Beszámoló a Lendület program keretében született eredményekről 2012. július 1. – 2015. június 30.
Szöveges összefoglaló a beszámolási időszakban elért eredményekről a szerződésben szereplő kutatási tervek tükrében
Kutatócsoporti munkálatainkat igyekeztünk kezdettől fogva úgy tervezni, alakítani, hogy a 3. kutatási év végére meghatározó vállalásainknak ne csak az alapkutatás, hanem meghatározó részben a feldolgozás szintjén is eleget tudjunk tenni. Alapvetően két fő formában: a) saját kiadású, specifikus könyvsorozatokban. b) külföldi kiadás formájában. Alapkutatásilag tulajdonképpen már lezárt, jelenleg a feldolgozás állapotában lévő részprojektjeinket is hasonló formában kívánjuk hozzáférhetővé és maradandóvá tenni a 4. és 5. kutatási év folyamán. A hároméves kutatások tételes eredményeit az éves beszámolók tartalmazzák. Ezeket nem kívánom ide illeszteni, hanem pár mondatban általánosságban szeretném – a honlapunkon plasztikussá tett – három esztendőnyi kutatás dimenzióit, értékeit, tudományos beágyazódottságát összegezni. Általánosságban értékelve tehát az eltelt három évet. A pályázati nyertes program egészének időarányos részét sikerült megvalósítanunk. Az alapkutatási szakaszok minden téren lezárásra kerültek, egyedül a feldolgozás és publikálás az elvégzendő, mindazonáltal nem lebecsülendő feladat. Programunk természetszerűleg változatos és összetett. Nem egy szűk OTKA projekt, hanem az ERC modellre hajazó par excellance kutatási program. Ugyanakkor a kutatások vatikáni és bécsi jellege megfelelő koherenciát biztosít számára. Ezen nemzetközi forrásőrző helyeken folyó kutatásaink egységes összefogó keretbe illesztve a XV-től a XX. századig terjedően egyaránt lehetőséget adnak proszopográfiai és archontológiai, politika, és diplomácia és missziótörténeti vizsgálatokra. Szerénytelenség nélkül szabadjon megjegyeznem: Fraknói Vilmos etalonnak tekintett vatikáni kutatásait hasonló komplexitás jellemzi. Az egyetemi hátteret tekintve fontos elemnek tekintettem és tekintem, hogy amennyiben lehetséges, nagyszámban vonjunk be hallgatókat a munkálatokba (II. Vatikáni Zsinat mo-i forrásai; Frintaneumslexikon, vö. honlap, szerződéses munkatársak). Továbbá hogy egyetemi oktatási tevékenységünk közben a Lendület-program segítségével, – a lecsökkentett órakeret ellenére – fajsúlyos egyetemi jelenlétével, láthatóságával orientáljuk, motiváljuk és bátorítsuk az egyetemi hallgatóságot a tudomány szeretetére és művelésére. Ennek fontos állomása lesz az augusztusban általunk megszervezendő, négy napos I. Fraknói Nyári Akadémia, amelyen tehetséges hallgatók adják elő saját egyháztörténeti tematikájú eredményeiket, ill. olyan neves előadókat hallgathatnak, akikkel az egyetemen nem találkozhatnak. Mindemellett a meghatározó szempont a minősített kutatókkal történő közös munka. A következő 29, tudományos fokozattal rendelkező, a kutatásba érdemben, szerződéssel bevont kolléga vett részt ez idáig projektünkben: Fazekas István, Balogh Margit, Bánkuti Gábor, †Bura László, Csibi Norbert, Csiky Balázs, Georghe Gorun, Gőzsy Zoltán, Janka György, Kovács Zoltán, Lakatos Andor, Martí Tibor, Marton József, Miklós Péter, Mózessy Gergely, Smohay András, Tóth Tamás, Varga Szabolcs, Zakar Péter; Silviu Sana; Forgó András, Kármán Gábor; Fedeles Tamás, Kiss Gergely, Nemes Gábor, C. Tóth Norbert, Koltai András, Török József, Gárdonyi Máté, Kruppa Tamás. A közreműködő hallgató és minősített kutatói munkatársak adatai a Bischofslexikon munkatársainak kivételével már a honlapon is megtalálhatók. Utóbbiak a lexikon megjelenésekor kerülnek fel. A munkálatokba bevont kutatóknak köszönhetően intézményi kooperációnk is örvendetesen széleskörű. A kollégák a következő kutatóhelyeket képviselték, illetve képviselik: ÖStA HHStA
(1), MTA BTK TTI (3), PTE BTK (5), SZTE BTK (3), PPKE (2), Kolozsvári Babes-Bolyai Tud.Egy. (2), Partiumi Egyetem (1), Pécsi Hittudományi Főiskola (1), Nyíregyházi Hittudományi Főiskola (1), Veszprémi Hittudományi Főiskola (1), Győri Püspöki Levéltár (1), Székesfehérvári Püspöki Levéltár (3), Kalocsai Érseki Levéltár (1), Piarista Levéltár (1), Pápai Magyar Intézet (1). Egy kutató nyugdíjas (Szatmár), időközben sajnos elhunyt, róla nekrológban emlékeztünk meg. Csiky Balázs kollégánk állás nélkül volt, számára a Kutatócsoport szolgál befogadó intézményül Bolyai-ösztöndíja számára. Munkakapcsolatunk emellett rendszeres a PPKE két akadémiai kutatócsoportjával, vezetőikkel, Szovák Kornéllal és Nagy Lászlóval rendszeres konzultációkat folytatunk. Kiemelt hazai intézményi együttműködő partnerünk a nyíregyházi Görög katolikus Örökség Kutatócsoport. Összehangoljuk vatikáni kutatásainkat, s e kooperációnk keretében adtam elő az általuk szervezett 2015. jún. 3-4-ei konferencián. 2014. novemberi és 2015. április debreceni előadásaimat az ottani középkori Lendület-kutatócsoporttal folytatott szakmai párbeszéd érdekében tartottam meg. Ugyanezen szempont játszott szerepet Pálffy Géza felkérésére, hogy vegyen részt az MTA KIK-ben tartott márciusi kerekasztal beszélgetésünkön. A „Nemzeti zsinat 1648. Katolikus autonómiatörekvések a kora újkori Magyarországon” c. nagyobb szabásúnak nevezhető tanulmányom a „Katolikus Zsinatok és nagygyűlések Magyarországon” című, a Pécsi Hittudományi Főiskola és az MTA BTK TTI által kiadott kötetben jelent meg, kapcsolódva a Balogh Margit és Adriányi Gábor által vezetett OTKA-kutatócsoport (NK 83799) munkájához. Hasonlóan széleskörűnek mondható nemzetközi kooperációnk is. Fő együttműködő partnereink (Università della Tuscia, CeSPoM, Universität Wien, Institut für Historische Theologiae) „nemzetközileg jegyzett”, neves kutatóhelyek. Velük nemcsak érdemi, hanem substanciális kooperációt folytatnunk. Kutatási törzshely jellegüknek köszönhetően rendszeres a jelenlétünk a Archivio Segreto Vaticanóban és az Österreichisches Staatsarchiv-ban. Intézményi együttműködésünk az Institut für Ungarische Geschitsforschung-gal folyamatos és elmélyült, ugyanis már a 2. közös tudományos kiadványunkat jelentettük meg (PUGW Bd. IV és VIII.). Legújabb köteteink egyike (CST II/1) a Pápai Történeti Bizottsággal (Commissione Pontificia per le Scienze Storiche) 2012-ben megkezdett projektjellegű együttműködés eredménye. A The Papacy and the local Churches általunk rendezett nemzetközi konferencia szervezés, lebonyolítása, majd tanulmányainak szerkesztése közben folyamatos munkakapcsolatban álltunk a konferencia résztvevőivel. Ők a következők: ALEXANDER KOLLER (Deutches Historisches Institut in Rom) – ELISABETH ZINGERLE (Österreichische Akademie der Wissenschaften) – SILVANO GIORDANO, IGOR SALMIC, ROBERTO REGOLI (Università Pontificia Gregoriana, Roma) – ALESSANDRO CATALANO (Università degli Studi di Padova); ANTONIO MENNITIIPPOLITO (Università degli Studi di Cassino) – ESTHER JIMÉNEZ (Universidad Autónoma di Madrid) – BENEDETTA ALBANI (Max-Planck-Institut für europäische Rechtsgeschichte, Frankfurt a.M.) – GIOVANNI PIZZORUSSO (Università degli Studi di Chieti e Pescara) – RAINALD BECKER (Universität Bayreuth) – OLIVIER PONCET École nationale des chartes (Paris) – KLAUS UNTERBURGER (Universität Regensburg) –ANDREAS GOTTSMANN Historisches Institut beim Österreichisches Kulturforum in Rom). A nemzetközi konferenciák rendezése terén a mennyiségi helyett a minőségi tényezőt igyekeztünk előtérben helyezni: több kisebb, 4–5 külföldi vendéggel lebonyolított alkalom helyett a közel 20 fős, a legnevesebb szakembereket felvonultató, és nívós, remélhetőleg évtizedekre meghatározó tanulmánykötet alapjául szolgáló szimpoziumot szerveztünk, pályázati munkatervünkkel összhangban. A Bécsből koordinált Bischofslexikon munkálataiban résztvevő szlovák kollégák nevei, akiknek biogrammjaival dolgozunk (lektorálás, korrigálás, fordítás) úgy a Böhlaunál megjelenő német, mint a magyar változat számára: Kassa: Peter Zubko (Kassa), L’uboslav Hromják (Szepes, 2
Rozsnyó); Marián Čižmár (Rozsnyó); Jaroslav Coranič (Eperjes); Gabriel Brendza, Bernard Jozef Meliš (Besztercebánya), Viliam Judák (Nyitra). Az Internationale Gesellschaft für Konzilgeschichtsforshcunghoz fűződő félévtizedes munkakapcsolatunk újabb fejezete volt előadásunk a 2014. szept. 18–20-án „Konzil und Fürst” címmel Bécsben megrendezett konferenciáján. A Bischofslexikon- projektbe történő bekapcsolódásunk révén – bölcsészeti tudományok keretében viszonylag ritka lehetőségként – a kutatásokhoz sikerült, hacsak pár ezer EUR mértékéig is – külföldi támogatást is idehaza felhasználni. E téren tovább lehetőségekkel kecsegtet konzorciális részvételünk a Madridi Autonom Egyetem által vezett Horizon 2020 pályázatban, melynek eredménye azonban még nem ismert. Az eredeti akadémiai elvárásoknak megfelelően sikerült kutatásainkhoz jelentős OTKAtámogatást igénybe venni. Az OTKA NN 82307. sz., nemzetközi együttműködési pályázatunkat Lendület-programunk szerves részeként adtuk be, nyertük el elsőre és indítottuk 2011. évi kezdettel (lendület-pályázatunk másodjára nyert). Ez nemcsak 31 millió forinttal növelt költségvetésünket, hanem azt is lehetővé tette, hogy már 2012. folyamán jelentősebb eredményekkel jelenhettünk meg. Kiegészítő forrás bevonásaként értékelhető még, hogy 2015. júniusától a Kutatócsoportnak, mint már előkerült, Bolyai-ösztöndíjas munkatársa is van, Dr. Csiky Balázs személyében. Eddigi működésünk során a hangsúlyt mindvégig a saját szervezésű szakmai rendezvényekre helyeztük (3 konferencia, 2 külföldi és 4 hazai könyvbemutató/round table), külső szervezésű eseményen abban az esetben tartottuk szükségesnek a szereplést, amennyiben érdemben kapcsolódott kutatásainkhoz. Ilyenekre leginkább a 3. kutatási évben adódott lehetőség (vö. táblázati felsorolásukat az éves jelentéseknél). Röviden számszerűsítve eddigi munkánkat: a több tucat tanulmány mellett két saját szakmai, „Lendületes” (MTA–PPKE) kiadású tudományos sorozatban összesen 10 kötetet jelentettünk meg (a Gondolat Kiadó gondozásában), egyet pedig külföldi kiadásban. Ez összesen ca. 4000 oldal tudományos szöveg. Publikálás szintjén még lezáratlan, de megfelelően előkészített egyéb kutatásaink is olyan szakaszban vannak, hogy teljes befejezésük a pályázati futamidő végére megvalósítható. Mindez még ugyanennyi kötet : 7 hazai és 3 külföldi közreadását vetíti előre. A két saját szakmai sorozat, a Collectanea Vaticana Hungariae és a Collectanea Studiorum et Textuum közül az utóbbi a vatikáni Studi e Testi paradigmáját követve a Lendület program keretében született meg és indult el 2015 márciusában. Célja a CVH profiljába nem illő egyháztörténeti eredményeink (monográfiák, tanulmánykötetet, forráskiadványok, lexikonok és adattárak, inventáriumok) egységes arculatú, összefogott, színvonalas publikálása. Jelenleg máris 3 kötet látott napvilágot négy hónapon belül. * A Lendület-kutatócsoportok irányában hangsúlyozottan megfogalmazott akadémiai elvárás, hogy munkájukat szélesebb körben is ismertté tegyék. Eredeti terveink szerint eredményeinket mindvégig igyekeztünk lehetőségeink szerint szélesebb körben hozzáférhetővé tenni. E téren is próbáltunk módszeresen eljárni, és alapozva a Lendület-pályázat nyújtotta lehetőségekre fokozatosan gyarapítani a közvetítésre használt médiumok számát, a szakmai közönségen túlmenően is népszerűsíteni munkánkat (az MNO-n 2015. januárjában megjelent interjúnk olvasottsága 10 napon belül meghaladta a 25.000-ret). Mindvégig igyekeztünk és igyekszünk a Lendület-program során végzett munkát bemutatni, és kerülni a felesleges ismétléseket. Eredményeink különféle színtereken (konferenciák, riportok, interjúk stb.) történő ismertetésének részletes adatai megtalálhatók a kutatócsoporti honlap „Kronológia” rovatában. Közülük kettőt kívánok itt tételesen is kiemelni: vendégprofesszori 3
hetünket a Grazi Egyetemen, illetve bemutatónkat a római Pápai Gergely Egyetemen. Mindkettő kutatásaink gyors nemzetközi recepciójának fontos fejezete. Végig követett, hangsúlyos alapelvünk volt ugyanakkor, hogy a népszerűsítés, fontossága ellenére, nem élvezhet prioritást a kutatással szemben. Munkánk összegzésének, összefogásának, „láthatóvá tételének” fontos médiuma az (új) kutatócsoporti honlap (http://institutumfraknoi.hu/). A domain választása nem véletlen. Jelzi fő célkitűzésünket: egy valódi római magyar történeti intézet feladatainak ellátását, hosszabb távon pedig egy ilyen autonóm, az MTA-hoz (is) kapcsolódó intézet létrehozásának szándékát. Eredeti terveink szerint a módszeres kutatócsoporti építkezés keretében a 2. munkaév második felében kezdtük kiépíteni, és a 3. munkaév elején tettük hozzáférhetővé. A honlapot törekedtünk áttekinthetően és funkcionálisan felépíteni. Elsődleges rendeltetése az eredeti és szisztematikuskutatásainkra épülő tudományos tartalomszolgáltatás. Fő színtere a „Kiadványok” rovat, ahol kutatásaink eredményét a nyomtatott könyveinkkel párhuzamosan, vagy némi átmenettel online is hozzáférhetővé tesszük. A „Kronológia” számol be konferenciáinkról, könyvbemutatóinkról, előadásainkról, interjúinkról, teszi többségüket egy-egy kattintással. elérhetővé. A honlapról elérhető saját You Tube csatornánk tartalmazza az általunk szervezett konferenciák, szakmai bemutatók hang és képanyagát. A mellette található Academia.edu gomb kutatócsoporti kiadványainkat kapcsolja be a nemzetközi publikációs hálózatba. A „Munkatársak” rovat elnevezése önmagáért beszél, és megfelelően illusztrálja a mozgósított kutatói kör egészét (jelenleg még a Bischofslexikon kivételével). Fontosnak tartom, hogy a kutatócsoporti honlapon – történetünk, céljaink és együttműködő partnereinek ismertetése mellett – ezek a felsorolt tartalmak jelenjenek meg. Nem kívánunk pl. hírportálként üzemelni. Rendezvényeinket kör e-mailekben, és erre szakosodott portálokon hirdetjük (mta.hu., oberliscus.hu, .studiolo.hu, magyarkurír.hu). Tanulmányaink megjelenését pl. feleslegesnek tartjuk itt hirdetni, hiszen az MTMT tartalmazza adataikat. (A fontosabbakat ugyanakkor a „Munkatársak” rovatnál, illetve személyes Ac.edu lapunkon pdf-formában is hozzuk). Hasonlóképpen mellőzzük levéltári kutatásaink fényképes, leíró bemutatását; értékes könyvbeszerzéseink ismertetését: ezeket a kutatói lét alapállapotának tartjuk. Igyekszünk egyensúlyt találni a tudományos munka lényege és arculattervezése között, kerülve, hogy az arányok az utóbbi felé tolódjanak el. Nem célunk feleslegesen ‘hírt’ produkálni, hiszen ezek tömkelege az érdemi eredményeket nem helyettesítheti a szakértő szemek előtt, esetleg inkább elfedheti ezeket, rosszabb esetben helyettesíteni igyekezhet. Budapest, 2015. június 29.
ADATLAP
Befogadó intézmény A kutatócsoport neve A kutatócsoport vezetője A kutatócsoport tagjai (beosztásuk) A téma címe A program keretében a beszámolási időszakra kapott támogatás összege (E Ft)
Pázmány Péter Katolikus Egyetem MTA-PPKE ’Lendület’ Egyháztörténeti Kutatócsoport Dr.habil. Tusor Péter Dr. Tóth Krisztina tud. smts. Dr. Szirtes Zsófia tud. smts. (félállás, 2014.) A magyar egyházi elit római és bécsi integrációja (15–20. sz.) 3x21.900.000 = 65.700.000 4
A beszámolási időszakban a impaktfaktoros publikációk száma
témában
született
A beszámolási időszakban a témában született publikációk scientometriai mutatói (összesített IF, független hivatkozások száma) Nyilatkozat arról, hogy a kutatócsoport publikációs és hivatkozási adatait a projektév végét követően az MTMT-ben frissítették A kutatócsoport-vezető MTMT-linkje PhD-hallgatók száma Végzett PhD-hallgatók száma Felsőfokú graduális és posztgraduális oktatott órák száma a beszámolási időszakban Megjegyzés
bölcsészettudományban nem számolunk impakt-faktort, a publikációkra lásd e beszámoló utolsó pontját (T.P.: 38; T.K.: 13; Külső munkatársak: 23 + 5 = 78) 27 + 13 = 40 Frissítettük. https://vm.mtmt.hu/search/slist.php?lang=0& AuthorID=10000596 4 (Jávor Miklós, Beke Péter, Ézsöl István, Fazekas Ibolya) 2 (Rétfalvi Balázs, Szvorényi Róbert) 16 + 16 + 12 = 44
A beszámolási időszakban elnyert hazai kutatásfinanszírozási pályázat Forrás
Összeg (E Ft)
OTKA NN 82 307 (4 évre, 2011-től 2015-ig)
30.896.000 Alkalmazás: Rétfalvi Balázs tud. smts.
A beszámolási időszakban hazai rendezvényen tartott tudományos előadások Rendezvény Habilitációs előadások Szegedi Tudományegyetem, 2012. szept. 27. (magyar és olasz nyelven) Konferencia Eszterházy Károly Egerbe érkezésének 250. évfordulója emlékezetére 2012. október 25–26. (Eszterházy Károly Főiskola; Egri Főegyházmegye; Heves Megyei Kormányhivatal) (okt. 25.) Katolikus zsinatok és nagygyűlések Magyarországon a 16– 20. században, Pécs 2006 december 6–7. (Pécsi Hittudományi Főiskola) (dec. 6.) International Workshop “The Papacy and the local churches (XVIth – XXth centuries)” BUDAPEST, 8–12 May 2013 „450 Jahre Concilium Tridentinum“ zwischen dem 7. und 9. Oktober 2013, Budapest KATOLICIZMUS MAGYARORSZÁGON A II. VATIKÁNI ZSINAT KORÁBAN (Pályakezdő történészek kollokviuma) MTA-PPKE Lendület Egyháztörténeti Kutatócsoport 2013. december 9., hétfő
Előadás címe Szentkultusz és a liturgia reformja Magyarországon a 17. században – XI. Ince pápa és Magyarország (Tusor Péter) Eszterházy Károly és a Szentszék (Tusor Péter)
Az 1648. évi nemzeti zsinat. Válság és leszámolás a hierarchia soraiban? (Tusor Péter) Episcopalist Crisis in the Hungarian Episcopate (1639) (Tusor Péter) Die päpstliche potestas indirecta und die habsburgische Konfessionspolitik in der ersten Hälfte des 17. Jahrhunderts (Péter Tusor) A magyar zsinati atyák levéltári anyagának kutatása (Tóth Kriszitina tud. smts) Brezanóczy Pál, az állam és Egyház közötti utat kereső főpap a II. Vatikáni Zsinat időszakában (Sági György gyakornok)
5
Kovács Sándor szombathelyi püspök részvétele a II. Vatikáni Zsinaton (Rétfalvi Balázs Ph.d. hallg.) 2014. augusztus 28. Előadás a "Szerzetesrendek a Veszprémi Egyházmegyében" c. konferencián
Egy szerzetes a II. Vatikáni Zsinaton. Klempa Sándor Károly O.Praem zsinati részvétele (Tóth Krisztina)
2014. november 5. Konstanzi Zsinat 600 (Nemzetközi Konferencia, Debreceni Egyetem)
A konstanzi bulla „alkalmazása”: a magyar királyi főkegyúri jog a 15–16. században (Tusor Péter) A Camera Apostolica és a magyar egyházi javadalmak a konciliarizmus időszakában (Fedeles Tamás, szerz. mts.) Könyvbemutató/-ismertető (Tusor Péter)
2014. november 8. XIV. Győri Könyvszalon. Fazekas István: A reform útján. A katolikus megújulás NyugatMagyarországon, Győr 2014 (A Győri Egyházmegyei Levéltár). 2014. november 14. Előadás a Jagelló-konferencián (MTA BTK TTI; MNL)
Magyarország és az Apostoli Szentszék kapcsolatai (1521– 1526) (Nemes Gábor szerz. mts.)
2014. november 18. "Határok fölött – Nemzetközi tudományos konferencia Zrínyi Miklós halálának 350. évfordulóján" Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, és a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont A bécsi Augustineum és Magyarország (Az egyházi elitképző lexikona, 1816–1918). Saját szervezésű műhelykonferencia, a Kut.csop. vonatkozó alprojektjének szerződéses munkatársainak közreműködésével
A történeti Zrínyi-kutatás távlatai (Tusor Péter)
2015. január 14. A Vatikáni Titkos Levéltár püspökprefektusa Budapesten. Saját szervezésű könyvbemutató Budapesten (Seminarium Centrale díszterme), olasz/magyar nyelven.
Bevezetés és zárszó (Tusor Péter)
2015. február 25. CVH tom. II/5 bemutatója – Szegedi Akadémiai Bizottság Az SzTE-vel közös, saját szervezésű kerekasztalbeszélgetés a Kutatócsoport egyik alprojektjének eredményéről (Kruppa Tamás, Törökellenes ligatervek)
Török József (PPKE HTK): Megnyitó Tusor Péter (MTA-PPKE BTK): Bevezetés Fazekas István (ELTE BTK): A Győr egyházmegyei és a pannonhalmi bencés növendékek. A bécsi elitképző kutatásának módszertani problémái Rétfalvi Balázs (Szombathelyi Püspöki Levéltár): „Magyar honnal Habsburg trónját egyesíté égi kéz”. A szombathelyi növendékek integrációs stratégiái Fogl Krisztián (PPKE BTK): Növendékek a veszprémi egyházmegyéből a bécsi Frintaneumban (1816–1918) Kanász Viktor (PPKE BTK): Hivatalnok vagy lelki vezető? A székesfehérvári egyházmegye „frintaneista” papjai Urbán Márta (PPKE BTK): Pécsi papi karrierek titka: Bécs Zolnai Tamás (PPKE BTK): Váci papi sorsok a 19–20. században Sági György (PPKE BTK): A kalocsai és csanádi egyházmegyés frintaneisták életrajzának rekonstrukciója a különféle forrástípusok felhasználásának tükrében Szirtes Zsófia (PPKE BTK): Az egri főegyházmegyei levéltár „Frintaneumfondja” Benczik Fanny (PPKE BTK): Esztergomi frintaneisták irodalmi kistükre Rev. Gárdonyi Máté (Veszprémi Hittudományi Főiskola): Zárszó
Mons. Sergio Pagano: Cameralia Documenta Pontificia de Regnis Sacrae Coronae Hungariae I–II. A Kutatócsoport két vatikáni kiadványának (CVH I/9–10) ismertetése, méltatása Résztvevők: Balázs Mihály, Ötvös Péter, Erdősi Péter, Bagi Zoltán, Kruppa Tamás, Tusor Péter
6
2015. március 18. Collectanea Studiorum et Textuum – Bemutató. Az MTA KIK-kel közös szervezésű kerekasztal-beszélgetés a Kutatócsoport új sorozatának első kötetéről
Résztvevők: Monok István, Fazekas István, Pálffy Géza, Kármán Gábor, Tusor Péter
2015. április 11. Előadások – Jagellonian Workshop The Jagiellonians in Europe: Dynastic Diplomacy and Foreign Relations – International Conference and Roundtable (Debreceni Egyetem, Lendület Kutatócsoport)
Die Beziehungen zwischen Ungarn und dem Heiligen Stuhl (1521–1526) (Nemes Gábor szerz. mts.) The Hungarian Royal Patronage and Supremacy in the Hunyadis’ and the Jagiellonian age (Tusor Péter)
2015. április 15. Előadások – Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris Doktori Iskola
Tusor Péter (Pázmány érseki kinevezése) és Fedeles Tamás (Camera Apostolica) ismertette a Kutatócsoport legújabb eredményeit a doktori iskolában. Az Apostoli Kamara és az egri egyházmegye javadalmai a középkorban (Fedeles Tamás szerz. mts.); Lippay György egri püspök, a főpap és a politikus. (Tusor Péter)
2015. május 7. Előadások a „Fejezetek az egri egyházmegye történetéből” c. egyházmegye-történeti konferencia Egerben (Egri Főegyházmegye, Érseki Hittudományi Főiskola) 2015. május 28. Pálos missziók – Bemutató az ELTE-n. Az ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékkel közös szervezésű bemutató a Kutatócsoport missziótörténeti kutatásainak új eredményéről (CVH I/11). 2015. június 3. Egyháztörténészek II. Országos Találkozója (nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola)
Résztvevők: Véghseő Tamás, Mihalik Béla, Fazekas István, Tusor Péter A vatikáni magyar kutatások jelene és távlatai (Tusor Péter)
A beszámolási időszakban külföldi rendezvényen tartott tudományos előadások Rendezvény Hagiographie, sainteté royale et sainteté locale. Pratiques cultuelles et patronage symbolique dans l'Europe catholique de la fin du XVIe siècle au milieu du XVIIIe siècle”. Prága, Cseh Tudományos Akadémia Cseh Irodalmi Intézet, 2012. április 8–9. Szervező: Centre de Recherches Historiques, EHESS Paris Il Concilio Ecumenico Vaticano II alla luce degli archivi dei Padri Conciliari, Roma, Università Pontifica Lateranense, 4 ottob. 2012. 2014. szeptember 20. Konferencia előadás a Bécsi Egyetemen. „Konzil und Fürst” nemzetközi konferencián (Gesellschaft für Konziliengeschichtsforschung e. V. és az Institut für Historische Theologie - Kirchengeschichte Katholisch-Theologische Fakultät, Universität Wien) 2014. december 2. Haus-, Hof- und Staatsarchiv Könyvbemutató
2015. április 21. A Kutatócsoport tanulmánykötete a Pápai Gergely Egyetemen. A Kutatócsoport nemzetközi kooperáció keretében Viterbóban megjelent tanulmánykötetének az Pontificia Universitas Gregoriana, Facoltà dei Beni Ecclesiastici e della Storia della Chiesával közös szervezésű bemutatója az egyetem Aula delle Thesi-jében. 2015. május 23. CEEPUS – Vendégprofesszori hét
Előadás címe The liturgical Cult of Hungarian Saints and the Sacred Congregation of Rites (1600-1700) (Tusor Péter)
Documents of the Hungarian Council Fathers in Hungarian archives – lessons and perspectives of a teamwork (Tóth Krisztina) The National Synod of 1648 – Catholic Autonomy in Early Modern Hungary? (Tusor Péter)
Die weltliche und kirchliche Elite aus dem Königreich Böhmen und Königreich Ungarn am Wiener Kaiserhof im 16.–17. Jahrhundert (hrsg. von István Fazekas und Anna Fundárková). c., társkiadásunkban megjelent kötetet prezentálta részvételünkkel Prof. Thomas Winkelbauer Résztvevők: Prof. Filippo Lovison, Prof. Massimo Carlo Giannini, Mons. Tamás Tóth, Prof. Matteo Sanfilippo
Central
European
Exchange
Program
for
University
7
Grazban
2015. június 12. Az 1920/30-as évek vatikáni magyar forrásai – Kutatócsoporti előadások Rómában Rapporti diplomatici tra la santa Sede e l'Ungheria. Convegno promosso dall’Ambasciata d’Ungheria presso la Santa Sede e dall’Accademia d’Ungheria in Roma in occasione del 95o anniversario dell’istituzione della Nunziatura di Budapest e del 25o anniversario dalla sua riapertura c. nemzetközi konferencia (RMA, Vatikáni köv.) 2015. június 15. A vatikáni magyar kutatásokról – Brüsszelben brüsszeli "Magyar Hullám. Közéleti és Kulturális Társaság" meghívására tartottunk előadást és pódiumbeszélgetést a brüsszeli Magyar Házban.
Studies keretében mutattuk be a Kutatócsoport munkáját, eredményeit, prezentáltuk a CVH és a CST eddig megjelent összes kötetét a grazi Karl Franzens Univ. Történettudományi Intézetében. A fogadóprofesszor Dr. Gabriele Haug-Moritz volt. Instructions for Nuncio Lorenzo Schioppa at the beginning of his mission) (Tóth Krisztina) (Justinian Cardinal Serédi’s Proposal for a New Nomination Process of Hungarian Bishops in 1937; Justinian Cardinal Serédi’s Proposal for a New Nomination Process of Hungarian Bishops in 1937 (Csiky Balázs, a Kutatócsoport Bolyaiösztöndíjas kutatója) Kutatások a Vatikán titkos levéltárában – Párhuzamok Brüsszel és Róma között (Tusor Péter).
A kutatócsoport legfontosabb eredményének rövid (max. 1000 karakter) leírása A Kutatócsoport 3 éves munkájának nemzetközi szempontból is legjelentősebb eredménye Róma és a helyi egyházi struktúrák kapcsolatrendszerének vizsgálata az utóbbi fél évezredből. Az olasz, spanyol, francia, német, osztrák, szlovén és magyar résztvevőkből álló nemzetközi team a Kutatócsoport által szervezett szakmai workshopon a kurrens tudományos diskurzushoz illeszkedve tekintette át az egyes korszakokat, vetett fel és oldott meg újabb és újabb problémákat. A műhelymunka eredményeit ugyancsak a Kutatócsoport által, az Università della Tuscia CeSPoM-kutatóközponttal karöltve Viterbóban 2104. decemberében megjelentetett kötet tárja az érdeklődők elé. Az Edizione Sette Città gondozásában napvilágot látott Il papato e le chiese locali – The Papacy and the local Churches olasz és angol nyelvű bevezetést, összesen 18, olasz vagy angol nyelvű tanulmányt tartalmaz közel 500 oldalon. Hat fejezetre oszlik, mindegyik fejezetet az adott korszakot és tematikát szintetizáló tanulmány vezeti be, melyet két-három analizáló jellegű írás követ. Külön fejezet tárgyalja a 16. századot és a tridentiánus reformnunciatúrák korát (I.); a 17. század politikai, egyházi joghatósági és doktrínális kérdéseit (II.); a Szentszék és a helyi egyházak 18. századi problémáit (III.); továbbá a tengerentúli missziók világát a kora újkorban (IV.). Az V(1–2). fejezetben néhány részegyházhoz (Lengyelország, német püspökök) fűződő kapcsolatok sajátosságai, illetve a párizsi és müncheni nunciatúrák szerepe kerül bemutatásra immár a 19. és részben a 20. századdal bezárólag. A VI. fejezet ismét kronologikus jellegű, a hosszú 19. századot tárgyalja, kitekintéssel a modern korra. A tanulmánykötet a vonatkozó nemzetközi kutatások legfrissebb eredményeit hasznosítja, illetve tartalmazza, testesíti meg. Kimondott célja, hogy megkerülhetetlen támpont és további vizsgálatok inspirálója legyen ebben a világtörténeti jelentőségű (vö. pl. reformáció, gallikanizmus, római kérdés stb.) témakörben.
Az intézet által a témára a beszámolási időszakban átcsoportosított erőforrások (anyagi, ember, műszer stb.) Pázmány Péter Katolikus Egyetem részéről: – A beszámolási időszakban a témában született publikációk listája 8
Tusor Péter kutatócsoport-vezető 2012–2015 1) Péter Tusor, The Papal Consistories and Hungary in the 15th–16th centuries: To the history of the Hungarian Royal Patonage and Supremacy, Budapest; Róma: Gondolat ; PPKE 2012. 186 p. (Collectanea Vaticana Hungariae; Classis II, tom. 4.) (ISBN:978 963 308 064 1), 2012 2) Péter Tusor, Gli agenti dei prelati ungheresi a Roma nel Seicento, QUELLEN UND FORSCHUNGEN AUS ITALIENISCHEN ARCHIVEN UND BIBLIOTHEKEN (ISSN: 0079-9068) 92: pp. 359-380., 2012 3) Tusor Péter, XI. Ince pápa és Magyarország,, VIGILIA 77:(8) pp. 580-586. (2012), 2012 4) Tusor Péter (szerk.): Magyarország és a római Szentszék (Források és távlatok), Budapest; Róma: Gondolat ; PPKE 2012. 466 p. Collectanea Vaticana Hungariae, Classis I, vol. 8.) (ISBN:978 963 308 063 4), 2012 5) Tusor Péter, Pázmány és Klesl levélváltása 1626/1627 fordulóján: (Forrásközlés a firenzei Magalotti-levéltárból), Collectanea Vaticana Hungariae I/8, Budapest; Róma: Gondolat ; PPKE, 2012. 119-135., 2012 6) Tusor Péter; Tóth Krisztina: Az újonnan megnyitott vatikáni fondok és a magyar történetkutatás,, Collectanea Vaticana Hungariae I/8, Budapest; Róma: Gondolat ; PPKE, 2012. p. 203–252., 2012 7) Tusor Péter, Lukcsics József elfeledett okmánytára a Camera Apostolica magyarországi forrásairól, EGYHÁZTÖRTÉNETI SZEMLE 13:(1) pp. 67-79. (2012), 2012 8) Monostori Tibor, Martí Tibor, Tusor Péter: Pázmány Péter kiadatlan követi instrukciója: (1632. február 14.), MAGYAR SION, 2013. 9) Tusor Péter, Egy "epizód" Magyarország és a római Szentszék kapcsolataiból: Pázmány Péter esztergomi érseki kinevezése: (Mikropolitkai tanulmány) 362 p. 2013. (MTA Doktora) 10) Tusor Péter, Kardinalsnominierungen der Habsburger im 17. Jahrhundert, RÖMISCHE HISTORISCHE MITTEILUNGEN 55: pp. 271-322. (2013) 11) Tusor Péter, Why did Pázmány of the Jesuit Order Become a Somascan? In: Fodor Pál et al. (szerk.) More Modoque. Die Wurzeln der europäischen Kultur und deren Rezeption im Orient und Okzident: Festschrift für Miklós Maróth zum siebzigsten Geburtstag Budapest: Argumentum Kiadó; MTA BTK, 2013. pp. 529-538. 12) Tusor Péter, Bericht der päpstlichen Diplomatie über denWiener Hof (Herbst 1621), In: Anna Fundarková, István Fazekas (szerk.), Die weltliche und kirchliche Elite aus dem Königreich Böhmen und Königreich Ungarn am Wiener Kaiserhof im 16.–17. Jahrhundert. Wien: Institut für Ungarische Geschichtsforschung in Wien; Ungarische Archivdelegation beim Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Wien, 2013. pp. 77-102. (Publikationen der ungarischen Geschichtsforschung in Wien; 8.) (ISBN:978-6155389-08-5) 13) Tusor Péter, A Szentszék és a magyarországi katolicizmus a 17. században: Svatá Stolica a katolicizmus v Uhorsku v 17. storocí, In: Kónya Péter (szerk.) Rekatolizáció, ellenreformáció és katolikus megújulás Magyarországon: Rekatolizácia, protireformácia a katolicka restaurácia v Uhorsku. Konferencia helye, ideje: Eperjes, Szlovákia, 2013.06.20-2013.06.21. Presov: Presov Institut, 2014. pp. 207-223. (ISBN:978-80-555-1050-7) 14) Tusor Péter, Pázmány pápai bullái és palliuma. (Adatok az esztergomi érseki szék 1616. évi római konzisztoriális betöltéséhez), In: Kádár Zsófia, Lakatos Bálint, Zarnóczki Áron (szerk.), Archivariorum historicorumque magistra: Történeti tanulmányok Bak Borbála tanárnő 70. születésnapjára. 723 p. Budapest: Magyar Levéltárosok Egyesülete, 2013. pp. 257-276. (A Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai; 13.) (ISBN:978-963-87475-3-2) 9
15) Tusor Péter, Ki lehetett Pázmány jezsuita feljelentője? In: Ajkay Alinka, Bajáki Rita (szerk.) Pázmány nyomában: Tanulmányok Hargittay Emil tiszteletére. Vác: MondAt Kiadó, 2013. pp. 441-448. 16) Tusor Péter, Carlo Caraffa pápai nuncius első relációja a bécsi udvarról, FONSFORRÁSKUTATÁS ÉS TÖRTÉNETI SEGÉDTUDOMÁNYOK 20:(4) pp. 221256. (2013) 17) Tusor Péter, A legkorábbi Pázmány-portré "rejtélye", MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 62:(2) pp. 303-310. (2013) 18) Tusor Péter, A jezsuita Pázmány szomaszka szerzetessége. Miért? In: Fodor György, Sarbak Gábor (szerk.), Ünnepi kötet Maróth Miklós hetvenedik születésnapja tiszteletére. 227 p. Budapest: Szent István Társulat, 2013. pp. 177-186. (ISBN:978 963 277 407 7) 19) Lukcsics József, Tusor Péter, Fedeles Tamás (szerk.), Cameralia Documenta Pontificia de Regnis Sacrae Coronae Hungariae (1297–1536): Obligationes, solutiones 1. Budapest; Róma: Gondolat ; PPKE Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2014. 384 p. (Bibliotheca Historiae Ecclesiasticae Universitatis Catholicae de Petro Pázmány Nuncupatae. Collectanea Vaticana Hungariae. Classis I; 9.) 1., Obligationes, Solutiones (ISBN:978 963 308 203 4) 20) Lukcsics József, Tusor Péter, Fedeles Tamás (szerk.), Cameralia Documenta Pontificia de Regnis Sacrae Coronae Hungariae (1297–1536): Divisiones, provisiones, visitationes, qiundennia, rationes, annatae, obl. part., legationes, varia, taxae 2. Budapest; Róma: Gondolat ; PPKE Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2014. 488 p. (Bibliotheca Historiae Ecclesiasticae Universitatis Catholicae de Petro Pázmány Nuncupatae. Collectanea Vaticana Hungariae. Classis I; 10.) 2., Divisiones, Provisiones, Visitationes, Quindennia, Rationes, Annatae, Obligationes particulares, Legationes, Varia, Taxae (ISBN:978 963 308 204 1) 21) Péter Tusor, Tamás Fedeles, Documents of the Camera Apostolica and Church in the Medieval Hungarian Kingdom In: Lukcsics József, Tusor Péter, Fedeles Tamás (szerk.), Cameralia Documenta Pontificia de Regnis Sacrae Coronae Hungariae (1297–1536): Divisiones, provisiones, visitationes, qiundennia, rationes, annatae, obl. part., legationes, varia, taxae 2.. 488 p. Budapest; Róma: Gondolat ; PPKE Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2014. pp. 465-480. (Bibliotheca Historiae Ecclesiasticae Universitatis Catholicae de Petro Pázmány Nuncupatae. Collectanea Vaticana Hungariae. Classis I; 10.) 2., Divisiones, Provisiones, Visitationes, Quindennia, Rationes, Annatae, Obligationes particulares, Legationes, Varia, Taxae (ISBN:978 963 308 204 1) 22) Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.), IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. 482 p. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853364-6) 23) Péter Tusor, Matteo Sanfilippo Introduction: Introduzione In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies. 482 p. Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 1929. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 24) Péter Tusor. Episcopalist Crisis in the Hungarian Episcopate (1639), In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.), IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies. 482 p. Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 147-166. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-887853-364-6) 25) Péter Tusor La Santa Sede e l’Ungheria durante il pontificato di Innocenzo XI In: Richard Bösel, Antonio Menniti Ippolito, Andrea Spiriti, Claudio Strinati, Maria
10
Antonietta Visceglia (szerk.) Innocenzo XI Odescalchi: Papa, politico, committente. 488 p. Roma: Viella, 2014. pp. 209-220. (I libri di Viella; 182.) (ISBN:9788867282050) 26) Tusor Péter, Forgó András, Guitman Barnabás, Katolikus konfesszionalizáció a kora újkori Magyarországon: Digitális kiadású egyetemi tankönyv, Piliscsaba: Pilisart Kft., 2014. 27) Tusor Péter, Pázmány Péter esztergomi érseki kinevezése: A Habsburg-, a pápai udvar és Magyarország az 1610-es évek derekán SZÁZADOK 145:(5) pp. 1081-1110. (2014) 28) Tusor Péter, „Zrinius ipse desperat” – Die Korrespondenz von Erzbischof Lippay und Graf Porzia (1662–1663), In: Zsuzsanna Peres, Zsuzsanna Cziráki, Anna Fundárková, Orsolya Manhercz, Márta Vajnág (szerk.) Wiener Archivforschungen: Festschrift für den ungarischen Archivdelegierten in Wien, István Fazekas. 420 p. Wien: Institut für Ungarische Geschichtsforschung in Wien; Ungarische Archivdelegation beim Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Wien, 2014. pp. 165-182. (ublikationen der Ungarischen Geschichtsforschung in Wien; 10.) (ISBN:978-6155389-21-4) 29) Tusor Péter, Dynastic Politics, Diplomacy and the Catholic Church: Péter Pázmány’s 1616 Appointment as Archbishop of Esztergom In: Brzeziński Szymon, Zarnóczki Áron (szerk.) A Divided Hungary in Europe: Exchanges, Networks and Representations, 1541–1699. Vol. 2. Diplomacy, Information Flow and Cultural Exchange. 225 p. Newcastle upon Tyne: Cambridge Scholars Publishing, 2014. pp. 149-182.(A Divided Hungary in Europe: Exchanges, Networks and Representations; 2.) Diplomacy, Information Flow and Cultural Exchange (ISBN:1-4438-6687-3) 30) Tusor Péter A konstanzi bulla „alkalmazása”. A magyar királyi főkegyúri jog a 15–16. században In: Bárány Attila, Pósán László (szerk.), "Causa unionis, causa fidei, causa reformationis in capite et membris": Tanulmányok a konstanzi zsinat 600. évfordulója alkalmából. Debrecen: Printart-Press, 2014. pp. 219-239. (ISBN:978-963-89963-3-6)
31) Tusor Péter (forráskiad.), „Írom kegyelmednek, mint igaz magyar igaz magyarnak”.: Lippay György veszprémi és egri püspök, esztergomi érsek levelei magyar arisztokratákhoz, nemesekhez (1635–1665), Budapest: Gondolat; PPKE Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. (Collectanea Studiorum et Textuum; I/1.) (ISBN:978-963-308-209-6) 32) Török József, Tusor Péter, Tóth Krisztina (szerk.), Katolicizmus Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat korában: Tanulmányok és inventárium, Budapest: MTA-PPKE 'Lendület' Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. 434 p. (Collectanea Studiorum et Textuum; 2/1.) (ISBN:978-963-308-211-9) 33) Török József, Tusor Péter, Előszó, In: Török József, Tusor Péter, Tóth Krisztina (szerk.) 34) Katolicizmus Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat korában: Tanulmányok és inventárium. 434 p. Budapest: MTA-PPKE 'Lendület' Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. pp. 7-10. (Collectanea Studiorum et Textuum; 2/1.) (ISBN:978963-308-211-9) 35) Tusor Péter, Lippay prímás, a vasvári béke és a német birodalmi rendek (1664. október), In: Klestenitz Tibor, Zombori István (szerk.), Litterarum radices amarae, fructus dulces sunt: Tanulmányok Adriányi Gábor 80. születésnapjára. Budapest: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2015. pp. 79-87. 36) Tusor Péter, Bevezetés, In: Tusor Péter (forrás kiad.); 37) „Írom kegyelmednek, mint igaz magyar igaz magyarnak”.: Lippay György veszprémi és egri püspök, esztergomi érsek levelei magyar arisztokratákhoz, nemesekhez (1635– 1665). Budapest: Gondolat ; PPKE Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. pp. IXLIV. (Collectanea Studiorum et Textuum; I/1.) (ISBN:978-963-308-209-6) 11
38) Tusor Péter, Die Briefe von György Lippay Vertrauter und Nachfolger von Kardinal Pázmány an ungarische Aristokraten und Adeligen (1635–1665), In: Tusor Péter (forrás kiad.); „Írom kegyelmednek, mint igaz magyar igaz magyarnak”.: Lippay György veszprémi és egri püspök, esztergomi érsek levelei magyar arisztokratákhoz, nemesekhez (1635–1665). Budapest: Gondolat ; PPKE Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. pp. 521-542. (Collectanea Studiorum et Textuum; I/1.) (ISBN:978-963-308-209-6) Tóth Krisztina főállású tud. smst. 2012–2015 1) Tóth Krisztina: Egy apostoli adminisztrátori kinevezés háttere. Gróf Mikes János lemondása a szombathelyi püspökségről,, Collectanea Vaticana Hungariae I/8, Budapest; Róma: Gondolat ; PPKE, 2012. p. 281-327, 2012. 2) Krisztina Tóth: The echo of a pontifical initiative: The beginnings of the Opus Vocationis in the diocese of Szombathely, NOTES ET DOCUMENTS 36:(25-26) pp. 68-79., 2013 3) Tóth Krisztina: The Papacy and the Local Churches (16th–20th centuries): Budapest, 2013. május 8–12., EGYHÁZTÖRTÉNETI SZEMLE 14:(4) pp. 107-115., 2013
4) A szombathelyi egyházmegye (1936-1944): Grősz József szombathelyi egyházkormányzása 262 p. 2013. (PhD) Disszertáció. 5) Adriana Valerio: Madri del Concilio. Ventitré donne al Vaticano II, Carocci editore – Sfere, Roma 2012 STUDIA THEOLOGICA TRANSSYLVANIENSIA 16:(1) pp. 137-144. (2013). 6) Akik nem voltak ott az 1938-as eucharisztikus világkongresszuson: A román görög katolikus püspökök távolmaradása, LYMBUS - MAGYARSÁGTUDOMÁNYI FORRÁSKÖZLEMÉNYEK pp. 309-318. (2014) 7) Tóth Krisztina, Modernkori katolicizmus vs. neobarokk államegyház: Mi vezetett Cesare Orsenigo nuncius felszólalásához egy magyar püspökkari konferencián? In: Klestenitz Tibor, Zombori István (szerk.) Litterarum radices amarae, fructus dulces sunt: Tanulmányok Adriányi Gábor 80. születésnapjára. Budapest: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2015. pp. 243-255. 8) Tóth Krisztina, A bécsi Augustineum és Magyarország: Piliscsaba, 2014. december 4. EGYHÁZTÖRTÉNETI SZEMLE 16:(1) pp. 150-153. (2015) 9) Tóth Krisztina, "Vigilate et orate semper!": Klempa Sándor Károly beszámolója a II. Vatikáni Zsinat harmadik ülésszakáról, In: Török József, Tusor Péter, Tóth Krisztina (szerk.) Katolicizmus Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat korában: Tanulmányok és inventárium. 434 p. Budapest: MTA-PPKE 'Lendület' Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. pp. 153-194. (Collectanea Studiorum et Textuum; 2/1.) (ISBN:978-963-308-211-9) 10) Tóth Krisztina, A magyar zsinati atyák levéltári anyagának kutatása In: Török József, Tusor Péter, Tóth Krisztina (szerk.) Katolicizmus Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat korában: Tanulmányok és inventárium. 434 p. Budapest: MTA-PPKE 'Lendület' Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. pp. 329-403. (Collectanea Studiorum et Textuum; 2/1.) (ISBN:978-963-308-211-9) 11) Tóth Krisztina, A szombathelyi egyházmegye története Grősz József egyházkormányzása idején (1936–1944) Budapest: Gondolat ; PPKE Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. 326 p. (Bibliotheca Historiae Ecclesiasticae Universitatis Catholicae de Petro Pázmány Nuncupatae. Collectanea Studiorum et Textuum; Classis I. Vol. 2.) (ISBN:978-963-308-248-5) 12) Tóth Krisztina, The History of the Diocese of Szombathely under the Church Governance of József Grősz (1936-1944) In: Tóth Krisztina A szombathelyi 12
egyházmegye története Grősz József egyházkormányzása idején (1936–1944). 326 p. Budapest: Gondolat ; PPKE Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. pp. 307-321. (Bibliotheca Historiae Ecclesiasticae Universitatis Catholicae de Petro Pázmány Nuncupatae. Collectanea Studiorum et Textuum; Classis I. Vol. 2.) (ISBN:978-963308-248-5) ISBN ebook: 978-963-308-249-2. 13) Török József, Tusor Péter, Tóth Krisztina (szerk.) Katolicizmus Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat korában: Tanulmányok és inventárium Budapest: MTA-PPKE 'Lendület' Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. 434 p. (Collectanea Studiorum et Textuum; 2/1.) (ISBN:978-963-308-211-9) Szerződéses munkatársak (2012–2015.) A)
SZERZŐDÉSES,
KÖZREMŰKÖDŐ
MUNKATÁRSAK
TANULMÁNYAI,
ISMERTETÉSEI1
1) Rétfalvi Balázs: Czapik Gyula 1948-as római útja és az apostoli vizitáció ügye, Egyháztörténeti Szemle 2011/2. 338., 2011 2) Rétfalvi Balázs: Sárközy Pál főapáti kinevezése., Örökség és küldetés. Bencések Magyarországon, Pannonhalm, 341-357, 2012 3) Rétfalvi Balázs: L’Archivio della Nunziatura Apostolica in Italia, I, (1929-1939). Cenni storici e Inventario. A cura di Giovanni Castaldo – Giuseppe Lo Bianco [Collectanea Archivi Vaticani 82], Századok 2013 (147. évf.) 1, 236238-, 2013 4) Rétfalvi Balázs: Kovács Sándor útja a püspöki székhez., Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 2014 (26. évf.) 3-4, 2746, 2014 5) Sági György, Egy katolikus főpap vívódásai. Hamvas Endre csanádi püspök és az államhatalom, 1961-1964. Egyháztörténeti Szemle 14 (2013) 2. 63-82. o. 6) Sági György, Fr. Kálmán Peregrin OFM: Dokumentumok Grősz József kalocsai érsek hagyatékából, 1956-1957. In: Századok 2014. (148. évf.) 1. sz. 250-251. o. 7) Sági György, Magyarország és a Római Szentszék (Források és távlatok) Tanulmányok Erdő bíboros tiszteletére. (szerk. Tusor Péter). In: Vigilia 78 (2013) 10. 799-800. o. 8) Sági György, P. Szabó Ferenc SJ: A Vatikán keleti politikája közelről. Az Ostpolitik színe és visszája. In: Magyar Sion-Új folyam 7/49 (2013) 2. 301-303. o. 9) Fedeles Tamás, A Camera Apostolica és a magyar egyházi javadalmak a konciliarizmus időszakában. In: „Causa unionis, causa fidei, causa reformationis in capite et membris” Tanulmányok a Konstanzi Zsinat 600. évfordulója alkalmából. Szerk. Bárány Attila, Pósán László. Debrecen, 2014. 189-204.
B)
SZERZŐDÉSES, TANULMÁNYKÖTETINKBEN
KÖZREMŰKÖDŐ
MUNKATÁRSAK
PUBLIKÁCIÓI
2015
A szerződéses munkatársak megbízása egy-egy konkrét projektre megvalósítására szól (pl. II. Vatikáni Zsinat magyar résztvevőinek archivisztikai adatbázisa; Cameralia Documenta Pontificia; Il papato e le chiese locali). Kapcsolódó konferencia-előadásaik, tanulmányaik e részprojektek alkalmi, önkéntes kiegészítései. (Azaz ilyen jellegű előírt feladatuk a projektben nem volt.) 1
13
1. Gárdonyi Máté Teológiai szempontok a magyar katolikusok kommunizmus alatti történetéhez In: Török József, Tusor Péter, Tóth Krisztina (szerk.) Katolicizmus Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat korában: Tanulmányok és inventárium. Budapest: MTA-PPKE 'Lendület' Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. pp. 13–25. (Collectanea Studiorum et Textuum; 2/1.) (ISBN:978-963-308-211-9) 2. Rétfalvi Balázs Kovács Sándor szombathelyi püspök a II. Vatikáni Zsinaton In: Török József, Tusor Péter, Tóth Krisztina (szerk.) Katolicizmus Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat korában: Tanulmányok és inventárium. Budapest: MTA-PPKE 'Lendület' Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. pp. 27–112. (Collectanea Studiorum et Textuum; 2/1.) (ISBN:978-963-308-211-9) 3. Sági György Brezanóczy Pál útkeresése Egyház és pártállam között In: Török József, Tusor Péter, Tóth Krisztina (szerk.) Katolicizmus Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat korában: Tanulmányok és inventárium. Budapest: MTA-PPKE 'Lendület' Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. pp. 113–151. (Collectanea Studiorum et Textuum; 2/1.) (ISBN:978-963-308-211-9) 4. Jávor Miklós Katolikus és protestáns „békeszervezetek” és „béketevékenység” a Kádár-korszakban In: Török József, Tusor Péter, Tóth Krisztina (szerk.) Katolicizmus Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat korában: Tanulmányok és inventárium. Budapest: MTA-PPKE 'Lendület' Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. pp. 195–212. (Collectanea Studiorum et Textuum; 2/1.) (ISBN:978-963-308-211-9) 5. Beke Péter Az Állami Egyházügyi Hivatal Szolnok megyei tevékenysége az 1970-es években In: Török József, Tusor Péter, Tóth Krisztina (szerk.) Katolicizmus Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat korában: Tanulmányok és inventárium. Budapest: MTA-PPKE 'Lendület' Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. pp. 213–255. (Collectanea Studiorum et Textuum; 2/1.) (ISBN:978-963-308-211-9) 6. Benyhe Péter Bokor–Állam–Egyház. A Bulányi György-féle Bokor közösség, a kommunista pártállam és a magyar katolikus hierarchia In: Török József, Tusor Péter, Tóth Krisztina (szerk.) Katolicizmus Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat korában: Tanulmányok és inventárium. . Budapest: MTA-PPKE 'Lendület' Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015. pp. 257–325. (Collectanea Studiorum et Textuum; 2/1.) (ISBN:978-963-308-211-9) 2014
14
7. Alexander Koller The definition of a new ecclesiastical policy by the papal curia after the Council of Trent and its reception in partibus In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 33–54. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 8. Elisabeth Zingerle “et per ciò sentirò molto piacere ch’ella procuri informarsi et raguagliarmi di questo particolare” Le reti informative del nunzio Girolamo Portia di Graz (1592–1607) In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 55–70. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 9. Tamás Kruppa Apostolic nunciature in a Protestant country: the Transylvanian mission of Alfonso Visconti, Bishop of Cervia (1595–1598) In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 71–96. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 10. Silvano Giordano Politica, giurisdizione, dottrina. La Santa Sede alla ricerca di un equilibrio nella seconda metà del Seicento In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 97–120. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 11. Alessandro Catalano Riforma cattolica e fragilità giuridica: i decreti del Concilio di Trento e la Boemia In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 121–146. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 12. Matteo Sanfilippo 15
Il Settecento come fulcro della seconda età moderna In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 169–188. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 13. Antonio Menniti-Ippolito Chiese nazionali e papato nella prima età moderna. Note dagli archivi vaticani In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 189–204. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 14. Giovanni Pizzorusso Nuovo Mondo cattolico e papato: Chiesa coloniale, Chiesa missionaria, Chiesa locale (secoli XVI-inizio XIX) In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 205–256. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 15. Benedetta Albani Un nunzio per il Nuovo Mondo. Il ruolo della Nunziatura di Spagna come istanza di giustizia per i fedeli americani tra Cinque e Seicento In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 257–286. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 16. Esther Jiménez The Church in Spain, the Holy See and the First Propaganda Fide Missionaries in the Indies In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 287–302. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 17. Gaetano Platania Uno sguardo alla storia della Chiesa in Polonia attraverso l’Archivio della Sacra Congregazione de Propaganda Fidei In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.)
16
IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 303–320. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 18. Raynald Becker “Ultramontane” Encounters. German Bishops at Early Modern Italian Universities In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 321–342. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 19. Olivier Poncet La territorialità del nunzio in Francia (XVI–XIX secolo) In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 343–362. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 20. Klaus Unterburger The Munich Nunciature: The Papacy and the local churches in Bavaria 1785–1934 In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 363–378. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 21. Roberto Regoli Tramonto delle Chiese “nazionali” e nuovo giorno del Papato? La lunga epoca dei cambiamenti In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 379–406. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 22. Andreas Gottsmann Le nomine vescovili nella monarchia danubiana nel lungo ottocento In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 407–420. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 17
23. Igor Salmic “Oriente e Occidente si toccano ancora, ma non si confondono.” Relazioni diplomatiche tra la Santa Sede e il Regno dei Serbi, Croati e Sloveni/Jugoslavia alla luce delle trattative concordatarie (1918–1939) In: Péter Tusor, Matteo Sanfilippo (szerk.) IL PAPATO E LE CHIESE LOCALI. Studi = THE PAPACY AND THE LOCAL CHURCHES. Studies Viterbo: Sette Cittá, 2014. pp. 421–456. (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche; 4.) (ISBN:978-88-7853-364-6) 2012 1. Fazekas István: A magyar püspökök pápai megerősítése (kinevezése) 1554-ben. Bécsi levéltári források tükrében,, Collectanea Vaticana Hungariae I/8, Budapest; Róma: Gondolat ; PPKE, 2012. p. 7187, 2012 2. Fedeles Tamás: Az Apostoli Kamara középkori nyugtái,, Collectanea Vaticana Hungariae I/8, Budapest; Róma: GondolatPPKE, 2012. p. 11-25, 2012 3. Nemes Gábor: VII. Kelemen pápa magyar vonatkozású brévéi (1523–1526). Adatok a Magyar Királyság és a Szentszék kapcsolataihoz, Collectanea Vaticana Hungariae I/8, Budapest; Róma: Gondolat ; PPKE, 2012. p. 51-69, 2012 4. Palotai Ágnes (ford.): Hungary and the Holy See of Rome (Souerces and Perspectives), Collectanea Vaticana Hungariae I/8, Budapest; Róma: Gondolat ; PPKE, 2012. p. 447-464., 2012 5. Rétfalvi Balázs: A vatikáni magyar követség villája és az Opus Dei, Collectanea Vaticana Hungariae I/8, Budapest; Róma: Gondolat ; PPKE, 2012. p. 347-367, 2012
18