Cseh-Szombathy László: Családi viszonyok (elektronikus verzió, készült 2006-ban)
A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Cseh-Szombathy László (1990): Családi viszonyok in: Társadalmi riport 1990, Andorka Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György (szerk.). Budapest: TÁRKI,. 487-500. Pp.
Cseh-Szombathy László: Családi viszonyok
CSALÁDI VISZONYOK
A családi viszonyok alakulásáról az 1980-as években több olyan szakértői elemzés jelent meg Nyugat-Európában, amely a családok szerkezetének és működésének lényeges változását állapította meg az elmúlt 25 évben, olyan változást, amely szükségessé teszi a családokra vonatkozó eddigi általános, a köztudatban élő nézeteknek, de a tudományos elképzeléseknek a revízióját is. Akkor, amikor a magyarországi helyzet értékelése a cél, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a többi európai országban lezajló átalakulást: az egybevetés nélkül fennáll a veszély, hogy Európa-szerte előforduló jelenségeket nemzeti sajátosságként értelmezünk és eltúlozzuk a helyi okokkal való magyarázatot, megfeledkezve az egyetemes változási tendenciákról. Az európai országokban zajló változások elsősorban három területen mutathatók ki statisztikai adatok segítségével. Az első az új családok alakulásában bekövetkező változás: lényegesen csökkent a törvényes házasságkötések száma és a házasságon alapuló családok mellett mind nagyobb arányban fordulnak elő a házasságkötés nélküli együttélések, illetve az olyan tartós szexuális, de részben gazdasági és szabadidős aktivitást is felölelő kapcsolatok, melyeknél a partnerek nem is költöznek össze. Ezek a házasságkötés nélküli kapcsolatok ellátják azon funkciók zömét, amelyeket a hagyományos családok elláttak a XX. század első felében, de megkülönbözteti őket az utóbbiaktól a kapcsolatot fenntartók azon nyíltan vallott ideológiája, mely szerint a partneri viszony bármikor megszüntethető, senki sem vállalhat holtomiglan-holtodiglan tartó elkötelezettséget: a körülmények és az emberi személyiségek alakulása miatt megszűnhetnek az együttélés, a viszony motívumai és a felek új kapcsolatok megteremtésében, fenntartásában válhatnak érdekeltté. A házasságkötés nélküli együttélések terjedése kimutatható a népszámlálási adatok alapján, de pontosabban és folyamatosan lehet követni a változást a házasságkötések gyakoriságának alakulását követve, elemezve. 1965 és 1985 között az 1000 lakosra jutó házasságkötések száma a következőképpen csökkent az európai országokban. (Lásd az 1. táblázatot) A nyugat-európai országokban tehát 15–40% közötti csökkenések figyelhetők meg, míg a kelet-európai országokban még emelkedés is előfordult a jelzett időszakban. A második, statisztikai adatok segítségével is jól nyomon követhető változás a törvényes házasságok instabilitásának növekedésére, azaz a válások egyre nagyobb gyakoriságára vonatkozik. Ez esetben egy a század eleje óta tartó folyamatnak az utolsó 25 évben való felgyorsulásáról van szó, amely azt eredményezte, hogy a nyolcvanas években a legmagasabb válási gyakoriságot felmutató országokban, így Angliában, Dániában és Svédországban a megkötött házasságoknak 40 százaléka ér véget a bíróságokon. A párkapcsolatoknak, fennmaradásuknak bizonytalansága tehát nemcsak azokra vonatkozik, amelyeket a felek tudatosan nem legalizálnak, fenntartva
487
Cseh-Szombathy László: Családi viszonyok
1. táblázat
Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Franciaország Lengyelország Német Dem. Közt. Német Szöv. Közt. Olaszország Svédország
1965
1985
7,8 7,0 8,0 7,9 8,8 7,8 7,1 6,3 7,6 8,3 7,7 7,8
5,9 5,8 7,4 7,7 5,7 6,9 4,9 7,2 7,9 6,0 5,2 4,6
a megszüntetés „jogát”, hanem egyre kevésbé tartja vissza a házassági eskü, fogadalom a házasokat is attól, hogy a házasságban felmerülő konfliktusaik megoldására a válást tekintsék eszköznek. Ez azt is jelenti, hogy a házasságkötés nélküli együttélések, tartós párkapcsolatok nem jelentenek szelekciót a házasságkötés szempontjából, nem foghatók fel próbaházasságként, mely után, ha valaki végül kipróbált partnerével házasságot köt, akkor biztosítékok vannak a házasság tartósságára. A harmadik alapvető változás a családok működésére vonatkozik. Az utolsó 25 évben Nyugat-Európában a családok gyermekvállalása, a születések száma olyan szintre csökkent, amely már nem biztosítja a népesség reprodukcióját. A családok zöménél ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne születne gyermekük: a többség kétgyermekes, viszont elenyészően kevés a valóban sokgyermekes, a négy és többgyermekes család. A gyermektelenség egy ideig csökkenő tendenciát mutatott a meddőség okainak visszaszorítása miatt; legújabb kutatási eredmények viszont azt mutatják, hogy jelenleg terjedőben van a gyermek vállalását tudatosan elutasító szemlélet, az, amely a házasságkötés elkötelezettségéhez hasonló korlátozást lát a megszülető gyermekben és nem kívánja szabadságát feladni, s ezért nem akar gyermeket sem. A három jól megfigyelhető változás összefügg más, a családok szerkezetében és működésében bekövetkezett átalakulásokkal, amelyek részben okai, részben következményei a fent tárgyaltaknak. Így lényeges a kétkeresős családok dominánssá válása a nyugati országokban, mégpedig úgy, hogy egyre nő azon kétkeresős családok hányada, amelyben a feleség-élettárs is magasabb szakmai képesítéssel rendelkezik és kereső munkáját nemcsak jövedelemforrásnak tekinti, hanem karrier-ambíciói is vannak. Ezeket a családokat nevezték el szimmetrikus családoknak, megkülönböztetve őket az aszimmetrikusoktól, amelyekben a férj a fő kereső és az asszony
488
Cseh-Szombathy László: Családi viszonyok
elsődleges feladata, hogy a család belső életét szervezze, a szükséges otthoni feladatokat ellássa, a családi kapcsolatokat érzelmi tartalommal töltse meg és esetleg kereső munkája ezekhez képest csak alárendelt szerepet kapjon. A nők magasabb szintű iskolai végzettségének, hivatására felkészítő szakmai képesítésének szükségszerű következménye, hogy megváltoztak igényeik a tartós partneri kapcsolatok tekintetében, más alku-pozíciójuk van a férfiakkal szemben, mint amilyen nagyanyáiknak, de még anyáiknak is volt, és másként értelmezik a gyermekszülést és a gyermekkel járó feladatokat is. Túlzott leegyszerűsítés volna a család szerkezetében és működésében bekövetkezett változásokat csupán a nők foglalkoztatása terén lezajlott és még ma is folyó átalakulással magyarázni, de kétségtelen, hogy ez kiemelt jelentőségű, mind a házasságkötés nélküli együttélések terjedése, mind a válások arányának növekedése, mind pedig a termékenység csökkenése szempontjából. E három változás következményei közül a család szocializációs szerepének átalakulásával foglalkozik kiemelten a nyugat-európai szakirodalom. A fő kérdés úgy fogalmazható meg, hogy a múlthoz képest instabillá vált család mennyiben képes a gyermek fejlődéséhez szükséges biztonságot, stabilitást, az anyagi feltételeket nyújtani; mutatkoznak e jelei a gyermekek szocializációjában bekövetkezett zavarok gyakoribbá válásának? E kérdések megválaszolásához már nem állnak rendelkezésre olyan egyszerű statisztikai adatok, mint a házasságkötések, -válások, vagy születések vizsgálatánál. Az ugyan megállapítható, hogy a gyermekeknek megnövekedett hányada nő úgy fel, hogy szülei közben megszakítják egymással partneri kapcsolatukat és ennek következtében a gyerekek egyszülős családban élnek, vagy pedig a nevelésüket végző szülő újabb házassága, párkapcsolata miatt nevelő szülő lép be az életükbe; azt viszont nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy ez miként hat az érintett gyermekek fejlődésére. Az egyszülős, zömmel anyából és gyermekéből, gyermekeiből álló családok anyagi helyzete általában rosszabb, mint a teljes családoké, ezek nagy számmal szorulnak a szociális ellátás segélyezésére, ami kétségtelen negatívum, azonban az, hogy ez tartósan milyen mértékben befolyásolja a gyermekek fejlődését, még nem tisztázott. Még kevésbé lehet summás következtetéseket tenni a felbomlott családokban kialakuló érzelmi légkört illetően. Ez nemcsak a vizsgálatok hiányosságának a következménye, hanem annak is, hogy bármennyire is lényeges a családi háttér hatása a gyermekek fejlődésére, ez csak az egyik tényező. Meghatározók lehetnek a családon kívüli befolyások is. Különösen óvatosan kell kezelni az azonos periódusban bekövetkező, egyidejű, azonos tendenciát mutató eseménysorozatok közötti összefüggésekre vonatkozó megállapításokat. Így ha meg is állapítható, hogy a válások növekvő gyakoriságával egy időben fokozódott a beilleszkedési zavarok előfordulása a nyugat-európai ifjúság körében az, hogy ez a családok átalakulásának lenne a következménye, csak logikus feltételezés, de nem bizonyított. Még nehezebb eldönteni, hogy a házasságok és párkapcsolatok fokozott instabilitása miként befolyásolja a családok érzelmi funkcióit: mennyiben képesek a házastársak, partnerek egymás gondjait megosztani, a családon kívül keletkezett feszültségeket oldani, egymásba bizalmat önteni. A családok ezen funkciója esetében az instabilitás, 489
Cseh-Szombathy László: Családi viszonyok
a válás felfogható következményként is: a válásokra azért kerül sor, mert a családok nem képesek érzelmi funkcióikat betölteni és az érzelmileg üres házasságok bomlanak fel. Célszerű a kétirányú, a kölcsönhatás modelljéből kiindulni: a korábbi évtizedek emelkedő válási tendenciájának hatására kialakult az a szemlélet a házasságok, a párkapcsolatok tekintetében, amely befolyásolja a mai családok funkcionálását, ez viszont újabb nagy számú válást eredményezhet, ha a felek nem érzik érzelmi szükségleteiket a házasságban kellően kielégítve. A családi viszonyoknak Nyugat-Európában megfigyelhető változásai Magyarországon is tapasztalhatók. A statisztikai adatok segítségével legjobban követhető változások közül az elsőként tárgyalt változás, a törvényes házasságkötések csökkenése és az alternatív párkapcsolatok terjedése a legkisebb, de a jelenség vitathatatlanul nálunk is megvan. 1970 óta a házasságkötések abszolút száma 18 százalékkal, az 1000 lakosra jutó házasságok gyakorisága 33 százalékkal csökkent 1988-ig. Az az arányszám, amely a nem-házasok számához viszonyítja a házasságkötéseket, még erősebb csökkenést jelez 1969/70 óta: mind a férfiak, mind a nők esetében 41 százalékkal marad el az 1988. évi arányszám a 18–19 ével korábbitól. 2. táblázat A HÁZASSÁGKÖTÉSEK ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON CSALÁDI ÁLLAPOT SZERINT 1000 férfira jutó házasságkötés 1969/70
1979/80
1988
Nőtlen Özvegy Elvált Összesen
81,1 28,1 171,6 82,2
75,8 18,5 99,0 71,9
52,9 11,7 56,0 48,8
Hajadon Özvegy Elvált Összesen
108,1 4,9 84,5 62,3
1000 nőre jutó házasságkötés
490
110,7 3,5 58,6 53,5
77,2 2,5 37,7 37,0
Cseh-Szombathy László: Családi viszonyok
A házasságkötések megfogyatkozása nálunk először az elváltak újraházasodása terén mutatkozott a hetvenes években, amit azonban csak az elváltak számához viszonyított arányszámok jeleztek: az abszolút számokban nem volt változás, mivel a csökkenő házasodási kedvvel egyidejűleg állandóan emelkedett az elváltak száma. A nőtlenek és hajadonok házasodási kedve is megcsappant: ez nagyobb mértékűvé a nyolcvanas években vált. 1979/80 és 1988 között a nőtlen férfiak házasságkötési gyakorisága 31, a hajadon nőké 30 százalékkal csökkent. A visszaesés valamennyi korcsoportra jellemző, így azokra is, amelyekben a legtöbb házasságot kötik; ez a férfiaknál a 20−29 éves, nőknél a 24 éves és fiatalabb korcsoport. Az 1980. évi népszámlálási adatok még csak igen alacsony házasságon kívüli együttélési arányt mutatnak ki: az összes törvényes és nem legalizált együttélés mintegy két százaléka volt az összeírtak bemondása szerint házasságkötés nélküli együttélés. Leginkább az elvált családi állapotúak esetében fordult elő ez a családi forma: az összes elvált családi állapotúnak valamivel több mint 10 százaléka nevezte magát „férjnek” vagy „feleségnek”. Az 1984. évi mikrocenzus némi emelkedést állapított meg: a házasságkötés nélkül együttélő „élettársak” az összes együttélőkön belül 3 százalékra emelkedett, az elvált családi állapotúaknak pedig 13 százaléka élt partnerével együtt. Valószínű, hogy az 1990es népszámlálás további növekedést állapít majd meg, de feltehetően a bemondáson alapuló adatok ez alkalommal is lényegesen elmaradnak a tényleges számtól, mivel a házasságon kívüli együttélés megítélésében még mindig nagy szerepet játszanak a hagyományos, csak a házasságkötéssel szentesített kapcsolatot elfogadó normák, és ezért az összeírtak a népszámlálási biztosoknak a tényleges státustól eltérőt mondanak be. A tartós párkapcsolatot fenntartó, de lakás szempontjából különélő párkapcsolatok gyakoriságáról nincsenek adataink. Egy a válások következményeivel foglalkozó adatfelvétel két évvel a válás kimondása után azt állapította meg, hogy az elváltak mintegy egyharmada tartott fenn ilyen kapcsolatot. Feltehetően mint átmeneti forma a nőtlen és hajadonoknál is számottevő arányban előfordul a házasságkötést, vagy az együttélést megelőzően. A nyugat-európai helyzettel összehasonlítva azt mondhatjuk, hogy az ún. alternatív párkapcsolati formák nálunk a nyolcvanas években még kevésbé terjedtek el, de a tendencia emelkedő irányzatú volt. Kérdés, hogy az 1989/90. évi politikai-társadalmi gazdasági változás milyen következményekkel jár majd. Valószínűleg egyszerre csökken majd néhány, az alternatív családi formák elterjedését hátráltató tényező ereje, mint például a házas családi állapotúak előnyben részesítése az együttélőkkel szemben a lakáshoz, lakáskölcsönhöz jutásnál, amire való tekintettel sokan összeházasodtak, bár nem voltak meggyőződve ennek értelméről, és ugyanakkor nőhet a hagyományos formákat védő keresztény szervezetek befolyása, amelyek mind az egyének tudatára való hatással, mind a jogalkotásra gyakorolt befolyásukkal új helyzetet teremthetnek. A válások tekintetében Magyarországon azonos helyzet alakult ki, mint azokban a nyugat-európai országokban, ahol a megkötött házasságok mintegy 40 százalékánál lehet annak felbomlására számítani, azaz Angliáéhoz, Dániáéhoz és Svédországéhoz. Magyarországon a második világháborút követően a jelenlegi szintre folyamatos 491
Cseh-Szombathy László: Családi viszonyok
492
Cseh-Szombathy László: Családi viszonyok
emelkedés vezetett, s a nyolcvanas években a stabilizálódás jelei mutatkoztak. Voltak a több mint 40 éves periódusban hirtelen emelkedések, amelyek után a következő évek ismét illeszkedtek az általános trendhez és előfordultak átmeneti csökkenések is. Ilyennek tekinthető az 1988. évi csökkenés, ami feltehetően az 1986. évi családjogi törvény hatására következett be, annak ítéletmeghozatalt késleltető intencióját tükrözve. 3. táblázat A VÁLÁSOK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON 1946−1988 1946 1947 1948 1949 1950
8347 9256 11058 12556 11263
1961 1962 1963 1964 1965
17480 17410 18362 19700 20363
1976 1977 1978 1979 1980
27075 27167 28407 27606 27797
1951 1952 1953 1954
11262 13514 9021 15989
1966 1967 1968 1970
20631 21078 21265 22841
1981 1982 1983 1985
27426 28587 29337 29309
1956 1957 1958 1959 1960
12479 17854 14914 21927 16590
1971 1972 1973 1974 1975
23560 24190 25354 24514 25997
1986 1987 1988
29557 29856 23868
Ha a válások számának negyven év alatti megháromszorozódásának okait keressük, kézenfekvő magyarázatok adódnak a hazai politikai, gazdasági, társadalmi, erkölcsi viszonyoknak ugyanezen időszakban lezajlott változásában. Az 1948-ban hatalomra került Kommunista Párt ideológiájából adódóan a megelőző korszak elavult hagyatékának tekintette a monogám, egy életre szóló házasságot és a zárt, szülőkből és gyermekeikből álló családot úgy tekintette, hogy ez a burzsoá család útjában áll a társadalomátalakítási törekvéseknek, mert ápolja, fenntartja azokat a hagyományos életcélokat és normákat, amelyek a múltban gyökereznek, s ellentétesek a kommunista elképzelésekkel, továbbá mint közösségek támaszt, menedéket nyújtanak az egyének számára ahhoz, hogy a külső nyomásoknak ellenálljanak. Ezért a politika arra törekedett, hogy az egyéneket inkább az általa szervezett és kontrollált közösségekbe integrálja és gyengítse családi kötődésüket. Ennek a törekvésnek emlékezetes megnyilvánulása volt az a gyakorlat, amely az üdülési lehetőségeket férjnek és feleségnek külön-külön nyújtotta, mintegy elősegítve a házasságon kívüli újabb szexuális kapcsolatok kialakulását. Nyílt agitáció nem folyt
493
Cseh-Szombathy László: Családi viszonyok
a család ellen: a Szovjetunióban a harmincas évek közepén már bekövetkezett az a fordulat, amely a korábbi családellenesség helyébe ismét a család kultuszát állította népesedéspolitikai megfontolásokból. Ezzel nem fordulhatott szembe a magyar párt politikája, de a csökkenő termékenység itthon is fékezően hatott a családellenes attitűd megnyilvánulására. A gazdasági helyzetből következő életkörülmények közül a házasságok instabilitását talán a legnagyobb mértékben a lakáshiány állandósulása okozta. Normálissá vált az az állapot, hogy a fiatal házasok vagy a szülőkkel, vagy albérlőként idegenekkel egy fedél alatt kezdik meg önálló házaséletüket és csak évek múltával, nagy erőfeszítések eredményeként jutnak hozzá önálló otthonhoz. Éppen abban az időszakban, a házasság kezdetén, amikor az egymáshoz való adaptálódás zajlik, s elkerülhetetlen konfliktusokat kell kezelni, akkor nehezíti a helyzetet a külső személyekhez való kényszerű alkalmazkodás, azoknak a privát életükbe való beavatkozása. Néha a szülők, főbérlők elleni küzdelem elleplezi a házaspár mélyebb ellentétét és a válság akkor következik be, amikor végre megvan az annyira óhajtott saját otthon, amitől minden addigi zavar megoldását várták. Az 1948–1988 közötti társadalmi átalakulás egyik jellegzetessége volt a kisebb, valóban élő és ható közösségek felszámolása és felülről szervezett álközösségekkel való helyettesítése. Míg az előbbiek fontos befolyást gyakoroltak tagjaik magatartására, így kontrollálták a családi élet megnyilvánulásait, addig az álközösségek legfeljebb mint a hatalom kontrásai asszisztáltak annak megszégyenítő akcióihoz, amelyek igazi indítékai nem a családi normák megsértésében, hanem inkább a hatalmi szférában zajló ellentétekben voltak keresendők. A normatív szférában a leglátványosabb változás a szekularizálódás, az egyházi szabályok hatásának gyengülése tekintetében mutatkozott. Nem újkeletű ez a változás: a század eleje óta zajlik, de a kommunista hatalmi viszonyok közepette felerősödött. Talán nem is következett be nagy csökkenés azok arányában, akik életük alakításában valóban a vallási tanításokat követték, de jelentős tömegek csapódtak át a vallást konvencionálisan figyelembe vevők közül azok közé, akik kizárólag világi értékek és célok alapján döntöttek, többek között a házasságok fenntartása vagy felbontása kérdésében. Az 1989/1990-es politikai változások közepette felmerül a kérdés, hogy mennyiben várható az elkövetkezendő években a házasságok stabilizálódása; pontosabban milyen mértékben gyengülnek, szűnnek meg a fenti, a házasságok tartósságát gyengítő erők, illetve nem kell-e arra számítani, hogy ezeken kívül hatnak olyan általános társadalmitudati tendenciák, amelyek azokban az országokban is hasonló méretű válási gyakoriságokat alakítottak ki, amelyekben a polgári társadalom virágzott az elmúlt negyven évben? A házasságok fennmaradását aláásó politikai beavatkozásokra nem kell számítani az elkövetkező években, inkább ellenkezően, arra van kilátás, hogy a konzervatív csoportosulások a válásokat szabályozó törvények szigorításával kísérlik meg a házasság intézményét megerősíteni. Az ilyen akciók eredménytelenségét a hasonló akciók negatív következményei számos nyugati országban bizonyították: a törvények a családi élet 494
Cseh-Szombathy László: Családi viszonyok
vonatkozásában is akkor hatásosak, ha a kialakult társadalmi gyakorlatot, általánosan elfogadott normákat szentesítik s nem akarják a társadalom magatartását parancsokkal megváltoztatni. Előbb-utóbb valamennyi nyugat-európai ország törvényhozása legalizálta a házasságok felbomlását, elismerve, hogy a tényleges helyzet el nem ismerése senkinek sem szolgálja az érdekét. A gazdasági helyzet gyors javulásával nem lehet számolni, különösen a lakásviszonyok gyökeres átalakulásával a fiatal házasok javára. Ez azért sajnálatos, mert logikus, hogy a nominális családi élet egyik alapfeltétele a házasok saját, önálló és a kor követelményeinek megfelelő lakás a házasságkötés pillanatától fogva. Más lapra tartozik, hogy e feltétel teljesülése sem elegendő biztosíték arra, hogy a házasságban nem merülnek fel olyan konfliktusok, amelyeket a felek nem tudnak úgy kezelni, hogy házasságuk fennmaradjon. A dán vagy a svéd válási gyakoriságok bizonyítják legjobban, hogy a magasabb életszínvonal önmagában nem biztosíték. A normák tekintetében az elmúlt évtizedekben sem volt egység a házasságok tartósságának értékét és általában a házasság értelmét tekintve, a jövőben a nézetek sokféleségének nyílt hangoztatásával, egymással ellentétes álláspontok nyilvános kifejtésével, eltérő célok propagálásával kell számolni. Feltehetően a két élesen ellentétes felfogás kap majd különösen nagy publicitást: az, amely a nyugat-európai társadalmakban ma nagy népszerűségnek örvendő postmodern szemlélet és a változás szükségszerűségét, a spontaneitás értékét hirdetve szükségszerűnek tekinti a párkapcsolatoknak egy idő utáni felbomlását s új viszonyok kialakulását; míg a másik a keresztény családfelfogás reneszánszát jelenti, azt, amely a családi szerepeket is szolgálatnak tekinti és a megértő szeretetet, egymás terhének hordozását tartja a partnereket összetartó értéknek. A válási statisztika alakulása szempontjából nem valószínű, hogy változást hoznak a 90-es évek; a házasságok felbomlásához vezető konfliktusok külső, az életkörülményekben rejlő okai nem szűnnek meg, a válás mint megoldási mód pedig annyira elfogadottá vált a lakosság tudatában, még a vallásos keresztényeknél is, hogy csak hosszabb idő után éreztetheti hatását egy a hagyományos családi élethez való visszatérést zászlójára tűző mozgalom. A legalaposabban feldolgozott téma a családok működésével kapcsolatban a születések alakulása. Az 1950-es évek óta számos szakszerű elemzés írta le a családok csökkenő hajlandóságát arra, hogy a népesség reprodukciójához szükséges gyermekek megszületését és felnevelését vállalják és még több tanulmány, riport, kiáltvány kísérelte meg a válaszadást arra a kérdésre, hogy mi ennek az oka, miként értékelendő e jelenség és hogy miként lehetne megváltoztatni a tendenciát. Magyarországon a születések alakulásának problémája szorosan kapcsolódik a családok működésében bekövetkezett változásokhoz, mert a születések zöme legális házasságokban következik be, illetve marad el. Bár az elmúlt években észrevehetően emelkedett a legális házasságokon kívüli születések aránya – 1988-ban 12% volt, míg 1980-ban még csak 7, 1970-ben 5% –, mégis messze elmarad a svéd, vagy a keletnémet gyakoriságtól, melyek egyharmad körüliek. A házasságon kívüli szülések emelkedő aránya összefügg a házasságon kívüli együttélések terjedésével, azaz ezek a szülések is zömmel családban, ha nem is törvényesítettben, következnek be. 495
Cseh-Szombathy László: Családi viszonyok
A politikai jellegű állásfoglalások a születések alacsony színvonalának okai közül kettőt emelnek ki: a születésszabályozás gyakorlatának mértéktelenné válását és a családok életkörülményeinek olyan jellegű változását, amely megnehezíti nagyobb számú gyermek vállalását, felnevelését. Az első probléma központi témája a művi vetélés. 1988-ban 87 106 terhességmegszakításra került sor, ami azt jelenti, hogy 1000 15–49 éves korú nőre 34 terhességmegszakítás jutott. Ez az aránya felét sem éri el annak, ami 1969–70-ben, az abortuszcsúcs idején volt – 74 volt az arányszám értéke akkor –, de ha a szülések számához viszonyítjuk a terhesség-megszakításokat, akkor még mindig magas arányt kapunk: 100 élveszülő nőre 70 terhesség-megszakítás jutott. Demográfiai és egészségügyi vizsgálatok egyaránt bizonyítják, hogy a magyarországi terhesség-megszakítások jelentős kockázattal járnak a nők egészségére, későbbi szülőképességére nézve. Ez utóbbi azért fontos, mert a művi vetélések 20 százalékát olyan nőkön hajtják végre, akiknek még nincs gyermekük, másik 20 százalékát egy-gyermekes nőkön; természetesen a többgyermekesek is meggondolhatják később s további szülésekre vállalkozhatnak, amelyek zavartalan lefolyását veszélyeztetheti a korábbi terhességmegszakítás. Mind ebből következik, hogy a terhesség-megszakítások elterjedtsége joggal kifogásolható és kívánatos lenne csökkenésük. Nem lehet azonban egyet érteni azzal az állítással, mely az abortuszkérdésben látja a népesség reprodukciójának kulcsát, és az abortuszok betiltásától várja a születések számának olyan mértékű emelkedését, amely elegendő lenne a népesség utánpótlásához. Célszerűbb a terhesség-megszakításokat a születésszabályozások összességének, még inkább a családtervezés egészének keretei közé helyezni és úgy értelmezni. Az alapkérdés az, hogy a családok miért nem akarnak több gyereket, s csak második helyen szerepel, hogy szándékukat milyen eszközökkel érvényesítik. Ebből az álláspontból nézve a terhesség-megszakítások magas aránya elsősorban a születésszabályozás kulturálatlanságának a bizonyítéka, amelyért részben az egészségügyi felvilágosító munka hiányosságai, részben a fogamzásgátló eszközök gyenge minősége a felelős. A terhesség-megszakítások elleni törvények meghozatala, azok teljes betiltása ma világszerte éles viták, politikai jellegű összecsapások tárgya. Az érvelések általában eltérő síkokon zajlanak, a nézeteknek metafizikai gyökereiből következnek s ezért nincs esély arra, hogy a másik felfogás képviselőire hatást gyakoroljanak. Ebből következik, hogy a megoldás sem képzelhető el más formában, mint a különböző álláspontok jogosultságának elfogadásában, azaz a terhesség-megszakítás elleni propaganda lehetőségének biztosításában, de ugyanakkor a büntető szankciókkal járó tiltó rendelkezések elkerülésében. Ez utóbbiakra nézve mind a hazai, mind a külföldi tapasztalatok többszörösen bebizonyították, hogy hatásuk a kívánt irányban korlátozott s gyorsan megteremti az illegális terhesség-megszakító szolgálatot, amely a nők egészségére nézve még nagyobb kockázattal jár. A családok alacsony szintű gyermekvállalásának az életkörülményekben rejlő okai közül a lakáshiányból fakadó okkal már foglalkoztunk a válásokkal kapcsolatban. Az albérletben, a szülőkkel közös háztartásban élve megszült első gyermek gondozásával kapcsolatban 496
Cseh-Szombathy László: Családi viszonyok
fellépő különleges nehézségek sok házaspárnak veszik el a kedvét a további gyermek megszületésétől. De meg kell említeni a többség által végre megszerzett lakások méreteit, nagyságát is, mint a szülések számát negatívan befolyásoló tényezőt: a lakótelepi városi lakások zöme egyenesen készteti a családokat arra, hogy csak egy vagy két gyermek felnevelésére vállalkozzanak. Tekintettel arra, hogy a lakásállományon egyhamar nem lehet változtatni, ezért ennek korlátozó hatása még sokáig fennmarad. A reáljövedelmeknek a 80-as években megindult s azóta is tartó csökkenése elkerülhetetlenül kihat a születések alakulására, mind több áldozatot kíván a szülőktől anyagi vonatkozásokban. A családi pótlékok időnkénti emelése, a gyermekgondozási díj és segély felemelése nem tudja kiegyenlíteni az inflációval járó veszteséget. Csak a gazdasági viszonyok stabilizálódása, az általános fellendülés bekövetkezte hozhat lényeges változást a születésekre kiható családi életkörülményekben. Az erőteljes fejlődésben lévő nyugat-európai országokkal való összehasonlítás azt mutatja, hogy a nálunknál sokkal jobb életkörülmények mellett sem tapasztalható magasabb termékenység, nagyobb gyermekvállalási kedv. Ez azt jelenti, hogy jelenlegi anyagi gondjaink megoldása feltehetően feltétele a népesség reprodukálásának, de nem elegendő. Szembe kell nézni azokkal az okokkal nálunk is, amelyek ma nyugaton végül ugyanolyan alacsony szintet eredményeznek a születések terén, mint nálunk. Az egyik fő kérdés, hogy a nők foglalkoztatása során bekövetkezett változás milyen szerepet játszik és amennyiben döntő korlátozó tényező, miként mérsékelhető a hatása. Magyarországon a prokreatív korban levő nők foglalkoztatása már az ötvenes években általánossá vált, jóval korábban, mint nyugaton, s ezzel kialakult a kétkeresős családok dominanciája. A bölcsődei, óvodai férőhelyek korlátozott száma, elégtelensége miatt ez már az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején nehéz helyzetbe hozta a kisgyermekes szülőket, amelyben a nagyszülők segítsége jelentett megoldást. A gyermekgondozási szabadság és segély bevezetése 1967-ben bizonyos mértékű megoldást hozott, mert átmenetileg biztosította a kereső nők számára, hogy csak anyai feladataiknak szentelhessék a figyelmüket, idejüket s ugyanakkor biztosítva legyen visszatérésük a munkába. Ahogy azonban a magasabb végzettségű, szakképesítéssel rendelkező nők aránya nőtt, a gyermekgondozási szabadság új problémát vetett fel. Megnőtt nálunk is a szimmetrikusnak nevezhető kétkeresős családok aránya, amelyekben a férjet és feleséget egyaránt arra készítették fel, hogy nemcsak pénzt keressenek munkájukkal, hanem azt önmegvalósításuk legfontosabb útjának is tekintsék. Ezzel együtt járt annak a családi munkamegosztási modellnek is az elterjedése, mely az egyenlőségen alapult. A családi életről és a kereső munkáról való ilyen elképzelésekkel viszont a gyermekgondozási szabadság, a munkavégzés hároméves megszakítása, vagy több gyermek születése esetén még ennél is hosszabb kiesés a pályáról már nehezen összeegyeztethető. További nehézséget jelent, hogy a gyermekgondozási szabadság alatt az otthoni munkamegosztási struktúra is átalakul és az anya mindinkább visszaszorul a hagyományos feleség-anya szerepkörbe. Ez a probléma ma a nyugat-európai országokban is jelentkezik, függetlenül attól, hogy van-e a gyermekgondozási szabadsághoz hasonló intézmény, vagy pedig a családok magasabb reáljövedelem-szintje anélkül teszi lehetővé, hogy az anya-feleség tartósabban 497
Cseh-Szombathy László: Családi viszonyok
szüneteltesse a kereső tevékenységét, pontosabban hivatása gyakorlását. Megoldására aligha akad egységes eljárás: valószínű, hogy a nők egy része esetében még a magasabb végzettség sem jelenti, hogy a foglalkozás gyakorlása magasabb kreativitással járna, mint amiben gyermekük, gyermekeik felnevelése során lehet részük, másoknál viszont az a szocializálás, amely a karriert helyezi mint célt minden más elé, megnehezíti a váltást a gyermekszülés után. Az értékek tekintetében felmerülő dilemmáról van itt szó, amely Európa-szerte tapasztalható, és amely nálunk továbbra is fennáll a rendszerváltás után is. Nem az anyagi javak, a kényelem vagy a gyermekkel járó örömök, gondok és terhek szembeállítása a döntő, a leegyszerűsítetten „kicsi vagy kocsi” döntési alternatíva, hanem mélyebb életfilozófiai problémáról van szó. Arról nevezetesen, hogy mennyiben kiszámítható, mennyiben megtervezhető az élet és vállalhatja-e az ember a gyermekkel járó felelősséget magára, akkor, amikor annyi minden bizonytalan, többek között saját nézeteinek, vágyainak, céljainak jövendő alakulása is. E bizonytalanság közepette a spontaneitás, a pillanatnyi lehetőségek kihasználása kerül előtérbe, ami ütközik a hosszabb távra szóló kötelezettségek vállalásával. Így alakul ki az a magatartás, amely nemcsak korlátozni kívánja a születendő gyermekek számát, hanem egyáltalán nem akar gyermeket. Nyugaton, elsősorban Németországban már jelentős ennek a magatartásnak az előfordulása, de jelei nálunk is kimutathatók és terjedésével lehet számolni. A pluralista társadalomban mód van egymással teljesen ellentétes nézetek terjedésére és növekvő befolyására a gyermek vállalásának kérdésében is. Így a keresztény megújhodás valószínűleg több házaspárt késztet majd arra, hogy nagyobb számú gyerek vállalásában keresse életének célját, tudva, hogy a több gyermekeseknek nyújtott szociális támogatások csak csökkenteni tudják azokat az anyagi terheket, amelyek minden egyes gyermekkel fokozódnak, de úgy vélve, hogy a gyermekkel járó örömök megérik az egyéb téren hozott áldozatokat. Azt, hogy egy ilyen szemlélet terjedése milyen statisztikailag is kimutatható következményekkel jár, nem lehet előre megbecsülni, de valószínűleg nélkülözhetetlen egy fordulathoz a népesedési tendenciák alakulásában. A gyermekek családi szocializációja, felkészítése a társadalmi életre Magyarországon is problematikus: a családok jelentős része nem nyújtja azokat a körülményeket gyermeke számára, amelyek annak kiegyensúlyozott fejlődéséhez szükségesek lennének. Baj van az anyagi feltételekkel is: az elmúlt évtizedekben, amikor az életszínvonal fejlődése volt jellemző, akkor is számottevő volt azon, elsősorban többgyermekes családok száma, ahol az alacsony egy főre jutó jövedelem gondot okozott és kihatott a gyermeknek mind fizikai, mind mentális fejlődésére. A romló gazdasági helyzet ugrásszerűen megemelte azon családok számát, ahol ma ilyen veszély fennáll. Általánosabb azonban az a zavar, amely a szülők magatartásából következik és amelyet a bizonytalanság, az ellentmondásosság és kapkodás jellemez. Ennek részben a szülők életkörülményei az okai, részben a nevelési elképzelések tisztázatlansága, egymással ellentétes elgondolások és gyakorlat egyidejű követése. Az életkörülményekben a gyermek nevelése szempontjából a legjelentősebb az a helyzet, amikor a szülők csak kevés időt tudnak gyermekükkel tölteni s ezt is akkor, amikor már mind a szülő, mind a gyermek kifáradt és ennek következtében rosszak a feltételei az egymással folytatott nyugodt, szeretetteljes, a gyermek felé bizalmat 498
Cseh-Szombathy László: Családi viszonyok
sugárzó kommunikációnak. Következménye ez annak, hogy a hetvenes évek elejétől fogva mind több családban vállaltak a szülők többletmunkát először a végre hozzáférhető fogyasztási javak megszerzése érdekében, majd később az elért életszínvonal megőrzése okából. A többletmunka a gyermek életének anyagi feltételeit javította, de az így nyújtható anyagi javak nem helyettesítették azt a veszteséget, amely a szülő és a gyermek kötetlen, természetes együttlétének leszűküléséből adódott. Az elmúlt évtizedekben a hivatalos ideológia frázisokon kívül semmi irányítást sem tudott adni a gyermekek neveléséhez a családoknak, akik egészen más körülmények között nevelték gyermekeiket, mint amelyek között maguk nevelődtek és ennek következtében világos volt, hogy az egykori elvek, még ha azokat eredményesnek is élték meg, akkor sem alkalmazhatók módosítások nélkül. Leghatásosabb a kommunista ideológia a vallási követelményrendszer hitelének meggyengítésében volt, illetve feszültség támasztásában ott, ahol a szülők a családban tovább adták a vallási normákat s a gyermek az iskolában, társai között nagyon korán konfrontálódott az ezeket durván elvető álláspontokkal. A gyermekekkel való foglalkozás mindennapi gyakorlatához csak a hetvenes évek közepétől fogva kaptak a szülők részletesebb útmutatást, elsősorban külföldi népszerű szakkönyvek fordításait. Ezek a gyermekpszichológia eredményeit felhasználva elutasították a tekintélyelven alapuló nevelési gyakorlatot, azt, amelyik nálunk is érvényesült a század első felében és a megengedő, permisszív elveket állították előtérbe. A probléma a permisszivitásnak a magyar viszonyok közötti kivitelezhetőségéből adódott: a már említett időhiány és fáradtság közepette a mindennapi gyakorlatban elterjedt a gyerekek „megvesztegetése”, olyan gyermekigényeknek is a teljesítése, amelyek nem feltétlenül feleltek meg a gyermek fejlettségi fokának s ebből kifolyólag valós érdekének. A permisszív gyakorlat időigényes és sok energiaráfordítást is kíván. Magyarországon a gyermekeknek kb. egynegyede nő úgy fel, hogy 18 éves koráig szülei elválnak, s egyszülős családban nevelkedik, vagy pedig a gondozó szülő újraházasodása következtében mostoha szülő mellett. Az 1980-ban végrehajtott hazai vizsgálat azt mutatta, hogy a válás nem jár hosszabb távon okvetlenül negatív következményekkel az érintett gyermekek fejlődésére nézve, viszont az is igazolódott, hogy átmenetileg minden gyerek biztonságérzete meginog és ez tartós károsodást is eredményezhet, ha a különvált szülők nem törekednek a gyerek megnyugtatására, sőt esetleg azt eszközként használják konfliktusuk folytatásához. Nemzetközi összehasonlításban magyar sajátosságnak tekinthető a XX. század végén az, hogy a családok többsége mint termelő-gazdasági egység is működik. Nyugaton már az 1920-as években arról volt szó, hogy a család fokozatosan elveszíti gazdasági funkcióját, nem köti többé tagjait egybe a közös megélhetést biztosító munka. Bár Magyarországon a paraszti gazdaságok egészen az 1950-es évekig a családok jelentős részének jövedelmét nyújtották, mégis a nyugaton zajló folyamat Magyarországra is jellemző volt, majd a mezőgazdaság kollektivizálásával döntő változás következett be a jelzett irányban. Az 1968-as reformkísérlet azonban azzal, hogy lehetővé tette a fatusi népesség számára a kisegítő gazdaságok működését, új helyzetet teremtett és az 499
Cseh-Szombathy László: Családi viszonyok
1970-es évek elejére már a családok, családi háztartások több mint fele folytatott családi kötelékben termelő munkát. Ezekben a családi interakciók jelentős részben e munkákkal kapcsolatosak. A családok hagyományos funkciója beteg, rokkant tagjaiknak ápolása, gondozása. Ezen az egészségügyi hálózat kifejlődése sem változtatott: a betegek kórházi ellátása, az egészségügyi szolgálat ápolói által való otthoni gondozása csak kis hányadát látja el a pillanatnyi vagy tartós betegeknek. Többségük családtagjaitól vár és kap gondozást. A legnagyobb arányú ez a családi funkció az időskorú népesség körében, akiknek száma és népességen belüli aránya Magyarországon is jelentősen emelkedett a XX. század második felében. Míg 1949-ben a népességnek 11,6 százaléka volt 60 éves és idősebb, 1989-ben ez az arány már 18,7 százalékot tett ki. Különösen erős volt a legöregebbek arányának emelkedése, azoké, akik esetében leginkább kell gondozással, ápolással számolni: 1949-ben összesen 77 000 80 éves és idősebbet írtak össze, 1988-ban számuk 263 000 volt s arányuk 0,8 százalékról 2,5 százalékra emelkedett. Az időskorúak zöme családi háztartásban él. Az 1984. évi mikrocenzus összeírása szerint háromnegyedük lakik családi háztartásban, egyötödük pedig egyedül. Ez utóbbiakat tekintik általában a szervezett szociális gondozás és ápoló tevékenység elsődleges tárgyának. Ez teljesen indokolt, azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy a családban élők mintegy egyharmada csak idős házastársával é1 együtt, aki többnyire maga sincs a legjobb egészségi állapotban és házastársa tartós és súlyos betegsége esetén képtelen megbirkózni a feladatokkal. Nem könnyű az öregekkel együttélő fiatalabb családtagok helyzete sem, mivel a gondozó, ápolómunkát a kereső tevékenység folytatása mellett kell elvégezni, ami rendkívüli erőfeszítések mellett is elmarad a kívánt színvonal mögött. Összegezve az elmondottakat: a mai magyar családok számos problémával küzdenek, amelyek azonban nem kivételesek, hanem Európa többi országának családjainál is tapasztalhatók. A zavarok okai összetettek és ez nehezíti a kívánt irányba való változtatást. Az országok többségében kialakult családpolitika enyhíteni tudja a zavarok negatív következményeit, de eddig még sehol sem sikerült a 60-as évek óta kialakult tendenciákat megfordítani. Ezt célszerű a jövendő magyar családpolitika céljainak kitűzésénél is figyelembe venni. Cseh-Szombathy László HIVATKOZÁS 1. Kurt Lüscher–Franz Schultheis–Michael Wehrspaun (HG) Die „postmoderne” Familie. – Familiale Strategien und Familienpolitik in einer Ubergangszeit. Universitätsverlag Konstanz, 1988. Louis Roussel La famille incertaine. Paris, 1989. 500