DE ÁJK Doktorképzés IX. 2012. december 20.
Deliktuális felelősség (a kontinentális jogok)
a deliktuális felelősség fogalma Ma a polgári jogi felelősségnek két nagy területe van: a kontraktuális felelősség és a deliktuális felelősség. A delictum mai értelemben olyan, a polgári jog szabályai szerint „magánüldözés” alá eső jogellenes cselekmény, amely más vagyonában kárt eredményez. • a felelősség érvényesítésének feltétele, hogy a károkozó a kárt jogellenes magatartással idézze elő, • a jogellenes magatartásával összefüggésben (okozatosság) • vagyoni vagy nem vagyoni kár keletkezzék, és • a károkozó ne tudja kimenteni magát a vétkesség alól. A deliktuális felelősség jellemzője, hogy kártérítési kötelmet keletkeztet a károkozó és a károsult között a kár bekövetkezésének tényére alapítva.
a deliktuális felelősség fogalma (2) Ma a deliktuális felelősség szabályai érvényesülnek akkor is, ha a tényleges károkozó részben vagy egészben mentesül a kártérítési felelősség alól, de a jogszabályok más személyeket tesznek felelőssé a károkozásért, és e személyeket kötelezik a kár megtérítésére. Ide tartozik: • a vétőképtelen személy által okozott kárért való felelősség, • a megbízott által a harmadik személynek okozott kárért való felelőssége a megbízónak, • a munkáltatónak a munkavállaló által okozott károkért való felelőssége stb.
a deliktuális felelősség fogalma (3) Ugyancsak deliktuális felelősség keletkezik, ha az egyik jogalany vagyongyarapodása a másik jogalany vagyonának rovására következik be úgy, hogy hiányzik a vagyoneltolódáshoz szükséges jogalap (felelősség a jogalap nélküli gazdagodásért). A deliktuális felelősség körébe tartozik még a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytatók felelőssége (veszélyes üzem felelőssége). A fokozott veszéllyel járó tevékenység objektív felelősség, ezért az általános felelősségi tényálláselemek közül a felróhatósági elem itt hiányzik. (!)
a deliktuális felelősség fogalma (4) A deliktuális felelősség TÁGABB értelemben felelősséget jelent tehát mindenfajta – előzetes szerződéses kötelezettségtől független – jogellenes magatartásért, amely másnak kárt okoz, illetőleg amelyet az adott állam az adott társadalomra veszélyesnek nyilvánít, s melyet államilag kikényszeríthető szankcióval fenyeget. A történelmi fejlődés során a jogi felelősségnek ez az általános jelensége mindig konkrét formáiban,és ennek keretében egyre differenciáltabban jelentkezett. Ma már büntetőjogi represszió és tágabb értelemben vett polgári jogi, azaz anyagi és reparatív felelősség az, ami korábban – bizonyos vonatkozásokban egészen a polgári korszak hajnaláig még – egységes deliktuális felelősségként jelentkezett.
előzmények - helyi jogok Középkor: A büntetőjogi és a magánjogi felelősség elkülönülése már a XII-XIII. században egyértelmű, emellett szélesedett az általános érvényű szabályok területe a kazuisztikával szemben. A vétkesség elve a deliktuális felelősség központi elemévé vált – hiszen a középkor szellemi hatalma, a kereszténység az emberi magatartások értékelése szempontjából az emberi akaratot állította a középpontba.
Újkor: a kapitalista társadalmi rend hajnalán keletkezett JOGFORRÁSOK felelősségi rendszere az áruviszonyok által indukált követelményeket és a természetjog szisztematikáját tükrözték. Jelentette ez • a büntetőjogi és magánjogi felelősség következetes elkülönítését, • általános érvényű szabályok rendszerének kialakítását, • a formális jogegyenlőség alapján kiképzett egységesen reparatív szankciókat, • a VÉTKESSÉGI ELV szinte erőltetetten végigvitt alapelvét.
előzmények - tudós jogok A fejlődés másik síkjának a római jog középkori története tekinthető a) A Corpus Juris Civilis kazuisztikus esetrendszerének árnyékában megindult és már a posztglosszátorok idejében egészen jelentős méreteket öltött az általános kategóriák kiképzése, mind a kártérítési kötelem fennállását, mind pedig a kár mibenlétét és a kártérítési kötelezettség tartalmát illetően (damnum emergens, lucrum cessans). A glosszátorok, különösen azonban a posztglosszátorok a tudomány, a tudományos általánosítás eszközével vélték feladatukat jól megoldani. Egyes adott jogesetekből indultak ki, de eljutottak absztrakt jogtételek és fogalmak kimunkálásáig.
előzmények - tudós jogok (2) b) A középkori ius commune általános jelleggel szétválasztotta a büntetőjogi és a magánjogi felelősséget – ennek jelei: • a kárfogalom, ill. a kártérítési kötelezettség tartalma vonatkozásában ez a szankció objektivizálásában jutott kifejezésre; • a kánonjogból adaptált gondolattal kimondta, általános elvvé emelte a felelősségi kötelmeknek a hagyaték erejéig történő passzív örökölhetőségét; • elejtette azt az elvet, amely szerint többek közös károkozása esetén valamennyi kötelezett külön-külön teljes kártérítéssel tartozott (passzív kötelmek kumulációja).
előzmények - tudós jogok (3) c) A már jusztiniánuszi római jog által is deklarált vétkesség elvét a középkori római jog általános elvvé emelte. Ezt azon keresetek esetében is egységesen érvényesítette, amelyek a jusztiniánuszi jogban még kivételként, vagy – az akciók tömegében – még következetlen megoldásként jelentkeztek. Az áruforgalom inspirálta magánjogi jogfejlődés a keresztény szellem közvetítésével oda jutott, hogy központba az emberi magatartást, és abban is az akaratot állította: a magatartást aszerint értékelték, hogy abban az akarat milyen szerepet játszott. (Félreérthetetlenül kimondták pl., hogy a custodia-felelősség sem áll meg vétkesség nélkül.) A vétkesség elvét itt is, mint a nem római jogi jogforrásokban szinte erőltetetten a végletekig vitték, amennyiben a kártérítés mértékét a vétkesség fokához igazították.
A két szálon futó fejlődés azonos eredménye: a rendszertanilag kimunkált, a vétkesség elvére épített, tisztán magánjogi felelősségi rendszer létrejötte.
modern kor - áttekintés 1.
2.
a modern jogrendszerek felelősségi jogi felfogását először a francia Code civil és az osztrák polgári törvénykönyv fogalmazták meg. még a klasszikus kapitalizmus idején megjelentek azok a törvények, amelyek hosszú harcok után az ún. veszélyes üzem felelősségét hozták be. Ezek közül részben időbeli elsőbbségük, részben megjelenésük tipikus és a kapitalista felelősségi jog fejlődésére jellegzetes feltételei miatt – az 1838. évi porosz vasúttörvény és az 1871. évi német Haftpflichtgesetz emelendők ki.
modern kor - áttekintés (2) 3.
általánosabb jelleggel a XIX. század végén és a XX. században beálló nagyarányú változások során következett be a veszélyes üzem objektív felelősségének, vagy legalábbis a hagyományos vétkességi felelősséghez képest szigorúbb felelősségi alakzatok kibontakozása. (ennek jogforrásai: –
–
4.
egyrészt az egyes kapitalista államoknak a német Haftpflichtgesetzekhez hasonló belső törvényei, ill. ezek újabb és újabb viszonyokra való kiterjesztései másrészt a vasúti személy- és árufuvarozással, a hajófuvarozással, valamint a légi forgalommal kapcsolatos nemzetközi egyezmények.)
mindenekelőtt a méltányossági felelősség formájában új elemet hoztak a kapitalista jog felelősségi rendjébe a XX. századi törvénykönyvek: a német, a svájci, az olasz polgári törvénykönyvek és a magyar MTJ.
áttekintés (3) 5. A XX. századi kapitalista jogfejlődés sajátja a deliktuális felelősség és a biztosítás nagyfokú összekapcsolódása, ill. e jelenség tételes jogi megnyilatkozása is. 6. Végül sajátos – az addigi megoldáshoz képest sok vonatkozásban új – utak keresését tette szükségessé az atomenergia felhasználásával kapcsolatos felelősségi viszonyok sajátos jellege. – Ezek jogforrási megjelenése a fejlett kapitalista államok atomenergia-törvényeiben és az ebben a tárgykörben keletkezett nemzetközi egyezményekben található.
a korai kódexek • a francia magánjog átgondoltabban és egyszerűbben tett meg egyes lépéseket a felelősségi jog terén, • míg a következetesen végig nem vitt polgári forradalom hatására fejlődő magánjogok a felelősségi jog terén szinte improvizált esetlegességgel (az általános igénnyel fellépő normával szemben jelentkező „taxatív” kivételek segítségével) szabályozták a felelősségi kérdéseket. A deliktuális felelősség terén az alábbi dogmatikai képet tükrözik a korai kódexek:
dogmatikai jellegzetességek a)
tükrözik a polgári jogi felelősség következetes önállósítását, a büntetőjogi felelősségtől való teljes elválasztását.
b)
a polgári jogi deliktuális felelősség belső rendje szempontjából a legjellemzőbb sajátosságuk a kazuisztika végleges felszámolása, a szabályok absztrakt megfogalmazása és általános jellege. Az egységes felfogás már annyira kialakult, hogy mindegyik törvénykönyv egy, szinte szóhasználatra azonos című fejezetben mond el mindent, amit a deliktuális felelősségről mondani akar. (Cc 1382-1386. §§; ABGB 1293-1341. §§): – – –
mindkét kódex ad egy általános tételt a deliktuális felelősségről, a felelősség alapvető feltételeiről, amit annak kifejtése (a kártérítés módja, a kár megállapítása, többek károkozása, stb.) és az általánoshoz képest speciális alakzatok (önvédelem, önhiba, cselekvőképtelenek felelősségének kérdése stb.) az adott körben szintén általános jellegű, az egyes kódexekben eltérő részletességgel történő megfogalmazása következik.
a tilalmazás módja - Code Az 1382. és 1383. szakaszok kimondják, hogy a mulasztásos és az aktív cselekvéssel okozott kárhoz egyaránt a reparáció szankciója járul, ha a káros eredmény relációjában „faute” fennforgásáról van szó. (A „faute” ekkor egyformán magában foglalta az objektív jogellenességet és a vétkességet, ezek tudatos szétválasztására a későbbiekben került sor.) Ezt az általános szabályt már csak kiegészítik az 1384-1386. §ok, amelyek speciális viszonyokra adaptálják az 1382-1383. §okban adott fő szabályt.
a tilalmazás módja - ABGB Az osztrák polgári törvénykönyv 1295. §-a egy szakaszban absztrakt módon kifejezett általános károkozási tilalmat deklarál (mind a szerződéses viszonyokban, mind az azokon kívül okozott károk tekintetében) - ez különlegesség és a természetjognak köszönhető: 1295. § Mindenki jogosítva van a kártevőtől azon kár megtérítését követelni, melyet az neki vétke által okozott; okoztatott bár a kár valami szerződési kötelesség megszegése által, vagy szerződésre való vonatkozás nélkül.
dogmatikai jellegzetességek (2) c)
más feltételek fennforgása esetén (kár, okozatosság, jogellenesség) – általános jelleggel a vétkesség előírása, akár saját magatartással történt okozásról, akár másért (gyermek, alkalmazott stb.) való felelősségről van szó. Az idevonatkozó általános szabályoknak a vétkesség fogalmát meghatározó kitételei vagy szó szerint azonosak, vagy tartalmilag esnek egybe. (a francia „faute” a fejlődés első szakaszában feltétlenül vétkességet inkorporált, az osztrák „Verschulden” pedig nyelvtani értelemben sem jelentett – akkor sem és később sem – mást.
d)
A kártérítési kötelezettség tartalma a tényleges kár és az elmaradt haszon megtérítésére terjed ki. Ennek keretében kárnak minősül a nem anyagi jellegű morális sérelem is (fájdalom, női erkölcsön esett csorba, hozzátartozó elvesztésén érzett szomorúság stb.). A kártérítési kötelezettség, a szankció a károsult és a károkozó társadalmi helyzetére tekintet nélkül mindenkire nézve azonos, és a valóságos, általában objektíve felmérhető kár megtérítését írja elő.
a kár fogalma A Code civil nem beszél tényleges kárról és elmaradt haszonról, egyszerűen csak kárt („dommage”) mond, a szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó fejezetben. Bár…
Az ABGB is ismeri mindkét fajta kárt, szét is választja őket (1293. §), de a vétkesség fokától teszi függővé, hogy csak a tényleges kár vagy az elmaradt haszon megtérítésére is kötelezett-e a sértő fél.
1293. §. Kárnak neveztetik minden hátrány, mely valakinek vagyonában, jogaiban, vagy személyében okoztatott. Ettől különbözik azon haszon elmaradása, melyet valaki a dolgok rendes folyama szerint várhat.
1324. §. Gonosz szándékból, vagy feltűnő gondatlanság által okozott kár esetében a károsodott teljes elégtételt; egyéb esetekben pedig csak tulajdonképpeni kártalanítást követelhet.
dogmatikai jellegzetességek (3) e) A kódexek általában rögzítik az állami szervek felelősségét, arra az esetre, ha harmadik személyekkel szemben fennálló hivatali kötelességük szándékos vagy gondatlan megszegésével kárt okoznak. A kártérítésre kötelezett azonban mindig az eljáró, hivatali kötelességét szándékosan vagy gondatlanul megsértő személy. A károsult keresetével nem az állami szerv, hanem a kárt ténylegesen okozó állami alkalmazott ellen fordulhat. A törvénykönyvek tehát az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősséget individualizáltan, az eljáró személy felelősségére korlátozottan fogják fel. f) Egységesek a kérdéses törvénykönyvek – miként a XX. századi kódexek is – abban, hogy a bizonyítási teher a károsultra hárul. OR. 42. § (1) Wer Schadenersatz beansprucht hat den Schaden zu beweisen.
összefoglalva - újítások a)
b)
c)
d)
az első burzsoá kódexek a polgári jog egészének épületén belül egy erre a célra szánt fejezetben a deliktuális felelősségről a kizárólagos érvényesülés igényével mindent elmondanak. véglegesen és minden területre vonatkozóan felszámolták a szankcióik nyílt osztályjellegét: többé általában nem lehetséges, hogy a szankció nagysága a károsult, ill. a károkozó társadalmi állásától függjön. új az erkölcsi kár anyagi reparálásának általános elve, az anyagi reparációt még általánosítják is. (a korai kapitalista jog teljességgel nem szánta rá magát az erkölcsi értékek nem anyagi reparációval való védelmére) új, hogy a kibontakozó kapitalista rend állami alkalmazottai hivatalos jogkörökben okozott károk esetére egyénileg voltak felelősek.
továbbfejlődés A francia és az osztrák törvénykönyv ma is hatályban van. Ez azt is jelenti, hogy felelősségi rendszerük alapjai és keretei a döntő kérdések vonatkozásában ma is olyanok, mint amilyenek keletkezésükkor voltak. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy ennek keretében nem történt volna sok változás. Áll ez a deliktuális felelősségre vonatkozó szabályokra is: a bírói esetjog, amely a polgári jog szabályait egyre növekvő mértékben körülveszi, új jogi normákat és maga teremtette jogintézményeket hozott létre; a jogtudománynak kellett ezeket a jogi képződményeket dogmatikailag megragadnia, és a polgári jog rendszerébe beleillesztenie. Ilyenek: • az alkalmazottért és megbízottért, • az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség, • esetenként külön jogszabályban szabályozott – a tisztességtelen versenyből folyó – kártérítési felelősség.
az objektív felelősség megjelenése Az első jelentős törés a klasszikus kapitalizmus kódexeinek felelősségi rendszerében a termelőerők ugrásszerű fejlődésével, a gőzgép alkalmazásával és a vasút elterjedésével következett be. 1838-ban – a porosz vasúttörvényben – fogalmazták meg a modern OBJEKTÍV felelősség intézményét. Az adott történeti, gazdasági és társadalmi viszonyok mellett ez az intézmény a feltörekvő polgárság és a feudális arisztokrácia kompromisszuma volt: a polgárság – mondták – viselje vállalkozásainak minden költségét, a károkat is, hacsak nem bizonyítja, hogy a kárt /erőhatalom, /a sértett önhibája vagy /harmadik személy elháríthatatlan cselekménye okozta. Igaz, a korabeli szerzők „hallatlan, az általános jogelvektől teljesen idegen, elviselhetetlenül súlyos” felelősségi intézménynek tartották ezt a megoldást.
a porosz vasúttörvény Valóban jelentős lépés volt – mind a jogi dogmatika, mind pedig a jog társadalmi funkciójának és tartalmának fejlődése terén. Preussisches Eisenbahnhaftpflichtgesetz 25. §. A társaság köteles mindazon kárt megtéríteni, amely a vasúti szállításnál a szállított személyeken és dolgokon (Güter = áruk, értékek, vagyoni dolgok) vagy más személyeken és azok dolgain keletkezik, és ez alól a kötelezettség alól csak annak igazolásával mentheti ki magát, hogy a kárt vagy a károsult önhibája, vagy valamilyen más elháríthatatlan eset (Zufall), tényező okozta. A vállalkozás veszélyes természete nem tekinthető ilyen kártérítési kötelezettséget feloldó körülménynek.”
A dogmatikailag újdonság: a vétkesség elejtése. A társaság csak két tényezőre utalással mentheti ki magát: a sérült önhibája, valamint valamilyen elháríthatatlan külső tényező (benne az erőhatalom) alapján. Mindebből következik, hogy a károsultnak csak a jogellenesen okozott kárt és az okozatosságot kell bizonyítania.
a porosz vasúttörvény (2) Már nem csak az felel, aki konkrétan cselekedett. Sokszor nem is lehet tudni, a kár visszavezethető-e egyáltalán valamilyen hibás magatartásra. Aki felel, semmi esetre sem vétkes, vagy legalábbis nem kell vétkesnek lennie; sokszor nincs is, aki így vagy úgy érezné, hogy felelősségre vonták, mert egy vagyontömeg felel, amelyről többnyire az év végi mérlegen mutatják ki: mi mindenért is kellett helytállnia. „a törvényt a részvényesek a lehető legelőnytelenebbnek tartották, amely minden eszközt megad a kormánynak ahhoz, hogy a vasúttársaságokat tönkretegye; egyrészt a sok és részben korlátlan teher, az államérdekek részéről nem is érthető számtalan akadékoskodás a közigazgatási gyámkodás és hatalmaskodás által, másrészt mindezek tetejében azzal a jogalkotásban egyébként hallatlan szigorú felelősséggel, amellyel a vasútvállalkozókat az általánosan érvényesülő joghoz képest, mintegy kivételes törvény alá helyezik.„ (korabeli sajtóvélemény)
a porosz vasúttörvény (3) • A vasúttörvénnyel az ipari kapitalizmus új dogmatikai elemet hozott polgári jogi felelősség rendszerébe. • Ennek ellenére sok új – legalábbis az európai jogok deliktuális felelősségi rendszerében – 1871-ig nem történt. Még olyan értelemben sem, hogy ezt az új felelősségi intézményt az egyes államok legalább a vasutakra vonatkozóan bevezették, ill. átvették volna. Erre általában a 70-es években és ezt követően került sor. • Az új korszak nyitányát az egyes ipari üzemek kártérítési felelősségéről szóló 1871. évi német törvény jelentette.
Reichshaftpflichtgesetz Az 1871. évi német törvény egyes ipari üzemek kártérítési felelősségéről lett a nyitánya az ún. veszélyes üzem felelőssége, illetőleg a hagyományos vétkességi felelősséghez képest szigorúbb és több védelmet jelentő felelősség térhódításának. 1871. június 7-én lépett hatályba Az RHG-nek szánt funkció: Az üzemi balesetekért az érvényes jog értelmében semmiféle kártalanításhoz nem jutottak előtte a munkavállalók. A jog általános elve a szubjektív felelősség volt, a társaságok csak akkor feleltek az üzemük körében keletkezett károkért, ha culpa in eligendo et inspiciendo terhelte őket. Ez de facto is az esetek kis részében forgott fenn, és minthogy bizonyítása a károsultak feladata lett volna, a károk reparálása szinte csak illúzió volt. Ezért törvényhozási „Notstand”-ról beszéltek, amelynek értelmében az általános kodifikáció bevárása nélkül haladéktalanul törvényt kell hozni a vasutak, bányák és gyárak kártérítési felelősségéről.
az RHG lényeges elemei 1. § A vállalkozó felel a vasút üzemelése körében okozott halál és testi sérülés folytán keletkezett kárért. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az esetet erőhatalom vagy a károsult önhibája okozta. (három új elem: a) hatálya egész Németországra kiterjed; b) a „Zufall” (harmadik személy cselekménye, pl. a sínek idegen által történő megrongálása stb.) itt nem mentesít a felelősség alól; c) a dologi károkat kivonja a reparálandó értékek közül.
2. § Aki bányát vagy gyárat üzemeltet, felel a halál vagy testi sérülés folytán keletkezett kárért, ha a halál vagy a testi sérülés bekövetkezésébe a vállalkozó meghatalmazottjának, képviselőjének, az üzem vagy a munkások felügyeletére vagy vezetésére alkalmazott személynek szolgálati feladat teljesítése körében jelentkező vétkessége vezetett. (lényege az addigi joggal szemben: behatárolt körben – csak a bányák és a gyárak vonatkozásában – a felelősséget arra az esetre is megállapítja, ha a vállalkozót a culpa in eligendo és inspiciendo nem terheli.)
az RHG lényeges elemei (2) 3. § A kártérítési kötelezettség kiterjed a tényleges kár (orvosi költségek, temetkezési költségek) és az elmaradt haszon (keresetkiesés és csökkenés, halál esetén a tartás) megtérítésére. 4. § Ha a károsult a vállalkozó anyagi hozzájárulásával valamely biztosító intézménynél baleset ellen biztosítva volt, akkor az utóbbi szolgáltatást – amennyiben a vállalkozó anyagi hozzájárulása az összhozzájárulás egyharmadát elérte – a kártalanítási összegébe be kell számítani. 5. § Az 1-3. §-ban foglalt rendelkezéseket szerződésileg a vállalkozó javára korlátozni vagy kizárni nem lehet. Az ilyen értelmű megállapodások semmisek.
a tárgyi felelősség térnyerése A századfordulótól kezdődően és a XX. század utolsó harmadáig tartóan – a történeti, gazdasági, politikai, jogi és egyéb sajátosságoktól függően más-más formában, kisebb vagy nagyobb politikai éllel – Európa-szerte megindult fenti kérdések jogszabályi rendezése, az ellentmondások „kiegyenlítése” – egyes relációkban (hajó-, vasút- és légi fuvarozás) nemzetközi egyezmények formájában. A megoldások az említett tényezőktől függően más és más formát öltöttek, és tartalmilag sem voltak mindenütt azonosak. Bizonyos leegyszerűsítéssel a főbb közös vonások az alábbiakban jelölhetők meg: a) a felelősség alapja vagy az okozás (kimentési lehetőségekkel), vagy a vélelmezett vétkesség, vagy legalább a bizonyítási teher megfordítása a vállalkozó vezető alkalmazottainak vétlenségét bizonyítandó; DE a tendencia a tiszta tárgyi felelősségi forma térhódítása irányába mutat, bár voltak kifejezetten ellentétes, a tőkés vállalkozó helyzetét erősítő jelenségek is;
a tárgyi felelősség térnyerése (2) b) a fokozott felelősség kizárásának tilalma; c) a dologi károkért való tárgyi felelősség lassúbb térhódítása a személyi károkért való tárgyi felelősséggel szemben; d) a felelősség mértékének összegszerű limitálása a nagyobb összegű kártérítési igények kizárására; e) a társadalombiztosítási szolgáltatásoknak a kártalanítási igénybe való beszámítása.
a német fejlődés Németországban az 1900-ban hatályba lépett BGB nem adott teret az RHG felelősségi szabályainak, önálló létjogosultságát azonban természetesen el kellett ismernie. Ez azt jelentette, hogy az ún. veszélyes üzem felelőssége, az objektív-felelősség igazi és társadalmilag jelentős viszonyai illetőleg ezek szabályozása, tételes jogi fejlődése a BGB-n kívül történt. (Ez alól egyedül az állatokért való tárgyi felelősségre vonatkozó BGB-szakaszok - az 1908-ban külön törvénnyel enyhített 833. és a 835. § - jelentettek kivételt.)
Külön törvények: • 1909 - a gépkocsik által okozott károkért való felelősség – a törvény lényeges elemei: következetesen az objektív felelősség elvére helyezkedik; a felelősséget a halál, testi sérülésből fakadó károk mellett dologi károkra kiterjeszti a kártérítés módja azonos az RHG-ben levőkkel, de új a kártérítési összeg limitálása .
• 1922 és 1936 – a légi fuvarozó anyagi felelősségének a szabályozása - a szabályozás értelmében a légi fuvarozót mind a személyi, mind a dologi károk tekintetében objektív felelősség terheli. A kártérítési kötelezettség felső határát ez a törvény is összegszerűen rögzíti. • a 40-es években sor került az RHG 1. §-ának kiterjesztésére a villamosokra, kötélpályákra, gáz és elektromosság vezetésére és leadására szolgáló létesítményekre. Ezzel egyidejűleg kimondták a vállalkozók felelősségét a dologi károkra vonatkozóan is, amit a kártérítés felső határának összegszerű meghatározása kísért.
a francia fejlődés Franciaországban a jogfejlődés más utakon járt. A tisztán vétkességi elvűnek elfogadott Code civil alapján a gyakorlat sokáig kitért a társadalmi valóság oldaláról annyira szorító tárgyi felelősség befogadása elől. A társadalmi valóság igényeit általános jelleggel először az elmélet honorálta, amennyiben hosszú küzdelemben kiépítette az ún. „théorie objective” elméletét. 1902-ben történt az első kodifikációs kísérlet arra, hogy a tárgyi felelősségnek általános jelleggel polgárjogot adjanak. Egyetlen szóról volt szó: a képviselőház azt javasolta, hogy a Code civil 1382. §-ában szereplő „faute” (vétkes cselekmény) helyett a „fait” (cselekmény) szócska vétessék fel. (Ez a kicsike szó óriási változást jelentett volna: a Code civil-be bevonult volna a tárgyi felelősség, és az 1382. §-t követő rendelkezések értelmében szinte egy csapásra megoldódott volna mindaz, ami pl. Németországban az ún. veszélyes üzem felelőssége kapcsán évtizedekre terjedő harcba került.)
a francia fejlődés (2) De a megoldás itt is a külön törvényekben körvonalazódott. A XX. század első felében újból és újból kísérlet történt, hogy a gépkocsik által okozott károkért való felelősségről egy a vétkességgel nem számoló rendelkezést vegyenek fel a Code civil-be, de ez újból és újból elbukott. A gyakorlat azonban nem lehetett sokáig tekintettel a törvényhozás hallgatására. Előbb a méltányosság kategóriáját vetették be a bíróságok, és annak felhasználásával alkalmazták a Code civil 1384. § (l)-át a gépkocsik által okozott károk megtérítésére.
a francia fejlődés (3) 1930-ban a Court de Cassation deklarálta: a Code civil 1384. § (1)-t – „mindenki felel azért a kárért is, amelyet az őrizete alatt levő dolgok okoznak” – tágan kell értelmezni. Megerősítette ezt a gyakorlat a Code civil 1384. § további bekezdéseinek törvényhozási úton eszközölt, 1937. évi ilyen értelmű módosítása is. Az eredmény az lett, hogy 1930-tól kezdve a veszélyes üzemek, egyebek között gépkocsik esetében is megállapították a felelősséget, amely alól csak az erőhatalom, a véletlen, a károkozónak fel nem róható külső tény vagy esemény adott felmentést. Ettől kezdve a Code civil egyik „királyi” szakasza az 1384. § lett, bár nem jelentett következetes objektív felelősséget, s csak veszélyes üzemek esetén lehetett felhívni, mert minden más esetben az 1382. § értelmében a károsultaknak kell bizonyítaniuk a károkozó vétkességét.
a svájci fejlődés Az objektív felelősség intézménye a svájci magánjogban is kívül szorult az évszázad elején összefoglalt nagy kódexeken. Térhódítása azonban ott sem maradt el. Jellemzője, hogy a vonatkozó törvények az adott területeken – a vasút, villamos, kötélpálya, hajó, repülő, gépkocsi, elektromos létesítmények területén – általában következetes tárgyi felelősséget írnak elő, és a felelősség általában a dologi károkra is vonatkozik. A veszélyes üzemek tárgyi felelősségének általánossá válásával Svájcban is kéz a kézben járt a kötelező baleset- és betegségbiztosítás bevezetése.
a magyar kísérlet Azzal, hogy az 1928. évi MTJ 1741. §-a a veszélyes üzem tárgyi felelősségét – minden veszélyes üzemre, a személyi károk mellett a dologi károkra is kiterjedően – felvette a kódex keretei közé, a polgári magánjogi fejlődésben szinte egyedülálló. Ehhez képest a francia fejlődés is kevesebb, az olasz Codice civile pedig – a vélelmezett vétkesség elvével – szintén mögötte marad. 1741. §. Aki önállóan oly ipari vagy egyéb foglalkozást folytat vagy bármely célra oly üzemmódot alkalmaz, amely természeténél fogva különös veszéllyel jár, felel az ilyen iparűzésből, foglalkozásból vagy üzemmódból akár alkalmazottjára, akár harmadik személyre háramló kárért, hacsak nem bizonyítja, hogy a kárt erőhatalom okozta. Ekként felelnek különösen a vasúti, sikló-, géperejű hajózási, vízvezetéki, gázt és villamosságot szolgáltató, építő- és bányavállalatok, továbbá mindazok, akik gépkocsit, felvonógépet, repülőgépet vagy léghajót járatnak. Ezt a felelősséget előre sem kizárni, sem korlátozni nem lehet.
a magyar kísérlet (2) Az MTJ az objektív felelősség kodifikálásában a következetesség szempontjából az egyedüli, a történeti sorrend szempontjából pedig az első a polgári magánjog fejlődésében. Ha következetességén a gyakorlat ejtett is néhány csorbát (dologi károk, repülő felelősségének enyhébb alakulása), ezt a nem túlzottan jelentős elsőbbséget és következetességet mégis a magáénak mondhatja.
az objektív felelősség tételes jogi térhódítása 1. Az ún. veszélyes üzemek károkozásáért való fokozottabb felelősség, bár általában a polgári jogi kódexeken kívül, benyomult tehát a kapitalista államok magánjogába. 2. A fokozottabb felelősség megjelenési formája elég változatos, és a bizonyítási teher megfordításától a klasszikus objektív felelősségi formánál is szigorúbb, harmadik személyek elháríthatatlan cselekményéért és az erőhatalomért való felelősséget is magában foglaló kártérítési kötelezettség kimondásáig terjedt; az egyenetlenség még egyes országokon belül is megmutatkozott. 3. Megjelent a felelősség összegszerű limitálása. 4. Megjelentek a nemzetközi egyezmények, amelyek egy-egy területen egységesítették a veszélyes üzem felelősségének rendszerét – általában enyhítő tendenciával. 5. Megjelentek a különböző biztosítási rendszerek, amelyek a tárgyi felelősség súlyát jelentősen csökkentették.
a XX. századi magánjogok közös jellemzői a) a kazuisztika végleges felszámolása, a szabályok megfogalmazása és általános jellege, – bár bizonyos eltérés az egyes kódexek között e tekintetben is van. b) a felelősség alapja, általános szabálya ezen törvénykönyveknél is a vétkesség, bár a kódexen kívül (mint a BGB és a svájci kódexek esetében), vagy akár a kódexen belül (mint az MTJ esetében) a tárgyi felelősség meghatározott formáját mint speciális felelősségi alakzatot kénytelen elismerni. c) hasonlóság van a XIX. és a XX. századi kódexek között pl. a /polgári jogi felelősség következetes önállósítása, /a kár és a reparáció egyenértékűsége, /az államigazgatási jogkörben végzett tevékenység során okozott kár esetében az állam felelősségének vontatott (részben a bírói gyakorlat útján történő) kibontakozása, /az erkölcsi kár anyagi reparálása vonatkozásában és még sok más fontos és kevésbé fontos kérdésben is.
a XX. századi magánjogok közös jellemzői (2) d) szabályozásuk átfogta a hitelrontás, a tisztességtelen verseny útján közvetve okozott kárt. Ez arra szolgált, hogy a vállalkozókat a másik vállalkozó érdekeinek tiszteletben tartására szorítsa. f) Jellegzetes sajátja a XX. századi kódexeknek, hogy nagymértékben adtak teret az ún. generálklauzuláknak. (A Code civil-től és az ABGB-től ezek a kategóriák még eléggé idegenek, bár egyik-másik vonatkozásában a német jogalkotóknak éppen a Code civil adott kész fogalmazást általános klauzulák felvételéhez. A BGB, a svájci kódexek, az olasz törvénykönyv és az MTJ azonban már erősen élnek velük. A felelősség szintjén ebben az összefüggésben a méltányosság kategóriája jut jelentős szerephez: a méltányosság címén új elem vonult be a burzsoá magánjogi felelősségi rendszeré.)
méltányossági felelősség A méltányosság azon túlmenően, hogy a generálklauzulák törvényességoldó szemléletét vitte a kapitalista államok hagyományos kártérítési jogába, egy további vonatkozásban is „gazdagította” a kapitalista magánjogot: a felelősségnek egy új alakzatát, az ún. méltányossági felelősséget hozta be, a vétkességi felelősség és a veszélyes üzem felelőssége mellé harmadik felelősségi formaként. Történeti megjelenési formái: 1. az ALR és az ABGB a méltányosságot, mint felelősségalapító tényezőt elismerik, de konkrét egyedi tényállásra, közelebbről a vétőképtelen felelősségére korlátozzák: a vétőképtelen személyt méltányosság címén akkor is felelőssé tették, ha ezt a károsulthoz viszonyított jó anyagi helyzete és az indokolja, hogy a károsult a felügyeletre kötelezett féltől valamilyen okból kártérítést nem kaphat. 2. általános jellegű érvényesülési formája: a svájci kötelmi jogi törvénykönyv már nemcsak egy konkrét felelősségi viszonyra vonatkozóan, hanem általánosabb jelleggel teszi lehetővé a kártérítési összeg mérséklését – a méltányosságra, illetőleg a felek eltérő anyagi helyzetére tekintettel.
méltányossági felelősség (2) 3. A méltányosság elve a felelősség alapító tényezők körében is felmerült általános jellegű szabályként. Amikor a BGB és a ZGB a jó erkölcsökbe ütköző módon okozott kárért felelősséget konstituált, általános érvényű szabályt alkotott. Általános szabály ezekben a törvénykönyvekben az is, hogy az erkölcsi kár megtérítésénél a méltányosságra kell tekintettel lenni. A méltányosságnak a felelősségalapító tényezők közé sorolásában a magyar magánjog ment a legmesszebb. Az MTJ 1737. szakasza kimondja, hogy „aki másnak jogvédte érdekét jogellenesen, de vétlenül sérti meg (vétlen kártétel), a sértettnek ebből eredő vagyoni kárát, ha máshonnét meg nem térül, annyiban köteles megtéríteni, amennyiben ezt tekintettel a körülményekre a méltányosság megkívánja". Marton Géza: „a vétlen felelősség most már nemcsak kazuisztikusan, egyenként megnevezett kivételes esetekben, hanem principaliter vonul be a szerződésen kívüli felelősségbe.”
felelősség és biztosítás A polgári magánjog a fejlődés minden szakaszában a vállalkozók érdekében igyekezett enyhíteni a tárgyi felelősség terhén. Ennek legjelentősebb jogi és gazdasági konstrukciója a biztosítás két, hamar általánossá vált útja volt: 1.
Az egyik biztosítási forma a társadalombiztosítási intézmények létrehozása volt, amely mindenütt kéz a kézben járt a szigorúbb felelősségi elvek bevezetésével: a társadalombiztosítási intézmények terheit aztán, legalább részben, maguk a biztosítottak viselték.
2.
A biztosítás másik formája a felelősségbiztosítás. Létrehozását és általánossá válását a tőkés gazdasági érdekek mellett részben a károsultak jogos igényei kielégítésének biztonságára való törekvés is motiválta.
felhasznált és felhasználható irodalom • Mádl Ferenc, A deliktuális felelősség a társadalom és jog fejlődésének történetében, Budapest, 1964. • Asztalos László, A polgári jogi szankció, Budapest, 1965. • Eörsi Gyula, A jogi felelősség alapproblémái, Budapest, 1961. • Marton Géza, Kártérítési kötelmek = Magyar magánjog, szerk. Szladits Károly, Budapest, 1942. • Zoltán Ödön, Felelősség szerződésen kívül okozott kárért, Budapest, 1961. • Sólyom László, A polgári jogi felelősség hanyatlása, Budapst, 1977.