CSILLAGOK TORNÁCÁN Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők

CSILLAGOK TORNÁCÁN Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők

Sorozatszerkesztő BLAZOVICH LÁSZLÓ A kötetet tervezte és szerkesztette TANDI LAJOS Szerkesztőségi titkár: SZÁNTÓ TIBORNÉ Illusztráció MAJZIK ANDREA A fotók a kecskeméti Naiv Művészek múzeumában található fafaragásokról készültek. (Szőrös József: Gereblyés nő; Tőke Imre: Asszony pólyás babával; Tőke Imre: Menyasszonyszöktetö; Józsa Endre: Mulatozó juhász; Markovits Horváth Antal: Két csősz; Örsi Imre: Keresztre feszített; Magyar Lajos: Családfa)

ISSN 0133-414 X ISBN 963 7237 ISSN 1418 9607 ISBN 963 9347 33 7 © Polner Zoltán

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Millenniumi Emlékbizottság támogatásával kiadja a Csongrád Megyei Levéltár és Bába és Társai Kiadó Szedés: Pipczné Szabadvári Tünde Tördelés: Bartos és Társa 2000 Bt. Tel: 20/9568-523 Nyomdai előkészítés: Nyomdamester Kft.

TANULM ÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL XXIX.

P olner Zoltán

CSILLAGOK TORNÁCÁN TÁLTOSOK, BOSZORKÁNYOK, HETVENKEDŐK

Bába és Társai Kiadó Szeged

2001 A Tisza Hangja 110.

Két világ határán sillagok tornácán — ez a címe Polner Zoltán kötetének. A metafo­ rát kibontva alkalmazhatjuk a kötet egészére. A tornác a ház és az udvar között az átmenet helye, amely bevezet a házba, vagy on­ nan átvezet az udvarba. Hely két világ határán. Polner Zoltán itt áll, és innen veszi szemügyre a fényeket, s rögzíti minden apró villanásra, még a gyorsan lefutó hulló csillagokra is rezdülő érzékenységével egy mindinkább múltba halványuló világkép, kisebb-nagyobb távolságban egymástól, úgy tűnnek fel az élet minden területén a hiedelemmondák: a dél-alföldi történetek hie­ delem- és elbeszélésláncokká fűződnek, szép csillagalakzatokat formálnak. Ez a csillagfényes égbolt, a régi világ az ellenfényből: napjaink fényben tobzódó, az éjjelt is nappallá tevő világából már alig, vagy egyáltalán nem látszik. A Dél-Alföldről szinte csak annyi, amit az elődök, vagy a kortársak az elmúlt kétszáz évben leírtak, s e könyvben ötvenöt község közel ötszáz lakosától Polner Zoltán kitartó, figyelmes érzékenységgel megörökített. A kötet elbeszélései nagyobb részt élménytörténetek, kisebb részben igazi mondák, amelyeket a hagyomány (az embert körülvevő világ jelensé­ geinek kezelési módja) és az elődök, az ősök tekintélye igazol. A közölt hie­ delemtörténetek egy napjainkban egyre ritkuló világlátásnak, egy univerzalisztikus szemléletnek és világképnek tükrözői, amelyben minden: a szent és profán, a mágikus és a vallási, a megtapasztalt és a hitt egységet al­ kotva egymással összefügg, egymást kiegészíti. E világlátás megkísérli ér­ telmezni az emberi életet, az embert körülvevő tárgyi és szellemi valóságot. Polner Zoltán még egy másik, a szóbeliségre jobban építő tanyai és falusi világképet tükröz lejegyzett szövegeiben. A magyar paraszt világértelme­ zését. Ebben a szemléletben az ember- és állatbetegségek, a nem normális állapotok, váratlan halál, gazdasági szerencse vagy tönkremenetel, a hirte­ len jött vihar mögött megromlott emberi és közösségi kapcsolatok, létrejött

4

vagy létre nem jött házasságok rejtőznek. Végső soron megbomlott lelki és társadalmi egyensúly, zűrzavar áll. Ezt próbálja meg a régi ember értelmez­ ni, a harmóniát pedig minden eszközzel: szóval, imádsággal, összetett és bonyolult cselekvési formákkal, változatos és rendkívüli eszközök igénybe vételével helyreállítani. A harmónia megbomlása mögött pedig minden esetben a Gonosz és földi segítői, vagy a megszokott normáktól különböző emberek állnak. Ők két világ között, mintegy a tornácon léteznek és közlekednek, szaba­ don átlépve az immanens és a transzcendes határát bizonyos alkalmakkor (például Luca napkor, napfelkelt előtt, gyermek születésekor) és kitüntetett helyeken (például keresztúton, templomban). A tér és idő, a társadalmi kör­ nyezet koordinátáinak felemlegetése a történetekben hitelesít és aktualizál. A helybeliek, a bennszülöttek számára az ismert jelenségek révén, talán másként kifejtve, mint ahogyan a könyvben olvassuk. A történeteket le­ jegyző vagy olvasó ember számára ugyanis már értelmezni is kell a történe­ teket. Azaz szórakoztatva a misztikum a fabulosum és a fascinosum által, s mindig intve-nevelve is a megbomlott harmóniáról, annak helyreállítási kí­ sérletéről szóló, gyakorta szabályként megfogalmazott szövegek révén. A norma, a szabály betartása ugyanis elengedhetetlen feltétele a rend helyreál­ lításának. Ebben a régiesnek tartott világértelmezésben különleges alakok: ördöngösök, tátosok, tudós pásztorok és kocsisok, gyógyítók és ráolvasok, bábák, jövendőmondók, nagyerejű hetvenkedők segítik az értelmezést. Ők nem szélhámosok, csupán egy másik világ alakjai. Egy más tartalmú elbe­ széléskultúra figurái. Róluk olvasva úgy tűnhet, hogy a Veszett Sándorok világa már a múltté. Elsüllyedt a feledés és felejtés tengerében, ilyenekben ma már senki sem hisz. — Csakugyan? Lehet, hogy világ mai értelmezéséhöz nem a boszorkány képzetkörét hívjuk segítségül, de a misztikum, a rendkívüli, a mágia, a transzcendes iránti igény nem tűnt el, csak másban ölt testet: áltudományos hiedelmekben, ezoterikus tudásban. Az egyén és a kö­ zösség problémái sem változtak tartalmukban: egészség, szerelem, szüle­ tés, halál problémái megmaradtak, s egy technikai civilizáció korának megfelelő nyelven, szövegformákban jelennek meg. De milyen jó rácsodál­ kozni ezekre a történetekre, elolvasni olykor az élőbeszéd esetlegességeit is tükröző, a tájszólást fel nem adó szövegeket. Egy letűnt időszak szétszóró­ dott tükörcserepeit. Köszönet érte a gyűjtő Polner Zoltánnak, s a munkáját megjelentető kiadónak. . Szeged, 2001. Pünkösdjén Barna Óabor néprajzkutató

5

A boszorkány ember ront 1. Idehallgasson, nem tudom bebizonyítani csak a lányával, de nem tu­ dom, hun lakik a lány. Ez én rajtam történt meg. Ez olyan szent, mint ahogy Isten ránkadta a napot. Hát kérem, itt van Tóth L. János. A felesége meg vót rontva. Nem hazudok. A lányát Mártikának hívják. Hát jó van, Pista bácsi, együttünk magáhon, mer halljuk, hogy maga jár átal a bűbájos asszonyhon. Hát mondom, idehallgasson, én emegyek, megkeresem azt az asszonyt. Te­ mesváron lakott. Ementem, megkerestem az asszonyt. Meg is tanátam. No, oszt akkor ez az asszony, mikor odamentem, köszöntem neki magyarul. Aszongya, ő nem tud magyarul. Mondom, én tudok románul. Tudsz? Tu­ dok. No, oszt akkó emondom neki, hogy mért gyüttem. Ez szent igaz, ide­ hallgasson, öreg ember vagyok, de nem kényszerít rá, hogy hazudjak. Oszt mikor odamentem a bűbájos asszonyhoz, mondtam neki, hogy meg van rontva. Aszongya, majd megnézzük. Oszt elővett az ágyfej ibül egy ilyen forma üveget [mutatja], úgy néztem, víz van benne. És zsebkendőbe bele vót tekerve egy szalmaszál meg hét szem paszúr. Azt kivette, ilyen tányérba beletette. Azt a paszúrt meg azt a szalmaszálat. No, akkor oszt az ekezdett zörögni. Én úgy néztem. Mondtam neki, Julcsa néném meg van rontva, ezt akarnánk megnézetni. Aszongya, nem Júlia. Én nem tudtam, hogy hogy hívják ezt a fútós Örzsit. No, oszt mikor hazagyüttem estefelé, mondom, én Julcsa néninek mondtam. Laki János bácsinak valamilyen rokonja vót, aki megrontotta. No, oszt akkó azt mondta nekem, idehallgasson, aszongya, idehallgasson, elmégy haza, aszonta a bűbájos asszony, a hajából három szál hajat hozzak el. Meg az ágy, ahun fekszik, onnét egy csipet fődet, meg azt a zsebkendőt, ami a kezibe van. Ezt vigyem el oda. Evittem én oda. No, oszt akkó, mikó kivette a zsebkendőt, rátette az asztalra, és beletette a paszúrt a tányérba. Leborította evve a zsebkendőve. De olyan zörgés vót, hogy az csuda. Aszongya, vagyoné van megrontva. Az a íutós Örzsi néni. Idehallgass, mondd meg a hozzártartozójának, hogy éjszakára mit ott fo­ gunk lenni. De nem én magam, mer annyira meg van rontva, hogy nem tu­ dok rajta magam segíteni. Megmondhatod a hozzátartozójának, hogy nagy zörgés lesz a konyhába. A beteg meg jajgat. A betegen birkóznak. Ha kibír­ ja a beteg a birkózást, jobban lesz, de ha nem bírja ki, akkor nálatok, mikor öt órát megkondítják a harangot, akkorra meghal az asszony. Ez így is vót. Jani bácsi elgyütt a lélekváltságot húzatni, osztán akkó együtt ide, meghalt Örzsi nénéd. Ennyit tudok mondani. (Pipicz István, Apátfalva)

átokkit! 2. Apámnak vót egy barátja. Oszt, ugye, mindig együtt, gyüttek-mentek. Az udvarolt egy lánynak. Attul lett neki egy kislánya, egy családja. Hát az-

8

tán nem vette el. Elvett egy másik asszonyt, aztán rá egy hónapra, mikor megesküdött evvel a másik lánnyal, beteg lett az ember. Hát ide hordozták, oda hordozták, ere hordozták, ara hordozták, hát az Istennek nem javul. Se jobban nem lett, inkább lefele haladt mindég. Hát egyszer azt tanáta valaki mondani az anyjának, hogy menjenek el, nézessék meg, hátha megrontotta az a lány, akit felcsinált. Hát elmentek Pécskára. Akkor így mesélte az édes­ anyja. Oszt akkor azt mondta az ember, aszongya, idefigyeljen jóasszony, a fia meg fog halni. Ez meghal biztos, mert erősebb csinálta meg, erősebb tu­ dománnyal rendelkezik az, aki megcsinálta, mint én. Aszongya, menjen haza, nyugodjon bele, aszongya, a fia meg fog halni. Majd mikor meg akar halni, az, aki megrontotta, az sivalkodva elmegy az ablak alatt. Mihelyt el­ ment sivalkodva vagy kiabálva az az asszony, abba a pillanatba meghal a fia. És ugyanúgy is vót. Hazagyüttek. Pár napra rá elment az asszony az ab­ lak alatt sivalkodva. A fia meghalt. Nem tudtak rajta segíteni. Hogy igaz vót-e, nem vót-e igaz, nem tudom, de az édesanyja ezt mondta. (Tóth Ferencné, Apátfalva)

3. Az én nagynéném rücskös vót, mert himlős vót, oszt rücskös maradt. Oszt nem mönt férjhön sehogy se. Ott lakik egy közeli szomszédasszonyuk, aki haragudott rá, és akkor azt mondták, hogy mögrontotta, azé nem tud férjhön mönni. Na, oszt valaki azt mondta szülémnek, hogy — még akkó olyan szabadkémény vót, nem vót pallatolva — , a kémény alatt gyútsanak valami tüzet, és akkor, hogy már mit hajítsanak a tűzre. Mikor azt a valamit ráhajítják, akkor ódámén, aki mögrontotta. Oda is mönt. De mondták, hogy be nem engedjék, mert annak fáj ahogy ég a tűz, oszt égeti. Oszt úgy is vót. Nem tudom, milyen Erzsók, de nagyon verte a kaput. Eresszetök be, eresszetök be! Oszt nem engedték be. Hát azt gondolták, hogy ű rontotta mög. (Kulcsár Imre, Földeák)

4. Hát ez má régön vót. Huszonkilenc előtt. Valami Dobsa lányok laktak itt. Jártunk így hozzájuk a Gyöngy utcán. Azok vótak így mögrontva. Hogy oszt hogy mint, ugye, azt nem tudom. Csak vót két lány mög két fiútestvér. A két fiú mög egy lány, azok világtalanok vótak. A másik lány, az mög sán­ ta vót. És akkor ezöket úgy mögrontotta valaki, úgyhogy ciroksöprűvel söpreni nem tudtak. Mert ezt valójában én is láttam, mikor ott vótam. Úgy­ hogy még a szobát is kerti söprűvel söprötték ki. Mert ha ez, amelyik tudott menni, hozzáfogott ciroksöprüvel söpreni, amazok mind a három jajgatott. De én még olyan nem láttam. Hogy ezt mi okozta? Pedig amazok nem lát­ ták, hogy ez mivel söpör. Világtalan vót mind a három. (Steiner Imréné, Földeák)

9

szemverésseí 5. A nagynénéméknél vótam, mivelhogy édesanyám nem vót. Mán akkor olyan tizennyolc éves lehettem. Bejött hozzánk egy bácsi. Több marhákat hajtott oda be az udvarba, és ö meg bejött a kocsmánkba, és ott iszogatott. Mán a kocsma, hogy tél vót, hideg vót, beengedtük a lakószobába. Én meg ott gyúrtam a tésztát. A nap besütött az ablakon. Nagyon szép szőke göndör hajam vót. Akkora vót a hajam két vastag ágra fonva, hogy úgy rá tudtam ülni a végire. És a bácsi nézte a hajamat, azt mondta, hogy hát jaj, de szép haja van, kislányom, magának. Ilyen gyönyörű hajat, aszongya, még nem is láttam, mint a magáé. És akkor a bácsinak mind a két szemibül folyt végig az arcán a könny. Harmadnapra teljesen lekopaszodtam, úgyhogy ekkora kis fűrtöcske maradt meg csak. (Dancsó Flóriánná, Szegvár)

UJÉÉv^l 6. Úgy járt az én uram, hogy vót neki egy nagyon kedves barátja. Annak a nénjinek mög vót egy lánya. Most is él. No, osztán valahányszor emönt az uram ehhön a barátjához, az a lány mindég ott vót. Na, majd az mondja az uram, ez a lány ekezdte ütet csipködni. Ez az Annus. Hát osztán zargatták egymást az Annussá a nyári jászol körül. Na, majd aztán aszonta az asszony, Jóska bácsinak az anyja, ennek az Annusnak a szüléje, hogy éhös-e? Aszongya az uram, ü mán gyün haza. Na, majd gyere el hozzánk es­ tére, aszongya. Nem tudom-e, Annus néni, hogy e tudok-e gyünni, mert mán mostan másik helyre akarok mönni. No, oszt aszongya, emönt hozzá­ juk este, kíváncsiságbul is, hogy ugyan mit akarnak. Hát krumpligaluskát főzött Annus néni. No, oszt aszongya, hogy ki vót mérve négy tányér leves. A Jóskáé, az öregasszonyé, a lányé, mög az uram részire. Mikó ültek oda az asztalhon, a lány odaült az egyik tányér mellé, oszt mondta, hogy te ne oda ülj, oda majd az Illés ül. Ti üljetök arrább! Gyere, Illés, önni! Aszongya, na­ gyon szépen megköszönöm, de most vacsoráztam. De gyere, ülj ide, neköd ebbű önni kő! Ésszel élt, hogy itt valamit akarnak, hát neköm ez a lány úgy se nem köll. Na, annyira haladtak, hogy mögfogták ketten, hogy csak üljön le oda a padra, oszt ögyön. Hát aszongya, neki eszibe jutott szögény édösanyám, neki az ű édösanyja mondta, hogy öhet akármit, csak az első fa­ latból egy picit engedjön le a fődre. Hát a krumpligaluskábú tőgyek a fődre. De mán annyira vótak, hogy ketten fogták. Hát mégis az üvé vót az erő. Nem ült le, nem övött az ételbű. Ha én abbú az ételbű őszök, én az Annustú nem tudok mögszabadulni. Ezt az én uram mondta. Sajátmagán az uramon történt mög. (Terhes Illésné, Tápé)

10

am ft» mmtmm

7. Az én lányom biztos meg vót rontva. Úgyhogy a lába megdagadt égiszén, mind kifolyt a hús, csak a bőr maradt meg rajta meg a csont. Fel­ zsugorodott a lába. Akkor én sós vízzel fűrdőztem, oszt nagynehezen ki­ nyújtotta a lábát. Idetettem ruhát mutatja, akkor osztán valahogy megtanítottam járni. Oszt az orvos le akarta vágni elsőbb így a lábát, azután így feljebb, azután meg combtövig. Hároméves vót. Osztán most má kinyőtt a lába, olyan mint a másiké. Nincsen semmi baja. Tudja, hogy kertit bele? Vót nekünk egy nagykapu, a kapuoszlop. Abba vót egy lyuk. Oszt odatett valaki négy darab süteményt. Osztán, hogy behozza apósom, aszongya, hogyhát ezt a kis süteményt, ezt biztos a Maris néni hozta, aszongya, de a kutyátú nem mert begyünni. Aszongya, mit csináljak vele? Mondom, adja oda a kislánynak. Ahogy az megette, mondjuk rá, olyan hat óra tájba, tizenegy óra tájba mindég vakarta itt a lábát, mindég vakarta. Ugyannyira, hogy kidülledt úgy a szájaszéle, megdagadtak a szemei, már nem is látott. Én meg, hogy megnéztem, éppen ki vót gyűlve neki. Kiszúr­ tam. Két nap meg két éjjel azon lyukon kifolyt az összes hús, csak a felső bőr maradt, meg a csont. Ez énrajtam történt meg. (Jancsik Andrásné, Csanádpalota)

ruhadarabbal 8. Neköm vót egy ángyikám. Itt Hódmezővásárhelyön a Toldi utcában la­ kott. Ez biztos, valaki mögrontotta. Amikor Gerencsér doktor még járt ki hozzá, mög ilyen nagyobb doktorok, aszonták, nem lőhet möggyógyítani. De annak, Gyönyörűm, így ilyen helyön [a lágyékánál] vót neki három kis lyuk. Azok úgy pöfögtek, mint mikor a kása úgy forr. Én láttam, mert neköm mutatta. Szóval azt mondta neköm akkor az ángyikám, hogy űtet mögrontották akkor, amikor ű menyasszony vót. Neki, neköm mutatta sok­ szor, így a fátyoléból egy ekkora darab e vót vágva. Evve rontották mög. Dehát, Gyönyörűm, az nagyon sokat szenvedött. Möggyógyítani nem löhetött. Abba pusztult el. (Marosi Bálintné, Hódmezővásárhely)

9. Én mikor megszülettem, elgyütt egy asszony mihozzánk, és az én pelenkámbú ellopott. Aszondják, azért is lőttem púpos, mert apám belevá­ gott a bölcsőbe, csak úgy nyekkentem. Ritám, rítam, rítam. A kisteleki Pusztaszeri utca a szélső sor vót. Akácfa gallya vótak ekerítve. Anyám látta, hogy az az asszony átmászott azon a sövény ön, és egy pelenkát kettéhasí­ tott, és a fejem alá tötte. De én mögmaradtam. Az az asszony gyütt vóna mindég mihozzánk, de nem engedte be. Az asszonynak a fia möghalt. És én tudom, hogy az asszony engöm mindég gyűlölt és haragudott rám. (Szász Sándor, Mórahalom)

11

10. Egy öreg bácsi mesélte, hogyha elhagyott a férjem, annak szőrözzek mög egy törülközőjit. A legközelebbi halottnak tőgyem a koporsójába. Az­ zal el van temetve. És a férfi akkor lösz férfi, ha abbul a koporsóbul kikerül mégegyször az a törülköző. Vagy pedig, ha kútba dobjuk annak az elhagyott valakinek a ruhadarabjait. Amikor a kútbul az ki lösz véve, akkor lösz férfi mégegyször az vagy pedig nő. (Kovács Jánosné, Makó)

11 . Két lányt biztatott egy fiú. Az egyik lány osztán várt rá. Azután emöntek szömre. Mán elindultak az esküvőre is, osztán mögesktidtek. Ahogy gyüttek kifelé, valami fehér liszt vót a templomajtóba elszórva, valami ron­ tás. A fiú csizmája orra beleért, a lány azonban egészen belehágott. Mikor forgatásra került a sor, fölzsugorodott keze, lába. Osztán már nem bírták mögforgatni. Vitte az apja Bébre. Aszonta, dúsan mögfizetöm, de a bübájosasszony se tudott rajta segíteni. (Fekete Szilvesztérné, Makó)

kukoricával 12. Hát hallja, én ismertem a Nyírinét, a Róza nénit. Errű én beszélek. Az én édesanyámat az rontotta meg. Gyütt a nagymisére édesanyám, Nyíri Miskáné is vót vele. Édesanyám mikó hazagyütt, olyan beteg lett. Kukori­ cára hágott rá a körösztbe. Akkor hazament, de olyan beteg lett, hogy nem bírt mit csinálni. Aszongya édesapámnak, jaj, de beteg vagyok. Én olyan beteg vagyok, aszongya, hogy nem tudok mit csinálni, aszongya, ott a sar­ kon szét vót szórva kukorica, oszt arra hágtam. Hát hogy attul-e, mástul-e, aszongya, de ott van egy csomó kukorica, abba beleléptem, oszt olyan beteg vagyok, hogy nem tudok mozdulni. Édesapám meg, ugye, vadőr vót. Hazagyütt, aszonta, na, az anyád ere-aráját, Nyírinének. Majd máhon egy hétre, ha gyiisz ki a templombul, a fegyvert rádfogom, hogy megmondod-e, hogy te csináltad azt vagy nem. De ez olyan igaz, minthogy itt vagyok. Édesapám ement utána a templomba. Kívül állt, mikó gyüttek haza. Aszonta neki: Annus néni, gyüjjön csak ide! Aszongya: mit akarsz? Aszongya, idehallgasson kend, látja kend ezt a puskát, ha meg nem mondja, hogy kend szórta el azt a kukoricát oda, vagy kend rontotta meg a felesé­ gem... Ne bánts, Andris, ne bánts! Én hajítottam oda, de nem a feleséged­ nek, aszongya, hanem másnak, aszongya, oszt ű hágott bele. Ez igaz vót. Osztán elgyütt. Hogy mit csinált neki, az nem tudom, csak megsímogatta, oszt nem mindjárt jobban lett édesanyám. (Dinnyés Andrásné, Apátfalva)

12

vöröshagymával 13. Ruki Ferkó az énneköm táncoslegényöm vót. De a lábát is evágták, mög a keze az se vót röndös. Hát, mondom, mi lelt? Aszongya, mer csőszök vótak kint a tanyán, aszongya, egy vöröshajmát tött valaki a pitvarajtóba, és aztán ű erugta azt a hagymát, azt a vöröshagymát. Űneki akkó bénút el a lába. Úgyhogy eztet levágták neki, de elsőbb csak úgy sántikált, járt az vele, mert táncoltam vele, táncoslegényöm vót. Oszt azután mikó mögnősült, azután evágták neki a lábát. (Horváth Béláné, Gyálarét)

elásott dögtetemmel 14. A rontás az rajtam esött mög. Aszonta, idehallgasson, egy cigány­ asszony, aszonta ű énnéköm, hogy ű nem cigányasszony, hanem egy bács­ kai magyar. Onnan mikó eltelepítötték ükét, idegyiittek Kistelekre az állomásra. Az állomáson vót egy vagonba a szállásuk nekik, mert másutt nem vót hely. Osztán aszonta neköm az a cigányasszony, mert én aszontam neki, hogy nem igaz, mert cigány vagy, mert olyan barna vót. Ketten vótak itt. A másik mög egy magyar vót. Na, jó van. Hát akkó má, idehallgasson, magam vótam. Idegyünnek röggel, osztán aszongya, hogy adjak néki száz forintot vagy pengőt, még akkó pengő vót, aszongya, akkor mögfordítja az életöm sorsát. Úgyhogy mög is tudok nősülni, aszongya, de maga nem tud mögnősülni, aszongya, soha. Mondom, miért? Nem tudod te eztet. Fiatalasszony vót ám az. Még nem vót több egy harmincévesné. Nem tudod te eztet. Én tudom, aszongya, idehallgasson, bácsi, magának a lakásába bevit­ te egy asszony a rontást karácsony büjtjin röggel, és benn is van a rontás. Még az a rontás ki nem lösz távol ítva a lakásbul, magának addig felesége nem lösz. Hát én most eztet nem tudom, hogy attul van-e ez, mitül van-e ez, csak neköm eztet a bűbájosok mondták. Aszongya, hogy három tized esz­ tendőre vagyok mögrontva. A pénzűmet, aszongya, nem tudom használni. Mert van, de nem tudja a pénzit főhasználni, mert arra is mög van rontva. A házasság céljábul, aszongya, a pénz használatlanságábul mög a jószág szerencsétlenségibül van mögrontva. Aszongya, a házasságot száz pengőért fordítja vissza. Kitávolítja a rontást, aszongya, mert bent van a rontás. De aztán, aszongya..., dehogy adok száz pengőt, azt má nem. Csaló vagy, mög cigány vagy, mög mindön, mondom. Aszongya, na, jó van. Adjon egy kis szalonnát, aszongya, oszt akkó majd a jószág szerencséjit mögfordítom. Lösz a jószághoz szöröncséje. Azt visszafordítjuk egy kis szalonnáért, mög a pénzit tudja használni. Mögvan a pénz, aszongya. Azt hogy tudta mög, az anyjának a szentségit! Hogy tudta mög, hogy negyven darab százas van a kucóba, azt hogy tudta mög? Aszonta, ott van a negyven darab százas. Egyet adjon, aszongya, karácsony büjtjin röggel hozta ide egy asszony, itt is van bent a rontás. Hát itt olyan asszony nem vót, hogy gödröt ásott vóna,

13

osztán elásta vóna. Nem máson, hanem önmagámon történt, ugye?! Nem máson, mert én arról nem beszélek, ami a szomszédba történt. Hát ez cifra valami vót. (Domokos Mihály, Pusztaszer)

15. Vót egy gazdag család mög egy szögény család. A fiú vót a gazdag, a lány a szögény, és nagyon szerették egymást. De viszont nem akarta a két szülő, a gazdag szülei, hogy elvögye azt a szögény lányt. Vót egy nagyon gazdag nő, azt költött, hogy elvögye. Hát mit csináljon?! Ha ezök most mögesküdnek, ű mögbabonáztatja. És kérőm, mikor az esküvő vót, akkor az éjszaka mög is babonáztatta a lányt. Úgy mögcsinátak ilyen kócaficét, és el­ ásta a szobának a küszöbje alá. Elásatta ebben az öregasszonnyal. Hát más­ nap röggel már annyira beteg vót az újasszony, hogy orvoshon möntek. Azt mondta az orvos, hogy nem tudja, hogy mi baja. Möghallotta egy javasasszony, elmöndögélt, mög is nézte. Aszonta, mög van rontva. Méghozzá a küszöb alá van elásva, de ezt kivonni hiába vöszik, mert az asszony nem marad mög. Hanem ez csak úgy marad mög, ha elviszik arrul a helyrül, ahun lakott. De ez Tömörkényön történt. Hát négy lóval húzatták ki, négy lóval. Tiszta tajték lőtt a négy ló, mire sikerült kihozni. Azt mondta neki az öregasszony, csak akkor engedjék vissza abba a faluba, ha elrohad a küszöb alatt, amivel babonázták, amit beletöttek a küszöb alá. És ott egészségös vót az asszony, de ha visszamönt vóna, möghalt vóna. Ezt az én apám meséte. (Szappan Jánosné, Mindszent)

egyéb tárggyal 16. Éppen a mút hetekbe beszéte itt egyik szomszédasszonyom, hogy hát üvele történt mög. Méghozzá Kistelekön. Hogy hát még fiatal lány korába, aszongya, hogy emöntek a bálba, oszt ahogy möntek vóna a bálba, möntek át az úton, akkor egy valamit lehajítottak előtte. Úgyhogy hát a lába azonnal főzsugorodott, és tán három hónapig vót neki úgy főzsugorodva a lába. Vit­ ték ide orvoshon, oda orvoshon, mindönhova vitték orvoshon, és nem gyó­ gyították mög. Aszonta aztán majd neki egyik orvos, hogy ezt úgy kötötték mög. Ez addig mög nem gyógyul, míg e nem ódják. Ide cigányasszony köll. Nohát oszt akkó tényleg aszonták, akkó ehívják azt a cigányasszonyt, aki mögrontotta, és az ódta mög is. Úgyhogy hát aszongya, hogy is mondta mán, nem akarok mán hazudni se, aszonta, ne ijedjön mög, ne féljön, ahány csomó van rajta azon a cérnán, mindön csomót el kő ódani. Mikor, aszongya, az utolsó csomót elódta, akkorára kinyút a lába. Röndbegyütt. Három hónapig vót úgy főzsugorodva a lába. (Gyapjas Ferencnó, Mind­ szent)

14

Rontást gyógyít imádsággal

17. Vótak olyan rontok, akik mögrontottak valakit. Asszonyt vagy embört rontott. Ehozták az öregasszonyt Bébrií, és akkó az kigyógyította. Leterítött, vötetött egy méter konyhakötőt, kilenc szál gyertyát, egy rostát letött a fődre. És akkó körűjárta háromszó a rostát, oszt akkó mondott vala­ mit oláhul, de hogy mit mondott, azt nem tudjuk. Oszt mondta, ne ijedjünk mög, ha mindön tányér leesik a fairül, mert olyan régi szabadkéményös konyha vót, oszt úgy fő vót díszítve ottan olyannal. Vót vagy huszonöt tá­ nyér, akkó az vót a dísz. Ha leesnek a tányérok, ne ijedjünk mög, csak nyu­ godtan üljünk ottan, ahun szoktunk. Hát oszt ahogy imádkozott, mert mindig féltizenkettőkó kezdte mög az imádságot, oszt egy óráig végözte az imádságot. Akkó egyször mán emondott, háromszó, háromszó kerűte, háromszó mondott valamit oláhul, akkor osztán estek le, de vágódtak le a tá­ nyérok onnan, de csörömpölt. Na, mondjuk, egy tányér se maradt épen. Hát nem möntünk ki. Egyször gyütt oda valaki kiabálva: Engedjenek be! De mondta az az illető, akit mögrontott, ne engedjék be! Nem kíváncsi most rá, majd ha möggyógyul akkor, aszongya, gyüjjön el tizenkét órakor éjszaka hozzá. Na és akkó mikó odagyütt nem engedték be, kiabált az az oláh asszony, pusztuljon, takarodjon az ablaktú. Nem engedik be. Akkor aztán emondta ott az imádságát, mindönfélit. Akkor kimönt. Egy hosszú, olyan ötvencentis nád vót a kezibe, és a szabadkéményön át belefújt ötször. Oszt akkó begyütt vissza.Akkó mögén gyüttek sokan mán oda az ablakra. Gyüttek az ördögök, aszonta, az ördögök gyünnek az ablakhon, hogy mos­ tan azt az asszonyt klgyógyítik, hogy nem sikerűt neki, hogy möghaljon. Akkor osztán mikor ottan dudált, mögén kimönt, akkor elmönt az a sok nép onnan, ahogy zörgettek. Akkó mikó tizenkettőt ütött az óra, akkó azt mond­ ta öregapámnak, fogjon be, mert mönnek ki. Ide a halomhon, vót egy ha­ lom, olyan magaslat főd. Aszonta, János bácsi, fogjon be, de, aszongya, jó hajtsa a lovakat, mer aszongya, mögfogják a kereket, oszt aszongya, nehe­ zen húzzák a lovak. Tiszta vizek vótak a lovak. Akkó möntek, de nehezen is möntek a lovak, mondta öregapám, aszongya, azt hitte, hogy ott döglenek mög a lovak. De aszonta neki az oláh asszony, ne ijedjön mög, János bácsi, tőgye föl a betegöt. Főtötték a betegöt, hazahozták, de nem szabad vót mönni neki sehova se. Sehova se egy hétig. Ott feküdt minálunk. Senkit be nem szabad vót engedni. Mondta, hogy most má János bácsi mög Mári néni, dajkámnak, ne ijedjenek mög, mert én nagyon beteg fogok lönni. Aszongya, mán azt hiszik, hogy möghalok. Mögmeredt az öregasszony, tel­ jesen mögmeredt. Aszongya, mert ű rá mén most a betegség. De ne ijedjünk mög. Olyan három óra hosszáig kínlódott az öregasszony. Na osztán, aszongya, na disznók, mikó mán jobban lőtt, na disznók, aszongya,

15

emöhettök most mán. Oszt akkó rögge főket, mögén imádkozott, mögént ezt végözte, amit a szitáná, nem tudom, mit végzött. Akkor osztán mikó ki­ lenc nap letelt, akkó jobban lőtt az öregasszony. Akkó el köllött mönni szótlan vízért. Úgyhogy kilenc kútra köllött neki mönni. Mindegyikbű köllött engedni egy üvegbe, hogy kilenc kúti víz beleférjön, de senkihön egy szót sem szabad szólni. Oszt tött bele, nem tudom milyen füveket az üvegbe, osztán aszonta, ha möglilásodik a víz, forr a víz, akkó mög van rontva. Mán az tudta, hogy az mög van rontva, rontásba van, nem olyan betegségbe, hogyhát orvoshon mönjön. No oszt hozták a vizet, oszt imádkozott ott rá va­ lamit. Akkó mög inni is köllött abbul a bízbül annak az illetőnek. Oszt aszonta, hogy soha, azt tanulja mög akárki, hogy mög van rontva, senkit se engedjenek be. Ez így mönt mindig. Ezöket tudom. (Szalai Sándorné, Kiszombor)

babbal 18. Hallja, én nem láttam, de hallottam. Ez az én anyósomon történt. Mén egy kúdusasszony, aszongya neki az anyósom, a lányának, vigyé ki egy leveseskanál lisztöt. Mert elő vót a tarisznyája, abba töttünk egy levesöskanál lisztöt. Aszongya a kúdusasszony, hallja, aszongya, de szép derék lánya van, de e nem tud férhön mönni, ez mög van rontva. E mög van rontva. Ha­ nem mönjenek e Bébre az oláh asszonyhon. Vigyenek olyan vizet egy literös üvegbe, hogy mikó mén is vizé, mög visszaér is, ne szóljon semmit. Elmöntek. Hát az oláh asszony nem vót otthon, odavót Valkányon. Möntek érte, hogy gyüjjön haza, mert keresik. Haza is gyütt. Hát mondja, hogy hoztatok-e vizet? Hoztunk. Olyan szabadkémény vót neki ott, oda rátötte egy rostára mög tizenkét babot. Azt a kakastökü babot. Hogy azt mit mondott, mert nem magyarul mondta, de a víz annyira forrt, de nem forrt ki azér. Hát, azt mondja, ide figyelj, teneköd, aszongya, van egy testvéröd. Kata nevű, e rontotta mög a lányodat. Összenézött anyósom a lányává, hogy hát még ilyen is történik, mög is mondja a nevit. Na jó. Hanem, aszongya, most ha hazamöntök, ezt a vizet, ahogy a ló mén be, a nagykapuhon oda locsoljátok ki. De tik hazaértök, ez a Kata nénje ott lösz, hanem de kűdjétök, de küdjétök kifele. Aszongya neki az anyósom apósomnak, hát hogy csinálja most ezt mög: testvérömet kikűdjem? Hát ha már azt mondta, hát kűdd ki! Na, odaért. Tudom, hun vótatok, tudom. Kikűdték. Menyasszony vót egy hétig, kettőig, mán akkó elvált tülle. Mán akkó evált. Kata néni intézte. így oszt akkó aztán oszt férjhön tudott mönni, de Kata néni oszt nem járt oda. (Pósa Pálné, Kiszombor)

16

fürösztésset 19. Édösapám oda vót katonának, mi mög otthon vótunk hárman-négyen kisgyerökök. Mink még akkor kicsik vótunk. Vót az a néném, hát annak a húsát teljesen elvitték. Hát egy asszonyhon emönt az édösanyám, hogy segítsön mán rajtam. Aszongya, mit csináljak evve a kislánnyá, aszongya, hát má nincsen csak a bűre mög a csontja. Aszonta aztán a szülém, az édösanyámnak, eridj e, lányom, ide mög ide, ehhön a asszonyhon. Mondd mög neki, hogy hát segítsön mán rajtad, hogy hát ez a kislány egy kicsit job­ ban lögyön. Hát jó van. Édösanyám emönt. Adott is neki orvosságot, aszonta, főzze mög, osztán abba fúrössze mög a kislányt. Oszt akkó vögyön egy fazekat födőve együtt, eztet, aszongya, éjfélkó vigye le a Tiszáhon, ha­ jítsa bele. Beleöntötte, evitte. De féltem, féltem. De hátra ne nézzé, csak gyere haza. Hát jó van, aszongya, édösanyám, mögcsinátam. De mikó mán fűrösztötte édösanyám a lányt, akkó mán az a valaki ott vót a küszöbön. Rozi te, Rozi te, nyisd ki, nyisd ki az ajtót! Ha elállja a vizet, tőgye bele, szé­ pen fürösszgesse. Hát mikó édösanyám kimén, hát az édösapámnak a nagy­ nénje vót. Az vitte el a lánynak a húsát. Édösanyám, aszongya, most mit csinájak. Azt mondta az az asszony, amive csak le tudja ütni, avva üsse. Üsse agyon azt az asszonyt, aki ódámén, mert oda kő neki mönni. Oda is gyütt. Aszongya édösanyám, űdögélt csak a küszöbön. Édösapám hazaért, aszongya, na asszony, aszongya, Rozikának mögcsinátad? Mög, de halli kend-e, kendnek a nénje gyütt ide. Azt mondta, hogy kinn vót itt a kápisztásba, ott vót, oszt begyütt. Hát aszongya, azé, azé. Idegyütt. Láti kend, láti kend-e, aszongya. Ezt hallottam sokat a édösanyámtú. Evitték a húst rúla. Aztán a kislány jobban lőtt. Hállá Istennek még most is él. (Nyinkó Istvánná, Tápé)

tojással 20 . Hát kilencszáztizenháromba énnekem éjszaka, hány óra lehetett, azt nem tudom, levágták a hajamat. Tetszik érteni? így innét, ebbű a sarokbú a másik sarokig, teljesen levették ezt a frizurát. Ezzé osztán én beteg vótam hat hétig. Vittek mindenfele, hátha tudnak rajtam segíteni, de nem tudott senki se segíteni. De az illetővel még minden este birkóztam a ház közepin, szóval a szóba közepin. Bent vót apám, anyám, a testvérjeim, és nem látták, de én se láttam, és az inget mind levette rúlam. Félmeztelen vótam. Hát osztán az édesapám, szerette a pálinkát, mert csak azért is bement a faluba, mert itt a majorba laktunk kint. Bement egy féldeci pálinkáé. Gyütt haza. A községünkbe vót egy román embör, rendőr. De iskolázott ember vót. Összetanákozott vele apám. Hát osztán kérdezi a családot, hogy vannak, mint vannak. Hát oszt mondja neki édesapám, hogy hát Mihály nem jó van. Kérdezett rá, hogy miért? Mondja neki édesapám. Semmit se, aszongya,

17

rögtön menjen haza, magának van kocsija, lova, fogja be, és gyű ljön be az édesanyámért. Vigye ki az én édesanyámat. Ha az meg nem gyógyítja, ak­ kor oszt mehetnek a Jóistenhez is. De mán akkó nyolcvankét éves vót az anyja. Hát oszt édesapám még tán szaladt is. Hazagyütt, mondja aztán mi az újság. Fogta be a lovakat, oszt mentek vele. Tudott románul beszélni. Mondják ott az öregasszonynak, hogy mié mentek. Na, vigyázzatok, majd mindjárt gyüvök, aszongya. Hát osztán gyütt is az öregasszony. Felsegítet­ ték a kocsira, kihozták a majorba. Én meg itt ültem a ház előtt. Vótak régente azok a főd kis padkák, arra kiűtettek a subába, osztán ott ültem. Mikor megáll édesapám, aszongya, erre az öregasszony, persze románul, mert nem tudott magyarul semmit se: kelj fel, fiam! De mondom, nem bírok. De­ hogy nem, keljél csak fel! Felkeltem a subává együtt, persze segítségem is vót. Fogtak kétfelül. Bementem. Hát kérem szépen, ahogy vót az asztal a szoba közepin, ottan szemünk láttára összemérte körösztbe az asztallábát. Akkor oda csinált egy kis gödröt, úgyhogy egy tyúktojás belefért. Elvették az asztalt. Ű persze azt a kis gödröt kitakarította. Hát osztán kért édesanyáimul egy tojást. Persze ű osztán imádkozott románul, hát mink nem értettük, románul imádkozott. No akkor beletette, a hegyivel vót a tojás fölfelé. Beletette ebbe a kis lyukba. Hát kérem szépen én még most is mint­ ha úgy látnám, mint magukat e, az úgy forgott körbe a tojásba, mint a ringlispil. A tojás az ott állt, hanem az benne, az a sárgája vagy mi az isten­ csudája, az forgott. No osztán aszongya édesapámnak a román asszony: vedd ki, fiam! Hát még úgy félve nyút hozzá édesapám. Vedd ki, aszongya, ne félj semmit, vedd fel. Felvette édesapám, oszt kivitte a konyhába. Hát abba az időbe még így a majorokon vótak katlanok. Aszongya, tedd be, fiam, a katlanba, és gyújtsál rá tüzet. De aszongya, először üss rá a fejsze fokává. És nem bírta édesapám agyonütni a tojást. Nem ment széjje, pedig a fejsze fokává ütötte a konyhakövet is. És nem ment széjje. Majd mikor látta az öregasszony is, hogy nem ment széjje, na gyújtsatok tüzet, aszongya, a katlanba. Hát gyújtottak tüzet, bedobták a vízbe, kérem szépen akkorát szól a tojás, mint a vadászfegyver, mikor elsül. Na, aszongya, most má ne félje­ tek semmit, jobban lesz a fiatok. Rá, kérem szépen, egy hétre felkeltem. Magam emberségibül. Úgyhogy járkáltam osztán, de dógozni nem dógoztam semmit a világon. Hogy mi lehetett ez, hát nem tudja senki se. Dehát az öregasszonynak édesapám száz forintot beígért neki, hogy mondja meg, hogy ki vót. Nem mondta meg. Elégedj meg, fiam, aszongya, hogy jobban van a fiad.

Éjjel emberek mellére iil 21 . Nyomta a boszorkány az illető személyt, és akkó elpanaszkodta egyiknek-másiknak. Oszt aszonta, mikó észrevöszi, hogy mögy befele, mert az ablakba mögjelönt egy fekete macska, utána mög osztán fulladást érzött. Akkó mán rajta vót. Vagy mikó mögkönnyebbül vagy mikó möglátta, akkó

18

bal kézzel csapjon felé. A bal kézzel el lőhet kapni, oszt mikó elkapta, hát egy toll maradt a kezibe. Egy szál toll maradt a kezibe. Mire lámpát gyújtott, addigra a toll kicsúszott a kezibül, de eltűnt a macska is. (Magony János, Kistelek)

22 . Egy nőt mindég nyomkodott a boszorkány. És ki vót az a boszorkány? Egy fiatal kovácssegéd. De nem gyüttek rá, mert olyan boszorkánysággal csinálta. Aszonták a fiatalasszonynak, hogy mindön szálat söpörjön ki a szobába. Ott sömmi ne lögyön. Oszt amikó mén és észrevöszi, akkó hamar a kilincsöt gatyamadzaggal tekerje be, hogy ki nem tudjon mönni. Söpröget, nézi, hát elémén egy macska. Elkezdi ütni, verni. Sivalkodik. Elváltódzott egy kutyának, aztán elváltódzott egy csikónak. Addig-addig, hogy vala­ hogy kiszabadult, oszt eltűnt. (Vörös lmréné, Ferencszállás)

23. Mikor az édesapám legény vót, cselédek vótak. A cselédek istállóban aludtak. Többen vótak. Édesapám legidősebb testvére éjfélkor mindég na­ gyon nyöszörgött. Egyszer azt mondja, ő nem tudja, mi az, de valami éjfél­ tájt a torkát szoringassa. Ne aludjatok már, lessétek ki, és ha nyöszörgők, kapjatok a torkomhoz! Úgy is tettek. Meggyújtsák a lámpát, a viharlámpát. Nézik, hát egy hatalmas pillét fogtak. Az ült a torkán. Négy patkószeget be­ levertek a szárnyába. Elengedték. Gondolták, ki lehet az a boszorkány. Másnap elmentek megnézni, meglátogatni azt az asszonyt. Ágyba feküdt. Kezén, lábán meg vót a patkószög helye. Dugdosta a kezét a takaró alá. (Kucsora Józsefné, Csongrád)

Luca napi boszorkányságok 24. Tizenhárom nap köll egy kisszéköt csinálni. Osztán akkó karácsonybüjtyin tizenkét órakó, mikó van az éjféli mise, akkó ki köll mönni a közútra, oszt oda egy szentölt gyertyával körül köll keríteni. Annak a közepibe beviszi a kisszéköt, amit tizenhárom nap csinált. És akkor oda bemén, a szentölt gyertya nála van, ül a közepin annak a kis karikának. Hall­ gatott, mert olyan kurázsis embör vót. Hallgatott. Egyször mén oda egy csú­ nya nagy kutya. De kerüli a karikát, mert a szentölt gyertyán belül nem löhetött mönni neki. Ül a Jóska a székön, nem ijedt mög. Az elmönt. Akkó gyütt két csúnya embör szarvval. Nem ijedt mög akkó se. Aztán gyütt egy ördög. Aztán gyütt két olyan veszött embör. Egytül se ijedt mög, mert belül nem bírtak mönni. Ű ebbe biztos löhetött. Azután megén mönt két ördög szarvval. Vitték az akasztófát. Oda kívül a karikáhon leásták, de már lógott rajta két embör. - Na Jóska, te löszöl a harmadik!

19

Akkó már fölkapta a kisszéköt, elszaladt. De mi vöt az a két embör? Két égött csuma. Cirokszár vót leszúrva és azon csüngött két csuma. Hát Jóska lőtt vóna a harmadik. Elszaladt. Hazavitte a kisszéköt. (Vörös Imréné, Ferencszállás)

25. Akiről gyanították, hogy boszorkány, mindig azt figyelték, hogy hogy mén be a templomba. Mindég azt mondták, hogy meg kő figyelni ezt és ezt az asszonyt, sose bír bemenni egyenesen a templomajtón. Csak így féloldalt teszi a fejit, mintha szarva vóna. (Herczeg József Apátfalva)

26. Az én anyámnak a testvérje csinált egy lucaszéköt. Oszt elvitte a temp­ lomba, oszt letilt az ajtó háta mögé. Mikó mögkezdődött a mise, beharan­ goztak éjfélkó, hát látja, hogy mönnek be rengeteg sokan, de nagy szarvúak, egyik nagyobb szarvú, mint a másik. Mönnek előre az oltárhoz, de mind odanéz így az ajtó háta mögé, ahun ű tilt a lucaszékön. Aztán akkó, mikó vége vót a misének, mert a pap a lucaszéköt így körül szentölt gyertyával bekrétázta, hogy oda ne möhessön be senki. Na oszt a pap mondta, mielőtt a misének vége lösz, a János vigye a széköt, de mönjön hazafele. Oszt a János később mönt ki, de szaladt amennyire csak bírt hazáig. De utána trappoltak a nagy szarvúak. Mikó osztán beért a kapun belül, akkó azt kiáltották, hogy: - Na János, szöröncséd, hogy el nem fogtunk! És a legnagyobb szarvú annak a lánynak az anyja vót, akinek ű udvarolt. (Horváth Józsefre, Kiár afalva)

27. Hát vót tehenem, és ahol laktam, egy nő vót ottan. Mindég azt mondták, hogy az tudja, az megbabonázza a tehenet. Elvesz a teje. Hát ideges vótam nagyon. Egyszer egyedül maradtam, na majd adok én neked! Bemegyek, mondom hogy: - Híresné, hát mit csinál maga az én tehenemmel? Vagy tanítson meg engem is, hogy én is tudjak, vagy agyonütöm itt rögtön. Négyszem között így mondtam neki. - N a jól van. - Ide figyeljen Kurucz, megtanítom. Elmondja nékem, hogy Viljától Lucáig hogy szedjek vajat. Oszt aszondja, akkor majd jössz velem a keresztútra, csinálunk kört, én is csiná­ lok magamnak, de vigyázz, ki nem ugorj onnan, mert azok a vadak megesz­ nek téged. Hát elmentem én, oszt mindent megcsináltam. De úgy jöttek rám, mint a sáska, a körbe. Istenem! Kígyók, minden a világon. Akkor elmentek az övé­ re. Akkor az enyémre jöttek a halak. Harapták, nyalták a vajamat. Gondol­ tam magamba,Istenem őrizz, hogy én ezt tudjam! Lucától Viljáig kellett

20

menni a keresztútra. Éjfélkor kell menni és kört csinálni, akkor meg lehet babonázni a tehenet. (Kurucz János, Makó)

28. Ezt az én apám mesélte. Az én apám lucaszéköt csinált. Aki olyan csi­ nál, az möglátja azt a boszorkányt. Luca napján elkezdik csinálni és karácsonybüjtjig ezt csinálgatják. No oszt mikor mögcsinálták, el köllött vinni az éjféli misére. Oszt akkor ott egy karikát csinált, oszt akkor ű arra a kisszékre ráült. Oszt aszonta apám, mesélte, hogy az a valaki, nem tudom, Takács vagy minek hitták, aszongya, hogy bikák mög olyanok möntek oda. - Mik mentek rá? —Semmi se, mert a karika nem eresztötte. Bika meg sárkány, meg mit tudom én még mi. L) osztán nem mondta ám el, hogy űvele mi történt, de mögverték, aszongya. Aszongya, hogy próbálja mög, aki akarja, de ű nem tovább semmit se. Az is vót neki, hogy nem szabad, mert látta azt a boszorkányt. Hogy igaz véna ez? A régi öregök ugye hittek ilyenbe. (Bajusz István, Kövegy)

29. Luca napján, tizenhárom nappal karácsony előtt kezdett valaki egy szé­ ket csinálni, és karácsonyböjtyire csinálták mög a széköt. Azon a székön ki­ ült a négykeresztes körbe, ahol négy kereszt vót. A keresztútra, és ha kiálta a próbát, akkor azzal a lucaszékkel nyerte mög az, hogy ő boszorkány lőtt. De ki köllött állni a próbát. Ha nem állta ki, akkor vagy sánta lőtt vagy, mert vót olyan, hogy bika szaladt neki, mög ha eltapossa, akkor sánta lőtt. Mög ha tü­ zes vassal szúrkálták, akkor a szeme vak lőtt. Körülrakta magát gyertyával, hogy ne tudjanak a többiek belátni az ő hatásköribe, hogy átvötte a boszor­ kányságot. (Luczai Józsefné, Ferencszállás)

30. A Luca napi széket el kellett égetni, mert megtámadták vóna a boszorká­ nyok. Azt a széket el kellett tüntetni. (Galsi Józsefné, Mindszent)

31. A lucaszéköt tizenhárom napig csinálták. Addig mindig csináltak benne valamit. Éjféli misekor elvitték. Mindönki a székjit fogta magával, oszt el­ vitték az éjféli misére. Sokszor úgy vót, hogy a hátához verték a széket. Akik vitték ezt a lucaszéket, azok látták azt, hogy kik a boszorkányok, mert azoknak olyan nagy ökör szarvuk vót, mint mikor a csordát hajtják, oszt a szarvuktól nem fémek be. (Igaz Istvánná, Maroslele)

21

32. Mikor én lány vótam, mindég csináltuk még, amíg elő nem ért a Luca nap. Mindég az vöt, hogy aki lucaszéköt csinál, oszt ráül, mögtudja, hogy ki vöszi el. Karácsony éjszakáján mögjelenik neki. Dehát nem mertük csinál­ ni, féltünk, hogy hát valami bolondság lösz belüle. Csináltunk lucagyűrűt is. Gyékényszemétbül, mert Tápén gyékényből dolgoztunk. Oszt ott van neki a szemetje, oszt lucagügyüt csináltunk. Mindön nap egy kis csomót köll összekötni a gyékényszemétbül. Tizenhárom lucagűgyű lögyön olyan kis csomó. Oszt karácsony éjszakáján köll befűteni, mikor az éjféli mise van, vagy mönnek az éjféli misére. Akkor köll befűteni, oszt akkor mögtudják, hogy ki a boszorkány, mert az a boszorkány ottan mögjelenik. De jól vi­ gyázzon ám az is magára, aki fűti, mert őt is bedugják. (Török Péterné, Tápé)

33. Hát én is csináltam Luca székit. Tizenhárom napig köllött csinálni. Akkó karácsony napján be köll vinni a templomba, és ott fólállni rá a temp­ lomajtó háta mögött, ahun mönnek be a népek. Ott möglátja, hogy ki a bo­ szorkány. Akkor pedig este, ahol ilyen körösztút van, oda kiviszi oszt ráül. Kerít egy várat bottal, és azt mögszentöli. Abba beleül, ha hideg van, akkió subába, osztán ha kiugrik, azt az ördögök elviszik (nevet). Ezt beszélték. Hát én is csináltam, aztán aszonta a mama, hogy majd mögöszi a fene az édösanyját annak a Luca széknek, aszongya. Mindön nap faragni köll rajta egy kicsit. Akkó bevinni a templomba, fölállni rá a templomba az ajtó háta mögött. Akkor oszt möglátja, ki a bo­ szorkány. A boszorkányoknak szarva van, mög az ördögnek, hogy be ne gyüjjön a templomba az ördög. Hogy igaz vót-e, nem vót-e igaz, én nem tu­ dom, de aszonták, akik mögpróbálták, hogy kiugratják az embört. A várbul ugratik ki, az út közepin. Az éjféli misekor köll ott kint ülni, mikor az a mise áll. Mög Jézusnak is lönni kő a körösztútnál. Ott a Jézus, a Hatvaniék körösztje, a Hatvani Daninak a körösztje. Mindönféle ciffábbnál-ciffább izébe möntek. Azt beszélték akkor. Hogy igaz vót-e, nem vót-e, tudja az édös apjafasza! Oszt égött, neki igyenöst, ahogy ült a székön. Szaladt neki, de csak odáig bírt szaladni, amidáig ü avval a bottal így möghúzta körül magán a karikát. Mert azt mög köllött szentöltetni, azt a várat, azt a karikát. Mert ha nem, akkó bemönt vóna. (Mi szaladt neki?) Az ördög mög a boszorkány. Elijesztötte. Égött, oszt úgy szaladt neki, mindönféle állatképibe, mög mindönbe. Mög úgy hányta a földet, csak úgy szállt a föld, amikó szaladt neki a bika. (Domokos Mihály, Pusztaszer)

22

Az ördöngös macska 34. Vót egy postás, oszt lóháton hordta a postát és utánaszegődött egy macs­ ka. Állítólag. Az tán boszorkány vót. No osztán hát látja, hogy ott a macska. No oszt mikor odaért a pétöri határhon, de hajtotta a lovat, úgy, hogy ű is majdnem úgy esött már le, amikor hazaért a lórul. Annyira mög vót ijedve, mert utánaszólt a macska, aszongya, hogy: - Mondja mög kend a kendtök Iluskájának, hogy mámmá van a testvégének a lakodalma. Hát oszt mikó hazamönt a postás, el kezd ottan izélni, hogy ű hogyan járt, mint járt. Oszt mikor mondta, hogy mondja mög az Iluskájuknak, hogy mámmá van a testvérjinek a lakodalma, a macska a kemönce tetején vót, aszongya, úgy felborzolta a szőrit, oszt neki az ablaknak. Kitört, még máig se mönt vissza. Elmönt a lakodalomba. (Mihály József, Baks)

35. Által a szomszédba lakott neköm egy idősebb házaspár. Elmondta a Jani bácsi, hogy mikor járt a feleségihön, oszt gyütt haza a tanyárú tanálkozott a macskával. Ezt százszor elmondta a Bálint Eszti nagyapja. Osztán a macska utolérte, olyan tizenegy óra lehetett, és azt mondta neki, hogy: - Bácsi, ha hazamegy, mondja meg a Cilinek, hogy gyüjjön el a lakoda­ lomba. A Cili ugyanis az ő macskájuk vót. Aszongya, mikor hazagyüttem, be­ nyitottam az ajtót, a macska, a Cili ott ült a padkán a kemencénél. Azt mon­ dom naki, hogy: -N e k ed meg azt üzenték, hogy eredj a lakodalomba! A Cili kiugrott és elment a lakodalomba, még most se gyütt vissza. Szó­ val szentül hitte, már megöregedett a bácsi, nyolcvan éves elmúlt, hogy Cili macska elment a lakodalomba. (Bába Istvánná, Mindszent)

AUatalakhan embereket ijesztget borjúként 36. Tudja, ez az én uram, mikó összekerűtünk, legény vót még akkó. Oszt mönt hazafelé. De én nem hittem ám el neki, de aszongya, higgyem el, hogy úgy vót. Vót itt a másik dűlőbe egy nagyon idős asszony, az vót olyan babo­ nás. De ez bomyú képibe dógozott. Oszt aszongya az én uram, mikó ű mönt fiityűve hazafelé, itt vót a nagybátyjáná, hát egyször visszatekint, hát egy bomyú utána. Hát aszongya, nagyon szép bomyú. Ű mög kinyissa a kaput, hogy majd behívja a bomyút, osztán becsukja. Oszt majd hónap, aszongya, valakinek a szomszédoknak mondja, eszabadút a bomyújuk. Egyször a bornyú odamönt hozzá. Hajtotta, szépen hajtotta befele. Eszaladt, elbődítötte magát. Hát aszongya, hogy kinéz az útra, nézi, hogy mere szalad a bomyú.

23

Hát egy tűz égött az út közepén. Hát hogy átváltozott-e, de aszongya, nem mert ám mán odamönni. Ű mán nem mén oda, aszongya, pedig katonaviselt embör vöt. De csak ű a kapubul leste, leste, de sokáig égött a tűz. (Győri Istvánná, Bokros)

csikóként 37. Hallottam azt, hogy tanyárú gyüttek a parasztembörök kocsivá, osztán a körtöltést mikó ehagyták, egy csikó utánaszaladt a kocsinak, oszt bele­ akasztotta az állát a saroglyába, osztán húzta visszafele. Oszt két ló nem bír­ ta elhúzni azt az egy csikót. Aszonták, hogy a boszorkány vót. (Papp Sándor, Hódmezővásárhely)

kecskeként 38. Hát kérőm szépen rajtam történt egy olyan babona, hogy gyüttem haza­ fele a tanyáiul, és mindég hallottam, hogy egy bakkecske lépköd utánam. És vissza-visszanézök, de nem láttam sehun se. Közelembe nem gyütt, csak a lépteit, ahogy lépködött, aztat hallottam. Mintha egy kecske gyünne utá­ nam. Hát aztán vót egy embör, aki ilyen tudósabb embör vót, aki azt mondta neköm, hogy miért nem fordultam vissza, bal kézzel mögütöttem vóna bot­ tal. Akkó mindjárt emaradt vóna. Dehát én aztán nem vótam mögijedve, de csak fétem, hogy miféle az. (Török György, Algyő)

disznóként 39. Vót ember, aki el tudott változni fekete disznóvá. Vót. Ott Derekegyházán vót az öreg Harangozó bácsi. Az éjfél után járkált fekete disznóképibe. Mindenfele. Nekünk is megrontotta a tehenünket. Fekete disznó vót, és gyütt-ment a majorba, járkált mindenfelé. De senki se tudta, hogy ki vagy mi. Hajtották vóna be az ólba is, akkor is ki tudott gyünni, ki tudta magát szabadítani. Aztán meg azt mondják, hogy ez az öreg Harango­ zó bácsi úgy járkált éjfél után. El tudott változni. Hát hogy igaz vót-e, nem tudom. (Fazekas Antalné, Szegvár)

kutyaként 40. Valamikó, már így az apámtú hallottam, Öcsöd falujába, úgy mint szo­ kás vót ezelőtt, mint most is szokás, eljárnak egyik a másikához, a nagylány vagy a legény. Majd az egyik nagybátyám ment hazafele éjfél után. Az ű be­ szédje szerint, ment egy nagy fehér kutya, oszt egy nagy fazékba vót a há­ tulja, oszt azza kopogott. Hát oszt ehatározta, hogy ű azt a kutyát kíséri. Hát oszt kísérte is, de sokáig köllött szaladni, mert Öcsöd elég nagy falu vót ak­

24

kor is. Olyan nyolcezer lakosú lehetett. Mikorra oszt a végpontra értek, hogy egyszer a kutya kiugrott a fazékbul, oszt beugrott a kapun. Nagybá­ tyám utána. Hát odabent senkit se talált. Felvette a fazekat. Mert ebbe az időbe vöt az, hogy akik ez ellen tudtak valamit, azok mondták, hogy ew e kell megfogni vagy olyan fűlesfazék vöt, hogy húzni kell bele egy istrángot, osztán megcsomózni. Ű meg a fazékba belehúzta a kötelet. Hát kérem szé­ pen ugyanannak az asszonynak a nyakára vót húzva az istráng. Oszt ordí­ tott, kiabált: Szabadíts ki, de ne szólj senkinek! (Tóth G. Lajos, Fábiánsebestyén)

41. Hallottam én ezekrül a boszorkányokrul. Lidérc képibe a mellére ült és meggyomrozta. Majd átváltódzott fekete kutyának, és aw a megrontotta a szomszéd tehenit, úgyhogy az véres tejet adott. Majd oszt bement a gazda az istállóba, ott látott egy fekete kutyát. Jól elverte fej it, lábát a kutyának. Hát kérem, mit hall másnap, hát a harmadik háznál az öregasszony, akit boszor­ kánysággal gyanúsított, hát sántított. (Czifra István, Nagyér)

42. Mikor én karoniilő vótam, mönt az anyám mög az apám este. Oszt akkó egy kutya odavágódott az inába. Az én apám visszakézből odapuffantott egyet, oszt akkó mög is tudták. Egy asszony vót. Egy boszorkány. Kutyaké­ pibe. Odalbaütötte. Akkorát puffant, az én anyám mög nagyot sivalkodott. Aztán az asszony nem beszélt hozzá sose. Öreg Mujkónénak hítták. A feke­ te disznó képibejárta az utat. Oszt mög akarták fogni, hogy mögölik. Nem bírták mögfogni. (Hódi Ferencná, Kiár afalva)

macskaként 43. Amikó még Makóra gyalog jártak, akkó ott ült a híd szél in egy szép fe­ hér macska. Oszt aszonta öregapám, hát ű ehozi azt a szép macskát! Ugyan, ne hozza kend azt a macskát. De én eviszöm. Föl is vötte a macskát, hoz­ ta.De mikorra mán elértek a kisállomás felé, de mán öregapámrul szakadt a víz, annyira izzadt a macska alatt. Hallod, anyjuk, olyan nehéz ez a macska, én nem tudom, mi van ew e! Ugyan tödd le, aszongya. Nem én, ha mán idá­ ig ehoztam, én mán eviszöm. Egyször csak mögszólalt a macska: Tögyél le, tögyél le! Ahogy odaértek vóna a kapuhoz, mögint mögszólalt a macska: Tögyél le! Öregapám ijedtibe kivágta az útközepire, oszt azt felelte vissza a macska: Szöröncséd, hogy letörtél! Bemöntek, oszt izzadtak szakadásig az ijedtségtől. (Bódi Andrásné, Kiszombor)

25

békaként 44. Én nem hallottam, csak van a faluba, aki tudta eztet csinálni. A kövesútón, a sarkon, Ábrahámnénak hívják. Az mög tudja mondani, mert azoknál vöt. Itt vöt a szomszédba ez a Bamáné, ez neköm elmesélte, hogy nekik is vót Algyőn tehenük, és mögrontották. Aztán akkó annak van egy cigánya, aki ezt mög tudja csináni. És azt mondta neki az a cigány, hogy be kő zárni az utcakaput, és akárhogy veri, ki ne nyissák. Mögjelönik az akármibe. Bé­ kaformába jelöntközött mög neki a disznóvályuba, az az illető, aki mögrontotta. Az az embör, aki a tehenet javította, aszongya, kihívta, nézd mög, aszongya, ehun van a béka, ez vót az, aki békaformába átformálódik. Átváltódzik. (Horváth Bélámé, Gyálarét)

45. Valamiké hallottam egy asszonyt itt a faluba, hogy úgy izélte magát, úgy csinálta magát, mintha egy nagy béka lett vóna. Mintha egy nagy béka mászott vóna, oszt akkor hogyha az odamászott, akkor annak a tehene to­ vább tejet nem adott. Eztet hallottam, de nincs meg az asszony, az meghalt mán. (Szigeti Mihályné, Apátfalva)

Az állattá változott rontót megsebesítik birka alakjában 46. Szegény apám annyit mesélt énneköm, hogy a Návay Gézáékná szógát, ott ahun mostan az én lányomék vannak alkalmazásba. Gencsháton. És azt mondta, hogy hát nem tudom, nyócan vótak vagy kilencen vótak, és mindég este, mikó lefeküdtek az istállóba, mindég nagyon bőgtek a tehenek. Hát osztán, hát nem tudták mire vélni, hogy hát mi ez? De tejet mög röggel sem­ mit nem adtak, nem adtak a tehenek. Akkó Návay Géza lemönt, osztán szid­ ta ükét mög pörölte, hogy mért nem fejik ki a tehenet mög mindön. És utána, kérőm szépen, mi lőtt a nóta vége? Hát aszonta az én apám, olyan jó fircangos embör vót, jó káromkodós, az anyja jóistenit, aszongya, mög kő ezt fogni, aszongya, valaki itten vagy kiviszi vagy valamit csinának a tejje. Na, aztán mög is fogták. Aszonták, akkó még gatyamadzagot húztak a ga­ tyába, osztán aszongya, kihúzták a gatyamadzagot, az ajtókat bekötözték. Aszongya, csak éppen egy nagy szalmaszál vót ottan az ajtóba. Na, aszongya apám, gyere, vigyük ki ezt a szalmaszálat, addig üssük a söprűvel, még ez valamivé nem változik. No, oszt akkó ütötték, oszt egy birka lőtt. Akkó apám mögvagdalta a lábát. Na, ögye fene a lábad, nem gyiisz többet ide. Oszt elengedték. Oszt ottan, azon a soron mögtalálták az öregasszonyt. Mert gyanúsították is, hogy az. Mindég mönt a piacra, háromszor vót hetenkint piac, és mindég nagyon nagy fazék túróval, tejföllel mönt a piac­ ra. Aszonta az én apám, halljátok-e, ez a vén kurva, ez az a boszorkány, de

26

aszongya, most möghasigattuk a körmit. Na, aszongya, elmögyünk, és mögtudjuk, hogy hun van, hogy él-e vagy mit csinál? Folyt a vére. Aszongya az öreg, az ura, hogy nagyon beteg. Nem tudja, mi a baja. Mért nem hív kend, aszongya orvost? Aszongya, nem hívok én, majd jobban lösz. No, oszt akkó, aszongya, mutassa mán mög kend, hun a felesége. És tényleg, így a lába, talpa, mindene össze vót vagdalva. Sokáig nem mönt a piacra. Na, ez vót a bűnös. Ezt mindég elmesélte apám. (Horváth Istvánná, Makó)

macska alakjában 47. Volt egy nagybátyám. Úgy hívták, Lovas János. Ugyanabba az utcába lakott. Neki is volt két tehene. Ő is jármozta a teheneket, mint mi. És egyször mondja, hogy te, ezt a két tehenet el tudnám adni, de nagyon drága pénzért. Utána nagyot rúgott a tehén, nem bírtak közel menni hozzá, pedig nem is jártak azok a csordára se. Na, kilesi, mert mondta valaki, hogy nincs nála tej, biztos, hogy megrontásba vannak a tehenek. És az egyik alkalom­ mal kimönt este, odaült az ajtó háta mögé. És egy nagy macska beugrott, és egyenesen a tehénhez, ahogy feküdt. A nagybátyám becsapta az ajtót, de az ablak nyitva maradt, és az ablakon keresztül elmenekült. Akkor egy hétig nem ment az illető. Az a macska legalábbis. És amikor egy hét múlva megint leste, akkor már okosabb volt, és becsinálta az ablakot is. Bevágta az ajtót, de nagyon megverte a macskát. Másfél óráig hajszűrűzte az istállóba. Ment a felesége, mondta neki, na, most mán meg is döglött, és hogyha ez tényleg valaki volt, aszongya, mit csinálunk vele. Nem baj, fiam, majd meg­ találják ott a szemétdombon. Hát mikor reggelre ment, nem volt a szemét­ dombon egy macska se. De az az illető, akire ők gyanakodtak, annak el volt törve a lába. Úgyhogy éjszaka elcsúszott, azt mondta, és eltört neki a lába akkor éjjel. És azután is még élt mindig bottal ment, és sántított. (Luczai Józsefné, Ferencszállás)

48. Még nem is nagylány vótam én, olyan tíz-tizenkét éves lány vótam. Szó­ gátam, aztán gulyás vótam. Ászt a gazdámnak vót olyan jó kis tehene, oszt egy asszony mögrontotta. Úgyhogy nem bírták fejni, csak vért fejtek tűle. Annyira mögrontotta, annyira kibánt szögény jószággal. Aztán hajnalba fő­ ket a gazdám mög a gazdaasszonyom, oszt körösztű állították a tehenet a vályún, oszt addig ütötték a kerti söprűvel, míg az a valaki oda nem mönt. Oszt macska képibe jelönt mög, oszt nagyon, de nagyon mögverték. Úgy­ hogy mögtudták, hogy ki vót, tudja, feküdt az otthon. Nagyon beteg vót. Emönt, oszt mondták neki, hogy mi a baja? Semmi, aszongya, csak lustálkodok. Hát oszt főhajtották a dunnát, mögnézték, hát ráismertek, hogy ük verték mög. (Szokolai Jánosné, Csanytelek)

27

49. Az én öregapámná megfogták a boszorkányt. Mert azt is aszonták, a tehént megrontotta valaki. Hát a harmadik szomszédunk vót. Akkó megfog­ ták. Macskává vót válva. Megfogták a macskát. Oszt akkó beletették zsák­ ba, oszt addig verték a macskát, míg meg nem mondta. Agyon akarták ütni. Aszonta: Ne bántsatok, harmadik szomszédod vagyok! Bakó Mihálynak hívták. Oszt az mondta, hogy megrontotta a tehenet. (Kardos Mihályné, Apátfalva)

béka alakjában 50. Megyek egyszer Kistelekre, utolér az egyik ember. Azt mondja, hogy űneki megrontották a tehenit az éjjel. Még ő azt is tudja, hogy ki rontotta meg. Hát elmegy valahova, Majsára vagy Csipára, a csípai emberhez. Hát gyün visszafelé. Azt mondta a csípai ember, hogy egy erősebb tudományi! asszony rontotta meg, mint amilyen tudománnyá ü rendelkezik. De menjen haza, oszt semmi mást se csináljon, a tejet fejje ki a tehénből, öntse a disznó­ vályúba, és fejszévé darabolja. De akárki odamegy, egy szót se szóljon. Hát aszongya, átmegy a szomszédasszonya. Hát te, Pista, mit csinálsz? Hát nem szóltam egy szót se. Átment az öregasszony, én fétem a békátú, oszt egyszer csak mindég a szemem közé ugrik egy hatalmas nagy kecskebéka. Abba kellett hagyni, de ekkorára, aszongya, a Réfás Lajcsi anyósa mán feküdt, mert azt én megdaraboltam. (Borsi Béla, Baks)

A boszorkány megbüntetése 51. A csikópatkolást az mög az én uram beszélte. A csikópatkolás az mög, tudja, úgy történt, hogy egy háznál az ablakon mindég nézött be egy csikó. Na, osztán mit csináljanak, hát nem tudtak tüle aludni, nem tudtak tüle pi­ henni, a csikó mindég ott nézött. Kimöntek. Ostorral, lapáttal, villával elza­ varták, de újra möggyütt a csikó. Na, oszt akkó egyször azt mondták, hogyha úgy sikerül, kimondom mán úgy, ahogy van, a gatyamadzagot ki­ rántja az a férfi, azt bele tudja a csikónak a nyakába dobni, akkó mög tudja fogni. No, oszt egyször ey embömek sikerült. Mögfogták a csikót, evitték a kovácshon, oszt mögpatkolták. Két első lábára mögpatkolták. Na, majd másnap híre van, hát nem tudom, hogy milyen néninek hívták, nagyon be­ teg, nagyon rosszul van. Hát mi lelte? Elmönnek a szomszédasszonyok, de csak jajgat az ágyban, be van nyakig takaródzva. Hát mi lelte kendöt, hát kendöt mi lelte? Miúta beteg kend, hogy érzi magát kend? Jaj, ű neki, jaj, ű neki. Mikó kitakarják, hát a két keze mög van patkóivá. Hát a csikó egy asszony vót. Egy babonás boszorkány, aszonták. (Terhes lllésné, Tápé)

28

52. Annyit hallottam, hogy Komáromban van egy sír. Annak a sírnak a sírkövire rá van írva, hogy Patkós vagy Körmendi Patkós. Úgy vót ez, hogy vót egy kovácsmester. Annak a kovácsmestemek vót két segídje. Egyik segíd mán annyira le vót romolva, hogy alig-alig bírt a földön megállni is. Kérdi tűle a másik, hogy mi az okda, hogy te ennyire le vagy romolva? Hát aszongya, megmondanám, de majd úgy van, hogy félek. Félek azér mer rámparancsolt az a valaki. Éjszaka begyün, egy kántárt dob visszájám a fe­ jembe, és akkor én ló vagyok. Lovagolnom kell. Viszem a terhem a Szent Gellért hegyire. Ottan vannak többen, társalognak. De ez naprul-napra éj­ féltáján megtörténik velem. Ere azt mondja a másik segíd, cseréljünk he­ lyet, én fekszek kivűre az ágyon, te pedig belűre. Hát így is történt. De az a legíny, aki kivűre feküdt, az nagyon óvatos vót, hogy el ne aludjon. Amikor az a női személy a kántárt be akarta vetni, akkor ű visszavágott, a fej ire vág­ ta, és mindjárt ott lett a ló. No, akkor kivezették a lovat, oszt a lábát megva­ salták nígy patkóra. Majd réggé főkelnek a segídek, dógoznak mán, a mester unja, hogy még mindég nem hínak be bennünket reggelire. Hát kénytelen vót bemenni, hogy mi van? Hát lássa, hogy a felesíge ágyba fek­ szik. Felhajtsa a takarót, kelj fő mán, hát mán a segídek mérgelődnek. Akkó lássa, hogy a kezén, lábán patkó van, meg van vasalva. Hát aztán a nő, a mesterné bele is halt. A sírkövin Komáromba, már ami Csehszlovákiába van Komárom, még máma is meg lehet látni a patkót. Már pontosan a nevet nem tudom, én nem láttam, de többektű hallottam, hogy a sírkövön rajta van a patkó. Hát ennyit tudok errű a boszorkányságrú. (Gogh István, Pitvaros)

53. Hallottam rúla, hogy Szegeden, a Tavasz utcán megpatkolták. Táska Rózának hitták azt az asszonyt. Szegeden a Jakab Lajos utcába lakott, és a Tavasz utcán vót ez a kovács. Egy nagyon szép legény vót ez a kovácsse­ géd, és soha nem aludt. És aszonta, hogyhát ez a Táska Róza néni, ennek vót egy lánya, akkor megfogták a csikót, mert nem bírt aludni a legény. Meg­ patkolták, és mikor ment a lánya, feküdt az ágyba az öregasszony, és meg volt patkóivá. Na, én is mások után mondom, idősebbek laktak nálunk, tet­ szik tudni, oszt mesélték. Na, oszt mikor meghalt ez a Táska Róza néni, le­ hettem akkor olyan húszéves. Ott laktunk a Feltámadás utcába, fiatalasszony vótam, és egy filléré árverezték, annyié vette meg egy Erdélyi Mihály nevezetű a könyvet. És könyörgött a lányának, hogy gyere ide, add ide a kezedet, és nem adta oda, mer ha odaadta vóna, akkor ráragadt vóna. (Fazekas Antalné, Szegvár)

54. Kiszomboron hallottam azt is a nagyanyámtól, úgy hítták azt az asszonyt, Patkósné. De a kovácsmestört, aztat nem mondta a nagyanyám, hogy hát azt minek hítták. Annak vót egy legénye, egy kovácslegénye. Oszt

29

az a Patkósné csikóbürbe szaladgált, aszonta. Osztán kísérgette ezöket a legényöket. Oszt etanáta a kovácslegény, hogy fogják mög. Osztán mögfogták, mögpatkolta az elejire. Hát röggé oszt az asszony beteg vót, hát nem tudták, hogy mi. Oszt akkó aszonta a kovács, hogy ugyanaz, aki ráverte a patkót, az vögye le róla. Hát osztán csak aztat köllött ehíni, az vötte le rúla a patkót. Aszonta a nagyanyám mindég, hogy a templomnak a sarkába vót egy üreg, ott tartotta mindég a csikóbűrt, hogy nagy kötéllel fogták mög a legényök a csikót. (Tóth János, Kiár afalva)

55. Vót egy kovácslegíny, oszt jóképű kovácslegíny vót. Osztán a mesteriné dógozgattak. De mán úgy le vót soványodva a kovácslegíny, hogy má alig bírt dógozni. Oszt a szomszédasszonya mondta neki, mert azok tudták, a szomszédasszonya, hogy mi van a dologba, hogy a gazdaasszony a boszor­ kány. Oszt ez a gazdaasszonya lovagolta, oszt űrajta járt a Szent Gellért hegyre, mint a boszorkány éjszakánkint. Tehát eztet is hallottam apáméktú. Én szájtátva hallgattam. Csak a szomszédasszonya azt mondta, hogy sze­ rezzen egy kötőfíket, oszt amikor éjszaka tizenkét órakor észreveszi, hogy az a valaki űtet környékezi, bal kézzel csapjon oda felé háromszor sebesen. Akkor megtudja, hogy ki az, aki űtet megrontotta. Hát ennyit tudok ebbül is. Osztán mikor megfogták, megfogta a kovácslegíny, akkor azt, hogy lóvá változott. Bevitték oda a kovácsműhelybe, oszt megvasalták. A kezin vót a patkó. Beteg lett az asszony, feküdt az ágyba, az ura nem tudta, hogy miért beteg. A kovácslegíny tudta. Tehát megpatkolták az öregasszonyt, az öreg boszorkányt. De én is csak hallottam eztet. (Bállá Mihály, Óföldeák)

56. Vót egy kovács. Annak vót két inasa. Az inasok a hátsó kis kamrába lak­ tak. A kovács felesége éjszaka fekete lóvá változott, az inast mög szürke csikóvá változtatta. Űzte, harapta egész éjszaka. A másik inas nem győzte a szenvedést nézni. Le vet ötté a gatyáját, a fekete lóra haj ította, amitül az erőt­ len lőtt. A szürke csikó mög visszaváltozott fiúvá. Négy patkót tüzesítött, oszt az erőtlen fekete lóra rászögezte. Másnap röggelre nagyon beteg lőtt a kovács felesége. A kovács lerántotta rúla a takarót, hát ott vótak a szögek helyei. Tőrrel agyon szúrta a feleségit. (Gyovai Pál, Mindszent)

57. Vót egy másik öregasszony, Vera néninek hívták. Aszongya, fiam, ha mégegyszer észrevöszitök, hogy nyöszörög, nyomja a boszorkány, akkor szaladj oda, az ajtókilincset a gatyamadzaggal csavard le. Keresik ott össze­ vissza, hát egy nagy macskát találtak aztán. A macskát megfogták, evitték a kovácshon azt a macskát megpatkolni. Másnap az öregasszonynak a kezin vót a patkó. (Gábor György, Rúzsa)

30

58 . Hát ezt nem is olyan régön beszéték, hogy hát, nem tudom ki is mondta, hogy hát mögpatkolták a boszorkányt, mög, mögpatkolták. Éjszaka mögnyomkodta, oszt akkó mögfogta, mert ezelőtt úgy mondták, hogyha boszorkány vót, akkó így bal kézzé csapott, akkó nem tudott hozzá közelíte­ ni a boszorkány. Mög vót ezelőtt szentölt kréta. Mögszentölte a pap, és akkó, hát így mondták, hogy a szentölt krétával körűkeríti magát, akkó nem tud hozzáférni a boszorkány. Ezt hallottam a régiektű. (Balogh Istvánná, Ferencszállás)

Szerelmi varázsolások Az emberrontások körében a szerelmi varázsolások külön csoportot al­ kotnak. Alapgondolatuk az a hit, mely szerint ha valaki olyan tárgyhoz vagy anyaghoz jut, amely a másokkal testi kapcsolatban áll, akkor hatalmat nyer fölötte. A vérrel, hajszállal, fölvett lábnyommal szerzett varázserő eldönthe­ ti az illető sorsát, meghatározhatja élete alakulását. A szerelmeseknek vér­ rel való megitatása a test varázserejének naiv szertartását jelenti. Különösen elterjedt szerelmi varázslás volt a megégetés, megitatás. Ez el­ len azonban védekezni lehetett, méghozzá a föld, a földédesanya megtartó erejével. A megégetés, megitatás ugyanis akkor nem használ, ha az illető ételből, italból a fö ld szellemének áldoz. Szentrey Ákos szerint a békával való szerelmi varázslás ,, igen régi, de máig ismeretes és gyakorolt. ” Megállapítását az 1684-i kolozsvári boszorkánypör tanúvallomásával támasztja alá. „Az zöld békát, ha egy új fazékba teszik, új fedővel befedik, hangyaboly közé ássák, és a húsa leemésztődik a csontjárul: valakit annak a csontjával megérint valamely asszony vagy le­ ány: csak szeretni kell aztuán a férfinak. ” A rontóeljárás napjainkban a Dél-Alföldön is él. Gyakorlatát bizonyára örök emberi törekvések is életben tartják, tudniillik a kiszemelt férfi föltétlen megszerzésének a vágya. Bernát Béla erotikus jelentőséget tulajdonít a rontásokban megjelenő zöld békának. Először is a színére hívja fö l a figyelmet: „A zöld a termé­ kenység színe, s mint ilyen vonatkozik a női nemi szervekre. ” Másrészt olyan szólásokat elemez, amelyek a békával kapcsolatosak. Értelmezése szerint a nő nehezen viseli el szerelmi gerjedelmét. Arra is fölfigyel, hogy a boszorkányhitben milyen nagy szerepet játszik a béka, kutya és a macska: a boszorkány leggyakrabban ezekban az állatokban jelenik meg.

31

ssass

Szerelmeseket „ egymáshoz róni ” béka csontjával 59. Olyat hallottam még, ezt is a nagymamám újságolta, hogyha egy lány egy fiatalembört mög akar magának fogni, akkó Szent György-nap előtt fogjon békát. Azt a békát tőgye bele egy üvegbe és ássa el. Hogy hun ássa el, az nem fontos, csak ássa el. Hosszú hónapokig hagyja abba az üvegbe, és akkó az a béka, ugye, tönkremén. Csak mögmarad neki a csontja. A mellecsontja, mint a tyúké, kétfelé ágas. És ha avva a csonttá annak a férfi­ nak a kezik valamilyen formába mögjegyzi, az nem tudja ehagyni többet so­ hase. Ezt akkó így meséték az öregök. (Szentandrási Teréz, Hódmező­ vásárhely)

fejfmzilánkkal 60. Kijártak a temetőbe. Mondjuk például lögyön Lajos vagy akármilyen név. Kilenc fejfárú levágtak kis szilánkot, aztat új fazékba mögfőzték. Éj­ szaka tizenkét órakó főzték egy óráig. Akit akartak, avva rontották mög. Olyan nevűrü vöttek le, amilyen nevű vót az a férfi, és azt főzték tiszta, új fazékba. Egy óra hosszáig főztek. Akkor éjszaka mögjelönt ottan az illető, mögjelönt ott, azon a lakáson. Verték az ablakot. Ki az? Hát a tanyárú, ahogy aludt az a paraszt fiatalembör, lábravalóban, mezítláb, hajdonfűve. Hát aszongyák, hun jártál, fiam? Mintha nem tudta vóna. Hát aludtam, aszongya, ide költött gyünnöm, ha akartam, ha nem. Nem is tudja az édösanyám, hogy én most hun vagyok, mert én csak kigyüttem, ahogy fő­ keltem az ágybú. (Sárközi Pálné, Makó)

láímyomfiászedéssei 61. Szóval a lábnyomfalazás. Mikor a lábnyomát fölkapargatták, azt a föl­ det elvitték és a kemence előtt, a katlan előtt falazták be. Szóval cseréppé odanyomják azt a kis port, és akkó annak oda vissza kölletött mönni; és azt a lányt e kölletött neki vönnmi, ha akarta, ha nem. Annyira mögfogták a férfit. És még nem is olyan régön, hát mögcsinátuk! Bizony Isten, primitívre visszatérni a mai korba! Tudja, a fiam emönt?! Hát mit csinátunk? Hát lőhet, hogy már az a lábnyom régi vót, de főkapargattuk. De az én fiam csak nem gyütt vissza. Van még kemencénk az egyik szobába, oda falaztuk. Egy kis vízzé összekevertem azt a port, oszt oda betapasztottam a kemencébe. Azt mondták, oda köll. De a fiam nem gyütt vissza. Éppen egy éve, mikor a fiam átmönt Makóra. Annak több tudománya van, annak a makói nőnek. Hát osztán tanátunk egy fáradt zokniját. A fáradt zoknit pedig fötöttük a ké­ ménybe, a huzatba. Azt mondták, odatögyük. Hát kérem, a fáradt zoknirű mög az a téma, hogyha vissza akarják, hogy gyűljön valaki még ahhoz a

32

személyhöz, akkó a fáradt zoknit a kémény huzatjába kő akasztani. Vótak, ugye, ilyen csodák, hogy adottságuk vöt hozzá. Ez olyan ördögcimborálás löhetött. Máma ezt mondani?! (Bódi Andrásné, Kiszombor)

62. Hallottam a lábnyomot is, hogy fölvött egy olyat is. Nem is tudom, hogy hát ahová járt vizelni, oda kilenc szöget levert. így mögrontották és nem tu­ dott attul a háztul szabadulni. Oda köllött mönni, ha akart, ha nem. (Tóth Ferencnó, Mindszent)

63. Leborították a lábnyomát, és abbul a fődbül vittek el. A feje alá tötték. Ilyesvalamiket csináltak vele. Azt vitték a javasasszonyhoz, aki aztat mög tudta csinálni. Füvekkel összefőzte teának, oszt abba belerakta. Aztán mögitatta avval a fiatallal, akit hát akartak, hogy összekerüljenek. (Koza Jánosné, Domaszék)

megétetéssel 64. így az öregektü hallottam, hogy megétették. Akkó nem tudott tűle sza­ badulni, és hát a megétetés átal elvette. A javasasszony tanácsóta neki. Vót, hogy a hajábul vágott egy kicsit, azt megpirította, megpörkölte, és beleka­ varta abba az italba, ételbe. Akkor osztán ment a legény a lány után. Ezt a rontást mán hallottam. (Bozók Lászlóné, Eperjes)

65. - Meg aztat már hallottam, hogy a nő meg tudja rontani a férfit. Úgy­ hogy nem bír tüle szabadulni. Az is igaz? Igaz? Mivel? - A hajával, mondjuk. - Meg mással. - Meg mással. Megéteti, megitatja. - No fene, akkor csak igaz, hogy meg lehet rontani valakit. No akkor te is azt ittál, fiam! (A fiának mondja) Mert úgy hányt tűle a gyerek! Mert az aztán úgy megcsinálja, hogy nem tud megszabadulni tűle. Dehát sose tán, sose tán! Ugye? Tán sose? Nem hiszem. - Odaköti. - Mert úgy odaköti, hogy attul nem szabadul meg. Azt mondják. Hát hogy igaz-e? - Van, aki tudja. - Nem tudom, ezt meg lehet tenni? Ezeket hallottam. - De sokat megcsináltak így! - Én nem csináltam. (Percze Jánosné, Csongrád)

33

66 . Az egyik így mondta, a másik úgy mondta, hogy valamelyik ujját mögvágta, oszt fügébe belecsöpögtette. Kettéhasította a fügét, oszt össze­ nyomta. Azzal ötették mög egymást, akik akarták, hogy az vögye el, vagy az ű hozzá mönjön. A saját vérit mögetette avval a valakivel. (Molnár Fe­ renc, Tápé)

67. Akit mögötetnek annak köll vonni azt a lányt. Dehát én nem próbáltam, oszt nem tudom, hogy igaz-e? Az a fiatalembör nem övött. Nem fogadta el. Azt tudom, hogy ő maga nem ötté mög, vagy ha pohárba kért is vizet a lány­ nál, nem itta ki a pohár vizet. Öntött ki belüle. Kutyának vagy macskának odaadta. Vagy mit tudom én! Nem itta mög maga. Énnálam is ivott legény, de akárhányszor teleöntöttem a poharát, nem itta az mög. (Török Petemé, Tápé)

68 . Ennek is olyan cifra háttere vót. Ez a legénysogás megént egy különös listára tartozik. Mert aztán én szömtanuja vótam egy ilyen legénynek, aki mondjuk a Annust elvötte, én mög a Rózával jártam. De Annust aki elvötte, Pósa Bandi, úgy hívták, hát az kérőm szépen, a nőnek a virágjábul a rumba egy kicsit itattak vele. Az többet nem bírt mögszabadulni attul a lánytul. Ilyen csalafintasággal mögkapták a legényt. Mindön hónapba rágyütt a bo­ londóra, úgyhogy az erdőbe bolyongott, míg le nem járt a bolondóra. Míg el nem mönt a virágzási idő. Mert adtak neköm is rumot is, sört is, bort is, lepényt is. Földarabolták szép kockára, osztán úgy rakták a számba. Csak Pali, Pali! Aszongya neköm egy embör: - Vigyázz, úgy ne járj, mint a Pósa Bandi! Nagyon vigyázz, gyerök, mert mögétetnek, oszt nem bírsz szabadulni. Hanem mikor az első falatot vagy az első italt szádba vöszöd, köpd ki! Bemék egy este mán, hát aszongya az öregasszony: —Rozi, kínáld mög a Palit egy kis sörrel! Számba vöszöm, kiköptem. Nem szólt akkor sömmit. Másnap este el van a lepény darabolva az asztalon, mint a kockacukor. Innet-onnat a szám­ ba tösz a nagylány villával. Kiköptem. Azt mondja ám az öregasszony, hogy a fene mért nem őszi mög a tanítómesterödet?! Észrevötte, hogy valaki közbeszólt. Hát mondom, ebbe mög hajszál vót. Összeszidott. (Nagy Bence Pál, Tápé)

34

rontással 69. Hanem most elmondok én egy esetet az én saját történetembül. Fiatal le­ gény vótam, hát én is szerettem vóna azt a lányt, de viszont a lány mégjóbban szeretett vóna, vagyis már a szülei megkaparintani engemet vőnek. Hát én oszt annyira keverödtem ezekkel, hogy éjjel-nappal ott szeret­ tem vóna lenni nála. Majd azt mondták az én szüleimnek, hogy rontásba vagyok. Hát vót egy ilyen nénike, ehhez elmentek az én szüleim, elvitték az ingemet. Kérte, hogy vigyék el. Hát én nem tudtam menni se már, szóval annyira le vótam robbanva. Na, oszt az letette két varázsgyűrűjit. Hát én nem láttam a gyűrűket, csak a szüleim, ahogy elmondták. Arra rátette az in­ get, arra rátett egy acéltükröt vagy mit, és abbul ü kiolvasta azt a bizonyos dolgot. Hát oszt el is vállalta aztat, hogy ü helyre hozza az ügyet. Na most kérem szépen, ő, ez az asszony, ezt az inget visszaküldte. De el kellett éget­ ni, és egy olyan kútba beledobni azt a hamut, egy zacskóba belevarrva, ame­ lyik kútbul isznak. Mert még abba az üdőbe, tetszik tudni, sok kutat mondtak így városhelyen, meg faluhelyen, meg községhelyen, amelyikbül ittak. Ásott kutak vótak azok, inni hordták a vizet onnan. Na most ez mind végre lett hajtva. El is égették az inget, be is varrták egy zacskóba, bele is dobták egy kútba. Hát hogy etttil-e, nem attul-e... Majd mikor ez megtör­ tént, rá el kellett nekem menni oda ehhen a javasasszonyhon. Hát persze ki­ állított, mert ereszágasok vannak így elől, már ilyen téglábul oszlopok, aztán ilyen faoszlopok vannak. Odaállított egy oszlop mellé, és egy szál cér­ nát, már ilyen házi fonott cérnát, csak így egymásra tette a végit, és aszonta, szakítsam el. Akárhogy akartam, nem bírtam elszakítani. Végül elővette a tükrit, meg a gyűrüjit, egyszer csak leesett rúlam minden. És azt mondta, hogy oda fog jönni az az illető nő, aki ezt csinálta. Oda is jött. Akkor esett le rúlam a cérna. Attul kezdve elmúlt minden. Soha nem kellett mennem a lányhoz. (Pusztai Imre, Makó)

babonasággaí 70. A fölvétel a magyarcsanádi öregek napköziotthonában készült 1973. május 8-án. A föltett kérdésre egy magát megnevezni nem kívánó idős asszony reagált először: - Azt mondd el, amikor a véred szítták... - Az nem babonaság, hanem valóságos igazság. Csak alszok. Vót mikor ilyen darabon véres vót az ingem, amikor főkeltem. Hát hogy esett ez meg rajtam? - Hát hogy történt meg? - Hát aludtam és úgy. Hát mi történt? Hát itten (mutatja) csak vért vettek ki. Vót mán mikor másik mellkeblemen vót alatta, vót a kezemszárán nem egy helyen. Csak mögszívtak. Mert inni nem szoktam italt. Italt az nem fo-

35

gyasztok egyáltalán. El vótam altatva. Azt is vöttem észre miúta ebbe a ház­ ba lakok, hogy vót itt fahéjj szag, pemetefűszag, aztán kámforszag, több ilyen hasonló szagok, valóságos altatószag is, ami a doktornál van. Ezt kérdözöm, hogy mért kapom én ezt? Én nem mék se lopni, se csavarogni, hogy hát züllenék, rossz lennék. Hát mért kapom én ezeket? És azt is, hogy­ ha férfivel van az a nő! Most nappal száraz vagyok, de mikó oszt fölébre­ dek, tiszta pamacsos vagyok ott. Hát azt észre lehet venni. Akárki észreveszi, nem, ha férfivel közlekedik? Hát nem szégyölöm, ha már mögtörtént. Itt van az öreg Kovács. Szömibe mögmondom neki, mert itt laktam a vécé mellett, vót egy lakásom. Egyször fölébredök, az öreg mász­ na rám. Én mög mögfogtam: - Mén kend innét, nem sül ki a szeme! Aszongya, most hergeltem. Hát énrajtam, ne hergeljen! Hát én nem en­ gedtem neki meg a hergelést. A fene a tokit ögye mög neki! No akkó mögfogtam a másikat. Hát embertisztító nem akarok én lönni, az anyjuk mindenit! - És ez rontás magán? - Ez nem rontás, ez valóságban történt meg. Rontás, rontás nem létez­ het! Engem valóságban valaki odaad az ilyesmire. - Magával csinálja ezt valaki? Nem tudja, hogy ki csinálja? - Elsősorban a Börcsökné, az nagyon kacifántos velem! Mindég mond­ ja, hogy hát büntényölöm, bűntényölöm, bűntényölöm! Hát hogy gyün ű ahhon, hogy ü engömet mindég bűntényöljön?! Már most nem lakok itt, de még akkor is bűntényöl. Hát mért bűntényöl ű engömet? Én ezt kérdezem. Mert jó van, ha lopnék vagy ha elmennék züllenék, csavarognék, mint egy rossz kurva. - Dehát mivel veszi rá magát? - Hagyjuk el! Én el vagyok adva. Hát valaki csak eladott és ennél a ház­ nál történt. Mögmondom itt, nem bánom, ha tetszik az illetőnek, ha nem tet­ szik. Én ezeket nem kémem magamhon tovább, mert sokszor olyan erőtlen vagyok. így feküdtem, meg is fogtam az illetőt. Vattával vót, szentes tűvel, pontosan innen vette le (mutatja). Jó van. Elég ebbül ennyi. Ha ez megtör­ tént, akkor másutt is képes, meg harmadik helyen is, meg negyedik helyen is. - De ki adta el magát? - Hát csak eladtak, mert ingyen ilyesmi nem létezhet. Valaki persze, hogy osztozik azon a kis pénzön, mert az a kezibe mén neki. Igen. Ez így van! (Korom Józsefné, Magyarcsanád)

Állatok rontása és gyógyítása A tehénnek és a tejnek fontos szerepe volt a mindennapi életben. A tej hasznaf ő gazdasági tényezőnek számított. A tehénnek a rontástól való meg­ óvása pedig létkérdés.

36

Szmdrey Ákos kutatásaiból és a föltárt levéltári anyagokból tudjuk, hogy már a boszorkánypörök is foglalkoznak a tehénrontás hiedelmével. 1684-ből való vallomás: ,, az tehénnek csécsi közt való szőrt vegye le olló­ val, adja el a tehenet, és a teje még megmarad. " 1756-ban egy aradipörben is van erről szó: ..Szomszédim teheneit Szent György-nap éjszakáján megfe­ jem az ördögök jelenlétében; az a magam tehenének beadtam innya: így az enyém lett a haszna nagyobb részén azoknak is. ” Amilyen gazdag a tehén megóvásának, meggyógyításának hiedelemkö­ re, olyan változatos a rontás módja. A rontó ez esetben is névtelen boszor­ kány, gyűlölt öregasszony, aki egyetlen mozdulattal képes a tej elvételére, a tehén megrontására. Sok esetben a körüljárás, a simogatás is elég. Ha a megrontott állat véres tejet ad, csak a rontó gyógyíthatja meg. Sok hiedelem arról tanúskodik, hogy a rontó állatalakban rontja meg a tehenet, viszi el a háztól a tejet. A tejhez kapcsolódó eljárások szerte el vannak terjedve Euró­ pában. A fejésre vonatkozó előírások és tilalmak célja is bizonyára a rontás megelőzése volt. Ha a tehénnek elapadt a teje, vagy véreset fejtek tőle: ez már elég volt, hogy rontásra gyanakodjanak. A megbizonyosodás, majd a rontó kilétének megállapítása egyben a gyógyítás első állomását jelentette. Akárcsak a gyermekrontások esetében, a tehénrontás gyógyításához is hoz­ zátartozik a rontó megjelenése, és az, hogy hiába könyörög, nem eresztik be a házba. Azzal, hogy így a rontó fölfedi magát, válik lehetővé a gyógyítás. A rontó megismerése a névmágia egyikfajtája. Nevének kimondása, bi­ zonyos szertartás elvégzése után, az állat gyógyulásához vezet. Az állatrontás főbenjáró bűn volt. Tanúsítja számos tragikus végű hie­ delemmonda a rontó haláláról, bűnhődéséről. Egész hiedelemköre van a Szent György-napi harmatszedésnek és a boszorkány lepénykészítő tudo­ mányának. Az egymástól távoleső motívumok egységes képet nyújtanak a boszorkányról. így érthető meg emberfölötti hatalma és az emberek félelme minden rontástól, igézéstől, babonától.

Állatot ront, hasznát elveszi tejelvivéssel 71. Nem jó tejet adott tán a tehén, vagy ilyen valami vót, osztán aszonták, rontásba van. Aszongya, biztos naplement után vitte el a tejet az a valaki, oszt megbabonázta. Hogy mivel babonázta meg azt én mán nem tudom. (Tóth-Kovács Béláné, Székkutas)

72. Aszonták, ha mögrontották, a teje fogyott, mög rúgott. Hát még olyat is hallottam, éppen nálunk nem történt, hogy vérös tejet adott. Aszonták, hogy aki értött hozzá, annak elég vót hogy hát azt a tehenet mögsímogatta a vá­

37

sárba vagy pedig, ugye, körűnézte, mintha ű azt vonni akarná. Oszt akkó mögvötte a tehenet, hogy ilyen jó tehén, olyan jó tehén, ugye, a vásárba dicsérni szokták, osztán mikó hazavitte, nem tudta használni. (Ördögh Já­ nos, Zákányszék)

láímyomföiszedésse! 73. Hallottam, hogy ez való vót. A tehénnek a nyomát is fővötték, vagy a körme közül kiesött piszkot. Oszt akkó evitte, a kéménybe főkötötte, oszt akkó készen vót. Ki vót belezve. (Nagy Bence Pál, Tápé)

vizelettel 74. Hát én nem tudom, mit csináltunk neki, de aszonták, hogyhát vályúba tették tán a tejet, oszt verték. Oszt akkó megjelent az a valaki. Igaz az? Igaz-e az? Oszt aszongyák, megjelent az a valaki. Na, azt mondja meg. Aszongyák, mert fájt neki. Hát ilyet! Még ilyet! Meg aszongyák, ha odapisált a tehén alá, akkor is megmondják. Igaz? Azért nem engedett az én fiam, mikó tehenész vót, alá pisálni senkit se a tehénnek. Aszongya, akkó meg­ rontsa. Azt mondja meg, ez mitül vót. Úgy evitte a hasznát, hogy a gyerek­ nek víz vót a tej. Az öregebbek régebben nagyon tudták ezt a borszorkányságot. Én se akartam eztet ehinni. (Percze Sándorné, Csongrád)

dögíetemmel 75. Kijárt a tehén a pusztára, oszt vót, mikó hazagyütt, olyan beteg lőtt, hogy úgy nyögött a szöröncsétlen, mintha elleni akart vóna. Akkó a két csöcsibű tiszta fehér tej gyütt, kettőbű mög vér. A tehenet el köllött adni, mert nálunk nem löhetött használni. Akkor a bátyámékhon kerüt az a tehén. Azok elmöntek ilyen tudós asszonyhon, oszt akkó azt mondta nekik, hogy az istállóküszöb alá van elásva valami. Ameddig az ott lesz, anná a házná tejhaszon a tehéntű nem is lösz. (Mészáros Jánosné, Kistelek)

76. Ezt egy asszony mesélte, ez nem énrajtam történt. Én Zsombolyán szü­ lettem, és tudja, cseléd vót az apám. Tehéntartás vót. És akkor azok az oláh­ asszonyok nagyon tudtak rontani. És akkor összeveszött két asszony, mert akkor még együtt laktak, tudja? És aszonta: - Megállj, azt a szép tehenet megvetted, de majd ríva jársz alá fejni. Oszt az én anyám hívő asszony vót. Az nem hitt rontást, meg nem káro­ molt. Aszongya, mikor ment befelé fejni este az én anyám, akkor aszongya, egy nagyon szép kutyán ült egy asszony, az az asszony, aki meg akarta ron­

38

tani. És Piros, aszongya, úgy ránézett. Fel vót Piros kantározva, az a kutya, és az asszony ült rajta, és az a tehén alászaladt. És akkor becsukták az istál­ lóajtókat, sehun nem tanálták. Mikorra, tudja, eltelt nem tudom mennyi, tíz deci tejet adott. (Gazsó Józsefné, Csanádpalota)

77. Az minálunk is mögesött. Uuuujaj! Hát úgyhogy nem bírtuk fejni. Rú­ gott, vágott. Hát mikó összeházasodtunk, az én embörömnek vót egy kis ajándékpénze, amibül lakodalom vót, osztán akkor vöttiink egy bomyút. Hát jó van. Annyira főnyőtt a bomyú, hogy a bomyuhon nem lőtt tehén, csak bomyú lőtt. Úgyhogy el köllött adni, mert nem haladt semmire. Hát tudtuk, hogy mié nem halad. Akkó aztat eladtuk nagy nehezen, oszt vöttünk egy másikat. Akkó osztán az má főpendült, úgyhogy mög is ellőtt. De na­ gyon gyönyörű fia lőtt, mög a tehén is nagyon ki vót tőgyelve, mert adtunk neki abrakot. A napaméknak mög olyan tehenük vót, hogy mindég úgy köllött a bomyút tőle elhúzni. Akkó ez a miénk, mikor elmöntem a piacra semmi nesze nem vót, hogy a tehén mögelljön, de mire hazamöntem, már bomyú vót. Aszonták talponállvást mögellött a tehén. Hát jó van. Két nap mögfejtük, de harmadik nap már felé se eresztött a tehén. Úgy rúgott, vá­ gott. Kikötötték, kikorlátozták. Mindönt csináltak, nem ért semmit se. Olyan vót a tőgye, mint egy nagy fölöntő. Hát nem bírtuk mögfejni. Még akkó alig vót kétnapos a bomyú, már gyütt egy asszony, hogy úgy hallotta, eladjuk a tehenet. Oszt eszünk ágába se vót. Kért egy liter tejet. Aszonta, akármilyet, ha aludt tej lösz, ha édös tej lösz vagy akármilyen, csak űneki adjunk. Hát osztán jó van. Hát ugye szomszédasszony vót, nem messzire való vót, adtunk neki. Aludt tejet adtunk, mert másmilyen nem vót. Akkó mögént a falunak a túlsó végirül megint odagyütt egy embör, hogy úgy hal­ lotta, hogy hát eladjuk a tehenet. Hát nem is vót eszünkbe, hogy eladjuk. Nem adtuk neki. Kivittük a vásárba. Én mög fönn a kocsi tetején, a kisbomyú mellett, úgy reszkettem, hogy jaj, mit csinálnak azok a kérők, ha hozzákezd rúgni. Hát jó van. Itt nem messzire a Rókusi állomáson innen vót egy kis épület, ott vót a vámház, oszt ott mögálltunk. Mink vótunk a hetedik hátulrul. Oszt akkó odagyütt a vásáron egy asszony, aszongya, eladjuk a te­ henet? - Azért hoztuk be, hogy eladjuk. Akkó szépen így a gerincit végighúzta a kézivel, én mög úgy reszkettem, jaj, istenöm, agyonrúgja ezt az asszonyt. Akkó szépen mögfogta a tögyit, csöcsit, mindönit, fejte. Mög se mozdult a tehén. Akkó osztán aszonta, vigyük haza a lakására. Gyütt az asszony, aszongya, várja­ nak egy kicsit. Egyször kigyün az asszony tiszta feketébe vót. Festőkötő vót előtte. Kinyitotta a kaput, a festőkötőt levötte a nyakából, mikor az istállóaj­ tóba vezették befele a tehenet, azt a festőkötőt csak lecsapta, oszt azon mönt a tehén körösztül. Semmi baja se lőtt a tehénnek. Az mán tudott hozzá! (Magyari Jámosné, Tápé)

39

Állatalakban megszopja a tehenet kutya ként 78. Szóval hallottam, hogy Kübekházárú kerűtek ide, és azér kölletött nekik onnan együnni, mert ott, aszongya, má nem tudtak tehenet tartani, mer a szomszéd mindég mögrontotta. És azt mondja, hogy a szomszéd kutyává váltódzott, és bejárt az istállóba éjjel hozzájuk, és mögszopta a tehenet. És utána vérös tejet fejtek a tehéntől. Osztán emöntek ilyen jósokhoz. Oszt akkó azok amit mondtak. Hogy hát mit kő csináni. (Lengyel Istvánná, Szőreg)

kígyóként 79. Azt is Róza nénitű hallottam, hogy ment szülémmel fejni. Hát egy nagy kígyó ott szívta a tehenet. Oszt attul kezdve kezdtek el gazdagodni, mert egyonütötték a kígyót. (Ferencsik Györgyné, Királyhegyes)

Tejvarázslás lepedővel 80. Egyször begyütt a tanyába egy öregembör, oszt önni kért. Adok én ma­ gának ebédöt. Éppen vasárnap vót, csirkét vágtam, kalácsot sütöttem. Möghíttuk az öregembört, hogy ebédöljön velünk. Mondta, hogy Majsárul gyütt, és Szegedre tart gyalog, mert hat pengő segélyt kap, és a lánya fő szokta vonni, azé mögy. Végül kiderült, hogy ráismert az uram, valamikor gyerekkorába látta ezt az embört. Szánkon vót háromszáz hold bérlete neki, és mondta, hogy kinek hívják. Magas Györgynek. De van csúfheve is? Van, aszongya, Kúdús Gyurának. Akkó mán az uram készen vót vele, hogy ki­ csoda. Azt mondja az uramnak, hogy ide figyelj, látom, aszongya, küsz­ ködsz, aszongya, ezön a tizenegy hód fődön. De van ez a tehened mög lovad, mögcsinálod, aszongya, hogy annyi tejet fejsz, aszongya, hogy a kis­ teleki piacot eltartod. A feleségöd egyebet nem csinál, csak hordja a tejet. Hát hogy, Gyura bácsi? Hát mondja aztán hogy. Aszongya, Szent György napján rögge hajnalba kelj fő szótlanul, vögyél a kezedbe egy lepedőt vagy abroszt, és akkor egy vödröt, és húzzad a harmatot. Amőre a jószágok jár­ nak, legelnek. Aszongya, csavarjad a vödörbe, és akkor oszt mikor haza­ mész, feleségöd üvegükbe töszi ezt a harmatvizet, és ha fejni akarsz, aszongya, sajtárba csöppentesz párat. Annyi tejet fejsz, aszongya, hogy a féleségűdnek ögyéb dolga nem lösz, mint hordani a tejet. Vigyázz, aszongya, mög ne ijedjél! Hát mitű? Hát aszongya, az ördögök, aszongya, beleavatkoznak, de ne ijedj mög! Ha mög nem ijedsz, nem bántanak, de ha csak egyet is möglépsz félre, akkor, aszongya, kicsavargatják még lábod uj-

40

jait is. Jaj, mondom, Gyura bácsi, az ördögöknek mi köze van ehhön? Mi, aszongya? Ez ördögi munka. így el lőhet vinni a teheneknek vagy a birkák­ nak a hasznát. Szent György napján hajnalán, aki eztet mögcsinálja, egész téesznek a tehénhasznát eviszi. (Palotás Józsefné, Szőreg)

81. Az az asszony akkor Szent György éjszakáján húzta a lepedőt, és akkor összeszödte a harmatot. Osztán amikó kicsavarta a lepedőt, oszt mögitatta a tehenivel is, rettentő tejhasznot gyűjtött ű avva. Mög etötte azt a levet, mer aw a tudott ű mást is csináni, de hogy mit, azt nem mondta el. (Gábor György, Rúzsa) Úgy beszéték azt, tudja [Kunszabó János: Nehogy megnevezd az ille­ tőt!], á, hát mit nevezném, hát persze, hogy nem nevezőm mög. Tudja, hogyha fejt valaki tehenet, jó tehene vót neki, hát akkor hajnalba kimönt. Aludtak. A lepedőt a nyakába fogta, oszt azt a gyöpet, ahun legeltek a tehe­ nek, végigboronálta vele. Az a boszorkányos asszony, aki ebbe hitt. Oszt most úgy gondolta, hogy az összes tehénnek a fölit mind odahúzta magáhon. Hát sok is vót tényleg nála, tejföl, mindön. (Kunszabó Jánosné, Dóc)

kötéllel 83. Aszonták, hogy bejárt az istállóba az a valaki, és vitte a kötelet, mögsímogatta a tehénnek a farát, és akkor a kötelet húzta. Aszonta: Felit viszöm, felit hagyom. Oszt akkó a tehén nem adott annyi tejet mög nem vót olyan fölös a teje, aszongyák. (Nagy Antalné, Kiszombor)

hámmal 84. Az öregasszony fölkel reggel, fogja a hajtószárat, az öltözőhámot, oszt meghúzgálja az utcán a porba. Ahol elhajtották a teheneket. Este-reggel jönnek a tehenek, és ő ezt mindég megcsinálta. Utána felteszi az istrángot a hámmal meg a hajtószárat, oszt mind a kettőbül csak úgy csurgott a vaj kife­ lé. Alátett egy nagy cserépedényt, oszt röggelre tele vót vajja. Ezt napfőkötte előtt csináta meg naplement után, és mondta: Húzom, húzom, mind húzom. Tehát minden tehénnek a hasznát húzta. (Borsi Béla, Baks)

sinwgatással 85. Nagyon szép tehenünk vót. Hát nem löhetött fejni, mert az öreg vén­ asszony mindég ott kotnyelesködött nálunk. Mindég bűbájoskodott vala­ mit, mikor én nem vótam is otthon. Nehezen tudtuk hasznáni, nem engedte

41

magát megfejni. Kihirdettük, kiújságoltattuk. Gyütt is rá vevő. Kérdözött, hogy hogy adom a tehenet. Úgy szépen végighúzta a kézit a girincön. Mon­ dom, vigyázzon, mert bőg mög rúg. Engöm, aszongya, nem rúg. Nézők na­ gyot. Mi az apjafasza, milyen embör ez?! Űtet nem bánti? Hát egy-két szó, mögvötte a tehenet. De annyi tej vót nála, hogy majd kicsattant. (Domokos István, Tápé)

Harmatszedés lepedővel 86 . Foglalkoztam így tehenekkel, közbe lóval is kupeckodtam egy kicsit. Előbb Kistelekön vöttem egy nagyon szép tehenet. Fias vót. Hát osztán gyiittek nézni, hogy milyen szép tehenet vöttem. Nem gondótam én az ilyesmire. Hajnalba főkeltem ötetni a jószágot, látok ottan, sütétös vót, egy asszony botorkál az utcán. Mi az Istent csinál? Húz fehér lepedőt a harma­ ton a mi födünk végin, a kapu előtt. Mondom: mit csinál, kend, Vera néni? Szomszédunk vót. Aszongya, a mönyecske evesztötte a lepedőt més az este. Jó van, hát elvesztötte a lepedőt. Hát oszt a tehenünk elromlott. Véröset fej­ tem tüle, oszt nem övött, a bomyút se bírta eltartani. Bemöntem a sógoromékhon a faluba, ott vót ilyen bíbájos asszony. Esoroltam, azt mond­ ta, hogy hogy csinálja. Aszonta, napfőkőte előtt, mikó még alszik az az asszony vagy nem tudom én mi, milyen vályúba öntsem bele a tejet, oszt ad­ dig vágjam baltával, amíg oda nem gyün az asszony. Napfőkőt, mikó mögtörtént, odagyiitt az asszony ríva, hogy ne bántsam, mert nagyon fáj a teste. Akkor a tej kezdött vérösödni. Möggyógyította a tehenet ugyanaz. Nem lőtt tovább semmi baja se. De sokat mögrontott. (Palatinusz Mihály, Fábiánsebestyén)

87. Vót egy asszony. Az is olyan boszorkányos vót. Úgyhogy vót itt egy Barna András nevű, az olyan erdőcsősz vót. Az hajnalba mönt föl az erdőbe, hogy evégezze a munkáját. Az mög fehér lepedőt húzgált a búzába. Oszt még rá is lütt. Oszt mögtudták, hogy kicsoda vót. Szödte a harmatot. Vót neki két lánya mög egy fia, de oda barátné nem möhetött be, csak az udvar­ ba állhatták. A konyhába vagy a szobába nem möhettek be. (Tóth János, Klárafalva)

88 . De nem szeretném, ha mögtudódna, hogy ki mondta. Vót itten egy asszony, Boris néninek hívták. Az boszorkány vót. Mindön Szent György nap reggelin levetkőzött egy ingre, és egy lepedővel leborította magát, és úgy járkált erre kint a szántófődekön. Húzta a lepedőt. Aztán akkor azt

42

mondják, ami harmatot összeszödött, az mindég a w a sütötte a kenyérit, amit fölvött az a lepedő. (Horváth Józsefné, Kiár afalva)

89. Volt egy ember, és nagyon vallásos vót. Jójártnak hívták. Az mindég úgy csinálta, hogy búzaszenteléskor kihívta a papot, és fólszenteltette a bú­ zát. Gyönyörű termése vót ennek az embernek, és irigyelte a szomszédjába az egyik ember. Fogta magát ez az ember, na, nem fogsz te dicsekedni a nagy terméseddel. Éjfélkor kiment, magára terített egy fehér lepedőt még nem tudom milyen babonaságot csinált, egy tarisznya is vót nála. Abba a fe­ hér lepedővel végigjárta a búzatáblát. Mindég dunnyogott magába valamit, és mondta: Most szedem a harmatot, most szedem a harmatot. És mikorára odaért az aratás, bizony vót az embernek kalásza, de szem nem volt a ka­ lászba. Avval a lepedővel úgy megbabonázta, hogy a termést elvitte ettől a másik embertől. (Sátor Jánosné, Mindszent)

Túrét o k á d te je i szaporít 90. Hát egy boszorkány vót a faluba. Én olyan kislány vótam, olyan hét-nyócéves. Az a Panna néni elgyütt hozzám, aszongya, hallod-e, kislá­ nyom, adjál neköm hat tojást. Mondom, Panna néni, nincsen tojásunk, mert hát nem mertem adni, nem vótak otthon a szüleim. Na, jó van, aszongya, ha nincs. A w a én kimöntem, kikísértem a Panna nénit. Mikorára én bemöntem, egy nagy vörös macska szaladt ki az ablakon, nyitva vót az ab­ lak. Mönt egyenösen be Panna nénihön a nagy vörös macska. Bemöntem, nem vót a hat tojás a tálba, ott vót a sublót tetejin a tálba, elvitte a hat tojást. Akkor én vöttem a kantát, möntem a kútra. Arra vót a kút, aszongya, na, gyere be, kislányom, sütöttem a lepényt. Mondom, hát hun vötte a tojást. Ne keresd, aszongya, oszt három ilyen nagy tepsibe, két szömömmel láttam, gyönyörű túrút. Oszt tessék ehinni, így higgyék, ahogy mondom: khá, khá, hányta a túrút a lepénybe. Ezt láttam a két szömömmel. Na, osztán én emöntem neki, adott két krajcárt, amié hoztam neki vizet. Amikó bemék, ki­ vágott ilyen nagy darab lepényöket. Na, aszongya lakjá jól lepénnyel. Én mondom, Panna néni, most nem vagyok éhös. Úgy eszömbe vót, hogy úgy okádta a túrút. Hazavittem a lepényt, letöttem a lepényt, később már olyan ződ vót, mint a spenót. Úgy nézött ki. Hát az öhetetlen vót. (Molnár Pálné, Földeák)

91. A hajós mög tudott babonázni. Mutatta a hajóslegényöknek, lássátok azt az embört, na, figyeljétök mög, mindjárt legyün ide, fölkapja azt a ladikot, oszt mögtáncoltatja. Az embör mönt lefele, letötte azt a valamit, ami a kezibe vót, mögfogta a ladikot, oszt szépen ekezdte táncoltatni. Mán sza­

43

kadt rúla a víz, mán csoportosult a sok nép, de akkor is csak táncoltatta. De a felesége is értött a babonázáshoz. Ott is csak annyit köllött mondani az embömek, azt mondta csak a hajós a feleségének, hogy sült tésztát akar önni, már hányta is bele az üres tepszibe a tészát. Vitte is neki a kész túrúslepényt. (Török Györgyné, Algyő)

Védekezés rontás ellen trágyaszurkálással

92. Nálunk is elő vót ez fordulva kérőm, és a szomszédasszony rontotta mög. Nem tudom máskülönben, hogy hítták, csak úgy tudtam, mindég úgy ismertem, Buruckáné. Egy nagyon csúnya, vén, retkös vénasszony vót. De látszott is rúla, hogy valami. Apám akárhányszor vött tehenet, az mindég tönkremönt. Vérös tejet adott vagy rúgott, vagy ordított, vagy trágyázott, mikor fejte. Szóval mindég csinát valamit. Annyira vót aztán apám mán vele, hogy! Azt mondja egyször apám anyámnak: elmögyök, aszongya, ide Cemabarára. Ott még tudósabb asszony vót. Hát aszongya anyám neki: hát én nem bánom, mönjön el, hát mönjék kend, mert akkor még kendölték az asszonyok az embört, nem magázták mög tegezték. Kend vót mind az egész világ. Emönt aztán az apám hozzá. Azt mondja neki a cemabarai asszony: Bence, mán tudta is apám nevit, nem köllött bejelöntközni, hogy ki vagyok. Mán névrül szólította az embört. Azt mondja: a szomszédasszony, az a Buruckáné rontotta mög a tehenedet. Eredj haza, semmit ne csinálj más egyebet. A faránál szúrd a vellát bele a trágyájába, a fejőbe pedig tödd bele a nagykést. Akkó fejd rá a tejet, oszt akkó oda fog mönni hozzád. Hej, apám osztán főpödörte a bajuszát, gyere csak ide, mondta anyámnak, agyonütöm. Hát mint kisgyerök és is elmöntem az istállóba, oszt leütem a lépcssőre. Apám feji a tehenet, az mög nyöszörgött. Egyször ehun van e a Buruckáné. Itt van. Odaállt a küszöbre, aszongya, így csípőre tött kézzel apámnak, na, Bence, itt vagyok, ha olyan nagylegény vagy, üss agyon, mert aszontad, hogy agyonütsz. Apám mög aszongya, én nem mondtam. Beijedt apám is tűle. (Nagy Bence Pál, Tápé)

méhlepémyelimmitl

93. Azt hallottam, hogy mikó megellik a tehén a pokláját négyfele vágik. Oszt akkó a kút négy sarkára ásta le Bakányos néni, mer olyan boszorká­ nyos asszony vót. Baka Andrásnénak hítták. Annak tehene vót, oszt mikó megellett a tehén, én oda mentem. Akkor ű egy ásóvá azt négyfele vágta. No oszt ott vagyok, nem kűdött haza, mondom osztán neki, mit akar kend, avva, Ágnes néni? Aszongya, hogy eztet ide ássa le, a másik sarkára. Mikó oszt mind a négyet elásta, akkó mondta meg. Aszongya, hogy azé ástam oda, húgom, hogy ezt a tehenet többet ne rontsa meg senki. Mer aszongya,

44

mindég megrontották még, aszongya, a tehenemet. Oszt egy Csanádi ember aszonta, hogy csak ezt csináljam, oszt akkó osztán nem viszi el a hasznát senki se. (Dinnyés Andrásné, Apátfalva)

94. Hallottam, hogy mikó a tehén mögellött, annak a mását eltemették a kü­ szöb alá, hogy ne tudják mögrontani a tehenet. A poklát. Szóvá így is nevez­ zük azt. (Vörös Ernő, Hódmezővásárhely)

fejégetéssel 95. Az olyan tehén vót, hogy mögadta húsz liter tejet naponta. Együtt az öreg Erdész néni, mert hallotta, hogy eladó a tehén. Oszt a tehén oda vót kötve a fáhon, szépen kérődzött. Az asszony csak így a nyakátú kezdve vé­ gig a girincit végigsimogatta. De nem egyeztünk mög, emönt. No, másnap vittem a tejet a csarnokba. Visszaadták, hogy nem jó a tej, mer csupa víz. Mondom, tegnapelőtt jó vót a tej, most nem jó a tej. Viszöm másnap, har­ madnap, visszaadják. Panaszolom a szomszédasszonynak, mi van a tehén­ nel. Aszongyák, ó hát az öreg Erdészné boszorkány. Hát osztán mit csináljak, mit csináljak? Aszongya, semmi egyebet, csak rögge, mikó még a nap nem kel fő, fejjem mög a tehenet, de előtte gyújtsak tüzet a sparhetba, úgyhogy jó parázs lögyön. Oszt amit kifejtem bögre tejet, öntsem rá a pa­ rázsra. Ezt csináljam három réggé napfőkőtte előtt. Mög is csinátam. Har­ madnapra vittem a tejet. Naprú-napra fölösebb vót a tej. Hát hogy oszt mi vót benne, mi nem, fogalmam sincs. (Boros Ferencné, Klárafalva)

tejelásússtíl 96. Az én napam meséte, tudja, azt tartották, hogy mikó mögellött náluk a tehén, akkó tudja vannak, akik árúták azokat a kis edényöket, azokat a cserépedényöket. Árútak bögrét, oszt födele is vót. Mire mögellött a tehén, aztat mindég mögvötték. Az első amit kifejtek, azt abba beledűtötték, oszt az istállóküszöb alá ásták el. Az ellen, hogy a tejnek a hasznát e ne vigyék. Bezárták a kaput, addig senkit nem engedtek be, amíg aztat le nem tötték. (Kószó Andrásné, Tápé)

97. Nagyon sok tehénrontás vót itt a tanyák között. Az ellen mög, tudja, úgy védeköztek, hogy amikó mönt fejni az asszony, akkó csalánd tött a fejőbe, a nagy kést mög élive belevágta a fejőbe. Az hasznos vót, mert akkó nem tud­ ták evinni a tejhasznot, nem tudták mögrontani a tehén tejét. (Rabi Józsefné, Csengéié)

45

szénvonóvaI 98. Ha vettek tehenet, akkó odatették keresztbe az útra a piszkafát, szénvonyót, hogy azon menjen be a kapun. Akkor a boszorkány nem tudja megrontani. Akkó nem tudták megrontani. (Móltó István, Királyhegyes)

kifordított ruhával 99 . Hát tehénrontásnál az egyik aszonta, hogy a ruháját fordítsa ki, oszt te­ gye rá a tehénre. De az nem esinát semmit se, ahogy hallottam. Ugye oszt minálunk ilyesmi nem történt, oszt én nem is sokat törődtem az ilyesmikkel. Csak tudom, hogy így védeköztek. (Vígh Antalnó, Csanádpalota) pendellyel 100. Megrontották a tehenet, oszt akkó avva védekeztek, hogy a pöndölükbe szűrték el a tejet, hogy ne tudják megrontani. Ebbe pedig nagyon is hittek, mer bevalósult. (Herczeg Jójzsef Apátfalva)

tömjénnel 101. Az Isten tehénkéj ét keresték ezök a gy öpbe, osztán kifúrták a szarvát an­ nak a tehénnek. Oszt abba beletötték a tömjént, oszt aztán nem bírták mögrontani többet azt a tehenet. (Terhes Pál, Tápé)

102 . 1924-ben történt. Az anyámék tehenet fejtek és akkor így október 12-én szokott lönni a búcsú. Búcsú előtt többen röndöltek az anyámtú ezt, azt, te­ jet. Na kérőm szépen, búcsú előtti hétön vót tej, de nem jó. Ugyannyira, hogy nem vót vérös, de leült. Letörte az anyám a fejőt, és leült a fenekire ujj­ nyi vastagon olyan gennyszerű valami. Na ez így mönt majd két hétig. Hát csak bántotta az anyámat, hogy nem tud öleget tönni, másik oldalt a pénz bántotta, mondjuk úgy ahogy van. Egyször ajánlták az én anyámnak, mert vót itt a faluba egy öreg bácsi, Kővágó Jánosnak vagy Jóskának hívták. Azt mondták az anyámnak: - Eredj el ahhoz és hívd el! Na elmönt az anyám. Mikor elgyütt János bácsi, akkor kért konyhakö­ tőt, kért piszkafát, szénvonyót, sütőlapátot mög mit tudom én miket. Ezt mind körösztbe fektette az istállóajtóba, és akkor ő szentölt tömjénnel háromszó körülkerítötte az istállófélfát, küszöböt. Na hogy mit csinált bent, ezt nem tudom. Kivezette azon a tehenet mög bevezette háromszor. Aszonta az anyámnak, mert Marinak hívták az anyámat:

46

-N a , Mari fiam, most már röndbe van a tehén. Azt kérdözte az anyám, hogy mit kér érte? -S em m it nem kérők, Mari fiam, csak abbul a tejből adj, amit most fejsz. Abbul adjál neköm. Igaz, hogy mikor hozzáfogott, azt kérdözte, hogy szeretném-e látni, ki rontotta mög a tehenet, Aszonta az anyám, nem ! Mert úgyis tudom, hogy ki­ csoda, nem vagyok rá kiváncsi. Mert ha begyün az udvarba, élve ki nem mén. Oszt ez az egész. Ugyanez az idős bácsi vót Földeákon, és ott is ilyen rontás történt. És ak­ kor azt kérdözte, hogy akarod-e, hogy valamiképp mögbosszuld azt a vala­ kit? Aszonta, idehallgass, ha nem akarsz semmit se, vágj egy bicskát vagy kést a fejő fenekibe és arra fejd a tejet. És mikor fejték rá a tejet, mögjelönt az asszony. Kocsival vitték oda, hogy vögyék ki a comjábul a kést. (Nagy Jánosné, Maroslele)

103. Hát errül a tehénrontásrú azt tudom mondani, hogyha valaki elment és bement az istállóba és felvett egy pár szál szalmát, elviszi, akkor az az asszony elvitte a tehénnek a szerencséjét. Már én is benne vótam ebbe. És akkor, aki legkorábban odamegy ahhun a házhon valamié, az lesz az. Hát azelőtt, a 35-ös esztendőbe olyan szegények vótunk, hogy kenyerünk se vót. Hát korán reggel fölkeltem, mert az uram a községnek füvet vágott. Át­ mentem a szomszédba, ahun előző este vótam. Átmentem a szomszédba, hogy adjon má vagy három tojást. Akkor vót egy öreg bácsi Csanádon, aki ezeket csinálta, ezt a tehénrontásokat. Akkor ő azt mondta, hogy aki előző este odament tehozzád, az rontotta meg a tehenet, az vitte el a tejet. Dehát nekem még halvány sejtelmem se vót, hogy mit kell rá csinálni. Elmentünk ahhon az emberhez. Az az ember imádkozott. De hogy mit imádkozott, mert románul imádkozott, azt nem tudom. Egy ilyen tálba vizet tett, akkor a vízbe ekkora, három darab égett söprűt, darabot tett, oszt aszonta, hogy ehhön a söprűhön ez a három, ha elindul, oszt ha én csináltam, ha én rontot­ tam meg a tehenet, akkor elindul. Hát képzeljék el, elindult. Hát képzeljék el, elindult az a három söprű magától így a vízbe. Ahogy imádkozott, úgy megindult és ment. És ha én csináltam, akkor én vagyok a harmadik, akkor neki mén ennek. De hála legyen a jó Istennek, nem ment neki, mert ment körbe-körbe. Akkor aszonta annak az asszonynak: - Ez az asszony nem csinált semmit se. Másnál keresse! És akkor azt mondta neki, hogy tegyen a fejőbe élire nagykést, állítsa bele, és az legyen ottan hat napig vagy hét napig a fejőbe, de az állandóan ott legyen. A vasvellát szúrja oda a tehén faráhon, az is legyen ott, oszt majd visszagyün a teje, és nem lesz véres a tej. Hát ezeket hallottam, ezek meg­ történtek, oszt visszagyütt a tehénnek a teje. (Vigh Györgyné, Apátfalva)

47

kovász nélküli kenyérrel 104. Eztazanyámtú hallottam. Azt hiszöm, hogy 1900-ba történt. Vöttek egy kis tehénkét, mert sokna vótunk. Mikó bevezették az istállóba, hát az annyi­ ra bőgött, hogy nem löhetött a tanyába mögmaradni. Elrágta a koszorúfát, mög azt a kötelet, amivel oda vót kötve, oszt kiszabadult az istállóbul, de nem tudott a tanyábul elmönni, csak kerülgetött ott körül. Valami Juda ángyó vót a szomszédba, ahhoz möntek el, mert az ilyen tudákos asszony vót, hogy gyüjjön el, nézze mög, mi történt evvel a jószággal. Hát ez aszonta, hogy hát: - Bálintné lelköm, sömmi, ez egy rontott jószág. És nem is lösz jobban addig, amíg nem ád neki kovász nélküli sütött kenyeret. - hát hogy azt hogy csinálták, nem tudom, mert az édösanyámtul hallot­ tam, de szereztek. Mikor mögötte a tehén a kovász nélküli kenyeret, tizen­ három napig mindig vérös tejet adott. Mikor elmúlt a tizenharmadik nap, akkor mögváltozott, és nagyon jó tejet adott. Tizenegy évig vót az édösapám tulajdonába, mindég áldott jószág vót. Ezt hallottam saját szüleimtül. (Simon Jánosné, Makó)

farsangi kakas vérévei 105. Farsang vasárnapjának hagyománya vót, hogy az udvarba a legszöbb kakast mögfogta a gazdaasszony és napfőkötte előtt köllött levágni. Az vót az eredeti. A vérit egy csöppig fölszödni. Előtte szót senkivel se váltani. Ezt annyira pontosan tudtam. Nagyanyámtul hallottam, és amikor fölszödte a kakasnak a vérit, hogy mit csinált vele, mit nem, nem tudom, de nem alvadt mög. Akkor osztán mindön helyiségöt, ahol jószág vót, azt mind becsap­ kodta a vérivel. Mert ha a farsangi kakas vére rácsapódott valamelyik ólra vagy istállóra, ott az átok nem fogott. Onnan például a tejhasznot se löhetött elvinnni. Mert azt is tartották, hogy vannak olyan asszonyok, akik el tudják vinni a tejnek a jóságát vagy egyszerűen a tejet. Ott tehén nem ad többet te­ jet. Vagy ha fáradt embör bejött az udvarba, oszt ránézött a mindjárt mögfialó kocára, hát az mögdöglött. De ha farsangi kakas vére vót az ólba, az mög maradt. (Szilágyi Sándorné, Apátfalva)

106. Három fejős tehenünk vót. Igen jó meg szép tehenek vótak. Osztán az öregasszony egyszer átment tejfölér, pedig nekik is vót tehenük, oszt abbú a tejfölbű, amit átvitt, abbú csinált valamit. A tehenek nem álltak tovább fejéshön, majd véröset adott, mög ilyen rossz nyavalyával vótak, mög nem is ettek. Azok is úgy jártak, azoknak is kommendálta valamilyen kuruzslóasszony, hogy menjen a piacra, vegyen nyírfaseprűt, de ne szóljon senkihön se, csak kérje meg, hogy mennyit fizet, oszt avval gyüjjön is. Reggel

48

napfőkött előtt amit bírnak kicsepegtetni tejet, azt tőtsék az itatóvályúba, oszt akkó meztelenre vetkőzzön le, vegye a lába közé a vályút, oszt verje ki belüle a tejet, meglássa, hogy helyregyünnek. Úgy is vót. Sikerült. Ennyit tudok mondani. (Deák Mátyás, Fábiánsebestyén)

Gyógyít a rontó megkíézéséveí im ádsággal

107. Olyan tehenünk vót, hogy huszonegy liter tejet adott. Mindön fejésbe, röggel, délbe, este hét literös kanna tele vót, úgy ráztuk bele a habtú. Hat lá­ nyom vót. Hát főgyün a legkisebb lány, mer mindég ketten möntek fejni, mer egy nem bírta hozni. Hát kérdözöm tűle, mi van? Aszongya, jaj, édösanyukám, de sajnáljuk a Szikrát. Mondom, miért, tán valami történt vele? Úgy ordít, mint a vadállat, édösapám mög akarta ütni, de én úgy rít­ tam, hogy ne bántsa édösapám a tehenet, hogy nem állt mög neki fejni. Na, jó van hát. Gyerünk azonnal. Űtet hívtam magamma, dehogy is várok. Majd valahol mögkeressük mink aztat, majd én mögnézöm. Odamék, hát ott dörfe3lodzött a leiköm. De így álltak a csőcsei, mán két fejés vót nála, és csöpö­ gött belülié a tej. De közel nem engedöttmagáhon, rúgott, vágott, bömbölt a tehén. Mindjárt eszömbe jutott, hogy hallottam nagyapámtú, hogy mög szokták a tehenet rontani. Mondok, van itt az Örzsébetbe. Mindjárt egondótam, én eküdöm a kislányt ahhon az embörhöz, hogy mán a déli fejés ne érje a tehenet, valami lögyön már vele. Emönt a kislány. Mondja a kis­ lány ott ennek az öreg bácsinak: Bácsika, aszongya. Na, mi járatba vagy, fiam? Ugye, rontva van a tehenötök? Mán ű mondta. Tizennégy liter tej nála van a tehénnek, de mán maradása nincsen. Aszongya: nem tudtatok rögge együnni? így ezze a szóvá. Hát jó van, fiam, mondjad anyádnak, adott oszt rögtön, ássa el eztet a port a küszöb alá. Papírba vót. Belül, kívül ássa el, mög vesse rá a körösztöf hogy Atyának, Fiúnak, Szentlélök Istennek neviüe tőszóm eztet, ezt emondja utána. Osztmikó eztmögcsináta, azonnal mönjetök lefelé Bokrosra a tehénhön. Hát mikó leértünk, hát mán akkó úgy folyt a könnye a tehénnek, úgy bömbölt. Oszt akkó minket se nem rúgott, se nem vágott, mögadta magát, és úgy fejtem kifelé. Hárman bírtuk kifejni a tejet. Vér is gyütt, mindön gyütt mán, oszt elástuk. Aszongya, majd oszt es­ tefelé, mikó fejni akartok, azt a tejet adhassátok oda a disznónak, de tik azt ne fogyasszátok. Majd másnap rögge elváltódzott újra. A tehén mög se mozdult. Hanem majd az az asszony ódámén, aszongya, kéri anyádtul, aszongya, csak egy kis tejet is adjon. Egy harmadik szomszédasszonyom vót. Möghalt. Éppen mondtam, mög is szenvedőit ilyen boszorkányságba. A jószág szenvedőit mög, nem ű. Bújjon az ördög, ott ahun van, bele. Mert én úgy sajnáltam azt a tehenet. Jaj, neköm, ha beledöglik, mi lösz velünk. A kapuhon gyütt. Aszongya, nem akarok mán bemönni, hanem adjá egy kis tejet. Eredj az anyád ide-odáját, mert mindjárt adok olyan tejet! Verjem

49

mög, aszonta az az embör. Eredj haza! Az anyád piszkos ide-odáját, ezért kék neköd a tej, te disznó! (Győri Istvánná, Bokros)

108. A tehén egy évig sántított. Húzta a hátulsó lábát. Oszt Örzse néni ott la­ kott a sarkon, és haragudott érte, hogy főmönt a tehén, mikó hajtottuk itatni. Még akkó amott vót a kút, messzire Belovaiéknál. Hajtottuk itatni, oszt ha­ ragudott érte, oszt nem mertünk hozzászhóni, hogy Örzse néném, csak kö­ szöntünk neki. Tudtuk, hogy imádkozik ilyenökre, de nem mertem neki mondani. Oszt űmaga fölajánlta magát. Hogy hozzak tehénfarkát. Majd ráimádkozok, oszt rákötözöm könnyédösen, hogy minél gyorsabban veszijje e, aszongya, aztán möggyógyul. Én oszt szaggattam ki a farkábul neki, oszt átvittem. Oszt míg imádkozott, addig három ágra fonta a farkát a tehénnek. Hazahoztam, rákötöttem, három nap múlva már nem sántított a tehén. Ez százszázalékig így van. Ez sajátmagunkon történt. A miatyánkot mondta visszafelé. Azt értöttem az utolja felé. (Tóth Antalnó, Sándorfalva)

109. Itt lakott ebbe a házba egy szlovák asszony, az kiment Szlovákiába. Oszt nekünk vót egy tehenünk. Itt vót egy nagy fa, ide vót kötve. Aztán nagyon jó tehén vót, nagytejű tehén. Mindig irigykedett. Egyszer mentem fejni, oszt tiszta véres vót a tej. Aztán hát nem mertem a férjemnek mondani, mert az nem hitt a babonaságba, hanem egy asszony mondta nekem, egy üsmerős, hogy menjek el Csanádra. Ott van egy román ember, az meg tudja mondani. El is mentem Csanádra. Meg is mondta a román ember mindjárt, hogy meg van rontva a tehenem. Hogy hát, aszongya, egy asszony a közelibe lakik, ott behányta a fődet a kerítésen körösztü, és aw a rontotta meg. Hogy akarom-e én, hogy visszaadjam neki a kölcsönt. Nem akarok én semmit, csak csinálja meg, hogy jóra gyüjjön a tehenem. Hát azt vittem egy üvegbe vizet, oszt imádkozott rá, hányt bele valamiket. Oszt akkó aszonta, most mán menjek haza, és minden sarokba öntsek abbul a vízbtil az ólba, a tyúkólba, a házba, ahol csak van egy épületsarok. Mindenhova öntsek belüle. Hát hogy attul-e vagy mitül, csak jóra gyütt a tehén. Ennyit tudok. (Horváth Jánosné, Nagy­ lak)

110. Ennek a Julisnak az anyjával mentünk a piacra, Csanádra, oszt akkor a garabolyába vót egy üveg víz. Mondom, mit akar avval a vízzé? Aszongya, hát rontásba van a tehén. Mondom, hát milyen az a rontás? Hát egy csöcsibű nem ad tejet. Ez meg van rontva. Mondom, oszt mit akar aw a a vízzé? Aszongya, van itten Csanádon egy János bácsi, aszongya, oda mék el, oszt az helyre tudja hozni. Oszt akkor, mondom, ugyan már, Julis néni, hát maga ilyenekbe hisz? Aszongya, hát hallod, hiszek, mer a szomszédjukká nem vótak jóba valamikor, oszt akkor ez a János bácsi aszonta, hogy maguknak

50

ez a szomszéd nagyon sok kárt csinál. De én meg tudom maguknak úgy csi­ nálni, hogy az az asszony lesüllyed félig a földbe. Ha hat ökröt fognak bele, az se tudja kihúzni. Én meg nagyot nevettem. Hát ilyet mán ne higgyen e, hát maga elhiszi? Hát hallod, én nem tudom, de az én anyám mondta, hogy ű ezt tudja. (Simon Mihályné, Dökúny)

késre fejessel 111. Nekünk vöt egy kománk, egy bérmakománk, aki azt állította, hogy ű mikó észrevötte, hogy hát a tehén nem úgy viselkedik, mint ahogy szokott, akkor ű ráfogta, hogy a tehén rontásba van. Hát akkor ű főkelt alulla, osztán bemönt, kezibe vötte a nagykést, mögfente, beletötte a fejőbe, és kigyütt újra az istállóba. Aláült a tehénnek, és elkezdte fejni a nagykés éhre a tejet. Egyször csak az istállóajtóba: „Az Isten áldja mög, vögye ki a nagykést a fejőbül!” Ű mög aztán főkelt, aszongya a tehén alól, oszt akkó kimönt nagykésöstül. Aszongya, a fejőt hozzávágta, az anyádba a lacibetyár ilyen-olyan ringyó ere-arát. Te rontottad mög a tehenünket. Ez űneki a szájábul hallottam. így beszéte el. (Kocsis György, Forráskút)

tüzes késre fejésseí 112 . Annak a Szurucskának a második felesége, az is tudott valamit. Ezekhez meg megén jártam én. Oszt akkó aszonta, hogy evitte valaki neki a tejet. De megtudja az anyja ere-aráját, hogy ki vitte el, mer annak oda kell gyiinni. Hát a kést veresre égette, oszt arra fejte rá a tejet. Mondom, hogy mit csinál? Aszongya, fejem a tehenet, mert most meg kell tudnom, hogy ki rontotta meg a tehenemet. A kést beletötte a fejőbe, és oda is ment a szomszédja, Sinka Julis néni. Aszonta hogyhát, fiam, ne bántsál, mert mán olyan va­ gyok, mint egy bolond. Aszongya, holnap reggelre olyan lesz a tehenednek a teje, mint amilyen vót. Olyan is vót. Úgy elvitte a hasznot. Hát eztet én lát­ tam, tudom biztosan, hogy ez így vót. (Dinnyés Andrásné, Apátfalva)

tüzes patkóra fejésse! 113. A mi szomszédunkba vót egy öreg néni, és az az öreg néni olyan jól tu­ dott, olyan nagy mértékben följavította a teheneinknek a tejit, hogy csuda. No és itt a szomszédunkba is vót egy nagyon jó tehén. Egy olyan embömek, akinek nem is vót több. Hát annak annyira mögbetegödött a tehene, hogy teljesen vérös tejet fejt tűle. Akkor osztán emönt, szó vót arrul, hogy Cemabarán, Bácskába van az mostan, ott vót valamilyen javasasszony, oszt emönt oda. A javasasszony azt mondta neki, hogy szőrözzön egy kétlyukú patkót, és akkor szőlővessző parázsba melegítse föl. Mikó főmelegszik a patkó, akkó gyorsan tőgye bele a fejőbe, és vigye az istállóba, és amit tud a

51

tehéntül fejni, fejjön rá. Ami gyün, az gyün. Akkor aztán, mikor ű ezt mögcsinálta, akkor erős szél mönt oda ahhon a házhon, ahol ez a mögrontó vöt állítólag. És akkor aztán, hogy az a szél odaért, annál előbb ü ügyesen gyüjjön ki a fejővel és a patkóval, és egy baltával verje. Hogyha a fokával veri, akkor mögmarad az asszony, de súlyosan mögbetegszik; ha az élivei veri, akkor mög mög is hal. De ezt én nem láttam, csak hallottam, csak be­ szélték. Na és akkor aztán, mikor ez mögtörtént, akkor ű gyorsan kiugrott az istállóbul, és kiöntötte a fejőből az istálló előtt a tejet, és a balta fokával ver­ te. Oszt aztán az az asszony súlyos beteg lőtt, azt tudom, mert a szomszé­ dunkba vót. Többet az ágyat nem hagyhatta el. Azt is mögmondta annak az embömek, hogy aki ott lösz nálatok akkor, mikor ű ezt csinálja, hát egy ba­ rátom ott vót nálunk, azt nem tudom mán, hogy mennyi ideig, de napáldozat után ne mönjön el a háziul, mer baja lösz. Errül aztán bővebbet nem tudok. (Kirly Miklós, Mórahalom)

114. Aszonták, hogy mög van rontva. No, osztán vót ennek ellenszere. Akkó szőrözni köllött egy hétlyukú patkót, és azt a hétlyukú patkót, és azt a hét­ lyukú patkót betönni a tűzbe, és addig pirosítani, mig az az illető, aki mögrontotta a tehenet, oda nem gyün. Annak oda köllött mönni. És amikor odamönt, benézött, az anyámnak aszongya, mit csinál, Panna néni? Aszongya, tüzelők, főzni akarok. Belefújt a tűzbe, nem pirosuk mög a pat­ kó. De akkor oszt visszahozta a tehénnek a hasznát. Úgy sikerült. (Gábor György, Rúzsa)

115. Úgyhogy a tehén rugott-vágott, nem adta a tejet le. Mit csináljunk neki? Kilenc lyukú patkót tiizesítettek meg, ezt mán nagyanyámul hallottam, és beletették azt a tüzes patkót a vályúba, és arra öntötték rá a tejet. Oszt egy öreg bácsi, nem is messzirül való, az sétált az úton. Nem szót semmit, csak az ott sétált, mer annak meg kő jelenni. (Ágoston István, Szegvár)

116. Nem tudom, hogy mit csinát, mer a szomszédom is olyan vót, hogy én sose tudtam fejni tehenet. Mög veszeködött velem. Aszonta, ha kicsit torkos vótam, akkor aszonta, hogy hát úgy gondolkozz, hogy etöszlek tégöd is, mint a szomszédomat etöttem. Láttad, hogy möghalt. Szóval olyan vót, hogy értött hozzá. Mindönhöz értött. Darabolták a vályúba a tejit. Vágták, hogy helyreálljon, visszagyüjjön a haszna. Oszt akkó ledarabolták rúla. Nem az illetőnek ártott, hanem a tehénnek. A tehénnek vágták a combjárul a húst. Én nem mertem ilyen csináni, de a patkót azt mögtüzesítöttem én is. Oszt akkó arra fejtem. Aszonták, akkor ég a testje annak, aki bántja, aki há­ borgatja. (Huszka Sándorné, Pusztaszer)

52

tüzes lakattal

ni.

Az én édesanyám magyarázta. Ők Balmazújvároson laktak, odavalósiak a szülei. A harmadik szomszéduk bábaasszony vöt, nem hívták el a gyerekszüléshez, egy másik bábaasszonyt hívtak el, oszt ez bosszúból átment. Na­ gyon jó tejelő tehenünk vót. Aszongya, hogy: - Hadd nézzem már meg a teheneteket! Hát ugye nem lehetett neki ellenállni. Megfogta a tögyit, mögsimogatta. Nem adott le tejet, csak véreset, a tehén. Hát mit csináljanak a tehénnel, már majd belepusztult. Szóltak ennek a másik bábaasszonynak, ez fiatalabb vót, aki hozzájuk járt. Mondta, hogy hát hogy és mint jártak a tehénnel. - N e csináljanak semmit, egy lakatot tüzesítsenek meg! Mert ugye vót a szénapadlás, oda fölmentek létrán és onnan csak ledob­ ták ajászolba a tehénnek az ennivalót. Aszongya: - A megtüzesített lakatot tegyétek rá a padlásnak az ajtajára. Zárjátok le, majd eljön az illető. Másnap ahogy ezt föltették oda, jött a szomszédasszony. Kék kötő vót előtte, száján vót a kötő. -L eiköm , vegyétek le azt a lakatot onnan! Hát itt vót a lakatnak a helye a száján, meg vót tüzesedve. Égetve, lyuk vót rajta. Igen, majd leveszik, de előbb a tehenet tegye jóvá. Azt Ígérte, hogy m indent megcsinálok. Visszament a tehénhez, m egsimogatta a tögyit. Hogy mit mormogott magába, azt nem tudja senki. Megsimogatta, másnap semmi baja se vót a tehénnek. (Somodi Mihályné, Makó)

118. Már mink se akartuk eztet elhinni. Az én apám, anyám nem tartottak semmiféle babonaságot. Möghallgattunk sok mindönt. Elmondok azért egy esetöt. Fiatal házasok vótunk, vöttünk egy tehenet. Harmadik fialásnál nincs tejföl, túró. Se tejföl, se túró. Mi lehet ez? Hát nem kap abrakot a te­ hén, magunkat így ámítottuk. Mikor kimönt a zöldre, még gyönge a fű, azért nincs tejföl, mög túró. Tej vót. Na augusztus van, még mindig nincs. Aszongya az én uram: - Ide figyelj, énnekem gyanús ez a tehén. Ezt valaki megrontotta nyil­ ván. Már kezdők erre gondolni, hanem én mögpróbálom azt, amit valami­ kor az én apámtul láttam. Három-négy kiskéstmögfentünk élösen. Akkor kimönt a mezőre, beho­ zott, úgy hítták, lajtorjaüsök, annak az a neve. Abbu három szálat összekö­ tött, mert így hallottam én is, oszt akkor egy krumplit mögpucoltam, oszt akkor a késeket beleszúrtuk, úgyhogy élével lögyön fölfelé a sajtárba. Beletötte azt, mög a tüsköt. Oszt akkor három hajnalba, napfökött előtt mögfejte a tehenet. Szótalanbul főkelt és mögcsinálta. Mink se hittük, mert hat hónap már eltelt és még mindig nem csináltunk semmit. Oszt akkó beletötte a fejőbe, oszt három hajnalba mögcsinálta. A

53

tej olyan vót, hogy mikor leszűrtem, akkor nem tudtuk értékesíteni a tanyán, olyan vót, mint mikor a savó bebőrödzik. Ronda vót. Mindön vót az, csak nem túrú. Hát ez azért mégis borzasztó. Valam it csinálni kő. Ezt mögcsinálta az én uram három hajnalba. Azt a tejet mikó leszűrtem, akkor éppen kinn kaszált a földnek a végin az én uram, mikor én ezt mögfölöztem. Hát gyönyörű ke­ mény a tejföl, mint azelőtt vót. Kocogok kifelé. Mondom: -N ézd , milyen hülyék vótunk, hogy mög nem csináltuk mán hamarabb. Itt a tej föle. - Hát ez csakugyan igaz? - Hát látod. - Hát ez az, hogy látom. Utána való fejőseknél megint ugyanolyan vót, mint régön. Aszongya, itt mán nincs más hátra, mint elmöntök a Román Pannáhon. Vót arra a kör­ nyékön egy asszony. Román Pannának hítták. Tudtuk, hogy ű bíbelődik ilyen gyógyításokkal, mög ilyen füveket is főzött erre-arra. De ű kapott is ezért valamit. Semmit se, aszongya, mönjetök el hozzá! A szomszédasszonynak két tehene vót, annak ugyanolyan vót, mint a mienk. - Mönjetök el Annushoz! Hát egy-egy kisüveggel vittünk tejet. Aszongya Annus néni, aszongya a Tápai nénak: - Tied még jobban mög van rontva, mint emezé! Hanem mondta azután, hogy mit csináljunk. Azt mondta, hogy mönjenek be az öreg patikába Kistelekön, és kérjek tehénfústölőt. Kértem. És akkor keljünk föl napfőkött előtt szintén, fejjük mög a tehenet, és én ak­ korra csináljak parazsat. És akkor a tejet ne sajnáljuk, öntsük a parázsra, mög a platnira mindönfelé, és ezt háromszor csináljuk mög. De három nap alatt senkinek ne adjunk ki a házbul semmit, még csak cigarettát se. Hát eztet elvégeztük. De a harmadik röggelre készítsön az urad egy szőlőtő­ ke-éket, és akkor a küszöbnek a közepit mert visszavittem elmondtam neki, hogy mit csináltunk, majd kössétök le, hogy soha ne bírják a tehenetöket mögrontani. Kerestünk olyan fúrót elő, hagyjál a fejőbe tejet, ne öntsd mind a parázsra, hagyjál annyi tejet, hogy mikor azt elvégezted, akkor fogjad a nagykést, körösztözz a küszöbre: Atyának, Fiúnak, Szentlélök Istennek ne­ vébe! Ezt a köröszt közepit az urad fúrja ki, és öntsél bele tejet, és azt a szőlő­ tőke-éket üsse bele, és mondja, hogy Amen! Azután pedig tögyél parazsat a lapátra, és a tehénfüstölőt, amit a patikába vöttél, füstöld mög a tehenet. Alá is tarts, mindönfelé. Közbe bal kezeddel vödd le a fejedről a kendőt, és a fejitül kezdve imádkozzad a Miatyánkot, az Üdvözletöt, hármat, és a ken­ dőddel simogassad! Hát mig ott vót nálunk, soha se történt neki olyan baja. Ez rajtunk történt. (Palotás Józsefné, Szőreg)

54

119. Elmesélte az én anyósom — még borzongat a hideg is! — , hogy őneki vót egy komaasszonya a Fő utcán. Ők mög a Templom utcában laktak. És hát elmönt hozzájuk, hogy mögnézi a tehenit. A tehenet így háromszó körüsimította a kézivel a hátán és aszonta: - Nagyon szép tehén! Mennyit ad, komaasszony? - Hát szépen ad. Kérem szépen már este nem bírta megfejni az anyósom a tehenet. Szögedön vót egy nagy szakállu öregembör, aki így gyógyította a rontáso­ kat. Akkor elmöntek az öreg embörért. Befogott az uram, oszt elhozták az öregembört. Aszonta az öregembör, hogy gyújtsanak tüzet, és egy patkót tögyenek a tűzbe. Aszongya az uram is, mög az anyósom is, hogy a szűz kézivel fogta mög az öregembör a forró patkót, és a tehén alá tartotta, és rá­ fejt. Aszonta: Ahogy ez a patkó izzik ettül a tejtül, olyan szomjas lösz az, aki mögrontotta a tehenet. Akkó abbahagyta, oszt aszonta, - Vigyázzanak, mert mindjárt gyün! Majd mögeped a vízért! És elmönt az asszony, mindön edényt kiöntötték, egyször lássák, hogy gyün a komaasszony fölszerelve, kocsival, dunna, párna a kocsi hátuljába. Hát belefektettek egy gyerököt, hogy gyünnek az orvostul Kanizsárul. Nem is arrul gyüttek, hanem hát onnan hazurul gyüttek. Odagyütt. - Jaj, adjál komaasszony egy pohár vizet a kisgyereknek, nagyon szom­ jas. - Hát a kút mellett gyüttetek el, mért nem adtatok neki? - Jaj, nem arrul gyüttünk! - Hát láttuk, hogy arrul gyüttetek! - De nem arra gyüttünk! De kérte. De akkor is iszok, oszt főkapta a köcsögöt, hogy majd iszik. Odaugrott az uram: - Dehogy iszol, az anyádba az erre-arrát. - Mögfogta, kilükte az utcára. A tehénnek mög helyre gyiitt a teje. Ez így vót. Az uram is élő vót, mög az anyósom. Ott beszélték, hogy ű rajtuk történt mög. (Bubori Lajosné, Szőreg)

tejégetéssel 120. Eztet hallottam nagyanyámtú, hogy az ű lánya úgy járt. Emönt be Félegyházára egy jósasszonyhon, oszt az azt mondta neki: fejd mög a tehe­ net, fűtsé be, lódítsd be a tejet a forró kemöncébe. Hát odamönt a szomszédasszonya, hogy jaj, Csórém, mit csinálsz, mit csinálsz, hát ne csinálj ilyet! Hát oszt akkó szörnyélködött, szömyélködött. Emönt a szomszédasszony haza, lefeküdt, aszongyák, másnap mán úgy forgatták vizes lepedőbe, mert mögégött. Ilyen vót a boszorka asszony. (Sala Jánosné, Dóc)

55

121 . A bátyámnak azt mondta valaki, hogy mögrontották a tehenünket. No, osztán azt mondták neki, hogy egy liter tejet öntsön be a kemencébe mikó legjobban ég, és akkor az mögjelönik, aki mögrontotta. Erre föl hát ki jelönt mög? Asztalos Jánosné, egy fiatalasszony, és azt kérdözte a bátyámtul: Te, Jóska, miért égetitök a kemencébe a tejet? De hunnan tudta az, hogy a ke­ mencébe égött a tej? (Kozma Mihály, Maroslele)

szó'lffvesszo égetéssel 122 . Vót két fejőstehenünk, és az egyik nem adott tejet. Ha má möghallotta, hogy mögcsörrent a fejőbe a víz, hogy mossák a tőgyit, akkor az rúgott, vá­ gott, fújt. Mönt a jászolba. No végre mögszelidűtt annyira, hogy egy-két csöppet tudott az anyám fejni. Mögfogta a csöcsit, akkor fújt a tehén, és vért adott a csöcsibül. Hát aztán anyám panaszkodott ide is, oda is, hogy nem tudja használni a tehenet. Ajánlottak egy ilyen babonás asszonyt. Császár Rózának hítták. Emönt az anyám oda, és azt mondta, hogy űneki egy leg­ jobb barátnője viszi el a tejhasznot tülünk. Hanem csináljuk azt, hogy mikor új hold van, akkor fűtsük be a kemencét szőlővesszőrőzsével. Úgy fűtsük be, hogy féltizenkettőre lögyön befűtve a kemence, és fogjunk egy piszka­ iét; aki mögrontotta, mert annak, aki azt a tehenet mögrontotta, annak oda köll érni, ha kisbalta esik is. Hát anyám piszkálgatja a parazsat. Hatalmas két hamis kutyánk vót, de az asszony úgy begyütt, hogy a kutyák mög se mukkantak. Belép az ajtón: Jaj, neköm, mit csináltok? A w a kiszaladt. Anyám utána a piszkafáva. Oszt aszonta az az asszony, hogy utána mönjön ki az istállóba, és fejje mög a tehenet, de vigyön ki két fejőt. Kivitt anyám két fejőt, egyiket telefejte. Úgy állt a tehén, mint a bárány. (Szűcs Illésné, Mórahalom)

123. A szomszédba, a másik dűlőbe vót egy idős néni. De jó idős néni vót. Hát ugye az mindig söprűvel járt. Mindég söprű vót a kezébe. Osztán mond­ tuk neki: - Kata néni, miért hurcolássza maga ezt a söprűt? - Azért fiam, hogy ne bántsanak. - Hát ki bántja, nincs itt senki! - Nem, fiam, bántanak. A szomszédba a tehénnek megromlott a teje. Hát azt jósolta egy másik idős asszony: - Semmit se, tögyék az udvar közepibe vályúba, öntsék bele az azonnalfejt tejet, és vágjanak jó tüskös gallyakat, oszt kétfelől üssék, ahogy csak bírják a tejet. Úgy is vót. Odamönt Kata néni. Annak az illetőnek mög

56

köll jelönni akkó. Hát kimönt oda, mint ez a Kata néni. Az mönt oda, oszt aszonta, hogy: - Miért veritek azt a tejet? Többet érne, ha möginnátok. Aszonta neki az az illető, igya mög maga, ha elrontotta. Avval osztán elmönt. Hát oszt beteg lőtt utána nagyon, mert nagyon mögverték a tejet. (Marton Ambrusné, Mindszent)

füstöléssel 124. Az én gyerekkoromba vöt egy nagyon jó tehenünk. Egyszer véres tejet adott. Kezdték gyógyítani. A hasa alatt füstöltek valamivel, meg megmos­ ták. Osztán, aki megrontotta, megjelent állítólag. Én erre nem emlékszek, hogy igaz vót-e vagy nem igaz. De arra emlékszek, hogy véres vót a tej. De hogy ki rontotta meg, az ördög tudja. (Beracka Mihály, Ambrózfalva)

125. Két tehenünk vót, oszt hát takarmányt akartunk venni. Azt mondja az egyik ember, hogy neki van eladó takarmánya, de úgy adja oda, hogy a trá­ gyát visszaadjuk. Aszongya az apukám, hogy nem olyan túl sok tejet ad a tehén, vigye el és ami tejet ad, azé tartsák. Nem kell a tejbül, csak tartsák ta­ vaszig. Egyszer egy vasárnap estefelé látjuk, hogy fut a bácsinak olyan tizennyóc-húszéves fia. Egyszál ingujjba, de tél közepébe, szalad. Aszongya anyukám, jaj, nekem istenem, a tehénnek van valami baja, össze­ csapja a kézit. Odaér osztán oszt mondja, hogy menjen rögtön, mer úgy áll a tehén, egyszerűen se enni nem bírnak adni neki semmit se. Réggé megetet­ ték. Be se tudnak menni hozzá, és a szemfehérje olyan piros, mint a maga inge. Mintha véres lett vóna. A száján a nyál vagy mi a csuda gyütt rajta, és akkó úgy vezették ki az istállóbul, hogy két fát a szarváhon erősítettek. Há­ rom ember vezette. Hazavezették. Bekötötték az istállóba, úgy lassan nyu­ godott mire hazaértek, de állandóan így remegett. Aztán hát apukám hallotta, ő is még az apjátul, hát mán százével lenne az a tata, ha megvóna, hogy azt mondják a szőlővessző ez ilyen szent vessző. Azzá kő megfüstölni a tehenet. És akkó úgy csinálták, hogy egy halom szőlővesszőt elégettek és azt az igazi égő parazsat egy ilyen nyeleslapátra rávetették, oszt a tehénnek a hasa alatt tartogatták. Aszonták a régi idősek, hogy az a szent vessző elűzi a gonoszt. (Fekete Istvánná, Forráskút)

írágyafüstölésse/ 126. Hát osztán a sógorom az azt tudta, hogy mikor a tehén mögellött, a legel­ ső ganéjábú fővött egy csomagot. Belekötötte egy rongyba, oszt főkötötte a szabadkéménybe, azt járta a füst. Mikor oszt így a tehénnek megromlott a teje, aztat levötték onnan, csíptek belülié egy kis darabot, oszt a tüzhelyön

57

elégették. Füstölték. De ezt is mögcsinálta az én sógorom, de a Panna néne erősebb vót. No, másnap, aszongya, majd gyere el röggel. Emönt a sógor röggel, oszt vót a nagykonyhájukba egy telázsi. Abba tartották a tejet, tej­ fölt, vajat, szalonnát. Aszongya a sógorom, hát űtülle hallottam saját szájá­ ból, aszongya, hogy annak az almáriumnak a tetejin úgy folyt a tej mög a tejföl. No, te eredj haza! Emönt a sógor haza, fejték a tehenet. Röndbe vót. (Terhes lllésné, Tápé)

127. Egy kis barátnőmtű hallottam, hogy a szomszédunkba vót egy nagyon idős asszony. Azt mondta, hogy átmönt hozzájuk, osztán a tehenüket mögrontotta ez az asszony. Osztán üneki az apja mög főtötte a kéménybe a tehénnek a ganéját, oszt aztat füstölte. Addig míg, szóval így sorolta el neköm az a barátnőm, hogy addig az az asszony nem bírt önni. Se nyugta nem vót, se alunni nem bírt. Az öreg Buruckáné. Osztmikó nem bírt önni, el vót gyöngyülve az asszony, akkó átmönt hozzájuk, hogy vögyék mán le aztat, mert ű mán majd möghal éhön. Éhön, szomjan, úgy e van mán betegödve. Oszt akkó összepörölték azt az asszonyt, hogy miért rontotta mög a tehenet. Hát hogy igaz vót-e? (Terhes Istvánná, Tápé)

128. De olyat is láttam egy alkalommal, mikor egyik szomszédunknak így összedűt a háza, így tavaszkó a vizesség miatt, és elgyütt hozzánk, hogy se­ gítsünk kihurcolkodni a rom alul, mivel rászakadt a mennyezet. Osztán ak­ kor ahogy az épület omlott össze, a kéményt is ledűtötte a horogfa vagy mit tudom én, micsoda. A kéménynek is lecsapta a felit, és be lehetett látni. És láttam, hogy a kéménybe fő vót, harisnyaszárba, olyan nagy bunkók, három is fő vót akasztva. Hát én nem mentem föl megnézni, hogy mi van benne, de szembe tűnt ez nekem, oszt akkó egyiknek is, másiknak is súgtam. Aztán én akkor azt hallottam, azoktú, akik többet tudtak errü, hogy azt azé tartják ott, hogy abba szárított marhagané van, és a tehénnek az abrakjába ebbű tesz­ nek, hogy meg ne ronthassa senki se. (Kocsis György, Forráskút)

tejverésMÍ 129. Édösapám idejibe történt, de én azér mondom el, hogy az ű tehenüket is mögrontották egy alkalommal. És aztán édösapám édösapja emönt egy Já­ nos bácsi nevű férfihön, és az hozta vissza a tej it. És mikó odamönt az a Já­ nos bácsi, hogy jóváhozza a tejet, aszonta, hogy majd átgyiin a harmadik szomszédasszonyuk, aki mögrontotta. De ne szóljanak egy szót se hozzá, mer nem bírja végighajtani a tudományát. És akkó az az embör három igléciatüsökbü csinát, szóval három koszorút csinát igléciatüsökbű, és a disznóvályúba belerakta, két sarkára mög a közép részön. A tehénhön mög

58

kimönt oda. Kést tött a fejőbe, és egy zsákot terítött a tehén hátára, és fejte a tejet. De azelőtt nem jót fejt, csak olyan kocsonyás tej gyütt tűle. És mikó ezt fejte, aztat a tejet oda a vályúba, abba a lyukakba, hogy a koszorú vót, abba beleöntözgette a tejet. Osztán mikor abbahagyta, akkor egy udvari söprűt vött a kezibe, és avva csapkodta a tejet a vályúba. És ahogy csapkod­ ta, mögjelönt a szomszédasszonya. Odamönt a János bácsihon is, és mondta neki: János bácsi, ne bántsék, kend, hagyja, kend, mán abba! Aszongya édösapám, hogy az asszony még nyalta is a vályubú a tejet, és utána olyan beteg lőtt, hogy mög se bírt mozdulni az ágyba. (Kötiár Mártonná, Szőr cg)

130. Kislány koromba a nagymamámnál nevelködtem sokáig, és akkor ott vót ilyen tehénrontás. És azt mondta egy idős asszony, aki odagyiitt, hogy majd ű ide fogja hívni, aki mögrontotta. A disznóvályúba dütsenek abbul a vérös tejbül, és adják oda a keverőlapockát, amivel a disznónak kevernek, a söprűt pedig, amivel söprik az istállót kifele, azt mög a küszöbnél tőgyük körösztbe. És avval a lapockával verte a tejet, és tényleg mögjelönt egy elég közeli rokon. Azt mondta, annak itt mög kő jelönni, és mög is jelönt. (Olasz Istvánná, Maroslele)

131. Úgyhogy én még kislány vótam, és akkó kérem szépen rögge möntem ki fejni. Kérem szépen a vödörbe olyan húscafatok vótak, és a mög bömbölt, oszt nem bírtuk mögfejni. Na akkó bemönt az apám Dorozsmára. Kihozott egy embört mög egy asszonyt. Akkorra neköm a disznóvályúba töttek tejet, és akkó neköm koháva verni köllött addig, amíg az az illető oda nem gyütt. Mikó az illető odagyütt, akkó neköm nem szabad vót szóni, csak ütni, ütni, ahogy csak bírtam. Akkó jajszóval kiabálta, hogy ne üssél, mer mán tovább nem bírok mönni. (Somogyi Sándorné, Domaszék)

132. Még nálunk mög is történt. Véröset adott a tehén. Akkor elmönt az apám egy babonás embörhön. Az elgyütt. Hozott tüskösgallyat, avval ütötte a te­ henet. De aszonta, szólni ne szóljon senki se, akárhogy áll a tehén. Oszt mi­ kor ű eleget vert rajta, akkor aszonta, most mán ki ne adjanak a tanyábú sömmit, és sönkin ne segítsenek sömmit. Majd mögjelöime az, aki mögrontotta a tehenet, de nem az, hanem a hozzátartozója. Akkor majd ű elgyün másnap. Alighogy elmönt, a szomszéd gyütt, hogy apám mönjön, vigye e feleségit haza a doktorhoz, mert nagyon beteg. Hát osztán apám nem mönt, aszonta, ű nem mohét most sehova. Akkor másnap elgyütt az a babonás embör, mögint ütötte a tehenet a tüskösgallya. Aszonta, hogy hát akaják-e, hogy möghaljon, aki mögrontotta, mert ü addig üti a tehenet most már, míg mög nem hal. Mert itt van a kutya nem messze. Hát a szomszédba vót. Hát apám aszonta, ü nem akarja senkinek a halálát, csak a tehén gyüjjön

59

röndbe. Ez most mán röndbe van, aszonta. Akkor mögint mögverte a tüskösgallya, aszonta, most már ötessék röndösen, majd helyregyün. Har­ madnap mán röndbe vót a tehén. (Vörös Ernő, Hódmezővásárhely)

133. Ezt a nagyanyánkul hallottam, hogy elvitték a tehénnek a tej it. Aszongya, kimöntek a konyhaajtón, hát látják, hogy a mezsgyén mén egy illető, fehérrel van letakarva. Aztán bemén a nagyanyám, mondja a Jani bátyjának: Jani bátyám, gyüjjön csak ki! Kigyün. Nézze, ahun mén a mezs­ gyén egy fehér valaki. Ejnye, az angyalát neki, aszongya, ez biztos itt vót m inálunk, aszongya, evinni a tehénnek a hasznát. Hát aszongya: gyere Pan­ na, hozzad a sajtárt, aszongya, és fejjük mög a tehenet. Hát bemönt az én nagyanyám, kihozta a sajtárt. Aláült a tehénnek, de rúgott a tehén, vágott a tehén, nem állta, hogy fejjék. Akárhogy akarták, hát nem gyütt a tej a csöcsibü. Hát oszt aszongya: no, Panna, valamennyit csak fejjé, ha mindjárt egy pár csöppet is. De rúgott, vágott a tehén. Két rúd közé tötték a tehenet, úgy bírták fejni. Aztán azt a kis tejet kivitték a vályúba, oszt akkó aszonta az én nagyanyámnak, hogy eredjé ki a gyöpre, és hozzá gilicetüsköt. Akkó beleöntötték a tejet a vályúba, oszt ekezdték verni avva a gilicetüsökke, mert az olyan szúrós, nagy tüskéi vannak. Verték a tejet nagyon, azt a kis tejet, ami a vályúba vót. Hát egyször gyün a mezsgyén az asszony a szomszéd tanyábul. Aszongya: Pannikám, ne verjétök mán, aszongya, azt a kis tejet, ami a vályúba van, mert énnéköm már az összes testöm össze van verve, hogy sörkedözik a vér. Hát ez a szomszédasszony, ez vitte el a tehénnek a hasznát, a tej it. (Balogh Józsefné, Mindszent)

tejdarahohmal (késsel) 134. Én láttam egy esetöt, amin ott vótam. Az asszony kivezette a tehenet és odakötötte a fáhon, és akkó szépen hozzáfogott fejni. Mikor a fejésbe bele­ kezdett alig egy liter tejet fejt. Hozzáfogta a vérös tejet adni. Az asszony mögijedt, eszaladt egy másik bűbájos asszonyhon, és aszonta, hallja,magá­ nak a tehene mög van rontva nagyon. Aszonta, nem is fog több tejet adni. És akkó osztán aszonta, de vögyön elő egy kést, egy edénybe dütsön egy kis te­ jet. Mikó a tej fómi kezd, vagdalja a késsé a tűzhelyön. Mindaddig míg csak ki nem forr. De az illetőt ne engedje be, akárhogy könyörög, mer aszongya, mén az gyufáér, valamiér, hogy a tehén helyregyüjjön. Osztán a tehén annyira jobban lőtt, hogy mögállta a további fejést, de nem löhetött a tejit hasznáni sömmire, úgy mög vót rontva. (Zákány József, Hódmezővásár­ hely)

60

135. Ha a tehén megbetegedett, kérem szépen, vérös tejet adott, akkor elmöntek, aki így tudott bíbájoskodni. Akkor mondta az asszonynak, hogy hozzon egy liter tejet, de hozzon három piros almát is. Akkor a tejet fólforralta. Mikor forralta a tejet, imádkozott, és késsel így körösztbe szabdalta. Mindönfele. Na, kérőm szépen, mikor mögvót, visszaöntötte az üvegbe, oszt mögmagyarázta az asszonynak vagy az embömek, ki vitte a tejet, akkor mögmagyarázta neki, hogy mán pedig vigye haza. A hátát dörzsölje avval a tejjel bejó erősen, és egy-egy almát ötessön mög a tehénné. Ezt háromszó mög kő ismétölni, és azután majd möggyógyul a tehén. Dehogy mit imád­ kozott, mit nem imádkozott, ezt én nem tudom. (Molnár József, Baks)

136. Eztet magyarázta neköm az az asszony, akit horgásztunk hozzá ehhöz az asszonyhon. Magyarázta neköm, mikó arrú vót szó, hogy a tej nem jó. De ehhöz nehéz hozzájutni, ehhön a dologhon. - A te apád olyan lókupec embör vót. Gyün, mén a gyüvőmenő nagy utakon. Ha patkót tanál az úton, azt ott ne hagyja, akármilyen, de ha hétlyu­ kú patkó, azt előhozza! Akkó eztet kilencsző mög köll szentöltetni, a patkót. Akkor amikor a mán nem akar a tehén aláereszteni, rúg, vág, akkor gyújtsad be a kemencét. A feleségöd fűtse be a kemencét, te mög fogd a baltát. Tüzesijje mög a feleségöd abba a kemencébe azt a hétlyukú patkót. Faragja, verje a vályúba. És vagy ódámén vagy otthon mögdöglik és szenved az a va­ laki, aki a tehenet bántotta. Az én anyám, amikó mán a tehén rúgott vagy nem adott rendesen tejet, aszonta, embör tüzelj a kemöncébe! Fejtünk tizet vagy tizenkettőt. Ez a te­ hén nem eresztött alá. Ezt a tejet, aszongya, be köll tüzelni. De pirosra be köllött a kemince fenekit fűteni. Beöntötte az apám a tejet oda, anyám mög a baltával darabolta a piros patkót a vályúba, és vót aki odamönt. Ott vót a tőszomszédukba egy öregasszony. Annak mög olyan tehene vót, mint az uj­ jam, azt fejte kint a tallón, mindönütt rettentő nagy fejő tejeket. És odamönt az anyámhon. - Mit csináltok mán, ne bántsatok! Az anyám aszonta, ha ódámén agyonvágja, oszt nem bírt sömmit se csi­ nálni, csak mögmeredt. (Paplogó Lajosnó, Öttömös)

137. Hallottam, hogy édesanyám kiment fejni reggel. Este semmi baja se vót a tehénnek, kiment, hogy megfeji a tehenet. Hát kérem véres tejet adott. Ak­ kor nem tudták, hogy mi a baja. Persze aggódtak, keresték, hogy hát ki csi­ nálhatott neki valamit vagy hát mi történt. Oszt akkor édesapám is kiment és haragudott, dühöngött, hogy hát mi lehet az. Nagyonjó fejőstehén vót, hogy vérös a teje. Akárhogy próbálták, egy napig, két napig fejni, mindig véröset, olyan csúnya nyálkás valamit adott. És akkor édesapámnak valaki mond­

ói

ta-e, nem-e, hogy hát azt a tejet egy vályúba öntse bele, és akkor baltával ütögesse így (mutatja) azt a tejet, amit beleöntött abba a vályúba. Disznóvá­ lyúba. És akkó majd meg fog jelenni az a valaki, aki megrontotta a tehenet. És úgyis vót. Ütötte a tejet és kérem szépen megjelent egy idős, öregember. És akkor azt mondja: - Mit csinálsz, Lajoskám? Azt mondja, hogy hát: —Igen? Aszongya, agyonütöm kendet! Megrontotta a tehenemet! Aztán ezzel elmúlt. Mikor megfejték a tehenet, akkor már megint jó te­ jet adott. (Boros Mihályné, Szegvár)

tefdam bolm sttl {baltavaí)

138. Azt hallottam valamiké, mesélte apám, hogy lent szógát ű Királyhalmán ilyen jómódú gazdáná. Hát ű fejte a teheneket, nyóc-tíz tehenet. Egy röggelre véröset adtak mög rúgtak, nem löhetött fejni. Oszt vót egy idős asszony a házba, az mindég feketébe járt. Az ujjai így egymásra vótak fonyódva, e vót nyomorodva így az ujjai. Oszt bemén az apám, mondja, hogy nem adnak a tehenek tejet, oszt rúgnak, vágnak mög vérös gyiin tőlük. No, aszongya, akkó, Pista, fejjé mindegyiktű egy kicsit. Oszt fejt is olyan félliter körű, azt beledűtette vele az öregasszony egy vályúba, osztán egy nagy késsé mög egy baltává darabolni köllött a tejet. Oszt az öregasszony már akkorra befűtötte a kemöncét. Mikor jó összedarabolta a vályúba ezt a tejet, akkó kidütötték egy másik edénybe, és akkó bedűtötték a forró kemöncébe. Az öregasszony előhúzott a szoknya alól egy revolvert, oszt dirr-durr, ilyen szabadkéményök vótak, kilövöldözött. Mán mönt is kifelé az öregasszony, egy másik öregasszony mög gyütt be, de a kapun nem en­ gedte be, hanem ott mindjárt ütötte. Az úgy ordítozott, aszongya apám, hogy borzasztó. Oszt emönt, mán estére fejték a teheneket, mán nem vót semmi baj se. (Krabót István, Ötömös)

139. Vót egy tehenünk, oszt egy tehenet megrontott egy másik szomszédasszony, úgyhogy véres tejet fejtek tűle. Oszt egy asszonynak panaszolták, hogy véreset fejnek a tehéntű. Mit csináljunk neki? Aszonta az az asszony, hogy vegyenek egy méter ilyen sötétkék kötőnek valót, aztat meg varrják meg, úgyhogy ne legyen tűbe cérna. Cérna nélkül. De addig nem szóljon semmit se, míg meg nem varrja. Mikó készen van, akkó másnap reggel vi­ gye le azt a kötőt az istállóba, vigyen vályút, és a vályúba fejjen valamennyi tejet. Tegye be azt a kötőt varratlanul. Akkor vigyen baltát, oszt az ajtót csi­ nálja be, úgy kösse be, vellával szorítsa be, hogy be ne tudjanak menni. Ak­ kor odament az a fiatalasszony. Fejte a tehenet, amit fejt ráöntötte a kötőre. A baltával verte, ahogy csak bírta. Mind összeaprította. Jött osztán az asszonynak az ura oda az ajtóra, hogyhát nyissa ki az ajtót. Dehát nem nyi-

62

tóttá ki. Úgyhogy teljesen összevagdosta a kötőt a vályúba. Apróra. Hiába zörgetett az az ember, nem engedte be. Mikor aztán vége lett, hogy már tel­ jesen összetörte, akkor kinyitotta az ajtót. Az ember akkor mán elment. Ment mán az ispán úrhon, hogyhát adjon kocsit, mert a felesége nagyon be­ teg. Oszt nem tudták, hogy mi baja van. Főtették oszt a kocsira, Szentesen vót akkor orvos, itten nem vót, és mire odaértek az orvoshon, akkorra meg­ halt az asszony. Úgy tudták, hogy Kecskés nevű vót az ember, a feleségit nem tudom, hogy hívták, csakhogy agyonverte a baltával az a másik asszony. Babonás vót az az asszony. Megrontotta amannak a tehenit. (Halál Ignácné, Szegvárj

140. Hát mikó megvettem a tehenet, aszongya a tót asszony: Tehén veszi, tej nem veszi. Hát mi az apád faszát, hátha a tehenet megvettem, akkó csak ott van a tej is. De csak mondja az öregasszony: Tehén veszi, tej nem veszi. Hát nem tudok én avva a tót asszonnyá semmire se menni. No, mikor osztán ha­ zamentünk, egy asszony mondja: jó van, aszongya, a vályúba öntsön egy kis tejet, osztán a fejszefokáva vagy a baltafokka veregesse meg. Hát osztán az ipám beleöntötte, hanem persze ű nem a fokával verte, hanem megverte az élivei. Akkorra odament a tót ember, az ura. Aszongya: hej, Ádám bácsi, de nagy kárt csinát, az én asszonyomat összedarabolta. Ez pedig megtör­ tént. (Nagy József, Nagymágocs)

141. Hát például nálunk történt ilyen. Szóval nekünk vót tehenünk. Csak ekezdték fejni, és csupa vér vót a tej. Hát aztán persze, hogy valaki odamönt. Egy öreg bácsi. Oszt aszonta, hogy sömmi mást nem kő csináni csak egyedül a disznóvályúba tönni, és a baltafokával verni a tejet, majd az illető rettentő jajgatva mögkerül. És elő is kerüt a szomszéd embör. És aszonta: Hagyjátok most már abba, mert nagyon fáj a derekam. Ez nálunk történt mög. (Varga Istvánná, Hódmezővásárhely)

142. Én mög úgy hallottam a tehénrontást abba az időbe, abba a múlt rendszörbe, hogy amik tehenet mögrontottak, nem adott tejet, mög véröset adott, akkor azt mögfejték este, amilyet adott. Akkor oszt éjfélkó főforralták a hétlyukú patkót, ami a ló lábán vót patkó, azt a küszöbre tötték, és öntötték rá a forró tejet. Oszt akkó vagy baltával vagy kaszakalapáccsal verték. Oszt akkó az illető, aki mögrontotta a tehenet, mögjelönt, de nem a magánképibe, csak a hangja jelönt mög, hogy „ne bántsatok, visszahozom a tejet.” Szóval csak a hangot hallották, és másnap rögge röndbe vót a tehén. (Juhász István, Csanytelek)

63

143. Mikor én idekerültem tizenkilencbe, hát az apósom mesélte, hogy egyször a tehenük nem adott tejet. Elmondjam? (Mondja!) Nem adott tejet. Hát mi a hibája, mi a hibája? Nem tudta elképzelni. Vót itt egy vén boszor­ kány valaki, de nekik is vót az lakójuk, mert kettes szobájuk vót és beenged­ ték lakónak. És azt mondja az apósom, mi az isten van evvel a tehénnel, hát olyan sok tejet szokott adni és most nem ád?! Hát megrontották! Ezt sose fe­ lejtem el, de csak ezt az egyet tanultam tűle. De az ő anyja, apja valamit tud­ tak, dehát én akkor nem is törődtem vele. Hát sok bajom vót. Összekerültünk úgy, mint az ujjam az urammal, möntünk a fődbe kapálni mindenfele. Hát az ilyesmivel nem foglalkoztam. No osztán azt mondja, hallod-e, asszony? az anyósomnak, a feleséginek mondja, hallod-e, asszony, én valamit akarok csinálni. Én hallottam apámtul, az mög még az ü édösapjátul, hogy ez a Mácza néni olyan rontó asszony! Aszongya, tudod, mit csinálok, azt amit az én anyámtul meg az én apámtul hallottam. Marton Mátyás vót az apósom. Annak mondta, hallod-e Matyi, eredj, oszt a disznó­ vályút tödd ki az udvar közepire, vögyél egy baltát, öntsél bele két deci tejet és fogd mög a baltát és vagdossad össze-vissza, de ahogy csak tudod, de erősen, majd az illető idegyün a kapura. De be ne ereszd, hanem csak vag­ dossad, csak vagdossad, hadd fájjon neki! Ezt tanultam. És mögvagdosta. Tényleg igaz vót. Azt mondja az apó­ som, na figyelj, asszony, majd zörög a kapu. Egyször csak hallja-e hé, kend, zörgetik a kaput. Aszongya, hadd zörgessék, de csak én vágom és vágom. Kiabálták, hogy Matyi bácsi, Matyi bácsi, jaj, jaj, jaj, ne bántson, ne bánt­ son, ne csinálja már tovább mert nagyon fáj a bűröm, mög mindönöm! Aszonta, de a fene a bűröd ögye mög, mög az anyád erre-arráját! Mögmondták, hogy te olyan boszorkány vagy, másutt is miért csináltál ilyet? Vagdosom és vagdosom a bűrödeí. Utóvégre sírvafakadt úgy könyörgött, a kaput annyira verte. Nem engedte be. Hát egyször majd még megint elgyün és bocsánatot kér tűle. Aszongya az apósom, ez való, így igaz, ez őrajta történt mög. (Szabó Gábornó, Mindszent)

144. De ne nevessenek ki! 1940-be laktunk a sövényházi kerületbe, a Levelényi-majorba. Vittünk alsó Ányásrul egy tehenet fejőre. Oszt akkó ot­ tan lakott a majorba egy fiatal pár család. Ennek vót édösanyja, aki Kistelekön lakott, és akkó ez az asszony, ez így tudott a tehénrontásokrul. És akkó eljött oda mihozzánk Kistelekről Levelényre. Akkó ez az asszony bemönt az istállóba a lányával mög a két onokájával. Akkor utána azon az estén már nem bírtuk a tehenet mögfejni. Úgy rúgott, vágott. Még a falra is mászni akart, ha bírt vóna szögény jószág! Utána mikó az én jó anyám odamönt hozzá nagy nehezen olyan vérös tej gyütt tűle, hogy tiszta vérbe vót a tej, oszt akkó kommendálták, hogy idemönjön, odamönjön. Alsórétre is elmönt oda is, aztán elmönt a gazdájáhon, hogy mi történt a tehenivel. Akkó gyütt egy jó asszony. Oszt akkó aszonta, hogy majd ő azt a tejet, fejje

64

mög a jóanyám. Azt a tejet beleöntse a vályúba, egy disznóvályúba. És el­ kezdte vagdalni baltával, hogy majd a boszorkány begyün. De bizony nem láttunk semmi boszorkányt, de a tehénnek visszagyütt annyira a teje, hogy bírtuk fejni, de az nem tökéletös vót. (Maczák Ilona, Sándorfalva)

145. Az én nagyanyám mondta azt, hogy vót nekik valamikor tehenük, mert ilyen nagygazdák vótak, oszt átmönt hozzájuk egy idős asszony. De hogy az ki vót, nem tudom. Csak másnap nem adott a tehén nekik tejet, csak véröset. Hogy ki mondta, valaki mondta neki, hogy éjfélkor vezessék ki a tehenet a kúthon és a vályúba merjenek vizet. Oszt avval a vízzel mossák mög a te­ hénnek a tögyit, és majd möglátják, hogy akkor majd másnap jelentközik a hölgy, aki ezt mögcsinálta. Aztán elkezdték verni, aszonták, hogy verni köll az istállóküszöbit egy fejszével, majd akkó odagyün, aki mögrontotta, és sír jajg at, hogy ne verjék a fejszével a küszöböt, mert avval ötét verik. (Ko­ vács Ernőné, Hódmezővásárhely)

tejszúrkúlással

146. Ez is nálunk történt. El se hittem vóna, ha nem nálunk történik. Édösanyám beteg vót ugye, én gyerek vótam, nem tudtam fejni még. Csak a szomszédasszony lett ehíva, hogy fejjen meg. Meg is fejt, el is vitte a hasz­ nát. Másnap mán nem adott a tehén csak két deci tejet. Mikó még az is olyan vérös vót. Édesanyám meg rosszú vót. Mi lelte ezt a tehenet? Átment a szomszéd emberhön. Az meg ilyen bűbájos ember vót. Kérdezte tűle: Só­ gor, mit csináljunk ennek a tehénnek, hát valaki megrontotta, evitték a hasz­ nát. Aszongya, amennyit csak bírsz, fejjé ki belülié, és akkó tedd naplement után a disznó vályújába, oszt vasvilláva szurkáld meg a tejet. És akkor majd jaj lesz annak, majd megtudjátok, hogy ki vót az. És úgyis vót. Édesanyám, amennyit bírt, annyit fejt ki. Akkó beletette a vályúba, vasvilláva jó mérge­ sen megszúrkálta. Aztán akkó hazaérnek az én bátyámék a munkábú, és an­ nak a szomszédjába vót az az asszony, aki megfejte. Mondja édesanyám, mi újság a tanyán. Aszongyák, jaj, Maris nagyon beteg, mindene fáj. Hát oda­ ment a hatása. És aztán szépen vissza is gyütt a tehénnek a teje. (Horváth Gyuláné, Bordány)

trágyaszúrkáíússíd 147. Nagyon szép vöröstarka tehén vót. Szekfű vót a neve. Nagyon jó teje vót. Az az asszony rontotta mög, akinek a fiát mögvertem szömme. Mer, hogy az igazságot mondjam, cserétem vele disznót feleségem tudta nékül. Még fiatalok vótunk és a feleségöm nem egyezött bele. Elég az hozzá, hogy erontotta a tehenünket. Véröset adott. Hát állatorvost hittünk, de nem tudott semmit. Beótotta, mindönt csinát, nem ért semmit. Valaki mondja a

65

feleségömnek, te mönj el Sándorfalvára. Van ott, úgy hívják, Kaszabné, ilyen jósló asszony. Vigyél a tejbiil egy-két decit. Vitt is. Mindjárt beletötte féldecis pohárba, rátött egy kávéskanalat. Néz bele, aszongya, idehallgass lányom, vöröstarka, előreálló, így áll a szarva. Aszongya, pontosan úgy van. Aszongya, azt egy közeli szomszéd rontotta mög, de nem mondhatom mög, hogy ki. Hanem vezessétök olyan helyre este, hogy senki ne tudja, hun van. Oszt napfőkőtte előtt, virradatkó, eredj, ami vót esküvői blúzod, vödd ki, oszt langyos vízbe türűgessed a tőgy it. Majd székel, vizel a tehén. Az urad mög szúrkálja, úgy csinálja. Mögjelönik. És kérőm mögjelönt, és azt is mondta, hát tik, mit csináltok? Pontosan ezt mondta. Hát osztán én ütöttem. Szúrkáltam a vizeletit, mög a székletit. Aszonta, hogy azé mén oda, mer an­ nak úgy fáj, mintha ütet szurkálnák. És azt mondják, hogy egy ilyen valaki, mikó átvöszi a tudományt, saját családján próbálja ki. Ez is mögfelel a való­ ságnak, mer kettőt tudok, aki ott vót a majoron. Az egyiknek a lánya, hogy mögpróbálta, kihullott a foga röggelre mind a lányának. A másik az az asszony vót. Az első lányán próbálta ki, az mög mögpuposodott, ilyen nyomorút lőtt. (Bíró Lajos, Dóc)

148. Hallottam, hogy a Maszlagné megrontotta az ipamék tehenüket. Hát azt hallottam rúla, hogy fejték és véreset adott a tehén. Oszt valamelyik azt mondta, hogy hát biztos, az öreg Maszlagné ronthatta meg, mert hát arrul hallatszott ilyesmi. Hát oszt aszonta apósom, hogy öntsék ki a favályúba a tejet, oszt üssék ustorral. Hát oszt ütötték ustorral. Egyször megjelent Emmi néni, hogy nem bántsátok azt a tejet, hát mért bántsátok azt? Hát másnap reggel az az asszony beteg lett. Orvost hittak hozzá és megtanálták rajta az ustorcsapásokat. Ennyit tudok rúla. Kapásfaluba tör­ tént ez, az ide körülbelül öt kilométer. Idetartozik Nagymágocshoz, más­ képp meg Ótompahát. (Földi Jánosné, Nagymágocs)

teh én ilíiegeféssei 149. Az én szülémön történt, hogy mög vót rontva a tehén, vérös vót a teje. És elmöntek Csanádra, vagy hun vót valami ilyen kuruzsló embör, és akkor mire visszagyüttek, akkorára ütötték, verték azt a tehenet. De nem a tehenet ütötték, hanem azt az illetőt, aki mögrontotta. Azt, és az jajgatott. Az elmönt oda, ahhon a házhon. Én ezt így hallottam. (Boros Mátyásné, Kövcgy)

150. tejet

Osztán tehénrontás vót-e? Vót. Aszongyák az is vót. Akkor mi volt a tennivaló? Hát én nem tudom, mi vót... Ja, azt mondták, hogy tán vályúba tették a és verték, oszt akkó megjelent az a valaki. Igaz ez?

66

- Mivel verték? - Baltával. - Pontosan mondja! - Aszongyák, megjelent az a valaki. Na azt mondja meg, igaz ez? - Mert fájt neki. - Aszongyák, mert fájt neki. Hát még ilyet! Még ilyet! Aszongyák, előgyütt az a valaki (suttog). Megjelent. Aszongyák, hogy tán ha odapisált a tehén alá, akkor is megrontsák. Igaz? Azért nem enged az én fiam, mikor te­ henész vót, alápisálni a tehénnek, mert aszongya, akkor megrontja. Oszt aszongya az én tehenem kevesebbet ad, mint azé, aki alápisált. Na, azt mondja meg, hogy ez mitül van. - El lehetett vinni a tehénnek a hasznát? - Úgy elvitte, hogy csupa víz vót a tej. Akármikor gyütt, sose a maga te­ hene alá pisáit. Mindég a gyerek tehene alá pisáit. Na! Oszt akkó alig adott tejet. - Milyen asszony lehetett az? - Ember vót. - Akkor boszorkányos tudása vót. - Biztosan! Biztosan! Annak már boszorkányos tudása vót, az biztos, (suttog) Ezek a mostaniak már nem tudnak ilyet (suttog), csak a régiek. - De azok nagyon értették ezt. - Az öregebbek azok értették. Az öregebbek nagyon tudták! (suttog). Nem is akartam azt elhinni (suttog). (Percze Jómosné, Csongrád) (A felvétel 1985. április 20-án készült a csongrádi tanyavilágban. Leg­ alább 5 kilométerre a várostól, egy igen elhagyott részen. Az adatközlő mindvégig suttogott. Ilyen boszorkányos dolgokról, úgy tűnt, csak suttogva illik beszélni.)

67

Bábák a műn kéj ükről Harminchárom évigvótam bábaasszony. 1928-ba jöttem ide a faluba, és azóta itt dolgozom Kiskundorozsmán. 1924-be vizsgáztam Szegeden, mint szülésznő. Egy évig tanultam, utána hazakerültem a szüléimhez Lakitelekre. Szegény szüleim vótak nagyon. Nyolc gyerök vót otthon a csa­ ládba. Lakitelekön kezdtem a bábaságot. Még akkor, mint bába. Később ugye szülésznők lettünk, át lőtt ez változtatva hivatalosan. Ak­ kor én ottan férjhöz möntem egy vasutashoz, egy nagyon jó fiatalemberhöz, Peták Istvánhoz. Azzal is éltem le ötvenhárom évet, akkor ű nyolcvanban möghalt szívinfarktusba hirtelen. Nagy, derék embör vót, én itten helyben (Kiskundorozsmán) húsz évet dolgoztam Tapodi Dodival. Úgyhogy össze­ sen harminchárom évet dolgoztam. Akkor nyugdíjba gyüttem ötvenhatba, és azóta nyugdíjba vagyok. Hívtak nagyon ki az üllési szülészotthonba ve­ zető szülésznőnek, mert nagyon szeretőit mindön orvos. Ugye ők tudták azt, hgy megbízható vagyok, dehát az én uram nem engedett. Azt mondta elég volt. így oszt nem möntem sehova és azúta itthon vagyok. Lakitelekön négy évig vótam bába. Tanyavilág vót az. Ott is, itt is nagyon messzire kihordtak engöm. Vittek Üllés felé, odavótam Rúzsa-lapos, Faragó-dűlő, Domaszék, Márpán-dűlő környékén. Még Szegedre a Csillag börtön mellé is bevittek, mert szerettek. Nem dicseködésképpen mondom, de mögálltam a helyemet, ahová engöm oda állítottak, ottan baj nem vót soha. Ha régön leszült egy asszony, akkor az az öreg bába elvágta neki a köldökit. Ha bicskával, ha ollóval, ha mivel. Akkor osztán ellátta, oszt röndbe vót. De akkor olyan szülésznő, mint én vótam, még akkó nem vót, nem tu­ dom hányadik határban se. Mert én magánúton két polgárit is elvégeztem, hogy bentlakást és kosztot is kapjak a klinikán. Mint lány nem kaptam vóna eztet meg, ha nem tanulok. Amikor végeztem, ugye akkor már híre vót az egész pusztában, meg mindenhol, no gyün egy szülésznő ide, aki majd ért a munkájához, aki majd nem kisszékre ülteti a szülőasszonyokat, meg szakaj­ tóra, hanem majd másképp lesz. Hát úgy is lett. Mert én előttem, akik vótak öreg bábák, azok két szakajtóra ültették az asszonyt és azon születtek le, úgyhogy úgy pottyant le a gyerök a földre. Két szakajtóra ültették. Egymás mellé tötték a két szakajtót és ráültették, de nem is tudta, hogy a szülésidő ott van-e, csak kínozta azt a szöröncsétlent. Az ak­ kori öreg bábák nem úgy tanultak, mint én a szülészeti klinikán, hanem azok olyan cédulás bábák vótak. Az szült hat gyerököt, nyolcat, és az orvos meg­ adta neki a cédulát, hogy maga vezethet szülést. Úgyhogy én majd úgy vótam vele, hogy mikor odamöntem, hívtak, ahol az asszony vót, mikor beérők, két szék egymás mellé vót téve, két kisszék, és azon ült a szöröncsétlen. De híre se vót a szülésnek, híre se. Ugye nem tudták azok azt, hogy a méhszáj most nyílik, most már két ujj­ nyi, három ujjnyi, no mostmár ki van tágulva, most már gyühet a tolófájás. Nem tudták aztat azok, hogy az mire való, hanem csak erőltették, erőltették.

70

Mikor én odamentem, akkor oszt szépen eltereltem onnan a társaságot, az asszonynak mög mondtam, hogy keljön föl szépen, feküdjön föl az ágyra, majd osztán én mögmasszírozgattam az öltáját és majd szépen rendbegyün. És majd ahhoz két hétre szült. Harminchárom esztendő alatt nagyon sok minden történt velem. A múlt rendszer adta a legérdekesebb dolgokat. Akkor amikor nem vót ruhájuk, nem vót lakásuk. Három-négy család lakott egy szobába. Nem vót annyi tűzrevaló, amivel melegítsem a vizet, hogy megfürdessem a gyerököt, ha­ nem az embör egy széköt tört össze, és avval melegítöttiik meg a vizet. Ak­ kor ebédöket röndöztem a gyerökágyas asszonyoknak, mert nem vót mit enni. Oszt mondtam a bírónak, hogy leginkább addig ne haljon éhön az az asszony, még én odajárok — nyolc napig —, azután majd csinálnak vala­ mit. És a bíró azt válaszolta, Rácz Rudi, az vót a főbíró, majd ha maga úgy ismeri a népet, mint én, aszongya, akkor majd nem fog mellettük így kiállni, mert, aszongya, megisszák a keresetüket. Igen, mondom, megisszák azok a keresetüket? Egy szögény embör, aki egész nap húzza az igát, az nem ihat mög egy pohár bort? De maguk, mondom, dőzsölnek. Én nem féltem úgy odamondani, meg mertem mondani, amit csak úgy elgondoltam. Én nagyon ragaszkodtam a nyolcnapi gyerökágyi fekvéshöz. Az én kezem alatt szülésbe nem halt meg gyerök. Még olyan se, ami olyan kompikált vót, hogy a Tapodi Dodi orvos tanú vóna rá, sőt amikor a klinikán elmondtam, hogy én mit csináltam, hát akkor megmentöttem vele a gyerököt is, de megmentöttem az anyát is. Egy alkalommal nem bírt meg­ születni a gyerök, mert a köldökzsinór olyan szorosan a nyakára vót csavar­ gózva és nem bírt előrehaladni kifelé. A köldökzsinór fogta, nem engedte. Gondolkoztam egyet, mit köllene csinálni. Be vótam mosakodva, fogtam az ollót és benyúltam az anyába. Ott vágtam el köldökzsinórt tapintás által. El­ vágtam a köldökzsinórt, abba a pillanatba a gyerök kicsúszott. Az anya redbe vót. Az orvos akkor ért oda, mire én ezt mögcsináltam. Nagyon gyor­ san köllött cseleködni, mert az anya is meghalt vóna, a gyerök is möghalt vóna. Abba az időbe nagycsaládok vótak. Vót olyan család is, ahol a tizenha­ todikat szülte az asszony. Orvos nem vót én vezettem le a szülést. Leginkább én intéztem mindönt. Háromezernél több szülést vezettem le. A szülések ősszel meg tavasszal vótak általába. Akkor vótak zömibe. Nem vót akkor veszélyeztetött terhesség, amikor én még bábáskodtam, mert mindenki tökéletösen hordta azt a gyerököt, de mostan az anyák nem törődnek úgy a gyerökkel. A terhességükkel sem törődnek úgy, mint abba az időbe, amikor még régebben. Dolgozott az az anya, elvégözte a házimun­ kát, a gyerökre vigyázott. A szülőágyba vittek az asszonynak töltött káposz­ tát, birkapaprikást, sült húst, ami vót. Szegényebbeknél tejet adtak neki. Ha nem vót, akkor én vittem neki. És mindönki szoptatott, mindönki akkor. Hogyhogy ma nem bírnak szoptatni? Nem, mert el vannak kényösödve, mert az ü melle nem arra való, mert akkor nem lesz olyan csinos, mert nem

71

lőhet a ruhát kibontani. Szóval ilyen trükkökkel állnak elő. Ugye, hogy így van? Ezért nem szoptatnak. Én most csak a fejem csóválom, de sokat fog­ nak sími a mostani szülők, hogy a gyerökük, ha megnő, az majd fejbe vágja. Azt is látom, hogy az a négy éves gyerök belerúg az anyjának a lábába, hogy hülye vagy mög bolond vagy, mert nem jól neveli. Mi nyolcán vótunk, de egymásnak se szabad vót mondani, hogy hülye. De édesanyám se mondta azt nekünk, hogy hülye, hogy a fene ögyön mög. A gyeröknevelésbe olyan nagy hiba van máma, hogy azt kibeszélni nem lehet. Sajátmaguk nagyon so­ kat rontottak magukon az asszonyok. Persze, egyszer én egy ilyen ügybe belekavarodtam. Nem az, hogy én vótam a bűnös, de behívattak véleményt mondani, hogy mi lehetett. Hogy nem énnálam járt-e az az illető? Mert a klinikára is bekerült, és háromhónapos gyerököt csinált el, és nem mondta mög aztat, hogy mi vagy hogy. Neköm köllött oszt elmondani, hogy mit csinálhatott, hogy mit lőhet csinálni. Mikor bent a törvényszékön kérdözték tűle: Maga mit csinált, hogy azt a gyerököt maga elszúrkálta? Akkor kihúzta a hajtűt a kontyábul és kiegyenesítötte, így mutatta, mintha látnám, aszongya, evvel szúrtam föl, e! Fölszúrt avval, és ugye eltalálta a gyerököt, és akkor megszülte. Ilyenek vótak. Mályvagyökérrel is csinálták. Beledugták a méhszájba és benne tar­ tották addig, amíg a méhszáját az rágta, marta. Mert erős a mályvagyökér, és akkor nem tud összehúzódni a méhszáj tűié, egyszer csak mögindul a vérzés. Csinálták mályvagyökérrel is, tormagyökérrel is. Egyször egy alka­ lommal elszaladt hozzám egy olyan tízéves forma kisgyerök. Azt mondja, Juliska néni, aszongya, tessék jönni, mert anyukám mindjárt möghal. No én mindjárt ahogy vótam, csak egy köpenyt be a táskába, oszt sza­ ladtam is. Mikor odaérök hát az asszony már haldoklik. A szoba földje, mintha látnám most is, földes vót, és ilyen gödrök vótak benne, a gödrök tele vótak mind vérrel folyva. Már akkor elvérzött az asszony. Akkor gyütt ki a gyerök belüle, amikor möghalt. Hathónapos vót. Még ott is vót az éjjeli szekrényön az a vasdarab, amivel fölszurkált magának. Az nem hajtűvel, hanem ilyen valamilyen vassal. Mert akkor már vót neki öt gyeröke, és aszonta az urának, hogy ű a hatodikat nem szüli meg. Ezt mind az ura mond­ ta neköm. Egymagám vagyok. Se éjjel, se nappal senkihöz szólni nem tudok sem­ mit. Próbálkoztam m4r eggyel, hogy majd gondozóm lesz, és egy nyáron ti­ zenötezer forintot szödött ki a zsebembül. Úgyhogy mindig kérte, a lányának most egy kabát köll, adjak kétezer forintot, most űneki egy arany­ lánc köll, ötezer forint. Én mög olyan jó bolond vótam. Azt gondoltam, hát adok neki, úgy se viszöm el a fejem alatt. Legyen neki, örüljenek valami­ nek, ne csak velem küszködjenek, hanem örömük is lögyön az életbe. Dehát bizony osztán nem lett öröm semmi se, mert nem lőtt a dologbul semmi se. Mikorra észrevettem, elkezték aztat beszélgetni a szomszédba, hogy mikor döglök már meg, hogy a házat adhatnák el. Mikor én eztet möghallottam, abba a pillanatba fölmondtám nekik, széttéptem a végrendeletöt.

72

Bemöntem a közjegyzőhöz és mindönt elintéztem. Azúta, hogy őszinte lögyek, nem merek kezdeni senkivel se. Hát nem akar lönni becsületes embör, aki az öreget vállalja?! (PetákIstvánná, Kiskundorozsma) ** * 1942 óta vagyok szülésznő Szegváron. 1951 óta a szülőotthonba dol­ goztam, akkor én már nem jártam ki sehova se. Évente olyan nyolcvan-száz gyerek született a kezem alatt. 1945-be még volt segítségem, aztán az is meghalt. Akkor én már magam voltam. Azelőtt kint szültek háznál az asszonyok, és idegenkedtek a szülőott­ hontól. Hát a háznál borzalmas volt. Volt amikor mosdótál se volt. Rettene­ tes szegénység volt itt akkor. Hogy hol szültek? Ágyon, földön meg kocsin. Kit hol ért az ámmen. Borzalmas viszonyok voltak, tisztelet a kivételnek, de a falu túlnyomó része nagy szegénységben élt. Persze, hogy voltak gazdák, akiknek hetven-nyolcvan hold földjük volt. Az biztos, hogy nem szült szalmazsákon, strózsákon. Nem volt villany, pet­ róleum volt. Jegyre kaptuk a petróleumot. Sok helyen a gyerekek is bent voltak, amikor szült az asszony. Kértem, hogy távolítsák el őket, de csak maradtak. Lefektettem őket. Az asszony jajgatott. A gyerek ezt mind hallot­ ta. Amikor aztán elérkezett a szülésnek az ideje, én vezényeltem. Mondom a nagymamának, legyen szíves az ágynak a végihez állni, és tartsa nekem a lámpát. Szegény tartotta a lámpát. Közbe megszületett a gyerek a lámpa­ üveg leesett és odagurult a gyerekhez. Odatettem a kezemet elibe és meg­ égette az én kezemet. Mert ha nem, akkor a gyerek ég meg. Egyszer például éjjel, már nem tudom megmondani, hány órakor, beko­ pogtak. Bekopogtak. Kinézek az ablakon. Tessék? Az Osztorán, az a Tisza mellett van, legalább hat kilométer ide, van egy szülő nő. Ez kérem február­ ba volt, amikor már kezdődött egy kicsit engedni az idő. Nem volt már az a szigorú tél. Hát mondom, rendbe van. Ugye kocsival szoktak értem jönni, hozzá voltam szokva ahhoz. Mondom, hát hol a kocsi? Aszongya, hogy hát nem kocsit, hanem lovat hoztam. Aszongya, képtelen a kocsi kimönni oda, lovat hoztam. Olyan az a föld ott, hogy ragad. Sár, fekete föld. Aszongya, üljek föl a lóra. Semmi szín alatt nem ülök föl a lóra, bár ültem már lóháton gyerekkoromba. Mondom, nézze, én semmi szín alatt a lóra nem ülök föl. Hát vezette a szerencsétlen. Mondom, jó, hát odáig ez meg van, hogy én megyek, de a lábam benne van a börtönbe, mert ha rendellenesség történik, mi az istennyilát csinálunk? Mit csinálunk? Persze, az a férfi nem tudta. Hát ki is mondom, a Jóisten vezette a kezemet. Szóval kiértünk oda. A hócipő­ met levette a sár. Sárosán, piszkosan megérkeztem és hozzáfogtam. Hál’istennek szerencsésen lebonyolódott a szülés. Három óráig ottmarad­ tam, két óra hossza igazságosan az ottmaradás, ottmaradtam három óráig, hogy nehogy valami történjék. Mikor jöttünk visszafelé, itt a Kurcán jöt­ tünk keresztül, ahol lemennek a tehenek. Aszongya, próbáljunk meg itt

73

körösztüljönni a Kurcán, be van fagyva már. Hát idefigyeljem, maga mönjön elől, oszt én meg utána. Ha maga leszakad, akkor én is leszakadok. Hát oszt szerencsésen átértünk, csak hát az borzasztó volt. Nos, akkor nyolc napig én lejártam hat kilométerre. Kislány született. Orvosnő lett belőle. El ma is Csongrádon. Volt nekem harminckilenc éves szülőanyám is. Nem is egy, de bizony olyan nehezen szült, hogy borzasztó. Mindig megkérdeztük amikor begyütt, hogy hány éves, mert mink ahhoz alkalmazkodtunk. Máma ez már nem differencia, mert máma nagyon könnyen szülnek. Azelőtt a sok csalá­ dot is felnevelték és egészségesebbek lettek, mint a maiak. Hallottam, hogy a katonaságnál, dacára annak, hogy tele vannak vitaminnal, mégis elszé­ dült. Akkor mit evett az asszony? Vöröshagymát meg lekváros kenyeret. Tej nem volt. Akkor én azt mondtam nekik, hogy főzzenek rántott levest, amitől tejük van az anyáknak, mert a tejben van az ellenállóképesség, ami­ vel leküzdi a gyerek a betegséget. Az anyatejbe. Nálunk nyolc napig feküd­ ték a gyerekágyat. Hát én arról nem tehetek, ha az az asszony hamarabb fölkelt, én azért nem felelhetek. Amikor aztán fölkelt az asszony és fölerő­ södött, hogy el tudott menni az avatóra, akkor a pap a sekrestyéből bekísérte a Szűz Mária oltárához, és ott beavatták. Azt már nem tudom elmondani, hogy a pap mit mondott. Mindig ott voltam az avatáson is, mert segítettem. Tudja, nekem azt is elmondták az asszonyok, ha védekeztek. Védekezés szempontjából a mályvagyökér nagy dívott. Nagyon sok ilyet tudnék mon­ dani. Úgy ki vót vérezve, hogy hófehér vót. Szóval élet-halál közt vót. Azo­ kat beküldtük Szentesre a kórházba. Hogy én? (Tudniillik, hogy végzett-e tiltott műtétet.) És őszintén megmondom, énneköm még föl se merték ezt tárni. Énneköm soha senki ilyesmit még csak meg se peccentett. Ösmertek engem, hogy nuku! Itten volt valaki, az ült éppen háromszor érte. Arra értet­ te ugye, hogy az AB?... Persze sokszor beszélték az asszonyok, hogy nincs rá szüksége, hogy azt onnan távolítsák el. Azt mondom neki, idefigyeljen, menjen ki a búza­ földre és amikor kel a búza, akkor azt szedje ki. Aszongya, hát hogy szed­ jem ki, hát abbul búza lesz. Hát ebbül is éppen olyan gyerek lesz, mert abba a pillanatba, mikor megfogamzik az élő lény, és az továbbfejlődik. (Molnár Margit, Szegvár) *** Kígyóspusztán kezdtem a bábaságot. Ez olyan nyolc kilométer kiterje­ désű tanyavilág. Ma már alig található ottan egy-két tanya. Amúgy be van már erdősítve, úgyhogy alig találtam meg azt a házat, ahol laktunk. Több­ nyire kerékpárral jártam. Akinek kocsija, lova vót, az elvitt ahová köllött. Osztán möguntak engöm hurcolászni. Akkó mondtam, ne gyüjjenek, majd elmögyök. Ha szüléshöz hívnak, akkor biztos kocsival gyüttek értem, legin­ kább éjszaka. Mikor odamentem a anya ágyba vót. Megvizsgáltam, hogy

74

mégis nem-e valami rendellenesség van nála. Ha jött a szülés levezettem. Tizenöt év alatt nagyon sok szülést vezettem le, de számot nem tudok mon­ dani. Sokat, mert nem csak Kígyósba jártam, hanem Üllés területén is jár­ tam, Csólyosban is jártam. Vótak nagycsaládok. Vótak, ahol nyolcadik született. Nem is egy helyen. Hát ugye ott már épp elég lett vóna. 1974-be fejeztem be a bábaságot, amikor nyugdíjba mentem. Dehát akkor már nem onnan, hanem a szülőotthonbul, Majsáról. Az én időmbe otthon szültek az asszonyok. Otthon az ágyon. Régebben hallottam olyat, hogy nem fekszik le az ágyra. Nem akartam én, hogy a gye­ reknek baja lögyön, ha megszületik. És hogyha hirtelen kiesik az anyábul és ráesik a fejire? Eltörhet a nyakcsigolyája vagy mit tudom én, beszakadhat még a feje is. Nem engedtem meg, hogy állva szüljenek. Elsőbb nagyon ide­ genkedtek a szülőotthontól, nem is akartak bemenni. Vót egy asszony, aki­ nek direkt megmondta az orvos, hogy ikrei lesznek, ne szüljön otthon. Megfogadta oszt, nem szült otthon, de mikor jöttek a fájások, akkor csak el­ küldte az urát elsőbb énértem. Akkor, elmentem. Hát mikor odaérek, hát sű­ rűn jönnek a fájások. Mit csináljak? Gyerünk az otthonba, mert ikrek lesznek. Akkor összecsomagoltunk mindent és fölültünk a kocsira. Én és az ura, az asszony meg feküdt hátul, és mikor Majsához három kilométerre vótunk, megszületik az egyik gyerek. Szerencsémre úgy született, hogy egy ház közel vót. Mondtam, most már álljon meg, hát valamit a gyerekkel csi­ nálni kell. Meg ne fulladjon az anyjánál. Akkor megállt. Mondom, menjen már ide be ehhez a házhoz, hozzon egy pohár vizet legalább az élesztőshez vagy valamihez, ugye köll a víz. Hát oszt bement, ki is hozott egy pohár vizet. Onnan is ballagott kifelé az asszony, de az nem mert odagytinni közel se a kocsihoz. Kijött, ahogy kiért a vízzel, akkorára születik a másik gyerek. Mind a kettő ott született. No most már gyerünk a szülőotthonba. Aszonta az asszony, ötét oda ne vigyék, a szülőotthonba. Hát hova vigyék? Hát vigyenek el az édesanyámhoz, aszongya, bent laknak Majsán, majd ű ott meglesz. Úgyis lett. Nem engedte magát bevinni, de költött oda az anyjáékhoz vinni. Ott vót egy hétig, aztán hozta az ura ki a tanyára újra. Amikor úgy néztem, hogy koraszülött a gyerek, nem bírja ki azt, hogy a vasárnapot megérje, úgy látszott róla, azt mondta neköm a tisztelendő ott a templomba, ha azt látom, hogy az a gyerek nem tudja azt a keresztségöt megélni, akkó, aszonta, hogy csináljak neki keresztséget. Ha mégis meghal­ na a gyerek, akkó úgy eltemetik, mint hogyha pap keresztelte vóna meg. Én fölöltöztettem a kicsit, hogy meg ne fázzon — de sok vót ilyen — akkó szé­ pen megfogtam, odatartottam a fejit a fürdőkád fölé, és egy pohár olyan kis langyos vizet rá, hogy ne fázzon meg attul se, és akkor mondtam: István, én téged megkeresztellek az Atyának, a Fiúnak nevében. Ammen. Gyakran a szomszédasszonyt hívták el, akkor mikor rosszul vót az asszony, mert ugya bábaasszonyrul szó se lehetett arra kint a tanyavilágba. Akkor elhívták a szomszédasszonyt, hát persze, hogy nem fektette le az se,

75

meg hát ő sem akart lefeküdni. Akkor egy ilyen sámlit fölfordítottak, és ak­ kor arra ráült, mint a vécére, és akkor ott erőlködött még csak meg nem szült. Oszt akkó vöt, aki állva szült és megfogta az ágyvégit, és ottan erőlkö­ dött. Dehát nálam ilyen nem vöt, mert én lefektettem ükét, nehogy majd énmiattam vagy őmiatta az a gyerek szerencsétlenül járjon. Lefektettem ükét és akkor úgy szültek. A Boldogasszony ágya a szülőágy vót, amit, aszongyák, hogy még a gyerek meg nincs keresztelve, addig azt elhagyni nem szabad. Mert akkor, ha az anyja kimegy és a gyereket otthagyja egymagát, akkor kicserélik. Hát én már nem úgy tanultam, hogy az ilyeneket elhiggyem. Csak ugye hallot­ tam ilyet is, olyat is. Oszt ezek még eszembe jutnak, jobban, mint ami teg­ nap történt. Azt meg az egyik asszonytul hallottam, az jóval idősebb vót, mint én, hallottam, hogy olyan éves, másfél éves vót a gyerök, oszt akkó kivitte a kukoricatöldre, mert kapálni köllött neki. És akkor mit csináljon, hát mit csináljon, a gyerek ugye mászkált és szaggatta ki a kukoricát. Hát mit csi­ náljon, hogy ne szedje ki a gyerek a kukoricát? Aszongya, csináltam egy nagy gödröt, és (majd mutatja, hogy mellig) elásta a gyerököt. A gyerek kapadozott össze-vissza, de kimászni nem bírt, osztán így vót a gyerek, amíg ü kapált. Hát ezekről a mai családokról sokat lehetne beszélni. Hát nagyon nagy igényűek. Nem úgy veszik a dolgokat, mint valamikor. Ó, hát az embert csak kine­ vetik, ha elmondja, hogy valamikor mi vót, meg hogy vót. Mindenféle öltö­ zetbe nagyok az igények. Azelőtt jobban tisztelték a szülőket. (Forró Istvánná, Kiskundorozsma)

,

Legen dák h iedebnek Pétör, mit látsz ez égőit ? Az Úrjézus mikor a földön járt Szent Pétör vót neki a legjobb kísérője. Avval járt mindig. Egyik alkalommal egy szülési fájdalomban szenvedő asszonyhoz tértek be. Szent Pétör mindjárt arra kérte az Úrjézust, hogy se­ gítsen rajta. Atyám, segíts rajta! Jézus azt mondta, hogy nem lehet még, nem jött el az órája. Szent Pétör tovább kérte, hogy segítsön. Na eredj Pétör, nézzél szét az égön. Visszamögy Szent Pétör, jelenti, Atyám nagyon veszekösznek az embörök. Akkor még nem születhetik mög ez a gyermek. Pétör csak tovább kérte, Atyám, segíts már rajta, hisz bírsz segíteni. Na, nézzél ki Pétör, mit látsz az égön? Hát nagy háborúk vannak. Akkor még várjon a gyermek, mert nagyon rossz órában születik. Akkor tovább kéri Szent Pétör az Úrjézust, hogy segítsön már rajta. Na, eredj ki Pétör, nézzél ki! Mikor visszamögy Szent Pétör örömmel jelenti, hogy nagyon szép idő

76

van. Szántnak, vetnek, pacsirták szólnak. Most már akkor mögszülethetik a gyermek, mert jó órában születik. (Bitó Pál, Balástya) 1.

Mikor az Úrjézus a földön járt, möntek Pétörrel. Bemöntek, betértek egy tanyába. Már nagyon szenvedött az asszony, oszt mondta Pétör az Úrjézus­ nak, adja mög neki, mert már nagyon sajnálja az asszonyt. Aszongya bogyhát nem lőhet. Mönjön ki, oszt nézze mög, hogy mit lát az égön. Kimönt, osztán egy kutat látott. Nem lőhet, Pétör, mert ezáltal hal mög a gyerök. Sokáig még bajlódott. Mögint mondja, hogy add már mög neki Uram-Teremtőm. Nem lőhet, Pétör, aszongya, eredj nézd mög, mit látsz az égön. Kimönt, akkor egy kardot látott. Aszongya hogyhát nem lőhet, mert ezáltal hal mög a gyerök. Akkor újra bemönt vissza. Már mögint csak nagyon bajlódott, egyször osztán, eredj ki Pétör, nézd mög, mit látsz az égön. Aszongya, csillagot látok. Na, aszongya, most már möglösz. Osztán möglött a gyerök. (Kacsner Istvánná, Óföldeák)

2. Mikor az Úrjézus a földön járt, bement ahhoz a házhoz ahol vót a szülő­ asszony. Akkor nehezen lett neki meg. Akkor kiküldte Pétört, hogyhát néz­ ze meg, mi van az égön. Akkor bement oszt mondta, hogyhát mit látott. Egy lovat látott. Akkor rnegén kiküldte, mert Pétör azt mondta, hogy add már meg neki, ne szenvedjen! Akkó megint látott egy másikat: elütötte az em­ bert a kocsi. Akkor bement Pétör, mondta, hogyhát mit látott. Aszonta, ak­ kor még nem adja meg. Mikor harmadszorra kiment látta, hogy nagyon szép ember ment az úton. Akkor adta meg, mert arrul lett neki a halála. Nem olyan szerencsétlenséggel. (Papp Sándorné, Szegvár)

F iú lösz-e vagy lány? Ha valaki mög akarja tudni, hogy fiú lösz-e vagy lány, akkor cserépbe köll vetni növényt. Az egyikbe búzát, a másikba árpát. És kilenc hónapig oda köll vizelni. Amelyik hamarabb kizöldell, ha búza zöldell ki, akkor lánygyennök lösz, ha az árpa, akkor fiúgyerök lösz. (Gyiire Istvánná, Kiszombor) 1. A terhes asszony petrezselyömzöldet szödjön, ha göndörhajú fiút akar. (Takács Jánosná, Ferencszállás)

Asszonyok a szülésről Még arra az öregasszonyra emlékszem úgy, mint magára. Hogy ezelőtt nem olyan bűven vót tűzrevaló a szegényembereknek. Átjártak az asszo­ nyok az erdőbe fáért. Oszt ez az asszony is átment, egy kéve gallyat kötött

77

magának, oszt mikor a hídhoz ért, meglett a kicsi. Belekötötte a kötőjibe. Oszt hozta a kötőjibe a gyereket, vállán meg hozta a kéve gallyat. Oszt kér­ dezték tűle, mit hoz kend, Örzse néne? Aszongya őzikét. Azért maradt rajta Barta Örzse nénin, hogy őzike. Mik asszony tenné ezt meg máma? (Fejes Ferencné, Apátfalva)

1. A szölőanya ágyát Boldogasszony ágyának nevezték. Úgy tanították a családokat akkor, hogy amit nem akartak felnőtt koráig tudatni avval a csa­ láddal, aszonták, eredj oda a kuckóba kisfiam. Ott a játékod, játsszál! Majd én elmesélem, Jóska bácsi mit beszélt. Akkor ottan szépen elbeszélgetek egyik a másika között. Mikor odaért a szülőanyának az ideje, hogy baj kerülgeti, akkor kérőm az épületnek, a szobának egy sarkába a gerendába szöget vertek. Mindön házba vótak ilyen nagy, fehér lepedők, ilyen pertlik vótak rá varrva. Ezöket a nagy lepedőket fölaggatták oda, azokba a szögekbe. És akkó elkerítették a szülőanya ágyát azzal a fehér lepedővel, azt a nyoszolyát, amibe feküdt. Bekerítötték azért, hogyha jön a rossz iidő, ha gyünnek a rossz táltosok el ne vigyék a gyerököt. Még mög nem lösz a gyerök körösztölve, oda senkinek bemönni nem szabad, onnat senkinek sömmit kivinni nem szabad. A na­ gyobb családnak vérös ruhát látni nem lőhet. (Paplógó Lajosné, Öttömös)

2. Itthon is szültem. Vót bába néni. Hogy is hívták? Etelka, de milyen Etel­ ka, nem tudom már. Szegeden tanult. Négy gyerököt szültem. Három lány és egy fiú. Hála Istennek mind él. Mindegyiket bábával szültem. Hófehér lepedő, tiszta kéz, gumikesztyű, minden vót a bába néninek, mert nagyon precíz középkorú asszony vót. Nagyon tudós vót. (Terhe Gergclyné, Kí­ gyós)

3. Az én nagyanyám tanyai szülésznő vót. Mind a nyolcunkat a nagyma­ mával hozta édösanyám világra. A legnagyobb röndbe. Vót ott egy nagyon szöröncsétlen család, olyan, hogy az asszonyka lent szült a földön. Hát nem vót még ott edény se, csak nagy fazékba forrt a víz, ugye. A vájling vót a mosóteknyő mög a mosoda. Nagyanyám térdelt négykézláb az asszonyka mellett, mert lent feküdt a szalmán egy kis pokrócon. Ott szült mög az asszony. A nagyanyám kilencvenhárom éves korában halt mög. Gyógyítani nagyon tudott. (Szilágyi Sándornó, Apátfalva)

4. Tizenhárom kilométerre vót a kórház tűlem. Nem messze vót a bába tülem, oszt én avval szültem. Az el lőtt híva. Kilenc gyerököt szültem. Szü­

78

lés után egy hetet, vagy esetleg kettőt, annyit feküdtem. Többet nem, mert mellettem nem vöt senki, csak az uram. Két fiam mög egy lányom maradt mög, a többi elhalt. (Marton Ambrusné, Mindszent)

5. Öt gyerököt szültem, nem köllött akkor neköm bába. A bába a szom­ szédasszony vót. Egynél se vót bába. Mind az ötöt odahaza szültem. Egyet se szültem ágyon. Csak akkó még nyoszolyák vótak, ugye? Mikó elfogott, énnálam gyorsan mönt a szülés. Én három óra hossza alatt mögszültem. Legugultam, möglött. A szomszédasszony mög segítött. A szomszédasszony elvágta a köldökit, fölvette. Fölkeltem, megtakarítottam magamat, osztán belefeküdtem az ágyba. A Boldogasszony ágya: az a szülőágy. Valamikor sátort csináltak. Neköm már nem, de az én anyámnak is vót. így emlékszök rá. (Török Istvánná, Szőreg)

6. Tanyavilágban hogy szültek az asszonyok, és nehezen szültek, akkor nagy kürt vót, oszt abba belefújtak. De nagyon erősen köllött azt fújni, oszt azáltal mögindult a szülés. (Németh Miklósné, Makó)

7. Tudok olyan családot, hogy hét családja vót, oszt bábaasszony nem vót. Oszt akkor az ura vezette le a szülést. (Török Mihály, Tápé)

8. Engöm se kímélt senki. Én az utolsó percig, napig dolgoztam. Semmi bajom se vót. Ma a fiatalasszonynak rögtön bajuk van, oszt még mög sincs. Már akkor baj van, már ki is írják. Utolsó napig dolgoztam, mög arattunk, és énneköm nem vót semmi bajom. Pedig én estem el, és sose mönt el tülem. Két hét múlva möglött a lányom. Azzal estem olyat, estem le a padlásrul, semmi bajom nem vót. Most rögtön a fiatalasszonynak nagy bajuk van. És nem is hiszöm el. Nem is hiszöm el. Amelyik egészségös anya, annak nincs az a baja. Elkényöztetik ükét, mög fizetnek nekik. Nyafognak a nagy kényelömbe. Most adva van mindön. Minékünk nem vót se víz, se szappan, se gáz. Petróleum lámpa vót mög gyertya. Ez az igazság. Itt ha valaki dolgo­ zik, az mögspórolja a pénzit. Van neki. De van olyan is, hogy semeddig se tart neki. Ezt nem lőhet így csinálni. Édösanyám beosztotta a pénzit és na­ gyon szorgalmasan dolgoztak. Én ezt tanultam, és ebbtil nem engedők. (Molnár Józsefné, Oföldeák)

79

9. Az én anyám is mikó gyerökágyat feküdt valamelyik gyérükével, mert sokan vótunk, tizenegyen, én vagyok a tizenegyedik, osztán apám mög szántott kint a kertben, egyször benyílik a pitvarajtó osztán nagyon csúnyán bevonyított egy kutya. Aszongya anyám, hát biztos a mi kutyánk. Egyször elhallgatott, másod­ szor mögint beordított, Mog vótam ijedve. De úgy mög vótam ijedve, hogy csak azt kiáltottam ki, nem takarodsz innen, hogy a fene a szádat ögye mög! Akkó elhallgatott. Amikó begyütt az uram délre, hogy ötesse a lovakat, mondom neki, hát kint vót kenddel a kutya a kertbe. Aszongya, kint. Nem itt vót bent az udvarba? Aszongya, nem. Hát egy kutya úgy beordított a pitvar­ ajtón, hogy mög vagyok ijedve. Pedig a kutya kinn vót vele a kertbe. (Ta­ kács Jánosná, Ferencszállás)

Magzatgyilkassá}* Hét vagy nyolc magzatot tett el egy fiatalasszony. Ezelőtt piszkáltak, meg nem tudom én, mit csináltak, de borzasztó módon. Bemöntek a méhbe, és ott szúrkálództak tűvel, meg mit tudom én, mivel, de utóvégre csak el­ ment. És hetet vagy nyolcat igy elöldösött, és mikor meghalt mind, állandó­ an járkálnia kellett neki, és mind egyenkint megenni. Mikor az utolsót megette, akkor újra kifordult belőle a kötőjébe. Akkor újra elkezdte. És ahogy vergődött, mondta: - Hogy egyem meg? Mindenit meg tudom enni, de a fej it nem tudom megenni! (Horváth B. Mihályné, Apátfalva) 1. Vót itten egy elátkozott ház. Lakatlan ház. Nem merte senki se kivonni. Féltek, hogy hazajáró leikök járnak bele. A kemencébe mindön este duruzsolást hallottak. Hát egyször egy embör azt mondja, hogy ögye mög az avas, én mögvöszöm ezt a házat olcsó pénzért. Majd én elüldözöm a szelle­ met. No oszt akkó mög is vötte a házat, be is költözött. Első este, úgy gon­ dolta, nem csinál sömmit. Várt. Mikó hét órát elharangozták, akkor már hallotta a zümmögést. Lámpát gyújtott. Nem látott semmit. Harmadnapra azt mondja a komájának mög a szomszédnak: - Gyertök által, majd a hazajáró leiköt mögfogjuk. Csöndbe köll lönni, nem szabad beszélgetni. Két óra után, mikor tényleg nagy csöndbe vótak, úgy hallották, hogy pattan a kilincs. Hát egyször hallják, hogy a szellem így csámcsog. Aszongya erre: - Mindön lélök az Urat dicsérje! Aszongya egy olyan síri hang: - Mi is dicsérnénk, de nem lőhet. - Osztán mi hiányotok maradt az életbe?

80

- Tizenkét csecsemőt ástunk el ebbe a kemöncébe, és amíg annak a csontját el nem rágjuk, addig nem tud mögnyugodni a lelkünk. Életükbe tizenkét gyeröknek adtak vóna életöt, de idő előtt eltörték mindöt. És ha valaki mögszólítja ükét, akkó lösz vége az ü szenvedésüknek. Attú kezdve abba a házba soha se jött szellem. És folbontották a kemencét, oszt ilyen kis skatulyába vótak benne az elporladt csontok. (Molnár Pálné, Földeák)

2. Hát kimönt oda éjszakánkint az embörökhöz. Ez a kisteleki öregszőlő sarkánál vót. Akkó aszonta, segijjenek neki mögönni a fejeket. Öt gyerök fejet hordozott a kötőjébe. Kérte az emböröket, hogy segijjenek neki. Aszonták, ha a többit mögötted, akkor ödd mög azt is. Aszonta, nem bírja mögönni. Fiatalasszony vót. Ez az istenostora vót rajta. Azért szenvedött. Éjszakánként nem tudott pihenni. (Huszka Sándorné, Pusztaszer)

A köldökzsinór babonája Édösanyám mesélte, mikor megszülettem, akkó a bábaasszony elkötötte a köldökit, osztán elvágták. Akkor aztán leszáradt onnan, oszt édesanyám eltette, elcsomagolta. Oszt mikor hét éves, hét hónapos, hét napos vótam, a kezembe adta. Oszt akkó olyan szépen kibontottam azt a csomót. Aszonta, na kislányom, te ügyes kislány leszel, mert ki tudtad bontani a csomót. (Pokornyi Ottónó, Szegvár) 1. Az a mi unokánkon történt mög. Oszt az asszony aszonta, hogy mikó hét éves lösz, akkó az anyja vigye el ahun vásár van. Oszt ahun vásár van, ott ol­ dassa ki az unokával. Ezt a köldökzsinórt. Oszt olyan mestör lösz, ami abba a vásárba van, olyan is lőtt Mártonka. Mindönt tud. Elsőrendű vezető. De tényleg. A köldökzsinórt egy gyufás-skatulyába őrizte, abba vót beletéve, oszt mikó hét éves vót, elvitte a vásárba. Aszonták, ott köll kiódani. (Fejes Lászlóné, Földeák)

2. Eltörték azt a köldökzsinórt és megszárították. Azt mondták, hogy abbul majd lehet jósolni. Háború lösz-e vagy nem lösz háború. Vagy hogy milyen idő lösz. Több mindent jósoltak belüle. (Terhe Gergelyné, Kígyóspuszta)

3. Nyakán vót a köldökzsinór. Az azt jelentette, hogy kötélhalállal hal meg. Avval született, de avval is halt meg. A bábaasszony mondta, mikor meghalt, hogy ő meg tudta vóna mondani, amikó megszületett, hogy ez kö­

81

télhalállal hal meg. Mert a köldökzsinór kétszer rá vót tekeredve a nyakára. Osztán úgy is halt meg. Alig bírta elkerülni. Már mikor olyan négy-öt éves vót, mindég azon járt az esze, hogy hogyan pusztítsa el magát. Husznnégy évig élt, oszt mégis oszt mégis úgy halt meg. Szép menyasszonya vót neki. (Szabó Mihályné, Csanádpalota)

Tennivalók, ha megszületik Ha a megszületett gyereknek az anyja akár feledékenységből, akár tu­ datlanságból a bal didijét adta először a gyereknek, akkor a gyerek egész életén át balkezes vót. Semmi se állt a kezére. Balfüles lett, mindent félre ér­ telmezett. Minden szerencséje balul ütött ki. Sok csalódás érte. (Asztalos P. Kálmán, Csanádpalota) 1. Ha megszületik, kimossák a kicsinek a száját, hogy jó fogai lögyenek. (Takács Jánosné, Ferencszállás)

2. Ha a kisgyerök feje fölött megkörözik a piros almát, akkó kerek feje lösz. (Bottyán Imréné, Kiszombor)

3. A csecsemő ruháját péntökön nem szabad kimosni, mert mögfájdul a gyomra. (Zombori Jánosné, Kiszombor)

4. A kisgyerek körmit, amíg nem tudott járni, nem szabad vót ollóval vág­ ni, mert lopós lett. így az anyja foggal rágta le, ha már nagy vót a gyerek körme. (Asztalos P. Kálmán, Csanádpalota)

5. Amikó a kicsi megszületett, akkó az anyja mögé tették az ágyba. Az em­ bernek nem szabad vót, hogy megközelítse az ágyat. Szúnyogháló vót csi­ nálva. Le vót borítva, oszt csak úgy szabad vót benézni. Majd telt az idő, telt a nap. Már eltelt hat hét, mert addig kellett feküdni. Hat hétig nem szabad vót az asszonynak kimenni az ágybul. Hát fölkelt az asszony. Telt az idő, múlt a nap, múltak a hónapok. Csak szomorú a menyecske. Nem nagyon vigadozik. De már sok idő eltelt. Három-négy hónap. Hát akkor az vót, hogy addig nem szabad vót az embernek az ágyra menni míg a gyereknek foga nem vót. Hát szegény menyecske már mit tett, egy kis túrút tett a gyerek szájába. Oszt akkó felvette a gyereket, oszt akkó járkált a házba le-fel. Oszt akkó mondta: Ördög bújjon apádba, mért nem néz már a szádba! Akkó aszongya az ura neki, hallod, feleség, nem értem, hogy mit mondasz. Han­

82

gosabban mondjad! Ördög bújjon apádba, mért nem néz már a szádba! Aszongya, hallod feleségem, hangosabban mondjad, hogy édesanyám is hallja. Akkó még hangosabban mondta. Aszongya az öregasszony, akkor fiam, most már mehetsz az ágyra. (Fejes Ferencné, Apátfalva)

Nehogy a sátán elvigye Míg gyerökágyat feküsztök, mondta édösanyám, ott ne hagyjátok, mert a sátán megkömyéközi oszt elviszi. A söprűt a sarokba köllött állítani vagy egy macskát bedobtak hozzá. Azt is mondta, a sulykot tödd az ágyba, bal kézzel takard le, nem fogják a gyeröködet mögkísérteni. (Jakab Györgyné, Kiszombor) 1. A Boldogasszony ágya le vót takarva. Oda nem mehetett senki se, mert a kicsi ott vót. De nem szabad vót bent hagyni a picit a szobába, mert a rosszak elváltoztatják. Ezt a régiek tartották. Mikor megszületett a gyerek, megépítették azt a szúnyoghálót, és az mindég le vót takarva. Arra nem me­ hetett senki. (Horváth Sándorné, Királyhegyes)

2. Én is az édösanyámtul hallottam. Olvasót belevarrtak a kisbabának a fehémeműjibe, már a dunnába. Kati néni kimönt az utcára, és akkor ott sza­ ladt előtte az a szürke ló azzal a boszorkánnyal. És azt mondta, hogy vissza­ adtam a fiadnak az életöt. (Dátár Sándorné, Algyő)

Születési rendellenességek Burokban születés A gyerök burokba születött. Az a burok, amibe nyől a gyerök az egész kilenc hónap alatt szülésnél nem hasad ki. Nem bujt ki belüle, mint a csirke a tojásból, hanem a burok rajta maradt teljes egészibe. Akkor azt a burkot szigorúan el köllött tenni. Oszt megszárította az anya olyanra, mint a selyöm. Olyan vót az. Osztán aztat valamibe bevarrták. Ez a burok megőrzi, ha háborúba mén. Golyó nem éri. Nem lesz neki semmi baja egész életibe. Az a burok mindön bajtól megőrzi. Ezt oszt őrizték végtelenségig. Neköm egy bátyám született burokba. (Peták Istvánná, Kiskundorozsma)

Foggal születés A kisgyerök mikor mögsziiletött mögnézték, hogy foggal születött-e. Arra azt mondták, hogy az tátos. Majd nagy vihar keretébe jelöntköztek érte. Az a vihar hogyha bírta, elvitte a gyerököt. De akkor aszonták azok az anyák, hogy amikó szült az asszony és ami kötő előtte vót, azt használja. Ha jött ilyen nagy zivatar, vihar, abba betakarta gyerökit, akkó nem lopták el.

83

Nem vitte el a tátos. De ha nem bírta betakarni, akkó elvitte. (Tácsi Istvánná, Tiszasziget) 1. Aki foggal születött, arrul azt hallottam, hogy az édösanyja kötőj ibe köll tönni. Hogyha nem odatöszik vagy nincs fönt a kötője a hasán, akkor azt el­ viszik a tátosok. Mindég ott köll lönni a kötőjének, mert másképp elviszik a tátosok. Idehallgasson, neköm vót egy ilyen udvarlóm, régen. Az is foggal születött. Engöm nagyon szeretött vóna, én mög nem mentem el hozzá. Tudja, miért nem möntem el hozzá, mert aszonták, hogy azt elviszik a szellemök. Akkó aszontam, énneköm nem köll. (Somogyi Sándorné, Domaszék)

2. Vót a falunkba, aki foggal született. Én is avval születtem, de kivette a bábaasszony, akit beszéltem, hogy hurcolásztam a beteghez. Két fogam vót, de a vén kutya kivette. Sokszor is szidtam érte, egye meg a fene kendet, mi­ nek vette kend ki a fogam. Egyen meg a fene, aszongya, akkor oda volnál a fenébe. Vót itt valaki, na az is foggal született, de nem vették ki neki. Hét esztendős korába egy áprilisi forgószél felemelte és elvitte. Sose került vissza. (Tóth G. Lajos, Fábiánsebestyén)

3. Foggal születött az a kicsi. Akkó éjszaka mögjelönt a táltos és kilopták a kulcslyukon. Hogy mit csináltak, azt az illető nem merte elmondani. Ennyit tudok belüle. (Papp Istvánná, Hódmezővásárhely)

4. Aki foggal születött az tátos vót. Azt mondta a nagyanyám, neki vót egy testvégüknek a családjukba. Az a kicsi foggal születött. Azt mindég letakar­ ták a sütöabrosszal. Annyira vigyáztak rá, hogy nagyon. Osztán csak ellop­ ták a fogát, oszt möghalt. (Molnár Gázáné, Makó)

Váltott gyerek Hát azt mondták, hogy mikó a gyerök mögszületött, nem szabad vót ott­ hagyni magára az ágyast, a szülőágyast, mert kicserélik a gyerököt. Hát hogy cserélik ki? Hát a kéményön hajítják be. Ezt nem hitte senki se. Be­ szélték. Akkor úgy csinálták, mert csúnya vót a kisgyerök, ki megszületött. Ez ki van cserélve. Akkó befűtötték a kemöncét és sütőlapáton a gyerököt egy kicsit belökték mög kihúzták. Váltódzzon mög. De hogy mögváltódzott-e, erre nem tudtak válaszolni. (Bubori Lajosná, Szőreg)

84

1. Azt cserélik ki, aki foggal születik. Azt kicserélik. Hallottam már régebbiektül hogyha ki nem húzatják a fogát, elviszik a táltosok. Mög aztán amelyik gyerököt abban az időbe nem körösztölték mög két hétre, arra na­ gyon vigyázni köllött. Mert vót, akit kicseréltek azok a büjti boszorkányok. (Sárközi Pálnó, Makó)

2. Vót egy ember, az meg váltott gyerek vót. A gyereket kicsi korába, mi­ kor megszületett, a táltosok elvitték, osztán másikat tettek helyette. Ha for­ gószél vót, akkó becsukták, nehogy kimenjen, mert elviszi a szél. Na már most, mikó bögrébe enni adtak, hogy megtudják, tátus-e, figyelték. Kisbögrébe adtak ennivalót neki, osztán nagy kanalat tettek oda. Oszt odatették a bölcsőbe, hogy egyen, mert már nagy vót a feje, de űmaga még tehetetlen vót. Akkor azt mondták az anyjának, hogy hagyja bent az ennivalót mellet­ te, oszt gyűjjön ki. És akkó mondta: Kisbögre, nagy kanál, hogy egyek én ebbül már? És azt mondták az asszonynak, hogy ez váltott gyerek. Fűtse be a kemencét, tegye sütőlapátra a gyereket, oszt haj ítsa be a kemencébe. Hadd égjen meg! Ezt meg is csinálta az asszony, de mikó be akarta a sütőlapáton tenni, a kéményön kilopták, kivitték a gyereket, oszt másikat dobtak le. így az ő fia visszakerült. (Zsótér Flóriánná, Mindszent)

3. A fiatalasszony gyermekágyat feküdt és a gyerököt elvötték mellőle, és odatötték egy másik gyerököt, de annak nagy feje vót. Szögény fiatal­ asszony mög vót ijedve, hogyhát űneki nem ilyen gyeröke vót, hanem egész kisfejű. Aszonták a fiatalasszonynak hogyhát próbálja ki. Ültesse az a gyerököt a szobába egy szőnyegre, és adjon neki egy bögrét. Kisbögrét mög nagy kanalat. Oszt úgy próbálja ki, hogy az ű gyeröke. A kulcslyukon meg lessön be. Ahogy belesött elkezdte a gyerök mondani: Hatvan évet mögéltem, de még ilyet nem éltem. Nagy kanál, kisbögre, hogy ögyek belőlle? Oszt ekkor aztán mondták neki, hogy mostmár osztán fűtse be a kemöncét. Hogyha nem az ő saját gyeröke, akkó a boszorkány kikapja a lapátról. Úgy is csinálta. Befütötte a kemöncét, utána ráültette a gyerököt a sütőlapátra. És akkor ahogy ráült a sütőlapátra a gyerök, hogy majd veti be, akkorára elkapták, és az ő saját gyerökit mög visszavitték neki. (Maczák Ilona, Sándorfalva)

4. Hát én úgy hallottam azt, hogy mikó mögszületött a gyerök, akkó hát az anyja nem jól viselte neki a gondját. Otthagyta van nem tudom én mi, kis időre. Oszt azalatt az idő alatt kicserélték. Akkó hagytak helyette másikat.

85

Akkó nem is tudta ő, hogy mi az, csak hát nevelte amazt, amit otthagytak neki. D nem nőtt egy szömet se. Mindég olyan kicsi vót. Még akkó nem vótak orvosok a tanyán, tán még a községbe se nagyon, hanem olyan tudó­ sok, olyan imádságos asszonyok. Olyanhoz elmöntek. Akkó az elmönt, mögnézte. Mondta, hogy ki van cserélve a gyeröke. Hát mit csináljanak vele? Hát azt javasolta, hogy fűtsék be a kemöncét, osztán mikó be van fűt­ ve, akkó vessék be a kemöncébe. Majd visszakapják az ű gyerökit. (Csong­ rádi Mátyás, Ollós)

5. A Tarján Pista nagyanyjának vót egy kislánya. Osztán akkor aztat elvit­ ték a kislányt, hagytak helyette egy másikat. Még a pólyából elvitték. Mán röggel mikó fölébredtek a kislány mán sirdogált. Hát mikó kibontják egy agyonkínzott gyerök fekszik a dunnába. A szemehaján rá vót írva: KRISZTUS. Betűk vótak, hogy Krisztus, így körül. Osztán vitték a kislányt Bébre, meg vitték sok helyre, hogy csinálják vissza, hogy az övékét vissza­ kapják. A bébi asszony aszonta, hogy fűtsék be a kemencét, tegyék a kislányt a sütőlapátra, és akkó próbálják bedobni a kislányt a kemencébe. Na de nem bírták ám bedobni a kemencébe a kislányt, mert amikor a kislányt be akar­ ták dobni, akkor az övékét ledobdák a kéményen, amaztat mög elvitték. De ez is möghalt. (Horváth Józscfné, Klárafalva)

6. Született egy asszonynak gyereke, és az ilyen boszorkányság alatt vót. Ahogy megszületett a gyerek, gyönyörű szép kifejlett gyerek vót. Odament az egyik öregasszony, és azt mondja, hogy áj, de szép! Mutasd mán azt a ki­ csit, és akkor babonázta meg az a boszorkányféle. Hát osztán egyszer olyan nagy zúgást hallott mindig az asszony. Valami vinnyogást éjfélkor is. Etették a gyereket, az ordított, de a gyerek nem nőtt, csak a feje. Mindég a feje nőtt a gyereknek. Nem tudták már, miért, és olyan csúnya vót, hogy az asszony nem is szerette a gyerekit. Egyszer elmegy egy öregasszony látogatóba, oszt aszongya: —Hallod-e, te ez a gyerek egy boszorkány. Ez nem a te gyereked, ez egy boszorkány. Aszongya neki: -N incsenek boszorkányok! Aszongya: - Te, ne aludjatok el, csak úgy tegyétek magatokat, mintha aludnátok. Ne aludjatok, oszt tegyetek a kemence vállára egy bögrét. Abba tegyetek te­ jet, aprítsatok bele egy kis kenyeret, és egy nagy kanalat tegyetek bele. Ké­ szítsetek oda egy suhángot, és amikor éjfél lesz, majd éjfélkor meglátjátok, hogy micsoda nagyra fog nőni, és majd eszik. Mert majd látod, egész nap nem eszik, csak nyűglődik, és majd éhes lesz, és majd eszik, csak nyüglő-

86

dik, és majd éhes lesz, és majd eszik a boszorkánygyerek. Ne aludjatok el, hogy pont éjfélben meglássátok. És amekkorát a husággal ütni tud az em­ ber, akkorát üssön arra a gyerekre,mert már nem is gyerek az, hanem bo­ szorkány. Hát felment, egészen nyújtózott felfelé éjfélkor. Látták a holdvilágnál, hogy nyúlik valami fölfele. Az a gyerek, aki mellette vót, az ment el onnan a pólyából. Osztán akkó elkezdte mondani: Kis bögre, nagy kanál, hogy egyek én ebből már?! Elkezdte suttogni. Az asszony se mert szólni, az ember se. Az ember óvatosan odament, rácsapott. Be vót csukva az ajtó, de ő ahogy aztat végig­ ütötte, az mintha kulcslyukon ment vóna ki, mint egy szél. És akkó kiment, olyan zúgást hallottak. Nagy csörömpölést hallottak a tetőrül. Mindenhon­ nan. A valódi gyerekit, hogy azt dobták-be be vagy azt vitték e be, csak azu­ tán megszűnt ez a boszorkányság a gyereken (Sátor Jánosné, Mindszent)

7. Otthagyták a kislányt, oszt másnap mentek érte azok a szülők, hogy az a gyerek nem az övék. Adják az övékét vissza. Meg mikor lebetegedett az asszony, nem úgy vót, mint most, hogy visszük a kórházba. Otthon elintézte a bábaasszony. Vót olyan asszony, hogy nem vót a szülésznél se. Osztán nem ment ki az asszony a házból, mint most, hogy már mámmá megvan, holnap meg kimén. Egy söprűt föltámasztottak, a söprűt lombjával fölállí­ tották a sarokba, mert aszonták, elviszi a gyereket a boszorkány. Neveti, ugye maga is, de így vót. És addig nem ment ki az asszony, mig el nem ment a templomba a kicsivel. Úgy mondták, hogy elmegyünk az avatóra. Vitték a kicsit, mert féltették, hogy a boszorkány elviszi vagy kicseréli. (Erhardt Jánosné, Csanádpalota)

Ujraszülés Megszületett a Veszter és nem evett, nem szopott. Úgyhogy próbálták mézes szilvával, mindennel. Csak rítt, csak rítt. Állandóan fogyott. Orvos­ hoz is vitték, ami abba az időbe még nem vót nagyon divat, de az se tudott mondani semmit. Hanem aztán elvitték a Tüdő Vincéhez és a Tüdő Vince kimondta a szentenciát: Félszívvel hordtad, rosszul szülted. Újra köll szül­ nöd. Hát persze, hogy elmondta, édes jó Istenem, hát hogy szüljek én újra élő gyereket. Ki hallott még ilyet, hogy újra köll szülni?! És hát akkor Tüdő Vince mögmondta, hogy csinálja. Várják meg a kisholdat, és nem lehet jelen senki az újraszülésnél, csak az apja. Megkérdezte, hogy van-e kis fátok. Mondta, hogy van kis möggyfájuk. Akkó szerezzenek be egy sárga pántlikát. Beszerezték a sárga pántlikát. Olyat, hogy végig le­ hetett csavarni az egész meggyfát vele. És akkor kisholdkor kimentek az ap­ jával oda hátra a kertbe, osztán az apja bicskával kettéhasította a fát. És akkor szétnyitotta a fát és háromszor kellett áttenni azon a nyíláson a kisba­

87

bát. Akkor imádkoztak egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet és egy Dicsősé­ get. Minden áttevés előtt. Amikor harmadszor is áttették, akkor az anyja összefogta a fát, az apja pedig a sárga szalaggal egészen a földig bekötözte. Ez őszi időbe vót, tavaszra a fa összeforrt, mögvirágzott és három szöm meggyet termett. Az egyiket a kisgyerek, a másodikat az apja, a harmadikat az anyja ette meg. És ez a kisgyerek hetvenhárom évet élt utána. Orvost nem ismert halálá­ ig. (Tanács Imréné adatközlő hiedelemmondáját Varga Ferenc domaszéki plébános mondta el)

Betegségek gyógyítása Szemverés Mögnézte idegen azt a valamit, osztán mögverte szömmel. A gyerököt. Mögmosdattuk, elmúlt róla. Három kanál vizet mértünk rá, mögmosdattuk a kicsit. Ujjal húzgáltuk az arcát. És akkó kimértük a vizet, lőtt négy kanál víz a háromból. Sírt a kicsi. Imádkoztak rá, de nem én, hanem egy másik asszony. Nagyon tudom, ott vót nálunk egy embör este, a kicsi mög játszott. Ilyen kislány, olyan kislány. Este lefeküdtünk, a kislány nem tud elaludni, csak sír, de sír, de sír. Hát ezt vinni köll valamerre, így nem lösz ránk röggel. Rossz lösz. Elvittük éjszakának évadján. Vót egy olyan asszony, az tudott az ilyenökre. Oszt akkó elvittük a kicsit a másik lányommal. Mögmosdatta szépen. Hazahoztuk. Lefektettük. Aludt. (Zombori Ferencné, Zákányszék) 1. Ezelőtt vót, hogy aszonták, a gyereket megverik szemmel, és akkó sír, nem alszik, nyugtalan egész éjszaka. Ez vót. Megmosdatták. A szájába vet­ te a vizet, megfogta a gyereket így a hóna alá, és akkor a sarokvasra köpte a vizet. A gyerek megnyugodott. Meg kinyalták a szem it a gyereknek két oldalt, oszt aszonták, hogyha sós, akkó biztos szemverésbe van. (Kun Jánosné, Nagymágocs)

2. Ha szömverésbe esött valaki, vagy valami jószág, akkor aszongyák, hogy hajnalba, napfőkőtt előtt, húgyos söprűvel mög köll csapkodni háromszó három hajnalba. És elmúlik. De el is múlt. (S. Kiss Imre, Puszta­ szer)

88

3. Azt hallottam, hogyha kicsit vernek meg, az nem tud elaludni. Oszt akkó el köll mönni, akit gondolnak. Oszt akkó azt elhívják, hogy mosdassa mög a kicsit. Ezelőtt a pöndöly aljával köllött mögtörülni, aztán elaludt a gyerök. Jó vót a gyerök. (Kun Pálné, Székkutas)

4. Ezt mondták rá: Szem megverte, szív szerette, Szentlélek Úristen vedd ki belüle! Oszt akkó megmosdatták a gyereket. A gyerek akkor sírt és nem tudott aludni. Almos vót és nem tudott elaludni. (MártaIstvánná, Bordány)

5. Elmondom magának, ez vót szemverésre: Szív szerette, szem megverte, nagyobb az Isten ereje, mint az édesanyja szeretete. Kigyószar a szemibe, aki szemmel megverte! A kisgyerekre kilenc kanál vizet mértek, oszt a vizet az egyik sarokba egy kanállal locsolta. Úgyhogy, ha meg van verve szem­ mel a gyerek, akkor egy kanállal több a víz. (Takács Andrásnó, Magyar csanád)

6. Elkezdték mosdatni vízzel a babát és mondták: Kontyra, növendékre, kék szeműre, fekete szeműre, barna szeműre. Úgy menjen le rúla a szemve­ rés, mint a fényes nap az égrűl! Akkó keresztet vetettek az Atyának, a Fiú­ nak, a Szentlélek nevibe. És akkor megmosdatták a babát mind a kétfelül, a pólyának az egyik és a másik véginél kiköpték a vizet. Azt a vizet, amibül mosdatták a babát. (Rabi Imrénó, Forráskút)

7. Hallottam a szemverésrül. Még én is megmosdattam a kicsiket. Imád­ koztam rá, mint a föjhőre: Atyaisten, Fiúisten, Szentlélek Úristen gyógyítsd meg! Oszt akkó a lábát a kézivel mögmossuk körösztbe, osztán kilenc csöpp vizet a szájába engedünk abbúl a vízbűi, amit elsőbb rámérünk. Mást nem imádkozok rá, csak ezt. (Vágó Jánosné, Kistelek)

8. Én is mögvertem úgy szömmel a kislányt, hogy így le vótak rakva a kis kezei, le vót a szöme humva. Mögmosdattam. Piros virágos tányért vöttem, ha kislány vót, ha pedig gyerök vót, kék virágos tányért. Oszt akkó mindönféleképpen körösztbe söprűszálat égettünk. Osztán akkó azt belepotyogtattuk, oszt abba a vízbe mosdattuk mög. Aszonták, hogy ez babona, de nem vót babona, mert azért, hogyhát csütörtöki nap vertem mög szömmel,

89

osztán akkó vasárnap ríva gyüttek értem, hogy mönjek, mert a kislány möghal. Möghalt vóna, möghalt vóna. Osztán akkó elmöntem, mögmosdattam. Vizet mértem rá. Mire én végigértem az úton, jó hosszú útjuk vót, mert homokon vótunk, akkorára a kislány nevetött. így mögfordította a Jóisten, mert nem más, mert csak az fordította mög. (Kispéter Fercncnó, Deszk)

9. Aki rá tud imádkozni, az szenved. Mert én imádkoztam rá gyerökre. Sőt, emlékszik a kis Jóskára? (A szomszédasszonynak meséli) Olyan hét vagy nyolchónapos vót. De nagyon szép kövér kisgyerök vót. Oszt itt laktak a téglagyárnál. Mögverte szömmel, hogy ki-ki, nem tudom. Csak este az uram ott van náluk, Ferenc bácsinál. Gyün haza, mondja, jaj, a kisgyerök, Ferenc bácsiéknál, épp hogy él. Hát mi baja? Az orvos lemondott rúla. Ge­ rendái doktor. Nem tud rajta segíteni. Három nap már nem szopik, de sem­ mit nem öszik. Aszongya, most már möghal a gyerök! Ejnye, úgy napáldozatba vót, átmék, mondom, mögnézöm azt a kisgyerököt. Odamék. Mindjárt ráimádkoztam. Körösztöt vetöttem a kis csecsemén. Atyának, Fiúnak, Szentlélök Istennek nevébe! Elimádkoztam Boldogságos Szűzanyámat, a Szűz Mária imádságot, és minden végzés után ezt mondtam: Ezön kisded gyermök szenved szömigébe, siessön úgy múljon rúla, mint ahogy Boldogságos Szűzanyám sietött szent fiának a magas Kálváriájára. Ez mind a háromszó elmondtam, de ahogy én mondtam, énneköm a szömeimbül úgy ömlött a könny. De szinte még a gyomrom is olyan rossz lőtt. Rámszállt a gyerökrül a szömverés. Simogattam a kis fejit, ahogy imádkoztam. Mikó elvégöztem, mondtam, Teréz néni vót az anyja, Teréz néni, adja oda neki a mellit. Odaadta. Szopott a gyerök. Jaj, aszongya, Ma­ riskám, három napja nem fogadta el tülem, most ha odaadom, nem lösz betög? Nem, nem! Oszt szopott a gyerök. (Lajos Istvánná, Kiszombor)

10. A pólyásgyereknek, ha megszörösödött az arca, akkó aszonták, hogy az anyja menjen a temetőbe, szótalanba, és kilnec sírról egy marék földet hoz­ zon a teknőbe. Amikor felforr a víz, öntse a teknőbe. Ha az alatt meghűl a víz, amíg a kezibül a fazekat leteszi, abban a vízben fürdesse meg a gyere­ ket. Csavarja fehér ruhába, de ne törülje meg, dugja az ágyba és ne keltse fel, ha két napig alszik is. A kisgyerek meggyógyult, pedig úgy nyávogott, mint a macska. (Virág Mihálync, Fcrencszállás)

90

11. Hát saját esetemet tudom csak elmondani. Van egy kislányunk. Jól van, mán öreg az is. Van egy lányunk, és az mikor olyan év körüli vót vagy ki­ lenc hónapos, egyszerre csak mindig sírt és nagyon fogyott. Elvittem az orvoshon, aszongya, ne is ölje magát vele, nem marad meg ez a gyerek. Nem tudok segíteni rajta. Hát akkor hallottam ott az udvarba, hogy nagyon szemre való kislány vót, és kivitte a dajka a vásárba. Falusi vásárba. Akkor Nógrádba laktunk. Hogy ottan megverték szemmel. Hát hittem is, nem is. De vót ott egy öregasszony, Ördög Marcsának hítták. Oszt szóval nem sirt a gyerek, inkább csak folyton nyögött. Akkor ez az Ördög Marcsa azt taná­ csolta, hogy napkelte előtt, napkelte után fürösszük meg. Olyan füvet te­ gyünk a fürdővizibe, amit a temetőbe kilenc sírrul visszakézzel le tud valaki markolni. És meg is csináltam. Utána vigyem ki a szemétdombra a gyereket és öntsem le. Hát egy anya mindent megtesz ugyebár és akkor úgy megvál­ tozott a kislány, ahogy háromszor megfúrösztöttem, mintha soha, soha be­ teg nem lett vóna. (Dallos Jánosné, Tiszasziget)

12. Az én anyámat úgy hívták, a tudós Annus. Ő hozta be a rózsafüzért is Deszkre, azóta imádkozzék. Azelőtt se pap nem vót, se parókia, semmi. Szömverésre és pokolkeletre tudott. Én ott vótam mellette, mög mán vót akire én is imádkoztam rá. Hát élő gyeröke vót. Anyám semmit a világon nem csinált, csak odavitték hozzá, oszt mögnézte a gyerököt, aszongya: ez szömverésbe van! Arról állapította mög, hogy mikó elvégözte rajta az imát, elkezdődött ásítozni, mert aszongya, mikó szömverésbe van a gyerök, annyit ásítozik és utána az ő feje fáj. Mert ü rá mögy rá az a fájdalom, ami a gyérükön van. És nagyon sok vót, aki ebbe bele is halt. Osztán mikó anyám végözte rajta azt a kis imát, azután a gyerök mindjárt jobban lőtt. Fölült Jézus a márványkőre, arra mönt három szűz leány. Az egyik azt mondta: Ó, édös Jézuskám, szebb vagy te a napnál. A másik azt mondta: Ó, édös Jézuskám, szebb vagy te a holdnál. A harmadik azt mondta: Ó, édös Jézuskám, szebb vagy te a ragyogó csillagnál. Szűz Mária elment a Jordán folyóra, hozott vizet. Úgy menjen le erről a kisgyerekről az igézet, mint a várványkőről lefolyt a Jordán vize. Atyaisten mulassza, Fiúisten oszlassa, Szentlélök Isten semmivé tőgye ezt a fájós részt!

91

Anyám 1871-ben született Majdánban, 1953-ban halt meg itt Deszken. Pokolkeletre is ezt mondta rá, közbe körösztözte. Ezt én mellette tanutam meg. Mög mondta is: Lányom, sose tudod, hogy igaz most sok orvos van, sose tudod az életbe, hogy még mire lösz szükségöd. Én csak rokonoknak csináltam, de úgy különben másnak nem. De a pokolkeletet nem mertem vóna kiszúrni a világért se. Mert az anyám mind­ ég kiszúrta. Kiszúrta és fekete cérnát húzott bele. Abba más nem löhetött csak feketét. No azt belehúzta, de csak a felső bőrbe, oszt azt szépen möghúzogatta, oszt a csúnyaság mind kigyütt belőle. Hát oszt vöt itt Deszkön egy olyan embör, aki nagy kommunista vót, szóval nem hitt Isten­ be. Oszt a testvére mondta neki: Eredj már el Annus nénihön, majd möglátod, az möggyógyítja. Ráimádkozik. Ugyan — aszongya — ne beszélj olyat. Oszt el is gyütt, azért mert már fájdalmába nem tudott mit csinálni. Oszt akkó anyám ráimádkozott neki. Oszt elmönt itt a másik vagy harmadik há­ zig. Egyször gyün vissza. Aszongya: - Annus néni, mit csinált maga az én kezemnek? Miért Pétör? Aszongya: - Ide hallgasson, mintha elvágták vóna. Ez nem fáj. (Pipicz Anclrásnó, Deszk)

13. Ez velem is megtörtént. Van egy fiam. Mögvan még most is. Huszon­ nyolcba születőit. És vót egy másik fiam is, Misa. Oszt az úgy a mejjire vötte a fiam és tapsolt vele. De nagyon nevette, de úgy, hogy csurgott a könnye a fiamnak. Annyira nevettette Lalikát. Mondom: - Mihálykám, ne nevettesd már annyira, mert még baja lösz a gyérüknek. Görcsöt kap. Mert azt hallottuk, hogyha nagyon nevet a gyerök akkor görcsöt kap. Akkor elhallgattunk. Mögszoptattam a gyerököt, mert akkor még szopós vót. Egy órakor fölsivalkodott. Röggelig állandóan si valkodott. Na és vót it­ ten a Mihajlovits doktor úr, oda elvittem. Azt mondta, nem tudom mi a baja, de írok neki gyógyszert, és majd délután váltsa ki. De a gyerök állandóan sirt, és a könnyei hulltak. Megyek a piacon körösztül. Édösanyám ott vót. Mondom, anyám, fogja ezt a kisgyerököt, amig elszaladok a gyógyszertár­ ba. Akkó odagyütt egy néni. Azt mondja: - Ne vidd ezt a kisgyerököt sehová se, majd én ráimádkozok, mert ez szömverésbe van, mégpedig négy szöm verte mög szömmel. - Ej, Róza néni, nem hiszem én, csak elszaladtam a patikába. De mire visszamentem akkorára ráimádkozott. Ült a gyerök édösanyámnak az ölé­ be. Azt mondja Róza néni:

92

- Örzsikém, nagyon kérlek, ne add oda a gyeröknek a gyógyszert. Majd én délután megint elmögyök, oszt mögnézöm. Tetszik tudni, hazavittem, mögszoptattam. A gyerök nem sírt tovább. Aludt, aludt, már attól féltem, hogy elalszik. (Sarjai Mihályné, Földeák)

14. Hallottuk valamikor, hogy ne nézzél a gyerekre, mert megvered szem­ mel, oszt akkor möghal. Pedig valóban van benne valami. Úgy ahogy mondták az öregök egykor. Mert nékem is vót egy kisfiam, az szömverésbe halt mög. Nagyon szép kisgyerök vót. Este lefeküdt, röggelre olyan beteg lőtt, hogy csuda, és még az orvosok se segítöttek rajta. Akkor még Kígyó­ son laktunk. Az udvaron vót egy embör. Azt kérdözte ott az asszonyoknál, mert a majorba vótunk, kié ez a szép kisgyerök? Azt mondták a Netyóéké. Akkó mán röggelre beteg lőtt. Rágta a kisgyerök, mindönit rágta. Amit csak elért, az mindönit rágta. Nagyon sokat szenvedött a gyerök. Bizony. Az abba halt meg, az biztos. (Netyó Petemé, Mindszent)

15. Szegedre möntem a piacra, és nem vót ahun a gyerököt hagyjam. Elvit­ tem magammal. Nagyon eleven vót a kisfiú. Több helyt mögfordultunk vele, és hogy a szöm ártott-e mög neki vagy más-e, nem tudom. Csak ahogy elgyüttünk hazafele, nem vót a gyeröknek még semmi baja se. A zivatar gyütt és beszorított egy tanyába bennünket. És akkor ott egy jó tíz-tizenöt perc múlva a gyerök hozzáfogott sírni. Nem hogy elhagyta vóna a sírást, ha­ nem mindig jobban sírt. Akkó aszongya az öregasszony: Ez a gyerök szömverésbe lőhet, mert az borzalom, ahogy sír. Összeszödött kilencfélét, vót benne még macskaszar is. Először virágos tányért vött le, összerakta azt a kilencfélét egy helyre, és akkó möggyútotta a vöröshagymahajat. Annak a füstje összejárta a többi cókmókokat és azt a vízbe tötte. Annak a vízibe mögmosdatta a gyerököt egészen léig, és akkó mikó mögmosdatta, behorta, aszongya: „Na majd möglátod, most mán nem fog sírni!” Az én kisfiam nem sírt többet, hállá lögyön a jó Istennek, egészségös is lőtt. De én most is mondom, ha ezt nem tötte vóna mög vele, a röggelt nem érte vóna mög. (Gulácsi Rozália, Kiszombor)

16. A fiam egyéves vót. Elválasztottuk mert nem akart önni semmit, csak szopni akart. Hát má mondom: nagy vagy, fiacskám, hozom a szomszédbul a tejet, akkó még nem vót tehenünk, hát éljél már mög a tehén tejin. Hogy mit csináltak ott a szomszédba annak a tejnek, fogalmam nincs, de azon nem vót egy késhögynyi szín semmi. Hogy harmadnaposat adtak-e mindig, nem tudom. A kisfiam elkezdött romlani lefelé. Vetköződött, vetköződött. Soványkodott, soványkodott. Nézd, ez a telebélű kisgyerök! Mönt a hasa, de nagyon mönt.

93

Élő asszony még a húgom, aszongya, jaj, aszongya, Rozi, mi lelte ezt a gyerököt?! Möghal ez! Mondom, nem tudom. Mén a bele, de mán véröset, gennyöset. Annyira bélhurutos lőtt a gyerök. Hát mit csináljak?! Egyik or­ vostul viszöm a másikhon. Az egyik aszonta, hogy csak teát. De a gyerök mán, hát mán csak a csontja, bűre van. Mi lösz ebbül a gyerökbül, jó Istenöm? A másik mög azt mondta: kakaós tejet. Ez möghal a teán, ez möghal a teán. De mán a csontja, bűre. Tényleg, mán a magam gyerökitül majdnem féltem, annyira tönkremönt. írt csöppeket az orvos. Nagyon vi­ gyázzon, csöppnél több ne mönjön, mert elalszik örökre. Hát átgyün a szomszédasszony, aszongya, ide figyelj, semmit se. Kilenc termöfaágat szőrözzél, és főzd mög, aszongya, vízbe, és abba fűröszd mög ezt a kisgyerököt. Hát mögtöttem ezt is. Mögfúrdettem a kisfiámat, a kis dunnájára ráfektettem, öltöztettem. Annyira gyönge vót. Egyször fölül a gyerök. A szája majdnem füliig ért, oszt elkezdött így kiáltani: aúúúúúú. Mögijedtünk tűié. Ez énrajtam történt, úgy higgyék el, ahogy van. Aszonta a szomszédasszonyom, hogy most hagyták el a rosszak. így mögborzadtam e! Most szálltak ki belőle a rosszak. Mondom, hogy ne beszéljen ilyet. Hidd el, hogy ez így van. Hát már möggyötörték vóna. Hát ilyen rosszak vótak azok?! Akkó elaludt a kisgyerök, mintha elvágták vóna. Aludt, aludt, aludt. Másnap mintha mán nem is az lőtt vóna. Hát hogy ezt a kilenc termőág csinálta-e? Meggyfa, almafa, diófa, barackfa gallyakat, gyümölcsfák ágairól vágjak. Mindönt összeszödtem, ami orgona, bodzafa, csak fa lögyön. Ami termőfa, mert a bodza is ezök az apró bogyók terömnek. Míg csak kilenc nem lösz. Na, mögvan, hállá Istennek, készítöttem a fúrdővizit. Most mi fog történni? Máig is emlögeti a testvéröm: nem felejtöm el azt a kisgyerököt, amikó eltátotta a száját, oszt csúnyán tött. A szomszédok azt mondták, ha ebbül gyerök lösz, a halottak föltámadnak. Még most is tudok rá tanukat ál­ lítani, akik akkó látták. (Török Istvánná, Tápé)

17. Az én édösanyám, ha a pici gyerököt mögverték szömmel, a székre tött egy nagykést lapjára, és arra ráült. A kicsit a kezibe vötte, és úgy szoptatta. Simogatta a fej it és ráimádkozott nem vót szabad leírni, csak egymástul el­ tanulni, mert ha leírták, akkor nem használt. (Fazekas Sándorné, Makó)

18. Olyan is vót, akinek madárszart főztek tejbe, oszt azt adták neki szemverésrül. (Fejes Lászlóné, Apátfalva)

19. Hát édösanyám ahogy mesélte, hogy én is pár hónapos vótam, oszt olyan beteg vótam, hogy hiába vitt az orvosokhon. Aszonta, vigye haza Siha néni, mert aszongya, mert ez möghal hamarosan. Oszt akkó elgyütt

94

egy öregasszony, egy tudós öregasszony, az azt mondta neki, hogy vigye haza a kislányt, oszt ahun születött, amilyen helyön születött, hogy oda ül­ jön le velem. Zárja be az ajtót, oszt mondta neki, hogy milyen imádságot mondjon. Nem tudom, mert az anyám olvasta rám. De azt háromszor olvas­ sa el rajtam, és addig ne engedjen be senkit, hogy zavarjon. Aszongya egy óra múlva én is hozzáfogtam szopni. Az orvosok lemondtak rúlam. Pár hó­ napos vótam. Hát én ennyit tudok rúla. (Csuhaj Mihályné, Kiszombor)

20 . Mikor az én kislányom született, akkor a tatája nagyon szerette, meg a mamája is. Oszt mikor hazajöttek valahunnan, mindég megverték szemmel. Úgy hallottuk, hogy az a fáradt szem, ugye az nagyon ártott a kicsinek. Osztán olyan beteg lett, oszt akkó a szomszédasszonyhon vittük el, és az rá­ imádkozott, aztán mindjárt jobban lett. Ez szent és való, hogy ez igaz, mert mirajtunk történt meg. Hát hogy mostan mi van a szemverésbe, hogy más elhiszi-e, nem-e, de mi elhiszük! (Tóth Mátyásné, Apátfalva)

21 . Elgyüttek a látogatók, és ha nem vött ki hajszálat a hajábul, és nem tötte a kicsi feje alá, akkor elérte a frász. Az elkezdőit röszketni, kékülni. Rítt, rítt, rítt, rítt. Akkó vót az az imádságosasszony, akkó az elgyütt este, mind­ ég, mikó a nap lemönt. Szentölt vizet öntött három kanállal egy tányérba, háromszál gyufát möggyutott, beledütötte. Akkó abba mögmosdatta a gyerököt a pöndölibe törülte mög, az arcát a gyeröknek. Möggyógyult. Háromszó ráimádkozott. (Buhori Lajosnó, Szó'reg)

22 . Hát úgy vót, hogy én fáradt szemmel megnéztem a gyereket. Aztán a gyerek hozzáfogott sími, de sírt, de sírt, de sírt, míg meg nem mosdattam. Én értem oszt azonnal gyüttek, mert nem hagyta abba. Mikor megmosdat­ tam, azonnal elaludt. Hát akkor belehalt vóna, ha én ezt nem teszem meg. Elfáradtam, osztán úgy néztem meg. El vótam fáradva, oszt a gyereket na­ gyon szerettem. Annyira szerettem, hogy ki nem mondhatom. - Szeretettel is meg lehet verni valakit? - Csak avval lehet megverni, mert ha nem szeretném, akkor nem néznék rá. Én úgy gondolom. (Perczc Sándorné, Csongrád)

A tej elvitele Anyósom nem engedött az ágyra leülni senkit. Ha gyiitt valaki látogatni, széköt adott neki, hogy aszongya, az asszonynak az ágyára nem szabad ülni, mert elviszik a gyeröknek a tej it. Szóval az idősebbek már eztet beszélték. Na egy elgyütt hozzánk, osztán éppen odaült. Oszt aszongya anyósom, nem fiam, kifele innen! Mögharagudtam. Nem szabad így valakivel bánni. De

95

igen. De igen. Elviszi a gyereknek a tejit, nem lösz teje a lánynak. Az öregök így magyarázták. (Molnár Józsefné, Oföldeák) 1. Az vót a hiedelem, hogy egyes asszonyok el fogják vinni az álmot, és az asszonynak a tejét elapasztják. No most akkor az volt a szokás, hogy aki lá­ togatóba jött, az a ruhájáról levett egy pöszmétét, egy cémaszálat vagy vala­ mit, azt rátette a szülőasszony ágyára és azt mondta: Tejet, álmot mindent itthagyok. Ezt Erdélyben hallottam. Székelyföldön. Amikor gyerekágyat feküdt és látogatóba mentek, akkor hogy ne mondhassák, hogy ő okozta a bajt, nincsen teje az asszonynak, nem alszik a gyerek, hanem sír, akkor ezt elmondták. (Takács Lászlóné, Szegvár)

2. Az én anyám mindég aszonta, hogyha olyan asszony gyiin látogatóba hozzád, mikó szoptatsz és átnyúl a kicsin, az elviszi a tejed. Hát én ezzel el is felejtettem. Telt-múlt az idő. Két-három nap múlva éppen szoptattam. Elgyün egy asszony. Körösztülnyúlt rajtam mögnézni a kicsit. Jaj, de ara­ nyos kisgyerek, aszongya. Elmögy, nincs tej. Kifejöm, olyan, mint a víz. Mondom édösanyámnak. Na lányom, mondtam neköd, hogy elviszik a teje­ det, ha körösztülnyúlnak fölötted. Aztán még születött nyolc, de sose vót jó tejem. (Boros Ferencné, Klárafulva)

3. Egy asszonynak vót egy kisbabája, és nem tudta szoptatni. Jaj, aszongya, mit csináljak, nincs tejem. Aszongya az anyja neki, ülj rá egy kés­ re, oszt akkó mindjárt lösz tejed. Vötte a kést, maga alá tötte oszt úgy szop­ tatott. Hát ez is olyan babonaság vót. (Bódi Pálné, Makó)

A fürdővíz megszűrése Hát az én Ica lányom nagyon hasfájós vót. Ezt anyósomtul mondom. Oszt azt mondta, hogy azért fáj a hasa néki, mert én a kutyát mög a macskát nem szeretem, hanem rugdosom. De nem is birom kiállni a kutyát se, mög a macskát se. Aszongya, ebagos a kislány, fürdessük mög a gyerököm. Hozzad a pelenkát, aszongya, oszt szűrjük meg a vizit. Sose felejtöm el. És idehallgasson, ha hiszi, ha nem, ekkora darab szőrök vótak. De ez bizony Isten, így vót. Oszt aszongya, na látod, na majd mögfígyeljük. Holnap is mögfúrdetjük, holnapután is mögfíirdetjük. Aztán már nem rítt. Hogy osztán ez mi vót, én ezt nem tudom. Én a mai napig se szeretem se a kutyát, se a mcsakát. Oszt ez vót a hiedelem rúla. De ez tényleg így vót. (Molnár Józsefné, Oföldeák)

96

1.

A kisgyerök nagyon sírt, nagyon sírt. A szomszédasszonyt áthívták, az ráimádkozott. A kisfiút aztán mögfűrdették egy teknőben, és az tele lőtt macskaszőrrel. Azt mondta a néni, hogy amikor terhes vót, belerúgott a macskába, azért vót a kisfiúba macskaszőr. (Bottyán Imréná, Kiszombor)

2. A pólyásgyereknek az arca megszőrösödött. Az anya reggel menjen ki a temetőbe, szótalanba, és kilenc sírról hozzon egy marék földet. Tegye a teknőbe és forraljon vizet. Amikor megforrt, öntse a teknőbe. Ha azalatt meghűlt a víz, amíg a ke­ zéből a fazekat leteszi, akkor abban a vízben fürdesse meg a gyereket. Csa­ varja fehér ruhába, de ne törülje meg. Dugja az ágyba és ne keltse fel, ha két napig alszik is. A kisgyerek meggyógyult, pedig úgy nyávogott, mint a macska. Ez én így hallottam. (Virág Mihályné, Ferencszállás)

3. A kislányom beteg vót. Átvittem a szomszédba. Ráimádkozott a néni. Szemét megnyalta. Jobb szemit. Félreköpott. Akkor a bal szemit, megint félreköpött. Ráimádkozott és borzasztóan ásítozott a néni. A kicsi mög nyújtózkodott. A kisfiam nagyon beteg vót, és ezt a Mári nénit áthívtuk. És azt mondta, hogy: - A kisgyerekbe macskaszőr van! Hozzuk a teknyőt, bele a vizet, bele a gyerököt, és ott simogattuk a gyerököt. A teknyőt húztuk jobbra-balra, és a gyerökből úgy gyütt ki a macskaszőr, hogy még ilyet nem is láttam életömbe. Aztán a kisgyerök erre föl tényleg jobban lőtt. (Tokai Sándorné, Kiszombor)

Az álom megőrzése Ha a pólyásgyerök nem bír aludni, akkor járnak a boszorkányok. Kést köll vágni az ajtóba, és morzsát tönni a csecsemő feje alá. (Bottyán Imréná, Kiszombor) 1. Ha kisbabát szoktak látogatni, akkor hajszálat vagy kendőrojtot hagy­ nak ott, hogy el ne vigyék a kisgyerök álmát. (Zombori Jánosné, Kiszombor)

2. Ha a kisgyerök nem tud aludni, akkó kilenc kapuról hasítékot köll lopni, a malacok alól pedig szalmát, és a feje alá tönni. (Vörös Imréná, Ferencszállás)

97

Haj ki, zsébre! Vótak azok a kicsik, akik mögsziilettek. Aszonták, zsébre a szája. Szájpenísz. Csináltak ilyen kisbabákat. Oszt azokat mögforgatták a kicsi szájába. Mikó hajtotta a kanász a disznókat, fogta ükét és aszonta: Haj ki, zsébre, gyün a csürhe! Oszt elhajigálták a malacok elé azokat a picike babá­ kat. Hát ugye az már a mi iidőnk előtt vót. (Molnár Fercncné, Tápá) 1. Ha a gyeröknek szájpenésze vót, akkó olyan kisbabákat csináltak, oszt azokat a körösztúton szétszórták. Hét babát csináltak, oszt azokat a körösztúton szétszórták. Hét babát vesszőre kötötték, és azt mögforgatták a gyeröknek a szájába. Oszt akkó a körösztutcán vagy a körösztútnál azt el­ szórták. Akkó möggyógyult, aszonták. (Kis Mihályné, Marosiéit’)

2. Ha a csecsemőnek szájpenésze vót, kilenc kis rongybabát készítőitek és mögforgatták a gyerök szájában. Aztán az útkereszteződésnél, ahol a disz­ nók jártak, eldobták. (Vörös Imréné, Ferencszállás)

Mit főzöl? Csontra húst Akinek sovány lőtt a csemetéje, aszonták, elvitték a húsát. Hát aszongya, mög köll kerülni a házat. A kasztrojt föl köll tönni a vaslábra, oszt bele köll állítani a gyerököt a kasztrojba. A másik mög kerülte a házat. Oszt mindég mikor odaér az ajtóhoz, kiabáljon be, hogy mit főzöl? Akkor aki tartja a gyerököt, azt mondja: Csontra húst! Háromszor köll ezt mögcsinálni. Hát osztán jobban lőtt a gyerök. Aszonták, ettől gyógyult meg. (Molnár Fercncné, Tápé)

A bénaság gyógyítása Édösanyámnak vót egy onokatestvérje. Azt, mikor kicsi vót, nyáron születött, kivitték a köröszt tetejire. Rakták a búzát, oszt töltötték a köröszt tetejire. Hogy mi érte, azt nem tudják, csak az egyik keze bénának maradt csuklótól kezdve. Mert hát nem is vitték orvoshoz akkor. Az is a gonoszok által történhetett, mert otthagyták. (Kiss Istvánné, Domaszék)

Az anyajegy siitögetése A gyeröknek vót a homlokán egy anyajegy. Olyan szömőcsszerüség. Orvos nem tudta möggyógyítani, hanem egy öreg kódus járt arra a tanya felé, ahol laktunk. Azt mondta, hogy mit csináljanak neki. Úgyhogy, ha ke­ nyeret sütöttünk, először ki köll szakítani egy kiscipót. Azt először kivonni a kemencéből. Oszt avval a meleg cipódarabbal mögsütögetni, oszt a kutyá­ nak eldobni. Oszt elmúlt neki a jegy. (Korom Istvánné, Baks)

98

Mákolás Hát az én anyámon történt meg, mert az öcsém az olyan sírós gyerek vöt, aszongya, egyikünk se vót olyan. Ha letette akkor is sírt, ha fölvette akkor is sírt. Oszt aszonta neki az anyósa vagy az anyja, már nem tudom, melyik mondta, hogy főzzél neki mákhajat. Adtam aszongya elsőbb neki egy ká­ véskanállal. Elaludt. De ugye sűrűbben adott neki olyankor. Annyira meg­ szokta a gyereknek a szervezete, hogy nem hallgatott tűle. Aszongya, adtam neki evőkanállal. Akkor oszt az én fiam elhallgatott. Hát alszik a gyerek, al­ szik a gyerek, nem sír a gyerek. Ez reggel történt oszt már délután van. Már sokallják, de a gyerek még mindig alszik. Aztán odament és költötte, hogy keljen föl. Nem bírta fölrázni. Csak rázza, csak rázza, no oszt majd kivitte a levegő­ re is, mire aztán végre a gyerek fóleszmélt. Aszongya, úgy meg vót ijedve, na most már vége a gyereknek. Hát aszongya, többet ü nem mertneki adni. (ForróIstvánná, Kiskundorozsma)

Igyál szét, beszedőt! Azt mondták, hogy azért beszél nehezen, mert sokáig eltitkolták, hogy akar lönni. Legalábbis ezt hallottam. Hogy aztán mi vót ebbül az igaz, nem tudom. (Szabó Istvánná, Mórahalom) 1.

Azt hallottam, hogy aki esetleg titkolta hogy tehörbe vót, akkor beszélt nehezen a gyerök. Akkó tanult nehezen beszélni, de ha nem titkolta, aszonták, akkó tudott beszélni. (Papp Jenő, Zsana) 1. Amelyik gyerök mög nem tudott beszélni, annak kértek a kúdustú ke­ nyeret, oszt mögötte. A kúdus kenyérit. Osztán elkezdőit beszélni. (Gonda Józsefné, Sándorfalva)

3. Aszongyák, hogy zsákba tötték. Én is mástú hallottam. Nálunk ez nem fordult elő, a mi rokonságunkba. Csak aszongyák, hogy beletötték a zsákba. Akkor osztán odaállt az egyik az ajtóba, a másik mög mönt a tanya körül és kérdözte: Mit viszöl? Ezt kérdözte háromszor. Az mög válaszolt: Szót, beszédöt. (Szűcs Imréná, Zsana)

4. Ha nem tud a kisgyerök beszélni, sokára tanul beszélni, akkor mikor ki­ sültek a kenyerek, anyám mögmosdatta ükét. Kis pohárba vagy bögrébe, amibe vót az a víz, a kenyérié, avval itatott bennünket: Igyál szót, beszédöt! Háromszor egymás után ezt így elmondta. (Mihály Petemé, Mindszent)

99

5. Az is mögtörtént, hogy Nagy Feri olyan nehezen tanult mög beszélni. Aztán szögény jó édösanyám zsákba tötte a gyerököt, mert azt mondták, hogy tőgye zsákba a gyerököt, oszt háromszó kerülje mög vele a házat napfőkött előtt, oszt majd mögtanul beszélni. Elfelejtöttem, hogy mit köllött mondani. Szép derék fíatalembör lőtt belüle. (Balogh Jánosné, Baks)

6. Mikor főztük a csípedöttet és beletöttük az ételbe, amik leghamarabb fölugrott, azt kivöttük, elvágtuk és mögötettük a kicsivel, hogy hamarabb tudjon beszélni. (Tácsi Istvánná, Tiszasziget)

7. Kisült a kenyér, akkor mögmosdattam. Akkor még ráadásul gyerököm vót, mert nyolc gyerököt a világra hoztam, abbul egy él. A többi halva lőtt. És akkor kérőm szépen, mikor kisült a kenyér, sütöttem egy kiscipót. Ami­ kor öt-hat hónapos vót azt a kicsi, aszongyák, hogy törjem szét a fejin. Ilyen hamar tudjál beszélni. Mikor mögmosdattam a kenyeret, három kávés kanálnyival adtam a gyeröknek, hogy hamarabb fölnyíljon a nyelve, fölsza­ kadjon és tudjon beszélni. A vizet mög fölöntöttem a háztetőre, napkelet felé. (Nagy Antalná, Kiszombor)

8. Már négyéves vót a gyerök, de még mindig nem tudott beszélni. És hal­ lották valakitől, hogy hogyan lőhet eztet előmozdítani. Akkó beletötték a zsákba a gyerököt. A gyeröknek az apja hátára vötte — mert tanyán laktak — , a tanyán ment körbe-körbe, a felesége mög egy kis pálcikával ütögette a zsákot és mondta: Mit viszöl a zsákban? Az pedig azt felelte: Szót, hangot! Szót, hangot! Utána néhány napra beszélt a gyerök. Mög azt is hallottam, hogyha koldusnak a tarisznyájából loptak kenye­ ret, úgy hogy a koldus ne vögye észre, azt ögye mög a gyerök, akkor is ha­ marabb tanul mög beszélni. (Vrabély Anclrásné, Makó)

9. Az egyik oláh asszony aszonta, hogy mikor ledagasztom a kenyeret, ak­ kor fogjam meg a pólyával a gyereket, oszt tegyem a tetej ire, hogy olyan ál­ dott legyen, mint a kenyér. (Kardos Mihályné, Apátfalva)

Ballagj, fiam, ballagj! Ha nehezen tudott eljárni a gyerök arról mög azt hallottam, hogy mögállították a kicsit. Olyan tizenhathónapos vót és még mindig nem tudott mönni. Mögállították, és ha legalább egyet lépött, akkor baltával annak az

100

egy lépésnek a nyomát körösztbe vágták. Osztán akkor néhány nap múlva mögtanult járni a gyerök. (Vrabély Andrásné, Makó) 1.

Ha a csecsemőnek megcsókolják a talpát, az nem tud mönni. (Csepregi Mátyás, Kiszombor)

2. Ha nem tudott eljárni a gyerök, akkó leállították a gyerököt, oszt körösztöt vágtak három újholdkor a lába közé. Én már nem tudom, mit mondtak, de mondtak valamit. Neköm nem vót benne módom. (Bozó Gáborné, Mórahalom)

3. Ha nehezen akart járni a gyerök, akkó elvágták a nyűgöt egy késsel a lába között. így a földet (mutatja). Csak annyit mondtak: Uram-Jézus, se­ gítsd járni ezt a kicsikét! Anyámtul láttam ezt, mert mi vótunk heten testvérök. Ezt mondta, de mást nem mondott. (Palotás Józsefné, Szőreg)

4. Én mög hallottam, hogyha kúdus gyütt az ilyen házhoz, annak a tenyerivel veregették mög a gyerök talpát. Oszt aszonták, hogy attul tán el­ jár. Ennyit hallottam én is. (Patai Péter Pál, Csanytelek)

5. Mikor egyet lépött, akkó fogjad gyorsan a söprűt, oszt söpröttünk utána. Ezt a babonát tudom errül, mást nem tudok. Mert énneköm nagyanyám csi­ nálta az én fiam után. Mikó elindult a gyerök, oszt csak egyet lépött, többet még nem, csak láttuk, hogy ballagni akar, akkó főkapta a nagyanyám a söp­ rűt, oszt söpört utána. Osztán mondta, ballagj, fiam, ballagj! (Marton Ambrusné, Mindszent)

6. Az enyimek olyan gyorsan eljártak, hogy az nem is igaz. De foglalkoz­ tam is velük nagyon. Nagyon hamar beszéltek is, mög möntek is. No oszt mondták, hamar lösz a másik utána. Hát tényleg hamar lőtt Marikám. Mikor az én Ica lányom elkezdött mászni, aztán fölállt, oszt motyogott, no Ilon­ kám, hamar lösz utána a másik. A régi öregök beszéltek errül. (Molnár Józsefné, Oföldeák)

7. Amikor a kicsi kezdött járni, akkó körösztöt vetöttünk elébe. Ahogy el­ indult azt mondtuk: A szent kereszt jelébe járj el! (Oláh Lajosné, Kövegy)

101

8. Aki nem tudott eljárni kisgyerek, annak a lába nyomára, amikor megin­ dult egy lépést, belevágták a kést vagy a bicskát, ami vót. És akkor a gyerek elindult. (Juhász Györgyná, Apátfalva)

9. Koldusnak a botjával mögkörösztölte a talpát a kicsinek, hogy majd ha­ marabb tud mönni, majd hamarabb eljár. (Kacsner Istvánná, Óföldeák)

10 . Csak annyit hallottam, hogy mikor a kisgyereket tanították, hogy álljon meg, oszt mikó megindult a kisgyerek, akkor egy kést utánavágtak a földbe. Nem a kisgyerekbe, hanem a földbe, hogy olyan erősen tudjon állni a lábán, mint ahogy az a kés megáll a földbe. (Varga Istvánná, Apátfalva)

Keresztelés Bábak eresitség Bábakeresztség az szükség esetén vót, ha úgy láttam, hogy meg akar halni, és ha a szülő azt akarta. Akkor megkereszteltem. Pohárba vettem vi­ zet, és akkor a keresztjeiével megkereszteltem: János, én megkeresztellek téged az Atyának, a Fiúnak, a Szentlélek nevében. Ammen. És ez érvényes vót. Mikor már odaértünk a templomba, akkor a pap föltette a kérdést, meg­ van-e keresztelve? Erre oszt mondtam, hogy igen. Akkor ezt a szertartást ki­ hagyta, mert két keresztséggel nem élhet a gyerek. Ha megmaradt a gyerek, ha nem, akkor is anyakönyvelték a plébánián. (Peták Istvánná, K iskundorozsm a) 1. A bábakeresztség olyan koraszülötteknél történt. Látták, hogy az kora­ szülött, akkor a szülésznő, aki ott vót vele, az vetett rá keresztet. Oszt akkó otthon vót szentelt víz az öregeknek. Megszentelte a gyereket az Úrjézus Krisztus nevibe. Megkeresztellek, hogy ne legyél pogány. Az Isten előtt megállhass! Ezt mondták rá. Adott neki nevet is. Ha osztán meghalt, a temetőbe, a kápolna mögé te­ mettük ükét. Olyan kis ládikába tették le. (Fejes Ferencné, Apátfalva)

2. Vót olyan, akinek nem csináltak szertartást, csak kivitték, oszt elásták. A gyerök mögszületött, élt egy hétig. Nagyon beteg lőtt, möghalt. Halljátok-e, ha már ennyi időt élt, vigyétök a bábaasszonyhon. Itt a szomszédba is vót egy bábaasszony. Úgy hítták, hogy Kischner Rozi. Vigyétök el a bába-

102

asszonyhoz, legalább bábakörösztségöt éljön. El is vitték, osztán mögkörösztölte a bába. Úgy tudom, hogy a bába is mögkörösztölhette, ha olyan vót a helyzet. Osztán a pap is mögkörösztölte, de mikor mögtudta, hogy a bába is, rászólt, hogy egy embör csak egy körösztségöt érhet. Ez mög kettőt ért már. (Bozó Istvánná, Mindszent)

A vató Két hétre elvittük avatóra. Fogtam a kisbabát és akkor odajött az Atya, a tisztelendő Atya, és gyertyát tartott a babához. Imádkoztunk. Kértük a Jóis­ tent, hogy továbbra is adjon erőt, egészséget, aztán elköszöntünk. Összejöt­ tünk itt a háznál. A párom levágott egy bárányt és egy pár tyúkot. Akkor jött a komaasszony, a nagyszülők közül valaki. A körösztanya vötte föl először a gyereket, aztán ittak az egészségére. (Terhe Gergelyná, Kígyós) 1. Amíg a templomba el nem mönt beavatni a kicsit, fölajánlani az Isten­ nek, addig ne mönjön ki a házbul. (Kispál Györgyné, Domaszék)

2. Amíg el nem mén az avatóra, nem vót szabad tükörbe se nézni. Ezt már én is csináltam. Úgy öltöztem föl, hogy nehogy belenézzek. (Rácz Jánosné, Maroslele)

3. Vót a Boldogasszony pohara. Mikó már kifeküdte az az asszony a gye­ rekágyat, mentek avatóra. Elmentek a templomba, oszt mikó hazamentek, akkor vittek egy kis italt. Kispohárba öntögettek mindenkinek és boldogságot kívántak. (Hor­ váth Andrásné, Királyhegyes)

4. Negyven napra vót az avató. De vót olyan is, aki tizennégy napra elvitte a babát a templomba. Ottan mögáldották, mögszentölték az asszonyt a ba­ bával együtt. Mögkerültiik az oltárt, imádkoztunk az oltárt, imádkoztunk az oltár előtt és akkor szentölt mög a pap bennünket szentölt vízzel. Ez vót a beavatás. Onnan osztán hazamöntiink. Ünnepiesen vártak. Vót egy kis ünnepi ebéd, mög poharat öntöttek az ottlevőknek. Mi már csak így tartottuk. (Bitó Istvánná, Balástya)

5. A cukrot én is gyűjtöttem a kis unokámnak. Még a meszes edényt is oda­ vagdostam a földhöz, hogy hírős lögyön, mikor hazahozták a körösztölésről. Osztán ősznek, oszt akkó kilopódzik valaki. Vót egy jó nagy

103

meszes edényem, meg vót jó tejesköcsögöm, az a régi fajta. Jó odadurrogattam, hogy hírösebb lögyön. Aki kilopódzik, oszt ha rajta érik, mögfogják, annak az a büntetése, hogy elvöszik tűle a kendőt, és csak úgy válthatja ki, hogy vösz a kicsinek valamit. (Vincze Pálné, Tápé)

6. Hát itt Apátfalván is megcsinálták azelőtt. Nyilván egy nyolcnapos szü­ lőanya nem valami erős. Hát mögvót a körösztölő, mindön, mögyünk haza. Összegyün a társaság az ünnepi ebédhöz. A baba az ágy tetej in, mert annak ott lönni a vetött ágy tetej in. Hát egyször egy hatalmas durranás. De eskü­ szöm, hogy egy ágyú nem szól akkorát! Jézus-Máriám, de rosszul lőttem! Úgy mögijedtem. Hát a szomszéd néni egy ilyen köcsögöt telerakott cukor­ ral, aszalt szilvával, gyümölccsel és az ajtóhoz vágta. Úgyhogy a baba ott vót az ágyon, és odarepült hozzá egy szilva. Azt tartották, hogy akkor a lány kapós lösz, ha oda is repül ebből a cuccból. (Szilágyi Sándorné, Apátfalva)

Névadás Ha a gyereket keresztelni vitték, olyan nevet igyekeztek neki adni, ame­ lyik még a keresztelő után következik. Azért, hogy az életben mindig előre gondolkozzon. Ugyanis úgy hitték, hogyha olyan nevet kap, amelyik már elmúlt, akkor egész életében minden későn jut eszébe. (Asztalos P. Kálmán, Csanádpalota)

Pogánykát vittünk, körösztényt hoztunk Amíg a gyerök nem vót mögkörösztölve, addig nem hitták sömminek se, csak baba. Nem vót neki más neve. (Paplógó Lajosné, Öttömös) 1. Amíg mög nem körösztölik, addig nem mondják a nevit. A körösztölés után letöszik a gyerököt a földre és mondják: - Pogánykát vittünk, körösztény bárányt hoztunk. Ezt elmondják háromszor. Ekkor ódámén vagy a körösztapa vagy a körösztanya, fölkapja. Akkora lögyön, mint az apja, akkora lögyön, mint az anyja. (Vincze Pálné, Tápé)

2. A gyerököt nem szabad addig magárahagyni, amíg el nem mönt a temp­ lomba. Amíg el nem vitte a templomba. Amíg nincs mögkörösztölve a gyerök, addig sehogy se nevezték, csak gondolták, mi lösz a neve. De nem mondtak neki semmit. (Kiss Istvánná, Domaszék)

104

3. Amíg a gyereket meg nem keresztelik, addig a lámpa égett. Az biztos. Mert minálunk is égett, amikor az öcsém született. Amíg meg nem keresz­ telték a gyereket, sátánnak nevezték. Míg meg nem keresztelik, addig po­ gány vagy sátán. Hathetes koráig mindig égett éjjel-nappal a lámpa. Ez minálunk is megvót. Kérdeztük anyámat, miért ég a lámpa? Hát aszongya, azért, hogy Ferikéteket ki ne cseréljék. Mert ilyenkor ki szokták cserélni a rosszak a gyereket. (Vígh Györgyná, Apátfalva)

4. Hát itt apátfalván is még csinálták ezelőtt. A lányom most huszonhat éves. De én ezt még soha nem hallottam, nem láttam, nem tudtam, hogy mi ez. Nyilván egy nyolcnapos szülőanya nem valami erős. Hát mögvót a ke­ resztelő, mindön, mögyünk haza. Összegyün a társaság az ünnepi ebédhöz. Hát ott vagyunk. A baba az ágy tetejin, mert annak ott köll lönni a vetött ágy tetején. Hát egyszerö egy hatalmas durranás. De esküszöm, hogy egy ágyú nem szól ak­ korát. Jézus-Máriám, de rosszul lőttem, úgy mögijedtem. Hát a szomszéd néni egy ilyen köcsögöt telerakott cukorral, aszalt szilvával, gyümölccsel és az ajtóhoz vágta. Úgyhogy a baba ott vót az ágyon és odarepült hozzá egy szilva. Azt tartották, hogy akkor a lány kapós lösz, ha oda is repül ebből a cuccból. (Szilágyi Sándorné, Apátfalva)

5. A cukrot én is gyűjtöttem a kis unokának. Még a meszes edényt is oda­ vagdostam a földhöz, hogy hírős lögyön. Mikor hazahozták a körösztölésről akkor csináltam. Akkor ősznek. Ősznek, osztán kilopódzik valaki. Vót jó meszes edényem, mög vót jó tejes köcsögöm. Az a régi fajta. Jó odadurrogtattam, hogy hírösebb lögyön. Aki kilopódzott, ha rajta érik, mögfogják, annak az a büntetése, hogy elvöszik tűle a kendőt és úgy vált­ hatja ki, hogy vösz a kicsinek valamit. (Vincze Paine, Tápé)

Körösztülctlen gyérok A húgom anyósának vót is olyan családja. Olyan rossz kinézetű vót, oszt mindég az ágy alatt üldögélt. Mikó elmentünk hozzájuk, így az asztal alá beült. Oszt én kérdöztem édösapámtul, mikó elmöntünk, édösapám, mi vót ott az a rossz kinézetű? Olyan tőkeembömek néztem én. A lábait nem lát­ tam, hogy állnak. Csak ölég az hozzá, hogy az én testvérhúgomnak az ura lőtt annak egy testvére. Aztán a későbbi időbe hallottam én aztat, hogy az se beteg nem vót, se möghalni nem bírt sokáig. Azt tartották, hogy az körösztöletlen gyerök vót. (Paplógó Lajosná, Öttömös)

105

SS»

1. Aki körösztölés nélkül halt mög, azt, aki hallotta, hogy sír, az mögkörösztölte. Az Atyának, Fiúnak, Szentlélök Istennek nevében mögkörösztöllek tégöd. Osztán a sírása elhalkul. (Simon Jánosné, Makó)

2. Mink is ahol laktunk, arra Vásárhely felé, a szomszédunk azt mondta: Halljátok, az éjszaka sírás vót. A kerítés körül mindég sírt valaki. Hát mon­ dom, miért nem nézte mög. Néztem, de nem láttam. Csak a sírást hallottam. Mög köllött olyankor körösztölni. Mögkérdözni, hogy mi hiánya van neki. Mögkörösztölni, nevet adni neki. Atyának, Fiúnak, Istennek nevébe mögkörösztöllek, most ez vagy. Akkó elhagyta a sírást. Akkó oda köll vetni valami kis ruhát neki. Nem vót neki ruhája. Ahol a sírást hallani, mindjárt odavetni. (Fekete Szilveszterné, Makó)

3. Ha egy koraszülött körösztség nélkül hal mög, az szüntelen sír az embörök között. Van, aki hallja a sírást. Ott ahol hallja, a földre körösztöt vet és mondja: Én tégöd mögkörösztöllek az Atyának, a Fiúnak, az Istennek nevébe. Akkor osztán le köll oldani a kötényét és földre teríteni korozsmának, körösztölési ajándéknak. (Gulácsi Rozália, Kiszombor)

4. Hallottam, hogy mondták, möntem a temető mellett, oszt nagyon rítt az a valaki. Az mán olyan vót, aki nem vót mögkörösztölve. Akkó egy kis szentölt vizet vitt oda a sírra: Én mögkörösztöllek az Atyának, a Fiúnak, a Szentlélek nevibe. Oszt akkó adott neki nevet. (Molncir Ferencné, Tápé)

Hazajáró kicsi lelkek Vót egy kis temető, ahol kislányok meg kisfiúk vótak eltemetve. Ezt olyan különös temetőenk csinálták meg. A szülők minden kis keresztfa mellé ültettek egy meggyfát. És annyira szépen elbokrosodott az a megy, hogy nagyon szép meggyek teremtek rajta. Akadt olyan, aki odament és egy meggyet szakított le. Ilyen kettőságú meggyet, amit a kislányának a führe akasztott, mint egy fülbevalót. Egyszer csak elkezdett a meggy sírni. Szét­ néz az asszony is,meg a gyerek is, oszt aszongya, anyukám, van itt valaki, aki sír? Sírt a meggy valósággal. Nem csináltak semmit. Úgy gondolták, biztosan halucinálnak. Nem vették ezt komolyan. Hát aszondja, valami biz­ tos nyafogott. Szedtek egy tányérra valót. Olyan szép ez a meggy, úgyis jönnek a pusztárul be, majd megkínáljuk ezzel a szép gyümölcsbül. Hát ahogy ott üldögéltek és hozzányúltak a meggyhez, hozzáfog sírni. Megint csak kimén az asszony. Valami sírást hall. Mikorára bement, akkorára a meggyek mind kiugráltak a tányérból. Hozzányúlnak a meggyhez, megint

106

csak sír. Jaj, Istenem, ezt a meggyet nem szabad megenni. Bele akart harap­ ni, úgy összeszorult a foga, hogy reszketett még a keze is. Átszaladt a szom­ szédba. Hát gyiijjön már Terka néni, nézze meg, mi történt ezzel a meggyel. Ha kimegyek, a tányérba már nem is marad meg. Hunnan szedtétek tik ezt a meggyet? Vonogassa a vállát. Nem akarja megmondani, hogy hunnan szed­ ték. Hát egyszer elámlta. A kistemetőből. Ó, galambocskám, hát miért tép­ tétek le. Nem lehet ahhoz hozzányúlni. Megvermég az Isten is bennőtöket. Azok a gyerekek ártatlan lelkek. Hát azoknak lelkűk van és a lélek min­ den gyümölcsben benne van. Azoknak a piciknak a lelkűk nem halt meg, az él. Vigyétek ki a sírhoz és szépen ássatok el a sírba ez a meggyet. Egyszer csak mikor elásták a meggyet, gyönyörű fehér ibolya kelt a síron. Amikor akartak hozzányúlni, akkor hozzáfogott az ibolya sími. Akkor felsóhajtot­ tak, tényleg, az élő ibolya. Akkor megjelent egy nagyon szép kis zöld gyík. A gyík odament. Ne bántsátok az ibolyát, mert ha leszakítjátok, nagy baj lesz belőle. Megfogni megfoghatjátok, de letépni nem szabad. Odament a kislány sírjához az anya és dédelgette az ibolyát. Egyszer elkezdett sími. Sírt. Hallotta az asszony. Behumta a szemét. Szent Isten ez az én kislányom hangja, és akkor letérdelt. Elmondott egy imát a sírjánál. Hazament aztán az édesanyja. Emlékül tartotta a kisruháját amibe ünnepkor öltöztette. Fogta a kisruhát az anyja, imádkozott és széthasította három vagy négy felé. Kivitte a sírhoz. Elásta és akkor megnyugodott. (Sátor Jánosné, Mindszent) 1. Egy nénivel történt mög, hogy möghalt az elsőszülött fia. Rengeteget sírt. Annyira belebetegedett, hogy egész nap sírt a temetőbe a sírhalmon. Mondta a férje, hogy ez nem lösz jó. Vót egy öreg szomszédasszony, az aszonta, lányom, hát tudod mit csinálj? Süssél kenyeret, csinálj egy kiscipót, és ha kimész, a legelső embömek odaadod. De az se szóljon neköd, de te se szólj. Hát kimönt elég korán. Egy öreg embört látott. Jött arra felé. Kezibe nyomta a cipót és ő bemönt. Aztán jutott eszibe, hogy mög költött vóna kérdözni, éhös-e? Egy kis szalonnát adni hozzá, mert nagyon éhös, na­ gyon sovány vót az a bácsi. Levágott egy darab szalonnát és szaladt kifelé. Elmönt a szomszédok­ hoz, hogy látták-e az öregembört? Aszonták, hogy senki nem látta. Kimönt a sírhoz. Attól kezdve nem sírt. És azóta se siratja a fiát. (Tamasi Illósné, Óföldeák)

107

Táltosok a szegedi nagytájon 1.

Akkó azelőtt jártak ilyen tátosok is. Mikó én olyan nem nagy gyerök vótam, emléköztem arra, hogy ilyen kis, alacsony, zömök embör járt. Lát­ tam én, hogy kelet felül ahun gyün a mi utcánkba egy kis embör. Hát játszo­ gattam, mint gyerök. Beszaladtam, mondom anyámnak: - Anyám, mögin gyün az a kis embör - Jó van — aszongya — , eredj fiacskám, ha begyün, majd gyere be. Hát bemönt a legelső házhon a sarkon, de mindjárt ki is gyütt. Bemönt a másodikba, onnat is mindjárt kigyütt. Tejet kért, fél liter tejet. Hát begyütt mihozzánk is. Még anyámnak nevin mondta: - Annus, adjá neköm egy fél liter tejet. Hát vót egy fél liter tej éppen, odaadta neki anyám. Akkó azután mondta is mán, hogy ne féljetök, nem lösz semmi bajotok, de ezöknek mindnyájá­ nak leszórom a tetejit. Hát aztán mondom én apámnak, hogy mit mondott a kis embör. Hogy mindjárt lösz olyan vihar, hogy a Dávidék, a Siháék házte­ tejüket leszórja. A mienk mög előtte van, hát hogy kerüli ezt el?! Apám mög aszongya, hogy: - Hozd a kötelet, oszt kössük le a tetejit. Zsindely tetejűnk vót. Elől vótak eperfák, hátul mög akácfák. Nem telt abba három tíz perc se, csak úgy repült a tető lefelé. Hát azt szétszórta. A miénk még csak mög se mozdult. Ilyenöket csináltak ezök, amiért nem adott tejet. Másik helyön mög tojást kért, mert a táltosok ezök tojással mög tejjel éltek, és ha nem adtak, akkó mög bosszút állt. Hát hunnan szőrözték űk ezt a tudományt? Én ezön nem vótam a mai napig se möggörbülve teljesen. Hunnan? Me­ lyik iskolát járták űk ezért? De hova lőttek? Most hol vannak letáborozva? A boszorkányok mög a tátosok? Erre nem tud válaszolni senki. Tán kipusztútak? (Nagy Bence Pál, Tápé)

2. Borult az ég, oszt mönt a folleg. Az olyan gyorsan mönt, hogy nagyon. Egy embör állt mellette. Az embör mönt vele. Nyomtattunk, lóval nyomtat­ tunk még akkor. Mikor kivetöttük az ágyást délután, én möntem a libákkal legeltetni, az öcsém mög mönt a lóval. Egyször csak gyütt egy olyan fölleg, hogy besötétedött az ég. Nem láttunk sömmit se. Möntünk vóna haza. A lo­ vasok el tudtak mönni, de a libák nem. Akkó gyüttek elébünk az embörök rudasfával. Úgy möntünk haza. Hát oszt mikó hazamöntiink, gyékény vót a ház tetejin, le köllött kötözni, mert a szél alámönt, levetötte vóna. Akkó mönt az embör. Aszonták tátosembör. Az hozta a szelet, a tátosembör. Ló­ háton mönt. Úgy látszott az ég alján. (Fekete Szilveszternó, Makó)

110

3. Mikó gyűrtek ezök a zivatarok, akkoriba a régi öregök aszonták, hogy gyün a tátos. Neköm vót egy körösztapám, azt Tátos Jóskának hitték, de egyébként Báli József vót az igazi neve. Csak foggal születőit, oszt akkoriba aszonták, hogy ez tátos, tátos lösz. Mikó gyütt ilyen zivatar, akkó eltűnt on­ nan hazúrú, úgyhogy nem tudták, hogy hun van. Míg el nem mönt a zivatar, vót olyan eset, hogy két-három zivatar is gyütt egymás után, addig nem jelenközött otthon. Nem tudták, hogy hun van. Bujkált. Mert, hogy foggal születőit, oszt ezért mondják, hogy tátos. (Tóth Siha József Tiszasziget)

4. Az én nagyapám is foggal született. Foggal született és hét évig mindég ha gyütt a borulás, meg gyütt az a förgeteg, akkó az anyja szaladt mindjárt és leterítette a kötöjivel, hogy el ne vigyék azt a fogát, akivel született. Mert avval a foggal még a krajcárt is kétfelé harapta. És ezt tudták. Az én anyám is, mert lánya vót neki. Osztán nem mesélt rúla sokáig. Aki foggal született, az tátos. Azt mondták. Az én nagyapám Kerekes Ferenc vót. Még az élő fát is éjszaka, mikó főkelt, fölhúzta. Ilyen fiatal fákat tövestül, és akkor ment, mert menni kellett neki. Vívni, aszonta. Mindig Kerekes Ferencet nézték, hogy beágyazzon, tudja a búzát. Lóval nyomtattak és beágyazta. Ha pedig sütött a nap, nem ágyazott be. Azt néz­ ték mindég, Kerekes Ferenc ágyaz-e, mert akkó nagy vihar gyün. Ü azt tud­ ta. Mink ezt játéknak vettük. Gyerekek vótunk ugye. Mikor az ötven évet betöltötte, akkor sorolta el ezeket, akkor tudták meg. Hamarabb nem mon­ dott semmit. Kimentek aratni, oszt akkó na, üljetek a kocsira, majd én otthon leszek mire tik. Oszt ott állt a kapuba, aszonta az én anyám. Ott állt a kapuba. A förgeteg elhagyta ükét, egy olyan forgószél vót. Oszt akkó elhagyta ükét, és otthon vót mire hazaértek. Fölvett egy fát az utcán, a vállára vette. A felesége kiment utána, oszt ki­ abált, hogy gyere vissza, gyere! Vissza se nézett, hanem ment. Az utcáról húzta fel a fákat. Hét évig takargatta az anyja, hogy ne vigyék el a fogát, mert másképpen meghalt vóna. (Horváth Andrásná, Királyhegyes)

5. Egy ember odament egyszer egy nyári délutánon. Mondja a néninek, hogy adjon neki hagymát mög sót, meg tejet, meg kenyeret. Aszongya neki a néni, hogy kenyeret nem tudok adni, mert a kenyér most van a kemencébe. Hát aszongya, adjál tejet! Aszongya, tejet se tudok adni, mert nem fejünk te­ henet. Hát akkor adjál vöröshagymát. Azt mondta, nincsen. De minden vót, csak kikosarazta a néni a bácsit. Akkó adjál még sót. Hát aszongya, sót se tudok adni, a kenyeret megsütöttem, a kenyérbe beledagasztottam. Aszongya, akkó cipót adsz nekem, ha visszagyüvök. Dehogy adok, csak annyit sütöttem, csak annyi kenyeret, ami nekünk elég. Aszongya neki erre

111

a bácsi, várj asszony, majd köszönök én neked olyan nagy kalappal, meglá­ tod, nem is soká! Aszongya neki a nagynéném, olyan jó szavas vót, köszönj, amilyennel akarsz, semmi közünk egymáshoz. Otthagyta a nagynéni azt a bácsit. Nem telt abba bele még két órahossza se, egyszer a nagynéném etette a csirkéket, arra lett figyelmes, hogy úgy nyugat felől egy fekete felhő fölkerekedett az égre. Nézi, de nagyon gyün a felhő. Még a csirkéket jól se tartotta, egyszer egy nagy reccsenés, ropogás. A nagy felhőbűi olyan vihar támadt, hogy le­ vette a háztetőt, bevágta az udvar közepére. Egyet fordított rajta és kereszt­ be vágta a tetőt. Akkor aztán a nagynéni mondta az urának mikor hazaért, az anyjába az ideodát, itt vót nálunk egy olyan ember, de nem tudom, ki vót. Mondja, hogy mit kért, de nem adtam neki semmit se, oszt nézd meg, ehen van az udvarba. Egy óriási vihar az egész tetőzetet levágta az udvar közepire. Akkor oszt mondta a sógorom neki, ezt tanuld meg, ha bármikor ilyen valaki gyün, ami van mindent adjál neki, mert ez lehetett egy táltos. (Rabi Imrúné, Forráskút)

6. A szomszédjukban lakott Kevermesen ez az ember. Az foggal született, és tizenkét esztendeig odavót, nem tudtak róla semmit, hogy hát él-e vagy hal, vagy hun van? Majd tizenkét esztendőre hazament. Osztán ráparancsolt az apjára, hogy fogjon vasvellát a kezibe és álljon a kúthon, mert majd gyün egy nagy bika és aztat üneki le kell verni. Hát oszt úgy is vót, tizenkét óra után mindjárt ott vót a nagy fekete fölleg, mert ük csak fölleget láttak, sem­ mi mást. Csak az apja aztán szúrkálta, mert kiabált az apjának, szúrja agyon, szúrja agyon, de ő is szúrkálta vasvellával. Egyször eltűnt a nagy borulás. Na, szerencséje, apám, hogy segített, mert máskölönben meghaltam vóna! Ezt hallottam az apámtúl. Mást nem tudok. (Zsíros Mihály, Nagymágocs)

7. Az anyám mesélte, de elfelejtöttem én ezt, hogy a tátos foggal születik. Az mög itt vót a második szomszédunkban, az vót olyan foggal születött gyerök. De azt osztán végeredménybe el akarták vinni, és nem adta oda az anyja. Nem adta oda. Osztán mindég kérték tűle, oszt akkó aszonta az az il­ lető, úgy se tudja semmi hasznát vonni, mert az úgyis möghal. És kérőm szépen belefulladt a vízbe az a gyerök. A Szűcs Illés öccse vót. Nem adta az anyja oda sohase. Mikor belefulladt a vízbe, még akkor is vótak itt érte. De az olyan vót, hogy a gyűrűt vagy valamit akárhuva letörtek a homokba, úgy hogy ü befogta a szömit, ű abba a homokba addig keresködött, hogy mögtanálta. Attú akármit törtek el, az mindönt mögtanált, az a gyerök. An­ nak a fogát kivötték. Annak elvitték éjjel a fogát az ágybúi, amikó még az anyja feküdt vele. Két alsó foga vót. De az is olyan kóborgó vót, hogy hát mikó az üdö gyütt, mindég az Lidőt nézte, hogy hát merre mén. így fölfele nézött, hogy merre mén. De sokáig ám, mán még embör vót akkor is.

112

Annyira neki vót izéive, de neki a fogát kivötték. Szóval kivötte a bába­ asszony, mikó mögszületött, kicsavarta a fogát. (Lajkó Istvánná, Öttömös)

8. Hallottam hírét ennek a Szűcs Illésnek, aki el is ment innen túl a Dunán. Az foggal születött gyerök vót. És abba az időbe vótak olyan viharok, olyan jelös napokon, mint Luca is. És mikor gyütt a zivatar, az édösanyja mindég arra figyelmeztette, hogy kisfiam, ne mönj el messzire a cimborákkal, mert gyün egy vihar és tégöd elvisz. És akkor a gyerök figyelt is erre, mert mán nagy vót. Tízéves löhetött a gyerök ekkor, mikor aztán már nem akart ű hi­ telt adni az ilyen parancsokra, hanem elmönt a többi cimborákkal. Elmönt ű is fürdeni. És akkor, kérőm szívesen, ott halt bele a vízbe. Mikor a förgeteg gyütt, oszt a kisgyerök még ráhallgatott az anyja szavára, akkor az édösanyja a kötője alá aláfogta, csak míg a vihar átmönt. És fölnevelődött nagyra. Úgy vótak vele, tán nem is fog azon a baj. Olyat hallottam, hogy egy idős, ismeretlen, ősz embör ebbe a faluba is járt-kelt. És nem adtak neki sehun se semmit. Bemönt egy házhon és vizet kért. Vizet kért és aszonta, hogy majd fáim ez a kút áldott fog maradni, mert ebbe a házba meg fog öregödni a gazdája és családja gondját is fogja viselni, de közbe lösznek olyan nagy viharok. Erre a kútra vigyázzatok! Hát itt is van ez a ház, máig is él a faluba. (Paplógó Lajosnó, Öttömös)

9. Ott lenn a Kunhalmon lakott. Hát hogy mi történt vele? Hát az történt vele, hogy mikor gyütt valami zimankos iidő, amibe születött, az anyja abba a kötőjibe takarta bele. Mikó gyütt a fölleg, az mán akkó rítt, bujkált. Akkor az anyja betakarta avval a kötővel, oszt akkó nem vót a tátosnak ereje. (Kispál György, Domaszék)

10. Juhász vót az én apám, oszt akkó puszta vót erre mind, nem vót ez a sok ház. Oszt akkó ű kihajtotta birgéket már tavasszal. Oszt akkó aszongya, hogy egyször gyün három kis embör. Szűr vagy mi vót rajtuk, oszt aszongya, kértek tejet. De hát meddő birge vót, még akkó nem löhetött tejet adni. Oszt akkó aszongya, hogy nincsen tejünk, de ha nagyon öhetnének, valamelyik háziul hozok maguknak. Aszongya, köszönik szépen, de itt a szomszédba vót egy ház, zsindölyös teteje vót. Aszongya ott mán kértünk, de nem adnak. Aszongya, majd lássa mög, hogy egy óra hossza múlva mi lösz avval. Hát osztán a Kupak sógornak a testvérje lakott ott, kettő is. Oszt gálánt fiatal asszonyok vótak azok. Szép vasalt szoknya mög mindön. Oszt akkó gyütt egy forgószél, oszt levágta a tetej it, a vasalt ruhát mög vitte kife­ lé, szanaszét szórt mindönt. Hát hogy azok csinálták-e, tudja a Jézuska. (Pigniczki Sándomé, Csengéié)

113

11. Az édösapám akkor huszonhárom éves fiatalembör vót. Nyomtattak abba az időbe még. Lóval nyomtattak. Még cséplőgépet nem is láttunk, lát­ tak ők. Nagyon borult. De mán ahogy el vót nyomtatva, letaposták a lovak a búzát. Aszongya édösapám, hogy már szómi költött vóna, nagyon féltek, hogy ideér a felhő. Lesöpri, lemossa az eső a szűrűről a szömet. Siettek vóna, siettek vóna, de a felhő csak elérte ükét. Kezdett esni a jeges eső. Egyször aszongya édösapám, hogy nem látja a többi részesöket, csak ű ma­ gát. Két fekete bikát látja, hogy a szarvával borzalmasan szántják a szőrű­ nek a szélit, de mán úgy néz ki, minthogyha eke szántotta vóna. Annyira fő vót körül szántva. De nemcsak azt a szélit szántották, hanem még a közepit is. És aszongya édösapám, egyször látja, hogy az egyik bika szarvára vöszi a másikat és átdobta az asztag tetejin. Az pedig nem löhetött kicsi, az az asztag, még abba az időbe se. Majd egyször csak előkerült, akkor az dobta emezt által. De olyan vihar vót, aszonta édösapám, hogy ű csak úgy tudott mögmaradni, hogy így félig beásta magát az asztagba, oszt bedugta a fej it, mert másképp ötét is elvitte vóna. De mikor elmúlt a vihar, egy szöm búza se maradt, még azt se látta, hol vót a szőrű. Egy szöm búzát nem látott, úgy elmosta az eső. Csak két nagyon beteg embört látott, akinek az arca össze­ vissza vót verve, mintha... Hogy mivel verték össze az arcát, azt mondta édösapám, nem tudja, de az egyik se tudott még beszélni se. A szögény jó apám elindult ám, hogy el­ mén valami faluhoz, ha nem hazudok, a lelei faluhoz, és mire oszt kimöntek oda, mind a két embör úgy eltűnt, hogy többet sose tanálták mög ükét. Ezt saját jó apámtú hallottam. (Simon Jánosné, Makó)

12. Az a gyerök, aki foggal születőit, az szerencsés lösz, mög sok mindönt tud az életben. Sok mindönt tud jósolni, mög azután előrelátó a dolgokkal kapcsolatosan. Mög azt is mondták, hogy az antikrisztus az egy zsidó lány­ tól fog születni, és foggal fog születni. 1932-be fog mögszületni az antikrisztus. 1932-be kiszabadult a sátán a földre, és azúta romlanak annyira az embörök. Az antikrisztus már negyven valahány éves, és itt lakik Euró­ pában. Már létezik. Ha ez föl fog lépni nagy vérontás lösz, és nemigen ma­ rad mög embör a földön. Azt fogja mondani, én majd kiszabadítom a világot ebből a nagy válságból, amibe most van. (Vrabély Andrásné, Makó)

13. Az öreg Pontyik bácsi mesélte, mikó ű még gyerök vót, osztán az anyja elmönt a városra, akkor aszongya, senkinek ne adjál tejet, mert akkó mögverlek nagyon. Na jó van. Odamönt egy kis öregembör a szomszédba. Fejtek, kért tűlük tejet. Az nem adott neki. Hát oszt átmönt őhozzá, kért tűle tejet. Aszongya elébe tött egy nagy köcsög tejet, aszongya, oszt mind mö­ götte. Oszt azt mondják, na majd kiadom én a szomszédnak. Délután gyütt

114

egy nagy vihar, az összes háztetejit levitte neki. Le a Macskásba. Úgy a tetejit fölkapta egészbe és levitte a Macskásba (Macskás: tó a falu szélén.) Oszt ez tátos vót. Én nem tudom, valami könyvük vót nekik, olyan köny­ vük, oszt azt olvasták. Hogy fölfelé olvasták, akkor olyan szélvihar lőtt belüle, mán mikó osztán mögelégödtek, akkó lefelé olvasták, oszt elállt. Én így tudom, én így hallottam az öregektü. Ha befelé olvasták akkó gytitt, ha visszafele olvasta, akkor csöndesödött. (Király Antalné, Sándorfalva)

14. Valami zsidónál vót egy kocsis, oszt annak születött ilyen gyeröke, hogy foggal. Na oszt gyütt valami ilyen nagy borulás, oszt akkó gyűrtek ilyen kicsi embörök. Ugye azok vótak a tátosok, oszt el akarták vinni azt a gyerököt, aki foggal születött. Mit tudom én, az anyja a kötőjit törte rá, mert ha az anyja előtt kötő vót, oszt letakarta a kötővel, akkó nem bírták elvinni. (Rabi Józsefné, Csengek)

15. A nagyanyámtú hallottam a táltosokról. Ű még olyan kislány vót, oszt a nagyanyám kiszombori vót. Azt mondja, hogy hát kinn vótak aratni az uraságoknál, azt mondja hogy hát vót közöttük egy tizenkét éves gyerök az ap­ jával mög az anyjával. Oszt aszonta a gyerök az anyjának mög az apjának, hogy hát ű déli tizenkét órakor, űneki el köll mönni. De oszt akkó az apja aszonta neki, hogy hát szaladjon, oszt akkó mikó eléri az a tizenkét óra, ak­ kor az inget dobja le magárul. Azt mondta a nagyanyám, hogy meggyulladt az inge a gyeröknek, de a gyerök osztán úgy elmönt, hogy soha az életbe nem gyütt vissza többet. Aszonták, hogy hova mönt, nem tudták ük se. Az foggal születött. (Tóth János, Kláirafalva)

16. Vót a falunkba, aki foggal született. Én is avval születtem, de kivette ez a bábaasszony, kit beszéltem, hogy hurcolásztam a betegekhöz. Két fogam vót, de a vén kutya kivette. Sokszor is szidtam érte, egye meg a fene kendet, minek vette ki kend ki a fogam! Egyen meg a fene, aszongya, akkó odavónál a fenébe! Na az is foggal született, de nem vették ki neki. Hét esztendős korába, állításuk szerint az ottani lakosoknak, akik ezt látták, egy áprilisi forgószél fölemelte és elvitte. Sose került vissza. Tetszik tudni máig is, már megettem a kény erem javát, de semmitül nem féltem életembe, de a forgószéltül fél­ tem. Tizennégy esztendős koromba egyszer így fölemelt ennyire a földtül. Pedig szülém megmondta, mert ű tudta, ha gyün a forgószél, bal kézzel csapjál bele. Hiába csapkodtam, csak így imbolyogtam. (Tóth G. Lajos, Fábiánsebestyén)

115

17. Arrul, aki foggal született, arrú azt tartották, hogy az hét napra el fog tűnni, mert tátus. Bár az én anyám mesélt rúla, hogy Apátfalván vót egy ilyen, az el is tűnt. Teljesen eltűnt a családtul is, háztul is. Elment magátul. Az Úristen tudja, hogy aztán mi lett, csak az én anyám mesélte ezt nekünk, hogy aki foggal születik az tátusé fog válni, oszt elmén. Hogy lány vót-e vagy fiú, azt nem tudom, de elment Apátfalváról. (Vigh Györgynú, Apátfal­ va)

18. Vót egy gyerek, kanász. Aszongyák, legeltette a disznókat. Aszongya, nagyon sírt a gyerek, de nagyon sírt. Mi az kisfiam? Az öregek nem károm­ kodtak ám, mi az kisfiam, a popóját neki, majd adok én neki, mondd csak meg mi bajod? Aszongya, foggal születtem, elgyiitt az órám, nekem most már el kell majd válni. De majd gyün egy föjhő. Lesz, hogy feketéllik, meg egy vörös. Én leszek a vörös, de aszongya, énrám üssenek, mert amerre üt­ nek. No csak aztán, ki villára, ki kapára a szérűn, ahol nyomtattak. Addig oszt elverték. Harmadnapra visszagyütt a gyerek, mindenkit megcsókolt: ,,Most már nekem elgyütt az órám, legyenek nyugodtak, soha nem fog sem­ miféle baj lenni, se zivatar!” Hát ez ilyen vót. Foggal született. Kicsi korába nem tépték ki a fogát. Tátos vót. Öregapám mesélte, hogy bemönt hozzájuk egy alacsony kis öregember. Egy kis aludttejet kért. Ott meg vót birka, meg tehén. Hát egy köcsöggel ad­ tak neki, egye meg. Hát osztán megette az öreg. A szomszédba is járt. Mi­ csoda asszony lakik itt? Mondták neki, mert tudták, ki vót. Aszongya, kértem egy kis tejet, oszt nem adott. Aszongyák, hogy kimönt az öregember a tanyákrul, osztán egy forgószél a tallót nyíitte. Tövestül szaggatta föl a tallót. A legalsó kévét is a legfölül tette. Aszonta nagyapáméknak, itt nem lesz semmi se, még szelet se láttak. (Juhász Lászlóné, Apátfalva)

19. Járt itt egy olyan öreg bácsi könyvvel, rongyos ruhába. Tejet mög ke­ nyeret kért. Aszonta, délután olyan zivatar lösz, hogy a birkaistálló összedül, de ennek a rozoga háznak nem lösz semmi baja. Déltájban támadt egy olyan nagy fölleg. A juhász mög éppen a gamójára támaszkodott. Összedült az istálló. A pipaszár mög a nyakcsigolyáján gyütt ki a juhásznak, a gamó mög a hátaközepin. (Kakuszi Rozália, Óföldeák)

20 . Hallottam, hogy tán kígyón járt, és bemönt egy házhon, hogy adjanak neki tejet, mert űneki most olyan ütközetje lösz, hogyha elbukja, hát elvész a világ. Mönt a kígyó, hogy adjanak a kígyónak önni. Az tátos vót. Annak

116

kérte a tejet, hogy jó tartja. Nagy felhő gyün, abba van az ellenség. (Mihály József, Baks)

21 . Hát arrul, aki foggal született azt tartották, hogy az hét napra el fog tűn­ ni, mert tátus. Az én anyám mesélt rúla, hogy Apátfalván vót egy ilyen. El is tűnt. Teljesen eltűnt a családból. Elment magátul. Csak az én anyám ezt me­ sélte nekünk, hogy aki foggal születik az tátussé fog válni, oszt elmén. Hát ez el is ment Apátfalvárul. Hogy lány vót-e, fiú vót-e, nem tudom. (Vigh Györgynó, Apátfalva)

22 . A táltosra] azt hallottam, hogy azt az édösanyja kötőjibe köll tönni, és hogyha nem oda töszik vagy a kötője nincs mindég a hasán, akkor azt elvi­ szik a tátosok. És annak mindég ott köll lönni a kötőj in, mert másképpen el­ viszik a tátosok. Ide hallgasson neköm vót egy ilyen udvarlóm, mint ez. Az is foggal születőit, és engem akkó nagyon szeretött, de én nem möntem hoz­ zá, mert aszonták, hogy azt elviszik a szellemek. Aszontam, neköm nem kő! (Somogyi Sándorné, Domaszék)

23. Kisgyerök koromba azt hallottam, hogy az tátos. Azt beszélték rúla, hogy ahová ű el akar jutni, ű eljut, csak a fogát köll csiszolja mög, és oda möhet, ahová kívánkozik. Már öregebb anyámtul is hallottam. (Mihalik Mihályné, Nagylak)

24. Hát mondjuk annyit hallottam, hogy egy idős embör, egy szakállas embör, bemönt egy házhon, ahun tehenet fejtek. És akkor kért tejet, az asszony aszonta, hát neki nincs teje. Mönjön, itt szomszédba, itt fejnek. Ez a ház lenn vót a sarokba, Nagykalárán. Ott mondták, hogy kért ez az idős, sza­ kállas embör tejet, oszt nem adtak neki. - Nem baj, tudom, hogy van tejed, de várjál, majd adnál még tejet, de akkó mán nem lösz kinek. És aszongyák, hogy nem ért el a sarokig se, olyan vihar lőtt, hogy mind levitte az egész háznak a tetejit. Nem vót elborulva, és nem vól fölleg, és mind levitte a háztetőt, és a falak mind möghasadoztak. (Hódi Györgynó, KIárafalva)

25. Vót egy idevaló gyerök. Olyan idős vót, mint én. Hát akkó még olyan tizenkét-tizenhárom éves vót. Ferencszállási embörök ásták a halmot, oszt ez a gyerök hetedik gyerök vót a faluba. Ezt odavitték azok a ferencszállási

117

embörök. A gyerök állítólag el kezdött rúgdalózni, hogy mögharapja a ku­ tya. Ott van a kutya, egy öreg embör ül a csónak végén, de űtet mán mögharapi, mán mén neki. De azért sohasem tudtam mögkérdözni, te Jani, hát tényleg láttad azt a kincset? De hát ü azt mesélte, hogy látta. (Boros Fe­ renc, Klárafalva)

26 . Mikor tanyán laktunk, játszottunk az udvaron. Begyün egy rongyos bá­ csi. Körülnéz. Biztos édösanyámat kereste vagy nagyobb valakit. Ott vótak aprójószágok, vót egy gyönyörű bóbitás tyúkunk. Oszt mindnyájunk azt fogta mög, amelyik akarta. Aszongya édösanyámnak: - Leiköm, fogd mög azt a tyúkot. - Dehogy fogom, az a legkedvesebb, megőrülnek a gyerökök ezért a tyúkért. - Fogd mög kedves gyerököm, nem fogod mögbánni. Na, megfogta édösanyám. Úgy emlékszök, hogy úgy röszketött a keze. Viszi a bácsi, bedobta az égő kemöncébe, és kirepült a tyúk. Még csak mög se pörkölődött a tállá. Kiszaladt a tyúk. Aszongya édösanyám: - Jaj, Istenöm! Mögijedt, hogy a tyúk odavan. Oasztán aszongya bácsi: - Kedves gyerököm, mikó sül ki ez a kenyér? - Hát mindjárt befűtöm. - Süssé neköm egy kiscipót. - Ha mögvárja, sütök. Hát oszt mögvárta. Mögpuszilgatta a cipót. Aszonta: -N a , lányom, ez a gyerök mind mögmarad neköd. Örömöd lösz benne, mind egészségös, munkás, mind olyan hírős dolgosok lösznek, hogy ahun dolgoznak, ott mind mögdicsérik ükét. Édösapám olyan boldogan mönt a lányaival kukoricát tömi, akármit aratni. Mindég csak dicséretöt kaptuk. A szava beteljesedött. Ez olyan igaz, minthogy itt vagyok. (Gilicze Sándorné, Kiszombor)

Táltosh agyományok A foggal születés Az én nagyapámnak az édösapja dógozott vele. Arattak, mer akkó még nem vót se cséplő, semmi. Lóval arattak. Osztán vótak hárman. Az én nagy­ apám mög vót olyan tizenkétéves. Oszt kimönt többször oda. Osztán aszongya, mindég mezítláb vót, mög gatyába. Az nem őtözött föl, akármi­ lyen hideg vót. Hát aszongya, Pista, aszongya, főzzetök, mer, meséte neköm öregapám, aszongya, Pista, főzzetök, mer én má elmögyök Szeged­ re. Aszongya, egyször gyütt valami, mer mezítláb vót, aszongya, gyütt vala-

118

mi, úgy surjánt valami, eltűnt a Pista bácsi. Aszongya, elmönt. Űk mög főztek. Olyan szép idő vöt, le vót varjadzva a búza, hogy majd szelelik, tud­ ja, a búzát. Hát ahogy szelelni akarják, hamarabb hazagyütt. Még nem főtt mög a keménytarhogya. Még azt is tudta a nagyapám, hogy keménytarho­ nyát főztek krumplivá. Oszt aszongya, még se főztetök mög, Pista, mán én, aszongya, Szegedön a polgármestömél mögebédöltem. így mondta. Aszongya, igen, mögebédölté?! Hát aszongya, most má nem is öhettök, azsongya, mer takarítani köll a búzát. Nem szelelni, hanem má takarítjuk befele. Osztán ott vót, a víztároló mellett vót a kamra. De csak takarítsuk gyorsan, aszongya, befele, mer mindgyá lösz olyan vihar mög eső. Aszongya, hát nincs is felhő, aszongya a nagyapámnak az apja. Az is Pista vót. Aszongya, te csak ne beszélj semmit, aszongya, ha már mögfőtt, itt nincs idő önni. Hát aszongya, összerakták, mög ott hagyták a tűzön, le vót má ótva, otthagyták, aszongya a nagyapám. Mikor, aszongya, hozzáfogtak, betakarították, de annyira hányták, gondolhati, azt a sok búzát, nem is vót idejük, hogy szeleljék. Betakarították a kamrába, és akkor aszongya a nagy­ apám, olyan kicsi felhő vót. Nem olyan, hogy olyan nagy, hogy az egész ég be lőtt vóna borulva. Olyan eső vót, hogy egy hétig nem bírtak rámönni a szűrűre. Olyan eső vót, abbul a kis felhőbül. Az tátus vót, idehallgasson, az tátus vót. Tátus vót tényleg a Teknyőkaparó. Hát mondom, az télön is, hall­ ja, nem vót ám annak lábbeli a lábán sose. Azt vitték. Tátus vót. (Fazekas Sándorné, Makó) 1. Egyször apámmal együtt arattak, osztán hazafelé indultak. Aszonta apám, üljön föl kend is a kocsira. Nem én, majd én nyitom föl a kaput kend­ tök előtt. Az egyik dűlőnél mögrebbentek a lovak, mögjátszották magukat. Valami elsüvítött mellettünk. Hát mire hazaértünk, az öreg mán ott vót. Szérűn nyomtattunk a lóval, egyször csak azt mondja, nézzétök, milyen öregasszony gyün nyugatrú. Vihar lösz. Elzavarta az öregasszonyt felhő alakjába, de mire visszagyütt, alig pihékölt. Felhő alakba mönt neki. Tátos vót. Három foggal születőt!. (Siket István, Kiszombor)

2. Neköm vót nagyapám, annak az apja aratott vele. Tetszik tudni, mer ak­ kor még lóval nyomtattak. Osztán a Teknyőkaparó elmönt Szegedre, mer az a nagyapám kilencéves vót, oszt meséte. Mögfőzték a tarhonyát, én, aszongya, elmögyök Szegedre. A polgármestömél ebédölök. Oszt akkó elmönt. Hát mögfőzték a tarhonyát, aszongya, nincs idő, tögyétök a tarho­ nyát félre, mer gyün egy kis felhő, de olyan lösz, hogy a szűrűre még egy hé­ tig se möhetünk rá. Olyan eső vót. (Németh Miklósné, Makó)

119

3. Hát hallottam azt, hogy hát a Teknyőkaparó azt mondta, hogy lösz olyan időszak, mikor csak lőcstelen kocsik szaladoznak. Lösz olyan időszak, ami­ kor mindön házon kőkémény lösz, nem ilyen, mit tudom én, mi vót azelőtt. Ez a Teknyőkaparó egy idős embör vót, és olyan vót, hogy kimöntek arami, oszt akkor mikor kint vótak akkor azt mondta: „Fiaim, mönjetök haza, mert olyan vihar lösz mindjárt, hogy nem tudtok hazamönni. Hazamöntek a munkások, ü mög ottmaradt. Aszongya, maga nem gyün? Nem — aszongya — , én itt maradok. Mikor möntek haza, akkor Teknyőkaparó mög ült a ka­ puja előtt. Mán akkor otthon vót. Akkor kérdözték tűle, hogy hát mié, hogy gyütt haza? Hát nem gyütt semmivel. Hát hogy gyütt haza, hogy nem látták, hogy hazagyiitt? Aszongya, nem láttátok azt a forgószelet, én abba gyüttem. Én így hallottam. (Bódi Pálné, Makó)

4. A Teknyőkaparó járt így tanyákon és azt mondta, hogy hát annak idején, régen, hogy hát ne ágyazzanak be. Még akkó csépeltek, ugye, lóval, mert gyün egy nagy eső. De nem vót semmi borulás. És mikó beágyaztak, félig elcsépeltek, gyütt egy irgalmatlan nagy eső, úgyhogy a szűrőt is vitte a víz! Hogy mi vót az a Teknyőkaparó, én nem tudom, csak sokat hallottam így róla, hogy hát ezt mondta, meg azt mondta. Azt is mondta, hogy minden udvarba kút lesz, mert ezelőtt az utcákon vót a kút. Minden udvarba kút lesz, mert olyan irigyek lesznek a népek egymásra, hogy nem adnak vizet. (Kerekes B. János, Apátfalva)

5. Azt nem tudom, hogy ki vót ez az ember. Hallottam, hogy minden házon lesz kűkémény, meg kút az udvaron, meg vasmadarak, meg ilyesmik. Ezt mind megjósolta. Meg még azt is mondta, hogy olyan vihar lesz, mert kinn vót a tanyák közt, menjenek haza, mert nagy vihar lesz. Hányják össze a szérűt, mert délután nagy vihar lesz. Osztán be is teljesedett. (Juhász Pál, Apátfalva) 6. Mondták a régi öregek, hogy hát olyan vót az a Teknyőkaparó, hogy mikó kimentek dolgozni, akkor gyütt egy fölleg, oszt aszonta, hogy most mán akkor nagy eső lesz. Aszonták, nem igaz! Nem telt bele két óra hossza, mán akkó dűlt az eső. Megjósolta azt is, hogy majd milyen világ lesz utoljá­ ra. Hogy a népek egymást marják, ütik, verik. Háborúk lesznek. Mondta, hogy lőcsetlen kocsik járnak. Nem is jut mán eszembe, miket mondott. (Vízhányó Andrásné, Magyarosamul)

120

7'ermészeífiiiöíü képességet A nagyapám mesélte, hogy vót itten a makai pusztákon, mer ott vöt néki tanyája, vót itt egy teknyökaparó embör. Vót egy teknyökaparó. Úgy hív­ ták, hogy Teknyökaparó. Hogy miért nevezték Teknyökaparónak, hogy ta­ lán. .. Nem tudom én. Teknyőcsinálással foglalkozott, a fűzfákból kikaparta a teknőt. Szóval, nem érdekös. Ez olyan varázslatos embör vót, aki elkezdött jövendölni. Hogy azt jövendölte, hogy idefigyeljetök, majd ami­ kor mindön házná kőkút lösz, mindön háznál kőkémény és a löcsetlen ko­ csik szaladgálnak. Hát kérőm, szaladnak a löcsetlen kocsik, mögvan a kőkémény is, mögvan a kőkút. Akkor lösz egy olyan háború, hogy a fehér ló a szügyive fogja taszítani a vért, és majd nagyon sok embör elpusztul, de aki mögmarad, akkor az fog élni majd egy kis jó világot. Ez kérőm szépen egy olyan táltosembör vót, vagy mit tudom én, boszorkány löhetött-e? Például át tudott változni. Különböző jószágalakot öltött magára. Többek között az én öregapámnak az apja, ű attól hallotta, hát szájról szájra mönt ez a hagyo­ mány. Hogy igaz vót-e, nem, nem tudom. Lát az öregapám nagyapja egy gyönyörüszép lovat, hát ő eztet csak mögnyergeli. Oda is mönt. Éppen kan­ tár vót a kezibe, hogy hogy kerút oda, azt nem tudom. Hát föl akarja a fejire húzni a kantárt, hát akkor látja, hogy a lónak az alsó szájaszéle, az állkapcája nem vót mög. No, akkor ű meghökkent, hogy milyen ló lőhet ez, és akkor ijedtibe elkezdött szaladni. Utána kiáltott a ló emböri hangon: szöröncséd, hogy rám nem úté, mer majd elvittelek vóna. Hát ez vót a Teknyökaparó. Aztán dolgozott ott a nagyapám öregapjánál és a nagyapám apjánál, mint részes. Eljött a szombat délután, na, kérőm, szombat délig dolgozunk, bemögyünk a városba. Hítták a Teknyökaparót is, hogy mönjön. Azt mond­ ta, ü nem mögy. Jó, röndbe van, hát ha nem mögy, nem mögy. Elindútak kocsivÓ. Hun lassan, hun lépésbe, hun kocogva. Egyször csak gyün egy nagy forgószél. Az egyik embömek elkapta a kalapját. El is vitte. Úgy elvit­ te aza forgószél, hogy nem is tudtak utána mönni. Na, majd hazaérnek Ma­ kóra. Bemönnek, hát kérőm, kit látnak, Teknyökaparó már ott ül, és mellette vót annak az illetőnek a kalapja, amit a forgószél elvitt. És ő már nyugodtan ötté a túrúslepényt. Kérőm, hogy igaz vót, nem vót-e? Én az öregapámtul, vagyis a nagyapámtul hallottam. Hogy mi ebbe az igaz, azt nem tudom. (Czifra István, Nagyér) 1. A gazduram möntek hazafele, készültek, hát oszt aszongya neki a Teknyökaparó, mönjetök csak. Széjjel vót a sok búza. Majd összeszödöm én. Aszongya nekik, nem tudom, János bácsi, vagy minek hítták a Teknyökaparót, ugye, nem emlékszök rá, mönjetök csak nyugodtan haza. Mikor möntek haza Margittáná, körösztü a hídon, akkor kerűte el az öreg Teknyökaparó ükét forgószél gyanánt. Azután a bérös mög fogta a bicskát, belehajította a forgószélbe, de az vót a szöröncséje, hogy nem vót nyitva. No, oszt mikó mönnek haza, hát oszt kérdik az öreg Teknyőkaparótú odaha­

121

za, hogy mikor is érközött haza. Akkor, aszongya, akkor érköztem haza, amikor a margittai hídhon értünk, a lovat ódalba vágtam. Na, jó van. Nyitot­ ta ki a kaput az öreg Teknyőkaparó. Akkó hozzáfogott a gazdaasszony ké­ szíteni a vacsorát, mindönt. Hát oszt az öregnek is vót zsebkése. Mindegyiknek. Szöröncsétlenség esetén zsebkést mindég hordani köllött a zsebbe. Mög mikor én is möntem a tanyák közé valamikó, tudja, zsebkés­ nek köllött lönni, mert nem kérhettem ottan attul az idegöntű, hogy adjon egy övőkést, hogy én önni akarok. Aszongya ott a bérösnek, hát a te bicskád hun van? Aszongya, elvesztöttem. El? Nézd, ahun van e; vötte ki a zsebibű, odaadta neki a bicskát. (Kocsó Sándor, Makó)

2. Egy helyen béreskedtem, nem egy helyen, mert tizenhárom évig béreskedtem, osztán mesélik ottan a részesek, hogy nagy eső vót. Hát men­ tek haza, mert nem tudtak arami. Azt mondta az egyik részes, én nem mék veletek. Majd elmék gyalog, mondja a részes. Hát a többiek felültek a kocsi­ ra, a gazda vitte ükét haza. Hát az, aki nem akart felülni a kocsira, az mákint üt a kapu előtt, mondják ezek. Hát te? Aszongya, nem vettétek észre a kocsi mellett azt a hatalmas forgószelet, én avva gyiittem haza. Hát gondolja, hogy én, pedig fiatal, olyan surbankó legényke vótam, elhittem? Persze, hogy elhittem. De ilyen nincs! (Szentesi András, Apátfalva)

3. Vótak ezek a vándorcigányok, teknyőt kapartak, és hát közbe jósolgat­ tak is, és ez vót az összesnek a lényege. Na ezt, ezt én jóanyám mondta, hogy ő mikor fiatalasszony vó. Mátóékhoz járt egy bácsi. Jani bácsinak hív­ ták. De az sokszor gyütt hozzájuk, és akkor elment segíteni nekik arami is, meg így kapálásba. És mikó arattak, nagyon nagy felhő gyütt. Azt mondta az embereknek: emberek rögtön menjenek haza, mer lesz olyan eső, hogy bőrig áznak. Honnan tudja, Jani bácsi, hát még csak most kezd gyünni a fel­ hő. Figyeljétek meg, félóra alatt ez megtörténik. Én is indulok, csak tik in­ duljatok el, majd én nyitom a kaput nektek. Tetszik érteni? És mikor elindultak, van egy olyan kanális, a kanális ahogy van, ez a csorgó, ahun gyiin keresztül. Csakhogy ez országút részin vót. Gyütt a kocsi, és ott na­ gyon megugrottak a lovak. Aszongya, mondták az emberek neki, hogyhát Jani bácsi, mi hamarabb hazaérünk, mint maga. No, majd látjuk, aszongya. Akkor oszt, édesanyám így mesélte, és akkor, mikor odaértek a kanálishoz, a lovak nagyot ugrottak, és akkor, persze mentek tovább. Hát mikor hazaér­ tek, hát tényleg az öreg tata nyitta a kaput. Aszongya, hát Jani bácsi, hun gyütt, sehun nem láttuk. De a lovatok hun ugrott meg, nem a kanálisná? Aszongya, ott. Hát ott kerültek el, fiam, benneteket. Ez így vót. (Tóth Sz. Katalin, Apátfalva)

' v» s v*» > » .i Y

122

4. Az egyik neve István vót, ez biztos. Mer a gazda, mikor gyüttek haza a tanyárul, és ű elkerülte a népet, ő nyitotta ki a kaput az utcán. És akkor mondta, mikor horkant a ló, akkor mondta a paraszt, na, itt mén Pista bácsi. (Mágori Sándor, Makó)

5. Na, és ez említette, hogy végeztek, mentek haza szombaton, az öreg ott maradt. A Teknyőkaparó. A vásárhelyi határba vót, így mondják, én így hallottam. Na ott majd oszt elindultak. A Teknyőkaparó aszonta, majd ü nyitja a kaput. No, oszt az útba meg is rebbentek a lovak. Hát mikor hazaér­ tek, már ott vót. Nyitotta a kaput. Hát aszongya, mikor a lovak megrebben­ tek, a fülükre ütöttem. Ennyit hallottam. (Takács András, Magyarcsanád)

6. Az ű nagyanyjáékná tartózkodott. Osztán arattak náluk. Ez a Pájó Lajos­ nak a származatja vót a nagyapjuk. Osztán az aratók mikó bementek mosa­ kodni reggel, hogy früstökölnek, oszt akkó mondták, hogy ejnye, de jó vóna egy kis vöröshagyma, aszongya, olyan jó tejes hagyma, ehhez a szalonnáhon. Aszonta a Teknyőkaparó, János bácsinak hítták, na aszongya, még, aszongya, kendtek megmosakszanak, én addig elmék, oszt majd ho­ zok én. Hát mire leültek, hogy majd esznek, akkorára a Teknyőkaparó nagy csomó vöröshagymát vitt. Hogy hunnan vitte? Erre nem is termelték akkor, aszonták, a hagymát. Itten, má Pátfalván. Elment egyszer osztán, az öreg­ anyjuk ott maradt. Má így mondta anyám. Mint kisgyerek játszott kint a pá­ don, oszt az ablakba felejtette János bácsi valami kis könyvit. Oszt akkor nagy égzengés, borulás, minden gyütt. Oszt akkor a cséplők lóval nyomtat­ tak akkor, oszt akkor hamar a garmadát hányták össze, hogy meg ne ázzon. Egyszer gyütt János bácsi, aszongya, ne féljenek kendek, nem lesz semmi baj, aszongya, mer én azé is sietek. Eszibe jutott, hogy a kis könyvet ott hagyta az ablakba, oszt a gyerek elkezdte hajtogatni. Tudja, hogy nem vette kend el tülle, az öreganyjának mondta, aszongya, ha eszembe nem jut, aszongya, a községnek még a fundamentumábul se maradt vóna. Hogy a gyerek hajtogatta a könyvet. Hát tudja Isten, milyen könyv vót az?! Áztat mondta anyám mindég, hogy aszonta a Teknyőkaparó, hogy majd meglátjá­ tok, aszongya, tudja az Isten, hány száz esztendővel ezután, aszongya, arrú veszitek észre, hogy a nyár meg a tél különböztetik, hogy aszongya a fák ződellenek. Oszt aszongya, akkor tudhatjátok, hogy a világ végezetinek nem messze van az ideje. (Baka G. Andrásné, Apátfalva)

7. A gazdámná vót béres, és akkor aratás vót. Elment, mikor gyütt egy vi­ har. Akkor a könyvet vette a kezibe, és a vihar elmaradt. Akkor elővették

223

ötét, és leszedték a ruhát rúla. Teljesen. Egy új ruha vót rajta. Teljesen összeszakították. És aszonták neki a tátosok, ha mégegyszer őket visszatart­ ja az ő mulatságuktul, akkor majd űk ellátják, úgyhogy többet nem mén vissza. Ilyen vót a Teknyőkaparó. (Emenet Adámné, Cscmádpalota)

8. Nagyapám azt is meséte, hogy a Teknyőkaparó őnáluk vót aratórészes. No osztán pénteken nem ettek ám szalonnát meg zsírosat. Túrát meg vörös­ hagymát, tehéntúrót. Aszongya, hát én is ennék vöröshagymát, aszongya, de nincs. Aszongya ez a Teknyőkaparó, majd hozok mingyá. Elment a ta­ nya hátuljára, na csak oszt nagy sebbe-lobba a kötő hajmával gyün: .,HÍ, de sokan vótak Pesten a piacon.” Vitte a hagymát. Kint arattak meséte a nagy­ apám, aszongya, szombaton délbe felhagytak az aratássa. Aszongya, no, menjünk hazafele. Pakoljanak, kendtek! Az vót a megtisztelés, a kend. Pa­ koljanak, kendtek, mer már a túrúslepényt otthon a kemencébe tették. Min­ den szombaton nálunk is túrúslepény sült, meg sütemény, kalács. Hát aztán, aszongyák, leült az öreg, mint aki a nagydógát végezi. Még látták. Feleúton elkerüte. Egy forgószél a lovak fejét meg is ütötte. Mire hazaértek, a kapuba pípálgatott az öreg. Nyitotta a kaput. Ű mán akkó jó lakott lepénnyel. Hát ilyen vót. (Juhász Lászlómé, Apátfalva)

9. Hát idehallgasson, azt meg az én sógorom beszíte, hogyhát arattak. Oszt akkó nem vót az ebédhön, nem főtt ebédet kaptak, hanem szárazebédet, no, oszt nem vót hajma. Oszt vót köztük egy béres, oszt akkor az elment, de csak egy pillanatot. Má gyütt egy forgószél, oszt má az el is tűnt. Egy kis idő múlva meg hozta a zsák hajmát. Ez igaz vót. Az én sógorom beszéte. (Bár­ dos'Andrásné, Apátfalva)

10. Az én apámtú hallottam rúla. Abban az időbe vót az a Teknyőkaparó. Háthogy a neve mi vót, nem tudom. Nem tudjuk mink se. Aratás idő vót a divat, hogy szombaton hazamönnek a városra, és oszt otthon a lepény várja a részesöket. (Boros Ferenc, Klárafalva)

11. Hát azt mondták, hogy tátos. Én nem tudom, hogy igaz vót-e, vagy nem. Mink a nagyutcán laktunk, és ott vót az öregapám háza. És ott lakott egy na­ gyon öreg bácsi, és azt úgy hívták, hogy... (Nem tudom, látja, nem emlékszöm a nevére.) Azt mondták, hogy az tátus. Az én nagyanyám fütött a kemöncébe kalácsnak, és azt mondta nekik, martapojája, az anyámék ezt mindig emlögették, és azok után tudom. De ez így vót, ahogy mondom. Azt mondta, martalopája, aszongya, mire te befütsz a kalácsnak, én neköd

124

Fehémándorrú, aszongya, kalácsot hozok. Még be se fűtött a nagymama a kalácsnak, mán ott vöt a szűr alatt egy gyönyörű szép kalács. És ez, aszonták, hogy tátus. Öreg Teknyősnek hítták. Biztos tetszött már errű hal­ lani valamit?! (Gyovai Rozália, Mindszent)

12 . Apám nem hitt az ilyesmibe mán. Elindultak Makóra. Jó két lova vót. Az öreg mög még akkor— aratás vót, akkó még nem kévékbe kötték a bú­ zát, hanem boglyákba — oszt az öreg még ott maradt. Hívtuk ugye. Mikó apám hazaért, az öreg má ott állt a kapuba. Na, hazaballagtál te is, aszongya. Igen két rossz lova vót annak, az apámnak mög jó. De ez, hogy hiteles-e, nem tudom. (Szekeres József, Makó-Rákos)

13. Arattak, osztán mikó má végzött az aratássa, aszonta, ű mán mén haza. Port vágott az öreg, osztán mire emezök hazaértek, kint űt a kapuba. Hogy az istenbe mönt ű el? (Sóki János, Makó)

14. Hát a Teknyökaparórú azt hallottam, hogy ez itt Mátó P. János bácsiékná lakott, tartózkodott. Oszt kint csépeltek, arattak a tanyán. Oszt nagyon nagy vihar gyütt. Oszt aszonta, hogy eszibe jutott, jaj, nekem iste­ nem, aszongya, ott hagytam a könyvet az ablakba. A gyerekek biztos fővették. AwÓ haza gyütt. Hát tényleg a gyerekeimé vót a könyv. Aszonta, ha ezt a könyvet üneki eszibe nem jut, hogy ott van, Pátfalvának még a fundamentumábú se maradt vóna, olyan vihar lett vóna. (Sóki Andrásné, Apátfalva)

15. Levágták a búzát, és az öreg, a Teknyőkaparó, letötte valahová a kabát­ ját. A gyerök odaosont, és belenézött a könyvébe, oszt abba a pillanatba odavót Franciaországba. És az öreg akkó má tudta, hogy baj van. Hogy in­ tézte el, hogy visszahozza a gyerököt, azt nem tudom. De azt mögmondta neki, ha mégegyször hozzányúsz, mögdöglesz, kölyök. Most is alig tudta­ lak visszahozni. (Mágori Sándor, Makó)

Vimkadám é s,,időrendezése H Ugye, az a Belezen tartózkodott, az a Teknyőkaparó. Ide legalábbis olyan tíz kilométer. Belezi-dűlőbe, Belezi-tanyák között. Ott tartózkodott valakiné egyszer. Azt mindég emlegette az öregapám, hogy hordtak, oszt akkó annak a gazdának egy kicsit távolabb esett a födje. Oszt így nem hor­ dott be akkorára, mint a szomszéd, oszt aszongya, hogy jaj, aszongya, sies­ sünk, aszongya, mer a szomszéd elkerül bennünket. Aszongya, ne

125

vergődjön vele, aszongya, nem fog elkerülni bennünket. Aszongya, hát mié? Aszongya, idefigyeljen, aszongya, maga álljon ide a kerítés sarkára, oszt majd gyün egy vörös felhő meg egy fehér felhő. Ha a vörös lesz fölü, akkor ne bántson semmit, de ha a fehér lesz folű, akkor evvel — adott neki egy olyan bizonyos fát vagy pálcát —, aszongya, vágjon közé. Oszt akkor a vörös vöt fölül, az ember nem bántott semmit se. Olyan vihar vöt az ember­ nek a tanyája körű, hogy széthányta az asztagot. Oszt míg az összerakta az asztagot újbú, akkorára ük behordtak. Na, aszongya, lássa Pista bátyám, hogy hamarabb behordtunk mink, mint azok. Aztán meg hordták a búzát haza. Aszongya az ember, menjen bácsikám, Pista bácsi, aszongya, hazafe­ le, majd mék én is. Hát aszongya, gyüjjön, elfér a kocsin. Nem baj, aszongya, csak menjen. Hát jó van. Az öreg ballag hazafelé. Ugye ezelőtt az öregeknek hozták haza a búzát a tanyárú, hát a nagykútná megugrott a lova. Ugye, hogy bókolt ottan, cummiszkolt ottan az öreg. Hát mikor hazaér, a Teknyőkaparó ül a pádon a kapuja előtt. Aszongya, hát maga hogy került ide, mikó kerüt e? Aszongya, emlékszik, mikor a nagykútná, aszongya, megugrott a lova, aszongya, akkor rúgtam ódalba. Ezeket meséte mindég öregapám, mer nagyon szerettem mindég ezt a régiségeket. (Tóth Fercncné, Apátfalva) 1. A Teknyőkaparó a nagyanyámná vót részes. Osztán az özvegy vót, oszt elmaradt hét gyerökkel. Oszt vót egy kis födje. Oszt azt mondta, gyütt az eső, oszt aszonta: Rúzsa néni, lögyön szíves, aszongya, vigye ki a tanya háta mögé a sütőlapátot. Állítsa fő. Amire vetik a kenyeret, hogy a nyele lent lögyön. Akkor vigye ki a kisbaltát, és akkor azt mög a csurgásba tőgye, azt is élive fölfele. Oszt gyütt egy nagyon nagy forgószél. Nagy szél. Hogy for­ gó vót-e vagy nem, csakhogy a körösztöket mind széthányta. Nem is körösztök vótak akkor még, hanem vontatók. És akkor a vontatókat mind elhányta a másokét, az üvéknél mög alig vitte le a tetejit. Oszt mikor visszagyütt, akkor csupa csurom vót, vizes vót. De aszongya neki nagy­ anyám: mi vót veletök? Aszongya, nem bírtunk vele, aszongya. Oszt mást nem mondott. (Molnár Gézemé, Makó)

2. Ez a mi rokonságunkba történt még Kiszomboron. Kimentek, a temetőné vót nekik födjük. És kimentek oda szénát gyűjteni a feleségivei. Gyűjtik a szénát, már egy kis kazalt összegyűjtöttek, amikor ara Szeged fele fordul, azt mondja a feleséginek, nézd te, ott gyün egy nagy fekete felhő. De hamar, gyorsan eredj föl a kazalnak a tetejire, mer mindjárt itt lesz a nagy vihar. Az asszony főment a kazal tetejire. S odaszól neki az ura, hogyha gyün egy nagy fekete bika, te fogjad a vasvellát fönt a kazal tetejin. Azok mikor majd veszekszenek, birkóznak, te üssed, de állandóan, mindég a vö­ rös bikát üssed. Az asszony ütötte is, de fölkapott az asszonyhon, úgyhogy

126

az asszonynak a szoknyájának az alját leszakította. Na mikor vége van a bi­ kaviadalnak, akkor azt mondja a feleséginek, jaj, de elfáradtam. Üljél le! Leült és az asszonynak az ölibe beletette az ember a fej it. Lefeküdt, pihent. Akkor látja a felesége, hogy a szoknyájának a rojtja az embernek a foga közt maradt. Azt mondja, jaj, te, hát te voltál az a nagy bika, aki elkapta a szok­ nyám alját és leszakította. Aszongya, én. Akkor aszongya a felesége, na de menjünk, mer rögtön itt lesz a másik vihar. Amikor kiértek az útra, akkor már gyütt útbul a másik vihar. Mikor a temetősarkáhon értek, az embert föl­ kapta a vihar, elvitte. Soha többé nem tért vissza. Mondták abba az időbe, hogy lehet, hogy a Teknyőkaparó vöt. De ez a mi rokonságunkba történt. (Horváth Józsefné, Klárafalva)

Jövendölő tehetsége Azt hallottam az édösapámtú, hogy ez a Teknyőkaparó, ez egy férfi vót. Sose borotválkozott, és nem röggelizött. Délbe mindig szalonnát övött, és letérdepölt napkeletnek. És ha valaki Öramönt és köszönt, akkor ű eltűnt. Ha nem köszöntek, akkor falatozott tovább. Nevettek rajta esetenkint, aszonta, nevessetök csak, majd lösz itt, amit nevettök. Mondták neki, hogy mondja mán, hogy mikor múlik el ez a nagy szögénység. Azt mondta, majd ha lőcsetlen kocsik járnak, mög majd, amikor a sütőteknyök a szögre lösz­ nek akasztva. Mög majd, amikor az asszonyoknak nem köll szitálni. Mög majd akkor múlik el, ha nem mindönt az Istenre bíztok, hanem tik magatok is intézködtök. Aszongya az édösapám, hol itt tűnt föl, hol ott tűnt föl, de ha valamelyik faluba vagy megyébe eljutott, ott mindig szörnyű disznóvész lőtt azután. Na, majd fölháborodtak, hogy ezt a Teknyőkaparó csinálja, mer míg nem járt a Teknyőkaparó, addig nem vót vész. Majd egy alkalommal mögjelönt Földeák kömyékin. Épp aratásidő vót, hát a népek fáradtak vótak, mög éhösek is, dühösek is, rászánták magukat, hogy most agyonve­ rik. És a Teknyőkaparó rágyütt, hogy útet ki akarják végezni. Azt mondta, engöm kivégezhettök, de még sokkal nagyobb átok gyün rátok, mert rátok szabadítom a sátán mindön átkát. Nem mertek hozzányúlni. De nem maradt disznó, nemhogy a járásba, még a megyébe se. Még az uraságoknál egy da­ rab se. Hogy a Teknyőkaparó mit csinál, azt senki se tudja, de valami csörgő vót ottan, hetvenhárom nyárfa vót rajta, de gyönyörű, az oldalába. Akkor évbe mind a hetvenhárom nyárfa kidült. A másik évbe annyi vót a malac, hogy nem tudták hová tögyék, még a szögényembörök is áldottak lőttek. (Simon Jánosnó, Makó) 1. Az öreg Teknyökaparórul azt mondták, hogy egy teknőcsináló ember vót. Nem cigány vót. Nagy, száraz ember vót. Jósolt. Utoljára Olaszország­ ba fogoly vótam, még ott is emlegették. De azt senki nem tudta, hogy hun halt meg. Majd mikó idekerűt Apátfalvára, már idős ember vót. De senki se tudja, hogy körűbelü milyen idős, mert mindég aszonta: én nem tudom,

127

nyáron születtem, télen születtem? Csak jó idő vót, aszonta az édesanyám. (Fejes József, Apátfalva)

2. Dógoztak, ott vót a mérnök, két mérnök. Ilyen kubikmunkát csinátak. Na, mikó leülnek röggelizni, odaérközik egy idős bácsi. Mikó odaérközik az az idős bácsi, attú mög én hallottam Percsorán. Az beszéte sokat. Tudod fiam, tudod Ilonkám, aszongya, figyeld mög, az az idős bácsi leüt oda kö­ zénk. Levöszi a hátárú a tarisznyát, kibontja. Aszongya, tessék röggelizni ebbű, most gyiittem, aszongya, Berlinbű. így mondta az öreg bácsi, most érköztem ide, és kibontotta a tarisznyát. És szép fehér ruhába vót egy szép fehér kalács beletéve, de még gőzölgött is. Ögyék, mer e’ nagyon finom, messzirű gyütt. Hát hogy maga ideért ilyen gyorsan? Aszongya, igen. A mérnök kérdözte maga, hogy érközött ide ilyen gyorsan? Aszongya, én ideérköztem. Akkó fő kezdte beszégetni, oszt a mérnök észhön kapott, hát ez az öreg bácsi biztos nem fejre esött embör. Főgyütt errű a világ sorsárú a szó. Beszégettek. Azt mondja, mérnök úr, kérőm, én ezt magának emondom, lösz három háború. (Jaj, neköm, bele nem mondjuk má a mikro­ fonba, mert majd kihirdetik, oszt engöm fejbelűnek!) Három háború lösz, de a harmadik olyan háború lösz, hogy kű küvön nem marad, és majd, aszongya Pestön, mög ara lent Szeged kömyékin egy embört vagy két embört, ha tanálnak. Majd, aszongya, mönnek, vándorol az a pár, mer nem lösz neki nyugalma mögállapodni. Mögtanál egy forgácsot és fölvöszi, mögcsókolja, ugyan Istenöm, ezt melyik embör keze faragta. Hova lőttek? Hun vagyunk? Jaj, de nagyon jó volna csak látni, egyet is látni belőle. A har­ madik világháború ilyen lösz, de hosszú életű nem lösz. (Gémes Púiné, Dóc)

Bibliai képzetek A világ katasztófájának jóslatai Nem tudom a nevit, kedves, mer azé, hogy ez valósággÖ teknyőkaparó vót. Itt a rétbe, az erdőbe, amik a legöslegvastagabb fa vót, ü azt vágatta ki, és abbú faragott teknyöt, oszt azé lőtt a neve Teknyőkaparó. Az nagyon so­ kat jósolt. Mögjósolta a tizennégyes háborút is. És mögjósolta azt is, hogy tizenháromba április 11-én gyün az üstökös az égön. És az is mögvót. A Teknyőkaparó jövendölte a világ végit. Hát az azt mondta, hogyha bekövetközik a világ vége, akkó három napig sötétség lösz. Akkó nem gyul­ lad ki se villany, se lámpa, semmi se, hanem mik gyertya hétször mög van szentölve, hét évbe. Gyertyaszentölőkor van, február 2-án, mög van szentölve, aki hétször van mögszentölve gyertya, csak csupa az ég. Akkor lösznek nagy veszödelmek, villámcsapás, égiháború. így vesz majd el a vi­ lág. Hát ezt a Teknyőkaparó mondta. Senki a fődön nem marad mög, hanem

128

majd az Úr Jézus elgyün, az aztán majd mögítéli a rosszakat a jóktul. A rosszak mind elvesznek, a jók mög örökké fognak élni. (Terhes Illésné, Tápé) 1. Villany, semmiféle fény nem ég, csak a szentölt gyertya. Azt mondja, olyan háború lösz, olyan vérontás lösz, hogy a vér a lónak hasig ér, szügyig ér, és az Almádi vize körül annyi embör marad mög, amely egy szárazma­ lom alá aláfér. így mondta az öreg Teknyős. Búzát vetünk, árpát aratunk. Akkó semmiféle mag nem kel ki más, csak ez. Ha akármit vetünk, nem kel ki semmi. (Szappan Jánosné, Mindszent)

2. Ez az öreg Teknyős olyan vöt, mint az Úr Jézus. Mindent tudott a világrul ez az öreg Teknyős. Osztán annak, amit mondott történetet, az mind beteljesült. (Pataki Jolán, Szegvár)

3. Az Úr Jézus vót a Teknyőkaparó, hajói tudom. Úgy hallottam. (Balázs István, Apátfalva)

4. Azt mondta a Teknyőkaparó, hogy majd vasmadarak szállnak. A férfia­ kat nem lehet a nőktől megkülönböztetni. Villany, semmiféle fény nem ég, csak a szentelt gyertya. Olyan vérontás lesz, hogy a vér a lónak a hasáig, szügyéig ér, és az Almád vize körül annyi ember marad meg amennyi egy szárazmalom alá aláfér. így mondta az öreg Teknyős. Azt is mondta, hogy búzát vetünk, árpát aratunk. Semmiféle mag nem kel ki. (Kecskés Lajos, Mindszent)

Ezret élünk, ezret nem Ezret élünk, ezret nem. Alig tanálunk majd egy embört. Mögcsókoljuk egymást, hogy tanálkoztunk. (Szögi Imre, Földeák) 1. Azt jósolta, hogy ezret élünk, ezret nem. Hogy gyünnek a vörösök, utá­ na gyünnek a sárgák, akkó lösz olyan nagy háború, hogy a szürke ló a szü­ gyivel taszítja a vért a Vérmezőn. Annyi magyar marad meg, hogy egy diófa alatt elfér. Ezt is emlegette az én öregapám. (Tóth Mátyásné, Apátfalva) 2. Aszonta, ezret át az Isten, ezret nem. Szóval, hogy majd a vízözön most nem izéi, most tűz által vesz el a világ. Itt a Kurcánál, ami Almádi vize, ez a

129

Kurca. Majd a Almádi viziné, aki marad, az marad meg. Mer a többiek, mindenki meghal 1990-be. Kétezret talán nem érjük meg. (Kecskés Lajosné, Mindszent)

3. Aszonta az öreg Teknyős, hogy majd hatalmas vérfürdő lösz ezön a föl­ dön. Ezret éltek, másik ezret nem. Ez azt jelenti az ő állítása szerint, hogy 1986-ba vége lösz ennek a világnak. (Borsi Béla, Baks)

4. Azt jósolta az öreg Teknyős annak idej in, hogy kétezerbe vége lösz a vi­ lágnak. Annyi embör marad mög, amennyi az Almád vize partján elfér. Az Almád vize az pedig itt a Kurca. (Apró Dezső, Mindszent)

5. A Teknyőkaparó az jósolt. Mesélte az anyám, de hát mikor vót az mán?! Nyolcvanhét éves vagyok. Azt mondta, hogy ezret nem éltek. Mert kérdez­ ték, hogy hát a Jézus mikor gyün el? Aszonta ezret éltek, ezret nem. Hát mán csak húsz év van. Azt is megjósolta, hogy nem tudjuk mikor lesz tél vagy nyár. Akkor már közeleg a világ vége. Olyan világ lesz a világvége felé, hogy a nők nem tudnak szégyent. De ott vagyunk mán. (Török Györgyné, Csanádpalota)

6. Foggal születött ez a Teknyőkaparó, és azé vót ilyen tudós. Azt is mond­ ta, hogy majd egy akol lösz, egy pásztor, és majd aztán élünk egy kis jó vilá­ got, de nem sokat, mert ezret élünk, de kettőt nem. (Szalma Gyuláné, Óföldeák)

7. Azt hallottam az én nagyanyámul, hogy kűkémények lesznek, meg lőcstelen kocsik. Annyi vasmadár lesz az égen, hogy nem látszik az ég. A világ­ végéről meg, hogy ezret élünk, ezret nem. Hogy gyünnek a vörösek, utána gyünnek a sárgák. Akkor lesz olyan nagy háború, hogy a szürke ló a szügyi­ vel taszítja a vért a Vérmezőn. Annyi magyar marad meg, hogy egy diófa alatt elfér. (Jung Jánosné, Apátfalva)

8. Ezret éltünk, de kettőt nem. Majd lösz egy olyan háború, hogy kő kövön nem marad. És csak annyi nép marad mög, ami egy szárazmalom alatt elfér. Ha a nő tanál egy forgácsot, fölvöszi a földiül és mögcsókolja, hogy azt még embör faragta. Régön mögadták a szülőknek a tiszteletöt, nem vót ennyi rossz lány, mint most.

130

- Miért most van? - Huuuuu (nevet) - Mit csinálnak? - Mit csinálnak? Már tizennégy éves korukba folytatják. Én férjhöz möntem tizennyolc éves koromba, azt se tudtam, hogy gyiin a gyerök a vi­ lágra. Mert az én anyám soha nem szólt egy kétértelmű szót se neköm. Itt a faluba is csinálják az ilyen erkölcstelenségöt. Itt van például az M-lány. Vót neki egy gyeröke. Most esküdik koszorúba, fátyolba. Föltészi a szüzkoszorút. Mögilleti? Nem! Mögbotránkoztató! (Boros Ferencné, Klárafalva)

Az utolsó ítélet helye Aszongyák, ilyen teknyöt csinát állandóan, de ilyen jóslatokkal is fog­ lalkozott. Azt is mondta, hogy élünk egy kis jó világot ezután a nagy háború után, de utána má gyün a világ vége. Hanem az Armagedonnál, az armagedoni csata lösz, aszongya, az olyan csata lösz, amilyen még a vilá­ gon nem vót. Azt is mondta, hogy ott lösz az utolsó ítélet az armagedoni csatában, szóval azon a helyön, ahun lösz az a csata. (Bódi Pálnó, Makó) 1. A Teknyőkaparó mit jósolt? Hát az is azt jósolta, hogyhát most rossz a helyzet, de még lösz olyan helyzet, hogyhát lösz olyan háború, hogy egy ponyva alá aláfér az egész nép. És akkor, akik mögmaradnak és összetalál­ koznak így innet-onnat egy pár embör, hogyhát, nahát, az most mögmaradt. És akkor összeölelköznek, sírnak és csodálkoznak, hogy te hun voltál, mi­ vel táplálkoztál, hunnat maradtál mög? És akkor olyan faízékkel táplálkoz­ nak. Hát azt mondta, hogyhát eljön a világ vége. Azt mondják, hogy nincs Isten, mög nincs világ vége. Van. És akkor fog ítélni az Isten. És a Bladen tó vagy a Bladen sarok, ott lösz majd egy oltár. Vérré válik a víz benne, és ott lösz egy oltár fölállítva, és ott fog egy pap misézni. És akkor fog a nép Isten­ hez térni. (Hódi Györgyné, Klárafalva)

Gyün keletről nfekete sereg Én azt hallottam, hogy a Teknyőkaparó mögjósolta, hogy kelet felől gyün egy fekete sereg, ami elsöpri a népet. De jobb világ lösz arra, aki a fe­ kete sereg után mögmarad. A világ végirű aszonta, hogy hét évvel előtte nem lösz eső. Nem születnek. Nagy lösz a mód, nagy lösz a rang. (Varga Józsefié Schmidt Julianna, Kiszombor) 1. Azt hallottam az öreg Teknyős bácsirú, hogy majd lösz egy háború, és követközik egy másik. Aztán majd valameddig úgy néz ki a helyzet, mintha béke vóna. Majd oszt akkor kelet felül gyün a fekete sereg. Az fog

131

mögmaradni, vagyis annyi nép, aki egy szérűn elfér. A fekete sereg föllegeli a többit. (Juhász István, Csanytelck)

2. A világ végiről nem mesélt, de mindég mondta, fúj ez a nagy szél, fúj ez a nagy szél, ez hozza a háborút. (Takács Andrásné, Apátfalva)

3. A Teknyőkaparó mindég mondta, hogyhát olyan háború lösz, hogyhát mindenütt vér lösz. (Tóth János, Klárafalva)

4. Hát a világ végirü annyit mondott, kérőm szépen, hogy majd mögérjiik azt, hogy valamiké vót vízözön, de most má többé soha nem lösz. A szivár­ vány annak a jele, hogy vízözön átal nem vesz el a világ, hanem tűz átal. Hát, kérőm, mi a tűz? A fegyver. így fog eveszni a világ. (Bíró Lajos, Dóc)

5. Hát én azt is hallottam, esküszöm, hogy majd eljön az idő... (De ebbű nem lösz ám valami, hogy engöm valahova vagy valamere... mer annál be­ tegebb vagyok én... na mindegy). Na most a Teknyőkaparórú azt hallottuk, hogy lösz olyan háború, hogy a szürke ló a szügyivel dúrja a vért. Hát mind­ ég azt gondótam, ilyen lehetetlen. Honnan gyün össze annyi vér a világrul. Ugye, ez lehetetlen. (Csonka Jánosné, Makó, Nagyér)

6. Tetszik tudni, még azt is mondta, hogy nem vízzel vesz el a világ, hanem tűzzel. És jajgatások lösznek, akik mögérik. A családos anyáknak lösz leg­ nehezebb. (Németh Miklósné, Makó)

7. A háborúm azt jósolta, az édösapámtú hallottam, hogy olyan háború lösz, hogy nem fegyverre fognak háborúzni, katulyából szórják le az átkot a népre, és sebösek lösznek. Nagyon sokáig mögmarad a nyoma, még a hetedízigleni ivadék is el fogja örökölni ezt az átkot. És nagyon-nagyon so­ káig majd gondoljuk aztat, hogy az Isten csinálta ezt velünk, pedig nem az Isten csinálta, hanem a tudomány. Ezt jósolta. Na, még azt is, majd ha a fe­ kete sereg elindul, majd akkor lösz vége a háborúnak, mer a fekete sereg, ha az mögindul, az mindönkit az élő világon fölszabadít az átok alul. De a fe­ kete sereg keletrű fog elindúni, és egészen nyugatig mögy körösztül a vilá­ gon. És akkor lösz igazi béke, majd, amikor mindnyájan egyformán szeretjük egymást. És nem nevezünk el Teknyőkaparónak, mög boszor­

132

kánynak, mög átoknak egymást, hanem majd szívbű kezdünk gondókodni. Ezt hallottam a Teknyőkaparórul az édösapámtú. (Simon Jánosné, Makó)

8. Sok mindönt mesét, hogy milyen háborúk lösznek. Aszonta Kína, India nézik, hogy az európai tigrisek hogy marcangolják egymást, és majd aztán gyünnek, mikó lögyengülnek. Azt is mondta, hogy úgy mögritkul a nép, hogy úgy marad, mint az aratásnál, mikor kaszál az embör, oszt néha elma­ rad egy szál búza. (Horváth Ferenc, Földeák)

9. Kelet felül gyün a fekete sereg. Nem áll elébe senki, körösztü mén az egész világon. Ki lesz az? Kína? Nem tudom tovább, én csak ezt hallottam. (Csernák Sándorné, Mindszent)

10 . A Teknyőkaparó? Hogy ki látta, azt igazán nem tudom. Jósolt olyan há­ borúkat, mög ilyesmiket. Jósolta, hogy gyün a fekete sereg, azt nem mond­ ta, hogy ki lösz az a fekete sereg, csakhogy gyün valamikor a fekete sereg. Majd azok osztán olyan világégést csinálnak, hogy na.... Ugye ezelőtt hal­ lottunk ilyenöket. (Borhiró Andrásná, Óföldeák)

11 . Aszonta, hogy majd gyün a fekete sereg arrul kelet felől. Oszt akkó a fe­ kete sereg hajtja a népet. Arra kelet felé hajtja. Ott fólhajtják egy nagy högyre, oszt ott bárddal lebárdolik az emböröket. Száz asszonyra jut egy embör. Szaladnak, hogy: „Ez az én uram, ez az én uram!” Aszongyák ez lösz a világ vége. (Bálint Gyulánó, Földeák)

12. A világnak akkó lösz vége, mikor a sárga veszödelöm annyira mögszaporodik, hogy nem tér a földön és elárasztja a világot. Ezt mondta a Teknyőkaparó. (Dékány Dezső, Kiár afalva)

13. A régi öregök emlögették a Teknyőkaparót, hogy vót itt a falu alatt egy embör, aki itt dolgozott. Az embörök odamöntek mellé, nézték a munkáját, közben beszélgettek. Mindig a jövőről beszélt. Elmondta, hogy milyen há­ ború lösz, olyan, hogy az embörök egymást ölik. Nem lövik egymást: ölik. (Varga Sinka József, Apátfalva)

133

Majd ha mennyei birodalom kirajzik Azt mondta a Teknyőkaparó, hogy majd mindön háznál kőkémény lösz. Az ajtóig fölássák a kertet, beveteményezik. Akkor a vadrépának a virágjá­ ba, akkor még löhetött olyan forintos nagyságú piros benne, mikor én még gyerök vótam, vót benne annyi, mint tíz fillér. Mostan pedig mán alig van a közepibe két-három szál. Úgyhogy aszonta, hogyha majd abbú kifogy, akkó a nők nem ismernek szégyönt. Azt is mondta, hogy neveletlen csalá­ dok járnak a táncmulatságba, és a fiút a lánytul nem lőhet mögkülönböztetni. Majd szaladnak a lőcsetlen kocsik. Akkó gyütt föl a nagyatádi-kocsi, hogy tán az a lőcsetlen kocsi? Osztán azt is mondták, hogy hadüzenet nélkü­ li háború lösz. Valahol olyan nagy várontás lösz, hogy a szürke ló szügyeivel tolja a vért. Majd többnapi járóföld után találkozik egyik embör a másikkal, mert mind azt hitte, csak ű marad mög. Úgyhogy majd összeölelköznek és mögcsókolják egymást. Valamelyik részön pedig az lösz, hogy az asszonyok a forgácsért, amit embör faragott lehajulnak és mögcsókolják. Oszt akik mögmaradtak és visszajönnek, elébe majd szalad­ nak, gyere, lögyél az én férjem! Valamelyik nagy világvárosnak a tégláját majd fölemelik és aszongyák, hogy itt vót valamikó egy nagyon nagy város, kű küvön nem maradt belük. Azt is mondta még, hogy a fekete sereg, Kína elindul, és a kisdedeket a falhoz veri. A kicsinyeitöket. Azt mögállítani nem lőhet. Majd Kína, a mennyei birodalom, hogyha majd kirajzik. Hát azok most már egymilliárd körű vannak! (Korom Lajos, Marosiak)

Egy guriga népet bentfog Mög egy asszonytú hallottam, hogy azt is mondta, hogy a világ mikor befejeződik, hogy keletrül vagy hunnan gyün egy fekete sereg, az eldob egy nagy gurigát, és ameddig így a guriga népet bent fog, azok mind mögmaradnak. A többi mind elvesz. Hogy ilyenöket beszélt. (Lajos Istvánná, Kiszombor) 1. Azt mondta, hogy... most nem tudom biztosítani, hogy keletrül mondta, hogy gyün egy fekete sereg, és azok hoznak egy óriási bomgolyagot, és ak­ kor így eldobják körbe. És akik azon belül maradnak, azok maradnak élet­ be. Akik kívül maradnak, azok mind elpusztulnak. Ezt hallottam az anyámtul mög a régi öregöktül, akik még öregebbek vótak, mint én. (Csu­ haj Mihályné, Kiszombor)

134

A feh ér ló a szügyivel tolja a véri A Bajza utca kömyékin lakott, vagy legalábbis arrul a vidékrül hallot­ tam a Teknyőkaparúrul. Hát ugye vótak több jóslatai, többek közt egy olyan jóslata vót, hogy akkor lösz a világnak vége, ha a fehér ló a szügyivel taszít­ ja a vért. De evve, nem tudom, mit akart mondani. Az első világháború utáni járványt is mögjósolta, hát akkor az mondta, hogy má én is úgy hallottam a régi öregöktül, hogy alig maradnak népek, és örülnek, ha egyik a másikával találkozik. Spanyolnáthajárvány vót a háború után. (Diós István, Makó)

1. Azután azt is hallottam, hogy lesz a Rákos mezejin olyan harc, hogy a szürke ló a csüdjivel. Körmivel tolja a vért. Lesz olyan háború, hogy a pap a fa alatt egy falu népinek elmondja az evangéliumot. Olyan kevés lesz a nép. A háborúbú, mikor gyiinnek haza az emberek, tíz asszony is szalad elébük, hogy az én uramrú tud-e? Ez megvót most, hogy vót a tizennyócas háború. Megvót, hogy szaladtak elébe az asszonyok. (Juhász Lászlóná, Apátfalva)

2. Sok kűkémény lösz, nem fakémény lösz, kűkémény. Aszonta, hogy olyan háború lösz, hogy a fehér ló a szügyivel taszítja a vért. (Papos Istvánná, Ferencszállás)

3. A Teknyőkaparó mögjósolta, hogy lösz majd egy nagy háború. Majd lösznek kűkéményök. Lőcsetlen kocsik. Hát ez van mán. Ez mán beteljesedött. Azt is mondta, hogy lösz olyan háború, hogy a szürke ló a szü­ gyivel taszítja a vért. (Vörös Lajos, Ferencszállás)

4. Majd lösz egy olyan nagy háború, hogy Pesten, Rákos mezejin a fehér ló a szügyivel tolja a vért. Egy embört, ha möglát egy asszony, tíz asszony is szalad elébe. „Ez az én uram, ez az én uram!” Annyi embör marad mög a háborúm csak. Azt is jósolta, hogy lőcstelen kocsik lösznek, kengyelfútók. Mondta édösapám, beteljesödikmán, amit a Teknyőkaparó mondott. Azt is mondta, hogy nincs a vadsárgarépának közepe, nincs a lánynak szégyöne. (Kacsner Istvánná, Óföldeák)

5. Aszonta a Teknyőkaparó, hogy majd lőcsetlen kocsik szaladgálnak. Azt is mondta, lösz olyan háború, hogy a szürke ló a szügyivel dúrja a vért. (Bu­ lik Rátérné, Óföldeák)

135

6. Nagyanyámtú hallottam mán, hogy olyat mondott az az öreg Teknyőkaparó, elkövetközik az a világ még, mikor a Rákos-mezején majd a szürke ló a gyügyivel taszítja a vért, olyan vértócsa lösz. Na ezt hallottam a nagyanyámtú, hogy ezt jósolta a Teknyőkaparó. (Kurunczi Mihály, Makó-Rákos)

.4 csata színhelye A Teknyőkaparó, de ezt mán a nagyanyámtú hallottam, hogy járt így falukrú falura. Ottan, ahol van a nagyutcasarok, ott vót egy kút, de ilyen régi gémeskút. Oszt hát, ugye, odajártak a kútra a kömyezetök, mer nem vót ár­ téri kút, csak ott éppen a templom előtt. És hát, ugye, ottan az asszonyok abraszinyával vitték, úgyhogy előtötték az egyik kantát, hátul a másikat, és a vállukon vitték a vizet. És az a Teknyőkaparó ott vót a kútná. Az asszo­ nyok persze körühallgatták. Azt mondta, hogy lösz még, aszongya, a Tisza és a Marosba olyan, tiszta vérös lösz a Maros-víz is, a Tisza-víz is. (Bódi Andrásáé, Kiszomhor) 1. A Teknyőkaparórú annyit hallottam, kérőm szépen, hogy nagyon sok szép írása vót, és azt mondta, hogy valamikor ott lösz egy hatalmas csata, ahol a Maros-torkolat van. A fehér ló a szügyivel nyomja a vért. Hogy aztán ez hun van pontosan, én se tudom. Hogy abba az időbe hun vót a Maros-tor­ kolat, mikor a Teknyőkaparó ezt írta, nem tudom. (Csikós Pál, Tápé) 2. Az édösanyámtú hallottam rúla, hogy majd mi fog történni a nyolcvanas évekbe. Ahol a Maros a Tiszába folyik, ott lösz a legnagyobb vérontás. Olyanok lösznek a népek, mint az állatok. Ezöket mondta. Még kislány vótam, mikó édösanyám ezt mondta. Ugye, láthassuk, hogy mit csinálnak. Mint a barmok. Nem jó még rá se gondolni, ezé nem is szeretők rúla beszél­ ni. (Kószó Andrásáé, Tápé) 3.

A Teknyőkaparórul én is hallottam. Hát az olyan tudákos embör vót. Azt jósolta, hogy olyan vérontás lösz a Maros és a Tisza lefolyásánál, hogy a ló szügyive toli a vért. (Nyinkó István, Tápé) 4. A Teknyőkaparó mondta, hogy milyen háború lösz. A makai hídná a szürke ló a szügyive taszítja a vért. Ilyeneket mondott. (Keresztúri István, Apátfalva)

136

5. Akkor lösz vége a világnak, majd ha a fehér ló a szügyive taszítja a vért a Sümek hídjáná. Ezt mondta a Teknyőkaparó. (Kurusa Józsefié, Makó)

6. Hallottam, hogy vót egy Teknyőkaparó, oszt jósolta. Ilyet is, olyat is. Majd a Szöged városánál lösz a legnagyobb háború, ezt az egyet tudom. De­ hogy milyen, vagy honnan, ezt má nem. (Török Istvánná, Tápé)

7. Az öreg Teknyős vót a jós. Az mögjósolta, hogy akkor és ekkor, kétezer­ be el fog veszni a világ. És itt az Almád vize körül. Tehát mink vagyunk állí­ tólag az Almád viziné, mert ez a Kurca, ami itt folyik. Talán Árpád vezér vagy ki, mögitatta az almásderes lovát, és errű lőtt az, hogy ez az Almád. És az Almád vize körül marad mög a legtöbb nép, annyi, hogy egy szárazma­ lom alá befér. De való igaz, hogy amit az, amit jósolt, az már mögtörtént. (Belovai Páüné, Mindszent)

8. Az Almád vize körű lösz majd olyan csata, hogy viszi a kalapot mög az embört mög a gyerököket a vér. (Kardos Józsefné, Baks)

9. Azt mondta, hogyhát olyan háború lesz, hogy csak az Almád viziné ma­ rad egynéhány nép meg. (Papp Sándorné, Szegvár)

10. Mindig mondta, hogy akkor lösz vége a világnak, majd ha a szürke ló­ nak térdig ér a vér a Tisza mög a Duna közt. Én ennyit hallottam szülémtü. Az az édösanyám édösanyja vót. (Horváth Sándorné, Békéssámson, Marosiele) 11. A Teknyőkaparó a háborút is jósolta, meg ehhen hasonlókat. Mást olyan különöset nem tudok. No és mondta aztat, hogy lesz akkora háború, hogy a szürke ló a szügyivel taszítja a vért a Vérmezőn. Csak így a szüleimtü hal­ lottam eztet. Nem tudom, hogy kiféle lehetett ez, hát mink akkó még gyere­ kek vótunk. (Tóth József, Apátfalva)

12. Oszt megmondta, hogy majd háborúk lesznek. A tizennégyes háború lesz a valami. Lesz olyan háború, hogy a szügyive taszítja a szürke ló a vért

137

“

a Rákos mezejin. Meg annyi nép marad, hogy egy fa alatt elfér. De mikor a napkeleti bölcsek gyünnek, avvÖ nem br senki. (Fejes József, Apátfalva)

13. Az utolsó csata színhelyét Derekegyháza határába tötte. Derekegyháza határába van Ördöngös. Ott van egy hármas halom. Annak a tetejin van egy feszület. Oda térdel a két győztes, ott fognak imádkozni annál a feszületnél, és ott még egy harc lösz, de hogy melyik győz, azt a Teknyőkaparó se tudta mögmondani. (Almási Imréné Klárafalva)

14. Azt mondta az öreg Teknyős, hogy a Szármád vize környékén marad mög a nép, úgyhogy egy szárazmalom keringölése aláfér. Annyi nép marad mög csak. (Marton Ambrusné, Mindszent)

15. Majd lesz egy háború, de akkor aztán a tizenháron kútná, legelőkútná, az pedig Debrecenbe van, majd mikó ottan a ló a szügyivé taszíti a vért, akkó lesz vége a háborúnak. (Fejes József Apátfalva)

16. Az öreg Teknyős jósolta, hogy majd az Almád vize körül marad mög egynéhány embör, és azt is, hogyha rátánál egymásra, mögcsókolják egy­ mást, mert hát nem lösz nép. Örülnek, ha tanálkoznak, rátanálnak egymás­ ra. (Mihály Petemé, Mindszent)

17. Azt mondta az öreg Teknyős, hogy mindig háború lösz addig, míg csak a vasmadarakba beleül egy személy. Ezt a nagyanyámtú hallottam. Lösz olyan világégés, hogy csak az Almád vize környékén marad mög a nép. (Balogh Józsefné, Mindszent)

Csak annyi embör marad mög Hallottam azt is, hogy amit a Teknyőkaparó jósolt, az kiteljesedett minden. Hát ahogy mondták. Oszt aszonták, hogy biztos az Úr Jézus vót, mikó a fődön járt. Hát, hogy mi igaz, mi nem, én eztet nem tudom, csak én is eztet így hallottam. Majd mikor elgyün a nagy háború, akkor majd kelet felül gyün a fekete sereg. Akkor osztán, ami ember megmarad, aszongya, annyi marad meg, hogy egy körtefa alá odamenekszenek. Csak annyi ember marad még. Majd lesz olyan év, hogy ménnek évrül évre, aszongya, akkó majd, ha tanákozik valaki valakivÜ, megölelik egymást, hogyhát mégis élőlénnyÜ tanákoztam. Eztet hallottam anyósomtú. Ugye, az idősebbek tudják ezt. (Kovács Is tv cinné, Apátfalva)

138

1.

Apátfalvi születésű vagyok, és sokat hallottam a Teknyőkaparórul. Suhajda nevű, Pista bácsinak hívtuk, ő meséte, hogy a Teknyőkaparó megjósolta ezelőtt száz meg százötven esztendővel, hogy valamikor majd eljön az a sors, hogy lőcsetlen kocsik. Aztán eljön, hogy kelet felüljön egy olyan csata, hogy a fehér ló szügyivel dúrja a vért. Azt mondta, ennek a csa­ tának akkora kiterjedése lesz, hogy egy diófa alatt elfér a népség, ami megmarad. Az asszonyok szaladnak a kalap után, hogy a férjüknek a kalap­ ja, a férjüknek a kalapja. Ilyesmit hallottam én. (Molnár Imre, Bökény)

2. Mondta a Teknyőkaparó, hogy olyan csata lesz, hogy ember nem sok marad meg. Az asszonyok megcsókolják a kalapot, hogy még azt ember vi­ selte. Hát hogy ez hogy létesülne? Hogy is lehet ez, ezt má nem tudom. (Mátó Ferencné, Apátfalva)

3. Én nem tudom emondani. Nem tudom emondani. Az öreg Teknyős így mondta, mög úgy mondta. Aszonta, hogyha... (nem tudom, kicsoda) az ma­ rad mög a fődön, aki a szárazmalom alatt efér. Annyi nép marad mög a fő­ dön, ahányan efémek egy szárazmalom alatt. Dehogy mi az, én azt se tudom. Én mást nem tudok, csak ezt. (Tartóczki Lajosné, Dóc)

4. Annyi magyar ember marad az országban, hogy égy diófa alatt elfér. (Sípos Mátyásné, Apátfalva)

5. A világ végéről azt jósolta, majd valamikor örül a nép, ha napokig mén, oszt égy embérre találkozik. És úgyhogy annyi embér marad a földön, hogy égy nagy diófa alatt elfér az egész. (Herczeg József Apátfalva)

6. Az öreg Teknyős mesélte, hogy hát majd lösz egy világégés, és annyi nép marad mög, amennyi egy szárazmalom alá aláfér. (Juhász János, Minclszent)

7. Azt mondta a Teknyőkaparó, hogy lösznek lőcsetlen kocsik. Aszonta a világvégirül, hogy tűzzel, vízzel nem vesz el, de gyünnek a vörösök. Most is azok háborúznak valahol. Nem tudom, milyen nemzet. Hogy hát azok gyünnek, azok oszt elsöpörnek bennünket. Semmi nép se marad. Semmi se! (Pósa Pálné, Kiszombor)

13 9

Ha magtaláltak egy forgácsot A szomszéd az sokszor beszéli, hogy ű személyösen beszélt vele. Az öreg Teknyőssel. És azt mondta, lösz olyan háború, hogy csak annyi nép lösz, aki a szárazmalom helyin mögmarad. Senki se lösz. Majd csak arrul tudjátok mög az időt, kivirágzanak a fák. Hogy levele lösz, mög tavasz van, de tél nem lösz. Majd örültök, ha egy forgácsot mögláttok, úgy evesz az embör, az emböriség. Oszt aszongya most Etel, sokszor bebizonyosodik az öreg Teknyősnek a szava. Ez az Etel, má ez is má nyolcvanötéves asszony. (Erhardt Jánosné, Mindszent) 1. Valószínű, hogy teknyőgyártó vót az akkó. Ez ilyenjóslós embör vót. A világ végirű aszonta, hogy akkor sok tűz-, víz- veszélyök lösznek. Hát én is csak úgy hallombul mondom, hogyha el fog veszni a nép, főként a férfmemzedék, akkor egy nő, ha mögtanál egy forgácsdarabot, akkor azt mögcsókolja. Arrul emléközik mög, hogy azt férfi csináta, az faragta. Az a férfi, aki má eveszött abba a nagy küzdelmekbe. (Patai Pál, Csanytelek)

2. Lösz olyan világ, hogy embör nem marad életbe. Aszongyák, ha egy da­ rab forgácsot tanálunk a fődön, mögcsókoljuk, hogy ugyan ki vágta eztet, ki forgácsolta? (Török Petemé, Tápé)

3. Az öreg Teknyős? Hát az azt jósolta, hogy olyan háború lösz - ezt én így hallottam -, hogy mindönki evesz. Mögtanálnak égy forgácsot, és azt fővöszik és mögcsókolják, hogy ezt is embör faragta. Hogy a Teknyős így mondta. (Losonczi Józsefné, Dóc)

4. Én azt hallottam, hogy úgy evesz a nép, hogy égy nagy sátor alá aláfér. És ha égy nő egy forgácsot mögtanál, mögcsókolja, hun van az a kéz, aki ezt faragta? Ezt édösapámtú hallottam, mer én Sövényházán laktam, három­ éves koromba ekerűtem onnan. (Tóth Mihály, Csanytelek)

5. Hát ugye abba az időbe az vót, mikor a Teknyőkaparó annak idejin jó­ solta, hogy mögéljük azt az időt, hogyha két embör tanákozik, mögörül egy­ másnak, hogy tanákozott égy másik embörre. Ha forgácsot tanál valaki, fővöszi, mögcsókolja, ezt is embörkéz faragta. (Igaz Istvánná, Maroslele)

140

6. Mikor az utolsó évek lesznek, a fák csak kizöldellnek, errül tudjuk meg, hogy nyár lesz. Meg azt is mondta, hogy hegyimnek olyan népek, akik is­ tennek vallják magukat. (Varga Istvánná, Apátfalva)

7. A Teknyőkaparó azt jósolta, hogy közeledünk ahhoz, amikó a nyár meg a tél egyforma lesz. Annyi lesz csak, hogy a fák kiződűnek, de az idő vi­ szontagsága egyforma lesz. (Nagy András, Csanádpalota)

8. Azt mondta, hogy annyi lösz a hús, hogy má ráunnak önni a húst. Majd a világvégözete felé. Hát má most arra vagyunk. (Magyari Jánosné, Tápé)

9. Azt mondta a Teknyőkaparó, hogy fábul van mindön. Azt jósolta, hogy így szaporodik a faeke, fakocsi. Utóvégre azt mondta, hogy lőcsetlen kocsi lösz. Azt mondta, hogy kétezerbe, de nem akarom, hogy hiba lögyön(!), a világ elvész. Ugye elvész a világ, hogyha egy forgácsot mögtanál egy asszony mögcsókolja, hogy ezt még férfi faragta. (Kúrái Györgyné, Maroslele)

10. A Teknyőkaparó azt mondta, hogy majd valamikor olyan háború lösz, hogyha annak vége lösz majd örül egy asszony vagy lélök, aki mögmarad is, hogyha egy forgácsot mögtanál, azt mögpuszilja, hogy azt még embör csi­ nálta. Majd ennyi lösz a népnek az utolja. (Börcsök Istvánná, Maroslele) 11. Azt hallottam, hogy valamikor vót egy öreg Teknyős. Majd elmúlik a szégyön. Olyan háború lösz, hogy majd annyi nép marad mög, hogy száraz­ malom alatt valaki farag, oszt mögtanál egy forgácsot, mögcsókolja, hogy ezt még embör faragta. (Molnár József, Baks)

12. Az öreg Teknyős azt jósolta, hogy nagy háború lösz, és az Almád vize körül marad mög, annyi nép, hogy egy kalap alá elfér. (Balogh János, Baks)

13. Kisgyerökök vótunk, oszt halljuk, hogy vót egy öreg Teknyős, aki mögjósolta azt, hogy ezön a világon senki nem fog mögmaradni, mert egy olyan valami gyün ide, hogy csak az Almád vízinél — ott egy szárazmalom

141

van — az alá, akik be tudnak húzódni, csak azok maradnak mög. (Borsi Béla, Baks)

14. Én annyit hallottam az öreg Teknyősrül, hogy egy szárazmalom alatt el­ fér, aki mögmarad. Annyi embör marad a mostani világra. Így mondta. (Kisrcher József, Baks)

A sűrűn lakott helyek pusztulnak És mikor az elkövetközik, aszongya, aki kint lösz a mezőn, és otthon hagyta a saruját, az né mönjön haza érte. Majd annyira mögritkul a nép, hogy örül, ha egymássá tanákozik. Ha otthon felejti a saruját, akkó né mönjön haza érte, mer épusztul ű is. Útközbe olyan gázszerű valami keletközik, és az mögöli. Tehát a sűrűn lakott helyek pusztulnak, aszonta. Város-é, falu-é, azt nem mondta külön, csak akik kint vannak a mezőn, ritkásan, azok maradnak mög. (Mészáros József, Földeák) 1. Aszongyák, hogy a Teknyőkaparó mögjósolta, hogyhát mostan ilyen dögvész lösz, mög amolyan dögvész lösz. A régi öregöktű hallottam én ezt. (Berta István, Apátfalva. Földeák)

2. Az én nagyapám sokat mesét rúla. Azt mondta a Teknyőkaparó, hogy majd olyan idő is követközik, amikó belebújunk a fődbe, mint bogarak. (Sopsits Kálmánná, Klárafalva)

3. Ezt mindég emlegették, ezt a lőcsetlen kocsit. Azt is mondták, hogy nyolcvanba vége lösz a világnak. (Gajdi Istvánná, Földeák)

4. Ó, az öreg Teknyős! Hát az öreg Teknyős azt mondta, hogy majd lösz­ nek olyan kocsik, hogy nem lösz előtte ló, mégis szalad. Mög vasmadarak lösznek, aki majd fólszáll. Tátos vót, aszonták. Aszongyák, tátos vót. Az mindönt tudott. Gyünnek majd kelet felől a fekete sereg. Ezt hallottam. (Satu János, Dóc)

142

m m m ts m

tm im & m

v

Egyéb jóslatai Lőcsetlen kocsikfutkosnak Eztet a Teknyőkaparót hallottam én többféleképpen. Oszt kinek hogy tetszik, az úgy mondta. Mondták, hogyhát lőcsetlen kocsik futkosnak, mikó még autó nem olyan nagyon vót. Akkor arra mondták, hogyhát a Nagyatá­ di-kocsik azok. Amikor aztán begyütt az autó, akkor arra mondták, hogyhát ez lösz az a lőcsetlen kocsi. Én semmi nevit nem hallottam sose, csak annyit hallottam: a Teknyőkaparó. (Molnár Imre, Makó) 1. Gyerökkoromba hallottam én ezt. Aszonta a teknyőkaparó cigány, ka­ parta a teknyőt, aszongya, a kocsik az országúton úgy közlekodnek, hogy egymást tapossák. (Zsupka János, Szó'reg)

2. Zárja el addig [a magnetofont], idefígyeljön! Na most, ha maga ezt hangra fővöszi, értse mög, akkor Ümondják, hogy Kúnszabó János mit mondott az öreg Teknyősrő. Én hallottam. Apám beszéte. Hát oszt ki vót az az öreg Teknyös? Mögjósolta azt, hogy mi követközik. Az öreg Teknyős azt mondta, hogy majd lösznek olyan kocsik, hogy nem húzza ló, oszt szalad. Az autó. Na és akkó ez is bevát. Lösznek vasparipák. A bicikli. (Kúnszabó János, Dóc)

Vasmadarak szállnak Öreg Teknyősnek hallottam mindég. És az idősebbektül hallottam azt, hogy az öreg Teknyős megjósolta, hogy majd valamikor a kései utódaink, unokáink majd meglátják a vasmadarakat repülni. És azok majd még meg is tojnak, és akkor robban, és összedülnek a házak. Ezt hallottam az öreg Teknyősről. (Lázár György, Dóc) 1.

Nem tudom aztat, hogy tényleg majd igaz lösz-e, nem lösz-e, de ne adja az Isten, hogy igaz lögyön. Az mindönt mögjósolt, ami idáig emúlt. Hogy járnak a nők, hogy járnak a férfiak. Nem lőhet mögismemi a férfit a nőktül. Ez má mögvan, benne vagyunk. Akkor azt is mondta, majd möglássuk, hogy gyünnek a fekete madarak. Tetszik tudni az, hogy mi? Mi vót? Repü­ lők, amik vótak, mikó gyüttek a repülők bombázni. Beteljesödött. Osztán térjetök vissza az Istenhöz, mer a nép ügy elvesz, hogy csak annyi marad mög, ami egy fa alá aláfér. (Miklós Mihályné, Tápé)

143

Mimfön háznál kőkerítés lösz Az anyám nagyon tudta ezt. Azt mondta a Teknyökaparó, majd akkó vége lösz a világ véginek, mikó mindön házná kőkút lösz, mindön házon kükémény lösz. Mer azelőtt csak fakútak vótak, deszkábú vótak a kutak. Még nekünk is az vöt elősző. Deszkábú vöt a kút, mög aztán a kémény is deszkábú vöt főrakva. Abbú vót. Mög ezt hallottam. Az én nagyapám egy nagy vízijárt embör vót. Leült úgy a székre, kinyitotta a könyvet. Körüálltuk mint onokák, oszt akkó mutogatta. Mutogatta, aszonta, majd, majd akkor, mikor a hideg egyforma lösz a téllÜ. Nem tudjuk, hogy mikó lösz nyár, mer olyan hideg lösz, hogy csak arrú tudjuk, hogy most nyár van, hogy ződelnek a falevelek. Ezt mondta a Teknyökaparó. (Fekete Szilveszternél, Makó) 1. Azt is megjósolta, hogy nagyon rengeteg lőcsetlen kocsik lesznek. Az­ tán nem egy kémény ül a háztetőn, hanem kettő, három. Ez is megvan. Mer ugye némelyik új épületen van három kémény is. (Bárdos Istvánná, Apát­ falva)

2. Arrul is hallottam. A Teknyőkaparórul. Azt mondta, hogy akkor köze­ leg a világnak a katasztrófája, amikor a házakon két kémény lesz. Meg két-három ablak lesz egy házon. Ez má azt jelenti, hogy má akkor nem sok van hátra. (Karakas Sándor, Bökóny)

3. Mindön házon három-négy kémény lösz. Osztán mög lőcsetlen kocsik szaladgálnak, oszt Kivik agyon egymást. (Furák György, Királyhegyes)

4. Akkor olyan lösz a férfi mög a nő, hogy nem lőhet a nőt a férfitul mögkülönböztetni. Akkor még mit is mondott csak? Mindön háztetőn piros kutya ül. Mer akkó még fakéményök vótak, és mostan vannak a kökéményök. (Engedi Illésné, Makó)

5. Hogy ki vót, vagy milyen szakmába dógozott, azt nem tudom. Aztán azt is mondta, hogy minden házon fehér kutya ül. Csak annyi embör marad a földön, hogy egy körtefa alatt a pap elfér misézni. (Nyári Imréné, Kövegy)

6. Valamit tudok rúla. Nagyapám meséte, hogy valamikor a Teknyökaparó járt és jósolt. Hát azt jósolta, aszongya, hogy a faluba is még elgyiin az az idő, aszongya, hogy mindön háznál, mindön házetőn kőkémény lösz. Mind­

144

ön udvaron, mindönütt kút lösz. Mert akkor még csak az utcán vöt bizonyos távolságra egy-égy kút, és onnan itattak. És elgyün, aszongya, az az idő majd valamikor, aszongya, hogy mindön háznál kőkerítés lösz. Azelőtt pe­ dig vótak az a líciomkerítésök. (Mócsa Mihály, Bökény)

Főznek, de a kémény nem f üstöt Sok mindent hallottam arrul. Hogyhát sütnek, főznek, de a kémény nem füstöl. De ugye ez megvan má. Mer ez a gázsparhelttal sütnek, főznek, de nem füstöl a kímíny. (Szigeti Mihályné, Apátfalva)

Megjósolta a villanyt, a televíziót Hát a Teknyőkaparó az én apámnak mondta aztán meg, hogy össze lesz úgy fűzve az egész ország dróttal, hogy na. (Fazekas Illósné Takács Rozá­ lia, Apátfalva) Mán gyerekkorunkba megmondta a Teknyőkaparó, hogy elgyün az az idő, mikor az unokáink unokái ellátnak a világ minden részire, és oda is tud­ nak beszéni. (Barta István, Csanádpalota)

Majd kel a kenyér Azt mondta a Teknyőkaparó, hogy a kenyeret nem kell annyira dagasz­ tani, vagy mit hallottam. Aztán meg takargatni se kell, csak az majd kel ma­ gától. Dehogy milyen gyönyörű kenyeret tudott az sütni. (Simon Mihályné, Bökény)

Szárazság lösz, sáska lösz Hát az jósolta az időjárást. Szárazság lösz, akkó sáska lösz, mögösz mindön termést. A világ végéről azt mondta, hogy szép lassan elsüllyed a világ. (Matuszka István, Kiszombor) 1. Azt is mondta, hogy nem terem még semmi, csak szárazság lesz hét esz­ tendeig, hét esztendeig pedig vizes esztendő lesz. Én szoktam sokszor mon­ dani, hogy majd meglátjátok, beteljesedik. Hát ilyeneket hallottam. (Ludányi Venturné, Csanádpalota)

2. Azt jósolta a Teknyőkaparó, hogy hogy alakul a világ, azt jósolta, Akkor lösz a világnak forgása, ha a háztetőn szaladgál a füst. Mögjósolta azt is, hogy mikor várhatunk esőt, hogy mikor milyet. Előtte két héttel hamarabb is, mint elkövetközik. (Mészáros József, Földeák)

145

3. A Teknyőkaparó azt jósolta, hogy közelödünk ahhon, amikor a nyár meg a tél egyforma lesz. Annyi lesz csak, hogy a fák kizöldüllnek, de az idő viszontagsága egyforma lesz. Úgyhogy nem tudjuk megkülönböztetni a te­ let a nyártul. Azt is mondta, elkövetkezik majd az az idő, hogy olyan háború lesz, hogy annyi ember marad meg, aki egy tölgyfa alatt elfér. (Nagy And­ rás, Csanádpalota)

4. A Teknyőkaparó megjósolta azt, hogy elgyün az az idő, amikor arrul tudjuk meg a nyarat, hogy kizöldellnek a fák, mert egybe lesz a nyár és a tél. Akkor lesz majd a világnak vége. (Varga István, Apátfalva)

igazolvány nélk ül A Teknyőkaparó azt mondta, hogy nem kő itt senkinek igazolván. Elgyün az az idő, hogy mindenki igazolvány nélkül lémehet a fődrű, határ sehun nem lesz. (Juhász György, Apátfalva) 1. Azt mondta, hogy egészen meg fog változni a világ, mikor már nem lesz háború, hanem béke lesz a földön minden országba, és égy uralom alá kerül az egész világ. Akkó mehetnek szabadon az országokba. Mindenki. (Ba­ logh Zsófia, Kiszombor)

Se nem hal, se nem születik Teknyősnek hívták. Aszonta, hogy Magyarországon nem mén körösztül a vasút. Ebbe má tévedött. Mög majd gyünnek a vasmadarak. Hát a repülő­ gép a vasmadár. Hát ez bevált. AzöregTeknyős. Először a haj bodorítás vót, aztán majd gyünnek a vasmadarak. Azután mikor nem ismerni mög a férfit a nőtől. Ez má most mögvan. Azután mikó húsz évig sé nem hal, se nem születik, hogy akkor majd mi lösz. A világ elvesz valahogy. Pedig már rágyüvünk arra is, hogy sé nem hal, sé nem születik. Mer halni nem halnak a picik. A kicsik már nem halnak. Csak az öregebbek. Akkor születik is, ha akarja, születik, ha akarja, nem születik. így hallottam. (Apró Mihálynó, Mindszent) 1. A Teknyőkaparó azt mondta, hogy majd lösz egy olyan esztendő, ami­ kor nem születnek gyerökök, és aztán nem is halnak. És lösz olyan eszten­ dő, amikor begyün égy nagy vérhas. Akkor csak annyi embör marad, mög annyi asszony, hogyha látnak égy embört, égy asszonyt, akkor tízen szalad­ nak égy embörre. (Oláh Mihálynó, Makó)

146

2. Majd elgyün az a világ, hogy majd nem születik, de halni hal. Meg azt is hallottam az anyámtul, hogy nem terem semmi se. Gaz terem minden helyett. (Balogh Ferenc, Csanádpalota)

3. Akkor lössz vége a világnak, akkor se nem születik, se nem hal. És jó­ solta azt is, hogy nem köll a gyerök. Családszaporulat mögszűnik. (Mészá­ ros József Földeák)

A nőknek nem lösz szégyöne Hát a Teknyökaparó sok mindönt megjósolt. Most mondtam valamelyik nap, hogy mit mondott. Az. a répavirág, ami kinn van az utcán. Abba vót az a sárga. Vót ilyen nagy virágja, oszt tele vót pirogsŐ. Épp az onokámnak mesétem. Nézd, mondom, kisfiam, még ebbe ilyen nagy vót a piros, addig a népek tudtak nagy szégyönt. A nők. De a Teknyökaparó mögmondta, hogy mire ktmögy belülié a piros, akkorára má nem lösz szégyön. És így is van. Nem tudnak a nők se szégyönt. Ezt hallottam biztosan. (Lajos Istvánná, Kiszombor) 4« ' •• .' 1. A sárgarépának nem lösz közepe, a lánynak nem lesz semmi szégyene. Ez igaz. Mer tudja, ilyen kerekebb vót sárgarépa magnak, a közepe csupa fekete vót, és az mindén évbe kevesebb vót, utoljára má csak égy vót. És eztet még éltem fiatalabb gyerekkoromba, mikor édesanyám mondta, néznétek, hogy fogy a sárgarépa közepe, nem is lesz a lányoknak szégyéne. Hát mán most igazán nincsen sémmi se. (Tóth Sz. Katalin, Apátfalva)

2. Az a Teknyökaparó azt mondta, majd méglátjátok, lányaim, mikor ez a pirosság kimúlik ennek a répának a közepibű, akkor a lányoknak se lesz szégyéne. De úgy is van. (Horváth Józsefié, Klárafalva)

3. Azt is mondta, hogy a nők nadrágba járnak. Nem ismerjük mög, hogy melyik a nő, melyik a férfi. Hát úgyis van most. Nem akkora haja van a nő­ nek is? Nem nadrágba van? Hát má függő sincs a fülibe. Akkó mög vót a miniszoknya, ha léhajuft, kivót neki a valagája. (Bálint Gyuláné, Földeák)

4. Amit idáig mondott, ez még mind beteljesödött. Azt is mondta, hogy nem ismernek szégyönt a nők. Az utcán foglalkoznak. Szemérmetlenköd­ nek. Oszt má az is beteljesödött, igaz-é? (Varga Mihály, Földeák)

147

5. Mög azt is mondta az öreg Teknyős, hogy majd jön olyan világ, hogy a fiatalságok nagy szakállal lösznek, szakállat nyővesztenek, mög hajat, de utcán szégyönt nem tudnak. Mönnek, csókolódzanak. (Balogh Józsefné, Mindszent)

6. Majd én megmondom, mit hallottam. Ha az ökörfarkkóró a hegyéig vi­ rágzik, a lányok nem tudnak szégyent. És ki is virágzott az ökörfarkkóró a hegyéig. 1970-be teljesen ki vót virágozva. (Bárdos Jánosné, Királyhegyes)

7. Aszonta a Teknyőkaparó, hogy paráznásak lösznek az ifiak. Úgyhogy mögbotránkoztok rajta, hogy paráználkodnak. így mondta. Ti majd mögbotránkoztok, de ne botránkozzatok mög! Az idő mindönt elhoz. Lösz egy generáció, aki szemérmetlen lösz, és utána mögint egy generáció, ami mán olyan világot él, hogy mindönki boldog lösz. Azt is mondta, hogy a vadsárgarépának nem lösz piros a közepe, és akkor a nők mindönt elkövet­ nek a férfiakkal, csak jót nem. Nem bírnak a férfiak mögszabadulni tőlük. (Takács Józsefné, Kiszombor)

Mint (t kakas a tyúkot Tele vót a vadrépának a virágja olyan bordóvÖ. Aszonta, ahogy az majd fogy ki, a nép úgy fajtalanul el. Úgy lösz majd, aszonta, hogyhát az úton is, mint a kakas a tyúkot. Dehát odaérünk má vele. Hát nem úgy van? (Hódi Ferencné, Klárafalva) 1. Olyan lösz a nép, mint a kakas mög a tyúk. Mámmá má olyan a nép. (An­ tal Pálné, Bales)

Nő-e vagy férfi? Hát én gyerök néztem rá. Pétör bácsinak hívták. Jó idős embör vót. Ak­ kor, aszongya, majd mögtudjátok azt is, hogy nem tudjátok mögkülönböztetni sok helyön, hogy nő-e vagy férfi. Hát ez is begyiitt. (Nagy Bence Pál, Tápé) 1. Mög azt is mondta, hogy nem lőhet kiválasztani a férfit a nőtül, mer a nő is nadrágba jár, mög a férfi is. Mög hát fényös fogak lösznek. Ezt is mondta a Teknyőkaparó. (Sövényházi Józsefné, Tápé)

148

2. Hogyhátmi lösz az utolsó időkbe. Milyen változások lösznek. Hogy jár­ nak, mög mi. Hogy járnak a fiatalok. Kurta ruhába, mög nagy hajjÖ. Akkó má közelödik a világ vége, mikómáezök történnek. (Török Antalné, Tápé)

3. Olyan magas sarkú cipő lesz, hogy nemcsak az egér, hanem még a po­ cok is átmegy rajta. (Ferencsik Györgyné, Királyhegyes)

Fiú az apa ellen lösz A Teknyőkaparó mögjósolta valamikó, hogy mindön sarkón bót lösz. Mög úgy járnak a nők, mint a férfiak. Hogy nem lőhet mögismemi, hogy mik a nő, mik a férfi. Aztán mög, hogy ... (Várjon csak, nem tudom már.) Úgyhogy, tudja, hogy az az idő begyiin, hogy a fiú az apa ellen, a lány az anya ellen mögy, mer annyira el lösz korcsosodva a világ, hogy ezök egymást még mög is verik. (Ilia Györgyné, Tápé) 1. Majd elérközik az az idő, mikó mán az apa a gyerök ellen, a gyerök az apa ellen törvényösködik, oszt mög is öli az apját, anyját. (Boros Ferenc, KIár afalva)

2. Az országúton majd szaladnak a lőcsetlen kocsik. Hát az autók lösznek. Aszongya, a levegőbe járnak. Aszongya, az apa fiú ellen, a fiú az apa ellen lösz. Ilyesmiket mondott. (Lele Ferenc, Földeák)

Mindön sarkon bót lösz Hát az jósolta, hogy minden utcasarkon kocsma lesz, minden utcasar­ kon bót lesz, minden utcasarkon kupleráj lesz. Még ezt is megjósolta. (Konrád Mihályné, Apátfalva)

1. Akkó mög mikó mindön sarkon kocsma lösz. Mindönütt csak isznak, mög ősznek, akkó nemsoká vége lösz a világnak. (Takács Jánosné, Ferencszállás)

2. A Teknyőkaparó mögjósolta, hogy mindön sarkon bót, mög kocsma lösz. (Fazekas Sándorné, Makó)

149

3. - Mama, mondja a maga nevét. - Özvegy Mándoki Ferencné. - Hányba született? ’ ' - Hát most miért igázol maga engöm? - Dehogy igazolom, csak kérdezem. Hallott maga a Teknyőkaparóful? - Hallottam. Dajkámtul mög az apámtú hallottam. A Teknyőkaparó azt mondta, hogy majd lösznek lőCsetlen kocsik, amik szaladgálnak. Mindön sarkon kocsma, bőt lösz. Mög jósolta, hogy nagy szenvedés lösz. A jó Isten mögbüntet bennünket, oszt majd szólít, hogy ébredjetök föl embörök! De nem ébredünk föl mink mán semmibül. El van itt a nép már veszve, de en­ nek el köll veszni. Mikor a jézus a földön járt, akkor is rosszak vötak az embörök, most is rosszak vagyunk. (Mándoki Ferencné, Makó-Rákos — A fölvétel az országúton készült.)

4. Hát mondták a népek, hogy ez mind olyan szépen bekövetközik. Mind­ ön sarkon lösz bót. Hát régön vót mán nem emlékszök rá, hogy mit mondott. (Tóth Jánosné, Tápé)

Egy bíró lösz fölakasztva Hogy ez a Teknyőkaparó ki vót, ezt nem tudta mögmondani senki az ég­ világon. Az én nagyanyám 1914-be halt mög. Kilencvenkilenc évet élt, ki­ lenc hónapot, de ö se tudta mögmondani. Csak azt mondta, hogy fiaim, eljön az az idő, hogy a föld mög fogja tagadni a termésit, és a Vásárhelyi ut­ cán nem tudom hány templom lösz. A híd mikor lösz förobbantva, és a híd­ nak a végin egy bíró lösz fölakasztva. Egy Mihály nevű bíró. Akkor lösz vége a háborúnak. És elgyün az az idő, mikor gyün a háború, száz asszony is szalad az utcán, mikor möglátnak egy embört: „ez az én uram”. Annyi fog Úveszni a háborúba. Mög majd gyün a sárga veszödelöm. A Teknyőkaparó ezt mondta. Hogy ki vót a Teknyőkaparó, ezt nem tudja senki se. (Somodi Mihály, Makó) 1. Aszonta a Teknyőkaparó, Makón lösz egy utca. Úgy hívják, hogy Vá­ sárhelyi utca. Majd, aszongya, a Vásárhelyi utcán három templom lösz egy­ más után. Majd, aszongya, tik még, fiaim, azt mögéritök majd, az oroszok begyünnek. Az orosz cár a középső templomhoz köti a lovát. Majd aszonta, hogy hetven valahányba lösz olyan háború. Világháború lösz. Az összes vi­ lág háborúzik. De az már nem ju t eszömbe, melyik esztendőre mondta. (Apjok István, Tápai rét)

150 \

->

‘ i* .

2. Makón, amikor három templom lösz égysorba, abba az évbe fog kiütni a világháború. És úgyis lőtt. Szent László napján fölavatták az újvárosi kato­ likus templomot. Azon a nyáron júniusba, ki is ütött a világháború. (Börcsök János, Makó)

3. Tudok róla, pedig tízéves vótam. Még azt is tudom, hogy hun ült az öreg. És azt mondta, hogy kérőm, aszongya, figyeljék mög, itt Makón két templom van egymás mellett egy sorba, de lösz még egy. Mikorra az kész lösz, kiüt a háború. Hát úgyis vót. Mer aztán csináták Újvároson a katolikus templomot. És akkor azt mögcsináták 1913-ba, június 16-án lőtt kész. Ép­ pen László napjára lőtt kész a katolikus templom. Akkor szentölték föl. És kérőm, tizennégybe mög kiütött a tizennégyes háború. Oszt akkor aszonta egy embör, hogy aszongya, ez, aszongya, tessék elhinni, az tátus. Ez olyan, aszongya, hogy mikor a hold, aszongya, elmúlt, akkor születött. Oszt azé mondják, hogy hódkoros mög tátus. De hogy mi az, azt nem tudom. Mon­ dom, azt sose felejtöm el azt az embört. És ki is teljesödött a háború. (Szabó Mária, Makó)

4. Aszonta aztán, hogy a Vásárhelyi utcán három templom lösz. Akkor lösz olyan háború, nagy háború lösz. Akkor mondta a lőcsetlen kocsikat, akkor mindön házon kűkémény lösz. Aztán ezöket mondta. Erre emlékszök, hogy mondta a nagyanyám. Mög azt is mondta, hogy lösz még olyan világ Magyarországon, hogy ugató kutyának se szeretne lönni. (Mol­ nár Gózánó, Makó)

5. Akkor azt is mondta, hogy a makói Maros hídon lösz egy Vas nevű bíró fölakasztva. De hát az még nem vót. (Lengyel Bálint, Nagyér)

A földeket elveszik Azt mondja az én apám, hogy a Teknyőkaparó itt járt tanyák között. Itt többfele. És azt mondta, hogy mögjósolta ezt az első és második világhábo­ rút. Mög, hogy elgyün az az idő, hogy a födeket Űvöszik a gazdáktú, és nem lösz csak egy tulajdonos. Azzá dogozik az összes nép. És aszongya, utána gyün egy olyan háború, hogy még olyat, mióta a világ fönt áll, ilyen még nem vót. És azt mondta, a legnagyobb ütközet a Maros- és a Tisza-toroknál lösz. Olyan vérömlés lösz, hogy a szürke ló szügyivÜ toli a vért. Ezt így beszéték. (Tokai Sándorné, Kiszombor)

151

1.

Osztán jegyre osztok. Födeitöket, házaitokat Üvöszik. A kisgyerökök selyömbe, bársonyba lösznek ötöztetve. (Sarjai Mihályné, Földeák)

2. Az utolsó időkbe. Nem biztos ez azé, csak én mondtam, hogy már most. Utolsó időkbe akkor pedig, ugye, mindég gyűléseinek, mindég ménnek, hogy gyűlést tartanak, még mit. Oszt ez is megvan. Én így hallottam. így tartották a régi öregek. (Bárdos Andrásné, Apátfalva)

A csecsemőket selyembe öltöztetik Én azt hallottam a Teknyőkaparórul, hogy jósolt. Azt jósolta, hogy a csecsemőket selyembe öltöztetik, oszt ördögöt ültetnek a szívébe. Ilyeneket. Még lőcsetlen kocsin járnak. A népet nem lehet megválasztani az úriul, az urat a paraszttul, parasztot az úrtól. Eztet így hallottam. (Mócsa Mihályné, Bökény) 1. Úgy hallottam, hogy az a Teknyőkaparó azt mondta, hogy nemcsak a madarak járnak a levegőbe, hanem az embörök is. Aztán lőcsetlen kocsik fognak szaladgálni, majd möglátjuk. Osztán azt is mondta, hogy jegyre osztok. Földeitöket, házaitokat elvöszik, és a kisgyermekük selyömbe, bár­ sonyba lösznek öltöztetve, amit tik nem is gondoltok. Azután se röndös nyár, se röndös tél nem fog lönni. De azt nem tudom mögmondani, hogy mettül kezdve van ez. (Sarjai Mihályné, Földeák)

A kenyeret megbélyegzik Azt mondta az öreg Teknyős, hogy a kény eret megbélyegzik, és úgy osszák szét a nép között. Ezt hallottam. (Kovács Sándor, Szegvár)

Csuk akinek kérges lösz a tenyere Mög azt is mondta a Teknyőkaparó, hogy akinek nem lösz kérges a te­ nyere, azt má büntetik, vagy nem tudom, mit csinának vele. (Kurunczi Jó­ zsef, Földelik) 1. Akiknek kérges a tenyere, azt nem bántják. Mán ez errül a világrú szól, de, aszongya, akinek nem lösz kérges a tenyere, azokat mind Üpusztítják. (Bódi Pálné, Makó)

152

2. Mög azt mondta, hogy akkor lösz majd jó világ, mikor keletről a fekete sereg idegyün, és a jó kabátot elcserélik a rosszér, olyan állapot lösz. Letagadják, hogy neki jó kabátja van, oszt odaadja a rosszért az újat. (Mágori Sándor, Makó)

Úri betyárok gyütmek A Teknyőkaparó azt is jósolgatta, hogy lesz még olyan háború, hogy a kocsi tengelyéig ér a vér. Osztán majd a fekete bőrűek tesznek rendet a fehérbőrüek közt. Azt is megmondta a Teknyőkaparó, hogy vége lesz a bujdosó betyárok világának, osztán majd az úri betyárok gyiinnek, akiket nem szabad lesz bántani. (Kodráin János, Csanádpalota)

Nem köti a pénzt gyűjteni Azt is mondta, hogy a holdvilág se olyan lösz, mint most van. Az is ala­ kul. Nagyon sok embör lösz sánta, béna. Ezt is mondta. Mög semmivé vá­ lunk. Ne töreködjünk olyan nagyon, hogy építeni, mög gyűjteni a pénzt, mer nincs minek és kinek. (PrusckJózsefné, Makó) 1. Azt is a Teknyőkaparó jósolta, hogy olyan háború lösz, hogy a fehér ló sziigyig jár a vérbe. Mög lösz nagy buksza, de péz mög nem lösz benne. (Szalma Józsefné, Földeák)

2. Még kislány koromba hallottam a Teknyőkaparórul. Azt mondta, hogy majd akkor lösz a világba fordulat, amikor az ősz nem válik el a téltől, nyár van vagy tavasz. Csak arrul tudjuk meg, hogy kizöldellnek a fák. Azt is hal­ lottam, hogy azt mondta, hogy olyan gépezetöt gyártanak, hogy az embör möglátszik benne. Hát ez a televízió, csak ük nem tudták, hogy ez a televí­ zió. Mög azt is mondta, hogy akkor lösz jó világ mindnyájunkra, szegé­ nyekre, gazdagokra, amikor egy házon két-három kémény lösz, mert akkor úri pompa lösz, mög üres konyha. Tehát úri pompa azért, hogy valamikó ilyen szobákba azok jártak, akik tényleg valóba urak vótak. Úri pompa, üres konyha. Azt jelönti, hogy nagy a pompa, de önnivaló mög nincs, mert nem szeretnek a népek a földbe dógozni. Egy öreg cigány vót ez a Teknyőkaparó, és ez jósolgatott. (Almási lmréné, Klárafalva)

,

Szeged, Makó Vásárhely puszta lesz Csak hallásbul tudom. Nagyapáinktú hallottam és a kortársaitú, mer abba az időbe így utcai padok vótak, és nyócan-tízen összementek a szom­ szédok. Olyan hatvan-hetven éves öregek, és oszt beszégettek. Azok emle­ gették sokszor, hogy a Teknyőkaparó jó megmondta. így mikor

153

érdeklődtem, hogy ki az a nagyon okos, az a Teknyőkaparó, aszonták, hogy egy országjáró ember, azé tud olyan sokat. Például mikor itten a mi falunk­ ba, az úgynevezett Nagyközbe, most Kálmány Lajos utca, Rákóczi utca, Kossuth utcának van keresztelve, akkor fúrták ott azt a szivattyús ártézi kútat. Ami falun nagy újság vót, mer azelőtt ilyen nem vót, csak gémeskútak. Mondták, hogy meglássátok, becsűn az az idő, hogy fizetni kell az ivóvízé. Hát most má megértük azt, hogy valóba fizetünk a vízé, ami nem vóna baj, csak sokszó még pézé se kapunk vizet. Azt is megjósolta, hogy Szeged, Makó, Vásárhely lesz még pusztahely. Mondták ott az öregek egymás közt. És be is következett. Miúta a közös gazdaság létrejött, nincs szükség a tanyákra, de a lakosság is olyan, hogy nem szeret má úgy tanyán lakni, mint azelőtt szeretett. Olyant is mondott a Teknyőkaparó, hogy mikor majd nem is sokára úgy elromlik a nép, hogy kénytelen lesz a világ véginek bekövetkeznie. Annyi ember marad meg, amennyi egy diófa alatt elfér. Azt mondták, a nők el fognak romlani, amikor majd a vadgyökér fehéret virág­ zik. Ez a vadgyökér kint van a mezőkön, de tényleg fehéret virágzik má. (Asztalos P. Kálmán, Csanádpalota) 1. Szeged, Vásárhely mög Makó. Itt lösz a csatatér, aszonta a Teknyőkaparó. Oszt én is féltem akkoriba, mikó mondták. Jaj, mondom, ha itt lösz, akkó mög hova mönünk. Sehova, aszongyák, sehova. (Horváth Istvánná, Makó)

Egy akol, egy pásztor Foggá születött ez a Teknyőkaparó, és azé vót ilyen tudós. Azt is mond­ ta, hogy majd lösz egy akol, egy pásztor. (Szalma Gyuláné, Oföldeák) 1. Én is csak a nagyanyámtú hallottam rúla. Ű mondta, hogy majd akkó lösz ránk, fiaink, jó világ, amikó egy akol, egy pásztor lösz. Hát hogy mek­ koravilág lösz akkó, vagy milyen lösz az a pásztor?! Különben írást nem tu­ dok, nem is tudom magamat kimagyarázni. Tudja?! (Sebők Antalné, Sövényháza)

Jaj lösz a világ népeinek Nem tudom én ezt annyira. Csak mondta, hogy jaj lösz világ népeinek, ha a nők nadrágba járnak, mög rövid hajjal. Möghanőkbül lesznek a kalau­ zok. Ezt is megjósolta. (Acs Jánosné, Tápé)

Az emhiir nem lösz semmi Én csak a édösanyámtú hallottam, hogy olyan háború lösz a Maros-torokná, hogy a ló szügyive toli a vért. Oszt annyi nép marad, aki egy

154

sátor alatt mögfér. Mög azt is mondta, hogy cifra ruhák lösznek, mögváltozik a nép. Aztán mög az asszonyok nem ismerik a férfit. Övék a hatalom. Az asszonyok bírják a fődet, azok parancsónak. Az embör nem lösz semmi se a házná. De úgyis van má, csak figyelni kő. (Magyart Jánosné, Tápé)

Istennek vallják magukat Azt mondta a Teknyőkaparó, mikor az utolsó évek lesznek, a fák csak kizöldellnek, errül tudjuk meg, hogy nyár lesz. Meg azt is mondta, hogy hegyimnek olyan népek, akik istennek vallják magukat. Most higgye el, hogy én is azt hittem, mikor maga először ide begyütt, mert éppen azelőtt járt itt autóval egy fiatalember meg egy idősebb, azt hittem maga is az. Ezek jehovisták vótak, ilyen hittérítők. Oszt tényleg azt hittem, hogy maga is az. (Varga Istvánná, Apátfalva)

Majd Lucifer bandája házrul házra jár Az én apám apja, mikor Makón járt, mert Makóra való vót az én édes­ apám apja, osztán akkor az személyösen látta azt az embört. Az az embör közé állt az emböröknek dógozni. Azért nevezték Teknyőkaparónak, hogy még a teknyőkaparó cigányok közé is közéállt, oszt ottan dógozott. Osztán akkó mesélt, mesélt, hogy milyen világ lösz majd ezután. De ez a nyolcszá­ zas évek elejin vót. - A maga édesapja mennyit élt? - Kilencvennégy évet. Hát aszongya, akkor nyomtattak együtt, ott vót a Teknyőkaparó bácsi is köztük. Osztán akkó az vót a szokás, hogy mindön vasárnap az ebédöt, a gazda összes részöseinek bent köllött adni Makón a háznál. Délelőtt a szűrőbe össze köllött takarítani a szalmát, polyvát, akkó hazamönni ebédölni, aztán möhettek széjjel. Már röndbehozták a szalmát, polyvát, szőrűt kisöprötték, majd fogták be a lovakat. Hát az öreg mög olyan fűzött bocskorba járt, hát aszongyák, gyék kend, gyék kend, be van fogva a ló. Aszongya az öreg, mönjetök, hazaérök én akkorára, mire tik. Hát mirehazaémek a jó lovakkal, akkorára az öreg Teknyőkaparó, így az asztal mögött a pádon beszélget a gazdával. Hát mikó bemönnek, hát kend hun ke­ rült el, hát kinn hagytuk még a tanyán?! Hát aszongya, nem vöttetök észre, ott ahun a sárga mögugrott, ott kerül­ telek el bennetöket. Ahogy a szele mögcsapta a lovat, oszt a ló úgy mögrebbent. Hát osztán megint dógozgatnak, oszt mondja ám aztat, hogy majd mögtudjátok, lösznek olyan világok, hogy a nők elvöszik a férfiaknak a vi­ seletűket. Rövid hajjal járnak, nadrágba járnak. Ilyenök lösznek. Aztán möglássátok, lösz nagy háború. Itthon maradnak a gyerökök, az asszonyok, az emböröket mög elviszik. Hát oszt a nyolcszázad évek végén nem vót itt Magyarországon háború, csak majd a tizennégyes. Aztán akkó, ha vége lösz annak a háborúnak, majd aztán lösz egy kis jó világ. De majd aztán mögént

155

lösz egy másik háború, mögén összeszödik az emböröket. Aztán majd möglássátok, keletrül elindul egy sereg oszt egész nyugatig mén. Hát ezt mán míink is mögértük. Az oroszok gyüttek, oszt nyugatig möntek. Aszongya aztán majd mögtudjátok, olyan világ lösz, hogy a nappali rab­ lók házról házra járnak és aszongya, a gazda nem mer szólni semmit. Azt visz el az a nappali rabló, amit akar. A gazda nem mer szólni. Hát a Rákosi idő alatt vót, ugye? Aki azt érte. Bizony. Vót olyan hízó, hogy hízó vót, és odamönt a végrehajtó és húzták kifelé az ólból, tötték a kocsira, osztán ak­ kor az asszony sírt-rítt, a gyerökök jajgattak, ne vigyék el, ne vigyék el. És elvitték. Úgy ám! Aztán akkó aszongya, hát aztán majd mögén lösz egy olyan világ, hogy az embörök mán helyregyünnek, de majd egyször, majd mikor a Lucifer bandája házrul házra jár, hogy mentül több emböröket az ű sátra alá tábo­ rozzanak. Hát az agitálok vótak, higgye mög! Higgye el! Maga érte-e az agitációt? Házrul házra jártak öten-hatan, de azok ahogy begyüttek, elkezd­ tek hazudni, azok míg el nem möntek, mindég hazudtak. Osztán akkó aláír­ tunk. Odaadtunk kocsit, lovat, földet, mindönfélit. Aláírtunk. Annyit tudtak hazudni, mert az egyik elkezdte a másik folytatta. (Tóth István, Maroslcle)

.4 Teknyokaparó /Filmrészlet/ L. I.: Hát jósolta, hogy valamikor majd nagyon jólét fog lönni. Nagy lösz a pompa, nagy lösz a rang, és jó világ lösz nagyon. Aszonta, hogy nagyon szépen járnak az emberiségök, éppen úgy fognak járni, mint az urak. V. J-né: Azt jósolta, hogy az unokáink ellátnak a világ végére, és oda is tudnak beszélni, mert olyan nagy lösz már tudomány, hogy ezt mind át tudják élni. L. I.: És ez a Teknyokaparó előre látott és tudott. Hittek neki, mert sok beteljesedett, amit az mondott. Mesélt arrul is, hogy majd olyan okos lösz az emberiség, hogy olyan gépezetet gyártanak, amelybe már önön magát meglátja, aki beszél. Tehát ez a tévé, csak ük azt nem tudták, hogy az tévé fog lönni. És ugye beköveközött... G. M-né: Úgy történt a dolog, hogy leülünk röggelizni. Mikó leülünk, nyolc óra. Odaér egy idős embör. De jó idős embör vót. Osztán én se kérdöztem hogy hány éves, ü se mondta. Odaért azzal a meleg kaláccsal. Egyre bíztatja, hogy de szegjék, vögyenek belüle, fogyasszák. Olyan fonatos kalács vót. Gyönyörűen mögsülve. Fölvágta, hát tényleg gőzölgött a kalács. Mögkérdözték tűle, hogy: Bácsi, maga honnét gyiitt, hunnét hozta ezt a kalácsot? Hát ez még gőzölög! Aszongya, én mögmondom maguknak: Berlinből hoztam. Aszongya, onnét hoztam, aszongya kisült, oszt én tarisznyába töttem, ebbe a ruhába belekötöttem, oszt elindultam, hogy akit tanálok az úton annak, majd odaadom. Hát maga mikó indult el? Hát az lehetetlenség, hogy maga gyalog ideért Berlinbül. Pedig én így gyüttem gyalog. Hát magának milyen lábai vannak, hogy ért ide maga? Hát azt nem árulta el, de aszonta, én vagyok az az öreg Teknyős, akiről azt hiszem mán hallottak,hogy az nagyon tudós embör. Okos, tudós embör. Hát ezön aztán mögátalkodtunk.

156

Lehetetlenség, dehát ha maga az, akkó mondjon már maga valami érdekös dolgokat nekünk. Mert a múltat már ismerjük. M. M.: A Teknyőkaparó mikor itt járt, akkor jósolt. Faluhelyekön nagyon sok gaztettejes ház vót, kutak nem vótak. Elgyiin az az idő, aszongya, hogy amikó midőn háznál kút lösz. Ezután a kocsikrul is mondott. Lőcsös kocsik vótak ezelőtt: elgyiin az az idő, mikó lőcsös kocsik nem lösznek, lőcsetlen kocsival járnak majd az embörök. B. F.: Hát ezelőtt nem aszonták, hogy autó, hanem csak aszonták, nézd a négykerekű vasat! Hát igazat mondott, hogy nem lösz lőcsös kocsi? Nincs má! Esetleg valahun valami színbe vagy valahun. Deszka kéményük nem lösznek. B. F.: Ezelőtt nem élt kétszáz évig sem egy élő ember. Igaz-e ez? Nem tudott annyit, mint én, aki nyolcvanhárom évet betöltöttem, de mán annyi mindönön körösztűmöntem. Pedig tizenhat éves koromba még nem ültem vonaton. L. I.: Azt is mondta, hogy okosok lösznek az embörök, fölmönnek a holdba. Hogy aztán fölmöntök-e, nem-e, én ezt nem tudom. B. F.: Hát most fönn vannak, odafönt már többen lösznek má mint lent. V. F-né: Az öregjeink abba bíztak, hogy ez mind be fog teljesödni. És be is teljesödött, mert vasmadarak szállnak fölöttünk, és lőcsetlen kocsik szaladgálnak az utcákon százával. H. F.: Hát az emberiségbe benne van ez a kíváncsiság. Hát abba az időbe mög tanulatlan vót a nép, mindég azt hallgatták, hogy ki mit mondott. A boszorkányokrul, a Teknyőkaparórul, hát errül beszélgettek. —Hittek a Teknyőkaparó szavának? B. Gy-né: Hittek. Még az én édösanyámnak az anyja is mesélt rúla. Ez mán legalább százötven esztendeje van. osztán így mindég mondták, hogy ezt mondta a Teknyőkaparó, azt mondta a Teknyőkaparó. Régi dolog ez már, nagyon régi. —Ki volt ez a Teknyőkaparó? B. F.: Hogy ki vót, hát aztat attú kérdözze meg, aki beszélt vele. Aki beszélt vele. Hát én nem beszéltem vele. Csak hallásbul hallottam ezt is, azt is. N. M-né: Az én öregapámnak az apja vele vót részes. Kimöntünk aratni, egyször csak valami surjánt. Nem láttak senkit. Aszongya neki az öregapámnak az apja, hogy lönne vihar, hát nincs is felhő. Aszongya, de van, aszongya, csak nem látjátok tik. Tátos vót az! A. K.: A Teknyőkaparó valójába erdélyi kis hegyi lovakkal, sátoros kocsival járkált az utcán, oszt kiabálta: teknyőt javítani! F. J.: Azt mondták a Teknyőkaparórú, hogy az Úr Jézus vót. Régi öregek mindég aszonták. L. I.: Látta a múltat, a jelent is, a jövőbe is belelátott. K. J.: Olyan okos ember lehetett, mint talán most az űrhajósok. (A szegedi stúdió néprajzi film jét 1981. december 31-én mutatta be a Magyar Televízió. A film a 22. Miskolci Tévéfesztiválon a zsűri különdíját nyerte el. Szerkesztő: Király Zoltán. Vágó: Szabó Erzsébet. Operatőr- rendező: Rozsnyai Aladár)

157

Ordöngösök Kézfogással adja át a tudományát Józsi bátyámtú kérdeztük, hogy mé nem tanúta ki? Hát aszonta, hogy millió meg fene tudja hány rontás vót teizenkét órátú egy óráig. Teremtő is­ ten basszon meg, mán megeszel, mondta Veszett Nagy Sándornak, aki tud­ ta. Ha, aszongya amaz, eveszítetted mindened. Veszett Nagy Sándor fehér kutya vót, Józsi bátyám meg fekete-tarka lett vóna, de mán nem bírta a ma­ rást. így azt nem tudott meghalni, de végül aszonta, halljátok-e, én húsvétra meghalok, de húsvét előtt meg meghal az öcsém. Apjukom, nem igaz a! Igaz az, de süssél nekem lepínyt nagypénteken, mert én azt eszek. Hát akkó má csak nem evett belőle. Húsvét másnapján halva feküdt. Hallod-e, gyere csak át, mennyire küszködik Józsi bátyám. Menjetek má innét a teremtő üstenit neki! Hát mán megesztek. Bemék. Jó napot, Józsi bátyám. Mi baj? Hát hallod, annyi jószág van, állat, minden. Verjítek mán el, hadd halljak meg, hadd pihenjek! Fogjál velem kezet! Fogjon az isten magáva, hát csak nem leszek boszorkány, mint maga. Ott vót a felesége, odanyújtotta a söp­ rűt, oszt rögtön meghalt. (Molnár István, Szentes) 1. Mindenki a tudását, aki amit tud ilyesvalamit a születésével hozza ma­ gával. Aki pedig nem a születésnél jut hozzá, hanem másképp, azok irtó szenvedésekké múlnak ki. Ha valakivel kezet fog, akkor ráhagyja azt, és ak­ kor szípen meg is hal. Sok helyen meg a söprűt adják oda a kezibe. Ezzel adja le a boszorkányságát. (Székely Imre, Szentes)

2. A Sinkárul azt hallottam, hogy az mindent meg tudott gyógyítani. A veszettségtíil kezdve mindent. Csak azt az egyet tudtam meg hallottam, hogyhát nem tudom, hogy fia vót-e, lánya vót-e ennek a Sinkának, hogyhát mikor haldokolt, fogja meg a kézit, osztán át tudja venni a tudományát. De nem fogta meg neki senki se a kézit. (Nagy Mihályné, Szegvár)

3. Szentösön lakott ez a Veszött Sándor, és kérem szépen, kihívták oda. Mögállt a veszöttség. Tovább nem tött kárt a jószágba. De hogy mit csinát, azt nem árulta el. Mögállította a veszöttségöt. Nem árúta el. Most tessék ide figyelni: Lukács doktor úr, ez egy kerületi állatorvos vót, kijárt ide. Mer én gulyás is vótam. Aszongya, nem tudták Veszött Sándorbú kivonni, mivel indította mög a veszöttségöt, és mivel állította mög. Aszonta, hogy halála előtt öt perccel árulja el, és kérőm, nem árulta el a tudatát. És nem hagyta rá senkire a tudományát. (Szeri Sándor, Csanytelek)

160

4. Hát én nem tudom, ha én nem éltem vóna meg, és saját meggyőződé­ sem, szemem láttára nem történtek vóna meg, aszondanám, hogy ez teljesen lehetetlen. Nincs az az orvos, állatorvos ma se, aki ezt meg tudná tenni, amit megtesz a Sinka vagy megtett ez a Veszett Sándor. Nincs mámmá a fődön olyan ember, aki ezt meg tudja tenni. Láttam, éltem tíz-tizenkét éves gye­ rekként ezt. (Bereznai Ferenc, Szegvár)

5. A Sinka bácsival jártak össze az én nagyapámék. Akkormég vöt betyár­ világ, osztán egy ismerőse nagyapámnak, fiatalember vót, oszt betyár vót. Oszt megfogták, oszt bebörtönözték. Aztán mikor hazagyütt a börtönbül, nem tudom hány évre, elment a nagyapát fölkeresni kint a tanyán. Oszt az tanította meg erre a tudományra. Aszonta, hogy olyan dógot hagyok rád, Gyurka fiam, hogy ezt az életed során mindenkor használhatod. A nevit a betyárnak má nem tudom megmondani. De nagyapa senkinek át nem adta a tudását. Mondta is, hogy nem adja át. Farkas Györgynek hítták a nagyapá­ mat, 1934-ben halt meg, 87 éves korába, itt Szegváron. (Szécsényi Ferencné, Szegvár)

Azzá változik, amivé akar Nagymamám mesélte neköm, hogy az egyik alkalommal, télön, szánkó­ val möntek be Szegedre a piacra hajnalba. És hogy valami rokonság is volt a Zombori Pista bácsi minekünk. Akkor odamönt hozzájuk egy este. Beszélettek. És akkor, amikor el akar mönni, mondja neki nagyapám: Pista, röggel mögyi'ink Szegedre, nem gyiisz el Szegedre? Hát aszongya, én azt még nem tudom, hogy mögyök-e vagy nem mögyök. Lőhet, hogy elmögyök, de ne várjanak engöm, mondta a nagyapámnak. A nagymamámék nagyon korán hajnalba, két vagy három órakor, elindultak szánkóval így Tápénak. Rettentő hideg vót. Mesélte a nagymamám, egyször egy nagy fehér kutya elkerülte őket. Föltekintött a szánkóra, és el­ hagyta őket. Mire leértek a Tisza-partra, akkorára Zombori Pista bácsi ült azon a karón, amelyhez a kompot úgy kikötötték. Ott volt már lent. De mint élő embör, biztos volt abban, hogy ez a kutya, az Zombori Pista volt. Mert át tudta magát állítólag változtatni kutyává. (Balogh István, Maroslele) 1. Egyebet nem tudok kérem, csak azt, hogy az gyógyítani is tudott, de ron­ tani is tudott. Az át tudott változni kutyáé, osztán elment egy hetedik határ­ ba, oszt ott meg vissza tudott változni személlyé, mint ember. (Szecsei András, Csanytelek)

161

2. Elmöntek érte, vitték. Egyször a kocsis hátranézött, ott ült egy nagy fe­ kete kutya a kocsin. De úgy húztak a lovak, hogy a hab potyogott rúla. Hát egy kis idő múlva mögin visszanéz, akkó mög má ott ült Sándor bácsi. (Majzik Lászlómé, Csanytelek)

3. Azt is hallottam, hogy az illető ahogy ment a kocsival, nehezen mentek a lovak. Nem bírták a kocsit húzni. Hát mi van evvel? Mér nem bírják? Hogy nem bírják? Egyszer visszanéz az ember a derékbe, ott feküdt egy döglött ló a kocsin. Hogy az ű története vót-e, nem-e, nem tudom. De aszongyák az a Veszett Sándor bácsi vót. (Gál Ferenc, Csongrád)

4. Azt is hallottam, hogyhát ha ementek érte, hogy gyógyíjjon meg valakit, Szentesről hozták. Mikó hozták vóna, hajtott a kocsis, és hátranézett. Egy nagy fekete kutya űt a saroglyába. A kocsis borzasztóan megijedt. Mire ha­ zaért a kocsivá, akkorára már minden rendbe vót a gyógyítással. (Deák Jó­ zsef, Csongrád)

Kutya alakjában megijeszti az embereket Még azt is hallottam az édesapámtul, hogy mentek így a fiákeron. Ket­ ten vitették magukat. Sándor bácsi meg egy másik férfi. Egyszer, aszongya, hátranéz a kocsiba, egy ember van csak. Amott meg marakszik két kutya. Hátranéz, hogy szólal, hová lett Sándor bácsi. Aszongya a másik, ne törődj vele, csak eredj! Majd gyün. Egyszer már csak szaladt utána a kocsinak, hogy várjatok má, nem akartok megvárni. Hát ilyen mondák vótak rúla. (Horváth Sándorné, Szentes) 1. Elment érte egy kocsi. Állítólag mikor jöttek a vashídon, a kocsis visszanézett. De nem látott az ülésen mást hátul, csak egy nagy loboncos kutyát. Nagyon megijedt. Nem mert szólni semmit se. Majd mikó m ájól át­ értek a vashídon, meghaladta ere Csongrád felé, akkor már állítólag Veszett Sándorral találkozott kutya képibe, de akkor már mint emberrel beszélt. Mehetsz, aszongya, én má elvégeztem a munkámat. Mehetsz hazafelé, rendbe van. Boszorkánynak mondhatom vagy ördöngős embernek? (Deák József, Csongrád)

2. Egyször mög möntek Szentösre kocsivá. Oszt akkó, mikó mén a kocsi, hát egyször azt mondják, hát hova lőtt? Hát hova lőtt? veszött a kocsirú. Hát eveszött a kocsirú. Hátranéznek, hát hun van? Hát egy nagy kutya fe-

162

kiidt ottan a derékba, oszt akkó hát, hát hunnat gyütt ez ide? Hát ezt nem vötték ük föl, a kutyát? Oszt elmöntek tovább egy darabig, meg vótak le­ pődve. Egyször ott ül mellettük, aszongya: miér vagytok annyira mögijedve? (Horváth Józsefné, Csanytelek)

3. Omaga mög át tudott változni nagy fehér kutyának, oszt kísérte a tanyai­ akat, akik möntek kifelé a tanyákra. Más egyebet nem csinált, nem harapott mög senkit, csak mönt utána egy darabig, kísérgette ükét, ijeszgette. (Aszta­ los Fercncné, Maroslele)

4. Meg azt is hallottam, hogy éjszakáknak idején kutya jelent meg. Az öre­ gek azt állították, hogy a Veszett Nagy Sándor. Acsargatta éjszaka a kutya rájuk a fogát. Akárhogy ijeszgették vóna, nem tágított a kutya. Inkább ük tá­ gítottak, mer megijedtek tűle. Ilyenekre vélekszek vissza. (Deák József, Csongrád)

Megállítja a lovakat Amikor én még iskolás vótam, egy hetven-nyolcvanéven embör mesél­ te, fiatal suttyó legényke vót, amikor itt a Tóba kapáltak. Kukoricakapállás vót, hát jó vóna egy kis pálinka. Mindég innál, ew e intézte el a Kúrái. Egyször möglátták, hogy egy megyei uraság, szolgabíró gyütt négylovas hintón Makó felől. A négy ló akkori útviszonyok között nem vót folöslegös dolog, mer egyik helyön jó vót az út, de a másik helyön mög kótyványos, rossz vót, ahun a négy lónak a vónóerejire is szükség vót. Na és azt mondja ez a Kúrái, mindjárt lösz pálinka. Mikor odaértek hozzájuk közel, egyször csak a négy ló mögállt. A kocsis próbálta vóna mozgatni ükét, nem möntek sehova se. Majd egyször a kocsis odainti ükét, segítsetök má mögtolni. re az öreg aszonta nekik, hogy na, most má möglösz. így mondta az öreg, Krisztus koporsóját se őrizték ingyön. Na, jó van. Kaptak egy forintot, re az öreg azt mondta, tögyétök rá csak a kocsira a kezetöket, majd én a többit intézőm. És elővött valamit a zsebbül, ara ráfújt. re szépen mögindultak a lovak. Valami gurigaszerű tüneményre fújt rá, amibe madzag vót belefűzve. Akkor aztán emöntek pálinkáé. (Kocsis Ferenc, Maroslele)

1. Elkezdött kóbikálni a lónak, oszt leálltak. Elkezdött beszélgetni a lónak. Én ezt nem láttam, csak hallottam rúla. Mög azt is hallottam, hogy elkezdött imádkozni, mög seppögött, oszt akkó ekezdtek butulni az embörök. (Bog­ dán János, Maroslele)

163

2. Ez a Fogas Illés szolga vót ezökné, mán a Kuraiékná. Aszonta: Jóska, a te sárkánylovad ott áll mög, ahun én akarom, mög akkor, amikor én akarom. Az Illés bácsi mondta ezt, a Fogas Illés. Nagyvérű, mönős lovai vótak. Olyan, hogy nem köllött egész nap, csak véletlen rászólni a lóra. Olyanok vótak, hogy egész nap mindég úgy vitték az ekét. Ez így vót. (Pernye Mi­ hály, Maroslele)

3. A Tisza szélin vót ez a Tápai gátőr, oszt azokná vót az én vejem ilyen kocsis. Oszt möntek a gátőmével be a piacra Csongrádra. Ez a Sándor bácsi mög mönt. Oszt aszonta az én vejem, hogy vögyék föl. Az mög, az az ángyi, aszonta, hogy ne vögye fő. Nem vötték fő, és egy darabon nem bírtak a lo­ vak mönni. Nem bírtak mönni a lovak. Oszt aztán, hogy Sándor bácsi átvá­ gott körösztű, hogy mén át a Tiszán, mán ladikka, akkó a lovak elindultak, oszt emöntek. (Ürmös Lajosnó, Csanytelek)

4. Nem csinát az semmit, csak, aszongyák, a kézit nyújtotta fő, oszt mögálltak a lovak. Ha leengedte a kézit, akkó osztán möntek a lovak. (Gu­ lyás Mihályné, Maroslele)

5. Mikó möntek Csongrádra, egy kutya mönt a ló elébe, oszt nem tudtak sehova se mönni a lovak. Annyira, hogy aszonták, hogy Veszött Sándor vót az a kutya. Oszt akkó nem bírtak a lovak mönni. Osztán Veszött Sándor újra ott vót a kocsin, oszt akkó möntek a lovak. A kutya mög etűnt. (Szeri Sándornó, Csanytelek)

6. Én az apámtú hallottam, hogy mikó hozták ide egyször, hogy ki hozta, ezt má nem tudom, csak annyi vót a kutya a kocsi körű, hogy a lovak nem möntek. (Ürmös Lajosné, Csanytelek)

7. Neköm dédatyám vót az a Kúrái József. Azt mondták róla, hogy bűbájos embör vót, hogy mögbabonázta a lovakat. Hogy aztán boszorkány vót-e, nem-e, azt én nem tudom. (B. Kúrái József, Maroslele)

8. Ha akarta, hogy az embör ne bírja a lovát befogni, akkor nem bírta. Nem tudta odavezetni a rúdhoz. Ezt az egyet énneköm akkor elárulta, hogy egy

164

kis farkaszsírral végigsímitotta a rudat. Az Úristen emböre nem bírta a lovat odavezetni. (Bozú Máté, Tömörkény)

Bizonyítja a tudását Itt a szomszédba aszonta a Berkecz Mátyás: Bozó szomszéd, majd én elviszöm a Sándor bácsit haza. Jó van, szomszéd, hát akkor elviszi. Majd gyiivök érte. Gyütt is oszt a Mátyás bácsi, de úgy fordútak mög a lovak az udvaron, hogy má emittamott érte egyik-másik kerék a fődet. Horkoltak a lovak. Aszongya: testvér, akaszd le a gyöplűt a lőcsfejire, oszt gyere be, igyunk egy pohár bort. Ó, nem lőhet azt, mit gondol maga, ezök elmönnek a világ végire. Ha mondom, akaszd le a gyöplüt, és gyere be, nem lösz semmi baj se. Az öreg nem merte mögtönni. Na, jó van. Nem szólt semmit se Má­ tyás bácsi. Elindultak. De má a lovak nem úgy indútak, ahogy szoktak. Olyan fordított formán űt a kocsin. Na, gyerünk, aszongya. Má mikó ara be­ értek ott a Csongorádnak fele útjára, má olyan jó botokat darabolt. Nem bír­ tak a lovak mönni. Möntek, de csak úgy alig. Na, aszongya, leszállunk és piskálunk. Le költött a Mátyás bácsinak is szállni. Elvégezték a piskálást, it­ tak a kulacsbul, előrefordult aztán az öreg. Úgy möntek a lovak, ahogy csak bírtak. Vágtába. Ez igaz lőhet, mer sokszor hallottam szögény apámtul. (Bozó Máté, Tömörkény) 1. Ha mögveszödött a jószág, ühozzá möntünk át Szentösre, mer Szentösön lakott. Osztán átgyütt, és kikezelte azt a jószágot. Olyan tudós embömek tartották. Egyször azt mondta az apósomnak, hogy öcsém, vigyél el engömet haza Szentösre. Aszongya, Sándor bátyám, hát én annyira nem merek elindulni a lovaimmal, aszongya, mer szétszórnak bennünket. Vesd rájuk a gyöplűt, aszongya, felelők rúla, hogy mög se mozdulnak a lovaid, aszongya. Csodálkozott azután, hogy olyan nyugodtak állnak a lovai. Akkó elindultak osztán Szentösre, hogy viszi hazafelé. Akkó aszongya, hogy most a lovaimmal alig bírok, fájnak a karjaim, annyira mönnek. No, álljá mög egy pillanatra, leszállók pisilni, aszongya. Akkó leszállt, mögsímogatta a lovakat. Aszongya: most má ereszd el a gyöplűt, oszt hadd mönjenek, ahogy bírnak. Akkó mög éppencsak botorkáltak a lovak mán, oszt izzadtak kegyetlenül. Aszongya, Sándor bátyám, mi csinát maga ezöknek a lovaknak, alig bírtam idáig velük, annyira gyüttek. Nem akarnak mönni, csak iazzadnak. Na, álljá mög, aszongya, majd körűnézöm ükét. Körűkerűte ükét a Sándor bácsi, osztán mögin mindön baj nékül möntek a lovak tovább. Ez olyan ördöngős embör löhetött. (Mucsi István, Csanytclek)

2. Tudománya löhetött neki, mer ha fölült a kocsira, vitt kéthárom sze­ mélyt, akkó olyan nehéz vót a kocsi, hogy a lovak nem bírták. Tiszta vizek

165

vótak. Akkó aszonta, szállj le a kocsirú, simítsd mög a lovat. Elindította a lovat, oszt má tovább nem is vöt nehéz a kocsi. Tehát egy ilyen bűvész vót, vagy a jóisten tudja mi, mer nem az én időmbe vót. Tehát még varázsolt is. (Szeri Sándor, Csanylelek)

3. Dolgoztam egy olyan idős bácsival, aki beszét nékem róla. Aszonta énnékem, hogy ő vitte is ki kocsival olyan helyre, Kiskirályságra, ahun megvót a jószág veszedve. Azt mondta az öreg bácsi, hogy mikor elküldték érte, egy nagy kutya feküdt az ajtóba. Mondta a gazdának, elküldött a gazduram, aszongya, hogy szíveskedjék jönni, mer megveszett a gulya. Aszongya, jó van, tudom. Vártalak is. így! Letegezett mindenkit, aszongyák. Aszongya, majd mindjárt megyek. Gyere be, aszongya. Itt van a kutya. Nem bánt az, gyere be, aszongya. Aszongya, hogy fölöltözött, fölült a kocsira. Akkor még nem vót a köves út meg Fábián felül. Fődút vót, oszt aszongya, hogy a Kórógy-csárdáig a lovak olyan nehezen húzták a kocsit, hogy csupa merő tajtékok lettek. Csak akkor aszonta neki: Fiam, aszongya, eridjé be, aszongya, hozzá ki egy féldeci pálinkát. Bement, kihozta. Mikor kiért a kocsihon, aszongya: Nézz oda, annak a lónak leesett a fej írül a zabla. Föltette. Aszongya, nem látta, hogy mit csinált, hogy megitta vóna, és aszongya, föltette a lónak a zablát. Aszongya, hozz még egyet! Még egy fél­ decit. Bement, aszongya, kigyütt, akkor a másik lónak vót leesve a zablája. Aszongya, tedd föl! Mikorára föltette, hogy hová lett a pálinka?! Aszongya, ű figyelte, nem látta, hogy megitta volna. Csak úgy maga mellé tette. Fölült a kocsira, aszongya, úgy mentek a lovak, mintha nem lett volna semmi se. Kiment, aszongya, hogy mi csinált, ü nem tudja, csak meggyógyult a gulya. (Kollár István, Szentes)

4. Én hallottam olyan illetőt, aki valamikó vitte Szentösre át az öregöt. Ott valahun útközbe kutyáé változott, osztán marta a másikat. Oszt úgy neki szaladt elébe. Oszt aszonta, hogy jó leüljön a kocsiderékba, ez a Veszött Nagy Sándor. Csúfhévön vót, mer ez álneve vót. Osztán aszonta az öreg Mátyás bácsinak, hogy ne féljön, aszongya. Osztán möntek egy jódarabon, de a két ló úgy leizzadt, hogy alig bírtak mönni. Majd azt az öreg egyször csak, mikó átértek a vashídon, akkó, na, jó van, most má möhetnek. Osztán möntek a lovak, de nagyon. (Patai Péter Pál, Csanytelek)

5. A Pamuk Pista a deszki bárónénak vót a kocsissá. Egyször mönnek Sze­ gedre. A báróné ekezdött mulatni. Pista bácsi aszongya egyször, aszongya, hogy mönjiink má haza. Jól érzöm magam, még mulatok. Mögén mondja neki, mönjünk haza. Még mulatunk. Akkor osztán az öreg is hozzáfogott mulatni. Egyször azt mondja a báróné: Pista bácsi, most már möhetiink.

166

mmmmmmmmmmmimm&mS

Most még mulatok egy kicsit. Mit, hát az öreg nem gyiin? Hát abba az időbe nem vót ritkaság az olyan embör, aki értött a lóhoz. Majd fogadok mást. Maradjon. Ne is gyüjjön ki többet. A kocsis próbálja, nem indulnak a lovak. Le van gyökerezve a lábuk, egy mozdulást sem tösznek. Majd etelik egy óra, etelik két óra, egyször az öreg kigyün. Na most jól éröztem magamat. Fölült, indultak a lovak. (Kocsis Ferenc, Maroslele)

6. Lakodalomba vót a kis Huszka János. Szögvárrú hozta a muzsikásokat. Aszonta a muzsikás neki, aszongya: ew e a két rossz csikóvá akarsz kimönni? Aszongya, a farkán ehúzza a kocsit. Na, majd möglátjuk. Fölüt a muzsikás. Kigyüttek Szögvárrú. Úgy nevezik azt a részt, hogy Úsztató, ott ledobta a dudát az árokba, és valaki fölvötte. De nem láttak senkit se. De a lovak úgy húztak, csupa hab, tajték vót, alig bírtak cammogni, mintha leg­ nagyobb sárba möntek vóna. (Bereczki Mihály, Mindszent)

Leállítja a lakodalmasokat Egy jómódú embör vót, osztán ha nem hítták mög a lakodalomba, akor mögharagudott. Aszonta, baszta férgit, teremtőjit, aszongya, majd mögálltok. Mögcsinálom, aszongya, hogyhát majd nem tudtok mönni. Mögmondta, hogy ekkor mög ekkor mögálltok. Négy lóval se tudtak mönni, mögállította ükét. Osztán akkó má mondták, eztet má Kúrái csináta. Mögbüntette ükét azér, hogy nem hítták. Na, de aztán csak mögengedött ne­ kik, de mögtruccolt velük. (Kúrái Györgyné, Maroslele) 1.

Ilyet mondott az anyósom, mikor möntek az esküvőre a fiatal párok, ak­ kor aszonta, hogyhát álljon le a mönet! Leálltak. Sehova se tudtak mönni. De én ezt nem hittem el. Bosszút állt, ha nem hívták mög a lakodalomba. (Kúrái Mihályné, Maroslele)

2. Valami rontást mégis hallottam, de az Marosleién történt. A Kúrái bácsi vót. Az olyan vót, hogyha möntek az utcán, oszt neki nem tetszött, mögállította még a lovakat is. A lakodalmasokat is mögállította, ha ütetnem hítták e. (Molnár Gézáné, Makó)

3. Mönt a násznép, oszt ű mög tudta állítani. Hát, hogy mi igaz ebbül? Én azt nem láttam. Ez tudja, micsoda, egy semmi. (Balázs Antal, Maroslele)

16 7

4. Mentek az esküvőre, mentek vóna kocsivá. Násznép, mindenki. És egy ember megfogja a kocsijokat. Szóval, nem tudtak a lovak menni semere se. Megfogta az ember a kocsijokat, majdnem ekéstek az esküvőríí. Ezt anyám meséte. Aszongya, má könyörögtek nekie, hogy engedje ükét e, mer ekés­ nek az esküvőríí. De vagy két óra hosszat nem engedte a kocsit e. Mert így megsimította a kereket, nem mentek a lovak semere se. Nem tudtak menni az esküvőre. Na és akkó megint csak könyörögtek, így-úgy ekésnek az esküvőrü. Na és akkó megint megsímította a kereket. Úgy mentek a lovak, majdnem mindent ehagytak. Ez igaz vót, mer anyám meséte. Ez olyan igaz, minthogy itt ülök. (Leczki Mária, Makó)

5. Mög azt is mondták, hogy ez a Kúrái mög tudta állítani a lovakat, és nem indultak sehova. Mögsértötték a lakodalmasok. Möntek vóna haza. No, majd kitolok én veletök. Valamit csinát a lovaknak, oszt félreállt. Oszt ad­ dig nem möntek el a lovak, míg oda nem mönt, mög nem simogatta ükét. Hiába verték, addig nem möntek a lovak. (Medgyesi Mihály, Maroslele)

6. A lakodalomba ugye két násznagy van. A menyasszonynak, a vőlegény­ nek is van egy násznagya. A menyasszonyhon mikor elmöntek, hát a vőle­ génynek a násznagya az mönt, kikérték a menyasszonyt, hogy viszik. Hát oda is adták neki, hadd vigye. De bizony nem bírtak akkor se elindulni az udvaron. Akkor a vőlegény násznagya, ű akart mönni, bemönt mögkérdözte, mögkérte, hogy engedje el. Nevetve mondta, hogy hát ű nem tartja a lovakat. Kimönt a násznagy, oszt indult vóna, de nem indultak a lo­ vak. Harmadszor is mögkérte, hogy engedje el ükét. Nem engedte. Fogott egy baltát és kiverte a kerékküllöt, oszt bent a násznagynak eltört a lába. Aszonta, ez még többet tudott, mint én. (Bitó Pál, Balástya)

Embereket láncokat A kistelei romoknál vagy pedig ott Óföldeák alatt valahun vót ilyen domb. Ott időközbe állandóan muzsikáltak, és a lovak is ott táncoltak. Az emböröknek mög az asszonyoknak egyet-kettőt köllött táncolni, osztán möhettek tovább, mer ha ezt nem cseleködték mög, a lovak tovább nem möntek. Föltehetőleg ezt is a Kúrái csináta. (Korom Lajos, Maroslele)

Megront Azt is hallottam, hogy ez a Kuraiék ki szokták lopni éfélnek éjszakáján a tehénnek a szájábú azt a főbiiffentött dógot, és ilyen mögrontást gondútak ebbü. (Korom Lajos, Maroslele)

168

Tejet varázsol Pásztorembör vót az, akirű most akarok beszéni. Úgyhogy vót nekik te­ henük. Akkó eladták a vásárba a tehenet. Akkó miké möntek hazafele, ket­ ten vótak, akkó má kinn vótak a járásba. Kocsivá möntek. Délután vót mán aztán. Az, aki eladta a tehenet, mondja a másiknak, hogy aszongya, jó vóna tejet önni! Másik aszongya, hát eladtuk a tehenet. Hát aszongya, nem baj az, attú öhetünk tejet. Akkó aszonta, hogyhát fejőjük vót nekik, leálltak ott a já­ rásba. Akkor osztán ott a kocsi faráná ekezdte fejni. Mönt a fejőbe a tej. Öttek tejet. Ez olyan boszorkányos embör vót. (Csongrádi Mátyás, Üllés)

1. Az embörök úgy iszogattak régebben. Kocsira pakoltak, és möntek egyik határbul a másikba. Mönnek egy járáson körösztiil, legelőn. Aszongya az egyik, etanáli: de jó vóna egy liter tej! Aszongya a másik, hun az anyád picsájába vönnénk egy liter tejet, aszongya, még tehenet se látunk. Aszongya a harmadik, majd lösz itt mindjárt, csak a csordakúthon érjünk. Odaérnek a csordakúthon, mögállnak a kocsivá, belevágja a kútágasba a bicskát. Úgy folyt. Aszongya, mennyi tej köll? Tartsátok a kalapotokat vagy az Uvegöt. Aszongya, van itten tej. Emez csak mögmeredt. Nézte. (Zombori József, Zákányszék)

2. Kint a barmon ugye vótak ilyen oszlopok, amihön mögkötötték a jószá­ got. És ott is csak ilyen bűbájosság löhetött, ha mögszomjaztak, víz nem vót, akkó odamöntek, és mögfejték az ágast. Osztán folyt belőle a tej. Ba­ romjárás pusztán történt ez. (Szűcs Illésné, Mórahalom)

3. Möntek a vásárba. Hajtották a jószágokat. Teheneket, mindönt. Hát osztán egy embör kísérgette a kocsi után a tehenet. Az is mönt a vásárba. Mikor az embör aszongya annak, aki hajtotta a lovat: állj mög! Aszongya: Mit akarsz? Hát aszongya: Majd mindjárt fejők egy kis tejet, mer má majd éhön halok. Osztán a kocsinak hátul azt a nyújtóját, azt fejte mög. Beleütöt­ te a bicskát, és folyt a tej. (Battancs Ferencnó, Domaszék)

4. Vót itt egy idős bácsi. Úgy hítták, hogy Imám Mihály. Errű azt mondták, hogy ez ilyen tudós embör, ilyen tudálékos. Régön a sámánok vótak ilyenök. Tudott ráolvasni, tudott ilyen szömverés ellen orvosságot monda­ ni. Ilyen embör vót ez az Imám Mihály. Szögény embör vót. Hallottam, hogy beleütötte a kútágasba a bicskáját, osztán akkó azt fejte. Oszt a szom­ szédba mög a tehén nem adta le a tejet. (Narozsnik Sándor, Tápé)

169

5. Vót egy olyan személy, aki aszonta, hogy keveset ád a tehene. Aszongya, nomajd mögbővítöm, hogy több tej lögyön. Akkó beletötte a kést a fába. A toposba. Akkor szépen folyt a tej az edénybe a száraz ágasbul. Ezt így hallottam. (Börcsök István, Mórahalom)

A rontó leleplezése Én hallottam az én anyámtú, hogy valamiké jártak ezök a vásárosok. Tudja, kocsivá jártak akkó még, vagy szekérre. És akkó látták, ahogy möntek, hogy vót ott egy gulya. Sok jószág. Oszt azt mondja az egyik embör, de jó vóna tejt önni! Aszongya, majd mindjárt fejünk tejet. Hát ahogy möntek, belevágta az árat a kocsinak a fűrészibe [fűrhécibe]. Aztán akkó alátartották a köcsögöt. Folyt a tej. De a csordába a tehenekke nem bír­ tak. Szaladgátak, bőgtek, ordítottak, mer csak fájt nekik. Aszongya a gu­ lyás, aszongya, aki őrzötte: na majd mögnézöm én mindjárt, hogy ki feji ezöket a teheneket? Aztán akkó letötte a subáját a fődre, ekezdte ütni a botjává. Úgy ütötte, ahogy csak bírta. Aztán akkó csak látik ám, hogy az embör má el is terűt ottan, ahogy fejte a tejet a kocsi fűrésziné. Abba szúrta bele az árat. Ott fejte a tejet. Oszt akkó möglött, hogy ki fejte a tehenöket. (Király Antalnó, Sándorfalva)

1. Amikor möntek Szabadkára, az úton egy nagy tehéncsorda vót. Az illető elgondóta, hogy majd ü milyen tejhasznot visz most Szabadkára. A nyújtó végibe beleszúrta a bicskáját a kocsi hátulján, és akkor lekezdte fejni. De annyi lőtt a tej! A csorda mög mögréműt, összeszaladt, oszt bőgtek ottan. De a gulyás se vót ám szívbajos. Ammög osztán levetötte a szűrit, kifordí­ totta, osztán a gamósbotta ekezdte verni. Bizony nem vitte a tejhasznot Sza­ badkára. A gulyás everte úgy, hogy aztán nem bírt többet rontani. (Gábor György, Rúzsa)

2. Hát akkó, tudja, ezök a pásztorok, ezök még babonásak is vótak. Mer azé, hogy vót köztük egy olyan juhász, akinek a nyáját nem löhetött mögközelíteni. Mer abba az időbe vót az a lopós világ. Hát annak a nyáját nem löhetött mögközelíteni. Hát egyször aszonta egy embör, hogy fogadjuk fő, hogy ű a nyájat megközelíti, de attul a birkáktul tejet többetnem fej. Hát próbálja mög. Addig kerűgette, addig kerűgette, hogy nem bírta a nyájat mögközelíteni. Hát egyször csak nagynehezen egy birkát, hogy elaludt-e a pásztor, nem-e, egyször csak mögközelítötte az egy birkát. No, osztán a ju ­ hász feji a birkákat. Nincs tej. Feji a másikat. Nincs tej. Hun van innét a tej? Tudákos vót, szóval olyan babonafélés vót. Akkó azt levötte a vállárul a szűrt, osztán avval a kampós, bunkósbottá ekezdte verni a szűrt, ahogy csak

170

bírta. Akkó mönt az embör, hogy ne üssé mán, mer mindjá agyonversz. Nem élők má mindjá, hát ne üssé má, mind visszaadom a tejet. Akkó, aszongya, hát most mi csináljak veled? Aszongya, semmit, hanem a törűköződet, aszongya, akaszd föl erre a fára, oszt akkó fejjed a törűközöt. Oszt fejte a törűközöt, oszt annyi vót a tej, hogy elárasztotta ükét. (Terhes Illésné, Tápé)

3. Valaha régön, ugye, kocsivá jártak Pestre. Három kocsi mönt, és mikor a nagy pusztára értek, akkor ott egy nagy falka birka vót. Ott feküdt a juhász a szűrin. Oszt ott leálltak. És az embör a bicskáját belevágta a kocsi rúdjánakahögyibe. És egy bográcsot akasztott rá, és abba folyt a tej. Ezt a juhász mindjárt észrevötte, mer a birkák összeszaladtak, kezdte a szűrj it ütni av­ val a gamósbotta. Odamönt a kocsihon, és azt mondta, hogy embörök, aszongya, melyiké a hátulsó kocsi? Mögihatik a tejet, mer az ugyanolyan, mintha a birkábú most fejtem vóna. De, aszongya, azt a kocsit tögyék lege­ lő, mer maguk viszik azt a leghátulsó kocsit. Az nem mén, teljesen maguk húzzák. (Gonda Jázsefné, Sándorfalva)

4. Egy öreg szomszéd bszélte, hogy hát a nagyapjává möntek a pusztára, mer a nagyapjának vót ott egy falka birkája. Hát oszt vitte a köcsögöket, hogy most már fejősök lösznek a juhok. Köllenek a köcsögök, fazekak a tej­ nek. Ahogy möntek, aszongya, hát láttak egy nagy falka birkát legelni. Aszonta az öregapja: fiam, ihatnál-e tejet? Hát, aszongya, nem hoztunk. Nem baj, aszongya, de fejünk. Hát hun fej, nagyapám? Itt az úton, aszongya. Leszállt az öreg, levött egy fazekat, odatötte a keréklőcs alá, oszt ekezdte a keréklőcsöt fejni. Oszt félig lőtt a fazék mindjá. Még fő se ált az apja, aszongya, a juhok felől egy embör nyargalt szamáron. De káromko­ dott nagyon. Mikor a nagyapja észrevötte, fölugrott a kocsira, oszt hajtott. De a szamárra utolérte emez. Akkor ütöte a nagyapját. Az anyád istenit, te fejőd a birkát! Hát ezök hogy lőhettek? Osztán mondta a szomszéd, hogy ez igaz vót, mer ü látta. Mer még fődhöz nem vágta a nagyapja a fazék tejet, addig mindig ütötte a koma a kancsukáva. Ott mönt a kocsi mellett a sza­ márhátán, oszt ütötte a nagyapját. Egyször oszt mögkapta a nagyapja a faze­ kat, fődhön vágta. Tovább nem mönt a koma. Aszonta a nagyapja, látod, fiam, ilyenök a tátusok. (Vörös Ernő, Hódmezővásárhely)

5. Kérték a tejet, de nem adott tejet. Na, aszongya, mindjárt lösz itt tej. Letötték a kupát, amibe fejnek, aztán ekezdték húzgálni a lőcsöt. Mögfejte a lőcsöt. Összeveszött aztán az a két tudós. Na, oszt akkó, mikó mönt hazafe­ le, már úgy vitték a lovak halva. (Korom József, Maroslele)

171

6. Azt mondják, mikor möntek Pestre a széksóval egy illető fejte a nyújtót, a közeibe legelésző juhok mög összefutottak. A juhász sem vót rest, a szűrét leterítette a gyepre és elkezdte porolni. A fejő mög jajgatva mondta: - Ne üsd, ne üsd! Úgy látszik, te többet tudsz, mint én. Amaz azonban jól elverte. (Bitó Pál, Balástya)

7. A csordát nem bírták az idötül behajtani, oszt odamönt ez a Veszett Sán­ dor és mögszelidült az összes csorda. Hogy milyen tudománnyal rendelke­ zett ez a Veszett Sándor, hogy ű ilyet is tudott csinálni, azt már nem tudom mögmondani. Ezen a részen, mert itt élt ugye Szentesen, erre járt. Itt van ez a Lesi-erdő, ezen a tájon. Oszt a vásárosok arra möntek haza, ott is sok olyat csinált, hogy a pénzt is eltüntette. Aki eladta a lovat vagy a tehenet, attul. Hogy ezt ahogy csinálta, nem tudom. Hogy hogy löhetött ezt megcsinálni, nem tudom, de teheneket, kutyát, embört rontott. De amit ű mögcsinált, azt meg is tudta javítani. Pénzt keresett vele. Pénzt. Hát persze, hogy nem in­ gyen csinálta. A csorda szaladt, mert össze-vissza, ordítottak a marhák. Ilyesmit csinált a csordahelyeken. Akkor osztán hitták Veszett Sándort, mert abba az időbe ü vót a legtudatosabb embör ezen a vonalon. Ezzel a tu­ dással ű röndölközött legjobban. Meg vótak győződve a gazdák, hogy ez tud valamit csinálni az állatnak. (Deli Adolf, Csanytelek)

Kutya alakban ront Itten Ásotthalmon egy kis púpos orvos vót, Nágay doktor. Itt a szakisko­ la mellett. Az is olyan rontó vót. Az is olyan rontó vót. Az is egy abrincsot vitt. Azon körösztübújt, má kutya lőtt belülié. Akkor megmarta a csordát, osztán evitték hozzá gyógyítani. Ű aztán kigyógyította. Azt nem tudom, hogy hogy gyógyított, csak azt tudom, amikor ű kocsivá ment, leugrott a kocsirú, az abrincson körösztübújt, má kutya vót. Megmarta a csordát, oszt akkor, mikor visszabújt az abrincson, megint csak kis Nágay doktor lett. (Gábor György, Rúzsa) 1. Szentesi ember vót ez a Veszett Nagy Sándor. Aszongyák, hogy az olyan ember vót, hogyha odament a szomszéd, az kibánt vele. Aszongyák, hogyhát valakire megharagudott, akkó átváltozott kutyáé. Ment fiákéira, vitte a fogatosa vagy cselédje, oszt átváltozott kutyáé. Gyorsan odaszaladt, megmarta a szomszédjának vagy a haragosának a jószágait. Osztán három, négy vagy kilenc napra kiütött rajtuk a veszettség. Oszt akkó ühozzá men­ tek, folyamodtak, hogyhát gyógyítsa meg. Mer tudott rontani is, meg gyó­ gyítani is. (Gál Ferenc, Csongrád)

172

2. Az én apámtul hallottam, hogyhát embör vót olyan, aki kocsival mönt, de nem egész maga, hanem tán ketten is vótak. Mögállt az embör a kocsival, és a csorda ott vót nem messze. Kutya alakba jelönt mög az az illető. Egy-két marhát mögkapott, oszt akkó emönt vissza. És annak az embömek a foga közt látta az a más ik, aki a kocs iná ott vót, a foga közt látta a tehénnek a szőrit, ahogy mögkapta a lábát annak a jószágnak. Na, oszt akkor mögvesződött. (Horváth Béla, Mórahalom)

3. Ha valaki nem hitt őneki, ű átváltódzott kutyáé, macskáé. Oszt akkó ugyanazt az illetőt, aki legjobban félt tőle, azt mögmarta. Aztán az eltűnt úgy, hogy nem is látták tovább. (Mucsi István, Csanytclek)

4. Áztat má én apámtú hallottam, hogyha valahun sok veszött kutya vót, az akkó kigyütt a falukra, pusztára, és akkor ü mintha kutyáé változott vóna. Oszt mögmart valamit, és akkor folytatódott a veszöttség. Akkor osztán szótak neki, és akkor lőtt neki munkája. (Tápai Pálnú, Csanytelek)

5. Például erről a S inkárul hallottam olyat, hogy a kanászgyereket átbújtat­ ta, akkor még olyan kerék vót a kocsikba, hogy fatengelyes kocsi vót, oszt azon átbújtatta a gyereket meg vissza. Egy tizenhárom-tizenöt éves gyere­ ket. (Berezvai Ferenc, Szegvár)

Döglött lovat hazahajt Aszongyák, a döglött lovat fölállította a Kúrái. így beszélték. Kiszombori nagybirtokos vót, osztán annak Szegedről kihajtotta a döglött lovat. Ezt az öreg B. Kuraitú hallotta az én apám. A kocsisa jelöntötte neki, hogy mögdöglött a negyedik ló. Akkor is fölállítsuk! Oszt akkó kihozta őket Kiszomborra. Van száz éve, mikó ezt beszéték. (Bállá Imre, Marosiak)

Kocsi a kazalon Ez a Pamuk Pista összeveszött a bárónéval. Na, aszonta, mámmá én nem fogok be. De be köll fogni! Hát befogok akkor, de akkor se mék sehova se. Befogott. De én nem mék el. Majd amikor keresik a fogatot, az uradalmi szalmakazal tetejűi találták a négyesfogatot. Fiákerrel, négy lóval ott álltak fönt a kazal tetejin. (Kocsis Ferenc, Marosiak)

173

Tudományosok vetélkedése Abba a boszorkányos világba történt ez. Gyütt az intéző úr, oszt a két ló nem mönt sehova se tovább. Akkor a kocsis belenyút a pakkba, kivötte a kúcsot. Rúd végire rávágott. Az ácsnak, aki a tetőt csináta, kiugrott a szöme. (Tóth József, Maroslele) 1. Olyat hallottam, hogy ez a Pamuk Pistáék möntek Szegedön. Egyször csak lecövekölt a négy ló. Sehova se. Leszállt, körülnézte. Egyször csak föl­ néz az állásra, aszongya: Engedj el bennünket békével. Rossz lösz teneköd, ha nem engedsz el! Ere leszólnak ottan, mit érdeköl bennünket. Hajts, ha tudsz! Ere kihúzta a kisbaltát az ülés alól. Az egyik lovat fejbevágta, és az il­ lető leszédült az állásrul. Ott mög is halt. Mikor leért, fölült, oszt hajtott to­ vább. A lovat csapta fejbe. Nem döglött mög a ló, hanem annak a fej it csapta szét, aki mögállította. (Kocsis Ferenc, Maroslele)

2. Ment kocsivá, má nem jut eszembe, hogy hova, csak ment, osztán a csárda előtt megállt a kocsi. A kocsis leszállt. Aszongya neki Veszett Sán­ dor, hát mit akarsz? Aszongya, el akarom intézni. Mit? Akkó kivette az ülés alól a kisbaltát, oszt rávágott a rúd végire. Odabent meg egy nagy jajszó hal­ latszott. A kocsmába. Hát egy ember ült ottan, borozgatott, oszt lebukott. A feje véres lett. Bementek aztán. Hát mié csinátad, kérdi tűle, akit leütött? Aszongya, hát te mié állítottad meg a lovakat? (Bihari Mátyás, Szegvár)

Emberek gyógyítása Ez a Sándor bácsi mög engöm möggyógyított. Úgyhogy én beteg vótam. Az orvoshon is hordozott anyám olyan tizenhárom-tizennégy éves koromba. Oszt akkó együtt ez a Sándor bácsik, mer hát többször együtt ide mihozzánk. És akkor kérdözte, hogy mi van énvelem, hát mi a bajom? Hát mink se tudtuk. Csak olyan vótam, hogy fönnjártam, de beteg vótam. Nem esött jól semmi se. Se nem öttem. Oszt aszongya neköm, fiam, gyere velem, gyerünk ki a temetőbe. Kimöntünk a temetőbe. Akkó vót neki egy botja, de azt nem vót szabad letűnni a fődre, csak úgy, hogy így [mutatja] álljon. Az el ne dűljön. Oszt akkó aszongya neköm, fogd mög, fiam, a botomat, de úgy ám, hogy el ne ejtsd! Oszt akkó ű mög ott emönt a környékbe, oszt szödött, aszonta, hogy fekete üröm. Azt szödött, oszt aszonta az anyámnak, hogy eztet főzze mög vízbe. Annyi vízbe, egy dézsába, hogy én abba beleülhes­ sek. Háromszó köll mögcsinálni. Azt is mögmondta, hogy kétször elszédü­ lök benne, mikó beleülök. De ne ijedjenek mög, mönjenek ki. Harmad­ szorra, mikó mögcsinálták, nem szédűtem e. Tovább nem vót semmi bajom se. (Ürmös Lajosné, Csanytelek)

174

1. Úgyhogy ez a Sinka az apámmal egyidős ember is vót. Megveszedett nálunk egy kutya, oszt megharapta az egyik gyereket. A kézit. Osztán ehoz­ ta apám ide a Sinkáhon. Az öreg ott vót a gangon, pipált. Vártalak má, aszongya, hogy gyüssz. Megnézte a gyerek kézit, aszongya, ezt megharap­ hatja akarhun, nem veszedne meg, mer má beheggedt a seb. A nyála a ve­ szélyes. (Berezvai Ferenc, Szegvár)

2. Hallottam édösapámtú, gyerök vót, osztán möghalt az apja, oszt küdték Szögvárra. Eküdték szögvárra, mer a rokonok ott vótak Szögváron. Hát osztán, aszongya, hogy egy nagy fehér kutya mögharapta. Aztán möntek Sándor bácsihon; aszonta: régön vártalak bennetöket, fiam. Ű azt má tudta. Csak arrú mondta, hogy tudta. Osztán möggyógyította a gyerököt. (Nyilag Istvánná, Csanytelek)

3. Möntünk egy asszonnyá a dorozsmai állomásrul befelé. Osztán beszél­ gettünk. Aszongya, hogyhát ű mön Szegedre, osztán egy lány kigyütt onnan a rókusi kórházbú, osztán szaladt ara a vasútnak. Aztán az anyja mög mönt utána, hogy mögfogja, de nem bírt a lánnyá e. Aszongya az asszony, a lány­ nak az anyja, aszongya: gyüjjön má, segijjön, hogyhát fővigyem ezt a lányt, mer leszökött a kórházbú. Segítött neki. Valahogy mögkarmolta a lány, de ammög veszött vót. Má kitört rajta a veszöttség. Aszongya, mikó fővitték, aztán möntek a dógukra. Nem olyan sokára, aszongya, érzötte, aszongya, olyan rosszá van. A gyerökeinek mondja, én nem tudom, fiam, aszongya, hogy mi a bajom, de én olyan rosszú vagyok, hogy nem is tudom, hogy is ér­ zöm magam. Azt evitték az orvoshon, hát az orvos mögállapította, hogy má tört vóna rajta ki a veszöttség. Aztán elútasították Szentösre, mer hát ott vót olyan doktor, aki a veszöttségöt gyógyította. Ez vót a Veszött Nagy Sándor. Osztán ott vót kilenc napig vagy meddig, csak aztán mikó má hazagyütt, akkó májó vót. Kigyógyították belülié. Ezt az asszony sajátmaga beszéte e. (Király Antalné, Sándor falva)

4. Nekünk Beregháton vót egy szélmalmunk. Ott vót az édesapámnak a nevelőapja, és azt mondta, űneki a barátja vót a Veszett Nagy Sándor. An­ nak előtte pedig a szélmalom a szentmártoni határba vót. Ottan vót egy em­ ber, aki szénát vitt be hajnalba, és megharapta a kutya. És mikor bement, azt mondta a feleséginek, hogy hallod-e, az a kutya veszett vót. Hát osztán tényleg úgy vót, hogy egyszer kilenc napra rá elkiáltotta magát. Aszonta a feleséginek, hogy menjetek ki, oszt zárjátok be az ajtót. Oszt szóljatok Ve­ szett Nagy Sándornak, mer én most má nagybeteg leszek. Hát osztán tény-

175

smm

leg ottan kiabált bent. Az asszony bezárta. Szóltak neki. Kiment. Aszonta, minden rendbe van. Majd én szólok neki. Szólt az ablakon az embernek. És akkor odament szépen az ember. A nevin szólította, odament szépen, és ak­ kor aszonta, most má nyissák ki az ajtót. És aszonta a feleséginek, hogy ki­ lenc nap beteg lesz a férje, de meg fog gyógyulni. Ránézett. Szerniv* gyógyította. (Horváth Sándorné, Szentes)

5. A nagyapámtul hallottam, hogy az édesapját a veszett kutya megmarta. De nem mentek akkor orvoshon. Veszett Sándornak is szóltak. De akkorára már kitört rajta, úgyhogy gondolja, hogy olyan erő vót benne, hogy az üres igáskocsit megfogta, és úgy a nagykapuhoz vágta, hogy összetört a nagyka­ pu. Ilyen vót a veszettség rajta. Akkor a feleségit meg harapdálta, mint a ku­ tya. És akkor ez a Veszett Sándor kiment, és ez meggyógyította. (Szalai Mihályné, Szegvár)

6. Engöm gyerekkoromba mögharapott a kutya. Oszt ez a Veszött Sándor lovat heréit, bikákat gyógyított, kutyákat ótott, veszött kutyákat. Oszt engöm is mögharapott a szomszéd kutyája. Oszt ennek a Veszött Sándornak szót az apám. Szót a Sándor bácsinak. A kutyát aztán agyonütötték, osztán elásták. Sándor bácsi mög fölásatta. Vött szőribül egy jó csomót, a parheltkarikába azt elégette. A hamujává betömte, möt tött bele egy babszömet. Hát mint gyerök, nem lőhettem több nyóc évesnél. Betömte avva az égött hamuval, betömte a babbal. Én mög mint gyerök sírtam, mer fájt ám az. És ezáltal gyógyult mög. (Nagy Istvánná, Csanytelek)

7. Akit megharapott a kutya, akkor tudja, mit csináltak? Vágtak a szőrivül, oszt aztat megpörkölték, oszt akkó azt a nagy harapást benyomták avval a kutyaszőrivel, aki össze vót törve. Oszt az ahogy elállította a vért, akkor osztán ott vót a másik, akkó megin telenyomták avval az ígett kutyaszőrrel. Osztán hát csak nem vót semmi baja se. A veszett kutya énnekem a sógoro­ mat harapta meg. De az olyan kínt szenvedett. Egy éjszaka kiment, mikor hogy ott vót egy kutya, oszt megharapta. Oszt abba meg is veszedett. Tudja, oszt meg is halt. De micsoda kínok között halt az meg akkor! Úgy fogta két ember, mikor innét vitték Szegváriul Szentesre a kórházba. De az olyan vót, hogy a szemei szinte úgy forgottak. Nem is tudom, mit csinát vóna, hogyha nem fogták vóna erősen. Sinka sógor itten a szomszédba pedig tudta gyó­ gyítani, ha valakit a veszett kutya megharapott. Az úgy csináta, hogy a ku­ tyát elégették, a gyereket meg a füstre állították, hogy ne ártson neki. (Farkas Jánosné, Szegyár)

176

8. Az nyilván pétöri lány vót. Osztán egy szomszéd legény, suszter, az ud­ varolt neki. Oszt együtt haza, aszongya, tudja, mondja anyámnak, beteg a nagylány, ahova udvarolok. Akkó egy kiskutya vót náluk. Oszt akkó olyan félfolyosó vót, oszt oda behúzódott a kutya. Megharapta a lábát, ekapta a bokáját, és a lány mögveszödött. No, akkó hittak neki valakit. De úgy tu­ dom, hogy Veszött. Sándort, ahogy akkó hallottam. Osztán attú a Pistátú tudtuk mög, hogy mi vót. Úgyhogy az a Veszött Sándor valami kilenc vala­ mit szödött össze, kilencféle valami gallyat, és ahhon még valamit tött hozá. És akkó azt mondta neki, hogy egy nagyon tiszta fehér ruhát teríjjenek a bigyóra, és majd oszt kipisálja. Kilenc kiskutyát pisát ki. Ez a legény mondta anyámnak. Ezt tudom, jut eszömbe. De ez így is vót. De az a lány má olyan vót, hogy se orvos, senki nem tudott rajta segíteni. Ez a Veszett Sándor mögcsináta azt neki, hogy möggyógyút. Oszt aszongya, hogy úgy ordított, mint egy állat az a lány. Húszéves lány vót. Aszonta, ha űk nem érik ezt, a lány möghal. (Tápai Pálné, Csanytelek)

9. Itt vót egy öreg tana a fűzfán belül. Osztán elmöntek a Sinkáhon, oszt olyan teát csinát. Mögmondta, hogy kinek adjanak a teábul, anélkül, hogy hozzáért volna, vagy a kutyát látta volna. Utána még azt is mögmondta, hogy ennek a személynek is adjanak, mer az is közel vót, pedig az illetőt nem is látta. Azt is tudta a kutyárul, hogy hun járt, mög mikor. (Bereczki Mi­ hály, Mindszent)

10. Anyukámat mögharapta a veszött kutya. Oszt ev itték Szögvárra Veszött Sándorhon. Oszt aszonta, hogy egy csumáva addig dörgöljék a seböt, még az nem vérzik. Oszt aztán mög kék posztóval türűgették azt be. De nem használt. (Buda Mihályné, Baks)

11 . Veszett Nagy Sándornál azt hallottuk, meg láttam is, meg vót is nálunk a lakáson, hogy féltek tííle. Azér mer Veszett Nagy Sándor vót. Gyógyított. Ilyen hosszú gyökérrel. Nem tudom, hogy milyen gyökér vót az. Nem na­ gyok vótunk akkor még. Még Rózsa Sándort is gyógította. Meggyógyította, hogy ült a lóra, oszt ment tovább. (Téré Istvánná, Szentes)

12. Még kislány vótam, és hetvenhat éves vót a nagymamám. Az mesélte, hogy ez a Veszett Nagy Sándor ilyen rontásokkal is foglalkozott. Nálunk vót Tömörkény szélibe az a rontó keresztje, és állítólag ott fordította meg ezeket a rontásokat. Én is csak nagymamámtól hallottam, hogy éfélkor kel­

177

lett kimenni, akinek ilyen valami probléma volt a lábával, kelés vagy mit tu­ dom én. Akkor elmentek ehhez a Veszett Nagy Sándorhoz, és akkor az, mit tudom én, csinát vele valamit. És azt mondta, hogy éfélkor majd menjenek ki oda a rontó keresztihez, mer ott négyfelé vitt az út. Ilyen keresztút vót, és ott balkezibül, amit ő ád, azt dobja vissza, de hátra ne nézzen! Nem szabad neki hátranézni, mert akkor nem fog ez a rontás helyrejönni. Úgyhogy ak­ kor nem fog sikerülni. És azt mondja a nagymamám, hogy vót olyan, aki csak nam hitt ennek, és hátranézett. Oszt mikor eldobta a balkezivel, amit mondott neki ez a Veszett Nagy Sándor, hatalmas két kutya, ahogy csak bír­ ta úgy zavarta, és lóhalálában szaladt az az illető, aki meg vót rontva, és nem használt semmit a gyógyítás. (Nagyváradi Istvánná, Csanytdek)

13. Ez a Veszett Nagy Sándor nagy tudománnyá rendelkezett. Hallottam tűle, hogy a szőrivel is gyógyított, de a szőrire valamilyen folyadékot cse­ pegtetett. És aw a bekötötték a harapott lábszárat vagy kezet, és akkor meg­ mondta, hogy meddig kell rajta lenni. Aztán begyógyult, oszt nem kellett orvoshon tovább menni neki. (Fábián Nagy Sándor, Szentes)

14. Ha például elmentek érte, aszonta, tudtam, hogy gy üsz értem, mer várta­ lak. Úgyis meg fogsz jelenni, mer baj van a házad körül. (Deák József, Csongrád)

15. A Sinka bácsi meg olyan bűbájos ember vót. Füvekkel gyógyítgatott. Régi ember az. (Búza János, Szegvár)

16. Ez a Veszett Nagy Sándor tudta a veszettséget gyógyítani. Mulattak egyszer úgy házilag, és akkor a többiek vele vótak. Valahogy úgy csúfolták. Aszongya, ne beszéljetek, mer a szarvammal megcsaplak benneteket. Oszt amelyik legjobban tréfált vele, az idekapott a homlokára. Folyt a vér. Azt mondja, hogy na, mondasz-e még ilyet? Nem mondok, gyógyíts meg! Vé­ gighúzta rajta a kézit, emút minden. (Szalai Mihályné, Szegvár)

Álhitük gyógyítása Nagykirályságon laktunk. Kürtiék laktak abba a tanyába. Parasztembe­ rek vótak. Nyári időszakba a legelésző marhák közé ment egy veszett kutya. Arrul állapították meg, hogy a szájmirigye már nyálas vót. Valamelyik ál­ latnak a körme fölött a puha részt megharapta, és utána negyednap begennyesedett. De a gennyriil megállapították, hogy nem jó indulatú.

178

Aszonta a Kürti bácsinak a felesége: eredj el Sándorhon, és hidd ki! Ű ere elment, kihívta. Megnézte az állatot. Faggatták ott a Sándor bácsit. Aszonta: Kürti bácsi, maga ezze ne foglalkozzon, majd ez az én dógom lesz. Továbbá a teheninek három napon belül semmi baja se lesz. Valamivel bedörzsölte, bekötötte. Aszongya, három nap múlva visszajövök. Levette rúla a kötést, mint egy karcolás, annyi látszott csak. (Fábián Tóth János, Szentes) 1. Ez a Veszett Sándor olyan parasztember vót, értett az a kutyákhon, értett a tehenekhöz. Olyan hét-nyóc éves gyerek lehettem. Annyit hallottam az apáméktú, hogy egy csapat korpát csinát, folyt ugye a vályúba az a nyál, oszt akkó behajtatta a jószágot az akolba. Avval a nyállal összegyúrta a kor­ pát, oszt minden tehén száját behúzta. (Kádár Imre, Csongrád)

2. Aszongyák, ha mögveszödött a jószág, tüzet csinát, oszt a füstön át haj­ totta a barmot. Nagyon tudós embör vót, mert mindönt möggyógyított. Enneköm a nagynénémékhön járt, osztán onnan hallottam, hogyhát Szabó Imrééknél a nagyutcán odamönt egy kutya, oszt az öregöt lehúzta az ágyrul. Aszonta: a’ lófasz, nem tudsz te semmit se! Osztán bemönt a kutya, oszt fujtogatta. Aztán beszélgettek, no, mi csinált a kutya Szabóékná? (Márton Ödön, Csanytelek)

3. Hát arrul az édösapámtul hallottam, mer az édösapám pásztorembör vót, és az mesélte, hogy ü ismerte Körösztös Nagy Sándort. De amúgy csak Veszött Sándornak ismerték. Tudott gyógyítani állatokat. Édösapám meséte, hogy Körösztös Sándor mög tudja gyógyítani a lovat, mög tudja gyógyítani a kehöt, a táragyos jószágot. Ilyet hallottam rúla. Szentösi embör vót. Járt az mindönhova. Vásárokon, mindöniitt mög löhetött találni. Hát úgy gyógyított, hogy fűbe-fába van a gyógyszer. A táragyos lovat azt erelte. Ere emlékszök. Hogy amelyik ló tűáragyos vót, aztat mögvágta a nyakán az eret. Hogy ü azt hunnan tudta, hogy mennyi vért kő kiengedni belülié, ezt má én nem tudom mögmondani. Akkor a beteg állatoknak füvet mög ilyen növényi folyadékot főzetött. (Kovács Gáborné, Csanytelek)

4. Szentesi születésű ember vót. Nagyon híres vót a gyógyításárul. Rövi­ den csak Veszett Sándor bácsinak hitták. Olyan állatokat gyógyított, amiről már az orvos lemondott. Például a köröm és szájfájást is tudta gyógyítani. Régebben még vótak veszett kutyák, mer akkó még nem ótották ükét ve­ szettség ellen. Ha valakit megharapott, azt meg tudta gyógyítani. Ezért is hítták Veszett Sándor bácsinak. (Szabó Ferenc, Felgyó)

17 9

5. Csongorádi vót, azthiszem. Ide járt ki Tömörkényre. Herűni hitták, meg így ha megvesződött a kutya, vagy valakinek nagyobb baja vót, azt gyógyí­ totta. Tíz-tizenkét éves lehettem, amikó hallottam. (Káris Ferenc, Cscmytelek)

6. Mi lent laktunk egy tanyán. A tömörkényi Tábitoknak vót ottan nagy da­ rab bérletös födjük. És tavaszig is ökrök mög olyan növendékmarhák telel­ tek ottan. Vót nekik istálló. És akkor Tömörkényön mögveszödött nékik a kutyájuk. És legyütt a rétre, oda a tanyára, és befeküdt a jászol alá a kutya. És mikor kigyütt, harapott. Beleharapott ottan a disznó szájába. A kutyát oszt agyonlőtte apám, és akkor elmöntek Szentösre ehhön a Sándor bácsihon. Oszt akkó Sándor bácsi adott mindönkinek, jószágnak, embömek gyógyszert. A disznóra mög aszonta, hogy fogják mög, és jó élös kefével a seböt kefézzék ki, aztán mög kékkövei tömjék be, és nem lőtt baja a disznó­ nak se, embömek se. (Balogh Jánosné, Baks)

7. Kutyákká foglalkozott ez az embör, mer létezött ilyen, ugye? Hogy ű szándékozott-e, vagy nem szándékozott-e, vagy gondóta, hogyhát pénzt ke­ res vagy valamit, tudja a boldogság. Csak megtörtént az, hogy a marhák közé vagy a birka közé mönt a kutya, osztán nem telt bele egy jó félnap, ekezdtek a marhák szaladgáni farkukat folvágva. De nevettük, meg néztük, hogyhát mi lösz itten. Akkor ez Szentösön lakott. Szentösön. Ott lakott. Elmöntek érte ilyen fiákerrc. Kihozták. Oszt mikó kigyütt, akkor ü odamönt a marhák közé. Tartotta így maga elé a kézit, tartotta a kézit, oszt akkor ekezdték nyalni a kézit néki. Oszt hókusz-pókuszolt ottan, mög a vizükbe valamit tött, és kérőm szépen, másnap olyan nyugodtan legeltek a jószágok, hogy nem közönségös. De a kutyát sikerüt nekik elfogni. Csuda barátságos embör vót. Hordták aztat uradalmakba, mög ere-ara. (Búza Bálint, Nagymágocs)

8. Ha Csanyon mögveszödött egy kutya, az tudta, osztán gyütt is. Az má gytitt is ide. Idejárt, osztán herűte a csikókat. Nem köllött jelönteni neki, az má gyütt. Az gyógyított. Evitték hozzá azt a veszött kutyát, rácsapott egy söprűágga, az má nem is vót beteg. (Forgó Lajos, Csanytelek)

9. Hát valamikor Tömörkénynek vót egy pusztája, úgy hívták, hogy Gátér. Ökör, barom járt ottan. Kiütött a veszöttség a barom között. Möntek fűhöz-fához, mindönhunnan hordták az orvosokat. Nem tudtak segíteni. Majd

180

az én apám egyször aszonta, hogy ü tunna egy olan embört, aki segítene va­ lamit, de csak ha papírt kap, hogy gyühet az illető. El is mönt az apám oda, a Veszött Sándorhon. Csak miké kihozta az én apám ide, mögnézte. Akkó ho­ zott magával valamennyi orvosságot, azt beadta az állatoknak. Ő má akkor mögmutogatta, hogy ezön se lőhet segíteni, emezön se, amazon se. De amiket ő gyógyított, az mögmaradt. Ennyi tudománya vót az öregnek. (Bozó Máté, Tömörkény)

10. Ez egy ilyen kuruzsló embör vót. Az én apám itt bandagazda vót. Gátérön vót ezer holdnyi puszta. Na, osztán ott mögvesződtek az állatok. De az én apám régebben is fönntartotta Keresztes Nagy Sándorral a kapcso­ latot. Először is orvoshon köllött mönni, amikó ez történt, mer má akkor ál­ latorvosok is vótak. Hát próbálták így is, próbálták úgy is. Aszonta az én apám az orvosnak, doktor úr, hát van egy embör, aki ezökön tud segíteni. Korom, Bozó, én nem fogok rúla tudni. Mönjenek, oszt csinálják, hívják e! Befogtak, emöntek Szentösre. Oszt ű möggyógyította ükét. (Korom Ferenc, Tömörkény) 11. Talán így mondták, hogy a disznók meg vótak veszedve, oszt akkó ezt a Veszett Nagy Sándort Orosházám hozták ki. Oszt akkor kiengedték a disz­ nókat, az emberek azt hitték, hogy széttípik a disznók. Semmit nem csinátak neki. Akkor körbe fogták a disznók, osztán az ember úgy négyfele körösztölte az égre. Hogy aztán mit mondott, azt én tovább nem tudom. Ezt én az én anyámtú hallottam. Azután semmi bajuk se vót. (Kapus Julianna, Nagymágocs)

12. Járt ide lovat herüni. Mög vót ilyen veszöttség, azt is gyógyította. Biz­ tos, hogy tudott a kutyákká. Mikó dögálláson nagy veszöttség vót, osztán ehozták Veszött Sándort, ű itt vót három vagy négy napig, itten gyógyította a veszött állatokat. (Doricsek Illés, Csanytelek)

13. Azt csak hallottuk, hogyhát Kutyanyakra is vitték valamikó, valakihön, de nem tudom, kihön. Ott is kiütött a veszöttség. Hogy ki vót, mi vót, látni nem láttuk, de a híre nagy vót ew e a gyógyítássá. (Sebők Antalné, Baks)

14. Azt is mondta, hogy őnáluk is elapadt a tehén. Egyáltalán tejet nem adott, de rúgott, vágott a tehén. És ementek ehhez a Veszett Nagy Sándorhon, és aszonta, hogy akármilyen nehezen is, fejjenek egy kicsi tejet.

181

Oszt öntsék bele a vályúba, és akkor baltával vagdossa a tejet, és akkor majd meg fog jelenni az, aki megrontotta a tehenet, és akkor fogja majd a tehén­ nek a hasznát visszavinni. Azt mondja a nagymamám, hogy ez valójába így történt. Nagynehezen megfejték a tehenet, és beleöntötte a vályúba, és ahogy baltázta a tejet, aszongya, hogy megjelent a szomszédasszonya, aki tényleg, valójába tudott rontani. (Nagy Istvánná, Csanytelek)

15. Ez a Sinka olyan valami vót szegény ez is, olyan kutyapecér vót. Hallja-e, olyan betegek lettek a csirkék is, ez fogta magát, osztán bement. A leg­ utolsó kiscsirkét is meg tudta gyógyítani. Oszt olyan beteg vót, hogy má szerették vóna szemétdombra kidobni. Ű meg megfogta, megsímogatta, a szájába köpött egyet, lenyelte, oszt mán akkor ment is tovább a kiscsirke. (Krizsán Antal, Szegvár)

16. Egyszer átment a szomszédba beszélgetni. Aszongyák, jaj nekünk, gyün Nagy Sándor! Szedjük össze a kiscsirkéket, mer kettőt-hármat elnyel. Olyan vót ez a Nagy Sándor. Megette, aszongyák, azt az élő kiscsirkét. (Gál Ferenc, Csongrád)

Okozza és gyógyítja a veszettséget Kommenciót mértek neki Síróhögyön. Sok jószág vót, oszt kijárt a pusztára. Ezelőtt nem úgy vót, mint mostan, amíg löhetött, mindég pusztán vót a jószág, de a veszöttség az sűrűn kiütött kint a pusztán is. Mit vót mit tönni, Sándor bácsinak kommenciót mértek. Hátha baj vót, Sándor bácsinak szótak, kigyütt, oszt elintézte. No, majd hosszabb időre egyször főmondtak a síróhögyiek neki. Hát nem vót semmi probléma,majd egyször az egész ba­ rom mögveszödött. Gyorsan Sándor bácsiér! Aszongya, tik csináltátok, tik akartátok. No, de azér majd kimék, mögnézlek bennetöket. Kimönt, szépen, alig egy párat vágatott le, üttetött agyon, nem tudom akkoriba, hogy is vót, mán én is úgy hallottam, és a többi möggyógyút. Oszt ha legelt kint a barom, ha Veszött Sándor átmönt előttük a pusztán, akkó nap nem bírtak a jószág­ gal. Olyat is mög tudott csinálni. (Juhász István, Csanytelek) 1. Hát azt hallottam, hogy mikor a síróhögyi gulya megveszedett, akkor űérte rohantak, hogy valamit csináljon a gulyának. Az akkori öregek rontás­ nak vették, és beszéték azt, hogy Keresztes Nagy Sándor közbejárásáva veszedett meg a gulya, hogy ötét híjják ki, és fizessenek neki érte, amié újbó meggyógyítja a gulyát. Állítólag a régi öregek szerint ő veszítette meg a gu­ lyát. (Deák József, Csongrád)

182

2. 1924-be Csanytelekön, Dögálláson, mögveszödtek a marhák. Veszött Sándor kimönt, és mögállította a veszöttségöt a marhákba. Énneköm egy kerületi állatorvos meséte azt, hogy nem árúta e, hogy hogy indította mög, és hogy állította mög. Ezt azért is hívják Dögállásnak, mer ott vesződtek mög a marhák, és ott állt mög a vész. (Szeri Sándor, Csanytclck)

3. Azt hallottam, hogy ez a Veszött Sándor kutya képibe kimönt oda, oszt a barmot mögmarta valamié. Valami bosszúállásbul, és aztán mög is tudta ál­ lítani, gyógyítani, mivel ü indította el azt a betegségöt. De lezáratta ott a kömyezetöt, nem engedött arra senkit. (Szeri Pál, Csanytelek)

4. Veszett Nagy Sándor Gádoroson lakott. Annak annyi tudománya vót, hogy mondjuk, kint vót ott egy csorda, azt megrontotta úgy, hogyhát az ura­ ság csak bámult. Akkor osztán hozzá folyamodtak. Akkor meg hogy mit csinált nekik? Visszaidézte, úgyhogy rendesek vótak.. Hogy mit tudott hoz­ zá, ezt má én se tudom. (Nagy József, Nagymágocs)

5. Síróhögyön veszöttség ütött ki a barom közt, és oda személyösen kihoz­ ták ezt a Sándor bácsit. És azt mondták, hogyhát a zsebibű kihúzott egy zsebkendőt, avva nagyot csapott, abbul lőtt egy óriási nagy kutya. Mikó va­ lahogy má a marhákat körükerítötte a kutyává, újra mögén mögcsapta a zsebkendőt, és a zsebibe dugta. Ilyenöket is beszétek rúla. Osztán mögszűnt a veszöttség. (Balogh Jánosné, Baks)

6. Én az apám után hallottam, mer ű ismerte személyesen. A Jövendő utcá­ ba vót a háza. Vótak családjai, de vót mostoha gyereke is. Rózsa Lászlónak hítták. Ara hagyta a tudományát, az ilyen gyógynövényekké gyógyított. Ha valaki ilyen esős időbe vitt egy kocsi szalmát, kinn vót a kapuba, osztán mondta neki, hogy, ejnye, egy ilyen kocsi szalmát nekem is hozhatnál! Aszongya, nincs, mer nekem is szükségem van rá. Pár nap múlva megveszedett a kutyája. Hítták űtet. Visszacsinálta. Mit fizet? Hát aszongya, hozol egy olyan kocsi szalmát, mint a héten vittél. (Székely Imre, Szentes)

7. Meg én üsmertem egy másik embert is. Úgy hítták, Sarki Molnár Sándor Kistőkén. Szentesi fődeken. Vót egy akkora kutyája, mint egy egyéves bornyú. Megveszedett az is. Hát most má mi lesz? Féltek is. Mindenki. Ennek

183

vége. Ez oszt, ha valamit megmar, mind megdöglik. Megveszedik minden. Az is vissza tudta csináni. Az is olyan tudós vót. Vótak ezelőtt olyanok. (Nagy Sándor, Csongrád)

8. Bozó Gáspárnak a tanyájába járt ki heriilni a csikókat. Innét (ismertem a tizennégy es háború alatt ezt a Veszött Sándort. Az amőre elmönt, utána az javított is, mög rontott is. (Patai Péter Pál, Csanytelek)

9. Mönt úgy az utcákon, oszt mögmarta a jószágot is. Oszt akkó ű möggyógyította. Úgy beszélték. (Kovács Istvánná, Csanytelek)

10. Az meg tudta a kutyákat hipnotizálni, hogy veszettek legyenek, oszt megmarta a másik kutyáját. (Bihari Mátyás, Szegvár) 11. A rossz nyelvek még azt is beszélték, hogyhát ű akarta, hogy mögveszödjön a kutya, és hogy ű keressön. Küdte a kutyát, hogy hun tögyön kárt az a kutya. (Balogh Jánosné, Bales) 12. Azt hallottam, hogy gyógyítgatta a veszett állatokat, de hogy mivel, azt nem tudom. Azt is mondták, hogy hipnotizálta az állatot. Szóval ilyen fílelmetes dolgok vannak, és hát ilyen emberek. (Tornyi Molnár Sándor, Szentes)

Veszettjószággal eteti az embereket Amikó kivitték oda a bikákhon, a veszött bikákhon, akkó aszonta, hogy no, most má mönjenek innen, majd ü elintézi. Mögfogta szépen és leszúrta, és aszonta, hogy ezt mög kő főzni, de innen senki el nem mögy addig, míg jól nem lakik mindönki. És mögfőzték pörköltnek, tovább semmi baj nem vót. (Majzik Lászlóná, Csanytelek) 1. Dögálláson borzasztóan döglöttek a jószágok, és akkor senki azt nem tudta mögállítani. Elmöntek az öregért. Osztán erre a faluban is elkezdtek a jószágok dögleni. Itt a szomszédba vót egy ökör, aki mögveszödött, na és akkor aszonta, hogy ez már menthetetlen, vágjátok le, majd én, aszongya, főzök beliile paprikást. A fej it elhajították. Főztek beliile egy nagy bogrács paprikást. Akkor az vót a divat, hogy letötték a fődre a bográcsot, és akkor

184

körülülték, és a bográcsbú öttek. Oszt mikor vége lőtt az ebédnek, az öreg ebődítette magát, oszt hanyagg esött a székkel. Annak az embömek a fele­ sége úgy mögijedt, hogy bele is halt, mer azt hitte, hogy mögveszött. Pedig csak hülyésködött. No és akkor a többit pedig mind möggyógyította. (Papp Tamásné, Tömörkény)

2. Aszongyák, ezelőtt vótak veszött kutyák mög veszött disznók mög mindön. Oszt akkó hát emöntek az öreg Sándor bácsihon. Hát ott mög vótak tényleg veszve azok az állatok. Marták egymást. Jó van, aszongya, nem baj. Levágta a fej it. Többit mind mögöhetik az én felelősségömre. (Vincze Ist­ ván, Csanytelck)

3. Egy alkalommal marhák veszedtek meg valami uradalomba, és kihívták Veszett Nagy Sándort. Aszonta, hogy jó van, rendbe van, azok meggyógy­ ulnak. Azt meg azt vágják le nekem, az agyvelejit főzzék meg. És meg­ gyógyultak a marhák. (Horváth Sándorné, Szentes)

4. Egyszer megdöglött a város bikája, megveszedett, oszt úgy döglött meg. Odahívták Veszett Nagy Sándort. Sajnálták ehányni, etemetni. Szaladjunk e Veszett Nagy Sándorér. Megnézte. ! nem lehet hajítani ilyen jószágot, aszonta. Minden úr ebbtil egyen. Nagyon féltek Veszett Nagy Sándortul, mer az amire rámutatott, az meg is veszedett. Az olyan ember vót. Vissza is tudta csinálni abba a nyomba, meg meg is. De vissza is csinálta azonnal. Oszt akkó megették a bikát. Senkinek semmi baja nem lett. (Nagy Sándor, Csongrád)

Halottiátó A Bartuk Agnis hótakka beszélgetött. Csak ara emlékszök, hogy az én anyám is elmönt mögkérdözni, hogy élnek-e kis családjai. Hogy vannak a menyországba? Hát osztán mondta, hogy nincs nekik semmi bajuk, hogy főfogott értük édösanyám imát, oszt nem végezte el. (Török Mihályné, Algyő)

Táltosok viaskoilása Szentesen lakott ez a Veszett Nagy Sándor. Például a Bélteki Rókusnak, az öregnek, nagyonjó lelki barátja vót, meg osztán Sinka apjának is. Mikor Bélteki Jani lakodalma vót, meg vót híva Sinka is, meg vót híva Veszett Nagy Sándor is. Osztán soká nem gyütt Veszett Sándor. Hátm á efől az étel. Tálaljunk. Osztán tálaltak, oszt meggyütt közbe. Oszt ahogy bement a konyhaajtón, oszt ahogy benézett, hát ezelőtt parasztházakná vót a lakoda­

185

lom, oszt vót egy asztal, úgy hívták azt, hogy násznagyasztal, ott űtek olyan vén, rongyos emberek, Sinka ott üt. Meglátta Veszett Sándor, oszt ement haza. Mondták, hogy ne menjen, hát eszünk. Neki e kő menni. Hát mié? Hát aszonta, hogy ű látta meg Sinkát hamarabb, neki kő emenni. Ha az látta vóna meg ötét hamarabb, akkó az megy. Majd kigyün hajnalfele, mikó Sinka elmén. Azt az úgynevezett tyúkverőt mikó tartják. Aszongya, hogyha ü itt maradna, olyan vihar keletkezne, hogy összedűlne a ház. Nem lehet ne­ kik kettőjüknek egy terembe lenni. (Berezvai Ferenc, Szegvár) 1. Vót itt ebbe az utcába egy szellemes. Má nyóc-kilenc óra tájba ekezdött énekelni, de kérőm szépen, hajigálta magát az ágyba le mög föl. Odamöntek erőteljes fiatal legényük, hogy ük mögfogják, de nem bírták mögfogni, mer kiugrott a kezükből. Csak a lábfejit bírták mögfogni. És vót egy öreg halász­ társam, az mög mindig ivott. És mikor nagy hullám vót, nekivágott a Tiszá­ nak csónakkal. És fölfordult, és lemerült a Tisza fenekire. És aszongya neköm a Pista bácsi, egy nagy csomó virágot hozott föl Ágnis. Azt mondta, ű mentötte ki a vízbű. De haragudott rá a pap is ere a szellemes lányra. Ez elmönt osztán a templomba, így a délelőtti misére vasárnap. A pap mög ki­ vitette a templombú. A szellemes lány a templomba nem való. Mög mögrontotta a tej it is neki. Ki is vitték, oszt lefektették. Oszt ott éneklött. Olyan szép éneköket énekölt. Nem bántott az senkit. Senkit nem bántott. Olyan ereje vót neki, hogy avva senki nem bírt. Én mögmondom, én láttam. Ott vótam. Este három-négy legény is fogta. Kiugrott a kezükből mindég. (Török György, Algyő)

2. Az az embör olyan embör vót, hogyhát olyan röndös parasztembör. Ve­ lem aratott egy gazdaságba az uraságná valamikó. És aztán mikor mögtörtént ez a birkózás, hogy birkózott ez a Bartuk Ágnes. Mik az a le­ gény, aki el mer velem gyünni birkózni? Na, oszt egy vót. Olyan nyócvanöt-kilencven kilós körű fiatalembör. Olyan idősebb löhetött, olyan huszonnyóc-huszonkilenc éves. Hallod-e Ágnes, aszongya, elmögyök én veled birkózni. Pali, aszongya, vigyázz, vigyázz! Akkor Bartuk Ágnes vött ilyen forma nadrágot, de kikbe vót, ahogyan mostan vannak a munkásru­ hák. De szűk vót néki, és aztán úgy mögbővűt rajta, mikó hozzáfogott birkózni, hogy nem látszott ki rajta semmi se, az Ágnison. Hogyhát oszt tel­ jesen mögvastagodott a lába. No, akkó hajra möntek, birkóztak. De tallóba történt ám ez, kint a részösök közt. Na, aztán az a másik embör, mikó má ja­ vába birkóztak, Bartuk Ágnes mög az a fiatalembör. Ahogy birkóztak, hun Ágnis vót fölűrü, hun pedig a fiatalembör vót fölürű. Egyször csak hopp, Bartuk Ágnes kivágta a két karját annak a fiatalembömek, és lenyomta. Raj­ ta feküdt a hasán annak a fiatalembömek. No most Pali, mit csináljak veled? Nem tudott Pali semmit se csinálni. Csak még mozogni se tudott alatta,

186

Bartuk Ágnes alatt. Mikor ez mögtörtént, akkor az az idős embör, énnálam idősebb vót jóval, addig csak nézte eztet. Majd osztán ű fővött egy búzaka­ lászt úgy a tallóbú. Osztán akkó ekezdött hátú motozgatni aw a a búzakalássza. De ezt nem látta senki se. Csak azt láttam én is, hogy fővötte. Mikó fővötte, akkor osztán egyször csak hopp, hopp, Bartuk Ágnes mögadta magát. Úgy mögadta magát, hogy osztán a fiatalembör lőtt fölül, nem Bartuk Ágnes. Akkor osztán mögadta magát Ágnes is. Nem tudott to­ vább, semmi hatalma nem vót a szelleme által ennek a Bartuk Ágnesnek. (Török György, Algyö)

A kutyát megszelídíti Hát én csak annyit tudok rúla, amit az édösanyámtú hallottam. A nagyapámékná a tehénné lőtt valami. Hát mi csináljanak, mit nem, emöntek Veszött Sándor bácsiér. möntek érte kocsival, hívták oszt. Na, majd mi­ kor ide érközött, aszonta nagyapám, ne engedjék be, mert a kutya mögfogja. Aszonta, ne törődjön avva semmit se, bácsikám, aszongya, majd én leröndözöm. Mire beért a kapun, akkorára a két nagy kutya lent ült a mezs­ gyén. Az egyik az egyik mezsgyére ült, a másik a másikra. (Majzik Lászlómé, Csanytelek) 1. Mikó idegyütt hozzánk, két nagy kutyája vót a nagyapámnak, hogy mit mondott nekik, mit nem, a két kutya lemönt a dűlőre. Míg e nem mönt Veszött Sándor tőlünk, azok addig ott űtek a dűlőn. Amikor elmönt tűlünk, akkó főgyiittek a kutyák a házhon. (Horváth József, Csanytelek)

2. Egyször idegyütt Veszött Sándor, osztán kutyák is vótak vele. Azt mondta nekik, hogy azonnal takarodjatok, mönjetök le a főd végire. Akkó a kutyák lemöntek a főd végire. Aszongya apósom, hogy nem is azok a ku­ tyák gyüttek fő, akik lemöntek. Hanem olyan szép kis [kicsi], mint aki szo­ bakutya, azelőtt mög olyan nagy kutyákat zavart le a főd végire. (Horváth Józsefre, Csanytelek)

3. Mikor ü mögjelönt, gyiitt kifelé ide Tömörkényre vagy bárhova, ha mönt a kutya elébe, kirántotta a zsebkendőt, oszt lengette. Nem bántotta a kutya. Csak ennyit csinát neki. Úgy örült, mintha a saját gazdája mönt vol­ na. Pedig hamis kutyák vótak. Kivötte a zsebkendőt, oszt még mög se vakkantotta. (Bozó Máté, Tömörkény)

187

4. Annyit hallottam, hogy ez a Veszett Sándor, hogy az akárhova bement, akármilyen nagy kutya vöt, az nem harapta meg. (Nagy Mihályné, Szegvár)

5. Hát én annyit hallottam rúla, hogy az olyan vót, hogyha bement egy ta­ nyába, akármekkora kutya vót, ránézett, az má úgy menekűt e elűle. (Duda János, Szegvár)

6. Aszonták, hogy tudott a kutyákká beszéni. (Révész Mártonná, Csanytelek)

7. Valamikor Tömörkényön az egyik gazdának olyan kutyája vót, hogy azt állandóan, éjjel-nappal kötélön köllött tartani. Oszt lakodalom vót nála. Oszt kivándorolt az a Sándor bácsi. Oszt direkt vót egy őr fogadva, hogy a kutya felé senki ne mönjön. Mit adott az isten, odamönt ez a Sándor bácsi, mögfogta a nyalábjában a nagy kutyát szépen, és bevitte a vendégök közé. Úgy mög vót a gazda ijedve, hogy félóra hosszat nem tudták, hogy hányadán van. (Bozó Máté, Tömörkény)

8. Egyszer a Kórógy-parton valami összegyüvetel vót. Oszt ott Veszett Sándor is. Az öreg majzik is. Annak vót huszonegy családja. Oszt így beszét: Én nem hiszek semmit se, aszongya. Aszongya, hun van itt leghami­ sabb kutya? Aszongya, a Béltekiekné. Akkó kimentek, fútyűt. Aszongya, minek hívja a kutyákat? Egyszer ott vót a kutya. Ülj le! A két kutya leüt. Be­ vitte az asztalra. Aszongya: ha nem nézném a nagy családodat, te is ilyen kutya lenné. Ezt is Veszett Nagy Sándor csináta. (Ágoston István, Szegvár)

9. Hát én azt hallottam, hogy mikor ez ekezdett bőszörgeni, és ránézett a kutyára, akkor a kutya meganyáskodott, mint akit jól elvernek, oszt nem meri bántani a másikat. Főkapta a kutyát, fővette az ölibe, oszt bevitte, mer annyira értett a nyelvin a kutyának. (Krizsán Antal, Szegvár)

10. Ilyen fogadást csinátak ugye, hogy beviszi a nyalábjába a kutyát. Az olyan kutya vót, annyira mérges kutya vót, hogy nem félt az senkitű se. Ak­ kor hát ü azt mögbabonázta vagy nem tudom én, mit csinát neki. Fölölelte a kutyát, oszt bevitte az asztalra. Betörte az asztalra nekik. (Mihály Lajos, Maroslele)

188

11. Annyit hallottam, hogy bemönt egy házba az öreg Kúrái, és amikó bemönt, csudákoztak rajta, hogy mert begyünni. Hatalmas nagy kutyák vótak ottan. Engöm, aszongya, nem bántanak a kutyák. Hát hogy lőhet az? Na, melyik a legveszödelmösebb? Hát odamönt, fővötte, oszt odatötte a gazda elé az asztalra a kutyát. (Kocsis Ferenc, Maroslele)

12. Hát az nem a Kúrái, hanem Csányi vót. Azt biztos tudom, mer Kúrái Flóriánná vót az a tanyán. Ezök fogadtak, mer vadászembörök vótak abba az időbe, hogy az ü kutyája olyan, hogy azt nem létözik, hogy mögközelítse. A Csányi kimönt, ránézött a kutyára. Ideig, nem egy pillanat alatt. Addig nézött vele szömbe, hogy mögfogta, oszt bevitte az asztalra a nagy komon­ dor kutyát. (Pernye Mihály, Maroslele)

13. Akármilyen nagy kutya vót, hamis kutya vót, nem fét tüle. Egyszer ementünk túl a Tiszára vendégségbe, mint gyerekeket, unokákat evitt ben­ nünket kocsivá. És akkor este, mikor állt a vacsora, vacsora után kiment a vécére. Osztán mondta neki ottan az a házigazda, mer sógorok vótak, hogy ne menjen, sógor, majd kikísérjük, mer ott meg hatalmas kutyák vótak. Nagyapa aszonta, hogy nem kell engem kikísémi, hát nem bánt engem a ku­ tya. Dehogy nem, de ezek nagyon nagyok meg ham isak. Oszt nem engedte, hogy kikísérjék. Oszt az ölibe vitte be a kutyát. Nem csinát neki semmit se, csak ránézett, a kutya má szelíd lett. Oszt fővette, oszt vitte. Bevitte, oszt szömyülködtek a többiek, hogy hogy lehetett azt a borzasztó hamis kutyát megszelídíteni. (Szécsényi Ferencné, Szegvár)

14. Csak azt hallottam, hogy a veszett kutyákat megszelídítette. Volt egy al­ kalommal egy nagyon nagy lakodalom valahol szentesen, sátorban. És az egész közönség bámulta, hogy ő bevonult a kutyáival, a veszett kutyákkal, illetve olyan dühös kutyákkal, és azok senkit nem bántottak, hanem felvo­ nultak utána. Produkálta magát, hogy az ő kutyái milyen szelídek. (Takács Lászlónk, Szegvár)

15. A Gémösrül csak annyit hallottam, hogy nem vót az a vad bika, mert gu­ lyás vót, amelyiket ű mög ne szelídítött vóna, ártalmatlanná ne tudta vóna tönni. Olyan tudása vót az öreg Gémösnek. (Kocsis Ferenc, Maroslele)

189

Visszaküldi a rossz szándékkal küldött állatokat Veszett Sándor ekűdte a kutyát Sinkáhon ide Szegvárra. Tanyák közt la­ kott ez a Sinka. Egy parasztember. Csakhogy ez is olyan bűbájos vöt, mint Veszett Sándor. Csak aszonta a béresinek Sinka, majd gyün egy nagy kutya estére, oszt szóljá. Hát a béres kiment egy vasvilláva, osztán leste a kutyát. De gyütt is a kutya. Aszonta neki Sinka, majd megnézed, hogy kislajbi lesz-e rajta. Mer az a régimódi kislajbi van rajta. Az a kíkbeli. Hát lett is raj­ ta, meg is látta a kutyát, hogy a kislajbi rajta van. Bemén. Akkor kigyütt Sinka, oszt elébe állt, megfenyigette a kutyát. Eridj vissza a gazdádhon, mer én is tudok annyit, mint a gazdád! Oszt visszament a kutya. Nem lett semmi hiba se. küdte, hogy majd megmar ott mindent. Jószágot, mindent. (Biha­ ri Mátyás, Szegvár) 1. Csak hallottam az apámtul, hogy az intette azt a kutyát, ha meglátta, hogy veszett kutya van. Nahát, térj vissza! És akkor a kutya visszaindult. (Mezei László, Szegvár)

2. Ez a bizonyos Nagy Imre, ez mesélte azt, hogy a vásárhelyi határba nyomtattak. Lóval nyomtattak. Akkó favella vót a divat. Ha most annak a favellának az ága letört, a másikat is levágták, akkor egy nagyon szívós, egy nagyon jó bot keletközött. Egy vörös színű kutya betévedt oda. Nem is nagy. Viszont a tanyába lévő nagy kutyákat sorra verte földhön. Ezt a kutyát közrekapták ilyen botokká, ekezdték verni. Aszongya, fiatalembör vót még, ü is oda-odavágott. Mindig csak nyögött egyet, puffant egyet. Na, ez most má mögdöglött. Kidobták a gödörbe. Ez ebéd előtt vót közvetlenül. Mögebédöltek. Kimöntek. Már akkorára a szomszéd tanyába marta a kutyá­ kat. Odamöntek, elmönt. Pedig hát ez az Imre bácsi, akkor mikor még én ösmertem, nyolcvan éven fölül vót, még akkor is elég fogdmögembör vót. És azt mondta, hogy kűdött kutyát nem lőhet agyonütni. Hogy ki kűdte, mi kűdte, azt nem löhetött tudni. (Kocsis Ferenc, Maroslele)

3. Akkor vót egy Szatkó nevezetű ember. Az meg Kutyanyakba lakott. Hát az is ottan feszelgett. Úgy elküldte ez a Veszett Nagy Sándor, három napja kószált ottan, ott sétált, oszt nem bírt hazamenni. Nem bírt hazamenni, míg Sándor bácsi oszt haza nem küldte. Addig nem bírt hazamenni. Hát csak tu­ dománya vót. (Nagy József, Nagymágocs)

4z állatoknak parancsol Annyit hallottam a Sinkárul, hogy rászólt ara a kutyára, hogy most má te eredjé el, eredjé haza, és akkó a kutya megfordult, és elment haza. Ez éppen

190

olyan kutya vót, mint amelyiket be tudnak tanítani, és emberi alakja vót neki. Azt mondják, hogy „elküldi, mint Sinka a kutyát”. Ez olyan szólás­ mondás vót. Ez gyógyította a veszettséget. Ez értett a bűbájossághoz, a gyó­ gyításhoz. (Orosz Lászlóné, Szegy ár)

1. Ment öregapám Szentesre kocsivá. Osztán ment egy kutya. Állj meg, aszongya, nem tudsz megélni a magad határába? Mi vót ez? A szentesi ál­ latorvos ment át, hogy megmarja a csordát, hogy majd píz áll a házhon. (Ágoston István, Szegvár)

2. A nagyapámtií hallottam, hogy mikó gyüttek Szentesrü, kocsivá hozta a koma ere kifelé, oszt két kutya mán kísírte az öreget. Oszt itt meg fétek tűle, hogyhát majd nem engedi, hogy megfogják a kutyát. És mi történt osztán vele? A kutyák szépen ehúzódtak vissza, haza. Az öreg meg kigyütt. (Laczkó József, Csanytelek)

3. A püspök ebocsátotta ezt az öreg Gémöst. Má főpakolta mindön poggyászát az öregnek. Mikó mönt az öreg, az összes jószág mönt utána. Na, oszt möntek utána, gyere vissza! Gyere vissza, osztán szolgálj tovább! Ez vót a legnagyobb ördöngős itten. Az még többet tudott, mint a Kúrái. (Korom József, Maroslele)

4. Utazott egyszer, mikor Szentmártonyná egy kutya elébe kerüt. Aszongya, hogy nahát, mi csinász, ki hívott téged? Menj oda, ahová én mondtam! Akkor azután etünt a kutya. (Szalai Mihályné, Szegvár)

5. Ez a Sinka is olyan vót. Ott lakott nem messzire hozzánk. Osztán négy vagy öt tanya vót köztünk. Osztán öregapámma nagyon jó barátok vótak. Jártak össze. Oszt háttá vót az útra a tanyája a Sinkának. Hát úgy egyszer es­ tefele ement öregapámékhon. Gyiitt oda mihozzánk, hogy beszélgessenek. Oszt akkó még minden tanyába vót négy-öt nagy kutya. Olyanok, mint egy bomyú. Osztán öregapámnak is vót a Borsó meg a Talpas. Két nagy fehér kutya. Fogták Sinkát nagyon. Öregapám meg nevette. Uszította ükét. Meg­ fogatlak most, aszongya. Hát te kutyasintér vagy. Nem fogták meg. Oszt begyütt. Legközelebb ment öregapám e Sinkáékhon. Mikor odaért a szom­ szédhon, az összes kutya, ami csak vót a tanyákba, öregapámat körűfogták. Hadonászott nekik. Hát nem fogták meg. De nevette Sinka. Szidta öreg­ apám: a fene evett vóna meg, üssed má innét ükét. Ne félj, aszongya, nem

191

fognak meg, de visszaadtam a kölcsönt. Mikor azt összeértek, fűttyentett egyet Sinka, oszt ementek a kutyák haza. (Berezvai Ferenc, Szegvár)

6. Például énnekem a nagyapám mesélte, hogyhát ü mikor fiatalember vöt, aszonta néki Veszett Nagy Sándor, hogy átváltoztassa kutyának, oszt eküdi valamere. Amere ü majd megmondja. Oszt nagyapám aszonta, ű nem mén bele, hanem egy kutyát behíttak, oszt a kutyának parancsolta, hogy a Berekódalon menjen. Oszt amere ment le a rétre, mentek utána. A kutya mindég ara ment, amere Veszett Nagy Sándor megmondta neki. (Kosztolá­ nyi Ferenc, Szegvár)

A kutya emberi nyelven beszél A Veszett Nagy Sándorrá az vöt a szóbeszéd, öreganyánk azt beszéte, hogy Veszett Nagy Sándor a kutyák nyelvén beszélt. A kutyák megértették. Egyszer ment át a rétbe Boszomál. Ott vót a révész akkor. Itt a Körös-torok­ nál. A túlsó oldalról kiabált valaki a révésznek, hogy jöjjön, jöjjön. És ami­ kor átment, nem talált senkit. A hangot meg hallotta. Az vót neki a meglepő, hogy hangot hall, de még sincs ott senki. És egy kutya ugrott be a csónakjá­ ba, és azt hozta át. A kutya beszélt emberi nyelven. És amikor átértek a Ti­ szán, a kutya kiugrott és elfutott. A csónak padlóján meg ott maradt egy emberi lábnyom. (Palotás János, Csongrád) 1.

Az idősebbektű hallottam, hogy kiskutya képibe gyütt. Kiáltott a ré­ vésznek, hogyhát mönjön át érte, mer innen vót a révész. Oszt akkó átmönt a révész. Kiabát, hogy: Ki az? Itt vagyok! Oszt akkó csak egy kiskutya űt a ladikba. Ammög ott félve áthozta. Mikó má kifogyott mindönhonnan, akkó mönt a Síróhögyi pusztára a marhák közé. Oszt ottan lőtt veszött marha. Majd aztán möntek érte, oszt akkó gyütt, gyógyította. (Lajos Ferencné, Csanytelek)

2. A kutya üt a Tisza szélin, az átjárónál. És a révész azt mondta neki: tes­ sék beszállni. A kutya beszállt a ladikba. Átmentek. Akkor otthagyott egy ezüst hatost. Kiszállt, oszt elment a kutya. A révész meg etette a hatost. (Maszlag András, Csongrád)

3. Még az is hallottam, hogy egyszer nagyon kiabált valaki a Tisza túlsó szélin. Ment vóna át. Hát oszt átment a révész. Hínye, ördög bújjon az anyádba, kutya ez. De mindjárt eszibe jutott, hopp, ez Veszett Nagy Sándor. Vitte átfelé. Tíz filléré vittek akkó még át a vízen akárkit a révészek. Oszt

192

odatette a kutya a ladik ódalára a tíz fillért. De a révész má tudta, hogy ki­ csoda. Nem mert az annak szólni. Féltek attul. (Nagy Sándor, Csongrád)

4. Azt mondták, hogyha valahun megveszedett a kutya, ementek Szentes­ re, oszt szóltak neki. Nem tudom, mi csinát neki, de kigyógyította. Meg ta­ lán, hogy kutya képibe öltözött, oszt kiabált a révésznek. Osztán át kellett neki hozni. (Faragó Mátyás, Csongrád)

5. Azt mondja az én apám, hogy a cigányt nem fogja meg, akármekkora a kutya, mer a cigány érti a héber nyelvet. A cigány héberül beszél. Kutyára ránéz, szembenéz vele, még oszt egy kukkot se szól a kutya. Kivitték a ku­ tyát kasostú a főd végire, oszt evittek minden csikót a cigányok. És tessék megfigyelni, a cigányt ritka mikor megugatja a kutya. Én itt vagyok, öreg­ asszony, de ha akkora kutya áll mellettem, mint én, akkor se félek tűle, csak megkérdezem, hogy vagy? (Szalai Mihályné, Szegvár)

Vízzel árasztja el a szobát Rozgonyinak az apja temetőcsősz vót. Oszt elárasztotta a szobát vízzé. Valami új párok mentek oda, osztán aszonta ennek a Rozgonyinak az apja vagy nagyapja: na, majd megnézzük, hogy milyen bugyi van rajta. Akkor vót olyan kemence bent. A padkán ütek ott körű. Hogy mi csinát, nem tu­ dom. Mintha árvíz lett vóna. Osztán má főment a padkára, de a víz még min­ dig ment, a nő meg mindig húzta a ruháját főfele. Oszt meglátták, hogy milyen bugyi van rajta. (Deák Kálmán, Szegvár) 1.

Mikó bent vótunk a majorba, mer behívtak bennünket, az anyjába az is­ tent, nem vót víz. Hát én nem érzöttem, de mindön asszony húzta a ruhát, de ömlött a víz befele. Hogy az mit tudott csináni, az a Kúrái! (Verlák András, Maroslele)

2. Az én apám mesélte. Azt mondja, nagyon kisgyerök vót. Osztán vót egy lakodalom. Majd egyször nagyon jó kedve vót a társaságnak. Azt mondja az egyik, Lőrinc Sándor mondta, mögjegyöztek a nevit is: na, mögviccölöm a vendégöt. Hát egyször csak ülnek, Jézusom, tele a szoba vízzé! Pillanatok alatt. Mindönki szödte főfele a lábát. Két perc múlva nem vót víz, semmi se. Egy óra múlva mögén azt mondja: na, mögin jókedvük van a népeknek, mögén mögviccölöm őket. Akkor mög folyt, de teli lőtt zöld dinnyévé fo­ lyatva az egész fal. (Szappan Jánosné, Mindszent)

193

3. Etel Verának vöt a lakodalma, és meg vöt az öreg Rozgonyi Jóska bácsi híva. Aszonta, hogy álljatok fő mindnyájan a padkára, mer olyan víz gyün, hogy nagy lesz. Zuhogott valóba a víz. Az asszonyok meg húzták fel a szok­ nyát. Na, oszt akkó menyasszonytánca vót. Aszongya: Verám, tartsad a kö­ tődet, oszt olyan nagy izék ugráltak a kötőjibe. (Búza János, Szegvár)

4. Vót itt az öreg Gémes András. Az mög apámma vót. Apám a fiatal tehe­ neket őrizte, ű mög a tinókat. Oszt egymás mellett legeltek, nem keverödtek össze a marhák. Osztán belemönt a Maruzsba a bomyú. Nem bírt főkelni. Aszongya apámnak: Jóska, eredj, osztán öleld fő! Majd levetkőzöm. Ne vetkőzz le, aszongya, csak eredj, mönj! Persze mögfogta a borjúnak a far­ kát, fölölelte a bomyút. Akkó, aszonta, a vén huncut, aszongya, tele engedte a csizmámat vizze. Mondta neki: bassza ere-ara kendöt, most mi csináljak? Már ugye hideg ősz vót. Most mönjek be, vetkőzzek le? Nézd mög, aszongya, tiszta száraz az. Szóval nem engedte tele, csak apám úgy érözte. (Korom József, Maroslele)

5. Még iskolásgyerökök vótunk, oszt akkó odagyütt, oszt akkó aszongya, na aszongya, gyün a víz, hová szaladtok? Persze fölszaladtunk, építötték az iskolát, fölszaladtunk a homok tetejire. Persze vetöttiik le a gatyánkat, a lá­ nyok mög húzták főfele a szoknyát. (Korom József, Maroslele)

6. Még gyerek vótam. Mentünk kefele az újfaluba. Egyszer tanákoztunk az öreg Sinkával. Mit lábatlankodtok itt, az anyátok erre-arráját, majd elbánok én veletek! Futottunk a víz elől. Ez így vót. Hát hunnan gyütt a víz, tudja a fene! (Hegyi István, Szegvár) Dinnyét is folyat a fa io n A lakodalmak általában ugye farsangba szoktak lönni, téli időszakba. Osztán ott iszogatnak, eszegetnek, táncolnak, mulatnak. Egyször valame­ lyiknek eszibe jut, hogy ínye hát, de jó vóna egy kis dinnye. Az öreg Kúráinak jó kedve vót, hát csak ha annyi köll, akkor csináljunk dinnyét. Erre elővesz a gatyakorcból, mert ő mindig hagyományosan őtözött, elővösz egy zacskót. Belenyúl, szödi kifele a dinnyemagokat, és akkor dugdossa bele a falba egymás után sorba. Egyször csak a falból kel kifele a dinnye. Ugyanúgy, mint ahogy a fődön eterülve szokott. Kelnek ki a dinnyék, de már virágzik, de már nyőnek is a dinnyék rajta. Ezök csak né­ zik. Mikor a dinnyék mögnyőttek, na ehun van, szödjétök! Egyször csak az

194

egyik asszony odalép a falhon, oszt le akarja vonni az egyik dinnyét. Csa­ varja, egyször csak elordítja magát az ura: Jaj, a tököm, ne bántsd! Azt kacimbálta. Ew e aztán etűntek a dinnyék. Máskor mög egy lakodalomba vöt az öreg. Akkor még az vót a szokás, hogy a lakodalmas háznál a szobá­ ból kihordták a kemöncét, és ott maradt a padka kemönce néktil. Azon vótak fönt a zenészek, ott muzsikáltak. Lent pedig táncoltak, mög mulattak. Na, elég az hozzá, hogy valaki az öreget talán mögsértötte. Egyször csak elkez­ denek a konyhába jajgatni az asszonyok. Jaj, jaj, gyün a víz, gyün az árvíz, meneküljünk, itt a víz! Gyün ám befele a víz, de ömlik a víz, de mindönki menekül föl az asztalra. Az asszonyok húzzák föfele a ruhájukat, de rettentő nagyon. Mikó má a padka magassát möghaladta a víz, akkor a nagybőgős gondolt egy merészet, nagyot, hogy ű ugyan nem fog belefulladni a vízbe. Hasa alá kapta a nagybőgőt, és belevetötte magát a vízbe. Csak osztán mire leért a fődre, akkorára etűnt a víz, a bőgő összetört. (Kocsis Ferenc, Maroslele) 1.

Én az apámtú hallottam, hogyha ezt a bizonyos Kúráit möghívták a la­ kodalomba, nem vót semmi probléma. Akkor a lakodalom szépen, csönd­ ben, rendben lefolyt, úgy hogy köllött. De hogyha ő el szeretött volna mönni a lakodalomba, és nem hítták mög, akor ott különböző dolgok történtek. Azt látták a lakodalmasok, hogy a dinnyék fiitkároznak a falon, és terűmnek a dinnyék. Osztán az asszonyok tépni akarták le a dinnyét, és a mellette lévő férfi nagyon tiltakozott, hogy őneki ne kacimbálják bizonyos részeit. Érti már, mire gondolok?! Úgyhogy nem dinnyét fogott, aki dinnyéért nyúlkált asszongy. Mög olyat látott mindönki, hogy jön az árvíz. Ajtón, ablakon jött befele a víz. A zenészük főmenekűtek a kuckóba, onnan a kemönce tetejire, mer a vízszint mindig emelködött. Aztán a nagybőgős, mikor már úgy látta, hogy a kemöncét is ellepi, akkor úgy gondolta, hogy ráhasal a bőgőre, és ki­ úszik vele. Hát persze, hogy össze-visszatört. Ő mög a padlóra zuhant. (BenkőAntal, Maroslele)

2. Én az édesanyámtul hallottam, ha valami mulatságot csináltak, akkor Veszett Nagy Sándor egyszer csak végig a piafontul lefele nagy görög­ dinnyeindákat lógatott, és a nagy, fekete hajú görögdinnyék csak úgy csüngöttek az indákon. Akkor telt-múlt az idő, egyszer csak azt mondja hogyhát: Kifelé mindenki. Mindjárt csinálok egy veszett kutyát. Abba a pillanatba má mikó kimentek, a kutya csak úgy ment neki az udvaron az embereknek. És megmondta, hogy nem lesz semmi baj se. Majd én ki is gyógyítom, aszongya, ha valakit megharap. Ilyen trükköket tudott csináni. (Horváth Sándorné, Szentes)

195

3. Vöt egy muzsikás. Muzsikált. Osztán egyszer csak összedűtötte a ke­ mencét fejszévé. Dinnyét ültetett a helyire, oszt a falon úgy folyt, úgy csüngtek azok a dinnyék. (Galambos Imre, Szentes)

4. Azt is hallottam én, hogy folyatta az uborkát, a dinnyét a falon. Én köz­ vetlen nem láttam ezt, csak hallottam. (Korom András, Maroslele)

5. Osztán aszonta az öreg Rozgonyi bácsi a gyerekeknek, na, majd mind­ járt lesz nagy görögdinnye. Valóba úgy vót, aszongya, akkorák vótak a ház közepin. Hát hogy hunnat szedte, ezt nem lehet tudni. (Gulyás Mihályné, Maroslele)

6. Ez a Huszka János is ott vót köztük. Beszélgettek többen a malomba, aszongyák, de soká termeljük a dinnyét, de soká lösz tavasz. Aszongya ez: ha azt akarod, egy óra múlva már mindjárt möglátjuk a dinnyét az asztalon. Anyád füle, dinnyét az asztalon, télön! Bemönnek a szobába, körűlülik az asztalt. De aszongya, ne nyúljon senki hozzá, mondja a Huszka. De má fo­ lyik ám a dinnye az asztalon. Úgy folyt az indája, ahogy csak a legjobb nyárba. Mög gyütt a víz. Ez olyan bűbájos embör vót és nagyon erős embör. (Zombori József, Zákányszék)

7. Ő azt állította elsősorba is, hogy majd möglátják, hogy a falon folyik a dinnye. Hát ez így is vót. Mer valóba látták, hogy folyt a dinnyeinda, mög nyőtt a dinnye. Az ilyen röndös görögdinnye. És akkor az egész falat beröndözte. Hát olyan is vót, hogy derékig érő víz vót, oszt főfogták a nők is a szoknyájukat. Nem tudták eképzelni, mi lösz itt a terömbe, osztán főfogták a ruhájukat, mer gyütt a víz. (Mihály Lajos, Maroslele)

8. No, oszt odaértek. Osztán ottan jóképű mönyecskék vótak. Oszt aszonta a muzsikás, hogy ennek möglátom a térdit. Aszonták, hogy nem. No oszt utána, hogy bemöntek, egyször csak kezdőit folyni a víz. Úgyhogy az asszonyok főhúzták a szoknyát. Oszt a sátor oldalán mög ilyen nagy görög­ dinnyék lógtak. (Bereczki Mihály, Mindszent)

9. Társaságba vótak, úgy hallottam az én apáméktul, oszt akkó a vacsora alkalmává folyatta a dinnyét. Akkó még kemönce vót, nem kályha. Olyan

196

víz lőtt a terömbe, hogy a lányok sivalkodva szaladtak, és főfogták a ruháju­ kat. A muzsikások mög főmöntek a kemönce tetejire. A bőgőt mög lelükték, mer nem fértek. (Ramotai Ferencné, Maroslele)

10. Egyébként ez a Kúrái még azt is mög tudta csinálni, hogy karácsony éccakáján kimönt, mikor hazagyütt az éféli misérül, kimönt a tyúkólba, és egész kötény apró csirkét hozott be. Csak úgy pojogtak a festőkötőbe, ahogy mutatta az emböröknek. (Asztalos Ferencné, Maroslele)

11. Ha osztán ezt a Kúráit nem hívták mög a lakodalomba, akkor az új párok egyszerűen nem tudták elkezdeni a házaséletöt. Úgy beszélték, hogy egy­ szerűen nem tudtak egymásnak semmit se csináni, amíg az öregöt mög nem kérték. Akkor elvittek neki egy kis hordó bort, mög egy kis bogrács papri­ kást, osztán utána mindön röndbe mönt. (Kocsis Ferenc, Maroslele)

12. Édesapám az első világháborúban az orosz fronton volt katona. Volt ott egy Kovács nevű ember, aki bűbájos dolgokat tudott csinálni. Télen lent a föld alatt vájt bunkerban összegyűltek a tisztek, és akkor behívták ezt a Ko­ vács nevezetű embert. És akkor ő azt mondta, menjünk el Szeged környéki­ re, és együnk egy jó, finom szegedi dinnyét. Akkor villant egyet a szeme, és a falon ilyen csíkos görögdinnyék lógtak. Akkor kivette a bicskáját az öreg, és kopogtatta, hogy akkor melyiket vegyük le. De azt kikötötte, hogy ne nyúljon hozzá senki a dinnyéhöz. Hallgassák meg, hogy milyen szépen ko­ pog, és aztán egy pillanat, és eltűnt a dinnye, nincs dinnye. Egy másik alka­ lommal pedig rohan be ez a Kovács a kavemába. Úgy a Bug folyó mentén voltak akkor éppen. És rohan, be hogy kiöntött a Bug, jön az árvíz, jön az ár­ víz! A tisztek bent megrémültek, és egy idősebb, hatalmas testű ezredes vagy alezredes fölugrott egy padnak a végére, ami fölbillent, és belevágó­ dott a bízbe. Ahogy leesett az öreg, abban a pillanatban el is tűnt a víz. Bor­ zasztóan kérte, a bocsánatukat ez a Kovács, hogy ilyen dolgot csinált. Úgy emlékeznék, mintha Szeged környéki lett volna ez a Kovács, mintha úgy mondta volna az apám. (Balogh István, Maroslele)

13. A nagynénéimtöl hallottam, de csak úgy hallottam, mint az alkalmi sü­ ket, de azért odafigyeltem. Akkor mesélték el, hogy a dédszülém házánál történt az, hogy ugye nap mint nap kártyára jártak össze az embörök. Az asszonyok mög fótozni, tollat fosztani. Akkor is mögtörtént, mint ma, hogy tetszőit az egyik sógorasszony a másiknak. Vagyis hát a sógornak mög a ko­ mának. És hát ezt észrevötte az a Kúrái bácsi. Akkor azt mondta a

197

féflaknak: na, várjatok mutatok én nektök azt, amire tik olya kíváncsiak vagytok. Hát amikor fölnéznek a szoba falára, hát akkor sorba-sorba föl van akasztva ilyen női nemek körül. Hát ugye a férfiak nagyon örültek, hizlalták ugye a szömüket örömükbe. Nahát ha igazit akartok látni, komájaim, majd azt is mutatok nektök. Hát női a víz a szobába, női a víz a szobába. Hát álta­ lában ezelőtt vót az a kemönce, és annak vót az a padkája, amin az asszo­ nyok ültek és a gyerökök. Hát az asszonyok főkapkodták a lábukat, a ruhájukat. Hát azelőtt ilyen nyitott bugyi vót, mög nem is vót bugyi az az­ előtti asszonyoknak. Ugye az embörök nagyon örültek, hogy aztat mind lát­ ták, mer ugye jól beláttak bécsbe, cigánybécsbe, és az nagy öröm vót. És akkor az asszonyok ugráltak föl a padkára, és a férfiaknak ez nagyon tetszött. Az vót benne a legérdekösebb, hogy a bácsi hirtelen elvitte a vizet, és a nénik úgy maradtak, hogy föl volt a szoknya. Az asszonyok annyira el voltak feledközve magukról, hogy mindjárt nem engedték el a ruhájukat. A cigányvirággal mög az vót, hogy az a cigányvirág, az egy vadvirág, hogy ilyen női nemet mutat. Ha kinyitják, nyomkodják, akkor olyan, mint egy női nem. Hogy mondjam, hát mint a szemérem, a női szemérem. Csak össze­ néztek a jó szomszédok mög a körösztkomák, és akkor muszáj vót mögtönni. Mer ha nem töszik mög, ha nem töszik mög egymással azt a dógot, akkor szerviántüsköt köll önni a másvilágon. Az vót a mondás, hogy a komaasszonynak mög a komának is, hogy a szerviántüsköt ne kölljön mögönni a másvilágon, mög köll tekemi egyik a másikát. A komaságot így szentösítötték mög a másvilágon. Ez mögegyezött dolog vót úgy titokba. Úgy csináták, hogy még a Szűz Mária se tudja mög. De mi marad titokba? De mögtötték, hogy a másvilágon ne kölljön a tüsökbül annyira jó lakniok. (B. Kúrái Antalné, Maroslele)

Szfm f ló nélkül Azt láttuk, mikor ez a Kúrái szántotta a kertöt, de lovat mög nem láttunk. Az eke mönt, a fődet fordította, mög fogasolta, de ló nem vót. Egy katasztrális hód vót ottan neki porta. (Korom József, Maroslele)

Könyvben a tudománya Mondják az öregök, hogy vót neki egy nagy tudományos könyve. Egy vastag könyv vót, nagy, sárga lapos. De azt nem adta ki a kezibű senkinek, azt ű állandóan a hóna alatt tartotta, és abbú tanulmányozott mindent. Állí­ tólag nagy szenvedéssel halt meg. Ahogy mondják az akkori öregek, na­ gyon sok szenvedéssel halt meg, de a könyvet úgy eltűntette a tudomány elől, hogy talán nem kerűt senkinek a kezibe. Hogy elégette-e vagy elásta, azt nem tudom. (Deák József, Csongrád) 1. Hallottam, hogy Törökszentmiklóson vót egy ilyen bűbájos ember. Osztán ottan vótak ezek valamilyen tanfolyamon. Oszt ezt má Puskás Janitú

198

tudom, hogy az öreg S inkának vót egy könyve. Oszt vöt egy lap, ami le vöt ragasztva a másikhon. Oszt aszonta Sinka, hogy nem hagyhatja ű ezt má senkire se, mer akkó ezt a lapot fő kék bontani. Ha ezt a lapot én főbontom, aszongya, akkó óriási bajok keletkeznek. Olyan vihar fog dühöngeni, hogy széthordja a házak tetejit. Csak az bonthatta vóna fő, aki leragasztotta. Az a törökszentmiklósi ember. (Berezvai Ferenc, Szegvár)

2. Ilyen gyógyító ember vót a Sinka bácsi. Ha valakit a veszett kutya meg­ harapott, azt is meg tudta gyógyítani. Vót neki gyógykönyve, ezt is tudom. A nagynéném aszonta, hogy nincs meg a könyv. Elégette biztosan, amikor beteg lett. A táblája megvan. Ilyen jó nagy, vastag, fekete táblája vót. Még ara emlékszek. A könyvet biztos elégette, hogy ne tudjon más gyógyítani. (Bánfi Antalné, Szegyár)

A tolvajt megköti Ennek a bizonyos Kúráinak a méheit el akarták lopni a kertjéből. Éjjel. Aludt, de fölébredt. Hű, lopják a méheimet! Aki lopta volna a méhet, kezibe a kaptár, éppen lépött át a kerítésön. Úgy abba a mozdulatba maradt ott, hogy a lába közt a kerítés, a kezibe a kaptár. Se letörni nem tudta a kaptárt, se tovább vinni, se visszavinni, amíg ü oda nem ért. Csak akkor tudta letönni, amikor hajlandó vót tovább engedni. Mög azt is mondták, hogy lop­ ták az öregnek a levágott nádkévéjit. Fölébredt otthon, hű, lopják a nádam! Onnan otthoniul mögállította a fogatot, mög a lovat. Úgyhogy a komának is a nádkéve, ahogy adni akarta föl, a kezibe vót, de úgy maradt. Mindaddig, amíg az a bizonyos embör, ez a Kúrái, oda nem ért, mög nem szabadította. (Benkő Antal, Maroslele) 1. Olyan ördöngős embömek mondták ezt. Olyan bíbájos embömek. Osztán méhet tartott. Méhecskéi vótak kaptárba szépen sorba lerakva. Osztán vötték. Árusította. De vót olyan is, hogy valaki evőtte éccaka a mé­ hecskét. Az öreg észrevötte, osztán ű ítélközött. Mer akkó nem vót se bíró, se ez, se az. Oszt addig tartotta a kaptárt az az illető, aki lopta a méhecskét, amíg az öreg Kúrái akarta. (Kúrái Györgynó, Maroslele)

2. A Kingéc részön, az egy határrész, nagyobb része a vásárhelyi határhon tartozik, ott vót egy méhész. Akkó még csak kasokba vót a méh. Kimöntek oda, vinni akarták a méhet. Borigatták fő fele a kasokat, és ahogy én hallot­ tam, a méhek csak ott húzódtak, sehova se möntek. Csak amikó ekezdték szödni a mézet, illetve a lépet kifele, akkor vötték észre, mindegyiknek a ga-

199

tyája tele vót méhhel. Nem tudták ellopni, mer a méhek a gatya alá kerűtek be. Ezt is a Kúrái csináta. (Kocsis Ferenc, Maroslcle)

3. Kis Vince Jóska szíjgyártónak teleklábjában lakott egy méhész. És vala­ ki akart egy kaptárt fővönn i. Már föl is vötte a méhkast, és akkor nem tudott elmönni vele, hanem ott tartotta. Ezt hallottam az apáméktú. Az ottani tulaj­ donos fogta mög. Az a Kúrái. És akkor az köpött egyet, és aszonta, hínye, fiam, háttödd le! Akkor aztán elmönt. (Korom Lajos, Maroslele)

Őrdöngösök (Filmrészlet) B. F.: Ezen a tájon élt valamikor ez a Veszett Nagy Sándor, aki kutyákkal foglalkozott. Ez a Veszett Sándor szentösi embör vót. Én ösmertem az édösapját neki. Abba az időbe én nyolcéves gyerök vótam. Sarkantyús csizmába járt, és mikor odagyütt hozzánk, a nagyapámhoz, akkor vót nála két kutya. Igen hamisak vótak. Hogy mit csinált nekik, mit nem, erre már nem emlékszek, de lemöntek a dűlőre, a föld végire. Ott ültek, míg el nem mönt az öreg úr tőlünk. B. M.: Hatalmas mérges kutyái vótak a gazdának. Egy illető vót oda állítva, hogy nehogy megközelítse valaki, mert mögfogják a kutyák, mögszaggatják. Mikó ű mögjelönt, gyütt kifelé vagy bárakárhova ha mönt a kutya elébe, kirántotta a zsebkendőjét és elkezdte lobogtatni. Nem bán­ totta a kutya. Csak ennyit csinált neki. Nem bántotta a kutya. Úgy örült neki, mintha a saját gazdája mönt vóna. Hogy mi vót ebbe, nem tudom, de a mienk se bántotta soha. —Milyen ember volt kinézetre ez a Veszett Sándor? g. F.: Olyan tudományos bácsi vót, amit más nem tudott kiorvosolni, ű kiorvosolta. B. M.: Én üsmertem. Tudott rontani, Gyógyítani. Magos, sovány embör vót, de az az embömek a szöme közé soha nem nézött, ha az embörrel beszélt. Senkinek se. Csak le vót sunyva a szöme, oszt akkó úgy beszélt. M. I.: Olyan bűbájos embömek tartották. Hát mit tud, hogy tudja, hát hogy tud kutyáé változni? Azt mondja a kutyáknak, mönjetek oda le, addig vissza ne gyüjjetek, amig nem akarom. Hát csak bűbájos vót akkó. Ezt mondta mindönki. P. J.: Egyszer hallották, hogy egy viharos éjszaka kiabálnak a Tisza túlsó oldaláról: révész! Oszt akkó átmönt a révész, és egy kutya ugrott a csónakjába. Az embör mög elmönt keresni, hogy hol a gazda. De nem vót gazdája. A kutya csak vonyított. Hát aztán a kutyát bennehagyta a csónakba, azt hozta át. És mikor átértek a Tiszán, a kutya kiugrott a csónakból és elfutott. Hát osztán a révész mög vót ijedve, de nagyon, hát hogy mit hozott ű át?! Hát ahun a kutya ült ott maradt egy emböri lábnyom, a padkán mög egy vashatost talált. A kutyának emböri lábnyoma vót. - Nem a Veszett Nagy Sándor volt az? P. J.: Hát ki a fene tudja azt, de nem mert az annak szólni!

200

B. M.: A Síróhögyi pusztán megvesződtek az állatok. Az emböröket bántotta nagyon. No majd elég az hozzá, két embör aszonta, hagyjunk föl evvel, embörök, mönjünk el Veszött Sándorhoz. Majd mikó Sándor bácsit elhozták... Mikó odaértek mindjárt mondta: tudom, hogy mi a baj, már mék is. Akkó fölült a kocsira. Hozták. Majd mikó itt a csikójáráson körösztülgyüttek vele, akkó egyször csak lássa ám a kocsis, hogy annyira nehéz a lovaknak, hogy csak úgy potyogott a hab róluk. Hátranézött, látott egy nagy fekete kutyát. Aludt a kocsiderékban. Hát aztán hajtott, hajtott. Egyször csak látja, hogy mögkönnyebbültek a lovak, hát akkó már ott ült mellette Sándor bácsi. B. J-né: A barmot összeterelte és a zsebibül kihúzott egy zsebkendőt, azt megcsapta. Abbul lett egy nagy sárga kutya. Avval háromszor a karámot körülkerítette. Amikor háromszor megkerülte a kutya a barmot, akkor megint csapott a zsebkendővel. Eltűnt a kutya. Mikó pénzre vót neki szüksége mindég csinált valami garabonciát, hogy hát űneki pénze legyen. B. F.: Ez a Sinka szegvári parasztember vót. Vót huszonnyolc hold földje ott a Zsigerháton. Ez családtalan ember vót. Ez is gyógyított. Az apja az egy nagy kuruzsló vót. Jobban tudott, mint a fia. Nohát ez a Sinka jóbarát vót a Bélteki Rókussal. De Veszett Sándor is nagyon jóbarátja vót, meg keresztkomák is vótak. Fiatalabb fia esküvője vót. Meg vót híva Sinka is, meg Veszett Sándor is. Hát már tálalni akartak, de nem gyütt Veszett Sándor. Az öreg csak ragaszkodott ahhoz, hogy várják meg a komát, mert az mindene vót, mint jóbarát. Oszt meg is érkezett. Bemén a konyhába. Meglátta, hogy az úgynevezett násznagyasztalnál Sinka is ott ül. Meglátta, hogy ott van. Oszt nem ment be. Nem maradt ott a lakodalomba. Hát miért? Sehogy sem akart belenyugodni az öreg Bélteleki ebbe. Aszonta, ők nem maradhatnak egyfedél alatt ketten, mert akkor olyan vihar kerekedne, hogy lehordaná a háztetőt is. Hanem majd ű kigyün a tyúkverőre, mikor majd Sinka elmegy. Ennek az a szabálya, hogy amelyikük hamarabb meglátja a másikat, annak el köll hagynia azt a termet, ahol ketten lennének. Hát oszt el is ment. Nem maradt ott Veszett Sándor, mert aszongya, Sinka is ezt tette volna, ha ű lát meg engem. Két ilyen ember nem lehetett egyfedél alatt. Két ilyen tudós ember.

(A szegedi stúdió néprajzi dokumentumfilmjét 1983. szeptember 6-án mutatta be a Magyar Televízió. Szerkesztő: Király Zoltán. Vágó: Szabó Erzsébet. Operatőr-rendező: Rozsnyai Aladár.)

201

Vasgyúró (Csanytelek)

Háry János nyomában Csanytelek, Óföldeák alig egy ugrásnyira van Szegedtől. Mégis, ha a mesélő Kovács Jánosra gondolok vagy magam elé idézem Vass Laci bácsi alakját, mintha elmúlt századok rejtélyes tájain csatangolnék. Fényévnyire ide a legközelebbi ház is. Csupán a hely és az alkalom adott: a nagy tudálé­ kos szaván egyszerre ámulhatok azokkal, akik maguk is a történetek tolmácsolói. Újra és újra magamnak szögezem a kérdést, vajon virtuskodó parasztember-e vagy prófétáló népi hős a Vasgyúró?! Ki tudná eldönteni? Lenyű­ göző egyénisége, bátorsága, a szavaiban föllelhető igazság arra késztet, hogy higgyek neki. így mesélhetett egykor Háry bátya is, így engedhette szabadra fantáziáját, hogy elbeszélései révén az érdeklődés középpontjába kerüljön. Asztalánál már nem is érdeklődő idegennek érzem magam, hanem sokkal inkább lelkes hallgatói közül egynek. Miközben azon töprengek, mi mindent merészel még ez az ember, aki valójában távolról sem az, mint aki­ nek látszik. Meg kell adni, mesélni azt tud. Tetszés szerint filozófus, politikus, köl­ tő. Amerre éppen fantáziája vezérli. És mindenről önálló véleménye van. Máskölönben egy senki, egy magára maradt Öreg. Megítélném, ha megítél­ hetném. Persze, hogy tekintélyt szerez egyetlen mondatával, persze, hogy megrökönyíti azokat, akik nem tudják követni gondolatban. Legyinteni könnyű, hiszen hallgatói társadalmilag felette állnak. Elő­ ször is társadalmi helyzetüket vetik össze az ő kirekesztettségével. Hiába is replikáznának vele, úgyis csak ő maradna felül. S ha már így van, híre csak növekszik. Még ha egy falu határán belül is! Nincs ez másképpen Óföldeákon sem. Akadt a falunak egy szegénye, aki megpróbáltatások, tragédiák, embertelen körülmények között is meg­ őrizte hitét és humorát. Lehet, hogy nem volt vérbeli mesemondó, de amit mesélt, azzal ámulatba ejtett, nevetésre késztetett mindenkit, aki a közelébe került. Gondolom, arra sok példa adódott életében, hogy szavait visszautasít­ sák. Annál kevesebb, hogy kikérjék véleményét, gondolatait meghallgas­ sák. Talán azért is kereste az alkalmat, hogy mesélhessen. Akik kezdetben elutasították, később közönségévé lettek, szavai tolmácsolóivá. Világháborús élményei bizonyára részvétet is ébresztettek iránta. Vass Laci bácsi pedig rendkívül történetekkel traktálta hallgatóságát, olyanok­ kal, amikről mások álmodni se mertek. Amiről csak világot járt ember me­ sélhetett azoknak, akik sohasem mozdultak ki Óföldeákról. Hallgatom a nekem mesélő adatközlőket, belebámulok Vasgyúró arcá­ ba, Vass Laci bácsi mozdulataira emlékezem. A házak előtt modern vonalú

204

gépkocsik suhannak. Az otthonokban rádió és televízió. A visszaemlékezők a múltba ragadnak, letűnt korokba. Éppenséggel azt bizonygatják, hogy él itt Csanyteleken egy ember, aki olyan dolgokat mondogat, hogy az lehetet­ len! Magam is amondó vagyok, hogy ez szemfényvesztés, hogy mindez le­ hetetlen, csak előbb még erről a két különcről hírt adok a nemzetnek, hiszen ők is atyámfiai.

Kovács János saját magáréi Vadonkapott gyerek vagyok 1912. április 21-én születtem Csanyteleken. Kiskoromba nagy vasbarát vótam. Mindég a vasak közt játszottam. A vasakbul mindent formáltam, amit tudtam. Rajtam maradt örökre, hogy Vasgyúró. Kockákat csináltam belüle meg kisházat. Amit tudtam. Amit egy olyan gyerek tud csinálni. Kü­ lönben vadonkapott gyerek vagyok. Közös erővel csináltak a magyarok. Mindenki azt mondja, valami lázas agyú zsidó csinált. Egy szegény, beteg, özvegy asszony vót az anyám. Egy borozdába tanált, mint a pacsirta tojást szokták a földi lakók. Horváth Piroskának hítták. Hetvenhárom éve korába halt meg. Kis utca 31. szám alatt születtem: Megvan még az a ház. Nyugodjon meg, ott ki lesz írva majd egy szép napon, Kovács János szülőháza. Mint ahogy sok más nagy magyaré ki van írva. Az vályogház vót egykor, de a bá­ tyám átépítette. Majd százszor fogják a magyarok fotografálni az én szülő­ házamat. Az ezerhatszáz nagy magyar közül az egyik itt pillantotta meg a napot. Petőfi Sándorét hányszor fotografálták? Az meg csak egy kis éhező költő vót. Azért ment gyalog, mert nem vót járműve. Gyermekkoromba ott fúrödtem a tóba. [Mutatja], Horváth-tó a neve. Abba tanultam meg úszni. Úgy úszók, mint a hal. Az orvhalászok királya vótam már húsz éves korom­ ba. Az a rész a Zsigerhát. Jól jegyezze meg. A túlsó oldal a Kecskerágó, a déli rész a Síróhögy. Ez a ház emlékház lesz. Talizmán. Emlékház lesz majd. Abszurdum nem jártam iskolába, mert nem vót cipőm. Gazdasági cseléd vótam egész életembe. Béres gyereg vótam. Cseléd. Sokáig. Én vótam az édesanyám szemefénye. Ahogy munkára vótam képes, másra is alkalmaztak a kulákok. Csak négy elemit végeztem, mert nem vót bakan­ csom. Ötven embernél szolgáltam. Ők tanítottak közös erővel. Egyik erre, másik arra. Sok mindenbül leszűrtem a kívánatos valóságot. Kubikos és bé­ res is vótam. Csépeltem sokat. Ott kerestem meg az évi kenyerem, húsz má­ zsa gabonát.

205

Negyven évig rángattam a rózsafavanót Megnősültem. Szél Julianna vót a feleségem. Két fiam van. Kovács Béla és Kovács Géza. Az az asszonyé vót a válásnál, amikor én a bányaszer­ ződést aláírtam. Akkor nem vót hajlandó követni. Aszonta, hogy nem sirat minden éjjel, hogy mikor hagyom ott a fogam. Mert ű biztosan tudja, hogy meghalok. Nem sirat reggelig, hogy hazagyüvek-e?! így osztán magam mentem. Az egyik gyerek az üvé, a másik az enyém lett. Nem köllött elvál­ ni, mert vadházasságunk vót. Nem vótam hajlandó papnál megesküdni. Materialista vagyok. Tőrül vágott. Az asszonyt én tanítottam hegedűre. Aszonta, ne hegedűre tanítsam, hanem a csókra. Hogy kell csókolódzni, hogy ne legyen gyerek. Arra tanítottam meg. Negyven évig rángattam a ró­ zsafavonót, a száraz hegedűt.

Tíz évig üldöztek Örültem, ha a kis, koszos kenyeremet meg tudtam keresni, meg a maga­ mon hordható ruhát. Amit megettünk, megittunk, csak annyit tudtunk ke­ resni a koldus úri világba. Két részt tartott a magyar réteg: koldusok és gazdák részét. Csak azt tudtuk megkeresni, amibül fenn tudtuk tartani ma­ gunkat. Ha megengedi, én biológiát is tanultam, növényszakértő vagyok, aminek köszönhetjük a mindennapi kenyerünket. Növénybül van a kenyér. Akkor kérem egy kataszteri hold jó földön 80-90 mázsa cukorrépát tudtak termelni a kulákok, hercegek, bárók, grófok és azoknak a csökevényei. Most hatszáz mázsán fölül. A munkások erre képesek. Az én népem, a szo­ ciáldemokrata nép. Kisegítő eszközünk a kommunista párt. Azért merésze­ lem ilyen hangon mondani, mert ük kevesen vannak. Mink meg sokan. És a néplegenda szerint: a többség szava, Isten szava. Búzábul mög öt-tíz mázsa vót a versenyfutás. Most ötven-száz mázsa. Megütköztem a csendőrökkel is. Tíz évig piszkos kommunistának ne­ veztek. Egy nagy fába laktam az erdőben. Egy bélés nélküli, kirohadt belsejű fába. Tíz évig üldöztek olyan címen, hogy piszkos kommunista, agyon kék lőni a helyszínen, mert örökké Moszkvát hallgatja és bemondja a baloldaliaknak, mikorra várhatjuk apánkat, Lenint, szomorú hadseregével. Egyszer aztán csak Malinovszkij a háromszázezer katonájával eljött segíte­ ni nékem. A drága budai kék hegyek felszabadultak. Sokáig üldöztek, majd egyszer aztán megbilincseltek. Elszaldtam bilincsbe is. A híveim, tanítvá­ nyaim leszedték rúlam a bilincset. Üldöztek mindenfelé a csendőrök. Sok­ szor a temetőbe aludtam, mert másutt nem vót hely. De ugyanúgy üldöztek a demokratikus rendőrök is tíz évig. Ezek azt mondták, hogy szemét fasiszta vagyok, amazok azt mondták, hogy piszkos kommunista vagyok.

206

Átálltam az oroszokhoz Negyvenhárom fős szakaszommal átálltam az oroszokhoz. Átvittem ükét, mert akkor is kommunista vótam, mög most is. Csak azért nem léptem be a pártba, mert tudtam, hogy így végződik. Ott azt mondták, kitűnő bolse­ vik vagyok. Nem is tartóztattak. Aszonták, mönjek amőre látok. Én aszontam, itt akarok maradni nálatok, és maradtam egy darabig. Ez az Észak-Kárpátokban történt. Egyszer aztán meggondoltam. Vót egy beteg anyám. Nagyon kíváncsi vótam, élve maradt-e itt a Tisza partján, Szeged alatt? Hazajöttem. Hetvenhárom éves korába halt meg. Amikor hazagyüttem a háborúbul, bekanyarodtam ebbe a kis utcába, örömömbe el­ sírtam magam. Istenem, gyerekkoromba itt szaladoztam. Láttam a köveket, a fákat, vizeket. Úgy jöttem vissza az orosz testvérektől, hogy a bőröm se lyukadt ki. Én minden áron haza akartam gyünni és be is következett. Le­ vertük a szemét fasisztákat, mint a kutyát. Mert nekik se lelki hitük, se be­ csületük, se hazaszeretetük nem vót. Egynek örültek, a pénznek, meg a parancsoló jognak. Mindenkinek csak parancsolni akartak, de dolgozni nyet! Meg is kapták utoljára a szép fizetésüket, amit megérdemeltek a nyo­ morult kutyák.

Eíd('mtöfíemr hogy filozófus leszek Történelem és földrajzszakos tanár vagyok kistudományokban, nagy­ ban filozófus. Kicsinylöttem a történelmet és földrajzot. Rájöttem, hogy en­ nél sokkal nagyobbak is vannak az egyetemen. Negyvenöt-negyvenhat ág közül választottam, és eldöntöttem, hogy filozófus leszek Kant és Laplacé nyomában. Kant német volt, Laplacé francia. Ők tanítottak. így a mese. Az­ óta meg vagyok elégedve magammal szellemi téren. Lenin huszonnégy könyvet írt, abbul tizenkettőt elolvastam. Húsz éves koromba kezdtem el ta­ nulni. írni, olvasni, a költők és az írók nyomába. Hunyadi János és a nagy költők nyomába. Legnagyobbat köszönhetik a magyarok a törökverőnek. Hunyadi Jánosnak, Szilágyi Erzsébetnek, a drága gyerekének, Mátyás ki­ rálynak. Mit kérdezhetek meg, uram, magárul Mátyás király apánkrul? Mire tud felelni? Ne siessen nem kell felelnie, hogyha vékonynak érzi az inát. Két felesége vót. Hogy hívták ükét? Az én szakmám a földrajz és a tör­ ténelem. Kettőszáztizenhárom ország van a szent földön, ahun lakik a világ népe. A világ országainak kétszáztizenhárom fővárosa van. Amelyikről ér­ deklődik, megfestem egy pillanat alatt. Kicsinyeket, nagyokat is. Nekem ez a szakmám, és erre tanítom majd a magyarokat, ha az apám, a bátyám, el­ ment testvérem a ruszki. Kedvesem, aki még idejött, mint hódító, mind el is ment. Ezek is elmennek. A nap még nincs kitűzve. Ez egyeseknek nagyon tetszik, egyeseknek meg egyáltalán nem tetszik. Azt hiszi, Magyarországon mindenkinek tetszett, amikor a németek távoztak? Nem! Hogy néztek ki a a magyarok németek nélkül? A magyar fasiszták, a nyilasok? S hogy néznek

207

ki a magyar kommunisták az oroszok nélkül? Hát még ennél rosszabbul is fog menni a vörösöknek. Én hallottam, mikor Csanyteleken egy ember ordí­ tott, kiabált: kicsiny a mi kis könyvünk, de nagyon erős. Úgy hívták, hogy Muzsu Balázs. Ha valahova le kellett a nevit írni, hogy látta vagy átvette amúgy árpacsősz vöt -, hát akkor egy keresztet tett. Ilyen emberekre épül föl a kommunizmus? Oda is jutottak. A mohácsi vész óta nem vót ilyen tetemes baj, mint most. Naponta jelentik be a kisembereknek, hogy megint rátettek a kajára valamit.

Willy Brandí nyomában haladok Engem a kommunista párt tanított, meg a szociáldemokrata párt. Mikor Pécsen befejeztem a filozófiát Kant és Laplacé nyomában, választanom kel­ lett. Ötvenéves vagyok, megért az eszem, mi leszek, kommunista vagy szo­ ciáldemokrata? És habozás nélkül aszontam, hogy szociáldemokrata leszek. Willy Brandt nyomába haladok a világba. És úgy érzem, nem csa­ lódtam. Tudja, hogy egy szociáldemokrata központi téma. Azt hiszi maga, hogy Willy Brandtot mindenki dicéri?! Ó, nem. Polgártársam Willy Brandt. Nagyon szeretnék hallani a hangját hatvan országba eleddig. Majd engem is hínak, ha eljött az időm, mert Willy Brandt énmellettem nagyon kicsit tud. Ő csak egy szakmához ért, a politikához. De én főpolihisztor vagyok. Ötven évig kellett tanulnom, és mindent megtanultam, amire a civilizációnak szüksége van, na meg a bölcsességnek, a technikának. A bölcsesség: előre­ látás. Amit jósolunk vagy kitűzünk célul, azt el kell érnünk-m ondta Sztá­ lin. Szabad hibát elkövetni időközbe, de csak olyan picikét, amit még helyre is lehet hozni. Hát Szálasi, Sztálin, hogy fogja helyrehozni, meg Rákosi, amit elkövetett? Nem létezik helyrehozni! Szükség lesz mindég tanult em­ berekre. Mi lett volna velünk okos kommunisták nélkül, amikor a fasisztá­ kat elkergettük, hogyha nem lettek volna okos baloldali munkások, akiknek a szíve idedobban, ehhez a szent földhöz, amit Árpád apánk bízott ránk, hogy gondozzuk? Mi lett volna okos kommunisták nélkül e hazával? Sem­ mi! Nagyon örülök fiatalameber, hogy találkoztunk. Remélem, be tudom majd osztani magát a következő kormány alapszervei közé, mert nemsokára én alakítok kormányt. Látom, értelmes. Az egyetem, ugye, a háta mögött van? Maga olyan sok mindent tud csinálni majd. Nemcsak érti magát, ha­ nem meg is lehet apró dolgokkal bízni. Ugye, nem részeges? Szokott-e inni? Milyen mértékben iszik, mikor iszik? Megírok magáról mindent, ami­ kor főszerkesztő leszek. Ellenzéki lap lesz. Oda én azt írok, amit akarok, amit jogosnak vagy bölcsnek látok e világon. Szépet, jót akarok mondani a magyaroknak. Az ezerhatszáz nagy magyarról egyenkint prédikálni akarok a magyaroknak. Ebbe belesoroltam, mint diktátort, történelmi diktátort Rajk Lászlót is, aki ezért a szent hazáért halt hősi halált egy piszkos alak, Rákosi Mátyás kedviért, aki személyi kultusznak örvendett és abban dü­ höngte ki magát, mint egy száraz kéjélvezetbe. És prédikálni akarok Géza

208

fejedelemrül, Szent István királyrul. Mindenkiről. Ki akarom oktatni őket, mi van és mi lesz. Később is, száz év múlva mi lesz a magyarokkal. Ez a bölcsesség: előre megmondani, hogy száz-kétszáz év múlva mi lesz a vilá­ gon. Hol tör ki a világ önakarata, önszabadság érzete. Színek nélkül. Nem a színeket kell figyelni, hanem hogy ki mit tesz a szent földre, ahol az asztal­ ról enni is akar. Nemcsak enni kell az asztalról, de rakni is kell az asztalra, hogy a sánták, bénák, nyomorultak is ehessenek. Azok az erősekre várnak, hogy majd az erősek adnak egy karaj kenyeret, egy ital vizet. Ez így áll.

A marxizmus erre tanította őket Szent István király egyenesen jó ember vót. Hagyott egy gyönyörű ke­ reszténységet hátra. Maga hol kötött ki a nagy marxista elmélettel? Hogy néz ki az az ifjú, akit úgymond pogány módra nevelnek? Mi lesz avval? Semmi. Elvadul. Tarack lesz belüle. Hát igen. Vót itten tavaly egy eset. Én hallottam, mikor azt mondta régebben egy ember, hogy asszonynak köte­ lessége szülni, a lánynak meg dicsőség. Én hallottam. Itt tavaly öt lány ha­ sas lett. Nem tudták már a gyereket elvenni tőlük, mert meghalt vóna. A családi háztul elment albérletbe a nőbarátjával. Most lett meg ezen a héten a gyerek. Mikor az apja egy bunkósbottal melléállt, hogy agyonütlek, ha nem mondod meg, hogy ki csinált föl. Hunnan kérjük az asszonytartást. Hát! Megb.. .tak húszán. Kérdezd meg tőlük, hogy melyik csinált föl. A marxiz­ mus erre tanította őket.

SzégyeUje magát a magyar állam! Bányászcsillag vagyok. Öt újítást vezettem be Pécsen a bányában, ahol a filozófiát befejeztem Kant és Laplacé nyomában. Betyár erős vótam. Két mázsát most is jól viszek még. Cementes zsákot, ha a hátamra rakják az au­ tóról. Beviszöm a raktárba. Még most is megcsinálom, hetvennégy éves ko­ romba. Általába a tudásért, józanságért, az erőmért tisztelnek, meg hát a bölcsességemért. Budapesten is dolgoztam. Onnan mentem nyugdíjba. A nagy központi villanyvállalattul. Kábelfektető kubikosként dolgoztam öt évig. Baleset nem ért, táppénzen egy napig se vótam. Hetvenkét éves ko­ romba elkergettek. Szégyellje magát a magyar állam! Most is dolgozok a téeszbe intenzíven. Életembe a hasam se fájt. Úgy is fogok meghalni erőbe, egészségbe. Úgy lőhet, földhöz vágom magam, mint a kólikás ló, osztán jó van. Szép mese, ugye? Máskülönben bikaszakértő vagyok a téeszbe. Tíz­ ezer forint a fizetésem. Négy a nyugdíj, hat a kereset. Ma a kisembernek nem parancsol senki se. Azt csinál, amit akar. Azt eszik, iszik, amit akar, mert ebbe az országba minden van.

209

Egy félvilúgot etetünk Nagyra becsülöm Szegedet. Az Alföld kultúrközpontja. Újabban akadé­ miájuk is van, kísérleti laboratóriummal. Már új növényeket is előállítottak. Egy világ helyeselte az új növényeket. Rengeteg vetőmagot adunk el Ame­ rikának. Úgyhogy büszke vagyok a magyarok kenyérire. Egy félvilágot ete­ tünk, hogy mást ne mondjak. Olyan sokan járnak ide a szocializmusunkat megcsodálni, megbámulni. Hogy létezik egy félmarék nép és ilyen óriási, erős állapotba van. Egy félvilág egyetemistája tanul itten. Japánok, ameri­ kaiak. Mindenfajta van benne. Oroszok, kínaiak. Nem a Lomonoszov egye­ temet választják, hanem az Eötvös Lórándot Pesten. Könyvet fogok írni az USA-nak a politikánkról, gazdaságunkról. Biztosra veszem, hogy átveszik, mint Nagy Ferenc könyvit átvették két millió dollár készpénzért. Már 160 külföldi vállalat jön ide, hogy minekünk segítsen. A nagyemberek, akik kí­ váncsiak, mind idejönnek és felkarolnak bennünket. A ruszki árnyék elmú­ lik, jön a világámyék, ahol megmutathatjuk, hogy kik vagyunk, mik vagyunk. Ki fogunk fejlődni, mert ez a magyar nép elsőrendű a világba. Na­ gyon tehetséges. Független, szabadságszerető. Szent István király a mi oltalmazónk, nemzetalapítónk. Thatcher Margit is nálunk mulatott. Akkora gondjuk van ránk, hogy borzasztó nagy! Szinte féltenek bennünket. Úgy el­ szaporodtak a világba, hogy mink csak cigányok vagyunk mellettük. De hát ott nem vót annyi háború, mint itt. Űk szerencsésebbek vótak. Minket egyik háború a másik után letaposott. Most meg ránk gyütt a marxizmus, ez oszt végleg helybehagyott bennünket. Sokat, szépet, nagyot, jót, önállóságot: ezt látom az ezredfordulóra a magyarokból. Gyönyörű iskolát kapunk akkorra. Most az egyszer meg vagyok elégedve a kormánnyal. Ezeregyszáz éve, hogy itt lakunk. A magyar ember független és szabad.

Vélekedések róla

Icsendőrvilágba üldözték 1. Hát ez a Vasgyúró az édesapámnak kereszttestvérje is meg unokatestvérje is. Mi a József Attila utcába [18.] laktunk, ő meg a Ságvári Endre utcába, és vele szembe lakott a felesége, aki volt felesége. Szél Julis­ ka. Most Szegeden él tudomásom szerint. Csak az édesanyjával élt ez a Vas­ gyúró. Nagyon szépen tudott hegedülni. Hát a Juliskát nagyon tiltotta az édesanyja ettől a Gyúrótól. Hát a Gyúró addig hegedülgetett az ablak alatt a Juliskának, hogy Juliskát ellopta, a Juliskát megszöktette. Utána ott lakott a Gyúró az édesanyjával meg a Juliskával. Tudomásom szerint két családjuk született. Utána az édesanyja meghalt a Gyúrónak. Hozzánk költöztek. Ná-

210

lünk laktak. Ez 1947 vagy 1948-ba lehetett. Apukám befogadta, mivelhogy unokatestvérje meg kereszttestvérje vöt neki. Szívességbül odaengedte. Nagyon nehéz körülmények között éltek, mert akkor üldözték is. Úgyhogy nagyon sokat bujkált. Valami politikai üggyel kapcsolatosan, és volt olyan is, hogy megbilincselték, megfogták, de megszökött. Olyan erős vót, hogy amint elfordult a rendőr, két percen belül a bilincset leszakította a kezéről, és úgy elment a rendőröktől, hogy nem bírták megfogni. (Nagyváradi Istvánná)

2. Hát nem tudom, miért nevezték annak, hát nem olyan valaminek néz ki. Tudja az apjafasza, miért nevezték Vasgyúrónak. Annak hívják. Mindönki úgy tudja. Valamiké a csendőrvilágba üldözték sokáig, de mögfogni nem bírták, mert mögvasalták, oszt úgy is elszalasztottak. Nem bírták mögfogni nagyon sokáig. (Veress Sándor)

3. Ilyesmit tülem ne kérdözzön, mert én nem tudok semmit se mondani rúla. Oda vótam kint a fronton, én 1948 júniusában tértem csak haza. A nevitmár pici gyerökkorom óta ismertem. Mi együtt pásztorkodtunk. Egyik szomszédba vótam Kajtár Imre bácsinál, ű pedig a Kurucz Pista bácsinál vót. Egymás mellett szolgáltunk. Kovács Jánosnak hítták röndös nevin. Nős vót, osztán valamilyen oknál fogva elmaradt a feleségitül. Azúta aztán öz­ vegyön van. Ilyen magány-életbe van. Itt lakik a Nagyváradi Janiéknál. Közben itt is van, ott is van. Ez osztán maszekügy tovább. Nálam valamivel erősebb vót, vállasabb. Én a politikánál nem beszélők semmit. Én tizen­ nyolc évig gazdasági cseléd vótam. Mit tanultam a jószágnál? Amit szokás mondani: azt mondják, a cselédöt apjával, anyjával szidják. Én csak ezt tanútam, én mást nem tanultam. (Forgó Balázs)

4. Erős vót, mög bátor. Mert azt hallottam, hogy a csendőrök hajtották va­ lamikor. Oszt a két dűlő közt, ahol mezsgyekarók vótak lerakva, ott futott a csendőrök előtt. Mert ő mindön mezsgyekarót tudott a sötétbe, hogy hol van. O elkerülte a mezsgyekarót, a csendőrök mög fölbuktak benne. így tu­ dott elmenekülni. Nem annyira erős vót, hanem eszös. Ezt így hallottam én az uramtú, mert ű jobban ismerte. (Kovács Gáborné)

5. Hogy mit csinál most? Hát én azt nem tudom. Aszongya a lányom, tán most éjjeliőr a téeszbe. Én, lássa zt se tudtam, hogy mi a neve. Én mindég így ismertem, hogy hát Vasgyúró. Mindég így ismertem. Bujkált a temető­

211

be. Aszongyák, ott folyt a víz, ottan mélyedés van. Oda be van ásva, oszt nyáron ottan van. Ezt hallottam rúla. (Gémes Józscfné)

6. Én tudom, én láttam is a bunkerját. Hogy mikor, azt úgy pontosan nem tudom mögmondani. Van annak vagy harminc éve. Mög is mutatnám, hogy hun vót. Ott a temetőbe, ott ahun Jóskánk el van temetve, annak a véginél. Ott vót egy ilyen gödör, és abba vót egy sütőteknyő. Szalma vót benne, mög rongyok. Mélyen le vót ásva. És egy ilyen rossz zsákbul vót egy függöny rajta, oszt ott aludt, ott tanyázott. így nézött ki a háza. Az nagyon erős embömek tartotta magát. Mindönkivel elbírt, és elnevezték Vasgyúrónak. Most is olyan izmos embör különben. És újságot olvas. Úgy olvassa az újsá­ got, hogy megy a biciklin az utcán. Annyira tán nem ismeri senki a politikát, mint ő. (Ormánál Erzsébet)

Még a vasat is möggyúrja 7. Kovács János. Úgy hívták. Vasgyúró János. Ű úgy képzölte be magá­ nak, hogy ű micsoda erős embör. Azért lőtt ű Vasgyúrónak elnevezve, mert aszonta, hogy ű még a vasat is möggyúrja, mint az asszonyok a tésztát. Hát evvel én részös is vótam egy pár esztendőbe, és ott is olyan cirkuszokat csi­ nált. Mikor möntünk kifelé a szentösi Papp-tanyára arami, mert ott vót ve­ lem részös, elkezdte a kaszáját így a feje fölött a kis kacsnál forgatni. Oszt akkó vótak ott nők, már mint félrészösök vótak. Mondtuk neki, hogy ide hallgassál, Jani, ne bravúroskodjál ezzel a kaszával! Véletlen valakit mögvágsz vele, vagy mit tudom én! Mit? Nem számít az énneköm, aszongya, egykét halál! Szóval, ez olyan nagyon úgy képzölte be magának, hogy űnála tán tudósabb embör nincs. Ha kérdözte tűle valaki, hogy melyik államnak minek hívják a fővárosát, mög tudta mondani. Alig végözte el a négy elemit. Csak az újságbul tudott ilyesmit ű, mert az újságot azt mindég olvasta. (Patai Péter Pál)

8. Ismerem a Vasgyúrót. Járkált itt a faluba. Újságot olvasott. Mást aztán nem tudok. Mög politizált. Csak úgy hallottam, hogy Vasgyúró, Vasgyúró. Erős embömek tartották. (Zsóter György)

9. Itt vót egy idős néni, a kórházba van mostan, az szokta mesélni a Vas­ gyúrót. Jött az ebédért, nagy üveg kóla vót nála. Na asszonyok, ilyet kell inni, mert ettül józan marad az ember. Nem borral berúgni, az nem tud dol­ gozni. Nála vót az újság, leült, oszt olvasta. Ez nyáron vót. Mindég úgy hív­

212

ták, Vasgyúró. Azért hívták úgy, mert azt mondták rúla, hogy erős ember. (Török Ferencnó)

10. Mindég büszkélködött. Én Sándor bácsi olyan erős embör vagyok, hogy énvelem nem bír senki. És én tudok mindönt. Ezt mindég hajtogatta. (Szeri Sándorné)

11. Most reggel találkoztam vele. Nem tudok rúla semmit. Itt van a faluban Gyúró. Körülbelül olyan hetvenkét éves lehet. Lényegében rosszat nem hal­ lottam rúla. Nem iszik, nem dohányzik. Józan életet él. Sokat olvas. Gondo­ lom, hogy erős ember. Ezt csak én gondolom. Vállal még munkát is. Különösebbet nem tudok rúla. Annak nincs egy állandó lakása. Mint a ma­ dár. (Tárcái Béláné)

Egy nagyim politikus ember 12. Nem is tudom, hogy mit mondjak róla. Egy nagyon politikus embör az. Nagyon szeret politizálni. Él még most is. Vót egyször elbujdosva is, úgy­ hogy az erdőkbe is bujdosott sokáig. Oszt majd mikó egyször hazagyütt, engöm dajkált. Beszéltem vele. Mi lösz, mög hogy lösz. Mindég azt mesél­ te. (Majzik Lászlómé)

13. Hát én nem tudok róla semmit se, mert tulajdonképpen olyan vándorló embör, vagy mi vót ez. Lakott itta Pókföldön. Vót neki felesége, két család­ ja. Ott lakott. Ilyen dohánybeváltó hivatal vót itt Csanytelekön, és ott vót ez a Pókföld. Pók Istvánnak hítták, oszt azért vót az a tanya. Most van egy új település rajta. Olyan fellengzős, tudálékos embör vót az a Vasgyúró. Egy­ kor az erdőbe is tartózkodott. Ott olvasta a lexikont. Nagyon akart ű tudni mindönt. Először kitelepödött Sövényházára, ott van neki valami rokona. Aztán fölmönt Pestre. Múltkorában azt mondta neköm, hogy most már nyugdíjba van. A munka nem vötte be sohase. Itt csellengéit a rokonok kö­ zött. Olyat is hallottam, hogy a temetőbe is lakott. Ilyesmiket. Nem olyan nagy valaki az. Handabandázott mindég. Mindég nagyon politikus akart lönni. De azt mondta, ha bordó autó lösz alattam, majd maga is szóba áll ve­ lem! Én oszt nevettem. Nem vötte komolyan seki se. (Sajó Anna)

14. Az csak inkább politikát folytat. Csak hallombul todom, hogy beszélnek rúla. Az mindig az újságot bújja. Hallottam, hogy lakott lent valahun a gyö-

213

pön is. Csinált magának olyan verömházat. Tudja a fene, oszt ott lakott. Ott a faluszélin. Ahogy mögyünk Baksra a mellékúton. (Zsóter Györgyj

15. Én a téesznél vótam, mint nappali őr. Oszt akkó aszonta, hogy komám, te mán dógoztál öleget. Nem fogsz tovább dógozni, mert tudd mög, hogy most már én löszök az elnökötök nemsokára. Mondok, abbul nem lösz, ko­ mám, semmi se! Elsősorba, neköd nincs is iskolád. Én kérlek többet tudok, mint nektök az elnökötök. Az ha az újságba elolvasott valamit, az pontosan elmondott mindönt, ami az újságba le vót írva. De annyira élös vót az agya, hogy ezt mind tudta. No most akkó, fölkerült Pestre. Az újság nála vót. Hát ez nagy embör! Le köll gyünni Csanytelekre mögérdeklődni, hogy mi van ennek a háta mögött. Mindönt tud pontosan, a világon mindön nemzetnek a fejedelmit tudta. Tehát ez nagy embör! Hogy igaz-e, amit ez az embör szélhámoskodott? Hát a párttitkárt fölkeresték, Ambrus Jóskát. Ambrus Jóska oszt mögmondta, hogy Pista tudni tud, de semmi a háta mögött nincs, csak ilyen beszédje van. Szögény embör vót, cselédembör. Gyerökkora úta én is­ mertem. (Szeri Sándor)

16. Hallottam mán rúla. Nagyon szereti a politikát, mög az újságot. Olyan jó, testös embör, oszt tán azért Vasgyúró. Tudja a politikát nagyon, az biz­ tos. Úgy elmagyaráz mindönt. Nagyon űzi a politikát. Mindönt tud fejbül. (Farkas Ferenc)

17. Hát tudja, az a helyzet, hogy az idősebb, mint én jóval. Olyan embör ez, hogy hát ha ezt az eszit föl tudná használni, ahogy ez tud politizálni, mög ilyen dolgokat, akkor biztos, hogy nem bujkálna. Hun az egyik fuvarosnál lakik, hol a másiknál. Nincs neki még csak lakása se. így ismerik. Reakcióbul való embör. Mi sokkal fiatalabbak vagyunk, nem tudjuk, miért maradt rajta ez a név. Aszongyák, régebben is ilyen önfejű vót, a csendőrök­ kel is vitatkozott. Osztán ebbe a társadalomba mög rendőrök hőlészték. Kü­ lönöset nem tudok rúla. Hallottam, hogy földkunyhóba lakott. Hol itt lakik, hol ott lakik. (Paksi Mihály)

18. Nagyon szerette mindig a politikát. Sőt most is. Állandóan tanulmány­ utakon jár. Melyik országnak hány a lakosa, az mindönt tud. Kik a vezető­ szervei, azt is. Nyugdíjas mán. Énszerintem egy böcsületös embör, mert nem iszákos. Bele van illeszkedve a társadalomba. Még most is dolgozik. Lakása nincs, mert nyomorult helyzetbe vót. Ötét nem a szórakozás vagy bármi érdekölte, hanem az újság. Letilt a rét szélin, és elolvasta az újságot.

214

Osztán mindönt tudott. Annak már egy vezetőbeosztást köllött vóna koráb­ ban adni. Ilyen politikai beosztást, mert biztos, hogy ott lőtt vóna a helye. Jó munkásembör. Sok embört kidolgozna a munkába. Nem tudom, milyen ál­ lamfő érközött ide, aszongya, annak a tiszteletire kihányok két kocsi sárga­ földet társadalmi munkába. (Jaksa Gábor)

19. Hát újságot azt én is láttam, hogy olvasott a temetőbe. Ott vót a tanyája. Étt az apósom sírja közelébe így a gyöpesön kiterített egy pokrócot. Ott fe­ küdt. Tejfölt vagy tejet ivott. Ott olvasta az újságot. Hát sokszor mögijedt tűle a sok nép, mert nem tudták, hogy kicsoda. No oszt akkó azt mondta, hogy nem köll tűlem félni, nem bántok én senkit. Nagyon írásosan beszélt. Én láttam a szömeimmel, hogy az újságot olvasta. Majd egyször cigány Miskával hoztak nekünk szenet, akkor mutatta neköm a felesége fényképit. Oszt akkó potyogtak a könnyei, hogy ű azt a feleségit nagyon szerette, de a felesége űtet nem bírta a politikája miatt. Mert ű mindég szerette a politikát. Ű azt is tudta, hogy mikor mi van. Amit az újságból kiolvasott, ű abbul jó­ solt. U úgy képzelte magának, hogy ű egy jósló. Azt mondta az én párom­ nak is, Gabikám, majd meg fogod tudni, hogy a körösztöt még a homlokunkra sütik. Ezt még mögtudod, aszongya. Hát a múlt rendszert, a grófokat, azokat szidta, átkozta, mert azért van a sok szögény, amiért a gró­ fok urizálnak. Azoknak mindön jól mögy, a paraszt mög csak dolgozzon! A mostani rendszerről mög azt mondta, ezek az urak se fognak uralkodni, ha­ nem még ezután akijön, majd az fog uralkodni. Hát én a nagyanyáimul hal­ lottam, az idősebbektül, hogy mit jósolt. Mindég olyan különös öltözetbe vót. Zokniba mög papucsba, vagy szandálba. Nem úgy járt, mint a röndös embör. Annak egyforma vót az öltözete télön, nyáron. Téli ing vót rajta, ilyen melegítő mög egy pulóver. Az vót az öltözete. Én azon se nagykabá­ tot, se ingöt nem láttam. Semmiféle emböri öltözetöt nem láttam rajta. (Ko­ vács Gáborné)

Ez olyan hisztérikus koma 20 . Ez olyan hisztérikus koma. Olyan borzasztó okosnak tarja magát mind­ önbe. Közelebbrű nem ismerőm én se. Olyan borzasztó nagy politikus. Az egész világot ismeri. Mán tudja, hogy gy mi hun van. Én is úgy ismerem, mint Vasgyúró. A temetőbe is tanyázott. A válykosgödrökbe ásott magának szállást, oszt ott aludt. Egyébként nem tartják bolondnak. Mondom, közelebbrű nem ismerőm. (Locskai Ferenc)

215

21 . Nem tudom, hogy miért nevezték el Vasgyúrónak. De olyan okos, hogy az mindönt tud. Szórul-szóra elmondja az újságot, amit elolvasott. Csak azt hallottam rúla, hogy annyira mögtanul az újságbul mindönt, hogy az egy nagy politikus. Akik idősebbek, azok jobban tudják ezt. Az én egyéni véle­ ményem, egy olyan félművelt, mindön lében kanál embör. A temetőben is összebukkantam vele, és azóta nem mertem átmönni a temetőn. Majdnem főbuktam a lábába. Ott aludt kint a csupasz földön. (Horváth Lajosné)

22 . Vasgyúrót tudok én, csanyit, de az csak olyan zsellérembör. így jár a fuvarosokhon napszámra. Hát azt üsmeröm. Vasgyúró. Hát ez csak egy csú­ folódó név. Egy kicsit olyan hillingős embör az. Úgyhogy nem egészen tökéletös az agya. Olyan csellődő embör az. Hun itt dogozik, hun ott dogozik, de állandó helye nincsen sose neki. Nem lőhet azt az embörök, ko­ moly embörök közé beszámolni. Hát ezt üsmeröm Vasgyúrónak, mást nem üsmerök. (Szűcsei András)

23. Én annyit tudok mögállapítani rúla, hogy az apja teljes dilit játszott. Úgyhogy Kutyanyakon tartózkodott állítólag. Én annak idején, az 1952-es évbe kint dolgoztam ottan. Cséplőmunkás voltam éppen akkor, és úgy nézött ki a kérdés, hogy mindönütt otthon érözte magát. Gazda vót. Oszt a gazda direkt kérdözte, hogy hát János bátyám, mint akarnak maguk? Aszongya, hát nem akarnak csépöltetni máma? Oszt akkó ezt szerette az öreg. Állítólag az aprópénznek jobban örült, mint a nagynak. Csörgette a kezibe. Az úgy örült, hogy a nagy pénznek nem örült annyira. Akkor a talpát úgy verte össze, mikó mulatott, mint én a tény erőmet. Épp az előbb talál­ koztam vele. Mondja, hogy melyik államnak mennyi a létszáma és mennyi atomerőműve van. Eleinte ő olyan erősnek érözte magát. Nem dógozott soha. Későbbiekbe kezdőit úgy nyilatkozni, hogy tán ú a legerősebb a köz­ ségbe. Egyébként szívós természetű, mert hetvenhárom éves, és még min­ dég ilyen rakodómunkás, de a tanyáját mostan bontottam szét. Ilyen lefődelt gunyhó vót. A csatomapartokba ásott lyukat, arra tösz egy kis gazt, oda be­ húzódik, ott tanyázik. Nem ilyenkor, hát most aranyos az idő, hanem mikor hideg fagyok járnak, még akkor is olyan helyen húzódik meg. Állítólag így mikor tovább beszél vele az embör, akkor előfordul olyan, hogy többet mond, mint a valóság. Hol itt, hol ott van. Mondjuk, ha az embör szeretne egy kicsit mosolyogni, akkor nem mond ü semmit se. Előfordult a hatvanas évekbe, hogy hát bele-belenézött már a párt, a hatalom, és akkor kezdték vóna úgy fékezni, hogy ne csináljon márnyilvánulásokat. Hát vót neki egy telepje, annak vót így a sarkán egy gödör. Ki vót ásva és a fele le vót gerendázva. A gerendák le voltak takarva szárral mög földdel. Száríziggel vót kö­ rülkerítve és szalma vót a belsejébe téve. Aszongya énneköm egyik

216

alkalommal, Vezérem, nem jössz el möglátogatni, hogy hol lakom? Eljö­ hetnél egyször már a tanyába szétnézni. Hát oszt elmöntem, mert éppen táp­ pénzön vótam. Elmöntem hozzá, szétnéztem. Hát gyere, üljél le ide mellém, ne szégyöld a szögénységöt, az nem szégyön. Hát éppen orvosi könyvet ol­ vasott. Hát osztán azt mondja, tudod Olajos Jancsi [községi orvos] butább éntűlem, mert én vizsgázott személy vagyok orvosi diplomábul, csak épp annyi a különbség, hogy én nem műtöttem még. Nem röndölök, de én a tu­ dásommal előrébb állok, mert én legalább alkoholt nem fogyasztok, nem úgy mint Olajos János. Az mög tényleg szerette a tintát, állítólag az által múlt ki. Ez a Vagyúró orvosi könyvekkel, regényekkel, újságokkal foglal­ kozik. Szó szerint mögmondja, hogy hányadik oldalon mi van fóltüntetve, mert a fejibe tudja tartani és aszerint halad. Hát ő olyan gyöngébb ésszel is gondolkodó, mert a világlexikon könyvet is mögvötte annak idején, aztán azt olvassa. Bár ő most atomkutatónak is töszi magát. Háromezren vótak most is - aszongya - möghíva, amikor a világ-atomtanácskozás vót. Hát űtüle kérdözték mög, mert nagyon sok hely ön tart ilyen beszámolókat, hogy mit lőhet tönni. Nem történelömszakos, hanem atomszakos is. Mondtuk neki, ha elmégy evvel mög evvel birkózni, oszt földhöz vágod, akkó elhisszük, hogy Vasgyúró vagy, de hogyha az vág fóldhön, akkor ellene mondunk. Valóban úgy vót, hogy földhön vágták a Jánost. Aszonták neki, nem Vasgyúró vagy te, csak krumpligyúró. Egyször elmöntünk az egyik italozóba, és egy utcabeli barátjával összegyűrtek. Ilyen Bocskay-kabátba vót az illető, és egy cifranyelű bicskát rántott elő: Mögöllek Gyúró még mámmá. Aszongya, abbú se lösz semmi, mert én úgy fölpofozlak, hogy te az életödbe észhön nem térsz! Oszt valóban úgy vót, hogy egyikünket is nyomott így maga előtt, másikunkat is. Nem merte belevágni a bicskát. Ez mög kiugrott a hátunk mögül, oszt adott neki olyan szájast, hogy csak! Az ötvenes-hatvanas évekbe körülfogták a rendőrök a tanyáját. Hát csak egy pince vót. A három rendőr megrohamozta a tanyáját. Nagy szárazság vót, kinn feküdt a kukorica szélibe. Látta, hogy rohamozzák a tanyát, odaszólt, hacsak vöröshasú nyúl nem csinált bennetöket, engöm nem fogtok otthon. Most is tévedtetök, mert nem fekszöm a tanyába. Elfutott, oszt úgy üldöz­ ték. De később leálltak rúla. Nem csinált ű olyan törvénybe ütközőt. Van nagyon sok személy, aki a huncutságra alkalmas, hát ilyen lőhet ű is. Azon pankál az agya mindég. (Bartus Ferenc)

24. Ez a Vasgyúró neve. Ez csak olyan csúfheve vót ennek. De én mög nem mondom, hogy Kovács-e, mi-e. Hát egy kicsit én úgy vöttem észre, hogy itt [a fejét mutatja] van baj neki. A politikával avval biztos, hogy foglalkozott. Egy nagy kommunista vót. Hogy begyütt ez az új rendszer, állandóan buj­ kált. Mindég bujkált. A Jóisten tudja, hun vót a gunyhája, de bujkálni buj­ kált mindég. Ilyen nagyon politikus valami lőhetett ű. Én nem ismertem különben. Ismertem, hogy Vasgyúró. Miért maradt rajta ez a név? Azért,

217

hogy erősnek gondolta magát, mert mindég olyannak képzelte magát. Én már csak sokára tudtam mög, hogy miért hívják ezt Vasgyúrónak. Nem az igazi neve, aszonták. Hát én nem dolgoztam vele, nem birkóztam vele. Olyan jó karosnak látszott. /Bozó Máté/

25. Hallja, én arrul nem tudok. A nevit hallottam, de annyira én nem tudom. Azt mondták, hogy ilyen kóborgó vót az. Nem a lakásán lakott, hanem sok­ szor a temetőbe, ott aludt. Mög politizált. De bizony politizált, úgyhogy mikó mitőllink elvitték a gépet, hát ű járt ide az uram nyakára, hogy ekkor hozzák vissza, mög akkor. Lögyön nyugodt, tudja biztosan, hogy vissza­ kapja. Cséplőnk vót, traktorunk vót, oszt annak idején elvitték. De nem hoz­ ták vissza. Mondta az én uram neki, hogy nem lösz abbul semmi se, az mán odaveszött. Azt mondták rúla, hogy nem olyan százszázalékos. (Ürmös Lajos né)

A szögedi kincstár őre lösz 26. Hallottam rúla, ismerem is. Hát jó embör különben, csak dógozni hun itt, hun ott. Most éjjeliőr a téeszbe. Az apja olyan erős embör vót, oszt azt nevezték Vasgyúrónak. Az is egy kicsikét olyan szalajtós vót, de ez is az! Inni nem iszik szeszes italt, csak üdítőt iszik, süteményt azt mög öszik annyit, hogy rengeteget. Mindég ilyennek ismertük, ilyen szalajtósnak. Szóval tud mindönfélit. Tudja, hogy a világon melyik a legidősebb fa, mög mindönt. Az mindönt tud. Olvas. Tele van a zsebjei újsággal. Lent a válykos gödrökbe csinált magának szállást, ott aludt. Vót mikó üldözték a rendőrök és össze is kötözték a kézit. Kérőm szépen a rendőrök beszélgettek az én bá­ tyámmal, és ű mög összekötött kézzel átugrotta a sövényt. El is menekült. Amúgy mög mindönt tud. Például mond olyat is, hogy majd ű mög fogja csinálni, hogy itten a Mezőkemél lösz ez, az. Iroda mög mindön, majd ott dógoznak a csanyiak. Ottan lösz a fölvásárlás, de most már ott is van. A fe­ lesége Szél Júlia vót. Valahogy összegyütt avval akislánnyal. Fiatal kislány vót és elvötte. Akkó lőtt kiosztva a házhely. Űneki Pókföldön vót a házhe­ lye. Ott csinált egy vermöt magának és ottan teleltek a verőmbe. Ilyen fődgunyhóba. Ott szült mög az asszony. Házat nem építött, csak egy fődgunyhót, egy vermöt. Ez már a fődosztás után történt. Ő sajátmaga is azt mondja, én vagyok a Gyúró. Sövényházán laktak ezök. Aszongya, hogy ű hozta mög ezt a jó helyzetöt a parasztságnak. Ü intézte eztet, hogy ne napfőköttiil napestig dógozzanak. A nyolc óra hossza elég. (Forgó Antal)

218

27 . Hát itt lakik a téeszbe, egy fáskamrában. Van ott bent három bála szal­ ma, kólásiiveg, két vizeskarma, két óra, mög egy rádió. Ez mindöne neki. Könyv, újság az van. Az a mindöne, az az élete. Éjjeliőr itt a téeszben. így beszédképpen mondta már neköm, ha mögnősül, akkor majd elvisz engömet is jó helyre, oszt körösztkomák löszünk. Mög majd én bérmálom mög neki az ű fiát. Szóval én nem vöszöm komolyan az ilyen dolgokat. Én szerintem nála már röggel is este van. Azt mondta, mög fog változni a világ. Ez mög fog szűnni, vége lösz a kommunizmusnak. Neki pedig külön kor­ mánya lösz. Az az igazság, hogy a fölfogása villámgyors. Amit a rádió el­ mond, ű azt egy óra múlva szórul-szóra ugyanúgy elmondja. A fölfogása annyira villámgyors. Mög tud jegyözni mindönt. Gyerökkorába a vasak közt őbölygött, osztán azért fogták rá, hogy ebbiil majd egy olyan jó va­ sas-szakmunkás lösz. Azért mondták, hogy Vasgyúró, mert olyan erős embör is vót. Oszt ráfogták, hogy Vasgyúró. Különben atomszakértő is. Möghívták űtet Paksra az atomerőmű átadásához. Mög vót híva, mint atom­ szakértő. Erős embör vót, ez nem vitás. Egyször egy fiatalembör bekapta neki az orrát. Egy helyön dolgoztak. Az öreg úgy odavágta a betonjászol­ hoz, hogy abba a pillanatba eltört neki az oldalbordája mög a karja. Villám­ gyorsan azt is. Valamikor, tudja, a temetőbe is bujkált. Ott aludt. Ötvenhatba mikó vót a forradalom vagy mikor, most nem akarok hügyeségöt se mondani, akkor üldözték az öregöt a rendőrök. A kormányellenességéért üldözték, osztán ilyen fákba bujkált az erdőbe. Nagy fűzfákba. Abba állt benne mindég. Azért nem bírták elfogni. Nem találták. Mohával vót becsinálva az oldala. Éjszaka járt haza. Nem tudták elfogni. Itt a téesz­ ben 3800 forint a fizetése. Nyugdíjas már, csak azért szívlelik, mert hazát­ lan embör. Nem mögy a szeretetházba. Ebbiil a pénzbiil elmöhetne nyugodtan, de inkább itt van magányosan. Azt mondja, a párttitkár nagyon jó barátja. Az Ambrus Jóska. Ötét itten mögböcsülik. Jó elképzelései is lönnének, csak hát az nem valósul mög. Ha mögvalósulna, mindön más­ képp lönne. Aszongya múltkor is neköm, nézze mög az újságot, ott találja benne a barátom [Polner Zoltán] nevét, ő csinálta rúlam a filmöt. Hamaro­ san a szögedi kincstár őre lösz, aszongya, a szögedi kincstár aranyára fog vi­ gyázni. A téesznek ebbül mésfél kilót szán, és nem tudom mennyit a szögényök fölemelésére. Ilyen fantáziája van neki. (Sallai György)

219

Vass Laci bácsi (Óföldeák)

Följártunk Szibéria tetejére 1. Amikor a roppant Szibéria földjein gyalogoltunk, jártunk a kutyafejü ta­ tárok országában is. Azok anépek sem írni, sem olvasni nem tudnak, és nem ismernek egyetlen imádságot sem. Az Istent is csak úgy emlegetik: triboga. Azon a tájon három hónapig is utaztunk vonattal. Medvék, farkasok ural­ kodtak arra. Hatalmas sivatagokat és borzalmas hegyeket láttunk. Följár­ tunk Szibéria tetejére és onnan nézelődtünk. A nyulak tiszta fehérek voltak a nagy hidegtől, hótól. Lent esett az eső, mi mégsem áztunk, mert olyan ma­ gasan voltunk. De a lábaim kihűltek, fölzsugorodtak. Az oroszok téglát kö­ töttek a lábamra, aztán leástak a homokba. Kihúzták belőle a betegségöt. (Vass Laci bácsi)

2. Kinn vótunk, aszongya, egészen a világnak a szélin. Ott sömmi nem vót. Leültem a szélire, oszt lógattam a lábamat a sömmibe. (Molnár József, 1925.)

3. Én 1948. november 17-én gyüttem Óföldeákra. Én Földeákon vótam borbély. Ez a Vass Laci bácsi Földeákról származott. Ösmertem is a családi körülményeit. Ez elsőbb Földeákon nősült, majd elvált a feleségitül, és az­ tán kigyütt ide Óföldeákra. Egy özvegyasszonyt vött el. Ez bevonult 1915-be katonának Brassóba. Már csak ezt azért tudom mondani, mert vótak itt olyan személyük, akik vele vótak katonák. Brassóba bevonult ka­ tonának, majd osztán kérőm, azok a katonák kikerültek az orosz frontra. Ott ű hadifogságba került. 1917-be vót a hadifogolycsere. Akkor tört ki ott Oroszországba a forradalom. így keríit haza ez a Laci bácsi. No, oszt Laci bácsi sok mindönt mondott, mert borotváltam itt Ófoldeákon 48 után egész addig, amíg mög nem halt. Hát sok mindönt mondott. Hogy oszt abbul mi vót az igaz, azt kérem én nem tudom. Mondott ezt is, azt is. Olyat mondott, hogy kopasz embömek is hajmeresztő vót. Hát mit mondjak mást. Hát nem egyformák vagyunk. (Neparáczki Pál)

4. Akkor aszongya, harcoltunk. Még akkor nem vótunk fogságba, oszt kint vótak, nem tudom milyen részön. Mondta is a város nevit. Tudjátok, milyen hó vót? Akkora hó vót, hogy a torony tetejéig ért a hó. Letáboroztunk egy helyre. Aszonta az őrmestör, hogy mindönki keressön magának ott helyet.

220

Hát én ahogy kaparásztam a havat, aszongya, tanátam egy vasdarabot. Oda­ kötöttem a lovat. Lefeküdtünk a sátorba. Röggel mikó földérzünk, hát lenn vagyunk a fődön. Hun a lovam? Hát fölnézök, aszongya, hát mögkötöttem. Hát nem a [templom] köröszthöz kötöttem a lovat! (Borbíró Pál)

5. Nagy harcba is vöt. Meséte. Úgy hullt az embör, mint a légy. Mikor vége lőtt a nagy harcnak, a generális, kiállt, oszt aszonta, hogy so szengárd aus! Az annyit jelentött, hogy ez jól sikerült most. Elhullt a sok embör. (Molnár József 1925)

.Beszaladtunk a zöld kukoricásba 6. Laci bácsi egy szorgalmas munkásembör vót. Vöt neki egy kis földje. Két lóval gazdálkodott, de amellett, mert kevés födje vót, eljárt napszámra is. A közös gazdaságba dógoztunk kétszázan is. Százötven embör egy csa­ patba. Hát akkoriba a szögénységöt, hogy verte el az emböriség? Hát az vót a jó, hogy vót az embörök között viccös embör, vagyis hát egy nagyotmondó. Az öreg is elkezdte mondani, hogy hát mikor ű orosz fogságba vót, ki­ vitték ükét Szibériába. Halljátok-e, aszongya, mikó kinn vótunk Szibériába, egyször csak gyüttek a kozákok. Mögijedtünk. Be a ződ kukoricásba. Be­ szaladtunk. Hát ugye nevettük. Hogy hát Szibériába! Nincs is ződ kukorica. Aszongya, olyan hideg vót, ide figyeljetek, ha hiszitök, ha nem, hogy ahogy pisáltunk kankalékba mögfagyott. (Borbíró Pál)

7. Akkor még tartott a háború a muszkákkal, osztán lűttek, de kegyetlenül. Hát nem vót mit tönni, nekünk hátrálni köllött. Ott vót egy folyó. Be vót fagyva. Mit vót mit tönni, körösztül a jégön, bele a ződ kukoricásba. Ez így vót. Mondott valakit, aki már régön möghalt. Ű is ott vót. (Németh András)

8. Aszongya neköm, mikor ötét elfogták a muszkák, képzeljétök el, har­ coltunk. Hideg vót nagyon. Lebújtunk a hó alá. És tudjátok, mi lőtt? Mikorára kigyüttünk a hó alól, a másik oldalon a jégön átmöntünk, oszt a ződ kukoricásba elbújtunk. Ilyen bemondásai vótak neki. (Neparáczki Pál)

Öt muszka rámgyiitt 9. Oszt elmagyarázta, hogy ű milyen hős vót. Olyan hős vótam, aszongya, hogy öt muszka rámgyütt, aszongya, oszt mögráztam magamat.

221

Képzeljétök el ezök a kozákok, ilyen pikával, aszongya, fölhajítottak olyan magasra, azt hittem, soha nem gyüvök vissza. (Neparáczki Pál)

10 . Azt is hallottam, hogy mesélte az orosz fogságot. Mondta, hogy három orosz is nekirontott. Lerázta magárul. Acsarkodtam, azok mög szaladtak amerre láttak. (Molnár József, 1911.) 11 . Akkor benn vótak a bunkerba. Hát aszonga, gyütt egy kozák befelé, osztán mögütött. Képzeljétök el, aszongya, hogy én nem engedtem maga­ mat. Szájon vágtam. Rámgyütt, aszongya, három kozák. Tudjátok, hogy mögráztam magamat. Lehullott az egyik, még a kályhába is beleesött. (Bor­ bíró Pál)

Ez a hideg semmi se 12 . Többekk között azt mondja az öreg, képzeljétök el, mikor itt nálunk nagy tél vót, ez a hideg, aszongya, semmi se. Olyan hideg vöt Szibériába, hogy ahogy álltunk ott a táborba, őrségbe, olyan ötven méterre lehettünk egymástól. Kiabáltunk. Nem hallottuk egymás hangját. Hanem tavasszal, képzeljétök, mikó engedött kifele, teli vót kiabálással az egész határ. (Né­ meth András)

13. Aztán azt is mondta, hogy mikor ü hadifogoly vót, Szibériának azon a részin vót, ahun olyan hideg vót, ha el tudjátok képzelni, mikó kimöntem pi­ silni, ahogy kankarinba gyütt ki, úgy mögfagyott. (Neparáczki Pál)

14. Aszonta, akkora hó vót, hogy azt hittük, temetőbe vagyunk. Pedig csak a templomnak a tornya vót az a köröszt, amit tanátunk. A templom tetejéig ért a hó. De csak akkó láttuk, amikó elolvadt. (Molnár József 19251

Hadifogságban 15. Aszonta, hogy a hadifogságba olyan kályhát csinált, hogy ilyen füstcsa­ torna vót össze-vissza benne. Aszongya, képzeljétök el, aszongya, az a nagy barakk amelyikbe, aszongya, húsz ezrön vótunk, majdnem mögégött a ba­ rakknak az oldala. (Neparáczki Pál)

222

16. Szénbányába dógoztunk. Aszongya, úgy másztunk be egy lyukon. Oszt akkó a lapátra vöttük a szenet, oszt curukkolva vissza. Összegörnyedve búj­ tunk vissza, ki a lyukon. (Molnár József, 1925)

17. Majd mikó, aszongya, fogságba kerűttink, nem vöt kaja. Möntünk kódulni. Möntünk, aszongya, a városba, osztán danótunk. Danótuk, hogy „Szalad a tehén, lityög-fityög a p i.. .ja a szátokra!'’ Ilyenöket mesélt az öreg. (Kúrái János)

18. Nagyon szerette a csáját. Felesége mindég mondta, te csak mindég a csájáért vagy oda, aszongya. Pedig más étel is van. Ő, aszongya, hogy mink kint mit öttünk, aszongya, nem is tudjátok! Mög, hogy, hogy éltünk! Kuko­ ricakását öttünk, mög csalánt. Azt mondta. (Molnár Etelka)

19. Amikor fogságba vöt, azok mind olyan elmebeteg embörök vótak. Ű mög szanitéc vöt. Egyször az egyik olyan szépen könyörgött, hogy engedje föl, mert le vótak kötözve. Hát ű aszongya, fölengedte. Egy darabig mász­ kált. Egyször nekimönt, harapta, rágta, mindönt csinált. Aszongya, nem tu­ dom, hogy hogy kaptam úgy el a két lábát, oszt ráléptem a nyakára. Egybül möghalt. Mintha egy légy pusztult vóna el. (Molnár József, 1925)

20 . Aszonta neköm, hogy ű vót ilyen földbirtokosnál is. Ilyen gazdagabb embömél. Ozst ű vót néki a kocsisa. Aszongya, azt mindön röggel vinni köllött a templomba. Ki vótak adva, ugye, házakhoz. Osztán aszongya, deduskának köllött szólítani az embört. Nagy szakálla vót. Osztán aszongya, hogy tetejire köllött mindég főmönni neki, mert ott vót ez a kis templom. Oszt lefele mindég gurulva gyütt az öreg. Lefeküdt, oszt, úgy gu­ rult le a völgybe. Ez mindön röggel mögtörtént. (Molnár József)

21 . Mikor Oroszországba annál a gazdag embömél cseléd vót, ott a cseléd­ asszonynak vót egy kecskéje. Oszt aszonta, hogy azt le kéne vágni. Mondta az úrnak, ha elengedné Lacit, levágná. Én elmék, aszongya, ha lefekszik ve­ lem. Hát aztán aszonta az asszony, nem bánja, de ha mögtudja az uram? Hát oszt le is feküdt. Oszt olyan jól esött neki, hogy aszonta: isontrá! Mégegyször, aszonta. Ó, aszonga, egy fogolynak nem vót arra ereje, hogy mégegyször. (Molnár József)

223

22 . Azt is mondta, hogy abba az időszakba ki vótak adva házakhoz. O utána mondom én is. De asszonynép, aszongya, az vót. Aszongya, vót egy olyan öregasszony, ha el tudjátok képzelni, úgy ültük körül. Körülültük az öreg­ asszonyt, olyan kövér vót. Öcsém, nem köllött ott fűteni, olyan meleg vót annak a háta. (Ncparáczki Pál)

23. Egyször amikor főgyütt ez a kommunizmus aszongya, egy koma fölállt az asztalra, és elkezdőit programolni. Valaki messziről lelühette, mert a cá­ rok ellen beszélt. (Molnár József, 1925.)

Ifraitthon 24. Ez mögtörtént biztosan, különben nem meséte vóna el. Aszongya, mikó gyüttek hazafelé Oroszországbul, vót egy törökkanizsai barátja. De az már az éhségtül mögvakult. Oszt ű gyütt, amaz mög fogta a kabátját háturul. Osztán aszongya, éneköltem, mint a kódusok az úton. „Szalad körösztül a tehén a sáson, lityög-fityög a pi.. .ja a szádon.” Nem értötték azok, hogy én mit énekölök. Hordták neki az önnivalót. Aszongya, így gyüttünk Moszk­ váig. Onnat oszt úgy hoztak haza autóval. (Molnár Jószef 1925)

25. Tizenhétbe, hogy vót a háború, oszt mikó hazakerűtek, mesélte, hogy Földeákon, az állomáson várta mindönkit az anyukája. Ölelgették, mindön. Hát az én anyukám? Hát az én anyukám hun van? Hun van? Hát épp azt vöszöm észre, hogy a nyakamba van. Ott ült a nyakába az anyja, aszongya. (Nacsa Gábor)

26. Gyüttem hazafelé a forságbul. Mikó anyám mögtudta, valaki jelözte neki, hogy gyiin a Laci fia hazafelé. Aszongya, szaladtam anyám elébe. Lát­ tam. Hát, aszongya, mikor odaértem hozzá, elkaptam, mögcsókoltam. Hát egyször, aszongya, keresőm az anyámat, nem találom. Hát fönn ült, aszongya, keresőm az anyámat, nem találom. Hát fönn ült, aszongya, a háti­ zsákomon. Fölugrott a hátizsákra örömibe az anyja. (Kúrái János)

27. Aszongya, mikor mögérköztem a hadifogságbul a földeáki állomásra, a karomon ült az édösanyám. Oszt olyan könnyű vót, mintha sömmi se lőtt vóna. Oszt kérdöztem mindönkitül, nem láttátok az édösanyámat, hogy hun

224

van? Hát ott ül, aszongya neki valaki, Laci bácsi, a karján kendnek. Ezt is tűle hallottam. (Molnár József, 1925.)

Erős embernek tartotta magát 28. Kérőm, kis embör vót. De zsurmó létére olyan erős embör löhetött, mert mindég az erejivel dicseködött. Itten vótak olyan embörök, akik ennek az uraságnak [Návay-birtok] a kovácsműhelyibe fölfogták az üllőt. így háturul föladták a vállára és mögfogta a két élit és egyet került ott a magtár körül. Úgyhogy azt senki nem tudta mögcsinálni. Ki tudja milyen súlya vót annak. Laci bácsi mögcsinálta. (Neparáczki Pál)

29. Most ez nem vicc, amit mondok, hogy a lovat fölemelte. Tudja, hogy emelte föl? Erre nagyon emlékszök. Aládugta a rudasfát. A vállán vót a rudasfa. Akár még most is látnám az ártatlant. Vagy pedig mögfogta a far­ kát. Seggbe rúgta a lovat. Szögény anyám nagyon haragudott. Úgy hítták a lovat, hogy Lator. Ide hallgasson, mögemelte. Csak úgy röcsögött a farka. Fölkelt a ló. Nem azért, hogy gyönge vót a ló, olyan lusta disznó vót. (Mol­ nár József né, 1927)

30. Oszt azt is tudom, hogy a mázsa búzát két zsákba beletötték. Főtötték a vállára, oszt innét a magtártul a házáig vitte. (Neparáczki Pál)

31. Erős embömek tartotta magát, pedig nem nagy embör vót. Majd aszongya, szántott a kormos. Elkapart. Húzatták vóna bivallyal ki a traktort. Nem bírták. Aszonta nekik, álljatok félre. Belecipelködtem, aszonta, egy nagyot nyögtem, kitöttem a traktort félre. Ű egyedül. Na, most már möhettök. (Lóczi József)

32. Kezdődött a cséplés, és idáig a botig vót akkó még csak köves út. O mög a boton túl lakott, egy olyan ötven métörre. A cséplőgépöt húzatta a traktor, oszt aszongya, elakadtak. Aszongya, embörök, szóljanak mán, egy pár embör gyüjjön, segítsön mármögnyomni, hogy a cséplő mönjön. Aszongya Vass Laci bácsi, senki, majd én egyedül odamék. Odamönt. Mögnyomta, és kimönt a cséplőgép. Ezt is meséte. (Nacsa Gábor)

225

33. Mikó aztán hordtuk hazafele a búzát, aszongya, a részt, amit kaptunk, mázsájával hordtam a magtárbul haza. (Molnár József)

34. Hát ameddig élt, még az előtte való évekbe is, ötven kilós zsákot vött a nyakába. Innettül a lakústul átgyütt oda a majorba. Mögdaráltatta. Mikor készön vót, főtötte az öreg a nyakába, oszt hátratött kézzel ballagott. Pedig akkó mán idős embör vót. Nagyon erős embör vót. (Németh András)

Úti M atyi mög a többiek

35. Aszonta, hogy legénykorában ű nem félt senkitü se. Uneki vót hét cim­ borája. El is sorolta űket. De elsőbb mögvereködtek egymással, hogy ki lösz a vezér köztük. De olyan vót, hogy azok akis fákat, amik úgy e vótak útetve az utcába, aw Ó ütöttük egymást. Oszt tüskös gallyal vót az körülkerítve. Észre se vöttiik, hogy szúr a tüsök. Elkaptuk, kirántottuk. Oszt, aki győztes lőtt, az lőtt a vezér. (Molnár József)

36. Az az Üti Matyi itt vót, ebbe a Návay-birtokon csősz. Vót kutyája. Hogy hány vót, azt én nem tudom. De olyan kutya vót, ha odaadta a dohányacskóját, az az Üti Matyi, a csősz, akkó az bevitte a majorba, ahun laktak. Kaparta az ajtót, oszt akkó má tudta a felesége, hogy dohányt köll ki­ küldeni. És akkor teletömte az acskót dohánnyal, oszt újba a kutya szájába adta aés kivitte a gazdájához. Ilyen kutyája vót. Majd oszt összevesztek ez­ zel a Vass Laci bácsival. Biztos valamit vinni akart haza a gazdaságbul, amit hát nem szabad lőtt volna. Összevesztek, oszt akkor mondták: Üti Ma­ tyi, Vass Laci, nem tudom én, ki kergeti. Ezt olyan embörök mondták, akik annak idején itt az auraságnál dolgoztak. (Neparáczki Pál)

37. Én cseléd vótam itten a Návay-uradalomba. Osztán egy nagybátyám, Mátó Gyuri bácsi, az mesélt sokat még rúla, mert az öreg má nem doglozott. Gyuri bátyámnak is vót egy bátyja. Üti Matyinak hítták. Mátó Mátyás vót, de Üti Matyi. Úgy hítták. Hát avva birkózott LACI bácsi rengeteget. Úgy belevágták sokszor egymást a dudvadombba, hogy egyik térdig mönt, a má­ sik lábtűig belemönt a dudvába. Nem bírtak egymással. Laci bácsi olyan kis, zömök, mokány embör vót. Üti Matyi, Vass Laci, Ramotai, Bakacsi.

226

Ezök olyan komák vótak. Mindég nagy hőstetteket hajtottak végre. Szájjal is, de töttel is. Mán most lassan azért elfelejtik Laci bácsit. (Németh András)

38. Üti Matyi, Ramotai mög Bakacsi. Cimborái vótak. Ezök is mind beszél­ tek világnak. Ezök olyan tudálékos embörök vótak. Náluk jobban nem tu­ dott senki semmit. (Molnár József, 1911.)

Ördöngös ember vét 39. Azt is hallottam, hogy olyan erkölcsös embör vót, hogy vót neki két csi­ kólova. Úgy hajtott Makótul Óföldeákig, mikorára beértek az udvarra, kérőm, kiborútak a lovak és elpusztultak. Oszt ü aszonta, hogy mán a Lajos-dombnál mögdöglött az egyik. Aszongya, oszt idáig olyan gyorsan gyűrtek, hogy nem tudott elesni. Ördöngös embör vót. (Neparáczki Pál)

40. Dolgoztunk itt a nagy kertbe. Háború után szödték ki a fákat, mi mög gallyaztunk. Aszongya, egyször, tudjátok édös gyerökeim, szakadt az eső ahogy elindultam Makórul. Fölkaptam a lónak a negyedik lábát. Három lá­ bon hazazavartam. A saroglyát verte az eső, de én egy szálat se kaptam. (Neparáczki Istvánná)

41. Gyütt Makórul. A piacrul, oszt fölrúgott a ló. Oszt elkapta a lábát. Há­ rom lábon gyütt egész hazáig. Csak itthon engedte el a lábát az udvarba. így mesélte. (Molnár József, 1925.)

42. Mög azt is mondta, kiesőit a kocsibul a kerék. Nem számított. Gyűrtünk a kocsilőcsön nyargalva. Oszt akkó édösanyám rászólt, mit beszél itt maga?! Ű mög csak mondta. (Molnár Józsefié, 1927.)

43. Vót lova, oszt gyütt Makórul. Oszt nagyon borult, elkezdött esni. De ű hajtott úgy, hogy aki hátul ült az mögázott, de ű nem ázott mög. Ezt is mondta. (Molnár József, 1911.)

221

Egész nap subába aratott 44. Lóczi Jóskával tán aratott is együtt bandában. Laci bácsi. Oszt mögkérdözték tüle, Laci bácsi, maga igazi kabátba, tudna-e egész nap ka­ szálni? Öcsém, mögtöszöm. No, kérőm, kaszált. Mert kaszálni tudott. Egész nap kabátba, csizmába aratott, úgyhogy, kérőm, csicsogott a csizma­ szárán ki az izzadtság. Az ingöt nem löhetött leverni rúla, mert szétmönt alatta. (Neparáczki Pál)

45. Ezzel a Vass Laci bácsival olyan sok mindön mögesött. De én is csak úgy hallottam. Hallombul mondom. Ez a cséplőgépnél történt. Tán beurasztották. Vót két ilyen embör, hogy melyik izzad jobban? Oszt fővötte mind a kettő a nagykabátot, oszt hordták a szalmát rudassal. Aszongyák, hogy csurgóit róluk a víz. Oszt mind a kettő aszonta, nézd, ugye, hogy nincs egy szöm meleg se. (Molnár József, 1911.)

46. Aratáskor hozzákezdött kaszálni. Mögfente a rend előtt a kaszáját. Egyször csak mönnek, vágja. Aszongya, a kasza lemaradt, leesött a kasza rúla. A rönd végin vötte észre, hogy nincs fönn a kasza a nyélön. Úgy vágta végig a röndöt. No, nézzétök, mikó veszitöttem el a kaszámat, oszt a röndöt mög végigkerűtem. Képzelje el, hogy a részösök, akik utánamöntek, azok is e vótak csudálkozva. Laci bácsi vágta a röndöt, de kasza sehun. (Nacsa Gá­ bor)

47. Aszonta, mikó hazagyütt, beszélt a bandagazdával, nem-e bevonnék a brigádba. Aszonta neki a koma, mit akarsz te, ffüstökre való vagy. Hát nem nagy embör vót. Nem baj az, János bácsi, csak azt engedjék mög, hogy én mönjek elől. Hát aszongya, itt elindultam a húszasnál (mögszámozott táblafődek vótak), aszongya, úgy elindútam, hogy egy hét múlva tanákoztam a többiekkel. Akkorát kerűtem. A poros nyomomba se léphet­ tek. (Molnár József 1925)

Az mindég vicceit

48. Levágtuk, fiam, a disznót. Hatvan liter híjján majdnem száz liter zsírja lőtt, de az oszt zsír vót. így mondta. De ez az ember, az mindég viccelt. (Neparáczki Istvánná)

228

49. Akkora tököket termelt, hogy nem bírta haza hozni a födj irül. Nem bírta föltönni a kocsira. Emelődaru nem vót. Hát mit csináljon, aszongya. Kihaj­ tottam tíz darab süldőmet. Vágtam rajta egy lyukat, belemöntek. Mire mögötték a nagy tököt, akkorára lőtt belőlük száz kilós disznó. (Kacsner Ist­ ván)

50. Csépöltek náluk. Hát vót kocsijuk. Bevitték a búzát az udvarba. Aszongya, Ferkónak, fiam, te majd hordod fölfele a pallásra a búzát. Hát aszongya, tögyön apám föl a vállamra egy zsákot! Föladta. Tögyön még egyet! Föltötte azt is. Tögyön még egyet, apám! Nem toszok még egyet, fiam, mert a létra nem bírja. Te elbírnád, tudom, de a létra az biztos, hogy le­ szakad. (Nacsa Gábor)

229

Jegykendő a forgószélben Bevezető Illyés Gyula vallja: „Nem kisebb újdonság történt ugyanis, mint annak elkerülhetetlen felismerése, hogy a népművészet szépségeszménye azonos a magas művészetek szépségeszményével.” Ahhoz azonban, hogy a népi kultúra a maga szépségében kiteljesedhessék, a fóldszínre hozott adatok so­ kaságára van szükség. Nem véletlenül jegyezte meg Bartók Béla Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét? című tanulmányában: „Mert mire van szüksé­ günk, hogy okokat kinyomozhassunk, összefüggéseket kibogozhassunk? Adatokra, adatokra és megint csak adatokra százezerszámra!” Ezért ültem le huszonöt évvel ezelőtt a kis Maros menti község, Ferencszállás egykori szegényeinek asztalához. Ezért kutattam át ország­ résznyi tájat a Tisza és a Maros vidékén. Ezért gyalogoltam a zöld jegenyé­ ket gyertyaként égető Homokországban, hogy költészetté emelhessem a súgva elmondott hiedelmeket, babonákat, gyönggyel gyökerező népi imád­ ságokat, táltostörténeteket. Németh László vallomásos hite szerint: „A hűség az író számára nem­ csak erkölcsi parancs, de ingyen bányabérlet is, anyagbeszerzés.” E szellemi és erkölcsi parancs kettős kötésében mi sem természetesebb, mint fölszínre hozni a kallódó nemzeti örökséget, a nyelv őrzötte ősi szer­ tartások íratlan eseményeit, balladás történeteit, az őstapasztalás aranyröge­ it: babonákat, hiedelmeket, szokásokat, még föllelhető töredékeiket. Megmenteni és fölmutatni mindazon értékeket, amelyek lankadatlanul munkálnak a mélyben. Az emlékező adatközlők minden fennhangon mondott szava egyedülál­ ló népköltészeti alkotás. Szépségével, mondanivalójának gazdaságával az Ómagyar Mária-siralom ősiségével, értékével vetekszik. Mert milyen szellemi kultúrát őrizgetnek az adatközlők? Mindenekelőtt a népi kultúra szellemi rekvizítumait. Mikor a hiedelmek, szokások, nép­ dalok, népmesék szövegeire terelődik a szó, egyszerre kitárulnak, és szemé­ lyiségüket az ősöktől tanult-hallott gyakorlati tapasztalások határozzák meg. Ott, ahol a magas kultúrában az irodalom meg a képzőművészet fog­ lalja el megillető helyét, adatközlőim a hiedelmek sejtelmes mondatait idézgetik. Azokról beszélek, akik néhány iskolát végeztek mindössze, tehát akár tudatlanoknak, analfabétáknak is nevezhetném őket. Én azonban az ellen­ kezőjét állítom. Azt az egyetlen mondatot, amelyet tudnak, nemzeti kultú­ ránk szerves részének tekintem, a mondandó hitelességét, esztétikai értékét pedig fölemelő, közösségi ihletésű művészi alkotásnak tartom.

232

Németh László bölcsességét látom a következő megállapításban is: „Kelet-Európában alig lehet egy író annyira fényűző, hogy a néptől ne ta­ nuljon.” Divatos manapság a népi kultúra reneszánszáról elmélkedni, hirdetni ér­ tékeit. Valójában a nemzet reneszánszáról, megújulásáról és fölemelkedé­ séről kell beszélnünk. így azután még hangsúlyosabb a Németh László-i tanács, intelem. Ha ablakot tárok a múltra, alföldi falvak, tanyák sorjáznak a csillagokig elszolgáló dűlőkön, pusztákon. Nemzedékek dübörgő lépéseit veri föl a szél. Távozó öreg szülék, elballagó vén matuzsálemek imbolyognak a messziségben. Ha asztalukhoz ülök, hogy megőrizzem szavuk törvénykező igazát, azonnal életük sorsfordulóira terelik a szót. Az emlékek sokasága áttör időn, téren, sodorja maga előtt a megszenvedett éveket, sodorja az átélt sze­ génységet, könnyek, fájdalmak, káromkodások billegő hordalékát. Hiába ragyognak az éjszakában a csillagok, keresztre feszített sorsuk megváltha­ tatlan. De szavuk ittmarad a múlhatatlan földön, és nemzedékről nemzedékre újra virágba szökken. Katedrálist akarok építeni. A nép kultúra katedrálisát. Napfénykatedrálist a népköltészet varázslataiból a megvesztegethetetlen jövőnek. A gyűjtőterület községeinek zömét „a szögedi nemzet” népesítette be, de szép számmal akadnak olyanok is, amelyeknek őslakossága a Jászság­ ból, Gömör, Heves és Nógrád vármegyékből települt be a 18. században. Ilyenek Apátfalva, Bökény, Csanádpalota, Királyhegyes, Kövegy, Magyarcsanád, Nagylak, Ambrózfalván, Nagyéren, Nagylakon, Pitvaroson szlovák lakosság is él. A gyűjtés arra is választ adott, melyek azok a helységek, ahol a leggaz­ dagabb hiedelemanyag található, és azt is jelezte, hol, milyen mértékben kopott el a babonák sokasága. Kitűnt az is, hogy adatközlőim közül kik azok, akik népmeséi ihletésű fantáziával vannak megáldva, és kik, akik csak szűkszavúan tudnak válaszolni a föltett kérdésekre. Igaz, adatközlőim iskolázottságát statisztikailag nem rögzítettem, de a szúrópróbaszerűen megkérdezettek közül nemegyszer azok mondták el leggazdagabban a hie­ delmeket, akik egyáltalán nem, vagy csak egy-két osztályt végeztek. E kötet csak szűk lehetőséget ad a gyűjtött anyag dokumentálására. Ezért inkább csak válogatásnak tekinthető. A legarchaikusabb hiedelmeket azonban kiemeltem gyűjtésemből, hogy a legérdekesebb motívumokat megmutathassam. A válogatás fölöleli az elmúlt több mint két évtized gyűj­ tőmunkáját, és így a nemzedékek hagyományőrző szerepe is számbavehető. Csongrád megye az ország egyik legtanyásabb megyéje. A megkérde­ zettek közül sokan még ma is zárt közösségben élnek. De érvényesül azok tapasztalata is, akik a háború előtti években gyakorolták a paraszti életfor­ mát.

233

Talán az sem mellőzhető kérdés itt, vajon napjainkban gyűjthető-e még hiedelemanyag. Igennel kell válaszolnom, mégha adatközlőim közül töb­ ben már nem hiszik, kétségbe vonják a babonák, rontások, gyógyítások gyakorlati hasznát. Jóllehet hallottak róla, ismerik, de maguk már nem élnek velük. Soha­ sem arra voltam kíváncsi, hogy adatközlőim mit hisznek, hanem arra, mit tudnak. Ezért mindenkor készségesnek mutatkoztak, és felelevenítették az idősektől rég hallott hiedelmeket. A természetfölötti (mágikus) javakkal és erővel fölruházott emberek kö­ zül a boszorkányt választottam ki, mivel eddigi gyűjtőmunkám során már foglalkoztam a tudós pásztorokkal, kocsisokkal, táltosokkal. A gyűjtött anyagot Bihari Anna hiedelemmonda-katalógusának alapján csoportosítot­ tam, de mivel további beosztás vált szükségessé, tartalmi eltérések, változa­ tok alapján finomítottam. Az ember- és állatrontásokból azokat válogattam együvé, amelyek a bo­ szorkányoknak az emberek elleni tetteit tartalmazzák, különös tekintettel a szerelmi varázsolásokra. Valamint azokat, amelyek az állatok megrontását, hasznuk elvételét rögzítik, és megmutatják, miképpen gyógyítható a rontás, miben rejlik elhárításának módja.

Boszorkányok kötése és oldása Emberek, állatok megrontása a boszorkány alakjához fűződik. A bo­ szorkányok, néhány kivétellel, nők, akiknek különleges képességeik van­ nak. Elsősorban alakváltoztató tudásuk: macska, béka, kígyó, kutya, csikó alakjában ijesztgetik az embereket, és rontják meg őket. Életkoruknak is meghatározó szerepe van. Legtöbbször egy-egy község igen idős asszonyát illetik e megbélyegző névvel. A közösségi ítéletalkotást mágikus esemé­ nyek előzik meg. Például ha valaki meg akarja tudni, ki rontotta meg véreset tejelő tehenét, néhány deci tejet a vályúban baltával darabolni kezd. Erre a rontónak oda kell mennie a házhoz, hiszen az ő testét darabolják. Tőle ez­ után óvakodnak, és elterjed a híre, hogy boszorkány. A boszorkány népmeséinknek is gyakori alakja. Gonoszságát az ördög­ gel való cimborálásból eredeztetik, és tőle származtatják emberfölötti ké­ pességeit. Mivel tudományát gyógyításra is használhatja, félelemmel vegyes tisztelet övezi mágikus cselekedeteit. Szerelmi rontások elhárításá­ hoz éppúgy segítségét kérik, mint a rontott állatok meggyógyításához. E Janus-arcú szellemi tevékenység nemcsak emberfölötti hatalmat sze­ rez a boszorkánynak, hanem örökérvényű bölcsességet is sugall: a tudás jóra és rosszra egyaránt fölhasználható. „A boszorkányperek — állapítja meg kutatásai alapján Szendrey Ákos — azt igazolják, hogy a boszorkányok faluközösségben élő és dolgozó em­ berek voltak.'1Az is nyilvánvaló, bizonyos asszonyok, férfiak jobban értet­ tek az állatokhoz, mint mások. Rátermettségük révén egy-egy zárt

234

faluközösségen belül nevüket fölkapta a hír. A gyűjtött anyag bizonyítja, hogy a boszorkánypörök ugyan megszűntek a 18. században, de az ördön­ gösség, bűbájosság elítélése országosan folyt tovább. Különösen a tehén­ rontás boszorkányainak, rontóinak megfenyítése szolgáltat e megállapításhoz jó példákat. A falvakban megrontott tehenekért ugyanis a gazda megbüntette a boszorkánynak vélt asszonyt. A hangszalagra vett gaz­ dag anyag arról tanúskodik, hogy hivatalos személyek nélkül is zajlottak „boszorkánypörök” a tanyákon, a községek utcáiban. A boszorkány alakjában a garabonciás, a táltos vonásai is megtestesül­ tek. A boszorkánypörök kapcsán pedig elterjedt tevékenységüknek számos motívuma, amely csak gazdagította a boszorkány alakjáról, fogalmáról ki­ alakított népi képzeletet. A gyűjtött hiedelemmondákból, éppen a boszor­ kánypörök írásos anyaga alapján, ezek a motívumok is kimutathatók. Az is figyelemre méltó, hogy míg a tudós pásztorokat, kocsisokat nevükön szólít­ ják, a boszorkány nevét elhallgatják. (Részlet az 1987-ben megjelent Jegy­ kendő a forgószélben című tanulmányából. Szerkesztette: Péter László)

235

Boldogasszony ágy(t Bevezető Az emberi lét folyamatában az egyik legnagyobb esemény a születés. Fölemelő és méltóságteljes pillanat népünk életében. Szokások, hiedelmek meghatározóan gazdag íratlan törvényei társulnak hozzá. Közismert, hogy a primitív népeknek egész szertartásrendszere kötődik az emberi élet jeles történéseihez. A szertartások titokzatosságában, rejtélyességében őseiknek a varázslatokhoz kapcsolódó magatartása is fölfedezhető. A szegedi nagytáj hagyományokhoz kapcsolódó jeles ünnepeit Szeged zseniális néprajzos fia, Bálint Sándor gyűjtötte össze és tárta föl elemző mó­ don hatalmas monografikus munkájában. Ő irányította rá figyelmemet a „szögedi nemzet'’ népének hiedelemvilágára és népi imádságaira is. Éppen az ő útmutatása, tanácsai alapján kezdtem gyűjteni Ferencszállás népi ha­ gyományait, hogy később bejárva Csongrád megye városait és falvait meg­ ismerhessem lakóinak szellemi kincseit. E kötetemet a szülés ünnepi eseményének szentelem. Teszem ezt a tel­ jesség igénye nélkül. Törekvésemnek kétségtelenül mindenkor határt sza­ bott a szűkös kiadási lehetőség. Ezért minden munkámat egy szigorú válogatásnak, afféle néprajzi antológiának tekintettem. Annak tekintem ezt a mostanit is, amelyet bármikor többszörösére duzzaszthatnék föl a rendel­ kezésemre álló szövegek alapján. Ugyanakkor gyakorta eltöprengek azon, milyen elenyészően kevés mindaz amit gyűjtöttem. Döbbenten állok a népköltészet, a hiedelemmondák monumentalitása előtt és a variánsok „sokszí­ nűségére” gondolok, vajon megjelenhetnek-e valaha? Az összegyűjtött anyag még így is arról tanúskodik, hogy számos érté­ kes szöveget sikerült fölkutatnom. Olyanokat, amelyek a szülésről és a szü­ lés körülményeiről megőrzésre érdemes ősi tapasztalatokat tartalmaznak. Kötetemben ezúttal is több város és község adatközlőinek tapasztalatát rögzítem. Kezdettől fogva ugyanis arra törekedtem, hogy Csongrád megye városaiban, községeiben és tanyavilágában is érdemleges fölvilágosítást kapjak kérdéseimre. A totális gyűjtésnek ez a módszere segített, hogy a maga mélységében ismerjem meg azokat a szokásokat, hiedelmeket, ame­ lyekért nekivágtam hatvankét községnek. Megvalósíthatatlan gyűjtői vágyam volt: egyazon időben jelen lenni mind a hatvankét községben, és az adott témát egyszerre gyűjteni. Ilyen le­ hetőség azonban nem adódik egyetlen gyűjtőnek sem. Ehhez csapatmunká­ ra lenne szükség! Egy-egy általánosan elterjedt és ismert hiedelmekről, babonákról, szo­ kásról most mindössze egy-két adatot közölhetek csak. Ez kétségtelenül visszás képet fest adatközlőim tudásáról. Mintha azt bizonygatná, hogy pél­ dául az ebag, a csontra hús főzése, a mákolás ma már ritka hiedelem a me­ gyében. Lehet, hogy már ritkán gyűjthető, de a hatvanas években még

v »' \

236

sok-sok változatát beszélték el nekem adatközlőim. Perdöntőnek az így ki­ alakult képet tekintem, mert csak így készülhet pontos összegzés a ma is is­ mert szokásokról, Krisztus-legendákról. Csak így válik megrajzolhatóvá a szülés hiedelemvilága és annak szerepe a népi gondolkodásban. Adatközlőim zömében idős asszonyok. Ok azok, akik legtöbbet tudtak a kéréskörről, ők egyben őrzői is a szülőktől örökölt tudásnak. Ismételten be­ bizonyosodott, hogy a szülés néphagyományainak őrzőit és átörökítőit az asszonyok körében kell keresnem. A nyolcvanas évek elején — meglehetősen elkésve — fölkutattam olyan bábákat is, akik régebben gyakorolták tudásukat, és igen sok gyereket segítettek a világra, méghozzá mostoha körülmények között. Az ő tapaszta­ latuk, tudásuk és társadalmi szerepük nélkül nem lenne teljes a gyűjtött anyag „világképe”. A bábaasszonyok vallomásaiból elsődlegesen a megőrzött hagyomá­ nyokra derül fény. Olyanokra, amelyeket a szülőnők őriztek meg és adtak tovább családról-családra. A tanult bábákra így akarva-akaratlanul is rákényszerítettek bizonyos „megoldásokat” az asszonyok. Ugyanakkor az is kitűnik a bábák vallomásaiból, hogy ők miképpen próbálták alkalmazni a korszerű orvosi utasításokat, mit tettek azért, hogy megóvják a szülőnőt és a csecsemőt a fertőzéstől. Ennek alapján nyugodtan állíthatom, a bábák az or­ vosok helyettesei, a korszerűség, a haladás egyengetői, képviselői voltak, ám ismerték a szüléshez kötődő hagyományrendszert is. A hetvenes évektől kezdve az orvostudomány is érdeklődést mutatott az állvaszülés iránt. Minden bizonnyal az ősi tapasztalatok és gyakorlatok ér­ dekelték a kutatókat. Sőt felvetődött a vízbenszülés problematikája is, aminthogy egyre erőteljesebb az a követelés, lehetőség, hogy az anya ott­ hon szüljön, csak legyen mellette orvos (szülésznő). Ám ezek a törekvések már ismertek. A gyermek nemét (kérésre) korszerű géppel már meg lehet állapítani. Ám e témakörben — a hetvenes évek végén — egy szegedi szülészorvos, Bak Mihály végzett ellenőrző kísérletet. Úgy látszik, nem lehet figyelmen kívül hagyni a népi tapasztalatokat!?

Boldogasszony ágya A Boldogasszony ágya a szülést jelenti, a szülést jelöli a szájhagyomá­ nyozó népi emlékezetben, napjaink paraszti világában. A kifejezésre egyre kevesebben emlékeznek, de az öregek ma is tudják jelentését. A szüléshez nemcsak hiedelmek, de rontást elhárítható ráolvasások, népi imádságok is kapcsolódnak. A vallásos áhitat megnyilvánulásait nem adom közre ebben a kötetben. Kérdés azonban, hogy vajon kit tisztelhetünk az ősi Boldogasszony alakjában. Személyét a magyar ősvallási képzetkor övezi. Pogány istenasszony, akinek alakja és rangja Szűz Máriával azonosul. Kálmány Lajos és

23 7

Erdélyi Zsuzsanna által gyűjtött archaikus népi imádságokban gyakran elő­ fordul. Sokszor Szűz Máriával együtt van megkülönböztetett módon. A boldog jelzőösszetételjelentéstartalma változót a századok folyamán. A kó­ dexirodalomban még gazdag jelentéssel fordul elő. Talán ezért is vallotta egyik adatközlőm: „A Boldogasszony ágya maga a szülés/’ Bár a kivallatott bábáktól sok mindent megtudtam a szülésről, lé­ nyeges dolgokat elsősorban a fölkeresett dajkáktól vettem hangszalagra. Az asszonyok régebben otthon szültek, de előfordult az is, hogy kint a földön vagy éppen a kocsin. „Kit hol ért az ammen." Mivel a tanyavilágban nem akadt orvos, a bábaasszonyok pótolták őket, és ha bába nem volt kéz­ nél, akkor valamelyik szomszédasszony segített. Tudatlanságuk sok kárt okozott a szülőasszonynak. Emberi, közösségi segítségnyújtásuk nélkül vi­ szont a szülőasszony könnyen meghallhatott volna, a születő gyerek nem érhette volna meg a holnapot. Voltak olyan öreg bábák is, akik tudatlanságuk miatt napokig kínozták a szülőnőt, mivel a tapasztalatuk nem párosult orvosi ismeretekkel. Azok a bábaasszonyok — az ötvenes évektől hivatalosan: szülésznők — akik e la­ pokon megszólalnak, sok száz szülést vezettek le. Szegváron, Kiskundorozsmán, Kígyóson és a környező tanyavilágban végezték áldásos munkájukat. A tanult bábák már nem engedték földön szüln i az anyákat. Az asszonyok közül régebben sokan vonakodtak a szülőotthonoktól. Azt tartot­ ták, hoy aki oda bekerül, az meghal. Ez az ellenállás csak lassan engedett föl, éppen a szülésznők meggyőző munkája nyomán. A korabeli viszonyokról, s szüléshez kapcsolódó rituális szokásokról is tőlük tudtam meg a legtöbbet. A Boldogasszony ágyát a szobából rekesztet­ ték el. Az asszony a világosság felé fordulva szülte meg gyermekét. Az ágyat ugyanis napkelet felé fordították. Adatközlőim legalábbis így írták le, mondták el a szülőágy elhelyezését. Feltételezem, hogy ezen ősi szokásban napisten kegyeiért való esengés primitív mozdulata érhető tetten. E feltéte­ lezés bizonyítása további kutatásra, adatközlői magyarázatra szorul. Az ágyat szúnyoghálóval, lepedővel kerítették körül, hogy oda senki be ne lát­ hasson, az ott történtekről senki tudomást se szerezhessen. A tiltások, a szü­ lőágyhoz kapcsolódó babonás hiedelmek nemcsak a csecsemő, hanem az anya védelmét is szolgálták, sőt elsődlegesen azt. Éppen ezért a gyerek­ ágyas asszony cselekedeteit többnyire szokások és hiedelmek szabályoz­ zák. íratlan egészségvédelmi „törvények” voltak azok, gyakorlati „parancsok”. Míg az anya gyerekágyat feküdt, nem hagyhatta magára a cse­ csemőt, nehogy elváltsák. Védekezésül a csecsemő fehérneműjébe belevarrták az olvasót, vagy piros kukoricacsövet kereszt alakban helyeztek el a szülőágyban. Adatközlőim arról is beszámoltak, hogy a megszületett gyermeknek ad­ dig nem adnak nevet, míg el nem vitték avatóra, amíg meg nem keresztel­ ték. Addig kedveskedve csak kis pogánynak, vagy sátánnak emlegették. A

238

megnevezés misztikuma a gonosz megtévesztését szolgálta. A névadás szertartása az egyház tiszte volt. A legnagyobb félelmet a gyermek elváltása keltette a szülőasszonyban. Hite szerint a magárahagyott gyereket kicserélik, elváltják. A váltott gyerek gazdag hiedelemanyaga azt bizonyítja, hogy adatközlőim nagyon jól isme­ rik ezt a babonát. Váltott gyereknek a satnya, vízfejű, torzszülött, rosszul fejlődő újszülöt­ tet tartották. A hiedelem szerint valamilyen rosszindulatú természetfeletti lény gyermeke. A váltott gyerek babonájában úgy vélem, az öröklött beteg­ ségek is néven nevezhetők, ugyanakkor a tőlük való félelem, a torzszülöttek létezésének társadalmi problémája is fölvetődik. Feltételezem, hogy az ős­ társadalomban sajátos mítosz övezte e hiedelemkört, amelynek emléke (sőt valósága) a századok folyamán sem halványult el. Jelenlétét mi sem bizo­ nyítja jobban, minthogy a rávonatkozó hiedelmeket már a 17-18. századi boszorkányperek is följegyezték. A természetfeletti lény születését a táltossal is kapcsolatba hozták az adatközlők. Az üres szobában megszólaló váltott gyereket táltosként emle­ gették, aminthogy a fölös csonttal, foggal születettről is azt tartották, hogy táltos. Táltossága bölcsességében nyilvánul meg. Azt is ítéletként hangoz­ tatták adatközlőim, hogy elsősorban a kereszteletlen gyereket cserélik ki a táltosok. Ebben kétségtelenül a kereszténység liturgikus törvényei kapcso­ lódnak pogánykori szokásokhoz. Az avatót követő pogány rítusú otthoni szertartás a Boldogasszony po­ hara elköltésével kezdődik, ünnepi ebéddel folytatódik. Közben gyü­ mölccsel, édességgel megtöltött cserépedényt durrogatnak falhoz, ajtóhoz. A keresztapa, keresztanya pedig magasba emeli a gyermeket, hogy nagyra nőjön. Az ünneplő duhajságba a gonoszűző sámánrévülés töredékes emlé­ két sejtem. Az avatás bensőséges ünnepe szervesen hozzátartozik a szülés rítusvilágához. Valójában annak záróeseménye. Az anyaság első nagy idő­ szaka, amikor az asszonnyá lett lány éppen a szülés révén ismét kapcsolatba kerül a közösséggel. A gyermek avatása az anya megkoronázása, anyaságá­ nak ünneplése.

,

l/jraszülés hátakeresztség A Csongrád megyei nép ajkáról lejegyzett hiedelmek között akadtam rá az újraszülés ősi babonájára. Varga Ferenc domaszéki plébános elevenítette föl a Tanács Imréné Bállá Évától hallott történetet. Beteg gyermekéről Engi Tüdő Vince, Homokország szent embere mondta ki a szentenciát: „Félszív­ vel hordtad, rosszul szülted. Szüld meg újra a gyermeked!'’ Tanácsára a fia­ tal házaspár újhold éjszakáján elvégezte a javasolt szertartást. Kettéhasított fiatal meggyfán háromszor keresztülbújtatták a csecsemőt, majd a fát sárga szalaggal az apa bekötözte. Tavaszra összefort a fa és megvirágzott, a gyer­ mek pedig meggyógyult.

239

Gesztusaiban e hiedelem nagyon hasonlít a ráolvasások analógiás cse­ lekvési! szövegeihez. így pogánykori hiedelmet idéz, természetelvűségében pedig a primitív népek hitvilágából merít szellemi ösztönzést. Az újhold varázsszövegeiből tudom, hogy azokkal egészséget, szerencsét, bol­ dogságot kívántak maguknak, családjaiknak adatközlőim. Jóllehet e szer­ tartás idején nem hangzik el varázsszöveg. Az újhold egy időszak kezdetét, megújulását jelzi, ahogy növekedett a hold, úgy teljesedett be a kívánság. Az újraszülés hiedelmében való emberi hitet nem vonom kétségbe. Nem is kívánom, mert az a cél vezet, hogy minél gazdagabb anyagot dokumen­ tálhassak, amely majd a szakemberek számára bizonyító értékű, és segítsé­ get nyújt a mozaikokra töredezett világkép összeállításában. A halva született, kereszteletlenül meghalt gyermekek, a koraszülöttek nagy csapást jelentettek a szülőknek. A végső tisztességet, pap hiányában, legtöbbször a bábaasszony adta meg nekik. A bábákkal való beszélgetéskor mindig szóba került a szükségkeresztelés. Ha úgy látták, hogy a gyerek nem éli meg a reggelt, akkor megkeresztelték. A hithez, törvényhez való ragasz­ kodás kötelezte a szülőket arra, hogy a gyermek ne pogányként haljon meg. A keresztelést azonban olyan asszony is elvégezhette, aki gyereksírást hal­ lott a mezőn vagy kint a földeken. Ilyenkor a kötőjét terítette le a földre korozsmának, keresztelési ajándéknak, és nevet adott a síró gyereknek. A kényszerűségből végzett keresztelés népünk lelki emelkedettségéről tanús­ kodik.

Rontások elhárítása, gj-Agykás A gyerekágyat fekvő asszonyt, az újszülöttet számtalan hiedelem védte, oltalmazta. Ezek a babonák inkább tilalmakat tartalmaznak, mint misztikus utalásokat, emberfeletti lények jóslatait. A szemverésben szenvedő csecse­ mők gazdag hiedelmei és az elhárítást szolgáló ráolvasok azt tanúsítják, hogy napjainkban is élő varázsszövegek jelenlétéről van szó. A szemverés­ re való ráolvasok egyfelől archaikus imamotívummal összefonódott po­ gány ihletésű versek, másrészt primitív mondókák. Többsége minden bizonnyal töredéke egy hosszabb ráolvasónak. A szemmel vert csecsemő betegségéről adatközlőim azt állították, hogy nemcsak gonosz szándékkal, hanem szeretettel is meg lehet verni a gyerme­ ket. A szeretet, mint áldás és átok összetartozó érzelmi fogalmak. A szemverés hiedelme az egyik legelterjedtebb babona Csongrád me­ gyében is. Adatközlőim között alig akadt valaki, aki ne tudott volna érdem­ legesen a rontás eredetéről, a gyógyítás módjáról. Az ajtó sarokvasára öntött szenesvíz a vas elhárító mágikus szerepére utal. A varázsszövegek pedig sokféleképpen tolmácsolják a Bornemisza Pé­ ter által, a tardoskeddi Szerencse Benedekné ajkáról lejegyzett bájoló imád­ ságok változatait.

240

A tiltó jellegű ráolvasó szövegek eredetének és költészetének vizsgálata külön tanulmányt érdemelne, de szükségeltetne orvosi és lélektani kutatás is e hiedelemkor — benne a ráolvasok — megfelelő értelmezéséhezAz kétségtelen, hogy a nép a különféle betegségeket titokzatos erők ha­ talmának tekintette. A gyógyítást pedig ellenvarázslatnak, amely a kimon­ dott szó mágiájára épít, sőt megtetézi azt a keresztény motívumokkal átszőtt biblikus történetek felidézésével is. Csongrád megye népi hitvilágában jelentős helyet foglal el a szülés hie­ delemköre, mint az emberi lét egyik nagy eseményének ünnepi pillanata. Erre utal egyik adatközlőm fájdalmasan drámai visszaemlékezése: „Édes­ anyám olyan negyven-negyvenöt éves vót mikó meghalt. Mielőtt meghalt összehívta a családokat meg az apámat, és azt mondta: „Gyuri, Gyuri! Mi lesz veled... (sír) Mi lesz veled? Mi lesz a tizenhat gyerekkel?... (zokog) mert én meghalok... Az vót az utolsó szava apámhoz. Felültették a kocsira és elvitték. Mire beértek a kórházba, meghalt a kocsin.” (Bakai Imréné, Apátfalva) Az anyasággal áldott asszonyok őseink messzehangzó üzenetét közvetí­ tik minden hiedelemmel. Az arany igékkel tolmácsolt szokások, babonák költészetünk legősibb rétegeibe világítanak be és évszázadokkal ezelőtti közösségek tapasztalatát, bölcsességét bízzák a huszadik század emberére. (Részletek az 1995-ben megjelent Boldogasszony ágya című kötetem ta­ nulmányából. Szerkesztette: Gyuris György.)

241

Bálint Sándor a Teknyokaparórá

/

Amikor 1963-ban, Kiszomboron, először vettem hangszalagra a Teknyőkaparó egyik történetét, nem gondoltam, hogy felfedezés számba menő kis könyv lesz majd belőle. Nem is gondolhattam, mert a népi imád­ ságok, ráolvasások, hiedelmek és babonák gazdag világa érdekelt elsősor­ ban. Az adatközlő öregeknek köszönhettem, hogy tudomást szereztem a Teknyőkaparó létezéséről és jóslatairól. Ok ugyanis mindig a Teknyőkaparóról, az öreg Teknyősről beszéltek, amikor a táltosokról fag­ gattam őket. Az évek során egyre szaporodó történetekből, jóslatokból azu­ tán kikerekedett az a kötet, amelyik a Csongrád megyei könyvtári füzetek sorozatában, 1980-ban napvilágott látott. A gyűjtés közreadását, a gyűjtött anyag rendezését hosszas előkészítő munka előzte meg. Ebben múlhatatlan érdemei vannak Bálint Sándornak, aki 1960-tól haláláig nemcsak költői-néprajzi gyüjtőmunkásságomat kísér­ te figyelemmel, hanem szakmailag is állandóan segített, támogatott. Sor­ som nagy szerencséjének mondhatom, hogy ismerhettem őt, és hogy a Teknyőkaparóról való családias beszélgetésünket hangszalagra vettem. Eb­ ből kitűnik, hogy milyen jelentősnek tartotta a Teknyőkaparó személyisé­ gét, és milyen nagyra értékelte a sok évi munkával összegereblyézett anyagot. Az első beszélgetésre 1979. április 24-én került sor Szűcs utcai lakáso­ mon, feleségem, Katona Judit társaságában. Bálint Sándor ekkor már is­ merte a gyűjtött anyag nagy részét, és ennek ismeretében fűzött megjegyzéseket a bevezető tanulmány tervezett fölosztásához és szerkezeti fölépítéshez. A beszélgetéskor elhangzott ö-ző alakokat irodalmi nyelven adom vissza. Az ő szavait dőlten szedettem. Rendkívül érdekesnek és izgalmasnak találom ezt a gyűjtést. Ami föl­ tűnt, hogy itt különböző mitológiai, szakrális momentumok, részletek ke­ rülnek elő. Például az Apokalipszis. Az Apokalipszis a Jelenések Könyve, amelyik éppen a világnak a végéről beszél. Mint tudjuk, Szent János evan­ gélista írta, és ennek az Apokalipszisnek rendkívül nagy hatása volt a kö­ zépkor világképére. Ha szabad azt mondani, ez az Apokalipszis is folklorizálódott. Tehát hallottak róla, az embereknek a tudatában megrög­ ződött, beszéltek róla. Természetszerűen sok olyan elem rakódott hozzá, ami az eredeti szövegben nem fordult elő. Ez az Apokalipszis, ez az apoka­ liptikus szemlélet, ez tükröződik a Teknőkaparónak a történeteiben. —Sándor bácsi! Hogyan kezdené a Bevezetőt? Földrajzi kivetítéssel kez­ dené? Kérlek szépen, először csakugyan adnék valami földrajzi jellemzést a gyűjtött területről. Hogy Kiszomborban élt — minden valószínűség szerint. Nyilván ez a Teknőkaparó, foglalkozásánál fogva, megfordult itt több kör­ nyező faluban. A másik föltűnő jelenség az, hogy a teknőfaragás bizony szerény foglalkozás volt. Nem lehetett belőle meggazdagodni, de a Teknő-

242

WSv*—>—

1

< \

kaparónak tökéletesen elég volt az, amit így keresett. Mintha Krisztusnak a tanítását követte volna, hogy ne törődjenek a holnappal. A mára valót meg­ szerezte, és ráért meditálni, gondolkodni, tömi a fejét, hogy miképpen ala­ kul a világnak a sora. A mi korunkban, sőt, napjainkban is rendkívül időszerű probléma, hogy a technikai civilizáció amilyen áldás, olyan átok is egyben. Mert mi történik akkor, hogy ez a technikai civilizáció kajánul fölmondja a szolgálatot. Sajnos, elintézték ezeket a vélekedéseket azzal, hogy babonák, hogy az emberek sötét elmaradottságban élnek. Ők azonban vala­ hogy ösztönösen érezték, hogy ezek a modem találmányok, amelyek az em­ beriségnek az évezredes életét, életformáját többé-kevésbé meghatározták, ez nem vezethet jóra. Például maga az, hogy a társadalmi konvenciók meg­ szűnnek, például férfi és nő nem különböztethető meg egymástól. Több ilyet mond, és hogy ennek milyen vészes következményei lehetnek az egész emberiségre. Persze a parasztság folyton gondol a világvégére, jósolja a vi­ lágvégét. Nem tudja megérteni, földolgozni magában a nagy társadalmi, technikai, tudományos változásoknak a jelentőségét. Információzavarban van. Nem tudja földolgozni azt a rendkívül sok benyomást, amit például a televízió nyújt manapság neki. Mint valami mákonyt szívja magába, de ugyanakkor kihúzza az emberi biztonságot a talpa alól. Valami ilyet érzek ebben a Teknőkaparóban. Mindenki érezte ezt, vagy érzi — én is, te is —, hogy ez a nagy haladás, amiben vagyunk, ez legalább olyan félelmetes, mint amennyire örülnünk lehetne neki. A másik dolog, kérlek szépen, az, hogy ebben a Teknőkaparóban, a Teknőkaparóról való képzetekben — mint ahogy mondta is az egyik adatközlő, hogy „tátos vót” — nagyon sok táltoshagyomány is megrögződött. Legalábbis annak egy töredéke. Talán segítségedre lenne a földolgozásnál, ha rendelkezésedre bocsátanám, amit a szegedi tájnak a táltoshagyományairól, részben a Kálmány La­ josnak a müvei révén, részben pedig a saját gyűjtésem alapján földolgoztam. Ez egy olyan tájék, ahol ezek a bűbájos, táltos tradíciók külö­ nös elevenséggel éltek. Az ember azt hinné, hogy ez már a tizenkilencedik századdal lezárult, és akkor ezek a képzetek továbbélnek, belekapaszkod­ nak a Teknőkaparó alakjába. Azt gondolom, hogy abban a bevezetésben, abban az előkészítésben, amik megelőznék ezeket a történeteket, először ezt fogalmaznám meg. A Teknőkaparó egyéniségének, mondhatnám személyiségének — mert ez már nem egyéniség, hanem egy nagyon markáns személyiség — különböző vonásait is megrajzolnám. Egyrészt ahogy belekapcsolódik a szakrális népi hagyományba, másfelől mik azok a táltoshagyományok vagy táltosjegyek, amik alapján a Teknőkaparó fölismerhető. Akkor lehetne még esetleg a jós­ lás, jövendölés, Úgy gondolom, hogy ennek a három mozzanatnak lehetne három önálló fejezete. Egyrészt a Szeged vidéki szakrális hagyomány, ame­ lyik erősen belenyúlik a középkorba, amikor az apokaliptikus szemléletek, nézetek még elvenek voltak, tehát szakrális néphagyomány, másrészt a táltoshagyomány. Talán történetiségében előbb lehetne a táltoshagyomány,

243

majd a szakrális néphagyomány, és azután a jövendöléseiről írnék. Na most, kérlek szépen, vannak-e olyan adatok, hogy ő gyógyított? -N in c s ilyen adatom. Az adatközlők csak a jóslatairól beszéltek. A jóslások esetében kiindulnék abból, hogy az a parasztság, amelyik élt a maga egyszerű, de nagyon otthonos környezetében, ahol minden a maga helyén volt, az mostan találkozik a modem világnézetekkel, a modem talál­ mányokkal, a technikával, és megpróbál eligazodni. Általában azt lehet lát­ ni, hogy elutasító ezekkel a dolgokkal szemben, vagy legalábbis bizalmatlan, mivelhogy abszolút erkölcsi alapon áll. Ez lehetne a harmadik mozzanat. Különben lassan-lassan az is érdekes lesz, hogy egy hiedelem meddig él. Vannak olyan hiedelmek, amiket hiába keresnél. Elfelejtődtek, elenyésztek. Neked minden olyan mozzanatot össze kell állítanod, ami a Teknőkaparó táltosságát mutatja. Ennek alapján már nagyon-nagyon komolyan hozzáfoghatsz egy össze­ foglaló képnek a megrajzolásához. Csodálatos anyag ez! Ilyen táltosszerű paraszti személyiségről nincs jel a magyar szakirodalomban. K. J.: - Sanyi bácsi! Ez a Teknyőkaparó nem élt az ország más részé­ ben? Hát tudomásom szerint nem. Csak ezen a tájon. Akadtak ilyenek, akik így jósoltak, de az mind lényegtelen. Ilyen nagyformátumú személyiség nincs Magyarországon.

Ja vitások a kéziraton Bálint Sándor tanulságos intelmeit, tanácsait mind fölhasználtam a be­ vezető írásomban. Útmutatása alapján három fő fejezetre osztottam a tanul­ mányt. („Olyan varázslatos embör vóf’..., „Ezret át az Isten, ezred nem”..., — „Ez mind olyan szépen bekövetközik”...), és eszerint csoportosítottam a 21 helységben 151 adatközlőtől lejegyzett szövegeket. A kéziratot 1979 júliusában nézte át Bálint Sándor, és saját kezűleg húsz helyen javította, pontosította a Teknyőkaparóról rajzolt képet. A második beszélgetésre augusztus 29-én került sor, ugyancsak Szűcs utcai otthonomban, feleségem jelenlétében. - Professzor Úr! Mi a véleménye erről a gyűjtésről? Olyan klasszikus gyűjtemény, mint bizonyos tekintetben a Kálmányé vagy mondjuk az én Szegedi Szótáram. Mert egészen új dokumentumokat, ismeretlen dokumentumokat tesz az asztalra. K .J.:-S an y i bácsi! Ezt a Teknyőkaparót máshol nem ismerik? Nem is­ merik máshol az országban? Hát hogy ismernék! K. J.: - Nem létezik! Hát, édesem, legalábbis ennek nincs nyoma a szakirodalomban. K. J.: - És hogyhogy pont itt? Hát nyilván, hogy ennek a tájnak az embere.

244

K. J.: - Ez a Viharsarok. Ez mindig ilyen volt, ugye?! Akkor ezt a Teknyőkaparót tekinthetjük egy kezdeti forradalmárnak is. - Igen. K. J.: - Hát ez föltétlenül forradalmi cselekedet volt. - Hát nézze, itt olyan dolgok történtek — most ítélheti akár így, akár úgy - , ott voltak például a boszorkánypörök, a betyárvilág. Szóval, olyan embe­ ri szélsőségek, amik máshol nincsenek Magyarországon. Legalábbis ilyen mélységben és ilyen szélességben. Akkor, kérném szépen, ott van az a népi katolicizmus, amelyik hát meghatározza tulajdonképpen Szegednek a sze­ mélyiségét, kezdve a középkori nyomoktól egész, mondjuk, Bálint Sándo­ rig. Ez az inspiráció benne van a Zoltánban is, és benne van Magában is. Valahogy ez egy kicsit olyan metafizikai inspiráció. Szóval, ami mindig a végső dolgokat keresi. Gondoljon Juhász Gyula költészetére, vagy arra, hogy szerintem legvéglegesebben és legabszolutabban a magyar parasztot a Tömörkény István fogalmazta meg. A beszélgetés itt más irányba terelődött. Előbb egy szegedi néprajzi an­ tológia tervét vitattuk, majd Móricz Zsigmonddal kapcsolatos emlékeit, él­ ményeit mondta magnószalagra Bálint Sándor. Végül arra kértem, hogy írja le lektori véleményét. Legnagyobb megle­ petésemre az asztalon levő kézirat első oldalára jegyezte le ítéletét, amelyet a szerkesztő Péter László — Bálint Sándor halála után — fénymásolt for­ mában a kötetben is közreadott. A szöveget alaposan átolvastam, jó l átgondolt előadása tárgyi szem­ pontból kifogástalan, fogalmazása tömör és találó. Kiadásra a legmelegeb­ ben ajánlom. A kézirat kivételes érdekességü anyaggal gazdagítja a szegedi táj folklórját. Szeged 1979 Vili. 29 Bálint Sándor (Megjelent a Somogyi-könyvtári Műhelyben, 1982. Felelős szerkesztő: Péter László.)

245

A Teknyőkaparó Csongrád megyei gyüjtőútaimon egy rendkívüli jóstehetségre figyeltem föl, akit még manapság is szinte vallásos tisztelet övez. Jóllehet száz-száz­ ötven évvel ezelőtt élhetett, a szájhagyományozó népi emlékezet töredékei­ ben azonban még ma is föllelhetők jóslatai, a jelenre is érvényes megállapításai. A Szeged környéki öregek szájából gyakran hallottam em­ legetni a Teknyőkaparót, az öreg Teknyőst, aszerint, hogy Makó avagy Mindszent környékén került szóba. A világ sorsának alakulását éppúgy megjövendölte, mint azokat az erkölcsi tévelygéseket, amelyek a világ vé­ gének a kezdetét jelentik. Hogy számos története, jóslata mind a mai napig fönnmaradhatott, arról tanúskodik, hogy hittek neki, és a szavait éltető öre­ gek bölcsessége ma is hitelt ad jövendöléseinek. Igaz, a Teknyőkaparó sok szálból szövődő történeteiből napjainkra alig maradt egy-egy hézagos töredék, ám ebből is pontosan következtethetünk az egész sokrétűségére, a részletek gazdagságára. Jövendölései alapján kétségtelenül tiszteletet és félelmet parancsoló ha­ talom lehetett egykor, aki megszabta az emberi magatartást, előre látta a tör­ ténelem menetét, a világ katasztrófáját. De hát ki is volt valójában a Teknyőkaparó? Csongrád megye szájhagyományának jellegzetes, másutt nem ismert alakja. Hozzá hasonló jóstehetséggel fölruházott népi hőst a magyar népraj­ zi szakirodalom nem ismer. Kétségtelenül történeti, valóságos személy volt. Megnyilatkozásai alapján világot látott ember lehetett. Neve nem ma­ radt fönn; csak a foglalkozása alapján emlegették. Gyűjtőmunkám során a megye valamennyi helységéhez érdeklődtem utána, érdemleges fölvilágosítást, a nevéhez fűződő történeteket azonban csak 21 helység 151 adatközlőjétől vettem hangszalagra. Makón és a környező községekben mindig Teknyőkaparónak nevezték, míg Mindszenten és a Tisza jobb és bal partján levő környező falukban min­ denkor az öreg Teknyősként emlegették. A történeteket elmondó idős em­ berek csak az öreg Teknyősre hivatkoztak, a Teknyőkaparót nem ismerték. A kétféle név azonban kétségtelenül egyazon embert jelenti. Sőt, az elmaradhatatlan öreg jelző, mint afféle népi epitheton omans, meghatározója a nevet viselő személyiségnek, utalva a jövőbelátó bölcses­ ségére. A Teknyőkaparó név Apátfalva, Bökény, Csanádpalota, Ferencszállás, Földeák, Királyhegyes, Kiszombor, Klárafalva, Kövegy, Magyarcsanád, Makó, Maroslele, Nagyér, Óföldeák, Szőreg, Tápé helységekben ismert. Az öreg Teknyös megnevezést Baks, Csanytelek, Dóc, Mindszent, Szegvár emlékező lakói használják. Akadtak, akik a keresztnevét is tudni vélték; Pista bácsi, János bácsi, Jani bácsi. Az egyik neve István vót, ez biztos. Pétör bácsinak hívták.

246

Voltak, akik mindenekelőtt táltosnak tartották: „Tátos vöt. Három fog­ gal s z ü le tö tf„ H á t az olyan tudákos embör vöt”. „És ez, aszonták, hogy tátus. Öreg Teknyősnek hítták”. „Az tátus vöt, idehallgasson, az tátus vöt. Tátus vót tényleg a Teknyőkaparó. Hát mondom, télön is, hallja, nem vót ám annak lábbeli a lábán sose. Azt vitték. Tátus vót". Mások szerint teknyőkaparó cigány lehetett, aki teknőkészítésből ten­ gette életét, és mint ilyen nemcsak a Dél-Alföldön, hanem messzi vidéke­ ken is megfordulhatott. „Nem tudom a nevit, kedves, mer azé, hogy ez valósággá teknyőkaparó vót. Itt a rétbe, az erdőbe, amik a legöslegvastagabb fa vót, ű azt vágatta ki, és abbú faragott teknyőt, oszt ezé lőtt a neve Teknyőkaparó. Az nagyon sokat jósolt". „Nagyapám meséte, hogy vót itten a makói pusztákon, mert ott vót néki tanyája, vót itt egy teknyőkaparó embör. Úgy hívták, hogy Teknyőkaparó. Hogy miért nevez­ ték Teknyőkaparónak, hogy talán... Nem tudom én. Teknyőcsinálással fog­ lalkozott, a fűzfákból kikaparta a teknőt. Ez olyan varázslatos embör vót, aki elkezdött jövendölni”. „Vótak ezek a vándorcigányok, teknyőt kapar­ tak, éS"hát közbe jósolgattak is, és ez vót az összesnek a lényege”. „Az öreg Teknyőkaparórul azt mondták, hogy egy teknyőcsináló ember vót. Nem ci­ gány vót. Nagy száraz ember vót. Jósolt". Talán pákászféle víziember lehetett, aki egyszerű eszközök faragásához is értett. Élete során nagy darab földeket bejárhatott, és közben kellő böl­ csességre, tapasztalatra szert tett. Az adatközlők közül akadtak számosán, akik azt is tudták, hogy részes­ ként dolgozott, és még a tanyát is megmondták, ahol tartózkodott. Az alföldi községek zárt közössége, a szegedi nagytáj parasztsága élte hagyományos, évszázadokon át alig változó életét. Amikor azután szembe­ került az új nézetekkel, a modem találmányokkal, a technikai vívmányok­ kal, megérezte, hogy régi életformáját már nem tudja továbbfolytatni. Bizalmatlan és elutasító volt az új dolgokkal szemben. És mivel a rászakadt nagy társadalmi, technikai változásokat, a tudomány létrehozta eredménye­ ket nem tudta, nem volt módja megérteni, információzavarba került. Az in­ formációzavar pedig katasztrófaérzéshez, a világ pusztulásának félelméhez vezetett. A népi hiedelemvilágban mindenkor fontos szerepet játszottak a bibliai eredetű képzetek. így az ótestamentum szűkszavú szövegének, és a Jelené­ sek könyve jelképeinek értelmezése és átköltése is. Különösképpen a kö­ zépkor világképére nagy hatást gyakorolt apokaliptikus szemlélet kapott sajátos értelmezést a századok folyamán. Az apokrif szövegekben és sarjadékaikban sok olyan népi ítélet rögzítődött, amely az eredeti előadásban nem szerepelt. A világvége, az Antikrisztus eljövetelének ideje és az ettől való rettegés, állandó félelem a Teknyőkaparó jóslataiban is megtalálható; ezekhez szá­ mos párhuzam olvasható Kálmány gyűjtésében is.

247

6

V, I

' 'Í V

De föllelhetők a táltoshagyományok is, a bűbájos tradíciók, amelyek különös elevenséggel éltek a rég letűnt paraszti századokban. A már-már el­ tűnő képzetek vidékünkön az ő alakja köré fonódva tovább éltek, és töredé­ kesen élnek ma is. „Olyan varázslatos embör vót...” A táltossá válás egyik feltétele a kiválasztás. A felsőbb rendelés által történő születés, valamint ennek bizonyító jele, a táltosfog. Az adatközlők közül többen meggyőződéssel állították, hogy a Teknyőkaparó táltos volt: foggal született. Ez nemcsak alátámasztotta, ha­ nem hitelesítette is az elmondott történeteket. A táltosság másik ismertetőjegye az alakváltozás tudománya. „Ez kérőm szépen egy olyan tátosembör vót, vagy mit tudom én, bo­ szorkány löhetött-e. Például át tudott változni. Különböző jószágalakot öl­ tött magára-’. „Szérűn nyomtattunk a lóval, egyször csak azt mondja, nézzétök, milyen öregasszony gyün nyugatrú. Vihar lösz. Ezavarta az öreg­ asszonyt felhő alakjába. De mire visszagyütt, alig pihékölt. Felhő alakba mönt neki. Tátos vót. Három foggal születőit”. „Összeférhetetlen táltosaink” sokszor támasztanak vihart, és az „eső ajándékáért” iszonyatos küzdelemben verekszenek meg egymással. A tálto­ sok állatalakban való viaskodása jól ismert a szegedi nagytájon is. A felhő­ vé változás és a felhőként való viaskodás azonban föltehetően új motívuma e hiedelemkömek. A táltosló gyakori szereplője a magyar mesekincsnek. Jellemző vonásai közé tartozik, hogy a hátán gazdájával fölemelkedik a levegőbe, és oda­ megy vele, ahová a gazdája akarja. Ám a táltos táltosló nélkül is képes arra, hogy óriási távolságokat bejárjon. A Teknyőkaparónak is megvolt ez a képessége: hol Fehémándorról ho­ zott kalácsot, hol pedig a pesti piacról hagymát. Hol éppen Berlinből érke­ zett a ffüstökölő kubikusok közé, hol meg a legnagyobb dologidőben Szegeden, a polgármesternél ebédelt. A garabonciások szintén emberfölötti tudományukkal bűvölik el az em­ bereket. A felsőtanyai hagyomány úgy tartja, hogy bűvös könyvükből jó termést tudnak a földekre olvasni. Tombácz János szerint a garabonciás kö­ szönés nélkül szokott betérni a házakhoz, hogy tejet kérjen. Kimenet sem köszön, mindjárt el is tűnik. Történt azonban egyszer, hogy a garabonciás deák letette a könyvét, a gazdával pedig kiment az időt nézni. Hirtelen elki­ áltotta magát: valaki kinyitotta a könyvet. Beszaladt a házba. Csakugyan, a gazda fia odahajtott a könyvben, ahonnan a vihart lehetett kiolvasni. Táltosképességei közé tartozott még az is, amelyet a Maros-parti nép szinte népmeséivé formált. „Egyször apámmal együtt arattak, osztán hazafelé indultak. Aszonta apám, üljön föl kend is a kocsira. Nem én, majd én nyitom föl a kaput kend­ tök előtt. Az egyik dűlőnél megrebbentek a lovak, mögjátszották magukat. Valami elsüvítött mellettünk. Hát mire hazaértünk, az öreg má ott vót".

248

A Teknyőkaparó forgószélben való eltűnése elsősorban itt Makó kör­ nyékén ismert, és bizonyító példája a természetfölötti erővel rendelkező tál­ tosnak. Annak a táltosnak, aki együtt arat, csépel az emberekkel, majd munka után a saját törvényei szerint kel útra. A táltosok és a garabonciások természetfölötti képességei közé tartozik még jövendölő és gyógyító tehetségük is. A Teknyőkaparó gyógyításairól egyetlen alkalommal sem beszéltek az adatközlők. Jósló jövendőbelátó ké­ pességét, tehetségét viszont szinte kivétel nélkül minden emlékező ismerte. Gyűjtésem során a legkisebb, a néhány szavas töredék is a jövendölő Teknyőkaparót idézte. Szólássá vált vidékünkön: „Mögmondta a Teknyőkaparó...” Jóslatainak zöme a háborúról szól. A világ sorsát alakító, romlásba dön­ tő háborúkról. Beszélt a technikai fejlődésről is, a lőcs nélküli kocsiról (autó), a vasmadárról (repülőgép); az embert pusztító szegénységről; a nők, a férfiak erkölcseiről, az emberek magatartásáról, de leginkább a világ vé­ gétjósolta, azt a nagy csatát, amely valahol itt Szeged környékén, a Tisza és a Maros találkozásánál következik be. Az öreg Teknyőkaparó emléke, úgy tűnik föl, nem enyészett el az idő­ vel, inkább gazdagodott az ősi táltos és garabonciás képzetekkel. Személyé­ ben a táltoshiedelmekkel összefonódó történetek olyan embert mutatnak, aki ha szólt, ha jövendölt, ha cselekedett, mindig az igazság pártján állt. „Ezret át az Isten, ezret nem”... A szegedi néphagyomány gazdag bibliai motívumai a Teknyőkaparó történeteiben is föllelhetők. A világ végéről szóló tanítás, a Jelenések köny­ vének századokon áthallatszó intő szava és a képzeletet megmozgató titok­ zatos jelképrendszere nem maradt visszhangtalan népünk körében sem. Talán ezért is érezték meg a Teknyőkaparó jóslataiban a tiszta szevú próféta figyelmeztetéseit. így történhetett, hogy mítoszt, legendát teremtett szavai­ val. A középkor emberében nagy szorongásokat keltett az Apokalipszis ti­ tokzatos kinyilatkoztatása. Hatása napjainkig megfigyelhető a paraszti gon­ dolkodásban. Ezek a szövegek, képek is folklorizálódtak a századok során, és beleépültek a Teknyőkaparó szövegeibe. A civilizáció áldás egyfelől, ám átokká is válhat. Amikor fölmondja a szolgálatot, az embereken pánikérzés vesz erőt. A kiegyensúlyozott parasz­ ti életforma ezért is volt olyan érzékeny minden változásra. Minden új je ­ lenség mögött tragédiát, katasztrófát sejtett. A változások mögött, ha ösztönösen is, de ott érezte a világ végének, az ember sorsának elkerülhetet­ len iszonyatát. Bálint Sándor gyűjtéséből tudjuk, hogy az „öreg tanyaiak szerint a világ végén csak annyi ember marad életben, amennyi egy szárazmalom alatt el­ fér”. A szegedi tanyák népe azt is vallja, hogy a világ végén három napig sö­ tétség lesz. Majd csak a hétszer szentelt gyertya világít. Ám az ítélet

249

megelőzi a fekete sereg eljövetele, és az a csata is, amelyben az emberiség elpusztul. A Teknyőkaparó pedig úgy jövendölte, hogy „ezret ád az Isten, ezret nem". „Osztán térjetök vissza az Istenhöz, mer a nép úgy elvesz, hogy csak annyi marad mög, ami egy fa alá aláfér”. A Teknyőkaparó tanításában a hagyományos paraszti erkölcs alapján álló szemlélet viaskodott az új társadalmi jelenségekkel, a megváltozott er­ kölcsi ítéletekkel. A lélek beleborzongott az ösztönösen megérzett, világ végét sejtető háború pusztításába. Ugyanakkor arra is rádöbbent, hogy a vi­ lág csak akkor menthető meg, ha a szeretet uralkodik, és nem a gyűlölet, és ha az igazság a szegények pártján áll. A nagy pusztulást azonban a Teknyőkaparó jóslata szerint néhányan túl­ élik: „Annyi magyar marad meg, hogy egy diófa alatt elfér”. „Csak annyi ember marad meg. Majd lesz olyan év, hogy mennek évrül évre, aszongya, akkó majd, ha találkozik valaki valakive, megöletik egymást, hogyhát még­ is élőlénnyé tanákoztam”. „Csak annyi embör marad a földön, hogy egy körtefa alatt a pap elfér misézni”. „Az fog mögmaradni, vagyis annyi nép, aki egy szérűn elfér. A fekete sereg föllegeli a többit”. „És úgyhogy annyi ember marad a földön, hogy egy nagy diófa alatt elfér az egész”. És akik megmaradnak a borzalmas világégés után? Róluk is tudott a Teknyőkaparó. Jövendölése i szerint a férfiak nemzedé­ ke kipusztul a földről, csak itt-ott marad néhány. A nép érzékeny lelkivilá­ gát mutatja ez a költői gondolat: „Mögtanálnak egy forgácsot, és azt fővöszik és mögcsókolják, hogy ezt is embör faragta”. Aszongyák, ha egy darab forgácsot tanálunk a fődön, mögcsókoljuk, hogy ugyan, ki vágta eztet, ki forgácsolta”. „Ha forgácsot tanál valaki, fövöszi, mögcsókolja, ezt is embörkéz faragta". A Teknyőkaparó történeteiben található apokaliptikus szemlélet kivált­ képpen látomásos varázsával hathatott mindazokra, akik hallgatói és mesé­ iéi voltak az elhangzottaknak. Ezekben a jóslatokban a hatalom megvetése éppen olyan hangsúlyt kapott, mint a hatalmasok gyűlölete, a gazdagok el­ ítélése. Érezték, tudták, és szenvedélyesen várták a világ végét, hiszen az elégtételt, a néphit igazolását, az ő szemükben az igazságosztó Jézus Krisz­ tus eljövetelét is jelentette. A Teknyőkaparó történeteinek elterjedésében benne volt mindaz a fáj­ dalom, keserűség, kilátástalanság, amely évszázadokon keresztül elviselhe­ tetlenül nehezedett a kitaszítottakra. „Ez mind olyan szépen bekövetközik...” A Teknyőkaparó hírlelte a technikai haladást, fejlődést. Beszélt az új csodákról, motorokról, gépekről, és szólt az új építkezési formákról is. Jóslatai korszak-meghatározók is lehetnek ma már. A kezdetleges tech­ nikai viszonyok, a még ismeretlen gépek, építkezési módok megfelelő tám­ pontot nyújthatnak a szövegek eredetének vizsgálatához.

250

Jövendöléseinek egy része nyilvánvalóan az utólag bekövetkezett ese­ mények múltba való visszavetítése. Ezek kétségtelenül haladásellenesek; többnyire a meg nem értésből és tudatlanságból táplálkoznak. A technika fejlődése, a gépek megjelenése és elterjedése, a tőlük való idegenkedés, viszolygás bizonyára nagy félelmet keltett az emberekben. Mivel nem ismerték föl szerepüket, jelentőségüket, elsősorban a világ vége közeledtének a jelét látták bennük. Az ösztönösen megérzett katasztrófát a Teknőkaparó csak megerősítette, tudatosította, mintegy hitelesítette jósla­ taival. Az erkölcsi ítéletekben bizonyosfajta társadalmi konvenció fogalmazó­ dott meg, valamint az, hogy az erkölcs megromlásának milyen következ­ ményei lehetnek. A paraszti erkölcs fölbomlásának félelmét tükrözik a Teknyőkaparó szavai, tanító szándékú történetei. A technikai és az erkölcsi változások mellett a társadalmi változásokról is szólt a nép. Várta, áhította saját sorának, sorsánakjobbrafordulását. A tár­ sadalmi változásokat sürgető jóslatokban nagyonis konkrét szándékok, igazságok kaptak hangot. A történelem nagy világcsapását, az első világháborút is megjósolta a Teknyőkaparó. Ez még inkább megerősítette tudó voltát. Különösen a makaiak szerették idézgetni váteszi szavait: „Makón, amikor három temp­ lom lösz egy sorba, abba az évbe fog kiütni a világháború. És úgy is lőtt. Szent László napján fölavatták az újvárosi katolikus templomot. Azon a nyáron, júniusba, ki is ütött a világháború'’. Az újabb kor társadalmi változásai közül elsősorban azokat emlegették az adatközlők, amelyek az emberek közötti egyenlőséget hirdették, ám szó­ ba hozták más félelmeiket is. A Makó környéki néphit szerint a Teknyőkaparó jósolta: „Osztán jegyre ösztök. Fődeiteket, házaitokat evöszik. A kisgyerökök selyömbe, bársonyba lösznek őtöztetve”. „Elgyün az idő, hogy a fődeket evöszik a gazdáktú, és nem lösz csak egy tulajdonos. Azzá dogozik az összes nép". ,.A népet nem lehet megválasztani az úrtól, az urat a paraszttul, parasztot az úrtól”. „Akkor lösz majd jó világ, mikor kelet­ ről a fekete sereg idegytin, és a jó kabátot elcserélik a rosszér, olyan állapot lösz”. Hosszan töprengve a Teknyőkaparó jövendöléseiről, talán az sem ki­ zárt, hogy erkölcsi és táradalmi változásokat jövendölő szavaiban a nép közérzése, kollektív ítélete fogalmazódott meg. Az is lehetséges, hogy ép­ penséggel a mindenkori helyzetet értékelve, megítélve. A ki nem mondha­ tók bízták rá a Teknyőkaparóra, akinek bölcsessége számunkra mind a mai napig érvényes és hiteles is. A Teknyőkaparó jóslataiban ott található az emberek háborút elutasító akarata éppúgy, mint a társadalmi igazságosság, a fölemelkedés utáni szen­ vedélyes vágyakozás. Mintha népmesét hallottam volna. Mintha egy mesélő kedvű közösség — akik közül már sokan nem élnek — egy sejtelmes és bölcs mesébe ava­

251

tott volna be engem is. Különösen a táltoshagyományokat őrző történetek és az erkölcsi intelmek sodró előadását hallgattam nagy figyelemmel, élve­ zettel hiszen ezekben egyéni kiegészítéseket is fűztek az adatközlőim. A szövegek stilisztikai vizsgálata külön tanulmányt érdemelne. Kifeje­ zéseinek képi tömörsége, a mondanivaló gondolati gazdagsága a népkölté­ szettel, a népdalokkal és a balladákkal rokonítja a szájhagyomány útján megőrzött szövegeket és szövegtöredékeket. (Részlet az 1980-ban megje­ lent A Teknyökaparó című kötetem tanulmányából. Szerkesztette: Péter László)

252

Őrdöngösök Bevezető Annak idején a táltosok után való kutatás vezetett a Teknyőkaparó nyo­ mára, most ismét nekik köszönhetem, hogy rábukkantam tájunknak a nép­ hit szerint természetfeletti képességekkel fölruházott embereire, „ördöngöseire”. Őket az egymástól távol eső községek úgy ismerik, mintha egymás mellett lakó szomszédok igazítanának útba egy-egy falu csöndes utcájában. így a megye nagy részében ismert két ördöngös mellett egyre-másra néven nevezték azokat a kisebbeket is, akiknek tetteit szintén megőrizte a szájhagyomány. Sokszor olyan érzésem támadt, mintha egy-egy ördöngös nevének kimondása következményekkel járhatna az ille­ tőre nézve. A névvel emlegetett őrdöngösök többnyire a múlt században éltek. Adatközlőim gyakran bizonytalanok voltak az ördöngös pontos megjelölé­ sében. Sok esetben a községek temetőiben végzett kutatás sem vezetett eredményre. Nyomuk sincs azoknak, akikről a szájhagyomány viszonylag pontos adatokat szolgáltatott. így a tényleges időpontokat és a személyekre való utalásokat mindig fenntartással fogadtam. A népi szövegekre azonban úgy tekintettem mint mindent meghatározó, egyedüli tényezőre. Igaz, már alig tudtak lényegeset mondani róluk, cselekedeteiket azonban részletesen idézték. A közreadott szövegek a tudós pásztorokról, kocsisokról, gyógyító em­ berről szóló hiedelemmondák körébe tartoznak. Alapos és minden részletre kiterjedő gyűjtések e témakörben elsősorban Luby Margitnak, Balassa Ivánnak, Szűcs Sándornak, Ferenczi Imrének, Pócs Évának köszönhetők. Ezek elsősorban a Nyírség és a Sárrét vidékéről valók. Az országos anyag­ ban eddig Csongrád megyéből csak szórványgyüjtések fordulnak elő. Sem Kálmány Lajos, sem Bálint Sándor nem rögzítette név szerint a tájon föllelhető „tudományos” embereket. „A kezünkben levő történetekből és adatközlőim egyéb megnyilatkozá­ saiból arra következtethetünk, hogy az ördöngös kocsisoknak már csak az emlékét őrzi a néphagyomány” — írta 1957-ben Ferenczi Imre. Megállapí­ tása hangsúlyosabbá teszi a Csongrádban most föllelt anyagot. E hiedel­ mek, hiedelemmondák a népköltészet legmélyebb rétegét jelentik; a tíz-tizenkét soros, töredékes történetek ezért érdemelnek megkülönbözte­ tett figyelmet. Egyetértek Luby Margittal: ezeket a hiedelmeket úgy kell megőriznünk, mint ahogy Bartók és Kodály mentette meg ősi dalaink pentaton hangsorát. Nemcsak egy nemes néprajzi anyag megmentéséről és föl­ tárásáról van szó, hanem a népi kultúra, a naív költészet nagyívü, töredékes világképéről is. Ősi tapasztalatokban gazdag lelőhelyről. Róheim Géza és Diószegi Vilmos mutatott rá a táltosok olyan jellemvo­ nására, amely az ördöngös kocsisok viselkedésében is tettenérhető. Újab-

253

ban Makkai László irányította a figyelmet a középkori magyar hitvilágra. „Tulajdonképpen a reformátoroknak a »babonák« ellen intézett heves tá­ madása leplezte le igazán azt, hogy a magyar nép egyrészt más népek nem keresztény hiedelmeitől meglehetősen fuggeltenül (viszonylag kevés szláv, német, román kölcsönzéssel), de keresztény papjaira se nagyon hallgatva őrizte a táltosrítust, úgyszólván napjainkig. Ennek középpontjában az »ördöngös, tudományos, garabonciás, bűvös-bájos« táltos áll.” Ehhez annyit tennék hozzá, hogy ezek a hiedelemmondák többnyire azoktól az adatközlőktől valók, akiktől archaikus népi imádságokat és ráol­ vasásokat is gyűjtöttem. A középkori hitvilág forrásvidékére „úgyszólván napjainkig” visszajárhatok megyém községeiben, tanyavilágában.

Pusztákon és folyóparti községekben Csongrád megye napjainkban is az ország egyik legtanyásabb megyéje, a múlt században pedig kiváltképpen az volt. A tájon áthúzódó útvonalak gyakran érintették a hatalmas kiterjedésű pusztákat és a széleiken megbújó kis falvakat. Ha innen közelítünk a természetfeletti, mágikus javakkal és erővel fölruházott emberekhez, világossá válik, hogy babonásságuk milyen erősen kapcsolódik mesterségükhöz. A pásztor, a gulyás, a kocsis és a ku­ tyákkal bánni tudó, gyógyító ember szoros kapcsolatban állt a természettel, és megfigyeléseit a rábízott állatok megóvására használta. Ha ez a tudomá­ nya kivételes képességével párosult, valamint az ősöktől örökölt mágiával, gyorsan szárnyára vette a hír. Egy kivétellel férfiakról van szó; ez érthető, hiszen ezt a munkát csak férfiak végezték annak idején. A kivételt, Bartuk Ágnes algyői ördöngöst is inkább a táltosok — látók körébe sorolom. Szűcs Sándor említi: „Egy-egy faluban több javasasszony, gyógyko­ vács található, de egész vidéken alig akad veszettorvos.” A javasasszonyok többnyire „névtelenek” voltak. Ha szóltak is róluk, nem teljes nevükkel ne­ vezték meg őket. Ezzel szemben a férfiak a róluk keringő legendákban is vezeték- és keresztnevükkel szerepeltek. Mintha nevüknek is valami funk­ ciója lett volna a mágikus eljárásban. Veszett Nagy Sándornak, a szentesi gyógyító embernek esetében volt is. Egy-egy mesterség között nagy a kü­ lönbség. Míg a tudós pásztorok, gulyások legtöbbször névtelenül kerültek a hiedelemmondákba, a tudós kocsist mindenkor névvel illették, de így be­ széltek a gyógyító emberekről is. A tudós kocsishoz kapcsolódó babonakor gyűjtési terepe a Makó mel­ letti kisközség, Maroslele volt. A hiedelemmondák között akadt néhány, amely a tudós gulyás, kocsis, méhész alakját idézte föl, de leginkább egy so­ hasem kutatott, teljesen ismeretlen személyre terelte a figyelmemet. A falu szülöttének, B. Kúrái Józsefnek gazdag motívumú hiedelemköre már a gyűjtés kezdetén sejtette, hogy érdekes tudományos emberre bukkantam. Megismerve a róla hagyományozódott hiedelemmondákat, a fölfedezés iz­ galmával szedtem össze a legapróbb töredéket is. Meglepőnek találtam,

254

hogy híre a falu határán túl alig terjedt; történeteiről sem hallottak a szom­ szédos községekben. így tetteit a község öregein kívül aligha ismerték má­ sok, de a ma Maroslelén élő középkorúak közül is csak kevesen. A gyógyító ember hírében álló, szentesi születésű Veszett Nagy Sándor neve viszont megyeszerte ismert. Csanyteleken bukkantam először nyomá­ ra, majd a Tisza két partján levő községekben leltem gazdag anyagra. Tíz helység idős emberei.,ismertettek össze” a híres „veszettdoktorral” és gyógyító-rontó tevékenységével. Baks, Csanytelek, Csongrád, Fábiánsebestyén, Felgyő, Mindszent, Nagymágocs, Szegvár, Tömörkény népe vallotta ki titkát. Ezek a községek Csongrád városával gyűrűként ve­ szik körbe Szentest, a gyógyító ember egykori lakóhelyét. Kilenc község járt hozzá, és hívta azokra a helyekre, ahol megveszedett az állat, és gyógyí­ tani kellett. A szomszédos megyékből is fölkeresték gyógyító tudományá­ ért. A szájhagyomány jelentős része hallomáson alapszik, de az emlékezők elenyésző hányada azt állította, hogy személyesen is találkozott az ördöngössel. Sok esetben megtévesztette őket a névazonosság. Például B. Kúrái Józseffel valóban beszélhettek, csakhogy nem ő, hanem a múlt század ele­ jén született hasonnevű nagyapja volt ördöngös. Veszett nagy Sándornak szintén azonos nevű fia is foglalkozott gyógyítással, így őneki tulajdonítot­ tak sok olyat, ami az apját illette meg.

Természetfeletti képességű személyek Munkám kezdetén a tudós pásztorokon kívül elsősorban két természetfeletti képességekkel fölruházott személy után kutattam: egyik a maroslelei B. Kúrái József volt, a másik Veszett Nagy Sándor Szentesről. Mellettük hol itt, hol ott újabb ..tudományos” emberek tűntek föl, kerültek szóba. Vol­ tak közöttük, akik valamiképpen B. Kúrái tudományával is bírtak, mások Veszett Nagy Sándor mágikus tudását gyakorolták. Akadt azonban olyan is, aki a látó, a táltos valamelyik tulajdonságával dicsekedhetett. Az ördöngösöknek a töredékes gyűjtési anyagból megrajzolt portréja szövevényes. A táltos- és boszorkánymotívumok mellett magukon viselték a tudós pásztor, az ördöngös kocsis és a gyógyító ember legfontosabb je­ gyeit. Alább bemutatom őket. Jellemzésüket a gyűjtött szövegekre alapoztam; mivel ezek igen szűkszavúak, portréim többnyire jelzésszerűek és elnagyol­ tak.

Gémes András (Müroslele) Maroslele Püspökiele néven a Csanádi püspök uradalma volt. Zsellérek lakták, akiknek egyedüli munkalehetőséget az uradalom jelentett. Az ura­ dalmi birtokon volt gulyás Gémes András is. „Vót itt az öreg Gémes And­

255

V, ,

WiWÍÍS«*-

- /V«- >

rás. Az mög apámm- vót. Apám a fiatal teheneket őrizte, ű mög a tinókat/’ Nagy hatalma lehetett, mert „nem vót az a vad bika, mer gulyás vót, amelyi­ ket ű mög ne szelídítött vóna, ártalmatlanná ne tudott vóna tönni. Olyan tu­ dása vót az öreg Gémösnek.” (Kocsis Ferenc) Szendrey Zsigmond szerint: „Bizonyos foglalkozásokkal járó tapaszta­ lati tudás is olyan varázserőt ad az embernek, amely miatt bűbájosnak tekin­ tik őket.” A pásztorok esetében ez különösen érvényes, hiszen a pásztorság az ősi foglalkozások egyike volt. A nagy tapasztalatit pásztorok mindent elkövet­ tek, hogy megőrizzék a jószágokat a rontástól, a tolvajoktól. Gémes András boszorkánysága abban állhatott, hogy olyat tudott az állatokkal, amit más parasztemberek nem tudtak megtanulni. A vad bikákat szemmel megállító, megszelídítő gulyás nem ismeretlen a néprajzban. A szemmelverés jelleg­ zetesen boszorkányos cselekedet volt. A veszettdoktor esetében is többször hallottam, hogy a mérges kutyákat a szemével lecsendesítette, egyszer pedig a szemével gyógyította a veszett­ séget.

Imám Mihály (Tápé) A nincsetlen Imám Mihály is ilyen sámánivadék lehetett. A tudós pász­ torok, kocsisok mindig kipróbálták erejüket, mindig megvívtak a másik tu­ dóval. A pásztor megbüntette azt, aki megfejte a csordában levő tehenet, a kocsis pedig halálra szánta az ácsot, aki megállította lovait. A táltosok küz­ delmének analógiás motívumai ezek. Azzal, hogy Imám Mihály a kútágasba beleütötte a bicskát, azután meg­ fejte, szintén a csordát megrontók egyik mágikus eljárását végezte. Azok ugyanis hol a kocsirúdba, hol a csordakútnál a kútágasba vágták a kést, hogy megfejjék. Sokszor a keréklöcsből fejtek tejet, amíg a pásztor rá nem ébredt a tejhaszon elvételére, és vissza nem vette. A pásztorok a hiedelemmondákban általában névtelenek. Imám Mihály annak köszönhette nevét, hogy egy falu közösségén belül művelte tudomá­ nyát, és így boszorkányként is számon tartották a falujában.

Patmik Pista (Marosiéit) „A népi hiedelmeink eddig feljegyzett változatai sorában előkelő helyet foglalnak el a varázserővel rendelkező pásztorokról, molnárokról, kocsi­ sokról szóló történetek. Máig is csupán néhány néprajzi monográfiában és mesegyűjteményben találkozunk ilyen kocsistörténetekkel. Terjedelme­ sebb adatközlés Luby Margit tollából származik, aki a Köcsön mondakörrel foglalkozott” - írta Ferenczi Imre.

256

Köcsön Péter Szabolcs-Szatmár megye híres ördöngös kocsisa volt, és szinte minden községben ismerték nevét, tetteit. „A garabonciás viszont újabbkori változata az ősi táltosnak, aki ugyancsak az időjárást szabályozta, de emellett gyógyított, kincset talált, varázsolt, és a viharban más táltosok­ kal viaskodott. Ennek a viaskodásnak egyik formája az ördöngös kocsis és a tudományos ácsmester.’’ Makkai László gondosan mérlegelő ítéletében a táltosok mondakörébe sorolta az ördöngös kocsisokról szóló hiedelemmon­ dákat. Dömötör Tekla viszont újabb mondakör kialakulásának tekinti az ilyen jellegű szövegeket. Az ördöngös kocsis jellemző tulajdonsága, hogy a megkötött lovakat el tudta indítani; lovait más nem hajthatta, másnak nem engedelmeskedtek. Pamuk Pista természetfeletti cselekedetei közé tartozott az is, amikor a fo­ gatot négy lóval az uradalmi szalmakazal tetején találták! A boszorkány halálának számos változata ismeretes: nem tud meghalni, amíg kézfogással át nem adja tudományát; sokáig kínlódik, mert senki nem mer hozzáérni.

Nágai doktor (Asotthalom) „Az is olyan rontó vót. Az is egy abrincsot vitt. Azon körösztűbújt, má kutya lőtt belülié. Akkor mögmarta a csordát, osztán evitték hozzá gyógyí­ tani.” (Gábor György) A név szerinti megjelölés mellett az adatközlő pontosan elmondta azt a mágikus gyakorlatot is, amely a kör, a kerekítés, a körbejárás varázsló ha­ talmát rögzíti, és rávilágít a prelogikus gondolkodás sajátosságaira. „Oszt akkor, amikor visszabújt az abrincson, megint csak akis Nágai doktor lőtt.” Alig került elő szöveg, amely ilyen érzékletesen tárta volna elém a tudós embör rontó-alakváltoztató tevékenységét. Érdekes tanulsága a történtek­ nek, hogy más szeme előtt zajlottak le. A rontás-gyógyítás titok. Veszett Nagy Sándor se gyógyított emberi szem előtt; máskülönben tudása nem használ. A Szegedhez tartozó egykori pusztákon bizonyára nagy híre lehe­ tett akis Nágai doktornak. A Luca-napi mágikus körre emlékeztető abroncs védelmet, tudást, alakváltoztatást tett lehetővé számára. Ez a rontó-gyógyító motívum számos esetben előkerült a Veszett Nagy Sándorról vallott em­ lékezésekben is.

Sarki Molnár Sándor (Kisfoké} Neve alapján szentesi születésűként kell számon tartanunk. Valószínű, hogy ott tett szert tudományára is. Veszett Nagy Sándort tudásáért az egész vidéken hírnév és megbecsülés övezte. Mellette azonban voltak olyan gyógyító emberek is, akik egy kisebb közösségben, a tanyavilágban váltak ismertté. Nem véletlenül említette az

'<*■ *««*<*** wsw’-sí

257

adatközlő: ..én ismertem egy másik embert is. Úgy hitték, Sarki Molnár Sándor Kistőkén. Szentesi fődeken." A szöveget csongráditól gyűjtöttem. Eszerint Sarki Molnár Sándor híre túlterjedt az apró település határán.

Csányi János (Marosiéit') A „tudományosokról'’ kialakult vélekedések szerint a tudós ember a ha­ mis kutyákat megbűvölte, lecsendesítette. A veszettséget nem tudta gyógyí­ tani, mert erre csak a gyógyító ember volt képes. A rontok hipnotikus erejével rendelkezhetett Csányi János is: „kimönt, ránézött a kutyára, ideig, nem egy pillanat alatt. Addig nézött vele szömbe, odamönt, mögfogta, oszt bevitte az asztalra. A nagy komondor kutyát.” (Pernye Mihály) Hozzá hasonló tudó több nem volt a faluban. A megye más községeiben azonban elmondtak olyan rövid történeteket, amelyek az ember és a kutya „viaskodásáról” szóltak. Ezeket mindig úgy értelmeztem, mint két külön­ böző fajtájú lény összecsapását, amelyek a táltosok viaskodására emlékez­ tettek. Egyben az ember eredendő, ősi akaratának győzelme látható a természet fölött.

Farkas György (Szegvár) Két embertől is származhatott Farkas György tudománya: az egyik a szintén szegvári Sinka István, a másik egy börtönviselt ember. „A Sinka bácsival jártak össze az én nagyapámék. Akkó még betyárvi­ lág vót, osztán egy ismerőse a nagyapámnak, fiatalember vót, oszt betyár vót. Oszt megfogták, oszt bebörtönözték. Aztán amikor hazagyütt a börtönbül, nem tudom hány évre, elment a nagyapát fölkeresni kint a ta­ nyán. Oszt az tanította meg ere a tudományra. Aszonta, olyan dógot hagyok rád, Gyurka fiam, hogy ezt az életed során mindenkor használhatod.” (Szécsényi Ferencné) Szűcs Sándor szerint: „A veszettség elleni tudományt csak örökölni le­ het. A veszettorvos úgy őrzi a titkát, mint a szeme világát.” Sinka István bűbájos ember hírében állott, gyógyította a veszettséget, a küldött kutyát vissza tudta küldeni, és gyakran találkozott Veszett Nagy Sándorral. Föltehető, hogy az ő tudománya is közrejátszott Farkas György­ nek a kutyákkal való tudásában, tehetségében. Amit pedig börtönviselt ko­ májától tanult, bizonyára valamely mágikus eljárás átadása lehetett, és elsősorban az állatok megfékezését szolgálta. Ezt a tudást használhatta Far­ kas György. Talán az sem lehetett véletlen, hogy Szentes környékén éppen ilyen tudású, de kevésbé ismert tudományos emberekre emlékeztek a régi­

258

ek, elvégre ők mind a gyógyító ember, az egyetlen veszettdoktor közelében éltek.

Molnár József (Szentes) Molnár István elsorolta testvérbátyjának, Molnár Józsefnek a Veszett Nagy Sándorral való küzdelmét. A viaskodáskor Veszett Nagy Sándor fe­ hér kutya volt, ..Józsi bátyám meg fekete-tarka lett vóna, de mán nem bírta a marást.” A „szemtanú” elbeszéléséből az is kiderült, hogy a kutyává válto­ zott ördöngös birtokában volt a megszerzett tudománynak, míg Molnár Jó­ zsef nem tanulta ki a boszorkányságot.

Sinku István (Szegvár) Családi nevén Sinka Szabó István. A szegvári temetőben levő sírján születési és halálozási ideje is olvasható: 1861 —1943. „A tanyák között lakott ez a Sinka. Egy parasztember. Csakhogy ez is olyan bűbájos vót, mint Veszett Sándor.” Veszett Nagy Sándor és Sinka István a visszaemlékezők szerint a török­ szentmiklósi bűbájos embertől szerezte tudását. ..Hallotam, hogy Törökszentmiklóson vót egy ilyen bűbájos ember. Osztán ottan vótak ezek valamilyen tanfolyamon.” (Berezvai Ferenc) A törökszentmiklósi bűbájos alakját titok fedi. Adatközlőim állítják, hogy „ottan tanútak valamit”, méghozzá könyvből. Ez a könyv a garabonci­ ások fekete könyvét idézte föl előttem. A szegvári ördöngös tevékenységét szólás is őrzi: „elküldte, mint Sinka a kutyát.” Igaz, a szólás csak Szegváron ismeretes, ott azonban napjainkban is használják. Bánfi Antalnét hosszan faggattam Sinka Istvánról, akit a családja igen jól ismert. A vele készült beszélgetést itt mint néprajzi dokumentumot adom közre. „A Sinka István egy gazdálkodó ember vót. Betegeket gyógyított. Ilyen kuruzsló vagy minek mondták azelőtt, hogy ilyen ember vót. Értett a kutyákhon is. Én olyat hallottam, hogy ment egyszer - a tanyán laktak kint, mert ez a ház az övé vót, meg vót neki tanyája —oszt a tanyán ment befelé egy kutya, a bejáróűton. Oszt mögy a bérös befele, oszt mondja neki, hogy: - Gazduram gyiin egy kutya a bejáróűton befele. Aszongya, hogy: - Nem baj, majd visszafordul az mindjárt. - Bement a bejáróűton egy nagy kutya, oszt akkó szólt neki valamit, oszt mán akkó vissza is fordult a kutya. Nem ment be a tanyába. Ezt ő csinálta. Azután, hogyha veszett kutya megharapott valakit, akkor őhozzá mentek.

259

Vót neki egy ilyen nagy könyve. Fekete táblája vót neki, mert a táblája megvót sokáig. A lapokon pedig betűk vótak, de nem azok a rendes nyomta­ tott betűk. Hanem ő írt ilyen vonalakra. Akik gondviselték nem tudták, hogy mi lett a könyvvel. Nem tudják, hogy hova lett. Csak a táblája maradt meg. Ezek szerint elégette kályhában, amikor beteg lett, hogy másra ne menjen a tudomány. Nem akarta átadni másnak. Például velünk történt meg, hogy veszett kutya jött be a tanyába, és ak­ kor az édesanyám elgyütt házhoz, mert a kutyájukat megmarta. Mink gyere­ kek kint vótunk, hát minket nem bántott a kutya. Mondta az édesanyám neki, mert sógora vót neki, azt mondja, hogy: - Sinka sógor, a kutya így meg így begyütt a tanyába, mit csináljunk? - Semmit, Vera a lányom, pusztítsátok el a kutyát, mert hiába mondom, hogy ezt adjatok neki, meg azt adjatok neki. Ott vannak azok a gyerekek, legjobb lesz, ha elpusztítjátok. Hát oszt nálunk elpusztítottuk a kutyát. Agyonlőtték. Na ezért mondták azt, hogy: „Elküldi, mint Sinka a kutyát”, hogy be­ ment a bejáróúton az a kutya, oszt elküldte, nem engedte be a tanyába. Hogy mit tudott vele beszélni, vagy hogy hatott rá azt nem tudom. Például énrám is hatnak a kutyák. Akárhova bemegyek én, énhozzám odagyün a kutya, nem bánt. Kell az emberben lenni olyan megérzésnek, hogy szeressék. Itt van ez a nagy kutya (Athos) adja a mancsát a tenyerembe. Nem bánt sose. Ahol kutya van, nem bántanak a kutyák. Érzi a kutya, hogy szeretik. Olyan valami. A Veszett Nagy Sándort az édesapámék emlegették. A szentesi tanyák között lakott, azt tudom. Hogy oszt mért hívták Veszett Nagy Sándornak, azt nem tudom. A Sinka majdnem az első ember vót a faluba. Gazdaember vót annak idejin. Gyógyítással foglalkozott. Tisztelték. Híre vót neki. Nekem van egy húgom, akit kicsi korán elért az az epilepsziásroham. Gondolom az lehetett rajta és kétszer-háromszor elérte ez a görcs, oszt az édesanyám bekente neki a homlokát ecettel, lefektette, oszt úgy helyre gyütt, oszt játszottunk tovább. Három-négy éves lehetett, én olyan hat-hét éves lehettem, és akkor elgyütt ide, ehhez a Sinka sógorhoz, oszt mondta neki, hogy milyen időközönkint, meg hogy mikor gyün rá. Ez a roham, és akkor adott neki, még arra is na­ gyon emlékszem, olyan három-négy decis üveg lehetett, oszt abba olyan pi­ ros színű folyadékot adott. Aszonta, tegyenek bele a levesbe, kávéba vagy tejbe, ha úgy se akarja megenni, akkor pedig kockacukorra cseppentesse. De olyan érdekes szaga vót annak a gyógyszernek. Utóbb már nem akarta sehogy se megenni, de meggyógyult tűle a húgom. Ezt tudom mondani, mert ez velünk történt meg. Ez a húgom kint van Kanadába, egy grófékhoz ment el gyereknevelő­ nek. Szentgotthárdon találkoztam vele, akkor beszélgettünk, oszt aszonta ne beszélj tovább mert felakadt a szemem. Ez maradt meg nála, de olyan ro­ hamféle nem lett már neki.

260

Vót itt egy unokatestvérünk, egy asszony, az aszonta nekem, hogy ű sze­ retne nálunk a pincébe szétnézni, mert ott van egy vakablak, ű tudja bizto­ san, hogy oda elrakta. Mondom: Nem létezik, mert akkor a sógoromék akkor tudták vóna. Mert úgy nem tudta vóna megcsinálni, hogy oda befalazza. Akkor a tábláját miért hagyta kinn? Akkor azzal együtt rakta vóna oda. Elmesélték nekem, hogy hogy halt meg. Szóval önkívületi állapotba. Nem tudott magárul. A botját odakérte az ágyhoz, és akkor a dunnát teljesen rácsavargatta a botra, úgyhogy szanaszét ment a dunna is, költött másik ta­ karót rátönni. Péter-Pál körül halt meg, 1943-ba. Hetven valahány éves vót, de nem tudott már magárul utóbb. Nehéz szenvedése vót neki. Feleséginek meg könnyű halála vót. Családjuk nem vót nekik.” Találtam bizonyítékot arra is, hogy ők ketten - Veszett Nagy Sándor és Sinka István - táltosok voltak. Egyszer mindkettőjüket meghívták Szegvá­ ron lakosalomba. Sinka érkezett előbb. Amikor Veszett Nagy Sándor meg­ látta Sinkát, hazam ent.,,Mondták, hogy ne menjen, hát eszünk! Neki e kő menni! Hát mié? Hát aszonta, hogy ü látta meg Sinkát hamarabb, neki kő emenni. Ha az látta vóna meg őtet, akkó az megy. Aszongya, hogyha ű itt maradna, olyan vihar keletkezne, hogy összedűne a ház. Nem lehet nekik kettőjüknek egy terembe lenni.” (Berezvai Ferenc) Boszorkánysága azonban nyilvánvalóvá lett halála pillanatában.” Csak azt az egyet tudtam meg hallottam, hogyhát nem tudom, hogy fia vót-e, lá­ nya vót-e ennek a Sinkának, hogyhát mikor haldokolt, fogja meg a kézit, osztán át tudja venni a tudományát. De nem fogta meg neki senki se a kézit.” (Nagy Mihályné) Sinka István személyében egy VeszettNagy Sándorhoz fogható gyógyí­ tót ismertem meg. Hírét elsősorban falujában és a környező tanyákon élők ismerték.

A törökszentmiklósi ember Az ördöngösök oktatójáról nem sikerült elég anyagot gyűjtenem. A tö­ rökszentmiklósi bűbájos névtelenül bukkant elő egy lényeges kérdést meg­ világító hiedelemmondában. Már idéztem: „Hallottam, hogy Törökszentmiklóson vót egy ilyen bűbájos ember. Osztán ottan vótak ezek valamilyen tanfolyamon.” (Berezvai Ferenc) A „tanfolyamról” egy-egy könyvvel tértek haza. Vajon milyen lehetett az? Milyen gyógyítótudományt lehetett belőle eltanulni? Talán a táltosok, garabonciások fekete könyvét rejtegette házában Veszett Nagy Sándor, Sinka István? A Törökszentmiklósról hozott könyvről Berezvai Ferenc úgy tudta, hogy titokzatos könyv volt. Oszt vót egy lap, ami le vót ragasztva a mási­ kon. „Oszt azt mondta Sinka, hogy nem hagyhatja ü ezt má senkire se, mert

261

akkó ezt a lapot fő kék bontani. És ezt a lapot én főbontom, aszongya, akkó óriási bajok keletkeznek. Olyan vihar fog dühöngeni, hogy széthordja a há­ zak tetejit. Csak az bonthatta vóna fő, aki leragasztotta. Az a törökszentmik­ lósi ember.” Deák József a következőket állította: „Volt egy nagy fekete táblájú könyve, és abból tanulmányozta a tudását. A monda szerint azt a könyvet ő halála előtt megsemmisítette. Hogy égette-e, dobta-e, vagy mit csinált vele, csak rá nem találtak ara a vastag könyvre.” Mindketten gyógyítók voltak, így hát táltosnak, legalábbis boszorká­ nyoknak tartotta őket a nép. Öröklött vagy tanult tudásukról sokféleképpen vélekedtek adatközlőim. Legpontosabban erre a választ Székely Imre fogal­ mazta meg: ..Kérem, ezt nem is ángyon kell vitatni. Mindenki a tudását, aki am it tud ilyesvalam it, a születésénél hozza magával. Aki pedig nem a szüle­ tésnél jut hozzá, hanem másképp, m erezek irtó szenvedésekké múlnak ki.” A törökszentmiklósi embertől ellesett tudás messze földön hímevet ho­ zott Veszett Nagy Sándornak, de Sinka István híre sem múlt el nyomtalanul. Talán ezért is mondhatta róluk Berezvai Ferenc: „Nincs az az orvos, ál­ latorvos ma se, aki ezt meg tudná tenni, amit megtesz a Sinka vagy megtett ez a Veszett Sándor. Nincs mámmá a fődön olyan ember, aki ezt meg tudja tenni.”

Zombori í*i$tu (Moroskíe) A tudós ember alakváltoztató tudományáról a marosleleiek is tudtak. Veszett Nagy Sándorhoz hasonlóan a masorlelei ördöngös is akkor válto­ zott át kutyává, amikor akart. Az adatközlő kérdésemre nagyapjának törté­ netét mondta el, ezzel mintegy körülhatárolta a hiedelemmonda keletkezésének időpontját. A városba utazókat elkerülő fehér kutyában az egykori szemtanúk Zombori Pistát vélték fölismerni. „És mire leértek a Tisza-partra, akkorára Zombori Pista ült azon a karón, amelyhez a kompot úgy kikötötték. Ott volt már lent, de mint élő ember. Biztos volt abban, hogy ez a kutya, ez Zombori Pista volt.” (Balogh István)

Bartuk Ágnes a kevesek közül való volt, akiket a néző és a táltos megje­ löléssel egyaránt illethettek a község lakói. Erejét tekintve női táltos volt, ilyen pedig eddig még nem került elő Csongrád megyében. A róla kialakult legendát annak köszönhette, hogy „beszélgetött a holtakkal is", és viasko­ dott a nálánál sokkal erősebb férfiakkal.

262

n.

'

' N:

A ..tudomány” megszerzéséről számos adatot ismer a néprajz. „Elrejte­ zik”, „el van ragadtatva” — a néző, a halottlátó jellemző tudományszerző tulajdonsága. Bartuk Ágnes is így jutott hozzá tudásához. A néző, a halottlátó tudása így kapott megfelelő hangsúlyt a hiedelem­ mondában, és járult hozzá „a szellemes lányról” elterjesztett titkok további terjedéséhez. Táltos voltát egy másik szöveg is tanúsítja. Egy családos em­ bert kellett „elrontania” egy menyecskétől. Ágnes vállalta, hogy kigyógyít­ ja az illetőt. Adatközlőm akkor elkísérte a szellemes lányt. „Hallja, mikó möntünk, olyan zivataros vót a helyzet, hogy a kaput is alig löhetött becsuk­ ni. Olyan nagy zivatar támadt. Mikor ű evégözte a dógát, kigyütt. Olyan fényös hódvilágos éjszaka vót, tudja, hogy semmi fölleg nem vót.” (Kovács Márton) A táltosság bizonyítását látta ebben Algyő népe is, és méltán. Ha úgy adódott, viaskodott is, gyógyított is. A pap kitiltotta a templomból. Egy al­ kalommal egy italos halászt mentett ki a Tiszából. Lemerült utána a vízbe, és „egy nagy csomó virágot hozott föl” a Tisza fenekéről.

A szegvári muzsikás A meg nem nevezett tudományos emberek között találtam olyanokra is, akik B. Kúrái József szemfényvesztő varázslatait gyakorolták. A tudós em­ ber vízárasztó tudása országosan ismert hiedelemmonda. A maroslelei ördöngös témakör központi alakjának tekinthető. A többiekről csak egy-egy motívumot ismertek. A szegvári muzsikásnak nem sikerült megtudnom a nevét. Afféle tilidudás lehetett, aki lakodalmakban bőrdudával muzsikálgatott. Lehetsé­ ges, hogy ördögfejű bőrdudával. Amikor hozták ki Szegvárról kocsival, „ledobta a dudát az árokba, és valaki fővötte. De nem láttak senkit se. És fúj­ ta a kocsi után. Magátú szót a duda, nem láttak senkit se. De a lovak úgy húztak: csupa hab, tajték vót, alig bírtak cammogni. Mintha a legnagyobb sárba möntek vóna.” (Bereczki Mihály) Ennek alapján akár boszorkánynak is tarthattam volna a szegvári muzsi­ kást, hiszen a boszorkányok vezették el az embereket, az ő szokásuk volt az idegenek megtáncoltatása és a lovak megállítása, megkötése is. A lakoda­ lomban azután olyan vizet eresztett, amilyet csak a természetfeletti képessé­ gű tudományos emberek tudtak megtenni.

Fogas illés (Maros tele) A tudományos ember lovakat megállító tudásában ott bujkál az ördöngös kocsisok természetfeletti képessége. Fogas Illés annál a B. Kúrái Jó­ zsefnél volt cseléd, akiről a község lakói sok hiedelemmondát őriztek meg, és adtak tovább az egymást követő nemzedékeknek. Ennek töredéke Fogas Illéshez kapcsolódott. Kettőjük viaskodásának története is kiolvasható:

263

„Aszonta Jóska, a te sárkánylovad ott áll mög, ahol én akarom. Mög akkor, amikor én akarom. Az Illés bácsi mondta ezt, a Fogas Illés.” (Pernye Mi­ hály) A gyűjtött anyag kétségtelenül a pásztorkodás, az állattartás ősi időszak­ ára utal. Katona Imre szerint: „A nagyobb, értékesebb állatokat mindig is a férfiak, kisebbeket a nők gondozták és használták. Itt talán elegendő a lóval való bánás példájára hivatkoznom: ez a szinte szentként tisztelt állat nagy szerepet kapott a vadászatban, később pedig a vándorlásokban is; korán be­ vonult a szertartásokba, mítoszokba és a hősénekekbe, utóbb a hősmesékbe is, ahol a férfihősök egyenrangú társa.” Az állatokkal tudó ördöngösöknek tevékenységében a pogány hitvilág sajátos rítusa testesült meg.

Hmzka János (Zákányszék) „Ez olyan bűbájos ember vót és nagyon erős embör.” (Zombori József) Miben állott a tudása? Mindenekelőtt abban, hogy vizet árasztott a szo­ bában, dinnyét folyatott az asztalon. „Ha azt akarod, egy óra múlva mindjárt möglátjuk a dinnyét az asztalon. Télön? Bemönnek a szobába, körűülik az asztalt, de aszongya, ne nyúljon senki hozzá, mondja a Huszka. De má fo­ lyik az indája, ahogy csak a legnagyobb nyárba.” (Zombori József) Az esemény többnyire lakodalmi mulatságokban történt. A jelenségek­ hez mindenkor vaskos, rusztikus cselekvések kapcsolódtak. Mintha a szö­ vegek elfedni kívánták volna ezeket a cselekvéseket, szerelmi évődéseket. Bizonyos erotikus cselekvések virágnyelven fejeződtek ki a hiedelemmon­ dákban.

Kovács (Szeged környéke) A dinnyefolyatás, a vízárasztás motívumaival átszőtt történetet Marosleién Balogh István mondta el. A mágikus cselekménynek az adott különleges hangsúlyt, hogy az első világháborúban, a harctéren történt. „Édesapám az első világháborúban az orosz fronton volt. És volt ott egy Kovács nevezetű ember, aki bűbájos dolgokat tudott csinálni.” Egyik alka­ lommal a megáradt Bug vizét varázsolta a földbe vájt bunkerba. „A tisztek bent megrémültek, és egy idősebb, hatalmas testű, nem tudom már, hogy ezredes vagy alezredes, fölugrott egy padnak a végire, ami fölbillent, és be­ levágódott a vízbe.” Adatközlőm úgy emlékezett vissza, hogy Szeged környéki volt a bűbá­ jos. A hiedelem gyűjtésem egyedi darabja. Adatközlőm helyi szövegekről sohasem hallott, kérdésemre a szegedi táj bűbájosát idézte meg.

264

Lőrinc Sándor (Mindszent) „Az én apám meséte. Azt mondja, nagyon kisgyerök vót. Vót egy lako­ dalomba, majd egyször nagyon jó kedve vót a társaságnak. Azt mondja az egyik, Lőrinc Sándor mondta, mögjegyöztem a nevit is, na, mögviccölöm a vendégeit.'’ (Szappan Jánosné) A már ismert történeteknek adatközlőim nem tudták magyarázatát adni, de lehet, hogy nem is akarták; a természetfeletti képességekkel rendelkező személy nevét azonban tisztelettel emlegették.

Rozgonyi József (Szegvár) „A Rozgonyinak az apja temetőcsősz vót. Oszt elárasztotta a szobát vízzé. Valami új párok mentek oda, osztán aszonta ennek a Rozgonyinak az apja vagy nagyapja, na, majd megnézzük, hogy milyen bugyi van rajta.” (Deák Kálmán)

B. Karai József (Maroslele) A lovakat megállító lelei ember neve a falu határán túl ismeretlen. Ma­ kón és környékén azonban sokszor beszélhettek mágikus cselekedeteiről. Az öregek között akadtak még szép számban, akik tudtak B. Kúrái József­ ről. Tudhattak is, hiszen: „a fél falu Kúrái. Ez egy egész dinasztia. Valami­ kor egy ős Kúrái jött ide, ebbe a Marosleiébe letelepedni, és most ezök annak a gyermekei. így lőtt azután B. Kúrái mög A. Kúrái szerteszét a falu­ ba.” (Asztalos Ferencné) A Kuraiakat a feleségük neve után különböztethették meg egymástól. Az emlékezők Banyó Erzsébetet emlegették mint Kúrái József asszonyát. Innen Kúrái József neve előtt a B. A tanácsházán megtaláltam a halotti anyakönyvet, amelybe 1895 ótajegyezték be a legfontosabb adatokat. Föl­ tüntették a születési évet is és mellette a feleség leánykori nevét. Az anakönyvi bejegyzésekből az is kiderült, hogy nevét mindig így írták be az anyakönyvbe: B. Kúrái József. A Kuraiak családfáját a múlt század elejéig tudtam visszavezetni. Ezek szerint: B. Kúrái József(1827-1901) felesége Takács Klára; B. Kúrái József (1855-1934) — Mészáros Erzsébet; B. Kúrái Antal (1899-1982) — Csányi Etelka; B. Kúrái József (1930-). A helyrajzi szám: Püspökiele 221. A szájhagyomány emlékeiből föltételezem, hogy a maroslelei ördöngös am a élő B. Kúrái Józsefnek a dédapja (1827-1901) lehetett. Megerősíti ezt a százéves Kúrái Györgyné: „Egy jómódú embör vót. Neköm nagyatyám vót. Olyan ördöngös embömek mondták ezt.” Milyen ember lehetett B. Kúrái József? A hiedelmek tanúsága szerint erős akaratú, furfangos, leleményes és nagyon mulatós ember volt. Bübájossága folytán különösen a lovakat tudta megkötni és oldani. Számtalan

265

történet tanúsította, miképpen áll ította meg az esküvői menetet, ha nem hív­ ták meg a lakodalomba. „Mentek az esküvőre, mentek volna, kocsival. Násznép, mindenki. És egy megfogta a kocsijukat. Szóval, nem tudtak a lo­ vak menni semmire se. Megfogta az ember a kocsijokat, majnem ekéstek az esküvőrű. Ezt anyám meséte.” (Leczki Mária) „Mög azt is mondták, hogy ez a Kúrái mög tudta állítani a lovakat, és nem indútak sehova. Mögsértötték a lakodalmasok.” (Meggyesi Mihály) „Osztán, ha nem hítták mög a lakodalomba, akkor mögharagudott. Aszonta, baszta férgit, teremtőjit, aszongya, majd mögálltok.” (Kúrái Györgyné) „Bosszút állt, ha nem hívták mög a lakodalomba.” (Kúrái Mihályné) Azt is tudták, miképpen csinálta: csak ránézett a lovakra, és ezek meg­ álltak. Más esetben pedig: „Elkezdött kóbikálni a lónak, oszt leálltak. Elkezdőit beszélgetni a lónak.” (Bálint János) A lovakat megkötő tudományos emberhez hasonlóan a tudós méhész a kapárt eltulajdonító tolvajt is meg tudta állítani. Megtette ezt B. Kúrái Jó­ zsef is. Az ördöngös kocsisok táltos tudományával is rendelkezhetett. Egy alka­ lommal „a döglött lovat fölállította az a Kúrái. így beszélték, így mesélték. Kiszombori nagybirtokos vót, oszt annak akkor is Szegedről kihajtotta a döglött lovat.” (Bállá Imre) A dinnyefolyatás és vízárasztás „tudásával” megáldott emberek közül is legtöbbet B. Kúrái József árult el tudományából. Népdalainkban, szerelem énekeinkben rejtélyes jelentésű képek találha­ tók. Ezek a képek, szinte kivétel nélkül, szoros kapcsolatban vannak a sze­ relmi aktussal. Bemáth Béla szerint: „A szavakat gyakorta nem »tulajdon jegyzésben«, azaz a mai szóhasználattal nem tulajdonképpeni, köznapi je­ lentésükben kell értenünk, hanem, amint a virágénekekre való utalásból ki­ tűnik, szerelmi, erotikus jelentésükben, amely legtöbbször alaki vagy funkcionális hasonlóságon alapuló metafora. ''Így van ez a hiedelmekben is. A vízárasztás következményeként az asszonyok olyan magasra húzták a szoknyájukat, hogy a férfiak „jól beláttak bécsbe, cigánybécsbe, és az nagy öröm vót”. A nagybőgős menekülése a kemence tetejéről pedig úgy is meg­ fejthető, mint annak a férfnak kigúnyolása, aki a legnagyobb nemiszervvel rendelkezett. A szegvári Búza János szerint a tudományos Rozgonyi Józsi bácsi is megtréfálta a menyasszonyt a lakodalomban: „Na, oszt akkó meny­ asszonytánca vót, aszongya, Verám, tartsd a kötődet, oszt olyan nagy izék ugráltak a kötőjibe.” B. Kúrái József olyan, néven nevezhető tudományos ember, akit nem csupán a nép ruházott föl az ördöngös, bűbájos jelzővel. Tiszteletet, hírvenet vívott ki magának egy közösségben, és elámítottá tudásával, akik kevésbé értettek az állatokhoz. Márpedig a szegényes körülmények között élő egykori cselédemberek szemében ez, éppen tudatlanságuk, hiszékeny­ ségük folytán, varázslatnak számított. Az ősöktől örökölt pogány hitvilág

266

gesztusai még inkább hihetővé tették mindazt, amire nem találtak racionális magyarázatot. így fonódhatott alakja köré olyan legenda, amely a tudomá­ nyos ember mágikus cselekedeteit nemzedékről nemzedékre hagyomá­ nyozta, és amelynek töredékei még napjainkban is föllelhetők.

I

i,*

' * Sándor (Szeníes^

Szentes mezőváros és a környező, hatalmas kiterjedésű puszták bizo­ nyára szerepet játszhattak abban, hogy az itteni születésű veszettorvos hír­ névre tett szert. Egykori följegyzések szerint a veszett kutya marásától hajdan egész nyájak fertőződtek meg, és a 16-17. században nagy veszélyt jelentett a veszett kutyák elszaporodása, ezért intézkedtek kiirtásukról. A veszett, vad állatok megfékezéséhez, a veszettség elhárításához kevés em­ ber érthetett: ha mégis akadt ilyen, annak nagy híre támadt: a veszettorvost rendkívüli személyként tisztelték. így terjedhetett el Keresztes Nagy Sán­ dor híre is a szentesi földeken, sőt azokon túl is. Az ördöngös saját működési területét is kijelöli. A hiedelemmondákból szinte térképre rajzolható Veszett Nagy Sándor mozgási terepe, gyógyító-rontó tevékenységének színtere. Természetfeletti képességeinek a népi képzeletben való kialakításában mint B. Kúrái József esetében, racionális tényezők is szerepet játszhattak. Veszett Nagy Sándor is meg tudta állítani a lovakat, akárcsak B. Kúrái Jó­ zsef, és a legmérgesebb kutyát ő is az asztalra tette, mint lelei társa. Tömörkény István Kutyabaj című novellájában (1904) említi Veszett Sándort: „Most meg azt hallom, hogy Mindszenten él egy paraszti gazda­ ember, aki gyógyítja a veszettséget. Járnak hozzá a megmart emberek or­ vosságért. A neve: Veszett Sándor. Van valami más becsületes neve is, de azon már alig ismerik.. Tömörkény hallomásból örökítette meg a gyógyí­ tó ember otthonát. Adatközlőim is rendre összekeverték lakóhelyét. Bihari Mátyás szerint Hódmezővásárhelyen élt, Káris Ferenc pedig úgy tudta, hogy „Csongrádi vót, azt hiszem”. Hegyi István szegvárinak tartotta, Kapus Julianna Nagymágocson megint másképp beszélt erről: „Oszt akkó ezt a Veszett Nagy Sándort Orosházám hozták ki.” Egyik adatközlőm még az utcát is megmondta, ahova érte mentek: „Apám után hallottam, mer ű ismerte személyesen. A Jövendő utcába vót a háza." (Székely Imre) A szentesi levéltárban őrzött 1857. október 31-i népszámlálási íveken megtaláltam a Jövendő utca 48. házszámot, mellette az 1818. évi születésű Keresztes Nagy József csizmadia és felesége, Laczi Judit nevét. Az ívhez tűzött „igazoláson” olvasható Sándor fiuk neve is. Születési időpontja: 1841. április 11. A Szentesi Reformata Ekklésia Kereszteltek-, Házasultak- és Holtakróli Anyakönyve az 1841-ik esztendőről 231. sz. alatt közli Sándor keresztelési

267

bejegyzését. Este 10 órakor született; keresztapja Sarkadi Ferenc, kereszt­ anyja pedig Kónya Sára volt. Dr. Gilicze László református lelkész segítségével - aki tudott Veszett Nagy Sándor famíliájáról - a Jókai utca 19. sz. alatt a gyógyító ember uno­ kájára is ráakadtam. Keresztes Nagy Sándor 1896. augusztus 11-én szüle­ tett Szentesen; édesapja, ugyancsak Keresztes Nagy Sándor, 1870. augusztus 3 1-én született, és 1958. december 27-én halt meg. Nagyapja, te­ hát a veszettorvos, 1841. április 11-én született, és 1913. október 26-án halt el. A szentesi református középtemetőben temették el. Dédapja pedig 1818-ban látta meg a napvilágot. Keresztes Nagy Sándor elmondta: „Veszett Nagy Sándor vót a nagy­ apám. Ű vót a gyógyító ember. Foglalkozására nézve lóherülő ember vót. De az vót az apám is. Gyógyítássá azonban csak a nagyapám foglalkozott.” Keresztes Nagy Sándor nem őrizte meg a nagyapjára vonatkozó irato­ kat, de egy fényképét igen. Hátlapján a fényképész neve és címe; Szilágyi Budapest VI., Váczi körút 15. sz. A fényképről az a Veszett Nagy Sándor néz farkasszemet a szemlélővel, akit adatközlőim olyan találóan jellemez­ tek. Sarkantyús csizmában, parasztruhában látható. Nagy bajusszal és arontókra jellemző összenőtt, vastag, ún. boszorkányszemöldökkel. Szuggesztív, erős tekintetű, vadmacskaarcú ember lehetett ez a testes férfi, aki nézésével is megszelídítette a legvadabb kutyákat. Sem a ma élő, 87 éves Keresztes Nagy Sándor, sem édesapja nem vette át Veszett Nagy Sándor tudományát. Ő viszont csizmadia apjától tanulta, örökölte mindazt, amit tudott. Föltételezem, hogy a csizmadia dédapa vilá­ got látott ember lehetett, aki szakismeretet idegen városokban szerzett, és megfordult jónéhány országos vásárban is. Tanult és módosabb ember is le­ hetett, aki a tudása mellett nagy tapasztalatra tett szert, és ezt kamatoztatta, amikor állatok gyógyítására vállalkozott. Mint lóherüléshez értőt, később kötelezték, hogy hivatalosan végezze munkáját, vagyis engedélyhez kötöt­ ték működését. Gyógyításaiból jól élt, ámbárnem lett vagyonos. Mindössze egy háza volt a Jövendő utca 1/A alatt, és Bereklaposban 2500 G-öl földje. Azért válhatott ismertté, mert egész állatcsordákat mentet meg a pusztu­ lástól. Abban az időben meglehetősen kevés állatorvos volt, ha akadt is, va­ jon ki tudta megfizetni őket a szegények közül? A maguk tudására kényszerült javasok viszont széles körben gyógyítottak, ezért is lehetett hét határban híres a veszettorvos. Embert, állatot egyaránt gyógyított. A csanyteleki Ürmös Lajosné olyan betegségben szenvedett gyerekkorában, amelyet az orvosok nem tudtak meggyógyítani. Én vótam a beteg. Úgyhogy énneköm fődagadt így ez a gyomrom, mindön. Az orvoshon vitt a jó anyám, aztán nem tudtak segíteni. Akkor eza Sándor bácsi járt mihozzánk. Többszörösen gyütt, mert édösapámékkal jóba vót. Járt ki mindég, oszt akkó kérdözte, mi van veled, fiam? Mondom: - Beteg vagyok, Sándor bácsi.

268

- Oda se nézz! Gyere ki velem a temetőbe. Fogd mög ezt a botot. Mert vót egy botja, de ezt nem szabad vót letönni a fődre. Úgyhogy azt fő köllött állítani a sarokba vagy valahova. Vagy fogni köllött, amíg ü vala­ mit csinát. Oszt akkó ideadta a botot: - Fogd mög! - De mindig azt mondta, hogy singiri-bungiri. Mikó a botot ideadta. Oszt akkó ű elmönt füvet szönni. Aszongya, tudod, milyen füvet szödök? Fekete üröm. Ott a temetőbe kint. Oszt akkó azt mög köllött főzni. Fürdőnek köllött csinálni, úgyhogy így beleültem nyakig. Aszonta, hogy háromszó kő mögismétölni. Mikó elsőre beleülök, elszé­ dülök, de ne ijedjönek mög! Mikó másodszorra beleültem is elszédültem. Kivöttek. Mikó harmadszorra beleültem, semmi bajom se lőtt. Hála Isten­ nek azóta nincs. Ez így vót, mintha most lőtt vóna. Az segítőit rajtam. - Addig mi vót magával? - Addig? Hát gyöngélködtem, beteg vótam. Nem esött jó semmi se. Az orvosok se tudták mögállapítani, hogy mi a bajom. - Ez az embör megcsinálta? - Hát mögcsinálta. - Ki vót ez a Veszett Nagy Sándor? - Én különben nem tudom, hogy hittak. Nem tudom, hogy hítták, csak tudós embör vót. Itt van az én vejem. Egy ház van köztünk, az öregebb lá­ nyom. Az is sokat tunna mondani. Mert azért, hogy az mög lent bérös vót a gátőrháznál. Oszt akkó vitte a gazdasszonyt Csongrádra. Ez a Sándor bácsi mög mönt. így ahogy ü mondja. Aztán ű azt mondta, hogy vögyék föl ott a gáton. Mert ángyi vót a gátőr felesége, úgy hittük, aszonta, hogy ne vödd fő, ne állj mög! Nem is álltak mög. Nem bírtak mönni a lovak sehova se. Leáll­ tak. Azután Sándor bácsi odaért. Akkó hítta az én vejem, hogy üljön föl a kocsira. De még akkó az olyan suhanc gyerök vót. Fölült Sándor bácsi, sem­ mi hiba se vót, möntek a lovak. - Ezt a Sándor megcsinálta? - Mög. - Akkor csak tudott valamit? - Hát persze, hogy tudott. Az én uram szögény sokszor elbeszélte, hogy Síróhögyön mögveszödtek a marhák, mert ilyen csorda vót ottan. Aztán, hát mit csináljon, hát elmöntek Sándor bácsié. Mert ott is ilyen összeköttetésbe vót a Síróhögyiekkel. Oszt együtt Sándor bácsi, oszt amiket má látta, hogy legjobban baja van, aszonta, fogják mög, üssék agyon. Agyonütötték. Aszonta, a fej it vágják le, ássák el, a többit mög főzzék mög, oszt nyugodtan ögyék mög. Úgyis vót, főztek belüle paprikást. Sándor bácsi övött legelsőbb belőle. - Mögállt a vész? - Mög is állt a vész azután. Hogy mit csinált, ezt már nem tudom. - Hát csak tudós ember volt akkor.

269

- Nagyon is tudós. Ez biztos el vót üsmerve, hogy tudós embör. De az apja még tudósabb vót. Mert hallottam én már a nagyapámul, hogy az apja az olyan tudós embör vót, hogy a Tiszán átmönt száraz lábbal a vizön. Mi­ lyen tudománya vót, vagy kitül érdemlötte mög, nem tudom. Csak eztet so­ kat beszélte nagyapám. Ez a Sándor bácsi itt is aludt minálunk sokszor.” Boszorkányságának is tanúbizonyságát adta. Egy alkalommal ^vala­ hogy úgy csúfolták. Aszongya, ne beszéljetek, mer a szarvammal megcsap­ lak benneteket. Oszt amelyik legjobban tréfált vele, az idekapott a homlokára. Folyt a vér. Azt mondja, hogy na, mondasz-e még ilyet? Nem mondok. Gyógyíts meg! Végighúzta rajta a kézit, múlt minden.” (Szalai Mihályné) ..Át tudott változni kutyájé. Csak amikor ő akarta, akkor eztet megcsi­ nálta, hogy kutya képibe jelent meg valahol.” (Szalai Mihályné) Az alakváltoztatás tudománya a táltosokat, a látókat, emberfarkasokat és a veszett doktorokat jellemezte. Ez lehetőséget teremtett számukra, hogy természetfeletti lényeknek tekintsék őket, és hogy tudományukat használ­ ják is az arra rászorulók. Alakváltoztató jellemzői közül számos változatot jegyezhettem le. Az egyik legszebb hiedelemmondában ..kiskutya képibe gyütt”, és a révész úgy hozta át a Tisza túlsó oldaláról. Egyszer meg, amint hozták ki Szentesről ko­ csival, „eveszött a kocsirú. Hátranéznek, hát hun van? Hát egy nagy kutya feküdt ottan a derékba.” Egy másik adatközlőm még részletesebben mondta el a történetet:,,Ketten vitették magukat. Sándor bácsi meg egy másik férfi. Egyszer, aszongya, hátranéz, a kocsiba egy ember van csak. Amott meg marakszik két kutya." (Horváth Sándomé) Ha átváltozott kutyává, „osztán elment egy hetedik határba, oszt ott meg má vissza tudott változni személlyé, mint ember.” (Szecsei András) A hiedelemmondák gyakran mutatták be úgy, mint aki maga idézte elő az állatok betegségét, a veszettséget, hogy azután meg is gyógyíthassa. Adatközlőim gyakran hangsúlyozták: „én azt az embert személyesen is­ mertem". Ezzel mintegy hitelesítették a számukra megfoghatatlan történé­ seket. Veszett Nagy Sándor elhárító-gyógyító tevékenységét többnyire nem az emberek szeme előtt végezte; a veszettdoktorok általában nem gyógyítottak a nyilvánosság előtt. Ez szintén hozzájárult a róluk kialakult kép titokzatos­ ságához. Veszett Nagy Sándor néhány „mozdulatát” azonban egy-két adatközlő megfigyelte. Előfordult, hogy „négyfele körösztölte az égre"; máskor úgy nyugtatta meg a földühödött állatokat, hogy eléjük tartotta a kezét, „oszt ak­ kor elkezdték nyalni a kézit néki”.

270

Bartuk Agnes testamentuma Bartuk Ágnes azon kevesek közül való volt, akiket a néző és a táltos megjelöléssel egyaránt illettek a község lakói. Erejét tekintve női táltos volt, ilyen pedig nem került elő gyűjtésem során Csongrád megyében. A róla ki­ alakult legendákat annak köszönhette, hogy „beszélgetőit a holtakkal is”, és viaskodott a nálánál sokkal erősebb férfiakkal. Boldog voltam, hogy ráakadtam Bartuk Ágnesre. Az összegyűjtött anyagot közreadtam az Ördöngösök (1984) című kötetemben, majd az Algyő és népe (1987) kötetben is megjelent a Sámánisztikus vonások a népi hitvilágban című tanulmányom. Boldog voltam, mert a rejtőzésben, a révülésben a sámán sajátos tevé­ kenységét véltem fölfedezni. Igyekeztem minél többet megtudni Bartuk Ágnes „viselt” dolgairól, ám az adatközlőim már alig emlékeztek rá. Még az összegyűlt töredéket is ke­ gyes ajándéknak tekintettem, aztán lassan elfeledkeztem az egyetlen női tál­ tosról, az algyői adatközlőkről. Folytattam a népi imádságok gyűjtésétmentését. 1992. október 20-án egy férfi keresett telefonon, név szerint Szélpál Já­ nos szegedi lakos. Megkérdezte, nem lenne-e kedvem még többet megtudni az algyői táltosról, akiről nevem alatt olvasott az Algyő kötetben. Nemigen akartam kötélnek állni, de mikor meghallottam, hogy édesanyja Ágnes húga és kiváló egészségnek örvend, megfordult velem a világ. Néhány nappal később Tarjánban, egy tízemeletes ház legfelső szintjén ajtót nyitott a 90 éves Szélpál Jánosné Bartók Piroska néni. Csak néztem a kis hajlott hátú asszonyt, és azon töprengtem, vajon megtudok-e valami bi­ zonyosat a sámánokról, vajon elutazhatok-e az őshazába? Először is a leg­ fontosabb életrajzi adatokat tisztáztuk, amelyet lexikális tömörséggel közlök. Bartók Piroska negyedik gyerekként született 1903-ban Algyőn. Édesapja Bartók Mátyás (1864-1934), édesanyja Pataki Ágnes (18711945). Gyermekeik: Ágnes (1892). Algyő-1940, New York), Ilona (1894), István (1900). Az édesapa molnár volt, az édesanya pedig a gyerekkel ve­ sződött otthon. Két-három hold földjük volt, oda eljártak kapálni. Édesapjuk 1912-ben kiment Amerikába, de 1913-ban hazajött és kivitte magával a feleségét, és Ágnest, Ilonát, 1916-ban édesanyja hazajött. Piros­ ka is útrakelhetett volna az édesapjával, csakhogy ebben megakadályozta a háború. Ágnes a harmincas évek közepén mégegyszer hazatért Algyőre, 1940-ben azonban New Yorkban meghalt. Vajon honnan szerezte a tudományát Ágnes? - kérdeztem húgától, aki szinte minden cselekedetére emlékszik, bár Ágnes kilenc évvel volt idősebb nálánál. Ágnes „betegsége” azonban szóbeszéd volt a családban. „Aszonta az én anyám, hogy amikor még Ágnes gyerök vót, olyan surbankó lány vót, üneki megjelönt a Szűz Mária, és aszonta, hogy hirdesse a népek között, hogy térjönek mög!”

271

„Azt is az én anyámtul hallottam, hogy mikor iskolába járt, szaladtak az én anyámért, Ágnes néni gyüjjön, mert Ágnes elszédült az iskolába. Mire az iskolába ért, Ágnis már játszott a gyerökökkel.” Persze, Bartuk Ágnes is kevés iskolát végzett, mint azok az asszonyok, akiktől szebbnél-szebb archaikus imádságokat jegyeztem le. Ő azonban még olyat is tudott, amiről mások sohasem tudtak számot adni, ha a tálto­ sokról kérdeztem őket. „Mikor és kislány vótam, ott ültem az ágya véginél. Nagyon sokat szenvedött. Elaludt, szenvedött. Tudja mit csinált? Kirágta az egész szája szélit. Folyt a két oldalán a vér. Anyám mög törülgette. Már zsebkendő nem is vót elég, fogott valami rongyot. A két kézit mög a falhoz verte. Ilyen da­ gadt vót a keze. Mire fölébred, nem vót neki semmi baja. A szája is tiszta vót. Emlékszöm arra is, hogy apám bejött ide Szegedre és fiákerre! hozatott ki egy főorvost. Akkor is már két napig se nem övött, se nem ivott sömmit se. Feküdt, és feküdt, és feküdt. Azt mondta apámnak, tudja mit, ha ezt egy dézsa vízbe beletögyük és darabokra összetördeljük, összevágjuk, akkor se tudunk rajta segíteni sömmit se. Az én apám mindönfelé vitte, a közkórház­ ba hányszor! Hogy mi vót baja, nem tudom. Nem is tudták kitapasztalni. Vót mikor három napig föl se kelt. Aludt. Se nem ivott, se nem övött, aludt.” „Egyször is anyámnak a nénny iéknél vótunk. Ott vót Ágnis, feküdt. Há­ rom napig aludt. Nem ivott, nem övött, aludt. Ha fölemelték a fejét, kinyi­ tották a száját és töttek bele valamit, akkor is a két oldalán kifolyt. Mondd már mög, mit csinálsz, kérdözte az én anyám. Aszonta, hogy a sárkányokkal küszködök. Mikor ennyit szenvedsz, alszol, mit csinálsz? A sárkányokkal küszködök.” Most amikor ezeket a sorokat írom, nézem a fényképét, amint húgának a kislányát öleli. A fotó New Yorkban, a Raphael stúdióban készült (4117 Manchester Av.). Nézem a fotóját, látok egy tiszta tekintetű parasztlányt, aki többet tudott a világról, mint egész Algyő. És József Attila? Kiemelkedő tudású orvosok vizsgálták, konzíliumoztak fölötte, de minek?! A révülés, az extázis, a zseni, a zsenialitás nem gyógyítható. így volt ez Bartuk Ágnes esetében is, aki hat elemit és két ismétlőt vég­ zett. Hogy miképpen és miért terjedt el róla, hogy látó, arra testvérhuga sem tudott válaszolni, de a révülő lányhoz tódult a falu, hogy csodát lásson. „Tudja, a pitvaron körösztül jöttek be a népek, hogy beszéljenek Ágnissal. Nők, férfiak. Ágnis aludt, oszt gyütt be a nép. Mind letérgyelt oda az ágya elé, és mondta: jaj neköm ez a bűnöm, ez a bűnöm. De ahogy mögvallották, elszédültek. Begyiin az én anyám, mintha még most is úgy látnám, no aszongya én nem fogok elszédülni, mert Szent Mihály arkangyal az én védőszentem. Mit ád az isten, ű is elszédült. Vót egy olyan hosszú fo­ lyosó, oszt akik ott vótak, fiatalembörök, mögfogták így hónaljukat, és sor­ ba kihúzták őket. Anyámat is kihúzták. Ágnis ekkor olyan tizenhét-tizennyolc éves vót. Gyönyörű szépen énekölt. Szent éneköket énekölt!”

212

„Arra is emlékszöm, ami a templomba történt. Ott vót az unokatestvéröm, Ágnis, Ilka, mög az anyám. Aszonta, hogy mikor a pap fölemeli az oltári szentségöt, akkor ű összeesik. Aszongya, vigyázzatok, hogy nagyon ne üssem mög magamat. És úgy is vót. Összeesött, amikor a pap fölemelte a szentségöt. Láttam. Én is ott vótam a templomba. Akkor a pap azt mondta a harangozónak, hogy húzza ki a sekrestyén körösztül. Az én anyám mög mögfogta a lábát, akkor vót új cipő a lábán, hogy le ne essön. A pap nem engedte. Erre az anyám meglökte a papot, a pap mög visszalükte. Az én anyám ezért hét napig ült is, mert lecsukták. Tudja, mit mondok magának, mikor kivitték a sekrestyén körösztül a templomkertbe, ott elaludt. Hoztak a szomszédok pokrocot, mög párnát a feje alá. Az összes nép mind kimönt oda, senki nem maradt a templomban, csak a pap mög a harangozó. Ágnis mög aludt és énekölt.” Amíg Piroska néni egykori adatközlőimhez hasonló dolgokat mondott el, az összevetés lehetőségére gondoltam, és arra, hogy bizonyára a legdön­ tőbb események emlékei maradtak meg. Azok, amelyek a legnagyobb ha­ tást gyakorolták az emberekre. Ha titokban is, de biztosan foltették a falu lakói a kérdést, vajon normális-e Bartuk Ágnes? Kérdeztem az idős hölgyet, adatközlőmet én is. Tagadta, hogy baja volt, hogy hibádzott egy kereke. Csak mikor elaludt... Igenám, de akkor mi volt vele? „Hát mi vót vele? Hát az orvosok se tudták. Az én apám az égadta vilá­ gon mindönhova elvitte. Vót az elmén is. Ott is vót. Nem tudtak rajta segíte­ ni semmit se.” „Arra is nagyon emlékszöm, hogy éjszaka is kimönt a temetőbe. A sí­ rokról szödött virágot. Hazahozta a virágot egy jó nagy dobozban. Aludt, és amikor aludt, fölvött egy virágot. Tele vót embörökkel a konyha. Fölvette azt a virágot és feje fölé fölemelte. Addig nem engedte el, amíg nem az nyúlt érte, akinek szánta. Mögfogta őt is, de nem engedte el. Soha nem felejtöm el, vót egy asszonynál egy ilyen karontilő gyerök, és ahogy az hoz­ záért, elengedte.” Különc viselkedésére, betegségére lehet, hogy ma már magyarázatot ta­ lálnának az orvosok. Megállapíthatnák a diagnózist, akkor viszont arra is fény derülne, hogy milyen egy táltos, egy extázisbán szenvedő sámán. Hiú ábránd, hogy vérszerinti testvére kifecseg valami titkot. Legalábbis így gondoltam. Csalódnom kellett. Nem jutottam közelebb a megoldáshoz a be­ szélgetés során. Pedig újra és újra a ..különlegesről” kérdeztem Piroska né­ nit. Nem látott-e, nem tapasztalt-e valami olyat nővérén, amit sohasem látott az életében? „Emlékszem, mikor azt mondta, na gyünnek a boszorkányok. Mielőtt kimöntek Amerikába, elmöntünk a nagynénénkhöz, az mög a Fölvégbe la­ kon. Mikor möntünk hazafelé, egyik felől Ilka, másik felől Vilma fogta. Én mög anyám möntünk utána. Aszonta Ágnes, édösanyám, levetkőztetnek. Kilépőn a szoknyábul. Aszongya, siessünk, aszongya, már levetik még az alsóruhámat is. Édösanyám, aszongya, énekölje el a boszorkányok nótáját!

273

A pinának nincsen álla, mégis kinő a szakálla... Mire hazaértünk már csak az inge maradt rajta. Levetkőztették. Anyám szödte össze a ruháját.” 1913-ban aztán eltűnt Bartuk Ágnes Algyőröl. Ilka húgával, anyjával kiment New Yorkba. Ilka ott 1914-ben férjhez ment. Ágnes boszorkányos gyógyító tudományára azonban ott is szükség volt. „Ennek az Ilkának a férje — hogy igaz, nem-e — , anyámtól hallottam, mög vót rontva. Hogy mi vót az mögrontás, nem tudom. Aszonta Ágnes neki, Ilka, ne mönjél ehhöz az embörhöz! Miért ne mönjek hozzá? Luki Já­ nosnak hitták azt az embört. Hát aszongya, nem tudott a férje csinálni sem­ mit. Eltelt két hét, eltelt három hét, nem tudott csinálni semmit se. Aszonta, jól van, majd mögpróbálom. Aszonta az én anyámnak, elmék, oszt majd mögfordítom Ilka sorát. Mikor hazamönt, aszonta, hogy három nő vót ná­ luk. Azt mondta, mögrontottátok a húgomnak az urát. Fordítsátok vissza! Hát hogyan? Ha majd egy szakajtó lisztöt kiválogatsz, akkor majd vissza­ fordítjuk. És ha tik válogattok ki annyit? Ágnes visszafordította, hát azután születött Rozika, Ilka lány.” Egyet biztosan tudok, rejtély fedi a jóstehetséggel megáldott táltosokat, de azokat is, akik gyógyítani tudnak. És azokat is, akik halottakkal beszél­ getnek, akik természetfólötti erővel rendelkeznek, akik az ihletett pillana­ tok extázisában az emberiség őskoráról szólnak. Áldott legyen minden szavuk. Én úgy olvasom minden följegyzett vallomásukat, mintha az ősha­ za magyarságának üzenetét olvasnám.

274

Helven kedok Bevezető' Az egykori garaszententbenedeki apátság falujának porát, pusztájának füvét taposom. A történeti Magyarország Bars megyéjében fekvő monostor évszázadokkal ezelőtt szerezte meg ezt a Tisza menti kis települést és tulaj­ donában tartotta egészen a 15. század közepéig. Az apátság alapító okleve­ lében szerepel először a falu neve Chonu névalakban. Az alapító oklevél nincs meg eredeti alakjában, de II. András királyunk 1217-ben átirat formá­ jában újból kiadatta megerősítő záradékkal. II. Ulászló király 1504-ben ki­ adott oklevele pedig a falut a halászok tanyájának mondja. Csak azért idézem Csanytelek régvolt múltját, hogy még mélyebbre ás­ hassak földjén, kedvemre vallathassam hagyományőrző idős embereit. Amikor jó tíz évvel ezelőtt először kapcsoltam be a magnetofont az „örökkétartó” főutcán és léptem be találomra egy lefüggönyözött szobába, megrendítő kép fogadott. Magárahagyott idős, beteg asszony feküdt a félhományban. Kérésemre csak nagynehezen vallotta ki imádságát. Ma már Erdélyi Zsuzsanna: Hegyek hágék, lőtőt lépék című monumentális gyűjte­ ménye is őrzi Berkecz Jánosné archaikus szépségű népi imádságát. Azóta sem találkoztam olyan adatközlővel, aki hályogra ilyen varázslatosan szép elhárító imádságot tudott volna... Ballagok a régi szegedi úton. A ritkásan épített házak között elillan a szó. Ám az emlékező öreg csanyiak nem hagyják magukat, egymás szavába vágnak, hogy történeteikkel kedveskedjenek. Név szerint: Laczkó József, Horváth József, Patai Péter Pál, Bagi Illés, Sebők János, Mucsi István, Már­ ton Ödön. (Ugyan, élnek-e még?!) A magnófelvételen legalábbis így hallatszik a nevük, amikor a régi falu ma is használt és megfejtésre váró hatámeveit sorolják: Dilitor, Dögállás, Rávágy, Járandó, Szik, Sírokhögy vagy Síróhegy, Tilalmas. A Síróhegy Petőfi beláthatatlan Alföldjének egy darabja. Hallgatom a csöndet, nézem az elúszó felhőket, beszéltetem az asztaluk­ hoz tessékelő csanyiakat. Valamennyiük szerető-támogató jóindulatáról egy Szegedre elszármazott csanyi újságíró-szépíró számos gesztusa is meg­ győzött. - Ha majd a falumban jársz, ne feledkezz meg a Vasgyúróról sem — mondta Sz. Simon István, a Délmagyarország egykori főszerkesztője. Sokat kutattam utána az elmúlt években, amíg végülis személyesen is rátaláltam. Furcsa volt Síróhegyen remetéskedni. Csak járni, beszélgetni és hallgat­ ni a Vasgyúróról mondottakat. Aztán elmenni más határba, majd visszatérni újra. Ismerkedni egy különleges népi hőssel.

2 75

A hatvanas évek közepén egy másik mesemondó parasztemberrel is ta­ lálkoztam, méghozzá Óföldeákon. Mire azonban évekkel később visszatér­ tem a faluba, Vass Laci bácsi meghalt. Kettőjük furfangos történeteiből még így is sikerült megmenteni vala­ mennyit. Nyugodt szívvel mondhatom, a szegedi nagytáj zárt közössége, Csanytelek és Óföldeák népe, ismét két különleges népi alakkal ajándéko­ zott meg. A Vasgyúró még ma is élő személyiség, míg az Óföldeáki Vass Laci bácsi már több mint húsz éve halott. Az biztos, hogy Csongrád megyének is megvannak a maga mágikus erővel rendelkező emberei. A Tisza és a Maros menti községekben ismert Teknyőkaparót méltán tartották táltosnak adatközlőim, hiszen jövendő­ mondó tehetsége révén egy kicsit mindenki szószólójává vált, amikor jósla­ tait híresztelte. A szentesi születésű Veszett Nagy Sándort ember- és állatgyógyításai révén ismerték meg, a maroslelei B. Kúrái József pedig va­ rázsló és szemfényvesztő hírében állott. Az algyői Bartuk Ágnes halottak­ kal beszélgetett, és férfiakat is felülmúló ereje sokakat ámélkodásra késztetett. A tápai szentember, Fütyű Pista (Miklós István) táltostu­ dományáról Bálint Sándor írt emlékezetes sorokat. Ugyancsak ő fedezte fel az ország egyik legkiemelkedőbb tudású mesemondóját, a zsombói Tombácz Jánost is. A Vasgyúró és Vass Laci bácsi azonban egyikükhöz sem hasonlítható. Ha valamiben mégis, mítosz teremtődött alakjuk körül és szülőfalujuk ki­ emelte őket a névtelenség homályából. Már a szavaikat gyűjtő munka ide­ jén is azon töprengtem, vajon miként teremthet legendát cselekedetei révén egy élő ember. Hogyan lehetséges az, hogy korszerű gazdasági és társadal­ mi viszonyok közepette egyszercsak legendás alakká válik valaki, aki egyébként csak hétköznapi tagja egy szőkébb közösségnek. Ezt a kérdést Vass Laci bácsival kapcsolatban is föltehetem, hiszen a hatvanas évek kö­ zepén még beszéltem vele, ám az arcára már alig emlékszem. A természetfölötti erővel rendelkező embereket többnyire saját nevü­ kön nevezi a nép. Tudásuknak mágikus erőt tulajdonít. Tisztelettel vegyes félelem övezi őket. A néprajztudomány jól ismeri az országosan elterjedt táltosmondákat, a tudós kocsisok, tudós pásztorok történeteit, a veszettorvosok gazdag hiedelemvilágát. A csanyteleki születésű Vasgyúró, bár nevével népmeséi hősre utal, inkább napjaink szegényparasztja, mint időtlen mesei figura. A Vasgyúró neve mögött Kovács János rejtőzik. A község lakói azonban már évtizedek óta csak Gyúró, Vasgyúró névvel illeik, noha jól tudják tisztességes nevét is. Az alkalmi munkákból éldegélő embert a társadalom számkivetettjeként tartották számon. Kettőjük közül Vasgyúró a modernebb. A napi politika szövevényes út­ vesztőiben ő fölényes biztonsággal ismeri ki magát. Mindazt amit az újsá­ gokból olvas szinte mesei formában híreszteli tovább. Vass Laci bácsi történeteiben a nép meseteremtő ereje párosul a furfan­ gos humorral, a vaskos alkalmi viccekkel. Egyikük a jelenidő krónikása, a

276

másik katonaélményeivel kérkedő nagyotmondó. A gyűjtőmunka során mindketten legyűgöztek leleményes füllentéseikkel. Miközben adatközlői­ met hallgattam, töprengve néztem mosolygó arcukat, akik a nekik elmon­ dott, majd továbbadott történeteket úgy tolmácsolták, mintha mindaz velük történt volna meg. Vasgyúrót szókimondó bátorságáért becsülték (már aki becsülte), Vass Laci bácsit agyafúrtságáért, humoráért. A világirodalom hetvenkedő katonája a huszadik századig indázó mon­ dakört teremtett, amelyben a nagyotmondó, füllentő, hazudozó figura az igazság kimondója, tolmácsolója lett. Ezt tette Plautus világhírű vígjátéká­ nak hőse és késői leszármazottja, Münchausen báró is, akit humorral átszőtt hőstettei avattak közkedvelt népi figurává. A magyar irodalomban Garay János alkotott egyedülállót, amikor meg­ teremtette Az obsitos (1843) című művében Háry János alakját. Vasgyúró és Vass Laci bácsi is az ő késői rokona. Furfangban, virtusban, okosságban, leleményben egyaránt hasonlítanak a vén obsitoshoz.

(Jsunytalek és Ojöhigúk Csanytelek éppúgy szegedi kirajzás, mint Ófóldeák. A két község közül Csanytelek az ősibb település. Bálint Sándor szerint I. Géza a garamszentbenedeki apátságnak adományozta Csany halászfalut a Tisza mindkét partján levő földjével és megnevezett halastavaival. Csany a hó­ doltság alatt elpusztul, de a 18. század folyamán újjászületik. A Károlyiak szegedi dohánykertészeket telepítenek ide. A falu törzsökös családnevei között, amelyek szinte kizárólag Szegedre utalnak, nem találjuk a Kovács nevet. Azt azonban Bálint Sándor is megjegyzi, hogy a község hagyomány­ világa még rendszeres föltárásra vár. Ezt teszem most, amikor hiedelmeit, neves emberét megismertetem az olvasókkal. Csongrád megye egyutcájú, leghosszabb faluja a felszabadulás után, a viszontagságos körülmények ellenére is, fejlődésnek indult. A község szor­ galmas népe a fóliázás révén elsők között került élre a megye gazdasági éle­ tében. Annál is meglepőbb, hogy éppen ebben a faluban találkoztam Kovács Jánossal, aki egykor szegénységével tüntetett, most pedig messianisztikus magatartásával. A Makó melletti Óföldeák a Návayak birodalma volt a felszabadulás előtt. Eredetileg az ősi Földeák falu évszázadokon át itt állott. A tiszai árvíz 1845-ben elöntötte - a falu népe a templomban vészelte át a borzalmas hete­ ket -, ezrét az uraság segítségével partosabb helyre települt át. A régi falu el­ néptelenedett, és azóta Óföldeák néven emlegetik. Az ódon, valamikor kőfallal övezett templomot magtárrá alakították át. Csak az első világhábo­ rú után adták vissza eredeti hivatásának a Návay-család egyik tagjának a ha­ difogságban tett fogadalma beváltásaképpen. Lakossága szoros atyafiságban van Földeák népével.

277

A meglehetősen szegény körülmények között élő parasztemberek szám­ talan hiedelemmondát, népi imádságot mondtak hangszalagra a hatvanas évek elejétől kezdve. Adatközlőim boszorkányos történetei, anekdotái és a népi áhitat emlékei arról győztek meg, hogy őrzik az ősöktől örökölt szöve­ geket és szájhagyományozás útján terjesztik is azokat.

Kovács János — a Vasgyára Kovács János 1912. április 21-én született Csanyteleken. Mindössze négy osztályt járt, aztán elállították munkába. Mondanom sem kell, az ő sorsát is meghatározta a földmunkásokat sújtó szegénység. Jóeszű gyerek, leleményes fiú lehetett. Édesapjáról mindössze ennyit tudott csak mondani: ..Vadonkapott gyerek vagyok, közös erővel csináltak a magyarok. Minden­ ki azt mondja, hogy valami lázas agyú zsidó csinált. Azok ilyen nagy eszmések.” Csanyi születésű édesanyját Horváth Piroskának hívták. Adatközlőim közül többen megerősítették, hogy a szegények nehéz sorsát élte. Volt cseléd, részes arató, aztán pedig „vállalkozó”. Nem gyűjtött va­ gyont, nem érdekelte a föld, dolgozott, ahol fölfogadták. Különcségét mi sem bizonyítja ékesebben, mint zeneszeretete, vonzó­ dása a muzsikához. Hegedülő parasztember már önmagában csodabogár­ nak számított az akkori viszonyok között. Hát még a könyvek, az újságok tanulmányozása. Valamikor az egykori Kis utcában (ma Ságvári Endre utca) éldegélt édesanyjával, míg egy szép napon megszöktette Szél Juliskát, aki a felesége lett. Hogy hites-e vagy sem, azt ma már nehéz lenne tényként közölni. Édes­ anyjával és a feleségével éldegéltek egyfedél alatt, míg meg nem halt az édesanyja. Akkor aztán Gyúró élete is megváltozott. Unokatestvéréhez, Nagyváradi Istvánékhoz költöztek. Ez 1947-ben vagy 1948-ban lehetett. Igaz, házhelyet is kapott a Pókföldön, de házat nem épített rá. Bizonyára azért, mert nem volt miből. Földkunyhót azonban igen. Adatközlőim meg­ rökönyödése szerint talán ott szülte meg gyermekét is az asszony. De akár­ csak a felszabadulás előtt, úgy később is sajátmaga által épített vermekben élte életét és bujkált a hatóságok elől. Nem csodálható, hogy felesége el­ hagyta, és magával vitte a kisfiát is. Kérdezhetnénk, hogy ezek a híresztelések miért nem tényeken alapsza­ nak? Vasgyúrótól a kérdésekre sohasem kapnánk választ. O kétségtelenül természetfölöttinek tartja ma is saját tudományát és sorsának alakulásába sem enged beleszólást. Tőle tudom, hogy Budapesten munkásszálláson is éldegélt, de Csanyteleken fűzfák odvábán és a temetőben levő gödörben élte életét, az is biztos. Ma pedig nyugdíjasként a helyi termelőszövetkezet fáskamrájában húzta meg magát könyvek, újságok és egy rádió társaságában. Az segít neki, aki tud, az, aki még mindig tisztelettel övezi személyét.

278

Vass Laci bácsi Földeákon született 1886-ban. Kevés iskolát járt. Hamar munkába állt, hogy segítsen a család anyagi gondjain. Földeákon nősült meg. Első felesé­ gétől, Nádasdi Annától egy kislánya született. Tőle azonban elvált és Óföldeákra költözött, ahol másodszor is megnősült. Egy özvegyasszonyt vett feleségül, Szűcs Mihályné Nagy Juliannát (sz. 1893), akitől két család­ ja van: Ilona és Ferenc. Gyermekei ma is a községben élnek. Valamikor Óföldeák 38. szám alatt volt a családi házuk. Gatyaszár utcának nevezték az akkori faluszéli utcát. Vass Ilonától, leányától tudom, hogy édesapja mindössze három osz­ tályt végzett. Szegény családból származott. Szolgált Návayéknál, munkása volt Nyitraiéknak is. Később annyira jutott, hogy juttatott földön is gazdál­ kodhatott, de akkor már saját földje is volt. „Nem voltunk mi úgy elesve lábrul. Vót kocsi, ló, mög tehén is vót ná­ lunk. Nem jártunk el, csak a sajátunkba dolgoztunk. Jó embör vót nagyon. Szerette az egész falu. Esténként, gyermekkoromban, ő mesélgetett mindég neköm. Vót orosz fogságba is szögény. Mindég magyarázta, hogy milyen virgán mönt körösztül, mennyit szenvedőn/’ A hadifogság nagy megpróbáltatást jelentett neki. Számtalan érdekes történetet őrzött ottani élményeiről. Élményekből pedig alaposan kijutott a Szibériát megjárt földeáki parasztembernek. Hogy merre járt? „Szenepalatin vagy mi a fene?! így mondta mindig. Mög Szibériát mondott a lelköm.” Nagy élettapasztalata lehetett Vass Laci bácsinak. Aki annyi kínlódás, szenvedés, éhezés közepette is megőrizte lelki békéjét és humorát, az való­ ban természetfölötti erővel rendelkezhetett. Egyéniség volt, fantáziával megáldott mesélő, aki magával tudta ragadni hallgatóit, felejthetetlenné tudta tenni történeteit. Híre azonban csak egy csekély lélekszámú faluban szárnyalt fel. Vass Laci bácsi 1966. júl. 10-n hunyt el Földeákon.

Mesemondók a világ történéseiről A mesemondás mindig alkalomhoz kötött esemény volt és maradt a mai napig. Vasgyúró úton-útfélen, de leginkább a csanyteleki presszóban, kocs­ mában fejtette ki véleményét a világ történéseiről. Nem mintha iszákos em­ ber hírében állna, hanem ott talált hallgatóságra (ha talált), szavain mosolygó gyülekezetre. Emlékszem az egyik beszélgetésre. Akkor is a presszó kis asztalánál ültünk. Vasgyúróból csak úgy ömlött a szó. A napi politika, a magyarok sorsa volt terítéken. Két-három ember álldogált csak a pultnál. Vasgyúró szavai hallatán mind csöndesebbek lettek. Egyre inkább az asztalnál folyó beszélgetésre figyeltek, és félhangosan kommentálták is az elhangzottakat.

279

Alig telt el félóra egyre többen tartózkodtak a helyiségben. A beszélge­ tés pedig egyre nyíltabb és szenvedélyesebb lett. Vasgyúró politikai állásfoglalása, hogy enyhén fogalmazzak, nem mindenben egyezett meg a hivatalos vélekedésekkel. Nyíltan vitatni nyilvánvaló kérdéseket, akkor még nem volt célszerű. Az adatközlőt azonban egy pillanatig sem feszé­ lyezte, hogy mások is hallják véleményét. Sőt, adott helyzetben úgy elragadta a hév, hogy magából kikelve kiabált. Az utcáról újabb emberek tértek be a presszóba. Érdekes volt megfigyelni az emberek reagálását is, akik mint jelenlevők úgy viselkedtek, mintha sem­ mi közük sem lenne az egészhez: Legyintettek Vasgyúró szenvedélyes sza­ vaira, ám ugyanakkor meg is jegyezték azokat. Ő pedig (mint élete során addig is) tudomást sem vett a vélekedők megjegyzéseiről, elítélő arcjátéká­ ról, gesztusaikról. Amikor mondandója végéhez ért (üdítőjét az asztalon hagyva), felugrott és távozott... Igazi Vasgyúró alakítás volt. A tőle megszokott, a mások által már jólismert! A napi politika eseményeit méltató Vasgyúró bizonyára így tehetett szert népszerűségre, így válhatott saját legendájának kovácsává. Vass Laci bácsi többnyire az óföldeáki borbélymühelyben mesélgette a vele megtörténteket. A ma is élő Neparáczki Pál borbélymester hosszú éve­ kig ingyen borotválta népszerű és a falusiak által híresnek tartott vendégét. Elmondása szerint a nagy „eseményre” szombat délutánonként került sor. Három órakor kezdődött „az előadás” és sokszor éjfélig is eltartott. A bor­ bélymester utolsó vendége Vass Laci bácsi volt. A hallgatóság egymásnak adta a kilincset és közben ámélkodva hallgatták a vicces embert, aki külön­ leges dolgokat mesélt a hadifogságáról, a muszkák között eltöltött éveiről. Régen a múlté már az egykori összejövetelek legendáriuma. Csak alkal­ mi lehetőségek kínálkoznak a „mesélésre”, azok azonban rövid és futó al­ kalmak. A mesemondók alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez: röviden mesélnek és gyorsan tárgyra térnek. Szuggesztív egyéniségük meghatározza mondataikat, és szinte sugallja a történetek hagyományozását. Ha műfajilag kívánnám meghatározni kettőjük történeteit, valahol az anekdota és a mese határán kellene elhelyeznem a történeteket. Vass Laci bácsi esetében ez nagyon is helyénvaló. A Vasgyúró azonban már inkább agitátor, mint mesemondó. Az ő mondandójának lényege a politika, a poli­ tikai események magyarázata. Az anekdota köztudomásúan rövid, mulatsá­ gos történet, amely személyt, típust, helyzetet, állapotot egyszerű cselekménnyel, sokszor párbeszéddel és ötletes csattanóval jellemez. Vass Laci bácsi történetei valóban rövidek, tömörek és humorosak. Csattanójukban a mesemondó furfangos észjárása, ötletes meseformálása fedezhető fel. Anekdotába oltott viccnek is mondhatnám történeteit, ha a szájhagyományozás nem színesítené állandóan. Amennyiben ezek a kis „el­

280

beszélések” még sokáig megmaradnak, valószínűleg gazdagodni, színesed­ ni fognak abban a közösségben, amely élteti őket. Az is lehetséges, hogy egy-egy érdekesebb történet nagyobb lélegzetű mesévé terebélyesedik az idők folyamán. (Részlet az 1989-ben megjelent Hetvenkeclők című kötetem tanulmányából. Szerkesztette: Gyuris György)

281

Adatközlők* Á így(7 Détár Sándorné Vastag Rozália, 1897 - 1976. júl. 8. Török Mihályné Ferenc Mária, 1896 - 1974. máj. 27. Török György, 1 8 9 9 - 1974. máj. 27. Török Györgyné Trucz Erzsébet, Szeged, 1927 — 1974. máj. 27.

Ambrózfaíva Baraczka Mihály, 1899 - 1979. ápr. 27.

Apátfalva Baka G. Andrásné Boda Rozália, 1889 - 1974. nov. 16. Bakai Imréné Kurtán Rozália, 1902- 1979. jan. 4. Bárdos Istvánná Horváth Rozália, 18 9 8 - 1968. máj. 10. Bárdos Andrásné Gyenge Erzsébet, 1885 — 1973. oki. 10. Balázs István, 1916— 1979. febr. 5. Dinnyés Andrásné Gyenge Verőn, 1893 - 1970. febr. 10. Fazekas Illésné Takács Rozália, 1897-1978. szept. 17. Fejes Ferencné Dóri Rozália, 1897 — 1983. dec. 9. Fejes József, 1894—1975. nov. 27. Herczeg József, 1911 — 1974. nov. 16. Juhász György, 1903 - 1979. febr. 5. Juhász Lászlóné Langó Julianna, 1905 - 1969. júl. 5. Juhász Pál, 19 0 2 - 1979. febr. 5. Jung Jánosné Szentesi Rozália, 1889 - 1975. aug. 22. Kerekes B. János, 1 9 1 0 - 1974. nov. 16. Keresztúri István, 1890—1979. márc. 30. Konrád Mihályné Tisza Mária, 19 0 0 - 1975. aug. 22. Kovács Istvánná Kerekes Rozália, 1896- 1979. aug. 24. Pipicz István, 1897 - 1975. aug. 24. Sóki Andrásné Baka G. Rozália, 19 1 9 - 1980. szept. 13. Sipos Mátyásné Luczó Rozália, Székeséit, 1905 - 1979. jan. 4. Szentesi András, 1903 - 1976. aug. 4. Szigeti Mihályné Rostás Erzsébet, 1914-1973. okt. 10. Szilágyi Sándorné Farkas Margit, Törökkanizsa, 1925 - 1979. jan. 4. Takács Andrásné Széles Rozália, 19 1 0 - 1971. szept. 6. Tóth Ferencné Mátó Rozália, 1922 - 1973. szept. 6. Tóth József, Kiszombor, 1907 - 1979. júl. 17. Tóth Mátyásné Juracsek Julianna, 1910-1975. aug. 22. Tóth Sí. Katalin, 1902 -1975. aug. 24. Varga Istvánná Újvári Katalin, 1904 - 1981. szept. 13. Varga Sinka József, 1918 - 1979. júl. 12. Vigh Györgyné Korom Erzsébet, 1907 - 1975. aug. 22.

* Az adatközlők neve után közlöm születési évüket, valamint a magnófelvétel idejét.

284

Balástya Bitó Istvánná Szél Teréz, 1913 - 1983. dec. 8. Bitó Pál, 1902 - 1983. dec. 8.

Haks Antal Pálné Nagy Erzsébet, 1904 - 1979. akt. 12. Balogh Jánusné Tábir Piros, 1899 - 1979. okt. 12. Boda Mihályné Ménesi Viktória, 1926-1983. ápr. 17. Borsi Béla, 19 2 2 - 1979. okt. 12. Farkas Józsefné Balázs Anna, Mindszent, 1900—1979. okt. 12. Kardos Józsefné Búza Erzsébet, 1920—1979. okt. 12. Kirschner József, Mindszent, 1906-1979. okt. 12. Korom Istvánná Bánfi Piros, Sövényháza, 1903 — 1979. okt. 12. Mihály József, 1 8 9 9 - 1976. ápr. 11. Molnár József, 1894 —1979. okt. 12. Sebők Antalné Süli Mária, Sövényháza, 1901 - 1979. okt. 12.

Bokros Győri Istvánná Túri Viktória, 1 8 8 6 - 1970. aug. 3.

Bordám Horváth Gyulámé Kardos Mária, 19 1 0 - 1979. jún. 5. Márta Istvánná Kálmán Magda, Kiskundorozsma, 1909 - 1979. jún. 5.

Bökétty Karakas Sándor, Makó, 1908-1979. ápr. 13. Méltó Ferencné Csikota Julianna, Apátfalva, 1920-1979. tipr. 13. Mócsa Mihály, Apátfalva, 1907 - 1979. júl. 12. Mócsa Mihályné Szentesi Márta, Apátfalva, 1910 - 1979. júl. 12. Molnár Imre, Apátfalva, 1 9 3 8 - 1979. ápr. 13. Simon Mihályné Asztalos Mária, Csanádpalota, 1908-1979. ápr. 13.

Csüítádpaíota Asztalos P. Kálmán, 1905 - 1979. szept. 27. Balogh Ferenc, Kiskunmajsa, 18 9 6 - 1979. szept. 27. Barta István, 1890—1979. szept. 29. Emenet Adcimné Rosenacker Veronika, Almáskamarás, 1902 - 1979. szept. 27. Gazsó Józsefné Barta Julianna, Zsombolya, 1900-1974. ápr. 20. Hadobás Jánosné Katona Katalin, 1900 — 1979. szept. 27 Jancsik Andrásné Haluska Verőn, 1896 — 1972. jan. 23. Kodrán János, 1897 - 1979. szept. 29. Ladányi Venturné Hám Mária, 1906- 1979. szept. 27. Nagy András, 1 9 1 3 - 1980. sze/tt. 25. Török Györgyné Rakonczai Anna, 1897 - 1979. szept. 27. Szabó Mihályné Ludányi Erzsébet, 1896-1972. máj. 22. Vigh Antalné Gajda Ilona, 1901 - 1974. ápr. 20.

285

Csanyteiek Bartos Ferenc, 1924- 1986. máj. 27. Borda István, 1899 - 1983. jan. 28. Deli Adolf, Tatabánya, 1907 - 1982. jún. 21. Doricsek Illés, Tömörkény, 1912 — 1983. febr. 21. Farkas Ferenc, 1921 - 1986. máj. 27. Forgó Antal, 1916-1986. máj. 27. Forgó Balázs, 19 1 4 - 1986. jan. 10. Forgó Lajos, 1914 - 1982. jún. 21. Gémes Józsefné Vincze Margit, 1913 —1985. dec. 27. Horváth József, 19 0 8 - 1981. okt. 27. Horváth Józsefné Papp Etelka, 1912-1981. okt. 19. Horváth Lajosné Sági Erzsébet, 1944 - 1983. jan. 28. Jaksa Gábor, 1942 - 1986. máj. 27. Juhász István, 1901 - 1981. okt. 19. Káris Ferenc, 1908 - 1981. nov.5. Kovács Gáborné Szunyi Rozália, Tömörkény, 1925 — 1983. jan. 28. Kovács Istvánné Forgó Erzsébet, 1908—1981. okt. 27. Kovács János, 1912 —1986. máj. 27. Laczkó József, Tömörkény, 1896 —1981. okt. 19. Lajos Ferencné Lantos Luca, Kiskunfélegyháza, 1902-1981. okt. 7. Locskai Ferenc, 19 1 8 - 1986. máj. 27. Majzik Lászlóné Horváth Ilona, 1923 —1981. okt. 27. Márton Ödön, 1902 —1982. jún. 21. Mucsi István, 1908-1982. jún. 21. Nagy Istvánné Harmath Mária, 1908 - 1982. jún. 21. Nagyváradi Istvánné Szabó Julianna, 1940-1981. oh. 19. Nyilas Istvánné Borsos Mária, 1904 - 1983. febr. 21. Ormándi Erzsébet, 1918 - 1986. jan. 31. Paksi Mihály, 1936 - 1986. jan. 31. Patai Péter Pál, Sövényháza, 1905 - 1981. oh. 19. Pölös Pálné Mihály Erzsébet, Tömörkény, 1905 - 1983. máj. 31. Révész Mártonné Lantos Mária, 1906 - 1983. febr. 21. Sajó Anna, 1909 - 1986. jan. 31. Sallai György, 1945 - 1989. ápr. 21. Szecsei András, Csongrád, 1906 —1983. ápr. 17. Szeri Pál, 1910-1982. júl. 31. Szeri Sándor, 1912 - 1983. jan. 28. Szeri Sándorné Papp Mária, 1910 -1983. jan. 28. Tápai Pálné Magony Mária, Pádmonostora, 1907 - 1983. jan. 20. Tárcái Bélámé Kása Julianna, 1941 - 1985. dec. 27. Török Ferencné Donka Rozália, 1911 — 1985. dec. 27. Ormos Lajosné Tápai Mária, 1905 - 1983. febr. 21. Veress Sándor, 1900 — 1986. jan. 10. Vincze István, 1911-1981. okt. 27. Zsótér György, 1897 - 1986. jan. 10.

Csengek Pigniczki Sándorné Rozsnya Anna, 1893 - 1971. okt. 26.

286

Rabi Józsefné PigniczkiMaliid, 1930 - 1971. jún. 16.

Csongrád Deák József, 1920-1983. ápr. 17. Faragó Mátyás, 1902 - 1983. máj. 31. Gál Ferenc, 1923 - 1983. márc. 31. Kádár Imre, 1914-1983. ápr. 17. Kucsora Józsefné Megyesi Erzsébet, 1 9 3 7 - 1988. jún. 30. Maszlag András, 1925-1983. máj. 31. Nagy Sándor, 1909-1983. máj. 31. Németh László, 1924-1983. máj. 31. Palotás János, 1895-1981. nov. 5. Percze Sándorné Kádár Anna, 1922 - 1985. ápr. 20.

Deszk Kispéter Ferencné Nacsa Rozália, Mórahalom, 1907-1976. máj. 22. Dóc Biró Lajos, 1909-1979. máj. 31. Gémes Pálné Bacsa Ilona, Sövényháza, 1906 — 1979. máj. 31. Kunszabó János, Mindszent, 1 9 0 8 - 1979. máj. 31. Kunszabó Jánosné Szénási Julianna, Sándorfulva, 1908—1979. máj. 31. Lázár György, Hódmezővásárhely, 1 8 9 8 - 1979. júl. 17. Losonczi Józsefné Apró Eszter, Mindszent, 1904—1979. máj. 31. Suta János, Sövényháza, 1902 — 1979. máj. 31. Suta Jánosné Ormándi Ilona, Tömörkény, 1906- 1979. máj. 31. Tartóczki Lajosné Farkas Mária, Sövényháza, 1909-1979. máj. 31.

Dmnaszék Battancs Ferencné Takács Erzsébet, 1895 - 1980. szept. 19. Kispál György, 1900 -1975. szept. 12. Kispál Györgyné Szűcs Erzsébet, 1905 - 1975. szept. 18. Kiss Istvánné Sebők Erzsébet, 1910 — 1976. júl. 12. Koza Jánosné Koza Irén, 1925 - 1976. júl. 12. Somogyi Sándorné Bállá Erzsébet, 1904 — 1975. aug. 27. Tanács Imréné Bulla Éva (1877—1970) Varga Ferenc (1922-1983) - 1976. ápr. 29.

Eperjes Bozók Lászlóné Kiss Ilona, Szentetornya, 1926 - 1973. júl. 10.

Fáhiánsehestyén Molnár István, Szentes, 1887—1970. máj. 16. Palatinusz Mihály, Csanytelek, 1896 - 1969. jan. 10. Tóth G. Lajos, Öcsöd, 1S97 - 1968. ápr. 23.

287

Feíg)-ű Bálint János, Tömörkény, 1910-1983. máj. 31. Bódi Jánosné Nyilasi Erzsébet, 1906-1983. máj. 31. Deák Mátyás, Szegvár, 1904 - 1969. jan. 10. Molnár Sándor, 1908 - 1983. máj. 31. Szabó Ferenc, Csanylelek, 1920 - 1983. jan. 28.

FerencszM kh Balogh Istvánná Takács Irén, 1925 - 1963. szept. 2. Luczai Józsefié Lovas Gizella, 19 2 8 - 1963. júl. 4. Papos Istvánná Vörös Etel, 1904 - 1979. szept. 29. Takács Jánosné Hegyesi Etel, 1899 - 1963. szept. 2. Virág Mihályné Barna Julianna, Kecskemét, 1903 - 1963. júl. 4. Vörös Imréné Savanya Krisztina, 1 8 8 8 - 1963. nov. 17. Vörös Lajos, 1908 — 1979. szept. 29.

Forráskút Fekete Istvánná Kocsispéter Valéria, 1920 - 1979. júl. 7. Kocsis György, 1 9 0 6 - 1979. febr. 17. Rabi Imréné Soós Julianna, Kiskundorozsma, 1923 — 1979. júl. 7.

b ötdeák Bajusz Pálné Bakacsi Rozália, 1910 - 1979. aug. 5. Bálint Gyuláné Vízhányó Mária, 1912 - 1979. szept. 28. Berta István, Apátfalva, 1897 - 1979. szept. 28. Fejes Lászlóné Kalász Etel, 1897 - 1979. szept. 28. Gajdi Istvánná Rakonczai Rozália, 1913 - 1979. szept. 28. Horváth Ferenc, 1906 - 1980. szept. 25. Kulcsár Imre, Makó, 1898—1980. ápr. 11. Kurunczi József, 1899—1979. szept. 28. Lele Ferenc, 1 8 9 8 - 1979. jan. 24. Mészáros József 1902 — 1979. jan. 24. Molnár Pálné Kiss Rozália, 1906- 1969. aug. 27. Sarjai Mihályné Horváth Erzsébet, 18 9 8 - 1973. ápr. 27. Szalma Józsefié Boldóczki Mária, 1 9 0 3 - 1979. szept. 28. Szögi Imre, 1906— 1979. jan. 24. Varga Mihály, Szeged, 1902 - 1979. szept. 28.

Gyáiaréí Horváth Béla, Mórahalom, 1897 - 1975. okt. 11.

Hódmezővásárhely Kovács Ernőné Tárkony Szűcs Margit, 1905 - 1975. aug. 4. Marosi Bálintné Szabó Julianna, 1893 - 1975. dec. 9. Papp Istvánná Égető Julianna, 1898- 1975. dec. 9. Papp Sándor, 1897 - 1975. aug. 25. Szentandrási Teréz, 1904 - 1974. nov. 15.

288

Varga Istvánná Tóth Teréz, 1912 - 1975. júl. 29. Vörös Ernő, 1897 - 1974. nov. 15. Zékány József, 1902 - 1980. szept. 2.

Kígyós Terbe Gergelyné Kocsó Erzsébet, 1910 - 1983. dec. 7.

Királyhegyes Bárdos Jánosné Búvár Etelka, 1906 - 1980. szept. 24. Ferencsik Györgyné Mátó Piros, 1900-1976. ápr. 1. Furák György, Makó, 1897 —1979. ápr. 13. Horváth Andrásné Simon Erzsébet, 1905 - 1985. aug. 8. Mátó István, 1907 - 1979. ápr. 27.

Kisk undorozsm.it Forró Istvánná Fehér Rozália, Kiskunmajsa, 1919-1984. máj. 30. Peták Istvánná Kerekes Júlia, Kecskemét, 1901 - 1984. jan. 18.

Kistelek Magony János, Sövényháza, 1923-1982. dec. 29. Mészáros Jánosné Kordás Etel, 1896-1982. dec. 29. Vágó Jánosné Hell Mária, 1886 - 1976. jún. 17.

Khzombor Balogh Zsófia, Békéssámson, 1905 - 1980. szept. 13. Bódi Andrásné Gazdag Margit, 1907-1964. máj. 2. Bottyán Imréné Gábor Piros, 1 8 9 9 - 1963. okt. 30. Csepregi Mátyás, 1892—1964. márc. 18. Csuhaj Mihályné Siha Julianna, 1908 -1979. júl. 17. Gilicze Sándorné Bódi Mária, 1902 - 1964. nov. 2. Gulácsi Rozália, 1 8 8 0 - 1963. okt. 30. Gyiire Istvánná Földi Erzsébet, 1892-1963. szept. 17. Jakab Györgyné Posztós Mária, Makó, 1906 —1963. szept. 17. Lajos Istvánná Balogh Mária, 1 8 9 9 - 1975. okt. 7. Matuszka István, 1899—1975. szept. 1. Nagy Antalné Jáksó Anna, Oroszlámos, 1905 —1975. okt. 7. Pósa Pálné Zubán Anna, 1 8 9 6 - 1979. márc. 30. Siket István, 1903 - 1963. dec. 3. Szalui Sándorné Streitmann Rozália, 1908-1964. oki. 3. Takács Józsefné Siha Ilona, Orovicabánya, 1913 — 1979. szept. 28. Tokai Sándorné Tóth Erzsébet, 1901 - 1964. máj. 2. Varga Józsefné Schmidt Julianna, Lévés, 1897 — 1975. szept. 1. Zombori Jánosné Papp Mária, 1892 - 1962. dec. 4.

Klárafalva Almási Imréné Lázsi Irén, Hódmezővásárhely, 1929—1980. szept. 25. Boros Ferenc, Makó, 1 8 9 8 - 1974. máj. 20.

289

Boros Ferencné Veres Anna, Kistelek, 1911 — 1974. máj. 20. Dékány Dezső, 1901 — 1979. márc. 21. Hódi Ferencné Szikora Rozália, Kiszombor, 1891 - 1974. máj. 20. Hódi Györgyné Ágoston Erzsébet, 1900—1974. márc. 10. Kovács Márton, Algyő, 1894 - 1974. máj. 20. Sopsits Kálmánné Almási Klóira, 19 0 9 - 1980. aug. 29. Tóth János, 1904-1971. máj. 19.

Kövegy Bajusz István, 1899— 1975. aug. 14. Boros Mátyásné Kocsis Piros, Budapest, 1911 - 1975. aug. 14. Máté Antalné Sóki Julianna, 1897—1975. aug. 14. Nyári Imréné Nyerges Rozália, Csanádpalota, 1902-1979. márc. 15. Oláh Lajosné Nyári Katalin, 1901 - 1979. márc. 30.

Magyarcsamid Takács Andróis, 1910— 1979. júl. 12. Takács Andrásné Széles Rozália, Apátfalva, 1907 —1979. jód. 12. Vízhányó András, Királyhegyes, 1900 - 1979. júl. 12. Vízhányó Andrásné Simonbán Verőn, Királyhegyes, 1902 - 1979. júl. 12.

Makó Bódi Pálné Simon Mária, 1909 - 1979. aug. 8. Börcsök János, 1890— 1979. ápr. 25. Diós István, 1916- 1979. ápr. 25. Engedi Illésné Kiss Anna, 1901 - 1973. febr. 19. Fazekas Sándorné Tamás Piros, 1897 - 1979. aug. 3. Fekete Szilveszterné Kocsis Mária, Deszk, 1 S 8 0 - 1974. febr. 10. Gorcsa Györgyné Bódi Rozália, 1912 — 1979. ápr. 25. Horváth Istvánná Nagy Anna, Földeák, 1902 - 1979. dec. 3. Kócsó Sándor, 1894— 1969. febr. 2. Kovács Jánosné Tari Anna, 1922 —1924. febr. 10. Kurucz János, Nyíregyháza, 1900 - 1974. febr. 10. Kurunczi Mihály, Földecik 1932 - 1980. szept. 5. Kurusa Józsefié Kádár Eszter, 1902 - 1979. szept. 28. Leczki Mária, Apátfalva, 1892-1972. márc. 24. Mágori Sándor, 1902 - 1979. aug. 3. Meindoki Ferencné Balogh G. Mária, 1901 - 1980. szept. 5. Molnár Gézemé Kiss Mária, 1 8 9 8 - 1968. júl. 10. Molnár Imre, 1904 - 1979. aug. 3. Németh Miklósné Vigh Julianna, 1888-1979. aug. 3. Oláh Mihályné Szél Etelka, 1900- 1979. ápr. 24. Prusek Józsefié Molnár Rozália, 1890 - 1979. szept. 28. Sárközi Pálné Beírta Ilona, 1894 - 1974. febr. 10. Simon Jánosné Bálint Rozália, 1892 - 1972. márc. 24. Sóki János, 1899-1980. szept. 13. Somodi Mihály, 1901 - 1980. jan. 22. Somodi Mihályné Győri Piros, Nagykároly, 1901 - 1979. jan. 22.

290

Steiner Imréné Moravszki Viktória, 1914 —1975. uug. 15. Szabó Mária, 1902 - 1968. júl. 10. Szekeres József, 1904-1980. szept. 5. Vrabély Andrásné Rakonczai Ilona, Földeák, 1922 - 1974. febr. 10.

Marosiéin Asztalos Ferencné Orosz Terézia, Földeák 1921 - 1981. júl. 24. Árva Pál. 1902 - 1981. júl. 24. Balázs Antal, 1907 - 1982. jún. 28. Bállá Imre, 1895 — 1981. júl. 24. Balogh István, 1929 - 1983. febr. 7. Benkö Antal, 1919— 1981. júl. 24. Bogdán János, Tápai-rét, 1911 -1982. jún. 28. Börcsök Istvánná Tóth Katalin, Mezőhegyes, 1901 - 1979. szept. 28. Gulyás Mihályné Telek Rozália, Hódmezővásárhely, 1909 - 1983. febr. 7. Horváth Sándorné Annus Margit, Békéssámson, 1905 - 1979. szept. 20. Igaz Istvánná Hegyközi Erzsébet, Oszentiván, 1903 - 1972. febr. 9. Kiss Mihályné Igaz Mária, Makó, 1896 - 1974. nov. 1. Kocsis Ferenc, 1920 - 1983. febr. 17. Korom András, 1909 - 1983. febr. 17. Korom József 1902 - 1983. febr. 17. Korom Lajos, 1915 - 1983. ápr. 16. Kozma Mihály, 1914 —1979. dec. 3. B. Kúrái Antalné Kádár Mária, 1924 - 1983. ápr. 16. Kúrái Györgyné Kovács Piros, Kiibekháza, 1883 - 1983. ápr. 16. Kúrái Mihályné Lajtár Piros, 1908 - 1983. márc. 8. B. Kúrái József, 1930 - 19S3. ápr. 16. Medgyesi Mihály, 1906 -1981. júl. 24. Mihály Lajos, Pálmonostora, 1912 - 1983. febr. 17. Nagy Jánosné Pomlényi Mária, 1901 - 1972. febr. 9. Olasz Istvánná Fejes Anna, Hódmezővásárhely, 1913 - 1972. febr. 9. Páger Istvánná Kúrái Piroska, 1930 - 1981. júl. 24. Pernye Mihály, 1913 - 1982. jún. 28. Rácz Jánosné Fürge Rozália, 1892 - 1974. nov. 1. Ramotai Ferencné Ferencz Julianna, Földeák 1911 - 1983. febr. 17. Szél Antal, 1920 - 1983. ápr. 5. Tóth István, 1905 — 1988. ápr. 26. Tóth József Valkány, 1915-1983. ápr. 5. Verláik András, Mezőhegyes, 1910 - 1982. jún. 10. Zöld Dánielné Annus Etel, Békéssámson, 1898 - 1983. febr. 7.

Mindszent Apró Dezső, 1 9 2 6 - 1981. máj. 22. Apró Mihályné Gyovai Anna, 1905 - 1967. márc. 2. Bába Istvánná Nagy Erzsébet, 1 9 1 4 - 1973. jan. 3. Balogh Józsefné Lantos Krisztina, 1906 - 1979. febr. 20. Belovai Pálné Hevesi Eszter, 1909 - 1975. aug. 23. Bereczki Mihály, 1920 —1983. máj. 18. Bozó Istvánná Gál Rozália, 1895 - 1974. júl. 17. Csernák Sándorné Nagya Piros, 1905—1980. okt. 15.

291

Erhardt Jánosné Mihály Eszter, 1895 — 1975. júl. 23. Galsi Józsefné Tóth Irén, Zsolna, 1914 - 1985. febr. 25. Gyapjas Ferencné Farkas Emília, 1904-1971. ápr. 9. Gyovai Pál, 1885 - 1969. szept. 2. Juhász János, 1895 —1972. szept. 2. Kecskés Lajosné Erhardt Katalin, Kistelek, 1900-1975. márc. 17. Marton Ambrusné Hevesi Anna, 1902 - 1979. febr. 3. Mihály Petemé Bugyi Verőn, 1899 - 1979. okt. 12. Sátor Jánosné Túri Piroska, 1910— 1969. okt. 25. Szabó Gáborné Nagyillés Mária, 1892-1975. aug. 7. Szappan Jánosné Szabó Etelka, 1908 - 1975. júl. 23. Zsótér Flóriánná Marsovszky Mária, Szegvár, 1899 - 1975. júl. 18.

Mórahíüom Bozó Gáborné Bata Erzsébet, 1901 —1980. szept. 19. Börcsök István, 1912 - 1983. jan. 14. Király Miklós, Domaszék, 1 8 9 3 - 1969. júl. 5. Szabó Istvánná Erdélyi Etel, Szeged, 1915-1980. szept. 19. Szász Sándor, Kistelek, 1914 - 1983. jan. 14. Szűcs Illésné Gajdács Rozália, Asotthalom, 1914 — 1983. jan. 14.

Nagyér Czifra István, Makó, 19 0 0 - 1976. jún. 29. Csonka Jánosné Joó Erzsébet, Makó, 1915 - 1976. jún. 29. Lengyel Bálint, Makó, 1899— 1976. jún. 29.

Nagylak Horváth Jánosné Gyurik Zsuzsanna, Ónagylak, 1901 — 1974. márc. 17. Mihalik Mihályné Szuhánszky Erzsébet, 1896-1974. márc. 17.

Nagymágocs Búza Bálint, Hódmezővásárhely, 1901 - 1982. márc. 8. Földi Jánosné Gyurkó Rozália, Szegvár, 1907 — 1982. márc. 8. Kapus Julianna, Derekegyháza, 1908-1982. márc. 8. Nagy József, 1894 - 1972. szept. 16. Zsíros Mihály, Simánd, 1893— 1972. szept. 16.

Óföldeák Bállá Mihály, Szentes, 1900 - 1969. júl. 6. Borbíró Andrásné Borbíró Katalin, 1910- 1970. márc. 26. Borbíró Pál, 1918 - 1988. máj. 5. Bulik Péterné Szabó Mária, Békéssámson, 1910 - 1979. szept. 28. Kacsner István, 1927 - 1989. okt. 3. Kacsner Istvánná Pásztor Julianna, 1907-1979. szept. 28. Kakuszi Rozália, Makó, 1878— 1966. febr. 23. Kúrái János, 1925 - 1988. máj. 5. Lóczi József, 1917 - 1988. máj. 5. Molnár Etelka, Földeák, 1920-1989. szept. 18.

292

Molnár József, 1911 —1989. oki. 3. Molnár Józsefné Nemcsók Júlia, Maroslele, 1914-1989. okt. 3. Molnár József, Földeák, 1925 - 1989. okt. 3. Molnár Józsefné Vass Ilona, 1927-1989. okt. 3. Nacsa Gábor, 1933 - 1988. máj. 5. Németh András, Királyhegyes, 1927 - 1988. máj. 5. Neparáczki Istvánná Horváth Mária, 1924 - 1988. ápr. 26. Neparáczki Pál, Földeák, 1913 - 1989. szept. 18. Szalma Gyulámé Adok Ilona, 1903 - 1979. szept. 28. Tamasi lllésné Nagy Anna, 1889 - 1966. júl. 10. F ű m László (1885-1966) - 1966. júl. 10.

Ottömös Krabót István, 1925—1969. nov. 14. Lajkó Istvánná Rózsa Etel, 1894 - 1971. aug. 3. Paplógó Lajosné Ilovai Piros, 1895 - 1971. aug. 3.

Pitvaros Gogh István, Guta, 1906-1979. márc. 15.

Pusztaszer Domokos Mihály, 1902 - 1971. okt. 28. Huszka Sándorné Krizsán Mária, Kistelek 1892-1975. aug. 17. S. Kiss Imre, 1887-1975. aug. 17.

Rúzsa Gábor György, 1887 - 1968. szept. 27.

Símdorfüha Gonda Józsefné Bangó Etel, Horgos, 1909 — 1980. jan. 12. Király Antalné Csányi Erzsébet, Szatymaz, 1909 - 1980. jan. 12. Maczák Ilona, 1921 - 1980. jan. 12. Tóth Antalné Molnár Teréz, 1909-1976. máj. 28.

Szeged Szélpál János, 1 9 4 0 - 1992. okt. 24. Szélpál Jánosné Bartók Piroska, Algyő, 1903 - 1992. okt. 24.

Szegvár Ágoston István, 1896 - 1982. júl. 9. Ágoston Istvánná Koncsek Veronika, 1906 - 1979. febr. 26. Bánfi Antalné Bihari Veronika, 1928 - 1983. márc. 31. Berezvai Ferenc, 1896-1983. márc. 22. Bihari Mátyás, 1900— 1981. okt. 27. Boros Mihályné Szarka Erzsébet, Nagymágocs, 1901 - 1969. aug. 7. Búza János, 1913-1983. máj. 13. Dancsó Flóriánné Fekete Szűcs Eszter, 1892 - 1979. aug. 5.

293

Deák Kálmán, 1907 - 1982. júl. 9. Farkas Jánosné Mészáros Viktória, 1886-1969. aug. 7. Fazekas Antalné Tégla Anna, 1898 - 1969. aug. 7. Garics Mihályné Kolecz Ilona, 1907-1983. máj. 13. Halál Ignácné Mihály Jusztina, 1886 —1969. aug. 7. Hegyi István, 1902 - 1982. júl. 9. Kosztolányi Ferenc, 1 9 1 0 - 1981. okt. 27. Kosztolányi Ferencné Gajda Mária, 1914-1981. okt. 27. Kovács Sándor, 1913 - 1979. aug. 24. Krizsán Antal, 1903-1983. máj. 13. Mezei László, 1893 - 1983. máj. 13. Molnár Margit, Hódmezővásárhely, 1912-1983. dec. 1. Nagy Mihályné Szalai Viktória, 1921-1983. máj. 13. Orosz Lászlóné Deák Jolán, 1923-1979. aug. 24. Papp Sándorné Juhász Mária, 1922 -1979. aug. 24. Pataki Jolán, 1913 - 1979. aug. 24. Pokornyi Ottóné Bihari Anna, 1 9 1 4 - 1983. máj. 13. Szalai Mihályné Bihari Jusztina, 1897-1983. máj. 13. Szécsényi Ferencné Farkas Julianna, 1909-1983. ápr. 18. Takács László, Szeged, 1898-1981. okt. 13. Takács Lászlóné György Piroska, Kézdicsomortán, 1897. márc. 31.

Székkutas Kun Pálné Szőnyi Piroska, Mezőkovácsháza, 1914 - 1975. szept. 29. Tóth-Kovács Béláné Kovács Julianna, Hódmezővásárhely, 1892 —1975. aug. 29.

Szentes Fábián Nagy Sándor, 1912 - 1983. jan. 14. Fábián Tóth János, 1914— 1983. jan. 14. Galambos Imre, 19 0 2 - 1974. okt. 29. Horváth Sándorné Grecsó Julianna, 1910 - 1983. jan. 14. Joó Imre, 1889-1974. okt. 29. Kollár István, Arad, 1 9 1 9 - 1983. jan. 14. Székely Imre, 1913 - 1983. jan. 14. Téri Istvánná Nagy Ilona, 1893 - 1983. jan. 14. Tornyi Molnár Sándor, Orosháza, 1903 - 1983. jan. 14.

Szöveg Bubori Lajosné Váradi Rozália, 1904- 1980. szept. 15. Kollár Mártonná Bódi Etel, 1914 —1974. jún. 7. Lengyel Istvánná Tóth Rozália, 1904 - 1979. júl. 1. Palotás Józsefné Tóth M olnár Eszter, Csólyospálos, 1904 - 1979. júl. 25. Török Istvánná Vörös Katalin, Törökbecse, 1899-1983. dec. 22. Zsupka János, Gyála, 1898 - 1979. júl. 1.

Tápé Apjok István, 1905 - 1975. júl. 16. Acs Jánosné Biacsi Teréz, 1909 - 1979. szept. 10.

294

Csikós Pál, 1909 - 1979. júl. 20. Ilia Györgyné Biacsi Emerencia, 19 3 0 - 1975. aug. 25. Kószó Andrásné Kószó Anna, 1898-1973. máj. 3. Magyari Jánosné Gyönge Erzsébet, 18 9 0 - 1979. szept. 10. Miklós Mihályné Pósa Franciska, 1899 - 1975. szept. 23. Molnár Ferencné Révész Rozália, 1897-1975. szept. 18. Nagy Bence Pál, 18 9 0 - 1973. ápr. 19. Narozsnik Sándor, 1910 — 1975. jan. 14. Nyinkó István, 18 9 9 - 1975. aug. 25. Nyinkó Istvánná Vincze Erzsébet, 1909-1975. nov. 2. Sövényházi Józsefné Ilia Erzsébet, 1905 - 1979. szept. 30. Terhes Illésné Török Rozália, 1897 - 1973. máj. 6. Terhes Pál, 1902-1975. szept. 7. Tóth Jánosné Battancs Rozália, 1901 - 1973. szept. 16. Török Antalné Miklós Teréz, 1 8 9 6 - 1975. szept. 23. Török Istvánná Kónya Rozália, 1 9 0 6 - 1979. júl. 20. Török Mihály, 1910 —1984. jún. 2. Török Péterné Török Julianna, 1 8 9 3 - 1975. aug. 25. Vincze Pálné Tari Regina, 1915 - 1975. szept. 18.

Tiszasziget Táicsi Istvánná Molnár Rozália, Rabé, 1919-1980. szept. IS. Tóth Siha József, Pusztakeresztúr, 1903 —1980. szept. 18.

Tömörkény Bozó Györgyné Tóth Anna, 1894 —1983. febr. 21. Bozó Máté, 1 9 1 4 - 1983. febr. 21. Korom Ferenc, 1908 - 1983. febr. 21. Papp Tamás, Csanytelek, 1904 — 1983. febr. 21. Papp Tamásné Bozó Etel, 1 9 1 4 - 1983. febr. 21.

Üliés Csongrádi Mátyás, 1906 — 1970. jan. 6.

Zákányszék Ördög János, 1898 - 1970. jan. 6. Zombori József, 1909- 1975. aug. 28. Zombori Ferencné Börcsök Etel, 18S9- 1975. aug. 28.

Zstmtt Papp Jenő, Kiskundorozsma, 1921 - 1980. szept. 3. Szűcs Imréné Bálint Rozália, Szeged, 1909 - 1980. szept. 3.

A háború után néhány Csongrád megyei község nevét megváltoztatták, és az egykori kapitányságokból új tanyaközségek alakultak. Domaszék: a domaszéki és feketeszéli kapitányságokból 1949-ben ala­ kult község.

295

Gyálarét: 1950-től önálló község. 1973 óta Szegedhez tartozik. Maroslele: régebbi nevén Püspökidé. 1950 óta Maroslele. Mórahalom: Alsóközpont helyén Mórahalom, Királyhalom, Nagyszéksós kapitányságok egyesítéséből 1950-ben keletkezett. Rúzsa: 1949-ben Csórva néven lett önálló község, majd 1957-ben mai nevét vette föl. Üllés: 1950-ben keletkezett község. Zákányszék: a domaszéki, mórahalmi és csorvai kapitányságból alakult.

296

G yű jtőh elyek

297

Tájszőjegyzék abraszinya: vállra rakott vízhordó rúd abrincs: a hordó dongáit összetartó karika almárium: edényes szekrény atyám: nagyapa ágyazás: talaj-előkészítés a nyomtatáshoz, csépléshez bérmakoma: a gyermek bérmaapja bókol: bóbiskol böjti boszorkány: bajkeverő vénasszony bőszörög: megy, bócorog cédulás bába: tanulatlan, de orvosi engedéllyel szülésnél segédkező asszony cigánybécs: női nemi szerv cummiszkol: tétovázik csellengői: kószál csellődő: kallódó csökött: elmaradt, fejletlen dajkám: a nagyanya megszólítása deduska: öregapó — az orosz gyeduská-ból déli boszorkány: bűvös, főleg rontó tudományit asszony dinnya: dinnye ebagos: csenevész, vízfejű gyerek fircangol: fogas kérdésekkel nyaggat forgatás: menyasszonytánc f'irhéc: a szekér elején rúdszárnyra szerelt keresztfa gilicetüsök: a glédicsfa tüskéje hajszűrűz: kerget, hajszol hám: a lószerszám egyik főrésze hillingös: zavaros hőlész: erre-arra kerget horogfa: vízszintes merevítő tetőgerenda isontrá: mégegyszer — az orosz iscso raz-ból izék: a kukoricaszár darabja kacimbál: rángat kankalék: kacskaringós kankarin: kacskaringós karácsony h íj tin: karácsony vigíliája, szigorú böjti nap kaszroj: alacsony, de széles főzőedény, lábas keménytarhonya: sűrűre főzött tarhonya. A családjuktól távolélők (kubikusok, nádvágók, csőszök) étele keverőlapocak: hosszú nyelű lap a disznó ételének keverésére kiváncorol: lassan, fáradtan megy kóbikáil: suttogva beszél kólikás: beteg korozsma: az az ajándék, rendesen ing, de főleg ruha, amelyet a keresztszülő vesz keresztgyermekének kótyványos: vizes terület kormos: vontató kötőfék: a marha fejére húzott kantásféle

298

kucó: kuckó, a kemence és a fa l közötti zug lélekváltság: az a harangszó, amelyet haláleset tudtul adására húznak liciomkerités: sövénykerités mákol: (csecsemőt, hogy aludjék) máklével itat martapojája: jelentése nem világos nyoszolya: ágy öbölyög: céltalanul kószál padka: a kemence ülőhelye pallatol: mennyezetet készít pankáil: töpreng paszur: bab pihéköl: piheg pojog: nyüzsög pokla: a tehén méhlepénye programok politikai beszédet mond rudasfa: az a két rúd, amelyen a cséplésnél szalmát a készülő kazalhoz szállítják serviántüsök: ráctüsök sörkedzik: fakad sparhet: sparherd, takaréktüzhely surján: suhan strózsák: szalmazsák szabadkémény: a régi szabadtüzhelyes konyhából mennyezetszerűen nyíló négyszögletes, fölfelé keskenyedő kémény szárazember: szikár Szent György napja: Szent György a szegedi szíjgyártók védőszentje. Ünnepe (ápr. 24.) igen gazdag hagyományokban táragy: gyom, amellyel a meggyűlt sebet gyógyítják telázsi: stelázsi, edénytartó-állvány tőkeember: vaskos, alacsony torzszülött topos: oszlop, kerítés triboga: Isten tk Szentháromság túrúslepény: a gazdaasszony szombaton a mezőn dolgozó családtagok, napszámo­ sok számára hagyományosan kalácsot és lepényt sütött vadonkapott: házasságon kívül született váltott gyerek: bűbájosoktól megrontott, kicserélt gyerek válykos: kubikgödör varjadzva a búza: jelentése nem világos vontatók: két rúd a learatott gabona összehordására zsébre: szájfá j ás a gyereknél zsurmó: köpcös

299

irodalom Balassa Iván 1963 1975

Karcsai mondák. Bp. Lápok, falvak, emberek. Bp.

Bálint Sándor 1942 1943 1957 1968 1973 1975 1976 1977 1983 1994

Egy magyar szent ember. Orosz István önéletrajza. Bp. Sacra Hungária. Tanulmányok a magyar vallásos népélet köré­ ből. Kassa. Szegedi szótár. Bp. A szegedi nép. Bp. Karácsony, húsvét, pünkösd. Bp. Tombácz János meséi. Bp. A szögedi nemzet. 1-3. köt. Szeged. Ünnepi kalendárium. 1-2. köt. Bp. Szeged-Alsóváros. Bp. Búcsújáró magyarok (Barna Gáborral). Bp.

Barmi Gábor 1979

Néphit és népszokások a Hortobágy vidékén. Bp.

Barna Gábor (szerk.) 1995 1998 2001

Vallásos népélet a Kárpát-medencében. Népismereti tanul­ mány és közlések. Bp. Szentemberek — a vallásos élet szervező egyénisége i. Szeged. Boldogasszony. Szűz Mária tisztelete Magyarországon. Szeged

Besenczi Sándor 1988

Népi imádságok Kalocsa vidékéről. Debrecen.

Bermtíh Béla 1986

A szerelem titkos nyelvén. Bp.

Bemét László 1982

Magyar népmesekatalógus 3. Bp.

Bihari Anna 1980

Magyar hiedelemmonda katalógus 6. Bp.

300

Blazovich László (szerk.) 1991 1995 1996

Kistelek története. Szeged. Magyarország történeti statisztikai helységnévtára 5. Csongrád megye. Bp. A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban. Sze­ ged.

Diószegi Vilmos 1958 1971

A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben. Bp. Az ősi magyar hitvilág, (szerk.)

Dömötör Tekla 1974 1981

A népszokások költészete. Bp. A magyar nép hiedelemvilága.- Bp.

Erdélyi Zsuzsanna 1971

1976 1979 1979 1988 1991

1999

Archaikus és középkori elemek apokrif népi szövegekben. Ethnographia 3. (Pais Dezső, Mezey László és Holl Béla hoz­ zászólásával). Bp. Hegyet hágék, lőtőt lépék. Archaikus népi imádságok. Bp. ...„Aki ezt az imádságot...” Vigilia 11. Bp. A Mária-siralmak költészete. Új írás 6. Bp. Archaikus népi imádságok. In: Magyar Néprajz V. Bp. Az archaikus népi imádságzáradékok történeti kérdései. In: Boldogasszony ága. Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Bp. Hegyet hágék, lőtőt lépék. Archaikus népi imádságok. Kalligram. Pozsony.

Erdész Sándor 1968 1993

Ámi Lajos meséi. Bp. A magyar Faust-mondák. Ethn. CIV. Bp.

Ferenczi Imre 1957 1974 1977 1978

Az ördöngös kocsis alakjának néhány kérdése. Ethn. LXVII. Bp. A táltos és a garabonciás képzete a jugoszláviai magyaroknál. Ethn. LXXXV. Bp. Viseleti módok Szőregen. In: Szőreg és népe. Szeged. Ráolvasások, archaikus gyógymódok a Maros mentéről. Sze­ ged.

301

Gárgyámmá Lumpért Magdolna 2000

Tiszasziget története. Szeged.

Grynaeus Tamás 1971 1972 1994 1996 1998

Népi orvoslás. In: Tápé története és néprajza (szerk.: Juhász Antal és Ilia Mihály). Tápé. Engi Tüdő Vince. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged. Tüdő Vince betegei (Savai Jánossal). Szeged. Isa por... Bp. „Lappongva gyógyítgató paraszt orvosok" Szeged környékén a századfordulótól napjainkig. Móra Ferenc Múzeum Évköny­ ve. Szeged.

Harangozó Imre 1990 1998

Anyám, anyám, Szép Szűz Máriám. Régi imádságok a mold­ vai magyaroktól. Újkígyós. „Krisztus háza arangyosz...” Archaikus imák, ráolvasások, kántálók a gyimesi és moldvai magyarok hagyományából. Új­ kígyós.

Hegyi András 1971 1977 1984

Algyö és népe. Szeged. Szőreg és népe. Szeged. Deszk története és néprajza. Szeged.

Horváth Dezső 1989 1994 1999

Tizedik ember. Bp. Móra kőpámája. Szeged. Mivé lettél, csángómagyar? Szeged.

id. Juhász, Antal (szerk.) 1978

Sándorfalva története és népélete. Sándorfalva.

Juhász Antal 1971 1976 1992 1977

Tápé története és néprajza (Ilia Mihállyal). Tápé. Tanulmányok Kistelek történetéből és népéletéből. Kistelek. Mórahalom. A település földje és népe. Mórahalom. Mindszent története és népélete. Mindszent.

Jung Károly 1985 1987

Táltosok, ördögök, garabonciások. Újvidék. Az emberélet fordulói. Gombori népszokások. Újvidék.

302

1989

A világteremtés dualisztikus (bogumil) legendáinak kérdésé­ hez. Összehasonlító kelet-közép-európai kozmogóniai problé­ mák. Létünk, IXI. évf. 2.

Kájoni János 1676

Cantiolnale Catholicum. Csiksomlyó.

Kálmány Lajos 1877/78 Koszorúk az Alföld vadvirágaiból. Arad. 1881/82 Szeged népe I—II. Arad. 1891 Szeged népe III. Szeged. 1893 Világunk alakulása nyelvhagyományainkban. Szeged. 1917 Összeférhetetlen táltosainkról. Ethn. XXVIII. 1952 Történeti énekek és katonadalok. Bp.

Katona Imre 1971

Prózai és epikus hagyományok. In: Tápé története és néprajza. Tápé.

Katona Imre - Lábadt Károly 1980

Erdők, mezők, vadligetek. Újvidék.

Kiss Lajos 1955 1959

A szegény emberek élete. Bp. Vásárhelyi hétköznapok. Bp.

Kiss Mária. Hortensia 1940

Kiszombor története. Makó.

Kosa László - Filep Antal 1975

A magyar nép táji-történeti tagolódása. Bp.

Kovács Agnes 1980

Legendamese. In: Magyar Néprajzi Lexikon III. Bp.

Kövér Lajos - Tóth Sándor (szert) 1995

Kiskundorozsma. Szeged.

Kriza Ildikó 1982

A legendaballada. Bp.

303

Lamme! Annamária - Nagy Hona 1985

Paransztbiblia. Bp.

if]. Leie József 1996 1998

Az Ür készen találta őt. Bálint Sándor élete. Kecskemét. A tápaiak hite. Szeged.

Magyar Kálmán (szerk.) 1996

Pusztaszer története. Pusztaszer.

Markos Gyöngyi 1987

A születés hagyományai Makón. Debrecen.

Nagy Gyula 1975

Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán. Békéscsaba.

Penavin Olga 1971

Jugoszláviai magyar népmesék. Bp.

Péter László 1951 1952 1983 1985 1986 1986

1994 1997 1997 1999 2001

Az ö-zés kérdéséhez. In: Magyar Nyelvjárások. I. köt. Debre­ cen. Kálmány Lajos. In: Történeti énekek és katonadalok. Bp. Szegedi örökség. Bp. Makói kis tükör. Makó. A szerette Város. Bp. Bálint Sándor szakrális néprajzi munkái. Válogatott bibliográ­ fia. In: „Mert ezt Isten hagyta...” Tanulmányok a népi vallásos­ ság köréből. Bp. Szőregi délutánok. Bp. Mindörökké Szeged. Bp. Tömörkény világa. Bp. Szegedi seregszámla. Szeged. Az ezeréves Szőreg. Szeged.

Péter László (szerk.) 1996 2001

Röszke földje és népe. Röszke. Szatymaz földje és népe. Szatymaz.

304

Poes Eva 1968 1980 1986

A magyar ráolvasok műfaji és rendszerezési problémái. In: Az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának évkönyve. Bp. A falu hiedelem világának összetevői. In: Nógrádsipek. Bp. Szem meglátott, szív megvert. Bp.

Pokier Zoltán 1978 1980 1981 1983 1984 1985 1985 1987 1989 1989 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2000

Föld szülte fáját. Szeged környéki ráolvasások és népi imádsá­ gok. Szeged. A Teknyőkaparó. Szeged. Arany fának arany ágán. Archaikus népi imádságok. Békés­ csaba. Mikor az Úr Jézus a földön járt. Békéscsaba. Ördöngösök. Szeged. Éganyám, fóldanyám. Makó környéki ráolvasások és hiedel­ mek. Makó. Koronával koronázzák. Makó környéki népi imádságok és Krisztuslegendák. Makó. Jegykendö a forgószélben. Csongrád megyei boszorkánytörté­ netek. Szeged. Sárember. Szeged. Hetvenkedők. A csanyteleki Vasgyúró. Az óföldeáki Vass Laci bácsi. Szeged. Boldogasszony ágya. Szeged. Bábakeresztség. Népi szövegek Szeged környékéről. Szeged. Földédösanyám. Népi szövegek Szeged környékéről. Szeged. Az Ember Fia a Golgotán. Népi imádságok. Szeged. Gyékényágy, kőpáma. Népi szövegek Szeged környékéről. Szeged. Koldusok tora. Népi szövegek Szeged környékéről. Szeged. Isten zsámolyánál. Népi vallásos költészet. Szeged.

Roheim Géza 1925

Magyar néphit és népszokások. Bp.

Silling István 1989 1993 1994

Ismeretlen anyám. Kupusziniai népballadák és balladás dalok. Újvidék. Boldogasszony ablakában. Népi imádságok és ráolvasások Kupuszináról. Újvidék. Templomok, szentek, imádságok. Tanulmányok a vajdasági népi vallásosság tárgyköréből. Tóthfalu.

305

1995 1995 1997

Kínján esék esete. Vajdasági archaikus népi imádságok. Újvi­ dék. Örökségünk nyomában. Levéltári jegyzetek a Bácskából. Új­ vidék. Kakasok szólalnak, Máriát kiáltanak. Adalék a vajdasági ma­ gyar archaikus népi imádságok variálódási vizsgálatához. Tóthfalu.

Szabó Lajos 1975

Taktaszadai mondák. Bp.

Székely László 1997

Csíki áhitat. A csíki székelyek vallási néprajza. Bp.

Szendrey Ákos 1986

A magyar néphit boszorkánya. Bp.

Szenti Tibor 1979 1993

A tanya. Bp. Paráznák. Hódmezővásárhely.

Tánczos Vilmos 1995 1996 1996

Gyöngyökkel gyökereztél. Gyimesi és moldvai archaikus imádságok. Csíkszereda. Keletnek megnyílt kapuja. Néprajzi esszék. Kolozsvár. Csapdosó angyal. Moldvai archaikus imádságok és életterük. Csíkszereda.

Tóth Sándor 1975

Jelenlevő múlt. Beszámoló a Hegyet hágék, lőtőt lépék című könyv kaposvári vitájáról, különös figyelemmel Bán Imre iro­ dalomtörténeti korreferátumára.

Tóth Béla 1959 1984 1996

A köszörűs kádi. Szeged. Legeltetés a három sárkány pusztáján. Bp. Mély a Tiszának a széle. Szeged környéki népmesék. Szeged.

Tömörkény István 1904

Új bor idején. Kutyabaj (elbeszélés).

306

Tüskés Gábor (szerk.) 1986

,,Mert ezt Isten hagyta...” Tanulmányok a népi vallásosság kö­ réből. Bp.

Vajkay Aurél 1937

Adatok a veszettség gyógyításához. Ethn. 82-83. bp.

Vargyas Lajos 1976

A magyar népballada és Európa. Bp.

Zsótér Gergely 1987

Mindszenti vőfélykönyv. Szeged.

307

Polner Zoltán miivel Versek Szigorú vallomás (Tiszatáj-Magvető, 1962) A szívetekre bízom (Magvető, 1966) Egyetlen hangszer (Magvető, 1971) Táncoltató (Magvető, 1977) Varázsolások (Békéscsaba, 1981) A csönd árnyéka (Magvető, 1988) Mint az aranymosó (Szeged, 1994) Papírhajók (Szeged, 1998) Farsangi kakas (Szeged, 1998)

Néprajzi gyűjtések Föld szülte fáját (Szeged, 1978) A Teknyőkaparó (Szeged, 1980) Arany fának arany ágán (Békéscsaba, 1981) Mikor az Úr Jézus a földön járt (Békéscsaba, 1983) Ördöngösök (Szeged, 1984) Koronával koronázzák (Makó, 1985) Éganyám, földanyám (Makó, 1985) Sárember (Szeged, 1989) Hetvenkedők (Szeged, 1989) Boldogasszony ágya (Szeged, 1995) Bábakeresztség (Szeged, 1996) Földédösanyám (Szeged, 1997) Gyékényágy, kőpáma (Szeged, 1999) Koldusok tora (Szeged, 2000) Isten zsámolyánál (Szeged, 2000)

Interjúk Száz beszélgetés (Bába és Társai Kiadó, 1999) Második száz beszélgetés (Bába és Társai Kiadó, 2001)

TV-dokumentumfilmek Bájolók, boszorkányok (1980) Néköd a gonosz szöm ne ártson! (1980) A Teknyőkaparó (1981) Koronával koronázzák (1982) Ördöngösök (1983) Paraszt-szóval (1984) Boldogasszony ágya (1985) A kenyér itt kezdődik (1986) Vasgyúró (1987)

308

Rádiójátékok A Teknyőkaparó (1984) Veszett Nagy Sándor nyomában (1987) Csuda a Fekete Máriánál (2001)

Opera Pongrácz Zoltán: Az utolsó stáció

309

TARTALOM

Két világ határán - Barna Gábor........................................... 4 Jegykendő a forgószélben (Boszorkánytörténetek).............. 7 Boldogasszony ágya (A szülés hiedelmei)........................... 69 Ördöngösök (Veszettdoktor és társai)................................109 ATeknyőkaparó (A szegedi nagytáj táltosa).....................159 Hetvenkedők (Vasgyúró - Vass Laci bácsi)...................... 203 Tanulmányrészletek......................................................... 231 Adatközlők........................................................................ 283 T érkép ........................................................................ 297 T á jszó je g y zé k ............................................................ 298 Iro d a lo m .....................................................................300 P o ln er Zoltán m ü v e i .................................................. 308

311

312

A Bába és Társai Kiadó tudományos és ismeretterjesztő könyveiből Szatmári Jenő István (* 1947) 1956: lehet, hogy m ásképpen volt?

1996. 239 1.

Számtalan kérdőjelet tesz 1956-os forradalmunk még ma sem teljesen is­ mert eseményei mögé. Érdemes fölfedezni és mérlegre tenni e sajátos vita­ iratot.

Németh András (1924-1999) 79 nap rem ény. A z első m a g ya r veseátültetés története.

1997.

1201 . 1962. december 21: az első magyar veseátültetés a szegedi sebészeti klini­ kán. Izgalmas, szépen megírt történetét a mütőorvosnak hiteles tollából is­ merjük meg.

Sz. Lukács Imre (*1934) M agyar gulág. 1997. 447 1. Hiteles tudósítás az ötvenes évek kitelepítettjeinek életéről, a táborévekről. Fontos tanúbizonyság a felejtés ellen.

Vántus István (19 3 5 -1 9 9 2 ). Tanulm ányok. Vallomások. D o ku ­ m entum ok. Szerk. Kiss Ernő. 1997. 326 1. A jeles zeneszerző és -pedagógus emlékére született kiadvány életrajzi és zeneesztétikai írásokat, kortársi emlékezéseket, dokumentumokat tartal­ maz. Függelékül közli életrajzának időrendjét, műveinek, lemezeinek jegy­ zékét és a róla szóló szakirodalmat.

Csongor Győző (1915-1997) H ulló levél, sá rg a levél... R egényes em lékezés egy m agyar d a l­ költőre. 1997.208 1. Dankó Pista életművét sok dokumentum, kép segít közelebbről megismer­ ni, megérteni.

Studia religiosa. Tanulmányok András Imre 70. születésnapjá­ ra. Szerk. Máté-Tóth András. Jahn Mária. 1998. 207 1. Az 1928-ban Csíktaplocán született P. András Imre S. J. 1956-tól Nyugaton tevékenykedett. A tiszteletére megjelent gyűjteményes mű e tudományág hazai művelőinek változatos tárgykörű dolgozatait tartalmazza. Közli az ünnepelt bibliográfiáját is.

313

Szeghy Endre (1898-1972) Repülj, madár. N épdalgyűjtem ény. Szerk. Madersprach Kata­

lin, Majzik István. 1998. I l l 1. A kiváló zenepedagógus, karnagy, zeneszerző és népdalgyüjtő, főiskolai ta­ nár, egyetemi magántanár 1955-ben állította össze Szegeden és környékén gyűjtött népzenei anyagának válogatott gyűjteményét. Bárdos Lajos kedve­ ző lektori véleménye ellenére csak most sikerült gyűjteményét közkinccsé tenni.

Dér Endre (*1922) P á rb eszéd a m űvészetről.

D él-alföldi m űvészportrék. 1998.

156 1. Az ismert prózaíró kötetébe képzőművészeti tárgyú írásait (interjúit, riport­ jait, kiállítási beszámolóit) válogatta. A könyv 23 számozatlan lapon válo­ gatást ad a művészek munkáiból; köztük 9 színes műmelléklet. A dél-alföldi művészettörténet fontos forrásműve.

H u n g a ro -R u th en ic a . Szerk. Kocsis Mihály. 1998. 174 1. A Szegedi Tudományegyetem Szláv Filológiai Tanszéke a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület támogatásával 1996. május 9-én tudományos tanácskozást rendezett. Az elhangzott előadások zömét ukrán és magyar nyelven közli a kötet.

Ö tvenéves a szegedi szlavisztika. Szerk. Bibok Károly, Ferincz

István, H. Tóth Imre. 1999. 302 1. Az 1997-ben e címmel tartott tudományos tanácskozás magyar és orosz nyelvű előadásainak anyagát tartalmazza. A bevezető megemlékezik Hadrovics László akadémikusról, a szegedi egyetemen a szlavisztikai okta­ tás úttörőjéről (1943), az egyetem díszdoktoráról. 1996-ban elmondott dísz­ doktori beszéde, mely hamarosan bekövetkező halála miatt utolsó nyilvános közszereplése volt, a kötet elején olvasható.

Horváth Dezső (*1936) M ivé lettél, c sá n g ó m a g ya r? 1999. 259 1. Az író 1999 tavaszán: fölkereste a moldvai csángókat. Gondjaikról, nehéz sorsukról, anyanyelvűkért folytatott szívós, áldozatos küzdelmükről, min­ dennapi életükről, gondolatvilágukról ír. Utitársa, Gyenes Kálmán napjai­ kat fényképeken is megörökítette. Függelékül számos értékes írásos dokumentumot is közzétett.

314

Polner Zoltán (* 1933) Száz beszélgetés. S ze g e d i interjúk. 1999. 376 1. A Csongrád Megyei Hírlap munkatársa évtizedek alatt több száz beszélge­ tést folytatott a tudomány és a művészet országos és szegedi jeleseivel. Az elmúlt 30-35 év hazai művelődéstörténetének fontos forrásműve az ezekből válogatott első száz, amelyet hamarosan követ a Második száz beszélgetés.

Hencz Péter (* 1942) G r ó f K lebelsberg K unó, a harm adik éve zred minisztere. 1999.

96 1. Eötvös József és Trefort Ágoston után a harmadik nagy kultuszminiszter, a szegedi egyetem díszdoktora. Szeged díszpolgára különösen sokat tett a Városért, egyeteméért. A mű ezt a gazdag életművet tekinti át, különös te­ kintettel szegedi vonatkozásaira.

Lengyel András (*1950) ,, K özkatonái a tolinak ... ’' Vázlatok S ze g e d sajtótörténetéhez. 1999. 493 1. Első alapos földolgozás a Város gazdag hírlapirodalmáról. Fölsorakoztat tíz jeles újságírót; tárgyalja a legjelentősebb lapok (Szegedi Híradó, Szegedi Napló, Szeged) és folyóiratok (Új Élet, Magyar Jövendő, Széphalom) egy-egy jelentős eseményét, fordulatát, s külön könyvrészt szentel a sajtó és az irodalom összefüggéseinek tárgyalására, olyan egyéniségek publiciszti­ kai tevékenységére, mint Juhász Gyula, Magyar László, Gáspár Zoltán).

Monostori László (*1940) S zeg ed kö n yvkereskedelm e és könyvter/esztése (1835-1998).

1999.418 1. Szeged első könyvnyomdáját 1801-ben alapította Grün Orbán. Nevelt fia, Grün János 1835-ben kapott könyvárusításra engedélyt. Az album alakú könyv innen tárgyalja a helyi könyvkereskedelem történetét, 1945-ig nagy vonalakban, utána, főként az államosítástól, 1949-től, tüzetesen. Külön fe­ jezetet kap a könyvhetek története (1929-től), valamint a rendszerváltozás­ sal átalakuló könyvkereskedelem. A mű egyszerre adattár és statisztika, a könyvszakma jeles szegedi képviselőinek lexikona, elemző bibliográfia, szöveg- és dokumentumgyűjtemény. Gazdag képanyaggal, irodalomjegy­ zékkel és névmutatóval válik nélkülözhetetlen kézikönyvvé.

315

Péter László (* 1926) S zeg ed i seregszám la. 1999. 405 1. A szerző életműsorozatának (Szegedi örökség, A szerette Város, Szőregi délutánok, Mindörökké Szeged) folytatása, alapjában azonos szerkezetben. (Emlékek, Örökhagyók, Kortársak, Magamról). A szegedi művelődéstörté­ net megőrzendő értékeit veszi számba, adja régi magyar szóval seregszám­ láját, mai szóval seregszemléjét. Célja, hogy globalizálódó világunkban fölhívja a figyelmet a nyelv, a költészet, a helyi művelődés és néphagyo­ mány sajátos értékeinek fontosságára.

Tamasi Mihály (*1931) P olgárosodás régen és most. Riportok, potrék, tanulm ányok.

1999. 2361. Elemzi a polgárosodás múltbeli és jelen folyamatait, az új tulajdonos, válto­ zó középosztály kialakulását. Arcképet rajzol Erdei Ferencről, Csorba Já­ nosról és Túri Istvánról. Jellemzi az 1980-as évek Csongrád megyei mezőgazdaságában és iparában a rendszerváltozás felé mutató új kezdemé­ nyezéseket.

Oláh Miklós (*1940) A S zegedi V árbörtön és a Szegedi F egyház és B örtön történeti kronológiája 1784-1998. 1999. 172 1. A büntetés-végrehajtási intézmények közt különösen a Csillagbörtön (1883) és az államfogház (1890) vált híressé. Főként ez utóbbiban voltak foglyok államellenes izgatásért vagy párbajért neves nemzetiségi politiku­ sok, színészek, újságírók, írók, mint Gárdonyi Géza, Ady Endre, Kun Béla, Goga Octavian.

Ó ra et labora. H itélet és az egyház tevékenysége a C sillagbör­ tönben a XIX. században és a XX. szá za d végén. Szerk. Oláh

Miklós. 2000. 199 1. Elítéltek, lelkészek és világiak emlékeznek a rendszerváltozás óta kibonta­ kozó vallásos életről. Közli a kötet az intézet 1989-1999. évi jelentéseinek ide vonatkozó részeit.

Madách Imre (1823-1864) A Tragédia dalai. A z em ber tragédiája lírai ciklusokban.

Összeállította, s a ciklusok, versek címét hozzágondolta Bene Kálmán. 2000. 212 1.

316

A kötet minden sorát Madách írta Az ember (ragédiájában, mégis ebben a szerkezetben, az érdekes kísérletezőtől összeállított ötletesen megválasztott ciklusokban újként hatnak.

Takács T ib o r(*1927) Szülővárosom , szé p Szeged. V allo m á sa Városról. 2000. 3291. Az író és költő karcolatokban elevenítette tol gyermek- és ifjúkorának em­ lékkockáit. Ezekből állt össze kitűnő, gondos szerkesztéssel szinte teljes önéletrajz. Különösen értékes a szegedi kortársak arcképcsarnoka Kotormány Jánostól Sík Sándoron át Beretzk Péterig

Tömörkény István (1866-1917) H étről hétre.

P u blicisztikai írások 1894-98. Szerk. Péter

László. 2000. 175 1. Az író mint a Szegedi Napló publicistája ebben a négy évben A hétről cím­ mel rendszeresen kifejtette véleményét napjainak bel- és külpolitikai ese­ ményeiről. Ezekben — akár elbeszéléseinek javában — demokratikus gondolkodásmódja és szociális érzéke éppúgy megmutatkozik, mint — ugyancsak novelláiból ismert — szellemes stílusa, élvezetes előadásmódja.

Gárdonyi Géza (1863-1922) S zeg ed i fig u rá k. 1889. Szerk. Péter László. 2000. 196 1. Gárdonyi mint a Szegedi Napló munkatársa 1889-ben Paprika János néven heti élclapot szerkesztett Szegedi Paprika címmel. Minden számban szatiri­ kus arcképet közölt a szegedi közélet valamely alakjáról, városi tisztvise­ lőkről, országgyűlési képviselőkről, ügyvédekről, színészekről.

Németh András (1924-1999) M ostohafiak. 2000.192 1. Az író négy barátjának arcképét saját szavaikkal, rajzolja meg. Fekete Péter 1956-ban nemzetőr volt, a megtorlás elől Ausztráliába távozott. Iván Lász­ ló, Németh András gimnáziumi osztálytársa, munkaszolgálatosként, majd a buchenwaldi haláltábor rabjaként vészelte át a háborút; ma Franciaország­ ban él. Palotás József repülő volt a világháborúban; 1956-ban ő is nemzetőr, mégpedig parancsnok volt Szegeden. Kádárék bosszúját itthon szenvedte meg. Török Pál 1943-ban avatták hadnaggyá; frontszolgálatot, hadifogsá­ got, 1957-ben internálást szenvedett.

317

Soós Edit (*1962) Integráció és regionalizm us. 2000. 245 1. Csatlakozásunk az Európai Unióhoz szükségessé teszi az európai normák­ nak megfelelő intézmények megteremtését. E kötet az európai példák be­ mutatásával a hazai regionális folyamatok megértéséhez nyújt segítséget.

Nikolényi István (+1941) A Szegedi Szabadtéri Játékok kézikönyve (második rész) 1992-1999. 2000. 118 1. A szerző 1987-1999 közt a Szegedi Szabadtéri Játékok, 1996-tól egyidejű­ leg a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója volt. A szabadtéri játékok 1931-1991 közötti történetét és adattárát 1991-ben adta ki. E folytatás is közli a szerző történeti áttekintését, krónikáját, majd Polner Zoltánnak a be­ mutatott művek szereposztását is föltüntető adattárát. A könyvet 20 színes kép gazdagítja.

Polner Zoltán (*1933) Isten zsám olyánál. N ép i vallásos költészet. 2000. 484 1. A költő negyed századánál is régebben figyelt föl a nép száján élő vallásos költészetre, verses imádságokra, ráolvasókra, prózai legendákra, Krisz­ tus-történetekre. Bejárta Csongrád megyének csaknem minden faluját gyűj­ tögetve a néphagyománynak ezt a különös, alig ismert kincsét. Mindezekből ad bőséges válogatást ebben a külsejében is méltón szép kö­ tetben.

Megren delh etö'k: Szeged, Cserzy Mihály u. 11. 6725 Telefon (62) 464 015

318

Felelős kiadó: Blazovich László igazgató és Majzik István ügyvezető Nyomdai munka:

EH&E1

Bába és Társai Kft. Szeged, Cserzy Mihály u. 11. Telefon: (62) 464 015 Felelős vezető: Dr. Majzik István

320