Carolus Pizikril levele 1767-ből Az alább következő, eddig kiadatlan levél kéziratos, latin nyelvű eredetije az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának Kézirattárában, ezen belül a Kaprinay-gyűjteményben található, jelzete Coll. Kapr. B. torn. VI. 76. Szerzője egy cseh származású jezsuita, Carolus Pizikril, címzettjét nem ismerjük közelebbről, elképzelhető, hogy a cseh provincia tartományfőnökéről van szó. Pizikril (egy másik korabeli forrásban Przikrill) atya a portugál korona alá tartozó Goában tevékenykedett misszionáriusként, itt érte 1759-ben a jezsuitákat száműző királyi rendelet. Levelét már Portugáliából, a Säo Juliäo da Barra erőd börtönéből írta, ahova külföldi származása miatt került. Jelentősége abban áll, hogy a már régóta ismert, magyar fordításban Szitytyai Dénes által közzétett Anselm Eckart-féle Fáy-életrajz mellett a magyar misszionárius halálának körülményeire vonatkozó új, a szakirodalom előtt eddig ismeretlen dokumentumot olvashatunk. A dokumentum lábjegyzeteihez felhasznált irodalom: Caeiro, José: Jesuítas do Brasil e da India na perseguiçâo do Marqués de Pombal, Bahía (Escola Tipográfica Salesiana), 1936. O'Neill, Charles - Domínguez, Joaquín (szerk.): Diccionario Histórico, Róma (Institutum Historicum), 2001. Puskely Mária: Kétezer év szerzetessége (vol. 2), Budapest (Dinasztia Kiadó), 1998. Sommervogel, Carlos: Bibliothèque de la Compagnie de Jésus (vol. 10), Brüsszel (Imprimerie Polleunis et Ceuterick), 1898-1909. Szittyái Dénes, S. I.: Egy magyar hithirdető a Pombal-féle egyházüldözés rémnapjaiból, In: Magyar Kultúra, 1915 (III.), 417-427,468-476, 518-522. Wicki, Josef, S. I.: Liste der Jesuiten-Indienfahrer (1541-1758), Münster Westfalen (Aschendorffsche Verlagsbuchhandlung), 1967.
23
Carolus Pizikril atyának a luzitán fogságból küldött levele, amelyben a magyar nemzetiségű Fáy Dávid atya' és Franciscus Wolff atya2 haláláról, és fogsága nyomorúságairól számol be. Kelt 1767-ben. Krisztusban Tisztelendő Atyám, Ismét jelentkezem, mivel a Tisztelendő Atyámhoz küldött több levelem után eme sötét vidék vasreteszei azt csikorogták, hogy a börtönből szőlőültetvényeket nevelünk, különösen azt a hármat, amelyeket legutóbb a piemontiak vallottak magukénak. Ketten Goából3 száműzöttek, egyikük Ioannes Baptista Fantini4 atya, áldozópap, másikuk Laurentius Bongioannini5, teológushallgató, harmadik a Brazília provinciában adjutorként6 szolgáló Ioannes Baptista Lochis7, igen kedves testvérünk. Mivel isteni engedély folytán ezeket a szerencséseket szabadon engedték, őket a sötét börtönben ülő társaik talán előhírnöküknek vélik, eközben mi, akiknek a jövőbeli dolgokról nincs biztos tudásunk, minden esemény bekövetkezésekor tiszteletteljesen a felülről érkező, legböl1
Fáy Dávid 1722. február 22-én született Fáy községben, nemesi családban. Édesapja, Fáy Gábor alispán később katolizált, édesanyja megmaradt a református hiten. 1736-ban Bécsben lépett ajezsuiták közé. Sopronban, Pozsonyban, majd Győrben tanított egyebek közt grammatikát. 1753-ban Lisszabonból Brazíliába hajózott, ahol a Társaság Mararthäo alprovinciájában a Tapuitapera és Säo José telepeken missziós munkát végzett. 1757-ben perbefogták és Portugáliába deportálták. 1759-1762 között Almeida börtönében tartották fogva, majd átszállították a Säo Juliäoba, ahol hosszú betegeskedést követően 1767. január 12-én elhunyt. 2 A cseh származású Franciscus Wolff 1707-ben született Landeckben, Sziléziában. 1723-ban lépett be a rendbe, majd 1738-tól 20 éven át Maranhäo alprovinciában működött misszionáriusként, majd а provinciálisnak alárendelt vizitátorként. 1760-ban deportálták, a Säo Juliäo da Barra börtönbe került, ahol 1767. január 24-én hunyt el. 3 Goa Portugália gyarmata volt India nyugati partvidékén. A Jézus Társaságnak 4 provinciája volt a Távol-Keleten, közülük a leggazdagabb és legtekintélyesebb volt a goai, melynek alapjait még Xavéri Szent Ferenc, а rend egyik alapító tagja rakta le 1542-ben. A Társaság működését betiltó, tagjait Portugália gyarmatairól száműző rendelet 1759-ben az itteni misszióban tevékenykedőket is sújtotta. 4 Azaz Giovanni Battista Fantini. Személyéről olasz származásán kívül azt tudjuk, hogy 1754-ben küldték Goába. 1760-ban őt is deportálták, külföldi származása miatt Lisszabonban a Säo Juliäo da Barra börtönbe került. 5 Azaz Lorenzo Bonjoanini testvér, aki szintén 1754-ben került Goába, majd a száműzetést követően 26 társával együtt a Säo Juliäoba zárták 6 Az adjutor lelkisegítő, másképpen segítő testvér, aki csak három fogadalmat tett le. 7 Ioannes Baptista Lochist nem portugál származása miatt 1758-ban deportálták Brazília provinciából, Portugáliában az Azeitäo börtönbe került.
24
csebb elrendelésre függesztjük szemünket, és felkészültek vagyunk az isten végtelen gondoskodásától rendelt bármilyen sorsra. Hiszen a szabadság bármennyire is a természetünkhöz tartozik, olyannyira, hogy gyakran nevezik az embereket szabadon születetteknek, mégsincs senki a bölcsek között, aki a szabadságot előbbre helyezné az emberi sorsnál. Mégis lehetséges, hogy innen ered az az elterjedt vigasztalás, ami akkor tárul fel szemünk előtt, hogyha cserbenhagyja az értelem azokat az embereket, akiknek a szabadságnál nincs semmi fontosabb, vagy akkor, ha a természet sötét homályában a szépség fényét isten végtelen jósága elé helyezik. Ekkor kénytelenek vagyunk bevallani, hogy egyedül az az igazi és tartós szabadság, ami minket szorosan Istenhez fűz. Ezt pedig ebben a borzalmas börtönben, ahol létezünk és élünk, különösen könnyű megtapasztalni, minthogy mindannyian jártasak vagyunk a lelkigyakorlatokban, és Isten az emberi nem iránti végtelen jóakaratából még a viszontagságok közepette is a hozzá való közeledésre és szorosabb egyesülésre hív bennünket. Nincs tehát más, amit jobban kívánnék, és amiért már könyörögtem, mint Tisztelendő Atyánk atyai áldását, rólunk való megemlékezést az istentiszteleteken, azután Tisztelendő Atyámnak és a többi Tisztelendő Atyának a mindennapi áldozást kötelezettségét, amelyek után itt oly régóta sóvárgunk. Nemkülönben a Krisztusban kedves testvéreinkről való megemlékezést az Istenhez szóló kegyes fohászkodások közepette, hogy ezektől megerősítve égi segítséggel felismerjem a jót, és hogy azt isteni segítséggel lankadatlanul becsüljem, szeressem, és hűségesen kövessem egészen halálomig. Úgy vélem, ezt megadja majd nekem az Úr, miután leghűségesebb szolgái kérték erre az én könyörgéseimmel együtt, és mert azt az Isteni Fenség javára tett érdemeim miatt jogosan meg nem tagadhatja. És minthogy ezek a dolgok foglalkoztatnak leginkább, illendő volt mondandómat ezzel kezdeni, de hátravan még, hogy két olyan emberről szólj ak, akik ezen év első hónapj ában örökös szabadságra ítéltettek, akik egy időben és helyen voltak társak a szenvedésben, és akiket Isten, mint kipróbált embereket, méltónak tartott arra, hogy a mostani küzdőtéren harcosok legyenek. Hozzájuk hasonlóan a küzdelemben résztvevő többieket is babérkoszorúval koronázva emelte magához. Egyikük az itteni nyomorúságos körülmények között hosszan tartó sorvadástól elemésztve január 12-én, megszentelt útravalóval ellátva eltávozott tőlünk: ő volt az előkelő származású magyar, Fáy Dávid atya, életének negyvenötödik évében, amelyből alig tizennégy évet élt világiként. Lelkének rendíthetetlen becsületessége, alázatossága, rendkívüli erkölcsössége, nyugodtsága és barátságossága miatt, és a többi kitűnő, a természettől vagy a kegyelemtől kapott, az általunk vállalt feladathoz illő tulajdonsága miatt méltó volt mindannyiunk szeretetére és az emberi sorstól várható hosszabb életre. Édesanyja üdvéért ajánlotta fel magát és érdemeit Istennek a
25
tengerentúli apostoli munkára. Neki köszönhető, hogy bekövetkezett az akkor még az eretnekséghez ragaszkodó anyjának a keresztény egyházzal és Istennel való egyesülése a fía elutazását követő évben, egy hónappal halála előtt. Újonnan megtérített amerikai híveinek a lisszaboni udvarból a prokurátor8 atyához küldött azon levelei biztosították a mentességet a portugál szolgaság alól, amelyeket a mostani viharos események kezdetekor elferdítve tettek közzé. Azt mondják, hogy ezzel a dicső tettével érte el, hogy állomáshelyének hirtelen elhagyására és másokkal együtt a Portugáliába való visszatérésre kényszerüljön. Ezt követően, mielőtt mindannyiunkat száműzetésre ítéltek, őt és társainak egy részét az Almeida9 erődbe börtönözték, ahol majdnem három évet töltött, majd társaival aTagus 10 torkolatánál lévő Julianus" erődbehurcolták, ahol nyomorultul tengődött öt évig, ezután tüdőbetegségének kiújulása miatt még borzasztóbb két évet szenvedett végig. Eközben kétszer látták el az életből eltávozók végső oltalmával, ezenfelül egyszer már viaszkenőccsel is megkenték, de mindkétszer az isteni Gonzaga Alajos12 segítségét tapasztalhatta meg, amikor az eme szent által gyarapított gyógyító port megízlelte és mintha a halál torkából ragadták volna ki. Végül, amikor már elérkezett az égbe emelkedés ideje, harmadszorra makacsabb láz vett erőt rajta, és miután elhagyta minden ereje, előbb halt meg, minthogy börtöntársai észrevették volna, így történhetett, hogy a végső küzdelemre még egyszer már nem lehetett felkenni. Amikor a halott testét a sírhoz vitték, bár téli hideg volt, a szokásos merevség helyett teljesen hajlékonynak találták: ezt az mesélte nekünk, aki maga is látta. A másik, akit tizenkét nappal Dávid atya után temettek el, a hatvanadik évében járó, a sziléziai Landeckből való Franciscus Wolff atya volt. Ő egykor a cseh provinciához tartozott, onnan magasabb tanulmányok elvégzése és atyánkhoz benyújtott kérelme után a maragnoniai alprovinciába13 nevezték ki. Itt olyan jól teljesítette feladatát, amikor két alkalommal, egyenként 3-3 évig a barbár törzsek között, 8
Másképpen tartományi ügyvivő. Almeida a spanyol határhoz közeli portugál község, erődjét a XVII. században Vauban francia hadmérnök tervei alapján építették. 10 A Tagus folyó portugál neve Tejo, spanyol neve Tajo. 11 A Säo Juliäo da Barra erődjéről van szó, melyet a Tejo torkolatának védelmére építettek 1580-ban. Börtönként is funkcionált. 12 Gonzaga Alajos (1568-1591) nagyhatalmú család sarjaként a politikában vállalt szerepet, ezt követően ajezsuita rend növendékeként Rómában készült a szerzetesi életre. Az 159l-es nagy pestisjárványban önfeláldozó módon betegeket ápolt. 13 Maranhäo alprovinciát 1725-ben hozták létre a mai Brazília északkeleti részén. Az alprovincia a provinciához (rendtartományhoz) hasonlóan rendházak és közösségek együttese egy adott területen, de vezetője, az alprovinciális egy provinciálistól (tartományfőnöktől) alárendelt helyzetben van és jogköre is korlátozottabb. 9
26
de máskülönben Krisztushoz tartozó földeken a kultúrát terjesztette, hogy érdemesnek találták az alprovinciális társának kinevezni. Miután mindkétszer megszabadult a mások szemében vonzónak tűnő tehertől, visszatért az apostoli szántóföld korábbi fáradságos műveléséhez, mivel jobban szerette azokat az állomáshelyeket, ahol több volt a munka, és türelemmel bőségesebb aratást lehetett remélni. Annál is szívesebben ment oda, mert így jobban megismerhette az efféle feladatokat, amelyek mások számára kevéssé kellemesek és kényelmetlenek voltak. Ott először két népet kezdett tanítani, és őket a szolgaságtól, amit a portugálok akartak bevezetni, a kegyes emlékű fenséges Ausztriai Mária Anna14 királyné segítségével sikeresen megszabadította, azzal a céllal, hogy leikeiket könnyebben megnyerhesse. Ahogy hiteles forrásból megtudtam, Franciscus atya a fáradságot kiválóan tűrő férfiú volt, és ahogy mondják, a tökéletes egyházi ember ékességeivel bírt, emellett Társaságunk iránt gyengéd szeretettel viseltetett. Ahogy mondják, olyan engedékeny volt, hogy amikor lakóhelyünk meglátogatásakor az alprovinciális által rábízott feladatokat illetően valami elmarasztalni valót észrevett, csak arra ügyelt, hogy szabályainkat mindenki tökéletesen megtartsa és csak a neki kijáró figyelmeztetéssel intette meg a bűnöst, az elöljárókat pedig körültekintően és az isteni szellemmel eltelve vette rá, hogy ezekben a válságos időkben rá hallgassanak. Azt mondják, hogy amikor a lelki ügyek első prefektusává nevezték ki az alprovincia legnagyobb kollégiumában, ahol a novíciusokat oktatj ák, mihelyt a házbeli foglalatosságok megengedték, városi missziót vállalt, vagy Ignác Atyánk lelkigyakorlatait végezte. Végül, ajelenlegi szerencsétlenségben elsősorban személyes példájával és buzdításaival sokunk lelkét megerősítette Krisztus keresztjének felvételében. Ide bezárva hat évet töltött, eközben számos alkalommal szenvedett zsigereinek heves kitörésétől, ami - azt mondják - röviddel érkezése előtt azon a balszerencsés hajóúton fogta el először. Egy nem megfelelően felhelyezett kötéssel igyekeztek a bajnak elejét venni, végül a gyógyításhoz értő segítő kéz híján -bár azt híresztelték, hogy az alkalmazott gyógyszertől jobban lett - , vagy a segítségére sietők túlságosan durva beavatkozása, vagy a hatásos gyógyszer hiánya miatt Szent Antal tüze15 a halál szélére sodorta. Ekkor sürgősen elküldettek a gyógyításban járatos Joannes Hosslet16 atyáért, akinek véleménye alapján rögtön megkapta az öröklétbe vezető útra szükséges szentségeket. Ő lelkében heves érzelmekkel, a jelenlévők bátorításával kísérve, eszméletét mindvégig megtartva január huszonnegyedikén csendesen elpihent az Úr14 A Habsburg-házból származó Ausztriai Mária Anna V. János portugál király (1706-1750) felesége, I. József portugál király (1750-1777) anyja. 15 Szent Antal tüze egy bőrbetegség neve. 16 Ioannes Hossletröl nem tudunk többet.
27
ban. December elmúltával, mintha érezte volna, hogy az emberi sors fordulata vár rá, lelkét szent gyakorlatokkal a tízen felül még négy napon át gondosan edzette. Többet is tudnék mondani erről az örök emlékezetre igen méltó férfiról, ha több ideig tudták volna azok, akik látták, dicséretes életmódját megfigyelni, ami nekem soha nem adatott meg. Az ezután szorgalmasan küldözgetett levelekben foglaltakat -bár mindig egymástól elkülönítve éltünk - meg tudom erősíteni: Isten szeretetét és saját mély és igaz szeretetét sugározta, saját tetteit kevésre becsülte, minden bizalmával a Legfőbb Lelkisegítő felé fordult, és hatalmas türelemmel az isteni akarat parancsaiba belenyugodva élt. Ők tehát, a már eltávozottak tizenhatan vannak, és hogy valahogyan enyhítsük a hiányukat, egyszersmind kiváló bajtársaink emlékét kegyesen ápoljuk: eszébe jutott társaim egyikének, Antonius Camicinek17, kedves testvérünknek, az innen harmadikként kiszabadult francia-belga atya, Ioannes Hoffler 18 , Tisztelendő Atyám alázatos híve, aki a saját és a mi véleményünk szerint is teljesen indokolatlanul került hozzánk akkor, mikor már hat éve nélkülöztem a papot, akinek lelkiismeretem titkait feltárhattam. Mint mondtam, előbb említett állhatatos testvérünknek eszébe jutott, hogy unalma elűzésére említett társunkról egy képet fessen saját képességeinek megfelelően, bár durva ecsetvonásokkal, ugyanis ő szobrász, nem festő. Ezzel lelkének jámbor vigasztalásul, egyszersmind ösztönzésül is szolgál, és egyszer majd, ha az égiek úgy akarják, kellemes látványt fog nyújtani azoknak, akik most nincsenek jelen. Ezt a művecskét úgy dolgozta ki, amennyire a hely szűkössége, a szükséges eszközök hiánya és a számunkra a napfényt helyettesítő mécses homályos fénye lehetővé tette, hogy azt a művészetben jártasabbak is bizonyosan értékelni fogják. Amikor nekifogott a képecskének, a halottak száma, akiket a kép ábrázol, még nem haladta meg a tizenkettőt, és még nem lehet tudni, hogy a többit tudja-e majd ábrázolni. Emellett a január 9-én katonaként tisztelt Basilissai Szent Julianus19 az, akit ebben az erődben példaként kezdtünk tisztelni. A cseh területnek azt a földalatti részét tartják, ahol én (a 24. számú) és többen egymás mellett lakunk, akik ismerik azt a repedést az ajtó szemöldökfáján, amit a fény és levegő hiánya mutatott meg a minap, ugyanis máshonnan sem a levegő, sem a fény nem jut be ide. Mostanában, hogy életerőnk csökken, könnyen megtörténhet, hogy
17 Antonio Camici (máshol Camizi, Camisi) testvér a levél szerzőjével együtt került Goából Portugáliába a száműzetést követően. A szakirodalom olasz származásúnak tartja. 18 Anselm Eckart Fáy-emlékiratában Koffler néven szerepel, aki a távol-keleti miszsziója során összegyűjtött tapasztalatait felhasználva saját maga készített gyógyszereket. 19 Talán Szent Julianus Sabasról (300 k.-367) van szó, a monasztikus élet egyik első képviselőjéről, aki 47 évet töltött remeteként az Eufrátesz mellett.
28
nemcsak mások halálának, hanem a sajátunknak is tanúi leszünk, sőt elébe is sietünk. Éppen ezért én azt színlelve, hogy én vagyok az alkotója, elhatároztam, hogy ezt a képet - bármilyennek is tűnik ebből a barlangból nézve - , ha alkalom adódik rá, Tisztelendő Atyámnak megmutatom és jóakaratú kezeibe átadom. És a mi cseh provinciánkban közzéteszem, ha Tisztelendőm jóváhagyja, ezzel a levéllel együtt, amelyben a Tisztelendő Atyáknak és Krisztusban kedves minden testvéremnek a legalázatosabban ajánlom magamat. Mert noha míg ezt írom, egészségi állapotomat nem érzem olyan rossznak, sőt két társamnál, akiknek erőtlensége napról-napra nyilvánvalóbb, még jobban is vagyok, mégis úgy gondolom, hogy itt, az inkább sírkamráknak, mint az élők óvóhelyeinek nevezhető helyen az élet nem lehet a természet megszokott rendje által megszabott ideig az útitársunk. Hogy pedig még életben vagyunk, abban mindenki Isten rendkívüli gondviselését látja, amire teljes egészében rábízzuk magunkat, annyira, hogy egykedvűen fogadjuk az életet és a halált egyaránt. És csak azért lehetünk boldogok, mert Jézus nevéért szenvedve élünk, aminél semmi kívánatosabb nem történhet velünk, még ha a halál jut is osztályrészül érte. Közben az isteni kegyelem segítségével mindkét eshetőségre alaposan felkészültünk, és a szerencsétlenségek közepette sem veszítjük el bátorságunkat, hanem örömmel és bizakodva várjuk mindazt, ami az égben számunkra elrendeltetett, mert az Úr nem vette le rólunk a kezét. Itt az idő, hogy befejezzem alázatos könyörgésemet, mindannyiunkét, de különösen az enyémet, akármilyen méltatlan vagyok is rá, főleg azért, mert teljesen le vagyok kötelezve Isten irántam való rengeteg jótéteményének. Tisztelendő Atyám és mindazok előtt, akik Tisztelendő Atyám iránti odaadásom eme szegényes tanújelét megvizsgálják majd, és -bízombenne -jóindulatúan fogadják, az Isteni Fenség színe előtt a rólunk való megemlékezést kérem, hogy naponta növekedjen kitartásunk és türelmünk, és a végsőkig kitartsunk az Isten iránt lángoló mély szeretetben. Végezetül mind élve, mind holtan a legalázatosabban ajánlom magamat Tisztelendő Atyám irántam való korábbi jóakaratának és szentáldozásainak oltalmába. Tisztelendő Atyámnak A Tagus torkolatánál lévő Szent Iulianus erőd börtönéből, 1767. március 22-én Krisztus legkisebb szolgája, fogoly az Úrban Carolus Pizikril
29
A Jézus Társaság megszüntetésének és feloszlatásának brevéje A Jézus Társaságot, közkeletű nevén a jezsuita rendetfeloszlató brevétXIV. Kelemen pápa adta ki 1773. július 21-én. Mivel augusztus 16-án csak a római jezsuita kollégium tagjai és az általános rendfőnök előtt olvasták fel, tehát „ urbi et orbi " kihirdetése elmaradt, érvényessége a továbbiakban kánonjogi vitákat szült, ami végeredményben lehetővé tette a Társaság fennmaradását az Orosz Birodalomban. Tulajdonképpen afennálló állapotok legalizását volt hivatott szolgálni, hiszen a leginkább érintett katolikus államok, Portugália, Franciaország és Spanyolország, a Társaságot már a breve megjelenése előtt felszámolták a fennhatóságuk alá tartozó területeken. Maga a breve kétfő részből áll, az elsőben felsorakoztatja a negyedik lateráni egyetemes zsinattól kezdve a pápák szerzetesközösségek alapítására vonatkozó rendelkezéseit ésfelsorolja a különféle okok miatt márfeloszlatott rendeket. A másodikban megállapítja, hogy a rendifegyelem lazulása miatt a Társaság már nem alkalmas a lelkek üdvéért való szolgálatra, így meg kell szüntetni. Ezután a breve végrehajtására vonatkozó utasításokat ad: mi legyen a sorsa az egykori rendtagoknak és a Társaság ingó és ingatlan vagyonának. A novíciusokat elbocsátották, a végsőfogadalmukat már letett szerzetesek pedig a rend ingatlanjaival egyetemben a megyéspüspökök fennhatósága alá kerültek. A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: lnstitutum Societatis Iesu: Bullarium et Compendium Privilegiorum, Firenze (Typographia a SS. Conceptione), 1892. A dokumentum lábjegyzeteihez felhasznált irodalom: Gergely Jenő: A pápaság története, Budapest (Kossuth Könyvkiadó), 1982. Puskely Mária: Kétezer év szerzetessége (vol. 2), Budapest (Dinasztia Kiadó), 1998.
31
XIV. Kelemen pápa Az örök időkre szóló emlékezet számára 1. A Mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus, a próféta által megjövendölt béke fejedelme, amint erre a földre érkezett, először az angyalok útján a pásztoroknak jelölt ki egy szolgálatot, majd, mielőtt az égbe emelkedett volna, azt újra meg újra rábízta tanítványaira, miután kínszenvedésének vérével megváltva földön és égben mindent megbékített az Atya számára. A megbékélés szolgálatát átadta az apostoloknak is, és rájuk bízta annak igéjét, hogy Krisztus követeiként, aki nem a viszálykodás, hanem a béke és a szeretet istene, az egész világon hirdessék a békét. És arra fordítsák leginkább igyekezetüket és fáradozásukat, hogy minden Krisztusban született ember a béke kötelékében buzgón szolgáljon az egység érzésének, egy testként és egy lélekként, ahogy a megváltás reményére hívták őket, amit hiába szerzünk meg, ahogy Nagy Szent Gergely1 mondja, ha nem a hozzánk legközelebb állókkal együtt, közös akarattal igyekszünk elérni. 2. Mikor felemelkedtünk Péter székéig -noha tetteink nem érdemesítettek rá-, a megbékélés eme igéjét, és a szolgálatot, amelyet valamely felsőbb akarat isteni végzésből nekünk adott, elménkben felidéztük. Ez lebegett éjjel-nappal szemünk előtt, miközben szívünk legmélyére vésve hordozzuk, és neki teljes erőnkből ennek eleget tenni törekedtünk, és szüntelenül ezért az isteni feladatért könyörgünk, hogy Isten minket, és az Úr alá rendelt egész nyájat méltassa arra, hogy szándékait és a béke elérésére vonatkozó útmutatásait tudatja velünk, és a hozzá vezető utat megőrzi biztosnak és szilárdnak. Ezenfelül biztosan tudjuk, hogy miképpen Nábótot2 a szőlőskert megművelésére, az isteni gondviselés minket a népek és birodalmak fölé rendelt, és a keresztény vallás építményének megőrzésének érdekében, melynek Krisztus a sarokköve, irtanunk és rombolnunk, pusztítanunk és megsemmisítenünk, építenünk és ültetnünk kell. Mindig ez volt a célunk és állhatatos akarattal mindig azon voltunk, hogy amit csak tehetünk a keresztény állam nyugalmáért és békéjéért, azt nem mulaszthatjuk el megtenni, hogy amit ültetni vagy építeni kell, azt elvégezzük. Sőt a kölcsönös szeretet kötelékével megerősítve ugyanígy elhatározottak és készek leszünk arra, hogy kiirtsuk, és leromboljuk még azt is, ami nekünk a legkedvesebb és legkellemesebb, és amit a legkevésbé tudunk nélkülözni lelkünk bánata és fájdalma nélkül. 1 Nagy Szent Gergely római benedekrendi szerzetes, majd pápa (uralkodott 540-604 között). 2 Nábót személyére lásd a Bibliában az lKir. 21. részt.
32
3. Kétségtelen, hogy azon dolgok között, amelyek a katolikus közösség j aváért és boldogságának elnyeréséért a legtöbbet tesznek, csaknem a főhelyet kell juttatni a szerzetesrendeknek, amelyekből Krisztus egyetemes egyházára mindenkor bőséges tisztelet, oltalom és hasznosság háramlott. Ezeket tehát az Apostoli Szék elismerte, és nem csak a saját hatalmával támogatta, hanem igen sok adománnyal, kiváltsággal, privilégiummal és javakkal gazdagon ellátta, hogy ezek ösztönözzék és buzdítsák őket a kegyesség és vallásosság művelésére, a népek szokásainak szóval és példával való helyes átalakítására, a hívők között a hit egységének őrzésére és megerősítésére. De mihelyt odajutott a dolog, hogy a keresztény közösség észrevette, hogy nincs akkora nyeresége és olyan kívánatos haszna senkinek, mint a szerzetesrendek közül némelyiknek, amelyek mindenekelőtt igyekeztek hasznot előteremteni, sőt inkább úgy tűnt, hogy kárt okoznak és megzavarják a népek békéjét, mintsem annak megóvására törekednének, akkor ugyanaz az Apostoli Szék, amely megalapításukon fáradozott és hatalmával azt véghez is vitte, a legkevésbé sem habozott ezeket a rendeket új törvényekkel megerősíteni, vagy régebbi, szigorú életmódjukhoz visszatéríteni, vagy akár teljesen megsemmisíteni és feloszlatni. 4. Ez okból pedig elődünk, III. Ince3 pápa, mihelyt értesült arról, hogy a szerzetesrendek túlságos különbözősége Isten egyházán belül súlyos zavart okoz, a IV. lateráni egyetemes zsinaton4 határozottan megtiltotta, hogy valaki az eddigiektől különböző új rendet alapítson, hanem mindenkinek, aki be akar lépni egy rendbe, az elfogadottak közül kell választania. Ezenfelül elrendelte, hogy aki új rendházat akar alapítani, reguláját és szabályzatát ajóváhagyottaktól vegye. Ebből következett, hogy egyáltalán nem lehetett új rendet létrehozni érdemek híján és a római egyházfő külön engedélye nélkül. Ugyanis amikor az új közösségeket megalapítják azzal a céllal, hogy elérjék a magasabb tökéletességet, szükséges, hogy előbb az apostoli Szentszék megvizsgálja és körültekintően mérlegelje a jövőbeni életmód formáját, nehogy a nagyobb erényesség és a szentebb élet látszatával Isten egyházában számtalan baj, talán még bűn is keletkezzék. 5. Noha elődünk, III. Ince ezt igen gondosan szabályozta, utóbb a kérelmezők erőszakos mohósága néhány rend törvényes elismerését mégis kicsikarta az Apostoli Széktől, sőt a rengeteg ember elbizakodott vakmerősége azt eredményezte, hogy a még nem elismert koldulórendeknek szinte korlátlan 3
III. Ince pápa uralkodása: 1198-1216. A IV. lateráni egyetemes zsinat 1215. november 11-30. között ülésezett. 70 kánont alkotott, főleg az egyházi élet reformjáról, a hit, az egyházjog és az egyházi fegyelem kérdéseiről. 4
33
sokaságával találta magát szemben. Miután mindezek tudomására jutottak, hogy elhárítsa a bajt, elődünk, X. Gergely5 a lyoni egyetemes zsinaton6 elődünknek, Incének egy felújított rendeletével szigorúan megtiltotta, hogy valaki az eddigiektől eltérő új rendet, vagy egyházi szervezetet hozzon létre, vagy az új egyházi szervezet ruháját felöltse; általában az összes egyházi társulást és a IV. lateráni zsinat után létrehozott koldulórendeket, amelyek az Apostoli Széktől semmiféle megerősítést nem kaptak, örökre betiltotta. Az Apostoli Szék által megerősítettek számára elrendelte, hogy ezen rendek fogadalmasai úgy maradhattak a rendben, ha akartak, hogyha senkit nem vettek fel maguk közé, és azontúl nem vásároltak házat, vagy más ingatlant, és a már birtokukban lévő házaikat vagy ingatlanaikat nem adhatták el a Szentszék külön engedélye nélkül. Ugyanis mindezeket az Apostoli Szék rendelkezésére tartotta fenn, azzal a céllal, hogy a Szentföldön menedékhelyként használják, a szegények számára, vagy hogy más kegyes célra fordítsák a püspökök, vagy a Szentszék megbízottjai. Ezen rendek tagjainak, mint egyházon kívülieknek, teljesen megtiltotta az igehirdetést, a gyóntatást és még a temetést is. Emellett kinyilvánította, hogy ez a rendelet egyáltalán nem vonatkozik a prédikátorok7 és a minoriták8 rendjére, amelyeket az egyetemes egyházat érintő nyilvánvaló hasznosságuk miatt törvényesnek ismert el. Ezenkívül úgy határozott, hogy Szent Ágoston remetéi9 és a kármeliták10 rendje maradjanak meg teljes rangjukban, mivel alapításuk az említett lateráni egyetemes zsinatot megelőzte. Végül a rendek 5
X. Szent Gergely pápa 1271-1276 között uralkodott. A I I . lyoni egyetemes zsinat (1274) legfontosabb rendelkezése a keleti é s a nyugati egyház uniója lett volna, de ez végül papíron maradt. 7 A domonkosok, azaz a Prédikátor Testvérek Rendjét (Ordo Fratrum Praedicatorum) Szent Domonkos alapította 1215-ben. Nagy hangsúlyt kapott a rendtagok képzése, hogy fő feladatukat, az igehirdetést megfelelően el tudják látni. Kezdetben semmiféle jövedelemmel nem rendelkeztek, csak koldulásból és adományokból éltek. 8 A minoriták (Ordo Fratrum Mino rum Conventualium) története 1517-ig megegyezik a ferencesek történetével, alapítójuk és regulájuk ugyanaz, azonban a minoriták a prédikáló-vándorló életmód helyett letelepedve, 12-13 fős közösségeket alkotva éltek. 1517-ben kaptak új konstitúciót. 9 Кг Ágoston-rend (Ordo Fratrum S. Augustini) 1244-ben született, amikor IV. Ince pápa a különféle remeteközösségeket és csoportokat egyetlen rendbe egyesítette. Hivatalosan csak /V. Sándor pápa 1256-os bullája hívta őket életre, melyben elrendelte, hogy Szent Ágoston regulája szerint éljenek. 10 A kármeliták (Ordo Fratrum B.M. V. de Monte Carmelo) eredete a galileai Kármel-hegyen а XII. században megtelepedett keresztesekre vezethető vissza, akik egy Mária-kápolna köré csoportosulva remeteéletmódot folytattak. Regulájukat 1226-ban hagyta jóvá III. Honorius pápa. 6
34
egyes tagjainak, amelyekre ez a szabályozás kiterjedt, általános engedélyt adott, hogy a többi elismert rendbe átlépjenek, de úgy, hogy egy rend másik renddé, gyülekezet másik gyülekezetté önmagát, vagy székhelyét teljes egészében nem alakíthatja át az Apostoli Szék külön előzetes engedélye nélkül. 6. Ennek nyomdokain haladtak az idők adta körülményektől függően elődeink, a szent római Egyházfők, akiknek minden rendelkezését hosszú lenne elősorolni. Többek között V. Kelemen11 nevű elődünk, az Úr megtestesülésének 1312. évében, május 7-én kiadott hatodik bullájával a templomosnak nevezett lovagrendet12 - noha törvényesen megerősített volt, és egyébként is a keresztény állam ügyében olyan híres érdemeket szerzett, hogy az Apostoli Szék páratlan adományokkal, kivételes jogokkal, vagyonnal, kiváltságokkal és engedélyekkel halmozta el - általános hírhedtsége miatt betiltotta, majd teljesen megsemmisítette, annak ellenére, hogy az ügy kivizsgálásával megbízott Vienne-i egyetemes zsinat13 úgy döntött, hogy a végleges és formális ítélethozataltól tartózkodik. 7. Szent emlékű elődünk, V. Pius14, akinekkiválójámborságátkegyesen ápolja és tiszteli a katolikus Egyház, a humiliáta testvérek rendjét 15 - mely a lateráni zsinat előtt alakult, és kiváló emlékezetű elődeink, III. Honorius, Ш. Ince, IX. Gergely és V. Miklós16 római egyházfők elismerték - feloszlatta és teljesen felszámolta, mivel nem engedelmeskedtek az apostoli rendeleteknek, belföldi és külföldi viszályokat robbantottak ki, jövőbeli erények jelét egyáltalán nem mutatták, és azért, mert ebből a rendből néhány személy az apostoli intézkedések védelmezőjének és felügyelőjének, a szent
11
V. Kelemen pápa 1305-1314 között uralkodott. A templomos lovagok rendjét (Templarii, Fratres Militiae Templi) nyolc francia nemes alapította a XII. század elején. Regulájuk a lovagi eszményeket és a szigorú monasztikus előírásokat ötvözte, legfőbb céljuknak a szentföldi zarándokok megvédelmezését tekintették. A XIII. század végére rendjük már hatalmas birtokokkal és bankhálózattal rendelkezett, valószínűleg ezt akarta megszerezni Szép Fülöp francia király, aki elérte V. Kelemen pápánál a rend feloszlatását. 13 A Vienne-i egyetemes zsinat 1311 októbere és 1312 márciusa között ülésezett. 14 V. Szent Pius 1566-1572 között uralkodott. 15 A humiliáták a ferencesek egyik elvilágiasodott ága, melyet Borromei Károly tiltott be. 16 III. Honorius 1216-1227, III. Ince 1198-1216, IX. Gergely 1227-1241, V. Miklós 1447-1455 között ült a pápai trónon. 12
35
életű Borromei Károly17 bíborosnak a megölésére bűnös módon összeesküvést szőtt. 8. Tiszteletreméltó elődünk, VIH. Orbán18 az 1626. február 6-án kelt brevéjében a megreformált konventuális testvérek közösségét19 - amit boldog emlékű elődünk, V. Sixtus20 ünnepélyesen elismert és sok adománnyal és kedvezménnyel gyarapított - örökre eltörölte és betiltotta, mivel a fent mondott testvérektől az Isten Egyházára lelki haszon nem származott, sőt mivel eme reformált konventuálisok és a nem reformált konventuális testvérek között igen sok nézeteltérés támadt. Az említett közösséget illető rendházakat, konventeket, birtokokat, ingóságokat, javakat, hatalmukat, ügyeiket és jogaikat Szent Ferenc kisebb testvéreinek konventuális rendjére bízta és átadta, kivéve a nápolyi rendházat és a Páduai Szent Antalról elnevezett rendházat, ez utóbbit az apostoli kincstárhoz csatolta és annak tulajdonába vette, és a felette való rendelkezés jogát megőrizte saját maga és utódai számára. Végül az említett betiltott szerzetesi közösség tagjainak engedélyezte a Szent Ferenc kapucinus testvéreihez21, vagy az obszervánsokhoz22 való átlépést. 9. Ugyanez a VIII. Orbán egy másik, hasonlóan breve formájú iratával 1643. december 2-án Szent Ambrus és Barnabás Nemi-beli rendjét 23 örökre betiltotta, eltörölte és megsemmisítette, és az említett betiltott rend tagj ait alávetette a megyéspüspökök törvénykezésének és szabályozásának, és a nevezett rendtagoknak engedélyezte, hogy más, az apostoli Szék által elismert
17 Borromei Szent Károly ( 153 8 - 1 5 84) 1560-tól bíboros, Milánó érseke. Az egyházi élet minden területén a tridenti zsinat szellemében fogant reformokat vezetett be, melyek végrehajtását személyesen felügyelte egyházmegyéjében tett körútjai során. Példás életvitele miatt 1610-ben avatták szentté. 18 Vili. Orbán pápa 1623-1644 között uralkodott. 19 A konventuális ferences rend, azaz a minoriták egyik ágáról van szó. 20 V. Sixtus pápa 1585-1590 között. 21 A Kapucinus Kisebb Testvérek Rendje (Ordo Fratrum Minorum Capuccinorum) 1528-ban vált ki hivatalosan a ferences rendből, fő céljuknak az egyszerű nép körében végzett prédikálást tekintették. 22 Az obszerváns ferences rend (Fratres Minores Reguláris Observantiae) eredete a XIV. századra nyúlik vissza, amikor a ferences rend belső megújulását a szerzetesek a regula pontos betartásától (observantia) várták. A konventuálisoktól hivatalosan 1517-ben váltak szét, X. Leó pápa ekkor egyesítette a különböző reformált obszerváns irányzatokat egy renddé. 23 Ambrus (339-397) 374-ben városi kormányzóból lett Milánó püspöke, Szent Barnabás az újszövetségi apostolok egyike.
36
rendbe belépjenek. Betiltásukat elődünk, a j ó emlékű X. Ince24 az Úr megtestesülésének 1665. évében, április 1-én kelt bullájával megerősítette, és ezenfelül az említett rend egyházi tulajdonú javait, rendházait és kolostorait világivá tette és kinyilvánította, hogy a jövőben is világiaknak kell lenniük. 10. Ugyanez az elődünk, X. Ince 1645. március 16.-i brevéjében a Kegyes Iskolák Istenanyáról nevezett szegényeinek rendjét25 a tagjai között kitört súlyos viszályok miatt - noha a rendet előzetes vizsgálat után elődünk, XV. Gergely26 ünnepélyesen elismerte - egy kongregációba vonta össze, és fogadalmuk alóli felmentésük nélkül az oratoriánusok27 hasonló szemléletű világi kongregációjába helyezte őket a Neri Szent Fülöp városáról elnevezett Vallicellai Szűz Mária egyházában. A fent említett rend tagjainak engedélyezte, hogy bármely más elismert rendbe átlépjenek. A novíciusok felvételét és a már felvettek tanítását megtiltotta, végül a felettük való irányítást és törvénykezést, amit az általános felügyelő, a vizitátorok és más feljebbvalók gyakoroltak, teljes egészében a megyéspüspökök hatáskörébe utalta. Mindezeket számos éven át tiszteletben tartották és végrehajtották, míg végül az Apostoli Szék, meggyőződvén az említett intézmény hasznos voltáról, ünnepélyes fogadalmának régi formáját visszaállította és teljesen reguláris renddé alakította. 11. Szintén X. Ince, elődünk, 1650. október 29-én kelt, breve formájában kiadott iratában a keletkezett viszálykodások és széthúzások miatt teljesen megszüntette arméniai Szent Basilius28 rendjét. A betiltott rend tagjait a világi klerikusok öltözetére ítélve a megyéspüspökök teljes joghatósága és felügyelete alá rendelte, és ellátmányt juttatott nekik a betiltott közösségek jövedelmeiből, valamint engedélyezte, hogy bármely elismert rendbe beléphessenek. 12. Úgyszintén X. Ince, elődünk, egy másik, 1651. június 22-én kiadott brevéjével -mivel úgy látta, hogy az egyház számára semmilyen lelki haszon
24
X. Ince pápa 1644-1655 között uralkodott. Az Ordo Clericorum Regularium Pauperum Matris Dei Scholarum Piarum, közkeletű nevükön a piaristák alapítója a római Kalazanci József. IX. Kelemen 1669-ben teljes integritásába visszaállította a rendet. Fő céljuk az ifjúság keresztény szellemű oktatása, nevelése. 26 XV. Gergely pápa 1621-1623 között uralkodott. 27 Néri Szent Fülöp (1515-1595) Róma apostola, firenzei származású, 1622-ben avatták szentté. Az általa alapított Oratoriánus Kongregációt 1575-ben hagyta jóvá XIII. Gergely, központjuk a római Santa Maria di Vallicella templom. 28 A baziliták (Ordo Sancti Basilii Magni) örményországi változatát képviselte a genovai bartolomiták rendje, amelynek feloszlatásáról itt szó van. 25
37
nem remélhető a Jézus presbiterei nevezetű rendtől29-, az említett közösséget örökre betiltotta, a rendtagokat a megyéspüspökök joghatósága alá rendelte, és a megszüntetett közösség jövedelmeiből megfelelő ellátásban részesítette. Ezenkívül az Apostoli Szék által elismert bármely rendbe való átlépés lehetősége mellett az Apostoli Szék fenntartotta magának a jogot, hogy az említett közösség javait más kegyes használatra fordítsa. 13. Végül jó emlékű elődünk, IX. Kelemen30, amikor felismerte, hogy csekély, vagy éppen semmiféle előnyt és hasznot nem hajtottak a keresztényeknek, és nem is remélhette, hogy valaha is fognak, elhatározta három rend: az Algái Szent Györgyről nevezett szabályozott kanonokok, a fesulaei jeromosok,31 és a Boldog Iohannes Columbanus által alapított jezuáták 32 megszüntetését és feloszlatását, és azt 1668. december 6-án kiadott brevéjével véghez is vitte. És mivel vagyonuk és jövedelmük elég jelentős volt, azt a Velencei Köztársaság kérésére ahhoz az összeghez adta, amivel a törökök elleni krétai háború fenntartásában segítette őket. 14. Elődeinket eme döntésekben és végrehaj tásukban mindig inkább a megfontolt cselekvés célja vezette, mint hogy teljesen elzárják a lelkek elől a buzgóság útját, sőt inkább úgy vélték, hogy minden ellenségeskedést és a pártoskodást meg kell szüntetni. Ezért a sérelem és az ügy teljes mellőzésének módszerével, amelyet a törvényszéki döntéshozatalban szokás alkalmazni, egyedül a bölcsesség szabályaihoz ragaszkodva teljhatalommal -amivel korlátlanul rendelkeztek, úgy, mint Krisztus helytartói a földön, és a keresztény állam legfelsőbb vezetői- kezeltek minden megoldandó ügyet anélkül, hogy a megszüntetésre kijelölt szerzetesrendekkel kegyet gyakoroltak volna, és a lehetőséget megadták volna, hogy jogaikat törvényes úton érvényesítsék, és hogy a legsúlyosabb vádakat elhárítsák, valamint hogy eltávolítsák azokat az okokat, amelyeknek megtárgyalására kénytelenek voltak egy tanácskozást összehívni. 15. Tehát mivel ezek, és más, számunkra igen nagy súllyal és tekintéllyel bíró példák lebegtek a szemünk előtt, egyszersmind erősen égtünk a vágytól, 29
Jézus reguláris klerikusainak rendjét 1538-ban alapította Gerolamo Maluselli. IX. Kelemen pápa 1667-1669 között ült a trónon. 31 A Fesulae-i Jeromos-Remeték rendjét Carlo da Montegranelli hozta létre Fiesoléban. Az 1373-ban Spanyolországban alapított hieronimiták (Ordo Sancti Hieronymi) monasztikus rendjének egyik ága volt 1668-as megszüntetéséig. 32 A Giovanni Colombini sienai bankár által 1364-ben alapított jezuáták (Poverelli di Cristo) fő feladatuknak a betegek gondozását, a haldoklók lelki támogatását és a halottak tisztességes eltemetését tartották. A XVI. században a rend meggazdagodásával egyidőben felhagytak eredeti tevékenységükkel, ennek következménye lett 1668-as feloszlatásuk. 30
38
hogy abba, amit lentebb ismertetni fogunk, határozott lélekkel és biztos kézzel kezdjünk bele, gondos vizsgálatot végeztünk azért, hogy mindent megvizsgálj unk, ami csak a közönségesen Jézus Társaságnak nevezett szerzetesrend eredetére vonatkozik, beleértve fejlődését és mai helyzetét. Ebből megtudtuk, hogy a Társaságot a lelkek üdvére, az eretnekek, és legfőképpen a hitetlenek megtérítésére, végül a vallásosság és a hit nagyobb gyarapodására hozta létre szent alapítója. És hogy eme igen kívánatos célt könynyebben és sikeresebben elérjék, az evangéliumi szegénység igen szigorú fogadalmával voltak Istennek felszentelve, úgy a közösségben, mint egyénileg, kivéve csupán a tanulmányok, avagy a tudományok testületeit, amelyeknek jövedelmet birtokolni csak úgy volt joga, hogy ezekből a bevételekből a Társaság hasznára, előnyére és érdekében soha semmit fel nem használhat. 16. Ezekkel és más szent törvényekkel a Jézus Társaságot először jó emlékű elődünk, III. Pál33 ismerte el az Úr megtestesülésének 1540. évében, szeptember 27-én kiadott bullájában. Ebben engedélyezte megalakulásukat jogszerűen és szabályzatok útján, amelyekkel a Társaság védelméről, biztonságáról és igazgatásáról tartósan gondoskodott. És noha ugyanez az elődünk, Pál a Társaságnak kezdetben igen szűk határokat szabott, csupán 60 növendéket engedélyezve, mégis egy másik, az Úr megtestesülésének 1543. évében, március 11-én kiadott bullájában helyet biztosított a Társaságban mindazoknak, akiknek a rendbe való felvétele a rend vezetői számára alkalmasnak és szükségesnek látszott. Ezután az 1549. évben, november 15-én kiadott brevéjében elődünk, Pál igen sok és jelentékeny kiváltsággal ajándékozta meg a rendet, és engedélyezte, hogy az említett Társaság fő elöljárói húsz lelki segítőt vegyenek fel. Őket ugyanazokkal a jogokkal, tekintéllyel és hatalommal ruházta fel, amelyekkel a négyfogadalmas rendtársak rendelkeztek, és elrendelte, hogy határ és korlátozás nélkül felvehetik azokat, akikről úgy vélték az általános elöljárók, hogy megfelelők lesznek. Ezenkívül saját magának fenntartva és az Apostoli Szék védelmébe véve magát a Társaságot, annak minden tagját, a hozzá tartozó személyeket és javaikat kivette a püspökök fennhatósága, joghatósága és irányítása alól. 17. Többi elődünknek sem mutatott kisebb jóindulatot és a bőkezűséget eme Társaság iránt. Ismeretes ugyanis, hogy a j ó emlékű III. Gyula, IV. Pál, IV. és V. Pius, XIII. Gergely, V. Sixtus, XIV. Gergely, VIII. Kelemen, V. Pál,
33
III. Pál 1534—1549 között volt pápa.
39
XI. Leó, XV. Gergely, VILI. Orbán34 és más római egyházfők ezen Társaság korábban adományozott kiváltságait vagy megerősítették, vagy új adományokkal növelték, vagy ünnepélyesen elismerték. Mégis, az apostoli rendeleteket követően, szinte kezdettől fogva nyíltan gyülekeztek a Társaságban a békétlenkedés és a vetélkedés különféle okai, amelyek nemcsak a rendtagok között, hanem más rendekkel szemben is felütötték fejüket, ezenkívül a világi papsággal, az akadémiákkal, az egyetemekkel, a tudomány nyilvános iskoláival és magukkal az uralkodókkal szemben, akiknek fennhatósága alól a Társaság ki volt véve. Ugyanezek a viták és a kialakult viszálykodások kezdetben a fogadalmak természetéről és mibenlétéről szóltak, a jelöltek fogadalomtételének idejéről, a tagok kizárásának lehetőségéről, az ellátmány nélküli és ünnepélyes fogadalmat nem tett tagok felszentelt tisztségekre emeléséről, mely utóbbi ellenkezik a tridenti zsinat és elődünk, a szent emlékű V. Pius pápa rendeleteivel. Majd más dolgokról szóltak, mint az abszolút hatalomról, amit az általános rendfőnök magának igényelt, és a Társaság vezetésére vonatkozó egyéb dolgokról; majd tanításuk különböző fejezeteiről, az iskolákról, a kiváltságokról és a kedvezményekről, amiket a megyéspüspökök és más egyházi vagy világi méltósággal rendelkező személyek jogszolgáltatással és törvényekkel igyekeztek ártalmasnak elismertetni. Végül a legkevésbé sem hiányoztak a Társaságot illető legsúlyosabb vádak, amelyek a keresztény közösség békéjét és nyugalmát nem csekély mértékben megzavarták. 18. Ezért sokan tettek panaszt a Társaság ellen, amelyeket jónéhány uralkodó tekintélyével megerősített, és jelentések útján értesült róla a tiszteletreméltó IV. Pál, V. Pius és V. Sixtus. Köztük volt a ragyogó emlékű II. Fülöp35, a spanyolok katolikus királya, aki elérte - mivel eljutottak hozzá a súlyos vádak, és azok, amiket a spanyol inkvizítoroktól a Társaság mértéktelen kiváltságairól és katonai felépítéséről megtudott, és hogy viták keletkeztek eme társaság igen sok, tudományban és kegyességben kitűnő férfija között - , hogy elődünknél, V. Sixtusnál ezeket előterjesszék, és hogy Sixtus elrendelje és elvégeztesse a Társaság apostoli vizitációját. 19. Fülöp király kérvényeire és igyekezetére, amelyekről elődünk, Sixtus úgy látta, hogy azokat a legnagyobb pártatlansággal készültek, rábólintott, és az apostoli vizitátor tisztségére kiválasztott egy bölcsesség, erények és tu34
III. Gyula 1550-1555, IV. Pál 1555-1559, IV. Pius 1559-1565, V. Pius 15661572, XIII. Gergely 1572-1585, V. Sixtus 1585-1590, XIV. Gergely 1590-1591, VIII. Kelemen 1592-1605, V. Pál 1605-1621 között, XI. Leó 1605 áprilisában, XV. Gergely 1621-1623, VIII. Orbán 1623-1644 között volt pápa. 35 II. Fülöp spanyol király 1555-1598 között uralkodott.
40
dományok tekintetében mindenkinél megbízhatóbb püspököt, és ezen kívül kijelölt egy bizottságot a Szent Római Egyház néhány bíborosából, hogy az ügy rendezésén szorgalmasan munkálkodjanak. Azonban mivel az említett elődünk, V. Sixtus idő előtti halállal hunyt el, az általa vállalt igen üdvös szándék minden eredmény nélkül elenyészett. Az apostoli méltóság legmagasabb fokára helyezett, jó emlékű XIV. Gergely az Úr megtestesülésének 1591. évében, július 29-én kiadott bullájában a Társaság intézményét újból teljes mértékben jóváhagyta és megparancsolta, hogy törvényesnek és megerősített kiváltságnak tekintsék mindazokat, amiket a Társaság elődeitől kapott. Mindenekelőtt azt, amivel biztosították, hogy a Társaságból a törvényes formákat teljesen nélkülözve el tudják távolítani és küldeni a tagokat, azaz megelőző vizsgálat és tárgyalás lefolytatása nélkül, a törvényszéki rend betartása nélkül, a fennálló korlátozásokat mellőzve, egyedül a cselekedet valódiságát, csak a büntettet, vagy a bizonyítható ügyet, a személyeket és egyéb körülményeket vizsgálva. Ezenfelül a legmélyebb hallgatást rótta rájuk, és büntetés, legfőképpen a kiközösítés ítéletének terhe alatt megtiltotta, hogy valaki az említett Társaság intézményét, rendelkezéseit, vagy határozatait közvetlenül vagy közvetve megtámadni merészelje, vagy valamit ezekből bármilyen módon megváltoztasson. Mindazonáltal meghagyta a jogot bárkinek, hogy ha valamit megváltoztatni, hozzátenni, vagy elvenni szeretne, azt akár személyesen, akár az apostoli Szék küldöttei vagy nunciusai útján a mindenkori római pápáknak jelezhesse és előadhassa. 20. Azonban ez nem volt elég, hogy a Társaság elleni hangos panaszokat lecsendesítse, sőt szinte az egész világon elterjedt a Társaság tanaival kapcsolatos súlyos elégedetlenség, mivel azt a legtöbben az ortodox hittel és a jó erkölcsökkel ellenkezőnek ítélték. Úgy a renden belül, mint a renden kívül viszályok robbantak ki és mind gyakrabban vádolták meg őket a földi javak utáni túlzott vágy miatt. Ezekből eredtek aztán egyrészt azok a mindenki előtt eléggé ismert zavarok, amelyek az Apostoli Székre nézve nagy szégyent és terhet jelentettek, másrészt az, hogy sok uralkodó rendelkezéseket hozott a Társaság ellen. Ezért történt, hogy amikor ez a Társaság intézményének és kiváltságainak újbóli megerősítését a boldog emlékezetű elődünktől, V. Pál pápától akarta kieszközölni, kénytelen volt tőle kérni, hogy hagyja jóvá és tekintélyével erősítse meg az ötödik általános gyűlésen kiadott, és az Úr megtestesülésének 1606. évének szeptember 4. napján közzétett bullájában szó szerint leírt rendelkezéseit. Ezekben a rendeletekben világosan olvasható, hogy egyrészt a Társaságon belüli ellenségeskedések és zavarok, másrészt a Társaság elleni kívülről érkezett panaszok és kö-
41
vetelések a gyűléseken összegyűlt rendtagokat arra késztették, hogy megalkossák a következő rendeletet. 21. "Társaságunkat az Úr a hit terjesztésére és a lelkek javáért való munkálkodásra szólította fel, minthogy ezen intézmény eszközével, amely lelki fegyverként szolgál, az Egyház érdekében és a hozzá tartozók épülésével a kereszt zászlaja alatt sikeresen véghez tudja vinni azt, amire törekszik. így tehát egyrészt a javakat korlátozza, másrészt a legnagyobb veszedelmeknek teszi ki magát, ha azokkal a világi dolgokkal foglalkozik, amelyek a politikai ügyekre és a kormányzás módjára vonatkoznak. Éppen ezért igen bölcsen elrendelték elődeink, hogy Isten katonáiként ne avatkozzunk a hivatásunkhoz nem tartozó dolgokba. Mivel pedig ezekben a kiváltképpen veszélyes időkben sok helyen és több uralkodó előtt (akik szeretetének és gondoskodásának megőrzése a szent emlékű Ignác atya szerint az isteni engedelmességre tartozik) talán némelyeknek a bűne, nagyravágyása, vagy akár különleges buzgalma miatt rendünknek rossz híre van, és mivel általában Krisztus jó illata szükséges az érdemszerzéshez, ezért eldöntötte a közösség, hogy a bűn minden fajtájától tartózkodik és hogy megelőzik az esetleg fellépő, még a hamis gyanúkból származó panaszokat is. Ennélfogva ajelen rendelet szigorúan megtiltja mindannyiuknak, hogy közügyekben bármilyen indokkal részt vegyenek, még ha hívták, vagy odacsalták is őket, és semmiféle könyörgés, vagy rábeszélés ne térítse el őket ettől. Továbbá javasolta a törvényt hozó atyáknak, hogy döntsék el és határozzák meg mivel szükség van rá - , hogy milyen hatásosabb orvosságokkal találjanak teljesen gyógyírt erre a betegségre." 22. Igen nagy fájdalmunkra szolgált, hogy mind ennek, mind a később alkalmazott más gyógymódoknak szinte semmilyen hatása és eredménye nem volt az említett Társaság elleni ilyen sok megsemmisítésre és megszüntetésre váró zavar, vád és panasz esetében. Hiába fáradozott ezen több elődünk: VIII. Orbán, IX., X., XI., XII. Kelemen, VII. és VIII. Sándor, X., XI., ΧΠ. és XIII. Ince és XIV. Benedek,36 akik az Egyház igen kívánatos nyugalmának visszaállítására törekedtek több, gyógyírnak szánt rendelet kiadásával, melyekben egyrészt a világi ügyekkel foglalkoztak, legyenek bár azok a szent missziókon kívüliek és a figyelemre legkevésbé érdemesek, másrészt érintették a legsúlyosabb meghasonlásokat és a vitákat, melyeket a megyéspüspökökkel, a rendekkel, a szent helyekkel és az Európá36
VIII. Orbán 1623-1644, IX. Kelemen 1667-1669, X. Kelemen 1670-1676, XI. Kelemen 1 7 0 0 - 1 7 2 1 , ™ . Kelemen 1730-1740, VII. Sándor 1655-1667, VIII. Sándor 1689-1691, X. Ince 1644-1655, XI. Ince 1676-1689, XII. Ince 1691-1700, XIII. Ince 1721-1724, XIV. Benedek 1740-1758 között uralkodott.
42
ban, Ázsiában és Amerikában létező mindenféle közösségekkel a Társaság szított, a lelkek nagy romlására és a népek nagy bámulatára. Továbbá szó esett bizonyos népek vallási szokásainak átformálásáról és átvételéről, melyeket a rend néhány helyen alkalmaz, miközben az egyetemes Egyház által törvényesen elismerteket nem gyakorolja, vagy az Apostoli szék által botrányosnak és az erkölcsök kiváló tanítására nyilvánvalóan károsnak ítélt gondolatoknak a használatáról és terjesztéséről. Végül szó esett más, valóban nagy hatású dolgokról, amelyek kiváltképpen nélkülözhetetlenek a keresztény dogmák sértetlen tisztaságának megőrzéséhez, és amelyekből a miénkben éppúgy, mint az előző korokban igen sok kár és hátrány származott, zavargásokat és nyugtalanságot okoztak az Egyház igen sok katolikus területén, és üldözésekhez vezettek Ázsia és Európa néhány államában. Végül hatalmas akadályt állított elődeink, köztük a kegyes emlékű XI. Ince pápa elé, akit a szükség arra kényszerített, hogy megtiltsa a Társaságnak a novíciusok beöltöztetését. Ugyanígy tett XIII. Ince pápa, aki kénytelen volt ugyanezzel a büntetéssel megfenyegetni őket, és végül az emlékezetre méltó XIV. Benedek pápa, aki elrendelte, hogy a rendházak és kollégiumok vizi tációjáról való döntés Krisztusban kedves testvérünknek, Józsefnek,37 Portugália és Algarve igen hűséges királyának hatalmában legyen. Ő ezután az Apostoli Szék megnyugtatásához, a Társaság megsegítéséhez, és a keresztény közösség javához egyaránt hozzájárult, amikor közvetlen elődünktől, a jó emlékű XIII. Kelementől38 legutóbbi apostoli iratát inkább "kicsikarta" -ezt a szót elődünk, X. Gergely a fent említett lyoni egyetemes zsinaton használta-, mint "kieszközölte", amely irattal a Jézus Társaság intézményét dicséretben részesítette és újfent elismerte. 23. Ennyi gyötrelmes veszedelem és viszontagság után mindenki a jobb jövőben bízva remélte, hogy végre valamikor felvirrad az az áhított nap, amely teljes békét és megnyugvást fog hozni. De Péter trónját kormányzó elődünkre, XIII. Kelemenre sokkal nehezebb és zavarosabb idők köszöntöttek. Ugyanis napról-napra sokasodtak az említett Társaság elleni zúgolódások és panaszok, sőt sokfelé igen veszedelmes zendülések, zavargások, viszályok és botrányok keletkeztek, amelyek a hívők lelkében felszították a pártoskodást, gyűlöletet és ellenségeskedést, miután a keresztényi szeretet kötelékét meglazították, sőt teljesen szétszakították. Olyannyira elfajult a dolog és veszélyessé vált a helyzet, hogy arra kényszerültek azok, akiknek ősi jámborságát és a Társasággal szembeni engedékenységét mint elődeiktől származó jogos örökséget mindenki dicsért, tudniillik Krisztusban kedves 37 38
/. József portugál király 1750-1777 között uralkodott. XIII. Kelemen 1758-1769 között ült a pápai trónon.
43
testvéreink, a franciák, a spanyolok, a portugálok és mindkét Szicília királyai, hogy saját országukból, a fennhatóságuk alatt álló területekről és tartományokból a rendtagokat elbocsássák és elűzzék, mivel úgy gondolták, hogy a bajokon csak ez a radikális orvosság segít, és ez feltétlenül szükséges annak megakadályozásához, hogy a keresztény nép tagjai az Anyaszentegyház keblében egymást kölcsönösen megtámadják, gyötörjék és tönkretegyék. 24. Fent említett, Krisztusban kedves testvéreink ezután arra jutottak, hogy ez a gyógyír nem elég erős és nem alkalmas az egész keresztény világ lecsendesítésére, hacsak magát a Társaságot nem számolják fel és semmisítik meg teljesen. Ezért elődünk, az említett ΧΠΙ. Kelemen elé teijesztették óhajukat és szándékukat, és a birtokukban lévő hatalommal, könyörgésekkel kevert fogadkozásokkal követelték, hogy ezzel az igen hatásos módszerrel alattvalóik örökös biztonságáról és az egyetemes egyház üdvéről bölcsen gondoskodhassanak. Ez pedig mindenki várakozása ellenére elérte a pápánál az ügy menetének megakasztását és teljesen megakadályozta véghezvitelét. Ezért hozzánk és Péter isteni megbocsátással felruházott trónusához fordultak kéréseikkel, kívánságaikkal és óhajaikkal, amelyekhez járult még több püspök, és más, méltóságban, tudományban és buzgóságban igen kitűnő férfi állásfoglalása és véleménye. 25. Hogy pedig ilyen súlyos és nagyjelentőségű ügyben a leghelyesebb döntést hozzuk, úgy véltük, hosszú időre lesz szükségünk, nemcsak azért, hogy körültekintően vizsgálódhassunk, megfelelő ideig mérlegelhessünk és megfontoltan dönthessünk, hanem hogy számtalan sóhajunkkal és szüntelen könyörgéseinkkel az Atya kivételes bölcsességétől segítséget és oltalmat kérjünk, és gondoskodtunk arról, hogy a hívők könyörgései és a kegyes cselekedetek Istennek tetszők legyenek. Meg akartuk vizsgálni egyebek között, mi az alapja annak a többek által vallott nézetnek, hogy a Jézus Társaságot, mint papi rendet a tridenti zsinat ünnepélyes módon elismerte és megerősítette. Nem tudunk róla, hogy más is történt volna az említett zsinaton, mint az, hogy bevették abba az általános határozatba, ami a többi szerzetesrendet illetően elrendelte, hogy a novíciusi idő leteltével az alkalmasnak bizonyult novíciusokat felvegyék, ellenkező esetben küldjék el őket a kolostorból. Ezért ugyanez a szent szinódus (25. ülés, 16. fejezet a szerzetesrendekről) kinyilvánította, hogy nem akar semmit sem bevezetni vagy megtiltani, azért, hogy az említett Jézus Társaság papi rendje, mint az apostoli Szentszék által elismert kegyes intézmény, az Úrnak és Egyházának tudjon szolgálni.
44
26. Tehát ily nagyszámú szükséges gyógymód alkalmazása után, bízva a Szentlélek jelenlétének és sugalmazásának segítségében, feladatunk sürgősségétől kényszerítve buzgón arra törekedtünk, hogy a keresztény állam békéjét és nyugalmát megteremtsük, ápoljuk és erősítsük, és amennyire erőnk engedi, mindent teljesen megszüntessünk, amik akár csak a legkisebb is kárt okozhatják. Eközben értesültünk róla, hogy az említett Jézus Társaság már nem tudja előteremteni ama bőséges és gazdag nyereséget és hasznot, amelyek miatt alapították, sőt annyi elődünk által elismerve és igen sok kiváltsággal ékesítve odajutott, hogy alig lehetséges, vagy egyenesen lehetetlen, hogy a rend megváltoztatása nélkül helyreálljon az Egyház igazi és tartós békéje. Ezek miatt az igen súlyos okok miatt, és más megfontolásoktól vezérelve, amelyeket a bölcsesség szabályai és az egyetemes Egyház megfelelő kormányzása is támogat, és amelyeket szívünk mélyére rejtve őrzünk, elődeink nyomdokait követjük, különösen híres elődünkét, a lyoni egyetemes zsinaton résztvevő X. Gergelyét, mivel most is a Társaságról van szó, úgy intézményéről, mint kiváltságairól, amelyek révén a koldulórendek közé soroltatott. Hosszas megfontolás után, biztos lelkiismerettel és az apostoli hatalom telj ességének birtokában az említett Társaságot eltöröljük és megsemmisítjük: elvesszük és megszüntetjük minden egyes hivatalát, tisztségét és szolgálatát, rendházait, iskoláit, kollégiumait, vendégházait, és minden, bármely tartományban, országban és fennhatóság alatt lévő ingatlanjaikat; összes törvényét, szabályzatát, szokását, határozatát, és intézkedését, még ha esküvel, apostoli elismeréssel, vagy más módon vannak is megerősítve. Hasonlóképpen akarjuk, hogy teljesen és maradéktalanul legyen eltörölve minden egyes általános, vagy különleges, jelenleg is érvényes kiváltság és kedvezmény, még ha szóról szóra van is beillesztve, még habármilyen formában, kiváltságot biztosító záradékkal, valamilyen büntetéssel és rendelkezéssel együtt vannak is megfogalmazva. Ezért kijelentjük, hogy az általános rendfőnöknek, a tartományfőnököknek és a vizitátoroknak, valamint az említett Társaság bármely más elöljárójának minden hatalma örökre semmis és teljes egészében eltörölt legyen úgy a spirituális, mint az időleges dolgokban. Ezt a joghatóságot és hatalmat teljesen és mindenre kiterjedően átruházzuk a megyéspüspökökre a módot, az egyes eseteket és személyeket illetően, éspedig azokkal a feltételekkel, amiket alább fogunk kifejteni. Emellett a jelenre vonatkozólag megtiltjuk, hogy valakit a mondott Társaságba befogadjanak, a fogadalmasok közé vagy a novíciátusba felvegyenek. Azoknak pedig, akik már felvették az egyszerű vagy az ünnepélyes fogadalmakat, a felvétel és a megvallás semmisségének terhe mellett megtiltjuk, hogy másokat felvegyenek. Ezért el-
45
rendeljük és előírjuk, hogy az újoncokat azonnal, haladéktalanul és ténylegesen bocsássák el. Annak, aki az egyszerű fogadalmat letette, és egy szent rendhez sem járult, hasonlóképpen megtiltjuk hogy a nagyobb rendeket fölvegye a Társaságban már letett fogadalmak alapján és címén, vagy a tridenti zsinat határozataival ellenkező módon. 27. Minthogy arra törekedtünk, hogy az Egyház érdekeiről és a népek nyugalmáról gondoskodjunk, úgy ezen rend minden egyes tagjának is, akiket atyai módon szeretünk az Úrban, valamilyen vigasztalást és segítséget kell nyújtanunk, azért, hogy megszabadulva a bennünket gyötrő minden ellenségeskedéstől, meghasonlástól és aggodalomtól az Úr szőlőskertjét gyümölcsözőbben művelj ük és a lelkek üdvéért hasznosabban munkálkodj unk. Ezért elhatározzuk és megállapítjuk, hogy az egyszerű fogadalmas rendtagok számára, akik még nincsenek felvéve a szent rendekbe, megfelelő ellátássaljáró feladatot, hivatalt, vagy kegyes befogadót kell találni a püspökök által meghatározott időtartamon belül. Jelen levelünk kiadásától számítva egy éven belül a Társaság rendházaiból és kollégiumaiból az egyszerű fogadalmak alól teljesen felmentve mindenkinek el kell távoznia, és azt az életmódot kell követnie, amit az Úr segítségével ki-ki hivatásához, erejéhez és tudásához a leginkább megfelelőnek ítél. Azért tudtak a Társaságból kilépni jogaik megtartásával, mert az elöljárók ezt tartották a bölcs gondolkodáshoz és a körülményekhez méltónak, törvénybe idézés nélkül, tárgyalások lefolytatása nélkül, és minden törvénykezési szabályt mellőzve. 28. Mindazoknak, akik a szent rendeket már felvették, megadjuk azt a kegyet és lehetőséget, hogy a Társaság rendházait és kollégiumait elhagyva egy Szentszék által elismert szerzetesrendhez csatlakozzanak, ahol a tridenti zsinat által előírt próbaidőt kötelesek kitölteni, ha egyszerű fogadalmukat a Társaságban tették. Ha pedig hathónapnyi próbaidőben ünnepélyes fogadalmuknak megfelelnek - erről velük egyetértésben döntünk - , maradhatnak világiak mint presbiterek és világi papok, teljes és mindenre kiterjedő engedelmességben, és azoknak a megyéspüspököknek alávetve, akiknek az egyházmegyéjében lakóhelyük van. Ezenfelül elhatároztuk, hogy azoknak, akik ilymódon világiak maradnak - míg máshonnan nem gondoskodnak róluk - , utaljanak ki megfelelő ellátmányt annak a rendháznak vagy kollégiumnak a jövedelmeiből, ahol tartózkodnak, figyelembe véve az ahhoz tartozó bevételeket és kiadásokat egyaránt. 29. A szent rendeket már felvettek, akik az ellátmány megszűnése vagy szűkös volta miatt keletkező méltánytalan életkörülményektől félnek, vagy mert nincs hely ott, ahol lakhelyet kerestek maguknak, vagy hajlott koruk, megrendült egészségük, vagy más, valódi és súlyos ok miatt úgy vélik, hogy a
46
Társaság rendházának vagy kollégiumának elhagyása egyáltalán nem kedvező nekik, maradhatnak ott. Ennek feltétele az, hogy a nevezett rendház vagy kollégium igazgatásában nem vesznek részt, csak a világi klerikusok ruháját viselik és teljesen azon hely püspökének alávetve élnek. Továbbá megtiltjuk, hogy az elhaltak helyére másokat vegyenek fel, és hogy a lyoni zsinat rendelkezéseiben meghatározott új rendházat, vagy más lakóhelyet vásároljanak. Ezenfelül a birtokukban lévő rendházakat, vagyontárgyakat és ingatlanokat eladni tartoznak, és csak egy - vagy a rendtagok számától függően több - rendházban gyülekezhetnek, úgy, hogy az üresen maradt rendházakat a szent törvényekkel megegyező módon, az alapítók kívánsága szerint kegyes használatra fordítj ák, hogy Isten tiszteletének növekedésére, a lelkek üdvére és a köz hasznára szolgáljon a megfelelő módon, időben és helyen. Ezalatt, mivel a Társaság nevét teljesen eltörölték és megsemmisítették, a világi klérusból jelöljenek ki egy megfontoltsággal és igaz erkölcsökkel bíró férfit, hogy az említett rendházakat kormányozza. 30. Kinyilvánítjuk továbbá, hogy a Társaság feloszlatása azokat a tagokat is sújtja, akik olyan tartományokból származnak, ahonnan a Társaságot már elűzték. Ezenfelül elrendeljük, hogy az említett száműzött személyek, még ha a nagyobb rendeket fel is vették, hacsak egy másik szerzetesrendbe nem lépnek át, a klerikusi és a világi papok jogállásába automatikusan térjenek vissza és legyenek a megyéspüspököknek teljesen alávetve. 31. A püspökök, ha a rátermettséget, a tanultságot és a feddhetetlen jellemet észreveszik azokban, akik a Jézus Társaság rendjéből jelen levelünk következtében a világi papok státusába kerülnek, saját döntésük alapján megadhatják nekik, vagy megtagadhatják tőlük a lehetőséget a Krisztusban hívők szent gyónásainak fogadására, vagy a nép előtt nyilvános szentbeszéd tartására, de írásbeli engedély nélkül közülük senki ne merészelje ezt a szolgálatot végezni. Azonban ezt a püspökök sohasem engedélyezik azoknak az egyházon kívülieknek, akik a korábban a Társaság tulajdonában levő kollégiumokban vagy a rendházakban élnek. Nekik, mivel egyházon kívüliek, örökre megtiltjuk a prédikálást és a szentségek kiszolgáltatását, amit elődünk, X. Gergely az említett egyetemes zsinaton hasonlóképpen megtiltott. Ezt a dolgot a püspökök lelkiismeretére bízzuk, és szeretnénk, hogy emlékezzenek arra a szigorú tanításra, amit a gondjaikra bízott juhokról Istentől kaptak, és azokra a kemény ítéletekre, amelyekkel az élők és holtak legfőbb bírája az elöljárókat fenyegette meg. 32. Kívánjuk továbbá, hogy csak azoknak legyen alkalmuk és lehetőségük a tanítást folytatni, akik a Társaság intézményében az ifjúság tudományokban való kiművelésével foglalkoztak, vagy valamelyik kollégiumban vagy
47
iskolában tanítóként működtek, távol mindenféle vezetői poszttól, igazgatástól és kormányzástól, és akik munkájukban jó eredményeket mutatnak fel, és amíg ezektől a vitáktól távol maradnak és elhatárolódnak tan tételeiktől, amelyek sokféle értelmezhetőségük és ürességük miatt súlyos ellentétek és bajok forrásai. És akik az iskolák nyugalmát és a köznyugalmat nem őrzik meg tehetségükhöz képest, azoknak a jövőben semmikor ne engedélyezzék az ilyenfajta tanítást, vagy ha most azzal foglalkoznak, munkájukat tovább nem folytathatják. 33. Ami pedig a szent missziókat illeti, ezek közül mindazokat meg akarjuk vizsgálni, amelyekről a Társaság megszüntetése kapcsán rendelkeztünk. Magunknak tartjuk fenn a döntési jogot azokat az eszközöket illetően, amelyekkel könnyebben és tartósabban lehet elérni és megszerezni mind a hitetlenek megtérítését, mind a viszályok lecsendesítését. 34. Mivel pedig ahogy az előbb elmondtuk, az említett Társaságot minden kiváltságától és szabályzatától teljesen megfosztották és azokat érvénytelenné tették, kinyilvánítjuk, hogy amikor a rendtagok a Társaság rendházait és kollégiumait elhagyják és a szabályozott papok állapotába visszalépnek, alkalmasak és megfelelőek lesznek a szent kánonok és az apostoli rendelkezések határozatai alapján bármely, plébánosi hivatallal járó vagy anélküli szolgálat, hivatalok, méltóságok és hasonló tisztségek elnyerésére. Ezek vállalását a Társaság tagjai számára a j ó emlékezetű XIII. Gergely pápa tiltotta meg az 1584. év szeptember 10. napján kiadott "Satis superque" kezdetű brevéjével. Hasonlóképpen engedélyezzük, ami eddig szintén tilos volt, hogy mise celebrálásáért adományt fogadjanak el, és használhassák és élhessenek mindazokkal az előnyökkel és kedvezményekkel, amelyeket mint a Jézus Társaság szerzetespapjai mindig nélkülöztek. Emellett megszüntetünk minden egyes előjogot, melyeket az általános rendfőnök és más elöljárók adományoztak nekik a pápáktól kapott kivételes hatalommal, azaz az eretnekek könyveinek, és az Apostoli Szék által indexre tett és elítélt egyéb könyveknek az olvasását, a böjti napok meg nem tartását, vagy azt, hogy ezeken a napokon nem böjti ételeket esznek, a kánoni órák felolvasásainak előrehozatalát vagy későbbre tételét, és más ilyesfajta dolgokat. Ezek jövőbeni alkalmazását a legszigorúbban megtiltjuk, mivel szándékunk és célunk, hogy világi papként életüket a közjognak megfelelő módon vezessék. 35. Megtiltjuk, hogy, miután jelen levelünk kihirdetésre és felolvasásra került, ennek végrehajtását bárki felfüggeszteni merészelje, még az esetlegesen fellépő kereseteknek, fellebbezéseknek, visszautasításoknak, nyilatkozatoknak, vagy a kétségek megfontolásának látszatával, ürügyén és címén, vagy 48
egyéb, előre látható vagy előre nem látható ürüggyel. Ugyanis elrendeljük a Társaság teljes és azonnali megszüntetését és feloszlatását, és minden tevékenységük felülbírálatát hatásuktól függően, ezenkívül mindazokat, akik jelen intézkedésünk végrehajtása elé akadályt, gátat, vagy késedelmet állítani szándékoznak, a kiközösítés azonnali alkalmazásának büntetésével sújtjuk, amely számunkra és utódainknak, a mindenkori római egyházfőknek van fenntartva. 36. Ezenfelül elrendeljük, és a szent engedelmesség kötelességét bírva előírjuk minden egyes egyházi embernek, legyenek azok világiak vagy szerzetesrendhez tartozóak, bármilyen fokozatúak, méltóságúak, legyenek bármilyen minőségben és körülmények között, különösen azoknak, akik mostanáig a Társaságba tartoztak és a tagok között tartották számon őket, hogy a római Egyházfő kifejezett engedélye nélkül nem védelmezhetik, támadhatják, írhatnak, vagy beszélhetnek a megszüntetésről, sem annak okairól és folyamatáról, úgyszintén a Társaság intézményéről, szabályzatáról, intézkedéseiről, az irányítás formájáról, vagy bármely más dologról, ami erre a tárgyra vonatkozik. Hasonlóképpen a számunkra és mindenkori utódaink számára fenntartott kiközösítés büntetésének terhe alatt megtiltj uk mindenkinek, hogy a feloszlatást illetően bárkit is szóban vagy írásban, titokban vagy nyíltan befolyásolni, vagy zaklatni merjenek. 35. Buzdítunk minden keresztény uralkodót, hogy azzal a birtokukban lévő erővel, tekintéllyel és hatalommal, amit a Szent Római Egyház védelmére és oltalmazására Istentől kaptak, és azzal az engedelmességgel, odaadással és tisztelettel, amivel az Apostoli Székhez fordulnak, teljesítsék feladatukat és kötelességüket, azért, hogy ezen rendeletünket maradéktalanul végrehajtsák. Sőt ezen irat tartalmához igazodva hasonló rendelkezéseket hozzanak és hirdessenek ki, amelyek biztosítják, hogy miközben a mi akaratunkat végrehajtják, a Krisztusban hívők között ne keletkezzen semmiféle viszálykodás, ellenségeskedés, vagy meghasonlás. 36. Végezetül bátorítunk minden keresztény embert, és a Mi Urunk, Jézus Krisztus szívére kérjük, hogy emlékezzenek: mindenkinek egy isteni Mestere van az égben, ő minden dolog oltalmazója, aki nagy áron váltott meg minket, és általa születik mindenki újjá a keresztelővízben. Isten gyermekeinek és Krisztus örököseinek tett meg minket, ugyanannak a katolikus tannak és isteni igének az eledelével táplált bennünket, hogy végül Krisztusban mind egy test legyünk, egymás felebarátaiként. Ezért szükséges, hogy mindenki a közös szeretet kötelékével összekötve a másikkal békében éljen, és azon kívül, hogy kölcsönösen szeretik egymást, - mert aki szeret, az a legfontosabb parancsot teljesíti - , senkinek se legyen szabad nagy
49
gyűlölettől vezérelve ellenségeskedéseket, vetélkedéseket, viszálykodásokat, csalárdságokat, és más ilyesfajta dolgokat elkövetni. Ezeket az emberi nem ősi ellensége gondolta ki, találta ki és keltette életre Isten egyházának felforgatása és a hívek örök boldogságának megakadályozására az iskolák, a vélekedések, vagy a keresztény tökéletesség csalóka címén és látszatával. Végül törekedjen mindenki minden erejével megszerezni az igazi és valódi bölcsességet, amiről Szent Jakab írt (Jak. 3.13-18.): „Van köztetek bölcs és értelmes ember? Azt a helyes életmódból fakadó, szelíd bölcsességben végbevitt cselekedetei bizonyítsák. Ellenben ha keserű irigység és önzés van szívetekben, ne dicsekedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal ellentétben. Ez a bölcsesség ugyanis nem felülről származik, hanem földi, érzéki, sátáni. Mert ahol irigység és önzés honol, ott zűrzavar van és mindenféle hitványság. A felülről származó bölcsesség először is tiszta, aztán békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalom tölti el, és gazdag termést hoz, nem részrehajló, nem képmutató. Az igazság gyümölcsét békében vetik el azok számára, akik békét teremtenek."39 37. Jelen levelünkkel nem értenek egyet az elöljárók és más tagjai az említett Társaságnak, és a többiek, akiknek közük van az előbbiekhez, vagy úgy tűnik, hogy közük van hozzá. Ezek nem fognak rá hallgatni és nem engedelmeskednek neki sohasem a titkolózás, az alattomosság, a semmibevevés vagy az erélytelenség bűnéből eredően, vagy a mi szándékunk semmibevétele miatt, vagy valami más hatalmas és nem megszüntethető hiányosság miatt. Vagy azért, mert az előbb elmondottak alapján szokásaikat és egyéb dolgaikat tilos megőrizniük, vagy valami más ok miatt, ami a jogból, vagy a szokásból következik és a joggyűjtemény részét képezi. Vagy borzasztóan nagy és hatalmas visszaélés okán, vagy más egyéb látszattal, alkalomból, vagy okból, ami lehet jogos, indokolt és kiváltságokkal alátámasztott, vagy akár olyan, amit az elmondottak érvényesítéséért ki kell vizsgálni. Ezeket fel kell jegyezni, meg kell támadni, meg kell gyengíteni, újra kell tárgyalni, törvény elé idézni, vagy a jog határai közé visszaszorítani, vagy ezekkel ellentétben a teljes visszaállítás számára nyíltan, a jogi úthoz és keretekhez visszatérve, vagy a jogrend, a cselekvés, a tekintély, és az igazságosság eszközeivel gyógymódot találni, amely engedélyezése vagy kieszközlése esetén hasznos lenne a törvénykezés keretein belül és kívül. Azonban ennek a rendeletnek örök időkre szólónak, tartósnak és érvényesnek kell maradnia, teljesen és csorbítatlanul végre kell hajtani, és sértetlenül be 39
50
A Szent István Társulat Bibliafordításából (Budapest, 1982).
kell tartania mindenkinek, akire vonatkozik, vagy a jövőben vonatkozni fog. 38. Tehát az előbb említett dologban a kinevezett bírák, az apostoli székhely peres ügyeivel megbízott auditorok, és még a de latere kiküldött bíborosok is, az apostoli Szék nunciusai, és mások, akik egyéb tisztségeket vagy hivatalokat töltenek be, azokban az ügyekben és beadványokban, amelyeket hozzájuk benyújtanak, a döntéshozatalt és a bíráskodást illető képességükkel és hatalmukkal kötelesek ítélkezni és dönteni, és ha bármilyen más hatóság által tudatosan vagy önkéntelenül vállalt eredménytelenséget és a hiábavalóságot tapasztalnak, azzal le kell számolniuk. 39. Mivel nem ellenkezik az apostoli rendelkezésekkel és intézkedésekkel, még az egyetemes zsinatokon kiadottakkal sem, a jogi kérdésekben a mi szabályozásunkat kell figyelembe venni. Még kevésbé ellenkezik az említett Társaságnak és házainak, kollégiumainak és egyházainak esküvel, apostoli megerősítéssel, vagy más módon érvényesített rendelkezéseivel, szokásaival, és az ajándékozott kiváltságokkal, a Társasággal kapcsolatos apostoli rendeletekkel, elölj áróinak, tagjainak és a hozzátartozó személyeknek adott bármilyen formájú irataival, a megszüntető iratok megszüntetéseivel, és egyéb rendeletekkel, amelyeket akár hasonló módszerrel, akár tanácskozás útján, vagy egyéb módon engedélyeztek, megerősítettek és felújítottak. Mindezek, és megszüntetésük különleges menete külön-külön és szóról szóra le vannak írva, hogy ne az általános záradékban, vagy más kifejezési módon essen szó róla, és ne máshonnan vett egyéb formulát alkalmazzunk. Mindezeket a rendelkezésben leírt módon kell végrehajtani, szóról szóra követve a leírtakat, teljesen és megfelelő módon kell alkalmazni a fennálló helyzetben, és miután alkalmazták, az egyébként érvényben maradókat, valamint a rendelkezéssel ellenkezőket a fentebbiek végrehajtása érdekében egyenként és kifejezetten megszüntetjük. 40. Kívánjuk továbbá, hogy jelen rendelkezés sokszorosított példányai ugyanúgy hitelesnek számítsanak, miután egy közjegyző aláírta, és egy egyházi rendhez tartozó személy pecsétjével megerősítette, mint jelen levelünk, ha bemutatják. Kelt Rómában, a nagyobbik Szűz Mária templomban, a halászgyűrűvel megerősítve 1773. július 21-én, pápaságunk ötödik évében.
51
Summary The dissolution of the Society of Jesus (1759-1773) This publication consists of the Hungarian translation of the two documents related to the dissolution of the Society of Jesus and the exile of its members and of a short essay on the progress of the dissolution with stress on the events in Portugal and its colonies. The introductory part aims at inserting of these two documents into their historical context. The starting point of the progress was the signing of the Treaty of Madrid in 1750 and the following war of the guaraní indians in the Spanish and Portuguese colonies in South America, consequently the Jesuits were accused of inciting rebellion and putting up resistance against the legitimate authorities. These charges were spread throughout the European continent by the marquis of Pombal, who was the first to take measures against the Society. As minister of Portugal in 1759 dissolved the order and expelled its members from his country. The Jesuits working in Portuguese territories were collected at their houses and were transported to the Pontifical State, while those of foreign origin were imprisoned in Portugal. In France Father Lavalette's financial transactions and the following scandal led to the dissolution. The Parliament of Paris stated the collective responsibility of the order and in 1762 suspended their activity in the whole country. In Spain in 1766 a rebellion broke out against the strict laws of the state and the Jesuits were named as the instigators of it. In 1767 in a few days the Jesuits were deported by the help of a well-organized military action. As from 1767 the ambassadors of the French, Spanish and Neapoletan Courts insisted on the complete dissolution of the order from the Pope, however the Dominus ас Redemptor Noster brief was only signed by Pope Clement XIV only on 21st of July 1773. One of the two documents was written by a Czech Jesuit, Carolus Pizikril deported from Goa to Portugal in 1759. The autor was imprisoned because of his foreign origin with several other Jesuits in the prison of the Säo Juliäo da Barra fortress. The original copy of this letter written in Latin is located in the Archives of the ELTE (Eötvös Loránd University, Budapest) University Library. This writing dated back to 1767 inform us about the circumstances in the above-mentioned prison and about the last years and death of the Fathers Wolff Franz, Silesian and Dávid Fáy, Hungarian. This document has been unknown so far in the historical literature.
53
The Hungarian translation of the Dominus ас Redemptor Noster brief is divided in two main parts. In the first part the document enumerates the already dissolved monastic orders, whereas in the second part recites the causes that led to the dissolution of the Society of Jesus and the regulations related to the future situation of the members and the properties of the Society. Consequently the novices were dismissed and those Jesuits, who had made all their solemn professions, were subordinated to the bishops of the various dioceses together with all the movable goods and immovable properties of the Order.
54
