Csorba Csaba Estók János Salamon Konrád: Magyarország képes története

(Könyvtár-könyvlista)

A magyar forradalom 1956. Napló Arató András: Képes és képtelen enciklopédia Arday Attila – L. Pap István – Thury Gábor: Vér és aranyok Bartis Attila: A Lázár apokrifek Bartis Attila: A nyugalom Bayer Zsolt: 1956 „… Perché rimanga un segno” Bayer Zsolt: 1956 „…Zeichen setzen” Békés Pál: A bűntárs Csete Őrs: 1956 Budapest, arcok és sorsok Csics Gyula: Magyar forradalom, 1956 Napló Csorba Csaba – Estók János – Salamon Konrád: Magyarország képes története Csörsz Rumen István –Kőszeghy Péter – Pálffy Géza – Szentmártoni Szabó Géza: Balassi Bálint és kora Darvasi László: A könnymutatványosok legendája Darvasi László: A lojangi kutyavadászok Darvasi László: A világ legboldogabb zenekara Dávid Gyula – Veress Zoltán (szerk.): Mint oldott kéve Dent, Bob: Budapest 1956 Dent, Bob: Budapest 1956 (angol nyelven) Dercsényi Balázs (szöveg): Budapest (fotóalbum) Domonkos László: Arculcsapott birodalom (1956 az idők árján) Donaghy, Greg: A kanadai diplomácia az ’56-os magyar forradalom idején Dragomán György: A fehér király Ember Mária: Mindent késve: 1956-os naplójegyzetek és feljegyzések Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre (Börtönkönyv) Eörsi István: Ismerős úr a csúszdán

Eörsi László: Mítoszok helyett – 1956 Esterházy Péter: A halacska csodálatos élete Esterházy Péter: Fancsikó és Pinta Fehér György dr.: Az ember művészeti anatómiája Fekete Pál: Az utolsó szó jogán (Elsüllyedt világ - Békéscsaba 1956) Földényi F. László: A festészet éjszakai oldala Futaky István: Utam a Dossziéhoz (Emlékezések 1950-56) Für Lajos: Bevérzett mámor 1956 Göncz Árpád: Kristályrács Göncz Árpád: Sarusok Göncz Árpád: Sodrásban I., II. Grecsó Krisztián: Isten hozott Győri László: Piros a vér a pesti utcán Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon Hegedős László: Rongylabda Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája Hunyadi Sándor: Honvágy Izsák Lajos: Krónika 1956 Jobbágyi Gábor: Néma talp (Tóth Ilona, az orvosi kar mártírja) Jónás Tamás: Apáimnak, fiaimnak Kahler Frigyes – M. Kiss Sándor: Kinek a forradalma? Kaiser, Ottó: Ungarn Karátson Gábor: Ötvenhatos regény Kertész Imre: A kudarc Kertész Imre: Gályanapló Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért Kittler, Friedrich: Optikai médiumok

Klösz György – Lugosi Lugo László: 1900 –Budapest – 2000 Korniss Péter: Leuchtendes Ungarn Kovács István: A gyermekkor tündöklete Kozák Gyula – Soóky Andrea (szerk.) Vajda Júlia Kő András - Nagy J. Lambert: Kossuth tér 1956 Kőszeghy Péter: Magyar Művelődéstörténeti Lexikon I. II. III. IV. Lackfi János: Hőveszteség Láng Zsolt: A tűz és a víz állatai Lessing, Erich: Budapest, 1956, a forradalom Lipták Béla: 35 nap Lugosi Lugo László (fényképezte): A vár – Budapest –Castle District Lugosi Lugo László (fényképezte): A Dunánál – Budapest – On the Danube Lugosi Lugo László (fényképezte): Zsidó – Budapest – Jewish Lukacs, John: A történelmi tudat Lukacs, John: Az Amerikai Egyesült Államok XX. századi története Lukács László – Ambrus Lajos – L. Simon László: Édes szőlő, tüzes bor Mezei Ottó – Kerékgyártó István – Veressné Deák Éva: Veress Pál Mizsei Béla dr.: Életpályám Müller, Rolf – Sümegi György: Fényképek 1956 Nádas Péter: Saját halál Nagy András: A Bang-Jensen ügy (’56 nyugati ellENSZélben) Nagy Gáspár: …nem szabad feledNI…! Nagy Gáspár: 1956 fénylő arcai Nagy Imre: Snagovi jegyzetek (Gondolatok, emlékezések 1956–1957) Nóvé Béla: Kortárs krónika 1956 Pallai Péter- Sárközi Mátyás: A szabadság hullámhosszán Papp Szilárd: A királyi udvar építkezései Magyarországon

Papp-Váry Árpád: Magyarország története térképeken Pfeiffer, K. Ludwig: A mediális és az imaginárius Plihál Katalin – József Hapák: Karten Europas 1520/2001 Podmaniczky Szilárd: Gumiharangok Polcz Alaine: Asszony a fronton Polcz Alaine: Élet és halál titkai Rainer M. János: Nagy Imre Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században Simándi Irén: Magyarország a Szabad Európa Rádió hullámhosszán Spiró György: Fogság Stefka István: Ötvenhat 50 éve Sümegi Gyögy: Naplók, interjúk ’56-ról Szabó Magda: Abigél Szabó Magda: Az ajtó Szabó Magda: Für Elise Szabó Magda: Régimódi történet Szabó Magda: Szüret Szávai Géza: Székely Jeruzsálem Gróf Széchenyi György: Harcom a szabadságért Szentpéteri József (főszerk.): Magyar Kódex Szöllősi György: Puskás Tolnai Ottó: A meztelen bohóc Tolnai Ottó: Kékítőgolyó Tolnai Ottó: Költő disznózsírból Tolvaly Ferenc: El Camino – Az út Tóth Ágnes: Krisztus – ábrázolások

Ungvári Tamás: Hemingway háborúja Ungváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban Valuch Tibor: Hétköznapi élet Kádár János korában Várady Szabolcs: A rejtett kijárat Varga F. János: Színes Magyarország Varga Katalin: Tündérforgó Vargha Domokosné: Merre jársz most, Dombikám? Vasy Géza: „Hol zsarnokság van” Végel László: A nagy Közép-Kelet-Európai Lakoma bevonul a Pikareszk.. Végel László: Parainézis W. Salgó Ágnes (szerk.): A Wesselényi-összeesküvés

A magyar forradalom 1956. Napló (Kieselbach)

„Mindig mondták, milyen katartikus élmény volt 1956. Az én fiatalságomban nem volt ilyen. Emlékszem, mikor tizenkét éves koromban a szomszéd bácsi azt magyarázta, hogy a Széna téren lőtték az oroszokat. Nem értettem semmit. Biztosan rosszul mondja, s nem a magyarok lőttek az oroszokra, hanem az oroszok a németekre. És nem 1956-ban, hanem 45-ben. Azóta persze sok minden letisztult és a helyére került. De egy valami nem változott: mindig szerettem volna, hogy igazán közöm legyen 56-hoz. Ezért döntöttem úgy, hogy kiadom ezt a naplót. A művészettörténet értelmezhetetlen háttér és történelem nélkül. Mindenhol igaz ez, de nálunk ezerszeresen. Sehol a világon nincs szorosabban összefonódva e két terület, mint Magyarországon. Történelem, történet – ez adja a mi igazi különlegességünket. A sűrű dráma, a sorozatos megtöretés, a kényszerű emigrációk, az állandó készenlét által érzékennyé tett psziché. Hogy az egyes életek nagy, történelem által kimért drámái után szinte mindig kijárt még egy-két ráadás. A 20. század magyar képző- és vizuális művészetét a történelemmel egybefűzve kell elmesélnünk. Ezen az úton juttathatjuk el a világhírig….” (Kieselbach Tamás) A napló megtalálásának körülményei szimbolikusak. A szemétből vették ki. Az Ecseri piacon lelt rá a mai tulajdonosa, a kiadás munkáiban is részt vevő művészettörténész, Molnos Péter. Egy eldobott, s a pusztulástól megmentett könyv, melynek írója – ha vannak is sejtéseink, a szöveg utalásaiból nyert információink – ma még ismeretlen. Vissza a lap tetejére

Arató András: Képes és képtelen enciklopédia (Glória)

„Az az érzésem, hogy az Enciklopédiát egy konvencióktól, mindenféle álszentségtől szabad lélek írta ugyancsak szabad lelkek számára. S élvezni csak az fogja, aki nem csak másokon tud derülni, hanem saját magán is. Így jutottam el oda, hogy a Képes és képtelen enciklopédia pszichológiai tesztnek is felfogható. Igencsak alkalmas a kissé fanyar, okos és művelt, sok öniróniával, mindenre nyitott, ám mindenben kételkedő, kihalóban lévő európaiak kiválogatására a fehérek közül.” Részlet Popper Péter előszavából. Vissza a lap tetejére

Arday Attila – L. Pap István – Thury Gábor: Vér és aranyok (Ringier)

1956 őszéig minden a legnagyobb rendben zajlott: Melbourne készen állt a XVI. nyári olimpia megrendezésére. Addig 74 ország jelezte részvételét, öttel több, mint a helsinki játékokra. November elején azonban a politika belerondított az előkészületekbe: a magyar forradalom leverése és a szuezi válságra adott katonai válasz még az olimpia megrendezését is veszélybe sodorta. A magyar nemzettel szolidaritást vállaló Spanyolország, Hollandia és Svájc már Ausztráliából rendelte haza sportolóit. A sors fintora, hogy a hollandok a megnyitó napján szálltak fel az őket hazaszállító repülőgépre. A szuezi válság miatt Egyiptom, Szíria, Irak, a tajvani konfliktus miatt Kína mondott nemet az olimpiára. A magyar sportolók – jelképesen is –ezzel éppen ellenkező irányú utat jártak be. Az októberi forradalom alatt, még itthon, amellett döntöttek, hogy eredményeikkel hívják fel a figyelmet a magyarországi eseményekre. Sportolóink szereplése – a 9 arany-, 10 ezüst-, és 7 bronzérem – önmagáért beszél. Ez a kötet ötven év távlatából idézi fel az eseményeket, melyhez a Melbourne-ben érmet szerző, még életben lévő szemtanúkat hívták elsősorban segítségül a szerzők. Vissza a lap tetejére

Bartis Attila: A nyugalom (Magvető)

Anya és fia együtt él egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az ember. Tizenöt éve a lábát sem teszi ki a lakásból. Szorong, retteg, gyűjtögeti disszidált lánya leveleit, és árgus szemmel figyeli íróvá lett fia minden mozdulatát. És miközben odakint szép lassan összeroskad egy politikai rendszer, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a fiú immár sose fog szabadulni e gyűlölet és szenvedély szőtte hálóból. Még akkor sem, amikor az egyéjszakás, satnya kis kalandok után egy nap a Szabadság-hídon találkozik Fehér Eszterrel. Vissza a lap tetejére

Bartis Attila: A Lázár apokrifek (Magvető)

Tizenkét hónap, tizenkét történet. A Lázár apokrifek egy (lapzártától lapzártáig tartó) év dokumentuma, bizonyos értelemben már-már napló. S bár az irodalmi fogalomtár szerint a tárca alapvetően könnyed, szellemes műfaj, Bartis mégis Istenről mesél nekünk tizenkét igaz történetet. Vagy „arról, hogy üres volt a helye. Vagy nem is volt üres, csak Ő nem látszott rendesen. Ha meg mégis látszott, úgy egészen másnak képzelte az ember. Igen, talán ez a legpontosabb: néha látszott, csak egészen másnak képzelte az ember. (…) Így könnyen lehet, hogy amit ő az Úristenről gondol, az még tárcának is csak apokrif.”

Vissza a lap tetejére

Zsolt Bayer: 1956 „… Perché rimanga un segno” (Instituto per il Secolo XX ed UFFICIO per la Storiographia)


Zsolt Bayer: 1956 „…Zeichen setzen” (Institut fürs XX. Jahrhundert und Historisches Amt)


Békés Pál: A bűntárs (Palatinus)

Cselekménye napjainkban játszódik, középpontjában homályos, bűnügynek tűnő haláleset áll. A regény valójában írásbeli vallomás; a vizsgálati fogságban lévő elbeszélő ad számot azokról az eseményekről, melyek az isten háta mögötti falucska strandján történt halálesethez, majd pedig az ő letartóztatásához vezettek. A cselekmény negyedszázadon és három kontinensen ível át. A könyv lapjain torlódnak az események: háború, szerelem, fegyverkereskedelem és a rendszerváltás káosza. Az olvasó megismerkedik egy szerelmi háromszög – négyszög vagy ötszög? – szereplőinek szenvedéseivel az érettségitől az érett felnőttkorig. A történet feszültségét növeli, hogy az utolsó oldalakig titokban marad, ki áldozat, ki vétkes, ki ártatlan, és bűnügyről van-e szó egyáltalán?


Csete Őrs: 1956 Budapest, arcok és sorsok (Magyar Napló)

…Az 1956-os forradalom eseményeiről rengeteg fénykép maradt fenn. Sajnos, ezek a képek később árulóivá lettek azoknak, akik szerepeltek rajtuk, és itthon maradtak. Egy fiatalember, Csete Őrs most emléket állít a forradalmároknak. Amíg arcvonásaikat fotografálja, azalatt rögzíti beszélgetésüket is. Hasonló életutak vannak a magnószalagokon és hasonlóan meggyötört arcok a képeken. Az egyik portrén van valaki, akinek a szemébe nem lehet beletekinteni. Egy szem, amely nem néz vissza ránk, amelyet sötét szemüveg takar. Nekünk leteltek a börtönévek, de a szemüveges férfi életfogytiglan sötétzárkára, vakságra ítéltetett. Három golyóval a fejében, tüdejében, ma is itt él, közöttünk van. Nézzék hát meg az ötvenhatos arcokat! Azokkal fognak találkozni, akik Magyarországért mentek a barikádra, akik a hazáért szenvedtek. És ezt egyikük sem bánta soha!....


Csics Gyula: Magyar forradalom 1956, napló (1956-os Intézet)

Egy tizenkét éves fiú 1956-os naplója. Lejegyezte, amit látott, amit a szüleitől, a szomszédoktól és a rádióból hallott, amit a barátjával megbeszélt, amit az újságból elolvasott. Sajátos, soha nem tapasztalt kép áll össze. Részesei lehetünk egy nagyon okos, nagyon lelkes gyerek világának. Ez a világ történetesen 1956 világa. Csics Gyula saját ötvenhatjáé, amelyet a forradalom eseményei mozgatnak. De világot ő formál mindabból, ami vele napról napra történik. Tüntető tömeg, utcai harc híre, a felnőttek elbeszélései, szövegben, rajzban, sőt térképein is megörökített sétái, hegedűórája és születésnapja, a város, amit lát – és a város, amit Jancsi barátjával papíron, térképen elképzel –, egyetlen rendbe áll össze számára. Ezt az ötvenhatos gyermeki kozmoszt pedig egy középkori kancellista rendszeretetével, pontosságával, lelkiismeretességével modern kódexbe jegyző. Az ő belső rendje a napló szövege.


Csorba Csaba – Estók János – Salamon Konrád: Magyarország képes története A kezdetektől napjainkig (Helikon)

Különleges könyv ez: egyetlen kötetben az egész magyar történelem. A könyv csaknem 700 képpel és térképpel ad színes összefoglalást történelmünkről és művelődésünkről, a néppé alakulás évezredeitől napjainkig. A neves történész szerzők a legújabb kutatások eredményeit is ötvözve hiteles képet rajzolnak arról a népről, amely a Kárpát-medencében gyökeret verve, államot alapítva nemcsak átvette Európától, amit átvenni érdemes volt, hanem sajátos magyar szellemiségével gazdagította is a közös európai kultúrkincset.


Csörsz Rumen István –Kőszeghy Péter – Pálffy Géza – Szentmártoni Szabó Géza: Balassi Bálint és kora (Balassi Kiadó)

A Balassi-év tiszteletére, Balassi Bálint születésének napjára megjelentetett album a magyar irodalom első nagy költőjének életét, költői és drámaírói munkásságát, a XVI. század történelmét, zenei életét ismerteti. A kor és a költő ismert kutatóinak – Csörsz Rumen István, Kőszeghy Péter, Pálffy Géza, Szentmártoni Szabó Géza – esszéi-tanulmányai nem tudós szakmunkák: elsősorban a középiskolásoknak és tanáraiknak íródtak, de minden bizonnyal haszonnal forgathatják az egyetemisták és általában a költő iránt érdeklődők. Az albumot számos kép, közte több korabeli metszet illusztrálja. Vissza a lap tetejére

Darvasi László: A könnymutatványosok legendája (Jelenkor)

„Öten vannak tehát. Ők utaznak fel s alá az idők országútjain. Szekerüket a tél adja a tavasznak, s az ősz veszi el a nyártól, hogy az ősznek a tél könyörögjön érte. Úgy mondják, Rostocktól Fiuméig, Münchentől Kijevig nem akad helység, ahol a földeket ne öntözték volna a könnyekig. Inkább nem verik nagydobra ezt a helybeliek. Máshol egyszerűen elfelejtik őket. Hol csak az árnyékukra emlékeznek, hol meg nyárfákat ültetnek a szekerük nyomába, kétoldalt, hogy legyen jel, mely egyszer visszavezeti őket. (….) Öten vannak, ez a bizonyos.”


Darvasi László: A lojangi kutyavadászok (Magvető)

„Kínai novellák” – olvasható Darvasi László új könyvének alcímében. Az elmúlt két év során papírra vetett elbeszélések gyűjteménye Kínába vezet bennünket, a császárok korába; uralkodók felvirágzásának, szükségszerű pusztulásának vagyunk a tanúi – vagy mégsem. Születésről és halálról, boldogságról és gyászról, hűségről és árulásról, igazságról és titokról, hatalomról és kiszolgáltatottságról, a valóságról és a valóság folyamatos kicsúfolásáról olvasunk – vagy mégsem. Még a mindentudó Csin Akadémia sem ismerhet mindent, pedig a Csin Akadémiáról úgy hírlik, mindennel tisztában van és minden eszköz a rendelkezésére áll, hogy képes legyen a megragadhatóról és a beláthatatlanról, a megtörténtről és a meg nem történtről egyaránt tudomást szerezni. Vagy mégsem? A lojangi kutyavadászok olvasója pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint a Csin Akadémia. Elmerülhet a könyv világában, megtalálhatja az elbeszélések fortélyait, követheti izgalmas fordulatait, élvezheti a történetek klasszikus teltségét és modern csonkaságát, vagyis mindenről tudomást szerezhet – ha nyitva tartja a könyvet, akkor ehhez minden eszköz a keze ügyében is van. Ám sohasem mehet biztosra, kivéve akkor, ha azt keresi, amihez ezeknek az írásoknak a szerzője a legjobban ért: a mesét.


Darvasi lászló: A világ legboldogabb zenekara (Magvető)

A világ legboldogabb zenekara című gyűjtemény a kortárs szépirodalom egyik legjelesebb képviselőjének műhelyébe enged bepillantást: a kötet olvasói lépésről lépésre nyomon követhetik a rövidebb szépprózát író Darvasi László pályájának indulását és alakulását. A könyvben az író első négy, könyvesboltokban ma már hozzáférhetetlen novelláskötetének legjava szerepel, több olyan írás, mely megjelenése után más formában – színházi vagy filmes feldolgozásként – is elnyerte a közönség tetszését. Darvasi ezekben a darabokban változatosan és sokoldalúan meséli el nagy témáit, szerelem és halál, bűn és nyomozás, csábítás és megbocsátás, pusztulás és megmaradás megannyi hatalmas konfliktusát – ha kell, figyelmes melankóliával, ha kell, szókimondó humorral, ha arra van szükség, az izgalom krimiszerű adagolásával. A gyűjtemény mindegyik novellája klasszikus módon előadott, fordulatosan kitalált történet, s ezek a történetek olykor a furcsa történelmi kulissza ellenére is annak a világnak a kitapintható lenyomatai, amelyben létezünk.


Dávid Gyula – Veress Zoltán (szerk.): Mint oldott kéve (Erdélyi Könyvegylet)

A kötet Pomogáts Béla, Klebelsberg Éva, Puskás Tünde, Botlik József, Dávid Gyula, Vetési László, Matuska Márton, Némety Kesserű Judit, Louise Backman, Sántha Hanga, Szíj Enikő, Szilágyi Aladár, Sebestyén Mihály egy-egy írását fűzi össze.


Bob Dent: Budapest 1956 (Európa)

Budapest 1956 – mi történt, hol és miért? A Budapesten 1986 óta élő angol szerző a legkülönfélébb – korabeli és mai – forrásokat felhasználva meséli el az 1956-os forradalom és szabadságharc történetét. A Műszaki Egyetemtől kezdve Csepelig végigjárja velünk mindazokat a helyeket, ahol a forradalom eseményei zajlottak, s megkísérli a számos, gyakran egymásnak ellentmondó beszámolók alapján rekonstruálni nemcsak a tényleges történéseket, hanem a történelem viharába került emberek indítékait is. 1956 valamennyi szereplőjével találkozhatunk – utcai tüntetőkkel, fegyveresekkel, politikusokkal, gyári munkásokkal… Bob Dent könyve mindvégig érzékelteti az események drámaiságát, s ugyanakkor elemzi az 1956-tal kapcsolatos problémákat, ellentmondásokat és azokat a rejtélyeket, amelyekre a történészek máig sem találtak egyértelmű választ. Vissza a lap tetejére

Bob Dent: Budapest 1956 (angol nyelven) (Európa)

Budapest 1956 – mi történt, hol és miért? A Budapesten 1986 óta élő angol szerző a legkülönfélébb – korabeli és mai – forrásokat felhasználva meséli el az 1956-os forradalom és szabadságharc történetét. A Műszaki Egyetemtől kezdve Csepelig végigjárja velünk mindazokat a helyeket, ahol a forradalom eseményei zajlottak, s megkísérli a számos, gyakran egymásnak ellentmondó beszámolók alapján rekonstruálni nemcsak a tényleges történéseket, hanem a történelem viharába került emberek indítékait is. 1956 valamennyi szereplőjével találkozhatunk – utcai tüntetőkkel, fegyveresekkel, politikusokkal, gyári munkásokkal… Bob Dent könyve mindvégig érzékelteti az események drámaiságát, s ugyanakkor elemzi az 1956-tal kapcsolatos problémákat, ellentmondásokat és azokat a rejtélyeket, amelyekre a történészek máig sem találtak egyértelmű választ. Vissza a lap tetejére

Dercsényi Balázs (szöveg): Budapest Und Umgebung (Merhavia)

Nehéz ismertetőt írni egy olyan könyvről, melyben a fotók dominálnak. Nemcsak nehéz, hanem felesleges is. Mert a képek önmagukért beszélnek. Akkor hát legyen csak annyi itt, hogy Hack Róbert, Hász András, Hortobágyi Tibor, Kaiser Ottó, Mihalik Tamás felvételeivel, valamint Köteles Lajos, Mudrák Attila, Szelényi Károly, Szepsy Szűcs Levente képarchívumából kiválasztott fényképek segítségével mutatja be nekünk Budapestet és környékét, természetesen a teljesség igénye nélkül. A sok szép színes kép kiválasztása Löblin Judit munkája, a felvételekhez az összekötőszöveget Dercsényi Balázs írta, a kötetet Löblin János szerkesztette.


Domonkos László: Arculcsapott birodalom (1956 az idők árján) (Püski)

Szerzőnk 1956 világcsoda voltára helyezte a hangsúlyt, és páratlan bőséggel mutatja be fejezetről fejezetre: hogyan változott meg az egész emberiség története, sorsa és gondolkodása dicső forradalmunk következményeképpen. Nem éri be egy-két aspektus kiemelésével, hanem filoszos alapossággal veszi sorra a hazai és külföldi fejleményeket, olyan neves szerzők munkáira támaszkodva, akik a XX. század második felének meghatározó, kikerülhetetlen szereplői, teoretikusai. Külön fejezetet szán a szovjet ellenzék megszületésének 1956 után (és hatására!), egy továbbit a szovjet lakájszereptől elszakadó eurokommunizmus kialakulásának, valamint annak a folyamatnak, mely Hruscsov bukása után a Nyugat ostobasága folytán a Kreml megújuló agresszív külpolitikájához vezetett. Azt a meggyőződést erősíti olvasóiban, hogy mégiscsak létezik valamiféle erkölcsileg magasabb rendű akarat a világban, mely idővel elrendezi a kiegyenlítetlen számlákat, lerántja a leplet a politikai manipulációkról, és pontot tesz az egykor átláthatatlan történetek végére. Vissza a lap tetejére

Greg Donaghy: A kanadai diplomácia az ’56-os magyar forradalom idején (Section des affaires historiques, Affaires étrangeres, Canada)

A Kanada külkapcsolatairól évente megjelentetett külügyminisztériumi dokumentumgyűjtemény a kanadai diplomácia és az 1956-os magyar forradalom kapcsolatát igyekszik bemutatni. Vissza a lap tetejére

Dragomán György: A fehér király (Magvető)

A regény egy tizenegy éves fiú életének legnehezebb évét meséli el attól a pillanattól kezdve, hogy apját a Duna-csatorna munkatáborába viszik, egészen addig, amíg újra viszont nem láthatja. A hol vicces, hol tragikus történetekből kirajzolódik egy abszurd, de gyerekszemmel mégiscsak szép világ, amely inkább elemeiben, mint konkrét történelmében azonos a kora nyolcvanas évek Erdélyével és Romániájával. Hogyan dolgozza fel egy tizenegy éves kamasz fiú, ha apját a szeme láttára elhurcolják? Hogyan éli meg az apa hiányát és az elhurcolás köré épített családi hazugságokat vagy titkolt történeteket? Milyen remények éltetik a mindennapok amúgy sem könnyű kamaszviharaiban? A történetet a fiú nézőpontjából látjuk, akinek apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőtté válás terheivel, és aki a gyermekkor értetlen-ártatlan optimizmusának és a felnőttkor reménytelenségének határhelyzetében még képes arra, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat.


Ember Mária: Mindent késve: 1956-os naplójegyzetek és feljegyzések (Noran)

„A forradalom napjaiban arról ábrándoztam, hogy mások emlékezései mellett az én memoárjaim is nyomdafestéket látnak majd, sorozatomnak – melyet a Magyar Nemzet hasábjaira képzeltem – azt a címet gondoltam adni, hogy „Mindent késve”, ama jelszó visszaforgatásaként, amelyet október 23-án skandáltak a tüntetők: „Ne csináljunk mindent késve – Nagy Imrét a vezetésbe!” Utóbb a vezetésbe bekerült Nagy Imrét éreztük mindenben késlekedőnek. Jegyzeteimet a várható (és később be is következett) házkutatás elől sikerült elrejtenem…” Vissza a lap tetejére

Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre (Börtönkönyv) (Noran)

„Amikor kiléptem a Gyűjtőfogház kapuján, a szemetelő eső leírhatatlan illatokat csalt elő öltönyömből, mely Vácra érkezésem, tehát három év és három hónap óta raktárban várt rám bevegyszerezve. Sokáig ácsorogtam szemközt a nagy épülettel, nem volt kedvem megindulni a város felé. Eszembe jutott Pista, elsősorban ő, aztán a többiek, akiket azok mögött a falak mögött gyilkoltak meg. Aztán mindazok, akik a zárkában maradtak: szökevénynek éreztem magam. Az esőben, a bűzfelhőben – bármilyen patetikusnak hangzik is ez ma – hűséget fogadtam a halottaknak.” Vissza a lap tetejére

Eörsi István: Ismerős úr a csúszdán (Noran)

Minden népnek olyan az uralkodója, amilyet megérdemel: ezt szokták mondani. Szerintem azonban nincs olyan nép, amely megérdemel egy Hitlert vagy egy Sztálint. A helyzet gyászosabb: az alternatívái olyanok minden országnak, amilyeneket megérdemel. Az ötlábú bárány című kötetem 1966 és 1996 között írott publicisztikai munkáimból kínál válogatást. Ez a könyvem tovább görgeti a történetet, átlép vele a 2002-ik évbe. A politika és a közgondolkodás ennek az időszaknak a végére ismét meghódította az abszurditás játszóterét, de a szabályok ezúttal szabadságot biztosítottak neki. A képtelenségekről nyíltan beszélhetek, nem kell állatmeséket költenem róluk – másrészt viszont az állatmesék botrányt okoztak nem egyszer, a nyílt beszéd ellenben ásításra ingerli a nagyérdemű publikumot. Az olvasó megítélheti, hogy milyen volt a közérzetem a pártállami aurát árasztó hoci-nesze államférfiak kormánykodása alatt, amikor színpompásan virágzott az izémizé, amit Magyarországon nem az elvek és eszmék szakadatlan felfüggesztésének, hanem pragmatizmusnak szoktak becézni. Aztán jöttek az antiklerikális ifjak, baljukban Szent István jobbját lóbálják, jobbjuk pedig könyökig az ország zsebében. Az ő viselt dolgaik egykettőre meggyőztek arról, amiről Kádár három évtizedig nem tudott: hogy van olyan pocsékság, amely még a Kisebb Rossz vacak filozófiáját is igazolja. Ismerős úr a csúszdán – ez

könyvemnek a címe. Ha behunyom a szemem, hány ismerős urat és hölgyet látok, siklanak lefelé, beláthatatlan mélységbe, és közben kacsintgatnak és röhögnek. Vissza a lap tetejére

Eörsi László: Mítoszok helyett – 1956 (Noran)

E kötetben lévő tanulmányok korábbi változatai 1994-2002 között jelentek meg különböző folyóiratokban, periodikákban. Együttes megjelentetésüket nemcsak a tematikájuk indokolja (valamennyi dolgozat szorosan összefügg az 1956-os magyar forradalommal), hanem az is, hogy e tárgykörök mindegyikét – kisebb nagyobb mértékben – legendák, mítoszok lengik körül. Nem lehetnek illúzióink, már sokszorosan beigazolódott, hogy sziszifuszi küzdelem szembeszállni a szirénhangokkal, amelyek meg szeretnének édesíteni egy-egy történetet, vagy – rendszerint valamilyen ordas politikai célból – a forradalom egyes hőseit akarják befeketíteni. Mégis érdemes a kutatások eredményeit közzétenni, mivel akadnak olyan olvasók, akiket a tények (is) érdekelnek. Mint ahogy a mítoszok is érdekesek, csak tudjuk róluk, hogy az egy másik „műfaj”. Vissza a lap tetejére

Esterházy Péter: Fancsikó és Pinta (Magvető)

Esterházy Péter 1974-ben mutatkozott be az Alföldben hat novellával, amelyek aztán bekerültek az „írások egy darab madzagra fűzve” alcímű novellaciklusba, amely egy gyermek szemszögéből mutatja be a világot, két „elválaszthatatlan jó barátja”, Fancsikó és Pinta főszerepeltetésével. A kötet az Esterházy-prózák minden jellemzőjét felvonultatja: a mese- és anekdotaelemeket, a narráció (az elmondhatóság) nehézségének felismerését, a (család)történet széttagolását, a nyelvközpontúságot, a humort és a személyességet. „Egy reggel, mikor apám kitántorogván a konyhából, mert szinte elájult a dögszerű elmosogatlan edények akkora tömegétől, különösképpen egy ezüst-, de inkább alpakkatálcától, melybe teljesen beleragadt a sárgás tojásmaradék, s bemenvén a fürdőszobába nem találta a fogkeféjét, a fogmosópoharát, a borotváját s a WC-kagylót, és nem találta az arcát a tükörben, majd onnan a belső szobába imbolyogván látta az ágyát feltúrva, benne a sárga hajú kis nőt, mint egy macskát gömbölyödni, akkor odament az íróasztalához, rádőlt kissé s egyben megtámaszkodott, majd erősen a szemembe nézett (fényképen már tekintetem szigorú volt, szájam csücsörítve), és azt mondta: – Elúrhodott, nagyfőnök, rajtad a kevélység.” Vissza a lap tetejére

Esterházy Péter: A halacska csodálatos élete (Magvető)

Az 1988 és 1991 között született írások formája esszé, cikk, napló, novella, tárgya a „halacska csodálatos élete”. És a kékszakállú hercegé. Adytól és Albert Flóriántól Weöres Sándorig és Zsdánovig, az endékás csajoktól az öregedő futballistáig úszkálhatunk, hol összeszoruló gyomorral, hol harsány kacajjal. E kötetben a legnagyobb helyet „az új szabadság”, s e szabadság adta szépség és rondaság tölti ki, erre tekinthetünk vissza most – kamaszkornyi távlatból. Vissza a lap tetejére

Dr. Fehér György: Az ember művészeti anatómiája (Kossuth)

Az élőlények művészi ábrázolása a művészet és a tudomány találkozása: a képzőművész anatómiai ismerete ötvöződik művészi látásmódjával. A művészeti anatómia alkalmazott tudomány, a művészetet szolgálja. A könyv elsősorban a művészi ábrázolás számára szükséges anatómiai ismereteket közvetíti: a test arányait és mozgását meghatározó csontvázon és ízületeken, a testidomokat alkotó izomrendszeren, az élőlény egyedi jellegét maghatározó bőrön és bőrképleteken (szőrzet, haj, köröm stb.) kívül a bőrön kirajzolódó erekkel, az érzékszervek közül a szem, a fül, az orr és az ajkak tájékával foglalkozik. Vissza a lap tetejére

Fekete Pál: Az utolsó szó jogán (Elsüllyedt világ - Békéscsaba 1956) (Püski)

"Nagyon szeretem ezt a várost, s úgy érzem, engem is szeretnek itt" - mondta Fekete Pál. Könyve kapcsán megjegyezte, hogy élete alkonyán az ember nyomot szeretne hagyni maga után, őszintén, az igazságnak és a valóságnak megfelelően megosztani élete tapasztalatait. Gondoljunk azokra is, akik csak lélekben lehetnek itt, akiket eltiport az emberi gonoszság. Mint mondta, „Az utolsó szó jogán” nem a gyűlölködés szellemében született, benne minden szó igaz. Nem politikai könyv, nem a jobboldalnak és nem a baloldalnak íródott, hanem mindenkinek szól. Nem történelemkönyvet írt, hanem olyan könyvet, amellyel a szívekhez szeretne utat találni. Azoknak szánja, akik szembe akarnak szállni a gonoszsággal, amely Káin óta végigkíséri a történelmet, az emberi létet. Vissza a lap tetejére

Földényi F. László: A festészet éjszakai oldala (Kalligram)

A kötet három esszét tartalmaz, amelyet a romantika korának három nagy festőjéről: a német Caspar David Friedrichről, a spanyol Francisco Goyáról és az angol William Blake-ről. A szerző e három művész életművét, illetve egy-egy kiemelkedő alkotásukat elemezve érzékletesen mutatja be, hogy a 18-19. század fordulóján miként vált egyre áttekinthetetlenebbé a világ rendje, s hogyan roppant meg a hagyományos vallások és politikai rendszerek összetartó ereje. Friedrich, Goya és Blake festészete ezt a páratlan kulturális földrengést erősítette fel, s ennyiben mindhárom életmű a modern művészet nyitányának is tekinthető. A korábban önálló formában megjelent, külföldön is sikeres Friedrich– és Goya– köteteknek ez a második, bővített kiadása, a Blake-ről szóló esszé magyar nyelven most jelenik meg először. Vissza a lap tetejére

Futaky István: Utam a Dossziéhoz (Emlékezések 1950-56) (Noran)

„A vonat osztrák területen zakatolt, én az ébren töltött éj után a pad alatt kuporogtam, amikor egy filmbe illő groteszk jelenet főszereplője lettem. A katonák egyre élénkebben mozogtak, tornázni, csuklózni kezdtek. Eleinte csak a csizmák orrát érintő ujjakat láttam, ez még nem lett volna baj, mert a lehajlók feje az ülések szintje fölött maradt, ám hirtelen az egyik vitéz teljes testhosszal a padlóra ereszkedett s fekvőtámaszt kezdett gyakorolni, és így velem egy síkba kerülve rögtön észrevett…” – eleveníti fel az emlékíró 1953. szeptemberi szökési kísérletét, visszatoloncoltatásának kezdetét. Vissza a lap tetejére

Für Lajos: Bevérzett mámor 1956 (Kairosz)

Emlékek, pontosabban szólva: emléktöredékek várnak az olvasóra a következő oldalakon. Történelmi emléktöredékek. Kétszeresen is azok. Úgy is, hogy a felidézett események régen, éppen fél évszázaddal ezelőtt lángoltak föl a Kárpát-medence szívében. De úgy is, hogy ami föllángolt, időben századokra, térben pedig világra szóló, történelmi méretű eseménye, tette lett a magyarok népközösségének. Aki az emlékeit megidézi, történész ugyan, de amit ír, az nem szakmai munka, nem tudományos elemzés. De nem is napló és nem is emlékirat. Inkább a kettőből összegyúrt műfajtalan múltidézés. Persze, hogy a mámoros pillanatokról szól a könyvecske nagyobb része. És a rövidebb a jóval hosszabb időről, az évekre elnyúló személyes következményekről. Igen, a „bevérzett” évekről. Vissza a lap tetejére

Göncz Árpád: Kristályrács (Ulpius-ház)

„Mikor e kötet első három darabja megjelent, föltettem magamnak a kérdést: Miért is ír az ember? – Hogy ha cseppfolyós körülötte a világ, megszerkessze a kristályrácsát – adtam meg magamnak, akkor a válasz. Azóta az első háromhoz három újabb játék csatlakozott, s döbbentem látom, hogy a hat, együtt, mennyire kristályrács, s nem is csak a cseppfolyós világé, hanem a magam életéé, a nemzedékem sarkalatos kérdéseire adott válaszaimé. S merthogy egyazon cseppfolyós világban élünk itt tízmilliónyian, szeretném azt hinni, hogy ez a magamnak megszerkesztett kristályrács talán más számára is foghatóbbá teszi, teheti a… világot. Vagy legalábbis a lehetséges válaszokat.” Göncz Árpád Vissza a lap tetejére

Göncz Árpád: Sarusok (Ulpius-ház)

„Miért ír az ember? Hogyha a torkán akad egy falat történelem, fölköhögje. Hogyha önmagával nem akaródzik gorombáskodnia, teremtsen valakit, akinek nyugodtan elmondogathat. Hogyha cseppfolyós körülötte a világ, megszerkessze a kristályrácsát. Kinek ír az ember? A fentiekből következik, hogy önmagának. De hogy erre fölmentést adhasson, elhiteti magával, hogy fontos, amit ír. Hogy másoknak mond valamit. Hogy szolgál vele. S hogy ő ettől, épp ettől tartozik majd valahova. A Sarusok a kívül és bent ellentétét oldaná egységgé, mert eretnek nincs, ha inkvizítor nincsen, üldözött és üldöző egymás igazát igazolja.” Göncz Árpád Vissza a lap tetejére

Göncz Árpád: Sodrásban I. II. (Ulpius-ház)

„… Mert a politikai szöveg természetes igénye, hogy az olvasó figyelmét mindvégig és minden sorban a mondandójára irányítsa, s azt egyértelműen és érthetően fejezze ki. Úgy, hogy az iskolázatlan ember és az egyetemet végzett szakember egyaránt megértse. A politikai szöveg írója tehát nem beszélhet kiválasztottakhoz, nem „művészkedhet.” Mindezek tudatában tán az mondhatom, hogy bennem, a politikusban, értelemszerűen két író él. Az első, aki az író voltában „kitalált” (megélt) mondanivalót „művészileg” igyekszik megformálni, a második, aki bennünket körülvevő köznapok, az élő valóság valamely szeletét teljesen egyértelműen, formailag lemeztelenítve törekszik megfogalmazni. Olykor külföldi államfők, olykor politikus kollégák, de javarészt általa teljesen megválaszthatatlan olvasóközönség, tehát a klasszikus „mindenki” számára. Mégpedig félreérthetetlenül. Mindkét írói „eljárásmódot” ismerem: a szépíróét, aki a könyveit megvásárló és a mondandóját feltehetőleg pontosan követni képes olvasó, vagy színházi néző számára ír, tehát megengedheti magának a művészi „kétértelműséget”, sőt többértelműséget is, de a politikus íróét is, aki ezzel a kiváltsággal nem élhet, mert a szavainak „aranyfedezete” nem művészi, hanem egyértelműen morális természetű. Ez a két író-lét a művészi felelősséggel és a könyörtelen igazmondás felelősségével küszködő író ellentéte, életem egyik nagy kalandja volt.” A Sodrásban első kiadása 1998-ban jelet meg, Göncz Árpád 1990 után elmondott válogatott beszédeit tartalmazta. A második kiadás több is, kevesebb is ennél. A politikai beszédek közül csak azok a szövegek kerültek be a mostani kötetbe, amelyek a rendszerváltás utáni időszak legfontosabb eseményeihez kötődnek. A válogatás így látványosan elmozdult az esszé irányába. „Esszé beszédek” az első kötet lezárása óta elhangzott, most először olvasható szövegek is.

A kötet írásai összességükben egy politikus–író–értelmiségi gondolatait, töprengéseit tükrözik. A mi életünkről, a mi világunkról. S amiképpen ez a világ is folyamatosan változik, minden újabb beszéd újabb válasz egy újabb helyzetre. S mivel nincs kész válasz, a töprengésnek sincs végeredménye. Vissza a lap tetejére

Grecsó Krisztián: Isten hozott (Magvető)

A 2002-ben Bródy Sándor-díjat nyert, Pletykaanya című könyv új szerzőjének új regénye krimiszerűen örvénylik. A közelmúlt titkai megülik benne a jelent, átírják emlékeinket, eltávolítanak és közel hoznak, elfednek és megmutatnak. Az Isten hozott egy önmagát és közösségét elveszítő, aztán újra megtaláló tinédzser története. Vagyis mindannyiunké. Vele kalandozunk, örömünket, vágyainkat leljük meg benne, és józanító pillanataiban önmagunkra ébredünk. Vissza a lap tetejére

Győri László: Piros a vér a pesti utcán Az 1956-os forradalom versei és gúnyiratai (Magyar Napló)

A kötet olyan 1956-os verseket tartalmaz, amelyek magának a forradalomnak az idején, illetve a megtorlás kezdetén, 1956 végéig, 1957 elejéig, egyidejűleg íródtak, jelentek meg. A szerzők zömének neve teljesen ismeretlen az irodalomban, az egyik földműves, a másik katonatiszt, a harmadik főiskolás, a negyedik gimnazista lány, a többiről vagy nem is tudjuk ki, vagy pedig, habár költő, például Devecseri Gábor, Dutka Ákos, Pákolitz István, Pál József, Simai Mihály, Timár György, ezek a verseik eltűntek a homályban, még az 1989 után kiadott ötvenhatos antológiákban sem szerepelnek, vagy pedig nevük ugyan ismerős az irodalomból, de nem a költészetből, hanem a prózából: regényírók, elbeszélők lettek belőlük, például a fehérvári Csongor Rózsából, a nyíregyházi Sipkay Barnából. Az ő verseik is beválogatásra kerültek, pontosan beillenek a többi közé, olyan kordokumentumok, mint a Kiss Magdáké, a Molnár Jenőké, a Nagy Istvánoké. A névtelenek közé bemutatásra került Illyés Gyula, Tamási Lajos, Jankovich Ferenc, Márai Sándor, és mindazok, akiknek a versei már megjelentek az ötvenhatos antológiákban, hogy teljes tükrünk lehessen arról az őszről és arról a télről. Vissza a lap tetejére

Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon (Osiris)

„Lehet-e ideológiákról ideológiamentesen írni? Mivel nem hiszek az úgynevezett objektív történetírásban, azt gondolom, hogy semleges kívülállás nem létezik. Bár a különböző ideológusokat – még a számomra legelfogadhatatlanabbakat is – megkíséreltem a maguk belső logikájában, valamint történetiségében szemlélni, interpretálni, aligha tudtam a magam liberális konzervatív szemléletét mintegy zárójelbe tenni. Egyrészt a polgári jogegyenlőség ideáját sérthetetlennek tartom, ezt a Rubicont ugyanis nem lehet büntetlenül átlépni. Másrészt a zsidóság múlt századi tömeges asszimilációjának történeti toposzát sokak által osztott illúziónak vélem. A sikertelen asszimilációra utaló véleményeket, továbbá a disszimilációs elképzelések egy részét nem tartom ab ovo antiszemita nézeteknek. Ezt a felfogást minden bizonnyal idegenkedéssel fogadja majd a határozottan asszimilációpárti magyar és magyar-zsidó közvélemény döntő többsége, amely a disszimilációs nézeteket szerette és szereti ma is azonosítani az antiszemitizmussal. Ezt szerintem végzetes következményekkel járó tévedés. Mást ezzel kapcsolatban nem kérhetek, mint érveim figyelmes és türelmes meghallgatását.” - írja könyvéről a szerző. Vissza a lap tetejére

Hegedős László: Rongylabda (Püski)

Aki nem ismerné eléggé a rendszerváltást megelőző magyar múltat, annak a szerző siet segítségére drámájához fűzött számos jegyzetével. Hegedős nemcsak mámorító forradalmunkból vette ki jócskán a részét, de megjárta a megtorlás poklait is. Vissza a lap tetejére

Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája (Akadémiai)

Az elmúlt évtizedben az 1956-os forradalom és szabadságharc történetével kapcsolatban megjelent átfogó munkák, részmonográfiák, dokumentumkötetek és tanulmányok sokasága segítette a történtek alaposabb megismerését. Az eddig megjelent szakirodalom a Magyar Néphadsereget leszámítva többnyire érintőlegesen vizsgálta a kormányerők közül a Belső Karhatalom, a Rendőrség és a Határőrség tevékenységét, de szinte alig esett szó a Büntetésvégrehajtási Intézetek forradalom alatti helyzetéről, szerepéről. E könyv célja, hogy feltárja és bemutassa az erőszakszervezetek karhatalmi alkalmazásának intézményrendszerét, a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok bevetésével kapcsolatos politikai döntések megszületésének körülményeit, a forradalom leverése céljából indított hadműveleteit, illetve azt, hogy a magyar erőszakszervezetek – a Belső Karhatalom, a Rendőrség, Határőrség, a Honvédség és a Büntetés-végrehajtási Intézetek – mennyiben feleltek meg a politika általános, folyamatosan változó konkrét elvárásainak. A szerző ismerteti a felkelő-szabadságharcos és más fegyveres csoportok, később Nemzetőrség megalakulásának körülményeit, ezen csoportok általános jellemzőit, a hatalom ellen Budapesten és vidéken folytatott harcait. E könyv – 1956 hadikrónikája – segítségével az érdeklődő olvasó megismerkedhet a fegyveres harcok történetével, a legfontosabb politikai döntések megszületésének és megvalósulásának körülményeivel. Vissza a lap tetejére

Hunyadi Sándor: Honvágy (eltűnt írások és képek egy letűnt világról) (Ulpius- ház)

Hunyadi Sándortól nem idegen a „családi album” műfaja: egyik legkiválóbb munkája viseli ezt a címet. A jelen kötet azonban nemcsak a két fivér, valamint közös ismerőseik kapcsolatáról szól, hanem a korszakról is, amelyben éltek: a háború pokla előtti utolsó, féligmeddig még derűs pillanatról. Egyszersmind a halála közeledtét érző Hunyady írói és emberi portréja is kirajzolódik belőle. Ajánljuk ez a könyvet mindazoknak, akik Hunyady Sándort ismerik és szeretik, továbbá azoknak is, akik ezután szeretnék őt megismerni. Esterházy Péter írja róla: „Ez a könyv családregény, de családfecsej. Elegáns mutatvány a Bródyk családi albumából. Novellahősöket látunk, kikhez hol tartozik novella, hol nem, figurákat, amilyenek már nem léteznek. Egy világot, amely már nincsen. Épp akkor dől össze recsegve. Miközben a könyv arra az aktuális és szívünket régóta nyomasztó kérdésre is választ ad, hogy futtathatjuk-e kék alapon fehér pettyekkel lovainkat, avagy mégsem. (Mégsem.)

P.S.: És fedezzük föl megint egyszer Hunyady Sándort!” Vissza a lap tetejére

Izsák Lajos: Krónika 1956 (Kossuth)

1956 sorsfordító év a magyar történelemben. Az októberi forradalomban és szabadságharcban nem egyes emberek, politikai csoportok, nézetek és vélemények csaptak össze, hanem a népakarat tört felszínre. Olyan méltósága volt, amilyet csak az igazság adhat az eszmének, embernek. A kötet az egész 1956-os esztendő krónikája. A hazai és a világpolitika szövevényes útvesztői mellett felidézi a gazdaság, a társadalmi élet, a kultúra, a sport, a hétköznapok történéseit, a fokozatosan szabadabbá váló légkört, de a november 4.-ét követő elnyomást és a diktatúra restaurációját is. Szövegeivel, dokumentumaival és forrásértékű képanyagával sokrétűen tárja elénk e mozgalmas esztendő eseményeit. Vissza a lap tetejére

Jobbágyi Gábor: Néma talp (Tóth Ilona, az orvosi kar mártírja) (Kairosz)

Tóth Ilona nem ölt embert, Tóth Ilonát ártatlanul ítélték halálra. Ez a könyv az 1956 utáni kádári megtorlások egyik legrettenetesebb koncepciós-konstrukciós perének iratanyagát dolgozza fel. Az ártatlanul halálba küldött szigorló orvosnő az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legtisztább, legnemesebb egyénisége, akinek emlékét is évtizedeken át meggyalázta a kommunista diktatúra egy hamis váddal. Vissza a lap tetejére

Jónás Tamás: Apáimnak, fiaimnak (Magvető)

Jónás Tamás irodalmi szereplőinek szenvedélyei, halálai mintha csak a szomszéd településen, utcában, házban esnének meg; vagyis bármikor és bárhol. Ezek azok a történetek, amelyek előtt bezárjuk fülünket és szemünket; saját lelki békénk érdekében. És – legalábbis ebben – mi vagyunk a főbűnösök. „Hősei” kisfiúk, akik rossz esetben szeretettelen az utcán, ólban, semmiben nőnek fel, még rosszabb esetben sosem lesznek nagyfiúk. Nagyfiúk, akiknek kegyetlenkedései isten és embert tagadnak. De mindenekelőtt szerencsétlen, reményvesztett szegényemberek, akik napról-napra a túlélésre játszanak. Az ő rosszuk: boldogulás boldogság helyett. E kötet pedig maga a hidegvalóság; élő történetek, melyek a költő-író lehunyhatatlan szemén, nyughatatlan tekintetén átszűrve lesznek szép-borzasztó, taszító-vonzó irodalommá. Beleüti arcunk a békétlen sötétségbe, a sajátjába, és nem jövünk ki belőle ártatlanul; legfeljebb kegyesebben, türelmesebben és még jobban vágyakozva a fény felé.


Kahler Frigyes – M. Kiss Sándor: Kinek a forradalma? (Püski)

A szerzők az Antall-kormány 1993. január 21-én kelt határozatával létrehozott, s 1995. január 1-jével a Horn-kormány határozatával megszüntetett Történelmi Tényfeltáró Bizottság munkatársai voltak. Ebben a munkában az addigi és az azóta végzett kutatási eredményeiknek egy részét teszik közé. Vissza a lap tetejére

Ottó Kaiser: Ungarn (Alexandra)

A könyvborító belső kezdő lapján pipacsok. Így nőttek már sok-sok évvel ezelőtt. S a borító utolsó lapján ugyancsak. Most is így nőnek. Ezt akár epilógusnak is felfoghatjuk. Felvételek emberekről, épületekről, tájakról – s mindez úgy, ahogyan beilleszkedik a régi, a múlt a mai világba: Nyáját terelő juhász – mögötte az országúton elsuhan egy autó. Hollókői utca, mely a múlt hangulatát idézi – s egy napjainkban készült cégtábla posta felirattal. Roskadozó faház – ajtaján ma használatos biztonsági lakat. Szentendrei ódon utcán népviseletbe öltözött, csomagját cipelő paraszt nénike – éppen egy parkoló BMW mellett halad. De játszik velünk a fotóriporter. Megmutat nekünk épületet, tájat úgy, ahogy feltehetően elődeink látták. S elgondolkodtat: ilyen volt a táj, akkor, régen? A tatai vár az előtte rügyeit bontogató fával, a villányi szőlőskert, a kukoricaföld a kutakodó őzzel. Aki kezébe veszi ez a könyvet, minden bizonnyal megtanul látni, s nemcsak nézni.


Karátson Gábor: Ötvenhatos regény (Helikon)

A szerző és barátai tízéves gyermekként, már ébredező tudattal élték meg a világháború végét, huszonegy éves korukban, egy másféle tudatosodásban váltak részeseivé a magyar forradalomnak, kerültek be aztán a magyar börtönökbe, s megérték még az úgynevezett rendszerváltozást is, már nem éppen fiatalon, de még mindig nem későn ahhoz, hogy az akkor induló eseményeknek is szereplőivé váljanak – már aki nem halt bele közben a maga megtépázott életébe. Szakadékok és repedések az időben és térben. Ugyanaz az esemény később már nem ugyanaz az esemény, ugyanaz a helyszín nem ugyanaz a helyszín, sem Pesten és Budán, sem Erdélyben. Néha már ugyanaz a nép sem ugyanaz a nép. A nyelv kérdése és a tér s az idő a szerző számára ugyanazt a kérdést jelentik. Hogyan lehet ezekről a dolgokról egyáltalán beszélni: egy új magyarság születéséről a forradalmi Pesten, majd ennek összeomlásáról, megsemmisüléséről, látszólag ugyanabban a városban, igazából egy egészen másféle térben és időben. Öt fiatalember, s idővel némelyiküknek felesége is, amint hasonló kezdetektől különböző irányokba haladnak tovább. S mindezek mögött egy Jézus-alak, fel-felbukkanva, el-eltűnve, ingadozva az ellenállás és a szellemi életút között – mert néha egybeesnek ezek, néha nem. A Golgotától és a jeruzsálemi felkeléstől még mindig nem vagyunk annyira messze. Egy végigfutó, hosszú dallam felkutatásáról van szó, amely – s ez elég keményen kiderül majd – egy csak utólag meghatározódó kezdettől halad egy megfoghatatlan vég felé.


Kertész Imre: A kudarc (Magvető)

„Ezt a könyvet az összefüggések sűrű hálójában írtam. Magyarázattal – úgy érezem – azoknak tartozom, akik a regény mögött felködlő másik regényben a Sorstalanságra vélnek ráismerni. Igazuk van; de ne feledjék, hogy regényíróval állnak szemben, aki regényét regénye szereplőjévé tette: más regény az tehát ebbe a regénybe befalazva, mint szabad röptében, ahogy az olvasó megismerte. Erkölcsöm: ugyanazt a regényt élni és írni, mindenesetre változatlan. A kudarc is ugyanarról a forrásvidékről ered, ahonnan a Sorstalanság, é ha másik ágra szakadt is, a figyelmes tekintet bizonyára kijelöli azt a pontot, ahol végül egyesülni látja őket.” Kertész Imre, a Kudarc 1988-as első megjelenése alkalmából


Kertész Imre: Gályanapló (Magvető)

Vannak olvasandó könyvek és vannak köztük, kevés számmal, újraolvasandók. A Gályanapló az utóbbiakhoz tartozik. Nemcsak azért, mert kivételes szellemi élmény, mert olyan napló, amelyben minden személyes és semmi sem esetleges, olyan írásmű, amelynek minden mondata arról tanúskodik, hogy mind a történelembe vetettség, mind a hétköznapi történések a legalkalmasabb formát jelentik a transzcendencia megélésére. Ez a könyv segít a nem-felejtésben. Segít, hogy ne felejtsük el túl hamar: diktatúrában éltünk. Egyetlen mondatában elfér negyven év tapasztalata: „Eddig is hazugság volt itt az igazság, de ma már a hazugság sem igaz.” A Gályanapló, egyáltalán nem mellékesen, egy lehetséges szellemi létről, s a belőle következő életviszonyról szól. Egy etikus gondolkodó belső útja önmagához a kiszabott idő és a megszabott tér koordinátái közt. A szabadság hiányáról szól, s valamiképpen mégis a lényegi szabadságról, a gondolkodó ember belső, teremett szabadságáról. Ennek az útnak, ennek a teremtésnek a története a Gályanapló. Lírai és enigmatikus, rendkívül személyes és mindenkihez szóló. Leginkább persze a gályarabtársak értik ezt a könyvet, de legyen ez a második kiadás alkalom arra, hogy mások emlékezhessenek.


Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért (Magvető)

A gyermek: a jövő. A meg nem született gyermek: a jövőtlenség bevallása. Mert a történelem démonikus személytelenségét mindig az egyes ember élete, szenvedései teszik szembetűnővé. És lehet sors a sorsvesztés, és lehet jövő a jövő elveszítése. A Kaddis a meg nem született gyermekért egy végletes, halálos pontosságra törő tudat ön- és történelemanalízise. Egy ember beszél arról, mi történhet azzal, akivel megtörtént a század botránya. De vallomása oly mély, hogy megértjük, ami vele történt, bármely totalitárius államban bármikor megeshet.


Kittler Friedrich: Optikai médiumok (Magyar Műhely – Ráció)

Friedrich Kittler a kortárs német médiatudomány egyik meghatározó képviselője. Optikai médiumok című könyve a koraújkortól kezdődően mutatja be a technikai médiumok történetét, a camera obscurától és a laterna magicától a fényképeszet, valamint a film feltalálásán át a televízióig és a számítógépig.


Klösz György – Lugosi Lugo László: 1900 – Budapest – 2000 (Vince)

Sétára, kalandozásra és időutazásra hív ez a könyv Budapesten. két fényképész keresi fel a város ugyanazon pontjait - több mint száz év különbséggel. Az eredeti felvételeket Klösz György készítette a XIX. század utolsó harmadában, és az ő nyomában jár ma Lugosi Lugo László, ellátogatva Klösz egykori helyszíneire. (A kötet magyar és angol nyelvű.)


Korniss Péter: Leuchtendes Ungarn (Helikon)

„Korniss Péter Fényes Magyarország című fotóalbuma azzal a szándékkal készült, hogy ennek az érzékeny, rendkívül egyéni látású fotóművésznek a szemén keresztül lássuk egy pillanatra Magyarországot. Illetve nemcsak egy pillanatra, hanem minden alkalommal, amikor csak fellapozzuk ezt a könyvet. Lássuk szépnek, fényesnek és egyre fényesebbnek. Azért ilyennek, mert szeretettel figyeljük. Most, az Európai Unióhoz való csatlakozás idején még egyszer végigtekintünk rajta. Keletről Nyugatra megyünk a könyv lapjain, akárcsak a történelmi változásban. Láthatjuk a tájat, földet, folyót, a tájban élő embert, virágot, madarat, múltat és jelent. Egy közép-európai valóságdarabot. Szépet.” - írja a magyar nyelvű kiadáshoz Habsburg Ottó Vissza a lap tetejére

Kovács István: A gyermekkor tündöklete (Magyar Napló)

Sajátos vállalás ez, mely egyszerre őrzi meg a maga számára a személyes hitel és elkötelezettség méltóságát, s biztosítja az olvasó számára az elfogulatlan (hisz közvetlenül nem személy- vagy szerepfüggő) érdekeltség és érdeklődés rokonszenvét, az elbeszélés számára rendkívül gyümölcsöző: a saját történet igazi regénnyé alakul át, mely egy különös és egyedik, mégis általánosításokra is alkalmas gyermeki fejlődés- és szenvedéstörténetnek adja meg külső paramétereit és belső mozgatóit. Vissza a lap tetejére

Kozák Gyula – Soóky Andrea (szerk.): Vajda Júlia (Balassi)

"Mi, Múzsák, itt szent hegyünkön, atomfizikával és fénytannal (hanyag lányok) nem sokat foglalkozunk, de Orpheus azt súgja nekünk, hogy körtáncainkba legsürgősebben azért fűzzük be Júliát, mert az ő absztrakciói tökéletes tükörképei azoknak a fizikai kutatásoknak, melyeknek eredménye: az anyag már szinte nem is anyag (mi, Múzsák néha vulgárisan cserfelünk), hanem - mi? Az a valami, amire Te, Júlia, elvont képeidben redukáltad a matériát és a figura humanát. Abban a korban, mikor minden világtájon antiregényről, antidrámáról, antifestészetről, antimemoárról, anti-antiról dalolásztak, Te (eleve-győztes!) is mondád: – »Én nem képzőművészetet akarok csinálni.« – Győzelmed – mondja a Múzsa –, amiért Neked a babérágakat szerelemmel szedegetjük, hogy igenis és mégis képzőművész lettél (átgázolva a Freud doktor kalauzolta horror-világok jól-ábrázolt hárpia-hordáin), és marad Orpheus és mi-szemünkben a Te szemed, ahogy Vajda Lajosod utolsó fekete képeit mutattad: válaszvemhes kérdései, nagy-csodálkozással és nagy-hittel tekintetedben." Szentkuthy Miklós


Kő András - Nagy J. Lambert: Kossuth tér 1956 (Teleki László Alapítvány)

A szerzőket kezdettől fogva – előítélet nélkül, felülnézetből – csak az vezérelte, hogy kiderítsék, feltárják, valójában mi is zajlott le 1956. október 25-én abban a néhány órában, amely a tragédiához vezetett. Negyvenöt évvel a parlamenti vérfürdő után – tiszteletben tartva a szemtanúk visszaemlékezéseit –, a tizenkét évi kutatás összegzése a megtörtént eseménysort tartalmazza. Így esett? – kérdezheti az olvasó. A szerzők meggyőződése szerint: igen. Nem azt mondják, hogy a szovjetek lőttek, hanem arra az eredményre jutottak, hogy csak ők okozták a vérfürdőt. Nem azt mondják, hogy a Földművelésügyi Minisztériumból vagy más épületekből nem lőhettek, hanem arra az eredményre jutottak, hogy az FM-ből lehetetlen lett volna azoknak az embereknek a halálát okozni, akiknek a többsége a 2-es villamos vonalán, a metróépítkezés dombján, vagy a Parlament I-es és VII-es kapuja közötti területen szenvedett végzetes vagy életre szóló sebesülést. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a „véres csütörtök” sokkal összetettebb láncszeme 1956-nak, mint hogy csak arra hegyezzük ki a kérdést: ki lőtt, kire és miért? Vissza a lap tetejére

Kőszeghy Péter: Magyar Művelődéstörténeti Lexikon I. II. III. IV. (Balassi)


Lackfi János: Hőveszteség (Palatinus)

„Életünk voltaképpen szüntelen hő-gyűjtögető és hő-vesztő akciók sorozataként is felfogható. Eszünk-iszunk, melegszünk, hogy fűtsük testünk kályháját, szerelmeskedünk, hogy ki ne hűljünk, izzítjuk eszünket, hogy megacélosodjék. És a folyamatnak sosincs vége, hiszen minden életfunkciónk, mozdulatunk, cselekedetünk, de még beszédünk, álmodásunk is a testmeleget apasztja bennünk. Csak remélhetjük, hogy a világban továbbadott hő valahol valakit melegít, s így elvesztése végeredményben tiszta nyereség.” Lackfi János Vissza a lap tetejére

Láng Zsolt: A tűz és a víz állatai (Jelenkor)

A könyv lapjain megelevenedő teremtmények, mint például a naphal, a lángmadár, a Lavisz, a Tamárion vagy az éneklő férgek egy napregény szolgálatában állnak. Az elbeszélő Eremie atyával beszélget: az ortodox szerzetes víziói a távoli múltba viszik vissza. Az olvasó vele együtt bepillantást nyerhet a görögkeleti szerzetesek legendáriumába és hétköznapjaiba, a Moldvai Fejedelemség és a reneszánsz Európa történetébe, egy hol ágrólszakadt Vazulként, hol számoszi hercegként, hol Despotes moldvai fejedelemként felbukkanó különös figura alternatív valóságába. Vissza a lap tetejére

Erich Lessing: Budapest, 1956, a forradalom (1956-os Intézet)

1956 őszén Budapestre figyelt a világ. A magyar forradalom, a magyar nép felkelése a szovjet típusú rendszer ellen világszerte meglepetést és reményt keltett. Reményt, hogy az emberi méltóság forradalmának esélye van egy szuperhatalom nyomasztó erejével szemben is. A felkelés elbukott, de erkölcsi példázatát megőrizte az emlékezet. Az emlékezés képekbe rendezi az eseményeket. Erich Lessing fotóriporter, a párizsi Magnum ügynökség munkatársa nem 1956 őszén járt először Budapesten. Felvételei kerek, egész történetet alkotnak. Képein látható a forradalom előtti, csak látszatra békés Magyarország, a magyar társadalom a győzelemnek hitt pillanatban, majd a vereség után túlélésre készülő város és lakói. 1956 őszének fényei, de árnyékai is. Lessing tablója 1956 budapesti őszéről egyedülálló, teljes ívet kirajzoló, látható történet. Vissza a lap tetejére

Lipták Béla: 35 nap (BBS-Info)

Immár magyarul is olvasható a Műegyetem egyik MEFESZ-vezetőjének, Lipták Bélának 1956-os naplója. A könyv eredetileg angol nyelven jelent meg 2001-ben, a Texas University Press kiadásában „A Testament of Revolution” címmel. A kötetet a New York Times és a Wall Sreet Journal is méltatta. Az amerikai kiadást az USA magyar nagykövetségén is bemutatták. Lipták Béla, fotókkal és dokumentumokkal illusztrálva, egy 20 éves diák személyes élményeként, szinte percről percre írja le ezeket a történelmet formáló napokat és mutatja be az általa megismert szabadságharcos hősöket, az Angyal Pistákat, Danner Jancsikat és Szabó bácsikat. Naplója új adatokkal egészíti ki az 1956-os forradalom történetét. Vissza a lap tetejére

Lugosi Lugo László (fényképeze): A vár – Budapest – Castle District (Vince Kiadó)

A Vár Budapest talán legszebb ékszere, de ezernyi arcát csak annak mutatja meg, aki nem sajnálja tőle az időt. Nemcsak palotáiban, templomaiban és bástyáin, hanem lakóházaiban is történelmi levegő honol; keskeny utcái, még keskenyebb sikátorai, titokzatos udvarai, intim terei életről és újjáéledésről mesélnek. Részletek az utószóból: A sokat idézett középkori olasz szállóige szerint "Kerek Európának három város a gyöngye: Velence a vizeken, Buda a hegyeken, a síkon Firenze." A Várról a mai budapestieknek aligha jut ilyesmi az eszébe. Számukra ez a negyed távoli ismerős, noha közel van - ritkán látogatják, mint egy távoli, tisztelt és szeretett nagynénit, akit gyakran látnak, hisz a portréja ott lóg a nappali falán. A Várat is mindennap látják (ott magasodik a budai Duna-part fölött): afféle messziről csodált közös kincs. Lugosi Lugo László képein az egészre figyel, de a részletekből építi föl azt. (A kötet magyar és angol nyelvű.)


Lugosi Lugo László (fényképezte): A Dunánál – Budapest – On the Danube (Vince)

A Duna Európa tán legszebb és legkalandosabb folyója – és Budapest az a város, ahol a legeslegszebb ez a kalandos folyó. Része a városnak és a város is neki - elképzelhetetlenek egymás nélkül. Sorsuk, történelmük összeforr: sok csapást és sok virágkort értek meg együtt. A Duna örök múzsa: ihletője zenének, versnek, regénynek, képnek. Lugosi Lugo László fotókon keresi az arcát. (A kötet magyar és angol nyelvű.) Vissza a lap tetejére

Lugosi Lugo László (fényképezte): Zsidó – Budapest – Jewish (Vince)

A millennium táján szárba szökkenő polgári átalakulás egyik motorja a magyarsághoz lelkesen asszimilálódó zsidóság volt. Tevékenysége markáns nyomot hagyott a világvárossá épülő Budapest arculatán. Lugosi Lugo László gyönyörű képei megörökítik azt, ami ebből a kultúrából megmaradt, és újra élni akar. Lugosi Lugo László az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult angol és magyar irodalmat, filmesztétikát és filmtörténetet. 1985-től hivatásos fényképész és szakíró. Több könyv és fényképalbum szerzője. (A kötet magyar és angol nyelvű,) Vissza a lap tetejére

John Lukacs: A történelmi tudat (Európa)

John Lukacs történészprofesszor főművét, gondolatainak legteljesebb foglalatát tartja kezében az Olvasó. A szerző így ír könyvéről: „A történelmi tudat nem történelemfilozófia, hanem annak fordítottja: egy sokoldalúan megalapozott és kifejtett történelmi filozófia. Nem a történelem szisztematikus megismerhetőségét, hanem épp ellenkezőleg, megismerésünk mély, ámde sok tekintetben nem szisztematikus történetiségét kívánja szemléltetni. Sok mindennel foglalkozik: történelmi tudatunknak a tizenhetedik század óta tartó fejlődésével; a ma már széles körben elterjedt történelmi gondolkodással; az okok alapproblémáinak szükségszerű újragondolásával, olyan hívságosabb dolgokkal egyetemben, mint a közvélemény és a néphangulat; „tény” és „fikció” valódi jelentésével; korunk történelmi hatóerőinek rangsorolásával, a legkevésbé fontostól (a közgazdaságtantól) a legfontosabbig (a gondolkodásig) terjedően; a kategóriák és tendenciák közti különbséggel, amely az emberi jellemvonásokig vezet, és magában foglalja a makacsul tovább élő nemzeti jellemvonásokat is; képzelet és emlékezet, sőt „evolúció és történelem viszonyával; a történész és tárgya, vagyis a „megfigyelő” és a „megfigyelt” közötti óhatatlan kölcsönhatás immár esedékes belátásával, ami végső soron oda vezet, hogy a történelmi megismerésnek ez a szemlélete egybevág a kvantumfizika bizonyított megállapításaival, miáltal az úgynevezett újkor végén mélyen át kell gondolni a karteziánus és newtoni világképet.” Az 1955-1968 között írt és 1985-ben átdolgozott kötet magyar fordítást Lukacs professzor átnézte, az eredeti angol szöveghez képest helyenként kisebb változtatásokat eszközölt, s a művet jelen formájában hagyta jóvá és kívánta magyar olvasói elé bocsátani. Vissza a lap tetejére

John Lukacs: Az Amerikai Egyesült Államok XX. századi története (Európa)

A XX. századi Amerikáról, a mélyáramlatokról, amelyek társadalmát és mentalitását formálták, viszonylag keveset olvashatott az érdeklődő közönség Magyarországon. Az 1946 óta Amerikában élő és az utóbbi bő évtizedben itthon is ismertté vált kitűnő magyar történész tollából egyéni hangú, kritikus áttekintést kapunk az Egyesült Államok fő eredményeiről, problémáiról, belső ellentmondásairól. Az utolsó száz évet feldolgozó történeti munka olyan témakörökben mélyed el, mint az életstílus változásai, a városiasodás, a magába zárkózó ország világhatalommá válása, a bevándorlás, az amerikai etnikum megváltozása, a törvényhozás, az elnöki hatalom és az elnöki személyiség, a törvényesség és annak befolyása. A szerző a tőle megszokott élvezetes stílusban, alapos tárgyismerettel s az összefüggések meglátásával és megmutatásával segít az olvasónak eligazodni ebben a nagy és bonyolult témában, s a jelen kiadáshoz írt utószóban összefoglalja a könyve első magyarországi megjelenése óta végbement változásokat is. Vissza a lap tetejére

Lukács László – Ambrus Lajos – L. Simon László: Édes szőlő, tüzes bor (Ráci Kiadó)

Az Édes szőlő, tüzes bor című magyar és német nyelvű kötet a Velencei-tó menti szőlő- és borkultúrát dolgozza fel. Lukács László etnográfus A velencei-tó környékének szőlőkultúrája és borpincéi című nagy ívű, olvasmányos tanulmányához szervesen kapcsolódnak Ambrus Lajosnak a Szőlő és bor, valamint a Bor és poézis című írásai, illetve L. Simon Lászlónak a tókörnyék jelentősebb pincéit, borászatait bemutató fejezete. A reprezentatív kiállítású, színes albumot a környék településeinek (Pákozd, Sukoró, Nadap, Velence, Pázmánd, Kápolnásnyék, Gárdony, Agárd, Dinnyés) rövid története, valamint a szerzők által készített és a Velencei-tó környékén élőktől, közintézményektől, múzeumoktól összegyűjtött több mint 400 fénykép, ábra teszi teljessé.


Mezei Ottó – Kerékgyártó István – Veressné Deák Éva: Veress Pál (Magyar Képek – Budapest, Veszprém) (Körmendi Galéria – Budapest, Sopron)

Veress Pál festőművész: a név mellett a foglalkozást, illetve a hivatást jelző titulus áll, de az egész emberről lévén szó, nyomban hozzá kell tenni, hogy Veress Pálnak – főiskola utáni első éveitől eltekintve – második foglalkozása is volt. Huszonnyolc éves korától, több nyugati nyelv birtokában, szakfordítóként, világgazdasági szakértőként, szakíróként, közgazdász fiatalok útra bocsátó mestereként foglalta el magát ideje egy részében. Ideje másik részét, hosszú ideig vagy talán mindvégig, a sajtó növekvő érdeklődésétől kísérve, a privát szférával összefüggő, ahhoz kapcsolódó művészi munkálkodása kötötte le. Egyszóval: a maga öröméregyönyörűségére festett. A kötethez a fotókat Szelényi Károly készítette.


Dr. Mizsei Béla: Életpályám (Kossuth)

„Egész életemben az eszményekért harcoló, küzdő emberek sorába tartoztam. A küzdőkébe, nem pedig a közösség érdekeit semmibe vevő nyárspolgárokéba” – írja önéletírásában az 1922-ben született dr. Mizsei Béla, volt kisgazdapárti, nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselő. Kora ifjúságától érdekelte embertársai sorsa, s később a közösség iránti elkötelezettség a politikai tevékenység irányába vezérelte. De a „fordulat éve” után „megtért a politikából”. Amikor azonban elérkezett az eseményektől fortyogó 1956-os esztendő, az akkor harmincnégy éves jogászt újból cselekvésre késztette. És ő mindig a legjobb tudása szerint cselekedett. 1956. december 4-én letartóztatták, halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanra változtatták. Csak 1963-ban szabadult. „Majdnem mártír lettem, de becstelen soha” – összegzi a nehéz éveket. Élete történetét abban a reményben írta meg, hogy talán „egyetlen apró homokszemként hozzájárulok ahhoz, hogy győzedelmeskedjen a józanság, a tisztesség” a világon. Vissza a lap tetejére

Müller Rolf, Sümegi György: Fényképek 1956 (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára)

A Történeti Levéltár a 2006-os esztendőben konferenciákkal, kiállításokkal és kiadványokkal emlékezik és emlékeztet az 1956-os forradalomra és szabadságharcra. Jelenkori történetünk sorsfordító eseményének félévszázados évfordulóján az októberinovemberi napokat, fényképfelvételekkel, kép-dokumentumokkal idézi fel a kötet, mely egyben szeretné felhívni a figyelmet a levéltár sajátos, mindeddig kevéssé kiaknázott történeti forráscsoportjára: a fényképre, a fontos történeti eseménysort, helyszíneket, szereplőket és a forradalomban radikálisan megváltozott városképet rögzítő vizuális emlékanyagra, 1956 beszédes képeire, a sokszínűen árnyalt történelmi képes-beszédre. Vissza a lap tetejére

Nádas Péter: Saját halál (Jelenkor)

Mielőtt íróvá lett, Nádas sajtófotós volt. Valamennyi fény című, 1999-ben megjelent képes albuma óta ismerjük és becsüljük minden önhittségtől mentes fotográfusi látásmódját. Fotográfusként Nádas a tagadás esztétikáját gyakorolja, felvételei vizuális nyelven szólalnak meg. A Saját halál nagyszabású könyv. Könnyen olvasható, és szinte kimeríthetetlen. Klasszikus módszert követ: a legnagyobb dolgokról a legegyszerűbb szavakkal beszél. A köznyelv iránti szeretete ellenére a szerző sosem enged a túlzottan egyszerű fogalmazásmód kísértésének, tehát nem próbálja meg leplezni például azt, hogy van némi általános orvosi műveltsége, és hogy a filozófiai fogalmak területén is jártas. És mégsem népszerűtudományos, és nem is filozófiai szakkönyv született, hanem nagy formátumú prózai költemény. Olyasvalamit nyújt, amit a legjobb szakkönyv sem képes, kizárólag a költészet.


Nagy András: A Bang-Jensen ügy (’56 nyugati ellENSZélben) (Magvető)

1959. november végén egy férfit találtak átlőtt halántékkal egy New York-közeli parkban. A halottat rövidesen azonosították: Bang-Jensen, a „magyar ügy”-gyel foglalkozó ENSZbizottság dán munkatársa volt. Ki volt ez az ember? Ki volt a magyar forradalom szinte ismeretlen, távoli hőse, aki a bukás és reménytelenség ellenére menteni próbálta a menthetőt – életeket, hősöket, emlékeket? Miként történhetett, hogy a szabad világban, a világszervezet munkatársaként, Bang-Jensen megpróbáltatásai megaláztatásokká változtak, majd őt – éppen őt – távolították el az ENSZből, az alapelvek megcsúfolói pedig a helyükön maradhattak? Miként tárult fel Bang-Jensen meggyőződésén, elszántságán, cselekedetein keresztül az a döbbenetes nemzetközi – nyugati – közöny, szinte viszolygás, ami a retorikus tűzijáték ellenére, vagy éppen azért, többé-kevésbé megpecsételte ’56 sorsát? És ő, éppen ő miért nem nyugodott bele? Miért vált mind szilárdabb meggyőződésévé, hogy az ENSZ-szel baj van – nagy baj? Mi vezetett ehhez a tragédiához – azt követően, hogy felettesei előtt utasították, fenyegették, fegyelmi bizottságok elé állították, majd kivezették az épületből, utóbb pedig elbocsátották a világszervezettől –, és mindennek nyomán Bang-Jensen miért nem adta fel küzdelmét? Miért kellett meghalnia? Hova tűnt halála előtt, ki húzta meg a fegyver ravaszát, és miért zárult le olyan hamar a rendőrségi nyomozás? Mi történt itt? Nagy András nagyszabású történeti esszéjében ezekre a kérdésekre keres választ, több mint egy évtized kutatómunkájának következtetéseivel, eddig ismeretlen források feltárásával, az ellentmondásoktól és a tragédiától inspirált írói képzelőerővel.


Nagy Gáspár: …nem szabad feledNI…! (Versek – 1956 láthatatlan emlékművének talapzatára) (Püski)

Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni – eme szemléleti alapelvek szerint épül Nagy Gáspár költészetének morális és politikai rendje. (…) A hazugság, a történelmi tudatzavar, a történelmi és kulturális nemzetszűkítés, öncsonkítás ellen küzdve adott és ad példát arra, hogy modernség és közösségi küldetés, hagyományok gazdag sokféleségéhez való kötődés és korszerű újítás, erkölcs és esztétikum nem kizárják, hanem feltételezik egymást. Nemcsak néhány történelmi jelentőségűvé vált versével járt ösztönzőn, eszméltetően előtte a magyarországi és kelet-közép-európai változásoknak. Egész személyisége, művészete tisztaságot sugároz és követel…” – írja róla Görömbei András. Vissza a lap tetejére

Nagy Gáspár: 1956 fénylő arcai (Püski)

Nagy Gáspár verseinek olvasásakor az emlékezet filmvásznán pereg a múlt. A vers nyomán feltörnek az emlékek, egy időutazással, élőképszerű elevenséggel végigviszi az olvasót a forradalom heroikus küzdelmein, szinte részévé válik az olvasó is ennek az egyenlőtlen küzdelemnek. Felvillannak az ismert arcok, nevek, akik felfénylenek a múltból. Akik soha nem mentek el, mert lelkünkbe gyökeresedve tovább éltették bennünk a szabadság zsarátját. A könyv szereplői nem kitalált személyek, hanem valós, élő emberek voltak Ők. Egyre kevesebben, de ma is köztünk élnek, akik ma is ’56 eszmei megvalósítására várva, egyre halványuló, de mégis bizakodó reménnyel várják, formálódjon egy olyan társadalom, mely egyenlő mértékkel mér minden emberi tettet. Vissza a lap tetejére

Nagy Imre: Snagovi jegyzetek (Gondolatok, emlékezések 1956–1957) (Gondolat)

„Örömmel nyújtjuk át az olvasónak az 56-os forradalom egyik kapitális, de mindeddig bujkáló dokumentumát: Nagy Imre snagovi jegyzeteit, amelyekből pontos, sokszor meglepő, s majd mindig fájdalmas betekintést nyerhetünk a forradalom kivégzett miniszterelnökének 1956 őszén-telén és a rákövetkező év első hónapjaiban papírra vetett gondolataiba. (…) Az 1956. november végén Romániába hurcolt magyar kormányfő a számára kijelölt kényszerlakhelyen mind nagyobb elszigeteltségben és egyre mostohább körülmények között élt 1957. áprilisi őrizetbe vételéig és Magyarországra hurcoltatásáig. A snagovi házi őrizet annyiban azonban jobb volt az ezt követő fogság viszonyainál, hogy gondolatait Nagy Imre „szabadon” papírra vethette, sőt folyamodásait is megírhatta (ámbár azokat úgyszólván soha nem továbbították a címzetteknek). Ebből a sajátos helyzetből született a Gondolatok, emlékezések címet viselő, műfajilag teljesen egyedülálló dokumentum. Az emlékirat és a hozzá csatlakozó szövegek közvetlen betekintést nyújtanak a politikus Nagy Imre gondolkodásába. Nagy tudta, hogy az őrizetét ellátó román titkosrendőrség rendszeresen betekint papírjaiba, valószínűleg sejtette, hogy azoknak egy részét vagy mindegyikét le is másolják, ennélfogva óvatosabban írt, mint tette volna, ha szabad emberként formálhatja gondolatait. Másodszor: Nagy többé-kevésbé tisztában volt vele, hogy lényegében már a vádlottak padján ül, s az ellene szóló vádakat azok fogalmazzák meg, akik őt e kényszerlakhelyre hurcolták. Ezért aztán tollát nemcsak az önvizsgálat és a történetei megértés szándéka vezette, hanem az a hallgatólagos tudat, hogy mindaz, amit papírra vet, akarva-akaratlanul egy védőirat része is. (…) Ne csak olvassuk ezt a védőbeszédet, hanem igyekezzünk mélyebb, első olvasásra még rejtőzködő, aztán egyre plasztikusabban megjelenő igazságát megérteni’” – írja a kötetről Kende Péter.


Nóvé Béla: Kortárs krónika 1956 (Krónika Nova)

Ezt a könyvet a kortársak, az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevői írták. Nevesek és ismeretlenek: naplók, interjúk, röplapok, újságcikkek, kormányrendeletek és sokáig féltve őrzött emlékiratok szerzői – azok, akik áldozatos és elszánt tetteikkel egykor magát a történelmet is „írták”, múltunk egyik legfénylőbb fejezetét. Vissza a lap tetejére

Pallai Péter- Sárközi Mátyás: A szabadság hullámhosszán (Az 1956-os magyar forradalom története a BBC elmondásában) (Helikon)

1956 a magyar történelem legszebb, legragyogóbb eseményei közé tartozik. Aki nem élte át, nem tudhatja, hogy a terrornak, az elnyomásnak, a szegénységnek milyen sötét, dantei mélységeiből tápászkodott fel egy nép és kiáltotta egy emberként – ahogy Márai írta – „Elég volt!” Néhány óra kellett csak ahhoz, hogy a megfélemlített, megalázott emberek újra felemeljék a fejüket, és egy ország megtanuljon ismét mosolyogni, bízni önmagában, hinni jövőjében. Kisgyermekek szó szerint anyjuk szoknyája mellől szöktek el harcolni és váltak hősökké. Ismeretlenek lettek bajtársakká, segítették, mentették egymást akár életük árán is. „Mindenki egyért és egy mindenkiért” – a szolidaritás le nem írott erkölcsi parancsa uralkodott a lelkeken, s a haza többé nem fogalom volt, hanem eleven valóság. Egy nép – sajnos csak néhány napra – ismét nemzetté vált. A könyv szerkesztői maguk is Magyarországon élték át a forradalmat, s annak bukása után menekültek Londonba, ahol később a BBC munkatársai lettek. „Ez a kötet a BBC magyar osztályán az elmúlt ötven év során összegyűlt, leadott és leadatlan anyagokból próbálja felidézni az 1956-os forradalom hősi és tragikus napjait. Főhajtásnak szánjuk 1956 hősei, áldozatai, túlélői és menekültjei előtt. Ajánljuk mindazoknak, akik emlékeznek, de azoknak is, akik felejtettek vagy úgy érezték, hogy kénytelenek voltak felejteni, és nem utolsósorban azoknak, akik a forradalom után születtek, és személyesen sohasem élhették át annak felemelő, páratlan lelkesedését és a vereség leírhatatlan keserűségét.” Vissza a lap tetejére

Papp Szilárd: A királyi udvar építkezései Magyarországon 1480-1515 (Balassi)

A kötet az 1500 körüli – a Mátyás-kor végi és II. Jagelló Ulászló uralkodása alatti – évtizedek hazai gótikus építészetének emlékanyagából kilenc olyan alapvető fontosságú épületet mutat be, melyek alapítói az uralkodó, illetve az arisztokrácia vezető képviselői voltak. A többnyire töredékesen fennmaradt emlékek leírása, keletkezési ideje és eredeti funkcióinak meghatározása mellett a könyv az épületek alapításának történetét, létrejöttük politikai hátterét is felvázolja. Az emlékek egy viszonylag szűk kör megrendelésére készültek, erről tanúskodik egységes stílusuk is, amely az 1480-as években ezekkel az épületekkel jelent meg a Magyar Királyság területén. Az uralkodó és az arisztokrácia példakép szerepe nyomán az országban meglepően rövid idő alatt meghatározóvá váló emlékkör külföldi stílusforrásait főként dél-német, sváb területen sikerült kimutatni. E területek művészetét a korszak középeurópai uralkodói, köztük a Habsburgok is nagyra becsülték. Aligha véletlen tehát, hogy Mátyás környezetében is e vidékek építészeti formakincse vált meghatározóvá. A származása és a törvényes utód hiánya miatt egész regnálása alatt legitimációs gondokkal szembesülő király reprezentációját azoknak a művészeti törekvéseknek a felhasználásával próbálta megerősíteni, amelyeket vetélytársai is a legvonzóbbnak találtak. Az olvasót gazdag illusztrációs anyag segíti a részletes áttekintésben. Vissza a lap tetejére

Papp-Váry Árpád: Magyarország története térképeken (Kossuth Kiadó/Cartographia)

A térkép a történelem leghűbb lenyomata. A könyvben korabeli térképeken követhetjük végig Magyarország történetét Pannónia római kori ábrázolásától egészen a 2002. évi országgyűlési választásig. Olyan térképeken, melyek egyszerre földrajzi remekművek és szemet gyönyörködtető művészi alkotások. Lebilincselő történeteket olvashattunk születésükről, alkotóiknak életéről, és a térképkészítés egykori módjairól. A térképeket csodálva pedig kicsit mi is elrepülhetünk a múltba.


K. Ludwig Pfeiffer: A mediális és az imaginárius (Magyar Műhely)

A mediális és az imaginárius az utóbbi évtized kultúratudományi fordulatának egyik első átfogó igényű műve. K. Ludwig Pfeffer könyve a legkülönfélébb médiatörténeti jelenségeket elemzi, a görög színházat és az olasz operát, a római cirkuszt és a japán nőt, a tizenkilencedik századi európai regényt és a modern sportot. Vissza a lap tetejére

Plihál Katalin, Hapák József: Karten Europas 1520/2001 (Helikon Kiadó)

Az e kötetbe gyűjtött térképeken (megközelítőleg 150-170 mű) az az évszázadokon keresztül felhalmozódott tudás és ismeretanyag tükröződik vissza, amelyre az Európában élők utazásaik, megfigyeléseik, utóbb pedig pontos tudományos méréseik során tettek szert. E kötethez hasonló jó értelembe vett "európai- képeskönyv" eleddig nem jelent meg. A kötetben helyet kap az első Európa-térkép éppen úgy, mint az első magyar nyelvű Európa-térkép, amely a híres Bod Péter prédikátor könyvében a 18. század közepén látta meg a napvilágot, s melynek létezéséről addig nem is tudtunk. A kötet anyaga az Országos Széchényi Könyvtár unikális darabjaiból készült. A kötet magyar, angol és német nyelven jelenik meg, 28 X 38 cm-es méretben, Dr. Klinghammer István, az ELTE rektora ajánlásával és előszavával, Plihál Katalin, az OSZK Térképtárának vezetője szerkesztésében. A kitűnő minőségre garancia, hogy a fotókat és a nyomdai munkálatokat ugyanaz a csapat végzi, amelynek keze nyomán az idei év Szép Magyar Könyv versenyének közönségdíjas, Fitz-díjas és nyomdai nívódíjas terméke, a "Kincsek a nemzet könyvtárából" című album is készült.


Podmaniczky Szilárd: Gumiharangok (Palatinus)

Azt hihetnénk, hogy ágyban eszi a túrós csuszát, komótosan falatozik, mint Mikszáth, majd az asztalához ül és nehéz sodrású prózát ír; egy újabb Emberi színjátékot, mint Balzac. Ezzel szemben Podmaniczky észjárása és képzeletvilága inkább szívjárás és képtelenvilág, hajtűkanyarokból álló szerpentin. A tárgyszerűséget imitáló, szenvtelenül "regisztrált" agyrémeknek, a mániákus mellébeszélésnek, a fantázia határainak és a végsőkig redukált szöveghelyzeteknek a lehetőségét kutatja szenvedélyesen.


Polcz Alaine: Asszony a fronton (Jelenkor)

„Aztán elindultam egyedül. Bekötöttem a fejemet, és elmentem a kommandaturára. Ott már nagyon sokan ültek, és várták, hogy sorra kerüljenek. Közöttük egy kislány, akinek vérzett a feje, egy tincs a hajából kitépve. Nyomorult és kétségbeesett volt. »Átmentek rajta az oroszok« – mondta az anyja. – Nem értettem meg. – »Biciklivel?« – kérdeztem. Az asszony dühös lett. »Maga bolond? Nem tuja, mit csinálnak a nőkkel?« Hallgattam, amit körülöttem beszéltek. Hogy melyik nőnek tört el a gerince, ki vesztette el az eszméletét, ki vérzik, hogy nem tudják elállítani, férfit kit lőttek agyon, mert védeni próbálta a feleségét. Egyszerre föltárult az az iszonyat, ami körülöttünk van.”


Polcz Alaine: Élet és halál titkai (Pont)

A gyerek mindenre rákérdez. Néha egészen furcsának tűnő dolgokat kérdez, mint például a hároméves Réka a temetőben, virágöntözés közben: „A nagymamát ki lőtte le?” A kislány kérdését mégsem furcsállhatjuk, hiszen korunk gyermekei naponta találkoznak az agresszióval; egész életüket átszövik a média halálról szóló napi híradásai: „lelőtték, megölték, felrobbantották…” Vonatok ütköznek, repülőgépek zuhannak, a háborúkat úgy követjük a híradókban, mint a folytatásos filmeket – így aztán nem csodálkozhatunk, ha a gyerekek a többé-kevésbé békés élet békés befejezését már elképzelni is alig tudják. Polcz Alaine, a kitűnő pszichológus a nagycsoportos óvodás és a kisiskolás gyerekeknek mesél újszerű, őszinte, közvetlen és meleghangú könyvében: élet és halál titkairól, mely titkok között a halált is az élet természetes részeként szemlélhetjük. Ezt a könyvet a kisgyerek egyedül is, szüleivel, nagyszüleivel együtt is forgathatja, olvashatja. A tikok előtt egyenlők vagyunk. Ezért e könyv fölé hajolván gyerek és felnőtt az együttolvasás, közös titokfejtés bensőséges pillanatait soha nem felejthető, életre szóló, tisztázó élményként éli meg. Olyan gyerekkönyv ez, amely idejekorán segít eligazodni, tájékozódni, nyugalmat és távlatot keresni-találni az életben. A könyvben levélmelléklet található, amely a kisgyerek környezetében élő felnőttekhez szól, velük osztja meg gondolatait a szerző.


Rainer M. János: Nagy Imre (Vince)

Nagy Imre a 20. századi kommunista kísérlet egyetlen olyan politikusa, aki helyet kapott a nemzeti panteonban. Az 1956-os forradalom miniszterelnökeként sorsa a kivégzését követő évtizedekben a rendszer egyik tabu témája volt, hamvainak 1989-es újratemetése éppen ezért válhatott a rendszerváltozás szimbolikus eseményévé. Rainer M. János Nagy Imre-biográfiája hatalmas forrásanyag feldolgozásával és kiváló empatikus érzékkel mutatja be, hogyan lett az 1945-ben Moszkvából hazatért „pártkatonából” önálló koncepcióval rendelkező politikus. Gondolatvilága ugyanakkor mindvégig kommunista maradt, nem mást akart, hanem „csak” másként, lassabban, túlkapások nélkül, de éppen e „csak” miatt vált a sztálini mintát szolgaian követő párton belül kitaszítottá, az értelmiség, majd a tömegek szemében pedig reménysugárrá – előbb ténylegesen 1956-ban, majd jelképesen 1989-ben. Vissza a lap tetejére

Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés (Osiris)

A modern magyar történelem egyik legvitatottabb kérdése ez. A szerző bemutatja az OsztrákMagyar Monarchiában élő népek közötti ellentéteket, az I. világháborús hadicélokat, az 19181919-es magyarországi forradalmak válságmenedzselési kísérleteit, a békekonferencia szempontjait és döntéseit, az Apponyi Albert vezette magyar békedelegáció ellenérvei és tárgyalásait, végül magát a békeszerződést s annak végrehajtását. A rendkívül informatív, olvasmányos, 24 térképpel kiegészített munka a téma hazai és nemzetközi irodalmának áttekintésén, s a szerző hazai és külföldi levéltárakban folytatott kutatásain alapszik. Vissza a lap tetejére

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században (Osiris)

A könyv Magyarország XX. századi történetének a hazai és külföldi szakirodalomra, valamint a szerző kutatói eredményeire és oktatói tapasztalataira épülő nagyívű összegzése. Romsics Ignác, az ELTE professzora, a gazdaság-, a társadalom- és a művelődéstörténeti, valamint a kül- és belpolitikai szempontok kiegyensúlyozott érvényesítésére törekedet. A legfontosabb adatsorokat diagramok, grafikonok és táblázatok teszik áttekinthetővé. A határváltozásokat és hadieseményeket térképvázlatok illusztrálják, az egyes korok hangulatát gondosan válogatott fotók idézik fel. A kötet egy értékelő bibliográfiával is segíti az olvasót a könnyebb tájékozódásban. Romsics Ignác munkája az egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint a korral foglalkozó kutatók és tanárok tankönyvként és kézikönyvként egyaránt használható alapműve. Mellettük nagy haszonnal forgathatják mindazok, akik a magyarság elmúlt 100 évének nem szokványos története iránt „nem középiskolás fokon” érdeklődnek. Vissza a lap tetejére

Simándi Irén: Magyarország a Szabad Európa Rádió hullámhosszán 1951-1956 (Gondolat)

A kötet 1951 és 1956 között mutatja be a hidegháborús időszak egyik sajátos politikai fegyverét, az amerikai elképzelés szerint kialakított Szabad Európa Rádiót. Ennek során kitűnik a rádió alapító eszménye, amely a kettészakadt Európa egyesítését, a vasfüggöny mögött maradt népek felszabadítását fogalmazta meg. E feladatot szolgálta a Szabad Európa Rádió 1951-ben megszervezett magyar osztálya is. A napi célok között szerepelt a hiteles információ átadása, a nyugati demokráciák valósághű bemutatása, a hazai politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális és szociális körülmények pontos megrajzolása, és ezzel a magyarországi propaganda hatékony leleplezése. A Szabad Európa Rádió munkatársai felkészülten és odaadóan vállalták az adott missziót. Közülük is kiemelkedett Győri (Mikes) Imre, aki a Szabad Európa Rádió Magyar Osztályának alapító tagjaként már ismert és gyakorlott újságíróként – Gallicus álnéven – írta és szerkesztette a rádió egyik legérdekesebb, leghallgatottabb műsorát, a reflektort. A kötetben kiemelkedő helyet foglal el a rádió 1956-os szerepének vizsgálata. A rádiónak a forradalom idején végzett munkáját sok bírálat érte, már a szabadságharc leverését követő időszakban is. A forradalom napjaiban elhangzott adások bemutatása és elemzése, az egykorú bírálatok feldolgozása reális képet kíván adni a történtekről. A rádió szerepéről kialakított differenciált értékeléshez tartozik annak bemutatása is, hogy Gallicus és a rádió több munkatársa kommentárjaiban Nagy Imrét és tevékenységét erős fenntartással, sőt ellenszenvvel figyelte, ez a véleményük csak a forradalom leverését követően változott meg pozitív irányban. Vissza a lap tetejére

Spiró György: Fogság (Magvető)

„Két hete szombaton egyedül volt a börtönben, a két rablással vádolt csibészt meg a harmadikat már elvitték. Egy hete egyedül volt a börtönben, és nem tudta, hogy a helytartónál fog majd vacsorázni. Most meg itt fekszik az isten háta mögött egy júdeai faluban, aminek még a nevét se tudja, mondta ugyan a púpos hivatalnok, de nem jegyezte meg, és jól tartják, noha főben járó bűnt követett el: eltörte a jármot, és miatta lesz szárazság az idén. A fene se érti ezt az egészet. Olykor összesűrűsödik az idő, máskor meg évekig egy helyben áll, vagy alig csordogál. Meg nem tudná mondani, mi történt ebben vagy abban az évben Rómában, amióta Seianust és a gyerekeit kivégezték. Júdeában az elmúlt három hétben összesűrűsödött az idő, vonta le a tanulságot Úr, és ezt egész valója erősen érzékelte; holott az eszével tudta, hogy az idő Júdeában, itt vidéken, évszázadok és évezredek óta áll, és állni fog örökkön örökké; bármi történik is Rómában vagy a következő birodalom fővárosában, itt ugyanígy fognak vetni és aratni.”


Stefka István: Ötvenhat 50 éve Mivé lett 1956? (Kairosz)

A közös ünneplés képtelenségéről: Az egyéni feledés élesíti a kollektív emlékezetet. Az 1956-os forradalom és szabadságharc közvetlen tanúi, résztvevői, az események alakítói fogyatkoznak, vitáik hangereje halkul, a hálás utókor pedig egyre magabiztosabban kötelességének érzi, hogy az úgynevezett nemzeti konszenzus érdekében történelmi ítéletet hirdessen tetteik fölött. Az ötvenedik évfordulót sokan tartják kitűnő alkalomnak arra, hogy a maradék ellentétek is elsimuljanak, s ’56 eseményeit valami általános megbékélésre, látványosan demonstrálható egységre váltsa a nemzet. Legyen minden politikai oldal számára közös az ünnep, legyen méltó és felemelő, idézze fel az akkori egyetértést, lelkesedést, összetartozást. Szép és tiszteletre méltó vágy (talán megvalósul egyszer), de most, az ötvenedik évfordulón még teljesíthetetlen. Ha az ötvenedik évfordulón a megemlékezés csak a forradalom és szabadságharc tizenkét napjáról szólna, akkor egységbe forrva megbékélhetne a nemzet. De nem arról szól. Nemcsak arról, hanem a rákövetkező harmincnégy meg tizenhat évről, ’56 folyamatos eltiprásáról, meggyalázásáról, megtorlásáról, meghamisításáról, kisajátításáról is. Arról, hogy ’56-ra hivatkozva kifosztották és tönkretették ezt az országot és nemzetet. A közös ünneplés a kommunista hatalomátmentőknek adna morális felmentést. Azoknak, akik arra építették hatalmukat, elnyomó rendszerüket, elvtársi, nómenklatúrás kiváltságaikat, hogy harmincnégy évig az ellenforradalom rémségeivel mérgezték a magyar nép tudatát és lelkét, majd a rendszerváltás utáni tizenhat évben a „forradalom szellemétől áthatottan”, a „legvidámabb barakk” diktatúráját igyekeznek igazolni. Vegyük komolyan ’56 eszményeit, őrizzük meg nem fél évszázados, hanem örökre szóló üzenetét, és még egy szimbolikus megbékélés, illuzórikus nemzeti egység, kerek évforduló kedvéért se tagadjuk meg. Ne engedjük, hogy korunk, vagy eljövendő nemzedékek ideológusai holmi „történelmi szükségszerűség”, „politikai korrektség” nevében „korszerűsítsék”, átigazítsák, végeredményben újra leverjék a forradalmat és szabadságharcot.” – írja a könyvborítón Ugró Miklós


Sümegi Gyögy: Naplók, interjúk ’56-ról (Enciklopédia Kiadó)

„Leültem az asztalomhoz, írni kezdtem. Fiatalkorom óta vezettem naplót, de csak időnként, néha gyakrabban, néha ritkábban csináltam feljegyzéseket, az utóbbi években azonban szinte valamilyen görcsös kényszer noszogatott arra, hogy mindennap, szinte óráról órára papírra vessem napjaim legjelentéktelenebb momentumait. Ez a „görcs” kötött most is íróasztalomhoz. Lassan, nagyon lassan múlt az idő. Gyakran pillantottam az asztalon fekvő órára. Negyed kilenc, fél kilenc, háromnegyed kilenc, mindjárt kilenc. Ebben a pillanatban pokoli égzengés-földindulás ugrasztott fel az asztal mellől. Nem láttam semmit, s mintha hirtelen megsiketültem volna. Fülem, orrom, szájam, szemem por, piszok, füst lepte el, a szoba koromsötétté vált. Üveg és faszilánkok, kődarabok, könyvek röpködtek szerteszét. Szobámat bokáig fedte mindenfajta törmelék. Noémi szobájának hatalmas ajtaja darabokra hasadt, az ajtófélfák a levegőben ágaskodtak, szél süvített be a Duna-parti erkély összevissza tört ajtaján is. „ A lakásbelövés megrázó élményét közvetítik a fönti sorok. Oltványi Imre Naplójából (1956. nov. 6.). További naplók, följegyzések ábrázolják a forradalom és szabadságharc egyéni és egyetemes történéseit. A forradalom idején – vagy azt követően - fényképező, rajzoló és festő alkotók műveik keletkezését is megvilágító, évtizedekkel későbbi vallomásaikkal ugyanazokat a történelmi napokat idézik elénk Sümegi György összeállításában. Vissza a lap tetejére

Szabó Magda: Abigél (Európa)

„Az Abigél úgy készült annak idején, hogy voltaképpen nem is készült, csak elmeséltem azoknak, akik átélték, azért, mert átélték, és azoknak, akik nem élték át, mert nem élték át, milyen az, amikor az emberiség elveszti józan eszét, és ránk tör a kivédhetetlen háború. Nem szeretem a fényképeket, magam sose készítettem felvételt semmiről, az én mértékegységem a szó, az ábrázolás; az Abigél-ben a Matula intézeten és lakóin kívül az is benne van, aki akkor, mikor mindez Vitay Georgina körül megesett, maga is nagyon fiatal volt, ott élt a vaskos falak között és rémülten figyelte, nincs az a kapu, amit fel nem tudna tépni a háború vihara. Neveltetésem, amely egy külföldi nevelőintézetben már csaknem befejeződött, az Abigélben ábrázolt esztendőkben kapta meg a reális végbizonyítványt, 1945-ben már úgy hagyhatta el a Debreceni Kormánnyal régi otthonát az ifjú tanárnő, aki az új és végre demokratikus Magyarország felépítésére indult el Budapestre a kormányvonaton, hogy pontosan tudta, mit akar és mit nem akar, azt is, milyen haza az, amelyben minden polgár boldogan élvezi a békét, és örül az életnek, miután meggyászolta és elsiratta a halottait. Nem Zsuzsanna vagyok, nem Gina, még csak nem is Torma Gedeon. Máshol keressen az olvasó: az emberiségért való rettegésben, a tényben, hogy amikor az emberiség megőrül, mindenkinek legjobb mivoltát kell aktivizálnia, hogy túléljük a válságot. A világ védelme vagyok gondolataimban ebben a regényben, és a világ reménykedése is, hogy soha többé ne kelljen félnie senkinek semmitől, ha ártatlan.” - írja a szerző.


Szabó Magda: Az ajtó (Európa)

Maga a szerző írja a kötetről: „Ez a könyv, pontosabban mostani új kiadása, több okból kivételes állomás írói életutamon: elsősorban amiatt, hogy míg készült, szüntelenül azt éreztem, hasztalan tettem papírra, senkit sem fog érdekelni Szeredás Emerenc, még kevésbé az én nem is valami vonzó arcképemet rögzítő gyónás, mely összetört tükörcserepekből egybetákolt keretbe szorítja az írót és a megsérthetetlen, mégis megsértett igazságot. A mindig is mitológiai személyiségnek érzékelt Emerenc aztán megtette első csodáját: az első kiadás megjelenése utáni héten már nem volt kapható története, a könyv üzenetét, amelynél magánabb magánügy igazán nem volt elképzelhető, személyes ügyüknek vállalják fel azok, akik az írói élete minden buktatóján átsegítették: az olvasók. A sepregető öregasszony, aki ha teheti, mindenki útjából eliparkodott seperni a bajt, a veszedelmet, áthágta a magyar határt, alakját éppúgy ismerik német földön, mint az Északi-tengernél vagy Svájcban, a Columbia Egyetem Kelet-európai Arcképek sorozatából holdtükör arcába nézhetnek az olvasni szerető New York-iak. Lakásomat vadidegenek keresik fel miatta, állnak az erkélyemen, ahonnan még látni egykori otthonát, kértek tőlem már fényképet róla és valami emléket Viola kutyáról. Az Európa Könyvkiadó is nyilván Emerenc ösztönzésére döntötte el, hogy mikor újraindítja a szerző életműkiadását, nem a pályakezdő Freskó megjelentetésével teszi, amikor az arénába visszatért fiatal író szenvedélyének lángjai először lobbannak a higgadttá modulált mondatok között, hanem Az ajtó-val, amely alkotója jelenlétét harmincnégy nyelven igazolja vissza a nemzetközi könyvpiacon. Testi anyámnak, Jablonczay Lenkének megépítettem a síremlékét a Régimódi történet-ben, negyedszázad eltelte után nem hittem volna, hogy lesz még egy kifizetetlen adósságom. De lett, s ennek kiegyenlítése Az ajtó: halott anyám kezéből Emerenc munkától elformátlanodott ujjai vették át legjobb önmagam irányítását. Mindent értett bennem, jobban eltájékozódott életem zilált szálai között, mint én maga. Becstelen adósa volnék, ha én el nem mondtam volna róla azt, amit meg én tudtam.” Vissza a lap tetejére

Szabó Magda: Für Elise (Európa)

Az élet kilencedik évtizedében elkerülhetetlen a múló idővel való szembenézés: az író makacsul kitért minden, kamasz-, majd fiatal felnőtt életére irányuló kérdés elől. Most feltöri a hallgatás pecsétjét, elég öreg már ahhoz, hogy ne szégyelljen semmit, ami vele és övéivel valaha megesett: egyetlen tanúja önmagának, családját behörpölték a temetők, senki érzékenységét nem bánthatja már nyíltságával, még felnevelő iskolája, az államosításból visszanyert és részleteiben rekonstruált Dóczi is csak épületében emlékeztet hajdani önmagára, a kisasszonygyár megszűnt, emlékeit őrzik csak, akik még ismerték olyannak, amilyen volt. Az író szomorúan szabaddá vált ahhoz, hogy végre elkezdje kétrészes életrajzi regénye megírását, az olvasó most az első részt kapja kézhez. Hogy az életregénynek, amely most az olvasók elé kerül, miért az a címe, amelyről okkal hihető, Beethovent vagy korát idézi, egyszerű magyarázata van: a parányi mestermű szöveg nélkül készült, a két érdekelt, a mester és Elise nyilván tudták, mit beszélnek a hangjegyek, pedig a dallam mond valami határozottat, amely szóval, beszédben rekonstruálható. Anyám szerint az emberiség milliárd és milliárd Eliséből áll, s mindegyikük kihallhatja Elise dalából a neki szóló személyes üzenetet, kérdést vagy utasítást, ami Elisének, annak az eredetinek is mondott valamit, de mond nekünk is, mindenkinek közülünk, aki hajlandó így némán eldúdolni a dalt és kiszűrni belőle, mire kér tőle állásfoglalást a mester. Én úgy éreztem, Beethoven azt kérdezi fiatal magamtól: „Mit felelsz, ha választ kér a Kor? Hallgatsz? Vagy szólsz? Én szóltam: egy teljes írói életmű igazolja vissza. A két regény elmondja a világ és saját életem alakulását 1917 és 1939 között, a Trianon és a második világháború közti időszak már jelzi a benne élő szörnyetegek készülő lábnyomait, amelyek súlyát egyén és emberiség fájdalmasan viseli máig. Az Ágyai Szabók annak az ágának, amelyből születtem, halálommal nincs folytatása. Örökösömről személyéhez méltó módon gondoskodtam, ahogy a városról is, ahol először érintette arcomat a pusztai szél. Adósa én már csak annak vagyok, aki bizalma, szeretete, érdeklődése holtomig elkísér. Hadd ajánljam eddig fel sosem tárt esztendőim végre rögzített történetét az Ismeretlen Olvasónak. Hallja ki csak ő is Elise szövegtelen dallamából a neki szóló üzenetet, ahogy a regény most megjelent első részének főszereplője, Cili értette, mit közöl a nagy titkok közül vele a mester, miért

mondatja vele a dallamhoz ezt a szöveget. „Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor. Sokszor.” Az író is ezt kéri az Ismeretlen Olvasótól, mert egyszer emlék lesz ő is. Vissza a lap tetejére

Szabó Magda: Régimódi történet (Európa)

„Anyámat 1967-ben vesztettem el, azt hittem, sose lesz belőlem ép ember a temetése után. Hogy valahogy talpra álltam, férjemnek köszönöm, aki szokott csöndes estéink egyikén nagyon is felfogott hallgatásomból azzal a szelíd mondattal idézett vissza reális életünkbe: »Rajtad mindig a munka segített, miért nem élsz a magad gyógyszerével?« Lenke – mindketten így hívtuk anyámat – mióta élsz, mindig begyógyította minden reális-irreális sebedet. Tündér gyermekének születni nagy áldás, miért nem akarod rögzíteni az emlékét, hogy mások is megismerhessék? Te vagy az egyetlen, aki megteheti és képes erre.” Kétségbeesetten hárítottam a csendes biztatást, képtelenségnek éreztem, hogy megbolygassam összemetélt tudatomat azzal, hogy megpróbáljam visszaidézni a holtat, részint úgy gondoltam, képtelen ötlet, részint oly beteg és nyomorult voltam a jelenléte nélkül, hogy eleve kudarcnak éreztem a kísérletezést is. A férjem sose kényszerített semmire, ezen az estén és sok rákövetkező, szintén hallgatag estén se tette, csak annyit mondott: »Majd meglátjuk. Lenke megérdemelné, hogy mutasd az anyádat a világnak, és neki kevés a rózsaszín márvány sírkő a pár soros verssel. Ha valakinek, neked, és egyedül neked fog Jablonczay Lenke válaszolni, ha megkérdezed, és elmondatod vele, ami megértéséhez nem voltál a haláláig elég ép vagy teherbíró, magad is asszony, felnőtt.«”…… Ezeket a sorokat írja a könyv borítójára maga a szerző. Vissza a lap tetejére

Szabó Magda: Szüret (Európa)

Anyám azt remélte, ha ő nem lehetett világhírű zongoraművésznő, majd én, a lánya leszek az. Élete egyetlen komoly tévedése volt, a beszéd ritmikáját értettem, a dalét nemcsak hogy nem, de nem is érdekelt. Fertelmes hangon, de nagy áhítattal zengtem Dávid zsoltárait szegény Horváth tanár úr gyötrelmére, aki később meg is kért, látogassak ki az intézetből, míg az énekkar gyakorol. Nem kellett biztatnia, tudtam, hogy anyám vágya sose teljesül, korrektül zongoráztam, öt évig gyötrődtem a zeneiskolában, mire otthon megértették, okosabb, ha teszem, amit kérek: veszek papírt, ceruzát, és akkor születik valami. Hároméves voltam, mikor első versemet a szoba csendjébe visítottam, időbe telt, mire megértették, Isten engem mire szánt, s attól fogva sose kellett többé zongoráznom. Csak írhattam. A Szüret-ben nincsenek zsengék, csak utóbb, a Szilván halat című gyűjteményes kötet után titkos helyekről előkerült, annak idején rejtegetéssel biztosított létű versek. Nem sok, de közben elmondtam prózában is, amit a kiadóm vállalhatott, mire szabadon szállhatott volna a líra gyémántmadara, elmúlt aktualitása, próza- és színdarabíró lett belőlem, így ismert meg a világ is. De soha senki meg nem érti a próza- vagy színdarabíró Szabó Magdát, aki nem ismerte meg költőnek. Szemérmes alkotó, hiszen olyan időkben és körülmények között születtek a versei, hogy szabadságát kockázatták az ártatlan betűk. Amit eltakart, arról az olvasó fejtse le az árnyékot. Neki üzentek, neki adták tovább az édeset és a keserűt. Történelmünk istene segítse az irodalmat, hogy többé már soha ne rejtvényt fejtsen az olvasó, hogy együtt sírhasson a síró és nevethessen a mosolygó költővel.


Szávai Géza: Székely Jeruzsálem (Pont)

Erdély legendásan toleráns földjén, ahol több nemzet él sok évszázada egymás mellett – a XVI. század végén a zsidók hitére tért át egy magyar közösség. Lelki zsidóknak vallották magukat… A hitújítás lázában Pécsi Simon és követői olyannyira rátaláltak az Ótestamentumra, hogy átvették a zsidó szertartásokat. És ezzel elkezdődött a vérségileg nem, de „lelkileg zsidó” székelyföldi emberek szinte hihetetlen története; a székely zsidózók vagy székely szombatosok – így nevezte őket az erdélyi köznyelv – vallásalapító (inkább: átvevő) útkeresése. A székely zsidózók hite néhány év alatt meghódította Erdélyt, de végül a „bevett vallások” mellett nem tűrték meg… Századokon át üldözték a székely szombatosokat, s mire az ezernyolcszázas évek végén a szabad vallásgyakorlás rájuk is érvényessé vált – már csak két székely faluban őrizték a hitet. A huszadik század negyedik évtizedében csupán Bözödújfaluban (a „székely Jeruzsálemben”) élt néhány zsidózó család… Aztán jöttek a zsidótörvények… Valóban ótestamentumi, kemény és zord sors verte a székely zsidózókat. A nyolcvanas évekre három-négy öregasszony maradt hű a hitéhez… Aztán a falu is Ceausescu faluromboló politikájának áldozatául esett. Hiába mentek a székely Jeruzsálem lakói Bukarestbe, hogy a diktátortól kegyelmet könyörögjenek a települések – kiköltöztették őket házaikból, és a falut elárasztották vízzel.


Gróf Széchenyi György: Harcom a szabadságért (Timp)

Gróf Széchenyi György, gróf Széchenyi István, a Magyar Tudományos Akadémia egyik alapítója bátyjának, Pálnak a dédunokája. E könyve önéletrajzi írás, amely a második világháború utolsó évei és 1956 közötti időszakot idézi elénk, de hazánk viharos történelmének avatott bemutatása is egyben. Eredetije németül és spanyolul jelent meg ez idáig, a most megjelenő kötet a német kiadás fordításával jött létre. Széchenyi György visszaemlékezését tárgyilagosan, ellenséges indulatok és elkeseredés nélkül írja le. Éppen ez a tartózkodó magatartás teszi beszámolóját különösen hatásossá. Egész életében hazája szabadságáért dolgozott, mégis 12 nehéz, börtönben és üldöztetésben töltött év után külföldre kényszerült. Élete jól példázza, hogy a legszerényebb körülmények között is lehet emberhez méltóan élni, ha az ember szabad. Gróf Széchenyi Györgynek, minden magyar nevében, köszönettel tartozunk. Vissza a lap tetejére

Szentpéteri József (főszerk.): Magyar Kódex Az Árpádok világa (Kossuth)

Múltunk tükörképe színes és töredezett, mint egy római mozaik, melyet szétszántott az utókor gondatlan munkagépe. Úgy esett szét alkotóelemeire, hogy egy-egy részlet örökre, helyrehozhatatlanul elveszett számunkra, míg vannak olyan mozaikszemek, melyek talán értelmezhetővé teszik a letűnt korok ránk maradt emlékeit. Az egyes ismeretek, emlékfoszlányok egymáshoz illesztése gondos mérlegelést kíván – erre vállalkozott a sorozat kutatókból és oktatókból álló szerzői közössége: legjobb szándékuk szerint, mai tudásuk legjavával. A Magyar Kódex hat kötetben fogja át művelődéstörténetünk egymást követő korszakait, a kezdetektől napjainkig. Hasonló igényű áttekintésre több mint fél évszázad óta nem volt példa, így évezredünk végén a legújabb tudományos eredményeket közérthető módon előadva, méltó helyre kerülhet a sorozat a művelt nagyközönség könyvespolcán.


Szöllősi György: Puskás (Ringier)

„Ha egyszer belerúgott a labdába, abból két gól lett….”


Tolnai Ottó: A meztelen bohóc (Fórum)

A kötet java része jugoszláviai magyar festőkkel foglalkozik, néhány pedig jugoszláv alkotókkal. Centrális helyre kerülő életmű mintha Hangya Andrásé lenne, hisz terjedelemben és mélységben is vele foglalkozik a legtöbbet, a legátfogóbban. Az írások közös címe: Fejezetek egy Hangya-könyvből. Hasonlóképpen meghatározó jelentőségű B. Szabó Györgynek mint irodalmárnak, tanárnak és művésznek az alakja is Tolnai számára. Róla írva személyes emlékeit állítja előtérbe, azt a jelenséget, melyet e törékeny alkatú ember és erős szellemi kisugárzása jelentett kultúránkban. A nemzedéktársak közül Maurits Ferenc alkotásainak szentel kiemelt szerepet, már-már e szövegekből is összeáll egy miniatűr monográfia. Tolnai a legfiatalabbakra is figyel, munkáikról éppoly elmélyülten ír, mint a már jól ismert klasszikusokról.


Tolnai Ottó: Kékítőgolyó (Kortárs)

Tolnai Ottó költészete révén vált ismertté, s ez háttérbe szorítja a tényt, hogy prózaírással kezdte működését. Egy regényét s eddigi három rövidpróza kötetét követően most ismét elbeszélőként áll olvasói elé. Az életműben nyugtalan, állandó hullámzásban állnak a műfaji felületek. Tolnai versei igen gyakran határozott epikai menetet követnek, lírai ciklusai pedig kifejezetten regényszerűen szerkesztettek, mint az árvacsáth vagy a Wilhelm-dalok. Ebben a rendhagyó világteremtésben áttekinthetetlen fonadékot alkot empíria és imagináció, léttörténés és látomás fantázia. Az átértelmezett, nem kondifikált versbeszéd a tudásnak valami olyan különös mélyrétegéről tanúskodik, mely a lírán áthajolva az epikum forrásvidékét idézi. A prózai szövés ugyanakkor a dolgok és történések érzékelhető síkját a legváratlanabb pillanatokban átbillenti valami egészen más összefüggésbe, melyben az észlelet, tény kiszakad az oksági viszonyok kötelékeiből. Mágikus köztes birodalom Tolnai prózavilága, melyben a dolgok eseményességét érzékelő mesemondó és a látomást látó lírikus együtt tevékenykedik. A reális és az imaginárius síkok metszéspontjában kezük nyomán épül fel a jelenkori magyar elbeszélőirodalom egyik legkülönösebb építménye. Vissza a lap tetejére

Tolnai Ottó: Költő disznózsírból (Kalligram)

A vajdasági Palicson élő Tolnai Ottó az egyetemes magyar irodalom egyik legeredetibb alkotója és személyisége. 1998-ban, a jugoszláviai háború alatt Parti Nagy Lajos arra vállalkozott, hogy a költő egész munkásságát felölelő életútinterjút készít vele. Így olyan mély, eleven és őszinte dialógus alakult ki kettejük között, ami felülmúlja a művészinterjúk színvonalát. Tolnai Ottó az élő szó mestere is, akinek történetei, kommentárjai, mulatságos anekdotái és tárgyiasan pontos emlékezete plasztikusan elevenítik föl a személyes és a kisebbségi múlt mélyrétegeit. Közben persze a mesterek, a barátságok és szerelmek történetét, ami keresztül-kasul átjárta az Új Symposion első nemzedékének önszerveződését, irodalmi legitimációját. Az emlékező a kilencvenes évek háborújából tekint vissza, tragikus perspektívából: egy szétesett ország és darabjaira hullott kultúra távlatából.


Tolvaly Ferenc: El Camino – Az út (Kortásrs)

Miféle útikönyv ez? S tényleg az-e? Hiszen csak egy XVI. századi térkép van benne, nincs benne jó vendéglők listája, s bizony fénykép sem. Mert csak egy bizonyos értelemben beszél a Spanyolország északi részén végighúzódó majd 800 kilométeres útról, amelyet több száz éve emberek milliói tesznek meg, hogy elérjenek a középkor óta az európai zarándokhelyek leghíresebbjéhez, Santiago de Compostelába, Szent Jakab sírjához. Tolvaly Ferenc főhőse a pénzfitogtató, pökhendi luxusszórakozások után, egy súlyos balesetből felgyógyulva méri meg önmagát, képes lesz-e gyalogszerrel megjárni a Santiago de Compostelába vezető utat és ott újra találkozni egy alig ismert lánnyal. Nem csak fizikai kihívás ez. A Bibliát kevéssé ismerő, hitetlen ember számára ez a testi tortúra látomásos, egyben megvilágosító belső úttá válik. A gyerekkora után már majdnem elfeledett nélkülözést, az egyszerűbb világot visszatanuló férfi nagy kalandja is mindez a rendkívül gazdag múltú spanyol földön. S mivel a középkor óta a Camino állomásait jelentő falucskák, kisvárosok képe szinte alig változott, számos legenda, történet elevenedik meg a napi tizenöt órás menetelések alatt egy inkvizíciótól megcsömörlött XVI. századi pap leírásai nyomán, helyenként szürreális elegyet alkotva az önmagát kutató férfi életének, emlékeinek mozaikdarabjaival. Egyedül az úton, amelyen régmúlt és jelen, valóság és fikció megrendítően összekeveredik, mégis közelebb visz az elfogadó nyugalomhoz, a fájdalom, a nehézségek megértéséhez. Az író a valóságban is megtette ezt az utat, s filmesként is megörökítette. Amit azonban most olvasunk, az vérbeli regény, a megtalált nyugalomhoz és szabadsághoz vezető lelki útról, arról a titokról, amelytől a kor embere oly távol szakadt. Vissza a lap tetejére

Tóth Ágnes: Krisztus – ábrázolások (TEART RT gondozásában)

Ez az album válogatás a magyar képzőművészet kiemelkedően fontos alkotóinak Krisztusábrázolásaiból. Végiglapozva a kötetet felismerhetjük a nagy stíluskorszakok jegyeit, felismerhetjük a korszakok hithez, Istenhez való viszonyát. Megismerhetjük az adott kor szellemiségét, s a megváltó szeretet embert megtartó voltát. Emberi kéz alkotta Jézusábrázolások, amelyek most albumba gyűjtve olyanok, mint az imádságok. (Bereczky Loránd)


Ungváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban (Osiris)

Ungváry Krisztián munkája a magyar királyi honvédség hadműveleteit dolgozza fel, különös hangsúlyt fektetve a harcászati szempontok ismertetésére. A monográfia a nagy sikert aratott „Budapest ostroma” stílusában és ahhoz hasonló részletességgel tárgyalja a honvédség harcait külföldön, valamint magyar területen. Ezt egészíti ki az általános helyzet, a tágabb hadműveleti összefüggések, valamint a Magyarországon harcoló nem magyar csapatok tevékenységének bemutatása. A katonai eseménytörténet mellett a szerző fontosnak tartja a polgári lakosság sorsának ábrázolását, a háborús bűncselekmények kérdésének taglalását is. A magyar hadtörténetírásban első alkalommal tárgyalja részletesen az ukrajnai magyar megszállást, valamint az 1. hadsereg harcainak történetét. Előbbi kapcsán elemzi a német megszállási politikát, és a „mozgástér-kényszerpálya” szempontjából mutatja be a magyar megszállás és az ezzel kapcsolatos háborús bűncselekmények kérdését. Magyarország 1944 végétől 1945 áprilisáig a II. világháború fő hadszínterévé vált. A Wehrmacht nem kevesebb mint öt nagyszabású hadműveletet indított magyar területen annak érdekében, hogy visszaszerezze a stratégiai kezdeményezést. Itt vetették be a legnagyobb tömegben a háború legmodernebb fegyvereit. A munkát a honvédség zászlóalj-ezred-dandárhadosztály szintű alakulatainak regisztere egészíti ki. Külön figyelmet kap az 1944-1945-ös harcok kapcsán a német-magyar erőviszony és a magyar részvétel arányainak tárgyalása, amelyet kéthetes bontásban a bevethető harckocsik, nehéz páncéltörő ágyúk, gyalogzászlóaljak és tüzérütegek adatai illusztrálnak. Vissza a lap tetejére

Ungvári Tamás: Hemingway háborúja (Ulpius-Ház)

A torinói szemfedőhöz hasonlóan Ungvári Tamás legújabb szellem- és irodalomtörténeti kalandregénye is tényeken alapszik. A II. világháború idején német tengeralattjárók pásztázták a Karib-tenger vizeit. Ekkor döntötte el az "öreg halász", Ernest Hemingway, hogy saját naszádján, a saját szakállára, a hadügyminisztérium tilalma ellenére megtámad és elsüllyeszt egy német tengeralattjárót. Valóban sor került a kémregénybe illő merész akcióra, vagy ez a történet is csupán a későbbi Nobel-díjas amerikai író köré szövődő legendárium része? Ezt kutatja egy, Párizsban élő fiatal magyar tudós - dr. Bátky egyenes ági leszármazottja Szerb Antal Pendragon-legendájából. A nyomozás során hősünk olyan tényeket tár fel, amelyeknek ismerete a karib-tengeri kaland túlélőinek a biztonságát fenyegetheti. A becsvágyó ifjú irodalmár és botcsinálta detektív egyre veszedelmesebb kalandokba keveredik. Mexikóban kábítószer-csempészettel gyanúsítják meg. Még Kubából is kiutasítják. Végső menedékül a hazautazást választja, de Magyarországon is gyanús az, aki lejárt útlevéllel kóborolta be New Yorkot és Washingtont, a Finca Vigiát és Cancúnt...


Valuch Tibor: Hétköznapi élet Kádár János korában (Corvina)

A párizsi Larousse sorozatát, amely a hétköznapi élet eseményein keresztül ismertet meg az emberiség történetével, a magyar kiadás néhány, kifejezetten Magyarország történetét bemutató témával egészíti ki. Közülük az első a közelmúlttal foglalkozik: a Kádár-korszakot felölelő több mint harminc év hétköznapi világát tekinti át az ötvenes évek második felétől az 1989-es rendszerváltozásig, de vázlatosan kitér a háború utáni évektől az 1956-os forradalomig tartó korszak mindennapi életére is. A szerző, Valuch Tibor, az 1956-os Intézet munkatársa új könyvében a szakszerű ismeretterjesztés jegyében a Kádár-korszak jellemző vonásainak, élethelyzeteinek, a hétköznapok világának minél teljesebb, lehetőség szerint olvasmányos bemutatására törekedett. Komoly nehézséget jelentett, hogy a Rákosi- és Kádár-korszak mindennapi életéről eddig még nem készült összefoglaló történeti munka, s az egyes kérdések feldolgozása is csak részlegesen történt meg. Ebből következően a hiányokat a jelen kötet is csak részlegesen pótolhatja. A rövid leírásokból, elemzésekből azonban plasztikusan kiviláglik, hogyan élt, hol lakott, mit evett, hogyan utazott, öltözködött a kor embere, mit gondolt az őt körülvevő világról, és miként töltötte szabadidejét Magyarországon a 20. század második felében, Kádár János korában.


Varga F. János: Színes Magyarország (Magyar Hivatalos Közlönykiadó)

„Mi ezzel a kötettel először teszünk kísérletet arra, hogy kizárólag színes képekben, mégpedig eredeti színes felvételekkel tekintsünk vissza a magyar történelem egy meghatározott korszakára. A történeti fotóalbumokban gyakorta alkalmazott, egy-egy korszakot időrendben bemutató fotókrónika műfaja vagy az egy téma köré épülő kötet hagyománya a mi esetünkben vegytiszta formában nem volt megvalósítható, hiszen alapvető kritériumunk csak a képhordozók színe volt.” – írja róla a főszerkesztő.


Varga Katalin: Tündérforgó (Ciceró)

Varga Katalin, számos remek gyerekkönyv és ifjúsági regény, a híres Gőgös Gúnár Gedeon szerzője, új meseregényében az évszakok váltakozása köré csoportosítva a tündérvilág és a természet csodáinak összefonódásáról ír. Jégsziget urának, Fényöregnek unokája, Jégherceg és Fenyőtündér kisfia, Lucián – aki arra készül, hogy a jövő évi karácsonyi ünnepségek főszereplője legyen – háromágú aranygyertyájával, a csilingelő aranydiókkal, hol rénszarvas vontatta szánon, hol táltoscsikó hátát, hol hattyúhintón beutazza tündérvilág sok-sok szigetét. Részt vesz a négy napforduló eseményein: a húsvéti tojásrakás, a Szent Iván éji tűzrakás, az őszi sárkányvadászat és a karácsony és karácsony utáni tündérünnepeken. Rengeteg kalandot él át, megismerkedik kedves manókkal és más híres meselényekkel is. Az izgalmas kalandok közepette barátságot köt, hűséget, segítőkészséget, önfegyelmet és jómodort tanul, és rengeteg ismeretet szerez. Az eseményekhez kapcsolódóan a világ legkülönbözőbb tájairól származó regék, mondák, hiedelmek ismertetését, átköltését illeszti be könyvébe az írónő. A 8-10 éves gyerekek számára ezek a betétek – a görög-római, skandináv-germán, finnugor, ázsiai és a magyar népi rege- és mondavilág motívumai – nemcsak érdekesek, hanem műveltségüket, világképüket is tágítják. Gyönyörűek a csodafákról, különleges tojásokról, aranyalmákról, bűbájos rózsákról, táltosokról, regelovakról, sárkányokról és legyőzőikről, s a csodaszarvasokról szóló történetek és rajzok. A könyvből kibontakoznak a különböző kultúrák mesevilágának meglepő összefüggései, rokonságuk, de különbözőségük is.

A sok-sok színes képpel illusztrált mesebeli időutazás igaz és tartós élményt nyújt minden olvasójának. Vissza a lap tetejére

Vargha Domokosné: Merre jársz most, Dombikám? (Nyitott könyvműhely Kiadó)

Életre szóló párja mesél e kötet lapjain Vargha Domokos páratlan írói munkásságáról, a történelemmel egybefonódó személyes életük megannyi részletéről, és eddig közre nem adott vallomások, börtönben született versek, levelek segítségével mutatja be az 1956-os eseményeket és az azt követő megtorlás időszakát. S ami a legfontosabb: két ember halálig tartó szerelmes szövetségét.


Vasy Géza: „Hol zsarnokság van” Az ötvenes évek és a magyar irodalom (Mundus)

A kötet írásai érdekfeszítő elevenséggel idézik elénk az ötvenes évek világát, amelyről sokféle kép rajzolódik ki a történészek munkáiban. Jóllehet hivatalosan még az 1970-es években is az volt a felfogás, hogy „akkor is a szocializmus épült”. A diktatúra azonban, amely 1948, majd 1956 után valósággal lebéklyózta a mindennapokat, megbocsáthatatlanul és így elfeledhetetlenül nyomott hagyott a történelemben. A szerző hozzáértéssel és átéléssel jeleníti meg, miként voltak képesek a nagy írók még ebben az elkeserítő helyzetben is kimondani az igazat: szimbolikusan, történeti témákba vagy mitikus lepelbe rejtve, vagy maradtak műveik íróasztalfiókban, mint Illyés Gyula verse, az 1956 jelképévé vált Egy mondat a zsarnokságról. E kötet tanulmányai Illyés Gyula mellett Déry Tibor, Németh László, Lengyel József, Vas István, Nagy László, Juhász Ferenc, Fodor András, Sánta Ferenc, Utassy József, Balázs József

és Nagy Gáspár munkásságával példázzák, hogy a magyar irodalom a Rákosi-, majd a Kádárkorszak körülményei között is képes volt maradandót alkotni. Vissza a lap tetejére

Várady Szabolcs: A rejtett kijárat (Európa)

“Egy interjúban, abból a szomorú alkalomból, hogy hatvanéves lettem, és amelyet, mintegy utószó helyett, bele is tettem ebbe a kötetbe, Halasi Zoltán többek közt ezt kérdezte:" Valahol azt írod: te bizonyos értelemben inkább amatőr költőnek tekinted magad, semmint a modor, a manír kimunkálásán dolgozó profinak. Ugyanakkor köztudottan nagy formaművész vagy, tehát a szó minőségi értelmében profi. Hogy lehet ezt a kettőt összeegyeztetni? Arról próbáltam beszélni egyszer, hogy egy olyan közegben, ahol a művészet egyre inkább a stílusjegyek, az eljárás, a módszer, sőt a modor kimunkálását és működtetését jelenti, a hagyományosabban lírikus beállítottság könnyen minősül amatőrségnek. Ami mármost a formaművészetet illeti. Egyfelől van az embernek a technikai készsége, ezt szinte bármikor működésbe lehet hozni. De ez nem okvetlenül költészet. Szerencsés eset, ha valakinek az életműködése valahogy rá tud kapcsolódni erre a képességére, ha szinte folyamatosan versben tud megnyilvánulni (ő maga, mármint a költő-maga, nem a puszta technikai készsége), mint például Petőfi vagy Szabó Lőrinc. Ez persze ezen a szinten nagyon ritka. Van, akinek a költői ingerküszöbe sokkal magasabban van: csak az egész létezést magukba sűrítő nagy pillanatok, kivételes alkalmak ihletik versre. Én sajnos ebbe az előkelő családba sem tudom magamat besorolni. Teljesen kiszámíthatatlanul, esetlegesen és minél ritkábban, annál nehezebben mozdul meg bennem a költő. Írni viszont szeretnék. Ilyenkor keletkezik az, aminek az

összkiadások függelékében a helye, Rögtönzések, tréfák, személyes érdekű apróságok cím alatt. Már ha van mit összkiadni…..”


Végel László: A nagy Közép-Kelet-Európai Lakoma bevonul a Pikareszk Regénybe (Forum)

A pikareszk regény moralizáló önéletrajzi kalandokból épül fel, legtöbbször a „magas” lovagregények ellenpontjaként az „alacsony” származás és az alvilág (kalandorok, csavargók, csalók világa) narratív talaján. Végel László új regényében ennek a különös, Cervantest megelőző elbeszélő műfajnak moralizáló jegye domborodik ki: a regény alcíme alapján a pikareszk regényről szóló „beszély” morális felháborodás, erkölcsi révolte. De hogyan vonul be a „nagy Közép-Kelet-Európai Lakoma” ebbe a különös műfajba? A „bevonulás” a pikareszk regény formai sajátossága folytán lehetséges, ugyanis a kalandok morális tanulsággal járó sorából építkező műfaj minden nehézség nélkül fogadhat be újabbnál újabb kalandokat. Nagy Lakomákat is. A „nagy Lakoma” pedig a rendszerváltás óta elszaporodott tanácskozások egyike. Ezeken a tanácskozásokon álmos elnökök, önismétlő szónokok, inkább a büfében, mint a tanácsteremben időző felszólalók és előadók adnak elő, olvasnak fel, vitatkoznak és összegeznek. Majd teljes létszámban gazdag fogadásokon vesznek részt. Végel

mély erkölcsi megvetéssel beszél a nagy Lakomáról, ezért tűzte könyve címébe és alcímébe a moralizáló regényműfaj nevét. Vissza a lap tetejére

Végel László: Parainézis (Forum)

Végel László fontos és tiszteletre méltó kísérletet tett a kommunizmus évtizedeinek regényes ábrázolására. Vállalkozása válasz a korszak kihívásaira, azokra a mostanra megkerülhetetlen kérdésekre, hogy miként lehetett megélni és túlélni a szocializmusnak becézett kommunizmust, ezen belül pedig felnőni benne. Ezért mondható a regény a Wilhelm Meiserre önironikusan utaló „nevelődési regénynek”. Végel a kihívásra három nemzedék – a háború előtti kommunisták, a konformizmusba és iróniába süppedek, majd a kiábrándult, cselekvésre szinte képtelen fiatalok – egymásba fonódó, de semmiképpen sem párhuzamos történetének előadásával keresi a választ. A három történet egyformán a nevelődés története. Az első, a háborút megelőző és a háború utáni éveket alakító első nemzedék útja a korai, majdnem utópisztikus hittől való elszakadás, a múlt felszámolásával egyenértékű feldolgozás története. A második a magánérdekek és -célok érvényre juttatása konformizmusok és kompromisszumok, gyakran korrupció útján, az örökölt „nemes” célokkal szemben. A harmadik kintről vagy föntről manipulált lázadás, ellenállás, amelynek nincs valóságos tétje, így kiábrándulásba, elmagányosodásba, lemondásba vezet. Vigasztalan tehát a kép, amit Végel a közvetlen múlt világáról alkotott meg. A három összefonódó történet hátterében két archetextusnak mondható toposz – a bibliai Judit-történet és az episztoláris intelem, a „parainézis” – hagyománya ismerhető fel. Mindkét háttértörténet erkölcsi indíttatású, ezért joggal állítható, hogy Végel elbeszélői szándéka is

elsőrangúan morális: nemcsak ábrázolja a három nemzedék világát, hanem ítélkezik is felette, nem hagyva kétséget arra nézve, hogy milyen mértékben számolta fel az ábrázolt korszak az emberi életet és sorsot, hogy miként teremtett a hitből bűnt, az indulatokból és szenvedélyekből cinikus fásultságot. Az életrajz személyes formálásának szabadságát szüntette meg a már semmit sem ígérő, kiüresedett jövőkép nevében. Vissza a lap tetejére

W. Salgó Ágnes (szerk.): A Wesselényi-összeesküvés (Helikon)

A „három gróf kivégzése”. A kiadás alapjául szolgáló könyv gróf Apponyi Sándor híres Hungarica-gyűjteményében maradt fenn, több más variánsával együtt. A három gróf – Nádasdy Ferenc, Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc – perbe fogása és kivégzése nagy megdöbbenést keltett Európa-szerte. Még a pápa is szólt érdekükben, minden eredmény nélkül. Egymásban sem tudtak megbízni, s mind a haza, mind a nemzetközi politikai helyzetet rosszul mérték föl. Az udvar, főként persze I. Lipót császár jó alkalmat talált e mozgalom kapcsán arra, hogy a korlátlan abszolutizmus érdekében példát statuáljon a magyar főrangúak lefejezésével és a széles körű megtorlással. A könyv valódi propagandakiadvány: egy igazi koholt per története – a perbe fogó igazát bizonyítandó. Nyilvánvaló a könyv rendkívül ellenséges hangneme a perbe fogottakkal szemben: a császár szándéka szerint Európa számára ki kell derülnie annak, hogy a magyar főurak felségárulásban bűnösek. Nem volt könnyű dolguk a perirat készítőinek, hiszen Nádasdy Ferenc az akkori Európa egyik legnépszerűbb szereplője volt. A korabeli újságok életének nagyon sok mozzanatáról tudósítottak, a pápa személyesen kért kegyelmet a magyar főúrnak a mélyen vallásos Lipótnál, a berlini újságok írtak is róla.

A hatalom azonban fontosabb volt mindennél.


Csorba Csaba Estók János Salamon Konrád: Magyarország képes története

Recommend Documents