Bálint István
HARC VAGY SZÖVETKEZÉS Az eurokommunizmus jelenlegi dilemmái
A z emberi t u d a t genezisének egyik mitológiai, költői, filozófiai értel mezése, a bűnbeesés bibliai története számos létező és lehetséges m a g y a r á z a t ellenére az emberiség egyik nehezen megfejthető, ha u g y a n meg nem fejthetetlen szimbóluma. A skolasztikán belül ellentmondásként jelentkezett — ami a felvilágosodás k o r á n a k kedvenc témája is volt — , hogy a mindent t u d ó Isten miért nem látta előre a dolgok ilyen alaku lását, és ha látta, miért nem tett ellene semmit. Egyszóval az Isten vagy gonosz, mert szándékosan teremtett Á d á m és É v a számára ilyen helyze tet, v a g y csak egyszerűen ügyetlen, m e r t úgy teremtette meg a világot, hogy az szándékai ellen fordulhatott, esetleg b u t a , mert mindezt nem látta előre és nem t u d o t t semmit tenni ellene. A vallási gondolkodásmó don belül megoldatlan probléma megfejtéséhez nem visz közelebb a bűnbeesésnek első szexuális t a p a s z t a l a t k é n t való elég elterjedt értelme zése sem. A népi képzelet mitológiát gyártó ereje a z o n b a n ö n m a g a kínálja a megoldást, azzal, hogy hangsúlyozza: a tudás fájáról v a n szó, csak éppen mentesülni kell a vallási gondolatvilág nyűgéből. M e r t h a így nézzük, a k k o r a bűnbeesés bibliai története az emberré válásnak egyik szép k ö l tői értelmezését adja. Szó sincs semmilyen paradicsomról, sem pedig lángpallossal való kiűzetésről, pusztán csak a n n a k szimbolikus megfogal mazásáról, hogy a tudás, a megismerés, bizonyos dolgok felismerése vé get vet a nyugodalmas tudatlanság paradicsomi á l l a p o t á n a k , ennek hatására az ember egyszerre mindent másképp lát, a tudatlanság álboldogsága soha többet nem tér vissza, de az ember mégis a megismerést választja. Azért foglalkoztunk látszólag a kelleténél hosszabban a bűnbeesés bibliai történetével, mert az eurokommunizmus által a nemzetközi k o m munista és m u n k á s m o z g a l o m b a n , sőt az emberiség gondolkodásában te remtett új helyzetet leginkább a bibliai bűnbeeséshez h a s o n l í t h a t n á n k . Jelentkezésével vége szakadt a nyugalom egy paradicsomi á l l a p o t á n a k ,
egyetlen dolog sem m a r a d h a t o t t a régi, feltörtek a kínzó kételyek, de az ember, a kommunista mégis inkább ezt vállalja, mint a tudatlanság p a radicsomi állapotát.
Az eurokommunizmus
lényege
A „bűnbeesés" két egymással szoros kapcsolatban álló kérdésnek a felvetése. A z egyik: hogy lehet az, hogy a szocializmus nem győzött a legfejlettebb országokban, amelyekben a marxizmus mély igazsága sze rint m á r rég d i a d a l m a s k o d n i a kellett volna. És nem is csak abban az értelemben, hogy mért győzött a kevésbé fejlett országokban, ami lehet s z á m u k r a pusztán elméleti kérdés is, hanem a nyugat-európai k o m m u nista p á r t o k gyakorlati tevékenységét megszabó f o r m á b a n : miért nem győzött a fejlett országokban. E gyakorlati tevékenységhez még jobban kapcsolódó másik kérdés, vagy még pontosabban fogalmazva az első kér désnek még gyakorlatibb v o n a t k o z á s a : a tömegek érdekeit képviselő politikájuk miért nem szerez nagyobb tömegbázist, miért nem nyeri el a tömegek nagyobb támogatását. A kérdések felvetéséhez kapcsolódott két lényeges m o z z a n a t . Az egyik a r r a utal, hogy a kérdések fölvetése ö n m a g á b a n szakítás egy kényelmes „ p a r a d i c s o m i " állapottal, a másik pedig arra, hogy a kérdés felvetése kor m e g h a t á r o z o t t volt az a keret is, amelyben a választ keresték. A z első m o z z a n a t , hogy a fenti kérdések felvetése szakítás a nyugat-európai kommunista p á r t o k nagyon is kényelmes évtizedes álláspontjával, hogy a szocializmus győzelme biztos, csak éppen ki kell várni, mert vagy a termelőerők fejlődésének automatizmusa visz el oda, vagy pedig a két társadalmi rendszer összecsapása — esetleg más korszakokban, vagy más felfogás szerint: békés versenye — diadalra segíti. E kényelmes álláspont feladásában közrejátszott egy elméleti és egy gyakorlati tényező. Az el méleti a marxizmus fejlődése, megszabadulása a dogmatizmustól — köz tük visszahatásként vagy másik végletbe csapásként a „fiatal M a r x " eltúlzásának i r á n y z a t á v a l együtt — és egy egész sereg kérdés újrafogal mazása. A m a r x i z m u s n a k a második világháború utáni antidogmatikus reneszánsza tudatosította azt a marxi igazságot is, hogy a társadalmi fejlődésben nincsenek olyan egzakt törvényszerűségek, amelyek ö n m a guktól meghozzák a szocializmus győzelmét. N e m is csak azért, mert az emberiség elpusztíthatja önmagát, fejlődése m e g a k a d h a t , mint ahogy egész civilizációk j u t o t t a k zsákutcába, hanem azért is, mert az emberi t á r s a d a l o m és az emberi történelem csakis az emberek műve lehet. Tehát a sok egyéni a k a r a t eredőjeként k i a l a k u l h a t n a k bizonyos körülmények, sőt kényszerhelyzetek, olyan feltételek, amelyeket senki sem akar, viszont azok megszabják az emberek cselekedeteit, de nem lehet olyan objektivizált, automatikus, emberektől független társadalmi fejlődés, amely a szubjektív erők nélkül, sőt a k á r azok ellenére is elvisz a szocializmusba.
A gyakorlati tényező pedig az, hogy csak jelentéktelen politikai erők, szekta szintre zsugorodott pártocskák rendezkedhetnek be valami tőlük függetlenül is győzelmet hozó csoda varasára. A z olyan társadalmi erőt képező p á r t , mint az Olasz, Francia vagy Spanyol K P kénytelen k o n k rét célokat, k o n k r é t stratégiát és t a k t i k á t maga elé tűzni, hogy mozgás ban, tevékenységben tarthassa nagy létszámú tagságát és a választók előtt vonzóvá tehesse pártját. Másrészt — és ez adja meg a válasz keretét — ebben a gyakorlati tevékenységben résztvevő párttagok, a választásokon felsorakozó válasz tók társadalmi helyzete, ideológiai beállítottsága stb. megszabja, hogy milyen választ a d h a t t a k , talán pontosabban, milyen választ nem a d h a t tak a feltett kérdésre. Mert könnyű volt a választ megadni a polgári ideológusoknak, vagy a marxizmus revíziójának: a szocializmus azért nem győzött a fejlett országokban, mert M a r x n a k nem volt igaza. Mert a kapitalizmus szavatolja a saját s z a k a d a t l a n továbbfejlődésének feltéte leit, illetve maga is képes megoldani a fejlődése során felmerülő problé m á k a t , mint a kapitalizmus mindenféle dicsőítése hirdeti, illetve a h a r mincas évek nagy gazdasági válságának leküzdése szülte optimizmusra t á m a s z k o d ó keynesi közgazdaságtan vallja. Vagy azért, mert a szoci alizmus nem k a p o t t elég vonzóerőt, mint a szocialista országok k o n k r é t g y a k o r l a t á n a k különféle bírálata m a g y a r á z z a . Vagy azért, mert maga a társadalom fejlődése is más, mint M a r x elképzelte, mint a posztindusztriális társadalomról készült különféle elméletek m a g y a r á z z á k . Egyes kommunista p á r t o k egész addig elmentek, hogy ideológiai m e g h a t á r o z á sukból törölték a leninista jelzőt, azzal a hivatkozással, hogy Lenin t a nítása nem univerzális értékű. De eleve megszűntek volna kommunista p á r t n a k lenni, ha ezen túlmennek és h a M a r x igazát tagadják, vagy h á t a t fordítanak a szocializmusról, mint a kapitalizmust felváltó társa dalmi rendszerről szóló tanításnak. A keret tehát a d v a volt: szakítaniuk kellett azzal a kényelmes álla p o t t a l , hogy a szocializmust ki kell és ki lehet várni, és nem á l l a p o d h a t t a k meg a kapitalizmuson belül pusztán mennyiségi fejlődést elő irányzó elméletekkel. M a r a d t tehát az egyetlen lehetséges válasz: a szo cializmus győzhet, győzelmére szükség van a lakosság többsége l é t p r o b lémáinak megoldásához, csak éppen ez a győzelem nem következik be önmagától, h a n e m a szocializmus csak a k k o r és a n n y i b a n d i a d a l m a s k o d hat, amennyiben ezt a szubjektív erők kiharcolják. Vagyis más s z a v a k k a l : a szubjektív erőkön múlott, hogy a szocializmus nem győzött a fej lett országokban, illetve hogy a kevésbé fejlettekben győzött. M e r t ezek ben a kevésbé fejlett országokban létrejött az a társadalmi helyzet, amely megszülhette a társadalmi változtatáshoz szükséges társadalmi a k a r a t o t , v o l t a k szubjektív erők, amelyek ezt a társadalmi helyzetet megteremthették és ki t u d t á k használni, amelyek a tömegeket meg tud ták mozgatni és e mozgásnak a szocializmus felé vezető irányt t u d t a k adni. Ezzel szemben a szubjektív erők nem t u d t a k mit kezdeni az első világháború után egész E u r ó p á n végigsöprő forradalmi hullámmal, ké-
sőbb pedig a M a r x minden jóslatát felülmúló nagy gazdasági válsággal. D e még a második világháború után is a Francia K P tehetetlenül és tét lenül nézte 1968-ban a francia társadalom addig legnagyobb válságát; a h a t v a n a s évek végén minden nyugat-európai országban b o m b á k robban tak, b a r i k á d o k emelkedtek — nem is a későbbi elkeseredett egyéni terror, hanem tömegmozgalom formájában — és egyetlenegy mozgalom ólén sem kommunisták álltak. Egyszóval a szocializmus a szubjektív erők te hetetlensége és gyengesége miatt nem győzött a fejlett országokban. Ezzel az igazsággal való szembenézés és ennek alapján a n n a k kere sése, hogy mit kell változtatni a szubjektív erők stratégiáján és t a k t i k á ján, mit kell tenni, hogy az élcsapat maga képessé váljon a szocializmus felé haladás szorgalmazására, és mit kell tenni, hogy a tömegek az él csapat által megjelölt úton haladjanak, vagyis az élcsapat és a tömegek dialektikus egységben kiharcolják a szocializmus diadalát, adja meg az eurokommunizmus lényegét. A sajátos világpolitikai helyzet miatt eb ből a lényegből g y a k r a n a n n a k nemzetközi v o n a t k o z á s a állott reflektor fényben, m á r m i n t a n n a k leszögezése, hogy a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban nem lehet egyetlenegy irányító k ö z p o n t , hanem minden p á r t n a k saját adottságaihoz, sajátságaihoz a l k a l m a z k o d v a kell kialakítania és vezetnie politikáját. Mindennél lényegesebb azonban en nek a belső vonatkozása, tudniillik a n n a k leszögezése, hogy a szocializ mus nem győzhet magától, hanem csak a k k o r dialmaskodik, ha a k o m munista p á r t azt ki tudja harcolni. Ezen túlmenően a sajátosan fejlődő nyugat-európai kommunista p á r t o k n a k , amelyek m a g u k a t e u r o k o m m u n i s t á n a k vallják, van még néhány közös vonása. Elsősorban a n n a k a kérdésnek a megválaszolása, hogyan történhet a szocializmusnak ez a kiharcolása, milyen módszerrel, t a k t i k á v a l és stratégiával j u t h a t el a kommunista p á r t a szocializmus d i a d a lához. E n n e k keretébe tartozik a n n a k hangsúlyozása, hogy a szocializ mus győzelmének nem a fegyveres felkelés, a p r o l e t á r f o r r a d a l o m az egyetlen útja. Ehelyett N y u g a t - E u r ó p á b a n a kommunista p á r t o k n a k ki kell használniuk a p a r l a m e n t i demokrácia nyújtotta lehetőségeket, szaván kell fogni a polgári demokráciát, megkövetelve tőle, hogy komolyan vegye saját jelszavait és azzal kell túlnőni rajta, hogy még ténylege sebbé teszik. Ehhez kell a legszélesebb összefogás v a l a m e n n y i társadalmi erővel. A z olasz k o m m u n i s t á k ezt történelmi kompromisszum formájában fogal m a z t á k meg, azt hirdetve, hogy a társadalom átalakításához még a la kosság 50 százalékának támogatása sem elég. A francia kommunisták a Baloldali Szövetség keretében legalább ezzel az 50 százalékkal a p a r l a menti többség elnyeréséért i n d í t o t t a k rohamot. A spanyol kommunisták a többi társadalmi erővel együtt a fasiszta múlt leküzdésére összponto sítottak mindent. Ennek a stratégiának és t a k t i k á n a k az eredménye lett az, hogy egész D é l - E u r ó p á b a n a k o r m á n y r a kerülés előtt álltak a kom munista p á r t o k .
Ami
változott
A z ó t a megváltozott a helyzet, s ezek a k o m m u n i s t a p á r t o k meszszebb kerültek a k o r m á n y p o l i t i k a befolyásolásától. Olaszországban a k o m m u n i s t á k kezdetben kívülről t á m o g a t t á k a k o r m á n y t , majd részt vettek a k o r m á n y p r o g r a m és -politika kialakításában, u t á n a viszont el lenzékbe kényszerültek. Franciaországban a Baloldali Szövetség fölbo rult és nem sikerült a kommunisták k o r m á n y r a kerülése. Spanyolország ban a k o r m á n y jobbra tolódott és fölmondta a többi p á r t t a l , k ö z t ü k a kommunista p á r t t a l kötött moncloai egyezményt. P o r t u g á l i á b a n , ahol a kommunisták kezdetben k o r m á n y o n voltak, majd később is a k o r m á n y t fenntartó p a r l a m e n t i többség részét a l k o t t á k , a K P mellékes szerepre kényszerült, ellenzéki p á r t t á vált. A k o r m á n y p o l i t i k a befolyásolásától való eltávolodás m a g y a r á z a t a , hogy hiába v á l t o z t a k meg a kommunista p á r t o k , a többi társadalmi erő nem fogadta el a felkínált szövetséget. Olaszországban a keresztény d e m o k r a t á k minden logika ellenére t o v á b b r a is mereven elzárkóznak a k o m m u n i s t á k k a l való együttműködéstől. Franciaországban a szocialisták meg nem értésén borult fel a Baloldali Szövetség. Spanyolországban és Portugáliában pedig a kommunistáktól való elzárkózás tette lehetetlenné egyik helyütt a Szocialista M u n k á s p á r t k o r m á n y r a kerülését, másik h e l y ü t t pedig ez az elzárkózás b u k t a t t a meg a szocialista k o r m á n y t . Ilyen körülmények között a nyugat-európai k o m m u n i s t a p á r t o k veszítettek befolyásukból, a k o r m á n y p o z í c i ó k közvetlen megközelítése u t á n ismét ellenzékbe szorultak, sőt a választásokon is visszaestek. A helyzet p a r a d o x o n a , hogy ezeken a választásokon majdnem u g y a n a z o k k a l az ér vekkel h a r c o l t a k ellenük mint eurokommunista i r á n y z a t u k kialakítása előtt, a francia választásokon például a kolhozok elleni érveléssel léptek fel a francia k o m m u n i s t á k ellen. A nyugat-európai kommunista p á r t o k visszaesésének számos o k a v a n . A Francia K o m m u n i s t a P á r t ezek közül egyet kielemzett és a r r a a meg lepő következtetésre jutott, hogy a gazdasági válság nem a k o m m u n i s t a p á r t o k n a k kedvez. E n n e k több v o n a t k o z á s a v a n . Egyrészt a békés k o r szakokban nagyjából z a v a r t a l a n a politikai élet is, k i s z á m í t h a t ó k az erő viszonyok. A válság viszont ezeket a békés viszonyokat zavarja meg. Egyrészt azzal, hogy a kapitalizmus nem képes megbirkózni saját p r o b lémáival és ezzel felszínre kerül az addig m i n d e n h a t ó n a k vélt állami beavatkozás tehetetlensége, másrészt azzal, hogy létrejön a kapitalizmus krónikus munkanélkülisége. Mindennek lényeges hatása, hogy a gazda sági válság megbontja a tömegeket, amelyek támogatására szükség v a n az új stratégia és t a k t i k a győzelméhez. Beigazolódott ugyanis, hogy a gaz dasági válság nem egyértelműen forradalmi hatású, hanem éppen ellen kezőleg, elbizonytalaníthatja, megfélemlítheti a tömegeket, a konzer vativizmust erősítheti. U g y a n a k k o r a megbomló tömegeknek a másik része radikálisabbá válik, nem a k a r együttműködést, hanem harcot k ö vetel, úgy hogy m i r e a kommunista p á r t o k eljutottak a többi erővel
való együttműködés taktikájáig, a radikalizálódó tömegek ezt az együtt működést m á r megkérdőjelezték. Másrészt a gazdasági válság befolyásolja a z o k n a k az erőknek az együttműködési készségét, amelyek támogatása nélkül nem szerezhető meg a k o r m á n y z á s h o z szükséges többség. I t t is hat a tömegek megosz lása, k o n z e r v a t í v a b b á és radikálisabbá osztódása, ami befolyásolja a sza v a z a t o k é r t k ü z d ő p á r t o k állásfoglalását. U g y a n a k k o r azonban az is hat, hogy a válság elbizonytalanítja a különféle társadalmi erőket, önbiza lom h i á n y á b a n merevebb elzárkózásra készteti a z o k a t az erőket is, ame lyek különben hajlamosak lennének a k o m m u n i s t á k k a l való együttmű ködésre. És ami a leglényegesebb, a válság úgy befolyásolja a tömegek jelentékeny részét, hogy nehezebben bocsátkoznak új vállalkozásokba, jobban idegenkednek minden újítástól, tehát a kommunisták által java solt reformoktól is. Külön elemzés témája, hogy a gazdasági válság mennyiben h a t o t t a nemzetközi helyzet megromlására. A z viszont könnyen felismerhető, hogy a nemzetközi helyzet elmérgesedése szerephez jutott az eurokommunista p á r t o k bizonyos visszaesésében. Részben azért, mert eltereli a figyelmet a lényegesebb problémákról, és belső v i t á k a t vált ki, állásfoglalásra kész teti a nyugat-európai p á r t o k a t olyan problémákról, amelyeknek semmi közük a társadalmi átalakuláshoz, egyszóval feleslegesen leköti az ener giákat. Részben pedig azért, mert saját meggyőződésükből, még inkább külső nyomásra, merevebbé teszi a z o k n a k az erőknek az állásfoglalását, amelyek békésebb és n y u g o d t a b b nemzetközi légkörben esetleg hajlan dóak lettek volna e g y ü t t m ű k ö d n i a k o m m u n i s t á k k a l . Végül az eurokommunizmus visszaesésében szerephez jutott a nyugati p a r l a m e n t i rendszer válsága, aminek egyik oka természetesen ismét a krónikussá vált gazdasági válság. O l y a n tünetei v a n n a k ennek, mint az, hogy a legutóbbi olasz p a r l a m e n t i választásokon meglepően sok volt az érvénytelen szavazócédula, amelyek zömére azt írták rá a szavazók: „Gazemberek, mind egyformák v a g y t o k " , vagy hogy a legutóbbi spa nyol, galíciai, t a r t o m á n y i népszavazáson mindössze a s z a v a z ó k n a k 28 százaléka járult a s z a v a z ó u r n á k elé. Egyszóval mire a kommunista pár tok eljutottak a p a r l a m e n t i harc taktikájáig, vagyis addig az i r á n y v o n a lig, hogy a p a r l a m e n t a r i z m u s eszközeivel kell a szocializmushoz köze lebb kerülni, majd eljutni a h a t a l o m megszerzéséhez, ez a p a r l a m e n t a rizmus súlyos válságba jutott. Egyrészt kifejezettebbé vált a törvény hozó h a t a l o m n a k a végrehajtó h a t a l o m j a v á r a történő visszakozásának folyamata, másrészt a tömegek elveszítették érdeklődésüket a parlamenti harc iránt. Ami
változatlan
Ebben a helyzetben a nyugat-európai kommunista p á r t o k néhány le hetőség közül v á l a s z t h a t t a k . A z egyik az, hogy visszatérnek az euro k o m m u n i z m u s előtti állapotra, ami az ő esetükben a n n a k elfogadását je-
lcntené, hogy ismét kénytelenek a hosszú t á v r a szóló ellenzékiségre be rendezkedni, vagyis lemondanak a közvetlen h a t a l o m r a jutás t á v l a t á r ó l , azzal az a l t u d a t b a szorított, vagy — mint egy időben a szélsőbal tette — nyíltan hirdetett elképzeléssel, hogy új világháború kell a h a t a l o m r a jutáshoz, sőt azzal a még mélyebb rétegekbe szorított kétellyel, hogy a szocializmus esetleg megvalósíthatatlan. A kis p á r t o k ezt még meg is tehetnék, eleve elkönyvelve, hogy m e g m a r a d n a k jelentéktelen, szekta szinten mozgó pártocskának. A nagy p á r t o k viszont a p a r l a m e n t a r i z m u s körülményei között kénytelenek lennének beletörődni, hogy szavazó táboruk lemorzsolódik, hiszen hogyan m a r a d h a t n a k nagy párt, amely csak a n n y i t tud választóinak m o n d a n i : szavazzatok ránk, ha ki akar játok m a g a t o k a t rekeszteni a k o r m á n y politikájának befolyásolásából, támogassatok bennünket, a n n a k ellenére, hogy még a s z a v a z a t o k n a k 30 százalékával sem t u d u n k beleszólni az ország ügyeinek irányításába; szavazzatok ránk, ha eleve olyan p á r t o t a k a r t o k támogatni, amely soha sem lesz k o r m á n y o n , tehát soha sem tud semmit tenni problémáitok megoldása érdekében. N y i l v á n v a l ó , hogy ez az út a nagy p á r t o k szá mára j á r h a t a t l a n . Ezzel szemben a másik lehetőség — ha a szocializmus d i a d a l á t nem akarják a messzi jövőbe tenni és a v a k véletlenre bízni — csak az lehe tett, hogy m e g m a r a d n a k az eurokommunizmus lényege mellett: a szoci alizmus csakis a szubjektív erők h a r c á n a k d i a d a l a lehet, csak úgy győz het, ha a szubjektív erők ki tudják harcolni, tehát a kommunista p á r t nak, mint a t á r s a d a l m a t á t a l a k í t ó erők élcsapatának, ehhez a harchoz kell a stratégiát és t a k t i k á t megtalálni. Ezen az úton ismét két megoldás kínálkozik. Az egyik: fokozni a harcot, erélyesebbé, kategorikusabbá, harciasabbá tenni a kommunista p á r t álláspontját, a l k a l m a z k o d n i a t ö megek radikalizálódásához, visszatérni tehát a frontális ellenzékiség stra tégiájához és taktikájához. A másik: t o v á b b r a is a tömörülés, összefogás, szövetkezés stratégiáját és taktikáját folytatni, csak éppen nem a p a r l a menti p á r t o k k a l szövetkezve, még kevésbé a pártcsúcsokkal megegyezve, hanem m a g u k a t a tömegeket kell összefogni és mozgósítani, a p a r l a mentarizmust és a parlamentben folyó harcot felváltani, vagy legalábbis kiegészíteni a tömegek mindennapos problémáinak megoldásáért, a tö megek felsorakoztatásáért v í v o t t küzdelemmel. A z eurokommunista p á r t o k többsége tulajdonképpen ezt a két mód szert kombinálja és belső erőviszonyaitól függően különféle a r á n y b a n egyesíti új taktikájában. A z Olasz K o m m u n i s t a P á r t r ó l külön szólunk. A Francia K P - n belül heves viták után vereséget szenvedett az a — el sősorban értelmiségiekből álló — szárny, amely azt vallotta, hogy még t o v á b b kell menni a p á r t átalakulásában — és ez talán még lényege sebb — a szocialistákkal való szövetkezés érdekében még többet fel kell adni a p á r t elveiből, k o n k r é t a n le kell m o n d a n i az élcsapat szerepéről, fenntartás nélkül el kell fogadni a szocialisták vezető szerepét a Bal oldali Szövetségben. E z u t á n a p á r t egyrészt radikálisabbá tette szembe állását minden más erővel. A hivatalos politikával való szembehelyez-
kedésben addig ment, hogy a többi eurokommunista p á r t rosszallását is magára v o n v a , nem ítélte el a Szovjetunió afganisztáni beavatkozását. A szocialistákkal való szembeszállást pedig addig vitte, hogy, amíg az Olasz és Spanyol K P az európai baloldali összefogás érdekében tárgyal tak a francia szocialistákkal, a francia kommunisták elzárkóztak min den ilyen tárgyalás elől. U g y a n a k k o r azonban a p á r t legutóbbi kong resszusa megfogalmazta a szövetség új politikáját is. Marchais szavaival: „Szövetség a bázisban, összefogás m i n d a z o k k a l , akik meg akarják vál toztatni a t á r s a d a l m a t , vagyis akció révén megteremtett szövetség ve lük." A Portugál K P — amely bizonyos vonatkozásban sohasem sorako zott fel teljes egészében az eurokommunista p á r t o k h o z — igazának iga zolásaként fogta fel, hogy a rendkívüli választásokon megközelítette, majd a községi választásokon utolérte a Francia K P s z a v a z a t a i n a k szá z a l é k a r á n y á t . A m i k o r a rendes választásokon kissé visszaesett, a k k o r is csak azt a tanulságot v o n h a t t a le, hogy taktikáját gyorsabban kell ido mítani az igen rugalmas jobboldal taktikájához, például ahhoz, hogy amikor a jobboldal felismerte, hogy a földek visszaadása népszerűtlen, gyorsan t a k t i k á t v á l t o z t a t o t t , és a kisparasztoknak való földosztást ál lította a kommunisták által t á m o g a t o t t szövetkezetekkel szemben. így aztán a Portugál K P taktikája v á l t o z o t t legkevésbé, m a r a d t a harc és a szövetkezés kombinálása. Ezen a vonalon a K P folytatta harcát a jobb oldal ellen, radikálisabbá vált a gazdasági válság kérdéseiben. U g y a n a k k o r a pártcsúcsokat túllépő szövetkezésre adott példát, amikor az el nökválasztásokon visszavonta saját jelöltjét és t á m o g a t t a Eanest. A Spanyol K P - n belüli helyzet kissé bonyolultabban alakult. Egyrészt hevesebbé vált a p á r t o n belüli forrongás — a lapok olyan riasztó ada tokat közöltek, hogy a Spanyol K P az utóbbi két évben tagságának egy h a r m a d á t elvesztette. Ez persze részben a n n a k t u d h a t ó be, hogy a Franco-korszak letűnése és a p á r t okos politikája — amely képessé tette a k o r m á n y p o l i t i k a közvetlen befolyásolására — túl nagy reményeket tá masztott. A csalódás aztán a nem elég h a t á r o z o t t és szilárd tagokat viszszariasztotta a p á r t t ó l . Másrészt heves belső viták r o b b a n t a k ki akörül, hogy helyes-e a p á r t stratégiája és taktikája, vagy pedig a megváltozott körülmények között változtatni kell rajta. A viták hevességét m a g y a rázza, hogy a s z a v a z a t o k n a k alig több mint 10 százalékával a négy dél európai n a g y p á r t között a Spanyol K P a leggyengébb, tehát legközelebb áll a veszélyhez, hogy jelentéktelen, szektajellegű, a világ és az ország befolyásolásáról lemondó p á r t t á alakul át. A vitában addig mentek, hogy a p á r t egyik legerősebb szervezete, a K a t a l á n Egyesült Szocialista P á r t , amely a K P 23 parlamenti képviselője közül nyolcat m o n d h a t magáénak, jelentéktelen többséggel — az egyik h a t á r o z a t o t például 353 szavazattal 351 ellenében és 43 k ü l d ö t t t a r t ó z k o d á s a mellett fogadták el — törölte az eurokommunista jelzőt. H a s o n l ó mozgások figyelhetők meg az eurokommunizmushoz t a r t o z ó kisebb nyugat-európai kommunista p á r t o k n á l is. A lényeg az, hogy ezek
a p á r t o k sajátosságaikkal, belső erőviszonyaikkal és általában szubjek tív erőikkel összhangban reagálnak a megváltozott körülményekre. Poli tikai rövidlátás vagy éppen tudatos porhintés a polgári sajtó cikkezése az eurokommunizmus válságáról. Mert, amit fentebb elmondtunk, vagy részletesebb elemzésben még e l m o n d h a t n á n k , nem az eurokommunizmus válságát mutatja. N e m változik ugyanis a lényeg: ezek a p á r t o k soha többé nem térhetnek vissza a passzív várakozás, a fatalisztikus bele törődés egykori állapotába, nem n y u g o d h a t n a k ismét bele egy kényel mes állapotba, hogy a szocializmus d i a d a l m a s k o d h a t anélkül, hogy ők a legszigorúbban és a szó szoros értelmében vett realitás körülményei kö zött kiharcolnák. A forrongás és az állítólagos válság tünetei csak azt mutatják, hogy a megváltozott körülmények között nehezebb a győze lemnek ezt a realitás talaján mozgó stratégiáját és taktikáját megtalálni és a tagságnak, a választóknak felkínálni. A mostani helyzetre jellemző, hogy az új körülményekre való reagá lásban kevesebb a közös vonás, mint az eurokommunizmusra nézve ked vezőbb helyzetben volt. Ebből fakad az eurokommunista p á r t o k közötti összhang megbomlása is és az időnként kirobbanó viták is ebből ered nek. Az előtérben álló különbségek és a megváltozott helyzetre való re agálás eltérései ellenére azonban változatlanul m e g m a r a d t a k az euro kommunista irányvétel lényegét adó közös vonások. Közülük négyet emelnénk ki. Először: valamennyi p á r t álláspontja radikálisabbá vált. Lehetnek eltérések a radikálisabb fellépés fokaiban és megnyilvánulásaiban, de minden nyugat-európai kommunista p á r t kénytelen volt tudomásul venni, hogy a gazdasági válság nemcsak b i z o n y t a l a n a b b á tette a töme geket, hanem a sokfajta elégedetlenséget is növelte. így a kommunista p á r t csak veszíthet, ha a k o r m á n n y a l való együttműködés, vagy a többi p á r t t a l való szövetség érdekében tompítja állásfoglalását, csitítja az elé gedetlenséget, lefogja a tömegek radikalizálódását, közben ezzel kockáz tathatja, hogy ez a radikalizmus ellene fordul és még kézzelfoghatóbbá válik a veszély, hogy a szociáldemokrácia sorsára j u t n a k vagy lemorzso lódnak a szocialisták és a szélsőbal között. Másodszor: a tapasztalatokon okulva ezek a kommunista p á r t o k fel ismerték, hogy tevékenységüket nem korlátozhatják a parlamenti harcra, a p á r t o k szövetségére, a szavazatokért v í v o t t küzdelemre. Ellenkezőleg, a szavazatokért vívott harc is csak a k k o r lehet eredményes, ha meg nyerik a tömegeket, a pártszövetségek csak a k k o r lehetnek szilárdak, ha nem a csúcsokon, hanem a közös harcban alakulnak ki, sőt a többi p á r t o t csak úgy kényszeríthetik a velük való együttműködésre, a kor m á n y t arra, hogy figyelembe vegye a k o m m u n i s t á k a t , ha a p a r l a m e n ten kívül is több ütközetet nyernek. H a r m a d s z o r : a nyugat-európai p á r t o k egy pillanatra sem feledkez hetnek meg arról, hogy a parlamenti rendszernek és a demokrácia ilyen típusának m e g v a n n a k a maga követelményei. Az egyik követelmény, hogy a p á r t n a k konkrét és reális lehetőségét kell felkínálnia a k o r m á n y -
politika befolyásolására, mert különben gyorsan elveszíti választóit, ha azok semmilyen lehetőséget nem látnak arra, hogy pártjuk az életüket meghatározó tényező lehet. Így aztán a k o r m á n y o k elleni fellépés r a d i kalizálódása, a pártcsúcsokkal való szövetségnek a tömegekkel és a tö megekben való szövetséggel való szembeállítása ellenére stratégiájukban és taktikájukban helyet kell k a p n i a a k o r m á n y h o z való közelebb ke rülésnek, a többi p á r t t a l való szövetség konkrét elképzelésének is. Végül közös az a felismerés is, hogy már a fenti szövetséghez való alkalmazkodás, még inkább a követelmény: ahhoz, hogy a p á r t megnyerje a tömegeket, betölthesse a tömegek élcsapatának szerepét, a szocializmus felé haladás a k t í v hajtóereje legyen, m a g á n a k is állandóan a l k a l m a z kodnia, változnia kell. A csalódások és kudarcok egyik lényeges tanulsága ugyanis, hogy a kommunista p á r t n a k — azután, hogy az eurokommunizmus fejlődésének első szakaszában el kellett jutnia addig a felisme résig, hogy a szubjektív erők h i b á z t a t h a t o k , mert a szocializmus nem győzött a legfejlettebb országokban, ez a tömegek szubjektív beállított ságán és a tömegeket befolyásoló p á r t o k szubjektív felkészültségén, ké pességén és hozzáállásán múlott — a csalódásokat és k u d a r c o k a t követő korszakban el kell jutnia addig a felismerésig is, hogy a kommunista p á r t o k o n is múlik, ha a tömegek érdekeit képviselő politikája nem kapja meg a tömegek nagyobb támogatását. Ebből pedig magától értetődik a következő lépés: ahogyan a szubjektív erők szerepének felismerése elve zetett a szocializmus d i a d a l r a segítésének új stratégiájához és taktikájá hoz, ugyanígy a kommunista p á r t szerepének felismerése is el kell hogy vigyen a p á r t olyan átalakításához, amely vonzóvá teszi a tömegek, első sorban a dolgozók és a fiatalok szemében. Érzésünk szerint ezt az új felismerést legtöretlenebbül és legteljesebben az Olasz K o m m u n i s t a P á r t politikájában és g y a k o r l a t á b a n találjuk meg. Ezért foglalkozunk következő számunkban külön az Olasz K P - v e l .
