott egy telefonpózna. Elment odáig, lehúzta a slicce cipzárát, s átengedte fájdalmát a földnek. A hold árnyéktüskét illesztett a pózna minden szálkája mellé; ezüst kísértet-dér csillogott a sűrű füvön. Ami csak rávésődik tompa és zsibbadt rettegésükre, az - Jerry látta - mind feketére van festve. Láthatatlan V-ben elhúzó vadludak sikoltottak, egy másik úton autó surrant a semmibe, almaillat kísértett a levegőben. Azon túl, hogy tudatában volt az éjszakának, megpróbált magában mást is tudatosítani: a föld forgását, azt a roppant és szomorú fordulatot, amit az élete vett. De mintha nem lett volna ott semmi más, csak a fű, Ruth, aki a kocsiban várja, s megkönnyebbülésének egyre csökkenő íve. Sok sötét ház mellett megérkeztek a magukéhoz; valamennyi lámpa égett. Mrs. O., bár aranyos volt a gyerekekkel, soha egy tányért el nem mosogatott, vagy egy lámpát el nem oltott volna. Mikor kifizették, közölte: - Egy nő a kongregacionalista templomból telefonált, valami plakátok miatt. - Uramisten - mondta Ruth. - Ez kiment a fejemből. Szombatra kész kellett volna lennie. - Ezek egyre zsarnokoskodóbbak lesznek - mondta Jerry, s megkérdezte Mrs. O.-t: - Kabátja nincs is? - A pótmama némán megrázta a fejét; elpirult, s ahogy kilépett a verandára, megtörölte a szemét. Mikor az ajtót becsukta, Ruth megjegyezte: - Szegény jó lélek. Kíváncsi lennék, mennyit tud. - Miért tudna bármit is? - Itt él a községben, Jerry. S az egész község tudja, hogy nálunk baj van. A nyáron még a fűszeres kifutógyerekének az arcán is láttam. - Hm. Látod, ez nekem sose jutott eszembe. Hogy nálunk baj van. Hogy te bajban vagy meg én bajban vagyok, az igen, de hogy mi? - Feküdjünk le. Vagy kimégy a tanyára? - Nem tudnék. Kérsz tejet? - És te? - Ha pirítasz hozzá kenyeret. - Persze. A fenébe is, hány óra? - Egy óra tíz. - Ilyen korán van? Döbbenetes. Azt hittem, ezer évig voltunk ott. - Felhívjam? - kérdezte Jerry. - Mit gondolsz, semmi baja? - Ő akarta így; hagyd békén. - Olyan elhagyatottnak látszott. 186

- Tette magát. - Nem; ilyennek még sose láttam. Úgy éreztem, három értelmes felnőtt volt ott, s mind ennek a gyönyörű... gyereknek a sorsáról vitatkozott. - A kenyér kész. Vajat kérsz hozzá? A tied. Jerrynek szüksége volt rá, hogy Sallyről beszéljen, az elmúlt estéről, a bonyolult egyezségeivel; szüksége volt rá, hogy fennhangon elsorolja a részleteket, s hogy Ruth megvilágítsa őket. De Ruth fölment az emeletre, nem volt hajlandó beszélgetni. Hideg szobájukban a kimondatlan eldugaszolta a tüdejét, s egyre nehezebben lélegzett. - A mindenit - zihálta -, az asztmapumpám kint van a tanyán. - Csak lazíts - mondta Ruth, távoli, éneklős hangon. - Engedd el magad és ne gondolj semmire. - Hideg van... idefenn - mondta. - Miért élünk mi ilyen... rozzant házban? - Bújj be a takaró alá - mondta Ruth -, maradj nyugton és lélegezz nagyokat; és ne gondolj a tüdődre. - Szegény... gyerekek - mondta. Az ágyat, ahogy belebújt, csapdának érezte, ahol arcra borulva fog megfulladni. Ruth leoltotta a lámpát, a házban az utolsót, ami még égett. Az ablakon, a szil súlyos csipkéjén át fényes rések nyíltak, csillagok, s ezektől lassan-lassan helyreállt a lélegzete. Ruth behúzódott az ágy túlsó felére, s hozzákucorodott, egyik karja az ő mellkasán nyugodott. Ahogy körülvette a lassan sűrűsödő meleg, az a meleg, amelyet az örökkévalóságig most ízlel utoljára, Jerry érezte, hogy tüdeje kitágul; végtagjai fölengedtek, s lazán kinyúltak; a fal, a tüdejében, ahogy minden lélegzetvétel taszított rajta egyet, omladozott már. Ott érezte a magáé mellett Ruth kemény, tömör, alvó testét. - Bocsáss meg - mondta ki hangosan -, de hát ez így van rendjén. - A hangjába burkolt mondat mintha a végtelenségig ismétlődött volna, mint a kép a kettős tükörben, mint a napok, mint a lélegzetvétel. Kinyitotta a szemét. Az ablakkeretek keresztjei, megannyi peckes áldás, megvédték az éjszakától; tüdejében létrejött a nyugalom és béke királysága. Komótosan, lustán nekifogott, hogy földerítse e pompázatos birodalmat. A telefon csak csöngött, csöngött az emeleti hallban; mintha egy cső repedt volna meg, fakasztott volna bosszantó szökőkutat a sötétben. - Ó, uramisten - mondta Ruth.

187

Már régóta az volt a megállapodás, hogy ha reggel Ruth kel föl a gyerekekhez, Jerry kel fel, ha éjszaka történik valami. Kihúzta hát a testét a meleg zugból, ahol menedéket talált; az erőfeszítés mértékéből ítélve még csak nemrég alhatott el. Az első álom a legmélyebb. Végtagjait, arcát mintha por borította volna. A negyedik csöngetésre ért a telefonhoz, azt szakította félbe. Messze valahol megnyikordult valamelyik gyerek ágya. Halló? - Jerry? Én vagyok az. - Hihetetlenül közelről hallotta Sally hangját - az üstökösét, amely millió meg millió mérföld távolságból törekszik feléje a mennybolton. - Szia. - Aludtál? - Valahogy úgy. Hány óra? - Ne haragudj. Nem hittem, hogy képes lennél elaludni. - Magam sem. - Hívtalak a tanyán, de nem vette fel senki. Szörnyen meg voltam bántva. - Igazán? Eszembe se jutott, hogy odamenjek. Semmi értelme, most, hogy a dolog elrendeződött. - El? Ruth hogy van? - Alszik. - Nem alszom! - kiáltott oda Ruth az ágyból. - Mondd meg, hogy szálljon le a telefonomról! - És te hogy vagy? - kérdezte Jerry Sallyt. - Nem éppen jól. - Nem? Hol van Richard? - Elment. Azt hiszem, épp ezért hívtalak, hogy ezt megmondjam. Richard elment hazulról. Azt mondta, egy percig nem bír elviselni, és már ment is ki az ajtón. Egy aktatáskát sem vitt magával. Lekurvázott. Megtört a hangja, és a hallgató könnyektől zúgott. Megnyikkant egy újabb ágy. Hát valamennyi gyerek ébren van? - Megütött? - Nem. De nem bántam volna. - Nohát, ez jó, nem? Hát nem jobb, hogy nincs odahaza? Nem tudnál mégis aludni? - A pokol tüzén fogok sülni azért, amit ezzel az emberrel műveltem.

188

Jerry áttette a teste súlyát a másik lábára, és megpróbált úgy beszélni, hogy Ruth ne halljon minden szót; olyan nevetségesek voltak. - Senki se fog a pokolban sülni - suttogta Sallynek. - Te meg éppen nem. Ez nem a te műved volt; te megpróbáltál elutasítani. Talán nem? - V-valahogy úgy. De többet is tehettem volna. Nem akartalak elutasítani, és nem akartalak erőltetni. Megmondanál nekem valamit? - Persze. - De becsszó? - Igen. - Úgy érezted, hogy erőltetlek? - Dehogyis. - Én nem akartam neki elmondani mindent, de ha egyszer belekezdtem, már nem tudtam abbahagyni. Kiszedte belőlem; sokkal okosabb, mint hinnéd. - Szerintem nagyon okos. Kifejezetten kedveltem az este. - Igazán? - Olyan reménykedve kunkorodott fel a hangja, hogy ő már rettegett a következő szavaitól; a végén még túl sokat talál mondani. De csak annyit mondott: - Én rémes voltam. - Nem igaz. Gyönyörű voltál. - Semmit nem tudtam mondani, s ha megpróbáltam, akkor az vagy haragosan hangzott, vagy félresikerült. - Nem volt semmi baj. - Olyan zavart voltam, és úgy szégyelltem magam. Először elárultam Richardot, aztán téged árultalak el neki. És ti mindketten olyan sokat vártatok tőlem. - Túl sokat. Most Sally némasága zúgott a kagylóban, s ő úgy érezte, szakadékba, a semmibe önti a szavait. - Sally. Ide hallgass. Örülök, hogy tudja. Örülök, hogy elmondtad neki. Most túl vagyunk rajta, s ez így van rendjén. De most jobbnak kell lennünk, mint másoknak, neked is, nekem is. Valami nagy dolgot kértünk Richardtól, Ruthtól, a gyerekektől, s ezt másként nem tudjuk visszafizetni, csak ha jobbak vagyunk, mint mások, az életünk végéig. Érted? - Értem - szipákolt. - Hiszel nekem?

189

- Azt hiszem. Nem tudom, hogy mit csinálok. Az imént megettem egy egész tál salátát, amit az este vacsorára készítettem. De elfelejtettük megenni, s a férjem éhesen ment el hazulról. - Aludni nem tudnál? Van otthon altatód? - Igen. Van. Az majd segít. Hangjában harag bujkált. Jerry megkérdezte: - Akarod, hogy átmenjek? - Nem. Kiborítaná a gyerekeket. Theodora még mindig fönn van. - Szegény kölyök. Josie mikor jön vissza? - Holnap reggel. Neki most mit mondjak? - Nem tudom. Semmit? Az igazat? Ez legyen a legnagyobb gondod. - Igazad van, Jerry. Neked mindig igazad van. Te vigyázz Ruthra, én meg majd beveszek egy altatót. - Ennél jobbat most nem tudok kitalálni. - Akkor menj vissza aludni. És ne haragudj, hogy fölzavartalak. Várta már a bocsánatkérést. Azt mondta: - Ne viccelj. Örülök neki. Nagyon. - Jó éjszakát, Jerry. - Jó éjszakát. Nagy vagy. - Arra nem tudta rávenni magát, hogy Ruth füle hallatára kimondja: Szeretlek. Mikor visszabújt az ágyba, Ruth megkérdezte: - Mit akart tőled? - Vigaszt. Richard elment. - Az éjszaka kellős közepén. - Láthatólag. - Nos... jól tette. - Mi jó van abban? Hogy otthagyott egy tanácstalan nőt? A csibész! - És mit mondott még? - Meg volt bántva, hogy itt vagyok, és nem a tanyán. Nyilván azt várta, hogy téged majd leteszlek, és továbbmegyek. - Az a „jól tette" Ruth szájából, a maga tehetetlenségének kimondatlan kritikája, fájt neki. Nekem is azt kellett volna tennem? - kérdezte. - Ha most fognám magam, felöltöznék és kisétálnék, mint Richard, akkor tisztelnél? - Csinálj, amit akarsz. És milyen volt a hangja? - Szánalmas, köszönöm. - Miért? Hisz megkapta, amit akart. - Gondolod? Azt hiszem, most is azon töpreng, hogy mit is akart, most, hogy megkapta már. - Ezt mondd még egyszer. 190

- Nem. Aludni akarok. Az a furcsa érzésem - mondta, s szabadjára engedte a képzeletét; ez tette olyan értékessé őt a reklámfilmstúdióban -, hogy Észak-Afrika vagyok, a lábam Egyiptomban, a fejem Marokkóban. És hogy csupa homok vagyok. Mikor a telefon megint megszólalt, rossz volt a lelkiismerete, hogy nem a „helyzetről", nem Sallyről, Richardról vagy Ruthról álmodott, hanem gyerekkora távoli zugairól, egy játszótéri csúszdáról, amelyet viaszos papírral kellett bedörgölni, hogy gyorsabban csússzék, a két viharvert asztalifociról, arról a kitaposott gyepről a tornaterem mögött, ahol a nagyobb gyerekek kicserélték hihetetlen titkaikat, és elszívták a cigarettacsikkeket, a múltról, erről a paradicsomról, ahol már nem létezik döntés. Odatántorgott, hogy elnémítsa a csöngést, tudván, hogy ugyanazt fogja mondani, hogy arra ítélte önmagát, hogy az örökkévalóságig ugyanazt ismételgesse, a bűn által, amely ólomsúlyként üli meg a gyomrát. Megint Sally volt az, Sally; hangja centrifugális, amit mondott, az szanaszét szállt, minden irányba, attól a megalázó ténytől, hogy megint felhívta; kiejtése zihálós volt és szórakozott. - Jerry? Ha kérdezek tőled valamit, őszintén felelsz? - Persze. Vettél be altatót? - Az imént, s addig akartalak hívni, amíg még nem hat. Nem vagy dühös rám? - Már miért lennék dühös? Rohadtul érzem magam, hogy nem vagyok veled. Richard még nem ment haza? - Nem, és nem is fog. - Sally hangsúlyában volt valami ómódi, ahogy a mássalhangzókat megnyomta, mint a szomszédasszonyok annak idején, amikor szidták, hogy letapossa a füvet a házuk előtt. - Várom a kérdést - mondta Jerry. - Haragszol rám, hogy elmondtam? - Igazán ez az? - Hát... - Nem, nem haragszom, dehogyis haragszom. Én már hónapokkal ezelőtt elmondtam, úgyhogy mindenképpen te vezetsz. - De haragszol - mondta. - Gondoltam, már az előbb, mikor beszéltünk. - Egy kicsit kikészültem - vallotta be Jerry. - De holnapra semmi bajom. Szerintem nagyon bátor vagy, épp elég soká tartottad magadban, s nagyon hálás vagyok neked. Rengeteg időt adtál nekem. S végül is azokból a telefonszámlákból jött rá. 191

- Igen ám, de én csúnyább dolgokból is kivágtam már magam. Csak annyira belefáradtam már. És Jerry: tudod-e, mit mondok? S az igazán szörnyű. - Mit, édes? - Hogy meg fogsz gyűlölni engem. Már unta, hogy mindenre „nem"-et mondjon, így hát nem mondott semmit. Sally folytatta. - Hazudtam neki. Azt mondtam, hogy mi soha... - Igen? - ...hogy itt a házban mi soha nem voltunk együtt. Gondoltam, az szörnyű lenne a lelkének. Hát nem nevetséges? - Nem. Nem nevetséges. - Mondd, én bolond vagyok? - Nem. - Kérlek, ne mondd meg neki te sem. Ha bíróság elé kell állnia mindannyiunknak, akkor beismerem, de kérlek, te ne mondd el neki. Ez nem a te otthonod, Jerry. - Kezdett az altatótól begolyózni. - Már miért mondanám el? - kérdezte Jerry. - Minél kevesebbet beszélek vele, annál jobb. - A lelke annyira megsérült. - Igen, igyekszik benned ezt a benyomást kelteni. Most szemmel láthatólag azt játssza, hogy amennyire csak lehet, mindenkiben bűntudatot keltsen. - Ugye megígéred, hogy nem fogod elmondani neki? - Meg. - Rengeteg minden van, amit én se mondanék el Ruthnak. Bizalmas dolgok. - Mondtam, megígérem. Mit gondolsz, nem tudnál most elaludni? A fenébe is, hány óra lehet? - Te! - Tessék? - Washingtonban te nem tudtál elaludni, emlékszel? És én nem értettem, hogy min aggályoskodsz. Most már tudom. - Az élet aggasztó - hagyta rá. Sally nevetett. - Szinte látom, hogy összehúzod az ajkad, mikor ezt mondod. Jerry? Kezd már hatni az altató. Olyan nehéz a fejem.

192

- Csak engedd el magad - mondta. - Majd fölébredsz, reggel lesz, és a világ még mindig a helyén. - Úgy nyomaszt a világ. Félek. Félek, hogy valami történik a gyerekekkel. - Semmi sem történik a gyerekekkel. - Félek, hogy nem fogok felébredni. És téged nem látlak többé, és te mással fogsz szeretkezni. Megint beleszeretsz Ruthba. Most is szerelmes vagy bele, láttam az éjjel. - Föl fogsz ébredni, megígérem. Nagyon erős vagy, nagyon egészséges, és nem is dohányzol. - Elfödte a száját, és úgy súgta a kagylóba, hogy Ruth ne hallja. - Te vagy a nap. - Le kell tennem, mert olyan nehéz a karom. Igazán biztonságban vagyok? - Igazán. Máskor is voltál már egyedül a házban. - Így nem. - Akkor is biztonságban vagy. - Jó éjt, szerelmem. - Jó éjszakát, Sally. Most, hogy visszabújt az ágyba, Ruth csak egyvalamit kérdezett: - Miért olyan mesterkélt a hangod, ha vele beszélsz? Ruth korán fölkelt, s a furán megtört hétfő reggeli fényben Jerry nem érezte magát feljogosítva, hogy beforduljon az ágy közepére, és aludjék még egy percet, mielőtt Ruth, mint mindig, fölveri, hogy elérje a nyolctizenhetest. Eszébe ötlött egy álomfoszlány. Mintha estély után lettek volna, egy magas mennyezetű szállodaszobában. Sally elaludt a heverőn, s mikor ugyanez történt Ruthtal is, ő keresett valamit, hogy betakarja. Egy díszes karosszék támláján talált is egy piszkos pléd-bélésű férfiesőköpenyt, Sally válla köré kerítette, de kilógott alóla az asszony hosszú lába; az esőköpeny kicsi volt. Gyerekesőköpeny. Mindössze ennyire emlékezett. Fölkelt, megborotválkozott és lement a földszintre. A gyerekek pizsamában, puha lepkéknek látszottak, amint tej-gyertyák körül zümmögnek. Joanna széles, félénk mosollyal köszöntötte, s ettől szétterültek a szeplői. - Apu az éjszaka itthon aludt - mondta. - Apu mindig itthon alszik - mondta Geoffrey. Charlie átnyúlt az asztal sarka fölött, és gyakorlott kézzel kupán vágta az öccsét. - Nem igaz. Ő meg anyu túl sokat veszekszenek. 193

Geoffreyt jókedvében érte a sérelem, így arcáról most lehervadt a mosoly, ellenkezőjére váltott, s a szája sírásra görbült. - Charlie, ez nem volt szép tőled - mondta Jerry. - És éppenséggel nem is igaz. - Geoffrey hülye - mentegetőzött Charlie. Joanna vihogott. - Charlie mindig azt mondja, hogy Geoffrey hülye mondta. - Azt hiszi, ő olyan nagy fej. - Nem igaz - mondta az apjának Charlie. Megfeszültek a vonásai, és a szemében vad fény gyulladt. Joannához fordult, és azt mondta: - Te hiszed azt, hogy nagy fej vagy! Azt hiszi, nagy fej, mert fiúja van. - Nincsen. Anyu, Charlie mindig azt mondja, hogy fiúm van, mikor nincs is. Mindig hazugságokat beszél. Te hazudós! Nagy fej. Hazudós. - Jerry, mondj már nekik valamit - mondta Ruth, miközben egy tál megvajazott pirítós kenyeret tett le az asztalra. - Ne állj ott, mint a faszent. - M... m... megsértett - hüppögött Geoffrey. - Mert hülye - nyilvánította ki Charlie tárgyilagosan, ellentmondást nem tűrő érvként. Ajka csillogott a vajtól. - Tudjátok, mi a véleményem erről a beszélgetésről? - kérdezte mindnyájukat Jerry, s mindjárt meg is adta rá a választ. - Az, hogy lütyü. A gyerekek, még Geoffrey is, nevettek, merthogy ezt a szót ők találták ki. Vidám arcok fordultak feléje, várták, hogy szórakoztassa őket. - És azt tudjátok-e, hogy ti mik vagytok? - kérdezte. - Én már eldöntöttem: hólyagfejek. Kuncogtak, mocorogtak. - Pisimisik - tette hozzá Charlie, s gyorsan körülnézett, hogy beletrafált-e a stílusba, de megnyugtatta a másik két gyerek huncut jókedve. Geoffreynek szétszaladt a szája, s kiböktc: - Fosókák. - És oká-dékok - énekelte Joanna, mintha ugrókötéldallamot talált volna ki. - És pöcsipökök - lódította Charlie olyan gonosz-vidáman, hogy Jerry ben benneszakadt a nevetés, mert nem tudta pontosan, a szó mit is jelenthet, elhinni képtelen volt, hogy netán az, amit sejteni vél. - Halljátok, ez nem asztali beszélgetés - jelentette ki Ruth. - Joanna, Charlie, hét percetek van, hogy felöltözzetek és induljatok az iskolába. Charlie, te ma még vedd fel a kockás ingedet, a fehéret nem volt időm kivasalni, ha nem veszed rossz néven. - A hangsúly előre jelezte a panaszos nyafogást. - Geoffrey, fogod a pirítóst, és fölmégy a tévészobába. Ülj a 194

padlóra, nem akarok morzsát találni a díványpárnák közt. - Ruth és Jerry magára maradt a konyhában. - Mi ütött beléd, hogy ilyen korán fölkeltél? kérdezte Ruth. Fél nyolc volt; Jerryn atlétatrikó, de a szürke öltönyének a nadrágja. - Lelkifurdalás - mondta. - Rettegés. Mit gondolsz, bemenjek ma dolgozni? - Van valami sürgős munkád? - kérdezte Ruth. Áttöltötte a gyerekek maradék narancslevét egy tiszta pohárba, s odaadta Jerrynek, igya meg. - Úgy igazában nincs. Ezek a harmadik világnak készült izék kezdenek lefutni, a Tájékoztatási Hivatal nem ad több pénzt. - A narancslé csípte a torkát, s azzal együtt, hogy rádöbbent, ez a nap más, mint minden eddigi, s ettől kezdve mind más is lesz, megfeküdte a gyomrát. - Azt hiszem, jobb lesz, ha itthon maradok, hogy tartsam a frontot. - Ez szép tőled - mondta Ruth. Arca óvatos volt és megkövült. Ő is most ébredt rá, hogy hányadán állnak. - Van valami, amit szeretném, ha megcsinálnál nekem. - Mi az? - Szíve, időszerűtlenül, meglódult a hálától, ahogy hallotta, hogy még a szolgálatára lehet. - Azokat az átkozott plakátokat, amiket megígértem, hogy megcsinálok nekik, a jótékonysági vásárra. Mielőtt elmennél bárhová, föl tudnád dobni nekem a betűket? Azt mondtam, ötöt csinálok. Neked tíz perc az egész, és sokkal jobb lesz, mint amit én csinálnék, még ha sikerülne is valamennyire összeszednem magam. - Láthatólag tökéletesen sikerült - vádolta Jerry. - Bevettem egy nyugtatót. Leinni most nem ihatom le magam, megkerestem hát azt, amit akkor írtak nekem, mikor Geoffreyt elválasztottam. Nem is tudom, milyen hatással van rám; semmi sem érdekel, és egy csöppet kevereg a gyomrom. - Pisimisi, okádék vagy fosóka? - Az az egész egy kicsit erős volt. Érzik, hogy büdös valami, nem? Darabokra törhették volna a tányért az asztalon, tőlem akkor se görbült volna meg a hajuk szála. Kérlek, ugye megcsinálod? - Persze. - Mindjárt megkeresem a szöveget. Azt hiszem, fönn van az emeleten, ahol a keménypapír, amit vettem hozzá. És ezeknek soha többé nem vállalok semmi ilyesmit. Miért olyan rámenősek? - Hitbuzgalomból- mondta Jerry. - Ne haragudj, hogy beleugrattalak. 195

Fönn Charlie bömbölni kezdett az anyja után, s Ruth a felhők közt vitorlázó hold derűjével átúszott a konyhán, és elindult a segítségére. Jerry kukoricapelyhet szórt egy tálba, tejet öntött rá, aztán eszébe jutott az újság; még kint lesz az elülső verandán. Épp mikor az utcai ajtóhoz ért, megszólalt a csengő; ajtót nyitott, s egy férfi akkor vette föl a földről a kettéhajtott újságot; a feje búbján, a busa fekete hajon át látszott, hogy kerülgeti már a kopaszodás. Richard fölegyenesedett, megviselt képe vörös volt a testi erőfeszítéstől, s odanyújtotta az újságot Jerrynek. - Köszönöm mondta Jerry. - Kerülj beljebb. Korán fönn vagy. - Le se feküdtem. Ruth idehaza van? Úgy számoltam, hogy ilyenkor még itthon találom. Jerry bekiáltott: - Ru-uth! - de Ruth már jött is le a lépcsőn. Joanna és Charlie, iskolaruhában, sietve kocogott mögötte. - Jó reggelt - mondta nyugodtan. - Richard, mindjárt itt vagyok, csak ebédpénzt kerítek nekik. Jerry, nincs véletlenül két egydollárosod meg két huszonöt centesed? - A tárcám fönn van az öltözőasztalon - mondta Jerry, s már indult volna érte. - Hagyd - mondta Ruth -, az enyém itt van a konyhában. Charlie, menj és hozz ki két dollárt. A gond a huszonöt centes, azt mindenki csak lopja. - Nekem van kettő - mondta Richard, és előhalászta a zsebéből. - Nagyszerű - mondta Jerry. - Akkor ezzel lógunk neked. - Ahogy elvette Richard kezéből, érezte, hogy hideg az ezüst. Richard a szabadban töltötte az éjszakát. - Anyu, nincs itt a tárca! - kiabált Charlie. Geoffrey hallotta, hogy zűr van, kijött a teli előszobába, és a fejét váratlanul bedugta Richard két térde közé. Hónapokkal ezelőtt a strandon, mikor az életük felszíne még nyugalmas volt, Richard, aki súlytalan könnyedséggel lebegett a vízen, megengedte a két kicsi fiúnak, Geoffreynek meg az ő Peterének, hogy ide-oda taszigálják a sekély vízen, mintha nagy, kormányozatlan hajó lenne; Geoffreynek eszébe jutott ez a vidám idő, elfogta a bumfordi játszhatnék, s Richard választhatott, vagy enged, vagy hanyatt esik. - Óvatosan, kapitány - mondta, s ráncba szaladt a homloka, hogy a kerek kis gyapjas fej a combjának rontott. Jerry zavartan pillantott a kezében tartott újság címoldalára. - Néger Hallgató a Mississippi Egyetemen; Három Halott az Egyetemisták Tüntetésén; Hruscsov Moszkvába Hívja

196

Kennedyt; Csu Nem Enged a Szovjetuniónak; Holtversenyben az Elsőségért. - Apu golfozni készül? - kérdezte Charlie, mikor nagy sokára visszaért Ruth zöld tárcájával. El nem tudta képzelni, mi másért jönne egy férfi ilyen korán reggel a házba, bár Richard, gengsztermódi kockás sportzakójában, piros, legombolt nyakú ingében és szorosra kötött csíkos nyakkendőjével nem volt golfra öltözve. - Hülye - mondta Joanna. - Mr. Mathias nem golfozik, csak Mr. Collins. - Mr. Mathias üzleti ügyben jött - mondta Ruth, a kiosztott pénzért behajtotta a puszikat, kinyújtotta a kezét Richard válla mellett, hogy kinyissa az ajtót. Charlie és Joanna hátra se nézett, csak rohant le a lépcsőn és át az utcán. Milyen komolynak látszanak, gondolta Jerry, ahogy a szemét az újságról fölemelve az ablakon át kinézett a két gyerekre, amint a szokott helyükön, a szilfa alatt, várták az iskolabuszt. Nem tudván, hogy milyen picinyek a hatalmas fa alatt, a hullott levelet rugdosták. Minden egyes levél nyomán, ami az úttest aszfaltjára hullott, nedves folt maradt, mint egy csók nyoma. Ruth megkérdezte Richardot: - Iszol egy kávét? - Ha adsz - mondta Richard. A tegnapi izzadtan szenvedő bohóc már a múlté volt, tagbaszakadt, merev jelenés lépett a helyébe, amely a házat fenyegeti. - Szeretnék egyet-mást Jerrynek is mondani, minthogy látom, idehaza van, s egyet-mást neked is, Ruth. Amit neked akarok, Jerry, az nagyon rövid - fordult Jerryhez. - Hol tudnánk beszélgetni? - Geoffrey még mindig Richard lába szárába csimpaszkodott. - Talán a hátsó udvaron - mondta Jerry. A kimondott szavak mintha ott lebegtek volna a fejük fölött; rettegő színésznek érezte magát, aki olyan szöveget mond, amelyet nem tanult meg tisztességesen. Ruth odaszólt: - Fölteszek egy friss kávét. Geoff, te szaladj tévét nézni. Bozó megy. Jerry kikalauzolta Richardot a konyhán át a kertbe. Megálltak egy juharfa alatt; a fa egyik ágára Jerry hintát erősített; a hinta körül a gyep le volt taposva, és kikopott; másutt a fű nyíratlan volt, hosszú szálú, amolyan bágyadt és elhanyagolt őszi gyep, ami augusztusban meghal, majd a szeptemberi esőktől újraéled. - Igazán fenn voltál egész éjjel? - kérdezte Jerry. - Mit csináltál? Richardot nem lehetett meglágyítani. Úgy állt ott, hogy az az egy hüvelyk, amivel magasabb volt Jerrynél, a kert lejtésétől még többnek 197

látszott. - Kimentem Cannonportba, és jártam az utcákat. Itt-ott megittam egy-egy pohárral, aztán néztem, mint kél fel a nap a dokkok fölött. S mindezt tök józanul, gyerek. Jerry vállat vont. - Frissensült antialkoholista. - Az ügyvédemmel reggeliztem - folytatta Richard. A beszélgetésünk eredményeként két, nem, három dolgot kell közölnöm veled. Jerry ismét vállat vont: érezte, most az ő szövege következett volna, de elfelejtette, mi az. - Egy - nyilatkoztatta ki Richard: - most egyenesen hazulról, azaz a volt otthonomból jövök, ahol ragyogó testi egészségben hagytam Sallyt. - Örvendek. - Semmivel nem zavartam. Letusoltam, megberetválkoztam, s közöltem, hogy melyek a döntéseim, amelyek őt is érintik. - Sikerült végül elaludnia? Richard összehúzta a szemét, kissé zavartan, hogy Jerry láthatólag többet tud Sallyről, mint ő. - Aludt, mint a tej. Alig tudtam fölkelteni. Általában későn kel, jó lesz, ha hozzászoksz. Ami a házat illeti, szándékom az, hogy továbbra is ott lakjam. Felteszem, hogy mielőbb kerestek számára valami új lakást; addig azonban együtt lakunk, de hogy úgy mondjam, nem férj és feleség módján. - Hogy úgy mondjad. Az ügyvéd fogalmazta így? - Ez komoly dolog, Jerry. - De mennyire. - Fölnézett; az eget fürkészte. Fakókék bársonyszíne volt, s komor szürke felhők támadtak nyugat felől. - Kettő: elválok Sallytől, ha te vállalod, hogy feleségül veszed. - Ha? Tudtommal ezt már vállaltam. - Érdes volt a hangja, hogy el ne csússzék azon a lejtőn, ami, úgy érezte, ettől a kijelentéstől megnyílik előtte. - A válás megegyezéses lesz, azon az alapon, amiben majd megállapodik az ő ügyvédje meg az enyém. Semmiféle igényt nem támasztok a gyerekekre, bár természetesen ragaszkodom a megfelelő láthatási jogomhoz, s hogy folyamatos beleszólásom legyen a nevelésükbe. - Ez természetes. Nem foglalhatom el náluk a te helyedet. Mindannyiunknak szüksége lesz mindannyiunk segítségére, hogy a gyerekek ezt simán vészeljék át.

198

- Tehát így - mondta Richard, s összeszorította az ajkát, anélkül hogy beharapta volna. - Három: ha nem veszed feleségül Sallyt, szándékomban áll beperelni téged érzelmi elidegenítés címén. Ez olyan volt, mintha párnával vágták volna fejbe; több rejlett mögötte, mint amennyire fájt; Jerrynek elkalandozott a figyelme, egyszerre élesen tudatára ébredt a nyíratlan gyepnek, a szétszórt papírdaraboknak és játékszereknek, amelyeket már rég össze kellett volna szedni, a szemcsés, rovar-nagyvárosok létére utaló földhalmoknak a lábuknál; ezeknek is megvan a maguk hierarchiája, napirendje, megvannak a kereskedelmi útvonalai és királynői és ötéves tervei. Jerry azt mondta: - Nem tudom pontosan, mit jelent az az érzelmi elidegenítés. De azt hiszem, tévedsz, ha azt hiszed, hogy a vonzódás nem volt kölcsönös. Richard hangja egyszerre meghitté vált. - Tudom, és te is tudod, Jerry, hogy Sally legalább olyan agresszív volt ebben a viszonyban, mint te, sőt, valószínűleg agresszívebb. De a törvény szemében neki nincs szabad akarata. Személyes tulajdon. A törvény szemében azzal, hogy a feleségemet ellenem fordítottad, nagy lelki szenvedést okoztál nekem, lelkit és némi testit is, amiért joggal illet meg a kártérítés. Egy réz könyvtámaszt vágott a fejemhez, és meg is ölhetett volna; ez károkozás. Mostantól számítva egy darabig kénytelen leszek prostituáltakat fizetni, hogy férfiúi igényeimet kielégítsem; ez is károkozás. Ezek az ügyvédek gonosz népség, Jerry-gyerek. - Egy frászt - mondta Jerry. - Rám se nézett volna, ha már addig is nem fordul ellened. A te feleséged volt, a te dolgod lett volna, hogy megtartsd. Az én gyerekeim temiattad fognak megnyomorítva felnőni. S mert te szar alak vagy, azért akar a feleségem meghalni. - Azt hiszem, ebből elég. És Ruthtal csak ne büszkélkedj, tud ő vigyázni magára. És gondold meg jól, hogy kinek a fejéhez vágod azt a szót, hogy „szar". Ne bosszants fel, Jerry-gyerek. Most felnőttekkel játszol. - Volna egy kérdésem. - Tessék. - Sallynek azokról az érzelmeiről, amelyeket, mint mondod, elidegenítettem. Ha én eltűnnék, gondolod, hogy vissza tudnád szerezni őket? Richard arca mintha megrándult volna; valahogy úgy, mint mikor egy filmből kivágnak néhány kockát; vagy az is lehet, hogy Jerry pislantott önkéntelenül, mert rátapintott a kérdés lényegére. Richard vontatottan 199

válaszolt. - Ha elhagyod Sallyt, majd a magam módján adok túl rajta. Most abban a feltevésben járok el, hogy te elveszed feleségül. Tévednék? Ez tévedés, ugye? - Tévednék? Igen vagy nem, Jerry? - Kiküldöm Ruthot. Amit nekem szántál, azt hiszem, elmondtad már. - Egyelőre igen. Bent, a házban, Ruth megkérdezte: - Mit mondott? - Semmit. Marhaságokat. Hogy ha nem veszem el Sallyt, beperel. - Miért? Amiért lefeküdtél vele? - Érzelmi elidegenítésért, ezt úgy mondják. - De hisz Sally akarta. - Blöfföl, Ruth. Az ostoba csibész nem hajlandó egyenesen beszélni, hát muszáj blöffölnie. - Ugyan, meg van bántva. Esendő ember. - Ki nem az? - Nem hagyhatjuk odakint álldogálni a kertben. Ha fölforrt a víz, kapcsold ki. A konyhaablakon át Jerry látta, hogy Ruth beszélget Richarddal. Richard fölengedett a társaságában, s különös, otthonos dolgot művelt; fölült a hintára, és fáradtan hagyta, hogy himbálóddzék, előre-hátra. Kis idő múlva, Ruth kézmozdulatára, fölállt, levetette kockás zakóját, leterítette a fűre, a kamra mellett, ahol a kerékpárokat, a létrát meg a kerti szerszámokat tartották, s mindketten leültek rá. Egymás mellé, és megosztoztak egy cigarettán. Mikor Richard leszívta a füstöt, öregesen előrebiggyedt az alsó ajka; Ruth meg bólogatott, ahogy a füst meg a szavak együtt elhagyták Richard száját, láthatólag elpirult, s már-már érzéki elmélyültséggel figyelt rá, mint valamikor a főiskolán, ha a tanár megállt a festőállványánál. A nyugatról előretörő felhők szelet hoztak; levelek zörögtek és keringtek az elmerült pár körül, s Jerry azt kívánta, bár maradnának így örökké, az ő hátsó kertjében, kerti szoborként, az otthont őrző félistenekként. Felforrt a kávévíz; kikapcsolta a főzőt. Háta mögött a házban Geoffrey nyekergett; megpróbált maga fölöltözni, de begombolkozni már nem tudott. Jerry begombolta kordbársony kezeslábasát, aztán betelefonált az irodába, hogy iszonyúan meg van fázva, arra ébredt. Ez igaz is volt: berekedt, és megnáthult a nem alvástól. A keménypapírt meglelte Ruth öltözőasztala mögött, talált néhány tubus kiszáradt temperát a gyerekszobában s egy megkeményedett ecsetet, amit 200

belemosott a konyhai mosogatóba. Mikor Ruth és Richard nagy sokára bejött a házba, őt ott találták a nappali padlóján, ahol épp az első kongregacionalista plakátot rajzolta. - Ez jót fog tenni nektek - mondta Ruth, és mindkettőjüket kávéval kínálta. Richard a díványra telepedett, és hitetlenkedve bámulta Jerryt, amint könnyed és magabiztos vonásokkal dobja fel a szökdécselő Walt Disneys betűket, hogy ÓCSKASÁGVÁSÁR meg a dátumot, helyet, s rajzol egy viharvert lámpaernyőt, egy üres képkeretet, s egypár nevetségesen agyonstoppolt fuszeklit. Ruth odament a telefonhoz. - Kit hívsz? - kérdezte Jerry. Elvárta volna, hogy Ruth megüljön nyugton, és csodálja az ő alkotó munkáját. - Megint Mrs. O.-t - mondta. - Richard szerint el kéne mennem Cannonportba, hogy beszéljek az ügyvédjével. - Miért beszélnél te Richard ügyvédjével? - Hogy igénybe vegyem a tanácsát. Richard közbeszólt: - Szerintem Ruthnak is feltétlenül szüksége lesz ügyvédre. - Sejtem - mondta Jerry, s az ecsetet először vízbe, majd bíborvörös festékbe mártotta. - Ha fél évvel ezelőtt lett volna ügyvédje, sok fájdalmat megtakaríthattunk volna, s már javában gyógyulnának mindnyájunk sebei. Ahogy kente, zsírosán terült el a bíborvörös a papíron. A férfiak mélyen hallgattak, amíg Ruth megbeszélte Mrs. O.-val, hogy fél óra múlva átjön. Mikor letette a kagylót, Richard így szólt: - Számít rád. Azt mondtam neki, lehet, hogy még a délelőtt folyamán fölkeresed. Lehetséges? - Persze. Háromra kell visszatérnem, hogy Joannát útnak indítsam zongoraórára. - Akkor felhívom és megmondom neki. Eltetted a címét? - Persze, Richard, persze. Nem vagyok hülye. Az imént adtad ide. - Fáradt vagyok. Uramisten, már nagyon ideje, hogy szunyáljak egyet. Tehát tartjuk a kapcsolatot. - Richard nehézkesen felállt a díványról, s ez az erőfeszítés mintha kötelezte volna rá, hogy mondjon valamit. - Sötét nap ez a mai - szögezte le -, de talán lesz még derűsebb is. Jerry fölnézett, s ki tudja, miért, úgy érezte, most előnyére szolgál, hogy odalenn, a padlón helyezkedik el. Föl sem állt, úgy mondta: - Richard,

201

szeretném megköszönni, hogy segítesz Ruthnak, hogy ezt az egészet ilyen férfiasán és gyakorlatiasan fogadtad. - Nagyon köszönöm - mondta komoran Richard. Jerry látta, amit az előző esti családi együttlét meglepetései elrejtettek előle, hogy Richard abból a puha alagútból sebesülten keveredett ki, de ezt igyekszik az előtte álló nehéz napokban a hasznára fordítani. Mikor lépteinek hangja elhalt a verandalépcsőn, Jerry megkérdezte Ruthot. - Mi az istent beszélt ez neked ennyit? - Ó... tudod. Marhaságokat. Azt mondta, fiatal vagyok, jóképű, s bőven van miért élnem. S hogy végül is nem te vagy az egyetlen férfi a világon, s hogy törvényes kötelezettségeid vannak irántam és a gyerekek iránt. - Sose tagadtam. - Azt mondta, ha egész nyáron könyörögtem, hogy maradj velem, akkor ideje már, hogy mással próbálkozzam. Egyezzek bele a válásba. Azt mondta, ne mindig csak rád gondoljak, hanem arra is, hogy én ki vagyok, és én mit akarok. - Mint egy felszólalás a Kereskedelmi Kamarában. - De logikus. - És mit mondott a gyerekekről? - Azt, hogy a gyerekek fontosak, de nem alapozhatom csak rájuk a döntést. Tudod, voltaképpen nem mondott semmit, amit eddig is ne tudtunk volna, de attól, hogy most mástól hallom ugyanezt, valahogy tisztább lett a levegő. - A vidám elvált asszony. Vesszek meg. Jó. És mikor látsz neki te az istenverte plakátjaidnak? - Igazán ne légy olyan utálatos, képtelen vagyok most megrajzolni őket. Negyedóra, és itt van Mrs. O. Te egyet megcsináltál, és az gyönyörű; rajzolj még négy ugyanilyet. Nem kell, hogy eredeti legyen: öt perc alatt megvagy. Mi dolgod van még ma? Átmégy hozzá? - Gondolom, kéne. - Csak rajzold meg a plakátokat, és soha többé nem kérek tőled semmit. - „Tartjuk a kapcsolatot" - az álszent csibész, még ő mondja az én feleségemnek, hogy tartjuk a kapcsolatot. - Jerry, muszáj öltöznöm. Mintha ő visszatartaná. Vagy igen? Bár a keze remegett, és a padló hintázott a papír alatt, mint egy hajó fedélzete, önkéntelenül is igyekezett valamennyi plakátot szebbre rajzolni, mint az előzőt - mulatságosabbra, 202

elevenebbre, böngészésre csábítóbbra. Tovább tartott, mint öt perc; Ruth letusolt, felöltözött, s mikor lejött, még mindig munkában lelte őt. Azt az egyszerű fekete ruhát vette föl, amit annyira kedvelt; a kötés körülölelte a csípőjét, s feketesége csak drámaivá tette sápadt testének azt a ki tudja, miféle hajlékonyságát. Búcsúzóul megcsókolta Jerryt. Jerry, minthogy temperás volt a keze, nem érhetett hozzá. Megkérdezte: - Ezt Richard mondta neked, hogy egy úrinő így öltözik, ha az ügyvédjét keresi fel? - Szerinted megfelel? Gondolom, kalapot is illett volna vennem, fátyollal, mint a templomba, de sajnos az nekem nincsen. De Lindáét megint kölcsönkérhetem. Gondolod, hogy már a pénzről is beszélni akar velem? - Valószínű. Mit gondol Richard, mennyit kell kérned? - Ő havi ezerötöt mond. De ez szerintem rengeteg. Nem hiszem, hogy apám valaha is keresett volna ennyit életében. - Nos, préselj ki, amennyit tudsz. Az biztos, hogy Richard ügyvédjének rengeteg jó ötlete lesz. - Haragszol? Szerinted ez így nincs rendjén? De hisz más választásom már nincsen, ugye? - Dehogyis haragszom. Szomorú vagyok. És szerintem nagyon vagány vagy és ragyogóan nézel ki. Adj még egy puszit. - Előrehajolt, kezetlenül. Ruthnak hideg volt az orra és meleg a nyelve. Lépteket hallottak a verandalépcsőn. Megjött Mrs. O. Mikor elment, Ruth a pénztárcájában keresgélt, és Jerry hallotta, hogy azt motyogja: - A kocsikulcsok, a kocsikulcsok. Miközben Mrs. O. másodszor is megreggeliztette Geoffreyt, Jerry befejezte a plakátokat. Geoffreynek, most, hogy végre olyasvalaki volt vele, aki valóban barátságos, be nem állt a szája. Jerry hallgatta a csacsogást, s rádöbbent, a gondolat, hogy el fogja hagyni őket, valahogy megváltoztatja a gyerekei hangját; ha ezen át hallgatja, megváltozik a színe, fátyolosabb lesz, de hangosabb - mint ahogy a szemet is megzavarja, ha egy bármilyen aprólékos gonddal megcsinált rajzon megbicsaklik a perspektíva, s egy tető középtávon képtelenül csáléra áll, s ettől az egész képsík valahogy tétován megbillen, nem kívánt felhangot kap. Jerry ezt a hangot hallotta egész nyáron, más szobákból, az aszfalt és a gyep távolából, s ehhez még külön szomorúságként járult az a furcsa, fátyolos rossz érzés, ami akkor fogta el, ha reggel, Sally körül forgó, vágyakkal és tervekkel teli álmából ébredve elsőként Ruth halványan mosolygó önarcképét pillantotta 203

meg, amelynek színeit tekintve, minden ecsetvonása hibátlanul hű volt, még ha vonalában, rajzában nem is hasonlított rá igazán; a képet a piruló Ruthtól tavaly, a harmincadik születésnapjára kapta. Ruth ezzel, a maga módján, önmagát adta neki. Jerry csak akkor érezte, hogy most már muszáj felhívnia Sallyt, mikor a plakátok mind elkészültek, s ott száradtak a heverőn sorban, az ecsetet kimosta, és a festéket elrakta a gyerekszobában. Mrs. O. elvitte Geoffreyt sétálni, az avarban, a cukorkásüzletbe; Jerry magára maradt a házban. Hatost tárcsázott hetes helyett, letette a kagylót, mintha csak befogott volna egy sikítani készülő szájat, s újra tárcsázott. - Halló. - Sally hangja már nem kunkorította kérdéssé a szavak utolsó szótagját. - Szia, te; te bolond Mathias kisasszony. Én vagyok az. Hogy vagy? - Va-gyok. - Hangja két szótagra választotta szét a szót. - Richard alszik? - Nem, megint elment, szörnyen izgatott. Ha ügyvéddel van dolga, az mindig fölizgatja. És te? - Magamban. Ruth elment a férjed ügyvédjéhez, és a pótmama elvitte Geoffreyt sétálni. - Megmondtad már a gyerekeknek? - Uramisten, még nem. Minden olyan zűrzavaros. Itt járt Richard, átnyújtotta az ultimátumát és bőven osztogatta a jó tanácsait. - Azt mondta, lerítt rólad a félelem. - Muris. Eljátszotta a kidobóembert. - Annyira meg van bántva, Jerry. - Te. Nem akarod, hogy átjöjjek? - Ha akarsz, én csak örülök neki. - De mennyire hogy akarok. Miért ne akarnék? - Sally erre nem felelt semmit, s ő hozzátette: - Valahogy olyan kék-zöld a hangod. - Igen, azt hiszem. Kék-zöld. - Akkor most már ne menj neki semminek, állj meg szépen a szoba közepén. Mindjárt ott leszek. - Szeretlek. Jerrynek muszáj volt mindent gyorsan csinálnia, különben leragadt. Most is, tornacipőt húzott, de nem kötötte meg a cipőmadzagot, így, csapkodó-lógó cipőfűzővel rohant hátra az udvarra. Tévedésből kihúzta a Mercury szívatóját, mintha tél lenne, s az, torkig benzinnel, vonakodott elindulni. Felbőgette a motort, s nyitott garázsajtók, levélszekrények, 204

őrizetlenül füstölgő avarkupacok, üres udvarok előtt húzott el. Mintha az egész község kiürült volna; azt képzelte, hogy kitört az atomháború, s fölnézett az égre, hogy nem lát-e valami árulkodó jelet. De a felhők csak a sivár eseménytelenséget tükrözték vissza. Mathiasék házának körvonala a dombon romnak látszott, csupasz, mozdulatlan szélmalom romjának. Caesar előténfergett a fák közül, és csaholt, de unottan; a konyhaajtó mellett az őszirózsa, amit az éjszaka elnyelt a sötétség, rozsdavörös árnyéknak látszott. Az ajtón belül Sally félénken simult a karjába. Sally az övé volt. Teste meglepte az övét, azzal, hogy olyan valóságos, olyan tömör, olyan nagy és kemény; homloka mint egy fadarab nyugodott az ő nyakán, s száraznak érezte az arca melegét. Szorosan magához ölelte: Sally ezt elvárta tőle. Theodora betotyogott az előszobába, és rájuk nyílt a szeme. A szemöldöke, mint Sallyé: ívelt és az orra nyerge felé sötétebb - így hát a kifejezése, ha nem is haragos, de éber, mint egy vad s örökké fenyegetett kis állaté. A gyerek arcában Richard keskeny, csőrforma szája. Kerekre nyílt szemének állhatatos tekintete ugyanazt a ragyogó nyitottságot tükrözte, ami körülvette őket; itt, a dombtetőre épült házban, szabadban voltak. Jerry megkérdezte: - No? Sally válaszként szorosan összekulcsolta karját a hátán, s még mélyebben vonta őt bele rémület sújtotta merevségébe. A borostyánszínű csíkos trikó és a fehér nadrág volt rajta, ez a játékos matrózjelmez. Megkérdezte: - Mondd, nem úgy érzed magad, mintha gyerekek volnánk, akiket rajtakaptak, hogy belenyúltak a cukorkásüvegbe? Sally elhúzódott tőle, és humortalanul nézett rá. - Én nem. Te igen? Vállat vont. - Valahogy úgy. Egy kicsit. Majd elmúlik. Sally visszahelyezte az arca súlyát a nyakára, és úgy kérdezte: - Mondd, nem szeretnél valamit? Ez hihetetlen, csak nem azt ajánlja fel, hogy szeretkezzenek, itt, ahol a fél világ látja őket? Sally válla fölött, csak hogy emlékeztesse őt a kicsi jelenlétére, megkérdezte Theodorát: - Hát te mért nem alszol, Theodora? - Délelőttönként már nem hajlandó elaludni - mondta Sally. Azelőtt soha nem okozott számára nehézséget, hogy megpróbálja megtalálni azt a testhelyzetet, ami pontosan illik hozzá; most hátrált egy csöppet, csak annyira, hogy egy kis rés támadt kettőjük között, de a fejét nem emelte föl, mintha félne megmutatni az arcát. Lenézett és elnevette magát: Elfelejtetted megkötni a cipőfűződ! - Mhm, és otthon felejtettem a cigarettám. 205

Sally úgy döntött, hogy teljesen elszakad tőle. - Azt hiszem, Richard hagyott valamennyit a nappaliban. Hol akarsz leülni? - Mindegy. Hol? Megihatnánk egy kávét valamikor, ha nincs ellenedre. Valahol Greemvoodon kívül. Az csak nem baj? Nem. De igen. Baj is meg jó is. De mikor? Mikor, drága Sally? Ne kínozz már. Te kínzol engem, Jerry. - Hány kávét ittál már ma délelőtt? - villantott rá Sally egy cinkos mosolyt. - Nem is olyan sokat. Csak kettőt - mondta, s bosszankodott, hogy megcsalta; azzal, hogy nem ivott többet. Sally nem aludt, Sally kávéba fulladt, miközben ő a felesége melegében úszott, és a padlón föstögetett, mint egy gyerek. Ült a ragyogó konyhában, Sally késeinek, asztalszegélyeinek, pástétomformáinak csillogásában, amely csak olykor-olykor homályosuk el, ha a felhő elnyelte a napot, és beszélt Richardról meg Ruthról; nehezükre esett, hogy önmagukról beszéljenek. Szerelmük, viszonyuk nagy, idétlen, csorba valamivé lett, s odahullott kettőjük közé. Jerry szégyellte, hogy nem vágyik őt megérinteni; szerette volna megmagyarázni, hogy nem azért, mert Sally, hanem mert a világ lett más. Az, hogy Richard tudja, végigsöpört mindenen, s lecsupaszított mindent, kopaszok lettek a fák, a ház fényesen és sterilen csillogott, mint egy kirakat, a dombok mint egy-egy kőcsontváz gingallóztak, így hát még azt is látni lehetett volna, ha Jerry és Sally a földben ölelkeznek. Az ő félénksége tette Sallyt taszítóvá, nem más; de hogy kimondja, hogy miért nem ér hozzá, abban ugyanez a félénkség gátolta. Mélységesen zavarta, hogy olyan helyzetbe került, ami tapintatot igényel. Sally fölállt; ő is fölállt; úgy tetszett, mindkettőjüket veszedelmesen bombázza a fény. Szerette volna elnémítani ezt a ragyogást, mert kikiáltotta, az őket körülvevő nyitottság révén közhírré tette a helyzetüket, épp mikor leginkább rászorultak volna, hogy elbújjanak. Nem hallották, hogy Richard kocsija közeledik a bekötőúton. Ott találta őket a konyhában állva, mintha az imént még egymáshoz simultak volna. Ajka most is lebiggyedt, mint az öregeké. - Ej, ej - mondta. - Ez azért sok.

206

Jerry, hogy kisebbnek látsszék, leült a kemény konyhaszékre. Sally állva maradt, és így szólt: - Muszáj volt beszélnünk egymással. És hova mehetnénk? Richard most is ugyanazt a zakót és szorosra csomózott nyakkendőt viselte, s mintha az ügyvéddel folytatott beható tárgyalástól maga is ügyvéddé vált volna. - Persze, persze - hagyta rá. Attól, hogy mindent kétszer mondott, szavai mintha valamiféle jogérvényt öltöttek volna. Beszélnetek kell, hogy jól megrágjatok mindent. Bocsássatok meg, nem vagyunk mindig ésszerűek, de igyekeznünk kell, igyekeznünk, hogy azok legyünk. Azért jöttem vissza, hogy elvigyek néhány iratot, bankbetétet meg biztosítási kötvényt; Sally, te ismered a dossziét. Leszel szíves megengedni, hogy fölmenjek az emeletre, az egykori hálószobánkba? - Épp téged emlegettünk - békítette Sally -, nagyon is szomorúan. - Ez kétségkívül nagyon kedves mindkettőtöktől. Mindketten, kétségkívül, a szíveteken viselitek a hogylétemet. - Jaj, Richard, lazíts - mondta Sally. - Emberek vagyunk, mind. - Ezt méltányolom. Méltányolom. Sosem is tagadtam, legjobb tudomásom szerint, hogy a felek, e tárgyalás résztvevői, emberek. Jerry, a cigaretta, amit szívsz, a tied vagy az enyém? - A tied. - Gondoltam. - Parancsolj, kifizetem a huszonnyolc centet. - Tartsd meg a pénzed, szükséged lesz rá. Érezd magad odahaza, Jerrygyerek. Sally-baba, ugye gondoskodsz róla, hogy ez a Jerry itt jó ebédet kapjon? Elnézést kérek, de nem áll módomban, hogy veletek tartsak, bár tudom, hogy szívesen láttok. Jerry fölállt. - Én megyek - mondta. - Maradj - szólt rá Sally. - Ez nem az én házam - mondta Jerry. - Az övé. Igaza van. Nem volna szabad itt lennem. Richard odament hozzá, és medve mód átölelte; lélegzete, közelről, whiskyszagú volt, sűrű, elháríthatatlan szépiaszagú. - Már hogyne volna, Jerry. Uramisten, már hogyne. Megbocsátasz, ugye? Amikor beléptem ide, volt egy ésszerűtlen pillanatom, de már kutya bajom. Ami az enyém, az a tied is, nem igaz? Jól betápláltad neki, mi? - Ölelése szorosabbá vált, s Jerry küzdött az önmagáról alkotott eleven tévképzet ellen, hogy picike, annyira, hogy Richard kedvére összezúzhatja, fölkaphatja, földhöz 207

vághatja. Tenyere izzadt, szája kiszáradt. Richard biztatta: - Jó étvágyat az ebédhez. Ezt az egyet nyugodtan el lehet mondani Sallyról, ezt én sem tagadhatom, főzni azt tud. Pokollá tette az életemet, gyerek, de hogyan tartott, napjában háromszor is, az igen, az igen, az igen. Sally rendes kölyök, Jerry, te szerencsés csirkefogó; betettél neki, mi? Képtelen vagyok túltenni magam rajta, pedig tudom, hogy ez fenemód ésszerűtlen, tudom, hogy ez valamiféle védekezési mechanizmus, de akkor se fér az én buta fejembe. Jerry megszólalt: - Sally mindig is kedvelt téged, most is. - Kalapált a szíve, megpróbált feljebb kapaszkodni, fel Richard jó véleményébe, megbocsátásába. - Egészen tegnap éjszakáig - folytatta -, magam sem tudtam, hogy mennyire. - Kutyaszar - mondta Richard. - Merde. Caca. Vidd innét a szemem elől, ha látom is, okádnom kell. Komolyan. Jó szerencsét, pajti. Nektek, kutyaütők, három évet adok. - Hagyd már békén - mondta Sally Richardnak. - Hát nem látod, hogy a kínok kínját állja ki a gyerekei miatt? - Nekem is a szívem szakad meg a gyerekekért - mondta Richard. - És a szívem szakad meg az enyémekért is. Mindenkiért, csak érted nem, Sallybuba. Mert ez a te műved. - Jerry akkor hagy itt, amikor a kedve tartja - mondta Sally, és büszkén fölszegte az állát. - Nem tartok rá igényt. Nekem olyan férfi kell, akinek kellek. De Richard már sarkon fordult, és elindult fölfelé, az emeletre, hármasával véve a lépcsőfokokat. Lekiabált: - Hol az az istenverte fürdőköpenyem? Sally odament a lépcső lábához, s legalább olyan vadul visította: - Ne turkálj az én szekrényemben! Ott hallották a fejük fölött a nehéz, hol erre, hol arra tartó lépteket, s Richard kisvártatva lejött a lépcsőn, kofferral a kezében; úgy támolygott ki az ajtón, hogy még egy oldalpillantást sem vetett rájuk, jóllehet kimentek az előszobába, mint a parancsait leső cselédek. Sally hátrasimította hosszú haját a füléről, és felsóhajtott: - Hogy miért kell mindenkinek drámáznia! - Nem szabad itt maradnod - mondta Jerry. - Itt nem látogathatlak, Richard nyilván továbbra is ki-be járkál. Nekem azt mondta, itt akar élni. - Ez éppúgy az én házam, mint az övé - mondta Sally. 208

- Nem egészen, minthogy te akarsz válni, és nem Richard. Sally ránézett; szemét csúfondáros ártatlanul tágra nyitotta. - Csak én? Azt hittem, mindannyian azt akarjuk. - Igen, csak van, aki jobban, mint a többiek. - Lehet, hogy rosszul hallottam az éjjel - játszott tovább Sally -, de mintha azt mondtad volna, hogy feleségül akarsz venni. - Azt is. Csak nem szeretem, hogy itt vagy. Úgy érzem, veszélyben vagy. - Ó, Richard - mondta Sally szelíden, s megint hátrasimította a haját. Vele könnyen bírok. - A „vele" hangsúlyában valami különös tájék bontakozott ki Jerry előtt. S volt ott valami, amit csak azért nem látott, mert Sally elébe tolta önmagát, az átláthatatlan gondjait, nekikeseredett gyakorlatiasságát. Azt mondta: - Nem akarod megnézni a festő házát? Emlékszel, már beszéltem róla neked. Jaj, olyan szép ember, Jerry, te is megfogod szeretni, csudaszép öreg pali. Hogy hány éves, arról fogalmam sincs, de a szíve az fiatal. Ahogy mondod, elég csábító lehet. Szeret engem. A lányának hív. Nagyon kedves tőle. Meg tőled. Jerry utálta, hogy a viszonyuk nyarán az öreg festővel flörtöl, aki telente a városban tanított, s aki pontosan az volt, ami Jerryből is válhatott volna: művész, szabad szellem. - Már hogy felejtettem volna el? - Valószínűleg túlságosan drága lenne nekünk. Maga végzett minden szerelést, és az ácsmunkát is. - Lehalkította a hangját, ami fölcsapott a lelkesedéstől. - Látod, ott ellaknék, amíg összeköltözhetünk. Ha nem kérne olyan sokat. A gyerekek is maradhatnának ugyanabban az iskolában. - Milyen messze van innét? - Egy mérföldnyire. Jerry nevetett. - Wyoming felé nem is olyan sok. Minthogy Jerry Mercuryjának kipufogója eltört, zajos volt és büdös, Sally szürke Saabjával mentek, amelynek időközben megjavították az önindítóját. Sally vezetett; Theodora Jerry ölében feszengett. A festő a magas házikót, ezt a csöpp pagodát, amiről csak a sárkányok hiányoztak, Greenwoodon túl az első, fenyő borította domboldalra építette; pattogtak a kövek a Saab kereke alól, ahogy fölfele mászott. Kackiás kis faszerkezet volt, háromszintes, és mindegyik szint kisebb, mint az alatta lévő, mintha egy óriásgyerek rakta volna egymásra így. Jerry a karján cipelte Theodorát; 209

a kislány kisebb is volt, meg könnyebb is, mint Geoffrey, de Jerrynek, ahogy tartotta, a saját kicsinye jutott az eszébe, arról meg, hogy évekkel ezelőtt, a soha vissza nem térő szép időkben, Sally és Ruth ugyanazokat a kismamaruhákat váltogatta, merthogy felváltva voltak terhesek, s megesett, hogy odahaza Ruthot egy paprikapiros mintás rozsdabarna gyapjúruhában találta vagy egy kiereszthető erdőzöld szoknyában, amelyben a szeme Sallyre számított; s Sallybe már akkor, bizonytalanul és kinyilvánítatlanul, de szerelmes volt. A kulcsot az úton száz lépéssel távolabb egy házban őrizték. Miközben ő meg Theodora arra várt, hogy Sally visszatérjen, a gyerek annyira elhúzódott az idegentől, aki a karján tartotta, hogy Jerrynek belesajdult a válla, és letette a földre. Hadd álljon meg a saját lábán. A kislány rátotyogott a friss fűre, s kezdetben véletlenül, majd szándékosan otthagyta apró lábnyomát. Arra gondolt, hogy rászól, de ez, úgy tetszett, árulás a saját gyerekeivel szemben, így hát inkább lenyelte a mérgét. Sally öles parasztlányléptekkel jött fölfelé, kifulladva érkezett vissza, és engedte be őket. A házban, bent, hideg volt, hidegebb, mint odakint. - Villanykályhával fűt - mondta Sally. - Nincs bekapcsolva. - Egyesen van. Vörösfenyő gerendák, narancssárga sellaktól fénylő lucfenyő deszkák egybeépítve üveg és terméskő épületelemekkel; a tér titkot rejtett, mint a sátorral határolt tér szokott. Távol álló nagy ablakok közt szögletes bútorok, amelyek szögleteit keleti vánkosok rejtik. A terméskő padlót gyapjú futószőnyegek próbálják meglágyítani. Kint, közvetlenül, fenyőágak, a szobába árnyékok, tükörképek hatolnak be, mint az állatok szellemei, így a karcsú dán bútorok merevítőlécei kakasülőre, létrára emlékeztetnek. - Bűbájos ház - mondta Jerry, s ebben benne volt, hogy képtelen lenne itt élni. Egy olyan ember háza, aki a lelkéről lefosztott mindent, csak önmaga maradt, tulajdon szükségletei, teste, büszkesége. - A konyha - mondta Sally, s rendíthetetlenül folytatta a körutat, akár egy ingatlanügynök, aki makacsul teljesíti reménytelen kötelességét. - Kicsi - mondta -, de félelmetesen célszerű. Jellegzetes férfi-konyha. - Egyedül él? - Néha vannak vendégei. - Buzi? 210

- Megesik. Öreg, Jerry. Filozófus. Látod ezt a rengeteg könyvespolcot? Bőven elférnének a könyveink. - Én nem laknék veled itt, ugye? - Eljárhatnál hozzám látogatóba. Sőt, azt hiszem, el is kéne, hogy a gyerekek hozzád szokjanak. Vagy aggályaid vannak ezzel kapcsolatban? - Aggályaim? Miért volnának aggályaim? - Könyörgök, próbálj meg nem szomorkodni. Gyere. Igazán szeretném, ha ezt látnád. - Elöreindult a fényezett deszkákból ácsolt csigalépcsőn; megállt egy hallban. A nyers fenyőajtókon át Jerry összerakatlan tikfa- és habszivacságyakra látott. - A fiúknak meg lehetne csinálni emeletesre magyarázta Sally. A hall végében fürdőszoba volt, a berendezése római méretű. Az ajtó mellett létra állt; Sally fölmászott rajta; feneke a fehér nadrágban úgy lebegett Jerry fölött, mint egy léggömb. - Gyere, nézz körül - szólt le neki. Egy nyolcszögletű helyiségben állt, amelynek a déli oldalain nem volt ablak, de a többi mind a fenyőfák csúcsára és az égre nyílt, amelynek északi fényét egy sor ferdén álló ólmozott üveglap gyűjtötte össze, s ez Jerryben azt a benyomást keltette, mintha valaki megdöntött volna egy tálat, hogy kiöntse, mások meg ott álltak volna mellette, szomjasan. A mozdíthatatlan üveglapokon gyorsan vonultak a felhők. Alattuk nagy festőállvány állt, üres és új; keretét jó, ha egyetlen nyári paletta-vakarék piszkította. A távollévő festő rendszerető ember volt, kedvelte a jó felszerelést- az üvegpolcokat, a matt plexiüveg rajzasztalt, a német vagy svéd gyártmányú csuklós rajzolólámpákat. Jerry maga elé képzelte a képeit: természetesen absztraktak, vászonpazarlók és a legújabb divatnak megfelelően kemény körvonalúak. Eszébe jutott a maga gyerekkori rajztáblája: a ceruza minduntalan kilyukasztotta a papírt, mert a táblát ő meg a játszópajtásai céltáblának is használták, meg munkaasztalnak is, s a bevert szögek lyukat hagytak rajta. - Utálod, mi? - kérdezte Sally. - Nem, dehogyis. Bámulom. Kölyökkoromban az volt az álmom, hogy egyszer majd lesz egy ilyen házam. Sally várt, hogy mond-e még valamit, majd megszólalt: - Nos, úgyis túl drága nekünk. Kétszázhúszat kér egy hónapra, és egy vagyonba kerülne kifűteni. - Nem is tudom... - ismerte be Jerry - ... ez... ez valahogy túl szép nekünk. Épp most. 211

Aggódva figyelte Sallyt, hogy megértette-e. Sally szaporán bólogatott, igen, igen, mint egy szórakozott gép. Azt mondta: - Muszáj hazamennünk. Peter mindjárt megjön az óvodából, és ebédet kell főznöm. Nem ebédelnél velünk? - Dehogynem - mondta Jerry. - Nálunk... nálam pótmama van. Peter még nem jött meg. Csütörtökönként Ruthon volt a sor, hogy kocsival hazahordja a gyerekeket. Jerrynek úgy rémlett, egészen más idősík az, amelyen Ruthot látja, a puha fekete ruhában, amint mosolyog és eltűnik, miközben komikusán motyog magában: - A kocsikulcsok, a kocsikulcsok. - Sally kitett négy terítéket a nehéz diófa konyhaasztalra, s közben mondta: - Ma reggel megkérdeztem a fiúkat, hogy örülnének-e, ha Mr. Conant eljönne hozzánk, és velük lakna, ők meg gondolkoztak egy kicsit, aztán kibökték: „Charlie Conantnek igen." Szeretik Charlie-t mindannyian. - Kivéve szegény Geoffreyt. - Igen, mert ti nem fegyelmezitek őket, Jerry. Bobby is megpróbál rárászállni Peterre, de én nem hagyom. Nem tűröm, és meg is mondom neki, hogy miért. Szerintem nagyon fontos, hogy a gyerekeknek megmondjuk mindennek a miértjét. - De hogyan mondjam én meg az enyimeknek, hogy miért hagyom ott őket? Ezt Sally komoly kérdésnek vélte. - Csak annyit mondj nekik, hogy ti anyuval nagyon szeretitek egymást, de úgy érzitek, hogy boldogabbak lennétek, ha nem laknátok együtt. S hogy nagyon szereted őket, és gyakran fogsz hozzájuk járni, és amennyire tőled telik, megadsz nekik minden biztonságot. - Biztonságot. Mintha ez lenne a te jelszavad, nem? Sally elsötétült szemmel nézett rá. - Igen? - Nem gondolok semmi rosszra. Mindenkinek megvan a magáé. Az enyém a hit. Vagy a félelem? Ruthé, furamód, a szabadság. Ahogy ma reggel elment, boldognak látszott. Mert most mindentől elválik. - Elég keservessé tetted az életét - mondta Sally. - Miattad tettem. - Nem. Nem hiszem. Azért tetted, mert örömöd lelted benne. Az enyémet is ugyancsak megkeserítetted. - Nem akartam. 212

Sally elmosolyodott, fanyarul, majd szélesen. - Ne vágj már olyan szomorú képet, ember. Ezt elvárjuk. - Egy salátafejről lefejtett néhány levelet a szendvicsekre. Jerry azon vette észre magát, hogy bosszankodik, mert Sally pazarló módon először a közepét vágja ki a salátafejnek. Egész tömegét ismerte az ilyen, kissé könyörtelen konyhai fogásoknak. A konyhájában minden csillogott-villogott; míg az ő konyhájuk, odahaza, mindig homályos volt, s még nyáron is hűvös. Sally kezébe nyomott Theodorának egy szelet vajas kenyeret, és megkérdezte: - És mi Richard verdiktje? Jerry megkönnyebbült, hogy Richard nevét hallja, hogy Sally ily módon visszahozta őt a házba. - Richardé? Van neki egyáltalán? Az éjjel megdöbbentett, hogy milyen felelősségteljes. Úgy értem, hogy az egészet azonnal a társadalmi összefüggésében látta - ügyvédestül, iskolástul. - Nem hiszem, hogy valami jól ismernéd - mondta Sally. - És mit tenne, ha... mindegy. - Mondd csak ki. - Mit tenne, ha én visszakoznék? - Semmit. - Semmit? - Nem, semmit se tenne, Jerry. Talán duzzogna, és pár hétig nem tudnék megállni előtte, de nem tenne semmit, s nem azért, mert egy kicsit is szereti a családját. Csupán csak azért, mert a válás pénzbe kerül, s nem szeret pénzt kiadni. így hát ez aztán ne tartson vissza. - Ne tartson vissza? Talán készülök valamire? - Úgy érzem, igen - mondta Sally, és kikapcsolta a villanyt a leves alatt, mert már forrott. Megjött Peter; aznap Janet Hornung volt a soros autósmama, és Jerry, bár a bekötőútról a kocsiját úgyis látni lehetett, elbújt a konyhában, míg Sally vidáman kikiabált Janetnek az ajtóból, ahol az őszirózsa még virágzott. Peter berontott a konyhába, megállt, s komolyan megbámulta Jerryt. Sally három gyereke közül ő hasonlított Richardra legkevésbé. Jerry ezt korántsem találta megnyugtatónak; hisz Peter akár az ő meg Sally gyereke is lehetett volna, aki háttérbe szorítja a többieket, és magának követeli mindazt a szeretetet, ami most megoszlik hármuk között. Peter egész arcát, még a fülét és orrát is napfényben látható áttetsző pihe borította, s finom kis vonásai Sally felcsigázott szépségét sűrítették egy csöpp férfiarcba, mint egy nagyon is élesen felvetett kérdést. Jerry 213

hiányolta rajta a leendő súlynak, a tompa nyerseségnek azt az árnyalatnyi jelét, amit Richard többi gyerekei örököltek. - Szia, Peter - mondta Jerry. Csak én vagyok. Milyen volt az iskola? A gyerek elmosolyodott. - Jó. - Mit tanultál? - Semmit. - Anyud azt mondja, már magad be tudsz gombolkozni. Peter bólintott, furamód megint szomorúan és sértődötten. - A cipőfűzőm még nem tudom megkötni. - Pontosan beszélt, mesterkélt nyugalommal, mint Sally Washingtonban, a szállodaszemélyzettel vagy kint, a repülőtéren. - Hát az nehéz is - mondta Jerry. - A cipőfűzőt megkötni nehéz. S ha azt megtanultad, még meg kell tanulnod nyakkendőt is kötni meg borotválkozni. A gyerek megbabonázva és félénken bólintott, talán érezte, hogy ebben a nem is ismeretlen férfiban, aki érthetetlen módon fényes nappal állított be a gyerekei nélkül, ebben rejlik a semmiből jött és az egész házat betöltő boldogtalanságnak a forrása. Jerry, hogy bebizonyítsa, semmi rosszban nem jár, leült a konyhaszékre. Theodora bejött a hallból, szája csillogott a vajas kenyértől. Megpróbált fölmászni Jerry ölébe. Minthogy ő még nem hangolódott hozzá a kicsi mozdulataihoz és kívánságaihoz, csak elkésve segített neki; a kislány valahogy idétlenül fészkelődött az ölében, és csontosabb is volt, mint Geoffrey. Sally, miután az anyatársat annak rendje és módja szerint útjára bocsátotta, bejött, s az volt az első dolga, hogy Jerryt elválassza a gyerekeitől. Theodorát és Petert leültette az asztalhoz (erezett felületén mély árnyék futott végig), elébük tette a tejet és csirkelevest, Jerrynek meg a nappaliban (ahova megint beragyogott a nap, s ettől a kávézóasztal csempe teteje úgy felizzott, hogy lehetetlen volt belenézni) szolgált fel szendvicset és bort. A bor nem a tegnap esti, hanem száraz bordeaux-i volt, olyan sápadt, hogy a két karcsú szárú borospohárban zölden csillant, mint a szőlőlevél szelleme. Szája megtelt a szalámis-salátás szendviccsel, s bocsánatkérések és ígéretek leveles-borsos keverékével, akár egy vallomással. Étvágya alig volt, de nyelte. Nagy vagy hozzám, Jerry. Túlságosan nagy. Ugyan már. Én? Ó, igen. Igen. Teljesen eltöltesz. Ez riasztó. Igazán ? Szép, hogy ilyet mondasz. 214

Komolyan. Juj l Sally. Az Isten áldjon meg. Ott ült Richard piszkos öreg bőrfotelében, a fehér heverőt átengedte Sallynek. De Sally nem ült le, nem is evett. Csak járt ablakról ablakra, hosszú, nesztelen léptekkel, fehér nadrágjában, haja majdhogynem úszott a nyomában, s a borospoharat a száránál tartotta. - Milyen szép itt minden - mondta Jerry. - Miért ijesztgetsz? - kérdezte Sally. - Miért nem állsz elő és mondod ki kereken? - Mit? - Vonjál kérdőre, hogy miért mondtam el neki annyit. És mondd, hogy én erőltettelek. - Jogod volt erőltetni, egy kicsit. Legalábbis kiérdemelted. Nekem nem volt jogom, nekem nem lett volna szabad akarnom téged... az, hogy szeretlek, rendjén van, de kívánnom nem lett volna szabad. Bűnös dolog úgy kívánni valakit, ahogy az embert, ahogy egy gyönyörű tárgyat kíván. Ahogy egy drága házat, egy pompás telket. - Lehet - mondta Sally szórakozottan, mintha a gondolatai a gyerekeinél időznének a konyhában vagy a repülőgépen járna az esze, amely messze fenn dübörög a fejük fölött. - Valami furcsa sötétség van bennem - magyarázta Jerry, mert úgy érezte, köteles rá -, az habzik fel állandóan, és veszi el a bor ízét. Sally egyszerre ott termett mellette; valami vadság bujkált benne; egy nyers mozdulattal hátrasöpörte a haját az arca két oldaláról, és összemarkolta a nyakszirtjén. Lenézett rá, és türelmetlen, vádló hangon föltette neki a kérdést: - S nem tudnál kimászni ebből a depresszióból? Ő fölnézett rá, a halálos ágyára képzelte magát és föltette magának a kérdést: „ Vajon ez-e az az arc, amit látni szeretnék?" A kérdés magában hordta a választ; az arc úgy nyomult a szeme fölé, mint a páncél, Sally arcán nem látta a részvét mélységét, sem a segítő szándékot, hogy átsegítse őt ezen az úton, csak önző félelmet, olyan heveset, hogy az a néhány halavány szeplő az ökölbe szorított kezén megfeszült bőrén tűszúrásnak látszott. Ügyetlenül, fölfelé, átölelte, de Sally teste nem hajlott meg, s a keze sem engedte el a haját. Ahogy szeme az övéhez közelített, s a sötétség kettőjük közt vörösre váltott, fölizzott, szélesedett, majd túlnyúlt mindkettőjükön, lelki szemével nagyon magasról, egy hányódó tutajon látta kettőjüket a 215

határtalan, vérvörös óceán kellős közepén. A repülőgép csak rázta az eget, távolodóban. A gyerekek bejöttek, jóllakottan: Jerry gyorsan odasúgta Sallynek: Elment a józan eszem. Sally ott állt szálegyenesen, lenézett rá, ökle elengedte a haját, s az lassan szétomlott a hátán, mint egy elszabadult kötél. - Kocsikázzunk egyet - mondta. - Kár ezt a szép napot elvesztegetni. Jerry mereven fölállt, hálásan, céltalanul, mint egy rokkant. - Menjünk helyeselt. - Talán ha kikerülök a házból, némi távlatban látom a dolgot. Szeretem ezt a házat. Szeresd a hátamat, szeress engem. Valahogy te vagy ez a ház. Minden arra vall, hogy törődsz vele. Minden kis aprósággal törődsz. Tudod, milyen földhözragadt a gondolkodásom. Nem; olyan vagy, mint a rövid tenyészidejű növény, ami kénytelen rengeteg kicsi gyökeret ereszteni. Ez tragikusan hangzik, Jerry. Én nem érzem annak. Mindannyiunknak megvan a tenyészideje. A felhők, amelyekről Jerry azt hitte, vihart hoznak, egyre gyérültek, majd teljesen eloszlottak; egy óra volt, de lehetett volna nagynyári késő délután. Kocsiba szálltak mind a négyen, de nem a greenwoodi partra mentek ki, ahol Jerryt és Sallyt esetleg fölismerték volna, hanem egy másik partszakaszra, néhány mérfölddel távolabb, ahol a fövény szélesen ívelt két nagy, csíkos sziklacsoport közt. Az öblöt árva levélként pöttyözte néhány vitorla. Egy helyt, miközben megjárták a fél mérföldet, a távolabbi sziklacsoportig és vissza, Jerry fölkiáltott: - Uramisten! Ez a legszebb hely, amit életemben láttam! - A hullámok, a fehéren zajló tajték, a sárga csíkos sziklák az ő szemében valami túlvilági fényben ragyogtak; ugyanis ekkor, séta közben döntötték el, hogy nem házasodnak össze. Azazhogy ő, Jerry, ekkor nyilvánította ki, hogy nem. Sally fölkapta a fejét, szaporán, szótlanul bólogatott, majd elnevette magát, s kijelentette: - Nos, meg kell mondanom, Jerry, te aztán hagyod, hogy a végsőkig fajuljanak a dolgok! - Most, a szabad levegőn, megszínesedett Sally arca. - Korábban nem tudtam, becsületszavamra nem mondta - Jerry, majd hozzátette: - Féltem, hogy elveszítem azt az egyetlen valamit, aminek értelme van. 216

- Hova lett mindez, Jerry? - Ó, még megvan. Elbújt. De megvan. - Megbántva Sally hallgatásától, hozzátette: - Miért nem harcolsz? Sally megrázta a fejét, s lenézett oda, ahol meztelen lába a homokredőket taposta, a napszítta uszadék hullámvonalának víz felőli részén, s így szólt: - Nem, Jerry, én nem harcolok. Én nem vagyok abban a helyzetben, hogy harcolhatnék. Te igen. Theodora mind jobban és jobban lemaradt, s most elkeseredetten leült a nedves fövényre. Mikor a sziklát elérték, a felnőttek visszafordultak, s vissza a kocsihoz mindvégig Jerry vitte a gyereket. Rémes, hogy a testük most kezdett egymáséhoz igazodni, s a kislány egyre nagyobb bizalommal fészkelte magát a karjai közé. A parkoló ugyanolyan üres volt, mint májusban, s a dűnék felföldje is visszanyerte lakatlan tisztaságát. Ahogy a kocsiba beszálltak, Sally azt mondta: - Köszönjétek meg, gyerekek, Mr. Conantnak, hogy olyan kedves volt és kihozott a partra. - De mért nem maradunk? - panaszkodott Peter. - Majd holnap megint kihozlak titeket - ígérte Sally. Jerry hazavitte őket, s lent várt a földszinti hallban, amíg Sally fölment, és lehozta a ruhásszekrényből, az egyik polcon mélyen hátul őrzött kalapdobozból azt a barna borítékot, ami az ő leveleit, érzelmes-bolondos rajzocskáit, pocsék kis verseit tartalmazta; ezek mint az uszadék halmozódtak föl viszonyuk hónapjai során, s Sally gondosan megőrizte valamennyit. - Azt hiszem, mind itt van mondta. - Úgy féltem mindig, hogy Richard megtalálja. - Ha mégis úgy döntene, hogy ragaszkodik a váláshoz... - Nem. Ezt ne is mondd. Nem fog. - Tudod... - Ne sírj. Tudtuk, hogy egyszer véget ér. Én tudtam. - Bocsáss meg, egyszerűen nem tudlak csak úgy itthagyni, képtelen vagyok tudomásul venni, hogy ez az utolsó pillanat. Most, hogy nem vagy már az enyém, feltör belőlem a régi szerelem. Csodálatosnak látlak. - Könyörgök, menj el. Hiszen már döntöttél. És légy jó Ruthhoz, ne őt büntesd a döntésedért. - Most keresel magadnak valaki mást? - Nem. - Csak így, gondolkodás nélkül. Megcirógatta az arcát az ujjai hátával. - Senki.más nem tudna ennyi... - habozott, kereste a szót, elmosolyodott, megtalálta - ...örömöt nyújtani. 217

- Soha életemben nem éreztem magam olyan jól mondta Jerry -, olyan kimondhatatlanul jól, mint veled. És soha nem éreztem otthon magam, csak veled. Sally arca kezdte felölteni azt a kifejezést, amit akkor szokott, ha valaki, szerinte, „drámázott". Vállat vont: - Örülök neki, hogy te voltál az. - Felhívnál, ha szükséged van rám? Ha beszélgetni akarsz? - Nem. Nem hiszem. Ez a legeslegvége. Különben mindenki azt hinné, hogy teljesen elment az eszünk. Köszönöm, Jerry. Jerry meg akarta csókolni, de Sally nem engedte. S mielőtt Jerry az ajtót becsukta, ő már visszafordult. Kint, az ösvénven, Richarddal találkozott. Richard az arcára nézett, aztán a kezében a borítékra, s megjegyezte: - Nincs merszünk, mi, Jerry? Jerry úgy képzelte, hogy hosszú beszédük lenne, s a keze megszorult a vastag barna borítékon. - Más az, ha az embernek a maga rovására mondta -, s megint más, ha a gyerekei rovására van mersze valamihez. - Úgy ám, Jerry-gyerek... csak ezt valamivel korábban kellett volna meggondolnod. Ezt megfizettetem veled, barátom. Ezt alaposan meggondoltam: a mi társadalmunkban az embernek fizetnie kell a fájdalomért, amit okoz. - És vele mit akarsz csinálni? Richard rágyújtott egy cigarettára, s gondosan tanulmányozta a láthatatlan sakktáblát, amelyen ellenfele egy merész lépéssel elsáncolta a királyt. - Nem tudom, Jerry - mondta, s a szájának hol az egyik, hol a másik sarkán fújta ki a füstöt, s a szemét - a jót vagy a rosszat - aszerint hunyta be, hogy épp melyiket csípte a füst. - Nem aludtam, nem tiszta a fejem. - A te feleséged - mondta Jerry. - Ezekben az órákban vele voltam; ő annak érzi magát. És a gyerekek is a tieid: és a tied a ház is. - Nagyon köszönöm - mondta Richard. - Mucho grácias, senor. Elhajította alig szívott cigarettáját, beletaposta a fűbe, bement a házba, csattant az ajtó. Jerry fülelt, s úgy állt ott mozdulatlanul, mint egy betörő. A ház néma volt, újbóli egybekelésük némán zajlott, más hang semmi, csak Caesar karmainak nesze a bekötőút kövén, ahogy visszatért valami hiábavaló vadászatról, az erdőből, megszokott vackára a garázsban.

218

A leereszthető - és leeresztett - tetejű Mercuryban Jerry hazahajtott, szabadon. A száguldás fölött a fákon a zöldből szökkentek elő az arany és vörös levelek és húztak hátrafelé az égbolt hátterén. A gyermekkorában megismert baljós Természet mintha újjászületett volna; a levegőnek mellékíze volt, megalázottság- és kegyvesztettség-íze, mint ahogy, furcsa módon, az örök életé is ez. Geoffreyt és a kis Cantinelli gyereket a hátsó udvaron lelte, ahol épp baseballt próbáltak játszani egy meghajlított plasztikütővel és egy gumilabdával, s ő dobott egyet-kettőt a fia ütőjére, mielőtt bement a házba; a két kisfiú, levetett önmaga hasonmásai, mint a testőrök kísérték be. Azt kívánta, bár sose lépne ki e biztonságos pillanatból, maradhatna mindig ezen a megbízható őszi gyepen, a maszatos kis pofák közt, amelyeken nincsen vád, az ő fiának arcán csak szeretet és odaadás, a szomszéd gyerekén meg, s ez még több bizalmat ad, egyszerű tisztelet kora és nagysága iránt. De nem maradhatott; menekülnie kellett, muszáj volt elbújnia; tennivalója van, amit el kell végeznie. Megmondta Mrs. O.-nak. Az bólintott, s kiszorított a kebeléből egy turbékoló hangot, mely részint belenyugvást fejezett ki, részint reményt, hogy Ruth végül mégiscsak hazajön majd, s megnyugtatást, hogy a gyerekeknek továbbra sem lesz semmi bajuk. Jerry fölment az emeletre, s fölvette a zakót, amelynek nadrágja reggel óta rajta volt. A konyhában, ceruzával, ráírta egy tejszámla hátára: - AZ EGÉSZNEK VÉGE. LÉGY AZ ENYÉM. Aláírta: X. X. Kocsiba vágta magát, és bement New Yorkba, sietve, szemben a délutáni kocsiáradattal. Ó, Jerry, nincs miért sietni, van időd, amennyi kell, hisz én tudom, ha látlak, mindig tudom, hogy te vagy az, neked kell lenned, és te is leszel. Hogy mit határozol, vagy hogy határozol-e valamit egyáltalán, az nem sokat számít, nem mi vagyunk a fontosak, úgy értem, nem mi, az emberek, hanem amit egymás iránt érzünk, azt kell védelmeznünk, s azt nem szabad hagynunk, hogy a világ elvegye tőlünk. Négykézláb szeretnék odamászni hozzád. Gyere, ha tudsz. Én itt vagyok. De még ha nem jössz is, boldoggá teszel, csak szeress. Most ezt mondod, de ez nem lesz mindig igaz. Miért nem hiszel te nekem soha? Benn, az irodában közölték vele, hogy nélküle, az ötletei és az ígért vázlatai nélkül, a kutyaeledel-megbeszélés nem ment semmire. Leült az asztalához, miközben a termet betöltötte a titkárnők fecsegése és távozásuk 219

lármája, s megpróbált két lábon járó beszélő kutyákat rajzolni. Az asztal acéllapján megszólalt a telefon. - Édes, mi történt? - Nem tudom - mondta Ruthnak. - Nem sok történt. Akarod, hogy visszamenjek? Vagy inkább ne? A tanyán meglehetek egy darabig. - Persze hogy akarom. És te vissza akarsz jönni? - Persze. Alig tudtam odafigyelni szegény Sallyre, folyton az volt bennem, ahogy te fölvetted azt a fekete délutáni ruhádat, és kisétáltál az életemből. - Ki volt borulva? - Nem. Félelmetesen nyugodt és hideg volt. Úgy éreztem, maga is ezt akarja. Ő meg Richarddal volt tele. Egyszerre nem volt közünk egymáshoz. Ruth hallgatott, majd azt mondta: - Milyen aljas. Ő megkérdezte: - És mi volt az ügyvédnél? - Ó, bűbájos volt. Zsidó, apám korú, nagyon udvarias és bűbájos. Csak általánosságokban beszélgettünk; nem hiszi, hogy épp Alabamába kéne mennünk, de annak alapján, amit Richardtól hallott, nem tartja valószínűnek, hogy sor kerülne rá. - Nem tartja valószínűnek. - Ijesztő volt, megalázó, hogy előre látták, hogyan fog viselkedni. Felesége alkalmat adott rá, hogy másra terelje a szót. - Látnod kellett volna, hogy hogyan vezettem Cannonportba, olyan lassan, hogy az egyenesen kínszenvedés. Egyre előztek, rám dudáltak, nekem meg az járt az eszemben: Ezeknek a gyerekeknek már nincs senkijük, csak én, és lassabban mentem, mint valaha. Csoda, hogy meg nem toltak hátulról. - Írhatnál egy könyvecskét: „Hogy vált belőlem biztonságos vezető?" írta: Ruth Conant. - Miért vagy benn New Yorkban? - Gőzöm sincs. Nem engedhetem meg, hogy elveszítsem az állásomat, mindennek tetejében. Itt biztonságban érzem magam. - Arra vársz, hogy fölhív? - Uramisten, akármire, de arra nem. Megvagy magad még két óra hosszat? - Persze. - Etesd meg a gyerekeket, nyolc körül otthon vagyok vacsorára. Szeretlek.

220

- Nahát ilyet! Ez az egész egy kicsit váratlanul jött. A lábamon alig állok. Ő elnevette magát, és megkérdezte: - Miért olyan viccesek a nők? Ő is örökké tréfákat eszelt ki. - Jerry? - Tessék? - Ne csinálj semmit, ami erős. Nevetett, megint. - Például ne vágjam fel az ereimet? Az lenne jó mindnyájatoknak. - Ne beszélj hülyéket. - Szép tőled - mondta Jerry -, hogy kitartottál egész nyáron. - El sem tudom hinni - mondta Ruth -, hogy vége. Már annyiszor hittem, és sose volt igaz. - Most vége. Csak nyugodj meg, kérlek, és légy, aki vagy. - Hogyan? És ki vagyok? - Tudod te azt jól. Ruth letette a kagylót, de ő rájött, hogy nem tud rajzolni. Reszketett a keze; a fények az ablakon kívül megsokszorozódtak, ahogy a város, mint egy hatalmas, hunyorgó fényű, szelíden ziháló hajó, alámerült az éjszakába. Hat múlt; nem volt itt semmi keresnivalója. Fogta a vázlatfüzetét, és kisétált a parkolótérre, egy hatalmas munkagödör mellett; Greenwood felé menet, miközben átvágott a fényszórók és közlekedési jelzések veszedelmes szövevényén, visszaszivárgott belé az a félelmetes beszélgetés ott a parton. Sally álla, arca és szemhéja kipirult a sós tengeri szélben, s megkérdezte, mert alig hitte, hogy ő hova akar kilyukadni: Nem tudnánk ezt valahogy helyrehozni? Soha. Tudod, hogy ezzel mit mondasz? Azt, hogy soha nem leszünk rendben. Ezután már egyikünk sem; se Ruth meg én, se Richard meg te. A gyerekeim miatt ? A gyerekeimet nem állod? Szeretem őket. Az egyetlen bajom velük, hogy eszembe juttatják az enyémeket. Akkor kellett volna elengedj, mikor én akartam, s mikor még volt erőm rá. Szerettelek. Még most is szeretlek. Ha kellek neked, megkaphatsz. Íme, itt vagyok, becsomagolva, kikézbesítve, Richard Mathias figyelme jeléül. 221

Nem kellesz, ha ilyen vagy. Boldogtalanul semmi hasznom belőled. Ó, leszek én még boldog. Ha egyszer beköltözöm a festő meseházikójába. Nem. Ennek vége. Érzem. Érzed? Én nem érzek semmit. Peter, ne szekáld már Mr. Conantot. Nincs kedve játszani. Csak egy kagylót szeretne megmutatni. Nagyon szép, Peter. Van egy biztos zsebed? Ne várjuk meg Theodorát? Pontosan úgy jár, mint te, nem? Nem vettem észre. Nincs kedved megnézni, mi van a sziklán túl? Te szívesebben visszafordulnál. Ráérek. Jerry... Mondjad. Bocsáss meg, hogy ilyen ostoba vagyok, és bocsáss meg, hogy tegnap éjjel nem tudtam beszélni, és úgy látszik, ma se tudom azt tenni, ami jó... Nagyszerű vagy. Olyan, amilyen. Nem. Tudom, hogy ma rossznak érzel; de nem leszek mindig az. S tudom, hogy ha együtt vagyunk, semmi baj. Én is tudom. Nem is benned van a hiba, Sally. Hanem a körülményekben. Azokat meg nem tudjuk megszüntetni. Te az enyémeket. Én a tieidet. Szeretném, de nem hiszem. Úgy is jó. Ha nem tudod, hát nem tudod. Biztos vagy benne? Te vagy olyan biztos. Uramisten, ez a legszebb hely, amit életemben láttam! Fényszórói rátapintottak a Greenwood felé táblára. Eszébe jutott, hogy a hátsó ülésen ott van a vastag boríték, viszonyuk holtteste, amit Sallytől kapott. Megállította a Mercuryt a leágazó út padkáján, s kinyitotta a lezárt csomagtartót; mélyen bent, a csupa gépzsír füles csavarkulcs, a fölszakadt plasztikbélés és maradék fogantyúskötél mellett, ami a Farkaskölyök-újság terjesztéséből maradt vissza (ebben Charlie működött közre lelkesen), volt egy üreg, ami most nagyon jól megteszi. A boríték annyira dugig volt a kölcsönös szerelem jelképeivel, hogy mikor a kezébe vette, lepattant róla a gemkapocs, ami összefogta, és tartalma kicsordult; a már sárguló papiroson 222

hol itt, hol ott bukkant elő, mint a meg-megcsillanó üvegszilánk, a keze írása. Pár lap a földre hullott; a többi a borítékból a csomagtartó gumipadlójára csúszott. Fényszórók söpörtek végig rajta, újra meg újra; félt, hogy majd megáll mellette valaki ismerős, s látja, hogy épp térden állva igyekszik kihúzni egy szerelmes levelet a kocsi gumija alól. Ideges, izzadt kézzel tömte vissza a leveleket a borítékba; valahogy kitágultak; az istennek nem akartak beférni, csak ha gyűrte. Két, kézzel írott levél közt hajszálakat fedezett föl. Közelebbről is szemügyre vette a stoplámpa vörös fényében, de a színüket így nem tudta megállapítani. Nem lehetnek Sallyéi, ahhoz rövidek. És eszébe jutott, hogy ha nála járt, utána mindig megfésülte. Eltette, amit kifésült. Olyan puha a hajad, Jerry. Az este megmostam. A kedvedért. A kedvemért'? Tele volt homokkal, a strandról, s gondoltam, holnap látom Sallyt, és lehet, hogy együtt leszünk, és nem szeretném, ha a hajamból homok hullanék a szemébe. Tudod-e, muris, de még ki se nyitottad a szádat, én csak ránéztem, s már tudtam, hogy mit fogsz mondani. Mikor a hajat megpróbálta visszatenni, kicsúszott a kezéből, s az útszéli szemét közé hullott. Becsapta a csomagtartót. Máris elkésett, valahonnét, maga se tudta, honnét. Kergették. Az út, amit megint birtokba vett, átkanyargott Greenwoodon, a község utcáin és fái között, s ezt az útvesztőt ő jobban ismerte, mint az üldözője. Háza, ablakai, bejárati lépcsői, gyerekei hangja, mintha Isten álmából váltak volna ki. Amíg távol volt, szemmel láthatólag valami dráma játszódott le a házban. Ruth ezzel fogadta: - Hol jártál? Kétségbeesetten kerestünk valamennyien. - Valamennyien? - Igen. Itt voltak mind a ketten. A kislánnyal, a hogyishívjákkal. Nemrég mentek el, azóta épp hogy kitettem a gyerekeknek az asztalra a vacsorát. Gyere be, beszéljünk. - Szó nélkül engedelmeskedett. Ruth bevezette a könyvtárba, és becsukta maguk mögött az ajtót. - Először a nő jött. Azt mondta, azért jött, hogy elmondja nekem, miféle emberhez mentem feleségül, de a vak is látta, hogy téged keres. Egyre csak járt a szeme, és fülelt, jön-e valami nesz föntről, az emeletről. Megmondtam neki, hogy még nem találkoztam veled, csak egy cédulát hagytál itthon, s hogy 223

telefonon beszéltem veled az irodában. Képtelen volt elhinni, hogy bementél New Yorkba. Azt mondja, együtt háltatok - mikor is? - szombat éjszaka, egy nappal azelőtt, hogy minden robbant. Igaz ez? - Igaz. - Hát ez volt az utolsó szalmaszál! - Édes, már rég elkésett azzal az utolsó szalmaszállal. S mi csúnyát mondott még? - Jaj, nem is tudom. Csak mondta, mondta. Teljesen megveszett. Mint a színésznő, aki rádöbben, hogy már nem ő a sztár. Azt mondta, te szörnyen bántál mindkettőnkkel, s ha van bennem egy kis büszkeség, nem fogadlak vissza. Azt mondta, magad vagy az ördög, s őt a pokolban fogják sütögetni, azért, amit Richarddal művelt. És az istenért el nem engedte volna Theodorát - persze, úgy hívják? -, csak szorongatta azt a szerencsétlen zavart kis kölyköt, és azt akarta, hogy én adjak neki enni. Ruthie, a férjed egy rohadt csirkefogó, nincs véletlenül egy kis sütid Theónak? szombat éjjel kétszer is megkefélt, talán egy kis pohár tejet tudnál adni? Jerry nevetett, örömmel értesült róla, hogy Sally bolond. Mint ahogy attól is megkönnyebbült, hogy Sally él még; Sally életét mindvégig magáénak érezte. - És mikor lépett be az egészbe Richard? - A nő itt volt már vagy fél órája, bár nekem sokkal többnek tűnt, mikor megérkezett Richard, hogy elvigye. „Elvigye", ez a pontos kifejezés. Vele voltak a kocsiban a fiúk. Kimerültnek látszott. - És milyen volt hozzá? - Szelíd, igazán. Gyöngéd. Nyugodt. Azt mondta, Sally hisztérikus. Mikor belépett az ajtón, Sally megeresztette a nagy üvöltést, s megpróbálta térdre vetni magát. Azt hiszem, azt mondta neki, hogy verje meg. Ez maga volt az elmebaj. - Szegény kis nyuszikám. - Ide hallgass. Ha hajlandó leszek még egyáltalán veled élni, ne halljam többé ezt a marhaságot. Megvolt neked a magad szegény kis nyuszija. - Rendben van. És? Richard is engem keresett? - Azt mondja, látni se akar, pillanatnyilag nem tudná elviselni, hogy lásson, de van egy és más, amit szeretne telefonon közölni veled. - Mennyire dühös? - Nem dühös. Olyan elgondolkodó. Azt mondta, számított rá, hogy meg fogsz hátrálni, de azt hitte, egyszer-kétszer még lefekszel Sallyvel. - Fogalma sincs róla, hogy milyen idealista vagyok. 224

- A szerelmi viszonyok filozófiájáról beszélt. Azt mondta, a nő kötelessége, hogy ne essék teherbe, s a férfié, hogy szakítson, mikor a nő kezd érzelmileg függő helyzetbe kerülni, ami, azt hiszem, egy kissé furcsán hangzik, épp az ő szájából. - Miért? Szerintem ez az aranyköpés teljesen rávall. - Nem is tudom, felejtsd el. Mikor arról beszéltem, hogy mekkora kínszenvedés volt neked ez a nyár, azt mondta: „Ne légy csacsi. Élte a világát!" - Aztán hazavitte. - Végül. Előbb még megivott egy pohárral. A nő dühöngött, hogy szóba áll velem. Elsütött néhány megjegyzést, hogy nekem minden férfi kell. Mint akinek elment az esze, de komolyan. - Nos, lehet, hogy csak egy eszement nő tudja, hogyan kell igazán szeretni. - Az efféle megjegyzéseket is nyugodtan megspórolhatod. Megesett rajta a szívem. Lehet, hogy szeretlek téged, Jerry, nem tudom, de hogy tisztelni, most, egy csöppet sem tisztellek, az biztos. - Jobban tiszteltél volna, ha fogom magam, és itthagylak, téged meg a gyerekeket? - Bizonyos értelemben igen. Mert nem a gyerekekért fájt a te fejed. - Igenis azokért. - Hanem a halhatatlan lelkedért vagy más ilyen hülyeségért. - Azt nem mondtam, hogy halhatatlan, csak hogy bizonyára az. - Egyvalamiben mindenesetre biztos vagyok. - Mi az? - Hogy vele végeztél. Olyan kegyetlen dolgokat mondott rólad, hogy még Richard is a védelmedre kelt. Figyelte, hogy Jerry ezt hogyan fogadja. Az csak ennyit mondott: - Jó. Jerry fektette le a gyerekeket. Geoffreyvel mindig ugyanazt az imát mondta; a gyerek vele mormolta, hogy: - Énistenem, Jóistenem, lecsukódik már a szemem, de a tied nyitva, Atyám, amíg alszom, vigyázz reám. És anyura és apura és Joannára és Charlie-ra... - ...És Geoffreyre - szúrta be többnyire a kicsi, mert kívülről látta önmagát, mint a család egy tagját. - ...és Geoffreyre és nagymamáékra és a tanítóinkra és minden barátunkra, ámen. 225

- Ámen. Charlie, a gyerekek közül a legmozgékonyabb aludt a legmélyebben, s olyan hamar ágyba bújt, hogy Jerry épp hogy meg tudta még simogatni a fejét, és egy puszit tudott nyomni rá. Itt már szó se volt imádkozásról. Vajon mikor hagyott fel vele? Lehet, hogy épp azért zuhan így az álomba, hogy ezt elkerülje? Most Jerry is örült neki. Szerette a gyerek büszkeségét, ezét, aki a három közül a legtöbbet látott, s akinek épp ezért a legbátrabbnak kellett lennie. - Jó éjszakát - mondta az elsötétített szobában, de választ már nem kapott, úgy fordult ki. Joanna, aki már nem engedte, hogy apja meztelenül lássa, magával vitte a Mr. Popper pingvinjei-t. - Apu? - kérdezte, ahogy Jerry megállt a szobája ajtajában. - Tessék, Jojó? - Mr. és Mrs. Mathias elválik? - Hol hallottad te azt a szót, hogy „elválni"? - Mrs. O.-tól. Az ő lánya is elvált egy katonától, mert az kártyás volt. - És miből gondolod, hogy Mathiasék válnak? - Mert Mrs. Mathias itt volt és szörnyű dühös volt. - Nem hiszem, hogy Mr. Mathiasra haragudott volna. - Akkor kire haragudott? Arra a kis békára? - Nem. Talán önmagára. Te szereted Mrs. Mathiast? - Hát... - Mi az, hogy „hát"?... Joanna töprengett. - Sose figyel senki másra. Jerry nevetett, tán nagyon is melegen, mert Joanna megkérdezte: - Ő a te barátnőd? - Csacsi kérdés. A felnőtteknek nincs barátnőjük. Nekik feleségük van, férjük meg kisgyerekeik. - Anyunak van fiúja. - Kicsoda? - Mr. Mathias. Jerry nagyot nevetett ezen a képtelenségen. - Szívesen elbeszélget vele mondta -, de mitugrásznak tartja. A kislány tisztelettel nézett fel rá: - Oké. - Nem vagy álmos? - Egy kicsit. Ebben a könyvben túl sok az olyan szó, amit nem értek. Vagyis hogy majdnem értem, aztán még sincs értelme. 226

- Sok ilyen könyv van. Ne fáraszd a szemed. Albany doktor azt mondja, hogy az ágyban egyáltalán nem szabad olvasnod. - Az egy mitugrász. - A szemed kincset ér. Aludj jól, édes. Kapsz még egy puszit. - Ahogy alányúlt a kislány fejének, fölfedezte, hogy majdnem akkora, mint egy felnőtté, s hogy a nyaka, a meztelen válla hajlása, amint az arcát a párnába fúrja, akár egy nőé. Megnőtt, mióta utoljára ránézett. A földszinti szobák, amelyeken végigcsapott egy-egy elhaladó kocsi fényszórója, majd a csönd, így gyerekek nélkül, hatalmasnak látszottak. A konyhaasztalnál Ruth két személyre terített. Jerry félve lépett a konyhába; gyerekkorában, mikor az édesanyja volt beteg, a hálószobába lépett ilyen megszeppenten: attól félt, hogy mint a mesében, édesanyja medvévé, boszorkánnyá vagy éppen hullává változik. Ruth átnyújtott neki egy pohár vermutot. Látszott, vár valamit, miközben ő, fel-alá járkálva, vermutot szorongatva, vagy a bárányborda mellett, amit Ruth szolgált fel salátával, egyre azzal próbálkozik, hogy benépesítse a csöndet, a veszteség porondját, hogy megfejtse önmagát. Azt mondta: - Magam sem értem egészen, hogy is történt. Egyszer csak nem ő volt már az eszményi feleség vagy akármi más, attól a pillanattól kezdve, hogy, életemben először, láttam. Azt mondta: - Szerettem volna, ha nem ad lehetőséget rá, hogy válasszak. Sallynek nem kellett volna újra meg újra válaszút elé állítania; ma reggel is abban a meggyőződésben mentem át, hogy ennek így kell lennie, majd, miközben beszélgettünk, rádöbbentem, hogy egyáltalán nem így. Az egész félelmetesen világosan állt előttem. Nem kellettem neki eléggé; nem kellettem annyira, mint neked. Vagy: - Tulajdonképpen az egészet Richardnak köszönhetem. Ahogy ültem ott az éjszaka, és elnéztem Richardot, azt mondtam magamban: „Nem is olyan rossz ember." Amit csak tudtam róla, Sallytől és a panaszaiból, az mind téves volt; emberi lény ez, és igyekszik. Azt mondtam magamban: „Uramisten, ha ő nem tudta Sallyt boldoggá tenni, én se tudom." Vagy: - Sally öntelt.

227

E zavart és fáradságos, ügyetlen és homályos magyarázkodások közé bebeékelődött Ruth szelíd s valahogy mégis szigorú, valahogy unitárius és magabiztos, sőt, pusztító erejű hangja, amint az igazságot keresi: - Nekem az nem tetszett, ahogy összefogtak ellened. És: - Ha annyira szeretett, miért nem elégedett meg azzal, hogy egyszerűen a szeretőd? És: - Öntelt népek ezek, mind a ketten. És beékelődtek az iker-csönd intervallumai is, de ezek nem fájtak neki, mert csöndben, egymás mellett újra meg újra nekikezdve szemlélgették az elébük állított tárgyat, a tárgyak egész gyűjteményét, ezt a fényből, színekből és árnyékból összeállt titkot. Gyöngéjük és erősségük egyaránt abban rejlett, hogy hajlandók voltak párhuzamban élni. Miközben kávéztak, s kint fekete volt az éjszaka, mint a kávé, megszólalt a telefon. Rémült tehetetlenségében Jerry Ruthnak intett, hogy vegye fel; az föl is vette a nappaliban a kagylót, hallgatott, majd azt mondta: - Igen: itthon van. - Halkan beszólt a konyhába: - Jerry, Richard az. Jerry föltápászkodott az asztal mellől, s az árnyékcsíkokon át odament a telefonhoz. Ruth fülelt, s körbejárt a nappaliban, sorra gyújtotta föl a lámpákat. - Itt vagyok, Richard. - Ironikusan, fáradtan, békülékenyen. Richard hangja összezsugorodott, már nem duzzadt az erőtől. - Jerry, csak röviden beszéltünk délután, s lehet, hogy rosszul értettem valamit. Vagy jól értettem volna, hogy ha én elválok Sallytől, te nem állsz mellé? Ismételd meg, hogy nem. A régi huszár-villa. Jerry éppenséggel nyafoghatott volna valamit a józan észről, amit mindig haszontalannak talált, ha erőszakos emberrel került szembe, vagy érvelhetett volna azzal, hogy az élet nem fekete-fehér, mint a sakktábla. De ahelyett azt mondta: - Jól értetted. Nem állok mellé. Richard várt, hogy ezt megindokolja, majd, minthogy nem tette, azt mondta: - Gondoltam, hogy ez a helyzet, de, hogy őszinte legyek, Jerry, nem tudtam elhinni. Nem tudtam elhinni, hogy ennyire ne legyen benned együttérzés, bár Sally biztosított róla, hogy te kimondod, amit gondolsz. Szóval nem állsz mellé, történjék akármi?

228

Richard színpadiasan világos előadásmódjából Jerry sejtette, hogy Sally fönn az emeleten, a másik telefonon hallgatja. Felsóhajtott: - Te ott állsz mellette. A te feleséged. Nekem is van feleségem. - Nem tudom, Jerry-gyerek, igazán nem tudom. Azután, ahogy bánt velem, nem tudom, hogy a feleségem lesz-e még, vagy sem. - Ez a te dolgod. Mint mondani szoktad. Richard folytatta: - Ezt megfizettetem veled, Jerry-gyerek. Majd teszek róla, hogy megszenvedd, mint ahogy én megszenvedtem. Bámulatos fickó vagy. Bámulatosan kegyetlen. Jerrynek egyszerre eszébe jutott a strand, a dűnék, a sárga fürdőruhás fenék, a meleg bor, a bőrük szaga, s megkérdezte, őszinte kíváncsiságból: Igazán? Richard letette a kagylót. - Ennek mi célja volt? - kérdezte Ruth. - Azt hiszem, csak meg akarta mutatni Sallynek, hogy milyen rohadt patkány vagyok. Ott volt a másik készüléken. - Megszólalt? Vagy hallottad a lélegzetét? - Nem. - Akkor honnan tudod, hogy ott volt? Jerry megfordult. - Mert mindenütt ott van! - üvöltötte. Ruth rémülten bámult rá. Bár a falak mentén valamennyi állólámpát meggyújtotta, a nagy szoba közepén még megmaradt magnak egy homályos folt, s ő éppen ott állt. - Richardnak az fáj - magyarázta Jerry -, hogy most neki kell döntenie, s neki éppúgy nem akaródzik, mint nekem; a férfiak nem szeretnek dönteni, azt akarják, hogy döntsön az Isten, vagy döntsenek helyettük a nők. - Férfia válogatja - mondta Ruth. Kiment a konyhába, Jerry meg odaállt az ablakba. A sötétség a hideg üvegen kívül Richardot rejtegette; a szil ágai valami istentelen közegben, mely ellenségének lényege, kúsztak és korhadtak. Richard a világ. Ezt megfizettetem veled, Jerry-gyerek. Egy autó zúgott el a ház előtt, az előbb még ott parkolt az úton, valamivel följebb; Jerrynek megrezdült a szeme, ráébredt, hogy alakja körvonala kirajzolódik az ablakon. A kocsinak csikorgott a gumija, repesztett. Kölykök, senki más; nem dörrent revolver. Jerry elmosolyodott. Bámulatos fickó vagy. Bámulatosan kegyetlen. Soha még nem gyűlölte senki. Volt, hogy nem szívelték, hogy mellőzték, de gyűlölni még soha nem gyűlölték; megértette, az élethez ez is 229

hozzátartozik. Nézd, Sally-baba, hogy mire jó Krisztus: körmöt lehet pucolni vele. Kibámult a félig tükröző ablakon, mely mintha a gondolatai hideg bőre lenne, s örvendezett, hogy ellenségén, a sötétségen, soha nem gyógyuló sebet ejtett. Teste kardjával megfutamította, aki gúnyt űzött belőle. Megbosszulta Krisztust.

230

V WYOMING

Jerry és Sally Cheyenne-ben szállt ki a gépből. Ahogy egy csöppet mereven, lefelé lépkedtek a dongó vaslépcsőn, Jerry mély lélegzetet vett, és tudta, hogy hazaérkezett; a mesébe illő nyugati levegő megszabadította a tüdejét a fulladás örökké fenyegető érzésétől. Hálásan, s kíváncsian, hogy az ő orra is érzi-e ezt az áldást, hátrafordult és fölnézett Sallyre; ott volt fölötte, kézen fogva vezette a két fiút, míg ő Theodorát cipelte, és a puha játék állatoktól és mesekönyvektől dagadó plasztik repülőtáskát. Sally látványa megint, s még mindig, felvidította. Ceruzavékony fekete csíkos fehér vászonruha volt rajta; ujja csak hamvas bőrű alsó karja közepéig ért, s a hosszú üléstől támadt vízszintes ráncok a szoknya elején csak elevenné tették széles csípőjének szépségét. Szélesen elmosolyodott, s azt mondta: Csudás, mi? - Az ég - mondta Jerry. - Mesébe illő. - Körös-körül a leghalványabb kékek habzottak, kobaltkékek és alig kékek, viharfelhőkkel habzottak, amelyek gyökere áttetsző volt, s koronája oly nyers és tiszta fehér, hogy a tömegüket mintha vékony fekete vonal szegte volna, amit a szem vésett körébük. Bár e felhőkben túltengőén sok alakzat dagadozott, sem súlyuk nem volt, sem esőterhet nem viseltek; Jerry úgy érezte, ha a levegő csak egy csöppet is változik, ha az íze egy kicsit is módosul, teljesen elpárolognak. Nyugat felől hegyek szegélyezték a tájat, ibolyakék hegyek és fehérrel vagy ami a legvalószínűbb, hóval satírozott hegyek; a kristálytiszta levegő közel hozta e távoli csúcsokat, de ugyanakkor valahogy valószínűtlenné is tette, lakhatatlanná, mint azokat az összenyomott távlatú, ugrálós képeket, amilyeneket távcsövön látni. Középtájt, őzbarna háttéren, magányos ló vágtatott, láthatólag lovas nélkül, s egy sor fa, tán amerikai nyár, tanúskodott a víz jelenlétéről. A síkság beszórva fiatalos, ezüstös, arisztokratikus zölddel - zsályával, gondolta Jerry. A távoli sziklák 231

csillagképe juhnyájnak bizonyult. Az előtérben tavakat látott, egy golfpályát, egy vörös erődöt. S közvetlenül alattuk, mint egy ásító fekete lap, a reptér makadámja terült el, telinyomtatva csíkokkal, olajfoltokkal, számokkal, nyilakkal és a föld alatti üzemanyagtartályok sokszínű vasfedőivel, annak a nehézkes nyelvnek a jeleivel, amelyeket a rövidlátó óriások e világszerte elterjedt fajtája használ. Lábával a szilárd anyaföldön, Jerry fölemelte a szemét, és azt mondta: - Szia? - Szia - felelt rá Sally a háta mögött, oldalt. - Szabadnak érzed magad? - Hát szabadok vagyunk? - Van, amitől igen. - Miközben ezt kimondta, hátravetette a haját és egy nagyot lépett. Fáradt volt. Bobbyt is, Theodorát is elfogta a légibetegség a középső államok sakktáblája fölött. Minthogy Bobby hasonlított legjobban az apjához, Jerry azon kapta magát, hogy vele játszik, azért-e, hogy így győzze le ösztönös ellenszenvét, vagy mert az a baljós fölény vonzotta, amit Richardban érzett, azt nem tudta eldönteni. Most megkérdezte a gyereket: - Hogy vagyunk, kapitány? - Ég a torkom - mondta Bobby, és arcával az anyja combjához bújt. - Szomjas vagy - mondta Jerry. - Majd a reptéren kapsz egy Colát. - Szőlőlét szeretnék - mondta Bobby. - Cowboy nincs? - kérdezte Peter. Akármilyen kicsi volt is, szemmel láthatólag magára vállalta a feladatot, hogy közvetítsen bátyja és mostohaapja közt, s eltérítse a figyelmüket arról az iszonyúságról, amit soha nem fognak tudni feloldani kettőjük között. - Én már húsz cowboyt is láttam - jelentette ki megvetően Bobby, s ez igaz volt, mert a reptéren még a szerelők is húszgallonos hordókalapot hordtak. Benn, az épületben annyi volt a cowboy, hogy tánccsoportnak is beillett volna, színpadiasán feszes farmerben, ráncos csizmában, nyitott mellényben, nyakukon madzagnyakkendővel várták a New York-i járatot. De nem, ezek valóságos emberek voltak, akiket addig aszaltakzsugorítottak, amíg beleillettek a jelmezükbe, ami viszont a tájba illett. Szemükkel, melyet kegyetlenül közönyösre bárdolt az időjárás, íriszükkel, amiről minden színt lekapart az égbolt, a cowboyok Sallyt tanulmányozták, Sally kalikó-szépségét. Jerry megérintette Sally derekát, részben hogy tulajdonjogát, részben hogy férfiúi erejét bizonyítsa - mert úgy érezte, a vak is látja, hogy a három gyerek nem az övé. Sally összerezzent az érintéstől, látható rémülettel megfordult, és élesen odaszólt neki. - Add ide Theodorát, és kerítsd elő a poggyászt. 232

- Vehetnék Bobbynak egy Colát, ott az automatánál. Lehet, hogy szőlőlé is van. - Ha ő kap, akkor mind a háromnak kell. Igyék vizet a kútnál. Rókázott, attól ég a torka. - Megígértem neki. - Elrontod, Jerry. Jerrynek szeget ütött a fejébe, vajon nem próbálja-e, valami sötét okból, elhódítani a gyereket az anyjától, aki kissé nyersnek tűnt. A saját helyzetében olyan kliséket sejtett, melyeket még alig volt ideje földeríteni; ez az egész, együtt, még az is, hogy ő váltja ki a poggyászt, ami letagadhatatlanul az övék, valahogy fojtogatóan bonyolultnak látszott, sőt annál is rosszabbnak, illetlennek, szentségtörőnek. Túl sokat hitt önmagáról. Lehetetlennek tetszett, hogy a nem helyén való dolgok e szétágazó tömegét a kijáraton át a szabadba kormányozza. Sally megérzett ebből valamit, és megkérdezte: - Boldog vagy itt? - Veled igen. - Majd megtanítalak lovagolni. Pompásan fogsz festeni lóháton. - Kitöröm a nyakam. - Nézd csak, ott a poggyászunk. Theodora, ne bőgj! A kicsi, immár saját lábán a padlón, sírva fakadt a hangszórók hangzavarában, a kifelé igyekvő utasok közt. - Az új apukád majd azt fogja hinni, hogy nem vagy jókedvű kislány. - Én is kérek Colát - mondta a kicsi. - Tessék - mondta Jerry. - Három tízcentes. Összeszedték a poggyászt, kifizették a hordárt, kerítettek egy taxit, s a kaland szelleme - a parancs, hogy kockára tegyük, amire az írás kötelez ismét egyesítette őket. Bobby beült a vezető mellé, Jerry és Sally és a két kicsi hátul foglalt helyet. A taxi tágas öreg Pontiac volt, s a vezető indián. Hangja, mikor megkérdezte, hova menjen, mély volt és megfontolt, mintha minden szót a föld alól ásott volna ki, vagy egy angolnál régebbi nyelvből fordított volna le. Bobby csak bámult, őszintén elbűvölte az indián zsíros fekete haja, pergamen bőre és az a gyöngyből fűzött fétis, ami a visszapillantó tükörről lógott. Jerry fölengedett, mert pillanatnyilag megbékélt a félelmetes gyerekkel, új lelkiismeretével. Az út, amely a repteret elhagyva fátlan elővárosokon haladt át, az útkereszteződéseknél lassúságra kényszerítő hepehupákkal, a síkság felé tartott, és Jerry első benyomása, a jóindulatú tágasság képzete megint visszatért. Az útikönyvek 233

alapján, amelyeket olvasott, találgatta, hogy melyik a bölényfű, melyik a csillagvirág, melyik a harangvirág; a zsályacserje csoportjait békés pusztaság választotta el, ahol láthatólag nem termett meg semmi. Jerry nem akarta megtartani magának az örömét, kiszabadította hát karját a gyerekek háta mögül, s az ujjai összefonódtak Sallyével. Sally csak nézte, káprázó szemmel, az egyhangú tájat. Kemény és feszes volt a kézfogása, s amit Jerry a legjobban szeretett, a bőre szövetén érezni lehetett, hogy dolgozott valaha. Bár Sally viszonozta a félénk, menedéket kínáló kézszorítást, szája sarkát egy csipetnyit sértődötten húzta el, mintha most vette volna tudomásul, hogy többé nem a szabad akaratából adja neki, amit ad, hanem, bárhogy megérdemli is, most már kötelessége megadnia. Olyan volt ez, mintha elcsöppent volna valami vegyszer. A levegő megváltozott, épp csak hogy, de ahhoz eléggé, hogy megbillentse kölcsönös illúzióik kényes egyensúlyát. A zsálya illata áthatóbbá vált; sebességük fokozódott; a sápadtzöld mezők úgy futottak visszafelé, hogy már-már kékeset mutattak. Az indián feje egykedvűen nyúlt bele a fénybe. A gyerekek feketével finoman körvonalazott feje mintha megdermedt volna; Jerry fölkiáltott: Hahó? - de Sally nem felelt; a sivatag, körös-körül, s vele ők maguk is, elpárologtak, eltűntek, sose voltak. Jerry és Ruth Nizzában szállt le. Ahogy a gép bedűlt a fordulóban, a csillogó Földközi-tenger alulról rájuk vetette magát; a pilóta végzetes hibát követett el. Az utolsó pillanatban, mint az asztal alól elővarázsolt kártyalap, alájuk pattant a szárazföld; a kerekek gerincroppantó rázkódással értek földet; minden ingott, a motorok ádázul fékeztek; megérkeztek. Charlie nevetett. A Cóte d'Azur csöpp kis cseréptetejű házai úgy húztak el mellettük lassan, miközben a gép a helyére gurult, majd megállt, mint egy sor vasúti teherkocsi. Először az ATTACHEZ VOS CEINTURES tábla, majd a DEFENSE DE FUMER is kialudt. A kabátjaikkal birkóztak, s Jerry az őket körülvevő emberi hangok morajában észlelte, hogy a gép belső terét, mely kobaltkék plasztik mivoltában az idlewildi reptéren még annyira amerikai volt, most Franciaországhoz csatolták. Mindenki franciául beszélt, amit ő nem értett. - Au revoir - mondta a légikisasszony, s lementek a vaslépcsőn. A levegő lágy volt, tiszta, a merőlegesen rásütő langyos napfény hatására valahogy töredezett, kubista módon darabos, s a helyéről kizökkent. Egész világokat lehetett látni itt, de Jerry látása eltompult; a veszteség tompította el; érzékszerveit a gyerekek és a felesége 234

cipelte át botorkálva a széles, csupa kódjel betonon, a benyomásszilánkok között. A halandzsából, mely útleveleik leadását körülvette, kihallotta, mert a kék egyenruhás rendőr bosszúsan meglepett hangon többször is megismételte, hogy trois enfants. Jerry észlelte, hogy felesége franciául beszél ezzel az emberrel, s eltöprengett, miféle idegen asszony ez itt az oldalán, aki képes egy egész nyelvet magába zárni. És benn az épületben, a számára idegen, álomszerű jövés-menés közepén, ott állt Marlene Dietrich, vajszínű pantallóban, magas sarkú csizmában, és hosszú gyöngyház szipkából szívta a cigarettáját. Gyerekei, a biztonságtól és szabadságtól mámorosán, elrohantak a szeme előtt, s ez a Jerry gyerekkorából fölmerült, fényből-árnyékból szerkesztett kísértet egy jelenéstől nem várt nyílt érdeklődéssel és jóindulattal szemlélte őket. Marlene Dietrich fiatalnak látszott poggyászbástyája mögött. Jerry a személyében annak az igazságnak bizonyítékát látta, hogy az utazás kereskedelmi ügylet, módszer, hogy az ember életet vásároljon mérföldek árán. Ő azért utazott, mert Richard ügyvédje azt a tanácsot adta, hogy menjen el egy időre. Szabadságot vett ki a cégétől, s most festeni fog. Megint egymás mellett fognak festeni Ruthtal. Kiment az üvegajtón a szabadba, ahol egy sor, hóbortos módon TAXIS föliratot viselő taxi várakozott. - A Nice?1 - kérdezte a sofőr, akinek a zakója olyan kék volt, hogy olyat Jerry még csak festményeken látott. - Oui, a Nice, s'il vous plait1 - mondta Ruth, és elpirult, ahogy a szállodát megnevezte, hátha az utazási irodájuk becsapta őket. - Votre voiture, est-ce que c'est assez grande pour trois enfants?2 - Oui, oui, ca va, madame, les enfants sont petits.3 Charlie előreült, a vezető mellé, ők négyen, többiek, hátra. Geoffrey nyafogott, hogy összenyomják. - Mind össze vagyunk nyomva - mondta Jerry, és küszködött, hogy bent meg ne csomósodjék a tüdeje, mely beteges érzékenyen reagált az idegei minden rezdülésére. Ruth azt mondta: - Nézzetek ki mind az én ablakomon, olyan, mint egy festmény. - Az útnak a tengertől távolabb eső oldalán a fiatal hegyek derekában ősi mezőgazdaság virágzott; fukar gonddal osztották fel rétekre, 1 1 2 3

Nizzába? Igan, Nizzába, legyen szíves Elég nagy ez a jármű három gyereknek? Hogyne, persze, asszonyom, kicsik a gyerekek.

235

teraszokra a meredek zöld hegyek oldalát, amelyek Connecticut lepusztult dombjaihoz viszonyítva épp hogy alakot öltöttek; a dombokra falvak kapaszkodtak fel, középkori perspektívában. Európa színben áttetsző, rajzban zsúfolt volt. Az a szürkészöld árnyalat a szomszéd dombokon, a fésülködő nők haján végighullámzó majdhogynem színtelen csillanáshoz annyira hasonló, bizonyára olajfaerdő. Másik oldalt, a hitványka keskeny, seszínű homokkaréj, ami alig szélesebb egy országútnál, s tengeri uszadék szegi, betonépítmények pöttyözik, nem más, mint amit Jerry strandnak mondana, de itt bizonyára más a neve. Ott áll egy zöld táblán: PLAGE. Joanna, aki ott szorongott Jerry és az ablak között, tárgyilagos komolysággal jegyezte meg: - Itt minden útjelzőtáblán képek vannak. Jerry úgy érezte, ez nem annyira a valóságos szüleinek szólt, mint inkább az elemista olvasókönyv eszményi szülőpárjának, amely se nem fehér, se nem fekete, szakadatlanul jókedvű, és automatikusan el van bűvölve a valóság műveitől. Jerry, hogy az legyen, aminek Joanna kívánja, megjegyezte: - Hogy a magunkfajta fajankók el ne tévedjenek. Utazhat az ember akárhova, minden tele van útmutatásokkal, jelekkel, eligazításokkal. Csak odahaza nincs egy se. - Miért van itt ez a sok üveg tetejű ház? - Melegház? - Azt hiszem. - Virágot termelnek bennük a parfümgyáraknak. - Igazán? - Csak gondolom. Egy szélben lobogó hajú szőke nő előzte meg őket robogón. Fehér St. Tropez-i stílusú nadrágot viselt, s hozzá valami csíkos trikófélét; Jerry a padlóhoz szorította a lábát, hogy gyorsítson, utolérje, és megnézze az arcát. A szíve meglódult, de a taxi sebessége nem változott. Ruth feléje fordult, hogy az arcát lássa, s amit látott rajta, az visszapattant az ő arcáról, majd megint vissza Jerryéről, megsokszorozva, mint a kép két tükör között, s émelyítő némasággal és feszültséggel töltötte meg a kocsi szűk belső terét. - Hátborzongató - kínálta fel a szót bágyadtán Jerry. Ruth azt mondta: - Én hamarabb megláttam, mint te. Alig hasonlít rá. - Kár- mondta Jerry. Ruth elfordította az arcát; érezte, hogy elsötétül a kedve; Jerryé felderült, ugyanilyen arányban. Ölébe vette Geoffreyt, megszorongatta, és megkérdezte: - Hogy vagyunk, kapitány? 236

- Jól. - A gyerek ezt mindig szomorúan mondta, hosszan elhúzott ó-val. - Még mindig úgy érzed, hogy össze vagy nyomva? - Nem annyira. Charlie, aki mindeddig elbűvölten bámulta a taxisofőrt, most hátrafordult, szeplős képe ragyogott a huncutságtól, és odavágta: - Örökké csak panaszkodik, mert taknyos. Geoffreynek megremegett az alsó ajka, apja tenyere alatt kidudorodott a hasa, mert nagy lélegzetet vett, hogy rázendítsen. Jerry sietve közbeszólt: Nézd! Most egy olyan városba érünk, amelyiknek a neve angolul az, hogy szép! Megérkeztek Nizzába; akár egy prizmába értek volna. Nagy fehér szállodák süttették homlokzatukat a napon, párkányuk, terasz-ernyőik kék árnyékot vetettek, épp negyvenöt fokos szögben. Pálmafák alatt hölgyek és urak üldögéltek felöltőben, kerek üvegasztaloknál. Végig a La Promenade des Anglais-n a sétálókat, akár a holdat a kalendáriumban, pontosan felébe vágta a fény és az árnyék. Igen, Jerry megpillantott egy monoklit. Egy nőt látott, rövid csincsillabundában, amint nagy csokor erdei ibolyát vásárol, újságpapírtölcsérben, miközben két pudlikutyája szimmetrikusan a két lába szára köré tekeri a pórázt. A sétány zöld korlátján túl a part messze elkanyarodik, s a végében az a várnak látszó halványpiros valami kinyúlik az acélszínben csillogó tenger fölé; a part csupa kicsi kő, laza kis vízmosta kő, amelynek csöpp üregeiben, repedéseiben úgy muzsikál, sóhajt a tenger, mint a levegő az orgona sípjaiban. S e muzsika partján napfény, csillogás, sok-sok szín, napernyő lebeg. Odaszólt Ruthnak, csak hogy mondjon valamit: - Ezt szeretem. Lehet, hogy jól fogom érezni magam. Ruth úgy vette, hogy a megjegyzés a hely szépségének szól, s hogy ellenőrizze, kinézett az ablakon. - Ugye a száműzött királyok is mind idejönnek? - kérdezte. A taxi letért a Quai des États-Unis-ről, a rozsdás tetejű virágpiac meg egy finom művű vaserkélyes MAGASIN sarkán befordult egy mellékutcába. - Nous sommes arrives, mes enfants - jelentette a sofőr. A szállodából előkerült a portás és két háziszolga, s vidáman, lelkesen köszöntötte őket, mert az évnek ebben a szakában ritka a vendég. November eleje volt. Bementek a poggyász nyomában, Ruthtal az élen; föl a véget nem érő, hűvös, zöldesszürke márványlépcsőn egy esküvői tortára emlékeztető homlokzat felé.

237

Jerry St. Croix-ban szállt ki. Az eleven és lágy trópusi levegő, ugyanaz, amely azon a hajnalon St. Juanban üdvözölte, s mintha egy porlasztópermetező nyílásán fújt volna ki, itt szárazabb volt. Teste könnyű volt, érzetei kellemesen szétszórtak; két órát aludt, egy Idlewildból éjjel induló gépen, amit ötletszerűen választott, menekültében a légszomja elől. Tüdejéről leszakadt a súly. A reptér újonnan épült, ajtaja nem volt, így a bent és a kint közt csak az árnyék jelezte a különbséget. Átfújt rajta a virágés földszagú szél. Az árnyék szegélyén túl, a körbeforgó öntöző páráján és a reptér kerítésének szövedékén át a Caribair gépének légcsavarjai - ez a gép hozta őt - olyan vihart támasztottak, hogy a fekete rakománykezelők lábatlanul lebegtek a porban. Egy alacsony zöld halmon, mely fakó volt, mintha a színét nyersvászon ponyva itta volna be, tölcsérforma épület állt. Jerry egy cukornádőrlő malom romjának nézte. A táj kimerültnek is, érintetlennek is látszott. Úgy érezte, ez az a hely, ahova jönnie kellett. A taxiállomáson egy néger, akinek mind a két füle mellett cigaretta volt, megkérdezte, hova készül, Christianstedbe vagy Frederickstedbe. - Maga melyiket ajánlja? A néger finnyásán vállat vont. - Maga tudja. Az egyik erre van - mutatta az elforduló szeme-fehérje -, a másik amarra. - Szóval ide is, oda is egyszerre nem mehetek? - tréfált Jerry. Önmagára választ adó kérdését nyugodalmas csönd fogadta; könnyen lélegzett, s máris megszerette ezt a mindent kiváró trópusi modort. - Nem igénylek semmi mást, csak tengerpartot és egy szobát. - Március volt, s neki azt mondták, ilyenkor a szállodák kiürülnek. A néger átnézett Jerry válla fölött, aztán megfordult, és szelíden kinyitotta a kocsi ajtaját. - A szállást majd elrendezzük - mondta. Jerry beszállt, s miközben arra várt, hogy a kocsi elinduljon, a reptér épületének homályából újabb négerek kerültek elő, először kettő, aztán még egy, s ezek is beszálltak hozzá - egyelőre a sofőr mellé, kettő meg hátra, hozzá. Ő beszorult a kocsi sarkába. A négerek - mind felnőttek - nevetgéltek és érthetetlenül fecsegtek; egymás közt valami családi nyelvet beszéltek, amely, bár angol volt, durván torokhangú és befejezetlen, elharapott utalásokból állt, s ő egy szót sem értett belőle. A sofőr a kétoldalt cukornáddal szegett, nyílegyenes út bal oldalán repesztett; egy másik taxi száguldott velük szemben, szintén a rossz oldalon, s húzott el mellettük baj nélkül, afféle tükörrel művelt csodaként. Kőépületek mellett haladtak el, amelyeken látszott még az eltűnt malomkő tengelyének csapágynyílása, 238

egymást átfedő bádoglapokból eszkábált viskók, Amerikára emlékeztető zsalus ablakú, bougainvilleával körülvett, s ciszternás ereszcsatornájú fehér házak mellett. Egy keresztezésnél útjelző tábla mutatott Upper Love felé; a taxi megállt, az egyik néger kiszállt. A vezető hangosan megkérdezte, tagoltan, hogy Jerry megértse: - Szeretne menni hegynek? - Persze - mondta. Engedelmeskedj. Felejts. Gyér füvű legelők, roppant fák közé kapaszkodtak fel, amelyekről fakó és merev hüvelyek lógtak, a nyárközép hevétől halott levelekként. Amint egyre följebb-följebb mentek, hol kitárult előttük, hol eltűnt előlük a levendulafoltos türkizkék tenger. Most erdő vette körül őket, szőrös indák ereszkedtek alá hibiszkuszfelhőkbe, s az út két oldalán földből előtekerődző mahagónigyökerek alkottak sírbolt nagyságú üregeket. Higanyszürke állat szökkent át a kocsi kerekei közt, a kocsiban izgatottan csapott fel a beszélgetés, s a sofőr a Jerrynek szánt hangon közölte: Mongunuz. - Körbezötyögtek a nyomorúságos, hepehupás út egy nagy kanyarulatán, kibukkantak az erdőből a szabad ég alá és megálltak. A két néger úgy hagyta faképnél a kocsit, s indult láthatatlan otthona felé, hogy hátra se nézett. Jerry rádöbbent, hogy soha nem fogja az otthonukat látni. Ahogy átült az üres hátsó ülés másik oldalára, látta a magasból a part szalagját, az országutak fonalait, a szétszórt vörös háztetőket, akárcsak egy hónappal ezelőtt Queens szürke tetőit, egymás hegyen-hátán, mint az egymásra hajigált dobozokat egy raktárhelyiségben. A repülőgépmotorok dübörgése elmélyült, fekete víz emelkedett feléjük, a gyerekek elnémultak. Ruth megszorította a kezét. A kerekek a betont súrolták, a nagy, kobaltkék test bókolt egyet és megnyikkant, a pillanat elmúlt. Otthon voltak. A ház ablakában, amelyet Haut-de-Cagnes-ban béreltek, az ágyból, ahol Ruth az igazak álmát aludta az oldalán, Jerry döbbenten pillantotta meg az Orion csillagképet annak a meredek kis völgynek a végében, ahol valaha Modigliani élt a szeretőjével. Úgy érezte, a csillagkép a tengerhez társul, s hosszú lábú, férfias alakja valamiképpen annak a látványnak a záloga, amely érthetetlen módon mindig vigaszt nyújtott neki, és könnyített a tüdején. Amerikába visszaérve nehéz volt rátalálnia a csillagképre, mert eltakarták a mindenütt jelenlévő fák, elhomályosították a mesterséges fények, s különben is ravaszul átrendeződött a csillagos égbolton. S mikor egy nyílt mezőről mégis fölismerte száműzetése vigaszát, az Orion 239

elvesztette azt a barátságos fényudvart, amit talán víz-szeretőjének, a holdfényleples Földközi-tengernek közelségéből merített, akinek susogó álmán a legyilkolt vadász mintha könyökére dőlve, ébren őrködött volna. Greenwoodba visszatérve színét se látta Sallynek, jóllehét Richard, új kocsiján, egy lehajtható fedelű Porschén, hétvégeken itt is, ott is felbukkant a község környékén: egyszer, egy szokatlanul szelíd márciusi napon, egy viszonylag gyér forgalmú országúton Jerry Janet Hornunggal látta őt együtt a lehajtott fedelű kocsiban, s mind a ketten olyan képet vágtak, mint a gyerekek, akiket a fürdőkádban kapnak rajta. A sofőr elvette az egyik cigarettát a füle mellől, és rágyújtott; már lefelé gurultak, a falu és a part felé. A kövek a hegyoldalban juhokká alakultak át. Házakat látott, de embert nem. Hahó, Sally? Hahó, Jerry? Milyen volt? Nagyon rossz? Néha. De igazad volt, már akkor is tudtam. Rengeteg eszed volt. Aznap, hogy tudtad, mit akarok, pedig én azt hittem, épp az ellenkezőjét. Bár ne lett volna olyan rengeteg eszem. Bár kellettem volna igazán neked. Kellettél és kellesz.. És igenis az enyém vagy, mint a tengeré az Orion. De azok istenek, s mi, ahogy mondtad, nagyon együgyűek vagyunk. Emberek, és épp ezen kaptak rajta minket. Javarészt a gyerekek miatt történt. Nem, pedig én is szívesen hinném, és nagyon kedves, hogy ezt hazudod nekem. De ha a gyerekek nincsenek, akkor lett volna valami más. Lett volna Ruth. S ha Ruth nem úgy viselkedik, ahogy viselkedik, akkor találtál volna valami más kiutat. Meg akartál tartani tisztán. Ez az, nem? Számomra most már mindig tiszta maradsz. Nem mindig, drágám... persze, te nem szereted, ha úgy szólitalak, hogy „drágám", ugye? Engem te sose szólítottál így, szerinted ez valahogy hamis. Én sose tudtam, hogy hogyan szólítsalak, s mikor veled voltam, annyira szerettelek volna úgy szólítani, ahogy kell, hogy inkább nem szólítottalak sehogy. Valahogy pedig szólítanod kellett volna. Akárhogy. Szégyelltem magam. Te? Én. 240

És most, hogy érzed magad? Én, mintha meghaltam volna. Még mindig meg vagyok rendülve, de már nem olyan rossz. Már nem vagyok a tied. Ezt tudnod kell. Egy idő múlva valószjnűleg keserűen fogok gondolni rá és meggyűlöllek, merthogy megaláztál, aztán az is elmúlik, s ez is, az is meglehetősen mindegy lesz, nekem. Te leszel a volt szeretőm, s még az is lehet, hogy jó barátok leszünk. Ez, szörnyen hangzik. Szörnyen. A nők megpróbálnak a férfiakhoz idomulni, s elképzelni ezt-azt, de végül mégiscsak mind gyakorlatiasak vagyunk, muszájból. Neked is muszáj lesz meglenned egyedül. Nem. Nem hiszek neked. Azért szerettelek, mert te ugyanabban hittél, amiben én. S valahova veled jutottam el. Oda az, ágyban bárki nővel eljuthatsz,. Nincs valahol, drágám, csak az, itt, az itt és most, Richarddal és Ruthtal. Szeresd Rutbot, Jerry. De most abba kell hagynunk, mert az, emberek még kurvának hisznek. A képzelt beszélgetés közötte és Sally közt, amit önmagában folytatott, azokkal a szavakkal fejeződött be, amelyeket Sally a valóságban mondott, Collinsék fogadásán, a jótékonysági bál előtt, februárban. Mikor a zsúfolt helyiségbe belépett, nyomban észrevette őt, s az az érzése támadt, hogy a szemével öleli, s hogy belefoglalja mindabba, amit az élete egésze alkot, beleértve a Franciaországban töltött hónapokat is. Onnét azért jöttek vissza, mert a gyerekeket kínozta a honvágy és iskolába is kellett járniuk. Linda Collins megírta, hogy Richard nem bánja, Sally kiengesztelte. A festés nem ment jól; az idő egy kicsit hideg volt ahhoz, hogy a szabadban dolgozzék, egyszer még havazott is, s a kaktuszokat a kertjükben hókárpit vonta be. így, bár a cégtől hathavi szabadságot kapott, nem egészen három hónapot töltöttek francia földön. Odahaza karikatúrákat rajzolt, s élvezte a dolgot, bár a rajzai rendre mind visszajöttek. Mint ahogy ő is. De csak pár szót váltottak, cigarettafüstben, a hogylétükről, síelésről, gyerekekről, s Sally azt mondta: - Most abba kell hagynunk, mert az emberek kurvának hisznek - s már el is fordult. Washingtonban, a szállodában, hátat fordított neki, s úgy aludt, miközben őt álmatlanság gyötörte. Ő sajgó szívvel járt ide-oda a társaságban. Sally meg ottmaradt Richard oldalán. Richard meghízott, érett korára felpuffadt, s már oly rég nem vágatta le a haját, hogy az rágöndörödött a nyakszirtjére, s talán a hatás kedvéért, fekete kötést viselt a vak szemén. Hősiesnek és hatalmasnak látszott. Sally éles hangja a biztonságból, az oldaláról, a terem minden zugába elhallatszott. Ruth 241

odament Jerryhez, s odasúgta neki, hogy Sally láthatólag a régi. Ráhagyta, igen, s azon gondolkodott, vajon nem próbálta-e ő, helytelenül, Sallyt az igazi énjétől megfosztani? - Pihenni jött St. Croix-ba? - A változatosság kedvéért. Megérkeztek a faluba. Áttört lombfűrészdíszektől csipkés, napszítta faházak, szürrealista összevisszaságban az egyenes, sivár főutca mentén. Egy néger, akinek árnyéka sincsen, dülöngélve csámborog át a kocsi előtt. Jobb kéz felől habzózöld tenger reszket és sziporkázik, lehorgonyozva egy füstszürke teherhajó. Az utca végében erőd áll, lejtős fala mikuláspirosra festve. - Hol vagyok? - kérdezte Jerry. - Frederickstedben - mondta a sofőr. - Keleten vagy nyugaton? - Nyugaton, uram. A sziget végiben. Keletre akart vóna? - Nem. Itt jó. Nagyszerű. Szállást tud keríteni? - Mingyá, egy perc csak. Türelem. Jerry letekerte az ablakot, türelmetlenségében, hogy szabad legyen, hogy elvegyüljön végre a gyéren épült házak, a seszínű türelmes boltok, a dánoktól ittmaradt lutheránus templom és az erőd közé - ez mind nyugodt, piros árnyékban terült el, amit a nagy zöld tenger vetett rá. Mélyen beszívta a levegőt. Az ízén érezte, hogy ez az a hely. Mindig mondta Sallynek, hogy létezik, s most rátalált, teljesítette az ígéretét, és magával hozta őket. S e hely létezése megnyugtatta, s hogy van a létnek egy olyan kiterjedése, amelyben, mint illik, ő igenis elment a partira, ha nem arra, hát a következőre, s odaállt félénken, de mámorosán, Sally lesütött szeme, szomorú-finom arca elé, s azt mondta: Gyere hozzám feleségül!

242

TARTALOM I. Meleg bor...................................................................................................6 II. A várakozás............................................................................................ 15 III. Ruth....................................................................................................... 63 IV. Richard................................................................................................162 V. Wyoming..............................................................................................230

243

KIADTA AZ EURÓPA KÖNYVKIADÓ . A KIADÁSÉRT AZ EURÓPA KÖNYVKIADÓ IGAZGATÓJA FELEL • SZEDTE ÉS NYOMTA AZ AI.FÖI.DI NYOMDA • A NYOMDAI RENDEI.ÉS TÖRZSSZÁMA: 405.66-I4-2 • KÉSZÜLT DEBRECENBEN, 1981-BEN

FELELŐS SZERKESZTŐ: DEZSÉNYI KATALIN • A FEDÉLRAJZ PÁSZTOR GÁBOR MUNKÁJA • MŰSZAKI SZERKESZTŐ: MACZÓ ZSUZSANNA • MŰSZAKI VEZETŐ: SZEGLETI KÁROLY • KÉSZÜLT 80 500 PÉLDÁNYBAN, 14,4 (A/5) ÍV TERJEDELEMBEN EU-d-8182 ISBN 963 07 2576 2

244