Ézs 29,15-24 A harmadik jaj „Jaj azoknak, a kik az Úrtól mélységesen elrejtik tanácsukat, és a kik a sötétségben szoktak cselekedni, mondván: Ki lát minket és ki ismer minket? Mily együgyűek vagytok! Avagy a fazekas olyan, mint az agyag, hogy így szóljon a csinálmány csinálójának: Nem csinált engem! és az alkotmány ezt mondja alkotójának: Értelmetlen! Nemde kevés idő multán a Libánon termőfölddé lesz, és a termőföld erdőnek tartatik? És meghallják ama napon a siketek az írás beszédeit, és a homályból és sötétből a vakoknak szemei látni fognak. És nagy örömük lesz a szenvedőknek az Úrban, és a szegény emberek vígadnak Izráel Szentjében. Mert a kegyetlen elveszett, és a csúfoló elpusztult, és kivágattak a hamisságnak minden őrei, Kik az embert elítélik egy szóért, és tőrt vetnek annak, a ki őket a kapuban megfeddi, és elejtik csalárdul az igazat. Ezért így szól az Úr Jákób házáról, Ő, a ki megváltá Ábrahámot: Nem szégyenül meg többé Jákób, és nem sáppad meg többé az ő orczája. Ha látni fogják gyermekei kezeim munkáját közöttük, megszentelik nevemet, megszentelik Jákób Szentjét, és félik Izráel Istenét. És megismerik a tévelygő lelkűek az értelmet, és a kik zúgolódnak, tanulságot tanulnak.” Bevezetés Ez a „jaj”, amit a 15. versben olvastunk, egy sorozatból való. A 28. résztől hat „jaj” következik egymás után. Az első: „…jaj, Efraim részegeinek…” (Ézs 28,1), aztán a következő: „jaj Árielnek…” (Ézs 29,1), ez Jeruzsálemről szól, és most a harmadikat olvastuk: „Jaj, azoknak, akik az Úrtól mélységesen elrejtik tanácsukat, és akik a sötétben szoktak cselekedni” (15. vers). Egyrészt erről a jajról olvastunk ebben a szakaszban, de másrészt pedig Isten ígéreteket ad arról, hogy áldott idők fognak következni Izraelre. Ennek az Igének szólnék a prófétai, és utána pedig a személyes vonatkozásáról is. Sötétség és gonoszság Először a prófétai üzenetéről. Isten jajt hirdet azoknak, akik úgy gondolták, hogy nem látja Isten a tettüket. Nem látja Ő azt, hogy milyen tanácsok fordulnak meg a fejükben és a szívükben. Ezeket az Istentől elrejtett tanácsokat aztán a sötétben véghez is vitték. Ez prófécia is egyúttal, nem csak az akkori kornak a leírása. Az emberiség egyre inkább ilyenné vált, akkor is ilyen volt már, de mind súlyosabb formában jelenik ez meg, hogy az ember mélységesen elfordul Istentől, és sötét dolgokat cselekszik a sötétségben. Először az ember elrejtőzött az Úr elől. Már Ádám is, amikor vétkezett, az volt az első cselekedete, amikor meghallotta Isten szavát, hogy elrejtőzött. Azután igyekezett az ember a gondolatait, szívének tanácsait, cselekedeteit is mélységesen elrejteni Isten elől. Ez odáig jutott napjainkban, hogy az embereknek a nagy része teljesen önállósította magát Istentől. Sőt, még tovább ment, és egyesek Istennel egyenrangúnak képzelik magukat, magukat gondolják Istennek. E világ istene nagyon támogatja ezt, mert a sátáni lázadás is innen indult ki, hogy az ördög azt mondta, hogy fölibök hágok a felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz. Ahogy nőtt az emberiség okossága, nem bölcsessége, csak az eszének az okossága, ami megmutatkozott abban, hogy a tudomány és a technika egyre nagyobb lett, de maga az ember egyáltalán nem lett bölcsebb, sőt, egyre inkább bolonddá vált, mert egyre távolabb került Istentől. Azt mondja itt az Ige, úgy olvastuk, eljön az idő, amikor Isten nem tűri tovább ezt a gonoszságot, és elveszti a gonoszt cselekvőket. Ahogy olvastuk: „Mert a kegyetlen elveszett,
és a csúfoló elpusztult, és kivággattak a hamisságnak minden őrei. [Múlt időben mondja, de ez egy prófécia a jövő időre.] Kik az embert elítélik egy szóért, és tőrt vetnek annak, a ki őket a kapuban megfeddi, és elejtik csalárdúl az igazat” (20-21. vers). Mikor következik ez majd be? Eddig az egész emberiség történetében ez még nem következett be. Még mindig a gonoszok uralkodnak. Még mindig úgy van, ahogy a zsoltáros írja, hogy már-már meghanyatlottak a lábaim, látván a gonoszoknak jó szerencséjét, hogy halálukig nincsenek kínjaik, és erejük állandó (Zsolt 73). Mikor következik ez be, amikor a kegyetlent elveszti Isten, elpusztítja a csúfolót, kivágatnak - a Károli így fordítja: a hamisságnak minden őrei, az új fordítás azt mondja, hogy akiknek gonoszságon jár az eszük? Mikor fog ez bekövetkezni? Az ezeréves királyságban. Az ezeréves királyság áldásai Akkor, az ezeréves királyságban még más is megvalósul ebből a próféciából, amit itt olvastunk. Például: „Nemde kevés idő multán a Libánon termőfölddé lesz, és a termőföld erdőnek tartatik?” (17. vers). Itt arról beszél az Ige, hogy a föld, ami átok alá került az ember bűne miatt, felszabadul majd ez alól az átok alól, visszanyeri termőképességét, akkor azt mondta a bűnesetkor Isten, ne adja neked többé a föld az ő termő erejét, töviset és bogáncskórót teremjen. Itt visszanyeri termőerejét, termőképességét, ez sokkal nagyobb lesz, annyira, hogy ahogy itt mondja az Írás, hogy a Libánon, amit akkor elpusztított az ellenség, termőfölddé lesz. Ami most termőföld, az még gazdagabb lesz, erdőnek tartatik. Egy másik helyen is írt erről próféciát Ézsaiás: „Míglen kiöntetik reánk a lélek a magasból, és lészen a puszta termőfölddé, és a termőföld erdőnek tartatik” (Ézs 32,15). Még sok más prófécia vonatkozik erre, hogy hogyan kapja vissza a föld azt a termőerejét, képességét, amit Isten kezdettől fogva szánt neki. Ez is az ezeréves királyságban teljesedik be. Azután itt van még: „És meghallják ama napon a siketek az írás beszédeit, és a homályból és sötétből a vakoknak szemei látni fognak” (18. vers). Vagyis beteljesedik az, ami most rajta van Izráelen is, rajta van az egész emberiségen is, minden hitetlen emberen, amit így olvastunk: „Ámuljatok és bámuljatok, vakítsátok magatokat és megvakultok! részegek, de nem bortól, tántorognak, de nem részegítő italtól. Mert rátok önté az Úr a mély álomnak lelkét, és bezárta szemeiteket, a prófétákat, és fejeiteket, a nézőket befedezte. És lesz minde látás néktek, mintegy bepecsételtetett írás beszédei, a melyet oda adnak egy írástudónak, mondván: Olvasd, kérlek, és ő szól: Nem tudom, mert bepecsételtetett” (Ézs 29,9-11). Ennek a szellemi vakságnak, és szellemi süketségnek vége lesz: „És megismerik a tévelygő lelkűek az értelmet, és a kik zúgolódnak, tanulságot tanulnak” (24. vers). Amit itt leírt Ézsaiás próféciában, ez részben beteljesedett már akkor, amikor az Úr Jézus Krisztus testben eljött a földre. De csak részben. Tudniillik, amikor itt azt mondja az Ige, hogy meghallják ama napon a siketek az írás beszédeit, és a homályból, a sötétből a vakok szemei látni fognak, ez testi értelemben beteljesedett, amikor az Úr Jézus jött. Amikor azt kérdezte keresztelő János a tanítványain keresztül az Úr Jézustól, hogy te vagy-e az, aki eljövendő, vagy mást várjunk? Akkor az Úr Jézus a következőt üzente neki: „És felelvén Jézus, monda nékik: Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, a miket hallotok és láttok: A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztúlnak, és a siketek hallanak; a halottak föltámadak, és a szegényeknek evangyéliom hirdettetik” (Mt 11,4-5). Igen, hallanak a siketek, és látnak a vakok, de szellemileg Izráel összességében, egy néhány ezer kivételével, akik hívőkké lettek, mégis szellemileg siketek és vakok maradtak. Mondja is nekik az Úr Jézus, mikor megkérdezték, hogy hát mi is vakok vagyunk-e? Azt mondja, ha vakok volnátok, nem volna bűnötök. Ámde mivel azt mondjátok, hogy látunk, a ti bűnötök megmarad. Viszont az ezeréves királyságban szellemileg is be fog teljesedni. Testileg is, de szellemileg is. Ha jobban megfigyeljük, ezt írja: „És meghallják ama napon a siketek az írás beszédeit…” (18. vers). Meghallják az írás beszédeit. Tehát ami be volt pecsételtetve, és hiába adták oda az
írástudóknak, hogy olvasd, a betűket látták, de az értelme be volt pecsételve előttük. Akkor kinyílik az értelme. És miért? Azért, amit olvastunk: „Míglen kiöntetik reánk a lélek a magasból…” (Ézs 32,15). Tehát Isten rájuk árasztja az Ő Szellemét, mint ahogy más próféciákban, például Ezékiel könyvében, hogy új szívet adok nekik, és új szellemet, elveszem testükből a kőszívet, és adok nekik hússzívet. Akkor majd az ezeréves királyságban meg fogják érteni Istennek az Igéjét. Meg fogják hallani az írásnak a beszédeit, és a szemük megnyílik, hogy lássák Krisztust mint Isten Fiát hatalmas Királynak, és lássák Istennek a munkáját. Nem lesz többet előttük ez bepecsételve. Ezt olvastuk: „És nagy örömük lesz a szenvedőknek [vagy az újabb fordítás szerint az alázatosaknak. Nem mond ellent egyébként, hogy szenvedő meg alázatos, majd mindjárt szólok egy néhány szót róla. Tehát nagy örömük lesz a szenvedőknek, alázatosaknak] az Úrban, és a szegény emberek vígadnak Izráel Szentjében” (19. vers). Az Úrnak fognak örvendezni az alázatosak is, a szenvedők is, meg a szegények is. Tehát nem annak fognak örvendezni a királyságban, hogy a föld visszakapta jó termőerejét. Nem a földi áldásoknak fognak örvendeni, nem a testi egészségnek, hogy a vakok látnak, a sánták járnak, a siketek hallanak, hogy nem lesz beteg közöttük, hanem annak örülnek, aki adta. Jézus Krisztusnak. Az Úrban fognak örvendezni, Izrael Szentjében. Azt olvastuk: „Kik az embert elítélik egy szóért, és tőrt vetnek annak, a ki őket a kapuban megfeddi, és elejtik csalárdúl az igazat. Ezért így szól az Úr Jákób házáról, Ő, a ki megváltá Ábrahámot: Nem szégyenül meg többé Jákób, és nem sáppad meg többé az ő orczája” (21-22. vers). Ez is a királyságban teljesedik be mint prófécia, hogy többé nem szégyenül meg Jákób. Tudniillik az ezeréves királyság után, miután a maradék Jézus Krisztusban örvendezett, többé nem engedi Isten, hogy szégyent valljanak. Izráel többet nem fog szégyent vallani. Eddig nagyon sok szégyent vallottak a bűneik miatt. Engedte Isten, hogy az ellenség letiporja, engedett szegénységet, engedett betegségeket, engedte, hogy megvessék, hogy gyalázzák, hogy bántsák, hogy irtsák őket, a bűneik miatt. De azt mondja az Úr: többet nem fog megszégyenülni. Vagyis nem tapodja le többet az ellenség, nem szegényednek el, és ennek ez lesz az oka, hogy a szívük lett az Úré. Szemben azzal, ami eddig az oka volt annak, hogy mindig szégyenkezniük kellett: „És szólt az Úr: Mivel e nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmök betanított emberi parancsolat lőn” (13. vers). De ekkor már nem a szájukkal közelítenek Istenhez. Nem külsőleg, hanem a szívükkel, mert új szívet, új szellemet kapnak. Kérdezhetnénk, lesz még az ezeréves királyság után támadás Izrael ellen? Lesz. Akkor lesz a legnagyobb támadás. Mindent összeszed az ördög, mikor eloldatik ezer év után, és fellázítja a föld szélén lévő nemzeteket, a Gógot és Mágógot, akik összegyűlnek majd Jeruzsálem alatt, akiknek száma, mint a tenger fövenye. El akarják pusztítani, és Krisztus ellen is támadnak. De azt olvassuk, hogy Istentől tűz száll alá, és megemészti őket (Jel 20,9). Többet nem fog megszégyenülni Izrael, mert teljes szívvel bíznak az ő Istenükben. A sötétség cselekedetei, gonosz tanácsok Ennyit röviden a prófétai üzenetéről, és most térjünk át az Ige személyes üzenetére. Mit jelent a gyakorlatban ez: „Jaj azoknak, a kik az Úrtól mélységesen elrejtik tanácsukat, és a kik a sötétségben szoktak cselekedni, mondván: Ki lát minket és ki ismer minket?” (15. vers). Ezt két szempontból nézzük meg: hogy van a világban, és hogy van a hívők között. Azért a hívők is szoktak sötétben cselekedni. Nem kellene, de szoktak. A világban rengeteg sötét dolog van, szinte csak az van. Csalás, rablás, hazudozás, ígérgetés, ami maga is hazugság, mert nem váltják valóra, és már mikor ígérik is, úgy gondolják, hogy nem kell azt valóra váltani. Gyilkosság, paráznaság, annyi mindent tesznek titkon, sötétben, ebben a világban. Vagy, ahogy olvastuk, hogy kivágatnak a hamisságnak minden őrei (20. vers), vagy akiknek, gonoszságokon jár az eszük. Gonoszságokon jár nagyon sok embernek az esze.
Vagy, ahogy olvastuk: „…tőrt vetnek annak, a ki őket a kapuban megfeddi, és elejtik csalárdúl az igazat” (21. vers). Az új fordítás szerint tőrbe ejtik, aki feddeni meri őket. Mondja csak meg valaki az igazat, tőrt fognak neki vetni. Semmit érő ürüggyel fosztják meg jogától az igazat. Ez is így van. Ma odáig fajult a dolog, hogy már az emberek nem is titkolnak minden bűnt, nem is a sötétben szokták cselekedni. Csak azokat titkolják, amiket a világi törvény is büntet. Mondjuk, gyilkosságot homályban és sötétben szokták, hogy ki ne derüljön, a rablást is, a sikkasztást is, az okmányhamisítást, és így tovább. Azokat, amik ugyanilyen szörnyű bűnök, de a világi törvény nem bünteti, azt nyíltan cselekszik. Régen nem cselekedték nyíltan, mert régen volt az emberekben valamennyi istenfélelem. Legalábbis valamennyi erkölcs, hogy ezt nem kellene, ezt nem illik, így tanították őket gyermekkorukban, és valami visszatartotta őket, csak titokban merték cselekedni. Ilyen bűnöket, mint például másoknak a befeketítése, paráznaság, házasságtörés, vagy homoszexualitás. Sőt, addig jutott ma a helyzet, hogy ezekkel a bűnökkel úgy mondja egyik helyen az Ige, hogy Sodoma módjára kérkednek. Már nem titkolják. Lassan már az lesz a bűnös, aki ezt nem helyesli. Azt fogják elítélni, aki mer ezek ellen a bűnök ellen egy szót is szólni. Nagyon elvetemedett ez a világ. Nagyon a feje tetején állt. De az Úr Igéje örökké megáll. Jaj, azoknak, akik ezt teszik! Jaj, azoknak akkor is, ha a földi felelősségre vonást kikerülik. Jaj, akkor is, hogyha nagyon sokan egyetértenek velük. Jaj, akkor is, ha azonnal nem sújt le Istennek a keze. Egyszer elérkezik a számadásnak az ideje. És Isten Igéje örökké megáll. Most nézzük meg, hogy a 15. vers hogyan szól a hívő emberekhez. Itt az egyik, amit az Ige megemlít, hogy az Úrtól mélységesen elrejtik tanácsukat. Tanácsunkat, tervünket eltitkolni az Úr előtt, azt jelenti, hogy ha a hívő ember Isten nélkül dönt valamilyen dologban. Isten nélkül dönteni, azt jelenti, hogy nem veszi figyelembe Isten Igéjének az útmutatását. Valami válaszút előtt állunk, és Isten Igéje arra világos útmutatást ad, és ha ezt az ember nem veszi figyelembe, akkor az Úrtól elrejti a tanácsát. Vagy ha nem keressük Istennek a tanácsát. Ha a magunk feje után megyünk bizonyos dolgokban. Sőt, nem csak a magunk feje után, hanem a hitetlenektől kérünk tanácsot. Nagyon érdekes, amikor az Ige elmondja, hogy ki a boldog ember. Az első, amit rögtön megemlít: Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán (Zsolt 1,1). Tapasztalhatunk pedig olyat, hogy a mindennapi élet dolgaiban a hívő ember először nem Istent keresi meg, hanem megkeresi a szomszéd asszonyt vagy valakit: mit tanácsolsz, mit tegyek? Lehet, hogy mondanak jó tanácsot, hogy egyezik Isten Igéjével, de erre nem lehet adni. Boldog ember az, aki a gonoszok tanácsában nem jár. Világosságban járunk-e? Aztán azt is mondja itt az Ige, akik sötétségben szoktak cselekedni, mondván: ki lát minket és ki ismer minket? A hívő ember nem megy bele olyan durva bűnökbe, és nem mondja, hogy ki lát minket. Tudja, hogy Isten látja a dolgot. Ott él a szívében, és ezt tudja. Hanem inkább ez úgy jelenik meg a hívő emberek életében, hogy éppen azért, mert tudja, úgy csinálja meg a bűnt, hogy azért a testvérek ne tudják meg, vagy nehogy kiderüljön, és hát Uram, majd Te megbocsátod nekem valahogy, hogy most nem tudok eljárni úgy, ahogy kellene eljárnom a Te Igéd szerint. Aztán ha titokban elkövet valamit a hívő ember, akkor azt igyekszik titkolni, és ez már sötétség. Elolvasok két Igét ezzel kapcsolatban, és ezt hívő embereknek írja, azért merek én is így beszélni, hogy a hívő emberek is cselekedhetnek sötétben dolgokat. Az egyik Ige: „Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit. Mint nappal, ékesen járjunk, nem dobzódásokban és részegségekben, nem bujálkodásokban és feslettségekben, nem versengésben és írigységben” (Róm 13,12-13). Emlékszünk rá, a konferencián valaki bizonyságot tett, hogy irigykedett. De még azt is mondhatnánk, hogy szent irigységgel irigykedett, mert azt irigyelte a másik emberben, hogy miért olyan bölcs az Úrban, miért tud
olyan jó tanácsokat adni, ő meg nem. Elmondta, és nagyon tanulságos volt, hogy odáig ment el az irigységben, hogy már annak a testvérnek a halálát kívánta, akire irigykedett. Meg is van írva: ki állhat meg az irigység előtt? Jó, hogy elmondta. Mindaz, ami napvilágra jön, az világosság. Elveszti az erejét. „Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra” (Róm 13,14). A másik Ige, amit elolvasnék: „Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok. (Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van), Meggondolván, mi legyen kedves az Úrnak. És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat; Mert a melyeket azok titokban cselekesznek, éktelen dolog csak mondani is. Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jőnek; mert minden, ami napvilágra jő, világosság” (Ef 5,8-13). Tehát így int bennünket hívő embereket az Ige, hogy vigyázzunk, nehogy beleessünk abba, mert akkor nekünk is, jaj. Ez a jaj, a hívő ember számára nem azt jelent, hogy elveszti az üdvösségét. Azt viszont jelenti, hogy a mi Atyánk elvárja, hogy hozzá méltóan világosságban járjunk. Ha nem abban járunk, akkor mint mi is elővesszük a gyerekeinket, és megfenyítjük, elővesz az Úr bennünket. Megfenyít, és jaj, nekünk. Nem olyan kellemes az élő Istennek a kezébe esni, hogyha Ő megfenyít. Utalok arra testvérek, amiről régebben volt már szó, a háromfajta bocsánata Istennek. Nagyon sokáig tűr az Úr a hívő embernek, ez a harmadik, az Ő királyi, fejedelmi vagy uralkodói megbocsátása. Elfogy a türelme Istennek, mert úgy látja, hogy hiába tűr, visszaélünk vele. Nem azért fogy el a türelme, mert nem lenne végtelenül nagy, hanem mert nem változik meg az életünk. Nem leszünk szentebbek, hanem még inkább felszínesek leszünk, és könnyelműen bánunk a bűnnel. Akkor elővesz, és megfenyít, és jaj, nekünk, amikor Ő felemeli a fenyítő kezét. Nem azért jaj, mert akkor elvesztjük az üdvösségünket, hanem azért jaj, mert lehet, hogy a csontunkban, a testünkben, a lelkünkben fogjuk halálunk napjáig hordozni annak a fenyítésnek a nyomait, amivel Isten megfenyített bennünket. Azért teszi, hogy soha többé el ne felejtsük, hogy nem illik, nem szabad gúnyt űzni az Úrból. Ahogy mondja is: „Istenből nem lehet gúnyt űzni, amit vet az ember, azt aratja is. Aki vet a testének, a testből arat veszedelmet (Gal 6,7-8). Minden bűn maga után vonja a büntetését. Ne rejtegessünk semmit az Úr elől! Ezt olvastuk: „Mily együgyűek vagytok! Avagy a fazekas olyan, mint az agyag, hogy így szóljon a csinálmány csinálójának: Nem csinált engem! És az alkotmány ezt mondja alkotójának: Értelmetlen!” (16. vers). Mily együgyűek vagytok, milyen fonák dolog, mondja az új fordítás, így gondolkozni, hogy Isten elől lehet a sötétben cselekedni, hogy Isten előtt el lehet rejteni titkokat, nem jön napvilágra. Nemcsak, hogy Isten előtt napvilágra nem jön, hanem az Úr Jézus megmondta, hogy nincs olyan rejtett dolog, ami ki ne tudódna. Nincs olyan, ami napfényre ne jönne. Testvérek, azért ezt jó, ha meggondoljuk, hogy titokban csinálhatunk olyat esetleg, vagy gondolhatunk, vagy ábrándozhatunk dolgokon, ami lehet, hogy azt gondoljuk, ezt soha senki nem tudja meg, mert ennek nem volt tanúja, ezt csak én tudom. Az Ige megáll. Napfényre jön, és egyszer a házak tetején fogják kiabálni. Éppen ezért jobb, ha én hozom napvilágra, ha én tárom fel, ha már egyszer elkövettem. Az a legjobb, ha el se követem, de ha már elkövettem, én vallom be, mert ha mi magunkat megítéljük, akkor nem ítéltetünk el. Értelmetlen, együgyű dolog így gondolkozni, hogy valami homályban marad, vagy valami sötétben marad, vagy valami titok marad. Mindenesetre Isten előtt mezítelen és leplezetlen mindenki. Mezítelen. Ő alkotott, mindent lát, szíveknek és a veséknek a vizsgálója, nem csak a felszínt látja. Belelát a vesékig, a szívekig. Őt nem lehet megtéveszteni. Embereket meg lehet téveszteni, lehet úgy beállítani dolgokat, rosszat, mintha jó lenne, de Istent nem lehet
megtéveszteni. Mily együgyűek vagytok! Milyen fonák dolog! Gondoljuk meg, hogy emberek elől lehet titkolni, de Isten elől nem. A másik oldalát is gondoljuk meg, hogy Isten elrejthet dolgokat az emberek elől, de az ember soha semmit nem tud elrejteni Isten elől. Ugyanebben a részben olvastuk a 9. verstől, az előbb felolvastam ezt az Igét, amikor Isten azt mondja, hogy vakuljanak meg, tántorogjanak, de ne részegítő italtól, hanem Isten rájuk önti a kábultságnak a szellemét, bezárja a szemeket, a füleket, és akkor eltitkol Isten az ember elől. Eltitkolja az Ő Igéjét, eltitkolja az Ő terveit, eltitkolja még azt is az ember elől, hogy milyen tulajdonképpen a saját állapota, mert egy kábaságba esik. Istent nem lehet kábítani. Istent nem lehet megtéveszteni. Mi nem tudunk semmit eltitkolni, csak Ő tud eltitkolni dolgokat. A fazekas, azt mondja itt az Ige: mily együgyűek vagytok, a fazekas olyan, mint az agyag? A fazekas magasan az agyag fölött áll. A fazekas azt csinál az agyaggal, amit akar. Olyan edényt készít, amilyet akar. Isten magasan az ember fölött áll. Éppen ezért, ha vétkezünk, akkor menjünk hozzá bűnbánattal. Mint Dávid is bűnbánattal ment az Úrhoz. Így mondja: Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett (Zsolt 32). Figyeljük? Nem azt mondja: boldog ember, aki soha nem követett el bűnt. Akkor senki nem lenne boldog. De boldog, akinek a hamissága megbocsáttatott, s vétke elfedeztetett. Jól tudja Dávid, miért mondja, milyen hamis volt, amikor elkövette ezt a bűnt, és mit tett Uriással. Hamisan cselekedett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen. Volt, de már nincsen, mert kimosta az Úr belőle. Míg elhallgattam, megavultak a csontjaim a napestig való jajgatás miatt. Benne van a bűn büntetése a csontjában, a napestig való jajgatás miatt. Jaj, volt neki, jajgatott. Míg éjjel-nappal rám nehezedett a kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében. És mi lett a megoldás? Vétkemet bevallám néked, bűnömet nem fedeztem el. Jaj, akik elrejtik az Úr elől! Jaj, akik sötétben cselekesznek! Mondja Dávid, jaj, nekem is, jaj, volt, jajgattam, de egyszer azt mondtam: nem járok többet sötétségben. Nem titkolom el. Felfedem. Vétkemet bevallám néked, bűnömet nem fedeztem el. Azt mondtam: bevallom hamisságomat az Úrnak. És te elvetted rólam bűneimnek terhét. Ezért hozzád fohászkodjék minden kegyes, alkalmas időben. Ezt úgy mondja az Ige: járuljunk azért hozzá bizodalommal. Járuljunk a kegyelem királyi székéhez bizalommal, hogy irgalmasságot és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségért (Zsid 4,16). Mikor és hogyan nyílik meg a szemünk? Ezt olvastuk: „És meghallják ama napon a siketek az írás beszédeit, és a homályból és sötétből a vakoknak szemei látni fognak” (18. vers). Mikor valósul meg személyesen a mi életünkben, hogy elmúlik a szellemi süketség és a vakság? Nem is így, hogy a mi életünkben, mert remélem, itt mindenkinek az életében ez megvalósult, hanem egy ember életében, mert bárki, aki erre a világra születik, szellemileg siket és vak, és Isten ellensége. Akármilyen aranyos, vagy akármilyen vallásos, siket és vak. Kívülről tudhatja a Szentírásnak a szövegét, mégis vak, siket, és nem érti. Egészen addig, amíg, amit itt olvassuk, amíg Isten úgy nem dönt, hogy hallja meg az írásnak a beszédeit. Nyíljon meg a szeme. Mikor következik ez be egy ember életében? Azt olvassuk, hogy „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje” (1Kor 1,18). Amíg egy ember előtt a keresztnek a beszéde bolondság, addig még siket és vak. De úgy olvassuk: „Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek: [most megmagyarázza, hogy miért vesznek el, és miért leplezett] A kikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, a ki az Isten képe” (2Kor 4,3-4). Azt mondja, hogy e világ istene, az ördög vakította meg. Mivel vakította meg? Azt mondja: a hitetleneknek az elméit. A hitetlenség az, ami alapvetően vakká teszi az embert. A hitetlenség. Mert a fülünkkel meghalljuk Istennek a beszédét, de rögtön bolondságnak tartja az ember. Á, hát
öregasszonyoknak való, vagy gyermekeknek való mese a kereszt beszéde, hogy Jézus meghalt, nem foglalkozik vele. Mihelyt komolyan veszi, vagyis hisz, bízik abban, aki ezt a kijelentést tette, és rábízza az életét, akkor egy csodálatos dolog történik: „Mert az Isten, a ki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatása végett” (2Kor 4,6). Tehát olyan dolog történik ekkor, mint ami Mózes idejében történt a pusztában, amikor megmarta a kígyó a népet. Ez a hitetlenség, egy ilyen kígyómarás, a kígyó mérge az emberben, hogy mindenkinek hisz, de Istennek nem hisz. Hisz a horoszkópban, hisz a szomszédasszonynak, hisz a kormánynak, hisz, bármit ígérnek az emberek, egyik vagy másik, mindennek hisz, tudja, hogy a felesége a hitetlen embereket százszor becsapta már, vagy a férje, de hisz, mert hinni akar neki. Mert nincs más, akibe kapaszkodjon. Csak Istenben nem hisz az ember. Ez a kígyó mérge az emberben. Halálos méreg! De mikor megmarta Izráel népét a kígyó a pusztában, azt mondta Isten Mózesnek, megmenekül, de csak egy mód van a megmenekedésre. Csinálj egy rézkígyót, tűzd fel egy póznára, és aki feltekint rá, életben marad. Hát mondhatták volna, na, ez aztán egy nagy bolondság. A kereszt beszéde is bolondság azoknak, akik elvesznek. Mert ha valami más gyógyszert vagy füveket szedjél, vagy orvost hozunk, vagy nem tudom mit, de hogy a kígyóra tekintsünk fel, ami ott rézből van a póznán? Nem logikus. Értelmetlennek látszik. Mégis aki feltekintett, életben maradott. Tehát aki feltekint Jézus Krisztusra, akkor Isten szól: te vártál az én Fiamtól valamit. Te feltekintettél a megfeszítettre. És Ő szól: legyen világosság! És az embernek a szívében világosság gyúl, mint a teremtéskor, amikor minden sötét volt, hogy legyen világosság. Ennyi az embernek a dolga, hogy ne mondja a kereszt beszédéről, hogy bolondság. Próbáljon úgy tekinteni, mint Istennek egyetlen megoldása, és akkor Isten szól. Megnyílik a siket füle, és megérti az írást. A vak szemei megnyílnak, és lát, és világosság ragyog be a szívébe. És akkor elveszi Isten a kábultság szellemét, és a kígyó mérgét az emberből. Szegénység, szenvedés és öröm „És nagy örömük lesz a szenvedőknek az Úrban, és a szegény emberek vígadnak Izráel Szentjében” (19. vers). Szenvedőknek vagy alázatosaknak. Ki az alázatos? Majd most lesz itt az összefüggés a szenvedés meg az alázat között. Az az alázatos, aki aláveti magát Istennek. Azért alázatos, mert aláveti magát Istennek. Aki bár nem mindenben érti Isten bánásmódját, de bízik Benne, mert tudja, hogy Isten szereti őt. Onnan tudja, hogy Isten már megmutatta az Ő szeretetét. Isten az irántunk való szeretetét abban mutatta meg, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt. Na, most Isten sokszor szenvedésekbe visz be bennünket. És az alázatos ember aláveti magát Istennek akkor is, hogyha szenvednie kell. Óra előtt azt az éneket énekeltük: Nem tudom én, mit hoz e nap. Nem tudhatjuk, mint hívő emberek, mit hoz még Isten a mi életünkben. De azt mondja az ének is, és a hívő emberekben ezt mondja a Szent Szellem, és ezt mondja a mi szellemünk az Isten Szellemével együtt, hogy ugyan nem tudom, hogy mit hoz e nap, de egyet tudok, hogy áldott Isten Ő. És gyermeke itt akármit kap, Tőle csak áldás jő. És így várok csendben, boldogan. Itt is azt mondja az Ige, hogy az alázatosaknak nagy örömük lesz az Úrban. Nem a szenvedéseknek örülnek, az Úrnak örülnek. Az Úrban lesz nagy örömük, mert mikor egy-egy próbán, szenvedésen, vagy egy-egy napon túlmegy az ember, akkor Isten bizonyítja. És ha sok próbán megyünk keresztül, sokszorosan bizonyítja, hogy mily jó Benne bízni. Hogy tényleg áldott Isten Ő, és tényleg gyermeke itt akármit kap, csak áldás jön belőle, mert meg van írva: akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van. Boldog emberek, akik bíznak az Úrban, és alázatosak, alávetik magukat Istennek. A szegényeknek lesz örömük. Ki a szegény? Az a szegény, akinek nincs semmije, ami értékes lenne. Vannak rongyai, vannak értéktelen dolgai, de igazán értékes dolga nincs, az olyan
szegény. Szellemileg az a szegény, aki elismeri, hogy nincs benne semmi szellemi érték. Nincs igazsága, nincs szentsége, nincs bölcsessége, nincs ereje, és így tovább. És az ilyen ember, aki ezt tudja magáról, az Úrtól kéri és várja ezeket a szellemi kincseket. És amikor megkapja ezeket a hívő ember, akkor örül. Sokkal jobban örül, mintha magától telne ki. Hány leírást olvastam már arról, amikor mondjuk, csak egy testi példát, amikor van egy szegény család, és nem tudják, hogy holnap reggel mit fognak reggelizni, mert már ma este is éppen, hogy csak elég volt, mindenük elfogyott. És akkor másnap reggel, mikor kinyitják az ajtót, akkor ott találnak az ajtóban, mondjuk egy kosár élelmet. Most konkrétan gondolok valakire, aki elmondta ezt. Akkor örülnek, hogy szegény vagyok ugyan, de az Isten gondoskodott rólam. Testiekben, lelkiekben, szellemiekben Isten gondoskodik. És sokszorosan bizonyítja, hogy milyen jó Benne bízni. Aki pedig önmagában gazdag, önmagában bízik, annak nincsen igazi öröme, mert mindig félnie, féltenie kell a gazdagságát, mert ő maga is érzi, hogy nagyon gyenge lábakon áll ez a gazdagság. És ő maga is érzi, amit a Laodiczeai gyülekezetnek így ír az Úr, hogy azt mondod, hogy gazdag vagyok, meggazdagodtam, de nem tudod, de ki fog derülni nemsokára, hogy te vagy a nyomorult, a nyavalyás, a vak és a mezítelen. De jó annak, aki az Úrban bízik! Még csak egy vers: „Ezért így szól az Úr Jákób házáról, Ő, a ki megváltá Ábrahámot: Nem szégyenül meg többé Jákób, és nem sáppad meg többé az ő orczája” (22. vers). Ábrahámot megváltotta, és Ábrahám leszármazottjai azt mondja, eljön egy idő, amikor többet nem szégyenülnek meg és nem sáppadnak meg. Ezt elmondtam a próféciában először, az ezeréves királyságban bekövetkezik. De a mi életünkben, akiknek nekünk személyesen Megváltónk az Úr Jézus Krisztus, szintén így igaz, hogy aki Benne bízik, nem szégyenül meg. Hány zsoltár szól erről? Nincs is idő felolvassak, csak egyetlenegyet: „Hozzád emelem Uram, lelkemet! Istenem, benned bízom; ne szégyenüljek meg; ne örüljenek rajtam ellenségeim. Senki se szégyenüljön meg, a ki téged vár; szégyenüljenek meg, a kik ok nélkűl elpártolnak tőled” (Zsolt 25,1-3). Hány zsoltárban írja ezt! Valóban, Dávid soha nem szégyenült meg. Isten mindig megfelelő időben segítséget küldött, vele volt, és kiemelte. Nem szégyenült meg. Azt mondja az Ige nekünk is, hogy valaki hisz Őbenne, meg nem szégyenül. Arca nem pirul, aki bízik az Úrban. Befejezés Testvérek, befejezem. Összefoglalásképpen tehát, két nagy téma volt. Egyik oldalon egy jaj: Jaj, azoknak. Másik oldalon egy jó: Jó azoknak. Jaj, azoknak, akik az Úrtól elrejtik magukat. Jaj, azoknak, akik a sötét dolgokat teszik, sötétségben járnak. Jaj, azoknak, aki agyagcserép létére szembeszáll Istennel, az alkotójával. Azok elvesznek, kivágattatnak, vagy ha hívő ember valaki, mégis ilyen „jajságos” dolgot tesz, akkor Isten fenyítő keze lesz rajta. De jó azoknak, akik bíznak az Úrban, Jézus Krisztusban. Azok értik az írásokat, világosságot gyújt a szívükben, nagy örömük lesz, és soha meg nem szégyenülnek! Ámen. Debrecen, 2004. november 10.
