David Baldacci NE HIGGY SENKINEK! Európa Könyvkiadó Budapest, 2004 DAVID BALDACCI SAVING FAITH WARNER BOOKS A TIME WARNER COMPANY

David Baldacci NE HIGGY SENKINEK! Európa Könyvkiadó Budapest, 2004 DAVID BALDACCI SAVING FAITH WARNER BOOKS A TIME WARNER COMPANY COPYRIGHT© 1999 BY COLUMBUS ROSE, LTD. ALL RIGHTS RESERVED HUNGARIAN TRANSLATION © ESZE DÓRA, 2004 A szerzıtıl az Európa Könyvkiadónál megjelent, ÁLLAMÉRDEK CSÚCSVEZÉRLÉS A NYERTES EGYSZERŐ IGAZSÁG NE HIGGY SENKINEK! 1 MÉLYEN A föld alatt, egy különös szobában komor képő férfiak ücsörögtek. A helyiséget, amelyet kizárólag egy gyorslifttel lehetett megközelíteni, titokban építették a hatvanas években, azzal az ürüggyel, hogy tatarozzák a felette tornyosuló, magántulajdonban levı épületet. Természetesen eredetileg szuperbunkernek szánták nukleáris támadás esetére, de nem az aktuális amerikai kormány vezetıi számára - ellenkezıleg, azoknak, akik viszonylagos „mellızhetısé gük" okán számíthattak arra, hogy nem jutnak ki idıben, ám akiket mégiscsak magasabb szinten kellett védeni, mint az átlagpolgárt. Mert a politikában akkor is rendnek kell lenni, ha a teljes pusztulásról van szó. A bunkert azokban az idıkben építették, amikor az emberiség még hitt abban, hogy a nukleáris támadás túlélhetı egy földbe temetett acélgubóban. Az egész országot megsemmisítı holokauszt után az állam vezetıi kiemelkedtek volna a kıtörmelékbıl, bár a világon semmi nem maradt volna már, amit vezetni lehet, leszámítva persze a gomolygó gızt. Az eredeti épületet réges-rég lerombolták, de a földalatti helyiség megmaradt, és megmaradt felette egy kis külfejtéső bánya is, amelyet évek óta nem használtak. Mivel a bunkerra nemigen emlékezett már senki, mostanra az ország legjobb titkosügynökei győlhettek össze benne. Nem volt egészen kockázatmentes vállalkozás, e győlések ugyanis semmilyen módon nem kapcsolódtak az illetı férfiak hivatalos munkájához. Illegális ügyeket tárgyaltak itt meg, ma este pedig éppenséggel olyant, amely emberöléssel függ össze, így hát különleges mőgonddal tették meg a szokásos óvintézkedéseket. A speciálisan vastag acélfalakat rézburkolat borította. Ez, és az a többtonnányi hulladék, amely a szerkezet tetején lerakódott, kizárta annak lehetıségét, hogy az őrbıl vagy bárhonnan lehallgathassák ıket. A férfiak nem szívesen látogatták

a földalatti szobát. Kényelmetlen volt, és, mily ironikus, az ı romantikusan intrikus ízlésüknek túl James Bond-szerő. Csakhogy mivel ma már nincs a földnek olyan zuga, amelyet korunk túlfejlett technikai vívmányaival ne lehetne megfigyelni, a felszínen gyakorlatilag lehetetlen a lehallgatás veszélye nélkül beszélgetni. Ha az ember biztonságban akarta tudni magát az ellenségeitıl, csak a tisztességtelen utat választhatta. Márpedig ha létezik olyan hely, ahol az ember legalább viszonylagos valószínőséggel számíthat arra, hogy nem hallgatják le a szavait - még az ı ijesztı világában sem - hát ez a bunker az. A jelenlévık valamennyien hamuszürkére ıszült, fehér bırő férfiak voltak, legtöbbjük a munkahelyük által elıírt nyugdíjkorhatár, azaz hatvan év körül. Szolid öltözékük alapján lehettek volna orvosok, ügyvédek, vagy akár befektetési bankárok. Az ember feltehetıleg már másnapra elfelejtette az arcukat. Ez a jellegtelenség az ı beosztásukban munkaeszköznek számít. Életük és haláluk méghozzá olykor igen brutális halál - múlhat rajta. Összesen több ezer titkot, nyilvánosságra soha nem hozható adatot ismertek ezek a titkok olyan eseményekhez kapcsolódtak, amelyeket a közvélemény azonnal elítélne. Hiába, Amerika gazdasági, politikai, társadalmi és egyéb követeléseit gyakran kizárólag úgy lehet teljesíteni, ha közben véres péppé zúzzák a világ egy másik részét. Az itt megjelent férfiak munkája éppen abban állt, hogy kiókumlálják, miként lehetne észrevétlen szavatolni, hogy mindez ne vessen rossz fényt az Egyesült Államokra. Ugyanakkor az ı feladatuk volt az is, hogy elhárítsák azon komisz nemzetközi terroristák és egyéb külföldi állampolgárok veszélyét, akik nem nézték jó szemmel, hogy Amerika karja bárhová elér. Ezek a férfiak ma este azért győltek össze, hogy összeesküvést szıjenek, el akarták tenni láb alól Faith Lockhartot. Az Egyesült Államok elnöke megtiltotta, hogy a CIA gyilkosságra adjon utasítást bárkinek. Bár valamennyi jelenlévı a Cég alkalmazásában állt, ma éjjel nem a CIA-t képviselték. Magánakciót szerveztek, mert szinte mindnyájan egyetértettek abban, hogy ennek a nınek meg kell halnia, méghozzá sürgısen. İk jól tudták, államérdekrıl van szó, még akkor is, ha az amerikai elnök nincs ezzel tisztában. Jóllehet emberéletet is érintett az ügy, és a vita elmérgesedett, a megjelent férfiak mégis úgy néztek ki, mint egy csapat képviselı, akik több milliárd dolláros beruházáson kaptak össze a Kongresszusban. - Tehát azt állítod - szólt az egyik ezüstszürke hajú úr, és karcsú ujját megemelte a gomolygó cigarettafüstben - hogy ezzel a Lockharttal együtt egy szövetségi ügynököt is meg kell ölnünk. - Hitetlenkedve megrázta a fejét. - A saját emberünket? Ebbıl csak katasztrófa lehet. Az asztalfın ülı férfi komoly képpel bólintott. Robert Thornhill a CIA egyik legkiválóbb hidegháborús katonájának számított, a Cégnél elért pozíciója senkiéhez nem hasonlítható. Hírnevét nem kezdhette ki semmi, szakmai gyızelmeinek sokaságával nem lehet felvenni a versenyt. Az egyik mőveleti igazgatóhelyettes volt, a Cég utolsó biztonsági mentsvára. İ vezette azokat az akciókat, amelyek során a határon túlról szereztek bizalmas információt. Nem hivatalos nevén ez az osztály a „Kémbolt", vezetıjének személyazonosságát pedig nem ismerheti senki. Ha valahol, hát ebben a munkakörben aztán lehet eredményeket felmutatni. Thornhill szervezte meg ezt a válogatott csapatot, azokból, akiket hozzá hasonlóan felháborítottak a CIA-nél uralkodó állapotok. Neki jutott eszébe, hogy létezik ez a föld alatti burok, ahol mintha megállt volna az idı. İ szerzett pénzt arra, hogy titokban újra üzembe helyezzék és felújítsák a berendezését. Több ezer ehhez hasonló kis játékszer hevert szanaszét az országban, mind az adófizetık pénzébıl, és közülük sok teljesen tönkrement. Thornhill elnyomott egy mosolyt. Végül is, ha a kormány nem fecsérelné el állampolgárai véres verejtékkel megkeresett pénzét, ugyan mi szórakozása maradna?

Most is, ahogy végigfuttatta ujjait a rozsdamentes acélszekrényeken, a takaros kis beépített hamutartókon, ahogy beszippantotta a szőrın át érkezı levegıt, és tagjait eltöltötte az anyaföld biztonságot adó hővöse, gondolatai visszakalandoztak a hidegháború idejére. A sarlóval és kalapáccsal szemben az ember legalább biztosan tudta, hányadán állnak a dolgok. Az igazat megvallva Thornhill százszor inkább választotta volna a nehézkes orosz bikát az agyafúrtan ügyes homoki viperával szemben, amelyet az ember csak akkor vesz észre, amikor már beléfecskendezte a mérgét. Sokaknak semmi más céljuk nincs az életben, mint hogy megdöntsék az Egyesült Államok hatalmát. Neki kell jótállnia azért, hogy ez soha ne következhessek be. Ahogy Thornhill körbejáratta tekintetét az asztalnál, látta, hogy valamennyi férfi kész lenne feláldozni magát a hazájáért - ez megelégedéssel töltötte el, hiszen ugyanígy érzett ı is. Amióta az eszét tudta, Amerikát akarta szolgálni. Már az apja is az OSS-nél dolgozott, a CIA második világháború alatti ısénél. O annak idején szinte semmit nem tudott az édesapja munkájáról, de a világnézetét a zsigereiben vette át, annál nemesebb életcélt nem is találhat az ember, mint hogy a hazáját szolgálja. Thornhill rögtön a CIA-hez szegıdött, amint végzett a Yale-en. Az apja a halála napjáig büszke volt rá. Természetesen nem büszkébb, inint ı az apjára. Thornhill haja ezüstösen csillogott, és ez igen tekintélyes külsıt kölcsönzött neki. Szürke, élénk szeme Volt, és csontos álla, mély és kulturált hangja, a szaknyelv éppoly hitelesen csengett a szájából, mint Longfellow költészete. O még mindig mellénnyel hordta az öltönyeit, és szívesebben gyújtott pipára, mint cigarettára. Ötvennyolc éves volt, nyugodtan kivárhatta volna szolgálati ideje végét a CIA-nél, hogy aztán a sokat látott, mővelt köztisztviselık békés nyugdíjas életének szentelje magát. Neki azonban egészen más tervei voltak, méghozzá érthetı okokból. Az utóbbi tíz évben mintegy a tizedére csökkentették a CIA hatáskörét és költségvetését. Ez katasztrofális változást jelentett, mert a világszerte kirobbanó tőzviharokban újabban egyre inkább semmiféle politikai szervezethez nem tartozó fanatikus elmék bukkantak fel, olyanok, akik bármikor szert tehettek akár tömegpusztító fegyverekre is. És bár nagyjából mindenki azt hitte, a csúcstechnológia megoldja a világ minden gondját-baját, a valóságban a legjobb mőholdak sem tudták úgy végigpásztázni Bagdad, Szöul vagy Belgrád utcáit, hogy megállapítsák az ott élı emberek érzelmi hıfokát. Az őrkomputerek sosem fognak tudni az emberek gondolataiban olvasni, sosem fogják megfejteni, miféle ördögi vágyak lappanganak a szív mélyén. Ha választani lehet egy okos, életét feláldozni kész titkosügynök, illetve a pénzért kapható legfejlettebb számítógép között, Thornhill minden esetben az elsıt választotta volna. A Cégen belül ı maga éppen ilyen emberekbıl toborzott kis csapattal dolgozott, amelynek tagjai tőzön-vízen át követték ıt, és végrehajtottak bármit, amit kitalált. Valamennyien apait-anyait beleadtak, hogy a CIA visszanyerje régi dicsıségét. És most végre minden Thornhill rendelkezésére állt ahhoz, hogy ez megtörténjen. Hamarosan nagy hatalmú képviselıket és szenátorokat tarthat a markában, sıt magát az alelnököt is, és annyi magas rangú bürokratát, amennyivel már meg lehet fojtani bármelyik független javaslatot. És akkor Thornhill szeme láttára éled majd újjá a költségvetés, emberállománya rekordsebességgel megnövekszik, a hivatal hatásköre pedig ismét olyan széles lesz, amilyen megilleti. Ez a módszer jól bevált. Edgar Hoover és az FBI esetében. Thornhill meg volt róla gyızıdve, nem lehet véletlen, hogy a megboldogult igazgató uralma alatt annyival több pénz és hatalom volt az Iroda kezében, mint most - hála az ı menı politikusokról begyőjtött „titkos" adatainak. Ha létezik szervezet, amelyet ı, Robert Thornhill tiszta szívbıl győlöl, hát az FBI az. Bármilyen taktikát hajlandó volt bevetni azért, hogy a saját ügynöksége visszakerüljön az

élvonalba, akár azon az áron is, hogy tisztességtelen eszközökhöz nyúl esküdt ellenségével szemben. Ide süss, Ed, én még nálad is jobban csinálom. Figyelmét ismét a körülötte összegyőlt férfiakra irányította. - Természetesen az volna az ideális - mondta - ha a saját embereink közül senkit nem kellene megölnünk. De tény az, hogy az FBI nonstop biztonsági ırizetben tartja a nıt. Csak a kis házban sebezhetı. Elıfordulhat, hogy váratlanul tanúvédelem alá helyezik. Ebbıl következik, hogy akkor kell rajtuk ütnünk, amikor a kis házban tartózkodnak. - Rendben - emelkedett szólásra egy másik férfi - végzünk Lockharttal, de, az isten szerelmére, Bob, az FBI-os hadd maradjon életben. Thornhill megrázta a fejét. - Túl nagy a kockázat. Tudom, roppant sajnálatos, ha egy kollégát el kell tenni láb alól. De most elsı a kötelesség, vagy katasztrofális hibát követünk el. Mindannyian tudjátok, mi mindent fektettünk ebbe az akcióba. Ezúttal biztosra kell mennünk. - Ugyan, Bob, a francba már - szólt ismét az, aki tisztában vagy vele, mi történik, ha az FBI megtudja?

elsınek

tiltakozott

-

- Ha annyit sem tudunk megakadályozni, hogy ez az apróság kiszivárogjon, nincs keresnivalónk a szakmában - vágott vissza Thornhill élesen. - Volt már olyan a világtörténelemben, hogy egy akció emberáldozatot követelt. Most ismét másvalaki dılt elıre a székén. İ volt köztük a legfiatalabb. Ennek ellenére tekintély övezte, mert intelligens volt, kiszámított és koncentrált kegyetlensége pedig nem ismert határt. - Eddig csak azért foglalkoztunk Lockhart meggyilkolásának tervével - szólt mert ki akarjuk csikarni, ogy az FBI újra kezdje a nyomozást Buchanan ügyéén. Hassunk oda, hogy az FBI igazgatója maga rendelje ezt el. Akkor senkinek nem kell meghalnia. Thornhill csalódott pillantást vetett ifjú kollégájára. - És mit javasolsz, hogyan adjuk az igazgató úr tudtára a kívánságunkat? - Próbálkozhatnánk esetleg az igazság látszatával -felelte a másik. - Ez olykor még a titkosszolgálaton belül is lehet indokolt, nem? Thornhill szívélyesen mosolygott. - Tehát szerinted menjek oda az FBI elsı emberéhez, aki, mellesleg, mindannyiunkat szívesen látna eltemetve egy múzeumban, és közöljem vele, függessze él az éppen zajló, fantasztikus eredménnyel kecsegtetı nyomozását, mert így a CIA lekörözheti az irodát, ráadásul illegális eszközökkel? Kitőnı ötlet. Hogy ez nekem eddig nem jutott eszembe! Te például melyik börtönt választanád? - Bob, az Isten áldjon meg, rég hatvanas évek! Elfelejted a TEK-t.

együttmőködünk

az

FBI-jal.

Véget

értek

a

ATEK, azaz a Terrorizmusellenes Központ a CIA és az FBI közös szervezete volt, amelyben együttes erıvel vették fel a harcot a terrorizmus ellen, megosztván egymással az információt és az eszközöket. Azok, akik munkát vállaltak benne, sikeresnek ítélték. Thornhill azonban semmi másnak nem tudta látni a

szervezetet, mint a kapzsi FBI újabb cselszövésének - arra, hogy beleüsse az orrát a Cég dolgaiba. - A magam szerény módján történetesen én is tagja vagyok a TEK-nak - mondta. Számomra nagyszerő lehetıség arra, hogy belelássak az FBI szándékaiba, amelyek általában nem sok jót ígérnek, különösen nekünk nem. - Ugyan már, Bob, mindnyájan egy csónakban evezünk. Thornhill ekkor úgy nézett a fiatalabb férfira, hogy attól mindnyájuk ereiben megfagyott a vér. - Megtiltom jelenlétemben.

szólt

-

hogy

még

egyszer

valaha

kiejtsd

e

szavakat

a

A férfi elsápadt, és hátradılt a székében. Thornhill az ajkai közé illesztette a pipáját. - Mondjak néhány konkrét példát arra, hogyan aratja le az FBI a babérokat a mi munkánkért, a mi ügynökeink vére árán? Arra a millió esetre, amikor megmentettük a világot a pusztulástól? Arra, hogyan manipulálják a nyomozásokat azért, hogy mindenkit kiszorítsanak, hadd csorogjon még több az eleve dugig telt zsebeikbe? Soroljak fel néhány esetet a saját pályám harminchat évébıl, amikor az FBI mindent megtett azért, hogy lejárassa a mi embereinket és a küldetésünket? Igen? Szeretnéd hallani? - Thornhill pillantása szinte keresztüldöfte a fiatalabb férfit, aki lassan megrázta a fejét. - Engem az sem érdekelne - folytatta Thornhill - ha az FBI igazgatója idejönne, megcsókolná a cipımet, és hőséget esküdne nekem. Engem nem vesznek le a lábamról. Soha. Elég érthetıen fejeztem ki magam? - Teljes mértékben. Miközben ezt mondta, a fiatalabb férfi meg tudta állni, hogy ne csóválja a fejét ámulatában. Robert Thornhill személyén kívül a teremben mindenki tudta, hogy az FBI és a CIA jó kapcsolatot alakított ki egymással. És bár az eszközbıség zavarában a nyomozások során az FBI olykor-olykor elügyetlenkedett I, valamit, arról azért nem volt szó, hogy boszorkányperek folytak volna a Cég ellen. A szobában ülı férfiak azonban tisztán megértették, hogy Robert Thornhill az FBI-t tartja az egyes számú ellenségnek. Azt is tudták, hogy évtizedekkel azelıtt Thornhill számos gyilkos akciót vezényelt le, lelkesen és szakértelemmel. Semmi értelme nem lett volna szembeszállni ezzel az emberrel. Ismét megszólalt egy kolléga. - De nem gondoljátok, hogy ha meggyilkolunk egy titkosügynököt, az FBI keresztes hadjáratot indít azért, hogy kiderítse az igazságot? A Földet is kifordítanák a négy sarkából, megvan hozzá mindenük. Nem vehetjük fel velük a versenyt, a legjobb formánkban sem. Akkor meg mi értelme az egésznek? Innen-onnan az elégedetlenség halk moraja hallatszott. Thornhill feszülten körülnézett. Nem állíthatta, hogy az egybegyőltek a legbiztosabb szövetséget jelentik számára. Csupa paranoid, kifürkészhetetlen alak ült ott, aki idıtlen idık óta csak a saját feje után megy. Csoda, hogy össze lehetett verbuválni ıket egyáltalán. - Való igaz, az FBI mindent el fog követni azért, hogy kiderítse, ki ölte meg az egyik ügynökét és pályafutása egyik legfontosabb nyomozásának koronatanúját. Én tehát azt javaslom, segítsük hozzá ıket ahhoz a megoldáshoz, amely számunkra a legkedvezıbb. Valamennyien kíváncsian néztek rá. Thornhill ivott egy korty vizet, és megtömte a pipáját. - Faith Lockhart több évig segédkezett Buchanan-nek, egyszer csak úrrá lett rajta a lelkiismeret, vagy a józan ész, esetleg az üldözési mánia, mindenesetre felkereste az FBI-t, és most lépésrıl lépésre mindent elmond nekik, amit tud. Az ügyekbe való szerény betekintésemnek köszönhetıen erre nekünk nem volt nehéz

rájönnünk. Buchanan viszont nem is sejti, hogy a társa ellene fordult. Azt sem tudja, hogy meg akarjuk ölni a nıt. Azt csak mi tudjuk. Gondolatban Thornhill gratulált magának mindentudás. Ami végül is a mestersége.

ehhez

a

megjegyzéshez.

Jó

érzés

a

- Ennek ellenére az FBI hiheti azt, hogy Buchanan tisztában van az árulással, vagy legalábbis elıbb-utóbb rájön. A külvilág számára tehát senkinek sincs jobb indítéka arra, hogy végezzen Faith Lockharttal, mint Danny Buchanannek. - Hová akarsz kilyukadni? - kérdezte a másik. - Nagyon egyszerő - felelte Thornhill szőkszavúan - ahelyett, hogy hagynánk Buchanant lelépni, elültetjük az FBI fülében a bogarat, hogy Buchanan és a pártfogoltjai rájöttek Lockhart kettıs játékára, ezért megölették ıt is, meg a titkosügynököt is. - Igen ám - vágott vissza a férfi azonnal - de amint elkapják Buchanant, ı szépen énekelni fog. Thornhill úgy nézett rá, mint a tanár, aki csalódott a diákjában. Az elmúlt évben mindent megkaptak Buchanantıl, amire szükségük volt. Buchanan hivatalosan is feleslegessé vált. A jelenlévık szép lassan megértették, mirıl van szó. - Tehát Buchanant posztumusz keverjük gyanúba. - Három halál. - Helyesbítek, három gyilkosság. Thornhill körbejáratta a pillantását, hogy felmérje, milyen fogadtatásra talál az elıadása, a terve. Tudta, hiába tiltakoznak egy FBI-ügynök megöletése ellen, három emberhalál semmit nem jelent ezeknek a férfiaknak. Valamennyien a régi iskolához tartoztak, ahol alapszabály, hogy az ilyesfajta áldozat olykor elkerülhetetlen. Igen, ık olyan mesterséget őznek, amely idınként emberéletet követel, ellenben az akcióiknak köszönhetıen nem robban ki nyílt háború. Megölni három embert azért, hogy hárommillió. életben maradhasson - ki vonná kétségbe, hogy ez jogos? Még akkor is, ha az áldozatok rendszerint ártatlanok. Elvégre a harcmezın életüket vesztett katonák is ártatlanok. És Thornhill meg volt róla gyızıdve, hogy a CIA istenigazában a fedett akciókban - a harmadik verzióban, ahogy a Cégnél nevezik, félúton a diplomácia és a nyílt színi háború között tudja bizonyítani, mennyit ér. Igaz, a CIA legsúlyosabb katasztrófáit ugyanez okozza. Hiába, kockázat nélkül remény sincs a gyızelemre. Ezt akár a sírkövére is felvéshetik majd. Thornhill nem bocsátotta szavazásra a kérdést. Nem volt rá szükség. - Köszönöm, uraim berekesztette az ülést.

mondta.

-

Én

majd

mindent

megszervezek.

-

Ezzel

2 Az alacsony, deszkatetıs kis ház egy szál magában állt a rövid, murvás úton, talapzatát gyermekláncfő, hullámos lórum és olocsán csipkézte. A rozoga szerkezetet fél hektárnál valamivel kisebb sík, fátlan földdarab övezte, három oldalról azonban erdı vette körül, ahol minden egyes fa a szomszédja rovására törekedett a napfény felé. A talajvíz és más gondok miatt a csaknem nyolcvanéves épület mellé soha nem építettek más házat. A legközelebbi település autóval

majdnem öt kilométerre volt, de még feleannyira sem, ha az embernek van mersze, hogy gyalog nekivágjon az erdınek. Az utóbbi húsz évben a rusztikus kis házat többnyire kamaszok használták rögtönzött bulikra, de olykor betévedt egy-egy hajléktalan is, abban a reményben, hogy a négy fal és a kissé málló tetı alatt némi kényelmet és viszonylagos biztonságot talál. A jelenlegi tulajdonos - akinek úgy hiányzott ez az örökség, mint púp a hátára - végre rászánta magát, hogy bérbe adja. Talált is valakit, aki egész évre kifizette elıre, méghozzá készpénzben. Ma este az erısödı szél a földig hajlította, majd nyomban kiegyenesítette a térdig érı füvet. A ház mögött a testes tölgyfák mintha a fő mozdulatait akarnák utánozni, elıre-hátra ringatóztak. Hihetetlennek tőnik, de a szél hangját kivéve semmilyen nesz nem hallatszott. Azaz mégis, egyetlenegy. Az erdıben, a ház vonalában, elıre a sekély patakban. tanúsította, nem volt éppen sötétben, még akkor sem, eligazította. Megállt, sáros

mintegy száz méterrel mögötte, egy férfi caplatott Bepiszkolódott nadrágja és átázott csizmája könnyő átverekednie magát a felázott földeken a ha az utolsó negyedben álló hold valamelyest csizmáját végighúzta egy kidılt fatörzsön.

Lee Adams izzadt is, fázott is a kemény túra során. Már a negyvenegyedik évét is betöltötte, száznyolcvanhat centiméter magas teste mégis feltőnıen erıs maradt. Bicepszén és deltáin meglátszott, hogy rendszeresen gyúr. Munkájának elengedhetetlen feltétele a jó kondíció. Ha úgy adódik, több napon át kell ülnie egyhuzamban autóban, könyvtárban vagy bíróságon mikrofilmek felett görnyedve, máskor viszont fára kell másznia, magamagánál is erısebb férfiakat legyőrnie, vagy, mint például most, patakocskákkal tarkított erdıkön keresztülverekedni magát a koromsötét éjszakában. Az mindenesetre nem árt, ha kicsit rádolgozik az izmaira. Ugyanakkor nem volt már húszéves, amire a szervezete most figyelmeztette is. Lee-nek sőrő, hullámos barna haja volt, amely mintha állandóan az arcába hullott volna, és gyorsan felvillanó mosolya, amelynek láttán mindenki más is mosolyogni kezdett. Járomcsontja elıreugrott, kék szeme megdobogtatta a nıi szíveket, feltéve, hogy az illetı elmúlt már tizennégy. Pályafutása során annyi csontja tört, annyi válogatott sérülést szerzett, hogy sokkal idısebbnek érezte a testét annál, mint amennyinek kinézett. A szervezete minden reggel emlékeztette erre. Recsegés-ropogás, kisebb fájdalmak. Olykor eltőnıdött, rosszindulatú daganat, vagy csak reuma. Végsı soron mit számít? Amikor az Úristen érvényesítette a menetjegyünket, tudta, mit csinál. Diétázhat az ember, játszhat a súlyával, és tapicskol-hat a taposómalmon, ettıl még ott fenn akkor húzzák meg a madzag másik végét, amikor jónak látják. Lee nézte a távot maga elıtt. Még nem látta a kis házat, a sőrő erdı eltakarta. Amíg vett néhány mély levegıt, hogy visszatérjen az ereje, elıkapta a fényképezıgépét a hátizsákjából, és elbíbelıdött vele. Többször megtette már ezt az utat, de a kis házba még sosem lépett be. Látott azonban egy-két dolgot, furcsaságokat. Ezért jött vissza. Úgy gondolta, ideje volna megfejteni a titkot. Újra feltámadt a szél, Lee folytatta útját elıre a sárban. Útitársa nem volt, csak erdei állatok iramodtak el mellette idınként. Virginia állam ezen északi, szinte meghódítatlan részén rengeteg szarvas, nyúl, mókus élt, sıt még medve is. Ahogy Lee továbbhaladt, a levegıben surrogó hangokra lett figyelmes. Lelki szemeivel habzó szájú, veszett denevéreket látott, amint vakon táncolnak a feje körül. Minden lépésnél azt várta, hogy szúnyogorkán kellıs közepébe ér. A megbízásért tetemes összeget kapott kézhez, de komolyan fontolgatta, hogy most napidíj-emelést kér. Amikor elért az erdı szélére, megállt. Nagy tapasztalata volt abban, hogy kikémleljen másokat. A leghatékonyabbnak a lassú, alapos módszer bizonyult, mint

ahogy a pilóta ellenırzi a gépét felszállás elıtt. Aztán már csak reménykedni lehet, hogy nem jön közbe olyasmi, ami miatt rögtönözni kell. Lee ferde orra állandó kitüntetésként ékítette az arcát, még amatır bokszoló korából a haditengerészetnél. İ ugyanis az ifjúkori agressziót a ring kötelekkel körülhatárolt, ponyvával borított négyzetén élte ki, magához súlyban és adottságokban hasonló ellenféllel szemben. Fegyvertára egy pár kemény kesztyőbıl, két gyors kézbıl, elırelátó gondolkodásból és merészségbıl állt. Az esetek többségében ez elegendı is volt a gyızelemhez. Miután leszerelt, a dolgok java része bejött neki. Nem gazdagodott meg, de szegény sem volt, pedig többnyire önalkalmazásban állt, és tulajdonképpen egyedül sem volt soha, jóllehet majdnem tizenöt éve elvált. Házassága egyetlen jó emléke nemrég töltötte be a huszadik évét. A lánya magas volt, szıke és okos, a helyi nıi lacrosse-csapat játékosa, továbbá százszázalékos tandíjmentességet élvezett a Virginiai Egyetemen. Az utóbbi tíz évben érdeklıdése az apja iránt Iúgyszólván teljes mértékben megszőnt. Lee jól tudta, hogy Renee Adams anyja áldását adta erre a döntésre, mi több, ragaszkodott hozzá. Istenem, pedig annak idején, az elsı randevúkon milyen kedvesen bánt vele az exneje, mennyire elbővölte a tengerészgyalogsági egyenruha, mily lelkesen dúlta fel Lee ágyát. Trish Bardoe, Lee felesége, aki hajdan sztriptíztáncosnıként kereste a kenyerét, az elsı adandó alkalommal újra férjhez ment, egy Eddie Stipowitz nevő alakhoz. Eddie munkanélküli mérnök volt, és ivott, amibıl rengeteg problémája adódott. Lee úgy gondolta, ebbıl katasztrófa lesz, és megpróbálta elérni, hogy nála helyezzék el a gyereket, arra hivatkozva, hogy az édesanyja és a nevelıapja nem tud gondoskodni róla. Körülbelül ekkoriban Eddie - sunyi kis gizda alak, Lee ki nem állhatta - majdhogynem véletlenül feltalált valami mikrocsip baromságot, amitıl makromilliomos lett. Lee gyerek elhelyezési harci kedve ellankadt. És hogy az igazságtalanság még sértı is legyen, a Wall Street Journal, a Time, a Newsweek és egyéb orgánumok cikkeket közöltek a mérnök úrról. Eddie híres lett. Az Architectural Digest még a házukat is bemutatta. Lee szert is tett egy példányra. Trish új otthona túlontúl nagy volt, színvilágát illetıen többnyire karmazsinvörös vagy padlizsánlila, de olyan sötét, mintha egy koporsót látnánk belülrıl. A házban katedrálishoz illı mérető ablakok pompáztak, olyan öblös bútorok, hogy el lehet bennük veszni, és annyi fa-párkány, berakás és lépcsı, amennyivel egy egész középnyugat-amerikai városkát be lehetne főteni. Kıbıl épített szökıkút is volt a házban, meztelen alakok dombormőveivel. Ez igen. Természetesen a boldog párról is mellékeltek fényképet a lapban. Lee szerint a képaláírás nyugodtan lehetett volna a következı, „Balfék és Bombázó - nem is fáj az ízlésficam!" Az egyik fotó azonban megragadta a figyelmét. Renee lovon ült, a legpompásabb ménen, amelyet Lee életében látott. Ez a ló olyan zöld, annyira tökéletesen nyírt füvön állt, amely elment volna tengerzöld üveglapnak. Lee kivágta a magazinból, és biztonságos helyre tette - a maga külön bejáratú fotóalbumába. A cikkben természetesen róla szó sem esett, nem is lett volna indokolt. De hogy Renee-t Eddie lányaként említették, az arcába kergette a vért. - Úgy értik, a nevelt lánya - mondta fennhangon, amikor ahhoz a sorhoz ért. - A nevelt lánya. Ez az egyetlen dolog, amit nem vehetsz el tılem, Trish. Rendszerint nem érzett szikrányi irigységet sem a volt felesége jelenlegi vagyona miatt, hiszen az következett belıle, hogy a lányának nem kell nélkülöznie. Ennek ellenére néha azért fájt neki. Ha az embernek annyi éven át van valamije, ami belıle sarjadt, valamije, amit jobban szeret, mint amennyire valószínőleg bármit is szabad szeretni, majd elveszíti - hát Lee igyekezett nem sokat rágódni e veszteségen. Bármily kemény legény volt is, valahányszor engedélyezte magának, hogy a mellkasában tátongó holt őrre gondoljon, végül mindig bömbölt, mint egy csecsemı.

Az élet néha olyan vicces tud lenni. Mint ahogy vicc az is, amikor az ember az egyik nap bizonyítványt kap arról, hogy tökéletesen egészséges, majd másnap egyszerően főbe harap. Lee lenézett a sáros nadrágjára, majd, miközben kitörölt a szemébıl egy szúnyogot, kilazított egy fájdalmas görcsöt a lábából. A ház akkora, mint egy szálloda. Személyzet. Szökıkút. Hatalmas lovak. Karcsú magánrepülı... Nekik sem lehet könnyő. A mellkasához emelte a fényképezıgépét. Négyszázas film volt benne, ezt „turbózta" most fel standard sebességrıl ezerhatszázra. A sebesebb film kevesebb lénnyel is beéri, és mert a blende ezáltal rövidebb idıtartamra nyílik ki, sokkal kisebb a valószínősége unnak, hogy a kamera imbolygása vagy valamilyen vibrálás torzítani fogja a képet. Lee hatszáz milliméteres teleobjektívet illesztett a gépre, kinyitotta és a földre helyezte a három beépített lábat. Vadsomfa ágai közül kukucskált ki, és a kis ház hátsó traktusára fókuszált. Idınként felhık úsztak el a hold elıtt, olyankor elmélyült a sötétség. Készített néhány képet, aztán elrakta a masinát. Rálátott a házra, de egy problémája azért maradt, onnan, ahol állt, nem tudta megállapítani, vannak-e éppen benne, vagy sem. Tény, nem égett a villany, de talán vannak belsı szobák is. Ráadásul nem látta a bejáratot, ahol akár autó is állhatott. Máskor, ha idejött, figyelte a közlekedést, a nyomokat. Túl sok néznivaló nem akadt. Kevés kocsi járt ezen az úton, gyalogosok vagy kocogok pedig egyáltalán nem. Ahány autóval találkozott, mind visszakanyarodott, nyilván rossz felé jöttek. Egyet kivéve, természetesen. Felnézett az égre. Elállt a szél. Lee úgy számított, hogy a felhık még néhány percig eltakarják a holdat. A hátára vetette a csomagját, egy pillanatra megfeszült a teste, mintha koncentrálná az energiáját, azzal elhagyta az erdıt. Nesztelenül siklott, amíg olyan helyre ért, ahol a burjánzó bokrok mögé guggolva szemügyre vehette a bejáratot és a ház túlsó felét. Amíg figyelt, újra elıbukkant a hold, ettıl enyhébb árnyalatot öltött az éj sötétje. Mintha lustán elnézte volna az égitest, ugyan miben mesterkedik ott lenn. Ámbár a tanya elszigetelten, magában állt, autóval csak negyvenöt percre esett Washington belvárosától. Emiatt sok mindenre alkalmas volt. Lee utánanézett, ki a tulajdonos. Törvényes. A bérlıt már sokkal nehezebb volt megtalálni. Elıhúzott egy tárgyat. Kazettás magnónak nézett ki, de elemes zártörı pisztoly volt. Elıvett, majd kinyitott egy cipzáras tasakot is. Megtapintotta benne a különbözı szerkezeteket, kivett egyet, majd egy Allén típusú csavarkulcs segítségével elhelyezte a gépben. Gyorsan és biztosan jártak az ujjai, pedig újabb felhı suhant el a hold elıtt, ettıl ismét sötétebb lett egy idıre. Csak éppen olyan sokszor megtette már ezt a mozdulatot, hogy ha becsukta volna a szemét, a keze akkor is folytatta volna. Irigylésre méltó alapossággal kezelte bőnözı-szerszámait. Még nappali fénynél távcsıvel ellenırizte a kis ház zárjait. Ez is zavarta. Valamennyi külsı ajtót hevederzár biztosított. Lakatok függtek az ablakokon, nemcsak az elsı, de a második szinten is. Valamennyi zárszerkezet vadonatújnak tőnt. Egy rogyadozó kalyibán az isten háta mögött. Bár hővös volt, a gondolatra olyan ideges lett, hogy a homlokán verejtékcsepp jelent meg. Végigsimított az övére csatolt kilenc milliméteres pisztolyon. A fém érintése megnyugtatta. Aztán felhúzta és bebiztosította a pisztolyát, egy golyó volt a töltényőrben.

Ráadásul riasztó is volt a házon. Ez övön aluli. Ha lenne esze, Lee most összepakolná az egész gengsztertárát, és hazamenne, a megbízójának meg bejelentené, hogy nem sikerült az akció. De hát ı becsvágyó. Legalább addig el akart jutni, amíg valami vissza nem rettenti. Egyébként nagyon gyorsan tud futni, ha a szükség úgy hozza. Tulajdonképpen nem is volna olyan nehéz bejutni a házba, tekintettel arra, hogy Lee ismeri a bejárati kódot. Akkor sikerült megszereznie, amikor harmadszor járt a helyszínen, és épp két ember látogatott el oda. Arról már tudomása volt, hogy lehallgató mikrofonokkal van felszerelve, ezért eleve a megfelelı szerszámokkal érkezett. Elıbb ért oda, mint a pár, kivárta ıket, bármivel foglalkoztak is odabent. Amikor kijöttek, a nı beütötte a biztonsági kódot, és a rendszer életbe lépett. Lee ugyanannál a bokornál gubbasztott, mint most, és véletlenül épp volt nála olyan elektromos kis csodabigyó, amivel el lehet kapni a kódot a levegıben, reptében, mint vastag kesztyős kéz a baseball-labdát. Minden elektromos tárgy körül mágneses mezı alakul ki. Amikor a magas nı beütötte a számokat, a biztonsági rendszer mindegyikre leadta diszkrét kis jelét, egyenest Lee készülékébe. Lee még egyszer feltekintett a felhırétegre a feje fölött, kezét vékony, az ujjbegyeknél és a tenyérnél megvastagított gumikesztyőbe bújtatta, készenlétbe helyezte az elemlámpáját, és mély levegıt vett. Egy perccel késıbb elhagyta bokrok adta rejtekét, és nesztelenül a hátsó ajtóhoz lopózott. Kibújt a sáros csizmából, a fal mellé állította. Nem akart nyomot hagyni. A jó magánnyomozó láthatatlan. A hóna alá csapott elemlámpával világította meg a zárat, beleillesztette a kis pöcköt, és üzembe helyezte. Egyrészt azért használt zártörı pisztolyt, mert az a leggyorsabb, másrészt azért, mert kézzel nem tört fel annyi zárat életében, hogy igazán hatékonnyá váljon a mőfajban. A tolvajkulccsal és a feszítıvassal állandó gyakorlatban kell lenni, hogy az ujjak el ne veszítsék fokozott érzékenységüket, hogy mindig ki tudja tapintani, merre van a metszésvonal, érezze, hogyan ereszkedik finoman a vas, amikor a lakat peckei belefognak piciny táncukba. Tolvajkulcs és feszítıvas segítségével a tapasztalt lakatos gyorsabban megoldja a feladatot, mint Lee a zártörı pisztollyal. Ez is mővészet, és Lee ismerte a saját korlátait. Kis idı múlva félresiklott a hevederzár. Amikor kinyitotta az ajtót, a csendet a riasztó halk pittyegése törte meg. Lee gyorsan megtalálta a kis táblát, beütötte a hat számot, és a pittyegés abbamaradt. Becsukta az ajtót maga mögött. Tudta, most már bőnözı. A FÉRFI leeresztette a puskáját, a lézer kis piros pöttye lesiklott a gyanútlan Lee Adams széles hátáról. Leonyid Szerov volt az, aki a puskát a kezében tartotta, hajdan KGB-tiszt. Akinek a gyilkosság a specialitása. Szegény Szerov számára otthon nem maradt igazán jövedelmezı állás a Szovjetunió felbomlásával. İ azonban páratlanul alkalmas volt az emberölésre, és erre a mővelt Nyugaton is akadt igény. A kommunizmus alatt hosszú éveken át meglehetısen jól ment a sora, saját lakása volt, saját autója, kapitalistaként pedig szó szerint egyik napról a másikra gazdagodott meg. Ha ezt elıre tudja... Szerov nem ismerte Lee Adamst, és nem is sejtette, mit keres itt. Addig észre sem vette, amíg Lee elı nem bújt a bokrokból, mert a házat az erdınek arról a felérıl közelítette meg, amelytıl Szerov a legmesszebb helyezkedett el. Az orosz arra következtetett - helyesen - hogy a zajokat elnyelte a szél zúgása. Az órájára nézett. Mindjárt ideérnek. Megvizsgálta a puskához erısített hosszú hangtompítót, majd olyan gyengéden simított végig nyúlánk csövén, ahogy az ember imádott kutyáján vagy macskáján szokott, mintha ez a mozdulat tévedhetetlenséggel ruházná fel a fényes fémet. A puska agyát kevlar, üveggyapot és rendkívüli stabilitást biztosító grafit speciális elegye alkotta. A furat sem volt hagyományos, lekerekített sokszögalakzat, más néven poligonális kaliber,

jobbmenetes huzagolással. Ettıl akár nyolc százalékkal megnövekedhetett a lövedék kezdısebessége, és, ami még ennél is lényegesebb, az ebbıl a fegyverbıl kilıtt golyón gyakorlatilag nem lehet ballisztikai vizsgálatot végezni, ugyanis a csıben nincs rovátkolás, ami jellegzetes nyomot hagyhatna rajta a kilövés pillanatában. A siker titka teljes mértékben a részletekben rejlik. Szerov egész karrierje erre a filozófiára épült. A hely annyira elszigetelt volt, hogy Szerov azon morfondírozott, esetleg leszerelné a hangtompítót, és egyszerően mesterlövészi képességeire, fegyvere csúcstechnológiai hordtávolságára és a távozás jól átgondolt tervére hagyatkozna. Biztosra vette, hogy okkal ennyire magabiztos. Ha az ember a világ végén megöl valakit, az alig több, mint amikor eldıl egy fa, ki hallhatná meg? Látott már olyat, hogy a tompító teljes mértékben eltérítette a lövedék röppályáját, ezzel azt az elfogadhatatlan eredményt hozván létre, hogy senki sem halt meg, kivéve a majdnem-gyilkost, miután az ügyfél tudomást szerzett a kudarcról. Szerov vette a fáradságot, hogy maga vizsgálja felül a fegyver felépítését, és biztosra vette, hogy rendeltetésszerően mőködik majd. Az orosz férfi csendesen áthelyezte a testsúlyát a másik lábára, és kimasszírozta a görcsöt a vállából. Ott állt, amióta lement a nap, de hát megszokta a hosszú várakozást. Munka közben sosem fáradt el. Elég komolyan vette a saját életét, így miközben arra készült, hogy a másokét kioltsa, az adrenalin szintje folyvást a csillagokat ostromolta. Úgy tőnt, a kockázattal állandó megerısödés jár. Az ember akár hegyet mászik, akár gyilkosságot tervez, ironikus módon csak még elevenebbnek érzi magát attól, hogy a halál árnyéka vetül rá. A menekülési útvonal a következı, az erdın át eljut majd egy csendes országútra, ahol autó várja, és azonnal elszállítja a közeli Dulles reptérre. És akkor ı továbbmegy, a következı megbízások felé, más városokba, talán százszor egzotikusabb helyekre, mint ez itt. Persze, ha a célt tekintjük, ennek is megvannak a maga elınyei. A városban nehéz embert ölni. Mindent - a helyszín kiválasztását, a ravasz meghúzását és aztán a menekülést - agyonbonyolít az a tény, hogy az embert mindössze néhány szorongató lépés választja el a tanúktól és a rendırségtıl. De ha Szerov számára biztosítják a vidéki környezetet, az elszigeteltséget, a fák nyújtotta fedezéket, ahol a házak nem egymás mellett sorakoznak - ı, akár a tigris a bárányok között, káprázatos hatékonysággal végez bárkivel, a hét bármely napján. Szerov egy rönkön ült, néhány méterre a fasortól, és mindössze talán tíz méterre a háztól. Az erdıbıl, bár sőrő volt, kitőnıen lehetett célozni. A lövedéknek elég három centiméternyi szabad tér. Szerovnak azt mondták, a férfi és a nı a hátsó ajtón lép majd a házba. Azaz lépnének, ha eljutnának odáig - de nem fognak. Amit a lézer megtalál, azt megsemmisíti a golyó. Biztosan tudta, kétszer ekkora távolságról is eltalálna egy szentjánosbogarat a levegıben.^ Minden remekül elı volt készítve. Szerovot azért ösztönei arra figyelmeztették, legyen résen, amennyire csak tud. Most végképp nem szabad csapdába esnie, ott az a bizonyos férfi a házban. Nem lehet rendır. A hatóság nem szokta átpasszírozni magát a bozóton, nem tör be mások lakásába. Abból, hogy ıt senki nem figyelmeztette az idegen jelenlétére, arra következtetett, nem állhatnak ugyanazon az oldalon. Ennek ellenére Szerov nem szívesen tért el az eredeti tervtıl. Eldöntötte, ha a férfi a házban marad, miután a testek a földre zuhantak, úgy fog eljárni, ahogy gondolta, elmenekül az erdın át. Ha viszont az illetı bármely módon beleavatkozik abba, amit Szerov csinál, vagy ha kilép az épületbıl a lövések hallatán - nos, Szerovnak van tölténye bıven. Akkor az eredmény három hulla lesz kettı helyett. 3

Dániel Buchanan az elsötétített irodájában üldögélt, és olyan erıs feketekávét ivott, hogy szinte kortyonként érezte emelkedni a pulzusszámát. Ujjait végigfuttatta a haján - harmincévnyi washingtoni robot után szıkébıl fehérbe tőnt. Ez a nap is azzal telt, hogy törvényhozókat próbált meggyızni, az ügyei megérnek egy misét - hát rettenetesen kimerült, és ennek egyre inkább a hatalmas mennyiségő koffein volt az egyetlen ellenszere. Nemigen engedhette meg magának, hogy az éjszakát elejétıl a végéig alvással töltse. Csak mint a macska lophatott egy-egy szundítást itt vagy ott, az autóban, amíg a sofır a következı értekezletre hajtott, vagy a reptérre, alkalomadtán egy véget nem érıen hosszú kongresszusi ülésen, Uram bocsa' egy-két óra erejéig az ágyában - pihenés tekintetében ennyire futotta. Ezenfelül minden percét a Kapitóliumon végzett, sok tekintetben majdnem misztikus munkájának szentelte. Buchanan széles vállú és szikrázó szemő, két méterre nıtt férfi volt, csaknem kielégíthetetlen ambíciókkal. Az egyik gyerekkori barátjából politikus lett. Buchanant magát egyáltalán nem izgatta a politikai karrier, élénk szellemének és természetes rábeszélı-készségének köszönhetıen azonban tökéletes lobbista lett belıle. Azonnal siker koronázta, amihez nyúlt. A karrierje volt az egyetlen mániája. Amikor nem éppen a törvényhozáson nyomta át az ötleteit, már nem is érezte magát elemében. A különbözı kongresszusi képviselık szobáiban üldögélve Buchanan rendszeresen végighallgathatta, amint a szavazógép zúgva kikapcsol, és nézhette a televíziót, mert az minden egyes helyiségben volt. A monitoron megjelent, melyik törvényjavaslatot tárgyalják éppen, a pro és kontra pontos rovásai, illetve hogy a lobbistáknak mennyi idejük maradt arra, hogy lezúduljanak a földszintre, mint a hangyák, és szavazzanak. Mivel nagyjából öt perc esett egy szavazatra, Buchanan általában, amint befejezte a tárgyalást, kisietett a folyosóra, megkereste azokat a képviselıket, akikkel beszélnie kellett, kezében a Pattogó Ostor Táblázattal. Abban rögzítette a szavazás aznapi sorrendjét, ezzel könnyebben lıtte be, melyik képviselı merre járhat - korántsem elhanyagolható tényezı, amikor az ember több tucat mozgó célpontot kerget, csupa olyat, aki valószínőleg szóba sem akar állni vele. Ma azonban sikerült elcsípnie egy fontos szenátort a Kapitólium felé vezetı magánmetrón, és kicsikarni belıle egy földszinti szavazatot. Buchanan abban a majdnem biztos tudatban hagyta ott a férfit, hogy segíteni fog. A szenátort nem lehetett ugyan a „különleges esetek" közé sorolni, de Buchanan tisztában volt azzal, hogy az ember sosem tudhatja biztosan, honnan várható a segítség. İt nem érdekelte, ha a pártfogoltjai népszerőtlenek, vagy nem rendelkeznek olyan választókörrel, amelyre felfigyelt volna valamelyik képviselı. İ csak nyüstölt tovább. A cél szent – ennél fogva az eszközöket elegendı egy sokkal alacsonyabb szinten kezelni. Buchanan irodájában alig volt bútor, az elfoglalt lobbista megszokott kellékeinek java része hiányzott belıle. Danny - mert azt szerette, ha így szólítják -asztalán nem állt komputer. Neki nem voltak számítógépes lemezei, semmi olyasmit nem ırzött dokumentum, feljegyzés formájában, ami fontos volt számára. A papírokmányokat el lehet lopni, a számítógépet feltörhetik. A telefonbeszélgetéseket pedig folyton lehallgatják. A kémek ott hallgatóznak a falhoz tapasztott vizespohártól kezdve a legfrissebb elektromos mütyürkékig mindenen át, olyasmiken, amiket tavaly még fel sem találtak, de amik egyenesen a levegıbıl szipkázzák ki az értékes információözönt. Egyetlen tipikus szervezetbıl úgy dıl a szigorúan titkos közlés, mint a megtorpedózott hajóból a matróz. Márpedig Buchanannek sok rejtegetnivalója volt. Több mint két évtizeden át ı volt a legbefolyásosabb kijáró a szakmában. Bizonyos, elég fontos vonatkozásban ı vetette meg a lobbizás alapjait Washingtonban. A kongresszusi üléseken szundikáló, túlfizetett ügyvédek világát lélegzetelállítóan bonyolult rendszerré fejlesztette, ahol felülmúlhatatlanul magas lett a tét. Buchanan a Kapitólium fizetett gépfegyvere volt, sikeresen

képviselte a környezetszennyezıket a Környezetvédelmi Hivatallal folytatott harcban, és lehetıvé tette, hogy a mit sem sejtı nép körében halált terjesszenek; ı volt azon gyógyszeripari óriások fı politikai stratégája, akik anyákat és gyerekeket gyilkoltak; azután szenvedélyes védıje azoknak a fegyvergyárosoknak, akiket nem érdekel, hogy biztonságosak-e a termékeik; majd szürke eminenciásnak állt azon autógyárosok mögé, akik inkább felvették a kesztyőt, semmint elismerjék, hogy a biztonsági kérdésekben tévedtek; végül pedig mindenki ellen véres háborúkat vívott minden fejıstehenek anyatehene, a dohánygyárak oldalán. Washington nem engedhette meg magának, hogy ne vegyen tudomást róla vagy az ügyfeleirıl. Buchanan pedig idıközben elképesztı vagyont halmozott fel. Akkoriban felállított stratégiái közül azóta vált a törvényhozási ügyeskedésben. Évekkel hogy olyan törvényjavaslatokat terjesszenek mennek át, ily módon elejét véve a késıbbi rutinszerően alkalmazzák a Kongresszusban.

több eljárás is azelıtt rávett a földszinten, változásoknak.

rendes gyakorlattá képviselıket arra, amelyek majd nem Ezt a taktikát ma

Buchanan ügyfelei ki nem állhatták a változást. İ folyamatosan utóvédharcokat vívott, minthogy azok, akik azt akarták, amit az ügyfelei, le nem szálltak róla. Milyen sokszor fojtotta el csírájában a politikai katasztrófát azzal, hogy elárasztotta a képviselık irodáját levelekkel, brosúrákkal, alig leplezett fenyegetésekkel, melyek szerint megvonná tılük az anyagi támogatást. „Ügyfelem Önt jelöli majd újraválasztásra, Szenátor úr, mert tudjuk, hogy ez a helyes döntés. Mellesleg a hozzájárulásról szóló csekket már el is számolták a kampányköltségvetésben." Istenem, de sokszor elhangzottak a szájából ezek a szavak. A sors iróniája, hogy éppen a nagyvadak mellett őzött lobbizásból szerzett zsákmány idézett elı drámai változást Buchanan életében jó tíz évvel ezelıtt. Eredetileg úgy tervezte, hogy elıbb felépíti a karrierjét, azután megállapodik, megnısül, és családot alapít. És mert elhatározta, hogy világot lát, mielıtt elkötelezi magát, Buchanan fotózásos szafaritúrára indult Afrika nyugati részébe egy hatvanezer dolláros Rangé Roverben. Gyönyörő állatokat látott - és mellettük nyomort és emberi szenvedést, elképesztı mélységben. Egy másik út során Szudán egy elhagyatott részében szemtanúja lehetett egy gyermektömeg elhantolásának. Azt mondták neki, hogy kicsivel ottjárta elıtt járvány söpört végig a falun. A járvány a számos, rutinszerően lesújtó betegség közül volt az egyik. Fıként a fiatalokat és az idıseket támadta meg. És hogy mi ez a kór? Valami kanyaróféleség, felelték kérdésére. Egy ízben végignézhette, amint több milliárd pakli amerikai cigaretta érkezik egy kínai kikötıbe, olyan emberek számára, akik egész életükben maszkot viseltek az elviselhetetlenül szennyezett levegı miatt. Tanúja lehetett annak, hogy százezrével importáltak Dél-Afrikába olyan fogamzásgátló szereket, amelyeket az Egyesült Államokban rég betiltottak, és hozzá kizárólag angolul mellékelték a használati utasítást. Szemébe tőntek Mexikóvárosban a felhıkarcolók mellett a nyomorviskók, Oroszországban az éhezı tömegek mellett a minden hájjal megkent vállalkozók. És bár sosem jutott el Észak-Koreába, tudta, hogy nyíltan gengszterállam, ahol állítólag az utóbbi öt évben a lakosság tíz százaléka pusztult éhen. Minden országnak megvan a maga skizofrén történelme. Kétévnyi zarándoklás után Buchanan házasulási és családalapítási kedve elpárolgott. Gyermeke és rokona lett minden olyan kisgyerek, akinek végignézte a haláltusáját. És bár továbbra is milliószám emelkedtek ifjak, vének és éhezık sírhalmai szerte a világban, immár egyrıl sem lehetett elmondani, hogy Buchanan elızıleg ne vívta volna meg érte a maga személyes harcát. Beleadott apaitanyait, többet küzdött, mint valaha a dohány- vegyszer- és fegyver-behemótokért. A mai napig részletesen emlékszik arra, hogyan jött a villámcsapásszerő felismerés, hazafelé Dél-Afrikából, a repülıgép mellékhelyiségében térdepelve,

beteg gyomra rángásai közepette. Mintha a saját kezével oltotta volna ki minden olyan kisgyerek életét, akit látott meghalni azon a földrészen. Attól kezdve, hogy felnyílt a szeme, Buchanan rendszeresen felkereste ezeket a helyeket. Pontosan fel akarta mérni, hogyan tudna segíteni. Az egyik országba személyesen vitt el egy rakomány élelmiszert és gyógyszert, és ezáltal a saját bırén tapasztalta, hogy szállítás mint olyan egyszerően nem létezik. Tehetetlenül végignézte, amint a fosztogatók megszabadítják a segélycsomagjától. Aztán beállt fizetés nélküli alkalmazottnak különbözı emberbarát szervezetekhez pénzt győjteni, végigjárta a CARE-t és sok katolikus szolgálatot. A munkájával nem volt semmi baj, de a dollárokat ennyi erıvel egy feneketlen vödörbe is önthette volna. Valahogy nem stimmeltek a számok, a gond pedig csak nıtt. Ez volt az a pillanat - tíz évvel ezelıtt - amikor Buchanan a Washingtonban elsajátított mesterfogásokhoz nyúlt. Kilépett saját alapítású cégébıl, egyetlen embert vitt csak magával, a nıt, akit Faith Lockhartnak hívnak. Ügyfelei és gyámolítottjai a világ legszegényebb országai lettek. Valójában nem nagyon tudta geopolitikai tényezınek tekinteni ıket. Leginkább kétségbeesett emberekbıl toborzott, különbözı zászlók alatt tömörülı, kiszolgáltatott csoportokat látott, akiknek senki sem hallja meg a hangját. Élete hátralévı részét arra tette fel, hogy világszerte pótolja, ami nincs. Félelmetes lobbitechnikáját teljes mértékben felhasználta, minden washingtoni kapcsolatát bevetette, de rájött, hogy az azelıtt képviselt ügyei népszerősége mellett az újak egyszerően eltőnnek. Amikor a hatalmasok ügyvédjeként lépett be a Kapitóliumba, a politikusok mosolyogva üdvözölték, kétséget sem hagyva afelıl, hogy közben az lebeg elıttük, mennyivel fog ettıl gyarapodni a kampányköltségvetés, s lelki szemeik elıtt már ott táncoltak a dollárok. JVlost nem adtak neki semmit. Egyik-másik képviselı nem átallott azzal kérkedni, hogy neki még útlevele sincs, és hozzátette, hogy az Egyesült Államok már így is túl sokat költ a nemzetközi segélyezésre. A jótékonykodás az ember saját hazájában kezdıdik, mondták, de, a fene egye meg, ott aztán fejezıdjön is be. A leggyakoribb visszautasítás így szólt, „Nem látom az összefüggést, Danny. Mennyivel többen szavaznak rám Illinois-ban, ha enni adok az etiópoknak?" Amint egyik irodából a másikba terelték sebesen, érezte, hogy mindannyian szánakozva néznek rá, Danny Buchanannek, a valaha élt talán legnagyobb lobbistának elment az esze, meggárgyult. Milyen szomorú. Persze nemes a cél, ahhoz kétség nem férhet, na de szálljunk le a földre. Afrika? Éhezı kisbabák Latin-Amerikában? Nekem itt vannak gondjaim. „Nézd, Danny, ha se eladni nem akarsz semmit, se fegyverrıl vagy olajról nincs szó, akkor mi a francot vesztegeted itt az idımet?" Ezt egy igen nagy tiszteletnek örvendı szenátortól hallotta. A mondat akár az amerikai külpolitika elemi nyilatkozatának is tekinthetı. Tényleg ennyire vakok? Ezt kérdezte önmagától Buchanan újra meg újra. Vagy ı a kötözni való bolond? Végül arra jutott, egyetlen választása van csupán. Teljesen törvénytelen megoldás, de a szakadék szélére taszított ember nem engedheti meg magának, hogy a spanyol etikettet tartsa szem elıtt. Az évek alatt felhalmozott vagyont arra kezdte használni, hogy politikai kulcsfigurákat vesztegessen meg vele, bizonyos nagyon speciális formában, és így jusson a segítségükhöz. Tökéletesen olajozottan mőködött. Az a segély, amelyet pártfogoltjai kaptak, a legkülönbözıbb módokon megnövekedett. És bár a saját vagyona egyre apadt, Buchanan úgy gondolta, a jövı biztató képet mutat. Romlani legalábbis nem romlott a helyzet. Értékes, nehezen megszerezhetı talajon állt, és ezt sikernek tekintette. Körülbelül egy évvel ezelıttig minden simán is ment.

Mintha csak végszóra történne, kopogtattak az irodája ajtaján, ez felrázta álmodozásából. Az épületet bezárták vélhetıen biztonságosan a takarítószemélyzet rég távozott. Nem kelt fel az asztalától. Egyszerően figyelte, amint az ajtaja kinyílik, és egy magas, karcsú férfi sziluettje jelenik meg a küszöbön. A férfi keze kinyúlt, és felkapcsolta a villanyt. Buchanan hunyorgott, amint a mennyezetvilágítás hirtelen elöntötte a szobát. Amikor a szeme hozzászokott a fényhez, elnézte Robert Thornhillt, amint leveszi a zakóját, és leül vele szemben. Kecses mozdulatokkal csinálta, sietség nélkül, mintha csak a country clubba ugrott volna be egy italra. - Hogy jutottál be? - kérdezte Buchanan élesen. - Állítólag ez egy ırzött épület. -Valahogy úgy érezte, hogy az ajtón kívül többen ólálkodnak még. - Az, Danny. Legalábbis a többségnek. - Nem örülök, ha idejössz, Thornhill. - Én vagyok olyan udvarias, hogy a keresztneveden szólítsalak. Méltányolnám, ha ezen a ponton kölcsönösség állna fenn köztünk. Csekélység, nem vitás, de legalább nem azt kérem, hogy szólíts Thornhill úrnak, pedig úr és szolga között így szokás, nem igaz, Danny? Látod, nem is olyan rossz dolog nekem dolgozni. Buchanan tudta, Thornhill önelégült arckifejezésének az a célja, hogy ı összezavarodjon tıle, és többé ne is tudjon tisztán gondolkozni. İ ezzel szemben hátradılt, és összefonta a kezét az ölében. - Minek köszönhetem a látogatást, Bob? - Annak, hogy tárgyalni fogsz Milstead szenátorral. - Találkozhattam volna vele akár a városban is. Nem is értem, miért ragaszkodtál hozzá, hogy utazzak Pennsylvaniába. - így lesz egy újabb dobásod azokért a szegény éhezı tömegekért. Látod, van nekem szívem. - Szeretném tudni, vajon abban, amit a lelkiismeretednek hívsz, bár el nem tudom képzelni, mi lehet az, átsuhan-e legalább az árnyéka annak, hogy több millió szenvedı embert használsz fel a hatalmi játékaidra? Olyanokat, akiknél csodaszámba megy, ha megérik a következı reggelt? - Engem nem azért fizetnek, hogy lelkiismeretem legyen. Engem azért fizetnek, hogy a haza érdekeit védjem. Melyek többek közt a tieid is. Mellesleg, ha a lelkiismeret alapkövetelmény volna, nem maradna ember ebben a városban. Egyébiránt le a kalappal az erıfeszítéseid elıtt. Nekem nincs kifogásom a szegények és tehetetlenek ellen. A te nagy szerencsédre, Danny! - Ugye nem baj, ha ezt nem veszem be? Thornhill mosolygott. - A világ minden országában találsz olyan embereket, mint én. Mármint ha annak az országnak van egy csöppnyi esze. Mi érjük el azokat az eredményeket, amelyekre mindenki vágyik, mert „mindenkinek" javarészt nincs hozzá mersze. - Istent játszol? Érdekes szerepkör. - Isten fogalmi lény. Én tényekkel operálok. Errıl jut eszembe, te illegális eszközökkel hajtod végre a terveidet. Ki vagy te, hogy engem elítélj ugyanezért? Buchanan erre nem tudott mit felhozni. Thornhill megingathatatlan higgadtsága csak megerısítette benne a tehetetlenség érzését.

- Van kérdésed a Milsteaddel való találkozásodat illetıen? - szólt Thornhill. Harvey Milsteadrıl annyi terhelı tényt ismersz, életfogytiglanra elegendı. Tulajdonképpen mit akarsz tıle?

hogy

háromszoros

Thornhill kuncogott. - Remélem, nem vádolsz azzal, hogy hátsó szándékom volna. - Társak vagyunk, Bob, elmondhatod. - Lehet, hogy nagyon egyszerő. Talán csak azt akarom, hogy úgy táncolj, ahogy én fütyülök. - Nagyon szép, de ha egy év múlva úgy bukkansz fel, mint most, lehet, hogy kísérettel hagyod el az irodámat. - Egy magánzó lobbista fenyeget engem. Thornhill sóhajtott. - Bár nem is annyira magánzó. Van hadsereged. Egyszemélyes. Hogy van Faith? Jól mennek a dolgai? - Faithnek ehhez semmi köze. És soha nem is lesz. Thornhill bólintott. - A célkeresztben csak te állsz. Meg a te bőnös politikusaid. Amerika agytrösztjei. A krém. Buchanan hidegen meredt ellenfelére. Nem szólt semmit. - A dolgok a végkifejlethez közelednek, Danny. Hamarosan véget ér a show. Remélem, felkészültél, hogy nyom nélkül lelépj a szinrıl. - Ha elmegyek, nem hagyok magam után csíkot, még a mőholdas kémeid sem fognak rám bukkanni. - Nagy támasz az önbizalom. Persze elég gyakran félrevezetı. - Csak ennyit akartál mondani? Hogy készüljek fel a menekülésre? Azóta készen állok, amióta életemben elıször megláttalak. Thornhill felállt. - Te csak koncentrálj Milstead szenátorra. Jó zaftos cuccot kérünk. Beszéltesd arról, milyen jövedelme lesz, ha majd nyugdíjba megy, meg a szemfényvesztı látszatfeladatairól. Minél pikánsabb, annál jobb. - Repes a szívem, hogy ennyire élvezed. A Disznóöbölnél persze valószínőleg szórakoztatóbb. - Az még az én idım elıtt volt. - Nem baj, itt-ott azért biztos te is hagytál nyomot a világon. Thornhill egy pillanatra megmerevedett, aztán visszatért a nyugalma. - Nagyszerő pókerjátékos válna belıled, Danny. De azért ne felejtsd el, hogy a blöff, ha nincs értékes lap az ember kezében, az csak blöff. - Belebújt a felöltıjébe. -Ne fáradj, kitalálok. A következı pillanatban már ott sem volt. A jelek szerint akkor tőnt elı és el, amikor csak akart. Buchanan hátradılt, rövid sóhajt hallatott. A keze remegett. Addig szorította az asztal lapjára, amíg a reszketés meg nem szőnt.

Thornhill úgy mennydörgött bele az életébe, mint a robbanó torpedó. Akkor Buchananból tulajdonképpen lakáj lett. Most azok után kémkedik, akiket évekig a saját pénzébıl vesztegetett meg. Jelenleg a Thornhill nevő emberevı óriásnak győjt vagyonnyi anyagot, hogy az aztán zsarolhasson vele kedvére. És neki nincs hatalma ahhoz, hogy megállítsa. Ironikus módon azonban éppen annak révén, hogy saját anyagi helyzete megrendült, és hogy jelenleg valaki másén fáradozik, került vissza Buchanan oda, ahonnan elindult. Az elıkelı philadelphiai Main Line negyedben nıtt fel. A kerület egyik legpazarabb épületében lakott. A hatalmas, tökéletesre nyírt pázsitot gúlázott terméskı falak határolták, mintha csak szürke festékkel húzott vastag ecsetvonások volnának, és a kert közepén ezerháromszáz négyzetméter területő ház terpeszkedett, széles, fedett teraszokkal, és egy önálló garázs, amelynek emeletén egy egész lakás helyezkedett el. A házban több hálószoba volt, mint egy kollégiumban, hozzá fényőzı fürdıszobák méregdrága csempével, és még az olyan közönséges tárgyakon is aranybevonat csillogott, mint a piszoár. Ez volt az amerikai kékvérőek világa, amelyben a babusgató körülmények és a mindenen átgázoló törtetés jól megfér egymás mellett. Buchanan meghitt közelségbıl szemlélhette ezt az összetett mindenséget, ám nem tartozott kiváltságos lakói közé. Felmenıi között e kékvérőek sofıréit, szobalányait, kertészeit, kézbesítıit, szárazdajkáit és szakácsnıit találjuk. Miután a Buchanan család túlélte a kanadai határ teleit, testületileg délre költözött, szelídebb idıjárási és kevésbé kemény munkaviszonyok közé, ahol nemcsak fejszével és csákánnyal, csónakkal és horoggal lehet megkeresni a kenyeret. Északon vadászniuk kellett, ha enni akartak, és fát vágni, hogy ne fázzanak, majd tehetetlenül végig kellett nézniük, amint a természet könyörtelenül megtizedeli a javaikat. E folyamattól a túlélık erısebbek lettek, a leszármazottaik még erısebbek. Danny pedig talán a legerısebb volt mindannyiuk között. Az ifjú Danny Buchanan füvet öntözött és medencét tisztított, felseperte és újracsíkozta a teniszpályát, virágot és zöldséget szedett, és, persze csak a kellı tisztelettel, játszott a gyerekekkel. Ahogy idısebb lett, elvegyült az elkényeztetett gazdagok fiatalabb nemzedékével a virágágyások sőrő meghittségében, velük dohányzott, ivott, és részt vett a szexuális felfedezı körutakban. Még gyászhuszárkodott is egyszer, ıszinte könnyeket hullajtva vitte a vállán két gazdag ifjú koporsóját, akik elfecsérelték kiváltságos életüket, mert egyszerre szentelték magukat túl sok whiskynek és nem eléggé profi versenyautózásnak. Ha az ember ennyire gyorsan éli az életét, gyakran gyorsan is hal meg. Buchanan most éppen látta is a saját halálát. Tiszta erıbıl száguld felé. İ azóta sem a gazdagok, sem a szegények között nem tudta elengedni magát. Az elızıek közé sosem fog tudni tartozni, bármennyire felduzzad is a bankszámlája. Eljátszadozott annak idején a módos örökösökkel, de amikor evésre került a sor, amazok az ebédlıszalonba siettek, ı pedig a konyhába trappolt, hogy a személyzet többi tagjával törjön magának a kenyérbıl. Az elkényeztetett kicsikék a Harvardra, a Yale-re és a Princetonra jártak. İ estin végzett el egy olyan iskolát, amelyet szerencsésebb kortársai nyíltan kigúnyoltak volna. Mostanra azonban a saját családja éppen ennyire idegen lett a számára. Küldött nekik pénzt. Visszaküldték. Amikor meglátogatta ıket, kiderült, hogy nem tudnak mirıl beszélgetni. Nem értették, és nem is érdekelte ıket, mivel foglalkozik. Viszont éreztették vele, hogy a hivatásában egy morzsányi becsület nincs, ezt kivette a feszes, merev arckifejezésekbıl, bajszuk alatt elmorgott szavaikból. Washington mindentıl idegen, amiben a családja hisz, mintha a város maga lenne a pokol. Danny pénzért hazudik, méghozzá sok pénzért. Jobban tenné, ha azt az utat járná, amelyet ık, az egyszerő, de tisztességes munkáét. Azáltal, hogy föléjük emelkedett, az egyenes, nyílt, jellemes természetüket illetıen mélyen a szintjük alá zuhant.

Az az ösvény, amelyet az utóbbi tíz évben taposott, csak még jobban elszigetelte, elzárta a külvilágtól. Kevés barátja volt. Ennek ellenére több millió ismeretlen ember függött tıle szerte a világban, olyan alapvetı szálaknál fogva, amelyek a túléléshez nélkülözhetetlenek. Fura egy élet, ezt még ı is elismerte. Most pedig, hogy Thornhill meglátogatta, Buchanan ismét lejjebb csúszott egy fokot a szakadék felett függı létrán. Már abban az egyetlen emberben sem bízhat, aki vitán felül lelki társa - Faith Lockhartban. Faith semmit nem tudott Thornhillrıl, a CIA emberérıl, nem is fog. Már semmi más nem védte, csak ez. Ezzel Buchanan elvesztette az utolsó valódi emberi kapcsolatát is. Most már tényleg egy szál magában áll. Odalépett az irodájában az ablakhoz, elnézte a világszerte ismert, nagyszerő emlékmőveket. Egyesek szerint az épületek összessége, akár a bővészkéz, azért van, hogy elterelje a szemlélı figyelmét a város valódi tevékenységérıl, amely általában a kiválasztott kevesek érdekét szolgálja. Buchanan rég megtanulta, hogy a hosszú távon is hatékony hatalom fıleg abból ered, ha a kisebbség gyengéd erıvel elnyomja a többséget. Elvégre a legtöbb ember nem politikai szörnyeteg. Kényes egyensúlyra van szükség, kisebbség a többség felett, gyengéden, udvariasan - és Buchanan azt is tudta, hogy a módszer valaha elıfordult legtökéletesebb példáját éppen itt, az imént láthatta. Lehunyta a szemét, hagyta, hogy a sötétség rátelepedjen, hadd járja át testét az új erı a másnapi küzdelemhez. Az éjszaka nagyon hosszúnak ígérkezett. Az élete ugyanis valójában egyetlen hosszú alagúttá vált, amely a semmibe vezet. Ha legalább biztosan tudhatná, hogy Thornhillt is maga alá temeti... már ez megérné. Támadjon egyetlen apró rés a sötétség bástyáján - Danny Buchanannek mindössze erre van szüksége. Bárcsak megtörténne. 4 A KOCSI pontosan a megengedett sebességgel hajtott az autópályán. A férfi vezetett, a nı a hátsó ülésen helyezkedett el. Mindketten mereven ültek, mintha attól tartanának, hogy a másik egyszer csak nekiesik. Amikor egy ereszkedı repülıgép óriási robajjal elhúzott felettük a Dulles repülıtér irányában, mint a lecsapni készülı sólyom, Faith Lockhart lehunyta a szemét. Egy pillanatra azt képzelte, ı is ott ül azon a gépen. Landolás helyett épp most indulna valahová nagyon messze. Lassan kinyitotta a szemét, ekkor az autó letért a sztrádáról, és ık maguk mögött hagyták a fényeket. Hamarosan az út mindkét oldalán elhelyezkedı, szabálytalan fasor, illetve széles, mély, nedves, fővel benıtt árkok mellett suhantak el. A fényszórók sötétségszaggató ikerpászmáján kívül most már csak a síknak tőnı csillagok lüktetése adott némi világosságot. - Nem értem, miért nem tudott eljönni Reynolds ügynök ma este - szólt Faith. - Egyszerően azért - felelte Ken Newman különleges ügynök - mert nem maga az egyetlen, aki után nyomoz. De azt hiszem, én sem vagyok teljesen idegen magának. Csak beszélgetni fogunk, mint máskor. Képzelje azt, hogy Brooke Reynolds vagyok. Egy csónakban evezünk. Az autó egy újabb, még elhagyatottabb útra fordult. Ezen a szakaszon fák helyett lecsupaszított mezık terültek el, és csak a buldózer végsı simításait várták. Egy év múlva majdnem annyi ház áll itt, ahány fa azelıtt. A külvárosi terjeszkedésnek semmi sem vethet gátat. Egyelıre azonban a föld megtépettnek, meztelennek tőnt. És kietlennek. Talán amiatt, ami várt rá. E tekintetben a föld és Faith Lockhart egyek voltak. Newman vetett rá egy pillantást. Bár nem szívesen ismerte be, feszélyezte Faith Lockhart, mintha csak egy köteg dinamit mellett ülne, amelyrıl nem is sejti,

mikor robban. Kissé megemelkedett ültében. Bıre érzékeny volt ott, ahol a pisztolytáska az oldalához szokott dörzsölıdni. Az emberek többségének azon a ponton megvastagodott a bıre, de az övé újra meg újra felhólyagosodott és lehámlott. Ironikus módon úgy gondolta, hogy a nyilalló fájdalom azért tartotta folyamatosan a kellı feszültségben, mert soha nem lazított - tisztán kivehetı figyelmeztetés volt ez, hogy ha elveszítené az éberségét, e csekélyke kellemetlenség végzetes lenne. Ma este azonban golyóálló mellényt viselt, a tok tehát nem ért a bıréhez. A fájdalom és a rendkívüli éberség nem érte el a szokásos szintet. Faith a fülében érezte, hogyan lüktet a vére. Minden érzéke kitágult, mint amikor késı éjjel furcsa, nyugtalanító zajt hallunk az ágyban. Ha*ez gyerekkorban fordul elı, az ember rohan a szülei ágyához, mint akit puskából lıttek ki, és bemászik, hogy betakargassák, hogy nyugalmat találjon a szeretı, értı karokban. Az ı szülei rég meghaltak. Harminchat éves. Ki tudna most vigyázni rá? - Holnaptól Reynolds ügynök lesz ott helyettem - szólt Newman. - Vele jól érzi magát, nem? - Nem tudom, lehet-e bármi „jó érzés" egy ilyen helyzetben. - Dehogynem. Naná, hogy lehet, és ez nagyon fontos. Reynolds kitőnıen lı. Higgye el, nélküle ez az ügy sehogy sem állna. Mit mondjak, nem könnyítette meg a dolgunkat. De ı hisz magában. És amíg nem játssza el a bizalmát, Brooke Reynolds a maga erıs szövetségese. Neki nem mindegy, mi lesz a sora. Faith keresztbe vetette a lábát, és összefonta a karját. Körülbelül százhatvanöt centiméter magas volt, rövid felsıtesttel. A melle laposabb volt, mint amilyet kívánt volna magának, de a lába hosszú és formás. Ha másra nem, a lábára mindig számíthatott. Arra odafigyeltek az emberek. Combja és vádlija kifejlett izmai átütöttek a harisnyán - észrevette, hogy Newman is többször végigjártatta rajta a pillantását, nem minden érdeklıdés nélkül. Hosszú, gesztenyeszín haját elsimította az arcából, aztán ujjait az orrnyergére helyezte. A sötét szálak közé egy-egy fehér keveredett. Még nem volt feltőnı, de ez csak idı kérdése. Mostanában olyan nyomás alatt élt, hogy egészen biztosan gyorsabban öregszik majd. A kemény munka, a rátermettség és a kiegyensúlyozottság mellett csinos megjelenése is szerepet játszott a karrierjében, ezt tudta. Micsoda sekélyesség azt hinni, hogy számít, hogy néz ki az ember. Pedig igaz. Különösen akkor, ha valaki szinte kizárólag férfiakkal dolgozik, mint ahogy ı tette egész pályafutása során. Tudta, hogy az a barátságos mosoly, amellyel általában a szenátori irodákban fogadták, nem annyira a szürkeállományának, mint inkább az általa oly igen kedvelt térd feletti szoknyáknak szólt. Néha annyin múlt, hogy kibújik-e félig a cipıjébıl, és lóbálja-e a lábujjain. Haldokló gyerekekrıl beszélt, távoli országokban csatornákban lakó családokról, a hallgatósága pedig le nem tudta venni a szemét a cipıje nyitott orráról. Uramatyám, nincs a tesztoszteronnál nagyobb gyengesége a férfiembernek és nagyobb fegyvere a nıi nemnek. De legalábbis nagy szerepet játszik abban, hogy ez utóbbi is megközelítheti azt a pályát, amelyet mindig is a férfiak kedvére alakított a világ. - Jó érzés, ha kedvelik az embert - mondta Faith. -De hogy maga felvesz az utcán, és kihoz ide, a világ végére éjnek évadján, ez kicsit sok, nem? - A washingtoni irodánkba mégsem sétálhatott be csak úgy. Sztártanú lesz egy nagyon fontosnak ígérkezı nyomozásban. Ez legalább biztonságos hely. - Persze, a rajtaütéshez. Honnan tudja, hogy nem követtek minket?

- Természetesen követtek. De a saját embereink. Ha bárki ólálkodott volna körülöttünk, higgye el, ık észreveszik, mielıtt útnak indítanak minket. Kísérıautó jött velünk végig a sztrádán. Most pedig senki sincs mögöttünk. - Értem, szóval a maguk emberei tévedhetetlenek. Bár nekem dolgoznának ilyenek. Honnan szedik ıket? - Nyugi, tudjuk, hogy mit csinálunk. - Amint kimondta e szavakat, újra a tükörbe pillantott. Newman ránézett az elsı ülésen heverı mobiltelefonra, Faith pedig könnyedén kitalálta, mire gondol. - Hirtelen jól jönne a segítség? - Newman éles pillantást vetett rá, de nem szólt semmit. - Na jó - folytatta a nı - térjünk a lényegre. Mit kapok én ebbıl az egészbıl? Valójában sosem tisztáztuk. - Mivel Newman még mindig nem felelt, Faith tanulmányozta az arcélét egy percig. Ez felcsigázta a férfi idegeit. Aztán elırehajolt, és megérintette Newman vállát. - Én nagyon sok mindent kockáztattam, amikor belefogtam abba, amit most csinálok - szólt Faith. A zakó szövetén keresztül érezte, hogy a férfi teste megfeszül az ujjai alatt. Nem mozdította a kezét, még növelte is a nyomást alig észrevehetıen. Ujjbegyei már meg tudták különböztetni a zakó anyagát az ing anyagától. Amikor Newman kissé felé fordította a felsıtestét, Faith észrevette, hogy golyóálló mellényt visel. Kiszáradt a szája, és egy pillanat alatt elpárolgott az önuralma. Newman ránézett. - Hát akkor elmondom, nem kertelek. Hogy miben tudnak megállapodni, az nem tılem függ. Egyelıre nem sokat kaptunk magától. De ha betartja a játékszabályokat, minden úgy fog menni, ahogy mennie kell. Megnevezi a feltételeit, átadja nekünk, amit kérünk, hamarosan új személyazonosságot kap, és mehet kagylót árulni a Fidzsi-szigetekre, közben viszont a társát hosszú távon vendégül látja a kormány, a játszópajtásaival együtt. Ennek egyelıre ne nagyon örüljön, ne is élje bele magát túlzottan. Próbálja meg átvészelni. Ne felejtse el, mi magával vagyunk. Rajtunk kívül nincs barátja. Faith hátradılt, végre levette a szemét a mellényrıl. Ügy döntött, eljött az ideje annak, hogy bevesse az adu ászt. Végül is Reynolds helyett akár Newmanen is kipróbálhatja. Bizonyos értelemben harmónia alakult ki közte és Reynolds között. Két nı a tengernyi férfi mellett. A nıi titkosügynök sok olyan finomságot érzékelt, amelyet a férfi soha. Más vonatkozásban persze olyanok voltak, mint két macska, akinek halcsontot húzogatnak az orra elıtt. - Szeretném, ha Buchanan is tanúskodhatna. Biztos, hogy rá tudom venni. Ha ı meg én együtt dolgozhatunk, az maguknak is csak jó. - Gyorsan hadarta el az egészet, és nagyon megkönnyebbült, hogy végre túlesett rajta. Newman arcára leplezetlenül kiült a döbbenet. - Nézze, Faith, mi elég rugalmasak vagyunk, de azzal a fickóval nem kötünk üzletet, aki, ha hihetünk magának, kiagyalta ezt az egészet. - Maga csak egy részét látja az összképnek. Nem tudja például, hogy miért fogott bele ebbe Danny. Itt nem ı a rosszfiú. İ jó. - Megszegte a törvényt. Maga mondta, hogy kormánytisztviselıket vesztegetett meg. Nekem ennyi elég. - Ha megérti, miért tette, egészen másképp ítéli majd meg. - Ehhez azért ne főzzön vérmes reményeket, Faith. A saját érdekében.

- Mi van, ha azt mondom, vagy mindkettınk, vagy egyikünk sem? - Akkor élete legnagyobb hibáját követi el. - Tehát vagy ı, vagy én? - Nem olyan súlyos dilemma ez. - Hát akkor Reynoldszal kell beszélnem. - İ ugyanezt fogja mondani. - Ebben ne legyen annyira biztos. Értek a meggyızéshez. És most véletlenül még igazam is van. - Faith, magának fogalma sincs, mi mindenrıl van itt szó. Nem az FBI ügynökei döntik el, kit kell üldözni, hanem a szövetségi ügyészség. Tegyük fel, hogy Reynolds maga mellé áll, bár kétlem, de akkor is megmondom, hogy az ügyvédeket semmiképpen nem fogja tudni rávenni erre. Ha megpróbálják leteríteni ezeket a politikai nagyvadakat, de közben lepaktálnak azzal az ürgével, aki belekeverte az áldozatokat ebbe az egészbe, hát tutira megpörkölıdik a seggük, és mellesleg rámegy az állásuk is. Ez itt Washington, négyszáz kilós gorillákról beszélgetünk. Égni fog a drót, a sajtót nem lehet levakarnia kulisszák mögött meg ezerrel megy majd az egyezkedés, és nekünk semmi perc alatt végünk van. Higgyen nekem, húsz éve csinálom. Vagy Buchanan, vagy semmi. Faith hátradılt, az eget bámulta. Egy pillanatra Danny Buchanant látta a felhık között, sötét, reménytelen börtönlukba vetetten. Nem, nem hagyhatja, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Beszélnie kell Reynoldszal, az ügyészekkel, ki kell eszközölnie Buchanan számára is a védettséget. Másképp nem megy az ügy. De milyen magabiztosan adja elı magát ez a Newman. Annyira tiszta és világos, amit az elıbb mondott. Hiába, ez itt Washington. Egy szempillantás, annyi idı alatt, míg az ember lángra lobbant egy szál gyufát, eltőnt minden magabiztossága. Lehetséges, hogy ı, a jól felkészült lobbista, aki Isten tudja, milyen régóta keveri a lapokat, most olyan politikai helyzetbe csöppent, amely kifog rajta. - Ki kell mennem - mondta. - Körülbelül tizenöt perc múlva a háznál leszünk. - Ha a következı elágazásnál balra fordul, van ott egy éjjel-nappal nyitva tartó benzinkút. Mintegy másfél kilométer. Newman csodálkozva ránézett, - Honnan tudja? Feltörı páni félelmét Faith önbizalmat sugárzó kifejezés mögé rejtette. Szeretem tudni, mibe keveredem bele. Vagyis feltérképezem a környezetet, és felmérem az embereket. A férfi nem felelt, hamarosan balra kanyarodott, és már ott is voltak a kivilágított Exxon kútnál, amelyhez jól felszerelt üzlet is tartozott. Bár elszigetelt helyen jártak, biztosan közel volt az autópálya, annyi nyitott furgon állt a parkolóhelyeken. A benzinkút szemmel láthatólag berendezkedett a kamionsofırök étkeztetésére. Férfiak jöttek-mentek csizmában, cowboykalapban, Wrangler farmerban és széldzsekiben, rajtuk különbözı teherautóés gépkocsialkatrész gyárak márkái. Némelyik csak betöltötte türelmesen a benzint az autójába, mások kávét hörpöltek, s a fáradt, lebernyeges arcok mellett parányi gızcsík szállt. Senki nem foglalkozott az épület távolabbi végén levı toalett mellé gördülı kocsival.

Faith bezárta maga mögött az ajtót, lecsukta a vécé tetejét, és ráült. Használni nem akarta. Idıre volt szüksége, hogy gondolkozhasson, hogy legyızze a minden oldalról támadó félelmet. Körülnézett, tekintete megakadt a málló sárga vakolat feliratain. Némelyik szöveg olyan mocskos volt, már-már elpirult. Akadt köztük olyan, amelyik nyerseségében is vicces volt, rekeszizom-görcsöltetıen szellemes. A szomszédos „Urak" helyiség szövegei valószínőleg meg sem közelítették ezt a színvonalat, bár a férfiak ezt el sem tudják képzelni. De hát a nık mindig is többre voltak képesek, mint amennyit a férfiak kinéztek belılük. Felállt, hideg vizet paskolt az arcára, és megtörölte egy papírtörlıvel. Körülbelül ekkor a térde felmondta a szolgálatot. Összekulcsolta a lábát, közben az ujjai görcsösen kapaszkodtak a vécé porceláncsészéjébe. Azelıtt az volt a rémálma, hogy ez megtörténik az esküvıjén is, ı pedig belehal a szégyenbe. Na, hát akkor most egy gonddal kevesebb. Soha nem volt tartós kapcsolata, leszámítva egy bizonyos fiatalembert elsı gimnáziumban, akinek nem emlékezett a nevére, ám akinek égszínkék szemét, míg él, nem felejti el. Danny Buchanan igazi, mély barátsággal ajándékozta meg. Tizenöt éve a mentora, apja helyett apja. Danny abban látott benne tehetséget, amiben rajta kívül senki. Esélyt adott neki, amikor ez életbevágóan fontos volt számára. Faith határtalan ambícióval és lelkesedéssel érkezett Washingtonba, ám fogalma sem volt arról, merre induljon. A lobbizásról semmit nem tudott, de nagyon izgalmasnak hangzott. És kihívásnak tőnt. Annak idején az apja jó szándékú volt, de nem tudta, mit akar, ezért egyik vagyonszerzı terve helyszínérıl a másikra hurcolta a feleségét és a lányát. A természet az egyik legkegyetlenebb elegyét alkotta meg benne, álmodozó lelket, akibıl hiányzik a képesség az álmok megvalósításához. Napokban, nem pedig években számolta a jövedelmezı munkát. Mindannyian az egyik idegtépı hétrıl a másikra éltek. Amikor a soron lévı terv befuccsolt, és az apja ismét elvesztette valaki más pénzét, felpakolta a családot, és elmenekültek. Olykor nem volt otthonuk, többször éheztek, mint nem, de Faith apja mégis minden alkalommal talpra állt, még ha imbolyogva is, amíg meg nem halt. A szegénység emléke maradandóan és erıteljesen élt Faith lelkében. Élvezetes és biztos életre vágyott, olyanra, amelyben senkitıl nem kell függenie. Buchanan arra adott neki lehetıséget és eszközöket, hogy valóra váltsa az álmait, sıt sokkal többre. Mert Buchanannek nemcsak elképzelése volt, azt is tudta, hogyan kell kivitelezni az elsöprı eszméket. Faith nem árulhatta el. Leborult az elıtt, amit Danny véghezvitt, amiért még most is lankadatlanul küzd. Buchanan volt az a szikla, amelyre Faithnek akkori életszakaszában szüksége volt. Igaz, az utóbbi egy évben megváltozott a kapcsolatuk. Danny zárkózottabb lett, már nem mesélt el semmit. Ingerlékennyé vált, minden apróságra ugrott. És ha Faith erısködött, mondja csak el, mi bántja, még inkább visszahúzódott. Azelıtt olyan közel álltak egymáshoz, hogy Faith még ezt a csekély változást is megsínylette. Buchanan óvatos lett, nem hívta már magával a külföldi útjaira, és elmaradtak hosszú beszélgetéseik is a jövırıl. Aztán, teljesen váratlanul, Buchanan kétségbeejtı dolgot mővelt, hazudott neki. Lényegtelen semmiség volt, ijesztı távlatokkal, ha ilyen kis dolgokban nem mond neki igazat, vajon mi minden fontosat titkolhat el elıle? Ebbıl támadt az utolsó konfliktus, azután Buchanan kijelentette, a világon semmi jó nem származna abból, ha megosztaná vele azt, ami bántja. Majd következett a végsı pofon. Ha nem akar már az alkalmazottja lenni, csak tessék. Sıt lehet, hogy jobb is, ha kilép. Ezt éreztette vele Danny Buchanan. Az alkalmazottja! Faith sokkal II inkább úgy érezte, az édesapja közli vele, az imádott lányával, hogy takarodjon a házából. Miért küldte el? Most végre megértette. Hogyan is lehetett eddig ennyire vak? Dannyre rászálltak. Valaki rászállt, és Danny nem akarta, hogy Faithre ugyanez a sors várjon. O kerek perec megkérdezte tıle, így van-e. A férfi kerek perec letagadta. Aztán feketén-fehéren felszólította, hogy távozzon. Méltó befejezés.

Még ha Danny nem bízott is meg benne, ı mégis írt egy külön forgatókönyvet kettejük számára arról, hogyan tovább. Vett egy nagy levegıt, és felkereste az FBI-t. Tudta, elképzelhetı, hogy épp az FBI jött rá valahogy Danny titkára, de úgy gondolta, ez csak megkönnyíti a helyzetet. Mostanra azonban ezer kétely gyötörte, mert beavatta az Irodát. Hát tényleg azt hitte, azok majd ész nélkül betessékelik Dannyt a tárgyalóterembe, hadd vádaskodjon? Már átkozta magát, hogy elárulta nekik Danny nevét, ámbár ı nagyon híres ember egy híres emberektıl hemzsegı városban, az FBI biztosan mindenképp rájött volna. Börtönbe akarják zárni Dannyt. Vagy Buchanan, vagy ı. Ez volna a választás? Soha életében nem yolt magányosabb, mint most. Megnézte magát a toalett repedt tükrében. A járomcsontja szinte átfúrta a bırét, szeme alatt táskák lógtak. Egy centiméternyi bır közte és a semmi között. A nagy elképzelés, Buchanan és az ı menekülési terve hirtelen tébolyult, szédült szabadesésnek tetszett. Kelekótya apja most csomagolna és eltőnne. És ı? A lánya? Mit tegyen? 5 Lee elıvette a pisztolyát, felemelte a karját, és elindult az elıszobában. A másik kezében tartotta a Zseblámpáját, lassan és biztosan pásztázta vele a teret. Az elsı helyiség, ahová betekintett, konyhának bizonyult, benne kicsi, 1950-ben gyártott hőtıszekrénnyel, General Electrics márkájú elektromos felszereléssel, és foltos sárga-fekete kockás linóleumpadlóval. A fal helyenként elszínezıdött a nedvességtıl. A plafont nem fejezték be, tisztán látszott a födémgerendázat és az emelet. Lee elnézte a régi, rézbıl észült vízvezetékeket, meg az újabb mőanyag csöveket, a pucér, elfeketedett falcsonkokon át jól látzott, milyen szabályos szöget zárnak be. Semmiféle étel illatát nem lehetett érezni, csak enyhe olajszagot - a sütı oldalához nyilván nem kevés zsiradék tapadt, még a ventilátor réseiben is lerakódott, több milliárd baktériummal együtt. Töredezett szélő Formica asztal állt a konyha közepén, négy hajlított fémvázas, mőanyag huzatú székkel. A pultokon egyáltalán nem volt edény. Ugyanígy konyharuha, kávéfızı, főszeres doboz sem - semmi, ami arra utalhatott volna, hogy a konyhát az utóbbi évtizedben bárki is használta volna. Lee úgy érezte, visszalépett az idıben, vagy egy, az ötvenes évek hisztériájában épült bunkerre bukkant. Szemben a konyhával, az elıszobából nyílt a szőkös kis ebédlı. Lee megnézte magának a derékig érı lambériát a falon. Az évek során bepiszkolódott és megrepedezett. Hirtelen megborzongott, pedig a házban pállott, nyomott levegı uralkodott. Központi főtésrıl szemmel láthatólag szó sem volt, Lee a falon sem látott ventilátort sehol. Ugyanígy nem talált főtıolajas hordót az udvaron, vagy legalábbis a föld felett nem. Szemügyre vette a fal mellett sorakozó, hoszszabbítókba csatlakoztatott elektromos melegítıket. A mennyezet itt is befejezetlen maradt. A csilláron vastagon ült a por, s a hozzá tartozó elektromos vezeték jól láthatóan bújt át a csupasz födémgerendákba fúrt lyukakon. Ebbıl Lee arra következtetett, hogy elıbb épült fel a ház, csak azután vezették be az áramot. Áthaladt az elıszobán, a bejárat felé. Természetesen nem vehette észre a térdmagasságban elhelyezett, láthatatlan infraszálat, amely végighúzódott a halion. Ebbe a biztonsági berendezésbe bizony beleütközött. Valahol a ház mélyén alig hallhatóan kattant valami. Lee megmerevedett egy pillanatra, maga elé tartotta a pisztolyát, széles körben pásztázva célzott erre-arra. Aztán elengedte magát. Régi a ház, és a régi házakban sok a nesz. İ pedig ideges, de ezt is meg lehet érteni. A kis ház mintha egyenesen a Péntek 13 címő horrorfilmbıl elevenedett volna meg. Lee belépett az egyik szobába. Zseblámpája fényénél látta, hogy az összes bútort a fal mellé állították. A padlón az ujjnyi porban lábnyomokat látott, illetve

különbözı csíkokat a tologatástól. A szoba közepén összecsukható székek álltak, és egy négyszögletes asztal. Az egyik sarkán hıálló mőanyag kávéscsészék sorakoztak, egy kávéfızı, kis tasakokban kávé, tejpor és cukor. Lee szemrevételezte a látványt, és ismét megmerevedett, amikor az ablakra tévedt a tekintete. A súlyos, most szorosan összehúzott sötétítıfüggönyök mellett még be is deszkázták az ablakokat. A szövet a fa alól hullámzott elı. - A francba - morogta Lee. Hamarosan észrevette, hogy a bejárati ajtó kis üvegtábláit mind elfedték kartonpapírral. Elıkapta a fényképezıgépét, készített néhány felvételt ezekrıl a zavarba ejtı furcsaságokról. Mivel végezni akart, amilyen hamar csak lehet, felsietett a lépcsın az emeletre. Óvatosan kinyitotta az elsı hálószoba ajtaját, és bekukkantott. Az egyszemélyes ágy vetetlen volt, Lee orrát azonnal megcsapta a dohszag. A falakat itt sem festették be teljesen. Rátenyerelt az egyikre. Erezte a kinti levegıt a repedéseken át. Egy pillanatra hátrahıkölt a magasból támadó vékony fénysugártól. Aztán rájött, a holdfény szőrıdik be ott, ahol a falnak a plafonnal össze kellene érnie. Vigyázva megbökte a beépített szekrény ajtaját, de így is nyikorgott egyet, amitıl elállt a lélegzete. Egy árva ruhát nem talált, még csak fogast sem. Megrázta a fejét, belépett a mellette levı apró fürdıszobába. Itt (sokkal modernebb felszerelés volt, kavicsmintás linóleum a padlón, és mőanyag borítású fal, amelyet felkunkorodó szélő, virágmintás tapéta fedett. A zuhany egybeöntött, áttetszı mőanyag. Viszont egy fia törülközı, vécépapír vagy szappan sincs. Zuhanyozni tehát nem lehet, még csak felfrissülni sem. Átment a szomszédos hálószobába. Az ágyterítıbıl áradó dohszag olyan erıs volt, hogy kis híján befogta az orrát. A beépített szekrény itt is üresen tátongott, akárcsak az elızı. Nem állt össze a kép. Lee lecövekelt a kis folton, amelyet az ablakon beszüremlı holdfény vetett a padlóra, a nyakát csiklandozta a falrepedéseken áthatoló huzat, és megrázta a fejét. Mit keres itt Faith Lockhart, ha nem szerelmi fészeknek használja? Lee ugyanis eredetileg erre következtetett, bár Faitht mindig csak egy magas nıvel látta itt. Végül is az emberek sokféleképpen tudnak félrelépni. Ilyen ágyakon viszont akkor sem lehet szeretkezni, ha cementet tömnek az orrukba. Visszament a földszintre, keresztülhaladt az elıszobán, be a másik helyiségbe, amelyet a nappalinak vélt. Itt is elfedték az ablakokat. Falba épített könyvespolcot látott, ámbár könyv nélkül. Befejezetlen mennyezet, akárcsak a konyhában. Lámpája fényét a plafonra irányítva Lee kis fadarabokat vett észre a gerendák közé ékelve, sok kis ikszét formálván. A fa anyaga - könnyebb volt, és másképpen gyalulták - még csak nem is hasonlított ahhoz, amelybıl a födémet csinálták. Kiegészítı támaszték? Minek? Ismét megrázta a fejét, úgy, mint aki megadja magát a sorsnak. Mindamellett, ami eddig aggasztotta, most számolhatott azzal is, hogy bármely pillanatban a fejére omolhat az emelet. Már látta is a gyászhíre szalagcímét, valahogy így, KOMBINÁLT KÁD- ÉS ZUHANYFÜLKE ÜTÖTTE AGYON A PECHES MAGÁNNYOMOZÓT. DÚSGAZDAG EXFELESÉGE NEM NYILATKOZIK. Ahogy körbeforgatta a zseblámpáját, megmerevedett. Az egyik falba ajtót süllyesztettek. Az a legvalószínőbb, hogy gardrób. Ebben még semmi különös nincs, csakhogy hevederpánt keresztezte. Odament, megvizsgálta közelebbrıl. Közvetlenül a zár alatt kis halom fareszeléket látott. Kikövetkeztette, hogy akkorról maradhatott, amikor felszerelték a zárat, és lyukakat kellett fúrni az ajtóba. Bejárati hevederzár. Biztonsági berendezés. Frissen felszerelt

hevederzár egy szobai szekrényajtón, egy omladozó házban, a világ végén. Mi érhet meg ennyi veszıdséget? - A francba - mondta újra. El akart menni, de nem tudta levenni a szemét a zárról. Ha volt Lee Adams-nek fı hibája - bár az ı szakmájában ezt aligha lehet hibának tekinteni - az a végzetes kíváncsisága. Megvadult a titkoktól. Megırjítették azok az emberek, akik el akartak rejteni valamit. Mély meggyızıdéssel hitte, hogy a pénzes nagykutyák csak azért járnak-kelnek a világban, hogy káosszá tegyék a hozzá hasonló kisemberek számára. Ennek megfelelıen teljes szívébıl hitt a mindent átfogó és jogos leleplezésben. E hitet bármikor kész lévén tettekben kinyilvánítani, mindjárt a hóna alá csapta a lámpáját, pisztolytáskájába illesztette a fegyverét, és elıvette a zártörı készletét. Ujjai könnyen, gyorsan csúsztattak újabb tőt a zártörı pisztolyba. Mély levegıt vett, a zárba illesztette a gépet, és bekapcsolta. Amikor a heveder félrecsúszott, Lee újra nagyot lélegzett, elıvette a fegyverét, és az ajtóra szegezte, miközben elfordította a kilincsgombot. Nem gondolta komolyan, hogy valaki elrejtızött a szekrényben, és mindjárt ráugrik, de hát látott már néhány furcsaságot életében. Elképzelhetı, hogy áll valaki az ajtó mögött. Amikor meglátta, mit rejt a beépített szekrény, lelke egyik fele azt kívánta, bár inkább támadnának rá. Az semmiség lenne ehhez a problémához képest. Elhaló hangon káromkodott egyet, visszatette a pisztolyát a bırtokba, és futásnak eredt. A szekrénybıl az immár nyitott ajtón át a parkettre vetült az egymásra állított elektromos szerkezetek villogó piros fénye. Lee benyargalt a szomszéd szobába, és a lámpájával egyenletesen pásztázni kezdte a falakat, egyre magasabban. Akkor megtalálta. A falpenész mellıl egy kamera lencséje nézett rá. Valószínőleg úgynevezett gombostőfej kamera, kimondottan akciós megfigyelésre. Ezt nem tudta pontosan kivenni a gyér világításban, de a zseblámpája fényét visszaverte. És amint körbevitte a pászmát, összesen négyet talált. A rohadt életbe. Akkor ezt a hangot hallotta korábban. Biztosan megbotlott valamiben, ami bekapcsolta a felvevıket. Visszarohant a gardróbhoz a nappaliban, és rávilágított a videóra. Eject funkció! Hogy a francba lehet ebbıl kivenni a kazettát? Megtalálta a gombot, megnyomta, semmi nem történt. Ütögette, újra meg újra. Aztán a többi gombot. Semmi. Aztán megpillantotta a második kis infravörös nyílást a gépen, és hirtelen fıbe kólintotta a válasz. A szerkezetet csak egy külön erre a célra létesített távkapcsolóval lehet irányítani, amelynek azonban összezúzták a gombjait. Elhőlt benne a vér arra a gondolatra, mi minden következhet ebbıl. Eszébe jutott, hogy keresztüllövi a videót, hátha akkor felköhögi a sokatmondó kazettát. De tudta, a nyomorultat páncél veszi körül, a golyó gellert kapna, végül ıt magát nyírná ki. És mi van, ha mőholdkapcsolattal a gép élıben közvetíti valahová, amit vesz? Itt is van kamera? Talán valaki, valakik épp most is ıt nézi, nézik. Egy nevetséges pillanat erejéig arra gondolt, bemutatja a középsı ujját. Nemzetközi jelzés. Már épp nekiiramodott volna újra, de ekkor hirtelen megvilágosodott az elméje. Keresgélni kezdett a hátizsákjában, általában biztos keze most nem ügyeskedett annyira, mint szokott. De akkor az ujjai ráfonódtak egy kicsi dobozra. Kirántotta, elbánt a fedelével, végül kihúzott egy apró, de annál erısebb mágnest. Az ilyesmi nagyon menı a betörıszerszámok között. Mágnessel az ember könnyedén megtalálta és kiugratta az ablakkapcsokat, miután már átvágta az üveget. E

nélkül a kapcsok a legképzettebb tolvaj eszén is túl tudnak járni. Ez esetben azonban Lee fordított célra akarta használni, nem ahhoz, hogy betörjön, hanem reményei szerint - ahhoz, hogy láthatatlanná tegye a távozását. A tenyerébe vette a mágnest, és végigfuttatta a videó elıtt, majd felett. Annyiszor megcsinálta, ahányszor csak tudta abban az egy percben, amelyet engedélyezett magának az életmentı menekülés elıtt. Azért imádkozott, hogy a mágneses mezı megsemmisítse a képeket a szalagon. Az ıt ábrázoló képeket. Visszahajította a mágnest a táskájába, megfordult, és kilıtt az ajtó felé. Csak az Isten a megmondhatója, ki mindenki lehet úton a ház felé akár most is. Lee megállt. Menjen vissza a nappaliba, tépje ki a videót a szekrénybıl, és vigye magával? - Ám amit a következı pillanatban hallott, a lejátszóval kapcsolatos minden gondolatát kitörölte a fejébıl. Autó közeledett. - Kúúúrva anyádat - sziszegte Lee. Lockhart meg a rózsája? Minden másnap este idejárnak. Ennyit a rendszerességrıl. Átrohant a halion, kivágta a hátsó ajtót, és nekifutott a betonrámpának. Súlyosat huppant a nedves főben, cipı ugyanis nem volt rajta, nagyot esett. Az ütközéstıl elfelejtett levegıt venni. Éles fájdalmat érzett a könyökében, igen furcsa szögben ütötte be. De a félelem nem akármilyen fájdalomcsillapító. Néhány másodperc múltán már talpon is volt, kilıtt a fasor felé. Félig már beért az erdıbe, amikor a kocsi begördült a ház elé. Az útra vetülı fénypászma ruganyosan szökkent egyet, ahogy az autó sima betonról egyenetlen talajra siklott. Lee nagyokat lépett, megérkezett a fasorhoz, és fedezékbe bukott. A PIROS PÖTTY elidızött Lee mellkasán néhány pillanatig. Szerov ennyire könnyen elintézhette volna. Erre azonban felfigyelt volna a pár az autóban. A KGB hajdani alkalmazottja most a vezetıülés felıli ajtóra irányította a fegyvert. Remélte, hogy az a férfi, aki mostanra biztosan beért már az erdıbe, nem lesz olyan ostoba, hogy bármivel is próbálkozzon. Eddig ırült szerencsés volt. Nem is egyszer, hanem kétszer menekült meg a haláltól. Senkinek nem szabad elfecsérelnie ennyi szerencsét, az nagyon gyatra ízlésre vallana, gondolta Szerov, és újra belenézett a lézerteleszkópba. Lee-nek tovább kellett volna futnia, de megállt, ziháló mellkassal, és visszamerészkedett az erdı szegélyéig. Mindig is a kíváncsiság volt a legerıteljesebb jellemvonása. Olykor túlságosan is erıs. Emellett azok, akik az elektromos berendezést mőködtették, már nyilván rájöttek a kilétére. Bizonyára tudják, ki a fogorvosa, és azt is, a Coca-Colát szereti vagy a Pepsit, törje ki a frász, úgyhogy akár maradhat is, hogy megnézze, mi lesz. Amennyiben a kocsiban ülı pár az erdı felé fog indulni, Lee tiszta erıbıl mezítlábas maratoni futónak álcázza majd magát, akkor aztán érje utol, aki tudja. Összekuporodott a földön, elıvette az éjjellátó szemüvegét, ami infravörös technológiával mőködött. Ez sokkal fejlettebb a fénysokszorozó berendezésnél, amelyet Lee régen használt. Az infratávcsı valójában a hıt érzékeli, fény nem kell hozzá, hogy mőködjön, és a fénysokszorozóval ellentétben, segítségével az ember ki tudja venni a sötét alakokat a sötét háttér elıtt, a hıt ugyanis kristálytiszta videoképekké alakítja. Lee beállította a szerkezetet, zöld látóterében piros alakok rajzolódtak ki. Az autó annyira közelinek tőnt, hogy úgy érezte, ha kinyújtaná a karját, megérinthetné. A motor környéke különösen élénken jelent meg, hiszen még mindig izzott. Nézte, amint a férfi kiszáll a vezetıoldalon. Lee nem ismerte fel, de, magánnyomozó lévén, minden izma megfeszült, amint Faith Lockhart megjelent, és

követte a másikat. Egymás mellé értek. A férfi megállt, mintha elfelejtett volna valamit. - A rohadt életbe - sziszegte Lee összeszorított foggal. - Az ajtó. - Kis kameráját a kis ház hátsó ajtajára fókuszálta. Tárva-nyitva állt. A férfi nyilván észrevette. Faith felé fordult, és a kabátja belsı zsebébe nyúlt. Az erdıben Szerov a férfi tarkójára irányította a piros lézerpöttyöt. Elégedetten mosolygott. Mind a ketten olyan szépen felsorakoztak. Az orosz felspécizett, teljes fémborítású katonai töltényekkel dolgozott. Az a fajta alapos diák volt, aki gondosan tanulmányozza mind a fegyvereket, mind az általuk ejtett sebeket. Szuper sebességének köszönhetıen a golyó alakja csak a legcsekélyebb mértékben torzul el, miközben áthalad a célponton. Mégis halálos sebet üt, ahogyan kinetikus energiája kioldódik, és sebesen átkerül az emberi testbe. A seb vonala, illetve ürege a golyó méretének többszöröse lesz, mielıtt részlegesen összezárul. A szövet- és csontkárosodás átlós alakban éri az áldozatot, a földrengések struktúrájához hasonlóan, amely rettenetes pusztítást visz véghez az epicentrumtól nagy távolságra. Szerov ezt a maga módján gyönyörőnek találta. Tisztában volt vele, hogy a kinetikusenergia-szintek kulcsa a sebességben rejlik, amely pedig meghatározza a célpont roncsolódásának mértékét. Ha az ember megkétszerezi a golyó súlyát, megkettızıdik a kinetikus energia is. Szerov azonban rég rájött, hogy ha megkettızzük a lövedék sebességét, az energia a négyszeresére nı. Márpedig Szerov fegyvere és töltényei kilendítették volna a mutatót a sebességi skálán. De még milyen gyönyörő is ez az egész. Mi több, a százszázalékos fémburkolatnak köszönhetıen a lövedék arra is alkalmas, hogy áthaladván egy emberi testen, megöljön egy másikat. Nagyon megy ez a katonáknál, akik élesben nyomulnak. És nagyon megy a két célpontos bérgyilkosok között is. Ennek ellenére, ha szükség lesz még egy golyóra ahhoz, hogy a nı meghaljon, ám legyen. A muníció nem drága. Következésképp az emberélet sem. Szerov levegıt vett, nem túl mélyet, majd teljesen mozdulatlanná vált, és könnyő kézzel meghúzta a ravaszt. - Uramisten! - kiáltotta Lee, amint a férfi teste a szeme elıtt csavarodott egyet, majd durván a nıre dılt. Úgy zuhantak együtt a földre, mintha össze lennének varrva. Lee gondolkodás nélkül futni kezdett, kifelé az erdıbıl, hogy segítséget szerezzen. Ekkor közvetlenül a feje magasságában lövés érte az egyik fát. Ösztönösen elvágódott, fedezéket keresett, közben újabb lövés csapódott a közvetlen közelébe. A hátán fekve annyira remegett, hogy alig tudta beállítani azt a fránya szemüvegét, de azért, amennyire telt tıle, pásztázni kezdte azt a területet, ahonnan a lövéseket eredni vélte. A harmadik golyó az arcába kavarta a nedves avart, ami csípte a szemét. Akárki volt is az, értette a dolgát, és egy dinoszaurusz leterítéséhez elegendı töltényt hozott magával. Lee érezte, amint a lövész módszeresen szőkíti rajta a célkeresztet. Tudta, hogy hangtompítót használ az illetı, mert minden lövés úgy hangzott, mintha valaki tenyérrel erısen a falra csapna. Plum, plum, plum. A hangja alapján gyerekzsúron kipukkanó lufinak vélte volna az ember, nem pedig ezerrel száguldó kúp alakú fémtárgynak, egyes magánnyomozók leterítésére.

Lee nagyon igyekezett, hogy ne mozduljon semmije, legfeljebb a szemüvegét tartó keze. Levegıt is alig vett. Egy hátborzongató pillanatig látta a lézer vörös csíkját a lába mellé csapódni, mint valami furcsa kígyót, aztán eltőnt. Nincs túl sok ideje. Ha itt marad, neki annyi. Pisztolyát a mellkasára helyezte, kinyújtotta a kezét, óvatosan keresgélt a földön, majd megragadott egy követ. Kizárólag finom csuklómozdulatokkal mintegy másfél méterre lökte, és várt. Amikor a kı fának ütközött, néhány másodpercre rá megérkezett a lövedék is, ugyanoda. Lee azonnal odairányította infravörös szemét a legutóbbi villanás kipárolgására a csıtorkolaton, a puskacsıbıl távozó, oxigéntelenített, extra forró gáz belecsapott a levegıbe. A fizikai elemek ezen egyszerő ütközése nem egy katonának került az életébe. Lee-re is ez várt. Lee most a csıtorkolatra fókuszált, hogy kivehesse támadója hıképét a lombok között. Nem is volt annyira messze, sıt teljes mértékben Lee lıtávolságán belül. Tudta, valószínőleg egyetlenegyszer próbálhatja meg. Lassan megragadta a pisztolyát, és felemelte a karját. Igyekezett világos lıvonalát találni. Mőszerén keresztül egy pillanatra sem vette le a szemét célpontjáról, kibiztosította a fegyvert, némán elmormolt egy imát, és kieresztett nyolc golyót tizenötös pisztolyából. Szándéka szerint körülbelül ugyanoda lıtte valamennyit, hogy az egyetlen találat esélyét növelje. Az ı lövései sokkal hangosabban szóltak, [ mint a másik fegyver tompított pukkanásai. A vadállatok körös-körül elmenekültek az emberi összecsapás közelébıl. Csodálatos módon Lee egyik lövése célba ért, leginkább azért, mert Szerov belemozdult a lıvonalba, amikor közelíteni akart. Az orosz a fogát csikorgatta fájdalmában, amint a golyó a bal karjába hatolt. A másodperc törtrészéig csípte, azután tompa zsibogást érzett, amint a golyó feltépte a puha szövetet, az ereket, szétzúzta a felkarcsontját, végül megállapodott a kulcscsontjában. Bal karja azonnal súlyossá és használhatatlanná vált. Azok után, hogy pályafutása során végzett már vagy egy tucat áldozattal, minden esetben lıfegyverrel, Leonyid Szerov megtudhatta, milyen érzés, ha meglövik az embert. A hajdani KGBügynök jobbik kezébe ragadta a puskáját, és profi módon távozott. Megfordult, és futni kezdett. Minden lépésénél vér pettyezte a földet, amerre járt. Lee néhány pillanatig követte az éjjellátójával... Abból, ahogyan menekült, meglehetısen biztos volt abban, hogy legalább egyszer eltalálta. Ugy döntött, ostoba és szükségtelen volna üldözıbe venni egy sebesültet, akinél fegyver van. Azonkívül más dolga is volt. Megragadta a hátizsákját, és a kis ház felé szaladt. 6 Amíg Lee és Szerov kölcsönösen lıdözték egymást, Faith levegıért küszködött. A Newmannel való ütközés a szó szoros értelmében leterítette. A válla vadul lüktetett a fájdalomtól. Görcsös erıfeszítéssel sikerült legurítani magáról a férfit. Meleg, ragacsos anyag árasztotta el a ruháját. Egy rémisztı pillanat alatt rádöbbent, hogy rálıttek. És bár nem tudhatta, Newman Glock pisztolya miniatőr pajzsként mőködött, mert megállította a testbıl kifelé haladó golyót. Faith kizárólag ezért maradt életben. A pillantása arra tévedt, ami Newmanbıl maradt. Hányinger fogta el. Erıvel elfordította róla a tekintetét, és feltápászkodott, guggolásba, kezét Newman zsebébe csúsztatta, és kihúzta a slusszkulcsot. A szíve oly ırült iramban vert, hogy szinte nem is figyelt oda arra, mit csinál. Kis híján elejtette a kulcsot. Még mindig nem állt fel. Görnyedten kinyitotta a vezetıülés felıli ajtót.

Egész testében remegett, abban sem volt biztos, tud-e majd egyáltalán vezetni. Amint bent ült az autóban, magára csapta az ajtót, és lenyomta a zárat. Indított, sebességbe kapcsolt, tövig nyomta a gázpedált, de a motor cserbenhagyta. Hangos káromkodás közepette újra elfordította a kulcsot a gyújtásban, a motor beugrott. Ezúttal óvatosabban lépett a pedálra. A motor dorombolt tovább. Épp el akart indulni, amikor elakadt a lélegzete, így férfi állt az ablaka mellett. Zihált, és ugyanolyan rémültnek látszott, mint ı. Faith figyelmét azonban leginkább a feléje irányított pisztoly kötötte le. A férfi integetett, hogy engedje le az ablakot. Faith elsı gondolata a padlógáz volt. Azonnal. - Meg se próbálja - mondta a férfi, mintha csak a gondolataiban olvasna. - Nem én lıttem magukra - szólt az üvegen túlról. Aztán hozzátette, - Ha én lettem volna, maga már nem élne. Faith leengedte az ablakot. - Nyissa ki az ajtót, és üljön a másik ülésre - szólt újra a férfi. - Ki maga? - Mozgás, hölgyem. Nem ismerem magát, de nem akarok itt lenni, amikor bárki is ideér. Hátha az véletlenül még célozni is tud. Faith kinyitotta az ajtót, és átcsúszott az anyósülésre. Lee eltette a fegyverét, hátradobta a hátizsákját, beszállt, becsapta az ajtót, és kifarolt. Ebben a pillanatban megszólalt az elsı ülésen egy mobiltelefon, ettıl mindketten megrándultak. Lee leállította az autót. Elıször a telefonra meredtek, azután egymásra. - Nem az enyém - mondta Lee. - De az enyém sem - felelte Faith. Amikor a csöngés abbamaradt, a férfi azt kérdezte, - Ki az a pasi, aki meghalt? - Semmit nem mondok el magának. Az autó kiért az útra, Lee a gázra taposott. - Ezt még könnyen megbánhatja. - Aligha. Úgy tőnt, Lee-t kissé megzavarja a magabiztos tónus. Az egyik kanyart olyan gyorsan vette, hogy Faith bekapcsolta a biztonsági övét. - Ha maga lıtte le a férfit a háznál, úgyis megöl engem is, függetlenül attól, mit mondok el, és mit nem. Ha pedig igazat beszél, és nem maga volt, akkor nem hinném, hogy elintéz, csak azért, mert hallgatok. - Ön kissé naivan fogja fel, mi jó, mi rossz - felelte Lee. - Elıfordul, hogy a jó fiúknak is ölniük kell. - Tapasztalatból beszél? - Faith közelebb húzódott az ajtóhoz. Lee bekapcsolta a központi zárat.

- Inkább ne ugorjon ki a kocsiból. Én csak annyit szeretnék tudni, mi folyik itt. Kezdjük azzal, ki halt meg. Faith rábámult. Az idegei cafatokban lógtak. Amikor megszólalt, a hangját alig lehetett hallani. - Van valami kifogása az ellen, ha elmegyünk valahová, akárhová, ahol egy kicsit magamban lehetek, és gondolkozhatok? - Összezárta az ujjait, és nyersen hozzátette, - Még sosem lıttek le senkit a szemem láttára. Még sosem fordult elı, hogy majdnem meg... Itt felszökött a hangja. Remegni kezdett. szerelmére, álljon meg! Mindjárt hányok.

-

Kérem,

álljon

meg.

Az

isten

Lee szemvillanás alatt lehúzódott, megállt, és gombnyomásra kioldotta a központi zárat. Faith kivágta az ajtót, kihajolt, és okádott. A férfi átnyúlt a túloldalra, megérintette a vállát, finoman addig szorította, amíg Faith abba nem hagyta a remegést. Lassan, nyugodtan beszélt hozzá. - Nem lesz semmi baj. -Várt, amíg Faith összeszedi magát annyira, hogy újra hátradıl, és becsukja az ajtót. Akkor továbbhajthattak. - Elıször meg kell szabadulnunk az autótól. Az enyém az erdı túloldalán áll. Pár perc, és ott vagyunk. Aztán elviszem valahová, ahol biztonságban lesz. Oké? - Oké - lehelte Faith. 7 Mintegy húsz perccel késıbb autó fékezett le a kis ház elıtt, egy férfi és egy nı szállt ki belıle. A fényszórók sugara meg-megcsillant fegyvereik fémvázán. A nı a földön heverı halotthoz lépett, letérdelt, és szemügyre vette a tetemet. Ha nem ismerte volna Ken Newmant igen közelrıl, talán nem jön rá, hogy ı az. Látott már emberhalált életében, most mégis úgy érezte, valami elindul a gyomrából a torka felé. Gyorsan felállt és elfordult. A társával együtt alaposan átkutatta a házat. Sietve átfésülték a fasort is, mielıtt visszatértek a holttesthez. A magas, hordómellkasú férfi lenézett Ken New-man holttestére, és káromkodott egyet. Howard Constantinople-t mindenki Connie-nak szólította, aki ismerte. Veterán FBI-ügynök lévén szinte mindennel találkozott már a pályája során. A ma este azonban számára is újdonságot jelentett. Ken Newman valaha jó barátja volt. Connie úgy nézett ki, mint aki egy percen belül sírva fakad. A nı ott állt mellette. Száznyolcvanhárom centije épp passzolt Connie termetéhez. Füle felett ívelı barna haját nagyon rövidre nyíratta. Arca hosszúkás volt, keskeny, okos, alakjára divatos nadrágkosztüm simult. Évei száma és a munkájából adódó stressz alig észrevehetı árkokat rótt a szája és sötét, szomorú szeme köré. Tekintetét úgy járatta végig a tájon, mint aki nemcsak megfigyeli, hanem pontosan fel is méri, amit lát. Vonásai most élesnek mutatkoztak - látszott, hogy hatalmas düh feszíti belülrıl. Brooke Reynolds harminckilenc éves volt, de szép arca és magas, karcsú alkata még mindig nagyon vonzóvá tette, annyi férfi figyelmét vonta magára, ahányét csak akarta. Mostanában azonban nyakig el volt merülve egy igen csúnya válásban - két kiskorú gyereke is megsínylette - és ı egyáltalán nem volt benne biztos, hogy valaha vágyik még férfitársaságra. Fanatikus baseballrajongó apja - az anyja tiltakozása ellenére - a Brooklyn Dodgers Reynolds nevet szánta neki a keresztségben. Szegény öreg azóta nem tért magához, amióta imádott csapata Kaliforniába költözött. Az anyja azonban szinte egynapos kora óta ragaszkodott hozzá, hogy a kislányt Brooke-nak szólítsák.

- Uramisten - szólalt meg végre Reynolds, és a szemét nem tudta levenni halott kollégájáról. Connie ránézett, - Most mit csináljunk? A nı egy mozdulattal lerázta magáról a rátelepülı kétségbeesést. Cselekedni kellett, gyorsan, de okosan. - Ez itt bőneset, Connie. Nem nagyon van választásunk. - A helyieké? - Szövgyil - felelte a nı, mert így nevezték a szövetségi ügynökök elleni szándékos gyilkossági kísérletet - úgyhogy az Irodáé az elsıbbség. - Rájött, hogy nem tud másfelé nézni. - De azért be kell vonnunk a helyi megyei és állami csapatot. Ismerek itt néhány arcot, úgyhogy nagyjából biztosra mondhatom, kézben tudjuk tartani az infó áramlást. - Ha szövgyil, arra az Erıszakos Bőncselekmények Egysége fog rámozdulni. Azok áttörnek mindenen. Reynolds nagy levegıt vett, hogy visszanyelje a könnyeit. - Megtesszük, ami tılünk telik. Elıször is le kell zárnunk a helyszínt, nem mintha ez különösebben nehéz volna itt, a világ végén. Felhívom Paul Fishert a központban, vegye fel ı az ügyet. - Reynolds végiggondolta a teljes szamárlétrát a washingtoni irodán belül. Azonkívül tehát értesíteni kell a különbözı fejeseket, például a felelıs igazgatóhelyettest, ı a fınök a washingtoni irodában. Mintegy fél létrafokkal az FBI igazgatója alatt. - Fogadjunk, hogy maga a nagyfınök is bekapcsolódik az ügybe - tette hozzá Connie. Reynolds gyomorfala égni kezdett. Mindig sokkoló, ha meggyilkolnak egy titkosügynököt. De ha egy titkosügynök azért veszíti el az életét, mert ıt helyettesíti a szolgálatban, abból a rémálomból nincs ébredés. Egy óra múlva már a rendırség dolgozott a helyszínen, szerencsére a sajtó nélkül. A helyi orvos szakértı megállapította azt, amit bárki, aki csak rápillantott a sebre, tudhatott, Kenneth Newman különleges ügynök halálát golyó okozta, a lövést a távolból adták le, a golyó elıbb a fejet, majd a nyak felsı részét érte. Amíg a helyi rendırség ırködött, az EBE, vagyis az Erıszakos Bőncselekmények Egységének ügynökei bizonyítékokat kerestek. Reynolds, Connie és feletteseik a nı autója köré csoportosultak. Fred Massey, a felelıs igazgatóhelyettes volt a rangidıs tiszt. Alacsony, humortalan ember, aki folyton a fejét rázta, heves mozdulatokkal. Sovány nyaka körül lötyögött az ing, tar feje mintha világított volna a hold fényénél. Egy EBE-ügynök jelent meg, kezében egy videokazettával és egy pár sáros gumicsizmával. Mindkettıt a házban találta. A csizmát Reynolds és Connie is észrevette, amikor átkutatta a házat, ám bölcsen úgy döntöttek, nem nyúlnak bizonyítékhoz. - Valaki járt a házban - jelentette a férfi. - Ezt a hátsó bejáratnál találtuk. Erıszakos behatolásnak nincs nyoma. Az illetı kikapcsolta a riasztót, a felvevıszekrény pedig tárva-nyitva volt. Úgy néz ki, megvan videón. Elbotlott a lézerben. Átadta a kazettát Masseynek, aki gyorsan Reynolds kezébe nyomta. A helyzet minden volt, csak finom nem. Reynoldsra hárult a felelısség. İ emelkedhet vagy

bukhat rajta. Az EBE-ügynök plasztikzsákba rakta a gumicsizmát, és visszatért a házba, hogy tovább kutasson. - Nos, halljuk a megfigyeléseit, Reynolds ügynök - szólt Massey. Röviden és nyersen szólt, mindenki tudta, miért. A jelen lévı titkosügynökök közül többen is hangosan káromkodtak és leplezetlenül sírva fakadtak, amikor meglátták halott kollégájukat. Reynolds azonban, lévén az egyetlen nı a társaságban, és emellett Newman egységparancsnoka, úgy érezte, nem engedheti meg magának a könnyek luxusát. Az FBI-ügynökök döntı többsége teljes karriert bonyolíthatott anélkül, hogy akár csak a pisztolytáskájához kellett nyúlnia, kivéve amikor meghosszabbíttatta a fegyverviselési engedélyét. Reynolds gyakorta eltőnıdött, vajon hogyan viselné, ha beütne a mennykı. Most már tudta, nem valami jól. Valószínőleg ez lesz élete legjelentısebb ügye. Kis idıvel ezelıtt az Iroda áthelyezte a Korrupciós Részleghez, amely a híres Bőnügyi Nyomozó Részleg alegysége. Miután egy este felhívta ıt Faith Lockhart, és titokban többször is találkoztak, Reynoldst kinevezték egy különleges csoport felügyelıjévé. Amenynyiben mindaz, amit Faith mondott, igaz, e különleges csoport megbuktathatja az amerikai kormány néhány legnagyobb kutyáját is, ha akarja. A legtöbb ügynök az életét adná egyetlen ilyen ügyért. Hát ma este az egyik adta is. Reynolds felemelte a kazettát. - Nagyon remélem, hogy ebbıl megtudhatjuk, mi történt, legalább részben. Meg azt is, mi lett Faith Lockharttal. - Maga szerint elképzelhetı, hogy ı lıtte le Kent? Mert ha igen, országos körözés indul mintegy két másodpercen belül - szólt Massey. Reynolds megrázta a fejét. - Az ösztöneim azt súgják, neki ehhez semmi köze. De tény csak az, hogy nem tudunk eleget. Analizáltatni fogjuk a kiömlött vért, meg amit itt találunk. Ha csak Kénre illik, akkor legalább annyit tudunk, Faith nem sérült meg. Meg azt is, hogy Ken nem lıtt senkire. És golyóálló mellény volt rajta. Viszont valami kiszakított egy részt a Glockjából. Connie bólintott. - Igen, az a lövedék, amelyik megölte. A tarkóján és a homlokán hatolt át. A kezében volt a pisztolya, feltehetıleg szemmagasságban, erre jött a golyó, és belecsapott. - Connie nyelt egyet, nehezen. - A nyom Ken pisztolyán ezt a feltevést támasztja alá. Reynolds szomorúan ránézett Connie-ra, és folytatta a gondolatmenetet. - Tehát talán Ken volt az élı pajzs Lockhart és a gyilkos között? Connie lassan megrázta a fejét. - Élı pajzs. Azt hittem, ezt a baromságot a titkosszolgálat találta ki. Reynolds folytatta. - Beszéltem az orvos szakértıvel. Semmi nem derül ki, amíg nem vizsgálják meg a seb mélységét, de szerintem puskalövés volt. Azt pedig nem egészen nık tartják maguknál a retikülben. - Akkor tehát várta ıket valaki? - kérdezte Massey. - De miért ment volna be ez a harmadik személy a házba, miután már gyilkolt? kérdezte Connie. - Lehet, hogy Newman és Lockhart járt benn - így Massey.

Reynolds tudta, hogy Massey évek óta nem vett részt nyomozásban, de akkor is a fınöke, nem teheti meg, hogy egyszerően nem vesz róla tudomást. Attól még persze egyetérteni sem kell vele. Határozottan nemet intett. - Ha ık ketten bementek volna, Kent nem a ház elıtt ölik meg. Akkor még mindig bent volnának. Lockhartot minden alkalommal átlag két órán át hallgatjuk ki. Most fél órával késıbb értünk ide, mint amikor nekik kellett volna, fınök urak. Az pedig nem Ken csizmája. Férfiméret, az biztos, negyvennégyes körül. Magas lehet az illetı. - Ha Newman és Lockhart kint maradt, a házon pedig nincs nyoma erıszakos behatolásnak, akkor ez a harmadik ismeri a riasztó kódját. - Massey hangja egyértelmően vádaskodón szólt. Reynolds úgy nézett ki, mint aki rettenetesen érzi magát, de folytatta. - Abból, ahová Ken esett, úgy tőnik, épp csak kiszállni volt ideje az autóból. Akkor nyilván megijesztette valami. Elıvette a Glockot - és vége lett. Reynolds az autóútra vezette a csapatot. - Nézzék a becsapódás nyomait. Itt egész száraz a talaj, de a kerekek felkaparták az avart rendesen. Szerintem innen valaki sürgısen távozott. Olyan sürgısen, hogy kiesett a saját csizmájából. - És Lockhart? - Talán elvitte az, aki lıtt - így Connie. Reynolds eltőnıdött. - Elképzelhetı, de nem valószínő. İt is meg akarják ölni. - De honnan tudhatta a bérgyilkos, hogy ide kell jönni? - kérdezte Massey, majd válaszolt is a saját kérdésére, - Tégla? Reynoldsnak azóta ez járt az eszében, hogy meglátta Newmant holtan. - Nem szeretnék tiszteletlen lenni, uram, de ezt el nem tudom képzelni. Massey hidegen pöckölgette az ujjait. - Van egy halottunk, egy eltőnt nınk, meg egy pár gumicsizmánk. Ezt adják össze, és nekem az jön ki, hogy van itt egy harmadik figura is. Most akkor mondják el, hogy került ide az illetı, ha nincs informálva. Reynolds nagyon halkan szólalt meg. - Lehet, hogy puszta egybeesés. Elhagyatott hely, fegyveres rablás. Megesik. Rövid, gyors levegıt vett. - De ha igaza van, uram, és tényleg téglával van dolgunk, nem teljes a kép. - Mindannyian kíváncsian ránéztek. - A bérgyilkos nyilván nem tudott a legújabb tervrıl. Arról, hogy Connie és én idejövünk ma este. Eredetileg Faith rám lett volna bízva, de én épp egy másik ügyön dolgoztam. Aztán abban mégsem mentem semmire, úgyhogy az utolsó pillanatban kitaláltam, hogy elmegyek Connie-ért, és kijövünk ide. Megérkezett a hullaszállító. Connie átpillantott a mikrobuszra. - Igazad van, senki nem tudhatott róla. Még Ken sem. - Hívtam Kent húsz perccel azelıtt, hogy ideértünk. Nem akartam csak úgy beállítani. Ha minden elızetes figyelmeztetés nélkül hallja meg az autó hangját, talán megrémült volna, elıször lı, azután kérdez. Nyilván halott volt már, amikor kerestem.

Massey elindult felé. - Reynolds ügynök, tudom, hogy az elsı pillanattól kezdve maga vezeti ezt a nyomozást. Tudom, hogy az illetékes felek jóváhagyták, hogy használja ezt a biztonságos ingatlant, és azt, hogy Miss Lockhartot rejtett kamerákkal tartsák szemmel. Átérzem, milyen nehéz az eset, és milyen nehéz lesz megszerezni a tanú bizalmát. - Massey elhallgatott, nagy mőgonddal kereste a megfelelı szavakat. Newman halála mindannyiukat megrázta, jóllehet a titkosügynökök napjai folyamatos életveszélyben telnek. Ez esetben azonban nem lehet megkerülni azt a kérdést, ki a felelıs, ezzel valamennyien tisztában voltak. Massey folytatta, - Ennek ellenére azt kell mondanom, eljárása aligha szabályos. Most ráadásul meghalt egy emberünk. Reynolds azonnal reagált. - Uram, nagyon nagy titokban kellett dolgoznunk. Nem állíthattunk Lockhart mellé titkosügynököket. Buchanan lelépett volna, mielıtt összeszedünk annyi bizonyítékot, hogy vád alá helyezzük. - Nagy levegıt vett. - Uram, azt kérte, mondjam el az észrevételeimet. Tessék. Nem hiszem, hogy Lockhart lıtte le Kent. Úgy gondolom, Buchanan áll az ügy mögött. Meg kell találnunk Faitht. De csendben. Ha körözést adunk ki, Ken Newman valószínőleg a semmiért halt meg. De ha Lockhart még életben van, ıt azonnal elintéznék, amint nyilvánosságra kerülne az eset. Reynolds a válla felett átnézett a hullaszállító autóra. Most csukták be az ajtót, mögötte Ken Newman holtteste feküdt. Ha ı kísérte volna Faith Lockhartot Ken helyett, nagy eséllyel ı halt volna meg ma este. Bármely FBI-ügynök számára bármely eset halállal végzıdhet, ezzel, sajnos mindig számolniuk kell. Ha ıt, Brooklyn Dodgers Reynoldst megölné valaki, vajon elhalványulna a gyerekei emlékezetében? Abban biztos volt, a hatéves lánya késıbb is mindig gondolna mamira. A hároméves Dávid esetében erre már nem mert volna megesküdni. Évek múlva talán csak úgy emlegetné, a biológiai anyám... Reynolds már a gondolattól is megbénult. Egyszer arra a nevetséges tettre ragadtatta magát, hogy jósoltatott a tenyerébıl. A jövendımondó melegen fogadta, egy csésze gyógynövény teával kínálta, és eltereferélt vele, a kérdéseit igyekezett nagyon könnyedén feltenni. Reynolds tisztában volt vele, ez a tudakozódás arra jó, hogy a jósnı háttérinformációt szerezzen, és mellé ötöljön-hatoljon. Ily módon „látott bele" Reynolds múltjába éppúgy, mint a jövıjébe. Miután áttanulmányozta Reynolds tenyerét, a jósnı kijelentette, hogy az életvonala rövid. Rendkívül rövid. Ilyen rossz életvonalat még nem is látott. Az asszony egy hosszúkás sebhelyrıl beszélt. Reynolds nyolcéves korában ráesett egy törött kólásüvegre az udvarukon. Ezután ismét beleivott a teájába, nyilván arra várt, hogy Reynolds könyörögni kezdjen a folytatásért, feltehetıleg felárért. O közölte az asszonnyal, hogy bikaerıs, évek óta még egy mezei influenza sem döntötte le a lábáról. A halál nem feltétlenül természetes úton jön el, felelte erre a jósnı, festett szemöldöke megemelkedett, hogy hangsúlyozza azt, ami ebbıl nyilvánvaló. Erre Reynolds kifizette a maga öt dollárját, és kisétált az ajtón. Most eltőnıdött. Gonnie a földet turkálta a cipıje orrával. - Ha Buchanan van az egész mögött, nyilván már messze-messze jár.

- Nem hiszem - felelte Reynolds. - Ha ezek után lelép, az felér egy beismerı vallomással. Nem, Buchanan nem fog kapkodni. - Nem tetszik ez nekem - szólalt meg Massey. - Én azt mondom, adjunk ki körözést, és hozassuk be Lockhartot. Persze ha egyáltalán él még. - Uram - szólt Reynolds feszes, éles hangon - nem keverhetjük bele Lockhartot egy emberölésbe, amikor alapos okunk van azt hinni, semmi köze hozzá, sıt talán maga is áldozat. Ezzel kiszabadítanánk a polgári tiltakozó akciók szellemét a palackból, ha mégis elıkerül a nı. Ezt maga is tudja. - Jó, akkor legyen koronatanú. Annak azért fene jól megfelel. Reynolds egyenesen a szemébe nézett. - Nem a körözés a megoldás. Az többet árt, mint használ. Mindenkinek. - Buchanannek semmi oka arra, hogy életben tartsa... - Lockhart okos nı - mondta Reynolds. - Mostanában sokat voltam együtt vele, valamennyire megismertem. Túlélı típus. Ha most néhány napig kitart, van esélyünk. Kizárt, hogy Buchanan tisztában legyen vele, mit mondott el nekünk Faith. De ha körözést adunk ki ellene mint tanú ellen, azzal a halálos ítéletét írjuk alá. Egy ideig mindannyian hallgattak. - Jól van, értem, mit akar mondani - szólt végül Massey. - Tényleg azt gondolja, fő alatt is megtalálja? - Igen. - Mi mást felelhetett volna erre? - És ezt most az esze súgja, vagy az ösztöne? - Mindkettı. Massey pillantása hosszan idızött a nın. - Reynolds ügynök, egyelıre koncentráljon arra, hogy megtalálja Lockhartot. Majd az EBÉ-sek nyomoznak a Newman-gyilkosság ügyében. - A helyükben tővé tenném az udvart azért a töltényért, amelyik Kent megölte mondta Reynolds. -Aztán átkutatnám az erdıt. - Miért az erdıt? A csizma a rámpán állt. Reynolds a fasorra pillantott. - Ha én innen akarnék támadni, elıször ott - az erdı felé mutatott próbálkoznék, taktikai okokból. Megfelelı fedezék, kiváló lıvonal és rejtett egérút. Az autó már vár, a fegyvertıl megszabadultam, hamar ott teremhetek a Dulles reptéren. Egy óra múlva a bérgyilkos már másik idızónában lehet. Kent a tarkóján érte a golyó. Háttal állt az erdınek. Biztos, hogy nem látta a támadóját, hiszen akkor nem fordított volna hátat neki. - Szeme a sötét erdıt pásztázta. - Mindenhonnan ide jutunk. Újabb autó érkezett. Az FBI igazgatója szállt ki belıle személyesen. Massey és az emberei odasiettek, hátrahagyták Connie-t és Reynoldst. - Tehát? Mi a haditerv? - kérdezte Connie. Azt hiszem, felpróbálom Hamupipıkémre azt a csizmát - felelte Reynolds, miközben elnézte, hogyan társalog Massey az igazgatóval, aki valaha maga is titkosügynök volt. Reynolds tudta, ha itt most ı nyomozna, nagymértékben személyes

katasztrófának tekintené az ügyet. Mindenkit és mindent alapos kivizsgálásnak vetne alá, aki kapcsolatban állhat az esettel. - Végigmegyünk a szokásos helyeken. - Ujjával megkocogtatta a videokazettát. Ámbár valójában csak ennyink van. Bárki legyen is rajta, meg vannak számlálva a napjai. - De ha úgy alakul - felelte Connie - a mieink is, Brooke. 8 Lee olyan erısen szorította a kormánykereket, hogy az ujjai elfehéredtek. Miután a rendırautó elszáguldott mellette az ellenkezı irányba, villogóval a tetején, hatalmas sóhaj szakadt ki belıle, és gyorsított. Akkor már az ı autójában ültek, a másiktól megszabadultak. A halott férfi kocsijának utasterét alaposan kimosta, de könnyen lehet, hogy valami elkerülte a figyelmét. És a mai technikával gyerekjáték olyasmit találni, ami a puszta szemnek láthatatlan. Súlyos. Faith nézte, amint a villogó fények eltőnnek a sötétben, és azon tőnıdött, vajon a kis ház felé tart-e a rendırség. Nem tudta, nıs volt-e Ken Newman, voltak-e gyerekei. Jegygyőrőt nem viselt. Sok nıhöz hasonlóan Faithnek is szokása volt ezt lopva megfigyeli, ha találkozott valakivel. Ugyanakkor Newman apáskodónak tőnt. Miközben Lee mellékutakra kormányozta az autót, Faith keze felfelé mozdult, lefelé, majd vízszintesen keresztet vetett. Félig öntudatlanul végezte, saját agát is enyhén meglepte. Néma imát mondott a halottért. Aztán elsuttogott egy másikat a családjáért, a volt neki. - Annyira bánt, hogy meghaltál - mondta ki hangosan, hátha ezzel meg tudja fékezni egyre növekvı bőntudatát amiatt, hogy ı életben maradt. Lee ránézett, - Barátok voltak? Faith tagadólag intett a fejével. - Miattam halt meg. Ennyi elég, nem? Csodálkozott rajta, milyen könnyen talált szavakat az imához és a bőnbánathoz. Nomád életet élı apja miatt annak idején templomba csak szórványosan tévedt be. De az anyja ragaszkodott hozzá, hogy mindig katolikus iskolába járjon, bárhol kötött ki a család, és az apja akkor is tartotta magát ehhez, amikor a felesége már nem élt. Ezek szerint a katolikus oktatás nem kizárólag Hogyishívják Nıvér vonalzóütésein keresztül hagyott rajta nyomot. Faith az érettségi elıtti nyáron árvult el. Az utazásoknak hirtelen vetett véget a papája végzetes szívrohama. Ezek után egy rokonához küldték, akinek terhére volt, és aki mindent elkövetett azért, hogy ne kelljen odafigyelnie rá. A kamasz lány Faith minden lehetséges módon fellázadt. Ivott, dohányzott, jóval idı elıtt elvesztette a szüzességét. Attól, hogy az iskolában az apácák naponta a térde alá igazították a szoknyáját, csak azért is felhúzta az ágyékáig. Összességében ez a bizonyos év teljesen feledhetı volt, késıbb pedig sok hasonló követte, miközben ı átvergıdött a fıiskola szemeszterein, és igyekezett irányt szabni az életének. Az utóbbi tizenöt évben úgy érezte, a kormánylapáton egy árva hasadás sincs, a nagy manıverek olajozottan mennek végbe. Pillanatnyilag azonban kapálózott a vízben, és közben szélsebesen sodródott a zátony felé. Faith Lee-re nézett. - Fel kell hívnunk a rendırséget. Valakinek el kell mondanunk, hogy Ken ott fekszik. Lee megrázta a fejét. - Az elindítaná a lavinát. Garantáltan nem jó ötlet. - Nem hagyhatjuk egyszerően ott. Nem szabad. - Maga szerint állítsunk be a helyi ırsre, és magyarázzuk el, mi történt? A bolondokházába csuknak minket.

- Francokat! Ha maga nem akarja, majd megteszem én. Én nem hagyom ott vacsorára a mókusoknak. - Rendben, oké, oké. Nyugodjon meg. - Lee sóhajtott. - Talán mégis felhívhatnánk a zsarukat névtelenül, szálljanak ki. - így is jó - felelte Faith. Néhány perccel késıbb Lee észrevette, hogy Faith fészkelıdik. - Van még egy kérésem - szólalt meg. Ez a parancsoló hangnem kezdett Lee idegeire menni. Igyekezett nem figyelni a könyökében lüktetı fájdalomra, az erdıben a szemébe fröcskölıdött, szúró sárdarabkákra, és az elıtte álló ismeretlen veszélyekre. - Például micsoda? - kérdezte fáradtan. - Van itt egy benzinkút a hozzátette, - Ha nem bánja.

közelben.

Szeretnék

megmosakodni.

-

Csendesen

Lee a nı ruháját pettyezı foltokra nézett. Az arckifejezése megenyhült. - Persze hogy nem - felelte. - Itt van nem messze, kicsit még menni kell ezen az úton... - Tudom, hol van - mondta Lee. - Szeretem feltérképezni azt a környéket, ahol dolgozom. Faith csak bámult. A mosdóban nagy mőgonddal kiszedte a vérfoltokat a ruhájából, és közben igyekezett nem gondolni arra, mit csinál. Mégis kétpercenként elfogta a vágy, hogy letépjen magáról mindent, és lesikálja magát a folyékony szappannal meg a piszkos mosdó szélén álló papírtörlıkkel. Amikor visszaszállt az autóba, a férfi nem szólalt meg, de a tekintete annál többet elmondott. - Rendben leszek - mondta Faith. A nevem egyébként Lee. Lee Adams. Faith nem szólt semmit. A férfi indított, és elhagylak a benzinkutat. - Szükségtelen bemutatkoznia, Miss Lockhart - szólalt meg. - Engem fizetnek, hogy kövessem. A nı gyanakodva ránézett. - Igen? És ki fizeti?

azért

- Gızöm sincs. - Hogyhogy nem tudja, ki bérelte fel? - Elismerem, kicsit szokatlan, de azért elıfordul. Egyesek szégyellik, hogy magándetektívet fogadnak. - Szóval maga sasszem. - A hangjában megvetés bujkált. - Teljesen törvényes pénzkereset. Én is törvényesen csinálom, ha megbíznak. - És hogy találta meg ez a valaki?

- Hát, hacsak nem a hirdetésem alapján a szaknévsorban, el sem tudom képzelni. - Van fogalma arról, mibe keveredett, Mr. Adams? - Mondjuk úgy, most már valamivel jobban sejtem, mint kicsivel ezelıtt. Az egyetlen dolog, aminek minden körülmények között osztatlan figyelmemet szentelem, az, ha rám lınek. - És ki lıtt magára? - Ugyanaz, aki leszedte a barátját. Azt hiszem, eltaláltam, de meglógott. Faith a halántékát dörzsölgette, kinézett a sötétbe. És megdöbbent attól, amit Lee most mondott, - Mi maga, védett tanú? - Lee várt. Amikor a nı nem válaszolt, folytatta. - Tíz másodperces villámtaperolásnak vetettem alá a barátját, amíg maga a rókázott. Kilenc milliméteres Glockot hordott magánál, és golyóálló mellény volt rajta, bár nem sok hasznát vette. Az övcsatján az állt, FBI. Annyi idım nem maradt, hogy megnézzem a személyijét. Hogy hívták? - Számít? - Talán. - Hogy jut eszébe a tanúvédelem? - A kis házról. Spéci zárak, biztonsági berendezés. Biztonságos hely. De senki nem lakik benne, az hétszáz. - Tehát körülnézett odabenn. Lee bólintott. - Elıször azt hittem, titkos találkákra jár. De néhány perc után rájöttem, ez nem lehet szerelmi fészek. Mindenesetre fura egy ház. Rejtett kamerák, videorendszer. Tényleg, tud róla, hogy közönsége is volt? A nı döbbent arckifejezése választ adott a kérdésére. - Ha nem tudja, ki a megbízója, honnan tudta meg, hogy követnie kell? - Elég egyszerően. Kaptam egy üzenetet a rögzítın, miszerint hamarosan az irodámba érkezik egy rakás információ magáról, meg az elılegem. Meg is jött minden. Egy dosszié, meg egy nagy köteg lóvé. Eszerint követnem kellett magát, és én meg is tettem. - Nekem azt mondták, nem követnek. - Pedig nekem egész jól összejött. - Szemmel láthatólag. - Ha tudtam, hova megy, elıbb odaértem, mint maga. Nem olyan nehéz. - Férfi- vagy nıi hang volt a rögzítın? - Nem tudtam kihámozni, torzítva volt. - És ez nem gyanús magának? - Nekem minden gyanús. Egy biztos. Akárki akarja is magát, nem viccel. A fickónál annyi töltény volt, amennyivel egy elefántot is le lehet teríteni. Ezt, hogy úgy mondjam, a saját bırömön tapasztaltam. Lee elhallgatott. Faith képtelen lett volna megszólalni. Több hitelkártya is volt nála, valamennyirıl gyakorlatilag korlátozás nélkül költhetett. És egynek sem vehette hasznát. Abban a

pillanatban, hogy az eladó végighúzná bármelyiket a mágnesen, lehetne tudni, hol van ı éppen. Benyúlt a táskájába, megérintette a Tiffany kulcstartót, amelyiken gyönyörő lakása és luxusautója kulcsait tartotta. Ez is annyi, mintha nem lenne. A pénztárcájában „hatalmas" összeg lapult, mintegy ötvenöt dollár és néhány cent. Eltekintve ettıl a készpénztıl és az épp rajta lévı ruháitól, anyaszült meztelenre vetkıztették. Gyermekkori nyomorának fényevesztett, reménytelen emléke ordítva visszatért. Egyébként készpénze is sok volt, de mind egy washingtoni bank széffiókjában. A bank holnap reggelig zárva. Pedig abban a fiókban még két nélkülözhetetlen tárgyat tartott, a jogosítványát és egy újabb hitelkártyát. Mindkettı álnévre szólt. Egész könnyen megszerezte annak idején, de mindig remélte, hogy sosem szorul rá. Olyannyira, hogy bankban tárolta, nem valami bármikor elérhetı helyen. Most csak csóválta a fejét, hogy lehetett ilyen ostoba. E két igazolvánnyal nagyjából bárhová eljutna. Gyakran figyelmeztette magát, ha minden összeomlik, ez a menekülés útja. Hát, gondolta, a tetı lerepült, a falak repedeznek, a gyilkos tornádó az ablak alatt tombol, a kövér hölgy úton van a hotel felé a limuzinjával. Ideje sátrat verni, és azt mondani, mostantól ez az életem. Lee-re nézett. Hát vele mit kezdjen? Faith tudta, most az a legfontosabb dolga, hogy megérje a reggelt. Talán ez a férfi segíthet benne. Olyannak látszik, mint aki tudja, mit csinál. Fegyvere is van. Ha ı be tud jutni a bankba baj nélkül, majd ugyanúgy ki, már sínen van. Addig mintegy hét óra van hátra az éjszakából. Mintha csak hét év lenne. 9 THORNHILL a dolgozószobájában ült, a Virginia állambeli McLean egy igen elıkelı negyedében levı, lenyőgözı, borostyánnal futtatott régi házában. A felesége jómódú családból származott. Thornhill így kivehette a részét mindabból a jóból, amit pénzért adnak, valamint abból a szabadságból, amelyet a közhivatalnoki életpálya biztosított számára. E pillanatban azonban nem érezte magát valami jól a bırében. Épp az imént hihetetlen hírt kapott, ráadásul minden terv kudarccal kecsegtetett. Ránézett a vele szemben ülı férfira, aki szintén veterán tiszt a Cégnél, Thornhill titkos csapatának tagja. Philip Winslow ugyanabban hitt, mint amiben ı, és ugyanattól is tartott, mint ı. Jó néhány éjszakát eltöltöttek Thornhill dolgozószobájában azzal, hogy eltőnt idık dicsıségét idézgették, illetve terveket szıttek arra, hogyan lehetne a jövıben újra diadalt diadalra halmozni. Mindketten a Yale-en végeztek, a legjobbak, a 1egeszesebbek között. İk akkor indultak, amikor még tiszteletre méltó ügynek számított a haza védelme. Akkoriban a CIA igényt tartott a Borostyán Liga, azaz a keleti part hét legnevesebb egyeteme hallgatói közül a legkiválóbbakra. Továbbá ahhoz a nemzedékhez tartoztak, amelyben egy férfi minden tıle telhetıt megtett azért, hogy a hazája érdekeit védelmezze, bármi áron. Thornhill sziklaszilárdan meg volt róla gyızıdve, hogy ha az embernek van jövıképe, akkor készen kell Állnia arra, hogy bármikor kockázatot vállaljon érte. A szövetségi ügynököt meggyilkolták - mondta Thornhill barátjának és kollégájának. - És mi van Lockharttal? - kérdezte Winslow. Thornhill intett a fejével. Eltőnt. Winslow összefoglalta a helyzetet. - Tehát megölettük az Iroda egyik legjobb emberét, és hagytuk, hogy a célpont meglógjon. - Felemelte a poharát, csilingeltek benne a jégkockák. - Nem lesz ez jó, Bob. A többiek nem fognak örülni neki. - De hogy minden jó hirt megosszak veled, a mi emberünket is meglıtték.

- A szövetségi ügynök tette? Thornhill megrázta a fejét. - Nem. Járt ott még valaki ma este. Még nem tudjuk, ki. Szerovot kihallgatták. Leírást adott a pasasról. Most dolgozik rajta a számítógép. Hamarosan azonosítjuk. - Másban nem tudott segíteni? - Egyelıre nem. Mr. Szerovot egy ideig biztonságos helyen tartják. - Bob, ugye tudod, hogy az Iroda úgyis bedobja magát? Elıttük nem marad rejtve semmi. - Fogalmazzunk inkább úgy - mondta Thornhill - minden létezı eszközüket be fogják vetni, hogy megtalálják Faith Lockhartot. - İk kire gyanakszanak? - Buchananre, természetesen - felelte Thornhill. - Teljesen logikus. - Tehát mit tegyünk Buchanannel? - Egyelıre semmit. De folyamatosan tájékoztatni fogjuk. Mármint a saját verziónkról. Neki adunk egy kis tennivalót, az FBI-t pedig szemmel tartjuk. Buchanannek ma reggel el kellett utaznia, úgyhogy felé fedezve vagyunk. Ha viszont a szövetségi nyomozás túl közel merészkedik hozzá, Danny barátunkat sajnos eléri a korai halál, mi pedig szakmai testvéreink elé tárunk néhány komor tényt, miszerint Buchanan meg akarta ölni Lockhartot. - Na és Lockhart? - kérdezte Winslow. - Jaj, az FBI úgyis megtalálja. A maguk kis korlátolt módján eléggé szokott nekik menni az ilyesmi. - Nem értem, miért jó az nekünk. A nı beszélni fog, Buchanan lebukik, és magával ránt minket is. - Aligha hiszem - mondta Thornhill. - Mire az FBI megtalálja Lockhartot, mi is ott leszünk, ha nem elıbb. És ez alkalommal nem hibázunk. Ha Lockhartnak annyi, hamarosan Buchananre ugyanez a sors vár. És akkor jöhet az eredeti tervünk. - Uramisten, csak sikerüljön. - Sikerülni fog - mondta Thornhill, a szokásos optimizmusával. Ahhoz, hogy az ember olyan sokáig a szakmában maradhasson, mint ı, muszáj pozitívan viszonyulni az élethez. 10 Lee lassított a fasor mellett, és megállt. Tekintetét végigjáratta a sötétbe borult tájon. Több mint két óra vezetés után majdnem teljesen biztos volt abban, hogy nem követik. Akkor egy nyilvános fülkébıl felhívta a rendırséget. Noha szinte úgy tőnt, fellélegezhetnek, az egyik ujját azért a ravaszon tartotta, készen rá, hogy bármely percben meghúzza, és halált hozó infravörös díszsortőzzel végezzen az ellenséggel. Ez vicc volt. Manapság a felhık tetejérıl is le lehet puffantani valakit, elég hozzá egy, az embernél értelmesebb bomba, és mielıtt az illetınek odavetnénk, „Szevasz, neked annyi", már el is vettük tıle azt, ami a legértékesebb volt számára. Lee nem tudta eldönteni, vajon az alatt az ezredmásodperc alatt, amíg a szerencsétlen nyomorult lángra kap, átfuthat-e az agyán, hogy a Sors Keze sújtott le rá -

pedig ha tudná, hogy ami végez vele, azt az ember találta fel, az a barom... Egy ırült pillanatig Lee az eget kémlelte, irányított rakétát keresett a szemével. Persze ha belegondolt, ki mindenki van benne az ügyben, talán ez nem is akkora ırültség. - Mit mondott a rendırségnek? - kérdezte Faith. - Tömören és bájosan csak a helyszínt említettem, meg hogy mi történt. - És? -A diszpécser nem nagyon hitt nekem, de megpróbált vonalban tartani. Faith körülnézett a fasorban. - Ez az a biztonságos hely? - Nézte a sötétséget, a rejtett hasadékokat, a szemeteskukát. A távolban léptek zaja hallatszott. - Nem, itt hagyjuk az autót, a biztonságos helyre pedig gyalog megyünk. Mely egyébként, történetesen, a lakásom. - Egyáltalán hol vagyunk? - Arlington északi részén. Már kiszemelték maguknak a yuppie-k, de még mindig elég veszélyes, különösen éjszaka. Faith szorosan mellé húzódott, miközben a szomszéd utca felé sétáltak a fasoron. Régi, de takarosan karbantartott sorházak mellett haladtak el. - Melyik a magáé? - Az a nagy ott, a sor végén. A tulaj nyugdíjas, most Floridában él. Jó pár ingatlana van ezen kívül. Én válság menedzselem, úgyhogy kedvezményt ad a lakbérbıl. Faith a ház felé indult, de Lee megállította. - Várjon egy pillanatot. Elıbb körülnézek, minden rendben van-e. A nı a zakója szélébe kapaszkodott. - Nem hagyhat magamra. - Csak megnézem, csinált-e valaki egy kis meglepetéspartit. Ha bármi furcsát észlel, sikítson, és két pillanat alatt itt leszek. Ezzel eltőnt a sötétben, Faith pedig behúzódott a fák alá. Olyan hangosan vert a szíve, hogy nem csodálkozott volna, ha kinyílik egy ablak, és a fejéhez vágnak egy cipıt. Amikor már úgy érezte, nem bírja tovább egyedül, Lee újra felbukkant. - Úgy tőnik, minden rendben. Menjünk. Az épület külsı ajtaja zárva volt, Lee elıhúzta a kulcsát. Faith észrevette a falhoz rögzített videokamerát a feje fölött. Lee ránézett. - Saját ötlet. Szeretem tudni, ki látogat meg. Lépcsın mentek a negyedik emeletre, aztán végig a folyosón az utolsó lakásig a jobb oldalon. Faith szemrevételezte a három zárat az ajtón. Lee valamennyibe más-más kulcsot illesztett. Amikor az ajtó kinyílt, pittyegés hallatszott. Beléptek a lakásba. A falon helyezkedett el a riasztó panelje, felette pedig, szintén a falba csavarozva, fényes réztáblácska lógott egy sarokvason. A táblát Lee a gombokra hajtotta, ezzel eltakarta ıket, ı pedig alányúlt, úgy ütögette be a számokat. A pittyegés abbamaradt.

Lee Faithre pillantott, aki figyelmesen nézte, mit csinál. - Van Eck-féle sugárzás. Valószínőleg úgysem értené. Faith felvonta a szemöldökét. - Valószínőleg igaza van. A riasztó gombjai mellé apró monitort építettek a falba. Az épület bejárata és környéke jelent meg rajta. Nyilván ide vetítette a képet a kinti kamera. Lee bezárta a bejárati ajtót, aztán megérintette. - Acélból van, a keretet pedig én magam eszkábáltam össze. Különleges fém. Nem az számít, mennyire erıs a zár. Amikor betörnek valahová, általában a keret adja meg magát, némi szerencsével egy semmi kis kétszer négycolos, valami kretén karácsonyi ajándéka az építıipartól. Nekem ráadásul az ablakokon is betörésbiztos záraim vannak, valamint külsı mozgásérzékelıim, és egy mobilom direkt a riasztó telefonvonalára csatlakoztatva. Nem lesz semmi baj. - Jól látom, hogy magának enyhe biztonságmániája van? - Nem, nekem üldözési mániám van. Faith zajt hallott az elıszoba felıl. Megmerevedett, de amikor látta, hogy Lee mosolyog, és a hang irányába lép, megnyugodott. A következı pillanatban öreg német juhász sompolygott be, és leült a sarokban. Lee meggyömöszölte a nagy testő kutyát, játszott vele, az ide-oda hengeredett a hátán, Lee meg a hasát vakargatta. - Hello, Max, hogy vagy, öregem? - Megpaskolta a kutya fejét, mire az szeretetteljesen megnyalogatta a kezét. - Persze nála jobb biztonsági berendezést még nem találtak fel - mondta Lee. - Nem kell foglalkozni az elektromos csatlakozásaival, nem merül le az akkuja, és senki nem fordíthatja ellenem. - Tehát az a terve, hogy itt maradunk? Lee ránézett. hassal.

-

Kér

valamit

enni

vagy

inni?

Esetleg

megbeszélhetnénk

teli

- Egy forró tea jólesne. Ételre gondolni sem bírok. Néhány perccel késıbb a konyhaasztalnál ültek. Faith gyógynövényteát iszogatott, Lee kávézott. Max az asztal alatt szundikált. - Van egy kis gondunk - kezdte Lee. - A kis házban elbotlottam valamiben. Tehát rajta vagyok a videón. Faitht mintha villámcsapás érte volna. - Úristen, akkor talán már jönnek is. - Nem is biztos, hogy az baj - mondta Lee, és szúrósan ránézett. - Ne mondja. És vajon miért nem? - Nem vagyok hajlandó bőnözıket támogatni. - Maga bőnözınek tart engem? - Hát nem az?

Faith a csészéjét babrálta. - Én az FBI-nak dolgoztam, nem ellenük. - Tényleg? És mibıl állt a munkája? - Azt nem mondhatom el. - Akkor nem segíthetek. Jöjjön, hazaviszem. - Lee felemelkedett a székrıl. Faith megragadta a karját. - Várjon, kérem, várjon. -A gondolat, hogy egyedül marad, szempillantás alatt lebénította. Lee leült, és várakozásteljesen ránézett. - Mennyit kell elmondanom ahhoz, hogy maga segítsen? - kérdezte Faith. - Az attól függ, milyen segítséget akar. Ne várja tılem, hogy megszegem a törvényt. - Nem kérnék ilyesmit. - Akkor nem lehet nagy a baj, hacsak nem akarják megölni. Faith idegesen belekortyolt a teájába. Lee figyelte. - Biztos, hogy itt kell nekünk most üldögélni, ha bármikor felfedezhetik magát a szalagon? - Kicsit elszórakoztam a kazettával. Végighúztam rajta egy mágnest. Faith ránézett, a szeme csillanásából látszott, reménykedik. - Gondolja, hogy le tudta törölni? - Talán, nem tudom biztosan. Az ilyesmihez nem nagyon konyítok. - De legalább addig idıt nyer, amíg rendbe hozzák a szalagot, ugye? - Ebben bízom. Csak hát nem egészen cserkészlánykákkal van dolgunk. A felvevıben beépített biztonsági rendszer is volt. Elképzelhetı, hogy ha a rendırség mindenképpen ki akarja venni a kazettát a gépbıl, a szalag magától megsemmisül! A magam részérıl odaadnám mind a negyvenhét dolcsimat, mert annyi van a számlámon, ha ez történne. Az a típus vagyok, aki nem szereti, ha belegázolnak a privát szférájába. Ettıl függetlenül valamennyire fel kell világosítania. Faith nem szólt semmit. Lee-re meredt, mintha a férfi épp kikezdett volna vele, és neki ez nem lenne ínyére. Lee visszabámult rá. - Na jó, figyeljen ide. Végül is én vagyok a nyomozó. Elmondom néhány következtetésemet, maga meg elmondja, jó úton járok-e, rendben? - Faith hallgatott, ı folytatta. - Kamerát csak a nappaliban láttam. Asztalt, székeket, kávét sem találtam máshol. Én viszont abban a lézerben vagy miben botlottam el, amelyik befelé vezet. Ezzel bekapcsoltam a felvevıket. - Gondolom, ez logikus - mondta Faith. - Nem, nem az. Ismerem a kódot. - És akkor mi van?

- Az, hogy amikor bepötyögtem, hatástalanítottam a biztonsági rendszert. Miért mőködtek mégis a kamerák? Úgy voltak beállítva, hogy az a fickó sem tudta volna kikapcsolni, aki magával volt. De vajon miért akarta volna felvenni saját magát? Faith teljesen tanácstalan lett. - Fogalmam sincs. - Na, akkor jó reggelt, mert magukat úgy akarták filmre venni, hogy nem tudnak róla. Az isten háta mögötti hely, a CIA-szintő biztonsági rendszer, a szövetségi ügynökök, a felvevıkészülékek, ez mind ugyanoda vezet. - Lee elhallgatott. Azon tőnıdött, hogyan fogalmazzon. - Magát azért vitték oda, hogy kihallgassák. De nem tudhatták, mennyire lesz hajlandó együttmőködni velük, sem azt, nem akarja-e valaki esetleg lenyúlni magát, tehát úgy döntöttek, rögzítik a beszélgetést, arra az esetre, ha egyszer csak eltőnik. Faith visszafogottan rámosolygott. - Ez aztán az elırelátás, nem gondolja? Volt, nincs - de elıkerül! Lee felállt, kinézett nagyon lényeges jutott nem ismerte ezt a nıt, kellett. - Rossz hírem

az ablakon, mintha mindent át akarna gondolni. Valami eszébe. Sokkal hamarabb rá kellett volna jönnie. És bár egyáltalán nem érezte jól magát attól, amit most mondania van.

Faith nem értette. - Mire gondol? - Önt az FBI hallgatja ki. Feltehetıleg egyben a védelmük alatt is áll. Az egyik testırét leszedték, de úgy néz ki, én megsebesítettem a gyilkost. A szövetségiek meg fogják látni az arcomat a kazettán. - Rövid szünetet tartott. - Fel kell dobnom magát. Faith felugrott. - Ezt nem teheti meg! Azt ígérte, segíteni fog! - Ha nem, akkor fel kell készülnöm, hogy lehúzzak néhány évet ott, ahol a férfiak kissé túl barátságosan viselkednek a többi férfival. Még akkor járok a legjobban, ha eltiltanak a hivatásomtól. Ha jobban ismerném magát, most biztos még rosszabb érzés lenne, de ma este, azt hiszem, a saját nagymamámért sem vállalnám a kockázatot. - A zakójába bújt. - Ki a nagyfınök az ügyben? - Nem tudom, hogy hívják - felelte Faith hidegen. - Telefonszám? - Semmi értelme. telefont.

Nincs

kifejezetten

abban

a

helyzetben,

hogy

felvehesse

a

Lee gyanakodva ránézett. - Ugye nem azt akarja mondani, hogy a halott pasas volt az egyetlen összekötı? - De igen. - Faithnek a hazugság közben szeme sem rebbent. - İ vigyázott magára, és azt a fáradságot sem vette, hogy bemutatkozzon? Nem igazán vall az FBI-ra. - Sajnálom, ez van. - Valóban? Hát akkor hadd mondjam el, amit én tudok. Háromszor láttam a kis ház környékén egy nıvel. Magas, barna. De persze maga csak X ügynöknek szólította, ugye? - Közel hajolt az arcához. - A vakerolás legfontosabb szabálya a következı, ne annak, aki szintén mester benne. - Belekarolt a nıbe.

- Menjünk. - Tudja, Mr. Adams, magának is van itt egy kis bibi, amivel nem számolt. - Igazán? Ugyan árulja már el, micsoda. - Pontosan mit is fog mondani az FBI-nak, amikor bevisz? - Hát, nem is tudom. Mit szólna az igazsághoz? - Ja persze, az igazság. Lássuk csak az igazságot. Maga követett engem, mert valaki, akit nem ismer, és fogalma sincs, kicsoda, erre utasította. Ez azt jelenti, az egyetlen bizonyítéka a becsületszava. Maga sikeresen követett engem, noha az FBI biztosított róla, hogy senki nem fog. Maga járt a kis házban ma este. Az arca ott van a kazettán. Egy szövetségi ügynököt lelıttek. Maga elsütötte a fegyverét. Azt állítja, valaki másra lıtt, de azt sem tudja bebizonyítani, hogy egyáltalán volt ott bárki. Ezzel szemben bizonyított tény, hogy maga járt a házban, és én is jártam a házban. Elsütötte a pisztolyát, és meghalt egy FBI-ügynök. - Csakhogy az a töltény, amelyik megölte, történetesen nem pisztolyomba - felelte Lee dühösen, és elengedte a nı karját.

passzintható

a

- Vagyis eldobta a másik fegyverét. - És akkor miért magával jöttem el onnan? Ha én lıttem, miért nem öltem meg ott helyben? - Nem a saját véleményemrıl számolok be, Mr. Adams. Csak figyelmébe ajánlom, hogy maga köny-nyen felkeltheti az FBI gyanúját. Persze, gondolom, ha a múltjában nincs semmi, ami felcsigázná az érdeklıdésüket, még hihetnek is magának. - Könnyedén hozzátette, - Egy évnél tovább valószínőleg nem nyomoznának maga után, aztán úgyis ejtik az ügyet, ha nem találnak semmit. Lee mogorván ránézett. A közelmúltja tiszta volt, csak itt-ott foltos picit. Ha messzebb haladt visszafelé, a víz zavarossá vált. Nyomozókora hajnalán pedig elkövetett néhány dolgot, amelyet most gondolatban sem tenne meg - ugyan nem éppen törvénybe ütközıt, de olyasmit, amit azért egy feddhetetlen és szigorú szövetségi ügynöknek nem volna egyszerő elmagyarázni. Ott volt továbbá az eltiltási kérelem, amelyet exfelesége adott be, mielıtt Szerencsefia Eddie rábukkant volna az aranyra. Arra hivatkozott, hogy Lee ólálkodik körülötte, hogy esetenként agresszíven viselkedik. Természetesen Lee valóban azonnal agresszívvé vált volna, ha egyszer is a keze közé kapja a kis rohadékot. Valahányszor eszébe jutottak a kék foltok a lánya karján és arcán, amelyeket akkor láthatott, ha váratlanul bukkant fel a patkányfogó lakásban, kis híján megütötte a guta. Trish azt állította, Renee leesett a lépcsın. Egyenest Lee képébe hazudott, pedig ı tisztán ki tudta venni az ökölnyomokat a lánya puha bırén. Egyszer vasrúddal a kezében állított oda Eddie kocsijához, és Eddie-vel is szívesen találkozott volna, ha az nem zárkózik be a fürdıszobába, és nem hívja ki a zsarukat. Kell az neki, hogy az elkövetkezendı tizenkét hónap során az FBI szimatoljon az életében? Ugyanakkor, ha futni hagyja a nıt, ıt viszont elkapja az FBI, mi lesz vele? Akármerre fordul, viperafészekre talál. Faith hangja kellemesen csendült. - Kitenne az FBI washingtoni irodájánál? A Negyedik utca és az F utca sarkán található.

- Jól van, jól van, vettem az adást - hadarta Lee. - De arról nem volt szó, hogy a nyakamba zúdul ez a katyvasz. - Én sem kértem, hogy keveredjen bele. Csak... - Csak? - Csak éppen ha maga nincs ott ma este, én már nem élnék. Elnézést, hogy eddig nem köszöntem meg. Most akkor megteszem. Gyanakvása ellenére Lee érezte, amint dühe lassan csillapodik. Ez a nı vagy ıszinte, vagy az egyik legdörzsöltebb titkosügynök, akivel valaha találkozott. Esetleg egy kicsi ebbıl is, abból is. Elvégre Washingtonban vagyunk. - Hölgyeknek bármikor szívesen segítek - felelte szárazon. - Na jó, tegyük fel, nem adom fel magát. Van valami ötlete, mivel töltsük az éjszakát? - Itt nem maradhatok. Idıre van szükségem, át kell gondolnom a dolgokat. - Az FBI nem fogja hagyni, hogy csak úgy felszívódjon. Felteszem, valamilyen egyezséget kötöttek. - Még nem. De ha így volna is, jó okom lenne arra hivatkozni, hogy ık nem tartották be a maguk részét, - Nem gondolja? - Na és azok, akik meg akarták ölni? - Ha egyszer lélegzethez jutok, eldöntöm, mit akarok csinálni. Valószínőleg végül úgyis az FBI-nál kötök ki. De nem akarok meghalni. És azt sem akarom, hogy bárki meghaljon körülöttem. - Méltányolom, hogy törıdik velem, de tudok vigyázni magamra. Most akkor hová akar szökni, és hogy akar odajutni? Faith majdnem mondott valamit, aztán mégsem lette. A szemét lesütötte. Hirtelen nagyon elcsigázottnak tőnt. Lee gyengéden megérintette. - Faith, ha nem bízik bennem, semmi nem fog sikerülni. Ha most hagyom elmenni, annak késıbb nagyon megihatom a levét. De még nem döntöttem. Sok múlik azon, hogy gondolja. Ha a szövetségiek arra számítanak, hogy maga nagykutyákat fog nekik lebuktatni - márpedig amennyit eddig láttam, abból világos, hogy nem bolti lopásról van szó - akkor melléjük kell állnom. - És mi van, ha visszajövök, amennyiben az FBI garantálja a biztonságomat? - Ez elfogadhatónak tőnik. De mi a garancia arra, hogy visszajön? - Esetleg velem jöhetne - felelte Faith gyorsan. Lee egy pillanatra annyira megmerevedett, hogy akarata ellenére belerúgott Maxba, aki erre kikászálódott az asztal alól, és szánalmas pofával ránézett. Faith sietve folytatta, - Valószínőleg csak idı kérdése, és azonosítják a kazetta alapján. Esetleg azonosítja magát a megbízója elıtt az, akit meglıtt. Teljesen egyértelmő, hogy maga is veszélyben van. - Nem is tudom... - Lee - szólalt meg Faith izgatottan - eszébe jutott valaha, hogy az, aki felbérelte, esetleg magát is figyelteti? Könnyen lehet, hogy felhasználták ebben a lövöldözésben. - Ha engem követhettek, akkor magát is - replikázott a férfi. - De mi van, ha magának akartak valamiért csapdát állítani ezzel?

Lee hosszan kifújta a levegıt. Kezdte reménytelennek érezni a sorsát. Kurva élet, micsoda egy éjszaka. Hogy lehet, hogy nem számított rá? Névtelen ügyfél. Rengeteg dohány. Rejtélyes célpont. Elhagyatott házikó. Talán kómában volt, amikor belevágott? - Hallgatom - mondta a nınek. - Van egy széfrekeszem Washingtonban. Pénz van benne, meg néhány, másik névre szóló mőanyagdarab, azzal eljuthatunk, ahová csak akarunk. Egy a gond, figyelhetik a bankot. Úgyhogy maga nélkül nem megy... - Én nem fogok hozzáférni a maga rekeszéhez. - De segíthet kifigyelni a helyszínt, megtudhatjuk, kémkedik-e utánunk valaki. Én bemegyek, kiürítem a rekeszt, kijövök, amilyen hamar csak tudok, maga meg fedez engem. És ha bármi gyanúsat észlel, rohanunk, mintha puskából lıttek volna ki. - Ez kicsit úgy hangzik, mintha bankrablásra készülnénk - közölte Lee mérgesen. - Esküszöm mindenre, ami szent, a dobozban csak a saját holmim van! Lee a hajába túrt. - Na jó, tegyük fel, beválik. És aztán? - Aztán irány dél. - Dél melyik része? - A carolinai part. Outer Banks. Van ott egy házam. - Maga a jegyzett tulajdonos? Mert azt megtalálhatják. - Egy cég nevében vettem, és az álnevemet írtam alá az adásvételi szerzıdésen. De mi lesz magával? Maga sem utazhat a saját nevén. - Értem aztán ne aggódjon. Én már több alak voltam életemben, mint Shirley McLaine, ráadásul papírom is van róla. - Hát akkor minden készen áll. Lee lenézett Maxra, aki nagy fejét az ölébe helyezte. Gyengéden végigsimított a kutya orrán. - Mennyi ideig leszünk távol? Faith megrázta a fejét. - Nem tudom. Talán egy hétig. Lee sóhajtott. - Esetleg megkérhetem a földszinten lakó asszonyt, hogy vigyázzon Maxra. Tehát benne van? Szeretném leszögezni, hogy miközben szívesen segítek valakinek, akinek erre szüksége van, nem vagyok hajlandó a világnagy balekot eljátszani. Nem úgy tőnik, hogy az a maga szerepköre. Hát ha nagyot akar nevetni, mondja ezt a volt feleségem szemébe. 11

Az óvárossal is rendelkezı Alexandria Virginia állam északi részén, a Potomac folyó mentén terül el, autóval mintegy tizenöt percre Washingtontól, déli irányban. A várost fıként a vizek közelsége miatt építették ide, sokáig nagy forgalmú kikötı volt. Még mindig magas életszínvonalon és kellemesen lehetett itt élni, bár persze a folyó már nem játszott aktív szerepet a város gazdaságában. A hagyományosan jómódú és az újonnan meggazdagodott családok egymás mellett vertek gyökeret a késı tizennyolcadik, kora tizenkilencedik századi építészet kecses tégla- kı- és faszerkezetei között. Akadt olyan utca, amelyet még mindig azok a gömbölyded kövek borítottak, amelyeken Washington és Jefferson lépdelt annak idején, valamint az ifjú Robert E. Lee, gyermekkori két otthona színhelyén - a házak egymással szemben álltak az Oronoco Streeten, amely egy hajdani virginiai dohány márkájáról kapta a nevét. A városban számos járda téglából készült a sok sok fa köré, amely oly sokáig adott árnyékot a házaknak, az utcáknak és az ott lakóknak. Az udvarokat és kerteket óvó kovácsoltvas kerítések közül egyiken-másikon európai mintára aranyszínőre festették a lándzsahegyeket és a levéldíszeket. E kora reggeli órában az óváros utcáin csend honolt, csak a szemerkélı esı neszezett, és a szél süvített át az agg, göcsörtös ágú, gyökereiket a kemény virginiai agyagba mélyesztı fák lombján. Az utcanevek a helység gyarmati eredetére utaltak. A városon áthaladva a következıket olvashatta az ember, Street, Queen Street, Duke Street, Prince Street. Külön parkolót alig építettek a városba, ezért a keskeny keresztutcákon a járdák mentén gyakorlatilag mindenféle márkájú és típusú autó sorjázott. A kétszáz éves házaktól különösen elütött a sok króm- Kumi és fémtest, mintha egy hirtelen idıkanyarral az automobilt a lovas kocsik korába penderítették volna. A Duke Streeten a többi közé simuló keskeny, négyemeletes sorházat semmiképpen nem lehetett a környék legfeltőnıbb épületének nevezni. A kis kertben magányos juharfa bólogatott, hasadt törzsébıl leveles gyökérhajtások kandikáltak ki. A kovácsoltvas kerítés jó, de kitőnınek semmiképpen nem mondható állapotban volt. A házhoz hátsó kert is tartozott, ím sem a veteményes, sem a szökıkút, sem a tégla nem tőnt különlegesnek a mindössze néhány lépésre található többi épülethez képest. A házban a bútorzat összehasonlíthatatlanul elegánsabbnak bizonyult, mint amilyenre az ember pusztán az utcáról számított. Ennek egyszerő oka volt, a ház küllemét Danny Buchanan sehogy sem rejthette el a kíváncsi tekintetek elıl. A rózsaszínő hajnal elsı nyomai épp most tőntek fel a láthatáron, miközben Danny az ebédlıbıl leválasztott kicsi, ovális alakú könyvtárában ült, talpig felöltözve. Odakint autó várt rá, hogy a Reagan repülıtérre szállítsa. Egy szenátorral kellett találkoznia, aki tagja a Költségvetési Bizottságnak melynek jelentıségét aligha lehet túlbecsülni, albizottságaival együtt azokat a drótokat rángatja, amelyek a kormány pénztárcáját mozgatják. És, ami Buchanan szándékait tekintve sokkal fontosabb, ez a férfi elnököl a Külügyi Albizottságban, ahol pedig az dıl el, mire költsék a határon túli segélyre szánt dollárokat. Buchanan régóta ismerte a magas, tekintélyt sugárzó, sima modorú és magabiztos stílusú szenátort. Az illetı világéletében nagyon élvezte a beosztásával járó hatalmat, és túl nagy lábon élt a keresete adta lehetıségekhez képest. Azt a végkielégítés-csomagot azonban, amelyet most Buchanan-tıl várt, élı lélek nem tudta volna kimeríteni. Buchanan lekenyerezési manıverében az elsı fázist az óvatosság jelentette. Az összes olyan washingtoni játékos esetében, akinek módjában állt akár egy kicsit is támogatni a céljait, kielemezte, hogy megvesztegethetık-e. Számos képviselı gazdag, mások nem azok. Ha valaki a Kongresszusban dolgozik, az gyakran mind az anyagiak, mind a család szempontjából rémálom. A képviselıknek két lakást kell

fenntartaniuk, márpedig Washington metrókörzete nem olcsó mulatság. A családjuk viszont sokszor nem költözik át velük. Buchanan azokat környékezte meg, akikrıl sejteni vélte, hogy korrumpálhatók, és hosszadalmas eljárással puhatolta ki, mibe lehetne bevonni ıket. Az orruk elıtt elhúzott mézesmadzag eleinte vékonyka volt, aztán gyorsan megvastagodott, ha a célszemélyt sikerült fellelkesíteni. Buchanannek jó szeme volt az ilyesmihez, soha, egyetlen kiszemelt alanya sem mondott nemet arra, hogy szavazatairól vagy befolyásáról biztosítsa a kellı jutalom ellenében. Talán érezték, hogy az, amit Buchanan ajánl nekik, a legjobb esetben is alig-alig különbözik attól, amit Washingtonban nap mint nap mővelnek. Buchanan nem tudta, számít-e ezeknek a képviselıknek, hogy ezúttal a cél nemes. Az biztos, hogy önszántukból nem támogatták pártfogoltjait a közösbıl. Ezenkívül valamennyien végignézhették, amint közülük jó néhányan odahagyják a hivatali széket, és degeszre keresik magukat lobbizásból. De hát ki akarja halálra dolgozni magát? Buchanannek különben is az volt a tapasztalata, hogy a képviselıkbıl borzalmas lobbisták lettek. Nem tettek túl kedvezı benyomást erre a gıgös népségre, amikor kalappal a kézben visszatértek, és próbálták megnyerni hajdani kollegáikat, akik felett semmi hatalmuk nem volt már. Ennél sokkal ravaszabb dolog akkor kihasználni ıket, amikor erejük teljében virítanak. Buchanan elıször alaposan megdolgoztatta, késıbb bıségesen megfizette valamennyit. Van ennél jobb megoldás? Most azon gondolkozott, vajon képes lesz-e végig kézben tartani a helyzetet, olyasvalakivel kell tárgyalnia, akit egyszer már elárult. Na persze az is igaz, hogy az árulást kilóra mérik ebben a városban. Mindenki igyekszik széket találni magának, amíg szól a zene. A szenátor úr érthetıen dühös lesz. Nos, nincs mese, neki is be kell állni a sorba. Büchanant hirtelen fáradtság fogta el. Semmi kedve nem volt újabb autóba szállni, újabb repülıre ülni, de nem volt beleszólása a dolgok menetébe. Ön még mindig a philadelphiai szolgák hadának tagja? A lobbista most arra a férfira nézett, aki megállt vele szemben. - Üdvözletét küldi - szólt a testes ember, aki a külvilág szemében Buchanan sofırje volt, valójában azonban Thornhill egyik bábuja. Többek közt neki kell szemmel tartania a CIA egyik legfontosabb célpontját. Ön pedig mondja meg Mr. Thornhillnek, legyen olyan kedves, leghıbb vágyam, hogy Isten egy nappal se adjon neki többet - felelte Buchanan. A férfi szenvtelenül szólt újra, - Van néhány lényeges fejlemény. Igazán? Például micsoda? Lockhart átállt az FBI-hoz. Le akarja buktatni magát. Így rövid, öltönyét.

szédítı

pillanatig

Buchanan

úgy

érezte,

mindjárt

lehányja

az

Mi az ördögrıl beszél? Friss infó. Most tudta meg a beépített emberünk az Irodánál. - Azt akarja mondani, hogy csapdába ejtették Lockhartot? Arra kényszerítenek, hogy nekik dolgozzon? - Mint ahogy velem tettétek. - Önként kereste meg ıket. Buchanan lassan újra megtalálta a belsı egyensúlyát.

- Mondjon el mindent. Válaszképpen a férfi egy sor igazságot, féligazságot és szemenszedett hazugságot tárt elé, valamennyit ugyanazzal az egyenletes, begyakorolt nyíltsággal. - Hol van most Faith? - Álnéven fut tovább. Az FBI már keresi. - Mennyit mondott el Lockhart a szövetségieknek? Készüljek fel arra, hogy el kell hagynom az országot? - Nem szükséges. Végül is még csak most kezdıdött a játék. Amit eddig elmondott, abból nem lesz vádemelés, semmilyen szinten. Inkább arról beszélt, mi hogyan történt, mint arról, ki van benne. Ettıl még persze ki tudják következtetni abból, amennyit eddig elcsacsogott. De óvatosnak kell lenniük. A célszemélyek nem egészen McDonald's-konyhafiúk, ugyebár. - Lehetséges volna, hogy a hírhedt Mr. Thornhill ne tudná, merre van Faith? Csak nem hagyja cserben mindentudása éppen most! - Errıl nincs információm - mondta a férfi. - Ami egy titkosszolgálat esetében nem éppen rózsás helyzet - szólt Buchanan, és valami mosolyfélét préselt ki magából. A kandallóban az egyik hasáb hangosat pukkant, az életnedv egy kövér cseppje kifröccsent a fából, neki a tőzfogó rácsnak. Buchanan elnézte, mint potyog le a fémhálón, út nincs tovább, idı lejárt - vajon miért érzi úgy, hogy a saját élete hátralévı része jelenik meg elıtte jelképesen? - Talán meg kellene keresnem. - Emiatt ne a maga feje fájjon. Buchanan rámeredt. Tényleg ezt mondta volna ez a barom? - Nem magát fogják lecsukni! - felelte a sofırnek. - Meg fog oldódni az ügy. Maga csak folytassa, amit eddig csinált. - Folyamatos tájékoztatást kérek. Világos? - Buchanan az ablak felé fordult. A sötét üvegben láthatta, mint reagál éles szavaira a másik. Mennyit érnek valójában ezek a szavak? Teljesen világos, hogy ezt a menetet elvesztette. És valójában semmiképpen nem nyerhette volna meg. Sötét volt az utca, sehol semmi mozgás. Csak a mókusok ismerıs neszezését lehetett hallani, amint spirálosán felrohannak a fák törzsén, aztán ágról ágra ugrálnak a soha véget nem érı túlélési játékban. Buchanan is hasonló versenyben állt az élettel, csak kicsit nagyobb veszéllyel kellett szembenéznie, mint ha tíz méter magas fák csúszós kérgén szökdécselne. Feltámadt a szél, a kéményen át már lehetett hallani, hogyan fog hamarosan mély hangon süvíteni. A huzat a kandallóban lobogó tőz füstjének egy keskeny csíkiát hajtotta a szobába. A testes férfi az órájára nézett. - Negyed óra múlva indulnunk kell, ha el akarja érni a gépét. - Lehajolt Buchanan aktatáskájáért, megfordult, és kiment. Robert Thornhill mindig nagyon óvatosan lépett kapcsolatba Buchanannel. Otthon vagy a munkahelyén soha nem hívta. Találkozni csak garantáltan biztonságos körülmények között találkozott vele, például ú(íy, mint most a megbízottja,

semmi gyanús mozzanat, külsı szemlélık kizárva. Elsı találkozásuk azon kevés alkalmak közé tartozott, amelyek során Buchanan esélytelennek érezte magát az ellenféllel szemben. Thornhill higgadtan vezette elı a cáfolhatatlan bizonyítékokat arról, amint Buchanan kongresszusi képviselıkkel és magas rangú tisztviselıkkel folytat illegális tevékenységet - olyanokkal akár, akiknek keze a Fehér Házig elér. Kazettákat mutatott, amint Buchanan megvitatja velük a szavazás menetét, a törvényhozás kijátszására bevetett különbözı stratégiákat, amint megbeszéli velük kertelés nélkül, milyen fal állásokat vállaljanak, ha már nem lesznek hivatalban, illetve hogyan fogják megkapni a pénzüket. A CIA-fınök lerántotta a leplet Buchanan megvesztegetésre használt titkos pénzalapjairól, és a különbözı, közhivatalnokait pénzelı testületeirıl. - Mától nekem dolgozol - közölte aznap Thornhill nyersen. - És folytatod, mintha mi sem történt volna, amíg a csapdám halálbiztos nem lesz. Akkor eltőnsz, én meg átveszem az irányítást. Buchanan ellenállt. - Inkább a börtön - mondta. - A szerzıdéses szolgaság helyett. Buchanan tisztán emlékezett, hogy Thornhill erre enyhén türelmetlenné vált. - Sajnálom, ha nem beszéltem elég világosan... A börtön nem szerepel választható lehetıségek között. Vagy átallsz hozzám, vagy vége az életednek.

a

Buchanan elsápadt a fenyegetésre, de szilárdan kitartott. - Egy kormánytisztviselı gyilkosságba keveredik? -Én sajátos módon képviselem a kormány érdekeit. A szélsıség a területem. Céljaim minden eszközt szentesítenek. - Akkor is ugyanaz a válaszom. - Valóban? Es mindezt Faith Lockhart nevében is, vagy ıt személyesen kérdezzük meg? A mondat úgy találta el Buchanant, mint a fejlövés. Azt elég világosan látta, hogy mindez nem üres beszéd, Thornhill nem szájhıs, ı aztán soha. Egyetlen ártalmatlan megjegyzése nyomán, mint például „Sajnálom, hogy idáig fajultak az események", az ember valószínőnek tekinthette, hogy nem éri meg a másnapot. Buchanan akkor úgy vélte, Thornhill óvatos, tudatos, koncentrált ember. Akárcsak ı. És igent mondott neki. Hogy megmentse Faitht. Azaz a hitét. Most értette meg, mi a jelentısége Thornhill óvintézkedéseinek. Tehát az FBI figyeli. Eszerint feladták nekik a leckét, azt ugyanis Buchanan nem tudta elképzelni, hogy a titkos manıverekben is egy csónakban eveztek volna Thornhilllel. Viszont mindenkinek megvan az Achilles-sarka. Thornhill könnyedén megtalálta az övét, Faith Lockhartot. Buchanan régóta kereste, mi lehet Thornhillé. Buchanan egy székbe roskadt, és a könyvtára falán lógó festményt tanulmányozta. Anya és gyermeke. Azelıtt csaknem nyolcvan éven át magánmúzeumban lógott. A reneszánsz egy jegyzett, ám kevéssé ismert festıjének mőve. Tisztán kivehetı, hogy az anya képviseli a biztonságot, merthogy a kicsi fiú képtelen megvédeni magát. Csodás színeivel, a két, megindító finomsággal ábrázolt profillal, a festı minden egyes vonásában jelen lévı csendes zsenialitással a kép mindenkit rabul ejtett, aki látta. Az ujjak gyengéd görbülete, a két csillogó szempár minden más részlettel együtt ragyogó maradt, csaknem négyszáz évvel azután is, hogy a festék megszáradt a vásznon.

Mindkét figurából tökéletes szeretet áradt, és ezt az érzelmet nem bonyolította semmiféle néma, alattomosan romboló politikai program. Az egyik szinten persze a biológiai lét egyszerő kötelékérıl volt szó. Egy másikon pedig valami olyasmirıl, ami Isten ujjának érintését viselte magán. Ez a festmény volt Huchanan legértékesebb ingósága. Sajnos, hamarosan el kell adnia, a házzal együtt. Kezdett vészesen apadni a pénze, amibıl „nyugdíjazásait" állta. Valójában rég bőntudata volt, hogy még mindig az övé a festmény. Mennyi mindent lehetne belıle támogatni, mekkora segítséget nyújthatna több ezer embernek. És mégis, milyen megnyugtató, milyen felemelı érzés pusztán az, hogy ülhet és nézheti. Ez az önzés csúcsa, de számára a legfıbb gyönyörőség az életben. Persze, csupa bizonytalanság vette körül. Neki nem sok volt hátra. Tudta, hogy Thornhill soha nem fogja futni hagyni - ebbıl az ügybıl nem. Olyan illúziókat pedig nem táplált, hogy a másik bármilyen módon engedné békében nyugdíjba vonulni az érintett képviselıket. Mindannyian potenciális rabszolgák. A CIAfınök mégiscsak kém, bármilyen kifinomultan és elegánsan mőveli is. Márpedig mi a kém, ha nem két lábon járó hazugság? Buchanan ennek ellenére be fog tartani mindent, amiben a politikusokkal megállapodott. Meg fogják kapni, amit a segítségükért cserébe ígért nekik, akár módjukban áll kiélvezni, akár nem. Ahogy a lángok fénye lebbent és táncolt a festményen, az anya arcán, Buchanannek az az érzése támadt - nem elıször - hogy Faith Lockhart vonásait látja. Most a telt ajkakat vette szemügyre, amelyek egyik pillanatról a másikra tudtak érzékivé vagy sértetté válni. Tekintetét végigjáratta a hosszúkás, kecsesen formált arcon. Ha a megfelelı szögben esett rá a fény, a hajzat aranyszínő volt, nem pedig gesztenyebarna, és ilyenkor neki mindig Faith jutott eszébe. Faith szeme és pillantása fogva tartotta az embert. A bal pupillája nem pontosan középen ült, ettıl elmélyült a tekintete, ami nagyon figyelemreméltóvá tette az arcát. A lány pedig ezen apró tökéletlenség által vált képessé arra, hogy bárkin átlásson. Tisztán emlékezett az elsı találkozásukra. Faith diplomáján jóformán meg sem száradt a tinta, a kezdı misszionárius lelkesedésével robbant be Buchanan életébe, mintha csak azt üzenné a világnak, „Kapaszkodj, jövök!" Bizonyos értelemben nyers modorú volt még, éretlen, mit sem tudott a rafinált washingtoni módiról, és számos téren megdöbbentıen naivnak mutatkozott. Mégis úgy tudott irányítani, mint egy filmsztár. Remek humorérzékkel áldotta meg az élet, de a pillanat törtrésze alatt elkomolyodott, ha arról volt szó. Saját hajukkal kenegette az embereket, mégis körvonalazta bennük a maga céljait, anélkül, hogy nyíltan nyomulna. Buchanan öt perc után tudta, a lányban megvan mindaz, amivel ebben a világban meg lehet hódítani a csúcsot. Egy hónap alatt beigazolódott az elıérzete. Faith sosem bliccelte el a házi feladatát, fáradhatatlanul dolgozott, megtanulta, amit meg kellett, atomjaira szedte a szereplıket, olyan mélységig ment, ameddig kellett ahhoz, hogy elvégezhesse a munkáját, és aztán még lejjebb. Felmérte, kinek mire van szüksége ahhoz, hogy ı nyerjen. Aki ezen a pályán felégeti maga mögött a hidakat, az nem éli túl a harcot. Az embernek elıbb vagy utóbb segítség kell, márpedig ebben a városban mindig minden emlék örökre szól. Faith elnyőhetetlen volt, mint az anyafarkas, számos fronton újra meg újra vereséget szenvedett, de felállt, mindig, amíg csak övé nem lett a gyızelem. Buchanan soha azelıtt vagy azután nem látott ehhez foghatót. Több mindent értek meg ık ketten tizenöt év alatt, mint egyes házaspárok egy egész életen át. Buchanannek tényleg Faith volt az egyetlen élı rokona, az a koraérett gyermek, aki soha nem születhetett meg. És most mi legyen? Hogyan védje meg az ı kicsi lányát? Az esı pergett, pergett a tetın, a szél különös hangon nyekergett az óvárosi kémény elaggott téglái között, és Buchanan elfeledkezett az autóról, amely várta, a repülırıl, a dilemmákról, amelyekkel szembe kell néznie. Bámulta tovább a halkan pattogó tőz lágy fénye mellett a festményt. De világos volt, hogy nem u nagy reneszánsz mester mőve köti le ennyire a figyelmét.

Faith nem árulhatta el. İ hisz ebben, és Thornhill nem tudna olyat kitalálni, amitıl megrendülne a hite. Ez a lány Thornhill útjában áll, tehát halálos veszély fenyegeti. Buchanan a képre meredt, „Fuss, Faith, amilyen gyorsan csak tudsz", mormolta az orra alatt annak az aggódó apának a kétségbeesésével, akinek szeme láttára üldözi a lányát a vad halál. Szemtıl szemben a gyermekét óvó anyával a vásznon, Buchanan még tehetetlenebbnek érezte magát. 12 Brooke Reynolds a bérelt irodájában ült, mintegy tíz sarokra a washingtoni irodától. Az Iroda gyakran helyezte el célterületen kívül azokat az ügynökeit, akik kényes ügyben nyomoznak, mert ilyenkor még az is katasztrofális következményekkel járhat, ha egy-egy szó kiszivárog a kávéházban vagy a folyosón. Persze a Korrupciós Részleg gyakorlatilag kizárólag kényes ügyekkel foglalkozott. Az ı célpontjaik általában nem sísapkában, puskával hadonászó bankrablók voltak, hanem olyan emberek, akikrıl az újságok címlapján lehet olvasni, vagy a tévéhíradó interjúiban tőnnek fel. Reynolds elırehajolt, és kibújt lapos sarkú cipıjébıl. Fájó talpát a szék lábával masszírozta. Minden szorította, minden szúrt és fájt benne és körülötte, arc- és homloküregei majdnem teljesen elzáródtak, bırén lázrózsák kezdtek virítani, a torka kapart. De legalább életben volt. Nem úgy, mint Ken Newman. A tetthelyrıl azonnal Ken házához hajtott, elızıleg persze odaszólt Ken feleségének telefonon. Azt nem mondta, miért, de Anne Newman tudta, hogy a férje meghalt. Reynolds kihallotta abból a néhány szóból, amelyet a szegény nı épphogy kipréselt magából. Szabványesetben elkísérte volna egy magasabb beosztású ügynök a gyászoló özvegyhez - az FBI szereti demonstrálni, hogy az Iroda nagyon is fájlalja, ha elveszíti egy emberét. Reynolds azonban nem várta meg, amíg valaki jelentkezik, hogy vele menjen. Kent rábízták, minden az ı felelıssége volt vele kapcsolatban, így tehát az is, hogy közölje a családjával a halálhírét. Amikor odaért, kertelés nélkül elıállt azzal, mi történt, úgy vélte, a bı lére eresztett monológ csak elmélyítené a szerencsétlen asszony nyilvánvaló kínszenvedését. Részvéte és együttérzése azonban mély volt és ıszinte. Átölelte a gyászoló özvegyet, vigasztalta, ahogy tudta, vele együtt zokogott. Reynolds úgy érezte, Anne azt is felfogta, amit nem mondott ki, sokkal jobban, mint amennyire ı értette volna meg a dolgokat fordított esetben. Anne engedélyt kapott arra, hogy megnézze a holttestet. Ezután következett a boncolás, amelyet az állam egyes számú orvos szakértıje végzett. Connie és Reynolds, valamint a virginiai állami rendırség és az ügyészség foglalkozott a partecédulákkal, természetesen a szigorú bizalmi elıírásoknak megfelelıen. Abban viszont Anne Newmanre kellett hagyatkozniuk, hogy a zavarodott vagy dühös családtagok ne veszítsék el a fejüket. Ez volt a gyenge láncszem, elvárták egy szenvedı asszonytól, hogy sggítsen nekik, annak a kormányügynökségnek, amelyik eltitkolja elıle a tulajdon férje halála részleteit. Mégsem támaszkodhattak semmi másra. Amint kilépett a lesújtott asszony házából - a gyerekek nem voltak otthon, a barátaikkal csellengtek valahol - Reynoldsnak az a homályos érzése támadt, hogy Anne ıt hibáztatja Ken haláláért. Miközben a kocsijához tartott, arra gondolt, valahol igaza van. E percben bőntudat gyötörte, mintha kullancs, szélsıséges renitens fúródott volna a bırébe, amely most keresi a megfelelı helyet a szervezetében, hogy befészkelje magát, és nıjön, növekedjen, végül elpusztítsa ıt. Newmanék háza elıtt az FBI igazgatójával futott össze, aki kondoleálni érkezett. Szívbıl jövı részvétét nyilvánította Reynoldsnak is, amiért meghalt az egyik

embere. Közölte vele továbbá, hogy jelentést kapott arról a vitáról, amelyet Reynolds Masseyvel folytatott, és hogy nem ért egyet Reynolds következtetéseivel. Továbbá világosan a tudtára adta, hogy gyors és kimerítı eredményt vár. Reynolds most végignézett az irodájában uralkodó rendetlenségen. Mintha csak a magánélete szervezetlenségét vagy, ha tetszik, mőködési zavarait látná. Le nem zárt akták hevertek az íróasztalán és kis tárgyalóasztalán. A papírok szinte szétfeszítették a polcokat, halomba győltek a földön, még arra a heverıre is felkúsztak, ahol, távol a gyerekeitıl, gyakran kellett töltenie az éjszakát. A velük egy háztartásban élı pótmama és annak kamasz lánya nélkül Reynolds képtelen lett volna akár léiig is normális életet biztosítani a gyerekei számára. Rosemary, ez a csodálatos közép-amerikai asszony majdnem annyira szerette a kicsiket, mint ı maga, mániákusan ügyelt arra, hogy a ház tiszta legyen, lakóit mindig meleg étel várja, és frissen mosott ruha a bére Reynolds fizetésének több mint negyedét felemésztette, ám enyhén szólva minden pénzt megért. Ha azonban majd kimondják a végleges ítéletet a válóperben, kétszer is meg kell néznie, mire menynyit ad ki. A volt férje nem fog fizetni. A divatfotózás ugyan nagyon jól jövedelmez, de csak ha van munka, kiszámíthatatlan hullámokban jelentkezik, hosszú, szándékolt szünetekkel. Reynolds örülhet, ha nem neki kell végül havi apanázst fizetnie a volt férjének. Tartásdíjat követelni pedig a per ideje alatt kész kabaré lett volna. A férfi homlokára akár kiírhatták Volna, „az apa, akit agyonvertek". Reynolds az órájára nézett. Az FBI laboratóriumában most vizsgálják a videokazettát. Mivel különös megbízatása maroknyi kiválasztottól eltekintve még az FBI berkein belül is ismeretlen, minden laboratóriumi eredményt kitalált címen és iktatószámmal küldenek át hozzá. Jó lenne persze saját laboratóriumban, önálló személyzettel dolgozni, de ez akkora többletkiadást róna az Irodára, amelyet nem bír el a költségvetés. Még a bőnüldözés krémjének is azzal kell beérnie, amit Samu bácsitól kap. Rendes körülmények között beszállt volna a csapatába egy összekötı a központból, hogy egyeztesse Reynoldszal a laboratóriumi eredményeket. A szabványeljárásra azonban most nem volt idı. Személyesen adta le a kazettát, a felettesei pedig engedélyezték, hogy a vizsgálat átmenetileg minden más vizsgálatot háttérbe szorítson. Miután Anne Newmannel találkozott, hazament, odakucorodott alvó gyerekei mellé, ott maradt, amíg csak lehetett, lezuhanyozott, átöltözött, autóba ült, és visszament dolgozni. Egész idı alatt az a nyomorult kazetta járt az eszében. És, mintha csak a gondolataira érkezne válasz, egyszer csak megszólalt a telefon. - Igen? - Jöjjön azonnal - szólt a férfihang. - És jobb, ha tudja, nem jó a hírünk. 13 Faith SZEME felpattant. Az órájára pillantott. Csaknem hetet mutatott. Lee ugyan ragaszkodott hozzá, hogy kipihenje magát, de ı maga nem számított rá, hogy ennyi ideig alszik majd. Felült. Iszonyú nehéznek érezte a fejét. Egész testében sajgott, és amikor lábát a padlóra tette, enyhe hányinger is környékezte. Még mindig kosztümben volt, de azért a cipıjét és a harisnyáját levette, amikor lefeküdt. Kiszállt az ágyból, átbotorkált a szobából nyíló fürdıszobába, és a tükörbe nézett. - Uramisten - csak annyit tudott kinyögni. A haja lelapult, az arcán minden elkenıdött, a ruhája összekoszolódott, az agya helyén pedig úgy érezte, cement van. Kellemesebben nem is kezdıdhetne a nap.

Kinyitotta a vízcsapot a kádban, és visszament a hálószobába, hogy levetkızzön. Már mindent ledobott, anyaszült meztelenül állt a szoba közepén, amikor Lee kopogott az ajtón. - Igen? - kérdezte szorongva. - Mielıtt lezuhanyozik, van egy kis dolgunk - felte Lee az ajtó túloldalán. - Valóban? - A férfi hangjában valami különös tónus bujkált, amitıl Faith megborzongott. Gyorsan visszavette a ruháit, de nem mozdult el a szoba közepérıl. - Bejöhetek? - A hangja most türelmetlennek tetszett. Faith az ajtóhoz lépett, és résnyire kinyitotta, - Mirıl v... - kezdte, és majdnem felsikoltott. Az a férfi, aki rábámult, nem Lee Adams volt. Sertére nyírt haját szıkére festették, és nedvesen csillogott, arcát a hajhoz illı rövid szakáll és bajusz ékítette, és szemüveget viselt, amely mögött a szédítı kék helyett barna szempár nézett rá. Faith reakciója láttán a férfi elmosolyodott. - Ezek szerint átmentem a vizsgán. -Lee? - Tudja, nem sétálhatunk el úgy az FBI orra elıtt, mintha mi mi volnánk. Kinyújtotta a kezét. Olló volt benne, és egy doboz haj színezı. - A rövid hajjal nincs annyi macera, az pedig, hogy a szıkéknek könnyebb az élet, szerintem legenda. Faith bamba képet vágott. - Azt akarja, hogy vágjam le a hajam, és fessem be? - Nem kell, majd én levágom magának. Sıt ha akarja, be is festem. - Nem lehet. - Muszáj. - Tudom, hogy a jelen körülmények között hülyén hangzik, de... - Igaza van, a jelen körülmények között hülyén hangzik - mondta Lee nyersen. - A haj visszanı, ha viszont az ember meghal, akkor meg van halva. Faith tiltakozni akart, de be kellett látnia, Lee-nek igaza van. - Milyen rövid legyen? A férfi ide-oda billentette a fejét, hogy különbözı szögekbıl szemügyre vehesse Faith haját. - Mit szólna a Jeanne d'Arc-stílushoz? Fiús, de csinos. Faith rámeredt. - Fiús, de csinos. Remek. Másra se vágytam egész életemben. És most, nyissz-nyissz, meg egy kis hajszínezı, és valóra válik az álmom. Beléptek a fürdıszobába. Lee leültette ıt a vécédeszkára, és nyírni kezdte a haját. Faith egész idı alatt csukva tartotta a szemét. - Megcsináljam a festést is? - kérdezte Lee, amikor elkészült.

- Ha volna olyan kedves. Nem hiszem, hogy most képes lennék megnézni, mi lett belıle. A mővelet beletelt egy kis idıbe, Faithnek a mosdó fölé kellett hajolnia, és nem könnyen viselte el a vegyszerek szagát éhgyomorra, de amikor végre rávette magát, hogy belenézzen a tükörbe, kellemesen csalódott. Egyáltalán nem lett olyan rémes, mint amilyenre számított. Fejformája most tisztán körvonalazódott, és egyértelmően szépnek bizonyult. A sötét hajszín pedig kiválóan illett a bıre tónusához. - Most irány a zuhany - mondta Lee. - A színt nem lehet kimosni. Hajszárító a mosdó alatt. Teszek tiszta ruhát az ágyára. Faith végigmérte a férfi termetét. - Nem vagyunk egy méret. - Csak semmi izgalom. Itt teljes körő kiszolgálás van. Fél órával késıbb Faith elıjött a hálószobából abban a farmerban, flanelingben, dzsekiben és lapos sarkú csizmában, amelyet mind Lee hagyott ott neki. Nagy hatalmú kiskosztümbıl diáklány lett egyenest. Ügy érezte, több évet fiatalodott. Rövid fekete haj keretezte az arcát, sminket nem tett fel. Tiszta lapot nyitott, minden értelemben. Lee a konyhaasztalnál ült. Amikor Faith felbukkant, tanulmányozta egy ideig. Megjárja. - A maga mőve. - Látta, hogy a férfinak még mindig vizes a haja. Átsuhant az agyán egy gondolat. - Két fürdıszobája van? Az az egy. Akkor zuhanyoztam le, amikor magácska szundikált. Nem szárítottam meg a séróm, mert féltem, hogy felébred. Rá fog jönni, nagyon figyelmes pasival hozta össze a sors. Faith alig észrevehetıen hátrébb húzódott. Nem volt kellemes a gondolat, hogy amíg ı valaki más ágyában alszik, az a közelében matat. Hirtelen egy kép villant fel elıtte, Lee Adams habzó szájjal csattogtatja az ollóját felette, míg ı az ágyhoz kötve elterül meztelenül és tehetetlenül. - Teljesen ki lehettem ütve - mondta olyan könnyedén, ahogy csak tudta. - Ki bizony. Na persze én is húztam a lóbırt egy ideig. - Tovább vizslatta a nıt. - Az a helyzet, hogy máskor sem kéne festenie magát. Sokkal jobban néz ki. Faith mosolygott. - Füllentéseiért hálás köszönet. – Végig simított az ingén. Mondja, mindig tart magánál nıi ruhát? Lee zoknit húzott, majd teniszcipıt. Farmer volt rajta és fehér trikó, amely megfeszült a felsıtestén. A bicepszén és sima alkarján kidagadó erek hullámozni kezdtek. Faith eddig észre sem vette, milyen vastag nyaka van. Derékban, ahol kicsit még lötyögött is rajta a nadrág, olyan hirtelen keskenyedett el az alakja, hogy ettıl a felsıteste éles V betőt formált. A combja mintha szétfeszülni készült volna, a farmervászon szövet alatt. Észrevette, hogy Faith bámulja, aki erre gyorsan elkapta róla a pillantását. - Van egy unokahúgom, Rachel - mondta Lee. - Michiganben jár jogra. Tavaly egy itteni cégnél bojtárkodott, és nálam lakott, csak úgy, puszira, bár az is igaz, hogy többet keresett a nyáron, mint én egy év alatt. Itt hagyta néhány cuccát. Mázli, hogy nagyjából ugyanakkorák, maga meg ı. Valószínőleg visszajön jövı nyáron. - Mondja meg neki, hogy vigyázzon. Ez a vár képes kicsinálni az embert.

- Nem hiszem, hogy valaha olyan gubancba veredne, mint maga. İ bíró akar lenni. Oda csalót nem vesznek fel. Faith arcán végigfutott valami. Elvett egy bögre szárítóról, és kávét töltött magának. Lee felállt. - Azt hiszem, kicsit túllıttem a célon. Ne haragudjon. - Igazság szerint ennél rosszabbat érdemlek. - Azt meghagyom a többieknek. Faith töltött neki is, és leült az asztalhoz. Max beténfergett a konyhába, és gyengéden bökdösni kezdte a kezét. Faith elmosolyodott, és megsimogatta a kutya széles, busa fejét. - Maxot már ellátta? - Minden sínen van. - Lee az órájára nézett. -Mindjárt nyit a bank. Pont annyi idınk van, hogy bepakoljunk. Elhozzuk a cuccát, aztán irány a reptér, megvesszük a jegyeket, és messze, de messze szállunk innen. - Majd odaszólok a házba a repülıtérrıl. Vagy telefonáljak most? - Azt ne. Lehallgathatják. - Erre nem gondoltam. - Pedig lassan ideje. - Belekortyolt a kávéjába. - Remélem, üres az a ház. - Persze hogy az. Az enyém. Pontosabban a másik evemen futó valakié. - Kicsi? -Az attól függ. Szerintem maga jól fogja érezni magát benne. - Én nem vagyok nehéz eset. - Fogta a kávéját, bevitte a hálószobába, majd néhány perccel késıbb visszatért tengerészkék pulóverben, bajusz és szakáll nélkül, baseballsapkában, a kezében kismérető nejlon szemeteszsákkal. - Átalakulásunk bizonyítékai - magyarázta. - Hova lett az álcája? Azt Mrs. Carter már megszokta, hogy szokatlan idıpontokban zaklatom, de azt már nem bírná elkelni, ha ilyen korán úgy állítanék be, mint valaki ismerıse. Azonkívül nem akarom, hogy késıbb bárkinek személyleírást tudjon adni. - Magának aztán van gyakorlata - mondta Faith. — Megnyugtató. Lee odahívta Maxot. A nagy testő kutya engedelmesen átügetett a kis nappaliból a konyhába, nyújtózott, és leült Lee mellé. - Ha cseng a telefon, ne vegye fel. És ne menje az ablakhoz. Faith bólintott. Lee eltőnt a kutyával. İ fogta a bögréjét, és körbesétált a kis lakásban. Fura keverékét látta a rendetlen kollégiumi szobának és egy érettebb ember fészkének. Ott, ahol az étkezınek kellett volna lennie, Faith házi tornateremre bukkant. Semmi divatos, sokdolláros, csúcstechnikával mőködı felszerelés, csak kézi súlyzók, pad és rúd. Az egyik sarokban súlyos bokszzsák, mellette bokszkörte. Sima és súlyozott bokszkesztyő, fásli és törülközı rendben

egymás mellett hevert egy kis faasztalon, egy doboz fehér por mellett. A másik sarokban medicinlabda állt. A falakon fényképek lógtak. Férfiakat ábrázolt fehér tengerészgyalogosegyenruhában. Faith minden további nélkül kiszúrta Lee-t. Nem sokat változott tizennyolc éves kora óta. Az évek vihara azonban nyomot hagyott az arcán, barázdákat és árkokat húzott rá, amitıl még vonzóbb lett. Hogy a fenébe tud az öregedés csak használni a férfiaknak? Aztán látott még fekete-fehér képeket Leerıl a szorítóban, az egyiken magasba lendítette a karját, mert gyızött, széles mellkasán érem lógott. Az arckifejezése nyugodt volt, mintha csak számított volna rá. Mintha a vereséget el sem tudná képzelni. Faith lazán behúzott egyet a súlyos zsáknak. Kézfejébe és csuklójába azonnal éles fájdalom nyilallott. Ekkor eszébe jutott Lee nagy és széles keze. A bütykök miniatőr hegyláncot formáztak. Milyen erıs, élelmes és kemény ember. Egy férfi, aki nem fut el a büntetés elıl. Faith csak remélni tudta, hogy végig mellette áll majd. Bement a hálószobába. Lee ágya mellett az éjjeliszekrényen mobiltelefon hevert, amellett pedig hordozható vészjelzı berendezés. Az este Faith túl elnyőtt volt ahhoz, hogy ezt észrevegye. Vajon pisztolyt is tart a párnája alatt, amikor alszik? Paranoid ez a férfi, vagy tud valamit, amit a világ nem? Ekkor átvillant rajta, miért nem fél Lee, hogy megszökik? Visszament az elıszobába. Megnézte, a bejáraton át nem tudott volna észrevétlen távozni. Viszont volt egy hátsó ajtó is, a konyhában, amely a tőzlépcsıhöz vezetett. Odalépett az ajtóhoz, és megpróbálta kinyitni. Zárva. Hevederzárral elreteszelve. Olyannal, amelyet belülrıl is csak kulccsal lehet kinyitni. Az ablakok is kulcsra záródtak. Most feldühítette, hogy csapdában van, de hát igazság szerint réges-rég csapdába került, még mielıtt Lee Adams felbukkant volna az életében. Tovább nézelıdött a lakásban. Elmosolyodott a lemezek láttán, valamennyin ott volt még a nejlontasak. Mosolygott a bekeretezett filmplakáton is, A nagy balhé. Nem valószínő, hogy Lee-nek van CD-lejátszója vagy akár kábeltévéje. Kinyitott egy újabb ajtót, cs belépett a helyiségbe. Felkapcsolta volna a villanyt, de valami zaj megállította. Az ablakhoz lépett, résnyire széthúzta a reluxát, és kipillantott. Kint már teljesen világos volt, bár az égbolt még mindig szürkén borongott. Embert ugyan nem látott az utcán, de ez nem jelent semmit. Akár egy egész hadsereg is körbe tudná zárni anélkül, hogy észreveszi. Felkapcsolta a villanyt, és csodálkozva körülnézett, íróasztalt látott, acél irattartó szekrényeket, csúcstechnológiájú telefonrendszert és kézikönyvekkel telerakott polcokat, a falon pedig nagyalakú parafa táblákat, amelyeken emlékeztetı cédulák lógtak. Az asztalon katonás rendben akták sorakoztak, naptár és a szokásos íróasztali kellékek. Úgy tőnt, Lee otthona a munkahelye is egyben. Ha ez az irodája, talán itt van az ı, Faith aktája is. Lee akár még percekig távol lehet. Faith nekilátott átnézni az iratokat az asztalon. Aztán kihúzgálta a fiókokat, majd ugyanezt tette az iratrendezıkkel is. A férfi átlátható rendben tartotta az aktáit, és sok ügyfele volt, a cimkékbıl ítélve többnyire jogi és egyéb cégek. Biztosan védıügyvédek, gondolta Faith, elvégre az ügyészeknek megvan a maguk nyomozóapparátusa. Amikor megszólalt a telefon, Faith majdnem kiugrott a farmerjából. Remegve a készülékhez lépett. Az alapegységen digitális kijelzı mutatta a hívó számát. Ez a mostani távhívás volt, 215-ös körzetszámmal. Faithnek eszébe jutott, hogy az Philadelphia. A rögzítın bejelentkezett Lee hangja, és arra kérte a telefonálót, hagyjon üzenetet a sípszó után. Amikor az illetı megszólalt, Faith ereiben megfagyott a vér.

- Hol van Faith Lockhart? - tudakolta Danny Buchanan a vonal túlsó végén. Kétségbeesettnek hangzott, és egy sereg további kérdést zúdított Lee-re arról, mire jutott. Választ akart, méghozzá azonnal. Meghagyott egy telefonszámot, majd letette. Faithnek úgy rémlett, hátrálni kezd a telefontól. Aztán megállt, és úgy maradt, lebénította az, amit hallott. Egy teljes perc telt el, az árulásról úgy kavarogtak a fejében a gondolatok, mint a konfettiszemek. Hangot hallott a háta mögött, villámgyorsan megfordult. Egészen rövidet és éleset sikkantott, ámbár kihagyott a lélegzete. Lee állt ott. İt figyelte. 14 Buchanan körülnézett a zsúfolt repülıtéren. Rizikós volt Lee Adamst otthon felhívni, de nemigen maradt más választása. Ahogy tekintetét végigjáratta n helyiségen, azon tőnıdött, vajon melyikük lehet az. Az idıs hölgy a sarokban, nagy retiküllel és hajtővel? Ugyanazzal a géppel jött, mint ı. De járkált ott egy magas, középkorú férfi is, amíg telefonált. Szintén a Nationalrıl jövı járattal érkezett. Igazság szerint bárki, bárhol lehetett Thornhill embere. Olyan ez, mint az ideggáztámadás. Az ember nem is látja az ellenséget. Buchanant a reménytelenség érzése járta át. A legjobban attól félt, hogy Thornhill vagy megpróbálja bevonni Faitht a tervébe, vagy hirtelen talál neki valamit, amitıl a lekötelezettjévé válik. Lehet, hogy ı, Buchanan ellökte magától a lányt, de soha nem hagyná magára. Ezért bízta meg Adamst azzal, hogy kövesse. Most, hogy közeledett a vég, biztonságban akarta tudni. Annak idején Buchanan felcsapta a telefonkönyvet - érdekes, éppen azt - és elıvette a józan paraszti eszét. Lee Adams neve volt az elsı a magánnyomozók között. Most majdnem hangosan felnevetett, ha arra gondolt, mit tett. Ám Thornhill-lel ellentétben mögötte nem állt hadsereg, amelyiknek csak füttyenteni kell. O mindössze arra tudott jutni, Adams azért nem jelentkezik, mert meghalt. Egy pillanatig eltőnıdött. Nem lenne mégis okosabb, ha odarohanna a pulthoz, venne egy jegyet valahová messze, mindegy, hová, és megszőnne létezni? Milyen könnyő elgondolni. Megvalósítani már más kérdés. Elképzelte, mi volna, ha szökni próbálna. Thornhill eddig láthatatlan hadserege hipp-hopp testet öltene, elılépnének az árnyékból és elkapnák. Ha a repülıtéren bárki volna olyan bátor, hogy közbeavatkozzon, ezek csak felmutatnák a hivatalosnak tetszı jelvényeiket. İt pedig elvinnék egy csendes kis szobába a philadelphiai repülıtér bendıjében. Ott várna rá nyugodtan Robert Thornhill, mellényes öltönyben, pipával a szájában, hanyag arroganciával. Higgadtan azt kérdezné Buchanantıl, abban a percben kíván-e meghalni. Mert ha igen, ı, Thornhill szívesen kielégíti ezt az óhaját. Buchanan meg egyszerően nem tudna mit válaszolni. Végül Danny Buchanan azt az egyetlen dolgot tette, amit tehetett. Kisétált a reptérrıl, beszállt az ott várakozó autóba, barátjához, a szenátorhoz hajtatott, és mosolygó, lefegyverzı modorával újabb szöget vert a szegény ember koporsójába - no meg azzal az apró lehallgatókészülékkel, amely pontosan úgy néz ki, mint a szırtüszı, és oly fejlett technológiával készült, hogy a legkorszerőbb fémdetektort is becsapja. İt pedig mikrobusz követi, amelyben kazettára rögzítenek minden egyes szót, amely az ı, Buchanan, illetve a szenátor ajkát elhagyja. Arra az esetre pedig, ha a lehallgatókészüléke vételét megzavarná valami, tartaléknak ott van Buchanan aktatáskája, fémvázában a beépített magnóval. Csak annyit kell tennie, hogy alig észrevehetıen elfordítja a fülét. Ezt sem fedezhette fel a reptéri technológia, ha mégoly fejlett is. Thornhill tényleg mindenre gondolt. Hogy rohadna el.

Az autóúton Buchanan fantáziált. Mámorító volt elképzelni a megtört, életéért rimánkodó Thornhillt, a mérges kígyókat, a forró olajat és a hosszú, rozsdás szablyát. Mindenkinek van egy álma. A reptéren nett, ápolt férfi üldögélt, a harmincas évei közepén járt, sötét szabványöltönyt viselt, és az ölében tartott számítógépen dolgozott - vagyis a körülötte járkáló több ezer üzletembert figyelte a tükrében. Ránézésre nagyon elmélyült a munkájában, nagyon koncentrált, még olykor beszélt is magában. Aki csak úgy elment mellette, azt gondolta, bizonyára most dob valamit a piacra, vagy marketingjelentést készít. Igazság szerint tényleg beszélt - halkan, a nyakkendıjébe szúrt pici mikrofonba. A komputere hátán lévı infravörös adatkijelzık apró szenzorok voltak. Az egyik az elektromos jeleket fogta, a másik a hanghullámokat, amelyeket rögtön szavakká alakított a képernyın. Az elsı szenzor könnyedén elcsípte azt a telefonszámot, amelyet Buchanan épp az imént felhívott, és automatikusan kijelezte a monitoron. A hangérzékelı kissé zavarosan közvetített, hiszen rengeteg beszélgetés folyt egyidejőleg a repülıtéren, de amennyi átment, elég volt ahhoz, hogy a férfi izgalomba jöjjön. A képernyırıl ez a mondat meredt rá, „Hol van Faith Lockhart?" Azonnal átküldte a telefonszámot és a többi adatot washingtoni kollégáinak. Néhány másodperc múlva Langleyben egy számítógép kijelezte a hívott szám elıfizetıjét. Egy-két perc elteltével egy nagy tapasztalattal rendelkezı professzionális csapat, amelynek tagjai száz százalékig lojálisak voltak Robert Thornhillhez - aki alig várta már a feladatot - indult e Adams lakása felé. Egyszerő utasítást kaptak. Ha Faith Lockhart ott van, terminálják - ez az eufemisztikus kifejezés a hivatalos kémkedésben, mintha nem is golyót röpítenek a fejébe, hanem egyszerően kirúgnák a munkahelyérıl, arra kérnék, hogy szedje össze a holmiját, hagyja el az épületet. Persze ugyanez a sors vár akárkire, aki a nıvel van. A haza érdekében. 15 - Úristen, de megijesztett - mondta Faith, és nem tudta abbahagyni a remegést. Lee belépett a szobába, és körülnézett. - Maga mit keres az irodámban? - Semmit. Én csak úgy betévedtem. Azt sem tudtam, hogy ez az irodája. - Talán mert nem tartozik magára. - Azt hittem, zajt hallok kintrıl, amikor beléptem ide. - Hallott is, de nem kintrıl. - Az ajtófélfára mutatott. Faith rombusz alakú fehér mőanyag tárgyat látott. - Szenzor - folytatta Lee. - Ha valaki kinyitja az irodám ajtaját, megszólal a csipogóm, ez itt. - Kivette a zsebébıl. - Ha nem kellett volna lecsillapítanom Maxot Mrs. Carternél, sokkal hamarabb ideérek. Összeráncolt szemöldökkel nézett rá, - Ez nem volt jó húzás, Faith. - Meg ne egyen már, csak az idıt akartam agyonütni valamivel. - Agyonütni... jó szó. - Lee, én nem konspirálok maga ellen. Esküszöm.

- Pakoljunk gyorsan össze. Ne várassuk a bankárjait. Faith szándékosan nem nézett a telefonra. Isten ments, hogy Lee meghallgassa az üzenetet. Tehát Buchanan bérelte fel, hogy kövesse ıt. Vajon Lee ölte meg Newmant az este? És ha majd felülnek a repülıre, valahogy kilöki tízezer méter magasról ördögi kacajjal, miközben ı kétségbeesett sikollyal zuhan keresztül a felhıkön? Persze ha el akarja tenni láb alól, tegnap este óta számtalan alkalma adódott volna. Akkor már a kis házban lett volna a legegyszerőbb, rögtön ott is hagyhatta volna a hulláját. Ekkor eszébe villant, valóban ez lett volna a legegyszerőbb, kivéve, ha Danny tudni akarja, mennyit mondott el eddig az FBInak. Talán ez magyarázza, hogy még mindig életben van. És azt is, hogy Lee olyan érdeklıdve faggatta. Ha elmond mindent, utána megöli. Ehhez képest most indul vele a tengerpartra Észak-Carolinába, amely, tekintve, hogy nincs szezon, meglehetısen elhagyatott lesz. Lassan ment át a másik szobába, halálra ítélt asszony, utón a vesztıhely felé. Húsz perccel késıbb Faith becsukta kis utazótáskáját, a szíját pedig átvetette a vállán. Lee bejött a szobába. Újra bajuszt és szakállt viselt, de baseballsapka már nem volt rajta. Jobb kezében pisztolyt tartott, két doboz töltényt és egy felcsatolható pisztolytáskát. -A pisztolyt nem viheti magával a repülıre - mondta Faith, miközben Lee különleges merevdobozba helyezte a felszerelést. - Ugye maga viccel? Hol hallotta ezt a baromságot? Becsukta a kis konténert, és bezárta, majd zsebre tette a kulcsokat, aztán a nıre nézett. - Igenis szabad fegyverrel utazni, ha az ember bemutatja, amikor beszállókártyát kér, és kitölt egy nyilatkozatot. İk ellenırzik, hogy töltetlen, és hogy megfelelı a szállítás. - Keze bütykeit végigpergette a kemény alumíniumtokon. Ez, mint látjuk, megfelelı. Megvizsgálják, hogy nincs-e nálam száznál több töltény, hogy felbontatlan-e a csomagolása, vagy legalábbis a hivatalos Szövetségi Légügyi Igazgatóság elıírásai szerint tárolom. E téren is jó vagyok. Ekkor tesznek a táskára egy spéci plecsnit, az meg továbbmegy a csomagtérbe, ahonnan elég nehéz lenne elıbányászni, ha el akarnám téríteni a repülıt, nem gondolja? - Köszönöm a kiselıadást - mondta Faith kurtán. - Nem vagyok piti kis amatır - szólt a férfi hevesen. - Azt én sosem mondtam. - Tényleg nem. - Jó, jó, bocsánat. - Tétovázott, nagyon szeretett volna fegyverszünetet kötni, több okból is, legfıképpen azért, hogy életben maradjon. - Megtenne nekem valamit? Lee gyanakodva ránézett. - Szólítson Faithnek. És tegezıdjünk. Mindketten összerezzentek a kapucsengı hangjára. Lee az órájára nézett. - Kissé korán van még a vendégséghez. Faith döbbenten figyelte, hogy jár Lee keze, mint egy automata... Húsz másodperc alatt elıvette és megtöltötte a pisztolyt. A konténert és a töltényes dobozokat kismérető utazótáskájába tette, és a vállára dobta. - Hozd a táskádat. - Szerinted ki lehet? - Faith érezte, hogy a pulzusa a dobhártyájában lüktet. - Nézzük meg. Csendben az elıszobába léptek. Faith követte Lee-t a bejárati ajtóhoz.

Lee a monitorra pillantott. Mindketten láttak egy férfit az épület elıtti feljárón, a postai csomagkihordó szolgálat jól ismert barna egyenruhájában, karjában dobozokkal. Ismét megnyomta a csengıt. j - Csak egy csomagfutár visszafojtott levegıt.

-

szólt

Faith,

és

megkönnyebbülten

kiengedte

a

Lee le nem vette a szemét a monitorról. - Valóban? - Megnyomott egy gombot, amelytıl nyilvánvalóan elfordult a kamera. Faith most az utcát láthatta, ahonnan a bejárat nyílik. Valami hiányzott, aminek ott kellett volna lennie. - Hol a mikrobusza? - kérdezte, és azonnal visszatért belé a félelem. - Kitőnı kérdés. Ráadásul elég jól ismerem a körzetünkben a csomagfutárt. Nem ı az. - Lehet, hogy szabadságon van. - Az a helyzet, hogy egy hete tért haza a tengerpartról a vadonatúj menyasszonyával. És nem ilyenkor szokott jönni. Vagyis nagy gondban vagyunk. - Hátha kijutunk a hátsó ajtón. - Persze, azt biztos nem fedezik. - De hát egyedül van! - Tévedés, mi egyedül ıt látjuk. Tehát az övé a bejárat. Valószínőleg hátra akarnak terelni minket. Ott várnak ránk tárt karokkal. - Vagyis csapda - suttogta Faith alig hallhatóan. A csengı harmadszor is megszólalt. Lee kinyújtotta kezét a kaputelefon felé. Faith megragadta a kezét. - Mi a francot csinálsz? - Meg fogom kérdezni, ki az, és mit akar. Azt fogja mondani, hogy csomagot hozott, én pedig beengedem. - Te pedig beengeded - ismételte Faith kábán. Lee pisztolyára tévedt a tekintete. - Indiánosdit akarsz játszani a saját lakásodban? Lee arca megkeményedett. - Amikor azt mondom, futás, szedd a lábad, mintegy Tirannoszaurusz rex lihegne a nyakadban, világos? - Szedjem a lábam? És hová? - Gyere utánam. És ne kérdezz többet. Beleszólt a kaputelefonba, a férfi elmondta, ki ı, ı pedig megnyomta az ajtónyitó gombot. Ugyan ebben a pillanatban bekapcsolta a riasztót, felrántotta az ajtót, megragadta Faith karját, és kirángatta az elıszobába. A lakás mellett a folyosón volt egy másik ajtó, szám nélkül. Faith hallotta az egyenruhás férfi lépteit a lépcsıházban, közben Lee már be is siklott a szomszédos lakásba. Egy másodperc alatt benn voltak, Lee csendben becsukta, majd bezárta az ajtót. Nagyon sötét volt, de ı szemmel láthatólag ismerte a járást. Átkormányozta a nıt a helyiségen, egészen egy újabb ajtóig, és azon át egy szobába, amely, abból a kevésbıl, amennyit Faith ki tudott venni, udvarra nézı hálószobának tőnt.

Ekkor falba utcai vált,

újabb ajtó következett, Lee beterelte ıt valahová, ahol szinte azonnal ütközött. A férfi is belépett, de alig fértek el egymás mellett, mintha telefonfülkében állnának. Becsukta az ajtót, és a sötétség olyan feketévé amilyenhez foghatót még életében nem tapasztalt.

Összerezzent, amikor Lee megszólalt. A férfi lehelete csiklandozta a fülét. - Ott, elıtted van egy létra. Mutatom a fokokat. - Megfogta a kezét, és a fémrudakra tette. Lee tovább suttogott, - Add ide a táskádat, és kezdj el mászni. Lassan. Most inkább csendben, mint gyorsan. Itt leszek mögötted. Amikor felérsz, egyszerően állj meg. Ott megint átveszem a vezetést. Faith mászni kezdett. Szinte azonnal komoly klausztrofóbia vett erıt rajta. Attól, hogy elvesztette a tájékozódó képességét, émelyegni kezdett. Nem éppen alkalmas pillanat, hogy könnyítsen a gyomrán, ámbár az szinte üres volt. Lassan mozdította a kezét és a lábát felfelé. Aztán, ahogy kicsit biztonságban érezte magát, felgyorsult. Ez hiba volt, mert a lába kihagyott egy létrafokot, ı megcsúszott, és fájdalmasan beverte az állát a fémbe. Máris magán érezte a férfi erıs karját. Lee nem hagyta, hogy leessen. Faith várt egy picit, hogy visszanyerje az egyensúlyát, igyekezett nem észrevenni, menynyire fáj az álla, és tovább mászott, amíg plafonba nem ütközött. Akkor megállt. Lee eggyel alatta állt. Hirtelen ott termett, azon a fokon, amelyen ı, lábát megvetette az övé mellett, úgy, hogy Faith lába beszorult az ı két lába közé. Egyre növekvı erıvel nyomni kezdte hátulról. Faith el nem tudta képzelni, mit csinál. Már levegıt venni is fájt, annyira nyomta a mellkasát a fémrúd. Egy rémisztı pillanatig azt hitte, azért csalta ide a férfi, hogy megerıszakolja. Ekkor felülrıl szinte rázuhant a fény, és Lee arrébb lépett. A nyomasztó sötétség után Faith olyan csodálatosnak érezte a kék ég látványát, hogy szeretett volna megkönnyebbülten sikítani egyet. - Menj ki a tetıre, de lehetıleg ne lásson meg senki súgta Lee a fülébe. Fent a tetın Faith hasra feküdt, és körülnézett. A régi épület teteje lapos volt, kátrányozott és kaviccsal felszórt. Itt-ott testes főtıberendezések és modernebb légkondicionáló egységek tarkították. Búvóhelynek egytıl egyig alkalmas. Faith a legközelebbi mellé kúszott, és ott várt guggolásban. Lee még mindig a létrán állt. Feszülten figyelt, aztán az órájára nézett. A fickó nagyjából mostanra ért a lakás ajtajához. Csenget, várja, hogy Lee ajtót nyisson. Legfeljebb harminc másodpercük van, amíg rájön, hogy nincs ott senki. Nem volna rossz, ha ennél kicsit több idejük lenne, vagy ha át tudnák vágni a többieket, akik, Lee tudta, ıket várják. Elıvette a zsebébıl a mobilját, és egyetlen billentyő segítségével lehívott egy számot. Amikor felvették, azt mondta, - Mrs. Carter, itt Lee Adams. Figyeljen ide. Szeretném, ha kiengedné Maxot a folyosóra. így igaz, csak az imént bíztam önre. De tudom, hogy a lakás felé fog rohanni. Ez a cél. Izé, elfelejtettem beadni neki egy fontos oltást. Kérem, siessen, mert idıre megyek. Visszatette a telefont a zsebébe, kitolta a táskákat a tetıre, aztán áttornázta magát a nyíláson, és becsukta maga mögött a csapóajtót. Végignézett a tetın, és észrevette Faitht. Fülön ragadta a két csomagot, és odacsusszant hozzá. - Oké. Nyertünk egy kis idıt. Hallották, hogy lent hangosan ugatni kezd egy kutya. Lee elmosolyodott. Kövess. - Guggolásban elaraszoltak a tetı széléig. A Lee házával szomszédos

épület kicsivel alacsonyabb volt, a teteje tehát mintegy másfél méterrel alattuk terpeszkedett. Lee kinyúlt Faith kezéért. İ odaadta, a férfi pedig a kezénél fogva leeresztette ıt a tetıre, szorosan fogta, csak akkor engedte el, amikor a lába talajt ért. Amint a férfi mellette termett, kiáltásokat hallottak Lee házából. - Helyes, most már tiszta erıvel támadnak. Amint belépnek az ajtón, megszólal a riasztó. A központ azonnal értesíti a rendırséget, nem kell odaszólnom. Néhány perc, és teljes lesz a káosz. - De mit csinálunk addig? - Átmegyünk még három házon, aztán irány a tőzlépcsı. Futás! Öt perccel késıbb sötét sikátoron szaladtak keresztül, onnan át egy csendes külvárosi utcára, amelyet alacsony társasházak szegélyeztek. Mindkét oldalán autók parkoltak. Valahonnan pattogó teniszlabda tompa hangja szólt. Faith teniszpályát pillantott meg a házak mögött egy kis parkban, magas fenyıfák árnyékában. Látta, hogy Lee a járdaszegély mellett parkoló autókat nézegeti, majd átfut a parkhoz, és lehajol. Amikor felegyenesedett, teniszlabdát tartott a kezében választott egyet abból a több tucatból, amely a túlméretezett ütések következtében évek óta ott hevert. Aztán visszament oda, ahol Faith állt. A bicskájával lyukat fúrt a labdába. - Mit csinálsz? - kérdezte. - Indulj el a járdán, olyan nyugodtan, amennyire csak tudsz. És tartsd nyitva a szemed. - De Lee... - Tedd, amit mondok, Faith! Megfordult, elindult, mintha csak tükrözné Lee mozgását a másik oldalon. Lee végig az autókat vizslatta. Végül megállt egy újnak tetszı luxusautó mellett. - Figyel minket valaki? Faith tagadólag intett a fejével. Lee a kocsihoz lépett, és a teniszlabdát a zárhoz illesztette, úgy, hogy a lyuk lefedje. Faith úgy nézett rá, mintha ırültet látna. - Mit mővelsz? Válaszképpen a férfi ököllel rávágott a labdára, ezzel minden levegıt kiszorított belıle, és az egyenest a zárba áramlott. Faith ámulva látta, hogy mind a négy ajtón felpattan a gomb. - Hát ezt meg hogy csináltad? - Szállj be. Beültek. Lee a kormány alá bukott, megkereste a drótokat. - Ezeket az új autókat nem lehet dróttal beindítani - kezdte Faith. - Olyan fejlett a... - itt elhallgatott, mert a motor felmorrant. Lee felült, sebességbe tette az autót, elindult, és ránézett. - Mit mondasz?

- Oké. Hogy nyitotta ki a teniszlabda a kocsit? - Szakmai titok. Lee az autóban várt, és élesen figyelt. Faith belépett a bankba, elmagyarázta az igazgatóhelyettesnek, mit szeretne, sikeresen aláírt, és még csak el sem ájult közben. Nyugalom, kislány, egyszerre csak egy dolgot. Szerencsére ismerte a férfit. Az igazgatóhelyettes kíváncsian méregette megváltozott külsejét. Kapuzárás elıtti pánik - felelte kipróbálom a fiatalos divatot.

Faith

a

kérdı

tekintetnek.

-

Gondoltam,

Nagyon jól áll önnek, Ms. Lockhart - bókolt a férfi. Az igazgatóhelyettes elvette a kulcsát, a bank ikerkulcsával együtt beillesztette a zárba, majd kihúzta az acélkazettát. Eközben Faith figyelte, nagyon figyelte a férfit. Elhagyták a fülkét, és elhelyezték a kazettát egy másik, a rekeszbérlık számára fenntartott fülkében. Nézte a hátát akkor is, amikor a férfi magára hagyta. Vajon közéjük tartozik? Most megy, és felhívja a rendırséget, vagy az FBI-t, vagy valakit, akinek az a mániája, hogy embereket gyilkolásszon? Nem ez történt. Az igazgatóhelyettes leült az asztalához, fehér papírzacskóból cukormázzal bevont fánkot vett elı, és hozzálátott. Faith, aki ettıl kis idıre megnyugodott, magára zárta az ajtót. Kinyitotta a kazettát, és egy pillanatra rámeredt a tartalmára. Aztán a táskájába söpörte az egészet, és becsukta a dobozt. A fiatalember visszatette a helyére, Faith pedig, annyira nyugodtan, amennyire csak telt tıle, kisétált a bankból. Végighajtottak a 395-ös számú államközi úton, majd letértek a sztrádára, és célba vették a Reagan repülıteret. Hogy elejét vegyék a reggeli csúcsforgalomnak, Lee igencsak beletaposott. Faith ránézett. A férfi gondolataiba merülten meredt maga elé az aszfaltra. - Nagyon jól csináltad - mondta Faith. - Igazság szerint nem számítottam rá, hogy ilyen szorult helyzet lesz. - Elhallgatott, megrázta a fejét. - Aggódom Max miatt, bármilyen hülyén hangzik is az adott körülmények között. - Egyáltalán nem hangzik hülyén. - Max és én nagyon régóta együtt vagyunk. Évek óta senkim sincs, csak ez az öreg kutya. - Nem hiszem, hogy bántották volna abban a kavarodásban. - Az ember szeretné ezt hinni, ugye? De sajnos az a helyzet, hogy ha képesek egy embert minden további nélkül eltenni láb alól, a kutya végképp nem oszt, nem szoroz. - Nagyon sajnálom, hogy erre kényszerültél miattam. Lee kihúzta a derekát. - Nézd, Faith, azért a kutya mégiscsak kutya. Van nekünk elég bajunk, nem igaz? Faith azon kapta magát, hogy bólint. - De.

- Úgy sejtem, nem jött be a mágneses húzásom. Csak a videó alapján azonosíthattak. De még így is elképesztıen gyorsak voltak. - Megrázta a fejét. Arckifejezése egyaránt tükrözött elismerést és félelmet. - Rémisztıen gyorsak. Faith hátán végigfutott a hideg. Ha Lee megijedt, mennyire féljen ı? - Ez nem túl biztató, igaz? - kérdezte. - Lehet, hogy kicsit jobban fel tudnék készülni az eseményekre, ha elmondanád nekem, mibe is keveredtünk pontosan. Lee hısies viselkedése nyomán Faithnek szembe kellett néznie a ténnyel, hogy igenis bízni akar ebben az emberben. De egy pillanat alatt eszébe jutott Buchanan hívása, fülébe csengtek a szavai, és fülébe csengett az esti lövöldözés is. - Majd, ha odaértünk Észak-Carolinába - szólt Faith - ki-ki elmondja a magáét. Mind a ketten. 16 Thornhux letette a kagylót, és körülnézett az irodájában. Az arcára volt írva az elégedetlenség. Az emberei üres lakáson ütöttek rajta, az egyiket még egy kutya is megharapta. Egyesek láttak egy férfit és egy nıt végigrohanni az egyik utcán. Kissé sok ez így együtt. Thornhill türelmes ember, aki hozzászokott, hogy bizonyos ügyeken akár több évig kell dolgozni, de azért a toleranciának is van határa. Az emberei meghallgatták Buchanan üzenetét Lee rögzítıjén. Elhozták a kazettát, és lejátszották Thornhillnek a biztonságos vonalán. - Értelek, Danny - morogta Thornhill a bajsza alatt - felfogadtál egy magándetektívet. Ezért fizetni, fogsz. - Elgondolkodva bólintott. - Kezeskedem róla. A rendırség kiszállt a helyszínre, hiszen megszólalt, a riasztó, de amikor az emberei felmutatták a jelvényeiket, azonnal visszavonultak. A törvény szerint a CIA-nek nincs joga az Egyesült Államok területén fellépni. így hát Thornhill csapatának tagjai különbözı kártyákat és igazolványokat hordtak maguknál, és mindig azt vették elı, amelyikre szükség volt. Thornhill azzal küldte el ıket, hogy mélyen hallgatniuk kell mindenrıl, amit láttak. Ennek ellenére aggasztotta az eset. A szakadék szélén táncolnak. És túl sok a hiányzó kocka. Túl sok a rés, amely révén mások elınybe kerülhetnek vele szemben. Az ablakhoz lépett, kitekintett. Szépséges ıszi nap volt, épp akkor kezdtek változni a színek. Miközben a lombokban gyönyörködött, megtömte a pipáját, de sajnos ennél többet nem tehetett. A CIA egész épületében tilos a dohányzás. Az irodájából nyílt ugyan egy erkély, ahová kiülhetett, ha pipázni akart, de azért az nem ugyanaz. A hidegháború éveiben bezzeg minden CIA-szobában úgy gomolygott a füst, mint török fürdıben a gız. Thornhill meg volt róla gyızıdve, hogy a dohány serkenti az agymőködést. Apró változás, hogy már nem lehet, de, mint cseppben a tenger, ez is a hanyatlást mutatja. Thornhill szerint a CIA 1994-ben, Aldrich Ames bukásával indult el lefelé a lejtın. A mai napig összerándul, ha eszébe jut a hajdani kettıs ügynök, aki a szovjeteknek, majd az oroszoknak kémkedett. És persze, mert a sors már csak ilyen, az FBI leplezte le. Ezután az elnök kinevezett egy FBI-ügynököt a CIA rendes alkalmazottjává, és ettıl kezdve ez az illetı felügyelte a kettıs ügynöklést, továbbá valamennyi CIA-aktába betekintést nyert. Egy FBI-ost házon belül engedni! Aki nem átallja mindenbe beleütni az orrát! Ráadásul, hogy lekörözze a végrehajtást, az a félnótás Kongresszus törvényt alkotott, amelynek

értelmében valamennyi kormányügynökség, így a CIA is köteles értesíteni az FBI-t minden olyan esetrıl, amikor fennáll a veszély, hogy idegen hatalmak titkos információhoz jutnak jogosulatlanul. Az eredmény? A CIA viszi vásárra a bırét, viszont minden babért az FBI arat le. Thornhill fortyogott. Ez nyílt kizsákmányolás. A haragja egyre nıtt. Annak, hogy a CIA megfigyelhessen vagy lehallgathasson bárkit, ezzel lıttek. Ha valakit gyanúsnak talált, azonnal az FBI-hoz kellett fordulnia, hogy kérvényezze az elektronikus vagy másmilyen megfigyelést. Ha az elıbbit kívánta a helyzet, az FBI fordult a HMB-hez, azaz Hírszerzési Megfigyelési Bírósághoz engedélyért. A CIA még ennyit sem tehetett. Nagy Testvér nélkül egy lépést sem. Minden, minden az FBI kényétıl-kedvétıl függött. Thornhill fejében egymást kergették a gondolatok. Eszébe jutott, hogy a CIA-t nem csak szakmai béklyók tartják fogva. Minden egyes tengerentúli akcióhoz elnöki engedélyért kell folyamodni. A Kongresszus felügyelı bizottságait szintén idıben kell értesíteni, ha ilyen akcióba fognak. Ahogy a kémvilág egyre bonyolultabbá vált, a CIA és az FBI rendszeresen összekapott az igazságszolgáltatás, a tanúk és informátorok jogai és hasonlók felett. És bár elvben belföldi ügynökségnek számított, az FBI valójában tetemes munkát végzett külföldön, a terrorizmus és drog elleni küzdelemben, amihez persze hozzátartozott az adatgyőjtés és - elemzés is. Ami újfent csak a CIA asztala. Csoda-e, hogy Thornhill utálta a szövetségi testvérszervezetet? A nyomorultak ott vannak mindenütt, mintha csak osztódással szaporodnának. És hogy újabb szöget verjenek a CIA koporsójába, egy ügynök, aki azelıtt szövetségi volt, fınök lett a CIA Biztonsági Központjában, ahol a jelenlegi és lehetséges jövıbeni személyzet belsı káderezése folyt. Ezért a CIA valamennyi alkalmazottjának éves bevallást kellett készítenie az anyagi helyzetérıl. Ez pedig, tartalmi kívánalmait tekintve, nagyon,kimerítı volt. Thornhill erınek erejével másra terelte a gondolatait, mielıtt még infarktust kap a fájdalmas témától. Ha Buchanan felbérelte ezt a magándetektívet, hogy kövesse Lockhartot, könnyen lehet az is, hogy ı járt az erdei házban az este, és ı lıtte meg Szerovot - akinek a karjában menthetetlenül elroncsolódott egy ideg a lövéstıl, úgyhogy Thornhill eltetette láb alól. Ha egy bérgyilkos már nem tudja biztos kézzel megtartani a fegyvert, elıbb-utóbb más megélhetés után néz, ami akkor is veszélyes lehet, ha nem végzetes. Végül is Szerov hibájából fajultak idáig az események. Ha Thornhill valamit megkövetelt az embereitıl, az a megbízhatóság volt. Most tehát ez a Lee Adams benne van a sőrőjében, gondolta elmélázva. Már elrendelte, hogy szedjenek róla össze mindent, amit tudni lehet. A komputer korát éljük, fél óra alatt egy dossziényi anyaga lesz, ha nem elıbb. Már nála volt az az akta, amelyet Lee Lockhartról állított össze, az emberei magukkal hozták a lakásából. A feljegyzésekbıl kiderült, hogy Lee alaposan, logikus gondolkozással nyomoz. Ez Thornhill szándékainak kedvez is, meg nem is. Adams az emberei orra elıl lógott meg. Erre nem képes akárki. Az mindenesetre biztató, hogy ha logikus ember, rá lehet venni, hogy fogadja el az ajánlatukat. Vagyis azt, hogy megkímélik az életét. Adams feltehetıleg Faith Lockharttal együtt menekült el a kis házból. Ezt nem jelentette Buchanan-nek, aki nyilván ezért hagyott üzenetet a rögzítın. Világos, hogy Buchanan nem tudja, mi történt az este. Thornhill mindent el fog követni, hogy ez így is maradjon. Vajon hogyan szöknek? Vonaton? Thornhill nem tartotta valószínőnek. A vonat lassú. És nem lehet vele elhagyni Amerikát. A reptérre tartó vonaton ellenben érdemes elgondolkozni. Vagy a taxin. Igen, az már valószínőbb.

Thornhill visszaereszkedett a székébe, mert belépett az egyik asszisztense néhány aktával. A CIA tökéletes komputerizáltsága ellenére Thornhill még mindig szerette papíron is kézben tartani az ügyeket, így sokkal tisztábban látta át a dolgokat, mint amikor a képernyıre meredt. Tehát a szabványtényezıket már sorra vette. Mi a helyzet a variánsokkal? A képet számításon kívül egy hivatásos magánnyomozó is tarkítja, akivel együtt Lockhart talán álnéven, esetleg álcában menekül. Thornhillnek mind a három repülıtéren és valamennyi pályaudvaron megvannak a maga emberei. De ez csak ennyi, nem több, könnyen lehet, hogy azok ketten autót bérelnek, New Yorkba mennek, hogy aztán onnan repülıvel utazzanak tovább. Vagy mehetnek délnek, repülhetnek onnan. Mindenképpen problémás az ügy. Thornhill ki nem állhatta ezeket a hajszákat. Túl sok helyszínt kellett biztosítani, és ezekhez a „körön kívüli" megmozdulásokhoz korlátozott számban állt munkaerı a rendelkezésére. Többé-kevésbé szabad kezet kapott, legalább ennyi elınye van. Sem a központi hírszerzés igazgatóságáról, sem az alatt nem kérdezte senki, mire készül. Vagy ha igen, ı aztán j kivágta magát bármely témában. Thornhill minden területen jó eredményeket tud felmutatni. Ez a leghatásosabb fegyvere. A legokosabb volna elıcsalogatni, házhoz hívni a szökevényeket, ami könnyőszerrel megy, ha az ember ismeri a megfelelı csalit. Amit ez esetben még meg kell találni. Vagyis egy kicsit még gondolkoznia kell. Lockhartnak nincs családja, sem idıs szülei, sem kicsi gyerekei. Adamsrıl Thornhill egyelıre nem tud eleget, de ez idı kérdése. Ha ezek ketten csak most akadtak össze, kizárt, hogy a férfi hajlandó mindent kockára tenni a nıért. Ott még nem tartunk. Mivel minden tényezı egyenlı mértékben fontos, a magánnyomozóból kell kiindulni. İ mindenesetre elérhetı, hiszen tudják, hol lakik. Ha a szükség úgy hozza, hogy diszkrét üzenetet kell eljuttatni hozzá, megtehetik. Thornhill gondolatai most Buchanan felé kalandoztak. Jelenleg épp Philadelphiában tárgyal egy prominens szenátorral arról, hogyan lehetne minél hatékonyabban támogatni Buchanan egyik pártfogolnának terveit. A CIA eleget tud a szenátor vétkeirıl ahhoz, hogy a szó szoros értelmében megtörje. A végén könyörögni fog a nyomorult kis életéért. Régóta a bögyében van a Cégnek. A halálba gyötri ıket a garasoskodásával a Hitelkeret Bizottságból. Nagy élvezet volna elégtételt venni rajta. Thornhill lelki szemei elıtt már meg is jelent, amint besétál a nagy hatalmú politikusok irodájába, és lejátssza nekik a videó- és hangkazettákat, megmutatja a dokumentumokat a Buchanannel szıtt piti kis összeesküvéseikrıl, az eljövendı pénzmozgások minden részletérıl, a képviselık mohóságáról - alig várják, hogy Buchanan elmondja, mit kér a hatalmas összegért cserébe. Micsoda kapzsiság ül ki olyankor a képükre! Drága jó szenátor úr, ha volna olyan kedves és tükörfényesre nyalná a cipımet, maga kis vinnyogó, embernek álcázott tévedés. Ezt követıen pedig tegye, amit mondok, vagy eltaposom, mint egy férget, mielıtt annyit is kinyögne, hogy szavazzak magára. Thornhill persze sosem mondana ilyesmit. Ezeknek a férfiaknak még akkor is kijár a tisztelet, ha nem érdemlik meg. O csak annyit közölne velük, hogy Danny Buchanan eltőnt, de itt hagyta ezeket a kazettákat. Még nem tudják, mit kezdjenek a bizonyítékokkal, de eléggé úgy tőnik, át kellene adniuk az 1'131nak. És az olyan szörnyő volna. Képtelenség, hogy e kiváló honatyák elkövették volna a szóban forgó tetteket, de hát tudják, milyen az FBI, ha egyszer beindul, annak rendszerint csak egy vége lehet, a börtön. És abból mi haszna lenne a hazának? Az egész világ az Egyesült Államokon kacagna! Ha a terroristák úgy vennék észre, gyengül az ellenfél, mindjárt felbátorodnának. És oly szőkös a keret, szegény CIA-nek sem elég pénze, sem elég embere nincs, a hatáskörét pedig

igazságtalanul megnyirbálták. Nincs valami ötletük e kiváló férfiaknak, hogyan lehetne ezen változtatni? Ha lehetséges, az FBI költségére, azok a galádok úgyis alig várják, hogy megkaparintsák és tönkretegyék önöket. Kezdetnek mindjárt megszabadíthatnának minket a szemét tetvektıl. Fogadják hálát köszönetünket, ó, hazánk nagyszerő vezetıi. Mindig tudtuk, hogy számíthatunk a megértésükre. Thornhill nagy tervében a frissen szerzett szövetséges elsı feladata az lenne, hogy söpörje ki az FBI-t a CIA berkeibıl, méghozzá teljesen. A következı lépés gyanánt hassanak oda, hogy a CIA költségvetése ötven százalékkal megnövekedjen. Mármint kezdetnek. Egy év elteltével aztán komolyra fordítaná a szót dollárügyben. A jövıben a CIA egy egyesített hírszerzési bizottságnak fog jelenteni. Nem úgy, mint most, amikor külön tartozik elszámolással a Fehér Ház, illetve a Szenátus felé. Vonják össze ıket egyetlen bizottsággá, az mindent leegyszerősítene. Tisztázzák továbbá egyszer s mindenkorra az amerikai titkosszolgálatok hierarchiáját. A piramis csúcsán a CIA igazgatósága álljon. Az FBI-t temessék jó mélyre a totemoszlop alá. A CIA eszközei legyenek sokkal fejlettebbek. O személy szerint azonnal újra az ı és kollégái szigorúan titkos hatáskörébe vonná az Egyesült Államok ellenségeivel szembeszálló csapatok felügyeletét, hadd lássák el ıket fegyverrel és pénzzel, indokolt esetben adhasson parancsot gyilkosságra. Csak ebben a percben öt olyan államfıt tudna mondani, akiknek azonnali halálával a világ jobb, biztonságosabb, emberségesebb hellyé válna. Távolítsák már el a béklyót a legjobb, legokosabb emberekrıl, hadd tegyék tovább a dolgukat. Uramisten. Most itt van minden, karnyújtásnyira. - Csak így tovább, Danny - mondta fennhangon. - Feszítsd a húrt a végsıkig. Jó kis madarat fogtál. Nyugodtan higgyék, hogy már gyıztek is, mielıtt kinyírom ıket. Komoran az órájára pillantott, és felkelt az asztaltól. Győlöli a sajtót. Természetesen a CIA-nél töltött évek alatt egyetlen interjút sem adott, de mivel nagyon régi bútordarab, idınként meg kell jelennie nyilvánosan a Fehér Ház, illetve a Szenátus Hírszerzési Vizsgálóbizottsága elıtt, és be kell számolnia a CIA egy sereg folyó ügyérıl, bármennyire nem főlik hozzá a foga. E „felvilágosult" korszakban a CIA évi több mint ezer jelentést írt a Kongresszusnak az anyagi ügyekrıl. Ennyit a titkos akciókról. Thornhill egyedül úgy volt képes ilyesmit kiizzadni magából, hogy elképzelte, milyen egyszerően az ujja köré tudná csavarni a sok hülyét, aki, úgymond, a munkáját ellenırzi. Mind úgy lépett elé, mint akit skatulyából húztak elı, aztán egyik sem tudott mást kérdezni, csak amit a szorgos kis beosztottjai összeállítottak neki. Ugyanazok, akik a legtöbb titkosszolgálati ügyrıl sokkal többet tudnak, mint gondosan kiválogatott feletteseik. Legalább zárt ajtók mögött folyik a beszámoló, közönség és sajtó nélkül. Thornhill szemében az Elsı Törvénymódosításban rögzített sajtószabadság hatalmas hiba volt, a legnagyobb, amelyet az alapító atyák valaha is elkövettek. Az ember sosem lehet elég óvatos a nyamvadt kis firkászokkal, azok minden rést megtalálnak, kiforgatják az ember szavait, csapdákat állítanak, bármit elkövetnek azért, hogy a CIA-t rossz színben tüntessék fel. Thornhillt mélységesen sértette, hogy valójában senki nem bízik bennük. Az újságírók persze hazudnak. Az a foglalkozásuk. Thornhill úgy látta, a CIA a Kapitólium kedvenc bőnbakja. A képviselık imádják azzal adni a kemény fiút, hogy lenézik a szupertitkos szervezetet. Hazai pályán nagyon jól játszanak, A FARMERBÓL LETT KÉPVISELİ SZEMBENÉZ SZÁZ VESZÉLLYEL... Thornhill már a kisujjából kirázta a szalagcímeket. A mai beszámoló azonban pozitívnak ígérkezett, a CIA nemrég szerzett néhány jó pontot a közel-keleti béketárgyalások során. Mi több – javarészt Thornhill kulisszák mögött végzett

munkájának köszönhetıen - a CIA mostanában sokkal jótékonyabb, bátrabb összképet mutatott, mint azelıtt. Hát ezt a képet fogja ı most csinosítani kicsit. Bekattintotta az aktatáskáját, zsebre vágta a pipáját. Megyek néhányat egy rakás hazudósnak, gondolta. Amerikai specialitás.

és

hazudok

17 - Nahát, nahát, szenátor úr - szólt Buchanan, miközben kezet rázott a magas, elegáns férfival. Harvey Milstead szenátor sokat próbált politikai vezetı volt, nagy erkölcsi elvárásokkal és megbízható politikai ösztönökkel. Meglátásain mindig érdemes volt elgondolkozni. A nép született államférfinak látta. Valójában Milstead fıállású nıfaló volt, aki ráadásul a krónikus hátfájásának köszönhetıen egy napot sem tud eltölteni fájdalomcsillapító nélkül, és a gyógyszerektıl idınként nem volt egészen beszámítható. Alkoholproblémája pedig egyre súlyosbodott. Anyagilag évek óta nem támogatta a törvényhozást, pedig fénykorában olyan törvényeket segített a világra, amelyek ma minden amerikai polgár életét megkönnyítik. Ha manapság felszólalt, csak blablázott, de senki nem vette a fáradságot, hogy utánanézzen, olyan ellentmondást nem tőrıen nyilatkozott. A sajtó is imádta a magas beosztású sármos férfit, akinek ilyen elbővölı a modora. A médiaszörnyet a megfelelı pillanatban elejtett szaftos célzásokkal táplálta, bemondásait bármikor lehetett idézni. Buchanan tudta, imádják. De hát lehet egy ilyen embert nem szeretni? A Kongresszus ötszázharmincöt tagból áll – száz szenátorból és a Fehér Ház képviselıibıl. Buchanan kissé nagyvonalúan jóval hetvenöt százalék fölé taksálta azon jóravaló, szorgalmas, alapvetıen figyelmes férfiak és nık számát, akik mélységesen hittek mind a washingtoni, mind a közért végzett munkájukban. Buchanan úgy nevezte ıket, a Hívık. Ezektıl igyekezett távol tartani magát. Ha ıket környékezné meg, villámgyorsan börtönben találná magát. A többi washingtoni politikus azonban Harvey Milsteadre hasonlított. Zömük ugyan nem volt Casanova, alkoholista és önmaga roncsa csupán, de egyéb különbözı okokból azért megértek a manipulációra, és könnyedén ráharaptak Buchanan csalijaira. Az évek során két csoportból sikerült szövetségeseket toboroznia. Felejtsük most el a republikánusokat és a demokratákat. Buchanant két másik párt érdekelte, a „Városiak", illetve - ıket enyhe éllel nevezték így - a „Zombik". A Városiak mindenkinél jobban ismerik a rendszert. İk maguk a rendszer. Washington az ı városuk, innen a nevük. Régebb óta laknak itt, mint az Úristen. Ha megvágták az ujjukat, piros-fehér-kék vérük csordult ki, ık legalábbis ezt mondták. Buchanan a maga részérıl hozzátett még egy színt, a zöldet. A Zombik ezzel szemben az erkölcsi érzék árnyéka és a politikai meggyızıdés morzsája nélkül foglalták el a helyüket a Kongresszusban. A széküket a piacon fellelhetı legjobb kampánnyal szerezték meg. Remekül festettek a tévében, a kemény, irányított vitákban. Intellektusukat és rátermettségüket legjobb esetben középszerőnek mondhatjuk, az eladási grafikonokat mégis olyan tőzzel, olyan lelkesedéssel adták elı, mintha ık lennének John F. Kennedy, szónoki ereje teljében. Amikor pedig megválasztották ıket, úgy érkeztek meg Washingtonba, hogy fogalmuk sem volt, mi a teendı. Egyetlen céljukat ugyanis már elérték. Megnyerték a kampányt. Ennek ellenére a Zombik feltett szándéka, hogy benn maradnak a Kongresszusban, hiszen imádják a hatalmat és mindazt, amihez a pozíciójuk hozzásegíti ıket. És mert a választások költségei újabban a sztratoszférát ostromolják, nem lehetetlen legyızni az elsáncolt köztisztviselıt... elméletileg végül is a Mount Everestet is meg lehet mászni oxigén nélkül. Csak néhány napig nem szabad levegıt venni.

Buchanan helyet foglalt Milsteaddel a kényelmes bırkanapén a szenátor irodájában. A polcokon a gyakorló politikusok szokásos hadizsákmánya állt, elismerı plakettek és medálok, ezüstkupák, kristályból készült díjak, töméntelen fénykép, amelyen a szenátor még nála is híresebb emberekkel látható, gravírozott díszkalapácsok és miniatőr bronz ásócskák annak jelképeként, amit a helyi projektekre adott kormánypénz hozott a konyhára. Buchanan körülnézett, és arra gondolt, egész pályája során ilyen helyekre járkált, lényegében könyörögni, kalappal a kezében. Bár még korán volt, egy helyiséggel kijjebb a szenátor emberei szorgalmasan tették a dolgukat, megpróbálták elıkészíteni a hektikusnak ígérkezı, a Pennsylvania állam választóival megtőzdelt napot, ebédek, beszédek, nyilvános szereplések, villámvacsorák, Jó-napot-hogy-van-mindigek, koktélok és partik. A szenátor ugyan nem jelöltette magát újra, de bármikor szívesen örvendeztette meg az otthon ülı polgárokat egy kis show-mősorral. - Milyen kedves tıled, Harvey, hogy szinte azonnal fogadsz. - Tudod, Danny, neked nehéz ellenállni. - Rögtön a tárgyra térek. Pickens törvényjavaslata, mintegy húsz másik segélycsomaggal együtt, keresztbe akar tenni az alapítványomnak. Nem hagyhatjuk. Az eddigi eredményeink magukért beszélnek. Hetven százalékkal csökkent a gyermekhalálozás. Hogy mi mindenre nem képes az oltás és az antibiotikum, te jó Isten. Munkahelyek születnek, a gazdaság gengszteruralomból törvényes vállalkozássá lesz. Az export egyharmadával nıtt, a tılünk származó import pedig húsz százalékkal. Tehát az ügy itthon is munkahelyeket teremt. Nem engedhetjük, hogy most intézzenek el minket. Morálisan is helytelen volna, részünkrıl pedig nagy ostobaság. Ha ezeket az országokat talpra tudjuk állítani, helyreáll a kereskedelmi egyensúlyunk. De ehhez mindenekelıtt megbízható áramforrás kell. És oktatás. - Látom, az NFH nem pihen - mondta a szenátor. Buchanan belülrıl ismerte az NFH, azaz a Nemzetközi Fejlesztési Hivatal ügyeit. A csoport azelıtt függetlenül dolgozott, most azonban az államtitkárság felügyelete alá tartozott, amely többé-kevésbé a leglényegesebb pénzforráson is rajta tartotta a kezét. Az NFH volt Amerika nemzetközi segélyezésének zászlóshajója, mert a segélyek zöme az NFH hosszú távú programjain keresztül áramlott ki Amerikából. Hogy hol köt ki az NFH korántsem végtelen éves kerete, minden évben lutri. A procedúra, amelynek során eldıl, ki kaphatja meg a pénzt, igen szoros verseny, és az a program, amelynek szponzorálását az NFH eredetileg nem tervezte, lemondhat a támogatásról. - Az NFH nem terjesztheti ki a szárnyát mindenre. Pártfogoltjaim zöme túl kis falat a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank számára. Mi több, mostanában mást sem hallok, csak azt, „tartható fejlesztés". Különben nincs zsozsó. A fenébe is, legutóbb a gyógyszert és az élelmet létszükségletnek nyilvánították. Nem minısíti ez ıket? - Nekem zenélsz, Beethovennek? Most már itt is garasoskodnak az emberek. A jólét ideje lejárt, Danny - jelentette ki a szenátor ünnepélyesen. - Pártfogoltjaim beérik a morzsákkal. Csak ne vonják meg tılük azt is. - Egyszerően leveszem a napirendrıl a javaslatot. Ha a Szenátusban valamelyik képviselı meg akarta akadályozni, hogy a törvényjavaslat kikerüljön az adott bizottságból, egyszerően nem tőzte napirendre, így nem tárgyalhattak róla. Milstead ezt javasolta most. Buchanan már sokszor belement ebbe a játékba.

- Viszont Pickens cserébe tönkreteheti a karrieredet - mondta Buchanan. - Azt beszélik, elszánta magát, hogy a Szenátus elé terjeszti, bármi áron. És a földszinten talán együtt érzıbb hallgatóságra talál, mint a bizottságban. Mi volna, ha visszatartanád, amíg véget nem ér a ciklus? Buchanan mestere volt ennek a stratégiának. A visszatartás egyszerően azt jelenti, hogy egyetlen szenátor ellenáll az épp tárgyalás alatt álló törvényjavaslatnak. Amíg ez tart, a törvényhozás patthelyzetben van. Évekkel ezelıtt Buchanan elképesztıen magas fokon tudta mővelni az ilyesmit a kapitóliumi szövetségeseivel együtt. Ok képviselték a leghatékonyabban az ország különleges érdekeit. Washingtonban nagyon nagy hatalom kell ahhoz, hogy valami ne történjen meg. Buchanan számára mindig ez volt a legizgatóbb a városban. Hogy mitıl tud az intenzív médialáz és közfelháborodás által követelt egészségügyi reformtervezet és a dohánygyárakkal kötött megállapodás javaslata egyszerően eltőnni a Kongresszus ásító szájában. Nagyon gyakran arról volt szó, hogy a különleges érdekek az oly nehezen megszerzett status quo megtartását kívánták. Ebben nem szerették a változást. Buchanan elızetes lobbizása javarészt tehát abból állt, hogy jó mélyre elássa azokat a törvényjavaslatokat, amelyek nagy hatalmú megbízói útjában álltak volna. Ezt a visszatartási manıvert „vakváltásnak" is nevezték, mert, mint a váltóversenyen, a következı szenátor újra visszatarthatta azt, amit az elıdje végül engedélyezett, és csak a vezetıség tudta, ki hozott újabb korlátozó intézkedést. Ennél persze többrıl van szó, de a szaldót megvonva a vakváltás rengeteg idıbe lelt, és igen hatékony eljárásnak bizonyult, ami, mint Buchanan jól tudta, dióhéjban sok mindent elárul a politikáról. A szenátor tagadólag ingatta a fejét. - Megtudtam, hogy Pickens visszatartja két ügyemet is, de nem sok híja van, hogy megegyezzünk. Engedni fog mind a kettıben. Viszont ha én valaha még egyszer visszatartom bármijét, a rohadék lecsap rám, mint gyöngytyúk a meleg takonyra. Buchanan hátradılt, belekortyolt a kávéjába. Különbözı taktikák suhantak át az agyán. - Menjünk vissza a kályhához - mondta. - Ha van annyi szavazatod, hogy kiüsd, tőzd napirendre, hadd fogadja el a bizottság, ezzel örökre elintézheted a szemétládát. Aztán, ha leviszi is a földszintre, kizártnak tartom, hogy támogassák. A franc egye meg, ha egyszer leért oda, vissza tudjuk tartani az idık végezetéig, vagy módosításokért folyamodunk, támadunk a ruhatárban, lyukat dumálunk a hasukba, megjátsszuk, hogy lóvéért akarunk megegyezni valamelyik javaslatod kapcsán. Sıt most, hogy ilyen közel vagyunk a választásokhoz, játszadozhatunk a kvórummal is, amíg csak Pickens be nem ismeri a vereségét. Milstead elgondolkozva bólintott. - Az a helyzet, hogy Archer és Simms kissé megnehezítik a dolgomat. - Harvey, mind a két senkiházi államában annyi pénzt költöttéi már az autópályaépítésre, hogy az ott lakók egyszerően fulladoznak. Most akkor verd le rajtuk! Le se szarják ık ezt a törvényjavaslatot. Szerintem a szakmai összefoglalót sem olvasták el. Milstead hirtelen magabiztosnak tőnt. - Így vagy úgy, elintézem neked. Az 1,7 billió dolláros költségvetésben ez egyszerően nem lehet tétel. - A pártfogoltamnak viszont az. Harvey, erre nagyon sokan számítanak most. A legtöbb még járni sem tud.

- Értelek. - El kellene egyszer menned oda tanulmányútra. Veled tartanék. Gyönyörő ország, csak szart se ér a földje. Isten lehet, hogy megáldotta Amerikát, de van néhány része a Földnek, amelyrıl elfeledkezett. Ennek ellenére ott is próbálkoznak az emberek, ahogy tudnak. Valahányszor úgy érzed, rossz napod van, elég felidézned, amit ott láttál. Milstead köhentett. - Totál be vagyok táblázva, Danny. És tudod, hogy nem indulok a következı választásokon. Még két évem van, aztán annyi. Rendben, gondolta Buchanan, véget ért a folyosói csevej és a humanitárius óra. Jöhet az árulás. Elıredılt, hanyagul arrébb tolta az aktatáskáját. A táska fülén egyetlen mozdulattal mőködésbe hozta a rejtett felvevıkészüléket. Ez a tiéd, Thornhill, te sunyi állat. Megköszörülte a torkát. - Azt hiszem, sosincs túl korán ahhoz, hogy az utánpótlásról beszéljünk. Szükségem van néhány emberre az NFH-ból, aki részt venne a kis nyugdíjprogramomban. Fizetem ıket, ugyanúgy, mint téged. Nem fognak hiányt szenvedni semmiben. Csak annyi lesz a dolguk, hogy tegyék, amit mondok. Most már nem engedhetek meg magamnak egyetlen vereséget sem. Tőzön-vízen át ki kell tartaniuk. Csak így tudom garantálni a végén, hogy megkapják a fizetségüket. Ahogy te kitartottál, Harvey. Csaknem tíz éven át. Te mindig megcsináltad, amire kértelek. Szép szóval vagy erıszakkal, de elérted. Milstead az ajtó felé pislantott, és nagyon halkan szólalt meg, mintha attól bármi jobb lett volna. - Éppenséggel ismerek néhány embert, akivel Idegesnek, feszélyezettnek tünt. - Olyanokat, Természetesen nyíltan nem tárgyaltam meg csodálkoznék, ha nem találnátok közös nevezıt

talán szívesen elbeszélgetnél. akik átvehetnék a munkakörömet. velük ezt a témát, de nagyon így vagy úgy.

- De jó ezt hallani. - És igazad van, hogy elıre tervezel. Ez a két év hipp-hopp elröpül. - Harvey, az ég áldjon meg, két év múlva talán már a színen sem leszek. A szenátor melegen mosolygott. - Nem hittem volna rólad, hogy valaha visszavonulsz. - Szünetet tartott. Persze biztos megvan már az utódod. Tényleg, hogy van Faith? Gondolom, duzzad az életerıtıl, mint mindig. - Faith már csak Faith, hiszen ismered. - Jó neked, hogy ilyen ember áll mögötted. - Nagyon jó - felelte Buchanan, és alig észrevehetı fintort vágott. - Ha találkozol vele, mondd meg neki, hogy üdvözlöm. Mondd meg azt is, hogy egyszer látogassa meg Harvey mestert. Az egész kócerájban neki van a legjobb esze és a legjobb lába.

Ehhez Buchanannek nem volt mit hozzáfőznie. A szenátor hátradılt a kanapén. - A fél életemet a közérdek szolgálatában töltöttem, nevetséges fizetésért. İszintén szólva éhbérért, ha az adottságaimat és a szellemi kaliberemet veszed. Te is tudod, mit összekereshettem volna a másik oldalon. Ez a hála, ha az ember a hazáját szolgálja. - Tökéletesen igazad van, Harvey. - A kenıpénz egész egyszerően megillet. - De nem bántam meg. Egy percét sem. - Nincs is rá okod. Milstead fáradtan elmosolyodott. - Nem sajnálok egyetlen dollárt sem, amit arra fordítottam, hogy ezt az országot újjáépítsem, hogy az évek során alakítsak rajta a jövı számára, a következı és az azután következı nemzedékeknek. A pénz hirtelen az ı pénze lett. İ mentette meg az országot. - Az emberek képtelenek méltányolni az ilyesmit. A sajtót csak a mocsok érdekli. - Azt hiszem, tartalékolok egy keveset az alkony éveire, ennyi az egész - mondta Milstead, és a hangjába most egy kis bőntudat vegyült. Annyi év után maradt azért egy kis alázat, egy csepp bőntudat. - Megérdemled. Jól szolgáltad a hazádat. Az a pénz utánad kiált. Ahogy megbeszéltük. Még annál is jobban. Louise-zal mindenetek meglesz. Úgy éltek majd, mint a királyi pár. Elvégezted a munkád, és most learatod a gyümölcsét. Ahogy ez Amerikában szokás. - Belefáradtam, Danny. Teljesen. Köztünk szólva azt sem tudom, két kibírok-e még, nemhogy két évet. Ez a hely kiszívta belılem az erıt.

percet

- Igazi államférfi vagy. Hıs. A mi hısünk. Buchanan mély levegıt vett, és arra gondolt, vajon A Thornhill-fiúknak a ház elıtt álló mikrobuszban tetszik-e ez a nyálas párbeszéd. Az igazat megvallva Buchanan alig várta, hogy elmehessen. Ránézett régi barátjára. Olyan kifejezés ült az arcán, mintha szédülne. Semmi kétség, a fényesen dicsıséges visszavonulás járt a fejében a harmincöt éves feleségével együtt, azzal a nıvel, akit sokszor megcsalt, és aki mindig visszafogadta ıt, és mindig hallgatott az ügyeirıl. Buchanan arra gondolt, hogy a politikusfeleségek lélektana egyetemi tantárgy lehetne. Valójában Buchanan kedvelte az ı kis városi gyerekeit. Tényleg sokat segítettek neki, és bizonyos értelemben nem ismert náluk tiszteletreméltóbb embereket. Ennek ellenére a szenátor minden további nélkül belement abba, hogy megvásárolják. Harvey Milsteadnek hamarosan új ura lesz. Az alkotmány tizenharmadik kiegészítése ugyan eltörölte a rabszolgaságot, de ezt szemmel láthatólag senki nem közölte Robert Thornhill-lel. Buchanan magának az ördögnek szállította a barátait. Ez zavarta a legjobban. Thornhill, mindig csak Thornhill. A két férfi felállt, Buchanan és a szenátor kezet ráztak. - Köszönöm, Danny. Mindent köszönök. - Ne köszönj semmit - felelte Buchanan. - Kérlek, ne. - Felkapta kémtáskáját, és elhagyta a helyiséget.

18 - Demagnetizálták?! - Reynolds a két mőszaki szakértıre meredt. - Az én kazettámat? Volna olyan kedves valamelyikıjük, és elmagyarázná, mit jelent ez? Már legalább hússzor végignézte a videokazettát. Minden létezı szögbıl. Pontosabban végignézte, hogyan zúdulnak át a szaggatott vonalak és pöttyök a képernyın, mintha valami elsı világháborús légi közelharcot látna, melyben a szárazföldi erık is nagy erıkkel részt vesznek. Nagyon régóta ült ott, ahol most ül, és semmivel sem lett okosabb, mint amikor belépett a szobába. - Anélkül, hogy szaknyelven akarnám mondani... - kezdte az egyik férfi. - Hát ne is - szakította félbe Reynolds. A feje zúgott. Mi van, ha a kazetta használhatatlan? Jézusom, ne, csak ezt ne. - A demagnetizálás szakkifejezést akkor használjuk, amikor egy mágneses közeget letörölnek. Több okból tehetik, a folyamat legközönségesebb válfaja, amikor újra kívánják használni a közeget, vagy amikor a közegen rögzített bizalmas információt akarják megsemmisíteni. A videokazetta a mágneses közegek számos fajtája közül az egyik. Az ön által ideadott kazettán nem kívánt behatolási befolyás történt, amely eltorzította és/vagy tönkretette a közeget, s ezáltal megakadályozta rendeltetésszerő használatát. Reynolds csodálkozva meredt a férfira. Mi lett volna, ha szaknyelven magyarázza el? - Azt akarja mondani, hogy valaki szándékosan baszakodott a kazettámmal? - Igen. - Nem lehet, hogy hibás volt a kazetta? Mitıl olyan biztos benne, hogy valaki „behatolást" követett el? Most a másik szakértı szólalt meg. - A roncsolás mértéke az eddigi vizsgálat alapján kizárja ezt a következtetést. Természetesen nem vehetjük száz százalékig biztosra, de nagyon úgy néz ki, hogy egy harmadik fél beleszólt az ügyekbe. Ha jól értem, nagyon fejlett megfigyelési rendszert alkalmaztak. Multiplex felvevı három vagy négy soros kapcsolású kamerával, idıkiesés tehát nem lehetséges. Mire kapcsolnak be az egységek? Mozgásra, vagy ha valaki elbotlik a lézerszálakban? - Utóbbira. - A mozgásérzékelı a jobb. Azok a rendszerek manapság olyan érzékenyek, hogy arra is bekapcsolnak, ha egy kéz kinyúl bármiért az íróasztalon egy fél négyzetméternyi területen. A botlásérzékelı felett eljárt az idı. - Kösz - mondta a nı szárazon - ezt megjegyzem. - Rámentünk a pixel zoommal is, hátha megmaradt, legalább néhány részlet. Semmit nem találtunk. Egészen biztos, hogy behatolás történt. Reynoldsnak eszébe jutott, hogy a kis házban nyitva találták azt a szekrényt, amelyikben a videofelszerelést tartották. - Oké. Hogy csinálhatták? - Nos, a rendelkezésre álló speciális felszerelés igen széles skáláját tudom elképzelni...

- Nem - rázta meg a fejét Reynolds - itt nem laboratóriumi eszközökrıl van szó. Ezt helyben végezte valaki, ott, ahol a videó állt. És aki tette, talán nem is tudott a felvevıkrıl. Induljanak ki abból, mi lehetett náluk, mert azzal csinálták. A szakemberek eltőnıdtek egy percre. - Hát - kezdte egyikük - ha az illetınél volt egy nagy erejő mágnes, és azt néhányszor végighúzta a felvevı elıtt, ez roncsolhatta a szalagot azáltal, hogy a fémrészecskéket átrendezte rajta, s így eltávolította róla az elızetesen rögzített jeleket. Reynolds nagyot, aggodalmasat sóhajtott. Egy egyszerő kis mágnes tönkreteszi az egyetlen nyomot. - Van mód arra, hogy rekonstruálják a képet? - Van, de idıbe telik. Nem garantálhatunk semmit, amíg oda nem megyünk. - Jó, akkor menjenek. De szeretném, ha teljes mértékben megértenék a következıt. - Felállt, és ezáltal a két férfi fölé magasodott. - Nekem látnom kell, mi van a kazettán. Látnom kell, ki jutott be a házba. Semminek nincs prioritása efelett. Ha ez maguknak konfliktus, kérjenek nyugodtan engedélyt az igazgatóhelyettestıl, de dolgozzanak rajta napi huszonnégy órát. Nagyon fontos. Megértették? A férfiak gyorsan egymásra néztek, mielıtt bólintottak volna. Amikor Reynolds visszaért az irodájába, egy férfi várt rá. - Szervusz, Paul intett neki Brooke a fejével, és leült. Paul Fisher felállt, és becsukta az ajtót. İ volt Reynolds központban. Átlépett néhány iratcsomón, mielıtt visszaült.

összekötıje

a

- Kicsit úgy nézel ki, mint aki túl sokat dolgozik, Brooke. Mindig úgy nézel ki. Azt hiszem, ezt szeretem benned annyira. Elmosolyodott, és Brooke azon kapta magát, hogy visszamosolyog rá. Fisher azon kevés ember közé tartozott az FBI-nál, akire Reynolds felnézett, a szó szoros értelmében, mert talán még százkilencvenöt centiméternél is magasabb volt. Nagyjából egykorúak voltak, ámbár Fisher felette állt a hierarchiában, és két évvel korábban kezdett az Irodánál dolgozni, mint ı. Felkészült volt és magabiztos, a tetejébe jóképő, még mindig ugyanolyan kócos szıke és jó alakú, mint egyetemista éveiben a Kaliforniai Egyetemen. Amikor Reynolds házassága málladozni kezdett, a nı fantáziált arról, hogy viszonyba bocsátkozik az elvált Fisherrel. Most is szerencsének tartotta, hogy a váratlan látogatás elıtt volt alkalma hazaugrani, lezuhanyozni és átöltözni. Fisher zakó nélkül ült a széken, az inge kecsesen végigomlott hosszú felsıtestén. Brooke tudta, hogy most kezdte a napi munkát, ámbár ha csak tehette, minden idejét bent töltötte. - Hallottam, mi történt Kennel... nagyon sajnálom - mondta. - Tegnap nem voltam a városban, különben odamentem volna este. Reynolds egy papírvágó késsel babrált az asztalán. - Korántsem sajnálod annyira, mint én - mondta. - És egyikünk sem jár még csak közelében sem annak, amennyire Anne Newman sajnálja a történteket. - Beszéltem az FIV-vel - szólt Fisher. A felelıs irodavezetıre gondolt. - Mégis szeretném, ha te is elmondanád, mi történt.

Reynolds beszámolt arról, amit tudott. Fisher célszemélyek nyilván tudják, hogy rajtuk vagy.

megdörzsölte

az

állát.

-

A

- Nagyon úgy fest. - Itt még nem tartasz a nyomozásban, ugye? - Ott mindenesetre messze nem, hogy vádiratot nyújtsak be az államügyésznek, ha erre gondolsz. - Tehát Ken halott, neked pedig a legfıbb és egyetlen tanúd olajra lépett. Mesélj nekem Faith Lockhart-ról. Brooke felnézett, és szúrós pillantást vetett a férfira. Szóhasználata éppúgy zavarta, mint az a támadó hangszín, amelyen odavetette ezt a mondatot. Fisher állta a tekintetét, mogyoróbarna szemében határozottan barátságtalan kifejezéssel. Reynolds azonban tudta, hogy ebben a pillanatban nem is lehetnének barátok. Fisher a központot képviselte. - Mondanivalód van a számomra, Paul? - Brooke, mi mindig ıszinték voltunk egymáshoz. - Elhallgatott, ujjaival a szék karfáján kezdett dobolni, mintha morzejelek segítségével akarna érintkezni vele. - Tudom, hogy tegnap este Massey olyan mozgásteret engedélyezett neked, ami különben nem elfogadható, de azért nem bíznak benned fenntartás nélkül. Ezt tudnod kell. - Tudom, hogy a közelmúlt eseményeinek tükrében... - Már ezelıtt sem. A közelmúlt eseményei csak növelik az aggodalmaikat. - Azt akarják, hogy hagyjam abba a nyomozást? Az isten szerelmére, lehet, hogy olyanok is benne vannak, akikrıl kormányépületek vannak elnevezve. - Minden a bizonyítékokon múlik. Lockharton kívül mid van? Ennyi, Paul. Mondott neked más nevet is a Buchananén kívül? Reynolds egy pillanatig idegesnek látszott. Az a gond, hogy Lockhart egyáltalán nem mondott neki leveket. Egyelıre legalábbis. Annál okosabb. Megtartotta akkorra, amikor már megkapta, amit akart. - Egyelıre semmi konkrétat. De fog. Buchananam a helyi gimnázium testületével üzletel. Lockhart mondott néhány részletet Buchanan programjából, ürgék akkor mőködnek együtt vele, amikor még hatalmon vannak, ı pedig cserében fal állásokat, mega dollárhegyeket és egyéb mellékest biztosít szállukra, amikor visszavonulnak. Egyszerő. Egyszerően zseniális. Lockhart a részleteket is elénk tárta, ilyet kitalálni képtelenség. - Nem vonom kétségbe a szavahihetıségét. Csak azt kérdezem, immár másodszor, be tudod bizonyítani? Most, azonnal? - Minden tılünk telhetıt megteszünk. Már épp megbíztam volna azzal, hogy tegyen magára magnót, amikor megállapodást kötnek, de te is tudod, hogy ezeket a dolgokat nem lehet elsietni. Ha feltőnıen erısködöm, vagy bármi módon elveszítem a bizalmát, a végén hoppon maradunk. - Érdekel, mire jutottam hővös fejjel? - Fisher beleegyezésnek tekintette Reynolds hallgatását. - Itt egy rakás nagy hatalmú, de névtelen alak, akik közül többen el fognak követni valamit a jövıben, vagy máris csinos kis közszolgálati

exkarrierjük van. Mi ebben a meglepı? Ilyen volt, van, lesz. Telefonálnak ideoda, ebédelgetnek, sustorognak a többi politikus fülébe, szívességet kérnek vagy fogadnak el. Ez Amerika. Akkor tehát mink is van? - Többrıl van itt szó, Paul. Sokkal többrıl. Azt állítod, hogy effektíve fel tudod göngyölíteni tevékenységüket? Hogy hogyan manipulálták a törvényhozást?

az

illegális

- Nem egészen. - „Nem egészen" - ez elég korrekt, ellenkezıjét próbálod bebizonyítani.

igen.

Olyan,

mint

amikor

valaminek

az

Reynolds tudta, hogy Fishernek ebben igaza van. Hogy lehet azt bebizonyítani, hogy valaki nem követett el valamit? Buchanan emberei zömmel olyan eszközöket használnak a tervei végrehajtásához, amelyeket bármely politikus törvényesen használ. Itt az indokról van szó. Nem arról, hogy hogyan tesz valaki valamit, hanem hogy miért. A miért illegális, nem pedig a hogyan. Mintha egy baseballjátékos nem az ereje legjavát adná a játékba csak azért, mert lefizették érte. - Buchanan az igazgató azoknál az ismeretlen vállalatoknál, ahol az ismeretlen expolitikusok állást kapnak? Esetleg részvényes? Pénze van ott? Van bármiféle folyó ügye bármelyik céggel? - Most úgy beszélsz, mint egy védıügyvéd - mondta Reynolds hevesen. - Pontosan ez a szándékom. Mert ilyesfajta kérdésekre kell majd megkeresned a választ. - Arra nem találtunk bizonyítékot, hogy Buchanan-nek közvetlen érdekeltsége volna bármely vállalatban. - Akkor mire alapozod a következtetéseidet? Mi a bizonyíték, hogy egyáltalán kapcsolatban áll velük? Reynolds beszélni kezdett, aztán elhallgatott. Hirtelen elpirult, és olyan ideges lett, hogy kettétörte a kezében tartott ceruzát. - Majd én megmondom mondta Fisher. - Faith Lockhart. A tanú, akirıl nem tudod, hol van. - Meg fogjuk találni, Paul. És akkor megint helyben vagyunk. - És ha nem találod meg? Akkor mi van? - Valahogy csak találunk bizonyítékot. - Meg tudod nevezni a megvesztegetett politikumokat egyenként? Reynolds tehette. városban Lockhart

kétségbeesetten szeretett volna igennel felelni erre a kérdésre, de nem Buchanan több évtizedet töltött Washingtonban. Valószínőleg nincs a olyan hivatalnok vagy politikus, akivel ne került volna kapcsolatba. nélkül lehetetlen pontos listát adni róluk.

- Bármi elképzelhetı - mondta bátran. A férfi tagadólag megrázta a fejét. - Nem, Brooke. Bármi nem. Reynolds kitört. - Buchanan és a cimborái megszegték a törvényt. Hz semmit nem számít? - A tárgyalóteremben, bizonyíték nélkül, nem - vágott vissza a férfi. Reynolds ökle lesújtott az asztalára. - Sajnos, én ezt kurva nehezen tudom elhinni. A bizonyíték egyébként létezik, csak még egy kicsit kutakodni kell érte.

- Látod, ez itt a probléma. Ha tökéletes titoktartás mellett tudnád csinálni, az még oké. De ennyire kiterjedt nyomozást soha nem lehet teljesen titokban folytatni olyan fontos célszemélyek ellen, mint ezek itt. És most még egy gyilkosságot is fel kell göngyölitenünk. - Azaz necces lesz - mondta Reynolds, és azon tünıdött, vajon a másik gyanítjae, hogy nemcsak les máris az. - Vagyis ha nagykutyák után nyomozol, légy rohad, biztos a dolgodban, nehogy hézagok adódjanak. Ilyenekre csak úgy lehet lıni, ha medvére vagy felkészülve. Most azonban üres a puskád, és nem tudom, hol tudnád megtölteni. A Buchanankézikönyvben az áll, elég hangsúlyosan, hogy közhivatalnokokat nem lehet pletyka és burkolt célzások alapján leszedni. A nı hővös pillantást vetett rá, amikor befejezte. - Rendben, Paul. Hajlandó vagy elmondani nekem, mit kell tennem? - Az Erıszakos Bőncselekmények Egysége majd tájékoztat, mikor hol tart a nyomozásban. Meg kell találnod Lockhartot. És miután a két szál kibogozhatatlanul összefonódott, én együttmőködést javaslok. - Nem mondhatok nekik semmit a nyomozásunkról. - Ezt nem is kérem tıled. Csak abban segíts nekik, hogy tisztázódjon a Newmangyilkosság. És találd meg Lockhartot. - Na de azon túl? Mi van, ha nem találjuk meg? Mi lesz akkor az én ügyemmel? - Nem tudom, Brooke. Momentán elég nehéz kávézaccból megjósolni. Reynolds felállt, és kinézett az ablakon. A sőrő viharfelhıktıl majdnem elsötétült az ég. Az üveg visszatükrözte Fisher arcát, de a sajátját is. A férfi egy pillanatra sem vette le róla a szemét, de Reynolds nem tartotta valószínőnek, hogy Pault egy kicsit is érdekelné a fekete, térdig érı szoknyába és hozzá illı harisnyába bújtatott lába hátulról. Amint ott állt, hirtelen olyan hangot érzékelt, amelyet rendesen nem szokott, a „fehér neszt". A kényes kormányépületekben elvileg még az ablakból is kiszivároghatott az információ. Hogy ezzel ne lehessen visszaélni, az üveg mellett hangszórókat helyeztek el, amelyek kiszőrték az emberi szót. Hallgatózhatott valaki bármily orvul, bármily csúcsfejlett berendezéssel, a hangszóró begerjedt, ugyanis állandóan kisebb vízeséshez hasonló zaj szüremlett ki belıle. Innen az elnevezés. Reynolds az ilyen épületekben dolgozók többségéhez hasonlóan rég hozzászokott a háttérzajhoz. Mindennapi élete szerves része lett. Most azonban metszı tisztasággal érzékelte. Vajon ez azt jelenti, hogy ideje mást is észrevennie? Olyasmit, amit az ember nap mint nap lát, amire aztán nem is gondol, inert elfogadja olyannak, amilyennek mondják? Szembefordult Fisherrel. - Mindenesetre köszönöm, hogy megajánlod nekem a bizalmat, Paul. - A karriered nagyon látványos volt eddig. De a magánszektor egy tekintetben eléggé hasonlít a közszektorra, a „Mit tettél értem mostanában?" szindrómában. Nem kertelek, Brooke, elmondom, itt-ott már hallani az elégedetlen morgásokat. A nı keresztbefonta a karját a mellén. - Méltányolom a kíméletlen ıszinteségedet - mondta hővösen. - Ha meg nem sértem, Fisher ügynök, most akkor utánanéznék, mit tehetek önért mostanában.

Fisher felállt, és Brooke mellé lépett. Könnyedén megérintette a vállát. Reynolds alig észrevehetıen elhúzódott az érintés elıl. Még mindig csípte a Fisher szavaiból áradó méreg. - Brooke, én mindig melletted álltam, és melletted állok ezután is. Ne hidd, hogy odadoblak a cápáknak. Szó sincs errıl. Rettentıen tisztellek. Csak nem akartam, hogy villámcsapásként érjen. Azt nem érdemled meg. Ez a hírnök itt a barátod. - Jó tudni, Paul - mondta, hangjában egy csepp lelkesedés nélkül. Amikor a férfi az ajtóhoz ért, visszafordult. - A sajtót megpróbáljuk féken tartani. Már érdeklıdtek. Egyelıre annyit mondtunk el, hogy titkos akcióban életét vesztette egy ügynök. Semmilyen részletet nem közöltünk velük, azt sem, ki az. De ez nem marad így örökké. És ha átszakad a gát, nem tudom, ki ússza meg szárazon. Amikor becsukódott mögötte az ajtó, Reynolds megborzongott. Úgy érezte magát, mint akit üst fölé lógattak, s az üstben bugyogva forr valami. Mi ez, kitört rajta az üldözési mánia? Lerúgta a cipıjét, és járkálni kezdett a szobájában, átlépdelve a papíraknákon. Hintázott a sarkán, próbálta valahogy a testében uralkodó hatalmas feszültséget a föld felé irányítani. Egy cseppet sem sikerült. 19 A NEMRÉGIBEN Ronald Reagannek átkeresztelt washingtoni National repülıtéren, amelyet mindenki továbbra is csak Nationalként emlegetett, ma reggel szokatlanul nagy volt a forgalom. Az emberek szeretik ezt a repülıteret, mert kényelmesen megközelíthetı a városból, és mert nagyon sok napi járat indul itt. Ugyanakkor ki nem állhatják ezt a repülıteret, mert zsúfolt, kifutópályái rövidek, gyomorgörcsöt okozóan szők kanyarokkal. Ezzel együtt az új, csillogó váróterem, mellette a jeffersoniánus ihletéső házsor és a hatalmas, több lépcsıházas, a repülıtérhez légi folyosókon kapcsolódó parkolóház láttán csak örült a fáradt utazó. Lee és Faith belépett az új terminálra. Lee a folyosón rendırtisztet nézte. Az autót az egyik parkolóban hagyták.

járkáló

ügyeletes

Faith is követte szemével a rendır mozgását. „Szemre való üveget" viselt. Leetıl kapta. A lencse ugyan közönséges üveg, de kell ahhoz, hogy Faith egészen másképp nézzen ki, mint rendesen. Megérintette Lee karját. - Ideges vagy? - Mindig. Ettıl maradok éber. Egyben be tudom így pótolni ırületes mulasztásomat az intézményes oktatás terén. - A vállára vette mindkettejük táskáját. Kapaszkodjunk bele egy-egy csésze kávéba, hadd apadjon egy kicsit a sor a jegypultnál, addig valamennyire felmérhetjük a terepet. - Amíg a kávézót keresték, Lee azt kérdezte, - Van valami elképzelésed, mikor szállhatunk el innen? - Elrepülünk Norfolkig, onnan tovább Pine Island-re, az észak-carolinai Outer Banksre. Norfolkba elég sőrőn mennek gépek. A Pine Islandre induló gépre be kell jelentkezni. Ezt elintézem, amint rajta leszünk a norfolki utaslistán. Az a gép csak nappal repül. - És miért? - Mert nincs kifutópálya, ahová le lehetne szállni. Az egész inkább olyan, mint egy kisebb országút. Fényjelzés sincs, vagy irányítótorony, semmi ilyesmi. Csak szélzsák. - Megnyugtató.

- Hadd telefonáljak egyet a házba. Elindultak a telefonok felé. Lee végighallgatta, hogy Faith bejelenti, hamarosan megérkezik a házba. Letette. - El van intézve. Ott már bérelhetünk autót is. - Eddig jó. - Nagyon kellemes hely a kikapcsolódásra. Ha az ember nem akar találkozni vagy beszélni senkivel, megteheti. - Én nem akarok - mondta Lee határozottan. - Szeretnék kérdezni valamit - mondta Faith, miközben a kávézó felé lépkedtek. - Ki vele. - Mennyi ideig követtél? - Hat napig - felelte azonnal. - Ezalatt három látogatást tettél a kis házban, beleértve a tegnap estit. A tegnap estit, gondolta Faith. Ennyi volt? - És még nem tettél jelentést a megbízódnak? - Nem. - Miért nem? - Hetente szoktam, hacsak nem jön közbe valami rendkívüli. Hidd el, ha lett volna rá idım, a tegnap esti jelentés elvitte volna a pálmát. - Hogyan kell jelentened, ha nem tudod, ki bérelt fel? - Kaptam egy telefonszámot. - Sosem néztél utána? Lee ingerülten válaszolt, - Dehogy, mit érdekelne az engem? Csak felveszem a pénzt, oszt' jó napot. Faith szőzies pillantást vetett rá. - Nem így értettem. - Ja, nem, persze hogy nem. - Kissé megemelte a táskákat, és folytatta. - Van egy különleges keresztregiszter, abból szám alapján meg lehet tudni a címet. - És? - És ma, a mőholdas telefon, az országos rádiótelefon-hálózatok és egyéb baromságok korában, a világon semmit nem találtam. Felhívtam a számot. Nyilván direkt az én hívásaimnak létesítették a vonalat, mert a rögzítın egy hang közölte Mr. Adamsszel, mondjon el mindent, amit tud. Volt ott egy washingtoni postafiókszám is. Mivel én már csak ilyen örök kíváncsi vagyok, megnéztem, de egy olyan vállalat listáján szerepelt, amelyikrıl én még életemben nem hallottam, nem létezı címen. Zsákutca. - Ránézett Faithre. - Én komolyan veszem a munkám. Nem kedvelem a csapdákat. Utolsó szavaknak nem rossz, mi? Megálltak a kis kávézónál, megvették az italt, hozzá néhány bagelt, és leültek egy üres sarokban. Faith gyorsan beleszippantott a levegıbe, majd belekortyolt a kávéjába, és rágcsálni kezdte a mákos bagelt, amelybıl csöpögött a vaj. Lehet, hogy Lee ıszinte vele, de hát akkor is kapcsolatban áll Danny Buchanannel. Olyan furcsa

érzés volt hirtelen félni a bálványozott férfitól. Ha nem változott volna annyi minden köztük az utóbbi egy évben, most nagy volna a kísértés, hogy felhívja Dannyt. Jelenleg azonban össze volt zavarodva, kristálytisztán élt benne az elızı este emléke. Ráadásul mit kérdezett volna tıle? Mondd, Danny, te akartál megöletni tegnap? Ha igen, kérlek, ne, az FBI-nak dolgozom, de csak azért, hogy segítsek neked, tényleg. Ja igen, Danny, és még valami, ugyan miért bíztad meg Lee-t azzal, hogy kövessen? Igen, el kell válnia Lee-tıl, méghozzá hamar. - Mondd el, mi mindent tudtál meg rólam a dosz-szié alapján - kérte Faith. - Hogy lobbista vagy. Nagyban utaztál, nagykutyákat képviseltél. Körülbelül tíz évvel ezelıtt egy Dániel Buchanan nevő férfival együtt önálló vállalkozásba fogtál. - Volt benne szó bármely jelenlegi ügyfelünkrıl? Lee felkapta a fejét. - Nem. Miért, kellett volna lennie? - Mit tudsz Buchananrıl? - A jelentésben nem volt róla valami sok, de végeztem egy kis magánkutatást. Semmi olyasmit nem tudtam meg, amit ne tudnál te is. Buchanan legenda a Kapitóliumon. Mindenkit ismer, és mindenki ismeri. Minden nagy harcban benne volt, és ezzel rengeteg pénzt keresett. Feltételezem, hogy neked sem ment éppen rosszul. - Nekem is jól ment. És még? A férfi furcsán nézett rá. - Miért akarod hallani azt, amit már tudsz? Buchanan is benne van valahogy? Most Faith vizslatta Lee arcát. Ha hülyének tetteti magát, különlegesen jól csinálja, gondolta. - Danny Buchanan nagy ember. Mindent neki köszönhetek. - Úgy beszélsz róla, mint egy jó barátról. De nem válaszoltál a kérdésemre. - Nagyon ritka az olyan ember, mint Danny. Hatalmas eszmékben él, tényleg. - És te? - Én? Én csak segítek neki, hogy valóra válthassa az ábrándjait. De belılem tizenkettı egy tucat. - Nekem nem úgy tőnsz, mintha olyan nagyon átlagos lennél. - Faith belekortyolt a kávéjába. Hallgatott. Lee folytatta, - Szóval hogy lesz az emberbıl lobbista? A nı elnyomott egy ásítást, és újra ivott. Lüktetni kezdett a halántéka. Soha nem volt hétalvó típus. Miközben a világot járta, mindig épp csak szundított egyet a repülın. Most azonban kedve lett volna ösz-szegömbölyödni az asztal alatt, és tíz évet átaludni. Talán a szervezete reagál így az elmúlt tizenkét órában tapasztalt borzalmakra, talán most kapcsol ki, bedobja a törülközıt, és azt mondja, Kérlek, ne bántsatok. - Most hazudhatnék, és mondhatnám, hogy meg akartam váltani a világot. Mindenki ezt mondja, nem? - Egy üvegcse aszpirint vett elı a táskájából, kettıt bekapott, és leöblítette kávéval. - Egyébként emlékszem arra, ahogy gyerekkoromban néztem a tévében a Watergate-tárgyalásokat. Emlékszem azokra a komoly pasasokra. Csupa középkorú férfi széles, csúnya nyakkendıben. Emlékszem a plöttyedt arcokra, a gondozottan hanyag frizurákra. Végig recsegı mikrofonokba beszéltek, és az ügyvédeik a fülükbe sugdostak. A teljes sajtó, az egész világ rájuk figyelt. Amit az országban mindenki visszataszítónak talált, engem lenyőgözött. Mekkora

hatalom! - Esetlenül belemosolygott a kávéjába. - Én kis tébolyodott lelkem. Az apácáknak volt igazuk. Különösen az egyiknek, Audrey Ann-nek, aki komolyan úgy gondolta, hogy a nevem - Hit - istenkáromlás. „Kedves Faith", mondogatta, „próbálj felemelkedni keresztény nevedhez, ne pedig lesüllyedni ördögi ösztöneidhez." - Szóval nagy demagóg voltál. - Ha bármiféle szokással, hagyománnyal találkoztam, valamitıl azonnal felébredt bennem a kisördög. A papám miatt nagyon sokat költöztünk, de elég jól tanultam, még ha pokollá tettem is a tanáraim életét. Egyetemre jártam, aztán egyszer csak Washingtonén találtam magam, és a teljhatalom emlékei táncot jártak a fejemben. Fogalmam sem volt róla, mit kezdek magammal, de azt tudtam, hogy a húsos fazék közelébe akarok kerülni, akár az életem árán is. Egy kezdı képviselı gyakornoka voltam a Kapitóliumon, és Danny Buchanan szeme megakadt rajtam. Lecsapott rám. Gondolom, látott bennem fantáziát. Talán a hozzáállásomat csípte. Én vezettem az irodát, pedig mindössze két hónap gyakorlatom volt a szakmában. Talán az tetszett neki, hogy nem voltam hajlandó meghátrálni bárki elıl, még ha a szóvivı volt is. - Ez nyilván nagyon ígéretes egy friss diplomástól. - Az volt a filozófiám, hogy az apácák után a politikusok nem jelenthetnek kihívást. Lee elvigyorodott. - Szinte kezdek örülni neki, hogy állami iskolába jártam. Elfordította a tekintetét. - Ne nézz oda, de itt köröz az FBI. - Micsoda? - És nézett mindenfelé. Lee a plafon felé fordította a szemét. - Ez jó volt. - Hol vannak? A férfi könnyedén rácsapott az asztalra. - Sehol sincsenek. És mindenhol ott vannak. A szövetségiek nem teszik ki a homlokukra a jelvényüket. Nem fogod kiszúrni ıket. - Akkor mi a francért mondtad, hogy itt köröznek? - Kisebb vizsga volt. Megbuktál. Én ki tudom szúrni a szövetségieket. Persze nem mindig, de azért elıfordul. És ha még egyszer az életben ilyet mondok, az már nem lesz vicc. Akkor valóban ott az FBI. Te pedig nem reagálhatsz úgy, mint most. Csak semmi feltőnés, lassú mozdulatokat kérünk. Csinos nı, aki nyaral a barátjával. Érted? - Persze. Oké. De soha többet ne verj így át. Az idegeim nincsenek a legjobb állapotban. - Hogy fogod kifizetni a jegyeket? - Hát hogyan fizessem? - A hitelkártyáddal. Az álnevessel. Nem kéne nagy összegeket készpénzben szórni. Ha az ember készpénzzel fizet a szingli jegyért, és még aznap elrepül, az vörös posztó a légitársaság szemében. Most azonban minél kevesebb feltőnés, annál jobb. Mellesleg mi az álneved? - Suzanne Blake. - Szép.

- Suzanne-nek hívták az édesanyámat. - Hívták? Meghalt? - Mind a ketten. Az anyukám akkor, amikor tizenegy éves voltam. Az apám hat évvel késıbb. Testvérem nincs. Tizenhét évesen lettem árva. - Az kemény lehetett. Egy hosszú pillanatig Faith nem szólt egy szót sem. Mindig nehezére esett a múltjáról beszélnie, hát ritkán tette. Ezt a férfit pedig egyáltalán nem ismeri. Ennek ellenére volt valami Lee Adamsben, ami megnyugtatta, ami biztonságot sugárzott számára. - Nagyon szerettem az édesanyámat - kezdte. - Jó ember volt. Sokat és hosszan szenvedett az apámtól. Ó is jó ember volt, de az a típus, akinek mindig van egy ırült ötlete, amivel aztán gyorsan és nagyot lehet bukni. És amikor összeomlottak a légvárai, márpedig mindig így történt, szednünk kellett a sátorfánkat. - És miért? - Mert nemcsak az apám pénze ment rá a nagy kitalációkra. A többiek érthetı módon dühöngtek. Négyszer költöztünk, amíg még a mamám élt. Utána ötször. A mamám és én minden este imádkoztunk a papámért. Közvetlenül a halála elıtt anyám megbízott, hogy vigyázzak rá. Tizenegy éves voltam. Lee megrázta a fejét. - Ezt én el sem tudom képzelni. A szüleim ötven éve laknak ugyanabban a házban. Hs miután az édesanyád meghalt, mivel tartottad kézben a dolgokat? Faith most valamitıl egész könnyen beszélt a múltjáról. - Nem volt olyan húzós, mint ahogy gondolná az ember. Anyu szerette az apámat, csak az életmódját utálta, a terveit, meg az örökös költözködést. De az apámról lehetett tudni, hogy úgysem változik. Nem volt nagyon vidám dolog velük élni. Néha komolyan úgy gondoltam, megölöm az apámat. Amikor anyu meghalt, valahogy az apám és köztem szövetség alakult ki, ketten lettünk a világ ellen. Ha úgy adódott, felöltöztetett az egyetlen szép ruhámba, és mutogatott a kiszemelt üzleti partnereinek. Azt hiszem, az emberek azt kérdezték maguktól, hogy lehet ez a pasas ilyen rossz, amikor ott a kicsi lánya? Amikor tizenhat éves lettem, még segítettem is neki tervezgetni. Gyorsan felnıttem. Azt hiszem, akkor alakult ki a beszélıkém, meg a gerincem. Megtanultam, hogyan kell gondolkoznom úgy, hogy két lábbal állok a földön. - Ezt nevezem alternatív oktatásnak - mondta Lee. - De megértem, hogy jól jött, amikor lobbizni t kezdtél. Faith szeme bepárásodott. - Valahányszor tárgyalásra indultunk, apám azt mondta, „Ez lesz az igazi, édes Faith. Érzem, itt benn", és a szívére tette a kezét. „Érted csinálom, kicsi lány. Apu imádja az ı bébikéjét. A Hitét." Én pedig minden rohadt alkalommal bedıltem neki. - Úgy látom, végül mégis makacsul megrázta a fejét.

nagyon

megbántott

-

mondta

Lee

csendesen.

Faith

- O nem akarta becsapni az embereket. Ne képzelj holmi Ponzi-tervet vagy ilyesmit. Apám ıszintén hitt abban, hogy az elgondolásai beválnak. De egyszer sem így történt, és mindig tovább kellett állnunk. Pénzt viszont sose láttunk. Uramisten, hány, de hány éjszakát töltöttünk az autónkban. Hányszor láttam,

ahogy az apám hanyagul besétál egy étterembe a hátsó ajtón, majd kicsit késıbb kisétál a vacsoránkkal, amit kidumált a konyhasókból. Aztán beültünk a hátsó ülésre, és ettünk. És felnézett az égre, és megmutatta nekem a konstellációkat. Még a gimnáziumot sem fejezte be, de mindent tudott a csillagokról. Azt mondta, eleget kergette ıket egész életében. Ültünk ott, késı éjszakába nyúlóan, és az apám újra meg újra azt mondta, minden jóra fordul. Csak tovább kell lépni érte. - Nagyon úgy hangzik, bárhová bedumálta volna magát. Lehet, hogy jó magánnyomozó lett volna belıle. Faith mosolyogva gondolt vissza azokra az idıkre. - Bementünk egy bankba, és öt perc múlva mindenkinek tudta a nevét. Kávézott az igazgatóval, és úgy beszélgetett vele, mintha gyerekkori barátok lennének. Ajánlólevéllel és egy listával jöttünk ki, a listán egy csomó befolyásos ember neve, akikhez az apám folyamodhatott. Ilyen volt a stílusa. Mindenki kedvelte. Amíg rajta nem vesztettek. És mi is mindig elvesztettük azt a keveset is, amink volt. Apa ragaszkodott hozzá, hogy az ı pénze is elússzon. Tulajdonképpen nagyon becsületes ember volt. - A szavaidból azt veszem ki, hogy még mindig hiányzik. - Hiányzik is - felelte büszkén. - Azért kaptam a Faith nevet, mert mindig azt mondta, ha egyszer vele van a Hit, nem bukhat el. - Lehunyta a szemét. Könnyei kis patakban csorogtak lefelé az arcán. Lee zsebkendıt vett elı, és Faith kezébe csúsztatta. Ö megtörölte a szemét. - Bocsánat - mondta. - Tulajdonképpen még senkinek nem beszéltem róla. - Semmi baj, Faith. Nekem lehet mesélni. - Az apámat találtam meg újra Dannyben. - Faith megköszörülte a torkát, és nagyra nyitotta a szemét. Van a stílusukban valami nagyon hasonló. Az ír mersz. Danny is bárkinél ki tudja dumálni, hogy fo-Kudja. Megtalál minden zugot, minden rést. Nem hajlandó kitérni senki elıl. Rengeteget tanultam tıle. Nemcsak a lobbizásról. Az életrıl. Neki is nehéz gyermekkora volt. Sok ponton találkozott az életünk. Lee mosolygott. - Tehát, elıször simlik papával, aztán lobbizás Washingtonban? - Sokak szerint a kettı ugyanaz. - Faith elmosolyodott a saját szavain. - Mások szerint az alma nem esik messze a fájától. Faith beleharapott a bagelbe. - Ha már az ıszinte vallomásoknál tartunk, mi a helyzet a te családoddal? Lee hátradılt. - Mindkét nembıl négy. Én a hatos számot viselem. - Uramisten! Nyolc gyerek. Az anyád biztos szent asszony. - Mindkét szülınknek annyi bánatot okoztunk, amennyi tíz életre elég. - Tehát megvannak még. - És jól. Most megint nagyon jóban vagyunk mindannyian, bár amíg fel nem nıttünk, eléggé megkeserítettük egymás életét. De valahogy amikor gáz van, megnı

az összetartás. Egy telefonhívásnyira van a segítség. Mármint általában. Most például nem. - Hát ez jól hangzik. Nagyon jól. - Faith elfordította a fejét. Lee az arcát fürkészte. Könnyedén kitalálta, mi jár az eszében. - A család sem mindig fenékig tejfel, Faith. Van ott válás, súlyos betegség, depresszió, hullámvölgy. Nekünk például mindegyikbıl kijutott. Azt kell mondanom, néha szívesen lennék egyke. - Dehogy lennél - mondta Faith határozottan. - Talán idınként azt hiszed, de valójában nem ezt akarod, higgy nekem. - Azt csinálom. - Hogy mit csinálsz? - A nı zavartan nézett. - Hiszek neked. - Tudod - kezdte Faith tagoltan - ahhoz képest, hogy egy paranoid magánnyomozó vagy, elég könnyen barátkozol. Mit tudod te, hogy nem vagyok tömeggyilkos? - Ha olyan gonosz lennél, az FBI lecsukatott volna. kávéscsészéjét, és felé hajolt. Nagyon komolynak látszott.

A

nı

letette

a

- Igazán méltányolom ezt a következtetést. De azért, hogy ne maradjon tisztázatlan pont köztünk e témában, elmondanám, hogy bár testileg még életemben nem ártottam egy hangyának sem, és most sem tekintem magam bőnözınek, azt hiszem, ha az FBI börtönbe akarna dugni, simán megtehetné. Csak hogy minden tiszta és világos legyen - mondta ismét. - Még mindig fel akarsz szállni arra a repülıre velem? - Naná. Most már égek a kíváncsiságtól. Faith sóhajtott, és visszaereszkedett a székére. Lepillantott a terminál folyosójára. - Ne nézz oda, de közeleg egy páros, és mind a ketten rettentıen úgy néznek ki, mintha FBI-osok lennének. - Komolyan? - Veled ellentétben, én sosem viccelnék az ilyesmivel. - Elırehajolt, és elbabrált valamivel a táskájában. Néhány feszült pillanat elteltével, amikor a pár túlment rajtuk anélkül, hogy rájuk nézett volna, újra felegyenesedett. - Lee, lehet, hogy kimondottan egy férfira meg egy nıre vadásznak, attól függıen, hogy mire jutottak eddig. Mi volna, ha te most itt maradnál, én pedig megvenném a jegyeket? Találkozunk a beszállókapunál. Lee elbizonytalanodott. - Hadd gondoljam át. - Mintha azt mondtad volna, hogy hiszel és bízol bennem. - Bízom is. - Egy pillanatra Faith apját látta maga elıtt, amint pénzt kér tıle. És akármi legyen, ha nem nyúlt volna máris a pénztárcájáért. - De a bizalomnak is van határa, ugye? Elmondom, mi legyen. Maradjanak nálad a csomagok. A táskámat magammal kell vinnem. Ha nagyon aggódsz, innen, tisztán rálátsz a kapura. Amennyiben megpróbálok meglógni elıled, végem. Biztos vagyok benne, hogy sokkal gyorsabban tudsz futni, mint én. - Felállt. - És ugye tudod, hogy most már nem szólhatok az FBI-nak?

Miután befejezte, egy pillanatig még a férfi szemébe nézett. Nyilvánvalóan arra biztatta, próbáljon csak meg szembeszállni ezzel a logikával. - Oké. - Mi az új neved? Tudnom kell a jegyvételhez. - Charles Wright. Faith rákacsintott. - De a barátaid csak Chucknak szólítanak, ugye? Lee feszengve elmosolyodott, Faith pedig sarkon fordult és eltőnt a tömegben. Lee abban a pillanatban megbánta, hogy elengedte. Faith itt hagyta a csomagját, ez igaz, de hát csak néhány ruha van benne, és azt is tıle kapta. A kézitáskáját viszont magával vitte, tehát ami kell, nála van, a hamis személyi, meg a pénz. Tény, rálát a kapura, de mi van, ha a nı egyszerően kisétál az utcára? Mi van, ha már csinálja is? Nélküle Lee itt áll üres kézzel. Persze van néhány igen veszélyes alak, aki tudja a címét. Ezek aztán nagy örömmel törnék el a csontjait egyenként, amíg el nem mondja nekik, amit tud. Vagyis semmit. Attól nem lennének elragadtatva. A következı állomás pedig az lenne, hogy lıttek az engedélyének. Ennyi elég is volt, Lee felpattant, megragadta a csomagokat, és Faith után rohant. 20 Kopogtak Reynolds ajtaján. Connie feje bukkant fel az ajtórésben. Reynolds épp telefonált, de intett neki, jöjjön be. Connie két csésze kávéval érkezett. Az egyiket letette Reynolds elé, két adag tejszínnel együtt, egy kis zacskó cukorral, meg egy keverıvel. İ egy mosollyal fejezte ki, hogy köszöni. A férfi leült, és a kávéját kortyolgatta, amíg a nı be nem fejezte a beszélgetést. Reynolds letette a kagylót, és kavargatni kezdte a kávéját. - Borzasztóan jólesne egy jó hír, Connie. - Észrevette, hogy a férfi is járt otthon, lezuhanyozott és átöltözött. Az öltönyének nyilván nem tett jót, hogy átcaplattak az erdın a sötétben. A haja még mindig nedves, és ettıl ıszebbnek tetszik, mint rendesen. Reynolds újra meg újra elfelejtette, hogy Connie már n hatodik ikszét tapossa. Úgy tőnt, ez a férfi sosem változik, mindig magas, mindig erıs. O az a viharvert szikla, amelybe Reynolds bele tud kapaszkodni, ha a hullámok alulról csapkodják. Mint például most. - Hazudjak, vagy akarod hallani az igazat? Reynolds belekortyolt a kávéjába, sóhajtott, és hátradılt a székén. - Momentán nem is tudom. Connie elıredılt, a kávéját Reynolds asztalára helyezte. - Helyszíneltem az EBÉs fiúkkal. Annak idején ott kezdtem az Irodánál. Nosztalgiáztam. - Tenyerét a térdére fektette, vastag nyakát megbillentette, hogy kisimítson belıle egy görcsöt. - Olyan a hátam, mintha Reggie White ugrált volna rajta egy sort. Kezdek kiöregedni ebbıl a fajta munkából. - Te nem mehetsz nyugdíjba. Nélküled nem mőködöm. Connie felvette a poharát. - Ugyan már, baromság. - Ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy jólesik neki ez a megjegyzés. Hátradılt, kigombolta a zakóját, és elıretolta a hasát. Vagy egy percig csak ült. Bizonyára a é gondolatait rendezgette.

Reynolds türelmesen várt. Tudta, hogy Connie nem csacsogni tért be hozzá. Az egyébként sem volt szokása, senkivel. Reynolds már kitapasztalta, hogy Connie nagyjából mindent határozott céllal tesz. Ismeri a bürokrácia minden csínjátbínját, következésképp mindenhová magával viszi a naptárát. És bár Reynolds készpénznek vette a férfi tapasztalatát és ösztöneit, arról azért sosem feledkezett el, hogy fiatalabb és tapasztalatlanabb létére kettejük közül ı a fınök. Biztos, hogy Connie ezt állandóan nehezményezte valamelyest. Ráadásul Reynolds nı, felelıs beosztásban olyan területen, ahol az ilyesmi még mindig ritkaságnak számít. Nem hibáztatja Connie-t, ha ezt nehezen veszi be a gyomra. Ennek ellenére a férfi soha egy rossz szót nem szólt, még csak olyasmit sem tett, ami rossz fényt verne rá bármelyik akcióban. Ellenkezıleg. Tökéletesen módszeres volt, és megbízható, mint a napfelkelte. Ennek ellenére Reynolds óvatos volt vele. - Találkoztam ma reggel Anne Newmannel. meglátogattad. Azt mondta, megnyugtattad.

Jólesett

neki,

hogy

tegnap

este

Ez meglepte Reynoldst. Létezik, hogy ez a nı nem ıt okolja a történtekért? -Annál jobban körülbelül nem lehet viselkedni, mint ahogy ı fogadta a hírt. - Úgy hallom, az igazgató úr is elment hozzá. Jó lépés. Tudod, hogy Ken és én száz éve ismertük egymást. Connie arckifejezését nem volt nehéz megfejteni. Ha elkapja a gyilkost az EBE elıtt, valószínőleg nem lesz szükség tárgyalásra. - Tudom, persze. Állandóan az jár a fejemben, milyen nehéz lehet most neked. - A te fejedben most elég sok minden járhat. Én legyek az utolsó gondod. Connie beleivott a poharába. - A gyilkost eltalálták. Legalábbis nagyon úgy néz ki. Reynolds azonnal elıredılt. - Mondj el mindent. Connie egy pillanatig elmosolyodott. - Nem várod meg az EBE hivatalos jelentését? - Egyik zömök lábát átvetette a másikon, ettıl felgyőrıdött a nadrágja. - Ráhibáztál, honnan lıtt. A ház mögötti erdıben vért találtunk, elég sokat. Durván kiszámítottuk a röppályát. A helyszínen látszik, honnan adták le a lövést. Követtük a nyomot, ameddig tudtuk, de úgy száz méter után elvesztettük. - Mennyire sok vért vesztett? Életveszélyes állapotba került? - Ezt nehéz megállapítani. Sötét volt. Kint van most egy csoport, azok keresnek tovább. Átfésülik az aljnövényzetet, hogy megtalálják a töltényhüvelyt, azét a golyóét, amelyik megölte Kent. Megvizsgálják a környéket is, de hát nagyon elszigetelt hely. Nem hiszem, hogy sok értelme van. Reynolds mély levegıt vett. - Ha találnánk egy holttestet, az leegyszerősítené a helyzetet, de egyben bonyolultabbá is tenné. Connie elgondolkozva bólintott. - Azt hiszem, tudom, hova akarsz kilyukadni. - Vettetek mintát a vérbıl? - Épp most vizsgálja a labor, amíg mi itt beszélgetünk. Nem tudom, mire megyünk vele. - Az legalább kiderül, hogy emberi vér-e.

- Ez igaz. Talán csak két szarvas csapott össze. De ízért én ezt nem hiszem. Reynolds felkapta a fejét. - Semmi konkrét - felelte a férfi erre a tekintetre - zsigeri megérzés. - Ha a fickó megsebesült, kicsit könnyebb megtalálni. - Esetleg. De ha orvosi ellátásra volt szüksége, nem olyan hülye, hogy helyi ügyeletet keressen. Azoknak kötelességük jelenteni a lıtt sebeket. Azt sem tudjuk, mennyire sebesült meg. Lehet, hogy karcolás, csak éppen vérzett, mint a fene. Ha igen, bekötözi, felszáll egy repülıre, és csókolom. Elment, annyi. Mindenhol ott vannak az embereink, de ha a fickó magánrepülıre szállt, akkor ciki van. Egyébként valószínőleg rég lelépett. - Vagy meghalt. Nagyon úgy néz ki, hogy az eredeti célpontját nem találta el. A megbízója nem fog neki örülni, akárki legyen is az. - így igaz. Reynolds összefonta a karját a mellén, és a következı témára gondolt, amelyet meg akart vitatni a kollégájával. - Connie. Ken pisztolya érintetlen volt. Connie nyilvánvalóan maga is elgondolkozott már ezen, mert így felelt, - Vagyis ha a vérrıl kiderül, hogy emberi, határozottan számolnunk kell egy negyedik emberrel is, aki szintén arra járt tegnap este. Ez a személy lıtt a bérgyilkosra. - Fáradtan megrázta a fejét. - A francba, te is hallod, miket hordunk itt össze? Úgy hülyeség, ahogy van. - Hülyeség, de a jelenlegi állás szerint szemmel láthatólag igaz. Gondold el, lehet, hogy ez a negyedik személy ölte meg Kent? Nem pedig az, aki megsebesült? - Nem hiszem. A biztonság kedvéért az EBÉ-sek töltényhüvelyt keresnek az erdıben, ahonnan szerintünk lıttek. Ha két ember tőzharcba keveredett, talán találunk még néhányat. - Lehet, hogy ez a negyedik ember a magyarázat arra, hogy nyitva volt az ajtó. Talán ı kapcsolta be a kamerákat is. Connie kihúzta a derekát. - Találtatok már valamit a kazettán? Kellene néhány arc, vagy valami. - Nem kertelek, demagnetizálták. - Micsoda? - Ne is kérdezd. A lényeg, hogy most elfelejthetjük a kazettát. - A franc egye meg. Akkor nem sok minden marad. - Ott van Faith Lockhart. - Minden repülıteret, vonat- és buszállomást, autókölcsönzıt figyelünk. A cégét is, bár kétlem, hogy odamenne. - Magam is. Az igazat megvallva, lehet, hogy ez a magyarázat a lövöldözésre mondta Reynolds lassan. - Buchanan?

- Jó volna, ha be tudnánk bizonyítani. - Ha Lockhart megvan, még megtehetjük. És akkor lınyt szerzünk. - Ebben ne bízz. Ha az embernek kis híján szétlövik fejét, nem biztos, hogy lojális marad – mondta Reynolds szárazon. - Ha Lockhartot el akarják kapni Buchanan és az bérei, akkor minket is. - Ezt már mondtad. Tégla? Itt? - Valahol. Itt, vagy Lockhartnál. Talán valamivel felkeltette Buchanan gyanúját. Mindenki szerint iszonyúan gyanakvó a fickó. Valahogy nyomoztathatott tana. Látták, hogy Lockhart találkozik veled a kis házban. Utánaásott, ráhibázott az igazságra, és bérgyilkost szabadított rá. - Inkább hiszem ezt a verziót, mint azt, hogy valaki nem akar eláztatni minket. - Hát még én. De minden törvényvédı szervezetben akad egy-két rothadt alma. 20. Reynolds egy pillanatig azon tőnıdött, gyanakszik-e rá Connie. Minden egyes FBIalkalmazottat szupertitkosán ellenıriztek, a titkosügynököktıl a kiegészítı személyzet tagjaiig. Ha valaki állásra jelentkezett az Irodánál, több csoport kezdett el azon dolgozni, hogy felderítsék múltja minden egyes kis részletét, a legjelentéktelenebbeket is. Beszéltek az illetı minden egyes ismerısével. Ötévente teljes körő nyomozást folytattak az ott dolgozók ellen. Ha idıközben bármely Iroda-alkalmazott kapcsolatba került bármiféle gyanús tevékenységgel, ha bárki bármi gyanúsat kérdezett bármelyiküktıl, az jelentésben eljutott a saját körzetéhez tartozó biztonsági tiszthez. Ez, hála Istennek, soha nem fordult elı Reynoldszal. Az ı lapja tiszta volt. Ha arra gyanakodtak, hogy tégla van köztük, vagy úgy gondolták, bármilyen módon sérülhetett az akciók titkossága, mőködésbe lépett a belsı elhárítás, a gyanússá vált alkalmazottat pedig poligráf, azaz egyidejő vérnyomás- érverés- és légzésmérésnek vetették alá. Az Iroda ezen kívül folyamatosan résen volt, hogy észrevegye a munkatársak azon magánéleti vagy szakmai gondjainak jeleit, amelyektıl az illetı megvesztegethetıvé, vagy bármilyen harmadik fél által befolyásolhatóvá vált. Reynolds tudta, hogy Connie-nak nincsenek anyagi gondjai. A felesége évekkel ezelıtt meghalt egy elhúzódó betegségben, ez felemésztette a vagyonuk nagy részét, de a férfi még mindig egy igen szép házban lakott, amely már sokkal többet ért, mint amennyiért vette. A gyerekei egyetemi taníttatása befejezıdött, a nyugdíja biztosítva volt. Mindent egybevetve szép évek vártak rá, ha majd visszavonul. Ugyanakkor az ı, Reynolds magánélete és anyagi helyzete épp mélyrepülı figurát mutatott be. Egyetem? A jó életbe, örül, ha legalább egy évre magániskolába tudja küldeni a gyerekeit. Már nem sokáig lesz saját háza. A válás kapcsán el kell adni. Már kinézett magának egy lakást, körülbelül akkorát, amekkorát az egyetem után bérelt. Amikor egyedül volt, kellemesnek és meghittnek tőnt. Egy felnıtt és két energikus gyerek azonban nagyon hamar túlzsúfol minden kellemet és meghittségét. Vajon továbbra is megengedheti magának a pótmamát? Márpedig ilyen idıbeosztás mellett hogyan boldogulna nélküle? Éjszakára nem hagyhatja egyedül a gyerekeket. Ha más foglalkozást választott volna, most nyilván az elsı tíz közé kerülne a tiporjuk-el-de-gyorsan listán. Az FBI-nál azonban olyan magas volt a válási

ráta, hogy az ı szétzilálódott házasságát nem fogja kiszúrni a hivatali radar. A karrier az FBI-nál gyakran összeegyeztethetetlen a boldog magánélettel. Pislogott egyet, amikor észrevette, hogy Connie kitartóan nézi. Tényleg azzal gyanúsítja, hogy tégla? Meg azzal, hogy ı az oka Ken Newman halálának? Tudta, hogy rosszul fest az ügy. Egyetlen alkalommal utasította Newmant, hogy helyettesítse Lockhart mellett, és a férfit megölték. Tudta, hogy Paul Fisher elgondolkodott ezen, és majdnem biztosra vette, ogy Connie is ezt teszi épp most. Összeszedte magát, és azt mondta, - Ezzel a tégla-elmélettel most nem sokat tudunk kezdeni. Fókuszáljunk arra, mit tehetünk. - Rendben. Mi a következı lépés? - Nyomozni, minden lehetséges szálon, amekkora erıkkel csak tudunk. Megtalálni Lockhartot. Reménykedjünk, hogy hitelkártyával fizeti a repülıjegyét, vonatjegyét. Ha így lesz, már el is kaptuk. Aztán kísérletet kell tennünk arra, hogy megtaláljuk a bérgyilkost. Követjük Buchanant. Rendbe hozzuk a kazettát, és megtudjuk, ki járt a házban. Azt akarom, hogy te legyél az összekötı az EBÉ-vel. Sok a szál, ha egyet-kettıt meg tudunk ragadni, már jó, és akkor azon elindulunk. - De hát minden esetben így van, nem? - Most nagyon feszül a hurok, Connie. Elgondolkozva bólintott. - Hallom, itt járt Fisher. Gondolom, benézett hozzád. Reynolds nem felelt, Connie pedig folytatta. - Tizenhárom évvel ezelıtt titkos akcióra készültünk a texasi Brownsville-ben a Kábítószer-hivatallal közösen. - Egy pillanatra elhallgatott, mintha azon tőnıdne, folytassa-e. - A hivatalos cél az volt, hogy blokkoljuk a kokainkereskedelmet a mexikói határ felé. De mindezt úgy kellett végrehajtani, hogy közben ne tőnjön fel rossz színben a mexikói kormány. E célból nyíltan kommunikáltunk a mexikóvárosi testvérszervezettel. Bizonyára túlságosan is nyíltan, hiszen minél délebbre vagyunk a határtól, annál meredekebben nı a korrupció. Mindenesetre úgy volt elıkészítve az ügy, hogy a mexikói hatóság kivehesse a részét a diadalból, miután mi mindent megcsináltunk, és begyőjtöttük a kartellbe tömörült bőnelkövetıket. Két év kemény munkájába telt, amíg kidolgoztunk egy hatalmas mérető rajtaütést. De valaki kiszivárogtatta a terveinket, az embereimet már várták, és kettı ott maradt. - Uramisten. Hallottam az esetrıl, de nem tudtam, hogy neked is volt hozzá közöd. - Te akkor még valószínőleg a fogaidat élesítetted Quanticóban. Reynolds nem tudta eldönteni, hogy ez övön aluli, vagy sem, de úgy döntött, nem felel. - Mindenesetre ezután meglátogatott egy ifjú törtetı a központból, aki azt sem tudta, melyik végén kell megfogni a pisztolyt. Udvariasan közölte velem, hogy ha nem köszörülöm ki a csorbát, seggbe rúgnak. Volt egy kikötésük. Ha arra jutok, hogy mexikói barátaink mártottak be minket, az nem lehet mentség. Nemzetközi kapcsolatok, ugyebár. Akkor fel kell áldoznom üdvösségének az oltárán. - Connie hangja itt kissé megremegett.

magam

a

világ

Reynolds azon kapta magát, hogy nem is vesz levegıt. Nem vallott a férfira, hogy ennyit beszéljen. Az értelmezı szótárban elhelyezhették volna a fényképét a „Hallgatag" szócikk mellett. Connie beleivott a kávéjába, és a kézfejével megtörölte a száját.

- Tudod, mi történt? Felgöngyölítettem az ügyet. A mexikói rendırség egyik fımuftijához vezettek a szálak. Nagy ikszét rajzoltam a rohadékok homlokára, és eljöttem. Ha a feletteseim annyiban hagyják, az ı dolguk. De vesszek meg, ha bárki sara miatt hajlandó leszek kinyíratni magam. - A szemét le nem vette Keynoldsról. - Nemzetközi kapcsolatok - mondta keserő mosollyal. Rákönyökölt a nı asztalára. Reynolds azon gondolkozott, ez most kihívás-e. Mindjárt beikszeli a homlokát? Vagy vizsgáztatja, hogy ı merné-e? - Azóta sem változott a mottóm - mondta Connie. - És mi az? - Basszak meg a „nemzetközi kapcsolatokat". 21 A terminálon különbözı FBI- és CIA-titkosügynökök vegyültek el a tömegben, ámbár az elsı csoport tagjai álmukban sem gondolták volna, hogy nincsenek egyedül. Thornhill emberei ezenfelül azzal az elınnyel is rendelkeztek, hogy birtokukban volt az információ, miszerint Faith Lockhart valószínőleg Lee Adamsszel együtt utazik. A szövetségi ügynökök ezzel szemben kizárólag a nıre koncentráltak. Lee mit sem sejtve elhaladt néhány öltönyös-aktatáskás- Wall Street Journal-os üzletembernek álcázott FBI-ügynök elıtt. Azok éppúgy nem tudtak róla, mint ı róluk. Faith egy pillanattal korábban sétált el mellettük. Amikor ahhoz a pulthoz ért, ahol repülıjegyet lehet venni, Lee lassított. Faith épp az egyik eladóval tárgyalt. Az egész teljesen normálisnak tőnt. Hirtelen bőntudatot érzett, hogy nem bízott meg a nıben. Elindult az egyik sarok felé, és várt. A pultnál Faith megmutatta az új személyijét, és vett három jegyet. Kettıt Suzanne Blake és Charles Wright nevére. A nı szinte nem is ellenırizte a fényképét. Még szerencse. Ámbár, gondolta Faith, az emberek amúgy is ritkán néznek ki úgy, mint az okmányfotóikon. A Norfolk International repülıtérre tartó járat mintegy negyvenöt perc múlva indul. A harmadik jegyet Faith Lockhart nevére vette. A végcél San Francisco, de a gép leszáll Chicagóban is. Az negyven perc múlva indul. Az utasmonitoron vette észre. Nyugati part, nagyváros. Ott aztán elveszhet, bérelhet egy autót, és kószálhat bármerre a part mentén, akár át is szökhet Mexikóba. Azt ugyan még nem tudta, hogy fogja mindezt véghezvinni, de úgy gondolta, ezen ráér késıbb idegeskedni. Faith elmagyarázta a nınek, hogy a harmadik jegyet a fınökének veszi, aki mindjárt itt lesz. - Akkor sietnie kell - mondta az eladó. - Tíz perc múlva beszállás. - Ó, azzal nem lesz gond. Nincs csomagja. Be tud jelentkezni a kapunál. Az eladó átadta neki a jegyét. Faith azért gondolta, hogy veszélytelen a saját nevére jegyet venni, mert mindháromért Suzanne Blake hitelkártyájával fizetett. Beszálláskor úgyis csak a saját személyijét kell majd felmutatnia. Úgyhogy Faith Lockhart, vagy semmi. Nem lesz baj. Nagyobbat nem is tévedhetett volna. Miközben Faitht figyelte, Lee gyomra hirtelen görcsbe rándult egy gondolatra. A pisztoly! Fel kell mutatnia a detektoros ellenırzés elıtt, vagy elszabadul a pokol. Odarohant a pulthoz, és lefékezett a döbbent Faith mellett.

Átkarolta, és gyors puszit nyomott az arcára. - Szia, édesem. Bocs, kicsit elhúzódott a telefon. - Ránézett az eladóra, és teljesen lazán közölte vele, - Van nálam egy pisztoly, szeretném, ha bejegyezné. Az eladó felnézett rá. - Maga Mr. Wright? A férfi bólintott. A nı végigment az iratokon, Lee felmutatta a hamis személyijét, a nı pecsétet nyomott a jegyére, ahogy kell, majd komputerre vitte az adatokat. Lee kipakolta a pultra a pisztolyt meg a töltényeket, és kitöltötte a nyilatkozatot. Az eladó címkét ragasztott a kazettára, ık pedig elindultak. - Bocs, de elfeledkeztem a pisztolyról. - Lee a beszállókapu felé nézett. - Ott fognak ırködni az embereik. Külön-külön megyünk be. Nyugalom. És mellızd a lockhartos húzásokat. Faithnek egész idı alatt a torkában dobogott a szíve, de azért minden további nélkül átmentek a biztonsági ellenırzésen. Ahogy elhaladtak a járatokat feltüntetı monitorok elıtt, Lee kiszúrta, melyik kapu az övék. - Erre - mondta. Faith konstatálta, hogyan helyezkednek el egymáshoz képest a kapuk, és bólintott. A San Franciscó-i járaté elég közel van ahhoz, hogy valamiképpen odaügyeskedje magát most, a norfolki járatétól viszont jó messze. Elnyomott egy mosolyt. Tökéletes. Amíg a kapu felé haladtak, oldalt pislantott Lee-re. Sok mindent köszönhet neki. Egyáltalán nem könnyő ' a szíve, ha arra gondol, amire épp készül, de már; meggyızte magát, hogy ez lesz a legjobb. Mindkettejüknek. Odaértek a norfolki járat kapujához. A hangosbemondó tudatta, hogy tíz perc múlva beszállás. Jó sokan vártak a gépre. Lee ránézett. - El kéne intézni azt az átszállást Pine, Islandre. Elsétáltak egy telefonig, és Faith odaszólt. - El van intézve - mondta. - Most már lazíthatunk. - Rendben - szólt Lee szárazon. Faith körülnézett. - Kimegyek vécére. - Gyorsan, ha lehet. Faith elsietett. Lee elgondolkozva nézett utána. 22 - TALÁLT, süllyed! - szólt a férfi a számítógépe monitora elıtt. Mikrobuszban ült a reptér bejáratánál. Szerzıdése szerint az FBI minden légitársaságot figyelhetett, ott utaznak-e azok, akiket köröz. Amióta több légitársaságnál is van számítógépes jegyfoglalás, az FBI-nak valamivel könnyebb a dolga. Az Iroda elrendelte, hogy a Faith Lockhart nevet jelöljék meg a nagyobb légitársaságok jegyfoglaló rendszerében. Ez az utasítás most igen gyümölcsözınek tőnt. - Most foglalt jegyet egy San Franciscó-i járatra, fél óra múlva indul jelentette be az álla elé rögzített mikrofonba. - United Airlines. - Megnézte a járat- és kapuszámot. - Nyomás - adta ki az embereinek, akik a reptéren várakoztak. Felemelte a telefont, hogy értesítse Brooke Reynoldst.

Lee talált egy magazint a mellette lévı ülésen, most azt lapozgatta. Két öltönyös férfi haladt el elıtte. Egy pillanattal késıbb két másik pasas, farmerban és dzsekiben sietett ugyanabba az irányba. Lee azonnal felpattant, körülnézett, nem látott sürgıs lett volna, és a csoport nyomába eredt.

senki

mást,

akinek

ennyire

Az FBI-ügynökök, nyomukban a farmeros férfiakkal, elsiettek a nıi mosdó elıtt. Egy perc múlva kilépett Faith. Addigra a négy pasast elnyelte a tömeg. Amikor Lee meglátta a nıt, lassított. Újabb vaklárma volna? Nem, Faith megfordult és az ellenkezı irányba indult. Lee félelmei beigazolódtak. Le nem vette róla a szemét. Faith az órájára nézett, és kilépett. A rohadt életbe. Lee pontosan tudta, mit mővel, egy másik járat felé tart. Abból pedig, hogy megnézte, mennyi az idı, meg hogy siet, arra következtetett, bizonyára hamarosan felszáll a gép. Lee átnyomakodott az embereken, és felmérte a terepet. Tiz kapu. Megállt a monitorok alatt, tekintete végigszáguldott a listán, egyenként a kapukon, amíg meg nem találta a United San Franciscóba tartó gépét, „Beszállás", villogott a monitor. Kicsit lejjebb a szeme megakadt azon, hogy a toledói járat is most veszi fel az utasait. Melyik az? Hát, van egy biztos módszer, amellyel kiderül. Elıresietett, áthaladt az egyik várócsarnokon, és sikerült úgy lehagynia Faitht, hogy a nı nem vette észre. Hirtelen mozdulattal megállt a San Franciscóba tartó járat kapujánál. A két öltönyös, aki korábban elrohant mellette, egy igen idegesnek látszó, egyenruhás United-alkalmazottal tárgyalt, majd a kıarcuak továbbmentek, megálltak egy válaszfal mögött, és tekintetüket mereven a térségre szegezték. Ez csak az FBI lehet. Tehát Faith ezzel a géppel akar menni. Valami azonban nem stimmelt. Ha Faith az álnevét használta, akkor hogy lehet... - és Lee megértette. Nem használhatja ugyanazt a nevet, amikor két, néhány perc különbséggel felszálló gépre vesz jegyet. Az bizony jó nagy darab vörös posztó lett volna az eladó szemében.Tehát a valódi nevét diktálta be, hiszen igazolnia kell magát ahhoz, hogy felszállhasson. A francba! Egyenest a karjukba tart. Felmutatja a jegyét, az egyenruhás int az FBI-nak, és mindennek vége. Épp amikor vissza akart fordulni, meglátta a két farmeres-dzsekis alakot. Tapasztalt szeme ki tudta szúrni, hogy intenzíven figyelik az FBI-osokat, anélkül, hogy ez látszana rajtuk. Kicsit közelebb lépett, és mert borús idı volt, ki tudta venni az arcukat az ablaküvegen. Az egyiknek volt valami a kezében. Lee úgy mozdult, hogy lássa, mi az, és beleborsódzott a háta. Elég, ha csak azt hiszi, hogy az, ami. Már attól új dimenziót kap az ügy. Visszaverekedte magát a folyosón. A jelek szerint Washington teljes polgári lakossága úgy döntött, hogy aznap ül repülıre. Lee kiszúrta Faitht. Egy pillanat, és elmegy mellette. Nekiugrott az élı falnak, és megbotlott egy öltönytartóban. Nagyot esett, csaknem egész súlyával a térdére. Mire felkászálódott, Faith már le is hagyta. Néhány másodperce volt, vagy annyi sem. - Suzanne? Suzanne Blake? - kiáltotta. Elıször nem történt semmi. Aztán a nı megállt, körülnézett. Lee tudta, hogy ha meglátja, talán futásnak ered. Attól azonban, hogy Faith lefékezett, éppen azt a néhány másodpercet nyerte vissza, amelyre szüksége volt. Tett egy kört, és megállt mögötte. Faith kis híján összeesett, amikor karon ragadta.

- Fordulj meg, és gyere velem - mondta neki Lee. A nı megpróbálta leszedni magáról Lee ujjait. - Lee, te ezt nem értheted. Kérlek, engedj el. - Nem, nem, te nem érted. Az FBI a San Franciscó-i kapunál vár. Ezektıl a szavaktól belefagyott a vér. - Csúnyán elszúrtad. A második jegyet a saját nevedre vetted. Az ilyesmire ugranak. Most már tudják, hogy itt vagy. Visszasiettek, amilyen szálltak be az utasok. a sorba, továbbment, ellenırzésen, és célba

gyorsan csak tudtak, a norfolki bejárathoz. Épp akkor Lee felkapta a csomagokat, de ahelyett, hogy beállt volna és magával húzta Faitht is. Átmentek a biztonsági vették a liftet.

- Hova megyünk? - kérdezte Faith. - Most száll fel n gép Norfolkba. Elhúzunk innen a francba, mielıtt lezárnák miattunk a repteret. Beszálltak a liftbe, leereszkedtek a földszintre, kiléptek, és Lee leintett egy taxit. Beültek, Lee megadott a sofırnek egy virginiai címet, és elindultak. Csak ekkor nézett a nıre. - Arra a gépre nem ülhettünk fel. - Miért nem? A norfolki jegy a másik nevemre szólt. Lee vetett egy pillantást a sofırre. Öreg volt, belesüppedt az ülésbe, és countryzenét hallgatott a rádióban. Lee megnyugodott. Halkan folytatta, - Azért, mert az elsı dolguk az lesz, hogy megnézzék a pultnál, ki vette a jegyet Faith Lockhartnak. Kiderül, hogy Suzanne Blake. És ki fog derülni az is, hogy ez a Suzanne egy bizonyos Charles Wrighttal együtt utazik. A személyzet mind a kettınkrıl személyleírást ad. Az FBI erre megnézi, hová utazik Blake és Wright, és amikor leszállunk a norfolki géprıl, ık ott állnak és várnak bennünket. Faith elsápadt. - Ennyire gyorsak? Lee remegett a dühtıl. - Miért, azt hitted, hogy Tommal és Jerryvel van dolgod? - Hirtelen felindulással a combjára csapott. - A kurva életbe! - Mi az? - kérdezte rémülten Faith. - Mi van? - A pisztolyom. A nevemen van bejegyezve. A valódi nevemen. A francba. A végén még én szabadítom a nyakunkra az FBI-t. - Kétségbeesetten a kezébe temette a fejét. - Biztos születésnapom van, annyira jól alakul minden. Faith kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a vállát, aztán mégsem tette. Inkább kinézett az ablakon. - Bocsánat, sajnálom. Nagyon-nagyon sajnálom. - Tenyerét az üvegre fektette, hagyta, hogy a hideg áthatoljon a bırén. - Oké. Vigyél be az FBI-hoz. Elmondom nekik az igazat. - Az remek lenne. Csak, sajnos, nem biztos, hogy az FBI becsszóra hisz neked. Ráadásul van itt még valami. - Micsoda? - Talán most mondja el, hogy Buchanan a megbízója, gondolta Faith.

- Késıbb. - Lee-nek a két másik férfi járt az eszében, és az, amit az egyikük kezében látott. - Egyelıre szeretném hallani, mi történt a reptéren. A nı kinézett az ablakon a hullámzó, szürke Potomac folyóra. - Nem vagyok biztos benne, hogy képes leszek elmondani. - Olyan halkan beszélt, hogy Lee alig hallotta. - Én viszont szeretném, ha megpróbálnád - mondta határozottan. - Azt szeretném, ha nagyon, nagyon koncentrálnál. - Nem hiszem, hogy értenéd. - Pedig roppant megértı vagyok. Faith ekkor lángoló arccal odafordult hozzá. A tekintetét kerülte, idegesen babrált a blézere szegélyével. - Egyszerően úgy gondoltam, jobb, ha nem vagy velem. Nagyobb biztonságban lennél. Lee undorodva kinézett az ablakon. - Egy nagy szart. - De igen! Ez az igazság! Lee úgy fordult vissza Faithhez, mint a forgószél, és olyan erısen megragadta a vállát, hogy a nı felnyüszített fájdalmában. - Ide figyelj, Faith, valakik, akárkik legyenek is, ott jártak a lakásomon. Tudják, hogy benne vagyok. Veled vagy nélküled, a veszély foka nem változik, sıt csak nı. És ha te úri nyugalommal átversz, attól még semmi nem lesz jobb. Már ezelıtt is tudták, hogy benne vagy. Gondolj bele, mi történt a lakásodon. Lee megrázta a fejét. - Azok nem a szövetségiek voltak. Faithnek leesett az álla. - Hanem? - Fogalmam sincs. De az FBI nem álcázza magát csomagkihordónak. Egyes Számú Szabály, tarolni, mint a buldózer. İk mintegy száz emberrel szálltak volna ki a helyszínre, a túszmentı csapattal együtt, kutyákkal és páncélban, meg amit akarsz. Az FBI egyszerően odamegy, lecsap, és kész, ügy ad acta. - Lee hangja csillapodott valamelyest, ahogy végiggondolta a dolgokat. - Azok, akik a beszállókapunál vártak rád, FBI-osok voltak. - Eltőnıdve bólintott. - Nem is akarták leplezni. - Na és a másik kettı? Hatalmas kérdıjel. Lee csak annyit tudott, Faith nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy egyáltalán él még. - Apropó, szívesen. Hogy megint volt szerencsém megmenteni a kis életedet. Néhány másodpercen múlt, hogy nem kerültél vissza Efbíájiába, ahol több kérdéssel bombáznának, mint ahányra felelni tudsz. - Elcsigázottan tette hozzá, - Lehet, hogy egyszerően hagynom kellett volna, hogy elkapjanak. - Akkor miért nem hagytad? - kérdezte Faith csendesen. Lee kis híján felkacagott. Ez az egész kis kaland olyan, mint az álom. De hol lehet itt felébredni? - E pillanatban a listavezetı indok az ırültség. Faith megpróbált mosolyogni. Hála légyen Istennek az ırültekért. Lee nem mosolygott vissza rá. - Mostantól sziámi ikrek vagyunk. Jobb, ha megtanul férfi módra pisilni, drága hölgyem, mert e pillanattól semmi sem választhat el minket egymástól. - De Lee...

- Nem érdekel. Ne szólj egy rohadt szót se, légy szíves. - Remegett a hangja. Annyira szeretnélek agyonverni. Esküszöm, a határon vagyok. - Látványos mozdulattal kinyúlt, nagy kezével, mintha élı bilincs volna, megragadta Faith csuklóját, aztán hátradılt, és kibámult a semmibe. Faith meg sem próbálta elvenni a kezét. Amúgy sem tudta volna. Rettegett attól, hogy a férfi egyszer csak megüti. Lee Adams feltehetıleg soha életében nem volt még ilyen dühös, gondolta a nı. Hátradılt ı is, igyekezett megnyugodni. Rettentı sebesen vert a szíve. Képtelenségnek tőnt, hogy a véredényei túléljék ezt a nyomást. Jó néhány ember van, akinek nem kevés macerát spórolna meg, ha most egyszerően elvinné egy infarktus. Washingtonban lehet hazudni szexet, pénzt, hatalmat, hőséget. A hamisságot igazsággá lehet tenni, az egyszerő tényeket hazugsággá. Látta elégszer. Az egyik legkegyetlenebb hely a földön, a frusztráció melegágya. Ha az ember meg akarja úszni ép bırrel, kell hozzá néhány régi szövetség, meg két gyors láb. Minden napban, minden új kapcsolatban ott a lehetıség, hogy a csúcsra repíti vagy tönkreteszi az embert. Faith kivirult ebben a világban, imádta. Mostanáig. Nem bírt ránézni Lee Adamsre, rettegett attól, amit megláthat a szemében. Neki már csak ı maradt. Bár alig ismerte a férfit, valamiért szomjazott arra, hogy az megbecsülje és megértse. Tudta, hogy egyikben sem lesz része. Nem érdemli meg. Kinézett a kocsi ablakán, és meglátott egy egyre magasabbra szálló repülıt. Néhány másodperc, és eltőnik a felhık felett. Az utasai hamarosan csak a pelyhes, fehér habokat látják maguk alatt, mintha a világ ott lent egy csapásra eltőnt volna. Miért nem szállhatott fel arra a repülıre, miért nem emelkedhet egy olyan hely felé, ahol mindent elölrıl kezdhet? Miért nem létezik ez a hely? Miért? 23 Brooke Reynolds morózusan ült a kisasztalnál, állát a tenyerébe ejtette, és azon gondolkozott, vajon kisülhet-e bármi jó ebbıl az ügybıl. Megtalálták Ken Newman autóját. Profi módon ki volt takarítva, úgyhogy szakértıi csapata semmiféle nyommal nem szolgálhat. A laborban még mindig bíbelıdnek a kazettával, most beszélt velük. És ami a legrosszabb, Faith Lockhart kicsúszott a kezébıl. Ha ez így megy tovább, soha nem lesz belıle FBI-igazgató. Biztosra vette, hogy amikor legközelebb visszamegy az irodájába, üzenetek tömkelege várja majd az igazgatóhelyettestıl. Egyik sem lesz túl hízelgı. Reynolds és Connie egy elkülönített helyiségben várakozott a Reagan repülıtéren. Elızıleg alaposan kihallgatták azt a nıt, akitıl Faith Lockhart a jegyeket vette. Megnézték az összes biztonsági videofelvételt. A nı készségesen kiszúrta azt, akirıl faggatták. Reynolds feltételezte, hogy ez Faith Lockhart. Mutatott róla egy fényképet az eladónak, a nı pedig meglehetısen biztos volt benne, hogy a két személy egy és ugyanaz. Ha valóban Lockhart az, elég rendesen megváltoztatta a küllemét. Amennyire Reynolds ki tudta venni a reptéri kazettán, levágta és befestette a haját. Ráadásul segítsége is van. A kazettán ugyanis azt is láthatták, hogy egy magas, jó felépítéső férfival távozik. Reynolds természetesen azonnal kiadta az embereinek, hogy ellenırizzenek minden egyes taxis fuvart a reptér közelében a mondott idıben. Kollégái már Norfolkban is utánanéztek, foglaltak-e Lockhar-ték helyet bármilyen egyéb utazási eszközre. Eredmény, eddig semmi. Egyetlen igen ígéretes nyomuk azonban máris akadt. Reynolds felnyitotta a pisztoly fémkazettáját, és szemrevételezte a kilenc milliméteres SIG-Sauert, miközben Connie a falnak dılt, és marcona tekintettel meredt a semmibe. A pisztolyról már vettek ujjlenyomatot, az eredményt pedig

kiadták a számítógépes nyilvántartásnak. Ami azonban még ennél is jobb, hogy a pisztolyhoz jegyzett tulajdonos tartozott. A nevet és a címet villámgyorsan megkapták a virginiai állami rendırségtıl. - Oké - szólt Reynolds - akkor tehát a pisztoly ezé a jármőnyilvántartó hamarosan küldi a fotóját. Feltételezem, Lockharttal. Eddig mit tudunk róla?

Lee Adamsé. A ı utazik most

Connie ivott egy korty kólát a kezében tartott pohárból, és lenyelt vele két Advil tablettát. - Magánnyomozó. Elég régóta. Úgy tőnik, nagyon tiszteli a törvényt. Néhány fiú ismeri is az Irodánál. Azt mondják, jó gyerek. Odaadjuk a képét az eladónak. Hátha biztosan be tudja azonosítani. Eddig ennyi. Hamarosan lesz több is. - A pisztolyra nézett. - Találtunk töltényhüvelyeket a ház mögött az erdıben. Pisztolyból lıtték ki. Kilencmillisbıl. A számából arra lehet következtetni, hogy az illetı a fél tárat kilıtte valamire. - Gondolod, hogy ez az a pisztoly? - Lövedéket nem találtunk ugyan, de majd a ballisztikusuk elmesélik a hüvelyek elemzése után, stimmel-e a karc. - Connie arra a horpadásra utalt, amelyet az ütıszeg hagy a töltényhüvely alján. Ami majdnem annyira egyedi, mint az ujjlenyomat. - És minthogy megvan a töltény, végezhetünk próbalövést, ami, mondhatni, ideális. És megvizsgálhatjuk az ujjlenyomatot a hüvelyeken. Ez nem bizonyítja egyértelmően, hogy Adams ott volt, hiszen megtölthette a pisztolyát korábban, és elsüthette valaki más is a kis háznál, de azért mégis valami. Mind a ketten tudták, hogy a töltényhüvely sokkal alkalmasabb az ujjlenyomatvizsgálatra, mint a fegyveragy. - Jó lenne, ha találnánk tıle ujjlenyomatot a kis házban is. - Az EBE nem talált semmit. Nyilvánvaló, hogy Adams ismeri a dörgést. Biztos kesztyőt viselt. - Ha a ballisztika stimmel, Adams lıhette le a bérgyilkost. - Hát, annyiszor nem lıhetett Kénre, ahány töltényt elhasznált, az biztos. A SIG távoli célpontra különben sem ér semmit. Vagy ha mégis, és olyan messzirıl, sötétben képes volt eltalálni Kent, felajánlunk neki egy állást Quanticóban a mesterlövészeknél. Reynolds nem úgy nézett ki, mint akit meggyıztek. Connie folytatta, - A laborosok azt mondták, az erdıben talált vér emberi eredető. Tuti. Továbbá találtunk egy puskagolyót közel ahhoz a helyhez, ahol a töltényhüvelyek hevertek. Beleállt egy fába, és ott maradt. Találtunk néhány hüvelyt a vér körül is. Katonai fegyverbıl. Teljes fémborítású köpeny, nagy kaliber. Es egyedi gyártmány, semmiféle sorozatkód vagy kaliber-gravírozás nincs a hüvelyeken. De a laboratórium azt is megállapította, hogy a töltény Berdan gyújtókupakos, nem pedig American Boxer. Reynolds felkapta a fejét. - Berdan? Tehát európai gyártmány? - Az ember sok furcsaságot lát manapság, de úgy tőnik, igen. Reynolds jól ismerte a Berdan gyújtókupakot. Az amerikai megfelelıjétıl leginkább abban különbözött, hogy nincs benne beépített csappantyú. A csappantyút közvetlenül a patrontokba építik, ami apró T alakú kiszögellést képez a gyújtókupak tarisznyájában két villanóréssel együtt, ettıl jut a felrobbant gyújtókupak puskaporhoz. Reynolds intelligensnek és hatékonynak tartotta a szerkezetet.

Brooke az Irodánál tanulta meg a következıt, az ember meghúzza a ravaszt, az ütıszeg eltalálja a gyújtókupakot és a csappantyút, a gyújtó a kupak és a csappantyú közé szorul, amitıl a gyújtó felrobban. Ez a mini robbanás pedig átlı a villanóréseken, és akár ötezer Fahrenheitre is felhevíti a puskaport. Egy ezred másodperccel késıbb a golyó már süvít is kifelé a csövön, és mielıtt egyet pislanthatnánk, valaki valószínőleg már meg is halt. Amerikában a legtöbb gyilkosságot fegyverrel követik el, és Brooke tudta, hogy az Egyesült Államokban naponta ötvenöt embert ölnek meg. Következésképp neki és kollégáinak soha nem kell ölbe tett kézzel üldögélniük. - Az európai gyártmányú töltény talán elvezet inket ahhoz a külföldi érdekeltséghez, amelyrıl ockhart beszélt - mondta Reynolds, szinte magának. Tehát Adams és a bérgyilkos megtáncoltatták egymást, és Adams nyert. Elgondolkozva nézett a kollégájára. - Van valamilyen kapcsolat Adams és Lockhart között? - Semmi olyasmi, kezdtük.

amirıl

pillanatnyilag

tudomásunk

volna,

de

hát

csak

most

- Van egy másik elméletem is, Connie. Adams lıjött az erdıbıl, megölte Kent, és el is ment az erdın át. Talán elesett valamiben, és megvágta magát. Eredhet innen a vér. Tudom, hogy ez még nem maarázat a puskagolyóra, de azért ezt az eshetıséget sem hagyhatjuk számításon kívül. Lehetett nála puska , nem tudjuk. Vagy talán egy vadászfegyverbıl származik. Lefogadom, hogy nagy vadászat folyik abban erdıben. - Ugyan már, Brooke. A pasi nem vívhatott tőzharcot saját magával. Emlékezz vissza, hogy két külön halom töltényhüvelyt találtunk, két különbözı helyen. Nincs olyan vadász, aki lecövekel, és egymás után lövi ki a töltényeit. Azzal megölheti a társait, vagy akár magát. A legtöbb államban épp ezért kötelezı „bedugaszolni" a tárat. Korlátozzák a leadható lövések számát. És azok a hüvelyek nem régóta feküdtek ott. - Rendben, de ezen a ponton nem vagyok hajlandó megbízni Adamsben. - Gondolod, hogy én igen? Én még a saját anyámban sem bízom, Isten nyugosztalja. Ugyanakkor a tényeket sem hagyhatom figyelmen kívül. Lockhart beül Ken autójába, és elhajt? Adams pedig otthagyja a gumicsizmáját, mielıtt nekivág az erdınek? Ugyan már, ezt te sem hiszed. - Nézd, Connie, én csupán sorra veszem a lehetıségeket. Azt nem mondtam, hogy bármelyik mellett letettem a garast. Csak hát a fejemben egy vékony hangocska szünet nélkül azt kérdezgeti, mitıl ijedt meg Ken? Ha az erdei bérgyilkostól, az biztos nem Adams. Connie megdörzsölte az állát. - Ez igaz. Reynolds hirtelen csettintett egyet. - A fenébe, hát az ajtó. Vak vagyok, vagy mi van? Amikor kiértünk, a bejárati ajtó tárva-nyitva állt. Tisztán elıttem van. Kifelé nyílik, tehát Kennek észre kellett vennie, ha arra fordul. És akkor mit csinál? Elıhúzza a pisztolyát. - És lehet, hogy látta a gumicsizmát is. Sötét volt, de a terasz nem túl széles. - Connie újra beleivott a kólájába, és megdörzsölte a halántékát. - Advil, Advil, hol marad a varázslat? Egyébként ha a la-borosok kibogozzák a videót, biztos kiderül, járt-e Adams a házban.

-Ha egyáltalán ki tudják bogozni. De mi a fenét keresett Adams a kis háznál? - Talán valaki felbérelte, hogy kövesse Lockhartot. - Buchanan? - Az én listámon, azt hiszem, ı lenne az elsı név. - De ha Buchanan bérgyilkost küldött Lockhartra, miért rakta volna oda Adamst? Hiszen akkor van egy szemtanúja. Connie felhúzta széles vállát, aztán elernyesztette, vakaródzik egy fán. - Sok értelme nincs, az biztos.

mint

amikor

a

medve

- Hadd bonyolítsam kicsit tovább a dolgokat. Lockhart két jegyet vett Norfolkba. A saját nevére azonban csak egyet, San Franciscóba. - A reptéri videokazettán pedig látjuk, amint Adams az embereink után rohan. - Gondolod, hogy Lockhart megpróbálta lerázni? - Az eladó azt mondta, Adams csak azután bukkant fel a pultnál, hogy Lockhart megvette a jegyeket. És a videón az is látszik, hogy Adams elvezeti Lockhartot a San Franciscó-i kapu közelébıl. - Tehát valami kényszerő közösség van köztük - mondta Reynolds. Hirtelen átfutott az agyán egy gondolat, amint Connie-ra nézett, úgy, mint köztünk? - Tudod, mit szeretnék? - kérdezte. Connie felvonta a szemöldökét. - Vissza akarom adni Mr. Adamsnek a csizmáját. Megvan a címe? - Észak-Arlingtonban lakik. Húsz percre innen. Reynolds felállt. - Menjünk. 24 Amíg Connie leparkolt a járda mellett, Reynolds feltekintett a régi téglaépületre. - Ennek az Adams-nek van mit aprítani a tejbe. Nem egy olcsó környék. Connie körülnézett, és azt mondta, - Lehet, hogy el kéne adnom a házat, és venni egy lakást valahol itt. Akkor aztán lehetne sétálgatni, üldögélni a parkban, és élvezni az életet. - Csak nem megcsapott a nyugdíj gondolata? - Tudod, amióta láttam Kent a nagy fekete nejlonban, valahogy elment a kedvem attól, hogy örökké ezt csináljam. Odaléptek a bejárati ajtóhoz. Mind a ketten észre vették a kamerát. Connie megnyomta a csengıt. - Ki az? - kérdezte mérgesen egy hang-. - FBI - mondta Reynolds. - Reynolds ügynök a Constantinople ügynök. A berregés, amelyre számítottak, elmaradt. - Mutassák a jelvényt - szólt az idısöcske hang. - Tartsák a kamera felé. A két ügynök egymásra nézett. Reynolds elmosolyodott.

- Legyünk jó gyerekek. Csináljuk, amit a felnıttek mondanak, Connie. A kamera felé emelték az igazolványukat. Mind a ketten a nejlontasakra tőzve hordták az aranyjelvényt, aki ránézett, elıbb az érmét látta meg, csak azután a fényképes igazolványt. Ezzel megfélemlítı hatást akartak kelteni. Általában sikerült is. Egy perccel késıbb a házban, a régimódi kétszárnyú ajtó üvege mögött egy nı arca jelent meg. - Mutassák csak még egyszer - mondta. - Kicsit már rossz a szemem. - Ide figyeljen, hölgyem - kezdte Connie mérgesen, ám Reynolds oldalba bökte a könyökével. Ismét feltartották az igazolványaikat. A nı végigjáratta rajtuk a tekintetét, aztán kinyitotta az ajtót. - Ne haragudjanak - mondta nekik, amint beléptek. - De azok után, ami ma reggel itt zajlott, legszívesebben összecsomagolnék, és elmennék innét örökre. Pedig húsz éve lakom itt. - Miért, mi történt? - kérdezte Reynolds éles hangon. A nı gyanakvóan végigmérte. - Maguk kit keresnek? - Lee Adamst - felelte Reynolds. - Gondoltam. Hát ı pedig nincs itt. - Tud arról bármit, hol lehet, Mrs... - Carter. Angié Carter. De nem, semmit sem tudok arról, hova lett. Elment ma reggel, és azóta se láttam. - Szóval mi történt reggel? - kérdezte Connie. - Ugye ma reggelrıl beszél? Mrs. Carter bólintott. - Meglehetısen korán kezdıdött. Épp kávéztam, amikor Lee leszólt, hogy szeretné, ha vigyáznék Maxra, mert neki el kell mennie. Azok kíváncsian néztek rá. - Max a Lee német juhásza. - A szája megremegett. Szegény jószág. - Mi történt a kutyával? - kérdezte Reynolds. - Megverték. Rendbe fog jönni, de azért fájt neki. Connie közelebb húzódott az asszonyhoz, - Ki verte meg? - Mrs. Carter - vetette közbe Reynolds - mi volna, ha felmennénk a lakásába, és leülnénk? A lakást régi, kényelmes bútorokkal rendezték be, a kis polcokon fura mütyürkék álltak hányaveti elrendezésben, és az egészet valami odaégetett káposzta-és hagymaszag lengte be. Miután leültek, Reynolds így szólt, - Szeretném, ha egyszerően elkezdené az elején, mi pedig majd közbekérdezünk. Mrs. Carter elmesélte, hogyan egyezett bele, hogy vigyáz Lee kutyájára. - Sokszor megteszem neki, Lee gyakran elmegy. Tudják, ı magánnyomozó. - Igen, tudjuk. És nem mondta, hová megy? Egy szóval sem? - szakította félbe Connie.

- Sose szokta. A magánnyomozó pont ezt jelenti, és ı ebbe mindig nagyon makacs volt. - Van irodája? - Nem, erre van neki a vendégszobája. És ı tartja rendben az épületet is. İ tette fel a kamerát, jó erıs zárakat az ajtókra, ilyesmit. Soha egy fillért se fogadott el érte. Ha bármelyik lakónak valami problémája van - mert a legtöbbjük idıs ember, mint én - mind Lee-hez fordul, és akkor ı kézbe veszi az ügyeket. Reynolds melegen mosolygott. - Nagyon rendes embernek tőnik. Folytassa, kérem. - Hát épphogy lerendeztem Maxot, amikor jött a csomagkihordó. ablakból. Aztán Lee felhívott, és mondta, hogy engedjem ki Maxot.

Láttam

az

Reynolds közbevágott. - Az épületbıl hívta? - Fogalmam sincs. A vonal kicsit recsegett, mintha egy olyan mobiltelefonról beszélt volna. De az a helyzet, hogy nem láttam kimenni. Talán hátul hagyta el az épületet, aztán meg le a tőzlétrán. - Milyen volt a hangja? Mrs. Carter össze-összeütögette a tenyerét, miközben gondolkozott. - Azt hiszem, most azt kellene mondanom, hogy valami miatt nagyon izgatottnak tőnt. Csodálkoztam, amikor azt kérte, hogy engedjem ki Maxot. Úgy értem, épp akkor láttam el, mint már említettem az imént. Lee azt mondta, hogy valami oltást kell adnia a kutyának, vagy ilyesmit. Ezt én nem nagyon értettem, de azt csináltam, amit Lee mondott, és aztán elszabadult a pokol. - A kézbesítı pasast látta? Mrs. Carter felhorkant. - Dehogy volt a kézbesítı. Mármint egyenruha volt rajta, meg minden, de nem a mi csomagkihordónk volt az. - Lehet, hogy ı csak helyettesített. - Hát én még nem láttam csomagkihordót fegyverrel, maguk igen? - Tehát látott egy fegyvert? Az asszony bólintott. - Amikor lefutott a lépcsın. Az egyik kezében pisztolyt tartott, a másik meg vérzett. De nagyon elıreszaladtam. Max úgy ugatott, ahogy én még sosem hallottam. Aztán dulakodás volt, kristálytisztán hallatszott. Lábdobogás, egy pasas ordított, Max karma kaparászott a parkettán. Aztán tompa zaj, és szegény Max felnyüszített. Valaki dörömbölni kezdett Lee ajtaján. Aztán lépések dübörögtek a tőzlétrán. Kinéztem a konyhaablakon, és láttam, hogy egy csomó pasas rohan fel rajta. Mint a tévében. Visszamentem a bejárati ajtóhoz, és kinéztem a kukucskálón. Akkor láttam a kézbesítıt, a kapun távozott. Gondolom, hátrament a többiekhez. De ebben nem vagyok biztos. Connie elıredılt a székében. - A többi férfi is egyenruhát viselt? Mrs. Carter megütközve nézett rá. - Hát ha valakinek, magának aztán tudnia kéne ezt! Reynolds értetlenül meredt rá, - Ezt hogy érti? Mrs. Carter azonban hadarta tovább a történetet.

- Amikor belökték a hátsó ajtót, megszólalt a riasztó. Azonnal kiszállt a rendırség. - És akkor mi történt? - Még mindig itt voltak azok az emberek. Legalábbis néhány. - Letartóztatta ıket a rendırség? - Dehogy tartóztatta. Elvitték Maxot, és itt hagyták ıket, hogy átkutassák a helyiséget. Reynolds kitört, - Mégis, van valami ötlete, miért engedték meg nekik, hogy itt maradjanak? - Ugyanazért, amiért én beengedtem magukat. Reynolds megütközve nézett, majd vissza Mrs. Carterra, és így szólt, - Úgy érti...

Connie-ra

- Úgy, igen - szólt közbe az idıs hölgy ingerülten - FBI-osok voltak. 25 - Lee, tulajdonképpen mit keresünk itt? - kérdezte Faith. A reptéren leintett taxi után két további taxiba ültek. Az utolsóból kiszálltak valahol, és ez számára leginkább a nagy semminek tőnt. Ok ketten csak rótták a mellékutcákat, és Faith úgy érezte, már több mérföldet gyalogoltak. Lee ránézett. Egyes Számú Szabály arra az esetre, ha az embert a hatóság üldözi, indulj ki abból, hogy minden taxit megtalálnak, amelybe beleültél. Tehát sose a végcélig vitesd magad. - Maga elé mutatott. - Mindjárt ott vagyunk. - Menet közben a szemébe nyúlt, és kivette a kontaktlencséit. A szeme ismét kék lett. Eltette a lencséket a hozzájuk tartozó speciális kis tokba. - Ettıl a nyamvadéktól kikészül a szemem. Faith nézte a tájat maga elıtt, de semmi mást nem látott, csak lerobbant házakat, repedezett járdákat, korhadt fákat és száraz füvet. Az l-es virginiai úttal párhuzamosan haladtak, amelyet Jefferson Davis autópályának is neveztek a Konföderáció elnöke után. Faith ironikusnak tartotta, hogy erre jönnek. Davis maga elég sokat tudott arról, milyen az, ha az embert üldözik. Ót végigkergették a déli államokon a háború után, aztán elkapták a kék ruhás fiúk, és hosszú idıre börtönbe csukták. Faith jól ismerte a történelmet, de most nem szerette volna, ha megismétli önmagát. Magától nemigen járt Észak-Virginiának ezen a részén. Erısen ipari környék volt, épphogy evickélı kis vállalkozásokkal, kamion- és hajószervizekkel, rozsdásodó nyergesvontatókon üzemelı, gyanús küllemő autóboltokkal, és egy rogyadozó épületben mőködı bolhapiaccal, ahonnan már kiszuperálták az egyik mestergerendát. Kicsit elcsodálkozott, amikor Lee megfordult, és a Jeff Davies felé vette az irányt. Ki kellett lépnie, hogy utolérje. - Nem kéne elhagynunk a várost? Úgy értem, te mondtad, hogy az FBI mindenre képes. Meg aztán még azok is követnek, akiket nem voltál hajlandó megnevezni. Biztos vagyok benne, hogy a maguk módján azok is halálosan veszélyesek. Mi meg itt császkálunk a külvárosban. - Lee nem felelt. Faith megragadta a karját. Lee, elárulnád végre, mi folyik itt? Olyan hirtelen állt meg, hogy belebotlott. Mintha falba ütközött volna. Lee mélyen a szemébe nézett. - Nyugodtan hülyézz le, de valahogy nem tudok szabadulni az érzéstıl, hogy minél többet tudsz, annál több tyúkesző ötlettel állsz még elı, amitıl mind a ketten koporsóban kötünk ki.

- Ne haragudj a repülıtér miatt. Igazad van, nagyon hülye dolog volt. De megvolt rá az okom. - Ez az ok baromság. Mint ahogy az egész életed - szólt dühösen, és elindult. Faith utánasietett, megrángatta a karját. Bokszoló állásba helyezkedtek. - Oké. Ha tényleg így gondolod, mit szólnál, ha most különválnánk, én jobbra, te balra? Itt és most. Mindenki egyedül próbáljon szerencsét. Lee csípıre tette a kezét. - Hölgyem, én maga miatt nem mehetek haza, és nem használhatom a hitelkártyámat. Nincs nálam a pisztolyom, a szövetségiek itt lihegnek a nyakamban, de legalább négy ruppó van a pénztárcámban. Ha megengedi, tíz kézzel kapok az ajánlata után. - Odaadom a pénzem felét. - És te hova is mész? - Lehet, hogy az egész életem baromság, és lehet, hogy számodra ez sokkoló, de én tudok vigyázni magamra. Lee megrázta a fejét. - Össze kell tartanunk. Több okból. Az elsı az, hogy ha és amennyiben az FBI megtalál, azt akarom, hogy helyben megesküdj az anyád sírjára, ez a fickó itt melletted egy ártatlan bárányka, aki úgy csöppent a te lidércnyomásodba, mint Pilátus a Krédóba. - Lee! - Téma lezárva. Igen szaporára vette a lépést, Faith pedig úgy döntött, nem szól semmit. Igazság szerint nem akart egyedül nekivágni. Futólépésben utolérte Lee-t, és ráfordultak az l-es útra. Amikor zöld lett, átkeltek. - Várj meg itt - mondta Lee, és letette a csomagokat. - Elképzelhetı, hogy felismernek, nem akarom, hogy te is ott legyél. Faith körülnézett. Két és fél méter magas lánckerítést látott maga mögött, szögesdróttal a tetején. Hajójavító mőhelyt vett körül. A kerítésen belül dıli erman vigyázta a területet. Faith nem értette, miért kell a hajóknak ekkora biztonsági ırizet. Persze lehet, hogy ezen a környéken mindennek kell. Az üzlet a lúlsó sarkon ronda salakbeton épületben foglalt helyet, az ablakokban széles vörös zászlók hirdették a város legjutányosabb használt és új motorbicikli-vásár akcióját. A parkolórész tele volt kétkerekőekkel. - Muszáj itt maradnom teljesen egyedül? - kérdezte. Lee elıvette a baseballsapkáját a táskájából, és felvette a napszemüvegét. Igen - felelte. - Vagy az csak egy kísértet volt, aki az elıbb azt mondta nekem, hogy tud vigyázni magára? Mivel semmi frappáns nem jutott eszébe, Faithnek meg kellett elégednie azzal, hogy mérgesen végignézi, amint Lee átsiet a túloldalra a motorbiciklikereskedésbe. Várakozás közben hirtelen az az érzése támadt, hogy valaki áll mögötte. Megfordult, és egyenesen a jókora dobermannal találta szemben magát. Kioldalgott az udvarról. A fene nagy biztonság közepette csak a nyavalyás kaput

felejtették el becsukni. Amikor a kutya kimutatta a foga fehérét, és mély hangon, félelmetesen morgott egyet, Faith óvatosan lenyúlt a táskákért, megragadta és pajzsként maga elé tartotta ıket, hátrálni kezdett, és átment az utcán a motorbiciklibolt parkolójába. A doberman elunta a dolgot, és visszatrappolt a hajószerviz udvarába. Faith megkönnyebbülten sóhajtott egyet, és lerakta a csomagokat. Két jól megtermett kamaszt vett észre. Egyszerre szórakoztak egy kiöregedett Yamahával és meresztgették rá a szemüket. A szemébe húzta a baseballsapkáját, elfordult, és úgy tett, mint aki azt a fényes, piros Kawasakit tanulmányozza, amelyik minı meglepetés!, eladó volt. A Jeff Davies túloldalán az egyik üzletben építési nehézgépeket árultak. Elnézte a darut, tíz méterrel a föld színe fölött. Nyakáról kis villás emelı lógott, azon pedig tábla, piros betőkkel, VEGYÉL BÉRBE. Akármerre nézett, olyan világot látott, amelyet már alig ismert. Mindez ég és föld ahhoz képest, amerre ı járt, a világ fıvárosaiban, roppant magas politikai tétek között, ahová ügyfelek kellenek, irgalmatlan mértékő hatalom és pénz, amely állandóan arrébb csúszik, mint a földlemezek. A súlyos tömegek mindent agyonnyomnak, ami az útjukba akad, és errıl még csak nem is tud senki. Hirtelen rádöbbent, hogy a valóságos világ kéttonnás villás emelı, amely csak leffeg, mint a guppi a zsinegen. Vegyél bérbe. Alkalmazz embereket. Építs valamit. Danny megmutatta neki a megváltás felé vezetı utat. İ tucatlány, mégis tett valami jót a világban. Immár tíz éve olyan embereken segít, akiknek égetı szükségük van erre. Ez a tíz év talán vezeklés volt azért is, amit gyerekkorában érzett, minden svindlijében cinkosa az apjának, akit ugyan a merı jó szándék vezérel, mégis rengeteg fájdalmat okoznak mind a ketten. Igazság szerint eddig még sosem vette a bátorságot, hogy életének ezt a szakaszát a kellı mélységben kielemezze. Faith lépteket hallott maga mögött, és megfordult. Egy férfi állt mögötte, farmerban, fekete csizmában és a motorbicikli-kereskedés lógóját hirdetı pamutpólóban. Fiatal volt, a húszas évei elején járt, nagy, álmatag szemmel nézett a világba, magas volt, nyúlánk és jóképő. Az is kiderült a kivagyi stílusából, hogy mindezzel tisztában van. Arckifejezésébıl világossá vált, hogy Faithben sem az érdekli a leginkább, melyik kétkerekőt választja. - Segíthetek, hölgyem? Bármiben a világon? - Csak nézelıdöm. Várom a barátomat. - Ez itt egy elég csinos kis masina. - Egy BMW motorra mutatott, amely még Faith hozzá nem értı szemében is bőzlött a pénztıl. A szerinte ablakon kidobott pénztıl. Ugyanakkor tény, ı maga is egy hatalmas BMW büszke tulajdonosa, amely jelenleg az igen drága ingatlana garázsában szunnyad Mc-Leanben. A fiú lassan végigsimított a benzintartályon. - Úgy dorombol, mint a kiscica. Ha az ember vigyáz a szép dolgokra, azok is vigyáznak rá. Tök jó az egész. - Széles mosoly ömlött szét az arcán. Faithre nézett, és kacsintott. Faith azon tőnıdött, vajon ez a fiú így szokta-e felszedni a lányokat. - Én nem tudok motort vezetni. Csak ráülök - mondta lazán, de azonnal meg is bánta, hogy így fogalmazott. A fiú még szélesebben mosolygott. - Ez a nap híre. Sıt bearanyozza az egész évemet. Te csak ráülsz, mi? A fiatalember nevetett, és összeütögette a két tenyerét. - Hát akkor mi lenne, ha lovagolnánk egyet, édeske? Megmutatnám neked a felszerelésemet. Mássz fel.

Faith arca kigyúlt. - Nem nagyon tetszik a... - Be ne gurulj. A nevem Rick. Ha bármire szükséged van, csak hívj. - Faith felé nyújtotta a névjegykártyáját, és ismét rákacsintott. - Mély hangon hozzátette, A hátára írtam az otthoni számomat. Faith undorodva nézte a papírdarabot. - Oké, Rick. De hadd lássak tisztán, mennyire is vagy te férfi? - Totálisan - mondta Rick, de már nem látszott olyan magabiztosnak. - Milyen jó hallani. Ott bent van a barátom. Magasságra kábé akkora, mint te, csak neki a teste is olyan, mint egy férfié. A névjegykártyát tartó kéz erre Rick combja mellé hullott. Faith különösebb nehézség nélkül rájött, hogy a bevált lemezek nem jutnak a fiú eszébe, az agya pedig túl lomha ahhoz, hogy bármi újat kitaláljon. Faith mélyen a szemébe nézett. - Hát igen, a válla kábé olyan széles, mint Nebraska. Ja igen, azt mondtam már, hogy katona korában bokszbajnok volt a tengerészgyalogságnál? - Ez komoly? - Nem kell elhinned, ott van bent. Nyugodtan kérdezd meg tıle. - A fiú háta mögé mutatott. Rick pördült egyet, és odanézett, Lee épp kijött az épületbıl, kezében két bukósisakkal és két bır motoros szereléssel. Noha jócskán fel volt öltözve, pazar alkata így is szemet szúrt. Gyanakvó pillantást vetett Rickre. - Ismerjük egymást? - kérdezte nyersen. Rick feszengve elmosolyodott, aztán nyelt egyet, elég nehezen, ahogy végigmérte Lee-t. - Nn... nem, uram - dadogta. - Akkor meg mi a francot akarsz, öcsi? - Ó - szólt közbe Faith - csak azt akarta tudni, mik a kedvenc motoros cuccaim, igaz, Ricky? - Rámosolygott a fiatal eladóra. - Igen. Ja. Hát akkor... sziasztok. - Gyakorlatilag futva tette meg az utat az üzletig. - Szia, te kis édes! - kiáltott utána Faith. Lee fintorgott. - Mondtam, hogy a túloldalon várj. Nem hagyhatlak magadra egy rohadt percre sem? ! - Összefutottam egy dobermannal. Úgy tőnt, legbölcsebb, ha meghátrálok elıle. - Helyes. És mirıl tárgyaltál ezzel a gyerekkel? Hogy ugorjon nekem, amíg te lelépsz? - Jaj, Lee, te már rémeket látsz, ha rólam van szó.

- Pedig annyira nem is bántam volna. Legalább lett volna ürügyem szétverni valakinek a pofáját. De most tényleg, mit akart? -A kiskorú tartogatott nekem valamit. Nem motort, azt elárulhatom. Az mi? kérdezte, és a Lee a kezében tartott tárgyakra mutatott. - Ilyenkor már nélkülözhetetlen a motorozásoz. Ha az ember kilencvennel hajt, a levegı kissé csípıs lesz. - Nincs is motorunk. - Most már van. Faith követte Lee-t a bolt mögé, ahol egy hatalmas Honda Gold Wings SE motorbicikli pompázott. Csillogó krómbevonatával és futurisztikus alakjával, high-tech felszereltségével és panoráma szélvédıjével ,akár Batman egyik jármővének is vélhette az ember. Gyöngyház szürkészöld színőre volt festve, sötétzöld szegéllyel, királyi és királynıi ülése mögött pedig kipárnázott támla magasodott. Oda aztán kényelmesen befészkelhette magát az utazó, mint baseballlabda a kesztyőbe. Olyan nagy volt, olyan kidolgozott és jól leszerelt, hogy szabadtéri szabadidı- és egészségközpontnak is beillett volna. Lee beillesztette a kulcsot a gyújtásba, és belebújt az overallba. A másikat átnyújtotta Faithnek. - De hát hová megyünk ezen az izén? Lee felhúzta a cipzárat. - Észak-Carolinába igyekszünk, a te kis zugodba. - Motoron akarod megtenni azt a hosszú utat? - Autót nem bérelhetünk hitelkártya és személyi nélkül. A te autód vagy az enyém használhatatlan. Vonatra, repülıre, buszra nem szállhatunk. Minden ilyesmit figyelnek. Úgyhogy ez a megoldás. Kivéve, ha addig kinı a szárnyad. - Életemben nem ültem még motoron. Lee levette a napszemüvegét. - Nem te fogsz elöl ülni. Ezért vagyok itt én. Na? Jössz egy körre? - Rávillantotta a vigyorát. E mondattól Faith hirtelen úgy érezte magát, mintha téglával fejbe vágták volna. Az arca égni kezdett, amikor meglátta, hogyan feszít Lee a motoron. Ebben a pillanatban, mintha csak Isten akaratára történne, a nap áttört a borongáson. Egy fénysugár megvilágította az amúgy is szédítıen kék szempárt, és két zafirkıvé változtatta. Mindkettıben egy-egy lángnyelv táncolt. Faith nem bírt megmozdulni. Uramisten, levegıt is alig kapott. A térde remegni kezdett. Elsıs gimnazista korába suhant vissza egy pillantás alatt, az a fiú, akinek már férfiszeme volt, ugyanolyan színő, mint Lee-nek, banánüléses motorjával egész a hintáig ment el, oda, ahol Faith ült, könyvvel az ölében. „Jössz egy körre?", kérdezte. „Nem megyek", felelte erre ı, majd ledobta a könyvet, és felült mögé. Ezután két hónapig „téma" voltak, megtervezték a közös életüket, örök szerelmet esküdtek, bár még csak egymás szájára sem adtak puszit soha. Aztán meghalt az anyja, és elköltözött az apjával. Rövid ideig azon tőnıdött, vajon lehet-e Lee az a fiú. Olyan mélyre számőzte az emléket a tudatalattijába, hogy még a fiú nevére sem emlékszik. Végül is lehetne Lee, nem? Csak azért gondolja, mert egész életében összesen kétszer érezte ezt a gyengeséget a térdében, akkor, a játszótéren, és most. A fiú szó szerint azt mondta, amit Lee az imént, a nap ugyanúgy lángra lobbantotta a szemét, mint az elıbb Lee-ét, Faith szíve meg talán felrobbant volna, ha nem teszi meg, amit kér. Éppúgy, mint most.

- Jól vagy? - kérdezte Lee. Faith megkapaszkodott a motor kormányában, hogy visszanyerje az egyensúlyát, és amilyen nyugodtan csak tudta, azt kérdezte, - Na de hagyják, hogy csak úgy elvidd? - Az öcsém a fınök próbaútra visszük.

a

boltban.

Ez

egy

tesztjárgány.

Hivatalosan

távolsági

- Hihetetlen, hogy ezt most én csinálom. - Mert persze a motorra fel kellett ülnie. Olyan nincs, hogy nem ül fel. Éppúgy, mint elsıben. - Gondold el a másik lehetıséget. Egybıl milyen jól mutat a popsid a Hondán. Feltette a napszemüvegét, és lecsapta a bukósisakja arcvédıjét, mintha ezzel tenné ki a felkiáltójelet a mondat végére. Faith belebújt az overallba, és Lee segítségével magára passzintotta a sisakját is. A férfi berakta a csomagokat a Honda tágas hátsó és kisebb oldalsó rekeszébe, Faith pedig felmászott mögé. Lee beindította a motort, egy ideig túráztatta, aztán a pedálra lépett. Amikor kinyomta a kuplungot, a Honda ereje nekicsapta Faitht a bırtámlának, ı pedig azon kapta magát, hogy karját és lábát Lee és a négyszáz kilós motorkerékpár köré kulcsolja, miközben ık ketten kilınek a Jeff Davisen, mint a rakéta, dél felé. Kis híján leugrott azonban, amikor hangot hallott a fülében. - Nyugodj meg, ez csak a sisakközi dumadoboz -szólt Lee hangja. Nem kétséges, átérezte Faith döbbenetét. - Mentél már autóval oda? - Nem, mindig repülıvel. - Nem baj. Van térképem. Most hajtunk egy darabig a 95-ösön, és aztán Richmond közelében átmegyünk az államközi 64-es útra. így eljutunk Norfolk-ba. Ott meg majd kitaláljuk, hogy a legjobb. Bekapunk valamit útközben. Lehetıleg mielıtt nagyon besötétedik. Jó? Faith bólintott, mintegy akarata ellenére, aztán eszi be kapott, és azt mondta, - Jó. - Most pedig dılj hátra, és engedd el magad. Jó kezekben vagy. Ahelyett, hogy így tett volna, Faith ráhajolt, két karját a dereka köré fonta, és szorította. Belesüpped annak a két egykori hónapnak az isteni hangulatába.', Ez csak jel lehet. Talán elmennek valahová, és nem jönnek vissza soha többé. Elindulnak Outer Banks-bıl, hajót bérelnek, és kikötnek egy darabka földön valahol a Karib-tengeren, ott, ahol még senki nem járt elıttük. O majd megtanulja, hogy kell kunyhótartást vezetni, hogyan fızzön kókusztejjel, vagy bármivel, ami ott van, és vigyáz a kis otthonukra, amíg Lee a tengeren halat fog. Minden este szerelmeskednek a holdfényben. Most még jobban ráhajolt. Egyáltalán nem tőnt rossz ötletnek. A mostani körülmények között pedig lehetetlennek sem. Egyetlen részletében sem. - Ja igen, Faith - mondta Lee a fülébe. Faith a férfiéhoz érintette a sisakját, széles felsıteste keményen a mellének feszült. Húszéves volt ismét, amikor imádta a szelet, a nap melege bizakodással töltötte el, és legnagyobb gondja a legközelebbi félévi vizsga volt. Hirtelen látta magát Lee-vel, amint meztelenül fekszenek a szabad ég alatt, barna bırrel és vizes hajjal, végtagjaik összefonódnak. Azt kívánta, bárcsak ne volna rajtuk ez az egész testüket beborító cipzáras ruha, és bárcsak éppen ne kilencvennel száguldanának a kemény aszfalton.

- Tessék. - Ha még egyszer eszedbe jut, hogy át akarsz rázni, mint ugyanezekkel a jó kezekkel tekerem ki a nyakad. Megértetted?

a

repülıtéren,

Faith hátradılt, megtámasztotta a hátát a támlán, mélyen belefészkelte magát a bırülésbe. Amekkora távolságra csak lehet ettıl a férfitól. Az ördögi kék szemő, fényes fehér lovagtól. Hát... ennyit az emlékekrıl. Ennyit az álmokról. 26 Danny Buchanan ismerıs jelenetnek lehetett szemtanúja. Olyannak, amely nagyon jellemzı Washingtonra. Politikai pénzfelhajtás céljából rendezett vacsorán vett részt egy belvárosi szállodában. Hideg és rágós csirke, olcsó bor, nagy teljesítményő beszélgetés, mérhetetlenül nagy tétek, rafinált protokoll, és gyakran elviselhetetlen egók. A meghívottak vagy vagyonosak és/vagy jó kapcsolatokkal rendelkezık voltak, vagy alulfizetett politikai alkalmazottak, akik napközben hosszú, lázas órákon át dolgoztak, és hısies erıfeszítéseikért jutalmul még robotolhattak egy sort az esti eseményeken. Meghívták a pénzügyminisztert is néhány politikai nehézsúlyúval együtt. Amióta eljegyezte a jól ismert hollywoodi színésznıt - valahányszor felvillantotta a két melle közti árkot, kirúgtak egy gyakornokot - az úr elfoglaltabb volt, mint általában a pénztárnokok. Ezen az estén pedig az utolsó pillanatban úgy döntött, inkább egy másik összejövetelen mond beszédet, de hát ez gyakran megesik „A másik politikus fője mindig zöldebb" címő játékban. Egy beosztottját küldte el maga helyett, egy kétbalkezes, ideges fickót, akit valójában senki sem ismert, és aki valójában senkit sem érdekelt. Ujabb alkalom adódott látni és látszani, vetni egy pillantást arra, hol áll éppen egy bizonyos érdekcsoport a politikai hierarchia állandóan változó tyúklétráján. A legtöbben le sem ültek enni. Megnézték, mi van, és rohantak tovább egy másik, szintén pénzgyőjtı vacsorára. A kapcsolatok szövevénye úgy áramlott a helyiségbe, mint a víz egy bıséges forrásból. Vagy éppen a vér a nyílt sebbıl. Nézıpont kérdése. Hány ilyen vacsorán vett részt Danny az évek során? Azokban a szédítı pénzszerzı években, amikor benne volt még a Nagy Üzletben, Buchanan reggelirıl ebédre, vacsorára és válogatott partikra járt, nonstop, hetekig. Annyira kimerült, hogy olykor máshol bukkant fel, mint ahol kellett volna - például egy észak-dakotai szenátor fogadásán a dél-dakotai képviselı vacsorája helyett. Amióta a világ szegényeiért dolgozott, ezek a gondjai elmúltak, azon egyszerő ténynél fogva, hogy nem maradt képviselıknek adható pénze. Ennek ellenére jól tudta, hogy ha van közhely a politikai pénzszerzésben, akkor az az, hogy a pénzbıl soha nincs elég. Ez pedig azt jelenti, hogy mindig marad lehetıség arra, hogy valaki befolyásért házaljon. Mindig. Miután visszatért Philadelphiából, elkezdıdött a napi robot. Faith nélkül. Tárgyalt fél tucat képviselıvel meg azok sleppjével a Kapitóliumról, kismillió ügyrıl, idıpontot kért tılük következı találkozókra. A slepp nagyon is számít, különösen ha bizottságokban ül, azon belül különösen, ha a Költségvetési Bizottságban. Mert a képviselık jöttek és mentek, de a slepp maradt, többé-kevésbé örökre. A slepp ismerte az ügyeket ától cettig. Danny pedig tudta, a képviselıket nem tanácsos azzal meglepni, hogy az ember ujjat húz a sleppel. Az ilyesmi sikerülhet egyszer, de rögtön utána ki is nyírják az embert, a dühös asszisztencia ugyanis azzal áll bosszút, hogy nem engedi az illetıt a képviselı közelébe.

Kései ebéd következett, fizetıképes ügyféllel. Ezzel az illetıvel általában Faith foglalkozott, Buchanannek ki kellett mentenie, miért nincs itt, és ezt meg is tette, a rá jellemzı öntudatos fellépéssel és humorral. - Elnézést, ma be kell érnie a szekunddal - mondta az ügyfélnek. - Majd igyekszem, hogy ne nagyon kavarjam össze a dolgokat. Bár Faith kitőnı hírneve nem szorult különösebb olajozásra, Buchanan elmesélte ennek a férfinak, hogy egy alkalommal a nı saját kezőleg nyújtotta át ötszázharmincöt képviselınek piros szalaggal átkötött ajándékdobozban - alább nem adta - egy közvélemény-kutatás részletezett eredményét, amely szerint az amerikai nép teljes mellszélességgel támogatja, hogy a gyermekek világszerte megkapják a szükséges vakcinát. Faith nem felejtette ki a dobozból az összefoglaló szöveget sem, illetve az „Ilyen volt - ilyen lett" fotókat távoli országok beoltott kisgyerekeirıl. Olykor a kép a legfontosabb fegyver. Ezt követıen Faith ráült a telefonra, és harminchat órán át zsinórban le sem szállt róla, támogatást kért belföldrıl és a tengerentúlról, és két hét alatt három kontinensen tartott kimerítı kiselıadásokat, több nagy nemzetközi segélyszervezettel karöltve, csak azért, hogy megmutassa, hogy szokás az ilyesmit. És hogy mennyire fontos. Ennek eredményeképpen a Kongresszus elfogadta a törvényjavaslatot egy olyan tanulmány elkészítésére, amely kideríti, mőködıképes-e a törekvés. Most épp dollárkupacokat ölnek a szakértıkbe, és többerdınyi fát vágnak ki, hogy felépülhessen az a papírhegy, amelyen majd a tanulmány szerepel (hogy legyen mire kifizetni a hihetetlen szakértıi díjakat, természetesen), ámbár semmi garancia nincs arra, hogy akár egyetlen gyerekhez is eljut egyetlen adag vakcina. - Apró sikerélmény, legyünk ıszinték, de mégiscsak egy lépés elıre - mondta Buchanan az ügyfélnek. - Ha egyszer Faith beindul, jobb kitérni elıle. -Buchanan persze jól tudta, hogy az ügyfél már tapasztalta ezt. Talán csak azért mondta, hogy saját magát lelkesítse egy kicsit. Talán csak Faithrıl akart beszélni. Kegyetlen volt hozzá az elmúlt egy évben, rettentıen kegyetlen. Halálra rémítette a gondolat, hogy a nı belecseppen a Thornhill-féle lidércnyomásba, így hát eltaszította magától. Nos, úgy tőnik, egyenest az FBI karjaiba. Bocsáss meg, Faith... Ebéd után visszatért a Kapitóliumra, ahol egy maroknyi gyomorégés elleni tablettával várt néhány földszinti szavazatra. Névjegykártyákat küldött elıre, egykét képviselıtıl idıpontot akart kapni. Másokat majd akkor ragad galléron, amikor kilépnek a liftbıl. - Szenátor úr, nagyon fontos, hogy elengedjük a külföldi adósságokat - mondta vagy egy tucat képviselınek egyenként, amikor odasodródott melléjük és nyíltan ırzı-védı kísérıikhez. - Többet költünk az adósságok törlesztésére, mint az egészségügyre és az oktatásra. Mire jó a stabil egyenleg, ha a népesség évi tíz százalékkal csökken? Lesz jó nagy hitel, és nem lesz egy lélek se, aki hasznát venné. Inkább költsük erre ezt a hatalmas összeget. - Csak egyvalaki tudta nála jobban elıadni ezt a beszédet. De hát Faith nem volt ott. - Jól van, Danny, majd jelentkezünk. Küldje el az anyagot. - És a kísérık, mint a virágszirmok éjszakára, körbezárták a képviselıt. Danny, a méhecske pedig tovaszállt, hogy máshol győjtse be a nektárt. A Kongresszus ökoszisztéma volt, éppolyan bonyolult, mint az óceán mélyén találhatók. Ahogy Danny ingázott a folyosókon, elnézte a nyüzsgést maga körül. A frakcióvezetık, címükhöz hően, mindenfelé nógatták a képviselıket, hogy tartsák magukat a párt irányvonalához. Buchanan tudta, hogy a szobájukban a telefonok mindig ugyanazon egy cél érdekében csengenek. Lótifutik sepertek végig a folyosón, hogy felhajtsák a maguknál fontosabb embereket. Kis csoportok gyülekeztek a tágas hall félreesı zugaiban, ünnepélyes arccal, lesütött szemmel taglalták a lényegbe vágó kérdéseket. Férfiak és nık rohantak a tömött liftek felé, abban a reményben, hogy elcsíphetnek néhány értékes másodpercet egy-egy olyan képviselı társaságában, akinek a támogatására égetı szükségük van. Képviselık

beszélgettek, megalapozván jövıbeli közös ügyeiket, vagy stabilizálandó azokat, amelyeket már nyélbe ütöttek. Kaotikus volt, ugyanakkor megvolt a maga rendje, ahogy az emberek tömörültek és szétváltak, mint a robotkar a nagy fémtömbök felett a futószalag mellett. Elvégzi a feladatát, és már nyúl is a következıért. Danny vette a bátorságot, hogy úgy gondolja, a munkája van olyan kimerítı, mint a gyerekszülés, és megesküdött volna, hogy sokkal jobban felvillanyozza az embert, mint az ejtıernyızés. İ teljes mértékben függıségben volt ezzel az életformával. Hiányozna neki, ha nem lenne. - Akkor visszahív, ugye? - Általában ezzel köszönt el a képviselıktıl. - Hát persze, számíthat rá - felelték menetrendszerően. És aztán, persze, soha többé nem is hallott felılük. De fordítva azért nem így volt. İ újra meg újra jelentkezett náluk, amíg nem engedtek. Az ember ellövi a töltényeit, és reménykedik, hogy az egyik valahol valamit eltalál. Ezután Buchanan eltöltött néhány percet valakivel a „kiválasztott kévései" közül. Végigmentek azon a szövegen, amellyel egy rendeletrıl szóló jelentést akart kiegészíteni. Gyakorlatilag senki nem ellenırizte a jelentések nyelvezetét, a lényeges cselekvés azonban a monoton részletekben rejlett. Ez esetben a nyelvezet tájékoztatja majd az igazgatókat a Nemzetközi Fejlesztési Ügyosztálynál, mire kell költeni a mellékelt rendeletben engedélyezett segélyösszeget. A szóhasználat megfelelt, Buchanan gondolatban kipipálta a listán, és újabb portyára eredt. Többéves gyakorlatának köszönhetıen könnyedén tájékozódott a Szenátus és a Fehér Ház irodaépületeinek labirintusában, ahol olykor még a Kapitólium veteránjai is eltévedtek. Csak magán a Kapitóliumon töltött ennél több idıt. A szeme cikkant jobbra és balra, mindenkit szemügyre vett, akit látott, jobb kezeket és lobbistákat, villámgyorsan számba is vette, van-e ott valaki, aki elı tudná mozdítani az ügyet. Ha az ember belép egy szobába valamelyik képviselıvel, vagy elkapja a folyosón, fel kell készülnie a repülıstartra. Ezek az emberek elfoglaltak, gyakran ingerlékenyek, és egyszerre ötszáz dolog jár az eszükben. Szerencsére Buchanan a legbonyolultabb témákat is össze tudta foglalni néhány mondatban. Ezen adottságának híre volt. A képviselıket minden oldalról speciális érdekek szorongatták, a legnagyobb mértékben szükségük volt erre a képességre. Danny nagy szenvedéllyel ecsetelte a pártfogoltja helyzetét, és mindezt két perc alatt, amíg végigmentek a hatalmas forgalmú folyosón, vagy bezsúfolódtak egy liftbe, esetleg, ha nagy szerencséje volt, hosszú repülıúton. Nagyon lényeges volt, hogy minél befolyásosabb nagykutyát csípjen el. Ha rá tudta venni a házelnököt, hogy szóljon néhány szót a rendelete érdekében, akár nem hivatalos módon, azzal több másik képviselı is mellé állt. Ez néha elég is volt. - Bent van az úr, Doris? - kérdezte Buchanan, miközben bedugta a fejét az egyik képviselı szobájába, és ránézett a matrónaszerő titkárnıre, akinek a beosztás volt a feladata. Régi bútordarab. - Öt perc múlva indul a reptérre, Danny. - Az remek, nekem elég kettı. A maradék háromban majd csevegek veled. Azt amúgy is jobban szeretem. Isten áldja Steve-et, de azért te csak jobban esel a szemnek, édesem. Doris tömör arcában megjelent a mosoly ránca. - Te hízelgı, te. És Danny Buchanan megkapta azt a két percet Steve képviselıtıl.

Ezután a képviselıi ruhatárba ment, és kitudta, melyik bizottság tárgyalja azokat a törvényeket, amelyek ıt is érintik. Vannak bizottságok az elsıdlegesen fontos ügyekre, vannak a folytatólagos munkák, és, bár ritkán, akad bizottság az ellentmondásos ítélkezésre is, egy-egy rendelettıl függıen. Megtudni, hogy ki melyik törvényt tárgyalja, olyan, mint amikor hatalmas, állandóan variálódó puzzle-t rak ki az ember, és egy lobbistának mindig tudni kell egymás mellé helyezni a részecskéket. A feladat gyakran az ırületbe kergeti ıket, Danny Buchanan azonban valamennyiüknél jobban játszik. A nap során, mint bármelyik napon, Buchanan elhalmozta a képviselıi irodákat „itt jártam" cédulákkal, rajtuk adatokkal és összefoglalókkal, azzal, amit az asszisztenciának a képviselı elé kell majd tárni. Ha bármilyen kérdés felvetıdött, ha fennakadtak valamin, Buchanan mindig rendben megtalálta a választ, vagy kerített szakértıt. És ı minden egyes találkozást azzal a legeslegfontosabb kérdéssel zárt, „Mikor térhetünk vissza a témára?" Konkrét idıpont híján soha többé nem hallott volna felılük. Elfelejtették volna, és a helyébe száz másik lép, aki éppilyen nagy hévvel rikoltozik a saját ügyfeleiért. A késı délután során olyan ügyfelekkel tárgyalt, akikkel általában Faithnek van dolga. Kimentette, és homályos magyarázatot adott arra, miért vele kell beérniük helyette. Mi egyebet tehetett volna? Ezután elıadást tartott egy agytrösztök által szponzorált szemináriumon az éhínségrıl a világban, majd visszatért az irodájába, és telefonokat bonyolított, amelyek tárgya széles skálán mozgott, felhívta az asszisztencia figyelmét egy sereg témára, ne feledkezzen el róluk a szavazás idején, illetve koalíciós támogatást toborzott egyéb karitatív szervezetektıl. Elıjegyzett néhány vacsorát és tengerentúli utazást, illetve egy látogatást a Fehér Házba januárra, ahol személyesen akarja bemutatni az elnök úrnak egy nemzetközi gyermekjogi szervezet újonnan kinevezett elnökét. Nagy merészségre utal, hogy Buchanan és az általa támogatott szervezetek az ismertségben reménykednek. Szünet nélkül keresték a hírességek segítségét. Faith a mestere volt ennek. Az újságírókat elég ritkán érdekelte a távoli országok szegényeinek sora, ha azonban bedobtak egy hollywoodi szupersztárt, a sajtóteremben a csilláron is firkászok lógtak. Az élet már csak ilyen. Buchanan munkamenetében ekkor a külföldi országokért lobbizók negyedéves jelentései következtek. Ez nagy nyőgöt jelentett, minden oldalt le kellett pecsételtetni a Kongresszusban, mondván, „külföldi propaganda", mintha csak Tokió Rózsája szervezne puccsot az Egyesült Államok kormánya ellen, nem pedig valaki, ez esetben Danny Buchanan, adná el a lelkét némi gabonáért és tejporért. Miután üldögélt még egy keveset a telefonon, majd áttanulmányozott néhány száz oldalnyi lerövidített anyagot, Buchanan úgy döntött, mára ennyit. Ragyogó egy nap a mindenkori washingtoni lobbista életében, amely rendszerint oda vezet, hogy az illetı elbotorkál az ágyáig, és ott eszméletét veszti. Ma azonban nem engedhette meg magának ezt a luxust. Bizonyos okból itt kellett maradnia ebben a belvárosi szállodában, a változatosság kedvéért jótékonysági vacsorán - ez az ok pedig egy távolabbi sarokban álldogált, fehérbort iszogatott, és rendkívüli módon unatkozott. Buchanan odament hozzá. - Nagyon úgy festesz, mint aki nem fehérbornál - mondta neki Buchanan.

bánna

egy

erı-sebb

italt

ennél

a

kis

Russell Ward szenátor megfordult. Mosoly derengett fel az arcán, amint ránézett. - De jó is egy tisztességes arcot látni ebben a fertıben, Danny. - Mi lenne, ha most itt hagynánk ezt a kócerájt a Monocle kedvéért? Ward lerakta a poharát az egyik asztalra.

- Ennél jobb ajánlatot ma még nem kaptam. 27 A Monocle régi, bevált vendéglı volt a Capitol Hill szenátusi oldalán. Nem is maradt itt más épület a hajdani hosszú házsorból, csak ez az étterem, és az amerikai kapitóliumi rendırség, amely valaha a bevándorlással és az állampolgárság kiadásával foglalkozott. Politikusok, lobbisták és VIP-ek győltek itt össze nagy elıszeretettel ebédre, vacsorára, egy italra. A konyhafınök név szerint üdvözölte mindkettejüket, és egy félreesı sarokban álló asztalhoz vezette ıket. A berendezés konzervatív ízlésre vallott, a falakat annyi fénykép díszítette hajdani és jelenlegi politikusokról, hogy a teljes Washington-emlékmővet meg lehetett volna tölteni velük. Jól fıztek, az emberek mégsem azért jártak ide, ami finomságot az étlap kínált, hanem azért, hogy szem elıtt legyenek, üzletet kössenek, és mőhelytárgyalásokat folytassanak. Ward és Buchanan törzsvendégnek számított. Megrendelték az italukat, és egy pillanatra elidıztek az étlap felett. Ward a menüt tanulmányozta, Buchanan meg ıt. Russell Wardot Rustynak szólították, amióta Buchanan csak ismerte. Márpedig az nem csekély idı. Együtt nıttek fel. A Hírszerzési Vizsgálóbizottság elnökeként Ward nem elhanyagolható befolyással rendelkezett az ország valamennyi titkosszolgálatának jó- vagy kevésbé jó - léte felett. Okos volt, politikailag képzett és hozzáértı, tisztességes, dolgos, és egy valaha dúsgazdag északkeleti családból származott, amely Ward ifjúsága idején vesztette el a vagyonát. Rusty Délre ment egyetemre, a Raleigh padjait koptatta, és szisztematikusan építette fel közszolgálati karrierjét. İ volt Észak-Carolina rangidıs szenátora. Az egész1 állam bálványozta. Buchanan osztályozó rendszerében Rusty Ward kérdés nélkül a „Hívı" címkét kapta. Minden létezı politikai játékot, minden egyes' háttértörténetet ismert. Mindenkiét. Tudta, miben, erısek, és, ami ennél is fontosabb, miben gyengék, Buchanan látta, hogy fizikai értelemben ez az embef már csak roncs, van neki baja elég a cukorbetegségtıl a prosztatabántalmakig. Szellemileg azonban penge éles maradt. Azok, akik megrendült egészsége miatt alábecsülték páratlan intellektusát, késıbb egytıl egyig megbánták. Ward felnézett az étlapból. - Került mostanában valami ínyencség a tányérodra, Danny? A hangja mélyen zengett, csodálatosan déliesen. A jenkizmusnak már nyomait sem lehetett felfedezni benne. Buchanan képes lett volna órákon át csak hallgatni. Sokszor meg is tette. Most azt felelte neki, - Ugyanaz a régi nóta. Mint mindig. Hát neked? - Ma reggel érdekes fülest kaptam. A Szenátus Hírszerzési Bizottságától. - Csak nem? - Hallottál egy bizonyos Thornhill nevő úriemberrıl? Robert Thornhillrıl? Buchanan arca meg sem rezdült. - Nem mondhatnám, hogy ismerıs. Mesélj róla. - Az egyik legrégebbi motoros. Mőveleti igazgatóhelyettes. Eszes, ravasz, és úgy hazudik, hogy attól másnak kisülne a szeme. Nem bízom benne.

- Annak alapján, amit most mondtál, nem is szabad. - Ugyanakkor el kell ismerni az érdemeit. Remekül végzi a munkáját, több CIAigazgatót túlélt már. És tényleg kiválóan szolgálja a hazáját. Igazság szerint ı itt élı legenda. Épp ezért többé-kevésbé azt csinálhat, amit akar. Ennek ellenére újabban nagyon veszélyes irányt vett. - Tényleg? Pedig a fentiek szerint nagy hazafi lehet. - Épp ez aggaszt. Az, aki nagy hazafinak vallja magát, általában fanatikus. A fanatikust pedig véleményem szerint csak egy lépés választja el az ırülttıl. A történelemben elég példát találunk erre. - Ward elvigyorodott. - Ma bejött hozzám, és leadta a szokásos rizsáját. Olyan önelégült volt, hogy elhatároztam, kicsit megfingatom. Buchanan szemében hirtelen érdeklıdés csillant. - Na és hogyan? - A halálosztagokról kérdeztem. -Ward elhallgatott, és körülnézett. - A CIA-vel sok bajunk volt emiatt az utóbbi idıben. Létrehozzák ezeket a kis felkelıcsoportokat, ruházzák, kiképzik, majd szabadjára engedik ıket, mint a hőséges kutyákat. Ezek aztán mennek, de nem ám úgy, mint a hőséges kutyák, és csinálják, amit nem kéne. Legalábbis a hivatalos szabályok szerint nem. - Erre mit mondott? - Hát az nem szerepelt a forgatókönyvében, hogy erre is kitérünk. Pergette a határidınaplóját, mintha arra számítana, hogy kiugrik onnan egy kis felfegyverzett csapat. - Ward öblösen nevetett. - Aztán vakerálni kezdett, de semmi értelme nem volt. Azt mondta, az „új" CIA csak adatot győjt és elemez. Amikor megkérdeztem, belátja-e tehát, hogy a „régi" CIA nem volt fenékig tejfel, azt hittem, rám borítja az asztalt. - Ward újra nevetett. - Mindig ugyanaz a régi nóta, ugyanaz. - És téged most melyik információt próbálsz

húzása

borított

ki?

Ward

mosolygott.

-

Bizalmas

kiszedni belılem? - Persze. Ward ismét körülnézett, elırehajolt, és halkra fogta a szavát. - Az információt elhallgatta elılem. Mire számítottál? Ismered ezeket a spionokat, Danny, állandóan egyre több pénzt akarnak, de ha kérdéseket teszel fel, ugyan mire, Uramisten, úgy viselkednek, mintha az anyjukat ölted volna meg. De mégis mit kéne tennem, ha egyszer magától a CIA fı-fı fejesétıl olyan jelentéseket kapok, hogy az áthúzgálásoktól feketéllik a papír? Ezt a tényt aztán Mr. Thornhill figyelmébe ajánlottam. - Hogy reagált erre? Bepipult? Vagy hővös volt és összeszedett? - Miért érdekel ennyire? - Te kezdted, Rusty. Ne kérd rajtam számon, hogy izgat a munkád. - Hát azt felelte, hogy azokat a jelentéseket a titkosszolgálati források személyiségi jogainak védelmében kell cenzúrázni. Hogy nagyon keskeny határsávról van szó, a CIA pedig igyekszik úgy végigmenni ezen a sávon, ahogy tud. Erre én megmondtam neki, hogy ez kicsit olyan, mint amikor az unokám ugróiskolázik. Nem találja el az összes kockát, úgyhogy néhányat eleve kihagy.

Azt is mondtam, hogy ez nagyon okos húzás. A kisgyerekektıl. Amit viszont el kell ismerni, azt el kell ismerni. Van logika abban, amit a pasas beszél. Azt mondta, csak áltatjuk magunkat azzal, hogy a bebetonozott diktátorokat ki lehet ütni a helyükbıl egyszerő mőholdfelvételekkel és nagy sebességő modemekkel. Nekünk a régi, jól bevált földi módszerekre van szükségünk. Hús-vér emberekre a szervezeteknél, a saját köreiken belül. Csak így tudunk gyızni. És én ezt teljesen értem is. Csak hát az arroganciája... azt egyszerően nem lehet elviselni. Meg vagyok róla gyızıdve, hogy ha Robert Thornhillnek semmi oka nem volna arra, hogy hazudjon, akkor sem lenne ıszinte. Van az a rohadt kis módszere, hogy a tollával ütögeti az asztalt, mire az egyik segédje a füléhez hajol, és úgy tesz, mintha súgna neki valamit, ı pedig ily módon nyer néhány lélegzetvételnyi idıt, és kitalálhat valami hazugságot. A sok-sok év alatt végig ugyanezt a kódot használta. Gondolom, totál palimadárnak néz, aki úgyse jön rá soha. - Én azt remélem, ez a Thornhill kolléga jobban ismer téged annál, hogy ennyire alábecsüljön. - Ó, nagyon jó a fickó. El kell ismernem, ezt a menetet ı nyerte meg. Ez az ember képes arra, hogy egyáltalán ne mondjon semmit, de azt olyan jelentıségteljesen és emelkedetten, mintha a tízparancsolat volna. És amikor sarokba szorítottam, elıkapta a nemzetbiztonsági kamut, gondolván, hogy ettıl mindenki halálra rémül. Zárszó, minden kérdésemre ígért választ. Én pedig azt mondtam, már várom, hogy együtt dolgozhassunk. - Ward beleivott a vizébe. - Ja, ma ı nyert. De elıbb-utóbb mindig eljön a holnap. Visszatért a pincér az italaikkal, a két férfi pedig rendelt. Buchanan skót whiskyt ivott, Ward elvolt a bourbonnel, tisztán. - Na és mit csinál a jobbik feled? Fogadjunk, hogy Faith épp éjszakai mőszakban dolgozik egy újabb ügyfélen, hogy kiborítson minket, szegény, védtelen választott közhivatalnokokat. - Igazság szerint elutazott. Magántermészető okokból. - Remélem, semmi komoly. Buchanan vállat vont. - Azt még vizsgálja a bíróság. De Faith jól jön ki belıle, arra mérget veszek. Na igen, de hol van?, gondolta, nem elıször. - Azt hiszem, mindannyian túlélık vagyunk. Én például nem tudom, meddig tart még ki öreg, elcsigázott porhüvelyem. Buchanan felemelte a poharát. - Mindannyian elıbb adjuk be a kulcsot, mint te. Danny Buchanan becsületszavára. - Úristen, remélem, nem így lesz. - Ward éles pillantást vetett rá. - Nehéz elhinni, hogy már negyven éve otthagytuk Bryn Mawrt. Tudod, néha irigyellek, hogy ott nıttél fel, abban a lakásban a garázsunk felett. Buchanan elmosolyodott. - Ez vicces. Én meg téged irigyeltelek, hogy abban a nagy, pénzes házban laksz, míg mi csak vártuk, hogy gazdagok legyünk. Most akkor melyikünk is részeg? - Te vagy a legjobb barátom. Soha nem is volt jobb. - Szenátor úr, nyilván tudja, hogy az érzés kölcsönös.

- Még ennél is meghökkentıbb, hogy soha a büdös életben nem kértél tılem semmit. Pedig tudod, eszméletlenül tudod, hogy benne ülök néhány bizottságban, mindegyik elı tudná mozdítani az ügyeidet. - Még a látszatát is szeretném elkerülni a tisztességtelen megoldásoknak. - Ebben valószínőleg te vagy az egyetlen a városban - kuncogott Ward. - Legyen elég annyi, hogy a barátságunk még az ügynél is fontosabb nekem. Ward ismét lehalkította a hangját. - Sosem mondtam még, de nagyon mélyen megérintett, amit az anyám temetésén mondtál. Esküszöm, úgy érzem, jobban ismerted, mint én. - Az édesanyád osztályon felüli ember volt. Mindenre ı tanított, amit bármirıl tudni érdemes. Igazán megérdemelte, hogy méltóképpen búcsúztassák el. Amit mondtam róla, félig sem közelítette meg azt, amilyen valójában volt. Ward a poharába bámult. - Istenem. Ha a nevelıapám beérte volna a családi örökséggel, és nem hitte volna el magáról, hogy üzletember, talán megtarthattuk volna a birtokot, neki pedig nem kellett volna fıbe lınie magát. De az is igaz, hogy ha nekem marad mit elkótyavetyélnem, akkor talán nem vagyok szenátor ennyi éven át. - Ha mások is olyan szabályok szerint játszanának, mint te, Rusty, ez az ország nem itt tartana. - Nem vadásztam ugyan bókokra, de jólesik, hogy ezt mondod. Buchanan dobolt egy sort az asztalon az ujjaival. - Néhány hete visszamentem, és megnéztem a régi házat. Ward csodálkozva felnézett. - Minek? Buchanan vállat vont. - Magam sem tudom. Arra jártam, volt idım. Nem sokat változott. Még mindig gyönyörő. - Én nem jártam arra diploma óta. Azt se tudom, ki lakik most ott. - Egy fiatal pár. Láttam a nıt meg a gyerekeket a kerítésen át, a füvön játszottak az utca felé esı kertben. A férfi valószínőleg befektetési bankár vagy internetes mogul. Tegnap volt egy ötlete és tíz dolcsi a zsebében, ma van egy rettentıen menı cége és százmilliója részvényekben. Ward emelte poharát. - Isten áldja Amerikát. - Ha nekem lett volna akkor annyi pénzem, az édesanyádnak nem kellett volna lemondania a házról. - Ebben biztos vagyok, Danny. - Persze mindennek oka van, Rusty. Ahogy az elıbb mondtad, akkor talán sosem lesz belıled politikus. Pedig óriási karriered volt és van. És a Hívık közé tartozol. Ward elmosolyodott.

- Mindig felcsigázta az érdeklıdésemet a kis osztályozó rendszered. Megvan valahol írásban is? Szívesen összevetném azzal, amire én jutottam igen tisztelt kollégáimmal kapcsolatban. Buchanan megkopogtatta a homlokát. - Itt van az egész. - Annyi kincs, mind elásva egyetlen ember agyában. Micsoda pazarlás. - Te is mindenkirıl mindent tudsz ebben a városban. - Buchanan elhallgatott, majd csendesen hozzátette, - Mellesleg rólam mit tudsz? Úgy tőnt, Wardot meglepi a kérdés. - Ugye nem azt akarod mondani, hogy a világ legnagyobb lobbistája önértékelési zavarokkal küzd? Azt hittem, a Dániel J. Buchananrıl szóló könyv megingathatatlan hitbıl, enciklopédiaszerő agyból és kényesen mély lényeglátásból íródott - elvégre te tényleg átlátsz a szélkakas típusú politikusok lelki mőködésén és velük született gyöngeségeiken, amelyekkel mellesleg fel lehetne tölteni a Csendes-óceánt. - Mindenkit gyötörnek kétségek, Rusty, még az olyanokat is, mint te vagy én. Ezért vagyunk olyan hosszú életőek. Mindig három centire táncolunk a szakadék szélétıl. Bármely percben végünk lehet, ha elfeledkezünk az éberségrıl. Ezt úgy mondta, hogy Ward arcáról eltőnt a kedélyesség. - Nyomja valami a bögyödet, és beszélni akarsz róla? - Én aztán nem beszélek, ha egymillió évig élek sem - felelte Buchanan váratlan mosollyal. - Ha elkezdeném sorolni a titkaimat a te gyenge imitációidnak, át kellene vinnem valahová a limonádés bódémat, és valami vadonatújba fognom. Ahhoz pedig nagyon öreg vagyok. Ward hátradılt a puha díszpárnára, és fürkészni kezdte a barátja arcát. - Mi hajt téged, Danny, miért csinálod? Nem a pénzért, az biztos. Buchanan lassan ingatta a fejét, nem, valóban nem a pénzért. - Ha csak a dollárok járnának az eszemben, már tíz éve abbahagytam volna. Felhajtotta a maradék italát, az ajtó felé nézett. Ott állt az olasz nagykövet, jelentıs kíséretével együtt, továbbá több régi motoros a Kapitóliumról, néhány szenátor, és három nı rövid, fekete ruhában - mindhárman úgy néztek ki, mintha arra az estére vették volna bérbe ıket, ami egyáltalán nem kizárt. A Monocle étterem lassan megtelt VIP figurákkal, tüsszenteni sem lehetett már anélkül, hogy az ember ne valaminek a vezetıjét találta volna el. Mind a világot akarta. Mind úgy képzelte, majd te megszerzed neki. Aztán felzabálna, semmit nem hagyna belıled, és ettıl a barátjának tartana. Buchanan minden strófáját ismerte ennek a nótának. Felpillantott a falra, egy régi fotóra. Görbe orrú, kopasz férfi nézett le rá zord tekintettel és lázas szemmel. Már rég meghalt, de azelıtt évtizedekig az egyik legnagyobb hatalmú politikus volt Washingtonban. És a legrettegettebb. Mert itt kéz a kézben jár a hatalom és a félelem. Mára viszont Buchanan a férfi nevét is elfelejtette. Ez pedig igencsak magáért beszélt. Ward letette a poharát. - Azt hiszem, tudom. Az ügyeidbıl egyre több jó származott az évek során. Te már feltetted az életed arra, hogy megmentsd azt a világot, amely nagyon kevés

embert érdekel, és ıket is csak egy kicsit. Én nem ismerek más lobbistát, aki ezt így csinálná. Buchanan megrázta a fejét. - Az ír szegénylegény, akinek gyerekkorában saját magát kellett eltartania, ám végül tetemesen meggazdagodott, hirtelen meglátja a fényt az alagútban, és élete alkonyát arra használja, hogy segít a nála kevésbé szerencséseken? A fenébe is, Rusty. Sokkal inkább a félelem vezérel, mint a jó szándék. Ward érdeklıdve nézett rá, - Hát az meg hogy lehet? Buchanan kihúzta magát, egymáshoz illesztette a két tenyerét, és megköszörülte a torkát. Ezt még soha senkinek nem vallotta be. Még Faithnek sem. Talán most eljött az ideje. Természetesen úgy fog tőnni, hogy elvesztette az eszét, de talán Rusty nem mondja el senkinek. - Tudod, van egy visszatérı álmom. Ebben az álomban Amerika egyre gazdagabb és gazdagabb, dúsabb, zsírosabb, kövérebb. Az a hely, ahol az atléta százmillió dollárt kap, ha elhajítja a kislabdát, a filmsztár húszmilliót, ha ócskaságokban játszik, a modell pedig tízmilliót, ha fehérnemőben sétálgat fel-alá. Ahol a tizenkilenc éves gyereknek lehetısége van egymilliárdot keresni azzal, hogy az interneten tızsdézik, és teljesen használhatatlan dolgokat ad el, gyorsabban, mint hogy pislantani volna idınk. - Buchanan elhallgatott, és a semmibe meredt. - Ahol a lobbista repülıgépet tud venni a fizetésébıl. - Ismét Wardra nézett. Magunknak harácsoljuk a világ gazdagságát. Ha valaki az utunkba kerül, azt eltiporjuk, száz- meg százféleképpen, miközben beadjuk neki az „Amerika, te gyönyörő" címő mesét. Amerika, a gyıztes nagyhatalom, mi? Almomban egyszer csak, szép lassan, felébred a világ többi része. És annak lát minket, ami vagyunk, csalónak. És elindul értünk. Tutajon, propelleres repülın, Isten tudja, min. Elıször ezrével, aztán milliójával, végül milliárdjával. És lemosnak minket. Bedugnak valami csırendszerbe, aztán leöntenek örökre. Téged, engem, a kislabda hajítókat, a filmsztárokat, a szupermodelleket, a Wall Streetet, Hollywoodot és Washingtont. Az ámítás földjét. Ward nagy szemekkel meredt rá, - Uramisten, mi ez, álom, vagy rémálom? Buchanan szigorú pillantást lövellt felé, - Majd te eldöntıd. - Danny, a hazájával az ember legyen úgy, hogy vagy megszoksz, vagy megszöksz. Van igazság ebben a mondásban. Ennyire nem vagyunk rosszak. Aránytalanul nagy hányadot szipkázunk el a világ vagyonából és energiaállományából. Jobban szennyezzük a Földet, mint bármely más ország. Tönkreteszük a többi ország gazdaságát, s még csak vissza sem nézünk. Ennek ellenére szeretem a hazámat, számos lényegtelen és lényeges okból, egyikre sem tudok valódi magyarázatot adni. Ezért nyomaszt annyira ez a rémálom. Nem akarom, hogy megtörténjen. De egyre nehezebb életben tartani a reményt. - Ha így áll a dolog, tényleg, miért csinálod? Buchanan ismét a régi fényképre nézett, és azt mondta, - Velıs választ szeretnél, vagy filozofikusát? - Nem lehetne az igazat? Buchanan ránézett régi barátjára. - Nagyon mélyen fájlalom, hogy nem születhetett gyerekem - kezdte lassan, aztán elhallgatott. - Van egy jó barátom, tizenkét unokája van. Egyszer ez a barátom az egyik kislány általános iskolai szülıi értekezletérıl mesélt nekem. Megkérdeztem, mi a fenét foglalkozik ı az ilyesmivel, hát nem a szülık dolga volna? Tudod, mit válaszolt? Azt, hogy a világ jelenlegi állása szerint mindannyiunknak gondolni kell arra is, mi lesz, ha mi már nem leszünk. Sıt mi

lesz, ha már a gyerekeink sem lesznek. Jogunk van hozzá és kötelességünk. Ezt mondta nekem az én jó barátom. Buchanan kisimította a szalvétáját. - Úgyhogy talán azért csinálom ezt az egészet, mert a világ tragédiái többet nyomnak a latban, mint a boldogsága. És ez így nincs rendjén. - Ismét elhallgatott. Bepárásodott a szeme. - Na de hogy ezenkívül miért? Halvány fogalmam sincs. 28 Brooke Reynolds éppen befejezte az asztali áldást, mindannyian enni kezdtek. Tíz perccel azelıtt esett be az ajtón, mert eltökélte, hogy ma a családjával vacsorázik. Az Irodánál reggel negyed kilenctıl délután ötig tartott a munkaideje. Munkaidı... ez azért elég vicces az FBI esetében. Át is öltözött, farmert és pulóvert húzott, lapos sarkú velúrcipıjét Reebok sportcipıre váltotta. Nagyon szerette ı maga kimerni a borsót és a krumplipürét mindannyiuk tányérjára. Rosemary tejet töltött a gyerekeknek, a bakfis lánya, Theresa pedig segített a hároméves David-nek felvágni a hússzeletét. Jó hangulatú, csendes családi összejövetel volt. Reynolds azért tért haza, hogy ı is ott ülhessen. Minden este minden tıle telhetıt megtett azért, hogy ilyenben legyen részük, még akkor is, ha emiatt utána vissza kellett mennie dolgozni. Reynolds felkelt az asztaltól, és egy pohár fehérbort töltött magának. Amíg az agya egyik fele arra koncentrált, hogyan lehetne megtalálni Faith Lockhartot és új szövetségesét, Lee Adamst, a másik fele örömmel gondolt a nem egészen egy hét múlva beköszöntı mindenszentekre. Hatéves lánya, Sydney, tántoríthatatlanul Fülesnek akart öltözni, azok után, hogy az elızı évben is az volt. Dávid az ugrabugra Tigris lesz. A figura tökéletesen illik az örökmozgó gyerekhez. Utána hálaadás, talán elutaznak a szüleihez Floridába, ha tud rá idıt keríteni. Aztán jön a karácsony. Idén elviszi a gyerekeket Mikulás-nézıbe. Tavaly lemaradt róla, mert - mily meglepı - dolgoznia kellett. Idén azonban elıkapja a kilenc milliméterését, ha bárki meg akarja akadályozni, hogy Kris Kringle-lel találkozzon. Mindent egybevetve a terv jó, különösen ha azt is el tudja érni, hogy mőködjön. Elgondolni egyszerő, a megvalósítás az a kulcs, amelyik ki szokott hullani a zárból. Amint visszaillesztette a dugót a palackba, szomorúan körbenézett abban a házban, amelyik már nem sokáig lesz az otthona. Kisfia és kislánya érezte, hogy változás közeleg. Dávid több mint egy hete egyetlen éjszakát sem aludt végig. Esténként, miután végigdolgozott tizenöt órát, Reynolds a karjába vette a reszketı, síró fiút, és próbálta megnyugtatni, visszaaltatni. Szerette volna meggyızni, hogy nem lesz semmi baj, pedig ha valaki, ı aztán nem volt ebben biztos. Milyen rémisztı dolog is idınként szülınek lenni, különösen egy válás kellıs közepén, amikor nap mint nap szembe kell néznie a mérhetetlen fájdalommal a gyerekek arcában. Reynoldsnak többször is eszébe jutott, hogy pusztán ezen egyetlen oknál fogva lemondja az egészet. Pedig érezte, hogy nem megoldás, ha a gyerekek kedvéért együtt maradnak. Számára legalábbis nem. Jobb életük lesz a férje nélkül, mint amilyen vele volt. Az ex meg jobb apa lehet a válás után, mint elıtte. Reynolds legalábbis ebben reménykedett. Nem hagyhatta, hogy csalódjanak benne a gyerekei. Amikor elkapta a lánya fürkészı tekintetét, próbált a lehetı legtermészetesebben mosolyogni. Sydney 1 hatéves volt, de tizenhat is lehetett volna. Koravén-I sége halálra rémítette ıt. A kislány mindent meghallott, semmi lényeges el nem kerülhette a figyelmét. Reynolds egész pályafutása alatt nem hallgatott ki gyanúsítottat olyan alaposan, mint ahogy Sidney tette vele nap mint nap. Mélyre ásott, igyekezett megérteni, mi történik, mit hoz számukra a jövı - márpedig Reynolds nemigen tartott kész válaszokat a tarsolyában.

Számos alkalommal találta a lányát késı este a síró öccse ágyában, karjában a kisfiúval. Próbálta megnyugtatni, eloszlatni a félelmeit. Reynolds nemrég megmondta neki, hogy nem kell ezt a felelısséget is magára vállalnia, és hogy ı, az anyjuk, mindig ott lesz, ha kell. A mondat üresen csengett, Sydney arcára pedig egyszerően kiült, hogy nem hiszi el. Attól a puszta ténytıl, hogy a lánya nem fogadta el az állítást halálbiztos, mozdíthatatlan igazságnak, Reynolds több évet öregedett néhány másodperc alatt. A tenyérjós emléke, a korai halálról szóló jövendölés újra égetni kezdte belülrıl. - Rosemary csirkéje valami fenséges, nem gondolod, édesem? - kérdezte Sydneytıl. A kislány bólintott. - Köszönöm, asszonyom - mondta Rosemary örömmel. - Jól vagy, anyu? - kérdezte Sydney, és közben arrébb tolta a kisöccse tejespoharát az asztalon. Davidnek különleges tehetsége volt arra, hogy minden keze ügyébe kerülı folyadékot kiontson. Reynolds majdnem elsírta magát a finom, anyai mozdulattól és a lánya ıszinte kérdésétıl. Mostanában olyan érzelmi hullámvasúton élt, hogy igazán nem kellett hozzá sok. Beleivott a borába, remélte, hogy ezzel sikerül elkerülnie a sírógörcsöt. Megint úgy érezte magát, mint a terhességei alatt. A legkisebb dolgot is élethalálkérdésként élte meg. De aztán úrrá lett rajta a józan ész. Végül is anya, valahogy majdcsak megoldódik minden. Itt van a velük lakó pótmama luxusa. Az, hogy csak ül, sajnálja magát, és nyavalyog, nem vezet jóra. Az életük nem tökéletes. De hát kié az? Eszébe jutott, min mehet most keresztül Anne Newman. Mindjárt nem tőntek olyan rémesnek a problémái. - Minden oké, Syd. Tényleg. És gratulálok a helyesírás-dolgozatodhoz. Ms. Betack elmondta, hogy te voltál a nap sztárja. - Nagyon jól érzem magam az iskolában. - Az meg is látszik, kisasszony. Reynolds épp vissza akart ülni, amikor megszólalt a telefon. A készüléke mindig kijelezte a hívót. Most is megnézte, ki keresi. A kvarcsáv üres volt. A hívó letilthatta a számát, vagy titkos. Kétségei támadtak, felvegye-e. Az a gond, hogy egyik általa ismert FBI-ügynök száma sem jelent volna meg a készülékén. Az is igaz viszont, hogy rendes körülmények között az Irodától mindenki a személyhívóján vagy a mobiltelefonján keresné. Egyik számot sem adta meg senki másnak, és ha bármelyik megszólalt, mindig fel is vette. Az is lehet, hogy aznap este éppen ıt választotta ki találomra egy cég komputere, és a gépi hang azt fogja mondani, várjon a hús-vér emberre, aki majd megpróbál rásózni néhány napot Disney Worldben. Valamitıl mégis kinyújtotta a kezét, és felvette a kagylót. - Halló. - Brooke? Anne Newman hangja kétségbeesetten csengett. Reynolds kihallotta belıle, hogy a férje brutális haláénak esetét most még súlyosbította is valami. Szegény Anne, mi jöhetett még? - Harminc perc múlva ott leszek - mondta. - Felkapta a kabátját, a kocsikulcsot, beleharapott a tányérján heverı szelet kenyérbe, és megpuszilta a gyerekeit. - Haza tudsz jönni mesélni, anyu? - kérdezte Sydney. - A három mackó, a három malac és a három kecske - idézte Dávid azonnal a kedvenc esti meserituáléját Brooke-nak, kedvenc mesélıjének. A nıvére inkább

maga olvasott magának minden este, fennhangon. A kis Dávid most nagyot kortyolt a tejbıl, hangosan böfögött, aztán csengı kacagással elnézte magának. Reynolds mosolygott. Idınként, ha fáradt volt, olyan gyorsan olvasta a meséket egymás után, hogy szinte összegabalyodtak. A malackák megépítették a házukat, a mackók sétára indultak, míg Aranyfürtöcske betört a házba, a három kiskecske pedig úgy elverte a gonosz trolit, mint szódás a lovát, majd boldogan éltek, amíg meg nem haltak az új legelıjükön. Jól hangzik, ilyet hol adnak? Esténként, amikor levetkızött, Reynoldsra görcsökben támadt rá a bőntudat. Az az igazság, hogy a gyerekei fel fognak nıni és kirepülnek, mielıtt ı kettıt pislanthat, ı mégis rendre három rövid mesével fizeti ki ıket mechanikusan, holmi olyan csekélység miatt, mint az alvás. Sokszor jobb bele sem gondolni. Reynolds klasszikus túlteljesítı volt, a velejéig maximalista, miközben a „tökéletes szülı" kifejezés számára a világ legnagyobb ellentmondásának tőnt. - Nagyon fogok igyekezni. Ígérem. A lánya arcára olyan csalódottság ült ki, hogy attól megfordult, és szabályszerően kimenekült a szobából. Megállt parányi, emeleti dolgozószobájában. Egy szekreter tetejérıl szögletes, súlyos fémdobozt vett le. Kinyitotta. Elıvette a SIG kilencmilliméteresét, új tárat tett bele, visszahúzta a szánt, egy kattintással biztosította, majd a pisztolytáskájába csúsztatta a fegyverét, és hopp, már kinn is volt a lakásból, mielıtt még túl hosszan eltőnıdhetett volna az újabb félbehagyott vacsorán - csak egy eset a gyerekeinek okozott csalódások hosszú sorában. Szupernınek számít, karrierje volt és gyerekei, azaz mindene. Már csak klónoznia kellett volna magát. Kétszer. Lee és Faith kétszer állt meg az úton, mielıtt Észak-Carolinába értek. Egyszer egy kései ebédre egy Cracker Barrelben, másodszor egy nagy bevásárlóközpontban Dél-Virginiában. Lee látott egy óriásplakátot a sztráda mellett, amely egyhetes fegyverkiállítást és bemutatót hirdetett. A parkoló tele volt billenıplatós teherautókkal, kisbuszokkal, némely autók kövér kerekei szinte szétdurrantak a sárhányóik alatt. A férfiak közül akadt, aki mintha golfozni jött volna, mások Grateful Dead-trikót és szakadt farmert viseltek. Az amerikaiak szemmel láthatólag társadalmi háttértıl függetlenül odavannak a fegyverekért. - Miért álltunk meg? - kérdezte Faith, miután Lee leszállt a motorról. - Virginiában törvény írja elı, hogy a hivatalos fegyverkereskedıknek helyben ellenırizniük kell mindenkit, aki fegyvert akar venni - magyarázta Lee. - Ki kell tölteni egy adatlapot, felmutatni a fegyverviselési engedélyt és két különbözı személyazonossági iratot. De a fegyverbemutatókra nem vonatkozik a törvény. Ott csak a pénzedet akarják. Amire mellesleg most nekem is szükségem van. - De muszáj, hogy legyen fegyvered? A férfi rámeredt, mintha Faith most mindenkinek van, aki üldöz minket.

kelt

volna

ki

a

tojásból.

-

Tudod,

E lehengerlı logikára Faith nem tudott mit mondani, átadta Lee-nek a készpénzt, és amíg az bement vásárolni, visszakászálódott a motorra. Hadd mondjon a pasi olyasmit, amitıl lebénul a lelke is. Lee egy kilenc milliméteres Smith & Wesson ismétlı automatát vett tizenötös tárral. Az automata kifejezés itt félrevezetı. A ravaszt ezen a pisztolyon is minden lövéshez meg kell húzni, az automatizmus csak arra a tényre vonatkozik, hogy a pisztolycsıbe új töltény kerül, valahányszor az ember elsüti a fegyvert. Lee egy doboz töltényt is vásárolt, pisztolytisztító felszereléssel együtt, majd visszatért a parkolóba.

Faith figyelmesen nézte, hogyan motorkerékpár csomagtartójába.

pakolja

bele

a

fegyvert

és

a

muníciót

a

- Most jobb? Biztonság oké? - kérdezte szárazon. - E pillanatban a Hoover Buildingben sem lennék nyugodt, akkor sem, ha egyszerre száz FBI-ügynök meredne rám. Magam sem tudom, miért nem. Mire leszállt az est, odaértek Észak-Carolina Duck nevő elnavigálta Lee-t a házáig a Pine Island-i lakóközösségben.

helységébe.

Faith

Amikor megálltak, Lee felbámult a hatalmas épületre, lerángatta magáról bukósisakot, és Faithhez fordult. - Mintha azt mondtad volna, hogy kicsi.

a

- Azt hiszem, azt te mondtad. Én azt mondtam, jól fogod érezni magad benne. Lemászott a Hondáról, és kinyújtóztatta a testét. egyetlen kemény csomónak érezte, különösen a fenekét.

Minden

egyes

porcikáját

- Ez legalább kilencszáz négyzetméter. - Lee továbbra sem vette le a szemét a háromemeletes, fazsindelyes házról, a kettıs kıkeményekrıl és a csúcsos cédrustetırıl. A második és harmadik emeletet két széles, verandaszerő terasz ölelte körbe, ez ültetvényjelleget adott a háznak. Az oromzaton fiatornyok magasodtak, a falakat csipkeüvegszerő betétek díszítették, a kertben pedig örökzöld szökıkútfő szökkent az ég felé. Bekapcsoltak az automata locsolók, felgyulladt a külsı tájvilágítás. A ház mögött szörfdeszka loccsant a vízen. Az épület csendes zsákutca végén állt, ámbár a közelben hasonló, sárgára, kékre, zöldre és szürkére festett monstrumok terpeszkedtek a strand mentén mindkét irányban, amerre csak a szem ellát. És bár a levegı langyos, enyhén páratelt volt, mégiscsak közeledett a november, gyakorlatilag az összes többi házban sötét volt. Tulajdonképpen még sosem vettem a fáradságot, hogy összeadjam a négyzetmétereket - mondta Faith. - Áprilistól szeptemberig bérbe adom. Ez fedezi a jelzálogkölcsönt, és durván évi harmincezret hoz tisztán. Már ha esetleg érdekel. - Levette a sisakját, kezét végigfuttatta csatakos haján. - Le kell zuhanyoznom, meg ennék is valamit. A konyha elvileg fel van töltve. Beteheted a motort a parkolótérségbe. Kinyitotta a bejárati ajtót, és bement, míg Lee beállt a Hondával. Aztán bevitte a csomagokat. A ház belül még szebb volt, mint kívül. Hálásan észrevételezte, hogy van biztonsági rendszere is. Körülnézett, tekintetét végigfuttatta a szárnyalóan magas mennyezeteken, pácolt fagerendákon és faburkolaton, a hatalmas konyhán, és itt olasz padlólapokon, ott méregdrága berber szınyegeken. Hat hálószobát számolt össze, hét fürdıszobát, és felfedezte a szabadtéri jacuzzit is a hátsó teraszon, amely olyan nagy volt, hogy akár hat részeg felnıtt is ellebeghet benne. Látott három kandallót, az egyik, a fı lakosztályban, gázfőtéssel mőködött. A bútor túlnyomórészt rattanból és fonott nádból készült, és valamennyi mintha csak szunyókálásra csábított volna. A konyhán túl Lee francia stílusú ajtót talált, mögötte pedig egy elkerített udvaron vese alakú medencét. A klórozott víz csillogott a medence mellıl érkezı világításban. A víz felszínén nagyban dolgozott a rovarokat és egyéb hulladékot összeszedı gépezet. Faith csatlakozott hozzá a deszkaburkolaton. - Szóltam az embereknek ma reggel, hogy jöjjenek ki, és készítsenek elı mindent. Úgyis egész évben mőködtetik a medencét. Volt már olyan, hogy decemberben fürödtem itt meztelenül. Csodálatosan békés. - Olyan, mintha a többi házban egy lélek sem lenne.

- Outer Banks néhány részén most már évi kilenctíz hónapon át tömeg van, a jó idı miatt. De ilyenkor fennáll a hurrikánveszély, a környék pedig elég drága. A házakat kisebb vagyonokért bérlik emberek, még szezonon kívül is. Az átlagcsalád nem engedheti meg magának, hacsak nem tud összetrombitálni egy nagyobb csoportot. Ilyentájt leginkább a tulajdonosok jönnek ki. De hát hétközben nehéz megoldani, mert a gyerekeknek meg iskolába kell járniuk. Úgyhogy az egész üresnek mondható. - Az jó. Én üresen szeretem. - Főtött a medence, ha esetleg kedved támadt megmártózni. - Nincs nálam a fürdınadrágom. - Ja, hogy nem kedveled a pucér pancsit. - Faith mosolygott, és nagyon örült, hogy a sötétben nem láthatja, mi van Lee szemében. Ha most eltalálná az a kék, lehet, hogy egyszerően belökné a medencébe, utána ugrana, és nem érdekelné semmi. - A városban elég sok helyen lehet úszócuccot kapni. Nekem van itt ruhám, úgyhogy részemrıl nem szorulok rá, de neked vehetünk néhány holmit holnap. - Azt hiszem, elég lesz az, amit hoztam. - Tehát nem akarsz bemenni? - Nem hinném, hogy ahhoz elég sokáig itt tudunk maradni. Faith a fapallók irányába nézett, amelyek a homokdőnéken túlra vezettek, oda, ahol az Atlanti-óceán hörgött-háborgott. - Sosem lehet tudni. Nem hiszem, hogy bárhol máshol jobb aludni, mint a tengerparton. Ahogy a hullámok zaja megtörik a dobhártyádon, és belesüppedsz az öntudatlanságba, az semmihez sem fogható. Washingtonban soha nem tudok rendesen aludni. Annyi minden nyomaszt. - Ez vicces, mert én meg kiválóan alszom ott is. Faith ránézett. - Ki így, ki úgy. - Mi a vacsora? - Elıször a zuhany. Megkaphatod a fı lakosztályt. - Ez a te házad. Elalszom én a kanapén. - Tekintve, hogy hat darab hálószobám van, nem hiszem, hogy annak túl sok értelme volna. Legyen a tiéd az, amelyik az emeleten a folyosó végén van. A hátsó teraszra néz. Odakint találod a jacuzzit. Érezd magad otthon. Még akkor is, ha nincs nálad fürdıgatya. Ne félj, nem fogok leselkedni. Bementek. Lee felkapta a táskáját, követte a nıt az emeletre. Lezuhanyozott, tiszta pólót, khaki sortot és teniszcipıt húzott, zokni nélkül, mert azt elfelejtett magával vinni. Nem fecsérelte az idıt arra, hogy meg is szárítsa az új frizuráját. Meglátta magát a tükörben. A rövid haj nem állt neki rosszul. Sıt jó néhány évvel megfiatalította. Megpaskolta az arcát, még fintorgott is a foncsorozott üvegben. - Hát igen - mondta a tükörképének. - Még ha az eseted is lenne, mint ahogy baromira nem az. - Kilépett a szobájából, és épp lefelé indult, de megtorpant a folyosón.

Faith hálószobája a folyosó túlsó végén helyezkedett el. Lee hallotta, hogy a nı folyatja a vizet a tus alatt. Nyilván nem kapkodja el, ekkora út után. Lee-nek el kellett ismernie, elég jól bírta, nem panaszkodott sokat. Miközben ez járt az eszében, lépdelt elıre a folyosón) mert hirtelen belévillant, lehetséges, hogy Faith talán éppen abban a percben szökik meg a hátsó ajtón át, talán csak az ı megtévesztésére hagyta nyitva a csapot. Mit tudhatja ı, hogy nem rendelt-e * >da egy bérelt autót, nem húz-e most el abban, nem hagyja-e ott ıt az élete romjain. Vajon az apjára ütött? Belerohan az éjszakába, amikor szorul a hurok? Kopogott az ajtón. - Faith? - Semmi válasz. Újra kopogott, ezúttal hangosabban. - Faith? Faith! -A víz csak zubogott. - Faith! - üvöltötte. Megpróbálta kinyitni az ajtót. Zárva volt. Megint dörömbölni kezdett, miközben ordítva ismételgette a nı nevét. Épp rohant volna lefelé a lépcsın, amikor lépteket hallott, és feltárult az ajtó. Ott állt Faith, ázott haja az arcába hullott, a víz patakokban csorgott lefelé a lábán, azt pedig, ami szembıl látható a testébıl, épphogy eltakarta egy törülközı. - Mi van? - kérdezte. - Mi a baj? Lee azon kapta magát, hogy a nı vallanak finom vonalát bámulja, a most leplezetlenül pompázó Audrey Hepburn nyakat, feszes karját. A tekintete lesiklott a combjára. Villámgyorsan megállapította, hogy a karja elbújhat a lába mögött. - Mondd már, Lee, mit akarsz? - tudakolta Faith, elég hangosan. Lee gyorsan összeszedte magát. - Igen. Csak arra gondoltam, mit szólnál, ha én csinálnám a vacsorát, hm? - Halványan mosolygott. Faith hitetlenkedve nézett rá. A szınyegen már kis tócsában állt alatta a víz. Megigazította magán a javarészt átázott törülközıt. A vékony, nedves anyag alatt tökéletesen kirajzolódott kicsi, feszes melle. Lee komolyan fontolóra vette, hogy még egyszer a zuhany alá áll. Ezúttal hideg vízben, amelytıl egyes szervei olyan színővé válnának, mint a szeme. - Rendben van. - Faith bevágta az ajtót. - De milyen rendben... - mondta Lee az ajtónak csendesen. Lement a lépcsın, megvizsgálta a hőtıszekrény tartalmát. Eldöntötte, mi lesz a menü, sorra elıvette az ételt és az edényeket. Olyan régóta élt egyedül, hogy többévi Golden Arches márkájú készétel fogyasztása után rájött, jobb, ha megtanul fızni. Az ötlet gyógyító hatásúnak bizonyult, és miután megtisztította az ereit a sok lerakódott zsírtól, bátran hozzáadhatott húsz évet a várható élettartamához. Vagy legalábbis mielıtt megismerte Faith Lockhartot. Pillanatnyilag nem lett volna érdemes arra fogadni, hogy hosszú élető lesz. Sütıpapírra talapia halat terített ki, egy serpenyıben vajat olvasztott, majd ebbe áztatta a halakat. Hozzáadott fokhagymát, citromlevet, meg még néhány, az Adamsek nemzedékeitıl örökölt titkos főszert, és a fali sütıbe tette az egészet. Paradicsomot szeletelt, meg egy darab mozzarellát, szépen elrendezte egy tálon, meglocsolta olívaolajjal és főszerekkel. Készített egy salátát, levágott egy darab bagettet, megvajazta, megfokhagymázta, és az alsó sütıbe helyezte. Kivett két tányért, evıeszközt, az egyik fiókban talált damasztszalvétákat, és megterített. Látott gyertyát is az asztalon, de túlzásnak érezte volna meggyújtani. Nem nászúton vannak, és nem szabad elfeledkezniük arról, hogy országszerte vadásznak rájuk.

Kinyitotta a frizsider mellett a kicsi, beépített borhőtıt, és kiválasztott egy üveg, már hideg fehérbort. Épp azzal foglalkozott, hogy két pohárba töltsön, amikor Faith lejött a lépcsın. Fehér trikót és kigombolt farmeringet viselt, bı szárú fehér nadrágot és piros szandált. Lee észrevette, hogy most sem festette ki magát, vagy legalábbis nem látszott. Merev ezüst karkötı imbolygott a csuklója körül, a fülét pedig délnyugati hurkolt stílusban készített türkiz fülbevaló díszítette. Úgy tőnt, csodálkozik Lee konyhai sertepertélésén. - Egy pasi, aki tud lıni, le tudja rázni az FBI-t, és még fız is. Állandóan meglepsz. Lee átadta az egyik poharat. - Eszünk egy jót, lesz egy csendes esténk, aztán rátérünk a kıkemény üzletre. Faith hanyagul végigmérte, miközben koccintottak. - Micsoda rendérzék - mondta. - Szintén tehetség. - Megnézte, hogy áll a hal, Faith pedig az ablakhoz lépett, és kinézett. Csendben ettek, kicsit mind a ketten furcsán érezték magukat attól, hogy célba értek. Ironikus módon odamenni könnyebb volt. Faith ragaszkodott hozzá, hogy rendbe tegye a konyhát, Lee pedig bekapcsolta a tévét. - Benne vagyunk a híradóban? - kérdezte Faith. - Úgy látom, nem. De a halott titkosügynökrıl biztosan beszámoltak. Még ma is ritkaságszámba megy, ha egy szövetségit meggyilkolnak, hál' istennek. Holnap veszek újságot. Faith végzett a konyhával, újra töltött magának, és leült Lee mellé. - Na jó - mondta Lee. - A poci tele, a piától annyira már megszelídültünk, amennyire mi meg tudunk, úgyhogy eljött a pillanat. Beszélgessünk. Mindent tudnom kell, Faith, az egész történetet. Tisztán és egyszerően. Faith szemérmesen mosolygott. - Tehát úgy gondolod, ha finom vacsorával és borral kínálsz egy lányt, már viheted is kihallgatni? Lee fintort vágott. - Faith, én komolyan beszélek. A nı mosolya eltőnt a szeméremmel együtt. - Sétáljunk egyet a parton. Lee tiltakozni kezdett, aztán abbahagyta. - Oké. A labda a te térfeleden van. Te diktálod a szabályokat. - Elindult felfelé a lépcsın. - Hová mész? - Mindjárt jövök. Amikor visszatért, dzseki volt rajta.

- Ez fölösleges, elég langyos az idı. Lee felrántotta a dzsekije két szárnyát. Ott simult rá a Smith & Wesson a tokjában. - Nem akartam megijeszteni a homoki rákocskákat. - Én halálra rémülök a fegyverektıl. - Pedig a fegyver kiváló ellenszer a halálra, ha helyesen használják. Különösen a hirtelen, erıszakos halálra. - Senki nem követhetett minket. Senki nem tudja, hogy itt vagyunk. Lee válaszától megfagyott ereiben a vér. - Adja Isten, hogy igazad legyen. 30 Reynolds nem kapcsolta be a kék villogót az autója tetején, de megtette volna, ha valamelyik járırkocsi leinti, amiért több mint húsz mérfölddel túllépi a megengedett sebességhatárt azon a néhány szabad szakaszon a Beltwayn, mielıtt belelassít a féklámpák tengerébe. Megnézte az óráját, fél nyolc. Tulajdonképpen mikor van itt vége a csúcsforgalomnak? Az emberek egyre korábban keltek a munkához, vagy egyre tovább maradtak benn, hogy elkerüljék a dugókat. Nem kell hozzá sok, és a két tábor egymásba csúszik, a sztráda pedig hivatalosan éjjelnappali parkolóövezetté alakul. Szerencsére Anne Newman háza csak néhány kijáratra van az övétıl. Vezetés közben Reynolds felidézte magában a látogatást Adams lakásán. Addig azt hitte, látott és hallott ı már mindent, de ahogy Angié Carter nyilatkozott az FBI-ról, az fıbe kólintotta. A sokktól Connie is, ı is hiper sebességre kapcsolt. Értesítették a feletteseiket, és gyorsan megállapították, hogy Adamsnél nem akciózott az FBI. És akkor beütött a nagy mennykı, az igazi, eljutott az igazgató fülébe is, hogy egyesek FBI-ügynöknek adták ki magukat, és attól kezdve személyesen utasította ıket az üggyel kapcsolatban. És bár Adams lakásának hátsó ajtaját a zsanérokról is leemelték, tehát bárki bemehetett csak úgy, soron kívüli házkutatást rendeltek el és vittek véghez, újfent csak az igazgató áldásával. Reynolds ettıl valójában megkönnyebbült, mert ebben már nem akart mellényúlni. A legkisebb hiba is visszaszállna a fejére. A lakást tővé tette az Iroda egyik rohamcsapata. Egy másik, szintén fontos nyomozástól vonták el. Végül szinte semmit nem találtak. A rögzítıbıl hiányzott a kazetta. Reynolds ettıl nagyon begurult. Ha az ál FBI-fickók vitték magukkal, biztosan valami fontos szöveg van rajta. Csapata folytatta a keresést. Nem találtak sem utazással kapcsolatos irományokat, sem térképet, semmit, amibıl elindulhatnának, merre vehette az irányt Adams és Lockhart. Viszont megtalálták Faith ujjlenyomatát, ami azért valami. Picit szemügyre vették Adams hátterét, vannak rokonai a környéken. Talán ık tudnak valamit. Felfedezték a tetı kijáratot az Adams lakásával szomszédos üres lakásban. Ügyes. Reynolds figyelmét a számos zár, a bejárati videokamera, az acélajtó és keret, és a riasztó gombjai feletti réztábla sem kerülte el. Ez a Lee Adams tudja, mit csinál. Megtalálták a hajjal teletömött szemetes zacskót és a hajfestéket az egyik kukában a lakás mögött. Ebbıl, azzal a néhány pillanattal együtt, amelyet a reptéri kamera rögzített, megtudhatták, hogy Adams most szıke, Lockhart pedig fekete. Nem mintha ez nagy segítség lenne. Most éppen azt ellenırizték, van-e bármelyiküknek más ingatlana bárhol az országban. Reynolds tudta, ez olyan, mintha tőt keresnének a szénakazalban, még akkor is, ha a két szökevény a valódi

nevét használja. Nem hitte, hogy ilyen ostobák lennének. De még ha az álneveiken is lenne valami, Suzanne Blake és Charles Wright messze túl mindennapos nevek ahhoz, hogy ez kihúzza ıt a vízbıl. Behívták és kihallgatták azokat a rendırtiszteket, akik a riasztó jelzésére kiszálltak Adams lakására. Nekik azt adták be az ál FBI-ügynökök, hogy Adamst egy államközi emberrabló-hálózattal kapcsolatban keresik. A jelvények igazinak tőntek, ezt mindkét tiszt sietett leszögezni. Olyan lıfegyvereket viseltek, és azzal a professzionális kivagyisággal, amely általában a szövetségiekre jellemzı. Szakavatottan kutatták át a lakást, és jelét sem adták annak, hogy futni akarnának, amikor a járırkocsi megállt a ház elıtt. A két veterán járır szerint az imposztorok minden tekintetben a megszólalásig hitelesen viselkedtek. Sıt. Amikor megszólaltak, akkor csak igazán. Megadták az állítólagos különleges ügynök nevét, akinek, úgymond, felelni tartoznak.. Reynolds emberei végigfuttatták az FBI számítógépes személyzeti lapján. A név ismeretlennek bizonyult. Ez legalább nem meglepı. A rendırtisztek személyleírást adtak azokról a férfiakról, akiket a lakásban láttak, az Iroda technikusa pedig komputeres fantomképet készített róluk. Ezzel együtt összességében zsákutcába jutottak, olyanba, ahonnan rémisztı a kilátás. Reynolds például mindjárt az otthonára látott. Újra felbukkant nála Paul Fisher. Egyenesen Massey utasításait hozta, ezt sietett leszögezni. Reynolds keresse csak tovább Faifh Lockhartot, sebesen, de azért nagyon óvatosan. Biztosra veheti, hogy minden támogatást megkap, amire szüksége van. - Csak ne hibázz többet - tette hozzá Fisher. -Nem tudok róla, hogy eddig hibáztam volna, Paul. - Meggyilkoltak egy ügynököt. Faith Lockhart az öledbe pottyant, és te futni hagytad. Mi ez, ha nem hiba? - Ken azért halt meg, mert valami tégla kiadta az információt - lıtt vissza Reynolds. - Kissé nehéz ezt az én rovásomra írni. - Brooke - mondta Fisher - ha tényleg így gondolod, talán tőnıdj el azon, hogy most rögtön visszavonasd a megbízásod. Nálad áll meg a csöncsöngyőrő. Az Iroda úgy gondolja, ha téglával van dolgunk, az osztagod minden egyes tagja a lista élén áll, de leginkább te. Ok ennek megfelelıen dolgoznak az ügyön. Amint Fisher kilépett a szobából, Reynolds hozzávágta az egyik cipıjét az ajtóhoz. Aztán hozzávágta a másikat is, csak hogy biztosan tudatában legyen a rendkívül kellemetlen állapotnak. Paul Fisher hivatalosan is lekerült a szexuális fantáziálás listájáról. Reynolds lerobogott a sztrádáról a kijáraton, bal kanyart vett a Braddock Roadra, és átverekedte magát azon, ami a csúcsforgalomból maradt, majd ismét kanyarodott, és máris a meggyilkolt FBI-ügynök csendes lakónegyedében találta magát. Newmanek utcájába érve lassított. A ház sötétbe burkolózott, egyetlen autó parkolt a járda mellett. Reynolds megállította a kormány tulajdonában álló autóját a járdaszegélynél, kipattant és az ajtóhoz sietett. Anne Newman bizonyára figyelte bentrıl, mert az ajtó kinyílt, mielıtt Reynolds megnyomhatta volna a csengıt. Anne Newman nem kezdett udvariassági társalgásba, nem kérdezte, kér-e Reynolds valamit inni. Azonnal egy kis hátsó szobába vezette az FBI-ügynököt, amit irodának rendeztek be, íróasztal állt benne, fém iratszekrény, komputer és faxgép. A falakat bekeretezett baseballkártyák díszítették, és egyéb emlékezetes sportesemények nyomai. Az asztalon ezüstdollárok álltak kemény mőanyag tasakban, gondosan címkézve. - Átnéztem Ken irodáját. Nem tudom, miért. Olyan... úgy tőnt...

- Ne magyarázkodj, Anne. Nincsenek felállított szabályok, hogy kéne viselned a megpróbáltatást. Anne Newman elmorzsolt egy könnycseppet. Reynolds figyelte. Teljesen világos volt, hogy az asz-szony az összeomlás szélén áll, az élet minden területén. Ócska, régi ruhát viselt, a haja zsírosan lógott, a szeme vörös volt és duzzadt. Tegnap délután még feltehetıleg az volt a legnagyobb gondja, mi legyen a vacsora. Istenem, hogy minden megfordulhat egyetlen villanás alatt. Nemcsak Ken Newmant kell eltemetni. Anne ott feküdt mellette. Az egyetlen probléma, hogy neki tovább kell élnie. - Találtam néhány fotóalbumot. Azt se tudtam, hogy itt vannak. Egy dobozban voltak más holmival együtt. Tudom, hogy ez nem valami szimpatikus, de... de ha ettıl könnyebb felfedni, mi történt Kennel... - Elhallgatott, azt a könnycseppet továbbiak követték, és a kezében tartott fotóalbumra, a cafatokban lógó, hetvenes éveket idézı pszichedelikus fedélre potyogtak. - Jól tettem, hogy felhívtalak - mondta végül Anne, olyan éllel, amely Reynolds számára egyszerre volt bántó és megkönnyebbülést hozó. - Tudom, hogy ez most rettenetesen nehéz neked. - Reynolds az albumot vizslatta. Nem akarta hosz-szabbra nyújtani a kelleténél. - Megnézhetem, mit találtál? Anne Newman leült a kis kanapéra, kinyitotta az albumot, és felrántotta az egyik olyan áttetszı mőanyag lapot, amely alatt a fényképek lapultak. Ez a bizonyos kép néhány férfit ábrázolt vadászöltözetben, puskával. Ken Newman is ott állt köztük. Kiemelte a fényképet. Mögötte egy darab papírt és egy pici kulcsot préseltek az albumba. Anne átadta Reynoldsnak mindkettıt, és amíg az FBI-ügynök a tárgyakat tanulmányozta, az asszony figyelmesen nézte az arcát. A darab papír számlaegyenleg volt feltehetıleg a rekeszbe passzolt.

egy

helyi

bank

széfrekeszérıl.

A

kulcs

Reynolds ránézett. - És te errıl nem tudtál? Anne Newman megrázta a fejét. - Van széfrekeszünk. De nem ennél a banknál. És persze ez nem minden. Reynolds újra megnézte a papírdarabot. Önkéntelenül ugrott egyet. A tulajdonos neve ugyanis nem Ken Newman volt. A cím sem az, ahol épp ültek. – Ki az a Frank Andrews? Úgy tőnt, Anne Newman ismét a határán áll annak, hogy zokogásban törjön ki. - Uramisten, fogalmam sincs. - Említette Ken valaha ezt a nevet? Anne megrázta a fejét. Reynolds mély levegıt vett. Ha Newman széfrekészt tartott fenn álnéven, kellett hozzá valami, hogy elintézhesse. Leült a kanapéra Anne mellé, és megfogta a kezét. - Találtál itt valahol bármiféle személyazonossági iratot, ami esetleg Frank Andrews névre szólna? A lesújtott asszony szemébe könnyek győltek. Reynolds a szíve mélyérıl együtt érzett vele. - Úgy érted, Ken képével? Ami szerint ı lett volna Frank Andrews? - Igen - mondta Reynolds halkan - így értettem. Anne Newman a ruhazsebébe mélyesztette a kezét,

és elıhúzott egy Virginiában kiállított jogosítványt. Frank Andrewsét. Szerepelt rajta a jogosítvány száma, amely Virginia államban az illetı társadalombiztosítási száma is. A bélyegképrıl pedig Ken Newman meredt rá. - Gondoltam rá, hogy elmegyek és kinyitom a rekeszt én magam, de aztán rájöttem, nem hagynák. Nem én vagyok a számlatulajdonos. És nem tudnám elmagyarázni, hogy az én férjem volt, csak álnéven. - Tudom, Anne, tudom. Jól tetted, hogy hozzám fordultál. Egészen pontosan hol találtad a hamis jogosítványt? - Egy másik fényképalbumban. Ezek persze nem családi képek. Azok nálam vannak, és kismilliószor végignéztem már ıket. A Kénrıl és a halász-vadász cimboráiról készült képek vannak benne. Minden évben elmentek valahová. Ken jól fotózott. De nem tudtam, hogy albumokban tartja a képeket. Tudod, sosem érdekeltek annyira, hogy megnézzem ıket. - Mélázó tekintettel meredt a távolabbi falra. - Idınként úgy éreztem, Ken boldogabb a barátaival kacsavadászaton vagy a pénzes-kártyás mutatványai alatt, mint itthon. - Elakadt a lélegzete, a kezét a szája elé kapta, és lesütötte a szemét. Reynolds érzékelte, hogy Anne magától sosem osztotta volna meg ezt a bizalmas információt vele, aki félig idegen számára. Semmit nem felelt. Tapasztalatból tudta, helyesebb, ha hagyja, hogy Anne Newman saját erejébıl túljusson ezen a ponton, ahogy tud. Egy perccel késıbb az asszony ismét megszólalt. - Sosem találtam volna meg, gondolom, ha... ha nem történik meg... tudod, mi. Idınként elég vicces az élet. Vagy rettenetesen kegyetlen. - Anne, ezt meg kell néznem. Elviszem ezeket. Nem szeretném, ha bárkinek megemlítenéd, sem barátoknak, sem rokonoknak... - Elhallgatott, kereste a legmegfelelıbb szavakat. - Sem senkinek az Irodánál. Hadd kutassak egy kicsit. Anne Newman rémült tekintettel nézett fel rá. - Brooke, szerinted mibe keveredett Ken? - Még nem tudom. Addig ne ragadtassuk magunkat következtetésekre. Lehet, hogy a rekesz üres. Talán Ken nagyon régen bérelte ki, aztán elfeledkezett róla. - Na és a hamis személyi? Reynolds megnyalta cserepes ajkait. - Megesett, hogy Ken fedınéven dolgozott. Lehet, hogy ez még abból az idıbıl maradt. - Reynolds tudta, hogy ez hazugság, és úgy vélte, valószínőleg Anne is tudja. A jogosítványon elég közeli dátum szerepelt. Azok, akik fedınéven dolgoztak az FBI-nál, rendszerint nem vitték haza a titkos személyazonosságukat felfedı kellékeket dolguk végeztével. Majdnem teljesen biztos volt abban, hogy a hamis személyinek semmi köze az FBI-os munkához. És hogy mihez van... hát ezt kell kiderítenie. - Anne, errıl senkinek egy szót se. Már csak a saját biztonságod érdekében sem. Anne Newman megragadta Reynolds karját. - Brooke, három gyerekem van. Ha Ken belekeveredett valamibe... - El fogom rendelni a huszonnégy órás felügyeletet a házatokra. Ha bármi egy kicsit is gyanús, hívj csak fel. - Átadta neki a névjegykártyáját, amelyen a közvetlen számai is szerepeltek. - Éjjel-nappal. - Nem tudtam, kihez forduljak. Ken nagyon nagyra tartott téged. Komolyan.

- Állati jó ügynök volt, és ırületes karriert futott be. - Persze ha most kinyomozza, hogy Ken Newman áruló volt, az Iroda törölni fogja az emlékét, a hírnevét, mindent, ami a szakmai életével függ össze. És ez természetesen megsemmisítené a magánterületet is, ideértve azt a nıt, akivel éppen beszélget, a gyerekeivel együtt. Az élet már csak ilyen. Nem Reynolds állította fel a szabályokat, nem is feltétlenül helyeselte, de betartotta ıket. A széfrekesznek személyesen fog utánanézni. Ha semmi gyanúsat nem talál, nem beszél róla senkinek. Tovább fog nyomozni, miért használt Newman álnevet, de azt már munkaidın kívül. Kizárólag akkor tiporja el az emlékét, ha nagyon nyomós oka van rá. Ennyivel tartozik neki. Magára hagyta Anne Newmant a kanapén, ölében a nyitott fotóalbummal. Milyen groteszk, ha Ken volt a tégla a Lockhart ügyben, valószínőleg csak siettette a saját halálát. Most, hogy belegondolt, az, aki felbérelte, nyilván úgy kalkulált, hogy egyetlen lendülettel lesöpri a színrıl a köpönyegforgatót is, a célpontot is. Faith Lockhart kizárólag annak köszönheti, hogy nem csatlakozott Ken Newmanhez azonnal, hogy az egyik töltény lepattant Ken pisztolycsövérıl. Vagy talán Lee Adams segítségének is? Akárki vezényelte is le, egészen pontosan tudta, mit csinál. Ez pedig nem kedvezett Reynoldsnak. A bőnözık korántsem olyan gyakorlottak, mint amilyennek ezt a ponyvairodalom és a filmek lefestik, szó sincs arról, hogy minden sarkon ki tudnák játszani a rendıröket. A gyilkosok, szexuális erıszakot elkövetık, betörık, rablók, nepperek és egyéb törvénysértık általában iskolázatlanok és félnek - esetleg kábítószerfüggı punkok vagy alkoholisták, akik a saját árnyékuktól is megijednek tő vagy üveg nélkül, ám akik démonná válnak a drog, illetve az ital hatása alatt. Sok nyomot hagynak, és rendszerint elkapják ıket, vagy feladják magukat, esetleg befújják ıket a „barátaik". Elítélik és lecsukják, ritkább esetben kivégezik ıket... A szó semmilyen értelmében nem profik. Reynolds tudta, most nem ezzel az esettel áll szemben. Az amatıröknek fogalmuk sincs, hogyan kell lefizetni veterán FBI-ügynököket. Nem adnak megbízatást olyan bérgyilkosoknak, akik az erdıben settenkedve várják, hogy lecsapjanak az áldozatukra. Nem adják ki magukat FBI-ügynöknek, olyan hiteles jelvénnyel, amilyentıl a rendırök is megijednek. Reynolds fejében baljósan keringtek az összeesküvésrıl szóló gondolatok, a gerince is beleborzongott. Ennél a szakmánál nem számít, mióta csinálja az ember, mindig ott bujkál a félelem. Élni annyi, mint félni. Nem félni annyi, mint meghalni. Kifelé menet elhaladt egy fel-felvillanó füstjelzı alatt az elıszobában. Ezenkívül három ilyen eszköz volt a házban, egy Ken Newman szobájában is. A berendezések a ház áramvezetékére kapcsolva rendeltetésszerően üzemelnek, és most emellett igen fejlett, gombostőfej lencséjő kamerákat rejtettek. A falon két dugaljat „alakítottak át" hasonlóképpen. Az átalakítást két héttel ezelıtt végezték el, amikor a Newman család, egyáltalán nem jellemzı módon, elutazott három napra. Az FBI elıszeretettel figyelt embereket az áramvezetékes módszerrel. Továbbá a CIA is. Robert Thornhill épp lesen volt. Figyelme most Brooke Reynoldsra irányult. Brooke beszállt az autóba. Világosan megértette, hogy a karrierje válaszúthoz ért. Valószínőleg találékonysága és régi ereje minden maradékára szüksége lesz ahhoz, hogy túlélje. Ennek ellenére e pillanatban semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy hazamenjen, és két gyönyörő gyerekének elmesélje A három kismalac-ot, olyan lassan, tagoltan és színpompásan, amennyire csak telik tıle. 31

Mint kiderült, kemény, hideg szél fújt a parton, a hımérséklet pedig drámaian csökkent. Faith begombolta az ingét, ám a hideg ellenére levette a szandálját, és a kezében vitte tovább. - Szeretem érezni a homokot a talpam alatt - mondta Lee-nek. Apály volt, így széles sávon bóklászhattak a homokon. Az égen szakadozott felhık úsztak, mögöttük a majdnem teli hold, a csillagok pislákoló lámpácskákként néztek le rájuk. Messze kinn a vízen fel-felvillanó fényt láttak, talán egy hajóét vagy világító bolyát. Csak a szél neszezett, azonkívül teljes volt a csend. Sehol egy autó, egy harsogó televízió, egy repülı, rajtuk kívül sehol senki más. - Nagyon szép itt rák beravaszkodik homokból egy darab illesztik a szakjuk

szólalt parányi mőanyag nyelét,

meg nagy sokára Lee, és végignézte, amint egy homoki otthonába azzal a muris, oldalazó mozgásával. A csı állt ki. Lee tudta, hogy a halászok ilyenekbe amikor a partról dolgoznak.

- Gondoltam rá, hogy végleg leköltözöm - mondta Faith. Eltávolodott Lee-tıl, bokáig a vízbe merészkedett. Lee lerúgta a cipıjét, feltőrte a nadrágszárát, és csatlakozott hozzá. - Hidegebb, mint gondoltam - mondta. - Ennyit az úszásról. - Nem fogod elhinni, mennyire felélénkül az ember, ha úszik egyet a hideg vízben. - Igazad van, nem fogom. - Gondolom, százezren kérdezték már, de hogy lettél te magánnyomozó? Lee megrázkódott, és elnézett az óceán felé. - Tulajdonképpen belepottyantam. Az apám mérnök volt, én meg hozzá hasonlóan amolyan ezermester gyerek. De tanulni sose tudtam úgy, mint ı. Kicsit én is lázadó voltam, mint te. Viszont nem jártam egyetemre. Beálltam a haditengerészethez. - Légy szíves, mondd azt, hogy testır voltál. Akkor jobban tudok aludni. Lee elmosolyodott. - Nemigen tudok egyenesen lıni. Képtelen vagyok nukleáris gépezetet tákolni fogpiszkálóból és rágógumi papírból, és továbbra sem tudok lefegyverezni senkit úgy, hogy a hüvelykujjamat a homlokához nyomom. - Azt hiszem, így is, úgy is megtartalak. Bocs, hogy félbeszakítottalak. - Úgyse nagyon volt mit. A haditengerészetnél telefon mőszerészetet tanultam, kommunikációs eszközökkel foglalkoztam, ilyesmi. Megnısültem, született egy gyerekem. Otthagytam a sereget, egy telefontársaságnál voltam telefonszerelı. Aztán egy zőrös válásban elvesztettem a lányomat. Otthagytam az állásomat, és jelentkeztem egy hirdetésre, egy ırzı-védı magáncég keresett valakit, akinek van tapasztalata az elektronikus mőszerek terén. Arra gondoltam, van olyan alapom a technikában, hogy megtanulhassam a többit, amit kell. Az a munka aztán a véremmé vált. Saját magánnyomozó irodát nyitottam, tisztességes ügyfeleket szereztem, elkövettem néhány baklövést, aztán valahogy beletaláltam. Mára pedig egy hatalmas birodalom fejével állsz szemben. - Mikor váltál el? - Nagyon régen. - Ránézett. - Miért?

- Csak úgy. Kíváncsiságból. És azóta? Jutottál valaha még egyszer oltárközeibe? - Nem. Azt hiszem, rettegek attól, hogy újra elkövessem ugyanazokat a hibákat. Zsebre vágta a kezét. - İszintén szólva mindkét oldalon voltak gondok. Nem vagyok könnyő eset... Mosolygott. - Azt hiszem, Isten kétféle embert teremt, azt a típust, akinek házasodnia és szaporodnia kell, és azt, akinek egyedül kell maradnia. Az ilyeneknek a szex csak szórakozásra való. Azt hiszem, én az utóbbi csoportba tartozom. Nem mintha olyan nagyon sokat szórakoztam volna az utóbbi idıben. Faith a homokra nézett. - Nekem is kell egy kis hely. - Aggodalomra semmi ok. Hely aztán van bıven. Lee megérintette Faith könyökét. - Beszéljünk. Fogy az idınk. Faith visszavezette Lee-t a partra, lehuppant egy részre, ahol száraz volt a homok, és keresztbe tette a lábát. A férfi mellé ült. - Hol szeretnéd kezdeni? - Esetleg az elején. - Úgy értem, azt szeretnéd, ha én mesélnék elsınek, vagy kiöntenéd te a szíved, a titkaiddal együtt? Lee megütközött. - Az én titkaimmal? Már megbocsáss, én ártatlan vagyok. Faith felkapott egy botot, D és B betőt rajzolt a homokba, aztán Lee-re nézett. - Danny Buchanan. Róla mit tudsz? De ıszintén. - Mondtam már. Azt, hogy együtt dolgoztok. - De ı az is, aki felbérelt, hogy kövess. Lee egy percig nem talált szavakat. - Mondtam neked, hogy nem tudom, ki bérelt fel. - Igen. Mondani tényleg ezt mondtad. - Honnan tudod, hogy ı az? Amikor betévedtem az irodádba, önkéntelenül végighallgattam egy telefonüzenetet. Danny hívott téged, és nagyon izgatott volt a hangja, ugyan hol lehetek, mit találtál. Meghagyta a számát, hogy hívd vissza. Levertebb volt, mint amilyennek bármikor hallottam eddig. Persze én is az lennék, ha valakit meg akarnék öletni, és még mindig élne. - Biztos vagy benne, hogy ı telefonált? - Tizenöt évig dolgoztam vele, azt hiszem, ennyi elég ahhoz, hogy megismerjem a hangját. Tehát nem tudtad? - Nem, nem tudtam. - Hát ezt nagyon nehéz elhinni. - Biztosan. De mit tegyek, ha egyszer ez az igazság. - Beletúrt a homokba, hagyta, hadd csorogjon ki az ujjai között. - Akkor tehát, úgy sejtem, ezért próbáltál meglógni elılem a reptéren. A telefon miatt. Nem bízol bennem.

Faith megnedvesítette száraz ajkát. A pisztolyra tévedt a tekintete, kirajzolódott az alakja, amint a szél Lee-re tekerte a dzsekit.

mert

- De igen. Igenis bízom benned, Lee. Különben nem ülnék itt veled, ezen az elhagyatott partszakaszon, egy olyan férfival, akinél fegyver van, és akit még mindig alig ismerek. Lee hátradılt. - Engem megbíztak, hogy kövesselek, Faith. Ennyi az egész. - Nem szoktál munka elıtt tudakozódni, hogy az ügyfél szándékai törvényesek-e? Lee majdnem mondott valamit, aztán meggondolta magát. Okos kérdés. Az a helyzet, hogy az utóbbi idıben kicsit lelassult az üzlet, jókor jött a megbízás és a készpénz. És hát a dossziéban ott volt Faith fényképe. Ráadásul aztán élıben is látta. Most mit mondhatna? Kevés olyan vonzó célszeméllyel akadt dolga, mint Faith Lockhart. A képen sebezhetınek tőnt az arca. Miután találkozott vele, rájött, nem biztos, hogy ez igaz. De számára nagyon ígéretes kombináció, ha valaki szép és sebezhetı egyszerre. Bármelyik férfinak az lenne. - Általában szeretek találkozni a megbízóimmal, mielıtt elvállalok valamit, hogy megismerjem kicsit ıt is, meg a tervét is. - De most nem így volt. - Most elég nehéz lett volna, hiszen nem tudtam, ki a megbízóm. - Tehát ahelyett, hogy visszaszolgáltattad volna neki a pénzt, elfogadtad az ajánlatot, és követni kezdtél. Vakon, mondhatjuk így. - Nem láttam abban semmi rosszat, hogy kövesselek. - De hát lehet, hogy csak rajtad keresztül akartak eljutni hozzám. - Nem úgy festett, mintha eltőntél volna. Mondtam már, azt hittem, félrelépsz. De amikor beléptem a kis házba, tudtam, nem arról van szó. Pláne azok után, ami még aznap este történt. Én igazából mostanáig összesen ennyit tudok. Faith kibámult az óceánra, a látóhatárra, ahol ég és víz összeért. Mindennapos látvány, most valahogy mégis olyan megnyugtatóan hatott. A reményt ébresztette fel benne, most, amikor valószínőleg semmi más oka nem volt arra, hogy reménykedjen. Eltekintve talán attól a férfitól, aki mellette ült. - Menjünk vissza a házba - mondta. 32 Leültek a tágas családi nagyszobában. Faith kézbe vett egy távirányítót, megnyomta az egyik gombot, amitıl a gázzal főtött kandallóban életre keltek a lángok. Újabb pohár bort töltött, a másikat Lee-nek nyújtotta, de ı nem fogadta el. Ültek egymás mellett a kanapé túlzottan is tömött párnáin. Faith belekortyolt a borba, és kibámult az ablakon. A szeme a semmibe meredt. - Washington az emberiség történetének leghatalmasabb és legzsírosabb tortája. Az egész világon mindenki akar belıle egy szeletet. A tortavágó kés pedig bizonyos emberek kezében van. Ha tényleg kérsz egyet, csak rajtuk keresztül kaphatod meg. - Itt jössz a képbe te meg Buchanan.

- Nekem a karrierem volt az oxigén, azt ettem, csak annak éltem. Elıfordult, hogy egy nap több mint huszonnégy órát dolgoztam, amikor átrepültem a Dátumválasztó vonalon. Nem tudnám felsorolni, hány és hány részlet, nüansz, gondolatolvasás, merészség, ideg és kitartás kell a lobbizás azon fokához, amit mi mőveltünk. - Letette a poharát, és már Lee-re nézett. - Remek tanárra találtam Danny Buchanan személyében. İ szinte soha nem veszít. Ez egészen különleges, nem gondolod? - Azt hiszem, mindig nyerni önmagában is különleges. Nem lehet mindenki Michael Jordán. - Te például tudsz biztos eredményt garantálni az ügyfelednek a saját munkádban? Lee elmosolyodott. - Ha látnám a jövıt, lottózni kezdenék. -Na, hát Danny Buchanan pedig garantálta a jövıt. Lee arcáról eltőnt a mosoly. Hogyan? - Aki a kapu ıreit irányítja, az irányítja a jövıt is. Lee lassan bólintott, mert megértette. - Tehát a kormányban fizetett le embereket? - Milliószor kifinomultabban, mint elıtte bárki. - Mellékjövedelem a képviselıknek? Ilyesmi? - Igazság szerint ingyen csinálták. -Micsoda... - Amíg hivatalban voltak. Utána Danny egy egész kis univerzumnyi jólétet biztosított nekik. Nagy hasznot hajtó állásokat olyan vállalatoknál, amelyeket ı alapított, részvények és állampapírok magán portfólióiból származó bevételt, és szolgáltatásnak álcázott legitim üzleteken átáramló készpénzt. Golfozhatnak naphosszat, falból telefonálnak egyet-kettıt a Kapitóliumra, elmennek egy-két megbeszélésre, és élnek, mint a királyok. Roppant elmés dolog. Tudod, menynyire bele vannak buzulva az amerikaiak a részvényeikbe. Danny elég rendesen megdolgoztatja ezeket az embereket, amíg hivatalban vannak, de azután olyan aranyéveket biztosít számukra, hogy annál jobbat pénzért sehol nem adnak. - Es hány ment már „nyugdíjba" közülük? - Még egy sem. De minden elı van készítve a visszavonulásukhoz. Danny nagyjából tíz éve csinálja. - Sokkal régebb óta van Washingtonban. - Igen, de tíz éve veszteget meg embereket. Elıtte lobbista volt, és nagyon sikeres. Az utóbbi tíz évben jóval kevesebbet keresett. - Az ember azt hinné, ha egyszer garantált eredményei vannak, azzal sokkal többet keres, mint elıtte. - Az

elmúlt

évtizede

tulajdonképpen

karitatívari1, telt.

- Jó mély zsebei lehetnek. - Már alig van pénze. Most megint elkezdtünk fizetıs ügyfeleket képviselni, hogy folytathassuk, amit csinálunk. Minél tovább teszik az emberei, amit mond nekik, annál többet kapnak késıbb. És ha azért várják, hogy véget érjenek az aktív éveik, mert akkor kapják meg a pénzüket, a lebukás esélye is jelentısen csökken.

- Biztos nagyon hisznek neki. - Biztos felmutatott valamit abból, ami rájuk vár. De emellett nagyon becsületes is. - Minden stiklis az, nemde? És például kik vannak a nyugdíjterv listáján? Faith gyanakodva nézett rá. - Miért? - Na, hadd nevessek egy jót. Faith megemlített két nevet. - Javíts ki, ha tévedek, de ez nem az Egyesült Államok jelenlegi alelnöke, illetve a képviselıház elnöke véletlenül? - Danny nem foglalkozik a középvezetıkkel. Az alelnökkel már akkor elkezdett dolgozni, amikor csak frakcióvezetı volt. De ha Dannynek az kell, hogy ez az ember felemelje a telefont és keresztbe tegyen valakinek, akkor az úgy lesz. - Atyaisten, Faith. Mi a francra kellett neked ennyi puskapor? Most akkor mirıl beszélgetünk, hadititkokról? - Annál valami sokkal értékesebbrıl. - Felemelte a poharát. - Mi a világ szegényeinek legszegényebbjeit képviseljük. Afrikai nemzeteket látunk el humanitárius segítséggel, élelmiszerrel, gyógyszerekkel, ruhával, mezıgazdasági eszközökkel, gabonamagvakkal, sótalanító rendszerekkel... Latin-Amerikába pedig pénzt adunk vakcinára és orvosi ellátásra. Legális fogamzásgátlást importálunk, steril tőt és egészségügyi tájékoztatókat. Lee kételkedni látszott. - Azt akarod mondani, hogy a harmadik világ országaiért vesztegettétek meg a kormányhivatalnokokat? Faith ismét letette a poharát, és egyenesen Lee szemébe nézett. -A hivatalos szókincs megváltozott. A gazdag országok új, politikailag igen korrekt kategóriákat állítottak fel nélkülözı szomszédaikról. A CIA még kézikönyvet is ki szokott adni róluk. Harmadik világ helyett azt kell mondani, hogy KFO, kevéssé fejlett országok. Ok állnak a fejlettségi létra legalsó fokán. Hivatalosan százhetvenkét KFO van, azaz a világ döntı többsége ide esik. És aztán létezik az LFO. Ok a legkevésbé fejlett országok. İk már meg is döglöttek a gödör mélyén. Mindössze negyvenkettı van belılük. Talán meglepı, de e bolygó lakosságának mintegy fele irtózatos szegénységben él. - És ez változtat valamit az egészen? - kérdezte Lee. - Ettıl már helyes dolog lefizetni embereket, helyes dolog csalni? - Én nem kérem, hogy légy elnézı. Igazából nem érdekel, hogy egyetértesz vele vagy sem. Tényeket akartál tudni, tessék, ezek azok. - Amerika nagyon sok pénzzel támogat más országokat. Pedig nem kell adnia egy centet sem. Faith vadul Lee-re villantotta a szemét, ahogy azelıtt egyszer sem. - Ha velem tényekrıl akarsz vitatkozni, alulmaradsz - mondta élesen. - Hogy volt ez?

- Több mint tíz évig ezt kutattam. Ebben éltem. Ez az ország többet fizet a termelıknek azért, hogy ne vessenek több búzát, mint amennyit a tengerentúli humanitárius segítségre fordít. A teljes szövetségi költségvetésnek mintegy egy százalékát teszi ki ez a támogatás, és annak is a zöme összesen két országba megy, Egyiptomba és Izraelbe. Az amerikaiak többet fordítanak sminkre, hamburgerre és videokölcsönzésre egy év alatt, mint amennyit tíz év alatt az éhezı gyerekek táplálására a harmadik világban. Tucatnyi komoly gyerekbetegségnek egyszer s mindenkorra véget lehetne vetni kevesebb pénzzel, mint amennyit a Beanie Baby játékokra költünk. - Naiv vagy, Faith. Buchanan és te valószínőleg valamelyik diktátor zsebét tömköditek. - Nem! Ezt a legegyszerőbb felhozni ellene, és már hányok tıle. Az a pénz, amit meg tudunk szerezni, közvetlenül a törvényes humanitárius segélyszervezetekbe megy, soha nem a kormányokhoz. Személy szerint láttam elég egészségügyminisztert a harmadik világban Armani öltönyben és Mercedesben, amíg a lába elıtt éhezı kisbabák fetrengtek. - Mert ebben az országban nincsenek éhezı gyerekek, ugye? - İk nagyon sok támogatást kapnak, és teljesen jogosan. En csak oda próbálok kilyukadni, hogy Danny és én felállítottunk egy munkatervet, és abban az szerepelt, hogy külföldön segítsünk a szegényeknek. Az emberek hullanak, Lee, milliójával. A gyerekeknek szerte a világban azért kell elpusztulniuk, mert nem figyelnek oda rájuk, semmi másért. Mindennap, minden órában, minden percben. - Komolyan azt kéne elhinnem, hogy ti ketten puszta szívjóságból mőveltétek ezt? - Körülnézett a házban. - Azért mi most nem egészen egy teakonyhában szorongunk, Faith. - Az elsı öt évben, amíg Dannyvel dolgoztam, végeztem képviseltem, és rengeteget kerestem. Rengeteget, tényleg. aláírja, hogy pénzéhes, materialista munka buzi vagyok. annak idején nagyon szerettem azt, amit pénzért meg lehet

a munkám, nagyhalakat Én leszek az elsı, aki Szeretem a pénzt, és venni.

- Mi történt utána? Rátaláltál Istenre? - Nem, ı talált rám. - Lee rémült képet vágott, Faith gyorsan folytatta. - Danny lobbizni kezdett a külföldi szegényekért. Sehová sem jutott. Folyton azt mesélte, hogy senkit nem érdekel. A cégünknél a többi kolléga kezdett belefáradni Danny állandó karitatív törekvéseibe. İk az IBM-et meg a Philip Morrist akarták képviselni, nem pedig Szudán éhezı tömegeit. Aztán egy nap Danny bejött hozzám az irodámba, azt mondta, saját céget alapít, és szeretné, ha én is beszállnék. Azt is mondta, nem viszünk magunkkal ügyfeleket, de azért ne aggódjak. Majd ı mindent elrendez nekem. Lee megenyhült. - Azt azért el tudom hinni, hogy nem tudtál a vesztegetésekrıl, sem arról, hogy mire készül. - Dehogynem! Már hogyne tudtam volna róluk! Mindent elmondott. Azt akarta, hogy nyitott szemmel csináljam. İ ilyen. Nem svindler. - Faith, tudod egyáltalán, mit beszélsz? Belementél, noha tudtad, hogy azzal megszeged a törvényt. Faith hidegen ránézett. - Ha azon dolgoztam volna, hogy a cigarettagyárak tovább árulhassák a rákot kis rudakban bárkinek, akinek van két szőz tüdılebenye, meg hogy a fegyvergyárak

odagurítsák a géppuskákat bárkinek, akinek dobban még a szíve, gondolom, semmit nem éreztem volna. Itt viszont olyasmi volt a cél, amire akár büszke is lehetnék. - És így a pénzéhes, materialista munka buzi a kemény rögök fölé emelkedett szólt Lee megvetıen. - Azért láttunk már ilyet - vágott vissza Faith. - Na és hogy mőködtetek? - hergelte Lee. - Én voltam Mr. Kint. Én dolgoztam azokkal, akik nem voltak a zsebünkben. De ahhoz is értettem, hogyan kell rávenni a hírességeket arra, hogy társadalmi eseményeken jelenjenek meg, sıt olykor arra is, hogy kiutazzanak a helyszínre. Fotó, kis csevej a képviselıvel. - Belekortyolt a borába. - Danny pedig Mr. Bent szerepét vállalta. İ jól megdolgozta, míg én kívülrıl nyomtam ıket. - És mindezt tíz évig zavartalanul? Faith bólintott. - Körülbelül egy évvel ezelıtt Dannynek kezdtek súlyosan elapadni a forrásai. Már néha a saját zsebébıl fizette a lobbiköltségeinket. Az ügyfeleink nem tudták volna mibıl honorálni a munkánkat. Dannynek elég sokat kellett ölnie a saját pénzébıl a „bizalmi alapokba", ahogy ı nevezte a vesztegetési pénzeket. Ezt a részét nagyon komolyan vette. Mintha rábízták volna a pénzüket. Minden centnek ott kellett lennie, amit nekik ígért. - Betyárbecsület. Faith elengedte a füle mellett az élcet. - Akkor kért meg arra, hogy foglalkozzam én a fizetı ügyfelekkel, ı meg tartotta a frontot a másik oldalon. Felajánlottam neki, hogy eladom a házam, és berakom az összeget a közösbe. Nem fogadta el. Azt mondta, tettem én már eleget. Megrázta a fejét. - Talán ezzel együtt el kéne adnom. Hidd el, nincs olyan, hogy elég. Egy ideig hallgatott. Lee nem akarta megtörni a csendet. Faith akkor ránézett. - Mi tényleg nagyon sok jót cselekedtünk a világban. - És most mit szeretnél, Faith? Tapsoljalak meg titeket? Rávillantotta a szemét. - Akkor mi az istenért nem ülsz fel a rohadt motorodra azonnal? Miért nem takarodsz a francba az életembıl? - Oké - szólt Lee nyugodtan. - Ha ilyen sokra tartod azt, amit csináltatok, hogy lettél az FBI tanúja? Faith a kezébe rejtette az arcát, mintha mindjárt elkezdene bıgni. És amikor végre újra Lee-re nézett, az arca olyan mély fájdalmat tükrözött, hogy a férfi mérge azonnal elpárolgott. - Az utóbbi idıben Danny egyre furcsábban viselkedett. Arra gyanakodtam, hogy talán valaki rászállt. Ettıl halálra rémültem. Nem akartam börtönbe kerülni. Újra meg újra rákérdeztem, mi a baj, de nem volt hajlandó beszélni róla. Egyre messzebb húzódott tılem, egyre inkább elhatalmasodott rajta az üldözési mánia, végül megkért, hagyjam ott a céget. Hosszú idı óta elıször éreztem magam végtelenül magányosnak. Mintha újra elvesztettem volna az apámat.

- Tehát elmentél az FBI-hoz, és meg akartál állapodni velük. Hadd menekülj meg Buchanan helyett. - Dehogyis! - kiáltott fel Faith. - Soha! - Hanem? - Körülbelül fél évvel ezelıtt elég sok szó esett a sajtóban arról, hogy az FBI leleplezett egy hatalmas korrupciós ügyet, amelyben egy hadi beszállító több képviselıt is lefizetett, hogy hajtsa az ı malmára a vizet egy nagy szövetségi beruházásban. Néhány alkalmazottja azonban értesítette az FBI-t, és felfedte, mi folyik ott. Eredetileg ık is szerepeltek volna az összeesküvésben, de az együttmőködésükért és a tanúvallomásukért garantálták az érinthetetlenséget. Nekem ez jó üzletnek tőnt. Arra gondoltam, talán én is el tudom érni. És miután Danny úgysem bízott volna meg bennem, úgy döntöttem, egyedül intézem el. Az újság megírta, hogy hívják azt az ügynököt, aki a nyomozást vezette, Brooke Reynolds. Felhívtam. Nem tudtam, mit várhatok az FBI-tól, de egyvalamiben biztos voltam, elsıre nem mondok sokat, még neveket sem, elıbb kiismerem kicsit a terepet. És volt egy ütıkártyám. Tudtam, hogy nekik élı tanú kell, akinek a feje zsong a dátumoktól, az idıpontoktól, a nevektıl, a tárgyalásoktól, konkrét szavazatoktól és napirendektıl. Másképp nem megy az egész. - De Buchanan nem tudott errıl? - Tudnia kellett, ha egyszer bérgyilkossal akart megöletni. - Ebben nem lehetünk biztosak. - Ugyan, Lee, ki más lehetett volna? Lee visszagondolt a másik két férfira, akit a reptéren látott. Az egyikük csúcstechnológiájú pisztolyt szorongatott a kezében. Lee látott már ilyet egy terrorizmusellenes szeminárium bemutatóján. A pisztoly is, a töltény is kizárólag mőanyagból készült, hogy a fémérzékelı ne tudja kimutatni. És ha az ember megnyomta a tenyérravaszt, a légnyomás kilıtt egy parányi tőt, amelynek vagy a hegye, vagy a belseje is halálos mérget tartalmazott, például thalliumot vagy ricint, esetleg a gyilkosok mindenkori kedvencét, a kurárét. Az olyan átkozottul gyorsan szétárad a szervezetben, hogy nincs is rá ellenanyag. Tömegben végre lehet úgy hajtani a mőveletet, hogy a gyilkos eltőnik, mielıtt az áldozat összeesik. - Folytasd - mondta a férfi. - Javasoltam, hogy vonják be Dannyt is. - És erre mit léptek? - Közölték velem, hogy végezni akarnak Dannyvel. - Itt kicsit elakadtam. Ha mind a ketten tanúk lesztek, ki ellen emelnek vádat a szövetségiek? A külföldi országok ellen? - Nem. Az ı képviselıik nem tudták, mit csinálunk. Mint mondtam, a pénz nem közvetlenül a kormányoknak ment. Nem mintha a CARE, a katolikus segélyszervezetek vagy az UNICEF valaha elnézné a vesztegetést. Danny volt az ı nem hivatalos és ingyen dolgozó delegált lobbistájuk, de arról fogalmuk sem volt, mit végez valójában. Körülbelül tizenöt szervezetet képviselt. Kemény menet. Valamennyinek kidolgozott programja volt. Általában vaktában lövöldöztek. Jellemzı, hogy több száz különálló törvényjavaslatot nyújtottak be a néhány összesített helyett. Danny megszervezte nekik az ilyesmit, együtt dolgozott

velük, kisszámú törvényjavaslatot szponzorált, összefogottabbakat. Megtanította ıket arra, hogyan dolgozhatnak magasabb hatásfokkal. - De akkor ki ellen tanúskodtál volna? - A politikusok ellen, akiket lefizettünk - mondta magától értetıdın. - Csak a pénzért csinálták. Egy fikarcnyit sem érdekelték ıket a halott tekintető gyerekek a Hepatitisz Paradicsomban. Ezt mindennap láttam a kapzsi arcukon. Ók egyszerően a bıséges jutalmat várták - amely egyébként jár nekik. - Nem gondolod, hogy kicsit túl szigorú vagy ezekkel a fickókkal? - Mi lenne, ha te nem lennél naiv? Szerinted hogyan zajlanak a választások ebben az országban? Azok a csoportok választják meg a jelölteket, akik a szavazóknál ezt elintézik, akik befolyásolják az embereket, kire és mire szavazzanak. És tudod, kikbıl állnak ezek a csoportok? A nagy cégekbıl, meg a különleges érdekekbıl, azokból a dúsgazdag emberekbıl, akik megpakolják a politikai jelöltek kofferját évrıl évre. Tényleg azt hiszed, az átlagember megy el a fogásonként ötezer dolláros vacsorákra? Vagy azt, hogy ezek a csoportok a saját kollektív jó szívükbıl adják azt a rengeteg pénzt? Hidd el, amikor a politikus hivatalba lép, azt várják tıle, hogy teljesítsen. - Tehát szerinted ebben az országban minden egyes politikus korrupt. Ettıl még nem helyes, amit tettetek. - Nem? Hát melyik michigani képviselı szavazna bármire, ami komolyan sújtaná az autógyártást? Vagy ha igen, szerinted meddig maradna a helyén? Melyikük tenne egy lépést is a kaliforniai csúcstechnológia ellen? Vagy a középnyugati termelık ellen? Vagy a dohány ellen délen? Bizonyos értelemben ez az önmagát beteljesítı jóslat. Az üzlet, a munka és egyéb különleges érdekek esetében nagyon nagyok a tétek. Fókuszáltak, nagy pénzeket hoznak, politikai akcióbizottságaik vannak, miközben a lobbistáik éjjelnappal csak Washingtont bombázzák az üzeneteikkel. Gyakorlatilag mindenki nagy- és kisvállalatoknál dolgozik. Ugyanezek az emberek mennek el szavazni is. A saját zsebükre szavaznak. Voilá, a nagy, sötét amerikai politikai összeesküvés. Én Dannyn kívül nem találkoztam olyan álmodozóval, aki túl tudott volna lépni a kapzsiságon és az önzésen. - De mi van a nemzetközi segélyekkel? Nem akadna el a lánc, ha napvilágot látna a történet? - Éppen errıl van szó! El tudod képzelni, mennyi pozitív figyelmet kapna az ügyünk? Ha kiderülne, hogy a föld legszegényebb államai képesek voltak rávenni a mohó amerikai politikusokat arra, hogy megadják nekik azt, ami számukra létszükség, mert különben nem kapnának semmit? Ha felbukkanna néhány történet a médiában, talán igazi, mélyreható változások mennének végbe. - Ez kicsit ábrándosan hangzik. Talán igen, de nem mondhatom, hogy dúskáltam lehetıségekben. Utólag könnyő okosnak lenni, Lee.

volna

a

választási

Lee hátradılt, és próbálta megemészteni a hallottakat. - Oké, oké. De te tényleg azt hiszed, Buchanan akart megöletni? - Munkatársak voltunk és barátok. De mélyebb kapcsolat volt köztünk annál. Sok tekintetben az apámnak éreztem Dannyt. Én... nem is tudom. Talán rájött, hogy elmentem az FBI-hoz, azt hitte, elárultam. És ettıl bekattant. - Egy nagy gond van ezzel az elmélettel. Faith kíváncsian ránézett.

- Én nem jelentkeztem nála azzal, hogy mit találtam, emlékszel? Tehát nem tudhatja, hogy kapcsolatba kerültél az FBI-jal, kivéve persze, ha dolgozik neki valaki más is. Ahhoz pedig idı kell, hogy az ember a helyszínre rendezzen egy profi bérgyilkost. Nem hívhatja fel a helyi lövészét, hogy megkérje, ugyan, szedjen már le valakit, a költségeket meg terhelje a Visa-kártyájára. - Lehet, hogy már eleve ismert valami bérgyilkost, aztán csak kitervelte a gyilkosságot. Még be sem fejezte a mondatot, amikor Lee már rázta a fejét. - Fogalma sem lehetett róla, hogy aznap este ott leszek. Ha megölnek, mindjárt ott a probléma, hogy esetleg láttam a gyilkosságot, elmegyek a rendırségre, és akkor minden nyom hozzá vezet. Miért szabadított volna magára ekkora zőrt? Gondolj bele, Faith, ha Buchanan azt tervezte volna, hogy megölet, sosem bérel fel engem. Faith egy székre huppant. - Uramisten, tökéletesen logikus, amit mondasz. - Belegondolt abba, amit ez jelent, és a tekintetébe félelem szivárgott. - Tehát akkor szerinted... - Szerintem valaki más akarja a halálodat. - De hát ki? Kicsoda? - Majdnem kiabált. - Nem tudom - mondta. Faith hirtelen felállt, és belebámult a tőzbe. A lángok árnyéka az arcára vetült. Amikor megszólalt, a hangja nyugodt volt, majdnem tartózkodó. - Gyakran találkozol a lányoddal? - Nem mondhatnám. Miért? - Régebben úgy gondoltam, a házasság várhat még, a gyerekek hónapokból évek lettek, az évekbıl évtizedek. És most itt állok.

is.

Aztán

a

- Azért messze vannak még az arany éveid. Faith ránézett. - Te ki tudnád nyugodt szívvel jelenteni, hogy holnap még életben leszek? Vagy a jövı héten? - Ilyet senkirıl nem lehet kijelenteni. Mi bármikor elmehetünk az FBI-hoz, és azt hiszem, most egyenesen ezt kellene tennünk. - Nem lehet. Azok után, amit most elmondtál, nem. Lee felállt, megragadta a vállát. - Mirıl beszélsz? Faith arrébb lépett tıle. - Az FBI nem fogja hagyni, hogy megmentsem Dannyt. Vagy ı megy börtönbe, vagy én. Amíg azt hittem, ı próbált megöletni, talán elmentem volna tanúskodni. De most már nem tehetem. Nem vehetek részt abban, hogy lecsukják. - És ha nem törtek volna az életedre, mit tennél? - Akkor Danny is, én is rég eltőntünk volna. így vagy úgy. - Egyenesen Lee-re meredt. - Nem megyek vissza. Több okból nem. Például, nem akarok a csúcson meghalni.

- És pontosan mi az istennyila közöm is van nekem ehhez az egészhez? Faith hangja gyengén szólt. - Nem is olyan rossz ez a hely, ugye? - Megırültél? Nem maradhatunk itt örökre! - Akkor találjuk ki, hol bújunk el ezután. - Na és én? Az én otthonom? Az én életem? Nekem van családom. Azt akarod, hogy búcsúzzak el szépen mindentıl? - Akárki akar is kinyírni, abból fog kiindulni, hogy mindent tudsz, amit én tudok. Nem leszel biztonságban. - Ezt majd én eldöntöm, te ne foglalkozz vele! - Ne haragudj, Lee. Sosem hittem volna, hogy belerángatok bárkit. Különösen nem olyasvalakit, mint te. - Biztosan van más megoldás. Faith a lépcsı felé indult. - Nagyon, nagyon fáradt vagyok. Mirıl kéne még beszélnünk? - Az iskoláját, hát nem hagyhatom faképnél az életem, nem kezdhetek elölrıl mindent! Faith félúton tartott a lépcsın. Megállt, megfordult és ránézett. - Szerinted fényesebbek lesznek a kilátásaink reggel? - kérdezte. - Nem - mondta Lee ıszintén. - Úgyhogy nincs tovább mirıl beszélnünk. Jó éjszakát. - Vajon miért hiszem azt, hogy már rég eldöntötted, nem mész vissza? Mondjuk úgy, abban a pillanatban, amikor megismerkedtünk. - Lee... - Belerángattál abba, hogy ott maradjak veled, aztán eljátszottad az ostoba kis trükködet a reptéren, és most én is csapdába estem. Kurvára köszönöm, drága hölgyem. - Nem, nem terveltem ki elıre! Tévedsz! - Komolyan azt akarod, hogy ezt elhiggyem? - Mit mondjak erre? Lee felnézett rá. - Tudom, hogy nem sokat ér az életem, de azért én szeretem, Faith. - Ne haragudj. - Ezzel felrohant. 33 Lee kirántott egy hatos csomag Red Dog sört a hőtıszekrénybıl, bevágta az ajtaját, és kiment. A Honda mellett megállt, s eltőnıdött, nem lenne-e jobb, ha most felmászna a termetes gépre, és csak nyomná, amíg van elég benzinje, pénze, ép esze. Aztán átvillant az agyán egy másik lehetıség. Elmehetne a

szövetségiekhez egyedül is. Feldobja Faitht, és azt kéri, ı hadd ne semmit az egészrıl. Hiszen tényleg nem is tud. Nem követett el semmit. tartozik ennek a nınek semmivel. Igazság szerint Faith mellett kizárólag és félelemben volt része, és kis híján meg is halt. Könnyen elszánhatná Tehát akkor mi a franctól nem olyan könnyő mégsem?

tudjon És nem bajban magát.

Kiment a hátsó kapuhoz, rátért a sétányra, amely a dőnéken túlra vezet. Az volt a terve, hogy lemegy a homokra, bámulja az óceánt, és addig issza a söröket, amíg az agya ki nem kapcsol, vagy eszébe nem jut valami zseniális, ami által mindketten megmenekülnek. De legalábbis ı. Valamiért megfordult, és egy pillanatra visszanézett a házra. Faith ablakában égett a villany. A minirolót lehúzta, de nem teljesen. Lee megmerevedett, amikor meglátta a nıt, aki továbbra sem csinált sötétet, jött-ment a szobában, egy-egy percre eltőnt a fürdıszobában, aztán újra felbukkant. Amikor vetkızni kezdett, Lee körülnézett, figyeli-e valaki, amint figyel. Ha valaki értesítené a rendırséget, hogy itt álldogál Píp Palkó, és kiszállnának a zsaruk, az aztán megkoronázná ezt az amúgy is látványos napot Lee Adams elbővölı életében. A többi házban azonban sötét volt, Lee nyugodtan vojırködhetett tovább. Faith elıször az ingét vetette le, aztán a nadrágját. Egyre több ruhadarabtól szabadult meg, míg az ablakban már nem volt semmi más, csak emberi bır. Nemhogy pizsamát, még egy pólót sem húzott magára. Úgy tőnt, a túlfizetett lobbistából Jeanne d'Arcká átvedlett nı á la natúr tölti az éjszakáit. Lee elég tisztán ki tudta venni mindazt, amit a törülközı sejteni engedett. Lehet, hogy Faith tudja, hogy ı kint áll, lehet, hogy direkt neki rendez sztriptízt. Ugyan miért, csak nem kárpótlásul, ha már tönkretette az életét? A hálószobában kialudt a villany, Lee kinyitott egy dobozt, megfordult, és elindult a part felé. A show véget ért. Mire elérte a homokot, már végzett is az elsı sörrel. Épp kezdıdött a dagály, nem kellett messze bemennie a vízbe, hogy a bokája fölé érjen. Kinyitott egy újabb dobozt, és beljebb gázolt, amíg már térdig benne állt. Jéghideg volt a víz, mégis gázolt tovább elıre az óceánban, amíg már majdnem a lágyékáig emelkedett a szintje. Praktikus okból állt meg, a vizes pisztolynak nem tudja különösebb hasznát venni. Visszavetette magát a homokra, eldobta a sört, lerúgta átázott tornacipıjét, és futni kezdett. Fáradt volt, de úgy érezte, a lába a saját akaratából mozog és ollóz egyre, míg a lehelete nagy, ködös levegıgömbökben távozik a száján át. Nagy sebesen letekert egy mérföldet, úgy vélte, talán életében nem tette meg ilyen gyorsan ezt a távot. Aztán összeesett a homokon, és csak szívta magába az oxigént a nedves levegıbıl. Melege volt, majd kirázta a hideg. Az anyja jutott eszébe, az apja, a testvérei. Látta maga elıtt a lányát, Renee-t, amikor kicsi volt, és leesett a nagy lováról, aput hívta, ı mégsem jelent meg, mire a kislány kiáltásai fokozatosan elhaltak a semmiben. Most úgy érezte magát, mint akinek irányt váltott a vérárama. Hátrált, mert nem tudta, merre tovább. Mintha a teste falai megadnák magukat, mert nem lennének képesek továbbra is tartani azt, ami bent van. Remegı lábára állt, bizonytalanul visszafutott a sörhöz és a cipıjéhez. Ücsörgött egy darabig a homokon, hallgatta, mint sikoltoz neki az óceán, és újabb két doboz Red Dogot gurított le. Belekacsintott a sötétbe. Vicces. Néhány sörtıl tisztán látja az élete végét a horizonton. Mindig is érdekelte, mikor jön el. Most megtudta. Negyvenegy év, három hónap és két hét után a Férfi ott fenn kihúzta a jegyét az automatából. Felnézett az égre, integetett. Koszi, Isten, nagyon kösz. Felkelt, elment a házig, de nem lépett be. Inkább a zárt udvart választotta, pisztolyát kirakta az asztalra, letépett magáról mindent, és fejest ugrott az úszómedencébe. A víz hımérséklete olyan tizenkilenc-húsz fok lehetett. A

hidegnek nyomát sem érezte, alámerült, megérintette a medence alját, groteszk kézenállást produkált, az orrlyukain frissen klórozott víz bugyborékolt kifelé. Aztán lebegni kezdett a víz felszínén, és bámulta a felhıkkel maszatolt égboltot. Kicsit úszott még, kutyaúszást és melltempókat gyakorolt, majd elsodródott a széléhez, és végzett még egy sörrel. Kimászott a vízbıl, és a romos életére gondolt, meg arra a nıre, aki tönkretette. Visszaugrott a medencébe, tempózott még egy keveset, aztán végleg kijött a vízbıl. Végignézett magán, csodálkozott. Azért ez több a soknál. Felnézett a sötét ablakra. Alszik? Tényleg? Hogy csinálja? Hogy a francba tud, azok után?! Lee úgy döntött, megnézi. Senki nem szenderedhet álomba békésen, miután elbaszhatja az ı életét. Újra végignézett magán. A rohadt életbe! Nézte a csatakos, homokos ruháját, aztán ismét felnézett az ablakra. Az újabb sör nagy, sebes kortyokban csúszott le. A pulzusa mintha minden egyes nyeléssel gyorsabb lett volna. Nincs szüksége a rongyokra. A pisztolyát is itt lent hagyja. Ha elszabadul a pokol, ne röpködjön ólom a levegıben. Az utolsó doboz Red Dogot felbontatlanul áthajította a kerítésen. Nyissák csak ki a madarak, legyenek tıle spiccesek. Miért egyedül neki jusson minden jó? Finoman kinyitotta az oldalajtót, és kettesével vette a lépcsıfokokat. Úgy gondolta, berúgja a hálószoba ajtaját, de nem volt bezárva. Benyomta hát, bekukkantott, hadd szokja a szeme a sötétet. Az ágyon ki tudta venni Faith körvonalait, egyetlen hosszú dombvonulat volt. Egyetlen hosszú dombvonulat. Alkohollal átitatott agya számára ez a mondat rettenetesen humorosnak tőnt. Három gyors lépéssel már mellette is termett. Faith felemelte a fejét és ránézett. - Lee. -Nem kérdés volt. Egyszerő állítás, amelyrıl a férfi nem tudhatta, mit jelent. Azt viszont tudta, hogy Faith látja, nincs rajta ruha. Szerinte még a sötétben is kivehetı volt, hogy teljesen fel van ajzva. Hirtelen mozdulattal lerántotta róla a takarót. - Lee?- szólt ismét a nı. És ezúttal kérdés volt. Lee lebámult Faith meztelen testének finom íveire és puhaságára. A pulzusa felgyorsult, a vér dübörögve áramlott át az erein, és ez ördögi erıt kölcsönözött a súlyosan megsértett férfinak. Durván betérdelt Faith két lába közé, és rázuhant, mellkassal mellkasra. A nı teste ernyedt volt, meg sem próbált ellenállni. Lee belecsókolt a nyakába, aztán abbahagyta. Nem, nem ez kell nekünk. Csak semmi gyengédség. Erısen megragadta a csuklóját. Faith csak feküdt ott, nem szólt semmit, nem mondta, hogy hagyja abba. Ez feldühítette Lee-t. Faith arcába lehelt, súlyosan, hadd tudja, a sör váltja ki, nem ı. Azt akarta, hogy a nı legyen vele tisztában, ez nem róla szól, nem arról, ahogy kinéz, nem arról, amit ı, Lee érez iránta, semmi ilyesmirıl. Ó most bevérzett szemő szörnyeteg, Faith pedig könnyő préda. Hús, semmi más. Engedett a szorításán. Azt akarta, hogy Faith sikítson, üsse meg, amilyen erısen csak tudja. Akkor abbahagyná. Addig nem. Faith hangja egyszer csak áttört Lee zajain. - Méltányolnám, ha kihúznád a könyököd a mellembıl. Na azt már nem. Bele a kemény könyököt a lágy szövetbe, igen. A király és a paraszt. Add csak ide, Faith. Sikáld le a jogaromat. - Nem muszáj így csinálnod.

- Nem? - vágott vissza. - Hát mi az elképzelésed? - Egyszer, még amikor a tengerészeméi volt, eltávot kapott New York Cityben. Akkor állt a legközelebb a részegség e fokához. Intenzív fájdalom nyilallt a halántékába. Öt sör, néhány pohár bor, és már ki is volt ütve. Istenem, de öregszik. - Ha esetleg én lennék felül. Szemmel láthatólag fogalmad sincs, mit csinálsz, totál el vagy ázva. -A nı hangja éles volt és szemrehányó. - Felül? Mindig fınökösködni akarsz, még az ágyban is? Le vagy te szarva. Erısen megszorította a csuklóját. El kellett ismernie, Faith meg sem nyikkant, pedig Lee érezte, hogy az alatta megfeszülı testen végigfut a fájdalom. Markolta a mellét, a fenekét, durván csapkodta a lábát és a derekát. Ennek ellenére meg sem kísérelte, hogy belehatoljon. És nem azért, mert túl részeg volt az aktushoz. Azért, mert még az alkohol sem taszíthatta olyan mélyre, hogy ezt mővelje egy nıvel. Véletlenül sem nyitotta ki a szemét, nem akart ránézni. De az arcába tolta az arcát. Azt akarta, hogy Faith szívja be a verejtéke bőzét, ázzon csak árpában és komlóban gyökerezı állati vágyaiban. - Csak arra gondoltam, lehetne neked jobb is. - A francba! - üvöltötte. - Hagyjad már, hogy csináljam, ahogy én akarom, jó? - Hívjam a rendırséget? A hangja úgy hatolt Lee eleve zubogó agyába, mint a fúrógép. Ráhengeredett Faithre, a karját köré zárta, mint az abroncsot, és a tricepszén ugráltak az erek. Érezte, hogy a szemébıl egyetlen könnycsepp gördül az arcára, magányos, bolygó hópihe, hontalan, mint ı. - Miért nem versz agyon, Faith? - Mert nem te tehetsz róla. Lee gyomra megémelyedett, a karja elgyengült.. Faith megmozdította a kezét, ı pedig elengedte, anélkül hogy a nınek egyetlen szót kellett volna szólnia. Faith megérintette Lee arcát, végtelenül gyengéden, mintha csak az égbıl hullott volna rá egy tollpihe. Egyetlen mozdulattal letörölte róla az egyetlet könnycseppet. A hangja nyersen szólt, - Mert elveütem tıled az életed. Lee bólintott, megértette. - Tehát ha veled kiskutyának?

tartok

a

menekülésben,

ezt

kapó,

minden

este?

Kekszet

a

- Ha ezt kéred... - Hirtelen elkapta a kezét, és a a lepedıre hullott. Lee nem mozdult, nem ragadta meg újra. Végre kinyitotta a szemét, és meglátta a zsibbasztó bánatot Faith tekintetében, a feszült nyakában és arcában kószáló fájdalmat, azt a fájdalmat, amely tıle eredt, és amelyet a nı némán elfogadott, a reménytelen könnyek sziluettjét a sápadt arcon. Mintha perzselı hı volna ez a sírás, ez a fájdalom, mintha a bıre mentén villanna, a szívébe hatolt, és megolvasztotta. Lee felkelt róla, eltántorgott a fürdıszobáig. Alig érte el a vécét, ahová a vacsora és a sör sokkal gyorsabban távozott belıle, mint ahogy odakerült. Aztán kinyúlt a rendkívül drága olasz padlólapon. A homlokára lógó hideg konyharuha térítette magához. Faith mögötte állt, és ringatta. Mintha valami hosszú ujjú trikó lett volna rajta. Lee ki tudta venni nyúlánk, izmos vádliját, és csontos, behajló lábujjait. A nı vastag törülközıt csavart a dereka köré. Még mindig hányingere volt, és fázott is, vacogott a foga. Faith segített neki felkelni, megállni a lábán, a karját a dereka köré

fonta. Bokszeralsót érzett magán. Csak Faith adhatta rá, ı képtelen lett volna arra, hogy egyedül felvegye. A dolgok jelenlegi állása szerint Lee úgy érezte magát, mint aki két napig egyfolytában csak pörgött. Együtt eltámolyogtak az ágyig, Faith besegítette, és betakarta. - Én majd egy másik szobában alszom - mondta halkan. Lee nem felelt, nem volt hajlandó még egyszer kinyitni a szemét. Hallotta, hogy elmegy az ajtóig. Egy pillanattal azelıtt, hogy kilépett volna, azt mondta, - Sajnálom, Faith. - Nyelt egyet. A nyelvét akkorának érezte, mint egy ananászt. Mielıtt Faith becsukta volna az ajtót, Lee nagyon-nagyon halk hangot hallott, Nem fogod elhinni, de én jobban sajnálom, mint te. 34 Brooke Reynolds higgadtan körülnézett a bankban. Épp most nyitott ki, ı volt az egyetlen ügyfél. Egy másik életformában most kiválóan feltérképezhetné a terepet a rabláshoz. A gondolattól ritka mosoly ült ki az arcára. Több forgatókönyvvel is elıállhatott volna, de az asztal mögött ülı igen fiatalember, aki elıtt a névtáblán a fiókvezetı-helyettes cím szerepelt, eldöntötte helyette a kérdést. Fenézett a közeledı nıre. - Segíthetek? A szeme észrevehetıen elkerekedett, amikor elıkerült az FBI-igazolvány. Kihúzta magát, mintha azt akarná megmutatni Reynoldsnak, a kisfiús külsı mögött kemény a gerinc. -Valami baj van? - Szükségem van a segítségére, Mr. Sobel - mondta Reynolds, tekintetét réztáblára függesztve. - Egy éppen zajló FBI-nyomozással kapcsolatban.

a

- Persze, természetesen, mindenben a rendelkezésére állok - mondta a férfi. Reynolds leült vele szemben, és halkan, közvetlenül beszélni kezdett hozzá. Van nálam egy kulcs, az egyik itteni széfrekeszbe való. A nyomozás során találtuk meg. Úgy véljük, bármi legyen is a rekeszben, elég lényeges dolgokra tudnánk következtetni belıle. Úgyhogy bele kell néznem. - Értem. Az a helyzet... - Nálam van az egyik számlakivonat, ha ez segít. Tudta, a bankárok imádják a dokumentumokat, minél több rajtuk a statisztika, annál inkább. Átnyújtotta a fiatalembernek. A férfi ránézett az iratra. - Ismerıs magának ez a név? - kérdezte Reynolds. - Frank Andrews? - Nem - felelte a férfi. - De én csak egy hete vagyok ennél a fióknál. A bankkonszolidációnak sose lesz vége. - Ebben biztos vagyok. A kormány is ott spórol, ahol tud. - De remélem, nem magukon. Töméntelen a bőn a városban. - Gondolom, maga is lát itt a bankban egyet s mást. A fiatalember önelégült kifejezést öltött, és belekortyolt a kávéjába.

- Hát, tudnék éppen mesélni. - Nincs kétségem. Mondja, le lehetne valahogy mérni, körülbelül milyen gyakran jött el ide Mr. Andrews? - Természetesen. Most már ezt is számítógépen tartjuk nyilván. - Beütögette a gépébe a rekesz számát, és várta, hogy megérkezzen az adat. - Kér kávét, Reynolds ügynök? - Köszönöm, nem. Mekkora rekeszrıl van szó? A fiatalember a cédulára nézett. - A havi bérleti díjból ítélve de luxé méret lehet. Kétszer olyan széles, mint a rendes méret. - Gondolom, elég sok minden belefér. - Nagyon tágas. - Elırehajolt, és lehalkította a hangját. - Fogadjunk, hogy valami kábszeres ügy! Pénzmosás, ilyesmi, ugye? Elvégeztem egy tanfolyamot ebben a témában. - Ne haragudjon, Mr. Sobel, még folyik a nyomozás, nem nyilatkozhatok. Bizonyára megérti. A férfi gyorsan hátradılt. - Abszolúte. Persze. Mindannyiunkra szigorú szabályok vonatkoznak. El sem hinné, mit be nem kell nekünk tartani itt, a bankban. - Biztos vagyok benne. Mutat valamit a masina? - Ja, igen. - Sobel a monitorra nézett. - Az a helyzet, hogy elég sőrőn járt ide a fickó. Kinyomtathatom ezt a listát, ha gondolja. - Az nagy segítség lenne. Egy perccel késıbb, ahogy a rekesz felé lépdeltek, Sobelt szemmel láthatólag elfogta az idegesség. -Nem tudom, nem kéne-e megkérdeznem elıbb fönt. Biztos nem lesz gond, meg semmi ilyesmi, de hát tudja, eszméletlen szigorúan veszik, ki melyik rekeszt nyitja ki. - Teljesen megértem, de én azt hittem, a fiókigazgató-helyettesnek nem kell ehhez engedélyt kérnie. Nem veszek ki semmit, csak átnézem. Attól függıen, mit találok, elképzelhetı, hogy zár alá kell vennem. Az FBI nem elıször csinál ilyesmit. Vállalok minden felelısséget. Ne aggódjon. Ettıl mintha megkönnyebbült volna a fiatalember. Odamentek, Reynolds átadta a kulcsot Sobelnek, ı pedig kihúzta a nagyalakú dobozt. - Van egy privát fülkénk, megnézheti ott. Elvezette Reynoldst a kis szobába, ı pedig magára csukta az ajtót. Mély levegıt vett. Erezte, hogy nyirkos a tenyere. Lehet, hogy olyasmit talál a dobozban, ami életeket, karriereket tesz tönkre. Lassan felemelte a fedelét. Attól, ami a szeme elé tárult, elállt a lélegzete. A készpénz rendezetten, kötegekben állt, a vastag gumiszalagok régi bankókat fogtak össze, nem újakat. Reynolds villámszámolást végzett. Több tízezer. Viszszahajtotta a fedelet. Sobel a fülke mellett álldogált, amikor ı kilépett. Visszavitte a rekeszt a helyére. - Megnézhetem a bérleti szerzıdést?

A férfi megmutatta az aláírást. Ken Newman keze volt, Reynolds jól ismerte. Egy FBI-ügynök, akit meggyilkoltak, és egy rakás készpénz, melynek egy álnév a tulajdonosa. Az Isten legyen ezekhez irgalmas. - Talált valamit, ami segít a nyomozásban? - kérdezte Sobel. - Zárolnom kell a dobozt. Ha bárki jelentkezik, aki ki akarná nyitni, kérem, azonnal hívjon ezen a számon. - Átadta a névjegyét. - Ez aztán nem tréfa, ugye? - Sobel arcára hirtelen az ült ki, rettentıen bánja, hogy éppen ebbe a fiókba helyezték. - Nagyon hálás vagyok a segítségéért, Mr. Sobel. Jelentkezni fogok. Reynolds beült az autójába, és olyan gyorsan hajtott Anne Newman háza felé, ahogy csak tudott. Felhívta a kocsiból, hogy biztosan otthon legyen. Három nap múlva temetés. Nagy cécó lesz, megjelennek nagykutyák az Irodától, és képviselik magukat a törvény ırei szerte az országból. A gyászkocsikíséret rendkívül hosszan halad majd el a komor, alázatos, kékbe öltözött férfi és nıi szövetségi ügynökök két sorfala között. Az FBI méltósággal és tisztelettel temeti el azon ügynökeit, akik szolgálatteljesítés közben vesztik életüket. Ahogy ez jár nekik. - Ml DERÜLT Ki, Brooke? - Anne Newman fekete ruhát viselt, szép frizurát, egy kevés sminket. Reynolds hangokat hallott a konyhából. Két autó állt a ház elıtt, amikor megérkezett. Valószínőleg részvétnyilvánító rokonok vagy barátok. Tálakat is látott az ebédlı asztalán, rajtuk ételt. Mily ironikus, hogy a részvét és a gasztronómia kéz a kézben jár. Mintha tele hassal könnyebb volna megemészteni a gyászt. - Mutass nekem egy bankszámlakivonat, légy szíves. Tudod, merre vannak? - A pénzügyekkel mindig Ken foglalkozott, de biztos ott lesznek valahol az irodájában. - Végigvezette Reynoldst az elıszobán, és beléptek Ken házi irodájába. - Több banknál is van pénzetek? - Nincs, ennyit én is tudok. Mindig én kapom a számlaleveleket. Egyetlen bankról van szó. És folyószámlát vezetünk, semmi lekötött pénz. Ken úgy gondolta, a kamat csak vicc. Nagyon értett a pénzhez. Elég jó részvényeink vannak, a gyerekeknek meg külön számlát tartunk fenn az egyetemi éveikre. Amíg Anne a számlákat kereste, Reynolds tekintete céltalanul vándorolt szobában. Az egyik könyvespolcon elég sok mőanyag konténer pompázott legkülönbözıbb színekben. Az elızı látogatása alatt észrevette ugyan betasakolt érméket, de ezek a dobozok elkerülték a figyelmét.

a a a

- Azokban mi van? Anne arra fordította a fejét, amerre Brooke mutatott. - Ja, azok Ken sportkártyái. Meg érmék is. Iszonyú jól csinálta. Még egy tanfolyamot is elvégzett mind a kettıbıl. Nagyjából minden hétvégén elment valami show-ra. - A plafonra mutatott. - Ezért van itt a füstérzékelı is. Ken nagyon félt a tőztıl, különösen ebben a szobában, ahol csupa papír- és mőanyag holmit tartott. Egy perc alatt el tudna égni. - Csodálom, hogy ezt mind volt ideje összegyőjteni. - Kerített rá idıt. Imádta.

- Volt, hogy elkísértétek, te vagy a gyerekek? - Nem. Azt nem akarta. A hangszínbıl Reynolds arra következtetett, jobb, ha a beszélgetésnek ezt a fonalát itt elvágja. - Tudom, hogy rohadt egy kérdés, de fel kell tennem, volt életbiztosítása? - Igen. Elég magas összegre. - Akkor legalább emiatt nem fáj a fejed. Tudom, nagyon sovány vigasz, de sok embernek soha eszébe sem jut az ilyesmi. Ken nyilvánvalóan azt akarta, hogy akkor is biztonságban legyetek, ha valami történik vele. A szeretet tettei hangosabban szólnak a szavaknál. - A gondolatot ıszintének szánta, de a kijelentés olyan hihetetlenül sután hangzott, hogy úgy döntött, többet inkább nem szól hozzá a témához. Anne mintegy Reynoldsnak.

tíz

centiméter

hosszú

piros

noteszt

húzott

elı,

és

átadta

- Azt hiszem, ezt keresed. Van még a fiókban. Ez a legfrissebb. Reynolds odanézett. Az elılapra ragasztott laminált címke szerint a notesz a folyó év számlakivonatait tartalmazza. Felütötte. A kivonatok, egyenként címkézve, szépen, havi idırendben jöttek egymás után, legfelül az utolsó hónap. - A sztornírozott számlákat a másik fiókban tartotta, évek szerint. Mik vannak! Reynolds a maga részérıl csak behányta az ilyesmit egy fiókos szekrénybe a hálószobájában, sıt a garázsban. Nála egy adóellenırzés rémálom lenne a könyvelıjének. - Anne, tudom, hogy vannak nálad. Egyedül is végig tudom nézni. - Elviheted ıket, ha akarod. - Ha nem bánnád, inkább itt nézném át. - Oké. Kérsz valamit enni vagy inni? Mert étel-ital aztán van bıven. És épp most tettem fel a kávét. - Kávé tulajdonképpen jólesne, köszönöm szépen. Kis tejszínnel és cukorral. Anne hirtelen idegesnek tőnt. - Még mindig nem mondtad, találtál-e valamit. - Mert addig nem akarok, amíg nem mehetek teljesen biztosra. Hátha tévednék. - A szegény asszony arcát látva Reynoldsnak iszonyú bőntudata támadt. - Hogy bírják a gyerekek? - kérdezte, és mindent elkövetett, hogy ne érezze magát árulónak. - Gondolom, ahogy a gyerekek általában. Tizenhat és tizenhét évesek, jobban értik, mi történt, mintha ötévesek lennének. De azért nagyon nehéz. Mindannyiunknak. Pillanatnyilag csak azért nem bömbölök, mert ma reggel elfogytak a könnyeim. A gyerekeket meg elküldtem iskolába. Úgy döntöttem, annál minden jobb, mint amikor itt ülnek, felvonul elıttük egy rakás ember, és az apjukról beszél. - Azt hiszem, igazad van.

- Az ember úgyis csak annyira tudja jól csinálni, amennyire telik tıle. Mindig tudtam, hogy ezzel számolni kell. Uramisten, Ken huszonnégy éven át volt titkosügynök. És egyetlenegyszer esett baja munka közben. Durrdefektet kapott, és meghúzta a hátát, amikor kicserélte a kereket. - Az emlékre elmosolyodott. Még emlegette is, hogy visszavonulna. Hogy elköltözhetnénk, amikor a gyerekek egyetemre mennek. Az anyja Dél-Carolinában lakik. Lassan abba a korba jut, amikor nem árt, ha van valakije a közelben. Anne úgy festett, mint aki megint mindjárt sírva fakad. Reynolds nem mondhatta, hogy nem sírna vele, ha ez történne. Amilyen lelkiállapotban most van... - Neked van gyereked? - Egy fiú, egy lány. Három- és hatévesek. Anne mosolygott. - Ó, kicsi babák még. - Úgy hallom, ahogy nınek, egyre nehezebb velük. - Fogalmazzunk inkább úgy, egyre összetettebb a feladat. Elıször van a hányikálás, harapdálás, bilizés, innen jut el az ember a veszekedésekig, ruháról, fiúkról, pénzrıl. Körülbelül tizenhárom éves korukban rájönnek, hogy nem bírják, ha anyu és apu a közelükben van. Az kemény menet volt, bár a mieink végül visszajöttek. Akkor aztán az ember halálra aggódja magát az alkohol, a kocsi, a szex, a kábítószer miatt. Reynolds kipréselt magából egy halovány mosolyt. - Csábítóan hangzik. - Te mióta vagy az Irodánál? - Tizenhárom éve. Egyetlen jogászként, utána léptem be.

hihetetlenül

unalmas

évet

töltöttem

vállalati

- Elég veszélyes üzem. Reynolds rámeredt, - Hát, olykor tényleg az. - Férjnél vagy? - Techikai értelemben igen, de már csak néhány hónap kérdése. Sajnálom. - Hidd el, még mindig ez a legjobb megoldás. - Nálad maradnak a gyerekek? - Naná. - Az jó. A gyerekeknek mégiscsak az anyjuk mellett a helyük. Nem érdekel a politikai korrektség híveinek véleménye. - Hát... ebben az esetben azért ez nem olyan biztos. Sokáig és kiszámíthatatlan idıpontokban dolgozom. De azt tudom, hogy az én gyerekeimnek tényleg mellettem a helyük. - Szóval azt mondod, jogot végeztél? - Georgetownban. - Az ügyvédek sokat keresnek. És a munkájuk közel nem olyan veszélyes, mint a titkosügynöké. - Én is azt hiszem. - Reynolds kezdte érteni, mire megy ki a beszélgetés. - Lehet, hogy ideje volna váltanod. Annyi az idióta mostanában. Es annyi a fegyver. Amikor Ken belépett az Irodához, még nem rohangáltak pelenkás kölykök

géppisztollyal, rajzfilmekben.

akik

úgy

lınek

le

embereket,

mint

azokban

a

rohadt

Reynoldsnak nem volt mit mondania erre. Csak állt, a melléhez szorította a noteszt, és a gyerekeire gondolt. - Hozom a kávédat. Anne becsukta az ajtót maga mögött. Reynolds belesüllyedt a legközelebbi székbe. Hirtelen látomása támadt, a testét fekete zacskóba helyezik, a tenyérjós pedig elviszi a hírt gyászoló gyerekeinek, Én szóltam az anyátoknak. A francba! Elhessegette a gondolatot, és felütötte a noteszt. Anne meghozta a kávéját. Amikor Reynolds újra magára maradt, végre eredményes munkát végzett. Az eredmény igen nyugtalanító lett. Ken Newman az utóbbi három évben folyamatosan helyezett el pénzt ezen a számlán. Kis összegek voltak, egyszer száz dollár, máskor ötven, és nem rendszeres idıközönként. Elıvette azt a listát, amit Sobel kinyomtatott neki, és végignézte, mikor is járt a rekesznél Newman. Legtöbbször ugyanakkor, mint amikor készpénzt helyezett el a bankszámlán. Elment a széfrekeszhez, betette az új pénzt, kivett némi régit, és betette a családi számlára, okoskodott Reynolds. Azt is kikalkulálta, hogy Kennek másik fiókba kellett mennie a mővelethez. Nem nagyon tudhatta volna kivenni a pénzt Frank Andrewsként, és elhelyezni ugyanott Ken Newmanként. A végösszeg elég jelentıs lett, ugyanakkor még nem vagyon. Igazság szerint a folyószámla mérlege soha nem lehetett számottevı, mert az, amit belerakott, tulajdonképpen kiegyenlítette azt, amennyivel leapasztotta. Az kiderült, az FBI közvetlenül utalta Newman fizetését. Számos alkalommal egy bizonyos brókercéghez. Ennek nyilvántartását Reynolds újabb fiókban találta meg. Gyorsan leszőrte a következtetést, hogy míg Newman korántsem volt dúsgazdag, idıközben elég csinos kis részvényportfoliója alakult ki. Az adatok szerint töretlen rendszerességgel gyarapította. Húzta az igát, és közben egyre növekedtek a befektetései, méghozzá jelentısen. Az álnéven nyitott számlán elhelyezett készpénzhalomtól eltekintve ez az egész nem is annyira rendkívüli. Newman megtakarított valamennyi pénzt, és ügyesen befektette. Vagyonos nem lett, de módos igen. A befektetési számla jutalékait is a családi folyószámlára utaltatta, s ez tovább bonyolította a bevétel állását. Leegyszerősítve a helyzetet, amíg valaki nem veszi közelrıl szemügyre Newman pénzügyi helyzetét, nehéz volna bármi gyanúsat találni benne. És hacsak valaki nem tud a széfrekeszben elhelyezett pénzrıl, az az összeg, amelyrıl látszólag szó van, önmagában nem olyan feltőnı, hogy bárki utánanézzen. A széfrekeszben látott összeg viszont zavarba ejtı. Miért tartott ott annyi pénzt, ahol nem fialhatott? Ennél már csak az képesztette el jobban, amit nem talált meg. Amikor Anne ismét belépett a szobába, Reynolds úgy döntött, egyenesen rákérdez. Nem találom sem a hitelkártyával fizetett.

jelzálogrészleteket,

sem

annak

nyomait,

amikor

- Jelzálogunk nincs. Volt, harminc évre, de Ken mindig többet törlesztett a kijelölt összegnél, és végül hamarabb letudta az egészet. - Jól tette. Ez mikor volt? - Körülbelül négy éve, azt hiszem. - És a kártyák?

- Nem hitt a hitelkártyában. Amit vettünk, készpénzért vettük. A gépeket, a ruhát, még az autót is. Újat soha, mindig csak használtat. - Milyen okos. Egy vagyont spóroltatok meg. - Mondtam, hogy Ken nagyon értett a pénzhez. - Ha tudtam volna, pénzügyeimet is.

hogy

ennyire,

megkértem

volna,

hogy

intézze

az

én

- Van még bármi, amit megnéznél? - Sajnos, még egyet. Az adóbevallásait az elmúlt néhány évrıl, ha megvan még. Reynolds sehogy sem tudta hova tenni a rekeszben látott hatalmas összeget. Ha Newman készpénzzel fizetett mindenért, nem volt arra szüksége, hogy a pénzt a folyószámlára helyezze. Ahhoz persze, hogy törlessze a jelzálogrészleteket, hogy kifizesse a közüzemi díjakat vagy a telefonszámlát, csekket kellett kitöltenie, tehát valamennyi pénzt el kellett helyeznie a számláján fedezetül. Ezek szerint az a pénz, amivel nem így tett, tehát az, amit a rekeszben tartott, semmiféle nyilvántartásban nem szerepel. Végül is a készpénz csak készpénz, mindenhol. Az adóhatóság még azt sem tudta volna kinyomozni soha; hogy Newman egyáltalán szert tett arra a rengeteg pénzre. Az életmódján nem változtatott semmit. Bölcsen tette. Ugyanaz a ház, semmi flancos autó, semmi esztelen vásárlási láz, amin már annyi tolvaj lebukott. És mivel sem jelzálogot nem kellett törlesztenie, sem hitelkártyákkal nem operált, elég sok pénz áramolhatott szabadon. Tételes vizsgálatnál ez igazolhatta, mit tudott folyamatosan részvényekbe fektetni. Az igazság addig nem is derül ki, amíg valaki olyan mélyen bele nem ássa magát, mint Reynolds. Anne megtalálta az elmúlt hat év adóbevallását a fal mentén álló fém irattartó szekrényben. Ugyanolyan rendben álltak, mint a többi pénzügyi adatot tartalmazó dokumentum. Egyetlen pillantás az utóbbi három év bevallására beigazolta Reynolds gyanúját. Newman kizárólag az FBI-tól kapott fizetését jelölte meg jövedelemforrásként, és itt-ott a befektetésbıl származó kamatot, jutalékot, banki kamatot. Reynolds visszatette a kartonokat, és belebújt a kabátjába. - Anne, nagyon sajnálom, hogy éppen most kellett segítened nekem, amikor úgyis annyi nehézségen mész keresztül. - De hát én kértem tıled segítséget, Brooke. Reynoldst ismét hátba szúrta a bőntudat. - Hát nem tudom, mennyire tudtam segíteni. Anne megragadta a karját. - Most már elmondhatod, mirıl van szó? Csinált > valamit, amit nem lett volna szabad? - Egyelıre csak annyit mondhatok, néhány dologra nincs magyarázat. Nem akarok hazudni. Elsı ránézésre elég aggasztó. Anne lassan elvette a kezét. - Gondolom, jelentened kell, amit találtál. Reynolds a nıre meredt. Elvben azonnal rohannia kellene a belsı elhárításhoz, hogy elmondjon mindent. A belsı elhárítás az Irodához tartozik ugyan, de valójában az igazságügy-minisztérium mőködteti. A belsı elhárítás nyomoz minden olyan esetben, amikor az Iroda

alkalmazottai megsértik a törvényt. Alaposságuk legendás. Még a legkeményebb titkosügynök is berezel tılük. Igen, az eset szimpla, technikai szempontból nem okoz fejtörést. De az élet nem ilyen egyszerő. Az a kétségbeesett asszony, aki most elıtte áll, nagyon megbonyolítja Reynolds döntését. Végül gyızött az emberi tényezı, és Brooke átmenetileg félretette az Iroda szabályzatát. Ken Newmant hısként kell eltemetni, hiszen több mint két évtizeden át titkosügynökként szolgálta a hazáját. Ez a legkevesebb, amit megérdemel. - Egyszer majd jelentenem kell, hogy mit találtam, igen. De nem most. Elhallgatott, megragadta a nı kezét. - Tudom, mikor lesz a temetés. Ott leszek én is, a többiekkel együtt, és lerovom a kegyeletemet Ken elıtt. Biztatásul megölelte az asszonyt, aztán kisétált a lakásból. A fejében olyan gyorsan kergetıztek a gondolatok, hogy beleszédült. Ha Ken Newman kettıs játékot őzött, már jó ideje csinálhatta. Vajon ı volt a tégla Reynolds ügyében? Más nyomozásban is kettıs ügynökösködött? Szabadúszó árulóként annak adta el a portékáját, aki a legtöbbet ígérte? Vagy módszeresen, mindig ugyanannak köpte be az ügyeket? Ha igen, ez az illetı miért érdeklıdik Faith iránt? A Lockhart-ügyben nem amerikai felek is érdekeltek. Ennyit elmondott nekik Lockhart. Ez volna a kulcs? Vajon Newman egész idı alatt egy másik ország kormányának dolgozott, olyannak, amely egész véletlenül Buchanan tervében is szerepel? Reynolds sóhajtott. Lavina indult el, de akkora, hogy legszívesebben azonnal hazarohanna, és a fejére húzná a takarót. Ehelyett mit fog tenni? Természetesen beszáll az autójába, visszahajt az irodába, és tovább mazsolázza az ügyet, mint ahogy több százszor tette már az évek során. Többet nyert, mint amennyit veszített. Márpedig ember ennél többet karriervonalon nem várhat. 35 Lee minden jajok legmacskábbikával ébredt. Úgy döntött, kifutja magából. Kezdetben minden méter mérgezı nyilakat repített az agyába. Késıbb, ahogy fellazult egy kicsit, ahogy mélyen magába szívta a fagyos levegıt, arcát megcsapta a sós szél, valahol az elsı mérföld végén az elızı esti italok és a Red Dogok hatása megszőnt. Amikor visszatért a parti házba, elsı útja a medencéhez vezetett, magához vette a ruháit és a pisztolyát. Egy ideig üldögélt a hintaszékben, hagyta, hadd melengesse a nap. Amikor belépett a házba, az orrát kávé és tojás illata csapta meg. Faitht a konyhában találta, épp kitöltötte a kávét. Mezítláb volt, farmert viselt, rövid ujjú inget. Amikor meglátta Lee-t, elıvett még egy bögrét, és töltött abba is. A férfinak jólesett az egyszerő gesztus, amely kettejük között valamiféle közösséget fejezett ki. Aztán eszébe ötlött, hogyan viselkedett az elızı este, és ez elmosta a jó érzését, ahogy az óceán hullámai rontanak kegyetlenül a homokvárra. - Azt hittem, egész nap aludni fogsz - mondta Faith rendkívül nemtörıdöm hangon. És rá sem nézett. A pillanat elnyerte „a legfurcsább momentum" címet Lee életében. Mit felelhetett volna? Izé, bocsika a tegnap esti zaklatásért. Belépett a konyharészbe, beakasztotta ujját a bögre fülébe, félig-meddig reménykedett abban, hogy a torkát feszítı nagy gombóctól elıbb-utóbb megfullad.

- Tudod, néha, amikor az ember valami éktelen nagy hülyeséget csinál, olyat, amit nem lehet megbocsátani, a legjobb, ha fut, amíg össze nem esik. -A tojások felé pislantott. - Milyen ingerlı az illata. - Elbújhat a tegnapi vacsorád mellett. Ez már csak így van, nem vagyok konyhatündér. Gondolom, én inkább a szobacica kategóriába tartozom. De te ezt már biztos rég kitaláltad magadtól. - Ahogy Faith a tőzhelyhez lépett, Lee észrevette, hogy egész kicsit sántít. Emellett nem tudta nem meglátni, hogy a csuklóját, amelyet nem fed ruha, kék foltok borítják. Lee letette a pisztolyát a pultra, mielıtt még hirtelen elhatározásból szétloccsantaná a saját agyát. - Faith? Faith nem fordult meg, tovább maszatolt a tojással a serpenyıben. - Ha azt akarod, hogy elmenjek, elmegyek. Úgy tőnt, Faith fontolóra veszi az ajánlatot. Lee ezalatt eldöntötte, hogy elmondja, mire jutott futás közben. - Arra, ami az éjjel történt, amit az éjjel veled csináltam, egyszerően nincs mentség. Soha életemben nem süllyedtem ilyen mélyre. Ez nem én vagyok. Megértem, ha nem hiszed el. Akkor is ez az igazság. A nı feléje fordult, a szeme csillogott. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem futott át az agyamon, lesz köztünk valami, noha most egy merı lidércnyomás az életünk. De nem egészen erre számítottam. Elcsuklott a hangja, és hirtelen elfordult. Lee a cipıjére nézett, alig észrevehetıen bólintott. Faith szavai kétszeresen kétségbeejtették. - Tudod, kisebb dilemma elıtt állok. A becsület és a lelkiismeret azt diktálja, húzzak el az életedbıl, különben valahányszor rám nézel, eszedbe jut a tegnap éjjel. De nem akarlak cserbenhagyni éppen most. Miközben valaki az életedre tör. Faith elzárta a platnit, elıvett két tányért, mindkettıre rakott a tojásból, megvajazott két szelet pirítóst, és mindent az asztalra tett. Lee nem mozdult. Nézte a nıt, a lassú mozgását, a könnytıl nedves arcát. A csuklóján látható kék foltok mintha bilincsbe verték volna a szívét. Leült vele szemben, piszkálni kezdte a rántottáját. - Végül is le tudtalak volna állítani tegnap este - mondta nyersen. Patakokban csorogtak a könnyei, és meg sem próbálta letörölni ıket. Lee szeme égni kezdett. İ is a határán állt annak, hogy elsírja magát. - Milyen kár, hogy nem tetted. - Részeg voltál. Nem állítom, hogy ez mentség, de tudom, hogy józanul nem csináltad volna. És hát nem csináltad végig. Elhiszem, hogy magadtól sose sülylyednél ilyen mélyre. Igazság szerint, ha nem lennék teljesen biztos benne, a saját pisztolyoddal lıttelek volna fejbe, miután elhasaltál a kövön. Elhallgatott, mintha a megfelelı szavakat keresné. - De még így is lehet, hogy én vezetek. Talán amit én csináltam, sokkal nagyobb rohadtság, mint amit te majdnem. - Eltolta magától a tányérját, és kinézett az ablakon. Gyönyörőnek ígérkezett a nap. Amikor legközelebb megszólalt, búsan és távolian szólt a hangja. Ez, furcsamód, egyszerre hatott reményteljesnek és tragikusnak.

- Amikor kislány voltam, elterveztem az egész életemet. Elıször nıvér leszek, aztán orvos. És férjhez megyek, és szülök tíz gyereket. Dr. Faith Lockhart napközben életeket ment, aztán hazatér egy csodálatos, szeretı férfihoz, és tökéletes anyja lesz a tökéletes gyerekeinek. Mivel az apámmal csak költözködtünk éveken át, én stabil otthonra vágytam. Én mindig ugyanott fogok élni, gondoltam akkor. És a gyerekeim mindig, mindig tudják majd, merre találnak. Nyolcéves koromban mindez olyan egyszerőnek, annyira... kivitelezhetınek tőnt. - Végre megtörölte a szemét a papírszalvétával, mintha csak most venné észre, hogy nedves az arca. Újra Lee-re nézett. - Ehelyett ilyen lett az életem. - A pillantása bejárta a pazar szobát. Egyébként egész jó menet volt. Rengeteget kerestem. Mi panaszom lehet? Nem ez az Amerikai Álom? A pénz? A hatalom? A gyönyörő cuccok? Összegészében még egy kis jót is cselekedtem, igaz, illegálisan. Aztán fogtam és tönkretettem mindent. A végén a legjobb szándékkal lesújtottam. Pontosan úgy, mint az apám. Igazad van, az alma nem esik messze a fájától. - Ismét elhallgatott, az evıeszközzel játszadozott szórakozottan, a vajas kést a villa fogai közé illesztette. - Nem akarom, hogy elmenj. - Amint kimondta, felállt, gyorsan átment a szobán, és felszaladt a lépcsın. Lee hallotta, hogy becsapódik a hálószobája ajtaja. Mély levegıt vett, felállt. Csodálkozva konstatálta, a lába mintha gumiból volna. Tudta, nem a futástól. Lezuhanyozott, átöltözött, és visszament a földszintre. Faith ajtaja még mindig be volt csukva. Gondolta, most nem zavarja, akármivel van is elfoglalva. Mivel az idegei nem voltak éppen jó állapotban, elhatározta, hogy hatvanperces hétköznapi feladatot ró ki magára, alaposan megtisztítja a pisztolyát. Nagy hátulütıje a víznek is, a sónak is, hogy elég rosszul hat a fegyverekre, pedig az automata pisztoly amúgy is híresen kényes jószág. Ha a muníció nem elsı osztályú, az ember számíthat rá, hogy elıbb-utóbb melléhúz vagy beragad. Ugyanez lehetett a hatása már egy csekélyke homoknak vagy törmeléknek is. Az automata pisztolyt nem lehet azzal elintézni, hogy az ember meghúzza a ravaszt, és egyúttal meg is tisztítja a cilindert, mint a revolvernél. Mire az ember elintézné a fegyverét, már le is lıtték. És amilyen szerencséje Lee-nek mostanában van, ez pontosan abban a pillanatban történne meg, amikor a leginkább el kéne sütnie a pisztolyát. A javára kell viszont írni, hogy a kompakt Smith & Wesson által kilıtt kilenc milliméteres lövedéknek kiváló az átütıereje. Amit eltalál, annak annyi. Lee nagyon remélte, hogy nem kerül sor a pisztoly használatára. Az ugyanis azt jelentené, hogy lınek rá. Újratöltötte a tizenöt töltényes tárat. Kibiztosította, és a tokjába illesztette. Elıször el akart menni a Hondával a boltba, újságért, aztán rájött, még ehhez az egyszerő feladathoz sincs elég energiája, és kedve sem. Egyébként sem akarta magára hagyni Faitht. Ott akart lenni, amikor újra megjelenik. A konyhába ment, inni akart a csapból. Közben kinézett az ablakon, és majdnem szívrohamot kapott. Az utca túloldalán, egy magas, vastag sövényfal fölött, amely olyan hosszan húzódik, amerre csak a szem ellát, hirtelen aprócska repülı robbant a látóterébe! Ekkor jutott eszébe az a kifutópálya, amelyet Faith is említett. A házzal szemben helyezkedett el, csak eltakarta a sövény. Lee a bejárati ajtóhoz sietett, hogy végignézze a leszállást. Mire kiért, a gép már el is tőnt. A sövény felett berregett a repülı farka. Megvillant az orra elıtt, aztán gyorsan továbbszállt. Felment a második emeleti utcai teraszra, figyelte, hogyan áll meg a repülı és szállnak ki az utasai. Autó várt rájuk. A táskákat kirakták, bepakolták a kocsiba, amely el is hajtott az utasokkal egy, a sövénybe vágott, kikövezett kis

átjárón, nem messze Faith házától. A pilóta kiszállt az iker légcsavaros gépbıl, néhány dolgot ellenırzött, aztán visszamászott. Néhány perccel késıbb a gép elgurult a kifutópálya másik végébe, és megfordult. A pilóta kinyitotta a fojtószelepet, a gép felbıgött, elindult az ellenkezı irányba, majd kecsesen a levegıbe emelkedett. A víz felé szállt, megfordult, és sebesen eltőnt a horizonton. Lee visszatért a házba. Tévézni próbált, de közben fél füllel azt hallgatta, lejön-e Faith. Miután végigflippelt mintegy ezer csatornán, oda lyukadt ki, hogy abszolút semmi néznivaló nincs, és kirakott egy pasziánszt. Annyira élvezte a vereséget, hogy még vagy egy tucat partit lejátszott, változatlan eredménnyel. Egy szinttel lejjebb bóklászott, biliárdozott egyet, j Amikor ebédidı lett, csinált magának egy tonhalas szendvicset meg egy árpás marhahúslevest. Kint ? evett, a medence mellett. Egy óra körül újra végignézhette, hogyan landol megint ugyanaz a repülı. Ismét kiszórta az utasait, és felszállt. Lee-nek átfutott az agyán, hogy bekopog Faith ajtaján, és megkérdezi, éhes-e, aztán leszavazta az ötletet. Úszott egyet a medencében, majd végignyúlt a hővös betonon, a bıre magába szívott néhány sugarat a ragyogó napsütésbıl. Minden percét élvezte, amitıl viszont bőntudata támadt. Múltak az órák. Amikor sötétedni kezdett, megpróbálta kitalálni, mit fızzön vacsorára. Most már elment volna Faithért, és nem is hagyta volna békén, amíg nem eszik. Épp elindult a lépcsın, amikor nyílt az ajtó, és kijött Faith. Elsınek az öltözéke tőnt fel, térdig érı fehér pamutruhát viselt, tapadósat, rajta világoskék pamutpulóverrel. Pucér lábára egyszerő szandált húzott, amely mégis rendkívül elegánsan hatott. A haját szépen megcsinálta, enyhe sminkkel bolondította meg a látványt, még halvány rúzst is tett magára. Kicsi, pánt nélküli táskát tartott a kezében. A pulóver eltakarta a kék foltokat a csuklóján. Talán ezért vette fel, gondolta Lee. A sántítás viszont elmúlt, amiért hálás volt. - Bemész a városba? - kérdezte Lee. - Aha, vacsorázni. Éhen halok. - Épp most akartam csinálni valamit. - Inkább étteremben ennék. Kezd kabinfóbiám lenni. - És akkor most hová mész? - Igazából arra gondoltam, mehetnénk együtt. Lee végignézett kifakult khakisortján, elnyőtt cipıjén és rövid ujjú trikóján.Kissé topis vagyok melletted. - Jó ez így. - A pisztolyra pillantott. - A hatlövetőt viszont a helyedben itt hagynám. Lee most a nı ruhájára nézett. - Faith, nem tudom, mennyire lesz így kényelmes a Hondán. - A country club csak fél mérföldre van innen. Van benne egy nyilvános étterem. Gondoltam, elsétálhatnánk odáig. Nagyon szépnek ígérkezik az este. Lee végül bólintott, belátta, több szempontból is jó ötlet kicsit kimozdulni. Rendben. Egy perc. - Felrohant az emeletre, a szobájában lecsatolta magáról a pisztolytokot, és egy fiók mélyére dobta. Megmosta az arcát, kicsit benedvesítette a haját, felkapta a dzsekijét, és csatlakozott Faithhez a

bejárati ajtónál, ahol ı épp a riasztót kapcsolta be. Elindultak, átkeltek a szervizúton. A fıúttal párhuzamos utcán mentek végig, miközben, ahogy a nap süllyedt, felettük kékbıl rózsaszínbe váltott az ég. A köztereken kigyúlt a tájvilágítás, és bekapcsoltak a föld alatti kis locsolók. A nyomás alatt tartott víz hangja megnyugtatta Lee-t. Úgy vélte, a világítás kellemes hangulatot ad ehhez a sétához. Az egész város mintha éteri fényben lebegne, ık pedig akár egy tökéletesen megvilágított filmbéli jelenet szereplıi is lehetnének. Lee éppen akkor nézett fel, amikor az égen egy iker légcsavaros repülı jelent meg, leszálláshoz készülıdve. Csóválta a fejét. - Ma délelıtt, amikor elıször megláttam ezt az izét, halálra rémültem. - Engem is megijesztett volna, csak én úgy találkoztam vele elıször, hogy rajta ültem. Ez ma este az utolsó járat. Késıbb már túl sötét van, nem közlekedik. Odaértek az étterembe, amely diszkréten tengerire vette a figurát, nagy hajókerék a bejáratnál, búvársisakok a falon, halászháló a mennyezeten, göcsörtös fenyıfa falak, kötélkorlátok, kapaszkodók, és egy hatalmas akvárium, benne várak, növényi élet és valamely különös szempont szerint összeválogatott halak, amelyek ki-kikukkantottak itt-ott. A felszolgálók fiatalok voltak, energikusak, és matrózruhát viseltek. Az a lány, aki az ı asztalukhoz ment oda, különösen élénknek tőnt. Felvette az italrendeléseiket. Lee jeges teát kért, Faith fröccsöt. Amikor ezzel megvoltak, a pincérnı eldalolta a napi különlegességeket kellemes, bár kissé lebegı alt hangon. Miután elment, ık ketten egymásra néztek. Muszáj volt nevetniük. Amíg az italokra vártak, Faith körülnézett a helyiségben. Lee egy pillantást lövellt felé. - Látsz ismerıst? - Nem. Igazából nem összefutni senkivel.

nagyon

jártam

el,

amikor

lejöttem

ide.

Nem

akartam

- Nyugi. Nagyon nem hasonlítasz Faith Lockhart-ra. - Végigmérte. - És valamit már rég el kellett volna mondanom. Te nagyon... hát... ma nagyon jól nézel ki. Úgy értem, szép vagy, tényleg. - Hirtelen zavarba jött. - Nem mintha nem lennél mindig szép. Vagyis... - Lee elakadt, mint akinek csomót kötöttek a nyelvére. Elhallgatott, hátradılt, s eltőnt az étlap mögött. Faith ránézett, és biztosra vette, hogy semmivel sem érzi magát különösen, mint a férfi. Mégis mosoly futott át az arcán. - Köszönöm.

kevésbé

Két nagyon kellemes órát töltöttek ott, ártalmatlan témákra terelték a szót, saját régi történeteiket mesélték egymásnak, és ezáltal egyre jobban megismerték egymást. Miután elmúlt már a szezon, és egyébként is hétköznap volt, rajtuk kívül alig ült valaki az étteremben. A vacsorát kávéval fejezték be, és elfeleztek egy vastag szelet kókuszos-tejszínes pitét. Készpénzzel fizettek, és nagyon úri borravalót adtak a pincérlánynak, aki ettıl valószínőleg egész úton hazafelé énekelt. Lassan sétáltak visszafelé, jólesett nekik a csípıs esti levegı. Mielıtt azonban betértek volna a házba, Faith ledobta a táskáját a hátsó ajtó elé, és lekalauzolta Lee-t a partra. Kibújt a szandáljából, sétáltak a homokon. Most már teljesen sötét volt, könnyő, friss szél fújt. Teljesen az övék volt a part. Lee ránézett. - Jó ötlet volt, hogy menjünk be a városba. Nagyon jól éreztem magam.

- Igazán lehengerlı a modorod, ha rászánod magad. Lee egy pillanatra ideges lett. Aztán rájött, hogy Faith cukkolja ıt. - Gondolom, az, hogy együtt értelemben tiszta lapot nyit.

töltöttünk

egy

estét

házon

kívül,

bizonyos

- Ez is benne van. - Faith megállt, és leült a parton, a lábát a homokba ásta. Lee állva maradt, nézte az óceánt. - Na, Lee? Most akkor mi legyen? A férfi leült mellé, lerúgta a cipıjét, és bekunkorította a lábujjait a homok alatt. - Jó lenne itt maradni, de kétlem, hogy tudunk. - Hát akkor hová menjünk? Momentán nincs több házam. - Én már gondolkoztam ezen. Van néhány jó pajtásom San Diegóban. Magánnyomozók, mint én. Mindenkit ismernek. Biztos, hogy segítenének nekünk átszökni a mexikói határon, ha megkérném ıket. Faith nem tőnt túl lelkesnek. - Mexikóba? És onnan hová? Lee vállat vont. - Fogalmam sincs. Talán szerezhetnénk hamis papírokat, és eljuthatnánk DélAmerikába. - Dél-Amerikába?! És amíg te kint robotolsz a kokainmezıkön, én a bordélyban húzom az igát? - Jártam már ott. Van élet a drogon és a prostitúción kívül is. Rengeteg lehetıségünk volna. - Két szökevény, aki menekül az igazságszolgáltatás és még Isten tudja, ki elıl? - Faith lenézett a homokra, és hitetlenkedve csóválta a fejét. - Ha van jobb ötleted, rajta, hallgatlak - mondta Lee. - Van pénzem... Nagy része egy kódolt számlán Svájcban. Lee kételkedve nézett rá. - Tényleg létezik ilyesmi? - Létezik bizony. Mint a nemzetközi összeesküvés. És vannak titkos szervezetek is, az egész bolygót az uralmuk alatt tartják, biztos te is hallottál már róluk. - Mosolygott, és homokot fröcskölt Lee-re. - De ha a szövetségiek átkutatják a lakásodat vagy az irodádat, megtalálják a számla adatait, nem? Akkor felkutathatják a pénzt. -A svájci kódolt számlának éppen ez a lényege. Abszolút biztonság. Ha a svájci bankárok bárkinek, aki érdeklıdik, csak úgy kiadnák az információt, összeomlana a rendszer. - Nem tekinthetjük az FBI-t bárkinek. - Aggodalomra semmi ok. Sehol nem tartok adatokat errıl a számláról. Minden nálam van, amivel hozzá lehet férni. Lee nem úgy nézett ki, mint akit meggyıztek.

- Tehát Svájcba kell menned ahhoz, hogy megszerezd a pénzt? Mert hát, tudod, az egy kicsit lehetetlen volna. - Ahhoz, hogy megnyissam a számlát, oda kellett menni. A bank kijelölt nekem egy bizalmi embert, egy banki alkalmazottat, ı a meghatalmazottam, minden tranzakciómat személyesen bonyolítja. Meglehetısen kifinomult rendszer ez. Az ember bemondja a kódolt számokat, felmutat valami biztos személyazonosságot, és prezentálja az aláírását, amelyet aztán összevetnek azzal, ami náluk van a számítógépen. - Késıbb meg csak felhívja a bizalmi embert, és ı mindezt megteszi helyette? - Pontosan. Elvégeztem néhány tranzakciót csak azért, hogy lássam, mőködik-e. Mindig ugyanaz a pasi. Ismer, ismeri a hangomat is. Bediktálom a kódot, meg hogy hova utaljon. És a pénz megérkezik. - De ugye tudod, hogy Faith Lockhart folyószámlájára többet nem mehet? - Persze. Viszont van számlám itt is, SLC Egyesület néven. - És van aláírási jogod? - Naná, mint Suzanne Blake. - Az a gond, hogy a szövetségiek már ismerik ezt a nevet. Tudod, a reptérrıl. - Van fogalmad róla, hány Suzanne Blake szaladgál ebben az országban? Lee vállat vont. - Ez igaz. - Tehát legalább lesz mit felélni. Nem tart örökké, de a semminél több. - Az jó. Kis ideig hallgattak. Faith hol idegesen Lee-re nézett, hol kifelé, az óceánra. A férfi észrevette, hogy vizsgálódik. - Mi az? Ott maradt a kókuszpite a szám szélén? - Lee, ha megérkezik a pénz, lehet a tiéd a fele, és elmehetsz. - Faith, ezt már megbeszéltük. - Nem egészen. Gyakorlatilag utasítottalak, hogy gyere velem. Tudom, hogy nehéz lesz nélkülem visszamenni, de a pénzed legalább arra elég, hogy valameddig eljuss. Felhívhatom az FBI-t is. Elmondom nekik, hogy semmiben nem vettél részt, vakon segítettél nekem. És elengedtelek. Aztán hazamehetsz. - Kösz, Faith, de haladjunk csak lépésrıl lépésre. Addig nem mehetek el, amíg nem tudom, hogy biztonságban vagy. - Tényleg így gondolod? - Igen. Nem megyek el, amíg nem küldesz. És ha igen, még akkor is ott fogok ólálkodni a közeledben, és lesem, hogy jól vagy-e. Faith kinyúlt, és megérintette a férfi karját. - Nem is tudom szavakkal kifejezni, milyen hálás vagyok azért, amit értem tettél.

- Tekints a bátyádnak. Annak, aki neked sosem volt. Az a pillantás azonban, amelyet váltottak, a testvéri érzéseknél többrıl árulkodott. Lee a homokra nézett, hogy kitisztuljon a feje. Faith újra a vizet bámulta. Egy perccel késıbb, amikor Lee ránézett, a nı jobbra-balra ingatta a fejét, és mosolygott. - Mire gondolsz? - kérdezte tıle a férfi. Faith felállt, és lenézett oda, ahol Lee ült. - Arra, hogy táncolni volna kedvem. Lee meglepetten felkapta a fejét. - Táncolni? Most ıszintén, mennyit ittál? - Hány esténk van még itt? Kettı? Három? És aztán nyomás, játsszuk a szökevényt egy életen át? Lee, ez az utolsó bulilehetıség. - Ledobta a pulóverét a homokra. A fehér ruha spagettipántosnak bizonyult. Ezeket lecsúsztatta a vállán, kacsintott egyet Lee-re, akinek kis híján megállt a szíve, és kinyújtotta a kezét. - Gyere, nagyfiú. - Örült vagy. Egészen komolyan. - Mégis megfogta a kezét, és felállt. - De becsületbeli kötelességem, hogy figyelmeztesselek, nagyon régen nem táncoltam. - Ha jól tudom, bokszoló vagy. A lábmunkád tehát valószínőleg jobb, mint az enyém. Elıször én vezetek, aztán átveszed. Lee tett néhány lépést, majd megállt. - Dıreség, Faith. Mi van, ha valaki néz minket? Dilisnek fog tartani. Faith makacs pillantást vetett rá. - Az utóbbi tizenöt évet azzal töltöttem, hogy azon szorongtam, mit fog szólni mindenki mindenhez. Úgyhogy e pillanatban egy fikarcnyit sem érdekel, mit gondol bárki bármirıl. - Még zene sincs. - Akkor dúdolj egy dallamot... Hallgasd a szelet, jönni fog. Furcsamód tényleg jött. Lassan indultak el, Lee sutának érezte magát, Faith számára pedig szokatlan volt, hogy vezessen. Aztán, ahogy kezdték megszokni egymás mozdulatait, nagyobb köröket írtak le a homokban. Körülbelül tíz perccel késıbb Lee keze már egészen kényelmesen simult Faith csípıjére, az övé pedig a férfi dereka köré. A két másik kéz egymásba kulcsolódott mellmagasságban. Késıbb érezhetıen felbátorodtak, és olyan forgásokat, csavarásokat és egyéb mozdulatokat tettek, amelyek már emlékeztettek a szvingre meg a lindyhopra. Nehéz volt, még a kemény homokon is, de ık lelkesen próbálkoztak. Ha bárki látja ıket, azt hiszi, részegek, vagy hogy nosztalgiáznak, újraélik a fiatalságukat, és soha még ilyen fergetegesen nem érezték magukat. Bizonyos fokig mindkét tipp helyesnek bizonyult volna. - Gimi óta nem csináltam ilyet - mondta Lee mosolyogva. - Ámbár akkoriban még a „Three Dog Night" volt a nagy szám, Benny Goodman még nem jött be. Faith nem mondott semmit, csak pörgött és forgott körülötte, egyre merészebb, egyre csábítóbb mozdulatokkal, akár a flamenco táncos, fehéren lángoló hıben. Feltőrte a szoknyáját, hogy szabadabban tudjon mozogni. Amikor Lee meglátta sápadt combjait, a szíve iszonyatos iramban kezdett dobogni.

Bemerészkedtek a vízbe is, fenséges mozdulatokkal spriccelték fel a hullámokat, ahogy egyre bonyolultabb tánclépéseket tettek. Olykor elestek a homokon, sıt a sós, dermesztıen hideg vízben is, de mindig felálltak, és folytatták. Megesett, hogy a lélegzetük is elakadt egy-egy megdöbbentıen látványos megoldástól, és utána vigyorogtak, mint a kis gimnazisták a szalagavatón. Aztán eljött a hallgatás ideje, mosolyuk eltőnt, közelebb húzódtak egymáshoz. Már nem forogtak és pörögtek, súlyos lélegzetük könnyebb lett, a testük összeért, egyre kisebb körökben táncoltak tovább. Késıbb egyszerően csak álltak, egymáshoz szorulva, alig észrevehetıen ringtak ide-oda. Ez volt az utolsó tánc aznap este, átölelték egymást, az arcuk szinte összeért, csak egymás szemébe tudtak nézni, míg a szél fütyült körülöttük, az óceán hullámai felágaskodtak és a szikláknak csapódtak, a sok csillag és a hold pedig lebámult rájuk. Faith végül ellépett tıle, a szemhéja súlyosan lecsukódott, végtagjai pedig ismét erotikus mozgásba kezdtek egy hallhatatlan dallamra. Lee kinyúlt érte. - Semmi kedvem tovább táncolni, Faith. - Teljesen világos volt, mit ért ezen. İ is kinyújtotta a kezét a férfiért, majd olyan sebesen, ahogy az ostor hegye pattan, erıvel taszított rajta egyet, Lee pedig hátraesett a homokra. Faith megfordult és futásnak eredt. Lee döbbenten nézett utána, Faith kacaja hullámokban ért el hozzá. Lee fíntorgott, felugrott, és nagyon gyorsan utánaeredt. A ház lépcsıjénél érte utol. Felkapta és átvetette a vállán, és hiába kalimpált Faith keze-lába tettetett ellenállással, nem eresztette el. Elfelejtették, hogy elızıleg bekapcsolták a riasztót, Faith úgy száguldott vissza a bejárati ajtóhoz, mint az ırült. - Úristen, nem sok híja volt - mondta Lee-nek. - Más sem hiányzik, csak a rendırség. - Most ne jöjjön ide senki. Faith szorosan megfogta Lee kezét, és felvezette a hálószobába. Néhány percig ültek az ágyon a sötétben, egymást átölelve, lágyan himbálózva, mintha a parton tett mozdulataikat ismételnék, csak ezúttal meghitt közegben. Faith ekkor elhúzódott tıle, kezét az álla alá csúsztatta. - Én már elég régen nem, Lee. Igazság szerint nagyon régen nem. - A hangja szinte úgy csengett, mintha restelkedne. Kicsit tényleg szégyellte ezt a bejelentést. Nem akart csalódást okozni Lee-nek. A férfi gyengéden simogatta az ujjait, a szemét le nem vette róla. Közben a nyitott ablakon át behatolt a hullámok hangja. Milyen megnyugtató, gondolta Faith, a víz, a szél, egy másik ember bırének érintése. Ez most valószínőleg olyan pillanat, amelyben még nagyon sokáig nem lesz része. Ha egyáltalán átéli még valaha. - Faith, ez lesz életed legkönnyebb éjszakája. Ez meglepte a nıt. - Miért mondod ezt? Lee szemének fénye még a sötétben is körberagyogta, magával ragadta, és ı ettıl biztonságban érezte magát. Ez volna az elsıs románc beteljesülése? Ezúttal férfival van dolga, nem egy kisfiúval. Nagyon is különleges férfival. Végigjáratta rajta a pillantását. Hát nem, határozottan nem kisfiú már. - Nem volt férfi az életedben, aki azt érzi irántad, amit én. -Könnyő azt mondani... - morogta Faith, ámbár mélyen meg volt hatva.

- Nekem nem - mondta Lee. Faith az utóbbi tizenöt évben olyan világban élt és virult, amelyben megtévesztıén folyékonyan zúdul a szereplıkre a tisztességtelen- szóáradat, az önérdek. Lee két szava azonban olyan mélyen ıszintén csengett, annyira nyoma sem volt benne semmi ebbıl a világból, hogy komolyan nem tudta, hogyan reagáljon rá. Egyébként sem a szavak ideje volt ez. Azon kapta magát, hogy egyenként lehámozza Lee-rıl a ruhadarabokat, s hagyja, hogy ıt a férfi vetkıztesse le. Közben simogatja a vállát, a nyakát. Lee hatalmas ujjai megdöbbentıen gyengédnek bizonyultak. Faith durvább érintésre számított. Mindkettejük mozdulataiból hiányzott a kapkodás, és valamennyi olyan természetesen hatott, mintha többezredszer mennének rajta végig hosszú, boldog házasságuk során, most pedig egyszerően megkeresnék a másikon azt a pontot, ahol a legnagyobb gyönyört adhatják egymásnak. Becsúsztak a takaró alá. Tíz perccel késıbb Lee oldalra hengeredett, és levegı után kapkodott, akárcsak Faith alatta. Csókolta az arcát, a mellkasát, a karját. Verejtékük összekeveredett, végtagjaik egymásba csavarodtak, csak feküdtek, beszélgettek és csókolóztak két órán át, bár közben el-elnyomta ıket az álom. Úgy hajnali három óra körül újra szeretkeztek. Aztán mindketten mély alvásba zuhantak. 36 Reynolds az íróasztalánál ült, amikor csengett a telefon. Joyce Bennett volt az, a válóperes ügyvédje. - Gond van, Brooke. Most hívott fel a férjed ügyvédje, ırjöngött, hogy eltitkoltad elıle azt a hatalmas vagyont.

és

habzó

szájjal

Brooke hitetlenkedı grimaszt vágott. - Ezt most komolyan mondod? Üzenem neki, hogy én is szeretnék hozzáférni. Jól jönne egy kis dugipénz. - Ez nem vicc. Most faxolta el az újonnan felfedezett számla kivonatait. A gyerekek nevén. - Az isten szerelmére, Joyce, azt akkorra tettük félre, amikor egyetemre mennek. Steve is tud róluk. Ezért nem jelöltem meg mint saját vagyont. Különben is, összesen pár száz dollárról beszélgetünk. - Az a helyzet, hogy itt fekszik elıttem a kimutatás, és mindkét gyerek nevén ötven-ötvenezer dollárt látok. Reynolds szája kiszáradt. - Az képtelenség. Ez valami félreértés. - De van itt még valami, ami elég nyugtalanító. A kiskorúakra vonatkozó törvény miatt a számlákat közönséges átutalással nyitották meg. Tehát visszavonhatja az is, aki a számlán pénzt elhelyez, s a megbízott is. Téged említenek megbízottként, és feltételezem, hogy az is te vagy, aki pénzt szokott elhelyezni a számlán. Ez tehát lényegében a te pénzed. Szólnod kellett volna róla, Brooke. - Nem volt mirıl szólni, Joyce. Fogalmam sincs, honnan van. A kivonaton milyen forrást tüntetnek fel?

-A pénz több távirati átutalással érkezett, mindig nagyjából ugyanaz az összeg. Nem derül ki, honnan. Steve ügyvédje azzal fenyegetızik, hogy beperel csalásért. Azt is mondta, Brooke, hogy már felhívta az Irodát. Reynolds megmarkolta a telefont, és megmerevedett. - Az Irodát? - Tényleg nem tudod, honnan van ez a pénz? Mi van, ha a szüleid küldték? - Nincs nekik ekkora vagyonuk. Na és kinyomoz- ',. hatjuk a forrást? - A te számládról van szó. Gondolom, neked kéne lépni. Szólj ide, ha van valami. Reynolds letette a telefont, és üres tekintettel meredt az asztalán heverı papírokra. Zsibbadt az agya az új fejleménytıl. Amikor néhány perccel késıbb újra megszólalt a telefon, kicsiny híján nem vette föl. Tudta, ki lesz az. Paul Fisher még soha nem beszélt vele ennyire hidegen. Brooke-nak azonnal át kell mennie a Hoover Buildingbe - csak ennyit volt hajlandó elárulni. Amíg lement a lépcsın a parkolóházba, többször majdnem összeesett. Minden ösztöne azt súgta, most következik a szakmai kivégzése. A Hoover Building-beli tárgyalóterem kicsi volt és ablaktalan. Ott ült Paul Fisher, és a felelıs igazgatóhelyettes, Fred Massey. Massey foglalt helyet az asztalfın, két ujja között tollat forgatott, és ráfagyasztotta a tekintetét. Felismerte a másik két jelenlévıt is, egy FBI-ügyvédet, és egy rangidıs nyomozót az SZFVH-tól. - Üljön le, Reynolds ügynök - mondta Massey határozott hangon. Reynolds leült. Nem követett el semmit. Miért érezte mégis úgy magát, mintha ı lenne Charlie Manson, aki épp most győrte be a véres tırét a zoknijába? - Valamit meg kell beszélnünk önnel. -Az ügyvédre pillantott. - Figyelmébe kell azonban ajánlanom, hogy módjában áll jogi segítséget igénybe venni, ha óhajtja. Reynolds próbált úgy tenni, mint aki meg van lepve, de nem nagyon sikerült, hiszen az imént beszélt Joyce Bennett-tel. Biztosra vette, hogy az erıltetett reakciótól csak még feltőnıbbé válna a bőntudat a tekintetében. Azon tőnıdött, vajon miért éppen mostanra idızítette az ügyvédje ezt a hívást. És bár nem nagyon hitt az összeesküvésekben, most fontolóra vette ezt a lehetıséget. - És miért lenne nekem arra szükségem? Massey Fisherre nézett, aki Reynoldshoz fordult. - Felhívott minket a férjed válóperes ügyvédje. - Értem. Képzeld, engem pedig most hívott fel az én ügyvédem, és biztosíthatlak, éppúgy a sötétben tapogatózom, mint bárki más. Fogalmam sincs, hogy került az a pénz a számlákra. - Nincs? - Massey kételkedve nézett rá. - Azt állítja tehát, hogy nemrégiben valaki puszta tévedésbıl megdobta százezer dollárral a gyerekei nevére szóló számlákat, konkrétan azokat, amelyek fölött egyedül ön rendelkezik? - Azt állítom, hogy nem tudom, mit gondoljak. De ki fogom deríteni, arra mérget vehet. - Bizonyára megérti, hogy az idızítés komoly aggályokkal tölt el bennünket. - Feleannyira sem, mint engem. A hírnevem forog kockán.

- Minket leginkább az FBI hírneve érdekel - hangsúlyozta nyersen Fisher. Reynolds hidegen rápillantott, aztán vissza Masseyre. - Nem tudom, mi folyik itt. Nyomozzanak bátran, nincs rejtegetnivalóm. Massey egy aktára tekintett, amely elıtte hevert. - Biztos ebben? Reynolds a dossziéra nézett. Klasszikus kihallgatási fogás. Maga is élt vele. Blöfföljünk egy nagyot, éreztessük az alannyal, hogy bizonyíték van a birtokunkban a bőnösségérıl, ezzel hazugságon érjük, és megtörik. Itt csak az a bibi, hogy nem tudta, Massey is blöfföl-e. Hirtelen megérezte, milyen lehet a kihallgatás alatt a másik oldalon ülni. Nem túl szívderítı. - Miben vagyok-e biztos? - kérdezte, hogy idıt nyerjen. - Hogy nincs rejtegetnivalója. - Uram, mélységesen sértınek találom a kérdést. Massey dobolni kezdett a dosszién a mutatóujjával. - Tudja, mi volt számomra a leglesújtóbb Ken Newman halálában? Hogy aznap, amikor megölték, önt helyettesítette. Az ön parancsára. Ha nem kap ilyen parancsot, még mindig élne. Hát ön? Reynolds elvörösödött. Felállt, Massey fölé magasodott. - Azzal vádol, hogy közöm van Ken halálához? - Kérem, üljön le, Reynolds ügynök. - Azzal, vagy nem? - Én csak azt mondom, aggályokkal tölt el.

hogy

a

véletlenek

összejátszása,

ha

arról

van

szó,

- Márpedig igenis a véletlenek összejátszásáról van szó, mert fogalmam sem volt róla, hogy valaki ott várja, és meg akarja ölni. Bizonyára emlékszik, kis híján idıben értem oda ahhoz, hogy megakadályozzam a gyilkosságot. - Kis híján. Azzal hiba nem volt. Kis híján beépített alibi. Véletlenek összejátszása, vagy tökéletes idızítés? Vagy egy kicsit talán túlságosan is tökéletes? - Massey tekintete égette Reynolds arcát. - Aznap éppen egy másik ügyön dolgoztam, és hamarabb elkészültem, mint amire számítottam. Kérdezzék meg Howard Constantinople-t. - Ó, már tervbe vettük, hogy beszélünk Connie-val. Önök barátok, ugye? - Kollégák vagyunk. - Biztos vagyok benne, hogy semmi olyat nem mondana, ami bármilyen módon rossz fényt vetne önre. - Én pedig abban vagyok biztos, ha bármirıl megkérdezik, mindenben igazat fog mondani. - Tehát azt állítja, semmiféle kapcsolat nem áll fenn Ken Newman halála és aközött, hogy pénzt utaltak a számlájára?

- Hadd fogalmazzak ennél kicsit élesebben. Én azt állítom, hogy ez az egész egy állatság. Ha bőnös lennék, miért tetetnék száz rugót az egyik számlámra néhány pillanattal azután, hogy Kent megölték? Nem gondolja, hogy ez egyértelmő lenne? - De hát hivatalosan nem az ön számlája, ha jól tudom. A gyerekei nevén fut. A személyi nyilvántartás szerint pedig még két évig nem esedékes az ötévenként kötelezı céges ellenırzés. Erısen kétlem, hogy az a pénz két év múlva is ott lenne, és biztos vagyok benne, hogy addigra elıállna egy csinos kis magyarázattal, ha esetleg bárki rájönne, hogy a pénz valaha ott nyaralt. A lényeg, hogy ha a férje ügyvédje nem turkál bele, senki nem tudna róla. Ezt aligha nevezném egyértelmőnek. - Rendben. Ha nem tévedés, akkor valaki éppen most csal engem csapdába. - Egészen pontosan ki tenne ilyet? - Az, aki megölte Kent, és aki megpróbálta megölni Faith Lockhartot. Talán attól fél az illetı, hogy hamarosan leleplezem. - E pillanatban tehát épp Danny Buchanan állít önnek csapdát, így gondolja? Reynolds az FBI-os ügyvédre és a belsı elhárítás képviselıjére tekintett. -Van felhatalmazása ennek a két embernek, hogy hallják a választ? - Az általad vezetett nyomozás mostantól háttérbe szorul a nemrég felvetıdött vádak miatt - mondta Fisher. Reynolds növekvı dühvel meredt rá. - Még hogy vádak! Megalapozatlan halandzsa az egész! Massey kinyitotta a dossziét. - Jól értem, azt állítja, hogy a Ken Newman pénzügyeiben tett magánnyomozása puszta halandzsa? Reynolds ereiben megfagyott a vér. Azonnal leült. Nyirkos tenyerét az asztalra szorította, és megpróbálta megzabolázni az érzéseit. A vérmérséklete most nem jelentett valami nagy segítséget. Egyenesen a tárt karjaikba szalad. Igen, Fisher és Massey elégedett pillantást váltottak, elégedettséget afelett, hogy ıt küszködni látják. - Beszéltünk Anne Newmannel. Elmesélt mindent - szólt Fisher. - Bele sem tudok kezdeni a felsorolásba, hány háziszabályt szegtél meg. - Meg akartam óvni Ken családját. Fisher felkiáltott. - Jaj, hát persze! - De igen, így van. Jelentettem volna a belsı elhárításnak, de, gondoltam, majd a temetés után. - Hogy te milyen tapintatos vagy - szólt Fisher szarkasztikusan. - Elmész te a picsába, Paul. - Reynolds ügynök, fékezze a nyelvét - utasította Massey. Reynolds hátradılt, és megdörzsölte a homlokát. - Megkérdezhetem, hogyan jöttek rá, hogy mit csinálok? Anne Newman kereste meg magukat?

- Ha nem haragszik, itt most mi kérdezünk. - Massey elırehajolt, és ujjaival piramist formázott. Egészen pontosan mit talált a széfrekeszben? - Készpénzt. Sokat. Több ezer dollárt. - És mit mutatott Newman pénzügyi nyilvántartása? - Hatalmas, megmagyarázhatatlan bevételt. - Beszéltünk a bankkal is, ahol nyomozott. Maga arra utasította ıket, hogy ne engedjenek senkit a letéthez magán kívül. Anne Newmannek pedig azt mondta, hallgasson róla, ne értesítse még az FBI-t sem. - Azt akartam, hogy senki ne férjen hozzá ahhoz a pénzhez. Mert tárgyi bizonyíték. Anne-nek pedig azt mondtam, addig ne szóljon senkinek, amíg nem lesz alkalmam többet kinyomozni. Ezt miatta csináltam, az ı védelmében. Csak amíg meg nem találom, ki van mögötte. - Vagy esetleg idıre volt szüksége ahhoz, hogy lenyúlja a pénzt? Ha egyszer Ken meghalt, Anne Newman pedig szemmel láthatólag nem is tudott a széfrekeszrıl, maga lett volna az egyetlen, aki látta azt a pénzt. - Massey egyenesen rámeredt, apró szeme úgy festett, mint két, Brooke felé tartó lövedék. Fisher közbekotyogott. - Különös, hogy amikor Ken meghal, egyszer csak hozzájutsz egy dobozhoz, ami valakinek az álnevén hozzáférhetı, benne több ezer dollár, és nagyjából ugyanekkor két, általad felügyelt számlán megjelenik százezer dollár. - Ha valahogy oda akarsz kilyukadni, hogy azért a széfrekeszért ölettem meg Kent, külsı cé vágányra tévedtél. Anne felhívott, és a segítségemet kérte. Amíg nem szólt róla, nem is álmodtam, hogy Kennek egyáltalán volt széfrekesze. És fogalmam sem volt róla, mi van benne, amíg Ken meg nem halt. - Mondod te - mondta Fisher. - Mert tudom - felelte hevesen Reynolds. Masseyre nézett. - Hivatalosan is vádolnak valamivel? Massey hátradılt, és összekulcsolta a két kezét a feje mögött. - Önnek is be kell látnia, milyen nagyon, nagyon kedvezıtlen az összkép. Ha maga ülne ebben a székben, mire következtetne az eddigiekbıl? - Megértem, milyen nagyon gyanús lehet az egész. De ha kapok egy esélyt... Massey összecsapta a dossziét, és felállt. - Fel van függesztve, Reynolds ügynök, azonnali hatállyal. Reynolds fıbe kólintottan ült. - Felfüggesztve? Hivatalosan még csak vádat sem emeltek ellenem. Nincs bizonyítékuk arra, hogy bármi rosszat elkövettem volna. És most felfüggesztenek? - Örülj, hogy csak ennyi - mondta Fisher. - Fred - kezdete Reynolds, félig felemelkedve ültébıl - azt megértem, ha elveszik tılem az ügyet. Át is helyezhetnek valahová, amíg a nyomozás tart, de

ne függesszen fel. Az egész FBI azt fogja gondolni, hogy bőnös vagyok. Ez nem járja. Massey arca meg sem rezzent. - Kérem, adja át a jelvényét és a fegyverét Fisher ügynöknek. Az irodájába nem mehet vissza. A várost pedig semmilyen okból nem hagyhatja el. Reynolds visszazuhant a székébe, arcából kifutott a vér. Massey az ajtóhoz lépett. - Reynolds ügynök, a különösen gyanús tettei, amelyek egybeesnek egy FBI-ügynök meggyilkolásával, illetve azzal, hogy ismeretlen emberek FBI-ügynöknek álcázzák magukat, kizárják számomra azt a lehetıséget, hogy egyszerően elvegyem magától az ügyet. Ha maga olyan ártatlan, mint ahogy állítja, visszakapja a pozícióját, anélkül hogy anyagi vagy erkölcsi kár érné. Személyesen fogom garantálni a hírneve épségét. Ha viszont bőnös... nos, mindannyiunknál jobban tudja, mi vár magára. - Massey becsukta maga mögött az ajtót. Reynolds felállt, hogy elmenjen, de Fisher az útját állta. - Ide a jelvényt és a pisztolyt. Most rögtön. Reynolds mindkettıt átadta. Mintha az egyik gyerekét vennék el tıle. Elnézte Fisher diadalmas ábrázatát. - Jesszusom, Paul, legalább ne élvezd ennyire. Mégiscsak kevésbé tőnsz majd idiótának, amikor rehabilitálnak engem. - Rehabilitálnak? Mázlista vagy, ha nem tartóztatnak le záros határidın belül. Mindent ki akarunk deríteni errıl az ügyrıl. És ha esetleg szökni próbálnál, figyelünk. Úgyhogy eszedbe ne jusson. - Mirıl beszélsz? Én itt akarok lenni, látni akarom a pofádat, amikor visszakapom a jelvényem és a fegyverem. Nyugi, nem kell majd kinyalnod a seggem. Reynolds végigment a folyosón, és úgy érezte, az FBI-ban minden egyes szempár rá szegezıdik. 37 Lee ébredt fel elsınek. Lezuhanyozott, átöltözött, és odaállt az ágy mellé. Nézte, hogyan alszik Faith. Néhány másodpercre megengedte magának azt a luxust, hogy elfeledkezzen mindenrıl, kivéve az együtt töltött, álomba illı éjszakától. Tudta, az élete soha többé nem lesz olyan, mint azelıtt, és ez halálra rémítette. Lement a földszintre. Kissé lassan mozgott. Olyan testrészei sajogtak, amelyeket régóta nem is érzett. Nem csak a tánctól. Bement a konyhába, kávét fızött, és közben az elmúlt éjszakán gondolkozott. A szívében nagyon erısen elkötelezte magát Faith Lockhart mellett. Talán régimódi felfogásra vall, ha egy együtt töltött éjszaka azt jelenti a férfi számára, hogy mély érzelmei vannak a nı iránt, de Lee már csak így állt a világhoz. Töltött magának egy bögrével, és kiült a pallós teraszra a konyha elıtt. Már benne jártak a délelıttben, melegnek ígérkezett a nap, de a messzeségben Lee sötét felhıket látott közeledni. A vihar elıtt pedig az iker légcsavaros kis gép úszott be leszálláshoz, egy rakomány utassal. Faith mesélte, hogy a nyári hónapok alatt a repülık akár napi tízszer fordulnak. Ilyenkor viszont már csak háromszor, reggel, délben és kora este. Eddig egyetlen utas sem érkezett az utcába. Mind máshová tartott, ami Lee-nek tökéletesen megfelelt.

Amíg a kávét kortyolgatta, rájött, igenis ilyesmit érez Faith iránt, még akkor is, ha csak néhány napja ismeri. Arra gondolt, ennél furcsább dolgok is történtek már a világon. Kapcsolatuk pedig, ezt bátran kijelentheti, a lehetı legrázósabb alapon kezdıdött. Mindazok után, amin keresztül kellett mennie a nıvel, nyugodt derővel utálhatná. Azután pedig, amit ı mővelt vele részegen, a nınek lenne meg minden oka rá, hogy győlölje. De hát akkor ı most szerelmes Faith Lockhartba? Azt tudta, hogy pillanatnyilag mellette akar lenni. Hogy meg akarja védeni a veszélytıl. Hogy minden percet vele akar tölteni, igen, és hihetetlen hevességgel le akar feküdni vele minden éjjel, annyiszor, ahányszor a szervezetétıl telik. Szerelem ez? Ugyanakkor az is tény, hogy Faith részt vett egy megvesztegetési tervben, amelybe kormányhivatalnokok keveredtek bele, és amelyre az FBI le akar csapni, más szervekkel együtt. Hát igen, gondolta sóhajtva, minden nagyon bonyolult lett. Épp amikor le akarnak lépni, Isten tudja, hová. Még templomba sem mehetnek, vagy akár egy békebíróhoz, hogy összeadja ıket. Igen, atyám, így igaz, mi vagyunk a szökevény pár. Siessen, legyen olyan kedves. Lee fölnézett, és a homlokára ütött. Házasság? Uramisten, hát teljesen elment az esze?! Rendben, ı most így érez, de ott van Faith is, aki talán kedveli az egyéjszakás kalandokat - bár minden, amit Lee eddig megtudott róla, cáfolni tőnik ezt a lehetıséget. Szereti ıt Faith? Talán csak megszédült, megtévesztette, hogy védelmezi. Az elızı estére még simán elegendı magyarázat az alkohol, a rájuk leselkedı életveszély kábító hatása, vagy egyszerően a testi vágy. Lee pedig nem fogja Faitht az érzelmeirıl faggatni. Van annak a nınek elég baja. A közeli jövıre koncentrált. Tényleg azt hiszi, az a legjobb terv, ha egy Hondán keresztülszelik az országot San Diegóig, és elmennek elıször Mexikóba, aztán Dél-Amerikába? Eszébe jutott a családja, az, hogy ezzel minden rokonát magára hagyná, és a bőntudat úgy hatolt belé, mint a nyíl. Aztán más jutott eszébe, a hírneve, és az, amit a családja tartana róla. A szökéssel beismerné, hogy valamilyen módon bőnös. Ha pedig elkapnák ıket menekülés közben, ki hinne nekik? Visszasüppedt a székébe, és hirtelen vadonatúj stratégiát kezdett fontolgatni. Néhány perccel ezelıtt a menekülés tőnt a legbölcsebb döntésnek. Érthetı módon Faith nem akar visszamenni, hogy börtönbe juttassa Buchanant. Ez Lee-nek sem áll érdekében, fıleg nem azután, hogy megtudta, miért is fizette le ez az ember a politikusokat. Danny Buchanant valójában szentté kellene avatni. Hát ebbıl kiindulva kezdett benne formálódni egy ötlet. Visszament a házba, felvette a mobilját a kávézóasztalról. Annak idején arra a mega díjcsomagra fizetett elı, amelyben még a tengerentúli hívásért vagy más hálózaton hívott számért sem kell külön díjat fizetnie, úgyhogy vezetékes telefonját szinte már nem is használta. Járt hozzá ezenkívül hangposta, SMSszolgáltatás, híváskijelzı. Még hírrovat is, ahol az ember friss sztorikhoz jut, vagy akár megnézheti a részvényei állását. Nem mintha Lee-nek lett volna ilyen. Amikor felcsapott magánnyomozónak, IBM írógépet használt, a mobiltelefonok épp csak kezdtek beszivárogni, a faxgépek pedig kunkorodó termálpapírt hánytak ki magukból, és a legnagyobb vállalatok kizárólagos privilégiumának számítottak. Mindez nem egészen tizenöt évvel ezelıtt. Most egy teljes globális kommunikációs központ elfér a tenyerén. Ekkora változás ilyen rövid idı alatt nem is egészséges. És mégis, ma már ki tudna meglenni az átkozott mütyürkék nélkül? Lezuttyant a kanapéra, rámeredt a mennyezeti ventilátor lassan forgó karjaira. Mérlegelte a terve mellett és ellen szóló érveket. Aztán elszánta magát, és elıvette a tárcáját a farzsebebol. Ott lapult a kis cédula azzal a számmal együtt, amelyet az ügyfele, ezek szerint tehát Danny Buchanan, juttatott el hozzá még annak idején. Az, akinek kilétét nem tudta kinyomozni. Aztán belémárt

a kétely. Mi van, ha téved, és Buchanan mégis részt vesz a Faith életére törı akcióban? Felállt, járkálni kezdett. Amikor kinézett az ablakon a kék égre, a közeledı viharfelhıkben csak a közelgı katasztrófát tudta látni. Ennek ellenére Buchanan mégiscsak a megbízója. Technikai értelemben neki dolgozik. Talán ideje visszajelentenie. Némán elmormolt egy imát, kezébe vette a telefonját, és beütögette a számokat a cetlirıl. 38 Connie NEM látszott valami boldognak, amikor Paul Fisher elırehajolt, és megszólította, összeesküvı hangon. - Connie, minden okunk megvan rá, hogy úgy gondoljuk, benne van. Dacára annak, amit elmondtál. Connie ránézett. Mindent utált Fisherben, a tökéletes frizurájától és a sziklaorom állától kezdve a birkaterelı botot idézı testtartásáig és vasaláskönnyített ingeiig. Fél órája ült benn náluk. Feltárta Fisher és Massey elıtt a történet általa ismert oldalát, ık pedig a saját verziójukat. Egyelıre semmi nem mutatott arra, hogy valaha találkoznának középen. - Marhaság, Paul, nagy M-mel. Fisher hátradılt, és Masseyre nézett. - Hallottad a tényeket. Hogy tudsz csak úgy ülni, és védeni ezt a nıt? - Például úgy, hogy biztos vagyok az ártatlanságában. - Connie, ezt tényekkel is alá tudod támasztani? - tudakolta Massey. - Fred, amióta itt ülök, csak tényeket osztok meg veletek. Épp egy másik ügyön dolgoztunk a mezıgazdasági osztályról, amelyik szintén elég sürgıs volt. Brooke nem is akarta, hogy Ken kísérje el Lockhartot aznap este. İ akart vele menni. - Neked legalábbis ezt mondta - felelte Massey. - Nézd, huszonöt patyolattiszta.

év

tapasztalat

mondatja

velem,

hogy

Brooke

Reynolds

- Nyomozni kezdett Ken Newman pénzügyeiben anélkül, hogy bármelyikünknek szólt volna róla. - Te még nem hallottál olyanról, hogy egy titkosügynök nem hajszálpontosan a szabályzat szerint jár el? Talál valami forró nyomot, és elindul rajta. De nem akarja, hogy Ken holttestével eltemessék a jó hírét is. Elıbb biztos akar lenni a dolgában. - És az a százezer dollár a gyerekei számláján? - Azt odarakták. - Ki? - Ezt kell felderítenünk. Fisher frusztráltan csóválta a fejét. - Követnünk kell Reynoldst. Mindenhová, amíg rá nem jövünk. Connie elırehajolt, és nagy erıfeszítésébe került, hogy nagy keze oda ne repüljön Fisher nyakára. - Jobb volna, Paul, ha a Ken gyilkosságához vezetı nyomokat követnéd. Valamint megpróbálnád elıkeríteni Faith Lockhartot. - Ha meg nem sértlek, Connie, a nyomozást mi vezetjük. Connie Fred Masseyre nézett.

- Ha árnyék kell Reynolds mellé, én vagyok az emberetek. - Nem! Semmiképpen! - tiltakozott Fisher. - Hallgass végig, Fred - folytatta Connie, és egy pillanatra sem vette le a szemét Masseyrıl. - Aláírom, Brooke szénája rosszul áll. De azt is tudom, nincs az Irodánál nála jobb ügynök. És én nem szeretném végignézni, amint egy kiváló titkosügynök karrierjét lehúzzák a vécén csak azért, mert valaki mellétippelt. Ezt az utat már magam is bejártam. Igaz, Fred? Ez mintha mélységesen felkavarta volna Masseyt. Szinte összement a széken Connie fonnyasztó pillantásától. - Fred - szólt Fisher - a független forrás... - Én tudom függetleníteni magam - szólt közbe Connie. - Ha tévedek, Brooke-nak annyi, és személyesen fogom közölni vele a hírt. De lefogadom, hogy visszajön ı még a jelvényéért és a pisztolyáért. Igazság szerint én azt látom, hogy tíz éve ı irányítja ezt a nyamvadt kócerájt. - Nem tudom, Connie - kezdte Massey. - Fred, úgy érzem, valaki tartozik nekem ezzel a lehetıséggel - mondta Connie nagyon halkan. - Mi a véleményed? Egy hosszú nézett.

pillanatnyi

csend

következett.

Fisher

egyik

férfiról

a

másikra

- Rendben, Connie, te fogod követni - mondta végül Massey. - Rendszeres idıközönként teszel nekem jelentést. Pontosan arról, amit tapasztalsz. Nem többrıl és nem kevesebbrıl. Számítok rád. A régi idıkre való tekintettel. Connie felkelt az asztal mellıl, és diadalittas pillantást vetett Fisherre. - Uraim, köszönöm a bizalmat. Nem fogok csalódást okozni. Fisher vele ment a folyosóra. - Nem tudom, hogy csináltad ezt a kis mutatványt, de egyet ne felejts el, Connie, a karrieredben van már egy fekete pont. Még egyet nem bírna el. Mindenrıl tudni akarok, amit Masseynek jelentesz. Connie arra késztette a nála sokkal magasabb Fishert, hogy a falig hátráljon. - Ide figyelj, Paul. - Itt elhallgatott, nyilván azért, hogy eltávolíthasson egy darab szöszt Fisher ingérıl. - Elfogadom, hogy technikai értelemben te vagy a felettesem. De azért ezt ne keverd össze a valósággal. - Nagyon veszélyes utat választottál, Connie. - Én szeretem a veszélyt, Paul, ezért léptem be az Irodához. Ezért hordok pisztolyt. Már öltem is vele. Te hogy állsz ezzel a kérdéssel? - Ennek most semmi értelme. Csak rongálod a karriered. - Fisher megérezte maga mögött a falat. Az arca egyre vörösebb lett, mert Connie továbbra is dılt rá, mint tölgy a pácolt kerítésre. - Csak nem? Hát akkor várj egy kicsit, hadd mondjak valamit, aminek értelme is van. Valaki éppen tırbe csalja Brooke-ot. Na már most, ki lehet az? Csakis az

itteni tégla. Valaki hitelteleníteni akarja ıt, valaki a vesztét akarja. És ha engem kérdezel, Paul, te most éppen ezen dolgozol, valami rettenetes iramban. - Én? Azzal vádolsz, hogy én vagyok a tégla? - Senkit nem vádolok semmivel. Csak szeretném az emlékezetedbe idézni, hogy amíg rá nem jövünk, ki az összekötı, az én kis könyvecskémben mindenki, és ezt úgy értem, hogy mindenki, az igazgatótól kezdve a jancsitisztogató srácokig mindenki gyanús. Connie most ellépett Fishertıl. - Szép jó napot, Paul. Most megyek, hátha elkapok egy-két rossz fiút. Fisher utánanézett, lassan csóválta a fejét, a tekintetébe pedig beleköltözött valami, ami leginkább a félelemre hasonlít. 39 Azon a telefonszámon, amelyet Lee felhívott, személyhívó jelentkezett, így Buchanan az elsı másodpercben tudhatta, keresik. Amikor megszólalt a csipogó, Buchanan otthon volt, az aktatáskáját készítette elı egy belvárosi ügyvédi irodában tartandó tárgyaláshoz. Ingyen csinálta, az egyik ügyfelének. És már rég lemondott róla, hogy valaha megszólal a személyhívója. Amikor viszont meghallotta, úgy érezte, menten szívrohamot kap. Teljesen világos volt a dilemmája. Hogyan nézze meg az üzenetet és hívja vissza Lee-t anélkül, hogy Thornhill errıl tudomást szerezne. Aztán kitervelt valamit. Felhívta a sofırjét. Thornhill embere volt az is, természetesen. Mint mindenki. Elvitette magát a belvárosba az irodába. - Ez most eltart néhány órát - mondta a sofırnek. - Majd hívom, ha végeztem. Buchanan belépett az épületbe. Nem elıször volt ott, ismerte a járást. Elkerülte a liftblokkot, inkább keresztülment a központi csarnokon, át egy ajtón, amely egyben a földalatti parkoló hátsó bejárata is volt. Itt lifttel leereszkedett két szintet. Áthaladt a földalatti elıtéren, és megérkezett a parkolóba. Az elıtér ajtaja mellett állt egy telefonfülke. Bedobta a pénzt, és felhívta azt a számot, amelyen megtudhatta, ki kereste. Világos logikával gondolkozott, ha Thornhill több ezer tonna beton alatt megtalálja, és le tudja hallgatni ezt a véletlenszerő vezetékes hívást, akkor Thornhill maga az ördög, és Buchanannek semmi esélye. Az üzenetben Lee feszesen, szőkszavúan szólt. Mégis óriási hatást tett Buchananre. Volt ott egy telefonszám. Buchanan feltárcsázta. Azonnal férfihang jelentkezett. - Mr. Buchanan? - kérdezte Lee. - Hogy van Faith? Lee megkönnyebbülten sóhajtott. Remélte, hogy ez lesz Buchanan elsı kérdése. Sok mindent elárul róla. Ennek ellenére jobb az óvatosság. - Biztosan kell tudnom, hogy tényleg maga az. Eljuttatott hozzám egy csomó anyagot. Hogyan küldte el, és mi volt benne? Azonnal válaszoljon, legyen olyan kedves. - Küldönccel. A Sebes Nyíl futárszolgálatot használtam. A csomagban pedig volt egy kép Faithrıl, öt oldal háttérinformáció róla és a cégemrıl, a kontakt telefonszám, rövid összefoglaló a céljaimról és arról, mit várok öntıl. Ezenkívül tettem bele ötezer dollár készpénzt ötvenes és húszas címletekben.

Valamint felhívtam önt három napja az irodájában, és üzenetet hagytam rögzítıjén. Most pedig, legyen olyan kedves, mondja, hogy Faith jól van.

a

-Jól, egyelıre teljesen jól. De azért vannak gondjaink. - Hát, gondjaink aztán vannak. Kezdjük mindjárt azzal, honnan tudhatom, hogy ön Mr. Adams? Lee villámgyorsan végiggondolta. - Nagyalakú hirdetésem van az Arany Oldalakban, totál közhelyes, nagyító meg ilyesmi. Van három öcsém. A legkisebb Alexandriában dolgozik egy motorbicikli-kereskedésben. Scotty a neve, de a fıiskolán mindenki Scooter-nek hívta, mert iszonyú gyorsan tudott futni a focipályán. Ha ellenırizni akarja, tegye meg, és aztán hívjon vissza. - Szükségtelen. Meggyızött. Mi történt? Miért menekülnek? - Maga is menekülne, ha valaki meg akarná ölni. -Mondjon el mindent, Mr. Adams. Semmit ne hagyjon ki. -Nézze, azt már tudom, ki maga, de abban még nem vagyok biztos, hogy bízom is magában. Van valami javaslata? - Mondja el nekem maga, miért ment el Faith az FBI-hoz, ennyit ugyanis már tudok. Aztán én elmondom magának, ki ellen is hadakoznak valójában. Nem én vagyok az. De ha megtudja az igazat, azt fogja kívánni, bár én lennék. Lee habozott. Hallotta, hogy Faith most kel fel, és valószínőleg a zuhany felé tart. Hát akkor tessék. -Faith félni kezdett. Azt mesélte, hogy maga furcsán viselkedett az utóbbi idıben, ingerült volt. İ megpróbált beszélni magával errıl, de maga lerugdalta, még arra is felszólította, hogy lépjen ki a cégébıl. Ettıl még jobban megijedt. Attól tartott, hogy a hatóságok rászálltak magára. O azzal ment el az FBI-hoz, hogy maga is tanúskodhasson azok ellen, akiket megvesztegetett. Úgy tervezte, mindkettejükkel vádalkut köt az FBI, aztán békén hagyja magukat. - Csakhogy ebbe sose mentek volna bele. - Nos, ahogy ı elıszeretettel mondogatja nekem, utólag könnyő okosnak lenni. - Tehát mindent elmondott magának. - Igen. Azt hitte, talán maga akarta megöletni. De én lebeszéltem errıl. - Adja Isten, hogy igazam legyen. - Amíg Faith el nem tőnt, azt sem tudtam, hogy elment az FBI-hoz. - De nem csak az FBI üldözi. Van itt más is. Két emberük megjelent repülıtéren. És valami olyasmi volt a kezükben, amit azelıtt csak terrorizmusellenes szemináriumon láttam.

a a

- Na és azt a szemináriumot ki szponzorálta? A kérdés szöget ütött Lee fejébe. - Az egész terrorizmusellenes balhét a hivatásos kémek rendezték. Tudja, a CIA, legalábbis azt hiszem. - Hát - felelte Buchanan - annyit legalább elmondhat magukról, hogy találkoztak az ellenséggel, mégis élnek. Ami nem rossz. - Maga mirıl besz... - Lee hirtelen úgy érezte, a vér mintha sugárban szökne a halántékába. - Most arról beszél, amire gondolok?

- Mondjuk inkább így, Mr. Adams, nem csak Faith dolgozik fontos szövetségi apparátusnak. O legalább akaratán kívül keveredett bele. Én nem. - A kurva életbe. - Finoman szólva, igen. Hol vannak? - Miért kérdezi? - Mert oda kell mennem. - És hogy tudná ezt kivitelezni? Felteszem, hogy felügyelet alatt tartják. - Hihetetlenül és döbbenetesen szoros felügyelet alatt. - Akkor a közelünkbe sem jöhet. - Mr. Adams, csak akkor van esélyünk, ha együttmőködünk. Azt pedig nem lehet távirányítással. Nekem kell odamennem magukhoz, mert nem hiszem, hogy bölcs döntés lenne, ha maguk jönnének ide. - Nem gyızött meg. - Ha nem tudom lerázni ıket, nem megyek. -Lerázni? Kinek képzeli magát, uram, Houdini reinkarnációjának? Hadd mondjak annyit, még Houdini sem tudott volna megszabadulni mind az FBI-tól, mind a CIA-tıl. - Sem kém nem vagyok, sem bővész. Alázatos kis lobbista csupán, akinek van egy nagy elınye, jobban ismeri ezt a várost, mint bárki más a földön. És vannak barátaim fent is, lent is. Pillanatnyilag mindkettı egyformán aranyat ér számomra. Legyen nyugodt, akkor is egyedül leszek, amikor odaérek. És akkor még az is lehet, hogy túléljük ezt az egészet. Most pedig hadd beszéljek vele. - Nem tudom, jó-e az ötlet, Mr. Buchanan. - De az - hangzott Lee háta mögül. Megfordult. Faith állt a lépcsı tetején egy trikóban. - Itt az ideje, Lee. Már réges-rég itt lett volna. Lee mély levegıt vett, és eltartotta magától a kagylót. Faith beleszólt, - Szia, Danny. - Faith. Atyaúristen. Bocsáss meg. Bocsáss meg mindenért. - Buchanan hangja mondat közben elcsuklott. - Nekem kell bocsánatot kérnem. Én kezdtem ezt a lidércnyomást, azzal, hogy elmentem az FBI-hoz. - A lidércnyomásnak véget kell vetnünk. Megtehetnénk együtt is. Milyen ez az Adams? Alkalmas? Mert segítségre lesz szükségünk. Faith ránézett Lee-re, aki aggódva figyelte. - Jól megalapozott véleményem szerint e téren Valószínőleg ez az egyetlen ászod a pakliban.

nincs

gondunk.

Ellenkezıleg.

- Mondd el, hol vagytok, és amilyen gyorsan lehet, ott leszek. Faith elmondta. És elmondott minden mást is, amit Lee-vel együtt megtudott. Amikor letette, Lee-re nézett, aki vállat vont.

- Úgy gondolkoztam, ez az utolsó dobásunk. Ha nem ezt választjuk, menekülhetünk életünk végéig. Faith az ölébe ült, felhúzta a lábát, és a mellére hajtotta a fejét. - Jól döntöttél. Akárki áll is emögött, Dannyben emberére talál. Lee reményei azonban egy csapásra elpárologtak. Bérgyilkosok, mindenféle gazságban képzett emberlégiók, komputerek, mőholdak, titkos akciók, légpuskák mérgezett tölténnyel, ez mind a CIA. Ha lenne esze, most felrakná Faitht a Hondára, és robogna, mint a meszes. - Lezuhanyozom - szólt Faith. - Danny azt mondta, amilyen hamar csak tud, idejön. - Rendben - mondta Lee távolba veszı tekintettel. Faith elindult felfelé a lépcsın. Lee kézbe vette a telefonját. Ránézett, és lemerevedett. Soha életében nem vágták még így fejbe. Márpedig az elmúlt néhány nap eseményeit tekintve ez azt jelenti, hogy a határ a csillagos ég. Az SMS szövege tömör volt. És még az ı erıs szíve is majdnem megállt tıle. Faith Lockhart vagy Renee Adams. Ez állt a mobiltelefonja mellette egy telefonszám. Faitht akarták a lányáért cserébe.

kijelzıjén.

És

40 Reynolds a nappalijában üldögélt egy csésze teával, és a lassan elhaló tőzbe bámult. Utoljára akkor tartózkodott otthon ebben a napszakban, amikor Dávid megszületett. A fia éppúgy meglepıdött, amikor meglátta az ajtóban, mint Rosemary. Most Dávid épp szunyókált az ebéd után, Rosemary pedig a mosással foglalkozott. Számukra ez ugyanolyan normális hétköznap volt, mint az összes többi. Reynolds egyszerően belebámult a parázsba, és azt kívánta, bárcsak ı is találna valami - akármi - normálisát a saját életében. Eleredt az esı, súlyos cseppekben, ami tökéletesen illett mély depressziójához. Felfüggesztve. Csupasznak érezte magát pisztoly és jelvény nélkül. Múltja száz százalékosan makulátlan az Irodánál, most mégis egyetlen lépésre áll attól, hogy kettétörjön a karrierje. Akkor aztán mihez kezd? Hova megy? Ha nincs állása, talán a férje is megpróbálja elvenni tıle a gyerekeket. Meg tudná ı ezt akadályozni? Letette a csészéjét, lerúgta a cipıjét, és belesüppedt a kanapéba. Sebesen, nagy erıvel tört fel belıle a sírás. Karját az arca elé kapta, hogy felitassa a könynyeit, és azért is, hogy elfojtsa a hüppögését. Az ajtócsengıre felült, megtörölte az arcát, és kirohant. Átnézett a kis lyukon, és belebámult egyenest Howard Constantinople szemébe. Connie csak állt a tőz elıtt, az imént piszkálta meg, melegítette a kezét. Reynolds, aki zavarba jött, gyorsan megnyomkodta a szemét egy zsebkendıvel. Tudta, arra nem számíthat, hogy Connie nem fogja észrevenni a vérágas kötıhártyáját és a foltos arcát, de a férfi tapintatosan nem tett szóvá semmit. - Mondtak neked valamit? - kérdezte Reynolds. Connie megfordult, belezuhant egy székbe, és bólintott. - Sikerült elérnem, hogy engem is majd felfüggesszenek. Még két másodperc, és pofán vágom Fishert, azt a szararcú kis titkosügynök-fénymásolatot. - Connie, ne tedd tönkre a karrieredet miattam.

- Hidd el, ha leverem azt a tetőt, magamért teszem, nem érted. - Hangosan roppantott egyet az ízületein, mintha nyomatékot akarna adni a szavainak, aztán Brooke-ra nézett. - Engem személy szerint az pöccent ki, hogy tényleg azt hiszik, belekeveredtél. Pedig én elmondtam nekik az igazat. Valami közbejött, mert egy másik ügyön is dolgoztunk. Te akartál Lockhart-tal menni, mert te voltál vele olyan kapcsolatban, de közben itt volt ez a potenciális informátor a mezıgazdasági minisztériumban, és mi elköteleztük magunkat. Azt mondtam nekik, még dühöngtél is, hogy nem tudtál elszabadulni, mert nem voltál benne biztos, hogy Ken a megoldás. - Mire ık? - Mire ık beszéltek?

nem

figyeltek

rám.

Már

rég

döntöttek.

-A

pénz

miatt?

Arról

is

Connie lassan bólintott, és hirtelen elıredılt. Magas termete dacára gyorsan és ügyesen mozgott. - Nem akarlak még cseszegetni is ebben az állapotodban, de mi a francért szimatoltál Newman számlái körül, és miért nem szóltál róla senkinek? Például nekem? Te is tudod, számos oka van annak, hogy a detektívek párban járnak, és ezek közül nem a leglényegtelenebb az, hogy így fedezik egymást. Most viszont egyetlen ember van, aki ki tudna húzni a szarból, és az Anne Newman. İ pedig nem számít. Nekik nem. Reynolds az égnek vetette a karját. - Azt hittem, ilyesmi akkor sem fordulhat elı velem, ha egymillió évig élek. Méltányos akartam lenni Kennel és a családjával. - Hát, ha Kent lefizették, valószínőleg nem érdemel ilyen gondoskodást. És ezt egy jó barátja mondja. - Még nem tudjuk, hogy rossz fiú volt-e. - Készpénzt tartani egy álnéven nyitott belegondolok, végül is hétköznapi eset.

széfrekeszben?

Hát

igen,

ha

- Connie, honnan tudták meg, hogy Ken pénzügyeiben nyomozok? Anne-rıl nem tudom feltételezni, hogy felhívta volna az Irodát. İ kérte, hogy segítsek. - Megkérdeztem Masseyt, de hallgatott, mint a sült hal. Engem is ellenségnek tart. Ugyanakkor körbeszimatoltam egy kicsit. Azt hiszem, telefonon kaptak fülest. Névtelen bejelentı, naná. Massey elmesélte, hogy valami csapdáról hisztiztél nekik. És tudod mit, én hiszek neked, még akkor is, ha ık nem. Amikor Reynolds meglátta Connie-t az ajtóban, megörült neki. Az, hogy még mindig kitart mellette, sokat jelentett számára. Vele is méltányos akart lenni. Legfıképpen vele. - Connie, nem tesz jót a karrierednek, ha velem látnak. Biztos vagyok benne, hogy Fisher rám szabadított egy árnyékot. - Persze. Engem. - Most hülyéskedsz. - Egy francot. Rábeszéltem Fred Masseyt. Eszébe juttattam egy-két dolgot... A régi idık emlékére, mondta ı. Ha esetleg nem tudnád, Fred Massey állított rá sok-sok évvel ezelıtt a Brownsville-ügyre. Ha azt hiszi, ezzel kvittek leszünk,

segghülye. De ne izgasd fel magad. Jól tudják, minden okom megvan rá, hogy vigyázzak magamra. Vagyis ha te most elbuksz, azzal nem kell fáradniuk, hogy megtalálják, kire kenhetik. - Elhallgatott, és szándékoltan meglepetést mímelt. - Micsoda kis fing alak ez a Massey. - Úgy látom, nem sokra tartod a hierarchikus lánc felsıbb szemeit. - Reynolds mosolygott. - Hát rólam hogy vélekedik, Constantinople ügynök? - Úgy - felelt nyersen - hogy elbasztad a csúcskorszakot, majd pedig kiutaltál nekik egy ingyenes bőnbakot. Reynolds arca elkomolyodott, - Te aztán nem kozmetikázol. - Szeretnéd, ha ilyesmire pazarolnám az idımet? - Connie felállt. - Vagy inkább mossam tisztára a neved? - Nekem kell tisztára mosnom a nevem. Ha nem így lesz, mindent elveszíthetek, Connie. A gyerekeimet, a karrieremet. Mindent. - Érezte, hogy megint remegni kezd, vett néhány mély levegıt, hogy ellensúlyozza a közeledı pánikot. Úgy érezte magát, mint egy gimnazista, aki épp most tudta meg, hogy terhes. - De hát felfüggesztettek. Se pisztoly, se jelvény. Se hatáskör. Válaszképpen Connie felvette a kabátját. - Itt vagyok neked én. Nekem van pisztolyom is, jelvényem is, és bár két és fél évtizede csinálom ezt a nyavalyás munkát, és mégsem vittem többre, csak egy alázatos kis beosztott vagyok, azért talán megtalálom a hatáskört a legtöbb dologhoz. Úgyhogy kapd fel a kabátod, és próbáljuk megtalálni Lockhartot. - Lockhartot? - Azt sakkoztam ki, ha ıt átadjuk a feletteseinknek, a kockák a helyükre kerülnek. És minél több részlet lesz világos, annál több sarat kaparnak le rólad. Beszéltem a fiúkkal az EBÉ-tıl. İk most csak malmoznak, várják a laboratóriumi eredményeket, ilyesmi. Úgyhogy Massey utasítására rád sziffantak ezerrel, Lockhartot pedig egyelıre hanyagolják. Tudtad, hogy senki még csak el sem ment a lakására, hogy nyomokat keressenek? Reynolds keserves képet vágott. - Az egész ügyben annyira reaktívan viselkedtünk. Elıször megölték Kent, Lockhart pedig eltőnt. Aztán buktunk egyet a reptéren, és valakik FBI-osnak adták ki magukat Adams lakásán. Még csak alkalmunk sem volt rendes nyomozást indítani. - Úgyhogy, gondolom, most akkor induljunk el néhány nyomon, amíg még forró. Például vessünk egy pillantást Adams rokonaira a környéken. Nálam van a név- és címlista. Ha megszökött, talán valamelyik segített neki. - Ezért nagyon nagy bajba kerülhetsz, Connie. Connie vállat vont. - Nem elıször. Különben sincs már részlegfınökünk. Nem tudom, hallottál-e róla, de felfüggesztették, mert olyan kis buta volt. Mosolyt váltottak. Connie folytatta. - Mint a következı rangidısnek, nekem van jogcímem átvenni azt a folyó ügyet, amelyre történetesen kijelöltek. Azt az utasítást kaptam, hogy találjam meg Faith Lockhartot, úgyhogy ezt fogom tenni. İk csak annyit nem tudnak, hogy veled csinálom. És beszéltem az EBÉ-s fiúkkal. Tudják, miben utazom, úgyhogy nem

fogunk összefutni egy másik csapattal, amelyik szintén éppen Adams rokonait ellenırzi. - Szólnom kell Rosemarynek, hogy esetleg nem jövök haza éjszakára. - Akkor menj, és szólj. - Az órájára nézett. - Gondolom, Sydney még iskolában van. Hol a kisfiad? - Alszik. - Súgd a fülébe, hogy anyu elmegy dádázni. Amikor Reynolds újra megjelent, egyenesen a gardróbhoz lépett, és felvette a kabátját. Sietıs léptekkel a dolgozószobája felé indult, aztán megállt. - Mi a baj? - kérdezte Connie. Reynolds ránézett, enyhén zavarban volt. - Majdnem elindultam levetkezni.

a

pisztolyomért.

Tudod,

a

fossz

szokásokat

nehéz

- Ne aggódj. Hamarosan visszakapod. De ígérj meg nekem valamit. Vigyél magaddal, amikor a pisztolyodért és a jelvényedért mész. Látni akarom, milyen képet vágnak. Reynolds kinyitotta neki az ajtót. - Meg van beszélve. 41 Buchanan lebonyolított még néhány telefonhívást a mélygarázsból, elıkészítette a tervét. Azután felment az ügyvédi irodába, és kicsit foglalkozott egy igen jelentıs témával, amely hirtelen tökéletesen érdektelenné vált számára. Késıbb hazavitette magát. Az esze egész idı alatt csak azon járt, hogyan tudná kijátszani Robert Thornhillt. Az elméje élete egyetlen olyan területe, amelybe a CIA-fınök soha nem hatolhat be, és amelyet soha nem fog tudni irányítani. Ez a tény végtelenül megnyugtatta. Szép lassan visszanyerte az önbizalmát. Akkor talán most megdolgoztatná Thornhillt a pénzéért. Elfordította a kulcsot a bejárati ajtó zárjában, s belépett. Az aktatáskáját egy székre helyezte, és áthaladt az, elsötétített könyvtárszobán. Felkapcsolta a villanyt, hogy imádott festményében gyönyörködjön egy kicsit, hogy erıt merítsen ahhoz, amire készül. Amikor világos lett a helyiségben, hitetlenkedve meredt az üres keretre. Odavánszorgott, benyúlt a keretbe, és megérintette a falat. Kirabolták. Pedig rendkívül jó a biztonsági rendszere, és nem jelzett semmit. Odarohant a telefonhoz, hogy felhívja a kagylót, megszólalt a készülék. Felvette.

rendırséget.

Amint

megérintette

a

- Uram, néhány perc múlva elıáll a kocsi. A hivatalba megy? Elıször nem kapcsolt. - Az irodába tart, uram? - Hogyne - bökte ki végre. Letette a telefont, és arra a helyre meredt, ahol azelıtt a festmény lógott. Elıször Faitht. Most a képet. És ez mind Thornhill mőve. Oké, Bob, egy-null oda. Most én jövök.

Felment az emeletre, megmosta az arcát, átöltözött, de elıtte nagy gonddal kiválasztotta, mit vegyen fel. A hálószobájában egyéni rendelésre készült, beépített szórakoztató elektronikai rendszer állt, benne tévé, hifitorony, videó és DVD-lejátszó. A szerkezet nagyjából betörıbiztos, anélkül ugyanis nem lehet elvinni az elemeit, hogy elıtte különbözı fa alkatrészeit szét ne csavarozná az ember, ami meglehetısen idıigényes feladat. Buchanan nem tévézett, nem nézett filmeket. És ha zenére vágyott, feltett egy harminchármas fordulatszámú lemezt régi fonográfjára. A kezét bedugta a videokészülékbe, oda, ahová a kazettát helyezi az ember, és kivette az álnévre szóló útlevelét, hitelkártyáját és személyi igazolványát, valamint egy karcsú köteg százdollárost, és mindezt betette a kabátja cipzáras belsı zsebébe. Amint lefelé tartott a lépcsın, kinézett. Látta, már várja az autó. Hadd várjon még egy kicsit. Csak úgy, a semmiért. Franc belé. Amikor letelt ez az idı is, Buchanan magához vette az aktatáskáját, és kisétált az autóhoz. Beszállt, elindultak. - Szervusz, Bob - mondta a lehetı legnyugodtabban. Thornhill az aktatáskára nézett. Buchanan a füstüveg felé intett a fejével. - Megyek be. Az FBI azt szokta meg, hogy magammal hordom a táskámat. Kivéve persze, ha feltételezed, hogy eddig még nem hallgatták le telefonomat. Thornhill biccentett. - Nagyszerő lennél terepen, Danny, minden képességed megvan hozzá. - Hol van a festmény? - Nagyon biztonságos körülményekre.

helyen.

Pedig

rosszabbat

érdemelnél,

tekintettel

a

- Ez egészen pontosan mit jelent? - Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy felbérelted Lee Adams magánnyomozót. Hogy kövesse Faith Lockhartot. Buchanan megjátszotta, hogy elakad a lélegzete. Fiatalabb korában kacérkodott a színészet gondolatával. Nem filmszínész akart lenni, hanem színpadi. Számára a lobbizás állt ehhez a legközelebb. - Akkor még nem tudtam, hogy elment az FBIhoz. Csak a biztonsága érdekelt. - És miért? - Azt hiszem, erre tudod a választ. Thornhill sértettnek tőnt. - Ugyan miért akarnám én bántani Faith Lockhartot? Nem is ismerem. - Miért, kell valakit ismerni ahhoz, hogy az életére törjünk? Thornhill hangjában gúny bujkált. - Igazán nem kellett volna, Danny. A Egyelıre azonban tanulj meg nélküle élni.

festményt

valószínőleg

visszakapod.

- Hogy jutottál be a lakásomba, Thornhill? Van biztonsági rendszerem. Thornhillen nevetését.

látszott,

hogy

alig

tudja

visszatartani

kirobbanni

készülı

- Mármint házi biztonsági rendszered? Jaj, Istenkém. Buchanan csak annyit tudott tenni, hogy nem ugrott Thornhillre. - Szórakoztató ember vagy, Danny. Komolyan. Töröd magad, hogy pótold a világ kincseit. Pedig nem érted? Ettıl forog a föld. Hogy vannak gazdagok, és vannak szegények. Hatalmasok és hatalom nélküliek. Mindig lesznek, amíg világ a világ. És semmit nem tehetsz azért, hogy ez megváltozzon. Mint ahogy az emberek is mindig győlölni fogják egymást, és mindig elárulják egymást. Ha az emberiségnek nem lennének utálatos vonásai, nekem felkopna az állam. - Szerintem neked pszichiáternek kellett volna menned - mondta Buchanan. Elmebeteg bőnözıkkel kéne foglalkoznod. Annyi minden közös volna benned és a pácienseidben. Thornhill mosolygott. - Azt tudod, ugye, hogy hozzád is így jutottam el? Valaki, akin segíteni akartál, végül elárult. Gondolom, féltékeny volt a sikereidre, meg arra, hogy a világ javára akartad fordítani az életed. Az illetı nem ismerte kicsiny programodat, de annyit elért, hogy kíváncsi legyek rád. Márpedig ha én ráállok valakire, hát ott nem nagyon lehet titkot tartani. Úgyhogy lehallgattam a lakásodat, az irodádat, még a ruháidat is figyeltettem, és lám, kincses barlangra bukkantam. Mindannyian rendkívüli élvezettel hallgattuk, amit beszélsz. - Lenyőgözı. Most akkor mondd el, hol van Faith. - Abban reménykedtem, te fogod elmondani nekem. - Mit akarsz tıle? - Azt, hogy dolgozzon nekem. Barátian rivalizál a két titkosügynökség, de összehasonlítva az FBI-t és a saját cégemet, azt kell mondanom, mi sokkal jobban bánunk az embereinkkel. Régebb óta dolgozom ezen a projekten, mint az Iroda. Nem akarom, hogy kárba vesszenek az erıfeszítéseim. Buchanan gondosan megválogatta a szavait. Tisztában volt azzal, hogy magánélete nagy veszélyben van. - Mit adhatna neked Faith, amit tılem eddig nem kaptál meg? - Az én fachomban kettı mindig jobb, mint egy. - Mondd, Bob, ebben a matematikában szerepel az az FBI-ügynök is, akit lelıttek? Thornhill kivette a pipát a szájából, és babrált vele egy sort. - Tudod, Danny, igen üdvös volna rád nézve, ha kizárólag a kirakójáték téged érintı részével foglalkoznál. - Én az összes részt hogy Faith megkereste akcióban. Ugyanakkor derítse ki, mi folyik

a sajátomnak tekintem. Olvasok újságot. Felvilágosítasz, az FBI-t. Közben meghal egy szövetségi ügynök egy titkos Faith eltőnik. Igazad van, felbéreltem Lee Adamst, hogy itt. Azóta sem hallottam felıle. İt is megöletted?

- Én a közügy szolgája vagyok. Nem öletek meg senkit. - Az FBI valahogy rászállt Faithre, ezt pedig te nem engedélyezheted, mert ha kiderítik az igazságot, az egész tervednek annyi. Komolyan azt gondoltad, elhiszem neked, hogy majd megelégszel egy kis vállon-veregetéssel, jól van,

Danny, szép munka volt, mehetsz? Ha ekkora barom lennék, nem tudtam volna ilyen sokáig túlélni a munkakörömet. Thornhill elrakta a pipáját. - Túlélés. Milyen érdekes fogalom. Túlélınek tartod magad, aztán jössz ezekkel a megalapozatlan vádakkal ellenem... Buchanan elıredılt, és egészen közel vitte az arcát Thornhill arcához. - Én többet felejtettem el a túlélésrıl, mint szakmáról, mint amennyit valaha megtanultam róla. Nekem nincs állig felfegyverzett emberekbıl álló hadseregem, amely a parancsomra rohangál ide-oda, amíg én nyugodtan üldögélek a Langley falai között, és elemzem a harcmezıt, mint egy sakkpartit. Abban a percben, hogy beléptél az életembe, folytatólagos terveket állítottam fel, amelyek révén egyszerően elpusztulsz, ha valami bajom esik. Sosem jutott még eszedbe, hogy esetleg lehet valaki akár csak feleannyira ügyes, mint te? Vagy tényleg minden dicsıség a fejedbe szállt? Thornhill csak meredt rá, úgyhogy Buchanan folytatta. - Én mégiscsak úgy gondolom, bizonyos értelemben egy csónakban evezünk, te meg én, bármily utálatos is nekem ez a gondolat. És tudnom kell, hogy te öletted-e meg az FBI-ügynököt, mert szeretném megérteni, mit kell tennem ahhoz, hogy véget érjen számomra ez a rémálom. És azt is tudni akarom, megöletted-e Faitht és Adamst. Ha nem mondod el, ebbıl az autóból az elsı utam az FBI-hoz vezet. Amennyiben oly mértékben legyızhetetlennek tartod magad, hogy azt hiszed, akár a szövetségiek szeme láttára megölethetsz, csak bátran, elıre. Ha viszont én meghalok, neked is annyi. Buchanan hátradılt, és megengedett magának egy mosolyt. - Ugye ismered azt a régi sztorit a békáról és a skorpióról? A skorpiónak muszáj átkelnie a folyón, és azt mondja a békának, ha átviszi, nem csípi meg. A béka pedig tudja, hogy ha a skorpió megcsípi, maga is megfullad, úgyhogy belemegy. Amikor félúton vannak a vízben, a skorpió valóban megcsípi a békát, ámbár ez minden józan észnek ellentmond. Miközben a béka haldoklik, felkiált, „Minek csináltad? így neked is meg kell halnod!" Mire a skorpió egyszerően azt feleli, „Ilyen a természetem." - Buchanan látványosan intett egyet a kezével. - Szép jó napot, béka úr. Egy mérfölden át csak bámultak egymásra némán. Thornhill törte meg a csendet. - Lockhartot akartuk eltenni láb alól. Az FBI-ügynök pedig vele volt. Úgyhogy neki is meg kellett halnia. - De Faitht nem találtátok el, ugye? - Hála a magánnyomozódnak. Ha nem követed el ezt a hatalmas baklövést, sosem alakul ki ez a válsághelyzet. - Ó, bennem fel sem vetıdött a gondolat, hogy valaha forgatnál a fejedben. Egyszóval fogalmad sincs, merre van?

gyilkossági

tervet

- Csak idı kérdése. Tartok néhány vasat a tőzben. Mindent lehet, csak csalizni kell. - Vagyis? - Vagyis részemrıl befejeztem a beszélgetést.

A következı negyedóra tökéletes csendben telt. Az autó behajtott a Buchanan irodája alatti parkolóba. Az alsó szinten szürke személyautó várta, a motor már ment. Thornhill megragadta Buchanan karját, mielıtt kiszállt volna. - Azt állítod, tönkre tudnál tenni, ha bármi történne veled. Hát akkor hallgasd meg a másik oldalt is. Ha a kolleginád és az újdonsült „barátja" lerombolja mindazt, amit felépítettem, mindannyiótokat kinyíratlak. Haladéktalanul. Elvette a kezét. Szemrehányás bujkált a hangjában, amikor hozzátette, - Csak hogy értsük egymást, Skorpió úr. Egy perccel késıbb a szürke kocsi elhagyta a parkolót. Thornhill már telefonált is. - Egy másodpercre sem szabad szem elöl téveszteni Buchanant. - Letette, és azon kezdett gondolkozni, hogyan fúrhatná meg az új fejleményt. 42 - Ez AZ utolsó - mondta Connie az autójában, amikor megálltak a motorbiciklikereskedés elıtt. Kiszálltak, Reynolds körülnézett. - Az öccse? Connie a listájára nézett és bólintott. - Scott Adams. İ itt a fınök. - Reménykedjünk, hátha segítıkészebb, mint a többiek. Lee minden egyes rokonával beszéltek a környéken. Egyik sem találkozott vagy beszélt vele az elmúlt héten. Legalábbis ezt állították. Scott Adams lehet az utolsó esélyük. Amikor azonban beléptek a boltba, megtudhatták, hogy elutazott, esküvıre ment, és több napig távol marad. Connie átnyújtotta a névjegykártyáját a pult mögött Mondja meg neki, hogy hívjon fel, ha visszajön ide.

álló

fiatalembernek.

-

Rick, az eladó, aki olyan bunkó módon kezdett flörtölni Faith Lockharttal, vetett egy pillantást a kártyára. - A bátyjával kapcsolatos? Connie és Reynolds fürkészni kezdték az arcát. - Ismeri Lee Adamst? - kérdezte Reynolds. - Azt nem mondhatnám, hogy ismerem. Nem tudja néhányszor járt itt. Például egy-két napja is. A két titkosügynök szavahihetı.

méregetni

kezdte

Ricket,

a

nevem,

próbálták

semmi

ilyesmi.

eldönteni,

De

mennyire

- Egyedül volt? - kérdezte Reynolds. - Nem. Csajt is hozott magával. Reynolds elıhúzta Lockhart fényképét, és átadta. - Képzelje el rövid hajjal, és nem barnán, hanem feketén. Rick megnézte, és bólintott. - Ja, ı az. És Lee haja is más volt, mint szokott lenni. Rövidebb, és szıke. Szakálla is volt, meg bajsza. Bazi jó megfigyelı vagyok.

Reynolds és Connie egymásra nézett. Igyekezték palástolni az izgalmukat. - Van valami ötlete, hová mehettek? - kérdezte Connie. - Talán. De azt biztosan tudom, miért jöttek. - Valóban? És miért? - Kerék kellett nekik. Elvittek egy mocit. Egy nagy Gold Wingst. - Gold Wingst? - ismételte Reynolds. - Ja. - Rick végigpörgetett néhány színes prospektust a pulton, és egyet Reynolds elé lökött, hogy megmutassa. - Ilyet, ni. Honda Gold Wings SE. Higgye el, hosszú úton verhetetlen. - És azt mondja, Adams elvitt egy ilyet. Tudja a színét és a rendszámát? - Megnézhetem. A színe pedig olyan, mint ezen itt. Tesztgép. Scotty odaadta neki. - Azt mondta - szólt Reynolds - talán tudja, hová mentek. - Mit akarnak maguk Lee-tıl? - Beszélni akarunk vele - felelte kedvesen. - Meg a hölggyel is. - Elkövettek valamit? - Ezt addig nem tudhatjuk, amíg nem beszéltünk velük - válaszolta Connie. Kicsit elırelépett. - Itt FBI-nyomozás folyik. Maga családi barát, vagy efféle? Rick elsápadt a feltételezésre. - Uramatyám, dehogy, az a csaj tiszta gáz. Micsoda stílusa van... Amíg Lee itt volt bent, kimentem oda, ahol a mocikat tartjuk, akartam segíteni neki, tök profin, az meg nekem esik. Lee se sokkal jobb. Beszólt nekem. Úgy kellett visszatartanom magam, hogy pofán ne vágjam. Connie ránézett a babkóró termető Rickre, és felidézte magában lenyőgözı alakját, amilyennek a reptéri videokazettán látta.

Lee

Adams

- Hogy pofán ne vágja? Komolyan? Rick arca hirtelen védekezınek tőnt. - Oké, ı a súlyosabb, de nem mai gyerek már. Én viszont tékvandózok. Reynolds alaposan szemügyre vette Ricket. - Tehát azt állítja, Lee Adams egy ideig bent tartózkodott az üzletben, a nı pedig kint volt egyedül? - Így igaz. Reynolds és Connie gyors pillantást váltott. - Az FBI hálás lenne, ha esetleg tudna valamilyen információval szolgálni, hová mentek... - Reynolds kezdte elveszíteni a türelmét. - És kérjük a motor rendszámát. Megköszönném, ha most azonnal elıkeresné. Eléggé sietünk.

- Oké. Lee vett egy Észak-Carolina-térképet is. Pénzért áruljuk, de Scotty odaadta neki puszira. Shirley mondta. Általában ı van a pultnál. - Most is itt van? - Á-á. Beteg. Most én vagyok itt. - Adna nekem is egy olyan térképet? - kérdezte Reynolds. Rick elıhúzott egyet, s átadta neki. - Menynyi lesz? Rick elmosolyodott, - A cég ajándéka. Mer én jó honpolgár vagyok. Tudják, azt forgatom a fejembe, hogy belépek az FBI-ba. - Jó emberekre mindig elfordította a fejét.

szükség

van...

-

mondta

Connie

üres

arccal,

és

Rick kikereste a rendszámot, átadta Connie-nak. - Aztán értesítsenek, mi lett - szólt utánuk Rick. - Magának szólunk elıször - szólt hátra Connie a válla fölött. A két titkosügynök visszaszállt az autóba. Reynolds a társára nézett. - Szóval Adams nem akarata ellenére tartja fogva Lockhartot, az már biztos. Magára hagyta a bolt elıtt. Leléphetett volna. - Igen, csapatnak tőnnek. Legalábbis most. - Észak-Carolina - morogta Reynolds maga elé. - Jó nagy állam - felelte Connie. Reynolds arca ingerültséget tükrözött. - Nézzük, le tudjuk-e kicsit szőkíteni. A repülıtéren Lockhart két jegyet vett a Norfolk Internationalre. - Akkor minek az Észak-Carolina térkép? - Nem szállhattak fel a gépre. Ott vártuk volna ıket Norfolkban. Legalábbis úgy tőnik, Adams tudta ezt. Valószínőleg azt is, hogy minden légitársasággal kapcsolatban állunk, így szúrtuk ki Lockhartot a repülıtéren. - Lockhart ott cseszte el, hogy a második jegyet a saját nevére vette. Persze, mást nem nagyon tehetett, hacsak nincs még egy hamis személyije - tette hozzá Connie. - A repülı tehát kiesik. Hitelkártyát nem használhat, úgyhogy autót sem bérelhetnek. Adams úgy kalkulál, hogy minden busz- és vasútállomást fedezni tudunk. Hát elkérik a Hondát az öccsétıl, és egy térképet is a végsı úti céljukhoz, Észak-Carolinához. - Eszerint Norfolkból vagy autóval, vagy egy másik géppel továbbmentek volna valahová ebben az államban. Reynolds a fejét csóválta. - Nem jön ki. Ha Észak-Carolinába indultak, miért nem eleve oda vettek jegyet? A Nationalrıl rengeteg járat megy Raleighba is, Charlotte-ba is. Miért kellett nekik átmenni Norfolkon?

- Lehet, hogy te is Norfolkon át mennél, ha se nem Raleigh, se nem Charlotte az úti célod, sem pedig bármelyik város ezek közelében, mégis valahová ÉszakCarolinába készülnél. - Akkor is, miért nem a két nagy reptér valamelyikén át? - Mi van, ha Norfolk sokkal közelebb van oda, ahova készültek, mint Charlotte vagy Raleigh? Reynolds eltőnıdött egy pillanatig. - Raleigh nagyjából az állam közepén fekszik. Charlotte a nyugati részén. Connie csettintett. - Kelet! A tenger. Outer Banks? Reynolds helyeslıen bólintott. - Lehetséges. Outer Banksen több ezer lelkesedése mintha alábbhagyott volna.

nyaralóban

lehet

elbújni.

Connie

- Több ezer - morogta. - Kezdetnek megtehetnéd, hogy felhívod az Iroda légi kapcsolatait, és megtudod, milyen járat megy kifelé Outer Banksre Norfolkból. Tudunk néhány idıpontot, ami segíthet. Az a járat, amelyikre jegyet vettek, délre ért volna Norfolkba. Nem hinném, hogy a kelleténél hosszabb ideig akarták volna lógatni a lábukat bármely nyilvános helyen, az idıpontnak tehát viszonylag délközelinek kellett lennie. Lehet, hogy az egyik átszálló járatnak van rendszeres menetrendje. A nagy társaságokat már ellenıriztük. Faith és Adams egyetlen Norfolkból induló járatra sem kért helyfoglalást. Connie kézbe vette az autóba szerelt mobiltelefont, és lebonyolította a hívást. Hamarosan választ kaptak. Connie ábrázata újra reménykedınek tőnt. - Nem fogod elhinni, de összesen egy átszálló járat vezet Outer Banksre a Norfolk International reptérrıl. Reynolds arcán széles mosoly ömlött szét, és megcsóválta a fejét. - Végre egy kis szerencse ebben a rohadt ügyben. Hát mondjad. - A Tarheel Airways. Norfolkból öt helyre repülnek Carolinán belül, Kill Devil Hillsre, Manteóra, Ocracoke-ra, Hatterasra, és egy Pine Island nevő helységbe, Duck mellett. Menetrend nincs. Az ember telefonál, és a gép ott várja. Reynolds szétterítette a térképet, és tanulmányozni kezdte. - Aha. Itt van Hatteras és Ocracoke. Ezek fekszenek a legdélebbre. - Ujját a térképre helyezte. - Itt van Kill Devil Hills. Manteo egy kicsit délre. Duck meg itt, északra. Connie oda nézett, ahová Brooke mutatott. - Én nyaraltam ott. Át kell menni a hídon délen, és elindulni észak felé, Duckba. Délre meg Kill Devilbe jutsz. Ettıl a ponttól nagyjából ugyanolyan messze vannak. - Akkor mit mondasz? Északra, vagy délre? - Ha már elmentek Észak-Carolinába, azt valószínőleg Lockhart találta ki. Reynolds kíváncsian ránézett. - Mert Adamsnek kellett a térkép - magyarázta Connie. - Ha ismerné a környéket, nem lenne rá szüksége.

- Eddig jó, Sherlock. Tovább. - Lockhartnak van mit aprítani a tejbe. Ha egyszer is felmész hozzá a mcleani házba, ezt biztos észreveszed. Én a helyében tutira tartanék egy biztonságos ingatlant az álnevemen arra az esetre, ha rám szakad a tetı. - De még mindig az egyes kockán ácsorgunk. Északra mentek vagy délre? Egy ideig ültek, és ezen tanakodtak. Egyszer csak Reynolds a homlokára csapott. - Istenem, de hülyék vagyunk. Connie, ha a Tarheeltıl telefonon kell járatot foglalni, ott vár minket a válasz. Connie nagy szemeket meresztett. - És még a vakokat tartjuk vaknak. - Kézbe vette a telefont, megszerezte a Tarheel számát, majd teleNe higgy senkinek! * 357 fonált, megadta a Suzanne Blake nevet, a dátumot és a körülbelüli idıpontot. Letette, és Reynoldsra nézett. - Ez a mi Blake asszonyunk két napja foglalt helyet Tarheelnél két személyre. Norfolkból érkezett volna, olyan délután két óra körül. Eléggé felhúzta a személyzetet ennél a légitársaságnál, mert soha többé nem jelentkezett. Általában elfogadják a hitelkártyát, de ı már többször igénybe vette ıket, hát elhitték neki hozómra. - Úti cél? - Pine Island. Reynolds nem tudta megállni mosolygás nélkül. - Uramisten, Connie, a végén még megcsináljuk mi ketten. Connie sebességbe tette a kocsiját. - Az egyetlen szerencsétlen körülmény, hogy most inkább nem használnám az Iroda repülıit. Úgyhogy marad nekünk a jó öreg Crown Vic. Megállás nélkül olyan hat órára saccolom. - Az órájára nézett. - Megállásokkal viszont körülbelül reggelre érünk oda. - Nekem nem szabad elhagynom az államot. - Egyes Számú Irodaszabály, az ember bárhová mehet, ha vele van az ırangyala. Reynolds arca aggodalmat tükrözött. - Szerinted kérhetnénk erısítést? Connie kérdın rámosolygott, - Szerintem felhívhatnánk Masseyt és Fishert. Engedjük át nekik a dicsıséget. Hirtelen Reynolds is elmosolyodott, - Adj egy percet, hazatelefonálok. Aztán nyomás. 43 Lee-nek sok keserves órájába telt, mire kinyomozta, hol van Renee. Az anyja kereken megtagadta, hogy megadja a telefonszámát. Aztán Lee addig hazudott,

könyörgött és fenyegetızött a tanulmányi osztálynak a telefonban, amíg végre megkapta a számot. Stimmelt. Rég hívta, erre most naná, hogy ilyen ügyben kell jelentkeznie. Ezek után tényleg rajongani fog érte a lánya. Renee szobatársa megesküdött a saját sírjára, hogy Renee órára ment, az egyetemi focicsapat két tagja kísérte el, kettejük közül az egyik a barátja. Lee elmondta a fiatal nınek, ki ı, meghagyta a számát, és arra kérte, mondja meg a lányának, hogy hívja vissza. Ezután letette, és kitudta az Albermarle megyei seriffhivatal telefonszámát. Bedumálta magát a seriffhelyettesig, és elmondta ennek az asszonynak, hogy valaki megfenyegette Renee Adams egyetemi hallgatót. Legyenek olyan kedvesek, ellenırizzék, biztonságban van-e. A nı olyan kérdéseket tett fel, amelyekre Lee nem tudott válaszolni, többek közt azt, vajon ı ki a büdös franc volna. Csak nézze meg a legfrissebb eltőnt személyek listáját, mondta volna neki Lee. Mivel már így is halálra aggódta magát, megpróbált a puszta ıszinteségével hatni az asszonyra. Aztán letette, újra a digitális üzenetre bámult, és lassan maga elé morogta, „Renee-ért Faitht." - Micsoda? Felugrott, megfordult, és szemmel, leesett állal.

Faithre

meredt,

aki

a

lépcsın

állt,

tágra

nyílt

- Lee, mirıl van szó? Lee-nek abban a pillanatban semmi nem jutott eszébe. Szorongástól zavarodott arccal megmutatta a telefonját Faithnek. A nı elıször az üzenetre meredt, azután rá. - Fel kell hívnunk a rendırséget. - Renee-nek semmi baja, most beszéltem a szobatársával. És a rendırséget is felhívtam. Valaki blöfföl. Meg akar ijeszteni minket. - Ezt nem tudhatod. - Igazad van - mondta szerencsétlenül - nem tudhatom. - Visszahívod a számot? - Valószínőleg ezt akarják. - És akkor ki tudják nyomozni, honnan jön a hívás? - Ha van hozzá eszközük, igen. A telefonhordozónak ugyanis be kell tudnia lıni a segélyhívások helyét. Hívásérkezés-különbség alapján mőködik, beméri a jeltávolságokat a mobil hálózattornyok között, aztán kiadja a lehetséges helyszí... Jézusom, lehet, hogy a lányom feje már a guillotin alatt, én meg itt két lábon járó Elet és Tudomány-t játszom. - De a pontos helyszínt nem tudják bemérni, ugye? - Nem, vagy legalábbis nem hiszem. Annyira nem precíz a telefonhordozó, mint a mőholdas helyszínmérés, az biztos. De ki a franc tudhatja százszázalékosan? Másodpercenként jön egy seggfej, feltalál valami szart, és kiharap egy újabb darabot a magánéletünkbıl. Én már csak tudom. A volt feleségem is egy ilyenhez ment hozzá. - Lee, telefonálj. - Igazán? És mégis mit mondjak? Téged akarnak érte. Faith a vállára tette a kezét, megsimogatta a nyakát, és hozzábújt.

- Hívd fel lányodnak.

ıket...

Aztán

meglátjuk,

mit

tehetünk.

Semmi

baja

nem

lesz

a

Lee ránézett. - Ezt te sem garantálhatod. - Azt garantálhatom, hogy én minden tılem telhetıt megteszek azért, hogy ne essen bántódása. - Akár azt is, hogy besétálsz a karjaikba? - Ha odáig fajulnak az események, ártatlan embert bántsanak miattam.

akkor

igen.

Nem

fogom

hagyni,

hogy

egy

Lee a kanapéra rogyott. - Elvileg annyira jól bírom a nyomást. Most egyetlen használható gondolat sem jut eszembe. - Telefonálj - mondta Faith nagyon határozottan. Lee nagy levegıt vett, és bebillentyőzte a számokat. Faith mellé ült, ı is hallgatta a telefont. Várták, hogy kicsengjen, majd felvegyék. - Mr. Adams? - Lee nem ismerte a hangot. Valami furcsa mechanikus felhang dúsította, arra gondolt, eltorzították. Ahhoz mindenesetre elég embertelenre sikerült, hogy lúdbırözzön tıle. - Itt Lee Adams. - Rendes volt magától, hogy meghagyta a mobilszámát a lakásán. így sokkal kényelmesebben fel tudtuk venni magával a kapcsolatot. - Az elıbb kerestem meg a lányom. Kutya baja. És ott vannak a rendırök is. A kis emberrablási tervük tehát... - Nem szükséges elrabolnom a lányát, Mr. Adams. - Akkor nem egészen értem, miért kell nekünk beszélgetni. - Senkit nem kell elhurcolni azért, hogy meggyilkolják. Az ön lányát eltehetjük láb alól ma, holnap, a következı hónapban, jövıre. Miközben megy az órájára, a lacrosse edzésre, vakáció alatt, miközben autózik, még álmában is. Az ágya ablak mellett áll, az elsı emeleten. Gyakran tanul késı estig a könyvtárban. Ennél egyszerőbb már nem is lehetne. Komolyan. - Te perverz állat! Szemétláda! A kurva anyádat! - Lee úgy nézett ki, mint aki mindjárt kettétöri a telefont. Faith megragadta a vállát. Próbálta megnyugtatni. A hang vérlázító nyugalommal folytatta. - A hisztéria biztosan nem segít a lányán... Mr. Adams, minket kizárólag az érdekel, hol van Faith Lockhart. Dobja fel, és minden gondja megoldódik. - És ezt higgyem el magának, mint a vasárnapi prédikációt, mi? - Nem nagyon van választása. - Honnan veszi egyáltalán, hogy velem van a nı?

- Szeretné, ha meghalna a lánya? - Lockhart megszökött tılem. - Remek, a jövı hétre szervezheti karjába, és a telefonra mutatott.

Renee

temetését.

Faith

belecsípett

Lee

- Várjon, várjon! - kiáltotta Lee. - Oké, tegyük fel, tudom, hol van Faith, mit ajánl? - Találkozzunk. - Önszántából nem fog velem jönni. - Nem érdekel, mivel éri el, hogy legyen ott. Az a maga felelıssége. Mi várni fogjuk. - És utána hagynak elmenni? - Tegye ki, és hajtson tovább. Majd mi gondoskodunk a többirıl. Maga érdektelen számunkra. - Hol legyen? Lee kapott egy címet Washington közelében, a marylandi oldalon. Jól ismerte. Tökéletesen elhagyatott hely. - Csak autóval tudok odajutni, a kopók pedig mindenhol szimatolnak. Szükségem van néhány napra. - Holnap éjjel legyenek ott. Pontban éjfélkor. - Hát, a rosseb egye meg, ez nem valami sok. - Akkor azt javaslom, most rögtön induljon. - Ide figyeljen. Ha csak egy ujjal hozzáér a lányomhoz, megtalálom magát, valahogy megtalálom, esküszöm. Azzal kezdem, hogy egyenként eltöröm minden csontját, utána pedig nagy, nagy fájdalmat okozok magának. - Mr. Adams, tekintse magát a földkerekség valaha napvilágot látott legszerencsésebb emberének, amiért ezt nem vesszük fenyegetésnek. És tegyen magának egy szívességet, amikor távozik a színrıl, ne nézzen vissza semmi pénzért. Sóbálvánnyá ugyan nem válna, de azért nem lesz valami csinos látvány. Az összeköttetés megszakadt. Lee lerakta a telefont. Faith is, ı is néhány percig csak ült és hallgatott. - Hát most mit tegyünk? - kérdezte végül nagy nehezen. - Danny azt mondta, jön, amilyen hamar csak tud. - Remek. Határidım van. Holnap éjfélig. - Ha Danny nem ér ide idıben, odamegyünk. De elıbb hívunk erısítést. - Például kit, az FBI-t? - Faith bólintott. - Faith, nem tudom, elég lenne-e egy év ahhoz, hogy mindent elmeséljünk a szövetségieknek. És nekünk egy napunk van.

- Ez az egyetlen lehetıségünk, Lee. Ha Danny ideér idıben, és jobb terve van, legyen. Ha nem, felhívom Reynolds ügynököt. Segíteni fog nekünk. Majd én elintézem. - Megszorította Lee karját. - Semmi baja nem esik a lányodnak, megígérem. Lee megragadta a kezét, és tiszta szívébıl remélte, hogy jól mondja. 44 Buchanannek számos tárgyalása maradt kora estére a Kapitóliumon. Olyan partnerekkel kellett leülnie, akik nem nagyon vették a lapot. Mintha a hullámokba dobálta volna a labdát, vagy visszapattan a vízrıl, vagy belevész a tengerbe. A kocsi a Kapitólium közelében tette le. Felsietett az épület homlokzati lépcsıjén, átment a szenátusi oldalra, ott felment a széles lépcsısoron a második emeletre, amely javarészt védett terület volt, és továbbhaladt a harmadikra, ahol mások is lézengtek. Tudta, hogy most már többen követik. Ámbár rengeteg sötét öltönyt látott maga körül, olyan régóta taposta ezeket a köveket, hogy érzékelte, ki a potenciális ellenfél, kirıl ordít, hogy nem kellene jelen lennie. Feltételezte, hogy ezek az FBI, illetve Thornhill emberei. Az autóban bonyolított találkozás után a Béka nyilván nagyobb erıket vet majd be. Helyes. Buchanan mosolygott. Mostantól a CIA-fınököt csak így fogja emlegetni, a Béka. Elvégre a kémek kedvelik a fedıneveket. Thornhillre illıbbet pedig keresve sem találhatott volna. O csak abban reménykedett, hogy a fullánkja elég erıs lesz, és hogy a Béka fényes, hívogató bıre nem túlságosan síkos. Ha az ember balra fordul a harmadik emeleten, elsıként egy ajtóra bukkan. Mellette középkorú, öltönyös férfi áll. Réztábla nem jelzi, kié az iroda. Közvetlenül mellette Franklin Graham, a szenátusi fegyveres ajtónálló szobája található. A fegyveres ajtónálló a Szenátus legjelentısebb végrehajtója, adminisztratív segítsége és protokolláris tisztje. Buchanan és Graham jó barátok voltak. - Örülök, hogy látom, Danny - szólt az öltönyös férfi. - Jó napot, Phil, hát hogy van a hátunk? - Az orvos szerint meg kéne mőttetnem. - Hallgasson ide, ne feküdjön kés alá. Amikor jön a fájdalom, dobjon be egy pohár finom skót whiskyt, énekeljen, ahogy a torkán kifér, és feküdjön le a feleségével. - Szóval igyak, énekeljek, szeretkezzek... jó tanácsnak tőnik. - Hát mit várt egy írtıl? Phil nevetett. - Milyen jó ember maga, Danny. - Tudja, miért jöttem? Phil bólintott, - Mr. Graham elmondta. Be is mehet azonnal. Kinyitotta az ajtót, Buchanan bement, Phil becsukta mögötte, és ırt állt. Azt a két férfit nem vette észre, aki idilli körülmények között végignézte a jelenetet.

A titkosügynökök, nem ok nélkül, úgy okoskodtak, hogy megvárhatják, amíg Buchanan kijön, és akkor követhetik tovább. Végül is a harmadik emeleten vannak. Csak nem fog elrepülni. A szobában Buchanan leakasztott egy esıkabátot a fogasról. Szerencséjére szemerkélt az esı. A másik fogason volt egy sárga sisak. Azt is felvette. Aztán kó-lásüveg vastagságú szemüveget és munkakesztyőt vett elı az aktatáskájából. Ha a táskát a kabát alá rejti, lobbistából munkássá lép elı, legalábbis a kellı távolságból. A szoba végén másik ajtó állt, Buchanan odalépett, levette róla a láncot, és kinyitotta. Felment a lépcsın, és felemelte a csapóajtószerő fedelet. Mögötte létra vezetett felfelé. Lábát az alsó fokra illesztette, és mászni kezdett. Amikor felért, újabb csapóajtót nyitott ki, és a Kapitólium tetején találta magát. Ebbıl a padlásszobából jár fel a Kapitólium tetejére zászlót húzni és leengedni az, akinek ez a dolga. A belsı használatú vicc szerint a zászlókat állandóan cserélik, némelyik csak másodpercekre lebeg, de a képviselık legalább elküldhetik nagylelkő szavazóiknak azokat a lobogókat, amelyeket már fújt a szél a Kapitólium felett. Buchanan megdörzsölte a szemöldökét. Istenem, micsoda város. Letekintett a Kapitólium elıtti térre. Az emberek innen oda rohangáltak, tárgyalásokra siettek olyan partnerekkel, akiknek nem nélkülözhették a segítségét. Mennyi személyiség, mennyi frakció, mennyi ütemterv, válság válság hátán, micsoda tétek, soha ekkorát a világtörténelemben - valamitıl mégis mőködik. Buchanan lelki szemei elıtt hatalmas hangyadomb jelent meg, ahogy lenézett. A demokrácia olajozott gépezete, ugyebár. A hangyáknál legalább a túlélés a cél. Persze lehet, hogy nálunk is, gondolta. Felnézett a Szabadság-szoborra, amely másfél évszázada magasodott a helyén. Nemrég helikopterrel és nagy kábelekkel elmozdították, és százötven év minden mocskát teljesen eltávolították róla. Milyen kár, hogy a nép bőneivel nem lehet ilyen könnyen elbánni. Egy eszement pillanatra Buchanan eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha ugrana. Lehet, hogy jobb is lenne, de végül egyszerően túl erısnek bizonyult a vágy, hogy Thornhillt legyızze. Az öngyilkosság egyébként is a gyávák megoldása. Buchananre sok mindent lehet mondani. A gyáva nem szerepel ezek között. Az épület tetején macskajárás húzódott. Ez vezetett Buchanan útitervének, pontosabban menekülésének második állomásához. A Kapitólium fehér házi szárnyának épületében áll egy hasonló padlásszoba, ugyanebbıl a célból. Buchanan gyorsan végigment a keskeny sávon, és amikor a Fehér Ház fölé ért, leereszkedett a csapóajtón, majd a létrán, behatolt a padlásszobába, levette a sisakot és a kesztyőt, de magán hagyta a szemüveget. Felfelé kunkorodó szélő kalapot vett elı a táskájából, és feltette. Esıkabátja gallérját felhajtotta, nagy levegıt vett, kinyitotta a padlásszobába vezetı ajtót, és kisétált. Ott is jöttek-mentek emberek, de senki nem nézett rá kétszer. Egy perc múlva már el is hagyta a Kapitóliumot egy hátsó ajtón keresztül, amelyrıl csak néhány helyi veterán tudott. Ott állt egy autó. Fél órával késıbb a National repülıtérnél szállt ki, ahol kétmotoros magánrepülı várta egyetlen utasát. Hát ilyen az, amikor magas beosztású barátunk megdolgozik a pénzéért. Néhány perccel késıbb a repülı engedélyt kapott a felszállásra. Buchanan kisvártatva kinézett az ablakon, és a fıváros lassan kifakult a látókörébıl. Milyen sokszor látta már ezt a magasból... - Na végre - morogta alig hallhatóan.

45 Thornhill hazafelé tartott. Nagyon termékeny napja volt. Adams frakkját már elkapta, így hát hamarosan meglesz Faith Lockhart is. Megeshet, hogy Adams megkísérli átvágni ıket, de Thornhill ezt nem tartotta valószínőnek. Kihallotta a valódi félelmet Adams hangjából. Hála legyen az Istennek a család nevő intézményért. Igen, mindent egybevetve eredményes nap volt. Amíg meg nem szólalt a telefon. - Igen? - Thornhill magabiztos kifejezése azonnal eltőnt, amint a beosztottja jelentette, hogy valahogy, kifürkészhetetlen módon, Danny Buchanan köddé vált, nem jelentéktelenebb helyszínrıl, mint magáról a Kapitólium tetejérıl. - Kerítsék elı! - üvöltötte a telefonba, mielıtt levágta. Vajon most mi a játék? Danny úgy döntött, kicsit elıbb szökik a tervezettnél? Vagy valami más oka van? Kapcsolatba lépett Lockharttal? Aggasztó. Ha azok ketten információt cserélnek, az nem hajtja Thornhill malmára a vizet. Felidézte, amikor az autóban ült Buchanannel. Danny a szokásos stílust hozta, kedves kis szócsatáit - blöff az egész - de ettıl eltekintve meglehetısen megadó volt. Vajon mi történt, amitıl mégis fordult a kocka? Idegességében dobolni kezdett az ölébe helyezett aktatáskán. Lepillantott a kemény bırre, és leesett az álla. A táska. Az a rohadt táska! O maga szerzett egyet neki. Rejtett magnetofon van benne. És a beszélgetés az autóban... Beismerte, hogy megöletett egy FBI-ügynököt. Buchanan csapdába csalta, elérte, hogy ı árulja el magát, és felvette kazettára, méghozzá egy CIA tulajdonú szerkezetre. Kétszínő rohadék! Thornhill megragadta a telefont. Annyira remegett minden ujja, hogy kétszer is rossz számot ütött be. - A táskáját a magnóval. Kerítsék elı. És ıt is. Meg kell találniuk. Meg kell találni! Elejtette a telefont, és belesüppedt az ülésbe. Minden stratégák nagymesterét, aki több ezer titkos akciót vezényelt már le, teljesen fıbe kólintotta az új fejlemény. Buchanan ezzel betehet neki. Most szabadlábon rohangál egy olyan bizonyítékkal, amellyel ízzé porrá zúzhatja ıt. De akkor neki is annyi. Az nem kérdés. Várjunk csak... a skorpió, a béka! Most már érthetı. Buchanan a vesztébe rohan, és magával ragadja ıt is. Thornhill meglazította a nyakkendıjét, befészkelte magát az ülésbe, és felvette a harcot a pánikkal, amely kezdett elhatalmasodni rajta. Nem, Robert, mondta magának, nem így lesz vége. Harmincöt év után nem így lesz, a kurva életbe. Nyugodj meg. Most kell gondolkoznod. Most fogod megszolgálni a helyed a történelemben. Ez az ember nem gyızhet le. Lassan, de biztosan helyreállt a pulzusa. Az is lehet, hogy Buchanannek egyszerően biztosítéknak kell a kazetta. Miért töltené élete hátralévı részét börtönben, ha el is tőnhet csendben? Nem, értelmetlen volna megmutatni a felvételt a hatóságoknak. Ugyanannyi vesztenivalója van, mint neki. Ennyire nem lehet bosszúszomjas. Thornhillnek hirtelen eszébe ötlött valami, talán a festmény, az a nyomorult festmény indított el mindent. Soha nem kellett volna elrabolnia azt a vacakot. Most azonnal hagy egy üzenetet Buchanan rögzítıjén, hogy megvan a számára oly kedves darab... Megtette, majd intézkedett, hogy vigyék vissza a képet Buchanan lakására. Hátradılt, kinézett az ablakon. Visszatért az önbizalma. Volt egy titkos aduja is. A jó parancsnok mindig gondoskodik tartalékról. Telefonált még egyet. Jó hírt kapott. Frissen szerzett titkos információt. Az arca felderült, a pusztulás

látomása a semmibe fakult. Hát mégis jól fognak alakulni a dolgok. A szája körül a feszültség mosolyra váltott. Ha az ember kitépi a gyızelmet a vereség állkapcsából, az vagy évtizedeket sóz rá egyetlen nap alatt, vagy újra a pucájába kergeti a vért. Esetleg mindkettı. Néhány perccel késıbb Thornhill kiszállt az autójából, és elindult a járdán csodálatos háza felé. Makulátlan ízléssel felöltözött felesége az ajtóban várta, és gépiesen az arcába csípett. Épp most érkezett haza a country club egyik eseményérıl. Ez a nı tulajdonképpen állandóan country club eseményekrıl jön meg, gondolta Thornhill, s a bajsza alatt morgott valamit. Amíg ı a halálba szorongja magát az országba besurranó terroristák miatt, akik a nukleáris bomba elıállításához szükséges minden kelléket maguknál hordják, a felesége divatbemutatókra jár, ahol fiatal, nihiltekintető, felfújt mellükig érı lábakon imbolygó nıcik illegetik-billegetik magukat olyan ruhákban, amelyek még hátul is alig takarnak el valamit. O, Thornhill mindennap csatába indul azért, hogy megmentse a világot, a felesége pedig pezsgıt iszik és ujjnyi keskeny szendvicseket majszol délutánonként, meglehetısen jómódú hölgyek társaságában. A léha gazdagok ugyanolyan ostobák, mint az iskolázatlan szegények - Thornhill szerint egy tehénnek több esze van. A tehenek legalább abban a tudatban élnek, hogy rabszolgák. Én alulfizetett köztisztviselı vagyok, tőnıdött Thornhill, de ha valaha elhanyagolom a hazám védelmi rendszerét, ebben az országban a gazdagokból és a hatalmasokból nem marad más, csak a halálsikolyuk visszhangja... Szinte megbabonázta a gondolat. Alig hallotta, mit locsog a felesége teljesen összefüggéstelenül arról, milyen „napja" volt. Letette az aktatáskáját, kevert magának egy italt, bemenekült a dolgozószobájába, és becsukta az ajtót. İ sosem mesélte el ennek az asszonynak, hogyan telt az ı napja. A nı még csacsogna valamit egynevő, rettentıen menı és bálványozott fodrászának, aki továbbadná egy másik vendégnek, az elszólná magát egy negyediknek, s holnap már nem is forogna tovább a Föld. Nem, szakmáról szigorúan semmit a feleségének. De minden másban kényezteti. Például az ujjnyi keskeny szendvicsekben. Ironikus módon Thornhill házi irodája nagyon hasonlított Buchananéra. Nem állította ki a hosszú karrierje alatt kapott emlékplaketteket, pályája semmilyen tanújelét vagy emlékét. Elvégre kém. Vagy úgy kellene viselkednie, mint az FBIos barmoknak, hordjon CIA-s trikókat? Majdnem megfulladt a whiskyjétıl a gondolatra. Nem, az ı karrierje láthatatlan a köz számára, ellenben nagyon is szembetőnı azoknak, akik számítanak. Az országnak sokkal jobb dolga van az ı munkájának köszönhetıen, mint anélkül lenne, ámbár az átlagember errıl soha nem fog tudomást szerezni. De jól van ez így. Csak a bolond keresi a hatalmas és tudatlan tömeg elismerését. O maga büszkeségbıl csinálja, amit csinál. Veleszületett büszkeségbıl, a hazája iránti odaadásból fakadó büszkeségbıl. Visszagondolt szeretett apjára, a hazafira, aki magával vitte titkait és kiemelkedı gyızelmei hírét a sírba. Szolgálat és tisztelet. Semmi másról nincs itt szó. Egy kis szerencsével hamarosan e hıs fia is újabb babért arat le a saját hivatásában. Amint Faith megjelenik, egy órán belül halott lesz. Na és Adams? Hát, bizony neki is meg kell halnia. Tény, Thornhill hazudott neki a telefonban. Könnyen belátható, mások becsapása igen hatékony munkaeszköz a mesterségében, nem több, nem kevesebb. Csak arra kell vigyázni, hogy a szakmai hazugságok ne szivároghassanak be a magánéletbe. Thornhill azonban mindig meglehetısen jól külön tudta választani a dolgokat. Tessék csak megkérdezni az ı country clubos feleségét. Thornhill képes elindítani egy titkos akciót Közép-Amerikában reggel, majd lejátszani és megnyerni egy bridzspartit a Kongresszusi Country Clubban este. A fenébe is, hát mi ez, ha nem a dolgok meglehetısen jó különválasztása? Mondhat róla bárki bármit a Cég falain belül, ı mindig jól bánt az embereivel. Kimentette ıket azokból a helyzetekbıl, amelyekbıl ki kellett menteni ıket.

Sosem hagyott még magára titkosügynököt vagy felelıs tisztet a viharban. Ugyanakkor ott is tartotta ıket a szakmában, ha tudta, hogy hazavinnék a munkát. Kifejlesztette magában az ösztönt az ilyesmihez. Szinte soha nem tévedett. És nem keverte bele a titkosügynöki eszközöket a politikai játszmákba. Soha nem azt mondta a politikusoknak, amit hallani akartak. Az a CIA szokása, olykor katasztrofális következményekkel. İ csak arra képes, amit ı tud. Két év múlva ez már úgyis valaki más baja lesz. İ olyan jó állapotban fogja elhagyni a szervezetet, amilyenben csak lehet. Ez a búcsúajándéka. Nem, ne köszönjék meg. Szolgálat és tisztesség. Emeli poharát néhai apja emlékére. 46 - Maradj közel a földhöz, Faith - szólt Lee, amint az utcai ablakhoz húzódott. Már elıvette a pisztolyát, és épp azt nézte, hogy egy autóból kiszáll valaki a ház elıtt. - Buchanan az? - kérdezte. Faith szorongva kinézett az ablakpárkány fölött, és azonnal el is lazult. - Igen. - Oké, akkor te nyisd ki a bejárati ajtót. Én fedezlek. - Mondom, hogy Danny az. - Helyes, akkor menj és engedd be Dannyt. Én nem kockáztatok fölöslegesen. Faith elfintorodott a megjegyzés hallatán, a bejárati ajtóhoz lépett, és kinyitotta. Buchanan besurrant, Faith becsukta és bezárta mögötte. Megölelték, és nagyon hosszan el sem engedték egymást. Lee a lépcsırıl figyelte a jelenetet, pisztolyát jól láthatóan az övébe dugva. Faith is, Buchanan is egész testében rázkódott, a könny patakokban csorgott lefelé az arcukon. Lee-be éles fájdalom hasított, féltékeny volt. Igaz, ez gyorsan elmúlt, mert érezte, hogy tisztán apa és lánya közötti szeretetrıl van szó. A körülmények hatására két lélek szétvált, most pedig újra egyesül. - Ön csak Lee Adams lehet - mondta Buchanan, és kinyújtotta a kezét. - Bizonyára a napot is megbánta, amikor elvállalta ezt a munkát. Lee lement a lépcsın, és kezet rázott Dannyvel. - Ugyan. Sétagalopp. Tulajdonképpen azt fontolgatom, hogy erre a területre specializálódom. Különös tekintettel arra, hogy úgysincs még egy hülye, aki rászánná magát. - Hálát adok az Istennek, hogy maga épp jelen volt, amikor Faith életére törtek, és megmentette. - Tudja, abban egyre jobb vagyok. - Lee Faithre mosolygott, ı vissza rá, aztán a férfi újra Buchananre nézett. - Sajnos azonban az a helyzet, hogy újabb komplikáció vetıdött fel. Méghozzá elég súlyos -tette hozzá. - Menjünk ki a konyhába. Lehet, hogy szívesebben hallgatná végig egy ital mellett. A konyhaasztalnál ülve Lee kitálalt Buchanannek. Elmesélte, hogy az új helyzet a lányát is érinti. Buchanan nagyon dühös lett. - Rohadék - mondta. - Van neki neve is? Tudja, hátha még szükségem lesz rá az életben.

Buchanan megcsóválta a fejét. - Higgye el, ebbe az utcába nem akarhat belemenni. - Ki áll a háttérben, Danny? - tette a karjára a kezét Faith. - Azt hiszem, nekem jogom van megtudni. Buchanan Lee-re nézett. İ mindkét kezét felemelte. - Bocs, maga dönt. Buchanan megragadta Faith karját. - A háttérben rendkívül befolyásos emberek állnak, és történetesen ezt a hazát szolgálják. Nem mondhatok többet anélkül, hogy még nagyobb veszélybe sodornálak. Faith döbbenten visszaült. - A saját kormányunk akar megöletni minket? - Az az úriember, akivel nekem dolgom akadt, a maga útját járja. De megvannak a maga eszközei. Bıven. - Akkor Lee lánya tényleg veszélyben van? - Igen. Ez a férfi nem túloz. Inkább kevesebbet árul el, mint amennyit valójában tenni akar. - Buchanan, maga minek jött ide? - tudakolta Lee. - Meglógott a fickó elıl. Vagy legalábbis a saját érdekünkben remélem, hogy ez történt. Egymillió helyen ottfelejthette volna magát. Akkor miért? - Mindkettejüket én juttattam ide. Ki akarom húzni magát is, Faitht is. - Nem tudom, mi a terve, de ha a lányom megmentése nem szerepel benne, akkor rám ne számítson. Ha kell, beugrom a bırébe a következı húsz évre. - Arra gondoltam - szólalt meg Faith - hogy felhívhatnám azt az FBI-ügynököt, akivel együtt dolgoztam. Brooke Reynolds a neve. Neki elmondhatjuk, mi történik. İ aztán kérhetne védıırizetet Lee lányának. - Élete végéig? - Buchanan megcsóválta a fejét. - Nem, nem elég. Le kell vágni a hidra fejét, és fel kell gyújtani a csonkokat. Minden egyéb puszta idıpocsékolás. - És azt konkrétan hogy kell? - kérdezte Lee. Buchanan kinyitotta a táskáját, és egy rejtett rekeszbıl elıvette a parányi magnót. - így. Sikerült felvennem, amirıl a fent említett úr beszélt. Ezen a kazettán elismeri, hogy ı öletett meg egy FBI-ügynököt, és egyéb bőncselekményeket is elkövetett. Lee arcán elıször jelent meg a remény. - Ezt komolyan mondja? - Higgye el, ha valakivel, hát vele kapcsolatban sosem viccelnék. - A kazettával tehát láncon tartjuk a vérebet. Ha támad, tönkretesszük? Ezt tudja. És ezzel kihúztuk a méregfogát. Buchanan lassan bólintott. - Pontosan. - És tudja, hogy kell felvenni vele a kapcsolatot? - kérdezte Lee. Buchanan ismét bólintott.

- Biztos vagyok benne, hogy már rájött, mit csináltam. Pillanatnyilag épp azon gondolkozik, most mi a szándékom. - Nos, ami az én szándékomat illeti, most rögtön hívja fel ezt a seggfejet, és mondja meg neki, hogy a közelébe ne merjen menni a lányomnak a mocskos állat. Ezt a vérével adja írásba. És nem bízom a geciben, úgyhogy néhány testır is álljon oda a kollégiumi szoba ajtajához, csak a biztonság kedvéért. Még mindig nem zártam ki, hogy személyesen megyek oda. Sosem lehet tudni. Renee-t akarják? Csak a testemen keresztül. - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - mondta Buchanan. Lee visszalıtt, - Nem emlékszem rá, hogy engedélyt kértem volna. - Légy szíves, Lee - mondta Faith - Danny csak segíteni akar. - Nem lennék most itt, nem vennék részt ebben a rémálomban, ha ez az ürge rögtön tisztán játszott volna. Úgyhogy kibaszott bocsánatok, ha nem úgy bánok vele, mint a legjobb barátommal. - Nem hibáztatom - mondta Buchanan. - De maga hívott fel, mert segítségre volt szüksége, én pedig minden tılem telhetıt el fogok követni, hogy segítsek. A lányának is. Erre megesküszöm. Lee feszes modora mintha kissé engedett volna az ıszinte, vagy legalábbis annak tőnı kijelentés hallatán. - Oké - mondta mogorván. - Elismerem, az, hogy idejött, tíz pont. írhat többet, ha hatástalanítja a gyilkosokat. Aztán pedig elhúzunk innen. Egyszer már beszéltem ezzel a pszichopatával a mobilomon. Gondolom, ennek alapján elıbbutóbb sikerül bemérnie, hol vagyunk. Ha felhívja, azzal még több információt ad nekik. - Megértettem. Nem messze innen, egy magán-kifutópályán rendelkezésemre áll egy repülıgép. - Vannak magas beosztású barátai? - Egy barátom van. Nem éppen kezdı szenátor ebben az államban. Russell Ward. - Drága öreg Rusty - mondta Faith mosolyogva. - Biztos, hogy nem követték? - pislantott Lee a bejárati ajtó irányába. - Senki nem követhetett. Sokkal többen nem vagyok biztos, de ebben igen. - Ha ez a fickó tényleg olyan jó, mint ahogy mondja, én a maga helyében nem lennék biztos semmiben. - Lee elıvette a mobilját. - Most akkor, legyen olyan kedves, telefonáljon. 47 Thornhill otthon ült a dolgozószobájában, amikor Buchanan felhívta. Olyan távközlési csatlakozása volt a lakásában, hogy a hívást nem lehetett az otthonáig követni - arra az esetre, ha Buchanan az FBI fıhadiszállásán üldögélne. Thornhill telefonja ezenkívül úgy el tudta torzítani a hangot, hogy annak alapján képtelenség volt azonosítani. Az emberei már dolgoztak azon, hogy kinyomozzák Buchanan hollétét, de eddig nem jártak sikerrel. Még a CIA-nek is

megvannak a maga korlátai, robbanásszerő technikai fejlıdés ide vagy oda. Annyi elektronikus jel szálldos a levegıben, hogy még egy nyavalyás mobilhívás helyét is nehéz pontosan kijelölni. A Nemzetbiztonsági Hivatal a stadion nagyságú körantennája segítségével ki tudta volna nyomozni, honnan jön a hívás. Thornhill jól tudta, a szupertitkos NBH olyan technikai felszereltséggel rendelkezik, amely mellett a CIA minden eszköze elhalványul. Állítólag az NBH annyi információt fog be a levegıbıl, hogy abból csak háromórányi eredménnyel már meg lehetne tölteni a Kongresszusi Könyvtárat. Információbájtok egész lavináját kebelezte be. Régebben Thornhillnek volt már szerencséje az NBH szolgáltatásaihoz. Akárhogy is, nem volt egyszerő az NBH-t irányítani. Thornhill ezért nem akarta bevonni ıket ebbe a szuperkényes ügybe. Majd ı kézbe veszi a dolgokat. -Tudod, miért hívlak? - kérdezte Buchanan. - Bizonyos kazetta miatt. Mely meglehetısen intim jellegő. - Milyen jó is azzal üzletelni, aki mindentudónak tartja magát. - Hálás lennék egy apró kis bizonyítékért, ha nem okoz nagy bonyodalmat - mondta Thornhill higgadtan. Buchanan lejátszott egy rövid részletet korábbi beszélgetésükbıl. - Köszönöm, Danny. Halljam a feltételeidet. - Egy. Meg se közelítsd Lee Adams lányát. Akció lefújva. Egyszer s mindenkorra. - Csak nem Mr. Adams és Ms. Lockhart társaságában tartózkodsz most is? - Kettı. Mi hárman szintén érinthetetlenek szeretnénk lenni. Ha bármi kicsit is gyanús történik, a kazetta már megy is az FBI-nak. - Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával azt mondtad, máris a kezedben van az, amivel tönkretehetsz. - Hazudtam. - Adams és Lockhart tud arról, hogy benne vagyok? - Nem. - Miért higgyem el? - Csak még nagyobb veszélybe keverném ıket, ha elmondanám nekik. Nekik egyetlen céljuk, hogy túléljék ezt az ügyet. Manapság nem ritkaság. Attól tartok, el kell nekem hinned hozómra. - Akkor is, ha az elıbb ismerted be, hogy korábban hazudtál nekem? - Pontosan. Mondd, milyen érzés? - Mi a helyzet a hosszú távú tervemmel? - Jelenleg fikarcnyit sem érdekel. - Miért szöktél meg? - Képzeld magad a helyembe. Te mit tettél volna? - Sosem engedtem Thornhill.

volna

meg

magamnak,

hogy

a

helyedbe

kerüljek

-

mondta

- Hála Istennek nem lehetünk mind olyanok, mint te. Megegyeztünk? - Ha jól látom, nincs választásom. - Isten hozott a klubban - mondta Buchanan. - Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ha bármelyikünkkel bármi történik, neked annyi. De ha fair play alapon játszol, elérheted a célodat. Mindannyian téged fogunk ünnepelni. - Veled is nagy élmény üzletelni, Danny. Thornhill lerakta. Néhány percig csak ült, próbálta kiereszteni a gızt. Aztán telefonált egyet, de ez csalódást hozott. Még mindig nem tudják, hol van. Sebaj. Nem feltételezte, hogy könnyő lesz. Még mindig ott van a titkos aduja. Újabb telefonhívás következett, és amit ezúttal megtudott, széles mosolyt csalt az arcára. Mint Danny is említette, Thornhill mindent tudott, amit tudni lehet, és hálát adott Istennek a mindentudásáért. Nehéz azt legyızni, aki minden eshetıséggel számol. Buchanan felkereste Lockhartot, ezt szinte biztosra vette. Két arany madárkája ücsörög most ugyanabban a fészekben. Ez végtelenül megkönnyíti a dolgát. Buchanan saját magát verte át. Épp újratöltötte volna a whiskys poharát, amikor a felesége dugta be a fejét az ajtón. Elmenne-e vele Thornhill a klubba? Bridzsverseny van, most szóltak ide. Egy pár lemondta, és azt kérdezik, beugranának-e helyettük. - Az a helyzet sakkjátszmában. -A drágám. - Fejével technika manapság. ellenséget.

- felelte a feleségének - hogy épp nyakig vagyok egy felesége körülnézett az üres szobában. - Távolsági parti, a számítógépe felé bökött. - Tudod, mi mindenre képes a Csatákat lehet nyerni anélkül, hogy akár csak látnánk az

- Mindenesetre ne maradj fent túl sokáig - mondta az asszony. - Rengeteget dolgoztál az utóbbi idıben, pedig nem vagy már suhanc. - Látom a fényt az alagút végén - felelte neki Thornhill. És ez alkalommal a színtiszta igazságot mondta. 48 Reynolds és Connie hajnali egy körül értek az észak-carolinai Duckba, úgy, hogy egyetlenegyszer álltak meg enni és tankolni. Kicsivel késıbb már Pine Islanden voltak. Sötét utcák, zárva tartó üzletek. Szerencséjükre azonban találtak egy éjjel-nappal nyitva tartó benzinkutat. Reynolds bement két kávéért és süteményért, az alatt Connie megkérdezte az ügyeletes kutastól, merre található a kifutópálya. Ültek a kocsiban a benzinkút parkolójában, ettek, és közben megrágták magukban azt is, hogyan tovább. - Beszóltam a washingtoni irodába - mondta Connie Reynoldsnak, és elkeverte a cukrot a kávéjában. - Érdekes fordulat adódott. Buchanan eltőnt. Reynolds nyelt, és rámeredt. - Hogy a fenébe? - Senki sem tudja. Talán ezért is búsul miatta annyi ember. - De legalább ezt nem kenhetik ránk. - Abban te ne legyél biztos. Washingtonban az emberek hihetetlen profizmussal kenegetik egymásra a szart. Ez alól az FBI sem kivétel.

Reynoldsnak hirtelen eszébe jutott valami. - Connie, szerinted lehet, hogy Buchanan randevúzni akar Lockharttal? Talán ezért lépett le. - Ha két legyet ütnénk egy csapásra, igazgatóhelyettessé neveznének ki.

még

az

is

lehet,

hogy

téged

Reynolds mosolygott. - Én beérem azzal, ha visszavonják a felfüggesztésemet. Lehet, hogy Buchanan épp ide tart. Hánykor veszett nyoma? - Kora este. - Akkor már itt is lehet. Ha repülıvel jött, akár órák óta. Connie belekortyolt a kávéjába, és végiggondolta ezt az eshetıséget. - Miért is csinálna bármit együtt Lockhart és Buchanan? - kérdezte lassan. - Ne felejtsd el, ha igazunk van, és Buchanan felhívhatta Buchanant. Talán ezt fızték ki.

bérelte

fel

Adamst,

utóbbi

- Ha Adams ártatlan ebben az ügyben. De halálbiztos, hogy ha úgy gondolná, Buchanan akarta leszedni Lockhartot, akkor nem hívta volna fel. A dolgok mostani állása szerint úgy nézem, Adams vigyáz a nıre. - Azt hiszem, ebben igazad lehet. De talán Adams rájött valamire, amitıl már nem hiszi, hogy Buchanan rendelte oda a bérgyilkost. Ha így van, esetleg azért akar együttmőködni Buchanannel, hogy felderítsék, mi a franc folyik, és ki akarja kinyírni Lockhartot. - Lehet mögötte valaki más? Az egyik külföldi kormányból, amellyel Buchanan összedolgozott? Ha kiderül róluk az igazság, ház nagyságú hülyét csinálnak magukból. Az pedig elég indok a gyilkosságra. - Hát nem tudom - kezdte Reynolds, és Connie nagyon figyelt. -Van valami ebben az ügyben, amit soha nem tudtunk kibogozni. Valaki FBI-ügynöknek álcázott embereket. Úgy tőnik, ez az illetı minden lépésünkrıl elıre tud. - Lehetett Ken Newman? - Talán. De annak sincs sok értelme. Ken számlájára elég régóta dılt a pénz. Olyan sokáig lett volna tégla? Vagy valaki más az? - Azt se felejtsd el, hogy valaki téged is ki akar készíteni. Ahhoz azért kell némi szakértelem, hogy csak úgy pénzt vigyenek fel egy számlára. - Pontosan. De azt nem tudom elképzelni, hogy egy másik ország kormánya képes lenne ezt mővelni, ez azért túl fifikás. - Brooke, naponta ipari kémkednek ellenünk mindenféle országok, sıt még a legmegbízhatóbb szövetségeseink is. Lekoppintják a technológiánkat, mert nekik nincs elég eszük ahhoz, hogy egyedül megcsinálják. A határaink pedig teljesen nyitva vannak, igazán nem ügy bejutni. Ezt te is tudod. Reynolds mélyet sóhajtott, és a benzinkút harsány fényei mögött elterülı sötétbe bámult. - Azt hiszem, igazad van. Talán ahelyett, hogy találgatnánk, ki áll a háttérben, meg kéne keresnünk Lockhartot és társait, és egyszerően megkérdezni ıket.

- Na, ez már terv, ehhez tudok viszonyulni valahogy. - Connie sebességbe tette az autót, és gyorsan eltőntek a sötétben. Miután megtalálták a kifutópályát, Reynolds és Connie végigfésülték a sötét utcákat, a Honda Gold Wingst keresték. Gyakorlatilag minden nyaraló üresnek tőnt. Ez egyszerre megkönnyítette és megnehezítette a dolgukat. Kevesebb házra kellett koncentrálniuk, ugyanakkor feltőnıbb volt a jelenlétük. Connie végül kiszúrta a Hondát az egyik ház parkoló térségében. Reynolds kiszállt, és a kellı távolságból ellenırizte a rendszámtábla alapján, hogy ez az a gép, amelyet Lee Adams az öccse üzletébıl elvitt. Aztán megálltak az utca másik végén, lekapcsolták a fényszórót, és tanácskoztak. - Talán elég, ha én a bejárathoz megyek, te pedig a hátsó ajtóhoz - mondta Reynolds, és közben a sötétbe borult házat tanulmányozta. Lúdbırzött a gondolatra, hogy alig húsz méterre tıle ott ül az ügye két kulcsfigurája, de az is lehet, hogy három. Connie megcsóválta a fejét. - Nem tetszik az ötlet. Az, hogy ott a Honda, azt jelenti, hogy Adams is bent van. - Nálunk van a pisztolya. - A magafajtának elsı dolga, hogy beszerezzen egy másikat. És ha bemegyünk, még rajtaütés esetén is nagyobb a terepismerete, mint nekünk. Egyikünket leszedheti. - Aztán hozzátette, - Neked még pisztolyod sincs, úgyhogy együtt kell maradnunk. - Te mondtad, hogy szerinted nem rossz gyerek. - Az, hogy szerintem mi van, még nem jelenti azt, hogy biztos vagyok benne. És én erre a különbségre nem fogom feltenni senki életét. Ha rátörsz valakire éjnek évadján, akár jó ember, akár rossz, nagyobb a hibaszázalék. Feltett szándékom, hogy egy darabban juttatlak vissza a gyerekeidnek. És nem bánnám, ha velem is ez történne. - Akkor mit játsszunk? Várjuk meg a reggelt, és hívjunk erısítést? - Ha szólnánk a helyi erıknek, valószínőleg minden itteni tévécsatorna egy órán belül itt teremne. Ezért túl sok jó pontot nem kapnánk a központban. - Akkor, gondolom, meg kell várnunk, amíg felszállnak a Hondára, és akkor lecsapni rájuk. - Mivel minden más egyenrangú, én arra szavazok, hogy figyeljük a házat, és várjuk ki, mi történik. Ha kijönnek, bemegyünk. Ha nagyon nagy szerencsénk van, Lockhart Adams nélkül bukkan fel, és akkor a miénk. Utána szerintem könnyő lesz beetetni Adamst is. - És ha nem jönnek ki, sem együtt, sem szólóban? - Azon ráérünk idegeskedni majd akkor. - Connie, én nem akarom, hogy még egyszer meglógjanak az orrom elıtt. - De hát nem úgy áll a helyzet, hogy egyszerően repülıre ülhetnek a strandon, vagy elúsznak Angliáig. Adams nagyon sok veszélyt vállalt azért a motorért.

Nem fogja itt hagyni, mert semmivel nem tudná pótolni. Ahová megy, ott lesz a Honda is. A Honda pedig nem megy sehová nélkülünk. Megnyugodtak, és várakozni kezdtek. 49 Lee éber alvással töltött néhány órát a földszinti kanapén, a pisztolya a hasán feküdt. Percenként vélte hallani, hogy valaki betör a házba, és persze minden alkalommal kiderült, hogy csak agyonhajszolt képzelete kergeti az ırületbe. Végül úgy döntött, inkább összekészül az útra, Charlottesville-be. Épp pakolt a táskájába, amikor halk koppantást hallott. Faith hosszú fehér pongyolában lépett be, felpuffadt arca és fáradt szeme ékesen bizonyította, hogy egész éjjel le sem hunyta a szemét. - Hol van Buchanan? - kérdezte Lee. - Azt hiszem, húzza a lóbırt. Én el sem tudtam aludni. - Mesélj róla. - Befejezte a pakolást, és becsukta a táskáját. - Biztos, hogy ne menjek veled? - kérdezte Lee a fejét csóválta. - A lehetı legtávolabb akarlak tudni attól a helytıl, a bérenceivel. Tegnap este sikerült elérnem Renee-t. beszéltem vele, most meg tessék, de akkor is azt kell valami pszichopata ırült célpontja pusztán attól, amit

ahol ez a fickó felbukkan Nem is tudom, mióta nem neki mondanom, hogy talán a barom apja mővelt.

- És hogy reagált? Lee arca felderült. - Mintha örült volna nekem. Nem meséltem el neki mindent, nem akartam túlságosan ráijeszteni, de úgy érzem, várja, hogy találkozzunk. - Ennek nagyon örülök. Úgy szeretném, ha jól alakulnának a dolgaid, Lee. - Legalább a zsaruk komolyan vették a hívásomat. Renee azt mesélte, felbukkant egy járır, és egy rendırautó köröz a környéken. Letette a táskáját, és megfogta Faith kezét. - Nagyon rossz itt hagyni téged. - De hát a lányodról van szó. Mi jól leszünk. Hallottad, mit mondott Danny. Befőtött ennek az alaknak. Lee nem úgy nézett ki, mint akit meggyıztek. - Eszedbe ne jusson most lazítani. Maradj éber. Nyolcra jön a kocsi, és elvisz titeket a reptérre. Visszamentek Washingtonba. - És aztán? - Menjetek valami külvárosi motelbe. Jelentkezz be álnéven, aztán hívj fel a mobilomon. Amint elrendeztem a dolgokat Renee-vel, visszaindulok. Buchanannel már megbeszéltem. Egyetért. - És aztán? - Egyszerre csak egy lépés. Mondtam, itt nincs garancia semmire. - De én azt kérdezem, velünk mi lesz.

Lee babrálni kezdett a táskája szíjával. - Ja? - csak ennyit tudott mondani, és nagyon hülyén hangzott. - Értem. - Mit értesz? - kérdezte Lee. - Köszike, Gizike, ennyike. - Hol álmodsz te ilyesmit? Hát még mindig nem' ismersz? - Igazság szerint azt hittem, de. Viszont nyilván elfelejtettem. magánzócsapatba tartozol. Akiknek a! szex szórakozás. Ugye?

Te

a

- Minek ez most? Mintha nem lenne elég bajunk. Ezt majd megbeszéljük késıbb. Nem örökre válunk el. Lee nem lerázni akarta a nıt, de hát miért nem veszi észre, hogy ennek most nincs itt az ideje? Faith leült az ágyra. -Te mondtad, itt nincs garancia semmire. Lee a vállára tette a kezét. - Visszajövök, Faith. Nem azért tettem meg ezt a hosszú utat, hogy utána magadra hagyjalak. - Jó - csak ennyit mondott. Felállt, és röviden átölelte. - Vigyázz magadra. Kérlek, nagyon, nagyon vigyázz. Kikísérte a hátsó ajtóhoz. Amikor megfordult és bement, Lee rajta felejtette a pillantását. Mindent magába szívott, a meztelen lábától a rövid, sötét hajáig, és a közbeesı valamennyi molekulát. Egy ijesztı pillanatig arra gondolt, talán most látja utoljára. Felült a Hondára, és indított. Amint a motor bıgve az utcára kanyarodott, Brooke Reynolds visszasprintelt a Crown Vichez, feltépte az ajtót, és benézett. Alig kapott levegıt. - A francba, amint kiszálltam, hogy tüzetesebben szemügyre vegyem a házat, tudtam, hogy ez lesz... Biztos egy hátsó ajtón jött ki. Még a külsı világítást sem kapcsolta fel. Addig semmit nem láttam belıle, amíg meg nem hallottam a motor hangját. Most akkor mi legyen? Ház vagy motor? Connie az utcát nézte. - Már el is tőnt. Az a motor különben is veri ezt a verdát. - Gondolom, ez azt jelenti, marad a ház, meg Lockhart. Connie arcán aggodalom jelent meg. -Tegyük fel, hogy még mindig bent van. Valójában azt sem tudjuk, egyáltalán ott volt-e egy percig is. - Tudtam, hogy ezt fogod mondani. Hát pedig jobb, ha bent van, a szentségit. Ha most hagytuk meglógni Adamst, és még Lockhart sincs a házban, én leszek az, aki elúszik Angliáig. És neked velem kell jönni. Hát, Connie, most akkor bemegyünk a házba. Connie kiszállt az autóból, elıvette a pisztolyát, és idegesen körülnézett.

- Franc bele. Nem tetszik ez nekem. Lehet csapda is. Lehet, hogy ık ütnek rajtunk, mi meg belesétálunk. És nincs, aki fedezzen minket. - Nem nagyon van választásunk, igaz? - Hát nem, de a szentségit neki, mindig maradj mögöttem. Elindultak a ház felé. 50 A három férfi fekete tréningruhát és teniszcipıt viselt. A parton futottak, mindig közel a vízhez. Bár már világosodott az ég alja, gyakorlatilag láthatatlanok maradtak, mert sötét öltözékük teljesen belesimult az óceán hátterébe, a hullámok hangja pedig minden zajt elnyomott. Alig egy órája érkeztek, de máris nagyon aggasztó hírt kaptak. Lee Adams elhagyta a házat. Méghozzá Lockhart nélkül. Aki bizonyára még mindig bent van. Ók legalábbis remélik. Azt mondták nekik, Buchanan is ott lehet. Lecsapnak erre a két emberre Adams helyett. Adams nem sürgıs... Elıbb-utóbb úgyis elkapják. Addig úgysem nyugszanak. Valamennyiüknél automata pisztoly volt, és egy speciális kés, amelyet úgy alakítottak ki, hogy egyetlen metszéssel elvágja a nyaki ütıeret. Mind a három férfit kiképezték erre a halálos mozdulatra. Világos utasítást kaptak. A házban mindenkit meg kell ölni. Ha tökéletesen hajtják végre, még délelıtt visszaérnek Washingtonba. Büszke férfiak voltak, valódi profik, régóta álltak Robert Thornhill szolgálatában. Csapatként elég rázós idıket vészeltek át az utóbbi húsz évben találékonyságuknak, szakértelmüknek, fizikai erejüknek és kondíciójuknak köszönhetıen. Megmentették jó néhány ember életét, biztonságosabbá tették a világ egyes részeit, és hozzájárultak ahhoz, hogy az Egyesült Államok maradjon a világ egyetlen szuperhatalma. Ez sokak számára igazságosabb világot hoz majd. Robert Thornhillhez hasonlóan azért léptek be a CIA kötelékébe, mert szolgálni akartak, szolgálni a közt. Az ı felfogásukban nem létezik ennél magasabb rendő elhivatottság. Mindhárman tagjai voltak annak a csapatnak is, amelyet Lee és Faith kijátszott Lee lakásán. Az epizód mélységes szégyennel töltötte el ıket, foltot ejtett mármár tökéletes hírnevükön. Reménykedtek a megváltó esélyben. Amelyet most nem fognak elszalasztani. Az egyikük ott maradt a lépcsı tetején ırködni, amíg a másik kettı végigsietett a deszkaborításon a ház hátsó feléhez. Tervük egyszerő volt, közvetlen, cicomától mentes, ezáltal akadálytalan. Lecsapnak a házra, gyorsan és keményen, kezdik a földszinttel, és haladnak felfelé. Ha találkoznak valakivel, nem kérdeznek semmit, nem bajlódnak személyazonosítással. Hangtompítós pisztolyukkal egyszer lınek minden áldozatra, aztán mennek tovább, amíg a házon belül minden élılény halott nem lesz. Igen, határozottan kivitelezhetı, hogy még ebéd elıtt Washingtonba érjenek. 51 Lee lassított a Hondával, és megállt az utca közepén, a lába könnyedén érintette az aszfaltot. Hátranézett a válla fölött. Az utca hosszú volt, fekete, üres, de lehetett érezni, hogy hamarosan felkel a nap. Látszott az ég lágyuló alján, mint amikor egy még nedves polaroid kép lassan kiszínesedik. Miért nem tudott várni egy kicsit? Maradhatott volna, amíg megjön az autó, és elviszi Faitht és Buchanant a magán kifutópályára. A charlottesville-i utat legfeljebb néhány órával odázza el, a lelki békéjét viszont egészen biztosan meghozta volna. Mi a francért menekült el ilyen gyorsan? Renee-re van, aki vigyázzon. Hát Faithre?

Kesztyős kezével meglapogatta a Hondát. Akkor beszélhetne is vele. Elmondhatná neki, milyen rettentıen fontos ember az életében. Visszafordult a járgánnyal. Amikor beért az utcába, lassított. Az autó ott állt az utca túlsó végén. Nagy személygépkocsi volt, és ordított róla, hogy szövetségi. Igaz, messze volt, és a fıút felé robogva Lee semmiképpen nem haladt volna el mellette - mégis, hogy lehet, hogy elkerülte az ı szakértı pillantását? Uramisten, tényleg ilyen vészes tempóban öregszik? Elindult az autó felé. Úgy okoskodott, hogy ha az FBI az, úgyis le tudja rázni ıket. Ahogy közelebb ért, kiderült, hogy nem ül benne senki. Lee-t elfogta a pánik, megfordult a Hondával, elhajtott a Faith házától második nyaraló kocsifeljárójáig, és leugrott a motorról. Ledobta a bukósisakját, elıvette a pisztolyát, elrohant a hátsó udvarig, és tovább szaladt, rátért arra a betoncsíkra, amelybıl minden ház mögött húzódott egy, és amely a strandra vezetı útra csatlakozik, mint ahogy az erek futnak a szívhez. Ami az ı szívét illeti, most lázas sebességgel vert. Leugrott a betoncsíkról, egy bokor mögé guggolt, és Faith parti házának hátsó fertályára lesett. A hideg kirázta attól, amit látott. Mind a két férfi feketébe volt öltözve, és épp Faith kertjének hátsó falán mászott át. Az FBI az? Vagy azok, akik a reptéren meg akarták ölni? Istenem, kérlek, add, hogy ne ık legyenek azok. Már el is tőntek a fal mögött. Néhány másodperc múlva bejutnak a házba. Visszakapcsolta Faith a riasztót, miután ıt kiengedte? Nem, gondolta, valószínőleg nem. Lee felugrott, és rohanni kezdett a ház felé. Amint átért a betoncsíkon, és a sötétség oszladozni kezdett, érezte, hogy bal felıl ütközik valamivel. Valószínőleg ez mentette meg az életét, és semmi más. Ugrott és gurult, és a kés a karjába hasított, nem a nyakába. Vérzett ugyan, amikor felállt, de a motorosöltözet kemény anyaga a csapás erejének java részét felfogta. Támadója nem sokat habozott, egyenesen nekiugrott. Lee azonban kiválóan idızített, felemelte a jobb karját, és erısen nekinyomta a férfinak, ezáltal maga fölé emelte, és belevágta a bokorba - ez körülbelül annyira kellemetlen, mint amikor éles kést szúrnak az ember bırébe. A pisztolya után kezdett tapogatózni, akkor vesztette el, amikor a fickó nekiesett. Minden további nélkül lelıtte volna, hadd kerekedjen belıle jó nagy ribillió. Szívesen látta volna a helyi rendırséget, bármilyen segítségnek örült volna. Ellenfele azonban döbbenetes gyorsasággal magához tért, meghökkentı sebességgel kitört a bokorból, és mielıtt Lee a pisztolyáért nyúlhatott volna, már neki is támadt újra. A két férfi a lépcsı alján kötött ki. Lee látta, hogy megint közeledik felé a penge, de megragadta a férfi csuklóját, mielıtt a bırébe hatolt volna. A másik erıs volt, Lee érezte az acélizmokat az alkarjában és a sziklaszerő tricepszében, amikor megragadta a felkarját, hogy kicsavarja belıle a kést. Ugyanakkor Lee sem éppen cingár legény. Nem hiába emelt súlyzóival összesen több tonnányit az évek során. A másik a verekedésben is tapasztalt volt, idıközben a szabad kezével két-három elég hatásos ütést vitt be. Az elsı után azonban Lee megfeszítette a hasizmait és a harántizmait, úgyhogy a következıknél szinte nem is érzett fájdalmat. Több mint két évtizeden át felülésezett és medicinlabdákkal bombázta a hasát. Ennyi büntetés után az emberi ököl elhanyagolható nehézség, bármilyen nagy erıt fejt is ki. Lee úgy gondolta, ezt akár ı is játszhatna, elengedte a férfi felkarját, és behúzott egyet a rekeszizmába. Erezte, ahogy a másik emberbıl kimegy a szusz, a késen azonban nem lazult a szorítása. Behúzott hármat a férfi veséjébe is. Ha

azt akarjuk, hogy az ellenfél ne veszítse el az eszméletét, ennél fájdalmasabb ütésfajta talán nem is létezik. A kés kiesett a férfi kezébıl, és klakkogva lehullott a lépcsın. Aztán mindketten talpra álltak, zihálva, még mindig egymás szorításában. És mint a szélvihar, a férfi kirúgta Lee alól a lábát. O nyögve összeesett, de azonnal felegyenesedett, amikor meglátta, hogy amaz odakap a pisztolyához. Attól, hogy néhány másodpercnyire volt tıle a halál, a teste olyan sebességgel tért magához, amilyen gyorsaság kicsit is kevésbé veszélyes helyzetben elképzelhetetlen lett volna. Altájon ütötte a fickót, jó keményen, amíg el nem érte a tankönyvekben leírt hatást. Együtt estek le a lépcsın, fájdalmasan gurultak fokról fokra, és amikor leérkeztek, ık ketten csak egy halom kicsavarodott kar, láb és felsıtest voltak a homokon, és csak úgy nyelték a sós vizet, amikor a vízbe is belegurultak, hiszen a dagály csaknem a lépcsı aljáig ért. Esés közben Lee látta, hogy elkeveredik valahová a pisztolya, úgyhogy intenzív lábmunkával kiszabadította magát. Bokáig vízben állt. Felállt a másik is, de nem olyan gyorsan, mint ı. Lee ezzel szemben stabilan érezte maga alatt a talajt. A fickó tudott karatézni, ezt Lee kiérezte abból a rúgásból, amelyet a lépcsı tetején kapott. Látta a most felvett védekezı testtartásából is, kis labdává gömbölyödött össze, nem hagyott magán egyetlen rést, felületet sem, ahová ütni lehetne. Lee agya gyorsabban járt a tudatos gondolkozásnál, így felrémlett elıtte, hogy mintegy tizenkét centivel magasabb és huszonöt kilóval súlyosabb a másiknál, de ha a férfi egy halálos rúgást visz a fejébe, neki annyi. Akkor meghal ı, s meghal Faith és Buchanan is. De ha nem végez a fickóval a következı percben, Faith és Buchanan meghal mindenképp. A fickó elsöprı rúgással próbálkozott Lee felsıtestén, de azáltal, hogy a vízen át kellett felemelnie a lábát, Lee nyert egy kis idıt, éppen annyit, amennyire szüksége volt. Lee kénytelen volt közelharcba bocsátkozni, olyan közelibe, amilyenbe csak tud, megragadni, amit csak lehet, s megakadályozni, hogy ifjabb Chuck Norris elegendı teret kapjon varázslatos harcmővészetéhez. Lee bokszoló volt, a közelharcban, amelynek során képtelenség lábbal támadni, abszolút elsöprı bírt lenni. Felkészült, vette a bordazúzó rúgást, ám aztán véres kezével meg is ragadta a támadó végtagot, és a hóna alá győrte, mintha satuba szorítaná. A szabad kezével ízülettörésbe fogott, olyan szögben hajlította hátra a térdet, amilyenben egy térd általában nem tud hajolni. A férfi üvöltött. Lee ekkor bevitt egy ropogós egyenest a férfi képébe, és érezte, hogy a nyomás hatására a másiknak lelapul az orra... Végezetül, majdhogynem megkoreografált mozdulattal, elengedte a lábát, lehajolt, majd kitört a pozícióból egy ágyúgolyó jellegő jobb horoggal. Testtömege mind a száztíz kilója benne volt, megszorozva színtiszta dühével. Amikor az ökle a férfi állkapcsához ért - amely természetesen kiugrott a rettenetes ütés alatt, ahogy kell - Lee tudta, gyızött. Senkinek nem olyan erıs az állkapcsa, hogy ezt el tudja viselni, kivéve a profi nehézsúlyú ökölvívókat. A férfi úgy dılt el, mintha fejbe lıtték volna. Lee azonnal hasra fordította, a fejét pedig a víz alá nyomta. Ahhoz nem volt elég ideje, hogy kivárja, amíg ténylegesen megfullad, hát könyökét a férfi nyaka középpontjába ékelte. Ennek nyomán hangeffektus következett, amelyet nem lehet félreértem, még akkor sem, ha a víz körbenyaldossa az embert. Mintha csak Isten rendezte volna így, azért, hogy Lee tisztában legyen vele, mit tett, és sose felejtse el. A test elernyedt. Lee állt a halott férfi felett. Több verekedésben és harcban vett részt a ringen belül és kívül, mint amennyire kalibrálva volt, de ölni még sohasem ölt. Amint lenézett a tetemre, tudta, nincs mire büszkének lennie. Egyszerően hálás volt, hogy nem neki kell ott feküdnie. Hányinger fogta el, hirtelen teljes erıvel belenyilallt a sebesült kar fájdalma. Feltekintett a parti házakhoz vezetı lépcsıre. Már csak két szörnyet kell legyıznie, és kész is van. Immár teljesen világos, hogy ez nem az FBI. A

szövetségi ügynökök nem kacifántos késekkel és karaterúgásokkal törnek az ember életére. Azok elıveszik a pajzsot és a puskát, és elbıdülnek, „Álljon meg ott, ahol van". Akinek van egy csöpp sütnivalója, meg is áll. Nem, ez a másik csapat. A CIA öldöklı robotjai. Lee felsprintelt a lépcsın, megtalálta a pisztolyát, és amilyen gyorsan csak tudott, a házhoz futott. Minden egyes lélegzetvételében remélte, hogy még nem késett el. 52 Faith farmert és trikót húzott, aztán ült az ágyán, és nézte a meztelen lábát. A motorbicikli hangja úgy tőnt a semmibe, mintha hatalmas vákuum szippantotta volna magába. Körülnézett a szobában, olyan volt, mintha Lee Adams soha nem is járt volna itt, mintha soha nem is lett volna valóságos. Mennyi idıt és energiát pazarolt arra, hogy megszabaduljon tıle. Most, hogy elment, mintha minden életet kiszívott volna belıle az az őr, amelyet Lee hagyott maga után. Elıször azt hitte, a ház nyugalmába hatoló nesz Buchanantıl jön, aki talán most ébred. Aztán arra gondolt, talán Lee jött vissza. Mintha a hátsó ajtó csapódott volna. És amikor felkelt az ágyról, beléhasított, hogy nem lehet Lee, mert nem hallotta a motorbicikli hangját. És amikor ez a gondolat eljutott a tudatáig, a szíve irányíthatatlan dübörgésbe kezdett. Bezárta az ajtót? Nem emlékszik. Azt tudja, hogy a riasztót nem kapcsolta be. Lehet ez Danny? İ jön-megy? Valamiért Faith biztos volt benne, hogy nem. Kiment az ajtóhoz, és kikukucskált. Erıltette a fülét, hogy a legkisebb neszt is meghallja. Tudta, hogy nem a képzelete játszik vele. Valaki behatolt a házba, ez biztos. Itt van most is. Végignézett az elıszobán. Van egy riasztóaktiváló panel abban a szobában is, ahol Lee aludt. Eléri, be tudja kapcsolni? Térdre esett, és kikúszott az elıszobába. Connie És Reynolds az egyik mellékajtón hatolt be a házba, aztán az alsó szinten óvakodtak elıre. Connie maga elé tartotta a pisztolyát. Reynolds mögötte lépdelt. Csupasznak és haszontalannak érezte magát a fegyvere nélkül. Minden ajtót kinyitottak az alsó szinten, és minden szobát üresen találtak. - Biztos fent vannak - súgta Reynolds Connie fülébe. - Remélem, valaki azért van itt - súgta vissza a férfi, baljós színezettel a hangjában. Mindketten megmerevedtek, amikor hang ütötte meg a fülüket. Connie felfelé mutatott az ujjával, Reynolds egyetértıen bólintott. A lépcsıhöz mentek, és elindultak felfelé. Szerencsére a lépcsıt szınyeg borította, és az elnyelte lépteik zaját. Az elsı fordulónál megálltak. Nagyon figyeltek. Csend. Haladtak tovább elıre. A lakórészt üresen találták, legalábbis amennyit láttak belıle. Fal mentén folytatták az útjukat, a fejük majdnem teljesen egyszerre mozdult, mintha össze lennének kötve. Közvetlenül fölöttük, az emeleti folyosón Faith hasalt a földön. Kilesett a korlát alatt, és amikor meglátta, hogy Reynolds ügynök az, megkönnyebbült. Amikor azonban észrevette mögöttük a másik két férfit, felfelé a lépcsın, azonnal visszatért belé a félelem. - Vigyázz - kiáltotta.

Connie és Reynolds megfordult, ránézett, aztán oda, ahová mutatott. Connie a két férfi felé lendítette a fegyverét. İk viszont történetesen rájuk fogták a sajátjukat. - FBI - csaholta Reynolds a feketébe öltözött férfiakra. - Dobják el a pisztolyt! - Általában biztosra vette, mi történik, ha ezt mondja. Most azonban két pisztoly állt egy ellen, és közel sem volt olyan nyugodt, mint rendesen. Egyik férfi sem dobta el a pisztolyát. Továbbra is közelítettek feléjük, Connie pedig hol az egyikre, hol a másikra fogta a fegyverét. Az egyik felnézett Faithre. - Jöjjön le, Ms. Lockhart. - Faith, maradj ott, ahol vagy - kiáltott Reynolds. A szemével megkereste Faith tekintetét, és attól kezdve kitartóan nézte. - Menj be a szobádba, és zárd magadra az ajtót. - Faith? - A folyosón Buchanan bukkant fel pislogva, fehér haja zilált volt. - Maga is, Buchanan - utasította az a férfi, aki az elıbb megszólalt. - Lefelé! - Nem! - szólt Reynolds, és elırejött. - Figyeljen ide, épp úton van felénk egy túszmentı csoport. Körülbelül két perc múlva itt vannak. Ha nem dobják el a fegyvert, azt tanácsolom, rohanjanak, mint az állat, kivéve persze, ha össze akarnak futni a... A férfi ránézett, és mosolygott. - Nem jön ide semmiféle túszmentı csoport, Reynolds ügynök. Reynolds nem tudta leplezni, mennyire meg van döbbenve. Ámulata azonban mintegy ezerszeresére nıtt, amikor a következı szavakat hallotta ugyanettıl az alaktól, - Constantinople ügynök, maga most már elmehet. irányítást. De azért köszönjük a közremőködését.

Ettıl

kezdve

átvettük

az

Reynolds lassan megfordult, és ránézett a társára. Akkora sokk érte, hogy nyitva felejtette a száját. Connie visszameredt rá, rezignált arccal. - Connie? - Reynolds aprót, rövidet lélegzett. - Képtelenség, Connie. Légy szíves, mondd, hogy ez lehetetlen. Connie a pisztolyát fogdosta, és vállat vont. Feszes tartása fokozatosan ellazult. - Én azt akartam, hogy élve kijuss innen, plusz hogy visszavonatom a felmentésedet. - Ránézett a CIA embereire. Az egyikük határozottan megrázta a fejét. - Te vagy a tégla? - kérdezte Reynolds. - Nem Ken? - Hát Ken aztán nem volt besúgó - felelte Connie. - És a halom pénz? Azt mind a kártyás-érmés trükkjeivel szerezte. Mindent készpénzben bonyolított. Néhány show-n én is részt vettem. Tudtam, mi folyik. Átvágta az adóhatóságot. Ki a francot érdekelt? Elı kellett volna léptetni érte. A pénz zöme amúgy is a gyerekek egyetemi taníttatására ment. - Hagytad, hogy azt higgyem, ı a tégla. - Mégsem akarhattam, hogy rólam feltételezd. Az nyilvánvalóan nem vezetett volna jóra.

Az egyik férfi felrohant az emeletre, és eltőnt az egyik szobában. Egy perccel késıbb megjelent, kezében Buchanan aktatáskájával, közben lekísérte a lépcsın Faitht és Buchanant. Kinyitotta a táskát, kivette a kazettát. Lejátszott belıle egy rövid részt, biztosra akart menni. Aztán kettétörte a kazettát, kihúzta belıle a szalagot, a hosszú csíkokat a gázkandallóba dobta, majd megnyomta a távkapcsolón a gombot. Mindannyian némán figyelték, amint a kazetta gyorsan, ragacsos masszává ég. A kandallóba bámulva Reynolds nem tudta elhessegetni a gondolatot, hogy élete következı perceit látja maga elıtt. Az utolsó néhány percet. Reynolds a két férfira nézett, majd Connie-ra. - És maguk végig követtek minket? Én aztán senkit nem láttam - mondta keserően. Connie megcsóválta a fejét. - Van egy rádió a kocsimban. Mindent hallottak. Kivárták, amíg megtaláltuk a házat, csak aztán jöttek utánunk. - Miért, Connie? Miért lettél áruló? Connie hangja tőnıdı volt. - Huszonöt éve húzom az igát az Irodánál. Huszonöt rohadt éve, és még mindig az egyes kockán toporgok, sima mezei parasztként... Tizenkét év elınyöm van veled szemben, de a fınököm vagy. Csak mert akkor, ott, a határtól délre nem mentem bele a kis politikai játszmájukba. Nem voltam hajlandó hazudni és beállni a sorba, így hát megtorpedóztam a karrierem. - Fejcsóválva nézte a cipıjét. Amikor újra felemelte a fejét, bocsánatkérı pillantást vetett rá. - Hidd el, Brooke, nekem semmi bajom veled. Semmi a világon. Elsı osztályú titkosügynök vagy, a fene egye meg. Nem akartam, hogy ez legyen a vége. Az volt a terv, hogy te meg én kint maradunk, míg ezek itt elvégzik a dolgukat. Aztán kaptam volna egy jelet, mire bemegyünk, és megtaláljuk a hullákat. Téged megkövettek volna, és minden újra nagyon szép és jó. Adams verte szét a tervünket, amikor váratlanul elhúzott. - Connie barátságtalanul méregette azt, aki a nevén szólította. - De ha ez az ürge csönd* ben marad, talán még így is kitaláltam volna valamit*; hogy te velem jöhess. Az illetı vállat vont. - Elnézést, nem tudtam, hogy ezt akarja. De most már induljon. Kezd világosodni odakint. Fél órára van szükségünk. Akkor hívhatja a zsarukat. Mesélhet bármit. Reynolds ezalatt végig le nem vette a szemét Connie-ról. - Majd én elmondom azt a mesét, Connie. Megtaláljuk a házat. Én megyek be elöl, te fedezed a hátsó részt. Nem jövök ki. Lövéseket hallasz, bemész. Mindannyian itt fekszünk holtan. - Reynolds hangja elcsuklott. A gyerekeire gondolt. Arra, hogy soha többé nem láthatja ıket. - Észreveszed, hogy valaki kifelé indul, addig lısz rá, amíg ki nem ürül a pisztolyod. Mellé, üldözés, majdnem meghalsz, szerencsére túléled, de csak épphogy. Hívod a zsarukat. Ideérnek. Értesíted a központot, kitálalsz. Küldenek le embert. Kicsit brummognak rád, hogy idehoztál, de hát te csak a fınököd mellett álltál ki. Ki hibáztatna azért, hogy lojális vagy? İk nyomozni kezdenek, az életben nem találnak megnyugtató válaszokat. Valószínőleg úgy döntenek, én vagyok a tégla, jöttem a pénzemért. Mondhatod, hogy az én ötletem volt az egész, és hogy pontosan tudtam, merre menjünk. Bementem a házba, elkaptak. Még te is, a szegény, ártatlan kis bábu, majdnem az életedet vesztetted. Ügy ad acta. Hogy tetszik a mese, Constantinople ügynök? A végét már majdnem köpte felé. Thornhill egyik embere Connie-ra nézett, és vigyorgott, - Szerintem jó.

Connie nézte, csak nézte Reynoldst. - Ne haragudj, Brooke. Tényleg sajnálom. Komolyan. Reynolds szeme telefutott könnyel. Amikor beszélt, a hangja újra elcsuklott. Mondd ezt Anne Newman szemébe. Mondd ezt az én gyerekeimnek, te szemét állat! Connie lesütötte a szemét, elhaladt mellettük, és a lépcsı felé indult. - Itt csináljuk, egyenként - mondta az elsı férfi. Buchananre nézett. - Magával kezdjük. - Valami azt súgja, ez a fınökük különleges utasítása volt - mondta Buchanan. - Ki az? - tudakolta Reynolds. - Nevet! - Mit számít? - így a második. - Úgysem fog tudni tanúsk... Ebben a pillanatban fejlövés érte. Hátulról. A másik azonnal megfordult, és közben felemelte a fegyverét, de késı volt. İ egyenesen az arcába kapta. Holtan esett össze, közvetlenül a társa mellé. Connie jött fel a lépcsın. A pisztolya még mindig füstölt egy kicsit. - Ezt Ken Newmanért kaptátok, seggfejek. - Felnézett Reynoldsra. - Nem tudtam, hogy meg akarják ölni Kent. Egy egész halom Bibliára esküszöm, Brooke. De miután már megesett, nem tehettem semmit, csak vártam, hogy mi lesz. - És hagytad, hogy meddı küzdelembe hajszoljam felfüggesztenek? Hogy tönkreteszik a karrieremet?

magam?

Végignézted,

hogy

- Ez ügyben nem sokat tehettem. Mint már mondtam, az volt a szándékom, hogy kihúzlak a szarból, és tisztázom a neved az Irodánál. Hıssé akartalak tenni. Vigye el Ken a besúgóbalhét. İ már meghalt, neki mit számít? - A családjának igenis számítana, Connie. Connie vonásai hirtelen eltorzultak a dühtıl. - Figyelj ide, nehogy azt hidd, hogy kötelességem itt magyarázkodni neked vagy bárkinek. Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de megvolt rá az okom. Neked nem kell ezzel egyetérteni, mint ahogy ezt nem is kérem tıled, de azért kiselıadást ne tartson arról, amirıl fingja sincs, drága asszonyom. Kínról és keserőségrıl akarsz nekem mesélni? Ebben is tizenöt év elınyöm van veled szemben. Reynolds pislogott és hátralépett, közben nézte a pisztolyt. - Oké, Connie. Most mentetted meg az életünket. Ez rengeteget fog számítani. - Úgy gondolod? Reynolds elıvette a mobilját. - Most felhívom Masseyt, és megkérem, hogy küldjön le egy csapatot. - Tedd el a telefont, Brooke. - Connie... - Tedd le azt a rohadt telefont. Most rögtön! Reynolds eldobta a telefonját. - De hát vége, Connie.

- Sosincs vége, Brooke, ezt te is tudod. Mindig visszajön a réges-régi cucc, és jól beleverik az orrod. Az emberek egyszer csak találnak valamit, elıvesznek, és az életednek, hopp!, vége. - Ezért folytál bele? Valaki megzsarolt? A férfi lassan végigjáratta a tekintetét a házon. - Mit számít? - Nekem igenis számít! - mondta Reynolds. Connie mélyet sóhajtott. - Amikor a feleségem rákos lett, a biztosításunk nem volt elég a speciális kezelésekre. Pedig az orvosok azt mondták, akkor van esély még néhány hónapra. Jelzálogot tetettem a házamra, a lehetı legnagyobb összegőt. Minden számlánkat lenulláztam. És ez mind nem volt elég. Mit kellett volna csinálnom? Hagyni, hogy meghaljon? - Mérgesen csóválta a fejét. - Egyszóval némi kokónak és más egyébnek lába kelt a bizonyítékraktárból az Irodánál. Késıbb valaki rájött. És hirtelen új fınököt kaptam. - Elhallgatott, egy pillanatra lefelé fordította a tekintetét. - A legrohadtabb az egészben, hogy June így is, úgy is meghalt. - Connie, én tudok neked segíteni. Véget vethetünk ennek az egésznek most rögtön. Connie keserően mosolygott. - Rajtam senki nem tud segíteni, Brooke. Lepaktáltam az ördöggel. - Engedd el ıket, Connie. Vége. Connie megrázta a fejét. - Azért jöttem ide, mert el kell végeznem valamit. Ismersz már annyira, hogy tudd, mindig befejezem, amit elkezdtem. - És hogyan tovább? Ebbıl mivel dumálod ki magad? - A két halottra nézett. Most megölnél másik hármat} Ez ırültség. Kérlek szépen. - Az lenne az ırültség, ha feladnék mindent, és az életem hátralévı részére börtönbe vonulnék. Még az is lehet, hogy villamosszékbe kerülnék. - Megvonta széles vállát. - Majd kitalálok valamit. - Kérlek, Connie. Ne csináld ezt. Nem vagy rá képes. Ismerlek. Tudom, hogy nem. Connie a pisztolyára nézett. fegyverét. Hangtompítós volt.

Letérdelt,

és

elvette

az

egyik

halott

- Muszáj. Ne haragudj, Brooke. Mindannyian hallották a kattanást. Connie

férfi

és

Reynolds azonnal felismerte, a félautomata pisztoly ravasza ad ilyen hangot. - Dobja el a fegyvert! - üvöltötte Lee. - Azonnal! Vagy alagutat fúrok a fejébe. Connie ereiben megfagyott a vér, és eldobta a pisztolyát. Lee feljött a lépcsın, s Connie halántékának nyomta a fegyverét. - Rettentı nagy a kísértés, hogy mindenképpen lelıjem, de legalább a macerát megspórolta nekem a két másik gorillával. - Lee Reynoldsra nézett. - Reynolds ügynök, hálás lennék, ha felkapná ezt a pisztolyt, és kis barátjára fogná. Reynolds így tett, izzó tekintetét a társáéba fúrta. - Ülj le, Connie. Azonnal.

Lee odalépett Faithhez, és átkarolta. - Lee - ı csak ennyit tudott mondani, és nekidılt. - Hálát adok az Istennek, hogy visszafordultam. - Elárulná valaki, mi folyik itt? - tudakolta Reynolds. Buchanan elırelépett. - Én például el tudnám mesélni, de nem hiszem, hogy sokat számít. A bizonyíték azon a kazettán volt. Akartam készíteni néhány másolatot, de Washingtonban nem jutottam hozzá. Reynolds lenézett Connie-ra. - Te nyilván együttmőködsz velünk, enyhébb ítéletet kapsz.

tudod,

mi

ez

az

egész.

Ha

- Ennyi erıvel be is szíjazhatom magam a villamosszékbe - felelte Connie. - A kurva életbe, ki az, ki van emögött, akitıl mindenki halálosan be van szarva? - Reynolds ügynök - kezdte Buchanan - biztos vagyok benne, hogy a szóban forgó úriember alig várja, hogy valaki tájékoztassa az eredményrıl. Amennyiben hamarosan nem kap hírt, újabb embereket küld ránk. Azt javaslom, akadályozzuk meg. Reynolds ránézett. - Miért bízzak meg magában? Nekem most ki kéne hívnom a rendırséget. Most Faith szólalt meg. - Aznap este, amikor Newman ügynököt megölték, mondtam neki, hogy szeretnék vádalkut kötni Danny részére is. Hogy tanúskodhasson. Newman tájékoztatott, hogy ez képtelenség. - Jól mondta. - Azt hiszem, ha mindenrıl tudnál, nem így gondolkoznál. Igen, megszegtük a törvényt, de egyszerően nem lehetett mást csinálni... - így már mindent értek - felelte Reynolds. - Ez várhat - sürgette ıket Buchanan. - Foglalkozzunk most azzal az emberrel, aki ezek mögött áll. - A tetemekre nézett. - Egyet hozzáadhat - mondta Lee. - Kint pancsizik az óceánban. Reynolds arcára kétségbeesés ült ki. - Úgy látom, rajtam kívül mindenki mindent tud. - Egy grimasszal Buchananhez fordult. - Oké, hallgatom. Mit tanácsol? Buchanan belefogott a válaszba, amikor mindannyiuk fülét egy leszállni készülı repülı zaja ütötte meg. Valamennyien az ablak felé néztek. Hajnalodott. - Ez csak az átszálló. Felkelt a nap. Az elsı járat. Ott a kifutópálya az utca túloldalán - magyarázta Faith. - Tudok róla - mondta Reynolds.

- Azt javaslom, használjuk fel a barátját - fejével Connie felé bökött - vegye fel ı a kapcsolatot ezzel az emberrel. - És mit mondjon neki? - Hogy az akció hatalmas sikerrel járt, csak sajnos tőzharc alakult ki, az emberei meghaltak. Ezt természetesen meg fogja érteni. Bizonyos veszteségek elkerülhetetlenek. Ugyanakkor Faith is meghalt, én is, és a kazettát megsemmisítették. így biztonságban fogja érezni magát. - És én? Buchanan egy pillantást vetett rá, - Maga lesz a mi dzsókerünk. - Pontosan miért is kellene ezt tennem? - kérdezte Reynolds. - Ha egyszer bevihetném magát, Faitht és - Connie-ra bökött a pisztolyával - ıt visszakapnám az állásomat, és hıssé válnék.

a

washingtoni

irodánkba?

Azonnal

- Mert ha így jár el, szabadon marad az az ember, aki felelıs mindezért. És akkor újra csinálhat valami hasonlót. Reynolds arcára zavar és aggodalom ült ki. Buchanan le nem vette róla a szemét, - Magán múlik. Reynolds valamennyiükön végignézett, végül Lee-n állt meg a pillantása. Észrevette a vért a karján, a karcolásokat és ütésnyomokat az arcán. - Maga mindannyiunk életét megmentette. Valószínőleg a legártatlanabb ember ebben a szobában. Mi a véleménye? Lee Faithre nézett, majd Buchananre, végül Reynoldsra. - Nem tudom megindokolni, de zsigerbıl azt mondom, tartson velük. Reynolds sóhajtott, és Connie-ra nézett. - El tudod érni a szörnyeteget? - Connie nem felelt. - Connie, állj mellénk. A javadra fog szólni. Tudom, felkészültél arra, hogy mindannyiunkat megölsz, és szart se kéne törıdnöm azzal, mi lesz veled. Elhallgatott, egy pillanatra lefelé nézett. - Mégsem mindegy. Utolsó lehetıség, Connie. Mit mondasz? Connie nagy keze idegesen ökölbe szorult, majd kiengedett. Buchananre nézett. - Mit mondjak neki? Buchanan pontosan tájékoztatta. Connie leült a kanapéra, felemelte a telefont, és tárcsázott. Amikor felvették a vonal túlsó végén, azt mondta, - Itt... - egy pillanatra mélységesen zavarba jött — itt a Titkos Adu. - Néhány perccel késıbb letette, és mindegyikükön végignézett. - Rendben, el van intézve. - Maga szerint bevette? - kérdezte Lee. - Úgy néz ki, de ezeknél sosem lehet pontosan tudni. - Jó, ennyi elég, ezzel nyerünk egy kis idıt - mondta Buchanan.

- Pillanatnyilag van néhány elintéznivalónk - szólt Reynolds. - Például néhány hulla. Jelentenem kell, neked pedig - Connie-ra nézett - szereznem kell egy cellát. Connie csak nézett rá. - Ennyit a hőségrıl - szólt. Reynolds visszameredt a férfira. - Ónként léptél erre az útra. Amit értünk tettél, igenis melletted szól majd. De elég hosszan börtönben fogsz ülni, Connie. Legalább életben maradsz. Ez máris nagyobb sansz, mint ami Kennek jutott. Buchananre nézett, - És most? - Azt javaslom, azonnal menjünk innen. Ha elhagytuk a területet, hívhatjuk a rendırséget. Washingtonban Faith és én bemegyünk az FBI-hoz, és elmondunk nekik mindent, amit tudunk. De ha az illetı megtudja, hogy együttmőködünk az FBI-jal, soha nem szerezzük meg a szükséges bizonyítékot. - Ez az a pasas, aki megölette Kent? - Igen. - Valami nem amerikai érdekeltség? - Ellenkezıleg. Ugyanaz a fınöke, mint magának. Reynolds döbbenten ránézett, Samu bácsi? - kérdezte tagoltan. Buchanan bólintott. - Ha megbízik bennem, mindent el fogok követni, hogy a kezére játsszam ezt az alakot. Nekem személyes elrendeznivalóm is van vele. - És mit vár cserébe? - Magamnak semmit. Ha börtönbe kell mennem, akkor megyek. De Faith hadd maradjon szabad. Ha ezt nem tudja nekem garantálni, akár most rögtön hívhatja a rendırséget. Reynolds megragadta a karját. - Danny, nem viheti el egyedül a balhét. j Miért nem? Végül is az én ügyem volt. - De az indokai... - Az indok nem véd meg megszegtem a törvényt.

semmitıl.

Tudtam,

hogy

rizikót

vállalok,

amikor

- A francba, hát én is! Buchanan újra Reynoldshoz fordult. - Akkor áll az alku? Faith nem kerülhet börtönbe. Connie felállt. Hirtelen elsápadt. - Brooke, ki kéne mennem. Sürgıs. - Bizonytalanul, ingott a lábán. Az egyik keze a mellére csúszott. Reynolds gyanakodva végigmérte. - Mi a baj? -Végigfürkészte az elfehéredett arcát. - Jól vagy? - Az igazat megvallva, voltam már jobban - motyogta. A fejét félrebillentette, a bal oldala, úgy, ahogy volt, lógott. - Majd én elkísérem - mondta Lee.

Amint ketten elindultak a lépcsı felé, Connie elvesztette az egyensúlyát, kezét a mellkasa közepére szorította, az arca eltorzult a fájdalomtól. - A francba. Úristen! - Fél térdre esett, nyögött, folyt a nyála, hörögni kezdett. - Connie! - indult felé Reynolds. - Szívrohama van - kiáltotta Faith. - Connie! - szólt ismét tagokkal zuhant a földre.

Reynolds,

és

a

társára

meredt,

aki

kicsavarodott

Gyorsan történt. Kissé túlságosan is gyorsan egy hatvanas éveit taposó férfitól, de végül is a kétségbeesés egy villanás alatt képes megemelni az adrenalinszintet. Connie keze a bokájához ért. Ott tartotta a kis kompakt pisztolyát. Elıvette és rájuk tartotta, mielıtt bármelyikük észhez térhetett volna. Több célpontja is volt, de ı Danny Buchanant választotta, és lıtt. Egyedül Faith Lockhart reagált ugyanolyan gyorsan, mint ı. İ Buchanan mellett állt, ahonnan mindenkinél hamarabb észrevette, hogy Connie elıhúzza a fegyverét. Látta, hogy a csı a barátjára mered. Már hallotta is a robbanást, amely kilöki a Buchanan halálát okozó golyót. Megmagyarázhatatlan, hogy tudott olyan gyorsan mozdulni. A golyó a mellét érte. Egyszer még hallották az elakadó lélegzetét. Aztán Buchanan lába elé zuhant. - Faith! - üvöltötte Lee. Connie-t azonnal elfelejtette, és a nıhöz pattant. Reynolds Connie-ra fogta a pisztolyát, aki viszont felé lendítette a fegyverét. Közben Brooke fején átvillant a tenyérjós arca. Meg az a rettenetesen rövid életvonal. ELHUNYT EGY KÉTGYERMEKES CSALÁDANYA, SZÖVETSÉGI ÜGYNÖK. Tisztán, szélesen villogott a fejében a szalagcím. Majdnem lebénult az élménytıl. Majdnem. Connie tekintete nem eresztette el az övét, és az ı tekintete fogva tartotta a Connie-ét. A férfi simán meg tudná húzni a ravaszt, efelıl neki nem volt kétsége. Világos, van vér a pucájában ahhoz, hogy gyilkoljon. És neki? Ujja megfeszült a ravaszon, miközben körülötte minden lelassult, mintha víz alatti világban lennének, ahol a gravitáció megszőnik vagy többszörösére nı. A társa. Titkosügynök. Áruló. A gyerekei. Az élete. Most vagy soha. Reynolds meghúzta a ravaszt egyszer, majd még egyszer. Alig rúgott vissza a fegyver. Tökéletesen célzott. Amint a golyók behatoltak Connie testébe, megrándult, mintha az agya még mindig üzeneteket küldözgetne, mert nem fogta fel, hogy meghalt. Reynolds úgy érezte, Connie fürkészın mered rá, miközben elindul a föld felé, a pisztoly pedig kihullik a kezébıl. Ez a kép élete végéig kísérteni fogja. Csak amikor Howard Constantinople ügynök a földre zuhant, és nem mozdult többé, Brooke Reynolds csak akkor vett levegıt. - Faith, Faith! - Lee feltépte a nı pólóját, és napvilágra került a rettenetesen véres seb a mellén. - Uramisten, Faith. - Eszméletlen volt, alig látszott, hogy egyáltalán lélegzik. Buchanan színrémülettel nézett le rá. Reynolds Lee mellé térdelt.

- Mennyire súlyos? Lee felnézett gyötrelmében. Szólni sem tudott. Reynolds megvizsgálta a sebet. - Súlyos - mondta. - Még benne van. A szíve mellett ment be. Lee Faithre nézett. Máris fehéredett a bıre. Érezte, ahogy az élet melege szivárog el belıle minden apró kis levegıvétellel. - Uramisten. Ne. Kérlek! kiáltotta. - Kórházba kell vinnünk, méghozzá gyorsan - szólt Reynolds. Fogalma sem volt, hol a legközelebbi kórház, pláne nem, hogy merre található traumatológiai központ, mert Faithnek valójában az kellett. Ha most körözni kezdene a környéken kocsival, azzal aláírná a nı halálos ítéletét. Hívhatna mentıt, de ki tudja, mennyi idı alatt érnének ide. A repülıgép motorja behallatszott a házba, Reynolds az ablak felé fordult. Néhány másodperc alatt kialakult a fejében a terv. Visszarohant Connie teteméhez, magához vette a jelvényét. Egy rövid pillanatra elnézte még hajdani kollégáját. Nincs miért rosszul éreznie magát attól, amit tett. Connie elszánta magát, meg akarta ölni. Miért perzseli mégis a bőntudat? A lényeg most az, hogy Connie már meghalt, Faith Lockhart pedig nem. Legalábbis még nem. Reynolds visszasietett oda, ahol Faith feküdt. - Lee, repülıvel megyünk. Siess! Mindannyian kirohantak. Reynolds vezette a csapatot. Hallották a repülı bıgı motorját. Felszálláshoz készült. Reynolds kilıtt. Elıször a sövényfal felé tartott, aztán Lee utána ordított, és a szervizútra mutatott. Reynolds irányt váltott, és egy perccel késıbb a kifutópályán találta magát. Végignézett rajta. A gép most fordult, készen rá, hogy végigszáguldjon a sima úton, és felemelkedjen a levegıbe, és akkor néhány másodperc alatt eltőnik az utolsó szalmaszál. Végigfutott az aszfalton, egyenest a repülıhöz, meglengette a pisztolyát, a jelvényt, és azt sikította, „FBI!", ahogy a torkán kifért. A repülı teljes sebességgel rohant felé, amikor a Faitht cipelı Buchanan és Lee rárobbant a kifutópályára. A pilóta végre kiszúrta a pisztollyal hadonászó nıt, aki épp felé tart. A fojtószeleppel leállította a gépet. A motor szőkölve elhalkult. Reynolds odaért a géphez, felmutatta a jelvényét, a pilóta pedig kinyitotta az ablakot. - FBI - mondta a nı nyersen. - Van egy súlyos sebesültünk. Szükségem van a repülıre. Vigyen minket a legközelebbi kórházba. Azonnal. A pilóta a jelvényre nézett, meg a pisztolyra, és fıbe kólintottan bólintott. Igenis. Mind beszálltak. Lee a mellének szorította Faitht. A pilóta ismét az ellenkezı irányba fordította a repülıt, visszagurult a kifutópálya végére, és újra nekilátott a mőveletnek. Egy perccel késıbb a gép felszállt a levegıbe, és a gyorsan világosodó ég ölébe fúrta magát. 53 A pilóta BESZÓLT a rádióján, így Manteóben már a kifutópályán várta ıket az életmentı egység. Szerencsére Manteo repülıvel mindössze néhány percre esett Outer Bankstıl. Reynolds és Lee a fedélzeti elsısegély-felszerelésben talált kötszert, elállították a vérzést, Lee még oxigént is adott Faithnek a kis tartályból, de mintha egyiknek sem lett volna hatása. Még mindig nem tért magához. Most már pulzusa is alig volt. Hiába borult rá Lee, hiába igyekezett átadni neki a saját teste hıjét - mintha ez számíthatott volna - Faith végtagjai fokozatosan hőltek ki.

Lee kísérte be a mentıautóban a Parti Kórházba, ahol sürgısségi, illetve traumatológiai osztály is volt. Reynolds és Buchanan autóval ment ugyanoda. Úton a kórház felé Reynolds felhívta Fred Masseyt Washingtonban. Mindössze annyit mondott el neki, amennyitıl Massey egy szempillantás alatt szövetségi gépre szállt, és elindult hozzájuk. Reynolds ragaszkodott hozzá, hogy egyedül menjen. Senki nem kísérheti el. Massey minden további nélkül elfogadta a feltételt. Talán a nı hangjában volt valami. Vagy csak az tett rá megdöbbentı hatást, amit mondott. Faitht azonnal a sürgısségire vitték. Az orvosok mintegy két órán áthajoltak fölé, megpróbálták mőködésbe hozni az életfunkcióit, normalizálni a szívritmusát, elállítani a belsı vérzését. Egyikre sem volt túl nagy kilátás. Egyszer még a rohamkocsit is ki kellett hívni. Lee bénult rémülettel nézte az ajtó üvegén át, amint Faith teste meg-megugrik az elektromos áram hatására a tappancsok alatt. Mozdulni sem tudott addig, amíg a monitoron az egyenes vonalat fel nem váltották a megszokott csúcsok és völgyek. Alig két órával késıbb felmetszették Faith mellkasát, kitágították a bordáit, és szívmasszázst adtak neki, hogy egyáltalán verjen. Úgy festett, minden órával újabb válság alakul ki. Faithben alig pislákolt élet. Lee szünet nélkül járkált fel-alá, zsebre vágott kézzel, a fejét lehajtotta, nem szólt senkihez. Minden általa ismert imát elmondott már. Ki is talált néhányat. Valójában az készítette ki, hogy semmit nem tehetett a nıért. Hogy hagyhatta, hogy ez bekövetkezzen? Hogy juthatott lövéshez Constantinople, az a rohadt vén állat? Faith meg miért nyúlt bele? Miért? Buchanannek kellene most ott feküdnie az asztalon! Nyüzsögjenek csak körülötte, próbáljanak csak kétségbeesetten életet lehelni az ı elnyőtt testébe! Tompa puffanással a falnak dılt. Lecsúszott a földre. Nagy teste rázkódott. Mindkét kezével eltakarta az arcát. Reynolds egy elkülönített szobában várakozott Buchanannel együtt, aki azóta szinte meg sem szólalt, amióta Faitht lövés érte. Csak ült, bámulta a falat. Aki ránézett, nem sejthette, hogyan gerjed benne a düh. A feltétlen győlölet Robert Thornhill iránt. Aki mindent tönkretett, ami csak fontos neki. Nagyjából akkor, amikor Fred Massey megérkezett, Faitht átvitték az intenzív osztályra. Az orvos azt mondta nekik, egyelıre sikerült stabilizálniuk az állapotát. Amolyan gonosz tram-tram golyó volt, mesélte. Úgy haladt át a testen, mint a szökevény tekegolyó, közben mérhetetlen kárt tett a szervekben, és nagyon komoly belsı vérzést okozott. De Faith erıs, és él. Van esélye, ez minden, szólt az orvos óvatosan. Hamarosan többet is mondhatnak. Miközben a fehér köpenyes férfi távolodott, Reynolds Lee vállára helyezte a kezét, és egy pohár friss kávét nyújtott át neki. - Lee, ha Faith eddig életben maradt, azt kell hinnem, át fogja vészelni. Lee az orra garancia. Átmentek a Masseynek.

alá

motyogott,

különszobába,

képtelen

ahol

volt

Reynolds

Reynoldsra

bemutatta

nézni,

Buchanant

-

és

Arra

semmi

Lee-t

Fred

-Azt hiszem - mondta - Mr. Buchanannek kell kezdenie. Van mit mesélnie. - És hajlandó? - kérdezte Massey szkeptikusan. Buchanan felvetette a fejét.

- Kicsit több is vagyok, mint hajlandó. De mielıtt belefogok, áruljon el nekem valamit. Mi a fontosabb önnek, az, amit én csináltam, vagy az, hogy letartóztassa azt, aki megölette a titkosügynökét? Massey elıredılt. - Nem vagyok benne biztos, hogy ennek részleteit önnel kell megtárgyalnom. Buchanan az asztalra könyökölt. - Ha elıadom a történetemet, rögtön biztos les2| benne. De van egy feltételem. Engedje, hogy én rendezzem el a dolgomat az illetıvel. Méghozzá a magam módján. - Reynolds ügynök tájékoztatott, kormánynak dolgozik.

hogy

a

szóban

forgó

férfi

a

szövetségi

- így igaz. - Hát ezt meglehetısen nehéz elhinni. Van rá bizonyítéka? - Ha hagyja, hogy a magam módján járjak el, lesz. Massey Reynoldsra nézett, Tudjuk már, kik a hullák házban? A nı megrázta a fejét. - Most érdeklıdtem. Kiszállt a washingtoni, a raleighi és a norfolki rendırség, titkosügynökökkel együtt. Még korai rákérdezni. De minden fő alatt történik. A helyieknek semmit nem mondtak el. Visszatartjuk az információt. A híradóban nem szerepelnek sem a tetemek, sem az, hogy Faith él, méghozzá ebben a kórházban. Massey bólintott. - Szép munka. — Hirtelen, mintha épp akkor jutott volna valami az eszébe, kinyitotta a táskáját, kivett két tárgyat, és átadta ıket Reynoldsnak. A nı odanézett. A jelvénye és a pisztolya volt az. - Brooke, nagyon sajnálom, ami történt, minden percében sajnálom. Meg kellett volna bíznom magában, mégsem tettem. Talán túl régóta abbahagytam a szakma aktív részét. Csak tologatom a papírhegyeket, és nem hallgatok az ösztöneimre. Reynolds felcsatolta a pisztolyát, és eltette a jelvényét a táskájába. Újra teljes embernek érezte magát. - Lehet, hogy az ön helyében én sem bíztam volna senkiben. De ez már a múlt, Fred, lépjünk tovább. Nincs túl sok idınk. - Legyen nyugodt..., Mr. Massey - szólalt meg Buchanan, soha nem fogja azonosítani azokat a hullákat. Vagy ha mégis, akkor sem lesz bizonyítható a kapcsolatuk azzal az emberrel, akirıl beszélek. - Mitıl olyan biztos ebben? - kérdezte Massey. - Higgye el, ismerem a módszereit. - Nézze, egyszerőbb lenne, ha most rögtön elárulná, ki az, én meg kézbe venném az ügyet. - Nem - mondta Buchanan határozottan. - Mi az, hogy nem? Uram, ez az FBI, mi ebbıl élünk. Ha maga egyezséget akar, bármilyet...

- Na ide hallgasson. - Buchanan alig emelte fel a hangját, de a tekintete olyan lehengerlı erıvel mélyedt Masseyébe, amitıl az igazgatóhelyettes teljesen kizökkent a gondolatmenetébıl, és elhallgatott. - Egy esélyünk van arra, hogy elkapjuk. Egyetlenegy! Fél lábbal már bent is van az FBI-ban. Nem biztos, hogy Constantinople volt az egyetlen embere. Talán van más is. - Ezt erısen kétlem. Buchanan most viszont tényleg felemelte a hangját. - És ezt garantálni is tudja nekem? Igen? Massey hátradılt, feszélyezettnek tőnt. Reynoldsra nézett, aki vállat vont. - Ha Connie-t be tudták palizni, akkor bárkit be tudnak - mondta. Massey hirtelen nagyon boldogtalannak tőnt. Lassan csóválta a fejét. - Connie... Még mindig nem tudom elhinni. Buchanan dobolni kezdett az ujjaival az asztallapon. - Ha van még CIA-kém maguk között, és maga egyedül próbálja meg csapdába ejteni ezt a pasast, biztos, hogy csıdöt mond. Akkor lıttek az esélyének. Örökre. Komolyan meg akarja kockáztatni? Massey a sima állát dörzsölgette, és átgondolta, amit most hallott. Amikor Buchananre nézett, a tekintetében óvatosság bujkált, de érdeklıdés is. - Komolyan úgy gondolja, hogy el tudja kapni a fickót? - Az életemet is kockára teszem azért, hogy megpróbáljam. De kicsit meg kell bizergálnom a telefonvonalakat. Nagyon spéci segítséget fogok hívni. - Buchanan mosolygott, csak úgy magának. İ már csak lobbista marad az utolsó csepp véréig. - Lee-hez fordult. - Magára is szükségem van, Lee, ha belemegy. Lee meglepettnek tőnt. - Rám? Mivel tudnék én bárkinek segíteni? - Beszélgettünk magáról tegnap este, Faith és én. Elmesélte, milyen „különleges" képességei vannak. Azt mondta, maga nagyon jól viseli a rossz helyzeteket. - Azt hiszem, ebben tévedett. Ha így lenne, nem kellene most kilyukasztott mellkassal feküdnie egy kórházi ágyon. Buchanan a karjára tette a kezét. - Én alig kapok levegıt a bőntudattól, hogy a golyó elé lépett. De ezen már nem tudok változtatni. Megpróbálom garantálni, hogy nem a semmiért kockáztatta az életét, ez minden. Maga nagy veszélybe kerül, ha segít nekem. Még ha el tudjuk is kapni azt a férfit, nagyon sokan állnak mögötte. Mindig marad valaki. Buchanan hátradılt, és nagyon figyelte Lee-t. Massey és Reynolds is rámeredt. Lee izmos karja és széles válla éles kontrasztot képezett azzal a törékenységgel, amely most a szeme mélyén bujkált. Lee Adams nagy levegıt vett. Szíve szerint odaállt volna Faith ágya mellé, és addig egy tapodtat sem tesz, amíg nem tér magához, amíg meg nem pillantja ıt, amíg rá nem mosolyog, és azt nem mondja, jól van. Akkor majd ı is jól lesz. Lee azonban tudta, ebben az életben az ember ritkán kapja meg, amire vágyik. Ehelyett tehát Buchananre nézett, és azt mondta, - Azt hiszem, én vagyok a maga embere.

54 A FEKETE autó megállt a ház elıtt. Robert Thornhill és a felesége kilépett az ajtón, mindketten estélyi öltözékben. Thornhill bezárt, azután beszálltak a kocsiba, és a sofır elhajtott. A házaspár hivatalos vacsorán vett részt a Fehér Házban. Elhaladtak a lakóközösségükhöz tartozó elosztóegység elıtt. Hatalmas, testes, világoszöldre festett fémláda volt, körülbelül két évvel azelıtt helyezték oda, amikor a távközlési vállalat korszerősítette a patinás környék vonalait. Ebben a kerületben szinte csípte az ember szemét. Akik ugyanis itt laktak, nagyon büszkék voltak pazar épületeikre és méregdrága városképükre, így tehát termetes bokrokat ültettettek a láda köré, és ettıl a fémtárgyat egyáltalán nem lehetett látni az útról, még a telefonszerelıknek is hátulról kellett megközelíteniük, az erdı felıl. Az esztétikai gyönyörködtetésen túl a bokroknak igen örült az is, aki épp most nézte végig az autó távozását, ezután kinyitotta a világoszöld ládát, és finom kézzel matatni kezdett az elektromos ketyerék között. Lee Adams különleges felszereléséhez tartozott az a speciális szerszám is, amelynek segítségével most megtalálta, melyik a Thornhill lakás vonala. E pillanatban igen jól jött, hogy annak idején a távközlésben dolgozott. Thornhillék kiváló biztonsági berendezéssel szereltették fel az otthonukat, ám mint valamennyi riasztórendszernek, ennek is megvolt a maga Achilles-sarka, a telefonvonal. Mindig a telefonvonal az. Hála néked, Mr. Bell. Lee végigzongorázta a fejében a sorrendet. Amint valaki illetéktelenül behatol egy lakásba, megszólal a riasztó, a számítógép automatikusan tárcsázza a központot, a központban az operátor odatelefonál a lakásra, és megkérdezi, minden rendben van-e. Ha a tulajdonos veszi fel, ı köteles bemondani a kódot. Ha nem teszi, az operátor értesíti a rendırséget. Ha senki nem veszi fel, a rendırség automatikusan kiszáll. Összefoglalva a helyzetet, Lee éppen azon dolgozott, hogy ebben a biztonsági rendszerben a komputer hívása ne érje el a központot, ám érzékelje úgy, mintha megtörtént volna. Ezt személy szerint ı érte el, méghozzá azzal, hogy beépített egy vonalon belüli komponenst, azaz telefonszimulátort. Lekapcsolta a Thornhill lakást a vezetékes központról, ezzel elvágta minden külsı hívástól. Most már csak a számítógépet kellett becsapnia, hadd higgye azt, hogy mőködik a szolgáltatás. Ehhez bekapcsolta a telefonszimulátort, és kiiktatta a kapcsolót. így a Thornhill lakásba érkezı hívások kicsengtek ugyan, de a vonal a semmibe futott. Arra is rájött, hogy a Thornhillék riasztórendszere nincs mobilhálózatra kapcsolva, kizárólag a hagyományos, vezetékes vonalra. Ez nagy rés a pajzson. A mobilhálózatot ugyanis nem lehet becsapni, hiszen vezeték nélküli rendszer, amelynek nincs letapogatható központja. Gyakorlatilag minden belföldi riasztórendszer ugyanazon helyszín- és adatbázissal mőködik, így tehát valamennyihez van kisajtó. Lee csak kiegészítette ezt a rendszert. Összeszedte a szerszámait, és elindult a Thornhill rezidencia hátsó része felé az erdın át. Talált egy ablakot, amelyet nem lehetett látni az utcáról. Volt nála egy térképmásolat az alsó szintrıl és azokról a pontokról, ahová a riasztókat helyezték. Fred Masseytıl kapta. Ha ezen az ablakon hatol be, el tud jutni az emeleti kódpanelig anélkül, hogy a mozgásérzékelık hatáskörébe kerülne. Hátizsákjából különleges pisztolyt vett elı, és megvillantotta az ablakon. Valamennyin lehallgató kábel fut, ezt tudta, még a második szinten is. Azt is, hogy az ablakok mind alsó, mind felsı részén van kontaktelem. A legtöbb házban csak az ablakok aljára helyeztek ilyet. Ha most is így lett volna, Lee egyszerően kibabrál az ablakzárral, és lecsúsztatja a felsı ablakot, anélkül hogy bármelyik kontaktelem bármit érzékelt volna.

Meghúzta a ravaszt, aztán még egyszer, ezúttal máshová célzott, oda, ahová szerinte tehették a kontaktelemeket. Összességében nyolc töltényt lıtt ki oda, ahová érzése szerint érdemes volt. A pisztoly elektromos töltése elolvasztja a kontaktokat, ettıl összefolynak, és mőködésképtelenné válnak. Különválasztotta a Teschauer táblákat, visszatartotta a lélegzetét, és kinyitotta az ablakot. Csend. Gyorsan bemászott, és becsukta maga után. Apró zseblámpát vett elı, megtalálta a lépcsıt, felrohant. Rögtön kiszúrta, hogy Thornhillék egészen szélsıséges luxusban és kényelemben élnek. A bútor többnyire antik, a falakon valódi olajfestmények, lába zaját pedig vastag, puha és vélhetıen nagyon drága szınyeg nyelte el. A panelt ott találta, ahová a legtöbb panelt helyezik a házakban. Az emeleten, a házaspár hálószobájában. Lecsavarozta a tetejét, és megtalálta a hangeffektust biztosító vezetéket. Két csippentés, és a rendszernek hirtelen torokgyulladása támadt. Lee most már szabadon járkálhatott a házban. Lement az alsó szintre, elhaladt a mozgásérzékelı elıtt, kihívóan meglóbálta a karját, még az ujját is bemutatta neki, mert a vicsorgó és tehetetlen Thornhillt képzelte a helyére. Felvillant a piros fény, bekapcsolt a rendszer, de figyelmeztetı sikolyát nem tudta leadni. A komputer hamarosan hívja a központot, csak hát a hívás sajnos soha nem fog kicsöngeni. Még hétszer megismétli, aztán feladja, és elalszik. A központban pedig úgy tőnik majd, minden rendben. Hát nem ez minden betörı álma? Lee megvárta, amíg a piros fény kialszik. Persze ahányszor elhalad elıtte, a készülék végigmegy a maga rutinprogramján, ugyanazzal az eredménnyel. Nyolc hívás, aztán leáll. Lee mosolygott. Eddig jó. Vissza fogja helyezni a drótokat, a riasztónak újra lesz hangja, mielıtt a házaspár hazaér, hiszen Thornhill gyanút fogna, ha ajtónyitásra elmaradna a szokásos csipogás. Most azonban munkára. Lee-nek dolga van. 55 Mrs. Thornhill számára igen emlékezetesre sikerült a Fehér Házban elköltött vacsora. A férje, ezzel szemben, egész idı alatt dolgozott. Üldögélt a hosszú asztalnál, bele is kapcsolódott a társalgásba, ha szóltak hozzá, de ideje java részében feszülten hallgatta, mirıl beszélgetnek a vendégek. Aznap este jó néhány külföldi is részt vett az eseményen, és Thornhill tudta, hogy a jó titkos adat gyakran érkezik szokatlan forrásból, akár egy fehér házi vacsoráról is. Hogy a külföldi vendégek tisztában voltak-e azzal, hogy ı a CIA embere, nem tudta biztosan. Hiszen nem nyilvános adat. A Washington Post másnapi számában megjelenı vendéglistán egyszerően úgy szerepelnek majd, mint Mr. és Mrs. Thornhill. Ironikus módon, a meghívást nem azért kapták, mert Thornhill munkahelye a CIA. Hogy kit hívtak meg a Fehér Házba ehhez hasonló alkalmakra, és miért, a város nagy rejtélyei közé tartozott. A Thornhill házaspár azonban azért részesült e megtiszteltetésben, mert a felesége köztudottan oroszlánrészt vállalt a város szegényeiért végzett karitatív munkában - akárcsak a First Lady maga. Thornhillnek is el kellett ismernie, a felesége elhivatott harcosa az ügynek. Már amikor épp nem a country clubban tartózkodik, természetesen. A hazavezetı út eseménytelennek bizonyult, a házaspár nagyvilági dolgokról fecsegett, miközben Thornhill gondolatait nagymértékben lefoglalta Howard Constantinople telefonhívása. Mind emberileg, mind szakmailag nagy csapás, hogy elvesztette az embereit. Évek óta velük dolgozott. Érthetetlen, hogy mind a hármat megölték. Most küldött egy csoportot Észak-Carolinába azzal, hogy derítsék ki, amit csak lehet. Azóta nem hallott Constantinople felıl. Talán megszökött. Faith és Buchanan mindenesetre halott. És a másik FBI-ügynök is, Reynolds. Thornhill ezt

legalábbis majdnem biztosra vette. Hogy egy árva újságcikk sem jelent meg arról, hogy minimum hat tetemet találtak egy óceánparti nyaralóban Outer Banks egy dúsgazdag körzetében, enyhén aggasztó. Csaknem egy hét telt el, és még mindig semmi. Persze lehet, hogy ez az FBI ügyeskedése, hiszen ami történt, számukra PR-szempontból rémálom, naná, hogy eltussolnák. Sajnos Constantinople híján Thornhillnek nincs sem szeme, sem füle az Irodánál. Ez ügyben hamarosan intézkednie kell. Idıbe fog telni, amíg kinevel egy újabb besúgót, de hát semmi sem lehetetlen. Mindenesetre hozzá vezetı nyomot sosem fognak találni. A három ügynöke valódi személyazonosságát olyan mélyre elásta, hogy a hatóságok örülhetnek, ha egyáltalán a felszíni rétegeken át tudnak hatolni. Utána úgysem találnak semmit. Az a három ember mindenesetre hısi halált halt. Thornhill és kollégái megemlékeztek róluk a földalatti helyiségben, amikor halálhírüket vették. Maradt azonban még egy zavaróan elvarratlan szál, Lee Adams. Felpattant a motorjára, nyilván Charlottesville-be ment, hogy lássa, biztonságban van-e a lánya. Azt azonban Thornhill tényszerően tudta, hogy sosem érkezett meg. Akkor hát hol van? Elképzelhetetlen, hogy egyetlen férfi végzett volna az ı három emberével. Constantinople azonban Adamst nem említette a telefonban. Ahogy az autó haladt tovább, Thornhill sokkal kevésbé volt magabiztos, mint az este elején. Nagyon kell majd vigyáznia. Lehet, hogy otthon máris várja valami üzenet. A kocsi megállt a ház elıtt, Thornhill pedig az órájára nézett. Késıre járt, és reggel korán kell kelnie. Rusty Ward bizottsága elıtt kell majd tanúskodnia. Végre sikerült kiderítenie, mit akar hallani a szenátor úr. Azaz annyi baromságot mond másnap, hogy amikor befejezi, szellıztetni kell majd a szobában. Thornhill kikapcsolta a riasztót, jóéjszakát-puszit adott a feleségének, és végignézte, amint az asszony felmegy a lépcsın a hálószobájába. Még mindig nagyon vonzó nı, karcsú, vékony csontú. Thornhill hamarosan nyugdíjba vonul. Talán mégsem lesz annyira rossz. Azelıtt rémálmaiban látta maga elıtt, amint agóniában végigüli a soha véget nem érı bridzs partikat, a country clubvacsorákat, a jótékonysági esteket, vagy nagy nehezen végig veszkelıdik a végtelen golfmeneteken, elviselhetetlenül jó kedélyő feleségével az oldalán. Most azonban, hogy elnézte az asszony szépen ívelt körvonalát hátulról, amint felfelé lebeg a lépcsın, hirtelen megcsillant néhány sokkal izgalmasabb kilátás az alkony éveire. Viszonylag fiatalok még, jómódúak, körbeutazhatnák a világot. Még az is eszébe jutott, hogy ma este kivételesen korán lefekhetne. Ha már Mrs. Thornhill kecses mozgását elnézve a lépcsın rátörtek bizonyos fizikai szükségletek... Szerette nézni, ahogy az asszony lerúgja a tősarkút, és elıvillan a fekete harisnyába bújtatott lábfeje, ahogy egyik kezével végigsimít gömbölyő csípıjén, leengedi a haját, és vállizmai minden egyes mozdulatra megfeszülnek. A country clubban töltött órákat semmiképpen nem lehet idıpazarlásnak nyilvánítani. Thornhill döntött, épp csak benéz a dolgozószobájába, végigfut az üzenetein, aztán rohan fel az emeletre. Felkattintotta a villanyt, és az íróasztalához lépett. Amikor le akarta hallgatni titkosított telefonján az üzeneteket, zajt hallott. A kertre nyíló franciaajtó felé fordult. Épp akkor nyílt ki, egy férfi lépett be rajta. Lee a szája elé illesztette az ujját, mosolygott, és egyenesen Thornhillre szegezte a pisztolyát. A CIA-fınök megmerevedett, szeme jobbra és balra cikkant, a menekülés útját kereste, de valaki gondoskodott róla, hogy ne legyen ilyen. Ha futni vagy kiabálni kezdene, abban a pillanatban meghalna. Ezt kiolvasta a férfi szemébıl. Lee áthaladt a szobán, és becsukta, majd bezárta a dolgozószoba ajtaját. Thornhill némán figyelte.

A második sokk akkor érte, amikor még egy férfi lépett be a franciaajtón, majd becsukta és bezárta azt is. Danny Buchanan olyan nyugodtnak azonban iszonyú energia izzott.

tőnt,

szinte

mintha

aludna,

a

tekintetében

- Kik maguk? Mit keresnek a házamban? - kérdezte Thornhill. - Bob, ennél valami kicsit eredetibbre számítottam - felelte Buchanan. - Végül is milyen sőrőn találkozol újdonsült kísértettel? - Leülni - utasította Lee Thornhillt. Thornhill még egyszer szemrevételezte a fegyvert, aztán a bırgarnitúra kanapéjához lépett, és leült a két férfival szemben. Megoldotta a csokornyakkendıjét, és a kanapéra dobta. Próbálta kézbe venni a helyzetet, igyekezett valami aktív lépést kitalálni, nehezen ment. - Azt hittem, megállapodtunk valamiben, Bob - szólt Buchanan. - Minek küldted oda a gyilokcsapatodat? Többen életüket vesztették a semmiért. Miért csináltad? Thornhill gyanakodva ránézett, majd Lee-re. - Nem tudom, mirıl beszél. Azt sem tudom, kik maguk. A két férfi világosan értette, Thornhill azt hiszi, hogy lehallgató készülék van rajtuk. Hogy az FBI-jal mőködnek együtt, és most itt termettek, a házában. A felesége fönt vetkızik, erre jön ez a két pasas, és ilyeneket kérdez. Nos, hiába erılködnek, nem kapnak semmit. - Én — Buchanan elhallgatott, és Lee-re pillantott - mi, egyedüli túlélık, azért jöttünk ide, mert megoldást akarunk találni. Nem szeretném azzal tölteni az életem hátralévı részét, hogy állandóan hátrapislantok a vállam fölött. - Megoldást? Ha például felüvöltenék a feleségemnek, hogy hívja ki a rendırséget? Arihoz a megoldáshoz mit szólna? - Thornhill összeszőkült szemmel kezdte fürkészni Buchanant, majd úgy tett, mintha felismerné. - Tudom, hogy láttam már valahol. Csak nem az újságban? Buchanan elmosolyodott. - Emlékszel a kazettára? Constantinople ügynök azt mondta, megsemmisítette, ugye? - Kezét a kabátzsebébe csúsztatta, és elıvett egy kazettát. - Nem fejezte ki magát elég pontosan. Thornhill úgy meredt a kazettára, mintha plutónium volna, amit épp a torkán készülnek lenyomni. Kezével a zakója zsebébe nyúlt. Lee felemelte a pisztolyát. Thornhill megvetıen végigmérte, majd lassan elıhúzta a pipáját és az öngyújtóját. Meggyújtotta, nem sietett. Pöfékelt néhányat, hogy megnyugodjon, aztán Buchanan szemébe nézett. - Miután azt sem tudom, mirıl beszél, méltányolnám, ha lejátszana belıle egy részletet. Nagyon érdekel, mi van rajta. Talán akkor az is kiderül, miért tört be két vadidegen ember az otthonomba. - Ha azon a kazettán netán én beszélnék arról, hogy megölettem egy FBI-ügynököt, egyikıtök sem állna most itt, engem pedig már rég letartóztattak volna. Blöff, Danny, blöff és blöff.

Buchanan lassan megütögette a tenyerét a kazettával. Lee idegesnek tőnt. - Nos, kérem, ne hecceljen fel valamivel, amibıl aztán nem lesz semmi - mondta Thornhill. Buchanan az íróasztalra dobta a kazettát. - Késıbb talán. Most azt szeretném tudni, meddig vagy hajlandó elmenni. Mit tennél meg nekünk, amiért mégsem kopogtatunk be az FBI-hoz, amiért mégsem tálalunk ki nekik. - S vajon mirıl? Ön az elıbb bizonyos gyilkosságokról beszélt. Arra céloz, hogy én ölettem volna meg bárkit? Feltételezem, hogy tudja, a CIA alkalmazottja vagyok. Kik önök, külföldi titkosügynökök? Ez valami bizarr zsarolási terv? Elmondom, mi a gond, a zsaroláshoz kellene is valami. - Tudunk annyit, amennyivel be tudnánk temetni magát - mondta Lee. - Hát akkor azt javaslom, fogja az ásóját, már kezdheti is hányni a földet, Mr...? - Adams. Lee Adams - felelte Lee, és vad grimaszt vágott. - Bob, mint tudod, Faith meghalt - kezdte Buchanan. Ahogy ezt kimondta, Lee lehajtotta a fejét. -Bár majdnem megúszta. Constantinople ölte meg. O végzett két embereddel is. így fizetett meg azért, hogy megöletted az FBI-ügynököt. Thornhill kellıképpen rémült képet vágott. - Faith? Constantinople? Mirıl beszél? Lee elindult, és egyenesen Thornhill elé állt. - Maga szemétláda! Úgy gyilkol, mintha csak hangyákat taposna el! Magának játék ez az egész. - Kérem, tegye el a fegyverét, és hagyja el a házamat. Most azonnal! - A pokolba magával! - Lee Thornhill fejének szegezte a pisztolyt. Buchanan egy lépéssel mellette termett. - Lee, kérlek, ne. Semmi értelme. -A maga helyében én hallgatnék a barátomra -szólt Thornhill olyan nyugodtan, amennyire csak bírt. Egyszer már elsütöttek rá egy fegyert, sok évvel ezelıtt, amikor a fedezékét kilıtték, Isztambulban. Szerencsés volt, hogy egyáltalán életben maradt. Vajon kitart-e ma este is a szerencséje? - Miért kéne bárkire is hallgatnom? - morogta Lee. - Lee, légy szíves - mondta Buchanan. Lee ujja tétovázott még egy pillanatig a ravaszon, a szemét Thornhillrıl. Végül, lassan, maga mellé eresztette a pisztolyt.

le

nem

vette

- Hát, azt hiszem, el kell mennünk az FBI-hoz azzal, amit tudunk - mondta Lee. - Én csak azt akarom, hogy a házamból tőnjenek el. - Én meg - így Buchanan - csak azt, hogy személyesen garantáld, több embernek nem kell meghalnia. Megkaptad, amit akartál. Mást már nem kell bántanod.

- Rendben, rendben van. Óhaja parancs, nem ölök meg több embert - mondta Thornhill szarkasztikusan. - Most pedig, ha lennének olyan kedvesek, távozzanak a házamból. Nem szeretném, ha a feleségem kiborulna. Neki ugyanis fogalma sincs arról, hogy tömeggyilkoshoz ment férjhez. - Ez nem vicc! - mondta Buchanan dühösen. - Nem, tényleg nem az, és remélem, valaki tényleg segít majd magukon, mert szemmel láthatólag szükségük van rá. Kérem, figyeljen oda, hogy a pisztollyal hadonászó barátja ne tegyen kárt senkiben. - Ez nagyon jól hangzik majd a szalagon. Milyen figyelmes vagyok, milyen körültekintı. Buchanan megfogta a kazettát. - Nem hagyja itt bőneim bizonyítékát? Buchanan hátrafordult, komolyan a szemébe nézett. - Jelen körülmények között, azt hiszem, nem lesz rá szükség. Mintha meg akarna ölni, gondolta Thornhill. Jó. Nagyon jó. Figyelte, amint a két férfi végigmegy az autófelhajtón, és kisiet a sötét utcába. Egy perccel késıbb autómotor hangja hallatszott. Az íróasztalához rohant, a telefonhoz, de megtorpant. Vajon lehallgatják? Az egészet csak azért tervelték ki, hogy hibázzon egyet? Kibámult az ablakon. Igen, könnyen lehet, hogy most is odakint vannak. Megnyomott egy gombot az asztala alatt. A szoba valamennyi függönye lehullott, majd halk zörej szőrıdött ki minden ablakán, fehér nesz. Kihúzta a fiókját, és elıvette a titkos telefonját. Annyi biztonsági és zavaróberendezés volt rajta, hogy még a Nemzetbiztonsági Hivatal bohócai sem tudták kiszőrni a beszélgetését a levegıbıl. A katonai repülıgépek technológiájához hasonlóan a telefon mást sem bocsátott ki, csak elektronikus fricskát. Ennyit az elektromos hallgatózásról. Amatırök. - Buchanan és Lee Adams itt járt az irodámban - mondta a telefonba. - Igén, itt, a házamban, bassza meg! Most mentek el. Annyi embert akarok, ahányat csak nélkülözni tudunk. Langley csak néhány perc ide. Gondolom, meg tudjátok találni ıket. - Szünetet tartott, amíg meggyújtotta kialudt pipáját. - Elzümmögtek nekem valami idétlen kis dalt arról a kazettáról, amelyiken elismerem, hogy én ölettem meg az FBI-ügynököt. De Buchanan csak blöffölt. Az a kazetta már nem létezik. Úgy vettem ki, hogy mikrofon volt rajtuk, úgyhogy mindenben hülyének tetettem magam. Kis híján az életembe került. Néhány másodpercen múlt, hogy az az idióta Adams szét nem lıtte a fejem. Buchanan azt mondta, Lockhart halott, ami nagyon jó, ha igaz. De nem tudom, nem mőködnek-e valahogy együtt az FBI-jal. A kazetta nélkül viszont semmiféle bizonyítékuk nincs arra, amit tettünk. Mi? Nem, Buchanan könyörgött, hogy hagyjuk békén. Zsarolhatunk kedvünkre, csak hagyjuk meg az életét. Szánalmas volt, komolyan. Amikor megláttam ıket, azt hittem, ölni jöttek. Az az Adams egy veszélyes alak. Azt is elmondták, hogy Constantinople két emberünket kinyírta. Constantinople bizonyára meghalt, úgyhogy új kémet kell beszerveznünk az FBI-nál. Mindenekelıtt azonban találjátok meg ıket. Ezúttal nem akarok hibát. Meg kell halniuk. Utána ideje nekilátni a tervnek. Alig várom, hogy lássam a szánalmas arcukat a Kapitóliumon, ha elkapom ıket. Thornhill letette, aztán csak ült az asztalánál. Vicces, hogy így jöttek ide. Kétségbeesett emberek kétségbeesett ötlete. Komolyan úgy gondolták, hogy olyan kaliberrel szemben, mint ı, elegendı a blöff? Meglehetısen sértı feltételezés. De végül ı gyızött. Ezek ketten holnap, vagy legalábbis nagyon hamar meg fognak halni, míg ı, Thornhill, életben marad. Felkelt az asztalától. Bátor volt. Kiválóan állta a sarat. A túlélés mindig mámorító, gondolta, és lekapcsolta a villanyt.

56 A Szenátus Dirksen Hivatala ezen a friss, csípıs reggelen is zsongott az élettıl, mint mindig. Robert Thornhill határozott céllal haladt végig a hosszú folyosón, és közben gálánsán lóbálta maga mellett az aktatáskáját. A tegnapi este nem volt semmi. Siker, több szempontból. Az egyetlen bibi, hogy az emberei nem találták meg Buchanant és Adamst. Miután azok ketten elmentek, az est hátralévı része egyszerően csodálatosnak bizonyult. Mrs. Thornhill-nek igen kedvére volt a férje állatias buzgalma. Viszonzásul ma reggel azzal lepte meg, hogy korán kelt, és reggelit készített számára egy szál kis fekete, testhez tapadó ruhában. Ez évek óta nem fordult elı. Sem a reggeli készítés , sem a kis fekete testhez tapadás. A terem, ahol a meghallgatást tartották, a folyosó végén volt. Rusty Ward kis hőbérbirtoka, gondolta Thornhill gúnyosan. Rusty déli ököllel uralkodott, azaz a bársonykesztyő alatt gránitízületekkel. Ward elringatja az embert a nevetségesen mézesmázos beszédével, aztán, amikor a legkevésbé lehet számítani rá, odaugrik és torkon ragadja a másikat. Tüzes, átható pillantása, meg az a juj-de-precíz szóhasználata képes elolvasztani a gyanútlan ellent ott helyben, a kényelmetlen, „halaszthatatlan kormányprogram-pont" széken. Rusty Wardban minden kínosan sértette Thornhill régimódi, Borostyán ligaspecifikus érzékenységét. Ma reggel azonban felkészült. Halálosztagokról és szerkesztésrıl beszél majd neki, amíg csak a tehenek haza nem térnek a legelırıl, hogy Ward egyik kedvenc mondását idézze, végül pedig a szenátor úr egy grammal sem lesz okosabb, mint korábban. Mielıtt belépett a tágas terembe, Thornhill nagy, energiapumpáló levegıt vett. Elképzelte azt az ülést, amelyre mindjárt belép, Ward és tsai kicsiny korlátjuk mögött, az elnök a nadrágtartóját húzogatja, kövér arca ideforog és odaforog, közben a rövidített jelentés lapjait pergeti, él minden eszközzel, amely szánalmas királyságában fellelhetı. Amikor ı, Thornhill belép, Ward majd ránéz, rámosolyog, biccent, köszönti néhány ártatlan szóval, ezzel akarja hatástalanítani a védelmi rendszerét. Mintha ez akár csak eshetıségként is felvetıdhetne. De hát nyilván végig kell mennie a maga kis rutinján. Még hogy sosem késı új szokásokat felvenni. Ez is Ward hülye kis mondásai közé tartozik. Ah, mi terhes. Thornhill kinyitotta az ajtót, és magabiztosan végigment a padsorok között. Körülbelül félúton járt, amikor érzékelte, hogy a teremben sokkal többen ülnek most, mint általában. A kis tér szó szerint majd' szétrepedt az emberi testektıl. Amikor körülnézett, jó néhány ismeretlen arccal találkozott. A tanúnak fenntartott asztalhoz közeledve újabb sokk érte. Már ültek ott mások is, neki háttal. Felnézett a bizottságra. Ward visszabámult rá. A testes elnök nem mosolygott rá, nem üdvözölte esetlenül. - Mr. Thornhill, kérem, kihallgatunk egy tanút.

foglaljon

helyet

az

elsı

sorban.

Ön

elıtt

még

Thornhill döbbent képet vágott. - Parancsol? - Mr. Thornhill, üljön le, kérem - szólalt meg újra Ward. Thornhill az órájára nézett. - Elnök úr, attól tartok, ma kissé szőkre szabott az idım. Engem nem tájékoztattak arról, hogy más is tanúskodik. - Thornhill a tanúnak fenntartott

asztal felé nézett. Az, aki átszervezhetné a menetrendet.

ott

ült,

nem

tőnt

ismerısnek.

-

Esetleg

Ward Thornhill mögé nézett. O is megfordult, tekintetével követte a szenátor tekintetét. Az egyenruhás kapitóliumi rendırtiszt ünnepélyesen becsukta a terem ajtaját. Ezután a terem felé fordult, és széles hátát úgy vetette az ajtónak, mintha párbajra hívna mindenkit, aki csak megpróbál elhaladni mellette. Thornhill újra Ward felé fordult. - Van itt valami, amirıl tudnom kellene, de nem tudok? - Ha így van, egy percen belül kristálytiszta lesz minden - szólt Ward baljósan. Aztán az egyik asszisztensére nézett, és bólintott. Az asszisztens kilépett a bizottság háta mögött elhelyezkedı ajtón, amely kis folyosóra nyílt. Néhány másodperccel késıbb már vissza is tért. És ebben a pillanatban Thornhill élete legnagyobb sokkját szenvedhette el, minthogy Danny Buchanan sétált be az ajtón, egészen a tanúknak fenntartott asztalig. Egy pillantásra sem méltatta Thornhillt, aki dermedten állt a padsorok közötti járásban, ezúttal mozdulatlan, lábának döntött aktatáskával. Akik eddig a tanúk asztalánál ültek, most felálltak, és helyet foglaltak a közönség soraiban. Buchanan az asztal elé állt, felemelte a jobb kezét, esküt tett, majd leült. Ward Thornhillra nézett, aki még mindig meg sem mozdult. - Mr. Thornhill, kérem, volna olyan kedves, és leülne, hogy elkezdhessük végre? Thornhill képtelen volt levenni a szemét Buchanan-rıl. Oldalazó léptekkel az egyetlen üres hely felé haladt az elsı sorban. Az a nagydarab férfi, aki a sor szélén ült, oldalt fordult, hogy Thornhill elférjen. Thornhill leült, és ránézett. Lee Adams meredt vissza rá. - Örülök, hogy viszontlátom - szőrte a szót Lee a foga között, mielıtt újra kényelembe helyezte magát a székében, majd figyelmét a bizottságra irányította. - Mr. Buchanan - kezdte Ward - elmondaná nekünk, miért van itt? - Azért, hogy tanúskodjak egy megdöbbentı összeesküvésrıl a Központi Hírszerzı Ügynökség köreiben - felelte Buchanan nyugodt, magabiztos hangon. Az évek során több bizottság elıtt tanúskodott már, mint aWatergate szereplıi összesen. Ismerıs terepen mozgott, és az vezette a kihallgatást, akit a földkerekségen a legjobb barátjának tudhatott. Eljött az ı ideje. Végre. - Akkor, uram, azt hiszem, az elején kellene kezdenie. Buchanan szépen maga elé tette a kezét, elırehajolt, és beszélni kezdett a mikrofonba. - Körülbelül tizenöt hónappal ezelıtt megkeresett a CIA egy magas rangú tisztje. Az úriember jól ismerte lobbista tevékenységemet. Tisztában volt vele, hogy a Kapitóliumon több képviselıt is közelrıl ismerek. Segítséget kért tılem egy igen különleges ügyben. - Miféle ügyben? - vetette közbe Ward. - Azt akarta, hogy segítsek neki bizonyítékokat győjteni egyes kongresszusi képviselık ellen, hogy aztán zsarolhassa ıket. - Zsarolni? Hogyan?

- Tudta, hogy nagy erıkkel humanitárius szervezetekért.

lobbizom

az

elszegényedett

országokért

és

a

- Ezt mindannyian jól tudjuk - mondta Ward fennkölten. - Mint tudja, ez igen kemény piac. Ebben a keresztes háborúban a saját vagyonom java részét már fel is használtam. Ezzel az illetı is tisztában volt. Erezte, hogy végszükségben vagyok. Könnyő célpont vagyok, azt hiszem, ezt mondta rólam. - Pontosan hogyan mőködött volna ez a zsarolási terv? - Úgy képzelte, majd én megkörnyékezem azokat a kongresszusi képviselıket és tisztviselıket, akiknek módjában áll befolyásolni, mire fordítják a nemzetközi segélyt és az egyéb tengerentúlra szánt összegeket. Csak azokhoz a képviselıkhöz mentem volna oda, akiknek pénzre volt szükségük. Azt kellett mondanom nekik, hogy támogatásukért cserében nyugdíj után kompenzálnánk ıket. Arról természetesen nem tudhattak, hogy a CIA finanszírozta volna ezeket a „segélycsomagokat". Amennyiben beleegyeznek abba, hogy segítenek nekünk, én a CIA által rendelkezésemre bocsátott rejtett mikrofonnal mennék a találkozóra, és felvenném a terhelı beszélgetést ezekkel a férfiakkal és nıkkel. A továbbiakban a CIA követné ıket. A terv szerint az „illegális" tevékenység minden eredményét megkapná ez a férfi a CIA-nél, és fel is használná ellenük. - Hogyan? - Azon emberek között, akiket meg kellett volna vesztegetnem a külföldi támogatás megszerzéséért, többen benne vannak különbözı, a CIA-t felügyelı bizottságokban is. Ennek a bizottságnak két tagja például, jelesül Johnson és McNamara szenátor urak ott ülnek a tengerentúli akciók költségvetési bizottságában is. A CIA alkalmazásában álló úriember átadott nekem egy listát mindazokról a nevekrıl, akiket célba vett. Johnson és McNamara szenátor urak szerepelnek ezen a listán. Úgy tervezte, hogy más személyek mellett belezsarolja ıket abba, hogy bizottsági pozíciójukkal visszaélve támogassák a CIA-t. Hogy nagyobb legyen a CIA költségvetése, növeljék meg a hatáskörüket, és csökkenjen a Kongresszus fennhatósága a CIA felett. Ilyesmi. Ennek fejében hatalmas ösz-szeg ütné a markukat. Buchanan Johnsonra és McNamarára nézett, két olyan férfira, akit tíz évvel azelıtt könnyőszerrel az ügye mellé állított. A kellı felháborodással és dühvel néztek vissza rá. Az elmúlt héten Buchanan találkozott minden egyes megvesztegetettjével, és elmagyarázta nekik, mi folyik. Ha túl akarják élni, minden szavát alá kell támasztaniuk annak a hazugságnak, amelyet épp most hallanak. Ugyan miféle választásuk lett volna? Ezenkívül továbbra is támogatják majd Buchanan ügyeit, anélkül hogy egy centet is kapnának ezért tıle. Erıfeszítéseik végül karitatívnak bizonyulnak majd. Van Isten. Megkereste Wardot is, és bizalmasan beszélt vele. A barátja sokkal jobban fogadta a hírt, mint ahogy azt Buchanan a legszebb álmaiban elképzelte. Nem tartotta ugyan helyesnek Buchanan módszerét, de úgy döntött, kiáll régi barátja mellett. Láttunk már ennél nagyobb bőnöket is. - Mr. Buchanan, ez a teljes igazság? - Igen, uram - felelte Buchanan egy szent ábrázatával. Thornhill szenvtelenül ült a székén. Az arcán látható kifejezés az elítéltéhez hasonlított, aki épp magányosan lépdel a gázkamra felé. Keserőség volt benne, félelem és kétkedés. Nyilvánvaló, hogy Buchanan lepaktált ezekkel a politikusokkal, azok meg igazolják a meséjét. Ezt tisztán látta Johnson és McNamara arcán. Hogy tudna ı, Thornhill támadni anélkül, hogy felfedné a saját

szerepét? Aligha ugorhatna fel azzal, „Nem is így volt, Buchanan rég lefizette ıket, én csak elkaptam, és felhasználtam arra, hogy zsaroljam ıket!". Ez lett az Achilles-sarka. Soha eszébe sem jutott. Ez itt a skorpió és a béka esete, csak a skorpió még túl is fogja élni. - Mit tett erre ön? - kérdezte Ward Buchanantıl. - Azonnal felkerestem a listán szereplı embereket, köztük Johnson és McNamara szenátor urakat. Nagyon sajnálom, hogy akkoriban nem tájékoztathattuk az igazságról, elnök úr, de életbe vágó volt, hogy mindent abszolúte titokban tartsunk. Együtt állítottunk fel egyfajta csapdát. Megegyeztünk, mindannyian úgy teszünk, mint aki belemegy a CIA tervébe. Azután, miközben a CIA a zsaroláshoz győjt anyagot, én titokban bizonyítékokat szerzek a szervezet ellen. Amint úgy érezzük, kellıképpen megerısödött az ügy, elmegyünk az FBI-hoz azzal, ami addig történt. Ward levette a szemüvegét, és ide-oda lóbálta az arca elıtt. - Kissé kockázatos vállalkozás volt ez, Mr. Buchanan. Tudja-e, hogy ezt a zsarolási tervet hivatalosan is támogatta-e a CIA? Buchanan megrázta a fejét. - Teljesen világos, hogy egyetlen ottani tiszt mőve az egész. - Mi történt ezután? - Összegyőjtöttem a bizonyítékokat, de ekkor Faith Lockhart, a jobbkezem, aki semmit nem tudott errıl az ügyrıl, gyanút fogott. Feltételezem, azt hitte, hogy magam is részt veszek valamilyen zsarolásban. Ót természetesen nem avattam be. Elment az FBI-hoz a saját verziójával. Azok nyomozást indítottak. A CIAalkalmazott ezt megtudta, és intézkedett, hogy Ms. Lockhartot öljék meg. O szerencsésen megmenekült, de egy FBI-ügynököt valóban meggyilkoltak. Az egész terem zsongani kezdett. Ward egyenesen Buchanan szemébe nézett. felelıs egy FBI-ügynök meggyilkolásáért?

-

Azt

állítja,

hogy

egy

CIA-tiszt

Buchanan bólintott. - Igen, azt. Késıbb több más halálesettel is számolni kellett, ideértve Buchanan egy pillanatra a cipıjére meredt, az ajka remegni kezdett - Faith Lockhartét. Én ezért jöttem ma ide. Hogy véget vessek a gyilkolásnak. - Nevezze meg ezt a férfit, Mr. Buchanan - szólt Ward annyira indignálódottan és annyi kíváncsisággal, amennyit csak képes volt színlelni. Buchanan megfordult, s egyenesen Thornhillre mutatott. - Robert Thornhill mőveleti igazgatóhelyettes. Thornhill felugrott, dühösen rázta az öklét, és üvöltött, ahogy a torkán kifért. - Rohadt hazugság. Ez az egész csak cirkusz, olyan borzalom, amelyhez még csak foghatót sem tapasztaltam a kormány szolgálatában töltött éveim alatt. Hamis ürüggyel idehoznak, és kiszolgáltatnak ennek a személynek, az abszurd, mélységesen felháborító vádjainak. Ezek... ezek betörtek hozzám tegnap este, ez a Buchanan, meg ez itt! - Thornhill dühösen Lee-re mutatott. - Ez az alak pisztolyt tartott a fejemnek. Ugyanezzel az ırültséggel fenyegettek meg akkor is. Azt állították, van bizonyítékuk errıl a képtelenségrıl, és amikor azt mondtam, blöffölnek, elmenekültek. Követelem, hogy azonnal tartóztassák le ıket! Azonnal beperelem ıket. Most pedig, ha megbocsátanak, igazoltan dolgom van.

Megpróbált elmenni Lee mellett, de a magánnyomozó felkelt, és az útját állta. Thornhill Wardra nézett. - Elnök úr, ha nem intézkedik haladéktalanul, arra kényszerülök, hogy a mobiltelefonomon hívjam ki a rendırséget. Nem hiszem, hogy ez jól festene az esti híradóban. - Van bizonyítékom mindenrıl, amit mondtam - szólt Buchanan. - Micsoda? - kiáltotta Thornhill. - Az a hülye kis kazetta, amivel tegnap megfenyegettél? Ha nálad van, add elı. Nem tudom, mi az, de biztos, hogy hamisítvány. Buchanan kinyitotta az aktatáskáját, amely elıtte feküdt az asztalon. Audiokazetta helyett videokazettát vett elı, és átnyújtotta Ward egyik asszisztensének. Az egész terem odafigyelt, egy másik asszisztens abba a sarokba gurított egy televíziót a hozzá rögzített videolejátszóval, ahonnan mindenki láthatta a képernyıt. Az ember átvette a kazettát, beillesztette a lejátszóba, megnyomott egy gombot a távirányítón, és hátralépett. Valamennyien lélegzetüket visszafojtva nézték, hogyan elevenedik meg a képernyı. A televízión a következıt láthatták, Lee és Buchanan elhagyja Thornhill dolgozószobáját. Thornhill az asztalánál fel akarja emelni a telefonkagylót, habozik, egy pillanattal késıbb elıhúz egy másik telefont az egyik fiókból. Idegesen beszélni kezd. Az egész terem megtudta, mit mondott elızı este a telefonba a zsarolási tervrıl, arról, hogy megöletett egy FBI-ügynököt, és azt is hallhatták, hogy elrendelte Buchanan és Lee meggyilkolását. A felvételen az arcán ülı diadalmas kifejezés monumentális ellentétben állt azzal, amelyet most, a tárgyalóteremben láthattak a képén. Thornhill még akkor is a tévét bámulta, amikor elsötétült a képernyı, a szája kissé nyitva maradt, az ajka mozgott, de szó nem hagyta el. Táskája a benne lévı összes fontos irattal együtt a földre esett. Elfeledkezett róla. Ward megkocogtatta a mikrofont a tollával. Thornhillre meredt. Bujkált egyfajta elégedettség a tekintetében, de azért az irtózat dominált. Ward úgy festett, mint aki belebetegedett abba, amit az imént látott. - Mr. Thornhill, feltételezem, hogy miután elismerte, jártak tegnap önnél ezek az urak, az imént bemutatott bizonyítékról csak nem állítja, hogy hamisítvány? Danny Buchanan csendesen ült az asztalnál, lesütötte a szemét. Az arca megkönnyebbülést tükrözött, és egy csipetnyi szomorúságot. Az egész ember nagyon törıdött volt. Látszott, neki is elege van már az egészbıl. Lee le nem vette a szemét Thornhillrıl. Elızı este a második feladata a CIAfınök rezidenciáján viszonylag könnyő volt. Alapvetıen olyan technológiát használt, aminek segítségével Thornhill lehallgatta Ken Newman lakását, mobilrendszert, 2,4 gigahertzes mikrofonnal, rejtett kamerával és egy antennával, egy olyan eszközbe ágyazva, amely a Thornhill dolgozószobájában felszerelt füstérzékelınek kiköpött mása. Mi több, valóban alkalmas füstérzékelésre, csak közben felvevıként is szolgált. A ház rendes áramköre mőködtette, de kristálytiszta, éles képet és hangot adott vissza. Azt meg tudta akadályozni Thornhill, hogy ık ketten bármi terhelıt vigyenek magukkal, amikor elhagyták a házát, csak az nem jutott eszébe, hogy ık viszont elrejthették a maguk miniatőr trójai falovát a házán belül.

- Ha elkezdıdik a tárgyalás, itt leszek, és tanúskodni fogok - mondta Danny Buchanan. Felállt, megfordult, és elindult a padsorok között. Lee Thornhill vállára tette a kezét. - Elnézést - mondta nagyon udvariasan. Thornhill megragadta a karját. - Hogy csinálta? Lee lassan elhúzta a karját, és odament Buchanan-hez. A két férfi csendben kivonult. 57 Egy hónappal azután, hogy Buchanan tanúskodott Ward bizottsága elıtt, Robert Thornhill lefelé tartott a washingtoni szövetségi bíróság épületének lépcsıjén. Felszabadult, jóllehet szorongó ügyvédei követték. Rá autó várt. Beszállt. Négy hétig ült rács mögött, azután óvadék ellenében kiengedték. Itt az ideje, hogy munkához lásson. És nagymértékben itt az ideje annak is, hogy végre bosszút álljon. - Mindenkinek szóltak? - kérdezte a sofırjétıl. Az bólintott. - Már ott vannak. Magát várják. - Buchanan, Adams? - Buchanant tanúvédelem alá helyezték, de azért van néhány nyomunk. Adams szabad préda. Bármikor le lehet szedni. - És Lockhart? - Meghalt. - Biztos? - Nem ástuk ki a tetemét, de ezenkívül minden jel arra mutat, hogy belehalt a sérüléseibe a kórházban, Észak-Carolinában. Thornhill sóhajtott, és hátradılt. - Micsoda mázlista. Az autó nyilvános garázsba hajtott. Thornhill otthagyta a jármővet. Ott azonnal átszállt egy mikrobuszba, amelyik csak rá várt, aztán kihajtott a garázsból, és az ellenkezı irányba indult. Ennyit arról, ha az FBI ráállított valakit. Mintegy negyvenöt perccel késıbb megérkezett a kis elhagyatott külfejtéső bányához. Belépett a gyorsliftbe, és zumm, már lent is volt, több mint száz méterrel a tengerszint alatt. Minél lejjebb, annál jobb. Ez a gondolat felettébb szórakoztatta. Az ajtó kinyílt, és ı a szó legszorosabb értelmében kirobbant a liftbıl. A kollégái valamennyien ott ültek. Széke az asztalfın üresen állt. Közvetlenül mellette, jobb kéz felıl, Phil Winslow-t láthatta, bizalmasát és harcostársát. Thornhill megengedett magának egy hálás mosolyt. Hát itt vagyunk, újra a szakmában, startra készen. Leült, körülnézett. - Bob, gratulálok, hogy sikerült óvadékkal kijönnöd - mondta Winslow. - Négy hét után - felelte Thornhill keserően. - Azt hiszem, a CIA-nek kicsit korszerősítenie kellene a jogi tanácsadást.

- Az a videó férfi, aki az engem illet, kissé meglep,

mindenesetre lesújtó volt - szólt Aaron Royce, az a fiatalabb elızı itteni ülésen összeakasztotta a bajszát Thornhill-lel. - Ami csodálkozom, hogy sikerült óvadékkal megúsznod. İszintén szólva hogy a CIA egyáltalán hajlandó volt jogi tanácsadást biztosítani.

- Naná, hogy lesújtó volt - mondta Thornhill szigorú, éles hangon. - A CIA pedig lojalitásból nyújtott nekem jogi segítséget. Ez az intézmény nem feledkezik meg az embereirıl. Sajnos azonban ez azt jelenti, el kell tőnnöm. Az ügyvédeim szerint van esély rá, hogy elcsitítsuk a videokazetta által vert hullámokat, de azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy a jogi-technikai hiányosságok ellenére a kazetta anyaga kissé túlságosan részletezett volt ahhoz, hogy jelenlegi pozíciómban folytathassam a munkám. - Thornhill elszomorodott egy pillanatra. A karrierjének vége. Nem egészen így tervezte. Vonásai azonban gyorsan visszanyerték a szokásos acélozottságot. Visszaállt a tartása. Diadalmasan körülnézett a helyiségben. - Majd a távolból irányítom a csatát. És megnyerjük a háborút. Na már most. Úgy értesültem, Buchanan illegalitásba vonult. Nem így Adams. A legkisebb ellenállás elvét követjük. Elsıként jöjjön Adams. Azután Buchanan. Az Amerikai Marsall szolgálattól akarok valakit. Vannak ott embereink. Ráállunk a jó öreg Dannyre, és kitöröljük. Ezután halálbiztosan akarom tudni, hogy Faith Lockhart nincs többé. - Winslow-ra nézett. - Készen vannak az úti okmányaim, Phil? - Nem, Bob, az a helyzet, hogy nincsenek - felelte Winslow lassan. Royce Thornhillre meredt. - Túl sokba került nekünk ez az akció - mondta. - Hárman odavesztek. Téged elítéltek. A CIA-nél minden a feje tetejére állt. Az FBI mindenütt a sarkunkban van. Ehhez képest Aldrich Ames fedezetlen csekk. Thornhill most már észrevette, hogy valamennyi jelen lévı férfi nagyon barátságtalanul néz rá, ideértve Winslow-t is. Bátorító hangon szólalt meg, Túl fogjuk élni, az nem kérdés. - Mi túl fogjuk élni, abban elég biztos vagyok -mondta Royce nyomatékkal. Royce határozottan kezdett Thornhill idegeire menni. Villámgyorsan meg kell törni ezt a fajta gerinces-kedést. Egyelıre azonban úgy tesz, mintha nem is létezne. - Az a nyavalyás FBI - panaszolta. - Lehallgatnak. Rájuk talán nem vonatkozik az alkotmány? - Micsoda szerencse, hogy nem említetted a nevem abban a telefonbeszélgetésben mondta Winslow. Thornhill újra ránézett. Különös szín bujkált a barátja hangjában, és ez megdöbbentette. - Ami az úti okmányaimat illeti... el kell hagynom az országot, amilyen hamar csak lehet. - Nem lesz rá szükség, Bob - mondta Royce. -İszintén szólva, minden ellenkezı kirohanásod dacára, mi egész jól együtt tudtunk mőködni az FBI-jal, amig te el nem szartál mindent. Manapság a kooperáció a kulcsszó. A harcmezın vívott csaták mindenkibıl vesztest faragnak. Te dinoszaurusszá tettél minket, és most lehúzol minket magad mellé a sárba. Thornhill rendkívül ingerült pillantást vetett rá, majd Winslow-ra nézett. - Phil, nekem erre most nincs idım. Foglalkozz vele, légy szíves. Winslow idegesen köhintett. - Attól tartok, igaza van, Bob.

Thornhill egy pillanatra megmerevedett, és körbenézett az asztalnál ülıkön, mielıtt a tekintete újra megállapodott volna Winslow-n. - Kérem az okmányokat, Phil, meg a fedınevemet, méghozzá most azonnal. Winslow Royce-ra nézett. Alig észrevehetıen bólintott. Aaron Royce felállt a székébıl. Nem mosolygott, a diadal legcsekélyebb jelét sem mutatta. Végül is ki van képezve. - Bob - mondta - megváltozott a terv. A továbbiakban nem tartunk igényt a munkádra. Thornhill arca paprikapiros lett a méregtıl. - Mi a büdös francról beszélsz? Én vezetem ezt az akciót. Az utasítás pedig az, hogy Buchanant és Adamst meg kell ölni. Azonnal! - Nem lesz több gyilkosság - jelentette ki Winslow határozottan. - Nem ölünk meg több ártatlan embert - tette hozzá csendesen. Felállt. - Sajnálom, Bob. Komolyan. Thornhill rámeredt. Most kezdte felfogni az igazságot, és beleremegett. Phil Winslow együtt járt vele a Yale-re. Szobatársak voltak a kollégiumban. Mindketten tagjai voltak a Halálfejes klubnak. Winslow volt a legjobb embere. Élethosszig tartó barátok voltak. Élethosszig. - Phil? - szólt Thornhill óvatosan. Winslow intett a többieknek. İk is felálltak. Valamennyien elindultak a lift felé. - Phil? - szólt Thornhill ismét. Kiszáradt a szája. Amikor a férfiak odaértek a lifthez, Winslow hátrafordult. - Nem hagyhatjuk, hogy tovább fajuljon ez az ügy. Nem engedhetjük meg, hogy tárgyalás legyen belıle. És azt sem, hogy lelépj. Addig keresnének, amíg világ a világ. Az ügyet le kell zárni, Bob. Thornhill félig megemelkedett ültében. -Akkor megrendezhetjük a halálomat. Az öngyilkosságomat. - Sajnálom, Bob. Teljesen és tisztességesen kell lezárni az ügyet. - Phil! - rikoltott Thornhill. - Légy szíves! Amikor mindannyian bent álltak már a liftben, Winslow a barátjára nézett, utoljára. - Bob, olykor elengedhetetlen az áldozat. Ezt mindenkinél jobban tudod. A haza érdekében. A liftajtó becsukódott. 58 Lee végigment a kórházi folyosón, közben két kézzel fogta a virágkosarat, óvatosan. Amint kicsit erıre kapott, Faitht átszállították egy Richmond közeli kórházba. Álnéven vették nyilvántartásba, s napi huszonnégy órán át fegyveres ır állt az ajtaja elıtt. A kórház elég messze volt Washingtontól ahhoz, hogy teljes

mértékben titokban tudják tartani a hollétét, de ahhoz azért elég közel, hogy Brooke Reynolds vigyázhasson rá. Lee most elıször kapott engedélyt arra, hogy meglátogassa, pedig elıtte már többször hisztérikusan könyörgött Reynoldsnak. De legalább életben volt. Azt mondták neki, napról napra javul az állapota. így tehát Lee nagyon meglepıdött, amikor odaért a szobához, és nem látta az ırt. Kopogott, várt, benyitott. A szoba üres volt, az ágyat áthúzták. Néhány másodpercig kábultan körözött a szobában, aztán visszarohant a folyosóra, ahol kis híján karambolozott a nıvérrel. Megragadta a karját. - Hová lett a beteg a 212-es szobából? A nıvér elıször az üres szobára nézett, aztán Léére, szomorú arccal. - Maga rokona? - Igen - hazudta Lee. A nı a virágokra nézett, és még fájóbb arckifejezést öltött. - Hát nem hívták fel magát? - Miért hívtak volna? -Tegnap este meghalt. Lee elsápadt. - Meghalt - motyogta. - De hát túl van az életveszélyen. Azt mondták, most már túléli. Maga mit locsog itt összevissza? - Kérem, uram, itt mások is vannak. - Megfogta Lee karját, és kikormányozta a szobából. - Nem ismerem a pontos részleteket. Nem én voltam az ügyeletes. De ha akarja, keresek magának valakit, aki majd válaszol a kérdéseire. Lee kiszabadította a karját. - Nézze, az nem lehet, biztonságban legyen.

hogy

meghalt,

érti?

Ezt

csak

úgy

mondják.

Hogy

- Micsoda? - kérdezte a nı döbbenten. - Innen átveszem én - hallatszott egy hang a hátuk mögül. Mindketten megfordultak. Brooke Reynolds állt ott. Kinyújtott karral mutatta a nıvérnek a jelvényét. - Innen átveszem én - mondta újra. A nıvér bólintott, és gyorsan elment. - Hát itt meg mi folyik? - kérdezte Lee. - Menjünk egy csendes helyre, ahol megbeszélhetjük. - Hol van Faith? - Ne itt, Lee, a francba, hát mindent el akarsz rontani? - Megrántotta a karját, de a férfi meg sem mozdult, ı pedig tudta, hogy fizikailag labdába sem rúg mellette. - Minek menjek veled? - Azért, mert tılem megtudhatod az igazat.

Beszálltak Reynolds autójába. İ kihajtott a parkolóból. - Tudtam, hogy ma idejössz, azt terveztem, hogy elıtted érek a kórházba, és megvárlak. Nem sikerült. Sajnálom, hogy egy nıvértıl kellett megtudnod. Nem így terveztem. - Reynolds letekintett a virágokra. Lee még mindig szorosan fogta a csokrot. Reynolds egyszerre teljesen együtt érzett vele. Ebben a pillanatban nem FBI-ügynök volt — csak egy ember, aki ott ül valaki mellett, és tudja, hogy a másiknak épp most szakad meg a szíve. Meg azt, hogy amit mondani készül, attól minden csak még rosszabb lesz. - Faitht tanúvédelem alá helyezték. Buchanant is. - Mi? Buchanant még megértem. De Faith nem tanúja semminek! - Lee olyan mértékben megkönnyebbült, hogy azt csak a felháborodása múlta felül. Hiszen ez mind képtelenség. - Viszont védelemre szorul. Ha egyesek megtudnák, hogy még mindig életben van te is tudod, mi történhet. - Mikor van az a nyomorult tárgyalás? - Az a helyzet, hogy nem lesz tárgyalás. Lee rámeredt. - Csak azt ne mondd, hogy az a szemétláda Thornhill kimézesmázaskodott magának valami megállapodást. Csak azt ne. - Hát nem is így történt. -Akkor miért nincs tárgyalás? - Mert ahhoz kell egy vádlott is. - Reynolds dobolt egy kicsit az ujjaival a kormányon, majd napszemüveget tett fel. Ezt követıen a főtéssel babrált. - Várok - mondta Lee. - Vagy nem méltatsz magyarázatra? Reynolds sóhajtott, és kihúzta a derekát. - Thornhill meghalt. Az autójában találták meg egy félreesı úton. Egyetlen fejlövés. Öngyilkosság. Lee nem tudott megoldása.

megszólalni.

Egy

perccel

késıbb

azt

motyogta,

-

A

gyávák

- Az a helyzet, hogy szerintem mindenki fellélegzett. A CIA legalábbis biztosan. Tudom. A szupertit-kosított csontjaik velejéig sokkírozta ıket ez az egész. Enyhén szólva. Gondolom, a haza érdekében is jobb, ha elmarad a hosszú és szégyenteljes tárgyalás. - Persze, a szennyes meg minden - mondta Lee epésen. - Hát akkor a haza már hiphip hurrázhat. -Postahivatal elıtt haladtak el, Lee látványos tisztelgést mímelt a homlokzatán lobogó zászlónak. - Ha tehát Thornhill eltakarodott az útból, miért kell Faithnek tanúvédelem? - Te is tudod a választ. Amikor Thornhill meghalt, minden nevet magával vitt a sírba, mindenkiét, aki benne volt. Pedig azok itt járnak köztünk, nagyon is, tudjuk. Emlékszel arra a kazettára, amelyet olyan szépen meghangszereltél? Thornhill akkor is beszélt valakihez a telefonban, és az a valaki máig él és virul. A CIA most belsı nyomozást rendelt el, hogy kiseprőzzék ezeket az alakokat, de én nem adnék érte öt garast sem, hogy megtalálják. Te is tudod, mindent el fognak követni, hogy elkapják Faitht és Buchanant. Ha másért nem, hát bosszúból. - Megérintette a karját. - És téged is, Lee. Lee ránézett, és szinte olvasott a gondolataiban. - Nem. Semmiképpen nem vagyok hajlandó tanúvédelem alá vonulni. Nem boldogulnék új néven. Épp elég nehéz volt eddig is, hogy a sajátomat ne felejtsem el. Ennyi

erıvel ki is várhatom Thornhill haverjait. Legalább bulizom egy kicsit, mielıtt elpatkolok. - Lee, ez nem vicc. Ha nem vagy hajlandó illegalitásba vonulni, veszélybe kerülsz. Mi nem követhetünk napi huszonnégy órán át.

hatalmas

- Nem? Azok után sem, amit az Irodáért tettem? Ezek szerint ugrott az FBIfeliratú ingyenpóló is. - Most mitıl lettél ilyen kurva cinikus? - Talán szart sem érdekel már az egész, Brooke. Te okos nı vagy. Hogy lehet, hogy ez nem jut eszedbe? Néhány mérföldön át egyikük sem szólalt meg. - Ha rajtam múlna, megkapnál mindent, amit csak akarsz, szolgákkal - mondta végül Reynolds - de hát nem tılem függ.

saját

szigetet

Lee vállat vont. - Vállalom a kockázatot. Ha meg akarnak keresni, ám tegyék. Kicsivel rágósabb falat leszek, mint ahogy képzelik. -Nincs semmi, amivel rá tudnálak venni, hogy meggondold magad? Lee felemelte a virágokat. - Elárulhatnád, hol van Faith. - Nem lehet. Tudod, hogy ezt nem lehet. - Ugyan már, dehogynem. Hiszen csak ki kell mondanod. - Kérlek, Lee... Lee a mőszerfalra sújtott nagy öklével. Be is törte. - Az isten verje meg, Brooke, egyszerően nem érted. Muszáj találkoznom vele. Muszáj! - Tévedsz, Lee, én nagyon is megértem. Ettıl olyan nehéz nekem ez az egész. De ha elmondom, és odamész, az veszélybe sodorja ıt. Téged is. Tudod jól. Azzal felrúgnánk minden szabályt. Erre én nem vagyok hajlandó. Bocsáss meg. El sem tudod képzelni, milyen rettenetesen érzem magam ettıl. Lee a fejtámlának dılt. Újabb néhány perc telt el csendben, miközben Reynolds csak kocsikázott céltalanul. - És hogy van? - kérdezte csendesen Lee nagy sokára. - Nem fogok hazudni. Az a golyó nagyon nagy kárt tett benne. Helyre fog jönni, de lassan. Azóta is többször majdnem belehalt. Lee eltakarta az arcát, megcsóválta a fejét. - Ha ez vigasztal, ıt legalább annyira kiborította, hogy így alakult, mint téged. - Fú, öregem - felelte Lee - ettıl mindjárt csodás az egész. De kibaszott nagy király lettem. - Nem így értettem. - Tényleg nem fogod hagyni, hogy találkozzak vele? - Tényleg nem fogom. - Akkor tegyél ki a sarkon.

- De hát a kocsid a kórháznál áll. Lee kinyitotta az autó ajtaját még mielıtt megállt volna. - Majd sétálok. - Több mérföld - mondta Reynolds elcsigázott hangon - és nagyon hideg van. Lee, hadd vigyelek el. Igyunk meg valahol egy kávét. Beszéljünk még. - Kell a friss levegı. És mi van itt beszélnivaló? Én kibeszéltem magam. Lehet, hogy többet az életben nem szólalok meg. - Kiszállt, aztán visszahajolt. Mégiscsak tehetnél értem valamit. - Bármit. A kezébe adta a virágot. - Légy szíves, juttasd el valahogy Faithhez. Hálás lennék. - Lee becsapta az ajtót, és elment. Reynolds szorongatta a virágot, és nézte, amint Lee elvánszorog, lehajtott fejjel, zsebre vágott kézzel. Látta, hogy rázkódik a válla. Ekkor Brooke Reynolds hátradılt az ülésen, és a könnyei patakokban csorogtak végig az arcán. 59 Kilenc hónappal késıbb Lee épp egy sorháznál volt lesen. Egy férfi titkos találkahelyét figyelte, aki hamarosan irtóztató mérető válóper alperese lesz sokszorosan megcsalt feleségével szemben. Lee-t maga a roppant gyanakvó hitves bérelte fel, győjtsön már egy kis szemetet a férjecskéjérıi. Igazán nem kellett sokat várnia, ami a szemetet illeti, zsákszámra talált. Most éppen két édes, zsenge lányka repkedett az ingatlanon. A feleség elég rendes anyagi megállapodást akart a fickótól, akinek mintegy ötszázmillió dollárja feküdt high-tech internetes céges részvényekben. A céget egyébként részben ı maga alapította. Lee boldogan segített a nınek, hogy megszerezze, amit akar. A házasságtörı férj Eddie Stipowitzra, exfelesége milliárdosára emlékeztette. E fickó ellen bizonyítékot győjteni kicsit olyan volt, mintha pici Eddie nagy fejére dobálna sziklákat. Elıvette a fényképezıgépét, és készített néhány fotót egy magas, szıke, miniszoknyás példányról, amint a ház felé imbolyog. Ez a kép, amelyen a fickó pucér felsıtesttel, sörösdobozzal a kezében az ajtóban várja a nıt, dagadt arcán ostoba, kéjvágyó mosollyal, a feleség ügyvédjének egyes számú bőnjelévé lép majd elı. Azok a válóperek, ahol senki sem hibás, igencsak aláássák a szennyben turkáló magánnyomozók üzletét, de ha a házastársi vagyon elosztására került a sor, a csúszós iszap még mindig elég szépen nyom a latban. Különösen ha gyerekek is tarkítják a képet, mint például most. A hosszú lábú szıke nem lehetett több húszévesnél, nagyjából Renee lányával egykorú. Férjuram viszont az ötvenet rugdossa. Uramisten, azok a részvények. Biztos jó érzés. Az is lehet, hogy a férfi kopasz feje, alacsony termete és puha pocikája tette meg a kellı hatást. Egyes nık kiszámíthatatlanok. Neeem, csak a lóvé lehet, gondolta Lee, és eltette a fényképezıgépét. Augusztus volt, ami Washingtonban azt jelenti, hogy nagyjából kiürül a város, csak a félrelépı férjek, a babáik, meg az utánuk leskelıdı magánnyomozók maradnak ott. Meleg volt, nyúlós, nyammogós. Lee letekerte a kocsiablakot, és miközben kekszet majszolt és palackozott vizet ivott, imádkozott legalább egy egészen picike légmozgásért. Munkájának ezen ágában az volt a legnehezebb, hogy még pisilni sem mehetett el. Ezért ivott palackozott vizet. Az üres flakon nemegyszer jól jött már. Megnézte az óráját. Majdnem éjfélre járt. A környéken a legtöbb lakásban és sorházban rég eloltották a villanyt. Azon tőnıdött, ne menjen-e ı is haza. Az

elmúlt napokban elég sok mindent sikerült összeszednie, többek közt néhány zavarba ejtı képet egy késı esti haddszólj ónról a kinti meleg vizes medencében. Ezektıl a fickó akár a vagyona háromnegyed részét is összegereblyézheti a feleségének. Két meztelen lány - korcsoportjuk szerint még a szalagavatón kéne mélázniuk - lubickolt a bugyborékoló vízben egy férfival - korcsoportja szerint jobban is tudhatná... nos, gondolta Lee, ennek a többi részvényes a férj szép kis high-tech vállalatában nem fog igazán örülni. A saját élete a fanatikus monotónia határát súroló rutinná vált, ı legalábbis így nevezte. Korán kelt, gyúrt, de sokat, verte a zsákot, felülésezett és súlyzózott, amíg a szervezete meg nem lengette a fehér zászlót, és meg nem lepte egy jó kis verıértágulattal. Akkor elment dolgozni, és meg sem állt addig, amíg már csak épphogy el tudta csípni a lakása mellett éjjel is nyitva tartó autós McDonald'sban a vacsoramenüt. Akkor aztán hazatért, egyedül, és megpróbált aludni, de csak arra jött rá, hogy istenigazából soha nem képes teljes öntudatlanságba merülni. Úgyhogy járkált a lakásban, kinézett az ablakon, eltőnıdött olyasmin, amin úgysem tudott változtatni egy centit sem. Az életében a „Mi lenne, ha" címő könyv megtelt. Vennie kell egy másikat. Történt azért néhány jó dolog is. Brooke Reynolds sportot őzött abból, hogy annyi feladatot küldjön az útjába, amennyit csak tud. Valamennyi megbízás jól fizetı, minıségi eset volt. Rászabadított egy rakás kiöregedett FBI-ügynököt is, aki most már mind a biztonsági szakmában dolgozott, és teljes állást ajánlott neki, természetesen részvényvásárlási lehetıséggel együtt. Valamennyiüknek nemet mondott. Hálás volt a gesztusért, ezt el is mondta Reynoldsnak, de ı magányos farkas alkat. Nem pedig öltönyös. Nem szereti azt enni, amihez evıeszköz is kell. A siker hagyományos elemei kétségkívül veszélyeztetik az egészségét. Sokat találkozott Renee-vel. Minden alkalommal egyre nıtt köztük az összhang. Amikor minden összeomlott, körülbelül egy hónapig szinte el sem mozdult mellıle, vigyázott, nehogy történjen vele valami Robert Thornhill és társai miatt. Miután Thornhill öngyilkos lett, aggodalmai elcsitultak, bár továbbra is nagyon odafigyelt rá. Renee el fog jönni hozzá egy idıre, mielıtt ismét kezdıdik az egyetem. Lehet, hogy küld Eddie-nek és Trishnek egy képeslapot, és gratulál, milyen szép munkát végeztek a nevelésében. És az is lehet, hogy nem ír nekik mégsem. Az élet szép, ezt gyakran elmondta magának. Az üzlet jól megy, ı jó egészségnek örvend, a lánya visz-szakerült az életébe. İ, Lee, végül nem került két méter mélyen a föld alá, füvet csíráztatni. Szépen szolgálta a hazája érdekeit. Csupa frankó cucc. Ennek kapcsán elgondolkozott azon, mitıl olyan boldogtalan, miért érzi magát annyira totálisan szerencsétlennek. Valójában tudta, de hát ez ügyben nem tehetett semmit. Váratlan fordulat, nemde? Az ı élettörténete már csak ilyen. Ismerjük a dörgést, de nem tudunk rajta változtatni. Oldalsó visszapillantó tükrében felvillant egy autó fényszórója. Pillantásával automatikusan követte a kocsit, amely most állt meg mögötte. Nem rendır, nem azt akarja tudni, miért áll itt órák óta. Fintorgott, és a házra nézett. Csak nem a kis rosszcsont internetes mogul vette észre, és küldött a nyakára egy kis erısítést, hogy a kíváncsi magánnyomozót móresre tanítsa? Remélte, hogy nem errıl van szó. Az anyósülésen ott feküdt a vasrúdja. Talán még buli is lesz. Talán az a megfelelı antidepresszáns, ha ellátja valaki baját. Hadd induljon be az az endorfin. Legalább ma éjszaka jól érzi magát. Meglepıdött, amikor csak egy ember szállt ki, az is az utasülésrıl, és felé tartott. Ez az ember alacsony volt, karcsú, és bokáig érı kapucnis kabátba burkolózott, ami nem kimondottan ajánlott öltözék harmincnégy fokos meleg és százszázalékos páratartalom idején. Lee megmarkolta a vasrudat. Amint az alak az autója másik oldalához ért, megnyomta a központi zárat. A következı pillanatban elzáródott a tüdeje. Levegı után kapkodott.

Az az arc, amelyik benézett az ablakán, nagyon sápadt volt, nagyon vékony. Nagyon Faith Lockhart. Lee feloldotta a zárat, Faith beszállt. Lee ránézett, amikor végre megtalálta a hangját, valahol a térde mélységében. - Uramisten. Tényleg te vagy az? Faith elmosolyodott, és hirtelen nem is tőnt olyan sápadtnak, olyan elnyőttnek, olyan törékenynek. Kibújt a hosszú, kapucnis kabátból. Alatta rövid ujjú inget és khakisortot viselt. A lábán szandált. A lába nagyon fehér volt, és vékonyabb annál, mint amilyenre Lee emlékezett. Az egész nı vékonyabb volt. Lee megértette, hogy a kórházban töltött hónapok elég sokat kivettek belıle. A haja lenıtt, és hosszabb volt, ámbár távolról sem olyan hosszú, mint eredetileg. Jobban áll neki a valódi színe, gondolta Lee. Az igazat megvallva ı kopaszon is elfogadta volna. -Én vagyok - felelte csendesen. - Mármint ami maradt belılem. - Az ott Reynolds? - Nagyon ideges, ki van borulva, hogy rábeszéltem erre az útra. - Gyönyörő vagy, Faith. Faith valahogy visszafogottan mosolygott. - Hazudós. Borzalmasan nézek ki. A mellemre rá sem tudok nézni. Hova lett, te jó Isten! - Viccelni próbált, de Lee kihallotta a könnyed hangnembıl, valójában nagyon odavan. Rendkívül gyengéden megérintette az arcát a kezével. - Nem hazudok. Te is tudod. Faith a tenyerébe vette a kezét, és meglepı erıvel megszorította. - Köszönöm. - Hogy megy a sorod? Tényeket, csakis a színtiszta tényeket. Faith lassan kinyújtotta a karját, az arcán nyilvánvaló volt, ez a kis mozdulat is nagy fájdalmába kerül. - Hivatalosan visszavonultam az aerobichálózatból, de azért be-belógok. Igazából minden nap egyre jobb. Az orvosok úgy látják, teljesen rendbe fogok jönni. Legalábbis a kilencvenszázalékos mezınyben. - Nem hittem volna, hogy találkozunk még. - Azt én nem hagytam volna. Lee odacsúszott hozzá, átkarolta. Faith alig hallhatóan felnyüszített, mire ı gyorsan visszahúzódott. - Bocsáss meg, Faith, ne haragudj. Ismét elmosolyodott, megsimogatta a kezét.

és

visszahelyezte

magára

a

férfi

karját,

közben

- Annyira nem vagyok törékeny. És azon a napon, amikor nem ölelhetsz át többé, azt fogom mondani, ennyi volt az élet.

- Kérdezném, hol laksz, de semmi olyat nem akarok csinálni, amitıl veszélybe kerülhetsz. - Szép kis élet... nem gondolod? - kérdezte Faith. -De. A nı nekidılt, fejét a mellkasára tette. - Amint kijöttem a kórházból, találkoztam Danny-vel. Amikor megtudtuk, hogy Thornhill öngyilkos lett, azt hittem, már soha nem fogja abbahagyni a mosolygást. - Valami ilyesmi történt nálam is. Faith ránézett, - De mégis, te hogy vagy, Lee? - Én? Ugyan. Senki nem lıtt le, senki nem szabja meg, hol kell laknom. Minden rendben. Én jártam a legjobban. - Most hazudsz, vagy az igazat mondod? - Hazudok - szólt halkan. Gyors csókot váltottak, aztán hosszabbat. Lee arra gondolt, olyan könnyed mozdulatokkal csinálták, a fejük annyira a megfelelı szögben mozdult, a karjuk olyannyira csak a legszükségesebb mozgással fonódott a másikra, mint amikor valaki a puzzle részeit csúsztatja egymásba. Lehet, hogy mindjárt felébrednek a parti házban, másnap reggel van. És a lidércnyomás soha meg sem történt. Hogy lehet az, hogy valaki ilyen kevés ideje ismer egy embert, és mégis úgy érzi, több élet óta vele van? Az Isten csak egyszer adja ezt meg, ha egyáltalán megadja. Lee esetében pedig elvette. És ez nem fair, ez nem jó. Az arcát Faith hajába fúrta, illata minden részecskéjét magába szívta. - Mennyi ideig tudsz maradni? - kérdezte. - Mit forgatsz a fejedben? - Semmi különöset. Vacsora nálam, csendben beszélgethetnénk. És hagynád, hogy egész éjjel a karomban tartsalak. - Csodásan hangzik, de az utolsó részre, azt hiszem, még nem vállalkozhatok. Lee ránézett. - Én szó szerint gondoltam, Faith. Csak a karomban tartani téged, semmi mást. Semmi másra nem gondoltam az elmúlt hónapokban. A karomban szeretnélek tartani. Faith úgy nézett ki, mint aki mindjárt sírva fakad. Aztán inkább letörölte azt az egyetlen könnycseppet, amely Lee arcán csorgott lefelé. A férfi a visszapillantó tükörbe nézett. - De ez nem szerepel Reynolds napirendjében, ugye? - Én legalábbis kétlem. Lee újra ránézett. - Faith - mondta halkan - miért ugrottál a golyó elé? Tudom, hogy fontos neked Buchanan, meg az egész, de mégis, miért? Faith gyors levegıt vett.

- Már mondtam neked, ı különleges, én pedig átlagos vagyok. Nem hagyhattam, hogy meghaljon. - Én nem tettem volna meg. - Értem megtetted volna? - Igen. - Az ember azért áldozza fel magát, aki fontos neki. És nekem Danny nagyon fontos. - Hát igen. Gondolom, ezt kitalálhattam volna abból is, hogy elmentél az FBIhoz, hogy megmentsd, pedig mindened megvolt ahhoz, hogy eltőnj, hamis személyi, svájci bankszámla, biztonságos ház. Faith megragadta a karját. - De túléltem. Én gyıztem. Hátha egy kicsit én is különlegessé válok ettıl. Lee a kezébe vette az arcát. - Most, hogy itt vagy, Faith, iszonyúan nem akarom, hogy elmenj. Vedd úgy, hogy odaadnám bármimet, megtennék bármit, amit lehet, csak el ne hagyj. Faith körülrajzolta az ujjával a száját, megcsókolta az ajkát, belenézett egyenesen a szemébe, amely mintha még a sötétben is a nap vakító melegével sütött volna. Nem hitte, hogy látja még ezt a szempárt. Talán ez volt az egyetlen, ami megmentette, ami nem hagyta meghalni, a tény, hogy ha túléli, mégis viszontlátja. Pillanatnyilag nem tudta, mi másért érdemes élnie. A láthatólag mélységesen mély szerelmén kívül ez iránt a férfi iránt. Ami pillanatnyilag mindennél többet jelent neki. - Indítsd el a motort - mondta. Lee értetlenül meredt rá, de nem szólt gyújtásban, és sebességbe tette az autót.

semmit.

Elfordította

a

kulcsot

a

- Rajta - mondta Faith. Lee elindult. A mögötte álló jármő azonnal ugyanígy tett. Mentek, és az autó követte ıket. - Reynolds most biztos a haját tépi - mondta Lee. -Túl lesz rajta. - Hová? - Mennyi benzin van az autóban? - kérdezte Faith. Lee meglepıdött. - Lesen voltam. Tele a tank. Faith hozzábújt, a karjával átkarolta Lee derekát, a haja az orrát csiklandozta. Az egész nı olyan felkavaróan illatozott, hogy Lee beleszédült. - Elmehetünk a George Washington Parkway kilátójához. - A csillagszórta égre nézett. - Megmutatom neked a konstellációkat. Lee ránézett. - Csak nem akartál csillagokat lehozni az égrıl mostanában? Faith rámosolygott. - Én mindig. - És azután? -Nem tarthatnak tanúvédelem alatt az akaratom ellenére, vagy igen?

- Nem. De azért veszélyben leszel. - Mi lenne, ha azt mondanád, leszünk? - Pillanat, Faith, pillanat. Mi van, ha kifogy a benzin? -Azzal most ne törıdj. Csak nyomd a gázpedált. Hát Lee azt tette.