Dr. Suhai Ferenc: Ergonómia
SZÉ CHENYI ISTVÁN EGYETEM
Távoktatási tagozat 1996
Írta :
Dr. Suhai Ferenc fõiskolai docens
Szé chenyi István Fõiskola
Lektorálta:
Mû szaki szerkesztõ: Fodor László fõiskolai docens
Széchenyi István Fõiskola
Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás,a nyilvános elõadás, a rádió és televízió adás, valamint a fordítás jogát,
2
az egyes fejezeteket illetõen is.
3
Tartalomjegyzé k 1. Az ergonó mia alapkérdései .................................................................................................... 6 2. Az ember helye a munkavégzõ rendszerben ........................................................................ 11 2.1. A munkatudományok feladata: a hatékonyság növelése és a munka humanizálása ..... 11 2.2. A pszicholó gia helye a munkatudományok rendszerében............................................. 14 2.3. Az antropometria, fizioló gia és pszicholó gia al-kalmazásának szükségessége és alkalmazási terü-letei a munkavégzõ rendszerek tervezésében és irányításában ................. 16 3. Az ergonó mia fizioló giai alapismeretei ............................................................................... 20 3.1. Irányító , szabályozó rendszer ........................................................................................ 20 3.1.1. Információ -felvevõ apparátus................................................................................. 20 3.1.2. Viscerális receptorok.............................................................................................. 21 3.1.3. Proprioceptorok...................................................................................................... 22 3.1.4. Exteroceptorok ....................................................................................................... 22 3.1.5. A szabályozó tevékenység jellegét meghatározó rendszer (központi idegrendszer és efferens pályák) ................................................................................................................ 23 3.1.6. A proprioceptív szabályozás .................................................................................. 23 3.1.7. Exteroceptív (bõr eredetû ) szabályozás................................................................. 24 3.2. Cselekvési energiát biztosító rendszer .......................................................................... 24 3.2.1. Közvetlen erõkifejtõ rendszer (izomrendszer) ....................................................... 24 3.2.2. Energiahordozó kat biztosító rendszer (keringés, légzés, emésztés rendszere) ...... 26 3.2.3. Légzés..................................................................................................................... 27 3.2.4. Tápanyagforgalom rendszere ................................................................................. 28 3.2.5. Kémiai és hõegyensúlyt biztosító rendszer ............................................................ 29 3.2.6. Hõszabályozás ........................................................................................................ 29 3.2.7. Kiválasztás ............................................................................................................. 29 3.3. A mozgás lehetséges nagyságát és irányát meghatározó rendszer (csontok és ízületek) .............................................................................................................................................. 29 4. Az ergonó mia pszicholó gia alapismeretei............................................................................ 31 5. A munkafolyamat jellegébõl adó dó követelmények és ezek kapcsolata az emberi jellemzõkkel ............................................................................................................................. 38 5.1. A fizikai terhelés megengedhetõ nagysága.................................................................... 39 5.2. A kötött ütemû munka................................................................................................... 43 5.3. Speciális, kvalifikáció t igénylõ munkák........................................................................ 45 6. A munka fizikai környezete ................................................................................................. 47 6.1. Fénytani alapfogalmak .................................................................................................. 47 6.2. Megvilágítás .................................................................................................................. 48 6.3. Hangtani alapfogalmak.................................................................................................. 52 6.4. Rezgések (vibráció )....................................................................................................... 53 6.4.1. A zaj és rezgések elleni védekezés......................................................................... 55 6.5. A munkahely fizikai klímája ......................................................................................... 56 7. Az ember-gép rendszer elemzése ......................................................................................... 61 8. Mozdulat és mû velet elemzés .............................................................................................. 68 9. Személyiség lélektan ............................................................................................................ 81 9.1. A személyiség fogalma, a személyiség szerkezete........................................................ 81 9.2. A személyiségtulajdonságokkal kapcsolatban kialakítandó követelmények ................ 82 9.3. Személyiségtípusok ....................................................................................................... 86 9.4. A személyiség megismerésének mó dszerei................................................................... 88 10. Az alkalmasság értelmezése............................................................................................... 90 4
10.1. Az alkalmasság értelmezése........................................................................................ 90 10.2. Az alkalmasság és beválás .......................................................................................... 91 10.3. A kiválasztás problémája ............................................................................................ 94 11. A szociálpszicholó gia alapvetõ kérdései............................................................................ 96 11.1. A szociálpszicholó giai szemlélet alapvetõ kérdései.................................................... 96 11.1.1 A makro és mikrostrukturák egyént befolyásoló szerepe...................................... 96 11.1.2. A csoport hatása az egyénre ................................................................................. 97 11.1.3. A csoportok létszámviszonyainak meghatá-rozottsága és minõségi megkülönböztethetõsége .................................................................................................. 97 11.1.4. A munkahelyek informális struktúrájának jellemzõi ........................................... 98 11.1.5. Konfliktusok a formális és az informális struktúra között ................................... 99 11.1.6. Munkahelyi csoportok........................................................................................ 100 12. Irodalom jegyzék .............................................................................................................. 106 13. Ajánlott irodalom ............................................................................................................. 107 Táblázatok .............................................................................................................................. 108
5
1. Az ergonómia alapké rdé sei Az ergonó mia görög származású összetett szó . Jelentését munkatudománynak, vagy pontosabban munkatárstudományoknak lehetne fordítanunk (ergosz = munka, nomosz = a) törvény, b) a faluközösségek, kerületek társulása, itt — átvitt értelemben — tudományok társulása). A magyar nyelvű munkatudománynak görög megnevezését — az ergoló giát — egy másik tudományágazat foglalta le magának, mégpedig a primitív népek munkájával foglalkozó tudomány. E görög kifejezés is jelzi, nem egyetlen tudomány műveléséről, vagy alkalmazásáró l esik szó , hanem olyan tudományok társulásáró l, amelyek az emberi munkával foglalkoznak: az emberi munkateljesítmények sokrétű tanulmányozására vállalkoznak — az alábbi célkitűzések elérésére: − kiválasztani é s alkalmassá tenni a dolgozó embert meghatározott munkára, s ezáltal emelni a gazdasági munkateljesítményeket; − vizsgálni a munkagé pek é s munkaeszkö zö k szerepét a teljesítmények emelhetősé gé ben; − meghatározni a munkagé pek é s munkaeszkö zö k alkalmasságát az emberi munkában; − kutatni az emberi teljesítőképességeket kedvezően és kedvezőtlenül befolyásoló té nyezők szerepét, meghatározni e ható tényezőknek hatástani tö rvé nyszerű sé geit, és azok balesettani szerepét; − kutatni a baleset-megelőzé s feltételeit; − meghatározni a tárgyi kö rnyezet szervezési és tervezési előfeltételeit a teljesítmények emelésében, és végül − megteremteni a munkahely szubjektív munkateljesítmények megvaló sításában.
kö rnyezeté nek
szerepét
az
optimális
A munkatudomány e felsorolt célkitűzéseit és feladatait az alábbi társtudományok bevonásával ó hajtja elérni: − Az embernek a munkára való kiválasztásával az orvostudomány, a munkafizioló gia, a munkapszicholó gia, a továbbké pzé sre való kiválasztás kérdéseivel pedig a pedagó giai lélektan, pályalélektan foglalkozik. E tudományok szűkebb társulását összefoglaló néven mint alkalmasság tudományt is említik. − Az ember munkára való alkalmasságának kérdése nemcsak magában foglalja, hanem élesen fel is veti a gé pek é s munkaeszkö zö k alkalmasságának komplex kérdéseit is. A gépek és munkaeszközök alkalmassága a munkára és a munkateljesítmények emelhetőségére már más társtudományt is bevon az együttműködésbe. Ezek a következők: az általános mé rnö ki, a kö zlekedé smé rnö ki, a gé pé szmé rnö ki stb. tudományágazatok mellett nélkülözhetetlen az embertan (antropoló gia) és az emberi mé rettan (antropometria) alkalmazása is. Az országos (területi) átlagoktó l eltérő embertani adatok előfordulásának gyakoriságát a munka tudományos megszervezé sé ben veszi figyelembe a tervező mé rnö ktudomány mellett a szervező mérnöktudomány is. A szervezéstudomány optimális körülmények között nemcsak együttműködik az alkalmasság tudománnyal,
6
hanem a pályaválasztási tanácsadás (pályalélektan) munkájára is támaszkodik. Az ember é s a gé p, a gé p é s az ember viszonyának tanulmányozása ezáltal válik tudományosan megalapozott reális é s konkré t kutatási és alkalmazási feladattá. − Külön fejezet alá kívánkozik, bár tárgy szerint a munkagépek és munkaeszközök alkalmasságának kérdéscsoportjában tartozik, a gépek mű kö dé sé ről tájé koztató mű szerek alkalmasságának kérdése is. − Nem elegendő a munkagé peket é s gé prendszereket alkalmassá tennünk az emberi munkára, szükséges azoknak megfelelő elrendezése: a munkahely optimális objektív miliőjé nek megteremtése is. A tervezé s é s szervezé s mérnöki feladatai közül kiemeljük a megvilágítás, a munkahely és munkagépek színezé sé nek, a munkazaj é s vibráció hatásának kérdéseit is. Itt már a világítástechnika, a színdinamika, az audioló gia, a vibráció tan eredményeit veszi a szervező mérnöktudomány figyelembe. − A munkahely objektív miliője mellett a munkahely szubjektív miliője is kutatási témaként jelentkezik a munkatudomány azon főfejezetében, melyben az embernek az emberhez való alkalmasságát vizsgáljuk. E kutatási területeket a szocioló gia, a szociálpszicholó gia, a szemé lyisé g-lé lektan, a szituáció s lé lektan vallhatja magáénak. S ha a szubjektív miliő optimális feltételeit kívánjuk elemezni, úgy a szervezé studomány társtudományai közé felveszi a pszcihodiagnosztika, a pszichopathodiagnosztika, a neuroló giai, a pszichiátria tudományát is, s azok eredményeit alkalmazza a szubjektív miliő optimális feltételeinek megteremtése, megó vása, megtartása, leromlásának megelőzése stb. érdekében. − Társadalmi igényt szolgálnak azok a törekvések, amelyek a munkateljesítmé nyek emelkedésében, vagy csökkenésében, a balesetek létrejöttében szerephez jutó tényezők kutatására irányulnak. Az emberi szervezetre tett hatástani kutatásokban az eddig felsorolt társtudományokon kívül más alkalmazott tudomány is vállal szerepet. Az ember é letmó dja, életvezetése, a munka, a sport, a szó rakozás, a pihené s összefüggő kérdéscsoportjait, továbbá a munkateljesítmények változása közötti összefüggés külső é s belső é lettani é s pszicholó giai tényezőit több tudomány területén vizsgálják. Felsorolásukat mellőzhetjük, s megelégedhetünk néhány társtudomány megemlítésével. Így az érzéki élvezetek, a drogok és gyó gyszerek fogyasztásának problémáit a narkó -, é s farmakopszicholó gia, munkateljesítményekre tett hatásával a munka narkó -, és farmakopszicholó giája, illetve fizioló giája, vagy a kö zlekedé s narkó pszicholó gia é s kö zlekedé s farmokopszicholó gia, valamint a fizioló gia foglalkozik. A munkateljesítmények időjárási tényezőkre visszavezethető hatásait a meteoropszicholó gia, a meteoromunkapszicholó gia, illetve a kö zlekedé s-meteoropszicholó gia stb. kutatja. A munkának az emberi szervezetre tett hatását elemzi a fáradtságtudomány, amely tárgyánál fogva több alkalmazott tudomány segítségét veszi kutatásai megszervezésénél igénybe. − Külön fejezet foglalkozik a baleseteket előidé ző té nyezők és a balesetek megelőzé se előfeltételeinek feltárásával. A balesettan (baleseti orvostudomány, baleseti élettan, balesetlélektan stb.) és a balesetek megelőzése több tudomány társulását igényli, közülük egynéhány már a praxis színvonalán mozog, mint pl. a szabványtan. Ez az ismerettan igen sok tudomány törvényszerűségének gyakorlatban való áttételét vállalja feladatául.
7
− A munkával foglalkozó társtudományok közül elméleti fontosságuknál fogva ki kell emelnünk azokat a stúdiumokat, amelyek a munka filozó fiai problémáival foglalkoznak. Mind az automatizált üzemekben, mind pedig a közlekedésben sokszor esik szó az embergép rendszerek (ember-gép mozgó rendszerek) működésének tudományelméleti kérdéseiről. Az ember-gép rendszerek ember oldalával a munkapszicholó gia hivatott foglalkozni, a géprendszerek, vagy a mozgó géprendszerek kérdései pedig inkább a mű szaki tudományok feladatai között olvasható k. Azok a kutatási területek, amelyek az ember-gé p rendszer kettős tényezőjének viszonyát elemzik, tehát azokkal a problémákkal foglalkoznak, amelyek az ember-gép rendszer működésbeli viszonyát kö zvetve, vagy kö zvetlenül befolyásolják, bizonyos mértékig megoszlanak a határtudományok feladatai között. − A munkával foglalkozó társtudományok filozó fiai ké rdé sei csak egyes lényeges vonásokban egyeznek meg a munkapszicholó gia filozó fiai kérdéseivel. Ezek a kérdések elsősorban a tudat é s a cselekvé s egysé gé nek é s kö lcsö nhatásának kérdéseivel foglalkoznak, de kapcsolatot mutatnak a társadalmi tudat fejlődé sé nek kérdéseivel is. Kétségtelen tény, hogy az ember-gé p rendszerek vizsgálatában hatástani szempontbó l a kutatások elsősorban az ember oldalra irányulnak, viszont a gépek használatánál nyert tapasztalatok felhasználása a gépek jobb működése érdekében már a gépi oldalra eső "hatások" szerepéről tanúskodik. Ezeknek a "hatásoknak" az érvényesítése vagy kiküszöbölése a tervező mé rnö kö k feladatai közé tartozik. A munkával foglalkozó tudományok közül megemlíthetők még a munka szervezé sé vel é s irányításával foglalkozó tudományágazatok. Ezek közül a szervezé s é s a tervezé s tudománya lépett újabb időben előtérbe mint olyan tudományok, amelyeknek alkalmazása elősegíti a munkateljesítményeknek tudományos megalapozottsággal való emelését, a dolgozó k alkotta szubjektív miliő egyidejű megjavítása mellett. A munka társtudományai közül még egy komplex stúdiumot lehet kiemelni, amelyet vezeté studomány néven említünk meg. Sokan hajlanak arra a feltevésre, hogy az ergonó miát tudományelméleti szempontbó l olyan komplex tudománynak tekintsék, amely egyrészt a tervező mérnökök számára foglalja rendszerbe a pszicholó gia, a fizioló gia (audioló gia, vibroló gia stb.), az antropoló gia, az antropometria, az orvostudomány, a higiénia és más, a dolgozó ember problémáival foglalkozó tudományok ismeretkincsét abbó l a célbó l, hogy alkalmazása megteremtse egyrészt a termelé s optimális felté teleit, másrészt pedig, hogy a munkát alkalmasabbá tegye az emberi szervezet számára. Ez utó bbi célkitűzésnek kimondott célja olyan tárgyi munkakö rnyezet: objektív miliőnek megteremtése a dolgozó ember számára, amely egyúttal biztosítja valamennyi dolgozó részére azt a kellemes munkahelyi - érzelmi és hangulati közérzetet, amelyet általában szubjektív miliő megnevezéssel illetünk. Az ergonó miát éppen a tervezé sjellegű cé lja é s feladata miatt nevezzük "műszaki pszicholó giának. A pszicholó giának az ergonó miában elfoglalt jelentős szerepet teszi szükségessé, hogy a két tudomány célját és feladatát összehasonlítva a közöttük levő különbségeket feltárjuk. E különbségek az alábbiakban ragadható k meg: 1. A munkapszicholó gia az emberi munkateljesítmé nyek pszicholó giai felté teleit vizsgálja — az alábbi szempontok szerint:
8
a) vizsgálja a dolgozó k teljesítőké pessé gé t a munkához szükséges különböző ké pessé gük szerint, figyelembe véve a folyamatos igénybevétel esetén a foglalkozási hatásokkal szembeni ellenálló ké pessé güket is. b) Kutatja az optimális teljesítmé ny megkövetelte helyes magtartás pszicholó giai feltételeit, a motiváció t, a munkához való viszony (beállító dás és akarás) feltételeit, azok szerepét a teljesítmények mennyiségi és minőségi változásaiban; c) nagyobb szakképzettséget követelő munkára való kiválasztás eseteiben vizsgálja a munkára való kiké pzé s, a gyakorlat megszerzé sé nek előfeltételeit (a tanulás, a beiskolázás munkapedagó giai pszicholó giai problémáit); d) keresi az objektív é s szubjektív miliőre ható fizikai, bioló giai é s pszichikai té nyezők szerepét a munkateljesítmények változásában. A munkateljesítményeket befolyásoló tényezők hatástani elemzése ma már túlnő a munkapszicholó gia keretein: egyes problématerületei önálló tudományágazatokká váltak. Így szó lhatunk a munka meteoropszicholó giájáró l stb. e) A fizikai, bioló giai és pszicholó giai tényezők hatástani szerepe a munkateljesítményekre több olyan új kutatási területet is alkot, amelyeket ma már mint foglalkozási nehé zsé get okozó hatások, továbbá foglalkozási ártalmak címszó alatt a munka pathopszicholó giája területére utalunk, vagy mint a balesetekhez vivő diszpozíció t analizálunk a balesettan önálló tudományágazata keretében. f) A munkapszicholó gia legérdekesebb fejezetét a szemé lyisé g é s a munkaszituáció közötti viszonynak a teljesítményre tett hatásával foglalkozó kutatási területet kell megjelölnünk. g) A személyiség és a különböző szituáció k (munkaszituáció , munkatársi szituáció , családi helyzet, társadalmi helyzet stb.) közötti viszonyoknak a munkateljesítmények változásaival összefüggő törvényszerűségeit vizsgálja a pszicholó giának sajátos ágazata: a fáradtságtan. Ennek egyes fejezete a siker é s a balsiker érzésének a fáradtságérzéssel való kapcsolatát és a közöttük meglelhető összefüggést kutatja. h) A munkapszicholó gia vizsgálja azokat a teljesítménykülönbségeket is, amelyeknek "okai" az é letkorra, vagy a nemre vezethető vissza, illetve mindazon élettani és pszicholó giai tényezőket, amelyek a munkateljesítményekre kedvezőtlen hatást fejtenek ki. 2. A munkapszicholó gia második főfejezetét a munka szociálpszicholó gia jellegű kutatási témái alkotják. Ú gy is mondhatjuk, hogy az első fejezetben említett munkapszicholó giai feladatok az embernek meghatározott munkára való alkalmasságát kutatja, a második fejezet viszont az embernek dolgozó embertársaihoz való viszonyát (szociometria) befolyásoló tényezők szerepének törvényszerűségeit keresi, elsősorban társadalomfejleszté si szempontbó l. A munkapszicholó gia ezirányú feladatai bizonyos mértékig már társadalom szervezési feladat és összefügg a munkahelyek tárgyi é s szubjektív miliőjé nek tudatos kialakításával. (Külön témakörök ezen belül a pályalélektani és szocioló giai, szociometriai vizsgálatok). 3. Az ergonó mia komplex szerepe a matematikai statisztikának juttat jelentőséget a törvényszerűségek megállapításánál. Ennek legkorszerűbb ágazata: az információ elmé let alkalmazása a tények közötti összefüggések összehasonlításában és igazolásában különösen azon területeken nyer fontosságot, ahol a vizsgálati adatok é s té nyek közötti összefüggéseket kívánjuk kimutatni, vagy a hasonló ság, az azonosság, illetve a különbségek szignifikáns elté ré sei értékesek. A matematikai statisztika egyre nélkülözhetetlenebb segédtudománya a kutatásoknak azokban a tudományokban, amelyek 9
az é lő szervezetben lezajló folyamatok hatástani tö rvé nyszerű sé geit vizsgálják, vagy azt elemzik, hogy valamely inger, illetve ingerhelyzet és a szervezet adott reakció i mennyiben tartoznak típusos, vagy épp a típusos jellegű hatások közé.
10
2. Az ember helye a munkavé gzo rendszerben 2.1. A munkatudomá nyok feladata: a hatékonysá g növelése és a munka humanizá lá sa A társadalomépítő feladatok megoldása szükségessé teszi a termelőfolyamatok hatékonyságának növelését. Az optimális hatékonyság alapfeltétele, hogy feltárjuk a munkavégző rendszerek részeit, működésük, dinamikus kölcsönhatásuk törvényszerűségeit. A munkafolyamat három mozzanatot foglal magában: 1, az ember céltudatos tevékenységét, vagyis magát a munkát; 2, a munka tárgyát; 3, a termelési eszközöket, amelyekkel az ember a munka tárgyára hat. A társadalmi méretű munkamegosztás és a munkavégző nagyrendszerek kialakulása szükségessé teszi a fenti tényezők mellett a munka szervezeti sajátosságainak, valamint az egyes részfeladatokat ellátó emberek egymáshoz való viszonyának elemzését. A harmonikus együttműködés biztosítása több tudomány eredményeinek felhasználását igényli. Az emberrel foglalkozó tudományok felhasználását indokolja, hogy az ember a termelés döntő tényezője, láncszeme, ezért fizioló giai, pszichés és szocioló giai sajátosságai alapvetően befolyásolják a munkavégzés hatékonyságát. A termelőerők fejlődése során megfigyelt jelenségek és a munkalélektan iránt intenzíven növekvő érdeklődés egyaránt bizonyítják: a munkaszervezetek emberi tényezőinek fontossága a technika fejlődésével jelentős mértékben növekedik. A Taylor nevéhez fűződő "racionálismunka megszervezés" alapjául szolgáló feltételezések: 1, a munkaeszközök kísérleti elemzés alapján történő helyes kialakításával a termelékenység jelentős mértékben növelhető; 2, a spontán kialakult munkamó dszerek számos felesleges vagy nem gazdaságos elemet tartalmaznak, ezeket ki kell küszöbölni; 3, a munkát végző ember tevékenysége, magatartása racionális indokoktó l vezérelt, ezért a dolgozó kat homo oeconomicus-ként kell kezelni. A taylori emberfelfogásbó l következik, hogy: a) a dolgozó k nem választhatják meg önálló an a munkamó dszereiket, és nem határozhatják meg a teljesítményüket, hiszen a termelés fokozása közvetlen érdekeikkel ellentétes, b) tudományos mó dszerekkel kell meghatározni a legmagasabb termelékenységet biztosító munkaeszközöket és munkamó dokat, c) a legmagasabb teljesítményt elérő dolgozó k eredményét alapul véve kell meghatározni a normákat, d) a közvetlen anyagi ösztönzés, illetve az ökonó miai státust érintő megtorlás eszközeivel (pl. teljesítménybérezés, fizetéscsökkentés, elbocsátás stb.) kell a maximális teljesítmény elérését biztosítani. Taylor elképzelései a közvetlen termelői tevékenységre vonatkoznak. Nagy szervezetek, intézmények kialakítására és igazgatására Faylor dolgozott ki hasonló elméletet. A taylori felfogás több vonatkozásában — elsősorban a munkavégzés motiváció jával, emberszemléletével, munkás-gép azonosításával kapcsolatban — elfogadhatatlan. Jó l tükrözi
11
a mereven termeléscentrikus felfogás korlátait. A munkaracionalizálás kétségtelen eredményei a taylorizmus következő pozitívumaibó l adó dtak: 1, helyesen ismerte fel a tudományosan megalapozott munkaszervezés szükségességét; 2, kiemelkedõ jelentõséget tulajdonított a munkaeszköz, a munkamó d és az emberi képességek közötti megfelelésnek. Az emberi kapcsolatok jellemzőinek a termelékenységnövelésben való felhasználása a csoporttagok között kialakult kapcsolat, a csoportok közötti rivalizálás és a csoportra jellemző munkamotiváció változásának függvénye. Mayo, ill. Friedmann megállapítja, hogy a termeléscentrikus irányzatoknak is tekintetbe kellett tehát venni, hogy a munka — bármilyen szinten és technikai feltételek mellett végezve — az ember tudatos tevékenysége, amelyben komplex egészként vesz részt, és amely visszahat tudatára, személyiségének formáló dására. A munkatudományok jelen művelőinek nem szabad szem elől téveszteni, hogy az ember nemcsak a munkavégző rendszer egyik láncszeme, hanem a munka szubjektuma is. Ez a tény teszi szükségessé, hogy a hatékonyság növelése mellett a munkatudományok céljának tekintsük a munka humanizálását is. A célok és törekvések vázlatos ismertetése alapján meghatározhatjuk az operatív munkatudományok rendszerének főbb jellemzőit és ezek alkalmazási területeit:
12
1, A munkavégzés bázisának, a munkavégzõ rendszernek kialakítása: a) a közvetlen termelés szintjén: — a tárgyi feltételek biztosítása (munkaeszközök, berendezések tervezési szempontjainak meghatározása, fizikai munkakörülmények helyes kialakítása); — a szervezési feltételek biztosítása (munkaidő meghatározása stb.); — személyi feltételek biztosítása (alkalmasság kritériumainak megállapítása, megfelelő szintű képzés feltételeinek meghatározása). b) szervezeti szinten: — a formális struktúra kialakítása (az alá-, fölérendelődési kapcsolatok, döntési és felelősségi jogkörök meghatározása); — a külső és belső információ s rendszer kialakítása; — vezetők kiválasztása és kiképzése, 2. A termelési folyamat hatékonyságának biztosítása: a) a közvetlen termelés szintjén: — megfelelő munkamó d és munkaütem meghatározása (az "ember-gép" rendszer összehangolása az ember fizioló giai és pszichés jellemzőinek figyelembevételével); — a munkamotiváció k növelése, a nagyobb teljesítményre való ösztönzés (a teljesítmény egzakt mérésére alkalmas mó dszerek kidolgozása, az elvárásoknak megfelelő hatékony erkölcsi és anyagi ösztönzők feltárása). b) szervezeti szinten: — a megfelelő döntéshez szükséges információ biztosítása (a munkavégző nagyrendszer belső jellemzőiről és a tevékenységet meghatározó külső tényezőkről); — a helyes tervezés, szervezés és szabályozás mó dszereinek meghatározása (pl. matematikai mó dszerek alkalmazható sága, kibernetikai segédeszközök felhasználásának lehetőségei); — a döntés-előkészítés, döntés optimalizálása; — a döntés végrehajtásának biztosítása (a dolgozó k informálása, megfelelő ösztönzési rendszer kialakítás, az ellenőrzés hatékonyságának növelése). 3, A munkavégző rendszer fejlesztése a dolgozó k személyiségfejlődésének biztosítása, a munkához való viszonyuk, szemléletük formálása: a) a közvetlen termelés szintén: — a munkaeszközök, munkamó dszerek továbbfejlesztése, a fizikai munkakörnyezet terhelő hatásának csökkentése; — a munkafeladat kielégítő ellátásával kapcsolatos funkció öröm, sikerélmény, önértéktudat-növekedés, interperszonális és társadalmi elismerés biztosítása; — a szakmai fejlődés feltételeinek biztosítása; — az előmenetel feltételeinek kialakítása. b) szervezeti szinten: — a megfelelő munkahelyi légkör biztosítása (a társak közötti és a vezető – beosztott viszony befolyásolása, a pozitív töltésű informális alakulatok kifejlődésének elősegítése); — a munkaerő mobilitás optimális szinten tartása (a fluktuáció okainak meghatározása, és a befolyásolás mó dszereinek kialakítása). A feladatok megoldására önálló an egyetlen tudomány vagy tudományág sem képes. A munkatudományok rendszerét ezért számos különböző tudomány, illetve tudomány e célra alkalmazott része képezi.
13
2.2. A pszicholó gia helye a munkatudomá nyok rendszerében Korábban a munkatudományokat egymásmellettiség jellemezte, egymástó l elválasztható , jó l körülhatárolható területeit művelték az adott szintű munkavégző szervezeteknek és a munkavégzés folyamatának. A műszaki, szervezési és "emberi" kérdéseket külön-külön elemezték, integráció ra legjobb esetben a gyakorlati alkalmazásnál kerülhetett sor. A munkatudományok modern rendszerében ilyen mértékű elkülönítésre nincs lehetőség. Az egyes tudományágak közötti integráció nem az eredmények gyakorlati alkalmazásának szintjén, hanem a szemléletkialakítás, mó dszer meghatározás és kutatás-megtervezés stádiumában megy végbe. A rendszerszemléletű kutatások alapfeltételezése, hogy a vizsgált munkavégző nagyrendszer minden területén a komplex egészből kell kiindulni, pl. az információ közlő rendszer megtervezésénél nem elegendő a szervezéstudomány eredményeinek felhasználása, tekintetbe kell venni a műszaki (az információ s háló zat technikai feltétele), a pszicholó giai (azt információ közlés emberi tényezői) és a munkaszocioló giai (a formális és informális struktúra információ torzító szerepe) ható tényezőket is. Helyes felosztás tehát csak a munkavégző nagyrendszerek tervezésének és folyamatos funkcionálásának megoldandó kérdéseit alapul véve lehet kialakítani. A konkrét feladatok elemzéséből kiindulva kell meghatározni, hogy az egyes részfeladatok megoldásában milyen tudományok, illetve tudományágak milyen szinten integrált együttműködésére van szükség. A munkalélektan szerepének ilyen értelmű meghatározása segítséget nyújt más munkatudományok alkalmazható sági területének helyes felismerésében. A részletes elemzést megelőzően azonban meg kell határozni magát a munkapszicholó giát. A korszerű szemléletmó dnak megfelelően Ró kusfalvy a következő definíció t adja. Munkalélektan az az alkalmazott lélektani (pszicholó giai) tudomány, amely a komplex munkarendszerek tagjaként élő emberi személyiséget a munkatevékenység aspektusábó l (oldaláró l) vizsgálja. Tehát a korszerű munkalélektan komplex rendszerre irányult és tevékenységközpontú. E tudomány célja az, hogy a pszicholó gia eszközeivel segítse a munkatevékenység műszaki, gazdasági optimalizálását, továbbáhumanizálását az egyén és a társadalom érdekében egyaránt. A kutatásban és a gyakorlatban a munkalélektannak az alábbi feladatai vannak: 1. Az embernek a tárgyi és személyi (társas) munkakörnyezetéhez és munkafeladataihoz való adekvát (megfelelő) alkalmazkodásának feltételeit feltárni és megvaló sítását elősegíteni. 2. Az emberi igényeknek és lehetőségeknek (testméreteknek, képességeknek) megfelelő tárgyi környezeti feltételeit feltárni és megvaló sítását elősegíteni. 3. A harmonikus és eredményes emberi együttdolgozás társas környezeti feltételeinek a feltárása és megvaló sításának az előmozdítása. 4. Az előző három feladatkör megoldására alapozottan szempontokat, ismereteket és mó dszereket nyújtani a komplex munkarendszerek (szervezetek) hatékony irányításához, azaz vezetéséhez és szervezéséhez. A munkalélektant e feladatkörök alapján a következő tudományágakra oszthatjuk fel: 1. pályalélektan, 2. műszaki lélektan, 3. a munka szociálpszicholó giája, valamint 4. a vezetés- és szervezéslélektan.
14
Ha a felosztás alapjául a munkatevékenység jellegét illetve a munkalélektan nagyobb alkalmazási területeit választjuk, akkor megkülönböztethetünk ipari lélektant, mezőgazdasági lélektant, közlekedés-lélektant és kereskedelmi lélektant. Ü zemi lélektanon a munkalélektannak üzemi körülmények között történő alkalmazását értjük. Ez utó bbi öt terület mindegyikének egyébként megvannak a maga sajátos pályalélektani, műszaki lélektani, szociálpszicholó giai, valamint vezetés- és szervezés-lélektani problémái, feladatai.
15
2.3. Az antropometria, fizioló gia és pszicholó gia al-kalmazá sá nak szü kségessége és alkalmazá si terü -letei a munkavégzõ rendszerek tervezésében és irá nyítá sá ban Minden munkavégzés követelményeket támaszt a munkát ellátó emberrel szemben. Ezeknek a követelményeknek csak abban az esetben tud megfelelni, ha rendelkezik bizonyos jellemzőkkel. A munkatevékenység hatékonyságát befolyásoló emberi jellemzők egy része befolyásolható , fejleszthető. A munkavégzés során ezen tényezők állapotában különböző változások következnek be. Ezeket a tényezőket összefüggéseikben elemezve, felvázolhatjuk a címben megjelölt tudományok felhasználása szükségességének főbb bizonyítékait: 1, A munkakövetelményeknek való megfelelés csak abban az esetben várható el, ha azok arányban állnak a munkát végzők tulajdonságaival. Ezért
16
a) meg kell határozni a rendelkezésre álló személyek tulajdonságait, figyelembe véve azt a követelményszintet, amelynek átlagosan hosszú időn keresztül balesetmentesen és egészségi károsodás nélkül meg tudnak felelni. A megállapításokat fel kell használni a munkatevékenységből adó dó megterhelés megengedhető értékének meghatározásához. A megfontolásoknak ki kell terjedni a munkaeszközök jellemzőire, a kezelőelemek egymástó l való távolságára, a különböző berendezések elhelyezésére (antropometria), a berendezések működtetéséhez szükséges erőre, a munkavégzés közben fellépő fizikai, kémiai hatásokra (munkafizioló gia, munkaegészségtan), a munkamó dra, az észlelés, döntéshozatal és kivitelezés maximális időtartamára, tehát az emberi tevékenység megkövetelt gyorsaságára (pszicholó gia); b) a követelményeknek való megfelelés mértéke személyenként különböző lehet, ezért növeli a munkahatékonyságot, a követelményeknek legjobban megfelelő személyek kiválasztása, illetve a rendelkezésre álló munkaerő ezen szempontok szerinti csoportosítása. 1, A követelményeknek való megfelelés mértéke növelhető a tulajdonságok fejlesztésével, tehát meg kell találni azokat a mó dszereket, amelyekkel a munkahatékonyság szempontjábó l kedvező jellemzők fejleszthetők. 2, A munkát végzők funkcionális állapotában a munka okozta megterhelés hatására olyan változások következnek be, amelyek hosszabb-rövidebb időre csökkentik teljesítőképességüket. Az elfáradás fizioló giai és pszicholó giai törvényszerűségeinek ismeretében kell tehát meghatározni a munkaintenzitás és a munkaidő optimumát. 3, Az ember teljesítőképességét nemcsak képességei és az adott pillanatra jellemző fizioló giai és pszichés státusa határozza meg, hanem a munkafeladattal és a sikeres, vagy sikertelen munkavégzés következményeivel szembeni elvárásai, valamint a munkához való viszonyát meghatározó motiváció ja, belső késztetése is. Ezért vizsgálat tárgyávákell tenni mindazon tényezőket, melyek a munkával kapcsolatos állásfoglalást befolyásolják, és meg kell határozni azokat a befolyásolási mó dszereket, melyek segítségével a hatékony munkára való ösztönzés megoldható . 4, A munkavégzés tudati tükröződése alapvetően befolyásolja a személyiség fejlődését, és ezen keresztül visszahat a további munka mennyiségi és minőségi jellemzőire. Ezért fel kell tárni azokat a lehetőségeket, melyek segítségével az ellátott munkakör alkalmassá tehető arra, hogy felkeltse és kielégítse a munkával szembeni humanizált elvárásokat. A munkalélektan történetének különböző stádiumaiban a fenti szempontok nem érvényesültek egyenlő mértékben. A munkaeszközök és a munkamó d helyes kialakításával foglalkozó kutatások történetileg két korszakra osztható k. A munkaracionalizálás korszakában a kéziszerszámok kialakításának alapelveit és a mozgás-kivitelezés jellemzőit kívánták feltárni. A technika fejlődése következtében a fizikai erővel és a mozgáselemekkel szembeni követelmények csökkentek, míg az észlelés és döntéshozatal gyorsaságával, pontosságával szembeni követelmények jelentős mértékben megnőttek. Ez a változás hívta fel a figyelmet a gépi berendezés és az ember összehangolásának szükségességére. A technikának az emberhez való közelítése együtt járt a munkavégző rendszerekre vonatkozó tudományos ismereteknek, az úgynevezett munkatudományokban történő integrálásával.
17
Az integráció t különböző elnevezésekkel illették (ergonó mia, humán engineering, human factors engineering, psychotechnology, science des facteurs humains, inzsenyernája pszichologia, biotechnika, műszaki lélektan). A fenti terminus technicusokkal jelölt irányzat, vagy kutatási mó d jellegéről, területének pontos határairó l jelenleg is vita folyik. Ez természetes velejáró ja minden új tudományág kialakulásának. Megfigyelhető az a tendencia, hogy az ergonó mia szó t tágabb értelemben az ember-munka totális rendszer elemzésére, míg a műszaki pszicholó giát kizáró lagosan a vezérlő-szabályozó tevékenység elemzésére használják. Az ergonó mia és részterületei szisztematikus magyarázatát Chapanis, Woodson, McCormick, Panov és Lomov kísérelték meg. Jelentős eredményeket értek el az ember-gép rendszer elvi meghatározó inak feltárásában (Chapanis, Morgan), a pontosság és megbízható ság fogalmának meghatározásában (Chapanis, Garner, Lomov és Berg). Nagyszámú kísérletet végeztek az információ közlés mennyiségi és minőségi jellemzőire vonatkozó an (Hick), fontos megállapításokat tettek az indikátorok különböző fajtáinak kialakításával, alkalmazható ságával (Graham, Murrel, Lomov) és a jelző berendezések kialakításával kapcsolatban. Jelenleg a munkalélektannak ez az ága fejlődik a legdinamikusabban. Az ergonó miai tevékenység jellegének meghatározásánál jelenleg hármas felosztást alkalmaznak, megkülönböztetik a korrekció s, konstrukció s é s rendszerergonó miát. Az ergonó mia kialakulásának kezdeti szakaszát korrekció s tevékenység jellemezte, mely különböző gépek, berendezések, munkafolyamatrészek, munkaszervezési sajátosságok felülvizsgálatát, ésszerűsítését jelentette. A konstrukció s ergonó mia alapvető jellemzője, hogy az ergonó miai szakemberek már a tervezés folyamatában bekapcsoló dnak, de a tevékenység ez esetben is a munkavégző rendszer valamelyik kisebb egységére irányul. A rendszerergonó mia további fejlődés során alakult ki. Lényege, hogy a teljes rendszert teszi vizsgálat tárgyává, mielőtt az megvaló sulna, és első lépésben a munkavégzés emberek és gépek közötti optimális eloszlását kíséreli meg. A tevékenység szétosztásának befejezése után kerül sor az emberek, gépek és munkahelyi környezet összehangolására. Az, hogy a gyakorlati munka során milyen ergonó miai tevékenység válik dominánssá, elsősorban a probléma jellegétől és a konkrét adottságoktó l függ. A rendszerergonó mia mó dszertanának kialakítása, alkalmazása, tehát nem teszi feleslegessé a konstrukció s, illetve korrekció s ergonó miát. A jelenlegi helyzetet jellemző felosztások fő vonása, hogy egyértelmű fogalmakkal kívánják definiálni a munkalélektan különböző területeit. A felhasznált fogalmak között találkozunk a foglalkozáslélektan (Horváth L.G.), a pszichotechnika és szociálpszicholó gia (Perczel J.), a pályaalkalmasság-vizsgálat, oktatáslélektan és üzemi pszicholó gia (Molnár I.) megkülönböztetésével. A felosztások közös jellemzője, hogy egy dimenzió ban kívánják ábrázolni a munkalélektan rendszerét, és hogy a rendszerezéssel szemben az egyértelmű tudományág igényével lépnek fel. A munkalélektan azonban éppen dinamikus fejlődése miatt ilyen mó don nehezen osztályozható . Tevékenységi területének meghatározásához három fő dimenzió t kell figyelembe venni. Ennek megfelelően a munkalélektan rendszerszemléletű igényű felosztását az alábbiakban adjuk meg:
18
1. A vizsgálatok irányulása: a) munkafolyamat, b) munkaeszközök, gépi berendezések, c) fizikai munkakörnyezet, d) munkaszervezés, a munkavégző rendszer szervezeti sajátossá-gai, e) ösztönzési rendszer, f) munkahelyi szubjektív miliő, g) a munka tudati tükröződése, h) a konkrét munkakör követelményrendszerének megállapítása a fenti vizsgálatok figyelembevételével, i) a követelményeknek való megfeleléshez szükséges fizioló giai és pszichés jellemzők. Az adott munkakört ellátó k vizsgálata. 2. Felhasználási terület: a) munkahely-kialakítás (munkafolyamat, munkaeszköz, munkamó d, fizikai munkakörnyezet megtervezése), b) kiválasztás (adottságok, képességek és elvárások egybevetése a munkakör jellemzőivel), c) betanítás (a szakmai ismeretek és a megfelelő munkamó d elsajátítása, jártasságok, készségek kialakítása), d) a szervezeti hierarchia kialakítása, a szervezet működési mó djának meghatározása, e) motiválás (a nagyobb teljesítményre való ösztönzés, a munkával való megelégedettség növelése), f) a harmonikus személyiségfejlődés elősegítése. 3. Alkalmazott mó dszerek: a) műszaki, b) szervezéstudományi, c) fizioló giai, d) pszicholó giai, e) szocioló giai, f) pedagó giai. A konkrét munkalélektani feladatok megoldásánál általában több vizsgálati területet és több különböző mó dszert kell felhasználni. A séma alapján meghatározható a munkalélektan vizsgáló dási területe, felhasználási lehetőségei és mó dszerei. A konkrét vizsgálatok jellegének meghatározása tehát a fenti háromdimenzió s sémában elfoglalt hely megállapításával oldható meg.
19
3. Az ergonómia fiziológiai alapismeretei A munkavégzés során lezajló fizioló giai és pszicholó giai folyamatok megértéséhez szükséges néhány általános törvényszerűség ismerete. Az anató mia, élettani és pszicholó giai összefüggések határozzák meg az ember tevékenységi jellemzőit munkaszituáció ban is. Az emberi szervezet működésével kapcsolatos kutatások hatalmas területéről e jegyzet keretében nem lehet átfogó képet nyújtani, ezért kizáró lag azokat az alapismereteket tárgyaljuk, amelyek feltétlenül szükségesek a munkavégzés összefüggéseinek megismeréséhez. Felosztásunk ezért nem követi a szokásos osztályozást, az emberi szervezet jellemzőit funkcionális rendszerekre vonatkoztatva ismertetjük. A rendszer alapjául a tudatos munkacselekvésben megnyilvánuló viselkedés sémája szolgál: 1. Irányító , szabályozó rendszer: — információ -felvevő apparátus (analizátorok); — cselekvés, szabályozó tevékenység jellegét meghatározó rendszer (központi idegrendszer, efferens pályák). 2. Cselekvé si energiát biztosító rendszer: — közvetlen erőkifejtő rendszer (izomrendszer); — energiahordozó kat biztosító rendszer (légzés, keringés és tápanyagforgalom rendszere); — kémiai és hőegyensúlyt biztosító rendszer. — A mozgás lehetséges nagyságát és irányait meghatározó rendszer (csontok és ízületek).
3.1. Irá nyító , szabá lyozó rendszer 3.1.1. Információ-felvevő apparátus Az adekvát viselkedés előfeltétele az informáltság a külvilágró l, valamint a szervezet belső állapotáró l. Az ingereket felvevő és ingerületté átalakító speciális szerveket receptoroknak, érzékszerveknek nevezzük. Osztályozásuk több szempont alapján történhet: 1. Az adekvát inger alapján megkülönböztetünk. a) mechanoreceptorokat (nyomási, feszítési receptorok, a Corti-féle szerv, a labirintus); b) kemoreceptorokat (ízelési, szaglási, viscerális); c) termoreceptorokat (hőérzéklet); d) ozmoreceptorokat, e) fényreceptorokat.
20
2. Az inger forrása szerint. a) exteroceptorok (melyek a külvilágbó l származó ingereket veszik fel); b) interoceptorok (melyek a belső környezet ingerei iránt érzé-kenyek), ezen belül megkülönböztetünk: — proprioceptorokat (izmokban elhelyezkedő receptorok); — visceroceptorokat (a légzés, keringés, emésztés és kiválasztás 3. Szervrendszereinek állapotváltozásaira érzékeny receptorok). 4. Az érzékelt tárgy vagy jelenség távolsága szerint: a) kontaktreceptrorok (az érzékelés a közvetlenül a receptorra ható ingerre korlátozó dik pl. tapintásérzékelés); b) telereceptorok (a tárgyró l vagy jelenségről érkező fény, hő, hang, illó anyag stb. ingerek magának az érzékelőtől bizonyos távolságban levő tárgynak az érzékelését teszik lehetővé. Az egyes receptoroknál meghatározható egy energiaféleség, amelyre a legérzékenyebbek. Ezt nevezzük a receptor adekvát ingerének. Az érzékelő apparátusok ilyen specializáló dása az evolúció folyamán alakul ki. Az adaptáló dás gyorsasága és mértéke receptoronként változó (a szaglási és tapintási receptorok gyorsan, a proprioceptorok lassan adaptáló dnak). A receptorban lezajló bioelektromos változások az idegrostokon keresztül jutnak el az idegrendszeri központba. Az idegrost az idegrendszer működési egységének, a neuronnak egy hosszabb nyúlványa (axon vagy neurit). Ö sszefüggés figyelhető meg az idegrost jellege, átmérője és ingerületvezetési sebessége között. Az utó bbi évek kutatásai során bizonyítást nyert, hogy nemcsak az ingerek befolyásolják az ingerületi folyamatot, hanem az idegközpontokbó l a receptorokhoz érkező efferens idegrostok ingerülete is. A receptoringerület jellemzőit meghatározó ingerületi szint, ingerküszöb tehát függ a központbó l érkező visszajelentésektől is. Az egyes receptorok működésének ismertetésénél a továbbiakban az ingerfelvevő, ingerülettovábbító és feldolgozó apparátust együttesen tárgyaljuk. Ezt a funkcionális egységet analizátornak nevezzük.
3.1.2. Viscerális receptorok A szívben, az artériákban és a vénákban, valamint a tüdő alveolusokban, a gyomor-béltraktus és a húgy-ivarszervek falában nyomásra, feszítésre, kémiai, hőhatásokra érzékeny receptorok helyezkednek el. A receptorokbó l a zsigeri érzőpályákon át fut fel a központi idegrendszer magasabb szakaszaiba minden információ a belső szervek állapotáró l és azok változásairó l. Ezeket összességükben a vegetatív idegrendszer afferens pályáinak nevezzük. A viscerális analizátorok központi része a gerincvelőben, a nyúltvelőben, a középagyban, kisagyban, hypotalamusban és a nagyagyféltekék alsó bb régió iban helyezkedik el.
21
3.1.3. Proprioceptorok A harántcsíkolt izmokban három mechanikus receptor készülék található , melyek közül kettő az izomorsó ban, a harmadik (Golgi-féle készülék) az inak szövetében helyezkedik el. Ezenkívül fájdalomérző és nyomásérző testeket mutathatunk ki. A különböző funkció jú afferens pályák a központi idegrendszer csaknem minden területét érintik. Ez a rendszer informálja az idegközpontokat az izmok tó nusáró l, ízületi és izommozgásokró l és az egyes testrészek helyzetéről. Az egész test helyzetének, az egyensúlyi helyzettől való eltérésnek, a mozgás sebességében bekövetkező változásnak és a forgó mozgásnak érzékelésére szolgál a vesztibuláris apparátus, amely a belső fülben a Corti-féle szerv mellett helyezkedik el. Részei a három félkörös ívjáratbó l álló labirintus és két kis tömlő. A mozgás, illetve a gravitáció s erő irányának változása a labirintusban, illetve a tömlőkben elhelyezkedő érző hámsejtekben (szőrsejtekben) kelt ingerületet. Az ingerületek bonyolult átkapcsolási rendszeren keresztül jutnak el az agykéregbe.
3.1.4. Exteroceptorok A látó analizátor biztosítja a megismerés és a gyakorlati cselekvés szempontjábó l legfontosabb információ kat. Adekvát ingere az elektromágneses hullámok 400-700 µm hullámhossz közötti spektruma. Az analizátor ingerfelvevő része a szem. A pupilanyíláson keresztül érkező fényt a lencse vetíti a szemgolyó hátsó részén elhelyezkedő recehártya fényfelvevő szerveire, a pálcikákra és a csapokra. A kétféle fényérzékelő végkészülék tulajdonságai eltérőek. A pálcikák érzékenysége nagyobb, de színdifferenciáló képességgel csak a csapok rendelkeznek. Ezért a megvilágítás jelentős mértékű változása a szem fényérzékelő tevékenységének jellegében is változását idéz elő. Ezt a csapokró l pálcikákra való átállást, illetve ennek fordítottját adaptáció nak nevezzük. A szem mozgatása és a lencse domborúságának változtatása segítségével a megfigyelendő tárgyró l érkező fénysugarakat igyekszünk az éleslátás retinális területére összpontosítani. A fényingerek továbbítására két, egyenként három neuronbó l álló látó pálya szolgál. Az analizátor központi része az agykéregben, az okcipitális lebenyben helyezkedik el. A következő látási funkció kat különböztetjük meg: 1. színlátás, 2. mélységlátás, 3. térlátás, 4. formalátás, 5. mozgáslátás. A látás mellett a másik fő érzékelés a hallás. Ez teszi lehetővé az emberek közötti legfőbb kommunikáció s forma, a beszéd felvételét. A halló analizátor ingerfelvevő része a fül, adekvát ingere a rugalmas hangvezető közeg (levegő, víz, stb.) rezgése. A hangérzéklet kiváltó rezgések frekvenciája 16....20.000 Hz között van. A halló szerv a hang magasságát, intenzitását és színezetét tudja megkülönböztetni. A halló analizátor központja az agykéreg temporális lebenyében helyezkedik el.
22
A harmadik telereceptor a szaglás szerve. Ingerét a felszálló gőzök, illó olajok stb. képezik, melyek a levegőben elkeveredve jutnak az orrüreg felső részében elhelyezkedő szagló sejtekhez. A megkülönböztethető szagok száma mintegy 60 000. Az ember tevékenységében a szagló érzék szerepe lényegesen kisebb, mint a látásé vagy a hallásé. A szagérzékelés központi reprezentáció jának pontos helye még nincs meghatározva. A kontakt receptorok közé soroljuk az ízé rzé kelő apparátust, amely a szaglással és a nyelv tapintó érzékelésével komplex funkcionális egységet alkotva folyadékok, vagy kismértékben oldó dó szilárd anyagok kémiai jellemzők szerinti differenciálását végzi. Központja az agykéreg postcentrális részén helyezkedik el. A bőr é rzé kletei között megkülönböztetünk tapintási, hő- és fájdalomérzékleteket. A tapintásérzékelést aktív és passzív formára lehet bontani. A passzív tapintásérzékelésen belül nagy jelentősége van az úgynevezett vibráció érzékelésnek, az aktív tapintás segítségével tárgyak halmazállapoti és felületi tulajó nságairó l szerzünk tudomást. (A bőr gyenge mechanikai hatás következtében létrejövő ingerületeinek központja a Brodmann területén található .)
3.1.5. A szabályozó tevé kenysé g jellegé t meghatározó rendszer (kö zponti idegrendszer é s efferens pályák) A különböző belső szervek, zsigerek működésének szabályozása a vegetatív idegrendszer révén érvényesül. A funkció jellemzője, hogy nem működés megindító , hanem működésszabályozó jellegű. Sem a vegetatív (mely csak a növekedésre irányuló tevékenységet fejezi ki), sem az autonó m (akaratunktó l független) terminus nem fejezi ki teljesen a zsigeri szabályozás lényegét. Az afferens (érző) pályák jellemzőit a visceroceptoroknál tárgyaltuk. A szabályozás központja a gerincvelői központoktó l egészen az agykérgi vegetatív centrumokig terjed. A legalacsonyabb szintű központi integráció a gerincvelőben, a középszintű integráció nyúltvelőben és a középagyban, a végső közös végrehajtó apparátus a hipotalamikus központokban helyezkedik el, de kisagyi és nagyagyvelői befolyások is érvényesülnek. A központi vezérlés szintjén a vegetatív működés nem választható el egyértelműen a szomatikus (akaratunktó l függő) reguláció tó l. A rendszert, befolyásoló sajátosságai alapján két morfoló giailag egységes, de funkcionálisan két különböző részre oszthatjuk: 1, háló zatos felépítésű diffúz egységes szabályozó apparátus, amely Cannon szerint elsősorban készenléti (vész-) funkció t teljesít. Feladatát a hormonális szabályozó rendszerrel együttműködve látja el, elsősorban a mellékvese hormonjának (adrenalin, noradrenalin) hatása hasonló a szimpatikus ingerülethez. ezért a szervezet homeosztázisának biztosításánál egységes szimpato-adrenális rendszerről beszélünk. 2, a szimpatikus rendszertől eltérően a paraszimpatikus beidegzés impulzusai nem általános, hanem egyetlen szervre, vagy szervrendszerre irányuló lokális hatást váltanak ki.
3.1.6. A proprioceptív szabályozás A harántcsíkolt izmok tó nusában, illetve mozgásában megnyilvánuló reguláció t több csoportra osztjuk: 1. Spinalis (gerincvelő szintű) reflexek. Ide tartozik a nyújtási reflex (az izom a nyújtásra összehúzó dással válaszol). 2. Integráció s reflexek: a) a főbb gerincvelői szelvény több együttes funkció ját magában foglaló flexor (hajlító ) reflex; 23
b) nyúltvelői integráció jú reflex; ide soroljuk a testtartási és az izomtó nus szabályozási reflexeket, illetve a tó nusos reflexeket, valamint a tó nusos labirintusreflexeket, ami a fejtartást befolyásolja. 3. Középagyi integráció jú reflexek; ide tartoznak a testtartást aktívan befolyásoló felegyenesedési és lokomotoros (helyváltoztató ) reflexek. 4. Talamikus és agykérgi integráció jú reflexek; ide tartoznak mind azon reflexmechanizmusok, amelyek a bonyolult hely- vagy helyváltoztató mozgásokat szabályozzák.
3.1.7. Exteroceptív (bő r eredetű ) szabályozás A proprioceptív szabályozáshoz megkülönböztetünk:
hasonló an
az
integráció s
szinttől
függően
a) Elemi reflexíveket érintõ szabályozó mechanizmusokat. Ide tartozik a bõr erõs ingerlésekor bekövetkezõ távolító flexor reflex és az ellenoldali ún. keresztezett extensor reflex. b) A gerincvelõi integráció jú un. intersegmentális reflexeket. Ez a reflex koordináció a mellsõ és hátsó végtagpár ellenkezõ irányú elmozdítását okozza, ami segíti az eltávolodást a károsító ingertõl. A mozgásvezérlés legfelsőbb integráció ja az agykéreg motoros központjaiban helyezkedik el. A mozgásszabályozás két egymást kiegészítő apparátus a piramis (árnyalt, összehangolt, finom mozgások) és az extrapiramidális (durva, tömeges izommozgások) rendszer útján való sul meg.
3.2. Cselekvési energiá t biztosító rendszer 3.2.1. Kö zvetlen erő kifejtő rendszer (izomrendszer) A magasabb rendű szerveztek mozgási folyamatai, így az emberi test mechanikai munkája is az izomszövethez kötött. Szerkezetük és funkció juk alapján az izmokat három csoportra osztjuk: 1, Harántcsíkolt izom. Az emberi szervezet izomzatának fő tömegét alkotja. A jellemző harántcsík az izomrostok úgynevezett antiizotrop részének fénytörési tulajdonságábó l következik. Gyors és erőteljes összehúzó dásra való képessége teszi lehetővé a vázrendszer mozgatását, a hely- és helyzetváltoztatást. A szervezeten belül csak az idegrendszerrel összeköttetésben húzó dik össze. 2, Simaizom. Az alacsonyabb rendû szervezetek izomzatának fõ tömegét alkotja. Az embernél az üreges szervek, zsigerek falában helyezkedik el. Nagyfokú plaszticitás, képlékenység és hosszú, állandó tó nusú mû ködés jellemzi. (1.sz. táblázat) 3, Szívizom. A harántcsíkolt izomzathoz hasonló tulajdonságokat mutat, de hiányzik rostjaibó l az elválasztó , úgynevezett sarcolemma, ezért a teljes szívizomzat funkcionális egységet alkot, mû ködésében elõnyösen egyesíti a harántcsíkolt és simaizmok tulajdonságait. Részletesen csak a munkavégzésben közvetlen szerepet játszó harántcsíkolt vázizomzattal foglalkozunk. Morfoló giailag az egyes izmokat három részre osztjuk, a két végén
24
elhelyezkedő csonthoz vagy bőrhöz kapcsoló dó inas végződésekre és az összehúzó dásra képes középső részre, az izomhasra.
25
1. sz. táblázat A harántcsíkolt és a simaizom összehasonlító táblázata Harántcsíkolt izom 1, Rövid kontrakció s gyorsabb fáradás
Simaizom kontrakció s idő, idõ, Hosszabb állandó tó nusra való készség
kismennyiségű 2, Rugalmas, főleg a kötőszö- Plasztikus, kötőszövet miatt veti rétegek folytán a) Két típus: idegtől b) mozgató egységben szerveződöttek (vegetatív mozgató idegektől függőek, pl. arteriolák izomzata) b) szívizom (relatív függetlenség c) zsigeri izmok (relatív függetlenség a beidegzéstől, pl. a beidegzéstől) uterus) 3. Két típus: a) vázizmok (mozgató függőek)
Működésük szerint az izmokat a következőképpen oszthatjuk fel: 1. hajlító izmok (melyek a végtagok ízületeit hajlítják), 2. feszítő izmok (melyek a végtagok ízületeit feszítik), 3. közelítő izmok (melyek a test középvonalához közelítenek), 4. távolító izmok (melyek a törzstől, vagy a törzs középvonalátó l távolítanak), 5. szűkítő izmok. Testünk egy-egy mozdulatában sok izom koordináltan vesz részt. Az azonos irányban dolgozó izmokat társizmoknak, az ellentétes működést végző izmokat antagonistáknak nevezzük. A harántcsíkolt izom lényegében háromféle működést végezhet: a) azonos feszülés mellett megrövidülhet; b) azonos hossz mellett megfeszülhet; c) nyújtás közben megfeszülhet. Fizioló giás körülmények között a vázizomzat ezek különböző kombináció it hajtja végre.
3.2.2. Energiahordozókat biztosító rendszer (keringé s, lé gzé s, emé szté s rendszere) A sejtek anyag- és gázcseréjét a magasabb rendű szervezetekben a vérkeringés biztosítja. A keringést a szívizom mechanikai munkája tartja fenn. A szív két félre osztható (jobb és bal szívfél), amelyek billentyűvel elválasztott pitvarbó l és kamrábó l állnak. A bal kamra és a jobb pitvar közötti keringési rendszert nagy vérkörnek, a jobb kamra és a bal pitvar közötti keringési rendszert kis vérkörnek nevezzük. A vérkörök artériával kezdődnek (aorta és artéria pulmonális), majd kisebb erekre, arteriolákra kapillárisokra oszolva, beháló zva a szöveteket. Az anyag- és gázcsere lebonyolítása után a vér a vénás kapillárisokon, vénákon keresztül a fővénákban kerül vissza a pitvarokba.
26
A szívműködés főbb jellemzői: 1. Ingerületi automácia. Fizioló giás körülmények között a szívösszehúzó dásokat a jobb pitvar izomzatában elhelyezkedő sinuscsomó kban keletkező ingerület frekvenciája szabja meg. Emellett érvényesül a központi szabályozás is. 2. A szívizomrostok megnyúlásának mértéke és az összehúzó dás ereje között egyenes arány áll fenn (Starling-féle szívtörvény). 3. A peremtérfogat-változás. A kamra által percek alatt kiürített vérmennyiség a pulzustérfogat és a percenkénti szívfrekvencia szorzatával egyenlő, tehát a tágulás mértékének és az összehúzó dások számának növelésével a keringés volumene bizonyos határok között növelhető. A szív által továbbított vérmennyiség a keringésvolumen legfontosabb meghatározó tényezője. Az artériás nyomás nagyságában és az egyes szervek vérellátásában ezenkívül szerepet játszik: 1. a nagy artériák "szélkazán" funkció ja 2. a perifériás ellenállás. A véráramlással szemben elsősorban az arteriolák fejtenek ki ellenállást, ezért a vér nem képes a vénás rendszer felé elfolyni, következésképpen a vérnyomás nő; 3. az erek rugalmassága; 4. a vér viszkozitása, amely határt szab az áramlás sebességének; 5. légzés. A belégzés szívó hatásánál fogva fokozza a szívbe történő vénás beáramlást; 6. az "izompumpa". A harántcsíkolt izmok összehúzó dása elősegíti a vénák szív felé történő ürülését; 7. gravitáció s erő
3.2.3. Lé gzé s Légzés alatt azokat a folyamatokat értjük, melynek során a szervezet oxigént vesz fel, ezt a sejtek felhasználják és a képződött széndioxidot a tüdőből eltávolítja. A tüdőben lefolyó gázcserét külső légzésnek, a sejtekben végbemenő gázcserét pedig belső légzésnek nevezzük. A ki- és belégzés során a tüdő passzívan követi a mellkas tágulását, illetve szűkülését. Ez a két mellhártyalemez közötti virtuális résben fellépő szívó hatással kapcsolatos. A mellkas aktív mozgását a külső és belső bordaközi izmok és a rekeszizom teszi lehetővé. A normális légzés alatt felvett, illetve leadott levegőt respiráció s levegőnek nevezzük. Mennyisége kb. 500 ml. Nyugalomban a percenkénti légvételek száma 14-18. Ez azt jelenti, hogy a percenként felvett levegő mennyisége kb. 7-8 liter. Maximális erőfeszítéssel a respiráció s levegőn felül átlagban 2500 ml-t tudunk felvenni. Erőltetett kilégzéssel a respiráció s levegőn kívül még további 1000 ml levegőt tudunk kilélegezni. A három levegőfrakció összegét vitálkapacitásnak nevezzük (kb. 4000 ml). A tüdő ezenkívül kb. 500 ml ki nem lélegezhető ún. reziduális levegőt is tartalmaz. A tüdőben az oxigén és széndioxid cseréje diffúzió utján jön létre. A légzés szabályozása összefügg a vérkeringés szabályozásával (az oxigénhiányt és a CO2 felszaporodást az erek kemoreceptorai jelzik), de szerepet kapnak a tüdő alveolusok falában levő mechanoreceptorok is.
27
3.2.4. Tápanyagforgalom rendszere A környezetből felvett növényi és állati táplálék egyrészt energiaforrásul szolgál, másrészt a szervezet számára szükséges építőanyagot nyújtja. Az emésztési rendszer ismertetését a továbbiakban csak az izom tápanyagellátásával és az energiaszükséglet fedezésével közvetlenül kapcsolatos kérdésekre korlátozzuk. A három fő tápanyagféleség (szénhidrát, fehérje, zsír) a gyomor-bélrendszerben építő köveire bomlik, majd a portális véna és a nyirokrendszer révén a májba jut. Az anyagcserében ezért a májnak igen jelentős szerepe van: 1, A normális vércukorszint (80-110 mg%) biztosítása a máj kétirányú glukó zátalakító tevékenységének függvénye. Normális esetében a máj nagy (100-120 g) szénhidráttartalékkal rendelkezik. Ezt a glikogént, állati keményítőt bontja le több lépcsős átalakítással glukó zzá, ha a vércukorszint csökken. A vér glukó z feleslegéből szükség esetén glikogént épít fel. A glukó z a májban teljesen el is éghet, illetve bomlástermékeiből (tejsav, pirosszőlősav stb.) ismét fel is épülhet. Így a máj kiegészíti az izomzat szénhidrátanyagcseréjét. A szénhidrátnak ezt a körfolyamatát Cori-körnek nevezzük. 2, Az emberi szervezetre jellemzõ specifikus zsír a májban alakul ki, itt történik a zsírok elégetése is. A máj elõállíthat szénhidrátbó l is zsírt, és feltételezhetõen zsírbó l is képes szénhidrátot képezni. 3, Az aminosavak formájában felszívó dott fehérjék szintén a májba kerülnek, ahol lebomlanak. A máj fehérjébõl is képez szénhidrátokat, itt képzõdik a fehérje-anyagcsere légzési végterméke, a karbamid. A normális teljesítőképesség egyik legfontosabb előfeltétele a megfelelő táplálkozás. A kielégítő táplálkozási szint meghatározásához két szempont figyelembevétele szükséges. 1, a felvett tápanyagok összkaló riája és a kaló riaigény közötti arány; 2, a tápanyagok fő fajták szerinti megoszlásának aránya. Az összkaló ria-szükséglet az életkortó l és a végzett munkátó l függ. Az alapanyagcserére a mi klimatikus viszonyaink között felnőtt embernél 7500-8400 kJ-t számíthatunk, amihez a végzett munka nehéz ségi foka szerint 4200-16750 kJ-t kell hozzáadnunk. A tápanyagok arányában irányelvnek tekinthető, hogy a teljes kaló raibevitel 15 %-át fehérje, 40 %-át zsír és 45 %-át szénhidrát fedezi. Az energiaforgalom meghatározására különböző mó dszereket alkalmaznak. Kimutatták, hogy a különböző tápanyagok égésekor az állati szervezetben ugyanakkora hőmennyiség fejlődik, mintha az anyagokat kaloriméterben égettük volna el. Egyedül a fehérje égéshője eltérő, ugyanis a szervezetben nem széndioxiddá és vízzé, hanem a még energiát tartalmazó karbamiddáég el. A szénhidrát égéshője 4,1 kcl/g, a zsíré 9,4 kcal/g, a fehérjéé 4,1 kcal/g. A felvett táplálékok, a súlyváltozás és a kiválasztott anyagok mennyiségi és minőségi jellemzőinek ismeretében tehát következtetni lehet az energiaforgalom nagyságára.
28
3.2.5. Ké miai é s hő egyensú lyt biztosító rendszer A szervezet kémiai és hőegyensúlyát az energiaforgalomban, testépítésben és kiválasztásban szerepet játszó szervrendszerek több szinten integrált együttműködése biztosítja. A továbbiakban kizáró lag a munkavégzés belső fizioló giai feltételeinek biztosításában közvetlen szerepet játszó funkcionális egységeket ismertetjük.
3.2.6. Hő szabályozás A szervezet égési folyamatai jelentős mennyiségű hőt termelnek (az energiatermelés 80 %-a). A megfelelő belső működéshez viszont állandó magtemperatúra szükséges. A termelt hőmennyiség és a külső hőmérséklet függvényében a szervezetnek vagy hőt kell leadni, vagy növelni kell a hőtermelést. A hőtermelés növelésében a vázizomzat és a máj a döntő tényező, de az erek szűkülése és a piloerekció (libabőr) is fokozza a test felmelegedését. A hőleadás hővezetés, hőáramlás, sugárzás és párolgás révén történik. A vezetés, áramlás és sugárzás elsősorban a bőr hőmérsékletétől, tehát a bőrön átáramló vérmennyiségtől függ. A párolgás észrevétlen formája (bőrön és tüdőn át) kb. napi 1 liter folyadék elvesztésével jár. A magas hőmérsékletnél vagy erős izommunka esetén jelentkező verejtékezés több litert is elérhet.
3.2.7. Kiválasztás A kiválasztás bonyolult funkció i közül csak a keringést és a hőmérséklet-szabályozást befolyásoló elemeket tekintjük át. A testfolyadékok állandó kémiai összetétele, ozmotikus nyomása és térfogata alapfeltétele a szervezet normális működésének. Ezek szabályozásában döntő jelentőségű a veseműködés. A vese működési egysége, a nefron kiválasztja a bomlástermékeket, salakanyagokat és eltávolítja az ozmó zis- és volumenegyensúlyt veszélyeztető víz, illetve ásványi anyag mennyiséget. A szabályozás két függetlenül működő rendszer funkcionális egyensúlya alapján való sul meg. 1. Ozmotikus szabá lyozá s. A szervezetben levő víz- és nátriumtartalom arányának függvényében hipotalamikus és hormonális befolyásolás útján a vese különböző mennyiségű és koncentráció jú vizeletet választ ki. Az ásványi anyagok részarányának növekedése esetén (a vér "besűrűsödése") kis mennyiségű, koncentrált oldatot, a vér felhígulása estén nagy mennyiségű, kis ásványianyag-tartalmú vizeletet választ ki. 2. Víztérfogat szabá lyozá s. A testnedvek térfogat növekedése ingerli az agyszövetben a jobb szívfélben és a nagyartériák falában elhelyezkedő volumenreceptorokat, és a szabályozó rendszer bonyolult hormonális és idegreakció k útján növeli a vese vizeletet kiválasztó tevékenységének intenzitását. A térfogatcsökkenés ezzel ellentétesen ható szabályozó tevékenységet indukál. Ez a szabályozó tevékenység nagy jelentőséggel bír a nagy mennyiségű verejték kiválasztással járó munkavégzés esetén. A verejtékkel ugyanis nemcsak víz, hanem ásványi anyagok is távoznak a szervezetből, tehát egyidőben bekövetkezhet a térfogatcsökkenés és az ozmó ziskoncentráció -csökkenés, ami a két szabályozó rendszerben ellentétes működést indukál.
3.3. A mozgá s lehetséges nagysá gá t és irá nyá t meghatá rozó rendszer (csontok és ízü letek) A csontrendszert alkotó egyes csontok nagysága és a megszakított összköttetések, ízületek szerkezete határt szab a mozgások nagyságának és irányának. A különböző alakú ízületfajták
29
különböző mértékű mozgásokat tesznek lehetővé. Az ízületi felszínek alapján megkülönböztetünk gömb-, ellipszoid-, nyereg-, henger-, csiga-, és laposízületeket. Az ízületekben létrejöhető mozgások: a hajlítás-feszítés, a közelítés-távolítás és a forgó mozgás. Azokat az ízületeket, amelyekben minden irányú mozgás létrejöhet, szabadízületeknek nevezzük (vállízület, csípőízület). A henger, vagy a csukló ízülete egytengelyű, benne csak hajlítás és feszítés jön létre. Az ellipszoid- és nyeregízületben két tengely körüli hajlítás, feszítés és közelítés-távolítás lehetséges. A laposízületeknél (keresztcsont) mozgás nem jön létre. A csontrendszer határozza meg elsődlegesen azokat az antropometriai adatokat, melyeket berendezések tervezésekor figyelembe kell venni. Ezeket az adatokat az antropometriai mérésekkel állapítjuk meg. Az átlagra vonatkozó megadott méretek természetesen csak akkor alkalmazható k, ha a mérés alapjául szolgáló reprezentatív minta megfelel annak a populáció nak, amelyiknél az eredményeket fel akarjuk használni. Az antropometriai mérések két formáját különböztetjük meg: 1. statikus mó dszer, mely a mozdulatlan test méreteit vizsgálja; 2. dinamikus mó dszer, mely a testrészek mozgáshatárának megállapítására szolgál. A végtagok mozgáshatárait az 1.sz. ábra szemlélteti.
1.sz. ábra A végtagok mozgáshatárai ( az egyes mozgásokál található három szám a jobb végtagra vonatkozó alsó , közepes- és felső határokat jelenti)
30
4. Az ergonómia pszichológia alapismeretei A pszicholó giai alapismeretek tárgyalásánál célszerű az ember-munkakör kétoldalú megfelelés modelljéből kiindulni. A megfelelés egyik oldala, hogy az ember képességei, személyiségi jellemzői összhangban álljanak a munkaköri követelményrendszerrel. A másik oldal, hogy a munkakör emberre gyakorolt hatásainak összessége harmonikusan illeszkedjen az érdeklődéshez, igényekhez, elvárásokhoz és elősegítse a személyiség összességének fejlődését, gazdagodását. A munkafeladat-ellátás nem támaszt közvetlen követelményeket a képességekkel szemben, viszont olyan cselekvéssorozatok végrehajtásán alapul, olyan magatartást igényel, mely nem jöhet létre meghatározott képességeknek a konkrét szituáció függvényében változó kifejezettségi szintje nélkül. A munkacselekvés hármas egységéből kiindulva (információ felvétel, döntéshozatal, döntéskivitelezés) elemezni kell a környezeti változások nyomon követését lehetővé tevő pszichés folyamatokat, melyeket összességükben a megismerő tevékenység folyamatával azonosítunk. A folyamat első fázis a a közvetlen információ szerzés. Fizioló giai alapjaival az információ felvevő apparátus tárgyalásánál már foglakoztunk. Az érzékelési folyamatok jelzésekkel szolgálnak az organizmust érő ingerekről, de önmagukban még nem biztosítják a környezet egységes egészként való felfogását. Az egyes érzékelt tulajdonságok, változások integrálását, a környezet való ságnak megfelelő strukturált tapasztalását é szlelé snek nevezzük. Ez az érzékelésnél magasabb szintű pszichés folyamat alakkal és jelentéssel rendelkező egésszé fogja össze az érzékelés impulzusait, az emlékképeket, az értelmi és mozgásos összetevőket. Lényeges jellemzője a személyiség aktív részvétele a folyamatban. Az észlelés ezért ember és környezet viszonyára vonatkozó szempontokat is tartalmazza, érzelmi, hangulati sőt akarati mozzanatokkal is rendelkezik. Ha az észlelés egyszerű összegeződése lenne az érzékelési folyamatoknak, úgy az ingerviszonyok változásának függvényében különböző mértékben torzult képet kapnánk a való ságró l. Az észlelés azonban - éppen komplex jellege következtében - relatíve stabil, invariáns képet nyújt, tehát ellensúlyozza az érzékelési torzulásokat. Az állandó ság, a korrekció s folyamat alapját többnyire a cselekvésbeli tapasztalat visszacsatolása szolgáltatja. Három észlelési konstanciát emelhetünk ki: nagyság-, alak- é s szinkonstancia. 1. Nagyságkontancia: Ha a tőlünk egy méter távolságban levő tárgyat még egy méterrel távolabb tesszük, akkor a retinán megjelenő kép fele akkora lesz, mint korábban. Az észlelés nem követi mechanikusan a retinakép változásait, nem látom egyszer kisebbnek, máskor nagyobbnak ugyanazt a tárgyat. Ha a retinán való tükröződésnek megfelelően észlelném a dolgokat, akkor a hátsó padban ülő tanuló kat többszörösen kisebbnek kellene látnom, mint az első padban ülőket. A való ságban azonban nem így észleljük a tárgyak nagyságát, hanem a múltbeli tapasztalatainknak megfelelően, ahogy az egyes tárgyak nagyságállandó sága kialakult bennünk. 2. Alakállandó ság: A tárgyaknak a recehártyán megjelenő képe mindannyiszor megváltozik, ahányszor látó szögünket megváltoztatjuk. Pl. egy kö r alakú tárgy oldalró l né zve ellipszisnek tű nik. Mi azonban korábbi tapasztalatainknak megfelelően továbbra is úgy észleljük, mint kör alakú tárgyat.
31
3. Szinállandó ság: A tárgyakró l megvilágításuktó l függően más-más összetételű és erősségű fényhatás éri érzékszervünket. Mégsem látjuk színüket a különböző megvilágításnál megváltozottnak. Pedig ezt várhatnánk, hiszen minél erősebb a megvilágítás, annál világosabbnak kellene látni a tárgyakat. Bizonyos határokon belül azonban színüket változatlannak látjuk. Látásunkban természetes tendencia mutatkozik arra, hogy mindig a legegyszerűbb és már ismert formában lássuk a tárgyakat. Az észlelés biztosítja ugyan a környezet pillanatnyi jellemzőinek, ezek változásának megismerését, azonosítását, ez azonban nem elegendő az értelmes alkalmazkodáshoz. Ahhoz, hogy a változó világot folyamatában ismerjük meg, hogy előrevételezni tudjuk a jövőben várható eseményeket, hogy a környezetből érkező ingerek alapján összehasonlítani, azonosítani tudjunk tárgyakat, helyzeteket, folyamatokat, valamilyen mó don meg kell őriznünk és kellő időben aktivizálnunk kell korábbi észleléseinket. Ezt a folyamatot, melynek lényege, hogy a korábbi észleleteket a tárgyi ingerek alapján, de azok jelenléte nélkül megjelenítjük, visszatükrözzük, emlé kezé snek nevezzük. A folyamat eredményeként létrejövő ké pzet emlékkép jelentős mértékben különbözik a tényleges észleléstől. Többnyire hiányosabb, kevésbé részletező, de általánosított, elvonatkoztatott, a lényegi jegyek domborodnak ki, ezért a magasabb szintű értelmi tevékenység számára jobban kezelhető. Az emlékezés fizioló giai alapját képező biokémiai és bioelektromos folyamatok ma még nem tisztázottak teljes értékűen. Való színű, hogy az egyszerű észlelés nem hoz létre stabil emlékképet, hanem időlegesen fennálló külső impulzus nélkül aktivizáló dó ingerületként reprezentáló dik, és csak többszöri ismétlődés, megerősítés (ez lehet többszöri felidézés is) során alakul ki a hosszú távú tárolás alapját képező, szerkezeti változás a központi neuron állományban. A megőrzés folyamatához hasonló an tisztázatlan a felidézés mechanizmusa is. Számos általános lélektani kísérlet tanúbizonysága szerint ez utó bbiban döntő szerepet játszik az asszociáció fogalmával jelölt feltételes kapcsolat, mely az időbeni, térbeni együttjáráson, illetve tartalmi összefüggéseken alapul. Az emlékezési folyamatok pontos feltárását megnehezíti, hogy csak a felidézhető emlékképek létezését lehet kísérletileg ellenőrizni. A különböző feltételek mellett végrehajtott vizsgálatok azonban azt bizonyítják, hogy a felidézhetőség nem szükségszerű velejáró ja az észlelés rögzítődésének. Tudatosan nem felidézhető emlékképek is megjelennek speciális feltételek mellett, aktívan fel nem idézhető képzeteket is felismerünk (az újbó li észlelés során azonosítani tudjuk), és "elfelejtett" emlékek is aktivizáló dhatnak. Mindebből következik, hogy nemcsak az emlékezés, de a felejtés is az alkalmazkodást szolgáló aktív folyamat. Az emlé kezé si folyamatok jellemzői: (terjedelem, tartó sság, pontosság, a megőrzött lényeges elemek aránya) személyi jellemzők függvényei (az egyéni teljesítmények között igen nagy különbség mutatható ki), de céltudatos tevékenységgel fejleszthetők is. Az emlé kezé s alapfolyamatai: bevésés, megőrzés és felejtés, reprodukció (felidézés). A bevésésnek két fajtája van: önkéntelen és szándékos, mó dját illetően mechanikus és gondolati. A gondolati emlékezetbe vésés legfőbb feltétele a megértés. A bevésés eredménye több feltételtől függ, pl.: idegrendszeri állapot, szándék, akaratmegfeszítés, korábbi ismeretekből, a bevésendő anyag mennyiségétől, a tárgy természetétől, stb.
32
A megőrzés függ a bevésétől, idegrendszeri állapottó l, beállító dástó l stb. A megőrzés sikere függ az ismé tlé sek mennyiségétől, és azok időbeli eloszlásátó l is. A reprodukció is lehet akaratlagos és önkéntelen. A reprodukció t nagymértékben meghatározzák az egyéni sajátosságok, az érdeklődés, személyi érdek, érzelmek, élethivatás, stb. A munkalélektanban az egyéni különbségeknek és a fejlesztés mó dszereinek egyaránt nagy jelentőséget tulajdonítanak, hiszen ezek jó l használható k a kiválasztásnál, illetve a képzésnél, betanításnál. A tapasztalatok felidézése nem szükségszerűen való sághű, az ember képest a tapasztalati anyag, az ismeretek, emlékek átstrukturálására, új szerkezetek, kapcsolatformák kialakítására. Az alapul szolgáló pszichés funkció t ké pzeletnek nevezzük, lényege az átalakítás. Megkülönböztetjük reproduktív képzeletet, mely nem hoz létre újat, csak összegzi, egységbe rendezi a különböző forrásokbó l származó közvetített tapasztalatokat, és a ténylegesen újat tartalmazó alkotó , produktív képzeletet. Utó bbi értékét két feltétel határozza meg (Rubinstein, 1964): 1, a való ság törvényszerűségének való megfelelés, 2, eredetiség, felhasználható ság (a való ságkereteken belül). Képzeletünk kétszeresen is kapcsoló dik a való sághoz: egyrészt innen veszi alapanyagait, másrészt a megismerés további útja felé vezet, mintegy előremutat, új összefüggések lehetőségét vetíti ki. A hatékony, tudatos alkalmazkodás a való ság megismerésén alapul. Ennek elengedhetetlen feltétele az eddig tárgyalt pszichés funkció k megfelelő kifejezettségi szintje. Ezek azonban önmagukban nem biztosítják a teljes értékű megismerést. A közvetlenül tapasztalt tárgyi való ság, a jelenségek mögött meghúzó dó tényleges, általános összefüggések, oksági viszonyok feltárása, magasabb szintű pszichés tevékenységet igényel. Ezt összességében gondolkodásnak nevezzük. Kelemen László (1963) szerint: "az emberi gondolkodás az a legmagasabb szintű megismerési folyamat, mely a való ság lényeges tulajdonságainak és törvényszerű összefüggéseinek elvont visszatükrözése alapján, a beszédre és a fogalomrendszerre támaszkodva általánosítások, következtetések, analitikus és szintetikus műveletek útján új feladatokat old meg, vagy eddig ismeretlen körülményeket, összefüggéseket ért meg." A gondolkodás kialakulásának folyamatát a cselekvé shez é s a nyelvhez való viszonya határozta meg. A fejlődés során a cselekvésekben szövődött értelmi megismerő funkció k önálló sulnak és belsővé válnak. Az értelmi műveletek tehát a tárgyi cselekvésből származtatható k. Ez nem jelenti azt, hogy a fejlődés során elkülönül az értelmi és tárgyi tevékenység, hiszen a magasabb szintű értelmi funkció k irányító szerepet töltenek be a tudatos tárgyi cselekvésben. A nyelv, illetve a beszéd, mint a való ság közvetett és általánosított visszatükröződése tulajdonképpeni hordozó ja a gondolkodás pszichés folyamatának. A legalapvetőbb gondolkodási mű velet é ppen ezé rt a fogalomalkotás, amely az észlelést követő felfogás és az elvonatkoztatás (lényeges, általánosítható jegyek elvonása, kiemelése) segítségével való sul meg. A gondolkodás makrostruktúra fázisai: 33
1. Té nymegállapítás. A probléma adatainak és megállapítható összefüggéseinek megnevezése. 2. A problé ma mó dosítása. A probléma adatainak variálása (az adatok felcserélése, szembeállítása stb.). 3. Megoldási javaslat. Á ltalában többféle megoldási javaslat merül föl. Az első megoldási javaslat ritkán vezet eredményre. 4. Kritika. A ténymegállapítással, mó dosítással és megoldási javaslattal kapcsolatos állásfoglalás. 5. Mellé kes mozzanatok említé se. Olyan megjegyzések, amelyek látszó lag nincsenek kapcsolatban a feladattal. Ezek pszicholó giai szempontbó l mégis jelentősek, mert jelzik a kísérleti személy pillanatnyi helyzetét. 6. Csodálkozás, tetszé s. Mindazok a megnyilvánulások, amelyek elárulják, hogy a problémaszituáció nak a kísérleti személy számára pozitív felszó lító jellege van. 7. Bosszankodás. Ezzel a gyűjtőnévvel azokat a megnyilvánulásokat jelölik, amelyek azt bizonyítják, hogy a kísérleti személy számára a problémaszituáció negatív felszó lító jellegű. 8. Ké telkedé s. Erre a fázisra a "nem tudom" magatartásjellemző. Egyik esete, amikor a kísérleti személy kételkedik a megoldás lehetőségében, a másik eset, amikor saját képességeiben nem bízik. 9. A munka feladása. A megoldás folyamatában többször előfordul, hogy a kísérleti személy abbahagyja, majd újrakezdi a munkát. Az összetettebb gondolkodási folyamatok már a tárgyak lényegét megragadó fogalmak rendszerezésén, kölcsönviszonyaik megragadásán alapulnak. A rendező műveletek száma a különböző szerzőknél eltérő. Az alábbi műveleteket tartjuk jelentősebbeknek: 1. Analízis. Az a gondolkodási művelet, amellyel valamely egészet (tárgyat, jelenséget) az elmélet vagy gyakorlat síkján részeire bontunk. 2. Szinté zis. Az analízis ellentétes művelete, melynek során a részeket gondolatban vagy ténylegesen összerakjuk. 3. Elvonatkoztatás (absztrahálás). Valamely egész (tárgy, jelenség) olyan tulajdonságát emeljük ki, amely nem tekinthető az egész önálló részének. 4. Ö sszehasonlítás. Két vagy több tárgynak vagy ezek tulajdonságainak azonosságát vagy különbözőségét tárja fel. 5. Ö sszefüggé sek felfogása. Az a gondolkodási művelet, amellyel két tárgy, jelenség közti kapcsolatot konkrétan megnevezünk (pl. ok-okozat, egész-rész stb.) 6. Kiegé szíté s. Ennek során valamely tárgy, jelenség meghatározott reláció ja alapján megtaláljuk a reláció nak megfelelő másik tárgyat vagy jelenséget. 7. Á ltalánosítás. Á ltalánosításnak nevezzük azt a gondolkodási műveletet, amelynek segítségével a valamely konkrét adathoz általánosabb adatot megtaláljuk. 8. Konkretizálás. Segítségével valamely általános adathoz megtaláljuk az alárendelt adatot. 9. Rendezé s. Az a gondolkodási művelet, amellyel a tárgyak, jelenségek csoportjábó l valamely szempont alapján kiválasztjuk a megfelelőket. 10.Kombináció , ítélés és következtetés. A probémamegoldás gyakorlati elemzése alapján határozható meg a gondolkodási fázisok együttese, a probléma megoldás makro-struktúrája. Ezen belül Lénárd a következő probléma megoldási fázisokat különbözteti meg: lényegmegállapítás, mó dosítás, megoldási javaslat, kritika, mellékes mozzanatok említése, csodálkozás, tetszés, bosszankodás, kételkedés, a 34
munka feladása. A felosztásbó l következik, hogy a problémamegoldásban az ember egész személyiségével vesz részt, tehát a fázisokat nem az értelmi műveletek struktúrája, hanem a problémához való viszony változása határozza meg. Az értelem (intellektus) mint a gondolkodási műveletek állandó alapja és az értelmesség (intelligencia) mint az értelmi működés felhasználásának mó dja a munkalélektan egyik lényeges vizsgálati területe is. Az intelligencia a gondolkodás mű veletein é s a megismeré si folyamatokon kívül magába foglalja a gondolkodási tevé kenysé g által kialakított szemé lyisé gtulajdonságokat is. Vannak emberek, akik egyes területeken kiugró értelmi képességekkel rendelkeznek, összmagatartásuk alapján mégsem mondhatjuk, hogy intelligensek. Az intelligenciához bizonyos értelemben az intelligens magatartás is hozzátartozik, amelyet viszont gyakran befolyásolnak olyan nem intellektuális faktorok, mint a motiváció , a beállító dás, az érzelmi élet, a szociabilitás. Az intelligencia tehát nemcsak a gondolkodási mű veletek tudatos alkalmazásban, nemcsak a szű ken vett intellektuális feladat megoldásában, hanem általában az é rtelmes, jó l koordinált alkalmazkodó viselkedé sben is megnyilvánul. A munkatevékenység különböző szintű és jellegű problémamegoldást igényel, tehát az idevonatkozó törvényszerűségek felhasználható k a tevékenység feltételeinek, mó djának meghatározásánál, valamint a megfelelő személyek kiválasztásánál és felkészítésénél is. A megismerő tevékenységet alkotó pszichés funkció k közé sorolható egy feltétlenül szükséges, de önálló lelki tevékenységnek nem nevezhető funkció , a figyelem is. Minden megismerő tevékenység bizonyos szintű és iránnyal rendelkező pszichés aktivitás. Az odafordulás, a koncentrálás, az ingerszelekció energetikai bázisa a figyelem, amely ilyen mó don szabályozza a megismerő tevékenységet. Fizioló giai alapja a retikuláris rendszer ingerületi szintjének változása. Ez a központi idegrendszeri háló zatos sejtállomány funkcionális kapcsolatban áll minden alapvető idegrendszeri központtal, és így képes az érzékszerveken túlmenően a vegetatív hormonális és izomrendszert is aktivizálni, készenléti állapotban hozni. Megkülö nbö ztetjük az ö nké ntelen é s a szándé kos figyelmet, bár a kettő közötti határ esetenként elmosó dhat. A figyelem időbeli jellemzői a fluktuáció (az intenzitás hullámzása) és tartó sság. A tárgyra irányultság jellemzői alapján határozható meg a figyelem terjedelme, plaszticitása, koncentráltsága é s disztributivitása (megosztható sága). Ez utó bbi csak látszó lagos, ugyanis vagy gyors figyelemváltásró l (egymásutániságró l) van szó , vagy az egyik tevékenység lefolyása automatikus, nem igényel figyelmet. A figyelem jellemzői egyénenként eltérőek lehetnek, céltudatos gyakorlással fejleszthetők. Az é rzelmek állandó kísérői az emberi életnek, szoros kapcsolatban állnak a tudatos tevékenység minden mozzanatával, jelentős mértékben befolyásolják a magatartást. Az érzelem is aktív visszatükrözési funkció , melyben a tárgyi, társadalmi, személyi környezetek, önmagunkhoz, helyzetekhez, folyamatokhoz és az ezekben játszott szerepünkhöz fűződő
35
szubjektív viszony fejeződik ki. Az érzelmek testi, fizioló giai és pszichés kísérőjelenségekkel rendelkeznek, formai és tartalmi szempontbó l osztályozható ak. Lényegesebb formai sajátosságok: intenzitás, stabilitás, mélység, felkelthetőség, komplexitás. A tartalmi jellemzők - a kellemes, kellemetlen polarizáló dáson túlmenően - az érzelmek tárgyához kapcsoló dnak. Ennek alapján hierarchiába rendezhetők a bioló giai funkció khoz kapcsoló dó któ l az értékalkotó tevékenység által kiváltottakon keresztül az intellektuális, esztétikai és erkölcsi érzelmekig. A komplex, inkább személyre, mint az érzelmek tárgyára jellemző lelki jelenségek közé soroljuk a hangulatot, az indulatot és a szenvedélyt. Cselekedeteink egyik alapvető jellemzője az irányultság. Elemezni kell tehát, hogy melyek azok a pszichés funkció k, amelyek szabályozzák, illetve befolyásolják - meghatározzák tudatos tevékenységünk irányát, célját. Ez a szabályozó rendszer sajátos hierarchiát alkot, és még a legegyszerűbb megnyilvánulás is magában hordozza a személyiség egészének jellemzőit. Ró kusfalvy az alábbi legfontosabb irányulásokat különbözteti meg: 1. Szükségletek. Alapját valamilyen hiányállapot adja, mely tudatosulva cselekedetek hajtó erejévé válhat. A szükségletek hierarchiába rendezhetők, irány- és cél meghatározottságuk nem teljes értékű, ezért a szükséglet kielégítésének eszköze, tárgya variáló dhat. Az ember képes szükségleteinek kielégítését értelmi megfontolások alapján késleltetni, helyettesíteni. A szükségletek a közvetlen és közvetett tapasztalatok alapján a személyiség változása során maguk is fejlődnek, a szükséglethierarchiák külső ráhatás segítségével is befolyásolható k. 2. Ö sztön. Velünk született mechanizmusok alapján működő, a faj szolgálatában álló célszerű bioló giai törekvés, mely pszicholó giai síkon is megnyilvánul. A korszerű tudományos megközelítésekben az ösztönműködést a drive (belső hajtó erő) fogalmával helyettesítik. Ennek segítségével, a való ban lényegi, belső fizioló giai folyamatok alapján osztályozható k a külső magatartási jellemzők. Bioló giai lényegünkből adó dó ösztön megnyilvánulásainkat az értelmi szabályozás, a társadalmi lény jellegünkből következő normákhoz való igazodás korlátozza. 3. Vágyak. A szükségletek a tapasztalatok alapján konkretizáló dnak, tárgyra irányulásuk egyértelművé válik, tehát a hiányérzet képzetekkel, gondolatokkal kerül egyértelmű kapcsolatba. 4. Törekvések. Alapvető formája a hozzáfordulás és az elfordulás. Lényege az egyértelmű célra irányulás, valamilyen cselekvési végállapot pontos és szubjektív értékkel bíró anticipálása (előrevételezése). 5. Beállító dás. Szűkebb értelemben a figyelem tárgyalása során érintett készenléti állapotot is beállító dásnak nevezzük. Tágabb értelemben az egész személyiség meghatározott jellegű diszpozíció it tartalmazza. Ró kusfalvy meghatározása szerint "a beállító dás az emberi szervezetnek és az egész személyiségnek a helyzet és szükségletek kölcsönhatásán alapuló meghatározott irányú működésre való olyan szelektív készenléti állapota, mely szenzoros, motoros vagy magatartási formájában egyaránt "a hatékony alkalmazkodást" segítheti." 6. Érdeklődés. Pozitív érzelmekkel kísért meghatározott tárgyi vonatkozású tartó s odafordulás. Egyértelmű kapcsolatban áll a szükségletekkel, azonban a megismerő tevékenység elsődlegessége és az ösztönzés tartó ssága, a periodicitás eltűrése alapján egyértelműen megkülönböztethető attó l. Az érdeklődés differenciáltsága, tartó ssága, mélysége, konkrét irányultsága a személyiség fejlettségi szintjének egyik megbízható indexe.
36
7. Akarás (akarat). A cselekvés, magatartás tudatos megválasztásának, szabályozásának leglényegesebb belső komponense. Folyamat jellegű, a döntés-előkészítéshez, döntéshez és döntésvégrehajtáshoz kapcsoló dik. A különböző törekvések közötti, akarati erőfeszítést igénylő választást előfeltétele: az alternatív szituáció (a választás objektív lehetősége), az alternatívák felismerése (a választás szubjektív lehetősége) és a tudatos értékelés. A döntést megelőző mérlegelés során az eltérő törekvések, a cselekvési lehetőségeknek tulajdonított érték és a következményekkel kapcsolatos érzelmes-tudati beállító dások között ellentmondás, összeférhetetlenség állhat fenn, ezért a döntés, illetve az alternatíva kiválasztása nagy pszichés energiát igényelhet. Az akarás pszichés folyamata elválaszthatatlan kölcsönviszonyban áll a cselekvés irányát, tartalmát és mó dját meghatározó más tényezőkkel. Az emberi cselekvés tehát a helyzet (külső környezet adott konstelláció ja) és a belső feltételek, pszichés jellemzők által együttesen kiváltott tudatos tevékenység, mely a helyzet (a cselekvő embert is magában foglaló teljes konstelláció ) megváltoztatására, illetve fenntartására irányult. Az adekvát cselekvés alapvető jellemzője a célra irányuló belső szabályozás, mely egységbe rendezi a különböző irányulási motívumok által kiváltott aktivitást. Ró kusfalvy megkülönbözteti a cselekvés ösztönző szabályozását, mely a döntéselőkészítést szolgálja, és működése lényegében azonos a motiváció s folyamatéval, a szervező szabályozást, mely a kiválasztott cél eléréséhez szükséges eszköz- és mó dszer rendszer összehangolására irányul, valamint a végrehajtó szabályozást, mely az akarás pszichés folyamata által aktivizált szenzoros, kognitív és motoros képességek és készségek célirányos összehangolását teszi lehetővé.
37
5. A munkafolyamat jellegé bol adódó kö vetelmé nyek é s ezek kapcsolata az emberi jellemzokkel A munka mindig tudatos tevékenység, egyaránt tartalmaz fizikai és pszichés elemeket. A foglalkozások egy részénél azonban mind a munka eredményessége, mint az elfáradás mértéke szempontjábó l a fizikai teljesítőképesség a döntő elhatároló tényező, ezért megengedhető a fizikai munka önálló tárgyalása. Ebben az esetben a fizikai munka alatt az aktív izommunkát értjük. A fenti értelemben használt fizikai munka kifejezést tehát olyan tevékenységekre alkalmazhatjuk, ahol a munkafeladat ellátásának energiaigényessége és a munkafeladat-ellátó erőkifejtő képessége közötti megfelelés mértéke határozza meg a tevékenység eredményességét. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azonban, hogy az ember a fizikai munkában is komplex egészként vesz részt, és ezért, ha sokszor elfedetten is, pszicholó giai szempontok is befolyásolják munkájában.
Az energiaigé ny meghatározása Az ember energiahasznosító képessége korlátozott (20 %). Az energiafelhasználás nagyságát ezért a hőenergia mértékegységével (kilokaló ria) mérik. A kaló riaigény elemzésénél három összetevőt kell megkülönböztetni: 1. a munkaidőben végzett munkával járó kaló riaszükséglet; 2. a munkaidőn kívüli tevékenység kaló riaszükségletét; 3. az alapanyagcsere kaló riaszükségletét. A munkakaló ria megfelelő pontosságú meghatározásához a munka közbeni oxigénfogyasztás és széndioxid-termelés adatainak ismerete szükséges. 2.sz. táblázat Becslési táblázat a kaló riaszükséglet kiszámításához A) Testtartás Ü lés Térdelés Guggolás Á llás Á llás meghajolva Járás vízszintesen, terepen Járás 10o-os emelkedőn, teher nélkül
kcal/min 0,4 0,6 0,7 0,8 1,0 1,7-3,5 0,75 minden m magasságra
38
B) A munka neme Csak kézzel végzett munka; nehéz Egy karral végzett munka; nehéz Két karral végzett munka; nehéz Törzzsel végzett munka; nehéz
kcal/min 1,0 2,0 2,8 7.9
Ha a személy nem végez munkaidőn kívül különösebb energiaigénnyel járó tevékenységet, úgy a munkakaló ria-szükségleten kívül 2100-2300 kilokaló riát kell számítani.
5.1. A fizikai terhelés megengedhető nagysá ga A megengedhető terhelés meghatározásánál három szempontot kell figyelembe venni: 1. Egyetlen művelet energiaigénye. A néhány másodpercig tartó erőkifejtés elhatároló tényezője az adott testhelyzetben meghatározott izomcsoportokkal kifejthető maximális erő. 2. Rövid ideig tartó (5-30 perc) intenzív munkatevékenységnél a megengedhető terhelés nagysága a légzési és keringési szervrendszerek azonos időtartamra vonatkozó teljesítőképessége határozza meg. 3. A hosszú időn keresztül végezhető fizikai munka energiaigényének meghatározásánál, az előző két pontban tárgyaltak mellett, figyelembe kell venni a munkaidő teljes időtartama alatt felhasznált energiamennyiséget. Az emberi teljesítményre vonatkozó megfigyelések adataibó l sok esetben helytelen következtetéseket vontak le a teljesítőképességre vonatkozó an. A teljesítményt meghatározó tényezők összefüggéseit az alábbi tábla ábrázolja. (3.sz. táblázat) 3. sz. táblázat Teljesítmény sémája
Teljesítőképesség
Hajlam
Teljesítőkészség
Kibontakozás Növekedés
Edzés
Testi
Szellemi-lelki
(fizioló giai)
(pszicholó giai)
Kondíció é s diszpozíció
Teljesítőké pes-sé g
Fizioló giai kapacitás A fenti szempontok szerinti energiaigény-meghatározások tehát szükségessé teszik a lokális izomelfáradás és a szervezet egészére vonatkozó elfáradás elemzését. A fáradás fogalma több egymástó l elválasztható szempontot tartalmaz, megkülönböztetünk a bioló giai ritmussal kapcsolatos periodikusan ismétlődő fáradást (ébrenlét és alvás), a bioló giai ritmustó l eltérő életmó d miatt bekövetkező elfáradást (alváshiány), és az ébrenlét perió dusában a munka okozta igénybevétel következményeként jelentkező elfáradást. A három tényező a
39
gyakorlatban együttesen jelentkezik, hiszen az igénybevétel befolyásolja a bioló giai ritmust, és a megterhelés mértéke változásokat idézhet elő pl. az alvásigényben is. A fáradás tüneteit három fő csoportra oszthatjuk: 1. fizioló giai mó dszerekkel megállapítható változások: a) a légzési és keringési rendszer funkcionális változásai (lélegzet-vételszám, a felhasznált oxigén és kilélegzett széndioxid-mennyiség, pulzusszám, vérnyomás értéke, magtemperatúra emelkedése); b) biokémiai változások (vérképlet megváltozása, izmokban fel halmozó dó salakanyag-mennyiség, hormonszekréció , vizelet ben kiválasztott anyagok stb.); c) bioelektromos változások (a központi idegrendszer és a működő izmok elektromos jellemzőiben megfigyelhető változások); 2. teljesítménycsökkenés, a mozgások összerendezettségének csökkenése, összetett mozgások gyorsaságának, gazdaságosságának és hibamentességének csökkenése, az érzékelő, észlelő és döntéshozó tevékenység gyorsaságának, pontosságának és megbízható ságának csökkenése, 3. a fáradtságérzet (komplex jelenség,amely a lokális izomfájda- lomtó l tevékenységgel szembeni negatív érzelmes tudati állásfoglalásig terjed).
A fizikai munkával kapcsolatban az aktív izommunka kö vetkezté ben lé trejö vő elfáradás jellemzői A dinamikus izommunka megterhelő hatásának jellemzésére a percenkénti energiatermelés értékét használják. Tekintetbe véve, hogy a 20-40 éves férfiak maximális oxigénfelvevő képessége 2-3 liter percenként, a munkára fordítható maximális energia 13-14 kcal=perc (3.4,8 = 14,4 ebből 1,1-1,2 kcal/perc szükséges az alapanyagcserére). Ilyen megterhelés mellett a kimerülés kb. 5 perc alatt következik be. (Heti kaló riaszükséglet 13800 kcal = 4,8 kcal/min). Statikus munka alatt az izmok hosszabb ideig tartó megfeszülését értjük. Ebben az esetben az "izompumpa" hatása nem érvényesül, és így vérellátási nehézségek léphetnek fel, anélkül, hogy az általános energiaigény elérné a maximális értékét. A munkavégzés statikus elemeit két csoportra osztjuk: 1. a munkatárgyra ható erőkifejtés (toló , húzó és csavaró mozgás); 2. a testhelyzet fenntartását szolgáló erõkifejtés. A statikus munkában bekövetkezett teljesítménycsökkenés közvetlen kiváltó oka az izmokbó l érkező ingerek hatására létrejövő agykéregi gátlás. A megterhelés nagyságának megállapításához ismerni kell az adott izomcsoportra jellemző maximálisan kifejthető erőt, a tényleges megterhelés nagyságát és az igénybevétel idejét. A kis anató miai struktúrákat érő fizikai megterhelés nagysága és hatása az energiaigényből nem vezethető le, jellemzői általában közelebb állnak a statikus munkával kapcsolatban tárgyaltakhoz. A lokális megterhelé s mé rté ke é s gyakorisága alapján három anató miai struktúra elemzé sé t tartjuk szüksé gesnek:
40
a) Az ágyé ki terület A gerincoszlop igen bonyolult rendszer, hiszen a csigolyatestekből, nyúlványokbó l, gerinccsatornábó l, ízületekből, szalagokbó l és izmokbó l álló struktúrának igen nagy fizikai igénybevételt kell elviselnie, biztosítani kell a minden irányú mozgás lehetőségét, és védelmet kell nyújtani az idegpályák, idegfonatok számára. A csigolyákat összekötő porckorongok az izmok túlterhelése esetén fokozott nyomó erőnek vannak kitéve. Ez különösen nagymértékű lehet törzshajlításos emelési mó dszer alkalmazásánál. Ilyenkor a csont- és izomrendszer több áttételes emelőként működik, és bizonyos testhelyzetben 50 kp felemelésénél az 5. ágyéki és az 1. keresztcsonti csigolya közötti területre ható erő a 700 kp-ot is elérheti.
b) A kar A kar izmaira, a vállízületre ható megterhelés jelentős mértékben függ a felkar és a törzs által bezárt ún. abdukció s szög nagyságátó l. A 40o-os abdukció s szög pl. a 10o-os szöghöz viszonyítva hatvannégyszeres igénybevételt jelent. Hasonló an jelentős szerepet játszik a kar fizikai megterhelésében a flexió s szög (az alkar és a felkar által bezárt szög). A kétfejű karizom működése szempontjábó l a 90o-os szög a legelőnyösebb.
c) A ké z A rövid ideig tartó , gyakran ismétlődő, azonos munkamozdulatok fokozatosan summáló dó túlterhelést okoznak. A kéz és különösen az ujjak ízületei, inai a sokirányú igénybevétel és a mozgások pontosságával szembeni magas követelmények miatt igen érzékenyek.
A munkaké pessé g fenntartását biztosító munkakö zi szünetek megtervezé sé nek szempontjai A 4 kcal/perc-nél nagyobb energiaigényű fizikai munkáknál a pihenési idők beiktatása magátó l értetődő. Ezeknél ugyanis a megterhelés nagyságátó l függően bizonyos idő után olyan nagyságú "oxigénadó sság" lép fel (a légzési, keringési rendszer elégtelen működése következtében), amely a teljesítmény nagymértékű csökkenését okozza. Elfáradás hatására mindenkinél fellép bizonyos munkamó dszerbeli változás. Megfigyelték, hogy az energiafogyasztás bizonyos idejű fizikai tevékenység után jelentős mértékben megnő. Ez annak következménye, hogy az elfáradt, csökkent kontrakció képességű izomcsoportok munkáját más, az adott helyzetben kevésbé gazdaságosan működő izomcsoportok veszik át. Sok esetben ezért az elfáradás első jelei nem teljesítménycsökkenésben, hanem a mozgás változásaiban mutatható k ki. A szüneti idők beiktatása nemcsak azoknál a munkáknál szükséges, amelyek meghaladják a 4 kcal/perc energiaértéket. A szüneti idők nagyságának és alkalmazásának időpontjának meghatározásánál a teljes műszakra jellemző munkagörbékből kell kiindulni. A munkagörbe alkotó elemeit primer és szekunder elemekre osztjuk. Az elsődlegesek az egész perió duson át hatnak, míg a másodlagos elemek a munkavégzés bizonyos fázisaiban estlegesen lépnek fel. Három lényeges primer elemet különböztetünk meg: 41
a) A bioló giai ritmus A bioló giai ritmus a szervezet kettős működésén alapul. Az erőkifejtésben, munkatevékenységben is megnyilvánuló aktív tevékenység és a szervezet teljesítőképességét biztosító energiafelhalmozó , regenáráló belső működés egymást kiegészítően funkcionál. A 24 ó rára vonatkozó emberi teljesítőképesség matematikai statisztikai elemzése egy ötödrendű parabolát eredményez. A trendgörbe csúcsainál kimutatható a szervezet ergotrop (szimpatikus) áthangolása. Az első maximum a délelőtti ó rákra, a második késő délutáni, kora esti ó rákra esik.
b) Begyakorlási gö rbe A begyakorláson fizioló giai értelemben csak azon változásokat értjük, amelyek a tevékenység ismétlődéséből automatikusan következnek. A tiszta begyakorlási görbe matematikailag mó dosított exponenciális görbének tekinthető, vagyis csökkenő meredekségű aszimptotikus növekedésgörbének. A görbe az elején emelkedik a legerősebben, majd a növekmény egyre kisebb lesz és ennek megfelelően a görbe a végtelenben egy aszimptotikus határérték felé közeledik.
c) Az elfáradási gö rbe A tisztán elszigetelten kialakított fáradtsággöbe feltételezhetően egyre meredekebben lehajló vonallal ábrázolható . Munkaszituáció ban ez csak igen nagy megterhelésnél, a teljes kimerülést közvetlenül megelőző szakaszban mutatható ki. A munkagörbéknek a fáradtsággörbéktől eltérő jellege elsősorban a begyakorlás hatásával magyarázható . A teljesítménygörbe emelkedése tehát még nem feltétlenül jelenti a fáradtság hiányát. Az optimális pihené si idő rendszer kétfajta szünetidő típusbó l tevődik össze: — Munkaközi kis szünetek. Ezek időtartama 2-10 perc között változtatható . Beiktatásuk optimális időpontja nem a teljesítménycsökkenés kezdete, hanem az azt közvetlenül megelőző szakasz. — Nagy szünetek. Ezek általában étkezéssel egybekapcsolt 20-60 perces szünetek az általános regeneráló dást segítik elő, időpontjuk a bioló giai ritmushoz alkalmazkodik, amelyet azonban a megszokás, a kialakított életmó d is befolyásol. A szüneti időben bekövetkező testhelyzetváltozás, esetleg aktív mozgás elősegíti a salakanyagok eltávolítását és a statikus igénybevétel hatására bekövetkező ízületi és izomfeszültség feloldását.
A teljesítőké pessé g nö velé sé nek mó dszerei A teljesítmény fokozásának mó dszereit az alábbi csoportokra oszthatjuk: — Az energiahordozó k biztosítá sa. A megfelelő táplálkozás szükséges előfeltétele az energiaigényes fizikai munka ellátásának. A kaló riaszükséglet biztosítása szempontjábó l nemcsak az elfogyasztott táplálék kaló riatartalma, hanem összetétele is lényeges. A rövid idő alatt lebomló , közvetlenül felhasználható szőlőcukor alkalmas a nagy testi megerőltetés közvetlen ellensúlyozására, azonban a szervezet anyagcsere-egyensúlyához nem elegendő. — A nagy megterheléshez való gyors kielégítő alkalmazkodá s szervezeti feltételeinek biztosítá sa. A fizikai erőkifejtés rendszeres ismétlődése változásokat hoz létre a légzési, 42
keringési és az izomrendszerben. Az izomrostok keresztmetszetének növekedésével a kifejthető erő nagysága is növekszik. Az izmokat beháló zó erek volumenének növekedése, a szív tágulási és összehúzó dási képességének növekedése fokozza a működő izmok vérellátását. A tüdő kapacitásnövekedése pedig az oxigénellátást fokozza. A testedzésnek, tréningnek ezenkívül egy általános - a szabályozó rendszert érintő - hatása is van. A neuroendokrin rendszer a fizikai igénybevételhez való alkalmazkodás során egyre gyorsabban és egyre eredményesebben áll át a megterhelés elviselésére (szimpatikus tó nus fokozó dása), megfelelő edzettségi szintet elérve, az alkalmazkodás nem a pulzusszám, a vérnyomásérték és a légzésszám növekedésében, hanem az egy szívó összehúzó dás során kilökött vér mennyiségnek, az egy lélegzetvétel során felvett oxigén mennyiségének, a működő izom össz- és volumen nagyságának növekedésében és a vér kémiai összetételének gyors és adekvát változásában (vércukorszint-növekedés) nyilvánul meg. Az átállás idõtartama jellemzõ az edzettség fokára. — Teljesítmény fokozó fizikai és kémiai behatá sok: A fizikai hatások közül az ultraibolya besugárzás és a masszázs elősegíti az izommunka hatásfokának növekedését és a szervezet regeneráló dását. A kvarcolás hatás a hasonló a szimpatikus tó nus fokozó dáshoz, az izmok gyúrása pedig az "izompumpa" szerepét tölti be. Kémiai szerek. Á ltalánosan jellemző rájuk, hogy nem közvetlenül növelik az izmok teljesítőképességét, hanem olyan idegi mechanizmusokat indítanak meg, amelyek csökkentik a védő gátlást, tehát melyek hatására a szervezet elhasználó dása esetén nem csökken a működési intenzitás.
5.2. A kötött ü temű munka A kötött ütemű munkáknál nem a tevékenység energiaigényessége, vagy az információ feldolgozási és döntés hozatali tevékenység gyorsaságával és pontosságával szembeni igény a döntő követelmény, tehát nem az ezeknek való megfelelés mértéke az elhatároló tényező, hanem a viszonylag egyszerű struktúrájú és az izomerővel szembeni alacsonyabb követelményt támasztó , ismétlődő munkamozgások időkényszere, illetve a külső tényezők által meghatározott állandó ritmusa jelenti a fő megterhelést. A kötött ütemű munka minden esetben a munkafolyamatok felbontását jelenti, de emellett a munkatárgy továbbításának megoldásával biztosítja a megmunkálás folyamatosságát. Ennek megfelelően azokat a munkákat, melyeket a kötött ütem jellemez, öt fő szempont szerint csoportosíthatjuk: 1. a munkafolyamat-felbontás mértéke szerint: a) több résztevékenységet felölelő komplex megmunkálás, b) egy-egy résztevékenységre lebontott elemi megmunkálás; 2. a szállítás mó dja szerint: a) kézzel továbbított munkadarabok (szalagmunka), b) sikló darabok (pl. guruló pályán), c) szalaggal mozgatott darabok (futó szalag); 3. a mozgásfolyamatosság szerint: a) szakaszos, lökésszerű mozgás, b) folyamatos mozgás;
43
4. kötöttség szerint: a) munkatársak tevékenységi sebességétől befolyásolt viszonylag szabadon meghatározható ütem, b) szalagsebesség által meghatározott ütem, c) optikai vagy akusztikai jelzések által meghatározott ütem; 5. a munka helye szerint: a) a munka a szalag mellett (a szalag csak a munkadarab továbbítására szolgál), b) a munkadarab megmunkálása is a szalagon történik. Konkrét munkafolyamat-elemzésnél a munka jellemzésére az öt szempont mindegyikét fel kell használni.
A kö tö tt ütemű munka általános felosztása: Szalagszerű termelés: A kötött munka kezdetleges formája, amely érintetlenül hagyja az egyedi megmunkálás technoló giáját, csupán a gyártásfolyamatok téri rendjét változtatja meg a munkadarabok mozgatásának racionalizálása érdekében. Szalagra termelés. Jellemzője, hogy ebben az esetben technoló giát alakítják a munkaszervezési tervhez. A megmunkálási folyamatot elemekre bontják, meghatározzák ezek időigényét, és ehhez igazítják a munkahelyek számát, egymástó l való távolságát és a szalag mozgásának sebességét, illetve a szalag haladásának ritmusát. Futó szalagon tö rténő termelés. A szakaszosan, vagy folyamatosan mozgó szalag egyértelműen meghatározza az ütemidőket, ezért a megmunkálási folyamatot olyan elemekre bontják, hogy azok ideje minden munkahelyen azonos legyen. Valamennyi művelet végrehajtása a szalagra helyezett terméken történik. A kötött ütemű munkák hatékonyságának biztosításához elengedhetetlenül szükséges a technikai feltételek által meghatározott megmunkálási részfolyamatok jellegének és elvégzésük megkívánt gyorsaságának emberhez történő adaptálása. Az energiaigényes fizikai munkával kapcsolatos megfontolások ebben az esetben is érvényesek (statikus elemek kiküszöbölése stb.), de az egybehangolás elsődleges szempontjai a mozgásgyorsaság és koordináció , az ütemtartás és az ismétlődő azonos műveletek pszichés meghatározó ival kapcsolatosak. A géppel ellentétben az ember a legegyszerűbb munkafolyamatokat sem tudja teljesen azonos idő alatt elvégezni. A gépi berendezés által meghatározott munkafolyamat - sebesség viszont megköveteli, hogy az ember által végzett munkaelemek ideje ne maradjon el a gép ideje mögött.
44
A megfelelő szalagsebessé g meghatározásánál három té nyezőt kell figyelembe venni: − Az egyedi részídők átlagának és szó rásának meghatározása (analítikus mó dszer). (Teljes ütemidő, ütemidőn belüli mozdulatok.) − Az ismétlődések számának megállapítása (szintetikus mó dszer). − A fizioló giai és pszichés funkció kban a teljes munkaidő alatt bekövetkező változások elemzése (komplex mó dszer). A szalagsebesség meghatározásának további szempontjai: a) A bioló giai ritmus által meghatározott teljesítőképességi görbe (lásd: szüneti idők meghatározása), b) Begyakorolási görbe. A munkavégzés során olyan dinamikus sztereotípiák alakulnak ki, melyek csökkentik a pszichés igénybevételt, az elemi aktusokat folyamatossá, egymásbó l kiinduló váteszik, és így a tudatos mozgáskoordinálással szembeni igény is csökken. c) Fáradási görbe. Az igénybevétel következtében csökken a fizioló giai és pszichés teljesítőképesség, ami a mozgás gyorsaság és a mozgás biztonság ingadozásán túlmenően a dinamikus sztereotípiák széttöredezésével és ezen keresztül a munkavégzés nehézségi fokának növekedésével jár.
A kö tö ttütemû munka emberre gyakorolt hatása Sismonndi és Friedmann véleménye szerint a futó szalagmunka negatív hatást gyakorol az intelligencia és testi erő fejlődésére, károsan befolyásolja az össz-személyiséget, és különösen negatív következményekkel jár a munkához való viszonyt illetően. Az üzemi környezetben végzett vizsgáltok nem igazolták teljes mértékben a kötött ütemű munka negatív hatásával kapcsolatos elméleti megfontolásokat. Düker, Graf és Kraft vizsgálatai cáfolták meg egyértelműen ezeket a feltételezéseket. Bizonyították, hogy a kötött ütemű munka kvantitatíve és kvalitatíve jobb eredményhez vezet, mint a szabad szériagyártás, és ennek ellenére kevésbé fárasztó . Graf ezt a tényt a rövid munkaközi szünetek pihentető hatásával magyarázta. Bornemann vizsgálatai viszont bizonyították, hogy a futó szalagmunkáknál már alig fordul elő testi megerőltetés, és az egyhangú munka sztereotip ismétlésénél a szellemi igénybevétel sem túl nagy, tehát a kis szünetek pihentető hatása sem lehet jelentős. A kötött ütemű munkával szembeni negatív állásfoglalás optimális munkasebesség mellett is kimutatható . Ennek oka a munkakörrel szembeni elvárások és a munkakör egésze közötti megfelelés hiányában keresendő. A munkavégző rendszer kialakításánál ezért figyelembe kell venni teljesítmény kontrollálható ságával (darab-számláló , munkamutató ó ra stb.) szubjektív miliővel (a munkások egymás iránti szimpátiájának és antipátiájának figyelembevétele a csoport kialakításánál), valamint a dolgozó k közötti állandó kapcsolattal (társalgási szünetek) szembeni igényt.
5.3. Speciá lis, kvalifiká ció t igénylő munká k A munkakörök jelentős százaléka nem sorolható az eddig tárgyalt főcsoportok valamelyikébe. Tekintettel arra, hogy ezen munkakörök egymástó l is jelentős mértékben eltérnek, egyértelmű tipizálásuk nem hajtható végre, csak leglényegesebb közös jellemzőjük emelhető ki.
45
A fizikai igénybevétel, a munkakörnyezet megterhelő hatása esetenként ezen munkaköröknél is igen nagy lehet. Annak ellenére azonban, hogy az energiaigényesség adott munkakörben eléri, vagy meghaladja a 4 kcal/perc értéket, mégsem sorolható a nehéz fizikai munka kategó riájába, mert ezek csak másodlagos és esetleges jellemzők, a tényleges elhatároló funkció k másutt keresendők. Hasonló a helyzet a kötött ütemű munkákkal való összehasonlítással kapcsolatban is. Az ipari termelésben nem ritka, hogy a speciális, kvalifikáció t igénylő munkatevékenység szalagszerű munkához kapcsoló dik, (általában annak utolsó fázisaként). Gyakori az is, hogy a magas normák, vagy a magas teljesítményigény egyenletessé, megfeszített üteművé teszi a tevékenységet, de mégsem a kötött ütem az alapvető jellemző. Ezek a munkakörök tartalmazhatnak vezérlő (ritkábban szabályzó ) részfeladatokat is. Ennek ellenére az össztevékenység nem sorolható a vezérlő-szabályozó munka körébe. Az alapvető elhatároló funkció , és így a leglényegesebb követelményei az intellektuális tevékenységhez, többnyire a komplex problémamegoldó gondolkodáshoz kapcsoló dik. A munkakört jellemző munkafeladatok megoldásának általában igen magas a szabadságfoka, többnyire csak az alaphelyzet, a rendelkezésre álló eszközök és az elérendő cél ismert. Ilyen mó don a feladatokat ellátó személyeknek önmaguknak kell megtalálni a konkrét mó dszereket, illetve eljáráskombináció kat.
46
6. A munka fizikai kö rnyezete A munkakörnyezet, mint állandó ingerforrás a munkatevékenységre kedvező és kedvezőtlen hatást egyaránt gyakorolhat. E hatások irányának és jellegének ismerete elengedhetetlen az optimális munkakörnyezet kialakításához. A munka fizikai környezetének kérdéseit csak röviden elsősorban a, 1. a fény, 2. a hang illetve zaj, 3. a vibráció , 4. a munkahely fizikai klímája, környezeti faktorok elemzésével érzékeltetjük.
6.1. Fénytani alapfogalmak Az átlagos emberi szem a 360-780 millimikron hullámhosszúságú, elektromágneses rezgéseket érzékeli. Ezeket a sugarakat nevezzük fénysugaraknak. A fény tehát sugárzás, minden esetben, amikor valamit látunk, fénysugarak jutnak a szemünkbe. A fény a szem normális ingere. A fénysugárzásban — mint minden más sugárzásban — kis energiacsomó k, ún. kvantumok, vagy fotonok terjednek. A fénykvantumok energiája 1,2-3,8 elektronvolt között változik.
A fé ny legfontosabb jellemzői A fé nyáram az az energiamennyiség, mely valamely fényforrásbó l látható sugárzás formájában másodpercenként kiáramlik. Egysége a lumen (lm). Egy lumen az a fényáram, melyet egy 1 m sugarú gömb középpontjában elhelyezett és a sugárzásnak minden irányban 1 gyertyafény erősségű pontszerű fényforrás a gömb felületének 1 m2 területére sugároz. A fé nymennyisé g a fényforrás által meghatározott idő alatt kisugározott fényenergia. Egysége a lumenó ra. A fé nyerőssé g valamely, a mérés távolsághoz képest kisméretű (pontszerűnek tekinthető) fényforrás által valamely adott irány környezetében kibocsátott fényáramnak és az általa átjárt térszögnek a viszonya. Egysége az "új gyertya", melynek neve: candella (dd). A megvilágítás erőssé ge valamely testet egyenletesen megvilágító fényáramnak és a felületnek a hányadosa. Egysége a lux (lx). Egy lux a megvilágítás erőssége akkor, ha 1 m2 felületre 1 lumen fényáram esik. Felületi világosság vagy fé nysű rű sé g a felület adott pontját magában foglaló felületelem által adott irányba kisugárzott fényerősség és e felületelem ezen irányra merőlegesen vetületének hányadosa. Egysége a candella/m2, vagyis 1 candella fényerősségű 1 m2 területű felület fényerőssége. A megvilágított felületről visszaverődő fény sűrűségét mérjük apostillbenn (asb). 1 asb. a felületi fényessége annak az 1 lux megvilágítási erősségű felületnek, amelynek fényvisszaverő képessége 100 %-os.
47
A megvilágított felület fénnyel szembeni viselkedésének jellemzésére az alábbi fogalmakat használhatjuk: A fé nyvisszaverődé s (vagy reflexio) valamely felületnek az a tulajdonsága, hogy a ráeső fényáram egy részét visszaveri. Jellemzésére a fényvisszaverődési tényező használható , amely a visszavert fényáramnak és az anyagra (felületre) eső összes fényáramnak a hányadosa. A fé nyelnyelé s (vagy abszorbcio)mértékét a fényelnyelési tényező jellemzi, amely az elnyelt fényáramnak és az anyagra eső összes fényáramnak a hányadosa. A fé nyátbocsátás (transmissio) jellemzésére a fényátbocsátási tényező szolgál, mely az átbocsátott fényáramnak és az anyagra eső fényáramnak a hányadosa. A helyiségek megvilágításának jellemzésére használják még a világossági té nyezőt, mely kifejezi, hogy a helyiség meghatározott pontján a megvilágítás erőssége hány százaléka az ugyanakkor, szabadban, tiszta égbolt alatt, vízszintes síkon mért megvilágítás erősségének.
6.2. Megvilá gítá s Az embert túlnyomó an (80 %-ban) optikai úton tájékozó dik életében, munkájában. A látás útján történő tájékozó dás alapfeltétele a megfelelő megvilágítási szint biztosítása. A munkahely megvilágításának kétféle mó dját különböztetjük meg: a) Természetes megvilágítás Bioló giai szempontbó l kétségtelenül a napbó l származó természetes világítás a legelőnyösebb az ember számára. Ezért a természetes nappali fény megvilágításának alkalmazás az optimális minden olyan helyen, ahol ezt a gyártás körülményei lehetővé teszik, és a megfelelő helyiségek is rendelkezésre állnak. A kizáró lagosan természetes nappali fénnyel megvilágított munkaterek esetén az ablakfelületek a helyiség alapterületének legalább 15-20 %-át teszik ki optimális esetben. b) Mesterséges megvilágítás A mesterséges megvilágítás előnye elsősorban abban rejlik, hogy a munkahelyek téri elrendezését függetlenné teszi az ablakok közelségétől, és az egész munkaidő alatt biztosítja az egyenletes megvilágítást. A megfelelő munkahelyi megvilágítást vizsgálva, az alábbi szempontokat kell figyelembe venni: b) a fény eloszlása a munkaterületen; c) a megvilágítás erőssége; d) a fényforrások és a munkahelyen levő felületek minősége és szine; e) a szemlélt tárgyak és részleteik fényességi kontrasztja.
a) A fé ny eloszlása A munkahely megvilágításának minősége nagymértékben függ attó l, hogy a fény az egyes munkaterületeken megfelelő arányban oszlik-e el. E szempontbó l a mesterséges fényforrásokbó l eredő fény három fajtáját különböztetjük meg: α közvetlen (direkt) fény. A fénysugarak a fényforrástó l közvetlenül jutnak a munkahelyre;
48
β közvetett (indirekt) fény. A fénysugarak többsége a falakró l és a mennyezetről visszaverődve éri el a munkahelyet; γ szétszó rt (diffúz) fény. Ilyen fényforrás pl. a gömb alakú, áttetsző burával borított villanyégő, mely a fényt egyenletesen szó rja szét. Az itt felsorolt megvilágítási mó doknak számos kombináció ja lehetséges. A megfelelő mó dszer kiválasztása csak a vizuális feladat ismeretében végezhető el. A közvetlen megvilágítás segítségével akkor lehet a maximális fényt elérni, ha a világító testből kibocsátott fény 90-100 %-a lefelé, a munkahely felé irányul. A közvetlen megvilágítás hátránya a túlzott fényerősség-kontraszt, a megtévesztő árnyékok, valamint a káprázás. Ká prá zá s ott keletkezik, ahol viszonylag erős fényforrás, vagy annak visszavert képe jelenik meg a látó mezőben. Ezt a látó mezőben levő fényhatást direkt káprázásnak, a fényes visszaverő felület hatását tükrözött káprázásnak nevezzük. A káprázás mindkét fajtája erősen csökkenti a látó mezőben levő tárgyak látható ságát, továbbá ún. diszkomfortot okoz, ingerültséget vált ki, sietteti a szem kifáradását, csökkenti a termelékenységet, növeli a selejtet és a balesetveszélyt. Ezért a világító berendezések tervezésénél a következő mó dszerek segítségével kell törekedni a káprázás csökkentésére: 1, szemellenző alkalmazása a környező fényforrásbó l eredő közvetlen fényeknek a néző szemétől való távoltartása céljábó l; 2, a látó mező központja körüli 60 fokon belül elhelyezkedő valamennyi fényforrás eltávolítása; 3, indirekt megvilágítás használata; 4, számos kis intenzitású fényforrás használata egyetlen nagy intenzitású fényforrás helyett. Kö zvetett megvilá gítá ssal általában árnyék és káprázásmentes megvilágítás érhető el. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a fényforrás egy részét úgy takarják le, hogy a fény 90-100 %a felfelé, a helyiségmennyezete és a falak felső része felé irányuljon, melyekről azután többékevésbé egyenletesen szétszó ró dik az egész helyiségben. A szétszó rt megvilá gítá shoz kevesebb elektromos energiára van szükség, mind az indirekt megvilágításhoz, viszont bizonyos mértékű káprázást és árnyékot idéz elő.
b) A megvilágítás-erőssé g Az emberi szem rendkívül jó l tud alkalmazkodni a világításfokozatokhoz. Ez az alkalmazkodó képesség 0,2-10 000 luxig terjed. Ha megvizsgáljuk, hogy az egyes tevékenységi formák milyen optimális fényviszonyokat igényelnek, azt tapasztaljuk, hogy míg egy raktárhelyiségben vagy hivatali váró helyiségben a 140 lux értékű általános megvilágítás megfelel, addig egyes speciális munkahelyiségek (precízió s munkák esetén) megvilágításához 4000 lux-ra van szükség. Az általános megvilágítás tervezésénél arra kell törekedni, hogy a fény az egész helyiségben lehetőleg egyenletesen, káprázásmentesen és erős árnyékhatások nélkül terjedjen. A helyi megvilágítást elsősorban az olyan munkafeladatokat ellátó munkahelyeken kell kialakítani, ahol nagy pontosságú, finom munkafeladatokat kell megoldani. 49
A kombinált megvilágítás a fenti két megvilágításforma együttes alkalmazásával érhető el. Kombinált világítás esetén a munkahelyi világítási érték legalább 10 %-ának az általános megvilágítási rendszerből kell származnia, az átvett érték nem lehet alacsonyabb 10 lux-nál.
c) Színdinamika A színek felhasználása a munkahelyi objektív miliő kialakításában egyre nagyobb jelentőségűvé válik. A színek felhasználása a munkahelyi környezetben nemcsak kedvezően befolyásolja a munka kényelmi viszonyait, hanem gazdasági kihatásai is vannak. Megkönnyíti és meggyorsítja a tájékozó dást (az egyes berendezések színkó dolt megjelölése), és fokozza a feldolgozó biztonságérzetét. A színeket pszicholó giai és fizikai szempontbó l egyaránt meg lehet határozni: 1, pszicholó giai vonatkozásban a szín a látási érzékelés minőségi összetevője; 2, fizikai lényege a 430-760 millimikron közötti kiterjedésű elektromágneses hullámzás specifikus feltételek között infravörös térben 950, ultraibolya térben 313 millimikronig terjedő sugarak is észlelhetők. A fehér szín a spektrum valamennyi színét összesíti, és szétbontható a színképben képviselt valamennyi színre: lilára (430), kékre (470-490), zöldre (490-514), sárgára (540-580) és vörösre (590-660 millimikron). A látási érzékelés színeinek vizsgálatánál meg kell különböztetni a fény színét és a tárgy színét: a) a fény színét az jellemzi, hogy különböző hullámhosszú elektromágneses hullámokbó l tevődik össze, b) a tá rgy színét a tárgy felületének az a tulajdonsága adja meg, hogy meghatározott hullámhosszúságú fénysugarakat ver felületéről vissza. A színnek, mint a látási érzékelés minőségi összetevőjének megkülönböztetjük: - tó nusát. A tó nuson a színezetet értjük, pl. kék, ró zsaszín fehér stb. szín, amely megfelel a spektrumskála meghatározott ún. szín-fényének, melyet fizikailag a domináns hullámhossz határoz meg; — telítettsé gé t, a szín kifejező eredőjenek fokát. A telítettség fokozatának szemléltetésére példa a vörös, a ró zsaszín, a világos ró zsaszín és fehér színek egymásutánisága, melyet fizikailag a színtó nust meghatározó uralkodó hullámhossz határoz meg; — fé nyerőssé gé t az az energiamennyiség fejezi ki, amelyet bizonyos felület az időegységen belül kisugároz. Meghatározhat még mint visszaverő ké pessé g vagy áteresztő ké pessé g, vagyis a visszavert (áteresztett) fény mennyiségének aránya a felületére eső fény mennyiségéhez. A színek pszicholó giai hatá sai alapjá n megkü lö nbö ztethetjü k: 1. Hideg színeket. Ilyenek a kék és a zöld árnyalatai, melyek kellemes, pihentető hatásúak. A természet színei között ezek dominálnak. 2. Meleg színeket. Ide tartoznak a vörös, a narancs és a sárga szín néhány árnyalata. A színek megválasztásánál figyelembe kell venni, hogy a) milyen tárgyat kívánnak a színnel fedni; b) milyen a tárgy kulturális környezete; c) milyen a szubjektum személyes tapasztalata stb. 50
Á ltalános vélemény, hogy a színek kedveltségi szintje megoszlik nemek szerint. A nők a telített meleg színeket, a férfiak a telítetlen színeket helyezik előnybe. 4.sz. táblázat Néhány színfelület szubjektív kompenzáló hatása Kompenzáló szín kékeszöldtől a ciánkékig + fehér narancstó l okkerig + sárgászöld tompa pasztellszínek világos sárgászöld vagy türkiz szürkés türkiz vagy kék kék vagy tiszta sárga
Kompenzáló hatás hőség és tartó s meleg ellen hideg ill. hidegérzet ellen általában erős munkazaj ellen tompa ütések okozta zaj ellen éles csikorgó zaj ellen erős szagok ellen, undort keltő ízek ellen édesnél savanyúnál só snál halvány keserűnél
kéktől kékes szürkéig ultramarintó l bíborig ró zsaszín halványkéktől sárgászöldig "száraz" színek: homokszín okkersárga, narancsszín kékeszöld, fehér + okkersárga vagy narancsszín "nedves" színek: pl. zöldeskék
zavaró nedvesség ellen nedves meleg ellen zavaró szárazság ellen
A munkahelyei objektív kö rnyezet (gé pek, gé pi berendezé sek, mű helycsarnokok stb.) színdinamikai normái A munkahelyek objektív környezetének kialakításánál a színek alkalmazása kapcsolatban áll az üzemi munka folyamataival. Szerepük, funkció juk három csoportra osztható : 1, rendteremtő, 2, tájékozó dást elősegítő, 3, biztonsági. A rendteremté s funkció ját elsősorban olyan helyeken tölti be, ahol a világos festések segítségével feltűnőbbé, jobban látható váválik a rendetlenség, pl. a munkahely sötét sarkának fehérre mázolásával stb. A tájé kozó dást segítik elő a padló ra vagy az utakra felfestett ún. "útburkolati" jelzések, melyek világos (fehér vagy sárga) színeikkel meghatározzák az üzemen belüli közlekedési, szállítási utakat. A színek biztonsági funkció ja adta lehetőségeket az üzem olyan helyein alkalmazzák, ahol veszélyforrások keletkezhetnek. Ilyen helyeken a sárga, mint alapszín szerepel, melyet gyakran a feketével kombinálva a helyiségben (lépcsők, pillérek stb.) vagy a mozgó berendezésekre (szállító eszközök, daruk gémje stb.) festenek fel.
51
A munkahelyi környezet színtechnikai tervezésénél a világítás színét is figyelembe kell venni, mert a fény színe a tárgyak vele egyező színének kihangsúlyozását vonja maga után, míg a kiegészítő színek háttérbe szorulnak és szürke tó nusúakkáválnak. A munkahelyek színes felületének kiképzésénél általában kerülni kell a magas fényű festékeket, lakkokat, mert ezek másodlagos káprázást (vakítást) idézhetnek elő. A munkatermek felületi fényvisszaverő-képességének értéke a mennyezeten 70-90 %-os, falak felső részén 50-60 %-os, a falak földközeli részein 30-50 %-os lehet. A megfelelő munkahelyi környezet kialakítása során a fény és színhatások elemzése nem választható el egymástó l, kielégítő eredményt csak együttes alkalmazásuk hozhat.
6.3. Hangtani alapfogalmak A hang a hangforrásbó l, valamely rezgő testből kiinduló hullámmozgás, mely közvetítő közegek útján terjed. A közvetítő közeg lehet a levegő, víz, vagy bármely szilárd test. A hanghullámok leggyakoribb közvetítője a levegő. A szabálytalan hanghullámok együttesét zajnak nevezzük. A hang tulajdonképpen hullámok, az ún. hanghullámok útján terjed, ezt nevezzük a hallás ingerének is. A hanghullám milyensé gé nek meghatározására az alábbi jellemzőket használjuk: — hangmagasság, — hangerősség. A hangmagasságot a hanghullám másodpercenkénti rezgésszáma, a frekvenciája határozza meg. A frekvencia növekedésével nő a hangmagasság. A hang erőssé gé nek jellemzésére a decibel (dB) szolgál. A decibel-egység megmagyarázásához az szükséges, hogy előbb említést tegyünk az akusztikai nyomásró l. Minthogy nincsen mó d a hangrezgések energiájának mérésére, azt a nyomást mérik, melyet a hanghullámok fejtenek ki arra a testre, amelyet érnek. Az akusztikai nyomás tehát a hangtérben megnyilvánuló , a hanghullámzás által kiváltott nyomás effektív értéke. Egysége a newton N. Az ember a 16 Hz-től 20 000 Hz-ig terjedő rezgésszámú hanghullámokat hallja. Ezen a sávon belül minden hangnak egy bizonyos energia (akusztikai nyomás) felel meg. Az energia legkisebb határértéke annak a hangerőnek felel meg, amelyet a hangerősség küszöbének nevezzük. A legnagyobb energiaérték megfelel a fájdalomhatárnak. Az 1000 Hz-es hangnak megfelelő energiaérték-határ (hallható sági határ) 10-9 erg/cm2/s, a fájdalomhatár értéke 1013. Ha a hang a hallható sági határtó l a fájdalomhatárig fokozatosan erősödik, megnyilvánul a hangérzékelés egyik fontos tulajdonsága. A hang erőssége lassabban nő, mint a megfelelő hangenergia. (Erg = 1 din-nyi erővel kifejtett munka) A hangosság a hang fizikai intenzitásával párhuzamos pszicholó giai fogalom. Lényegében a hallási érzékelés tulajdonságát fejezi ki. A hangosság terjedelme következik a hallási analizátornak a zajjal szembeni toleranciájábó l, amely a különböző határok (küszöbök) formájában nyilvánul meg. Az alsó küszöböt az a minimális hangintenzitás adja, amelyet a hallási analizátor még észlel, a felső határt a hallási észlelésnek tapintási és fájdalmas
52
észleléssé változása (rövid ideig tartó hatás esetén is; ebben az esetben fenyeget a hallási analizátor periferikus részének megsérülése). A hangerőssé g egysé ge a fon. A fonskála alapja egy bizonyos hangerősség összehasonlítása azzal a hanggal, amelynek rezgésszáma 1000 Hz, és amelynek intenzitásszintjét decibelben fejezik ki. Ha a kísérleti személy, akinek normális hallása van, egyforma hangerősségűnek ítéli a két hangot, akkor a vizsgált hangnak ugyanannyi számú fonja van, mint amennyi decibelje van az 1000 Hz-es hangnak. A szemléltetés kedvéért példákat sorolhatunk fel a hangerősségre fonban kifejezve: teljes csend levélsusogás suttogás halk zörej a lakásban zörej az üzletben 15 m-nyire levő autó zajos vendéglő erős utcai zaj 7 m-nyi távolságra levő autó tülök 5 m-nyi távolságra levő repülőgép
0 10 30 40 50 60 70 80 100 120
A hangmagasság szubjektíven meghatározza a hallási érzékelés minőségét az érzékelt hangnak a hangskálába való besorolása szempontjábó l. Egybevág, de nem azonos a frekvencia fizikai fogalmával. A hallás 16 - 20 000 Hz-nyi közön belüli hangokat fog fel. A felső határ az öregedéssel 11 000 Hz-ig csökken. A hangmagasság észlelését a hang intenzitása is befolyásolja. A továbbiakban a zajnak nem információ hordozó , hanem megterhelő jellegé t elemezzük. Mint ismeretes, Lehmann a zörejeket azon hatásuk szerint osztályozta, melyeket az emberi szervezetben kiváltanak, így elsősorban említi: 1, a 30 fon hangerõsségnél tapasztalható pszichikai hatást; 2, a vegetatív hatások, melyeket 65 fon-on felüli erõsségû zörejek idéznek elõ; 3, a hallásféleség sérülései figyelhetõk meg 90 fon feletti zörejek hatásaként, ha ezek huzamosabb idõn át érik az emberi szervezetet; 4, a 120 fon feletti zörejek a legsúlyosabb degeneráció khoz, ganglionsejt-károsodáshoz vezetnek. A zaj okozta egészségkárosodás foglalkozási ártalom; mely azonban csak hosszabb ideig tartó zajos munkavégzés után lép fel. A zajos üzem közben léphet fel az ún. zajsüketülés, ez azonban nyugalmi helyzetben elmúlik. Az időleges halláscsökkenés főleg a 4000 Hz körüli frekvencia területére terjed ki. Az éveken keresztül tartó zajhatás következtében a 4000 Hz körüli hangtartományró l fokozatosan átterjed a halláskárosodás az alsó és felső frekvencia területeire is.
6.4. Rezgések (vibrá ció ) Azoknak a testeknek a rezgéseit, melynek rezgésszáma, frekvenciája másodpercenként 16-18nál kisebb, vagy 20 ezernél nagyobb, az ember halló szervei nem érzékelik. Ezeket a
53
rezgéseket az emberi test rázkó dásként (vibráció ként) fogja fel. Ezen mozgásoknál a kilengések nagyságát a rezgés amplitúdó jának nevezik és milliméterben mérik. Az emberi testet valamely helyen érő rezgés, a test különböző részein különböző hatásokat vált ki. Ennek oka, hogy az eges testrészek rezgéssel szembeni érzékenysége, az egyes testrészek rezgésvezető képessége különböző. A szervezetet érő rezgés (vibráció ) nem korlátozó dik a testnek azon részére, melyet a rezgés közvetlenül ér, hanem a test az átvett rezgést tovább vezeti, azaz az egész test kényszerrezgést végez. A kényszer-rezgés frekvenciája megegyezik az azt kiváltó erő frekvenciájával, az amplitúdó ja azonban eltér attó l. Az eltérés a kényszer-rezgést végző test teljes mechanikai ellenállásátó l, az ún. impedanciájátó l függ. Az emberi test rezgésekkel szembeni érzékenysége a rezgés irányátó l is függ. A vizsgálatok főként három irányra nézve folynak: Ezek: − vertikális (láb-fej irány) − longitudinális (has-hátriány) − tranzverzális (oldalirány). A rezgések általános idegrendszeri hatása részben a vegetatív idegrendszer tó nusváltozataiban mutatkozik meg. A rezgés okozta kellemetlen érzés kihat az egyén akarati tevékenységére, a fellépő idegkimerültség gyakran félelemérzéssel, pánikhangulattal, szorongással párosul. A rezgés kihat a vérkeringésre is, emelkedik a percenkénti pulzus-szám, valamint a vérnyomás. Súlyosabb esetekben erős rázkó dás esetén vesevezeték sérülés is előfordulhat, sőt vesevérzés is bekövetkezhet. A vibráció t (rezgé seket) az emberre gyakorolt hatás szempontjábó l az ún. "K" értékek alapján értékelhetjük. A "K" értéket megkapjuk, ha a mm-ben mért amplitúdó t (a) és a Hz-ben mért frekvenciát (f) összeszorozzuk az f-től függő törvényszerűség alapján. E törvényszerűség vertikális rezgés esetén 5 Hz-ig K = a ⋅ f 2 − 5− 40 Hz-ig K = 5⋅a⋅f 40− 100 Hz-ig K = 200⋅a Horizontális rezgés esetén − 2− 20−
2 Hz-ig K = a ⋅ f 2 25 Hz-ig K = 4⋅a⋅f 50 Hz-ig K = 100⋅a
A vibráció munkára gyakorolt hatását a K értéktől függően az 5. sz. táblázat mutatja. 5. sz. táblázat
54
K Meghatározás 0,1 ingerküszöb 0,1-0,3 érezhető, alig kellemetlen, jó l elviselhető 0,3-1 jó l érezhető, ó rákig tartó expozíció esetén mérsékelten kellemetlen, elviselhető 1-3 erősen érezhető, ó rákig tartó expozíció esetén kifejezetten kellemetlen, még elviselhető
K 3-10
Meghatározás kellemetlen, ó ráig tartó expozíció esetén elviselhetetlen, legfeljebb egy ó ra hosszat engedélyezhető 10-30 nagyon kellemetlen, legfeljebb 10 percig engedélyez-hető 30- rendkívül kellemetlen, 100 legfeljebb 1 percig engedélyezhető 100 felett elviselhetetlen
Munkára gyakorolt hatás nem akadályozza nem akadályozza még nem akadályozza
akadályozza, de még lehetséges
Munkára gyakorolt hatás kifejezetten akadályozza, de még lehetséges
alig lehetséges
nem lehetséges
nem lehetséges
6.4.1. A zaj é s rezgé sek elleni vé dekezé s
A zaj elleni vé dekezé s A zajhatások leküzdésére, illetve a zajszint csökkentésére általában háromfajta eljárást alkalmaznak: — a zaj (vagy lárma) keletkezésének megakadályozása, vagy csökkentése a zajforrásnál, — a zaj (vagy lárma) terjedésének, hatásának megszüntetése, vagy csökkentése különböző hangelnyelő, árnyékoló , vagy szigetelő eljárásokkal, — egyéni védõeszközök útján. A zajforrás megszüntetése számos esetben megoldható , azonban igen sokszor a zajos gép, vagy géprész (esetleg az egész technoló gia) megváltoztatását megköveteli. Jelentős eredmények érhetők el az egymással érintkező fémrészek (súrló dó felületek) műanyagokkal való helyettesítése útján. Igen sok esetben a korszerűbb technika eleve alacsonyabb zajszintet is jelent. A zajforrás leárnyékolása (szigetelése) az esetek többségében megoldható oly mó don, hogy a zajos gépet, berendezést, elválasztják a környezettől és hangelnyelő anyagokkal veszik körül, esetleg ennek hiányában a műhely távolabbi részében üzemeltetik. Azokban az esetekben, amikor a zajforrás semmilyen körülmények között nem szüntethető meg, valamint az elkülönítés sem védi meg a gépen effektíve dolgozó munkásokat a zajártalomtó l, akkor egyéni védőeszköz használata (alkalmazása) válik szükségessé. 55
Az egyé ni vé dőeszkö zö knek számtalan változata lé tezik, de valamennyi két fő kategó riába sorolható : a belső és külső zajvédők. A belső zajvédőt a külső füljáratban helyezzük el. Ez lehet vatta, géz, vagy különleges antifonbetét. Az utó bbi gumibó l, vagy valamilyen műanyagbó l készül. Valamennyi belső zajvédő, idegen testnek számít a külső füljáratban, ezért a dolgozó k idegenkednek a használatátó l és ezen túlmenően fertőzést is okozhatnak ezek. A fentieknél célszerűbb a külső zajvédő. Ez tulajdonképpen fejhallgató alakú két kagyló bó l áll, melyek valamilyen mó don a fejre, illetve a fülre vannak erősítve. Természetesen az egyéni zajvédők csak a levegő útján terjedő hanghullámoktó l védik meg a dolgozó t, de nem védenek a közvetlen érintkezés útján terjedő rezgésektől.
A vibráció káros hatásának csö kkenté se A vibráció elleni védekezés, annak mó dja szerint lehet közvetett, vagy közvetlen. A vibráció káros hatása elleni védekezés közvetett mó dja a már üzemelő berendezéseknél alkalmazható . Számos eljárás, illetve mó dszer ismeretes, amelynek az a célja, hogy a rezgést, de mindenekelőtt amplitúdó ját csökkentsék. Ilyen mó dszer lehet a rezgést kiváltó gépek, berendezések rugalmas talapzatra helyezése egyedi kiképzéssel, vagy megfelelő alátétek alkalmazása, melyek rezgésideje nagyobb, mint a padló zaté, így annak rezgéseit nem veszik át. A rázkó dás csökkenéseinek közvetett mó dja a gépek konstruálásánál alkalmazható , amikor is már a tervezésnél figyelembe veszik az adott gép rezgéseit és ezt megfelelő konstrukció val igyekeznek a minimálisra csökkenteni. Még egyszer szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a fő cél a rezgés amplitúdó jának csökkentése, illetve minimálása.
6.5. A munkahely fizikai klímá ja A klíma, mint összefoglaló jellemző alatt, az adott környezet fizikai, kémiai tulajdonságainak összességét értjük. A klímának három kategó riáját különböztetjük meg: a makro-, mezo- és a mikroklímát. A makroklíma nagyobb földrajzi egységek, pl. ó ceánok, alpesek, sivatagok klímája. A mezoklíma alatt városok, települések (kisebb földrajzi egységek) klímáját értjük. A mikroklíma a közvetlen környezet (munkahely, lakás) klímája. A klímatényezőket két fő csoportra osztjuk: a hőérzetre ható és az egyéb klimatényezők csoportjára. A hőérzetre ható klímatényezők az alábbiak: − a levegő hőmérséklete,
56
− a levegő páratartalma, − a levegő áramlása, − a sugárzás. Egyéb klímatényezők kategó riájába az alábbi jellemzők tartoznak: − a fronthatás, − a levegő nyomása, − a levegő összetétele, − a levegő szennyezettsége. Ismeretes, hogy az ember hőmérséklete - néhány tized fokos ingadozástó l eltekintve gyakorlatilag állandó . Ez az állandó ság a test belsejére érvényes, a test külső része, a bőrfelület hőmérséklete tág határok között változik. Az állandó belső hőmé rsé klet (ún. magtempertura) egy dinamikus egyensúly: a hőtermelé s é s a hőleadás egyensúlyának eredmé nye. A hőtermelés a test belsejében az izmokban, a hőleadás a bőrfelületen történik. Hidegben fokozó dik az izmok hőtermelése, azaz az izomrostok a nagyobb hányada feszül meg, ha ez nem elegendő, akkor reflexszerű kényszermozgások lépnek fel: didergés, reszketés, mely a hőtermelést növeli. Melegben csökken a hőtermelés, viszont fokozó dik a hőleadás. A hőleadásnak a test felületről három mó dja van: − az elvezetés (kondukció ), − az áramlás (konvekció ), − a sugárzás (radiáció ). Ha a fenti elvezetési mó dok nem bizonyulnak elegendőnek, akkor egy újabb mechanizmus lép be: a verejtékezés, illetve a verejték elpárologtatása. Ez a hőleadásnak igen hatékony eszköze. A párologtatás a testet körülvevő levegő relatív nedvességtartalmátó l függ. A verejtékezés jelentős mennyiségű folyadékveszteséggel jár, melynek pó tlásáró l gondoskodni kell, ugyanis ellenkező esetben a vér besűrűsödik, térfogata csökken és vérkeringési rendellenességek lépnek fel. A verejté kezé ssel nemcsak vizet, hanem a szervezet számára igen lényeges só t is vesztünk, melynek pó tlásáró l szintén gondoskodni kell.
A hőé rzetre ható klímaté nyezők A hőmé rsé klet szempontjábó l az egyes munkahelyeket két csoportra oszthatjuk: hideg és meleg munkahely (vagy általánosan elterjedt szó használattal üzem). Hidegüzemnek nevezik azt a munkahelyet, ahol a környezetből származó hő nem haladja meg a 20 kaló rai/m3 értéket. Ez annyit jelent, hogy a környezet hőmérséklete az optimálishoz közel áll.
57
A termelés folyamán ritkán fordul elő, hogy a levegő hőmérséklete huzamosabb ideig az optimális hőmérséklet alatt van, ez csak speciális munkahelyeken, vagy télen, szabadban végzett munka esetén jellemző. Megfelelő védőöltözet esetén ez nem jelent különösebb problémát. A fenti határértéket meghaladó hőleadás esetén melegüzemről beszélünk. Ez igen sok helyen előfordul és az itt dolgozó k egészségének és munkabírásának megó vása érdekében különböző intézkedéseket kell tenni. A levegő mindig tartalmaz bizonyos mennyiségű vízgőzt (párát), amit lé gnedvessé gnek nevezünk. Azt a grammokban kifejezett vízgőzmennyiséget, amelyet 1 m3 levegő tartalmazhat, anélkül, hogy az belőle kicsapó dna, vagy kondenzáló dna, a levegő maximális nedvességtartalmának nevezzük. Ez nagymértékben függ a levegő hőmérsékletétől (nagyobb hőmérsékleten nagyobb lehet a maximális nedvességtartalom). Azt a vízgőz mennyiséget, amit az adott helyiség levegőjének 1 m3-e adott időpontban tartalmaz, abszolút nedvességtartalomnak nevezzük. Az abszolút nedvességtartalom és a maximális nedvességtartalom hányadosát nevezzük relatív nedvességtartalomnak és százalékokban fejezzük ki. A levegő páratartalmának megállapítására az Assmann-féle psychrométer szolgál. A levegő áramlásának (mozgásának) oka a légtömegek egyenlőtlen felmelegedése. A levegő áramlás az áramló levegő nyomásával is kifejezhető, de legtöbbször a sebességét adják meg m/sec dimenzió ban. A 0,2-0,3 m/sec.-nél kisebb sebességet nem érezzük, a tízszer nagyobb sebességet már élénk szélnek fogjuk fel. A felmelegedett testek energiát sugároznak a térbe. A kisugárzás energiájának a jellege a felmelegedés mértékétől függ. Mind a hő-, mind a fénysugaraknak akkor van hőhatásuk, ha azok elnyelődnek. Az emberi test az infravörös sugarakkal szemben fekete test mó djára viselkedik, azaz elnyeli az ilyen sugarakat. Az előzőekben említett négy klímatényező egyike sem önmagában, hanem együttesen hat az ember hőérzetére. Az egyik tényező hatása a másikét ellensúlyozhatja, így különböző koncentráció ban azonos hőérzetet kelthetnek.
A hőé rzetre ható klímaté nyezők ajánlott é rté kei, illetve az ezzel kapcsolatos inté zkedé sek Az intézkedések, illetve a tennivaló k kétirányúak: elsősorban olyan környezetet és munkakörülményeket kell teremteni, hogy a dolgozó k megterhelése a lehető minimális legyen, másrészt segíteni kell a szerveztet az adott klímához való alkalmazkodásban. Ennek érdekében: a) Biztosítani kell a komfortos klímát, ami általában 17-22 oC effektív hőmérsékletnek felel meg. b) A munkahelyek hõmérséklete a munkátó l függõen lehetõleg: Kívánatos
Maximum
58
Nehéz testi munka Középnehéz testi munka Könnyû testi munka
14 oC 16 oC 18 oC
18 oC 20 oC 22 oC
c) A relatív nedvességtartalom 30-70 % között legyen. Télen ne haladja meg az 50 %-ot, nyáron a 70 %-ot. d) A légmozgás max. 5-6 m/sec legyen, ennyi azonban kívánatos. e) HSI értéke ne legyen nagyobb 150-nél. (HSI = párologtatás útján leadandó ill. leadható hõ %-os aránya.) f) Azokon a helyeken, ahol a HI 2,5 vagy ennél nagyobb, azaz a verejtékmennyiség a 8 ó ra mû szak alatt meghaladja az 5 litert, szénsavval ízesített 0,5-0,6 % konyhasó tartalmú védõitalt kell biztosítani a dolgozó knak. (HI = hõmunkaindex − verejték várható mennyisége) g) A várható teljesítmény meghatározásakor figyelemmel kell lenni a külsõ hõmérsékletre. h) Amennyiben a hõmunka-terhelés nem csökkenthetõ, biztosítani kell a helyiség természetes, vagy mesterséges szellõztetését. i) Ha a komfort-zó na nem biztosítható , akkor gondoskodni kell az oda kerülõ dolgozó k akklimatizáló dásáró l. j) A hideg munkahelyen dolgozó knak megfelelõ védõitalt kell biztosítani, aminek hatására a vérerek kitágulnak, több meleg vér kerül a bõrbe és ezáltal a bõr is felmelegszik.
59
Egyé b té nyezők Ezek közül első helyen a fronthatást kell említeni, különös tekintettel arra, hogy ennek a közlekedés területén dolgozó k munkájára igen nagy befolyása van. Az időjárási tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatását az orvoskutató k régen felismerték. A meteorobioló giai (időjárás-élettani) vizsgálatok bebizonyították, hogy az időjárás-változások valamennyi emberre hatással vannak, de nem azonos mértékben, s ezek elsősorban az emberek idegrendszerére hatnak. Az erre vonatkozó kutatások még kezdeti stádiumban vannak. A konkrét, ezzel kapcsolatos teendők meghatározása még a jövő kutatási feladata. A levegő nyomása szintén befolyásolja mind a dolgozó k szervezetét, mind a munkavégző képességét, azonban a közlekedés területén nem jellemző, a normáltó l eltérő nyomáson végzett munka, így ezzel nem kívánunk részletesen foglalkozni. A levegő szennyezettsé ge nagyon időszerű téma, különösen azért, mert a közlekedés az egyik legjelentősebb szennyező forrás. A levegő szennyezettségének két jellemző típusa van: a porok és a gázok, vagy gőzök okozta szennyezés. A gázok, vagy gőzök egy része mérgező hatású, ezektől mindenképpen ó vni kell a dolgozó kat, más része nem szennyező, de huzamosabb ideig való belégzés káros következményekkel járhat. Az ipari por káros hatása függ: − a levegőben levő por mennyiségétől, − a porszemcsék nagyságátó l, − a porok eredetétől, − az emberi szervezet egészségi állapotátó l. A porok súly szerinti meghatározásában az 1 m3 levegőben levő pormennyiség súlyát mérik mg-ban. A mérés legegyszerűbb mó dja a szűrős pormintavevő, melynek lényege, hogy egy szűrőn átszívnak bizonyos mennyiségű levegőt és a szűrő súlygyarapodásábó l megállapítható a por tartalma. A por számszerinti meghatározása azt jelenti, hogy hány porszemcse van a levegő 1 cm3-ében. Az ipari gázmérgezések közül leggyakoribb a fullasztó gázok okozta mérgezés. Káruk abban nyilvánul meg, hogy kiszorítják a tüdőből az oxigént. A legfontosabb fullasztó gázok a szénmonoxid és a ciánhidrogén.
60
7. Az ember-gé p rendszer elemzé se Az ember-gé p rendszer elemzé se A műszaki pszicholó giai kutatások célja az ember és a gép jellemzőinek maximális összeegyeztetése, és ezzel az ember-gép rendszer hatékonyságának fokozása. A műszaki pszicholó gia az ember-gép rendszer mindkét elemét vizsgálja. Tanulmányozza a munkaeszközöket és technoló giai folyamatokat abbó l a meghatározott célbó l, hogy feltárja, milyen követelményeket támasztanak az eszközök, gépek, műszerek konstrukció ja és a termelési folyamat sajátosságai az ember pszichikus folyamataival és funkció ival szemben. Kutatja az ember pszichikus folyamatait és tulajdonságait is, abbó l az ugyancsak meghatározott célbó l, hogy feltárja, ezek milyen követelményeket állítanak a munkaeszközök és a technoló gia tervezése, kivitelezése elé. Az ember-gép rendszer rendkívüli gyakorlati és elméleti fontossága miatt vált a műszaki pszicholó gia központi témájává. Bármilyen egyszerű vagy bonyolult összefüggésben vizsgáljuk is az ember-gép rendszert, mindig elkülöníthetők emberi és gépi komponensei. Miután azonban az ember és a technikai berendezések variábilis egységei alkotják az ember-gép rendszert, a műszaki pszicholó gia mindkét alkotó elemet tanulmányozza az ember és gép jobb összeegyeztetése érdekében.
A funkció k felosztása az ember-gé p rendszer elemei kö zö tt A funkció felosztás meghatározott kritériumait általános megközelítéssel az alábbiakban foglaljuk össze: a) az ember-gép rendszer rendeltetése, b) az ember szerepe ebben a rendszerben, c) az ember és a gép közötti információ csere jellege az adott rend- szerben, d) az ember, illetve a technikai berendezések elõnyei és hátrányai a megkívánt funkció k optimális teljesítésében.
a) Az ember-gé p rendszer rendelteté se szerint az ember dolgozhat: Az ember-gép rendszer olyan részegységnél, amelynek irányítását a munkaeszközöket mozgásba hozó külső energiaforrás segítségével való sítja meg (például automatikus prés, forgácsoló , kémiai reakció t végrehajtó gépek vezérlése). Nagyobb és bonyolultabb irányító komplexumok viszonylag önálló funkció kat teljesítő kisebb részegységeiben (például elektromos centrálék és teherelosztó k vezérlőpultjai, automatikus gyártási technoló gia részfázisainak irányítása stb.) Ö nálló nagyrendszerekben, amelyek az ember vagy más rendszerek számára szolgáló információ kat dolgoznak fel a szükségleteknek megfelelően (például elektronikus számító gép működtetése, információ tárolása gépi úton, leltározási, katalogizálási, bérszámfejtési stb. célbó l). Bonyolult számító gépes irányító komplexumokban, amelyek igen nagy mennyiségű és jellegűkben igen különböző információ tömeget gyűjtenek és dolgoznak fel. Az ilyen komplexumok nagyszámú különböző automatikus berendezésből állnak, és az emberek, valamint gépek közötti információ csere kapcsolja őket egységbe. A fennálló kapcsolatok miatt minden egyes berendezés és minden egyes ember funkcionálása hatást gyakorol a többi elem munkájának és az egész komplexum együttes tevékenységének minőségére (például tudományos célú űrkísérletek irányítása stb.)
61
b) Az ember szerepe az ember-gé p rendszeren belül változhat: Az ember lehet a rendszer irányító ja, de egyidejűleg ő maga a végrehajtó eleme és a gépre ható energia közvetlen forrása is (például gépkocsivezetés, az űrhajó kézi vezérlése stb.) Az ember külső energiaforrások felhasználásával való sítja meg az irányítás feladatát, az automatizált irányítás rendszer egy vagy néhány láncszemének funkció it teljesítve. A külső energiafelhasználás eredményessége az ember szabályozó cselekvéseinek pontosságátó l függ (forgató kar mozgatása, váltó kar állítása, stb.). A tevékenység kritériuma az esetben a helyzetváltozásra adott reakció gyorsasága (például gőznyomás, fordulatszám, folyamatsebesség és intenzivitás szabályozása a helyzetnek megfelelően). Az ember megfigyeli az irányítás menetét, és korrekció s beavatkozásokat eszközök az irányító berendezés működésének megváltoztatására vagy pontosabbá tételére. Az ilyen rendszerek irányítása néhány előre meghatározott program betartását igényli. E rendszerek bizonyos határok között alkalmazkodnak a külső változásokhoz, és az adaptálás legmagasabb funkció it az ember teljesíti bennük (például nagy sebességű földi, légi, kozmikus mozgások irányítása távvezérlés segítségével stb.). Létezik az előző típustó l különböző olyan rendszer, amelyben az embernek nem áll mó djában beavatkozni az irányító rendszer működésébe, hanem azt csak megfigyeli és döntéseket hoz akkor, amikor maga a rendszer közli váratlan szituáció bekövetkeztét vagy a további működés beszüntetését (például bizonyos típusú feladatokat megoldó számító , felismerő, azonosító automaták stb.). Az ember nemcsak megfigyeli az automatikus berendezés tevékenységét, hanem pó tló lagos újabb közléseket is ad számára például értékelő elektronikus számító gép esetében, vagy néhány automatikus berendezés közötti információ cserében vállal koordináló szerepet (például bizonyos eredményeket az egyik gépből a másikba tesz át stb.).
c) Az ember é s a gé p kö zö tti információcsere jellegé től függően tö bbfé le rendszer ismeretes: Az automata berendezés válaszolhat az ember kérdéseire. Különböző vasúti biztosító berendezések, az ember által összeállított program szerint logikai és számítási feladatokat megoldó elektronikus számító gépek, anyag-, készáru-, stb. adatokat közlő automaták tartoznak ide. Az irányítás funkció it az ember végzi a géptől kapott információ k alapján. Az ember megfigyeli az automatikus irányító berendezés vezérlő tevékenységét és "felel" annak kérdéseire: szükség esetén beavatkozik munkájába vagy helyettesíti azt (például tea-, gyapotszedő gépek, űrhajó automatikus és kézi vezérlése, technoló giai folyamatokat vezérlő automaták stb.). Az ember és gép közötti információ csere szükségletét a vezé rlé si tevé kenysé g (a feladat) követelményei határozzák meg. Az automatikus berendezéseket irányító műszerkezelők valamilyen információ t kapnak, munkájuk során ezt közlik a géppel. A gép feldolgozza ezt és érvényesíti saját tevékenységében és a kialakult objektív eredményről a gép közöl tájékoztatást az emberrel. A műszerkezelő összehasonlítja a géptől kapott információ t az eredeti programmal és helyesbítő vagy tevékenységfenntartó utasításokat közöl az automatikus berendezéssel. Az információ áramlás tehát állandó és kétirányú. A gép információ közlési mó djai: számokat, betűket, grafikus képeket szolgáltat, különböző
62
műszerek leolvasható adatait változtatja. Az ember és a gép közötti információ csere eszközei közül az eddig említettek közös sajátossága, hogy szüntelen kó dolást és átkó dolást igényelnek a legtermészetesebb emberi kommunikáció s formáró l és formára: a nyelv adatait kell jelekké változtatni és a gép jeleit kell nyelvi formában önteni. Az automatikus berendezések konstrukció ja viszonylag hosszú ideig nem tette lehetővé az írott vagy beszélt nyelv segítségével lezajló ember és gép közötti közvetlen információ cserét. Panov (1966.) és Licklider (1966.) rámutatnak arra, hogy az elektronikus számító gépek megjelenésekor úgy tűnt, hogy az embernek kell megtanulnia egy, a gép számára érthető nyelvet. Létrejöttek a különböző programozások.
d) Az emberi, illetve a technikai berendezé sek előnyei é s hátrányai a megkívánt funkciók optimális teljesíté sé ben. Az összehasonlítás alapját képező kritérium jellege szerint más-más oldalró l közelíthető meg az ember, illetve a gép előnyének problémája. Az ember előnyben van a gé ppel szemben: − a gyenge hang- és fényingerek felismerésében, − a különbözõ modalitású jelzések észlelésében és értelmezésében, − a plasztikus vezérlési mû veletek megvaló sításában, − nagy mennyiségű információ nak éppen az adekvát helyzetben és pillanatban történő felhasználásban, − induktív következtetések alkotásában, − saját teljesítményadatainak tanulás, gyakorlás útján történő javításában, − fogalmak alkotásában és mó dszerek kidolgozásában, − különböző modalitású, eltérő úton nyert információ k összegzésében, szintetizálásában.
A gé p elõnyei – – – –
a jelzésekre adott válasz gyorsasága, folyamatos és nagy intenzitású erőkifejtés, sztereotip mó don ismétlődő cselekvések és feladatok teljesítése, lényegre redukált információ tárolása és a szükségtelen információ kkal való teljes függetlenség, – egyszerű és bonyolult számítások gyorsasága, – több különböző feladat egyidejű teljesítése. Ehhez a felsoroláshoz hozzákell fűzni, hogy abban az esetben, ha a kérdéses funkció t több különböző mó don lehet teljesíteni, úgy az ember előnye mutatható ki a géppel szemben. Ember és gép kölcsönös előnyei vizsgálható k az ember pszichikus funkció inak a megfelelő gé pi teljesítmé nyekkel való egybeveté sé nek eredményei szerint is. Lomov megállapítása szerint az ember a külső változások észlelésében sokoldalúbb, mint az automata. Az automata is gyorsan, pontosan regisztrálja a jelzéseket, de csak azokat, amelyekre előzőleg beprogramozták. Legyen egy jelzés bármilyen döntő az összes további eredmények szempontjábó l, a legokosabb gép is süket és vak mó dján fogadj, ha nem állították be előre annak észlelésére. Az ember minden nehézség nélkül képes a vezérelt folyamatokat közvetlenül megfigyelni vagy kó dolás segítségével nyomon követni. Az sem jelent számára nehézséget, ha egyik
63
irányítási mó dró l rövid idő alatt a másikra kell átváltania. Az automata átállítása egyik programró l a másikra viszont teljesen új berendezést igényel. Az ember é rzé kelé se, é szlelé se plasztikusabb, mint az automatáé . Nyomtatott, írott, kisbetűs, nagybetűs szöveget egyformán el tudunk olvasni. Az automata csak a programnak megfelelő szabványírást tudja olvasni. Az ember az adott szituáció szempontjábó l mellékes jegyeket is feldolgozza, és sokszor ezekből szerez hasznos adatokat a folyamat szabályozásához. Az automata viszont az előre megszabott jellemzőket figyeli. Az ember eredményesebben összegzi a különböző egyedi jelzéseket, emlékezete gondolkodása nagyobb lehetőségekkel rendelkezik, mint az automata. Ugyanakkor a gépek feltétlen előnyben állnak az időegység alatt megbízható pontossággal feldolgozott jelzések mennyiségében. Mesterséges holdak, űrrakéták indítása, helyes pályára vezérlése, mó dosító utasítások kidolgozása stb. egyidejűleg olyan nagy mennyiségű és különböző adat egyeztetését igényli, hogy csak elektronikus számító gép végezheti ezek egymáshoz való viszonyítását. A külső jelzések észlelése területén — egy tényező kivételével — az ember előnyeit állapíthatjuk meg. A gé p előnye egy területre korlátozott: az időegység alatti jelzésmennyiség feldolgozásában haladja meg az ember képességeit. Az ember könnyen tud szó beli közlések, látás, hallás, tapintás stb. során nyert különböző érzékleteiből egységes képet, elképzelést kialakítani. Az automata csak a kó dolt é s beprogramozott jelzé sekkel tudja ugyanezt tenni. Az ember gyakorlatilag végtelenül pontos és szerteágazó mó don elemezhet, összegezhet és eközben szellemi műveletei eredményét rajzban, szó ban, matematikai formulában stb. rögzítheti. A gép csak a feladat határáig elemez és összegez, viszont programfeladatai határán belül lényegesen pontosabb és egységesebb, mint az ember. A szellemi műveletek sokoldalúsága, a képzeleti és tapasztalati ismeretforrások gazdag és árnyalt felhasználása, a gondolkodási műveletek plasztikusság, új tervek és gondolatok kialakítása terén az ember bír nagyobb lehetőségekkel, mint az automata. Ez utó bbit viszont gyorsasága és pontossága teszi előnyössé. Ami a vé grehajtó , vezé rlő mozgásokat illeti, elmondható , hogy az ember szervezte számtalan típusú mozgásra ad lehetőséget. Az automata viszont csak szigorúan és pontosan megtervezett egyetlen vagy néhány mozdulatot hajt végre. Az ember rövid idő alatt és könnyen megtanítható a legkülönbözőbb irányító , vezérlő cselekvésre. Könnyedén és szívesen változtat szükség esetén műveleti lefolyásán vagy egészen más tevékenységre tér át (például csak egy nap leforgása alatti változatos cselekvéseinkre gondoljunk). Erre az automata nem képes sőt váratlan akadály esetén működését beszünteti és jelzi hibáját.
Az ember információ felvé telé nek é s feldolgozásának jellemzé se A gépek adatközlő műszereinek segítségével a vezérelt folyamat állapotváltozásairó l szó ló információ feltétele és feldolgozása a műszaki pszicholó gia egyik legjobban kidolgozott területe. A szerteágazó kutatások néhány részletét vázoljuk ennek szemléltetésére. A különböző konstrukció jú műszerek adatközlő részei három csoportra osztható k: ellenőrző, minősé gi és mennyisé gi adatot közlők. Az ellenőrző műszerek feladata jelezni, hogy a normálállapot fennáll-e vagy sem. A minőségi és mennyiségi adatok közlése általában osztásokkal rendelkező skálákkal történik. A skálák nem egyenértékűek az információ közlés hatásossága szempontjábó l. Így például a változás irányát mozgó nyíl jelöli a legjobban, lassan változó jelzések számára a félkör vagy kör alakú skála a legelőnyösebb, gyors 64
adatváltozások megfigyelése akkor a legpontosabb, ha a skála ablakában jelenik meg az érték stb. Ellentétben a közfelfogással, nem a beosztásokkal zsúfolt skálák adják a legpontosabb leolvasható ságot. Arra a kérdésre, hogy időegység alatt hány azonos való színűségű fény, hang, tapintási stb. ingert tud az ember pontosan megkülönböztetni, azonosítani úgy válaszolhatunk, hogy maximálisan 7 ± 2-t. G.A. Miller kimutatta, hogy ennél nagyobb számú azonos való színűségű alternatíva közül az ember már pontatlanul választ. Ez az é rté k tekinthető az ember információ felvé teli kapacitásának. Természetesen fokozni lehet az emberrel közölt információ mennyiséget úgy, hogy az egyes jelzések információ tartalmát növeljük. Érdekes probléma a megfelelő kó dolású és átkó dolású információ közlése műszerek segítségével. Az eredeti 20 adat átkó dolás után 4 adattal is közölhető, és így azt az ember már maximális pontossággal tudja észlelni. A műszerkezelő ember számára a különböző jelzőberendezések nem közölhetnek tetszés szerinti mennyiségi információ t. Speciális mó dszerrel bizonyított, hogy 0,05 mp alatt 70 bit információ t is közölhetünk az emberrel, de 1 perc elteltével ebből már csak 30 bit értékűt tud az ember továbbítani. A rövid idejű emlékezet ilyen vesztesége látszó lag nehezen egyeztethető össze az emberi emlékezet morfoló giailag szinte határtalan lehetőségeivel. A magyarázat — a hétköznapi tapasztalattal is egyezően — az, hogy az embert minden időben nagy mennyiségű és változatos külső ingerlés éri. Az ingerek túlnyomó többségét anélkül engedjük át az információ -felvételi csatornákon (érzékszerveken), hogy tudatosulnának vagy figyelmünk középpontjában kerülnének. Ellenkező esetben — a túlinformáltság miatt — cselekvésképtelenné válnánk. Az operátor igen gyakran kényszerül arra, hogy a további üzemmenet szempontjábó l valamilyen problémát megoldjon és döntését - vezérlési utasítások formájában - a géppel közölje. A műszaki pszicholó gia egyik fontos feladata meghatározni milyen mó don közölt adatok könnyítik meg az ember értelmi műveleteit és milyen típusú vezérlőszervek a legalkalmasabbak az emberi döntés gépi nyelvre történő fordítása számára.
Az operátor vezé rlé si cselekvé seinek sajátosságai A korszerű automatikus berendezések a hagyományos munkavégzéshez képest lényegesen mó dosítják az irányításukat végző operátorok mozgásos cselekvését. Amint már említettük, a cselekvésekhez szükséges információ kat műszerek adatai szolgáltatják az embernek. Ugyanígy utasításait sem közvetlenül a géppel közli, hanem a vezérlőszervekkel, amelyek azt megfelelően mó dosítva (felerősítve, egyes részegységeknek adekvátan osztályozva) továbbítják az effektív munkát végző gépi berendezésekhez. Ha túlzásnak is tekinthetjük, hogy a modern technika csupán műszeradatok és irányító gombok, kapcsoló k használatát igényli az embertől, az kétségeken, hogy az effektív munkamozdulatok fizikai ereje többé már nem döntő kritérium. Sokkal inkább előtérbe kerül az emberi mozdulatok gyorsaságának, pontosságának és megbízható ságának problémája. A vezérlőszervek (nyomó gombok, kapcsoló k, forgató karok, botkormányok, stb.) és az emberi mozdulatok közötti kölcsönös megfelelés biztosítása éppoly nélkülözhetetlen követelmény, mint a jelzőberendezések összeegyeztetése az ember információ felvételi és feldolgozási sajátosságaival.
65
Milyen szabályozási, vezé rlé si cselekvé sek tipikusak az ember-gé p rendszerben? Nagyon általánosan fogalmazva: nyomó gombok, kézi és lábkapcsoló k, folyamatos és szakaszos mozgású forgató karok, botkormányok, állító karok stb. használata. Nyilvánvaló , hogy minden konkrét esetben együttesen kell az információ t adó jelzőberendezést a neki megfelelő vezérlőszervet és az emberi mozdulatok sajátosságait összeegyeztetni. Ha több jelzőlámpa egyikének vagy egy csoportjának felgyulladása az informatív jelzés és az ember döntéseit több nyomó gomb egyikének vagy egy csoportjának lenyomása utján közli a géppel, úgy ebben a viszonylag egyszerű szituáció ban is meghatározott követelményt kell érvényesíteni: az egyes jelzőlámpák alatt elhelyezett nyomó gombok 2-4-szer gyorsabb cselekvést tesznek lehetővé, mint bármely más elrendezés.
Az ember-gé p rendszer megbízható ságának né hány ké rdé se A technikai haladás biztosításának egyik elsőrendű feladata az ember-gép rendszerek megbízható működésének biztosítása. A megbízható ság, mint minőségi követelmény, azt fejezi ki, hogy az ember-gép rendszernek képesnek kell lennie a szükséges funkció k meghatározott ideig való gyors és hibamentes teljesítésére. A gyakorlatban a megbízható ság mindig viszonylagos értékű, azt a való színűséget jelzi, hogy mennyire képes feladatát kielégítően ellátni az ember-gép rendszer (illetve annak egyes eleme). Az emberi munkatevé kenysé g sajátosságainak ismerete né lkül nem biztosítható az ember-gé p rendszer megbízható sága. Ugyanakkor nehéz feladatot jelent tekintettel lenni erre, ugyanis ha valamennyi rendelkezésre álló eszközt felhasználunk az ember megbízható ságának vizsgálatára, úgy az a benyomásunk alakulhat ki, hogy az ember igen kevéssé alkalmas az ember-gép rendszer megbízható komponenseinek szerepére: nem képes hosszú időn át hibátlanul végrehajtani valamilyen feladatot (mert viszonylag gyorsan elfárad), könnyen szó rakozottáválik, viselkedésére olyan sok tényező gyakorol befolyást, hogy nehéz erről prognó zist alkotni. Amint az ember-gép rendszer funkció i ember és gép közötti felosztásának elemzéséből láttuk, az ember ugyanakkor minden létező gépnél jobban boldogul a váratlan eseményekkel, képes előrelátni a dolgok menetét, optimális döntést tud hozni a bonyolult helyzetekben, tevékenységét viszonylag könnyen tudja a szituáció nak megfelelően mó dosítani stb. A korszerű automatikus rendszereket konstruáló mérnökök éppen a rendszer magas fokú megbízható ságának biztosítása érdekében kapcsolják be az embert a rendszerbe. Ily mó don ellentmondásos ké pet nyerünk az ember szerepé ről az ember-gé p rendszer megbízhatatlansága szempontjábó l. A műszerkezelő ember megbízható sági paradoxonja szerint az ember a létező gépeknél részben kevésbé, részben jobban megbízható . E paradoxon nyomban megszűnik, mihelyt a) optimális funkció -felosztás érvényesül az ember gép rendszer elemei között, illetve b) az emberi munkatevékenység sajátosságainak megfelelő feltételek biztosítottak a műszerkezelő embernek. E két alapvető feltétel megléte, természetesen nem biztosítja az emberi munkatevékenység 100 %-os megbízható ságát. A műszaki pszicholó gia feladata tehát az optimális megbízható ság elősegítése.
66
A korszerű automatizált rendszerben dolgozó operátorokat érő komplex környezeti hatások között a zaj, a vibráció , az előre nem látott változások, stb. intenzitásuk, időtartamuk arányában befolyásolják a viselkedés megbízható ságát. Az információ val való túlterhelé s az egyes jelzések kihagyása következtében szintén csökkenti az operátor megbízható ságát. Külön kell szó lni az idegrendszer individuális sajátosságainak a megbízható ságra gyakorolt hatásáró l. A megbízható ság problémáját összegezve, megállapíthatjuk, hogy az ember-gép rendszer hatékonyságának olyan centrális kérdését jelenti, amelynek megoldásában a környezeti, a tárgyi és konstrukció s tényezők a tevékenységet jellemző információ s és cselekvési viszonyok valamint az operátorok individuális, továbbá az együttműködő operátorok kommunikáció s mó dját jellemző sajátosságok komplexumát kell egyidejűleg optimalizálni.
67
8. Mozdulat é s muvelet elemzé s A munka hatékonyságának növelése szükségessé teszi a munkafolyamat elemeinek, részelemeinek vizsgálatát. A műveletelemzés azoknak tényezőknek a részletes tanulmányozása, amelyek a vizsgált művelet végrehajtását befolyásolják.
A mûvelet vizsgálható elemei a kö vetkezõk 1, Fogások (a legegyszerû bb mû veletelemek pl.: szerszám megfogása). 2, Alapmû veletek (pl. csavarozás csavarhúzó val). 3, Mû veletelem (több fogás és alapmû velet kombináció ja).
Mûveletelemzé s alkalmával a kö vetkezõké rdé seket vizsgáljuk 1, 2, 3, 4, 5, 6,
Megfelel-e a mû velet céljának. A mû velet elemi részei megfelelnek-e az ember mozgástörvényeinek. Lehet-e a mû veletet jobban végezni. Ö sszekapcsolható -e más mû velettel. Megfelelõ-e a mû velet-elemek sorrendje. Megfelelõ-e a mû velet mozgástéri útja.
Mozdulatelemzé s A mozdulatelemzés célja a művelet elemeinek részletes feltárása és tanulmányozása. Főként ismétlődő mozdulatok elemzésére használják. A mozdulatelemzés terén több eljárás ismeretes, s ezeket közös szó val mikromozdulat tanulmánynak nevezik. Az ilyen elemzések által elért eredmények teszik lehetővé, hogy a dolgozó minél kisebb számú, de ésszerűen összeválogatott (összehangolt) mozdulatot végezzen, amely mozdulatokbó l a szabvány munkaművelete összetevődik. Ilyen eljárás a 3M munkamó dszer is. (Mozdulatelemzéses Munkatanulmányozás és Munkakialakítás). Ennek meghatározása: "A 3M olyan mó dszer, amelyben a kézi mozgásfolyamatokat alapmozdulataikra bontják. Minden alapmozdulathoz egy olyan előre meghatározott időérték tartozik, amelynek nagysága a befolyásoló tényezők eseti sajátosságaitó l függ." Befolyásoló tényezők alatt általában olyan tényezőket értünk, mint pl.: 1, a mozdulat esete, 2, a mozdulat hossza, 3, típusa. Ezeknek a tényezőknek a mozdulatokhoz hozzárendelt időértékek nagyságánál van szerepük. A 3M munkamó dszer kidolgozásában Gilbreth a különböző munkavégzésekről készített többezer filmfelvétel segítségével 17 optimális alapmozdulatot szűrt ki, amelyeket a kutató nevének megfordításával therbligeknek neveztek el.
68
Ezek az alapmozdulatok (therbligek) a kéz és ujjak hétféle, a test és lábak nyolcféle racionális mozdulatát tételezik fel. Ilyenek: kézmozdulatok; nyúlás, megfogás, mozgatás, illesztés, elengedés. A mozgáselemzés pszicholó giai és fizioló giai törvényszerűségeit a mozgási ö konomia alapelvei fejezik ki. Ilyenek az alábbiak: 1, a két kéz mozgásának azonos kezdeti és befejezési ideje. 2, A kezek ne legyenek egyidejû leg tétlenek. 3, A karmozdulatokat ellentétes és szimmetrikus irányba kell mozgatni. 4, A kézmozdulatoknak a lehetõ legkisebb szakképzettséget kell igényelniük, amellyel a feladat kielégítõen elvégezhetõ. 5, A lendületet ki kell használni, amikor csak lehetséges és a minimumra kell korlátozni, amennyiben az ellenállás erõvel való leküzdésével kapcsoló dik össze. 6, A folyamatos mozdulatok célszerû bbek, mint az egyenes vonalúak, amelyek hirtelen és éles irányváltozásokat foglalnak magukban. 7, Az ívszerû mozdulatok gyorsabbak, könnyebbek és pontosabbak, mint a korlátozott, rögzített és ellenõrzött mozdulatok. 8, A mozdulatokat úgy kell szabályozni, hogy az egyik folyamatosan átmenjen a másikba. 9, A ritmus egy-egy mû velet sima és automatikus elvégzésének alapja, az egyik mozdulatró l a másikra való átmenet ritmikusmozgás esetén nem terheli meg a dolgozó figyelmét. 10,A maximális teljesítmény és minimális fáradságot úgy érhetjük el, ha az alkalmazott valamennyi mozdulat a legalacsonyabb mozgásosztálybó l való .
Az MTM ("Methords-Time Messurement") eljárás Az MTM olyan eljárás, amely elemzés után minden kézi műveletet vagy munkamó dszert a végrehajtáshoz szükséges alapmozdulatokra bont, és minden mozdulat számára kijelöl egy olyan előre meghatározott időállandó t, amelyet a mozdulat természetes és végrehajtásának körülményei határoznak meg. MÛ VELET
Elem
Mozdulat t1
Elem
Mozdulat t2
Mozdulat t3
Elem
Mozdulat t4
Mozdulat t5
Mozdulat t6
Matematikai formában a művelet függvénye Ei elemnek és Mi mozdulatsornak. ahol: Ei = E1 + E2 + ..... + En Mi = M1 + M2 ..... + Mn
69
A mozdulatok összességét jelentő Mi értéke az elemi mozdulatokhoz rendelt időállandó k függvénye. Képlettel: Mi = f (t1 + t2 + ..... + tn + ∆t) ahol: ∆t - biztonsági ráhagyás Az MTM rendszer − 8 kéz − 9 láb és törzs − 2 szem mozdulatot ismer. Ehhez 19 alapmozdulathoz diszkrét időértékeket rendelve a legbonyolultabb mozdulatsor felépíthető. Az időállandó k meghatározásánál a kiindulási állapot, hogy a hagyományos kézi munkavégzés változó és konstans tényezők függvénye. Azaz Kt = f (Bk, Cv) ahol: Kt — kézi munka ideje Bk — állandó , az adott munkadarab fizikai paramétereitől függ Cv — változó , a munkadarab jellemzőitől függ. A 6.sz. táblázaton (15 %-os ráhagyással) összegezzük a 19 alapmozdulathoz tartozó időértékeket.
70
6.sz. táblázat
Kar é s ké zmozdulatok Nyúl vagy mozgat TMU 1" 2 2" 4 3"-12"-ig 4 + mozdulathossz 12" felett 3 + mozdulathossz (A 2. tipusú nyul és mozgat esetében csak a mozdulathosszt használjuk.) Beállít Illeszt szimmetrikusan nem szimmetrikusan Laza 10 15 Szoros 20 25 Precizió s 50 55 Fordít-nyom Fordít 6 Nyom 20 Megfog Egyszerű fogás 2 Ú jra megfog vagy áthelyez 6 Bonyolult fogás 10 Kiold Laza 5 Szoros 10 Precizió s 30
Tö rzs, láb- é s szemmozdulatok Egyszerű lábfejmozdulat Lábfejmozdulat nyomással Lábszármozdulat Oldallépés 1. eset Oldallépés 2. eset Testfordítás 1. eset Testfordítás 2. eset Megfigyelési (szem) idő Tö rzshajlítás, guggolás vagy té rdelé s Egy térden Felegyenesedés Térdelés két térden Felegyenesedés Ü l Feláll Járás lépésenként
TMU 10 20 10 20 40 20 45 10 35 35 80 90 40 50 17
71
Időegység TMU = Időmértékegység/Time Measurment Unit) 1TMU = 0,00001 ó ra 1TMU = 0,0006 perc 1TMU = 0,036 másodperc A mozdulat vizsgálatát a "mozgató központ" irányításábó l eredő mó dosult vagy deformált mozdulatok létrejötte indokolja. Gyakorlati tevékenység, tehát effektív munkavégzés mó dosult és deformált mozdulatokbó l áll. Mó dosult mozgások spontán jönnek létre, a megfigyelt személy nem is veszi észre és nem tud visszaemlékezni, hogy mió ta dolgozik ilyen mozdulatokkal. A deformált mozgás létrejötte természetes reakció ja a fáradtságnak. (szalagmunka → monotonitás). A fáradtság külső jegyei: − a dolgozó a feladatot/műveletet nem végzi el kellő időpontban − nem végzi el kellő pontossággal − egyáltalán nem végzi el − az impulzusokra csak részben válaszol, illetve továbbítja azokat − a ciklusidő megnyúlik, egyes elemek kieshetnek − a ritmus kieshet, ami nagysebességű szalagnál nem kívánatos tényező. A mozdulatelemzés megteremti, hogy feltárjuk a fáradtság kezdeti szakaszát.
Az elfáradás mé ré se 1. Nincs olyan fáradságvizsgáló mó dszer, mely minden munkára egyaránt alkalmazható volna. Mindig a konkrét munkakörülmények, a munkatevékenység pszichofizioló giai elemzéséből kiindulva kell meghatározni az adott mó dszert. Itt elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy milyen pszichés funkció k vannak leginkább igénybe véve, s azok vizsgálatán keresztül kell az elfáradás mértékét meghatározni. 2. Lehetőleg minél összetettebb, sokoldalúbb vizsgálatokat alkalmazunk, többféle vizsgáló mó dszer összekapcsolásával. A gyakrabban alkalmazott pszichofizioiló giai vizsgáló mó dszerek közül leginkább említésre méltó k a következők: a) Az idegrendszer működésének kiegyensúlyozottságát vizsgáló mó dszerek. Ilyenek: a reakció idő, a kézremegés mérése. E méréseket a műszak elején, közepén, végén végzik, s a különböző időpontokban kapott adatok összehasonlítása alapján alkothatunk képet az elfáradás mértékéről. b) A mozgások összehangoltságának, koordináció jának és a mozgásképnek a változásait vizsgáló mó dszerek. E vizsgálatok azért fontosak, mert az elfáradás nyomán a mozgáskép megváltozik: vontatottabbá elnagyoltabbá, pontatlanabbá válnak a mozdulatok. E változások nyomon követése sok mindent elárul az elfáradás mértékéről és fokozó dásáró l. c) A figyelem éberségét vizsgáló mó dszerek. Ezek között megkülönböztetjük azokat a méréseket, amelyek a figyelem tartó sságára irányulnak, s azt vizsgálják, hogy a fáradtság mennyiben befolyásolja a figyelemkoncentráció tartamát; valamint azokat, amelyek a figyelem terjedelmének, megosztható ságának változásait vizsgálják. Ide sorakoznak azok
72
a vizsgálatok, amelyek az ember észrevevő képességének a fáradás hatására bekövetkező változásait mérik fel. d) A munkateljesítmények alakulását, a selejtszámot, valamint a cselekvési hibákat elemző vizsgálatok. e) E pszicholó giai vizsgálatokat lehetőleg kapcsoljuk össze a szervi működéseket (vérkeringést, légzést, anyagcserét) vizsgáló élettani mó dszerek alkalmazásával. Munkazó na Ahhoz, hogy egyetlen művelet vagy egy egész műveletsor ellátásához szükséges mozdulatokat elemezhessük, elsődlegesen a munkahelyi feltételeket kell rögzíteni.
2 /a. sz.ábra : Munkazó na
2 /b. sz. ábraMunkazó na felülnézeti képe
Az átlagos testméreti (antropometriai) adatok figyelembevételével meg kell határozni a kezelőtér térbeli elhelyezkedését. Magyar munkazó na mérete R1 = 30o 87 R1 = 30o 65
R2 = 69,5 m1 = 170 m2 = 109 férfiaknál R2 = 30 m1 = 580 m2 = 98,5 nőknél
A mozdulatok jelö lé se betű kkel: Nyúl: R, Mozgat: M, Fordít: T, Nyom: AP, Megfog: G, Elereszt: RL, Beállít: P, Kiold: D
73
Nyúlás (R): (részletes elemzése a mozdulatnak) "A" eset koncentráció t nem igényel a) a tárgy meghatározott helyzetben van (gép kezelőfogantyúja) b) a tárgyat a másik kezünkben tartjuk c) a tárgyon nyugszik a másik kéz. "B" eset a kéz egyenes tárgy felé mozog, ennek helye ismert, az odatekintés azonban szükséges, mert a hely ciklusonként változhat. "C" eset a tárgyat egy halombó l kell kiválasztani és ez nagy koncentráció t igényel. "D" eset gondosan kiszámított nyúlás olyan egyedülálló tárgy felé, amelyen pontos fogás szükséges. "E" eset. A nyúlást azért hajtjuk végre, hogy a kéz a test egyensúlyának megfelelő helyzetbe kerüljön. A mozdulathossz mérésénél a kéz vagy ujj ténylegesen megtett útját kell mérni. A nyúlás fajtái – – –
Normál eset → a kéz felgyorsul először, nagy sebességgel halad, majd lelassul m A kéz mozgásban van a mozdulat kezdetén vagy végén gym A kéz gyors mozgásban van a nyúlás kezdetén és befejezéskor is. n
Mozgatás (M) Alapelem, fő célja egy tárgynak meghatározott helyre való eljuttatása. Három osztálya van: Mozgat "A" eset (távolság A), a tárgyat ütközőig vagy másik kézig mozgatjuk. Mozgat "B" eset (távolság B), a tárgyat körülbelül meghatározott vagy meghatározatlan helyre mozgatjuk. Mozgat "C" eset (távolság C), a tárgyat pontosan meghatározott helyre juttatjuk. Ez megfigyelést és szellemi koncentráció t igényel. Amennyiben még nagyobb pontosságra lenne szükség, úgy a "C" jelű mozgatást még egy "beállít" elem követi, a végső eligazítás érdekében.
74
Fordítás (T) A kezet, csukló t és alkart elfordítjuk az alkar tengelye körül. A fordítás hosszát a fordulat szögével mérjük. A súlytényező három osztályt határoz meg: T1/ T2/ T3/
Kis terhelés Közepes terhelés Nagy terhelés
1 kp súlyig 1-5 kp 5 - 17, 5 kp súlyig, stb.
Nyomás (AP) A "nyom" az az alapelem, amire akkor kerül sor, amikor ellenállást küzdünk le, vagy a tárgy precíz irányítását akarjuk elérni. Két esete van: AP1 - markolás vagy szorítás és nyomás Ap2 - csak nyomás kifejtése. Megfogás (G) A "megfog" alapelvén a fő cél az, hogy ujjainkkal vagy kezünkkel egy vagy több tárgyat kellőképpen irányítsunk ahhoz, hogy a következő szükséges mozdulatelemet végrehajthassuk. Esetek: G1A – az ujjak egyszerű zárása egyetlen tárgy felett, G2 – újramarkolás, G3 – a tárgy áthelyezése egyik kézből a másikba, G5 – csúsztat, érintő fogást vesz, G1B – egy tárgy kézbe vétele sima felületen, G1C – a tárgy megfogását az alján és az egyik oldalon valami akadályozza, G4 – a tárgy több tárggyal elkeveredve egy csomó ban van, kell kiválasztani. Beállítás (P) A mozdulatok kicsik, külön elemenként nem osztályozható k. A beállítás rendszerint a "C" jelű mozgás után van. A "beállít" elemet három változó befolyásolja: 1. Az illesztés pontossága P1/ – laza, önsúly elegendő az alkatrész elhelyezéséhez tűrés < 12,7 mm P2/ – szoros, kis nyomás szükséges, tűrés < 7,62 mm P3/ – precízió s, erős nyomás szükséges 2. A szimmetria a) szimmetrikus, végtelen azoknak a lehetőségeknek száma, ahogy a tárgyat a mozgás irányával egybeeső tengely körül betájolhatjuk. (Pl.: hengeres csap, furatban). Jelölése: S b) félszimmetrikus, a tárgy a mozgásirányával egybeeső tengely körül több állásban állítható be. Jelölése: SS c) aszimmetrikus, a tárgy a mozgás tengelye irányában csak egy mó don állítható be (pl.: szabálytalan alakú tárgy illesztése azonos formájú nyílásba). Jelölése: NS 3. Kezelhetőség
75
A tárgy könnyen kezelhető, ha az illesztés végrehajtásánál az ujjakat nem kell áthelyezni, ha a tárgyat az illesztési ponthoz közel foghatjuk meg, ha a tárgy elég merev. Jelölése: E Nehezen kezelhetők általában a hajlékony alkatrészek, nagyon kicsi, lapos vagy vékony darabok, mivel a beállításuk befejezéséhez "újra fog" mozdulat is szükséges. Jelölése: D Bármely beállítás elvégezhető négy MTM alapmozdulattal, ezek a következők: 1, Tengelybeállítás, két önálló alkatrész középvonalának egy vonalba hozatala. 2, Fordít, az alkatrészek érintkező felületének betájolása. 3, Ú jra megfog, az ujjak áthelyezése a beállító tárgyon. 4, Nyom, az ellenállás leküzdése. Kioldás (D) Alapelem, amit akkor használunk, ha két tárgy közötti kapcsolatot akarunk megszüntetni. Időtartamát három változó befolyásolja: 1, Az illesztés foka D1/ laza, csekély erőkifejtés, a visszaugrás feloldó dik a következő mozdulatban D/2 szoros, kis visszaugrás hossza 1270 mm-ig terjed D/3 igen szoros, nagy erőkifejtés a visszaugrás 2540 mm-ig terjed. 2, Kezelhetőség Azok az alkatrészek, amelyek könnyen megfogható k és akadálytalanul bontható k, "könnyen kezelhetők". Jelölése: E A nehezen kezelhetők jele: D 3, Elővigyázatosság Ahol normális körülmények között az illesztést 1. fokozatnak osztályoztuk volna, ott elegendő a 2. fokozat idejét használni ahhoz, hogy kompenzáljuk az elővigyázatos kezelés időszükségletét. Ahol normális körülmények között a 2. illesztési fokozatot vettük volna, ott állítsuk be a 3. fokozat idejét. Teher elengedé se (RL) RL 1/ az ujjak egyszerű kinyitása RL 2/ érintési kapcsolat megszüntetése, erre időt nem számolunk.
76
Járás Egy lépés átlagideje 15 TMU - Á tlagos lépéshossz 0,85 m. Teherrel való járás: Terhelé sek kg-ban
lé pé shossz m-ben
2,5 - 17,5 17,5 - 25 25
0,75 0,60 0,60
lé pé senké nti idő TMU-ban 15.0 15.0 17.0
Ahol a járás akadályozva van, illetve a lépés hossza korlátozott, az idő lépésenként 17 TMU. Lábfejmozdulat Á ltalában függőleges irányúak, a lábfejet bokában mozgatjuk: átlagérték 8,5 TMU, erős nyomásnál FMP 19,1 TMU. Lábmozdulat A lábszármozdulat lehet csípőből vagy térdből Oldallé pé s 1. eset az oldallépés befejeződött, ha az induló láb érintkezik a padló val. 2. eset ennél az oldallépésnél a visszamaradó lábat alapállásba kell hozni az induló láb mellé, mielőtt a következő mozdulatot megtehetnénk. Néhány példa az egyezményes jelölésből való következtetésre: EgyezméMoznyes jelölés dulat Nyúl mR8A
Jele R
M10B7,5 M16AM
Mozgat M
T330S
Fordít
T
AP2 G1B RL1 P2NSE
Nyom Megfog Elereszt Beállít
AP G RL P
D2E
Kiold
D
Nyúl 8", A-eset, kéz indulásnál mozgásban van Mozgat 10", B-eset, Súly 7,5 kp Mozgat 16", A-eset, kéz végponton mozgásban van Fordít 30o ív, nagy teher, szimmetrikus nyom 2. eset Megfog, 1B eset Érintést szüntet Beállít, szoros illesztés, aszimmetrikus beállítás, alkatrész könnyen kezelhető Kiold, szoros illesztés, alkatrész könnyen kezelhető
Az MTM mó dszer alkalmazása
77
Az MTM mó dszert kétféleképpen alkalmazhatjuk: 1, Elképzelünk egy még nem létező műveletet. 2, Megfigyelünk egy már kialakított műveletet. 3. sz. (ábra) Elké pzelé s A művelet megfogalmazása Elképzelés és az adatgyűjtés megszervezése A munkamó dszer megtervezése A művelet részleteinek elemzése és az időigény meghatározása
Megfigyelé s A művelet megfigyelése A meglévő adatok nagyvonalú elemzése és regisztrálása A munkamó dszer regisztrálása A munkamó dszer elemzése és a dőszükséglet megállapítása
78
3. sz. ábra: MTM mó dszer alkalmazási területe 1.fázis: Az alapvető munkamó dszer meghatározása. Az első lépés a munkamó dszer meghatározása. 2.fázis: Az adatgyűjtés megnevezése, részletesen az alábbiak szerint: a) minőségi előírások b) gyártási követelmények c) berendezés és szerszám d) munkahely és munkafeltételek e) anyag és alkatrész f) vonatkozó adatok, melyek a már folyamatban levő hasonló műveletek tanulmányozása révén szerezhetők be. 3.fázis: Az elemek szerinti bontás kidolgozása 4.fázis: Az MTM elemzés elvégzése. Az MTM elemzés során a következőket kell elvégezni: 1. Műveletbontást kell meghatározni. a) Az állandó és változó elemeket szét kell választani. b) A műveletelemeket rövidre kell fogni, egy-egy kézre 10 egyedi mozdulatnál több ne legyen. c) A műveletelemeket helyes sorrendben jegyezzük fel, utalva az előzőleg kialakított átfogó bb műveletelemekre. 2. Részletesen írjuk le valamennyi műveletelemet az MTM elemzőlap fejrovatában. 3. Elképzelés vagy megfigyelés alapján írjuk le az MTM elemzőlapon mind a jobb, mind a balkéz szükséges mozdulatait. a) Jegyezzünk fel minden mozdulatot.
79
b) Karikázzunk be minden nem meghatározható szimultán mozdulatot, és hozzuk ki a nem meghatározható kombinált mozdulatokat. c) Jegyezzünk fel minden láb-, lábfej- és törzsmozgást a "jobbkéz" rovatba. d) Egyszerre mindig csak egy műveletelemet analizáljunk és fejezzünk be. e) Minden szükséges mozdulat leírásánál törekedjünk a teljességre. 4. Ellenőrizzük a művelet-sorrendet az elképzelésnél, a megfigyelésnél vagy a leírásnál elkövetett tévedések kiszűrésére. Miután a műveletelemekre való bontást megállapítottuk és a mozdulatokat leírtuk, kijelöljük az MTM időket az adattáblázatbó l vett értékek felhasználásával. A mozdulatokat az egyezményes jelzésekkel rögzítjük. 5. fázis: A tanulmány befejezése. A tanulmány befejezéséhez az alábbi mozzanatok szükségesek: 1. Azonosítsuk be és írjuk le a műveletelemeket. Sorrendben jelöljük meg a TMU-időket, amit az elemzőlapon meghatároztunk. 2. Számítsuk át a TMU-ban kifejezett értéket egyenértékű időre. Az átszámításhoz az ebben a fejezetben "Az időegység" című részben megadott átszámítási kulcsot használjuk. 3. Á llítsuk be a személyi szükségletekre, elkerülhetetlen állásidőkre, kifáradásra, stb. utalványozott százalékos ráhagyást. 4. Számítsuk ki és jegyezzük fel az utalványozott időket az "utalványozott idő és ráhagyások" fejrovat alatt. 5. Vezessük be az egyes műveletek előfordulásának gyakoriságát az "Előfordulás ciklusonként" rovatba. 6. Az elemeket és ciklusonként utalványozott időt állapítsuk meg és jegyezzük fel az "Ö sszes időszükséglet" rovatba 7. A táblázatok vagy képletek kidolgozása (7.sz.táblázat)
80
9. Szemé lyisé g lé lektan 9.1. A személyiség fogalma, a személyiség szerkezete Mindig a személyiség egésze van kapcsolatban a külvilággal. Az egyes pszichés funkció k a személyiség a külvilág kapcsolata és kölcsönhatása révén kialakuló tevékenységben jönnek létre és fejlődnek tovább. Minden ember személyiség. Valamennyi élőlény közül Földünkön az ember az egyetlen, aki organizmusbó l személyiséggé szerveződött. A személyiség pszicholó giájával kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdések tisztázásának igénye mindinkább előtérbe kerül. Ez az igény egyrészt abbó l a felismerésből származik, hogy a személyiség a lelki élet egységének alapja. Valakit egyé nnek mindig valamely külső részletszempontbó l szoktunk tekinteni. Egyé nisé gen a tulajdonságok olyan egységét érjük, amely az egyént mindenki mástó l megkülönbözteti. A karakter az embernek az a tulajdonsága, amely minden megnyilvánulásának bizonyos meghatározott, reájellemző sajátos jelleget kölcsönöz. A karakter a személyiség viszonylag állandó sajátosságainak együttese. A szemé lyisé g az egyén valamennyi fizioló giai és pszicholó giai funkció jának és állapotának adott szerkezetben működő olyan rendszere, amely célszerű működése által a környezettel állandó kölcsönhatásban van, ahhoz alkalmazkodni és azt alakítani képes. Ez a meghatározás a szerkezeti és működésbeli tagoltságot és egységet emeli ki. A személyiség struktúrájában tehát a társadalmi hatásmechanizmus is szervesen beépül, és dinamikus tényezővé válik. Freud és a pszichoanalitikus iskola a szemé lyisé gnek három ö sszetevőjé t té telezi fel: tudatos "én"-t, ez a lelki ható ság, amely önmagában minden folyamatát ellenőrzi, a "tudattalant": ez azoknak az ösztönös indulatokat, törekvéseket tartalmazza, amelyek - az egyén önmagával szemben támasztott követelményeihez viszonyítva - kínosak vagy szégyenteljesek. És végül a "felettes én"-t, amely a szülői értékítéletek megjelenése a személyiségben. A freudi személyiségstruktúra tehát nem zárja ki az exogén külső tényezők szerepét a személyiség kialakulásában, jelentőségüket azonban a korai gyermekkorra redukálja. G.W. Allport a személyiség tulajdonságait két nagy csoportra osztja: centrális és másodlagos tulajdonságokra. Centrálisnak azt az 5-10 tulajdonságot nevezi, amelyek a leggyakrabban fordulnak elő a személyiség életvitelében (pl. a szorongások szintje, előítéleteinek foka stb.), míg a másodlagos jegyek érvényesülése csupán esetleges. A centrális tulajdonságokbó l abszolút dominanciával kiválhat egy ún. kardinális jegy, amely tehát a személyiség legalapvetőbb tulajdonsága, ill. uralkodó szenvedélye. Nem minden individuum rendelkezik kardinális jeggyel, jelenléte tehát nem szükségszerű a személyiségben. Mindezek alapján Allport a következőképpen határozza meg a személyiség fogalmát: "A személyiség azoknak a pszichofizikai rendszereknek (szokásoknak, sajátos és általános magatartásoknak, érzelmeknek) és másfajta diszpozíció knak az egyénen belüli dinamikus organizáció ja, amely rendszerek meghatározzák egyedülálló alkalmazkodását a környezethez."
81
Megállapíthatjuk tehát, hogy a személyiség a folyamatok rögzülése és általánosítása révén kialakult, részben öröklött, részben - a legfontosabb vonatkozásokban - szerzett tulajdonságok integráció ja, mely tulajdonságok a társadalmi reláció khoz való szüntelen alkalmazkodás során - az aktuális állapot aktivitási szintjén tevékenységben nyilvánul meg. A személyiség alapvető kritériuma a tudat, amely lehetővé teszi, hogy az individuum elhatárolja magát a környezettől, illetve megkülönböztesse magát minden más személyiségtől.
A szemé lyisé g szerkezete A szociálpszicholó giában megkülönböztetnek interindividuális és intraindividuális struktúrát. Az előbbi a személyiségek közötti kapcsolatot tartalmazza. Magába foglalja mindazokat a kapcsolatokat és kapcsolatrendszereket, amelyek a társadalmi munkamegosztásbó l, a személyiség és a társadalom kölcsönhatásábó l származnak. Az utó bbi a személyiségjegyek személyiségen belüli hierarchiáját és dinamikus egységét jelenti. Alapvető probléma, hogy a személyiség tá rsadalmi kapcsolatai, melyek egy sajátos interindividuális struktúrába rendeződnek, a személyiség aktivitása során miként interiozá ló dnak a személyiség belső voná saivá , s alakulnak át intraindividuális struktúrává. Á dám P. az intraindividuális struktúrát négy rendszerre osztotta: ö sztö nző , tá jékozó dó , értékelő , végrehajtó rendszer. a) Az ö sztö nző rendszerbe sorolható k a szükségletek, ösztönök (drive), vágyak, törekvések, beállító dás (attitűd), érdeklődés stb. b) A tá jékozó dó rendszerbe tartoznak a pszichikus alapfolyamatok és képződmények, melyek a megismerés folyamatában vesznek részt. Érzékelés, észlelés, emlékezés, képzelet, gondolkodás, figyelem, képzet, fogalom, képesség, intelligencia. c) Az értékelő rendszer tartalmazza az érték mozzanatán kívül az érzelmet mint sajátos belső értékelést és a temperamentumot mint az érzelem strukturáló alapját. d) A végrehajtó rendszer magába foglalja a tevékenységet, cselekvést, akaratot, vagyis a külvilágra irányuló pszichés funkció kat. Ide tartoznak még a jártasság, készség, szokás stb. A jellem más pszichés összetevőkkel együtt adja az egész struktúra foglalatát. Az említett rendszerekben szereplő pszichikus folyamatok, képződmények és tulajdonságok a személyiség struktúrájában egységet alkotnak, egymást áthatják, a tevékenységben nyilvánulnak meg, és abban fejlődnek tovább.
9.2. A személyiségtulajdonsá gokkal kapcsolatban kialakítandó követelmények A személyiségfogalom tulajdonképpen mindazon tulajdonságok szintézise, amelyek az ember magatartását meghatározzák. A személyiség felbontása tehát intellektuális és egyéb képességekre, motiváció s struktúrát, illetőleg magatartási jellemzőkre, meglehetősen önkényes differenciálás. A gyakorlati tapasztalatok alapján a következő rendszer szerint tárgyaljuk a személyiséggel kapcsolatos követelményeket: A) vérmérséklet (karakter) jellemzõi; B) szociális környezettel kapcsolatos magatartás jellemzõi; C) a munka sikerességére vonatkozó magatartás jellemzõi;
82
D) az erkölcsi magatartásra vonatkozó követelmények; E) motiváció s struktúrával kapcsolatok követelmények.
A) A vé rmé rsé klet (karakter) jellemzõi A munkavégzés sorá n kívá natos gyorsasá g, mint kö vetelmény. A követelmény lényegében minden munkavégzésben érvényesül valamilyen mértékben. Különösen fontos feltétel olyan munkahelyeken, illetőleg foglalkozásoknál, ahol a munkavégzés ritmusa, gyorsasága, stb. külső tényezőktől meghatározott (pl. kötött ütemű munka). Típusai: a) Olyan munkatevékenység, melyik végrehajtásában igen nagy gyorsaság mellett gyors a ritmusváltási igény. b) Nagy gyorsaságot igénylő tevékenység, viszonylagos egyenletes ritmussal. c) Olyan munkatevékenység, amelyik eltűri a kezdeti lassú tempó t, és csak a munka további fázisában kíván gyorsítást, akkor is csak az egyén által szabályozottan. d) A munkatevékenység sikerességét nem befolyásolja számottevõen a gyorsaság. e) A munkatevékenység nem igényel meghatározott munkatempó t (gyorsaságot).
Szabályosság a munkavé gzé sben Ezen a követelményen azt a tényezőt értjük, amely szükséges ahhoz, hogy a munkatevékenység során végig, tehát állandó an és következetesen érvényesüljön egy megadott mennyiségi és minőségi színvonal, úgy az intenzitás, mint a gyorsaság, mennyiség stb. tekintetében. A szabályosság tehát elsősorban a vérmérséklet azon tulajdonságaival van kapcsolatban, mint a szívó sság, kitartás. A szabályosság minden olyan munkatevékenységnél meghatározandó , mint követelmény, ahol a tévcselekvések, a balesetek kizárása igen lényeges követelmény.
Alkalmazkodóké pessé g a munkavé gzé sben Igen komplex tulajdonság, amely mint képesség, meghatározza az egyén új helyzetekhez való alkalmazkodásának gyorsaságát, minőségét stb. Tipizálása: a) Azok a foglalkozási tevékenységek, amelyekben igen nagy alkalmazkodó képességre van szükség, mert nagyon sok eltérő feladatot kell megoldani. b) Azok a foglalkozások, amelyek során sok a teljesítendő feladat, de ezek nagyobb részükben a dolgozó k előtt ismeretesek. c) Azok a foglalkozások, amelyekben a feladatokhoz való alkalmazkodó képesség szintje csak kisebb mértékben befolyásolja a teljesítményt. d) Azok a foglalkozások, amelyek igen alacsony mértékben kívánnak alkalmazkodó képességet. e) Azok a foglalkozások, amelyeknél az alkalmazkodó képesség nem jön számításba.
B) A szociális kö rnyezettel kapcsolatos magatartás jellemzõi Szociabilitás
83
A szociabilitás fogalom alatt foglalhatjuk össze mindazokat a személyiségtulajdonságokat, amelyek jellemzik társas tendenciáink tartalmát. Bár a szociabilitás mint emberi tulajdonságminden munkatevékenység során előnyös, hiszen az emberi munkavégzés minden esetben emberi kapcsolatokat is feltételez, mégis lehetséges a munkatevékenységeket, éppen a hatékonyság érdekében követelményekkel kategorizálni. a) Olyan foglalkozási tevékenységek, amelyek nagyfokú szociális érzékenységet és szociábilis társas tendenciákat követelnek. b) Azok a foglakozások, amelyek alacsonyabb szintű szociabilitást igényelnek, illetőleg nem kívánják ennek magatartásban való demonstrálását. c) Olyan foglalkozások, amelyek átlagos szociabilitást kívánnak, tehát a munkavégzésben inkább a negatív tulajdonságok hiánya szükséges, mint a pozitív fejlettsége. d) Olyan foglalkozások, ahol a maguknak való , tehát befelé forduló , esetleg egyes megnyilvánulásaikban antiszociális tendenciákat produkáló személyek is eredményes munkát tudnak végezni. e) Olyan foglalkozások, ahol a munkatevékenység eredményességét a társas tendenciák nem befolyásolják.
A kö zö ssé gi munka iránti é rzé k mint kö vetelmé ny A munkatevékenységek nagy része megkíván egy meghatározott közösséggel való együttműködést. Bár ezt az együttműködést sok tekintetben meghatározza az előbbiekben már elemzett szociabilitás kategó ria, mégis a közösségben végzett munka adott esetben ettől többet, speciális beállítottságot is követel. Ez a speciális beállítottság lényegében magában foglalja a munkatevékenység érdekében kívánatos közösségi magatartás meghatározását.
A fegyelmezettsé g kö vetelmé nye a munkatevé kenysé gben A munkatevékenységben a fegyelmezettség csak bizonyos hányadában tekinthető a munkavégzés társas követelményének. A fegyelmezettség lényegében egy beállítottság, amelyet meghatároznak az egyénre jellemző regulatív tényezők éppen úgy, mint a környezeti hatások. Éppen ezért az adott munkatevékenység eredményes elvégzése érdekében lehetséges a fegyelmezettséget mint követelményt kategorizálni, de érvényesítésekor olyan homogén feltételeket kell biztosítani, amelyek lehetővé teszik a biztos viszonyítást.
C) A munka haté konyságára vonatkozó kö vetelmé nyek A személyiség szerepe a munkalélektanban lényegében ebben az összefüggésben vizsgálható a legpregnánsabban. Az optimális munkaproduktum létrejöttének feltételei között egyre jelentősebbnek kell tekinteni az "emberi tényezőt". Amikor tehát a munkavégzés eredményességéhez szorosan kapcsoló dó tevékenységi jellemzőket (pl. kezdeményezés, körültekintés, rend) mint követelmények állapítunk meg, lényegében olyan paramétereket alakítunk ki, amelyeket egyenértékűnek tekinthetünk a munkatevékenységre jellemző egyéb (pl. technoló giai)követelményekkel.
A kezdemé nyező ké szsé g mint kö vetelmé ny Ide sorolhatjuk mindazokat a tulajdonságokat, amelyeket a munkavégzés eredményessége az önálló kezdeményezéstől a sematikus munkavégzésig megkíván. Tulajdonképpen igen erős
84
összefüggés mutatható ki a motiváció s struktúrával, illetőleg az egyéni aktiváció s szinttel, amennyiben az egyén oldaláró l határozzuk meg a tulajdonságot.
A kö rültekinté s, előrelátás kö vetelmé nye a munkavé gzé sben Bizonyos munkavégzés, illetőleg foglalkozási tevékenység eredményessége annak függvényében alakul, hogy a munkát végző ember milyen mértékben képes kidolgozni a munka elvégzéséhez szükséges stratégiát. Ebben a fogalomban tehát mindazok a tulajdonságok, mint követelmények kapnak helyet, amelyeket az adott foglalkozási tevékenység során figyelembe kell venni a direkt, valamint indirekt nehézségek leküzdésére. Ez a komplex követelmény mint tulajdonság, lényegében szintetizálja a megfontoltságnak mint vérmérsékleti tényezőnek és az "okosságnak" mint összetett intellektuális tényezőnek az egymásra hatását.
A szervezőké pessé g kö vetelmé nye a munkatevé kenysé gben Bár a szervezőképesség igen sok tényezős faktor és több összefüggésben is része a pályakövetelmény-rendszernek, mégis szükséges mint komplex személyiségtulajdonságot is figyelembe venni. Mivel bonyolult lélektani struktúrát takar a tárgyalt fogalom, egyet máris tisztázhatunk: csak lényegében ép, egészséges személyiség képes szervezési követelményeknek eleget tenni. A foglalkozások, beosztások jellegüknél fogva más-más mértékben igénylik ezt a tulajdonságot. Különösen megnő a jelentősége az intellektuális pályákon, illetőleg a vezető beosztásokban, de összességében minden foglalkozási tevékenységben helyet kap. A szervezés követelményébe foglalt résztulajdonságokat az alábbiakban rendszerezzük: lényeglátás, rendszerezés képessége, kielégítő szociabilitás, reális igényszint, kezdeményezőkészség, erkölcsi tulajdonságok.
D) Az erkö lcsi magatartásra vonatkozó kö vetelmé nyek Minden munkavégzés eredményessége jelentős mértékben függvénye az egyén olyan személyiségtulajdonságainak, amelyek önmagukban meghatározzák valamennyi tevékenységének társadalmi hasznosságát , értékét. Ezeket összefoglaló an jellemtulajdonságoknak nevezzük. A jellemtulajdonságok nagymértékben meghatározzák az erkölcsi magatartást is. A munkatevékenység során az erkölcsi magatartás általában is értékelhető tényező (munkaerkölcs). Bizonyos foglalkozások azonban fokozott mértékben követelik meg a kialakult, tehát megfelelő erkölcsi normákon nyugvó magatartást. Ezért a személyiség ezen tulajdonságaival kapcsolatban teljes joggal állapíthatjuk meg követelményszinteket és soroljuk be pályakövetelmény-rendszerekbe.
A munkavé gzé ssel kapcsolatos felelőssé g kö vetelmé nye A munkavégzéssel kapcsolatos felelősség nagymértékben függ a foglalkozási tevékenység jellegétől, illetőleg azon belül a döntési jogkörtől. A felelősség egy olyan diszpozíció , amelyet meghatároznak az egyén vérmérsékleti és intellektuális tulajdonságai, de amelyet jelentős mértékben befolyásolnak olyan tényezők is, mint világnézet vagy hivatástudat. A felelősség olyan tulajdonságokat is magában foglal, amelyek segítik az egyént saját tevékenységének, hatékonyságának megítélésében (reális önismeret, reális igényszint stb.). A foglalkozások, illetőleg ezen belül bizonyos beosztások tekintélyes része olyan személyiségtulajdonságokat kíván, amelyek szoros kapcsolatban vannak az erkölcsi magatartással. Az erkölcsi magatartás, bár nem szorosan vett pszicholó giai fogalom, mégis
85
helyet kell, hogy kapjon a pszichikus követelményeket tárgyaló rendszerben.
pályakövetelmény-
E) A motiváció s struktúrával kapcsolatos kö vetelmé nyek A motiváció s struktúra vizsgálata és ennek alapján a kritikus értékek meghatározása elméletileg elképzelhető, de a kapott adatok értelmezése csak a személyiségstruktúra egészének ismeretében végezhető el. A pályára jellemző munkatevékenység optimális elvégzéshez a motiváció s struktúra elemzését az alábbi szempontok alapján célszerű elvégezni: 1, A pálya szempontjábó l kívánatos motiváció s struktúra minőségi összetételének meghatározása. 2, A cselekvésre serkentő motívumok rangsorolása. 3, A pályatevékenységre jellemző teljesítménymotiváció elemzése. 4, Az érdeklődésnek, mint motiváció s struktúra speciális összetevőjének követelményként történő elemzése a több szempont szerint történik. A pályakövetelmény-rendszer elméleti modelljében a pszichikus tényezők nem tekinthetők elszigeteltnek. A bemutatott követelményrendszer kialakítási szempontrendszere is demonstrálja, hogy a munkapszicholó giai megközelítés interdiszciplináris igényeket vet fel.
9.3. Személyiségtípusok A sokféle személyiségformábó l kialakuló csomó pontokat nevezzük típusoknak. A típus mindig tulajdonságjegyek együttesét jelenti, és így lehetővé teszi, hogy egyetlen fogalommal több jegyet fejezzünk ki. A személyiségtípusok kérdésével a pszicholó gia egyik ága, a típustan (tipoló gia) foglalkozik. Á ltalában az alábbi fő temperamentum típusokat különböztetjük meg: 1. Szangvinikus típus a) Érzelmi reakció i gyorsak; könnyen örül a dolgoknak, de könnyen el is keseredik miattuk, Érzelmei néha nagy erősségig fokozó dnak; könnyen elragadtatásokban tör ki, ugyancsak könnyen felháborodik. b) Érzelmei nem tartó sak. Ró la mondják, hogy "szalmaláng". Elragadtatása nem tart sokáig, de felháborodása sem. c) Érzelmeit könnyen kinyilvánítja. Meglátszik rajta, ha szomorú vagy vidám. Könnyen beszél érzelmeiről, nem zárkó zott. Érzelmei mozdulataiban és cselekvéseiben is megnyilvánulnak: élén, mozgékony; ha vidám, dalol, ha szomorú, panaszkodik. 2. Kolerikus típus Ez a típus megegyezik a szangvinikussal abban, hogy a) érzelmi reakció i szintén gyorsak. Érzelmei mindig nagy erősségig fokozó dnak. Egész lényét felfokozottság, indulatosság jellemzi. Eltér a szangvinikustó l abban, hogy b) érzelmei tartó sak. Lelkesedése tartó s, haragja nem múlik el egyhamar. Érzelmeit ő is kinyilvánítja, de nem arckifejezésben, taglejtésekben hanem cselekedeteiben. Többnyire nem is tud addig nyugodni, míg érzelmeit, indulatait cselekvésben le nem vezette. Ő az,
86
aki "megmondja a magáét" mindenkinek, elégtételt vesz sérelmeiért, de ugyancsak ő az, aki tartó san kiáll a másikért, harcban, küzdelemben következetes. 3. Melankolikus típus Nehezen és lassan fejlődnek ki érzelmei, de ha valami kiváltotta azokat, nagy erősségig fokozó dhatnak; mindenesetre ez a fokozó dás is lassú. Hajlamos a szomorúságra, lehangoltságra. Érzelmei nagyon tartó sak. (Különösen negatív érzelmei, bánata.) A pozitív érzelmek közül inkább csak a hosszan tartó , csendes, meleg, nyugalmas hangulat uralkodik nála. Érzelmei alig nyilvánulnak meg magatartásában és cselekvéseiben; többnyire zárkó zott, visszahúzó dó , félénk. 4. Flegmatikus típus. a) Érzelmei lassan fejlődnek ki; kevés dolognak örül, de kevés is bántja. Érzelmei általában nem érnek el nagy erősséget. Mindenfajta hevesség vagy felfokozottság távol áll tőle. b) Érzelmei nem tartó sak, apró bosszúságai is könnyen elmúlnak. érzelmi életének szegénységével függ össze az, hogy gyakori nála az unalom. c) Érzelmeit alig nyilvánítja ki. Arca sohasem sugárzik az örömtől, és sohasem "feldúlt". Heves mozdulatokat vagy heves cselekvést nem figyelhetünk meg nála. E.Kretschmer - német pszichiáter - a testalkat és a személyiségforma között háromféle testalkattípust állapított meg: a) Piknikus alkat. Ide tartoznak a hízásra hajlamos, középmagas emberek. Kerek fej, széles arc, rövid nyak jellemzi őket. Végtagjaik rövidek, ujjaik párnázottak, testrészeik formája általában a gömbölyű felé hajlik. Gyér hajzat, kopaszodásra való hajlam jellemzi őket. b) Atletikus alkat. Fejlett izomzat és csontrendszer, széles váll és mellkas, nagy kéz és láb, markáns arcvonások és erős áll jellemzi. c) Aszté niás (leptoszom) alkat. Jellemzői: sovány, nyúlánk test, lapos mellkas, vékony végtagok, keskeny, finom kéz, éles profil, vékony, hosszúkás arc, sűrű haj és dús szemöldök. C.G. Jung svájci orvos pszicholó gus az embernek a kü lvilá ggal való kapcsolatá t alapul éve, extrovertá lt és introvertá lt típusokat különböztet meg. Jung a személyiséget pszichés erőközpontnak fogja föl, mely központ az erőket vagy kifelé, a külvilágra, vagy befelé, az énre irányítja, és ennek megfelelően jön létre az extra- vagy introvertált magatartás. Az extrovertált típus jellemzői: vidám, tetterős, szereplésre vágyó , gyorsan reagáló , szeszélyes, nincsenek mély szenvedélyei. Az introvertált típus jellemzői: megfontolt, érzelmileg nehezen kapcsoló dó , komplikált, bizonytalanságra, töprengésre és szorongásra hajlamos. E Jaensch szerint az emberek főleg abban különböznek egymástó l, hogy lelki folyamataik és tulajdonsá gaik ö sszehangoltan (integráltan) vagy egymá stó l elszigetelten műkö dnek. Ennek alapján két típust különböztet meg: Integrált típus. Lelki jelenségei harmonikus egységben működnek, folytonos kölcsönhatásban áthatják egymást. A külvilághoz jó l alkalmazkodik, könnyen teremt emberi kapcsolatokat. Nagyfokú emocionalitás és affektivitás jellemzi.
87
Dezintegrált típus. Lelki működéséből hiányzik az összhang, a harmó nia. Rosszul alkalmazkodik, nehezen barátkozik, érzelmileg hűvös, lelki diszharmó niák és konfliktusok között vergődik. A különböző topoló giáknak szinte kivétel nélkül közös fogyatékossága, hogy az embert kiszakítják természetes életösszefüggéseiből. Elemzésük során nem tárják fel a személyiség és a külvilág kölcsönhatásának pszicholó giai törvényszerűségeit.
9.4. A személyiség megismerésének mó dszerei A személyiség megismeréséhez a készségek, képességek, valamint a személyiség érzelmiakarati tényezőinek feltárásához szükségesek, olyan megbízható mó dszerek alkalmazása, amelyek segítségével a lehetőségeken belül meghatározható k azok a tulajdonságok, amelyek szükségesek egy bizonyos tevékenység sikeres műveléséhez. A pszicholó giai mó dszerek segítségével a munkalélektanban az ember olyan jellemző cselekvését lehet különböző szempontok szerint vizsgálni, amelyek jellemzőek a foglalkozási, illetve munkatevékenységben. Ilyen mó dszerek: 1. Anamné zis. Az egyén élettörténetének azok a főbb mozzanatai, amelyek az alkalmasság, illetőleg az alkalmatlanság állapotára engednek következtetni. Ez alkalmat nyújt az egyéni fejlődés vázlatos áttekintésére is és nemcsak az okokra derít fényt, de útmutatást adhat a fejlődés lehetősége tekintetében is. 2. Exploráció . A fejlődési előzményekről az anamnézis felvilágosítást nyújt ugyan, de hogy ezt helyesen lehessen értelmezni, szükséges, hogy a körülményekről és a személyiség megnyilvánulási mó djairó l is tájékozó djunk. Ezt a célt szolgálja a pszicholó giai exploráció . (Kifejtés) Az exploráció kettős célja: − a személyiség megismerése, − és az egyes részvizsgálatok adatainak értelmezése. A közvetlen és célirányos beszélgetés során feltárulnak az egyén vágyai, motiváció i, érzelemvilága, eseményei, célkitűzései, személyi körülményei és azok a hatások, amelyek alatt áll. 3. Munkapró bák. A munkaköri alkalmasság elbírálásához az adott munkahely feltételei között szükséges olyan feladat elvégeztetése, amelyben tömörítve jelentkeznek mindazok a feladatok, munkahelyi követelmények (teljesítménykövetelmények), amelyekkel későbbi munkái során a dolgozó találkozni fog. 4. Tesztek é s vizsgáló eszkö zö k. Az alkalmazott lélektan, - így a munkalélektan - vizsgálati mó dszerei közül legobjektívebbek és legpontosabbak azok, amelyeket különféle vizsgáló eszközökkel - műszerekkel, tesztekkel - kell végezni. A pszicholó giai teszt nem más, mint jelző- és mérőeszköz, amely bizonyos képességekről, személyiségtulajdonságokró l és ezek fej- lettségi, intenzitásbeli fokáró l tanúskodik. Szükséges megjegyezni azt, hogy a teszt csak egyik eszköze azoknak a mó dszereknek, amelyekkel a személyiség megismerésére törekszünk, és értékét, a kapott eredmények helyes és tárgyilagos értelmezése határozza meg. A teszteket pszicholó giai szempontbó l feloszthatjuk:
88
− teljesítmé ny tesztekre, ahol a megoldási lehetőségek száma meghatározott és az értelmezés pontosan meghatározott, standard értékek alapján történik; − projektív tesztekre, amelyeket a megoldási lehetőségek viszonylagos nagy száma és az értelmezés aránylag nagyobb szabadságfoka jellemez. A projektív elnevezés arra utal, hogy ezen tesztek megoldása során a vizsgált személy belső személyiségtulajdonságai kivetítődnek. (projekció = kivetítés).
89
10. Az alkalmasság é rtelmezé se 10.1. Az alkalmassá g értelmezése Meghatározott munkakörre való alkalmasság azt jelenti, hogy a személy potenciálisan képes a munkafeladatok ellátására, illetőleg nem rendelkezik olyan jellemzőkkel, amelyek egyértelműen kizárják, vagy nagymértékben való színűtlenné teszik a munkafeladat sikeres ellátását. Az alkalmasság vizsgálatok tehát elsősorban az alkalmatlanság megállapítására, az alkalmatlanok kiszűrésére irányulnak. Legfőbb jellemzőjük, hogy izoláltan elemzik a különböző képességeket és a személyiségjegeket, majd azok kifejezettség fokát egybevetik a megfelelő jellemző, adott munkakörre vonatkoztatott alsó határértékekkel (kritikus érték). Már ennél a legegyszerűbb differenciálásnál is komoly nehézséget jelent azonban a határérték meghatározása. Azokban az esetekben, amikor a munkafeladat ellátása valamilyen képesség meghatározott minőségét követeli meg (pl. építészmérnöknél a jó térlátás), a feladat viszonylag egyszerű, mert a vizsgálat során csak kvantitatív különbségeket kell meghatározni. Más a helyzet azonban a kvalitatív jellemzett képességeknél. Tekintetbe kell vennü nk, hogy az ember mindig komplex egészként vesz részt a munkafeladatok ellá tá sá ban, tehá t egy-egy képességfaktor optimá lisan alacsonyabb értékét má s faktorok kompenzá lhatjá k. Ebből adó dik, hogy a képességekre vonatkozó alsó határértékek a legtöbb foglalkozásnál vagy munkakörnél olyan alacsonyak, hogy tényleges differenciálásra nem használható k fel. A fenti megállapítással szemben felvethető, hogy a határértékek más meghatározásával, a kiválasztási rendszer szigorításával tetszés szerint szabályozhatjuk a vizsgálati rendszer szűrőképességét. Az ellenvetés elfogadásábó l az következne, hogy az alkalmasság vizsgálati rendszer ilyen irányú továbbfejlesztésével biztosítani lehet a munkafeladat ellátásának a megkívánt szintjét. Á ltalá nos érvénnyel kimondhatjuk, hogy a képességeknél, az adott munkakörre vonatkozó an felső határértékek is meghatározható k, amelyek fölött a kifejezettség fok már nem befolyásolja a feladatellátás sikerét. A két határérték által meghatározott intervallumon belül nincs lineáris kapcsolat a képesség kifejezettségi foka és a feladatellátás minősége között, a gyakorlatban nem egyes képességek, hanem ezek összessége, kombináció ja határozza meg a feladatellátás potenciális minőségi szintjét. Az alkalmasság-előrejelzés tehát csak abban az esetben lesz kielégítően megbízható , ha feltárjuk a kívánt magatartás kritériumait, és meghatározzuk ennek mérhető, pszichés tényezőkkel való kapcsolatát. Az első lépés ezért a megkívánt magatartási séma feltárása érdekében a pszichikus követelményrendszer elemzése, illetve meghatározása. Az alkalmasság meghatározásának azonban fontos felté tele, hogy a kutatási mó dszereinket determináló , a psziché s kö vetelmé nyrendszerrel, a szemé lyi jellemzők é s az objektív felté telek kö zö tti ö sszefüggé sekkel, valamint mindezek vizsgálható ságával kapcsolatos elvi elmé leti ké rdé seket kö zö s nevezőre hozzuk. A pszichikus alkalmasság fogalma tehát áttételes kapcsolatot fejez ki. A "munka-ember" kapcsolatot kettős igény alapján lehet felfogni: egyré szt lényeges, hogy a személy az adott munkakörben megfelelő hatékonysággal tevékenykedjék, másré szt fontos igény, hogy a munkatevékenység kedvezően befolyásolja személyiségének a fejlődését. Az első ként említett
90
igény tehát a tágabb értelemben vett munkahelyi magatartással kapcsolatos. Nem arra irányul, hogy valaki adott színű figyelemkoncentráció val, intelligencia-kvó cienssel vagy éppen frusztráció -toleranciával rendelkezzék, hanem kizáró lagosan arra, hogy a személy a munkafeladat ellátásával kapcsolatos minden helyzetben az adekvátnak ítélt magatartást tanúsítsa. A má sodikként említett követelmény ennél valamivel többet jelez; azt ugyanis, hogy lényeges a munkavégzésnek a személyre gyakorolt hatása. A két követelmény között aspektusbeli különbség van. Az első a munkakör oldaláró l kiindulva szelektált, így téve föl a kérdést: Milyen mértékben fogja ez az ember teljesíteni a munkahatékonysággal szembeni elvárásokat? A má sodik a munkavégző személy oldaláró l elemzi az ember-munkakör megfelelését. Milyen mértékben alkalmas ez a munkakör arra, hogy annak ellátása során az adott személy a várt személyiségfejlődést produkálja?
10.2. Az alkalmassá g és bevá lá s Az alkalmasság és beválás lényegét a személyiség tényezők munkakörre vonatkoztatható kapcsolatában kell keresni. A személyiségi jellemzők ezt teljes értékűen önmagukban nem biztosítják. Jelentős mértékben függ a magatartási késztetés jellege és erőssége a tudati jellemzőktől is, tehát attó l, hogy a személy magatartása során milyen tartalommal tölti meg a centrális személyiségi jellemzők által meghatározott — tehát azok ismeretében nagy való színűséggel előre jelezhető — magatartási formákat. A bevá lá s mértékének a meghatá rozá sa tehá t csak kétoldalú megfelelés vizsgá latá nak segítségével hajtható végre. Nem elegendő azt megállapítani, hogy a személy képességei megfelelnek-e a munkafeladat kielégítő szintű ellátásához szükséges magatartásmó dok alapját képező pszichés funkció k, képességek kialakított modelljének, hanem vizsgálni kell azt is, hogy a munkakör jellemzői alkalmasak-e arra, hogy a személyben kiváltsák az optimális magatartásmó dot. Természetesen ez nemcsak a munkaköri jellemzők, hanem a személyiségi tényezők függvénye is. A pszichés kö vetelményrendszer meghatá rozá sá ná l ezért indirekt elemzést kell végrehajtani, tehát azt kell vizsgálni, hogy a munkaköri jellemzők milyen személyiség struktúrák estén felelnek meg ennek a követelménynek. Ebben a reláció ban szerepet kap a munkafolyamat, a munkakörnyezet, a munkaszervezés és a szubjektív miliő, de nemcsak az észlelésben, döntéshozatalban és döntés kivitelezésben szerepet játszó képességekhez, motiváltsághoz és elvárásokhoz való viszonyítás. Az objektív jellemző k kiegészü lnek olyan tényezőkkel, mint a konkrét munkafeladat ellátásátó l független, de a munkavégző rendszerrel kapcsolatban álló információ k hozzáférhetőségének mértéke, az ösztönzési dotáció s rendszer, az anyagi és nem anyagi elismerés abszolút és relatív értéke, a munkakör státusértéke stb. Néhány centrális személyiség jellemzőnek a követelményrendszerben elfoglalt helye eltér a pszichés tulajdonságok általános lélektani rendszerétől. Pl.: az érzelmek és a reguláció , néhány paraméterüktől eltekintve a pályára jellemző pszichés követelményrendszerben inkább 91
a képességekhez, mint a szűkebb értelemben vett személyiségi tényezőkhöz tartoznak. Ez a speciális eltérés annak a következménye, hogy a pályára jellemző optimális munkatevékenységek megfelelő szintű ellátásának egyik szükséges feltétele a más személyekkel kiépített kapcsolatok szabályozottsága, célirányossága, a más személyekkel kapcsolatos döntések objektivitása. Tehát az, hogy a munkát végző személy munkatársairó l, beosztottjairó l alkotott véleményét ne csak a szimpátia alapján alakítsa ki, egyértelműen a munkafolyamatokhoz és ezen belül pl. a konkrét vezetői munkafeladathoz kapcsoló dó követelménynek kell tekinteni. A megkülönböztetés azért rendelkezik jelentőséggel, mert más pl. nem vezető jellegű munkaköröknél ez a tényező nem befolyásolja közvetlenül az alkalmasságot. A beválás mértékének meghatározásához a követelményeknek való megfelelés és a munkakörrel való megelégedettség együttes ismerete sem elegendő. Ez esetben már való ban optimumot kell meghatározni, tehát az alkalmasság vizsgálatok eredményei alapján meg kell határozni a felső határértékeket is. Ez elsősorban az intelligenciaszintre vonatkozik, de a képességstruktúra összességét tekintve más jellemzőket is érint. A beválásra vonatkozó követelményrendszernek azt is tartalmaznia kell, hogy milyen kombináció k mellett válik a munkaköri követelményrendszer szuboptimálissá, tehát mi az a képességszint, amelyet a munkaköri követelményrendszer már nem tud kielégíteni. A képességstruktúra és a követelmények közötti ilyen irányú eltérés ugyanis azt vonja maga utján, hogy a munkafeladat ellátása nem idéz elő személyiségfejlődést, nem segíti elő az önmegvaló sítást.
A dolgozó k beválását előrejelző mó dszerek Ha sikerült felállítanunk a megfelelő hipotéziseket arra vonatkozó an, hogy milyen pszicholó giai, illetve viselkedésbeli változó k lényegesek a kérdéses munkakörben, a következő feladat, hogy eldöntsük, milyen mó dszereket használjunk a munkára jelentkező dolgozó k közötti különbségek vizsgálatára ezeknek a változó knak a mentén. E tekintetben a legfontosabb probléma az, hogy olyan mérőmó dszereket válasszunk, amelyek való ban a feltételezésünk szerint az adott munkánál lényeges változó kat mérik. (Ezt általában a mérőmó dszer validitásának, érvényességének szokták nevezni.) Az alkalmasság vizsgálatok során leggyakrabban használt mó dszerek öt csoportba osztható k: 1. Ké pessé gvizsgáló tesztek: ide tartoznak az általános intelligenciatesztek, az érzékszervi, a mozgási és a verbális képességet vizsgáló tesztek stb. (Bizonyos munkakörökben - mint például az öntödékben a hengerkormányos - az érzékszervek és a mozgásszervek összehangolt működése, az ún. szenzomotoros képesség a beválás legfontosabb feltétele.) 2. Objektív szemé lyisé gtesztek: ezek olyan személyiségvizsgáló mó dszerek, melynek során a vizsgálati személyek önmagukat a vizsgálatvezető által előre meghatározott dimenzió k mentén jellemzik (MMPI, Brengelmann stb.). 3. Projektív szemé lyisé gtesztek: ezek a személyiség vizsgálatának az előzőhöz viszonyítva kevésbé strukturált formái, amelyekben a vizsgálati személy bármilyen általa kívánt dimenzió mentén válaszolhat. A dolgozó személyisége a beválás a munkateljesítmény alakulásának fontos része. A munka jellege, a dolgozó munkához való viszonya másrészt formálja a dolgozó személyiségét. Az érzelmi élet kiegyensúlyozottsága különösen fontos az olyan munkakörökben, ahol a dolgozó önmaga vagy mások testi épségét veszélyeztetheti. A pszicholó giai alkalmasságvizsgálat hozzájárulhat ahhoz, hogy ilyen munkakörökbe semmi esetre se kerüljenek például alkoholizmusra hajlamos egyének.
92
4. Objektív ö né letrajzi adatok: ide tartoznak a vizsgálati személyek iskolai tevékenységei, életútjának fontosabb állomásai. Az ilyen adatok számos olyan tényezőre világíthatnak ráa vizsgálati személlyel kapcsolatban, amelyek más mó dszerrel nem érthetők. Az élet folyamán ugyanis az emberi személyiségben sokféle változás megy végbe. Ezeknek a múltbeli változó knak az ismerete feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a dolgozó jelenlegi pszichés állapotábó l a jövőbeni helyzetére következtetni tudjunk. 5. Beszé lgeté s: a vizsgálati személlyel szakképzett pszicholó gus által lefolytatott beszélgetés, mely arra irányul, hogy a vizsgálati személy rendelkezik-e az adott munkához szükségesnek vélt tulajdonságokkal.
A kiválasztott mó dszerek alkalmazása Egyetlen mó dszer sem alkalmazható azonnal a dolgozó k kiválasztására. Az ideiglenes alkalmasságvizsgálat során kapott adatokat még alaposan ki kell értékelni. Ma még néha előfordul, hogy egyes üzemi pszicholó gusok a gyors siker reményében az ily mó don kiválasztott előrejelző mó dszereket rögtön fel is használják szelektálásra. Így azonban sohasem tudhatjuk meg milyen lett volna azoknak a teljesítménye, akiket nem alkalmaztak a kérdéses munkakörre, és így akár az is előfordulhat, hogy éppen az alkalmatlannak nyilvánítottak teljesítménye lett volna jobb.
Az előrejelző mó dszerek viszonyítása a dolgozó k teljesítmé nyé hez (beválás) Miután a dolgozó kat felvettük és elegendő időt eltöltöttek a munkahelyükön ahhoz, hogy a munkateljesítményükkel kapcsolatos egyéni különbségek nyilvánvaló kká váljanak, lehetővé válik, hogy a dolgozó k sikerességét előrejelző mó dszereink eredményeit a dolgozó k tényleges munkasikereihez — azaz az alkalmasságvizsgálati rendszerünk kritériumához — viszonyítsuk. A beválás vizsgálata az alkalmasságvizsgálati rendszer kialakításának talán a legkritikusabb pontja. A beválásvizsgálatok 3 fő kérdése a következő: 1. Mit válasszunk a siker kritériumának? 2. A viszony milyen mérőszámait használjuk? (Mik az előnyei és hátrányai ezeknek a mérőszámoknak?) 3. Mi a kapott eredmények gyakorlati jelentősége?
A krité rium A dolgozó k beválásának alapvető mutató i és objektív tárgyi kritériumok: a munkateljesítmény, a selejtszázalék, az üzemi balesetek előfordulási aránya, a munkábó l kiesett napok száma stb. Ezek segítségével lehet lemérni az alkalmasság vizsgálatok gyakorlati hasznát is. Minthogy azonban csupán általánosságban, összevontan jelzik az egész alkalmasság vizsgálati rendszer jó ságát, ezért magának az alkalmasság vizsgálati rendszernek a tökéletesítéséhez csak közvetve használható k fel. A beválás szubjektív oldalának felmérésre a dolgozó kró l a vezetők által adott vélemény, minősítés szolgál. Ennek két fő formája a szabad és a kategorizált jellemzés. A szabad jellemzésből adó dó számos probléma miatt az utó bbi az általánosabban elterjedt. A beválás objektív és szubjektív mutató i néha igen eltérő rangsort eredményeznek, többnyire azonban kapcsolatban vannak egymással.
93
A beválási kritérium objektív és szubjektív változó i sajátos munkahelyi értékrendszerben egyesülnek. Ennek az értékrendszernek a pszicholó gia és a szocioló gia eszközeivel történő vizsgálata napjaink pályalélektanának fontos feladata.
Az alkalmasság vizsgáló mó dszerek é s a krité rium kapcsolata Az előrejelző mó dszerek és a sikeresség összevetésének két fontosabb mó dszerét ismerjük (mindkettőnek kétféle változata van aszerint, hogy egyetlen vagy pedig több előrejelző mó dszert használunk): a különféle korreláció s együttható k és a kizáró rendszereket.
a) A korrelációs együttható A korreláció számítás a hazai pszicholó gusok körében — a t-pró ba mellett — kétségtelenül a legnépszerűbb statisztikai mó dszer. Ez aló l a munkapszicholó gusok sem kivételek, és még szűkebbre vonva a kört, igaz a pályalélektan területére is. A korreláció s együttható átszámítható az előrejelzés pontosságának mértékévé is, ami az egész kiválasztási eljárás lényege.
b) Kizáró rendszerek A kizáró rendszereket a korreláció s együttható kkal kapcsolatos problémák kiküszöbölésére hozták létre, és egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Lényegük egy olyan táblázat vagy ábra, mely az alkalmasság vizsgálati eredmények különféle értékeihez megadják a várható munkateljesítmény-szinteket. Ezután különféle "vágási vonalakat" lehet kialakítani, melyek meghatározzák, hogy milyen mérési eredményektől felfelé, illetve lefelé lehet alkalmazni az újonnan jelentkezőket az adott munkakörben. Bár ez a mó dszer nem tűnik olyan elegánsnak, mint a korreláció s együttható , egy komoly előnye van azonban: világos és könnyen interpretálható nem pszicholó gusok számára is.
10.3. A kivá lasztá s problémá ja A kiválasztás fogalom tartalma, amennyiben a munkatevékenységgel összefüggésben kívánjuk meghatározni, szervesen kapcsoló dik az alkalmasság- és beválás problémában összefoglalt ismeretekhez. Az alkalmasság, mint állapot, lényegében olyan konkrétum, amelyben realizáló dik az a tény, hogy egy adott munka elvégzését nem lehet egyenlő szinten elvárni mindenkitől, hiszen a munkavégzés eredményességét éppen az egyéni tulajdonságok determinálják. Az eddig tárgyaltakbó l is kitűnt, hogy az egyéni tulajdonsá gok kö zö tti kü lö nbségek milyen fő okokra vezethető k vissza és ebbő l kö vetkezik, hogy az alkalmassá gnak, illető leg az alkalmassá g vizsgá latá nak ezen okok és lehetséges kö vetkezményeit kell feltá rni mind az ember, mind a munkavégzés szempontjábó l. Ez a tevékenység tehát mindenképpen egy bizonyos kiválasztást igényel, amelynek alapja az, hogy meghatározott tevékenységre nem minden ember alkalmas egyaránt. Mindezekből következik, hogy az alkalmasság problémájának teljes értékű megértése is igényli a kiválasztás szempontjainak elemzését. A kivá lasztá s tehá t - még pszicholó giai értelemben is - olyan komplex problémá kat figyelembe vevő tevékenység, amelynek kielégítő megoldá s feltételezi a tá rsadalom lényegét meghatá rozó
94
politikai és gazdasá gi tényező k szabá lyozó funkció já t. A kiválasztás tehát az általános elvek meghatározásán túl konkrét célok meghatározását is igényli. A kiválasztás egyik legfontosabb célja, az adott tevékenység szempontjábó l a legeredményesebb szakemberek kiválasztása. A kivá lasztá s sorá n - annak jellegéből következően - bizonyos kritériumokat á llítunk fel, amely kritériumok feltehetően jellemzik, illetve optimális esetben paraméterként jelzik a kiválasztandó személy várható eredményes tevékenységét. Mindenfajta kivá lasztá s eredményességének fontos feltétele, hogy elegendő szá mú jelö ltbő l lehessen vá lasztani, vagyis a merítés bázisa széleskörű legyen. Az eredményesen működő kiválasztási rendszer azonban nem elégedhet meg egy szűk értékhatár megállapításával. Igen fontos feltétel, hogy a kiválasztási rendszer tükrözze a társadalmi értékhierarchia mellett a kiválasztás tárgyát képező tényleges értékhierarchiát, amelyet az egyéni tulajdonságokkal szemben támasztott követelmények határoznak meg. A kiválasztás tehát az ember pályamegvaló sítási folyamatában társadalmi szabályozó funkció ké nt fogható el, amelyben a társadalmi cé lkitű zé sek determinálják az é rté kelé st. A pályaválasztási tanácsadás és a későbbi alkalmasság vizsgálatok ezt a célt szolgálják, amikor egyrészt prognosztizálják, másrészt mérik, illetve viszonyítják az egyén társadalmi szempontbó l értékelhető tulajdonságait a kritérumokhoz. Ez a rendszer természetesen csak akkor működhet eredményesen, ha megfelelően kimunká ljá k, a má r tá rgyalt konkrét kö vetelményeket, és ha ezen belül kialakulnak a képzés, betanítás, továbbképzés elméleti és gyakorlati ismérve.
95
11. A szociálpszichológia alapveto ké rdé sei 11.1. A szociá lpszicholó giai szemlélet alapvető kérdései A munkafeladatok ellátása már a termelőerőknek viszonylag alacsony szintjén is megkövetelte a munkafeladatok megosztását, a munkatevékenység koordinálását. Ez az együttműködés nemcsak a munkavégzés hatékonyságát növelte, hanem a térbeli és időbeli együttlét, az egymásrautaltság, az alá- és fölérendelődés, az érdekek azonossága és különbsége, az együttes élmények, a szimpátia és antipátia, a személyek közötti interakció k alapján kialakította a munkavégzés emberi, szociális környezetét is. Magátó l értetődő, hogy viselkedésünket, magatartásunkat adott szituáció ban alapvetően meghatározzák bizonyos társadalmi normák, illetve ezekhez való viszonyunk. A szociá lisan determiná lt magatartá sformá k tö rvényszerűségeinek kutatá sa jelentősége ellenére meglehetősen rövid múltra tekint vissza. A munka-szociá lpszicholó gia az emberi munkatevékenységben megnyilvánuló szociális kölcsönhatások vizsgálatával és törvényszerűségeinek feltárásával foglalkozik. A csoportos munkatevékenységet befolyásoló szociális kölcsönhatásoknak két egymással szorosan összefüggő vetülete van, egy objektív és egy szubjektív vetülete. Az objektív aspektus a csoportstruktúrában, az információ s háló zatban és a csoportteljesítményben realizáló dik, a szubjektív aspektus a csoportklímában, a munkamotiváció ban és a munkaerkölcsben. A munka-szociálpszicholó gia feladata az, hogy segítse az objektíve eredményes és szubjektíve harmonikus emberi együtt dolgozás személyi-környezeti feltételeinek feltárását és megvaló sítását. Ennek érdekében szemléletmó dja ugyancsak tevékenységközpontú (a társas interakció k elve érvényesül benne), de - a pályalélektanhoz képest - e szemléletmó d differencia specifikálja, hogy az emberrel ne mint egyénnel, hanem mint egy meghatározott munkacsoport meghatározott hivatalos (munkaköri beosztás) és nem hivatalos (spontán kialakult szerep) funkció jú tagjá val foglakozik. Tehát nem az egyén, hanem a csoport tevékenységéből indul ki, és a csoporttagok közötti kölcsönhatást, interakció t elemzi. E bonyolultabb egység tevékenységének mint vonatkoztatási központnak a felvétele azonban nem jelentheti a személyiségelv elvetését, hanem inkább bennfoglalt érvényesülését egy összetettebb rendszer keretein belül.
11.1.1 A makro é s mikrostrukturák egyé nt befolyásoló szerepe A polgári szocioló gusok többsége mikrosrukturális determinista álláspontra helyezkedik. Feltételezik, hogy minden társadalmi változás kiinduló pontja és színtere a csoport. Homans szerint a civilizáció fennmaradásának alapfeltétele, hogy a társadalmat alkotó csoportok megőrizzék kiscsoport jellegűket. Moreno szerint az emberhez méltó világrend kialakítása csak a kiscsoportokban végbemenő szociometrikus forradalmak útján lehetséges. A marxista szociálpszicholó gia úgy tekinti a csoportot, mint az egyén és a társadalom közötti kölcsönhatás egyik közvetítő szféráját, az egyéni magatartás szociális determinálásának fontos tényezőjét. Az álláspont bírálható , ugyanis a csoportkörnyezet létrehozza a maga sajátos (a makrokörnyezettől különböző) tartalmait, tehát önálló befolyásoló szerepe is van, másrészt az egyén nemcsak ilyen közvetítéssel vehet fel a nagyobb társadalmi alakulatoktó l impulzusokat.
96
Kiinduló pontnak tehát a társadalmi totalitást kell tekintenünk, amely jelentős részben a kiscosporton keresztül érvényesül. Abbó l kiindulva, hogy a csoportlét minden tevékenysége pszichikus vezérlés révén való sul meg, a polgári szociálpszicholó gusok a közösségeket a személyes kapcsolatok alapján meghatározott objektív tárgyi meghatározottság nélkül szubjektív kapcsolatok rendszereként fogják fel.
11.1.2. A csoport hatása az egyé nre Mead szerint a személyiségfejlődés a másik emberrel konkrétan lezajló interakció k során megy végbe. A másik személy azonban, valamilyen csoportközeget jelent, és így a csoport normáit közvetíti szerepének megfelelően jutalmazás és büntetés formájában. Ennek alapján az É n-tudat kialakulásának alapját a mások viselkedésében visszatükröződő egyéni magatartásban, tehát a viselkedés társadalmi objektivizálásában látja. A csoportviszonyok különbözősége az egyénnel kapcsolatban álló csoportok nagy száma azonban kérdésessé teszik, hogy melyik csoport válik vonatkoztatási keretté az egyén számára, melyiknek normáit fogadja el, melyikkel kapcsolatban alakul ki az odatartozás racionális és szubjektív élménye. A vonatkoztatá si keretet a csoport á ltal kielégített szü kségletek szubjektív fontossá gi sorrendje hatá rozza meg. A vonatkoztatási keret a hivatkozási csoport kiválasztása és a vele való azonosulás azonban kölcsönviszony, tehát a közvetlen egyéni érdekek elsődlegessége a folyamat későbbi fázisaiban már nem ilyen egyértelmű. Az egyén elfogadja a vonatkoztatási keretül szolgáló csoport normáit, értékítéleti rendszerét, az azonban bizonyos szituáció kban a tényleges egyéni érdekekkel ellentétes magatartást követelhet meg.
11.1.3. A csoportok lé tszámviszonyainak meghatá-rozottsága é s minő sé gi megkülö nbö ztethető sé ge Különböző szerzők más és más limeseket határoznak meg a csoport minimális és maximális létszámára. Wiese és Becker szerint az alsó határ 2-3, a felső 20-25 fő. Makarenko szerint a mennyiségi határok 7 és 15 között, Simmel szerint pedig a spontán csoportok alapvető egysége a pár és az 5-7 fős alakulat. Á ltalában megkülönböztetik a spontá n kialakuló és strukturá latlan, a spontán kialakuló és ö nmagá t strukturá ló , valamint a hivatalos szervezettel és adminisztratív eszközökkel rendelkező alakulatokat, mely utó bbinál a csoportba való tartozás oka a külső kényszer vagy a csoportcéloktó l független egyéni célok elérésének lehetősége is lehet. A hivatalos szervezettel rendelkező szociális alakulatokat jellemzi továbbá a szabad társulás lehetőségének és a csoportban elfoglalt hely megválasztásának adminisztratív korlátozása. Konkrét alakulatok tipizálása azért tűnik gyakran lehetetlennek, mert egyaránt tartalmazzák a különböző ismeretek jellemzőit. A csoportjellemző k alapjá n beszélhetü nk első dleges és má sodlagos csoportokró l. Young szerint az elsődleges csoportok több vonatkozásban megegyeznek a vonatkoztatási keretül szolgáló csoporttal, ezek határozzák meg a szociá lis É n főbb jellemvonásait. Az egyénen kívül eső cél érdekében létrejött racionális kapcsolatokon alapuló formális jellemzőkkel rendelkező csoportokat nevezzük másodlagos csoportoknak. A kettő közötti különbségtétel azonban sok esetben nehezen megoldható , mert jellemzőik gyakran keverednek.
97
11.1.4. A munkahelyek informális struktú rájának jellemző i Az elméleti megfontolásokbó l következik, hogy a munkavégző nagyrendszerekben a formá lis és informá lis struktúra csak az elemzés érdekében, elméletben választható szét. A munkahelyek hivatalos hierarchiája, formális struktúrája a munkafeladat sikeres ellátásának érdekében célszerűségi elvek alapján alakul ki. A formá lis szervezet feltételezése szerint az üzem bármely részlegében dolgozó munkaerő elszigetelt teljesen racionálisan gondolkodó és cselekvő egocentrikus és nyereségvágytó l fűtött lény, aki azonban elvileg hajlandó az együttműködésre. Ennélfogva mindenkinek - amennyiben a megkívánt képességekkel rendelkezik - elvileg minden munkakörben felhasználható nak kell lennie. E felfogá s szerint minden egyes dolgozó lényegét formá lis szempontbó l a munkahelyen betö ltö tt funkció ja hatá rozza meg. A való ságban először egymás mellett létezik a formális szerepfelfogás és az ember, mint társadalmi lény. A következő szakasz: az ember elfogadja a szerepet, alkalmazkodik is hozzá és személyiségét befolyásolja az alkalmazkodás. A viselkedési mó dok, igények, szokások és normák - melyet az ember hoz magával - megváltoztatják a hivatalos szerepmintát, és így a konkrét viselkedés a hasonulás és hasonlítás összjátékábó l jön létre. Az informá lis szervezet tehá t, a munkahelyen elő forduló tá rsadalmi folyamatok és jelenségek komplexuma, melyek abbó l erednek, hogy a dolgozó k tá rsadalmi lények, és viselkedésü ket a munkahelyen is befolyá soljá k, szoká saik erkö lcseik, hagyomá nyaik, igények és elvá rá saik. A formális szervezet elemei zárt rendszerré kapcsolható k össze. Ezzel szemben az informális szervezet elemei sokkal nehezebben választható k el a való ságtó l és képzelhetők el önmagukban. Az informális szervezet elemei csak a formális szervezet keretében nyilvánulnak meg. A munkavégző rendszerekre jellemző informá lis szerkezet modelljét Braun öt szintből álló sémával helyettesíti: 1. a rendszer teljes informális szervezete; 2. a nagy csoportok; 3. az elsődleges munkacsoportok; 4. a néhány főből álló baráti társaságok; 5. az izolált egyének. Az informális szervezet gerincét az első dleges munkacsoportok alkotják. Ezen csoportok egyik alapvető jellemzője a belső hierarchia kialakulása, a státusok, szerepek különbözősége, illetve az ezzel kapcsolatos megítélések viszonylagos stabilitása. Ezek a státusra és szerepre vonatkozó különbségek, illetve a különböző státusok csoportszintű megítélésében mutatkozó eltérések egyben a csoporthoz tartozó egyének aktivitá sá nak is lényeges mozgató rugó i. Az embernek stá tusa csak egy meghatá rozott társadalmi szervezetre vonatkoztatva lehet. A legátfogó bb társadalmi szervezet a társadalom a maga egészében. Ezen belül azonban minden egyes társadalmi alakulat számára megállapíthatunk egy neki megfelelő, rá jellemző státusrendszert, amely ugyancsak szoros, kölcsönös feltételezettségi viszonyban áll az össztársadalmi státusrendszerrel, de önálló egységként is ábrázolható . Ilyen értelemben a munkahelynek is megvan a maga státusrendszer.
98
A formá lis pozíció semmiképpen sem azonos a stá tussal, a munkahely státusrendszerét a formális pozíció kat betöltők egymásró l kialakított értékképzetei alkotják. A munkahelyi státus tehát úgy jön létre, hogy az informális értékelési elemek hozzárendelődnek a hivatalos pozíció khoz. A formá lis rangsor és a munkahely jö vedelmi struktúrá ja szabja meg a stá tusrendszer hozzá vető leges keretét. A hivatalos rangkülönbségnek nem nevezhető eltérések is fontos státuskritériummáválthatnak. Státusteremtő tényező lehet az életkor, szolgálati idő, szakma stb. Világossá válik tehát itt is a formális és informális tényezők szoros összefonó dása. Minden státushoz egyfelől bizonyos kiváltságok, másfelől bizonyos korlátozások tartoznak anélkül, hogy ezt formálisan szabályoznák. A státus ennek folytán a viselkedés egyik alapjává válik, éppen ezért ismerete rendkívül fontos. A státushoz objektív kiváltságok is kapcsoló dnak, amelyeket semmiféle hivatalos szerv nem írt elő. Ilyen esetekben a státuskiváltságok a formális pozíció kbó l eredő jogokat egészítik ki. Sor kerülhet azonban arra is, hogy a státus megváltoztatja a hivatalos pozíció t. Ez történik akkor, ha egy-egy dolgozó magas státusa révén lényegesen nagyobb befolyásra és döntési hatalomra tesz szert, munkatevékenysége keretében is a számára formálisan biztosítottnál. Fentiek alapjá n a stá tusok két fajtá já t kü lö nbö ztetjü k meg: 1. funkcioná lis stá tus; mely informális jellegű, és a személyek képességeik, más egyéni jellemzőik és teljesítményük alapján nyerik el; 2. derivá lt (nem funkcionális státus), mely formális jellegű, a hivatalos pozíció t fejezi ki.
11.1.5. Konfliktusok a formális é s az informális struktú ra kö zö tt A formális szevezetek és az informális szevezetek közötti különbségeket elemezve célszerű úgy felfogni a kapcsolatot, hogy egy sok dimenzió jú egység mindegyik végén egy-egy adott típusú társadalmi alakulat létezik. A formá lis és informá lis szervezetek kialakulá sa Formális szervezet
Informális szervezet
1/a Kezdetben a személyek kö-zötti kapcsolatok előírtak és a szevezet elgondolását tükrözik a leghatékonyabb struktúráró l, amelynek a keretében meg kell való sítani a szervezet céljait.
1/a. Kezdetben a személyek közötti kapcsolatok a tagok inter-akció ibó l erednek, s a tagok ama szükségletét tükrözik, hogy interakció ra lépjenek egymással, szükségleteik kielégítésére.
1/b. A vezető szerepét arra a személyre ruházzák, aki a szer-vezet véleménye szerint a legalkalmasabb a szervezet által meghatározott kötelességek teljeseítésére.
1/b. A vezető szerepét arra az egyénre ruházzák, aki a tagok nézete szerint leginkább alkalmas szükségleteik kielégítésére.
2/a. A formális viselkedésnek — amelyet valamely egyén a
2/a. A csoport egyes tagjainak minden viselkedési megnyilvánulását az egyes 99
szervezeten belül tanúsít — az indítéka, hogy az egyén a szervezetileg meghatározott jutalom és büntetés (szankció ) rendszerét elfogadja.
tagok szükségleteik kielégítésére irányuló kísérletei határozzák meg.
2/b. A tagok a vezetőtől való függőségüket a fenntálló szervezeti szankció k miatt "fogadják el".
2/b. A tagok létrehozzák és elfogadják a vezetőtől való függőséget, mert úgy tartják, ez biztosítja szükségleteik kielégítését.
Az összeütközés forrása az esetek jelentős részében tényleges érdekellentét. Az informális alakulat céljai, normái nem egyeznek meg a hivatalos szervezet elképzeléseivel. Más esetekben az érdek-összeütközés a nem kielégítő informáltságtó l, a nem megfelelő vezetési mó dszerekből, illetve a formális és informális vezetők közötti ellentétből adó dik.
11.1.6. Munkahelyi csoportok A munkahelyi csoportok legáltalánosabb jellemzőit Haire foglalta össze: − a csoport tagjai interakció ban állnak egymással; − közös céljaik és normáik vannak; − ezek kijelölik tagjaik cselekvésének irányait és határait; − kifejlődik bennük a szerepek rendszer és a személyek közötti vonzalmak háló zata. Létezik egy sor más tipologizálási javaslat is. Megemlíthetjük Rapaport négy csoporttípusát. A leglazább a "game", ahol a tagok között vannak ugyan kapcsolatok, de ezek is elsősorban az egyéni érdekekre épülnek. A második típus a "coalition" (szövetkezés), ahol vannak ugyan közös érdekek és célok, de még mindig túlsúlyban vannak az egyéni érdekek, ezek azonban nem érvényesülnek szükségszerűen. A harmadik típus a "foundation" (vállalkozás), ahol az egyének érdekei és aktivitása is a csoportérdekeknek van alávetve, de ez az alávetettség nem jelent belső azonosulást. A legfejlettebb típus a "team" (közösség), ahol a csoporttagok érdekei azonosak, legalábbis egy adott tevékenységi típusban nincsenek másfelé húzó erők. A felosztás egyoldalúan a kiscsoportok fő alkotó elemévé teszi az egyéni és csoportérdek valamennyi meghatározott viszonyát. Szociá lpszicholó giai értelemben csoportró l akkor beszélünk, ha adottak a következő ismérvek: 1. az összetartozás tudatosulása a tagokban (ami egyáltalán nem jelent abszolút részvételt. Itt csak meghatározott tartalmú összetartozási tudatró l van szó ); 2. a csoportot a kívülálló k is elismerik; 3. tagsága pontosan körvonalazható ; 4. közös célok vagy cselekvés révén kötődnek egymáshoz, amik egyben funkcionális összekapcsoló dást is jelentenek. A csoportként megjelölhető társadalmi alakulatok számos tekintetben eltérnek egymástó l. A csoportfajtá k megkü lö nbö ztethető k: 1, a csoport rendje szerint, nevezetesen, hogy a) valamilyen benne rejlő (immanens) renddel, normaazonossággal és szokások érvényesülésével találkozunk-e, vagy 100
b) valamilyen megszokott rendről van szó . Ez egyúttal szervezettség és struktúra szerint megkülönböztetést is jelent, hogy ti. a csoport egyszerű, vagy komplex, szorosan vagy lazán szervezett; 2, a csoporton belüli érintkezés meghittsége, vagy elszemélytelenedési foka szerint, hogy ti. a tagok személyiségük teljes súlyával mint magánemberek, vagy mint funkció k megtestesítői működnek-e; 3, a csoport célja, illetve funkció ja szerint: a) a csoportnak egy vagy több tudatos célja van, b) tudatosan kitűzött célok nélkül közös életvitelt való sít meg (amikor is ennek sem időben, sem tartalmát tekintve nem kell az egész életre kiterjednie); 4, a csoport stabilitá sa, fennállásának tartalma és folytonossága, valamint ezzel összefüggésben az egyes tagoktó l való függetlensége szerint; 5, a csoporthoz való csatlakozá s önkéntessége vagy kényszerűsége, és az ennek megfelelő mindenkori odatartozási kritériumok szerint; 6. a csoport exkluzivitá sa (zártsága) vagy nyitottsága szerint. Csoportstruktúra, csoportdinamika. Munkahelyi csoportok elemzésénél célszerű a formális csoportszerkezetből kiindulni, ugyanis a munkahely téri adottságai, a munkafolyamatok meghatá rozott lá ncolata eleve determiná lja, hogy milyen sűrűn jöhetnek létre személyes érintkezések, interperszonális kommunikáció k. Ezt a megközelítést igényli a munkahelyi csoport vizsgáltok célja is, az ugyanis, hogy a formálisan kialakított munkavégző csoport hatékonyságát és a csoporttagok munkához való viszonyát mennyiben befolyásolja az informális csoportstruktúra. Az elemzések két szempontbó l indulnak ki: 1. az interperszoná lis kommuniká ció k száma és jellege a különböző csoporttagok párosításánál; 2. a rokonszenv, ellenszenv, választások iránya, kölcsönössége és száma az egyes csoporttagokra vonatkoztatva. A két tényező együttes elemzése alapján elkészített séma többé-kevésbé megfelel az informális struktúra főbb vonásainak. A kialakított vagy spontán kialakult információ s rendszer egyes csomó pontjainak (a viszonylag több információ t kapó és továbbító csoporttagoknak) jellemzőit egy másik mó dszerrel, a rokonszenv-ellenszenv kapcsolatok mó dszerével kísérelték meg feltá rni. Adott csoport minden tagjátó l megkérdezték, hogy különböző szempontokbó l (vezetőnek, szakmai tanácsadó nak, bizalmas partnernek, barátnak) kit választanának a csoport tagjai közül. Ezeket a választásokat azután három szempont szerint osztályozták: 1, adott csoporttagot há nyan vá lasztottá k; 2, adott csoporttag há ny embert vá lasztott; 3, mennyi volt a kö lcsö nö s vá lasztá sok szá ma egy-egy csoporttagná l. A válaszok elemzése alapján számos jó l alkalmazható mutató t nyerhetünk. Mérei az alábbiakat különbözteti meg: szavazatok száma 1. Szó ró dási koefficiens = szavazatot kapottak száma
101
2. Szerepérték küszöb = 2x szó ró dási koefficiens szerephez jutottak számax100 létszám össz szavazat 4. Jelentőségi hányados= szavazatot kapottak (Nem kérdésenként, hanem valamennyi kérdésben összesítve.) 3. Szerepindex =
5. Elsőrendű jelentőségű személy: a kapott szavazatok száma 2x jelentőségi hányados 6. Másodrendű jelentőségű személy: a kapott szavazatok száma 1,5x jelentőségi hányados jelentős emberek x 100 létszám kölcsönös választások 8. Sűrűsödési index = 2 x létszám
7. Jelentőségi index =
9. Kölcsönösségi index =
kölcsönös kapcsolat x 100 létszám
10. Kapcsolat való diságindex =
kölcsönös kapcsolatokx100 deklarált kapcsolatok
Természetesen a szociometriai mó dszer jelentős mértékben finomítható , és ebben különösen nagy szerepe van a való színűség szá mítá son és matematiká n alapuló elemzésnek. A vizsgálat főbb megállapításai: 1. A csoport stabilitását (külső hatásokkal, bomlasztó tevékenységgel szembeni ellenálló képesség) az úgynevezett csoportkohézió mértéke határozza meg. Ez elsősorban a kölcsönös választások relatív mennyiségétől függ. 2. A csoport hatékonyságát fokozza, ha egy csoportmag alakul ki. Ezt a magot három-hat tag alkotja, akikre a választások relatív többsége esik, és akik többnyire egymást választják. 3. A vezetőre, szakmai tanácsadó ra és személyes partnerre adott választások nem függetlenek egymástó l. 4. A korábban jó eredményeket felmutató csoportoknál a szakmai tudás és a vezetői képességek befolyásolják a személyes partner kiválasztását, az újonnan alakult csoportoknál viszont a rokonszenv befolyásolja a szakmai választásokat is. 5. A munkacsoport, brigád hatékony és stabil lehet abban az esetben is, ha a formális vezető nem ér el előkelő pozíció t a rokonszenv-választásoknál. Abban az esetben, ha a három szempont közül egyikben sem szerepel a preferáltak között, úgy a csoport hatékonyságát a formális és az informális (rokonszenv) vezető közötti viszony határozza meg. 6. Ha a csoport struktúráját a hatékonysági, feladatellátási elv alakította ki (feladatközpontú csoport), úgy az új csoporttag beilleszkedése vagy elszigetelődése viszonylag hosszú folyamat, melynek jellegét az új csoporttag objektív jellemzői, elsősorban tudása, munkaképessége és szorgalma határozza meg.
102
7. Ha a csoport struktúráját az egymáshoz fűződő szubjektív viszony határozza meg, úgy a csoport az új tagot viszonylag rövid idő alatt elfogadja vagy kizárja. A beilleszkedés sikerességét ebben az esetben nem a szakmai tudás, hanem a csoport által kialakított informális normák elfogadásának mértéke határozza meg. 8. A csoport dezorganizáló dását, elhalását előidéző tényezők különbözőek lehetnek, jelentőségük függ a csoport funkció játó l, szociális összetételétől és szerkezetétől. 9. A közös érdekek, célkitűzések megszűnésével a rokonszenv-kapcsolatok intenzitás is csökken, tehát a csoport pusztán informális alapon nem maradhat fenn. A fenti értelmezés szerint a formális és informális kapcsolatok, a munkafeladatok jellege, a csoporttagok tulajdonságai és a csoport belső stabilitása között kölcsönös összefüggés áll fenn. Ezek az ok-okozati viszonyok kihatnak a csoport hatékonyságára éppen úgy, mint a csoportvélemény kialakulására. A csoportmunka haté konyságát befolyásoló té nyezők A témával foglalkozó szakirodalom főbb megállapításait 4 pontban foglalhatjuk össze. 1. A csoport teljesítménye nagymértékben függ attó l a kö rnyezettő l, melyben a feladatot végzik. 2. A csoportban levő egyéneket alapvetően befolyásolják a csoportban levő tö bbi egyének (vagyis az interperszonális környezet). A más emberi lényekkel való együttműködés (vagy csupán a jelenlétükben levés) tapasztalata erős hatást gyakorol minden egyén magatartására. 3. Az együttműködő csoport teljesítménye attó l függ, hogyan képes fizikailag elkülönülő tagjainak potenciális ügyességét integrá lni és kö zö s motívummá összefogni. A csoport tagjai közötti kapcsolat lehetővé teheti a feladat végrehajtását a leghasználható bb csoporttag képességein túlmenően. Egy csoport produktivitását gyakran minden egyes tagjának azonos képessége határozza meg, hogy mint lép kapcsolatba a csoport többi tagjával, valamint feladatának elvégzéséhez szükséges képességei. 4. A csoport termelékenységét sok külön komponensre oszthatjuk. A végső csoportteljesítményt részben az egyes csoporttagok részerő feszítései hozzák létre. Az is lehetséges, hogy a csoport teljesítménye olyan részeket tartalmaz, melyet még a legjobb csoporttag sem érhetett volna el, ha egymaga dolgozik, és amit az egyéni erőfeszítések egyszerű kombináció jával nem lehetett volna elérni. A csoport termelékenységének az utó bbi részét "együttes effektusnak" nevezzük. A munkakörnyezet és a szociális környezet az a két fő variábilis, melyek a csoport produktivitását befolyásolják. A csoport produktivitása függ a feladatnál kifejtett egyéni erő feszítésektő l és a mó dtó l, ahogyan a csoport tagjai hatnak egymá sra. A csoport produktivitása tehát két részre oszlik: az egyéni produktivitások summája; az együttes effektustöbblet. A csoportmunka kutatásában mindjobban té rt hó dítottak a külö nbö ző matematikai mó dszerek. Ezek elsősorban a csoportszerkezetet és a közlési háló zat működését, ill. a csoportteljesítményt vizsgálják. Fischer, H. "Csoportszerkezet és csoportteljesítmény" c. munkájában négy ilyen kvantifikálható modellt, ill. eljárást ismertet. 1. A gráfelmé letet mint a matematikai halmazelmélet egyik ágát a magyar származású Kőnig Dénes dolgozta ki 1926-ban. E kombináció s jellegű problémák megoldását segítő koncepció igen széles skálán alkalmazható (közgazdaságtan, szocioló gia, technoló gia, szerves vegyészet stb.). A gráf tulajdonképpen egy kapcsolatháló zat (pl. egy
103
munkabrigád vagy üzemrészleg információ s háló zata stb.) szemléletes képe, amely matematikai összefüggésekben fejezhető ki. 2. A mátrixszámítás. A gráfok mátrix (táblázat) "nyelvre" is lefordítható k. Lényege: a kapcsolatok koordinátaháló zatban ábrázolása és összegezése. Ez az alapja a mátrix számítás egy igen egyszerű változatának, a szociometriának is, melyet - néhány példán szemléltetve - alább még röviden ismertetünk. 3. A csoportszerkezet való színű sé g számítási modelljé t a csoportteljesítmény kiszámítására szokták többek között alkalmazni. 4. Az információ elmé let alkalmazása a csoportkutatásokban elsősorban szervezési célokat szolgál. Minden közlés ugyanis kommunikáció s háló zatot hoz létre a csoportban, ill. a vállalat egészében. Ennek optimális kialakítása elképzelhetetlen információ elméleti számítások nélkül. A szociometria a csoportkutatásban alkalmazott szociálpszicholó giai mó dszer, amely a különböző csoportok szerkezetének vizsgálatára és elemző összehasonlítására alkalmas. Az eljárás megalkotó ja Moreno amerikai szociálpszicholó gus. Lényege: a csoporton belüli különböző szempontú - vonzó dások és elutasítások felmérése. A felmérés közvetett kérdésekre (pl. Egyéni problémáival kikhez fordulna szívesen tanácsért?) adott válaszok, illetve választások által történik. A választásokat egy táblázatba (mátrixba) vezetik be, amelynek alapján a csoport szerkezete grafikusan is, ún. szociogramban ábrázolható . (4., 5.sz. ábrák)
4. sz. ábra Egy harmonikus
munkacsoport szociogramja
104
5. sz. ábra Egy szociogramja
diszharmonikus munkcsoport
A szociometriai eljárás a csoport kapcsolatrendszerének főként formai jellemzésére alkalmas, a kapcsolatok tartalmát illetően csakis a feltett kérdés témáján belül ad választ. Eredményes alkalmazása tehát a kérdések célszerűen összeállított tematikájátó l és ezen belül e kérdések helyes megfogalmazásátó l függ. Kérdezni tudni kell.
105
12. Irodalom jegyzé k Ró kusfalvy Pál: Bevezetés a munkapszicholó giába Tankönyvkiadó , Bp. 1979. Klein Sándor:
Munkalélektan Műszaki Kiadó , Bp. 1993.
Vaszkó Mihály: Munkalélektan Tankönyvkiadó Bp., 1978. Hó dos Tibor:
Műszaki pszicholó gia Gondolat Kiadó , Bp. 1968.
Klein Sándor: Munkapszicholó gia Gondolat, Bp. 1990. Papp Á goston-Perczel Tamás: Munkapszicholó gia Tankönyvkiadó Bp. 1976. Geréb György: Pszicholó gia Tankönyvkiadó Bp. 1985. Csirszko János: Pályalélektan Tankönyvkiadó Bp. 1976. Kardos Lajos: Á ltalános pszicholó gia Tankönyvkiadó Bp. 1975. Horváth Gábor: Ergonó mia Tankönyvkiadó Bp. 1972. Radnai Béla:
Alkalmazott lélektan Gondolat Bp. 1962.
Ergonó miai tanulmányok I.-XIII. kötet Bp. 1971. KGM Ipargazdasági és Szervezési Intézet
106
13. Ajánlott irodalom 1. Klein Sándor: Munkalélektan Műszaki Kiadó Bp. 1993. 2. Geréb György: Pszicholó gia Tankönyvkiadó Bp. 1985. 3. Papp Á goston-Perczel Tamás: Munkapszicholó gia Tankönyvkiadó Bp. 1976. 4. Hó dos Tibor: Műszaki pszicholó gia Gondolat Bp. 1958.
107
Táblázatok 7/ a. sz. táblázat
Erõkifejtéssel kg megjelölések 0-1- S gyenge (kis) 1-5 M közepes 1-16 L erõs (nagy) 0
30 2,8 4,4 8,4
NYOMÁ S - AP (APPLY PRESSURE) 16,2 10,6 5,4
AP1 AP2 AP3
eset
45 3,5 5,5 10,5
ELFORDÍTÁ S -T(TURN) A fordulat szöge fokban 60 75 90 105 120 135 4,1 4,8 5,4 6,1 5,8 7,4 6,5 7,5 8,5 9,6 10,6 11,6 12,3 14,4 16,2 18,3 20,4 22,2
150 8,1 12,7 24,3
165 8,7 13,7 26,1
180 9,4 14,8 28,2
Szükséges átfogni Nem kell átfogni A fizioló giai reakció ideje
MEGFOGNI - G (GRASP ) Az esetek leírása
idõ
G1A G1B
2 3,5
G1C1
7,3
A könnyen megfogható tárgy megfogása Apró tárgy megfogása sík felületen Sima tárgy megfogása Á tmérõ > 12 mm
G1C2
8,7
6mm
G1C3 G2 G3 G4A G4B
10,8 5,6 5,6 7,3 9,1
G4C G5
12,9 0
átmérõ ≤ 6 mm Á tfogás. Megváltoztatjuk a megfogás helyét, anélkül, hogy elengednénk a tárgyat A tárgynak az egyik kézbõl a másikba való áttevése Á tmérõ > 25 mm A más tárgyakkal összekevert tárgyat úgy fogjuk mg, hogy azt ki kell keresni vagy ki 6 mm ≤ átmérõ ≤ 25 mm kell választani (szelekció ) Á tmérõ ≤ 6 mm A tárgyat érintve megfogni olyan esetben, amikor az ujjak apró lékosan végigtapintják azt
RL1 RL2
02 0
< átmérõ
≤ 12 mm
majdnem henger alakú tárgyat megfogni, amikor nem fogható meg alul vagy oldalt
ELENGEDNI -RL (RELEASE) Elengedni, az ujjak szétnyitásával Elengedni, érintésnél
Ö sszeillesztési osztály
P1 - tágan futó
P2 - csúszó
P3 - meghúzással Erõs nyomás szükséges
BEÁ LLÍTANI - P (POSITION) Szimmetria S SS Nem igényel semmiféle nyomást NS S SS Gyenge nyomás szükséges NS S SS NS
Manipulálás E könnyû D nehéz 5,6 11,2 9,1 14,7 10,4 16,0 16,2 21,8 19,7 25,3 21,0 26,6 43,0 48,6 46,5 52,1 47,8 53,4 25 mm-nél nagyobb illesztési mélység
108
7/ b. sz. táblázat Megosztás - D (Disengage) Illesztési osztály
Manipulálás E könnyû D nehéz 4,0 5,7 7,5 11,8
D1- tágan futó - igen kis erõfeszítés - minimális teljesítmény D2 - csúszó - nem nagy erõkifejtés - nem nagy teljesítmény D3 - meghúzással - jelentõs erõkifejtés - a kéz jelentõs teljesítménye
Tekintet áthelyezése - ET (Eye Travel)
A szem mozgása
(fej elfordítás nélkül) Idõ: pontos = 0,285 x szemfordulat szöge fokban hozzávetõleges T - a megfigyelt pontok közötti távolság D - a szem és a pontokat összekötõ egyenes közötti távolság
15,2
T D
ahol
Idõmérték max. 20 cmb
Megtekintés EF( Eye Focus ) ( a látó tér tengelyének helyzet-mó dosítása nélkül) Idõ 7,3 A törzs és az alsó végtagok mozgása Leírás A lábfej elfordítása, a lábszár izomzatban lévõ- forgási központtal Erõs nyomással A láb vagy a lábszár áthelyezése Járni....lépést tenni szabadon .....nehezen .....talicskát tolva Oldalt lépni
Megjelölés FM FMP LM
I. eset: befejezõdik, amikor a felemelt láb földet ér
SS-CI
II. eset: befejezõdik, amikor a másik felemelt láb földet ér
SS -C2
A törzs fordulata 45-90 0 I. eset: befejezõdik, amikor a felemelt láb földet ér II. eset: befejezõdik, amikor a másik felemelt láb is földet ér Leülni Felállni Lehajolni Leguggolni Fél térden állni Kigyenesedni, felemelkedni Teljesen leguggolni Felemelkedni
WP WPÖ WPL
távolság 10 cm 15 cm-ig a felület minden egyes cm-ére ----------------------------------------------------------30 cm-nél rövidebb 30 cm Minden egyes cm-re 30 cmnél nagyobb Minden egyes cm-re Ennél nagyobb
idõ 8,5 19,1 7,1 0,5 15,0 17,0 17,0 Á lcázott R vagy M 17,0 0,2 34,1 0,4
TB -C1 TB - C2
---------------------------------------------------------
18,6 37,2
SIT STD B S KOK AKOK KBK AKBK
---------------------------------------------------------
34,7 43,2
------------------
--------------------------------------------------------------------------
29,0 31,9 69,4 76,7
109
7/c. sz. táblázat
Megjegyzés: a táblázatban ismertetett idõ normális munkatermelékenységnél végzett mozdulatokra vonatkozik ( H: B: Maínard szerinti értékelési rendszer). Az idõt az ó ra statisztikai részeiben adják meg 1cm = 1TMU (TIME Measurement Unit)=0,00001 ó ra=0,0006perc=0,036mp
Egyidejû leg végrehajtott mozdulatok
meg osztani beállítani
meg fogni
D
P
G
kinyújtani elérni R A C B E D
áthelyezni M A B Bm
C
megfogni G GI A GIB G2 G5
GI C
G4
megosztani beállítani D P P2SS DI PIS E D2 PIS S PI NS P2N S DI P2 D S
E D DIE-DID P2SS E P2NS D PINS E D PISS E P2S D PIS E D G4 I H GIC I D2
H I H GIA-G2-G5 C I H B I H A I Bm H C I D H GIB
áthelyez- M ni
kinyúj taR ni elérni
B
I H
AE
= könnyû = nagyobb gyakorlattal bíró k tudják elvégezni
A táblázatban nem szereplõ mozdulatok T - Megfordítani - "könnyû " valamennyi mozdulattal kivéve azokat amelyeket - ellenõrizni kell - a "megosztani mozdulattal egyidejû leg kell végrehajtani
AP - Nyomni - minden esetet meg kell vizsgálni P3 -Beállítani mindig D3 -Megosztani nehezek PL - Elengedni mindig könnyû D - Megosztani -valamennyi osztálynál nehéz ha manipulálni kell
I- a látó térben van H - a látó téren kívül van E - manipulálása könnyû D -manipulálása nehéz
= nehéz 7/ a, b, c, táblázat Az MTM mó dszer szerint az idõállandó k megállapításának lépései
110