Dr. Lajos Péter. Dadogásról mindenkinek

Dr. Lajos Péter

Dadogásról – mindenkinek

A könyv a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatói ösztöndíjának és a Pro Renovanda Culturae alapítvány támogatásával készült.

Lektorálta: Lőrik József

© Lajos Péter, 2000

Carinának és Tamásnak !

2

“És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesenszóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok.” Mózes II. könyve 4., 10. vers

3

Dr. Lajos Péter: Dadogásról mindenkinek

Tartalom Bevezetés 1. Mi a dadogás? A dadogás meghatározása 2. A dadogás elméletei 3. A dadogás előfordulása, gyakorisága. Megjelenésének leggyakoribb időpontjai 4. A dadogók viselkedésének sajátosságai 5. Átszoktatás, kezesség és az agyfélteke dominancia összefüggései a dadogással 6. A hadarás a dadogás “kistestvére” 7. A dadogók személyisége 8. A dadogók családja 9. Korai dadogás vagy csak nem folyamatos beszéd? 10. Már nem gyermek, még nem felnőtt: a serdülőkori dadogás 11. A dadogás kezelése: külföldi terápiák 12. Magyar terápiás módszerek 13. Tanácsok dadogók szüleinek és pedagógusainak 14. A dadogás önterápiája Hivatkozások

Előszó A dadogás rejtélye az emberiség történetét tekintve igen régi probléma és e különös 4

jelenség megértése hosszú idő óta foglalkoztatja a kutatókat is. DÉMOSZTHENÉSZről, a kiváló szónokról is sokan tudják, hogy mestere volt a szónak, de beszédének értelmét zavarta, hogy lélegzete ki-kihagyott. Mi is a dadogás? Nagyon nehéz meghatározni mi is a dadogás valójában. Minden meghatározás hordoz ellentmondásokat és egyik sem fedi teljesen a valóságot. A hétköznapi életben ugyanis nincs két egyforma dadogás és nincs két egyforma dadogó sem. A logopédusok a dadogást beszédhibának vagy kommunikációs zavarnak fogják fel, amely a beszédfejlődés nehézségeire vezethető vissza. Az orvosok az idegrendszer hibás működésében keresik a bajok okát, amelyek a beszéd- és a légzőizmok akadozását eredményezik. A pszichológusok a lelki problémák egyik lehetséges kifejeződésének gondolják a dadogást. Könyvünk összegezni törekszik a dadogással kapcsolatos elképzeléseket, és egy lehetséges választ keres arra a kérdésre, mi is a dadogás. Külföldön – főleg az Amerikai Egyesült Államokban – a dadogás szakirodalma igen nagy: magába foglalja a szakkönyveket, az ismeretterjesztő és a szülőknek szóló kiadványokat is. Magyarországon hazai szerzőtől, a szakmai könyveken, főiskolai jegyzeteken, tudományos kutatásokról beszámoló tanulmányokon kívül alig találunk a témával

foglalkozó

irodalmat.

A

dadogóknak,

szüleiknek

és

egyéb

érdeklődő

szakembereknek, orvosoknak, védőnőknek, pszichológusoknak, pedagógusoknak, akik nap mint nap találkozhatnak ezzel a problémával, hasznos lehet egy olyan munka, amelyből alapos tájékoztatást kaphatnának. Könyvünk választ keres azokra a kérdésekre, amelyek leginkább foglalkoztatják a dadogással élőket, közvetlen és tágabb környezetüket, a leendő és a már gyakorló szakembereket is. A dadogás kezelésére a világon számtalan módszert dolgoztak ki és alkalmaznak – változó sikerrel. Könyvünk közérthetően foglalja össze a dadogás megelőzéséről, kezeléséről, korai felismeréséről és a kisgyermekek, serdülők, felnőttek terápiájáról szóló ismereteket. Hasznos tanácsokat nyújt a szülőknek, pedagógusoknak, hogyan foglalkozzanak dadogó gyermekükkel.

Bevezetés

5

WILLIAM H. PERKINS

úgy ír a dadogásról, mint a tudomány által még meg nem oldott

problémáról. Ez a könyv természetesen szintén nem oldja meg a dadogás rejtélyét, de megpróbálja annak sokszínű jelenségét bemutatni. Az első fejezetben a dadogás különféle meghatározásait és tüneteit ismertetjük. Gyermekek példáin keresztül mutatjuk be, hogy milyen helyzetekben javul vagy romlik a dadogók beszéde, és mi lehet ennek az oka. A második fejezet a következő kérdésekre keresi a választ: Mi hozza létre a dadogást? Mi áll a beszédnehézségek hátterében? Hogyan kerülhet a dadogó “ördögi körbe” dadogása miatt? Függ-e a személytől, hogy dadogó lesz, vagy akárkiből lehet dadogó? A dadogás elméletei számos izgalmas kérdésre keresik a választ. A magyarázatok nagy száma azt mutatja, hogy többféle útja is lehet a dadogás kialakulásának. A harmadik fejezet a dadogás statisztikáiról és azok hátteréről szolgáltat izgalmas információkat. Vajon az emberiség történetét tekintve mindig is voltak-e dadogók, vagy ez csak a modern ember betegsége? Miért él arányaiban több dadogó a nagyvárosokban? Vajon a természeti népeknél, az afrikai őserdőkben is élnek-e dadogók? Melyik életkorban jelenik meg leggyakrabban, és miért? Miért veszélyeztetettebbek a fiúk, mint a lányok? A dadogók viselkedésének egyik jellegzetessége a szorongás. Vajon a szorongás okozza-e a dadogást, vagy a dadogás váltja ki a szorongást? A negyedik fejezet első részében többek között erre kaphatunk választ. Ma már a dadogást nem beszédhibának, hanem tágabban értelemben vett kommunikációs zavarnak tekintik. Mit jelent az, hogy a dadogás “kommunikációs hiányállapot”? Miért használnak kevesebb gesztust, és miért szegényesebb a dadogók mimikája? Mit jelent egy hétköznapi beszédhelyzet a dadogónak, és mit beszédpartnerének? A negyedik fejezet második része a dadogás és a nem beszédes kommunikáció, a mimika és a gesztusok kapcsolatát tárja elénk. A dadogás nem csak a kommunikációt, hanem az egész viselkedést, a megjelenést és a mozgást is befolyásolja. Hogy miként? Erről szól a fejezet harmadik része. Szó lesz a fejezet utolsó részében arról is, hogy milyen jellegzetességei lehetnek a dadogó gyermekek rajzainak, és ezt miért használhatjuk fel a kezelés során. A dadogók talán egyetlen jellegzetességét sem vizsgálták olyan kitartóan, meg-megújuló erővel és annyi módszerrel, mint hogy két testfelük közül melyiknek van vezető szerepe. A XX. század elején az átszoktatás problémájára, később a kezesség és az agyféltekei dominancia vizsgálatára, napjainkra pedig az agyféltekék megosztott működése és a nyelvi funkciók összefüggésére irányultak a kutatások. A következő fejezet a dadogás és az

6

átszoktatás, a kezesség és az agyfélteke-dominancia kapcsolatát vizsgálja. A hadarás olyan felgyorsult beszéd, amelynek következtében torzul a hangok, szavak kiejtése és a beszéd gyakran érthetetlenné válik. A hadarás azonban nem egyszerűen gyors beszéd, mert a gyorsan beszélő embernek, például a sportriporternek minden szavát lehet érteni, míg a hadarónak nem. A hadarás az egész személyiséget, sőt az egyén minden megnyilvánulását befolyásolja. Vajon milyenek a hadarók, hogyan viselkednek, és milyen jellegzetességei vannak beszédüknek? Mi a különbség és mi a hasonlóság hadarás és dadogás között? Ezekre a kérdésekre kapunk választ a hatodik fejezet elolvasása során. A szakembereket régóta foglalkoztatja az a kérdés is, hogy vajon milyenek a dadogók, létezik-e úgynevezett dadogó személyiség. A hetedik fejezet sok érdekes vizsgálattal bemutatja a dadogók jellegzetes tulajdonságait, megpróbálva természetesen elkerülni a sztereotipizálás veszélyét. Jellegzetesnek tekinthető a dadogók családi háttere is. A nyolcadik fejezet ismerteti a jellegzetes szülői karaktereket, magatartásmódokat és családi konstellációkat (helyzeteket). Van-e összefüggés a családi konstelláció, a testvérek száma, a családban betöltött pozíció és a dadogás között ? Mi lehet az oka, hogy ha a családban több gyermek van, mégsem jelentkezik a dadogás mindegyiknél? Miért mondhatjuk, és mit jelent, hogy a családnak tünetfenntartó szerepe van? A kilencedik fejezet a beszédfejlődés oldaláról közelíti meg a dadogást. Sok gyermek beszédfejlődésében a nem folyamatos beszéd akkor jelenik meg, amikor a gyermek mondatokban kezd beszélni, ez azonban később magától elmúlik. A dadogó gyerekeknél viszont megmarad és még tovább súlyosbodik. Ebben a fejezetben azt fogjuk áttekinteni, hogy milyen tényezők és hogyan járulnak hozzá a dadogás kialakulásához. A serdülőkori dadogás sokféle nehézséget okozhat. A nehézségek egyrészt magából a dadogásból, másrészt a serdülőkorból fakadnak. Ez a korszak a nagy változások, az érzelmi viharok és az önállósodás kezdetének időszaka. A dadogás azonban megnehezíti mind az érzelmek kifejezését, mind pedig az önállósulást, és megakadályozhatja a nagy változások kialakulását. A tizedik fejezet a serdülő dadogók és szüleik nehézségeit próbálja feltárni, értékes ötleteket nyújtva a nehézségek megoldásához. A következő két fejezet – a teljesség igénye nélkül – megkísérli összefoglalni a dadogás kezelésére kidolgozott módszerek főbb irányzatait, kiemelve egy-egy érdekes példát, mint például a “másként dadogni módszert” vagy a hazai csoportmódszert, a “rituális terápiát”. El lehet-e különíteni egymástól a korai dadogást és a természetes nem folyamatos beszédet? Mi okozhatja, hogy a gyermek dadog? Melyek azok a tényezők, amelyek 7

súlyosbítják a dadogást? Mivel tudnak a szülők segíteni a dadogó gyermeken? Kiválthat-e az iskolába kerülés dadogást? Ugyanúgy bánjunk-e a dadogó gyermekkel, mint a többiekkel? Vitatkozhatnak vagy veszekedhetnek-e a szülők a dadogó gyermek füle hallatára? Miért nem jó, ha a szülő próbálja kezelni gyermeke dadogását? A tizenharmadik fejezet kérdés-felelet formájában próbál válaszolni a dadogó környezetében leggyakrabban felmerülő kérdésekre, és konkrét tanácsokkal szeretne segítséget nyújtani dadogó gyermek szüleinek, tanítóinak és óvónőinek is. Az önterápiát azoknak a felnőtt dadogóknak dolgozták ki, akiknek egyik klinikai módszer sem volt megfelelő vagy eredményes. A dadogás önterápiája Amerikában kézikönyv formájában hozzáférhető, és a leírt gyakorlatok önállóan elvégezhetők. A kézikönyv szerzői szerint a dadogónak nem kell feltétlenül külső segítség, mivel a terápia egyébként is “csináld magad módszer”, és a dadogó a leginkább felelős a benne lezajlott változásokért. A dadogás önterápiáját a tizennegyedik fejezet mutatja be.

1. Fejezet

Mi a dadogás? A dadogás meghatározása. Nagyon nehéz meghatározni, mi a dadogás valójában. Minden meghatározás hordoz

8

ellentmondásokat, és egyik sem fedi teljesen a valóságot. A hétköznapi életben ugyanis nincs két egyforma dadogás, és nincs két egyforma dadogó sem. A dadogás különböző tünetekben jelentkezik. A tünetek megjelenését, erősödését és gyengülését, a beszédhelyzetek, az időjárás változásai vagy az óvodai és iskolai szünetek is befolyásolják. Ebben a fejezetben a dadogás különféle meghatározásait és tüneteit ismertetem. Esetek segítségével mutatom be, hogy milyen helyzetekben javul vagy romlik a dadogók beszéde, és mi lehet ezeknek az oka. DÉMOSZTHENÉSZről,

a kiváló ókori szónokról sokan tudják, hogy mestere volt a

szónak, de lélegzete ki-kihagyott. Az írások szerint MÓZES-nek is "nehezen forgott a nyelve". Mindketten dadogtak. ISAAC NEWTON, természettudós, MOLIÉRE drámaíró, MARC CHAGALL, festőművész, MARILYN MONROE, filmszínésznő, BRUCE WILLIS, filmszínész, WINSTON CHURCHILL, WALTON,

brit miniszterelnök, CARLY SIMON, énekesnő, SCATMAN JOE, énekes, BILL

sportkommentátor, ROBERT MERRILL, operaénekes, JAMES EARL JONES,

televíziósztár, IV. GYÖRGY, brit uralkodó, JOHN UPDIKE, író, ŐZE LAJOS, színész, SOMOGYI TÓTH SÁNDOR,

író és mások mind-mind olyan híres emberek, akik dadogók.

A dadogás története A dadogásról szóló első írásos feljegyzések nagyon régiek. HIPPOKRATESZ (Kr.e. 460377), ARISZTOTELESZ (Kr.e. 384–322), GALENUS, (131-201) már az ókorban leírták a dadogás kínzó állapotát. A középkorban AVICENNA (980-1037) perzsaarab orvos a gyógyítás dogmájánakkánonjában részletesen ír a dadogásról és gyógyításáról. A későbbi évszázadokban jelentős orvosok tettek említést munkáikban a dadogásról. HIERONIMUS MERCURIALIS

(1530-1616) De morbis puerorum c. művében más

beszédzavarok mellett tüzetesen írta le a dadogás kezelését és megelőzését. JOHANN KONRAD AMMAN,

svájci orvos, aki a XVII. század végén élt, írásaiban a

dadogásról is közölt adatokat. Behatóbban írta le a dadogást BOISSIER DE SAVAGES (1706-1767), a montpellier-i egyetem orvos professzora könyvében a Nosologia methodica-ban (1763). Könyve azért figyelemre méltó, mert azt kereste, hogyan lehetne a beszédzavarokról szóló tant rendszerbe foglalni. KEMPELEN FARKAS

(1734-1804) német nyelven megjelent munkája Mechanismus der

menschlichen Sprache (Az emberi beszéd mechanizmusa) c. nagyhírű könyvében (1791) a 9

kiejtéstanítás különböző elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik. A szerző figyelmeztett a szabályos beszédlégzésre, és megemlítette annak dadogás közbeni rendellenességét. A Franciaországban megjelent értekezések a dadogásról többek között: ITARD Mémoire sur le bégaiement (1817), RULLIER Dictionnaire de médicine. Bégaiement (1821), - VOISIN Troubles de la parole (1876). Angliában az orvos JOHN MASON GOOD tankönyvében egy részletes fejezetet szentelt a beszédzavaroknak. A svájci RUDOLF SCHULTESS (1830) görcsillapító szereket ad a dadogóknak. A hírneves berlini sebész, DIFFENBACH (1841) és követői, a francia VELPEAU és PHILIPPS, az angol YERSLAY

és BRAID úgy próbálták gyógyítani a dadogást, hogy a dadogók nyelvéből kis ék

alakú darabot vágtak ki vagy kivették a manduláikat. A beszéd zavarainak első modern monográfiáját ADOLF KUSSMAUL, a belgyógyszat professzora 1877-ben Strassburgban adta ki. A monográfia, valamely szűkebb tárgyra vonatkozó kérdést kimerítően tárgyaló tudományos mű, amely tartalmazza írójának e témáról vallott nézeteit is. KUSSMAUL monográfiája nagyon haladó, és a benne foglalt nézetek és definiciók sokoldalúak és még ma is érvényesek. A dadogás első tudományos definícióját ő állította fel, és azt “spasztikus koordináció neurózisaként” jellemezte. A spasztikus szó a dadogás görcsösségére, a neurózis szó pedig a testi és lelki műkődés zavarára utal. Érdekes a szerző azon észrevétele, hogy bizonyos agyi területeket erősen izgató folyamatok is létrehozhatják a dadogást. Kevéssé ismert, hogy JOHANNES MÜLLER (1801-1858) Az ember pszichológiájának tankönyve c. művében egy fejezetet a megzavart beszédről is közölt, amelyben röviden a pöszeséget és a dadogást is leírja. Átveszi R. SCHULTESStől a dadogás létrejöttéről vallott mechanizmus elméletét, és így ír: “A dadogás lényege nyilvánvalóan a gégefő kóros együttmozgásaiban van, összefüggésben a szájmozgással és az artikulációval.” Az orosz orvosi irodalomban 1838-ban CHRISTOFOR LAGUZEN közölt egy írást a dadogásról. Tapasztalatai szerint a dadogásnál a beszédszervek nem mutatnak szervi elváltozását. A szerzőnek az a véleménye, hogy a dadogás érzelmi alapon keletkezik. I. A. SIKORSKI

(Kijev) az 1889-es évben adott ki egy monográfiát a dadogásról,

amelyben mint gyermekbetegséget határozza meg, s amely főként a második és negyedik életév között, a beszédfejlődés időszakában alakul ki. A szakember annak szükségességét hangsúlyozza, hogy a dadogást gyermekkorban kell kezelni. A pszichikus kezelésnek nagyobb jelentőséget tulajdonít. Tíz évvel SIKORSKI könyvének megjelenését követően V. F. CHMELEVSKI közölt egy 10

munkát a dadogás alapelveiről és kezeléséről. Ebben a dadogás gyermekkori kialakulását hangsúlyozza, és az a véleménye, hogy nem az ijedtség a dadogás egyedüli oka. 1909-ben jelenik meg egy részletes munka a dadogásról a pszichiáter G. D. NETKATSCHEWtől,

amelyben a dadogást “pszichoneurózisnak” definiálta.

A dadogás okaival és kezelésének problémájával nem csak orvosok foglalkoztak, hanem pedagógusok is, különösen siketnémákat oktató tanárok. Közülük sokan leírták a dadogás megszüntetésére használt sajátos módszereiket, így például B. OTTO (1832), HOFFMANN (1840), HUME

(1841), BEESEL (1843).

Egyik gyakran idézett munka a dadogásról A. C. HASSEtól (1848), egy berlini siketnémákat oktató tanártól származik. A szerző később ennek a munkának az alapján lett az orvostudomány doktora. Sok, a dadogásról Németországban és más európai országban megjelent írás tartalmazott sajátos új módszereket a kezelésben, de ezek többsége nem hozott igazi eredményeket. Valódi haladást a dadogás kezelésében ALBERT GUTZMANNnak (1837–1910), a berlini Városi Siketnéma Intézet igazgatójának munkái hoztak, aki KUSSMAUL szemléletének alapján dolgozta ki a dadogás “fiziológiailag megalapozott” kezelési módszerét, és amely A dadogás és gyökeres megszüntetése című művében 1879-ben jelent meg. Fia, HERMANN GUTZMANN (1865–1922) az orvostudománynak szentelte magát, és tanulmányait A dadogásról szóló disszertációjával fejezte be (1887). Életműve révén, amely több mint 300 tudományos publikációt foglal magában, HERMANN GUTZMANN a modern hang- és beszédgyógyászat megalapítója lett. A magyar logopédiára és a dadogás kezelésére is a legnagyobb hatást a két Gutzmann munkássága gyakorolja. ROBOZ JÓZSEF

(1863-1908) Gutzmann és más szerzők munkái alapján könyvet ír A

dadogás gyógyítása címmel a századfordulón. Roboz kiemeli a dadogás okaként jelentkező kényszergondolattá vált beszédfélelmet, a helytelen légzést és hangadást. Ő volt a dadogók és hebegők gyógytanfolyamának megalapítója és vezetője. Utóda SARBÓ ARTUR (1867-1942) ideggyógyász egyetemi magántanár lesz. SARBÓ munkássága olyan magas szintűvé teszi a magyar logopédiát és benne a dadogás kezelését, hogy H. GUTZMANN is követendő példának tekinti az akkori hazai ellátást. A munkát tovább folytatja SARBÓ egyik tanítványa, SULYOMI-SCHULMANN ADOLF 11

(1935), aki a dadogás kezelésének céljaként az “összegyéniség átképzését, a megfelelő környezet kialakítását és a figyelemnek a beszédhibáról való elterelését” határozza meg.

Mit is jelent a dadogás? Hétköznapi értelemben arra mondjuk, hogy dadog, aki elakad beszéd közben, és emiatt nehezen tudja magát kifejezni. Talán mindannyiunkkal megesett már, hogy izgatottságunkban nem találtuk a megfelelő kifejezést, és dadogtunk. A látszólagos hasonlóság ellenére a “hétköznapi” dadogás mégis nagyon különbözik a “valódi” dadogástól. Ennek ellenére nagyon nehéz a dolgunk, ha megpróbáljuk meghatározni, mi is a “valódi” dadogás. A meghatározás nehézségei magából a dadogás jelenségének összetettségéből adódnak. Hagyományosan a dadogás “a beszéd összerendezettségének zavara, amely a ritmus és az ütem felbomlásában és a beszéd görcsös szaggatottságában jelentkezik.” (1). Ez a definíció a dadogást “jelenségszinten” próbálja megragadni, azaz azt írja le, amit a másik észlel, amikor a dadogót beszélni hallja. Nyilvánvaló, hogy nem ennyire egyszerű jelenség a dadogás. Ebből a meghatározásból például nem derül ki, mi okozza a beszédbeli nehézségeket, és mit él át a dadogó, amikor dadog. Ha ezekre a kérdésekre is választ akarunk kapni, akkor látjuk csak igazán, hogy nem is olyan egyszerű a dadogás definiálása. A dadogás meghatározásait ezért két csoportra oszthatjuk. Az egyik csoportba azok a tartoznak, amelyek a dadogásból csak azt írják le, ami a kívülálló számára észlelhető, de nem foglalkoznak azzal, hogy mi okozza a dadogást. Ezek az úgynevezett “tüneti” definíciók. Vannak olyan meghatározások, amelyek megpróbálnak a dadogás létrejöttére magyarázatot találni, ezért inkább a dadogás hátterében lévő, kialakulásában szerepet játszó tényezőkre koncentrálnak, ezek az úgynevezett “oki” definíciók. Az oki tényezőket kiemelő magyarázat szerint a dadogás alkatilag meghatározott, pszichésen kiváltott beszédgátlás, amely a személyiségre is hatással van. (2) Az előzőekben említett tüneti definícióból mégis érdemes egy szót kiemelni: ez a szó a görcs. Sokak szerint a dadogás jelenségének lényege maga az izomgörcs, amely a beszédfolyamat felbomlásának hátterében áll. A görcs keletkezhet a légzőizmokban, a hangszalagokat mozgató gégeizmokban és a száj izmaiban, de akár egyszerre mindhárom területen és a beszédfolyamat minden fázisában. (3) A görcsnek több fajtája lehetséges: klónusos görcsnél a dadogó egy hangot, szótagot vagy szót ismétel, gyakran a szavak elején. Tónusos görcs lép fel, ha a dadogó nem vagy csak nehezen tudja elkezdeni a beszédet, esetleg

12

görcsösen elnyújtja a kezdő hangot. A valóságban ez a két görcstípus általában együtt, egymást váltva jelentkezik, a dadogó nehezen tudja elkezdeni a beszédet, és ha ez sikerült, akkor beszéd közben is ismétlésekre kényszerül. A könyv borítóján látható képet egy tizenkét éves dadogó fiú készítette, amikor arra kértem, fesse le dadogását. A dadogás különböző színekből áll. Az első a narancssárga: “Szünet van, nyugodt vagyok, nem dadogok.” A második a piros, ez a szín mindig erős érzelmi töltést hordoz: “Becsengetnek, és a tanár bácsi felszólít felelni, és én félek, hogy dadogni fogok.” A kék csíkok: “Ez a kék csík a görcs.” A görcsöt, a dadogást, a dadogástól való félelem váltja ki. Az első görcs megjelenését követi a második, a harmadik és így tovább. A kisfiú megpróbál túljutni a megakadáson, de nem sikerül. Egy hasonlattal élve olyan ez, mintha valaki örvénybe kerülne, és minél inkább kapálódzik, annál inkább az örvény, jelen esetben a görcs foglya marad. Ilyenkor a fiú teljesen leblokkol. Ezt a pillanatot az utolsó kék vonal jelenti meg. “Mit érzel ilyenkor?” kérdezem a fiút. “Szégyent és teljes megsemmisülést.” A végén a dadogás eltűnik, elpárolog, mintha ott sem lett volna, ezt fejezi ki a fehér szín. Képzeletben összeköthetnénk a kép elejét és végét, ekkor egy kört kaphatnánk, ez kör jeleníthetné meg a dadogás ördögi körét. Az ördögi körből nincs menekvés, a dadogás eltűnt, de nem örökre, egy hasonló helyzetben mindez előről kezdődik.

Az orvosok, ha egy betegről meg akarják állapítani, hogy milyen betegségben szenved, műszerek segítségével megvizsgálják. Megmérik, mekkora a vérnyomása, milyen magas a vércukorszintje stb. A mérési eredményből meg tudják állapítani, hogy valakinek magas-e a vérnyomása vagy cukorbeteg-e. Vajon mérhető-e a dadogás? Van-e olyan mérőeszköz, amellyel a dadogást meg lehet mérni, és ha van, akkor mi az a mérték, amelynek alapján el lehet dönteni valakinek a beszédéről, hogy az dadogás-e vagy sem? A dadogással foglalkozó kutatóknak még ma is egyik igen nagy gondja, hogy nem tudják tudományos módszerekkel egyértelműen meghatározni és elkülöníteni a dadogást a normál beszédtől. A mindennapi gyakorlatban a dadogás megítélése egyáltalán nem okoz gondot. A dadogó egyértelműen tudja, hogy ő bizony dadog. Ha esetleg mégsem tudná, környezete biztosan figyelmeztetni fogja erre. A probléma a kialakulóban lévő dadogással van, mivel ez általában kora gyermekkorban jelentkezik, és megítélése a szülők fülére van bízva. A szülők vagy meghallják, vagy nem hallják meg a gyermek dadogását. Ha meghallják, akkor is tele vannak bizonytalansággal: ez valóban dadogás-e. Egy drámai esettel szemléltetném, milyen nehéz dolog megítélni, hogy az illető dadog-e vagy sem. Minden terápia elején videófelvevővel rögzítjük a gyerekek beszédét, hogy a terápia befejezése után lemérhessük a változásokat. Egy ilyen alkalommal az egyik kisfiút egyáltalán nem tudtuk szóra bírni. A videofelvételt otthon visszanézve döbbentem rá, hogy a kisfiú meg szeretett volna szólalni, de állandóan

13

jelentkező görcsei ezt nem engedték meg. Figyelmesebben végignézve a felvételt észre lehetett venni, hogy a fiú többször olyan hangot adott ki, mintha csettintene. A görcs jelentkezésekor nyelve szájpadlásához tapadt, és ez adta a jellegzetes hangot. Elgondolkodtató, mi történik az ilyen gyermekkel, például ha az iskolában felszólítják felelni.

A kutatók a dadogás meghatározásakor különböző tényezőket vettek figyelembe és próbáltak meg lemérni: a beszéd sebességét, frekvenciáját, a görcsök hosszúságát és gyakoriságát. (4) Minden szakember, aki a dadogás meghatározásával foglalkozott, közelebb jutott a dadogás jelenségének megragadásához, de egyiküknek sem sikerült ez teljességgel. Nemcsak a dadogást, azaz a dadogó beszédet nehéz körülhatárolni, hanem annak a személynek a jellegzetességeit, személyiségét is, aki dadog. Egy kiváló magyar szakember, VÉKÁSSY LÁSZLÓ

szerint nincs is dadogás, csak dadogások, azaz ahány dadogó, annyiféle

dadogás létezik. Ez a megállapítás, nem csak a beszéd sajátosságaira, de a személyiségre, a dadogást kiváltó tényezőkre is vonatkozik.(5) A dadogás tünetei A dadogás különböző beszédjellegzetességekben, tünetekben jelentkezik, ezenkívül a dadogással együtt más járulékos tünetek, például magatartási sajátosságok is megjelenhetnek. Melyek a dadogás beszédben megjelenő tünetei? Légzés. A rendellenes légzés gyakran kapcsolódik össze a dadogás jelenségével. Sokan gondolják, hogy a dadogás oka maga a helytelen légzéstechnika. Így érthetően nagyon sok kutatás foglalkozott és foglalkozik a dadogók légzésének sajátosságaival. A vizsgálatok eredményei szerint a dadogók légzése leginkább a dadogás alatt mutat eltéréseket. A szakemberek szerint ennek a nem megfelelően koordinált hasi és mellkasi légzés az oka, a bevagy a kilégzés elnyújtottsága, a kilégzés félbeszakítása belégzéssel, valamint a nem megfelelő levegőmennyiség felhasználása a beszédhez. A kutatók azonban arra a kérdésre nem tudtak egyértelműen válaszolni, vajon ezek a jelenségek okai vagy velejárói a dadogásnak. (6) Hangképzés. A légzéshez hasonlóan sokan a gége működését tették felelőssé a dadogás létrejöttében. A kutatók a gégeizmok aktivitását vizsgálva fokozottabb izomműködést regisztráltak. Továbbá azt is megfigyelték, hogy ellentétes izommozgások egyszerre jelennek

14

meg a dadogás alatt. Természetesen egyértelmű, hogy a gége is szerepet játszik a beszéd kialakításában, így nem meglepő, hogy dadogás közben működése megváltozik. Artikuláció. Az artikulációs folyamat sérülését a hangképző és az állkapocsizmok mozgásának rossz összehangolása, az izmokban megjelenő remegés, valamint – a gégeizmokhoz hasonlóan – az artikulációban részt vevő izmok megnövekvő aktivitása okozhatja. Az artikulációs hibák nem annyira az egyes hangok formálásában, hanem inkább a hangok egymáshoz kapcsolásánál jelentkeznek. Járulékos tünetek. A dadogással mint beszédbeli tünettel együtt több, ún. másodlagos tünet is megjelenik. A másodlagos tünetek száma igen nagy és felbukkanásuk, az egyes egyénekben, nagy variációt mutat. Ilyen lehet például a dadogó minden olyan látható vagy hallható reakciója, amely a dadogást kíséri: önkéntelen mozdulatok, céltalan szemmozgások, izomremegés, tenyérizzadás, elpirulás stb. Mozgásos tünetek. A dadogók beszédét gyakran kísérik apróbb, kevésbé feltűnő és nagyobb, bizarrabb mozgások is. A leggyakoribbak a szembecsukás, a homlok ráncolása, az ajak különböző mozgásai. A mozgások kiterjedhetnek a kézre, a lábra és az egész testre is. A dadogók beszédét akaratlanul kísérő mozgásokat együttmozgásoknak nevezzük, elkülönítve azoktól a mozgásoktól, amelyek akaratlagosak. Az akaratlagos mozgásokat a dadogó tudatosan alkalmazza azért, mert úgy gondolja, segítségükkel könnyebben tud átjutni a görcsön. Ilyen a kar lendítése, a lábbal való toppantás stb. A tudatos mozgásokat együttcselekvéseknek nevezzük. Ilyenkor gyakran nem a mozgás segít, hanem a hit abban, hogy így könnyebb lesz beszélni. Régebben a beszédterápia része volt a “vezénylés” megtanítása, vagyis a beszéd karmozgással történő kísérése. A beszéd (kar-) mozgással való összekötése gyakran lendületet adott a beszéd indításához, ugyanakkor nyilvános helyen fokozta a feltűnést. Gondoljunk bele, ha valaki előttünk a boltban karlengetéssel kísérve és szótagolva kérne, mondjuk, tíz deka párizsit, milyen hatással lenne a mögötte sorban álló emberekre. Töltelékszavak. A dadogó elsősorban azért alkalmaz gyakran töltelékszavakat, hogy időt nyerjen a görcs lefutásához, másodsorban, hogy azokkal a normál dadogás látszatát keltse a hallgatóban. Tipikus töltelékszavak: na, szóval, mondjuk, hááát, ééés, izé, tudod stb. Pszichológiai jelenségek Beszédfélelem (logofóbia). A dadogás olyan kellemetlen élményekhez juttathatja a dadogót, amelyek félelmet alakítanak ki benne, és arra késztetik, hogy kerülje a 15

beszédhelyzeteket. A dadogás, természetéből adódóan, legtöbbször váratlanul tör rá az egyénre. A dadogó – természetes védekezésként – a dadogás megjelenését megpróbálja kötni valamihez: az időjáráshoz, a helyhez, a beszélgető partnerhez, olykor a szavak kezdő hangjaihoz. Nem szívesen megy bevásárolni, nem szeret idegeneket megszólítani stb. A félelem olyan erős lehet, hogy szinte lebénul, és emiatt elveszíti kontaktusát beszélgető partnerével. Egy érdekes kísérletben, amikor dadogókat arra kértek, hogy beszéd közben tenyerükben nyomjanak össze és engedjenek ki egy gumilabdát, azt figyelték meg, hogy a görcs alatt ez az ütemes mozdulatsor lelassult vagy megállt.(7) EMIL FRÖSCHELS beszámolója szerint a görcs olyan hatással van a dadogóra, hogy megjelenésekor nem vesz észre vizuális és auditív ingereket, mint például az asztalon való kopogás és az integetés. A nehéz hangok jelensége is a beszédfélelemből ered. A legtöbb dadogónak vannak, olyan hangjai, amelyeknél, ha azok szó elején állnak, úgy érzi, meg fog akadni. Az, hogy melyek ezek a hangok, egyénenként változik. Kutatók kimutatták, hogy nincs összefüggés a hang kiejtésének valódi nehézsége és a dadogó számára való nehézsége között. A dadogó azonban kerülni fogja az általa nehéznek ítélt hangokkal kezdődő szavakat. Legtöbbször szinonimákat, hasonló jelentésű szavakat keres, vagy átalakítja a mondatot. Olvasásnál azonban ezt nem teheti meg, ezért ezek a gyerekek jobban beszélnek, mint (hangosan) olvasnak. A nehéz hangok még jellegzetes viselkedésre is késztethetik a dadogót. Boltban például rámutat arra az árura, amit szeretne: – Abból, legyen szíves, tíz dekát! – mondja. (8) Terápiás órán történt, éppen a telefonbeszélgetést gyakoroltuk: kis páciensemnek azt a feladatot adtam, hogy hívja fel és kérdezze meg a MÁV-információt, mikor megy holnap vonat Pécsre. A feladat heves tiltakozást váltott ki: – Ne, csak ne Pécsre ..., hanem valami másik városba, tudod, nekem nehéz a p-t kimondani. – De hát nekem ott lesz dolgom, és oda akarok utazni – válaszoltam. Nagy nehezen sikerült rávennem a hívásra. Remeget a hangja az első szavaknál, de később megnyugodott, és folyamatosan beszélt a telefonba. A beszélgetés befejezése után izgatottan kértem, hogy mesélje el, mi történt. – Tudod, az elején nagyon izgultam, mit fog majd ott az a valaki szólni a vonal túlsó felén, hogyha meghallja, hogy dadogok... de a néni, aki felvette a telefont, olyan nyugodtan válaszolt, hogy én is egészen megnyugodtam – mondta. A kisfiú még telefonon keresztül is megérezte, hogy elfogadják, nem sürgetik. Ez jelentősen csökkentette beszédfélelmét, egyben növelte beszédteljesítményét.

A legtöbb dadogó beszédfélelme kötődhet valamelyik izom feszüléséhez is. Ha megkérdezzük a dadogókat, hogy hol érzik ezt a feszülést vagy görcsöt, általában az artikulációs izmokat, a száj, a nyelv izmait említik. Előfordulhat az is, hogy feszülést éreznek a torkukban vagy a mellkasukon, ritkábban a karjukon és a lábukon is. Idősebb dadogókat – 16

szubjektív beszámolóik szerint – beszédfélelmük érdekes képességgel ruházza fel. Sok ilyen helyzetet átélve képessé válnak arra, hogy dadogásukat előre megérezzék. Ez az előrejelzés gyakran segít a görcsök leküzdésében, mint azt majd látjuk a dadogás terápiáit bemutató fejezetben. A görcsöt követően a dadogók általában frusztrációt, szégyent és az újabb dadogástól való félelmet élnek át. Érdekes, hogy – azokban a kísérletekben, amelyek dadogók félelmeit hasonlították össze dadogás előtt és után – a felnőttek nagyobb megkönnyebbülést éreztek a dadogás lezajlása után, mint a gyermekek. (9)

A dadogás változékonysága. A tünetek erősödése és súlyosbodása A dadogás tüneteinek megjelenése rendkívül változatosságot mutat, ami nemcsak a dadogó környezetét, de néha magát a dadogót is meglepetéssel tölti el. A dadogó gyakran köti a dadogás javulását vagy romlását valamilyen helyzethez, még az időjáráshoz is, azt gondolván, hogy akaratával vagy figyelmének irányításával befolyásolni tudja azt. A valóságban azonban más a helyzet. A dadogás függhet a dadogó lelki és fizikai állapotától, de tüneteit akaratlagosan alapvetően nem tudja befolyásolni, sőt a fokozott figyelem, növeli szorongását és még jobban felerősíti dadogását. A dadogás tünetei bizonyos helyzetekben csökkennek, más helyzetekben pedig súlyosbodnak. Csökkenhet a dadogás – sőt egyáltalán nem fordulnak elő görcsök – énekléskor. Az ének megadott szövege, ritmusa, üteme, dallama segíti elő a beszéd folyamatosságát. A dadogó nem a szövegre, a kiejtésre, hanem a dallamra figyel. Nem elhanyagolható az éneklést kísérő hasi légzés szerepe sem, mivel ez a légzéstechnika leveszi a terhet a görcsöknél megfeszülő mellkasi izmokról. Versmondáskor elsősorban a megadott ritmusos szöveg könnyíti a beszédet. Dadogók meglepődve tapasztalják, hogy suttogás közben egyáltalán nem akadnak el a beszédben. A suttogó beszédben a dadogó egyáltalán nem erőlködik, lágyabban beszél, és a suttogó beszédnek megfelelő hangszalagállás nem ad esélyt a görcsöknek. Többnyire lelki okai vannak, hogy a dadogó más hangfekvésű beszédben, mély vagy magas hangon, nem dadog. Hasonló okokból nem jelentkezik dadogás, amikor a dadogó szerepet alakít, valakit utánozva beszél. Ilyenkor ugyanis nem a saját hangján szólal meg, nem saját magát adja, hanem valaki másnak a bőrébe bújik. Legendás történetek keringenek olyan nagy színészekről, akik a hétköznapi életben dadogtak, de a színpadon egyetlenegyszer sem akadtak meg. Gyermekeknél a bábozás nyújt hasonló élményeket. A bábozás pozitív hatásait a terápiában is felhasználják. A báb szerepébe bújva a gyermek beszéde éppen úgy 17

folyamatossá válik, mint más szerepjátékokban. A bábjáték továbbá az indulatok lereagálásának lehetőségét is nyújtja. A bábszereplők mint apa- és anyafigurák lehetőséget teremtenek a gyermek számára, hogy érzelmeit beléjük vetítse, és így az otthoni feszültségek feloldásának lehetőségét is megteremti. Ági bábozáskor saját életéből vett történetet jelenített meg. A történetben saját magát alakította, a logopédus néni pedig Ági anyukáját. Az elképzelt eset a valóságban gyakran megesett Ágiéknál. A kislány szobájában nagy volt a rendetlenség, emiatt anyukája leszidta. A játék során Ági a szidás ellen dadogva védekezett. A terapeuta ezután azt javasolta, cseréljék meg a szerepeket. Ági alakította anyukáját, a logopédus néni pedig az ő szerepét vette át. Ami ezután következett, az még a tapasztalt terapeutát is megdöbbentette. Ági édesanyja szerepét alakítva, folyamatosan, megakadás nélkül beszélve, dühösen, izzó indulatokkal szemében szidta le a logopédus által megjelenített önmagát.

Sok dadogó beszámol arról, hogy angolul, németül vagy más idegen nyelven könnyebben beszél vagy nem is dadog. A beszéd folyamatosságát az okozza, hogy figyelmét ilyenkor leköti gondolatainak idegen nyelven történő kifejezése, és nem koncentrál annyira dadogására. Pszichológusok véleménye szerint az anyanyelvhez való “rossz viszonyban” az anyával való nem megfelelő kapcsolat jelenik meg, amely feltételezhetően a dadogás egyik kiváltó oka. Kórusban, közösen mondott szöveg esetében vagy tömegben való megszólaláskor, például sporteseményen, nem fordul elő dadogás, mert ilyen helyzetekben a többiek leveszik a dadogó válláról a megszólalás felelősségét. A kimondott szavak feletti felelősség hiányával magyarázható az, hogy a dadogó értelmetlen, halandzsa szavakat ki tud mondani. A beszédnél ráirányuló figyelem keltette feszültséget terelheti el azzal, ha vásárláskor rámutat a kívánt árura, vagy bemutatkozásnál névjegyét nyújtja. (10) A hallgató magatartása is befolyással van a dadogó beszédére. Bizonyos emberekkel, általában ismerősökkel beszélgetve nem, idegenekkel azonban dadoghat. Jobban beszél, azokkal, akik ismerik és tudják, hogy dadog, és érzi, hogy elfogadják őt. Kevesebb a gondja beszédével, ha olyanokkal beszél, akikben nem kell kedvező benyomást kelteni, vagy tudja, hogy többé nem fognak találkozni. Kisebb gyerekekkel, állatokkal, játékokkal, játék közben szorongás és félelem nélkül beszélhet. Ilyenkor nem kell tartania attól, hogy kinevetik vagy rossz néven veszik dadogását. Nehéz viszont megszólítania és beszélnie idegenekkel, illetve olyan emberekkel, akik úgynevezett tekintélyszemélyek (tanár, igazgató, főnök, rendőr stb). Pszichológusok szerint ennek az az oka, hogy a dadogó szülei szigorúak, félelemkeltők voltak, és felnőttként ezt a félelmét viszi át feletteseire.

18

Tornázás és bármilyen testmozgással kísért vagy más tevékenység – amely eltereli vagy megosztja a dadogó figyelmét – szintén hozzájárulhat tüneteinek csökkenéséhez. Erős érzelmi hatás javíthatja, de ronthatja is a dadogó beszédét. A súlyos dadogó is folyékonyan tud káromkodni, mert az indulat lendületet ad beszédének, de a hirtelen megjelenő izgalom éppen ellenkezőleg, fokozhatja dadogását, sőt teljes beszédbeli elakadáshoz vezethet. Az időjárás-változás, az időjárási frontok érkezése, fizikai vagy idegi fáradtság, túlterheltség, pillanatnyi feszültségek is negatívan befolyásolják a dadogó beszédét. Sok kutató ezt a vegetatív idegrendszer gyengeségével, az úgynevezett vegetatív labilitással magyarázza. A dadogás súlyosbodik, amikor a megválaszolandó kérdés nem elég világos, ha nem egy, hanem több cselekvést kell meghatároznia, és ha absztrakciót igénylő gondolatokat kell kifejeznie. Súlyosbítólag hat, amikor a dadogó több ember előtt beszél, és amikor különösen törekszik a tünetek leleplezésére. Az USA-ban a logopédiai kezelésnek más rendszere van, mint nálunk. A logopédiai rendelők, beszédklinikák a nagyobb egyetemeken működnek. A kezelések egy hónapos turnusokban zajlanak. Sok dadogó érkezik vidékről, egy hónapig a kezelés helyszínére költözik. A kezelések mindennap reggeltől estig, intenzív formában zajlanak. A hónap leteltével a páciensek hazatérnek, de ha nem volt eredményes a terápia, később újabb kezeléseken vesznek részt. A terápia után a páciensek időközönként kontrollvizsgálatokon vesznek részt, ahol beszámolnak terapeutájuknak állapotukról. Egy 21 éves fiú ilyen vizsgálatra érkezett. Folyamatosan szépen beszélt. Elmondta, hogy valaha súlyos dadogó volt, amikor beszélni akart, nem tudta kinyitni a száját, ha meg ki tudta nyitni, akkor nem tudta becsukni görcsei miatt. Beszéd közben keze és lába úgy mozgott, mint egy dzsesszdobosé. Különösen a telefonálás ment nehezen. Terapeutája azt javasolta, ha nem megy, akkor gyakorolni kell. Otthon, telefonálás előtt elővett egy kis tükröt, abban nézte magát, ahogy a tréningen tanulta, és tárcsázott. Keze, lába a fokozott izgalom hatására remegni kezdett, de ő meg akart gyógyulni, és addig gyakorolt így, amíg egy idő után kéz- és lábremegése csökkent, majd beszéde is szépen javult. A kontrollvizsgálaton azonban arról panaszkodott, hogy nem tud emberek előtt beszélni, mert fél, hogy dadogni fog. A terapeuta ennek ellenére megkérte őt, hogy számoljon be javulásáról az egyetemi hallgatóknak is. A nagy előadóterem zsúfolásig megtelt érdeklődő hallgatókkal. A fiú elmesélte dadogásának történetét. Szépen, folyamatosan, megakadás nélkül beszélt. A terapeuta megkérdezte, hogy van-e valamilyen problémája még a beszédével. A fiú azt válaszolta, hogy nem mer emberek előtt beszélni, mert fél, hogy dadogni fog. A terapeuta azt mondta, hogy éppen most bizonyította be ennek ellenkezőjét. A hallgatók megtapsolták a fiút. Ez a tapasztalat olyan pozitív élmény volt, amely mindig eszébe fog jutni, amikor emberek előtt kell beszélnie.

19

2. Fejezet

A dadogás elméletei Mi hozza létre a dadogást? Mi áll a beszédnehézségek hátterében? Hogyan kerülhet a dadogó ördögi körbe dadogása miatt? Függ-e a személytől, hogy dadogó lesz, vagy akárkiből lehet dadogó? A dadogás elméletei számos izgalmas kérdésre keresik a választ. A magyarázatok nagy száma azt sugallja, hogy többféle útja is lehet a dadogás kialakulásának.

20

A dadogás mint hajlam Mi történik, amikor valaki dadog? Meg lehet-e magából a jelenségből közelíteni, mi hozza létre a dadogást? A meghatározásokból már egyértelműen következik, a dadogás a beszédnek mint folyamatnak az akadozását jelenti. A “normál dadogásból” kiindulva azt gondolhatjuk, hogy a “valódi dadogásért” az akadozások miatt, bizonyos lelki vagy fizikai stressz lehet a felelős. Hiszen ha valakit hirtelen nagy megrázkódtatás ér, vagy váratlan dolog történik vele, akkor azt mondjuk, hogy elakadt a szava, vagy annyira megijedt, hogy nem jön ki hang a torkán. Fizikai fáradtság is okozhat hasonló problémákat. Hazamegy valaki a munkából, és annyira fáradtnak érzi magát, hogy nem beszél, csak leül tévét nézni. Ha beszélnie kellene, azt érzi, hogy nagyon nehezen, a szokottnál nagyobb erőfeszítések árán tudna csak megszólalni. Ezekből a mindennapi tapasztalatainkból meg lehet-e magyarázni a dadogást? A dadogással foglalkozó szakemberek is gyakran elfogadják, hogy hirtelen baleset, betegség, ijedtség vagy sokk is kiválthat dadogást. A valóságban mégis gyakoribb, hogy egy gyermek nagyon megijed egy kutyától, elesik kerékpárjával vagy tüdőgyulladást kap, és ezek után mégsem lesz dadogó, vagyis nagyon sok gyermek erős érzelmi vagy fizikai hatásra sem válik dadogóvá. Ezt az ellentmondást sokan úgy próbálják áthidalni, hogy azt mondják: vannak olyan gyermekek, akik gyengébb beszédképességgel rendelkeznek, s ez hajlamossá teszi őket a dadogásra. Először azt feltételezték, hogy ez a gyengeség a beszédet kialakító szervekben, a szájban, a nyelvben vagy a gégében van. Később arra gondoltak, hogy a “hibát” inkább az ezeket a szerveket irányító központi idegrendszer területén kell keresni: a külső erő (a stressz) a leggyengébb szemnél tépi szét a láncot. A láncszem ebben az esetben a beszéd, illetve azok a bonyolult idegi folyamatok, amelyek létrehozzák. A magyarázatok szerint egyesekben van egy hajlam, amely fogékonnyá teszi őket a dadogás iránt. BLUMEL szerint a dadogás magában a személyiségben gyökerezik, és a dadogásra fogékonyság feltehetően örökletes. A hajlamot diszfémiának nevezték el, de elismerik, hogy a fogalom jelentése további tisztázásra szorul. A hajlam azonban önmagában nem eredményez dadogást. Az a gyermek, akinek családja a dadogás szempontjából “terhelt”, vagyis beszédeltérések gyakrabban fordulnak elő, mint más családokban, de nyugodt környezetben él, nem válik dadogóvá. És fordítva is igaz: az a gyermek, aki sok lelki megrázkódtatást él át, dadogóvá válhat, bár családja nem hajlamosítja erre. Így talán érthetővé válik, hogy miért lesznek egyesekből dadogók, másokból pedig nem, annak ellenére, hogy azonos hatások érik őket. De

21

mielőtt még hátradőlnénk a fotelbe, azzal a nyugodt érzéssel, hogy lám ezt a problémát is megoldották, sajnos, szembe kell néznünk a keserű valósággal. Bármilyen szép is a diszfémiaelmélet, a dadogásra való hajlam létét nem sikerült egyértelműen bebizonyítani. A diszfémia jelentősége inkább abban van, hogy belőle nagyon sok új elgondolás alakult ki, amelyek alapjául szolgáltak a dadogás modernebb felfogásának. (1) Örökletesség. A kutatókat régóta foglalkoztatja a dadogás okai között az öröklődés szerepe. A szakemberek – gyakorlati munkájuk során – azt tapasztalják, hogy dadogó pácienseiknek több dadogó rokonuk van, mint a nem dadogóknak. Különböző felmérések szerint az esetek egy-, illetve kétharmadában található dadogó a rokonok között. Egyes vizsgálatok azt is kimutatták, hogy háromszor gyakoribb a dadogás gyakorisága az első felmenő nemzedékben, a szülők és azok testvérei között. Annak ellenére, hogy nagyon sokan elfogadják az öröklődés szerepét a dadogás okaként, igazából senkinek sem sikerült egyértelműen bizonyítani az öröklődés módját. A problémát az teszi bonyolulttá, hogy feltételezések szerint nem csak maga a dadogás, hanem a dadogásra való hajlam is öröklődhet, és megjelenésében a környezeti tényezők is szerepet, játszanak. A kutatók szerint a Mendel-szabályokon alapuló öröklődésmenettel nem lehet megmagyarázni a dadogás öröklődését. Sok szerző véleménye szerint az öröklődés azért nehéz bizonyítani, mert több nem specifikus gén hozza létre éppúgy, mint a testalkatot vagy az intelligenciát. A dadogást tehát nem egyetlen gén, hanem több gén és a környezeti hatások együttesen eredményezik. ANDREWS ÉS HARRIS

vizsgálatai azt mutatták, hogy női dadogóknak több dadogó

rokonuk van, mint a férfi dadogóknak. A szerzők meglátása szerint ez megerősíti azt az elképzelést, hogy a dadogás öröklődik. A magas nőknek is több magas rokonuk van, mint a magas férfiaknak. A férfiak általában magasabbak, mint a nők, és a 165 cm magasságú nő is sokkal gyakoribb, mint az ugyanilyen férfi. Következésképpen a magas nőnek nagyobb az esélye arra, hogy magas családból származzon. Ha azt feltételezzük, hogy a dadogást is örökletes tényezők hozzák létre, akkor ezeknek a hatásoknak erősebbeknek kell lenni dadogó lányok, mint fiúk esetében.(2) Többen kétségbe vonják a dadogás géneken alapuló öröklődését, és családon belüli halmozódását inkább a családi nevelési hatásoknak tulajdonítják. Feltételezések szerint a gyermekek utánozzák vagy megtanulják felnőtt családtagjaik dadogását. A szakemberek szerint annak, hogy a dadogó gyermekek utánozzák szüleik dadogását, ellentmond az a tény, hogy a felnőttkori dadogás más, mint a korai kialakulású. Vizsgálatok azt is bizonyítják, hogy 22

azok a dadogók, akiknek a családjában több dadogó van, általában nincsenek személyes kapcsolatban velük. Más elképzelések szerint a gyermekek nem magát a dadogó beszédet veszik át szüleiktől, hanem egész viselkedésüket, amelynek következtében kialakul a dadogás.

A

szorongó és túlféltő szülő gyermekét is szorongóvá, önállótlanná teszi, hajlamosítva ezzel a dadogásra. Ezt a tényt támasztják alá azok a vizsgálatok, amelyek a dadogók szüleit is neurotikusnak és szorongásra hajlamosnak találták. A dadogók családjának bemutatásánál látni fogjuk, hogy a dadogó gyermeket az erős, domináns anya kötheti magához, távol tartva a gyenge apát, megakadályozva fiúgyermekének az apával történő azonosulását. A fiú felnőttként maga is gyenge és függőségre fogékony, dependens: feleségnek, anyja mintájára, erős, domináns (vezető, uralkodó) nőt választ. Ezáltal fiúgyermeke is apja sorsára jut. A dadogás családon belüli halmozódása az öröklődés látszatát kelti.

Az előre feltételezett nehézség elmélete Annak ellenére, hogy nagyon sok más feltevéssel is meg lehet magyarázni a dadogást, az előre feltételezett nehézség elmélete az egyik legnépszerűbb, nagyon sokat tett a dadogás jobb megértéséért, és nagy hatással volt a kezelésére kialakított módszerekre is. Az elmélet alapja az az elképzelés, hogy maga a dadogásban való hit hozza létre a dadogást. Hétköznapi megfigyelések azt mutatják, hogy a dadogók néha egyáltalán nem dadognak séta, zongorázás és tornagyakorlatok közben, akkor, amikor figyelmük valami másra terelődött (miként korábban volt róla szó). Sokkal kevésbé dadognak otthoni környezetben, amikor nem figyelnek arra, hogyan viselkednek, mit mondanak, mint akkor, amikor mások és így önmaguk figyelme is saját magukra terelődik, például ha idegenekkel kell beszélgetniük. Ezek a megfigyelések vezettek el ahhoz a feltételezéshez, hogy a dadogást a dadogás előre feltételezettsége válthatja ki. A dadogó azt gondolja magában: “Tudom, hogy nehezen beszélek ilyen helyzetben, ettől még jobban izgalomba jövök, és amikor megszólalok, valóban nehezen is megy.” Egy fiatalember nagyon szerette az egyik gyorsétterem specialitását, a bigmeket. Számára azonban ennek a szónak a kimondása csak igen nagy nehézségek árán sikerülhetett. Mindig nagy belső vívódásokon ment keresztül, hogy kitegye-e magát az étel kedvéért egy esetleges kellemetlenségnek. A gyomor parancsa azonban gyakran erősebb volt félelmeinél, s ilyenkor betért egy ilyen étterembe. Hosszú sor állt a pult előtt, ő ezalatt

23

gyakorolta magában a szó kimondását, hogy mire rá kerül majd a sor, nehogy a szokásos módon elakadjon. A gyakorolgatás közben egyre növekedett benne az izgalom is: mi lesz, ha rá kerül a sor. Egyre izgatottabban mondogatta magában: bigmek, bigmek, bigmek… A mindenkinek egyszerű feladat, a szendvicsrendelés számára hihetetlen lámpalázzal, feszültséggel járt. Tudjuk, hogy nekünk sem lenne könnyű kilépni egy színpadra és elszavalni egy verset telt házas nézőtér előtt. Számára a szendvics kérése felért egy ekkora feladattal. A sorban állva, lelki szemei előtt többször is lejátszódott e kellemetlen jelenet. Előre látta magát, ahogyan a szó kimondása nem sikerül, minden szem rámered, ő pedig szégyenében teljesen elvörösödik. Abban a pillanatban, amikor rá került a sor, és a kiszolgáló kedvesen ránézett, minden úgy történt, ahogy azt előre elgondolta. Ujjával mutatta, hogy egyet kér (ezt se kelljen mondania), de valahogy big helyett előbb mek-et mondott, aztán tudta, hogy ez rossz, és elöntötte a veríték, dadogni kezdett, végül alig tudta kinyögni, mit akar. A szendviccsel tálcáján, szemét lesütve kullogott egy sarokban lévő eldugottabb asztalhoz.

Az elmélet központi tézise, hogy a dadogás elvárása vezethet kialakulásához. De miért van így? Szemléletes hasonlattal élve: egyikünk számára sem jelent nehézséget átsétálni egy vékony deszkán, ha a földre van letéve, de egészen más a helyzet, ha öt emelet magasságában köt össze két bérházat. Nem mondhatjuk, hogy mindkettőn ugyanolyan teljesítmény átmenni. GIFFORD

szerint a dadogás hibás önszuggesztió eredménye, amelyben az illető szinte

sugallja magának, hogy dadog. Sokan, akik megpróbálták a dadogást más zavarokhoz hasonlítani, nevezték el a dadogást beszédfóbiának vagy várakozási neurózisnak. (3) FREUND egyenesen a férfiak szexuális zavarához, az impotenciához hasonlítja. Véleménye szerint az impotenciát is az váltja ki, hogy a férfi attól szorong, hogy impotens lesz, és ez szorongása miatt be is következik. (4) Sokak szerint, ha valaki bemagyarázza magának, hogy dadog, nem feltétlenül, jelenti, hogy meg is fog történni. Annak tudata viszont, hogy dadog, kialakíthat benne egy másfajta viselkedést. Vannak olyan emberek, akik bizonytalanok önmagukban, túlzottan összpontosítanak arra, amit csinálnak, előre átgondolják mit fognak majd tenni vagy mondani ebben vagy abban a helyzetben. Hétköznapi értelemben azt mondjuk az ilyen emberre, hogy görcsös, görcsösen viselkedik. A görcsösségből alakul ki aztán a beszédgörcs, a dadogás. A dadogás attól jönne létre, hogy valaki görcsösen figyeli, mit és hogyan mond? Ezt az elképzelést megerősíti, hogy ha valaki dadog, gyakran rányomja bélyegét egész viselkedésére, mozdulataira, járására. SILVERMANN érdekes megfigyelése szerint azok a siketek is dadognak, akik kézjeleikkel kommunikálnak, mivel a mozdulataik, amelyekkel önmagukat fejezik, ki elakadnak. (5) Az előbbi elmélettel rokon az előrejelző elkerülő elmélet. JOHNSON véleménye szerint – paradox módon – amit a dadogó azért tesz, hogy elkerülje a dadogását, éppen az hozza létre. (5) SHEEHAN azt figyelte meg, hogy a dadogóknak a beszédükhöz félelmek tapadnak. Úgy 24

vélte azonban, hogy ezek a félelmek nem a meglévő dadogás miatt alakultak ki, mint ahogyan azt már sokan gondolták, hanem a beszédtől való félelmek miatt. (6) Miért kell félni a beszédtől, és ez hogyan eredményez dadogást?

A félelmek gyermekkori konfliktusokra

vezethetőek vissza, eredetük gyakran az emlékezet homályába vész. A konfliktusoknak ezért a már esetleg felnőtt dadogó sincs tudatában. A konfliktus két viselkedésbeli lehetőség, a beszéljek vagy csendben maradjak között jön létre. Ha beszélni tilos, akkor a tilos beszéd miatt a gyereknek bűntudata alakul ki. A bűntudat elkerülésére vágyait elfojtja, és nem beszél, ha mégis, akkor bűntudata megnő, és a beszéd szorongást, feszültséget vált ki. Van egy sokak által vitatott szabály: evés közben nem beszélünk. A gyerekek nehezen tudják betartani ezt a felnőttek egy része által fontosnak tartott szabályt. Egy kisikolás dadogó fiú anyukája mesélte, hogy náluk a vacsora mindig “kész cirkusz”. Az édesapa az átdolgozott naptól feszülten, éhesen jön haza a munkából. Az első dolga, amint hazaér, hogy asztalhoz ül és eszik. Azaz csak enne, mert a gyerekek, különösen a már említett kisfiú fészkelődik a székén, be nem áll a szája, kritizálja az ételt, nyafog, nem akar enni. Az anya csitítgatja, magyaráz. Az apában, aki egyébként is ideges, lassan “felmegy a pumpa”. “Végigdolgoztam a napot, éhes vagyok, és még itthon sincs nyugalmam!” gondolja magában. Egyre idegesebb lesz, mert most a kisfiú és a kishúga vív szópárbajt egymással. A fiú az apával szemben ül. Ez utóbbi azért érdekes, mert a vacsora drámai tetőpontján néhány rövid tőmondat kíséretében elcsattan az atyai pofon. A fiú sírva fakad, és berohan a szobájába. Az anya utána. Az apa, aki levezette feszültségét, ezután nyugodtan megeszi vacsoráját. Az anya viselkedése kettős: míg az asztalnál férjének ad igazat, a fiú szobájában azt mondja, vigasztalva síró fiát. “Ne törődj vele, tudod, milyen az apád.”

VAN

RIPER

a beszéd előkészítési folyamatának zavaraiban látja a dadogás

kialakulásának okát. A dadogó először túl nagy figyelmet fordít a beszédszerveiben keletkezett feszülésre. Másodszor a számára nehéz hangot egy nem megfelelő artikulációs módon próbálja meg kiejteni, és sokkal inkább a p-re figyel, mint arra, hogy paradicsom, ami szintén hozzásegíti, hogy nem tudja megfelelően kimondani a szót. Végül a dadogás rögzülését az hozza létre, hogy hozzászokik ehhez a nem megfelelő artikulációs mechanizmushoz. A nehézségek előzetes észlelésével pedig elveszíti esélyét a normális beszédnek.(8)

Elsődleges és másodlagos dadogás A dadogás előfeltételezettségének tárgyalása során nem kaptunk választ arra, hogyan sajátítja el a gyermek félelmeit és negatív várakozásait. A szakemberek megkülönböztetnek

25

elsődleges és másodlagos dadogást. Az elsődleges dadogás egyszerű ismétlés, beszédében, ekkor még nincs erőlködés, és nem alakul ki a dadogás tudata. Ez a jelenség a gyermeki beszédfejlődés része, és önmagától eltűnik, ha a gyermek nem tanulja meg, hogy beszéde más, mint a többieké. A dadogókat azonban figyelmeztetik, hogy ügyeljen beszédére, vegyen levegőt, ismételje el, amit mondani akar. A dadogás súlyosabb formái az elsődleges dadogásból erednek, amikor is a gyermek megpróbálja elkerülni ezt a dadogását. Ez az előzetes dadogásforma aztán félelemmel, szégyennel és változatos érzelmi állapotokkal ötvöződik, amelyek hozzájárulnak a másodlagos dadogás kialakításához. A dadogás, a másodlagos dadogás tehát úgy jön létre, hogy a gyermek előre feltételezi, hogy dadogni fog: erre félelemmel reagál, és ez válthatja ki a dadogást. Az elsődleges dadogás kialakulásában az örökletes és a környezeti tényezők egyaránt szerepet játszanak. WEISS

szerint az elsődleges dadogás tulajdonképpen hadarás, és a dadogás, a

hadarásból alakul ki. A hadarás szintén a beszéd folyamatosságának zavara. A hadaró beszéd monoton, gyors, érthetetlen és gyakran tartalmaz ismétléseket. A hadarónak nehézségei vannak

bizonyos

hangok

kiejtésével,

de

jellemzője,

hogy

nincs

tudatában

beszédproblémáinak. Régóta köztudott, hogy a dadogás és hadarás gyakran jelenhet meg ugyanannál a személynél. WEISS szerint a dadogó beszéd abból, alakul ki, hogy a hadaró megpróbálja leküzdeni hadarását, így az elsődleges dadogás és a hadarás lényegében ugyanazok a jelenségek, csak elnevezésük különböző. A korai dadogás kialakulásáról nagyon kevés kutatási eredménnyel rendelkezünk. Az nyilvánvaló, hogy fejlődéses dadogásból kialakulhat valódi dadogás, csak az a folyamat nem világos, amelynek során ez megvalósul, továbbá az, hogy van-e a dadogásnak megkülönböztethető kezdő állapota, amikortól már el lehet különíteni az elsődleges dadogástól vagy a fejlődéses dadogástól, illetve a hadarástól. (9)

26

A szülői diagnózis elmélete A szülői diagnózis elmélete JOHNSON nevéhez fűződik, a dadogás “előre feltételezett nehézség” elméletének alternatívájaként jelent meg. A szerző elképzelése szerint a dadogás diagnózisa a szülők fülében keletkezik, ők diagnosztizálják a normál gyermeki dadogást valódi dadogásnak, ezzel elősegítik, hogy az először csak egyszerű ismétlés komoly dadogássá alakuljon. JOHNSON egyértelműen a szülők viselkedését érzi meghatározónak a dadogás kialakulásában. Kisgyermek dadogók és nem dadogók vizsgálata során megdöbbentette, hogy mennyire nem egyértelmű elkülöníteni a két csoportot egymástól. Feltételezhetően ezt csak a dadogó gyermekek szülei tudják megtenni, kialakítva ezzel az első diagnózist. A vizsgált gyermekek beszéde, bár nem folyamatos, de erőlködésmentes volt, és tulajdonképpen nem voltak tudatában annak, hogy beszédhibásak lennének. A beszéd közben megjelenő habozás a helyesen beszélő gyermekek beszédének is mindennapi velejárója. Az a tény, hogy általában az, aki elsőként dadogásnak nevezi gyermeke beszédét, nem szakértő, hanem maga a szülő, kérdésessé teszi magának a megállapításnak a helyességét is. Amit a szülő mint laikus dadogásnak diagnosztizál, nem más, mint az ismétléseket tartalmazó korai beszédforma, amelyből a normál beszéd kialakul. Furcsa módon a dadogás nem a diagnózis előtt, hanem csak utána létezik. JOHNSON híres mondása szerint a dadogás nem a gyermek szájában, hanem a szülő fülében keletkezik. Megfigyelte, hogy a dadogó gyermekek szülei általában olyan átlagemberek voltak, akik irreális elvárásokat támasztottak gyermekük beszédével szemben, és eltúlozták beszédhibáikat. Ők maguk is szorongók, ugyanakkor perfekcionisták és dominánsak voltak. Feltételezése, hogy a szülők okolhatók a dadogás kialakulásáért, tudományos módszerekkel nehezen bizonyítható egyértelműen. (10)

A kommunikációs nyomás elmélete Az előre feltételezett nehézség elmélete szerint a dadogás az elsődleges vagy az úgynevezett normál dadogás elkerülése miatt alakul ki. Sokan vitatkoznak ezzel, és azt mondják, hogy az elmélet csak a felszínen próbálja megmagyarázni a dadogás jelenségét. BLOODSTEIN

véleménye szerint a kezdődő dadogás nem sokban különbözik a nem dadogók

beszédétől. Nem lehet éles határvonalat húzni a normál beszédfejlődésben megjelenő

27

akadozás és a dadogás közé, amely feltételezné, hogy az egyik a másik elkerülésére jön létre, mint ahogyan láttuk az előrefeltételezett nehézség elméletében. BLOODSTEIN szerint a dadogás kialakulásához több tényező járulhat hozzá. Klinikai tapasztalatok azt mutatták, hogy a beszédfejlődés késése, az artikulációs zavarok, a pöszeség, olvasási nehézségek, diszlexia, hadarás, hangképzési problémák és bármilyen beszédképesség gyengesége a gyermeket fogékonyabbá teszi a görcskészségre és a beszédbeli megakadásokra. Ezekre a gyermekekre jellemző az érzékenység, félszegség, függőség és szorongás. A dadogásra “fogékony” gyermekekre erős kommunikációs “nyomás” nehezül. Szüleiknek irrealisztikussan magasak az elvárásaik, és gyakran hasonlítják őket jól beszélő testvéreikhez. A testvérek között versengés alakul ki, amely a beszédben is érvényesül, így stressztényezőként szerepel. Ezek és más tényezők megerősítik a gyermekben azt az érzés, hogy beszéde görcsösebb és szaggatottabb, mint más gyermeké. BLOODSTEIN azt állítja, hogy a dadogásra hajlamosító tényezők kommunikációs nyomással párosulva hozzák létre a dadogást.(11)

Dialóguszavar-elmélet A dialóguselméletet SZABÓ ÉVA (1989) dolgozta ki. Abból indul ki, hogy a gyermek személyisége a környezettel való kölcsönös kapcsolat során fejlődik. A gyermek és a környezetében élők kezdettől fogva hatással vannak egymásra. A gyermek viselkedése, beleértve a beszédet is a környezettel folytatott dialógus eredménye. A gyermek ebben a kapcsolatban nem passzív, hanem maga is befolyásolja azt. Vizsgálatok bizonyították, hogy a csecsemők kezdeményeznek tekintetváltást a felnőttekkel. Az anya-gyermek kapcsolatnak ritmusa van: ezt a ritmust a tekintetváltások, arckifejezések, mozgások, hangadások, sőt még a gondozási teendők váltakozása is adja. Ez a párbeszéd nem szavak útján jön létre. A gyermek sírással jelzi szükségletét, és az anya erre megfelelő cselekvéssel reagál. Kettőjük interakciója úgynevezett nem beszédes kommunikáció. Amikor a gyermek a fejlődés során megtanul beszélni, már sok tapasztalata, van arról, hogyan kell kommunikálni. Az újonnan elsajátított kommunikációs mód mellett megmarad a nem verbális is. Nem lehet-e, hogy a kialakuló beszéd azért lesz görcsös, aritmiás, mert a beszéd előtti kommunikáció (a testnyelv) görcsösségére épül? A dialóguszavar elmélete szerint a szülők különböző okok miatt (pl. alkati, örökletes stb.) gyengébb beszédkészségűek. A gyengébb beszédkészség miatt a gyermekükkel folytatott kommunikáció “ritmustalan” lesz, és a gyermek nem tudja megfelelően elsajátítani a nem

28

beszédes, a gesztusokkal, tekintettel stb. történő kommunikációt. Amikor a beszédes kommunikáció kialakul, akkor hibás, töredezett alapra épül rá, és kialakul a dadogás. A dialóguselméletet alátámasztani látszanak azok a kutatások, amelyek a dadogó gyermekek és szüleik gyengébb nyelvi készségét és a dadogók nem verbális kommunikációjának szegényességét igazolják. A dialóguselmélet szerint a dadogás kialakulásánál nem egyszerűen arról van szó, hogy a nem jól kommunikáló szülő miatt a gyermek is mechanikusan rosszul kommunikál. A kommunikáció kapcsolatra épül, és a kommunikációban tükröződik a kapcsolat minősége. A szülő esetleges hibáit, problémáit a kommunikáción révén átviheti a gyermekre. Az ebben a kapcsolatban élő gyermekben nem alakul ki a kommunikációs kompetencia, azaz bizonytalan abban, mikor hallgasson, mikor szólaljon meg, elmulaszt a másik félre figyelni, és nem tud hozzá alkalmazkodni. Nem tudja magát kifejezni, bemutatni, másokban magáról pozitív képet kialakítani. A dadogás egy idő múlva, mint minden új viselkedés, a családban változásokat hoz létre. A család tagjainak idejét, még szabadidejük eltöltését is befolyásolja a gyermek dadogása. Kialakul egy új egyensúly a családban. Ha a dadogás hirtelen elmúlna, a családtagok viselkedésének, szokásainak is meg kellene változnia. Az apa szigorúbb lenne, az anya több önállóságot adna a gyermeknek, mással töltené délutánjait a nagymama, aki logopédiai foglalkozásra vagy uszodába vitte eddig a gyermeket… A gyermek dadogása miatt – környezete közreműködésével – kerüli a szembenézést önmagával, kerüli azokat az élményeket, azokat a helyzeteket, amelyekben másokkal érintkezik. A dadogás megváltoztatja a dadogó egész kapcsolatrendszerét. Ördögi kör, circulus vitiosus alakul ki: a dadogás, amely a kapcsolat, a dialógus zavara miatt jött létre, miután kialakul, maga is dialóguszavart hoz létre. (12)

Gátláskörelmélet FERNAU-HORN

(1973) elmélete szerint a dadogás kialakulásának az alapja örökletes

hajlam. A hajlam lehet specifikus és nem specifikus. A nem specifikus hajlam azt jelenti, hogy az egyén örökletesen labilis személyiségalkat, és környezete feszültségkeltő viselkedése miatt válik dadogóvá. A specifikus hajlam oka a családban halmozottan megjelenő, a dadogásra hajlamosító légzőszervi megbetegedések, mint az asthma bronchiale (tüdőasztma), a krónikus bronchitis (hörghurut) vagy a szívasztma. A szerző ezeket a feltételezéseket családfakutatásokkal igazolta.

29

A testi folyamatok közül a légzés tükrözi leginkább a lelki élet rezdüléseit. Bizonyos kifejezések, mint az ijedtében a lélegzete is elállt vagy az úgy meglepődött, hogy csak kapkodta a levegőt stb. is ezt a kapcsolatot jelzik. A légzés akaratunktól független, de bizonyos esetekben akaratlagosan is irányítható, amelynek megakadása következtében a hangképzés is megáll a hangszalagok működésének megszűnése miatt. A dadogó genetikusan (örökletesen) magában hordja dadogásának lehetőségét, amely szorongáskeltő stresszélmény hatására megjelenik. A dadogás egy idő után tudatossá válik, és a dadogó ördögi körbe kerül az egyre gyakoribb dadogásélmények miatt. Ezt a kört nevezi FERNAU-HORN

gátlásláncnak. A beszédet félelem előzi meg, amely befolyásolja a légzés

folyamatát. A félelem az előző kudarcokra történő visszaemlékezések miatt alakul ki, így minden megszólalást félelemteli várakozás előz meg. A feszültség megakasztja a légzést, aminek következtében megakad a hangadás, és a dadogó elnémul. A dadogó mégis megpróbál megszólalni, ilyenkor a szavak első hangját képes csak kiejteni, ezért azt ismételgeti. A környezet figyelmeztetéseinek hatására a gyermekben tudatossá válik beszédének rendellenessége, kialakul betegségtudata. FERNAU-HORN

a dadogás kialakulását egy példázattal mutatja be.: Egy félénk

kislánynak a vendég néni csokoládét hoz. “Mit kell ilyenkor mondani?”, kérdezi lányát az anya, felszólítva ezzel, hogy köszönje meg az ajándékot. A gyermek ettől zavarba jön, feszülten figyel, kicsit fél is, és izgatott lesz. Meg akarja köszönni az ajándékot, de a feszültségtől egy pillanatra eláll a lélegzete, ettől a hangja sem jön meg, néma marad. Az anyja azt hiszi, hogy a gyermek nem akar beszélni, türelmetlenül unszolja, sietteti, rábeszéli, hogy szólaljon már meg. A gyermek újból elkezdi, többször próbálkozik, míg megjön a hangja: “K-k-k köszönöm”, mondja. S már kész is a “diagnózis”: a gyermek dadog. (13)

Tanuláselméletek A tanulást kutató pszichológusokat foglalkoztatta, hogyan alakul ki tanult viselkedés az állatoknál. A kutatók azt tanulmányozták, miként tanulják az alacsonyabb rendű élőlények az ingerek valamint az ingerek és a válaszok közötti asszociációt. A tanulás-lélektani kísérletek a dadogással foglalkozó szakemberek elméleteire is hatással voltak. Az így kialakult elméletek lényege, hogy a dadogás tanult viselkedés, amely bizonyos feltételek között, bizonyos hatásokra jön létre. A tanulás tipusai nem egyformák. Alapvetően kétféle tanulás különböztethető meg: az úgynevezett klasszikus és az operáns kondicionálás.

30

A klasszikus kondicionálás elmélete IVAN P. PAVLOV

(1849–1936) klasszikus kísérletében az állatot megtanították

(kondicionálták) két inger összekapcsolására (asszociáció). A kísérletek kimutatták, hogy ha egy feltételes inger (fény) következetesen megelőz egy feltétlen ingert (étel), a fény az étel jelzésévé válik, és feltételes választ (nyáladzást) vált ki, amely megegyezik a feltétlen válasszal (nyál). A tanulási fázis tehát a megerősítő folyamat. A generalizáció azt jelenti, hogy a feltételes választ bizonyos mértékig a feltételes ingerhez hasonló ingerek is kiváltják. A gyermek, aki injekciót kap, félni fog legközelebb, ha meglátja az injekciós tűt vagy magát az orvost, de elég az is, ha valakit fehér köpenyben lát. (14) BRUTTEN ÉS SHOEMAKER

elgondolása szerint a beszéd folyamatosságának megbomlása

az idegrendszer megnövekedett izgalmi állapotának következménye. A klasszikus kondicionálásnak fontos szerepe van a tanult szorongásos reakciók kiváltásában. A fokozott stressz (feltétlen inger) normál beszélőknél esetén is megtörheti a beszéd folyamatosságát (feltétlen válasz). Ha a gyermek gyakran kerül hasonló helyzetekbe, akkor a rossz élmény áttevődhet magára a helyzetre is, és a helyzet (feltételes inger) a későbbiekben kiváltója lehet a dadogásnak (feltételes válasz). A dadogás negatív élménye nemcsak helyzetekre, hanem kezdő hangokra, szavakra, bizonyos személyekre is áttevődhet (generalizáció). (15) HILL

folyamatosan beszélő emberek tanulmányozása során azt tapasztalta, hogy amikor

piros lámpa felvillanását összekapcsolta fájdalmas áramütés adásával, később a fény önmagában a dadogástól nehezen megkülönböztethető beszédet váltott ki. (16) Az operáns kondicionálás elmélete Az operáns kondicionálás olyan helyzetekkel foglalkozik, amelyekben a válasz egy, a környezeten végrehajtott spontán cselekvés, nem pedig egy feltétlen inger következménye. Legkorábbi rendszeres tanulmányozása EDWARD L. THORNDIKE (1874–1949) nevéhez fűződik, aki kimutatta, hogy az állatok próba-szerencse viselkedést végeznek, és hogy a megerősítéssel követett viselkedés valószínűbbé válik. BURRHUS F. SKINNER kísérleteiben patkányok és galambok olyan egyszerű válaszokat tanultak, mint például a pedálnyomás, hogy megerősítést kapjanak. A megerősítés lehet pozitív (étel) vagy negatív (áramütés), és mindkettő képes tartósan befolyásolni a viselkedést. A negatív megerősítésre létrejött tanulás az averzív kondicionálás. Három típusa van. Büntetés esetén a választ egy averzív esemény 31

követi, amely a válasz gátlását eredményezi. A gyermek kezére ütnek, ha valami rosszat csinál, ennek következtében megtanulja, hogy ezt ne tegye. A menekülő tanulásban az élőlény megtanulja, hogy leállítson egy averzív eseményt. Az elkerülő tanulással az élőlény megtanul egy averzív eseményt megakadályozni annak megkezdődése előtt. A menekülő tanulást gyakran megelőzi az elkerülő tanulás. A ketrecbe helyezett tengeri malac megtanulja, ha csengő hangja hallatán áramütést kap, menekülnie kell. A legközelebbi alkalommal, már elég csak a csengőt megpillantania, és menekülni kezd. Kezdetben az állat csak akkor szalad el, amikor az áramot bekapcsolják – ez a menekülő tanulás. Gyakorlás révén megtanulja, hogy akkor meneküljön, amikor a hang szól, hogy elkerülje az áramütést – ez az elkerülő tanulás. Az előbbi példa szerint a tanulásnak két szakasza van. Az első a klasszikus kondicionálás: a csengőhang és az áramütés társítására az állat félni kezd a hangtól. A második az operáns kondicionálás: az állat megtanulja, hogy az elszaladás megszünteti az averzív eseményt, a félelmet. (17) FLANAGAN

és munkatársainak kísérletei ráirányították a figyelmet az operáns

kondicionálás és a dadogás kapcsolatára. Nagy feltűnést keltettek, amikor laboratóriumi kísérleteik során megszüntették pácienseik dadogását úgy, hogy a kísérleti alanyoknak minden egyes dadogó görcsük után, negatív megerősítésként, hirtelen nagy erősségű hangot adtak. Másik kísérletükben azt is kimutatták, hogy elektrosokk hatására nem dadogó kísérleti személyeknél dadogást lehet kiváltani. (18) WISCHNER,

aki szintén a tanulás és a dadogás kapcsolatát kutatta, az érdekelte

elsősorban, hogyan válik a dadogás alkalmazkodó viselkedéssé, illetve hogyan kapcsolódik össze a dadogás a szorongás érzésével. Szerinte a dadogás olyan tanult elkerülő viselkedés, amely az állatkísérletekben is előfordult. Az áramütés hatására menekülő állat viselkedése és a dadogás között hasonlóság figyelhető meg. A dadogó viselkedésének lényege, hogy mindenképpen törekszik a dadogás elkerülésére. Ez az elképzelés nagyon hasonlít JOHNSONéhoz,

aki azt mondta, hogy a dadogás a szorongás hatására kialakult elkerülő

viselkedés. WISCHNER szerint a dadogás kialakulásában azonban mindenképpen szerepet kell játszania valamilyen fájdalmas, szorongáskeltő tényezőnek. Ő is – JOHNSONhoz hasonlóan – azt gondolja, hogy ez a tényező a helytelen szülői viselkedés. (19) SHAMES

ÉS

SHERRICK

elmélete

is

tulajdonképpen

JOHNSON

elméletének

továbbgondolása. Véleményük szerint, amikor a gyermek nem folyamatos beszédét megbüntetik, a gyermek csendben marad, vagy megpróbálja elkerülni a dadogást. A hallgató viselkedése még jobban megerősíti az elkerülő viselkedést, amely egy idő után beépül a gyermek énjébe, és benne az az érzés alakul ki, mintha magát is a másik fülével hallgatná. Az 32

egyszerű ismétlés a környezet megerősítésén keresztül alakul át dadogássá. Ezzel egy időben a dadogás pozitív megerősítést is kaphat azáltal, hogy a gyermek levezekli bűneit vagy hibáit, így könnyebben megbocsátanak neki. Véleményük szerint a dadogás olyan viselkedés, amely a saját maga által kiváltott következményei miatt rögzül. A szerzők megfigyelték, hogy a gyermekek akkor is dadognak, ha be kell ismerni bűnüket, ha olyan valakivel beszélnek, aki gyakran félbeszakítja őket, ha vitatkozniuk kell valakivel, vagy ha hosszasan magukra kell irányítaniuk a hallgató figyelmét.(20) BRUTTEN ÉS SHOEMAKER

a dadogás kétfaktorú tanuláselméletét alakítják ki, amelybe

az előbb ismertetett két tanuláselmélet integrálódik. A két elmélet közötti fő különbség a tanulás folyamatának szerepében van. A szerzőpáros véleménye szerint a dadogás mechanizmusában a beszédfélelem kialakulása klasszikus kondicionálással, az elkerülő viselkedés operáns kondicionálással magyarázható. (21) A diszfémiakoncepció tulajdonképpen nem ad választ arra a kérdésre, hogy a dadogás milyen folyamatokon keresztül erősödik meg, csak azt írja le, hogy gyermekkorban egyszer a beszédfolyamat megakadt. BRUTTEN ÉS SHOEMAKER nagy érdeme, hogy összeköti a diszfémiaelméletet a dadogás tanuláselméletével, és ezzel sokkal jobban megközelíti a dadogás jelenségének a megértését.

Pszichoanalitikus elméletek A pszichoanalitikus elmélet megalkotója SIGMUND FREUD (1856–1940) volt. FREUD az emberi lelket jéghegyhez hasonlította. A jéghegy vízfelszín felett megmutatkozó kicsiny része a tudatos élmény, a vízfelszín alatti, sokkal nagyobb tömeg pedig a tudattalan: a késztetések, vágyak,

hozzá

nem

férhető

emlékek,

amelyek

befolyásolják

gondolatainkat

és

cselekedeteinket. Minden ember állandó mennyiségű pszichológiai energiával rendelkezik, amit libidónak, azaz vágynak nevezünk. Ha a tiltott késztetés elfojtódik, energiája máshol keres levezetést. Az agresszív impulzusok például áthelyeződnek gépkocsival történő száguldozásra. Freud úgy vélte, hogy az első öt életévben a gyermek meghatározott fejlődési szakaszokon megy keresztül. A fejlődési szakaszokat pszichoszexuális szakaszoknak nevezte el. Az első év az orális szakasz, ebben az időszakban a csecsemő öröme elsősorban a szopásból származik, és bármit, ami kezük ügyébe kerül, szájukba vesznek. A második év az anális szakasz kezdete, amikor a gyermek a széklet kiengedésében és visszatartásában talál örömet. A fallikus szakaszban, amely háromtól hatéves korig tart, jelenik meg az ödipális

33

konfliktus. A gyermek szexuális impulzusai az ellenkező nemű szülőre irányulnak, és ez arra készteti, hogy anyját vagy apját riválisnak tekintse a másik szülő szeretetében. A gyermekben ugyanakkor felébred az attól való félelem is, hogy nemi impulzusait a másik szülő megbosszulhatja, emiatt bűntudatot és szorongást élhet át. A konfliktus úgy végződik, hogy a gyermek azonosul az azonos nemű szülővel, bensővé teszi annak értékeit, és ezzel szorongásai csökkenését éri el. Freud úgy vélte, hogy bizonyos problémák a szakaszokban feltartoztathatják rögzíthetik (fixálhatják) a fejlődést, és tartós hatást gyakorolhatnak a személyiségre. A libidó az adott tevékenységekhez kötődve rögzülhet. Akit például korán leválasztanak, s emiatt nem élheti át elegendő ideig a szopás örömét, az orális stádiumban fixálódhat. Felnőttként az ilyen ember túlságosan kötődik másokhoz, és túlságosan kötődik olyan örömökhöz, mint az evés, az ivás és a dohányzás. Az anális szakaszban fixálodott személy abnormálisan tisztaságszerető és rendmániás. Az ödipális konfliktus nem megfelelő megoldása kapcsolati nehézségekhez és egyéb problémákhoz vezet. (22) A pszichoanalizis kialakulása óta számos kísérlet történt a dadogásnak, mint olyan neurotikus szimptómának a leírására, amelynek okai messze a gyerekkorba nyúlnak vissza, és a felnőtt számára tudattalanok. Először olyan típusú zavarnak gondolták, amelyet a felnőtt tudtán kívül, “tudattalan kívánságra” végez. Az egymáshoz meglehetősen hasonló elképzelések nagyon sok vágy és szükséglet kielégítőjének gondolják a dadogást. Az első nézetek szerint a dadogás a kora gyermekkori orális szükségletek kielégítésére szolgál. A dadogásban éretlen, kora gyermekkorban fixálódott szopási, harapási, és bekebelezési késztetések teljesülnek, amelyekhez dependencia, azaz függőség és az anyával való kóros azonosulás kapcsolódik. A második nézetrendszer szerint, a dadogás az anál-erotikus késztetések kielégítésére szolgál. A végbél záró izmának kontrollja “feljebb került”, és vele a dadogó azokat az anális kielégüléseket keresi, amelyek a libidófejlődés egy meghatározott korai fázisára jellemzőek. A harmadik elmélet szerint a dadogás azoknak az elfojtott agresszív indulatoknak a következtében jön létre, amelyet az egyén félt kifejezni. A dadogó tapasztalja, hogy dadogása kellemetlenebb élményeket jelent a hallgató, mint az ő számára. Szintén agressziónak tekinthető, kevésbé nyilvánvaló módon, hogy a dadogó úgy “rágja” a szavakat, mintha azokkal elfojtott “kannibalisztikus” késztetéseit akarná kielégíteni. A dadogásban az úgynevezett anal-szadisztikus késztetések is megjelenhetnek, mert a dadogás a széklet kiengedését és visszatartását szimbolizálhatja, kifejezve ezzel a dadogó környezetével szemben érzett negatív, ellenséges érzelmeit. A negyedik elképzelés szerint a dadogó tudattalanul elnyomja beszédkésztetését, azaz 34

tudatos erőfeszítését, hogy beszéljen, megakadályozza tudattalan vágya, hogy maradjon csendben. Miért maradjon csendben? Többféle magyarázat lehetséges. A gyermek fél, hogy felfedi tudattalan vágyait. A görcsök a gondolt, ámde ki nem mondható szavakat helyettesítik. Félhet attól, hogy beszédében megjelenhetnek orális vágyai, amelyek nem teljesülhetnek. Az ödipális fázisban, lányoknál a beszéd lehet az exhibició, az önmegmutatás, fiúknál pedig az apával való versengés eszköze. Mindezekben az esetekben a beszéd bűntudattal és szorongással párosulhat. Ez a rövid áttekintés nem tudja teljesen átfogni a pszichoanalitikusok tapasztalatait és elképzeléseit. Az elméletek szerint a dadogás sokféle szükséglet kielégülése helyett jön létre. FREUD szerint ezek a szexuális vágyak és az agresszív törekvések, amelyek majd mindegyik analitikus elméletében megjelennek, de ezen kívül más tudattalan vágyak is szóba kerülnek, mint például a figyelem felkeltése, az izolálódás, a büntetés, az életproblémák megoldásának az elkerülése stb. A pszichoanalitikus elméletek mindig gyakorlati tapasztalatokból jöttek létre. A terápiák hatékonyságát nem mérték fel, így arra elenyésző az adat, vajon a pszichoanalitikus terápia valóban eredményes-e. A pszichoanalizis és a pszichoanalitikus szemléletű terápiák a neurotikus alapon szerveződő dadogásokkal hivatottak eredményesen foglalkozni. A pszichoanalitikus kezelés alapfeltétele, hogy a páciens alkalmas legyen erre a módszerre. A terápiák egyik kritériuma, hogy a pácienseknek fel kell tárni őszintén gondolataikat a terapeuta előtt. A dadogók zárkózottsága és az a tulajdonságuk, hogy nehezen tudják érzéseiket elmondani, szavakba önteni, sok dadogót tesz alkalmatlanná az ilyen kezelésre. (23)

Az anyában való megkapaszkodás frusztrációja Az

anya

alapvető

szerepe,

hogy

biztonságot

nyújtson,

hogy

a

gyermek

“megkapaszkodhasson” benne úgy, mint azt a csimpánzkölykök is teszik. Az anya által nyújtott biztonság hiánya csecsemő-, illetve kisgyermekkorban súlyos lelki sérüléseket okoz, amelyek később magatartászavarokat eredményezhetnek. Vizsgálatok kimutatták, hogy az anyától

elszakított

gyermekek

kevésbé

ellenállóak

a

traumákkal

szemben.

A

megkapaszkodási ösztön és hatásának leírása egy magyar pszichoanalitikus, HERMANN IMRE (1889–1984) nevéhez fűződik. Tanítványa, KLANICZAY SÁRA fedezte fel a kapcsolatot a megkapaszkodás és a dadogás között. Miért és mikor nyilvánul meg a megkapaszkodás nehézsége a dadogásban?

35

KLANICZAY

megfigyelte, hogy dadogó gyermekeknél a dadogást megelőző időszakában

gyakran mutatkoztak olyan adatok, melyek a megkapaszkodás frusztrációjára vonatkoznak. Nyolcvan eset közül harminckilencben a dadogást az anyától való tartós távollét előzte meg. A gyermek nyaralni ment anyja nélkül vagy kórházba került, vagy az anya ment el valahová, tehát anyját elveszítette egy időre a gyermek. A dadogás az esetek többségében, nyolcvanhárom százalékában, két- és négyéves kor között kezdődött el. Ebben az időszakban befejeződik az összefüggő beszéd kialakulása, és elkezdődik az én (a magam) felfedezése. Az énélmény alapja az “Én csinálom”. Ez kritikus szakasz a gyermeknek és az anyának egyaránt. A beszédfejlődés hatására is kitárul a világ a gyermek előtt. Ahhoz, hogy a gyermek ebben a kitágult világban az első lépéseket megtegye, fokozott biztonságérzetre van szüksége, amit az anya nyújthat neki. A beszédfejlődés az anya-gyermek kapcsolatban is fontos szerepet játszik. A megkapaszkodás egyre inkább a beszéden keresztül történik. Eddig a gyermeket könnyebb volt ölbe venni, tisztába tenni, mert ezek kézzel foghatóbbak voltak. A gyermeket most távolabb lehet engedni, de mégis figyelni kell rá, ügyelni, nehogy valamilyen baja történjen. Az anya fizikailag nem fogja a gyermekét, de beszéd útján kapcsolatban van vele, tartja őt, s ez biztonságot nyújt. Ha a gyermek szükséglete szerint nem elégítheti ki megkapaszkodási igényét, védtelen helyzetbe kerül a külső ártalmakkal és belső félelmeivel szemben, hiszen gyenge énje még nem rendelkezik megfelelő védelemmel. A megkapaszkodási igény ki nem elégítése a beszédszinten is tükröződik, mert ebben a korszakban az összefüggő beszéd a legfrissebb énfunkció. Ennek gyengesége és a dadogás összefüggését mutatja, hogy a dadogó számára mindig az önálló beszédhelyzetek jelentik a legnagyobb nehézséget. A dadogás nem jelentkezik, ha másvalakivel együtt, kórusban vagy más szerepében, bábozáskor, szerepjátéknál beszél. KLANICZAY elgondolását a következő esettel támasztja alá: “B. P. 3 éves fiúgyermek. Az anya elmondja, hogy a kisfiú egy hónapja kezdett el dadogni. Az anya táviratot kapott Csehszlovákiából: édesapja váratlanul meghalt. A hír hatására az anya hangos zokogásban tört ki. Nem gondolt arra, hogy a gyermek meghallhatja. A gyermek pisilni kéredzkedett, és megkérdezte, hogy mi történt. Az anya kímélni akarta, ezért azt mondta neki, hogy semmi, és közben nevetni próbált. A gyermek ezután nem kérdezett semmit. Másnap az anya azt mondta, hogy egy-két napra látogatóba megy a nagyszülőkhöz. A gyermek akkor sem kérdezett semmit, nem sírt, utána is minden nap elment bölcsödébe. Egy hét múlva kezdett el dadogni.” KLANICZAY

úgy gondolja, hogy a dadogást kiváltó legfontosabb tényező a becsapás

volt. “Az anya a titokba burkolózott, és ezzel a titokkal kirekesztette őt a kölcsönös bizalom biztonságot nyújtó világából.” (24) 36

A dadogás mint sors SZONDI LIPÓT

(1893–1986) magyar származású, Svájcban élt orvos volt, lélektani

koncepciója sorselemzés néven vált a világon mindenütt ismertté. Kutatásai során a dadogással kapcsolatban is sok értékes jelenségre hívta fel a figyelmet. A sorselemzés elméletből (genotropizmus), diagnosztizáló módszerből (Szondi-teszt) és terápiából (sorselemzés) áll. Talán mindannyian átéltük már, hogy beléptünk egy helységbe, ahol emberek tartózkodtak és néhány másodperc után anélkül, hogy mélyebb ismeretségeket kötöttünk volna, el tudtuk dönteni, hogy az ott lévők közül ki az, aki számunkra szimpatikus, és ki az, aki nem. Kialakult szimpátiánkat sok mindennel lehet magyarázni, befolyásolni azonban éppen olyan nehéz, mint érzelmeinket. Mi dönti el a szimpátiát? Életünket leginkább családtagjaink tehetik széppé vagy éppen ellenkezőleg, keseríthetik meg. Az emberek házastársukat pedig ilyen megmagyarázhatatlan szimpátia alapján választják. A párválasztás meghatározza életünket és sorsunkat is. A sorselemzés szerint választásainkat génjeink határozzák meg, génjeinek kényszerítő hatására választ az ember párt, barátot, foglalkozást, sőt még betegséget és halált is magának. “A sors (gének formájában) bennünk rejtőzködő ősök választási kényszere a szerelem, a barátság, a hivatás, a betegség és a halál tekintetében.” A párválasztáskor könnyebb elhinni a hajlamosító tényezők szerepét, mint a pályaválasztásnál, ahol döntő lehet a környezet szerepe. Mégis hány és hány ember nem vállalna bizonyos szakmákat, másokat meg igen. SZONDI a gének vonzódását nevezi genotropizmusnak a biológiából kölcsönvett fogalom, a heliotropizmus (az élőlényeknek a Nap felé irányuló helyváltoztató mozgása) mintájára. A heliotropizmus az a jelenség, amikor a fény magához vonzza a bogarakat. Szondi szerint bizonyos szomatikus betegségek (például cukorbetegség, bizonyos gyomor- és bélbántalmak, elhízás stb.) egyes családokban gyakrabban fordulnak elő. Nagyon sok családfakutatást végzett abból a célból, hogy a lelki betegségek vagy “mániák” (például: kóros csavargás, kleptománia, narkománia és mások) öröklődését bebizonyítsa. Négyféle öröklődési csoportot, elnevezése szerint ösztönkört ír le, amelyek részletezésétől most eltekintek. A négy közül a dadogás szempontjából az úgynevezett paroxizmális ösztönkörnek van jelentősége. SZONDI a paroxizmus nevet a feszültség, feltöltődés és kirobbanás miatt adta ennek a tünetcsoportnak.

37

A paroxizmus ösztönkörébe tartozik a rohammal járó három legismertebb betegség, az epilepszia,

a

migrén

és

a

dadogás,

amelyek

összefüggését

gyógypedagógiai

családfakutatásaival igazolta. A harmincas években a Gyógypedagógiai Főiskolán végzett vizsgálatban száz dadogó családját, 2349 hozzátartozó adatait dolgozta fel. A családtagok között az epilepszia és a migrén az átlagnépességhez viszonyítva lényegesen magasabb volt. A paroxizmus ösztönkörébe tartozik még többek között az asztma és az ágybavizelés is. SZONDI

leírja a tünetváltás jelenségét is, amely egy alapbetegségen belül a különböző

megnyilvánulási formák cseréjével megy végbe. Ilyen tünetváltást figyelt meg epilepsziás, migrénes, asztmás, ekcémás betegek és dadogók között is. A rohambetegségben szenvedőt jellemzi a felhalmozódó gyűlölet, harag és bosszú, irigység és féltékenység. Hirtelen, külső ingerek hatására izgalmi állapotba kerül, dühbe gurul. A roham robbanásszerű kitörése testi és/vagy lelki rohamszerű tünetekkel jár. Az indulat fordulhat mások és önmaga ellen is. Az indulat kitörését a megbánás és a jóvátétel érzése követi. SZONDI szerint, a bibliai történetek alapján Mózes is rohamokban szenvedett. “Nehezen forgott a nyelve”, azaz dadogott, és felindultságában megölt egy egyiptomi őrt. Később Isten prófétája lett. “Így történt, hogy a dadogó gyilkos törvénytáblákat hozott a népnek.” (25)

Multiakauzális elméletek A multikauzalitás szó többokúságot jelent. Sokan gondolják, hogy a dadogásnak nem egy, hanem több oka is lehetséges. Az olvasónak a dadogással foglalkozó elméletek megismerésekor az a benyomása támadhat, hogy mindegyikben lehet valami igazság. Aki úgy találja, hogy minden elmélet egészében vagy részeiben igaz, annak valóban igaza is van. Az elméletek összeállítása során azonban valójában nem kapunk új modellt, csak nagy általánosságokat, mint például: a dadogás örökletes, a környezet befolyásolása során kialakult jelenség. A többokú elméletek igen nagy csapdája, hogy minden oknak még több oka lehet és azoknak, pedig még ennél is sokkal több. Ha mégis sikerül egy ilyen szerteágazó elméletet kialakítani, akkor arról a gyakorlatban rövidesen kiderül, hogy egyetlen olyan személy sincs, aki a valóságban ennek az elméletnek megfelelne. A gyakorlatban dolgozó szakemberek hamar rájöttek, hogy sokkal eredményesebb egy meghatározott etiológiára támaszkodva kialakítani terápiás tervüket. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a dadogás multifaktoriális abból a szempontból, hogy a felszínen megjelenő beszédnehézségek formájukban nagyon hasonlítanak egymásra, mégis a különböző személyek dadogása különböző okokra vezethető

38

vissza. Másrészt tévútra kerül az, aki a dadogás tüneteiből próbálja meg kitalálni a dadogást kialakító okokat. Nagyon fontos az is, hogy miként definiáljuk a dadogást. Számos szerző ezért egyetért azzal, hogy nincs egyetlen meghatározott oka az összes, a beszéd folyamatosságát megszakító jelenségeknek. Nincs egy “közös" dadogás, hanem van dadogás, amely

neurotikus

fejlődésmenetben

alakul

ki,

és

van

olyan,

amely

agysérülés

következményeként jelenik meg. Például okaiban eltérő, megjelenésében hasonló lehet a lelki tényezők hatására kialakult, ún. “neurotikus” dadogás és az értelmi sérültek dadogása, ahol a központi idegrendszer károsodása áll a tünetek hátterében. Bizonyos esetekben azonban nem zárható ki az sem, hogy a családi hajlam, az agysérülés és a pszichológiai okok együttesen hozzák létre a dadogást. Ilyenkor is, a különböző tényezők, különböző mértékben járulhatnak hozzá a dadogás kialakulásához. A kezelőnek a kórelőzmények és a dadogó személyiségének ismeretében el kell döntenie, hogy melyik tényező(k) re kell fókuszálnia a terápiát a dadogó gyógyulása érdekében. Az előzőekben ismertetett felismerések vezettek el a dadogás különböző típusainak elkülönítéséhez.

A dadogás altípusainak elmélete A multimodell-teóriák után érdemes néhány szóval megemlíteni azokat az erőfeszítéseket, amelyek a dadogás altípusait próbálták meg azonosítani. ANDREWS és HARRIS dadogókkal foglalkozó esettanulmányokból próbálták meg kiválasztani a dadogásra jellemző látható és hallható sajátosságokat. Minden esetben nehéz volt egymástól elkülöníteni a hasonló tünetek csoportját, és azok kóroki azonossága nyitott kérdés maradt. Kóroki

(etiológiai)

szempontból

a

dadogás

két

nagy

csoportját

szokták

megkülönböztetni. Az organikus, azaz az idegrendszer sérülése következtében kialakult és a pszichés eredetű dadogást. PREUS 100 felnőttet vizsgált meg a nyelvi fejlődés, az intellektus, az agyi sérülés jelei, az érzelmi élet, a szorongás stb. szempontjából. Véleménye szerint a dadogók nem képeznek egységesen körülhatárolható csoportot. A dadogás okait figyelembe véve két csoportot különített el egymástól: a neurológiai és a pszichológiai csoportot. (26) MÉREI

és VINCZÉNÉ a dadogás következő altípusait említik meg:

Élettani dadogás, amely a beszédfejlődés része, megjelenésére akkor számíthatunk, amikor a gyermek többet és gyorsabban szeretne közölni, mint ahogyan az ehhez szükséges mozgások kivitelezésére képes. Ugyanakkor szókincse nem elég gazdag még ahhoz, hogy

39

gondolatainak közlésére ne kelljen még időnként szavakat keresgélnie. A gyermek azonban ilyenkor nem várja meg a megfelelő szó vagy kifejezési forma felbukkanását, hanem tovább beszél, ismétli az utolsó szót. Az élettani dadogás a mondatokban beszélés időszakában lép fel. A gyermek beszédét klónusos (rángásos, az izmok gyors összehúzódása és elernyedése) ismétlések jellemzik, és a beszéd egyenletes. A görcsök csak a nyelvre és a szájtérre korlátozódnak, a gégére és a légzőizmokra nem terjednek ki. Nincs beszédlégzésrendellenesség és beszédfélelem sem. A családban nem fordult még elő, nem örökletes. Hadarásos dadogás: A dadogás együtt járhat hadarással, és ha az előbbi tünetei vannak túlsúlyban, akkor hadarásos dadogásról beszélünk. Dysarthriás dadogás: A dysarthriás dadogás hátterében organikus agyi sérülés áll. Az organikus dadogásnak ez a fajtája szülési sérülés, encephalitis vagy balesetből adódó koponyatrauma következtében alakul ki. Hisztériás dadogás: A dadogás ritka fajtája. Nem örökletes. Jellegzetessége szótagok, szavak vagy egész szósorok ismétlése. Traumás dadogás: A dadogás tünetei valamilyen lelki megrázkódtatás (trauma) hatására hirtelen alakulnak ki, mindjárt rögződnek és általában változatlanok. A tünetek olyan jellegzetesek, hogy miután a dadogó néhány szót mondott, tudni lehet, hogy a dadogást heves ijedtség, sokkélmény váltotta ki. Organikus eredetű dadogás: Sokak szerint, amint azt az előzőekben láthattuk, a dadogás egyik fajtája szervi eredetű, főként az idegrendszer károsodása révén alakul ki. Vannak szélsőségesebb nézetek, amelyek a dadogás kialakulásáért vagy csak lelki (pszichés), vagy csak szervi (organikus) tényezőket tartanak felelősnek. A dadogás okait kutató szakemberek figyelmét nem kerülte el az idegrendszer működését befolyásoló károsító tényezők szerepének megvizsgálása. BÖHME

a dadogás és az agyi károsodás összefüggését tanulmányozta 802 agysérült

gyermek között. Az agykárosodott gyermekek két csoportját vizsgálta. A kifejezett agykárosodást egyértelműen bizonyítható fizikai hatás okozta, amelynek a következményét műszerekkel is igazolni lehetett. A minimális agykárosodást a szülők kikérdezése során nyert adatokból (pl. elhúzódó szülés, szülés közbeni beavatkozás) valószínűsítették, de meglétüket műszerekkel nem tudták igazolni. A kifejezett agykárosodást elszenvedő gyermekek között 19,3%-os gyakoriságban talált dadogást az átlagnépességben lévő 1%-hoz képest. A fiú  lány arány (3:1) kísértetiesen megegyezik a dadogás általános megoszlásával. Az enyhe, minimális agykárosodást 40

elszenvedő gyermekeknél ez az arány kisebb: 6,9%- os volt. Sok szerző, így BÖHME is, amellett érvel, hogy a dadogásnak számos oka lehet, de nem hanyagolhatjuk el az organikus tényezők szerepét sem. Az esetek többségében az idegrendszeri, a lelki és a környezeti tényezők együttesen hozzák létre a dadogást. (27) Pszichoneurotikus eredetű dadogás: Ezzel az összefoglaló névvel jelölhetjük azokat a dadogásokat, amelyek kialakulásában lelki tényezők játszanak szerepet. A pszichikus tényezők azonban sokfélélék, közöttük jelentős tényező a neurózis. (28)

3. Fejezet

41

A dadogás előfordulása, gyakorisága, megjelenésének leggyakoribb időpontjai A fejezet a dadogás statisztikáiról és azok hátteréről szolgáltat izgalmas ismereteket. Vajon az emberiség történetét tekintve mindig is voltak-e dadogók, vagy csak a modern ember betegsége a dadogás ? Miért él arányaiban több dadogó a nagyvárosokban? Vajon a természeti népeknél, az afrikai őserdőkben is élnek-e dadogók? Milyen életkorban jelenik meg leggyakrabban a dadogás, és miért? Miért veszélyeztetettebbek a fiúk, mint a lányok? A dadogással kapcsolatban sok fontos kérdés megválaszolására kerül sor, amelyek a dadogás gyakoriságának megállapításakor merülnek fel, ezért a dadogással kapcsolatos kutatások jelentős része érinti ezt a témát. A dadogás gyakoriságára irányuló vizsgálatokat különböző populációkban végezték el, és ezek eredményei értékes információkat nyújtanak a dadogás és az életkor, a nem, a családi háttér és a szociális környezet kapcsolatáról. A téma iránti nagy érdeklődést az is magyarázza, hogy az eredmények ismertetésénél nem lehet kikerülni annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy a dadogás kialakulásáért az örökletes vagy környezeti tényezők a felelősek. Az emberiség történetét tekintve mindig is voltak dadogók, gondoljunk csak a többször említett Démoszthenészre, aki követ tett a nyelve alá és így próbálta meg dadogását kijavítani. A későbbi időkből is maradtak olyan feljegyzések, amelyek néha igen drasztikus kezelési eljárásokról számolnak be. JOHANN DIFENBACH porosz sebész, mint láttuk például nyelvoperációkat végzett dadogókon. Azt gondolta, hogy a műtéti beavatkozás, amellyel egy ék alakú részt eltávolított a nyelv testéből, megállítja a görcsöket. Operációi először szenzációsnak hatottak, de az eredmények csak időlegesnek bizonyultak. (1) Nagyon sokan, akiket meglep az a tény, hogy a dadogás szinte egyidejű az emberiséggel, azt gondolják, hogy a dadogás a modern ember betegsége. Nyilván összefüggést látnak rohanó, zaklatott, feszültségekkel teli életünk és a dadogás között. LUCHSINGER adatai szerint minél nagyobb egy város, annál nagyobb az ott élő dadogók aránya: Bécsben: 0,63 %, Londonban: 1,1 %, New Yorkban: 1,52 %. (2) A statisztika mintha azokat igazolná, akik azt gondolják, hogy a nagyvárosokban élő emberek között azért több a dadogó, mert ott nagyon sok stressz éri az embereket. Sok logopédus szerint napjainkra mintha csökkenne a dadogók száma. És nemcsak a számuk, hanem a súlyosságuk is. A szakemberek véleménye szerint ennek oka, hogy megváltoztak a szülők nevelési szokásai, attitűdjei, kevésbé tekintélyelvűek, szigorúak és korlátozók. Ha a társadalom értékeinek változása befolyásolja a dadogás

42

gyakoriságát, akkor vajon azokban az országokban, ahol ezek a normák nem változtak, vagy eredendően mások voltak, milyen lehet a dadogás előfordulására. Több olyan vizsgálat is van, amelyek azt bizonyítják, hogy más kultúrákban eltérő a dadogók száma. A negyvenes években BULLEN levelet írt több neves antropológusnak, FORTUNEnak,

MEADnek,

KLUCKHOHNnak,

hogy megtudja találkoztak-e dadogókkal

természeti népeknél végzett kutatásaik során. Egyikőjük, FORTUNE, aki körülbelül 6000 emberrel találkozott Új-Guineában, s akik a mundugumor, mrapesh, tchambuli, manus, dobuan, new hanover, tabor és kamamentira törzsekhez tartoztak, sokféle betegséget: vérzékenységet, leprát is talált, de dadogást nem. MARGARET MEAD is,

aki szintén Új-Guineában és a Csendes  Óceán déli vidékén járt,

csak egy esetre emlékezett az arapeshek között. Két antropológus, akik Ausztráliában dolgoztak az aborginek között, soha sem találkozott dadogókkal. Egy másik kutató sem látott dadogót, aki négy évig élt 250 eszkimó között,. BULLEN

kapott információkat az amerikai indiánokról is: például a navaho indiánok

között a dadogás ritkán fordul elő. CLIFFORD és munkatársai a dél-dakotai indián iskolákban 1799 főből 32 dadogót talált, amit a civilizáció káros hatásának tulajdonított. (3) JOHNSON

nem talált dadogásra vonatkozó szót vagy kifejezést a bannock és shoshone

indiánok szavai között, akik a civilizációtól elzárva rezervátumokban élnek. megerősítve látta elméletét, amely szerint a dadogás egyik oka, hogy a szülők a dadogás címkéjét ragasztják gyermekükre, megerősítve ezáltal gyermekük problémáját. JOHNSON egyik tanítványa SNIDECOR

volt az első, aki személyesen kerekedett fel és látogatta meg ezeket az indiánokat,

hogy megállapítsa, van-e közöttük dadogó. Először a törzsi tanácson beszélt jövetele céljáról, és mivel nem volt szava a dadogásra, egyszerűen bemutatta a dadogás tüneteit. A törzsfőnökök ezen jót derültek, és azt mondták, hogy ők sohasem láttak ehhez hasonlót. SNIDECOR

azonban makacsul tovább folytatta kutatásait egy indián vezető segítségével,

akinek még jutalmat is ígért, ha találnak dadogókat az indiánok között. Több mint 800 emberrel beszélt személyesen, és még több mint 1000 főről gyűjtött adatokat, de egy fia dadogót sem talált. (4) Miért nincsenek dadogók az indiánok között? BULLEN, JOHNSON

és SNIDECOR is egyetértettek abban, hogy ezekben a törzsekben,

hiányoznak a teljesítményre, a beszédre vonatkozó társadalmi elvárások. Ezekben a közösségekben a gyermekek sokkal szabadabban nőnek fel, és a szülők nem támasztanak 43

magas elvárásokat velük szemben. A gyermeknevelésben engedékenyek, nem erőltetik a szobatisztaság kialakulását, és sokkal gyakrabban kerülnek a szülők testi kontaktusba gyermekükkel. Nincsenek túlféltő, szorongó szülők, akik siettetik a gyerekek fejlődését, és felnőtt korban sem játszik a társadalmi érvényesülésben olyan nagy szerepet a beszéd, mint a nyugati kultúrákban. A törzsi tanácson résztvevők véleményüknek is gyakran csak igennel vagy nemmel adnak hangot. Két kutató, SVEN LILJEBLAD, antropológus és ART FRANCK, logopédus kétségbe vonják ezeket az adatokat. Szerintük van a dadogásra vonatkozó kifejezésük a bannock és shoshone indiánoknak, sőt egyikük, FRANCK személyesen is találkozott két dadogó indiánnal. Véleményük szerint az indiánok szégyellik a dadogást, és ezért csak egy idő után vallják be, hogy ismerik a problémát. (5) EDWIN M. LEMERT

antropológus több dadogóval is találkozott a kwakiutl, a nootka és a

salish kanadai indián törzseknél. Ezek a törzsek ősidők óta halászatból élnek, faragott totemoszlopaik vannak, és nagy szertartásokon adnak helyet a különböző törzsek versengésének. LEMERT több dadogót is talált közöttük, és megtudta, hogy a dadogás mindig is létezett náluk. Véleménye szerint ezt három dolog is indokolja. Az első, hogy van eredeti szavuk a dadogásra éppúgy, mint bármilyen más beszédhibára. A második, hogy különböző rituálékat dolgoztak ki a dadogás elmulasztására. A harmadik, hogy az idősebb indiánok emlékei szerint akkor is voltak már dadogók, amikor még nem találkoztak a fehér ember kultúrájával. LEMERT szerint a dadogás oka ezeknél a törzseknél a versengés, ami életük központi részét képezi, beleértve a családi és a törzsi életet is. A törzsi ünnepeken a fiataloknak részt kellett venniük, énekelniük és táncolniuk kellett a saját és a rivális törzsek felnőtt tagjai előtt, akik kritikus szemmel nézték szereplésüket. Az a fiatal, aki valamiben különbözött a többiektől, ezt szégyellte, és igyekezett megfelelni az elvárásoknak. Az indiánok nemcsak a beszédhibásokat részesítették negatív megkülönböztetésben, hanem a balkezeseket, a kövéreket, az alacsony termetűeket és az értelmileg sérülteket is. (6) Vannak-e dadogók az afrikai bennszülöttek között? A kutatások nem korlátozódtak csak az amerikai indiánokra, hanem kiterjedtek a világ többi részén élő természeti népre is. MORGENSTERN a világ minden részén gyűjtött adatokat, többek között Új-Guineában, Borneón, Malajziában és Indiában. Véleménye szerint is azoknál a népeknél nincs dadogás, ahol a nevelési attitűd sokkal megengedőbb és toleránsabb azokkal szemben, akik eltérnek az átlagostól. 44

MORGENSTERN

a nyugatafrikai, ibo és idoma törzsnél azonban meglepő módon nagy

számban talált dadogókat. Más törzshöz tartozók szerint az ibók ambiciózusabbak, versengő szellemben nevelik gyermekeiket, és nem egy ibó fiatal megy tanulni európai és amerikai egyetemekre. Egy dadogó nigériai fiú, akivel a szerző személyesen beszélt, elmondta, hogy szülei szerették volna, ha vezető pozícióba kerül. Ötéves korában, félve attól, hogy elkényeztetik, elküldték nagybátyjához, hogy nevelje meg. Emlékei szerint nagybátyja mindig megütötte, amikor dadogott, hogy ezzel szüntesse meg beszédhibáját. (7) ARON

Dél-Afrikában, Johannesburgban a bantu négerek iskoláiban is talált dadogókat.

Véleménye szerint a bantu négerek urbanizált társadalmában hasonló hatások váltják ki a dadogást, mint az európai népeknél. KIRK Ghánában gyakran előforduló, különleges típusú dadogást talált, de amikor megkérdezte az embereket erről, azok ezt teljesen természetes jelenségnek tartották. (8) A nemzetközi összehasonlító vizsgálatok szerint a dadogás jelensége a világon mindenütt előfordulhat. Több a dadogó viszont azokban a társadalmakban, ahol az elvárások nagyobbak a gyerekekkel szemben, merevebbek a szabályok és kevésbé toleránsak a másságot mutatókkal szemben. Kevesebbet vagy egyáltalán nem lehet dadogót találni azoknál a népeknél, ahol a szülők nevelési módszerei megengedőbbek és elfogadóbbak. Ezek a vizsgálatok a dadogás kultúrafüggőségére irányították rá a figyelmet. Milyen gyakori a dadogás napjainkban? A kérdés pontos megválaszolása számtalan akadályba ütközik. A legtöbb ilyen vizsgálatot iskolás gyermekek körében végezték el, főként Európában és az USA-ban. A vizsgálati eredményeket a megvizsgált gyermekek létszáma, a vizsgálati módszer és a dadogás ismérve is befolyásolta. A kutatások közel százéves múltra tekintenek vissza, amiből az is következik, hogy még számtalan más, számunkra már ismeretlen tényező is hozzájárulhat az eredmények közötti különbségekhez. Ennek ellenére az adatok eléggé egyöntetűek. Életkori gyakoriság A vizsgálati adatok szerint a dadogás gyakorisága 1% körül van. De vajon változik-e a dadogás előfordulása a különböző életkorokban? Iskoláskorban a dadogók száma nem változik számottevően egészen a középiskolás korig. A dadogás különbözik a gyermekkori 45

artikulációs zavaroktól a gyakoriság területén is. A pöszeségnek, a beszédhangok kiejtési zavarának a gyakorisága az első iskolai évek után meredeken csökkeni kezd. Sok gyermeknek a dadogása is megszűnik ebben az életkorban, de vajon miért nem tükröződik ez az adatokban? A pöszeség már a beszédfejlődés legelején kialakul, és a hangfejlődés során spontán vagy külső segítség hatására elmúlhat. A dadogás az egész gyermekkor folyamán megjelenhet, és az “új” dadogók azok helyébe lépnek, akiknek a dadogása megszűnt. Ennek az elképzelésnek az igazolására azonban két jelenséget meg kell vizsgálni: a dadogás megjelenését és spontán, beavatkozás nélküli javulását. A dadogás megjelenése A dadogás mintegy 88%-ban 7–8 éves kor előtt kezdődik. A megjelenésével kapcsolatos információk általában a szülőktől származnak, hetekkel vagy hónapokkal a dadogás megjelenése után. Azok, akik ezeket az adatokat a szülőktől begyűjtik, hangsúlyozzák, hogy maguk a szülők is bizonytalanok voltak a dadogás megjelenésnek időpontját illetően. Ezért minden ilyen adatot ennek figyelembevételével kell szemlélni, és nem szabad elfelejteni, hogy bármely ilyen adat vitatható. A szakemberek a terápia kezdetén megpróbálják minél alaposabban megtudni kezdetének időpontját, és feltárni azokat a körülményeket, amelyek előidézhették. Nagyon fontos a terápia szempontjából, hogy a szülők hogyan emlékeznek a dadogás megjelenésére, és mit gondolnak azzal kapcsolatban. Ha a szülő úgy véli, hogy gyermeke mindig is dadogott, amióta megszületett, az gyakran, rejtve azt fejezheti ki, hogy nem hisz igazán a terápia sikerében. Az ilyen szülő nem fog a terápia mellé állni, pedig segítsége nélkül nem lehet sikeres a kezelés. A legtöbbször, tehát amikor a dadogás megjelenéséről van szó, tulajdonképpen arról beszélünk, hogy a szülők mikor észlelték először a gyermek dadogását. Ha az erre a kérdésre adott válaszokat elemezzük, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a dadogók száma az életkor előrehaladtával csökken, a kutatások a dadogás megjelenését szinte évről évre egyre korábra teszik. A dadogás megjelenésének legkorábbi időpontja a mondatokban beszélés időszakára, legkésőbbi megjelenése hét és tizenhárom éves korra tehető. Sok olyan gyermek van, aki két-három éves korában kezdett dadogni. Dadogása az óvodásévek alatt enyhül vagy elmúlik, de az iskolában az első felelésnél a feszültség újra kiváltja. Legközelebb már sokkal jobban figyel arra, hogy fog-e dadogni, amely még nagyobb esélyt ad dadogása megjelenésének. MORLEY statisztikája, amely 400 dadogóra terjed ki, azt tanúsítja, hogy 50%-ban ötéves kor előtt, 90%ban pedig a nyolcadik életév előtt kezdődik. ANDREWS és HARRIS Newcastleban 1000 angol 46

gyermeket vizsgált meg nyomon követő vizsgálattal nullától tizenhat éves korig. Összesen negyvenhárom dadogó gyermeket találtak, közülük tizenhatnál kettő és négy éves kor között jelentek meg a tünetek, amelyek átmeneti jellegűnek bizonyultak. A maradék huszonhétből öt gyermek hároméves korában, tizenegy öt éves korában, tizenegy pedig tizenegy éves korában kezdett el dadogni. Következtetésük: az életkor előrehaladtával a dadogás megjelenése csökken. (9) A dadogás fellépése az esetek 30%-ában a beiskolázással esik egybe. A gyermek az iskolában számtalan nehézséggel találkozik. Szóban kell felelnie, s ekkor a tanár és a többiek is csak rá figyelnek. Ha felszólítják és kérdeznek tőle valamit, röviden és gyorsan kell válaszolnia. Az olvasás során pedig nem tudja kikerülni a megítélése szerint számára nehezen kiejthető hangokkal kezdődő szavakat. Növelheti nehézségeit, hogy a többiek gúnyolhatják, csúfolhatják beszéde miatt. Ezek a tényezők mind nagy szerepet játszhatnak a dadogás felszínre kerülésében, és az óvoda nyugodt légkörében már az elmúltnak hitt dadogás a stressz és traumák következtében újra megjelenik. Azt mondhatjuk, hogy a dadogás bármelyik életkori szakaszban megjelenhet, de csak ritkán alakul ki serdülő vagy felnőttkorban. Sok szerző szerint a serdülő- és felnőttkori dadogás nem is ugyanaz a dadogás, mint ami a korai gyermekkorban jelenik meg. Néhányan úgy gondolják, hogy vannak a dadogás szempontjából kiemelt életkorok. Négyéves korig a dadogás fele, hatéves korig háromnegyede, tizenkét éves korig pedig száz százaléka megjelenik. Spontán gyógyulás A dadogás jelenségének egyik sajátossága, hogy gyermekkorban önmagától elmúlhat. Sokaknak magától megszűnik a dadogása, mire elérik a felnőttkort. Szakértők becslése szerint a spontán gyógyult esetek aránya 36–79%-ig terjedhet. De az eredmények hitelessége igen gyakran megkérdőjelezhető, mert az adatok többnyire visszaemlékezésből születnek. Reálisabb eredményeket mutatnak azok a felmérések, amelyek nyomon követik a dadogás alakulását a fejlődés során. ANDREWS és HARRIS többéves kutatása azt mutatta, hogy a dadogás 79%-a tizenhat éves korra spontán javult. FRITZELL kilencven dadogó fejlődését követte nyomon hét és kilencéves kortól. Tíz év múlva 46%-uk nem dadogott. (10) Körülbelül minden életkori sávban annyi a dadogók száma, mint a spontán javultaké. Minél idősebb a vizsgált korosztály, annál több bennük a spontán gyógyultak száma. Felnőttkorra

47

akár 80%-ban is tapasztalhatunk spontán javulást. Sokan – természetesen – szkeptikusak ezekkel az adatokkal szemben. A legtöbbször az illetők magukat diagnosztizálták gyógyult dadogóknak. LANKFORD és COOPER kutatásai is kétségbe vonták a spontán javulók nagy számát. A magukat ilyennek valló hatvannyolc középiskolás diák szüleinek kétharmada – egy interjú sorá azt mondta , ők nem tudtak róla, hogy gyermekük valaha is dadogott. Ez a kutatás is azt bizonyítja, hogy a kérdés megválaszolására is pontosabb vizsgálatokra van szükség. Az is lehetséges, hogy enyhe dadogáshoz hasonló problémák gyakran előfordulnak minden ember beszédében. Ahhoz, hogy precízen megválaszoljuk, vajon a gyermekek hány százaléka gyógyul meg önmagától, pontosan meg kell határozni, mit értünk dadogáson és spontán javuláson. Mondhatjuk-e arra is, hogy dadogó volt, aki valamilyen stressz hatására rövid ideig küzdött dadogáshoz hasonló tünetekkel? Önmagától gyógyult-e meg az, aki ha rövid ideig is, de részesült ilyen vagy olyan terápiában. A spontán javulás fogalmát legalább olyan nehéz meghatározni, mint magát a dadogásét. (11) Melyik életkorban jöhet létre spontán javulás? A kutatási adatok szerint ebben nagyok az eltérések. Van azonban egy jól kivehető irányzat, amely szerint az önmagától gyógyult esetek nagy része tizenhárom és húszéves korra tehető. Egyes források szerint a legkorábbi időszak a kilencéves, egy másik szerint AZ ötéves kor. Érdekes, ha erről a szülőket kérdezzük meg, az életkor egyre lejjebb tolódik. DICKSON úgy találta, hogy a legtöbb spontán javulás három és fél éves korban jön létre, végső határa a hatéves kor. Ilyenkor a legtöbb dadogás nem tart két évnél tovább, de gyakran két hónapig sem. Sok spontán gyógyult dadogó nincs is tudatában, hogy valaha dadogott. Ezért azokat az adatokat is fenntartással kell fogadnunk, amelyeket visszaemlékezések alapján gyűjtöttek. Azok a kutatások tűnnek érvényesnek, amelyek szerint a dadogás bármely életkorban önmagától megszűnhet. (12) Voltak olyan vizsgálatok, amelyek szerint a spontán javulás háromtól egészen harmincnyolc éves korig létrejöhet. Megerősítheti ezt a tényt az is, hogy időskorban a dadogás kevésbé elterjedt, ezért minél fiatalabb valaki, annál nagyobb az esélye a gyógyulásra. Bár nagy a száma azoknak a felnőtteknek, akik önmagukat gyógyult dadogónak tartják, mégis figyelemreméltó, hogy egy részüknél a dadogás apróbb jeleit lehet tapasztalni, főként, ha a gyógyulás relatíve idősebb korban jött létre.

48

Milyen hatásokra jön létre spontán javulás? A spontán javuláshoz – felmérések szerint – az is hozzájárulhat, ha az illető lassan beszél, nyugodtabb életvitelre vált át, jobban elfogadja saját magát és beszédét, nem tartózkodik a beszédhelyzetektől, többet beszél. Nagyon sokan azonban nem tudnak javulásukra magyarázatot adni. Legtöbbjüknél a javulás fokozatos volt, és lényegében nem különböztek a többi dadogótól az olyan fontosabb tényezők mentén, mint például a nem, a kor és a családi háttér. A spontán gyógyult dadogóknak azonban enyhébbek voltak a tüneteik, és kevesebb súlyos problémájuk volt. Fontos figyelembe venni, hogy bár a dadogás önmagától is elmúlhat, mégsem szabad ezt megvárni, hanem amilyen gyorsan csak lehet, szakemberhez kell fordulni. Egy kisfiú, aki óvodáskorában kezdett dadogni, és egy idő után elmúlt dadogása, iskolában, az első felelésnél újra megakadt beszédben. A tünetek olyan súlyosak voltak, hogy a szülők nagyon megijedtek, s körzeti orvosukhoz fordultak, aki azzal nyugtatta meg őket, hogy a gyermek “ki fogja nőni” dadogását. A szülők több mint egy évig vártak, de a gyermek tünetei nemhogy enyhültek, hanem súlyosbodtak. Beszéd közben a görcs miatt az egész felsőtestét mozgatni kényszerült, nem voltak barátai, nem szívesen ment emberek közé… Lehetséges, hogy a gyermek dadogása elmúlik, de addig nem lehet őt bezárni, várva a gyógyulásra. A mindennapok során olyan hatások érhetik, amelyek befolyásolhatják személyiségfejlődését, társas kapcsolatait, s ennek következtében még jobban rögzülnek beszédnehézségei. A terápia – többek között – segítheti ezeknek az úgynevezett másodlagos tényezőknek a kialakulását megelőzni. A dadogás nemek szerinti megoszlása A dadogás nem egyenlő arányban oszlik meg férfiak és nők között. Az arány iskoláskorban 3:1 a fiúk “javára”. A nemek közötti különbség az évek folyamán egyre növekszik. Óvodáskorban kisebb, iskoláskorban pedig szinte osztályfokonként nagyobb a különbség. Ennek oka, hogy az új dadogók inkább fiúk, a gyógyultak pedig inkább lányok. A fiúk aránya nagyobb a nyelvfejlődés egyéb zavaraiban is: a megkésett beszédfejlődésben, az artikulációs zavarokban és az olvasási nehézségekben. Mi az oka a nemek közötti különbségeknek?

49

A kérdés megválaszolása nagyon sok spekulációra adott okot, amelyek szinte visszanyúltak a dadogás okainak felderítéséhez. A jelenséget kutatva a szerzők többféle magyarázatot adnak A fizikai magyarázat szerint a fiúk között gyakoribb a gyermekkori halálozás (mortalitás), szülési sérülés, gyerekkori betegség, mint a lányoknál. Megállapították azt is, hogy betegségekkel szembeni ellenálló képességük is gyengébb. Ez a sérülékenység szinte alkatilag teszi fogékonyabbá a férfiakat a dadogásra. Genetikai tanulmányok szerint a dadogás nemhez kötötten öröklődik. A dadogás alapja genetikus, de kialakulásához speciális környezeti hatások jelenlétére van szükség. Hormonális hatások. A tesztoszteron nemi hormon szintje magasabb férfiakban. A tesztoszteron csökkenti a bal agyfélteke működését, ahol a beszédközpont helyezkedik el, egyben növeli a beszéd és nyelvi zavarok, valamint a dadogás megjelenésének kockázatát. A pszichológiai magyarázat szerint a nemek közötti különbségek a környezeti hatások következményeként jönnek létre. A fiúkkal szemben fokozottabbak a társadalmi követelmények, a szülők mást várnak el a fiúktól és a lányoktól. A fiúkat számukra kedvezőtlenül hasonlítják a lányokhoz – többek között – alkalmazkodási, magatartási, szociális, nyelvi és más területen. A fiúk később érnek, mint a lányok, és mégis magas elvárásokkal néznek szembe, amelyek frusztrációkhoz vezethetnek. A különbség nem a beszéd folyamatosságában, hanem a szülők, felnőttek viszonyulásában van, ahogyan észlelik és reagálnak a gyermek beszédére. A szociálpszichológiai magyarázatok szerint más-más szerepek jelennek meg a beszédben fiúknál, mint lányoknál. Ez utóbbiaktól általában nem várják el, hogy érdekeiket minden áron, nyíltan érvényesítsék. Sok fiú, férfi bizonyos helyzetekben szorongást, bűntudatot, feszültséget él át, a lányoknak, nőknek azonban meg van engedve, hogy ha kínos a helyzet, kilépjenek belőle, passzívak legyenek vagy hallgassanak. A fiúk viszont gyakran úgy érzik, hogy feszültséggel teli helyzetekben is meg kell szólalniuk. GOLDMAN

beszámol arról, hogy az afrikai matriarchális törzseknél, ahol a férfiak

felelőssége sokkal kisebb, mint a nőké, ugyanannyi fiú és lány dadogott. Ennek ellentmondani látszik EISENSON megfigyelése, amely szerint az izraeli kibucokban, ahol nincsenek mindig a gyermekekkel a szüleik, és nincs különbség nevelésükben, mégis sokkal több a dadogó fiú, mint lány. (13) A dadogás nemek szerinti megoszlását magyarázó mindegyik elméletben feltehetőleg lehet valami igazság, és az is elképzelhető, hogy ezért nem egyetlen tényező a felelős.

50

4. Fejezet

51

A dadogók viselkedésének sajátosságai A dadogók viselkedésének egyik jellegzetessége a szorongás. Felmerülhet, hogy a szorongás okozza-e a dadogást, vagy a dadogás váltja ki a szorongást? A fejezet első részében többek között erre a kérdésre kapunk választ. Ma már a dadogást nem beszédhibának, hanem – tágabban értelemben vett – kommunikációs zavarnak tekintik. Mit jelent az, hogy a dadogás kommunikációs hiányállapot? Miért használnak kevesebb gesztust, és miért szegényesebb a dadogók mimikája? Mit jelent a hétköznapi beszédhelyzet a dadogónak és mit beszédpartnerének? A fejezet második része a dadogás és a nem beszédes kommunikáció – többek között a mimika és a gesztusok – kapcsolatát tárja elénk. A dadogás nemcsak a kommunikációt, hanem az egész viselkedést, a megjelenést és a mozgást is befolyásolja. Hogyan? Erre a kérdésre keressük a választ a harmadik részben. A fejezet utolsó része azt mutatja be, hogy milyen jellegzetességei lehetnek a dadogó gyermekek rajzainak, és ezt miért használhatjuk fel a kezelés során. Dadogás és szorongás A dadogás rögzülésével a beszédben szerzett kudarcok miatt kialakulhat beszédfélelem, amely áttevődhet a helyzetre, a befogadó személyére vagy a szavak kezdő hangjaira is. Vannak olyan dadogók, akik otthon, és vannak olyanok, akik nyilvános helyen, iskolában vagy munkahelyen dadognak inkább. A dadogás erősödhet, ha a beszédpartner valamilyen szempontból nem egyenrangú a dadogóval: szülője vagy felettese. Az utóbbiakban a nem szimmetrikus kommunikációs helyzet feszültsége válthatja ki a dadogást. Növelheti a beszédtől való szorongást a közlemény tartalma is. Az énközelibb, saját magára utaló témák jobban előhívják a dadogást, mint a semlegesek. A dadogó negatív tapasztalatai miatt kerülheti ezeket a helyzeteket, vagy a számára valamilyen szempontból kellemetlen helyzetben tartózkodással, szorongással vesz részt. A negatív tapasztalatok sorozata, amely gyermekkorától kezdve éri a dadogót, mint már arról szó volt, beépülhetnek énképébe és introvertálttá, befelé fordulóvá, viselkedésében szorongóvá tehetik őt. A dadogás kérdéskörével foglalkozó kutatók számtalan vizsgálatot végeztek a szorongással kapcsolatban. Az alapkérdés elsősorban az volt, vajon szorongóbbak-e, mint az

52

ép beszédűek, és ha igen, akkor a szorongás okozza-e a dadogást, vagy pedig fordítva, a dadogás szorongást, azaz a dadogó beszédfélelme következtében válik szorongóvá. A szorongás és a dadogás kapcsolatát többen kérdőívek segítségével vizsgálták. Az eredmények szerint a dadogók szorongóbbak, mint a nem dadogók. BLOOD

dadogó és nem dadogó férfiak szorongását vizsgálta. A vizsgálatban

résztvevőknek különböző feladatokat kellett megoldaniuk. A feladatok eltértek egymástól abban, hogy megoldásuk alacsony vagy magas stresszt okozhat. A szorongást egy kérdőív és a nyál kortizontartalmának megállapításával mérték. A dadogók egyaránt jobban szorongtak az alacsony és magas feszültséget kiváltó feladatokban. (1) A gyermek dadogók szorongását vizsgálva a kutatók nagyon eltérő eredményekre jutottak. Voltak olyanok, akik nem találtak különbséget dadogó gyermekek és nem dadogók között. (2) Mások viszont magas szorongásszintet találtak gyerekeknél. (3) Terápiás tapasztalatok szerint a dadogó gyerekek között több a túlérzékeny szorongó, mint a nem dadogók körében. Ezt bizonyítja, hogy gyakran jelenik meg náluk társtünetként éjszakai ágybavizelés. (4) Érdekes eredményeket hoztak a dadogók szorongására vonatkozó, úgynevezett projektív tesztekkel végzett vizsgálatok. A projektív tesztekben semleges képeket kell a vizsgálati személynek értelmeznie. A projekció kivetítést jelent, mert az egyén saját belső fantáziáit vetíti rá a semleges képekre. Az egyik leghíresebb ilyen eljárás az ún. Rorschachteszt, ahol fekete-fehér vagy színes foltokat kell a kísérleti személynek értelmezni. Ezekben a vizsgálatokban a dadogó gyermekek gyakran rettenetes szörnyetegeket, kígyókat és vért véltek felfedezni. A kutatók szerint a gyermekek saját félelmeiket, szorongásaikat vetítették bele a képekbe. (5) Egy másik, ugyancsak projektív eljárásban nem “tintafoltokat”, hanem a mindennapi életből vett jeleneteket kellett a gyermekeknek saját szemszögükből értelmezniük. A vizsgálati eredmények szerint az 5–9 éves gyerekek szorongásának az oka az anyától való elszakadástól, szeparációtól való félelem. (6) A kutatók másfajta mérésékekkel is megpróbálták igazolni a dadogás és a szorongás kapcsolatát: mozgó fénnyel kialakított, szorongást provokáló helyzetben figyelték meg a bőrreakciókat, a pulzusszámot és a légzés amplitúdójának változását. Az előzetes feltételezések szerint a szorongás hatására a tenyér izzadni kezd, jobban ver a szív, és kapkodóbbá válik a légzés. Az adatok összesítése után a mérések különböző részeinek eredményei nem voltak egymással összhangban, például alacsonyabb pulzusszám magasabb légzésamplitúdóval társult stb. A kutatók értelmezésében ezek az egymásnak ellentmondó eredmények inkább a szorongás mérésének nehézségére utalnak. (7) 53

A dadogókkal kapcsolatos más kutatások szerint stresszhelyzetben magasabb vegetatív idegrendszerük aktivitása. Többen vizsgálták a dadogók tenyerének izzadását mint a szorongás egyik fő jellemzőjét. Nem találtak intenzívebb tenyérizzadást dadogóknál olyan szorongást keltő helyzetben, ahol nem kellett beszélni. Mások viszont még nem beszédes helyzetekben is erősebb tenyérizzadást mértek. (8) HOROVITY azt az instrukciót adta dadogóknak és nem dadogóknak, hogy képzeljék magukat feszült, kellemetlen helyzetbe (pl. szóbeli vizsga), de a tenyérizzadás erőssége szempontjából nem talált különbséget a két csoport között. (9) A feszültség nemcsak a vegetatív reakciókra, hanem az artikulációs mozgásokra is hatással van, mert növeli a beszédbeli megakadások számát. Egy szóasszociációs tesztben a vizsgálati személyeknek különböző szavakat mondtak, és arra kérték őket, hogy egy-egy szóra olyan szóval válaszoljanak, ami az adott szóról elsőre eszükbe jut. A dadogók vulgáris (közönséges, “csúnya”) szavaknál gyakrabban elakadtak, és reakcióidejük hosszabb volt, mint a kontroll személyeké. A szerzők szerint ez azt mutatja, hogy a dadogókból a vulgáris szavak nagyobb szorongást váltanak ki, mint a nem dadogókból. (10) Egy igen érdekes vizsgálatban POULTON arra volt kíváncsi, van-e különbség abban, ahogyan a dadogók, illetve a nem dadogók a különböző nehéz helyzeteket értékelik. A dadogóknak a nyilvános beszédhelyzet jelentette a legnagyobb nehézséget. (11) A kutatások nagy száma az eltérő eredmények ellenére azt bizonyítja, hogy a dadogás nyilvánvalóan kapcsolatban áll a szorongással. E kapcsolat értelmezését közvetlen vizsgálati eredményekből kiindulva vagy teoretikus módon több kutató is megkísérelte. A kutatási eredményekből kialakított elméletek irányvonala az idők folyamán is változott. A negyvenes-ötvenes években a szorongást a dadogás részeként kezelték. Később, miután a kutatók nem tudták ezt a tényt mérésekkel egyértelműen bizonyítani, a szorongás – mint a dadogás lényegi összetevője – elvesztette jelentőségét. A közelmúltban a dadogás és a szorongás kapcsolatának értelmezésében szemléleti változás jött létre. A dadogást már nem tekintik a szorongás által befolyásolt jelenségnek, bár elismerik, hogy a beszéd közben szerzett negatív élmények szerepet játszhatnak a szorongás növekedésében. Egyes szerzők véleménye szerint a dadogás akkor rögzül, amikor szorongás kíséri a beszédhelyzeteket, és a megemelkedett idegrendszeri aktivitás vezet a légzés és artikuláció koordinálásának nehézségéhez. SCHWARTZ

hét

szorongást,

feszültséget

kialakító

tényezőt

ismertet,

amely

létrehozhatják a hangszalagok, illetve a gégemozgató izmok görcsét. Ezek a következők: 1. szituációs stressz 2. nehéz hangok 54

3. autoriter személy miatti stressz 4. ismeretlen helyzet 5. pszichológiai: betegségtudat 6. eseménystressz, amelyet valamilyen esemény, hír, információ eredményez 7. gyorsaságstressz, ha túl gyorsan (kell) beszél(ni) (12) A beszédtől való félelem és a dadogás anticipációja miatt rosszabbodhat a dadogók beszéde, és bár nem bizonyos, hogy ezek a tényezők okoznák, néhány kutatás szerint a dadogás megindítója olyan feszültség, amely befolyásolja az egyén egész viselkedését és beszédét is. Végül három elméletet mutatunk be arról, hogy a szorongás és dadogás jelensége hogyan kapcsolódhat egymáshoz. JOHNSON

úgy gondolja, hogy a dadogás elkerülő viselkedésként jelenik meg, amely a

félelmet okozó hangoktól kezdve a szociális helyzetekig bármire irányulhat.

A dadogó

megpróbálja elkerülni ezeket a helyzeteket, de szorongása még nagyobb és nagyobb lesz, a nehézségek még jobban megerősítik a dadogását. (13) BLOODSTEIN

a dadogást elkerülési reakcióként fogja fel. Gondolatmenete szerint a

beszédben jelentkező bizonytalanság feszültségekhez vezethet, amely megtörheti a beszéd folyamatosságát. Az ilyen tapasztalatok által a félelem asszociáciálódik a szavakkal, a hangokkal, a hangszalagok helyzetével stb., és a dadogó megpróbálja elkerülni ezeket a hangokat és helyzeteket. (14) BANDURA

szociálistanulás-elmélete szerint a dadogó védekező viselkedése, az

észrevett fenyegetés hatására aktiválódik. Bár a szorongás kísérő effektusa lehet ennek a fenyegetésnek, okszerűen nem kapcsolódik az elkerülő viselkedéshez. (15) A dadogók szorongására vonatkozó kutatásoknak nem sikerült egyértelműen feltérképezni a dadogás és a szorongás kapcsolatát. Feltételezhető azonban, hogy a dadogás hatására kialakuló beszédfélelem növeli a dadogó szorongását. A szorongás más tényezőkre, a beszédhelyzetekre, a beszédpartnerekre és a szavak kezdő hangjaira is áttevődhet. A negatív tapasztalatok sorozata, amely gyermekkorától éri a dadogót, beépülhet énképébe és introvertálttá, viselkedésében szorongóvá teheti őt. A szorongás ezek szerint, ha nem is mindig, tetten érhetően okozója a dadogásnak, de a beszéd nehézsége miatt, bonyolult kölcsönhatásokon keresztül hozzáadódik a dadogás dinamikájához, és jelenlététől nem lehet eltekinteni.

55

A dadogás mint a nem verbális kifejezőeszközök zavara A modern kutatások szerint a dadogás nemcsak a beszéd folyamatosságát, hanem tágabban az egész kommunikációt érinti. A kommunikációs folyamatban a közlő személy (az adó) jeleket küld (kódol) a közlési csatornán keresztül a befogadó személy (vevő) felé, aki dekódolja, megérti azokat, és ezt visszacsatolással jelzi. A kódolás kétféleképpen történhet, egyrészt az artikuláció segítségével verbálisan, másrészt mozdulatokkal, gesztusokkal, nem verbálisan (szóban). A kommunikáció így nem korlátozódik csak a beszédre, a verbális kommunikációra egyik formájára. BIRDWHISTELL szerint kétszemélyes társalgásban a beszédes alkotóelemek a helyzet társas jelenlétéből 35 százaléknál is kevesebbet hordoznak, a többi 65 százalékot a nem beszédes sáv továbbítja. A kommunikációs folyamat során a beszédes és a nem beszédes csatorna egymástól nem elszigetelten működik. A kommunikáció annál tökéletesebb, minél inkább megvalósul a szinkrÓnia a beszédes és a nem beszédes sáv között, a beszéd és a mimika, valamint a gesztusok között. (16) Ha nem megfelelő a verbális közlés, és (vagy) ha nem jön létre az összhang a beszédes és a nem beszédes jelentések között, az üzenet nem jut el tisztán a vevőhöz. A vevő nem érti a közlést, és ezt érezteti a visszacsatolásban. Az adó ilyenkor korrigálhatja közlését vagy annak módját, a közlés intenzitásának növelésével vagy más – nem beszédes – csatornák bekapcsolásával. Ha ez nem sikerül, akkor a kommunikációs folyamat zavart szenved. Dadogásnál a beszédben tapasztalható görcsök egyrészt megakadályozhatják, hogy az üzenet tisztán eljusson a befogadóhoz, továbbá megbonthatják az összhangot a beszéd és a gesztusok, valamint a mimika között és az utóbbi minőségromlását okozhatják. A beszédet folyamatosan kísérik a gesztusok, a fej, a kéz mozgásai, támogatva, magyarázva a közölt információt. A dadogókra a beszédbeli gátoltság mellett a mozgásbeli gátoltság is jellemző, amely a gesztikulációban jól érzékelhető. Dadogó felnőttek kevesebb gesztust használnak, de ez a jelenség már egyes dadogó gyerekeknél is megfigyelhető. Egyrészt feltételezhető, hogy a meglassúbbodott mozgás miatt lelassul a gesztus, az arc és a beszédmozgás is. Így a dadogás mint hibás beszédmozgás általános mozgászavar része lesz. Másrészt ezeknek az egymásra hatásoknak az ellenkezője is elképzelhető. Az akadozó, lelassult beszédmotorika miatt az arcmozgás, a gesztus szenved kárt. A “harmadik utas” elképzelések szerint a dadogásnál lehet érzékelni igazán, hogy a beszéd és a gesztus milyen szoros kapcsolatban áll egymással, és valószínűleg mindkettő kölcsönösen hat egymásra. Ha a beszéd megakad, ez befolyásolja a gesztusokat is, és ha a gesztusok elakadnak, akkor ez nehezíti a beszédet. 56

Egyes szakemberek meglátása az, hogy mind a beszédmozgások, mind a mimika zavarai, az arc és száj izmainak beszéd közbeni nem megfelelő működése következményeként jönnek létre, amelynek oka az idegrendszer funkciójában keresendő. Az idegrendszeri központokból nem jut el a megfelelő inger az izmokba. (17) Más vélemények szerint a különféle testrészek mozgásának - pl.: váll, nyak, száj, hát, nyelv stb.- nehézsége nem szervi, hanem lelki eredetű. Ezek a testrészek a nem beszédes kommunikáció kialakításában vesznek részt, és a mozgásukban jelentkező zavarokat a dadogók beszédfélelme miatt megjelenő stressz okozza. (18) KATZ-BERNSTEIN klinikai tapasztalatai szerint a dadogó gyermekek gondolataikat és érzelmeiket nem tudják megfelelően kifejezni. Nem tudják azokat szavakba önteni, és nem tudják megjeleníteni érzelmeiket arcjátékukkal és gesztusaikkal. Miért nem? Mert nem tanulták meg. A gyermekeknek a fejlődés egy bizonyos szintjén nagyobb a kifejező szándékuk, mint a kifejező képességeik. Gondolataik előbbre járnak, mint beszédük. A gyermek fejlődése során megtanulja, hogyan kell gondolatait úgy rendezni, hogy szavakkal kifejezhető legyen. A szerző azt tapasztalta, hogy a dadogó gyermekek általában korábban kezdtek el beszélni, mint társaik, és később kezdtek dadogni. Véleménye szerint a túl gyors fejlődés miatt a beszéd kialakulása nem került szinkronba a gondolkodás fejlődésével. Az is elképzelhető, hogy a gyermeket környezete valamilyen módon sürgette a beszéd elsajátítására. A fejlődés lépcsőinek kihagyása vezetett a dadogás kialakulásához. A terápiában meg kell tanítani a gyermeket gondolatainak és érzelmeinek megfelelő beszédes és nem beszédes úton történő kifejezésére. (19) Hazánkban VÉKÁSSY LÁSZLÓ végzett vizsgálatsorozatot, ún. testszignálvizsgálatokat a dadogók

nonverbális

kommunikációjáról.

A

vizsgálati

személyekről

különböző

beszédhelyzetekben filmfelvételeket készített. A felvételek értékelésekor a beszélő testét szegmentumokra osztva, szelvényenként megszámolták a nem verbális jeleket, majd az eredményeket összeadták. A vizsgálatok eredményeként a következőket állapította meg: 1)

A dadogók kevesebb nem verbális jegyet használnak beszélgetéseikben, így

kevesebb információt adnak a beszédhelyzetekben, mint nem dadogó partnereik. Ennek minőségi összhatása a dadogók információs deficitje, amely az interakciós résztvevők mindegyikét érinti. 2) A dadogók nem verbális adatainak számszerű elmaradása az ép beszélőkétől jelzi a dadogók funkcionális minőségi színvonalának számszerű csökkenését,

nem verbális

kommunikációjuk dezintegrációját: a beszéd akadályozottsága a magatartás akadályozottságát eredményezi, ezért a dadogás egy kommunikációs hiányállapotnak, a kommunikációs készség csökkenésének fogható fel. 57

3) A dadogók beszédmagatartásának zavara következtében feszültség okozta gátoltság lép fel, amely fenntartja az arc szegényes érzelmi kifejezését. Az arc nem verbális jegyeinek számszerű előfordulásában, egy szegmentum kivételével, a dadogók mindenhol kevesebbet mutatnak. A dadogó – nem dadogó adatok mennyiségi különbsége nem feltétlenül azt jelenti, hogy a kevesebb nem verbális jegy mindig rosszabb, hanem azt, hogy a dadogóknál a verbális-nem verbális együttműködés aránya, a verbális-nem verbális működés egysége bomlik meg, s ennek következtében a nem verbális nem tudja kiegészíteni – az üzenet szintjén – a szociális interakcióban a verbálist: a verbális sérülés működéses hatással van a nem verbálisra, és ez a nem verbális kommunikáció minőségromlását eredményezi az arcon. VÉKÁSSY

komplex terápiás eljárásának rendszerében is hangsúlyozza a nem verbális

kommunikáció fejlesztését. (20) Egy amerikai kutató vizsgálataiban azt is bizonyította, hogy a dadogóknak nem csak a nem nyelvi üzenetek adásával (kódolásával), de észlelésével (dekódolásával) is nehézségei vannak, azaz a dadogástól az egész nem beszédes kommunikáció zavart szenved. (21) A kommunikáció egységes folyamat, amelyben a beszédes kommunikáció mellett helyet kap a nem beszédes kommunikáció is. A legújabb külföldi és hazai kutatások is alátámasztják azt a feltételezést, hogy a dadogás nemcsak a beszédet, a verbális kommunikációt, hanem a mimikát, a gesztusokat, a nem verbális kommunikációt is érinti. A dadogás hatására megbomlik az egyensúly a verbális és a nem verbális kommunikáció között, és ez a nem verbális kifejezőeszközök számszerű csökkenéséhez vezet. Dadogás és mozgás A dadogás mint kommunikációs nehézség hatással van a dadogó személyiségére és viselkedésére is. A beszédbeli gátoltság introvertálttá, szorongóvá teheti a dadogót. A lelki működések zavara nyilvánvalóan befolyásolja a fizikai működésekét, így a gátoltság, a szorongás alkalmanként a testtartásban és a mozgás harmóniájában is tükröződhet. Magyarországon PÁTZAYNÉ már 1933-ban felismerte, hogy az “összmozgáskészség”, amelynek

a

beszédmozgás

csak

része,

rendellenességeket

mutat

dadogóknál.

Gondolatmentében kiemeli, hogy a testi-lelki történések összefüggésében nagyon fontos tényező a mozgás. A mozgás térben és időben egyszerre játszódik le. A térbeli tényezők közül legfontosabb a szabályos vagy szabálytalan ismétlődésekből származó ritmus. A mozgás 58

megfigyelésén keresztül – az ő kifejezésével élve: mint egy tükörben – láthatóvá válnak nemcsak a “biológiai, hanem a pszichés impulzusok” is. “A jó mozgást mindenkor a folyamatosság jellemzi, ugyanúgy ahogy a rossz mozgásnak az ismertető jele a szakadozottság, és a belőle következő mozgási szertelenség.” Vizsgálatában, amelyekben negyven dadogó járását figyelte meg, azt tapasztalta, hogy jellegzetes, az ép beszélőkétől különböző, diszharmonikus járásuk van. Értelmezése szerint ez a mozgáspatológiás tünet utalhat arra, hogy a dadogás létrejöttében pszichikus hatások erősen érvényesülnek. (22) Másik hasonló vizsgálatában nem egy, már meglévő mozgástesztet használt, hanem saját, erre a célra kialakított, mozgásvizsgáló rendszert, amellyel több motoros funkciót figyelt meg. A következő megállapításokat tette a dadogók mozgásáról: 1) Az egész járásmód kifejezetten infantilis és patológiás jelleget mutat. 2) Minden akaratlagos mozgás hipertóniás. 3) A mozgás összerendezettsége hiányos. 4) A mozgás ritmika és dinamika tekintetében feltűnően szegényes. jellemzi, hogy minden tevékenység terhelésre felbomlik.

5) A “dadogómozgást”

Tapasztalatai alapján azt a

következtetést vonta le, hogy a mozgás-rendellenességek megjelenésének oka a mozgás és a beszédfejlődés összefüggése. Munkája során terápiás módszert dolgozott ki a dadogók mozgásának fejlesztésére, amelyben a “mozgásökonómia” kialakítása és a járásfejlesztés is szerepelt. (23) A hibás beszédűek tanfolyamainak szervezeti szabályzata már 1934-ben kötelezővé tette a dadogók mozgásvizsgálatát Magyarországon. SULYOMI-SCHULMANN a fent ismertetett vizsgálatok alapján kidolgozott és közzétett egy megfigyelési szempontsort, amely tartalmazza – többek között – a járás és a járásritmus megfigyelését is. (24) A hazai szakembereken kívül külföldön is felismerték a dadogás és a mozgás kapcsolatát. Két kutató, CONDON és OSTGON bizonyították, hogy három tényező: a beszéd, a testmozgás és a szervezet bioelektromos aktivitása beszéd közben egybeesik. Az elmélet szerint a beszélő testmozgásai (főleg a törzs, a fej és a kéz mozgása) összhangban vannak a beszéd folyamatával. (25) Megfigyelések szerint a dadogók mozgásának nehézségeire utal, hogy rajzaikban olyan embereket ábrázolnak, akiknek szegényes a mozgásuk. Feltételezések szerint ezzel saját mozgásuk beszűkültségét fejezik ki. (26) Dadogók mozgásának ritmusosságát, koordináltságát gimnasztikai gyakorlatok közben figyelték meg, és ezekben tapasztaltak elmaradást nem dadogókhoz képest. (27) Voltak ennél egyszerűbb és bonyolultabb vizsgálatok is. Egy érdekes ötlet alapján végrehajtott vizsgálatban egy pohár víz vitelére kértek meg dadogókat és nem dadogókat. A megfigyelések szerint a dadogóknak szegényesebb volt a mozgáskivitelezése. (28) 59

Más, komolyabb vizsgálatokban ötven dadogó gyereket vizsgáltak meg az ún. Oseretsky-teszttel. A teszt segítségével különféle mozgásgyakorlatok végrehajtása alapján meg lehet állapítani, hogy a gyermek mozgásfejlődésében elmarad-e életkora átlagától vagy nem. A teszttel végzett vizsgálat szerint, a dadogó gyermekeknek majdnem a fele több mint ötéves elmaradást mutatott mozgásfejlődésében. A dadogó gyermekek rosszabb teljesítményt nyújtottak, mint a jól beszélők, de jobbat, mint a pösze gyerekek. A pöszeségnek mint artikulációs rendellenességnek az oka részben az artikulációs mozgások koordinálásának zavara. Elképzelhető, hogy az artikulációs mozgások nehézsége egy általános mozgászavar részeként jön létre. (29) A kutatók véleménye szerint a dadogók mozgásának sajátosságai a mozgásos funkciók sérülésének a jele. Más vélemények szerint a dadogók mozgásának nehézségei a testvázlattal, a testhatárok tudatosságával kapcsolatos problémáikkal vannak összefüggésben. A testkép, a testhatárok érzékelése kapcsolatban van az énképpel. Az, hogy milyennek érzékeli valaki a testét, összefügg azzal, mennyire tudja magát elfogadni. A dadogók negatív énképe így hatással van testképükre is. Nem szeretnek tükörbe nézni és önmagukkal foglalkozni sem. (30) A mozgás az alapja a megjelenésnek is. Az emberek benyomásaik alapján alakítják ki véleményüket egymásról. A dadogók beszűkült, görcsös mozdulatai félszeg, szorongó ember benyomását keltik. NYE vizsgálatában 140 nő és férfi felnőtt dadogót figyelt meg és osztályozott a személyiség, az intellektus, a fizikai megjelenés és a szociális karakter szempontjából. Az eredmények szerint ezek közül a legjobban a fizikai megjelenés függ össze a dadogással. (31) A dadogók mozgásának megfigyelése új kezelési módszerek kialakításához vezetett. Akadnak olyan terápiás kezdeményezések, amelyekben az artikulációs mozgások ügyesítésén kívül a test masszírozása is szerepel a test- és a beszédműködések aktiválása céljából. (32) Más elképzelések

szerint,

éppen

ellenkezőleg,

az idegrendszer

túlzott

aktivitása

következtében a test izmai is fokozottabban műkődnek. A megnövekedett izomtónus miatt nemcsak a beszéd-, hanem a testmozgás is görcsössé válik. A terápia feladata az egész test ellazítása az aktivációs szint csökkentése és az izomtónus normalizálása céljából. (33) Nem jelenthetjük ki egyértelműen, de nem is vethetjük el, hogy a dadogás és az általános testmozgás között összefüggés van. Mindenesetre a testi-lelki tényezők összefüggésében a mozgás az a testi jelenség, amelyben a dadogás mint lelki jelenség tükröződhet; s ez a hatás nemcsak a beszédmozgásokat, hanem a testmozgásokat is érintheti. Dadogók rajzai

60

A dadogás hatása az emberi viselkedés majdnem minden megnyilvánulásában, a beszédben, a gesztusokban, a mimikában, a testmozgásban és a rajzolásban is tetten érhető. A dadogással foglalkozó szakemberek szívesen nyúlnak a dadogók rajzaihoz mind diagnosztikus, mind terápiás célzattal. Sok terapeuta emberrajzokat használ abból a célból, hogy megállapítsa a dadogó gyermekek lelki problémáinak jeleit. Klinikai megfigyelések szerint a dadogók kisebb alakokat rajzolnak, és azokat a lap szélére helyezik, ezzel fejezik ki kisebbrendűségi érzésüket és az új élményektől való tartózkodásukat. Egyes dadogó gyermekek erősebb kontúrt használnak rajzaikban. Feltételezések szerint ezzel mutatják ki védekezésüket a külvilág fenyegetéseivel szemben. A szakemberek beszámolnak arról is, hogy ezek a tendenciák a terápia hatására megszűnnek a rajzokban. (34) Több olyan vizsgálat is ismert, amelyben dadogó és nem dadogó gyermekek rajzait hasonlították össze egymással. Az eredmények azt mutatják, hogy a dadogók rajzai kevésbé kidolgozottak. LACZKOWSKA dadogó és nem dadogó iskolások vízfestményeit hasonlította össze, és azt találta, hogy a dadogó gyermekek nyolcvan százaléka inkább hideg színeket, (kék, zöld) és barnát, feketét, lilát, míg a nem dadogók inkább melegebb színeket használnak. A szerző véleménye szerint a belső érzések vetülnek ki ezekben a színekben. (35) Találhatók más eredményeket hozó vizsgálatok is. Glassmann komplex kutatásában olyan pszichiáterekkel ítéltette meg dadogó gyermekek rajzait, akik rajzokat használnak mindennapos munkájuk során. A pszichiáterek nem tudták megállapítani, melyek a dadogók rajzai. Több kategóriának megfelelően pontozták a gyermekek rajzait, például szorongás, függőség stb. A szerző nem talált lényeges különbségeket egyetlen kategóriában sem dadogó és nem dadogók rajzainak megítélése között. (36) Sok terapeuta terápiás célzattal használ rajzokat a dadogók terápiájában. Ezek a szakemberek nyilvánvalónak tartják, ha a beszéd sérül, akkor más kommunikációs utakat kell találni, és az egyik legmegfelelőbb önkifejező eszköz a rajz. Mások szerint a rajz nemcsak egy alternatív kommunikációs mód, hanem segítségével a dadogás kialakulásában és fenntartásában szerepet játszó belső feszültségek helyes irányba terelhetők vagy feldolgozhatók. (37) Ebben

a

fejezetben

a

dadogók

viselkedésének

sajátosságait

tekintettük

át.

Megállapítható, hogy a dadogás mint beszédzavar egy jellegzetes viselkedésegyüttes részeként jelenik meg. Feltételezhető, hogy a dadogást kialakító és fenntartó hatások a dadogó egész viselkedését befolyásolják. 61

5. Fejezet

62

Az átszoktatás, a kezesség és az agyféltekei dominancia összefüggései a dadogással A dadogók talán egyetlen jellegzetességét sem vizsgálták olyan kitartóan, meg-meg újuló erővel és annyi módszerrel, mint azt, hogy két testfelük közül melyiknek van vezető szerepe. A XX. század elején az átszoktatás problémája felé, később a kezesség és az agyféltekei dominancia vizsgálatára, napjainkra pedig az agyféltekék megosztott működése és a nyelvi funkciók összefüggésére irányulnak a kutatások. A század elején BALLARD kutatásai irányították a figyelmet az átállítás kérdésére. 1912-ben Londonban vizsgált iskolás gyerekeket. Azok között, akik mindkét kezüket egyformán használták, 17%-ban talált dadogókat. Véleménye szerint ezek olyan veleszületetten balkezes gyermekek voltak, akiket a jobb kéz használatára szoktattak. (1) Négy évvel BALLARD vizsgálatai után WALLIN St. Louisban iskolás dadogó gyermekek 9,5 %-nál, míg ún. normál gyerekek 2%-nál talált átszoktatást. Rámutatott azonban arra is, hogy a dadogók 80%-a azelőtt kezdett dadogni, hogy írni tanították volna őket. (2) A harmincas évek elején FAGAN is az átszoktatás szerepét hangsúlyozza a dadogás okai között, amelynek bizonyítékaként egyik tanulmányában 30 olyan dadogó esetét mutatja be, akik egy évvel az átszoktatás után kezdtek dadogni. (3) McALLISTER

egy érdekes kísérletről és annak meglepő következményeiről számol be.

Lingfildben (Anglia) egy speciális iskola tanulóinak, értelmileg sérült gyermekeknek balkezes tréninget tartottak abból a célból, hogy agyuk másik része is fejlődjön. Öt hónap múlva a gyerekek többsége dadogni kezdett. (4) TRAVIS, az Iowa Egyetem beszédklinikájának első igazgatója, Amerika egyik első dadogóterapeutájának, BRYNGELSON három esetét ismerteti. Egy fiúét, aki azután kezdett dadogni, hogy az írásnál a jobb kéz használatát erőltették, és amikor engedték, hogy a bal kezét használja, dadogása megszűnt. Egy másik, eredetileg jobbkezes fiút, baseballedzéseken balkezes dobójátékosként tréningeztek. A tréningek hatására dadogni kezdett, és amikor ezeket abbahagyta, dadogása is elmúlt. Harmadik érdekes esetében egy 58 éves, jobbkezes férfiről ír, aki baleste után csak a bal kezét tudta használni és dadogni kezdett. BRYNGELSON így ír erről: “Miután ez az 58 éves férfi liftaknába zuhant, jobb kezének ujjait amputálták és bal kezét kellett használnia. Két hónap múlva jelentkezett logopédiai kezelésre klónusos dadogása miatt. A terapeuta azt tanácsolta a páciensnek próbáljon meg protéziseket

63

beszerezni, hogy ismét tudja jobb kezét használni, és röviddel ennek megtörténte után dadogása is megszűnt.” (5) A hatvanas években Magyarországon HIRSCHBERG vizsgálta meg a dadogókat ebből a szempontból. Felmérésében 216 dadogóból 14 balkezest és 47 átállított balkezest talált, ez 30%-os gyakoriság, szemben az átlagnépességben előforduló 15%-os gyakorisággal. (6) Voltak olyanok is, akik vitatták ezeket az összefüggéseket. BLUEMEL véleménye szerint nincs semmiféle kapcsolat az átállítás és a dadogás között. BESTELMEYER müncheni professzorra hivatkozik, aki 1200 olyan esetet ismertet, amikor pácienseinek csak egy karjuk volt, mégsem dadogtak. (7) ZANER

az egyesült államokbeli Wisconsinban ellenben húsz olyan beteg közül, akiknek

domináns karját amputálták, négy olyat talált, akik beszámoltak dadogáshoz hasonló tünetekről. Tizenkilenc embernél, akinek nem a dominánsan használt karját amputálták, nem talált dadogókat. (8) Az átszoktatás kérdéskörét alapvetően két oldalról közelítették meg és magyarázták: Az átszoktatás, a kezesség és az agyfélteke - dominancia Az átszoktatást a dadogás okai között először úgy értelmezték, hogy a születetten balkezes gyermekeket kényszerítik jobb kezük használatára, és nem az átszoktatás eredményez dadogást, hanem a balkezesség van összefüggésben a dadogással, és ez az átállítás miatt rejtve marad. A kutatók ezért arra voltak kíváncsiak, vajon a dadogók egyáltalán különböznek-e a nem dadogóktól abban, hogy melyik kezüket használják.

A következő táblázat összefoglalja az átszoktatásra és a kezességre vonatkozó kutatásokat. ( Forrás: Bloodstein, O..: Handbook on Stuttering, 1987, 146. p) 64

DADOGÓK A Szerző

vizsgáltak

balkeze

száma Wallin (1916) Bryngelson (1935) Milsen és Johnson (1936) McAllister (1937) Berry (1937) Bryngelson és Rutheford (1937) Bryngelson (1939) Daniels (19409 Spadino (1941) Johnson és mtsai (1942) Meyer (1945) Despert (1946) Andrews és Harris (1964) Records, Heimbuch és Kidd (1977) Accordi és mtsai (1983)

s (%)

kétkeze s (%)

átállított (%)

683 700 23 139 119 74

9,5 6,5 21,0 4,1

17,6 34,3

78 20 70 46 104 50 80 449

2,0 5,0 15,7 13,0 11,5 12,0 3,8 12,9

29,0 20,0 0,0 8,7 7,7 4,0 26,3 4,7

2802

5,1

5,1

0,9

61,1

73,1 34 71,6 58,0 5,0 26,1 16,3

A táblázat áttekintése után feltűnő, hogy az eredmények között nagyon nagy a szóródás: az átszoktatottak aránya 5–73%-ig, a balkezesek aránya 0,9–21%-ig, a kétkezesek aránya 0– 61%-ig terjed. Sok, a kezességre vonatkozó kutatás zárult tehát egymástól nagyon eltérő eredménnyel. Voltak olyan kutatók, akik nagy arányban találtak balkezeseket dadogók között, de akadt olyan is, aki sokkal több kétkezest talált, mint balkezest. LUCHSINGER

és ARNOLD szerint az eredmények nagyfokú eltérésének az az oka, hogy

etiológiai szempontból többféle dadogás van, a valódi dadogásnak pedig nincs köze a balkezességhez, és csak az agy organikus sérüléséből eredő dadogásnál gyakori a balkezesség. (9) A másik ok, ami miatt az eredmények különbözhetnek, a kezesség megállapításának módjában keresendő. JOHNSON és munkatársai például kidolgoztak egy, a kéz használatára vonatkozó kérdőívet, amelyben olyan kérdések szerepeltek, mint például: melyik kezében fogja a tollat, melyikkel dob stb. A kérdések összesítése alapján kapjuk az ún. DQ-t (dexterity quotiens-t, azaz kézhasználati kvócienst), amely a válaszok arányában megmutatja, hogy az illető mennyire jobb-, ill. balkéz-dominanciájú. A teszt gyakorlati alkalmazása során egyébként az derült ki, hogy a dadogók olyan mértékben jobbkezesek, mint bármilyen más 65

ember. A DQ sok vitát keltett, a leginkább vitatott szempont az volt, hogy a teszt önbevalló nem szűri ki azokat, akik veleszületetten balkezesek, és csak társadalmi nyomásra lettek jobbkezesek. (10) A

mérések

mindenesetre

megpróbálták

bizonyítani

a

kezességre

vonatkozó

feltételezéseket és nyilvánvalóvá vált, hogy sok, a mindennapi rutinban jobb kezét használó dadogó látens kétkezes vagy eredetileg balkéz-dominanciájú. A kutatók természetesen azt feltételezték, hogy a domináns kéz kapcsolatban van a domináns agyfélteke működésével, a félteke-dominanciával. Elgondolásuk szerint a balkezes dadogók többsége nyelvi folyamatoknál sokkal inkább a jobb, mint a bal agyféltekét használja. Ezért különböző eljárásokat dolgoztak ki az agyféltekei dominancia feltárására: a domináns szem, láb, hüvelykujj (felül van ha a kezeket kulcsoljuk) megállapítása, szimultán kétkezes írás, tükörbe írás stb. A hatvanas évektől kezdve a vizsgálati módszerek fejlődésével már egyre inkább nem csak a kezességre támaszkodtak a félteke-dominancia megállapításánál. Vizsgálatokat végeztek Wada-teszttel és dichotikushallás-vizsgálattal. A Wada-tesztben a bal agyfélteke működését iktatják ki, amelynek hatására a kísérletben részt vevő személy elveszíti a beszédképességét, mivel a beszédközpont a bal agyféltekében van. A bal vagy a jobb agyfélteke kiiktatásakor egyértelműen meg lehet állapítani, hogy az illető beszédét melyik félteke irányítja, vagyis az illető beszédközpontja melyik agyféltekében van. A dichotikus hallás vizsgálatában a vizsgálat alanya eltérő szavakat hall egyidejűleg a jobb és a bal fülével. Az emberek többsége a jobb fülével hallott szavakat érzékeli jobban. A nem beszédhangokat vagy zajokat pedig inkább a bal fülével jegyzi meg. A dichotikushallás-vizsgálat is azt bizonyítja, hogy az emberek nyelvi folyamataiknál a bal agyféltekéjüket használják. Egyik módszerrel sem sikerült azonban egyértelműen bebizonyítani, hogy a dadogók nyelvi folyamatait nem a bal, hanem a jobb agyfélteke képviseli. Általában az volt a tendencia, hogy az első kutató egy új eljárás alkalmazásával szenzációnak tűnő eredményeket mutatott be (pl.: sokan már bizonyítani is vélték a dadogók jobbfélteke-dominanciáját), de ezeket a kezdeti eredményeket később viszonylag kevés egyértelmű megerősítés követte. Ilyenek voltak JONES, LUSSENHOP BRADY

és mtsai, WALLE a Wada-teszttel (11, 12, 13), CURRY és GREGORY,

és BERSON, ROSENFIELD és GOODGLASS a dichotikushallás-vizsgálattal (14, 15,16)

végzett kutatásai. A vizsgálati eredmények áttanulmányozása után az lehet a benyomásunk, hogy a dadogók normáltól eltérő félteke - dominanciára vonatkozó feltételezések, kutatások érdekesek ugyan, de tele vannak ellentmondásokkal. 66

Az átszoktatás mint stressztényező A dadogás és az átállítás összefüggésének másik magyarázata a pszichológiai és a pszichoszomatikus tényezők szerepét emelte ki. PARSON

egy olyan iskolában végzett vizsgálatokat, ahol mindenkinek jobb kézzel kellet

írni. Tapasztalatai szerint az átszoktatás nemcsak beszédhibát, hanem éjszakai ágybavizelést és más neurotikus tüneteket is okozhat. (17) A vizsgálatok szerint az átszoktatás olyan stressztényező, amely a megzavarja az ép lelki működést, és amelynek következményeként többféle tünet is megjelenhet, közöttük a dadogás is. FERNAU HORN

szerint valóban vannak olyan gyerekek, akik az átállítás után dadogni

kezdenek, de ők a visszaállítás hatására abbahagyják dadogásukat. Az igazi dadogás – szerinte – veleszületett hajlamon alapul, és nem tűnik el máról holnapra. A gyermek rendelkezik dadogási hajlammal, és az iskolai stressz gyakran, súlyosbítva az átállítással, kiválthatja a gyermek dadogását. Az átszoktatás a dadogás etiológiájában nem egyedüli, mindent meghatározó, de lényeges tényező. (18) Az átszoktatás kérdésköre régóta foglalkoztatja a dadogás szakemberekeit. Az átszoktatás egyik magyarázata a dadogók eltérő kezességéhez, félteke- dominanciájához és nyelvi működéséhez vezet, de ezeket a feltételezéseket nem sikerült egyértelműen igazolni. Az átállítás stressztényezőként való felfogása inkább a jelenség pszichológiai, ill. pszichoszomatikus szempontú megközelítése, amely az átállítást nem egyedüli tényezőként értelmezi a dadogás etiológiájában.

6. Fejezet

A hadarás a dadogás “kistestvére” A hadarás olyan felgyorsult beszéd, amelynek következtében torzul a hangok, szavak kiejtése és a beszéd gyakran érthetetlenné válik. A hadarás azonban nem egyszerűen gyors beszéd, mert a gyorsan beszélő embernek, például a sportriporternek minden szavát lehet érteni, a hadarónak azonban nem. A hadarás az egész személyiséget, sőt az egyén minden

67

megnyilvánulását befolyásolja. Vajon milyenek a hadarók, hogyan viselkednek, és milyen jellegzetességei vannak beszédüknek? Mi a különbség és mi a hasonlóság a hadarás és a dadogás között? Ezekre a kérdésekre kapunk választ ennek a fejezetnek az elolvasása során. A

hadarás

a

logopédia

“mostohagyermeke”

és

a

dadogás

“kistestvére”.

Mostohagyermek, hiszen a hadarásról nagyon kevés tanulmány írtak és könyvet adtak ki. Összesen annyi írás jelent meg eddig a hadarásról, mint amennyi a dadogásról egy év alatt szokott megjelenni. Az utcán járva, a villamoson utazva vagy a televíziót nézve gyakran találkozunk hadaró beszédű emberekkel, és nem csak a riportalanyok hadarnak. Mi lehet az oka, hogy mégis elhanyagolt terület a hadarás? A hadarás háttérbe szorulásának oka, hogy nagyon kevés ember jelentkezik a logopédiai rendelőkben a hadarás problémájával. Ennek magyarázata az lehet, hogy a hadarók általában nem találják hibásnak beszédüket, másrészt kevéssé kitartóak, így nem vállalják a sokszor hosszadalmas kezelést. Sokan a hadarást a dadogás kistestvérének, egyik típusának tartják, mert mindkét beszédzavar a beszéd folyamatosságát befolyásolja. Dadogók élettörténetét áttekintve kimutatták, hogy sokszor hadarásból alakult ki. Feltételezések szerint a hadarást mint hajlamot örökölni lehet, és ennek hatására jelenik meg a dadogás. (1) Több szerző egész családfákat mutat be ilyen “kevert” öröklődéssel. Ezekben a családokban néhány családtag dadogott, néhányan hadartak. Megfigyelések szerint a dadogás első akadozásait, úgy is lehet tekinteni, mint hadarást. Másrészt az akadozások, szómegtalálási nehézségek gyakran folytatódnak dadogásban. A hadarás rendszerint a dadogás korai szakaszában jelenik meg, és egészen addig fennáll, amíg ezt részben vagy egészében elnyomja a gyermek erőlködése. (2) Feltételezhető, hogy a hadarás a korai dadogás alapja. Gyakorló szakemberek megfigyelése szerint a dadogás kezelésének vége felé újra megjelenik a hadarás. Ezért többen úgy gondolják, hogy a hadaró gyógyult dadogónak tekinthető, azaz a dadogás van előbb, és a hadarás alakul ki később. A dadogó igyekszik befejezni beszédét megakadás nélkül, és ezért jelenik meg a túl gyors beszéd. (3) Milyen ember a hadaró? A hadarók általában élénkek, szellemesek, erősen extrovertáltak (kifelé fordulók). Nyugtalanok, ingerlékenyek, változékonyak, impulzívek, optimisták, aktívak, de aktivitásuk csak

látszólagos.

Barátságosak,

beszédesek,

gondtalanok

gyakran

felületesek.

Kontaktuskészek, célratörők, öntudatosak, életvitelükben sikeresek, önfejűek, makacsak. 68

Helyváltoztató mozgásaikat tekintve gyorsak, impulzívak. Kézügyességüket tekintve ügyetlenek, kapkodók, “minden kiesik a kezükből”. Állandóan rohannak, sietnek, mégis sok az “üresjárat”. A találkozókra, megbeszélésekre indulva úgy érzik, el fognak késni, gyakran hamarabb ott vannak. Örökös gondjaik vannak idejük beosztásával. Mondanivalójukat, hosszasan, körülményesen fogalmazzák meg, nem tudják a lényeget kiemelni, “sokat beszélnek,

de

keveset

mondanak”.

A

hadarók

nem

tudják

idejüket

beosztani,

mondanivalójukat megtervezni, és ügyetlenek is. Az ügyesség két tényezőből tevődik össze: a mozgás megtervezéséből és kivitelezéséből. Ha ez a két tényező nincs összhangban, akkor kialakul az ügyetlenség. A beszédügyetlenség a hadarás. KASSAI

és KOVÁCS kimutatták, hogy a hadarók nem mondanak többet egy időegység

alatt, mint a megfelelő tempóban beszélők, bár beszédük szubjektíven gyorsabbnak tűnik. Ennek oka, hogy beszéd közben a szüneteket nem megfelelően osztják be, hol nem, hol pedig nagyobb szünetet tartanak. (4) A hadarás mögött tehát a tevékenységekre (járás, írás, beszéd) szánt idő beosztása is állhat. Mi a közös a dadogásban és a hadarásban? A dadogásnál és a hadarásnál egyaránt megjelenik a rendellenes légzés, amely dadogásnál a légző izmok görcsösségével, míg hadarásnál a beszédre és a beszédlégzésre való kellő figyelem hiányával magyarázható. Jellemzőjük a monotónia, a beszéd dallamának a szegénysége. Dadogóknál a beszédfélelem miatt alakul ki a beszéd dallamtalansága. A dadogók beszéde azért monoton, mert nem szeretnék, ha mások figyelmének középpontjába kerülnének, ezért úgy beszélnek, hogy alig vegyék észre őket. A hadaró beszéd dallamtalanságának több magyarázata is lehet. Egyesek a hadarók köztudott “botfülűségével” magyarázzák beszédük monotóniáját. A rossz zenei hallással rendelkező hadaró nem érzékeli saját

beszédének

dallamíveit.

Akadnak

olyan

feltételezések,

amelyek

a

hadaró

figyelmetlenségében látják a monotónia okát. A hadaró nem összpontosít eléggé saját beszédére, de beszédpartnerére sem. Vannak olyan vélemények is a hadarók monoton beszédéről, hogy az feltételezhetően idegrendszeri károsodás jeleként értékelhető. Agysérült betegek beszéde gyakran válik egysíkúvá, dallamtalanná. Bizonyos elképzelések szerint a hadarók beszédének felépítése nagyon egyszerű, és a rövid szókapcsolatok alkalmazása nem teszi lehetővé a nagyobb dallamminták kialakítását. A dadogók és hadarók gyakori közös vonása még a rossz ritmus- és zenei érzék, a beszédfejlődés késése, továbbá az iskoláskori olvasás- és írászavarok. 69

Miben különbözik a dadogás és a hadarás? Több kutató szerint a hadarás és a dadogás egymástól teljesen független beszédzavarok Elgondolásaikat a dadogás és a hadarás közötti különbségekkel magyarázzák. A beszédzavar tudatossága a dadogóban erős, a hadaróból többnyire hiányzik. A dadogó ezért többnyire szorongó és kerüli a beszédhelyzeteket. A hadaró nem vesz tudomást beszédproblémáiról, ezért a logopédiai rendelőket nem keresi fel. A dadogó beszédtempója lassú, a hadaróé gyors. Idegen helyen, ismeretlenekkel szemben, feszült figyelemnél a dadogó rosszabbul, a hadaró jobban beszél. Otthoni környezetben, ismerősök között, ha lazul a figyelem, a hadaró rosszabbul, a dadogó jobban beszél. Kérdésekre adott rövid válaszok nehézséget jelentenek a dadogóknak, mert minden beszédindítás növelheti a megakadások megjelenésének valószínűségét. A hadarók rövid válaszát jól lehet érteni, mert beszédük rövid távon nem tud felgyorsulni. Ismétléskor a dadogó beszéde még rosszabb lesz, mert fokozottabb figyelmük dadogást válthat ki. Gyerekeknél ezért nem segít, ha megismételtetik velük a hibásan kimondott szavakat. A hadaró, szavainak megismétlésekor, figyelmét jobban összpontosítja, ezért beszéde érthetőbb és lassabb lesz. A dadogó és a hadaró írása is tükrözi jellegzetességeiket. A dadogó írása görcsös, összenyomott, erős nyomatékú, a hadaróé kusza, rendezetlen, gyakori a betűk kihagyása, szavak összevonása és a nyelvtani hibák nagy száma. Hangos olvasásnál a dadogók teljesítménye rosszabb, mert nem tudják olvasásban kikerülni a “nehéz hangokat”, a hadaróké ellenben jó, mert olvasás közben jobban összpontosítanak. A dadogók feszélyezettek, merevek, gátoltak, pontosak, félénkek, szégyenlősek, introvertáltak. A hadarók gondtalanok, barátkozók, türelmetlenek, feledékenyek, felületesek extrovertáltak, féktelenek. A dadogók gesztusai szegényesek, visszafogottak, a hadaróké szélesek, felfokozottak. (5)

7. Fejezet

A dadogók személyisége A szakembereket régóta foglalkoztatja az a kérdés is, hogy milyenek a dadogók, létezike dadogószemélyiség. A fejezet sok érdekes vizsgálattal mutatja be a dadogók jellegzetes tulajdonságait, megpróbálva természetesen elkerülni a sztereotipizálás, az általánosítás veszélyét.

70

A beszéd az emberi érintkezés eszköze. Ha a beszéd akadozó, nehezen érthető, akkor hatással lehet a társas kapcsolatok alakulására is. A kapcsolatok esetleges torzulása befolyásolhatja a hibásan közlő viselkedését és személyiségét is. Beszélgetés során a résztvevők megmutatják magukat a másiknak, és szembesülnek önmagukkal is. A beszéd mint kommunikáció így tágabban az énkép, az önmagunkról kialakított kép formálásához is hozzájárulhat. Másrészt a stabil, pozitív énképpel rendelkező egyén jobban tud kommunikálni, és szívesebben vesz részt a különböző beszédhelyzetekben. A dadogó – beszédnehézségei következményeként – kerüli a beszédhelyzeteket, ezért kevesebb

lehetősége van önmagát megismerni

és reális

énképét kialakítani.

A

beszédhelyzetekben tanúsított passzivitás az életben is megnyilvánulhat és személyiségjeggyé alakulhat. A dadogás emiatt hatással lehet a dadogó egész személyiségére és viselkedésére. A dadogást ezért nem lehet elválasztani a dadogó személyiségétől. Egyrészt tehát lehetséges, hogy a többféle okból kialakult dadogás, mint az önkifejezés, a kapcsolatteremtés nehézsége, befolyásolhatja a dadogó viselkedését, és így hatással lehet a személyiségre is. Másrészt az is elképzelhető, hogy a dadogás nem megfelelő, esetleg neurotikus személyiségfejlődés tüneteként jön létre. A fenti két lehetőség bármelyikénél a beszédproblémák mellett sajátos személyiségszerkezet alakulhat ki. A kutatók érdeklődésének régóta középpontjában áll a dadogók személyisége. Az alapkérdés sokáig az volt, vajon különböznek-e a dadogók a nem dadogóktól, azaz van-e ún. dadogószemélyiség? Ha pedig különböznek, ez a különbözőség mely karakterjegyeket érinti? A dadogók és a nem dadogók közötti különbségek Több, a dadogók személyiségére irányuló vizsgálat szerint a dadogók inkább neurotikusak, introvertáltak (befelé fordulók), kevésbé dominánsak, kevésbé elégedettek önmagukkal és kevésbé társaságkedvelők, mint a nem dadogók. Érzelmileg kevésbé stabilak és gyakran hajlamosak depresszióra is. Ezek a tulajdonságok már gyermekkorban is megjelenhetnek. Egy vizsgálatban nyolctól tizenkét éves gyermekek vettek részt. A dadogó gyerekek introvertáltabbnak, zárkózottabbnak bizonyultak, de nem voltak neurotikusabbak, mint a nem dadogók. (1) VAN RIPER,

a kiváló dadogásterapeuta szerint, aki maga is dadogó volt, a dadogó

viselkedésének az egyik leglényegesebb jellegzetessége a sajátos társas magatartás. Véleménye szerint csak azt nevezhetjük dadogásnak, ha a beszédgátoltság jelentős érintkezési 71

nehézségekkel jár, a különös beszéd túlságosan magára hívja a figyelmet, és miatta a beszélő társadalmilag, közösségileg feltűnik vagy elkülönül. (2) A dadogók zárkózottságuk miatt kevés emberrel kerülnek kapcsolatba, de másokkal szemben megértőbbek, empatikusabbak lehetnek. Érzéseikkel nem néznek szembe, és hajlandóságot mutatnak arra, hogy ne ismerjék fel belső késztetéseiket. Egyes vélemények szerint, éppen az előbbiek miatt, környezetüktől nem kapnak elég megértést és még inkább magukba fordulnak, nem egyszer ellenségesek lehetnek az emberekkel szemben. Ez utóbbi miatt gyakran van bűntudatuk, amely súlyosbíthatja állapotukat. Munkahelyükön is elszigetelődnek, saját érdekeiket kevésbé tudják érvényesíteni. Nehézségeik vannak a feletteseikkel való együttműködésben, vagy ellenségesen, túlzott alárendeltség érzésével reagálnak. Úgy érzik, hogy nem méltányolják, nem becsülik őket kellően. A beszédnehézségek megbélyegzik őket, azt az érzést keltik bennük, hogy mások, mint a többi ember. Emberi kapcsolataikban elutasítást élhetnek át, önmagukat másnak, nem normálisnak

gondolhatják,

kialakulhat

az

abnormalitás

stigmája,

amely

növeli

inkompetenciaérzésüket. Klinikai megfigyelések szerint összefüggés van saját maguk és dadogásukhoz való viszonyulásuk, valamint beszédük súlyossága között. Bizonyos tulajdonságaik pedig, például a zárkózottság, fenntartják a dadogást és akadályozzák javulásukat. A dadogók és a nem dadogók közötti hasonlóságok A dadogással foglalkozó szakemberek és a kutatók nagy része nem talált különbséget dadogók és nem dadogók között. Egy tanulmányban, ahol több évtizednyi, a dadogók személyiségére vonatkozó kutatásokat tekintették át, úgy találták, hogy bár a dadogóknak több pszichés problémájuk van, mint a nem dadogóknak, mégis inkább tekinthetők pszichológiailag normálisnak, mint a pszichiátriai páciensek. (3) Sok kutató különböző teszteket és vizsgálati módszereket felhasználva sem talált eltérést dadogók és nem dadogók személyisége között. A teszteredmények alapján a dadogók nem képeztek közös személyiségtípust. Viselkedésük hasonló volt, mint az ép kontrollszemélyeké, és sokkal kevésbé hasonlított a pszichiátriai betegekéhez. (4) Egyes vizsgálatok szerint nemhogy nincsenek különbségek dadogók és nem dadogók között, de a dadogók érzelmileg éppoly stabilak és több pozitív tulajdonsággal is rendelkeznek: szerényebbek, barátságosabbak és elfogadóbbak. (5) 72

A dadogók énképe Az énkép az egyén saját magáról kialakított képe. Azt tükrözi, hogy

az ember

milyennek látja magát, és hogyan vélekedik saját magáról. A dadogók énképéről eltérőek a tapasztalatok. Vannak olyan vizsgálatok, amelyek dadogók énképének összehasonlításakor nem találtak különbségeket dadogók és nem dadogók között. Több vizsgálat állapított meg azonban a dadogókra jellemző énképet. A dadogók nem elégedettek magukkal, neurotikusabbak és szociális közegben is rosszabbul mozognak. Önértékelési problémáik miatt érzelmileg labilisabbak és nehézségeik vannak az emberi kapcsolatok kialakításában. Egy vizsgálatban kimutatták, hogy serdülő dadogóknak alacsonyabb az önértékelésük. Megkérték őket, hogy jellemezzék magukat, és írják le azt is, milyenek szeretnének lenni. A reális én (ahogyan magukat látják) és az ideális én (amilyenek lenni szerettek volna) között sokkal nagyobb volt a különbség, mint nem dadogók esetében. (6) Hasonló eredményeket kaptak főiskolás dadogókkal végzett felmérésekben. (7) Alacsony önértékelésük miatt a dadogók tipikusan másnak látják magukat, mint ahogy mások látják őket. Összehasonlították a dadogók önértékelését azzal, mit gondolnak mások hogyan látják őket. A dadogóknál sokkal nagyobb volt a különbség, mint a nem dadogók között. (8) Vannak olyan vizsgálatok is, amelyek nem igazolják, hogy a dadogóknak negatív lenne az énképük. Csoportterápiában részt vett dadogókat megkértek, hogy írjanak magukról fogalmazást Ki vagyok én? címmel. A fogalmazások elemzése alapján a dadogók sokkal több pozitív érzést mutatnak maguk iránt, mint a nem dadogók. (9) A dadogás mint kommunikációs nehézség hatással van a dadogó személyiségére és viselkedésére is. A dadogók személyiségére vonatkozó kutatások bebizonyították, hogy nincs úgynevezett

dadogószemélyiség,

karakterjegyekben

megnyilvánul,

de

a

dadogás

többek

között

bizonyos az

személyiségvonásokban,

alacsony

önértékelésben,

az

introvertáltságban, az érzelmi stabilitás hiányában és a szociabilitásban. A dadogók viszonyulása (attitűdje) saját dadogásukhoz A beszédfélelem következményeként a dadogók rendkívül rosszul élik meg dadogásukat. Több kutató is igazolta, hogy a dadogóknak saját dadogásukhoz fűződő negatív viszonya befolyásolja személyiségük fejlődését, társas kapcsolatukat, otthoni és iskolai 73

viselkedésüket, sőt még nemi életüket is. (10) Egy érdekes kísérlet során, amely szintén a dadogáshoz való viszonyulást vizsgálta, a fejhallgató egy-egy oldalán eltérő szöveget közvetítettek dadogóknak és nem dadogóknak. A vizsgálati személyektől azt kérték, hogy csak az egyik szövegre figyeljenek, és ezt mondják vissza a vizsgálatvezetőnek. A fejhallgató másik oldalán közvetített szöveg így zavaró zajként hatott. A zavaró szöveg egy idő után dadogásban folytatódott. A dadogók ekkor a figyelemmel kísért szöveg visszamondásával is elakadtak, pedig előtte jobb teljesítményt nyújtottak, mint a kísérletben részt vevő nem dadogók. (11) Meglepőek azoknak a vizsgálatoknak az eredményei, amelyek a dadogás hatását különböző társadalmi csoportokban mérték fel. Fehér és fekete dadogók saját dadogásukhoz való viszonyát vizsgálták. Az eredmények szerint a fehér dadogók nyíltabban vállalták dadogásukat, mint a feketék. A fekete dadogók igyekeztek elrejteni dadogásukat és elkerülni a beszédhelyzeteket. Az eltérő viszonyulást a dadogás keltette szociális stigmával magyarázták. A feketék társadalmi csoportjában kevésbé elfogadható a dadogás, mint a fehérekében. Másrészt a fekete dadogó duplán érezheti magát hátrányosan megkülönböztetettnek a jól beszélő fehérekkel szemben. (12) Nő és férfi dadogók összehasonlításánál azt tapasztalták, hogy mindkét csoport tagjai egyaránt kevésbé aktívak az osztályban, kerülik a beszédhelyzeteket. Felnőttkorukban képzettségüknek nem megfelelő, alulkvalifikált munkát választanak, és ebben kevés sikerre számítanak. A férfiak azonban a dadogást sokkal súlyosabb problémaként élik meg, mint a nők. (13) Fiatal és idősebb dadogók összehasonlításánál az idősebb dadogók (45–82 éves korig) sokkal kevésbé súlyosnak élik meg dadogásukat, mint fiatalabb sorstársaik. (14) A dadogó gyermekekre természetesen nagyobb figyelem irányul. Iskolásgyermekekkel végzett vizsgálatokban figyelték meg, hogy dadogó gyermekek úgy próbálták meg elkerülni dadogásukat, hogy ha a tanár felszólította őket, inkább nem válaszoltak, vagy azt mondták, hogy nem tudják a választ. Többen dadogásuk elkerülése miatt az osztályban háttérbe húzódtak és arra is volt példa, hogy emiatt iskolakerülővé váltak. (15) Egy kísérletben, 4–6 éves gyermekeknek történetet kellett mesélni. A dadogók beszédfélelmük miatt sokkal kevesebb szót használtak, mint jól beszélő kortársaik. (16) Más vizsgálatok szerint feleannyiszor álltak meg és javították ki olvasási hibáikat, mint társaik. Ezt a viselkedésbeli jellegzetességet a szakemberek szorongásuknak tulajdonították. (17) A dadogó gyermekek saját dadogásukra adott reakcióit azonban nem szabad eltúlozni. SILVERMAN

62 kisiskolás dadogó gyermekeket kérdezett, mi lenne három kívánságuk. 74

Csupán 4 válaszolta, hogy szeretné, ha elmúlna a beszédhibája, egy gyermek pedig - meglepő módon - azt válaszolta, hogy addig szeretne beszédjavító iskolába járni, ameddig csak él. A többiek nem említettek beszédükkel kapcsolatos kívánságot. A gyerekek a vizsgálatban magukat viszonylag rosszul beszélőnek ítélték, de ez nem volt hatással az osztályban betöltött társas helyzetükre. (18) Több felmérés alkalmával azt tapasztalták, mint az várható is volt, hogy az életkor növekedésével a gyermekek beszédfélelme is növekedik, amit bizonyít a nehéz hangok megjelenése és a beszédhelyzetek elkerülése. A gyermekek kommunikációs félelmeinek növekedésével változás áll be önmaguk dadogóként való megítélésében. (19) A hallgatók magatartásának hatása a dadogók saját dadogásukhoz való viszonyára. A szakembereket joggal foglalkoztatja az a kérdés is, hogy milyen érzéseket vált ki a hallgatóságból, amikor dadogóval beszél. Vannak-e előítéletei a dadogókkal szemben, és ezek hatással vannak a dadogókra? A leggyakoribb negatív sztereotípia, hogy a dadogók idegesek, félszegek, bizonytalanok. A hallgatók, többször bólogatnak némán, arcukon magukra erőltetett mosollyal, ügyelve arra, hogy ne fejezzék ki türelmetlenségüket vagy szánakozásukat. A dadogók azonban érzékenyek az őket hallgatók reakcióira. Beszédteljesítményükre jó hatással van, ha a hallgatótól igazi elfogadást éreznek.(20)

8. Fejezet

A dadogók családja Jellegzetesnek tekinthető a dadogók családi háttere is. A fejezet ismerteti a jellegzetes szülői karaktereket, magatartásmódokat és családi konstellációkat (helyzeteket). Van-e összefüggés a családi konstelláció, a testvérek száma és a családban betöltött helyzet, valamint a dadogás között? Mi lehet az oka, hogy ha a családban több gyermek van, mégsem jelentkezik a dadogás mindegyiknél? Miért mondhatjuk, és mit jelent, hogy a családnak tünetfenntartó szerepe van?

75

A dadogást több elmélet is környezeti hatás következményének tartja. A környezet hatása a szülők személyiségéből, lelki alkatából, gyermekükhöz való viszonyukból, interakcióikból, a szülők közötti kapcsolatból tevődik össze, és mindez meghatározza, hogyan viszonyulnak gyermekeikhez. A szülők személyisége A szülők személyiségére vonatkozóan több feltételezés alakult ki. Az egyik szerint a szülők neurotikusak, dominánsak és túlgondoskodók, de lehetnek ambivalensek, maguk is szorongók, rosszindulatúak, ellenségesek, bűntudattal terheltek, függők, perfekcionisták, túlkövetelők, teljesítménycentrikusak. Akadnak olyan vélekedések is, amelyek szerint a dadogó gyermekek szülei passzívak és túlságosan megengedők. (1) Az is gyakori, hogy a szülők szigorúak, túl igényesek, az anya aggodalmaskodó. A gyermek, aki bizonyos kellemetlen élmények hatására anyjához menekülne, hogy enyhítse szorongásait, nem kap segítséget. Az aggodalmaskodó anya megnyugvás helyett felerősíti félelmeit, és még jobban elbizonytalanítja gyermekét. (2) Egy érdekes vizsgálatában dadogó és nem dadogó gyermekek szülei végignéztek egy filmet, amelybengyermekük két másik idegen gyermekkel játszott együtt. A film után a szülők egy olyan tesztet töltöttek ki, amellyel szorongásukat mérték meg. Az eredmények szerint, a dadogó gyermekek szülei sokkal jobban szorongtak, mint a nem dadogó gyermekekéi. (3) Dadogók szülei mint a társadalmi stressz közvetítői Sokan vélekednek úgy, hogy a dadogók szülei nem neurotikusabbak, és éppen úgy kezelik gyermekeiket, mint a többiek. Több vizsgálat, amelyben összehasonlították dadogó és nem dadogó gyermekek szüleinek személyiségét, nem tudott kimutatni köztük különbségeket. A szociokulturális hatásokat kutatók véleménye szerint a dadogók szülei – bár személyiségükben nem különböznek más szülőktől – mégsem tudnak megfelelő, nyugodt otthoni környezetet teremteni gyermekeiknek. JOHNSON úgy találta, hogy a dadogók szülei olyan mindennapi emberek, akik csak akaratuktól függetlenül közvetítik a rájuk is irányuló társadalmi nyomást gyermekeiknek. Amikor JOHNSON egyik tanítványa az 1940-es és az 1950-es években a banock és a shoshoni törzseknél tett látogatást, és beszédüket vizsgálva nem talált dadogókat, akkor ezek a tapasztalatok felerősítették azt az elképzelést, hogy a 76

szülői szerep mellett vagy helyett nagy jelentősége van a társadalmi hatásoknak (social pressure). A dadogással foglalkozó szakembereket ezek a tapasztalatok arra vezették, hogy a dadogás kialakulásában az általános hatások, hatásrendszerek szerepét tekintsék fontosnak, melyekben magyarázatot lehet találni a dadogás kultúrafüggőségére. Egy adott kultúra általános szokásrendje, szabályozottsága, tiltó-fékező összhatása az előidéző és fenntartó tényező. (4) A szülők nevelési attitűdje Annak ellenére, hogy nem sikerült kimutatni a dadogó gyermekek szüleinek jellegzetes karakterét, gyermekeikkel való viselkedésük mégis sajátosságokat mutat. KINSTLER, akinek véleménye szerint a dadogás neurotikus tünet, fiatal dadogók és nem dadogók édesanyáit hasonlította össze egy olyan kérdőívvel, amely a gyermekek elfogadását mérte bizonyos állítások elfogadásával vagy elutasításával. (Például: “nem szeretnék több gyereket”, vagy “egy anyának fel kell tudni áldoznia saját vágyait gyermeke érdekében”, vagy “nem engedném gyermekeimnek, hogy magas fákra másszanak”.) A dadogók szülei, míg a felszínen teljesen elfogadónak tűntek, finoman, rejtetten jobban elutasították gyermekeiket, mint a jól beszélő szülők. (5) JOHNSON több mint 800 kérdést tett fel dadogó és nem dadogó gyermekek szüleinek a nevelésre és a nevelési attitűdökre vonatkozóan. Eredményei szerint nincs lényeges különbség a két szülőcsoport között, de a dadogó gyermekek szülei magasabb követelményeket támasztanak gyermekeikkel szemben, kritikusak, perfekcionisták és szorongók voltak. Gyermekeiket korábban akarták bilire ültetni, és hamarabb várták tőlük, hogy járjanak és beszéljenek. A vizsgálat szerint az anyák elégedetlenek voltak házastársukkal is. (6) GOLDMAN

és SHAMES ügyességi és beszédfeladatot adott dadogó és nem dadogó

gyermekeknek. A szülőknek előtte meg kellett ítélni a feladatok ismeretében, vajon milyen eredményeket fognak elérni gyermekeik. Érdekes módon a dadogó gyermekek édesapái kevesebb hibát és jobb teljesítményt vártak gyermekeiktől, mint amire képesek volt. Különösen beszédfeladatban volt nagy a különbség az apák elvárása és a gyermek valós teljesítménye között. Az édesanyák nem mutattak különbséget. (13) Más szakemberek ennek éppen az ellenkezőjét észrevételezik, azt hogy az anyák dominánsabbak, szigorúbbak és kritikusabbak gyermekeikkel szemben. Megfigyelések szerint a dadogók családjában általában kétféle sajátos szülő-gyermek viszony alakulhat ki. Az egyikben az anya uralkodó, domináns, az apa gyenge dependens 77

(függő) és bizonytalan. A legtöbbször dadogó fiút az erős anya magához köti, védi, óvja, és nem engedi közel kerülni az apához, akitől a gyerek eltávolodik. A fiúgyerek nem tud azonosulni az apával, ő maga is függővé és bizonytalanná válik, felnőve igen gyakran olyan élettársat keres, aki a kapcsolatban domináns lesz, s ezzel továbbviszi a szülői házból hozott mintát. A születendő fiúgyermeknek gyakran hasonló sorsa lesz, mint az apának, dadogóvá válik, de nem biológiai, örökletes okokból, hanem a szülői viselkedés utánzása utján. (7) PIETROWICZ

azt tapasztalta, hogy a dadogó fiú nem érzi magát saját családja integrált

tagjának. A családtagok távol vannak egymástól, a családi légkör feszült, szorongással terhelt, és fenyegetőnek élik meg. A dadogó ellenséges családtagjaival szemben, mert úgy érzi, elsősorban ő az, akit nem értenek meg. Anyjukat dominánsnak, magukhoz közel állónak, apjukat maguktól érzelmileg távol lévőnek érzékelik. Gátlásaik vannak a lányokkal, nőkkel szemben, éretlenek és bizonytalanok kapcsolataikban. Képtelennek érzik magukat bensőségesebb kapcsolat kialakítására. Ennek oka alacsony önértékelésük, szorongásuk és önvádlásuk. A dadogást okozó lelki folyamatok a szülő-gyermek kapcsolaton érthető meg a leginkább. (8) A másik családtípusban az apa az uralkodó, domináns, tekintélyelvű nevelést követ. Az ilyen apa dühös és hirtelen haragú. Saját érdekeiket tartja szem előtt, és nem törődik a család többi tagjának igényeivel. A gyermek félénkké, bátortalanná válik. Az apa félelemkeltő viselkedése miatt a gyermek “visszamenekül” egy korábbi beszédfejlődési szintre és dadogni kezd. (7) Számos olyan eset is előfordul, hogy az ilyen haragos, szigorú apák gyermekei nem dadognak. Mi lehet ennek az oka?

A modern szemlélet szerint nem a családtagok

személyisége az egyedüli befolyásoló tényező a családon belül. A család – mint rendszer – úgy működik, hogy a családtagok kölcsönösen befolyásolják egymást. A dühős, hirtelen haragú apa hatását erősítheti az ezzel a magatartással azonosuló és azt jóváhagyó közömbös anya. A gyermek szenved apja viselkedésétől, de az anya nem tesz ez ellen semmit. Éppen ezért sokan a családi rendszer kóros működésében látják az okát, hogy a családnak “tünetfenntartó” szerepe van. Lehetséges, hogy a gyermek dadogása lesz a családban a központi probléma, és ez elvonja a figyelmet a házastársak között kialakuló feszültségekről. Így a szülőknek, ha nem is tudatosan, de “érdekük” lesz gyermekük dadogásának mint tünetnek a fenntartása, mert akkor nem kell a saját problémáikkal foglalkozniuk. A gyermek is elfogadja ezt a helyzetet, mert beszédhibája miatt felmentést kap egy sor, egyébként rá háruló felelősség és tevékenység alól.

78

A szülők egymás közötti viszonya A gyermek lelki fejlődését egyértelműen meghatározza, milyen a szülővel, főként az anyával való kapcsolata. Sok pszichológus azonban azon a véleményen van, hogy ennél sokkal fontosabb, hogy a szülők egymással jó kapcsolatban legyenek. Dadogó gyermekekkel foglalkozó szakemberek is azt tapasztalták, hogy nem vagy nem csak a szülő személyisége és a gyermekkel kialakított viszonya, hanem házastársával való kapcsolata is hatással van a dadogó gyermekre. DANNENBERG

érdekes felmérésében nemcsak a szülők és gyermekük, hanem a szülők

egymás közötti viszonyát vizsgálta meg. A szerző véleménye szerint a szülők a “konfliktushordozók”.

Belső,

pszichés

konfliktusaikat

viszik

át

gyermekeikre.

A

gyermekeknek az anyákkal érzelmileg feltűnően labilis a kapcsolata. Az anyákat gyakran jellemzi bűntudat, szorongás, túlzó aggodalmaskodás, amely időnként ellentétébe, durvaságba csap át. Az apákat állandó feszültség, pszichoszomatikus tünetek jellemzik. A szülők gyermekeiket puhának, passzívnak, nem elég kitartónak tartják. Olyan vonásokat látnának bennük szívesen, amilyen magukat vagy valamilyen ismert tekintélyszemélyt jellemez. Ezért intoleránsak gyermekeikkel szemben, és szeretnének minden negatív vonást elnyomni bennük. A szülők nevelési normáit a türelmetlenség, a gyermek egyéniségét figyelmen kívül hagyó követelmények diktálják. A szülők normái olyan szerepek elé állítják gyermekeiket, amelyekhez valójában kevés közük van. A gyermekkel való kapcsolatukban saját elhIbázott kötődésük, konfliktusuk tükröződik. A felnőtt dadogók szüleikkel infantilis kapcsolatot tartanak fenn. (17) Testvérek és a családban betöltött helyzet hatása Gyakran felmerülő kérdés, hogy ha több gyermek van egy családban, miért nem jelentkezik a dadogás mindegyiknél? Az ember életére befolyást gyakorol az is, hogy milyen pozíciót foglal el a családjában. Az így elfoglalt hely, lélektani pozíció is. A pozíciót nem feltétlenül befolyásolja a születési sorrend. Például, ha az elsőszülött nem tudja valamiben utolérni a második gyermeket, akkor szerepcsere történhet. Minden gyermek más körülmények közé születik a családon belül. Az elsőszülött egy darabig egyke, de ez a helyzet a második gyermek születésekor megváltozik. A második gyermeknek már számolni kell azzal a ténnyel, hogy mindig lesz nála idősebb testvér. A testvérek vetélkednek egymással, és az, hogy állandóan összehasonlítják egymást, 79

befolyásolja viselkedésüket és karakterüket. Az egyetlen gyermeknek nincs testvére, akivel versenyeznie lehetne a családon belüli pozíció megszerzéséért. Az egyke mindig felnőttek között él, élvezi ennek előnyeit és elszenvedi hátrányait is. Van-e összefüggés a családi konstelláció, a testvérek száma, a családban betöltött pozíció és a dadogás között? WESTRICH

szerint a testvérsorban elfoglalt hely, az életkor, a nem, a képességek, a

hajlam, a betegségek, a temperamantum és természet egyéni színezetet kölcsönöz minden nevelői ráhatásnak. Így önmagában a szülők nem megfelelő viselkedése még nem biztosíték arra, hogy a gyermek dadogni fog. (9) Bizonyos feltételezések szerint, a dadogók között sokkal több az egyke, mint nem dadogó társaik között. Az egykékre sokkal több figyelem jut, mintha ez megoszlana a testvérek között, így az egykék nem csak elkényeztetettebbek, de önállótlanabbak is lehetnek. Az egykéket szüleik sokkal erősebben tudják magukhoz kötni és korlátozni. A dadogás ilyenkor “elfojtott dacreakció” is lehet, ami azonban még nehezebbé teszi számukra a szülőkről való leválást és az önállósodást. BOLAND 262 dadogót hasonlított össze nem dadogókkal, és a dadogók között sokkal magasabb számban talált egykéket, mint a nem dadogó gyerek között. (10) Más kutatásoknak azonban ezt a feltételezést nem sikerült alátámasztaniuk.

Hogyan észlelik a dadogók, szüleik viselkedését? Nagyon sok, különféle elképzelés alakult ki dadogó gyermek szüleiről: vajon maguk a gyermekek, akik a legjobban ismerhetik szüleiket, milyennek látják őket? GILDSTON

serdülő dadogókat kérdezett meg: Milyennek látnak a szüleid, és milyennek

szeretnének látni (a szülő reális és az ideális gyermekképe)? A gyermekek véleménye szerint nagy volt a különbség a gyermek reális és ideális megítélése között. A vizsgálat alapján a dadogók szülei kevésbé elfogadók, mint a nem dadogóké. (11) Más kutatások – serdülő gyermekek véleménye alapján – nem találtak különbséget a szülői elfogadásban, visszautasításban, kontrollban. Sőt születtek az előzővel homlokegyenest eltérő eredmények is. Ugyanezt a módszert követve WILLIAMS váratlan eredményeket talált: a dadogó gyermekek kevésbé számon kérőnek, ellenségeseknek tartották szüleiket. A szülők jobban szerették őket, és nagyobb önállóságot adtak nekik. (12) A fenti vizsgálatok nem 80

bizonyították egyértelműen, hogy a dadogó gyermekek szülei – a gyermekek szemszögéből nézve – mások lennének. A vizsgálatok egyesek szerint túl általánosak voltak, és lehetséges, hogy a szülők csak bizonyos helyzetekben viselkednek másként, gyermeküknek csak egyes tulajdonságaihoz – például csak a beszédhez – viszonyulnak eltérően. Dadogó gyermekek és szülei kapcsolata, interakciói A szülők személyisége és attitűdje az interakciók során van hatással a gyermekekre. Az interakciókban, a gyermekekkel folytatott beszélgetésekben tükröződhet az, hogy miként viszonyul a szülő gyermekéhez és annak beszédhibájához. Ha nem tudja elfogadni, nem is néz rá, vagy türelmetlenül félbeszakítja, és kijavítja, amikor a gyerek beszél. Ha el tudja fogadni, akkor, amikor csak lehet, odafigyel rá, és türelmesen végighallgatja gyermekét. KASPRISIN-BURRELLI

és munkatársai iskolás dadogó gyermekek és szüleik párbeszédét

rögzítettÉK magnetofonra. A beszélgetéseket a szülői viszonyulás szempontjából pozitívnak és negatívnak ítéltÉK meg. Pozitív volt, ha a szülő beszélgetés közben bátorította gyermekét, megértést, elfogadást, érdeklődést és szeretetet mutatott. Negatívnak tekintették, ha kritizálta, félbeszakította, vagy az elfogadás és az érzelmek megértésének a hiányát tapasztalták. Eredményeik azt mutatták, hogy a dadogók szülei sokkal negatívabb stílusban beszéltek gyermekeikkel, mint a nem dadogók szülei. (14) DÜHRSSEN szerint a dadogó gyermekek szüleinél bizonyos jellegzetes megnyilvánulások figyelhetők meg gyermekeikkel folytatott párbeszédük során. A szülők gyakran félbeszakítják gyermekeiket. A gyermekek joggal érezhetik, hogy szüleik sürgetik őket, a türelmetlen válaszok pedig egy idő után kedvüket szegik. (15) MEYERS és FREEMANN kísérletében négy– és ötéves dadogó és nem dadogó fiúk édesanyái szabad játékot játszottak saját és mások gyermekeivel. A szerzők úgy találták, hogy a dadogó gyermekek szülei éppen úgy viselkednek, mint a nem dadogó gyermek szülei: nem szakítják félbe gyakrabban gyermekeiket. A vizsgálat egyik érdekessége mégis az volt, hogy a “dadogómamák” viselkedésben ugyan nem különböztek a jól beszélő gyermekek szüleitől, de sokkal gyorsabban beszéltek. (16)

81

9. Fejezet

Korai dadogás vagy csak nem folyamatos beszéd? A

fejezet

a

beszédfejlődés

oldaláról

közelíti

meg

a

dadogást.

Sok

gyermek

beszédfejlődésében a nem folyamatos beszéd akkor jelenik meg, amikor mondatokban kezd beszélni, ez azonban később önmagától, külső segítség nélkül elmúlik. A dadogó gyermekeknél viszont megmarad, sőt tovább súlyosbodik. Ebben a fejezetben azt fogjuk áttekinteni, hogy milyen tényezők és hogyan járulnak hozzá a dadogás kialakulásához. El lehet-e különíteni egymástól a korai dadogást és a természetes nem folyamatos beszédet?

82

A dadogás általában kora gyermekkorban alakul ki. A legtöbb tanulmány, amely a kora gyermekkori dadogással foglalkozik, rámutat arra a tényre, hogy a nem folyamatos beszéd az ép beszédű, nem dadogó gyermekek beszédfejlődése során is megjelenik. DAVIS nagyszámú gyermeket figyelt meg szabad játék közben és regisztrálta beszédmegnyilvánulásaikat. Megállapította, hogy két- és ötéves kor között a beszédmegakadás, az ismétlés a beszéd normális jellegzetessége. Olyan gyermekek beszédében, akiket még senki sem tartott dadogónak, ezer szó közül körülbelül negyvenkilencben hang-, szótag- és szóismétlés fordult elő. A nem folyamatosság és különösen az ismétlések ebben az életkorban tehát normálisnak tekinthetők. (1) Van-e összefüggés az ép beszédfejlődésben megjelenő beszédfolyamatossági zavarok és a dadogás között ? A beszédfejlődésben megjelenő folyamatossági zavarok és a dadogás egymástól jól elkülöníthető jelenségek. Az igazi dadogás sokkal gyakrabban jelentkezik és súlyosabban torzítja a beszédet. Feltételezések szerint a dadogás azonban kialakulhat úgy is, hogy a gyermek el akarja kerülni ezeket a folyamatossági zavarokat és a dadogás elkerülésére tett erőfeszítések váltják ki a dadogást. JOHNSON volt az első kutató, aki észrevette, hogy sokan, abban az életkorban kezdenek el dadogni, amikor a gyermekek többségénél még nem alakult ki a folyamatos beszéd. Elgondolása szerint a perfekcionista (túl igényes) szülők szorongani kezdenek, amikor gyermekük nem beszél folyamatosan, és úgy reagálnak a normális beszédben megjelenő hibákra, mintha azok kórosak lennének. A gyermek – a szülők szorongását észlelve – megpróbálja elkerülni ezeket a beszédbeli elakadásokat. JOHNSON azt feltételezte, hogy a szülő diagnosztizálja, mondja gyermekét dadogónak, ez a diagnózis pedig lassan beépül a gyermek énképébe (azaz elhiszi magáról, hogy dadogó), később meghatározza egész viselkedését. A dadogás tehát a környezet reakciójára adott válaszként jelenik meg. Elképzelhető,

hogy

mielőtt

a gyermek

akadozó

beszédét

a

szülők

dadogásnak

diagnosztizálnák, a megakadások száma a környezet reakcióinak függvényében csökkenhet vagy növekedhet. MÉREI –VINCZÉNÉ a diagnosztizálás folyamatát a következőképpen érzékelteti. A szülő objektív tények vagy szubjektív megítélés alapján arra a következtetésre jut, hogy a gyermek dadog. Ettől kezdve fokozottabban figyeli beszédmódját, mint ahogyan azt korábban tette. A gyermek észreveszi a szülők megváltozott magatartásmódját. Ezért kialakul benne az a tudat, hogy beszédével valami nincs rendben. Ettől az érzéstől elbizonytalanodik, és fokozottabban figyeli önmagát. Ez az állapot szükségszerűen növeli folyamatossági zavarait, amely megerősíti a hallgatóságban a diagnózis helyességét. A gyermek egyre jobban figyeli beszédét és próbálja javítani. Mivel a gyermeket a szülők véleménye befolyásolja, és elfogadja diagnózisukat, dadogónak tekinti saját magát. (2) 83

JOHNSON

a dadogás kialakulásáért – természetesen – a személyiséget és az örökletes

tényezőket is felelőssé teszi. Véleménye szerint a kezdeti dadogás alapvetően nem különbözik azoknak a gyermekeknek a beszédétől, akiknek a szülei ezt a jelenséget nem tartották dadogásnak. Úgy gondolja, hogy a feltételezett dadogás elkerülésére tett erőfeszítések vezetnek az igazi dadogás kialakulásához. Amit más kutatók elsődleges vagy kezdeti dadogásnak tartottak, ő azt az ép beszédfejlődés részeként értelmezte. Lehet-e és hogyan különbséget tenni a kialakulóban lévő beszéd és a dadogás között? A gyakorlatban előfordul, hogy olyan gyereket visznek szülei logopédushoz, akinek beszéde alig különbözik a természetes beszédtől. A szakemberek ezt azzal magyarázzák, hogy nem húzható éles határvonal a dadogó és nem dadogó beszéd közé. Így nem lehet csodálkozni azon sem, hogy sok szülő hibásan dönt, amikor gyermeke beszédét kell ebből a szempontból megítélnie. STROMSTA 38 olyan gyereket vizsgált, akinek szülei aggódtak a gyermekek dadogása miatt. A gyermekeket műszeres vizsgálatnak vetette alá. A vizsgálat során 27-nél észlelt hirtelen hangképzési megakadást és hangelnyújtást, a többi 11 gyermeknél nem. Tíz év múlva kérdőívek segítségével mérte fel ezeknek a gyermekeknek az állapotát. Eredményei szerint a fenti 27 gyermekből 24 dadogott, a maradék 11 gyermekből pedig csak egy. (3) Tudományos eszközökkel nehéz bizonyítani, hogy az a beszéd, amit a szülők dadogásnak vélnek, normál nem folyamatos beszéd vagy valódi dadogás volt-e. A vizsgáló természetesen nem tud jelen lenni a dadogás megjelenése pillanatában, és lehet, hogy a szülők csak hónapokkal a dadogás kialakulása után keresik fel a logopédust. JOHNSON és munkatársai a diagnosztizálásnak egyetlen útját találták: megkérték a szülőket, utánozzák vagy mondják el, milyen volt gyermekük beszéde, amikor elkezdett dadogni. A módszernek több hátránya is van, többek között az, hogy a szülők emlékezete meglehetősen szubjektív és torzíthatja a valóságot. Ezek a vizsgálatok nyilvánvaló hátrányaik ellenére is igen népszerűvé váltak. Dadogó gyermekek szüleit kérték meg – átlagosan 18 hónappal a dadogás megjelenése után –, hogy jellemezzék és utánozzák gyermekük kezdődő dadogó beszédét. A kontrollcsoport, a nem dadogó gyermekek szüleinek azt kellett felidézniük, amikor beszédfolyamatossági nehézségeket tapasztaltak gyermekeik beszédében. Az eredmények összehasonlítása után a korai normál folyamatossági zavaroknál azt tapasztalták, hogy sokkal több a szókapcsolatok ismétlése, a szünetek és a betoldások száma. A dadogásnál viszont gyakoribb volt a szótagismétlés és a hang elnyújtott kiejtése. Szóismétlés hol gyakrabban, hol éppen olyan gyakran fordult elő dadogó gyermekeknél. A kezdődő dadogást ezenkívül jóval 84

nagyobb erőlködés és az izomfeszülés is jellemezte. (4) Ezek az eredmények nem támasztották alá azt a feltételezést, hogy a dadogás az ép beszédfejlődésből alakul ki a környezet diagnózisa következtében, mert már a kezdeti dadogás és a nem folyamatos beszéd is különbözik egymástól. Sok más esetben azonban, amit a szülők dadogásnak éreztek, mások ép beszédnek tartották és fordítva, amit a szülők normál beszédnek észleltek, mások dadogásnak. A dadogó gyerekek esetében nem volt mindig megfigyelhető, és a megakadás nélkül beszélők között is előfordult izomfeszülés, a beszédproblémák tudatosulása és a beszédfolyamatossági problémákból adódó nehézség. A kérdést, hogy van-e különbség a korai dadogás és a természetes nem folyamatos beszéd között, a szakemberek egyelőre nem tudják egyértelműen megválaszolni. Ha igaz, hogy a szülők címkézik dadogásnak gyermekük beszédét, akkor az embereknek különbözniük kell abban is egymástól, hogy milyen beszédet tartanak dadogásnak és milyet nem. Másrészt a gyermekek sem egyformák abban, hogyan reagálnak saját beszédükre, milyennek ítélik meg azt. Harmadrészt az is befolyásolhatja a megítélést, hogy a gyermekek beszéde is különbözik egymástól. A hallgató által azonosított dadogás Vizsgálatok szerint nemcsak a hétköznapi emberek, de még a szakemberek, a logopédusok is másként vélekedhetnek a dadogás megítéléséről. Nagyon sok kutatás foglalkozott a dadogás megítélésének kérdésével. TUTHILL kizárólag azt vizsgálta, mennyire értenek

egyet egymással a hallgatók

a beszédbeli

megakadások

gyakoriságának

felismerésében. Hangszalagra vette dadogók és nem dadogók beszédét. A felvételeket három csoportnak játszotta le: logopédusoknak, helyesen beszélőknek és dadogóknak. Mindhárom csoportban nagy volt az eltérés abban, hogy hol észleltek a beszédfolyamatban dadogást. Érdekes módon az egyetértés nem volt nagyobb a szakértők csoportjában, a logopédusok válaszai nem hasonlítottak jobban egymásra, mint a nem szakemberek válaszai. A vizsgálat legváratlanabb eredménye az volt, hogy a szakemberek és a nem szakemberek is viszonylag nagyszámú dadogást észleltek nem dadogók beszédében is. A laikusok tévedéseit az okozhatta, hogy nem ismerik a dadogást. A logopédusok egy része gyakran valóban abba a hibába esik, hogy túlértékeli a beszédben megjelenő folyamatossági zavarokat. Következő vizsgálatában a feladat ugyanaz volt, de hangbejátszás helyett filmet használt TUTHILL. Feltételezése szerint ha a hallgató látja is a beszélőt, az növelheti a dadogás megítélésének pontosságát és a csoportokon belüli egyetértést. Várakozásával ellentétben a 85

vizuális jelek (arckifejezés, mozdulatok) nem növelték az egyetértések számát a különböző csoportokban. (5) Sok vizsgálat talált hasonló eredményeket, de akadtak olyan, ezzel ellentétes eredményt hozó felmérések is, amelyekben nagy volt az egyetértés a dadogás megítélésében. Egy másik hasonló kísérletben egyetemistáknak játszottak le olyan hangfelvételeket, amelyekben valaki különböző típusú dadogást imitált. Az első alkalommal arra kérték a résztvevőket, hogy számolják meg, hányszor dadogott az illető. A vizsgálat második részében a helyes beszédben hallott elakadásokat kellett megszámolni. Az eredmények azt mutatták, hogy a hallgatók azt voltak hajlamosak meghallani, amire utasítást kaptak. Az első esetben több dadogást, míg a második esetben több elakadást észleltek. (6) Ugyancsak egyetemi hallgatóknak felnőtt dadogók beszédét kellett megítélni. Az első részben meg kellett állapítaniuk, hogy fordult-e elő beszédükben folyamatossági zavar. A második részben arra kellett figyelniük, hogy mikor dadogtak. Az eredmények azt mutatták, hogy amit a hallgatók dadogásnak észleltek, annak 29%-a (!) volt normális, a beszéd folyamatosságát érintő eltérés. (7) Ezek a vizsgálatok, amelyek azt bizonyították, hogy beszédet dadogásnak és nem dadogásnak is lehet hallani, a dadogás megítélésének bizonytalanságára, kétértelműségére mutattak rá. Ha a dadogás megítélése ennyire bizonytalan, akkor milyen tényezők határozzák meg azt, hogy a kezdeti nem folyamatos beszédet dadogásnak tekintik? Közismert, hogy olyan személyek, akik dadogókkal foglalkoznak (logopédusok, pszichológusok, pszichiáterek, egyetemi, főiskolai hallgatók), jobban észreveszik a dadogást, mint a laikusok. Ennek oka, hogy ők foglalkozásuknál fogva jobban figyelnek a jelenségre. Kérdés, hogy a dadogó gyermekek szülei is érzékenyebbek-e a beszéd folyamatosságának megszakadására? A kutatók több erőfeszítést is tettek, hogy kimutassák, vajon a dadogó gyermekek szülei különböznek-e abban a nem dadogókétól, hogy mit tekintenek dadogásnak. Azt a feltételezést, hogy az előbbiek szülei érzékenyebbek gyermekük beszédére, megpróbálták tudományos vizsgálatokkal alátámasztani. BLOODSTEIN és munkatársai magnetofonfelvételt hallgattattak meg dadogó és nem-dadogó gyermekek szüleivel. Azt tapasztalták, hogy dadogó gyermekek szülei gyakrabban véltek hallani dadogást, mint azok a szülők, akiknek családjában még nem fordult elő dadogás. Egy másik vizsgálatban ép beszédű és beszédhibás, dadogó vagy pösze gyermekek szüleit arra kérték, állapítsák meg a hangszalagon beszélőről, hogy dadog-e vagy sem. A vizsgálat eredményei szerint azok az anyák, akiknek gyermekei dadogók vagy más beszédzavarban szenvedők voltak, sokkal inkább bizonyultak hajlamosnak dadogónak ítélni a gyermeket, ha az instrukcióban a dadogó szó szerepelt. 86

A vizsgálat eredményei arra engednek következtetni, hogy a dadogás jelenségének ismerete növeli a hallgató érzékenységét a dadogás felismerésére. (8) Más vizsgálatok szerint, például egyetemista hallgatók megítélését nem befolyásolta, ha azt mondták nekik, ez a gyerek dadogó vagy nem az. (9) Ebből arra lehet következtetni, hogy a szülőknek fokozott érzékenysége játszik szerepet a dadogás felismerésében. Voltak olyan vizsgálatok is, amelyek azt igazolták, hogy

nem csak a dadogó gyermekek szülei reagálnak érzékenyebben

gyermekük beszédnehézségeire. SANDER olyan anyákat kérdezett ki, akiknek jól beszélő gyermekei voltak. Videofelvételen enyhe beszédfolyamatossági zavart mutató gyermekek beszédét játszotta le. Arra volt kíváncsi, hogyan reagálnak és milyennek ítélik meg a gyermekek beszédét ezek az anyák. Az ép beszédű, de enyhe folyamatossági zavart mutató gyermekeket vagy dadogónak találták, vagy olyanoknak, akiket valamilyen érzelmi trauma ért, és annak hatására beszéltek szaggatottan. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy azok az anyák, akik bár nem tartották dadogónak a gyermekeket, szükségesnek látták logopédiai kezelésen való részvételüket éppen úgy, mint azok, akik dadogónak tekintették őket. A vizsgálat szerint a szülők – attól függetlenül, hogy van-e dadogó gyermekük – hajlamosak a nem folyamatos beszédet is dadogásnak ítélni. A szerző az eredményekkel kapcsolatban még arra hívja fel a figyelmet, hogy a dadogás címkéjének elmaradása még nem jelenti azt, hogy az anyák a lelkük mélyén ne tekintenék a gyermekeket dadogónak. (10) A szülők érzékenységének a dadogás felismerésében azonban ellentmondani látszik az a tény, hogy sok szülő korábban még nem találkozott a dadogással és nem is ismerte azt. Ezek szerint nem a jelenség ismerete, hanem egyéb tényezők játszanak szerepet a gyermekkori beszéddel szembeni beállítódásban. Magyarázható-e ez az érzékenység azzal, amit JOHNSON feltételezett, hogy a dadogó gyermekek szülei aggodalmaskodóbbak, szorongóbbak, mint a nem dadogó gyermekéi? GATELY azt szerette volna bizonyítani, hogy a dadogó gyermek szüleinek érzékenysége szorongásos viselkedésükből ered. Szorongást feltáró tesztet töltettek ki a vizsgálatban részt vevő egyénekkel. A vizsgálat második részében gyermekek beszédéről kellett eldönteniük: dadognak-e vagy sem. Az eredmények szerint azok, akik a szorongástesztben több pontot értek el, azaz szorongóknak bizonyultak, sokkal hajlamosabbak voltak a gyermekek beszédét dadogásnak ítélni. (11) Mások véleménye az, hogy a szorongáson kívül érzékenységet befolyásoló tényező lehet a szülőnek a gyermek teljesítményével (elsősorban beszédével) szemben támasztott igényszintje, frusztrációt okozó türelmetlensége, a folyékony beszédről alkotott vélekedése és annak a mértéke, ahogyan az akadozó beszédet kísérő körülményeket értékeli. (12) 87

A beszélő saját dadogása iránti érzékenysége Az eddig ismertetett vizsgálatok azt próbálták meg bebizonyítani, hogy a dadogás megítélése bizonytalan, és a szülők érzékenysége dönti el, hogy a gyermek beszédét dadogásnak ítélik. De a gyermekek mennyire érzékenyek saját beszédükre és hogyan reagálnak dadogásukra? Egy vizsgálatban arra voltak kíváncsiak, hogy óvodás gyermekek milyennek érzékelik a felnőttek beszédét. A vizsgálatban azt kérték tőlük, mondják meg, mennyire tartják folyamatosnak, illetve akadozónak a felnőttek felvételen hallott beszédét. A felvételek után saját beszédükről is véleményt mondtak. Az óvodások minél inkább tudatában voltak saját beszéd-rendellenességüknek,

annál

erősebben

hajlottak

a

felnőttek

beszédét

nem

folyamatosnak címkézni. (13) Egy hasonló kutatásban szintén gyermekek hallgattak meg folyamatosan és nem folyamatosan beszélő felnőtteket, és azt kérdezték tőlük, hogy kit fogadnának el tanáruknak. A gyermekek választását önmaguk bevallása szerint is befolyásolta, hogy az illető folyamatosan beszélt-e. (14) A vizsgálatok szerint a gyermekek tudatában vannak a beszédfolyamatossági problémának, és ez befolyásolja viselkedésüket is.

A beszédtünetek súlyossága Az a tény, hogy a hallgatók különbözőnek – hol dadogásnak, hol folyamatos beszédnek – értékelhetik a hallott beszédet, felvetette azt a kérdést, hogy milyen beszédbeli tényezők játszanak szerepet a dadogás felismerésében? Egy kutatássorozat szerint a beszélő dadogóként való azonosításában a szótagismétlés és a hangnyújtás játszik szerepet, bár a teljes szóismétlés és szóbetoldás a nem dadogók beszédében is előfordul. A szóismétlés tehát mindkét csoport beszédére egyaránt jellemző. Egyes vizsgálatokban úgy találták, hogy a kettős szóismétléseket sokkal inkább azonosították a dadogó beszéddel, mint az egyszereseket. Természetesen a beszéd sebessége és az ismétlések gyakorisága is fontos tényező. A hallgatók az egyes szóismétléseket is dadogásnak ítélték, ha elég gyakoriak voltak. Kimutatták, hogy a hallgató szempontjából az sem mindegy, hogy az illető egy hangot ismétel (í-így), vagy ezt duplán teszi (í-í-így), de még az uh a szócskának a betoldása is növeli a hallott beszéd dadogásnak történő értékelését. (15) Klinikai tapasztalatok azt mutatják, hogy két- és négyéves kor körül a hang- és szótagismétlés, kisiskolás korban pedig a szóismétlés a dadogó 88

beszéd leggyakoribb tünete. Vannak ezzel természetesen ellentétes vélemények is. Egyes szülők a szóismétlés észlelésekor fordulnak szakemberhez, néha hetekkel, hónapokkal az első után. Ezért nagyon fontos lenne a dadogás korai szűrővizsgálata. Dadogó és nem dadogó gyermekek beszédét hasonlították össze, megszámolva a hang, szótag- és a szóismétlést, a hangelnyújtást, a hangbetoldást, megakadást, a szómódosítást, befejezetlen kifejezéseket. A vizsgálatban hatvannyolc fiú és huszonegy lány vett részt. A vizsgálatban résztvevők legalább egy hónapja és legfeljebb három éve dadogtak. A kontrollcsoportba hasonló életkorú és nemű nem dadogó gyermek került, és az ő beszédüket is megvizsgálták a különböző összetevők alapján. A dadogó és nem dadogó gyermekek beszédét összehasonlítva különbséget találtak a hang-, szótag-, szó-, kifejezésismétlésben, megakadásban és az elnyújtott hangképzésben. Nem találtak viszont különbséget a betoldásban, a szómódosításban és a befejezetlen kifejezésben. A vizsgálat szerint a dadogók ugyanazokat a hibákat követik el, mint a nem dadogók, csak nagyobb számban. (16) Kérdés, hogy van-e éles határ a dadogó és a nem dadogó beszéd között. Ha nincs ilyen éles határ, akkor lehet-e a gyermeki beszéd bizonyos megjelenését dadogásnak nevezni? WEBSTY az előbbiek bizonyítására óvodás gyermekeket, dadogókat és olyanokat vizsgált, akik nem dadogtak, de tanáraik szerint problémájuk volt a folyamatos beszéddel. A vizsgálat szerint a normál, de kevésbé folyamatosan beszélőknek és a dadogóknak hasonló problémái voltak beszédükkel, csak a dadogók beszédében ezek gyakrabban fordulnak elő. (17) Azok a különféle kutatások, amelyek azt bizonyítják, hogy a gyermekek nem különíthetők el egyértelműen két csoportba a szerint, hogy mekkora beszédükben a különböző folyamatossági zavarok mennyisége, megerősíteni látszanak azt az elképzelését, hogy a dadogás a hallgató fülében keletkezik először. Mások szerint jól elkülöníthetők a dadogók és a nem dadogók egymástól. Nincs sem folyamatosság, sem átfedés a nem dadogók és dadogók között, ellenben nagy a különbség közöttük. WENDAHL és COLE nagyszámú dadogónak és nem dadogónak olyan magnetofonfelvételeket játszott le, amelyből minden beszédmegakadást kivágott. Ennek ellenére a hallgatók nemcsak a dadogást és a nem dadogást különítették el egymástól, hanem azt is megállapították, hogy a dadogóknak tartott személyek nagyobb erőlködéssel és kevésbé ritmikusan beszélnek, mint a nem dadogók. (18) Ebben a fejezetben azokat az elképzeléseket és kísérleteket ismertettük, amelyek a dadogás kialakulásával foglalkoznak. A szakemberek többségnek az a véleménye, hogy annak megállapítása elsősorban nem a gyermek beszédének sajátosságától függ, hanem a hallgató (a 89

szülő) dadogás iránti, illetve a beszélő (a gyermek) saját, nem folyamatos beszéde iránti érzékenységétől, és a beszélő nem folyamatos beszédének súlyosságától, valamint

a

környezet erre adott reakciójától. A szakmai köztudatban kétféle elképzelés él a korai dadogásról, de egyiket sem sikerült teljesen bizonyítani. Az egyik szerint a korai nem folyamatos beszéd és a kezdeti dadogás nem választható el egymástól, míg egy másik azt mondja, hogy két teljesen különálló jelenségről van szó.

10. Fejezet

Már nem gyermek, még nem felnőtt… A serdülőkori dadogás A serdülőkori dadogás sokféle nehézséget okozhat. A nehézségek egyrészt magából a dadogásból, másrészt a serdülőkorból fakadnak. Ez a korszak a nagy változások, az érzelmi viharok és az önállósodás kezdetének időszaka. A dadogás azonban megnehezíti mind az érzelmek kifejezését, mind az önállósulást, és megakadályozhatja a nagy változások létrejöttét. A következő fejezet a serdülő dadogók és szüleik nehézségeit próbálja feltárni, javaslatokat adva a problémák megoldásához.

90

A serdülőkori dadogás különböző problémákat vethet fel a gyermek és szüleik között. A szülők általában szeretik megmondani gyermekeiknek, mi az, amit megtehetnek, és mi az, amit nem (hogyan kell viselkedni, milyen ruhát kell felvenni stb.). A serdülő már nem biztos, hogy szívesen veszi, ha szülei beleszólnak ezekbe. Sok mindent el tud fogadni, de sok mindent nem, gyakran akadnak viták is. Vannak dolgok, amiket elmondanak a gyermekek szüleiknek, és vannak, amiket nem. A konfliktusok azonban csak akkor tudnak a felszínre kerülni, ha gyermek ki tudja fejezni érzelmeit, és el tudja mondani véleményét szüleinek. Tud velük nevetni, sírni, vitatkozni és néha veszekedni is. A dadogás az érzelmek szavakkal történő kifejezését megakadályozhatja. Amikor a dadogó gyermek szüleivel beszél, a szülők megpróbálnak úgy tenni, mintha nem vennék észre dadogását. Mindannyian jól tudják azonban, hogy észrevették, csak úgy tesznek, mintha nem. Lehetnek olyan szülők, akik nem titkolják, hogy észrevették gyermekük dadogását, sőt ez foglalkoztatja őket. Problémát jelent számukra, amit meg akarnak oldani. Tanácsokat adnak: Mondd lassabban! Ne siess! Gondold át, előbb, mielőtt kimondod! stb. Ha nem vesznek tudomást dadogásáról, vagy ha tanácsokat adnak, a gyermek azt érezheti, nem fogadják el őt olyannak, amilyen valójában. A serdülőkor a legszebb és a legnehezebb korszak az ember életében. Rengeteget változnak a gyermekek, és ezeket a változásokat mind fel kell dolgozniuk. A felnőttek ezért többnyire türelmesek és megértők a fiatalokkal szemben. Meg lehet érteni a szülőket is? Előfordulhat, hogy nem akarják: gyermeküknek rosszul essen, ha dadogni látják, vagy egyszerűen csak segíteni szeretnének neki. A szülők legtöbbször azt gondolják, hogy nagyon kellemetlen téma a dadogás gyermeküknek, ezért jobb, ha egyáltalán nem beszélnek róla. Úgy érzik, megértették gyermeküket, aki pedig azt érezheti, hogy nem értik meg őt. Az ilyen gyermek otthon alig dadog, nem sokat szót szól, keveset beszél magáról. Egyedül szeret lenni, olvas vagy zenét hallgat. Egyáltalán nem hasonlít húgára vagy öccsére, akinek be nem áll a szája egész nap, és mindig a barátaival csavarog. Senki sem tudja, hogy azért kerüli a társaságot, mert fél, hogy dadogni fog, és nem azért, mert szeret egyedül lenni. Senki nem tudja, hogy nehezen kimondható szavakat akar helyettesíteni könnyen kimondhatóakkal, vagy válasz helyett csak bólint a fejével, és csak akkor szólal meg, ha úgy érzi, nem fog dadogni. A szülők legtöbbször nem voltak dadogók, ezért nem tudják, mit jelent dadogónak lenni, és hogyan segíthetnének. Nem tudják, mit tegyenek, nem tudják, mit mondjanak gyermeküknek, és inkább nem beszélnek vele a dadogásról. A leghelyesebb megoldás az lenne, ha őszintén tudnának egymással beszélni a dadogásról. Kérdés, hogy vajon kinek kell kezdeményeznie a beszélgetést? 91

Korábban, ha valamilyen gond volt, a szülők indítványozták az ilyen beszélgetéseket. Most a fiatalemberen a sor, hiszen már nem kisgyermek, önmaga is befolyásolni tudja sorsát. A serdülő számára fontos az önállóság. Az önállóság nem azt jelenti, hogy eltitkolja szülei előtt, ha problémái vannak. Sok szülő tényleg csak segíteni szeretne, és nem akar beleszólni gyermeke életébe. Fontos lenne megosztani velük érzéseiket gondolataikat. A szülők bizonyos feladatok alól mentesíteni próbálják gyermekeiket, hogy megkíméljék őket a kellemetlen epizódoktól. Jó szándéktól vezérelve nem is veszik észre, hogy megnehezítik gyermekük helyzetét, sőt önállótlanná is teszik őket. Serdülőkorban érzékenyebbekké válhatnak a fiatalok. A szülők gyakran nem értik, vagy neheztelnek gyermekeikre érzékenységük vagy sértődöttségük miatt. Ha a dadogó serdülő nem válaszol, csak lecsapja a telefont, vagy nem szól, csak kirohan a szobából, akkor ez elsősorban nem érzékenységük, hanem dadogásuk miatt történik. Iskolai problémák Az iskolai nehézségek fontos kérdés vetnek fel, hiszen a gyermekek idejük jelentős részét az iskolában töltik. A legtöbb dadogó kellemetlen élmények sorozatát élheti át az iskolában. Gyakran inkább nemmel válaszolnak a tanár kérdésére, mintsem hogy vállalják annak a kockázatát, hogy dadogni fognak. A felszólítást követő pillanatban a dadogás elkerülésének a késztetése erősebb, mint a vágy, hogy kifejezzék, mennyit is tudnak. Az elmaradt válasz miatt később csalódást és frusztrációt élhetnek át. Számukra a szóbeli felelés az egyik legnehezebb helyzet. Felállni és a többiek előtt beszélni, azoknak is nehéz, akik jól beszélnek, hát még a dadogóknak. A másik szorongást keltő helyzet a hangos olvasás. A dadogó néha a szöveg előzetes átfutása során rájön, hogy egy-egy “nehéz hanggal” kezdődő szó dadogást válthat ki. Gyakran saját, az előre feltételezett dadogás miatt keletkező félelem váltja ki a dadogást. Nem könnyű a tanár kérdésére sem válaszolni, mert a rövid, gyors válasz is kiválthat dadogást. Nehéz bekapcsolódni az osztályban kialakuló beszélgetésekbe, és elmondani a saját véleményt is. Különösen, ha kevés az idő, és úgy érzi, a többiek sürgetik. A dadogó a számára nehéznek ítélt helyzeteket megpróbálja elkerülni. Egy középiskolába lépő lány azt kérte tanárától, hogy ne feleltesse őt az osztály előtt. Néhány hét múlva, a felmentés következményeként félelme egyre nagyobb, beszéde egyre rosszabb lett. Nem jó megoldás elkerülni a beszédhelyzeteket. A serdülőkor az érzelmek hullámzásának korszaka. Sokan úgy próbálnak meg érvényesülni, hogy másokat háttérbe szorítanak. Vannak, akik saját gyengeségeik elfedésére 92

gúnyolni kezdenek másokat. Dadogók gyakran válnak például a túlsúlyos gyermekek csúfolódásának célpontjává. A serdülő, ahogy múlnak az évek, egyre valószerűbben tudja megítélni dadogását, és annak őszinte vállalásával ki tudja védeni az őt ért támadásokat. “Igen, tudom, hogy dadogok,

de járok logopédushoz, és remélem, el fog múlni a

dadogásom.” Képes lesz megérteni, hogy társainak sem könnyű a dolga, mert ők sem tudják, hogyan kell a dadogásához viszonyulni, és saját feszültségeik csökkentésére űznek belőle gúnyt. A tanárok általában nem reagálnak a serdülők dadogására. Vannak azonban, akik különös figyelmet fordítanak erre, és megkülönböztetett bánásmódban részesítik a dadogó gyermekeket. Sok dadogót különösen zavar és még nehezebb helyzetbe hoz, ha úgy érzi, vele másként bánnak, mint a többiekkel. Néhányan azonban szívesen veszik, ha a tanár tanítás után elbeszélget velük, vagy felajánlja a segítségét. Mivel lehet magyarázni ezeket a különbségeket? Azoknál, akiknek családjában “nem téma” a dadogás, az iskolában sem szeretnek beszélni róla. Néhány tanár, akinek még nem volt dadogó növendéke, zavarban van, és nem tudja, mit tegyen. Türelmetlen lesz, úgy érzi, nem tudja kivárni, míg a dadogó befejezi a megkezdett mondatot. Belső érzésétől ő is megijed, hiszen eddig türelmesnek gondolta magát. A keletkező érzéseket nem engedi felszínre kerülni, elfojtja magában, s ez növelheti feszültségét. Számára is könnyebb lenne dadogó diákjával elbeszélgetni, és őszintén feltárni saját érzéseit. Sok dadogó nemcsak dadogását szégyelli, hanem azt is, hogy emiatt logopédushoz vagy pszichológushoz jár. A jó terápia segít megküzdeni az iskolai nehézségekkel, és hatására sok tinédzser meg tudja osztani társaival a kezelésen szerzett tapasztalatait. A barátság nagyon fontos a serdülők számára. Az igazi barátságok nem egyik napról a másikra keletkeznek, hanem hosszú időn keresztül szövődnek. A barátok megosztják egymással gondolataikat, érzéseiket, és elfogadják egymást. Hogyan kezdődik a barátság a dadogó számára? Korai, gyermekkori barátságok esetében, ahol a barátok szinte együtt nőnek fel, nem számít a dadogás. De mi van később, ha a dadogó új környezetbe kerül, hogyan tesz szert barátokra? A dadogó dadogása akkor nehezítheti meg a helyzetét, ha túlságosan figyel arra, hogy dadog. A dadogó tarthat attól, hogy a leendő barátokat megriasztja dadogása. A barátságok kialakulásánál nagyon fontos szerepet kap a közös érdeklődési kör, s ha ez megvan, a dadogás háttérbe szorulhat. Beszélgetés közben előfordul, hogy még a barátok is úgy tesznek, mintha nem vennék észre, hogy dadog, nem is néznek rá, csak a távolba merednek. Ez érzékenyen érintheti a dadogót, de a barátokat is meg lehet érteni, hiszen nem tudják, mi is a dadogás. 93

Túlzásba vitt udvariasságuk zavarhatja a dadogót, de mit lehet tenni, hiszen ők csak jót akarnak. Az igazi barátokkal őszintén lehet beszélni, és ez sokkal jobb megoldás, mint csöndben maradni, és a negatív érzelmeket elfojtani. A fiatal szombat esténként lehet, hogy otthon marad egyedül. A dadogó magányosságáért dadogását okolhatja, és azt gondolja, hogy a dadogás számára büntetés. Sok más tinédzsernek is nehéz megfelelő baráti kört találni. Azoknak a dadogóknak, akiknek kialakult baráti köre van, és eljutnak szórakozni, másfajta nehézségekkel kell szembenézniük. Ha valahova együtt elmennek szórakozni, vajon a dadogó azt rendeli-e, amit szeretne, vagy inkább azt, amit biztonságosan ki tud mondani. Ilyenkor tudják-e a többiek, hogy mi játszódik le benne? Már előre szorongással gondolhat erre a helyzetre, és amikor rendelni kell, gyorsan, megakadás nélkül túl akar lenni rajta. A legtöbbször hiába a biztonságra törekvés, hiszen a túlzott összpontosítás belső nyomásként nehezedik rá, és kiválthatja dadogását.

És ott van a telefon. A telefon ma nemcsak

kommunikációs eszköz, hanem divat is. A tinédzserek szívesen csevegnek mobiltelefonon. A dadogó számára a telefon külön nehézségeket okoz: nem látja, hogy ki veszi fel a másik oldalon, és ha ismeretlen, hogyan fogadja majd hívását. A jó logopédus, pszichológus szakember segíthet ezekkel a nehézségekkel megküzdeni, ha nem is tudnak rögtön csodát tenni.

11. Fejezet

A dadogás kezelése. Külföldi terápiák A következő két fejezet megkísérli összefoglalni a dadogás kezelésére kidolgozott módszerek nagyobb irányzatait, kiemelve egy-egy érdekes példát, mint a “másként dadogni” módszerét vagy egy hazai csoportmódszert, a “rituális” terápiát. A dadogás kezelésében alkalmazott módszerek nagyon változatosak és egészen az ókorig nyúlnak vissza. A legegyszerűbb elv a dadogás kezelésére a hibás beszéd módosítása. E szerint a dadogók folyamatosan tudnak beszélni, ha új beszédmódokat és viselkedést tanulnak meg.

94

DÉMOSZTHENÉSZ,

a híres görög szónok is már ennek az elvnek megfelelően próbálta

meg kijavítani akadozó beszédét. Egy föld alatti szobát épített magának, és oda elvonulva fejlesztette hangját, javította hangképzési technikáját. Fejének csak egyik feléről nyíratta le a haját, hogy emiatt restelkedve ne jusson eszébe emberek közé menni, bármennyire kívánta volna is a társaságot. Így kényszeríttette magát, hogy folyamatosan gyakoroljon. Mivel hangja gyenge volt, lélegzete elakadt, azzal erősítette hangját, hogy futás közben vagy meredek lejtőn felfelé menet, bár lihegett, hosszú beszédrészleteket vagy verseket adott elő. Házában volt egy nagy tükör, és az előtt állva memorizálta beszédeit, gyakorolta megjelenését, megfigyelve a helyes hangképzést és szájtartást. Beszéd közben élénken gesztikulált. “… Hogy nyelvének bizonytalankodását és dadogását legyőzze és jól artikuláljon, szájába kavicsokat vett, közben pedig beszédszövegeket szavalt.” (1) Egészen a közelmúltig ez az elv úgy jelent meg a gyakorlatban, hogy meg kell tanítani a dadogót a kar, a kéz ütemes mozgásaival kísérni beszédét, és ki kell alakítani nála egy új, szokatlan beszédmódot. A dadogóknak azt tanácsolták, beszéljenek lassabban, monotonon, énekeljenek, a hangokat kössék egymáshoz, nyújtsák el a szavak kezdő hangjait vagy rövidítsék a magánhangzókat és nyomják meg a mássalhangzókat. Tartsák a nyelvüket így vagy úgy, fordítsanak figyelmet a beszéd egyik vagy másik összetevőjére: a sebességre, a hangadásra, a légzésre. Ezeket a technikákat azért találták ki, mert többnyire semmi más nem tűnt arra alkalmasnak, hogy gyorsan befolyásolja a dadogást. Sajnos a legtöbbször az eredmények időlegesnek bizonyultak. A gyógyultnak nyilvánított dadogók beszédét a megtanított új beszédmódok még természetellenesebbé tették. Az egyik különlegesnek tartott ilyen módszer például E. FRÖSCHELS úgynevezett rágóterápiája. A dadogók úgy tanultak meg folyamatosan beszélni, hogy beszéd közben szájukkal folyamatos rágómozgásokat végeztek. Később egyre inkább csökkentették a rágómozdulatokat beszéd közben, azután csak elképzelték, hogy rágnak. FRÖSCHELS másik érdekes módszere a “hasbeszélés”. A dadogók úgy beszéltek, hogy ajkaikat alig mozgatták, kikerülve ezzel az arcizmok görcseit. Hasonló módszer a “shadowing” vagy “árnyékolás”, amely azon a megfigyelésen alapult, hogy a dadogók folyamatosabban tudtak beszélni, ha valaki más beszédét utánozták vagy követték. Ezek a módszerek a beszéd tüneteire irányultak, és nem hoztak tartós javulást. Szuggesztió vagy hipnózis Az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer a dadogás megszüntetésére a szuggesztió. A módszert szinte azóta alkalmazzák dadogóknál, amióta széles körben népszerűvé vált a 95

korai XIX. században. A hipnotikus hatások felhasználása a dadogás kezelésében természetesen sokkal hamarabb megjelent, mint a hipnotikus terápiáké. A dadogás régebbi irodalmában találhatók olyan utalások, amelyek szerint a különböző terápiaformák annak köszönhették eredményességüket, hogy a dadogó hitt abban, hogy az éppen alkalmazott terápiás technika segít neki. Így történhetett meg, hogy olyan különös módszerek, mint az “éhező gyógyulás”, a diéta, az étkezés különféle szabályozásai, az időnként erőltetett csendben maradás, a különféle sebészeti eljárások, légzőgyakorlatok meglepő módon sikeresek lehettek. Igaz ez a sikeresség a legtöbb esetben csak időlegesnek bizonyult. Ma leginkább az úgynevezett poszthipnotikus szuggesztiót használják dadogók kezelésében. A szuggesztió időnkénti megismétlésével kialakítják az önszuggesztiót. A hipnotizált egyének könnyebben beszélnek, de a hipnotizált állapot elmúltával nagyon sokan visszaesnek. A hipnózis sikerének az az oka, hogy csökkenti a beszédtől való félelmet. A hipnózis hatására meggyőződéssel mondhatják magukról, hogy nem fognak dadogni, mialatt ez a meggyőződés erősödik. A páciensek eddigi életük során megtanultak elvárásokkal reagálni hangokra, szavakra, helyzetekre vagy bizonyos személyekre, egészen azóta, mióta magukat dadogóknak tartják. Ezek a tényezők gyakran minden hipnózis ellenében hatnak, kontraszuggesztióként ásva alá minden új meggyőződést, és ezzel újraindíthatják dadogásukat. Ha a javulás reményen alapul, számolni kell a visszaesés okaként fellépő demoralizációval. Az a tény azonban, hogy a hit gyógyíthat, hozott néhány új tanulságot, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül a dadogóterápiákban. Az első, hogy a terapeuta személye, karizmája, hite a gyógyulásban, nagymértékben hozzájárulhat az általa használt terápia eredményességéhez. A másik ebből következik: a terápia eredményessége, nemcsak a terápia formájának, hanem a terapeuta és a páciens viszonyának is a következménye. Relaxáció A másik régi módszer, amelyet széles körben alkalmaznak a napi gyakorlatban, a relaxáció. Azért használják, mert a dadogó viselkedése erőlködő, görcsös, és többnyire lehetetlen egyidőben ellazult, relaxált állapotban lenni és dadogni is. A tapasztalatok eredményeként mégis több klinikus elégedetlen a relaxációs módszerekkel. Néhány dadogó – úgy tűnik – megtanult egy-két technikát alkalmazni, amivel ellazítja izmait olyan eredményesen, hogy kevés további nehézsége van dadogásával, de ezeknek a dadogóknak a száma rendkívül csekély. A dadogók általában jobban beszélnek terápiás környezetben, mialatt a relaxációt gyakorolják. Kint, a mindennapi életben, azonban éppen azokban a 96

helyzetekben, amikor dadognak, lehetetlennek tartják, hogy pontosan relaxáljanak. A szorongás és az izomfeszülés nehezen különíthető el egymástól, ezért a relaxációt gyakran más módszerek részeként alkalmazzák, például az ún. komplex terápiában. Pszichoterápia A pszichoterápiát a XX. század eleje óta radikálisan új módszerként alkalmazzák a dadogás kezelésében. FREUD viszonylag keveset írt a dadogásról, de abban, amit írt, kétségtelen, hogy a dadogást neurotikus tünetnek tartja, amelynek gyökere tudattalan konfliktus. 1920-ra követői, BRILL és CORIAT pszichoanalízissel kezelt dadogókat, és a terápiák befejezése után a pszichoanalízist a dadogás kezelésére is alkalmas módszernek találták. A pszichoanalízis kezdettől fogva arra irányult, amit a dadogás okának gondoltak, a belső konfliktusok megoldására. A régebbi módszereket – a szuggesztiót, a relaxációt – a felszíni tünetek kezeléseként fogták fel, ugyanakkor néhány pszichoanalitikus arra figyelmeztetett, hogy ezekkel a módszerekkel csak megerősítik a dadogó neurotikus védekezését. Jók voltak arra, hogy feldolgozzák az elfojtásokat, de arra nem, hogy igazi gyógyulást eredményezzenek. BRILL

69 felnőtt dadogó kezeléséről számol be, és úgynevezett nyomon követő

vizsgálatokkal kutatta a javulás tartósságát. A többség, eleinte úgy tűnt, visszanyeri jó beszélő képességét, de 11 év eltelte után a hatvankilencből csak öt fő beszélt teljesen jól. Igaz, a többiek is úgy érezték, hogy sokat javultak. Más kutatók, mint például TRAVIS és GLAUBER sokkal optimistábbak a pszichoanalízis eredményeit illetően, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ők kevesebb nyomon követő vizsgálatot végeztek. Sok pszichoanalitikus azt tapasztalja, hogy nagy a dadogók ellenállása a terápiával szemben. A klasszikus freudi analízis azonban nem az egyetlen módja az analitikus szemléletű terápiának. Ma már sok különböző neofreudista

és

más

pszichoterápiás

módszerrel

is

kezelnek

dadogókat,

például

csoportanalízissel, egyéni dinamikus, pszichodráma- vagy a Gestalt-terápiával. Elfogadott tény azonban, hogy sikerességük ellenére egyikről sem mondhatjuk, hogy egyedüli, kizárólagos gyógymódjai lennének a dadogásnak. Mind a mai napig hiányoznak azok a kutatások, amelyek egyértelműen bizonyítanák ezeknek a terápiáknak az eredményességét. A legtöbb terapeuta azonban nem hisz abban, hogy a pszichoterápia önmagában – más kiegészítő módszerek nélkül – sikeres lenne a dadogás kezelésében. Gyógyszeres kezelés 97

Időről időre felmerül a gyógyszeres kezelés lehetősége a dadogás terápiájában. Az első nagyobb körű érdeklődés a gyógyszerek iránt az 50-es években indult meg a trankvillánsok megjelenésével, mivel azt gondolták, hogy az izomfeszültségek hátterében szorongás áll. Az eredmények azonban nagyon különbözőek voltak. Majdnem minden kutatási beszámoló azzal az optimista tanulsággal zárult, hogy a gyógyszereket mindenféle terápiához lehet kiegészítve használni. A beszámolók szerint a gyógyszerek sokkal inkább a görcsök erősségére, mint gyakoriságára vannak befolyással. A hatvanas évek óta, amikor a haloperidolt bevezették, számos tanulmány foglalkozott be a dadogásra gyakorolt hatásáról. Objektív mérések sorozata, amelyben kontrollcsoportot is alkalmaztak (olyanokból, akik placebót, hatóanyag nélküli szert kaptak), csak korlátozott hatását tudták kimutatni. Mellékhatásként sokaknál álmosságot okozott, ezért használatával felhagytak. A gyógyszer a központi idegrendszerben gátolja a dopaminreceptorokat, de az, hogy miért van jó hatással a haloperidol a dadogásra, nem ismert. A szakemberek eddig olyan gyógyszereket alkalmaztak, amelyek vagy az izomremegést vagy a stressz hatását csökkentik, de ezek mégsem voltak alkalmasak a dadogás kezelésére.

Úttörők az Egyesült Államokból: az IOWA-módszerek A XX. század elején az USA-ban nem volt még logopédiai ellátás. Nyelvészek, pszichiáterek és leginkább tanárok foglalkoztak ezzel a területtel tanácsadás formájában. Az első beszédjavító klinika az iowai egyetemen jött létre 1927-ben, és a híres TRAVIS lett első igazgatója. TRAVISt nagyon érdekelte a dadogás, három tanítványa, a mára már legendás hírű BRYNG BRYNGELSON, WENDELL JOHNSON

és CHARLES VAN RIPER lett az első három

dadogóterapeuta az Egyesült Államokban. Eddig a dadogás terápiák célja természetszerűleg az volt, hogy a páciens ne dadogjon. Lengesse a karját, beszéljen bármilyen furcsa módon, akár énekeljen, csak ne dadogjon. VAN RIPER azonban azt tanácsolta a dadogónak: Gyerünk, dadogj nyugodtan! De tanulj meg félelem és szégyen nélkül dadogni, és tedd ezt minél természetesebb módon! BRYNGELSON

nagy súlyt helyezett a dadogás elfogadására. Elve az volt, hogy tudjanak

a dadogók dadogásukról szabadon beszélni másokkal. Ez vezette a csoportterápia

98

alkalmazásához. Célja az volt, hogy objektivizálja a dadogást. A dadogók nézzenek dadogásukkal szembe, és segítse őket ebben mások példája is. A foglalkozásokon főleg azokat a helyzeteket beszélték meg, amelyekben a mindennapi életben dadogtak. A kezelés hatására mérhetően csökkent a dadogók beszédfélelme, de a dadogás megmaradt. BRYNGELSON

ezt látva a dadogó saját dadogása iránti viszonyulásának megváltoztatását

kombinálta új beszédtechnikák elsajátításával. Fő elve az volt, hogy a dadogónak tudatosan képesnek kell lennie beszédgörcsét szabályozni. A valóságban ezt úgy valósította meg, hogy a dadogót tükör elé állította, és addig gyakoroltatta vele a beszédet, amíg az át nem jutott a beszédben jelentkező görcsön. A gyakorlást addig folytatták, amíg a páciens nem tudta teljesen ellenőrizni beszédét. Amikor ez megtörtént, kimentek a klinikán kívülre, és idegeneket szólítottak meg. Megkérdezték: hány óra van, merre van ez és ez az utca, vásároltak boltban stb. A beszéd kontrollja azt jelentette a dadogó számára, hogy nem kell elkerülnie dadogását és azokat a helyzeteket sem, amelyekben dadogni szokott. A terápia lelkileg is megerősítette a dadogót abban, hogy nem kell rejtőzködnie. JOHNSON

elvei és módszere is nagyon hasonlítanak BRYNGELSONéhoz. Az ő

véleménye szerint a beszédtől való félelem a dadogás “lelke”. A dadogó beszédfélelmét, amennyire

csak lehet,

csökkenteni kell.

Meg kell tanulniuk

úgy viselkedni a

beszédhelyzetekben, hogy ne nézzék őket “értelmi fogyatékosnak”. Véleménye szerint az okozza a dadogást, hogy a dadogó fél saját dadogásától, előre elképzeli, hogy dadogni fog, és éppen ez vezeti bele a dadogásba. Ő is azt vallotta, hogy a dadogónak, amennyire csak lehet, spontánnak, kell lennie, mert a túlzott görcsösség okozza a dadogást. Azt gondolta, hogy a dadogó képes lassítani vagy késleltetni és semlegesíteni dadogásának tüneteit egészen addig, amíg meg nem tanul folyamatosan beszélni. Kimutatta, hogy a legtöbb nem dadogó spontán beszédében is vannak szünetek, hezitációk (habozások), apróbb megakadások. A dadogó azonban sokkal érzékenyebben reagál ezekre. A dadogók tükör és magnetofon segítségével saját és mások viselkedését figyelték meg a terápiás folyamatban, hogy megértsék saját beszédviselkedésüket, és lássák, másoknál is előfordulhat “dadogás”. A dadogókat közönség előtt beszéltette, megerősítve őket abban, hogy nem annyira súlyos a dadogásuk, mint ahogyan azt megélik. (2) VAN RIPER,

aki valaha maga is súlyos dadogó volt, és gyógyulása után lett

dadogóterapeutává, sok módszert kipróbált, amíg kifejlesztette a saját magáét. Módszerének három fő célja volt. Csökkenteni a dadogók szorongását. Megfigyeltetni és elemeztetni beszédüket, abból a célból, hogy felismerjék beszédviselkedésük sajátosságait. Végül megváltoztatni viselkedésüket. A dadogást tanult viselkedésnek tartotta. Meg akarta tanítani a 99

dadogót úgy dadogni, hogy ne féljen a dadogástól, ne kerülje el a beszédet, és ne habozzon, várva, hátha magától elmúlik. Véleménye szerint a dadogónak nem kell törekedni arra, hogy dadogás nélkül beszéljen, hanem hagyni kell folyamatosan dadogni. Helyettesíteni akarta a görcsös dadogóviselkedést és beszédet “folyamatos dadogással”. Elképzelése szerint bármilyen háttéren alakul is ki a dadogás, akár neurológiai, akár pszichés okai vannak, a dadogó beszédnehézségei miatt sokkal jobban fog magára figyelni, hogy elkerülje a dadogást és a megakadást követő kínzó érzést. Az előzőek miatt arra gondolt, hogy akárki meg tud tanulni “rendesen” dadogni. Szükségét látta viszont, hogy a rossz beidegződéseket helyettesítse egy sima, egyszerű megakadással, amely mentes minden előzetes félelemtől, görcsös erőlködéstől. A cél nem az volt, hogy a dadogó dadogás nélkül beszéljen, hanem, hogy folyamatosan dadogjon. Lélektani okokból arra kérte pácienseit, hogy színleljenek dadogást azoknál a hangoknál, amelyektől nem féltek. Az ily módon kialakított pszeudo-, vagyis áldadogás görcsmentes, “folyamatos” dadogássá vált. A dadogó minél tökéletesebben tudta ezt létrehozni, annál kevésbé akadt meg azokon a helyeken, amelyektől tartott, és beszéde egyre jobban közelített a folyamatos beszédhez. Nagyon sok dadogó sikeresen alkalmazta ezt a módszert. Sajnos, elég gyakran előfordult, hogy a mindennapi beszédhelyzetben, stressz hatására mégis fokozódtak a görcsös megakadások annak ellenére, hogy úgy látszott, a dadogó már megtanulta kontrollálni görcseit. VAN RIPER rájött arra, hogy a kezdő hangot az teszi nehézzé, ahogyan a dadogó a szó kimondását megelőző helyzetben viselkedett. Dadogását az váltotta ki, hogy ebben a helyzetben félve gondolt a kimondani készült szóra. Úgy tűnt ez a “megelőző eljárás” váltja ki a dadogást, ezért ennek a momentumnak a befolyásolása látszott a dadogás javítása egyetlen lehetőségének. Szükségesnek látta megtanítani a dadogót, hogy figyeljen azokra a jelekre, amelyek jelezhetik a görcs létrejöttét. Ha ez bekövetkezik, akkor egy új, “megelőző eljárással” helyettesítsék a régit: lazítsák el beszédszerveiket, majd a kezdő hangot könnyedén, lágyan, levegővel telve mondják ki, és simán átvezetve a következő hanghoz kössék. Az eredmény megakadás nélküli, folyamatos beszéd lesz. A fő nehézség ezzel a technikával az volt, hogy a dadogók túlságosan is figyelni kezdtek beszédükre, és ez az előzetes várakozásokkal ellentétes hatást váltott ki. Amikor a dadogó képtelen volt megváltoztatni beszédét a “megelőző eljárással”, és a szokásos módon kialakult a görcs, VAN RIPER megtanította befejezni a szót olyan simán és görcsmentesen, ahogyan csak lehetett. Ezt nevezte “kivezetésnek”. A harmadik, általa kialakított fogalom az “abbahagyás” lett. A dadogók ugyanis gyakran panaszkodtak arról, hogy a görcs túl gyorsan jelenik meg anélkül, hogy közben bármit is tudnának tenni. Az abbahagyás azt jelenti, hogy a 100

dadogók érzékelve a görcsöt, álljanak meg, gondolják át érzéseiket és viselkedésüket, majd próbálják meg kimondani a szót újra. A “megelőző eljárás”, a “kivezetés” és az “abbahagyás” együttesen tette lehetővé a dadogó beszédének megváltoztatását. VAN RIPER leggyakrabban az “abbahagyással” kezdte a terápiát, majd a “kivezetéssel” és a “megelőző eljárással” folytatta. VAN RIPER gyakorlása nem mechanikus folyamat, hanem sokkal inkább egyféle pszichoterápia volt. Az “abbahagyás” gyakorlása során, például azzal szembesültek a dadogók, hogy görcseiket félelmeik kontrollálására használják, hasonlóan azokhoz a neurotikusokhoz, akiknek terápiája során derül ki, hogy ők is felelősek alkalmazkodási problémáikért. VAN RIPER

többfázisú terápiás programját egy angol betűszóval írta le: MIDVAS.

Minden betű egy terápiás fázis kezdőbetűje. Minden fázisnak meghatározott hatása van. A kezelés egyéni, de az alapelvek általánosak. Motiváció (M): Úgy tűnik, a dadogónak minden oka megvan, hogy mindent megtegyen problémáinak megoldásáért. A valóságban azonban gyakran ellenáll a terápiával szemben, mert egyrészt nehéz a saját beszédzavarával történő konfrontáció, másrészt azt gondolja, hogy beszédének folyamatossága változó, és felesleges kínoznia magát a terápiával. A kezelés alapja ezért a páciens motiválása. A motiválásnak több eszköze lehet: a terapeuta együttérzése, a célorientáció, a távlati terápiás terv és a részcélok kitűzése. Identifikáció (I): Fontos a magatartás elemzése. A dadogónak meg kell tanulnia megfigyelni, mi történik beszédszerveiben, azt, hogy ő maga hozza létre a dadogást, és a dadogás megváltoztatható. Edzés, megerősítés (D): A terápiában a dadogó csoportban dolgozik. A csoportban kialakuló közösségi érzés segít a szorongások és a félelmek feloldásában. Variáció (V): A dadogó beszédfélelme miatt ördögi körbe kerül. Kerüli azokat a helyzeteket, idegenekkel vagy több ember előtt kell beszélnie. Anticipált félelme gyakran amikor kiváltja dadogását, ami újra megerősíti kialakuló félelmeit a következő beszédhelyzet előtt. A folyamatos beszéd erőltetése rendellenes magatartást vált ki, és ez dadogáshoz vezet. Az ördögi körből szorongásának csökkentésével és új magatartásformák kialakításával lehet kitörni. Közelítés a jó beszédhez (A): A dadogó új technikákat sajátít el, a “megelőző eljárást”, a “kivezetést” és az “abbahagyást”. Az új variációk alkalmazásával beszédmódja közelít a folyamatos beszédhez. Stabilizáció (S): Az utolsó rész célja megerősíteni, stabilizálni a dadogó állapotát. Kialakul a könnyed beszéd, amelyben előfordulhatnak megakadások. A dadogóval meg kell 101

beszélni, hogy fogadja el, vannak olyan időszakok, amikor jobban dadog. VAN RIPER

– ötéves nyomon követő vizsgálatainak tanúsága szerint – pácienseinek a

fele folyamatosan, félelmektől mentesen beszélt, és a többiek is javulásról tettek tanúbizonyságot. (3)

Technikai eszközök alkalmazása a dadogás terápiájában (Thomas David Kehoe) Lehetséges-e, hogy valaki telefonjához kötött számítógép monitorán kontrollálhatja dadogását, vagy egy hordozható számítógéppel és speciális programmal egy hónap alatt kigyógyul dadogásából? A modern technika a dadogás kezelésében alkalmazott módszerekre is hatással van. Nem meglepő, hogy a számítógépek terápiás alkalmazására is sor került. Sok terapeuta érzi úgy, ha haladni akar a korral, akkor ezeket a technikai eszközöket meg kell ismernie és fel kell tudnia használnia. Késleltetett hallási visszacsatolás (KHV) A dadogó beszéd közben egy készülék segítségével saját beszédét fülhallgatón keresztül hallgatja. A késleltetett hallási visszacsatolás (KHV) révén később hallja hangját a fejhallgatóban. A rövid késleltetés (körülbelül 50 millisecundum) a dadogást általában 7580%-kal csökkenti más beavatkozás vagy gyakorlás nélkül akár gyors, akár lassú a beszéd. A későbbi visszacsatolás (90-220 millisecundum) a beszéd sebességét csökkenti. A hosszabb késleltetés még a masszív dadogók beszédét is folyamatossá teszi. Egyéntől függően 50100%-ig csökkenti a dadogást. A folyamatos beszéd a készülék használata után is megmarad. A KHV-terápia iskolás dadogóknál és hadaróknál mutatott eredményeket. Hallási visszacsatolása megváltoztatott frekvencián (HMF) A hallási visszacsatolás megváltoztatott frekvencián (HMF) módszere azt jelenti, hogy egy készülék a beszélő hangját fél oktávval felfelé vagy lefelé módosítja, és úgy juttatja vissza a fejhallgatóba. A KHV-hoz hasonlóan azonnal 75-80%-al csökkenti a dadogást más beavatkozás vagy gyakorlás nélkül. A két módszert főként masszív dadogók esetében az eredményesség növelése céljából gyakran kombinálják egymással. A HMF egyedülállónak

102

mondható abban, hogy náluk (ti. masszív dadogóknál) is képes javulást előidézni. Maszkolásos (zavaró) hallási visszacsatolás (MHV) A maszkolásos hallási visszacsatolás, azt jelenti, hogy a beszélő fülébe beszéd közben nem saját hangja, hanem valamilyen más zajt kerül. Az úgynevezett “fehér zaj” az előzőekhez hasonlóan minden beavatkozás vagy gyakorlás nélkül 35%-kal csökkenti a dadogást. Ez a módszer azt a régi hipotézist erősíti meg, hogy a dadogó nem dadog, ha nem hallja saját magát dadogni. Ennek a jelenségnek azonban inkább pszichés okai lehetnek, mert a dadogónak vannak úgynevezett “csendes görcsei”, és igen gyakran előre meg tudja érezni a görcs közeledtét. A 125 Hz frekvenciájú hanghullámok a hangszalagok rezgésére emlékeztető zajt keltenek, és azoknak a dadogóknak a 82%-a, akik hat hónapig ezt az eszközt használták, hihetetlen javulásról számoltak be. Meg kell azonban említeni, hogy nem mindenkinél és nem mindig ilyen eredményesek ezek az eszközök. Leggyakrabban más terápiás technikákkal ötvözve segíthetik a dadogók terápiáját. Fluency Master A Fluency Master (Folyékony Mester) elnevezésű eszköz hallókészülék nagyságú. Mikrofon segítségével felerősíti az egyén hangszalagjainak rezgését, és fülébe juttatja. A módszert azért tartják eredményesnek, mert a dadogó nem a csontvezetés által közvetített hangját hallja. (A csontvezetéses hallás, a koponyacsontok által vezetett hallás miatt van az, hogy hangunkat, például magnetofonról meghallva, idegennek érezzük. Saját beszédünket ugyanis főként csont- és légvezetéses hallással halljuk, a magnetofonét pedig főként légvezetéssel.) Használatával – egy kísérletben – 14%-kal lehetett csökkenteni a dadogást. Pacemaster A Pacemaster (Tempómester) hallókészülék nagyságú metronóm. Alkalmazása azon a feltételezés alapul, hogy a metronóm egyenletes tempója lassítja a beszédet és csökkenti a dadogást. Kísérletek azonban kimutatták, hogy a metronóm akár gyorsabb beszédre is késztetheti a dadogót. Az esetek többségében a gyors ütemű metronóm használata is csökkentette a dadogást, igaz nem olyan mértékben, mint a lassú. A másik feltételezés szerint a metronóm azért hatásos, mert szótagokra bontja a beszédet, és így csökkenti a dadogást. 103

Egyes kutatások szerint a ritmikus metronómjelzés csökkenti, a ritmustalan növeli a dadogást. Számítógépes beszédtréner A “Dr. Fluency” (Dr. Folyékony) nevű számítógépes program segítségével a dadogó a számítógép monitorán követheti hangszalagjainak működését és légzőmozgásait. A számítógépes program segítségével a következőket lehet gyakorolni: rekeszizomlégzés, folyamatos légzés (a számítógép figyelmeztet, ha túl sokáig tartják vissza a levegőt), fokozatos kilégzés, hangadás előtti kilégzés (egy kis levegő kiengedése, hogy ne legyen olyan feszes a kezdő hang), lágy hangindítás, folyamatos hangképzés, megfelelő légzés (a számítógép figyelmeztet, ha elfogyott a levegő, és az illető mégis tovább akar beszélni). A számítógépes terápia előnye, hogy a gép mindig pontos információkkal szolgál, mivel a logopédus – a módszer alkalmazói szerint – soha nem tudna olyan gyors és pontos válaszokat adni. A számítógép lépésről lépésre adja meg az instrukciókat. A számítógéppel a beszéd technikáját gyakorolhatják, ezért a logopédusnak több ideje marad a pszichés problémákkal

való

foglalkozásra.

A

számítógép

nem

csak

auditív,

de

vizuális

visszacsatolásokat is ad, így a terápia hatékonyabbá válik. A számítógéppel otthon is és a klinikán is lehet gyakorolni. A számítógépes programmal 197 dadogót kezeltek, fél év múlva 82%-uk, egy év múlva 89%-uk, két év múlva (a terápia befejezése után) 92%-uk beszélt folyamatosan. A folyamatosság ismérve a percenként háromnál kevesebb megakadás volt normál beszédsebesség mellett. Elektromiográf (EMG) Az elektromiográf (EMG) a bőrre helyezett érzékelők (elektródák) segítségével az izomaktivitást méri. A készülék pontosan jelzi, mennyire aktivak az izmok. Több tanulmány számol be a készülék eredményes használatáról dadogók terápiájában. Az EMG-t számítógéphez csatlakoztatva alkalmazták 98 gyermek terápiájában. A terápia után a gyermekek 71%-a folyamatosan beszélt. Lényeges, hogy csak azoknál lehet alkalmazni ezeket az eszközöket, akik nem idegenkednek tőlük, azaz elfogadják. A technikai eszközöket alkalmazó szakemberek szerint a dadogásból a számítógép segítségével akár egy hónap alatt is ki lehetne gyógyulni. A dadogók többségének ez a változás túl gyors, mert a dadogás mélyen gyökerező, összetett 104

jelenség. Megszüntetésében, az előzőekben ismertetett eszközök, ha nem is főszerepet, de fontos feladatot tölthetnek be. (4)

Hidroterápia A hidroterápia észtországi módszer. HEIDI ILOMETS szerint a különböző terápiás módszerek csak 50%-ában eredményesek. A dadogás súlyos betegségek és traumák után visszatér, s mind pszichikailag, mind fizikailag megterheli a gyermeket. A beszédterápia leggyakrabban csak az artikulációs izmok ellazítására irányul, a test többi izma feszes marad. Ez a lappangó izomfeszesség később hozzájárulhat ahhoz, hogy a dadogás újra megjelenhet. Az előzőek miatt először tornagyakorlatokat kötöttek össze beszédgyakorlatokkal. A módszer sikeresnek bizonyult, bár nem szüntette meg teljesen a gyermekek dadogását. A világon mindenütt egyre népszerűbb a hidroterápia. ILOMETS a két módszert, a beszédterápiát és a hidroterápiát ötvözte egymással. Két-három hónapos hidroterápia után a gyermekek többségének dadogása elmúlt. A vízi tornát akkor kezdték el, amikor a gyermekek képessé váltak tornagyakorlatok segítségével izmaikat lazává tenni. Szükséges, hogy a logopédus is ott legyen a gyakorlatok végzésénél, és a gyermekek kövessék utasításait. A gyakorlatokat derékig érő vízben végzik. Az egyik fő relaxációs tényező a víz hőmérséklete, amely 28-32 ºC. Kezdetben 32 fokos a víz, hogy a gyermekek kedvet kapjanak hozzá. Később a víz hőfokát 28 fokosra csökkentik. Alacsonyabb vízhőmérsékleten az izomlazítás nem lehetséges. A vízben végzett gyakorlatok hatással vannak a csípő és a hát izmaira, amelyekre a “száraz torna” – különösen fiatalabb gyermekeknél – nem megfelelően hat. A víznek ilyenkor nagyobb szerepe van. A gyerekcsoportokat inkább magasság, mint életkor alapján alakítják ki a víz magasságának megfelelően. Egy csoportban hat gyermek van, akik ugyanazt a gyakorlatot végzik logopédus irányításával. Az óra negyvenperces és a következő a felépítése. Két perc vízhez szoktatás. Négy perc a korlátnál: egyszerű légzőgyakorlatok végzése, amely a karokat és a vállat lazítja el. Négy perc láblazítás. Háromperces szabadjáték. Öt perc a kéz- és láblazító gyakorlatok kombinálására. Hat perc törzsfordítás az oldalak változtatásával. Hat perc láblazító gyakorlatok és törzsfordítás együtt. A maradék időben pedig szabad játékokra kerül sor. A hidroterápia csak akkor eredményes, ha a logopédus személyesen mutatja be a gyakorlatokat és adja a feladatokat. Fontos, hogy a gyermekek, kedvvel vegyenek részt az

105

órákon, és a szülők ne féltsél őket a víztől. A gyermekek esetleges tartózkodása a víztől kéthárom hét alatt eltűnik. A logopédusnak számolnia kell a szülők esetleges félelmeivel is, és meg kell oldania ezeket. A hidroterápia az egész testre hat, sőt a mentális képességeket is befolyásolja.(5,6)

Kognitív terápia (FRANCES COOK) A kognitív terápiát eredményesen használják a különböző érzelmi zavarok, például a depresszió, szorongás, szociális fóbia kezelésében. A kognitív terápia olyan pszichoterápia, amely azokra a megfigyelésekre alapulva fejlődött ki, hogy a pszichés zavarok visszavezethetők a gondolkodásban és az egész viselkedésben megjelenő hibás szokásokra. A kognitív elméletek szerint az egyén úgy viselkedik és érez, ahogy ezt tapasztalatai alapján kialakította magának. A kognitív terápiák segítenek abban, hogy ezeket az automatikussá vált negatív gondolatokat feltárják és megváltoztassák. A negatív gondolatok eluralják a személyiséget és befolyásolják az egyént, hogy miként érezzen vagy viselkedjen egy adott helyzetben, felhasználva ehhez egy sor viselkedési stratégiát. A kognitív terápia célja a negatív gondolatok befolyásolása. A negatív gondolatok a gyermekkor során alakultak ki, és befolyásolják az egyén viselkedését. Ilyen negatív gondolat lehet dadogóknál, például: “Képtelen vagyok ezt megtenni, amíg dadogok.”, vagy: “Csak akkor lennék sikeres, ha nem dadognék.” stb. A kognitív terápia során a páciens a terapeutával együtt azon dolgozik, hogy a negatív gondolatokat megváltoztassa. A terápia figyelemmel követi a páciensben lezajló változásokat a terápiás üléseken és azon kívül is, felhasználva a naplófeljegyzéseket, magnófelvételeket, kérdőíveket stb. A következőkben a kognitív terápiának a dadogás kezelésében történő alkalmazását egy 37 éves nő esetének segítségével mutatjuk be. A páciens az évek során a rejtőzködésének egész repertoárját dolgozta ki, amellyel elkerülte a beszédhelyzeteket. A terápia központjába azoknak a negatív gondolatoknak a felismertetése és megváltoztatása került, amelyek a kora gyermekkori tapasztalatok következményeként alakultak ki. A hölgy úgynevezett rejtett dadogó, akit a terápiás üléseken soha nem hallottak dadogni. Az első beszélgetés során arról számol be, hogy kora gyermekkora óta dadog, de felnőtt korára megtanulta elrejteni dadogását úgy, hogy elkerülő stratégiákat kidolgozott ki. Kollégái, barátai és ismerősei nem is sejtik, hogy dadog. Soha nem beszélt erről senkinek, kivéve orvosát és terapeutáját. Mostanában úgy érzi, egyre kevésbé műkődnek elkerülő stratégiái, dadogása mind nagyobb

106

hatást gyakorol életmódjára, képességeire, emberekkel való érintkezésére, ezért jelentkezett terápiára. Problémáiról listát is készít: 1. dadogás, 2. magabiztosság hiánya, 3. alacsony önértékelés, 4. nehézségek a kapcsolatok kialakításában, 5. a társas élet szabályait nem ismeri, 6. szorongás, 7. bőrének színe. Dél-Angliában született egy 15 éves fehér nő és egy amerikai fekete bőrű férfi házasságon kívüli gyermekeként. Kilenchetes korában állami gondozásba került. Tizenhét éves koráig négy különböző gyermekotthonban lakott. Életmódjára az intézeti fegyelem rányomta bélyegét. Nem alakultak ki szorosabb, meghitt kapcsolatai, nem kötődött érzelmileg senkihez, és csak egészen kis bizalom alakult ki benne a személyzet iránt. Sokat csúfolták dadogása és bőrszíne miatt. Tizenhét évesen főiskolára került, és számtalan ideiglenes munkából tartotta el magát. Nem régen fejezett be egy menedzserképző tanfolyamot, és ha beszédproblémái megoldónak, szeretne diplomata lenni. Kevés ismerőse van, az egyetlen közeli barátnője is külföldön él. Nincs partnere, mert nem ismeri a kapcsolatok kialakításának “alapszabályait”. Fél az intimitástól, mert attól tart, kiderül, hogy dadog. Úgy érzi, hogy gyermekkori élményei nagyban hozzájárultak jelenlegi nehézségeihez a kapcsolatok és a másokban való bizalom kialakításában. Emlékeiben tisztán él, hogy gyermekkorában számtalanszor utasították vissza közeledését, és soha nem élt át közeli, meleg kapcsolatot. Társai akkori reakcióját dadogásának és bőrszínének tulajdonítja. Számtalanszor nem mert megszólalni az osztályban, mert félt, hogy kinevetik. Korai tapasztalatai abban erősítették meg, hogy másokkal kapcsolatokat kialakítani veszélyekkel jár. Fiatalabb felnőttként stratégiákat alakított ki, hogyan kerülje el a beszédhelyzeteket, és ne vegyen tudomást bőrének színéről. A következő stratégiákat alkalmazta dadogása elkerülésére: mély levegővétel, szemkontaktus, helyzetek és szavak kerülése, egyes dolgok figyelmen kívül hagyása. A hölgy kezdeti célja a terápiában: képessé válni félelem nélkül, beszélni, nem félve attól, hogy feltűnést vált ki dadogása miatt. Nagyon halk és monoton beszédű, beszéd közben szavakat ismétel, kerülve a szemkontaktust. A vizsgálatok alkalmával több tesztet töltött ki, ezek bizonyították kommunikációs nehézségeit, szorongását, amely leginkább a beszédhelyzetekre vonatkozott. A “rejtett dadogás” nagy szerepet játszott mindennapjaiban. A vizsgálatok szerint, amelyek napi tevékenységét követték nyomon, szoros kapcsolat volt bizonyos helyzetek veszélyesnek megítélése és dadogásának előérzete között. Általában olyan negatív gondolatok fordultak meg a fejében, mint például: “Nem szabad dadognom, hogyan mondhatnám ki ezt a szót másként.”, vagy: “Képtelen vagyok kimondani, és azt fogják gondolni, hülye vagyok.” Érzései és gondolatai főként szorongásából adódtak. Félt, hogy meg fog szégyenülni, úgy 107

érezte, gyorsabban ver a szíve, képtelen normálisan lélegezni stb. A veszély érzésének megszüntetése miatt alakította ki viselkedésének sajátos stratégiáját, amely hozzájárult problémájának

fenntartásához.

Önmagával

szemben

tapasztalt

negatív

érzései

visszavezethetők gyermekkori élményeire. Negatív gondolatai azt mondatták vele: “A dadogók hülyék, nem normálisak, alacsonyabb rendűek, tökéletlenek.” A negatív gondolatok olyan szabályszerűségek megállapítására késztették, mint például: “Ha nem dadognék, az emberek szeretnének engem.” “Muszáj mindig tetszenem az embereknek.” “Ha közel kerülök valakihez, megtudja, hogy dadogok." A páciensnek két választása volt: vagy elkerül minden veszélyesnek ítélt helyzetet, vagy nyíltan dadogni fog, vállalva, hogy nevetséges lesz, esetleg megszégyenül. A kialakult helyzet azért tudott fennmaradni, mert nem győződhetett meg az ellenkezőjéről. Az váltotta ki dadogását, hogy nem volt lehetősége megváltoztatni előzetes negatív elvárásait, és eleve feltételezte a negatív reakciókat. A terápia a következőként zajlott le. A kognitív terápia gyakorlata szerint a páciens már az első ülések alkalmával saját tapasztalataiból megérti a kapcsolatot és az egymásra hatást, amelyek gondolatai és viselkedése között kialakultak. A kezdeti cél – a páciens egyetértésével – az volt, hogy feltárják azokat a tényezőket és összetevőket, amelyek érthetővé teszik dadogásának természetét, és amelyek hozzájárultak a dadogás fenntartásához. A terápia folyamán megértette, hogy biztonságra törekvő viselkedését meg kell szüntetnie, például azt a szokását, hogy egyáltalán nem néz a másik szemébe a vele folytatott dialógus alatt. Sorra elhagyta ezeket a szokásokat először a terápiás üléseken, később a klinikán kívül ismerőseivel szemben, a boltban és munkahelyén is. Közben abban az amatőr társulatban, ahol fellépett, egy dadogó szerepét kellett alakítania. A véletlen lehetőséget adott számára megtapasztalni, hogyan reagálnak az emberek, ha dadog. A terápiás üléseken közben sorra feltárták gyermekkori élményeit és azok hatásait önértékelésére, önbizalmára, társkapcsolatainak alakítására stb. Dadogásán kívül sok szó esett a terápiás órákon bőrének színéről. Emlékezett rá, hogy ez volt a másik dolog, amiért gyermekkorában csúfolták. Sikerült kapcsolatot találni bőrszíne és dadogása között. Mindkettő miatt sokat szenvedett gyermekkorában. A bőr színét azonban nem lehetett úgy elrejteni, mint dadogását, és ez felnőttkorában nem okozott olyan fájdalmas problémákat, mint dadogása. A terápiás együttléteken számos negatív gondolatát elemezték, gondolkodásának csapdáit sikerült megértenie és módosítania. A dadogó hölgy hat hónap alatt tizenkét ülésen vett részt, és nagyon sokat fejlődött. Jelenleg bővíti kapcsolatait, nyíltan vállalja a beszédhelyzeteket. Kezdetben egyáltalán nem lehetett hallani dadogni, de a terápia folyamán néhány ismétlés és kisebb megakadás 108

előfordult. Megtapasztalhatta, hogy ennek hatására nem történik vele semmi szörnyűség, amely miatt régen elkerülte a beszédet, és a többiek észre sem veszik, esetleg a páciens izgatottságának, tulajdonítják azokat. A terápia hatására jobban megértette és elfogadta dadogását. Többet beszél emberekkel, s vállalja az ilyen helyzeteket. Képes kezelni szorongásait. Bátorítást kapott karrierje folytatására is. (7)

Színházterápia (ADLAKHA) A színházterápia indiai módszer. Színpadon, közönség előtt beszélni még a jól beszélők számára is nehéz feladat. Dadogók számára különösen az. A színész retteg attól, hogy elfelejti, amit mondani kell a színpadon, és felsülhet a nézők előtt. A dadogó pedig leginkább attól tart, hogy dadogni fog a színpadon. A színész és a dadogó számára az a legrosszabb, ha a közönség észreveszi a félelmét. Sikeres terápia után is gyakran előfordulhat, hogy a dadogás visszatér. A folyamatos beszéd fenntartása miatt ezért úgynevezett fenntartó terápiára van szükség. Sok szakember szerint egyéni, csoportos vagy pszichoterápia után is alkalmazni kell fenntartó terápiát a dadogó állapotának megőrzésére. Ez a terápia általában heti negyvenöt perces foglalkozást jelent, amelyen a résztvevők beszédgyakorlatokat végeznek, és megpróbálják ellenőrzésük alatt tartani beszédszerveik mozgását, beszédük sebességét. A fenntartó terápiát általában pszichoterápiával kombinált logopédiai terápia után alkalmazzák. Egy vizsgálatban huszonnégy dadogót két csoportra osztottak. Az egyik csoport fenntartó terápiája konvencionális módszereket használt, a másik csoport pedig egy színházi darabot tanult be és adott elő. A közönség meghívott személyekből állt. A dadogó “színészek” 14 és 28 év közöttiek voltak, közöttük három nő. Az előadott darab szövegét megtanulták, de módosíthatták a színpadon kialakult helyzet szerint. A színészeket úgy instruálták, hogy hangosan beszéljenek és színesítsék beszédmódjukat. A két, fenntartó terápiával kezelt csoportot a kezelés végén különböző tesztekkel összehasonlították egymással. E szerint a színházi terápia segített a dadogóknak félelmeik és szorongásaik feloldásában, és abban a képességükben is, hogy nap mint nap ki tudjanak alakítani párbeszédeket másokkal. Megtanulták, hogy a dadogás nem akadályozza őket sem a színpadon, sem a mindennapi életben. A “színész” dadogók önbizalma növekedett, állapotuk pedig nem romlott. (8)

Kombinált játék- és logopédiai terápia

109

A terápiát NITZA KATZ-BERNSTEIN dolgozta ki 7–12 éves, pszichés eredetű beszédfolyamatossági zavart mutató dadogó és hadaró gyermekek részére. Meggyőződése, hogy a logopédiai gyakorlatok csak akkor lehetnek valóban hatékonyak, ha a gyermek személyiségében – ugyanakkor hozzátartozóiban is – változások következnek be. A terápia elsősorban nem a beszéd korrekciójára irányul. A kombinált terápia játékterápiából és logopédiai terápiából tevődik össze. A játékterápia során a gyermek játékaiban problémái tükröződnek, ezért azok kreatív tevékenységben vagy beszélgetések formájában hozzáférhetővé válnak. A leglényegesebb elem, hogy a terapeuta új kapcsolatot, modellt közvetít a gyermeknek. Így alkalom nyílik az elmulasztott tapasztalatok újraélésére. A logopédiai terápia gyakorlatai a beszédfejlődés útját követve a gyermek kifejező- és kommunikációs képességét fejlesztik. Célja – a természetes légzés és hangadás kialakítása, – a hangterjedelem és kifejezés gazdagítása, fejlesztése és irányításának megtanulása, – a beszédfunkciók

felfedezése (azaz annak megismerése, mire, milyen céllal, minek

érdekében használjuk a beszédet), – az artikuláció és az intonáció közlési jellegének játékos gyakorlása, – a fantáziák és érzelmek kifejezésének megtanulása, tapasztalatok szerzése a beszéd és kommunikáció jellegéről, – a szövegalkotás mint folyamat észlelése, – pozitív beszédélmények szerzése, – az ún. nehéz beszédhelyzetek megoldásának elsajátítása, – a nem verbális (nem szavakkal megvalósuló) kifejezések fejlesztése. A gyakorlatok felépítése egyrészt a gyermek élményvilágára, a mozgás és beszéd szoros összefüggésére támaszkodik, másrészt abból indul ki, hogy a beszéd elsősorban kommunikáció, közlés. A gyakorlatok valódi (átélt) vagy eljátszott cselekmények, illetőleg játékos, szimbolikus tevékenységek. Elvégzésük közben a gyermekek kommunikációs helyzetbe kerülnek társaikkal és a terapeutával. A gyakorlatokat a terapeuta a gyermekekkel együtt végzi. A kommunikációs helyzetekben nemcsak beszédükkel, hanem egész testükkel vesznek részt, és kihasználják a rendelkezésükre álló teret. A gyakorlatvégzés sohasem kényszer, a gyakorlatok vidámak és örömöt jelentenek a gyermekek számára. 110

A gyermekek először egyéni terápiában vesznek részt, és a határozottabb, függetlenebb, jobban beszélő gyermek kerül be a csoportba. Egy ideig párhuzamosan vesznek részt az egyéni és csoportfoglalkozásokon. A gyermek a csoportba kerülve olyan beszédtechnikai elemeket sajátít el, amelyek megkönnyítik számára a kapcsolatteremtést, érzelmei, élményei elmondását. A csoportos foglalkozásokon különböző témák merülnek fel. Ezeket a gyermekek szerepjáték formájában eljátsszák. Ilyenek, pl. a következők: veszekedés; játékok elrakása (rendcsinálás); azt csinálod, amit én mondok; anya és apa; iskola; stb. A gyermekcsoport-foglalkozásokkal párhuzamosan a szülőkkel úgynevezett beszélgető csoportban foglalkoznak. A csoportokat egy vagy két terapeuta vezeti. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a részt vevő anyák viszonya gyermekük dadogásához kedvezőbbé válik. Természetesen a gyermek jobban érzi magát a családban. A szülők számára ezek a beszélgetések komoly támaszt jelentenek. Katz-Bernstein fontosnak tartja a szülőkön kívül a gyermek tanítójával való kapcsolattartást is. A tanítóval való beszélgetések nem rendszeresek. A terápia kezdetén a logopédus és a tanító megbeszéli a gyermek jelenlegi magatartását az osztályban, majd néhány hónap múlva együtt értékelik az időközben bekövetkezett változásokat. Nagyon fontos, hogy a gyermek ne szigetelődjön el, hanem integrálódjon az osztályba. (9)

A beszélgetés mint módszer (E. WESTRICH) A beszélgetésterápia szembesíti a dadogót viselkedésének sajátosságaival. Feltárja a dadogó hibás magatartásmintáit: miért dadog az egyik helyzetben, a másikban pedig miért nem. A dadogó felismeri, hogy képes más viselkedésre is. Feltárja a különböző beszédviselkedések hátterét, milyen félelmei, szorongásai vezetik ehhez a magatartáshoz. A kezelő lehetőséget kínál arra, hogy a dadogó megtanuljon viselkedésének okaival foglalkozni, tapasztalatai felé fordulni, véleményt képviselni és magyarázatot adni. A terápia folyamán a dadogó megismeri saját magához és dadogásához fűződő viszonyát. Segíti abban is, hogy megváltozott attitűdjét el tudja fogadtatni környezetével. A beszélgetésekben

megvilágítják

a

dadogó

viselkedését,

okait

és

cselekvésének

következményeit. De nem titkolják azt sem: mindez csak elősegíti, hogy a dadogó saját magán segítsen. El kell, hogy fogadja magát bizonytalanságával, szembe kell néznie konfliktusaival, önálló felfogást, véleményt kell képviselnie, még ha annak kellemetlen következményei is lehetnek. Be kell látnia a kellemetlen feladatok és követelmények

111

szükségességét is. Reakcióinak okait legalább önmaga előtt tisztáznia kell, és csak azután cselekedni. Ha a dadogó eljut erre a fokra, és ezt izgalmi helyzetben is képes érvényesíteni, akkor felelősséget tud vállalni cselekvéseiért és beszédéért. Ha a dadogó megéli azt, hogy a terápiás párbeszédben nem kell magát biztosítania, mert érvelését komolyan veszik, és azt sem pozitívan, sem negatívan nem értékelik, akkor meglepően hamar kilép zárkózottságából, különösen, ha azt tapasztalja, hogy a kezelő ismeri a regresszív szükségmegoldásokat s azok körülményeit. Amikor bizonytalanságairól, szorongásairól, vélelmeiről beszél, jelentős lépés történik gyógyulása felé. (10)

Tranzakcióanalizis (ROSENTHAL) A tranzakcióanalizis olyan módszer, amelynek segítségével megérthetjük az emberi viszonyokat és az ezek hátterében meghúzódó belső, lelki folyamatokat, amelyek a dadogásterápiában gyakran a motiváció hiányát és a terápia eredménytelenségét okozzák. A tranzakcionális analízis dinamikus pszichológia módszer, amely ERIC BERNE nevéhez fűződik. Feltételezése szerint az emberi kapcsolatokban is éppúgy, mint a kereskedelemben tranzakciók (adok-veszek folyamatok) zajlanak le. Az emberi kapcsolatokban lezajló adásvétel haszna a másiktól kapott öröm és elismerés. Ugyanakkor az egyének az egymástól különböző kapcsolataikban más és más lelkiállapottal vesznek részt. Ezeknek a lelkiállapotoknak a felismerése vezetett el az énállapotok leírásához. BERNE szerint mindannyiunkban él a gyermek, a felnőtt és a szülő. Mindenkinek voltak szülei vagy szülőpótlékai, és mindenki felismerheti magában szülei viselkedésének hatásait. A szülői én egyrészt féltő, óvó és gondoskodó, másrészt szigorú, kritikus és büntető. Mindannyian voltunk gyermekek, ezért bennünk van gyermeki énünk, amelyre egyrészt az öröm és vágykeresés, másrészt a szorongás, a büntetéstől való félelem a jellemző. Felnőtt énünk teszi lehetővé, hogy önállóan, érzelmeink kizárásával tudjunk dönteni. Az emberek magukat általában felnőtt énjükkel azonosítják, elfeledve, hogy bizonyos helyzetekben szigorú szülőként, máskor követelőző gyermekként viselkednek. A mindennapi életben a partner viselkedése és maga a helyzet hívja elő, hogy melyik énünkkel veszünk részt a kapcsolatban. Amikor a rendőr megbüntet, mert gyorsan hajtottunk, belőle a szülő énje szól, mi pedig a megbüntetett gyermek helyzetébe kerülünk. Két ember a közöttük lezajló interakcióban különböző énállapottal vehet részt. Ezt nevezi BERNE játszmának. A kívülálló azt látja, hogy két ember – például a rendőr és az autóvezető – beszélget egymással. Ez az interakció

112

társadalmi szintje. Pszichológiai szinten azonban a szülő és gyermeke párbeszéde zajlik. A játszma kulcsa az interakció rejtett pszichológiai motívuma. (11) Például társadalmi szinten a dadogó elkötelezi magát a terápiában a változásra: “Problémám van, és szükségem van a segítségedre.” (felnőtt én). Pszichológiai szinten, ezzel gyakran párhuzamosan azt is közölheti: “Nincs reményem, bármit tanácsolsz, semmi sem fog segíteni.” (gyermeki én). Ha nem figyel a terapeuta erre a rejtett üzenetre, és nem kezeli időben a kialakult helyzetet, a terápia sikerességét veszélyeztetheti. A terapeuta ismételten megkísérelhet előhozakodni újabb és újabb tanácsokkal, a páciens ezeket sorra visszautasíthatja azzal, hogy hiába próbálja megvalósítani, neki nem segítenek. Végül a terapeuta feladja a hiábavaló próbálkozást, és a páciens abbahagyja a kezelést azzal a meggyőződéssel, hogy a terapeuta nem tudott neki segíteni. A szerző véleménye szerint az a tudat, hogy nem lehet a dadogáson segíteni, gyermekkorban alakul ki, és a későbbiekben jelentősen befolyásolja a terápia kimenetelét. Mivel a dadogás az esetek többségében valóban gyermekkorban alakul ki, a dadogó lassan beletörődik sorsába, és ellenáll a változásoknak. A szülök gyakran hozzájárulhatnak ahhoz, hogy gyermekük lemondjon a javulás lehetőségéről. A következő gyermek példáján nyomon követhetjük, hogyan épül be a környezet negatív ítélete a dadogó önmagáról kialakított képébe, az énképbe. István négyéves volt, amikor dadogni kezdett. A szülők aggódtak, mert István apja és nagyapja is dadogott. Úgy tűnt, ő sem kerülheti el sorsát, és harmadik generációs dadogóvá válik. Felnőttként is dadogott, pedig gyermekkora óta folyamatosan terápiában részesült. Szülei kezdettől fogva fel voltak rá készülve, hogy egész életében dadogni fog, és a terápia célja inkább időtöltés volt, mintsem a gyógyulás elérésére tett erőfeszítés. Szülei mindig kimutatták, mit gondolnak fiúk dadogásáról. Az apa emlékezett, hogy amikor fia dadogni kezdett, édesanyja arra figyelmeztette, beszéljen lassabban. Mintha az anya – rejtve – azt kérdezte volna: “Úgy akarsz beszélni, mint apád?” Sohasem nem tudta elfogadni férje dadogását, és nem akarta, hogy fia is erre a sorsra jusson. A fiú úgy érezte, nem tud megfelelni anyja elvárásainak, ami növelte félelmét, dadogása miatti szégyenérzését, és még jobban dadogott. István édesanyja akkor ismerte fel, hogy benne is hasonló érzések játszódnak le, amikor férje felelevenítette emlékeit. Meg volt róla győződve, hogy a dadogás rányomta bélyegét férje egész életére, karrierjére is, és nem akarta, hogy fia is kövesse az ő sorsát. István édesapjának sikerült olyan feleséget találnia, aki hasonlóan viszonyult fiához, mint édesanyja annak idején hozzá. A terápiás beszélgetések során sikerült megtörni ezt a 113

folyamatot, és csökkenteni a szülők István dadogása iránti negatív viszonyulását. A szülők negatív hozzáállása azt sugallta, hogy Istvánnak szégyellnie kell dadogását, amelyen soha nem tud majd változtatni, és egész életét befolyásolni fogja. A szülőkkel folytatott beszélgetések hozzájárultak ahhoz, hogy István jobban el tudja fogadni dadogását, és higgyen a terápia sikerében, amely elsősorban abban volt, hogy István nem szégyellte többé dadogását, és megértette, hogy így is lehet sikeres az életben. Dadogása nem múlt el véglegesen, de főiskolára kezdett járni, és komoly tervei voltak a jövőre nézve. A második gyermek példája azt mutatja, hogy a szülői hozzáállás hogyan befolyásolja a terápiát. János tízéves, amikor édesanyja a klinikára hozta. Elvált János apjától, aki elmondása szerint szintén dadogott. Az anya és fia között erős, szimbiotikus kapcsolat alakult ki, amely nehezítette a terápiás munkát. Kezdettől fogva nem volt világos, ki a páciens: a gyermek vagy az anya. János súlyosan dadogott, beszéd közben fejét rángatta és sűrűn pislogott. Amikor a kezelő megkérdezte, miért jött a klinikára, azt válaszolta, hogy az édesanyja kedvéért. Nem tekintette súlyos bajnak dadogását, és nem mutatott érdeklődést a terápia iránt. Az édesanya egy négyszemközti beszélgetés során mondta el, hogy úgy érzi, ő is tehet fia dadogásáról, és szeretne minden tőle telhetőt megtenni, hogy segítsen neki. Mikor mind a ketten jelen voltak, a terapeuta megkérdezte Jánost, mit gondol dadogásáról, és szerinte mit lehetne vele kezdeni. János válasz helyett kérdően az édesanyjára nézett, és tőle várta, mit mondjon erre a kérdésre. Minden alkalommal, amikor valamelyiküket a terapeuta kérdezte, mindig a másikra néztek, mielőtt válaszoltak volna. Néhány hétig János csak egyedül járt a foglalkozásokra. Nagyon passzív volt, nem mutatott semmilyen érdeklődést. A terapeuta úgy döntött, hogy az anyával el fog beszélgetni néhány alkalommal. János édesanyja elmesélte, hogy gyermekkorában alkoholista apja (János nagyapja) gyakran verte őt és öccsét is. János édesanyja és öccse (János nagybátyja) félelmükben a konyhaszekrény mögé bújtak, amikor apjuk hazajött. Az apa azzal fenyegetőzőt, ha elbújnak előle, megöli őket. Gyermekkori gyengesége és passzivitása felnőttkorában is jellemző maradt János édesanyjára. Fia, saját öccsére emlékezteti, akit képtelen volt apjától megvédeni. Fél Jánost elengedni János apjához, mert attól tart, nem fogja őt visszaengedni hozzá, ugyanakkor képtelen visszautasítani a látogatást. Úgy érzi, képtelen bármit is tenni, mégis attól tart, hogy félelme valóra válik. Tehetetlenségével és gyengeségével akaratlanul azt üzeni fiának: “Ne törődj dadogásoddal!” Az üzenet nemcsak a dadogásra vonatkozott, hanem arra is, hogyan reagáljon az életben felmerülő problémákra. A terápia paradox (ellentmondásos) sikere az volt, amikor János bejelentette, hogy abbahagyja a terápiát, és ebbe édesanyja is beleegyezett. János el tudta különíteni, mi az, amit 114

ő, és mi az, amit édesanyja akar. Tizenegy éves volt ekkor. Tizenkilenc évesen, önálló döntése után visszatért a klinikára, és sikeres terápiában vett részt. Vannak olyan helyzetek, amikor a szülő szinte predesztinálja jól beszélő gyermekét a dadogásra. Róbert kilencéves, enyhén dadogó fiú volt. Édesanyja amiatt aggódott, hogy ő okozta fia dadogását. Nyilvánvaló volt, hogy Róbert édesanyja sokkal nagyobb bajnak tekinti fia dadogását, mint amilyen az valójában. Az anamnézis felvételénél kiderült, hogy az anya öccse is dadogott, és felnőttként is dadog. A terapeuta sok időt töltött az anyával beszélgetve, hogy feltárja, miért figyel annyira fia dadogására. Harmadik találkozásuk alkalmával Róbert édesanyja elmesélte gyermekkorának “szégyenletes eseményét”. Ő hét-, öccse négyéves volt. A család együtt vacsorázott, és a két gyermek egymás szavába vágva azon versengett, hogy ki tudja jobban magára irányítani szüleik figyelmét. Ő tudta, hogy öccse dadog, de gyermekként nem volt teljesen tisztában, mit is jelent ez. Azon az estén többször is félbeszakította öccsét beszéd közben. Az édesanyja ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: “Ha még egyszer félbeszakítod az öcsédet, te leszel az oka dadogásának!” Könnyek között idézte fel ezt az estet. Úgy maradt meg benne ez az esemény, hogy ő olyan, aki kisgyermekekből dadogást vált ki. Amikor a fia – természetes módon – néha megakadt beszéd közben, rögtön azt a következtetést vonta le magának, hogy ő az oka fia dadogásának. A múltbeli események feltárásakor derült ki, hogy ez a jelenet az óta többször is lejátszódott, megerősítve benne ezt az érzést. A beszélgetések során tudatosodott benne, hogy édesanyja ezt csak azért mondta, hogy ne szakítsa többé félbe az öccsét. Megértve, megismerve jobban a dadogás jelenségét, és hogy ezzel a tettével nem okozhatott dadogást sem öccsének, sem pedig fiának, nem sokkal később fia dadogása is elmúlt. A negyedik gyermek példája, Dávid, egy hétéves dadogó fiú történetét mutatja be. Dávid hároméves kora óta jár logopédiai kezelésre. A terápia nem hozott eredményt, sőt amikor a terapeuta találkozott vele, nem csak dadogott, de beszéd közben húzogatta a vállát, a fejével bólogatott, rázta a kezét és kerülte a szemkontaktust. Egy napon Dávid úgy érkezett meg a terápiás foglalkozásra, hogy egyáltalán nem dadogott. A terápiás ülés végén a terapeuta kérdezte, hogy mi történt a dadogásával, amire ő azt válaszolta, hogy elfelejtett dadogni. Ha azonban arra kíváncsi, hogyan dadog, jöjjön el hozzájuk szombaton és vasárnap, mert csak hétvégeken dadog. Aznap este telefonon beszélt egy barátjával, és egyáltalán nem dadogott. Az édesanyja hallotta őt beszélni, és később azt mondta fiának, olyan jól beszélt, mintha nem is ő lett volna az. A következő alkalommal, amikor a terápiára érkezett, szörnyen dadogott. 115

Elmesélte a telefonbeszélgetést és az édesanyja megjegyzését is a terapeutának. Ebben a példában az anya rejtett üzenete a következő volt: “Ne beszélj folyamatosan!” A sikeres terápiát az anya aláaknázta azzal, hogy azt közvetítette fiának, csak az elfogadható számára, aki nem dadog. Az eset azt bizonyítja, hogy a sikeres terápia csak ezeknek az üzeneteknek a tisztázása árán jöhet létre. Gyermekeknél, akik dadogni kezdenek, a szülői közbeavatkozás rövidzárlatot hozhat létre Felnőtteknél bonyolultabb a helyzet. Nagy a valószínűsége, hogy a felnőtt dadogó gyermeki énjével kapcsolódik dadogásához. A dadogás általában kora gyermekkorban kezdődik, amikor a felnőtt én még ki sem alakult. A gyermeki én a legfogékonyabb az érzelmi tartalmakra, és hatással van rá a szülői viszonyulás is. A gyermeki én raktározza el a korai élményeket és a velük kapcsolatban kialakult érzelmeket. A terápia a felnőtt én megerősítésére irányul, és ha ez megtörtént, akkor válik a páciens képessé régi problémáinak új módon történő megoldására. Az utolsó példa azt mutatja, hogyan változhatnak az énállapotok a terápia hatására. A páciens, fiatal nő, aki nyolchetes intenzív terápiás programban vett részt egy katonai beszédklinikán. A kezelésben VAN RIPER módszerét alkalmazták. A terápia előtt és a végén is készítettek videofelvételeket. Hangosan olvasott, telefonon, majd egy percig szabadon beszélt. Az utóbbit, két monológot hasonlították össze egymással. A terápia előtt a páciens a következőket mondta: “Egész életemben dadogtam, amióta beszélni tudok. Úgy gondolom, a legérdekesebb, hogy amikor magamról beszélek, nem dadogok. Dadogásom miatt egész gyermekkoromban félénk voltam. Zárkózott voltam egészen addig, ameddig a katonasághoz nem csatlakoztam. Azóta sokat változtam, de még mindig dadogok, és abba akarom hagyni. Nagyon rossz érzés dadogni. Nem tudják elképzelni, milyen rossz érzés dadogni. Ez a legborzasztóbb dolog, amit ember elviselhet. A legrosszabb az, hogy alig dadogok akkor, amikor nem vagyok feszült. Ez szörnyű. Főiskolás éveim alatt is dadogtam, és ez nagyon sok mindenben megakadályozott engem. Nem tudtam az osztály előtt olvasni se.” A terápia után a következőket mondta: “Bizony én dadogok, nyolc hétig jártam beszédtréningre, hogy kontrollálni tudjam dadogásomat. Mielőtt idejöttem, különböző trükköket alkalmaztam, hogy elrejtsem dadogásomat, és az emberek ne vegyék azt észre. Tudom kontrollálni a mozgásaimat, késleltetem a hangok kiejtését, ha érzem, hogy jön a 116

görcs, csökkenteni tudom izmaim feszességét, és könnyebben tudom kimondani a szavakat. Ez az én módszerem. Néhány szót mondanék dadogásom eredetéről. Egész életemben dadogtam, mióta beszélni tudok. A legrosszabb akkor volt, amikor főiskolára jártam, és egy kicsit javult, amikor a hadsereghez kerültem. Nagyon sok kezelésben részesültem, hipnózisban, tanultam szónoki beszédet, de egyik sem segített igazán. Hatásukra csak egyre tudatosabbá vált dadogásom, és nem javult, pedig úgy gondoltam, javulni fog, de nem.” A két felvétel szövegének összehasonlításakor észrevehető, hogy a másodikban sokkal több a tényközlés, és kevesebb az érzelmek hangoztatása. A szerző véleménye szerint ennek az az oka, hogy a terápia előtti felvételben a gyermeki énállapot, míg a terápia utáni felvételnél a felnőtt énállapot jelent meg. A különbség még drámaibb, ha megnézzük a két videofelvételt. A második felvételen a testtartásban, az arckifejezésben, a beszéd sebességében és az intonációban észlelhető változások döbbenetesek. A szerző véleménye szerint bármelyik terápia sikeréhez hozzájárul az énfunkciók változása, a gyermeki énállapotok helyett, a felnőtt énállapotok megjelenése. (12)

A gátláskör feloldásának terápiája FERNAU

HORN

dadogóterápiája

tükrözi

a

dadogás

keletkezéséről

kialakított

pszichoszomatikus (azaz a testi- és lelkifolyamatok összefüggésének) felfogását. A módszer legsajátosabb eleme az ellazulással összefüggő helyes automatikus hasi légzés kialakítása és a képi nyelv alkalmazása, hasonlatokkal történő tudatosítás és magyarázat. A szerző döntőnek gondolja, hogy a dadogó megismerje és megértse légzése, hangja, beszéde megakadásának mechanizmusát. A dadogás gátláskörének elméletéből kiindulva felmerül a kérdés, hogyan lehet a bűvös kört áttörni. A kérdésre FERNAU-HORN hosszú tapasztalatok alapján a következő meggondolással felel: a gátláskör negatív előjelű automatizmus, amelyet azonos, de pozitív előjelű körnek kell lassan, állandóan átvennie. Tehát a gátláskör csak akkor szüntethető meg, ha annak helyét egy, az előbbivel teljesen megfelelő másik kör, a lefolyáskör veszi át. Itt az egymást követő pszichoszomatikus funkciók ugyanazok, mint a gátláskör esetében, csak ellenkező, vagyis pozitív előjellel. Ez azt jelenti, hogy a megakadás negatív elképzelése helyébe a siker pozitív elképzelése kerül, az izgalom és szorongás helyébe a nyugalom és elégedettség, a légzés-, hang-, és beszédgátlás helyébe pedig a légzés-, hang- és

117

beszédfolyamat. A könnyebb érthetőség kedvéért állítsuk egymás mellé a két kört. Gátláskör: izgalmi állapot (ijedtség, szorongás) – légzésgátlás – hanggátlás – beszédgátlás – gátlás (az élmény elképzelése). Folyamatkör:

nyugalmi

állapot

(elégedettség,

bizalom)

–

légzésfolyamat

–

hangfolyamat – beszédfolyamat – élmény (a folyamat elképzelése). A körökben szinte szükségszerűen követik egymást az egyes szakaszok. Az ellazult, nyugodt állapot nem idéz elő légzésmegakadást, hanem nyugodtan megy végbe; a nyugodt légzés pedig nem hozza görcsös állapotban a gége, illetve a hangszalagizomzatot, a hang is zavartalanul áramlik, és amennyiben a hang időben képződik, a beszédhangok folyamatosan következnek egymás után, vagyis sem tónusos feszültség, sem klónusos ismétlés vagy traumás tünetek nem következnek be. Így a testi és lelki nyugalomra való átállás még súlyos dadogóknál is teljesen váratlan, sikeres beszédfolyamat révén azonnali sikerélményt nyújt. FERNAU-HORN

módszerének négy része van, amelyek a kezelés során egymást követik,

és egymásból következnek. 1. Vizsgálat Célja nem annyira a páciens kivizsgálása, mintsem bizalmának elnyerése és a jó személyes kapcsolat kialakítása. A személyiség vizsgálatára, megismerésére a terápia folyamán kerül sor.

2. Magyarázat és meggyőzés FERNAU-HORN

a kezelés sikerességét attól várja, hogy már az iskolás gyermeknek is

érthetővé teszi a dadogás mechanizmusát. Véleménye szerint a rossz beszédképzés megértése az alapja a megakadás nélküli beszéd kialakításának. Tükör segítségével mutatja be a dadogónak, hogyan feszülnek meg izmai a beszédgörcs alatt. A dadogás létrejöttét a mindennapi életből vett képek segítségével érzékelteti. Híres és a világon mindenütt elterjedt gépkocsivezetés-hasonlata. a. A bizonytalan vezető 118

A még bizonytalan vezető az országúton halad. Kezdetben minden zavartalanul megy. Egyszerre azonban a kanyarban, ahol nem jól lát, váratlanul megpillant egy vele szembe jövő óriási teherautót. Ekkor hirtelen azt gondolja: Ez nekem fog jönni! Vagy azt: Itt nem jutok tovább, összeütközünk! Ijedtében rálép fékre, talán még a kéziféket is meghúzza. Az autó ekkor hirtelen megáll. Mindez a pillanat törtrésze alatt játszódik le. Gondold meg! Azért áll meg a kocsi, mert a motornak vagy a keréknek valami baja lenne? Javításra szorul a motor, vagy talán ki kell cserélni a kerekeket, mert nem forognak? Természetesen nem erről van szó! Az autó ép, a kerekek csak azért nem forognak, mert a vezető fékezett. Egészen hasonló történik azzal, aki beszéd közben hirtelen elakad. Amikor például valaki téged váratlanul vagy türelmetlenül megszólít, talán te is, különösen egy nehéznek tűnő kezdő hangnál azt gondolod: Most biztos megakadok! Az autóvezetőhöz hasonlóan ilyenkor te is nagyon megijedsz. Az ijedtségtől pedig meghúzod a féket. Ami azt jelenti, hogy visszatartod a lélegzeted. Ettől pedig nem jön ki a torkodon hang, és ezért akadsz el a beszédben is. Hasonló történik az autóval, amely nem megy tovább, mert vezetője fékezett. Gondolj arra! Éppen úgy, ahogyan az autónak, az én beszédszerveimnek sincs semmi baja. b. A vezető elfelejti a féket kiengedni. A második változat a következőképpen szól: A még bizonytalan vezető el akar indulni, és gázt ad, de a kocsi, különösen a meredek úton, nem mozdul helyéből. Hirtelen rándul egyet, majd megáll. Mi történhetett? Csak az történt, hogy a vezető indulás előtt elfelejtette a kéziféket kioldani. Egészen hasonlót teszel te is, amikor a beszéd megkezdésekor préselsz a hasaddal. A vezető számára szabály: először a féket kioldani, aztán gázt adni! Ugyanígy neked is először a légzésféket, vagyis a hasprést kell kioldani, és csak azután elkezdeni beszélni! Beszéd előtt a hasat lágyan föl kel emelni! Beszéd közben a hasat lágyan le kel engedni! A hasfal lágy fölemelése közben a levegő a szájon át, magától beáramlik. Beszéd közben pedig a hasfal nyugodtan, lágyan visszaereszkedik. c. A motort a gépkocsivezető lefojtja. Amikor a vezető egy útkereszteződéshez ér, vagy hirtelen piros lesz a lámpa, nem tudja, 119

hogyan menjen tovább. Ekkor gyorsan fékez, de ugyanakkor nem nyúl a kuplunghoz, nem kapcsol át, hogy leállítsa a motort, és ily módon lefojtja azt. Éppen így csinálsz te is, amikor hirtelen felszólítanak, vagy amikor zavarba jössz, mert válaszolni kell. Ilyenkor visszatartod a lélegzeted, amitől elakad a hangod, és nem tudsz tovább beszélni. A vezető szabálya: A motor nem járhat üresjáratban, tovább kell mennie, hogy ne fulladjon le! A légzés nem állhat le! A légzéshullámnak tovább kell mennie! Nemcsak a félelem, az ijedtség, hanem a gondolkodási gátlás, a feszült figyelem is vezethet légzéselakadáshoz és ily módon beszédgátláshoz is. A gyermeknek meg kell tanulnia, hogy ne álljon le hirtelen a légzéssel. A mai gyermekeknek már természetes, a mindennapok velejárója az autó. Meg lehet magyarázni nekik, hogy míg egyik lábunkkal a féket nyomjuk, nem nyomhatjuk ugyanazzal a lábunkkal a gázt is.

3. Nyugalom- és lefolyástréning A mély nyugalmi tréning a módszer leglényegesebb eleme, amely során a testi és lelki ellazulás és megnyugvás a ritmizált légzés képi megjelenítésén át következik be. A nyugalomtréning kiindulópontja a légzés. Ennek indoklására azt a tényt említi a szerző, hogy a légzés a legközelibb testi funkció, a test és a lélek akaratlagos és akarattól független tevékenysége. Ismeretes, hogy a legkisebb izgalom vagy feszültség azonnal tükröződik a légzésben. Az izgalmi állapot csökkentése érdekében kívánatos a terápiában a légzés felől közelíteni. A módszerben azonban nincs helye a régi értelemben vett légzőgyakorlatoknak. Helyette az akarattól független kilégzés olyan ritmusára törekszik, amely a mély, alvás közbeni légzésnek felel meg: a könnyű belégzést mindenkor lassú, egyre csökkenő kilégzés követi. A nyugodt alvás légzésfázisainak különbsége képezi a nyugalmi tréning mintáját, és ebben rejlik megnyugtató, lazító hatása is. Minthogy a lassú kilégzést a pulzusszám csökkenése is követi, a nyugalomgyakorlat lassú kilégzései a szívműködésre is megnyugtatólag hatnak. A légzés folyamatának ritmizálása ebben a módszerben nem légzésgyakorlatokként, hanem nyugalomgyakorlatokként szerepel. Ezért FERNAU-HORN képszerű elképzelés segítségével végzi a gyakorlatot. Ilyen, pl. a “hullámzúgás”. A csukott szemmel fekvő dadogó lehetőleg képszerűen képzeli el magát egy 120

hullámzúgást megjelenítő tengerparton. A hullámok emelkedését a hasfal puha felemelkedése, a hullámok lefolyását a lassan, hosszan hangoztatott s hang mellett leereszkedő hasfallal kísért kilégzést belsőleg éli meg. A hullám érzékletesen megjeleníti a ki- és belégzést, a feszültség és ellazulás váltakozását. A csukott szemmel fekvő dadogó mellett ülő tanár kezét egészen könnyedén, szinte lebegve hasfalára helyezi, és nagyon halkan, ritmusosan, a páciens légzési szakaszaihoz alkalmazkodva mondja el az első képet a hullámringásról. A hullámringásnak e gyakorlata hatására a légzés egyenletessége és ugyanakkor a lelki megnyugvás is bekövetkezik. A kép hatásával párhuzamosan nemcsak a légzés válik ritmusossá, hanem maga a dadogó is megnyugszik. A módszer egyaránt tartalmaz optikai és akusztikai képzetet. Miután a fentiek segítségével sikerül a dadogót teljesen mély nyugalomba, és az ellazultság állapotába hozni, FERNAU-HORN ún. formulákat (sugalmazó szöveget) mondat a dadogóval. A nyugalomtréning formuláinak célja a dadogót a sikeres beszédteljesítmény élményéhez eljuttatni, ebből következően a beszéddel kapcsolatosak. A dadogó meditatív elmélyülésben és mély nyugalomban, de tiszta öntudat mellett folyamatosan beszél. Ilyenkor azonban nem hipnotikus csupán prehipnotikus állapotban van. A hipnózis hatására létrejött folyamatos beszédről a dadogónak viszont nincs tudatos élménye. FERNAU-HORN

addig gyakorol fekvésben, míg a feszültségek meg nem szűntek, és csak

akkor tér át ülő vagy álló helyzetben történő beszédre, amikor a dadogó beszédbiztonsága ezt már lehetővé teszi. Kezdetben inkább a mechanikus beszédet gyakoroltatja, a számlálást, az utánmondást, olvasást. Amikor a dadogó úgy érzi, tud már magán segíteni, tér át a spontán beszédre. Ebben a módszerben nem szerepel sem légzőgyakorlat, sem lágy hangindítás, hanem a beszédfolyamatot az első alkalomtól kezdve egységként tanulják. 4. Bátorítás és edzés A visszaesés elkerülése érdekében - amely a dadogó bizonytalansága, beszédfélelme, a gyakorlás elhanyagolása, másrészt környezeti tényezők, a család, iskola, munkahely miatt következhet be - a szerző a bátorítás és az edzés tréningjét alkalmazza. Iskolás gyermekektől például azt kéri, hogy iskolába menet állandóan ismételgessenek bátorító formulákat: “Mindenkire nyíltan ránézek.” “Telefonon is jól beszélek.” “Minden tevékenységnél nyugodt maradok.”.

121

Mindehhez hozzátartozik még az ún. gyakorlásnaptár, amelyben a dadogó már iskoláskortól feljegyzi beszéddel kapcsolatos megfigyeléseit. FERNAU-HORN

különös hangsúlyt helyez arra, hogy a súlyos beszédfélelemmel és

tünetekkel küzdő dadogó már az első órán eljusson ahhoz az élményhez, amely hitet ad neki, hogy valóban képes a teljesen erőlködésmentes folyamatos beszédre. Egészen nyilvánvaló, hogy az első órán elért siker és az ehhez fűződő élmény még nem jelenti a dadogó gyógyulását. Ehhez még a gyermek és terapeuta egyaránt nagy munkájára van szükség. A mély nyugalomban végzett tréningnek automatikussá kell mélyülnie, a régi helytelen gátlásautomatizmusnak fokozatosan teljesen meg kell szűnnie. Jó esetben a gyermek az összefüggések megértése révén eljut a tréningben odáig, hogy képes saját maga önállóan dolgozni, és a terapeuta kezelését már nem igényli. FERNAU-HORN arról számol be, hogy tapasztalatai szerint 25–30 kezelési óra (60 perces órák) után ez általában bekövetkezik. Gyermeknél, azonban csak akkor, ha az anya jelen van a kezelésnél, és otthon is nagyon rendszeresen, naponta folytatják a tréninget. Ugyanakkor legtöbbször kívánatos 1–2 év múlva a kezelés rövid, mintegy kéthetes megismétlése, illetve elmélyítése. (13)

122

12. Fejezet

Magyar terápiás módszerek A magyar logopédiának nagy hagyományai vannak a dadogás kezelésében is. Olyan neves szakemberek, mint SZONDI LIPÓT, KANIZSAI DEZSŐ, MONTÁGH IMRE, PALOTÁS GÁBOR, MÉREI VERA, VINCZÉNÉ BÍRÓ ETELKA

kutattak és végeztek terápiás munkát dadogókkal. A

következőkben a ma Magyarországon használatos módszereket mutatom be, természetesen a teljesség igénye nélkül, hiszen a szakemberek számtalan módszert alkalmaznak a hazai gyakorlatban is.

“Minicsoport-terápia” dadogó gyermekekkel és szüleikkel (MÁCSAINÉ HAJÓS KATALIN–TARKOVÁCS ÁGNES–JUHÁSZ ÁGNES) A terápia nevében megjelenő mini jelző nem a dadogó gyermekek csoportjának méretére, hanem a gyermekek testmagasságára utal. Amikor ugyanis a “minibe” járó gyermekek a logopédiai intézetben gyülekeztek, nemcsak a felnőttek, de a többi gyerek mellett is eltörpültek. Így kapta csoportjuk ezt az elnevezést. A “mini” a legkisebb korosztály terápiája. A minicsoport-módszert azért hozták létre, mert megnövekedett azoknak a

123

gyermekeknek a száma, akik életük korai szakaszában kezdenek dadogni. A korábbi felfogás az volt, hogy minden terápiás beavatkozás rögzítheti a dadogást, ezért a logopédusok néhány tanáccsal látták csak el a szülőket. A tapasztalatok azt mutatták, hogy sokszor a tanácsok nem segítettek, és a tünetek rögzültek. A logopédiában eddig használatos módszerek 3–4 éves gyermekek kezelésében nem alkalmazhatók, ezért a miniterápia nem csak szemléletében, de alkalmazott módszereiben is új eljárás. A terápia “ősét” a budapesti Festetics utcai Beszédjavító Intézetben alkalmazták először. A módszer újszerűsége az volt, hogy az alatt az idő alatt, amíg a logopédus foglalkozott a gyermekekkel, két pszichológus beszélgetett a szülőkkel. A külön-külön szerzett tapasztalatokat a terapeuták a foglalkozások után egyeztették, s hasznosították a további kezelésben. A terápia kidolgozói és alkalmazói különösen fontosnak gondolták a család gondozását, amely itt a beszélgető szülőcsoport keretében valósul meg. A család számára meghatározó élmény, hogy együtt, egyszerre tehetnek valamit a beszédhiba legyőzéséért. A minicsoport-terápiának két működési szintje van: a gyermek és a szülőcsoport. A terápiás foglalkozások heti egy alkalommal egy órán át tartanak. A szülők beszélgetőcsoport - foglalkozása. A szülőcsoport megbeszélésein egyaránt részt vehetnek az anyák, az apák és a nagyszülők. A szülőcsoport foglalkozása végén a logopédus tájékoztatta a szülőket az ott történtekről. A szülők a csoportbeszélgetéseken megvitatják gondjaikat, átadják egymásnak tapasztalataikat. A pszichológusok a beszélgetéseket a nondirektivitás elve szerint vezetik: nem irányítják és nem avatkoznak be aktívan, hanem hagyják, hogy a szülők az őket valóban foglalkoztató témákról beszéljenek. A terapeuták szükség szerint kérdéssel, az elhangzottak megismétlésével, magyarázatával segítenek a beszélgetés indításában vagy a hallottak feldolgozásában: “Mit gondol, más kétgyermekes családban hogyan viselkednek otthon?”, “Ön úgy érzi, hogy sokszor türelmetlen gyermekével szemben.”, “Férje és Ön eltérő nevelési elveket vall, ami nyílván nem teszi könnyűvé gyermekük helyzetét.” Előfordul, hogy a terapeuta nem válaszol a közvetlenül hozzá intézett kérdésre, hanem a csoport elé tárja. Fontosabbnak érzi, ha a szülők véleményt cserélnek. Ez sokkal nagyobb lehetőséget ad a gyermek és a család dinamikájának jobb megismeréséhez, mintha ő osztogatna tanácsokat. 124

A beszélgetőcsoport - foglalkozás célja a szülő gyermekéhez való viszonyulásának az áthangolása. Feltárni a szülő tudtán kívüli (tudattalan) viselkedését, amellyel gyermeke dadogását szándéka ellenére is rögzítheti, például úgy, hogy aggodalommal figyeli a gyermek minden szavát, vagy kimondja helyette, amit mondani akar. A beszélgetőcsoportban kétszemlélet ötvöződik: a problémák gyökereit feltáró pszichoanalitikus és az azokat itt és most megértő-elfogadó humanisztikus szemlélet. Ennek kialakításában sokat merítettek MÉREI VERA

munkásságából.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy kezdetben minden csoporttag kizárólag a gyermek problémáiról beszél, és nem vesznek tudomást a többiekről. Terelési manőverekkel élnek, hogy ne kelljen saját problémáikat felszínre hozniuk. Szervezési, technikai kérdéseket vetnek fel, például, hogy hasonló-e a nyelvtanításhoz a beszédtanítás, a hatékonyság egyenes arányban nő-e a gyakorlással, vagy akaraterővel miért nem győzhető le a dadogás? A kérdések felvetése különböző témakörökből származik: lefektetés, szobatisztaság, büntetés, szófogadás, születés és halál, illetve “Miért kell megünnepelni az ünnepeket?”, “Könnyebb-e lányokat nevelni, mint fiúkat?”, a bölcsőde az óvoda milyen változásokat hoz a gyermek magatartásában. Szóba szokott kerülni a tekintélyelvű és a megengedő nevelési stílus is. A későbbiekben mind gyakrabban tudnak magukról beszélni, ami fejlődésüket mutatja: “Jó rájönni, hogy más gyermeke is megteszi ugyanazt, amit az enyém, és nem abnormális.” “Kevésbé félek a jövőtől, mióta őszintén megbeszélem gondjaimat.” Saját élményeiket megosztják egymással, figyelnek egymásra, helyeselnek vagy ellenkeznek az elhangzott vélemények kapcsán. Elmondják szégyenkezéseiket, amelyeket gyermekeik tünetei (cumizás, dadogás, “hisztizés”) miatt éreznek. Megbeszélik a testvérféltékenységről gyűjtött meglátásaikat. Elmesélik közös programjaikat, ötleteiket, tanácsokat is adnak ehhez egymásnak. Logopédiai terápia. A kezelés másik részét alkotó logopédiai terápia kidolgozásában két fő szempont érvényesül. A gyermekek életkori sajátosságainak figyelembevétele és a szülőktől nyert információk mind hatékonyabb felhasználása. A terápia során alkalmazott módszerek több részből tevődtek össze: – A logopédiai gyakorlatból már ismert óvodásprogram feladatai (pl.: a beszéd, a mozgás, a ritmus koordinálását fejlesztő gyakorlatok versek, mondókák, énekek segítségével; játékos lazító- és légzőgyakorlatok, figyelemfejlesztés, szókincsbővítés, alkotó tevékenység végzése, 125

bábozás, egyszerű szerepjátékok. – Mozgásos játékok, amelyek segítik az éntudat, az énélmény erősödését. – Egyéni ötletek, problémák figyelembevétele, feldolgozásuk a foglalkozások keretében. A gyakorlatok kivitelezésekor szem előtt tartották azt a tényt, hogy ebben az életkorban a kisgyermekek kevéssé képesek tartós csoportos tevékenység folytatására. Ezért az egyes feladatok végzésébe önként kapcsolódhattak be, s csak addig végezték, amíg akarták. A gyermekek által felvetett problémák megbeszélése mindig előnyt élvez az előzetesen megtervezett programmal szemben. Több esetben megkísérlik a szülők által felvetett gondok játékos feltárását is a gyermekcsoportban. Néhány alkalommal érdekes módon egybeesnek a gyermekek és a szülők által felvetett gondok ugyazon a foglalkozáson belül. A logopédus meleg, kedves kapcsolatot alakít ki a gyermekekkel, teljesen elfogadva őt. Kapcsolatukban a gyermek szabadnak érzi magát. A terapeuta figyeli a gyermek érzéseit és megpróbálja viselkedését, megnyilvánulásait helyesen értékelni. Ahhoz, hogy a terápia működni tudjon, a gyermekeket a szülőkről le kell választani. Az óvodába járóknál ez nem okoz gondot. Az újonnan bekapcsolódóknál általánossá vált az a gyakorlat, hogy a kezdeti 1–2 órát a szülő a gyermekek között tölti. Így bepillantást nyert a logopédiai munkába és a kisgyermek is nyugodt volt. A szülők nagy érdeklődést mutatnak az iránt, hogyan foglalkoznak gyerekeikkel. Először videofelvételen mutatták be nekik, mi történik a terápiás órán. A későbbiekben detektívtükör mögül figyelhették gyermekeiket, végül az a szokás alakult ki, hogy bizonyos időközönként ők is részt vehettek a gyermekek foglalkozásán. Ezek az együttlétek különösen hasznosak, a terapeuták gyakran azt tapasztalják, hogy a szülők egyáltalán nem tudnak játszani, beszélgetni, szeretetteljes légkörben együtt lenni gyermekeikkel. A terapeuták ehhez kívánnak hasznos, követendő mintákat nyújtani. A szülők általában nagy igyekezettel próbálják alkalmazni a látottakat. Új kezdeményezés az is, hogy a foglalkozásra meghívnak olyan szülőt, akinek gyermeke – kezelésük hatására – tartósan tünetmentes. A többiek örömmel és bizakodással hallgatják beszámolóit.(1)

Intenzív terápia Az intenzív terápiát 1971-ben VINCZÉNÉ BÍRÓ ETELKA vezette be. Jelentősége igen nagy, hiszen a hazai gyakorlatban számtalan szakember alkalmazza a módszert. Az intenzív terápia szükségességét az hívta életre, hogy sok súlyos dadogó gyermek állapotánál fogva

126

gyakori kezelést igényelt. A foglalkozásokat ambuláns (bejáró) keretek között lehetett megtartani, mivel nem voltak erre a célra kialakított intézmények: óvodák, iskolák és klinikák. Az intenzív terápia optimális időszaka 5–6 éves kor, de elkezdhető már 4–5 éves korban is. A terápiás foglalkozások hetente négy alkalommal zajlanak. Ambuláns keretek között ez érthetően nagyon megterheli a családot, mert a hét majdnem minden napján hozni és vinni kell a gyermekeket a foglalkozásokra, és otthon is gyakorolni kell. A terápia ezért csak egy évig tart. A kezelés csoportban zajlik, a csoportok ideális létszáma 4-5 gyermek. A terápia több célt tűz ki maga elé, és a dadogás összetett jelenségét, tünetegyüttesét több ponton is támadás alá veszi. A terápiás munka nemcsak a dadogó beszédre irányul, hanem általános beszédfejlesztéssel kiküszöböli azokat a hátrányokat, amelyek a dadogó gyermek sajátos beszédfejlődéséből adódhatnak. A mozgásfejlesztéssel a kis- és nagymozgásokat hangolja össze, amelynek végső célja a beszédmozgások jobb koordinációja. A ritmusfejlesztés célja, hogy kapcsolatot teremtsen a zenei ritmus, a mozgásritmus és a beszédritmus között. A különböző beszédgyakorlatok célja, hogy a gyermeket a beszéd legegyszerűbb formáitól a legbonyolultabb kifejezésformák használatáig jutassa el. A pszichés befolyásolás a beszédfélelem leküzdését, az önbizalom növelését, egymás elfogadását, a figyelem, az emlékezet és a gondolkodás fejlesztését jelenti. A környezet befolyásolása, az együttműködés a szülőkkel, kiemelt szerepet kap a terápiában. A terapeuta bevonja a szülőket a terápiába, részesévé téve őket a gyógyulás folyamatának. A terápia kelléke a gyakorlófüzet, amelyben leírják, hogy mit kell a szülőnek otthon gyermekével gyakorolni. A közös gyakorlatok közvetett célja, hogy közelebb hozza a gyermekeket szüleihez. Minden órán van házi feladat, az otthon elvégzendő feladatokat a foglalkozások utolsó perceiben a logopédus bemutatja a szülőknek. A terápia nem zárja ki a gyógyszeres beavatkozás lehetőségét, felhívja a figyelmet azonban arra, hogy ez orvosi feladat. A logopédus feladata meggyőzni a szülőket az orvosi, neurológiai vizsgálat szükségességéről. A terápiában a céloknak megfelelően különböző foglalkozási típusok váltják egymást. Például kéthetes logopédiai ritmika után, a foglalkozás váltakozik vegyes típusú órákkal. A heti egy logopédiai ritmikaórára később is sor kerül. Az év lezárásakor a logopédus részletesen tájékoztatja a szülőket az általa tapasztalt eredményekről. (2)

Terápiás játék dadogókkal (KLANICZAY SÁRA)

127

A gyermekanalitikus pszichoterápia fontos eszköze a játék. A játék főként óvodáskorú gyermekek terápiája. A kisgyermek szavak helyett gyakran játékkal mondja el élményeit, traumáit, vágyait vagy félelmeit. Azt, amit szóval elmond, és azt, amit eljátszik, egyaránt terápiás anyagnak kell tekinteni. Ennek alapján lehet megértetni a tünetet létrehozó rejtett összefüggéseket, és egy részét, kellő időben, az életkornak megfelelő szinten a gyermek számára is érthetővé tenni. A pszichoanalízis tapasztalata, hogy ha egy rejtett összefüggés tudatossá válik, a tünet javul, a beteg gyógyul. A gyermekterápiában a tudattalan feltárása mellett az én támogatása is fontos követelmény. A gyermeki fejlődés különböző szakaszaiban ismerni kell az ösztönfejlődés és az énfejlődés dinamikáját. A terápiás órán megfigyelik a játszó gyermeket. Például, milyen játékot választ először, de azt is megfigyelik, hogyan mozog, melyik kezét használja gyakrabban. Munkájuk alapja a pontos megfigyelés. Fontos azonban, hogy ne mereven figyeljék, hanem valamilyen “lebegő figyelemmel", mely a perifériára is kiterjed. Rendszeresen tapasztalják, hogy a gyermek bizonyos helyzeteket újra meg újra eljátszanak. Ezek az ismétlődő játékok mind etiológiai, mind terápiás szempontból rendkívül jelentősek és traumafeldolgozási próbálkozásnak tekinthetők. A terápiás attitűd passzív, teret ad a gyermek spontán megnyilvánulásainak. Legtöbbször csak a megfelelő módon “jelen kell lennie” a terapeutának, mert pusztán csak a jelenléte biztonságot ad a gyermeknek, amelyben az szükség szerinti aktivitással vesz részt.(3)

Szabad asszociációs képek (LAJOS PÉTER) A szabad asszociációs képek módszerének elméleti megközelítése rokon a játékterápiával, csak míg az előzőben a terápia eszköze a szabad játék, addig itt a szabad képalkotás, a festés. A játék az óvodáskorú gyermekek terápiája, a szabad festés az iskolás korosztályé. A szabad asszociációs képek alkalmazása formailag nagyon egyszerű módszer. A gyermek egy általa kitalált történetet fest úgy, hogy minden alkalommal egy-egy képet készít. Fontos, hogy fantáziája irányítsa a rajzolás folyamatát. A terapeuta pontosan feljegyzi, mi az, amit a gyermek a képről elmond. Közösen megállapodnak, hogy hány képből álljon a történet, így az eseménysorozatnak íve, dinamikája alakulhat ki. A történetek a gyermek tudattalan vágyaira, fantáziáira világítanak rá, és segítségükkel könnyebben meg lehet érteni, hogy milyen lelki tartalmak állhatnak dadogása mögött. (4)

128

Művészeti terápia BALÁS ESZTER

módszere, a komplex művészeti terápia, a KOKAS KLÁRA által

kidolgozott, Kodály-koncepción alapuló úgynevezett komplex esztétikai nevelés dadogókra alkalmazott változata. Balás Eszter azért hozta létre ezt a terápiát, mert elégedetlen volt a hagyományos módszerek eredményeivel. Munkája során azt figyelte meg, hogy hiába a jó légkörű terápiás óra, amelyben a dadogó gyermekek átélhetik a folyamatos beszéd örömét, ha az utcára kilépve legtöbbjük újra dadog. A komplex művészeti terápia “elvihető módszer”, amely a személyiségben idéz elő változásokat, és ettől várja a dadogás megszűnését. Kokas Klára módszerét erős személyiségfejlesztő és kreativitást formáló hatása miatt választotta, amelybe a hagyományos logopédiai módszereket építette be. A terápia alapelve és hatásmechanizmusa is nagyon egyszerű. A művészeti élmény katartikus hatása jótékonyan befolyásolja a személyiséget, segítségével a dadogó gyermekek beszédfélelme leküzdhető. A művészet önkifejezés, egyfajta kommunikáció, amely lehetővé teszi, hogy a dadogó ne a beszéd útján fejezze ki belső érzéseit, gondolatait. Az érzések kifejezése csökkenti a feszültségeket egyúttal növeli az önértékelést. A dadogó megnövekedett önértékelésének hatására önállóbbá válik, és a terápia során kialakított kapcsolatteremtési formákkal könnyebben tud alkalmazkodni környezetéhez. A komplex művészeti terápia lényegét az ének-zene, mozgás és ábrázolás hármas egysége alkotja. Az ének-zenei feladatok a helyes légzéstechnika kialakítására, a lágy hangindítás elsajátítására, a hangerő, a hangszín akaratlagos változtatásának kialakítására, valamint a zenei és a beszédritmus összehangolására irányulnak. A mozgásos gyakorlatok megszüntetik a fokozott izomtónust, és képessé teszik a gyermekeket egész testük ellazítására, a légzés, a hangképzés és az artikuláció görcsének oldására. A játékos utánzómozgások a mimika, a tekintet és gesztus útján történő kifejezési repertoárt bővítik. A mozgásos játékok pedig csökkentik a gyermekek feszültségét. Az ábrázolási tevékenység során a gyermekek különböző technikákkal ismerkednek meg: rajzolás, festés, agyagozás, vágás, ragasztás, kollázs, montázs stb. Ezek nyomán fejlődik a kéz finom mozgása, amely áttételesen befolyásolja a beszédszervek mozgását is. A terápia komplexitása abból adódik, hogy nem csak egy terület fejlesztésével foglalkozik, hanem megpróbál kapcsolatot kialakítani a különböző önkifejezési módok között. Csak az összetett, komplex hatások juttathatják olyan művészeti élményhez a gyermekeket,

129

amelyek maradandó hatásokat érnek el személyiségükben. (5)

Hipnorelaxáció (SZENTMIKLÓSSY MARGIT)

130

A módszer elméleti megközelítése szerint a dadogást kiváltó traumák, konfliktusok elfojtódnak és kizáródnak a tudatból. Mivel az eredeti konfliktus elfojtódott, az egyén nincs tudatában nehézségei forrásának. A kimondhatatlan tudattartalmakat hipnorelaxációban sikerül a legjobban megeleveníteni, kimondani. A hipnorelaxáció során az ember tudatállapota megváltozik, és egy olyan állapotba kerül, amelyben tökéletesen ellazul, és lekapcsolódik a külvilágról, elveszti öntudatát, és valamilyen szélesebb, bár meghatározott tudatállapotra tesz szert. A módszer ereje a módosult tudatállapotban felmerült tudattartalmak gyógyító hatásában van. Módosult tudatállapotból akadálytalan őszinteséggel törhet fel a beszédhibákat okozó, fenntartó forrás, hogy nyomában gyógyító asszociációkat árasszon. A terápia folyamán az ember bizonyos gyakorlatok révén éri el tudatállapota megváltozását. Ilyen gyakorlat a különböző események vagy szimbólumok mentális képeinek létrehozása, például a szerző által bevezetett ún. “hang – betű” meditáció. SZENTMIKLÓSSY

képzetáramlásokat,

MARGIT

esetek

amelyek

bemutatásával

megmozgatták

demonstrálja

páciensei

azokat

személyiségét.

a

főbb

Ezekből

ismertetünk egyet: István 28 éves, 3-4 éves kora óta súlyos dadogó. Egyik legnehezebben kiejthető hangját, a g-t látja képzeletben. Visszatérve a kiinduló helyzetbe, elmeséli és le is rajzolja egy lapra tapasztalatait. A g hang és betű számára két világra oszlik szét. Alsó és felső mezőből álló bipolaritásra. Alul egy fekete kontúrból kiváló, két tenyere között melegen és tollpihe könnyűséggel tartott és szájon könnyedén ejtegetett, sárgán fénylő, sugárzó kis g-t érzékel. Ezzel a hanggal nincs semmi baja. Szereti, labdaként játszik vele. Ám belső képernyője felső részén ellenpontként megjelenik a probléma: gránit tömbön súlyosan ülő, gigászi, gigantikus méretű, hideg, kék színű G betű, hang, ahogy saját szavaival mondja és le is írja. Súlyossága, gigantikus mérete uralkodik jelenleg lelkén, nem tud még vele elbánni, ki sem tudja mondani azt a G–t, hiszen ez a hely, a nagy Ghang, dadogó ejtése reprezentása. Feltételezhetően, ha a terápia során a levegő könnyűségű, megvilágosult lelket szimbolizáló, melegen sugárzó, sárga, kis g- betű, hang a rajzlap alsó felén megnövekszik, erősödik, akkor fokozatosan magába transzformálhatja a gigantikus méretű problémát jelentő, föld súlyosságát kék színnel és gránit tömbbel szimbolizált, felső pozícióval is kifejezett uralkodó hideg G-t. Ez annak a jele lesz, hogy képessé vált az ellentétes erők integrálására, a lenti alsó világnak a felső világgal való kapcsolatára.

131

“Mert amikor az alsó világ megmozdul, a felső világ is megmozdul, amely fölé van rendelve, ugyanis minden létező összekapcsolódik, s egyetlen egész… Mert minden fönt van, mert onnan indul az élet lelke a földre… ugyanis az a folyó, amely föntről alászáll, lelket hoz erre a földre…”(I. Mózes, 30. 14) István belső megmozdulásának, gyógyulásának reményét éppen ezt a g-hang, betű meditáció követő Hegedűs Géza Latin betűk c. elbeszélése erősíti meg: “Ledöntötték a betűket, de újra talpra álltak!” SZENTMIKLÓSSY MARGIT

a mélyebb személyiségterápia mellet, párhuzamosan folyó

órákon konkrét tünetre centrált terápiát is alkalmaz minden korosztálynál, a megfelelő életkor és egyéniség alapvető szempontjainak figyelembevételével. Az ajánlott terápia minden részletének felhasználását megbeszélés előzi meg. A szerző véleménye szerint meglepő eredmények születhetnek a Hit-Remény-Szeretet elvének felhasználásával. A terapeuta emelkedettebb tudatállapota, lelkének mélyebb ismerete és sikerekbe vetett hite, legfőbb záloga az eredménynek. A tüneti terápia részei: -

gyógynövény, étrend, életmód, kúra,

-

a helyes ki- és belégzés egyensúlyára centrált speciális jóga-légzőgyakorlatok tanórán és otthon,

-

egyéni meditáció, ima gyakorlása,

-

kultútörténeti értékű mese, történet lehetőleg naponkénti 10-20-30 perces jól

artikulált, lassú, ritmusos hangos olvasása, tartalmának rövid, jól koncentrált, lényegre törő, önbizalomteli, szeretetteljes elmondása tanórán és főképp otthon, -

pozitív, gyógyító jelmondatok alkalmazása – relaxált állapotban -, tanórán és odahaza, főként lefekvés előtt este, reggel ébredés után, majd egész nap sokszor rágondolva, szinte már “benne élve”, a mondatok tartalmával azonosulva, példák.:

“Mielőtt megszólalok, átgondolom, mit szeretnék elmondani.” “A kilégzett levegővel beszélek lassan és tagoltan.” “Tisztán és érthetően artikulálok, hogy megértsük egymást.” “A szemébe nézek annak, akivel beszélek.” “Önbizalommal telve beszélek.” “Elfogadom magam.” “Hagyom, engedem, hogy számból ritmusosan, szabadon folyjon a szó, a beszéd.”

132

A szerző speciális viselkedésterápiát, konkrét eszközös technikát is alkalmaz nagy szemű gyöngysorral: egy szem gyöngy megfogása készít fel a beszédre, a gondolatok összeszedésére, s egyúttal a beszédtől való félelem izgalmának levezetésére úgy, hogy a testben, beszédizmokban keletkezett feszültséget, görcsöt a gyöngyszem megszorításába teszi át vezeti le a páciens. Egy szemre mondja rá egyúttal mondanivalóját: akár egy szó, egy verssor, egy mondat legyen az, utána egy lélegzet következik, szünet, ami a gyöngysorban a gyöngyök közötti üres résre, vagy láncra esik. Aztán kezdődik előröl, azaz folyik tovább a gyöngysorral folytatott “megtámogatott” három elemből felépült beszédtechnika. Gyöngysorterápiát több hónapos, alapos begyakorlás után, a gyógyító képzelet síkján lehet tovább gyakorolni, hogy általa még biztonságosabbá váljék a beszéd. Gyakorlási idő:2-3-5-10-15-20-30 perc naponta, legalább fél vagy egy évig! (Kezdetben

a Himnuszt és az előzőekben

ajánlott gyógyító

jelmondatokat

gyakorolhatjuk gyöngysorral.) A szerző szerint, aki a terápia lépéseit követi megtapasztalhatja, hogy nemcsak a tünetét (a beszédét) kezelték, hanem teljes, egész személyiségét is! (6)

A komplex kezelés A módszer VÉKÁSSY LÁSZLÓ nevéhez fűződik. Jelentőségéhez képest csak kisebb terjedelemben számolunk be róla, mert a módszert bemutató és azzal azonos című könyv több kiadást is megért Magyarországon. A kezelése azért komplex, mert nemcsak logopédiai, hanem pszichológiai és orvosi eljárásokat is magába foglal, ezáltal felölelve mindazon tudományokat, amelyek a dadogással foglalkoznak. Az eljárás, amelyet nyolcéves kortól lehet alkalmazni, két részből áll: vizsgálati és terápiás részből. Az orvosi és pszichológiai vizsgálat alapján készül el a dadogó diagnózisa, amelyre a terápiás tervet lehet felépíteni. A terápia meghatározott lépésekből áll. Ezek a következők: – Nem verbális (nem szavakkal történő) kommunikációs készséget segítő gyakorlatok. A kezelési rész feltevése, hogy a pszichés feszültség izomfeszültségben jelentkezik, amely akadályozza a mozgásos, gesztusokkal történő érzelmek kifejezését. A szerző kutatásokkal igazolta, hogy a dadogók kevesebb gesztust, mimikát használnak társalgás közben, mint a nem dadogók. A kezelő nem új kifejezésmódokat tanít a dadogónak, hanem a gátolt kommunikációt szabadítja fel.

133

– Lazítási gyakorlatok. A gyakorlatok célja a dadogással járó mozgáseltérések, együttmozgások befolyásolása. A dadogó izmait sorra ellazítja, és ezt közben folyamatosan beszéddel kíséri. – Görcsanalízis. A dadogó e terápiás egységben megfigyeli, hogy mi játszódik le testében és lelkében a beszédgörcs alatt, majd ezt a logopédussal megbeszéli. – Görcselnyújtás. Ennek a résznek a célja a görcs kialakulásának tudatos befolyásolása és a görcskészség csökkentése. A dadogónak, amikor a görcsbe kerül, meg kell állnia, és el kell lazítania a nyak és a gége izmait. A levegőt egyenletesen kiengedi, majd zöngésíti. Ebből a zöngéből indítja el a kezdőhangot nagyon lassan, fokozatosan. – A beszéd biztonságát elősegítő gyakorlatok. A következő egység célja, hogy a dadogó beszédét minél inkább közelítse a normál beszédhez, és beszédbiztonságot adva beépítse az új beszédmódot a mindennapi beszédbe. – A logopédiai szembesítés (konfrontáció) célja a dadogó magatartásának befolyásolása, beszédfélelmének leküzdése. A gyermek megfogalmazza érzelmeit, panaszait, és érzéseit önmagával szembesíti. – Szerepvállalás. Az utolsó részben a dadogó a logopédussal megbeszéli, van-e olyan személy, aki feszélyezi, ha beszélnie kell vele, és mivel zavarja leginkább. (7)

Rituális terápia (RIT) A rituális terápiát mint pszichológiai gyógymódot JUHÁSZ SÁNDOR dolgozta ki 1981ben pszichiátriai betegek kezelésére. Később neurotikusokat és alkoholbetegeket is gyógyítottak vele. A nyolcvanas évek közepén először FEKETÉNÉ GACSÓ MÁRIA próbálta ki dadogóknál. A rituális terápiát úgy kell elképzelni, hogy emberek összejönnek egy csoportban, és különféle mozgásos gyakorlatokat végeznek közösen. A gyakorlatokból azáltal lesz rítus, hogy a csoport tagjai ezeket minden foglalkozáson meghatározott sorrendben megismétlik. Hogyan hat a rituálisterápia? Az emberek a pszichológiai kezelést általában úgy képzelik el, hogy a pszichológus és a beteg beszélget egymással, a páciens pedig kibeszéli problémáit. Bizonyos lelki nehézségeket azonban nem lehet kibeszélni, mert a beteg nem tud beszélni: dadog. A rituális terápia olyan mozgásos csoportmódszer, amelyben a résztvevők inkább megjelenítik és eljátsszák az őket foglalkoztató problémákat. A lelki nehézségek hátterében meghúzódó traumák gyakran nem

134

idézhetőek fel szavakkal, mert olyan korai időszakban keletkeztek, amikor az egyén még nem tudott beszélni. Ebben a korszakban az élmények nem szavak, hanem mozgásminták formájában raktározódtak el az emlékezetben. A korai traumák feldolgozásának legmegfelelőbb eszköze a mozgás. (8) JUHÁSZ SÁNDOR

terápiás ülések során megfigyelte meg, hogy pszichiátriai betegei

mennyire ragaszkodnak a megszokottakhoz. Minél több időt töltöttek együtt, annál több mozdulatsor, gesztus, játék, de még bizonyos tárgyak használata is szokássá vált, azaz ritualizálódott. Miért lett ez fontos számukra? Az ismétlődés, az ismerősség benyomása biztonságot adott ezeknek az embereknek. Bizonyos pszichiátriai korképek esetében ugyanis meglazulnak a valóság átélését elősegítő támpontok, a beteg elveszíti realitásérzékét. A rítus meghatározott térben és időben zajló ismétlődő mozgás (pl. a vallási rítusok helye a templom, a szertartásnak szigorúan időhöz kötött rendje van), amely rendszert visz az egyén viselkedésébe, növelve kapcsolatát a valósággal. A rítus – mint ismétlődő cselekvés – az ismertség érzését növelve csökkenti az újtól eredő szorongásokat. (9) Miért alkalmazható a rituális terápia a dadogás kezelésében? FEKETÉNÉ GACSÓ MÁRIA

feltételezése szerint a dadogás pszichés tünetnek tekinthető,

amely kora gyermekkorban, a beszédfejlődés folyamán keletkező okokra vezethető vissza. A dadogás mint korai zavar azon a módon, ahogy kialakult, csakis mozgásos terápia segítségével szüntethető meg. A dadogás, kialakulását követően, fokozatosan beépül az ember viselkedésébe, és a dadogó minden megnyilvánulását és életstílusát is befolyásolva szokásrendszert alakít ki. Az így kialakult szokások egy idő után a dadogás rögzüléséhez vezetnek, azaz tünetfenntartó szerepük lesz. A dadogás nemcsak beszédhiba, hanem viselkedésforma is, amellyel a dadogó alkalmazkodik a valósághoz. A rituális terápia segítségével

ezeknek

a megmerevedett

szokásoknak

és viselkedési

rítusoknak

a

megváltoztatása a cél. A terápia mint csoportterápiás módszer lehetőséget ad a felnőtt dadogóknak

a

kapcsolatteremtésre,

csökkentve

elszigeteltségüket,

egyúttal

növelve

önbizalmukat. Mi történik egy terápiás foglalkozáson? A terápiás gyakorlatok - a résztvevők szavaival bemutatva - a következők: – Találkozási rítus: Körben állva kézfogás, csukott szemmel felkészülés a foglalkozásra. A csoporttag szavaival: “Kezdésnél a kézfogás az összetartozás jele.” 135

– Rituális járás: Ezt követi a szertartásos kezdés. “Sétára indulunk a falak között.” – Kötetlen mozgásimprovizáció: “Megadott ideig mindenki azt csinál, amit akar, de beszélni nem szabad.” – Verbális feltáró és feldolgozó kommunikáció: “Ezután leülünk és megbeszéljük a foglalkozások alatt kapott akár pozitív, akár negatív élményeket.” – Újjászületési rítus: “És jön a rituális felemelés. A kiváltságosokat csak egyszerűen felemeli a csoport összes tagja, és nyújtott karral a mennyezetig, tartja.” “Legjobban a vége tetszett. A felemelés. Az, hogy rá merem bízni magam idegen emberekre." (10)

Rituális terápia gyermekek számára (Gyermek-RIT) (Lajos Péter–Rudas Zsuzsanna) Felnőtt dadogóknál szerzett tapasztalatok nyomán LAJOS PÉTER és RUDAS ZSUZSANNA hozzta létre a rituális terápia gyermekváltozata. A gyermekterápia kialakítását a következők indokolták. Ambuláns kezeléseken többnyire gyermekek fordulnak meg. A gyermek fejlődésben van, állandóan változik, és a változás lehetőségeit felhasználva azt csak a megfelelő irányba kell terelni. A nem verbális terápia azért is lehet számukra alkalmasabb, mert a gyermek nyelve nem a beszéd, hanem a cselekvés, a mozgás. A gyermekeket magával sodorják a játékos, mozgásos gyakorlatok, ezekben általában gyorsan feloldódnak. A módszert elsősorban nagycsoportos és kisiskolás korcsoportban lehet alkalmazni. A terápiának két fő feladata van: a dadogás létrejöttében és fenntartásában szerepet játszó érzelmi feszültségek feloldása (pszichodinamikai komponens) és a kommunikáció újratanítása (beszédpedagógiai komponens). A feszültségeket mozgás segítségével, mozgáson keresztül lehet feloldani. A terápia tengelyében a némajáték áll. Ennek során megjelenítik a preverbális (a beszéd megjelenése előtti) kort.

A terápiás foglalkozás további részében innen lehet

rekonstruálni a lelki élet fejlődését, vele párhuzamosan pedig a kommunikáció megtanulását a megszületéstől a beszéd elsajátításáig. Ennek megfelelően a foglalkozások menetében kétféle struktúrát alkalmaznak, gyakran egymással átfedésben. Az egyik a fejlődési szerkezet: magában foglalja a megszületést, a preverbális (némajáték, gesztusjáték) és a beszéd használatbavételének korát (beszédgyakorlat). A másik a kommunikáció, amely három szintet tartalmaz: a képi kommunikáció (képzeleti játék), a mozgásos kommunikáció (gesztusjáték) és a beszédes kommunikáció szintjét (beszédes gyakorlatok).

136

A gyakorlat során ez a két fő elem kiegészült egy harmadik, az interperszonális struktúrával amely a társas történések folyamán jön létre, beleágyazódik minden gyakorlatba, és az egész terápiának a keretét is képezi. A foglalkozások elején és végén lévő kezdő és befejező rítusok keretként fogják közre az ezekre épülő gyakorlatokat. A rituális gyermekterápia önálló gyermekterápiás módszer, logopédiai felhasználása azt jelenti, hogy megmaradt az eredeti terápiás szemlélet és a terápia gyakorlatainak kerete, amelyek kommunikációt fejlesztő logopédiai gyakorlatokkal egészültek ki. Ezeknek a gyakorlatoknak a többsége más logopédiai terápiákból került át, ám rítusként történő alkalmazásukkal többletjelentést kaptak. A gyakorlatok egy része keretbe foglalja a többit. Mind a keret-, mind az egyéb játékok állandóan megújulnak. Szükség van erre, hogy alkalmazkodni lehessen a gyermekekhez, hogy ők is bemutassák elgondolásaikat, befolyásolják a történéseket. Fontos, hogy a keretjátékok is változzanak, így a rítusok nem merevednek meg, vagyis a terápia folyamán mind tartalmilag, mind alakilag fejlődnek. Nem hirtelen nagy, hanem lassú, átélhető változásokról van szó. Az egyszerűség kedvéért két nagy rész van: a keret gyakorlatai (kezdő és befejező játékok) és a szabadon változó gyakorlatok. A keret gyakorlatai: Itt zajlanak le az egymásra és a környezetre hangoló gyakorlatok, a rendszeresen ismétlődő rituális játékok. Bevezető részek Labdázás. Játékos formában segíti elő az összehangolódást, az egymásra figyelést, a mozgás

és

összpontosítás

beszédtechnikai,

fejlődését.

ismerkedési

vagy

A

labdázás

emlékezetfejlesztő

legtöbbször játékokkal.

összekapcsolódik A

gyermekek

kipróbálhatnak különböző hangszíneket anélkül, hogy közben a beszédre figyelnének. Szőnyegigazítás. A gyermekek megpróbálják a szőnyeget középre tenni. Ezáltal rendet teremtenek környezetünkben, és előkészítik azt a kiemelt teret, ahol a fontos dolgok fognak történni.

Lényeges, hogy közösen igazítsák meg a szőnyeget, és mindenki ténylegesen

vegyen részt ebben a munkában. Kézfogás. Körbeállnak, megfogják egymás kezét, becsukják szemüket és így állnak néhány pillanatig.

Ennek az egyszerű gyakorlatnak többszörös jelentése van: “Együtt 137

vagyunk, összetartozunk. Egy csoportot alkotunk. Befelé figyelünk, a külső dolgokat megpróbáljuk kizárni. Képesek vagyunk annyi önuralomra, hogy ne nyissuk ki a szemünket, és ne szólaljunk meg (ez gyermekeknek nagyon nehezen megy az elején). Tudjuk, hogy most kezdődik az óra.” Rituális játékok Járás: Együtt elindulnak valahová, együtt mennek az úton. A terapeuták a járás különböző formáit alkalmazzák. Leggyakoribb a vonatozás. Versre, hangra vagy énekre járnak körbe, változhat a ritmus, az irány (kígyózás). Lehet a járás gyorsuló-lassuló, adott jelre hirtelen megálló (szoborjáték). Nagyon szeretik a gyermekek, ha csak egyvalaki járkál, közben csilingel, dobol vagy énekel, a többiek addig csukott szemmel fekszenek, csak a hangra koncentrálva, ellazulva, míg őket nem választják a járkáló szerepére. Emelés: Többféle játékos keretet alkalmazva sorban mindenkit fölemelnek. A játékokra példák: “Kinn maradt egy hangya.”, “Kinn maradt egy kisegér, méhecske.” stb. Ilyenkor mindenki összekuporodik egy helyre, egyvalaki lefekszik, egy másik gyermek pedig tovább “őrködik”, vagyis szól, hogy valaki kinn maradt, vigyék be a fészekbe.

Mindannyian

odaszaladnak, együtt fölemelik, óvatosan odébb viszik, leteszik, fújnak rá levegőt. “Leesett egy…”: Körbeállnak egymás kezét fogva, valaki középre fekszik, más szól, hogy leesett valami, amit ő gondol. Együtt fölemelik, leteszik, megsimogatják. “Elgurult egy…”: A gyermekeket a szőnyegen keresztülgurítják. “Rakéta” vagy “Megszületett…”:

Ennek lényege a szőnyegbe tekerés és az így

felemelés. Erre a gyakorlatra fokozottan érvényes, hogy csak az csinálja, aki akarja. Lehet választani helyette az előzőt. Előbb-utóbb mégis minden gyerek vállalkozik rá. (Utána mindig mindenkit megkérdeznek, milyen volt?) Az emelésnek ezt a fajtáját csak akkor lehet bevezetni, amikor a többit már eljátszották, vagyis legalább fél év után.

A szőnyegből

kitekeredve szimbolikusan és valósan is át lehet élni, hogy lehetőséget kaptak az újjászületésre. Az óra folyamán erre még több alkalom lesz. Az emelésgyakorlatok több tényező miatt is fontosak: közösségteremtők, bizalomerősítők, lazításra, feszítésre, légzésgyakorlásra, az egymással való testkontaktusba lépésre, a beszéd gyakorlására, aktivitásra késztetnek. Tárgyexploráció (tárgyak felderítése): Kiemelten fontos tárgyak – akárcsak az eredeti terápiában: szőnyeg, óra, tükör. Kapcsolatba lépnek a tárgyakkal, magukkal és egymással. (Ez a terápiás óra egészére is vonatkozik.) Járkálnak, mozognak a szőnyegen, így ismerik meg a 138

szőnyeget, valamilyen viszonyuk alakul ki vele. Egyesével sétálnak a szőnyegen, a többiek figyelnek.

Megnézik magunkat a tükörben, ismerkednek magukkal, “figuráznak” az

arcunkkal.

Megnézik az órát, hallgatják ketyegését. Fontos, hogy az idő szimbóluma a

valóságban is megjelenjen számukra (dadogóknak gyakran jelent nehézséget az idő beosztása, szervezése). Némajáték: Ez a foglalkozás központi része, erről nevezték el a gyermekek számára is érthetően “varázsolós” órának.

Összeggubózás után kis babákká vagy hangyákká stb.

változnak, akik nem tudnak még beszélni. mozgással érintkeznek egymással.

Ilyenkor beszéd nélkül, csak hangokkal és

Ez is újjászületési lehetőség, újra átélhetnek korai

élményeket, felszabadultan mászkálhatnak, hangokat adhatnak. A játék végén kinyújtózva fekszenek, néhány percig lazítanak. Ebből a regresszióból épül tovább az óra a gesztusjátékoktól a kötött beszéden át a spontán beszédig és az egyéni, páros, majd csoportos gyakorlatokig. Varázsolás: Mondókára a vezetők egyenként elvarázsolják a gyermekeket olyan állattá, foglalkozássá stb., amik szeretnének lenni. A többiek kitalálják, hogy mi volt az elvarázsolt gyermek. Minden órán mások lehetnek, de ha úgy tetszik, minden órán ugyanazt játszhatják. Vannak gyermekek, akik ebben kiélik feszültségeiket, félelmeiket. Szabadon változó részek Imaginációs (képzeletbeli) gyakorlatok: A képzelettel és az emlékezettel dolgoznak. Elképzelnek valamit a jövőből, vagy felidéznek múltbéli (közelmúltbéli) emlékeket. Ezeket megbeszélik, majd eljátsszák. Lehetőség van egy élethelyzetet ugyanúgy vagy másképp átélni. Gesztusjátékok, pantomim, mimika: Először a gyermekek utánozzák a vezetőket, majd különböző instrukciók alapján játszanak el érzelmeket, embertípusokat stb. Fontos, hogy minden testrészüket kipróbálják (arc, szem, kéz, egész test), hogy kommunikációs eszközeik tárháza bővüljön. Páros játékok: Ezek egymás jobb megismerését, az intimitás alakulását is segítő gyakorlatok. Lehetnek torna-, szituációs, mondókás, mozgásos, egymást vezető vagy utánzó játékok. Beszédtechnikai gyakorlatok: A beszéd összetevőit (ritmus, légzés, hangképzés, kifejezés) azáltal is fejlesztik, hogy ezek a gyakorlatok átszövik a többi játékot, de önálló részként is helyet kapnak az órákon. Például vokalizálnak, ezzel a hangadás élményét élik át a

139

gyermekek. A logopédiában jól ismert módszer a ritmizálással, gesztussal vagy mozgással kísért versmondás. Ez szintén jelen van a foglalkozásokon.

Az önálló versmondás a

gyermekek önállóságát, aktivitását, szereplési képességét fejleszti. Beszélgetés: Ha a vezetők úgy érzik, hogy az egész csoportot érintő fontos dolog történt, akkor leülnek megbeszélni. Ilyenkor adódik alkalom arra, hogy egymásról is beszélgessenek. Játékok: Ismert, kevésbé ismert és kitalált mozgásos, énekes játékokat játszanak. A legfontosabb a közös, felszabadult játék öröme. Minden játék hordoz még valami plusz jelentést, hatást, például figyelemfejlesztést, kommunikációskészség-fejlesztést. A keret gyakorlatai – befejezés A befejező rítusok idején a gyermekek tudják, hogy vége a foglalkozásnak, folyamatosan visszatérnek az “itt és most” ünnepéből a mindennapokba. Járás: Együtt indultak, közös élményeik voltak, és most együtt érkeznek vissza, együtt énekelnek, egy ritmusra próbálnak lépni. Jutalom: Akik a foglalkozáson magukhoz képest aktívak, ügyesek, ötletesek voltak, jutalomjátékban vehetnek részt: a Zsipp-zsupp kezdetű énekre a felnőttek ringatják őket, a többi gyerek segít.

Hogy ebben az izgalmas játékban részt vegyenek, a gyermekeknek

bízniuk kell abban, hogy a csoport és a felnőttek vigyáznak rájuk. Kézfogás: Újra körbeállnak, így fejezik ki, hogy még egy pillanatra együtt vannak, az ünnepnek vége. Hogyan változnak a gyermekek? A vezetők nemcsak a beszédhibára, mint tünetre, hanem az egész személyiségre is figyelnek. A gyermekeknél megfigyelt fejlődési folyamat a következő: bevonhatók feloldódnak az órán - kint is oldottabbak - javulnak a nemverbális kifejezőeszközeik - rajzaik szebbek lesznek - enyhülnek, eltűnnek a dadogással járó együttmozgások - ritkán, enyhén dadognak - felszabadultak, közlékenyek, kommunikatívak, összeszedettek - órán sem, otthon sem dadognak. (11)

140

13. Fejezet

Tanácsok szülőknek és pedagógusoknak Mi okozhatja, hogy a gyermek dadog? Melyek azok a tényezők, amelyek súlyosbítják a dadogást? Mivel tudnak a szülők segíteni dadogó gyermekükön? Kiválthat-e az iskolába kerülés dadogást? Ugyanúgy bánjunk-e a dadogó gyermekkel, mint a többiekkel? Vitatkozhatnak vagy veszekedhetnek-e a szülők dadogó gyermekük füle hallatára? Miért nem helyes, ha a szülő próbálja kezelni gyermeke dadogását? Ez a fejezet kérdés-felelt formájában törekszik válaszolni a dadogó környezetében leggyakrabban felmerülő kérdésekre, és hasznos tanácsokkal szeretne segítséget nyújtani a dadogó gyermek szüleinek, tanítóinak és óvónőinek is. A szülők leggyakoribb kérdése: Miért dadog a gyermekem? Senki nem tudja biztosan, de a szülők mégis ezt biztosan akarják tudni. Azt gondolják, ha meg tudnánk mondani, mi vagy ki okozta a dadogást, annak megszüntetésével a dadogás is megszűnne, de – sajnos – ez nem így van. Mi okozhatja, hogy a gyermek dadog? A dadogás elméleteinek ismertetésekor láttuk, hogy több ok is szóba jöhet. Legtöbbször akkor alakul ki, ha különböző tényezők együttesen hatnak egymásra. A dadogás igazi okát még nem ismerjük, de azokat a tényezőket, amelyek súlyosbítják, fel tudjuk ismerni, és képesek vagyunk megakadályozni a további romlást. Vádolhatunk-e valakit a dadogás kialakulása miatt? A szülőket nem helyes okolni a dadogás kialakulásáért, mert akkor szégyellni és elodázni próbálják kezelését. A szülőket inkább meg kell győzni arról, hogy nagyon sokat

141

tudnak segíteni gyermeküknek, például nyugalmasabb, kevésbé zaklatott életformával, több otthon, a gyermek(ek)el töltött idővel, sok közös játékkal, beszélgetéssel. Sajnos, a szülők, a testvérek, a nagyszülők, a család többi tagja számos olyan is tehet, amely elősegíti a dadogás elmélyülését. Például: türelmetlenek, nem várják meg, hogy a gyermek mondanivalója végére érjen hanem befejezik helyette a mondatokat. Félbeszakítják a gyerekeket beszéd közben, bátorítják őket, hogy beszéljenek gyorsabban, maguk is gyorsan beszélnek gyermekeikhez, otthon is folytatják felpörgetett munkahelyi életstílusukat. A dadogással küzdő gyermek számára ezek a szülői megnyílánulások nehézséget jelentenek. Ha csökkentik beszédük sebességét, ha nem szerepeltetik a gyermekeiket idegenek előtt stb., már nagyon sokat segíthetnek gyermekeiknek. “El lehet-e kapni” a dadogást? Nem, a dadogás nem fertőző betegség. Az óvodában előfordulhat, hogy valaki dadog, és a többiek időlegesen utánozzák. Nagyon sok olyan dadogó van, aki sohasem hallott mást dadogni. A igazi dadogást azonban nem lehet így “elkapni”, mert annak számtalan más oka van. Miért kezd el néhány gyerek nem sokkal az után dadogni, hogy beszédfejlődése a megfelelő módon elindult? A gyermekek egy részének kezdettől fogva gondjai vannak a beszéd- és nyelvhasználattal, míg mások szokásosan fejlődnek. Előfordulhat mégis, hogy ezek a gyermekek kétéves koruk után, amikor már mondatokban beszélnek, dadogni kezdenek. Pontosan nem tudjuk, miért kezdenek dadogni a normálisnak tűnő beszédfejlődés elkezdése után. Van olyan elképzelés, amely szerint a gyermek különböző képességei nem egyszerre fejlődnek. A gyermek nyelvi képességei megfelelőek, de a beszéd különböző kifejező eszközei, például a beszéd sebessége, üteme, ritmusa eltérő. E két különböző fejlődési ütemben lévő képesség megzavarhatja egymást, és kialakulhat a dadogás. Létrejöhet dadogás valamilyen traumát (lelki megrázkódtatást) követően? A legtöbb gyermeknél a dadogás fokozatosan alakul ki, és ritkán jön létre közvetlenül valamilyen trauma hatására. Ugyanakkor sok gyermek azt követően kezd el dadogni, hogy valamitől megijedt. Ha az ijedtségélmény önmagában elég lenne a dadogás létrejöttéhez, sokkal több dadogó lenne, hiszen ilyen élményben majdnem mindenkinek része van. Kimutatták, hogy akkor, amikor valaki váratlan negatív élmény után kezdett el dadogni, az 142

ijedtség élménye csak kiváltója, de nem okozója volt a dadogásnak. Ez azt jelenti, hogy az ijedtségélmény a dadogás hátterében álló különböző tényezőknek az érvényre jutását eredményezi. Kiválthat-e dadogást az iskolába kerülés? Az iskolakezdés számos új nehézség elé állítja a gyermeket. Sok új gyerekkel, felnőttel találkozik, alkalmazkodnia kell új körülményekhez. Sok újat kell megtanulnia, és be kell tartania az iskola szabályait. Ezek mind nehézséget jelenthetnek, de önmagában nem okozhatnak dadogást. Az izgalom, a stressz, amely a kezdeti időszakot kíséri, felszínre hozza vagy felerősítheti a gyermek dadogását. A szóbeli felelés és az olvasás a dadogó gyermeket nehéz helyzetek elé állítják. Az iskolás évek azonban döntőek a gyermek további sorsát illetően. A szülő a gyermek gondjainak megértésével, nehézségeinek kiküszöbölésével felbecsülhetetlen segítséget tud nyújtani. Okozhat dadogást az idegeskedés? A dadogó gyermekek egyáltalán nem idegesebbek, mint a nem dadogók. Nem igaz, hogy az idegesség okozza a dadogást. Ha a szülő gyermekét állandóan arra figyelmezteti, hogy nyugodtan, szépen, lassan beszéljen, ez egy idő után nagyobb feszültséget okoz, mint néha egy kis idegeskedés. Nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek is lehetnek néha feszültek vagy idegesek. Engedjük, hogy belső feszültségeiket át tudják élni, és ki tudják fejezni. Nem jó, ha mesterségen “üvegbura” alatt neveljük gyermekünket. Ugyanúgy bánjunk dadogó gyermekünkkel, mint a többiekkel? A dadogó gyermeknek is azt kell éreznie, hogy ő is olyan gyermek, mint a többiek, csak dadog. Ezt a szülő úgy tudja elfogadtatni gyermekével, ha nem tesz különbséget, és ugyanolyan elvárásai vannak. A gyermek nem fogja azt érezni, hogy ő ugyanolyan, mint a többiek, ha más bánásmódban részesítjük. De a szülőnek azt is tudniuk kell, hogy gyermekük sokban különbözik a többi gyerektől. Sok szülő tudja, hogy ha egy nevelési módszer az egyik gyereknél működik, nem biztos, hogy beválik a másiknál. Ki kell tapasztalniuk, mi a legjobb gyermekük számára. A dadogó gyermeknek nem használ, ha elszigetelődik, és az sem, ha kiváltságos helyzetbe kerül családban beszédhibája miatt. Sokat várunk-e gyermekünktől? Sajnos, a szülők elvárásai gyakran nem igazodnak a gyermek képességeihez. A túl sok 143

és teljesíthetetlen elvárás állandó nyomásként nehezedik a dadogó gyermekre, amely fokozza dadogását. Bízhatjuk-e házi nevelőre gyermekünket? Ezt a kérdést a gyermek egyéniségétől és nem dadogásától függően kell megválaszolni. Vannak olyan gyermekek, akik nehezen viselik, ha szüleik valamilyen oknál fogva távol vannak tőlük. Rábízná-e gyermekét házi nevelőre, ha nem dadogna. Ha a válasza igen, akkor ne befolyásolja döntésében, hogy a gyermek dadog. De ha úgy döntött, hogy rá meri bízni gyermekét nevelőre, készítse fel, mit csináljon, ha gyermeke dadog. Mondja el, hogy milyen helyzetben dadog a leginkább, és kérje meg, hogy legyen vele türelmes, ne szakítsa félbe, ne sietesse, és főként ne fejezze be helyette az elkezdett mondatot. Nézhet-e izgalmas filmeket a televízióban? Lehetőleg ne, mert a nagy izgalom növelheti dadogását. A szülőnek kell azonban mérlegelnie, mi az, amit józan belátása szerint megenged nézni gyermekének. A döntésnél fontos figyelembe venni, hogy az izgalmas filmek legalább annyit árthatnak gyermekének, mint bármelyik más gyermeknek. Mit tegyünk, ha dadogó gyermekünk magatartászavart mutat? A közhiedelem szerint a dadogók csendesek és visszahúzódók. De sok olyan gyermek van, aki hiperaktiv, és ezzel sok gondot okoz környezetének. A beszédnehézségek gyakran olyan erős frusztrációt okozhatnak, hogy a gyermekben indulatok halmozódnak fel, és ezek agressziót, túlmozgásosságot váltanak ki. Az úgynevezett másodlagos tünetek hátterében gyakran a környezet nem megfelelő viselkedése húzódik. A magatartásproblémák azt jelezhetik, hogy a gyermek a dadogás keltette feszültségeket nem tudja feldolgozni, más módon levezetni. A leghelyesebb ilyenkor – a logopédiai terápia mellett – pszichológushoz fordulni, aki pszichoterápiás módszerekkel segíti feszültségei feldolgozásában. Vitatkozhatnak vagy veszekedhetnek-e a szülők a dadogó gyermek füle hallatára? Viták és veszekedések még olyan családokban is előfordulnak, amelyben a házastársak nagyon jó kapcsolatban vannak egymással. Az előforduló vitákat még nem biztos, hogy a válás jelének kell tekinteni. Az állandó viták és veszekedések, azonban nem használnak egyik gyermek fejlődésének - és a szülők közötti kapcsolatnak - sem. Ha a szülő úgy érzi, hogy az állandó veszekedéseket nem tudja elkerülni, és az rossz hatással van dadogó gyermekére, jobb 144

ha szakemberhez fordul. Milyen hatással van a dadogó gyermekre, ha a szülők elválnak? A válás – sajnos – nem ritka jelenség hazánkban sem. Optimális esetben, ha a szülők a válás után jó viszonyban maradnak egymással, és mindkét szülő szereti gyermekét, a válás kisebb törést okoz a gyermek és más családtagok életében. A valóságban a válások nem zajlanak ilyen könnyen, és a házassági konfliktusok, amelyek a gyermekeket is érintik, a válás után tovább élnek. Fontos azonban az elvált szülők megnyugtatására emlékeztetni arra, hogy egyetlenegy tényező nem lehet felelős a dadogásért. Miért nem jó, ha a szülő próbálja kezelni gyermeke dadogását? Nem sok sikert érhet el az a szülő, aki saját maga akarja gyógyítani gyermeke dadogását. A gyermek – bármit gondol is a szülő – nem úgy reagál erre, mintha segíteni szeretne. Számára az ilyen segítség azt az üzenetet hordozza: téged meg kell, hogy változtassalak, mert nem vagy számomra elfogadható. Különösen akkor nem működik az otthoni terápia, ha a gyermeknek érzelmi problémája éppen a segíteni akaró szülővel van. Leghelyesebb szakemberhez, logopédushoz vagy pszichológushoz fordulni, aki a megfelelő terápiás módszer megválasztásával, szakszerű beavatkozással segíteni tud. Melyek azok a tényezők, amelyek súlyosbítják a dadogást? A gyermek környezetében élők nem megfelelő viselkedésükkel súlyosbíthatják a dadogó gyermek beszédbeli nehézségeit. Ha a szülők vagy mások beszélgetnek a gyerekkel, nem helyes -

a gyors beszéd,

-

a gyermek félbeszakítása,

-

rögtön elkezdeni beszélni, amikor a gyermek megáll, vagy abbahagyja a beszédet,

-

kérdésekkel ostromolni a gyermeket,

-

versenyezni egymással, hogy ki jut először szóhoz;

A családtagok egymás közötti viszonyában, nem helyes: -

a túlzó elvárások,

-

a fegyelmezéssel kapcsolatos konfliktusok,

-

a nem következetes nevelés,

-

a “felpörgetett” családi életstílus, 145

-

a “háttérbe szorítottság” érzése.

Mivel segíthetnek a szülők dadogó gyermekükön? -

Türelmesen hallgassák meg gyermekeiket. Ne azt figyeljék, hogyan, hanem azt, hogy mit mond.

-

Amikor az anya a gyermek nyugtalanságát, beszédbeli megakadásait észleli, ismételje meg természetes, kissé megváltoztatott formában.

-

Tartsák a természetes szemkontaktust gyermekeikkel, amíg beszél, ezzel is érzékeltessék, figyelnek rá.

-

Az anya fáradtnak látja a gyermeket, beszéltesse kevesebbet.

-

Várjanak egy pillanatot, mielőtt válaszolnak. Ezzel is nyugodt beszédpéldát nyújtva.

-

Minél több időt töltsenek el gyermekeikkel beszélgetve és játszva.

-

A legtöbb gyermek szívesen bábozik. Jó, ha erre lehetőséget adunk. Ilyenkor gyakran felszínre kerülnek vágyai, szorongásai, sérelmei, és alkalom kínálkozik azok levezetésére.

-

Keressenek lehetőséget nap mint nap arra, hogy gyermekük érezze, fontos számukra, és elfogadják őt.

-

Ha a gyermek nyugtalan, sír vagy kiabál, az anya nyugtassa meg kedves türelemmel. Engedje, hogy a gyermekben az izgalom “lefusson”.

-

Ha gyermeke akkor beszél önhöz, amikor valamivel el van foglalva, mondja meg neki, hogy most nem tud ránézni, de figyelmesen hallgatja, amit mond.

-

Énekeljenek sokat együtt. Ez lazít, derűssé tesz, megnyugtat.

-

Használják fel a gazdag magyar gyermekirodalom verseit a beszédritmus fejlesztésére. Az énekléshez hasonlóan emeljék ki a ritmust mozgással és hangsúlyozással.

-

Képeskönyvek nézegetése jó alkalom a meghitt, kellemes együttlétre, amelynek során a szókincsbővítésre, a nyelvi formák elsajátítására, gyakorlására is lehetőség kínálkozik.

-

Önbizalmának fokozására a gyermeküket jól ismerő anyák bizonyára megtalálják azt a területet, amelyen a gyermek különösen jól teljesít: például rajz, ének, építés stb. A jó teljesítmény és az elismerés nagyban hozzájárul a megfelelő önértékeléshez, amely közvetve a beszédhiba miatt kialakuló átmeneti nehézségek leküzdésében is segít.

-

Amikor a gyermek el akar valamit mesélni, édesanya üljön mellé, és úgy hallgassa. 146

Az így nyert biztonságérzet növeli beszédkedvét, nyugodtabban, lassabban, meggondoltabban lesz képes beszélni. -

Igyekezzenek a félelmet, feszültséget, bűntudatot keltő hatásokat távol tartani tőlük.

-

Jól alkalmazható módszer a Jó éjszakát! mese. A kisgyermekek szívesen haljanak – főként este – a napi élmények átgondolására. A nap befejezéseként olyan eseményekről beszélgessünk, amelyek különösen jelentősek voltak a számukra.

Azokat a gyermekeket, akik beszédnehézségeik miatt szenvednek, nyugtassuk meg, és győzzük meg arról, hogy ezek majd szép lassan megszűnnek, az ilyen más gyermekkel, néha még felnőttel is elő szokott fordulni. Legjobb, ha nem is törődik vele, nem figyel rá, mint ahogy őket (a szülőket) sem zavarja, és egyáltalán nem haragszanak érte. S ami a legfontosabb: nagyon szeretik, teljesen függetlenül attól, hogyan beszél. Az anyai szavak csak akkor válhatnak hitelessé, ha azokból igaz, belső meggyőződés szól. Csak az anya, a szülők hite csillapíthatja valóban a gyermek nyugtalanságát, aggodalmát. Mit ne tegyen a szülő? -

Ne mondja a gyermeknek, hogy dadog, és ügyeljen arra is, hogy arcjátékával, mozdulataival se árulja el beszéddel kapcsolatos aggodalmát vagy elégedetlenségét.

-

Ne ismételtesse meg vele, amit akadozva végigmondott.

-

Ne produkáltassa, ne szerepeltesse vendég (idegen vagy rokon) jelenlétében.

-

Ne legyen kötelező beszámoló az óvodában, és iskolában történtekről.

-

Ne fárassza túl sem szellemileg, sem fizikailag a gyermeket. Gondoskodjon kellő nyugodt és megfelelő időtartamú alvásról, pihenésről és nem merev, de rendszeres napirendről.

-

Ne szakítsa félbe gyermekét beszéd közben.

-

Ne mondja ki a gyermek (vélt)gondolatait helyette. Hadd mondja el ő maga!

-

Ne siettesse gyermekét beszéd közben!

-

Ebéd vagy vacsora közben ne nézzen tévét, ne hallgasson rádiót, ne olvasson újságot, mert ez egy olyan alkalom, amikor a család együtt van, és figyel egymásra.

-

Ne javítsa ki, ne kritizálja sem beszédéért, sem más tulajdonságaiért.

Az óvoda és az óvónő helyes viszonyulása a dadogó gyermekhez

147

A szülők nem kevés izgalommal tekintenek az óvodába kerülés elé, mert a dadogó gyermek ekkor kerül először idegen közegbe. Az óvópedagógusok megfelelő bánásmóddal sokat segíthetnek nekik az óvodai beilleszkedésében. A szakemberek a következő tanácsokat szokták adni az óvónőknek, ha csoportjukba dadogó gyermek kerül: -

Őket is úgy kezeljék, mint a többi gyermeket.

-

Semmitől se tartsák távol a gyermeket csak azért, mert dadog.

-

Bátorítsák a dadogó gyermeket, hogy fejezze ki bátran gondolatait.

-

Rájuk is ugyanazok a szabályok vonatkozzanak, mint a többiekre.

-

Nekik is éppen úgy meg kell tanulniuk a verseket, mondókákat és szerepelniük kell az óvodai ünnepélyeken rövid szöveges szerepekben.

Az iskola és a tanár helyes viszonyulása a dadogó gyermekhez A dadogás igen sok nehézséget okozhat az iskolában, de a kudarcok gyakran elkerülhetők vagy enyhíthetők, ha a pedagógus megfelelően viszonyul a dadogó gyermekhez. Ezért azt javasoljuk, hogy a szülő beszéljen meg egy találkozást gyermeke osztályfőnökével, mielőtt az év elkezdődik. A tanárok általában szívesen fogadják, hiszen ez a beszélgetés nekik is segít, hogy jobban tudjanak bánni a gyermekkel, mert az egyik legfőbb feladatuk a gyermek tanulásának elősegítése. Meg kell tudnia a szülőnek, hogy milyen szóbeli megnyilvánulásokra számíthat a gyermek az iskolában (hangos olvasás, felelés, rövid válaszok stb.), és ezt otthon beszélje meg gyermekével. Javasolja a tanárnak, hogy tegyen ugyanígy. Mindkettőjüknek, a tanárnak és a szülőnek is meg kell ismernie, hogy mi az, amitől tart és mi az, amitől nem. Mindezek után meg kell beszélniük, hogyan tudnak együtt segíteni a gyermek megismert nehézségein. Ha nem szívesen olvas hangosan az iskolában, gyakorolja ezt otthon a szüleivel. Ha fél, hogy kérdeznek tőle valamit az órán, otthon az iskolai helyzetet imitálva gyakorolhatják: a szülő kérdez, gyermeke válaszol úgy, mint az iskolában. Hasonló lehet a megoldás a történetmondástól való félelem esetében is. A pedagógus tudni fogja, hogy melyek azok a szóbeli megnyilvánulási formák, amelyeket otthon gyakorolnak, és ehhez igazodik ő maga is. A cél, hogy a dadogó gyermek ugyanúgy vegyen részt a szóbeli megnyilvánulásokban, mint a többiek. A következő tanácsokat adhatjuk a tanároknak, ha osztályukba dadogó gyermek kerül: -

Találkozzon a dadogó gyermek szüleivel, hogy megtudja, mit várnak el 148

gyermeküktől a szülők. -

Ha az iskolában van logopédus, vegye fel vele a kapcsolatot, kérdezze meg, hogy véleménye szerint hogyan bánjon a gyermekkel. Ha hozzá jár foglalkozásokra, hallgassa meg a gyermekről szerzett benyomásait.

-

Bátorítsa a gyermek szóbeli megnyilvánulásait, ne szakítsa őt félbe, ne sietesse, ne fejezze be helyette, amit mondani akart.

-

Ne engedje, hogy a gyermek ne vegyen részt az osztály munkájában csak azért, mert dadog.

-

Amennyire lehet, ugyanúgy bánjon vele is, mint a többiekkel, külön figyelve szóbeli megnyilvánulásaira.

-

A gyermeknek részt kell vennie minden szóbeli tevékenységnen, még akkor is, ha ezekben segítséget igényel.

-

Beszélgessen vele arról, mi nehéz neki, és miben szeretne több segítséget kapni.

-

Bátorítsa a gyermeket, hogy a szóbeli megnyilvánulásokat otthon is gyakorolja.

-

Biztosítson a gyermeknek elég időt a beszédre, mert gyakran lehetnek nehézségei a beszéd elkezdésével.

-

Higgye el, legyen biztos benne, hogy nagyon sokat tud segíteni a gyermeknek!

Reméljük, a tanácsok segíteni fognak szülőknek, pedagógusoknak egyaránt abban, hogyan megfelelően bánjanak dadogó gyermekükkel. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy az igazán hatékony segítség a megfelelő terápia. Ezért a legfontosabb tanács: ha azt tapasztalja, hogy gyermeke dadog, forduljon mielőbb logopédushoz!

149

14. Fejezet

A dadogás önterápiája Az önterápiát azoknak a felnőtt dadogóknak dolgozták ki, akiknek egyik klinikai módszer sem volt megfelelő vagy eredményes. A dadogás önterápiája kézikönyv formájában hozzáférhető, és a leírt gyakorlatok önállóan elvégezhetők. A kézikönyv szerzői szerint a dadogónak nem kell feltétlenül külső segítség, mivel a terápia egyébként is Csináld magad! módszer, és a dadogó a leginkább felelős a benne lezajlott változásokért. A dadogás önterápiás programja olyan gyakorlati terápia, amelyet Amerika különböző klinikáin már sikeresen használt módszerekből alakítottak ki. A program ezért eredményesnek tekinthető, de a siker nem szavatolható. Ha a dadogó elvégzi a feladatokat, akkor javulhat beszéde. Az önkezelés célja a dadogás önellenőrzése. A módszer nem alkalmas szervi eredetű dadogók kezelésére. A páciensnek kell önmagát diagnosztizálni: organikus (szervi) vagy eredetű-e dadogása. Ha akkor is jól tud beszélni, amikor egyedül van otthon, akkor ez annak legbiztosabb jele, hogy dadogása nem szervi eredetű. A program elkezdésének alapfeltétele a nagyon erős motiváció. A dadogónak tudnia kell, hogy nagyon sokféle dadogás és nagyon sokféle dadogó van, és a javulás is sok mindentől függ. Tisztában kell lennie az “előre feltételezett nehézséggel”, és a dadogás más egyéb jellegzetességeivel. Hinnie kell abban, hogy ha vannak olyan helyzetek, amelyekben jól beszél, akkor dadogásának elsősorban pszichés okai vannak, amelyek kiküszöbölhetők. Az önterápia úgynevezett kísérleti terápiás folyamattal kezdődik, amelynek célja, hogy rögtön enyhítse a dadogó nehézségeit, amelyektől szenved. A dadogó ezen kívül kipróbálhatja, hogy mennyire alkalmas saját magát kezelni. A kísérleti részben a dadogónak lassan, lágyan, elnyújtva kell beszélnie, ezt egyedül otthon kell gyakorolnia és többször megismételnie. Akkor, ha ennek hatására mások előtt is megváltozik beszéde, és ők ezt szóvá teszik, meg kell mondani nekik az igazságot. A barátai, ha tényleg azok, meg fogják érteni, és segíteni fognak. A terápia tizenkét olyan alapszabályra épül, amelyek összefoglalják az önterápia

150

lényegét, amelyet be kell tartani a sikeres terápia érdekében.

A szabályok a

következők: 1. Beszéljen lassan, és ne törődjön azzal, dadog-e vagy sem. Mindennap tíz-tizenöt percet kell gyakorolni a lassú beszédet. Amikor társaságban van, és úgy érzi, hogy a többiek miatt gyorsabban kell beszélnie, próbáljon meg ellenállni ennek az érzésének. A saját beszédéről készített magnófelvételek segítik annak ellenőrzésében, hogy valóban lassan beszélt-e. 2. Ha dadog, tegye ezt lágyan, minden erőlködés nélkül. Ha a dadogó számára nehéz hangokkal kezdődik egy szó, próbálja meg ezeket a hangokat elnyújtva kiejteni. Azoknál a mássalhangzóknál, amelyeknél ez nem lehetséges, ejtse ezeket a hangokat lágyan, és helyezzen nyomatékot a következőre. Mindennap tíz-tizenöt percet olvasson lágyan, minden erőlködés nélkül. A szerzők azt javasolják: tegyen valami jelet a dadogó a karórájára, hogy ne feledkezzen meg betartani ezeket a szabályokat. 3. Dadogjon nyíltan, ne próbálja elrejteni dadogását! Beszéljen először olyan emberekkel, akik közel állnak hozzá, később olyanokkal, akiket nem is ismer. Használja a másként dadogás módszerét, ne saját dadogását utánozza, hanem más módon próbáljon meg dadogni. A másként dadogás meg fogja akadályozni, hogy szégyellje dadogását. 4. Figyelje meg, majd próbálja megszüntetni azokat a mozdulatokat, amelyeket dadogás közben végez! Ha például szemével pislog dadogás közben, gyakorolja a pislogást beszéd nélkül is, vagy pislogjon gyorsabban vagy lassabban beszéd közben. A gyakorlattal tudatos ellenőrzés alá tudja vonni a pislogást, később pedig könnyebben tudja kontrollálni. 5. Ne kerüljön helyzeteket beszéde miatt! Először figyelje meg és naplójába jegyezze fel azokat a helyzeteket, amelyeket elkerül. Ha tartózkodik felvenni a telefont, akkor kényszerítse önmagát, hogy tegye meg, de beszélgetés közben készítsen magnófelvételt. A felvételeket később elemezze. 6. Tartson beszélgető társával szemkontaktust beszéd közben! A szemkontaktust a legtöbb dadogó azért kerüli, mert nem akarja látni a másik reakcióját dadogására. A szemkontaktus fenntartása azért nagyon fontos, mert ezzel a dadogó vállalja, hogy nem akarja elrejteni dadogását. Tükör előtt beszélve görcs közben is gyakorolja tükörképével a szemkontaktust. 151

7. Figyelje meg és elemezze izommozgásait dadogása közben! Az izommozgások elemzéséhez is használjon tükröt. Próbálja megérezni, mikor fog megjelenni a görcs, és igyekezzen ellazítani beszédizmait. A nehéz hangok kiejtésénél figyelje meg, mi okozhat görcsöt, és könnyen ejthető hangok (például: magánhangzók) betoldása vagy más technika segíthet-e. 8. Használja a görcsoldás módszerét, csökkentse ezzel a nem megfelelő izommozgást! A görcsoldás a megelőző eljárás, a kivezetés és az abbahagyás módszerével történik, amelyeket Van Riper terápiájában mutattunk be. 9. Beszéd közben mindig a következő kiejtendő hangra figyeljen, ne álljon meg ismételni a hangokat! Amikor érzékeli, hogy el fog akadni a következő hangnál, ne álljon meg! Lágy, elnyújtott hangindítást alkalmazzon, majd kösse hozzá a következő hangot. 10. Kerülje a monoton beszédet! Próbáljon meg dallamosan, de ne mesterkélten beszélni! 11. Figyeljen a folyamatos beszédre! Ne úgy gondoljon magára, mint dadogóra, hanem vegye figyelembe, hogy eddig milyen sikereket ért el a beszédterápiában, és azt is, hogy képes folyamatosan beszélni. 12. Beszéljen olyan sokat, amennyit csak tud! Teremtsen alkalmakat arra, hogy minél többet beszéljen, hiszen eleget hallgatott eddig. A terápiában három segédeszközt használnak: 1. Egy nagy tükröt, amelyben beszéd közben a dadogó figyeli önmagát. 2. Naplót, amelybe feljegyzéseket készít az elvégzett feladatokról. 3. Hordozható magnetofont, diktafont, amelyet mindig magánál tart, és lehetőség szerint felvételeket készít beszédéről.

HIVATKOZÁSOK I. FEJEZET

152

1. KANIZSAI, D. (1961): A beszédhibák javítása, Tankönyvkiadó, 2. FERNAU – HORN, H. (1973) Die Sprachneurosen Aufbauformen - Wesen, Prinzip und Methode der Behandlung Hippokrates-Verlag, Stuttgart, 2. 3. HIRSCHBERG, J (1965): A dadogásról, Orvosi Hetilap, 106. 4. BLOODSTEIN, O. (1987): A handbook on Stuttering. Brooklyn College of The City University of New York. National Easter Seal Society. 2-32 5. VÉKÁSSY, L. (1991): A dadogók komplex kezelése (nyolcéves kortól), Medicina Kiadó, Budapest, 6. BLOODSTEIN, O. (1987): A handbook on Stuttering. Brooklyn College of The City University of New York. National Easter Seal Society. 2-32 7. HERREN, R.Y. (1931): The effect of stuttering on voluntary movement. J. Exper. Psychol., 14, 289-298. 8. VINCZE, T-né.(1971): A ”nehéz hangok” felnőtt dadogók beszédében, A beszéd és zavarai, Budapest, Tankönyvkiadó, 9. BAR, A., and Jakab,I. (1969): Graphic identification of the stuttering episode as experienced by stutterers. In Jakab, I. (ed.) Art Interpretation and Art Therapy. Psychiatry and Art, Vol. 2.V Int. Coll. Psychopathol. Expression. Basel: Karger 10. BLUEMEL, C.S.(1930) Id. MÉREI, V. - VINCZÉNÉ BíRÓ, E. (1984): Dadogás I. (Etiológia és tünettan) Tankönyvkiadó Bp. 31.

II. FEJEZET 1. SEEMAN, M. (1965): Sprachstörungen bei Kindern, Berlin-Jena, Verlag Volk und Gesundheit. 2. PÁKOZDINÉ

KENDERESSY,

Szemelvénygyűjtemény

a

“Gyógypedagógia

K.(szerk.) –

(1989):

történet”-hez

VII.

(Logopédia-történet) Tankönyvkiadó, Bp. 3. BLUEMEL, C.S. (1957): Thee riddle of Stuttering. Danville, Ill.: Interstate Publishing Co. 4. ANDREWS, G., and HARRIS, M., (1964): The Syndrome of Stuttering. Clinics in Developmental Med., No. 17. London: Spastic Society Medical Education and Information Unit an association with Wm. Heinmann Medical Books.

153

5. GIFFORD, M.F. (1940): Correcting Nervous Speech Disorders. New York: Prentice Hall 6. FREUND, H., (1966): Psychopathology and the Problems of Stuttering. Springfield, Ill.: Charles C. Thomas 7. SILVERMANN, F.H. and WILLIAMS, D.E. (1971): The adaptation effect for six types of speech disfluency. J. Speech Hearing Res., 114, 523-530. 8. JOHNSON,W., and AINSWORTH, S., (1938). Studies in the psychology of stuttering: X. Constancy of loci of expectancy of stuttering. J. Speech Dis., 3., 101-104. 9. SHEEHAN, J. (1958): Conflict theory of suttering. In Eisenson, J. (ed.), Stuttering: A Symposium. New York: Harper & Row. 10. VAN RIPER, Ch. (1954): Speech Correction: Principles and methods, 3rd ed. Englewood Cliffs, N.J.: Prentice Hall. 11. WEISS, D.A. (1964): Cluttering. Englewood Cliffs, N.J.: Prentice Hall. 12. JOHNSON, W. AND Associates (1959):The Onset of Stutteering. Minneapolis: Univ.Minn. Press. 13. SZABÓ, É. (1989): Dialóguszavar – dadogás. Gyógypedagógiai Szemle, 3. 176-179. 14. BLOODSTEIN,O. (1975) :Stuttering as tension and fragmentation. In Eisenson, J. (ed.), Stuttering: A second Symposium. New York: Harper& Row. 15. FERNAU-HORN, H. (1973): Die Sprechneurosen Aufbauformen-Weswn Prinzip und Methode der Behandlung, Hippokrates Verlag, Stuttgart, 2. 16. ATKINSON, R.L. – ATKINSON, R.C. – HILGARD,E.R. (1981): Indroduction to Psychology, Eight edition Harcourt Brace Jovanovich, INC. 17. BRUTTEN,E. J., AND SHOEMAKER, D.J.,(1967): The Modification of Stuttering. Englewood Cliffs, N.J.: Prentice Hall. 18. HILL,H.E. (1954): An experimental study of disorganization of speech and manual responses in normal subjects. J. Speech Hearing Dis. 19. 295305. 19. ATKINSON, R.L. – ATKINSON, R.C. – HILGARD,E.R. (1981): Indroduction to Psychology, Eight edition Harcourt Brace Jovanovich, 154

INC. 20. FLANAGAN, B., GOLDIAMOND,I., and AZARIN, N., (1958): Operant stuttering: The control of stuttering behavior through response-contingent consequences. J. Exper. Anal. Behav., 1, 173-177. 21. WISCHNER,G.J.(1952): An experimental approach to expectancy and axiety in stuttering behavior. J. Speech Hearing Dis., 17, 139-154. 22. SHAMES, G.H. and SHERRICK,.C.E., Jr., (1963): A discussion of nonfluency and stuttering as operant behavior. J. Speech Hearing Dis., 28, 3-18. 23. BRUTTEN,E. J., AND SHOEMAKER, D.J.,(1967): The Modification of Stuttering. Englewood Cliffs, N.J.: Prentice Hall. 24. ATKINSON, R.L. – ATKINSON, R.C. – HILGARD,E.R. (1981): Indroduction to Psychology, Eight edition Harcourt Brace Jovanovich, INC. 25. BLOODSTEIN, O. (1987): Handbook on Stuttering. National Easter Seal Society. 26. KLANICZAY, S. ( 1992): Esetek a gyermekpszichoterápia területéről, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet. 24. SZONDI, L. (1987): Káin, a törvényszegő - Mózes a törvényalkotó, Ford. : Mérei Vera, Gondolat Könyvkiadó. 25. PREUS, A. (1981): Identifying Subgroups of Stutterers. Oslo: Universitetsforlaget 26. MÉREI, V. - VINCZÉNÉ BíRÓ, E. (1984): Dadogás I. (Etiológia és tünettan) Tankönyvkiadó Bp. 27. BÖHME, G., (1974): Stimm-Sprech und Sprachstörungen. Etiologie, Fischer Verleg. 28. VÉKÁSSY, L., (1991): A dadogók komplex kezelése, Medicina, Bp.

III. FEJEZET 1. BLOODSTEIN, O. (1987): Handbook on Stuttering. National Easter Seal Society. 2. MÉREI, V. - VINCZÉNÉ BíRÓ, E. (1984): Dadogás I. (Etiológia és tünettan) 155

Tankönyvkiadó Bp. 3. BULLEN, A.K., (1945): A cross-cultural approach to the problem of stuttering. Child Dev., 16, 1-88. 4. JOHNSON, W.(1944): The Indians have no word for it. I. Stuttering in Children. Quart. J. Speech,30,330-337. SNIDECOR, J.C. (1947): Why the Indian does not stutter? Quart. J. Speech, 33, 493-495. 5. ZIMMERMANN,G., LILJEBLAD,S.,FRANK,A., and CLEELAND,C., (1983) The Indians have many terms for it: Stuttering among the Bannock-Shoshoni.J.Speech Hearing Res., 20, 315-318. 6. LEMERT,E.M., (1962): Stuttering and social structure in two Pacific societies. J.Speech Hearing Dis. 27. 3-10. 7.MORGESTERN,J.J. (1956): Socio-economic factors in stuttering. J. Speech Hearing Dis., 21, 25-33. 8. KIRK, L., (1977):Stuttering and quasi-stuttering in Ga. J. Communic. Dis., 10, 109126. ARON, M. L., (1962):The nature and incidence of stuttering among a Bantu group of school-going children. J. Speech Hearing Dis., 27, 116-128. 9. MORLEY (1957): In.: MÉREI, V. - VINCZÉNÉ BíRÓ, E. (1984): Dadogás I. (Etiológia és tünettan) Tankönyvkiadó Bp. 10. ANDREWS,G., and HARRIS, M., (1964): The Syndrome of Stuttering. Clinics in Developmental Med., No. 17. London: Spastics Society Medical Education and Information Unit in association with Wm. Heinemann Medical Books 10. ANDREWS,G., and HARRIS, M., (1964): The Syndrome of Stuttering. Clinics in Developmental Med., No. 17. London: Spastics Society Medical Education and Information Unit in association with Wm. Heinemann Medical Books FRITZELL, B., (1976): The prognosis of stuttering in schoolchildren: A 10-year longitudinal study. In Proc. XVI Congr. Int. Soc. Logoped. Phoniat. Basel:Karger. 11. LANKFORD, S.D., and COOPERE.B., (1974): Recovery from stuttering as viewed by parents of self-diagnosed recovered stutterers. J. Communic. Dis., 7, 171-180. 12. DICKSON, S., (1971): Incipient stuttering and spontaneous remission of stuttered speech, J. Communic. Dis., 4, 99-110. 13. GOLDMAN, R., (1967): Cultural influences on the sex ratio in the incidence of stuttering. Amer. Anthropologist, 69, 78-81. 14. EISENSON, J., (1966): Observations of the incidence of stuttering in a special culture. Asha, 8, 391-394. 156

IV. FEJEZET 1. BLOOD, G. W. (1994): Subjective Anxiety Measurements and Cortisol Responses in Adults Who Stutter, In: J. Speech Hearing Res., 37, 760-768. 2. CRAIG, A. (1994): Anxiety and Stuttering: On the Road to Discovery, First World Congress on Fluency Disorders. Munich, Germany, August. Abstract. 3. PUKACOVÁ Id. BLOODSTEIN, O. (1987): A handbook on Stuttering. Brooklyn College of The City University of New York. National Easter Seal Society. 4. MÉREI, V. - VINCZÉNÉ BíRÓ, E. (1990): Dadogás II. (Terápia) Tankönyvkiadó Bp. 5. SANTOSTEFANO, S. (1960):

Anxiety and Hostility in Stuttering, J. Speech

Hearing Res., 3, 337-47. 6. WYATT, G. L. (1969):

Language Learning and Communication disorders in

Children, The Free Press, New York. 7. BERLINSKY, S. L. (1955): A comparison of stutterers and non-stutterers in four conditions of induced anxiety: Speech Monogr., 22, 197. Abstract. 8. THOMAS, J. D. (1976): A psychologic and personality assasment of stutterers as measured by conditionability, extraversion, and neuroticism, Asha, 18, 637. 9. HOROVITY, L.J. - JOHNSON, S.B. - PERARLMAN, R.C. - SCHAFFER, E.J. HEDIN, A.K. (1978) : Stapedial reflex and anxiety in fluent and disfluent speakers, J. Speech Hearing Res., 21, 762-67 10. SANTOSTEFANO, S. (1960):

Anxiety and Hostility in Stuttering, J. Speech

Hearing Res., 3, 337-47. 11. POULTON, R. G. (1994): Appraisal of danger and proximity in social phobics, Behaviour Research and Therapy, jul., 639-642. 12. SWARTZ Id. BLOODSTEIN, O. (1987): A handbook on Stuttering. Brooklyn College of The City University of New York. National Easter Seal Society. 13. JOHNSON, W. (1959): The onset of stuttering, University of Minnesota Press, Minneapolis. 14. BLOODSTEIN, O. (1987): A handbook on Stuttering. Brooklyn College of The City University of New York. National Easter Seal Society. 15. BANDURA, A. (1977): Social learning theory, Englewood Cliffs, NJ: Prentice157

Hall. 16. BIRDWISTHELL ID. KNAPP, M.L. (1978): A nemverbális kommunikáció, In. : Kommunikáció 2., A kommunikáció világa, szerk.: Horányi Özséb Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. 69 - 89. 17. ZIMMERMANN, G. (1980):

Stuttering: A disorder of movement, J. Speech

Hearing Res., 23 122- 36. 18. DE TOUZET, B. (1994): Stuttering as a Verbal and Nonverbal Difficulty First World Congress on Fluency Disorders, Munich, Germany, August, Abstract 19. KATZ - BERNSTEIN, N. (1994) : Psychological, Emotional and Verbal Aspects of Speech Disfluency:A Multidimensional Method of Treating Stuttering and Cluttering Children, First World Congress on Fluency Disorders, Munich, Germany, August, Abstract. 20. VÉKÁSSY, L. (1983):

Dadogók nemverbális kommunikációjának vizsgálata.

Gyógypedagógiai Szemle, 3., 173 – 21. IACARINO, J. E. (1991):

A comparison of self-esteem and nonverbal

communication skills in stutterers and nonstutterers, Ph.D. Thesis, University of Maryland College Park 22. PÁTZAYNÉ LIEBERMAN, L. (1933): Mozgásvizsgálatok dadogóknál, Magyar Gyógypedagógia 1-3. 23. PÁTZAYNÉ LIEBERMAN, L. (1937):

Dadogók mozgástanitása,

Magyar

Gyógypedagógia 10. 5-8 24. SULYOMI - SCHULMANN A. (1935): Mozgásvizsgálat, Siketnémák és Vakok Oktatásügye (1935) 5-10 25. CONDON,W.S. - OGSTON, W.D. (1967): Segmentation of behaviour. J. of Psychiatr. Res. 5. 221-. 26. WILSON, R. G. (1950) : A study of Expressive Movements In Three Groups of Adolescent Boys, Stutterers, Nonstutterers, Maladjusted and Normals, By Means of Three Measures of Personality, Mira' s Myokinetic Psychodiagnosis, the Bender Gestalt, and Figure Drawing. PhD. Dissertatio., Western Resrve Univ. 27. STROTHER, C. R. - KRIEGMAN, L. S. (1943): Diadochokinesis in stutterers and nonstutterers, J.Speech Dis., 8, 323-35 28. KIEHN ID. BLOODSTEIN, O. (1987): A handbook on Stuttering. Brooklyn College of The City University of New York. National Easter Seal Society. 29. KOPP, H. (1946): Psychosomatic study of fifty stuttering children : II. Ozeretzky 158

tests, American J. Orthopsychiat., 16, 114-19. 30. PIENAAR, W.D. (1968): Body awareness in certain types of speech defective individuals, J. Proj. Tech. Person. Assess., 32, 537 - 41. 31. NYE, C. (1994): The Role of Social Characteristics in Observer Perceptions of Stuttering, First World Congress on Fluency Disorders, Munich, Germany, August, Abstract. 32. ILOMETS, H. (1994): Speech and Body Gymnastics as an Effective Tool in Stuttering Children Therapy, First World Congress on Fluency Disorders, Munich, Germany, August, Abstract. 33.CONDON,W.S. - OGSTON, W.D. (1967): Segmentation of behaviour. J. of Psychiatr. Res. 5. 221-. 34. DEVORE, J. E. - NANDUR, M.S. - MANNING, W.H. (1984): Projective drawings and children who stutter, J. Fluency Dis., 9, 217-26 35. LACZKOWSKA, M. (1965):Painting in stuttering children. De Ttherapia Vocis et Loquelae, Vol.I. XIII Congr. Int. Soc. Logoped.Phoniat. 36. GLASSMANN, D. M. (1967): Personality Characteristics of the Stutterer As Revealed Through Projektive Figure Drawings, M.A. Thesis, Brooklyn Coll. 37. EIKELAND, K. (1994): Drawings and Psychodrama-Alternative Channels of Communicating with Stutterers: A Therapist's Consideratio, First World Congress on Fluency Disorders, Munich, Germany, August, Abstract

V. FEJEZET 1. BALLARD,P.B., (1912): Sinistrality and speech J. exper. ped., 1, 298 -310 2. WALLIN, J.E.W., (1916): A census of speech defectives among 89,057 publicschool pupils- a preliminary report. sch.soc., 3,213-16 3. FAGAN, L. B., (1931): The relation of dextral training to the onset of stuttering. Quart. J. Speech, 17, 73 - 76 4. McALLISTER, A.H., (1937): Clinical Studies inSpeech Therapy. London: Univ. London Press. 5. TRAVIS, L. E. (1931): Speech Pathology New York: D. Appleton-Century 6. HIRSCHBERG, J. (1965): A dadogásról. Orvosi Hetilap. 106. 7. BLUEMEL, C.S.(1933): The dominant gradient in stuttering. Quart. J. Speech, 19, 233-42

159

8. ZANER, A.R., (1950): Speech Defects Noted Among Amputees. M.A. Thesis, Univ. Wis. 9. LUCHSINGER, R. und ARNOLD, G. E. (1969): Lehrbuch der Stimm- und Sprachheilkunde 2. Wien, Springer Verlag. 10. JOHNSON,W., and KING, A., (1942): An angle board and hand usage study of stutterers and non-stutterers. J. Exper. Psychol., 31, 293-311 11. JONES, R. K., (1966): Observations on stammering after localized cerebral injury. J. Neurol. Neurosurg. Psychiat., 29, 192 -95 12. LUSSENHOP, A. J., et al (1973): Cerebral dominance in stutterers detrmined by Wada testing. Neuro., 23, 1190 - 92 13. WALLE, E. L. (1971): Intracarotid sodium amytal testing on normal, chronic adult stutterers. J. Speech and Hearing Dis. 36, 561 14. CURRY, F. K. W. and GREGORY, H.H., (1969): The performance of stutteres on dichotic listening tasks thought to reflect cerebral dominance. J. Speech Hearing Res., 12, 7382. 15. BRADY, J. P. and BERSON, J., (1975): Stuttering, dichotic listening, and cerebral dominance. Arch. Gen. Psychiat., 32, 1449-52. 16. ROSENFIELD, D.B. and GOODGLASS, H., (1980): Dichotik testing of cerebral dominance in stutterers. Brain, Lang., 11, 170-80. 17. PARSON, B.S., (1924): Lefthandness. New York: Macmillan. 18. FERNAU - HORN, H. (1973): Die Sprachneurosen Aufbauformen - Wesen, Prinzip und Methode der Behandlung Hippokrates-Verlag, Stuttgart, 2.

VI. FEJEZET 1. FREUND, H.(1934): Zur Frage der Beziehungen zwischen Stottern und Poltern. 160

Mschr. Ohrenheilk. 68: 1446 -1457 2. WEISS, D.A. (1964): Cluttering, Prentice-Hall, Englewood Cliffs, N.J. 138. 3. FLORENSKY, J.A.(1933) Zur Frage der funktionellen Sprachstörungenen, Z. Neurol. Psychiat. 148:159 4. KASSAI, I. - V. KOVÁCS, E. (1979): A hadaró beszéd tempója és szünetei. Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve IX, 253-257. 5. WEISS, D.A. (1967): Similarities and differences between cluttering and stuttering, Folia phoniat.19:98

VII. FEJEZET 1. OKASHA, A. - BISHRY, Z. - KAMEL, M. - HASSAN, A.H. (1974): Psychological study of stammering in Egyptian children. Brit. J. Psychiat., 124, 531 -33. 2. VAN RIPER, C. (1970): Historical approaches.In J. Sheehan (Ed.), Stuttering: Research and therapy. New York: Harper and Row, 3. GOODSTEIN, L. D. (1958): Functional speech disorder and personality: A survay of the research. J.Speech Hearing Res.1, 358-377. 4. LANYON, R.I. - GOLDSWORTHY, R. J. - LANYON, B.P. (1978): Dimensions of Stuttering and relationship to psychopathology, J. 5. BLOCH, E.L. - GOODSTEIN, L.D. (1971): Functional speech disorders and personality: A decade of research. J. Speech Hearing Dis., 36, 295- 314. 6. GILDSTON, P. (1967):

Stutterers'

self - acceptance and perceived parental

acceptance, J. Abnorm. Psychol., 72, 59-64 7. RAHMAN, P. (1956): The Self-concept and Ideal Self-concept of Stutterers as Compared to Nonstutterers, M.A. Thesis, Brooklyn Coll. 8. WALLEN, V. (1960): A Q - technique study of the self-concepts of adolescent stutterers and nonstutterers, Speech Monogr., 27, 257-58., Abstract. 9. ZELEN, S.L. - SHEEHAN, J.G. - BUGENTAL, J.F.T. (1954): Self-perceptions in stuttering, J.Clin.Psychol.,10., 70-72. 10. KIMELL, M., ( 1938): Studies in the psychology of stuttering: IX. The nature andd effect of stutterers’ avoidance reactions. J.Speech Dis., 3, 95-100 11. YOVETICH, W.S., BOOTH, J.C. and TYLER, R.S., (1977): The effect of dysfluencies on attention in stutterers and nonstutterers. Human Communic., 1, 29 –39. 161

12. LEITH, W. R., and MIMS, H.A. (1975): Cultural influences in the development and treatment of stuttering: Aa preliminary report on the black stutterer. J. Speech Hearing Dis., 40, 459-466. 13. SILVERMANN, E.M. and ZIMMER, C.H., (1982): Demographic characteristics and treatment experiences of womwn andd men who stutter. J. Fluency Dis., 7, 273-285. 14. MANNING, W.H., DAILEY,D., and WALLACE, S., (1984): Attitude and personality characteristics of older stutterers. J. Fluency Dis., 9, 207-215. 15.KNUDSEN, T.A., (1939): A study of the oral recitacion problems of stutterers. J. Speech Dis., 4, 235-239. 16. SILVERMANN, F.H. (1976): Do elementary-school stutterers talk less than their peers ? Lang. Speech Hearing Serv. Schools, 7, 90-92. 17. SILVERMANN, F.H., and WILLIAMS, D.E., (1973): Use of revision by elementary-school stutterers and nonstutterers. J. Speech Hearing Res., 16, 584-585. 18. SILVERMANN, F.H. (1970): Concern of elementary-school stutterers about their stuttering. J. Speech Hearing Dis., 35, 361-363. 19.BLOODSTEIN, O. (1960): The development of stuttering: I. Changes in nine basic features. J. Speech Hearing Dis., 25, 219-237. 20. KRAUSE, R.., (1982): A social psychological approach to the study of stuttering. In Fraser, C., and Schrerer, K.R. (szerk.)Advances in the Sopcial Psychology of Language. Cambridge Univ. Press

VIII. FEJEZET 1.QUARRINGTON, B.: (1974) The parents of stuttering children: The literature reexamined. Canad. Psychiatric Assoc. J., 19, 103-110. 2.WESTRICH, E. (1971): Der Stotterer, Psychologie und Therapie Verlag Dürrsche, Bonn-Bad Bodesberg, 3. ZENNER, A. A. RITTERMAN, S. I., BOWEN, S. K., and GRONHOVD, K.D.: (1978) Measurement and Comparison of anxiety levels of parents of stuttering, articulatory defective, and normal-speaking children. J. Fluency Disorders, 3, 273- 83. 4. JOHNSON (id. Vékássy, 1998): Opponensi vélemény Lajos Péter kandidátusi disszertációjához. 5. KINSTLER, D.B. (1961): Covert and overt maternal rejection in stuttering. J. Speech 162

Hearing Dis.,26 145-155. 6. JOHNSON (id. BLOODSTEIN,1987) Handbook on Stuttering National Easter Seal Society, 4th Edition, 232. 7. MÉREI, V. és VINCZÉNÉ BÍRÓ, E. (1984): Dadogás I. (Etiológia és tünettan) Kézirat. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. 8. PIETROWICZ, B. (1962): Die Persönlichkeitsstruktur von Stottern verglichen mit der Persönlichkeitstruktur Ihrer Eltern, Die Spracheil arbeit, Heft 1. und 2. 9. WESTRICH, E. (1971): Der Stotterer, Psychologie und Therapie Verlag Dürrsche, Bonn-Bad Bodesberg, 10. BOLAND, J. L. (1950): An investigation of certain birth factors as they relate to stuttering. Speech Monogr., 17, 287. Abstract. 11. GILDSTON, P., (1967): Stutterers' self-acceptance and perceived parental acceptance. J. Abnorm. Psychol., 72, 59-64. 12. YAIRI, E., and WILLIAMS, D. E. (1971): Reports of Parental attitudes by stuttering and by nonstuttering children. J. Speech Hearing Res. 14, 596-604. 13. GOLDMAN, R. - SHAMES, G.H. (1964): Comparisons of the goals that parents of stutterers and parents of nonstutterers. J. Speech Hearing Dis., 29, 192-194. 14. KASPRISIN - BURRELLI, A.- EGOLF, D.B. and SHAMES, G.H. (1972) A comparison of parental verbal behavior with stuttering and nonstuttering children. J. Communic. Dis.5, 335-346. 15. DÜHRSSEN (id. MÉREI, V. és VINCZÉNÉ BÍRÓ, E., 1984): Dadogás I. (Etiológia és tünettan) Kézirat. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. 65. 16. MEYERS, S.C. - FREEMANN, F. J. (1985): Interruptions as a variable in stuttering and disfluency. J. Speech Hearing Res., 28, 428-435. 17. DANNENBERG, H. J. (1971): Die Eltern der Stotterer. Sprachstörung und Mehrfachbehinderungen Vortrage der 9. Arbeitstagung Okt. 1-3. 1970. Bremen, Wartenberg und Söhne Verlag, Hamburg.

IX. FEJEZET 1. DAVIS, D. M., (1939, 1940): The relation of repetitions in the speech of young children to certain measures of language maturity and situational factors: Part I. J. Speech Dis.,4, 303-318. Parts II. and III. J. Speech Dis., 5, 235-246 163

2. MÉREI, V. és VINCZÉNÉ BÍRÓ, E. (1984): Dadogás I. (Etiológia és tünettan) Kézirat. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. 3. STROMSTA, C., (1965): A spectrographic study of disfluencies labeled as stuttering by parents. De Therapia Vocis et Loquelae. Vol. 1, XIII Congr. Int. Soc. Logoped. Phoniat. 4. JOHNSON, W., YOUNG, M.A., SAHS, A.L. and BEDELL, G.N., (1959) Effects of hyperventilation and teteany on the speech fluency of stutterers and nonstutterers. J. Speech Hearing Res., 2, 203 -215. 5.TUTHILL, C.,(1940): A qvantitative study of extensional meaning with special reference to stuttering. J. Speech Dis., 5, 189 -191. 6.WILLIAMS, D.E., and KENT, L.R., (1958): Listener evaluationns of speech interruptionns. J. Speech Hearing Res., 1, 124-131 7. MACDONALD, J.D., and MARTIN, R.R,(1973): Stuttering and disfluency as two reliable and unambiguous response classes. J. Speech. Hearing Res., 16, 691-699. 8. BERLIN, C.I., (1960): Parents' diagnoses of stuttering. J. Speech Hearing Res., 3, 372-379. 9. CURRAN, M. F., and HOOD, S.B., (1977): The effects of instructional bias on listener ratings of specific disfluency types in children. J. Fluency Dis., 2, 99-107. 10. SANDER, E.K. (1968): Interrelations among the responses of mothers to a child's disfluencies. Speech Monogr., 35, 187-195. 11.GATELY, W.G., (1967): The effects of generalized anxiety on listeners' responses to dysfluent speech. Speech Monogr., 34, 302-303. Abstract. 12. MÉREI, V. és VINCZÉNÉ BÍRÓ, E. (1984): Dadogás I. (Etiológia és tünettan) Kézirat. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. 13. GIOLAS, T. G., and WILLIAMS, D.E., (1958): Children's reactions to nonfluencies in adult speech. J. Speech Hearing Res., 1, 86-93. 14. GIOLAS, T. G., and WILLIAMS, D.E., (1958): Children's reactions to nonfluencies in adult speech. J. Speech Hearing Res., 1, 86-93. 15. BLOODSTEIN, O. (1960): The development of stuttering: II. Developmental phases. J. Speech Hearing Dis., 25, 219-237. 16. JOHNSON, W., YOUNG, M.A., SASH, A.L. and BEDELL, G.N., (1959) Effects of hyperventilation and teteany on the speech fluency of stutterers and nonstutterers. J. Speech Hearing Res., 2, 212 -214. 17. WESTBY, C.E. (1979): Language performance of stuttering and nonstuttering children. J.Communic. Dis., 12, 133-145. 164

18. WENDAHL, R.W. and COLE, J., (1961): identification of stuttering during relatively fluent speech. J. Speech Hearing Res., 119, 603-604.

X. FEJEZET 1. BLOODSTEIN, O. (1987). A Handbook on Stuttering, Brooklyn College of The City Univesity of New York 2. FRASER, J. and PERKINS, W.H.ed. (2000). Do You Stutter: a guide for teens, Stuttering Fundation of America Publication No.21 3. FRASER, M. (1998). Advice to Those Who Stutter, Stuttering Fundation of America, Publication No.9. 4. RATNER, N. B. and HEALEY, E.Ch. (1999). Stuttering Research and Practice, Bridging the Gap, Lawrence Erlbaum Associates, Publishers Mathwah, New Jersey, London

XI. FEJEZET 1.

SUBOSITS,

I.

(2000):

Az

önfejlesztés

klasszikus

példája,

Tanulságok

Démoszthenész életútjából. Fejlesztő Pedagógia, 3. 19-20. 2. BLOODSTEIN, O. (1987): A handbook on Stuttering. Brooklyn College of The City University of New York. National Easter Seal Society. 3. VAN RIPER, C. (1986): A ”másként dadogás módszere”, In.: MÉREI, V. VINCZÉNÉ BíRÓ, E.: Dadogás II. (Terápia) Tankönyvkiadó Bp. 212. 4. KEHOE, Th.D. (1997): Computers and Electronic Devices for Stuttering Therapy, 2 nd World Congress on Fluency Disorders, San Francisco, California, August, Abstract.262. 5. ILOMETS, H. (1994): Speech and Body Gymnastics as an Effective Tool in Stuttering Children Therapy, First World Congress on Fluency Disorders, Munich, Germany, August, Abstract. 6. ILOMETS, H.(1997): Effectiveness of Water Gymnastic in Applying Speech-andBody Method in the Child’s Stuttering Therapy , 2nd World Congress on Fluency Disorders, San Francisco, California, August, Abstract.205. 7. COOK, F. (1997): Cognitive Therapy for Chronic Stuttering, 2nd World Congress on 165

Fluency Disorders, San Francisco, California, August, Abstract.324. 8. ADLAKHA, S., ADLAKHA, S. and ADLAKHA, A. L. (1997): Stage Performance by Stutterers: A Fluency Maintance Tool, 2nd World Congress on Fluency Disorders, San Francisco, California, August, Abstract 343. 9. KATZ–BERNSTEIN, N. (1986). A kombinált játék- és logopédiai terápia- In.: MÉREI, V. - VINCZÉNÉ BíRÓ, E.: Dadogás II. (Terápia) Tankönyvkiadó Bp. 10. WESTRICH, E. (1986): A beszélgetés, mint terápia, In.: MÉREI, V. - VINCZÉNÉ BíRÓ, E.: Dadogás II. (Terápia) Tankönyvkiadó Bp. 205. 11. BERNE, E. (1984): Emberi játszmák, Gondolat. Bp. 12. ROSENTHAL, W.S (1997): The Transactional Analysis of Stuttering Therapy: Scripts and Ego States, 2nd World Congress on Fluency Disorders, San Francisco, California, August, Abstract. 185. 13. FERNAU-HORN, H. (1986): Fernau-Horn módszere, In.: MÉREI, V. VINCZÉNÉ BíRÓ, E.: Dadogás II. (Terápia) Tankönyvkiadó Bp.125.

XII. FEJEZET 1. MÁCSAINÉ HAJÓS, K.(1987): A dadogó gyermekek és családjuk korai gondozásával szerzett hároméves tapasztalatok. Gyógypedagógiai Szemle. 4. 1052. VINCZÉNÉ, BÍRÓ, E. (1986) A dadogás intenzív terápiája, In.: MÉREI, V. - VINCZÉNÉ BíRÓ, E.: Dadogás II. (Terápia) Tankönyvkiadó Bp.151. 3. KLANICZAY, S. (1992): Szempontok a dadogó gyermekek pszichoterápiájához, In.:Esetek a gyermekpszichoterápia területéről, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet. 20. 4. LAJOS, P. (2000). Szabadasszociációs képek alkalmazása egy dadogó fiú terápiájában, Pszichológia 2000 konferencia, A Magyar Pszichológiai Társaság XIV. Országos Tudományos Nagygyűlése, Abstract. 262. 5. BALÁS, E. (1990): A dadogás komplex művészeti terápiás programja, OPI. Budapest 6. SZENTMIKLÓSSY, M. (1993): Módosult tudatállapotban felmerült tudattartalmak fejlesztő, gyógyító hatásáról – dadogás és motoros afázia terápia, Gyógypedagógiai Szemle. 1. 42.-50. 7. VÉKÁSSY, L. (1991): A dadogók komplex kezelése (nyolcéves kortól), Medicina Kiadó, Budapest

166

8. BAGDY, E. (1983) A nonverbális pszichoterápiák, In.: Pszichiátria. OTKI jegyzet I. 1-45. 9. JUHÁSZ, S. (1987): A Rituálinnovatív csoportpszichoterápia, Alkohológia. 4. 7- 20. 10. FEKETÉNÉ GACSÓ, M. (1994): "Dadogás - RIT",

csoportterápiás eljárás felnőtt

dadogók kezelésére, BGGYTF kiadványa. Bp. 11. LAJOS, P. - RUDAS, ZS. (1991): A RIT alkalmazása dadogogó gyermekek kezelésében, In.: Juhász,S. - Bíró, S. (szerk.): Nonverbális pszichoterápiák, 150 - 158.

XIII. FEJEZET 1. BLOODSTEIN, O. (1987). A Handbook on Stuttering, Brooklyn College of The City Univesity of New York 2. FRASER, J. ed. (1994) If Your Child Stutters: A Guide for Parents, Stuttering Fundation of America 3. FRASER, J. (1996) ed. Stuttering and Your Child: Question and Answers, Stuttering Fundation of America 4. FRASER, J. and PERKINS, W.H.ed. (2000). Do You Stutter: A guide for teens, Stuttering Fundation of America 5. MÉREI, V. - VINCZÉNÉ BÍRÓ, E. (1986) Dadogás II. (Terápia) Tankönyvkiadó, Bp. 6. Tanácsok a szülőknek (Kézirat belső használatra) ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, Gyakorló Logopédiai Intézet 7. VÉKÁSSY, L. (1991) A dadogók komplex kezelése Medicina, Bp. 1991.

XIV. FEJEZET 1. FRASER, M. (1987): Self-therapy for the stutterer, Speech Fundation of America Publication No.12 Sixth Revised Edition, 192.

167

168

169

170