Szabolcs-Szatmári
GAZDASÁGI,TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS FOLYÓIRAT
A TARTALOMBÓL
KÖLCSEY KOSZORÚJA * „A DALKÖLTÖN FEKSZIK ÁTOK”
w A TERROR TERMÉSZETRAJZA ★
90 3
MÓRICZ ZSIGMOND LÍRAI BREVIÁRIUMA
# 7 ’ A i*
eé*jt+, ,
Lf*
<W% •
C^L ÁAJi/é^+ éX /
*
^
- V i í S i / r * -“ ' >'
i**
JV -.
4
ju
u
í ^ y t .
.»
-
C fjá ■
k
ffu * .* ^ Á * > * /
,+
u ^ .
2 y 4 »J
.
*
jf*^/űIa/»^-»^.C t i -j .-* . 1'< % *& * 'r J - £ tü - *
á - fiu . f
.
S" y
í .* ^ * * V V /
Oh
/
1~ + p p + í* .l
jfrk'jL*4.
^
—ty-y f
Szabolcs-Szqtmári Szemle XXV. ÉVFOLYAM
3. SZÁM
NYÍREGYHÁZA, 1990
s z a b o l c s -s z a t m A r i s z e m l e
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tanács gazdasági, társadalmi és kulturális folyóirata
SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: Elnök, felelős szerkesztő: MEZŐ ANDRÁS Olvasószerkesztő: FUTAKY LÁSZLÓ Rovatvezetők: KARÁDI ZSOLT (művészet) MANKÓ MÁRIA (társadalom) NÉMETH PÉTER (tudomány) Tervezőszerkesztő: BORJUS PÁL Szerkesztőségi titk á r: OROSZ SZILÁRD A szerkesztőség címe: Nyíregyháza, Szabadság tér 2. — 4400 Postacímünk: Nyíregyháza, Pf.: 23. — 4401 Telefon: 13-255
K i a d j a : a M ó ric z Z s ig m o n d M e g y e i és V á ro s i K ö n y v tá r, N y í r e g y h á z a , S z a b a d s á g t é r 2. F e le lő s k ia d ó : K o v á c s T ib o r ig a z g a tó K é s z ü lt: a N y írs é g i N y o m d á b a n , N y í r e g y h á z a , Á r o k u . 15. F e le lő s v e z e tő : J á g e r Z o ltá n 90. — 13360
Indexszám: 25923—ISSN 0133—2465 T e rje s z ti a M a g y a r P o s ta . E lő fiz e th e tő b á r m e ly h ír la p k é z b e s itő p o s ta h iv a ta ln á l, a p o s ta h ír la p ü z le te ib e n é s a H lrl a p e l ő f l z e t é s i é s L a p e l l á t á s i I r o d á n á l (H E L I R ) — B u d a p e s t X I I I ., L e h e l u . 10 /A . — , k ö z v e tle n ü l v a g y p o s ta u ta lv á n y o n , v a la m in t á t u t a l á s s a l a H E L I R 215—96 162 p é n z f o r g a lm i J e lz ő s z á m r a . E l ő f i z e t é s i d í j e g y é v r e : 88,— F t . B e fiz e té s k o r m in d e n e s e tb e n k é r jü k f e ltü n te tn i a f o ly ó ir a t n e v é t.
SZABOLCS-SZATM ARI
SZEMLE Gazdasági, társadalmi és kulturális folyóirat
X X V . É V F O L Y A M , 3. S Z Á M 1990. A U G U S Z T U S
Tartalom TANULMÁNYOK JÁNOSI ZOLTÁN: Kölcsey Ferenc s z í v e --------------- 262 Kölcsey koszorúja (Összeállította Koroknál) R ó z a ) -------263 JÁNOS ISTVÁN: „A dalköltőn fekszik átok . . . ” -------282 MARGÖCSY JÓZSEF: Kölcsey Ferenc és a „Huszt” — 295 UJSZÁSZI ZSUZSANNA: Kölesey-versek a kortárs angol fordító, John Bowring antológiájában — — — — 30Ü CSORBA SÁNDOR: Levelek a csekei udvarházbeli életről 305 PÁL GYÖRGY: Kölcsey munkásságának tanítása száza dunk néhány iskolatípusában — — —— — 31G ÁGOSTON ISTVÁN: Ahol a Himnusz született — -- 326 MANKÓ MÁRIA: Kölcsey, 1990 — — — —— — 332 BEMUTATÓ KARÁDI ZSOLT: A terror term észetrajza— KISS TIBOR: Egy újabb tiszaeszlári verzió
—— — ——
342 348
SZEMLE Magyarország haldoklása és a „Román Birodalom” meg születése (Takács Péter) — — — — — — — Gömör néprajza (Takács Péter—Udvari István) — - Móricz Zsigmond lírai breviáriuma (Margócsij József) — „Kínjaiddal váltod meg a világot” (Antal Attila) — —
354 357 363 365
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE IRODALMA
367
ESEMÉNYNAPTÁR
372
E számunk illusztrációit a Petőfi Irodalmi Múzeum anya ga alapján Hegedűs Árpúd fényképész készítette. A PiM megértő segítségét és Baranyi Ferenc muzeológus váloga tását e helyütt is köszönjük.
200 éve született Kölcsey Ferenc
261
Kölcsey Ferenc szíve Az igaz szíveket nem győzi le a halál. Elenyészik a hús, megőrletik a csont, a koronária-ágacskák is elhamvadnak a koszorútlan tűzben —, üzen tovább mégis a szívverés. Szól féle lemmel kimeszelt időn, amikor szavak helyett csak kakukkpihék keringenek a szélben. Szól Haynau kötelével a torkon, ki bukkan az anyaföld ajkán, dobban a kihagyó eszmélet helyén: MINDENEK FÖLÖTT SZERESD A HAZÁT! Pedig az érzékeny, szatmári fiú tizenegy évesen már töké letesen árva a himlőhelyes magyar ég alatt. Hívják a helvét hegyek, int felé Itália narancsvirág-keze, s ő nem lép ki a Duna-mcdencéből. Ekkor kezdődik igazi árvasága. Mert virraszt Európa csillagképeinél, hogy fölragyogjon a haza mécseskéje. Lesz hát rebellis szájú, veszedelmes ember, ki Dózsa vérszagát még mentéjén érzi, hát szellemi jobbágyságot sem tűr, mert hiszi: a haza mindenkié! Ki magyarságát a Zrí nyiekéhez, Rákócziéhoz méri — nem pedig a császáréhoz —, s eszközei is riasztóak a kétfejű romlottságban: gondolati tisz taság s az igazság kimondása. Fordít hát Pozsonynak hátat, mert gúzsba kötnék a lelkét a disznóhasú Árpád-ivadékok. S otthon várja fogadóbizottság: elébe ugrálnak a Partium gödreiből a megsejtett jövő rettentő varangyai. Levert harangok, füst-szavak, fekete katasztrófák árnya. A józanság koromfekete gyümölcsei megérnek és szétgurul nak az éjben. Ám ébrednek ott virrasztó dühök, vérrög-jóslatokban piros bujtogatás! Érzi Petőfi s negyvennyolc indulata, mormolják sírjukba rokkanó Ády-kurucok — a szétszóródás előtt. Nézi József Áttila, Illyés szeme s az utolsó keselyű Nagy László megrepedt szívén. És a konok, maradék magyarság. Mert ami szól a csekei földből: a nemzeti lelkiismeret. Re ményt, példát üzen a halálból, hogy himnusszá érhet az Idő. JÁNOSI ZOLTÁN
262
Kölcsey koszorúja
*
S z a th m á rm e g y e n e m c s a k k eg y elete t tan ú sít, m id ő n K ölcsey e m lé k é t ü n n e p li, h a n em ö n m a g a ir á n t is k ö te le s s é g e t te lje sít. V is sz a fordul a m ú lth o z , h o g y erő t m e ríth e sse n a jelen és jöv ő h ö z, ö n ö k , u ra im , K ölcseyben m e g y é jü k politikai vezérét, n a g y n e v ű k é p viselő j ö k e t k o s z o r ú z z á k m e g . . . G y u la i
Pál
★ Ha m a felidézzük K ölcsey a la k ját, csak m a g u n k n a k , s z é ts z ó r ta n fázó k e v e s e k n e k idéz z ü k f e l, e g y p i l l a n a t n y i m e l e g s é g é r t , a m i t a k ö zeleb b h ű zó d ás jelent. Idézzük a m a g án y o s e m b e ri, aki ro k o n u n k , m e r t előre ak arta vinni a világot, é s m e r t m e g h a lt, m ielő tt e sz m é i m e g v a ló s u lá s á t r e m é lh e tte volna. B e n e d e k M a rc e ll
★ J ó m a g a m é v e k e t tö ltö tte m K ö lc se y és k o r tá rs a i k ö z ö tt, tiszta e m b e r e k tá r s a s á g á b a n jó l é r e z t e m m a g a m k ö z ö t t ü k , s a z t t a p a s z taltam , h ogy e régi e m b e re k n e k van m o n d a n i v a l ó j u k k o r u n k s z á m á r a . T e g y e n prtóhát a m ai nem zed ék , kezd jen p árb e sz é d et velük; h a n e m teszi, n em ő k , a h alo tta k , v eszíte n ek — sze g é n y e b b a XX. század lesz n é l külük. Lukácsy Sándor
-----------------Hogy az én munkáimra ollyant mond Kölcsey, a’ mit még a’ cse csemő’ gegyegésére sem mondhatni, m ert az sem lehet minden érzéstől és ér telemtől, mégpedig áltáljában üresnek mondani, látta a’ józan Olvasó (1817), de azt, hogy miért mondogat ő Hlyeket, csak akkor fogja megérteni, ha meg tekinti az ő Poéziájának természetét, mert egyedül ez m utatja ki nyilván, mit tart ő Poétái Kitételnek, mit poétái Érzésnek és Értelemnek. Vegyük e’ végből vizsgálat alá azon tán legjobb, a legérthetőbb versezetét, mellyet S z e m e r e is igen méltónak látott a’ felm utatására ( . . . ) (Vedd e gyűrűt) . . . ezen egész költeményben az egész annyira felcsigáztatik, hogy az El ragadtatás még a’ maga tárgyától is el akar ragadtatni; innét: hogy a’ szere lem’ Istenei, kik még eddig a szerelmet gyújtani szokták, itt a’ szerelmet hűteni kénytelenek, de még is a’ szerelmesen sem az istenek’ hűtése, sem a’ myrtusok’ enyhelye nem e n y h í t h e t n e k , hanem öszveomlik és elég. Illy ellent mondásokkal teljes itt minden; mégpedig nem homályos, hanem igen nyilván való ellentmondásokkal. Mert, ha azt mondaná a Szerelmes; a’ s z e r e l e m n e k ’ i s t e n e i h ü s e n l e n g e t n e k , még akkor csak homályos volna a contradictio; de mikor nyilván kimondja, hogy ezen hüs lengetést nem csak látja, hanem é r z i is, már akkor igen nyilván ellene mond magának elannyira, hogy ezt érzem a’ szerelem’ istenének hűs lengetését nem itt, hanem csak t r é f á l ó n lehetne mondani, mikor azt akarnánk tudniillik mondani, hogy h ű l a s z e r e l m ü n k . Így esik vissza a’ Felettébbvaló mindenkor a Nevet•Az ö sszeállítás — a te lje ss é g ig é n y e n é l k ü l — a g a zd a g K Ö lc se y -s z a ld r o d a lo m je lle m z ő d a r a b ja in a k fö lv illan tás á ra vállalkozik. A s ze m e lv é n y e k e t k ro n o lo g ik u s a n re n d e z tü k el: a k e letk ezés id ő p o n tja so k e s e tb e n n e m a zo n o s a m e g je le n é s id e jé v el. A s z ö v e g e k e t k o r a b e li h e ly e s ír á s s a l közöljük. A ta n u lm á n y ré sz le te k lelő h ely ét a Jeg y zetek ta rta lm a z za .
263
ségesbe cs Ellentmondásosba; ’s ez a’ DAGÁLY: a‘ minthogy ezen versezeteknek egész poétikai érzeménye nem is egyéb, mint az Érzelmi-dagálynak leg képtelenebb neme .. . Berzsenyi Dániel1
□ Alig tudok magamhoz jőni. Azt gondoltam, megedzettek a viszontagságok, hogy elvonulhat fejem felett napfény és zivatar, mint a szikla felett elvonul; pedig sírnom kellett, mint az anyavesztett gyermek sír. — Kölcsey meghalt? miért nem inkább én? miért nem inkább száz ilyen, mint én? kinek hamvait legfüllebb csak családi könnyek áztatnák; de üresen hagyott helyét nemzetben, emberiségben kipótolni oly könnyű; miért éppen ő, az egyetlen, a kipótolhatallan? — Oly sokratesi bölcsesség és oly roppant tudomány oly igénytelenség gel, oly catói karakter annyi szerénységgel, oly meleg emberszeretet, oly min den emberi salaktól tiszta szellemiség és személyesített erény, oly gyermeki szelídséggel — mikor volt, hol van s mikor lesz? Őneki homlokát ugyan már éltében a halhatatlanság koszorúja övedzé, m ert a Kölcsey név tisztelve lesz, míg magyar lesz; de csak mi, a szerénynek meghittebb barátai tudjuk, mit vesztett a tudós világ azzal, hogy még tíz-tizenöt évet nem élt. A munkáknak, melyekre — mint szerette mondani — eddigi egész élete csak előkészülő iskola volt, ezeknek nem létesülhetése nern nemzeti, hanem európai veszteség . .. Kossuth Lajos: Kölcsey halálhírére-
□ Elfelejteni bátyámat nem tudhatom soha ’s nem is kívánhatom, emléke mindég híven fog élni lelkemben, ’s mindég hálásan fogok hozám intézett sok szép sza vaira emlékezni. A’ gondolkozás reá mindég szent lesz nekem .-----Kedves elhunyt Ferencz bátyám mindég egyformán kért örömet és fájdal mat az égtől. Ritka ember érik meg e’ kéréshez úgy gondolom. ( . . . ) Miolta kedves bátyám elhunyt, sok megváltoza. ő mint vezér mene minden jóban ’s nagyban elől ’s örömest követé — vagy követni látszék őt minden. Ő elhunyt ’s elhunyni kezdenek utána némely jó szokások is, miket ő alkota. Minden mérséklet példája vala ő, ’s az egész megyében elhinté annak magvát, melly mag ki kelt, ’s már a’ legszebb tenyészetben vala. Híre vala, hogy Szathm ár megye megveté’ a ’ bor ivást, ’s valóban szinte affectánciával kiváná ki ki a’ másikat bor nem ivásban megelőzni, még azok is, kik el nem hagyhatók m ár ivásokat, titkon tölték ebbeni kedvüket. Boldogult bátyám halála után ke véssel ismét megujjulni készül a’ borvilág . . . Kölcsey Antónia naplója'1
□ Kis Cseke! nagyszerű emlékét örökíteni pótló Sirkövet ah! ne emelj Kölcsey hantja felett. Sírköve a’ haza lesz, míg a’ magyar él, halad, érez, És emlékiratot vés örök érdeme rá. Terray Károly: Kölcsey felett4 2G1
Ő elment; elment oda, ahol a szív megpihen nehéz földi útja után, hová barátaink könnyei nem hatnak, hol ellenségeink csapásai nem bántanak többé. Egy puszta sir a Túr partjain fogadá be nemes keblét; csak az elhagyott ház nép és néha egy hív, ki barátjának sírjához vándorol, ismerik a helyet, hol Kölcsey nyugoszik. Egy pár év, s a domb, mely koporsója fölött emelkedik, besülyed, és a dúsan felnőtt fű alatt talán senki sem fogja keresni hamvait! De hát ennyi érdem után csak ez volna díja? — Ú nem! Habár e haza bányáiban nem talál kozott egy kő, mely oszlopául emeltetnék, s nyelvünkben, melyet ő gazdagított, nem találunk egy pár szót, melyet hálaadva sírkövére vésnénk: mi őt nem fog juk felejteni, nem mi, kik barátai valánk, s nem azon ifjú nemzedék, melyet annyi reménynyel nőni látott. Reátok, lelkes ifjúság! reátok legyen bízva em léke. Nézzétek őt, az árvát, a szegényt, a gyengélkedőt, s tudjátok, őt hazájának szent szeretete vezérlé ily magasra, s közöttetek senki sincs, ki dicsőn nem ra gyoghatna, mint ő, ha kebelét oly tiszta lángok töltik el. ( . . . ) Nézzetek Kölcseyre, nézzétek fáradhatatlan szorgalmát, le nem győzhető állhatatosságát, s tanuljatok reményleni, tűrni s fáradni, mint ő. — S ha egykor eljövendenek a boldogabb napok, midőn a magyar Istenéhez emelve kezeit, egy nagy, dicső nemzetnek érezheti magát; ha az idő eljő, hol testvérnépeit nem követi többé, hanem velők egy czél felé egyenlő léptekkel fog haladni; ha ez áldott földön a hosszú véreső után végre derült napok megtermik az áldást, melyért mi saját szerencsénket, mint a magot, elvetettük, s izzadtunk s imádkoztunk annyi éven át; ha eljő az idő, melyet dicső barátunk lelkének forró kívánataival felhítt: akkor gondoljatok a rég elhamvadott honfira ki a Túr partjain egy puszta sír ban pihen, s mondjatok áldást nyugalma fölött. Ö értetek élt. Báró Eötvös József: Kölcsey Ferencz fölött"’
□ Kölcsey m ár akkor (t. i. Álmosdon) kívülről hideg, társaságban visszatar tózkodó, belülről pedig csupa érzés és jóakarat volt, a magány, melyben fel nőtt s most is körülvette, borongó melancholia báj ködében leplezé szívét; epe kedést, küzdést, reményekkel teljes óhajtást s fájdalm akat lehellnek Kölcsey versei, s fiatal korában hozzám írt levelei. — Nagy ember volt ő kétségkívül a szónak egész mivoltában, szíve, esze s akaratja helyén állottak, sérteni nem tudott, a sértést nemesen tűrte, tudománya, ízlése, ékesszólása boldogabb körül mények közt, más időszakban és más honban őt csillagok közé emelhetik vala fel, most pedig a Túr víztől mosott parlag-földben dísz és ék nélkül hevernek tetemei, melyeknél sokkal gyengébb csontvázak kerültek már Pantheonba; de a magány érlelé őt meg, a sír magánya fogadá keblébe is azon elrejtett távol földön, hol kevés vándor fogja úgyis síri nyugalmát háborgatni. Kállay Ferenc: Kölcsey Ferenc gyermek- s ifjúkori életrajza0
265
Rajza József (1804—1858) A reformkori irodalom egyik vezéralak ja. Költőként mutatkozott be először. Leginkább a dal műfaját kedvelte. Első pályaszakaszában Kölcsey lírájának ha tása alá került, s melankolikus hangu latú versekkel jelentkezett.
Pap Endre (1817—1851) Zsarolyánban született; Sárospatakon végzett jogot, utána Csekén lakott: Köl csey gyakornoka volt. Kölcsey össze gyűjtött munkáit szerkesztette; 1850ben írta művét a költőről.
Mert ki látta arczát valaha vagy az irigység vagy a’ rágalom vagy a’ gúny’ árnyékától elborulni? Az ősz haj alatt nem egy igénytelen 's leányi ártatlan sági! gyermek élt-e, bár mellette mintegy védőleg férfias lélek ’s jellemszilárd ság óriási alakban állt? Benne nem legtöbb érdemmel párult-e a’ legtöbb sze rénység? Ki tisztelte mások jogait annyira mint ő, és saját érdekeinek megsér tésekor nálánál ki vala béketürőbb? Nem vala-e lelke hasonló egy tavaszi virá gos kerthez, mellyben egyedül virágok vannak, mert a ’ kertész’ gondja azokat előbb fölnevelte mint a’ természet dudvákat terem hetett volna? Nem bírt-e azon isteni akarattal, melly az emberiségért élni ’s hatni tudott és halni bírt volna hír és vérkorona nélkül is? Hogy azon dicsőségből, mit lángelme és pol gári pálya ád, teljes mértékben részesüljön, neki más hazában ’s más körülmé nyek között kellett volna születnie. Jól érezte ő ezt, ’s azért soha nem is akart feltűnni lángoszlopkint, melly magának is ragyog, midőn egy népet vezérel: hanem belső teljességre, erkölcsi tökéletességre törekvék, ’s czélja volna nem fénylőnek találtatni a’ világ, de tisztának a’ lelkiismeret által. S bevégzé a’ rop pant munkát. Feljutott az erkölcsi nagyságra. Ezért az ő legszebb 's legigazibb neve ez: nagy ember. Itt állt ő tetőpontján. Feje mellől csak a' glória hiány zott. Szemere Bertalan: Kölcsey emlékezete7
□ El nem hallgathatok itt egy róla szóló anekdotot, melyet egyik rokona beszélt egykor előttem. Fiatal éveiben — így szól a krónika — szokott éji virrasztása 266
után csendesen aludt egy még az egyszerű ősekből maradt, romladozott házacs kában, midőn véletlenül reggel a megbomlott sövényből készült kémény kigyúl. A cselédség lárm át üt; egy a többiek közül rémülten fut be az alvóhoz, s két ségbeesve kelté föl, mondván, hogy a ház ég. A fáradt költő és filozóf fölpil lant, s a vett rémületes tudósításra nyugodtan azt feleli: „Hát oltsátok!” — „Oh, istenem, de nagyon ég ám!” — felel a töprenkedő cseléd. „Hát nagyon oltsátok!” — felel a háborítatlan sztoikus, s azzal befelé fordul, hogy tovább aludjék. ( . . . ) Kölcsey talán sehol sem volt kedvesebb, szeretetreméltóbb, sehol sem látszott inkább helyén lenni, mint az ifjak körében. Ha valaki látta őt csoportjában azon fiataloknak, kik házához törvényi gyakorlat végett nagy számmal össze gyűltek; látta a halvány, szelíd arcot, melyről tudomány és szellem sugárzott, a magas, kopasz homlok, gyér hajszálakkal, mint vékony ezüstkoszorúval kö rítve; ha látta az egyébkor vidám ifjú arcok komoly figyelmét, tiszteletteljes kifejezését, a néma hallgatást, mely vigyázva lesett el minden parányi szót a— hogy úgy mondjam — mester ajkairól: akkor akaratlanul Hellas hajdani böl cseire kelle emlékezni s visszaidézni a lélek fantáziájának Sokratest vagy Pla tót tanítványai körében. Az ily együttbeszélgetések kétségkívül maradandó édes emléket hagytak szívben és lélekben, mely mindannyiszor, midőn megújul, leg szebb kincse lesz múltnak és jelennek. Obernyik Károly: Kölcsey Ferenc házi körében8
□ . . . az ő dalai, Homérja, critikái, maradandólag biztosítják számára irodalmunk ban a lelkes artistának ama rangját, mellyet kivívott. De a hivatást, az istenség részét, azt az erőt, melly saját bélyeggel jelenik meg, s halhatatlanságra jelöl ki halandó lényeket, ezt szónoklataiban és politikai jellemében találjuk fel, melly ösztönszerűleg exarálta magát még irodalmi munkásságában is. Vannak szónokok, kiknek hatása elenyészik az élettel, az embernyommal, mellyet vezé reltek, mint az énekesé, midőn hangja a chorusból kihal. Kölcsey nem ezek közé tartozik. Hazafiúi nagyságának és politikai jellemének ereje által sokáig fog még nyom ról nyomra hatni; beszédei pedig tanultatni fognak, kell, hogy tanultassanak, még akkor is, mikor véleményei m ár el lesznek haladva. ( . . . ) Kölcseyt a nem zet a legjobb korában vesztette el. A szabadságnak ezen vártornya — mint egyik jellemírója nevezé — midőn harangja legszebben zúgandottak volna, ak kor omlott össze. i Pap Endre: Kölcsey Ferencz8
□ „Ő a lantosköltészet, széptan, kritika, bölcselet, nyelvtudomány, politika és tör vényszéki szónoklat terén szóval és példával egyaránt az ízlés, emberi és mű vészi igazság, nemzeti irány hatalmas bajnokául jelenik meg, mélyreható pil lantása, széles láthatára és nem szűnő szent lelkesedése által kortársai fölött egy fővel magasodik ki.” Zilahy Károly: Kölcsey Ferenc’0 267
Kölcsey már csak mint író él számunkra; a szónok és politikus meghalt. Kin csesük fel őt ennélfogva hátram aradott irataiban, s húzzunk belőlök lehető leg nagyobb hasznot magunkra és nemzetünkre nézve. A tiszta öneszmélet után törekvőnek alig is nyújthat más magyar író annyi tápot, mint Kölcsey. Ha irodalmi értékét ugyanis röviden meg akarjuk határoz ni, azt kell mondanunk, hogy valamennyi íróink között benne találunk legtöbb eszmét; s ő legképesebb is irataival legtöbb eszmét gerjeszteni az olvasóban. Nem is tévedünk, ha Kölcseyt íróink bölcsészének nevezzük. Akár költeményeit vegyük elő — akár beszélyeit, akár törvénykezési és politikai szónoklatait, akár erkölcsi cikkeit vagy szépészeti értekezéseit, bírálatait, leveleit, akár történelmi vagy tisztán bölcsészeti munkáit: mindegyikében müveinek a mélybeható, de népszerűsített, éltető gondolattal fogunk találkozni, a gondolattal tiszta nyilat kozatában, mint az ókor remekíróinál. ( . . . ) Körülbelül úgy vagyunk Kölcseyvel, mint Homer Iliászával és Vörösmarty hős költeményeivel: egyetemleg magasztalják, s alig olvassa egy. Felkiálthatnánk mi is: vajha kevesebb volna a magasztaló, s több az olvasó! Vagy talán azért van Kölcsey munkáinak is oly igen válogatott közönsége, mert hatalmas szel lemének lengése szédíti, fárasztja a gyenge idegzetű ivadékot? mert nincs meg korunk embereiben az, miről Börne mondja, hogy ezer ember közöl egy bírja s ezer ilyen birtokos közöl ismét csak egy bírja önállólag: a valószerű gondol kodás ereje, melyet jeles magyar clmészünk iratai minden olvasótól igényel nek? vagy talán, mert resteljiik magunkat az eszmélet gondolkodási fokára felküzdeni?. . . Greguss Ágost: Kölcsey Ferenc11
□ Csupa szeretet és kedély volt alapja a szép érzetnek, mely őt a haza s az emberiség érdekei felkarolására vezette s ennek nyilvánulását érezte, a ki csak közelébe jutott, vagy párszor is társalgóit vele. Az ifjak, kik házában laktak vagy hozzá törvénygyakorlatra jártak, magukat tisztelték meg, midőn Kölcseyről oly melegen szóltak, annyi lelkesedéssel írtak. Eötvös József Pesten és Po zsonyban érintkezett vele, Szalay László nála gyakornokoskodott az 1831 -ki év őszén, Pap Endre és Obernyik több éven át élvezték barátságát, kegyét közvet len közelében, Szemere Bertalan többször megfordult Csekén s többen a szat máriak közül, kik mellette kezdték meg polgári pályájukat, mindig hálával em legették nevét. Ök mindnyájan atyjukat, mesterüket találták fel benne, kinek minden szava egy-egy jóslat volt rajuk nézve. Ha valaki őt ez ifjak csoportjá ban tudományt és szellemet visszatükröző halvány és nyáj áss arczával szemiigyre vette, s a közönségesen oly jókedvű gondtalan fiatalok komoly figyelmét tiszteletes kifejezését, várakozással s kíváncsisággal párosult tekintetét megfi gyelte, Hellasz ama bölcseire gondolhatott, kik társalogva képezték tanítvá nyaikat. ( . . . ) . . . szerette feltételezni, hogy a mondandókat hallgatói is épen úgy tudják vagy tudhatják, mint ő s nem lelkesedett a hibák, a helyreigazítandók után; tájékozottan a tudás nagy birodalmában, beérte a jó akarattal, méltányolta a szor galmat és legtöbbre becsülte az egyének és dolgok erkölcsi értékét. Vajda Viktor; Kölcsey élete12 268
Sajátságos, hogy a költő, kinek a magyar költők közt legnagyobb műveltsége, legfinomabb kritikai szelleme és ritka művészi nyelve volt, a mennyire tudom, egy rövid bécsi tartózkodást leszámítva, soha sem volt Magyarország határain kívül, s hogy ezt a férfiút csaknem mindig csupán a körülmények kényszerű sége és barátjai buzdítása bírhatta rá, hogy szellemi termékeivel a nyilvánosság elé lépjen. Még különösebb azonban az, hogy Kölcsey ezt a szellemi tevékeny ségét egy félreeső faluban utoljára terhes hivatalos foglalkozása közben és foly tonos betegeskedése által meg-megakasztva folytatta. ( . . . ) Kölcseynek épen politikai működése adja kezünkbe a kulcsot belsőjéhez. A köl tő, ki oly sokszor emlegette a múlt idők iránti tiszteletét, itt a szabad gondol kodás és a haladás szellemének hódolt. A régi kornak csak szellemét és tett erejét akarta megőrizni, nem pedig elavult és tartalm atlan form áit átültetni a jelenbe. Így tehát Kölcseyben egy összhangzatosan művelt ember áll előttünk, kiben tudomány, élet, költészet és valóság, gondolat és érzelem belső összeköt tetésben maradt és szakadatlanul együtt működött. Flegler Sándor: Kölcsey Ferencz,:1
□ A költő lelke még nem esett kétségbe, bármint érezte is, hogy szenvedésé nek és süllyedésének egyedüli oka maga a nemzet. Vallásos ihlettől éltetve keres menedéket az Isten trónja előtt, és mintha egyesült volna lelkében az el múlt korok költőinek minden hite, oly bensőséggel fohászkodik az Istenhez. Pörbe száll vele, mint háromszáz év előtt az elcondorlott nemzet egyszerű éne kese és erős hittel hiszi, hogy eljött az idő, melyben az istent a nemzet sok százados bűnhődése kiengesztelte, nem csak a múltért, hanem a jövendőért is. E megmérhetlen nagyságú és bensőségű hit teszi a Hymnus című költeményét a magyar hazafias költészet egyik typikus darabjává. Az élő hit ereje, mi so raiban lüktet, okozza azt, hogy nemzeti imadallá lett, mely vigasztalással és re ménnyel tölti el mindig a hazafi szívét, ha fölharsan a megpróbáltatások és a szenvedések keserű napjaiban; erőt és bizalmat kölcsönöz a jövő iránt, ha a nemzeti ünnepélyeken vagy a diadal perczeiben mint háladal zeng a honfiak ajakán. Kölcsey Hymnusát 1823-ban, a reactio e nevezetes évében írta. Ekkor még távol állott a politikai küzdelmektől és lelkét még nem borították a sebek, mi ket a hazafias küzdelem közben a honfitársaktól kapott, még egyéni kétségbe esése, egyéni pessimismusa nem volt oly erős, hogy feleméssze a nemzet jöven dőjébe vetett vallásos hitét. Jancsó Benedek: Kölcsey Ferencz élete és m űvei1'
□ Kölcsey írói jelleme a legszorosabb kapcsolatban van az emberrel. Lelke szelíd és érzelmes de bátor és önérzetes az emberiség, a mívelődés s különösen a haza javának védelmében és előmozdításában. Egész élete, minden gondolata tiszta, szenytelen, az erkölcsi eszménynek szolgáló. ( . . . ) Kölcsey szónoki művei a magyar műpróza legszebb termékei közé tartoznak. Gondolatait művészi öntudatossággal rendezte s tiszta, hathatós, emelkedett 269
nyelven fejezte ki. Művészi törekvése azonban nem tette mesterkéltté. A nélkül, hogy erősebb szenvedély nyilatkoznék benne, költői felfogásával mindig meg hat. Érzelmes természetét még a politikai szószéken sem tagadta meg. Folyto nosan a szív embere állt előtérben, inkább a haza, igazság, mívelődés, emberi jogok iránti magasztos lelkesedésével, mint államférfiúi képzettséggel vagy gya korlati eszmékkel. Beöthy Zsolt- Kölcsey Ferenc1,1
□ . . . abban az időpontban, midőn az irodalmi és politikai mozgalmak mintegy összefolytak, ő is kezdé fölemelni szavát Szathmármegye tanácskozótermében s mint a megye egyik képviselője, megjelent az országgyűlésen is. A költő, aki ódákat írt a szabadsághoz és igazsághoz, aki oly hű tolmácsolója volt a hazafi fájdalomnak, az ország termében is a szabadság és igazság eszméiért küzd s a haza jogait védi; az irodalmi reform bajnoka a politikai reform bajnoka is egyszersmind; a bátor kritikus, akit az irodalomban se a tekintély súlya, se a tömeg zaja nem tudott megfélemlíteni, képviselője a politikai jellemszilárd ságnak is; s az író, aki már azelőtt egy évtizeddel prózánknak szónoki lendüle tet adott, megalapítja itt a magyar újabb politikai szónoklat iskoláját. Kölcsey pályájának e kettős jelleme egészen kifejezi kora két nagy mozgalmát, amint egymást teremtve egymásba folynak; az ő alakja egy ércszobor nemzeti újabb fejlődésünk kezdetén, mely az író és hazafi kettős küzdelmeit és dicsőségét hirdeti. Gyulai Pál: Kölcsey Ferenclf‘
n Az ő nemléte pótolhatatlan hiány lett volna. Megállt volna az irodalom szekere. Ö volt a kerékagy, a mi nélkül a küllők széthulltak volna, ü volt a vezér, a ki fölütötte a zászlót a vár fokára. Ha ízekre szedjük írói és magánjellemét, úgy szólván semmi igazán nagy nincs benne. Nem a legnagyobb költő, sőt nem is nagy költő, se nagy író, se nagy bíráló, se nagy gondolkozó. Jellemében sok a csillogó külsőség, sőt zökkenés is akad benne. Am az egész emberben a tömér dek apró jó és apró rossz valami nagy egésszé forr össze s az alak nagy és tekintélyes hatása korlátlan. ( . . . ) Élete verseiben visszatükröződik; bús lelke tépelődesei sugallják melázó ver seit, sehol sincs benne igazi erő és szenvedély, a mint az emberben sincsen, a hol lassan emésztődik föl az életerő. Csak mikor a hazafias lyrára tér át, zendül meg benne az igazi szenvedély hangja. Hazafisága előbb általános szóla mokban nyilatkozik meg, később lesz vérbeli magyarrá. Akkor, mikor az em berben is íölébred az egyetlen szenvedély: a hazaszeretet. Ilyen erővel egy kor társa se lángolt a hazáért, a kik pedig magyarabb jellemek voltak, mint o: Cso konai, Berzsenyi, a két Kisfaludy. Vértesy -Jenő: Kölcsey Ferencz1'
□ Kölcsey Ferenc kritikai munkásságának nagy az irodalomtörténeti jelentősége, bizonyos azonban, hogy a híres bírálatokkal a magyar kritika nem indult szeren270
esésen. Akármilyen tanult esztétikus volt is Kölcsey Ferenc, értékelni nem tu dott. Hogy egyoldalú álláspontról birálgatta írótársait s velük szemben minden jóhiszemű iparkodás ellenére is mennyire elfogult volt, azt nemcsak Kis János ról, Csokonai Vitéz Mihályról cs Berzsenyi Dánielről írt recenziói bizonyítják, hanem egyéb kritikai észrevételei is. ( . . . ) Hiába tanult és hiába volt emelke dett fölfogása a kritikáról, nem bizonyult biztos itéletű műélvezőnek. ítéletei szembeszökően igazolják, hogy rendszeres irodalomtörténeti iskolázottság nél kül milyen ingatag alapon áll a kritikai kísérletezés. Pintér Jenő: Kölcsey Ferenc18
n . . . ebben a felcsigázott hangulatú, a szónoki lendület legmagasabb hullámaival lendülő korszakban, midőn minden ember magyarnak és hazafinak tartotta ma gát a Kárpátoktól a tengerig, midőn a Kazinczy-kabátos literátorok már Kölcsey szónoklatait próbálgatják otthon a tükör előtt: — ebben a korszakban születik meg a Himnusz, amely századok méltóságteljes áhítatát és imádságát éppen úgy tartalmazza, mint azt a fenséges pátoszt, amellyel a tizenkilencedik század szó nokai magával az úristennel dikcióznak a nemzet ügyéről. Magyarok imádsága lett, m ert éppen úgy ágaskodik soraiban a nemzet napkeletről hozott büszke sége, mint a Duna—Tisza közén vállalt keresztényi alázatossága leborul. A költő Kölcsey írhatott irodalmilag értékesebb verseket, de a magyar rétorok legelseje nem adhatott ki leikéből hatalmasabb nemzeti hangot. De Kazinczy és Kölcsey nem képzelhető cl egymás nélkül, bármily feledé keny is volt az elsőhöz a túlhaladott kor. A ,,pantalló-forradalom” új harci esz közökre telt szert a szónokok magyarázó, lelket ébresztgető előadásában, újabb cs újabb rétorok versengenek Kölcsey dicsőségéért, az ifjú Magyarország bál ványozásáért — kiment a divatból a gyalogpostás, aki a remete levelével szalad fölkelteni a szundikáló nemzetet. Ébren volt már mindenki az országban, cs Kölcsey Himnusza nyitott fülekre talál. — És mikor idáig eljutott az egyszemű üstökös a nemzeti égboltozaton: szembetalálkozott az örök magyar fátummal. ( . . . ) Eljutott addig, ahová minden dicsőséges út vezet, akár a bohó peleskei jegyző, akár a vértanú Kazinczy, akár a nemzet bálványa, a Himnusz köl tője járja be az utat, — eljutott egy csöndes falusi házikóig, ahol a hosszú Szatmár megyei őszökön, a kerékkötő országút mentén, kopasz fején a bárány bőr süveggel, vendéget és híreket várva, a múlt időkön lehet merengeni. Ott messze, ahol az ország szíve dobog, m ár a zempléni fiskális gyújtogatja a szí veket. Krúdy Gyula: A Himnusz bölcsőjénél18
□ . . . csak újabban kezd átmenni a köztudatba, hogy Kölcsey elsősorban is gon dolkodó ember volt, minden gazdag érzelmi kultúrája mellett is éppen észember volta által különbözik el a legtöbb magyar költőtől. Ö az első magyar költő, aki mélyreható filozófiai tanulmányokkal foglalkozik (utána sincs sok). Ö csak nem az első, aki tudományos nívón álló kritikát ír; az első, aki költészetének elméleti alapvetésével, esztétikai problémákkal foglalkozik; univerzális szellemi érdeklődésébe bekapcsolódnak olyan tudományágak is, melyek a magyar szel 271
lem számára úgyszólván teljesen ismeretlenek voltak, történetfilozóíia, vallás filozófia, összehasonlító mondakutatás és folklór. ( . . . ) ...K ölcsey költészetében van valami éterikus, valami nem földies elem: költé szete lebeg a föld fölött, anélkül hogy lábával érintené; hiányzik belőle a test szerű, vérszerű realitás. Földszerűtlensége elég ritka tünet a magyar lírában, úgy látszik, ellenkezik a magyar faji sajátságokkal — de a maga korában nem volt elszigetelt jelenség; a németes iskola követői, német minták hatása alatt, legalábbis igyekeztek erre a földszerűtlenségre, ha Kölcsey lebegését sohasem is sikerült elérniók. Ez természetes: m ert ami Kazinczynál, Szemerénél, Szentmiklósynál stiluskérdés volt, az Kölcseynek egyéniségéből fakadt; ő nem akart éterikus lenni, hanem nem tudott más lenni, legalábbis élete első felében nem. Kölcsey éterikus költészete voltaképpen talán negatívumot jelent, hiányt: légies, égies volt. mert nem volt eléggé földszerű, m ert hiányzott az érzéke a dolgok realitása iránt, nem volt itthon a földön, ahol élt. Szerb Antal: Kölcsey-'"
□ Kölcsey sokféle elfoglaltsága közben kezdettől fogva mindvégig lírai költő ma radt, a titokzatos hangulatok s a hazafias bánat gyöngéd, szenvedélyes és mély érzésű költője. E téren szerezte legnagyobb dicsőségét. Lírai hévvel árad gyak ran szónoki stílje is. Tudományos munkásságának nagy érdemei vannak, de e munkásság jellemvonásai közül nem szabad kifelejtenünk a hangulatos költő höz oly jól illő tulajdonságokat: a soknemü, néha ellentmondásokra csábító fogékonyságot, az ideges töredékességet s a szubjektív színezést. Angyal Dávid: Kölcsey Ferenc-1
□ Az Értől indult, hét szilvafa árnyékából, egy sok küzdelemben és kevés jóban részes kis világból, ahonnan Wesselényi és Ady mentek neki a világrengeteg nek. Elindult onnan jórészt szeretetlenül és szeretetre vágyón, törékeny testtel, félszemmel, nem gazdagon, nem is előre megpuhított úton és kiürített hivatal várakozásában. Csupán csak erős ifjúi vággyal, tűzzel, reménnyel. Elindult s az ifjú évek lankadatlan szorgalmával hatolt be a görög, római, német művelt ségbe. A magyar történelmet, rettentő küzdelmeinket ezekből tanulta értékelni. És a nyugati példákkal összevetve elmaradottnak érezte nemzetét. De lelke nagy volt, nem esett végképp kétségbe, hanem arról kezdett álmodozni, hogy felrázza, megpezsdili, szcrteszórtságából összehozza, egyesíti, száz felé szakado zott érdekeit egy szintre hozza s a kölcsönösen áldozó, új erőre serkentett, új életre kelt nemzetet — felemeli a haladás és a szabadság jegyében. Kincs Elek: Kölcsey a közéletben2-’ □ Kölcsey életét harminckilenc esztendős koráig a lelki megnyilatkozásnak és a költői közlésnek minden egyebet fölemésztő szenvedélye töltötte be. Azért élt, 272
hogy írjon. Legtöbb versének az a tárgya, hogy verset szeretne írni. Szinte negyed századon át mindig csak a megváltó nagy verset várta. Nem élte a je lent, hogy a képzelt örökkévalóságot élhesse. ( . . . ) Mi gátolta meg Kölcseyt abban, hogy kebelét mint költő felnyissa? Lehet-e, hogy a lírikus igaz elhivatottságának hiánya? Bizonyára nem. Mert akármennyi tökéletlen faragású verset írt, mégis eredetien utánzott, s lelkében bensőséges melegével töltötte el még a kontári művet is. Még a tévedéseiben is igaz ember és igaz költő. Hatvány Lajos: „Phidias amit farag, berovátkolt kődarab”21
□ így élt és így hitt Kölcsey. Így szeretett, és így áldozott. így m utatta meg, mit jelent a magyar élet szolgálatára készülni, mit jelentenek ezek a ma rangfosz tott szavak: Magyar. Férfi. Politikus. Műveit ha forgatom, perzselt lélekkel csukom le a sárguló lapokat: numen adest. Fáj őt idézni — e részletvilágban őt, az egész férfit. Ha csak Himnusz-unkát írta volna meg, akkor is korszakos lenne a szerepe a magyar szellem történetében: Zrínyi óta először adott hangot a kollektív bűnbánatnak, először merte Isten kezébe tenni népe sorsát. Bóka László: Kölcsey2'1
□ Életével is megfogalmazott valamit. A világos fejű és világos szavú magyar helyzetét. Kora, a jobbak szerint oly nehezen vajúdó reformkor ismerős ne künk, szinte tapasztalatból is. Ö ezt a kort is kétségbeejtőnek érezte; türelm et len volt, maró és önmardosó, m ert a veszedelmet is látta, teljes egészében. Min dent látott a következményekkel együtt, pontosan az arisztokrácia önzését, a középréteg műveletlenségét és közönyét, a parasztok életszínvonalát, akik csa ládonként csak évi 12 mérő búzához és rozshoz jutnak s éheznek, m ert ez a mennyiség egy szegénynek sem elég, ma sem; a zsidókérdést tárgyilagosan lát ni, ez m ár akkor azt jelentette, hogy sötéten. Kiben, miben bízhatott volna? ( . . . ) Sorsát el tudom képzelni, egy kicsit a mienk. A hivatalos fórum hazaáruló nak tartotta, nemzetgyalázónak. Szinte hiányzik, hogy nem börtönözték be, ahogy Wesselényit, Kossuthot. Az ő kora mégis felülről nézhet reánk és egy kicsit az egész világra; ha másért nem, azért, mert egy irodalmi remekművet fogadott el nemzeti imának. Tudott figyelni a szóra, s ha nem is követte, meg értette, sőt tovább adta, hallhatja ma is, akinek füle van. Hálásak lehetünk e kornak. Amit a magyarságról tudunk, jórészt ennek köszönhetjük. Holott Kölcseynek csak zokszava volt rá. A kővel öszvehajigált profheta utoljára elnémul, s kiáltó szó a pusztaságban nem leszen. Ezért nem szabad kikiáltani, hogy hátra vagyunk, s oly igen hátra, hogy a jót a felette rossztól megválasztani nem t udj uk. ( . . . ) Tudjuk, hogy az ő szivet-hasogató reménytelensége volt a szántás 48 nagy reményei alá. Amikor a pesszimista Himnusz hangjai mellett s azokon okulva az egész nemzet tett tanúságot életerejéről, oly lelkesen, oly optimista lendület tel, mint történelmében még soha. A szellem hegeli útjának törvénye lehetne 273
mentsége neki is, nekünk is, ha mentegetődzésre szorulnánk; így ez biztatónk, nekem egyetlen reményem még. _ Illyés Gyula: A Himnusz költője23
□ Balassa és protestáns kortársai, meg Zrínyi és Berzsenyi után Kölcsey is helyet foglal abban az Adyn keresztül máig húzódó sorban, amely az igazi hazafias költészetet oly különbözővé teszi minden más nemzetétől. A hazaszeretet nem hízelgés a hazának — aggodalomból, féltésből, ostorozásból, magányos lelkek önkínzásából van összetéve . . . Benedek Marcell: Kölcsey20
□ Nagy érzések rajongója, anélkül, hogy fel tudna olvadni bennük; legforróbb indulatában is marad valami figyelő hidegség, az ész rosszallása, ami megfojtja a kitörő érzelmet. Szentimentális, aki nem tud sírni, lelkesedő, aki nem tud hinni, romantikus, aki csak önmagát nem tudja meggyőzni pátoszával. ( . . . ) Ifjúsága lírájától férfikora politikai szerepléséig kiábrándultán és illúziótlanul küzd az illúziókért, ahogy az antik világ káprázatát próbálja a keserű magyar valóság fölé emelni, teljes tudatában vállalkozása reménytelenségének. Schilleri zengést akar kicsalni a még dadogó költői nyelvből, lessingi kritikusi elveket meghonosítani az érzékenykedők irodalmában, a polgári törvények uralm át felragyogtatni az önérdekek feudális társadalmában, a .,sötétség örvényében” vergődők között. ( . . . ) Nem ismer kielégülést, vágyai egymást kergetik, s talán őt hozná ki legjobban sodrából, ha egyszer teljesedésbe mennének. Az eszmény arra jó, hogy elérhetetlenségével ingerelje. Halász Gábor: Kölcsey iróniája27
□ Csak begyöpösödött, skatulyázó irodalomtörténészek nem látják, hogy Kölcsey pesszimizmusának gyökerei egészen mások, mint a német romantika pesszi mizmusáé. A német pesszimizmus alapja a forradalomtól megcsömörlött polgár kiábrándulása a romantikából. Kölcsey pesszimizmusának alapja a kesergés azon, hogy a forradalmi korszak nem vitte előre Magyarországot, az aggoda lom a haladás sorsáért magyar földön. ( . . . ) Kölcsey pesszimizmusa nem né met, hanem sajátosan magyar pesszimizrnus. Ez a pesszimizmus az alaphangja egész költői működésének. ( . . . ) . . . Kölcsey a romantikától azért tanult, hogy túlmehessen azon, ami a felvilá gosodásban korlátolt és ellentmondó volt, anélkül, hogy megtagadta volna, ami maradandó és haladó volt benne. Kölcsey nem hátra ment, mint a romantikus reakció, hanem előre. Révai József: Kölcsey Ferenc20
□ . . . az elvek embere volt, biztosan kiépített világfelfogással, amelynek érték rendszerét tehetsége és jelleme önzetlenül és állhatatosan a nemzet közjavára 274
törekedett megvalósítani; küzdött a nemzeti nyelv diadaláért, mert történeti elve volt, hogy nyelvében él a nemzet; harcolt mint m űkritikus a magyar iro dalomnak magasabb színvonalra emeléséért, m ert tudta, hogy a nemzeti iro dalom a nemzeti-történeti összetartozóság tudatának s így a magyarság fenn maradásának egyik legfőbb tényezője; síkraszállt az alkotmányért, mert ebben a magyar szabadság és haladás, az emberhez méltó társadalmi élet szilárd biz tosítékát látta; tántoríthatatlanul csatázott a népjogokért, a jobbágyság, a pa raszti osztály magasabb életszínvonaláért, nemcsak azért, m ert ettől az egész nemzet erőgyarapodását várta, hanem elvi alapon is: az egyetemes humanitás gondolatából. ( . . . ) Az egyetemes emberit képviselő klasszicizmussal szemben a Ilymnusz költője az új magyar kultúra köveit a nemzeti múlt omladékai kö zött keresi, a nemzeti öntudatot a magyarság sajátszerű történeti hagyomá nyainak kultuszára akarja építeni. Kölcsey látja meg először teljes öntudatos sággal a hazai történeti hagyomány nagy nemzetnevelő, nemzeti közlelket for máló hivatását. Ö, a neohumanista, az antik művelődési eszmény helyébe a nemzeti-történeti művelődési eszményt állítja. A magyar szellem történetének meglepő és termékeny belső ellentmondása: Kölcsey a klasszikus világért ra jongó lelkesedéssel indult útjára s mégis a nemzeti történet és hagyomány ápo lása emelkedik legfőbb művelődési és nemzetnevelési követelményévé. Kornis Gyula: Kölcsey Ferenc világnézete2”
□ Kölcseytől valóban nehéz megválni, ki ismeri és szereti. Kölcsey literatúránk legszimpatikusabb alakjai közül való. Retor, de minden retori hiúság és ha misság nélkül. Hazafi, ki érzelmeit inkább átszenvedi, semmint kimondja vagy fitogtatja. Költő és idealista, de olyan költő és idealista, ki nagyon jól ismeri az etet prózáját. Ismeri az élet prózáját és mégis m egtartotta idealizmusát. Ka zinczy Kölcsey mellett van az irodalomban, az életben is mellette áll, de mégis nagy a különbség. Kölcsey nagyobb jellem, nagyobb költő is, de irodalomtör téneti hatása Kazinczynak nagyobb volt, Kazinczy optimista, Kölcsey pesszi mista. ( . . . ) Hogy mennyire átérezte a politikát, nemcsak küzdötte küzdelmeit a gyakorlat ban, nemcsak szerette az értéket felhozni, hanem valóban átérezte, kiderül ab ból a pár sorból, mikor azt mondta, hogy Erdélyt nem lehet visszacsatolni Ma gyarországhoz. Ezért küzdött, Erdélyben született édesanyja és most mikor ezt a kudarcát érezte, midőn ezt konstatálta, eszébe jut annak az emléke, kit ő legjobban szeretett és legjobban tisztelt, kit korán elvesztett, eszébe jut édes anyja. 1838-ban, röviddel halála előtt írta: Szép Erdély barna fürtű Leánya, hű anyám, Tekints az égi lakból Még egyszer vissza rám. lm elhagyott hazádon Pusztúlat átka leng; Erdély ledőlt, s fölötte Fiad keserve zeng. Riedl Frigyes: Kölcsey50 275
Kölcsey munkásságából jellemének két jellegzetes tulajdonsága tűnik elő: 1. a tevékeny hazaszeretet, 2. a bűntudatosság érzése. Csodálatos ennek a kettő nek állandó jelenléte, e kettő teljes összeolvadása. S ha ehhez hozzáveszem azt a lelki fejlődést, mely a magányszeretettől kiindulva a pesszimizmuson keresz tül a tevékeny hazaszeretetig és a bűntudatos nemzeti érzékenységig jut el, akkor tisztán látom magam előtt Kölcsey magyar lelkének fajképét: az az ön megismerésen keresztül a tiszta bűntudat eszméjének alázatos gyakorlásával és érzésével küzd, dolgozik a magyarságért önzetlenül. A magyar faj sorsa bonta kozik ki egész pályájában: az önzetlen küzdelemnek és a nagy tehetségnek méltó jutalm a nem lesz, csalódottan kell elmenekülnie a magányba, vissza a csekei birtokra, az örök temetőbe. ( . . . ) Az a fajkép, melyet itt megismertünk, legtisztábban a mi nemzeti imád ságunkban testesül meg. (Himnusz), melynek nemhiába adta a költő a ..magyar nép zivataros századaiból” alcímet. Ez a költemény magába foglalja Kölcsey egész magyar jellemét, megvan benne a bűntudat, a felelősség, kötelesség érzés mellett a tevékeny szeretete és mély, férfiúi alázatossága is, és valóban, mindig a zivataros időkben és századokban lesz továbbra is életadó és ihletet nemesítő költeményünk. Belohorszky Ferenc: Kölcsey Ferenc-1,1
□ A szó, amely m ár-m ár majdnem cselekedet — de a cselekedet tökéletlensége és megalkuvásai nélkül —, ez Kölcsey igazi birodalma. S ebben van nagysága. Egészen tisztán költő csak ritkán volt, egészen tisztán politikus soha. Szónok volt. A szó embere, mely hidat csinál a gondolatból a cselekedetbe. Nem az ön célú szép szóé, hanem azé, mely mozgatni és változtatni kíván; akaratból jön, és akaratra hat; szabadság szüli, s maga is fölszabadít s szabadságot teremt. Babits Mihály: Kölcsey"'
□ Korának legtudatosabb írója volt. abban a m ár új értelemben, mellyel önmagát önálló szellemi folyamat részesének és alakítójának látta. E folyamat nemzethez kötött, közösségi sugalmakat kapó és adó formáját, a nemzeti irodalom magyar fogalmát ő határozta meg először s lerakta az életszerű irodalomismeretnek is széles alapjait. Szónoki és tudományos prózája mintaadó volt, ahogy azzá vált irodalmat és nemzeti politikát egybekapcsoló magatartása. M űfajokat kezde ményezett s Berzsenyi elhallgatásától Vörösmarty kibontakozásáig ő a nagy lírai igény megtestesítője. Az életet összegző tapasztalat, a férfias megnyugvás a nagy mű hiányérzetét vitte magával a sírba, de a maradandó eredmények élet s alkotás csonkaságát kiegyenlítették. Kerecsényi Dezső: Kölcsey Ferenc3,1
□ A Halotti Beszédtől Balassin, a reformáció iratain, Szepsi Csomboron és Szenei Molnáron, Zrínyin és Pázmányon és Gyöngyösin, Apáczai Cserén és a kuruckoron át mindent elolvasott és kijegyzetelt. Mint újító nyúlt ehhez az anyaghoz 276
s így minden másnál — nem újítónál — élesebben kellett meglátnia, hogy nyelvünk nem a Kazinczy nyelvújításából megszülető új képződmény, melyet a végveszély pillanataiban kellett idegen minták után kiformálni, hanem év századokon át megszakítás nélkül hömpölygő megújuló folyamat. ( . . . ) A nyelv ideáljában karakteresen keresi azt az állandóságot, amiről nem szabad megfeledkeznünk az újítás közben. Ez a Kölcsey már az egész nemzet szemszö géből nézi a nyelvújítás harcait és úgy látja, ideje a megbomlott egységet újra ismét helyreállítania. ( . . . ) A korai, felvilágosult esztétikáktól Schillerig, a kedvencig, Boileau-tól Voltaire-ig s Lessingig, Arisztotelésztől Kantig, Bouterweck-ig, Schlegelig, Jean Paulig — minden értékes régi s korszerű új esztétikát ismert s felhasznált; mindenkitől tanult és senkit sem követett másként, mint ahogy ő követelte író társaitól: „eredeti erővel”. S ugyanekkor, a huszas évek első felében végigol vasta, elemezve, a világirodalom nagy drámaíróit s nagy szatirikusait, humo ristáit; a nagy görögökre, s különösen Arisztofanészre, a római színjátékra, s különösen Plautusra, s spanyolokra s a franciákra, Corneille-től Voltaire-ig, Shakespeare-re, Ariostóra, s Metastasióra, a német Klasszikának minden mű vére, az egykorú német irodalom fércműveire sokszor s mindig találóan hivat kozik. ( . . . ) S egész természetességgel sorolja elő kedvelt íróiból, vagy az újab bak, mint Byron műveiből a kívánkozó tanulságokat: Cervantes, Swift, Sterne állandóan rendelkezésére áll. Csak színesíti az összképet az európai festészetre, Poussinre, Claude Lorraine-re tett néhány finom utalás. Szauder József: Kölcsey Ferenc31
□ Egész hazafias lírája egy az aggodalomban s történeti alapúság'ában. Egy aránt különbözik a Berzsenyi-féle elégikus hangtól, de a Széchenyi-féle jövő hittől is. Mind nagyon személyes jellege, mind nemzettörténeti átszövődöttsége: a magyar romantika központi jelenségévé avatja lírájának ezt a szakaszát. — Különbözik említett költő-elődeitől s a többiektől még abban is, hogy hazafias lírája politikai törekvésekkel is kapcsolódott össze, Kazinczy, mint Gyulai írja, mindvégig csak író és nyelvművész maradt, Kisfaludy Sándor sem vegyült a politikai élet mozgalmaiba, Berzsenyi hallgatag volt Somogy megye gyűléster mében, Szemere Pál, az ósdi írók gúnyolója sem lépett fel Pest megyében a politikai új eszmék bajnokául. Kölcsey azonban, ,,a költő, aki ódákat írt a sza badsághoz és az igazsághoz, aki oly hű tolmácsolója volt a hazafi fájdalomnak, az ország termében is a szabadság és igazság eszméiért küzd s a haza jogait védi; az irodalmi reform bajnoka a politikai reform bajnoka is egyszersmind; a bátor kritikus . . . képviselője a politikai jellemszilárdságnak is; . . . az ő alakja egy ércszobor nemzeti újabb fejlődésünk kezdetén, mely az író és hazafi kettős küzdelmeit és dicsőségét hirdeti” (Emlékbeszéd Kölcsey fölött). Nem csoda, ha Petőfi oly kegyelettel tisztelte em lékét! . . . Horváth János: Kölcsey Ferenc3'
□ Első versek, nyugtalan álmok, az ifjúság forrongó emlékei őrzik ittlétét. Egész különös az ő viszonya az akkor m ár hanyatlani kezdő civitáshoz. Nem volt deb277
receni: rokonszenvében, ízlésében, lelkében sem. Példátlan ritkasággal lépett túl azon, amit akkor itt látott, tért ki azok elől, akik lángjain, ábrándjain moso lyogtak ( . . . ) De túllépett mesterein is, mert olyan volt, hogy harcban nőtt, két kezével épített egy nagyszerűbb hazát a fűvészkerti homokra, Cicerón edzette nyelvét a Kollégium anyakönyvtárában, hogy megtanuljon védeni, harcba vin ni, nevelni egy paraszti sorsba süllyedt nemzetet. Ö a mi Kölcseynk. Hát nem drága nekünk ma az, aki valaha Debrecenen tanulta először, hogy mi ellen kell majd megküzdenie? A gyors előrehaladásért, a fölemlkedésért. Ahová később a szabadságharcban szökkent Debrecen, oda is Kölcsey szelleme segítette. Kiss Tamás: A mi Kölcseynk*
□ Kölcsey számára mást jelent Epikurosz, mást Szókratész, mást Démokritosz, mint az általa idézett forrásokban. Különösen változnak az egyes gondolatok kal kapcsolatos vélemények, Kölcsey, forrásai, a korabeli s az egyetemes filo zófiatörténet álláspontjai között mindig érvényesül a különbözés. Az tehát, ami a világkép jellemzéséhez a legfontosabb segítséget képes nyújtani. Kölcsey ( . . . ) életszerű elveket kutat, a „modus vivendi” logikai pilléreit keresi, abszolút igaz ságra tör, a teljesség romantikus vágyaival, de minden időknek példát ad va. ( . . . ) Kölcsey mindent tudni akart, amit a világról múlt és jelen felismert, „a vallástörténet, filozófia, kritika, irodalom, történelem, statisztika legjobb mű veiből”. Pontosan, hitelesen, hogy saját nézetei elkerülhessék az ismétlés, a fel színesség, az olcsó tévedés veszélyét. A filológiai precizitás csak látszólag bizo nyít melyebb tudományos ambíciók mellet — a hiteles világmegismerés eszköze ez, nem végső cél. Szuromi Lajos: Kölcsey Ferenc kiadatlan írásai17
□ Kölcsey Ferenc a haza érdekében kifejtett és soha nem lankodó munkás ságra buzdító szavai és személyes példája rendkívül jelentősek voltak azokban az években, a Szent Szövetség uralma idején. Ezt a korszakot sugározta be Kölcsey személyiségének fénye, aki megtestesítette a herderi, fichtei „nemzet ébresztő” s a heinei „apostol” és „néptribun” eszményét, akik — mint Heine írta — „mindnyájan egy új hitet vallanak, a hitet a haladásban, amely a bizo nyosságból fakad”. Kölcsey műveivel és személyes példájával így nőtt „apos tollá”,akinek hite a haza és a nép jövőjébe vetett hit volt, amelyet még nehéz idejében is töretlenül őrzött és adott át ifjú barátainak. Kölcsey sugározta át a hazai viszonyokra alkalmazva annak az ideológiai, társadalmi és politikai mozgalomnak az eszméit, amely a németek nemzetté vá lásában, a franciák elleni harcában rendkívüli szerepet játszott, annak a pat riótának „tett-filozófiáját”, akire a németek ma is mint egyik „nemzetébresztő jükre” tekintenek. Kölcsey ily módon vette fel a harcot a korábbi évek „köz mételye, az egoizmus”, azaz a közöny ellen. Míg a németeknél a Napóleon elleni harcra buzdított a „tett-filozófiája”, nálunk a jobbágyfelszabadítás feltételét, a közgondolkodás megváltoztatását szolgálta, az új, az aktív hazafiság kimunká lását, amely kilépve a rendi-feudális szemléletből a történelmi múlt közösségén, 278
a nyelv egységén alapuló nemzetfelfogást tekintette magáénak. Mindez a pol gári gondolkodás, a polgári nemzetfogalom kialakulását segítette. Ennek a haza érdekében örökre tettre ösztönző hazafiságnak vált apostolá vá Kölcsey Ferenc, aki emelkedett erkölcsiségével, hitével az ifjúság példájává, a nemzeti eszmények megtartó erejének jelképévé lett, ahogy Kossuth Lajos mondotta: a haza prófétájává és szimbólumává. T. Erdélyi Ilona: Kölcsey és a tett filozófiája38
□ A fiatal Kölcsey, bár kezdettől érintette a klasszicizmus és a kezdődő romantika embereszményének vonzása, árvaságának magányában a szentimentalizmus ba rátság-, költészet- és műveltségkultuszának befelé forduló bensőségességében, poétikus érzelmi intimitásában keresett menedéket. A férfi, az érett Kölcsey közéleti küzdelmei magányosságának szorításában megfordította az arányokat: megmaradt a klasszicizmus és a szentimentalizmus eszményvilágából sok, de a magyar romantika jellemző és megkülönböztető vonását, a tettvágyat, a tett kötelezettséget, a közösségért való tettvágyat és tettkötelezettséget léptette az első helyre. A hazai romantikán belül pedig egyik legjellemzőbb vonása az lett, hogy ez a vágy és kötelezettség mélyen átélt tevékeny sztoikus erkölcsiséggel párosult nála. Németh G. Béla: Barátság és alkotás33
□ Életformáját, elkeserítő magányában végeérhetetlen fel-alá járkálásait olyan elvi jelentőségű stúdium emeli történeti értékké, melyet Petőfi és Arany világ irodalmi méretű költészete fog végérvényesen igazolni; Kölcsey népdalihlete lényegében a Kazinczytól elkezdett és a közös harcok során győzelemre vitt polgári ízlésreform mélyértelmű továbbfejlesztését jelentette ( . . . ) , magában foglalva egyben a liberális-antifeudális fellépés csíráit is. A népköltészet m inta ként való felfogása ugyanis nemcsak a nemzeti eredetiség keresésével s a kazinczyánus reform elégtelenségének tudatával függ össze szervesen, hanem párhuzamos a szabadságharcos szellemű múltidézés és nemességbírálat jelent kezésével is: romantikus fogantatású kezdeményezése mögött rendkívül jelentős világnézeti fejlődés húzódik meg! Rohonyi Zoltán: Kölcsey Ferenc életműve'10
□ Kölcseyt elszemélyteleníti, majdnemhogy puszta fogalommá légiesíti az, hogy nemzeti énekünk szerzője. Még az irodalomértő köztudat is meg-megfeledkezik arról, milyen volt igazában Kölcsey, a költő és a férfi. Hogy műveinek regisz terei a szinte csak a japán költészet remekeivel rokonítható, tündérien finom és csodálatosan tömör sóhaj-versektől szenvedélyes, nagy politikai beszédekig, a jobbágyság melletti harcias kiállásokig (köztük A szatmári adózó nép állapo táról szóló első magyar „szociográfiáig"), a népdal „tón”-jának „találgatásáéig, ostorozó ódáig és a harci riadóig terjed. S hogy nemzeti romantikánk útegyengetője, kora legmodernebbül pallérozott hazai filozófus elméje és a maga határ 279
tálán érzékenységében esendő, végtelenül szenvedő ember volt. Ilyen adottsá gokkal merte, bírta vállalni — a korai tragikus összeroppanást is vállalva ez zel — egy történelemfordító, hősies kor nagypolitikusának szerepét, akinek közéleti művére Kossuth is épített. Julow Viktor: Elöljáró beszéd'1'
□ . . . voltaképp kezdettől fogva idegennek érezte magát idehaza. Elutasította ma gától a feudális életforma egész rendszerét. Az elmaradottságnak, szellemi moz dulatlanságnak, ósdi előítéleteknek, szüklátókörűségnek, egyszóval: a rendiség patriarkális Magyarországának ebben a korban nem volt nála nagyobb gyűlö lője és ellenfele. Semmi sem irritálta úgy, mint a tradíció és a hierarchia moz díthatatlan egyeduralma, amelyet lépten-nyomon tapasztalnia kellett. Az ódivatúság, a szellemi renyheség. az avas tekintélytisztelet. ( . . . ) Az az alapvető tény, hogy Kölcsey nem fogadta el az életformát, amelybe sorsának szeszélye tette, jórészt abból fakadt, hogy számára a létezés hovatovább egyértelművé vált a gondolkodással. Eszméletének alapvonása volt a meditáció, a spekulatív elmélyülés, a reflexiókban gazdag szemlélődés. S bármennyire is töprengő-tépelődő lélekké fejlődött, gondolkodásának irányát rendszerint vala minő összegző-szitetizáló célzatosság és tervszerűség határozta meg. ( . . . ) Alapvető érzelmisége az epedés, a tárgytalan sóvárgás valaminő nem földi, éterien tiszta és anyagtalanul szabad világ után. Elvont, a külső világtól elzárt, szublimált líra ez. Eltűnnek benne a reálisan szemlélhető körvonalak, a meg fogható érzékietek, egybeolvadnak a képek, a fény, a homály. Légiessé válik az anyagszerű, illékonnyá a reálisan megfogható a fiatal Kölcsey költésze tében. Fenyő István: Kölcsey Ferenc'’’3
□ Berzsenyi parázsló bénasága mellett Kölcsey úgy volt magányos és érzékeny, hogy világjavítóként ostorozott, lelkesített, kiábrándított, átkot mondott. Poli tikai szerepet mert vállalni, azoknak az embereknek a gyanútlanságával, akik a tenger habjain próbálnak járni, s volt benne olyasféle sérthetetlenség, amin az örvény lefelé húzó erői egy ideig nem győzhetnek. ( . . . ) Csúfolódó rendelés: annak, aki nem szeret vendégeskedni, lovagolni, vadászni, aki nem iszik, nem cigányozik, irtózik a hangos, trágár szótól — végül gazdálkodnia kell vidéken, hangos és erőszakos társak között, a hangos és erőszakos megyei életben. Bírá latokat ír, és élessége, keménysége a néhány író és olvasó között, akik szerte az országban találtatnak, mély megbotránkozást kelt. Politikai szabadelvűségé vel megyéje haragját zúdítja magára. Amit akar és amit tesz, ahhoz kortársai alig érnek fel. Nem értik, félreértik. A legnemesebb barát. Jobbágyszabadító. S amikor meghal, az ellene izgatott jobbágyok kővel dobják meg koporsóját. Illés Endre: A magány arénája^
□ A fiatal Kölcsey költői attitűdje, ami Berzsenyiben már oly korán kész és 280
változtathatatlan, teljesen bizonytalan. Nincs is még lírikusi arca, amikor a sze mélyiségét dinamizáló etikai és világnézeti dilemmákat már tudatosítja magá ban. Költői pályája ennek megfelelően a személyiség fejlődésének fokozatait, s nem — mint Berzsenyinél — egyetlen individumminőség érlelődését fogja tük rözni. E fejlődés folyamán a kezdetben oldottabb, nyitottabb érzelmessége he lyébe egyetlen „szent” érzelem lép, erkölcsi szuverenitásából egy születő-alakuló új réteg, a polgári értelmiség etikája bontakozik ki; értékszemléletében nincs helye a materiális értékeknek, de utat tör eszméi realizálásához, s a jövőt vizio náló optimista prognózisa nem jóslat, mint Berzsenyié, hanem cselekvésprogram és erkölcsi parancs. ( . . . ) — Az „egészre nézve” cselekedni, s eközben elszenvedni az elszigeteltséget: kilépni önmagunkból, anélkül, hogy valami külső támaszra lelnénk, feláldozni magunkat a közösségért, mikor nincs is közösség, amely elfogadhatná ezt az áldo zatot — íme, ezek azok az ellentmondások, amelyek az aktivizálódó személyi séget a védekező előrehaladás taktikájára kényszerítik s amiért Kölcsey is úgy veszi magára hol a sztoikus bölcsesség, hol a cinikus életfilozófia anyagából ké szített maszkokat, mint alakuló éntudatának hordozható fedezékeit. A Vanitatum vanitas tehát nem semlegesíti a Himnusz költőjének hívő pátoszát, inkább kioldja azt a prófétaszerepből, m ert jól tudja: nem a szent bölcsessége, csak a gyarló ember szorongó hitetlenkedése igazolhatja a „jövendőbe" kapaszkodó reményt. Kulin Ferenc: Kölcsey személyiségének fejlődése lírája tükrében''''’
JE GY ZET EK 1. M u z á r i o n
( É l e t é s L l t e r a t u r a ) I V . P e s t , 1829. 43., 51—53.
2. K o r t á r s a k n a g y í r ó k r ó l . B p. 1954. G9. 3. 4. 5. 6. 7.
B p . 1982. 25., 34. U o . 32. E ö t v ö s J ó z s e f : B e s z é d e k . B p . 1905. I. k ö t . 17—19. K o r t á r s a k n a g y í r ó k r ó l . B p . 1956. 52. B u d a p e s t i Á r v i z k ö n y v . P e s t . 1840. 223—224.
8. K o r t á r s a k n a g y Í r ó k r ó l . B p . 1954. 58., 62. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20 . 21 . 22 .
23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 3B. 30.
M a g y a r s z ó n o k o k é s s t a t u s f é r f i a k . P e s t . 1851. 332. Z i l a h y K á r o l y v á l o g a t o t t m ü v e i . B p . 1961. 194. G r e g u s s Á g o s t : í r ó i a r c k é p e k . B p . 1934 49— 51 B p . 1875. 278—279. B p . 1878. 20—21., 44—45. B p . 1885. 172—173. B e ö t h y Z s o l t : A m a g y a r n e m z e t i i r o d a l o m t ö r t é n e t i i s m e r t e t é s e . B p . 1888. I. G y u l a i P á l m u n k á i . B p . 1928. IV . k ö t . 99—100. M a g y a r t ö r t é n e t i é l e t r a j z o k . B p . 1906. 7—8., 67—68. P i n t é r J e n ó : A m a g y a r i r o d a l o m t ö r t é n e t é n e k k é z i k ö n y v e . B p . 1 921. I . k ö t . 480. K r ú d y G y u l a : Í r ó i a r c k é p e k . B p . 1957. I . k o t . 36—37. S z e r b A n t a l : G o n d o l a t o k a k ö n y v t á r b a n . B p . 1971. 29 42—43 B p . 1927. 3. S z o m b a t h e l y . 1931. 38. H a t v á n y L a j o s : i r o d a l m i t a n u l m á n y o k . B p . 1960. I I . k ö t . 7 7 - 7 8 . B ó k a L á s z l ó : V á l o g a t o t t t a n u l m á n y o k . B p . 1966. 45. N y u g a t . 1938. I I . 80 — 8 1 . S z á z a d u n k . 1938. 254. H a l á s z G á b o r : T i l t a k o z ó n e m z e d é k . B p . 1981. 275—276. R é v a i J ó z s e f : V á l o g a t o t t i r o d a l m i t a n u l m á n y o k . B p 1968. 18—19., 40—41. B p , 1838. 4., 21. B p . 1938. 131—132. S z a b o l c s i S z e m l e . 1938 . 0—10. s z . 225—220. B a b i t s M i h á l y : E s s z é k , t a n u l m á n y o k . B p . 1978. I I . k ö t . 674. B p . é. n . (1940) 138. B p . 1955. 64., 140— 141. H o r v á t h J á n o s : T a n u l m á n y o k . B p . 1956. 186—187. A l f ö l d 1963. 9. s z . 95. I k t .1971. 1—2. SZ. 241—242. A H y m n u s k ö l t ő j e . N y í r e g y h á z a , 1974. 56. I t k . 1974. 1. s z . 78.
k ö t.
167— 168.
281
40. 41. 42. 43. 14.
K o l o z s v á r —N a p o c a . 1375. 86, K ö l c s e y F e r e n c t e s t a m c n t o m a . B p . 1982. 18—20. F e n y ő I s t v á n : H a z a é s e m b e r i s é g . B p . 1983. 1G4., KJ8—169., 171. É l e t é s I r o d a l o m . 1985. 24. s z . l .. 4. K u l i n F e r e n c : K ö z e l í t é s e k a r e f o r m k o r h o z . 3 p . 1986. G4., 104—105.
ö sszeállíto tta: Koroknai Róza
Szemere Bertalan (1812—1869) Az 1832—36-os pozsonyi diétán az or szággyűlési ifjúság egyik vezére volt; a forradalom után a Kossutli-kormány mi niszterelnöke lett. A Budapesti Árvíz könyv negyedik kötetében jelentette meg a Kölcsey emlékezete című munkáját.
Wesselényi Miklós (179G—1350) Az országgyűlési főrendi ház vezére, Széchenyi barátja, az ellenzék vezére volt. 1834-ben a magyar és erdélyi táb lák könyvnyomda állítása, s a Szalmár megyei közgyűlésen az örökváltság dol gában mondott beszéde miatt perbe fog ták. Kölcsey volt a védője.
JÁNOS ISTVÁN:
„A dalköltőn fekszik átok...” (A lírikus Kölcsey)
Magyarság és európaiság, hazafiúság és kozmopolitizmus, a világ, az európai szellem birtokbavétele — ez volt a magyar értelmiség öntudatra ébredésének ezeréves dilemmája. A régi századok emberei hosszú peregrinációk, külföldi egyetemjárások után tértek vissza európaivá nevelni a magyarságot, vagy — 282
és ez talán gyakrabban volt osztályrészük — belebukni vállalásukba. Mert csak keveseknek sikerült töretlenül végigjárniuk kelepcékkel kikövezett útjukat. Misztótfalusi Kis Miklós és Heltai Gáspár, Bornemisza Péter, Balassi Bálint, a bibliafordító Károli Gáspár, Comenius és Apáczai Csere János, Pázmány Péter és a negyven gályarab prédikátor, Virág Benedek és Kazinczy Ferenc — hogy csak találomra kiragadott neveket említsünk — térben, időben és hitvallásban való távolságuk és különbözőségük ellenére sorsukban és munkásságukban a magyar történelem évszázadainak ama tanulságát hordozzák, hogy a szellemi ség csúcsaira, a nemzet kultúra legmagasabb fokára éppen az európai grádicso kon keresztül vezethet csak az út. Keveseknek, a kiválasztottaknak, de leginkább közülük is az elátkozottak nak osztotta a sors ezt a küldetést: felvállalni az írástudók felelősségét, európá vá álmodni az Ecsedi-láp vidékét, Athént varázsolni a Bodrog távoli partjaira, vagy a Sátor-hegy alján éleszteni a magyar literatúra szunnyadó lángjait — a magyarság megtiport öntudatát — s így vagy úgy, ahogy lehet: európai szel lemmel megbosszantani a ,.gémeskút, malomalja, fokos” bárgyú tespedését. Mondhatjuk joggal: ez a magyar értelmiség történelmi öröksége. Az egy másra következő századok halmozták a megválaszolatlan kérdéseket, a nagyvilág nem kevésbé ellentmondásos kihívásait a kései utódok vállára, hogy aztán a tizenkilencedik század első harmadában a kérdések — tovább nem elodázhatóan — tettekben gyökerező választ követeljenek. Kölcsey ennek a válaszra kényszerítő kornak szülötte. Sorsa egy sajátos belső tragikum megélése a világ külső és a személyiség belső ellentmondásainak kettős szorításában. A magyar írástudók történelmi küldetésének örököse, ám nem a látványos külső csatározások, hanem a sokkal kevésbé érzékelhető nagy belső konfliktusok, küzdelmek hérosza. Végletesen érzékeny költő, teoretikus poéta, sérülékeny, s ugyanakkor mégis az aktivitást, a társadalom- és nemzet jobbítás konfliktusait is vállalni tudó és akaró reformer. Esztétikai-filozófiai műveltsége a korszak Magyarországán egyedülállóan széles körű és mély, ám válságokkal meg-megszakított pályáján éppen a mindenkori esztétikák és lét filozófiák kétségei érlelnek meg benne elbizonytalanító felismeréseket. Gondol kodó, filozófus-költő, mondják, ám a tudós poéta álarc mögött felsejlő, majd egyre markánsabban megfogalmazódó igazságok súlya nyomasztja, ö az első modern értelemben vett magyar européer, nemzetibe oltott világpolgár, provin ciába kényszerített géniusz — egyszóval: a magyar értelmiségi tudat egyik első — ha nem legelső — modern képviselője. Birtoka a gyakran sártengerré váló szatmári vidék, önsorsa a porba kény szerített géniusz csendes, csak a lélek legmélyén átélt tragikuma. Lírája a fen ségre hivatott, ám a groteszkbe hullott ember keserű iróniával intonált sors értelmezési kísérlete. Nemzetet vágyott látni, sürgette türelmetlen e látomást, magányban, elvbarátaitól távol kárhoztatta a provinciális viszonyokat, ám még sem engedett a hívó szónak: nem költözött Pestre, az akkor m ár szellemi cent rummá vált városba, m aradt a tájon. Kölcseynek szüksége volt a magányra, hogy aztán visszavágyjon a barátok s a pesti ifjak szellemi közegébe. Pestről azonban minduntalan visszahívja Cseke és Szatmár — a magánynak korántsem csendes, de sokkal inkább gondolatokat letisztító, tetteket előkészítő cselekvő, aktív szabadsága. önm aga vált művé. Költészet és költő, alany és tárgy belső és külső azonos ságát vallja a költői szemlélet, s ez körvonalazódik egyre markánsabban, érlelve a Kazinczyval való elvi ütközés, majd végleges szakítás lehetőségét. A szeretve 283
tisztelt — s végleg soha meg nem tagadott széphalmi mester, diákkorának áhí tott patrónusa, kinek elveit maga is nem egyszer védte a pennacsaták frontján, tán soha nem fogta fel, hogy Kölcsey számára a művészet nem csupán esztétikai tényező, hanem érzés és képzelet, a végletek közt csapongó lélek valamely har monikus egységben való megnyugvása és megnyugtatása, az önkifejezés egyet len olyan adekvát formája, mely kizárólagosan biztosítja a belső megnyilatko zás, a genius teremtő önmegvalósításának lehetőségét. A géniusz, a zseni, az egyén és egyed fölött álló abszolút szellem birtoklója felül áll a hétköznapi világon, kívül áll téren, időn és társadalmon egyaránt. Csak önmagával mérhető: s önmaga azonos önnön teremtő gesztusaiban meg nyilatkozó eszmeiségével. S ez az eszmei alapállás korán körvonalazódik a fiatal Kölcseynél, minthogy lírai-poétai elvei is hamar kialakulnak. Életműve eme korán kialakított eszmei-költői alaphangnak modulációira épül, ezt mélyíti, s terheli meg az egyén, nemzet és emberiség egyre súlyosbodó gondjaival. Éppen ezért Kölcsey számára az alkotás elsősorban nem nyelvi produkció, nem hagyományos értelemben vett költői produktum, opus rhetoricum, „verscsinálás”, hanem az önmegvalósítás teremtő emberi gesztusa, ha éppen nem is teljesen spontán, keresetlen és teljesen újszerű módon. Mert vállalása is ez a költészet a múltnak, a hagyományoknak, az emberi és magyar kultúra egyete mességének, a klasszicitás formavilágának éppen úgy, mint a protestáns prédi kátorok indulatainak avagy a jeremiádok jajkiáltásainak. Tagadhatatlan: költészetének a mai versízlés számára kevésbé megfelelő esztétikai egyenetlenségei sok esetben inkább elfedik, mintsem kidomborítják ezt a belső késztetést; mégis, közelebbről megvizsgálva, éppen ezen egyenetlen ségek figyelmeztetnek leginkább arra, hogy Kölcsey számára maga a megnyilat kozás olykor fontosabb volt, mint a megformálás mikéntje. A nyelvi m atéria — úgy tűnik — olykor csak a szükséges rossz, mely tompítja és hamisítja mindazt, amit legőszintébben és legintenzívebben az ember elemi érzelmi gesztusai ké pesek kifejezni (Elfojtódás). A költészet túl van a ráció és a logika világán, túl a retorikai, nyelvi, stiláris produkciók iskolás szintjén: meri vállalni a bizony talant, a sejtelmeset, a lélek szentimentálisra emlékeztető — de korántsem szen timentális! — modulációit, az individuális zseni-világkép nyílt megvallását — s mindezekkel együtt kényszerű ballasztként a mindennapok fojtogató atmosz féráját. Életében és költészetében egyaránt az antinómiák embere. Valóság és esz ményi, reál és ideál sokszor élesen szembeállított, sorsszerűén átélt, s nem csupán spekulatív módon kimódolt, értelmezett ellentmondásában gyökerezik Kölcsey költészetének egyik meghatározó alapélménye. A belső feszültségek, kétségek, a soha meg nem oldható erkölcsi és társadalmi problémák illúziótlan szemlélője a költő. A reál ellenében álló ideál azonban más feloldozást kínál nosztalgikus vágyainak: az antikvitás akkor még elevenen élő, s átértelmezésre, átértékelésre mindenkor alkalmas hagyományrendszerét, mely, jóllehet, a korabeli iskolai oktatás gerincét képezte, ám mégiscsak kevesekben érett egyéniségbe asszimi lált szemléletté, a világkép integráns részévé. Kölcsey számára az antikvitás el sősorban nem az iskolás retorikák példatárát jelentette, nem a nyelvi kifejezés tökéletességét, sem a „szeretem Horác által tudni, mi az igazság” naiv szentenciázását, csupán csak egyet: a szellemi teljesség modelljét. Más szóval a jelen való hiátusainak betöltését, mindazt, ami a partikularitásba szorított ember tel jességvágyát jelenti, a görög kalokagathia, a szép és jó eszményének össztár sadalmi szempontból is hasznos egységét. Schiller és Jean Paul művei nyomán 284
az antik világ Kölcsey számára nem csupán egy naiv kezdetnek örökre bezárult korszaka, hanem cselekvési minta is egyben: megtartó erkölcsi ideál. A klaszszikus múlt alakjai — még ha az antikizáló szemlélet szükségszerűen át is adja a helyét a tízes évek végétől egy nemzetibb költői programnak — vezérszerepet töltenek be öntudatra ébredésének pillanatától egészen haláláig Kölcsey éle tében. „Én a római és görög nyomokat imádva szemlélem" — írta egyik levelében, s valóban, életét végigkíséri az antikvitással folytatott állandó párbeszéd: Bión és Homérosz, Lucretius és Cornelius Nepos, Arisztophanész és Xenophón, a köl tők közül pedig Hésziodosz, Lukianosz, Phaedrus, Vergilius, Ovidius, Horatius voltak állandó szellemi útitársai, no és a Platón-közvetítette Szókratész, s pél dája nyomán az a sztoikus morálfilozófia, mely költészetének is, életének is vezérfonala lett, s mely nélkül nem jöhetett volna létre legmélyebb erkölcsi gondolati fogantatású műve, a Parainesis. Az antikvitás ismerete, a retorikus-klasszikus műveltség — ami Kölcseyt éppúgy jellemezte, mint neves és névtelen kortársait — egyfelől egy műveltségi tradíció: az oktatásban ez uralkodik, a közéletre felkészítő szónokképzés, a klaszszikus humaniórák ideáljai és fogalmai határozzák meg a kor művelődési arcu latát; másfelől azonban — s épp a legnagyobbaknál — az européer szemléletre és stúdiumokra felkészítő alapozó képzés, a szemléletté érést megelőző korszak nyers nyelvi matériája, mely csak később szintetizálódik a műveltség szerves részévé. Ez a retorikai műveltség alapozta meg Kölcsey antikvitásképét, erre, mint alapra épültek rá esztétikai-filozófiai nézetei, s ez ösztönözte nem kis részben új utak, magatartásformák keresésére. Antik és modern nem ellentétet, hanem egymást kölcsönösen kiegészítő és feltételező müveltségrétegeket jelent számára, anélkül azonban, hogy az időtávlat, a régiség avagy a modernség rangsorát meg határozná. S talán igaznak könyvelhető el az a sejtés is, mely szerint épp az antikvitáson vezet az út a nemzetihez: az egyetemes kultúrából bontakozik ki a magyarság immáron időben is kivetített és körvonalazott azonosságtudata (Balassa, Szondi, Zrínyi dala, Himnusz stb.), mely szükségszerűen találkozik az egyetemes európai kultúra kortárs és az antikvitásba vezető irányaival. Természetes, ez az antikvitásra épülő, s azt továbbiakban is tudatosan építő, önmagába olvasztó alkotói m agatartás poétikailag is pregnáns megnyilatkozási formát nyer. Ez, jól ismert, nem egyedül Kölcseyre jellemző: bizonyos tekintet ben — ha a gyakorlat, a praxis oldaláról nézzük — ő sem tett mást, mint enge delmeskedett a konvenció diktálta formanyelvnek, az antikizálás végső soron iskolás, majd a klasszicizmus által kötelező normává emelt gyakorlatának. Köl cseyre is jellemző — s végső soron finom áttételeken keresztül egészen napja inkig modulálódik — az a költői gyakorlat, mely mondandójától függetlenül szinte ösztönösen leli meg a kifejezés retorizáltabb formáit, mégpedig spekuláció és modorosság nélkül. A költői egyéniség ezt érzi az egyedül lehetséges megnyi latkozási formának, nyelvi-poétikai struktúrának. (És ha ettől eltér, tüstént lát szik a bizonytalanság: idegen vizekre tévedt). A retorikus szerkezet, a szónoki beszédhez hasonlatos felépítés, a versstruk túra, mint összetartó forma, tagadhatatlanul fegyelmet és komponáltságot kölcsö nöz a versnek, mintegy alakzataival követi a nyelvi közlés logikáját: érvel, cá fol, bizonyít — a törvényszéki actiók (peres eljárások) menetét követve, hogy aztán szabályos konklúzióban oldja fel az érvek és ellenérvek vitáját (Himnusz, Zrínyi második éneke, Vanitatum vanitas, Huszt stb.). Jóllehet, a fiatal Kölcsey 285
a maga klasszicizáló ízlésprogramjával vallja ugyan a stílusimitáció, a klasszikus példaképek követésének eszményét, és később, a teremtő zseni sem tagadja meg, sőt nagyon is követendőnek tartja a nagy elődük példáját, mégsem egyedül a klasszikus hagyománynak köszönhető a magyar romantikában mindvégig erő teljesen megnyilvánuló szónokiasság és pátosz: a klasszikus költészet retorikussága és inspiráló szerepe mellett alighanem a magyar jogi műveltség stílusha gyományai is beépülnek a költői önkifejezés pátosszá felfokozott gesztusaiba. Átlényegülnek és alapvetően átértékelődnek Kölcsey lírájában a klasszika nélkülözhetetlen kellékei, a mitológiai apparátus elemei is. A klasszikában pusz tán díszítő funkciót, fogalmi perszonifikációt, metaforikus beszédmódot jelentő költői gyakorlattal szemben Kölcseynél valamely elvont, biztosan alig konkre tizálható ideálvilágot idéznek az antik mitológiai alakjai. Kétségtelen: viszony lag fiatalkori verseit is jellemzi már az a bizonyos fajta hermetizmus, mely el sődlegesen valamely tökéletesség utáni nosztalgia érzésébe burkolózik; a költé szet, a szerelem és a haza kérdésfelvetései egy lebegő, tárgytalan, elomlóan lágy lírai ideálvilágban nyernek költői formát, inkább a sejtetés, mintsem a konkré tumok szintjén. Szakít tehát a didaktikus — klasszicizáló közlésmóddal, a költői dikcióba emelt mitologikum így több rétegű jelentéstartalm at és egy bonyolultabb, komp lexebb, individuálisabb életérzést képes közvetíteni. A klasszika racionalizmusa még megkövetelte a mitológiai utalásrendszerek oktató-példázatszintű egyete mes transzpozícióját. Kölcsey az első, aki tudatosan szakít — Ungvárnémeti Tóth László mellett — nálunk ezzel a hagyománnyal, s az antikvitás toposzai egy sajátosan individuális létélmény átlényegített, több jelentéssíkú kifejező elemeivé válnak. Az ,.ideálok bájhona”, a „nyájas képzelet” által terem tett egyéni mítosz világ az elvágyódó zseni belső Tusculánuma, ugyanakkor a földön felülemel kedő géniusz nagyságának biztosítéka. A Genius száll c. — ha úgy tetszik, programvers — ennek a mítoszteremtő képzeletnek mint költői lényegnek kö vetelése, az önértékelő gesztusok mitikusig való felfokozása. A modor és a stiláris megformálás a m ár ismert retorikus típust idézi ugyan, a kifejtett tarta lom viszont már egy lényegileg és minőségileg új szemlélet és életérzés kibonta kozását ígéri. A hangsúly ezen az újszerű minőségen, elvi-eszmei alapon van, nem pedig a stiláris és nyelvi matérián, mely jórészt még hagyományos elemek ből építkezik. Az antikvitáshoz való tudatos és szükségszerűen folyamatos viszszacsatolás egyik formája éppen a mitologikum átértelmezett, individualizált alkalmazása: a klasszikában még egyezményes jelrendszerként megjelenő mito lógiai apparátus Kölcsey költészetében az ideál, a mitikus aurea aetas, az arany kor utáni vágyakozás hordozójává válik. Az előzmények, természetesen az antikizáló, iskolás-retorikus kurzusig ve zetnek vissza, s valóban, a tízes évek verseiben a mitologikum díszítő jellege még meghatározóan szembeötlő (Búcsú B .. .-tői, Végnyugalom, Kívánság), bár már tagadhatatlanul jelen van és kísért a fentebb már jelzett átértelmezési szán dék. Az olyan költeményekben, mint pl. a Phantasia, a Kedves sírja, vagy a Szemerémhez m ár az antikizáló motívumok konvencióival hangolja a „görög lant dicsőségé”-re líráját. Legteljesebben talán ebben épül ki az a mitológiai utalásrendszer, mely egyetemest és nemzetit fűz egyetlen szétbonthatatlan egy séggé, kultúra és műveltség totalitására tekintve, s ezt bontja ki, árnyalja szinte elomlóan lágy dekadenciával a versen végigvonuló antik mitológiai jelképrend szer. A Genius, Elysion, Echo, Seraph, Musa, Olyrnp, Luna, Hesper, Nymphák 286
és a többi toposz — bár a klasszikának szinte laposra koptatott kellékei — a nemzeti géniusz vágyott felemelkedésének óhajtását hordozzák — a görögség aranykora köszöntsön immár hazánkra is: Vegyék fel ömlő hangjainkat Kárpát kinyúló szirtjai, Érezzék forró lángjainkat Ister zöldellő m artjai; A dalra szebb honunk leanyi Miként Nymphák táncoljanak, Berkeink, mint Széphalom virányi, Elysionná váljanak. (Szeméremhez, 1811.) Az óda pátosza, emelkedettsége az antik pindaroszi—horatiusi hagyomány óta megköveteli a mitologikum által biztosított allúziórendszer kiaknázását, ugyanakkor ez a fenség egyben hűvösséget, mondhatni tárgyias lírát eredmé nyez. A költő objektiválja, egyezményes jelrendszerbe „kódolja” a gondolatot, távolítja magától az élményt — megteremtve a reál ellenében csakis így létre hívható ideált. Jellemző, főként Kölcsy korai korszakára, hogy a költő jobbára akkor bujtatja érzelmeit mitológiai álarcba, mikor valami nagyon közelről érin ti. így az 1814-ben írott Szerelem c. töredékében a költészet isteni eredetű tisz taságát hivatásként ruházza önmagára is: Ne, Múzsa, lantod reszkető húrjára Ne jőjön semmi durva, semmi rút; Szennyetien áll a Gráciák oltára, Hol nyitva minden szépnek van az út. A tiszta költő fűzhet csak hajára Örökre hervadatlan koszorút. Hasonló alkotáslélektani és verstechnikai jellegzetességgel él a szerelem témakörében is. Az élmény jobbára itt is a mitológiai perszonifikáció álarca mögé bújik, többnyire alárendelve valami egyetemesebb eszmének vagy érze lemnek, mint pl. a hazaszeretetnek (Rákos Nymphájához). A mítoszok messze ségébe helyezett idill olykori sóvárgása az idill elérhetetlen távlatában új mítosz teremtésre sarkall. A fantázia síkján az álmok kozmikus végtelenjében sejlik fel az univerzumba helyezett boldogság látomása (Holdhoz. 18251. mint a költői én elidegeníthetetlen alapélménye: Képzetemben száll egy édes álom, Lángvonással egy kép bennem ég, Folyton érzem és még sem találom, Itt közel leng e bús messzeség. (Holdhoz) Találóan állapítja meg Horváth János egyik legszebb tanulmányában: részéről szinte cl sem tudja képzelni a teljes, tiszta kielégülést, csak helyzetdal formájában, másnak tulajdonítva, másnak a helyébe képzelve vagy mitológiai csoda formájában”. Ez a „mitológiai csoda” antik téma
„Maga valami magát, és mo 287
dern élmény egységében, egyéni és egyetemes valami szerencsés megnyilatko zásában legteljesebben talán az Endymion c. (1823. ápr.—1824. febr.) költemé nyében valósul meg. A vers epikus fonalát tekintve az antik görög mítosz para frázisa: a történet szerint Endymion pásztor szerelmes lesz Szelénébe, a Holdba. Zeusz Szeléné kérésére halhatatlanná teszi Endymiont, aki egy barlangban aludván örök álmát várja az őt minden éjjel csókkal meglátogató istennőt. Földi halandók és istenek (vagy istennők) szerelme már az ókorban is a vágyott ideál harm óniájának elérhetetlenségét példázta, Kölcseynél azonban első pillanatra is leginkább szembetűnik az érzés intenzitása, az ihletett költői dikció lélektani hitele és mélysége: Ö kapj fel engem pályád távolába, Vagy szállj le hozzám lángösvényeden! Csak egy tekintést fátyolod titkába, Csak egy sóhajtás égi kebleden: S lelkem, röpülve lényed ellenébe, Sugáraidnak olvadjon fényébe! A tárgyias-epikus közeg funkciója — ismét csak Horváth Jánostól kölcsö nözve a kifejezést — az, hogy „a Kölcsey-féle eszményi szerelemérzésnek való ságélménnyé tárgyiasítását tette lehetővé költészetében: egyetemivé, szimbó lummá avatását annak. Valóban éppoly szimbolikus példája Endymion a földi ember mesést, tündérit, föld felettit, mennyeit sóvárgó vágyának, mint Cson gor”. S tegyük hozzá: az eszményi köntösébe szinte észrevétlenül burkolja az élményit, az epikusba a lírait, a mitologikum egyetemes jelrendszerébe az egyé nit, az individuálist. A megtalált ideál mitikus igazsága hordozza a költő önsor sának be nem teljesedett vágyait. A költő igénye az élmény kiírására alanyi jellegű lírát kívánna, ám a hagyomány, a konvenció tárgyias-mitologikus kö zeget kínál az önkifejezésre. S talán ez a közeg áll a legközelebb a tízes-húszas évek Kölcseyjének ideálkereső magatartásához. Mert létének legállandóbb álla pota ,,a tárgytalan és megfoghatatlan középpont, a mag nélkül gomolygó fáj dalom” (Németh G. Béla) ritkán leli meg inkarnációjának, megtestesülésének olyan elementáris, vallomás-kitörésszerű megnyilatkozási formáját, mint az Elfojtódás-bán. Az egyéni mítosszá emelt görög kultúrélmény adja számára így az egyik alkalmat, mely beteljesíti — Németh G. Béla szavain szólván — „azt az egyed fölötti eszményi tárgyat és formát, mely az egyeditől az egyetemesbe, az esetlegesből az abszolútba, a jelenségből a lényegbe emel”. „A mélyen gondolkodót — írja róla Szegedi Maszák Mihály — nem a gyö keres pálfordulások, hanem a kezdettől meglévő felfedezések mindig újabb á t gondolásai jellemzik.” S valóban: Kölcsey számára is lassan tudássá érik a fel ismerés: az antikvitás eszményei, az ideálok világa egy mindörökre letűnt esz ményi kor szépséggé szublimált nosztalgiái csupán. Innen egyenes út vezethetne a közösségi líra, az alkotó és publikum kölcsönös viszonyát feltételező nemzeti költészethez, ám szükségszerűen meg kell előznie mindezt az önkörében való elmélyedésnek, a költő lét és szerep tudatosításának, melyről olyan versek ta núskodnak, mint a Phantasia, A Holdhoz, A költő, Az acatia. Az eszményiről való leválás egy lépés az autonóm, önelvü nemzeti líra megteremtése felé; az ideálvilággal való szembenézés, az átértelmezés folyamata a tízes évek második felében válik Kölcsey lírájában mintegy alapjelentéssé, pl. A Holdhoz c. költe ményében: 288
Istenasszony! képed sugarától Most elvált a kínos ideál, S képe helyett Éván nektárától Vígan habzó rózsás kelyhem áll. Csendes éjjelimnek szent homályán Szívok lelkesítő cseppeket. Istenasszony, fuss az égi pályán! Nem nézem m ár sírva képedet. Pedig az ideáloktól való elszakadás korántsem könnyű, s teljesen soha nem is sikerül, még akkor sem, mikor a húszas évektől egyértelműbben közösségi nemzeti indíttatások határozzák meg költészetét. Szemeréhez intézett nagy fon tosságú levelében m ár 1815-ben jelzi a költészet — és a költő — aktivitásigé nyét, s immáron nem az elvont eszmények, hanem a konkrét cselekvési formák keresésének szándékát: „Csak egy szikrát, édes barátocskám, azon lángtól, mely a még fiatal Szokratesznek lelkében lobogott — s mi nem lehetne belőlünk? Az érzékenység, a speculatio, s a történetek nyugodt keresése egyformán elron tanak bennünket. Csinálni kellene, csinálni, ifjú barátocskám! Én akit körül ményeim ezen puha inactivitásba süllyesztettek így el, nem kiáltozom talán azt neked, még ifjúnak, hasztalan. A cselekedetek, a publicumban való forgás fo r málnak hasznos embert, s egy így formált ember, ha szívében hordja a szépnek a magvait, lesz osztán Pásztorivá, Desőfivé!” Dubos abbé és Herder nyomait követi, mikor nemzetinek és görögségnek ilyen hasznos egységét fogalmazza újra — immár a történetileg értelmezett nem zet felemelkedési perspektívájára vonatkoztatva. Egyúttal távolodik a klasszikától és Kazinczytól. A nemzeti tematika egyre nagyobb teret s egyértelműbb jelentéstartalm at követel magának lírájában. Példának okáért m indjárt a Rákóczi, hajh, Bercsényi, hajh! c. hazafias ódájá ban, mely egy nemzet múltjának és jövendőjének víziójával sejtet talán bizta tóbb perspektívát a csüggedt kor magyarjai számára: S ledőlt országok hamvain Egy szép hon támad fel. Mely lelket tölt, mely szívet ráz Neve zengésivei. A nemzeti romantika talán három műfajban teljesedik ki Kölcsey lírájában: az óda, a románc és a népi ihletésű dal műfajaiban. Eme utóbbi jelzi talán a klasszikától való távolodását a legegyértelműbben, de ugyanakkor legellent mondásosabban is. Érzi, látja a népköltészeti inspirációk szükségességét, ám számára nem a „népihez” közel álló spontán élmény szülötte a népdal, hanem komoly s megszenvedett tanulmány tárgya, a szokatlannal való kísérletezés ered ménye. „Nehezebb stúdiumon egész életemben nem vala. Felvettem valami rím ről rímre, tárgyról tárgyra ugráló parasztdalt, s annak form ájára csináltam előbb a legmindennapibb, keresetlen, pór kitételekkel dalt, s azután nemesítém meg egyik sort a másik után. így tám adt a Hervadsz, hervadsz, szerelem rózsája c. népdalszerű mű is” — vall ő maga az 1818-tól 23-ig terjedő pályaszakaszának műfajkereső gyötrődéseiről. Ezek a gyötrődések azonban mégis szemléletté érett esztétikai felfogást eredményeztek, s a dalnak azt a formáját, melyben meg marad ugyan az egynemű érzésmodell, mégis mélyen hiteles lelki élményekből 289
fogan, azokat elégíti ki. (Bú kél velem, Csolnakon, Hervadsz.) Az esztétikum, a külső forma emlékeztet Kölcseynél a „parasztdal tórc”-jára csupán, a tartalom itt is annak a belső hiátusnak a kifejezésére, kitöltésére szolgál, mint korábban a „kínos ideál’’ görögség aranykorába visszavetített világa. A népdal is szemé lyes ügyévé vált. „nem népi alak ajkára képzeli; érzelme, ihlete az ő sajátja, még nyelvével sem szenveleg népi e re d e t. . . Az érzés, amit kifejez annyira az övé, hogy szinte valamennyi dalában ugyanaz, feltűnő ellentétben Kisfaludy keresett változatosságával-' — írja róla Horváth János máig alapvető Kölcseytanulmányában. Lírai lecsapódások románcai is, még ha tárgyiasított közegen üt is át, su gárzik ki a lírai alapélmény, maga a műfaj pedig a modern nyugat-európai mű formák meghonosítására tett kísérlet irodalmunkban. A románc fogalmát talán Ungvárnémeti Tóth László használta először Magyarországon, 1816-ban kiadott versei jegyzeteiben szól róla, s általában történeti témájú, rövidebb terjedelmű költeményt értett rajta. Schiller és Goethe példája inspirálta a műfaj hazai meghonosítását, de Kölcsey előtt olyan műfaji előzmények is lebeghettek, mint a korban méltán népszerű Kisfaludy Sándor regéi. A nemzeti téma historikuma, az epikus-balladisztikus tartalom, az objektív jelleg, a tárgyiasitás szándéka — mind, mind kísérlet végeredményben az ala nyiságtól való eltávolodásra, az objektív költészet megteremtésére. Valójában azonban itt sem történik más, mint amit a mitológiával művelt: csak éppen itt a nemzeti, s olykor a népivel színezett nemzeti jeleníti meg, s önti a történelem alakjai köré font mítosznyelvbe, egyéni-nemzeti mítoszrendszerbe az eszményi egyénfölötti, énfölötti, fájdalmakkal terhes sorsát, de mégis felemelő tragiku mát (Dobozi). A nemzeti historikum, a magyarságnak mint kultúrélménynek a felfedezése, a tragikus — olykor elborzasztó — fenségének a felvállalása (Róza, Éji temetés, Vérmenyekzö, Dobozi) érződik a költői szándék oldaláról Kölcsey románcaiban. A tárgyias-epikus jelleg azonban csupán elfedi, de nem feledteti azt a lírai alaptónust, mely a költőnek mindvégig sajátja, s legszemélyesebb ügye. Másfelől viszont a romantika nemzeti múltkultuszára rezonáló legjobb románcai a heroikus történelmi távlat erkölcsi példázatát nyújtják a jelennek (Dobozi). S nem ösztönös, nem is meglepő e múlt iránti érdeklődés: ez Kölcsey alap műveltségének, világképének elidegeníthetetlen része. A nemzeti hagyományok az ő számára a magyar kultúra egyetemes eszmei-művelődési és művészi örök ségét jelentik, nem pedig az egészből önkényesen kiragadott, ilyen vagy olyan megfontolás alapján kijelölt, ennélfogva egyoldalúan abszolutizált motívumok piedesztálra emelését. A romantikus képzeletet a nemzettudat fegyelme tartja ésszerű határok között a cél, a nemzeti újjászületés érdekében. A múltfolytonosság jegyében Kölcsey vállalja azt a protestáns hagyományt is, melyet a történelmi távlat óha tatlanul magával hordoz; úgy is mint osztályának szellemi örökségét, de úgy is, mint a prédikátorok nemzetostorozó, felrázó indulatát, de beletartozik ebbe az indulatba az a rebellis-kurucos tradíció, mely a Rebellis vers-ben, vagy a Rákos c. költeményében éri el egyik tetőpontját. A Rákos vízió a régi, a szabadságért küzdeni tudó magyarságról, s ezt a morált kívánja a jelen tükrében cselekvő nemzeti erényként szemlélni a költői óhaj:
290
Magozz fel, ó vér, puszta mezőnk fölett, S teremj magodból szép csemetét nekünk. Ah, szélveszek közt nyert honunkat Rút puhaság özönébe fojtjuk! A nemzeti eszmények táplálója, az identitás egyik legfontosabb és elidege níthetetlen összetevője az a múlt, mely közhelyszerűen a jelen és a jövő záloga A világgal való számvetés az általános emberi gondok és elvont filozófiai kérdés felvetések után immár a haza sorsával való szembenézést jelenti. Az átvérzett nemzeti sors tudatosul szándékolt vállalássá az 1823-ban keletkezett Himnusz ban. A jeremiádok, a protestáns kori nemzet- és népsiratók hangnemébe burkolt jövőféltés ölt benne határozottan körvonalazott formát. A Szubjektív sorsfilo zófia alapja a negatív történelmi tapasztalás: ezt hordozza a balsors egyete messé növesztett, egyént és nemzetet egyaránt lebíró fogalma. A nemzeti pusz tulás erkölcsi okok miatt szakadt a magyarságra, minden idődimenziót kitöltő büntetésként: nem csupán a múltat, a jövendőt is megbünhődött nép ez (a pro testáns világképből ered ez a felfogás, hiszen a katolikus felfogás szerint csak a múltért lehet megbűnhődni). Ennek a népnek azonban a történelem sodrában kovácsolódott ki balsorsában is megőrző egyetlen megtartó értéke: a „megfogy va bár, de törve nem1’ szilárd helytállást, a virtust sugalmazó alaptulajdonsága Ez pedig mélységesen azonos Kölcsey morál- és történelemfilozófiájával, azzal a sztoikus alapállással, mely a nagy példakép, a tudatosan vállalt költő előd, Zrínyi Miklós életében és költészetében vált a későbbi korok számára is köve tendő példát adó alapjelentéssé. A nemzeti értékszférák, a heroikus példázatok mellett a kétség és szkepszis is sajátja a költőnek. Az idöfolyamat végtelenségével szembesített hagyományos értékek viszonylagossága fogalmazódik meg a Vanitatum vanitas ironizáló szkepszisében, az Éj monológjának szavait előlegezvén Vörösmarty Csongor és Tündéjében. A Vanitatum vanitas a Kölcseyt oly gyakran elfogó csüggedő költői lélekállapot verse — s ez egyik legállandóbb létélménye. Ezt a létélményt azonban ellenpontozza a sztoikus kívülállás „bölcs, ki mindent megvet" sztoikus létfilo zófiája, a belső értékekre való építkezés öntudata. Kölcsey ritkán lelkesedik, ritkák az oly egyértelmű fellángolást sugalmazó költeményei, mint pl. a Szabad sághoz c. szapphikus óda, vagy a Huszt c„ a reformmozgalom aktív tennivágyását sürgető módon kifejező epigramma. A „Hass, alkoss, gyarapíts — s a haza fényre derül” — ilyen egyszerű oksági viszonyként többé nem is jelentkezik az életmű lírai rétegeiben. Annál inkább jelen van valami fájdalmas lemondás és féltés, a haza sorsán való aggodalom — a történelmi múlt tapasztalatait nemzeti önismeretté tuda tosító költői szándék és magatartás. Ennek a lírának a hitelét valójában azon törekvések adják meg, melyek vallatására Kölcsey, mint szatmári követ feles küdött, a „haza és haladás” kulcsszavai, s melyek elárultatván Kölcsey számára is megkerülhetetlenül felvetették a megoldatlan jövőkép problémáját. Jórészt tanulmányaival keresi a választ a dilemmára. A Mohács c. 1326-ban keletkezett emlékbeszéde már a közös nemzeti emlékezet, az új nemzetfogalom jegyében születik, míg legnagyobb tanulmánya, a Nemzeti hagyományok az egyetemes nemzeti kultúra olyan alapvetése, önismeretre vezérlése, mely — Szauder József szavait idézve — magába olvasztja „egész sokoldalú gondolat világát, az iskolai vitatkozások emlékétől lírai tapasztalatain át pszichológiai 291
tudásáig, a filozófiai s vallástörténeti értekezésekig, a népiesség és a nemzet új fogalmának kereséséig”. Az a tudás, az a felismerés, ami a Nemzeti hagyományok-bán fogalmazódik meg — immáron elvi szinten, a magyar romantika elméleti alapvetéseként — a lírikus Kölcsey számára tragikusabb tónusokat érlel. A nemzetmentés, nem zetféltés gesztusai m ár a Himnuszban is a reménytelenség jeremiádjának jaj kiáltásait adták a költő ajkára, s ettől kezdve ez a tónus fogja jellemezni mind végig hazafias líráját. Nem csupán a jelen, a jövő bizonylalan immár a nemzeti lét puszta fennmaradásának szempontjából is a költő számára — de talán még sem Herder jóslata keseríttette meg Kölcsey utolsó éveit. Igaz, Herder eszméi a költőben élményi talajra leltek, de éppen ezért, m ert a már körvonalazódott élmény és a már kibontakozó világkép bennük lelte fel önigazolását, azt az analógiás példát, melyet egyetlen felelősséggel gondolkodó ember sem nélkülöz het eszmélkedései magasabb stációira jutván. Kölcsey számára a legszentebb ideál, a haza sorsa, nem elmélet tárgya — mint Herdernél —, hanem a legszemélyesebb érdekű gond, az egyetlen, mely közelről érintheti. És nem csupán azért komorul el hangja, mivel a közpályán, az országgyűlésen és a megyei hivatali életben csalódások és illúzióvesztések so rozatai érték, hanem azért, m ert világképének dialektikájában letisztult felis merések sugallták, s mintegy igazságértékűvé avatták a sejtést: népének jöven dője felett még beláthatatlan ideig fog lebegni a görög sorstragédiák tremenduma. Kései költészetében ténylegesen van valami a tragikum görög drámai ha gyományaiból, felfogásából. Ilyen élesen egy kortársánál sem fogalmazódik meg a nemzeti sorstragédia (még a magyarság problémáira leginkább ráhangolt Ber zsenyi sem lép túl az elégikus szemléleten), és ilyen sötéten talán senki sem te kintett az eljövendő századokba. A költő a jelenben éli meg nemzete jövendő jét, s iszonyú fájdalommal idézi — talán tudatosan vállait protestáns hagyo mányként — a predesztináció nemzetre kivetített sorsfelfogását. A Zrínyi daíd-ban még csak aggodalommal, de már többszörözve, sokszo rozva a múlt és jelen összevetését, szembeállítását fogalmazza újra az öntudat vesztés nemzeti katasztrófáját. A múlt dicső, de nem önmagáért, hanem azért a minőségért, mely végérvényesen letűnt értéke Kölcsey szemében a nemzet je lenének. A költő szemléletében a nemzet történelmének lefelé szálló íve a puszta létét veszélyezteti. Nem Herder, nem a divatos elméletek, hanem a belülről jött megismerés, a történelem tudatos átélése és értelmezése, a jelen átszenvedése, s a jövő jobbá perlése jelzik a költői világkép s főbb vektorait. És nem a világkép bizonyult komornak: a magyarság sorskockái másként perdültek, miként azt az optimistább — ám naivabb — lelkek hinni szerették volna, s hitték — olykor erőltetett buzgalommal. Mert jószerivel a kortársak közül ő az egyetlen, ki aktívan részt vállal a közéletben, politikumban gondol kodik. Még a legjobbnak vélt barát, Szemere Pál is távol tartja magát a közélet től, sem Berzsenyi nem lesz szószólója legalább a megyei élet porondján a köl tészetében megfogalmazott közgondoknak, Kazinczyról nem is beszélve, aki szá mára az irodalom mindvégig megmarad szigorúan stiláris kérdésnek. Kölcsey az első, aki életében és lírájában egyaránt képviselője kívánt és tudott lenni reformer-entellektüel önmagának, még akkor is, ha történelmi tapasztalataiból egy nem éppen rózsás jövőkép körvonalai rajzolódtak elő. Mert borúlátó, mondhatnók, már-már predesztinációs gyökerű jövőképének végső mozgatója az aggodalom. A nemzetféltést könnyű pesszimizmusnak értel292
mezni, mert eleve a legrosszabbra készül fel, annak mintegy prekoncepciója, s a bajt megelőzendő, már bekövetkezettnek is látja a romlást; pusztulást vizio nál, pedig a lélek legmélyén épp az ellenkezőjét óhajtja: tiltakozik ellene. Ilyen pesszimista vető a Zrínyi második éneke. A költő utolsó évében kelet kezett, 1838-ban, túl a csalódásokon, a közéleti-követi illúzióvesztésen, de még innen a remélt nagy megújulás lehetőségén, melyet örökre berekesztett nem sejtett közeli halála. Iszonyú látomás ez a vers; a költő és a sors kegyetlen vitája, a pusztulásba süllyedt nemzet kétségbeesett visszaperlése az életnek. A sorstörvény ellenében pusztán a költői szó az egyetlen fegyver: a meggyőzés logikája. A Himnusz egyetemes nemzetkatasztrófájában még volt valami felemelő is; a pusztulásban kovácsolódott ki a helytállás nemzeti erénye, virtusa. A Zrínyi második éneke ezt a virtust most végleg a múltba utalja: Törvényem él. Hazád őrcsiilagzatja Szülötti bűnein leszáll; Szelíd sugárit többé nem nyugtatja Az ősz apák sírhalminál. És más hon áll a négy folyam partjára, Más szózat és más keblű n é p ; S szebb arcot ölt e föld kies határa, Hogy kedvre gyűl, ki báj körébe lép. A jövőtávlatban kiteljesedő látomás nem a kései utódok, hanem a „más szózat és más keblű nép'1 számára tartja fenn az új honalapítás jogát. A költő nem győzte meg a sorsot, de a párbeszédnek nincs vége, csak vége szakad: a retorika pátosza, melynek oly sokat köszönhet költészete, nem a sors törvénveit. hanem Kölcsey szubjektív óhaját igazolja a kései olvasók előtt is. Horváth János találóan állapítja meg róla: „legkonkrétabb ideálja a haza volt, de — éppen ezért — a legszentebb is; ő azt meg nem tagadta; hanem mikor vesztét látta, elnémult a szörnyű következés előérzetében. V. ö. Szép Erdély barna fürtű . . . ” kezdetű, megható szépségű, szintén 1838-ból való, talán legutolsó versével '. Mégsem a csüggeteg lemondás, hanem a berekesztett országgyűlés keserű tanulsága ellenére is vállalt megújhodás vágya előlegezi a tenniakarás szándé kát. Üj korszak kezdetét érezte életében: „Én még elég erős vagyok valami töb bet is tenni, mint dalt írni” — írta, s ha a nemzetsorson töprengő hazafi ódáiban fejezte ki legigazabban eszméit és aggodalmait, úgy a lírikus önarcképét, mint egy pályaösszegző portrét így festette meg 1832-ben írott versében: A dalköltőn fekszik átok, Kedv s remény hiába int: Szép leányim őt hagyjátok, Elhagy ő is bút és kínt, Majd ha dombja zöld hantjára Millióm csillag sugára Csendes éjben letekint. (Átok) Nem lezárni készült az életet, hanem újrakezdeni. Nem így történt: 1838. augusztus 24-én váratlan betegség ragadta el. Pedig hogy mire irányultak jö293
vendő tervei, azt ő maga vallja meg Szemeréhez intézett utolsó levelében „Ha én egyszer a polgári pályát bevégzem, akkor reméllek valami jót, valami többet, mint eddig írhatni. Sok szenvedelmet kiérezve, sokat tapasztalva, az életet sok féle helyzetben körültekintve nyugalomban élni: ez csak érett esztendők birto ka. A római előbb keresztülgázolá az orbis terrarum hivatalos szélvészeit: küz dött a fórumon, a szenátusban, a comitiumokban, légiókat vezényelt barbarus népek ellen, polgári háborúkat élt keresztül: aztán villájába vonult és tanult és irt. Az író, ha nagy mívet készít, a jövő korra néz ki, s a jelenkor igazságtalan voltát kevésbé érzi.” A nagy mív lehetősége új lírai korszakot ígért, ám a lezárult életmű sem maradt csonkán. Mert az „átok” vállalása — először a magyar irodalomban — intellektuális és nemzeti költészetet eredményezett. „Korának legtudatosabb író ja volt — írja róla máig hatóan érvényes alapvetésében Kerecsényi Dezső — abban a már új értelemben, mellyel önmagát önálló szellemi folyamat részesé nek és alakítójának látta. E folyamat nemzethez kötött, közösségi sugalmakat kapó és adó formáját, a nemzeti irodalom magyar fogalmát ő határozta meg először, s lerakta az életszerű irodalomismeretnek is széles ala p jait. . . Az életet összegző tapasztalat, a férfias megnyugvás, a nagy mű hiányérzetét vitte magá val a sírba, de a maradandó eredmények élet és alkotás csonkaságát kiegyen lítették.” Az „átokból” — s ezt ő is így tudta — születhet az értékeket felmutatni tudó poézis, mely feloldoz és felemel nemzetet és költőt egyaránt. S talán boldogok is az igy elátkozottak.
Ormós Zsigmond (1813—1894) A pozsonyi diétán lett Kölcsey barátja; az országgyűlési ifjúság egyik vezére volt. Osztozott Kossuth törekvéseiben.
294
Kállay Fcrencz (1190—18Ü1) Debrecenben tanult: itt ismerkedett meg Kölcseyvel, akivel 182U-ig szoros barát ságban volt. A költő életrajzát 1839-ben adta ki.
MARGÓCSY JÓZSEF:
Kölcsey Ferenc és a „Huszt” Bús düledékeidert, Husztnak romvára, megállók! Csend vala, jelleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elöntött Oszlopi közt lebegő rémalak inte félém. Es mond: Honfi! mit ér epedő kebel e romok ormán? Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort: Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül! ★
1. Ezt a verset Kölcsey Ferenc a Szatmár megyei Csekén írta 1331. decem ber 29-én, életének 42. évében. Immáron 1815 óta él ezen a családi birtokon, amelyet a birtokmegosztási megegyezés neki ítélt oda. Már itt készült, Szemere Pál társaságában arra, hogy Kazinczy nyelvújítási mozgalmát megvédik, s en nek egyik eszköze a Pesten megjelent Felelet a Mondolatra c. röpiratuk. S ez nem pusztán nyelvészeti vita, hanem politikai jelleget is kapott, hiszen például a Szatmár megyei konzervatívoknak is szólt a haladásellenesek elmarasztalása, akik — Domahidy Menyhért alispánnal az élükön — erős Kazinczy-ellenes szár nyat is alkottak. — Ebben az időben még szinte magányosan, könyvtárszobájába zárkózva, gondolataiba elmerülve él itt, udvarházában, — jóllehet népes rokon ság zajong körötte. Az 1820-as évek zilált politikai helyzetében itt írja a Him nuszt, máig nemzeti imádságunkat, és mind jobban elmélyül a nemzet sorsának történeti tanulmányozásában, s ez költészetében is megmutatkozik, mint erről alább majd részletesen is szó esik. — Csekén él 1838. augusztus 24-én bekövet kezett haláláig; itt is van eltemetve. A múlt század negyvenes éveinek vége felé gyűjtötte adatait Fényes Elek, híressé vált geographiai szótára részére. Az 1851. évi kiadás szerint Huszt vá rosa a régi Máramaros vármegyében fekszik, a gyors Nagyág vizének a Tiszába való ömlésénél, ill. a Huszt vize mellett áll egy magas, kúp formájú, kősziklás hegyen látható omladozó vára. „Ide, a sűrű bokrokkal benőtt hegynek csigás alakú útján, egy hosszas bolthajtású kapun juthatni a hely mivoltához képest elég tágas udvarra.” — Más források szerint a vár építése valószínűleg a tatár járás utáni ország-újjáépítési időszakban kezdődött. A Wesselényi-féle szövet kezés idején fontos szerepe volt: I. Rákóczi Ferenc hadainak egy része 1070-ben ide húzódott vissza Spork üldözése elől. A későbbi német katonaság 1703-ban átállt II. Rákóczi Ferenc pártjára, s ettől kezdve Huszt lett a felvidéki szabad ságmozgalmak fő helye. Itt kötötték azt a szövetséget is — 1706. március 18-án —, amely elismeri Rákóczi erdélyi fejedelemségét. E szabadságharc elbukása után, 1715-ben a várat leszerelték és sorsára hagyták. Romlását gyorsította, hogy 1723-ban három villámcsapás is érte. — Kölcsey korában még állt az a régi, emeletes épület, amely hajdan a fejedelem lakóházául szolgált. (1907-ben emlék táblát helyeztek rá.) 2. a) Ez az epigramma nem tájvers, nem alkalom szülte zsánerkép Kölcsey esetleges látogatásakor, hanem inkább hazafias elégia, gondolati költemény, 295
amelynek filozófiai következtetése lényegesebb, mint maga a címben megjelölt vár, várrom tárgyi valósága. b) Kölcsey az 1820-as évek fordulóján már elszakadt attól a klasszikus stí luseszménytől, amely példáit, hivatkozásait a görög-római életből, hitvilágból vette, — mint mestere, Kazinczy vagy akár Berzsenyi. 1814-ig írt verseiben szinte kizárólagos szereplők a chariszok, dryászok, hesperidák (thesperidák); gondolatai Elysionban, a Tempe virányain bolyongnak, misztikus, mitológiai alakok (Leto, Genius, Chitoné) társaságában, a zephyr fuvallamai között. 1814ben még szerepel a klasszikus nympha, de m ár Rákos mezejéhez kapcsolva, ké sőbb azonban — Kazinczytól is eltávolodva — m ár csak magyar történelmi té mák szerepelnek költészetében: Rákóczi hajh, Bercsényi, hajh (Fejedelmünk, hajh) 1817, Rákos 1818 (1821), Dobozi 1821, Himnusz 1823, Drégel 1825, Balassa 1825, Zrínyi dala 1830, Kölcsey (töredék) 1831, Huszt 1831, Munkács 1831, majd később még: Zrínyi második éneke 1838, Rebellis vers (Zrínyi vére m o sta ...) 1838. Vagyis: a romantika már felfedezte a nemzeti történelmet, a reformkori mozgalmakhoz ez a felfogás jól kapcsolódik, az „előkészítő" szakaszban éppúgy, mint majd 1825 után. S ez a tartalm i igény, elvi elhatározottság akkor sem veszít semmit fontosságából és tekintélyéből, ha tudjuk: ezek a versek túlnyomó részt klasszikus formában készültek: a Huszt is pontos, jól szerkesztett epigram ma, disztichonokban, a négy párban szabályosan váltakoznak a hexameterek a pentameterekkel. 3. A múlt emlékeihez való visszatérés általánosságaiból azonban közelebb kerülhetünk a régi dicsőséget hirdető Darákhoz, amelyeknek láttára a költő a gondolataiban gyorsabban idézheti a nemzeti múltat, — főleg, ha a várakat ak kori, m ár romos állapotukban láthatja. Ennek, a Husztban olvasható szemlélő désnek is vannak előzményei: Drégel (Cseke, 1825), Zrínyi dala (Szobránc, 1830) és Munkács (Cseke, 1831. dec. 30. — tehát a Huszt közvetlen közelében). Érdemes ezeket a verseket közelebbről is szemügyre venni. A Drégel c. epigrammában a rom egyszerűen felidézi a dicső m últat; falainak tetején „az örök hír égi virága” immáron „századok óta virul”. — Zrínyi dalában a 3. és 4. versszak párosa idézi az előbbi, drégeli várat, amelyet a „gyáva kor” csak úgy láthat, hogy közben „szédeleg, ha néha felpillant”. — A Munkács c. h at soros epigramma ostorozó hangja enyhébb, mint az előző versé: több benne a rezignáltság. Inkább sajnálkozik a költő: hiába van meg a híres emlékezetű vár, az ma m ár csak „bús lak”, amelyet ha „jön az utas, lát s fut, messzekerülve tovább”. Kölcsey műveinek kritikai kiadása késik, de addig is, amíg a szövegválto zatok tisztázódnak, a közkézen forgó szövegkiadásokból is láthatjuk, hogy a környezetként külön is említett versekben megjelenik egyik-másik itt, a Huszt ban is alkalmazott kifejezés — a romantika igényei szerint: Szondi „repedő kebele” ; az estveli szél nyög; néma homály leng (Drégel); „lebegvén rémalakok” (Munkács). Közhelyek ezek, s azokban a versekben költőjük nem is megy ezek nél tovább. ★
4. Ebből a „környezetből” emelkedik ki a Huszt, amelyik elvszerűen és történetfilozófiailag is leszámol a merengéssel, a romok hiábavaló szemlélgetésével, egyszersmind a nemzeti múlt iránti részvétlenséggel is, — tehát mindazzal, amit a többi versben „képviselt” ; viszont előbbrelépést, cselekvést vár, a tanulság le vonását sürgeti, keresi. A üregeiből még a romantika hű tanítványaként vala296
milyen hangulatos optimizmus, megelégedettség árad; a Zrínyi dala és a Mun kács a romantikus szemléletnek a klasszikumból m ár ismert ostorozó megjele nését sugározza, a pesszimista romantikát, amelyik a múlt nagyszerűségével szemben a kietlen, a múlt dicsőségének továbbvitelére méltatlan és képtelen jelenhez szól. Viszont a Huszt: már elemzése az előbbi szemlélet hibáinak (..visszameren geni mit ér”), és megmutatja az utat a passzív múltbanézésből a jelen aktív építésébe, az ábrándvilágból a cselekvésbe, a romantikából a realizmusba. — Az ne zavarjon bennünket, hogy e versek „sorozatában”, Kölcsey „fejlődési vo nalában” feltűnhet: a Munkács keletkezése egy nappal későbbi, mint a Huszt. Ez nagyon kis időtávolság: egyrészt elhanyagolható, másrészt itt a leírás dátu mát kapjuk; az előkészület, az érés menetét időben, formában nem tudiuk iga zán követni. Inkább figyelemre méltó az, hogy 1831 utolsó napjaiban négy epigrammát írt Kölcsey. Valamennyi emlékező, visszapillantó jellegű; hármójuk történelmi tárgyú filozofálgatás, s közöttük a Huszt az igazi siker, az új időknek megfogalmazott új hang teljessége. Tovább vizsgálva a szöveget, azt látjuk, hogy e nyolcsoros vers két arányos [élre bontható. Az első négy sor a századforduló romantikus tájképének, a landschaftnak tökéletes megjelenése. Nálunk ebben az időben — sajátságosán — az írók között is akad festő-művelője. Kisfaludy Károlyról van szó (1788—1830), ő az, aki hatásos effektusokkal, ténylegesen festett ilyen szenvedélyes benyomáso kat, látomásokat sugárzó vásznakat. Jókai is emlegeti ezeket: az És mégis mozog a földben Jenőy Kálmán ez a festő-költő. Jelen van itt a romantika teljes kelléktára: a sötét éjt csak halványan vilá gítja meg a most felkelő hold; kísérteties a csend, — amelyet síri szél tör meg, s a romok közt (a hajdani oszlopcsarnok „mai” düledékeinek ellentétében) itt a kísértet, a rémalak, amelyik ijesztően lebeg. Az 5—8. sorbeli második rész nem az előbbiek folytatása, inkább a várt következtetés tagadása. Már az 5—6. sorban itt az elvszerű elutasítás: a múltba tekintő, köldöknéző merengés hiábavalóságának tételszerű megfogalmazása. De itt sem áll meg, a 7—8. sorban még továbbhalad: az eredménytelenség helyébe lépő, eredménnyel kecsegtető lehetőségre utalva programot ad. A realista nem zetszemlélet, az országépítő reformkori nemzedék aktivitásához adja meg az elvi alapot, az önmaga körében szenvelgő nacionalista-soviniszta szemlélet he lyett a patriotizmus konstruktív útját jelöli ki. Nagyszerű költői lelemény, hogy a romantika visszamerengő szemléletét el utasítva, romantikus helyzetből kiindulva, éppen a romantika szótárával fogal mazza meg (= mondatja ki a rémalakkal), hogy így nem lehet megmaradni; a meglevőt folytatni, a jövőért dolgozni kell. (Ez a munkás, dolgos szemléletű aktív hazafiság jelentkezik majd később Vörösmartynál pl. a Szózatban, a Gon dolatok a könyvtárban c. versben, Arany nagy ódáiban, Madách Tragédiájának a XIII. színében; a küzdés értelméről és éltető fontosságáról.) Találkozik tehát a régi történetszemlélet az újjal, és a régebbi önmagapusztításából már megszü lethet az új program, megfogalmazódhat az új kor jelszava. (Talán nem túlsá gosan frivol asszociáció, ha Kölcsey epigrammájának programadó, a régivel le számoló, a reformkorban kulcsfeladatokat megfogalmazó jelentőségét A d ynak az Űj versek-kötet előhangjához, annak e század eleji szerepéhez, jelentőségé hez hasonlíthatónak véljük.) Az utolsó sorra külön kell figyelnünk. Az előző, hetedik sor figyelmezteté sét, az általános kijelentést másféle fogalmazás követi. E pentameter első felé297
ben három, egymást követő — felszólító módban használt — ige fokozatosan terjedelmesedik. A riasztás-felszólítás előbb egyszótagos (hass), majd kétszótagossá erősödik (alkoss), s amikor majd háromszótagossá válik (gyarapíts), ak kor egyszersmind a tennivalók fokozataira is utal. A hat (’possum’, ’kónnen’) ige szokatlan igekötő nélkül, amúgy is eléggé ritka: az agitációs, szervező mun kára utál; rövidsége erősen serkentő hatású. Az alkoss: a tevékeny munkára, a ki-ki a maga területén elvégezhető feladatok közvetlen megoldására buzdít. A háromszótagos gyarapíts a messzebb néző országépítő programba való be kapcsolódás szükségességét, a távlati feladatok szem előtt tartását hangsúlyozza: azokat a teendőket, amelyek kvázi folytatásai a már meglévő eredményeknek. S ha mindezt m egtartjuk: „a haza fényre derül”, azaz meglesz az eredmény, — s csak ide kerül felkiáltójel; nem egyenként, a sor első felében olvasható egyes felszólítások után. Ezzel is jelzi, hogy az egész sor, együtt, egységesen maga a program, a célkitűzés. 5. Érdemes azt is figyelemmel kísérni, hogy ebben az epigrammában mily sok a nyeíuújítás-korabeli szó. Történeti-etimológiai szótárunk adatait felhasz nálva nyomon követhetjük a romantikus hangulatú szavak többségének akkori, viszonylagos újdonságát: romvár („elpusztult épület” 1815), düleáék (1760), csar nok („pompás épület” 1815), rémalak (elvonással keletkezett 1803), honfi (az el avult szót a nyelvújítás elevenítette föl), árny (elvonással keletkezett 1801), me reng (1807). És az itt használt értelemmel szintén friss képződmény a jelenkor is (1813). Viszont a kellő tömörséggel megfogalmazott új, országépítő program, az utolsó sor szavai mind a régi magyar nyelv eleme: hat 1372, alkot 1416, gyarapii 1621, haza 1372, fény 1372, derül 1615-beli. Biztosan véletlen és öntudatlan ez a költői eljárás, de talán utalhat arra nyelvileg is, hogy itt nem átmeneti, ké részéletű, éppen aktuális, napi politikai jelentőségű kérdésről van szó, hanem a nemzeti múltban gyökerező, a jövőre is alkalmas, örök törvényű tanulságról. 6. Végül vessünk egy pillantást Kölcsey életrajzi adatainak sorára. Azt lát hatjuk, hogy az 1827-ben elkezdett megyei közéleti szerepvállalás éppen a vers írásának időkörében válik tartós közszolgálattá. Már 1829-től megyei aljegyző: ekkor készíti nevezetes jelentését — rokonával, a cégénydányádi Kende Zsigmonddal együtt — a megyei törvényhatóság számára A szatmári adózó nép állapotáról. — A Huszt megírása után nem sokkal, 1832-ben m ár követ a po zsonyi országgyűlésen, Kossuth és társainak megbecsült elvbaráti köréhez tar tozik, s innen — éppen haladó, liberális eszméi m iatt — hívja őt vissza a több ségre jutott konzervatív, Szatmár megyei nemesség. Az 1832-ben elnyert me gyei főjegyzői tisztet azonban aktívan betölti; ekkoriban vállal védő szerepeket: a Wesselényi Miklós ellen emelt hűtlenségi perben, az éppen Wesselényi mellett tüntető Lovassy László és társai ügyében, majd síkraszáll az 1837-ben letartóz tatott Kossuth mellett is. Ekkorra csekei otthona m ár nemcsak a megyei, hanem az országos ügyekben is részt vállaló, ott is szereplő fiatal liberális nemesség nek találkozó helye. Vagyis: a Huszt c. epigramma nem m aradt elvont történet filozófiai fejtegetés, intelem, jótanács, pusztán etikai lecke, hanem Kölcseynok 1831 végére immár beérett társadalompolitikai hitvallása, amelynek szellemében életét és közéleti gyakorlatát folytatta, — amíg megadatott számára. ★
7. Talán nem idegen itt felhívni a figyelmet e vers megzenésített változatá 298
ra. Kodály Zoltánnak férfikarra írt műve nagy hűséggel követi a Kölcsey-vers felépítését, s a zene teljes együttérzéssel és beleérzéssel igazolja a vers szövegét, „mondanivalóját”. A méltóságteljesen komor hangulatú indulás után a magas tenorral mon datja el a szellemalak közeledését: a dallam lépcsőzetességével sejtelmességet sugall („száll fel az éjjeli hold"); az előadásban kölcsönösen jól érvényesíthető hirtelen nyomatékok a szél változó erejét jelzik; a finom diszharmónia az oszlop szónál szinte megeleveníti a csarnok romjainak összevisszaságát, kuszáit rendet lenségét. — Ahogy közeledünk az epigramma közepéhez, meggyorsul a zene, és a sejtelmesség, a passzív nyugalom helyett a cselekvés izgalma veszi át az irá nyító szerepet. A második részben: a rémalak szózatának első sora még a magas tenor szólam m iatt túlvilágiként hangzik, — hiszen a romantika felől jön ez a hang, amelyik hamarosan „megszelidül” a következő sorban, bár alaptónusa ugyanaz. Természetesen: hiszen ez a sor is még csak kérdés, — bár provokatív jelleggel. A hetedik-nyolcadik sorban már a méiyebb hangok dominálnak; az uniszónó a kialakult egyértelműséget, az egyetlen helyes megoldást igazolja, s hogy el ne felejtsük s magunkkal vigyük az intést; megismételteti, hogy mit is kell tenni a haza sorsának fényre derülése érdekében. 8. a) Huszt (Húst): ma iparosított város a Tisza felső folyása mellett K árpát alján, a Szovjetunióban, Ukrajna kárpátontúli területén. „Vára, mely a Rákócziszabadságharc idején játszott fontos szerepet, ma romokban áll’ — írja a mai lexikon. b) Cseke: ma Szatmárcseke; község Szabolcs-Szatmár-Bereg megye észak keleti csücskében. A régi Kölcsey-telken művelődési ház található, ebben — eredeti tárgyi emlékek felhasználásával — jól áttekinthető Kölcsey-kiállítást ren deztek be. A művelődési ház előtt áll az az emlékoszlop, amelyet a rokon Kende család állíttatott Kölcsey sírja fölé, 1856. évszámmal: ez klasszicizáló, derékba tört, henger alakú, kannelurás oszlop. A ház előtti park középső részében áll 1973 óta a teljes alakos, ülő, szép bronz kompozíció, Márton Ferenc alkotása. — A temetőben az író sírja: az 1938. évi, országos ünnepségek során felállított osz lopos emlékmű, amelyet most gondozott, bekerített kiskert vesz körül. A teme tőt műemléki szempontból védik; újabban szinte kizárólag csak a régi szokás szerint faragott fej fákat állítanak az új sírokra is. — A nemrég alakult országos Kölcsey Társaság fehérgyarmati központja gondot visel a temetőre, a Kölcseyemlékekre is, és fő feladatának tekinti a 200. születési évforduló méltó meg ünneplését.
Megjegyzés: ez az elemzés részletesebb kidolgozása annak a cikknek, ame lyik a TIT egyik módszertani kiadványában jelent meg (Az anyanyelv az ember életében. Bp., 1977. 99—106.) — Köszönettel hasznosítottam Csorba Sándornak, ill. (a 7. pontot illetően) Tárcái Zoltánnak szíves szakmai tanácsait, megjegy zéseit. 299
UJSZÁSZI ZSUZSANNA:
Kölcsey-versek a kortárs angol fordító John Bowring antológiájában John Bowring költői antológiája (Poetry of the Magyars, London, 1830), amely ben Kölcsey-versek is helyet kaptak, nem először adott hírt irodalmunkról Ang liában. Nem sokkal előtte, 1827-ben látott napvilágot a korabeli költészet első angol fordítása: Kisfaludy Sándor Dobozi Mihály és hitvese című regéje, amely a Monthly Review-ban (1827. New Series, 3 vol. 132—139) jelent meg, a magyar irodalom rövid ismertetését nyújtó névtelen cikk keretében.1 John Bowring kö tete azonban a legelső angol nyelven megjelent magyar antológia, és mint ilyen, nagy érdeklődést váltott ki a kortárs irodalmi életben, hiszen irodalmunk ko rábban a német nyelvterület felé és csak magyar szerzők közvetítésével kere sett kapcsolatot az európai irodalmi közönséggel. Majláth János gróf: Mcgyarische Gedichte (Stuttgart und Tübingen, 1825) és Toldy (Schedel) Ferenc— Fényén Gyula: Handbuch dér Ungarischen Poesie l—II. (Pest und Wien, 1828) című munkái révén. Bowring sokoldalú életművét, rapszodikus életpályáját nyughatatlan, szen vedélyekre hajló egyénisége és a kor romantikus ízlésvilága, magatartáseszmé nyei irányították. Pályáján kereskedőként indult, később reformer eszmékért küzdő közéleti harcos, majd távol-keleti szolgálaton működő diplomata lett. Irodalmi ambícióiban is a romantikus kor szülöttének kalandvágya ismerhető fel, a kelet-európai népek sorsával, nyelvével, irodalmával való foglalkozást bi zonyos felfedezésvágy irányította: az ismeretlen költészetek világát feltárni, va lami szokatlant, a hétköznapitól teljesen eltérőt bemutatni.2 Elsőként orosz antológiát jelentetett meg (Specimens of the Russian Poets, London, 1820, amelynek 2. kötetét is kiadta 1824-ben), majd holland, lengyel, szerb és finn antológiát is összeállított, ezeket követte azután a magyar váloga tás.3 A legendák szerint poliglott egyéniség volt, könnyedén sajátított el nyel veket, egy időben magyarul is jól olvasott. Bowring figyelmét a népdalok iránti érdeklődés fordította a magyar irodalom felé, 1827-ben Rumy Károly György től (akinek máig kiadatlan népdal- és népmesegyűjteményét az MTA őrzi) elő ször magyar népdalokat kért/' A magyar irodalmi életben is ekkortájt élénkült meg az érdeklődés a népdalok iránt, ezt Kisfaludy Károly és Vörösmarty nép dalszerű versei, korábban Kölcsey népdal „tónját találgató” költeményei is jelzik. Bowring antológiája 64 népdalt m utat be és 26 szerző 96 műköltészeti al kotását, többségükben kortárs költők verseit. A kötet csak látszólag történeti antológia, mert a korábbi évszázadok költészetének képe a korabeli irodalom történet igényével mérve is hiányos és aránytalan. Bowring célja nem az volt, hogy a költői életművek keresztmetszetét nyújtsa, vagy az irodalomtörténetileg legjelentősebb alkotásokat mutassa be. Czigány Lóránd megállapítása szerint Bowring versválogatását az a törekvés motiválta, hogy az angol olvasóknak va lami újszerűt nyújtson — egy távoli, névről is alig ismert nép és vidék életmód ját, érzésvilágát bemutató költészetet.5 Nem volt azonban tudósegyéniség, íor300
dítói munkájában erősen támaszkodott a nemzeti költők, irodalmárok munka társi kapcsolatára. Magyar fordításaiban Rumy Károly György, Toldy Ferenc, Döbrentei Gábor, Bajza József voltak segítségére. Kisebb publikációihoz és az antológiához főként Rumy fordításait, tanulmányait, Majláth János kötetét és Toldy Ferenc Handbuchját használta fel. Bowring célkitűzéséhez nagyszerű forrásként szoigált a Eandbuch. A pálya kezdő Toldy Ferenc nemcsak a magyar irodalom külföldi megismertetését akarta segíteni, hanem, s ez jellegzetes reformkori törekvés, a nemzeti érzés erősítését is. Szerette volna felmutatni a magyar műveltség értékeit az elidegenedett ma gyar arisztokrácia számára, ezért az antológia gazdagabb, első kötete magyar nyelvű. Vers válogatását a korabeli romantika érdeklődése is színezte — a né pies irodalmi értékek kerültek előtérbe. A magyar nyelvű összeállítás 25 Kölcsey-verse többségében dal, románc és ballada. Bár helyet kap a válogatásban a Vanitatum vanitas és a Rákos nimfájához is, a német fordításokat tartalmazó Anhang ('függelék’) című második kötet 7 Kölcsey-verse között a népies műfa jokhoz tartozó költeményeken (Dobozi, Rosa [Róza], Schöne Lenka [Szép Len ka], Das Gewitter [Zápor], Lied im Kahn [Csolnakon]) kívül csak két epigram ma szerepel: Wunsch (Kívánság) és Votivtafel (Anathéma)f’ A Handbuch német nyelvű összeállítása nyomán Bowring figyelmét sem a filozofikus mélységű vagy a hazafias témájú lírikus, hanem a népköltészet iránt érdeklődő Kölcsey ra gadta meg, így a reformkor nagy költője csak a Szép Lenka (Lovely Lenka), Csolnakon (Boát Song) és a Fantázia (To Fancy) című költeményeivel szerepel az antológiában.7 Életművét a tekintélyes bevezető tanulmány is méltatja. (Ez a magyar irodalom történetét áttekintő tanulmány egyébként több költői élet művet érint, mint a versválogatás.) Kölcseyt elsősorban mint kritikust m utatja be, az irodalmi közéletben játszott szerepét értékeli. Megemlíti az Elet és Literaíúrával kapcsolatos kiadói tevékenységét, a Mondolatra készített elleniratát és Csokonairól, Kis Jánosról, Brzsenyiről írt kritikáit, szól Homérosz-fordításairöl is. Ehhez képest — úgy tűnik — talán kevés az a két mondat, amellyel költé szetét jellemzi: ,,Kölcsey honosította meg a balladát a magyar irodalomban. Nagyszerű elégikus tehetség.”8 Az antológia felépítésének egyik sajátossága, hogy az egyes költők neve alatt — mintegy jellemzésképpen — egy-egy magyar nyelvű versidézet szerepel a fordítások előtt. A Kölcsey-verseket a költő Anathéma című kétsorosa vezeti be: „Néktek szent legyen e lant: Ámor, Grácia, Phoebus! / Hangját Phoebns adá, tüzit Ámor, Grácia báját.” Kölcsey Csekén, 1820 májusában irta Szép Lenka című költeményét, amelylyel egy új műfaj jelenik meg költészetében: a ballada. A ballada-műfaj világ szemlélete, a balladai eseményeket uraló végzetszerűség nagyon jó lírai kifeje zési lehetőséget jelentett a sors elleni küzdelem tém áját verseiben minduntalan felmutató költő számára. A ballada műfaji jellemzői, elsősorban a drámai fe szültségre törekvő olyan szerkezeti megoldások, mint az események elliptikus rajza, az elhallgatás m iatti elmosódó jellege háttérnek, szereplőnek, indítékok nak — mind nagyon jól megfeleltek Kölcsey rejtőzködő lírikusi alkatának. Más balladáihoz képest (Dobozi 1822, Vérmenyekzö 1823) a Szép Lenkában erősebb a lírai-szubjektív jelleg. A drámai feszültséget a szokásos retorikai-stiláris esz közök mellett a hely, idő, szereplők meghatározatlansága is erősíti — a balladái ábrázolásban így az érzelmek nagyobb szerepet kaphatnak. Bowring sikeres for dítása megőrzi Kölcsey balladájának alapvetően szubjektív jellegét, de nem szó szerinti vagy soronkénti pontos megfelelés révén. A versen végighaladva jó 301
néhány példát találhatunk arra, miként lehet más eszközökkel is visszaadni az eredeti költemény alapvető sajátszerűségét, amely azután átsugárzik minden részletére a fordításban is. Bowringnál az 1. versszakban a part felett álló Lenka helyett csak a halász van a parton, és csak a szavaiból lehet következtetni a leány jelenlétére — ez a bevezető kép homályát fokozza. A 2. és 3. szakaszt érdemes teljes egészében idézni: „I may nőt stay”, the maidén őried, „Thou’ loud the tempest blow; That meadovo on the water sídé — That cotlage — bids me go. That shady grove, Ihat murmurs near, Invites me — he I lőve is thcre.” „The wave is liigh — the storm is loud, And danger rise anon.” — „Bút hope sits smiling on the cloud, Storms drive the véssél on. And joy and sorrow both convey Man’s mortal bark along its way.” Esdekve szól a szép leány: „Nem én, halász, nem én, Túlparton zöldell egy virány Kunyhó van közepén, S zöld árnyak a kunyhó körül, Alattok, ah, kedveltem ül. Szélvész között, zúgó habon, Rettegtet sok veszély, Reményem mégis egy vagyon, Tán partra hajt a szél! S kit szenvedés, kit bánat ér, Örömkönyük a pályabér. A „Nem én, halász, nem én” érzelmi intenzitást fokozó ismétlés a lány szavaiból elmarad, de a cried 'kiáltotta’ az esdekelvc szól helyett jól érzékelteti a feszült lelkiállapotot, a stiláris hatást pedig a háromszoros that anafora hiva tott megteremteni. A 3. versszakban a fordító a halász szájába adja a biztató remény szavait, amely Kölcseynél teljes egészében a lány monológja volt. Igazi balladai párbeszédet teremt ezzel, amely gazdag a m űfajra jellemző stiláris esz közökben: ellentéteket (dangers 'veszélyek' — hope 'remény', rise 'feltámad' — sits ’ül’, high wave, strom 'magas hullámok, vihar’ — smiling 'mosolyogva'), párhuzamos szerkesztésű mondatok („The wawe is high — the storm is loud” — ’a hullám magas, a vihar zajos’) találunk. A párbeszéd narrátort nélkülző jelzetlensége is a ballada tömörségét segíti, az érzelmi intenzitást erősíti. A 4. sza kaszban Kölcsey a halász nézőpontján keresztül érzékelteti a vihar erősödését: „Minden hullám csapásinál jobban, jobban vigyáz”, a fordító azonban az erő södő vihar közvetlen leírását adja: „The storming billows fiercely swept, , And all the horizon shook” (’a viharos hullámok vadul áradtak, és az egész horizont rázkódott'). Másutt is megfigyelhető, hogy a fordítót nem a lélekrajz, hanem 302
a vihar érzékletes leírása érdekli. A 7. versszak Kölcseynél a drámai feszültség tetőpontja, a lány vágyakozó lelkiállapotának, fokozódó feszültségének nagysze rű rajza: „Néz, s látja kedvesét, Örömreszketve nyúl a kéz, Hév önti el kebe lét, / Es tűn előle víz, föld, ég, j Szemében forr csak lelke még”. Bowringnál itt múlt idejű igealakok szerepelnek, a „tűn előle víz, föld, ég” felsorolást pedig elvont, összegző megállapítás helyettesíti: „So is love’s spirit overfraught With love’s intensity of thought” ( így nehezedik a szerelmes lélekre az erős szerelmi aggódás7). A következő versszakban azonban lehetőség nyílik a vihar érzékletes leírására, és a fordítás túlszárnyalja az eredetit: „The billoivs battling more and more, And louder waxed the storm. Clouds — waves, all mingled — and the boát? Its scatlered planks asunder floal” ('a szelek egyre jobban csatáznak, egyre zajosabb a bősz vihar. Felhők-hullámok egybevegyülnek — és a csónak? Szétszóródott darabjai egymástól messze sodródnak’). Kölcseynél ez így hang zik: „Kél a veszély, s hány a remény, Már már hal a szép lyány; Es új szél zúg, és új hab gyűl, S a csolnak végképp elmerül.” Bowring fordítása, ha nem is követi tartalmilag pontosan a sorokat, stiláris egyenértékűségre törekszik minden szakaszban. Számtalan anaforát, soron be lüli szóismétlést, párhuzamos mondatszerkesztést, kiemelő szórendet találunk az angol változatban is, amelynek verselése őrzi az eredeti jambikus lejtést, meg tartja a 8, 6, 8, 6, 8, 8 szótagszámú sorokból álló strófákat és ababcc rímszer kezetet. A népdalok iránt érdeklődő Bowring Kölcseytől nem is választhatott volna ízlésének megfelelőbb verset, mint a Csolnakon címűt (amelyet Szauder József a magyar költészet egyik legszebb műnépdalának nevez10). Az angol vers (Boát Song) sorról sorra haladó, kivételes tartalm i pontossággal és formai hűséggel tükrözi az eredetit: O’er th’ansteady ivavelets 1 my boát sped, Heard the crane’s wing fluttermg Over my head; Thou, heaven’s pilgrim, ilying O’er land and sea, Would it were my privilege To fly with thee. Ültem csolnakomban Habzó vizen, Hallék zúgni darvat Röptébe fenn. Röpülsz égi vándor, Föld s víz felett, Vajha szállni tudnék En is veled! Figyelmet érdemel, hogy a dal talán legszebb két sorát („Hallék zúgni dar vat Röptébe fenn”) milyen érzékletesen adja vissza a fordító: „Heard the crane’s wing fluttering Over my head” — ‘hallottam a daru szárnycsapkodását fejem felett’, a magyar zúgni elsősorban hanghatást érzékeltet, az angol han gulatfestő és hangutánzó fluttering a felszálló madár szárnycsapkodását jelöli, a mozgást és a hangot egyszerre képes felidézni. Amennyire jól érzékelteti és 303
sikeresen fordítja Bowring a népdal képi és formai világát, olyan könnyen elsiklik a jellegzetes kölcseys sorok felett. Nem ismeri talán eléggé a Kölcsey-lírát, ezért nem figyel a versben megszólaló elvágyódó költőre, a csekei téli sivárság „búfellegétől” szenvedő lélekre. A „búfelleg”, „bú” a Kölcsey-líra visszatérő kulcsszava nem is szerepel Bowringnál, helyette ezt olvashatjuk: „Whsre no winter darkens, No noisome dew” (’ahol nem sötétlik tél, utálatos harm at’). Kölcseynél: „Hol telet ne látnék, S bújelleget”. 1811-ben Kölcsey több olyan verset ír, amelyekben a költői hivatást fogal mazza meg (A Fantázia, Andalgások, A költő, A sonctto, Az acatia). A Fantázia című költemény Kölcsey lírai tem atikájának igen jellemző ihletforrását énekli meg: a „szűk jelenlét” elűzhetetlen, „lélekölő” bánataira kegyes gyógyírt a bús magánosságot szétröpítő Fantázia „édes álmaiban”. A Kölcseynél olyan jelleg zetes mitológiai jelenetek itt nem nyomják el a költő egyéni hangját — a kö zépső két versszak az elvesztett szerelem emlékét idéző, álmodozásba merülő költői lélek portréját szabadon rajzolja meg. A fordítás is ebben a két szakasz ban adja vissza tartalmilag legpontosabban az ábrázolt lelkiállapotot: „a váltó öröm s fájdalom” érzéseinek magát átadó lélek állapotát. „Kebledben andalogva sírom j Vesztésem néma könnyeit” — Bowringnál: „Dreaining upon thy lap — though sorrow-laden, j I find in silent tears the chought of rest” ('öledben álmodozva, bár bánat nyomaszt, némán könnyezve megtalálom a nyugalmat ). A költői kifejezés azonban mintha terjengősebb lenne az eredetinél (a szótag szám sem azonos, a fordítás 11,10-es sorokból áll, míg Kölcseynél 9 8), és az eredeti vers néhány igen kifejező, jelzős szókapcsolatát, metaforikus igehasz nálatát nem tudja a maga tömörségében közvetíteni, mint például a következő sorokban sem: „S a szűk öröm szentté leszen” — „And putienee dawns upon the troubled hour” ( és türelem virrad a nehéz órára’), „A szűk jelenlét szét röpíti / Kevés búját örömivei” — „The present’s narraw limits swijtly widen, i And joy drives sorrow {rom the path of life” (’a jelen szűk határai gyorsan ki szélesednek és az élet ösvényéről öröm űzi el a b á n a to t). Talán érezhette is a fordító, hogy a kifejezés tömörségében Kölcseyt nehéz utolérni, mert ugyanezen versszak első részében az érzelmi feszültség érdekében az eredetit meghaladó, romantikusan túlzó érzékletes képet fest: „While from my heart a fiamé of light uptowers, Flinging its radicnce o’er departed days” ( míg szívemből egy tűzfény emelkedik fel, sugárzását elmúlt napokra vetítve-) — pedig Kölcseynél csak ez áll: "(Tekintetem). . . Merengve néz a múlt időre, , S újabb lángokra lobbanok ” Kölcsey fordítójának természetesen mindenkor nagyon nehéz dolga van, hiszen olyan költői világot kell a fordítás során újrafogalmazni, amely ismét lődő szókészletre, kulcsszavakra épül, ahol a szavak és szókapcsolatok közvetlen tartalmukon túli varázzsal szerepelnek. A Poetry of the Magyars mint az első angol nyelven megjelent antológia jelentősége a magyar irodalomra gyakorolt hatásával és a magyar irodalom or szághatárokon túli megismertetéséért vívott eredményeivel mérhető. Megjele nésével a nemzeti önérzetet erősítette, így a modern nemzetté válásért indított reformkori mozgalom segítője volt, népdalgyűjteményével serkentőleg hatott a magyar irodalmi életben akkortájt ébredező népköltészeti érdeklődésre is.11 Az antológiát a korabeli angliai sajtóban nem kevesebb mint 25 recenzió ismertet te, újraközölve belőle jó néhány verset is; előfizetői között olyan hírességek is szerepeltek, mint Jeremy Bentham, Thomas Moore és Walter Scott. Az 1848-as szabadságharc után különösen megélénkült az érdeklődés Angliában a magyar 304
irodalom iránt, és John Bovvring kötete sokáig egyedüli angol nyelvű forrása volt a magyar irodalomnak.12 Kölcsey költészetét az angol kritikusok nagyra értékelték. A Szép Lenka jól sikerült fordítását három kritika is idézte,13 a Spectator 1830. március 27-i száma pedig a To Fancy (A Fantázia) című költeményt „gyönyörködtetőnek" és „igen jellegzetesnek" nevezi. A Szép Lenkát 1851-ben újra közölte a Parlout' Magaziné (1851. 2. köt.), néhány más, Bowringtól származó fordítás társasá gában.1'1
J E G Y Z E T E K
1. 2. 3. 4. 5. .
6
7.
8. 9. 10.
11.
12.
13. 14.
C z l g á n y L ó r á n t : A m a g y a r I r o d a l o m f o g a d t a t á s a a v i k t o r i á n u s A n g l i á b a n 1830— 1911. B p . , 1976. B o w r i n g m a g y a r v o n a t k o z á s ú é l e t m ű v é t k é t ig e n é r t é k e s m u n k a is e l e m z i m a g y a r n y e l v e n : V a r a n n a l A u r é l : J o h n B o w r i n g é s a m a g y a r i r o d a l o m . B p . 1967 é s C z i g á n y , i. m . 27—83, V a r a n n a i . 11— 15. V a r a n n a i , 29. C z i g á n y , 59. A K ív án ság cím ű k ö lte m é n y az Ó h ajtás, az A n a th é m a p ed ig az A já n lá s cím ű e r ig ra m m a s z ö v e g v á l t o z a t a , ( v ö . K ö l c s e y F e r e n c ö s s z e s v e r s e l . B p . , 1968.) V a ra n n a i A u ré l elem zé sé re h iv a tk o z v a je g y e z z ü k m eg, h o g y a L ovely L e n k a fo rrá s a a M ajláth -féle k ö te tb e n és a H a n d b u c h b a n m e g je le n t n é m e t fordítás, a B o át Song u g y a n c sa k a H a n d b u c h n é m e t f o r d í t á s á r a t á m a s z k o d o t t . ( V a r a n n a i 69.) „ K ö lc se y i n t r o d u c e d th e B a lla d in t ő th e H u n g á r i á n l l t e r a t u i e . — H is eleg ica l p o tv c rs are g re a t.” (B ow ring, XX) A K ö l c s e y - v e r s e k b ő l v e t t i d é z e t e k f o r r á s a : K ö l c s e y F e r e n c v á l o g a t o t t m ü v e i . B p . , 1975. S z a u d e r J ó z s e f : K ö l c s e y F e r e n c . B p . , 1955., 85. C z i g á n y , 85. A k ö v e t k e z ő a n g o l n y e l v ű m a g y a r a n t o l ó g i a 1 8 7 7 - b e n j e l e n t m e g : E. D. B u t l e r : U n g a r i a n P o e m s a n d F a b l e s f ó r E n g l i s h R e a d e r s . L o n d o n , 1B77. A v á l o g a t á s 10 m ú l t s z á z a d i k ö l t ő t ő l 14 k ö l t e m é n y t t a r t a l m a z , K ö l c s e y t ö l a H o p e a n d M e m o r y ( R e m é n y , E m l é k e z e t ) c í m ű v e r s e t . A k ö te t t ö r z s a n y a g á t e g y é b k é n t n e m a líra, h a n e m az e p ik a a lk o tja — F á y A n d rá s , K azin czy F e r e n c . K á r m á n J ó z s e f és K is fa lu d y K á r o ly m e sé i, illetv e a lle g ó riá i. Az a n to ló g ia szerző je a B r i t i s h M u s e u m m u n k a t á r s a v o l t , e m e l l e t t ö i r t a a z E n c . v c l o p a e d i a B r i t a n n i c a 9. k i a d á s á b a a m a g y a r tá rg y ú cik k ek et. A m a g y a r iro d a lo m m e g is m e rte té s é é rt k ife jte tt tev ék en y ség éé rt a M a g y a r T u d o m á n y o s A k a d é m i a é s a K i s f a l u d y T á r s a s á g is t a g j a i s o r á b a v á l a s z t o t t a . B u tler m a g y a r v o n a tk o z á sú te v ék en y ség érő l további ad ato k ta lá lh a tó k C zigány L ó rá n t k ö n y v é b e n (186— 190. o .) é s R é v a i N a g v L e x i k o n a , 4. k ö t . . 146. A L o v e l y L e n k a m e g j e l e n i a k ö v e t k e z ő i r o d a l m i l a p o k b a n : S c o t s m a n , 1830. m á r c . 20.. N o r t h e r n W h i g , 1830. m á r c . 18. M o n t h l y R e p o s i t o r y , Ú j l o l y a m 4. k o t . 186 . 1. ( C z i g á n y , 71) C z i g á n y , 88.
CSORBA SÁNDOR:
Levelek a csekei udvarházbeli életről i.
Amikor arra vállalkozunk, hogy valamelyes képet rajzoljunk a csekei udvarház életéről, el kell mondanunk, az említett kúria Kölcsey Ádám tulajdonába ke rült, amikor a négy testvér 1814-ben szétválasztotta a családi vagyont. A beköl tözéskor ketten mentek Csekérc, s Ádám megosztotta lakását Ferenc testvéré vel, aki viszonzásul felajánlotta öccsének, hogy összevonva gazdálkodjon a ket tőjük szántó-, erdő- és mezőföldjein. Elhatározásuk indítékát sokan és sokféle képpen magyarázták, amire az adott okot, hogy Ádám felelőtlenül pazarolt el 305
birtokrészeket, Ferenc pedig alig tartózkodott otthon: Kazinczy és Szemere ,,útját járta", Pestre és ismét Pestre ment; kereste önmagát; miközben szívesen utazott Pécelre vagy Lasztócra, Csekét úgy tekintette, mint ahol neki semmi dolga nincs. Megélhetése forrását, egy leendő pesti lakás anyagi biztonságát vélte benne látni, a vagyon azonban gyorsan apadt, a kúria erősen romlott, míg nem 1820-ban sikerült valamiféle rendteremtés. Ekkorra már látszott, hogy Cseke más funkciót tölt be a költő életében, mint azt korábban gondolta: meg élhetésének ugyan forrása lesz, de nem engedi ki szorításából, sőt elmélyült gondolatainak rendszerezésére is csak itt talál csendes nyugalmat. Az elmondottakat híven tükrözi az alábbi két írás. Az elsőben a Csekébe került két új földbirtokost éri vád, mégpedig az istentelenség vádja, s Ádámot a pofozkodás, káromkodás elkövetése is. A költő öccse segítségére sietett, s megvédte a család szent és sérthetetlen vallásbeli elveit, tisztázta Ádámot az ellene felhozott vádak alól. A kitűnő logikával megírt beadvány azonban nem hozott látványos sikert, m ert az 1819. szeptember 9-i közgyűlés úgy foglalt ál lást, „minthogy a tiszti vizsgálatban foglalt két tanúk nyilván vallják, hogy a panaszkodó az Istent káromította: az ügyészi kereset alól őtet feloldozni nem lehet, hanem igyekezzen ellenvetéseit megpróbálni, és azt az ellene rendelt fiskálisi perbe hozzá bé, attól várván feloldoztatását”. A Kende Zsigmond aljegyző által közölt sorok megcsillantották ugyan az elrendezés lehetőségét, egyelőre azonban minden m aradt a régiben, sőt amint a beadványból kiderül, egy másik ügy is borzolta az udvarháziak kedélyét. Ez a Székely József nevéhez fűződő ügy 1817-re nyúlik vissza, amikor Ádám bérbe adta a közös birtokot az említettnek, aki rövid úton felrúgta a szerződés megszabta feltételeket, s műveletlenül hagyta a családi birtokot. A Majláth Jánostól érkezett 1820-beli levél jobb híreket hozott az u d v ar házba: a költő elismertségét tükrözte, az eddig futott pálya folytatására sar kallt, s az európai hírnév felé indulással kecsegtetett. Igaz, erre még várni kel lett, mert Majláth kísérlete után csak az 1828-ban Toldv Ferenc szerkesztésé ben megjelent Handbuch dér ungarischen Poesie lapjain jutottak a versek szé lesebb nyilvánosság elé. 1819. szeptember Kölcsey Adám beadványa Nagykárolyban Szatmár vármegye elöljáróságához Hajdú-Bihar Megyei Levéltár XIII. 17. Eredeti: Kölcsey Ferenc saját kézírása Tekintetes Nemes Szatmár Vármegyéhez alázatos esedezés Tekintetes Nemes Vármegye, Csekei lakos Orbán József két jeladására nyert ellenem Tekintetes Ordinarius Vica Ispán Kis-Dobronyi Izsák Sámuel Úrtól magistratualis Investigatint. Első jeladása az vala: hogy én a mi közönségesen tisztelt Ordinarius Vice Ispán Űr személye ellen neveletlenül goromba szitkokat mondottam. Második pedig az: hogy én a nevezett Orbán Józefel felpofoztam s ellene felgyuladt diihösségemben az Istenséget káromoltam. A Szolga Bíró Tekintetes Benedekfalvy Luby Káról Ür által tétetett Ma gistratualis vizsgálatból kijött, hogy az első feladás merő hamisság s igazság talan boszút forraló szívnek magzatja volt. A második feladást pedig két Bereg szászi Asszonytanúk megerősítették. Ha Orbán Józef képes volt ellenem az első, nyílvánságosan hamis feladást 305
fortélyos gonoszsággal megtenni: méltán gyanúba lehet venni a második fel adást is, mint a melly az elsővel egyforma kútfőből vette eredetét. Az ártatlan ságnak meg van a maga bizodalma, még az üldözések között is. Ezen bizodalom ád nekem bátorságot a Tekintetes Vármegyének könyörögnöm, hogy ezen má sodik feladásra alázatosan ugyan, de önnönérzésscl teendő jegyzéseimet, kegye sen meghallgatni méltóztassék. Orbán Józef azt praetendálja, hogy én ötét megvertem. Orbán Józef magát Nemesnek lenni állítja, s Cseke helységben telket bír. Ezen pontra nézve tehát nem törvénytelenül könyörgök, hogy Orbán Józef — ha előadásának igazságá ban bízik — a törvény útjára utasítassék. A mi pedig az Istenség káromlását illeti, ha én azt tettem, úgy méltó vagyok, hogy engem a Tekintetes Vármegye büntető perbe idéztetéssel bélyegezzen meg. De tudom azt, hogy első gyermek ségemtől fogva olly embereknek társaságokban nevekedtem fel, kik előtt a vallás szentsége megsérthetetlen volt, s én hiszem azt, hogy az erkölcstelenség nek legnagyobb monstrumai közé tartozik az az ember, ki a társaság legszen tebb kötelékeit — a vallási tárgyakat — utálattal illeti, s az Istenségnek jóltévő neve ellen háládatlan szitkokat szór. Ilogy ezen közönségesen tett declaratióm nem üres hang, s hogy engem itt. az Orbán Józef feladása hazuggá nem tehet, kitetszik a következőkből. A múlt 1818dik esztendei nyár utolján vala az, midőn én Orbán Józefet bizonyos fahordás végett Nagy Árba küldöttem, s ö a felvállalt dologban hűségtelcnül járt el. Ekkor kellett volna tehát történni azon praetendált verésnek és káromlásnak. Orbán Józef két Beregszászi személyt állított a vizsgálatot tevő Szolga Bíró Tekintetes Luby Ur elébe, kik a magok könyv nélkül megtanult leckéieket a tisztelt Szolga Bíró Űr előtt hűven el is mondották, noha egész Cseke tudja azt, hogy az említett idő tájban a kérdésben forgó személyek Csekén nem laktak, ott nem voltak és sokkal, azután kerültek oda. És így physikai lehe tetlenség, hogy ők a köztem s más akarki közt Csekén a tavaji nyár utolján történt dolgokból, mint szemmel látott tanúk, valamit tudhatnának. Csudálni lehetne, s én magam is csudálnám, hogy egy rósz szívű ugyan, de elmétlen embertől, mint Orbán Józef, hogyan származhatnak illy fortélyos go noszságok, ha nem tudnám, hogy Orbán Józef ezen feladásokban semmi nem egyéb, hanem egy más embernek kibérlelt emmissáriusa. Székely Józef, az én volt árendásom, minekutána velem kötött contractusát megrontotta, s azon felül még kárba dönteni igyekező perrel támadt reám, hogy igazságtalan czéljait an nál könnyebben elérhesse, azt tette fel magában, hogy ellenem más név alatt hamis vádakat formáljon, engem a mennyire rajta áll, a közönség előtt rósz hírbe hozzon, s azon gyanút hárítsa reám, mintha én áltáljában igazságtalan s erőszakos ember volnék, s az ö ellenem indított keresetei annál színesebbek nek láttassanak. Orbán Józef szép betűket tud rajzolni, még is az o feladásai Székely Józefnek, az én Ellenperesemnek kezével írattak le, tehát kétség kívül az ö fejéből is származtanak, a mit a mi helységünkben igen sokan igen sok jelenségekből tudhatnak. Ha vétek Istent káromla.ni, bizonyosan vétek más ellen hamis tanúkat állí tani iá, t a más szerencséjének s becsületének sírt ásni. Könyörgök azért a Te kintetes Vármegyének, hogy minekelötte ellenem keményebb végzések tétetné nek, engedtessék meg a vizsgálatot tevő Szolga Bíró Tekintetes Luby Úrnak, hogy valamint az Orbán Józef feladására Ellenem, mint Istenkáromló ellen, vizsgálatot teve: Ügy az én ezen feladásomra Orbán Józef s Czimboráji ellen mint hamis tanúkat állítok, s hamis feladásokat koholók ellen hasonló vizsgála
ti
tót vigyen véghez. Hogy így kivilágosodjék, ki legyen méltó, büntető perbe idéztetéssel megbélyegeztetni. Büntetni a vétkest és az ártatlant védelmezni egyformán kötelessége a tör vényes hatalomnak, én azért alázatosan reméllö bizodalommál rekesztem be könyörgésemet, s magamat gratziájába ajánlott mély tisztelettel maradok A Tekintetes Vármegyének alázatos szolgája: Nagykárol, September 1819. Kölcsey Adám 1820. október 10. Mailáth János levele Budáról Kölcsey Ferenchez Szemere Tár VIII. 32. Eredeti. Budán, 10 10. Tekintetes Uram! Egynéhány esztendő eltölt miólátul fogva a magyar legjelesb versbeli költemé nyeket németre fordítani kezdettem, velek megismertetni kívánván hazánk literaturáfának e tárgyban gazdagságát. A munka kész, de előbb mint sem azt közbe bocsájtom, kötelességemnek tartom az élő k ö ltő k ke l... az ő munkájok fordításomat közleni, ítéletet megkérni, azon változásokat munkámban tenni, melyeket ők szükségesnek ítélnek, és csak helybe hagyások után munkámat prés sajtó alá bocsájtani. Ez az ok, hogy én a tekintetes úrnak az ide mellékelt fordí tásomat megküldöm. Kérem, méllóztasson észrevételeit velem közleni, és én minden kívánandó változásokat szívessen tenni fogok. Egyszer s mind enge.djc a tekintetes úr, hogy kinyilatkoztassam szívbéli tiszteletemet, mellyel a tekin tetes úrhoz bár személyessen ismeretlenül vonzódom, amit a tekintetes úr munkáji közül olvasni szerencsém volt, arra gerjeszt. Tessen kérem vá laszát Budára adresszálni. Bizontalan lévén abban, hogy a tekintetes úr Icválaszát Budára adresszálni. Bizontalan lévén abban, hogy a tekintetes úr le veleit honnan veszi, írok a jövő posta napon Debreczcnbe is, a tekintetes úrnak. Kérem, tessen a tekintetes úr szívbéli tiszteletemrül meggyözetetve lenni, mellyel vagyok és maradok a tekintetes úrnak alázatos szolgája Gróf Mailáth János
II. 1820 végére sikerült befejezni a csekei kúria újjáépítését, s az egyre mé lyebb magányba süllyedő költő számára valóságos búvóhellyé vált az átrende zett lakás. Nagyobb teret nyert benne, otthon ülő emberré lett, kétségbeejtő egyedüllétét csupán álmosdi testvéröccse, Péter kislányának, Lenkának Csekére hívásával enyhítette. S mire úgy látszott, megvívta lelki tusáját; megtalálta ön magát; alkotó korszak köszöntött rá, 1823 decemberében megnősült Adám. Uj helyzet állt elő, amelyben a költő elvesztette lelki békességét, hiszen el kellett szakadnia a kis Lcnkától, s alig négy hónap múltán az új asszony, Szuhányi Jozcíine megszülte Vincét, és rövidesen Kálmánt, miközben az első fiú már meg is halt. Talán az 1825. március 20-án született Kálmán volt az, aki végül is Csekén tartotta, ugyanis a fiatal férj és apa 1827. augusztus 2-án meghalt, s amikor Kölcsey azt latolgatta magában, hogy függetlenné válva, szabadon el mehet, érzései és érzelmei, erkölcsi tartása és embersége megálljt parancsoltak neki, a szeretett halott ..maradékai” útját áliták. Az alig háromszobás lakásban újra nagy csend honolt, a mintegy három holdas telek határai óriássá nőttek, s mindenkiben feszültség vibrált. Kölcseyben azért, vajon helyesen telte-e, hogy vállalta testvére családjának további gondozását, mert számára még mindig az 30S
volt a kérdés, mit csináljon, mit tehet ő Csekén; az özvegyben a magára eszmélés pillanatában azért, mi lesz a sorsa a költő mellett, hogyan neveli fel gyer mekét, s miként rendezheti a nagyobbik részben elzálogosított birtok jövőjét. A csekei udvarház életének ebből a szakaszából bizonyosan a megrendült anyagi helyzet intézésének körülményei a legdrámaiabbak. Korábban megtör tént olyan is, hogy az udvarház asszonyának ékszereitől kellett megválnia, most atyjától remélt bőkezű támogatást, aki Csengerben voit gazdag birtokos, alispán és kegyetlen apa. Több mint egy évet kellett várnia az alábbi levél tanúsága szerint arra, hogy az anyai örökségből háromezer forinttal megsegítse őt is, miként a Csekén élő másik lányát, a szintén özvegyen maradt Kende Fálnét. A vagyonhoz képest csekély támogatás későn került az udvarháziak birtokába, de arra jó volt, hogy az elhalt gazda adósságait fedezzék belőle, s mert kamat mentes „hitel” volt, lehetőséget nyújtott jövedelmező befektetésre is, így a Sza badka nevezetű vízimalom építésére. 1828. augusztus 11. Szuhányi János levele Debrecenből özv. Kölcsey Adámnéhoz Hajdú-Bihar Megyei Levéltár XIII. 17. Eredeti. Kedves Leányom! Vettem leveledet. Emlékezem tett ígéretemre, el is követtem mindent, hogy ele get tehessek ígéretemnek, de mind az eladó jószágoknak ócsósága, mind pedig egyéb környiilállásaim nem engedik meg, hogy mind az 3000 most letehessem, hanem kinn lévő adósságaimbul, melyeket l-o 7-berben bé fog venni a Hiripi Tisztem bizonyosan, mind pedig a most. néki a 3000ig kipótolt pénzembül ha egyszerre akarok felvenni, első Tberbe küld a Contraciusát, amelyet és amely mellett Kendéné testvérednek is adtam 3 ezcrt ide, — 3000 Pengöforintot te is felveheted, a kirendelt Summát, valamint testvéredtől sohasem kértem az in terest, úgy tőled sem fogom kérni, de különben s más Conlractusra nálad sem adhatok. Ezt a bizontalanságot tészi az éretlen és meggondolatlan gyerekeknek egy része a szülék és gyermekei közt. Ha hamarabb akarsz felvenni belőle va lamit, s a környülállásaid azt kívánják, felét minden órában megkaphatod, mert alkalmasint a Hiripi Cassán kívül készpénzben vitt el annyit tőlem, de öszve zavarnom már most a két Cassát nem lehet. Amint akarod, tehát úgy vedd fel a 3000 forintot, csakhogy mindegyikrül különös Contractvst adjál. Egyéb eránt atyai áldásomat adom reád, gyerekeddel s előttem is igen kedves sógorod dal együtt Debrecen, 11-e Augusztus, 1828. Édes Atyád, Szuhányi János m. k.
III. Kölcsey Ádám halálával a birtokok tulajdonviszonyában is nagy változás következett be, ugyanis kiderült, hogy nemcsak Ádám teljes birtokrésze, hanem a Ferencének nagy része is hiányzott. A hivatalos eljárások után Kölcsey lett az egyetlen birtokos, s most m ár övé lett az udvarház is, némileg pótolandó el veszett javait. Ilyen körülmények között lett gazda, vagyis működő földesúr, majd 1829-ben hivatalbeli, azaz vármegyei aljegyző. Mindkettő teljes embert 309
kívánt volna meg az érzékeltetett helyzetben, ő azonban kihívta maga ellen a sorsot, s egyedül próbálta ellátni a kettős feladatot. Ügy látszott, teljes siker rel, mert kölcsönöket vett fel, elfogadta sógornője anyagi támogatását, s amit lehetett kiváltott a zálogos földek közül, amire nem volt képes, átengedte a hitelezőknek. Mire elrendezte a legsürgősebb pereket, váratlan betegségek törtek a család tagokra. Közülük az 1831-es kolerajárvány volt a legijesztőbb. Maga Kölcsey ugyan nem látta olyan veszélyesnek, mint általában az emberek, de az itt kö vetkező levelek együttes értelme mutatja, a csekei udvarházban is füstöltek az epemirigy besurranása ellen, ahogyan az általában szokásos volt, Szemere Pál második feleségének tollából pedig az országos helyzetkép egy érdekes pillana táról s a járvány megítélésének módozatairól kapunk ízelítőt. Balogh Pál, euró pai egyetemeket is m egjárt pesti orvos levele m utatja, hogy az anyagi gondok mellett Kálmán, a majdani parainesisbeli gondolatok címzettjének betegsége volt a legaggasztóbb tünet. A „csontfene” beárnyékolta a mindennapok küzdel mében lassacskán kialakult családias hangulatot, így nem csoda, hogy Kölcsey a legújabb gyógymód szerint dolgozó Balogh doktort kérte meg, segítsen a kis fiún. Az orvos a külföldön divatos módot, a homeopátiát, azaz hasonszervi gyógymódot alkalmazta: kis adagokban adott olyan gyógyszereket betegeinek, amelyek nagy adagokban az egészséges ember szervezetében a gyógyítandó be tegséghez hasonló folyamatokat idéztek elő. A levelekben a babonák felé hajló eljárásokról, valamint a legkorszerűbb gyógyító munkáról kapunk híradást, mintegy példázatául annak, milyen körül mények között éltek Csekén, és hol tartott a tudomány m ár könyvben is meg fogalmazott elmélete, gyakorlata. Ugyanakkor megtudjuk a Pest körzetében élő péceli Szemere-család udvarházának véleményét, aggódó törődését és a csekeiekhez fűződő kapcsolatának érzelmi milyenségét is. 1831. július 13. Szemere Pálné levele Pécelröl Kölcsey Ferenchez Hajdú-Bihar Megyei Levéltár XIII. 17. Eredeti. Édes Kedves Ferim! Mink azzal a szándékkal indultunk meg innen hazúrul ISdikán, hogy Neográdon és Gömörön keresztül utazván, Kazintzit Széphalomra hazavisszük, onnét pedig Ungon keresztül magokhoz Csekére megyünk, de a végzés megfosztott ezen óhajtvu cárt örömünktől, mert Gömörbe hallván, hogy Szatmárba és Zemplénbe a Coléra uralkodik, onnét tüstént visszatértünk, és igen nagy szerencse, hogy hazasiettünk, mert amely nap hazaértünk, az nap Pélzelt is bézárták 10 napra amiatt, hogy Gróf Ráday Erdélybe indulván, Roffon meghált Báró Bánffinál, azonba Roffon már két ember hirtelen meghalván, másnap mindjárt visszatért a Gróf. Bánffijék is idejöttek . . . és innét Bugyira mentek, ezt tehát Pesten meg tudván, mind Pétzelt, mind Bugyit tíz napig bezárták, éppen csak ma szabadult fel Pétzel, de Istennek hála, senki sem betegedett, sem nem halt itten úgy, hogy soha a péczeli nép olyan egészséges nem volt, mint most. Édes Ferim, mink magokon igen sokat tűnődünk, mert itt az a hír van, hogy a Tisza mellett mindenütt uralkodik a Coléra. Tudósítson, az Istenre ké rem, hogy vannak? A kis Kálmán él-é már a Homeopatisch porokkal? És javul-é? Tudom, édes Ferim, maga is részt vesz szegény Jakabfalviné szerencsét 310
lenségében, képzelje, mely rettenetes eset ez. Jakabfalviné a múlt hét elején ide kijött, de csak egy éjtszaka volt itt, azzal visszament, Pesten megtudván, hogy ő itt járt, katonákkal kísértettél; egész háza népevei együtt a Conturtatia épületébe, ahol tíz napot kellett néki tölteni, és ez alatt az idő alatt egyik fija ott meghalt. Szegény asszony, mely rettenetes keserűsege van annak. Az én Palim Istennek hála, az úton igen víg volt, éppen egyben Tornalyán a gyomrát megrontván volt baja, néki az utazás igen használ, csak Csekére mehettünk volna, minő vígan lettünk volna mink ott. /i tavalyi utunk sokkal jobban ütött ki, mert magokat megláthattuk, édes Ferim. Palimmal együtt forrón öleljük, Pepivel és a kis Kálmánnal együtt az Egek óják meg magokat mindennemű sze rencsétlenségtől. írjon mentül elébb, édes Ferim Július 13dikán Borisa Balogh úr könyvecskét vetetett Palival a mag . . . Ilomeopathiáról. 1831. október 3. Balogh Pál levele Pestről Kölcsey Ferenchez Szemere Tár XI. 76. Eredeti. Tekintetes Kölcsey Ferencz Ürnak. Magában a szobafüstölés, mellyel olly hasztalanul kínozták az emberek mago kat, holmi hijábavaló tanácsiatok következésébe, nem ártott Kálmánkának, de hátramaradást okozott néki a hosszas pausa. Azonban ezután már reményelhetjük, hogy semmi illynemű akadály nem fog közbe jönni. Az első series porral meg vagyok egyébiránt elégedve. A tökéletes meggyógyulás felől semmit sem kell kételkedni; de mivel a csontfene olly nagy elölépéseket tett, meg nehány hónap reá megkívántatik. Reményiem, hogy ezen új series por munkálkodása alatt a mozgó csontdarab — ha semmi közbe nem fog jönni —, kiesik, s akkor nagy a nyereség. — A Signatura jól volt értve, s ezen új porokból is méltóztassék minden négy napban adni eggyet, nehány csepp vízzel megnedvesítve, minden lehető vigyázattal. Nagyon jó sikerét reményiem nékiek. Az én preseriptiomat egyéb, mint Pregánds semminemű patikárius meg nem tudja csinálni. A sebet tessék mindennap egyszer-kétszer lágy meleg vízzel kimosatni, s friss lágy tépéssel beköttetni. A kilencedik por után új tudósítást kérek. Pesten, October 3-dikán, 1831. Balogh Pál IV. Kölcsey 1832-ben elérkezettnek látta az időt arra, hogy újjáépítése, vagyis kényelmessé tegye csekei kúriáját. Negyvenezer téglát vettetett, de mire elér kezett az építés ideje, újra váratlan és jelentős esemény történt: az 1832/36-os országgyűlés Szatmár vármegyei követének választották meg. Természetesen az építkezés elmaradt, a követi előkészületek nagyobb m unkát adtak neki, mint a tervbe vett átalakítás: gondoskodnia kelett a kisfiú neveltetéséről, az özvegy megélhetéséről és saját birtokainak gondos kezeléséről, megfelelő hasznosításá ról. Vannak híradásaink ebbeli ügyeiről, sőt tudjuk, hogy 1833-ban üsszeíratca birtokait, tagosításuk előkészületeként rendezte tulajdonjogukat, mégis azt a pillanatképet idézzük fel, amikor 1334-ben szabadságot kérve, otthonába tért, 311
s a közügyektöl távol, kedves könyvei közölt pihent. Pihent, közben azonban pozsonyi dolgaival törődött, sőt könyvekre adott pénze sorsát kutatta. A Deák Ferenchez írott levél a esekei udvarház könyvtáráról, annak gaz dájáról, egyszersmind a beszerzés korabeli szokásáról ad képet. És tudósít arról az aggodalomról is, ami ezzel járt akkoriban, Jablonczy leveleinek hangulata alapján ez közel áll a kapott pénz elsikkasztásához. A könyvtára gyarapításán fáradozó, az alkotó munkához forrást gyűjtögető tudós sokszor elmerenghetett a rendelt és kifizetett könyvek üres helyét szemlélve az emberi gonoszság és hitványság határairól. 1834. Kölcsey Ferenc levele Csekéböl(?) Deák Ferenchez Hajdú-Bihar Megyei Levéltár XIII. 17. Eredeti. Baráti kérelem Deák Ferihez Wiegand feledékenységére vigyázni érettem is. O nekem már meghozatta Engelhardt Amerikai Constitutioját és Lérminiert Injluence de la philosophie et cetera. E kettőnek az árát megfizettem. Fizetetlen vágynak, mivel árokat bizonyos küldésbeli hiba miatt fel nem akarta venni Bentham Munkáji Bruxelle 3 kötet és Hegel Grundlinien des Rechts. Várom a Conversations Lexicon utolsó darabját, mi ha megérkezik, az itt menő példány szerént leszen bekötendő. Várom Bentham IV. kötetét, ha Bruxellesből jött ollyan, Hugó Vidor munkájit, Lerminier Philosophie du droit és lntroduction á l’histoire du. droil, Krug Philosophiájából a bécsi kiadásban nem találkozó darabot: Eu=ebiologie. A Kliegel által festett kép portfeuillbe tételéért nem fizettem. Marics Fejér megyei követ Secretariusa, Jablonczy fel vett tőlem kölcsön SO pengőt, melly miatt Eötvöst kértem meg, de jel vett 1Ü0 pengőt könyvre. Ezen könyvek laistromát ide zárom. Méltóztassál Maricslól megtudni: ha Jab lonczy megérkezend, s mivel ez az én elmenetelemről semmit sem tud; neki megmondani, hogy a könyvek általvételére Téged kértelek meg: nem tudván feljövetelemkor, találkozom-e Ű vele ismét. Még Pozsonyban leszesz, hetenként legalább egy levelet várok Tőled a mos tani környiilmények miatt; vissza jővén, kipótolom Neked, míg hon leszesz. Vedd ölelésemet, s áldásomat, Te ki az igen kevesek közt is csak nem egyetlen vagy! 1835. január 22. Jablonczy levele Pozsonyból Kölcsey Ferenchez Szemere Tár XIV. 80. Eredeti. Kölcsey! Szent, édes, fájdalmas nekem a te neved, szent, mert tiszteletemnek szentsége vagy, édes, mert barátomé, fájdalmas, mert szenvedsz, veled a haza és én is szenvedünk. 312
Írnom nem szabad, papirost tartanom, vennem nem szabad, lopva írok idegen szálláson. írok mégis Neked, nehogy porba esett legyen áldozatom, s en nek legszebb órájában megvetéssel emlékezz rám, hallgatóra. Lelépésednek híre jött ide korán, s én Pozsonyba mentem hallani, látni, tudni mindent, mi e tárgyban történhetik. Latiam a kormányrész ronda örömét. Tudták ők érzésemet irántad, s így szólották hozzám: ,,Nem hallott az Ür ujjabbat arról a szegény Kölcseyről?” Ez órában ö legkevésbé szánandó — jelelek —, dicsőségének órája ez. Kinevettek. Az a szándék, hogy én nekik megborsolom e ronda örömet, elfogd egész valómat. Szándékommal hivatalom össze nem fért. Hivatalomról lemondottam. Kezdtem én azonnal dolgozni. Nexusba tettem magamat, sok úgy nevezeti lelkesekkel, s minden biztatott, hogy tervem teljesül. Feljöttem Bécsbe, s itt vagyok most élő tanúja annak, hogy nálunk otthon sok úgy nevezett lelkesek, dögök, sőt több mint dögök, ördögök. El valék árulva Mindenemet elvették. Szállásomat kiürítve és felmondva találtam, (ismeretlen emberek fogtak körül. Szállást rendeltek számomra, hol szabadságom diétáit fel tételekkel van korlátozva, s honnan elmennem nem szabad míg, szavuk szerérd, az inquisitió tart s végződik. Többet írni nem merek, az Isten megengedi, hogy szóval öntsem ki kebled re titkomat, ez bizonyos. Súlyos vád nem terhel, ennyit már tudok, s Te aggódás nélkül lehetsz, mert neved ezen történetben úgy áll csak, mint egy nagy emberé, kit a sokaság imád. Könyveid fogságban vannak, de senki sem tudja, hogy tieid, nem is kell azt senkinek sem tudnia. E miatt aggódás nélkül lehetsz, rendelést tettem én arról, hogy a legrosszabb esetben sem károsodj. Végeznem kell. Boldogságomra, boldogságodra, dicsőségedre, szép lelkedrc, kedveseidre és mindenre, ami neked szent, kérlek, ne ejts e mondottakról senki elölt egy szót sem ki. Lelkesek előtt sem, mert ezek bízván a keblökben lakozó erőhöz, ki merik mondani azt, amit éreznek. Ha sorsom rosszabbulna — mivel az Austriai justitia nagyon különös állat —, akkor én majd keresnék magamnak pártfogó kat, talán benned és barátidban is, — noha a ti pártfogástok nem nyújt annyit, mint a másoké. Amennyire jónak találod, vigyázó légy, ne nyisd ki minden ember előtt szívedet, mert te rád most nagyon nagy a figyelem. Szép a te szí ved, mint a virtus ege, mint az az ég, hol angyalok, laknak, de az Hlyen szív nem kedves Austriának, haragszik ez az olyanra, mint holdvilágra a rabló, ha a sáros görbe utakat megvilágosítván, a rejtezést nehezebbé teszi. En élni fogok, s ha igaz bennem ez a felcsirázó akarat, ez a felpattanó szikra, nevemet meg halljátok, s nem felejtitek el. Írtam küzdve hatszáz indulattal, s abban végzem, miben élni és halni fogok, a forró, a mély tiszteletben irántad, 22. 1. 1835. Jablonczy Ha felelsz, híjába felelsz, meg nem kapom, mert felvigyázómmal lakom. V. Kölcsey udvarháza kialakításának utolsó szakasza 1835-ben kezdődött, s az év végére befejeződött a korábban tervezett felújítás: fürdőszobával, kam ará val bővült az épület, s fűthetővé lett az előszoba, az ebédlőből pedig átkerült a 313
könyvtár a kapu felé nyíló szobába. A belső átrendezést külső munkálatok is kísérték, ugyanis kőkerítést építtetett a gazda kúriája északi és nyugati felén, az udvarával szemközti zálogos telkeket felszabadította, s megtervezte közvet len környezetének lendő kialakítását. Ügy gondolta, hogy cselédeit új lakásokba költözteti, gazdasági épületeit távolabbra helyezi át. így megüresedett volna az ágasokra telepített cselédház, egy derékszögbe tömörített istálló, a kocsiszín és a nagy sertés-, hízó-, tyúkól, valamint a tengerigóré és a csűr helye, hogy egy kori látványukat zöld fű és újonnan telepített fák koronája feledtesse, tiszta levegőt és kellemes árnyékot nyújtva a három udvarházbelinek. Hármójukhoz azonban többen is csatlakoztak, ugynis körükben élt Kálmán Debrecenből ho zott mindenkori nevelője, és a vármegyei jegyzői hivatalhoz felvett írnokok egy része, valamint a patvaristák, azaz joggyakornokok közül a Kölcsey áltál párt fogoltak csoportja. Róluk külön kis épületben gondoskodott az udvarház gazdá ja, s elhihetjük neki, hogy megelégedett volt, sőt némi restség vett rajta erőt; vi'dáman, lassan pocakosodva, a gondokat „láb alá tapodva” élte napjait. De mire mindezt ő maga is leírta, soha nem tapasztalt veszedelem szakadt rá éppen az általa is szorgalmazott birtoktagosítások után. A bajok és kedvet lenségek már az 1836-os munkálatok közben is jelentkeztek, mint az itt is olvas ható beadványából látszik, amikor mindent tisztázni igyekezett, a közös birtok részek egyedüli tulajdonosává és élvezőjévé kívánt válni. Már földjeit osztá lyozta, tenyészállatainak számát megsokszorozta, szilvafákat ültettetett, s egész birtokát körülárkoltatta, amikor 1837-ben unokatestvére, Kölcsey Mihály intri kái nyomán az elégedetlen jobbágyok és mások teljesen elpusztították földjei vetéseit, kaszálói füvét, mintegy tízezer forintnyi kárt okozva neki. A következő írások m utatják, hogy most is és újra talpra tudott állni, a sorscsapásokat a bölcs belenyugvás m értéktartásával szemlélte, a közösség ügyé ben fáradt. Volt ereje, hogy rendezetlen birtokháborítási dolgai mellett kérő le velekre tett intézkedéseit közölje, hivatalbeli m unkáját rendezze, barátainak válaszoljon, kritikákat, önálló műveket írjon . . . hónapokra elegendő listát jegy zett fel sürgősen intézendő feladatairól. 1837. június 2. Kölcsey Ferenc levele Nagykárolyból Szatmár Vármegye Törvényszékéhez Hajdú-Bihar Megyei Levéltár XIII. 17. Eredeti. Tekintetes Törvényszék, A csekei irányosító pörben az evictionalis kérdésekre nézve két rendbeli, rám nézve terhelő ítéletet tisztelettel a Tekintetes Törvényszék elébe vinni bátor valék, mint az 1:/. ide alázatosan rekesztett folyamodás és bírói ítélet mutatja. Első ezen ítéletek közt bizonyos Varjú Gergely maradéki részére 150 váltó forint evictiót rendel fizetnem. A Varjúak Contractusa velem csak az Ítélet után közöltetvén, csak akkor fedezhettem fel, hogy az abban foglalt két forma írás közül egy betű sem az enyém. Ugyan azért ezen körülményre nézve védelmemet elő terjesztenem lehetetlen volt. Második ítélet a Szabadkai malom 1/6 részére nézve maraszt el, mellyre nézve védelmemet a Tekintetes irányosító Bíróságnak az 2://. alatti irományok ban elő terjesztettem, s mellyet a Tekintetes Törvényszéktől most újabb figye lembe vétetni alázatosan kérek. Mély tisztelettel maradván a Tekintetes Törvényszéknek alázatos szolgája: Nagykárol, Június 2d. 1837. Kölcsey Ferenc m. k. 314
1837. okióbor 7. Szemere Pálné levele Póczelről Kölcsey Ferenczhcz Szemere Tár XV. 89 c. Eredeti. Édes Kedves Ferikém! Igen nagyon köszönöm azt az atyajisúgát, barátságát, hogy a jíjamat magához venné patvaristának, de megengedjen az elfélelmesedett anyának, tudja, mely szerencsétlen ez a Fáy ház, szegény .Jakabfalvinénak most már a második fija is haldoklófélben van, szinte hectikába. Ezek által én úgy el vagyok ijedve, higyje el, édes Ferim, hogy most a fijam csak három órányi távolságra van tőlünk Bata főbírónál, levelét is gyakran veszem, mégis alig van nyugtom, hát még olyan messze tőlem, most jobban féltem, mint kiskorába féltettem. Azért is, édes Ferikém míg újra szívemből köszönöm fijamhoz való jóságát, ölelem Pepivel és Kálmánkával együtt számtalanszor és maradtam, édes Kedves Feri kém tiszta szívből szerető Bortsája 1838. március Kölcsey Ferenc emlékeztető feljegyzései sürgős dolgairól Hajdú-Bihar Megyei Levéltár XIII. 17. Eredeti. Wesselényi ügyében memorialis et Kendétől az Attestatum Brezovai Contractusa Nyíri levele Kerülőnek erdőadás. Kisariakkal Contractus Csekei Bírákat a tilalmasra felszólítani Válasz: Szemere, Bártfay, Simon, Vörös, Szombathelyi Novák Petri pör Protocollum Athenaeum, Figyelmező számára Évkönyvet recenseálni. Heckenast ★
Pontos képet rajzoltunk a csekei udvarház életéről? Biztosan nem, de han gulatában és alapvonásaiban igazat. Pontosat és teljesebbet abból a közlésből kapunk, amely a Kölcsey Társaság második füzeteként Kölcsey gazdasági ügyeit mutatja be. Igaz, abból a bemutatásból viszont hiányoznak majd az itt közölt hangulatos „életképek” némely d a ra b jai. ..
315
PÁL GYÖRGY:
Kölcsey munkásságának tanítása századunk néhány iskolatípusában Az első oktatási tanterveket a Ratio Educationis (1777) megjelenése után ké szítették el az oktatási kérdésekkel foglalkozó szakemberek. A Ratio irányt adott, hatást gyakorolt a különböző egyházi, felekezeti és más iskolák oktatási nevelési tevékenységére, és egyben hangot is adott az egységesítő törekvések nek, az „államilag” irányított nevelésnek. De csaknem száz év telt el, míg kö telezővé (ha nem is általánossá) vált az alsó fokú közoktatás. Közismerten az 1808. évi XXXVIII. törvénycikk alapozta meg a kötelező közoktatást, és vezette be a 6. osztályos elemi népiskolai rendszert hazánkban. Az első népiskolai tan tervváltozat már 1869-ben megjelent, s csaknem egy évtizedig formálódva 1877re készült el, mely 1905-ig volt érvényben. Ennek alapján a különböző egyházi (ref., kát.) iskolák is — a felekezeti nevelési jelleg hangsúlyozásával — kidol gozták a maguk tanterveit, tananyagbeosztásait, és többnyire megírták saját tankönyveiket, olvasókönyveiket is. A múlt század végétől kezdve, a társadalom fejlődésének és igényeinek megfelelően kezdett többirányúvá és sokszínűvé válni a magyar oktatási rend szer. A hagyományos kollégiumokon, gimnáziumokon és az alsó fokú népisko lákon túl a legkülönbözőbb iskolatípusok (polgári iskola, reáltanoda, kereske delmi iskolák stb.) épültek be a magyar közoktatási rendszerbe, amelyeknek egy része már szakirányú képzést is kívánt nyújtani. Ekkor indult meg a tan terveknek az az áradata — különböző iskolatípusoknak és életkori sajátossá goknak megfelelően —, amely mind a mai napig jellemzi a magyar közokta tást. Ezekből a tantervekből és az ezek alapján írt tankönyvekből könyvtárra menő anyag halmozódott fel az évtizedek során. így a téma szempontjából erő sen szelektálnom kellett mind a tantervek, mind az iskolatípusok vonatkozásá ban. Elsősorban azoknak az iskolatípusoknak a tanterveibe és tankönyveibe pillantottam be, amelyek az 1946-ban kialakult magyar közoktatás tartópillé reit képezik mind a mai napig (a nyolcosztályos ált. isk. és a négyosztályos gimn.), illetve ezek „jogelődjeinek” tekinthetők, így az elemi népiskola, a négy osztályos polgári iskola és a nyolcosztályos gimnázium anyagaiba. Vizsgálódásaim során a következő főbb szempontok vezettek: milyen ver sek, művek kerültek a fentebb említett iskolák tanterveibe, a számukra írt tan könyvekbe, olvasókönyvekbe Kölcsey munkáiból? Továbbá: milyen nevelési és oktatási szándékkal, miként tanították és értelmezték a költő műveit? Elsősor ban a tankönyvek anyagát vettem alapul, hiszen ezekre a kérdésekre a tan könyvek adnak pontos válaszokat. Meg kell jegyezni, hogy a régi (1945 előtti) tankönyvek szövegmagyarázatai, főként az alsó fokú, de a gimnáziumi irodal mi nevelésben is, eléggé szűkszavúak, ám egyben példamutatóan tömörek és pontosak is. A tantervek a költői szövegek, szemelvények részletesebb és mé lyebb értelmezését — ebben is példát m utatnak — a tanítókra és a tanárokra bízzák az elemi népiskola I. osztályától a gimnázium VIII. osztályáig. A század fordulótól kezdve a különböző alaptantervek (az 1907., 1925. és 1941. évi) és 316
ezek módosításai az irodalmi oktatás és nevelés legfőbb célkitűzését — általá ban — a következő hangsúllyal határozzák meg: ,.A magyar irodalom tanítá sának legkiemelkedőbb célja, hogy a nemzeti érzést és gondolkodást, ami megnemesülve, irodalmunk örökbecsű lapjain jelentkezik, átörökítse a jövendő nemzedékre.” (Utasítások a reáliskolai tantervhez, 1912.) Az elemi népiskolák számára, a múlt század végén készült tankönyvekben — ismereteim szerint — Kölcsey még nem szerepel tananyagként. Legalábbis arra utal az a tény, hogy az 1897-tel datált „Olvasókönyv az elemi és népis kolák V—VI. o. számára” c. tankönyv egyetlen fejezetében sem szerepel Köl csey neve vagy müve, még a Himnusz sem. Ennek okait lényegében ismerjük a költemény sorsának 19. századi történetéből. Köztudott, a szabadságharc le verése után hosszú évtizedekig „titokban” énekelhették eleink. A Hazafias Nép front és a Magyar írók Szövetsége (Bp. 1981.) Kölcsey—Erkel: Himnusz c. ki adványa szerint a zeneszerző halálának idején (1893. jún. 15.) „Kölcsey Ferenc költeményét Erkel Ferenc zenéjével a magyar nép akarata avatta nemzeti him nusszá” ! A nemzeti „imádsággá” való válásában — így az iskolai tanításában is — minden bizonnyal szerepe volt a Himnusz—Szózat évtizedekig tartó „ver sengésének” is. Erre vall az is, hogy a Szózat viszont az említett tankönyvben szerepel. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Himnuszt 1893-tól vagy akár az előző évtizedekben is, főként a Habsburgokkal szemben álló függetlenségi tö rekvéseket valló tanítók, iskolák ne tanították volna. Kölcsey neve és a Him nusz az elemi népiskolai oktatásban a Tanterv és utasítás az elemi népiskola számára (1907) került be „hivatalosan”. Ettől kezdve a Himnusz minden Ol vasókönyvben szerepel. Ismerete és tudása kötelezővé vált minden magyar (crszáglakos) iskolás gyermek számára. Ekkor alakult ki, rövidebb-hosszabb ideig formálódva, a költemény tanításának folyamatos, szinte máig tartó rend je. A nemzet „imádságaként” énekelt első versszak általában a II. osztályos tan könyvekben szerepel. A III. osztályban a második versszak megtanulására ke rült sor, a IV. osztályban pedig az első négy versszakot kellett tudni. Végül a Himnusz teljes szövegét az V.—VI. o. számára készült tankönyvek hozzák. Ezekben az olvasókönyvekben magyarázó szöveg nincs, a tanterv a költemény értelmezését a tanítókra bízza. Csaknem két évtizeden át a Himnuszon kívül Kölcseynek más müve szinte nem is került az elemi iskolai tankönyvekbe. Mihályi Ferenc: „Részletes tan anyagbeosztás az elemi iskolák számára” (1918) c. tervezete (kéthetenkénti bon tásban, részletesen dolgozza fel az elemi iskolai tananyagot mind a hat osz tályra) sem utal más Kölcsey-szövegre. Jelentősebb tematikai és szövegmagya rázó bővülést az 1925-ös nemzeti alaptanterv alapján készült tankönyvek hoz tak. Az alsó osztályokban ezekben is csak a Himnusz első négy versszaka van jelen, de a Gyulai István—Reöthy Vladimír szerkesztette tankönyv (Olvasó könyv az elemi iskolák V.—VI. o. számára, 1926.) a Himnusz teljes szövegén (a lap alján szó- és fogalommagyarázatokkal) kívül részleteket közöl a Parainesisből, és rövid, tömör pályaképet is rajzol a költő munkásságáról. A szerző ebben nehány markáns vonással jellemzi Kölcsey emberi és erkölcsi m agatar tását. aki „magába zárkózott, hideg külsejű ember volt. de lelkében a legmaga sabb érzések laktak, magával szemben szigorú, másokkal szemben gyengéd” Ismerteti a költő fontosabb életrajzi adatait, megemlíti szónoki képességét cs mübíráló tevékenységét, végül kiemelten hangsúlyozza a Himnusz és a Parainssis példájával „nemzetszeretetét. mély erkölcsű igaz hazafiságát”. Mindezekkel 317
ez az olvasókönyv közel került a polgári iskola „irodalomtörténeti” Kölcseyanyagához. Még jelentősebb változást ígért az egész népiskolai oktatásban az 1940. évi XX. törvénycikk, amely az alsó fokú iskoláztatás továbbfejlesztéséről, és a nyolcosztályos népiskola bevezetéséről rendelkezett. 1941-ben meg is jelent a „Tanterv és utasítások a nyolcosztályos népiskola számára”, célkitűzéseit per sze a háborús évek alatt következetesen m ár nem volt mód megvalósítani. A tanterv koncepcióit azonban — a polgári iskolák tantervével együtt — jól hasznosíthatta az 1946-ban életbe lépő nyolcosztályos általános iskolai rend szer. A polgári iskolák számára készült első tantervekben és tankönyvekben is gyér Kölcsey-anyaggal és -ismertetéssel találkozunk. Erdélyi Tudali Péter: Ma gyar olvasókönyv felső elemi, polgári és reáltanodák számára (1876) csupán a Himnusz szövegét közli, kommentár nélkül. Megfigyelhető azonban, hogy az évtizedek múltán, az újabb tantervek és azok módosítása következtében a ta nítandó Kölcsey-művek száma, ha nem is nagy számban, de mégis gyarapo dott. A Himnusz teljes szövegével általában a II. vagy a III. osztályban ismer kedtek meg a kisdiákok. A Prónay Lajos által írt (Magyar olvasókönyv . . . a polgári iskolák II. o. számára, 1928.) tankönyv közli a Himnusz teljes szövegét, röviden és tárgyilagosan értelmezi a vers főbb tartalm ait, kiemeli nemzeti jel legét, végül hangsúlyozza Kölcsey személyiségének és Himnuszának jelentősé gét: „a legjelesebb magyar költők e g y ik e ... Legszebbek hazafias költeményei, ezek között nemzeti imádságunk”. A III. osztályban stilisztikát cs retorikát ta nítottak. Az ugyancsak Prónay Lajos szerkesztette tankönyv (Stilisztika. Pol gári iskolák III. o. számára, 1928) a Paraincsis néhány fontos részletét közli. A szerző rövid szövegértelmezése elsősorban stilisztikai jellegű, de utal Kölcsey „mély erkölcsi igazságaira”, és az értekezést „az erkölcsi tanítás mintaképé”nek tartja. Szól a költő unokaöccsének 48-as helytállásáról és hősi haláláról, ezzel is igazolva a költő erkölcsi tanításainak hatását. Dobos László (Magyar olvasókönyv és stilisztika polgári iskolák III. o. számára, 1945. Egyik utolsó ilyen tankönyvünk) m ár részletesebb „elemzést” ad a Himnuszról, és minden bizonnyal a háborús évek hatására már nem a „nemzeti imádságunk” fenséges hangoztatására, hanem a „nemzetet ért sorscsapások” kiemelésére helyezi a hangsúlyt; és arra, hogy „szenvedéseinknek” magunk voltunk az előidézői. A magyar irodalomtörténet rövid áttekintésére a polgári iskola IV. osztá lyában került sor. Költészetiem, a magyar nemzeti irodalom rövid áttekintésé vel (1910) c. tankönyvben, amelynek írásában Fröhlikné és Istvánffyné társa ságában a kor jeles írónője, Kaffka Margit is részt vett, szinte alig van Kölcseytöl vagy Kölcseyröl szóló szöveg. Versei közül csupán az Emléklapra szerepel, de ez is inkább csak mottóként a könyv egyik oldalán. A történeti áttekintés ben is csak egy nyúlfarknyi szöveg szól a költőről. Ebben a szerző kiemeli a Himnusz jelentőségét, a Kazinczy feletti emlékbeszéd retorikus jellegét és a költő hazaszeretetét. Végül azt hangsúlyozza, hogy Kölcsey „Inkább szónok és műbíráló, mint költő volt” . Prónay Lajos tankönyve (Költészettan és irodalomtörténet a polg. isk. 4. o. számára 1928.) m ár valamivel terjedelmesebb ismertetést közöl Kölcsey mun kásságáról. Igaz, Kölcsey-szövegként ebben a tankönyvben is csak az Emlék lapra szerepel. Az irodalomtörténeti áttekintésben azonban már színesebben, sokoldalúbban ír a költőről. A Megújhodás kora c. fejezetben tárgyalja rövi den, Csokonai és Kazinczy társaságában. Néhány adattal ismerteti életét, alko318
tr>- pályáját, megemlíti rokonszenves emberi tulajdonságait, majd röviden így jellemzi munkásságát: „Kölcsey a német költők hatása alatt elbeszélő költemé nyeket (baladákat), érzelmes és bölcselő tartalmú verseket írt. Legszebbek ha zafias költeményei (Zrínyi dala, Zrínyi második éneke). Himnusza a magyar nemzeti imádság lett. Kezdeményezője volt a részrehajlatlan magyar irodalmi kritikának. Célja az volt, hogy az irodalom színvonalát emelje.” A gimnáziumok számára az első irodalomtörténeti tankönyvet Toldy Ferenc írta, amely „A magyar nemzeti irodalom története a legrégibb időktől napja inkig” címen 1868-ban jelent meg, felső gimnáziumok számára. Szövege erede tileg egyetemi előadásainak a vázlata volt. Kölcseyről alig egy oldalnyi terje delemben értekezik, akit „minden ízében költői természet”-nek tart, de nem csak „dalnok”, hanem szónok, filozófus és „ítész” voltát is hangsúlyozza. Kü lönösen nagyra értékeli dalait, amelyekben megítélése szerint „homályos érze tek, tárgytalan fájdalom, az eszményi világ utáni sóvárgás” uralkodnak. Fel hívja a figyelmet verseinek zeneiségére („zene az ő költészete”), nyelvi fordu lataira és merész képalkotó fantáziájára. Versei közül kiemeli a Bú kél velem. Remény s emlékezet, Vágy, Igazság, Zrínyi dala, Szabadsághoz, Küzdés, Vanitatum . . . és az Ábránd címűeket. Igen fontosnak tartja balladakísérleteit „meg teremtve velük a magyar műballadát". Ugyancsak 1868-ban jelent meg Szvorényi József Magyar irodalmi szemel vények c. kézikönyve felgimnáziumok és reáltanodái tanulók számára. A gyűj temény Kölcsey két versét (Remény s emlékezet, Alkonyi dal), Berzsenyi ver seinek bírálatát (részlet) és Emlékbeszédét, a Parainesist és A nemzeti színé szetről szóló tanulmányát közli. Néhány életrajzi adat megemlítésével hangsú lyozza sokoldalú munkásságát, költői, szónoki, itészeti. széptani és nyelvészeti tevékenységét. Kiemeli, hogy a „balladák, románcok leginkább általa honosultak meg” irodalmunkban. Toldy Ferenc „tankönyvírói” jelentkezésével hosszú évtizedekre hagyo mánnyá vált, hogy a gimnáziumok számára többnyire a korszak jeles vagy leg népszerűbb irodalomtörténészei írták a tankönyveket. (Beöthy Zsolt, Prónay Antal. Alszeghy Zsolt, Brisits Frigyes, Sík Sándor vagy 1945 után pl. Király István, Nagy Péter és mások.) Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése (1877—79) című, a gimnáziumok VII.—VIII. o. számára készült tankönyvén, ennek „javí tott és bővített” kiadásaival együtt, nemzedékek egész sora nevelkedett fel, az ő tankönyvéből tanulta meg a magyar irodalom történetét. És nemcsak a gim náziumi tanulóifjúságra volt hatással. A tankönyvírókra is. Néhány évtizeden át az elemi és polgári iskolák, a reálgimnáziumok és (felső)kereskedelmi isko lák stb. ifjúsága számára írt tankönyvek is szinte kivétel nélkül mind Beöthy megállapításait visszhangozták. Beöthy mondandóitól, értelmezéseitől lényege sen eltérőt és uj motívumokat az 1920-as évek második felétől az Alszeghy— Brisits—Sík Sándor-fele tankönyvek hoznak az irodalmi oktatásban és neve lésben. Beöthy tankönyve tömör, de aránylag részletes életrajzot és pontos adato kat, információkat közöl Kölcseyről. Néhány vonással megrajzolja emberi és költői jellemét, kiemelve „szelíd és érzelmes, önérzetes” emberségét, aki költő ként a Kazinczy által m eghonosított. . . formákban dolgozott, de bús nyugtalan szelleme elütött a klasszicizmus nyugodt derűjétől. Inkább a német érzékeny líra hatása alatt állt. Költeményei közül az Igazság, a Himnusz, Rákos nymphájához, a két Zrínyi-verset és a Dobozi c. balladáját említi meg, egy-egy jellemző 319
mondattal interpretálva e müveket és összefüggéseiket. Kiemeli szónoki tehet ségét. Ilyen jellegű műveit (Emlékbeszéd Kazinczy . . . és Berzsenyi felett) ,,a magyar müpróza legszebb termékei” közé sorolja, és hangsúlyozza, hogy e mű veivel ,,az irodalmi emlékbeszédnek nálunk ö a megteremtője”. Ismerteti kri tikáit. kritikusi elveit; hangsúlyozza, hogy az eszthetikai elvek bátor és buzgó hirdetésével a magyar kritikának ő volt az úttörője. Szöveggyűjteménye ..Ol vasmányok” címszó alatt a Csolnakon, Igazság, Himnusz és a Zrínyi dala c verseket, a Kazinczy feletti emlékbeszédét és a Parainesis egy rövid részletét (..Szeresd a hazát!") közli, mint fontos és részletesen tárgyalandó műveket. Nincs terünk és szándékunkban sem áll, hogy a századelő és a két világ háború közti időszakban a különböző gimnáziumok (és más középiskolák) szá mára megjelent irodalmi tantervek és tankönyvek-sok-sok változatával foglal kozzunk. A Horthy-korszakban előbb a Prónay Antal, később a 20-as évek közepétől pedig az Alszeghy Zsolt—Brisits Frigyes—Sík Sándor nevével jelzett tankönyvek jutottak jelentős szerephez az irodalmi oktatásban és nevelésben. Ebben az időszakban a nyolcosztályos gimnáziumban közismerten a VII.—VIII. osztályban tanítottak irodalomtörténetet. Az alsóbb osztályokban az ún. „Ma gyar irodalmi olvasókönyv”-ek szolgáltak a tanitás-tanulás alapjául racionális beosztásuknál fogva. Ezekből tanulta meg a gimnáziumi ifjúság a tantervileg előírt stilisztikai, verstani (IV. o.), retorikai (V. o.) és poétikai, m üfajtani (VI. o.) alapfogalmakat és ismereteket. Kölcsey egy-két müve minden osztály olvasó könyvében szerepel. A fentebb említett szerzők a IV. o. számára írt tanköny veikben (1031) pl. költőnk két versét, a Zrínyi dala és a Huszt címüeket közük néhány életrajzi adat megjelölésével. A versekről eléggé szűkszavúan írnak Az első verset a „hazafiúi kétségbeesés”, a másodikat pedig a ..szebb jövő útját megjelölő” költeményként értelmezik. A verstárgyalás iránya és célja a költe ményekre vonatkozó kérdésekből következtethető ki. A Zrínyi dalá-val kap csolatban a kérdések pl. az alabbiak: ,,A versben melyek Zrínyi gondolatai? Mivel toldja meg ezeket a költő? Milyen különbségeket látunk a két kor ma gyar törekvései között? Miben különbözik a két megszólalás stilusa? Retorika könyvükben (Olvasókönyv gimn. és reálg'imn. számára, 1928) három Kölcseymű is szerepel: a Rákóczi haj! . . . a „Történelmi olvasmányok , a Parainesis az „Értekezések”, a Kazinczy feletti emlékbeszéd pedig a „Szónoki beszéd c. fe jezetben. E kiemelések a szemelvények oktatási, nevelési célját is egyértelműen jelzik. A tankönyvírói triász irodalomtörténeti tankönyve (a gimn. és leánygimn. számára, 1927—1941) „Kölcsey Ferenc és a németes irány többi költője” cím szó alatt tárgyalja alig háromoldalnyi terjedelemben a költő munkásságát. A tankönyv rövid jellemzése helyett, és nem csak forrásközlés gyanánt, hanem mai és jövendő korok tankönyvíróinak is ajánlva, álljon itt a szerzők példa mutató tömörségű teljes tankönyvi szövege: „Kazinczy irányának költői között legjelesebb Kölcsey Ferenc. Mint ember, mint író egyike a tiszteletre legméltóbbaknak; szentnek tartotta az író hiva tását s amint soha aljas szót ki nem mondott, írótollát is csak nemes eszme sugallatára fogta kezébe. Született 1790-ben Sződemeteren, Közép-Szolnok megyében (ma Szilágy megye), ősrégi nemesi családból. Szülei korán meghaltak, az árvaság és gyönge testalkata zárkózottá, magába vonulóvá tette már gyermekkorában. Ehhez já rult, hogy himlő következtében elvesztette bal szemét. Iskoláit Debrecenben járta. A könyvek baratja volt már kisdiák korában; mig társai ütik a labdát. 320
ő egy rokon lelkű barátjával az athéni Akropolist építgeti homokból. Tizen nyolc éves korában fölkeresi Kazinczyt levelével, amelyet egy vers hozzácsato lása mellett küld el, és Kazinczy szívesen fogadja közeledését. Ettől kezdve Kölcsey leghívebb tanítványa marad a mesternek, aki költői és irodalmi elveit látta megtestesítve őbenne. Mikor Debrecenben elvégzi a jogot, Pestre kerül törvénygyakorlatra s itt szoros ismeretséget köt Kazinczy triászával: Szemere Pállal, Vitkoviccsal, Hor váth Istvánnal. E körben adja magát teljesen az irodalom művelésére s külö nösen Szemerével köt szoros barátságot. Szemerével írja meg a Feleletet a Mondolatra, s a nyilvánosság előtt ez az első nevezetesebb munkája. Az ügyvédi pálya nem vonzotta, sőt amikor a debreceni kollégium tanárának hívja, ezt az ajánlatot sem fogadja el, hanem hazamegy gazdálkodni. 1815-ben véglegesen Szatmár megyébe, Csekére költözött s itt élte le ezentúl életének legnagyobb részét. Közben folyton tanul, olvas és nagy látókörre tesz szert: éles szeme, finom ízlése látja, hogy sok gyom veri föl a magyar irodalmat. így szánja rá magát a hálátlan kritikusi pályára. A Tudományos Gyűjteményben jelenik meg három bírálata Csokonairól, Kis Jánosról és Berzsenyi Dánielről. Félreértették jó szándékát, a bírálatok közül az első és az utolsó rendkívül népszerűtlenné tette nevét legalább egy időre. Ideje falusi magányában egyszerűen, szinte komoran telt: mélabúba te metkezik, állandóan valami megnevezhetetlen borongás súlyosodik szívére. Még leginkább Szemeréék barátsága üdíti föl magánossága óráiban s megvigasztalja a költészet múzsája is. Szemerével Élet és Literatúra címen folyóiratot is indít, mely később Muzárion címen folytatódik: ebben közli alapvető, magvas tanul mányait. Mikor megfordul Pesten, az új irodalom vezéremberei, Kisfaludy Ká roly, Vörösmarty, Bajza, Toldy szívesen fogadják, s ő szinte fájó szívvel megy vissza csckei otthonába, ahol nemsokára nagy csapás éri: öccse meghal, hozzá tartozóiról pedig neki kell gondoskodnia, üccsének volt egy Kálmán nevű fia. akit ezentúl Kölcsey nevel a legnagyobb gonddal; ehhez intézi eszmékben gaz dag Parainesisét. Tompa bánatából a politika ragadta ki; részt vett Szatmár megyének abban a küzdelmében, melyet a kormány ellen folytatott, s a nagy tehetségű Wesselényi Miklós báró mellé állott. Már mint a megye főjegyzőjét választották meg az 1823-iki országgyűlésre követnek, ahol csakhamar nagy tekintélyre emelkedik: rendkívüli munkát fejt ki és ő, aki az előző években a lassú fontolgatás, habozás embere volt, most a közügy érdekében a legtevéke nyebb életet folytatja. Az országgyűlésen a reformpárthoz csatlakozik, tehet sége ennek vezérei közé emeli; szónoklataival feltűnő sikereket arat. Megyéjé ben azonban felülkerekedtek a maradiak és Kölcseynek olyan utasításokat küld tek, amelyek elveivel ellenkeztek. Leköszönt tehát; visszavonult megyéjébe, ahol a főjegyzői hivatalt tovább viselte, gazdaságát gondozta és néha-néha az iro dalomnak is áldozott. Utolsó nagy munkája a hűtlenségi perbe keveredett nagy hazafinak, Wesselényinek védelme volt. E szívét-elméjót mélyen foglalkoztató nagy munkája közben halt meg 1838-ban. 'c'. rseyt már kortársai is úgy rajzolják, mint akinek egyéniségére az er kölcs kultusza nyomott legerősebb bélyeget. Halálakor megsiratják, mint olyan férfiút, aki tiszta jellemével magasan kiemelkedett a gyarló emberek közül. Valóban az eszmék és eszmények ritka megtestesülése volt. Azt írta magáról, hogy a haza háromszáz éves sebeit szíve alatt ezerszer érzi megújulni: egész pályája, minden munkája bizonyítja, hogy valóban így volt. Élete ábrázolásra, határozatlan vágyakozásra kényszerítette, képzeletét a 321
német szentimentális költők ihlették meg: költészete tehát ábránd, andalgás, szomorúság; szép, ideális világ után sóvárog, visszariad a való élet komorságá tól, alacsonyságától. Mindezt képekben bővelkedő, pathetikus stílen zengi. (Csolnakon, Esti dal.) Próbát tesz a népdal hangján is, de a hazafias költészet tüze és borúja veri lantján a leghatalmasabb zenét (Rákos nimfájához, Zrínyi dala, Zrínyi második éneke). Hymnusában összeolvadnak a régi magyar lírának fő motívumai, a vallás és a hazaszeretet s oly fenséges harmóniában jelentkeznek, hogy nemzetünk méltán fogadja el imádságának. Megelevenednek szemei előtt a jelen puhaságán elkeseredett hős elődök, hallja szemrehányásuk panaszát, mire szomorúsága a kétségbeesésbe csap. Az élet kiábrándulásai kesernyés hu morba viszik a költőt (Vanitatum vanitas), ami csak ritkán enyhül. A német költők (Bürger, Schiller) példájára a ballada műformájában is próbát tett: szo morú, szentimentális történeteket rövid elbeszélő versekké dolgozott fel (Róza, Lenke). Nagyobb hatása volt Kölcsey kritikájának, amelyet a német esztétika ala pos ismerete alapoz meg (Csokonai verseiről. Berzsenyi Dániel verseiről). Az elfogulatlan, tisztán tudományos szemponton épülő kritika meglepte kortársait, irodalmi csatározásokat idézett elő. Kölcsey azonban nagy gonddal merült el a magyar és német irodalom tanulmányozásába, a magyar költészet fejlődése vizsgálatának egy rendkívül érdekes dolgozatot szentelt: A nemzeti hagyomá nyokról. Utal benne a költészet ősi ihletőjére, a nemzeti eszmére: a nemzeti költészet nem fejlődhetik idegen minták puszta utánzásával, a nemzeti hagyo mányokhoz kell fordulni, s így a líra eredeti szikráit a népdalban kell ke resni. Mint szónok, az újabb magyar szónoklat megalapítója. Szónoki pályáját hosszú tanulmány és gyakorlás előzte meg. A szónoklatban a klasszikus, külö nösen a görög szónokok tanítványa, ezektől tanulja a világosságot s ezzel egye síti a saját szivéből fakadó mély érzést; de ismeri az újabb korok szónokait is. Még csekei magányában beszedeket ír (Mohács, Védelem P. J. számára); ezek a törvényszéki, alkalmi, hazafias beszédei már szónoknak m utatják, mielőtt a nyilvánosság előtt föllépett volna. Mint politikai szónok, mestere a követ kező kor nagy szónokainak, Kossuthnak és Deáknak, akik tőle tanulják, miképpen kell a nemes tartalm at művészi szerkezettel és irodalmi formával egyesíteni. Politikai beszédei közül kiemelkedik a magyar nyelv ügyében mon dott szónoklata. Az akadémiai emlékbeszédet Kazinczyról és Berzsenyiről írt szónoklataival állapította meg. Ezekben, de többi szónoki művében is előtérben áll a szív embere, akinek mély érzése különös varázzsal m utat be minden tár gyat, amelyről szól. Prózája a megújított magyar nyelv, amely nála új színt kap, szónoki lendületet. írott szónoki művei közül emlékezetre méltó a Parainesis unokaöccséhez, akit úgy szeretett, mint saját fiát. E műben föltárja sokat szenvedett szívét; Isten és a haza szeretetére tanítja s emberi kötelességeire figyelmezteti öccsét. Egy magyar ifjúhoz szól ugyan, de műve sokkal egyete mesebb: minden magyar ifjúnak megmutatja a nemes élet útját.” Az irodalomtörténeti pályarajzhoz szöveggyűjtemény (Olvasmányok) is kap csolódott. Ebben hét költemény (Elfojtódás, Búsan csörög, Vanitatum vanitas, a két Zrínyi-vers, Emléklapra, Szép Lenka) szerepel, de tárgyalásra ajánlja még az Alkonvi dal, Bú kél velem, Csolnakon, Hervadsz . . . címűeket is, tehát tíznél is több Kölcsey-verset. Prózai írásai közül a Berzsenyiről szóló kritikát és Em lékbeszédét, valamint a Nemzeti hagyományok (részlet) c. értekezést közük. A szemelvények értelmezését néhány fontos megállapítással és „okos”, tárgy322
szerű kérdéssel segítik tanár és diák számára egyaránt. A Berzsenyi feletti em lékbeszédet pl. így: ,,Kölcsey teremti meg nálunk az irodalmi emlékbeszéd mű faját . .. Hogyan építi fel beszédét? Hogyan tér ki Berzsenyivel való kapcsola tára? Figyeljük meg Kölcsey stílusát, érzelmes páthoszát, különösen pedig mon datszerkesztését! Milyen a Kölcsey-mondat? Vessük össze más írók mondat formáival!'’ A tantervek a századelőtől kezdve nemcsak az oktatási-nevelési célt hatá rozzák meg, hanem módszertani eligazítást, segítséget is adnak a gyakorlati tanári munkához. Az 1912-es tanterv pl. az alábbi műelemzési szempontokat ajánlja: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
A cselekmény ideje, helye, változásai. A szereplő személyek (foglalkozásuk, koruk, jellemük, céljuk). A cselekmények lélektani okai, az események okozati kapcsolata. A cselekmény erkölcsi értéke. A mű szerkezete és stílusa. (A szerkezetet úgy kell felfogni [nem mint külső formát, elhelyezést], mint valamely alapeszmének bizonyos szük séghez képest kifejlett szervezetét.) Versmértéke. Műfaja. A szerző és a mű keletkezésének a viszonya (alkalom, forrása). A mű főeszméje és jelentősége.
A 2. világháború után kialakult helyzet, az új társadalmi és politikai vi szonyok gyökeresen átalakították a magyar közoktatási rendszert is. Létrejött az egységes 3 osztályos általános iskolai (1946). és erre alapozva a négyosztályos középiskolai (1949) hálózati (gimnázium, tanítóképző, kereskedelmi iskolák, ipa ri technikumok stb.) rendszer. Közben megtörtént az iskolák államosítása (1948) is. Az általános iskola számára az első tanterv 1946-ban készült el és ennek alapján folyamatosan sor került a tankönyvek megírására is. E tanterv a régi elemi és polgári iskola hagyományaira és tantervi kombinációjára épült. A tan terv Kölcsey munkásságából (VIII. o.) a Huszt (ez új, a polgári iskolai tan könyvekben nincs nyoma), az Emléklapra c. versek és a Parainesis (részletek) tanítását, valamint a Himnusz ismétlését írja elő. (A Himnusz tanításának mód ja „átöröklődött” , a teljes szöveggel a VII. osztályban ismerkednek meg a ta nulók.) A Magyar könyv a VIII. o. számára (1948) tankönyv szerzője röviden értel mezi mindkét költeményt. A Huszt cíművel kapcsolatban kiemeli a szállóigévé vált utolsó sort, s hangsúlyozza a „munkás-hazaszeretet” fontosságát. A vers értékelésében már jelen van az „osztályszempont” is. Kiemeli, hogy Kölcsey „nemes ur volt, de osztálya érdekeinél többre becsülte nemzete javát”. A tar talmi vonatkozásokon túl több elméleti, poétikai fogalom (csattanó, epigramma, disztichon, himnusz) magyarázatát, illetve rövid definícióját is megismerteti. A Parainesis vonatkozásában utal az értekezés keletkezésére, és a közölt rész letek alapján az ismeretszerzést, a tanulást, a tudományt és a munkáséletet, va lamint a könyvek, az olvasás fontosságát hangsúlyozza. Magyar tanterv és könyv. Módszertani útm utatás az általános iskola tan tervéhez (1950. Tanárok számára kiadott kézikönyv) már a Révai—Lukács-féle „forradalmi fejlődésvonal” koncepciójának szellemében készült, ebből a szem pontból értékeli Kölcsey szerepét és egész munkásságát is. „A reformkor iro323
dalmát természetesen a polgári forradalom előkészítésének irodalmi vetületeként fogjuk fel. Kölcseyt emeljük ki és mutassunk rá, hogy a francia forrada lom eszméin nevelkedett és Martinovicsék törekvéseinek folytatója . . . Láttas suk meg, hogy magyar pesszimizmusa a haladó magyar lázongása v o lt. . . ” A tankönyv lényegében az előző (1948) szemelvényanyagát veszi át. Űj olvasmány ként A szatmári adózó nép állapotról c. beszédéből kerül egy rövid részlet. A tankönyv szövegértelmezései sem m utatnak nagy változást az előzőhöz vi szonyítva. de a feldolgozás „irányító” kérdéseiben m ár jelen van a sematizmus, az aktualizálás a politikai szféra igényei szerint. Pl. összehasonlítást vár a ta nulóktól a huszti romvár és az 1945-ös Budapest romjai között, s végül így kérdez: ..Mire ösztönözte ez a látvány a Horthy-rendszer urait és mire a kom m unistákat?” A Magyar könyv a Vili. o. számára (1952) az 1950-esnek alaposan kibőví tett változata. Míg az előző terjedelme „csupán” negyedfélszáz oldal, ez négy lap híján 600. A tankönyv Balassitól Acél Tamásig szinte minden a „forradalmi vonalba tartozó” íróval, költővel foglalkozik. És természetesen a szovjet iroda lomból hét-nyolc író Gorkijtól Zsdanovig. A szerző Kölcsevről igen részletes pályarajzot ad mintegy öt oldalnyi terjedelemben, szinte minden jelentősebb értekezését, beszédét és más müveit (pl. országgyűlési naplója) felsorolja, s ezeket gyakorta röviden jellemzi és értelmezi is. Továbbá néhány irodalomtör téneti megállapítást is közöl a költőről, pl. Révai József tanulmányának összeg zését: ,,1789-et és 1848-at kapcsolja össze Kölcsey költészete. Meghallani benne az elviharzott francia forradalom hangját, és már felcsendül benne az érdek lődő 48 is. Kölcsey híd Batsányi és Petőfi között. Utódja a magyar jakobinus költőknek és elődje 43 plebejus nép költőinek.” A könyv szemelvényanyaga alig változik (kimarad A szatmári adózó n é p ...), marad a Himnusz, a Huszt és a részletek a Parainesisböl, a Himnusz elemzésével a központban. Kevés az értel mező szöveg. A művek tárgyalásában az irányító kérdések segíthették a tanár munkáját. Az 1950-es tanterv cs tankönyv kisebb-nagyobb módosításokkal jó tíz évig volt érvényben. Az 1963-as tanterv és annak több évig tartó előkészítése első sorban abban hozott változást, hogy a VIII. osztályban megszűnt az irodalom történet „kronologikus áttekintése”, és a nyolcadikosok számára is „tematikus” jellegű tantervek és tankönyvek készültek; de főként a két felső osztályban az írók s a szemelvények kiválasztásában némi kronologikus sorrend is megma radt. így Kölcsey tanítása a VII. osztály tantervébe, a „Jelszavaink valának: Haza és haladás” c. fejezetbe került .Az 1933-as VII. osztályos tankönyvben a Kölcsey-anyag zsugorodott. Életrajzi adatokat nem közöl, az olvasmányok közül maradt a Himnusz, Huszt. Emléklapra, de szinte érthetetlenül kimaradt a Parainesis, s csak a ma is érvényes 1982-es tankönyvben szerepel majd újra az előbbi müveivel együtt. 1945 után az egységes és kötelező általános iskola megszervezésével meg szűnt a nyolcosztályos gimnázium. Utolsó osztályai 1952-ig „kifutottak” és köz ben már az általános iskolára alapozva az 1949—59-es tanévtől kiépült a négy osztályos középiskolai rendszer. A különböző profilú középiskolákban (ált, gimn. tanítóképző, kereskedelmi iskolák, ipari technikumok stb.) más-más tanterv alapján tanítottak, csupán egy szempontból volt egységes; az „állami irányítás” — mint az általános iskolákban is — direkt és közvetlen volt. Az általános gimnáziumok számára a tantervek és utasítások 1950-re ké szültek el, s ennek alapján megírták, megjelentek az új tankönyvek is. Az iro 321
dalomtörténet tanítása a II. osztályban kezdődött el. amelynek új vonása volt, hogy jelentékeny szerepet és helyet kapott benne a világirodalom. Kölcsey ta nítására a III. osztályban került sor a „reformkor élén". A magyar irodalom története a gimnázium III. o. számára Barta János, Pándi Pál, Koczkás Sándor és mások munkája. E tankönyv mintegy 23 lapnyi terjedelemben tárgyalja Köl csey munkásságát (csak mellékesen jegyezzük meg, hogy e tankönyvben pl. Vörösmartynak 45, Aranynak 35, Petőlinek 73 oldal jut) tartalmi, tematikus és történeti szempontú kiemelésekkel. A Kölcsey-fejezetet részletes élet- és pálya rajz vezeti be sok-sok művének a megemlítésével. A „forradalmi fejlődésvonal” elméletére alapozva „a magyar jakobinus hagyományok folytatójaként” tartja számon, és ezt a Rákóczi h a j!, Rebellis vers, a Szabadsághoz, a Himnusz és más verseivel igazolja és indokolja. Külön címszó alatt tárgyalja szerelmes verseit (Áldozat, Echo) és népdalkisérleteit (Csolnakon. Hervadsz, Nemzeti hagyomá nyok). Részletesen elemzi és értékeli szatmári és országgyűlési, közéleti tevé kenységét (Sors vonás . . . , A szatmári adózó nép . . . . Örökös megváltás . . . , Országgyűlési napló stb.) a reformkor küzdelmeiben. Röviden értékeli emlék beszédeit is. „Utolsó évei” címszó alatt pedig a Zrínyi-versek, a Huszt, Emlék lapra és a Parainesis tárgyalására, elemzésére kerül sor. Végül összegzésében a Révai által kijelölt helyét („Kölcsey híd Bacsányi és Petőfi között. . . ”) és sze repét hangsúlyozza. A tankönyv elég sokoldalú megközelítésben tárgyalja Köl csey munkásságát, de a hangsúlyok egyoldalúan az előbbi „forradalmi szemlé letre” helyeződtek még „népdalkísérletei” vonatkozásában is, s ez hosszú évek re meghatározta Kölcsey tanítását a gimnáziumokban. Az 1963-as 5+1-es tanterv lényegében szűk keretek közé szorította az iro dalomtanítást, így Kölcsey tanítását is. Az 1965-ös gimnáziumi tanterv és uta sítás a helyzeten javított, de lényeges változást tematikai, tartalm i és szemléleti kérdésekben is csak az 1978, 79-es tanterv és az ennek alapján írt tanköny\tek hoztak. Kölcsey Ferenc a századfordulótól kezdve lényegében jelentőségéhez méltó helyet és szerepet kapott az irodalmi nevelésben és oktatásban. A tantervek és tankönyvek tanúsága szerint tanítandó (tanított) műveinek száma a tantervek változásaival, módosításaival folyamatosan gyarapodott, és egyre gazdagabbá, sokoldalúbbá vált a pályáját és munkásságát méltató tankönyvi szöveg is. Ezt a helyét és szerepét, természetesen más tartalmi és szemléletbeli hangsúlyokkal az 1945 utáni évtizedekben is megőrizte az iskolai oktatásban és nevelésben. A Himnusz tanítása még azokban az években sem szünetelt egyetlen iskolatí pusokban sem, amikor más szöveg és dallamok kerültek az állami, társadalmi ünnepségek élére.
325
ÁGOSTON ISTVÁN:
Ahol a Himnusz született ..Borotvált, szikár alakja, sötét ruhában, a bekötött fél szemmel már első pilla natra, külsőleg is megkülönböztette. Nem ivott, nem dohányzott, irtózott a ci gányzenétől, a zajos pajtáskodástól, a női nemet kerülte, még idősebb korában is mélyen elpirult, ha valami sikamlós anekdotát mondtak előtte. A magyar köz nemes életformája idegen volt számára . . . A hazaszeretetei ő emelte fel a filo zófiai gondolat. . . . síkjába . . . és mint a nemzet legfájdalmasabb embere, ő al kotta meg a nemzet imáját.” Sz»rb Antal ★
A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium KISZ-klubjában vagyunk, ahol a fiatalok ezt tudják névadójukról: — Költeményeivel, politikai röpirataival nemcsak korához szólt, hanem napjainkhoz, a ma ifjúságához is. — Kölcseyt a haza egyik legnagyobb emberének tartom. Nemcsak azért, mert jelentős író volt, hanem nagy politikus is. Mindenki ismeri a reformkorban betöltött szerepét a magyar történelemben. — Megyénk nagy szülötte. írói nagysága és politikai pályafutása közismert. — Hazánk Himnuszának megírása az ő nevéhez fűződik. — A reformkor egyik legnagyobb egyénisége . . . A tananyag szófűzésétől, úgy látszik, még a harmadik osztályban is nehéz megszabadulni. Ki tudhat többet? .. . talán a rokonok? A Tisza-parti Tivadar községben lakó Kölcsey-rokonokra a vajai múzeum igazgató, a neves néprajzkutató hívta fel figyelmünket. Ö is a községi temető csónak alakú fej fáira találva jutott e nyomra. Kölcsey Bálint, a költővel egykorú rokon költözött felesége birtokára, a beregi Tivadarba, s hozta magával a szülő föld, Cseke honfoglalás kori halotti szokását. . . Külsőre jómódot sejtető parasztház, két öreg lakóval. Nagyapjuk, Ignác, az 1848—49-es szabadságharcban honvédtiszt volt, mint a Parainesis címzettje, Kál mán. A szobának-konyhának egyaránt használt, ételszagú helyiségben élnek Ignác unokái, Kölcsey Emília lányai: Berta és Margit, a két özvegyasszony. Bi zalmatlanok az idegenhez. — Maradt-e valami a család emlékezetében Kölcsey Ferencről? — Én nem tudok, nem tudok semmit. A nővérem tudta vóna, de ő Kará csony másodnapján meghalt. — Nem is hallotta, hogy ön Kölcsey Ferenc rokona? — Hogyne hallottam vóna. Szegény anyám nagyon keveset mesélt, mert hamar meghalt, elég fiatalon. — Mégis, mit tudnak róla? • • A M a g y a r R á d i ó 1973. j a n u á r 22-1 a d á s á n a k s z e r k e s z t e t t s z ö v e g e .
326
— Csak azt, hogy írta a Himnuszt, s hogy tragikus körülmények között halt meg. Hogy így volt-e, azt nem tudjuk. — Mit mondtak a rokonok? — Állítólag megmérgezték vón, s talán úgy halt meg. ★
A szatmárcsekei általános iskola új épületének zsibongójában a viháncoló, de az idegent jól megbámuló gyerekseregből hárommal beszélgetünk. — Mit tudsz Kölcsey Ferencről? — Kölcsey Ferenc 1790-ben született Sződemeteren. Nagy politikus, a nép, a jobbágyok . . . — Ne leckét mondj . . . — Itt temették el Szatmárcsekében, itt van a sírja és emlékszoba is talál ható itt. — Voltál m ár az emlékszobában? — Igen, voltam. Kölcsey életének tárgyai, kéziratai találhatók ott. A Him nuszt itt írta, 1823 januárjában. Most ennek ünnepére tanácsülés lesz, műsort ad az úttörőcsapat. — Van valami, ami tetszik az emlékszobában? — Igen, a Himnusz kézirata. És tudok olyan személyes dolgokat, hogy na gyon magába zárkózott ember volt. Állandóan dolgozószobájában tartózkodott és az íróasztala előtt annyit mászkált, hogy ott mélyedés keletkezett. Petőfi Kölcsey síremlékénél járt és azt mondta: Ha fiam lesz, elhozom e helyre, hogy e halottól tanuljon hazaszeretetei. — Csak a Himnuszt ismered Kölcseytől? — Nem, ismerem a Iiusztot, Csolnakont, meg az Emléklapra című verset. Most lesz majd a Himnusz megírásának 150. évfordulója alkalmából egy orszá gos ünnepség, amikor szobrot fognak leleplezni, s az iskola ekkor felveszi Köl csey Ferenc nevét. A bennünket kísérő tanárnő a háttérben buzgón oktatja a gyerekeket, súgva nekik a tudott, de az izgalomtól elfeledett Kölcsey-verseket, csekei történeteket. S a vendégnek járó feketekávé kortyolgatása közben is lelkesen invitál az ün nepi műsor meghallgatására. ★ Szatmárcseke lakóinak száma 2165, területe 6281 kh, az ország északkeleti csücskében, a fehérgyarmati járásban. A község neve 1181-ben tűnik fel a cégényi monostor birtokaként, ahol lovas jobbágyok, szolgák élnek. Az oklevél a település névadójáról, bizonyos Cseke nevű erdőőrről is megemlékezik. 1344től írásosan bizonyítható, hogy a Kölcsey családé e föld. A költő unokahúga, Antónia Naplójában így vall e vidékről: „Apám gyakran — mikor terveiben megcsalatkozik, igen bosszankodik elődeire, miért választanak e’ rossz vidéken két folyó közt lakást. De én mindég mentem a’ szegény öregurakat. ’S valóban, kiesebb lapályt, mint kivált Cseke és Kölese tája, alig választhattak. Mindennel bír ez, mi egy vidéket széppé teszen, szép kígyózó folyó, túl rajta kék hegyek, térés mező, erdőtől szegélyezve. Énnekem igen kedves e’ vidék, azért-e’, hogy szülőföldem, nem tudom, de ha sokáig távol vagyok tőlle, 's ismét meglátom, mindég meg lepetve vagyok általa.” 327
Lakatos József általános iskolai tanár Szalmárcsckén. 1902-ben egy megyei irodalmi pályázaton Külcseyről írt dolgozatot. 33 éve érkezett az ország másik végéből, Szombathelyről Szatmárcsekére, s hogy itt megragadt, az egyedül Kölcseynek köszönhető. — Megálltam a református temetőben és megláttam ott egy csonka oszlopot: vadrózsatövissel befutva és Kölcsey Ferenc neve állt rajta. Felkeltette érdeklő désemet a derékban kettétört oszlop, vajon miért ilyen emléket állítottak neki? Akkor elhatároztam, hogy amit Kölcseyröl a faluban meg lehet tudni, azt én megtudom. Sajnos, a temetői síremléken kívül semmit nem találtam, csak egy rokont; Kölcsey Ferenc képviselőt, de Kölcsey-emlékeit nem volt hajlandó ren delkezésemre bocsátani. Sok vitánk volt. Csak egyet: azért, mert azt mertem neki mondani, hogy a méltóságos úr csak Kölcsey Ferencnek köszönheti országgyűlési képviselőségét, majdnem egy teljes évig nem kaptam fizetést. Azért egy-két tárgyi emléket a faluban összeszedtünk. 45 után sok minden elpusztult, azonban arra büszkék vagyunk, hogy ami kis emléket összegyűjtöt tünk, azt sikerült megőrizni a Kölcsey-emlékszobában. A költő egykori dol gozószobájából három szék, dohányzóasztal, borotva, porozó, lőporos szaruk — bár ő puskát sohasem sütött el — és a református egyháznak adott úrasztal Ezek a tárgyi emlékek. — De a múzeumban találhatók kéziratok is . . . — Sajnos, ezek csak fotókópiák. Az eredetiek Pesten, a Petőfi Irodalmi Mú zeumban vannak. Kölcsey Ferenc háza a mai kultúrháznak a helyén állott, ahol most az emlékszoba is található. — Mi lett a Kölcsey-kúriával? — A költő halála után sógornője, Szuhányi Jozefa örökölte, s annak elhunytát követően a porta a Kende-család birtokába került. Ezt az épületet 1895ben a Kendéék lebontatták, helyette egy másikat építettek, amit 1960-ban a községi tanács bontatott le. Gondolom, szebb és jobb helyre, nemesebb célra ezt a portát fel sem használhatták volna. ★
Ezelőtt három esztendővel bontották le a református parókiát, melynek falai között Kölcsey Ferenc is megfordult. Egyszer, ittjártakor egy értékes asztalt ajándékozott az egyháznak, ez most a múzeumban látható. — A parókiának vendége volt Petőfi Sándor is — meséli Szalay Pál refor mátus lelkész —, 1846 októberében egy hétig. A parókia a napóleoni háborúk idejében, 1794—95 között épült. Négy költeményét írta itt Petőfi, aki feleségem szépapjának, Ács Andrásnak volt a vendége. Emlékezetből sorolja a verscímeket: Borús, ködös őszi i d ő . .. , Az én kép zeletem nem . . . , Ereszkedik le a felhő . . . , Ha szavaim megfontolom. Elnézést kérő mosollyal jelzi, hogy a verseket könyv nélkül már nem tudja citálni. A református egyház anyakönyveinek második kötete így őrizte meg Köl csey Ferenc halálát: „A temetés napja: Augusztus 25. A halott neve. Kölcsey Ferencz. Állapotja: nemes. Életesztendeje: 49. Nyavalyája: forróláz. Halál napja: Augusztus 24. Eltemettetési módja: tanítás.” Szalay Pál eddig ismeretlen Kölcsey-emléket is őriz, egy bizonyos emlék könyvet . . . A kérdés végére sem jutva, feleségét, Kandó Klárát kéri, hogy mu 328
tassa meg a hosszúkás alakú, bordó kötésű könyvet. Kölcsey bejegyzéséig la pozza : „Ha közte vészeknek, közte fajdalmodnak Eged borulni kezd 's jó napjaid alkonyodnak. Két Istenség nyújtson akkor segédkezet: Mosolygó jelenlét és vidám emlékezet. Franz von Kölcsey” — A költeményt Tolcsván írta, 1814-ben, november 6-án szépanyámnak. Sárkány Zsuzsannának, Szemere Albertnének az emlékkönyvébe. Tolcsva az akkori irodalmároknak találkozóhelye volt, itt járt több barátjával, költővel, nyelvújítóval, és akkor született ez a költemény. ★
Azt mondják, mindenki addig él, amíg az emlékezet fenntartja a nevét. Köl csey Ferenc kétféleképpen él a csekei nép emlékezetében: mint a pár száz hol das, de jószágával nem törődő földbirtokos, és mint hazája jobbításáért dolgozó költő. A hiányzó adatokat a népi fantázia pótolja, itt-ott elrugaszkodva a té nyéktől. Amikor felbontották a sírját — mesélik a faluban —, három koponyát találtak benne. Az orvos először nem tudta megállapítani, melyik Kölcseyé. Kisvártatva azt mondta: na kérem, ez az ő koponyája, mert hosszú. Aki nek hosszas a koponyája, az nagyon okos ember. Ezt hallják s adják át majd a gyermekeiknek a mai fiatalok Csekén, ugyanúgy, ahogy özv Hadadi Bertalanná hallhatott nagyanyja elbeszéléseiből a költőről. — Az én nagymamám azt mondta, amikor arra jártunk — én gyerek vol tam még —, úgy képzeld el, ez volt a Kölcsey háza, itt halt meg. A Sarkadi Mihály-féle házban írta Kölcsey a Himnuszt. — Meg van még ez az épület? — Meg, megvan. Egy kicsit felújították, a tetőt kicserélték cserépre. De más minden úgy van rajta, ahogy volt. Én azt hallottam a nagymamámtól, nem akart ide jönni, távol a világ szélire. De hát sok összetűzése volt a királysággal is, az ő elveit letiporták, nem érvényesülhetett sehol, . . . sokat lehetne róla be szélni. Állítólag a vasas németek felvájták a sírját, és azt állapították meg, hogy öngyilkos lett. Mert a király ellen dolgozott. Azt gondolták, a feje alatt sok felségsértő írást találnak. Hogy ez így volt, vagy nem. azt pontosan nem tudom, így hallottam a nagymamámtól, aki nagyon irányos, olvasott öregasszony volt. Tudta Petőfinek, meg Kölcseynek is minden versét és himnuszát. A költő haláláról az igazságot csak Kölcsey Antóniától tudjuk meg. Idéz zük fel Naplójának sorait: „Alig szedhetem gondolatimat annyira rendbe, hogy leírhassam halálát, ’s azt megelőző betegségét, bár nekem mindég édes a róla való emlékezés. Augusztus 15. azután való nap, midőn B. Wesselényi elment kedves elhunyt bátyám Fejér Gyarmatra, valamely repositionalis per eligazítása végett utazott, ’s az útba eső jővén rája, megázott, s Gyarmatra érkezvén, oly rosszul érzé magát, hogy kéntelen volt ágyba feküdni, 'igen nehezen végezheté elnöki hivatalát. Másnap haza érkeztekor könnyebben volt, de szombaton — ismét másnap — igen nagy fő- és gyomorfájdalmat érze, előbb fázással, később 329
hőséggel kísérve; azonban ekkor még előadhatá — ’s pedig tréfásan gyarmati repositióját, ’s nagy örömünkre meglehetős vidáman beszélgete velünk. Vasár nap ismét felkelt, ’s gyengeségét kivéve jól érzé magát, olvashatott is, — ez vala utolsó olvasása! — nyájasan, sőt nevetve beszélt velünk. Hétfőn rosszabbul lett, ’s igen panaszkodott fej ’s gyomor fájdalmairól ’s rendkívüli gyengeségéről. .. Szerdán oly rosszul érzé magát, hogy Tamássy doktort elhozatá, ki betegségét igen veszélyesnek monda. — ..Apollónak mondom ha kigyógyít” — szollá neki 'a kedves elköltözött, m ert már kezde reménye az élethez tűnni. Ez éjjeltől fogva többé nem volt magánál. Rokonit már nem ismerte. Minden lehető próbák elő vétettek, most ’a kedves élet’ megtartására, de hasztalan. Pénteken Aug: 24. reggel 10 órakor kimúlt az.” ★
A vásárosnaményi múzeumban Csiszár Árpáddal egy kockás fedelű füzetet lapozgatunk, melynek borítóján ez olvasható; ..Kölcsey Ferenc exhumálása, 1938. augusztus 8-án Szatmárcsekében.” A füzetben különféle leveleket és fényképe ket találhatunk. Az egyik levélben ez áll: „a családnak és a Kölcsey Egyesület nek az a kívánsága, hogy ezen az exhumáláson a hatósági szerveken kívül egy archaeológus is legyen jelen”. — Igen, engem abban az időben archaeológusnak tituláltak, m ert Roska Márton tanítványa voltam. Mint félig hivatalos ember érkeztem oda, Csekébe, kimentem a temetőbe, m ert bizony nem várt ott engem díszkapu. — Az a síremlék, amit ott talált, 1856-ban k é s z ü lt... — Igen, az a törtoszlopos síremlék volt. Az az érdekes, hogy az előzménye ket csak most tudtam meg Kerekes Imrétől, aki a háború előtti esztendőkben a Mátészalkán megjelenő folyóiratnak, a Hármashatárnak volt felelős szerkesz tője. Az exhumálást is ő szervezte, és kezdeményezte a ma is álló Kölcsey-síremlék felállítását. A múlt nyáron mondta el, hogy a sírt az exhumálás előtt már megbolygatták. Valaki, vagy valakik az előző napon vagy napokban felbontot ták. Ezt ők megtudták, s nem akarták, hogy botrány legyen — mivel nagyobb társaság jött ott össze az exhumálásra —, ő maga, talán Kölcsey Istvánnal vis/szafalaztatták a megbontott sírt. így értettem meg azt, miért volt akkor ott annyi csákányos, lapátos ember. A botrányról hallgatott mindenki, csak a régészt várták, hogy megkezd hessék a sír felnyitását. — Arról volt ott szó, hogy abban a sírban csak Kölcsey Ferenc nyugszik, így tudta ezt mindenki. Próbáltam érdeklődni róla, mint a Himnusz költőjéről, de a csekeiek nem tudtak semmit. Szóról szóra, így ahogy mondom, m ert Kölcsey nagyságos urak éltek akkor a faluban, Azt tudták, hogy egy Kölcsey nagyságos úrnak a temetőben van a sírja. A nagyságos Kölcseyek nagyon elhomályosították a Himnusz költőjének az emlékét. Eltértem egy kicsit a témától, de ezt is el kellett mondani. A kockás fedelű füzetből előkerülnek a fényképek. — A sírboltot felbontottuk, s láttuk, hogy a Tisza gyakori kiöntése követ keztében a kriptában félmagasságig kúp alakú hordalék gyűlt össze, annak te tején két koponya hevert. Kiderült, hogy most m ár Kölcsey Ferencet keresni kell, nem úgy van, hogy egyszerűen csak ráásunk, s ott van. A hordalék alatt találtuk meg a harmadik koponyát. 330
— Találtak-e iratokat a sírban? — A csontok nagy rendetlenségben voltak. Lehetséges, hogy igaza van a hagyománynak, hogy iratokat kerestek a közös sírban. Az abszolutizmus ideién „vasas németek" hatósági személyként családi iratokat keresve felbontották a sírboltot. De a rendetlenség oka nem ez, hanem a Tisza árvize. — Kik nyugodtak a sírban? — Szelektálni kellett. Az egyik egy női csontváz volt, az nyilvánvaló, megismerszik, hiszen sokkal gyengébb a női csont. A másik kettő férfié volt. Tám pontunk szerint Kölcsey vak volt a fél szemére. Ezt próbáltuk akkor a két ko ponyán Ascher Kálmán megyei főorvossal tisztázni. Megtaláltuk Kölcsey Ferenc koponyáját. (A másik két csont a költő testvéréé, Adámé és feleségéé, Szuhányi Jozefáé volt.) Csiszár Árpád még megajándékoz egy Kölcsey-anekdotával. A Kölcseyek közül Sárospatakon többen jogászkodtak. Tán vagy egyszerre kettő. Az egyik professzoruk — nem emlékszem már a nevére — a kollokviumon azt mondta valamelyiküknek: „Érdekes a ti családotok. Olyanok vagytok, mint a krumpli. Ami értékes volt belőle, az a földbe van.”
— Leánykori neve? — Kölcsey Ilona. — Édesapja neve? — Kölcsey Zsigmond. — Hányán vannak testvérek? — öten. Három fiú, két lány. — Hol lakik? — Nyíregyházán. — Mit tud Kölcsey Ferencről? — Nagyapámnak harmadik unokatestvére volt Kölcsey Ferenc. Mást csak amit az iskolában általában tanulnak a gyerekek, és amit a rokonoktól hallot tam. — Inkább amit a rokonaitól tud . . . — Édesapám Kölesében született, ő hallott a költőről. Mindenki rendes embernek ismerte és igazságosnak. Egy kicsit magasabb színvonalon élt, mint abban az időben a költők. Ezt tartották róla. — Valami tö rté n e t. . . — Almosdon élt a nagyszülőknél, vagy nagybácsiknál, ezt nem tudom pon tosan. Ott — régi falusi szokás szerint — a himlőt úgy gyógyították, hogy befűtötték a kemencét. Amikor lehűlt egy bizonyos fokra, ekkor betették a bete get, s ez a himlőt elmulasztotta. Ezt csinálták Kölcsey Ferenccel is. Ekkor vakult meg a jobb szemére. — ö n érzi azt, hogy Kölcsey Ferenc rokona? — Büszke is vagyok rá. Nagyra becsülöm a m unkáját. Nem dolgozott sokat, nem volt rá módja és lehetősége. Családot szeretett volna, sajnos ez nem sike rült neki. — Hogy hívják fiú testvéreit? — Az idősebb Ferenc, a kisebbik Sándor. Egy bátyám külföldön él, de egyiknek sincs fiúgyermeke, nem viszi tovább a Kölcsey-nevet senki. 331
Kölcsey Ferenc 1823 január 22-én harminchárom éves korában írta Szatmárcsekén a Himnuszt. Az 1840-es évek közepétől Erkel Ferenc zenéjével erre állunk vigyázzban ünnepeinken, hangjai mellett köszöntünk egymásnak boldog újesztendőt, s meghatódunk, ha a világ bármely táján halljuk.
MANKÖ MARIA:
„Szatmár megye tolla és ajka volt” (Gyulai)
.......A poéta, még midőn saját korának történeteit énekli is, nem szűnik meg hazája fiaitól bizonyos távolságban állani” — írja Kölcsey Ferenc a Nemzeti ha gyományok (1826) című tanulmányában. Felvethető a kérdés, hogy mekkora is ez a távolság? S kinek a távolságtartása „segít rá" e táv növekedésére? Mi kell ahhoz, hogy a lehető legkisebbé váljék az? A költő a maga részéről gon dolkodhat úgy, mint fenti munkájában Kölcsey teszi: a szerves kapcsolatte remtés útját jelentheti az, ha a költő visszanyúl a mindenki által értett hagyo mányokhoz, s azokra építve kíván szólni. Ez az ő lépése közönsége felé. A távolság növekedése vagy csökkenése azonban a „közönségen” is múlik. Milyen vajon az ő szándéka, lehetősége, konkrét cselekvése a költőhöz köze lebb vivő úton? S az idő múltával poéta és olvasó közötti szálak törvényszerűen vékonyodnak, vagy szakadnak semmibe? Ez a természetes, vagy Sík Sándor kí vánsága, hogy „adja Isten, hogy minél több magyar lélek megszeresse belőle a magyar múltnak ezt az egyik legtisztább, legnemesebb és legmélyebb szelle mét és minél többnek váljék egészséges, ösztönző, termékenyítő lelki táplá lékává” .1 Konkrét kérdésfelvetésünk — minden alaposabb tudományos oknyomozás mellőzésével — úgy szól, hogy vajon mit jelent Kölcsey a mai gyerek—ember s felnőtt számára? Hogyan él, él-e az utókor emlékezetében? Ügy tartottuk-e meg őt, mint embert? Vagy mint politikust? Esztétaként, nevelőként, költőként él bennünk tovább? A kérdésekre a válaszkeresést a bicentenárium motiválta elsősorban. Kí váncsiak voltunk arra, hogy vannak-e, s melyek azok a gondolati elemek, ame lyek eljutottak 1990 tavaszán a költőről megyénkben élőkhöz. Milyen saját élmény tapasztalatok színesítik ezeket az elemeket a költővel kapcsolatban? A válaszadók vélekedésének összességéből milyen kép állítható össze szükebb pát riánk költő-nevelö-politikus egyéniségéről? A kérdések komplexnek tűnnek, sokoldalú tényfeltáró munka eredménye ként születhetnének meg rá a valódi válaszok. Jelen munka azonban ez alka lommal erre nem vállalkozik, most csak „mazsolákat’' kínálunk egy általunk 332
tapasztalt Kölcsey-portréhoz. A körkép 1990 tavaszáról származik SzabolcsSzatmár-Bereg településeiről.* 564 főt kérdeztek meg népművelés szakos és teológus hallgatók a költőről. Valójában arra voltak kíváncsiak, mit tudnak a megkérdezettek Kölcseyről, mennyi az általuk elmondottakból a helyes információ, mekkora az információ terjedelme, s milyen a kérdezettek tényanyagának „szerkezete" életén vagy művein keresztül ismerik-e jobban a költőt? A vizsgálat módszeréül a kikérde zést választottuk, számítva arra. hogy lesznek, akik önmaguktól keveset tudnak előhívni emlékezetükből, de gondolva arra is, hogy aki alaposabb ismeretekkel rendelkezik, hadd fejtse ki szabadon, saját gondolatmenetét követve elképzelé seit a témáról. Ez utóbbi megoldást igen kevesen választották a megkérdezet tek. A beszélgetés konkrét irányítása volt a gyakoribb az adatfelvétel során, alkalmanként kérdezőbiztost alaposan próbára tevő formában. Nagyon nehéz volt ugyanis a konkrét ism erethátteret követelő témakörről célzott beszélgetést folytatni. Igazából e kérdezési mód eredeti szándékunktól eltérően ismeretszintszondává szürkült, mivel a megkérdezettek 90°«-ától csak így tudtunk értékel hető információt összegyűjteni. Az adatfelvétel befejezésének pillanatában biz tosak lehettünk abban, hogy se színes, se sokoldalú, se tényszerű, se kívánatos hoz közelítő Kölcsey-képhez nem nagyon jutunk a feldolgozás során. A közlését tényképnek szánjuk, mellőzve a kapott tények magyarázatát, esetleges ok kutatását, minősítését. A konkrétumok ugyanis önmagukért beszélnek, magamaguk minősítői. „Meg tetszik mondani tanár bácsinak, hogy nem tudtam semmit?” (— 13 éves falun lakó fiú.) 162 gyerek került a mintába 14 éves korig. Őket is két csoportra osztottuk, hi szen általános iskolában „tananyagként” 7. osztályban találkoznak először a ta nulók Kölcseyvel Az egyik válaszcsoportot a 7—12 évesek, a másodikat a 13—14 évesek in formációi alkották. 186 fiú, 77 kislány van közöttük, a fiúk 40%-a városban lakik. 60%-a falun. A kislányok esetében 50—50° o-os ez az arány. Első alcsoportunkban alig akadt gyerek, aki meg tudta mondani, hogy ki volt Kölcsey, illetve egyáltalán tudott róla 1—2 helyes adatot. Három gyerek tudott 3 helyesként értékelhető információt közölni. Ezek a következők voltak: 1. költő volt, 2. valami köze van megyénkhez, 3. a hazaszeretet kapcsolható nevéhez. 20 gyereknek semmit nem mondott a neve, ezek után nyilván a to vábbi kérdésfeltevések is értelmüket veszítették. Egyet azonban mindenkitől megkérdeztünk, a teljesen tájékozatlanoktól is. Ez pedig az a kérdés volt, hogy ismerik-e a Himnuszt? A himnuszunk azok előtt a gyerekek előtt is ismert volt, akiknek Kölcsey neve semmit sem mondott. Azok között azonban, akik hallot tak Kölcseyről (= ismerősnek vallották a nevét), sokan határozottan Petőfinek tulajdonították a Himnuszt, egy gyerek pedig Kossuthnak. A kérdezőbiztosok csak a költő vezetéknevét használhatták, minden alkalommal rákérdeztek ke resztnevére. Ebben a korcsoportban a Miklós, a Mihály, a Pál és a Béla szere pelt a Ferenc mellett keresztnévként. *Az. interjúk Nyíregyházán, Üjfehértón, Nagyecseden, Kölesén, Laskodon, Kállósemjénben, Mátészalkán, Szatmárcsekén, Nyírtelken készültek. 333
E korcsoportban igen fogas kérdésnek számított az, hogy tudják-e, mikor élt Kölcsey. Többen a török időkre, a szabadságharc idejére tették működését, egy gyerek pedig a „felszabadulás idejé”-t jelölte meg: „A Himnusz az egy vers. Nekem a felszabadulás jut róla eszembe. Azt mondod, Kölcsey írta? Ak kor lehet, hogy a felszabadulás korában élt?” ( = 1 1 éves kisfiú, falun él.) Születési helyként a következők jöttek szóba: Nyíregyháza, Nagyszalonta, Szatmárcseke, Kölese, Tiszacsécse. Azok, akik hallottak m ár róla. müvek megnevezésére is vállalkoztak. Esze rint a legfontosabbak: a Himnusz, a Szózat, az Oda, a Huszt. Ebben a csoport ban más munkák említésére nem került sor. Meglepően terjedelmes szósorral írták le a gyerekek, hogy milyen ember volt szerintük Kölcsey? Ilyen jelzők születtek: híres, szegény, gazdag, magá nyos, szomorú, félszemű, okos, barátságos, hazaszerető, kifolyt szemű, vak, erős jellemű, nagy ember. Leggyakrabban a „félszemű” és a „hazaszerető” szere pelt. Felvetődik a kérdés, hogy honnan szerezték az alcsoport tagjai informá cióikat. Legtöbben a kirándulást említették, kerékpártúra vagy megyejárás for májában. Ezt követik az iskolai órák, amelyek közül az irodalomórára és az énekórára hivatkoznak a gyerekek. Néhányan otthon „mese” formájában hal lottak Kölcseyröl. A mese magvát az szolgáltatta, hogy hogyan veszítette el fél szemét a költő. A gyerekcsoport válaszainál a második alcsoport (13—11 évesek) azért ér dekes, m ert 7. osztályban irodalomórán tananyagként foglalkoznak a költővel. Természetszerű ennek okán az információ terjedelmének bővülése is. Többet tudnak róla a gyerekek, de nagyon megnő a helytelen információk száma is. E második csoportban több mint 50%-uknál szerepel Sződemeter születési helyként, mellette azonban leggyakrabban Szatmárcsekét említik. Születési helyként a továbbiakban még Kölesét, Nógrád megyét, Tiszabercelt, Nagyvára dot, Budapestet jelölik. Műveiként szinte mindegyikőjük említi a Himnuszt, a Huszlot, de neki tu lajdonítják a Zsugori uram at, a Zalán futását, a Szózatot is. 30%-uk megne vezte a Parainesist, a Zrínyi dala, s a Felelet a Mondolatra című munkáit is. 80nn-uk tudta, hogy melyik században élt, néhányan azt válaszolták, hogy éppen kétszáz évvel ezelőtt született, de akadtak, akik az 1848 49-es forrada lom és szabadságharc idejét jelölték. Kölcsey-jellemzésükben nem pusztán egyszavas jelzőket aggattak a költő re, hanem mondtak általánosságokat vagy közhelyeket, a legdurvább logikai és következtetési bukfencekkel, pl.: „szerette a hazát, mert nem járt külföldön”, „művelt ember volt”, „verseket író ember volt” , „hazafi volt”, „nemes ember volt és hasznos a társadalom számára”, „jó ember volt”, „rendes, művelt költő, aki tudott a kor szelleméhez alkalmazkodni”, „nem volt rossz ember, de egy író sohasem lehet rossz”, ,,a fél szemére nyomorék volt, szerény volt” , „hiányzott egy szeme, ez volt a fő ismertetője”. Arra a kérdésre, hogy mivel foglalkozott, ilyeneket mondtak: „Költő volt és képviselő Erdélyben”. „A magyar nép írója volt, akinek az írásait a magyar nép szívesen fogadta”, „író volt, ő írta a Himnuszt, s ő volt a Magyar Tudomá nyos Akadémia megalapítója is. Gyakorlati alkotása a Lánchíd”. „Érdekelte a parasztok sorsa. A Himnuszban meg is írta ezt a sorsot. Szerintem ö volt a leg nagyobb költőnk. Erre bizonyíték az, hogy neki sikerült megírni a Himnuszt. Nem vagyok elfogult, de szerintem a Himnusz nagyon szép. Ezt Magyarorszá 334
gon éneklik. De ő írta a Székely himnuszt is, szerintem a két legszebb himnusz a világon”. Ebben a csoportban mindössze két gyerek nem tudta, hogy Ferenc az utó neve. Egyikőjük Mihálynak, másikójuk Jánosnak gondolta. Mielőtt e korcsoport legkerekebb válaszát idézném, nézzünk meg néhány tücsköt-bogarat, amelyet nagyon kirívónak éreztünk tájékozatlansága, pontat lansága miatt. Egy 13 éves nagyecsedi kislány vall így a költőről: „Költő volt, de a politikai életben is kiemelkedő tevékenységet végzett. Gyermekkorában bárányhimlős volt, és ennek következtében elveszítette fél szemét. Még egy ké peslapom is van síremlékéről, ami Szatmárcsekén található. Az 1800-as évek ben élt. Ő írta a Himnuszt és a Husztot. A Huszt című versében megbírálja a Himnusz tartalm át, m ert nem talál kivezető utat a nemzetnek: Hass, alkoss, gyarapíts, és a haza fényre fog derülni. Tanultuk még a Parainesist is, amit Kölcsey Kálmánnak írt. Az iskolában ebben az évben tanultunk róla, de én tudom ezt kirándulásról is. Az elmúlt évben is voltam Fehérgyarmaton ének szaktáborban, és elvittek minket Szatmárcsekére. Én pozitívan értékelem Kölcseyt”. Egy 13 éves, falun lakó fiú így beszél róla: „Kölcsey író volt. Nem. Költő. Nem tudom, vagy író, vagy költő . . . Tanultuk, de nem tudom . . . 1944-ben szü letett. Jaj de hülye vagyok, hát akkor anyám született. Hogy tanultuk? 1879— 80 körül született valahogy. Azt is tudom, hogy fél szeme volt, egyiket kiütötték n e k i . . . Azt hiszem Erdélyben született.. . román származású volt, de itt tanult Debrecenbe . . . és itt élt vagy ötven évet. Gyerekei is voltak, de azok nem let tek híresek . . . Nem tudom pontosan, de vagy a Szózatot vagy a Himnuszt írta. De inkább a Szózatra tippelek. Igen. A Himnuszt Petőfi írta. Több műre nem emlékszem. A tanár mondta, hogy elég jókat költött. Összefoglalva, őszinte le hetek? Félszemű Jacknek neveztük el a barátaimmal. Nincs nekem semmi ba jom vele, csak annyi, hogy magyarórán épp ebből feleltem, s egyest kaptam. Hát ezért. Nem nagyon szimpatizálok vele.” Az, hogy Kölcsey román származású volt, ebben az alcsoportban a gyere kek 10%-ánál következetesen visszatérő információ, s még csak nem is ugyan arról a településről állítják ugyanezt. Ez a helyzet azzal az információval is, amely szerint Kölcsey zeneszerző volt, konkrétan, ő zenésítette meg a Him nuszt. E válaszok szerint a tanított ismeret átfolyik a gyerekeken, helytelenül rögződik, félinformációvá válik. Ügy tűnik, nincs benne számukra semmi meg szívlelni, megtartani való. Meg is mondják: „nem érdekelt ez az anyag”, „nem ragadott meg, semmi érdekes nincs benne”, „nincs véleményem róla, miért pont róla gondolkodnék” ? Ezek után a meglepetés erejével hat annak a 13 éves, falun élő kisfiúnak a gondolatsora, aki ezt mondja Kölcseyről: „Kölcsey Ferenc 1790—1838 között élt. A reformkor költője. Nemzeti himnuszunk szerzője. Középbirtokos nemesi családban született Szödemeteren. Kicsiny korában árvaságra jutott. Egy himlő következtében fél szemét elvesztette. Tanulmányait a debreceni kollégiumban végezte. 1810-ben Pesten volt joggyakornok, megismerkedett Kazinczy pesti ba rátaival. Szemere Pállal életre szóló barátságot kötött. 1812-ben álmosdi, majd 1815-ben csekei birtokára vonult vissza, és a maradi és műveletlen nemesi kör nyezetben magányosan élt, csak levelezés útján tartott kapcsolatot íróbarátai val, és főleg Szemere Pálhoz látogatott el gyakran. Pályája elején Kazinczy nyelvújító mozgalmának volt harcos híve. A nyelvújítás ellenségei által írt, 335
Kazinczyt támadó Mondolalra Szemerével együtt írta a Felelet a Mondolatra c röpiratot, amely a magyar irodalom egyik legélesebb szatírája. Bírálta Csokonai és Berzsenyi költészetét. Csokonai költészetét félreértette. Berzsenyi költészetét elfogadta. Hazafias verseivel a haladás ügyét szolgálta. Versei: Himnusz, Zrínyi dala, Huszt, Vanitatum vanitas.^Zrínyi második éneke. Kölcsey Kálmánhoz írott Parainesisben a tevékeny munkásságába, a jö vőbe vetett hite jutott kifejezésre. Éppen befejezte Wesselényi védelmében írt röpiratát, amikor Csekén meghall. Szatmárcsekén van eltemetve a kopjafás temetőbe . . . Itt Kölcsey-ház is van. Vagy három évvel ezelőtt jártam ott egy osztálykirándulás alkalmával. Két hónappal ezelőtt készültem egy műveltségi versenyre, de most hirte len csak ennyi jutott eszembe, már elfelejtettem a többit." ,,Nem tudsz kérdezni valami mást? Talán te vagy a Vágó?” (— ipari tanuló, 15 éves Üjfehértón élő fiú) Több szempontból is érdekes a 14—18 éves válaszolók csoportja. Érdekes egyrészt azért, mert vannak közöttük, akik m ár munkában állanak (segédmun kásként, betanított munkásként), vannak, akik „ipari tanulók”, ahogy ők meg nevezték magukat, s szakközépiskolát, gimnáziumot végzők. Érdekes e csoport másrészt azért is, mert alaposan jellemző válaszokat kaptak kérdező hallgató ink attól függően, hogy a megkérdezett mely iskolatípusban tanul. E korcsoportból 128 fő került a megkérdezettek közé, 62 fiú, s 66 lány. A városon élők száma mindkét nem esetében kétszerese a falun élőkének. Kö rülbelül 1 i-es arányban kerültek a megkérdezettek közé nem dolgozók, vagy már munkában állók ( — 25 fő), 35 fő szakmunkásképzőbe jár. 30 szakközép iskolában tanul, s 37-cn gimnazisták. A nem iskolások csoportjából 5 főnek költőként volt ismerős Kölcsey neve, hárman onnan vélik ismerni, így hívjak az utcájukat, iskola neve, a településen intézménynév. Egy 16 éves fiatalember szerint pl.: „Nem tudom. Biztos, hogy hallottam róla, de nem tudom, hol. Ja, megvan! Van itt a falunkban egy utca, aminek Kölcsey út a neve. Akkor meg biztos valami híres ember volt, azokról szoktak utcát elnevezni. De igazán nem tudom . . . Nem akarok hülyeséget mon dani. Ma már biztos nem él, mert általában úgy tudom, halála után szoktak valakiről utcát elnevezni”. Erre a korcsoportra egyébként erősen jellemző, hogy kereken kimondja, nem tud róla semmit. S nem igyekszik görcsösen összeszedni adalékokat, csak azért, hogy mondjon valamit. A gyerekek feltétlenül szerettek volna megfelelni a válaszadó szerepnek. Talán ez is az egyik oka a sokféle információ „össze hordásának”. A 15—18 évesek csoportja szikárabb adatszolgáltatásra vállalko zik, s következetesebben kitart a hárító válaszok mellett, mint az előző korosztálv. A már munkában álló tizenévesek ismeretköre rendkívül szegényes. Mintha a felnőtt szereppel (= munkavállaló) történő azonosulás teljesen elvágná az is meretszerzéssel kapcsolódó szálakat. Amíg a gyerekek szégyenkeztek, szorong tak amiatt, hogy nem tudtak válaszolni egy nekik feltett kérdésre, e korcsoport egy vállrándítással elintézettnek vette a nem tudást. Legközelebb áll egymáshoz a már dolgozók (nem dolgozók) s ipari tanulók csoportja az információk helyességet, terjedelmét illetően. A szakmunkásképző be járó fiataloknál valami kevéske megmaradt a tanuló szerepből, ők korántsem 336
voltak a kérdéseket kapván annyira elutasítóak, mint dolgozó nem dolgozó tár saik. Ismeretforrásul az iskolát jelölték meg többen, a pontosítás kedvéért hoz zátették, hogy általános iskolából emlékeznek rá. A szakmunkásképzősök is meretrendszerében már úgy egyszerűsödött Kölcsey „különös ismertetőjele'’ (fél szemének elveszítése), hogy a költő vak volt. Külön kérdésre se nagyon bajlód tak a visszagondolással: hogyan értik ezt a vakságot. A meseszerű információ torzulva él bennük, s az általános iskola 7—8. osztályosaitól eltérően m ár ok ként sem használják magyarázathoz (= tehát: azért volt zárkózott, mert fél szemét elveszítette). Legtöbbjükben az m aradt meg, hogy költő és politikus volt, s érdekes módon rákérdezés nélkül fontosnak tartották Kölcseyre vonatkozó információként közölni, hogy magyar volt. (Ellentétben az előző korcsoportnál hangsúlyozott román származással.) Egyetlen esetben fordult elő a László keresztnév a Ferenc helyett e két al csoportnál azok között, akik nem elutasítóan válaszoltak. Ketten közülük a Himnusz megzenésítőjét tisztelik benne, ebből következően zeneszerzőnek tart ják. Születési helyeként sem annyira tarka a kép, mint a gyermekcsoport ese tében: Tiszacsécse, Tiszakécske, Kölese, Szatmárcseke, Szatmárnémeti mellett öt alkalommal Szödemeter, a többi esetben pedig a nem tudom szerepel. A szakközépiskolások kis csoportja a születési helynél tévedett legtöbbet, következetesen Szatmárcsekét jelölt. Egy kicsit könyvszagú, de pontosabb is meretkört közöltek a költőről. Ennek terjedelme Kölcsey származását, születési helyét s három m unkáját: a Himnuszt, a Husztot, s a Vanitatum vanitast öleli fel. E tényszerű adalékok mellett az emberről véleményt nem tudtak(?), akartak(?) alkotni, költői munkásságát nem értékelték, értelmezték. Egyetlen fiú válaszolta azt, hogy a tanára, aki tanította, jelentőségét Petőfiéhez hasonlítot ta, de ő maga, miközben tanult róla, ezt egyáltalán nem érzékelte. A gimnazisták alcsoportjában kezd pozitívvá s letisztulttá válni a kép. Gim náziumi tananyagként 2. osztályban találkoznak a fiatalok a költővel. Az első sök az általános iskolai tankönyv információjának 70°’n-át vissza tudják adni. A másodikosok a gimnáziumi tankönyvben olvasható tények 90n o-át sorolták el tényanyagként. Érezhető volt esetükben, hogy „tény” az ismeret. A magasabb osztályokban tanulók is, akiket megkérdeztünk, a gimnáziumi tényanyagnak minimum 60° n-át el tudták mondani. Születési helyéhez legalább két informá ciót kapcsoltak: „Sződemeteren született, Szatmárcsekén van eltemetve”. Munkásságát firtató kérdésekre költőként és politikusként emlegették. Konkrét munkákat kapcsoltak a költőportréhoz (-= Huszt, Himnusz, Vanitatum vanitas, Zrínyi másodi éneke, Elfojtódás). Élete eseményei közé ékelten, nagyon logikus rendben nevezték meg a müveket. Politikusként országgyűlési beszédei kapcsán emlegették, tudták, hogy képviselő volt, többen szónoki képességeit emelték ki. Az általános iskolások körében aránylag sűrűn említett Parainesis érdekes módon itt a megkérdezettek mintegy 50%-ánál jelenik csak meg. A gimnazisták 50%-a arról is tud, hogy mély barátság fűzte Szemere Pálhoz, arról is, hogy milyen szerepet játszott a nyelvújításban. Érdekes tapasztalat velük kapcsolatban, hogy ők azonosultak leginkább a lanulószereppel, mégpedig a teljesítményorientált tanulóéval. Szárazon, koránt sem élményszerűen, hanem tények után kutatva emlékezetükben m utatták be Kölcseyt. Rákérdezés után a költő mint ember kérdéskörnél általánosságokat, vagy semmitmondó dagályos értékelő mondatokat kaptunk tőlük. Ügy tűnik, nagy részük tudja tananyagként, de nem igazán érintette meg őket. Bizonyára izgalmas olvasmány, s érdekes adalék lenne e témaponthoz az érettségi dolgo 337
zatok elolvasása. A Kelet-Magyarország május 21-i közlése alapján (G. M. alá írással) „a legtöbben nem Kosztolányit, hanem Kölcseyt választották — a bicentenárium m iatt ez is elég valószínű volt'1 — adja azonnal magyarázatát az újságíró. Mélyreható következtetéseket az iskola működésével kapcsolatban nem áll szándékunkban levonni e pillanatképnek számító adathalmaz alapján. Két dol got azonban, úgy gondoljuk, megjegyezhetünk. Az egyik az, hogy a szelekciós mechanizmusok mintegy beteljesednek 14 éves korra. A gyerekek irányítása-irányultsága nem véletlen a szakmunkáskép zők. szakközépiskolák és gimnáziumok között. Valamennyien — legalább hal lomás szintjén — tudjuk, hogy az általános iskolai eredmények előrevetítik a középiskola választását is. A leggyengébb tanulók menetrendszerűen szakmun kásképzőben kötnek ki. A szakközépiskolások jobbnak minősíthető válaszaiban 1990 tavaszán már érzékelhető annak a 2 éve jelentkező folyamatnak az ered ménye, hogy bővült számukra a „merítési bázis-’. Ez persze nem lehet vigasz a lemaradók-kimaradók esetében. Hiszen itt a jelen információszerzési eredmé nyen jóval túlm utató komplexebb problémákról is szó van, amelyeknek egyik picike szeleíkéje, morzsája a Kölcsey-ismeret. A másik megjegyzésünk a tanulást, tanítást segítő, forgalomban lévő tan könyvekre vonatkozik. Az ember úgy gondolná, hogy az iskola — alap- és középfokon legalábbis — nem irodalomtudósok képzésére rendezkedik be. Az irodalmi anyagtól in kább talán azt várnánk, hogy megérintse a gyerek bensőjét, lelket adjon a régi gondolatoknak. Valamilyen érzelmi viszony mindenképpen kialakul az oktatott anyagrész esetében. Mi leggyakrabban a konkrét Kölcsey-ismeretkörrel kap csolatban inkább negatív érzelmeket regisztrálhattunk. Pozitív színezetet akkor kapott az ismeretkör, amikor saját élmény is kapcsolódott hozzá (kirándulás, képeslap, a szülő mesélő kedve). Itt azonban az ismeret pontosságával, minősé gével volt gyakran bajunk az adatfeldolgozás során. A pontos, tiszta ismeretek nagy része — másik végletként — a közömbös, „az ismeret az ism eretért” kate góriájában oldódik fel. A tankönyvi tudásanyag válogatásának mindig kivételezett szerepe van, bármely tudományterület esetében. A 7. osztályos tankönyv szikár tényközlései s a 2. osztályos gimnáziumi tananyag adatsorából leginkább az „érzelmi fel hangok” hiányoznak, szemben a szakközepes Kölcsey-portréval, amely nem nagy terjedelemben, de emberközelibb képet fest a költőről. Konkrétan a Kölcseyvel foglalkozó tananyag esetében, ha pusztán csak az életrajzi adalékok egy részletét állítjuk egymás mellé, a következő képet kapjuk: Kölcsey Ferenc: „1790. aug. 8-án születtem Sződemeteren, 1796-ban vittek Debrecenbe ta nulni, azon évben halt meg apám. Anyámat 1802 februárjában temették el. Anyám halála után m indjárt éreztem a legelső mozdulatot kebelemben (amennyire emlékezem). Bánatos vala az érzés, de szelíd. Egy papírosra írám fel Bölöni Ágnes nevét és még egyet, még egy nevet, mely nekem most is. 43. évemben oly kedves, mint 11 éves gyermeknek vala.”7. osztály: „A Szilágy megyei Sződemeteren született. Jómódú, tekintélyes birtokkal rendelkező család volt a Kölcseyeké. Nincs hatéves, amikor himlőbe esik, s elveszti fél szemét. A hatodik születésnapját követő napon meghal édes apja. Néhány év múlva teljes árvaságra jut, meghal édesanyja is. A szülői 338
házból a Debreceni Kollégiumba kerül, amely éppen egy esztendővel ez előtt zárta ki falai közül a felvilágosodás legnagyobb költőjét, Csokonai Vitéz Mihályt.” 1 2. o. gimnázium: ..1790. aug. 8-án született Sződemeteren. Ez a falu akkor Közép-Szolnok megyéhez tartozott, ma Románia északnyugati részén fekszik. A szülövidék elmaradottsága is szerepet játszott abban, hogy Kölcsey rendkívüli fogé konyságot m utat a társadalmi egyenlőtlenségek és a politikai fejlődés kér dései iránt. Szülei a magyar köznemességnek igen régi, vagyonos, reformá tus felekezetű rétegéből származtak. Ö maga a debreceni református kollé giumban végezte tanulmányait.” Ugyanarról az eseményblokkról mennyire különböző a gondolatsor! Az első blokkról a legnagyobb rosszindulattal sem lehet elmondani, hogy szűkszavúan, száraz tényeket közölne. A néhány sor az érzelmek gazdag tárháza. Az érzelmi gazdagság, ami a további élet során is jellemezte a költőt, igazán egyetlen tan könyvből sem jött visza. Pedig egész munkásságát áthatják azok az érzelmek, amelyekről Gyulai emlékbeszéde így emlékezik meg: ,,Ez imádsághoz híven küzdött és hatott a pozsonyi országgyűlésen. Tudományával növelte az ellenzék erejét, feddhetetlen jellemével súlyát, és szónoklatával fényt és meleget árasz tott. Széchenyi és Deák, akik szintén megjelentek az országgyűlésen, bizonyára felülmúlták őt a politikai eszmék gazdagsága, mélysége és parlamenti taktika tekintetében, de ott, ahol nagy eszméket nagy érzelmekkel kellett védeni és szívet-lelket megindítani, ott Kölcseyé volt az elsőség.”0 Országgyűlési képviselőségéből a tananyagból mindössze két információt szűrtek le a fiatalok: azt, hogy képviselő volt, illetve hogy politizált. Az érzelmi jellemzőkről a verselemzések kapcsán beszéltek a megkérdezet tek. Magányos, borongós hangulatú, zárkózott egyéniségű költőnek Írták le amely szerintük a fél szeme elvesztésének lett a következménye. Bizonyára sok mindent motivált e tragédia a költő életében, egész egyénisége, munkássága vonatkozásúban azért talán árnyaltabb a kép. Túl leegyszerűsítőnek, egy irány ba orientálónak érezzük az ismeretanyagot. Helyette inkább Sík Sándor „érté kelésmódjának” érvényesülését hiányoljuk a tankönyvekből. Eszerint Kölcsey érzelmi világát egész gazdag és mélységes, meleg kedélyéletét, ( . . . ) két alap tulajdonsága magyarázza: kivételesen kifinomult érzékenysége és lelkének vele született erkölcsi előkelősége. A tanítási anyag alaphangja, életérzés-tartalma — a válaszokból úgy érez zük — Kornis Gyula Kölcsey-képéhez áll közelebb: ,,Az elvesztett szem, a ko rán árvaságra jutás, a gyenge testalkat a kisfiú arcán szomorú, melancholikus vonásokat vésett, amelyek későbbi küzdelmei nyomán mind bánatosabb baráz dákká mélyedtek. A világot borongós érzelmeivel korán átitatja, terméketlen és akaratbénító szentimentalizmusra hajlik, amely mindent sötéten látó és sem mire értékelő pesszimizmussá fokozódik.”7 Ez utóbbi érzelmi képet halljuk vissza sutábban fogalmazva a megkérde zettektől. A költő szeretet és melegség iránti vágya mintha nem is létezett volna. A fenti érzelmek megnevezése a válaszokban minősítésként hangzik, érv ként művet nem rendeltek mellé, az életszakaszból pedig csak egyetlen mozza nathoz, a gyermekkori himlőhöz kötik.
339
„Ott voltunk a sírjánál. Hol is? A kezdő betűjét mondjad már, s eszembe fog jutni!'’ (46 éves nő technikumi végzettséggel, városban él) A 18 éven felüliek csoportjában a válaszok minősítésénél két tényezőt fel tétlenül figyelembe kell venni. Az egyik a kor, a másik pedig a megkérdezett iskolai végzettsége. E csoportban egyébként 274 főt kérdeztünk meg, úgy, hogy a megkérdezettek *A-ét a 18—30 évesek, Vi-ét a 31—40, V-i-ét a 41—50 és utolsó negyedét az ötven felüliek csoportja alkotta. A magasabb iskolai végzettségűek 70%-a a középiskolai anyag témáit kisebb-nagyobb hiányosságokkal vissza tudta adni. Legfontosabb információnak esetünkben is a születési hely szerepelt, de a felsőfokú végzettséggel rendelke zőkben elég sok megmaradt az iskolai tananyagból. Üj információkat, részle tesebb, emberközelibb képet néhány pedagógustól és könyvtárostól kaptunk. Kevesen vannak, s nem a humán végzettségűek köréből (orvos, villamosmér nök), akik gondolatot vagy versszakokat is tudtak idézni munkáiból. Forrás ként ők saját olvasmányélményeiket jelölték, valamennyien egyetemet végez tek. negyven éven aluliak. Az alacsonyabb iskolai végzettségűeknél megjelenő néhány plusz informá ció az iskolán túl újra csak kirándulási élményből származik, s itt forrásként a tömegkommunikációt is említették. Az általános iskolások sokszínű véleményéhez képest itt meglepő, hogy a legalacsonyabb iskolai végzettségű, az idősebb korosztályhoz tartozó felnőttek 3 információt pontosan tudtak: a Ferenc keresztnevet, műveként a Himnuszt, s hogy költő volt. Ezen tül azonban a bizonytalanság a felnőttek körében is elég nagy. Érezni a válaszokon, hogy szívesen kutattak volna emlékezetükben a jó ei'edmény kedvéért. Az esetek 60%-ában azonban ilyen szintű válaszok születtek: „Jaj, engem ne kérdezzen, vannak itt okosabbak is, mint én. Itt van a sok óvónéni. ö k biz tos tudnak róla. Hát csak annyit tudok, hogy Ferenc volt a keresztneve. Talán prózaíró volt, vagy költő. Valami ilyesmi. Talán a 16. században élt. Nagysza lontán született. Jaj nem, az Petőfi volt. De itt született valahol az Alföldön. Nem ismerek semmilyen művét a Himnuszon kívül. Lehet, hogy valamikor ol vastam tőle, mert én sokat olvasok, de én az íróját sose nézem meg. Persze most kapcsolok. Ilyen meghívókon vannak idézetek, az alatt aláírások. Ott sokszor olvastam a nevét Makarenkóval együtt. Innen rémlik valam i. . .” (50 éves, 8 ál talánost végzett, falun élő dajka.) A 40-en aluli korosztályt elég nehéz volt válaszadásra bírni. Esetükben a zavaros, pontatlan információkkal találkozunk újra, különösen azoknál, akik nem rendelkeznek érettségivel. Tőlük megtudhatjuk, hogy Kölcsey Budapesten, Kölesén, Nyíregyházán, Szatmárcsekén, Tiszacsegén, Tiszacsécsén született, s a Himnuszon, a Huszton kívül ő írta a Lilla-dalokat, a Hazámat, a Szózatot, a Gondolatok a könyvtárban-t. Több nem jutott eszükbe. A megkérdezettek nagy többsége számára (azok kivételével, akik saját olvasmányélményekből is isme rik Kölcseyt) a tananyagon túl. Kölcsey mint ember, a költői munkásság, s mint irodalmi-politikusi egyéniség semmit nem mond. Kell-e válaszolni e vázlatos körkép után arra, hogy az az ember, költő, po litikus, akiről Wesselényi halálakor azt mondta: ,,Ő nem volt közénk való”, hogyan él születésének 200. évfordulójához közeledve az utókor emlékezeté ben? 340
Mennyien mondhatjuk tiszta lélekkel: ..Elköltözött az ember: a költő a miénk, e nemzeté maradt végiglen, a nemzeté’'8 — mely nevét és dicsőségét s2ent örökség gyanánt kimondja?
JEG Y ZE T E K 1. S í k S á n d o r : K ö l c s e y F e r e n c — a z e m b e r , a g o n d o l k o d ó , a z í r ó . B u d a p e s t , 1924. A m a g y a r k ö z é p i s k o l a i t a n á r o k n e m z e t i s z ö v e t s é g é n e k k i a d á s a . 5. 2. K ö l c s e y 1 8 3 3 - b a n S z e m e r e P á l h o z i n t é z e t t l e v e l é b e n m e g í r t ö n é l e t r a j z i v á z l a t á t S í k S á n d o r k ö z l i a z 1. p o n t b a n j e l z e t t m ü v e 7. l a p j á n . 3. G o d a I m r e —M . B o d a E d i t : I r o d a l o m 7. T K . 1982. 90. 4. S Z . M M . : I r o d a l o m a g i m n á z i u m o k I I. o s z t á l y a s z á m á r a . T K . B p . , 229. l. 5. S í k S á n d o r : i. m . 16. . U o . 20. 7. K o r n i s G y u l a : K ö l c s e y F e r e n c v i l á g n é z e t e . B u d a p e s t , 1928. F r a n k l i n t á r s u l a t . 9. B. 1 8 3 6 - b a n B e r z s e n y i D á n i e l f e l e t t m o n d o t t a k a d é m i a i e m i é k b e s z é d e . K ö l c s e y v á l o g a t o t t m ü v e i . B p . 1975. S z é p i r o d a l m i K i a d ó . 38G.
6
Kazinczy Ferenc (1759—1831) 1808-tól levelezik Kölcseyvel, aki az ő hatásara fordul a nemet, s a klasszikus görög irodalom felé. A lasztóci levelek ben 1817-ben szakított vele. 1832. szep tember 9-éu az akadémia közgyűlésén Kölcsey mondja fölötte az emlékbeszé det, melyben hangsúlyozza: „Szellem vala ő, mely a tespertő egészet sokáig csaknem egyedül eleveníté; s lépcső, me lyen egykoron magasabbra hághassanak s a szerencsésebb maradék tetőre jut hasson.”
Tolüy Ferenc (1805—1875) Az 1830-as, 1840-es évek irodalmi éle tének irányítója volt. 1826-ban találko zik vele Kölcsey. Handbucit dér ungarichen Poesie (1827—28) c. kétkötetes antológiája elé illesztett tanulmányában Kazinczy, valamint Kölcsey s a német romantikus esztéták tanai alapján tekin ti át a magyar költészetet, melynek csú csára Vörösmartyt teszi.
341
Bemutató KARÁDI ZSOLT:
A terror természetrajza Büchner-bemutató a Móricz Zsigmond Színházban
Felszisszenés. Botrány. Nyilatkozat a tévében. Szakmai felhördülés. Cikkek a sajtóban. Pro és kontra. Bukásve szélyt szimatolók és lelkes, elszánt fiatal nézők. Világnézetek és életko rok, ízlések (és pofonok) küzdelme. Az utolsó elsőadáson száz helyre száznyolcvanán akarnak benyomulni. Szakmai siker. Értetlenség a KeletMagyarországban, elismerés a H atár Szélben. A Film Színház Muzsika, va lamint az ÉS egyértelműen pozitív kritikája. A Népszabadságban Molnár Gál Péter egyenesen az évtized leg jelentősebb előadásának nevezi. Ki nek van igaza? . . . Fennállása óta a Móricz Zsigmond Színházban többször volt puskaporos a levegő. A Szép magyar tragédia, a Bancbanus, A bolond, az Oreszteia, a Temetés erősen megosztotta a közvé leményt. Legalábbis a hagyományos előadásokhoz szokott s az azt igény lők nem kis táborát. A Danton abba a vonulatba tartozik, amelyben (per sze ez csak itt és most új. Nyíregy házán) Thália elhagyja gőgös ottho nát, s kimerészkedik az utcára. Fel adja arisztokratizmusát, a szépen fel öltözött nézők feszengésének igény lését, a steril színpadi lét helyett vál lalja az élet megmutatását; az ehhez szükséges eszközöket a hetvenes nyolcvanas évek amatőr mozgalma dolgozta ki. Paál István, Lengyel Pál, Merő Béla, Bucz Hunor, Fodor Ta más, Jeles András, Gaál Erzsébet. 342
A Danton éppen az amatőr s a pro fi színház elegyítésére tett merész próbálkozás — Büchner segítségével. Az író Georg Büchner (1813—1837) a vi lágirodalom azon zseniális alkotói közé tartozik, akiknek életműve jócs kán megelőzte korát. Büchnert, a te hetős, Napóleon-párti orvos fiát a művészet „üstökösszerű” jelenségé nek szokták nevezni, aki ugyan or vosnak készült, ám látva hazája hely zetét, s az 1830-as francia forrada lom hatása alá kerülve forradalmi szervezkedésbe kezdett, megalapítva republikánus diákokból és mesterle gényekből 1834-ben az Emberi Jogok Társaságát. Kiadta a Hesseni Hír mondót, azt a röpiratot, amelyben a nyomor megszüntetését, s a népi for radalom szükségességét követelte. Nem sokkal ezután írásáért menekül nie kellett. Ekkor alkotja meg, 1835 elején a Danton halálát. Közben dol gozik doktori értekezésén: a márnák idegrendszerérői benyújtott disszer tációja alapján a zürichi egyetem fi lozófiai fakultása doktorrá fogadja. 1836-ban költözik Zürichbe, hogy megkezdje egyetemi magántanári működését az összehasonlító anató mia tárgykörében. A próbaelőadását a koponya idegeiről tartja. Négy hó nap múlva a tífusz végez vele. A Danton halálán kívül két dráma (Le-
once és Léna; Woyzek) s egy novella töredék őrzi nevét (Lenz). A Danton halálát a letartóztatás elől menekülő, végsőkig felfokozott lelkiállapotú fiatalember vetette pa pírra. Hajdan a családi könyvtárban kedvenc olvasmánya volt a francia forradalom története. A giesseni egyetemen is alaposan tanulmányoz ta a kort, Robespierre-ék korát. Fennmaradt levelezéséből nemcsak a darab megjelentetésének körülmé nyei bontakoznak ki, hanem az a fo lyamat is rekonstruálható, ahogyan az elszórt mondatokból, gondolat foszlányokból kialakult a mű. .......hűnek kellett maradnom a tör ténelemhez, s a forradalom embereit olyannak kellett bemutatnom, ami lyenek voltak; véreseknek, züllöttek nek, energikusaknak és cinikusok nak. Drámámat történelmi festmény nek tekintem, amelynek hasonlítania kell az eredetihez . . . ” — írja család jának. Az egyik 1835-ös levelében, köny ve erkölcstelennek bélyegzése miatti felháborodásában így vall ars poeti cájáról: „ . . . a drámai költő az én szememben nem más, mint történet író, de fölötte áll az utóbbinak az által, hogy újraterem ti számunkra a történelmet, nem száraz elbeszélést ad, hanem közvetlenül belehelyez minket egy kor életébe, jellemzések helyett jellemeket, leírások helyett alakokat nyújt. Az a legfontosabb fel adata, hogy a lehető legközelebb fér kőzzön a történelemhez ahogy az valóban megtörténik. Műve nem le het sem erkölcsösebb, sem erkölcste lenebb, mint maga a történelem ... Dantonból és a forradalom banditái ból mégsem csinálhattam erényhősö ket. Ha ábrázolni akartam züllöttségüket, hagynom kellett, hogy züllöt tek legyenek, ha meg akartam mu tatni istentelenségüket, ateistákként kellett őket megszólaltatnom . . .” Kimutathatnánk, hogy a Danton
halála bizonyos sorai melyik magán levél melyik passzusából származnak, ugyanis az író olykor szó szerint be építi őket a drámába. Ez azonban fi lológia. Fontosabb szemügyre ven nünk történelemszemléletét; a mate rialista elveket valló Büchner 1834 márciusában írja menyasszonyának, Louise Wielhelmine Jaeglének: ,,A forradalom történetét tanulmányoz tam. Ügy éreztem, valósággal meg semmisít a történelem iszonyú fata lizmusa. Az emberi természetben szörnyű egyformaságot találok, az az emberi viszonyokban elháríthatatlan hatalmat, amely mindenkinek meg adatott, és nem adatott meg senki nek. Az egyes ember csak hab a hul lámon, a nagyság puszta véletlen, a lángész hatalma bábjáték, nevetséges küzdelem a vastörvénnyel, melynek felismerése a legfőbb dolog, de úrrá lenni rajta képtelenség . . . ” A sorok ból is kitetszik, hogy Büchner filozófiailag nem tudja megmagyarázni a világot: kételyei majd Danton figu rájában ütköznek meg énjének SaintJustbe vetített másik felével, aki a történelem drámai előrehaladását vallja. Büchner gondolatrendszere árnyalódik a Gutzkownak (1811—1878), a Fiatal Németország írói csoport vezé rének Strassburgból 1836-ban küldött levele néhány bekezdésében, ahol az író radikálisan szól a tisztán irodal mi elveket vallók ellen. „A társadal mat a gondolat révén, a művel ki indulva megreformálni? Lehetetlen! A mi korunk tisztán materiális. A nép számára csak két emeltyű léte zik ; az anyagi nyomor és a vallási fa natizmus. Minden olyan párt, ame lyik ezeket az emeltyűket mozgásba tudja hozni, győzni fog. Korunknak vasra és kenyérre van szüksége — és aztán keresztre vagy valamilyen ilyesmire.” Büchner már nem hisz abban, hogy a szépség és az ideál megváltoztatja 343
a világot: felismeri a tömegek anya gi szükségét. Úgy véli, a társadalmi bajok orvoslásának egyetlen eszköze a tömegek anyagi nyomorának meg szüntetése. Ezen az úton haladva azonban megérinti a pesszimizmus. A francia forradalom válságos idősza kának ábrázolása saját kora válságai nak elemzéséhez segítette hozzá, job ban mondva kora ellentmondásainak analíziséhez találta meg Dantonék idejét. A rendező Gaál Erzsébet 1985-ben szerződött Nyíregyházára. Léner Péter hívta a színházhoz. Gaál Erzsébet a Bancbanusban, az Éljen a színház bán, az Oreszfeiában, a Jaj, apu .. .-bán ka matoztatta képességeit. Rendezőként Nádas Péter Temetés című drám ájá nak színpadra állításával mutatkozott be s aratott szakmai sikert. A tekintélyes amatőr színházi m últ tal rendelkező Gaál az Orfeo együt tesben, a Stúdió K-ban tanulta a szakmát. Eredeti látásmódja, szenzitív alkata, pozitív értelmű egocentrizmusa sajátos színeket kevert mind előadói, mind rendezői munkáiba. Felfogásában a kukucskáló színház, s annak egész kelléktára kimerülőben van. A színpadon történő ágálás ál arcokat kényszerít a művészre. A föl vett maníroktól aztán lehetetlen meg szabadulni. A nézőt az a prelegáló stílus nem érinti meg, hiszen a látot tak nem róla, nem az ő életéről szól nak. Szerinte pedig a színház attól lesz az, ami a hivatása, ha a felvoná sok alatt a néző magára ismer. Ehhez azonban a színésznek önmagát kell adnia. Thália otthona azáltal, hogy úgy tesz, mintha a valóságot nyújta ná, zsonglőrködéssé válik, a befoga dót is rákényszeríti a mintha elfoga dására. Gaál gondolatai találkoznak Nádas Temetésének problémaköré vel, s született meg a dráma első 344
nagyszínházi premierje 1989 tava szán. Az itt megfogalmazottak szer ves továbbépítése a Danton. Gaál Erzsébet már egy évvel a Büchner-mű bemutatója előtt tudta, hogy a játékot a díszletraktárban fogja megrendezni. (A próbákról szó ló híradások ezt az egyetlen motívu mot emelték ki mindig.) Gaál a Te metés után nem sokkal elkezdte to borozni azokat a főiskolai hallgató kat, középiskolásokat, akik a forra dalmi tömeget alakítják. A huszonkét fiatallal együtt több hónapig próbált, míg összeeresztette őket a hivatáso sokkal. Tartván attól, hogy a Danton ún. rétegdarab, mindössze tíz elő adást tervezett a színház vezetősége, esténként száz nézővel. Ezer emberre számítottak — ám ennél jóval töb ben nézték volna meg, ha hosszabb ideig szerepel a műsoron. Gaál Erzsébet hipotézise az, hogy az amatőr színész őszintesége, manipulálatlansága az újszerű színházi kultú ra alapja, sikeresen igazolódott 1990 májusában. A Danton, minden kor látjával együtt olyan kísérlet, amely nek eredményessége tagadhatatlan, s nemcsak az esztétikai szempontból. Az előadás úgy beszélt rólunk, olyan időszerűséggel, amilyet csak ritkán produkál a történelem: a produkció közvetítette mondandó s a politikai szituáció, amelyben keletkezett, s amely a hátteret adja, a nézők min dennapjainak elemi tapasztalatai pontosan, intenzív felnagyítottságban találkoztak. A hittel és csüggedéssel, újat akarással és csömörrel, erények kel és indulatokkal, a monolit struk túra és a kezdődő demokrácia, a csendes forradalom és az új típusú, többpárti diktatúra fölrémlő lehető ségeinek senkiföldjén, az átmenetek görcseitől szakadozott pillanatban, az ideológiák elkorhadásának s a bizal matlanul fogadott új ígéretek mérle gelésének idején, egyszóval a káosz közepette lépett a színre Danton, Ro-
besplerrc, Saint-Just, hogy fölemelő bukásukban a magunk félelmeire, rettegéseinkre és megigazulásainkra ismerjünk. Az előadás A nyíregyházi Danton Büchner müve. De nem az ő drámája. A szö veg Zsótér Sándor dramaturgiai munkájának eredménye, aki a for gatókönyv létrehozásakor a Danton halálát tekintette vezérfonálnak. Job ban mondva szabadon kalandozott a Georg Büchner-kötetben, s a Dantondráma szereplőinek szájába olyan mondatokat, olyan szövegdarabokat adott, amiket a szerző nem irt bele a darabba. Látszólag önkényes eljá rás ez; s nem is afféle „átigazítás”, hanem kis híján új mű megteremté sére tett kísérlet. Joggal merülhet föl a kérdés: szabad-e ily módon sáfár kodni az író oeuvre-jével? Szabad-e a Danton ürügyén — kollázstechni kával — egy másik drám át csinálni? Az effajta aggályoskodásra maga Büchner ad feleletet, amikor levelei nek egyes részeit szó szerint fölmon datja valamelyik hősével. Nos, Zsó tér e módszert kamatoztatva nyers anyagnak tekinti az életművet, s a Leonce és Lénából, a Woyzekböl, s a levelekből, szabadon kezelve és ala kítva az anyagot új minőséget te remt. Zsótér m egtartja a Büchner ko rában formabontónak ható párhuza mos jeleneteket, s némi rövidítéssel az eredeti alkotás filozófiai megterheltségét is csökkenti. Az előadás nem hét óra öt perckor kezdődik, mint a jól szituált színhá zakban szokás, hanem jóval hama rabb, az utcán. Ott, ahol minden for radalom zajlik. S mivel az eredeti dráma jelenetei közül is sok játszódik az utcákon, nem rossz ötlet ez az elő játék, amely exponálja a helyzetet, azonkívül pedig közönségcsalogató hatású is . ..
A Danton színhelye, a raktár vas rácsaival, csöveivel, kiszögelléseivel, rideg kőpadlójával, csupasz felületei vel, lepusztultságot is sugalló miliő jével egyedi játékteret biztosít. A színt nemcsak a kiugró tartóoszlopok, merevítők szabdalják fel. A mozaik szerű cselekmény már önmagában is tagolja a látványt. A szalmabálák, a zöld lópokrócok, a koszlott lepedők — az élet tárgyi valóságának, az alullévők testközeli tapinthatóságának erejével szolgálnak. A rendezés ki használja a vertikális síkot is: a T er mészet Leányának virággal befutta tott emelvénye, Robespierre szónoki pulpitusa, az „örömszoba”, a lépcsők — egy-egy, az utcától így is elválasz tott tér, ahol a forradalmárok szóno kolnak, szenvednek, élveznek, dönte nek életről és halálról. A ferde „ki futópálya'-' fölött himbálózik a hin ta, amely az ide-oda lendülő, olykor önmagának is ellentmondó gondola tok billenéseit jelképezi, de idézheti a guillotint, s Bódy Amerikai anzixának öngyilkossági jelenetét is. A rabkordé többször végigdübörög az elítéltekkel; kegyetlenül, kíméletle nül. Kétes, a vasállványokra szerelt pi ros-kék neoncsövek égnek az első részben (talán a trikolór színei? talán a „cirkuszi” látványossága miatt?). A főcselekményt mindig fejgép vilá gítja meg, elválasztandó a tömegjele netektől. (A raktár fémtraverzei ki tűnően imitálják a II. részben a Büchner által is megálmodott börtön belsőt.) Az előadás kétségtelen főszereplője a nép. (A kórus ...) Puskás Ildikó, Csabai Judit, Körösi Tünde, Bíró Anikó, Both Gabi, Csatári Éva, Oláh Mária, Sarkadi Sándor, Bogár János, Németh Attila, Pankotay Péter, Né gyest Péter, Venyige Sándor, Bajzáth Péter, Thúróczy Szabolcs, Menyhárt Zsolt, Szathmári Árpád, Lencsés Jó zsef, Joó Gábor, Mészáros Árpád, 345
Gyuris Tibor hallatlan odaadással, precizitással, kidolgozott mozgáskul túrával, testi épségüket sem kiméivé adják önmagukat. Romlatlanok és őszinték. Vérszomjasak és szentek. Ifjak. Bennük az érzelmek szépsége a játék örömével párosul. Élnek. Élik — itt lenn az életüket: szeretnek, gyűlölnek, csalnak és megcsalatnak, szenvednek, rohangálnak, elzuhan nak és föltápászkodnak — míg ők. ott fenn, a forradalomról értekeznek, kiábrándulnak, ármánykodnak, egy mást küldik a vérpadra. A két világ szinte egymástól függetlenül létezik. Nem átjárható. S ha mégis, nincs visszaút. A tömegnek amatőrökkel, 16—20 évesekkel történő megjelenítése több szempontból is kiaknázható ötlet. Nem egyszerűen azt jelenti, hogy a nép gyermek, ezért befolyásolható és irányítható. Több ennél. Egyrészt történetileg, másrészt esztétikailag. A francia forradalom vezérei — 1789ben — fiatalok voltak. Danton har minc, Robespierre harmincegy, SaintJust huszonegy, Desmoulin huszon kilenc esztendős volt. (Az 1848'49-es forradalmat is a márciusi ifjak csinálták. A mai em ber kétkedéssel fogadta a Fidesz ra dikalizmusát, hiszen hozzászokott a nagyapa korúakhoz.) Színházi szem pontból pontosan ők azok, a tizen évesek, akik még üdék, nem viselik a kompromisszumok álarcait. Játé kuk nem szerep, nem kell megjátsza niuk a forradalmárokat. Mindezekkel együtt él bennük az esetlegesség eré nye és hibája is. S ez az a pont, ahol ha a profik és az amatőrök összeke rülnek, szembeötlővé válnak a kü lönbségek. Földi László robusztussága megfe lelt a történelmi Dantonnak, aki — állítólag — ragyás volt, csúnya, nagy darab és harsány. (Ő szervezte meg 1792-ben igazságügy-miniszterként a terrort, s egyesek szerint a szeptem 346
beri vérengzésekben is részt vett. A Konvent tagjaként létrehozta a For radalmi Törvényszéket. A terror fo kozatos térhódításával később szem be került. Vallotta, hogy a forrada lom célja a boldogság, az epikureus magatartás. Be akarta fejezni az öl döklést, az idő azonban túllépett raj ta.) Földi László színesen állítja elénk ezt az ellentmondásos figurát, aki gátlástalan forradalmár helyett in kább már életunt, a halállal parolázik, ugyanakkor retteg is tőle. Földi drabális, energikus, ha kell azonban enervált. Kár, hogy néha érthetetlen né torzul az artikulációja. Többet kia bál a kelleténél. A forradalom „ha lott szentje” az ő megformálásában inkább m ár halott, mint szent. Is merjük m últját, vérengzéseit, mégis az ő oldalán állunk Robespierre elle nében, hiszen ő inkább emberi, gyar lóságával, bűneivel is. Safranek Károly Robespierre-je, a terror kérlelhetetlenje, vívódó hős. (A Megvesztegethetetlen. 1792 elején küzdött a király kivégzéséért. A Hegypárt vezére lett, majd 1793 nya rán a Jóléti Bizottság tagjaként a ter rorban látta a válság felszámolásá nak egyetlen eszközét. 1794 tavaszán ellenségeit lefejeztette, ellenben pár hónap múlva őt is kivégezték.) Saf ranek m értéktartó eleganciával, hű vös zárkózottsággal kelti életre az erény és a rémuralom megszállottját. Safranek utolsó nyíregyházi alakítása mentes volt eddigi rutinjaitól, modo rosabb hanghordozásától. A darab közepétől ellenben sokat és látványo san szenved: a guillotin árnyékában ő is végtelenül magányos. A színész ezt az egyedüllétet, ugyanakkor el tökéltséget akarta hitelesen megidéz ni — néhány pillanatban sikerült is neki. Rékasi Károlynak ezúttal ke ményebb, kegyetlenebb figura jutott, mint általában. (A történeti SaintJust Robespierre odaadó híveként megfogalmazta a Danton elleni vád-
íiaLot. Később Uobespierre-rel együtt küldték a halálba.) Rékasi szokatlan erővel jelenítette meg a tőle távol álló forradalmárt. A minden lírát nél külöző, összehangolt mozgású hős megrajzolásával búcsúzott a Móricz Zsigmond Színháztól. Gados Béla Dantonhoz hű Lacroix-ja néhány drámai pillanatban emlékezetes ma radt, bár ő sem artikulált tisztán. Petneházy Attilának Hermán szere pében alkalma nyílt bizonyítani, hogy többször kellene színpadra lépnie. Az előadás egyik erőssége a főiskolás Illyés Róbert, aki a terrort elítélő, költői lelket, Camille Desmoulint for málta meg. Szép orgánuma, lágyabb színei árnyalták a komor és véres eseményeket. Darvas Ferenc dalait Csorba Ilona operai feladatokhoz mé retezett hanggal adta elő. (Az előadás utolsó perceiben általa elmondott szöveg, amely az isteni teremtés le hetetlenségét hivatott bizonyítani, Thomas Payne felvilágosult republi kánus publicista és politikus deista, antiklerikális eszméinek Büchner ál tal ateistává radikalizált változata.) Zsóíér Sándor dram aturgiai beavat kozása nyomán a Payne-monológ a fináléba kerül (eredetileg a harmadik felvonásban található); így a Danton mint mű egész más dimenzióba jut. Az alkotók nyilván észrevették, hogy a Danton dialógusai „áthallásosak” . . . Mert ki tagadhatná, hogy a dantoni mondatok („a forradalom, akár csak Saturnus, fölfalja saját fia it”) nálunk egészen mást jelent, mint tőlünk nyugatra? Avagy az alábbi passzusok mennyire aktuálisak mos tanában: „ö rült az a törvényhozó, aki az ateizmus meghonosítására gondol. Aki száműzi az istenséget és nem állít helyébe semmit, csak ká oszt, űrt és erőszakot hoz a népre” — mondja ezt az egyébként ateista Büchner, bizonyítva a kor világnéze ti válságát. Lacroix azt állítja: „A forradalom az újjászervezés stádiu
mába jutott. A forradalomnak meg kell szűnnie, és el kell kezdődnie a köztársaságnak. ( . . . ) Ki-ki érvénye süljön a maga módján. Hogy okos-e az illető vagy buta, művelt vagy mű veletlen, jó vagy rossz, ahhoz az ál lamnak semmi köze .. .” „Emberi ko ponyákból építettünk rendszereket.” Nem beszélve arról a „koncepciós perről”, amit Hermann és Saint-Just készít elő Danton ellen. Gaál és Zsótér a Dantonban meglátta a modellt, mely szerint „egy gépezetbe pottyantunk, mely apródonként, rendszere sen csavarja ki valamennyi testré szünket. ízről ízre ölnek meg, gépie sen.” A gépezet pedig újabb és újabb áldozatokat követel. Ez a terror ter mészetrajza. A bemutató hatását felfokozta az, hogy a játszók a nézők közvetlen kö zelében, a lábuk előtt, mellettük or dítanak, zuhannak el, gyötrődnek; érződik zihálásuk. Emiatt mi is ott vagyunk a Forradalom téren, ott nyomorgunk a börtönfalak között, bőrünkön érezzük a guillotin-penge suhogását. . . S hogy a produkció mennyire több rétegű, ahhoz elegendő utalni Camille Desmuolin első jelenetbeli szavaira: Büchner gondolatainak találkozása ez Gaál Erzsébet elképzeléseivel: „ves sük le egyszer az á larco t.. A nyíregyházi Danton megérde melt sikert aratott. Igaz, rétegsikert. Kísérlet volt, melyben a rendező és a szereplők mérhetetlenül nagy fel adatot vállaltak. A számtalan ember egyszerre történő mozgatása, a ha talmas tér bejátszása, minden pilla nat megkoreografálása — rengeteg energiát emésztett föl. Ez a lázas je lenlét feledtetni tudta az egyenetlen ségeket, a szövegmondás időnkénti érthetetlenségét, az érzelmi fedezet esetenkénti hiányát is. A Büchner-bemutató ereje és je lentősége abban áll, hogy másképp vélekedik művészetről, életről, szín 347
házról, mint tették sokan előtte. S azok a fiatalok, akik részt vettek benne, valamennyien ilyen máskép pen látókká váltak. A következő év adban is együtt maradnak, úgy ter
vezik. Mert a színháztól nem lehet megválni. Legalábbis akkor nem, ha közelebb visz önmagunkhoz. A Dan ton ezt tette.
KISS TIBOR:
Egy újabb tiszaeszlári verzió Elek Judit: Tutajosok
Tiszaeszlár. Auschwitz. Carpantros. A „felnőtt” Európa antiszemitizmusá nak gyulladt sebeit jelzik a sokat mondó helységnevek. Szerencsére nem azonos nagyságúak a gennyes ótvarok, de kontinensünk többmilliós zsidósága hasonló borzongást érez e földrajzi nevek hallatán. Napjainkig nem pusztult el a földrészünket egy kor már majdnem porba döntő átkos előítélet, mely különbséget tesz fehér és fehér, európai és európai köze. Szükség van tehát ma is olyan mű alkotásokra, amelyek nem kisiskolás módon, de jól érzékelhetően mondják el a m ár ezerszer hallott, mégsem eléggé megszívlelt tanítást. Különös képp szükség van erre Kelet-Euró pábán, ahol az elmúlt száz esztendő legkülönbözőbb színezetű hatalmai mindig a lehető legaljasabb módsze rekkel használták fel az antiszemi tizmust céljaik érdekében. A régió megnyomorított tömegeiben élő el fojtott feszültségek levezetésére m a gától értetődően kínálkozott a faj gyűlölet . . . A tiszaeszlári Solymosi Eszter története számunkra, magya roknak paradox módon inkább euró paiságunk egyik bizonyítékaként ér telmezhető. A múlt századi titokza tos és képtelen vérvád végül is nem nyert bizonyítást, ekkor nem került 348
ártatlan vádlott a kötélvégre, nem úgy mint későbbi, huszadik századi történelmünk szégyenletes koncep ciós perei során. Elek Judit épp a legjobbkor porol ta le a tizenkilencedik század végi történetet. Rendszerváltás idején igen csak megerősödnek az elmúlt negy ven évben egyébként szitává lyuggatott nemzettudat kontúrjai. Sajná latos módon ennek majdhogynem természetes velejárója az idegengyű lölet. A rendező erre figyelmezteti nézőit legújabb filmjével. Elek Judit legjobb munkáihoz hasonlóan, most is kellő távolból, de határozottan ál lást foglalva figyeli az eseménye ket. A rendező művében nem ragaszko dott szorosan sem Krúdy, sem Eötvös Károly, sem Stefan Zweig tiszaeszlá ri krónikájához. Legkevésbé Erdély Miklós 1981-ben, a BBS-ben forga tott „Verzió”-jához, mely egyébként is a történetnek csupán egy momen tumát, a koronatanú Scharf Móric megfélemlítését helyezi a középpont ba. Elek mindezzel szemben renge teg korabeli újságot, tárgyalási jegy zőkönyvet vizsgált át. Az 1981-ben készített Martinovics tv-filmjéhez ha sonló módon gyűjtött anyagot. A vi szonylag pontosan rekonstruált té
nyékből állította össze saját történe tét. Főszereplőnek például nem Scharf Józsefet és Schwarcz Sala mont, az igazi fővádlottakat, illetve Scharf Móricot, a koronatanút teszi, hanem a tutajosokat. A múlt század végi zsidó és ruszin máramarosi tu tajosokat, akik minden év tavaszán Szegedig úsztatnak le a Tiszán, hogy ott túladva portékájukon, kissé va gyonosabban térjenek vissza kárpát aljai falvaikba. A valóságban is ők találják meg a folyóparton a halott Solymosi Esztert, de közülük hármat, Ilersko Dávidot, Vogel Amseit és Smilovics Jankelt csak harmadrendű vádlottként, bűnpártolásért idézik a nyíregyházi bíróság elé. A filmben viszont végig ők az események leg főbb mozgatói, mind a Tiszán, mind a vallatásnál, mind a per során. Ezen dramaturgiai koncepció önmagában jelöli a mű szerkezetét. A filmnek több mint felét a tutajosok életéről szóló képsorok adják, másik részét a per eseményei jelentik. A rendező eddigi életművének szintézisére tö rekvő alkotás ilyetén kettős tagolása alighanem túl élesre sikeredett. A két részt nem elég szervesen kapcsoljak össze a tutajosok vallatását illuszt ráló képek. Ezek ahelyett, hogy a két legjelentősebb strukturális elem köz ti észrevétlen átmenetet teremtenék meg, elvesznek a kínzások, verések mikronaturalista részletezésében. Va lójában két, önálló művészi értékek kel bíró filmet ragasztott egymáshoz vágóasztalán a rendező. Elek Judit az első részben a hetve nes években készített szociografikus dokumentumfilmjeihez hasonló ala possággal m utatja be a múlt századi kárpátaljai falusiak életét. Az Isten mezején (1973) és az Egyszerű törté net (1974) a jó tizenegynéhány évvel ezelőtti magyar falu gondjait ábrá zolta. Ugyanez a kamera mutatja meg most a nehéz sorsú ruszin és zsidó emberek egykori hétköznapja
it. A mindannyiukat próbára tevő hegyvidéki lét természetes emberi kö zösségbe olvasztja Kárpátalja külön böző etnikumait. Mindenki teszi a magáét. A ruszin, a hucul legelteti nyáját, a zsidó szállít, kereskedik a megtermelt árukkal. Nincsenek kü lönbségek köztük. Tudják, hogy egy más munkája nélkül nem boldogul nának. Megejtő szépségű környezet be helyezi Elek a főhőseit. Az Eastmancolor—Kodak film több száz szín árnyalata majdhogynem idillivé va rázsolja a kárpátaljai emberek való jában cseppet sem álombéli életét. Önkéntelenül is Szőts István Embe rek a havason (1942) c. munkája ju t hat eszünkbe. Nála is a mesebeli Kárpátok völgyeiben játszódnak az embert formáló hétköznapi tragédi ák. Valójában azonban Szergej Paradzsanov költői szépségű opuszával, az Elfelejtett ősök árnyaival tart szerves kapcsolatot a film első része. Tiszteletteli idézet tűnik fel a Tuta josok kezdő képsorai után: a kis hí ján tragédiába fulladó favágás Elek nél kora tavasszal, Paradzsanovnál télen történik. A helyszínek is majd nem megegyeznek. Paradzsanovnál a Kárpátok túlsó, ukrán, moldvai lej tőin élnek a huculok. Eleknél az in nenső oldal, a Tisza forrásvidéke a természeti háttér. Itt őrzik birkáikat, vágják a fát a rutén és zsidó falu siak. Mindkét rendező roppant et nográfiai precizitással m utatja be a hegyvidéki háttérben az ott élő né pek kultúráját. A Tutajosokban lát hatjuk Jákob, a rutén zsidó hajnalt köszöntő imáját, tanúi lehetünk Hersko és Vogel Amsei indulás előt ti fohászának. A hegyvidéki zsidók szertartásainak tárgyi rekvizitumai is teljesen hitelesek. A pravoszláv templombéli áldás osztáskor a ruszinok átszellemült ar cain pásztáz a kamera. A templom körül még duhajkodó ifjak odabenn, a pópa szavát, az isteni igéket köz 349
vetítő lénynek kijáró tisztelettel hall gatják. Vannak vidámabb percei is a falusiaknak. Húsvét második esté jén, a vacsoraasztal mellett ülve, a jövevény Jákob is bekapcsolódik a Kárpátok-szerte ismert héber mon dóka recitálásába. Hersko családjá val együtt gondjáról, bajáról megfe ledkezve ismételgeti a versike refrén jét. Indulás előtti este a kocsmában a ruszin dalok mellett a zsidó tán cok dallamai is felcsendülnek. Vogei Amsei, a környék nagy tekintélyű sáfára járja táncát fiatal feleségével. Szeretet övezi az indulni készülő tu taj osokat. A lineárisan építkező cselekménysort meg-megakasztják a fentebb említett etnográfiai tablók. Lassúvá, szakadozottá válik a dramaturgia. A tavasszal útnak induló tutajosok ké szülődését baljós előjelek kisérik. A kozákok elől menekülő Jákob érke zése, Hersko feleségének, Sárának az álma, Jadwiga siránkozása és Matej visszanézése szinte mitikus módon készítik elő a hullával való első ta lálkozást. Amint kiérnek a tutajosok a gyors folyású, hegyvidéki Tiszáról a lassan hömpölygő alföldi folyam ra, idegen tájra — oda a biztonság! Mennyivel másabbak itt az emberek! Rövid, ám brilliáns jelenet Herskónak az idegen falubéli útja. Amerre csak megy, gyűlölködő pillantások, csaholó kutyák követik. A kútnál még a lányok is elfutnak a kaftános zsidó elől. Hersko inni kezd, és ekkor meg jelenik Vay csendbiztos, aki alpárian kiutasítja falujából a hívatlan jöve vényt. Az út hátralévő részér, már nincs többé nyugalom. Elátkozott kí sérőjük, a hulla egyre többször és többször bukkan fel a tutaj mellett Felgyorsul a film. A parton megakadt hullát eltemetik a kapkodó, ideges tutajosok, de éjjel a rájuk törő fa lusiak ismét elökapartatják velük a tetemet. Nincs mit tenni. Csak m e nekülni, menekülni! De hová? A vi 350
zen úszó tutajt nem nyelheti el a föld . . . A csendbiztos emberei — a háttérben még ördögien kiagyalt koncepció végrehajtóiként — lovak után kötve, porig alázva gyűjtik össze az ártatlan idegeneket. Véget is ér az első rész, amely a forgatókönyv alap ján aligha lenne több, mint egyharmada az egész műnek. Nem úgy az elkészült alkotásban, ahol a filmidö majdnem kétharmadát adják az ott honi és a tiszai jelenetek. Megvaló sulni látszik így a rendező elképze lése, miszerint „keveset beszélő, szi tuációkból építkező filmet szeretnék forgatni”. Valóban a „mozgókép” uralja a film első, nagyobbik részét. A neheze viszont eztán követke zett. A több mint egy éven át húzó dó kihallgatások és tárgyalások anya gából kellett volna a rendezőnek tö mör, ugyanakkor az első részhez len dületesen kapcsolódó folytatást meg alkotnia. Elek Judit megpróbálta a második részt életművének egyik, ha nem legjobban sikerült alkotása, a Martinovics-film szerkezetéhez ha sonlóan felépíteni. A kihallgatások, kínzások, szembesítések naturalista képsorai azonban funkciótlanul éke lődnek a két lényegi elbeszéléssor közé. A túlságosan hosszú, vérrel, hányadékkal, tyúkürülékkel „megfes tett” képekből nem a szereplők lelkierejének árnyaltságáról, csupán a ko rabeli kínzási technikák sokféleségé ről tájékozódhatunk. Miért nem bír ta Smilovics Jankel, Csepkanics Ma tej és Hersko Dávid a lelki és fizikai erőszakot? S mi az, ami miatt Vogei Amsei és az öreg Csepkanics mégis talpon m aradt és nem volt hajlandó hamis tanúvallomást tenni? Ezekre a kérdésekre sajnos nem kapunk vá laszt a vérgőzös jelenetek láttán. A megfelelő dinamikájú és funkciójú dramaturgiai kötőelem híján az utol só negyven perc, a per magában álló egysége marad a filmnek . . . A zsú folásig megtelt nyíregyházi tárgyaló-
teremben a bírák és a védők zöme fővárosi, a vádlottak tiszaeszláriak és kárpátaljaiak, zsidók és ruszinok. A közönség — magyar. Csak itt ta lálkozunk először Scharf József fő vádlottal, a tiszaeszlári metszővel, akinek a nyakába akarják varrni Solymosi Eszter meggyilkolását. A közönség hangosan helyesel és vádol. A vád minden alkalmat ki használva támad, a védő, Eötvös Ká roly tekintélyét védve, észérvekkel cáfol. Hersko és Matej hazudik, a ko ronatanú, Scharf Móric apját, nyel vét, hitét hagyva fújja a betanított rágalmakat. A színpadias tárgyaló termi képsorokat megtörve Hersko és Scharf József cellájába is belátha tunk. Scharf hitéhez hűen gyászolja lélekben elveszett, áruló fiát. Hersko sem bírja tovább, beismeri, hogy ed dig hamisan vallott. Megfordul a per állás. Eötvös lángoló szavakkal bizo nyítja be a megfélemlített Móric val lomásának is az ellenkezőjét. A bí róság nem talál további bizonyítéko kat a konstruált vérvádra. A zsidók még a felmentő ítélet előtt m egm ár tóznak a földi purgatórium dézsái ban. Lemossák magukról a több mint egy évnyi, méltatlanul rájuk ragadt szennyet. Megtisztulnak önmaguk és vádlóik előtt. Az ítélet kihirdetése után végre hazatérnek szeretteikhez, a biztonságot nyújtó Kárpátok vidé kére. Az otthonmaradottak sehogy sem értik, hogyan történhetett meg odalenn az Alföldön ez a gyalázatos eset. Az újra útra kelő Hersko és Csepkanics tutajának képével zárul a mű. A sok szempontból tömörített m á sodik rész kevésbé filmszerű montá zsokból szerveződik. A forgalmazha tóság érdekében történő időbeli sű rítés komoly megalkuvást jelentett a rendezőnek, következésképp a per negyven perce, mondhatni, csak pár beszédekből áll. Szerencsére ezek iro dalmi műviességgel kidolgozottak.
melyek közül is kiemelkednek az iga zukért foggal-körömmel harcoló zsi dók védekezései és Eötvös Károly dí szes szóvirágai. Egyáltalán nem za varó az sem, hogy a különböző ná ciókhoz tartozó szereplők szertartá saikat legtöbbször saját nyelvükön végzik. Nagyobb a különbség a két rész térkompozíciói közt. Amíg az első részben a beszűkülő térrendszerek a főszereplők szabadságának fokozatos megszűnését jelzik, addig a második rész már egyenesen a zártság világá nak pontos térbeli megfogalmazása. A tutajosok hazája az égig érő Kár pátok világa, ameddig csak a szem eilát hegycsúcsok és fenyvesek nagy totálja mindenütt. Békés ellenpontot jelent ezzel szemben a szobabelsők, templombelsők meleg fényű, ottho nosságot sugárzó közege. Innen, erről a jól ismert helyről indulnak tava szonként a főszereplők az ismeretlen messzeségbe. Kezdetben a szűk szik lák közé szorult Tiszán halad a tutaj, melyet a bércfalak szinte összeroppantanak, de később sem szűnik a szorongató érzés. Ködben, párában, természetes agyagfalak közt sodród nak a tutajosok végzetük felé. A kín zások, kihallgatások hideg félhomá lyában eltárgyiasulnak a szereplők. A halál helyett a profán megalázta tások kínjai töltik be a szürke, fény telen helyiségeket. A tárgyalóterem látszólag semleges terület a résztve vők számára, ezzel szemben a cellák a magárahagyatott lelkek nyomorú ságát tükrözik. A kicsiny gyertyafény mellett mégis itt győzi le önnön kisszerüségét Hersko, itt határozza el magát az igaz vallomásra. A börtön kapu előtt a szabadság első percei is egy szűk utcácskában érik Herskóf, és Scharf Józsefet. Móric és apja új bóli egymásra találásakor egy szem villanás alatt leomlanak a bennük lévő falak, a megtévedt fiú önfeledt boldogsággal zokogja el bánatát apja 351
karjaiban. Hasonló mámort Hersko csak szeretett hegyei közt érez majd otthonában . . . Szabó Gábor képkivá gásai pontosan illeszkednek a tér szerkezetek változásaihoz. A term é szeti képeken a hangulatos kistotáloktól a hollywoodias nagytotálokig, óriás panorámákig minden a festői illusztrativitás szolgálatába rendező dik. A belső terek plánjai elsősorban a szereplők köré koncentrálódnak, hagyományosan azok párbeszédeinek drámaiságát fokozzák. A drámai kép szerkesztés bravúrja a már említett börtönkapu előtti jelenet. A narratív szerkezet jóvoltából igen nagy szerep jut, különösen a második részben a színészeknek. Az első részben elegendő a tájat bené pesítő zsidó, ruszin, tutajos, favágó, köszörűs stb. archetípusokat megje leníteni, az út során a tárgyalásig azonban már fokozatosan egyéníteni kell a figurákat, egyre inkább ön álló személyiséget kell adni a típu soknak. Jól tudva ezt a rendező is, igyekezett a legjobb színészek közül válogatni. Az első az egyenlők közt központi szerepbe állított Hersko Dá vidot Gáspár Sándor próbálta egy szerű, következetes, esendő, ám épp vétkével legemberibb főszereplőnek megformálni. Nem mindig sikerült neki. A történet közepe táján, lelki egyensúlya megbillenésekor nem ka punk választ a megingás valódi okai ra, miképp nem túl meggyőző a sze replőnek a per ideje alatti pozitív pálfordulása sem. Hite, vagy Scharf József kíméletlen következetessége az, ami m iatt megváltoztatja hazug val lomását? Ugyanez a probléma Csepkanics Matej, vagyis Stohl András já tékával is. A még tapasztalatlan, első útját járó ruszin tutajoslegény önfe jűsége, makacssága pillanatok alatt gyávaságba csap át. Megrendíthetetlen hitű apja sem tud példa lenni a számára. A fiatal szereplők személyi ségének következetlen megváltozásá 352
ban nem csupán a színészek hibásak ismételten az egyoldalúan tömörített, az időbeli dimenziókat nem kellően érzékeltető kihallgatások, vallatások képsora a bűnös. Az ötvenegynéhány éves lengyel Franciszek Pieczka (a Négy páncélos és a kutya egykori Guszlikja) világszínvonalú professzionalitással jeleníti meg Vogel Amseit, a nagyhírű sáfárt. Kommunikációs készsége, kapcsolatteremtő ereje, er kölcsi nagysága a kozmpolita zsidó ság legegyetemesebb értékeit hordo zó szimbólummá emeli a figurát. Ö az, aki a legelveszettebb helyzetben is megőrzi nyugalmát, aki bármilyen közösségben megtalálja az együttmű ködés lehetőségét. Az öreg ruszin, Csepkanics szerepében Hetényi Pál ugyancsak tekintélyes vezetőt jele nít meg. A második rész abszolút fő szereplője Koltai Róbert. A fővádlott, Scharf József megformálásával uni verzális tehetségének újabb komoly bizonyítékát adta. A hitéhez, morális tartásához tűzön-vizén át ragaszkodó Scharf József önálló életet él a képeskönyvszerü perjelenetekben. A drámai erejű párbeszédekben méltó párja az apjának a fiát alakító Mé száros István. Színészi együttműkö désük magyar filmben párját ritkító apa—fiú alakítás élményével ajándé kozza meg a nézőt. Lehetne szólni a többi kitűnő színész (Tarján Györgyi, Fodor Tamás, Ács János .. . stb.) játé káról is, de felesleges. A filmnek ugyanis egyik legnagyobb erénye a kitűnő színészvezetés és színészi já ték. Nem véletlen ez. hiszen a szerep lők jó része már a Martinovics-filmben is együtt játszott, s nem is akár hogyan. A Martinovics és a Mária-nap után Elek Judit harmadszor is a pontos dokumentumokra épülő, mégis sza badon átírható történelmi film mű fajával próbálkozott. Amíg a M arti novicsnál a kamaradráma jelleg, a Mária-napnál a hangulatmegidézés,
kásokat és szertartásokat bemutató képsorok. Elfáradunk, még mielőtt a lényeghez érünk. Remélhetőleg per sze Nyíregyházán kevesebben fárad nak el, mire a per képsoraihoz ér a cselekmény, hiszen köztudott, hogy itt zajlott e híres tárgyalás 1883 jú niusában.
addig a Tutajosoknál a látványosság strukturálta az adott narratív kere teket. Az Eastmancolor—Kodak nyersanyag csábításának Elek Judit sem tudott ellenállni. Mintha a kel leténél hosszabbak lennének a Kár pátok fejedelmi bérceit, a Tisza száz féle árnyalatát, a különböző népszo
-•é to M
_ •
**
*' •-
m ii I i , f W
/ f /
'
,
kV
_,.*>#*«* ’
^
K/
C *.
i; < a<
*** « rat
**
^
rf*' !
^
7
<
4 f. * ”
•#!»/ #
A J*.
ti*.;, ;>4 >«.
*S
,*•**
*
U« *- kv
/
**
v
* * ,
Á ■***.■»>*■ ,
353
Szemle Magyarország haldoklása és a Román Birodalom megszületése (Töprengések Raffay Ernő két könyve kapcsán)
Olvasgatom, tanulmányozom, visszavisszalapozom Raffay Ernő két köny vét, a Trianon titkait és A vajdaság tól a birodalomig címűeket. Magyar országon legfeljebb a szükebb szak ma művelői körében ismert források, adatok sorjáznak elénk, s ez adatok, források nyomán lehanyatlik Ma gyarország és felemelkedik Románia. A kérdéskör csomópontja Trianon. Az értelem és a logika számára ez a megfoghatatlan és megfejthetetlen rébusz, ez a m ár-m ár Kakfa Kasté lyánál is zegzugosabb irracionalitás, ez a nem is békeszerződés, hanem a gordiuszi csomónál is kibogozhatatlanabb kuszaság, melyet még Alexandrosz kardjával sem lehet „ketté vágni”, mert a hatalami mánia, a gyűlölet és a kiszámíthatatlan alkal mazkodás újra összebogozza, hogy Laokoon kígyóinál is jobban rátekeredjen a Kárpát-medence lakosságá ra. Ezzel a „csomóval” birkózik Raf fay Ernő. Előbb a Trianon titkait je lentette meg, s csak utána — majd egy év késéssel — A vajdaságoktól a birodalomig című könyvét. Olvasn1 szerencsésebb fordított időrendben. A békeszerződés képtelenségét csak így érthetjük meg igazán. Csak így kö vethetjük Jancsó Benedek óhaját, mely szerint csak a román történe lem és politika ismeretében mérhet jük fel a veszélyt, mely ránk, ma gyarokra leselkedik a Kárpát-meden cében. És ez nem határkérdés, vagy 351
elsősorban nem az, bár máig hatóan vannak ilyen vonatkozásai is. 1916ban ugyanis a román diplomácia az zal a szándékkal léptette be hadsere gét a háborúba Ausztria-Magyarország ellen, hogy győzelem esetén a Tiszáig követeli magának a magyaroktói megszerzendő területeket. Ez a vágy újra megfogalmazódott 1944— 1945-ben is, amikor a román hadse reg átállt a szovjetek oldalára. Mivel ekkor sem realizálódott, a román tör téneti szakirodalomban az 1980-as évek második felétől ismét felerősö dött a Tiszáig terjedő ősi Románia melletti érvrendszer, amit pletyka szinten felkarolt a konzervatív rém keltő gárda Magyarországon is, indo kolva a szovjet csapatok hazánkban tartózkodásának szükségességét, mi közben megrótta a temesvári forra dalommal rokonszenvező hazánkfiait. Egyszer talán a történetírásnak is sikerül majd fényt deríteni az 1989. novemberi puccskísérletről Németh Miklós áltál elhintett híranyag való ságtartalmára, s nem lennék megle pődve, ha a háttéregyezkedésben sze repelne a Tisza szó, mint földrajzi és határfogalom. De ne tévedjünk most a találgatások és vádaskodások ingoványába. M aradjunk inkább Raffay Ernő könyveinél, és Jancsó Benedek kívánságánál: meg kell ismernünk Romániát és a román politikát. Nem csak azért, hogy védekezni tudjunk ellene, hanem azért is, hogy rejtel
meinek kiderítése lehetőséget te remtsen a magyar és román értelm i ség demokrácia mellé állítására, az ember és kisebbségi jogok érvénye sülésének biztosítására, önmagunk jövőjének biztositására, a következő évtizedek túlélésére, s a romlásunk virágzássá fordítására. Üj hazát ugyanis nem foglalhatunk. Szomszé dainkat „le nem válthatjuk”. Fegy verrel, határmódosítással — az I. és a II. világháború meggyőzően bizo nyította — igazságot nem kereshe tünk. Egymást megismerve össze kell hát csiszolódnunk, majd megbékél nünk, s meg is barátkoznunk, önma gunkért és a románokért, egymás bol dogulásának és szabadságának bizto sításáért. Ezt a megismerést segíti Raffay Ernő két könyve. Az tíjkori Romá nia történetét taglaló kötet Cuza fe jedelem rövid uralkodásából (1859 — 1866) inkább csak a tényeket említi: Moldva és Havasclve egyesítését, a jobbágyfelszabadítást, a tényt, hogy megteremtődött a feltétele a felülről végrehajtott reformokkal egy mo dern Románia létrejöttének. Az Űromániában sokat bírált Al kotmányt, a Belga Királyság 1835-os alkotmányának néhány változtatás sal kiegészített és módosított fordí tását 1866 nyarán léptették életbe, de előbb fegyveres összeesküvéssel le mondásra kényszerítették Cuza feje delmet. Miközben az 1860-as és 1870es évtizedben tucatnyi kormány vál totta egymást, és szinte negyedéven ként átalakították a minisztériumo kat, a törvényhozás megalkotta a polgári rendszerű közigazgatás, igaz ságszolgáltatás elvi alapjait biztosító törvényeket., és életbe léptette a leg szükségesebb emberi szabadságjogo kat. Stefan Zeletin román szocioló gus 1925-ben imigyen jellemezte a polgárosodásnak ezt a folyamatát. .,A modern Románia születésének fo lyamata során két irányzatot kell
megkülönböztetni: egy zajosat, de fe lületeset. mégpedig a liberális eszmé két, amelyek Párizsból indultak Bu karest és Iasi felé; a másik csöndes de mély, amely Londonból indult Konstanca, Galac, Braila felé: az an gol kapitalista gazdaság áram latát.” A Raffay Ernő által is egyetértőleg idézett minősítés tartalmazza az esz mei, politikai és gazdasági moderni záció lényegét, de elsiklik afölött a tény fölött, hogy ez a két vonulat a félhold árnyékában majdnem 400 évig sorvadozó gazdaságra és szorga lomra, az európai eszmeáramlatoktól mindvégig érintetlenül m aradt orto dox keresztény ideológiára telepedett rá. mely hitbéli kurzus szentjei nem csak túl sokat és hosszú ideig ünne peltették magukat, de az individuá lis gyarapodást, a szorgalmat és gaz dagodást sem tekintették mindenáron kívánatos célnak. Sokkal inkább el várták. hogy javaikat a hívek temp lomokba hordják, kupolák aranyozá sára. ikonok drágítására fordítsák E két jellemző társadalmi értékrendet és mentalitást alakított ki, ezt kár lenne tagadni. Nem véletlen az, hogy a polgárosodást az ortodox keresz tény területeken mindenütt felülről kellett törvényekkel, ukázokkal ,,raoktrojálni” a népekre, nemzetekre, mint ahogyan az sem véletlen, hogy az ortodox keresztény hitet valló né pek feltűnően türelmetlenek voltak a „másságokkal” szemben, aminek egyik kirívó tünete az államilag hall gatólagosan eltűrt, olykor támoga tott pogromok gyakorisága. Mint ki rívó jelenségekről, ezekről is emlí tést tesz Raffay Ernő a birodalom születését elemző könyvében, de a fő hangsúlyt a Román Fejedelemség, majd a Román Királyság gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődését tü k röző adatok, tények csatarendbe állí tására és elemzésére helyezte. így rajzolódik elénk plasztikus stílusban megírva, remekül megszerkesztett 355
esszéformában a román polgárosodás és a mindent eldöntő és hatalmába kerítő román nacionalizmus a maga nagy terveivel, melynek Magyaror szággal szemben 1916-ra a Tiszáig terjedő területi igénye nemcsak misz tikus és bizonytalan történelmi múlt ból táplálkozó 1855-ös térképen raj zolódik vággyá, hanem diplomáciai szerződésben is megfogalmazódik, így jutunk el Trianonig, Trianon tit kaihoz, Raffay Ernő első könyvének szenzációs világához és különleges, a magyar történetírásban máig ritka ságszámba menő feldolgozási mód szeréhez és szerkesztési eljárásához. Raffay Ernő, mivel tisztában volt vele, hogy kényes területre merész kedett, nem deklarál, nem kinyilat koztat, nem igazságot oszt, hanem forrásokat közöl. Főleg diplomáciai forrásokat és a francia politikusok és tábornokok egymással váltott le veleit és táviratait. Első forrása a belgrádi „katonai egyezmény 1913. november 3-ról", az utolsó pedig a ..trianoni békeszerződés részletei 1920. június 4-ről". A kéi dokumen tum közé illeszkedik a francia dip lomácia és katonai vezérkar egymást buzdító, Romániát területileg megnö velni akaró szándékát tükröző for rássorozat, melyek összehangzó lé nyegét Berthelot tábornok 1919 ja nuári rejtjelezett távirata summázza: „Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a meghozandó döntésektől függ Franciaország jövője keleten. Ha ki elégítjük a románok jogos követelé seit és betartjuk kötelezettségeinket, Romániában több mint 15 millió la kossal rendelkező igazi francia gyar matunk lesz, ahol fejleszthetjük ke reskedelmünket és iparunkat, és ahol úgy érezhetjük magunkat, akárcsak otthon .. ” íme a szándék. A francia vezérkar és politikusi gárda kapcsolatát tük röző levelek, táviratok egybehangzó an tükrözik, hogy mindenben Ber thelot tábornok akarata érvényesült 356
A források másik vonulata a ro mán katonai és közigazgatási ható ságok viselkedését tükrözi és hitele síti. Hagy ne soroljam most a borzal makat. A helyzet jellemzésére ele gendő talán annyi, hogy az Erdély ben, a Partiumban és a történeti Ma gyarország keleti, délkeleti várme gyéiben berendezkedni akaró román katonai és polgári hatóságok „leg meggyőzőbb érve” volt az ott lakó magyarsággal szemben a férfiakra, nőkre, gyermekekre egyformán ki szabott 25 botütés, melyet minden esetben megszakítottak kiosztani ha a szenvedő alany elájult, hogy azon nal folytassák eszmélésének pillana tától. A román katonák olyan lelke sen végezték a botozást, hogy nők és gyermekek alig-alig élték túl a 25. botütést, de férfiak is sokan belehal tak. így jött el a béke a Romániához csatolt 103 ezer négyzetkilométernyi területen 1,7 millió magyar számára. A helyzet azóta is alig változott. Leg feljebb az elmúlt 70 év alatt „fino mult” a kín: kutyákkal tépetik szét a rakoncátlankodó magyarokat, avagy dróttal boncasztalhoz kötözve verik a halálba. Ha csak az 1989. évi de cemberi forradalom nem hoz meg újulást, humanizmust, em berséget. .. Van természetesen Raffay Ernő könyvének egy másik vonulata is. Részben széttekint Trianon következ ményeként a szomszédos országok mindegyikének országgyarapítása kö rüli történelmi, társadalmi következ ményein, az elszakított területek et nikai összetételén. Nem igazságosztó szándékkal, csak a valóság bemuta tása okán. Igaz, nem tagadja azt sem, hogy szíve az elszakított magyar ságért dobog. Igaz, nem deklarálja, hogy Trianon igazságtalan volt, de a párizsi békeszerződés, amelyik újabb 3 falut rabolt el Magyarország tól, az igazságos lett volna, mint tet te ezt a tények elemzése nélkül el múlt 40 év történetírása. Bemutatja Raffay Ernő a hátra
maradt 93 ezer négyzetkilométernyi Magyarország társadalmi és politikai tiltakozását is Trianon ellen. Bemu tatja a gyászt, a döbbenetét, a sok kot, ami a magyarokat érte, s bemu tatja a hazai politika tehetetlen sod ródását. Történelem ez, hihetnénk. Igaz, de máig élő, máig megoldatlan történe lem. Ezért is íródott szerencsés idő pontban Raffay Ernő két könyv.3. Trianon és Párizs után most, az Elbá tól a Csendes-óceánig tartó demok ratizálódási folyamatban a határkér dés felvetése nélkül, a félelemgerjesz tés és területi revízió igénye nélkui is rendezhető az európai — közöttük a magyar — kisebbségek sorsa. Egye temes emberi jogaik éppúgy biztosít hatók, mint a kisebbségek kollektív jogai. Türelem, idő, kitartás, odafi gyelés és felelősség kérdése ez. Most is elrontható minden, de talán egyet len pillanata a 20. század történeté nek, amikor a kérdéskör minden é r dekelt megnyugvásával megoldható. Fejezzük be Raffay Ernő könyveiről
/~~y ••
••
f
töprengésünket a saját szavaival és vágyával: „A 20. század végének erő viszonyai talán már nem engedik meg az érdekeltek kizárásával történő döntéseket. Az integrációs elképzelé sek megvalósulásához pedig m ár az eddig megkötött érvényben lévő nem zetközi szerződések betartása, illetve érvényesítése is közelebb vihetne. A magyar népnek szembe kell néznie a nemzet nagy kérdéseivel. El kell dönteni végre, mit akarunk az utód államokban élő magyarsággal, ho gyan viszonyulunk sorsához és mit teszünk érte. A szomszédokkal pedig előbb-utóbb rendezni kell a létező vitás kérdéseket.” Nem kevés mun ka, és csak a legnagyobb felelősség gel végezhető. Segítségünkre lehet ebben a munkában Raffay Ernő két könyve is. (Trianon titkai, avagy ho gyan bántak el országunkkal. . . Bn , 1990. 192.: A vajdaságoktól a biroda lomig, JATE Kiadó, Szeged, 1989. 264.)
Takács Péter
•
Gomor néprajza (Egy sorozat margójára)
Sokat panaszkodunk manapság tár sadalomkutatók arról, hogy hajdan volt professzorok elhunytéval meg szűntek azok az iskolák, amelyek ha sonló módszerek és szemléletmódok alapján körbejárva egy-egy szerte ágazó témát, feltűnően rangos ered ményekkel gazdagították a társada lomtudományok mindig széles terü letét. Horváth János, Négyessy László, Domanovszky Sándor, Szabó István és mások nevével fémjelzett
kutatásmódszertani és elméleti cso portosulásokat, iskolákat szokták leg gyakrabban megnevezni mai társada lomtudósok, elsiratva e nagy szemé lyiségek szerkesztői, kiadói, témakijelölsi, módszertani cselekedetei és irányelvei köré csoportosuló tanítványi gárdák széthullását, a kutatás individualizálódását, a felnövekvő 30—40 éves kutatók elszigetelődését, agyagukban őrőldését, a teljesít ményre és minőségre ösztönző műhe 357
lyek hiányát. És C7.eknck a sirámok nak van is igazuk. Az elmúlt 3—4 évtizedben, egy-két ritka kivételtől eltekintve, alig-alig volt műhely, fo lyóirat, tudományos könyvsorozat, melyet egy, a szakmájában kiemel kedő, esetleg nemzetközi hírnévnek is örvendő kutató irányított, szerve zett volna, s aköré tanítványi törzs gárdát csoportosított volna. Társada lomtudományunknak a legnagyobb átka ez. Gondoskodott is róla a ha talom. hogy ez az átok megölje a hu mán tudományok legrangosabb szfé ráját is. Ha finom eszközökkel nem sikerült szétzilálni egy-egy csomó pont létrejöttét, ha a főszerkesztők leváltásával, kiátkozásával vagy ma gasabb pozícióba emelésével nem si került útját állni a szerveződésnek, a legdurvább politikai és adminisztra tív beavatkozástól, a tudósok tucat jainak száműzetésétől sem riadt viszsza, mint azt a Lukács-iskola szétve rése mindennél látványosabban bizo nyítja. Mégis, olykor vidéken, ahová a bölcs és mindenható tekintet nehe zebben férkőzött be, egy-egy tan szék, egy-egy folyóirat, egy-egy sze mély körül kikristályosodtak olyan erővonalak, melyek nem hagyták tel jesen a feledés homályába bukni az iskolateremtés lehetőségét és szüksé gességét. így dajkált életre tanítvá nyai köréből Ujváry Zoltán folyton szaporodó kutatókból egy néprajzos csoportot, akik a történelmi Gömör megye népéletét kutatják, immár több, mint fél évtizede. A kutatócso port, mesterük s professzoruk aktív tevékenysége és szervezőkészsége folytán 1985-ben elindított egy nép rajzi füzetsorozatot, melynek Gömör néprajza a címe, és az 1985-ben meg jelentetett indító füzetet évenként 3—4 kiadvány követte. Legutóbb 1989-ben Répási Imre: Ipar és keres kedelem Putnokon a XIX. század kö zepétől 1945-ig című tanulmányával 358
a sorozat 21. kötetét vehettük kézbe. Mai világunkban, a vidéki könyvki adás mai körülményei között, a tudo mányos munkálkodás mai becsülete mellett, a legszerényebben minősítve is, hallatlan teljesítmény, amit csak megszállottság, elkötelezettség és a mindennel dacoló akarat volt képes megteremteni. Bár ha fellazult érté kű világunkban sem törne meg az iskola lendülete, s legalább addig folytatódna, amíg Gömör megye kor szerű néprajzi monográfiái szintézi se meg nem születik. Ez annál is in dokoltabb lenne, mert az Ujváry Zol tán által szerkesztett sorozat első kö tele éppen ennek a majdan megszü lető szintézisnek vetette meg az alap jait. Tanulmánygyűjtemény ugyanis az első kötet. A 10 dolgozatot magába foglaló könyvecskéből is kiemelkedik Ujváry Zoltán témakijelölő, kutatási célt kitűző fejtegetése, melynek címe A gömöri népélet kutatása. E célfel táró fejtegetéshez kapcsolódik köz vetlenül Csorba Csaba levéltárigaz gató históriai fejtegetése A történeti Gömör címmel. E két dolgozatot egé szítik ki a népélettel foglalkozó ta nulmányok. Itt azonban érdemes egy időre megállnunk, s néhány gondolat ere jéig elidőznünk a táj- és témaválasz tásnál. Ennél szerencsésebb válasz tást néprajzosoknak elképzelni is ne héz. Gömör vármegye ugyanis tör ténete során az országnak azon tér ségeihez tartozott, amelyek két egy mástól határozottan elkülönülő gaz dasági körzetet kötöttek össze. A hegyvidéki és az alföldi típusú gaz dálkodás térségeit. Gömör megye öszszekötő kapocs volt Zólyom, Liptó, Sáros, Szepes megyék és Abaúj, Bor sod, Heves, Nógrád vármegyék tér ségei és lakói között. Részben tranzit megye volt Gömör, másrészt egyma gában keveredtek azok a jellemzők, amelyek a felsorolt törvényhatóságok
gazdasági életében megfigyelhetők A trianoni országtépázás után tranzit jellegét elveszítette ugyan e térség, de azzal, hogy politikai akaratból, nagyhatalmi önkény következtében országhatárral szelték ketté a várme gyét, térségei mind Magyarországon. mind Csehszlovákiában „peremvidék re” szorultak, aminek következtében a falvak, városok és azok lakói kö rében lelassult a modernizáció. Meg merevedtek azok az archaizmusok, amelyek előszeretettel csalogatják hasonló térségek tanulmányozására az etnográfusokat. Ilyen szándékok vezérelhették Ujváry Zoltán pro fesszort és tanítványait is Gömörbe, ebbe a hajdan 4275 négyzetkilomé ternyi, avagy 745 295 katasztrális holdnyi területre, ahol II. József ural kodása idején 9 mezővárosban, 226 községben és 15 praediumon, 15 530 házban, 20 480 családban 110 646 la kos élt. A megye tájföldrajzi, termé szeti adottságai alkalmatlanok voltak arra, hogy a lakosság szántó-vető fő foglalkozásból megéljen. A 18. század utolsó harmadában a megye terüle tének még több mint a felét erdő bo rította, s az erdőség aránya a későb biek során sem csökkent 50% alá. Hűvös, agyagos talaja bércekkel, sziklákkal, ezer méter fölé magasodó hegyekkel váltakozott. A patakok, folyók szabdalta völgyek egymástól elzárva, sokszor csak hatalmas kerü lőkkel tették lehetővé a falvak érint kezését. A megszámlálhatatlan cser mely, forrás, patak, ér és folyó, egyéb vízmosás mellett a vármegye telepü lési és közlekedési rendjét tulajdon képpen a Rima, a Balog, a Murány és a Sajó völgyei határozták meg. Másik jellemzője volt a vármegyé nek, hogy északról dél felé lejtett. Az északi 1600—1500 méteres hegycsú csok 1200—1000 méternyi magasság ba ereszkedtek a megye közepén, hogy „belelejtsenek” Borsod, Heves és Nógrád 3—400 méter magas „lan
káiba". Az említett folyóvölgyek megannyi vízválasztóval különültek el egymástól. Ezért fejlődött gazda ságilag, kereskedelmileg három köz pontú törvényhatósággá Gúmör. Ri maszombat, Jolsva és Rozsnyó egy mástól függetlenül a három folyó völ gyében élő lakóknak gazdasági és ke reskedelmi központjává vált, s ezen nem változtatott lényegileg a korsze rű közlekedés, a vasút megépítése sem. A domborzati, táji, természeti és talajadottságok, a geológiai viszo nyok apró m ikrotájakra, mikrorégiókra tagolták Gömör megye telepü léseit. Fában, feldolgozható agyag ban, ércekben bővelkedett a megye, ezért lakói a legkorábbi időktől meg ismerték és fő foglalkozási ággá fej lesztették a legkülönbözőbb háziipa ri tevékenységet. Az így előállított árukat a legkülönbözőbb vidékekre el kellett szekerezni, s onnan cserébe a megélhetést biztosító mezőgazdasá gi termékeket be kellett szerezni. Mindezek következtében Gömör me gye lakosságának egy jelentős há nyada folyton mozgásban volt. Szekerezett vagy gyalog vándorolt, nap számra járt vagy saját háziipari ter mékeit „vándoroltatta” olykor Kecs kemétig, Szegedig is, ha a szükség úgy kívánta. Ennek következtében számos „hegyi ismeretet, szokást” szórt széjjel szerte az országban, s viszonzásul számos máshol beidegződött, megrögzött szokást, módszert, ismeretet vitt haza falujába. Gyak ran feleséget is, vagy éppen ő ma radt „lent” férjnek. Nézzük, forgatjuk, olvassuk, tanul mányozzuk a sorozat köteteit. Szerte ágazó ága-boga szövődik össze ben nük a néprajzi és történelmi tanul mányoknak. A 21 kötetből kettő — az első és a 17. — gyűjteményes könyv. Az első kötet, a már említett két átfogó és kutatási témát kijelölő töprengés mellett a népi növényisme 359
rétről, a medvesaljaiak táplálkozási szokásairól és ételeiről, a Medvesalja népi építészetéről, a csempészszoká sokról, a halottkultuszról, a baromfi ültetésről, egyáltalán a Medvesalja népi életéről közöl új ismereteket. A 17. kötet Ragály község népi szoká sait járja körbe. A gazdasági élettel kapcsolatos hiedelmek, a házasságkö tési szokások és a társasmunkák épp úgy érdekelték a kötet szerzőit, mint a kendermunkák, vagy a népi tánc vigalmak. A többi kötet témája homogén Egy-egy szerző egy témát jár körbe, azt bontja ki. Pintér István Dél-Gömör településnéprajzát, Kotics József a medvesaljai kalendáris szokásokat, Benkő Éva a medvesaljai nagycsalá dok életét és munkaszervezetét vizs gálta. Ujváry Zoltán Gömör folklór járól közölt rágós tanulmányt. Fagygyas István Kelemér néprajzát ele mezte, Dánt László és D. Rácz Mag dolna a Dél-Gömörben épült lakóháházakat szemrevételezte. A népi épí tészet és lakáskultúra volt vizsgálódá si témája Cseri Miklósnak is, aki a Szuha-völgyben végzett kutatásokat Dobosy László a szedettes szőttesek körüli ismereteket gyűjtötte össze, Zsuppos Zoltán pedig a gyűjtögető életmód és gazdálkodás hagyománya it tárta fel. Külön is izgalmas kötet a sorozat 11. füzete. Az Ujváry Zol tán által összegyűjtött gömöri nép balladákat Holló László festőművész illusztrációival gazdagította. Ugyan csak Ujváry Zoltán gyűjtötte össze a gömöri adomákat külön füzetben. Faggyas István e sorozatban közölt második könyve a fejfás temetőkről íródott. Paládi-Kovács Attila az élet mód, a foglalkozás és a nemzetiség összefüggéseit vizsgálta Gömörben. Kertész Judit a születés és a kisgyer mekkor folklórja körében vizsgáló dott a Szuha-völgyben. Faggyas Ist ván harmadik kötete a Sajó és Szuha vidéki kisnemesség életét taglalja, 360
amíg Kotics József második könyve a népi méhészkedésről szól. Dobosy László is két kötetet jelentetett meg a sorozatban. Második könyve a Hangony-völgyi szokásokat és hiedelme ket elemzi, míg Villányi Péter a zabari tündérmeséket tárta fel. Színes, tarka világ ez. Egy m ajda ni nagy néprajzi szintézis mozaikkö vei. A könyvecskék színvonala orszá gos mércével mérve is magas. Van azonban a sorozatnak egy jellemzője: elsősorban Dél-Gömörre koncentrál nak a kutatók. Alig-alig lépi át vala ki a szerzők közül a trianoni határt. Ennek természetesen elsődlegesen po litikai okai vannak. Az elmúlt 3—4 évtizedben Dél-Szlovákiában nem látták mindig szívesen a magyaror szági kutatókat, néprajzosokat. Pedig Gömör megye Trianonig komplett egység volt. Nemcsak földrajzilag közigazgatásilag tartozott össze, ha nem sajátos gazdálkodása, népi mes terségei, természeti adottságai egy másra utalták felső és alsó részeit Ha már a hatalom országiás és köz igazgatás szempontjából erőszakkal ketté is szakította, céltalan lenne ezt a kettészakítottságot szentesíteni a tudományos, a néprajzi szakiroda lomban is. Sok-sok olyan adat, tény mond ellent a vizsgálódás területi megoszlásának, a „szétszakítottságnak”, melynek kifejtése külön dolgo zatot érdemelne. Itt most inkább csak a falvak lakóinak interetnikus kap csolatairól essék néhány szó. Gömör vármegye északi és déli ré sze nemcsak természeti adottságok ban, települési és gazdasági viszo nyokban különül el egymástól, ha nem etnikai tekintetben is elég éles a kontúr, amennyiben a megye észa ki része szlovákok által, míg a déli része magyarok által lakott. A nem zetiségi kérdés előtérbe kerülése előtt készült helységnévtár, a Lexicon locorum Gömör megyéből 132 község ből jelzi a magyar nyelv dominanclá:
ját, 99-ből pedig a szlovák nyelvét (Gömör vármegyének 22 községe ma radt Magyarországon). E két nép mellett Gömör történe tében és néprajzában más etnikumok is szerepet játszottak. A vlach pász torkultúra, a juhászkodás főként a ruszin kolonizáció révén virágzott fel a 15—17. században. A vlach pászto rok m ár a 18. század végére elszlovákosodtak. Megőrizték viszont keleti rítusukat. A bányászat és vasipar fellendíté sében, Magyarország más vidékeihez hasonlóan a Rozsnyón, Csetneken, Jolsván és egyebütt megtelepült né metségnek volt elsődleges szerepe. A 17. századtól a cigányság, a 18. század második harmadától a zsidó kereskedők száma emelkedik számot tevően. Ezt a népi-etnikai rétegezettséget morvák, lengyelek szórványos betelepedése tette színesebbé. Ez utóbbiak főleg 1831 után, a nagy ko lerajárványt követően költöztek Gö mör városaiba, az új, különálló m un káskolóniák népességét szaporítva. Gömörben az etnikumok közötti ha tár évszázadokon át stabil maradt, a nyelvhatár nem mozdult el; a tele pülések többsége nyelvileg, etnikai lag, többnyire vallásilag is egységes. A megye északi részében élő szlová kok és a déli részén élő magyar la kosság egymással és a délebbi, alföl di területek magyar népével is szo ros kapcsolatban állt. Ezek az élet fontosságú kapcsolatok a 16. század tól dokumentálhatók, de egyes ágai, mint a gömöri fazekasok Alföldre já rása jóval korábbról, már a 12. szá zadtól. A gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok megkívánták az egymás nyelvének ismeretét. A sok utazás, vásározás, s más nyelvű vidékeken vállalt szezonmunka közvetlen embe ri kapcsolatok sorozatát jelentette, állandó kényszert és alkalmat egy másik nyelv elsajátítására, illetve gyakorlására. Egy másik nyelv elsa
játításának célja alakította ki a cse regyermek küldésének rendszerét, melyről Paládi-Kovács Attila: Élet mód, foglalkozás, nemzetiség című kötetében olvashatunk. A cseregyermekrendszer meglétére német—magyar viszonylatban a 16— 17. századtól vannak adatok. A csere gyermekek nemcsak egy másik nép nyelvét sajátították el egy-két esz tendő alatt, ameddig az idegen csa lád gyermekeként éltek, hanem tar tós kapcsolatot teremtettek az egyes magyar, szlovák és német családok között. Ez a szisztéma generációkon át biztosította az együtt élő népek praktikus érintkezését és toleráns kapcsolatát. A cseregyermek küldé sének „intézményét” a gazdasági szükségszerűség hívta életre, de a műveltség, a kulturális érintkezés, az interetnikus kapcsolatok egészében éreztette hatását. A perspektívát te kintve számunkra az a tény tűnik igen biztatónak, hogy a cseregyermek küldésének szokása szlovák—magyar vonatkozásban is visszanyúlik a 18. századba, megelőzve tehát a magyar nyelv hivatalossá tételét (1844), s az államnyelv iskolák útján történő ter jesztését. A Gömör néprajza sorozat legtöbb kötetében találhatunk tehát a gazdasági, kereskedelmi kapcsola tokban realizálódó népi-nyelvi érint kezésre vonatkozó adatokat. PaládiKovács tanulmányaiból kiderül, hogy a magyar—szlovák gazdasági csere és kulturális kontaktus a bányavidé ken és az agyagműves övezetben bírt nagyobb jelentőséggel. Mivel a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok iránya északról délre mutatott, hagyományosan a szlovák ság érdekeltsége volt nagyobb a má sik nép nyelvének megtanulásában. Az egykori Gömör vármegye szlovák népét évszázadokon át szoros keres kedelmi kapcsolatok fűzték az alföl di magyarsághoz. A Balog-patak vi déki szlovák vándorkereskedők kitű 361
nőén beszéltek magyarul, sőt egy ré szüknek magyar családneve volt, de rül ki Paládi-Kovács könyvéből. A Balog-patak vidéki szlovák falvak szövőborda-készítői Szabolcsban és Szatmárban is házaltak áruikkal, a borda mellett más faeszközöket is el adásra kínálva. Kotics József: Népi méhészkedés Gömörben című monog ráfiájában olvashatjuk, hogy a gömöri szlovák és magyar viaszkeres kedők, a sonkolyosok évente három szor is felkeresték a viaszt kínáló fal vakat, közöttük Szabolcs és Szatmár községeit is. Évszázados vándorútjaik Trianon után sem szűntek meg. Az évszázadok alatt kialakult szokások, a gazdasági kényszer pályáján mo zogva, a Balog-völgyi sonkolykeres kedők még a két világháború közötti időszakban is eljutottak a Nyírségbe, a szatmári Erdőhátra, a Tiszántúlra. Zsupos Zoltán a Dél-Gömör gyűj tögető gazdálkodása című kötet be vezetőjében arra utal, hogy Dél-Gömört a középkortól folyamatosan ér ték migrációs hatások, s hogy Gömör keleti peremvidéke magyar falvainak kompakt egységét a 18. században szlovákokkal betelepített falvak bon tották meg. Ugyancsak ő utal arra, hogy a szlovák—magyar nyelvhatá ron az intenzív népi-nyelvi kapcso latok kétnyelvűséget eredményeztek, amely történetileg a szlovákok köré ben volt elterjedtebb, míg ma a ma gyarok motiváltsága erősebb a má sik nyelv elsajátítására. A 18. századi szlovák betelepedés ről tudósít Villányi Péter: Tündér mesék a zabari néphagyományban című kötete; Dobosy László: Szedettes szőttesek a magyarországi Gö mörben című munkájában trencséni szlovákok délre húzódását említi. En nek okaira Pintér István: Dél-Gömör
362
tclepiilésnéprajza című könyve derít fényt. Nevezetesen, hogy a kettős ki rályválasztástól a Rákóczi-szabadságharcig Gömör pusztulása folyamatos volt. 1710—11-ben pusztító pestisjár vány tetézte az addigi romlást és pusztulást. Ez a vérveszteség is első sorban a magyar és német lakossá got érintette, akiknek a pótlására Liptóból és Árvából jöttek telepe sek. Interetnikus jegyek a házasodási szokásokkal kapcsolatban is felbuk kannak. Faggyas István: A Sajó és a Szuha vidékének kisnemessége című kötetében m utat rá, hogy a házaso dási kapcsolatokat a vagyon mellett a felekezeti hovatartozás és a szár mazástudat, a házasulandó fél nemes vagy jobbágy eredetének tudata is befolyásolta. A kisnemesi eredetű családok egymás között házasodtak, így volt ez a jobbágyi eredetű pa raszt és napszámos rétegek körében is. Ez utóbbiak azonban hamarabb kötöttek házasságot más vallású és nemzetiségű (szlovák) egyénekkel. Gömör népe Magyarországon is, Szlovákiában is peremvidéken él napjainkban. A szlovákiai Gömör magyar népessége között az utóbbi 70 évben lezajlott etnokulturális folya matokról, a település szerkezetében, szociális struktúrájában, életkori öszszetételében bekövetkezett változá sokról, a műveltségbeli archaizmusaikról és neologizmusaikról, a gömöri magyarok tömeges kétnyelvű ségéről, az asszimilálódás vagy ma gyarnak maradás esetenként gyötrő kérdéseiről nincsenek egzakt ismere teink, csak sejtéseink. Ezekről a Gömöri néprajz további köteteiben bi zonyára olvashatunk majd.
Takács Péter—Udvari István
Móricz Zsigmond lírai breviáriuma Nemrég jelent meg Bényei Józsej breviáriuma Móricz Zsigmondról, ab ban a Koszorú összefoglaló címmel jegyzett sorozatban, amely megyénk kiemelkedő íróit, költőit vizsgálja a kortársi és a későbbi évtizedek lírai termésének tükrében. És máris hí rünk van arról, hogy további két ha sonló kötet került a nyomdába, még 1990. évi megjelenési reménnyel, és hogy egy újabbnak a kézirata is már lektorálás alatt áll. Vagyis: dicséret re méltó, nagyobb vállalkozásról van szó, amelynek összeállítóját éppúgy dicséret illeti, mint a megyénkben működő Tudományos Koordinációs Bizottságot. Ez a szűkebb grémium megyénk vezető testületé mellett a kulturális célú összegek elosztására vállalkozott és — ezúttal is — kész séggel adott pénzt ilyen irodalmi, iro dalomtörténeti, helytörténeti szem pontból érdekes, értékes, hasznos vál lalkozásra is. A sorozat összefoglaló címe azt jel zi, hogy a kötetek szerkesztője az emlékezések ünnepi-tisztelgő verseit fogja össze egy kötetnyi babérkoszo rú gyanánt. Az itt, a címben is fel vett (és a sorozat alcíméül javasolt műfajjelző) lírai breviáriumjelzés a tisztelgés form áját fejezheti ki, ma gyarázhatja. Válogatott gyűjtemény ez a megemlékezésekből, vagyis nem vesz fel Bényei minden idevágó té májú verset, továbbá — helyesen — csak teljes műveket közöl, szemelvé nyeket nem; és csak verseket. A mó dosító szó használata itt nem az ér téket korlátozza, nem lekicsinylő ér telemben került az előző mondat vé gére, hanem azt jelzi, hogy kirekesz ti Bényei a prózai emlékezéseket, be szédeket, nekrológokat, könyvismer tetéseket, — még ha a leglíraibb han gon szólnak is (pl. Ady esetében).
Igaz, minden válogatás magában hordja a kemény, olykor igazságta lannak tűnő kirekesztés terhét és fe lelősségét; viszont egy-egy recenzió ban főleg azzal kell-kellene foglal kozni, ami a kötetben ténylegesen benne van. Azért érdemes ilyen gyűjtési mun kát végezni (s meg is jelentetni), mert az irodalom elmúlt évszázadai során folyamatos gyakorlat, hogy írókról, költőkről egy másik író, költő ír jel lemzést, m éltatást — legtöbbször versben. Ez az ókori klasszikusoktól a felvilágosodás kori magyarokon át napjainkig nyúló gyakorlat: példa ként Petőfi és Arany verses levélvál tása a legismertebb. Szinte törvény szerű is ez: a művész egyéniségét, munkája eredményét, értékeit ugyan ki vehetné jobban észre, ki érthetné meg igazán — ha nem egy másik művész, költő? S ez lehet kortárs, aki közvetlenül ismeri az illetőt, le het olvasó költő, aki — időtől füg getlenül — pusztán művei alapján rekonstruálja magának a méltatott személynek alakját, művészetét, — s olykor a sokkal későbbi évtizedek felismerő költője is, aki pontosan ér zékelheti egyik elődjének azt a mű vészi-lelki küzdelmét, amely eredmé nyeképpen annak idején megfogal mazta és kifejezte saját korának iz galmát. Bényei e kötetében is e szerint a hármas eredet szerint csoportosítja a közlésre alkalmasnak ítélt verseket: ezt előszavában meg is indokolja és alliteráló címekkel — társak-tanúktanítványok — látja el fejezeteit; he lyesen magyarázza a válogatás alap elveit is. Ezek szerint nem vette fel azokat a verseket, amelyek írója szá mára Móricz személye, neve, művé szete csak arra ürügy, hogy az ötve 363
nes évek Móricz-konjunktúrájához kapcsolódva saját magának a folyó politikai rendszerhez dörgölőzési szándékát fogalmazza meg. Egyetlen esetben „hunyta be a szemét” Bényei: öt valószínűleg a Nyugat nagy öregjei iránti tisztelet tette kivétellé. Gellert Oszkárról van szó: neki a jó vagy rossz sorsa megadta azt a lehe tőséget, hogy még évtizedekkel Mó ricz halála után is írhasson alkalmi verseket a nagy kortárs emlékére; az ide bekerült versek-sorok minősítésé re az aulikusság említése a legeny hébb szóhasználat. Találóan utal arra a szerkesztői bevezető, hogy az utókor, a mai évek-évtizedek költői lényegében alig-alig ismerik Móricz művészetét. Ügy látszik: nem is igen törekszenek örökségének birtokbavételére, esz méivel való azonosulásra. Csakugyan, láthatjuk, annak idején a Nyugatnál már alig, a Kelet Népe körül inkább akadtak követői, folytatói; elsősorban kezdeményezései nyomán alakult ki az a bizonyos „szekértábor”, amelyik a Ne politizálj, építkezz! jelszót he lyesen értelmezte az induló háború idején, s éppoly híve a szénporos tég lának, mint a hasúraszövésnek, a nép főiskolái mozgalomnak, a kezdeti szö vetkezeti összefogásoknak. Közéleti elveivel, szemléletével értettek egyet, sokkal kevésbé írói irányzatával, ki fejezési módjával, stílusával. Ez utóbbi „folytatásával” Sarkadi Imre, Asztalos István első írásaiban talál kozhatunk, majd az ötvenes évek ele jén Galambos Lajosnál, egy újabb évtized elmúltával a kezdő Vegrh An talnál, hogy csak néhány nevet em lítsünk. Mindnyájuknál csak a legelső művekben, a kezdő lépések megtéte lekor, később m ár valamennyiük más-másképpen, többé-kevésbé önál lóan, de m ár nem a móriczi csapáson haladtak, írtak, írnak. És ez az igaz ság jól megmutatkozik e kötet har madik harmadában, amelyiknek 364
egyébként „tanítványok” az Össze foglaló fejezetcíme: eléggé nyilván valóvá válik, hogy inkább valami lyen naptári aktualitás, folyóiratszer kesztői figyelmeztetés „hívta” életre a verset, sokkal kevésbé a személyes „megérintés”, mondanivalóazonosság, eszmei közösség felismerése. Így egyébként afféle irodalomszociológia) hőmérő, helyzetismertetés is ez a kis kötet. Anélkül, hogy tartalomjegyzéket reprodukálnánk, mégis érdemes ki emelni az itt olvasható versek költői nek egy-egy karakteresebb csoport ját. Az élre a kortársak, a közvetlen ismerősök kerülhetnek: Ady, Babits, Juhász Gyula mellett a 19-es sors társ Várkonyi-Nagy Béla; majd a szecessziós stílusú eszmetársak: Füst Milán, Haraszthy Lajos és Marconnay Tibor; a későbbi kollégák a népi nemzeti program közös vallásában: Szabó Lőrinc, Peterdi Andor, Illyés Gyula, Erdélyi József, Jankovich Fe renc, Sinka István és a fiatalabb Sí pos Gyula; a debreceni Gulyás Pál és Kiss Tamás, ill. — nemzedéknyi távolságban — Bényei József, Boda István; az elcsatolt területek hű hír nökei: Dudás Kálmán, Gellért Sán dor, Győry Dezső, Kiss Jenő és is mét egy későbbi: Fehér Ferenc; a Kelet Népe közvetlen környékéről a francia rajongó örvös Lajos; a szat mári földiek szavát hallató Képes Gé za; és olyan, fiatalabb „szimpatizán sok”, mint Acél Tamás vagy Kalász Márton. Ahányan — annyifélék; s mind találnak Móriczban, személyé ben, összevont szemöldökében, term e tében, hangjában, — regényeiben, színdarabjaiban: lírai vallomásra ösz tönző érdemes jellemvonást, képet, írói értéket, erkölcsi tartást. (Termé szetesen sokak nem szerepelnek e fel sorolásban : ezért akár elnézést is kér hetnénk.) Segítenek ezek a Koszorú-kötetek, s így ez is, a jó értelmű lokálpatrio
tizmus, a tájhoz tartozó azonosságtu dat elmélyítésében is. Segítik az iro dalomtanárokat abban, hogy egy-egy órán el-elszakadhatnak a tankönyvek sterilebb szövegétől és mégiscsak iro dalmi művekkel magyarázhatnak, áb rázolhatnak, elemezhetnek írókat nö vendékeik számára. A népművelőket abban, hogy színesíthetik az alkalmi, ünnepi irodalmi műsorokat olyan versekkel, amelyeket érdemes szín padra vinni, s amelyeket egyébként nem ismernének, nemigen találnának meg más gyűjteményekben. Ilyen ér tékei vannak a vállalkozásnak, ép pen ennek a kötetnek is. Ezt illusztrálandó, befejezésül hadd idézzünk ide két verset, illetve azok néhány sorát. Illyés Gyula egy évvel Móricz halála után írta M. Zs. em lékkönyvébe a verse végén: ,,S el ment örökre és most itt vagyunk / — megismerve egymásban önmagunk — fejünkön rettentő ítéletével”. — Képes Géza majd később, Móricz szü-
ietésének 100. évfordulóján ezt: „ha ö nem él: a mindenség egy szenve déllyel szegényebb volna”. Ha ilyen összefoglaló, jellemző köl tői szavakkal indul el egy középisko lai Móricz-óra, vagy éppenséggel ezekkel fejeződik be Móricz „tárgya lása”, egy-egy mű elemzése, — min den bizonnyal mélyebb, tartalm a sabb, az íróhoz hívebb „leckét”, ma gyarázatot kapnak a diákok Móriczról, Móriczból. Jó, hogy ehhez segít séget ad Bényei József gondos gyűj teménye, lírai breviáriuma. (Magyar hegyibeszéd — magyar költők Móricz Zsigmondról. Gyűjtöt te, válogatta, szerkesztette, az előszót írta, a jegyzeteket készítette Bényei József. Kiadja a Szabolcs-SzatmárBereg Megyei Tanács V. B. Tudomá nyos Koordinációs Bizottsága. Nyír egyháza, 1989. 187 oldal.)
Margócsy József
„Kínjaiddal váltod meg a világot” (Mester Attila posztumusz kötetéről)
Mester Attila hátrahagyott írásait ol vasva sajátos reflexműködés keríti hatalmába az embert. Fel-felpillantva a halványsárga kötetből, s kinézve az ablakon, önkéntelenül is a szerző nyurga alakja után kutat az utcai forgalomban, s arra gondol, milyen jó lenne beinvitálnia őt, s egy hűvös „kadarfröccs” fölött onnan indítani a beszélgetést, ahol az előbb olva sott vers vagy riport gondolatsora le zárult. A posztumusz kötet tíz költeményt és másfélszer ennyi tárcát, riportot,
karcolatot tartalmaz. A versek — ta lán egy kivételével — nem mutatnak határozott elmozdulást az életmű ko rábbi darabjai által meghatározott iránytól, ám igaz rájuk is az a töb bek által megfogalmazott s a Han gulatjelentés című kötet megjelené sétől érvényes megállapítás, hogy a költői világkép tágulása, a gondolati ság erősödése, a játékosság jegyében fogant bravúros megoldások s a ha lállal való szembenézés jelzik e köl tészet gazdagodásának rövidre mére tezett utolsó időszakát. 365
Sajnálatos ugyanakkor, hogy a szerző meghagy verseiben olyan, a példaképekre egyértelműen utaló so rokat, melyek e költemények eredeti színeit halványítják. „Nagyapám volt. Komor, fekete, szótlan, / — Én azt hittem, hogy nem hal meg soha” — írja például Három, búcsúvers című sorozatában, nyíltan vállalva így az Anyám című József Attila-verssel való egybevetés lehetőségét. Kiemelkedő alkotása viszont a cik lusnak a Részlet a Józsue című drá mai költeményből, amely, különösen befejező szakasza alapján, ars poeti caKént is értelmezhető, s a probléma felvetés elevenségét, a megjelenítő erőt tekintve Mester Attila költői to vábblépésének — sajnos, a haláltól immár áthúzott — lehetőségeit vil lantja elénk. A kötet meglepetését a szerző vá logatott publicisztikai munkái adják. Az újságolvasók számára, természete sen, nem ismeretlenek ezek az írá sok, a két kis fejezet, így megkompo náltam mégis az újdonság erejével hat. A Földi tájakon című ciklus re latíve nagyobb lélegzetű írásaiban a múlt (gyerekkor) s a jelen képei, em beri helyzetei vetülnek egymásra, a Szétcsúszott idősíkok cím alatt sze replő munkákban pedig a rövidebb terjedelmű, karcolat jellegű írások kaptak helyet. E cikkek szerzője érzékelhetően elemében van, amikor kamaszosan friss érdeklődéssel vizsgálja ember és technika, múlt és jelen, felnőtt és gyermek, állampolgár és hivatal, pa raszti és lakótelepi életforma szembe sülését, mindennapi viszonyát. Külö nösen megkapóak a m últat idéző
366
részletek. Az idő múlásával számot vető férfi szól itt hozzánk, régen hal lott szavakat ízlelget, felidézi a Tol dit végig tudó nagyapa alakját, a gyerekkori szokásokat, álmokat. Nem valamiféle nosztalgikus múltba-kívánkozás íratja vele mindezt, hanem a tartalmas emberi kapcsolatok fel mutatásának mindig időszerű vágya vezeti inkább tollát. Vonzóvá teszi a kötet prózai mun káit, hogy bármilyen problémához szól is hozzá a szerző, nézőpontja az egyszerű, a hétköznapi emberé, s bár igénye, divatos szóval élve: európai, bíráló megjegyzéseiben is mindig megőrzi az emberi szó méltóságát. A könnyed, hajlékony stílus, humor és szellemesség Kosztolányi és Karinthy hasonló műfajú cikkeinek báját idé zik az olvasó emlékezetébe, a ripor tokat olvasva pedig úgy tűnik. Moldova György volt leginkább felsza badító hatással rá. Meghökkentő, mennyire jövőbe mutalóak. s ezért időszerűek c ki csiny' kötet sorai ma is. Hisz szó van itt jó értelemben vett hagyomány ápolásról, értékőrzésről, hervasztr bürokráciáról, érdekeltségi rendszer ről. kockázatvállalásról és üzleti tisz tességről. , , . . . igazi kereskedelem, igazi demokrácia kellene” — összeg zi gondolatait egyik írása végén Mes ter Attila. Milyen kár, hogy ő maga nem érhette meg az utóbbi évek vál tozásait. melyek előkészítésében új és új műfajokat meghódító tehetségével — e kötet is bizonyíték rá — szere pet vállalt. (Tiszta szívvel füzetek 12., Nyíregyháza, 1989. Kiadó: Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár.) A ntal A ttila
Bibliográfia Szabolcs-Szatmár-Bereg megye irodalma 1315. V A S S L a j o s n é : A t u d o m á n y o s é l e t f e j lő d é s e S z a b o lc s - S z a tm á r - B e r e g m e g y é b e n . N y í r e g y h á z a , 1989. S z .- S z .- B e r e g M e g y e i T a n á c s V . B . 29 [5] p . ( S z a b o lc s -S z a tm á r-B e re g M e g y e i T a n á c s V . B . T u d o m á n y o s K o o r d in á c ió s B iz o tt s á g á n a k f ü z e t e i 6.)
Válogatott bibliográfia 1990. április 1— május 31. ö s s z e á llíto tta : G o m b ás S á n d o rn é A z a n y a g g y ű jté s b e n k ö z re m ű k ö d ö tt M a g y a r! B é lá n é és d r. S z ű c s Im re . ÖNALLÖ M ÜVEK É S G Y Ű JT E M É N Y E S M U N K Á K S Z A B O L C S -S Z A T M A R -B E R E G m e g y VONATKOZÓ KÖZLEM ÉNYEI
Á p r i l i s er e
13.10. B E N E J á n o s —T A K Á C S P é t e r : F o r r á s o k V a s v á r i P á l é l e t é h e z . T i s z a v a s v á r i , 1389. V á r o s i T a n á c s , V a s v á r i M ú z e u m . 161. p . (A V a s v á r i P á l T á r s a s á g F ü z e t e i 1.) 1339. C S E L É N Y I I s t v á n G á b o r : S z ó t p e r e l e k . N y í r e g y h á z a , 1989. P ed. S zaksz. Szab o l c s - S z a t m á r M . B iz t. so. p . ( H í v o g a t ó f ű z e t e k 5.) 1310. F A Z E K A S Á r p á d : A z e s z l á r i p e r o r v o s i v o n a t k o z á s a i . N y í r e g y h á z a , 1989. S z .- S z . m . J ó s a A n d rá s K ó rh á z -R e n d e lő in té z e t 60. p . ( H i s t ó r i a m e d i c a 6.) 1341. F Ö L D I L á s z l ó : A z o r g o n á k N y ír e g y h á z a , 1990. M ó r i c z S z í n h á z . 130. o.
ID Ő S Z A K I K IA D V Á N Y O K S Z A B O L C S -S Z A T M A R -B E R E G M E G Y É R E VONATKOZÓ KÖZLEM ÉNYEI
v ö lg y é b e n . Z s ig m o n d
1312. K ö l c s e y T á r s a s á g F e h é r g y a r m a t : ( S z e r k . C so rb a S án d o r). F e h é rg y a rm a t, 1989. K ö l c s e y T á r s a s á g . 121. p . ( T á r s a s á g i F ü z e t e k 1.) K O V Á C S S á n d o r : B e v e z e tő g o n d o la to k p . 5—11. + T A X N E R - T Ó T H E r n ő : N y i t o t t k é r d é s e k K ö lc s e y é l e t r a j z á b a n p . 11—23. + C S O R B A S á n d o r : K ö l c s e y h i v a t a l i é v e i p . 23—31. -j- L Á S Z L Ó B é l a : K ö lc s e y o rs z á g g y ű lé s i b e s z é d e irő l p. 31—37. - f S Z A B Ó G . Z o l t á n : K ö l c s e y é s a z o r s z á g g y ű l é s i i f j a k p . 37—47. -|- T A K Á C S P é t e r : K ö lc s e y é s a jo b b á g y k é r d é s p . 47—57. - f L U K A C S Y S á n d o r : K ö l c s e y M o h á c s a p . 57—69. 1- B A R Ó T I D e z s ő : K ö lc s e y és a f r a n c ia f o r r a d a lo m s z i m b ó l u m a i p . 69—77. + M Á S Í T S L á s z l ó : K ö l c s e y h i t e l e s á b r á z o l á s a p . 77—85. + A M IT S z a b o lc s - S z a tm á r M e g y e i T a g o z a tá n a k m e g a la k u lá s a p . 85—95. + A K ö l c s e y T á r s a s á g m e g a l a k u l á s a p . 95— 120 .
1316. L A C Z K O A n d r á s : R a t k ó J ó z s e f l í r á j á n a k r é t e g e i . = D u n a t á j , 1990. 1. s z . 22— 31. p . 1317. K A L I B A J á n o s : A B á t h o r i I s t v á n M ú zeum évkönyve. = H o n i s m e r e t , 1990. 1. s z . 75. p . A m ú z e u m tö r té n e te , k ia d v á n y a i. 1313. V í z i É v a : L e v é l t á r i N a p o k ’89. S z a b o lc s - S z a tm á r - B e r e g M e g y e i L e v é ltá r. = L e v é l t á r i S z e m l e , 1990. 1. s z . 98—100. p. 1310. K O V Á C S M á t y á s : T e r m é s z e t v é d e l m i e r d ő k . — A z E r d ő , 1990. 3. s z . 109— 112. p . E rd ő g a z d á lk o d á s S z á B o lc s -S z a tm á r-B e re g m e g y e i a d a to k kal 13.70. T Ó V A R I J u d i t : M i r e v a l ó a r e p e r t ó r iu m ? II. K ét r e p e r tó r iu m S z a b o lc s S z a t m á r m e g y é b ő l , = K ö n y v t á r o s , 1990. 3. s z . 139—143. p . S z a b o l c s - S z a tm á r i S z e m le M eg y ei K ö n y v tá r i H íra d ó 1351. V R A N K Ö N É L U K A C S I l o n a : K ö n y v t á r a v é g e k e n . --- K ö n y v t á r o s , 1990. 3. s z . 153—155. p . C sen g er 1352. K A L O C S A Y K r i s z t i n a : G y e r m e k k ö n y v t á r é s ű r h a j ó z á s . = K ö n y v t á r o s , 1990. 3. s z . 159— 161. p . 1353. Z S E L I N S Z K Y L á s z l ó n é : „ N e m a m o z g a lm i, h a n e m a s z a k m a i je lle g v o lt a d o m i n á n s '’ = K ö n y v t á r o s , 1990. 3. s z . 170—174. p . B e s z é lg e té s S e re g i I s tv á n n y . k v t. ig a z g a tó v a l 1351. C S O K O N A Y I s t v á n : N í n ó . . . ■ ^ • N y í r i F u t á r , 1990. 8. p . M e n tő s z o lg á la t h e ly z e te
n ín ó . . .
1313. A m ú l t e m l é k e i S z a b o l c s - S z a t m á r m e g y é b ő l. A n a g y g é c i t e m p lo m é r t. . . B p . O M F — N y í r e g y h á z a , 1989. M ű z . S z a b o l c s - S z a t m á r m . l g . 350. p .
1355. V I N C Z E P é t e r : T o r z s a l k o d á s o k r e . = N y í r i F u t á r . 1990. 3. p . H ú sz é v e v á ro s K is v á rd a
1311. U D U D I s t v á n : C s o d a p a r i p a . N y í r e g y h á z a , 1989. P e d . S z a k s z e r v e z e t S z a b o l c s S z a t m á r M . B i z o t t s á g . 50. p . ( H í v o g a t ó f ü z e t e k 4.)
1356. J A S Z F A L V I K a t a l i n : H a s z ó l a s z i r é n a . = N y í r i F u t á r , 1990. 7. p . A S z a b o lc s - S z a tm á r - B e r e g M eg y ei T ű z o ltó s á g m u n k á j a
s z ín te
367
1357. S z . Z s . : K é n y s z e r z u b b o n y b a n . = N y í r i F u t á r , 1990. 25. s z . 8. p . A N a g y k á lló i E lm e - é s Id e g g y ó g y in té z e t
lé n . . . = 143. p . K is v á rd a
M a g y a r É p í t ő i p a r , 1990. 4. sz.
1358. S Z A B Ó M a r g i t : M a g y a r o k a M á l t a i L o v a g r e n d b e n . = H e t i H í r h o z ó , 1990. 13. s z . 18. p . K á lla y K r is tó f h a g y a té k a S z .- S z .- B e r e g M á lta i L o v a g r e n d
1376. P A N C S A K L á s z l ó : A k i s v á r d a i „ Ú j v á r o s " L a k á s -, G a rá z s e p ltö é s F e n n ta r tó S z ö v e t k e z e t . = M a g y a r É p í t ő i p a r , 1990 . 4. s z . 149. p .
1359. N y í r t a s s v á l t o z t a t é s b í z i k . = M e z ő g a z d a s á g , 1990. 13. s z . 2. p . N y ír ta s s — D ó zsa T sz
1377. K O K A Y G y ö r g y : B essen y ei G y ö rg y : D é r A m e r ik a n e r - é n e k u tó é le te . = M ag y . K ö n y v s z e m l e , 1989, 4 . s z . 399—404. p . K ö n y v is m e r te té s
M agyar
1360. G Y Ö K K É L á s z l ó : A t i s z t e k s z o r o n g a n a k , a le g é n y s é g ö r ü l. = H a tá r- S z é l, 1990. 11. s z . 4. p . S z o v je t c s a p a tk iv o n á s N y ír e g y h á z á r ó l 1361. ( K é z y ) : P a d l ó f ű t é s a t e m p l o m b a n . H a t á r - S z é l , 1990. 14. s z . 15. p . ,,B a p tis tá k k ö z ö tt V a r s á n y g y ü r é b e n ”
1378. Ü d ü l ő h e l y N a g y k á l l ó - H a r a n g o d . = N y í r i F u t á r , 1990. 28. s z . 3. p . 1379. M e g e m l é k e z é s a k ö n y v t á r b a n . = N y í r i F u t á r , 1990. 28. s z . 5. p . K ö lté s z e t N a p ja
-»
1362. S Z E K E R E S J u d i t : Ü j a b b f ö l d o s z t á s S z a b o l c s b a n . = K i s Ú j s á g , 1990. 14. s z . 5. p . G égény
1380. T á m o g a t á s T h á l i á n a k . S o ro s [A la p itv á n y i j d ö n t é s e k . = K M 1990. 85. s z . 1 . p . K is v á r d a , II. N e m z e tis é g i S z ín h á z i t a lá lk o z ó QANTEM US G y erm ek k ó ru s, P R IM A V E R S B a le ttc s o p o r t, M ű v é s z e ti S z a k k ö z é p is k o la
1363. T A S N Á D I A t t i l a : B a t á r i L á s z l ó . = ÜJ S z ö v e t k e z e t , 1990. 14. s z . 11. p . B a t á r i L á s z ló f e s tő N y ír p a z o n y s z ü lö tte
1361. N A D A S I Z o l t á n : V i l á g b a n k i t á m o g a t á s s a l . — N y í r i F u t á r , 1990. 29. s z . 3. p. Á tk é p z é s i k ö z p o n t N y íre g y h á z á n
1364. ( j á l i c s ) : H a l l ó , N y í r e g y h á z a ! = F i l m S z í n h á z M u z s i k a , 1990. 14. s z . 12— 13. p . I n t e r j ú C s ík o s S á n d o r r a l , a M ó ric z Z s. ^ S z ín h á z U J 'ig a z g a tó j á v a l
1382. G Ö R B E D I M i k l ó s : 1020 n a p a z ő r t o r n y o k á r n y é k á b a n . = H a t á r - S z é l , 1990. 15. s z . 6. p . T is z a lö k — h a d ifo g ly o k
1365. P Á L L G é z a : H é t v é g i i n t e r j ú K o v á c s T i b o r k ö n y v tá rig a z g a tó v a l a k ö n y v m ai é l m é n y é r ő l . = K M 1990. 82. s z . 5. p .
1383. K O R M Á N Y M a r g i t : H ú s v é t i s z o k á s o k . = H a t á r - S z é l , 1990. 15. s z . 21. p . S z a tm á ri h a g y o m á n y o k
1366. B O D N Á R I s t v á n : L á t o g a t ó b a n K u l c s á r A t t i l a Y b l - d i j a s é p í t é s z n é l . = K M 1990. 82. s z . 8. p . K u lc s á r A ttila — é p íté s z
1301. F A R K A S J ó z s e f : S z á l k á i s z é d e r t á l . K M 1990. 88. SZ. 8—9. p . M á té s z a lk a — z s id ó n é p s z o k á s o k
1367. S z e n t é l y a p é n z n e k . = N y í r i F u t á r , 1990. 27. s z . 3. p . N y ír e g y h á z a — O rsz á g o s K e re s k e d e lm i é s H i t e l b a n k R t. 1366.
( O s - b a ) : A f o r r a d a lo m m á r tír j a B a lá z s F e r e n c e m l é k é r e . = N y í r i F u t á r , 1990. 27. s z . 4. p . M á t é s z a l k a i k o p j a f a á l l í t á s 1956 e m l é k é r e
1369. H Á Z I Z s u z s a : E l i t g i m i N a g y k á l l ó b a n . — N y í r i F u t á r , 1990. 27. s z . 5. p . K é tta n n y e lv ú g im n á z iu m N a g y k á lló b a n 1370. N Y I L A S Y B a l á z s : A n o rm á lt (V áci M ih á ly ró l m a i s z e m m e l) f ö ld , 1990. 4. s z . 68—77. p .
em ber = A l
1371. D Á R D A I Z s u z s a : H o d á s z i h i t e k . = I g e n , 1990. 8. s z . 16— 17. p . H o d á s z — C ig á n y s á g h ité le te 1372. — j f t : — F e l k é s z ü l n e k a C A C - r e N y í r e g y h á z á n . = A K u t y a , 19907’4. s z . 17. p . K u ty a k iá llítá s (n e m z e ti) N y íre g y h á z a , m á j u s 13. 1373. R Á K Ó C Z I A n d r á s : K i s v á r d a 20 é v e i s m é t v á r o s . = M a g y a r É p í t ő i p a r , 1990. 4. s z . 141. p . A v á r o s i ta n á c s e ln ö k é n e k k ö s z ö n tő je 1374. H E G E D Ű S I m r e : K is v á rd a te le p ü lé s s z e r k e z e té n e k a la k u lá s a . - M a g y a r É p í t ő i p a r , 1990. 4. s z . 142. p . K i s v á r d a 20 é v e i s m é t v á r o s 1375. M I K O L A S T i b o r : K ó r h á z a z o r s z á g s z é
368
=
1365. N A G Y I s t v á n A t t i l a : M á r n e m e lé g . H ú s z é v e h a l t m e g V á c i M ih á ly . = KM 1990. 88. s z . 9. p . 1380. K i o s z t o t t á k a v i d e ó s z e m l e d í j a i t . — K M 1990. B9. s z . 1. p . IV . M a g y a r V id e ó s z e m le 1387. M e ló — D i á k K i s s z ö v e t k e z e t . = K M 1990. 89. s z . 2. p . B G Y T F — V á lla lk o z á s a 1388. Ü j p á l y a u d v a r M á t é s z a l k á n . = K M 1990. 89. s z . 3. p . M á té s z a lk a — M A v - á llo m á s 1389. L Á N Y I B o t o n d : H a t a l o m á t v é t e l M D F m ó d r a a m e g y é b e n . = N y í r i F u t á r , 1990. 32. s z . 3. p . 1390. G y e r m c k k o n y v h ó n a p . = N y íri F u tá r, 1990. 33. s z . 5. p . M ó ric z Z s ig m o n d M eg y ei és V áro si ■ K ö n y v tá r — N y íre g y h á z a 1391. D O S Z L O P M i k l ó s : R e n d ő r ö k m á s s z e r e p k ö r b e n . — K M 1990. 91. s z . 2. p . T isz a v a s v á ri — re n d ő rs é g 1392. H Á Z I Z s u z s a : P a n t a — k i b u c a B a r l h a t a n y á n . = N y í r i F u t á r , 1990. 34. s z . 8— 9. p . P a u la C o o p K is s z ö v e lk e z e t. N y tr p a z o n y 1393. I3 E N E J á n o s : V á r m e g y e i p e c s é t e k . H a t á r - S z é l , 1990. 16. s z . 10. p . Jó sa A n d rás M úzeum
—
1334. C a n t e m u s - l e m c z . = K M 1990. 92. s z . 2. p . C a n te m u s K ó ru s 1395. M e g s z ű n i k a H a z a f i a s N é p f r o n t ? = 1990. 93. s z . 1. p . H N F M e g y e i B iz o tts á g a
1411. SZIT A M á ria : A n a p s u g á r ta n ítv á n y a . B e n c z ú rra g o n d o lv a , M á ty á s ra e m lé k e z ve. — KM 1990. 100. sz. 8. p.
KM
B e n c z ú r G y u la 1412.
BODNÁR Is tv á n : M ú z cu m lig e t. =
KM
1990. 100. SZ . 11. p .
1396. G A L A M B O S B é l a : Ü j f ö ld b irto k o s o k . G é g é n y . 1990. á p r i l i s . = K M 1990. 93. s z . 3. p . G é g é n y — f ö l d o s z t á s 1990. 1397. C S E L É N Y I I s t v á n G á b o r : V a s v á r i r ó l — h T O le s e n . = K M 1990. 93. s z . 7. p . V asv ári P ál T á rsaság 1398. F A Z E K A S Á r p á d ; G y ó g y s z e r é s z e t i e m l é k e k . = K M 1990. 93. s z . 8. p . S z a tm á r M eg y ei O rv o s — G y ó g y sz e ré sz E g y le t 1399. G ö n c z i : A k o z á k l o v a s i s u g r a n i s z ü l . = K M 1990. 94. SZ. 2. p . K o z á k -lo v a s s z o b o r — N y íre g y h á z a S z o b o rá th e ly e z é s
B á to rlig e ti b a ra n g o lá s M á j u s 1413. NÉM ETH P é te r : A sz ab o lcsi fö e sp e re sség a k ö z é p k o rb a n . = S z-S z-S zle., 1990. 2. sz. 133—149. p. R ó m ai k a to lik u s eg y h á z S zab o lcsi fö e sp e re s sé g 1414. TAKÁCS P é te r : A d a lé k o k S z a tm á r m e g y e 18. sz ázad végi v a s á ra ih o z é s a s z a t m á ri adózó n é p v á s á ro z á s i szo k ásaih o z. — S z-S z -S zle., 1990. 2. sz. 150—161. p.
ké
1115. LÁCZAY M a g d o ln a : A tá r s a d a lm i h a la d á s a sz ab o lcsi sz a b a d k ő m ű v e ss é g p ro g r a m já b a n . = S z-S z -S zlc.» 1990. 2. sz. 175— 181. p .
1400. D a n t o n l o v a s k o c s i n . = K M 1990. 97. s z . l. p. N y í r e g y h á z a — M ó r ic z Z s i g m o n d S z í n h á z D a n to n -e lŐ a d á s a 1401.
(b o d n á r): E u ró p a i m é rté k ű tö r v é n y E gyházi is k o lá k m e g y é n k b e n . = KM 199tT. 97 . s z .
1402. G Ö N C Z I M á r i a : E g y e t e m i v á r o s ? K ö r k é p a f ő is k o lá k ró l. = K M — N y ír e g y h á z i É l e t 1990. 97. s z . 2. p . F e ls ő o k ta tá s — N y íre g y h á z a 1403. K O V Á C S É v a : M á l t a , S z ív , S z e r e t e t . . . A la p ítv á n y o k — n á lu n k . — K M — N y ír e g y h á z i É l e t . 1990. 97. s z . 3. p . M á lta i S z e r e te ts z o lg á la t M a g y a r M á lta i L o v a g o k S z ö v e ts é g é n e k n y ír e g y h á z i s z e rv e z e te M a g y a r S z í v a l a p í t v á n y (1989. m á j . 2 0 .) 1404. C S E R V E N Y Á K K a t a l i n : M i n e k is n e v e z zü k ? u tc á k és sz o b ro k . — KM — N y í r e g y h á z i E l e t , 1990. 97. s z . 3. p . U j u tc a n e v e k N y ír e g y h á z á n 1405. A K B - t i t k á r t ó l a k a n o n o k i g . = H a t á r S z é l , 1990. 17. s z . 3. p . N y í r e g y h á z a d í s z p o l g á r a i (1974— 1989) 1406. ( h . ) : H o l t f á r a d t , d e b o l d o g g y e r m e k e k j ö t t e k h a z a . = N y í r i F u t á r , 1990. 40. s z . 5. p . K o n e e rtk ö rú lo n A m e rik á b a n a C a n te m us k ó ru s 1407. Á G O S T O N I s t v á n : ., . . . N e m v a g y u n k se b á ró k , se g ró fo k , c s a k m a g y a r n e m e s e k . . . ” — H a t á r - S z é l , 1990. 17. s z . 9. p . K á lla y K r is tó f e m lé k e z ik 1108. K O R M Á N Y M a r g i t : 85 é v e t ö r t é n t . H a t á r - S z é l . 1990. 17. s z . 21. p. T r a g é d ia a S z e n k é n
=
1109. T A X N E R - T O T H E r n ő : K ö l c s e y é b r e s z t é s e . = M a g y a r N e m z e t , 1990. 100. s z . 4. p . K ö lc s e y ü z e n e té n e k id ő s z e r ű s é g e 1410.
P Á L L G é z a : A s z o b r o k a t a k ö n y v e k is k ö v e t i k . = K M 1990. 100. s z . 8. p . M ó r ic z Z s ig m o n d M egyei és V á ro si K ö n y v tá r
1416. F űmét Z o ltá n : E g y p ü sp ö k v á la sz tá s t ö r té n e té h e z . = S z-S z-S zle., 1990. 2. sz. 186—194. p. T is z á n tú li R e fo rm á tu s E g y h á z k e rü le t B ck cfi B enő p ü sp ö k 1417. BENE J á n o s : Az o s z trá k h a d se re g b e k é n y s z e rre l b e so ro z o tt h o n v é d tisz t le vele (1850). = S z-S z-S zle., 1990. 2. sz. 199—201. p. Ilo sv a y L ő rin c fő h a d n a g y 1413. MIKLÖS E le m é r: V aló ság b an g y ö k erező re m é n y e k . — S z-S z-S zle., 1990. 2. sz. 210—218. p. B e reg i Ü n n e p i H ét L ónya 1419. KAR Á D I Z s o lt: F ig a ro itt. F ig aro ott.. = S z-S z-S zle.. 1990. 2, sz. 219—222. p. M óricz Z sig m o n d S zín h áz. S z ín ik ritik a Beaim w H ^di^is: \ se v illa i b o rb é ly c. b e m u ta tó já ró l " ---------------------1420. T A R I Á gnes. G .: C sehovi lá tle le t: Iv a nov. S z-S z -S zlc., 1990. 2. sz. 222—224. p. S z ín ik ritik a M ó ric z Z s ig m o n d S z ín h á z C s e h o v : iv a n o v c. b e m u ta tó já ró l
1421. BII-IARI ~ T a m a s F ö l d ! F ö ld ! = 1990. 18. sz. 24—25. p. F ö ld k é rd é s — N a g y c s e rk e sz
V ilág,
1122. CSENDES C s a b a —KOZÁK A lb e rt: A n y ák n a p ja . = K é p e s Ú jsá g , 1990. 18. sz. 15— 16. p. D e m o g rá fia i h e ly z e t S z a b o lc s -S z a tm á rfie re g m e g y é b e n
1123, SZŰCS S á n d o r : A z á h o n y i h a tá rá llo m á s a fo rra d a lo m n a p ja ib a n . ~ H iá n y , 1990. ao. sz. 21—29. p. A v o lt állo m á sK n ő k e m lé k e z ik 1936-ról 1421. SZABÓ J ó z s e f: M a g y a ro rsz á g k u ltu rá lis k a p c s o la ta i 1945-ben. K u ltú ra cs K ö zösség, 1990. 2. S Z . 40. p. 1945 a u g u s z tu s á b a n lé te s ü lt a N y íre g y h ázi N y á ri E g y etem 1425. VRA UKÖNÉ LUKÁCS Ilo n a : K ö n y v tá r sz a k o so k a p á ly a sz élén . — K ö n y v tá ro s, 1990. 4. sz. 199—204. p. B G Y T F — N y íre g y h á z a
369
1426. T . A .: Á t a d t á k a s z a k s z e r v e z e t e k 1990. é v i M ű v é s z e t i —K u l t u r á l i s D í j a i t . = N é p s z a v a , 1990. 101. s z . 6. p . K o sa F e re n c d íja z o tt le tt
1444. S Z I L A G Y I S á n d o r : Z ú g v a , b ő g v e t ö r t e á t . . . = K M 1990 110. s z . 7. p . Á r v í z , 1970 S z a tm á r i s ík s á g
1427. ( n á b r á d i ) : I g a z s á g n e g y v e n é v u tá n . M e g s e m m i s í t i k a z í t é l e t e k e t . = K M 1990. 102. s z . 4. p . R e h a b i l i t á l á s , 1945—1963 S z a b o lc s -S z a tm á r-B e re g
1415. O R O S Z S z i l á r d : A z e l s ő é r e t t s é g i v i z s g á l a t o k S z a b o l c s b a n . — K M 1990. 110. s z . 8. p . O k ta tá s ü g y
1428. D O M B I M a r g i t : B á t o r b á t o r i m o d e l l . = V i l á g g a z d a s á g , 1990. 81. s z . 9. p . Ö r ö k ö lh e tő f ö ld h a s z n á la ti jo g
1416. C s . K . : F o t ó k i d é z i k a k a t a s z t r ó f á t . Á r v íz i j u b i l e u m e m l é k t á b l a - a v a t á s s a l . = K M 1990. 112. s z . T i s z a i á r v í z , 1970
1129. M Á T É C s a b a : P a p í r g y á r i t i t k o k . = l á g g a z d a s á g , 1990. 81. s z . 9. p . P a p ír g y á r — N y ír e g y h á z a
V i
1430. K O V Á C S É v a : M e g y é n k n e k s z e r e n c s é j e v o l t . C s e r n o b i l h a t á s a m a . = K M 1990. 104 s z . 2. p . E g é sz sé g ü g y i h a tá s o k 1431. G . M . : K a l i f o r n i a i k a p c s o l a t . M a g y a r ta n s z é k a B e r k e le y E g y e te m e n ? — KM 1990. 105. s z . 2. p . B G Y T K F — K a lifo rn ia , B e r k e le y E g y e te m 1432. Z á h o n y k ö z b i z t o n s á g á é r t . = N y í r i F u t á r , 1990. 45. s z . 7. p . K ü lfö ld i b ű n ö z ő k Z á h o n y b a n 1433. A l a p í t v á n y a m o z g á s s é r ü l t g y e r m e k e k é r t . = N y í r i F u t á r , 1990. 46. s z . 5. p . S z a b o lc s - S z a tm á r - B e r e g 1434. ( J á s z f a l v i ) : ,,E z e g y g y ö n y ö r ű j á t é k : a z a g y a g é s a z é n j á t é k o m .” = N y íri F u t á r , 1990. 47. s z . 5. p . K o v á c s É v a k á llítá s a a B G Y T F -n 1135. K A R I K O T . T i b o r : K é t p á r c s i z m a e g y f e l l é p é s . = N y í r i F u t á r , 1990, 47. s z . 8. p . N y írs é g n é p tá n c e g y ü tte s 1436.
( v p ) : T á jh á z C s jtro d á n . = s z . 5. p . T á jv é d e lm i k ö r z e t
1137.
(s z ilá g y i): K e re s z té n y k ó r h á z N y ír e g y h á z á n . — N y í r i F u t á r , 1990. 48. s z . 5. p . A L á z á r R e n d a la p ítá s a
1438. V á r o s é p í t é s i n a p o k . = 5. p . K is v á r d a V ásáro sn am én y Z áhony
K M 1990. 107.
K M 1990. 108. s z .
1439. K O R M Á N Y M a r g i t : Á r v í z i n a p l ó m b ó l . = H a t á r - S z é l , 1990. 19. s z . 10. p . 19 7 0 -es t i s z a i á r v í z 1140. A P Á T I M i k l ó s : L é g y p i s z o k a k o t t a p a p i r o n . •* F i l m , S z í n h á z . M u z s i k a , 1990. 19. s z . 5. p . A M ó r ic z Z s i g m o n d S z í n h á z D a n t o n b e m u ta tó já n a k k r itik á ja 1411. N a g y k á l l ó i í r a n z i t 1990. 19. s z . 10. p .
re p ü lő té r.
=
ö tle t,
1112. I n t e r k o n t i n e n t á l i s tra n z itra k tá r Z á h o n y b a n . = N é p s z a b a d s á g , 1990. 110. s z . 11. p . M a g y a r —o l a s z —o s z t r á k é r d e k e l t s é g 1143. b e : M ú l j é k e l a f é l e l e m . T I B m e g y e i t a g o z a t . = K M 1990. 110. s z . 2. p . T ö r t é n e l m i I g a z s á g t é t e l B i z o t t s á g (T IB )
370
1417.
(V ö d rö s ): A re n d s z e rv á ltá s s z a tm á ri k e s e r v e i . = M a g y a r H í r l a p , 1990. 113. s z . 3. p . A g r á r p o litik a , p riv a tiz á c ió
1448. K A R I K O T . T i b o r : K e l l - e a v a l l á s i i r o d a l o m ? = N y í r i F u t á r , 1990. 53. s z . 2. p . E g y h á z i k ö n y v e s b o lt N y ír e g y h á z á n 1149. S Z Á R A Z A t t i l a : V a s u t a s l e t t a S z p a r i b ó l ! = N y í r i F u t á r , 1990. 53. s z . 14. p . N é v v á lto z ta tá s a n y ír e g y h á z i k lu b n á l 1450. K I S S Z o l t á n : H ú s z é v e h a l t m e g d r . H a l a s i G y u l a . = N y í r i F u t á r , 1990. 53. s z . 13. p . M e g y é n k e lső o lim p ia i b a jn o k a v o lt 1151. K O P K A J á n o s : H i t é l e t i k e r e t e k . M ú lt é s je le n e g y h á z a i. = K M — N y íre g y h á z i É l e t . 1990. 114. s z . 3. p . E g y h á z a k — N y íre g y h á z a 1152. P . G . : I r a t n y o m o z á s a l e v é l t á r b a n . ^ K M — N y í r e g y h á z i É l e t , 1990. 114. s z . 3. p . L e v é ltá r — N y íre g y h á z a 1453. L a k á s t á m o g a t á s i a l a p . E g y ü t t é l h e t a c s a l á d . = K M 1990. 116. s z . 1. p . M o z g á s k o rlá to z o tta k M e g y e i E g y e s ü le te 1151. P . G . : E ű i é l y i b u j d o s ó k m e g y é n k b e n . A tö r té n e le m is m é tli ö n m a g á t? = KM 1990. 116. s z . 7. p . S z a b o lc s - S z a tm á r m e g y e i m e n e k ü lte k , 1 7 0 0 -as é v e k 1455. F A R K A S J ó z s e f : A r é g i S z a t m á r n é p e i . *= K M 1990. 116. s z . 8. p . N é p ra jz 1456. A n a p h í r e : N é v a d ó K M 1990. 118. s z . 1. p . M a n d a II. A lt. I s k o la
V áci
M ih á ly .
=»
1547. M . J . : S z e n t I s t v á n a m e g y e h á z á n . = K M 1990. 118. s z . 2. p . M e g y e i ta n á c s — k é p z ő m ű v é s z e ti a lk o tá s 1138. ( z s o l d o s ) : L e s k e l ö d t e k a d o b o s i a k . =? N y í r i F u t á r , 1990. 57. s z . 15. p . A u ló c ro s s p á ly á t a v a tn a k N a g y d o b o s o n 1459. K Ö B A N Y A I G y ö rg y : A lo m re p lé r a N y í r s é g f ö l ö t t . = M a i N a p , 1990. 118. s z . T r a n z itr e p ü lö té r te r v e N a g y k á lló b a n 14—15. p . 1460. R a v e n n a i é r m e s e i n k . = 4. p . S e b e s ty é n S á n d o r IX . D a n t e - b i e n n á l é
K M 1990. 119. s z .
1161. V . I ’ .: S z í n h á z i n y á r K i s v á r d á n . = K M X I. V á r s z ín h á z i E s té k 1990. 120. s z . 4. p . II. N e m z e tis é g i S z ín h á z F e s z tiv á l
1. V allo m ás k é n y s z e r h a tá s á ra .
1462. M u n k a h e l y t e r e m t é s . = N y í r i F u t á r , 1990. 59. s z . 3. p . F o g la lk o z ta tá s p o litik a ív n i a , T is z a v a s v á r i, Ib r á n y )
2.
L e k ü z d e n i a z o s z tá ly e lle n s é g e t. 3. P o l i t i z á l n i s z i g o r ú a n t i l o s . 4. I l a p a n a s z k o d s z — b e b ö r t ö n ö z n e k . 5. S z t á l i n é s R á k o s i a n é p k ö z t á r s a s á g a l a p i n t é z m é n y e i . = K M 1990. 123—127. s z . m á j . 28.— j ú n . 1. K o n c e p c ió s p e r e k m e g y é n k b e n .
I4G3. M a s z e k p o s t a N y í r e g y h á z á n . = M a i N a p , 1990. 120. s z . 3. p . N y í r t r a d e K f t. 1464. T ö r t é n e l m i u t a z á s . = H a t á r - S z é l , 1990. 21. s z . 2. p . 1990. m á j u s 21. M e g i n d u l t a r e p ü l ő j á r a t N y í r e g y h á z a —B u d a p e s t k ö z ö t t
1476.
1465. A r a n y o s m e s t e r e k . = H a t á r - S z é l , 1990. 21. s z . 3. p . O rsz á g o s h írű a ra n y m ű v e s e k N y íre g y házán
1177. R . K O V Á C S : N é p f ő i s k o l á t t á b o r . = N y í r i F u t á r , 1990. 61. s z . 16. p . H aran g o d o n
146G. B . L . : K ü r t u t c a i m u z s i k a h á z ? — H a t á r s z é l , 1990. 21. s z . 9. p . z e n e is k o la - é p íté s N y íre g y h á z á n 14G7. B i z o n y t a l a n k ö z b i z t o n s á g . T a n á c s ü l é s , v b - ü l é s v á r o s a i n k b a n . = K M 1990. 121. s z . 1. p ., 4. p . K ö z i g a z g a t á s — Z á h o n y . C s e n g e r , K is v árd a 14GB. M Á T H F . C s a b a : V ilá g k iá llítá s . =
M t ju t a m eg y én ek ? K M 1990. 121. s z . 3. p .
14G9. S z . C s . : N a g y S á n d o r - e m l é k ü l é s . = K e r t é s z e t é s S z ő l é s z e t , 1990. 21. s z . 4. p . K e r tb a r á t S z ö v e tsé g r e n d e z v é n y e 1470. M ó r ic z Z s i g m o n d k i a d a t l a n n a p l ó j á b ó l I I . = M a g y a r N a p l ó , 1990. 21. s z . 3. p . I . r . l s d . 1990. 20. s z . 1471. F U L L A J T Á R A n d r á s : C s e r b e n h a g y j u k a g y e r e k e k e t ? = Ü j S z ö v e t k e z e t , 1990. 21. s z . 9. p . G y erm ek sp o rt m eg y én k b en 1472. K O V Á C S G y ö r g y A t t i l a : A z é a f ö l d , a k i v i s s z a s z e r z i ? ( K o m p o n i n n e n , r é v e n tú l ) = N é p s z a b a d s á g , 1990. 122. s z . 32. p . F ö ld f o g la ló m o z g a lo m S z a tm á r b a n ? 1473. K O V Á C S É v a : A L o v a g r e n d k ö v e t e . A K M v e n d é g e (K á lla y K r is tó f , a S z u v e r é n M á lta i L o v a g r e n d v a tik á n i n a g y k ö v e t e ) . = K M 1990. 122. s z . 10. p . 1474. G A L A M B O S B é l a : H a n e m a d s z , s z a k í t o k . F ö l d f o g l a l ó k É r p a t a k o n . — K M 1990. 123. s z . 3. p . É r p a t a k — f ö l d o s z t á s 1990. 1475. B A L O G H fu tá s a .
Jó z se f: A
p a ra s z tsá g
vessző
M O L N Á R K á ro ly : F e d e z z ü k b o lc s - S z a tm á r - B e r e g m e g y é t. F u t á r , 1990. 61. s z . 8—9. p . T u riz m u s S z a tm á rb a n
fe l Sza= N y íri
1478. p é n t e k e n k e z d ő d i k a k ö n y v h é t . = N y í r i F u t á r , 1990. Gl. s z . 9. p . K ö n y v tá ri N a p o k m e g y e i e s e m é n y e i 1479. ( h a n k o ) : H o v á l e t t e k a h a l o t t a k ? M a g y a r N e m z e t , 1990. 125. s z . 5. p . T is z a lö k — h a d if o g o ly tá b o r
=
1480. S l á g e r l e h e t H a r a n g o d . Ü d ü l ő f a l u , g o l f p á l y a , ú j l a k á s o k . = K M 1990. 125. s z . . p. N a g y k á lló — H a ra n g o d
1
1481. V a s v á r i T á l T á r s a s á g — N y í r e g y h á z á n . = K M 1990. 125. s z . 1. p . V asv ári P á l T á rsa sá g 1482. T á v h í v á s M á t é s z a l k á n . 1990. C2. SZ. 3. p .
=
N y íri
F u tá r,
1403. C S O N K A R É T I K á r o l y : F a t o r n y o k é s h a ra n g lá b a k . ^ K is Ü j s á g . 1990. 22. s z . 14. p . M ű e m lé k e k S z a b o lc s - S z a tm á r - B e r e g m e gyében 1484. P E R T I C S I s t v á n : A r a n y v í z ? t ü n k , 1990. 5. s z . 3—5 p . 19 7 0 -es t i s z a i á r v í z r ő l
I.
=
L é
1485. B E C K E R G á b o r : A k á l m á n h á z i r ó m a i k a to lik u s te m p lo m s z e rk e z e te i. = M a g y a r É p í t ő i p a r , 1990. 5. s z . 200—203. p . 1186. P O L J A K O V , J u rij: „ A p o te g e u m ” = S z o v j e t I r o d a l o m , 1990. 5. s z . 3—74. p . A n ta l M ik ló s f o r d í t á s a 1487
M A T O R IC Z A n n a : M u n k a e r ő p i a c i h e l y z e t k é p (1989—1990). = T á r s a d a l m i S z e m le , 1990. 5. s z . 48—51. p . S z a b o lc s - S z a tm á r - B e r e g m e g y e i a d a to k kal
371
Eseménynaptár Szabolcs-Szatmár-Bereg megye politikai, gazdasági és kulturális eseményei Á p r i l i s 1.
B o ly a i J á n o s n e v é t v e tte te l a k o r á b b i M ü n n ie b F e r e n c k ö z é p is k o la i fiu k o llé g iu m .
2.
T isz a b e e s e n fe la v a tla k s z ö v e tk e z e ti s z é k h a z a t.
.1.
A G ö d ö llő i A g rá rtu d o m á n y i E g y e te m N y íre g y h á z i M e z ő g a z d a s á g i F ő is k o la i K á rán m e g k e z d ő d ö tt a h á z i tu d o m á n y o s d iá k k ö r i k o n f e r e n c ia .
az
új
ta k a r é k
A V I. O r s z á g o s Ü t ő h a n g s z e r e s T a l á l k o z ó n a n y ír b á to r i e g y ü tte s az e lső k k ö z ö tt v é g z e tt. ' A n y ír e g y h á z i M e g y e i V á ro s i T a n á c s v e n d é g e k é n t f r a n k f u r ti s z a k e m b e re k a z is k o lá k b a n f o ly ó o k ta tó - n e v e l ő m u n k á v a l is m e rk e d te k . 3.
A j u g o s z l á v ia i Z e n iá n é lő m a g y a r f e s tő m ű v é s z , A n d r u s k ó K á r o ly a lk o tá s a ib ó l k iá llítá s n y ílt F e h é rg y a rm a to n .
6.
M á té s z a lk á n m e g n y ílt re n d e z v é n y s o ro z a t.
a
D a lo s
13.
K á lla y K r is tó f , a S z u v e r é n M á lta i L o v a g r e n d v a tik á n i n a g y k ö v e te m e g y é n k b e lá to g a to tt. K e m e c sé n á ta d tá k re n d e lte té s é n e k a z ú j e g é s z s é g ü g y i k ö z p o n to t.
16
A té r s é g e lső H a n g y a s z ö v e tk e z e té t a la p ító ta g g a l m e g a la k íto ttá k V a já n .
18.
A n y ír e g y h á z i H e ly ő rs é g i M ű v e lő d é s i K lu b b a n m e g n y ílt T ö k e y P é te r fe s tő m ű v é s z k iá llítá s a .
33
13. A M ó r ic z Z s i g m o n d M e g y e i é s V á r o s i K ö n y v tá r b a n m e g n y ílt a h u s z a d ik g y e rm e k k ö n y v h ó n a p re n d e z v é n y s o ro z a ta . T a r J á n o s fe s tő m ű v é s z a lk o tá s a ib ó l n y ílt k iá llítá s a r a k a m a z i k ö n y v tá rb a n . A M a g y a r P e d a g ó g ia i T á r s a s á g S z a b o lc s S z a tm á r-B e re g m e g y e i ta g o z a tá n a k tis z t ú jító k ö z g y ű lé s e . A m e g y e i ta g o z a t e ln ö k e d r . O ro sz G á b o r fő is k o la i ta n á r , a le ln ö k e F e r e n c i I s tv á n á lta lá n o s is k o la i ig a z g a tó , t i tk á r a P a p ik P é te r tu d o m á n y o s m u n k a tá r s , je g y z ő je L e n k o v c s I ld ik ó fő is k o la i a d j u n k tu s le tt.
T avasz 20.
R á n k i D ezső z o n g o ra m ű v é sz k o n c e rtje a V á c i M ih á ly M e g y e i é s V á r o s i M ű v e lő d ési K ö z p o n t h a n g v e rs e n y te rm é b e n .
22.
A K is v á rd a i K u ltu rá lis E g y e s ü le t m ű v é s z e ti c s o p o r tj a i a z N S Z K -b e li H e ilb r o n n v á r o s á b a u ta z ta k v e n d é g s z e re p lé s re . A s z a tm á r n é m e ti É s z a k i S z ín h á z t á r s u l a ta N y ír e g y h á z á n b e m u ta tta a H y p o lit a la k á j c. s z ín d a ra b o t.
23.
A n y ír e g y h á z i k o n z e rv ü z e m s z a b a d id ő k ö z p o n t já b a n m e g n y ílt M é s z á ro s G y u la k iá llítá s a .
8. A
V a s v á ri P á l G im n á z iu m le á n y k a r a a m ú z e u m i „ V a s á r n a p d é le lő tt k ó r u s m u z s i k a ” k e r e té b e n B u d a p e s te n a N e m z e ti G a lé riá b a n a d o tt h a n g v e rs e n y t. A M ó ric z Z s ig m o n d S z ín h á z t á r s u l a t a a s z lo v á k ia i R im a s z o m b a to n b e m u ta tta T a m á si Á ro n É n e k e s m a d á r c. d a r a b já t.
O.f- K o p j a f á t
á llíto tta k M á té s z a lk á n B a lá z s | F e r e n c e m l é k é r e , a k i 1 9 5 6 -b a n a M Ű K | s z e r v e z ő je v o lt, m a jd k iv é g e z té k . L é te z é s é n e k k é t é v tiz e d e s ju b i le u m á t ü n n e p e lt? F é n y e s litk é n a N a g y S á n d o r - k e r tb a rá tk lu b .
10.
11.
Iz r a e lb e u ta z o tt a n y ír e g y h á z i I g ric e n é p tá n c e g y ü tte s . K ö lté s z e tn a p i m e g e m lé k e z é s a M ó r ic z Z s ig m o n d M e g y e i és V á r o s i K ö n y v tá r b a n .
A z e g r i G á r d o n y i G é z a S z ín h á z tá r s u l a ta M á té s z a lk á n b e m u ta tta Z e rk o v itz B é la — S z ilá g y i L á s z ló : C s ó k o s a s s z o n y c. o p e re ttjé t. 24.
N y íre g y h á z á n m e g r e n d e z té k a k ö z é p is k o lá s o k K ö lc s e y m ű v e lts é g i v e t é lk e d ő t e r ü le ti d ö n tő jé t. E lső le tt a já s z b e r é n y i s z a k k ö z é p is k o la c s a p a ta , m á s o d ik a n y ír e g y h á z i K ö lc s e y F e r e n c G im n á z iu m c s a p a ta .
T h o m a s A n ta l é p íté s z e m lé k k iá llítá s n y ílt N y ír e g y h á z á n a V á ro s i G a lé riá b a n . 25.
11—14. IV . m a g y a r v i d e ó s z e m l e a V á c i M i h á ly M e g y e i és V á r o s i M ű v e lő d é s i K ö z p o n t b a n . A v e r s e n y p r o g r a m b a n 102, ö s z s z e s e n 16 ó r á n y i p r o d u k c i ó s z e r e p e l t .
372
A S z a tm á r - B e r e g i T á jv é d e lm i K ö rz e t t e r m é s z e ti é r té k e i c ím m e l á lla n d ó k iá llítá s n y ílt F e h é r g y a r m a to n a T á jv é d e lm i K ö r z e t b e m u ta tó h á z á b a n .
A B e s s e n y e i T á r s a s á g m ű v e lts é g i v e r s e n y é t, m e ly n e k té m á j a B e s s e n y e i é s K ö l c s e y e m l é k e , 111. a B e s s e n y e i K ö r t ö r t é n e te v o lt, a n y ír b á to r i B á th o r i I s tv á n G im n á z iu m c s a p a ta n y e r te .
27.
A M ó r ic z Z s i g m o n d S z í n h á z t á r s u l a t a b e m u ta tta B ü c h n e r D a n to n c. d r á m á já t. M u n k á s - é s i f j ú m u n k á s k ó r u s o k 13. m e g y e i fe s z tiv á lja Z á h o n y b a n . A ta lá lk o z ó n 15 k ó r u s v e t t r é s z t . A B e n c z ú r G y u la T e re m b e n m e g n y ílt K a b u l A d ilo v C s i g a t a j ú z b é g f e s t ő m ű v é s z k iá llítá s a . L e n g y e l a m a tö r f e s tő k a lk o tá s a ib ó l á llítá s n y ílt a P á l G y u la T e r e m b e n .
z e tt e m lé k tá b lá t, a m e ly az u tó k o r s z á m á r a a z 1 9 7 0 -es á r v í z s z i n t j é t j e l z i . 15.
A z O rs z á g o s S z ín h á z i T a lá lk o z ó n C se h o v I v a n o v c . d r á m á j á t m u t a t t a b e a M ó r ic z Z s ig m o n d S z ín h á z tá r s u l a ta .
16 .
A n y í r e g y h á z i 2 1 -e s s z á m ú ö r ö k ö s f ö l d i á lta lá n o s is k o la ö té v e s f e n n á llá s á n a k é v f o r d u ló ja a lk a lm á b ó l f e la v a ttá k a z e lső k ö z té r i s z o b o rk o m p o z íc ió t, m e ly e t K ru p ic z e r A n ta l f a s z o b r á s z k é s z íte tt. É r p a ta k o n m e g a la k u lt a N e m z e ti R a d ik á lis E g y s é g P á r t S z a b o lc s - S z a tm á r - B e r e g m e g y e i s z e rv e z e te . A p á r t e ln ö k e M á rto n L a jo s é r p a t a k i m a g á n g a z d á lk o d ó .
k i
28. A N y í r s é g i R e f o r m á t u s E g y h á z m e g y e k ö z g y ű lé s é n e sp eressé v á la s z to ttá k S ip o s K u n d K ö tö n y r a m o c s a h á z i le lk é s z t, g o n d n o k k á d r. B o d n á r Á k o s o rv o s t. 30.
I s e r lo h n is t d a l ( I s e r lo h n it t v a n ! ) c ím m e l a m e g y e s z é k h e ly e n n a g y s z a b á s ú te s t v é r v á r o s i p r o g r a m k e z d ő d ö tt. M e g n y ito tta k a p u i t S ó s tó n a N e m z e tk ö z i É r e m m ü v é s z e ti é s K is p la s z tik á i A lk o tó te le p .
Má j u s
18.
1.
11. R á k ó c z i F e r e n c n e v é t v i s e l i a n y í r e g y h á z i k ö z é p is k o la i h o n v é d k o llé g iu m .
2.
A lá írtá k a M á té s z a lk a é s N a g y k á r o ly te s t v é r v á r o s r ó l s z ó ló d o k u m e n tu m o k a t. V á ro s i r e n d ő rk a p itá n y s á g g á a v a ttá k a z á h o n y i re n d ő rő rs ö t.
3.
5.
7.
A S z a b o lc s - S z a lm á r - B e r e g M e g y e i T a n á c s ü lé s e . N a p ir e n d e n : a m e g y e k ö z r e n d je , k ö z b i z t o n s á g a ; a t a n á c s o k 1989. é v i g a z d á lk o d á s a . A te s tü le t s a já t k é r é s é r e fe l m e n te tte e ln ö k i tis z té b ő l B á n ó c z i G y u lá t. H . N é m e th K a ta lin g r a f ik u s m ű v é s z a lk o tá s a ib ó l k iá llítá s n y ílt V á s á ro s n a m é n y ban. A z E v a n g é lik u s E g y h á z és a B e s s e n y e i I r o d a lm i T á r s a s á g R e m é n y ik S á n d o r s z ü l e t é s é n e k 100. é v f o r d u l ó j a a l k a l m á b ó l a n y ír e g y h á z i e v a n g é lik u s te m p lo m b a n ir o d a lm i-z e n e i e s te t re n d e z e tt. T is z tú jító k ö z g y ű lé s e n ú j v e z e tő s é g e t v á la s z to tt a K e re s z té n y d e m o k ra ta N é p p á rt m e g y e i, ille tv e n y ír e g y h á z i s z e rv e z e te . A p á r t m e g y e i e ln ö k e d r. S z ilá g y in é C s á s z á r T e ré z ia , ü g y v e z e tő t i tk á r a d r . K a p i tá n y J ó z s e ln é . A n y ír e g y h á z i s z e rv e z e l e ln ö k e S z a b ó A rtú r, titk á r a S z e n ta n d rá s s y P á l. „ F lo e ra ” n é v e n M a g y a r —R o m á n B a r á t i K ö r a la k u lt N y íre g y h á z á n .
C. V á s á r o s n a m é n y b a n m e g a l a k u l t M a g y a r —F i n n B a r á t i K ö r . 11—13. R o m á n i á b a n v e n d é g sz e re p e it
17. V E N D I N F O R M ’90 c í m m e l o r s z á g o s t a l á l k o z ó k e z d ő d ö tt N y ír e g y h á z á n v e n d é g lá tó s z a k e m b e r e k ré s z v é te lé v e l. A s z v e rd lo v sz k l o p e r a h á z m ű v é s z e in e k k o n c e r t j e a n y í r e g y h á z i 4. s z . á l t a l á n o s is k o la d ís z te rm é b e n .
a
19.
21.
S m id t S á n d o r f a f a r a g ó n é p i ip a r m ű v é s z a lk o tá s a ib ó l k iá llítá s n y ílt a p o rc s a lm a i m ű v e lő d é s i h á z b a n . M e g in d u lt a re n d s z e r e s r e p ü l ő já r a t N y ír e g y h á z a és B u d a p e s t k ö z ö tt. E g y e lő re h e ti k é t a lk a lo m m a l, h é tfő n é s c s ü tö rtö k ö n s z á l l n a k f e l , ill. é r k e z n e k a g é p e k .
23.
A m e r ik a i tu r n é r a in d u lt a n y ír e g y h á z i z e n e is k o la P ic c o li A rc h i v o n ó s z e n e k a r a és a C a n te m u s -k ó ru s e g y ik c s o p o rtja .
25.
N y íre g y h á z á n tis z tú jító é rte k e z le te t t a r to t t a S z e rv e z é s i é s V e z e té s i T u d o m á n y o s T á r s a s á g m e g y e i s z e rv e z e te . A m e g y e i s z e r v e z e t ú j e ln ö k e d r. T ö rö k I s tv á n , e l n ö k h e ly e tte s e J u h á s z G á b o r, titk á r a V aszk u n Is tv á n le tt.
26.
M e g y e i n é p tá n c b e m u ta tó t re n d e z te k a V á c i M ih á ly M e g y e i é s V á r o s i M ű v e lő d é s i K ö z p o n tb a n . M e g a la k u lt a T I T J u r á n y i L a jo s E g y e s ü le t. E ln ö k e d r . S z é k e ly G á b o r f ő ig a z g a tó , ü g y v e z e tő ig a z g a tó ja d r. H a r g ita i J á n o s . H o d á s z o n a V a tik á n v á ro s b ó l é rk e z ő v e n d é g e k je le n lé té b e n fe ls z e n te lté k a z t a k ő k e r e s z te t, a m e ly e t a c ig á n y o k k é s z íte tte k a g ö r. k á t. k á p o ln a ré sz é re .
27.
A m á s o d ik v ilá g h á b o rú á ld o z a ta in a k e m lé k é re ,,Á l d o z a t a i n k ” c ím m e l iro d a lm i ö s s z e á l lít á s t m u t a t o t t b e a M ó ric z Z s ig m o n d S z ín h á z tá r s u la ta . A z e lő a d á s b e v é te lé t a z e m lé k m ű f e lé p íté s é r e a já n lo ttá k fe l. T is z a s z a lk á n m e g n y ílt a B a lá z s F e re n c n e v é t v is e lő b e r e g i n é p m ű v é s z e k h á z a . T is z a lö k ö n a S z e n t F e r e n c S e b e i ró m a i k a to lik u s te m p lo m k e r t jé b e n a tis z a lö k l
K o lo z s v á ro n é s T o rd á n a N y ír s é g tá n c e g y ü tte s .
14. L e l e p l e z t é k a s z a t m á r - b e r e g i t á j v é d e l m i k ö rz e t b e m u ta tó te rm é n e k fa lá n e lh e ly e
D a lo s ta lá lk o z ó T is z a v a s v á r ib a n .
20. F e l a v a t t á k N y í r e g y h á z á n a z 1 9 8 9 -b e n a l a k u lt é s n y íre g y h á z i k ö z p o n tta l m ű k ö d ő M a g y a r S z ív a la p ítv á n y e lső s z ű r ő á llo m á s á t.
b e re g i
13. D o m b o r m ű v e t l e p l e z t e k l e a n a g y k á l l ó i r e f o r m á tu s te m p lo m b a n . A z id ő s G ö rö m b e i P é te r e s p e r e s t é s if j. G ö rö m b e i P é te r le lk é s z t á b rá z o ló m ű v e t T ó th S ándor s z o b rá s z m ű v é s z k é s z íte tte . E m lé k m ű v e t a v a tta k a m á s o d ik v ilá g h á b o r ú h ő s i h a l o ttj a in a k e m lé k é r e N y írc s a h o ly b a n .
A B e n c z ú r G y u la T e r e m b e n m e g n y ílt S i p o s Z s ó fia f e s tő m ű v é s z tá r la ta . Ü jr a h e ly é r e k e r ü lt N a g y e e s e d e n a z O r s z á g z á s z ló e m lé k m ű .
373
in te rn á ló tá b o rb ó l s z á rm a z ó s z ü n te té s é re k e r ü l t so r. 28.
29.
e m lé k k ő
be
A
P á l G y u la T e re m b e n m e g n y ílt a k o v á c s m e s lc re lc . n é p i ip a r m ű v é s z e k a lk o tá s a ib ó l n y ílt k iá llítá s .
M e g a la k u lt a V a s v á ri P á l T á r s a s á g n y ír e g y h á z i ta g o z a ta . A K e re s z té n y d e m o k r a ta N é p p á r t S z a k o ly k ö z sé g b e n m e g a la k íto tta h e ly i c s o p o rtjá t. A
F ü g g e tle n
K is g a z d a
P árt
n y íre g y h á z i
s z e r v e z e té n e k t i s z tú jí tó n a g y g y ű l é s e . E l n ö k n e k N a g y Is tv á n t, titk á rn a k J a k a b S á n d o r t ás K á n to r Z o ltá n t, ü g y é s z n e k d r. N a g y K á r o ly t v á la s z to ttá k . Ü g y v e z e tő a le ln ö k L á s2 ló fi A ttila . 31. A M a g y a r B e l g y ó g y á s z T á r s a s á g é s z a k k e le t-m a g y a ro rs z á g i s z a k c s o p o rtja tu d o m á n y o s ü lé s t ta r to tt M á té s z a lk á n . A k o n fe r e n c ia a g a s z tro e n te ro ló g ia , a h e m a to lö g ia a k t u á l i s k é r d é s e i v e l f o g l a l k o z o t t . Ö s s z e á llíto tta :
O ro sz S z ilá rd
íELYifctí*;
Á ra: 22,- F »
ütmm
KÖVETKEZŐ SZÁMAINK TARTALMÁBÓL
NAGYKÁLLÓI VITA A VASÜTÁLLOMÁSRÓL ★
NAGYHALÁSZ A XVI. SZÁZADBAN ★ KÖZIGAZGATÁS — ÖNKORMÁNYZAT ★ EGY SZABOLCSI KISBIRTOKOS A POLITIKAI VÁLTOZÁSOK KERESZTTÜZÉBEN