FONTOS, HOGY MINDENKI TUDJA!!! A KITELEPÍTÉSTŐL AZ ÚJ HAZÁIG Ezer szállal összekötve: A németek a közép-európai országokban évszázadokon át fontos szerepet játszottak nem csupán a társadalmi, gazdasági fejlődésben, hanem termékenyítően hatottak a kultúra minden területén. Magyarországon az olasz közvetítés mellett hagyományosan a német volt az, amelyen keresztül ezer szálon kapcsolódott hazánk Európa nyugati feléhez. E közvetítésnek a sokszínűség és az állandóság volt a két legfontosabb tulajdonsága. A németek keze nyoma ma is látható a nyilvános élet szinte minden területén, jelen voltak és formálták a magyar ipart, mezőgazdaságot, idegenforgalmat, gasztronómiát, építészetet, tudományt, a művészeteket, a sportot, sőt még a magyar nyelvet is. Csak néhány kiemelkedően fontos közismert személy közülük, akikre büszkék vagyunk: Aulich Lajos, Bajor Gizi, Blaha Lujza, Brunszvik Terézia, Dreher Antal, Erkel Ferenc, Gárdonyi Géza, Gratz Gusztáv, Gundel János, Hauszmann Alajos, Herczeg Ferenc, Jászai Mari, Kugler Henrik, Liszt Ferenc, Márai Sándor, Mechwart András, Mindszenty József, Munkácsi Mihály, Puskás Ferenc, Radványi Géza, Semmelweis Ignác Fülöp, Steindl Imre, Törley József, Ybl Miklós, stb.
Kitaszítás: Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. december 29-én jelentette meg és léptette hatályba a németek kitelepítéséről szóló rendeletét. Ez utóbbi kitelepítésre kötelezte mindazokat, akik az 1941. évi népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek, vagy német anyanyelvűnek vallották magukat, továbbá akik tagjai voltak a Volksbundnak, vagy a Fegyveres SS-nek. A kitelepítési rendelet végrehajtásában a Belügyminisztérium korlátlan hatalmat kapott. A falusi elöljáróságok a Belügyminisztérium által rendelkezésre bocsátott adatok alapján állítottak össze listáikat, amelyeket aztán kifüggesztettek. Az ötnapos fellebbezési határidő lejárta után meghozták a végleges határozatot. A kitelepítési kormánymegbízottak csak a belügyminiszternek feleltek, és nem vették figyelembe a helyi hatóságok kifogásait sem. Nagy elégedetlenséget váltott ki, hogy az SS-be 1944-ben kényszersorozottakat hasonlóan bírálták el, mint az 1942-1943-ban önként belépőket. Előfordult, hogy valamely családtag Volksbund-tagsága miatt az egész családot büntették. Az első áttelepülő csoportot 1946. januárjában vagonírozták be Budaörsön. Hat héten belül Budaörsről összesen hét transzport indult útnak Németországba.
Magyarországról közel 110 000 személyt telepítettek ki. 1948. júniusáig a német kitelepítettek és elüldözöttek száma meghaladta a 200 ezret. Családok ezreit, emberek százezreit 1946. nyaráig
tették tönkre, földönfutóvá.
Beilleszkedés az új hazában: A Magyarországról elűzött és Németország nyugati tartományaiba áttelepített németek tevékeny részt vállaltak befogadó országuk, új hazájuk háború utáni felépítésében. A háború sújtotta városokban, falvakban igen nehéz feladatot jelentett ezeknek az embertömegeknek lakhatáshoz juttatása. Ezért a kezdeti években gyűjtőtáborokban, átmeneti lakásokban helyezték el. Ez átmenetileg feszültségekhez vezetett a jövevények és a régi lakosság között. Enyhítette a nehézségeket, hogy a kommunák hamarosan olcsó építési ingatlanokat bocsátottak az emberek rendelkezésére, akik csoportokban összefogva saját lakásokat építettek maguknak. Általánosságban is érvényes volt, hogy szinte semmi nem volt számukra előkészítve. élelmiszerrel való ellátásuk nagy problémát okozott a hatóságoknak, amelyek ezt úgy próbálták áthidalni, hogy kezdetben nem az amúgy is szétbombázott városokban, hanem vidéken igyekeztek elhelyezni őket, ahol az élelmiszerellátás mégis valamivel könnyebbnek tűnt. Vidéken azonban kevés munkalehetőség akadt és az életkörülmények is alapvetően mások voltak, mint amihez a magyarországi németek otthon hozzá voltak szokva. Más volt a nyelv, mint amelyet ismertek. Otthon nem az irodalmi német nyelvet, hanem csak annak egy-egy nyelvjárási és csak beszélt, de nem írott variánsát használták. A hazai németség túlnyomó többsége igen vallásos római katolikus volt, Németországban ezzel szemben gyakorta teljesen protestáns vidékre kerültek, ahol nem voltak templomaik. Ezer további különbség növelte a távolságot a kitelepítettek és az őslakosok között: kulturális hagyományaik, öltözködésük, étkezési szokásaik, életvitelük mind-mind eltérőek voltak. Gyors gazdasági és társadalmi integrációjukra ilyen körülmények között nem lehetett számítani. És a lehetetlen mégis sikerült: megfeszített, kemény munkával az egykori magyarországi németek új hazájukban is bizonyítottak. Nem csupán hasznos polgárai lettek Németországnak, de oroszlánrészt vállaltak a német gazdasági csoda megvalósításában. A közéletben is megtalálták helyüket, hamarosan egyesületeket, gyűjteményeket, kutatóintézeteket hoztak létre, amelyek segítségével életben tartották, ápolták hagyományaikat. De nemcsak a maguk javára tették ezt. Soha nem feledkeztek meg egykori hazájukról, amelyet lehetőségeik szerint támogattak, partnerkapcsolatokat hoztak létre, hídként dolgoztak és dolgoznak a két ország kapcsolatainak fejlődésén, amint ezt az 1950-ben, Stuttgartban elfogadott Nyilatkozatban korán kifejezésre juttatták.
Befogadók: A Németország nyugati részébe kitelepített magyarországi németek többsége DélNémetországba került. 1950-ben 210.000-en éltek hazájukon kívül, ebből 175.000 a Német Szövetségi Köztársaságban, 10.000 az NDK-ban, 20.000 Ausztriában
illetve kb. 5.000 a tengerentúli országokban, elsősorban az USA-ban és Kanadában. Ezen belül is a döntő többségnek, mintegy 150.000 személynek lett új hazája Baden-Württemberg tartomány. Mindebből érthető e tartomány kitüntetett szerepe az egykori magyarországi szervezeteinek megalakulása szempontjából is. Münchenben és Stuttgartban alapították meg országos szintű egyesületeiket, amelyek 1980-ban egyesültek. Alapvető fontosságú volt azonban, hogy a háború után létrejött új dél-német tartomány, Baden-Württemberg befogadta a hazájukból elmenekült németeket és gyámságot vállalt felettük. Erre 1954. szeptember 11-én került sor Esslingenben. Dr. Gebhard Müller miniszterelnök adta át az erre vonatkozó okiratot, az abban foglalt és vállalt kötelezettségeknek azóta is hűségesen eleget tettek az utána következő miniszterelnökök. A tartomány által mutatott modell azóta számos követőre talált az alsóbb igazgatási szinteken is: több mint 130 község illetve város tart fenn partnerkapcsolatot magyarországi községekkel.