Az Olasz Északikutyás Klub (CIRN) Klubkiállítása 2005. november 13. – Párma, Olaszország
Néhány szóval úgy is jellemezhetném ezt a kirándulást, hogy negatív események tömkelege egyetlen pozitívummal, de azért az egyért igazán megérte elmenni! Az egész úgy kezdõdött, hogy a Bornóban tartott klubkiállítás után tudomásomra jutott, hogy az Olasz Északikutyás Klub is amerikai bírót hívott a szibériai huskykhoz a Pármában rendezendõ klubkiállítására, méghozzá nem kisebb személyiséget, mint a fajta „nagyasszonyát“, Mrs. Kathleen Kanzlert (Innisfree kennel). A távolság kb. ugyanannyi volt, mint Borno esetében, ráadásul a bíró neve roppantul vonzó volt számomra, így aztán ide is beneveztem a Tovikot. A nevezés roppant egyszerû volt, a klub honlapján kitöltöttem egy on-line nevezési lapot és ugyanott rögtön be is tudtam fizetni a nevezési díjat a bankkártyám segítségével.
Szállást a jól bevált módszer szerint, interneten kerestem és sikerült egy igazán szuper, kutyaszeretõ panziót találnom. Eddig minden rendben ment, de aztán a kiállítás elõtt egy héttel Rixi kutyám elkezdett furcsán menni, a vállait erõlködve mozgatta, a feje ide-oda ingott. Azt hittem, meghúzódott valami izom a vállában, amikor leugrott egy elég magas asztalról (habár az ugráskor nem jelzett fájdalmat). Az utazásunk elõtti napon, pénteken hirtelen annyira leromlott az állapota, hogy a lépcsõn sem tudott feljönni, ezért gyorsan el kellett vinnünk orvoshoz, mert gyanússá vált, hogy nem egyszerû húzódásról van szó. Az orvos össze-vissza nyújtotta, húzkodta, csavargatta a lábait, nyomkodta a gerincét, de a Rixi meg sem nyikkant, pedig eléggé mimózalelkû a szentem, egy kis szuritól is mindjárt siránkozik. Szóval nem tartottam valószínûnek, hogy izületi
Három, aránylag nagy ringet állítottak fel a sportcsarnokban
gyulladása vagy izomhúzódása lenne, mert ezek általában fájdalommal járnak. Inkább Lyme-kórra gyanakodtam, hiszen az utóbbi idõben borzalmasan sok kullancs volt a kutyáimban, hiába vettem nekik Bob Martin spot-on kullancsirtót, abszolúte semmit sem ért. A Lyme-kór egyik jellemzõ tünete a sántaság és izületi problémák, de idegi elváltozásokat is okozhat, ami paralízishez hasonló állapotot eredményez. Az orvos úgy gondolta, hogy próbáljuk meg az antibiotikumos kezelést, ha attól javul a kutya mozgása, akkor talán tényleg Lyme-kóros, ha nem, akkor viszont meg kell röntgenezni a gerincét. Ez mind pénteken történt, amikor már készülõdnöm kellett volna és még Tovikot is meg kellett fürdetnem. Gondolhatjátok, hogy eléggé nyugtalanul hagytam otthon kedvenc vöröskémet, nagyon idegesített, hogy mi lehet a baja. Szerencsére a hangulata és az étvágya jó volt és a béna mozgást leszámítva teljesen egészségesnek tûnt. Anyukám elvállalta a gyógyszerezését, amíg távol vagyunk és megbeszéltük, hogy SMS-ben folyamatosan tájékoztat az állapotáról. Szombat reggel nem sokkal 7 óra után nekiindultunk a kb. 1100 km-es nagy útnak. Utazás közben szerencsére csak kevés negatívum történt: eléggé ködös idõnk volt és az autópályák néhány szakaszán sávlezárások lassították a forgalmat. (Az osztrák határon megint nem nézték meg Tovik útlevelét, és visszafelé sem...) A szállásunk megtalálásával akadt egy kis gondunk, mert a panzió tulajdonosnõje által emailben leírt útvonal nem igazán passzolt. Például sehol sem talál-
1
tuk a lámpát, ahol le kellett volna fordulnunk. Végül azért csak odataláltunk és mivel már elõre értesítettem SMS-ben a közeledésünkrõl, a kivilágított kapuban várt ránk. Jól tette, mert különben simán elhúztunk volna a panzió mellett a sötétben. Szép nagy szobát kaptunk, külön elõszobával és fürdõszobával. A ház mögött jókora dimbesdombos, füves rész és egy szõlõlugas terült el. Ezt persze akkor este még nem láthattam, így a Tovikot sötétben botorkálva sétáltattam meg a ház körül, a 8 méteres Flexi pórázzal. Sajnos az utazás mindig eléggé megviseli, nem képes nyugodtan lefeküdni és szunyálni, mint a többi kutya, ehelyett egész idõ alatt az ablak mellett ül és bámul kifelé. Most 12 órán keresztül ült szinte egyfolytában, csupán néhány rövid sétára vettem ki a kocsiból a pihenõkben. (Azért lefekvés elõtt még labdázgatott egy kicsit az ágyunkban...) Másnap reggel 8-kor mentünk le reggelizni, de elõtte még kivittem a Tovikot dolgát intézni és a szobánkba visszafelé bekövetkezett a következõ negatív esemény: az ügyetlen kutya elcsúszott a lépcsõn és jól beverte a bal hátsó lábát. Persze rögtön lesántult, elõször nem is akart ráállni. Mondhatom, totál kiakadtam! Ennyit utaztunk és költöttük a halom pénzt hiába – sánta kutyát nem vihetek be a ringbe! Óriási szerencsére csak múló fájdalom volt, mert némi sétáltatás után lassan megszûnt a sántítás. Ja, a reggeli nagyon finom volt, a tulaj pedig nagyon kedves, úgyhogy a szállással maximálisan meg voltunk elégedve (egy kis pozitívum!). A következõ enyhe negatív beütésû meglepetés a kiállítás (vélt) helyszínére érkezésünkkor ért minket, ugyanis a klub honlapján feltüntetett szálloda parkolójában csak néhány autót láttunk, ami eléggé gyanús volt... Bementem
2
hát, hogy megkérdezzem, pontosan hol lesz a kiállítás. A recepciót nem találtam, helyette egy étteremféle helyiségbe jutottam, ahol az egyik asztalnál megpillantottam a bírókat (jó jel!). Vagyis csak Kathleen Kanzler bírónõt ismertem fel, de a többieknek is olyan bírós kinézetük volt. Odamentem a pultoshoz és kérdezõsködni próbáltam, ám õ egy szót sem értett angolul. Viszont a bírótársaság egyik tagja (mint késõbb kiderült, a finn Matti Tuominen úr, aki a szamikat és a BIS-t bírálta) éppen arra tartott és meghallotta, mi a problémám. Elmondta, hogy sajnos õ sem tudja, hol lesz a kiállítás, de mivel éppen oda indulnak, javasolta, hogy kövessük a furgonjukat. Így is tettünk és micsoda kalamajkába keveredtünk! Kiderült, hogy a furgon olasz sofõrje sem volt ismerõs a környéken, ezért össze-vissza kavargott Párma szürke külvárosában (még azt sem mondhatom, hogy legalább kellemes városnézésben volt részünk), többször is szabálytalankodva, amivel persze minket is belerángatott az éles helyzetekbe, úgymint piroson való áthaladás, tiltott megfordulás, bicikliúton rodeózás, meg ilyesmik. Nagy mákunk volt, hogy nem találkoztunk rendõrökkel! Útközben gyakran megálltak elõttünk és az éppen arra járóktól kérdezõsködtek. Volt ám nagy mutogatás, jobbra-balra, erre-arra, aztán bólogatás, végül mégis csak kavarogtunk tovább és egyegy úton többször is áthaladtunk. Ha nem legalább egy fél órán keresztül bolyongtuk, akkor egy percig sem! A szimpatikus finn bíró egy-egy megállás-kérdezõsködés alkalmával mindig kiszállt és a karjait széttárva kedvesen vigyorgott ránk. Sebaj, gondoltam, amíg a bírókkal vagyunk, nem késhetünk el, nélkülük úgysem kezdik el a mûsort! Nem is tudom, mi történt volna, ha nem találkozunk velük, mert egyedül mi tutira nem
találtuk volna meg a sportcsarnokot, ahová végül csak sikerült megérkeznünk nem sokkal 10 óra elõtt. Ki nem állhatom a kapkodást, de most sietnünk kellett behurcolkodni, a kutyasátrat felállítani és Tovikot egy kissé átfésülni. A sportcsarnokba belépve éktelen fényáradat, zaj és zsúfoltság fogadott. Amennyire örültem, hogy nem kültéri kiállítás lesz (Toviknak sajnos van egy kis problémája az erõs napsütéssel, amikor a kiállítási ringben tartózkodik – érdekes módon sportversenyeken vagy séta közben eszébe sem jut fölfelé tekintgetni...), most minden örömöm egy pillanat alatt elszállt, mert a buta kutya egybõl kiszúrta az erõs fényû reflektorokat a terem plafonján és idegesen bámulta õket (atyaég, nem csak egy nap, de két sorban összesen vagy tizenkettõ!). Kint persze ködös-borús volt az idõ, a nap még mutatóba sem bújt elõ egész idõ alatt. Szóval ez már rosszul indult, és csak még rosszabb lett, amikor elõszedtem a kép- és hangrögzítõ berendezéseimet. Kiderült ugyanis, hogy sem a videokamera, sem a digitális fényképezõgép nem mûködik! Ez már a vég! A kamera aksiját nem jól tettem rá otthon a töltõre, üres maradt. A fényképezõgép tartalék akkukészletérõl pedig azt hittem, hogy fel van töltve, és mégsem. A benne lévõ elemek meg persze néhány kép után kimerültek. (Murphy jól mulatott, az biztos...) Ezerszer elhatároztam már, hogy a lemerült akkuknak csinálok egy ÜRES vagy LEMERÜLT feliratú zacskót és használat után abba rakom õket (mivel kívülrõl ugyebár nem látszik rajtuk a vitalitás), de eddig még nem sikerült megvalósítanom a tervet, és most jól ráfáztam... Mondanom sem kell, a hangulatomat egyáltalán nem dobta fel ez a kis közjáték. Az sem boldogított igazán, hogy a 100-as start-
Kathleen Kanzler bírónõ Tovikot vizsgálja (fotó: Angel Rojo)
számot kaptuk, habár ezt azért jó jelnek tartottam. Sajnos a ringek mellett már nem találtunk helyet, így fel kellett költöznünk a nézõtéri lelátóra és kozmetikai asztal híján az üléssorok melletti lépcsõre állítva fésültem meg a Tovikot (eléggé amatõr megoldás volt, de mûködött). A küzdõtéren felállított három nagy ring körül mindenfelé kozmetikai asztalok voltak felállítva, zúgtak a levegõfújók, szállt a púder és a szõr, szépültek a versenyzõk. Északikutyás Klub lévén a szibériai huskykon kívül malamutok, szamojédek, akiták és shibák vettek részt ezen a kiállításon. Na meg egy-egy norvég elkhund, laika és karéliai medvekutya. Ez utóbbi eléggé goromba példány volt, egy alkalommal váratlanul rátámadt a Tovikra, amikor éppen arra sétáltunk. Egy segítõkész ember pedig majdnem rálökött szegény kutyámra, amikor ijedt ugrásom közben el akart kapni. Nem sok híja volt, hogy fel nem borultunk mindannyian egy térelválasztó állvánnyal együtt. Alig készültem el a fésüléssel, megkezdõdött a kiállítás. Tovikot visszatettem a sátrába és nézelõdtem egy kicsit. Kathleen Kanz-
ler bírónõ nagyon csinos és fitt volt, pedig már eléggé benne van a korban. Sokáig állva bírált és sûrûn hajlongott, miközben a kutyákat tapogatta. A szukáknál már nem bírta tovább, le kellett ülnie és úgy járultak elé a kiállítók „portékájukat“ mutogatva, mint uralkodó elé az ajándékot hozó köznép. De térjünk vissza az elsõ szibériai husky versenyzõhöz, aki történetesen egy helyre fekete-fehér kislegény – név szerint Oumiak’s A Wonder Ahoy – volt Bébi osztályban. Késõbb megnyerte a Bébi BIS-t is. A három benevezett kölyök kanból egy sem volt jelen, így aztán elég gyorsan közeledett a mi jelenésünk ideje, a Fiatal kanokat nem is nagyon tudtam megfigyelni. A katalógusban tizenhat Nyílt osztályos kan szerepelt, ebbõl tizennégyet vezettek fel. A bírónõ rögtön két csoportra osztotta a társaságot, én a második csoport elejére kerültem. Tovik meglehetõsen idegesen viselkedett a ringben, valószínûleg az én idegességem ragadt át rá is. Ehhez jöttek még a vakító reflektorok, úgyhogy szabályosan küzdenem kellett vele, hogy normálisan álljon a sor elején. Se a virsli, se a labdája nem érdekelte. Viszont amint a bírónõ elé járultunk, meglepõ módon lenyugodott és rezzenetlenül tûrte a vizsgálatot. A bírónõ ezután egy oda-visszát és egy kört futtatott velünk, majd beálltunk a csoport végére. Az oda-vissza nem sikerült valami jól, mert túlzottan felhúztam a kutya fejét, amitõl kissé szétdobálta a mellsõ lábait. Miközben a többi kutya bírálata zajlott, a Laci odajött hozzánk a ringen kívül és felvezetési instrukciókat adott. Igen, én is emlékeztem rá, hogy egyesek az oda-vissza futtatáskor lent, a kutya nyakánál fogják a pórázt, nekem is így kell tennem. Miután végzett a második csoporttal, a bírónõ behívta az elsõ csoportot is és egy közös futás
után kivette a sorból az elõttünk lévõ kutyát, minket és a mögöttünk lévõt, és a szemközti sarokba küldött. Ez jó jel volt! A többi kutyát tovább nézegette és futtatgatta, majd kivett közülük kettõt és berakta elénk. Ez kevésbé volt jó jel, de még benne voltunk az elsõ négyben! Újabb körfutás után ismét kivett minket és odavisszát futtatott velünk. Ezúttal ügyeltem a póráztartásra és Tovik elég szépen rakosgatta a lábait. A körfutásnál igyekeztem jó tempósan haladni, a Laci szerint nagyon szépen ügetett a kutya. Milyen kár, hogy nem sikerült videofelvételt csinálni, milyen jó lenne most itthon nézegetni és elemezni, mit csináltam rosszul vagy jól! Érdekes epizód volt, amikor a bírónõ a kiválasztottakat szemlézte és mindenki igyekezett a lehetõ legszebben beállítani kutyáját, a mögöttem lévõ kiállító megdicsérte a Tovikot, hogy milyen jól nevelten áll egy helyben, nem izeg-mozog, mint a többiek nagy része. Én tudtam, hogy szegénykém a reflektorokat bámulja meredten, de ezek szerint a külsõ szemlélõ csak azt látta, hogy szép, kihúzott testtartásban áll és erõsen figyel. Na, ez jó! :o) Igazán gyaníthattam volna már valamit, amikor az állószemle után még egyszer megfuttatott
Oda-visszát futunk (fotó: Angel Rojo)
3
A Nyílt kanok gyõztese pózol a bírónõvel (fotó: Isabella Zirri)
minket a bírónõ és közben kedvesen mosolygott rám, de még akkor sem kapcsoltam, amikor a sor elejére küldött és laza mozdulattal egy ujját mutatta felém, kettõt a mögöttem lévõ felé és így tovább. Csak akkor esett le végre a tantusz, amikor a ringtitkár hangosan bemondta az eredményt! Atyaég! Hirtelen zavaromban Tovikot kezdtem ölelgetni, aki szintén eléggé zavarodott volt, nem értette, mire ez a nagy felhajtás. Számomra borzasztó nagy szám volt ám ez a gyõzelem! Fõleg mivel egyáltalán nem voltam megelégedve magammal, mint felvezetõ és Tovikkal sem, mint „jól nevelt“ showkutya. Igazság szerint amatõrök vagyunk a kiállítási ringben, de a kívülállók szerint most egész jól produkáltuk magunkat. Sokan odajöttek gratulálni, olyanok is, akiket nem ismertem és mindenki nagyon dicsérte a kutyám mozgását. Késõbb a malamutokat bíráló német Volker Schön úr, aki régebben szi-
4
bériai huskykkal foglalkozott, külön megnézte Tovikot és kimondottan kedvére valónak találta. Dicsérte a fejtípusát, testarányait és mozgását. (Nem árt megjegyezni a bíró úr nevét, ha egyszer úgy adódik, érdemes lesz nevezni hozzá! :o)) Szóval igazán büszke voltam az én csinos amerikai fiúcskámra! A nyereményünk egy szép kék-sárga rozetta lett, na meg az Olaszországban elég nehezen megszerezhetõ CAC (csak Nyílt osztályban lehet kapni), amelyhez még öt másikat kellene begyûjtenünk az Olasz Champion címhez. Mivel az olasz északikutyások mindig igyekeznek jó nevû bírókat meghívni a klubkiállításaikra és a távolság sem annyira nagy, valószínûleg látni fognak még minket egyszer-kétszer... A nagy örömmámorban lemaradtam a Champion kanok versengésérõl, pedig újdonsült ismerõsöm, Angel, a spanyol Nariz de Nieve kennel tulajdonosa is ringbe szállt gyönyörû és kedves ter-
mészetû kutyájával, El Especialista De Nariz De Nieve „Icaro“-val. Angel és felesége, Marta személyesen ismerik Tovik tenyésztõit és Angie barátnõmet, tenyészállományuk is ebbõl az ismeretségi körbõl származik (Aatukwoods, Icewind). Mindenesetre azt éppen láttam, amikor Kanzler bírónõ elsõnek választotta Icaro-t, úgyhogy nem mulasztottam el gratulálni a gyõzelemhez. A Championok után következett az egy szem veterán kan, majd a Champion és a Fiatal osztály gyõztesével együtt nekünk is újra be kellett mennünk a ringbe a Legszebb Kan kiválasztásához. Nem lepõdtem meg túlságosan, amikor a bírónõ egy kör futtatása után a fantasztikus formában lévõ Champion kant választotta. Tovik ezzel befejezte az itteni kiállítási szereplését, visszatettem hát a sátrába és lementem megnézni a szukák bírálatát. A Nyílt osztály gyõztese egy nagyon csinos, sportos testû és könnyed mozgású szuka lett, aki a Legjobb Szuka címet is elnyerte, de a Fajtagyõztességet a spanyol kan elhappolta elõle. Nagyon szépen mutattak együtt a ringben! Igazság szerint nekünk már nem lett volna fontos megvárni a Best In Show-programot, el is akartunk menni egy kis városnézésre, de akkor odajött hozzánk Fabio és kérte, hogy drukkoljunk a kiskutyájának a Bébi BIS választáson. Oké, drukkoltunk, meg is nyerte. Aztán jött Isabella, aki a szibériai huskyknál ringtitkárkodott, és felajánlotta, hogy a BIS után csinál dobogós képet a Tovikról. Hát, ezt sem hagyhattam ki... Szóval megnéztük a BIS-mûsort és a végén újfent gratulálhattunk Angel-éknek, mert a Kiállítás Legszebb Kutyája címet a szimpatikus finn bíró az õ csodaszép kutyájuknak, Icaro-nak ítélte oda. Nekem nagyon tetszett a többi fajtagyõztes is, de kétségkívül a szibériai husky mutatta a legjobb
A Fajtagyõztes kan és a Legjobb Ellenkezõ Nemû (szuka) (fotó: www.canitalia.it)
formát, ráadásul abszolút profi módon viselkedett a ringben. A BIS alatt már Tovik is velem volt, úgy gondoltam, nem árt, ha egy kicsit szokja a világítást, az embereket és a kutyákat. Szép lassan sétálgattam vele a BIS-ring körül, közben jó néhány barátságos husky leányzóval összeismerkedett. Apránként kezdett elfeledkezni a reflektorokról is... Jól eljárt az idõ, mire végre sor került a fotózásra. Olyan szerencsém volt, hogy Kathleen Kanzler bírónõ is meglátogatta a fotósarkot. Elõször Angel és Icaro fényképezkedett le vele, majd mi is sorra kerültünk. Tovikot sajnos nem nagyon érdekelték az orra elé dobált labdák és egyéb sípoló játékok, ezért nem sikerült igazán jól beállítani, mégis nagyon örültem ennek a képnek, hiszen a saját eszközeimmel nem sikerült õt megörökítenem ezen a kiállításon. A fotózás után elbúcsúztunk olasz és spanyol barátainktól, majd visszaindultunk a szállásunkra. Egy kicsit még kocsikáztunk Pármában, megnéztük a szépen kivilágított, nyüzsgõ belvárost. Szerettünk volna egy jó pizzát enni, de csak elegáns éttermeket találtunk, ahová nem akaródzott ilyen lestrapált állapotban beülnünk. Mert alaposan elfáradtunk ám ebben az egész napos programban! Végül egy McDonald’s-
Best In Show gyõztesek (fotó: www.canitalia.it)
ba tértünk be, annak is az autóbehajtós részébe. Tovik is jól kipurcant: a szállásunkra visszaérve megvacsorázott, majd egy-két perc labdarágcsálás után már vonult is be a sátrába, ahol rögtön elterült és mélyen aludt reggelig. Másnap finom reggeli és kedves házigazdáinktól való hosszas búcsúzkodás után, 8 óra körül indultunk el hazafelé. Elõtte még megmozgattam a Tovikot a szõlõlugas melletti füves területen, le is csatoltam a pórázról, hogy futhasson egy jót. Idegen helyen sosem szoktam elengedni, nagyon félek, hogy eltûnik valami vad vagy macska után, de most megkockáztattam a dolgot, mivel közel s távol semmi sem mozdult. Élmény volt nézni, ahogy szökellt és száguldott a harmatos fûben! A hazaút sajnos rosszabbul sikerült, mint az idejövet, mert az autópálya-lezárások most komolyan lelassítottak minket. Mire hazaértünk, Tovik totál kimerült a pihenés nélküli erõszakolt üldögéléstõl. Legközelebb hosszabb távra csakis szállítódobozban viszem majd, rövidebb távon is inkább mellé ülök a hátsó ülésre és megpróbálom fekve tartani. Bornóba menet és jövet végig dobozban volt, nem is volt gond vele. Persze mi is jócskán elfáradtunk, azért nem kevés egyvégtében –
csupán rövid pihenõket tartva – ennyit kocsikázni. Otthon a Rixi és a Bilka a szokásos kitörõ örömmel fogadott. Nagy megkönnyebbülésemre nyomorék vöröském mozgása enyhe javulást mutatott. Tovik is gyorsan visszarázódott megszokott környezetébe, szóval e cikk megírása után már csak a szépre emlékezem... :o) Márton Zsuzsa www.kakastavihusky.com Nevezési létszám fajtánként és osztályonként (bébi, kölyök, fiatal, nyílt, champion, veterán): Szib. husky: kanok 1, 3, 7, 16, 5, 2; szukák 4, 11, 11, 15, 1, 2 Malamut: kanok 1, 1, 3, 12, 1, 2; szukák 1, 6, 2, 8, 2, 0 Szamojéd: kanok 2, 2, 3, 10, 2, 2; szukák 0, 3, 4, 9, 2, 0 Látható, hogy minden fajtában a Nyílt osztály volt a legnépesebb, ami egyáltalán nem véletlen. Az olaszoknál ugyanis csak a Nyíltban lehet CAC-okat gyûjteni a championátushoz, nincs náluk Növendék osztály. Így aztán nem könnyû megszerezni az olasz champion címet, annál is inkább, mert ha jól tudom, 6 CAC-ot kell összeszedni hozzá négy különbözõ bírótól két nemzeti, két nemzetközi és két klubkiállításon!
5
Szibériai husky eredmények: w Fajtagyõztes (BOB) és BIS (kan): Ch. El Especialista De Nariz De Nieve (Ch. Aatuk’s West Fargo De Nariz de Nieve x Big Bang De Nariz De Nieve) teny. + tul.: Marta Esteban Aguado w Legjobb ellenkezõ nemû (BOS): Fatal Beauty Della Contea Normanna (Ch. Sekene’s The Best Is Still To Come x Ch. Rita Globetrotter) teny.: Simone Raffaele, tul.: Del Blasco di Acanfora Salvatore w Legszebb Fiatal (szuka): Snow Crystal Della Farha (Ch. Steel Della Farha x Ch. Honey Moon Della Farha) teny.: della Farha, tul.: Cavazza Elena
6
w Legszebb Kölyök (szuka): Scionka Wakanand Brown Hawk (Ch. Kalisberg del Karraces x Ch. Tantoum Pulchra Quam Invicta Of Baker Lake) teny. + tul.: Marchetti Nicola Biancamaria w Legszebb Bébi és Bébi BIS (kan): Oumiak’s A Wonder Ahoy (Ch. Highlander’s Go For Broke x Ch. Oumiak’s Oasis Shadrin) teny.: Oumiak, tul.: Oumiak és Fabio Cardea w Legszebb Veterán: Ch. Apache Moonlight Serenade (Innisfree’s Kinght Frost x Rivergod Del Grand Canyon) teny. + tul.: Windshot Részletes eredmények és képek: http://www.seshi.it/results/parma2005/ parma2005.htm
