Az istállótrágya és mőtrágya egymáshozi viszonya. (Agricultur-chemiai eszmefuttatás.) A mőtrágyákat a külföld – különösen Anglia, Franczia- és Németország – már több évtized óta és folyton fokozódó mértétben alkalmazza. Pár év elıtt mi is kivánatosnak találtuk e folyóirat lapjain a mővelt magyar gazdaközönséget a különbözı mőtrágyafélékkel teendı kisérletekre felszólitani, s ennek folytán örömmel constatálhatjuk, hogy a mőtrágyák alkalmazása nagyon terjed hazánkban, s azok termékenyitı hatásával a legtöbb helyen annyira meg vannak elégedve, hogy a mőtrágyák rendszeres alkalmazása a küszöbön állónak tekinthetı. A mőtrágyák használatától azonban csak akkor várhatunk biztos sikert, ha annak alkalmazása nem gondolomformán, mások példája nyomán stb., de öntudatosan történik, miért is a dolog érdekében czélszerőnek látszott a mőtrágyák lényegét és annak az istállótrágyához való viszonyát lehetıleg tisztába hozni. Mit nevezünk tehát mőtrágyának? E kérdésre azonképen, amint azt felváltva gyakorlati gazdákhoz vagy a növényélettannal és chemiával szakszerüen foglalkozó egyénekhez intézzük, különbözı választ kapunk. A gazdák a „mőtrágya” elnevezés alatt a kereskedésben kapható trágyaféléket: superphosphatot, Thomas-salakot, salétromot, gypset, sıt az ú. n. concentrált marhatrágyát (Engrais de boeuf-öt) is értik. Az utóbbiak szerint ellenben „mőtrágya” elnevezés alatt azon gyárilag készitett anyagok értendık, melyek a növények díszlésére és a jó termés létrehozására kizárólag szükséges elemeket megfelelı alakban tartalmazzák. Mi tehát tulajdonképen a mőtrágya? Valamely kérdésre azonban nem lehet addig világos és meggyızı választ adni, míg maga a kérdés nincs világosan föltéve; ez okból elıször azt kell szabatosan megállapitanunk: mit nevezünk egyáltalában „trágyának”. Ha a „trágya” fogalmát tisztába hoztuk, könnyü lesz megállapitani: miben különböznek a többi trágyaféléktıl a mőtrágyák, s önként jövünk a mőtrágyák ismeretére. Mi tehát a trágya? A régi idıben a kényelmetlen kérdések elıl igen könnyen ki lehetett bujni, péld. azt mondták: az opium elaltat, mert altató tulajdonságai vannak; vagy: az istállótrágya megtermékenyiti a földet, mert termékenyitı tulajdonságai vannak. Azonban mi az a termékenyitı tulajdonság? Ilyszerü kérdésekkel sarokba szorítva a tudomány rendszerint egy áthághatlan sorompó mögött keresett menedékét mondván: „Az anyagok lényege sem meg nem fogható, sem ki nem magyarázható.” Mainapság azonban ilyen ködös kijelentésekkel nem érjük be többé. Idıközben egy új tudomány kezdett fejlıdni: a chemia, s ha ez valamely anyagot munkába vesz, el nem ereszti addig, míg azt teljesen nem tanulmányozta, fel nem bontotta, természetét meg nem állapitotta, összetételét, hatását stb. ki nem nyomozta. Ismereteink tekintetében az igazságok annyira össze vannak főzödve, hogy valamely fölvetett kérdésre adandó válasz majdnem mindig egy másik megelızı kérdésre követel feleletet.
Valamely igazságnak teljes kideritésére szükségképen birtokában kell lennünk más igazságok egész sorozatának. Szerencsére azonban vannak oly nyilvánvaló igazságok, melyek oly evidensek, hogy bizonyitásra nem szorulnak, például: hogy a háromszögben háromszögletnek kell lenni stb. Azon kérdés: mik azok a mőtrágyák vagy vegytrágyák? szintén a bonyolódottabbak közé tartozik, de kisértsük meg ennek alapos meghatározását a legrövidebb uton levezetni. Mi a trágya? Míg az istállótrágyán kivül más trágyát nem ismertek, a „trágya” (engrais, Dung) és „ganaj” (fumier, Mist) szavak egyjelentésüek (synonymek) voltak. Most már sokféle trágyát ismerünk; azonban könnyen belátható, hogy mindezeknek ugyanazon anyagokat kell tartalmazniok, mert ugyanazon eredményt csak ugyanazon ok hozhatja létre. Az összes trágyafélék közös hatása a talaj termıképességének fokozásában nyilvánul, s így nyomoznunk kell azon közös okot, mely ezen közös hatást létrehozza. Vegyük kiindulási pontul a ganajt, mely a legrégibb és legáltalánosabb trágyaszer. Mi tehát a ganaj? A ganaj alatt általánosan a házi állatoknak alommal kevert és bizonyos fokig kierjedt ürülékét értjük. A kérdés tehát távolabb hozódott. Mik azok az ürülékek? mi az alom? miféle erjedésen megy keresztül ezek keveréke? Az ürülék nem más, mint az állat emésztıszervein keresztülment takarmány. Az alom szalmából, növénykórókból, száraz levelekbıl stb. áll. Takarmányt pedig növény, levelek, hajtások, magvak, gumók stb. képeznek, mihez az ivóvíz járul. A ganajban azonban nem üriti ki az állat mindazt, amit takarmányalakban magába vett, mert ennek egy része a légzés, izzadás által, más része pedig tejben, gyapjuban, ébrényben stb. elvonatik attól. Akármint hányjuk-vessük a dolgot, végtére is abban kell megállapodnunk, hogy úgy a takarmány, mint az alom nem más, mint növény, s így egy még távolabbi kérdést kell föltennünk, mielıtt az elıbbi kérdésekre felelhetnénk; tisztába kell hoznunk azt, hogy: Mi tehát a növény? Ha valamely növényt elégetünk: nem marad más vissza, mint a hamu. A hamu mennyisége a különbözı növények szerint változik, pár ezredrésztıl 20 %-ig. A növény nagyobb része azonban az elégetés által eltünik szemeink elıl; mert egyesülve a levegıvel maga is légnemü anyaggá válik, vissza csak az el nem égethetı anyagok a hamu – maradnak. Idıvel minden növény, mely nincsen mesterségesen conserválva, hamuvá lesz; az égés csak rohamosabban választja a két anyagot egymástól, mint ahogy a növény elhalása után a korhadás végzi a természetben az elválasztás munkáját. A növénynek tehát két alkotórésze különböztetendı meg: az egyik, mely elég és eltünik, a másik, mi el nem égethetı s így visszamarad. Közönséges hımérséknél az egyiket szilárd földes alakban, a másikat gáz- vagy légnemü alakban találjuk a természetben. Az, hogy mi a gáz: mindnyájunk elıtt ismeretes; olyan anyag, mit kézzel meg nem foghatunk; amelyben nehézség nélkül mozgunk, mint a hal a vízben; amelyen a világosság könnyen áthatol, s melynek mindazáltal súlya van, noha a nálánál nehezebb testek fölé emelkedik. A levegı is gáz, s minden anyag, mely oly híg, mint a levegı, s mely annak többi tulajdonságait is többé-kevésbé mutatja, gáznemünek mondandó. A tudósok tanulmányozták azon anyagot, mely a növények gyorsabb vagy lassúbb felbomlásánál elszabadul, s abban négy elemet találtak: nitrogént, mely a levegınek 4/5-ét
képezi; hydrogént, mely oxygénnel vegyülve a vizet alkotja s melynek a hımérsék szerint kisebb vagy nagyobb mennyisége mindig van pára-alakban a levegıben; s a szenet, mely oxygénnel vegyülve, mint szénsav jut a légkörbe. Szint’ így tanulmányozták a növények hamvát is, s azt találták, hogy ezen földszerü anyag tartalmaz állandóan: silicium, kén, phosphor, kálium, natrium, magnesium, mész, vas, mangan és chlor elemeket. Néha a hamuban más elemeket is találtak, de ezek éppen nem fordulnak elı rendesen minden növényben, sıt ugyanazon fajta növényekben is majd lelhetık, majd pedig hiányzanak, s így ezen elemeket az esetleges alkotórészek közé kellett sorozni megkülönböztetésül a minden növényben mindenkor föllelhetı elemektıl. A talajban föllelhetjük a növénynek úgy elégethetı, mint el nem égethetı alkotórészeit, az elégethetık azonban a levegıben is bıven találhatók; természetszerü következtetés ennélfogva, hogy a növényt alkotó elemek a levegıbıl és a talajból származnak. Ne foglalkozzunk most a növények táplálkozásának viszonyaival, csak vegyük tudomásul, hogy minden növény legalább 14 elembıl áll, melyek részint a talajból, részint a levegıbıl kerülnek a növénybe; ezen 14 elem minden növényre nézve ugyanaz marad; az alak különbözısége s a tulajdonságok tekintetében mutatkozó eltérések csak alakiak, botanikaiak, felületesek, a növények lényegileg valamennyien azonos chemiai összetétellel birnak. A tulajdonságok különbözıségét az okozza, hogy a 14 elem különbözıképen csoportosul és főzıdik össze. Íme tehát tudjuk, hogy mibıl áll a növény; ezt tudva, tudjuk: mibıl áll a takarmány és az alom, s azt is, hogy mibıl áll a ganaj. A ganaj tehát chemiailag véve mást nem tartalmazhat, mint amit a növények tartalmaznak. Sem az ürülékké változott takarmány, sem ennek az alommal való keveréke, sem az erjedés folytán keletkezı anyag – a ganaj – nem tartalmazhat más termékenyitı anyagokat, mint amelyeket a növény, amelybıl származik, tartalmazott. Elıbb azt hitték, hogy az ürülékeknek eredetüknél fogva valamely különleges termékenyitı erıvel kell birniok; minthogy azonban azon növényi hulladékok, amelyek egyáltalában nem mentek keresztül az állati testen, úgy a talajra, mint a növényzetre egészen azonos hatást gyakorolnak, mint a trágya: nem lehet állitani többé, hogy a ganaj termékenyitı hatása annak keletkezésével összefüggésben volna, mert az eredmény azonossága az oknak azonosságát követeli. Az istállótrágya nem más, mint az ürülékké vált takarmánynak tömegben fermentálódott keveréke. A fermentatió következtében az ürülék és az alom elvesztik némely tulajdonságukat s egy homogén összeálló anyaggá válnak, mit érett trágyának vagy ganajnak nevezünk. Az erjedés alatt a ganaj mennyisége nemcsak nem szaporodik, sıt anyagának egy részét – mint azt a szaglás is bizonyítja – gázalakban elvesziti. E kevesbedésen kivül quantitative véve semmit sem változik e tömeg összetétele, s amely elemek voltak benne erjedés elıtt, ugyanazon elemek lelhetık benne az erjedés után. Az erjedés nem más, mint alsó szervezetü, mikroskopiai lények életének egy nyilvánulása; ezen parányi lények azon szerves anyagokból táplálkoznak, amelyeket más, magasabb szervezetü lények – növények vagy állatok – áthasonitottak, miközben ezen anyagokat felbontják. Az erjedés tehát nem tesz semmit hozzá az anyaghoz és nem más, mint a szerves anyagok felbomlásának egy átmeneti stadiuma, – nem más, mint egy módja a rombolásnak, melynek
következtében a szövetek feloldódnak, azok elemei elıbb-utóbb szabaddá tétetnek, s végül ismét azon szervetlen anyagokká változnak, amelyekbıl keletkeztek. Egyetlen egyszerü példa megmutatja: mily különbség van a szerves lények képzıdése és azok felbomlása között, mely kisérlet megfoghatóvá teszi elıttünk a trágya valódi természetét. Veszünk két egyforma magot: az egyikbıl tollkés segítségével eltávolítjuk a csirát s ennek helyére egy harmadik magból kimetszett hasonló darabkát illesztünk, hogy a két mag állandóan azonos súlyu s összetételére chemiailag és physikailag azonos maradjon. A két magot egy nyirkos szivacs redıi közé helyezzük, melyet langyos meleg helyen tartunk. Az egyik mag csakhamar csirázásnak indul és növénynyé változik, a másik rothadni fog s alkotó elemeinek egy részét lassankint elvesziti. Ezen ellentétes magatartás a chemiai erık különbözı hatásának tulajdonitandó. A csirájától megfosztott magra a chemiai erık zavartalanul hathattak és azt felbontották, a másik magnál ellenben közbelépett az életmőködés, mely a vegyi erık mőködésére módositólag hatott. Ha a két mag egymás mellé helyeztetett: az egyik – az élı – fölveszi, felhasználja a másik bomlásának végtermékeit és táplálkozik belılük. A képzıdés mőveleténél két erı mőködik közre, a felbomlást egy erı eszközli; az anyag mind a két esetben azonos. A vegetatiónál a vegyi erı az élet rendelkezése szerint mőködik, mint egy befogott ló; amint azonban megszőnt az élet, a vegyi erık magukra maradva, zabolátlanul érvényesitik hatásukat, s lerontják azt a mővet, amelyet az élet kormányzata alatt létesitettek; segitve az erjedés által, fölfejti azon szöveteket, amelyeket készitett s az anyagokat másképen főzi össze, s munkájának végterményei többé-kevésbé oldható sók és külön álló elemek. Az idézett kisérlet egy növény, mely a csirájától megfosztott mag bomlási terményeibıl táplálkozik; kimagyarázza a trágya termékenyitı hatását, megmutatja, hogy nem a ganaj az, ami a növényt táplálja, de egyedül azon jóval egyszerőbb anyagok, melyek annak korhadásánál keletkeznek. Igen fontos annak szem elıtt tartása, hogy a korhadó növényi részek nem szerves vegyületeik által, de gáznemü bomlási terményeik és ásványi anyagaik folytán képeznek növényi táplálékot. Midın a növényvilág elsı izben jelent meg a földön, a földszinén nem volt szerves anyag, amelybıl táplálkozhatott volna, s így egyedül az oldható ásványi sókból és a levegıbıl táplálkozhatott. Minthogy azonban a szerves lények természetüket sohasem változtatják meg, mert ez époly kevésbé változhatik meg, mint anyaguk: önként következik, hogy a mostani növények is épúgy táplálkoznak gázokból és ásványi anyagokból, mint az ıskoriak. Ez ismét oly fontos tény, melyet szem elıl tévesztenünk nem szabad: a növények csak szervetlen anyagokból táplálkoznak, s táplálékot csak oldható anyagok képezhetnek. A növény nem más, mint különbözı alaku sejtek szövevénye, amelyek minden oldalról zártak, – így csak azon anyagok szolgálhatnak táplálékul, amelyek a növényi sejtek és szövetek falain átivódni képesek. Ezen átivódás (endosmosis) törvénye szerint két különbözı természetü s egy hártya által egymástól elválasztott folyadék, a hártyán átivódik s egymással elegyedik, míg köztük sőrőségi egyensúly jı létre. Ily módon a gyökerek végsejtjeiben a külsı oldatok elegyednek a belsı nedvekkel, s ha már egyszer a kivülrıl fölvett tápanyag-oldat a gyökér sejtjeibe jutott, ugyanazon törvény hatása folytán vándorol sejtrıl-sejtre a növény egész hosszán, egészen a legutolsó levélsejtig, hol
azután a víz elpárologván, az oldat megsőrősödik s a levél elszívja a gázokat a levegıbıl. A melegség és napfény befolyása alatt a feldolgozott nedv ismét visszaszivárog a gyökér végsejtjeihez, ellátja ezeket táplálékkal s alkotja a szöveteket és szerveket. Ennélfogva a növények által a talajból fölveendı tápláléknak oldhatónak kell lennie, mert e nélkül nem juthatna be a növénybe. Így azután a trágya, melyet a végbıl adunk a talajnak, hogy a növényt táplálja, szükségképen vagy oldható legyen, vagy képes legyen oldhatóvá válni a talajban, mert különben nem érünk czélt vele. E tulajdonság nélkül legfeljebb csak talajjavitó lehetnie, javítná a talaj mechanikai és physikai talajdonságait, de táplálékot a növényeknek nem szolgáltathatna. Egy másik tény, melyet felednünk nem szabad, az: hogy a trágya vagy oldható legyen, vagy a talajban oldhatóvá váljék. Ezek után mindannak, ami a gyökerek útján a növényt táplálni képes, szükségképen nemcsak ásványi anyagnak, de oldhatónak is kell lennie, s amennyiben még nem oldható, de oldhatóvá válni képes, helyesen csak tartalék-tápláléknak nevezhetı. Így állván a dolog, kétségtelen, hogy azon elemek segélyével, amelyek a növényeket alkotják, s melyek az istállótrágyában jelen vannak, ha ezek minden szerves anyagtól meg lettek is fosztva, tehát mint egyszerü, de a növény táplálkozására alkalmas ásványi sók állanak rendelkezésünkre, éppen úgy, sıt esetleg még jobban díszlésre birhatjuk a növényeket, még teljesen terméketlen talajban is, mint az istállótrágyával. Ez alapon kimondhatjuk azt is, hogy valamely trágya a ganajnál hatásosabb lehet, és pedig az esetben, ha alkotórészei oldhatóbbak és könnyebben áthasoníthatók, mint a ganaj alkotórészei. Vizsgálódjunk most a fölött: szükséges-e, hogy a trágya egyidejüleg a növény minden elemét tartalmazza? vagy ha nem: melyek a nélkülözhetlen elemek? Ha e ponttal tisztába jöttünk, azon kérdés: mi a trágya és mi a mőtrágya? maga-magától megoldódik. Hogy e fejtegetésben czélunkat egyenesen elérhessük, nem foglalkozunk azon kisérletek ismertetésével, melyek az egyes elemek hatásának kinyomozására tétettek, és csak a kétségbevonhatlan eredményeket említjük fel. A számtalan növénytenyésztési kisérlet valamennyie azt mutatta, hogy leghatékonyabb azon trágyakeverék, mely phosphorsavból, káliból, mészbıl, magnesiából és valamely alkalmas nitrogéntartalmu anyagból van elegyítve, föltéve, hogy ezek valamennyie oldható vízben. E keveréknek G. Ville „teljes trágya” nevet adott, mert ez mindazt tartalmazván, amire a növénynek szüksége van, segélyével a teljesen steril homokon is díszleni fognak a növények, ha különben a többi föltételek megfelelık voltak. Wolff Emil tiszta destillált vízben dús növényzetet produkált, ha ahhoz 1: 1000 arányban káliumphosphat, káliumnitrat, mésznitrat, magnesiumsulphat sókat adott. Ha ezen anyagok együttesen a kellı mennyiségben vannak jelen a talajban, különben megfelelı viszonyok között a legnagyobb foku termékenységet idézik elı, miért is G. Ville a termékenység tényezıinek nevezi ıket. Ez azonban csak úgyszólván ideális trágya lenne, mert olyan talaj, mely ezen anyagok mindenikét nélkülözné, nem létezik, a növényre nézve pedig teljesen közönyös, hogy a táplálékául szolgáló anyagokat a trágyában vittük-e a talajba, vagy pedig azokat a talaj már eredetileg tartalmazta; fıdolog, hogy a szükséges tápanyag a talajban rendelkezésére álljon. Míg a trágya valódi lényegét nem ismerték, míg a trágyázásnak nem a talaj termékenynyé tétele és a növény táplálása volt a czél, de az egész trágyázás némely hatásnak megfigyelésén alapult, melynek okát nem is ismerték: nem volt mit tenni, mint alkalmazni a ganajt és más
hasonló anyagokat, ha voltak, – gyakran megelégedni a szerény termésekkel, vagy várni, míg a talaj reserve-anyagai oldhatókká váltak – s innen az ugar szükségessége. A gazdák minden gondja abban központosult, hogy minél több ganajt gyüjtsenek össze, s hogy a benne levı anyagok talajban levı felbomlását elısegitendık, lehetıleg jól készítsék, kierjeszszék, megmunkálják. Az istállótrágya meg is érdemli a reá forditott figyelmet, nemcsak azért, mert aránylag olcsó, de azért is, mert növényekbıl származván, az összes növényi tápanyagokat – vagy G. Villeval szólva – az összes termékenységi tényezıket tartalmazza, s így universalis trágyának mondható, mely minden talajon sikert mutat. Azonfelül a szerves anyagoknak, mint humusképzıknek, kiváló jelentıségét sem szabad felednünk, de ezeket, mint nem növényi tápanyagokat, hagyjuk ez egyszer számitáson kivül. Azonban az istállótrágyának vagy ganajnak is megvannak a maga árnyoldalai. Így tagadhatlan, hogy fölöttébb nagy térfogatu és lassu hatása van, s hogy sok helyen csak tetemes áldozattal szerezhetı be kellı mennyiségben és minıségben. Ezzel szemközt a mőtrágyák könnyebben oldhatók s így leghatékonyabbak, térfogatuk mintegy 20-szor kisebb, mint a ganaj-é, s így könnyebben kezelhetık, szállíthatók, kiszórhatók stb. – és bármily mennyiségben mindig megszerezhetık. A talaj termıképességének fentartására tulajdonképen mindazon anyagokat kellene trágyaalakban a talajon elszórni, amelyeket a növény abból elvon; úgyde igen sok talaj magnesiát, kénsavat, meszet, chlort, sıt kálit sokkal bıvebben tartalmaz, mint arra növényeinknek szükségük van, mire ezek visszapótlásával a trágyázás költségeit fokozni? a kisérletek azt mutatják, hogy igen sok esetben, ha ezen anyagokat alkalmazzuk is, terméstöbblet nem mutatkozik. Így azután mőtrágyakép, fıleg phosphorsav-pótlásra, a különbözı phosphatok, nitrogénpótlásra chilisalétrom és ammonsulphat, kálium-pótlásra kénsavas kálium és chlorkálium használtatnak, s világos, hogy azon talajon, melyben a phosphatok bıvebben lelhetık, a phosphat-trágyák, – melyben a nitrogénvegyek kellı arányban vannak, a salétrom, és végül, melyben a kálisók elegendı mennyiségben vannak, a stassfurti kálisók hatástalanok. Mely talajnál minı mőtrágya alkalmazandó, azt a trágyázási kisérletek mutatják meg legbiztosabban. A mőtrágyák alkalmazása tehát nem divatos kapkodás, sem pedig a talaj termékenységére izgató és annak elıbb-utóbb kimerülésére vezetı eljárás, de teljesen reális és tudományos alapon nyugszik, s így ki-ki saját érdekében cselekszik, ha alkalmazásukat legalább kicsinyben megkisérti. Franczia irók nyomán: Dr Kosutány T.