„Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei!” Ézs 2,1-5
Mt 7,15-23 – Róm 8,12-17 – Zsolt 48,10-12
BEVEZETÉS Ha valamit kétszer kell elmondani valakinek, akkor azt mondjuk: feledékeny volt, vagy éppen nem figyelt. Ha valamit kétszer írnak le, akkor azt mondjuk: a szöveg lejegyzője, vagy szerkesztője figyelmetlen volt. De mi a helyzet az olyan emberekkel, akiknek sem a memóriájukkal, sem képességeikkel nincs baj? Olyan emberekkel, akik könyvhosszúságú történeteket tanulnak meg kívülről, mert se írni, se olvasni nem tudnak. Azokkal, akiknél a szájhagyomány nem a legfrissebb pletykák továbbadására, hanem a különböző történetek és események pontos hagyományozására szolgál. Mi a helyzet Palesztina lakóival, Isten népével, akik pontosan ilyen emberek voltak? Talán azt mondhatjuk: ha kétszer van leírva, az nem lehet véletlen. Márpedig a mai jövendölés kétszer van benne a Bibliában szinte szóról szóra. Egyszer Ézsaiásnál, egyszer pedig Mikeás prófétánál (4,1-3). A prófécia középpontjában egy magaslat, egy hegy áll, amelyet „az ÚR háza hegyének” neveznek. Jeruzsálemhez több hegy is kapcsolható, és a Sion hegyének nevezett magaslat volt az, amelyen Salamon megépítette Isten templomát. Erre utal mindkét próféta. Engedjék meg a kedves testvérek, hogy három gondolatot kiemelve járjuk körül a mai textusunkat. AZ ÚR HEGYE OLYAN HELY, AHOL ISTEN JELEN VAN Ézsaiás és Mikeás mindketten próféták voltak. Egy időben éltek, hasonló dolgok érték őket, de egyikük Izraelben, másikuk pedig Júdában prófétált. Egyikük előkelő családból származott befolyásos kapcsolatokkal, a másikuk vidéki, falusi gazdálkodó család gyermeke, akit a politika nem túlzottan érdekelt.
Ami azonban közös tapasztalatuk: az a szenvedés. Kegyetlen időszak az, amelyben élnek, borzalmas dolgokon mennek keresztül. Mikeás tanúja annak, amikor Áház kérésére az asszír király elhurcolja az ország lakóinak nagy részét, majd elpusztítja az országot, és idegen embereket telepít be kényszerrel a helyükre. Júdában Ézsaiásék átélik azt, hogyan fogy el az ország területe, és hogyan kegyetlenkedik az ottmaradtakkal az asszír király. Nem embernek való körülmények. Mikeás így éli ezt meg: „Emiatt gyászolok és jajgatok, mezítláb és ruhátlanul járok. Üvöltök gyászomban, mint a sakálok, és jajgatok, mint a struccok.” Ézsaiás pedig így: „Reszketni kezdett a szíve és népének a szíve, ahogyan az erdő fái reszketnek a szélben.” Mindez nem csupán egy nehezebb időszak, hanem kilátástalan helyzet. Kilátástalan, mert nem az ő kezükben van az irányítás. Igazi háborús helyzet: nincsenek perspektívák, nincsenek tervek – csupán a túlélés. Ebben a helyzetben fogalmazzák meg – egymástól függetlenül – ugyanazt a gondolatot: „Az utolsó napokban szilárdan fog állni az ÚR házának hegye.” A halál árnyéka völgyében vannak. Mégis mindketten az ÚR hegyéről beszélnek. Arról a hegyről, amely ezekben az időkben és napokban is szilárdan áll a helyén. Kiemelkedve a többi hegy közül. Egyikük sem az önsajnálatban, a beletörődésben esetleg mások vagy önmaguk hibáztatásában látják a megoldást, hanem a feltekintésben. A magasra emelt hegy nem azt jelenti, hogy az Isten ilyen elérhetetlen magasságban trónol, hanem azt, hogy itt ér össze az ég a földdel. Az Isten az emberek között lakik. Az evangéliumokban az Olajfák hegye és a Gecsemáné, ahol Jézus szenved és értünk imádkozik. A Koponyahegy, ahol a kereszten életét adja. Hegyek, magaslatok, ahol Isten jelen van. A legnagyobb emberi nyomorúságokban az Isten nem fönt az égben van, hanem lent a földön. A hegy Isten szemében nem csupán a magasság és a szentség szimbóluma, hanem a megtört és alázatos emberrel való közösségvállalásé is. Ennek valóságáról olvasunk többször is Isten népe történetében.
(1) A nép nyomorog szolgaként Izraelben: „Az ÚR pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltozásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. Le is szállok,(nem pedig: majd küldök valakit) hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre.” (2) Dávid miután átélte, hogyan szabadít az Isten: „Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom a fülébe jutott (…) Lehajlította az eget, és leszállt, homály volt lába alatt.” (3) Jób a szenvedései végén: „Csak hírből hallottam rólad,(ti. egészséges barátai részéről) de most saját szememmel láttalak.” (4) Ézsaiásnál: „Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta.” (5) Jézusról Zakariás az evangéliumban: „Meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.” Vagy Jánosnál: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott.” „Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is.” (Ézs 57,15) És lehetne folytatni egészen a mai napig, személyes élettapasztalatinkig: Isten miként van jelen. Sion hegye – ahol Isten temploma állt – különleges hely volt. Ha a Holt-tenger felől nézték, akkor valóban kimagaslott a többi közül, és a templom épületei erődítményeknek tűntek. Ha azonban az Olajfák hegyéről vagy a környező hegyekről szemlélték, akkor úgy tűnt, mintha egy völgyben húzódna. Egyik oldalról magaslat, a másik oldalról mélység. Ahogy az életünk is. De. A halál árnyékának völgye is lehet az Isten hegye, ha az Isten ott lakik, ott van velünk. És a legmagasabb csúcs is lehet a siralom völgye, ha nincs ott az Isten. Erre utal Jézus az evangéliumban, amikor válaszol a nagy lelki magaslatokat megjáró, nevében csodát tevő embereknek: „Sohasem ismertelek titeket!” Majd folytatja a kősziklára épített ház példázatával. Mintha azt mondaná: nem az számít, hogy milyen magasra jutunk fel, hanem az, hogy ott jelen van-e Ő? Mert ez a jelenlét adja életünk és hitünk szilárdságát. Akár fent a hegyen, akár lent a völgyben.
AZ ÚR HÁZÁNAK HEGYE AZ ÉBREDÉS HELYE Az ÚR hegye nem csak arról ismerhető fel, hogy az Isten jelen van ott, hanem, hogy oda áradnak az emberek. Mennek, hogy az Istennel legyenek és Tőle tanuljanak. Ott akarnak lenni, ahol az Isten jelen van. Miért oda mennek? Mert ez az egyetlen szilárd hely. Ézsaiás a templom felé áradó embertömegről beszél. Lehet ma nagyon pesszimistán és kétkedve fogadni az ilyen próféciákat. Mondván: ma az emberek oda mennek, ahol valami nagyot ígérnek. Ahol valamilyen sztár lép fel vagy őt beszélik ki. Ahol valami új és csillogó van. Azután továbbállnak a következő nagy ígéret felé. Ez így van. Ebben az esetben azonban nem az ígéret csillogóbb, hanem az érkező emberek mások. Jönnek és érkeznek tömegestől, mert valami maradandóra vágynak, ami megtartó erővel bír. Végső soron egy hitbeli, lelki ébredés történik. Ott volt az a hegy addig is, de nem látták. Vagy senkit nem érdekelt. Ott van az a templom egész évben, bármikor elmehetnek oda. Évente egyszer kötelező is. Ott volt az addig is, talán hébehóba el is mentek, de nem érintette meg őket, amiről szó volt. Most mégis tömegestől érkeznek. Ébredés történik. Egyszer egy bibliaórán az ébredésről beszélgettünk. „Sokat kell imádkozni” – mondta valaki. „Bűnbánatot kell tartani” – folytatta valaki más. Úgy éreztem magam, mintha Jézus kortársaival ülnénk egy asztalnál, akik felfogása szerint: ha egyszer minden zsidó megtartaná a Szabbatot, akkor eljönne a Messiás. Végül abban maradtunk: erre csak készülni lehet, készen állni nem.
Az ébredés ugyanis nem előre eltervezett emberi forgatókönyv alapján megy végbe. Heussi: „A franciaországi borzalmak hallatán az angol társadalom felső köreiben gyökeres fordulat következett be a vallás megítélésében.” Tömeges és gyökeres változás a hit/Isten megítélésében. Ekkor kezdődik a metodista ébredés is. Gyökeres változások és felfokozott lelki folyamatok, ahol túlzások is történnek – de ezek lecsendesülnek. Gyökeres változás Isten és önmagunk megítélésében: ez a lelki ébredések kulcsa. Tömegesen érkeznek, mert a Megtartóról hallanak. Mert életükben annyi minden összeomlott, de itt valami olyanról hallanak, ami szilárdan áll. Az ébredések során az emberek nem csupán nehéz helyzetben az Istenhez kiáltanak, hanem visszatalálnak az evangélium egyszerű igazságához. Nem bonyolítják túl, hanem amit olvasnak és megértenek: egyszerűen megélik. Mert élhető, mert életet ad. Ézsaiás szerint az ébredés kulcs ez: „Kimagaslik a halmok közül, és özönlik hozzá valamennyi nép.”
AZ ÚR HEGYE A VILÁGOSSÁG HELYE „Jákób háza, jöjjetek, járjunk az ÚR világosságában!” – zárja le Ézsaiás a próféciát. A tömeges ébredések, a béke és az Isten hegyének felemelkedése pedig be sem következett még. Mégis azt mondja a próféta – járjunk az ÚR világosságában! Ez pedig nem a pogányoknak, hitetleneknek, bűnösöknek, gyilkosoknak, gonosz bálványimádóknak szól. Hanem Jákób házának, Isten népének. „Jöjjetek, járjunk az ÚR világosságában!” „Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei!” Micsoda biztatás! Nem rémisztget: „nehogy úgy éljetek, mint a sötétség gyermekei!” Vagy: „Vigyázzon, aki sötétségben jár!” Hanem: „Jöjjetek, járjunk az ÚR világosságában!” Az előbb említett asztaltársaságban ez a kérdés merül fel: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született? Ki a hibás, hogy ő most sötétségben él?” Lehet innen közelíteni. Azért nem akarok vétkezni, hogy ilyen dolgok ne történjenek velem. És inkább élek engedelmesen, hogy igazán jó dolgok érjenek. Azért vagyok keresztény, hogy a rossz dolgok elkerüljenek, és csupa áldás érjen. Csakhogy a Krisztuskövetés nem erről szól. Nem az emberi számítgatások, manipulálás útjáról. Hanem amiről itt Ézsaiás, vagy a római gyülekezetnek ír Pál: Szabadok vagytok, Isten gyermekei, ezért hallhatjátok a biztatás: „Jöjjetek, járjunk az ÚR világosságában!” Ez jelentheti azt, hogy az emberi félelmeimet, szorongásaimat, vagy éppen számítgatásaimat, hátsó szándékaimat, tisztátalan indítékaimat, sötét terveimet – egyszerűen Isten jelenlétének fényébe teszem. Kifordítom a szívemet Isten előtt, így tisztulok meg. Amiről azt hiszem, hogy nemes – odateszem Isten elé. Valóban az? A világosságban az ember ráeszmél arra, hogy milyen módon fel van fegyverkezve kardokkal, lándzsákkal, haditervekkel saját védelmében vagy a másik emberrel, sokszor még az Istennel szemben is. Csak a sötétség arra volt jó, hogy ezeket kapáknak, metszőkéseknek, segítőkész gyomlálásnak, gyomirtásnak álcázza.
A Lélek kardját – Isten beszédét a legkevesebbszer szoktuk magunk ellen fordítani. A saját életünkben nem nagyon szoktunk kapálni és gyomlálni. Testvéreim, kiléphetünk a napfényre, hogy tisztán lássuk: mi is van a kezünkben. Fegyver vagy szerszám? Fegyver, mellyel önmagunkat védjük, küzdünk emberek és Isten ellen, vagy szerszám, amelylyel szolgálunk feléjük? „Jákób háza, jöjjetek, járjunk az ÚR világosságában!” Ez egy olyan bátor mondat, amely arról a valóságról beszél, hogy Isten népének nincs rejtegetnivalója. Nem büszke bűneire, de nem fél szembesülni azzal. Istennel találkozni bátorságra is szükség van: Ézsaiás a megmondhatója, hogy ez mit jelenthet: „Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom.” De odaáll Isten elé. Nem azért, hogy miután Isten megtisztította, fennhordja az orrát és a pogányoknak parancsokat osztogasson, hogy s mint kell élni. Hanem, mert az Istennel való kapcsolat ezt jelenti. Rálépni a világosság útjára és azon járni. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. Ez a kiváltságunk. BEFEJEZÉS Az ÚR házának hegye a megbékélés helye: (1) az a hely, ahol az Isten lakik. Ahol az emberi nyomorúságainkkal nem maradunk egyedül, mert jelen van az Isten. (2) Az ébredés helye. Ahová azért özönlenek az emberek, mert az szilárdan áll, amikor az értékek összezavarodnak és megremegnek. (3) A világosság helye, ahol az emberi visszás, beteges gondolatok és indítékok végre napfényre kerülnek és gyógyulnak. Ti vagytok a világ világossága, nem rejthető el a hegyen épült város – mondja Jézus. Ebbe a küldetésbe hívott minket. Jertek, járjunk az ÚR világosságában, hogy Krisztus világíthasson bennünk. Ámen