Gál Péter József: Nagyszekeres A 4134. sz. úton, amit vasútvonal vág át, előbb Nagyszekeresre térünk. A Szatmárierdőháton, a Gőgö patak partjain fekvő hajdan egyutcás faluban, egy kis szigeten vár ránk a község messze földön híres temploma. Az 1052 hektáros település újabb részei egyetlen utca folytatásaként épültek ki. A falu sosem volt gazdag, mert jobbára zsellérek lakták, 1717-ben a hazánkba utoljára betörő tatárok is feldúlták. Ma a soros elrendezésű, keskeny szalagtelkeken 199 lakásban 599 lakos, főként mezőgazdaságból él, jellegzetes terményük az alma. Mivel a falu átépült, nincsenek említésre méltó népi építészeti értékei. A múlt nagycsaládi rendszerére csak az egy telken néhol még álló 2—3 kórház emlékeztet. A főút mellé települt község egy általános iskolát tart fenn.
Nagyszekeres. Ref. templom. A kapuk és a szentségfülke
Történelme: Régies névalakja, "Zekeres"arra utal, hogy a szatmári várispánsághoz tartozó falu első lakóit lótartásra, fuvarozásra kötelezték. A Kis előtag megkülönbözteti a közeli Nagyszekerestől, amellyel a története nagyon szorosan összefonódott. Először 1181bcn említik az okiratokban. Ősi birtokosa a Szekeressy család volt. 1332-ben már elég nagy község lehetett. 1393-ban a Kölcseyek, 1402-bcn a Rozsályi Kunok, 1421-ben pedig a Domahidyak szereztek benne részt, amit a család 1446-ban zálogba adott az Újhelyieknek. A XV. században a Kölcsey, a Kömörcy, Bormissza, Czégónyi és az Újhelyi család volt a földesura. 1507—1516 között királyi adománnyal jutott hozzá Báthori András, Kende Péter és Zoltán János. 1524-ben Drágffy János a rozsályi uradalmához csatolta a Rozsályi Kunok részét, azonban Drágfy György utód nélkül hunyt el, ezért 1555-ben a Rozsályi-család visszakapta a részét. Királyi adománnyal 1630-ban Módossy Imre, 1642-ben Kölcsey Péter, 1672-ben gróf Zinzendorff kapta (ö kastélyt is építtetett itt, aminek a romjai a XIX. században még láthatók voltak); tőle Du Jardin örökölte. 1717-bcn a tatárok felégették a falut. A XVIII. században a Domahidy, Pongrácz, Morvay, Fogarassy, Isaák, gróf Majláth, Ajtay, Osváth és Mándy, a XIX. században ugyan ezek voltak a birtokosai. A szabadságharc után báró Haynau és Vállyi János, később az ö örököseik bírták. Szatmár vármegye első katonai leírói 1782—85 között a következőket jegyezték föl róla: Nagy áradáskor a helységen keresztülmenő mocsár (a Gögö csatorna) lefolyik, nyáron teljesen kiszárad. Majtis falu kissé ritka tölgyerdő övezi, a rétjei szárazak. Az országúton, amely a településen megy át, nagyon rozoga híd van. Fényes Elek Geographiai szótárában a XIX. század közepi állapotot örökítette meg: falu Szatmár vármegyében, földje kövér, rétje nem nagy, de erdeje meglehetős; 298 lakosa van. Nagyszekerest a Szatmár vármegyei monográfia kisközségként mutatta be a Szamosközön 93 házzal és 516 lakossal, 1828 hold határral. A XX. század elején nagyobb birtokosa az Isaák család volt, amelynek "úri-lakában, 1822-ben az egész vármegye református traktusai gyűlésre jöttek össze". Kis- és Nagyszekeres közül többnyire Nagyszekeres volt népesebb község.
Nagyszekeres. Ref. temető. Sólyom Jozefa síremléke. 1819
Nagyszekeres kilencoszlopos, szoknyás, árkádos, galériás harangtornya 1973-ban
A Szatmári-síkságon, a Szamoshát és az Erdőhát átmeneti sávjában, Fehérgyarmattól délkeletre fekvő község Nagyszekeres. A település közepénél, a Gögő-Szenke patak által körbeölelt kis kerek szigeten református felekezetű, gótikus, toronytalan templom és ennek nyugati végfalához rövid csatlakozó, átjáró tornácos nyaktaggal kapcsolódó fa harangtorony áll, A fás, bokros szigeten a néhány régebbi síremlékkel körülvett épületek rendkívüli hangulatos, egyedüli szépségű, magos esztétikai értékű, felülmúlhatatlan becses műemléki építészeti együttest alkotnak, különösen, amióta a harangtorony rekonstrukciója befejeződött, A harangtorony közepes méretű. A templomtető gerincén túlnyúló süvegcsúcsa azzal összehangolt, arányos magasságú, a torony struktúrája kilencoszlopos. Talpgerendákra épült, Tornácos szoknyával, zömök toronytörzzsel, szélesebb kiálló, árkádos, galériás harangházzal, négy fiatornyos karcsú süveggel rendelkezik. A XVIII. századi barokkos, népies torony eredetileg fiatornyos volt, majd jó ideig ezek hiányoztak, mígnem a nyolcvanas évek közepén történt teljes műemléki rekonstrukció során a tetők újbóli zsindelyezésével és egyéb munkálatokkal együtt a kis tornyok is visszakerültek eredeti helyeikre. Valaha két harangja volt. Ma csak egyetlen, nagyobb méretű fatengelyes harangot hord, amely a galéria könyöklő magasságában leng, modern távirányítású, elektromos működtetésű. Az összekötő folyosó nélkül, a torony négyzetes alaprajzú. Szerkezeti alkotóit tekintve tömör, vaskos jellegű, mivel talpgerendarácsa és minden felmenő. Oszlopa vastag, erős méretű. Ferde támaszai, dúcai és a több szinten merevítő andráskeresztjei a struktúrát tovább sűrítik. Az ily módon bonyolult, de szakmailag igen jól összeácsolt, stabilan álló tartóváz között eredetileg két egyenes korú, eltérő tengelyirányú beépített falépcső vezetett fel a harangházi padlószintre. A rekonstrukciónál ezt elhagyták és úgyszintén elmaradt a felső padlózat is, nyilván a nagyszámú érdeklődő esetleges veszélyeztetésének elkerülése érdekében. Ma tehát nincs meg a feljáró lépcső és hiányzik a galéria padlózata is. A tíz darabból lévő talpgerendázat a másutt is megszokott rendszerben, egysíkba lapoltan fekszik a talajszinten az idomtalan termésköveken. A kilenc, egyenlő közű négyzethálóba állított, magas toronyoszlop közül a centrumban álló császárfa a leghosszabb szerkezeti elem, mivel a talpazattól egészen a süvegcsúcsig tart. Ez azonban két darabból készült és a harangház volt padlózatának síkjában van toldva. A szoknyát tizenhat darab rövidebb oszlop képezi. Helyzetük követi a főoszlopokat. Az oszlopokat a talpgerendákhoz minden lehetséges irányban, rövid, ferde támaszok rögzítik. A szoknyaoszlopok felső végét koszorúgerendakeret tartja egybe, amely kerethez a talpgerenda rácsozattal megegyező rendszerű vízszintes
kötőgerendaháló kapcsolódik. Ezek mindegyike a főoszlopokhoz lapolódik és így jó vízszintes síkú merevítést biztosít. A harangház volt padlószintjénél az előbbihez hasonló, vízszintes kötőgerenda rend-szer található, de ezeknek a végei túlnyúlnak a toronytörzs külső síkján, mivel ezek hordják a kiálló galéria körbevezetett gerendakeretét, illetve az erre állított galériaoszlopokat. Itt meg kell jegyezni, hogy a galériaoszlopok kiosztása jelentősen eltér a mögöttük lévő toronyoszlopok rendszerétől és nem követi a szoknyaoszlopokét sem. Mivel a galéria oldalanként a sarokoszlopokból és a közöttük egyenletesen, azonos közökkel elhelyezett, három közbenső oszlopból készült és így négy, azonos méretű közzel rendelkezik. Ez az arányos és egyenletes közű nyílásrendszer nyugodt hatású és magas esztétikai értékű, merészen eltér a mögöttes tartószerkezetektől. Ezt a hatást rendkívül megnöveli a galériaoszlopoknak a homlokzaton látható részein, valamint a könyökfákból képzett árkádíveken alkalmazott rusztikus, díszes, népies faragás. A toronyoszlopokat három egymás feletti szinten stabilizálják andráskeresztek. A legalsó andráskeresztszárak a toronytörzsből kinyúlnak a szoknyaoszlopokig és itt, a szoknyakoszorú alatt adják át oldalirányú támasztó erőiket. Ezek felső végei a toronytörzs közepének magasságában érik el a szemben lévő szélső főoszlopokat. A második szintű andráskeresztek a harangház alatt merevítenek. A legfelső andráskereszt kikötések magában a harangházban vannak és ezek is csak a főoszlopokat kapcsolják össze, a galériaoszlopokhoz nem érnek. A toronyoszlopok és a galériaoszlopok felső végeit a süvegtető székének vízszintes kötőgerenda-rendszere rögzíti. Minden tartószerkezeti elem keményfából készült és négyszögűre van bárdolva. A csomópontokat színvonalas ácskötések képezik. Az összetartozó elemeket ácsjegyek jelölik. A csatlakozásokat keményfából faragott szegek rögzítik. A harangház feletti tető három elemből tevődik össze: az alsó, négyzetes ereszvonalú, lapos és alacsony vízcsendesítő részből, az ebből kinövő nyolc-szögű magas, a csúcsban már kör keresztmetszetűre váló hegyes gúlaidomból továbbá a vízcsendesítő tetőélein, a sarkokra kiültetett fiatornyokból. Mind az öt toronycsúcs kiálló császárfája bádogborítású, rajta gömbök, vitorlazászlók és legfelül térbeli csillagok. A süveg csüngőeresze közepes kiállású. A galéria és a torony sarokoszlopai közé elhelyezett, négyzetes fiatornyok négyoszloposak, négyoldalú állóhasáb törzsekkel rendelkeznek. Oldalaik a tornácnyílásokig függőlegesen deszkázottak. A deszkák felső végei vízszintes lécszegélyezéssel záródnak. A négyzetes ereszű és négyoldalú kis, alacsony tetősüvegek is rendelkeznek rövid vízcsendesítő sávokkal. A fiatornyok tetői jó ereszkiállásúak.
Az építmény formai megjelenését gazdagító, dominánsan jelentkező, erősen kiálló galéria térdfala, a galériaoszlopok külső síkjában fektetett, függőleges helyzetű fenyőfa deszkázat. A mélyen lelógó deszka-végek mindegyike lefordított, stilizált, zömök tulipán formát képez, amely a széleknél alkalmazott kifűrészelésekből adódik. Ezek egymás mellett igen díszes mintasort adnak, napfényben az árnyékhatósuk csodálatosan tűnik elő a toronytörzs zsindelyezésen. A deszkázat felső éleit léc szegélyezi és könyöklődeszka takarja. A szoknya és a fából lévő, hasonló szerkezetű összekötő folyosó oldalai, mintegy kétharmad magasságig, függőleges deszkaborítást kaptak. Felül ezeket deszka könyöklőkeret zárja le. Az összekötő folyosóra, annak déli oldalán elhelyezett, egyszárnyú deszkaajtón lehet bejutni. Itt balra közvetlenül a szoknyatérbe juthatunk, míg jobbra a templomajtó érhető el. Mind a szoknya, mind a nyaktag azonos magasságú deszkázata felett az ereszig, jó kitekintést biztosító, arányos magasságú tornácnyílás-sor található. A széles ereszkiállású, közepes hajlású szoknyatető elől, az átjáró tetejével összefüggően, egy síkban fekszik. A szoknyatető, a belőle kiemelkedő zömök toronytörzs, továbbá a süvegek és a nyaktag tetőfelületein, a rekonstrukció óta fa zsindelyfedés díszlik. A lécezésre szegezett zsindelylapok egyszerű téglalap alakúak, viszonylag rövidek, aminek következtében a képzett sorok sűrűk, arányosak, mozgalmas raszterűek, kedvezőbbek, mintha hosszúak lennének. Az ereszeknél lévő dupla kezdősorok felső rétegének lapjai kihegyezettek. A szoknyatető zsindelyezése szép nagy ívben, lágyan fut fel a toronytörzs oldalaira és burkolja azt egészen a galéria volt padlózatáig. A tetőélek és a törzs sarokképzései már határozottabbak, de finoman mívesek különös, hogy az összekötőtag tetőgerince a templom tűzfala felé kissé lejt. A tornyot villámhárító védi.
Nevezetességei: A községnek már volt temploma 1315-ben is, de nem tudjuk, hogy az mikor pusztult el. Ama látható támpilléres, egyhajós református templom a Gőgö és Szenke patakok által közrefogott mesterséges szigetre épült 1500 után, későgótikus stílusban. A néphagyomány szerint 1717-ben a tatárjáráskor a falu lakói mind bemenekültek a templomba, a tatárok azonban észrevették és ott ölték meg őket. A templomot 1771-ben állították helyre, akkor készült a hajó és a szentély festett sík famennyezeíe is. A karzat két oszlopon nyugszik. Nagyon szép a zömök, kehely alakú szószéke, amelynek hangvetőjét két oszlop tartja. Felette háromlépcsős, csipkeszerűen faragott, áttört díszíti korona. A templomhoz cinteremmel kapcsolódik a nyugati oldalán álló fa harangtorony, amely valószínűleg a XVIII. század második felében épült. A toronytest és a törzs zömök, fazsindelyes burkolatú. A karcsú sisakra az 1970-es években állították vissza a korábban elpusztult négy, zsindelyes sisakú fiatornyot. A templom az 1980-as évekbeli műemléki feltárás és helyreállítás után új padokat kapott. A déli bejárata előtt két klasszicista obeliszk látható az 1830-as évekből, a háborús
emlékművet az utóbbi években adták át.
Nagyszekeres. Ref. templom. Hajóbelső karzattal
Természeti értékei: A Gőgő-Szenke csatorna és távolabb, délnyugati irányban a Szamos.
Nagyszekeres. Református templom. Úrasztali kendő. 1748