Erős Jankó, egy magyar diszlexia esettanulmány1 Gyarmathy Éva, MTA Pszichológiai Intézet Jankó maga választotta a nevét az esettanulmányhoz. Tízéves, vékony, mozgékony fiú. Beszédes, érdeklődő és rendkívül érzékeny. Nagyon hasonlít édesanyjára, aki szorongva figyeli fia iskolai vergődését, de erős akaratú, és mindent megmozgat, hogy segítséget találjon. Jankó igyekszik titkolni, de nagyon elkeseredett, hogy nem tud az iskolai tanulásban megfelelni. Minden másban sikere van. Nagyszerű a sportokban, zenében. Kiváló színjátszó. Édesanyja szerint színész lesz belőle. Nem ismeri el, hogy diszlexiája van. Szerinte csak az a baj, hogy lassan olvas. Jankó az interjú szünetében egy papírgalacsinnal kosarazik az ajtó felső rugóját használva célként. Amikor a “labda” fennakad, nem hajlandó széket húzni segítségképpen, hogy elérje. Addig ugrál egy kis bottal, amit a szobában talált, amíg sikerül kipiszkálnia a papírgalacsint. Igen kicsi esélye volt a sikerre, de ő biztos volt benne, hogy meg tudja csinálni. Amiről Erős Jankó eldönti, hogy meg akarja csinálni, azt meg is tudja csinálni. Ez csak az iskolában nem működik. Háttér A család Jankó édesanyja kineziológus, édesapja vegyészmérnök. Van Jankónak egy hatéves öccse. Az apa ritkán van otthon, kevéssé vesz részt a gyerekek nevelésében. Szerinte Jankónak jobban oda kellene figyelnie, és akkor nem lennének nehézségei. Az édesanya látja, hogy Jankónak valódi tanulási zavarai vannak, de minthogy időben nem tette meg a megfelelő lépéseket, önmagát is okolja a bajokért. Az anyának is voltak gondjai gyerekkorában a tanulással. A memóriája volt gyenge, ezért önértékelési zavarai alakultak ki. Mindig zavarban volt, amikor felelni kellett, félt, hogy kudarc éri. Az apa pedig soha nem szeretett olvasni. Az anya szerint, tőle is örökölhette Jankó a diszlexiáját. Klinikai háttér Jankó nem tervezett gyerek volt. Amíg nem tudta az anya, hogy terhes, sokat bulizott. Aztán megijedt a felelősségtől. Túlhordott volt a terhessége, nem volt magzatvíz, császármetszés mellett döntöttek. Állítólag lelassult a gyermek szívverése. Oxitocint adtak be neki. Az anya számára trauma volt, sírógörcsöt kapott. Lekötözték, borzalmas élményként emlékszik a szülésre. 1
Gyarmathy E. (2011) Jankó. A Case Study of Dyslexia in Hungary. In (Eds) Anderson, P.L, Meier-Hedde, R. International Case Studies. Routledge, New York. 147-162.
Jankó egyébként nem volt kórházban, nem volt súlyos beteg soha. Az elmúlt években megjelent az allergia nála. 2008 nyár végére olyan komoly tüneteket produkált, hogy szinte asztmába torkollt a pollen allergiája. Homeopátiás szereket szedett, amikor az allergiája és mentális állapota miatt tavaly elmentek szakemberhez. Korai fejlődés Jankót édesanyja úgy jellemzi, hogy mindig öntörvényű volt. Keveset aludt, sokat sírt, hasfájós volt. Mindig mindennek az ellenkezőjét akarta. Kis ellenálló volt. Az anya nagyon rosszul élte meg mindezt, úgy érezte, nem elég megfelelő anya, elégedetlen volt önmagával. Jankó fejlődése megfelelő, de kissé egyenetlen volt. Mozgása mindig nagyon jó volt. Már kicsi korában ügyesen mozgott, 4-5 évesen megtanult síelni, most 10 évesen egy nap alatt snowboardozni. Kisgyerekkorában egyáltalán nem rajzolt. Mintha ez kimaradt volna nála. Az anya nagyon sokat foglalkozott vele, kirándultak, ennek tulajdonítja ezt. Az első szavakat egyévesen ejtette ki. A továbbiakban vagy nagyon sokat beszélt, vagy teljesen elmerült magában. Mindig választékosan tudott beszélni. Jankó barátságos gyerek volt. A család baráti társaságának gyerekeivel jól kijött, Alkalmazkodott, nem volt domináns soha. Inkább a felnőttekkel szeretett lenni. Szeretett szerepelni, táncolni, asztalon mókázni, szórakoztatni. Iskolai karrier Óvoda Jankó nem szeretett óvodába járni. Sokat volt távol. Az anya megengedte, hogy kikimaradjon. Utaztak, nagyszülőkhöz mentek. A gyereknek már pár évesen volt döntési lehetősége, hogy megy-e az óvodába. Nem voltak különösebb nehézségei, mégse kedvelte meg sem az óvónőket, sem a társakat. A magyar óvodákban nincsenek kötelező foglalkozások. Ha az óvónők nem eröltetik a tevékenységeket, a gyerekek gyakorlatilag semmiféle fejlesztést nem kapnak, ha különösebben nem tünnek problémásnak. Jankó pedig keveset volt az óvodában, nem derült ki, hogy nem rajzol, téri-orientációs problémái vannak. Első évfolyam Jankó nagyon várta az iskolát. Bejárták az osztálytermet előre. Mégis nagy kudarc lett. Lemaradt a tanulásban. Semmi nem ment neki úgy, mint a többieknek. A társai bántották. Bujkált előlük. Aztán másfél hónap után az osztályfőnöke pofonvágta. Még
ezután is csak nehezen döntöttek amellett, hogy másik iskolát keressenek. Úgy gondolták, hogy nem jó elmenekülni.. Életük legnehezebb időszaka volt. Tarthatatlanná vált a helyzet. Végül egy Waldorf iskolát találtak. Az új iskolába nehezen érkezett meg. Mint egy kis “lelenc”, olyan volt a nagy hátizsákjával. Az anya belevetette magát a szülői közösségi életbe. Ezzel is mintát akart mutatni, és segíteni az integrálódást.. Már ekkor is érezhető volt, hogy Jankó álmodozó típus. Nem igazán neki való az iskola, mondta az anya. Magyarországon még mindig sok tanító számára nem létezik a diszlexia. Általában a gyereket és a szülőket okolják a kudarcért. A gyerekről azt tartják, hogy lusta és/vagy buta, a szülő pedig elhanyagolja vagy túlóvja a gyereket. Ez a hozzáállás nem segíti a problémák azonosítását és megoldását. Sok iskolában azért nem diagnosztizálják a diszlexiát, mert akkor külön fejlesztő foglalkozásokra lenne szükség, amire általában nem jut pénz. Ugyanakkor az iskoláknak szükségük van a gyerekekre. Ezért nem tesznek semmit. Iskola és gyerek elviselik egymást. A törvény szerint az első négy évben nem lehet megbuktatni a tanulókat. Ezért legtöbbször négy év után derül ki, hogy baj van. Ekkor azonban már elvesztegettek négy, a fejlesztés szempontjából fontos évet, és a gyerek önértékelése, személyisége megsínylette a sorozatos kudarcokat. Második évfolyam Sikerélményt a pingpong hozott Jankónak. A tanulás nem ment, dekoncentrált volt. A nagy létszám sem tett neki jót. Az anyát türelmetlen, nyüzsgő, aggódó anyukának tartották, mert jelezte, hogy valami nem jól van. Az osztályfőnök szerint pedig minden rendben volt, Jankó egyszerűen későn érő gyermek. Igaz, közben a gyerek külön foglalkozásra járt kapott. Az iskola érzékelte a problémát, de továbbra sem küldték el a gyereket kivizsgálásra. A szülő nem kapott felvilágosítást arról, minek alapján és milyen külön foglalkozásra jár a gyerek. A Waldorf iskolának a fejlődés iránti türelme a diszlexiások esetében súlyos következménnyel jár. Késik a megfelelő ellátás. Harmadik évfolyam Órákról gyakran kiküldték, mert fegyelmezetlen volt. Ezt igazságtalanságnak élte meg. Az anya elhatározta, hogy ebben az évben nem fog nyüzsögni. Az osztályfőnök végül is januárban elküldte őket a nevelési tanácsadóba. Azt mondta, nem tudja, hogyan lehetne Jankót motiválni. Kiderült, hogy Jankó diszlexia veszélyeztetett. Az anya nem akarta, hogy diszlexiásnak nevezzék, nem akart címkét. Ezért csak így fogadta el a szakvéleményt. Magyarországon keveset tudnak a diszlexiáról. A szülők legtöbbször valami mentális betegségnek gondolják. Szégyellik, igyekeznek elkerülni a megbélyegzést.
Negyedik évfolyam A többiekhez képest Jankó, tájékozatlan a körülötte lévő világban, és hiába igyekszik betagozódni a társak közé. Mássága zavaró. Jankó ellenes klub alakult, többször megverték. Van két barátja, akik megvédik. Az anya is közbelépett már ekkor, és a gyerekek anyukáival beszélt. Ebben az időszakban Jankó többször bepisilt éjjel. Súlyos allergia alakult ki nála, asztmás rohamokkal. Az azonosítatlan tanulási zavar további lemaradást okoz. Az iskolai készségbeli gyengeség a tanulást nehezíti. Jankó egyre reménytelenebb helyzetbe kerül. Már behozhatatlannak látja a hátrányát. Kompenzálásképpen bohóckodik az iskolában, és öccsén tölti ki dühét otthon. Az anya szeretett volna támogatást kapni a gyerek neveléséhez, hogy ne szedjék szét mindenféle terápiával, hanem közös nevezőre jussanak az iskolával. Az iskolai külön fejlesztés nem sokat segített, az anya által kezdeményezett reflexterápiát Jankó utálja. Végül is az anya elvitte Jankót egy nevelés lélektani szakpszichológushoz, hogy adjon tanácsot, mivel lehetne Jankónak segíteni. A vizsgálati eredmények egyértelműen mutatták, hogy Jankó diszlexiás, sőt, számolási készsége is messze elmarad nagyon jó értelmi képessége szintjétől. A pszichológus fejlesztőpedagógust ajánlott, aki heti rendszerességgel foglalkozna Jankóval. Szóba került az iskolaváltás lehetősége is, mert Jankó helyzete egyre rosszabb. Az anya fel is kereste a fejlesztőpedagógust, és egy új iskolát is keresett. Végül is azonban nem változott semmi. Zsolt az osztályfőnök kezdett el újra Jankóval foglalkozni. Az anya szerint türelmesnek kell lenni, és esélyt adni az osztályfőnöknek. Zsolt bácsi azt javasolta, hogy Jankó hagyja abba a sportot és a zenélést, és koncentráljon a tanulásra. Ne fárassza ki magát minden délután, legyen elég ideje a tanulásra. Ezzel Jankó kedvenc tevékenységét vonják meg tőle. Ahogy sok más esetben, itt is az történik, hogy egyetlen megoldást talál az iskola, a még több gyakorlást, tanulást, időráfordítást, függetlenül diákjának sajátosságaitól. Magyarországon gyakori, hogy a szülők ad hoc megoldásokat keresnek, amikor a gyereknek az iskolai teljesítménye nem megfelelő. Az iskola és a nevelési tanácsadó feladata lenne, hogy megfelelően kialakított egyéni fejlesztési terv szerint kapjon ellátást a gyerek. A pedagógusok azonban nem értenek a diszlexiához, a tanácsadó szakemberei pedig túlterheltek, a diszlexiánál sokkal súlyosabb zavarokkal küzdő gyerekeket kell ellátniuk. Így a szülők legtöbbször magukra maradnak a problémával, és innen-onnan hallott információk alapján indulnak el segítséget találni. Magyarországon is számos jól képzett szakember érhető el. A diszlexia megelőzése és kezelése is megoldható. Mindez azonban nem szervezett ellátás, és nagy anyagi terhet jelent a család számára a sok magánfoglalkozás és terápia. Nem minden család képes megfizetni a szükséges ellátást, még ha meg is találják a megfelelő szakembereket. Diszlexia diagnózis és kezelés
Magyarországon nincs egységes vizsgálati eljárás a diszlexia azonosítására. Lényegében a szakembertől függ, milyen tesztcsomagot használ. Hivatalos szakértői bizottságnál lehet felmentéseket szerezni, ha a gyereknek súlyos tanulási zavarai vannak. A szakértői bizottságok sem teljesen egységesek a vizsgálati eljárások tekintetében, így a diagnózisok igen sokfélék. Ha a gyerek fejlesztéséről van szó, a vizsgálatot a fejlesztést végző szakemberek csinálják meg, és vizsgálati módszereik szemléletüknek megfelelően különböző. Nagyon különböző eszközök használatosak a diszlexia azonosítására. Ezek az eszközök négy csoportra oszthatók: 1. intelligencia tesztek, 2. képességtesztek, 3. többféle területet mérő eljárások, 4. teljesítmény tesztek. A Wechsler féle intelligencia teszt gyerek változatai nagy szerepet játszanak a tanulási zavarok azonosításában. Jelentős különbséget találtak az altesztek szórásában tanulási zavaros gyerekeknél (Miller, 1982). Gyakran mutattak ki performációs túlsúlyt is, és a Általános ismeretek, Számismétlés, Számolás és Rejtjelezés altesztekben mutatkozó gyenge teljesítményt (Barton & Starnes, 1988). A részképességek kiesésének mérésére igen jól alkalmazható a Snijders-Omen féle intelligenciateszt, mivel külön skálákon kezeli az egyes képességeket, és így minden egyes funkcióról külön kaphatunk információt. Számos vizsgálati eljárás, amelyet a tanulási zavarok diagnosztikájában használnak egyegy készséget mér csupán, így például a Bender teszt a vizuomotoros koordinációt, a Frostig-teszt a vizuopercepciót méri. A nyelvi képességeket vizsgálja Gósy Mária GMP tesztje. Ide sorolhatóak azok az eljárások, amelyek a tünetet mérik, mint például a Meixner-féle olvasás-teszt. A multikauzális szemléletű vizsgálati eljárások összetettebbek, több képességet mérnek. A MSSST (the Meeting School Street Screening Test) az észlelés, a mozgás és a nyelvi készségek szintjén méri a várható tanulási akadályozottságot, az Inizan-féle DPT (Dyslexia Prognostic Test) számos altesztet tartalmaz, a vizsgálat három fő területe a téri orientáció, beszéd és az idői orientáció. Több funkciót vizsgáló, a tanulási zavarok csoportos szűrésére alkalmas feladatsort dolgozott ki Porkolábné Balogh Katalin (1987). A Kognitív Profil Teszt három területet vizsgál: kognitív képességek, információ feldolgozás, iskolai készségek. A teszt nem diagnosztizál, hanem a fejlesztéshez segítséget nyújtó profilt ad (Gyarmathy, 2009). A pedagógus ítéletére támaszkodó eljárások, a gyermek teljesítményeinek és viselkedésének megfigyelésén alapuló kérdőívek szélesebb, a valóságot jobban tükröző,
bár szubjektív mérőeszközök. Ilyen például P. Balogh Katalin Szempontsorai. (Kósáné Ormai V., Porkolábné Balogh K., Ritoók Pálné, 1987). Számos azonosító eljárás teljesítménytesztekkel dolgozik, és tanulási zavart akkor állapít meg, ha a gyermek életkoránál gyengébb eredményt mutat. Ez a megoldás az azonosításnak nagyon durva módja, amely számos tényezőt figyelmen kívül hagy. Gaddes (1985) beszámol azokról a próbálkozásokról, amelyek az IQ mintájára egy tanulási hányadost (LQ-learning quotient) alakítottak ki. A hányados kialakításában szerepet játszik a gyermek életkora, osztályfoka (hányadik osztályba jár), értelmi kora (általában WISC-vel mérve) és az adott teljesítményben mutatott kora (pl. olvasási kor. Az ilyenfajta megközelítések sok tényezőt figyelembe vesznek, és Gaddes szerint alkalmasak lehetnek a tanulási zavarokkal küzdők azonosítására. Általános megegyezésre lenne szükség, és kialakítható lenne egy hivatalosan is elfogadható mérce, amely sztenderd alapja lehetne a problémás gyerekek identifikációjának. Jankó első vizsgálata iskolájában, első osztályos korában volt. Az információkat azonban nem adták ki a szülőknek, ezért annak eredményéről nincs ismeretük. A második vizsgálatra két évvel később, a szülő kérésére és az iskola javaslatára került sor. A tanára véleménye szerint Jankó nehezen tanult. Általános tempója lassú, írásában sok a formai hiba, betűfelcserélés. A nevelési tanácsadóban a vizsgálatokra a Meixner-féle eljárást és a MSSSST módszert használták. Jankó olvasását a határértékeket meghaladóan lassúnak és hibásnak találták. Tévesztései konzekvensek, betűket cserél (ő-ű, ty-gy-ny, b-d, sz-zs-cs). A b és d betűknél mindig megtorpan. Bár akadozva olvas, szövegértése jó. Írni nem szeret. Nehezen tudják rávenni, hogy írásban válaszoljon. Lassan, nagy nyomtatott betűkkel ír. A nevelési tanácsadó Jankónál szériális, vizualitásbeli és vizuomotoros gyengeséget állapított meg. Emellett a verbális emlékezetét is gyengének találták. Fejlesztést javasoltak. Hetente egyszer foglalkozott vele egy fejlesztőpedagógus. Jankó nem szeretett járni, és ez a nagyon gyér fejlesztés nem hozott változást. A Kognitív Profil Test felvételére egy év múlva került sor. Ennek során kiderült, hogy Jankó átlag feletti absztrakciós képességekkel rendelkezik. Emlékezete megfelelő, szimultán ingerek esetén kiváló a megtartás. Szériálisan ennél valamivel gyengébben teljesít, de az átlagot eléri. Téri-orientáció terén azonban nagy nehézségei vannak. Mozgásszervezése kiváló, finom-motorikája kissé átlag alatti. Figyelme rendkívül ingadozó. Számolási, olvasási és helyesírási készsége gyenge. Az eredmények egyértelműen mutatják a diszlexiát. A zavarok megjelennek a számolásban is. Jankónak sürgős intenzív fejlesztésre lenne szüksége. A részképességek mellet az olvasás célzott fejlesztése is szükséges. A számolási problémákra a szorobán használatának elsajátítása javasolt. Az anya a javaslatok alapján felkereste az ajánlott fejlesztő szakembert. A terápia azonban még nem indulhatott el, mert az anya szerint az osztályfőnök kezdett el most
foglalkozni Jankóval, és adni kell neki esélyt, bizalmat kell mutatni. Emiatt Jankó fejlesztése tovább halasztódik, pedig már így is elvesztegettek sok, a fejlesztésre jól kihasználható évet. Szülői nézőpont Jankó édesanyja sokáig nem akarta elfogadni, hogy Jankóval baj van. Két évvel korábban még nem engedte, hogy a diszlexia diagnózist írja be a szakértő a hivatalos véleménybe. Mára már elfogadta, hogy Jankónak segítségre van szüksége, de még mindig fél szembesülni a problémával, fél a következményektől. Úgy érzi, ha elviszi Jankót valahova segítségért, azzal kimondja, hogy baj van.. Az apa a gyerek hibájának tartja, hogy nem megy az olvasás. Úgy gondolja, jobban kellene figyelnie és a testtartása is rossz az olvasáshoz. Az anya is elsősorban Jankó figyelmének gyengeségét tartja a problémák okának. Ezért küldte reflexterápiára. Ez nem segített Jankónak, ennek ellenére még mindig kell járnia. Korábban azt remélte az anya, hogy majd az iskola segítségével megoldódik Jankó problémája. Az iskolának azonban nincsenek hatékony eszközei. A külön órák mindössze a tananyagra koncentrálnak. Az osztályfőnök motivációs kérdésnek tekinti a helyzetet, és abban látja a saját feladatát, hogy rájöjjön, hogyan tudná motiválni a gyereket. Az édesanya imádja fiát. Csodálja szépségét, ügyességét. Fájdalommal látja a gyerek vergődését. Úgy látja, Jankó egész személyiségére rányomja a bélyegét a “sikertelensége”. Nem hisz magában, mert mindig a jó tanulókhoz hasonlítja önmagát. Az anya szerint folyamatos lemaradást él meg, és ezáltal önmaga is generálja és környezetének közvetíti a “szegény én” áldozati szerepét. Ezt kompenzálja bohóckodással, és kiküldik az órákról, ezért még jobban lemarad. Az anya úgy gondolja, Jankó azt se tudja, mit kell csinálni. Eleve hátrányban van, mert az órai munkát sem érti, csak próbálja a számára gyors tempót felvenni. Egyre nagyobb gond, mert nő a lemaradása. A testvérét veri, piszkálja. Ha az anya rászól, igazságtalannak érzi, konfliktusba kerülnek, és a vele való kapcsolat is sérül. Az anya igyekszik felmentést találni Jankó bohóckodásaira és agresszív viselkedésére is. Amikor azonban Jankó az öccsén vezeti le dühét, az anya tehetetlenné válik. Jankó édesanyja rendkívül bizonytalan. Fél, hogy nem tud segíteni, fél, hogy rosszul döntött és hogy rosszul fog dönteni. Azt mondja, két éve gondolkodik, hogy kéne Jankónak egy magántanár, aki csak rá figyelne Néha azonban azt gondolja, hogy a problémáival akarja a figyelmet magára vonni Jankó. Az anya szerint nem megoldás a szőnyeg alá söprés. Az iskolától azt várnák, hogy ne hagyja magukra a szülőket a problémával. Legyenek egyéni és kiscsoportos foglalkozások, tehetséggondozás, nagyobb figyelem a másságokra, célzott foglalkozások, bizalomra és szakmai tudásra épülő kapcsolat a gyerekekkel..
A gyerek szemszögéből Jankó nem ismeri el, hogy diszlexiás. Édesanyjához hasonlóan nem akarja elfogadni, hogy problémája van. Az olvasásáról ellentmondásosan nyilatkozik. Azt mondja, nincs olvasási nehézsége. Azt állítja, szereti a könyveket, és most kezd ráérezni az olvasásra. Ugyanakkor nem tud megnevezni egy könyvet sem, amit szeret. Elmúlt már 10 éves, és még csak egy mesét olvasott el egyedül, és most olvassa a Nils Horgensen-t. Megjegyzi azonban, hogy anyukája segít, amikor nem megy. A családtagok sokat olvasnak neki. Az iskolával kapcsolatban röviden, tömören válaszol, sok ellentmondással. A tanulás nagy gondot okoz számára, lehetőleg nem is beszél róla, kerüli a témát. Arra a kérdésre, hogy mi az ami nehezen megy neki, elsőként a tanulást említi, majd sokkal konkrétabb dolgokra vált a sport terén, és említi az úszást és a kosárlabdázásban a zsákolást, mint gyengéit. Érezhetően kerülné a tanulás témát, mert az egész nagyon bántja. Kérdésre azt válaszolja,, hogy ha egy feladat nem megy, addig próbálkozik, amíg végre sikerül. Van amikor azonban olyan ideges lesz, hogy levágja a földre, és azt mondja, “én ezt nem tanulom”. A házi feladatokat nem tudja egyedül megcsinálni, de azt mondja, csak kis gondot okoz a házi feladat. Ezzel ellentétben azonban, ha az iskolán valamit változtathatna, az a házi feladatok megszüntetése lenne. Elmondása szerint a tanárok nem adnak elég pontos utasításokat. Nem mondják meg elég jól, hogy mit kell csinálni. Szerinte a tanároknak egyetlen dologban kellene változni, türelmesnek kellene lenniük. Jankó szerint ennyi elég is lenne, semmi más nem kell. Jankónak nincsenek igazi barátai. Nem akar egyet sem megnevezni. Szerinte osztálytársai hülyének tartják, ok nélkül bántják. Azt mondja, idegesíti őket. A bohóckodásával igyekszik népszerűbbé válni. Úgy gondolja, társainak az tetszik, hogy ő vicces. Másrészről társai sokszor félreértik a viccelődését, és komolyan veszik. Ekkor kezdik bántani. Ő pedig dühbe gurul, és akkor félnek, elszaladnak. Az öccsével sem tud kijönni. Szerinte az öccse piszkálja őt, édesanyja viszont pont fordítva látja. Jankó igazságtalannak tartja és nagyon bántja számára, hogy őt szidja az édesanyja, mikor megveri öccsét a piszkálódásai miatt. Kudarcai és állandó konfliktusai elől elmenekülne. Mágikus vágyai egyrészt a menekülést, másrészt a kiemelkedés, a teljesítmény vágyát mutatják. Kívánságai, hogy repülhessen, varázspálcájával mindent meg tudjon csinálni és hogy jól tudjon ásni, beásni magát bárhova, ezt jelzik. Felnőttkorára azonban reális elképzelései is vannak, még ha nem is tudja pontosan, mi szeretne lenni. Szeretne sportoló lenni, focista, NB1-es kosárlabdázó, valamint zenész, kovács, vegyészmérnök. Vegyészmérnök azért szeretne lenni, mert az édesapja is az. A többi mind olyan, amit szeret csinálni. A kovács szakma az erőt és a tűz által a varázslatot jelenti. Ez választás a vékony, mozgékony fiú mágikus vágyai közé sorolható inkább, mint reális lehetőség.
A sportokban és a zenében azonban igazán tehetséges. Ezért is érthetetlen, hogy tanítója miért akarja éppen ezektől megfosztani. Bármilyen sportba kezdett, abban kiemelkedőnek bizonyult. Kicsi gyerek kora óta énekel, az asztalra felállva produkálja magát. Szeret zenét tanulni. Megbeszélés Jankó esete sok tekintetben jellemzi a diszlexiások magyarországi ellátását, bár sok tekintetben egyedi is. Sajnos tipikus, hogy a diszlexia illetve a diszlexia veszélyeztetettség azonosítása, a részképességbeli eltérések feltárása megkésik. A pedagógusok nem felkészültek a diszlexia jeleinek azonosítására. Különösen, ha a tünetek nem egyértelműek, például a gyerek kiváló értelmi képességeivel többékevésbé kompenzálni képes nehézségeit és elboldogul egy gyenge-közepes szinten, senki nem figyel fel, hogy valami baj lehet. Főképpen a lányok veszélyeztetettek az elkallódásra, mert jobban tűrik a frusztrációkat.. A fiúk esetében a kudarcok legtöbbször agressziót váltanak ki, és viselkedésproblémák miatt szakemberhez kerülnek. Itt már általában kiderül a háttérben meghúzódó diszlexia, specifikus tanulási zavar, és szerencsés esetben ez még az iskolakezdés előtt, vagy az iskolakezdés körül megtörténik. A terápiába kerülés azonban már bizonytalan. Mindig a helyi lehetőségektől és a szülők anyagi helyzetétől függ, milyen ellátást kap a gyerek. Másrészről a diszlexia bizonyos tekintetben túldiagnosztizált is Magyarországon, és úgy tűnik, ez a tendencia erősödik a probléma ismertté válásával. Sok helyen az óvodában vagy az iskolába kerüléskor van diszlexia szűrés, ami során azonosítják a diszlexiaveszélyeztetettséget. Sokszor már ekkor diszlexiáról beszélnek, pedig nyolcéves kor előtt nem lehet bizton állítani, hogy a részképességek milyen ütemben fognak beérni. Az óvodáskori időszak, a 3-6 éves kor a szenzomotoros képességek szenzitív periódusa (Montessori, 1972). Ebben az időszakban ezek a képességek a legerőteljesebben fejlődnek és a leghatékonyabban fejleszthetők. Ezért gyorsan változhat a helyzet, főleg, ha megfelelő ellátásban részesül a kisgyerek. Magyarországon egyre több képzett szakember foglalkozik a diszlexia megelőzésével. Remélhetőleg ez hamarosan az óvodai és alsó tagozatos ellátásba is beépül. Egyelőre azonban sok helyen nem jutnak messzebb a szakemberek, mint a szülőket megijesztik, hogy a gyerekükkel baj van. Ezután vagy keresnek ellátást a szülők, vagy ijedtükben inkább negálják a problémát, ahogyan Jankó esetében is történt. Az iskolában is változóban van a diszlexiások helyzete, de még a régi szemléletnek nagy tere van. A tanárok egy része szerint diszlexia nem létezik, csak lusta gyerek, aki ki akar bújni a kemény munka alól. Ezen a ponton attitűdtől függően szídják a gyereket, és akár tettlegességre is sor kerülhet, ahogyan a Jankót elsőosztályban tanító pedagógus tette, vagy igyekeznek megtalálni, hogy miképpen lehet motiválni a gyereket, ahogyan Zsolt bácsi, a Waldorf iskolában teszi. Sajnos azonban sem a türelmetlenség sem a türelem
nem segít, ha a gyereknek a szokásostól eltérő módon kellene tanulni, részképességei fejlődését elősegítő foglalkozásokban részesülni. A másik, egyre erősödő irány a fentebb már említett túldiagnosztizálás. Sok tanító és egyéb szakember azonnal diszlexiát kiállt, amint egy gyerek olvasásfejlődése a szokásosnál kissé lassúbb, vagy szövegértési nehézségei vannak. Ezek a jelenségek egyre gyakoribbak, de általban nincs neurológiai eltérés a háttérben. A kultúra megváltozása, a környezeti hatások, például a sok vizuális élmény, technikai és egyéb eszközök, megváltoztatják a gyerekek fejlődését. Emiatt a korábbiaknál sokkal több gyereknél jelentkeznek iskolai készségbeli lemaradások. A diszlexiások túldiagnosztizálása oda vezetett, hogy a tanulási zavar kikerült az sajátos nevelési igényűek emelt fejkvótát megillető kategóriájából. Bár SNI kategóriába tartoznak, de elsősorban felmentéseket kaphatnak. Így hivatalosan ellátást főként azok kapnak, akiknél egyéb, a SNI kategóriába tartozást jelentő zavar is fennáll, például ADHD. A felmentések sok esetben megoldást jelentenek. A tanuló nem kap osztályzatot azokból a tantárgyakból, amelyekben részképességbeli zavarai miatt nem tud megfelelően teljesíteni. Általában írás, olvasás, nyelvtan és számolás, valamint idegen nyelv tanulásában kaphatnak vagy teljes felmentést vagy könnyítéseket.. Ez a megoldás azonban nem teljesen megfelelő. Az iskolai készségek hiányában egész életében hátrányban lesz a diszlexiás személy. Idegen nyelv ismerete elengedhetetlen a mai világban. Magyarországon a felsőoktatásba kerülésnél is előnyt jelent a nyelvvizsga, diplomát pedig csak az kaphat, akinek legalább egy középfokú nyelvvizsgája megvan. A diákokat megfelelően kell tanítani és nem felmenteni. Szükséges lenne, hogy a pedagógusok ismerjék a diszlexiások képességeit, erősségeit és gyengéit. A tanítás leghatékonyabb módszerei éppen a specifikus tanulási zavarokkal küzdők tanításában jelennek meg. Szükség lenne fejlesztési háttérre, amely minél több diszlexiás gyereket elér, és a zavarok kialakulását megelőzi, illetve csökkenti (Gyarmathy 2007). Jankó esete abban is tipikus, hogy a legtöbb diszlexiás a sok kudarc miatt személyiségfejlődésében is sérül. Egy igen tehetséges, jó képességű gyerek, aki nap mint nap azzal szembesül, hogy nem tud megfelelni az elvárásoknak, frusztrálódik, és gyakran válik agresszívvé. Jankó nem ismeri el, hogy baj lenne vele. Ahogyan a család teszi, illetve tette, ő is elutasítja, hogy bármi baja lenne. Emiatt állandóan önbecsapásra van szüksége, és állandóan szorong, mert érzi, hogy mégiscsak vele van baj. Hatalmas akaraterejét arra fordítja, hogy elfedje hiányosságait. Haragszik a világra, mert nem tud megfelelni az elvárásoknak. Szerencsétlennek érzi magát, és úgy gondolja, mindenki ellene van. Ami Jankó esetében sajátos, az kiemelkedő képességei és akaratereje. Amit szeret csinálni, sportok, zene, ének, színjátszás, abban kiemelkedő teljesítményeket ér el. Ezek a területek kitörési lehetőséget adnak számára. Ezért is fájdalmas látni, hogy éppen
ezeket a tevékenységeket akarja a tanára megszüntetni, és azokat a tevékenységeket erőlteti, amelyek eddig sem hoztak sikert. Jankó fejlesztése művészi hajlamain keresztül lenne a leghatékonyabb. Színjátszás iránti érzéke és érdeklődése az irodalom és olvasás felé nagyszerű lehetőség. A mozgás és a zene a tanulásban is segít. Egy ma már fiatal színész diszlexiás fiú például rappelve tanulta a verseket. Az iskolában csak “levette” a táncot a szövegről, és szépen el tudta mondani a verset. A színdarabok betanulása nem okozott gondot. Ő teljes ellátást kapott. Szülei kezdettől fogva elfogadták olyannak, amilyen, és ennek megfelelő iskolát kerestek. Olyan magániskolába járt, ahol egyszerre kapta meg az elfogadást és az elvárást. Képességeinek megfelelő teljesítményt képességeinek megfelelő tanítás és fejlesztés segítségével ért el. Önértékelése harmonikus volt, tisztában volt erősségeivel és gyengéivel. Ilyen oktatás megoldható lenne bármely iskolában. Nem lenne szükség arra, hogy a diszlexiája miatt egy gyerek magániskolába járjon. Minden gyereknek joga van képességeinek és érdeklődésének megfelelő tanításra. A diszlexiások esetében ez egyelőre nem valósul meg. Jankó előtt több lehetőség áll, de mindegyik esetben szükség lesz fejlesztőpedagógus szakszerű segítségére a részképességbeli eltérés kezeléséhez, az iskolai készségbeli lemaradás csökkentéséhez és hatékony tanulási módszerek megtanulásához. Jankó megpróbálhat tanítója segítségével mégiscsak beilleszkedni az osztályba. Tekintettel azonban jelenlegi igen rossz társas helyzetére valamint a tanárok kevés tapasztalatára és hajlandóságára a diszlexiás diákok tanításában, ez a megoldás további feszültségeket gerjeszthet, és Jankó önértékelés tovább romolhat. A legtöbb diszlexiásnak ez a sorsa, maradnak a main stream oktatásban, és különböző tantárgyakból felmentéseket kapnak. Választhatja a család a magántanulói státuszt. Ez ritka megoldás még, de sok, főleg érzelmi-viselkedési zavarok miatt beilleszkedni képtelen diák esetében alkalmazzák. Magántanulóként Jankónak intenzív ellátásra lehet lehetősége, hogy lemaradása megszűnjön, emellett társaival is csökkenhet a konfliktust okozó helyzetek száma. Sajnos kis eséllyel biztosítanak ilyen lehetőséget az iskolák. A diszlexia, nem elég nagy zavar a státusz elnyeréséhez, még ha viselkedésbeli és érzelmi problémákhoz vezet is, és már egy rövidtávú magántanulói státusz nagy segítséget jelenthetne. Harmadik megoldás, hogy másik, esetleg a specifikus tanulási zavarok kezelésére szakosodott iskolába megy Jankó. Egy szokványos iskolában általában nem kapnak a diszlexiások elég segítséget, sajátosságuknak megfelelő ellátást, ezért Jankó ugyanolyan helyzetbe kerülne egy másik iskolában, mint volt. Az állami finanszírozású különleges iskolákban, osztályokban, amelyek diszlexiásokat fogadnak, legtöbbször az értelmi fogyatékosokkal együtt tanítják azokat, akik diszlexia, vagy más tanulási zavar miatt nem tudnak megfelelni a követelményeknek. Ez a szakmailag és emberileg is helytelen eljárás egyszerűen anyagi okokra vezethető vissza.
Hiába kellene a diszlexiásnak egészen másféle tanítás, mint az értelmi fogyatékosnak, a kis létszámú osztályban együtt tanulnak ezek a gyerekek. Alapítványi és magániskolákban van lehetőség arra, hogy másságuk miatt az oktatás fő áramában megfelelni nem tudók képességeiknek megfelelő tanítást kapjanak. Sok specifikus tanulási zavarral küzdő gyermek számára ez jelent megoldást. Jankó esetében egyelőre az anya és fia bizonytalansága, és kissé talán a mártír szerep elfogadása miatt az eddigi reménytelen küzdelem látszik megmaradni. Már az első iskolát is nehezen hagyták ott, pedig amellett, hogy Jankónál állandósult a kudarc, tanítója fizikailag bántalmazta. A jelenlegi iskola és tanító bár eszköztelen, de segítőkész. Úgy tűnik most még nem lesz elég erő a családban a változtatáshoz. Jankó igen jó képességekkel rendelkező, mozgás, színjátszás és zene terén kifejezetten tehetséges fiú. Ha sikerül olyan közösséget találnia, ahol elfogadják, és diszlexiájának megfelelő ellátást kap, kiemelkedő teljesítményekre lehet képes, mert akaratereje töretlen. Hivatkozott irodalom Gaddes, W. H. (1985) Learning Disabilities and Brain Function. A Neuro-psychological Approach. Springer, New York. Gósy, M. (1995) GMP Diagnosztika. Nikol. Budapest. Gyarmathy É. (2009) Kognitív Profil Teszt. Iskolakultúra 3-4. 60-73. Kósáné Ormai V., Porkolábné Balogh K., Ritoók Pálné (1987): Neveléslélektani vizsgálatok. Tankönyvkiadó, Budapest. Meixner I. (1974) Új segédanyagok a dyslexia korrekciójához. Gyógypedagógia, 3. 88-90. Meixner I. (1993) A dyslexia prevenció, reedukáció módszere. Montessori, M. (1972) The Secret Of Childhood. Ballantine Books, New York. Porkolábné Balogh K. (1981) A tanulási nehézségek korai felismerése. Kézirat. ELTE. Budapest. Porkolábné Balogh K. (1987) Készségfejlesztő eljárások tanulási zavarral küzdő kisiskolásoknak. Iskolapszichológia Módszertani füzetek 4.sz. ELTE, Budapest. Porkolábné Balogh K. (1992) Kudarc nélkül az iskolába. Alex-Typo, Budapest. Sindelar, B. (1994) Teilleistungsschwächen. Eigenverlag, Wien.
