A nemzeti és az általános emberi viszonya korunk kultúrájában

17.szám

1 / 69

Filozofia A nemzeti és az általános emberi viszonya korunk kultúrájában Dr. Jakócs Dániel "Felbomlott a nemzeti és az általános emberi összhangja." - ezzel indokolja a szerző a téma időszerűségét.

A nemzeti és az általános emberi viszonya korunk kultúrájában

Profesoro. Dro. Ilia Konev lasis grandan kulturan heredaĵon por ni. Sistemece antaŭpaŝante, li estis ellaboranta la koncepto de evoluado kaj interrilatoj de Balcanistic kaj Centraeŭropaj literaturoj kaj kulturoj paŝo post paŝo. Li kutime prenis Bulgaran literaturon kiel deirpunkto en lia analizo, sed fine li donis tutan bildon pri nacia kaj universalaj karakterizaĵoj de literaturo kaj arto de preskaŭ ĉiu nacia kulturo en la Centra Eŭropa kaj Balkana regiono Ĉi tiu alproksimiĝo si implicite adoptas la studantan de rilatoj inter naciaj karakterizaĵoj kaj universala homa. Rezulte de profesoro. Ilia Konev scienca esploras nin alvenlis la konkludon, ke libera evoluado de naciaj kulturaj karakterizaĵoj estigis fortiĝon de universala homa en ĉi tiu regiono. Kaj ne estis kontraŭdiro inter ili.

Prof. Dr. Ilia Konev left great cultural legacy for us. Systematically going forward he had been elaborating the conception of development and interrelationships of Balcanistic and Central-European literatures and cultures step by step. He usually took Bulgarian literature as starting point in his analysis, but in the end he gave a whole picture about national and universal characteristics of literature and art of almost every national culture in the Central European and Balkan region. This approach itself implicitly embraces the studying of relations between national characteristics and universal human. As a result of prof. Ilia Konev”s scientific researches we arrived at the conclusion, that free development of national cultural characteristics led to strengthening of universal human in this region. And there was no contradiction between them.

Csak néhány év múlt el azóta, hogy Konev professzor utolsó tanulmányai megjelentek, de ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy olyan jelenségek erősödjenek fel az európai kultúrában, amelyek megalapozottan nyugtalanítanak bennünket. Felbomlott a nemzeti és az általános emberi összhangja. Senkinek sem lehet kifogása az ellen, hogy az új kulturális értékek sokkal gyorsabban terjedhetnek el, mint korábban bármikor, és bizonyos esetekben, de csak bizonyos esetekben, villámgyorsan el is terjednek. Ugyanakkor hatalmas kulturális értékek kívül rekednek a kulturális értékek cseréjéből, vagy ami még rosszabb, bizonyos művészeti ágakban újabb alkotások nem is keletkeznek. Ez a jelenség a leggyakrabban ott fordul elő, ahol a művek létre hozása sokba kerül, mint például a filmművészetben, és a szegényebb országok nem rendelkeznek elegendő anyagi erővel. Hasonló tendenciákat lehet megfigyelni az anyagi kultúrában is. Ez a beszűkülési folyamat különösen erősen érvényesül az idegen nyelvek tanulásában. Ez azért veszélyes tendencia, mert a nyelv a kultúra egyik hordozója és közvetítésének legfontosabb eszköze. Csak örülni lehet annak, hogy, egyre többen és egyre jobban tanulnak meg angolul, de már annak nem, hogy jelentősen csökkent azoknak a száma, akik németül, franciául, oroszul vagy egy másik nyelven tanulnak és tudnak. Pedig nincs európai kultúra a francia, a német, az orosz és a többi európai nép irodalma, filozófiája tudománya, Voltaire, Balzac, Goethe, Heine, Kant, Hegel, Feuerbach, Turgenyev, Dosztojevszkij, Tolsztoj, Csehov, Mengyelejev vagy Tyimirjázev nélkül. A zeneszerzőket csak azért nem említem, mert a zene nem ismer határokat, de hazájuk és zenei anyanyelvük már nekik is van. A fenti felsorolás nagyon hiányos és részben önkényes is, de nem említhetem meg a francia, a német, az orosz irodalom és kultúra nagyjait mind, és ha megtenném is, még mindig hiányozna európaiságunk alapja a görög kultúra, az olasz, a spanyol valamint a kisebb létszámú, de jentős és eredeti kulturális értékekkel rendelkező többi európai nép eredményeinek a listája. Ha a kisebb létszámú közép- és délkeleteurópai népek kultúrája külön-külön nagy alkotásokban nem is olyan gazdag, mint a nagyobb lélekszámú országoké, de együtt az ő eredményeik nélkül is hiányos lenne az európai kultúra. Ilija Konev prof. kutatásainak, egész tudományos életművének egyik legfontosabb eredménye annak a ténynek részletes feltárása,hogy az egyes közép- és délkelet-európai népek saját kultúrájukba beépítették, integrálták a szomszédos népek műveltségének értékeit, tehát nem lehet kiiktatni pl. a bolgár kultúra bizonyos részének ismeretét a szerbből, mert az szervesen beépült a szerbbe és viszont. Az összeurópai kultúrából különösen fontos szerepet játszott a balkáni népek kultúrájában a német és az orosz irodalom és tudomány valamint az antik és középkori görög kultúra egésze. Ez a tény érvényes egész Európára, de Közép-és Délkelet Európára fokozottan. Az egyes nemzeti kultúrák egymásba-fonodása, integráltsága természetesen nem csak a balkáni országokra érvényes. Így van ez – mint már céloztunk rá-az angol kultúra és nyelv, de az összes többi esetében is. Aki az angol nyelv előtt vagy azzal párhuzamosan tanulta a francia nyelvet, az egyre inkább látja, hogy milyen hatalmas mennyiségű francia szó vált az angol szókincs részévé. Ma e szókincs nélkül az angol nyelv elképzelhetetlen, és a szavak mögött fogalmak állnak, sőt a fogalmak egész rendszere, és végül a teljes francia kultúra. Ami pedig az angol nyelv és kultúra és francia vonatkozásában érvényes, érvényes a többi európai nép kultúrájára is, legfeljebb különböző mértékben. Nincs lehetőségünk és célunk sem volt, hogy átfogó képet rajzoljunk az egyes európai népek nemzeti kultúrájának egymásba épüléséről, csak az antik és középkori görög

2 / 69

kultúrát szeretném még megemlíteni. Az egész mai európai műveltség, tudomány és művészet fogalmainak és szerkezetének az alapja a klasszikus görög kultúra, és a görög nyelv nem halott nyelv. Bár sokat változott, ma is őrzi magában ősi sajátosságait és szókincsét, és e szókincs nagy része elidegeníthetetlen része lett minden európai nép műveltségének. Az iskolában a tantárgyakkal együtt, mint saját nyelvünk részét, egyre több görög szót tanulunk meg. A görög nyelv az egyik legerősebb kapocs, ami az európai nemzeti kultúrákat összeköti. Sőt több nem európai jellegű nemzeti kultúrához is hidat jelent. Ezt már a felvilágosodás óta különösen jól látták Európa igazán művelt emberei. „Kinek nem hazája Hellász és különösen Attika? Hazája mindennek, ki a művészetet kedveli, ki a szabadságért lelkesül, a hellén nép az összes emberiség ifjúságát képviselvén, nagy emberei minden művelt nemzetbelinek elődei.” –Írta Szemere Bertalan magyar politikus, jogtudós és forradalmár. (Szemere Bertalan: Utazás Keleten, Budapest, 1873, II. kötet, 230.l.) Magam részéről szükségesnek látom hozzátenni, hogy aki nem tartja Hellászt is hazájának, nem számíthatja magát országán belül saját nemzete művelt emberének. Sajnos még a XX. században is folytak háborúk olyan területeken és területek ellen, amelyek az antik kultúra otthonai voltak, és pusztultak el hatalmas kulturális értékek, tömegesen kényszerítettek görögöket arra, hogy elmeneküljenek olyan városokból, ahol kétezer évvel ezelőtt is görögök éltek. Azok, akik ezt tették, nem voltak saját népük művelt tagjai, mert nem tudták, hogy magukra emeltek kezet. Az Európai Unió és az integrálódási folyamat nagy előnye, hogy a nemzeti határok jelentősége csökkent, hogy nincs értelme barbár erőszakot alkalmazni egymás ellen. Nincs értelme, de mégis alkalmaztak. A politikai határok egyre jelentéktelenebbek lesznek és ennek csak örülni lehet, a nemzeti kultúrák azonban megmaradtak és reméljük, hogy megmaradnak, és azokból meg kell őrizni mindent, ami bennük humanista és hasznos örökség, de csak azt. A nemzeti kultúrák között azonban nem lehet pontos határt húzni, mert ezek mind egymásba épültek. Amint már említettem, ha az angol nyelvből és kultúrából ki akarnák szakítani azt, ami abból francia és a francia kultúra része, majdnem a felét kellene kiszakítani, és az már nem a mai angol kultúra lenne. És ez így van minden európai nemzeti kultúra esetében, csak különböző változatokban. Végül egy balkáni példát még megengedek magamnak. A sajátos történelmi és kulturális kapcsolatok miatt a román nyelvben rengeteg bolgár szó van, és aki románul tanul, nem is sejti, hogy hány bolgár szót tanul meg a románnal együtt. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez így van minden európai kultúra vonatkozásában, és ez a sajátosság különösen a szomszéd népek esetében érvényesül. Mi következik mindebből? Először is az, hogy minden európai nemzet a többi kultúráját is a sajátjának kell, hogy tekintse, és elsősorban a szomszéd népekét annak ellenére, hogy éppen itt jelentkezik a legtöbb probléma. A folyamatos együttélés alatt sok rövid távú érdekellentét állította szembe a szomszédos népeket, ezeket az ellentéteket gyakran pont a nemzeti összefogásra hivatkozva erőszakkal oldották meg. A kölcsönös sérelmek pedig felkorbácsolták az alantas érzelmeket, és ezek hatására elhomályosult a részleges ellentéteknél nagyobb közös érdek és a tényleges kulturális összetartozás. Múltunknak ezek a neuralgikus pontjai máig hatnak, és sok helyen akadnak politikai csoportok, amelyek úgy akarnak politikai érdemeket szerezni, hogy szítják az ellentéteket. Ezek ellen nyugodtan, higgadtan fel kell lépni, és el kell érni, hogy a nacionalisták ne játszhassák el a hazafi szerepét akkor, amikor ténylegesen a legtöbbet ártanak saját népük nemzeti érdekeinek. Továbbá szemléletünk alapjává, erkölcsi normává, a hazafiság legfontosabb kritériumává kell tenni az általános emberi és a nemzeti értékek összhangjának a megteremtését, ahogyan azt a magyar irodalmi nyelv megújítója Kazinczy Ferenc írta : „ Nékem az emberiség S Pest-Buda tája hazám.” Ilyen vagy ehhez hasonló nézetet vallottak sokan Közép- és Délkelet- Európa nagy írói és gondolkodói közül. El kellene érni, hogy az összes európai nép a másik európai ország kulturális értékeit is sajátjának tekintse, és igyekezzen jól megismerni. Ugyanakkor nem tehetünk úgy, mintha a máig ható antihumánus tendenciák nem léteztek volna. Ortodox egyházi kifejezéssel élve összeurópai zagoveznit, kölcsönös kibékülést és megbocsátást kellene tartani. Végleg szakítani kellene a nemzeti gyűlölködéssel, az idegengyűlölettel, különösen a vegyes nemzetiségű területeken. Európa minden részén vannak olyan területek, ahol a lakósság két nyelven beszél. Épp e területek kétvagy többnyelvű lakossága segíthetne, hogy senki se tekintse a szomszéd nép nyelvét és a népet ellenségnek, mert az „idegen” is saját kultúránk része, és abból nem lehet kiszakítani: a mi kultúránk egy része az övék is. Tehát ami az egyik oldalról „idegen”, az a másik oldalról „saját” - és fordítva, és azok az emberi értékek, amelyek az összes európai nép műveltségében „ sajáttá” váltak, alkotják az általános európait. Itt azonban ismét hangsúlyozni kell, hogy ezek az általános emberi értékek sehol sem léteznek a nemzeti értékeken kívül, nem lebegnek elkülönülten a nemzeti értékek felett. Éppen ezért az összeurópai és az egyetemes kultúra megőrzése és további fejlődése érdekében van szükség arra, hogy az egyes nemzeti nyelveket és kultúrájukat ne csak megőrizzük, hanem továbbfejlesszük és gazdagítsuk is. Minden egyes nép legfontosabb feladata saját nemzeti nyelvét és kultúráját megőrizni és gazdagítani az összeurópai kultúra számára, hogy azon keresztül az egész emberiség kincsévé válhasson. Ott, ahol a lakósság két (vagy néha három) nyelven beszél, el kellene érni, hogy mindenki származásától függetlenül mindkét nyelvet anyanyelvi szinten tudja és aktívan vegyen részt a kulturális értékek közvetítésében. Minden népnek mint saját kultúráját kell szeretni szomszédjai eredményeit, mert mint láttuk az európai népek kultúrái egymásba épültek, egymástól elszakíthatatlanok öncsonkítás nélkül. Az európai kultúra olyan nemzeti kultúrákból áll, amelyek szervesen összefonódtak, amelyek kölcsönösen átmentek egymásba, de ugyanakkor relatíve el is különülnek. Mivel az általános európai sajátosságok csak az egyes nemzeti kultúrákban léteznek konkrétan, minden egyes népnek történelmi feladata, hogy saját értékeit megőrizze és továbbfejlessze az európai népek közössége számára. Ezt a feladatot minden nemzet maga tudja a legjobban elvégezni, de kölcsönösen segíteni kell egymásnak. Mint látjuk, a nemzeti is és az általános emberi is nem merev, mozdulatlan, változatlan kultúrtörténeti jelenség és fogalom, hanem folyton keletkezik, mozgásban van, fejlődik, és szeretném hinni, hogy tartalmilag gazdagszik. Most kultúrtörténeti fordulóponton vagyunk, vigyáznunk kell arra, hogy korábbi értékeinket megőrizzük. Itt most esszém végére pontot tehetnék, de nem akarok úgy tenni, mintha nem tudnám, hogy azokban a kérdésekben, amikről beszéltem problémák vannak a magyar - szlovák kapcsolatok területén. Egyes csoportok nem azt javasolják a szlovákiai magyaroknak, hogy tanuljanak meg jól szlovákul, hanem azt, hogy ne tanuljanak. A magyar nép és értelmiség józan többsége nem osztja nézeteiket, de hallgat, és nincs a kezében eszköz, hogy véleményét kinyilváníthassa. Az azonban tény, hogy mi, akik tudjuk, hogy a szlovák irodalom és kultúra is rendelkezik összeurópai értékekkel, nem tettünk meg mindent, hogy a magyar néppel megismertessük ezeket az értékeket. Azt sem magyaráztuk el kellően, hogy a szlovák nyelv ismerete milyen hasznos lenne számukra is, és hogy kész vétek maguk ellen, hogy nem tanulunk meg egy másik nyelvet, amikor ingyen és játszva megtehetnék. Így azok, akik a szlovákiai magyaroknak a nemzeti öntudatra és jogokra hivatkozva azt tanácsolják, hogy ne tanuljanak meg szlovákul, épp a magyaroknak ártanak a legtöbbet. Bízom benne, hogy ezt többségük előbb–utóbb megérti. A harmonikus kulturális fejlődés érdekében általában három idegen nyelvet lenne célszerű megtanulni. Elsőnek maradjon meg az angol (bár számunkra lehetetlenül nehéz), mert Európán kívül leginkább ezzel lehet boldogulni, utána választás

3 / 69

szerint a francia, a német, az orosz vagy a spanyol és végül harmadiknak a legközelebbi szomszéd nép nyelve. Befejezésül szlovák barátainknak, akikkel több, mint ezer év viszontagságos és nehéz történelme forrasztott össze bennünket, kívánok sok sikert népük, hazájuk, kultúrájuk felvirágoztatásában.

4 / 69

Hétköznapjaink A hurmafa 2010. évi termése Jakócs Dániel A hurmafa 2010. évi termése

A fenti kép valamelyik kellemes enyhe novemberi napon készült az első fagyokat követő felmelegedés idején. A fa magassága 280cm. , az első fagy után a levelek mind lehullottak , a gyümölcsök a fán maradtak és tovább értek , összesen 60 termés volt a fán. A kisebb gyümölcsök súlya 0,24 kg. volt, az össztermés tehát valamivel meghaladta a 14 kg.-ot.

5 / 69

Gondolatok a MÁV utazási igazolvány cseréről Szili Leó A MÁV lecseréli a dolgozói és a nyugdíjasai számára biztosított ingyenes uatazási igazolványokat, s ennek tortúrájáról szól az írás

6 / 69

Gondolatok a MÁV utazási igazolvány cseréről

A MÁV vezetése úgy döntött, hogy lecseréli a régi ingyenes utazásra jogosító igazolványokat. Az erről szóló rendelkezést Hírlevélben ki is adta. A tényleges dolgozók a szolgálati főnökségeiken keresztül értesültek is róla. A csere természetesen vonatkozik a már nyugdíjban lévő dolgozókra is, akik szintén rendelkeznek ilyen igazolvánnyal, melyre eddig az volt nyomtatva, hogy visszavonásig érvényes. Eddig nem is lenne probléma, hiszen előfordult ilyen már régebben is. Most viszont a végrehajtásba több anomália is van. A cserét csak a területileg illetékes szakszervezeti kirendeltségeken végzik el, melynek címeit a Hírlevél felsorolja. Vidékieknek bizony kétszer is meg kell majd látogatnia, s állhatják végig a sort. Eddig ilyen alkalmakkor csak névleges összeget kellett fizetni, s most a befizetendő összeg 1250 Ft, de ez sem ilyen egyszerű. A nyugdíjas elmegy az ügyintézőhöz. Bejelentkezik, s elkéri a sárga csekket mellyel el kell mennie az első postára és befizetni, majd visszamegy a befizetést igazoló résszel. Most jön a dolog bonyolultabb része, mert magával kell vinnie egy három hónapnál nem régibb igazolványképet, mely szintén pénzbe kerül. Mivel a MÁV plasztiklapos igazolványokat készül kiadni érthetetlen, hogy miért nem szerez be hasonló technikát, mint az önkormányzatok, ahová személyi igazolvány vagy útlevél készítésekor nem kell külön költségért fényképet vinni, hanem helyben megoldják. A tortúrának még így sincs vége, hiszen fénymásolatban vinni kell a nyugdíjas határozatot. Ez végképp érthetetlen, hiszen a kiadó kér másolatot a hajdan általa kiállított dokumentumról, melyet a volt MÁV Nyugdíjintézet állított ki. Azt már csak halkan merem megkérdezni, hogy netán elvesztek az eredeti nyilvántartások vagy a számítógépek korában ez még mindig megoldhatatlan probléma? Ezzel sincs még vége hiszen fénymásolat kell a nyugdíjas igazolványról és házastárs esetén a Házassági Anyakönyvi Kivonatról is. A gond az, hogy a nyugdíjasok döntő többsége nem rendelkezik az ehhez szükséges számítógépes háttérrel, s ebből következően ezt is meg kell fizetnie, pedig egy helyben biztosított fénymásolóval gyorsan el lehetne intézni a dolgot. Nos, miután szerencsétlen nyugdíjas mindezeken túl van következik az adatlap kitöltése. Az egyik rész az utazási szokásokról szól. Sokakban él a gyanú, hogy ez csak az ingyenes utazási engedély majdani szűkítésére vonatkozik, s hasonló igazolványnak néz elébe a delikvens, mint a hajdani 20-as jegy, mely csak egy vonalon meghatározott két állomás közötti utazásra volt ingyenes. Viszont, ha nem erről van szó, akkor lehet, hogy az utazási szokásokra vonatkozó közvélemény kutatást akarja megspórolni a MÁV a tényleges dolgozóin és a nyugdíjasain?

Szili Leó

A szovjet emlékmű mint ellenség Krausz Tamás Cikk a NoL-ról: A magyar jobboldal ismert mértékű győzelme a legutóbbi választásokon, világossá tette a gondolkodó emberek számára, hogy az új kormányzat és általában a hatalmi elit „nemzeti” frakciója ismét belevág az 1989 után már körvonalazott feladatba: a „jövőnk a múlt” jelszavának jegyében a lehetőségek határáig visszaállítják a horthysta tekintélyuralmi rendszer életképesnek látszó elemeit a „történelmi emlékezet” területein is.

Cikk a NoL-ról: A magyar jobboldal ismert mértékű győzelme a legutóbbi választásokon, világossá tette a gondolkodó emberek számára, hogy az új kormányzat és általában a hatalmi elit „nemzeti” frakciója ismét belevág az 1989 után már körvonalazott feladatba: a „jövőnk a múlt” jelszavának jegyében a lehetőségek határáig visszaállítják a horthysta tekintélyuralmi rendszer életképesnek látszó elemeit a „történelmi emlékezet” területein is. Az e folyamattal szemben állók a legrosszabb stratégiát választják, ha nem az egészet opponálják, hanem csak ennek egyes elemeit teszik szóvá. Szellemi alultápláltnak kell lenni ahhoz, hogy a Roosevelt tér, a Moszkva tér, a Lukács György utca nevének megváltoztatása vagy a szovjet emlékmű lebontása között ne lássák a szerves és közvetlen összefüggést. Nem lehet azt mondani, hogy Roosevelt maradjon, de Lukács nevét eltörölhetik, a szovjet emlékművet vihetik. Folytatódik a 89-es hagyomány, harc a történelmi emlékezet ellen, amely a magyar piacgazdaság (értsd – félperifériás kapitalizmus) szellemi felépítményének már elidegeníthetetlen része lett. Bosszú ez vagy kultúrharc? A magyar szélsőjobb régi követelése teljesül, ha Tarlós főpolgármester és tanácsadói beváltják legújabb ígéretüket és elmozdítják a Szabadság téren álló szovjet hősi emlékművet, az utolsót Budapesten. Hogy van-e ehhez joguk vagy sincs, az legyen a jogászok feladata kideríteni, hiszen az emlékmű orosz tulajdonban van. Engem mint ruszistát, aki sok évtizede foglalkozom a Szovjetunió és Oroszország történetével, tulajdonképpen meglepnek a fejlemények. Ugyanis azt látom, hogy a rendszerváltás óta orosz földön a magyar katonasírokat és hadifoglyaink emlékhelyeit megbecsülik. Nem úgy, ahogyan mi szeretnénk, de sokkal jobban, mint amúltban. Felmerül hát az emberben a kérdés, kinek áll ma érdekében ez a teljesen értelmetlen, nem tudom másképpen nevezni, kultúrharc, amely végleg ki akarja söpörni az emlékét is annak, hogy Magyarországot a náci megszállás alól a Szovjetunió Vörös Hadserege szabadította fel. Tegyük fel egy pillanatra, hogy a budapesti városvezetőség hitvilágába, ideológiai elkötelezettségébe nem tartozik bele a nácik alóli felszabadulás,mint pozitív történelmi tapasztalat. De vajon a Moszkva tér nevének eltörlése után a szovjet katonai emlékmű félredobása nem saját nemzeti érdekeink sérelmére történik-e? Elhiszi nekünk ezek után bárki is, hogy mindennek nincsen oroszellenes üzenete? De kinek áll érdekében Oroszországgal való kapcsolataink ideológiai és kulturális természetű megrontása? Vagy ezzel a gesztussal akarunk nyitni az orosz piac felé?

7 / 69

Nem tiltakoznék, ha látnék ebben a folyamatban egy szemernyi politikai racionalitást vagy észlelném a humanizmus bármiféle megnyilvánulását. De vajon értik-e Tarlósék egyáltalán, hogy hová vezet ez az út?

8 / 69

Művészet KORTÁRSAM TÖRTÉNETE Látogatás Keresztapámhoz Szász Benjamin Az a tény, hogy nekem van keresztapám, sőt keresztanyám is, egy ilyen látogatás során tudatosult bennem. A magyar keresztény, ill. keresztyén egyházak tradíciója, talán jobb lenne azt mondani, hogy szokásrendje szerint a keresztszülői intézménynek fontos funkciója volt. A szülők halála esetén vállalni kellett a gyermek felnevelését, mégpedig abban a vallásban, amelyben megkeresztelték. Ebből logikusan következett, hogy a keresztszülők vallásának egyeznie kellett a szülők vallásával. Az én születésem idején a protestáns vallásokban, pontosabban az evangélikus és a református vallásban a keresztszülő, vagy az egyik keresztszülő tartozhatott a másik protestáns valláshoz.

KORTÁRSAM TÖRTÉNETE Látogatás Keresztapámhoz Az a tény, hogy nekem van keresztapám, sőt keresztanyám is, egy ilyen látogatás során tudatosult bennem. A magyar keresztény, ill. keresztyén egyházak tradíciója, talán jobb lenne azt mondani, hogy szokásrendje szerint a keresztszülői intézménynek fontos funkciója volt. A szülők halála esetén vállalni kellett a gyermek felnevelését, mégpedig abban a vallásban, amelyben megkeresztelték. Ebből logikusan következett, hogy a keresztszülők vallásának egyeznie kellett a szülők vallásával. Az én születésem idején a protestáns vallásokban, pontosabban az evangélikus és a református vallásban a keresztszülő, vagy az egyik keresztszülő tartozhatott a másik protestáns valláshoz. A fenti elvekből kiindulva keresztszülőnek vagy a legjobb barátok közül választottak ki valakit a házastársával együtt, vagy valamelyik nagybácsit illetve nagynénit szintén a házastársával együtt. Ezért lett Sz. János és a felesége a keresztapám és a keresztanyám. Keresztapám mozdonyvezető volt és akkor még egy kis kertes házban lakott Révfaluban keresztanyámmal és fiával, Janikával. Janika csak egy évvel volt fiatalabb nálam, és az ő esetében a keresztszülői feladatokat apám és anyám vállalta. Hozzájuk rendszerint délután indultunk el és éjszakára is ott maradtunk. Révfalu mindenben igazi falura hasonlított, szép nagy kertekkel, gyümölcsfákkal stb. Ennek azonban megvolt a hátránya is. Komfortnak nyoma sem volt, a WC is csak deszkából készült, és a kert egyik sarkában állt. Különben Révfalu ebben a vonatkozásban nem különbözött az ország legtöbb településétől, deszkából készült árnyékszékek jellemezték az egész falusi és kisvárosi Magyarországot. Így volt ez a mi falunkban is, s szintén így volt Jókai Mór balatonfüredi villájának a kertjében. Minden relatív, az előző korszakokhoz képest az ilyen árnyékszék is haladást jelentett. Csakhogy éjszaka is ki kellett menni, és ez több kellemetlenséggel járt. Apám keresztfia, Janika számára elsősorban azért, mert félt a sötétben. Keresztanyám soha nem bántotta Janikát, ha rosszalkodott, de azzal ijesztgette őt, hogy jön a mumus és elviszi. Janika ezt el is hitte, és éjszaka a sötétben mindenhol mumusokat vélt felfedezni. Hiába mondtam neki, hogy mumusok nincsenek, nem hitte el, és egy vadászó kóbor cica elég volt ahhoz, hogy rettenetes félelem töltse el. Keresztanyám eljárását sok felnőtt alkalmazta. Látszólag humánus volt, mert nem verte meg a gyermeket és a szülő szempontjából célszerűnek látszott, mert viszonylag könnyen visszatartotta a gyereket a veszélyes vagy helytelen cselekedetektől, de a szülő vagy felnőtt rokon nem tudhatta, hogy évekre milyen szorongást okozott a lelkivilágában. Az ijesztésnek kevésbé misztikus változata volt, ha azzal fenyegették, hogy elviszi a rendőr vagy a postás. A gyermek idővel konkrétan megismerhette a környezetében élő rendőröket vagy postásokat, és megértette, hogy nem viszik el őt, ha engedetlenkedik. Éjszaka nekem ki kellett kísérnem a budira Janikát, ha náluk aludtam, mert Janika ezt elvárta tőlem. Így kevésbé félt, de azért félt. Mégis, valami átragadt rá a nyugalmamból. Hogy mégis nagyon félt, azt az árulta el, ahogyan a karomat szorította, míg kint voltunk a

9 / 69

kertben. Ez nem jelenti azt, hogy bátrabb voltam nála, egyszerűen nem féltem képzeletbeli lényektől, nem féltem tőlük, mert tudtam, hogy nincsenek. Mondanom sem kell, hogy mindez szüleim nevelésének volt köszönhető. Mint kortársaik, természetesen ők sem voltak sem ateisták, sem szabadgondolkodók, de hitük, amennyire ez lehetséges, minden babonától megtisztított hit volt. Apám, mint keresztapa tudott Janika szorongásairól, nekem is előre beszélt róluk, de maga nem tett semmit, nem akart beleavatkozni komaasszonyának nevelési gyakorlatába. Apám rossz keresztapa volt. Amikor náluk voltunk, Janikával egyáltalán nem törődött, nem beszélgetett, nem vitt neki ajándékot, mint ahogyan az szokás volt akkor is, és ekkor még anyagilag is megengedhette volna magának. Látogatásaink ideje alatt állandóan keresztapámmal beszélgetett. Régi barátok voltak, mind a ketten a vasútnál dolgoztak, csak

különböző területen, fiatalabb korukban ugyanannak a protestáns ifjúsági szervezetnek voltak a tagjai. Volt miről beszélgetniük.

10 / 69

Keresztanyám a háztartási teendőkkel volt elfoglalva, és ilyenkor rendszerint tyúkhúslevest főzött - tiszteletünkre - ebédre, amit ő különösen finoman tudott elkészíteni. A második fogás valamilyen tészta vagy gombóc volt. Anyám valamilyen okból nagyon ritkán főzött tyúkhús-levest, valószínűleg azért, mert nem szerette a tyúkot megölni. Akkor még anyagi helyzetünk megengedte volna, hogy hetente egyszer tyúkhúsleves legyen ebédre, később már annak romlása miatt sem kerülhetett gyakran ez a finom étel az asztalunkra. Azt nem kell hangsúlyoznom, mert az egész ország tudja, hogy az akkori és a mai tyúkhúsleves között kimondhatatlanul nagy különbség van. Ezt a különbséget elmondani nem lehet, csak ízléssel érzékelni. Keresztapám már ekkor rokkantsági nyugdíjas volt. Mint mozdonyvezető nem gőzmozdonyokon szolgált, hanem villanymozdonyokon. A Budapest-Győr- Hegyeshalom vonal már akkor villamosítva volt, és ezen a vonalon a világ első villanymozdonyai húzták a vonatokat. A feltalálójuk, a tervezőjük Kandó Kálmán magyar mérnök volt. A nép ezeket a mozdonyokat a feltaláló neve után egyszerűen Kandó-mozdonyoknak hívta. Keresztapám a technikai haladás áldozata lett. Egy szerencsétlen véletlen miatt pont akkor szakadt le a felső vezeték, amikor keresztapám szolgálatban volt. A karbantartó dolgozók lelkiismeretlensége miatt a leszakadt vezetéket nem áramtalanították rendesen és nem is távolították el időben a vonalról. Keresztapám nem volt elég óvatos, hozzányúlt a vezetékhez, és olyan erős áramütés érte, hogy egyik szemét elvesztette és bal karjának és lábának mozgása is korlátozott lett. Járni azért bottal tudott. Elég elfogadható rokkantsági nyugdíjat kaphatott, mert Janika után később még két gyermekük született és normálisan megéltek. Sőt a háború után beköltözhettek Révfaluból Újvárosba is, és az új lakásukat meg is vették. Keresztapám többet törődött velem, mint apám Janikával. Ő volt az egyetlen, aki rendszeresen meglátogatott bennünket, ténylegesen figyelte sorsom alakulását és minden alkalommal komolyan beszélgetett velem. Ezen kívül apám összes közeli és távoli barátja közül ő volt az egyetlen, akit nemcsak mi látogattunk meg rendszeresen, hanem viszonozta a látogatást. Itt most nem veszem számításba azokat a későbbi baráti jellegű kapcsolatokat, amelyek már településünkön jöttek létre és a rendszeresebb találkozásokhoz nem kellett sehová elutazni. Szintén nem veszem számításba azokat az ismeretségeket sem, amelyek bár baráti jelleget viseltek, de egyszerre jelentettek többet és kevesebbet a barátságnál. Rajtuk keresztül ért el minket a munkásmozgalom. Sajnálom, hogy ezek a kapcsolatok a felszabadulás után megszakadtak, pedig ezután kellett volna felerősödniük. Ezekre még később a maguk idejében visszatérek. Most maradok a szűkebb értelemben vett barátságnál. Ha a tiszta barátságot nézzük, keresztapámat kell apám egyik legjobb barátjának tartani. Hogy így alakult a helyzet, azért nagyrészt anyám volt a hibás. Apám közlékeny volt, szerette a társaságot, szeretett vendégségbe menni és vendégeket fogadni. Anyám fordítva, zárkózott volt és nem szerette a vendégeskedést. Ebben persze szerepet játszott az is, hogy ez neki többletmunkát okozott és dolga úgy is volt neki sok. Így a kölcsönös vendégeskedés egyre inkább keresztapámra szűkült. Később, amikor már gimnazista lettem, évente egyszerkétszer egyedül is meglátogattam keresztszüleim. Akkor, amikor tizenhét éves koromban el kellett döntenem, hogy milyen pályát választok, hosszú ingadozás után úgy határoztam, hogy középiskolai tanár leszek. Az iskolában a legtöbb tantárgyat szerettem, szinte mindegyik komolyan érdekelt, és éppen ez a tény tette nehézzé a döntést. Nyilvánvaló volt, hogy olyan szakmát célszerű választani, amelynek az elsajátításához szükséges tananyagot szeretjük és értjük. Aki nem szeret idegen nyelvet tanulni, és semmi érzéke sincs a közgazdasági ismeretekhez, ne akarjon külkereskedő lenni, aki nem szereti a biológiát, ne akarjon kertészmérnök vagy orvos lenni, és folytathatnám a sort. Én azonban széleskörű érdeklődésem alapján egyformán lehettem volna kertészmérnök, vegyész, külkereskedő vagy tanár. Döntésem teljes környezetem helyeselte, középiskolai igazgatóm a legmelegebb ajánlást írta egyetemi jelentkezésemhez, mindez megnyugtatott. Keresztapám, még mielőtt magam számoltam volna be róla, megkérdezte, hogy milyen pályát választottam. Mikor megmondtam neki, hogy tanár leszek, csak annyit mondott: „ugye tudod, hogy egész életedben nagyon szerény anyagi körülmények között kell élned.” Én erre nem is gondoltam. Nem arról van szó, hogy semmi fogalmam nem volt az egyes emberek közötti jövedelmi különbségekről. Tudtam, de ez engem nem nagyon érdekelt. Keresztapám felvilágosítása nem befolyásolta döntésemet, mégis hasznos volt, mert felkészített arra, hogy mit várhatok és mit nem a jövőtől. Hogy akkori hangulatom érthetőbb legyen ma, meg kell magyarázni néhány szóban a konkrét helyzetet. Akkor mindenki viszonylag szerényen élt anyagilag, nem voltak nagyon szegények és nagyon gazdagok, nem voltak természetesen munkanélküliek és hajléktalanok sem. Az egyes szakmai csoportok között nem voltak olyan jelentős jövedelmi különbségek, hogy azért érdemes lett volna olyan szakmát vállalni, amit kevésbé kedvelek. Nekem és nemcsak nekem fontosabb volt, hogy olyan munkát végezhetek egy életen át, amit szívesen csinálok, mint az, hogy nyolc-tíz százalékkal jobban éljek. Mégis keresztapám érdeme volt az, hogy felhívta a figyelmem a pályaválasztásom anyagi következményeire, rögtön az elején. Tudtam, hogy mit vállaltam, és nem voltam egy életen át viszályban önmagammal és az egész társadalommal azért, hogy sokan érdemtelenül jobban élnek, mint én. Hogy ez bennem korán tudatosult, nagyrészt keresztapámnak köszönhetem. Az érettségi után még két évig fel-felkerestem keresztszüleim. Amikor a Szovjetunióba mentem tanulni, nagyon meglazultak a kapcsolataink. Apámmal és a testvéreimmel is csak a szünidőben volt időm találkozni. A rosszabb azonban számára az volt, hogy

apámmal is egyre ritkábban találkoztak, érzelmileg elkoptak, elszürkültek. Hiszen ő keresztapámmá is azért lett, mert apám legjobb barátja volt. Öreg korára a baleset következményei is erősödtek, végül tolókocsiba kényszerült. Kiszolgáltatott helyzete ingerlékennyé tette és ezért megromlott a kapcsolata keresztanyámmal is. Janikán kívül még két gyereke volt, egy fiú és egy lány. Ők sokkal fiatalabbak

11 / 69

voltak nálunk és ezért komolyabb baráti kapcsolat nem alakulhatott ki közöttünk. Tehetséges kisgyerekek voltak. Nem tudom, hogy meg tudták-e könnyíteni életének nehéz utolsó éveit. Már nem emlékszem arra, hogy keresztapám mikor hunyt el, de hetvenes éveiben lehetett. Halálakor valószínűleg külföldi kiküldetésben voltam, mert temetéséről későn értesültem.

Schiffer villa Somogyi Zsuzsannától kaptuk meg erről a gyönyörű épületről szóló anyagot. Az épületben jelenleg a Vám és Pénzügyőrség Múzeuma működik. Cím: Budapest VI. ker Munkácsy u. 19/b

12 / 69

13 / 69

14 / 69

15 / 69

16 / 69

17 / 69

18 / 69

19 / 69

20 / 69

21 / 69

22 / 69

23 / 69

24 / 69

25 / 69

26 / 69

27 / 69

Titoktartási pénzek Szabó László Tibor politikai szatíra Hamarossan megjelenik a szerző új kötete.Ez a kötet "A hosszú utazás" című kisregényt és öt groteszket tartalmaz - a "Titoktartási pénzek" az egyike ezeknek.

Titoktartási pénzek

Forradalmi változások mentek végbe a Piréz Köztársaság fővárosának közlekedési rendjében, amikor a szolgáltató vállalat vezérigazgatója elrendelte valamennyi villamos, autóbusz és metró vonal menetrendjének titkosítását. A trolibuszok ugyan egy ideig még a megállóban rendszeresített tájékoztató táblák szerint közlekedtek, de ez csak fokozta a káoszt, ugyanis az utasok a szó szoros értelmében megrohamozták a felső vezetékkel közlekedő járműveket. De legalább tudták, hogy a troli mikor jön, és hová viszi őket. A többség értetlenül és zavartan állt a megállót jelző táblák előtt, és igyekezett a várakozás idejét különböző pótcselekvésekkel megkönnyíteni. Egyesek hangosan énekeltek, mások a vállukon lógó tarisznyából verses köteteket vettek elő és mohó olvasásba kezdtek. A romantikus alkatú emberek a tavaszi égen átvonuló felhőket szemlélték töretlen optimizmussal. A tömegközlekedési járművek továbbra is közlekedtek, sőt még valami felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan rendszeresség is volt a járatok irányításában. Ezen azonban senki sem tudott megfelelően eligazodni. A mindig jól informáltak azzal próbálták az egyre ingerültebbé válókat megnyugtatni, hogy a buszok és villamosok továbbra is menetrendszerűen fognak járni, a menetrendet azonban egy bizonyos, közelebbről meg nem magyarázható okból titkosítani kellett. A harmincegyedikéről elsejére virradó éjszaka folyamán valóban mindent átkódoltak, a villamosokat buszoknak nevezték el, a buszokat pedig metrónak. Az átdolgozás közben fellépett informatikai problémák miatt viszont a trolibuszok megmaradtak trolibusznak, a metró kocsik pedig célirány nélkül közlekedtek zártrendszerű vonalaikon. Az okafogyott információs táblákat természetesen azonnal le kellett volna szerelni, de erre – a közlekedési vállalat súlyos eladósodása miatt – már nem jutott pénz. Az a gondolat is felmerült, hogy a tartó oszlopokra az új, átkódolt táblákat lenne célszerű felhelyezni, ez viszont a titkosítás elemi szabályainak is ellentmondott volna. Az ötletet azonnal elvetették. Erre a várható problémára egyébként már azok a tanulmányok is rámutattak, amelyek a titkosítás bevezetése érdekében készültek. Természetesen ezek a munkák is erősen megterhelték a közlekedési vállalat költségvetését, viszont elkerülhetetlenek voltak, mivel szorosan összefüggtek a titoktartási pénzek kifizetésével. A menedzsment célprémiumai szintén elválaszthatatlanul egybekapcsolódtak a fent említett javadalmazással, és a feltételrendszerek megbolygatása az egész üzemvitelt veszélyeztette volna. Egyes feljegyzések ugyan kifogásolták a titoktartást előkészítő anyagok nagy számát és terjedelmét, ezek az ellenvetések azonban soha sem jutottak el a felügyeleti szervekig. Így nem is befolyásolhatták az előkészületeket, valamint a titkosítás bevezetését. Az akadékoskodók egyébként nem voltak tudatában annak, hogy az Információs Főosztály vezetőjének éves prémiuma a megrendelt tanulmányok számától és mennyiségétől függött. A munkaszerződések ilyen és hasonló jellegű pontjait egyébként is az országos titoktartási törvény szabályozta, a vezetői szerződések nyilvános része pedig csupán néhány személyi adatból állt. A tömegközlekedés menetrendjének sikeres titkosítása után a személygépkocsik rendszámainak átrendezése következett. Az erre illetékes hivatal azonnal elrendelte a rendszámtáblák átkódolását, és ezzel sikerült elérni, hogy a külföldi turisták számára a piréz gépkocsik azonosítása a korábbi rendszám alapján teljesen lehetetlenné vált. A belföldi lakosok is csak jelentős utánjárással tudták megállapítani, hogy valóban a szomszéd gépkocsija áll-e a ház előtt vagy sem. A titkosított országos nyilvántartásban természetesen továbbra is a régi rendszámon futottak az egyes autók, de ehhez csak a szakemberek szűk köre férhetett hozzá. A rendszer biztonságos fenntartása érdekében ezen a területen is be kellett vezetni a titoktartási pénzt, mint alapilletményen felüli pótlékot. Ez ugyan némileg megterhelte az ország költségvetését, de felsőbb körökben úgy ítélték meg, hogy a jelenlegi zavaros nemzetközi helyzetben elsősorban az állam és az állampolgárok biztonságának kell prioritást biztosítani. Egy bizonyos idő elteltével – mint várható volt – halaszthatatlanná vált a vonalkódok titkosítása is. A Belkereskedelmi Minisztérium munkatársai nem tartották elfogadhatónak, hogy egyszerű bolti pénztárosok játszva leolvashassák az egyes áruk vonalkódjait, és ezzel rálátást szerezzenek a beszállító cégek árucikkeinek forgalmára. Többen kifejtették, hogy az információk ilyen laza kezelése a legsúlyosabban sérti az egyes kereskedőházak érdekeit, sőt még a konkurenciának is olyan fegyvert ad a kezébe, amellyel jelentős erőfölényt vívhat ki magának a piacon. A parlament nem tudott ellenállni a nyomásnak, és rövidesen megszületett a vonalkódok titkosításáról és átkódolásáról szóló törvény is. Az egyes kereskedelmi vállalatok menedzserei is végre jogosulttá váltak a titoktartási pénzekre, ezeket haladéktalanul és több évre visszamenőleg folyósították nekik. Néhány év múlva szinte már az élet minden területén bevezették a titoktartási szabályokat és az ezzel összefüggő javadalmazásokat. Akadtak persze olyan gyárak és intézmények, amelyeknél ez a játéktér elég szűknek bizonyult, mint például az Általános Harisnya- és Zokni Gyárban, ahol a titkosítás magától értetődően csak a gyár nevében is feltüntetett két termékre vonatkozhatott. Annyi eredményt

28 / 69

azért sikerült elérni, hogy a legtöbb vevő nem tudta megállapítani, miszerint zoknit vagy harisnyát vásárolt-e. Az ilyen cégeknél a vezetőknek is csak egy szűkebb köre vált jogosulttá a titoktartási pénzek felvételére. Nem szabad azonban szótlanul elmennünk amellett, hogy egyes vállalatoknál a titoktartási törvény alkalmazása bizonyos problémákkal járt. A Duguláselhárítási Biztonsági Szolgálatnál például igencsak megnőtt a reagálási idő, mivel az átkódolt kódokkal a rohamkocsik személyzete csak nehezen tudott megbirkózni. Végül azt tették, hogy sorra vették a kerületeket, míg rá nem találtak a dugulás helyére. Ez persze csak a nagyobb településeken okozott gondokat. Végül mindenhova eljutottak a rohamkocsik, de akkorra a fél kerület már víz alatt állt. Talán a fenti problémák is közrejátszottak abban, hogy a titkosítási törvény kiterjesztését a személyi eldugulásokra a parlament nem szavazta meg. Több képviselő az Atlanti Chartára és a Nagy Francia Forradalomra hivatkozott, az ellenzék pedig a szavazás kezdetén kivonult a teremből. A titoktartási pénzeket tehát ebben a szegmensben nem lehetett bevezetni. Megint az egészségügyiek húzták a rövidebbet.

Horváth Ferenc versei Horváth Ferenc Horváth Ferenc első megjelenése ia Világszabadság oldalon

Horváth Ferenc versei:

Horror

Húsz szépen fejlett mumpsz szuszog egy roppant mafla muffban, szószban úsznak a lótuszok, muflonok uffja puffan.

Őzikék ötvenöt szikét pingálnak őszi kékre, s mindezt vidoran nézi két megmérgezett egérke.

Trubadúr-dal a harmadik évezred elejéről (Öt sms-ben)

29 / 69

Nem is mondom, miért dobog a szívem sebesen; én asszonyom, úgyis tudod: elrebegte már az okot sok-sok sms-em.

Olyan mély ez a szerelem, s végtelen a tere: lángol, míg billentyűzgetem, néked szóló sms-em minden karaktere!

Szítja a szenvedélyemet neved is, Emese, mert erre jól rímelhetek – hadd legyen verses műremek híved sms-e!

Jön százhatvan karaktered, mondja, forró a szád, s küldi az ölelésedet… De szép e színnél színesebb virtuális világ!

S amíg maradsz csak jelre jel, s szállsz titkos téren át, addig vagy valóban velem – hagyom hát, ahol rejtezel: a szomszédos szobát.

Zenék

Vízorgonákon játsztak a régiek, mélységes álmuk hajdani szent zene. Boldog halottak: hogy fülelnek! Isteni dallama él a múltnak.

30 / 69

Rossz tülköket fúj folyton e mái kor, így jut nekünk most csak csupa fals zörej. S holtunkban is majd halljuk egyre taktusait zavaros zenénknek.

Vágtában

Zuhognak az évtizedek: az ötven, a hatvan… Fognád az idő gyeplőjét, de foghatatlan.

Útszélen hagyod múltjaidat: mindig egy tömbben hűlnek hidegre így a voltak – sóhaj se röppen.

Zuhognak az évtizedek: a hatvan, a hetven… Fognád az idő gyeplőjét, de lehetetlen.

Születésnap

Kiszidoloztuk az edényeket: ragyognak, mint a nap! Fogadjuk el: úgy hullanak az évek,

31 / 69

mint a fejek a guillotine alatt. Nézzük megértőn most a fényeket, idézzük fel a tegnapot s a réget, melyek elmúltak, de nem múlanak, az átlubickolt strandidényeket, a habokból felszökkenő halat, honnan az alkonyt szemléltük, a stéget, s a márban jókorát csobbanó méget, mely síkos hátú, mint a pillanat…

Előszó

Ha megmutatom: rejtem magamat; verseim mélyén is kutathat bárki, a sorok alatt sem fog rám találni, guberálhat untig, hoppon marad.

Most vakondnak vélhet a pillanat, aztán sasnak, mely roppant szárnyat tár ki, aljas gyilkos vagyok, majd könnyed márki, porló göröngy, s az égből egy darab.

Hol nem jártam már! S hányféle szerepben! Bújtatott üreg, rés és hullakamra, voltam könnycsepp lila tengerszemekben, ahol a mélynek oly hűs a hatalma…

Hogyan is lehetne megfogni engem, mikor én se lelek sose magamra.

Bármerre jártál, mindig messze, messze…

32 / 69

Juhász Gyulának

Bármerre jártál, mindig messze, messze, rejtettek nagy magányod halmai, nem Szakolcán éltél te számkivetve, hiszen sosem voltál szakolcai.

S ha felruccantál olykor Budapestre, nem voltál ott, s csak látni vélt Szeged, te másfelé kószáltál elmerengve, a porban csak romlandó hüvelyed.

Hiába láttak szokott öltönyödben, máshol jártál: az égi téreken, a léten túl, ahonnan visszadöbben

a földi gáncs, az éteri körökben királyfiként lépkedtél fényesen – az igazi babért osztó örökben.

Hogy az interneten You-Liára talála

Nickname-edet mormolgatom bájos e-mailjeid között, s újra meg újra, Júliám, a home page-edre szörfözök.

Igaz, te ott vagy, én meg itt, mégsem vagyok magam – legjobb részem ott van veled: fő-fő Web-oldalam!

33 / 69

S nem vagy magad te sem, habár én itt vagyok, s te ott – velem időz szép lényeged: igéző honlapod!

Szegény anyám sohasem zongorázott…

Szegény anyám sohasem zongorázott, neki csak jó ebédhez szólt a nóta. Üldögél a kis egyszobás lakásban, kinn Újpesten, már évtizedek óta. Tesz-vesz azért, megfőzi az ebédet, húslevest és rántott csirkét vasárnap, elmosogat, mos, vasal, takarítgat, éli az életét, fel sose lázad. Nehéz szívvel nézek rá: hova tűntek az álmai, a vágyai, ha voltak, s milyen vigaszt nyújt néki, ami elmúlt, s mivel biztatja őt a ma, a holnap? A tévé előtt ül, szemét lehunyja, felrezzen, aztán elbóbiskol újra. Vajon hová viszi ilyenkor álma? Talán egy táncos, tarka forgatagba, a hajdanán volt szép-szép első bálba; lám, fel is villan mosolya, a régi…

Tán jobb is így, hogy nem örvénylik néki, még álmában sem, Beethoven-szonáta.

Kiszivárogtatás Szabó Lászó Tibor

34 / 69

- politikai szatíra

Szabó László Tibor: Kiszivárogtatás

Az első berepülés szeptember közepén történt. Galagonya Jenő ügyészségi segédfogalmazó éppen számítógépe előtt ült és meredten bámulta a képernyőt, jóllehet azon csak a már jól ismert reklámok és hirdetések folytak lefelé, majd felfelé. Hirtelen egy budapesti étterem dús kínálata kacsintott vissza rá. Rövid habozás után a tanyasi csirke színe-java mellett döntött, és azt is elhatározta, hogy probiotikus joghurtitalt rendel hozzá. Ujjaival ütemesen dobolta az előző este letöltött zeneszám ritmusát, a komputert tartó asztal pedig megértően remegett hozzá. És ekkor a nyitott ablakon keresztül egy szabványméretű, sűrű sorokkal teleírt géppapír libegett be a szobába, majd komótosan helyet keresve magának, Galagonya Jenő számítógépének billentyűzetére szállt le. Az ügyészségi segédfogalmazó megigazította szemüvegét és olvasni kezdett. Már az első sorok után egyértelművé vált, hogy a Rendészeti Minisztériumnak az Állategészségügyi- és Nyilvántartási Főhatósághoz küldött szigorúan titkos átiratáról van szó. A szövegből az is kiderült, hogy a kormány a Magyarországon adható kutya nevek beszabályozására készül. Kormányrendelet az eb névadás szabályozásáról - hangzott a hivatali stílusnak tökéletesen megfelelő cím. A segédfogalmazó rövid töprengés után felvette könnyű, világosbarna tavaszi kabátját és elindult a kiválasztott étterem felé. Útközben mobiljáról felhívta egykori osztálytársát, Mártont, aki az elmúlt évben az egyik legjelentősebb bulvárlap szerkesztője lett. A közösen megrendelt probiotikus joghurtital alátéteként a Rendészeti Minisztérium rendelettervezetének berepült példánya szolgált. A szerkesztő vele született gyorsolvasási készségét messzemenően kihasználva, vonagló szájjal és egy macskát meghazudtoló dorombolással futotta át az eléje került anyagot. Ez óriási! – kiáltott fel. Végre fogást találtunk a kormányon és persze a kormánypártokon is. Ez a mindenkori ellenzék nemes feladata! Az ügyészségi segédfogalmazó sejtelmesen mosolygott, nem foglalt állást az ügyben, hiszen ő a pártatlanságra esküdött fel és egyébként sem foglalkozott politikával. Ezt fennen hangoztatta mind munkahelyi, mind pedig baráti környezetében. Csupán annyit jegyzett meg volt iskolatársa tágra nyitott szemeibe nézve, hogy őt személyesen nagyon kellemetlenül érintené, ha kutyájának más nevet kellene adnia. De rögtön hozzá is tette, hogy mint törvénytisztelő állampolgár, kénytelen betartani a parlament által elfogadott törvényeket, foglalkozzanak azok akár a hadkötelezettséggel, akár az eb névadás szabályozásával. Másnap a Nemzet Harsonája elnevezésű bulvárlap az alábbi hangzatos címmel jelent meg:

A kormány a magyar kutyák meggyalázására készül!

Szélesre tárják a kapukat az idegen nevek előtt.

Kutyaidők várnak kutyáinkra!

A hír, mint egy tömegpusztító bomba hatott az olvasókra és másnap a legfontosabb újságok, valamint a televíziók hírszerkesztőségei is kénytelenek voltak a témával foglalkozni, híradásaikba beilleszteni. A legkülönbözőbb pártállású napilapokban rövidesen vezércikkek jelentek meg az eb névadásról, és a legnézettebb TV-csatornák is kerekasztal vitákat iktattak be műsoraikba - többnyire a kulturális programok adásidejének terhére. A hivatalokban, a gyárakban, sőt még a krumpliföldeken is csak egy témát vitattak az emberek: az eb névadás szabályozását, ill. a közeljövőben várható kutyanév törvény megalkotását. A kormányhoz közel álló média úgy próbálta szétmosni a hírt, hogy a kiszivárogtatás és a kiszivárgás közötti finom különbségeket taglalta, egyben a megszületendő kutyanév törvény jelentőségét próbálta kicsinyíteni. Ez persze csak olaj volt a tűzre, és a kutyáikért aggódó emberek száma mértani arányban növekedett. A kormány helyzetét tovább rontotta, hogy sok internetező elektronikus postájában a törvénytervezettel kapcsolatos különféle dokumentumok jelentek meg, amelyek többnyire az egyes minisztériumok és hatóságok belső levelezését tartalmazó bizalmas anyagok voltak. Bár sok előfizető erélyesen tiltakozott a rázúduló kéretlen információk miatt, a hatóságoknál mindez süket fülekre talált. Minden hivatalos szerv a törvényjavaslathoz kapcsolódó munkálatokkal volt elfoglalva. Egyes civil szervezetek egy ötszögletű kerekasztal azonnali összehívását követelték, mások széleskörű társadalmi párbeszédet kezdeményeztek. A kormány határozatlan ideig felfüggesztettte a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folyó tárgyalásait. Mozgalom indult az idegen kutyanevek betiltása érdekében, és a kezdeményezők népszavazással fenyegetőztek, amennyiben törekvésüket a fenékig korrupt hatóságok elgáncsolják. Egy újonnan alakult civilszervezet hozzákezdett a kívánatos és nem kívánatos kutyanevek listáinak összeállításához, a parlament pedig kénytelen volt a kérdést soron kívül napirendre tűzni. A következő évi költségvetés megtárgyalását elnapolták. Volt olyan kezdeményezés is, miszerint a kutyák jogainak érvényesülése érdekében kutyaszakszervezetet kellene létrehozni. Mások a bankhitelek feltételeinek az átgondolását tűzték zászlajukra. Céljuk az volt, hogy a magyar kutyaneveket választó eb tulajdonosok könnyebben és kamatmentesen juthassanak kölcsönökhöz. A kormány a készülő névlistával kapcsolatban egyre nagyobb engedményekre kényszerült. A Foxi, Maxi, Aladin, Timur, Nepomuk és hasonló neveket kivették a törvénytervezethez csatolt mellékletből, viszont kiemelt helyekre tették a Töhötöm, Kesző, Soma, Ugocsa

35 / 69

és más ilyetén hangzásúakat. Egyes preferált javaslatoknál a névadás célszerűségére is utaltak, ezzel is megkönnyítve a választást. A Kund nevet például elsősorban búvárkutyáknak ajánlották, az Álmost pedig az aluszékonyabbak részére. A parlament a legtöbb népi kezdeményezést napirendjére tűzte. A korábban benyújtott, más törvényjavaslatok- és módosítások közül ezért idő hiányában csak a szociális segélyek felfüggesztésének lehetőségeiről szólót tudták megvitatni. Erre is csak azért szakítottak időt, mert ez jelentős tételt kínált a költségvetési hiány lefaragásához. A kialakult helyzetet tovább súlyosbította, hogy egy újabb népi kezdeményezés a tengerimalac nevek törvénybe foglalását is követelte. A kezdeményezők határozottan felléptek annak érdekében, hogy a jelenleg használatos olyan neveket, mint Bömbike, Cucuka, Gügyi, Pucor stb. betiltsák. A tengerimalacok esélyegyenlőségének és méltóságának érdekében kiemelt helyre javasolták az olyan elnevezéseket, mint Arisztotelész, Einstein és a többi. Érvelésükben az ezzel foglalkozó internetes honlapra támaszkodtak. A hosszan tartó parlamenti viták után végre megszületett az eb névadásról szóló kutyanév törvény. A népi kezdeményezések hatására kormányrendelet helyett tehát törvény jött létre, amelynek végrehajtási utasításában többek között az is szerepelt, miszerint az egyes, választott kutyaneveket az államelnökhöz kell felterjeszteni, és ezek csakis az ő egyetértésével lesznek a későbbiekben használhatóak.

A parlament mindezek után félévi késéssel a következő év költségvetését is elfogadta, egy másik szavazás eredményeként pedig úgy döntöttek, hogy szociális segélyt csakis azok kaphatnak, akik kutyával rendelkeznek - egyes indokolt esetekben tengerimalaccal. Helyreállt a társadalmi béke, megvalósult a nemzeti egység és mindenki hálával gondolt Galagonya Jenőre, aki volt olyan bátor és már a kezdetek kezdetén felfedte a mutyizást. A választások után újonnan megalakult országgyűlés az egykori ügyészségi segédfogalmazót érdemei elismeréseként, bátor és önzetlen politikai kiállásáért örökös főügyésznek választotta meg.

A hét képzőmüvészeti alkotása Kisfaludi Strobl Zsigmond Szabadság-szobor Budapest gellérthegy

36 / 69

37 / 69

Kisfaludi Strobl Zsigmond lásd még: wikipedia

Hőstörténet, A királynő ruhái Szabó László Tibor Két novella

Hőstörténet

Gurtner János a harmincas évei elején járó, jó fellépésű fiatalember volt. A Falhoronymaró Kft. csődbe jutása után már a kétségbeesés határáig jutott, miután minden álláshely keresési törekvése kudarcba fulladt. A háromtagú család Margitka szerény fizetéséből tengette életét, aki egy nagyobb vállalat gazdasági osztályán dolgozott bérelszámolóként. Hétéves kisfiuk, Jancsika még csak általános iskolás volt. Az első hitelfelvételre a munkanélküli támogatás lejárta után került sor személyi kölcsön formájában. A további hitelek felvételénél is Margitka stabil helyzete volt a garancia. János közben kétségbeesetten próbált állást szerezni magának, de középfokú végzettségével, valamint anyagbeszerzői szakmai múltjával ez kilátástalannak tűnt. Egyetlen sikere a szórólapok osztogatásával szerzett némi jövedelem volt. Egyszer majdnem sikerült beállnia szendvics embernek is, de egy ügyeskedő az utolsó pillanatban elhappolta előle ezt a lehetőséget. Egy éjszakai bár műsorát hirdette volna, és ha jól meggondoljuk, hogy a mai világban még egyszerű sétálással is pénzt lehet keresni, akkor minden okunk meglehet az optimizmusra. Az adósságrendező hitelt februárban vették fel az egyik banktól és ezzel sikerült kiváltani a korábbi kölcsönöket. Gurtnerék ezt a lépést egy olyan előnyös helyzetben tették meg, amikor a pénzintézetek között élesedő piaci verseny sokkal jobb kondíciókat teremtett, mint amilyenek pl. egy évvel korábban voltak. János éles eszét és jó pénzügyi érzékét még apósa is elismerte, aki egyébként már évek óta munkanélküli volt és csak azt várta, hogy mikor mehet el korengedményes nyugdíjba. A leszázalékolás nála nem jött be, mivel mindkét keze és lába megvolt és még a szíve is normálisan vert. Májusban fordulat következett be a család életében. János ügynöki állást kapott a Minden Cikk Forgalmazó Betéti Társaságnál és egy újabb akciós banki hitel - kezdetben kedvezményes, de később megugró kamatokkal - lehetővé tette, hogy a kaució letétele után a BT által forgalmazott termékeket árusítsa. Az áruskála egyszerűen frenetikus volt. Az élelmiszer szegmensben a szellő- és hullámsonkától a tintahal karikákig, a norvég vörös lazactól a bio kukoricagolyókig szinte minden megtalálható volt. A legszélesebb választékot azonban az egyszerűnek tűnő, de rendkívül praktikus kis szerkezetek jelentették. Egyértelmű sikere volt a vevők körében többek között a testzsíranalizátoros digitális személyi üvegmérlegnek, a tompított trombitahangú vakondűzőnek vagy a vadon terjedő vírusok felismerésére használt interaktív multiplikátornak is. A háziasszonyok között kétségtelenül a digitális sárgarépa pucoló és fényesítő készülék aratta a legnagyobb sikert. De volt a kínálatban viharöngyújtó (fokozatmentesen állítható tűzerősséggel) és természetesen unisex csúszásgátló zokni, valamint hamisciprus és kapálógép is. János rátermettsége következtében a forgalom hónapról hónapra jelentősen növekedett, az áttörést azonban a nano-technikával előállított orrszőrnyíró hozta meg. Ez húzás nélkül távolította el az orrszőrzetet és mivel már az orrüregben nano-méretekre aprította, a felhasználó személy csak kellemes bizsergést érzett, a szőrszálaknak pedig egyszerűen nyoma veszett. A kereslet a nyári hónapokra azért is jelentősen megnőtt, mivel a korábban forgalomba került stresszoldó tabletták - nem tudván különbséget tenni a jóindulatú és a rosszindulatú stressz között - mellékhatásként számos embernél orrszőrzet túltengést okoztak. Ez tipikus európai jelenségként lépett fel, a Fidzsi-szigeteken például egyáltalán nem volt kimutatható. Kezdetben egy ázsiai eredetű orrszőrnyíró géppel jelentkeztek az erre specializálódott cégek a piacon, de rövidesen kiderült, hogy ez vákuumot okoz és nem egy példa volt arra is, hogy felrobbant a felhasználó orrában. A szétszóródott alkatrészeket csak operáció útján lehetett eltávolítani. A régi, szovjet típusú készülékeknél ugyan nem voltak ilyen problémák, de ezek nyolc kilós akkumulátor teleppel működtek és a kezelés így eléggé helyhez kötött maradt. Gurtner János rövid időn belül meglátta az orrszőrzet-problémában rejlő hatalmas üzleti lehetőségeket és elhatározta, hogy önállósítja magát. Az egyik vezető bank dinamikus munkatársát meggyőző és határozott fellépésével aránylag gyorsan maga mellé állította, jelzálog hitelt vett fel édesapja harminc négyzetméteres, másfél szobás piliscsévi nyaralójára, és a hétvégi házhoz tartozó fészerben beindította a digitális-nano technikán alapuló, saját tervezésű, orrszőrzet eltávolító készülékek gyártását. Az induláshoz a halasztott törlesztési konstrukció biztosította a pénzügyi feltételeket. Az egyik országos jelentőségű bulvárlap nemsokára az első oldalon tudósított az új orrszőrhasogató modellról. (A szerkesztőségben valaki viccesen így nevezte el Gurtner János találmányát.) A siker megállíthatatlan volt. Rövid időn belül divatba jött az úgynevezett interszexuális orrszőrtelenítés, és főleg a fiatal lányok között terjedt el, de a hetven éven felüli, aktív szexuális életvitellel rendelkezők közül is sokan éltek vele. Világszabadalom lett belőle, és másfél év elteltével Gurtner úr már csomagküldő szolgálattal, valamint saját tulajdonú pénzintézettel is rendelkezett. A készülék továbbfejlesztésével az is lehetővé vált, hogy a felhasználók beépített (beoperált) szörtelenítőt használjanak. Ennek működése a

38 / 69

pacemakerekhez volt hasonló, viszont az orrból kilógó, ékszerszerűen megmintázott rész (ormány) hitelkártyák elhelyezésére is alkalmasnak mutatkozott, sőt egyesek reklámfelületként is hasznosították. Az új készülékek rövidesen a piercingeket is majdnem kiszorították a használatból, ezek az intim területekre húzódtak vissza. A céget bevezették a tőzsdére, és Gurtner úr néhány éven belül milliárdos lett. A Hotel Hiltonban tartott sajtókonferenciáján többek között a következőket mondta:

- Uraim!

Nehéz életem volt fiatal koromban és voltak időszakok, amikor szinte felhagytam a reménnyel. De a különböző hitelkonstrukciók ésszerű felhasználásával és a piacba vetett töretlen bizalmammal mégis virágzó vállalatbirodalmat tudtam kiépíteni. Azt üzenem mindazoknak, akik ódzkodnak a különböző hitelek felvételétől, hogy nagyon rosszul teszik. A siker titka egyrészt a megfelelő hitelszerkezet professzionális kiaknázása, másrészt pedig a piacba vetett töretlen bizalom.

Gurtner János politikusi pályára készül.

A királynő ruhái

Egy távoli kisvárosból jöttek. Már hajnalban elindultak, hogy kellő időben megérkezzenek a fővárosba, hiszen estére ismét otthon kellett lenniük. Sándor, a néhány fős csoport vezetője haladt az élen, csak ő ismerte ki magát a városi rengetegben, a száguldó buszok és villamosok világában. A többiek gyors léptekkel követték, egyik-másik félénken kapaszkodott mellette haladó társába. A legidősebb is csak tizennégy éves lehetett. A múzeumot nem volt könnyű megtalálni, még Sándor is többször elbizonytalanodott, jóllehet ő egyszer már járt a városban. Az első ránézésre senki sem gondolhatta róla, hogy fogyatékos, fellépését inkább a túlzott magabiztosság jellemezte. Szorosan mögötte Péter tartotta a tempót, aki süketnéma volt, beszédközpontja a szülésnél károsult. Minden kiránduláson attól rettegett, hogy lemarad, eltéved, és senki sem fog segíteni rajta. Katát állandó bűntudat gyötörte, és erősen szorította magához szépen felöltöztetett babáját. Barbi volt odahaza az egyetlen, aki sohasem tett neki szemrehányást, aki mindig végighallgatta mondandóját. Egyedül az ő társaságában viselkedett fesztelenül. Diana az autizmus enyhébb formájában szenvedett, nála is megmutatkozott a kommunikáció károsodása, valamint az énközpontú viselkedés. Ilyenkor bezárkózott saját világába, és lehetetlen volt vele kapcsolatot teremteni. De azért gyakran szót tudtak vele érteni mind a nevelők, mind pedig társai. Ritkán esett pánikba, az azonos korúak között pedig alapvetően jól érezte magát. A csípőficamban szenvedő Ágnes zárta a sort, aki erős dadogással is küszködött. Időnként bénító félelem tört rá, aminek okára sem a pedagógusok, sem társai nem találtak megfelelő magyarázatot. Egyesek a családi környezetre gyanakodtak, de ennél többre ők sem jutottak. Vilma néni, a tanítónő úgy gondolta, hogy A királynő ruhái címet viselő kiállítás komoly élményt fog jelenteni a gyerekeknek, hiszen az olvasott és feldolgozott mesékben gyakran szerepelnek királynők és hercegek, bárók meg grófkisasszonyok. Ők mindig csodálatos ruhákban jelennek meg. Minden olyan jól indult, aztán leszállt, hogy valamit még elintézzen, és a gyorsvonat nélküle indult el. Nem lehetett mit tenni, - a gyerekek legalábbis így gondolták - és Sándor rögtön átvette a vezető szerepét. Ő azok közé tartozott, akik nem tűrnek ellentmondást - ha kellett, a tanárokat is letorkolta. Amikor beindult, lelkesedése nem ismert határokat, hiperaktivitása kezelhetetlenné vált. A múzeum pénztárosa gyanakvó szemmel nézett végig a csoporton, és a kísérő tanárt kereste. Sándor azonban határozottan és magabiztosan fejtette ki neki, miszerint a tanárnőnek halaszthatatlan ügye támadt, és őt bízta meg a vezetéssel. Az elbizonytalanodott személyzet nem akarta, hogy a gyerekek a hideg előtérben toporogjanak, Sándor pedig rögtön elindult a bejárati ajtó felé. Társai engedelmesen követték. A kiállítótermek felnőtt látogatói némileg viszolyogva, de szinte már erőltetett előzékenységgel nyitottak nekik utat. A csapat rövidesen felbomlott, Sándor öles léptekkel haladt a termeken át és a királynő ruháit kereste. Nemsokára meg is találta azt a nagyobb helyiséget, amelynek bejárata fölött hatalmas betűk adták tudtul:

KÜLÖNKIÁLLÍTÁS

39 / 69

A királynő ruhái

A teremben egy ma uralkodó királynő modern és fiatalosnak mondható ruhadarabjai voltak kiállítva, számos kiegészítővel együtt. A terem közepére a törtfehér színben pompázó, hímzéssel és apró gyöngyökkel gazdagon díszített esküvői ruha került, ezt vette körbe a többi kiállított tárgy, a báli- az estélyi- és a partyruhák, valamint a finom ízléssel elkészített táskák, kesztyűk és ékszerek sora. Sándor izgatottan kereste az igazi királyi ruhákat, amelyeket egy-egy történelmi filmben látott a televízióban, de nem találta ezeket. Közben a többiek is utolérték őt, és bizonytalan léptekkel közelítettek a ruhák felé, tágra nyílt szemekkel bámultak a kiállított tárgyakra. A menyasszonyi ruha előtt két idősebb hölgy állt, barátnők lehettek, egyikük fején mesébe illő, prémmel díszített kalap tündökölt. - A nővérem lánya is valami ilyesmit akar magának, három hét múlva lesz az esküvője. - És van rá pénzük, vagy ezt is majd neked kell fizetni? - Minek nézel Te engem? Kata, aki már egy-két perce mellettük állt, szorongását leküzdve megszólalt: - A néni nővérének a lánya is királynő? - Mit beszélsz, Te ostoba? - kiáltott rá hangosan az asszony. A kislány arca elvörösödött, leszegte a fejét, egy kicsit odébb húzódott, és így Péter került a kalapos hölgy közvetlen közelébe. A fiút csak egy kurta pillantásra méltatta, majd ismét megszólalt: - Remélem, Te nem mondasz ilyen ostobaságokat! Péter értetlenül nézett az asszonyra. Megpróbált a szemével beszélni, hiszen a kisegítő iskolában olykor így sikerült megértetnie magát. - No, szólalj meg már, kisfiam! Péter tekintete az egyik fodros és sok csipkével díszített báli ruhára csúszott át. Semmit sem értett. Sem azt, amit a néni mondott neki, sem azt, amit a kiállítás bemutatni kívánt. Ezek lennének a királynő ruhái? A nyári színekben pompázó, könnyed estélyi ruhát viselő bábuk előtt egy jól öltözött, negyvenes éveiben járó házaspár állt. - A következő fogadáson az amerikai tulajdonos is megjelenik. Valami egészen eredetit, valami olyat kellene varratnod, amivel kitűnsz a többiek közül, de mégsem hengereled le őket! Nem szeretném, ha heteken át az irigy feleségek támadásainak lennénk kitéve. - Egy piros kisestélyire gondoltam, ami praktikus és könnyed, de egy húzott újjal készült rövid blézer talán még jobban állna rajtam. - Ebben Te vagy a tudós, drágám! Neked kell dönteni! Így vagy úgy, de Te leszel a királynő a fogadáson. A mellettük álló Diana közömbös arckifejezéssel hallgatta a párbeszédet, nem lehetett észrevenni rajta, hogy egyáltalán felfogott-e valamit abból, ami az imént elhangzott. Néhány másodperec elteltével azonban váratlanul és hangosan megszólalt: - Egy lószart vagy Te királynő! Csak jártatod a pofádat, felvágsz, olyan vagy, mint egy felfuvalkodott tehén! Pillanatnyi csönd lett a teremben, majd az asszony hisztérikus hangon, szinte sikoltozva szórta átkait a gyerekre. Mindenki elcsendesedett, és a látogatók döbbenten figyelték a jelenetet. Sándor megragadva Diana karját, az ajtó felé vonszolta a kislányt. A kiállítás látogatói ekkor értették meg, hogy itt valami szokatlan esemény történt. Egyesek szánalommal, mások riadtan meredtek a világukba váratlanul berontó gyerekekre, akik ijedten hagyták el a helyiséget. Csak a portán verődtek össze, utoljára a csípőficamos Ágnes érkezett le az emeletről. Sándor intett, hogy gyerünk, és a kis csapat rögtön el is indult a villamosmegálló felé. A teremben egy ideig még tartott a felbolydulás, a látogatók csak lassan nyugodtak meg. - Elképesztő, hogy ma már ki mindenkit eresztenek be egy ilyen csodálatos kiállításra! - Az ember szinte fél kilépni az utcára! - Óh, ne hagyja elrontani ezt a szép napot! Nézze, milyen aranyos az a kis tunikaruha ott a jobboldalon!

40 / 69

A HÉT VERSE - József Attila: Lebukott József Attila - dokumentumértékű vers a Horthy-rendszer "humanizmusáról" és az emberi helytállásról

József Attila: LEBUKOTT Megvallattak, hogy vérzett a husunk. Elvtársunk, ki még sétálsz, mint a fény, gondolj reánk, kik fel-le futkosunk és messze nézünk cellánk szögletén. Lágyult az izmunk, fekhelyünk kemény, eledelünket kiköpi a szánk, gyomor- s tüdőbajt ítéltek reánk s ha nem pusztulunk, elpusztítanak. Még harcolunk, de testünk oly sovány. Testvér, segítsd a lebukottakat. Otthon a tűzhely hűvös és repedt, hideg fazékban készül az ebéd: a csarnok nyirkos kövéről szedett kis káposztalevél és hulladék. Az asszony szédül, szidja gyerekét s a szomszédné a gangon kiabál, hogy tőlünk sosem kapja vissza már az ujjnyi kevés lámpaolajat. Tél lesz, ragyog a fagy s az éhhalál. Testvér, segítsd a lebukottakat. Gondoljatok a büdös kiblire, mely ködgomolyban küld új nyavalyát. Adjatok szappant, lóhúst s télire apadt testünkre adjatok ruhát. Küldjetek könyvet, bármily ostobát, mert megőrjít a patkánypuha éj, az asszony nélkül gyötrő szenvedély. Enyhítsd kínunk, ha munkás vagy s szabad, Elvtárs, hisz te vagy a Vörös Segély! Testvér, segítsd a lebukottakat. Küzdtünk híven a forradalomért, nem halhatunk meg, élnünk kell tovább. Zizegve várnak a röpcsik, a hék s éhbérrel várnak mind a burzsoák. A mozgalom vár, munka és család,

41 / 69

míg megbukik a kizsákmányolás, sarló villan, lesújt a kalapács s börtönről, gyárról lehull a lakat. Éljen a Szovjet, a munkástanács! Testvér, segítsd a lebukottakat.

A gyözelem napja Vladimir Khartnov: A gyözelem napja (video) Továbbá néhány kép az eseményhez kapcsolódó emlékművekről)

Lev Levschengo

Ausztria , Bécs

42 / 69

Kartal Zsuzsa emlékére Szepes Erika Nekrológ

Kartal Zsuzsa emlékére

Vibráló, állandó lázban élő tehetség távozott közülünk, nagyon fiatalon, 64. évében. Kartal Zsuzsa néven ismertük, valódi neve Hajnal Zsuzsa volt, és a híres költőtestvérpár –talán legtehetségesebb - rokona: Hajnal Gábornak lánya, Hajnal Annának unokahúga megkülönböztető névként választotta magának édesanyjának lánykori nevét. Az ókori művészet bűvöletében élt: latin –magyar szakon végezte az egyetemet. Latin tudását műfordításaiban tette próbára: elődöket megszégyenítő tökéletességgel fordította Vergilius és Ovidius szövegeit. Az átültetésben másik hatalmas tehetsége, a költői elhivatottság segítette, műfordításai költői magyar nyelven szólnak. Költőként erős érzelmeket sugárzó verseket írt, prózája mindig indulatoktól áthatott társadalmi-politikai esszé és tárca volt. Szociális érzékenysége minden sorában megnyilvánult: a nyolcvanas években aktív propagandistája és kulcsfigurája volt a SZETÁ-nak (Szegényeket Támogató Alap), később ugyanezt a munkát folytatva írta harcos cikkeit a szegényekért, a hajléktalanokért és a kisebbségi sors minden fajtájának kivetettjeiért. Szabályokhoz, előírásokhoz nem igazodó, minden szervezeti dogmát elutasító erős jellemként kívül került minden párton és szekértáboron – emiatt elveszítette több állását -, élete utolsó évtizedét rokkantnyugdíjasként élte, és csak kevés orgánum fogadta (Népszava, időnként a Népszabadság) csak saját humanista-baloldali elkötelezettségű, szenvedélyes írásait. Halálával sokat veszítettünk – szeretnénk, ha sokan emlékeznének rá. Szepes Erika

Mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy Kartal Zsuzsa költő, műfordító, újságíró végleg eltávozott közülünk. Rokonai, barátai, tisztelői fogadják őszinte részvétünket. Szepes Erika fenti búcsúztató sorai a mi érzéseinket és gondolatainkat is kifejezik.

A Világszabadság Szerkesztősége

43 / 69

Tudomány nem középiskolás fokon Artner Annamária A balegyenes rádióban elhangzott előadás sorozat (hetente bővül)

A balegyenes rádióban elhangzott előadás sorozat (hetente bővül)

Az előadások a balegyenes rádió archivumában hallgathatóak meg.

A hajózás lehetséges szerepe a magyar áruforgalomban Szalma Botond A haladó erők fórumán 2011.03.08 -án elhangzott előadás prezentációja.

A prezentáció megtekintéséhez kattints ide:

https://docs.google.com/present/edit?id=0ASO-4pNpHazzZHI4Z2R6d18yOTNnc3EzOTdndg&hl=hu

Rövid szövegelemzések 1. - 6. Jakócs Dániel A korábbi számainkban részleteiben közölt sorozat befejezése. (A könnyebb olvashatóság érdekében egybe szerkesztve a teljes anyag)

Jakócs Dániel Rövid szövegelemzések

A következő szövegelemzések sorozatával arra teszek kísérletet, hogy az irodalmi szövegek belső összefüggéseinek, ellentmondásainak, változatainak és - amennyiben van -, különböző fordításainak összehasonlításával közelítsem meg egyre jobban az elemzett mű elhomályosult eredeti értelmét. E módszer elméleti ismertetése helyett először a konkrét alkalmazását akarom bemutatni. Az elméleti kérdésekkel majd később, nagyobb számú elemzés elkészítése után fogok foglalkozni.

Első rövid szövegelemzés

Mi nem tetszett Luther Mártonnak és Károli Gáspárnak a Mi Atyánk eredeti szövegében? Miután szokásommá vált , hogy a klasszikussá lett kultúrtörténeti szövegeket, ha valamelyik tanulmányom nyelve megkövetelte , megnézem más fordításban is, észrevettem, hogy a Mi Atyánk szövegének egy részlete egészen másként van bolgárul, mint magyarul azt megszoktuk. A bolgár (pontatlan magyar terminológia szerint egyházi szláv) nyelvű biblia első lapján pedig írva van, hogy „helyes és pontos fordítás az eredetiből.” Ezután megnéztem még a Mi Atyánk fordítását angol és orosz nyelven is és az eredeti görög szöveget tudós görög barátom segítségével. (Angolul a fordítás King James változatát oroszul pedig az ún. szinodális fordítást használtam.) A bolgár állítás jelentéktelen nyelvtani eltéréstől eltekintve igaznak bizonyult, az angol és orosz fordítás is teljesen megegyezik tartalmilag az eredetivel. A magyar fordítások esetében már más a helyzet, attól függetlenül, hogy katolikus vagy protestáns bibliáról van szó. (A magyar nyelvű katolikus fordítások közül a Szent István Társulat új és az eredetiből készült fordítását vettem figyelembe, a Vulgátából készült fordítások, mint a fordítás fordításai, nem jöhetnek számításba.) Az Újszövetség első mai szempontból is tudományosnak tekinthető fordítását Sylvester János humanista tudós készítette 1541-ben. Később Sylvester János a bécsi egyetem professzora lett. A számunkra fontos hely – Máté 6:12, - nála így hangzik : „ És engedd meg münekünk az mü adósságinkat miképpen mü is megengedjük azoknak az kik münekünk adósok.” Ez

44 / 69

tartalmilag teljesen megegyezik a görög eredetivel, legfeljebb a fordító tájszólása lehet kicsit furcsa (a meg igekötő használata el helyett stb.), de ez a megértést nem zavarja. Ez a fordítás teljesen megfelel a görög eredetinek és természetesen az angol, bolgár és orosz fordításoknak. Ennek ellenére ez a fordítás teljesen feledésbe merült. Pedig Sylvester János lelkiismeretesen dolgozott, nem csak mint tudós, hanem mint hívő ember is. Fordítása elé írt verses előszavában a következőt írta: „ Az ki zsidóul , és görögül és vígre diákul Szól vala rígen , szól néked itt magyarul.” Azaz a szövegben maga az Isten beszél magyarul, tehát törekedni kell pontosan fordítani, és nem szabad önkényesen megváltoztatni a szöveg értelmét. Ez az előszó más vonatkozásban is Sylvester János korszakalkotó újítása volt. Ez az első időmértékes vers magyarul, amellyel új fejezetet nyitott a magyar verselés történetében. A fentiek ellenére mégis Károli Gáspár 1590-es fordításának változata terjedt el katolikusok és protestánsok között egyaránt. Mindenki ismeri , de éppen ezért is közölni kell pontosan Károli Gáspár fordításában. Csak fekete betűkkel gépelem , ezzel jelölöm , hogy nem felel meg az eredetinek . „És bocsássad meg az mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak , az kik ellenünk vétkeztek.” Tehát az adósságok elengedését Károli a Bűnök bocsánatával váltotta fel. Valószínű, hogy teljesen tudatosan . Régi gyakorlat volt a szentnek tekintett szövegeket a kor és a fordító nézeteihez igazítani. Miről van szó ? 1590-re protestánssá lett majdnem az egész ország. Az árutermelésben, az ún. piacgazdaságban érdekelt kisiparos , kereskedő és polgárosodó nemesi rétegek azt gondolták volna, hogy még mit nem . Elengedni mások adósságát?! Azt nem !!! Akkor tönkre is lehet menni. A bűnök bocsánata az más . Különösen akkor, ha az Úristen a mi bűneinket is megbocsátja, mert hiszen bőven lesz neki mit megbocsátani . Az a fordítási ötlet , hogy az adósságok elengedését felcserélik a bűnök bocsánatával, nem Károli Gáspár leleménye volt. Ez a polgárosodó rétegek lelkivilágát jól ismerő Luther Márton bravúros csúsztatása volt. Luther Márton már 1522-re lefordította az Újszövetséget, és már ott is a bűnök bocsánatáról van szó a Mi Atyánkban , de Magyarországon csak 1590 óta mondják a Mi Atyánk Máté 6:12 versét elferdítve illetve pontosabban meghamisítva katolikusok és protestánsok egyaránt minden gondolkodás és ellenőrzés nélkül napjainkig. Természetesen azok, akik még imádkoznak. Azt még meg lehet érteni, hogy az ógörög nyelvben járatlan tömegek nem vették észre a szöveg önkényes megváltoztatását, de azt már nem, hogy évszázadokon keresztül cinkosan hallgattak azok is mind, akiknek tudnia kellett, hogy ez a fordítás nem felel meg az eredetinek. A későbbiekben látni fogjuk, hogy ez a rész fontos helyet foglal el az eredeti jézusi tanítás rendszerében.

Második rövid szövegelemzés

Lukács evangéliumának 4: 18-19 verse görög eredetiben, orosz magyar , angol fordításban

Λουκάς, 4/18-19:

18 Πνεύμα Κυρίου επ’ εμέ, ου είνεκεν έχρισέ με, ευαγγελίσασθαι πτωχοίς απέσταλκέ με, ιάσασθαι τους συντετριμμένους την καρδίαν, 19 κηρύξαι αιχμαλώτοις άφεσιν και τυφλοίς ανάβλεψιν, αποστείλαι τεθραυσμένους εν αφέσει, κηρύξαι ενιαυτόν Κυρίου δεκτόν,

От Луки, 4/18-19:

18 Дух Господен на Мне; ибо Он помазал Меня благодействовать нищим и послал Меня исцелять сокрущенных сердцем; 19 проповедывать пленным освобождение, слепым прозрения, отпустить измученных на свободу, проповедывать лето Господне благоприятное.

Lukács 4:18-19 Károli Gáspár fordítása szerint :

Az Úrnak a lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat.

45 / 69

Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.

Mai fordítás közvetlenül görögből magyarra az eredetinek pontosan megfelelő orosz fordítással is összehasonlítva:

Az Úr lelke van rajtam, mert felkent engem arra, hogy a szegényeknek örömhírt hirdessek, elküldött, hogy az összetört szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyok szabadulását , a vakok szemének megnyílását prédikáljam, hogy szabadon engedjem az elnyomottakat. Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét. ( Itt csak magyarul idézem még Jézus megjegyzését , amelyet közvetlenül a prédikáció után mondott: Ma teljesült be ez az írás , amelyet ti hallottatok . Lukács 4:21 )

ST. Luke 4: 18-19 King James Version

The Spirit of the Lord is upon me, because he hath anointed me to preach the gospel to the poor,he hath sent me to heal the brokenhearted, to preach deliverance to the captives, and recovering of sight to the blind, to set at liberty them that are bruised, To preach the acceptable year of the Lord.

Néhány bevezető szó az elemzések szempontjairól

Mielőtt a tényleges elemzésre térnék, célszerűnek látszik néhány szóban utalni arra a két eltérő koncepcióra, amely még a xix században kialakult Jézus alakjára , személyiségére vonatkozóan. Az egyik lényege az , hogy Jézust történelmi személyiségnek fogadja el , és vagy teljes egészében , vagy kisebb nagyobb eltérésekkel , igaznak fogadja el azt az életrajzot, amit a négy evangéliumban olvashatunk. Az ún. történelmi egyházak a kanonizált evangéliumok teljes hitelessége mellett kardoskodnak. A másik koncepció lényege, hogy Jézus, pontosabban Jézus Krisztus történelmileg nem létezett, alakja , életrajza a mítoszalkotás terméke, amelyet úgy alkottak meg, hogy megfeleljen a vallásalapítóról akkor elfogadott elképzeléseknek. Ha a Credo ( Hiszekegy) alapvető állításait nézzük, akkor ez a vélemény meggyőzőnek látszik. Aki szűztől született, szent lélektől fogant, akit megöltek és holtából feltámadt, majd rövid földi tartózkodás után testi valóságában felszállt a mennybe , az tényleg tekinthető a mítoszalkotás termékének. Ha azonban teljesen elhagyjuk is ezeket mitologikus elemeket , az új szövetségi könyvekből tőlük függetlenül kibontakozik egy vallási –társadalmi tömegmozgalom képe, amely vezető nélkül nem létezhetett, és nem létezhetett bizonyos erkölcsi – társadalmi elmélet nélkül sem. Ebből a szempontból mindegy, hogy egy vezető volt-e vagy kettő és alakjukat később egyesítették egy személyben , és az is mindegy, hogy pontosan ki mikor született. Ugyancsak mindegy a társadalmi –erkölcsi tanítás szempontjából, hogy ezt a tanítást túlvilági vagy földi eredetűnek fogjuk –e fel. Az a fontos, hogy a tanítás milyen társadalmi rétegek illetve osztályok érdekeit , vágyait, eszményeit fejezte ki . Ha pedig e tanításon belül egymást kizáró állításokat ill. tételeket fedezünk fel, az nem bizonyít mást mint, hogy ez a tanítás mozgásban változásban volt, hogy különböző társadalmi rétegek törekedtek érdekeiket érvényesíteni a tanításon belül anélkül , hogy belülről szétfeszítették volna a tanítás külső kereteit és viszonylagos egységét.

* * Miután visszaállítottuk jogaiba Sylvester János Mi Atyánk-fordítását, célszerűnek látjuk itt megismételni az eredetinek megfelelő szöveget a mai magyar nyelv sajátosságai szerint . A Mi Atyánk földi kérdéseket tartalmazó részeit piros betűkkel szedjük ki. A Mi Atyánk hitelesnek tekinthető fordítása

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod miképpen a mennyben , úgy itt a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. És engedd el nekünk a mi adósságainkat , miképpen mi is elengedjük azoknak, akik nekünk tartoznak. És ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország , a hatalom és a dicsőség örökön örökké . Ámen.

46 / 69

** *

Most pedig visszatérünk az első elemzés legfontosabb pontjához, az adósságok elengedésének kölcsönös és egyetemes kéréséhez és ígéretéhez ( Máté : 4/12), mert ebben a szakaszban a kérést ígéret pontosabban fogadalom követi, az imádkozó megígéri, hogy maga is kérésének megfelelően fog élni. Ez a rész átvezet bennünket egy másik fontos evangéliumi szöveghez, Jézus názáreti prédikációjához. Hogy a Mi Atyánk elemzésével tovább léphessünk, először ennek a prédikációnak legalább bizonyos részét ismertetni és elemezni kell. Később viszonylag nagy kerülővel visszatérünk a Mi Atyánkhoz. A teljes szöveget görög eredetiben , orosz valamint két magyar fordításban már a cikk elején közöltük, de most csak a legfontosabb részével fogunk foglalkozni, mert nem akarunk túl messze kerülni a központi kérdéstől. Jézus názáreti prédikációja, amelyet Lukács 4:18-19 verseiből ismertünk meg tulajdonképpen pontos és egyben szinte szó szerint is pontos fordítás Ézsaiás próféta könyvéből , kivéve Jézus befejező mondatát a 21. verset. Ézsaiás eredeti szövege héber nyelven jött létre, és valószínűleg Jézus a héber eredetit idézte. A görög nyelven Lukács könyvében fennmaradt szöveg az evangélista fordítói tehetségét dicséri. Ennek kapcsán azonban újabb kritikai megjegyzést kell tenni Károli Gáspár fordítási gyakorlatáról. ( Sajnos ez a kritika ebben az esetben az angol fordításra is vonatkozik. ) Károlinál az evangyéliom hirdetéséről van szó, és az evangyéliom szót Károli „ elfelejtette” lefordítani . Ez a szó görögül örömhírt jelent, amikor Károli Ézsaiást fordította lényegileg jól fogalmazta meg a magyarul. Miről van szó? 1590-re az evangyéliom szó az Új Szövetség első négy könyvét jelentette az olvasó számára, és ezért eszébe sem juthatott, hogy mi is az az örömhír amit először Ézsaiás majd Jézus hirdetett.( Az Új Szövetség első négy könyve a názáreti prédikáció idején nem is létezett. ) Hasonló a helyzet a „ Az Úr kedves esztendejével”. Itt a kedves jelző teljesen sikertelen , a pontos orosz fordítás sem segített ki engem, mert annak sem sikerült megtalálni a rövid és pontos megfelelőjét magyarul. Végül a Zsidó Biblia héber eredetiből készült fordításával, amely tartalmilag biztosan pontos , sikerült megtalálni a megoldást. Ezért a 19. vers így fordítható magyarra : Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét . Ezután csak azt kell megmondani, hogy mit jelent az „Úr kegyelmének esztendeje .” Erre a tartalmi feleletet Mózes III. könyve 25. fejezetének 8. és 10.verseiből tudhatjuk meg: 8. vers Számlálj azután hét szombat-esztendőt, hétszer hét esztendőt úgy, hogy a hét szombat esztendőnek az ideje negyvenkilenc esztendő legyen … 10. vers És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt és hirdessetek SZABADSÁGOT A FÖLDÖN, annak minden lakójának … és kiki kapja vissza az ő birtokát, és térjen vissza kiki az ő nemzetségéhez. Tehát ez a tanítás a rabszolga -felszabadítás programja , a tulajdonviszonyok radikális megváltoztatásának , újrarendezésének a programja a dolgozók érdekében. Tulajdonképpen megszűnik a rabszolgatartók osztálya , de a rabszolga nemcsak személyében lesz szabad minden vagyon nélkül , hanem visszakapja minden vagyonát, amit adósság fejében elvettek tőle . Így már világosabbá válik a jelentése annak a kérésnek, hogy engedd el a mi adósságainkat, miképpen mi is elengedjük azoknak, akik nekünk tartoznak.

****

( Egyetlen elemzésen kívüli megjegyzés . Még Ézsaiás és még inkább Mózes

idejében a kegyelem esztendeje nem feltétlenül jelentette a rabszolgaság teljes megszűnését , a hadifoglyok rabszolgákká válhattak. Jézus idejében azonban , amikor Izráel földje teljesen római provincia volt , Izrael nem folytathatott rabszolga-szerző háborúkat és ellene sem lehetett ilyeneket folytatni . Rabszolgává adósság miatt váltak a szabad emberek.)

Harmadik rövid szövegelemzés

Először megismételjük a második elemzés végső következtetését. A Máté 6. fejezet 12. versében megfogalmazott kérés és ígéret az adósságok teljes és kölcsönös elengedéséről a belső keletkezésű adósrabszolgaság teljes és végleges megszüntetésének a programját foglalja magába. A Mi Atyánknak ez a része szervesen kapcsolódik Jézus názáreti prédikációjához és azon keresztül Ézsaiás próféta könyvéhez. Ezekhez a kérdésekhez ismét vissza kell térnünk, most azonban a Mi Atyánk bevezető szavait fogjuk elemezni nyelvtanilag és a jelentés szempontjából, és csak röviden.

47 / 69

Tehát nézzük az imát bevezető megszólítást: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben… Ebben a megszólításban először a többes szám első személyű alakokra akarom felhívni a figyelmet. Az imádkozó nemcsak a maga nevében, hanem egy közösség részeként és nevében fordul az Istenhez. (Most mellőzöm az eredeti szöveg és a fordítások ismertetését, mert a szöveg jelentése mindenhol teljesen ugyanaz.) Csak példaként utalok a közismert 55. zsoltárra (A Psalmus Hungaricus eredeti alapjára), ahol a zsoltáríró egyes szám első személyben így kéri az Urat: „Könyörülj rajtam, Istenem!” A Mi Atyánk többes szám első személye arra utal, hogy van egy közösség, amely meghitt viszonyban van az Istennel. Ezt a meghitt viszonyt még jobban hangsúlyozza a megszólításban használt atya szó jelentése. Itt már az istenfogalom szinonimája nem az úr, nem az örökkévaló, nem a mindenható, hanem a szülő, az apa. Jézus a tanítványai számára az Istent „mennyei Atyának” nevezi. Itt is erről van szó, hiszen az az Atya, aki a mennyekben van az „mennyei Atya”. Tehát a hívő és az Isten kapcsolatának a modellje Jézus és tanítványai számára a szülő és gyermek viszonya. Ha pedig az Isten az Atya, akkor a hívők, a tanítványok közössége az „Isten fiai”. Valószínűnek látszik, hogy tanítványainak, követőinek a közössége az Isten fiainak nevezte magát, tehát nemcsak Jézust tartották az Isten fiának, és természetesen nem biológiai értelemben. Azaz, ha a Jézus-követők maguk beszélnek, akkor Isten a „mi Atyánk”, ha Jézus beszél velük, akkor az Isten a „ti mennyei Atyátok.” A szülő-gyermek modellből Jézus magát sem vonta ki, tehát ő is híveivel együtt az „Isten fiának ” tartotta magát. Azonban itt sem a kitalált és a niceai zsinat által kanonizált szeplőtelen fogantatásról van szó. A zsidó vallási gondolkodásban minőségileg új volt Istent, mint szerető és gondoskodó szülőt értelmezni. Az istenfogalom ilyen felfogása forradalmian új volt a zsidó vallási gondolkodásban, és legalábbis én egyetlen más vallásban sem ismerek ehhez hasonló istenfogalmat. A klasszikus zsidó értelmezés szerint Isten nevét kimondani sem merték ritka kivételektől eltekintve, csak körülírták. Jézus szerint Isten szerető és gondoskodó Atya lett, akitől nem kellett félni, és akit szeretni lehetett. Ez volt a jézusi tanítás sajátossága. Ez nem mondott ellent annak, hogy Isten ugyanakkor továbbra is a természet és a történelmi folyamat korlátlan ura maradt, erről tanúskodnak az ima befejezésének következő szavai: tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség örökön örökké. Ámen. Ez tökéletesen megfelel az ideális apa-gyermek viszonynak, mert melyik gyermeknek nem ad biztonságérzetet az a hit, hogy szerető apja olyan erős és hatalmas, hogy minden veszedelemtől meg tudja védeni. Ez az istenfogalom tökéletesen megfelel az emberiség gyermekkorának. Jézus tanítványairól is el lehet mondani, hogy az emberiség normális gyermekei voltak, csak nagyon nehéz volt a gyermekkoruk. Tehát amint a fentiekből következik a jézusi tanítás a zsidó vallási hagyományok bizonyos irányzatából fejlődött ki, és bizonyos vonatkozásban gyökeresen szakított is velük, de úgy, hogy tovább is fejlesztette azokat. A niceai zsinat által mitologizált és kanonizált kereszténység szakított a jézusi tanítással, így a kanonizált kereszténység nyelvhasználatában nem csak az Isten volt az Úr, hanem Jézusból is Úr Jézus lett. Ezzel a változással azonban csak jóval később fogok foglalkozni.

Negyedik rövid szövegelemzés

Miután a Mi Atyánknak az adósságok kölcsönös elengedéséről szóló kérését és ígéretét megvizsgáltuk és láttuk, hogy ez a rész (Máté 4: 12) a legfontosabb a Jézusi tanítás társadalmi programjának a megértése szempontjából, már sorrendben haladhatunk. Az eredeti szövegek és fordítások publikálását most nyugodtan mellőzhetjük, mert a közismert Károli-féle fordítás sem tér el tartalmilag a következő szakaszokban az eredetitől. A Mi Atyánk következő szakasza (Máté 6: 10) így hangzik: ”Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, miképpen a mennyben, Úgy itt a földön is”. Ez a szakasz gyökeresen eltér attól az állítástól, amit a Jézus utáni kereszténység az Isten országáról kialakított. A fent idézett szakasz szerint Isten országának itt a földön kell eljönnie és akaratának itt a földön, kell érvényesülnie. A mennyekben erre nincs is szükség, mert ott eleve így van. Ha pedig ez volt az eredeti tétel, már pedig ez volt, akkor semmi értelme nincs annak a történelmi egyházak által vallott dogmarendszernek, hogy az ember eleve bűnös az eredendő bűn és gyarlósága miatt, és az Isten országába csak a halála után kerülhet be a római katolikus egyház szerint, ha jó cselekedeteivel megérdemli, az ortodox és a protestáns egyházak szerint Jézus kereszthaláláért ingyen kegyelemből hit által, ha az Isten is úgy akarja. Kevés olyan alaptétele volt az eredeti jézusi tanításnak, amelyet a niceai zsinat utáni kereszténység annyira megváltoztatott, mint az Isten országáról szóló rész. A hivatalossá, uralkodóvá vált, magát keresztyénnek nevező egyház is beszélt Isten országáról, de csak a mennyekben, ahová bejutni csak a halál után lehet. Ez a mennyország szolgált a szegény dolgozó embereknek vigaszul a földi nélkülözések és szenvedések után. Mindenütt, ahol a keresztyénség valamilyen formában államegyház lett és így politikai hatalom részesévé vált, a hivatalos keresztyénség makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy az Isten országa csak a túlvilágon lehetséges, mert szüksége volt erre a dogmára az i. sz. első századaiban kialakult új osztálytársadalomnak, a feudalizmusnak a védelmére. A feudalizmus első államegyházai mindenhol eretneknek nyilvánították azokat, akik itt e földön akarták megvalósítani Isten országát. Valószínűleg Lev Tolsztojnak lényegében, igaza volt amikor azt mondta, hogy a keresztyénség eredeti üzenetét az eretnek mozgalmak őrizték meg. Amikor most a Mi Atyánknak erről a részéről, Isten országának földi eljöveteléről írunk, illik megemlékeznünk Dávid Ferencről, a magyar unitárius egyház megalapítójáról, mert elsők között vette észre, hogy milyen fontos szerepe van ennek a résznek az eredeti jézusi tanítás rendszerében. Természetesen véleményét nem nyelvészeti elemzés, hanem prófétai ihletességi prédikáció formájában fogalmazta meg, amikor ezt írta: „Új ország, abban új igazság lészen és az igaz hit fog uralkodni a szívekben. Az emberek szeretni fogják egymást, a békesség fog uralkodni köztük, s megvalósul az Isten országa itt a földön. ” Mint a fenti sorok bizonyítják, Dávid Ferenc őszintén bízott abban, hogy új igazság lesz a földön, és a számára közeli jövőben megvalósul Isten országa itt e földön. Mindezt 1567-ben gondolta Luther, és őt követve, a többi reformátor elválasztotta az egyházat az államtól, tehát megengedhették volna maguknak, hogy ne védjék az osztálytársadalmat és annak eszközét, az államot. Mégis minden maradt a régiben a reformáció hívei között is. Ők is úgy gondolták a Mi

48 / 69

Atyánk szövegétől eltérően, hogy elég, ha Isten akarata továbbra is csak ott érvényesül, ahol hitük szerint különben is érvényesül, a mennyben. Hiszen jobb nem bolygatni túlzottan e földi viszonyokat, a mennyország pedig maradjon csak meg vigasztalásként a szegényeknek e földi nyomorúságért és szenvedésekért. Már eddig is túlléptem a szigorú értelembe vett szövegelemzés kereteit, mert az elemzés szempontjából elég lett volna felhívni a figyelmet a szöveg pontos tartalmára. Ugyanakkor helyes szokás, hogy olyan esetekben, amikor korábban már más is így vélekedett és írt, mint mi, illik hivatkozni rá. Ez Dávid Ferenc esetében és itt Magyarországon különösen így van. Itt tehát az elemzésnek vége van, mivel azonban szellemi életünk történetében a fenti kérdés és értelmezése, valamint Dávid Ferenc sorsa fontos szerepet játszott az elemzésemhez, külön jegyzetet mellékelek.

Rövid történelmi kiegészítés a fenti elemzéshez

A magyar történészek büszkén emlegetik, hogy Erdélyben foglalták először törvénybe a vallásszabadságot. Nincsenek pontos adataim arra, hogy alakult a vallásszabadság törvénybe foglalása más országokban, de összehasonlító adatok nélkül is bizonyosnak látszik, hogy az elsők között voltunk. A törvény további sorsáról és a részletekről azonban a legtöbb esetben szemérmesen megfeledkeznek. Először is kinek illetve kiknek az érdeme? A törvényt 1568. jan. 13-16. -án fogadta el az erdélyi országgyűlés Tordán. Ekkor a fejedelem Erdélyben János Zsigmond volt. Nyilvánvaló, hogy helyeslése nélkül a törvény nem születhetett volna meg. Ugyanakkor a törvény elméleti előkészítése és az elfogadásához szükséges légkör megteremtése Dávid Ferenc érdeme volt. Erről az unitárius egyház híveit kivéve rendszerint hallgatni szoktak, pedig ez a kérdés mindenki számára fontos kell, hogy legyen. Kellemes kivétel bizonyos fokig az akadémiai VI kötetes Magyar Irodalomtörténet I. kötete , amit Klaniczay Tibor szerkesztett, de a mű sajátos szerkezete miatt a kérdés több fejezetben néhány mondatos részekre bontva lett ismertetve és a lényeg a részletekben elvész éppen ezért szükséget itt a legfontosabb részt ismertetni. A törvény szövegét maga Dávid Ferenc terjesztette be, és a legfontosabb rész a következő: ”A prédikátorok minden helyen hirdessék az evangéliumot, mindenki az ő értelme szerint, és a közösség, ha elfogadja jó, ha nem, pedig senkit ne kényszerítsenek arra, amit lelke el nem fogad, de mindenki olyan prédikátort tarthasson, amelyik neki tetszik. Ezért senki, az elöljárók, sem mások a prédikátorokat ne bántsák, a vallásáért senkit ne szidalmazzanak, az előbbi szabályok szerint. Nem engedik meg, hogy tanításáért bárkit is büntessenek vagy fenyegessenek…” Később a marosvásárhelyi országgyűlés a következő törvényt fogadta el 1571. január 6-14. -én: ”Az Isten Igéje mindenütt szabadon prédikáltassék, a confessióért /a hitéért/ senki meg ne bántassék, se prédikátor se hallgató” Ehhez a következőket tartom szükségesnek megjegyezni: A.) Ez a törvény ténylegesen túllépett a vallásszabadság biztosításán, mert lehetővé tette a Biblia, bármilyen és így világi értelmezését is, és ezzel, bár burkoltan, a gondolkodási szabadság első megfogalmazása volt. B.) A törvény elfogadása idején a szabadságot a szentháromság dogmájának a kritikájára használták, amihez az unitárius vallást kivéve, a több, magát keresztyénnek, vagy kereszténynek nevező vallás ma is logikátlanul ragaszkodik. Akkor szentháromság-tagadónak lenni életveszélyes volt, Servet Mihályt épp Kálvin hívei végzik ki. Bűnüket enyhíti, ha enyhíti, hogy tetteiket később megbánták, mai szemmel „rehabilitálták őt” és Genfben templomot emeltek emlékére. Az ateizmus szabadsága akkor Erdélyben szinte senkit sem érdekelt, ez csak néhány, többnyire külföldi értelmiségi privilégiuma volt. Ettől függetlenül ez a törvény implicite észrevétlenül tartalmazta az ateizmus szabadságát is, azaz a teljes gondolkodási szabadságot (a mai politikai kérdéseket akkor vallási kérdésekként vitatták meg. C.) Fontos kiegészítésnek tartom, hogy azért se lehessen senkit bántani, hogy mit vagy kit hallgatott. D.) Mindenki tárgyilagos belátására bízom, hogy ez a törvény érvényesül-e napjainkban. Például ma érvényesül-e az a követelmény, hogy „vallásáért senkit se szidalmazzanak”. mondjuk azért , hogy zsidó? E.) Végül nagyon tanulságosnak tartom a törvény további sorsát. János Zsigmond 1571-ben meghalt, és utódja a katolikus Báthory István, a későbbi lengyel király a tordai országgyűlés törvényeit visszavonta, testvére, Báthory Kristóf pedig, aki utódja lett az erdélyi trónon, a gondolkodás szabadságának ellenségeként törvényt fogadtatott el a hitújítás ellen 1579-ben. Mivel Dávid Ferenc továbbra is bírálta a szentháromság dogmáját, Báthory Kristóf őt örökös börtönre ítéltette, ahol rövid időn belül meghalt. A magyar unitárius egyház mint a vallás-és a gondolkodási szabadság mártírjaként tiszteli és kegyelettel őrzi emlékét . Ma ideje lenne, hogy aktívan felzárkózzon hozzájuk a magyar ateisták másfél milliós tábora, hiszen Dávid Ferenc nem csak elvont dogmáért halt meg, hanem azért, hogy e földön igazság, szeretet, békesség és jólét uralkodjon, amit úgy fogalmazott meg, hogy megvalósul Isten országa itt a földön. Tegyük meg halálának napját, november 15-ét a szabad gondolkodás napjának!

Ötödik rövid szövegelemzés

Végül eljutottunk a Mi Atyánk utolsó, legérthetőbb kéréséhez, amelyet a Máté szerinti evangélium 6. 11 részében olvashatunk: a ”A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” Látszólag annyira egyértelmű és világos hely, hogy nincs mit rajta elemezni. Azt sem kell

49 / 69

senkinek magyarázni, hogy a mindennapi kenyeret nem betű szerint kell érteni, hogy ez a mindennapi legszükségesebb élelmet jelenti, és ahol nem a kenyér a legfőbb táplálék, ott ez lehet valami más is (pl. rizs, köles stb.). Mégsem árt ezen a kérésen kicsi elgondolkodni. Először is ez történelmi dokumentumként azt bizonyítja, hogy Jézus tanítványai számára és az ő idejében a mindennapi élelem nem volt állandóan biztosítva. Másodszor félreérthetetlenül azt is jelenti, hogy, ha megvalósul Isten országa és meglesz Isten akarata itt e földön, akkor ott kiemelten fontos lesz, hogy a szükséges mindennapi élelem mindenkinek biztosítva legyen, de luxus-fogyasztásra nincs szükség. Jézus, amint már erről írtunk, a dolgozó tömegek véleményét fogalmazta a legfontosabb kérdésekben. Itt is erről van szó. Az anyagi javak fogyasztásában kimondottan nem ítéli el az indokolatlan fogyasztást, a szükségtelen bőséget, de nem is kéri. Ha mindenkinek megvan a mindennapi élelme, többre nincs szükség, a józan mérséklet híve. Az evangéliumok egyéb részeiből tudjuk, hogy ünnepi alkalmakkor nem volt ellene sem a finom ételeknek, sem a mérsékelt borivásnak. Ez a szemlélet megfelel a dolgozó tömegek évszázadok alatt kialakult eszményének. Ezt fejezte ki Berzsenyi Dániel is következő soraival:

Ha van mit ennünk, innunk és szeretnünk, Ha józan elménk, s testünk nem beteg, Kívánhatunk-e s lelhetünk-e több jót S adhatnak-é mást a királyi kincsek… (Vitkovics Mihályhoz) De valószínűleg nemcsak a magyar dolgozó nép életszemléletének lett szerves része ez az eszmény, hanem az európai dolgozók széles rétegeinek is a MI Atyánk közismert volta eredményeként. Összefoglalás Az első szövegelemzés eredménye csak annyi volt, hogy Károli Gáspár szövegében kimutattam a téves fordítást. Erre azonban a magyar olvasók szempontjából szükség volt, mert csak helyes szöveg alapján lehet helyes következtetésekre eljutni. Károli Gáspár pedig épp azt a mondatot fordította másként, amelyik a tulajdonviszonyok megváltoztatására vonatkozik, és ezzel szinte teljesen eltűnik a Mi Atyánk evilági társadalmi mondanivalója, és a kapcsolata a Biblia azon részeivel, amelyekhez szoros tartalmi kapcsolata fűzi. A Mi Atyánk tényleges szövegének az elemzése a második elemzéssel kezdődik. Ebben éppen azzal a résszel foglakozom, amit Károli Gáspár önkényesen megváltoztatott, nem csak azért, mert így érthetjük meg a Mi Atyánk legfontosabb társadalmi követelését, azaz azt, hogy senkit se lehessen eladósítás útján létfeltételeitől megfosztani, és rabszolgává tenni, hanem az is, hogy a rabszolgákat szabadon kell bocsátani. Az adósságok elengedése az adós rabszolgaság felszámolását jelentette volna. A Mi Atyánk ima formájában megfogalmazott követelése a társadalmi rendszer, az akkori tulajdonviszonyok teljes megszüntetéséhez vezetett volna. Az akkori társadalmat fenekestül forgatta volna fel, és azt akarta biztosítani, hogy az adósrabszolgaság ne jöhessen létre újra. A Mi Atyánknak ez a része közvetlenül kapcsolódik János názáreti prédikációjához (Lukács 4: 18-19, 21), ez a prédikáció pedig nem más, mint Ézsaiás próféta 61. fejezetének 1. és részben a 2. szakaszának a felolvasása azzal a kiegészítéssel, hogy Ézsaiás próféciája „ma teljesült be”. Ebben a prédikációban is az adósságok teljes és kölcsönös elengedéséről és az összes rabszolga szabadon engedéséről van szó. A mai olvasónak nem biztos, hogy ez teljesen érthető, mert nem tudhatja, hogy az, amit Károli Gáspár nem túl sikeresen az „ Úr kedves esztendejének „ fordított, az összes adósság és az összes rabszolga elengedését ill. felszabadítását jelenti. Ráadásul az „evangyéliom” szót nem fordította le, ami pedig nem jelent mást, mint örömhírt, azaz ismét az adósságok és a rabszolgaság eltörlését. Az erre vonatkozó ótestamentumi részeket a következő elemzésben ismertetem. Így azzal, hogyan adósságok elengedését Károli a bűnök bocsánatára változtatta meg, elvágta a tartalmi szálakat, amelyek a Mi Atyánk szövegétől Jézus názáreti prédikációjához és onnan Ézsaiáshoz és rajta keresztül az Ószövetséghez vezetnek. A továbbiakban már követve a Mi Atyánk szövegének sorrendjét a következő eredményekhez jutottam: 1.) Jézus és tanítványai az Istenhez való viszonyukat a szülő, a szerető Atya és a gyermek modellje alapján képzelték el és ennek megfelelően az Isten fiainak nevezték magukat. Valószínű, hogy ekkorra már kellően megszerveződött és kialakult közösséget alkottak.

1. Isten országának eljövetelét, akaratának érvényesülését itt a földön akarták megvalósítani. 2. Az anyagi javak elosztásában azt akarták, hogy legyen meg mindenkinek, amire szüksége van, de nem voltak aszkéták. 2.) A Mi Atyánk szövege ima formájában egy nagyon világos társadalmi koncepciót fogalmaz meg, amely szerint:

1. Meg kell szüntetni az eladósodáson alapuló rabszolgaságot és annak újratermelődését, valamint azt is biztosítani akarja, hogy senkit se lehessen megfosztani a megélhetéséhez szükséges vagyonától.

2. A rabszolgatartó társadalom helyébe egy olyan társadalmat akar megvalósítani, ahol szociális egyenlőség uralkodik, ahol nincsenek szegények se gazdagok, és ahol szabadság uralkodik e földön.

50 / 69

A Mi Atyánk az i. sz. I. század dolgozó szegényei osztályharcának a felhívása mindenféle elnyomás megszüntetésére. Mindezt öt mondatban fejezi ki úgy, hogy minden lényeges tételt megfogalmaz, és-azt már mondanom sem kell, hogy egyetlen felesleges szó sincs benne. Jól átgondolt, csiszolt, tömör és világos mesteri szöveg. Szerzőjét minden elismerés megilleti. Tartalmát pedig filozófiájától függetlenül minden humanista gondolkodású ember vállalhatja. Megérteni természetesen csak az ószövetségi Biblia kontextusában lehet.

Hatodik rövid szövegelemzés

Részletek az Ó- és Újszövetségi bibliából, amelyek tematikailag közvetlenül kapcsolódnak a Mi Atyánkhoz Első részlet Ez közvetlenül kapcsolódik Jézus názáreti prédikációjához, amelyről már szó volt a második szövegelemzésben. Jézus prédikációját a hallgatóság először tetszéssel fogadta, utána azonban az elismerés rosszindulatú kétkedésbe ment át. Nekik válaszolta Jézus, hogy „Bizony mondom nektek, hogy egy prófétát sem látunk szívesen a saját hazájában. ” (Lukács 4: 24) Jézus szavait most a Szent István Társulat fordítása alapján közöltem. Jézusnak ezek a szavai-kicsit más szavakkal- de lényegileg azonos tartalommal Közmondássá váltak a nép ajkán a következő formában: „Senki sem lehet a próféta a saját hazájában”. Ezt a közmondást ma már olyanok is idézik, akik nem is sejtik, hogy honnan származik. Éppen ezért felettébb érdekes, hogy az egyszerű emberektől a tudós kutatókig senki sem figyel fel arra a tényre, hogy itt Jézus maga megmondta, hogy prófétának tartja magát. Pedig hány oldalt teleírtak erről a kérdésről. Mi lenne, ha ma tudomásul vennénk Jézus önmeghatározását? Második részlet Szintén a második elemzésben már szó volt arról, hogy az ötvenedik évben az Úr kegyelmének esztendejében mindenkinek vissza kell adni azt a földet, ill. vagyont, amit adósság fejében elvettek tőle. Arról, hogy már régen sokakat megfosztottak földjüktől, tanúskodik Ézsaiás könyvének a következő része: ”Jaj azoknak, akik a házhoz házat ragasztanak, és mezőt foglalnak a mezőkhöz, még egy helyecske sem marad, és csak ti magatok laktok itt a földön!” (5: 8) A kutatás mai álláspontja szerint Ézsaiás ezt i. e. 740 körül írta. Azóta sajnos mindig csak azoknak lett „jaj”, akiknek egy helyecske sem maradt, és vajon hányan lehetnek ma Magyarországon hajléktalanok. Jézus és tanítványai ezt a helyzetet akarták megszüntetni.

51 / 69

Helytállás A Haladó Erők Fóruma Vízgazdálkodási és Agrárgazdasági Műhely szervezője Czibulya János az MTA Energiastratégiai Munkabizottsága Köztestületi Stratégiai Programok Megújuló energiák hasznosítása című tanulmánykötetének kiadása mellett.

Helytállás

az MTA Energiastratégiai Munkabizottsága Köztestületi Stratégiai Programok Megújuló energiák hasznosítása című tanulmánykötetének kiadása mellett.

1. A Tudományos Akadémia egyik jelentős feladata az ország energiahelyzetének elemzése, a fejlesztés fő irányának meghatározása. „A megújuló energiák hasznosítása" című tanulmánykötet megjelenése e cél érdekében kezdeti, igen hasznos és hatékony lépésnek számít.

2. A különféle haszonszerzésre alkalmas programok - önellátás, külön utak az öntevékenység területén - szinte misztifikálták, s nem egyszer félre is vezették a tevékenységre kész embereket. Időnként politikai prekoncepciók kerültek előtérbe a műszaki elvek ellenében. A tanulmánykötet kellő képzettséggel rendelkező önkormányzati tisztségviselők és szakemberek segítségével e téves és igen káros tevékenységeknek véget vethet.

3. Az EU a megújuló energiák arányát 2020-ra 20 %-ban jelölte meg, Magyarország 13 %-os arány elérését vállalta (15. oldal). Őszintén reméljük, hogy ebben a 13 %-os arányban a legtisztább megújuló vízerő hasznosítás is szerepelni fog. Ebben az előrelépésben a közvélemény állásfoglalása nagyon sokat segíthet a „divat környezetvédőkkel" szemben.

4. Nagyon dicséretes, hogy a szerzők a közérthetőség érdekében minden energiaforrás elemzése után irányokat és feladatokat tartalmazó, nagyon jól kiemelt összefoglalást adnak. Pl. a biomassza után (49-51. oldalon) ugyanezt találjuk a földhő, a hőszivattyúzás, a napenergia, szélenergia, vízenergia után is.

5. Külön elismerés a 3.6. „Kapcsolódás az Új-Széchenyi-tervhez" című pont összefoglalásáért (111-112. oldal !).

6. A tanulmánykötet megjelenése minden körülményt figyelembe véve nagyon időszerű volt. Máris igen pozitív hatása van a közvélemény formálására, de talán azt is ki lehet nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a média mintha „felébredt" volna!

7. A következőkben olyan észrevételeket teszünk, melyek véleményünk szerint növelik a szóban forgó kötet értékét, bővítik annak tudományosságát, hasznosságát, színvonalát - hazánk jobbléte érdekében.

52 / 69

A Haladó Erők Fóruma civil szervezet immár harmadik éve részletesen foglalkozik a vízgazdálkodás és a mezőgazdaság (agrártudományok) kérdésével. Műhelymunkánkban hét akadémikus, nyolc MTA doktor (köztük négy egyetemi professzor) 15 szakértelmiségi (mérnök, közgazdász, ökológus, stb.) filozófus, biológus, pedagógus, kilenc civil szervezeti vezető, főhatósági (minisztériumi) köztisztviselő és négy HEF szervező vesz részt. A felsoroltak többsége tagja az MTA köztestületének. Az elkészített „Helytállásunkban" az ő véleményük is szerepel. A szakértelmiség „A megújuló energiák hasznosítása" című MTA tudománykötet kiadását tisztelettel üdvözli és nagyra értékeli. Az előző 7. pontban ezt tömören összefoglaltuk. Talán nem túlzás, ha kijelentjük, hogy egy olyan „paradigmaváltás" kezdődik el, ami a széles néptömegeket bevonja az önkéntes tenniakarásba. Műhelyünk szakgárdája - vízépítők, vízgazdálkodók, agrártudományi és kultúrmérnökök, közgazdászok - szükségesnek tartják, hogy a vízenergia részhez, annak megállapításához észrevételeket tegyenek:

8. A bevezető résznél (93. oldal első bekezdés) az összeállítás a következőket írja: „A vízerőművek létesítését az energetikusok és a környezetvédők együtt általában kedvezőnek tartották, csupán..." A tény viszont szerintünk az, hogy a környezetvédők tiltakozó mozgalmukkal elérték, hogy a magyar fél kilépett a nemzetközi szerződésből és ezzel több ezermilliárdos kárt okoztak a nemzetgazdaságnak, a magyar népnek.

9. A következő megállapítást téves informálásnak, vagy a szükséges információ hiányának tudják be: „A szakma aspektusából a vízlépcső tervezésének két olyan sajátosságát kell megemlítenünk, ahol hibát követtünk el: az egyik a határfolyóra tervezett vízerőmű oldalcsatornás kialakítása, a másik a csúcsrajáratás". Majd később: „Az akkor bevont magyar tervezők (és az akkori politikusaink) felelőssége, hogy nagyon csekély műszaki-gazdasági előnyért feladták nemzeti érdekünket.". Sőt tovább lép: „A nemzeti érdek itt nem csak elv, hanem egyértelműen megfogalmazható valós jelentése van: elég csak a Duna mederre jutó csökkent vízáramra, s annak káros következményeire utalni" (93. oldal vége és 94. oldal eleje). Szakértőinkkel olyan megállapodásra jutottunk, hogy szerintünk e téves megállapítások tisztázása érdekében az akkori vizsgálatok és tárgyalások anyagait megpróbáljuk összeszedni. Törekvésünk csak részben sikerült. Szilvássy Zoltán aranydiplomás vízépítő szakmérnök a magyar fél generáltervezőjénél dolgozott és részt vett különféle vizsgálatokban s magában a tervezésben, többek között a Bechtel-féle jelentés tartalmának elfogadtatásában is. Leírt szakvéleményéből alább két részt tartottunk szükségesnek a közös véleményünkbe átvenni. Mind a kettő a Dr. Lévai András által írt, „A Duna Pozsony alatti magyar szakaszának tragédiája" című, Püski Kiadó Kft. által 2000-ben kiadott könyvben megfogalmazott véleményekre ad vízépítő mérnöki szakvéleményt. Azért tartjuk szükségesnek közölni, mert az MTA Energiastratégiai Munkabizottságának tanulmánykötetben leírtak a Lévai féle könyvben foglaltak alapján szerepelnek. (Szivássy Zoltán szakvéleményének teljes szövegét lásd az 1.sz. mellékletben).

10. „A fő hajózó út és ezzel az államhatár „áthelyezése" a Csehszlovák területen megépült oldalcsatornába. A hőerőműves szerző a „tragédia" elsődleges okát a BNV rendszer felső elemének Csehszlovák területen vezetett oldalcsatornás megoldásában látja. Ezt a Szerző ismételten súlyosan előnytelennek és az egész magyar nép vagyonát képező Duna (nemzetközi határfolyónak, amelyre a szomszéd állam is igényt tarthat) ellenszolgáltatás nélküli átengedésének minősíti. Egyszer sem említi ugyanakkor azt a tényt, hogy a vízkormányzás „kulcsát" vagyis a Dunakiliti Duzzasztóművet, az 1977. évi Államközi Szerződés Magyar Félnek biztosított. Ennek az „ellenszolgáltatás nélküli átengedése" azzal valósult meg, hogy a kulcsrakész dunakiliti duzzasztómű üzembehelyezését, azaz a mederelzárást, a magyar országgyűlés 1991. júliusában megakadályozta és ezzel lehetővé tette a „C" változat megépítését. Az oldalcsatornás megoldást azonban elsősorban már a 19. század vége óta végzett folyamszabályozási munkákon szerzett tapasztalatok, az „öreg Duna" mederanyag- és geológiai vizsgálatának eredményei, valamint a Szigetköz és a Csallóköz topográfiai adottságai indokolták, és nem a „Csehszlovák fél állandó politikai nyomása". A Felső-Duna ún. kisvízi szabályozására, amelyik a 2 m. merülésű hajók közlekedését kívánta folyamatosan biztosítani, a magyar állam 1890. és1916. között 185 millió aranykoronát fordított. A műtárgyak építése és évi 7-8 millió tonna kavics folyamatos kotrása ellenére sem sikerült a Szigetköz-Csallóközi szakaszon az akadálymentes hajózást megvalósítani. Az első világháború után a hajózhatóság duzzasztással történő javítása érdekében ezért terjesztett Bornemissza Géza m. kir. Kereskedelmi és Iparügyi Miniszter 1936-ban javaslatot a T. Ház elé. A javaslat részletesebb vizsgálata az ún. Darányi-program (a fegyverkezés) áldozatául esett. Az 1941-ben Mosonyi Emil vezetésével létrehozott Vízerőügyi Hivatal vizsgálatai kimutatták, hogy a főmederben a hajózhatóság javításához szükséges jelentős duzzasztás a helyenként (pl. Hédervár, Ásványráró térségében) 400 m-t is meghaladó vastagságú (2/a, b, c. mellékletek), nagy áteresztő képességű kavicsréteg miatt még három vízlépcsővel sem lenne megvalósítható. A Szerző már az Előszóban is nehezményezi, hogy bár az 1952. évi kormányhatározat csak a nagymarosi vízlépcső beruházásának előkészítéséről rendelkezett, az 1963-ben aláírt magyar-csehszlovák megállapodás közös beruházási programról szólt és ezt - a fentiek szerint - csehszlovák politikai nyomásnak tulajdonítja. Ezzel szemben a közös beruházást közös gond tette szükségessé, nevezetesen az, hogy a Duna osztrák szakaszán épített erőművek hordalék-visszatartó hatása által okozott medermélyülés első jelei a korai hatvanas években már az egész Pozsony alatti Duna-szakaszon, mind a Szigetközben, mind a Csallóközben jelentkeztek.

53 / 69

A főmederben történő duzzasztás kivitelezhetetlen voltát a Csehszlovák Fél is felismerte, ezért fordult a figyelem ezt követően az oldalcsatornás változatok felé. Bármely részletesebb helyszínrajzról megállapítható, hogy a magyar oldalon vezetett nyomvonal az árvízi meder (a hullámtér) közelsége miatt hét-nyolc község ki- vagy áttelepítését tette volna szükségessé, míg a csehszlovák oldalon a széles hullámtér ilyen beavatkozást nem igényelt. A Dunakiliti Duzzasztómű által létesített tározó egyébként túlnyomó részben csehszlovák területet árasztott volna el (ugyancsak ellenszolgáltatás nélkül). Nem indokolja a Szerző, hogy a baloldali oldalcsatorna és az azon vezetett hajózó út miért lenne különösen hátrányos Magyarország részére."

11. A tervezés második hibájaként felvetett csúcsrajáratással nem érdemes foglakozni, mivel az már a visszalépés előtt tárgytalanná vált (lásd Kerényi A. Ö. anyagában).

12. Vizsgálatok hiánya (52. o.). A Bechtel jelentéssel kapcsolatban alább, a c. pontban adunk tájékoztatást. A második idézet Szilvássy Zoltántól: „A szerző ismételten kifogásolja az átfogó gazdaságossági vizsgálatok hiányát a BNV tervezésének egymást követő fázisaiban is. Megjegyezendő ezzel kapcsolatban, hogy a rendszer alapelemeit meghatározó döntések idején - a hatvanas évek közepe táján - az Anyag- és Árhivatal által előírt árakkal és az eszközlekötési járulékkal még a Szerző által bevezetett kamatos-kamat számítással (17. o.) sem lehetett volna megbecsülni, pl. a 7-8 magyar község áttelepítésének a költségét, vagy a teljes létesítmény egyes elemeire (erőmű, hajózsilipek, a 2x2 sávos híd, stb.) terhelhető költséghányadokat. Még kevésbé lehetett volna figyelembe venni a később felmerülő nem, vagy csak nehezen, számszerűsíthető tényezők (pl. természetvédelem) költségvonzatait. Hiányolja, hogy az Államközi Szerződésben kísérlet sem történt (24. o.) a vízturbina-gépgyártásban nagy tapasztalatokkal rendelkező hazai gépgyáraink bevonására. Az igazság ezzel szemben az, hogy ezek a gépgyárak már az 1973-ban üzembe helyezett Kiskörei Vízlépcső turbináit is csak nemzetközi kooperációban tudták elkészíteni. Ennek értelmében a bebetonozásra kerülő elemeket a hazai ipar gyártotta és szerelte, a kettős vezérlésű forgórész igényesebb berendezéseit azonban a külföldi partner szállította (dr. Dóra Tibor, a Kiskörei Vízlépcső létesítményi főmérnöke, közlése). A fentiek ellenére a Szerző maga is elismeri, hogy a szakmai érveket figyelmen kívül hagyó politika és politikusok által gerjesztett közvélemény miatt, a magyar fél részvétele a beruházás megvalósításában csak bukásként értékelhető (54. o.). Ennek helyrehozatalát attól reméli, hogy a két ország viszonyában a józanság, az őszinteség és a szenvedélymentesség kerekedik felül, ami a tárgyalások új atmoszféráját teremtheti meg."

13. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az akadémiai Munkabizottság összeállítása felveti a Duna Adonynál és Fajsznál való duzzasztását (lépcsőzését). Sajnos nem találkoztunk egy olyan vizsgálattal, vagy felméréssel, amely a duzzasztások (lépcsőzések) legkedvezőbb helyének megválasztását indokolná. A nagymarosi vízlépcső vizsgálata is csak a terv elkészülte után valósult meg, amikor a San-Franciscó-i Bechter cég megrendelésre független hatásvizsgálatot végzett, s arról nagyon részletes jelentést adott. Erről a Hidrológiai Közlöny hitelesen beszámolt. Szerintünk Dr. Michelberger Pál akadémikus 2008. április 25-ikei konferencián részletesen kimutatta, hogy a kelet-nyugat irányú közlekedést (logisztikai fejlesztést) az EU VII. korridorra kell felépíteni. Az úgynevezett VII. korridorra harmonizált logisztikai fejlesztést szükséges kidolgozni. Tudomásunk szerint ilyen irányú kezdeményezés csak napjainkban merült fel (95. oldal).

14. A fajszi vízlépcső okozta vízszintemelkedés kedvező hatása mellett a Duna mélyülése megszűnne, a paksi erőmű új blokkjának hűtővízigénye biztosítva lenne, a százhalombattai erőmű vízellátása javulna, és az olajfinomító nyersolajvezetékének veszélyeztetése is megszűnne.

15. A tanulmánykötet nem foglalkozik a Duna Magyarországi mélyülésével. Lehetséges, hogy a Dunát a medermélyülés okozta egyre fokozottabban fellépő károsodás miatt sorolták a világ tíz legveszélyeztetettebb folyója közé? Ha ez helytálló megállapítás, akkor a környezetvédelmi károkat, a medermélyülést - az adott helyzetben - egyes vízlépcsők/duzzasztók megépítésének elmaradása okozza. Bár a 94. oldal negyedik bekezdésében a Munkabizottság kötete megemlíti, hogy a Vízerőművek „vízszintemelkedést is okoznak", a mélyülésről és annak veszélyeiről nem szól. Szilvássy Zoltán több szakvéleményben részletesen foglalkozik a Duna mélyülésével, annak okaival és következményeivel. Ezeket figyelembe véve a Duna egész magyarországi szakaszát, sőt a Tisza egészét - beleértve a felsőszakaszt (Dombrádtól felfelé) és a csongrádi vízlépcső szakaszát is - meg kell vizsgálni ökológiai, környezetvédelmi szempontból, mégpedig a tiszalöki és kiskörei vízlépcsőknél szerzett „jótékony" hatás figyelembevételével. A Homokhátság vízellátásának javítása kb. nyolcszázezer ember életét, jövőjét érinti. Ez nyomatékosan növeli a Duna és a Tisza duzzasztásának, valamint a Duna-Tisza csatorna elkészítésének szükségességét. E kérdéskörben külön ki kell emelni Dr. Orlóci István „Vízgazdálkodás a Tisza Völgyben" és a „Tiszát a Dunával összekötő csatorna" című tanulmányait, valamint Dr. Pálfai Imre „Belvizek és Aszályok Magyarországon" című tanulmánykötetét.

54 / 69

16. A tanulmánykötet 111. oldalán a 3.6. „Kapcsolódás az Új Széchenyi-tervhez" fejezet 1. - 4. bekezdésében az energiaellátás kérdéseit tárgyalja. Az 5. bekezdés így kezdődik: „Ebben a tekintetben látunk lehetőséget a tervezet továbbfejlesztésére. Ennek alapelve, hogy a terv tekintse az energia ellátást egységes rendszernek, az energetikát pedig egyetlen szakmának, amelynek meghatározó kapcsolatai vannak, a termeléssel, az épületekkel, a közlekedéssel, a mezőgazdasággal, a Gyógyító Magyarországgal, stb.". Ez a megállapítás csak részben helyes. Ugyanis a vízgazdálkodásnak legalább olyan erős a kapcsolata az élettel, a termeléssel, s a felsorolt szakágazatokkal, mint az energetikának. A víz ugyanis az élet egyik alapvető feltétele, éppen ezért a megállapítás második fele nem helytálló, a megállapítás féloldalas. Reméljük, hogy hamarosan létre fog jönni az MTA Köztestületi Vízgazdálkodási Stratégiája, amely ezeket az összefüggéseket szem előtt tartja. Nagyon jó és dicsérendő, hogy az energetika ma az egyik, vagy talán az egyetlen erős és szervezett iparág (termelési ág), s így mint a fejlődés „motorja" megfelel a rohanó élet, a verseny követelményeinek. Milyen jó lenne, ha a vízgazdálkodás is hasonló helyzetben lenne! A rendszerváltás a szakmát teljesen szétverte, megalázta. Ennek kárát a magyar nép drágán fizeti meg. Az előzőekben erről már volt szó. A 2010. évi tavaszi észak-magyarországi árvíz tanulságainak figyelembevétele kellett ahhoz, hogy a folyami vízgazdálkodással megkezdődjön a - műhelyvitáink 2008/2009. évada alapján készült „Ajánlások"-ban is szereplő - rendbetétel (3.sz. melléklet). Szükséges még a 2010. évi téli, és 2011. évi tavaszi belvíz okozta hatalmas károk tapasztalatainak figyelembe vétele. Az előzőekben említett két szakma a vízgazdálkodás és energetika kornak megfelelő tudományos és szakmai vitele az egyik feltétele a fenntartható fejlődésünknek, vagy talán az elért eredményeink fenntartásának, szükség esetén megvédésének. Ezt viszont csak a tudományosság és szakmaiság érvényre jutásának segítségével érhetjük el. Ezt jól elősegíti a Dr. Szentgyörgyi Zsuzsa írásában és szerkesztésében megjelent, a „Magyarországi energetikáról" szóló, 2008-ben az MTA kiadásában megjelent összeállítás.

Összefoglaló és „Helytállás"

I. Az MTA tanulmánykötetének megjelenése első lépés abba az irányba, hogy az Akadémia a mai kornak megfelelő szerepet töltsön be. Ezért az Energiastratégia Munkabizottságot elismerés illeti meg. Az akadémia vezetésének külön köszönet, hogy a mai politikai helyzetben vállalta a tudományos-szakmai útmutatás szerepét.

I. A Magyar Tudományos Akadémia energiastratégiáját nem mint egy személy véleményét, hanem mint egy szakmai-tudományos kérdésben iránymeghatározó köztestületi állásfoglalást kell a társadalom egészének tudomásul vennie. Népünk elvárhatja, hogy ezt az állásfoglalást csak a tudományos értékelés alapján hitelesített új adatok, nem egyéni vélemények és érdekérvényesítő erőfeszítések módosíthatják.

I. Az MTA munkacsoportjainak munkáját a Haladó Erők Fóruma a versenyszféra és a kormányzat figyelmébe ajánlja. A hosszú távú befektetési stratégiák kockázatainak megítélését jelentősen befolyásolni fogja a globális megatrendek befolyása alatt álló létfontosságú termékek (energia, víz, üzemanyag és élelmiszeráruk) várható árszínvonala. Ezeknek a megatrendeknek helyes megítéléséhez szolgáltatnak az MTA Köztestületi Stratégiái hasznos alapot.

I. A Haladó Erők Fóruma vízgazdálkodási és agrárgazdasági műhelymunkájában az első három évad faladatait, programjait

I. 1. a Magyar Tudományos Akadémia által szervezett 2008. április 25-ikei „A Duna hajózhatósága" című konferencián elhangzott előadások anyagai, valamint

I. 1. a Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztályának 2008. évi évkönyvében szereplő tanulmányok figyelembevételével állítottuk össze.

55 / 69

Most viszont a 2011-2012. évad feladatát, illetve programját

I. 1. az MTA Energiastratégiai Munkabizottsága a „Megújuló energiák hasznosítása" című tanulmánykötetében szereplő célkitűzések - elsősorban annak 2.5. fejezetében foglalt feladatok - figyelembevételével kívánjuk összeállítani, megszervezni.

I. A Haladó Erők Fóruma a műhelymunkánk alapján határozottan állást foglal a Magyar Tudományos Akadémia azon törekvése mellett, hogy a magyar nép érdekében kifejtett tudományos-szakmai tevékenység megfelelő elbírálást kapjon. Állítjuk, s a nemzetközi szakmai tények bizonyítják: a tanulmánykötet megfelel annak a követelménynek, hogy - mint az Energiastratégiai munkacsoport kötetében szereplő ajánlóban szerepel: „...az egészet látni kívánó nézőpontból, az egészet szolgáló tudományossággal, az egészhez hozzáadni kívánó szándékkal dolgozzák fel az ország jövőjét meghatározó kérdésköröket... stb.". Éppen ezért elítélünk minden tudománytalan, áltudományos, szakmaiatlan csúsztatást, ami a tenni akaró, jó szándékú emberek félrevezetését, becsapását szolgálja. Nagyra becsüljük a Tudományos Akadémia vezetését, köszönet az Energetikai Bizottság és Energiastratégiai Munkabizottság tagjainak az elvégzett kezdeményező, útmutató munkáért.

Budapest, 2011. március 10.

Mellékletek: 1.sz. , 2.- a, b, c. sz., 3.sz.

A Haladó Erők Fóruma Vízgazdálkodási és Agrárgazdasági Műhely szervezője

Czibulya János

56 / 69

57 / 69

3.sz. melléklet

Ajánlások Magyarország vízvagyonának jobb hasznosítására

58 / 69

A Haladó Erők Fóruma civil szervezet a 2008/2009. évi őszi-tavaszi rendezvényein sokoldalúan foglalkozott a magyarországi vízvagyon és vízgazdálkodás helyzetével, különös tekintettel az Európai Unió vízgazdálkodást érint irányelveire. Az előadók és vitavezetők egyetemi tanárok, mérnökök, közgazdák voltak. A szakmai jellegű foglalkozások pártálláspontokat nem képviseltek, a kormányzat számos eredményét azonban elismerték1. Körvonalazódott, hogy az 1990 előtti helyzethez képest a vízügyi irányító intézményrendszer hatékonysága erősen visszaesett. Az aszályra hajlamos éghajlatú Magyarországon mintegy negyedére csökkent az öntözött mezőgazdasági terület. Alacsony a vízi utak kihasználtsága. Az utóbbi kérdés megoldásában – a Duna az EU VII. korridora – egyenesen szembe megyünk az Európai Unió törekvéseivel. A gyógyhatású vizek hasznosításán túl kevés jele van az ország különböző körzeteiben jelentkező vízügyi problémák kezelésének. Ezért foglalt úgy állást a civil szervezet, hogy néhány, a rendezvénysorozaton feltárt hiányosságra ajánlások formájában felhívja a kormány, a Magyar Tudományos Akadémia, az érintett minisztériumok és a közvélemény figyelmét.

1. A vízgazdálkodás nem szerepel a társadalmi életben betöltött súlyának megfelelően az államigazgatásban, a kutatásban, a szakemberképzésben és a nemzetközi politikában. Az optimális vízgazdálkodás feltételének tartjuk az irányítás egységes intézményrendszerének újjáépítését, az integrált vízgazdálkodáshoz szükséges informatikai rendszer kiépítését a tervezési és döntéshozatali eljárás segítésére, továbbá a tervek gyakorlati kivitelezésének ellenőrzésére. E feladat megoldásához nem kell nulláról indulni. Előzményeihez sorolható az 1965. évi vízügyi törvény, a vízgyűjtők integrált fejlesztéséről 1975-ben Budapesten tartott Víz Világkonferencia anyaga, az 1983. évi Vízvédelmi Akcióprogram, a III. Vízgazdálkodási Keretterv (1984), a Tisza vízgyűjtőterületére kidolgozott Ötoldalú Vízgazdálkodási Keretterv, továbbá a Folyógazdálkodás és a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése c. program. A vízügyi irányítórendszer jelenlegi széttagoltsága nehezíti az Európai Unió fejlettebb országaiban már kialakult környezettudatos szemlélet hazai érvényesülését is.

2. Folyóvizeink hajózhatóságának javítását és energetikai hasznosítását akadályozó, duzzasztást ellenző kormányzati álláspontot fel kell adni, mivel az ellentétes az európai, és az általános nemzetközi gyakorlattal, továbbá igen nagy anyagi kárt okozott eddig is Magyarországnak. Legyen intő példa e vonatkozásban az Amerikai Egyesült Államokban a Missouri vízrendszer szabályozásának története, amit Franklin D. Roosevelt elnök kezdeményezett. A szabályozásról és az azt megelőző ellenzésről már az Új Magyarország c. lap 1946. szeptember 17-i száma beszámolt. A szerkesztőség megjegyezte, hogy „a Duna völgyében az összefogás helyett egyre nagyobb a széthúzás” – mintha nekünk, a mának szólna a megjegyzés.

1 Szennyvíztisztító építése Budapesten, az ivóvíz minőségének javítása egyes alföldi térségekben, árapasztó tároló építése a Tisza mentén, a nemzetközi vízügyi együttműködés fejlődése a Felső-Tisza vidéken stb.

A tudományt a politika ma sem helyettesítheti, de segítheti, vagy hátráltathatja. Egyre több magyar tudós és szakember ad nyilvánosan hangot különféle fórumokon, hogy Németországban és Ausztriában belépcsőzték (csatornázták) a Dunát, ezáltal állandó vízmélységet biztosítottak a hajózásnak, jelentős mennyiségű, olcsó villamos energiát termelnek a dunai vízerőművekben. Hasonló sikerekről adnak számot Portugália, Brazília és már országok hozzáértő mérnökei, továbbá Szlovákiában 16 éve működik a bősi 720 MW-os vízerőmű. A mai magyar hivatalos álláspont nyomán a német és osztrák dunai építkezéseknek hazánkban csak a hátrányos következményei jelentkeznek (nem érkezik hordalék, a Duna medre mélyül, stb.) Ki kell tehát egyezni a Hágai Nemzetközi Bíróság határozatának szellemében Szlovákiával. Felmerült a vitákban, hogy ajánlásainkban szerepeljen: legyen nyilvános, hogy mibe kerül évente hazánknak a Duna nemzetközi hajózási útvonal magyarországi szakaszának karbantartása és mibe került Magyarországnak a Bős-Nagymaros terv felmondása, mivel ezek homályban tartását a közvélemény negatívan ítéli meg.

3. Az öntözött mezőgazdasági terület az 1990 előtti, mintegy 470.000 hektárról 100.000 hektár alá csökkent, de ezt a visszaesést mintha nem is vennék észre a kormányok. Az egykori, jól működő öntöző- és belvízcsatorna hálózat romlik, feliszapolódik, az eltűnt, vagy megrongálódott berendezéseket alig pótolják. Egyes országrészekben, mint például a Duna-Tisza-közén, nagy területeken csökken a talajvízszint. Népi mozgalom bontakozott ki a Duna-Tisza-csatorna megépítésére, amely nem csak a közlekedést javítaná, hanem ebben a térségben az öntözési lehetőséget is előrevinné, ezzel mérsékelhető lenne a térségben mutatkozó elvándorlás, és a mezőgazdasági termelés bizonytalansága. Más térségekben, és más okból, pl. a Duna völgyében, Győr város térségében szintén csökken a talajvízszint. Ezek a tények is utalnak a vízügyi irányító rendszer szétesésére. EU tapasztalat is ma már, hogy a magántulajdon elve a korszerű vízgazdálkodásban korlátozottan alkalmazható, és ezért tartalmazzák az EU vízkeret irányelvei lényegében a piaci mechanizmust helyettesítő eljárási rendet. Szakmai hivatástudatunktól vezérelve javasoljuk tehát a közösségi vízgazdálkodást és ezzel a fenntartható fejlődést szolgáló tulajdonosi, bérleti, szövetkezési formák jogi és adminisztratív feltételeinek megteremtését, a vízgazdálkodás területpolitikai, valamint tájépítési üggyé tételét is.

59 / 69

Budapest, 2009. július 2.

Haladó Erők Fóruma

A magyar hajózás és a Duna Stratégia, valamint a Széchenyi terv Szalma Botond - a folyami hajózás fontosságára hívja föl a figyelmünket

Szalma Botond: A magyar hajózás és a Duna Stratégia, valamint a Széchenyi terv

I. Az alapok:

A közlekedést úgy vizsgálhatjuk, mint az ország ideg, ér és nyirokrendszerét. Figyelnünk kell rá, és folyamatosan karban kell tartanunk. Bármelyik részének elhanyagolása tragédiához vezet.

Axiómaként kezelhetjük, hogy Baross Gábor és Széchenyi István országában szégyenkeznünk kell amiatt, hogy a belvízi teher és személyhajózásnak – de nyugodtan ide sorolhatjuk a hajóépítést, javítást, kikötőfejlesztést, és kedvtelési célú hobbyhajózást is - sem ténylegesen felelős minisztériuma, sem mérhető lobbi ereje nincs. Ez az az iparág, ami az elmúlt 20 évben krónikus befektetési és fejlesztési hiányban szenvedett. Ideje ezen változtatni. Ehhez mi, a szakma művelői – és reményei szerint értői - avval járulhatunk hozzá, hogy a tényleges helyzetet, és a lehetőségeinket szakmai alapokon vázoljuk fel.

Ma még annak is örülnünk kell, ha egyáltalán beszélnek a hajózásról. Az pedig már csak hab a tortán, ha igazat és egyben jót is. Szerencsére ebben az évben kettős segítséget kaptunk. Az egyik a Duna Stratégia, amit az EU indított útjára, és ami nem a hajózás még csak nem a magyar nemzeti stratégia, hanem a Duna menti országok együttgondolkodásának és cselekvésének programja kell, hogy legyen. Második a Széchenyi terv, ami végre pozitív hangnemet üt meg az eleddig mostohagyermekként kezelt belvízi hajózásról. Itt arra kell figyelnie a tervezőknek, hogy maga a fejezet címe „Közlekedés – Tranzitgazdaság” szerencsétlenre sikeredett, ugyanis pont azt kell lekerülnünk, hogy tranzit ország legyünk. Erre ugyanis ma is teljesen alkalmasak vagyunk. Még tankolni sem kell megállni, csak egy matricát venni minimális összegért. Nekünk a középkori árumegállítási jogot kell végre-valahára hozzáadott értékkel kiváltanunk. Ez az egyedüli esélyünk a logisztikai szolgáltatóvá válás, és a munkahelyteremtés útján.

A hajózás tényleges iparági szereplői úgy értékelik, hogy bár nem lehet előre meghatározni az ideális arányt - hiszen ezt a piac határozza meg - de természetesen minden hajótulajdonos örülne, ha a vízi közlekedés aránya az áruszállításban valamikor megközelítené a 10 százalékot, és már akkor is tapsolni fogunk, ha az 5 százalékot elértük. Véleményünk szerint belátható időn belül meg lehet teremteni a közút, a vasút és a vízi közlekedés ésszerű arányát. Alapelvként le kell szögeznünk, hogy a víziközlekedés sosem fogja kiváltani vagy átvenni a közúti és vasúti fuvarozás feladatait, de az alágazatok közötti ésszerű munkamegosztás esetén, megfelelő nagyságú részvételével jelentősen csökkentheti többek között az átlagos fuvardíjakat, és a környezetünk további terhelését.

Ami a Széchenyi tervben tervezett és kimondott alapvető célokat illeti, a hasznok maximalizálásának elve jó, de a társadalmi terhek minimalizálása mellet világosan és egyértelműen ki kell fejteni, hogy ez azzal jár, hogy a közel egyenlő teherviselésnek ki kell terjednie minden közlekedési alágazatra. Tehát a közút is tényleges szerepet kell, hogy vállaljon ezekből úgy, hogy például az elektromos útdíj bevezetésével végre a tényleges környezetterhelési költségekhez érdemben is hozzájárulnak. A vízi fuvarozók versenyhátránya már ne nőjön tovább, mert szemben egyes dörzsölt közúti fuvarozóval, ők nem tudnak ügyeskedni. Ha a hajó átmegy egy csatornán, kiköt egy

60 / 69

kikötőben, révkalauzt alkalmaz, vagy bunkerol (tankol), minden alkalommal hivatalosan kell fizetnie érte. Ma, ha valaki közel 10 € értékben vásárol matricát, bátran közlekedhet a magyar autópályákon – amiket százmilliárdokból építettünk és milliárdokért tartunk karban -, míg a szomszédos Szerbiában a Belgrád felé vezető félkész autópálya használatáért ugyan az a kamionos egy útra 60 €-t fizet.

Néhány adat (bár mint minden összehasonlító adatot, ezeket a számokat is fenntartásokkal kell, hogy kezeljük) a közlekedési módok összehasonlításának megkönnyítésére. Az egyértelműen látszik, hogy a vasúttal és a közúttal szemben a hajózáshoz rendelt adatok a lehető legkedvezőbb értékeket veszik fel. Természetesen téves az a nézet, hogy amit elveszünk a közúttól, azt a hajózás nyeli le. Nem, mivel a hajózás nem képes az ún. „door to door” forgalomra. Ez maradni fog a közútnál az idők végezetéig. Az elvárt megosztást és egyensúlyt nem törvényben meghatározott százalékos felosztással, hanem szabályozási és piaci eszközökkel állíthatjuk be.

Hajózás Vasút Közút 1 tonna áru továbbítása 1 gallon üzemanyaggal (mérföldben)

576

1 átlagos hajó 1000 ton ányának továbbításához szükséges eszköz

1

25

1 millió tonnakilométerre jutó CO2 kibocsájtás (tonna)

19,3

Halálos balesetek száma (eset)

1

413

155

42 (vasúti kocsik4 tengelyesek!)nás rakom 26,9 22,7

71,6

155

A hajózási társadalom méltányolja a kombinált fuvarozás támogatását, és a vízi szállításban legalább ilyen hatékonynak tartaná a RO-LA-hoz hasonló támogatás felhasználását. A hajózás által elfuvarozott minden tonna után 1-2 euró támogatást lehetne adni az első 3-5 évben, amit a hajótulajdonosok fejlesztésre, az eszközpark korszerűsítésére fordíthatnának. A vízi szállítás fejlesztéséhez ugyanis – lásd a II. fejezetet - eszköz, rakomány és infrastruktúra kell. Hogy lesz-e elég rakomány, azt a piac dönti el, de a versenyképes eszközpark kialakításához elkél az állami segítség.

II. Stratégiai és befektetési szempontokból külön-külön vizsgálandó az a három alapkövetelmény, ami a hajózás és a hajózás által nyújtott logisztikai szolgáltatások elengedhetetlen kelléke:

1. víziút 2. eszközök 3. rakomány

II.1. Víziút:

Magyarország az európai víziúthálózatnak a kellős közepén helyezkedik el. Ma már nem képezi vita tárgyát, hogy a Duna Európa egyik legfontosabb közlekedési folyosójának szerves alkotórésze. A Volga után a leghosszabb európai folyó, közvetlen kapcsolatban a Feketeés az Északi-tengerekkel.

Jelen esetben csak a hajózási, logisztikai és infrastrukturális feladatokkal tárgyaljunk, nem felejtkezve el azokról az egyéb – ökológia, turizmus, területfejlesztés, árvízvédelem, vízgazdálkodás, halászat, kultúra – funkciókról és lehetőségekről, amelyek szintén a Dunához köthetőek. Ezek egy-egy külön tanulmány tárgyát kell, hogy képezzék.

Az Unióhoz történő csatlakozás előnyeként hozhatjuk fel, hogy ha a Dunáról esik szó, kénytelen kelletlen a transznacionális és interregionális együttműködések közepébe kerülünk. Az Európai Bizottság a 2001-ben kiadott „Fehér Könyv”-ében már kiemelten foglalkozott a Rajna-Majna- Duna vízi úttal, mint az átfogó közlekedéspolitika egyik stratégiai alkotórészével. Nem tekinthető véletlennek, az uniós költségvetés 2007-2013 közötti időszakra történő meghatározásakor a Duna hajózhatóságának kérdése központi kérdéssé vált az európai közlekedéspolitikában. Ezért kerülhetett sor 2004. április 29-én az Európai Parlament és a Tanács 884/2004/EK határozatának elfogadására, melyben a transz-európai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó közösségi iránymutatásokról szóló 1692/96/EK határozatot módosították, kiemelve, hogy a Duna ezen víziútrendszer részét képezi, és a hajózhatóságát javítani kell (Az év minimum 340 napján 2,5 méteres merüléssel, korlátozás nélküli hajózás). A felismerés igen fontos abból a szempontból, hogy az EU Parlamentje tudja és magáénak vallja azt az elvet, hogy a Duna hajózhatóságának javítása nem a parti országok belügye, mivel a

61 / 69

finanszírozás nem oldható meg a részes országok költségvetéséből. Ráadásul a Duna folyam szabályozását nem Magyarország, hanem Ausztria és Németország kezdte meg a vízlépcsők kiépítésével párhuzamosan. Vagyis a beruházásokból a részüket nekik is ki kell venniük.

Sajnos a sok évtizedes elhanyagoltság miatt maga a folyó, és annak magyar szakasza számtalan problémával küzd. Ezért fontos, a magyar szakasz hajózhatóságának a biztosítása, és a kiszolgáló és ráhordó infrastruktúra folyamatos fejlesztése. Ennek érdekében az akkor illetékes tárca (KHEM) tanulmányt rendelt a „Duna hajózhatóságának javítása projektet megalapozó tanulmány” címmel. A több nyilvános vitát megjárt záró jelentést a VITUKI 2007. szeptember 28-án adta át a minisztériumnak. A szaktárca illetékesének értesülése alapján a Duna hajózhatóságának javítása tárgyú projektet megalapozó tanulmány tapasztalataira figyelemmel az Európai Bizottság további támogatás folyósítását látja megalapozottnak, ezért elfogadásra került a C(2008)6788 határozat, amely a transz-európai közlekedési hálózatok (TEN-T) területén történő „Tanulmányok a Duna hajózhatóságának javításáról (a 18. számú kiemelt projekt magyar része)” - 2007.HU-18090-S közös érdekű projekt számára közösségi pénzügyi támogatás nyújtásáról szól. Az érdemi munkálatokat 2010-ben meg kellett volna kezdeni a Dunán, ez azonban egyelőre nem következett be.

Essen végre szó a „nagy magyar titokról” a víziközlekedési pályáról is, ami maga a víziút rendszer, mivel véleményem szerint nem kerülhetjük meg azt az egyelőre még politikailag erőteljesen fertőzött kérdést, ami a vízlépcső rendszereket illeti. Budapesttől északra 16, délre 4 zsilip található a Dunán (További tény, hogy a DM csatornán 16, a Majnán 34 zsilipet építettek és üzemeltetnek a mai napig). A magyar-szlovák viszonyt feszítő „Bős-Nagymaros” kérdést szakmailag és politikailag kell megoldanunk, ráadásul a Budapest alatti szakasz vízépítési problémáit és lehetőségeit záros határidővel fel kell mérnünk.

A hazai Duna szakasznak Budapest felett az ENSZ EGB VI/B, alatta pedig az ENSZ EGB VI/C víziút osztálynak megfelelő követelményeknek kell, hogy megfeleljen. Egy megfelelően kezelt és karbantartott Duna hatékonyan kell, hogy szolgálja az unió egységes piacának kereskedelmét.

Tévedés a „zöldek” azon állítása, hogy nincs tételes szabályozásunk. A nemzetközi víziutakról szóló EU megállapodás kormányrendeletben történt kihirdetése, valamint a Duna Bizottság, ENSZ EGB, és a CEMT ajánlásai is kötelező érvényűek.

Héjjas István professzor úr egyik tanulmányában tökéletesen jelzi a problémák gyökerét:

„A Horthy rendszer idején világhírű árvízvédelmi, vízgazdálkodási, vízépítő mérnökök éltek az országban, akiktől Amerikából is kértek szakvéleményt, de hasonló volt a szakmai színvonal a Kádár rendszer idején is. A helyzet a rendszerváltáskor változott meg, amikor a Nagymarosi vízlépcső visszabontása után a vízügyi szakembereket kezdték úgy kezelni, mintha leprások lennének. A jól képzett szakemberek ekkor külföldre távoztak, az egyetemeken pedig a szakképzés leépült, mivel alig akad hallgató, aki ilyen közutálatnak kitett szakmát választ. Így azután a Bős-Nagymaros projekttel nemcsak a gyereket öntöttük ki a fürdővízzel együtt, de utánuk dobtuk a fürdőkádat is.”

Amíg mi azon vitatkozunk – az esetek többségében festőkkel, költőkkel, szociológusokkal – hogy valójában mit kellene tennünk a Dunával, addig a szlovákok átadták a „vitapartnereink” által csak „papírtigrisnek” titulált bősi erőművet, használják az általa termelt, és 50%-ban nekünk járó áramot, valamint jelentősen csökkentették a Mosoni-Duna vízhozamát. Ezzel párhuzamosan az osztrákok felavatták az utolsó erőművüket is a saját szakaszukon, a nagymarosi turbinákat beépítve a freudenaui zsilipbe. Ez alatt az idő alatt mi tétlenül nézzük, mi történik velünk árvizeknél, belvizeknél, nem értjük miért nincsen talajvíz a Duna-Tisza közén, és nem tudjuk a választ arra a kérdésre miből lesz édesvizünk 30 év múlva. Ma ugyanis a WC-ket mi jó minőségű édesvízzel öblítjük le, miközben Izrael tankerekben importálja az ivóvizet. Kiszámoljuk, hogy hány milliárdos kárt okoz az árvíz Felsőzsolcán, de nem számolunk azzal, hogyan, s menyiért védhető mindez ki ésszerű előre tervezéssel. Télen élvezzük a havat, márciusban pedig menekülünk az olvadó hó és a leeső csapadék által okozott árvizek elől.

Egyszerű a kérdés: Vajon egy kiszámíthatatlan vízjárású Duna miként fogja a második paksi atomreaktort hűtővízzel ellátni? Remélem, hogy a környezetvédők sem gondolják azt, hogy a jégkocka, vagy a léghűtés lesz a megfelelő eszköz erre a feladatra.

Elkerülhetetlennek tartom mindhárom – Nagymaros, Adony, Fajsz - vízlépcső megtervezését és 15-20 éven belüli megépítését. Ez ráadásul nem a hajózás miatt lesz kényszerfeladat, hanem a vízgazdálkodás, árvízvédelem, belvízelvezetés, mezőgazdaság és a környezetvédelem, valamint a turizmus miatt. A hajózás ebben az esetben csak haszonélvező szerepet játszik majd. Egyszerű közgazdasági példával lehet az állítást igazolni. Vizsgáljuk meg a hajó hasznos hordképességének változásának esetét (mivel kisvíznél ez csökken, duzzasztott víznél állandó) Ez a hajózásnak és a kereskedelemnek is kárt okoz, mivel minden tíz centiméter „elveszett” merülés - hajótípustól függően - 80-110 tonna kiesett rakományt jelent. Ennek kettős a hatása. Egyrészt csökken a hajózás árbevétele, miközben az állandó költségek változatlanok maradnak, másrészt ugyanaz a mennyiségű árú csak több fuvarral vihető el. Ezzel csökken a magyar áruk

62 / 69

versenyképessége is, mivel hosszabb távon természetesen több fuvardíjat kell fizetni.

A hazai sajtóban tévesen megjelent híresztelésekkel ellentétben a hajózási szakma nem kívánja, és soha nem is kívánta a folyómeder mélyítését, hiszen ez súlyos szakmai hiba lenne. Álláspontom szerint a folyómederben a kívánatos vízszintet a vízszint duzzasztásos emelésével, és nem környezetromboló kotrásokkal kell emelni. A kotrásokról tudnunk kell, hogy amikor a házgyári program a legnagyobb ütemben dübörgött, a folyó maga tízszer annyi hordalékot hordott és mederanyagot helyezett át a saját erejéből - az évezredes gyakorlatának megfelelően -, mint a panelekhez kikotort teljes mennyiség. Egy folyó viszont, amelyik az egyik szakszán vízlépcsőkkel lesz beépítve, az alatta levő szakaszon már nem képes hordalék szállítására és terítésére. Ezért, mivel a víznek nem szóltak a vízlépcsőkről, tehát a maga évmilliós gyakorlatának megfelelően dolgozik, az erejénél fogva többszörös gyorsasággal vájja magát a mederbe. Nos, ezek után következik be a kutakból és a szántóföldek alól eltűnő víz esete, vagyis a mezőgazdaságunk egy részének ellehetetlenülése.

A közlekedési, logisztikai beruházások, „zöldrendszerek”, és az energiatakarékosságba fektetendő intelligens beruházások munkahelyeket generálnak. Ezek nélkül nem indul el a gazdaság tényleges fejlődése. Ugyan ez munkaerő-piaci kérdés, de gondoltunk-e már arra, hogy csak a belvízelvezető árkok újra létesítéséből, és az esetleges öntözőcsatornák megépítéséből mennyi új munkahely fakadhat? Hazánkban él többszázezer olyan honfitársunk, akinek atomfizikusi állást nem, de értelmes segéd vagy betanított munkát tudunk ajánlani. Ezzel több legyet ütünk egy csapásra. Újra munkát adunk azoknak, akiknél már a második generáció nem kap semmilyen lehetőséget a becsületes mindennapi munkára, kitörési pontokat mutatunk a gyermekeiknek, hasznot hajtunk az országnak.

Ha pedig az energiatermelést vesszük alapul, akkor a bejövő oldalon a víz, mint a legolcsóbb alapanyag szerepel, szemben a fosszilis energiákkal, vagy az atomerőművek fűtőelemeivel. A vízenergia hasznosítása után sem atomhulladék, sem pedig salak nem képződik. Ma a Tisza tavat, mint természeti csodát mutogatjuk. A Tisza tó is egy „betonszörnyhöz” tartozó felvíz, csak mára tökéletesen illeszkedik a környezetébe.

II.2. Eszközök:

Hiába lesz karbantartott és kiépített vízi utunk, ha nem rendelkezünk megfelelő eszközparkkal a fuvarozási és személyszállítási feladatok végrehajtására. A magyar lobogó alatt hajózó dunai hajók közül ma 52 személyszállító és 30 toló és önjáró teherhajó rendelkezik lajstromszámmal és hajózási engedéllyel. Ezeken kívül a valamikori MAHART üzemeltet 25 osztrák lobogóval rendelkező önjáró hajót. Összesen 393 személy illetve vállalkozás rendelkezik hajózási engedéllyel. (A tiszai kompok és a Balatoni hajók külön kategóriát képeznek, ezért maradtak ki a felsorolásból)

Mind a személyhajózás, mind pedig a teherhajózás krónikus befektetési hiányban szenved. Ma már a használt hajó beszerzése is komoly probléma a magyar hajózási társaságoknak és egyéni vállalkozóknak. Ők azok a kis és közepes vállalkozók és vállalkozások, akiket kiemelten kell végre kezelnünk, és akiknek a támogatása nélkül sosem lesz erős középosztályunk. Márpedig erős középosztály nélkül nincs erős, és felelősen gondolkozó nemzet.

Hajóvásárláshoz, használt hajó, vagy új hajó építéséhez, beszerzéséhez, a meglévő állomány korszerűsítéséhez, az elavult „főgépek” cseréjéhez olyan hosszú távú, 15-20 éves hitelekre van szükség, mint amilyeneket például Hollandiában kapnak a konkurensek hajózási társaságok járművásárlásra. Ha már a közúti közlekedéstől megkövetelik, hogy a környezetet kevésbé károsító korszerű járművekkel közlekedjen, ugyanezt bátran elvárhatják a hajózástól is. Ráadásul ez a törekvés végre talán a zöldek által is üdvözlendő lesz. Nosza, cseréljük ki az elavult főgépeket EURO 5 vagy 6-os motorokra. Ezzel a hajójavítást és a hajóépítés elfelejtett iparágát is segíthetjük.

Az EU 2004 (csatlakozásunk dátuma) előtt kifejezetten támogatta a régiért újat, illetve a hajótér selejtezési programokat. Követelnünk kell, hogy a magyar állam hasonló feltételekkel avatkozhasson be, párhuzamosan adott EU-s segítség mellett.

Létezik egy igen divatos, de elképesztő állítás, ami mellet ne mehetünk el szó nélkül: „a hajókat kell a folyókhoz alakítani, és nem a folyót a hajókhoz.” Annak, aki ezt állítja elkerülte a figyelmét az a tény, hogy már az ősember is pontosan akkora fát vágott ki a tutajához, ami nem akadt el a folyóban vagy patakban. Vagyis az ember évezredek óta a folyóhoz alakítja a hajóit és nem fordítva.

II.3. Rakomány:

63 / 69

Magát a rakományt, mind mennyiségében, mind pedig tartalmában természetesen a piac fogja mindig meghatározni. A hajózás egyelőre többek között a tömegáruk, acéltermékek, mezőgazdasági termékek, folyékony alapanyagok és késztermékek, konténerek és személyek fuvarozására alkalmas. Mint a bevezetőben is jeleztem, befektetések és akarat hiányában a piac elrohan mellettünk, vagy átfut rajtunk keresztül. Ezek egyike sem üdvözlendő jövőkép. Mit tehet a döntéshozó ebben az esetben. Például stabil, kiszámítható, versenyképes és értelmes gazdasági, adózási, és vámkereteket ad. Ebben az esetben a befektetők majd nem a szomszédos országokban vámolnak, értékesítenek, foglalkoztatnak hazai munkaerőt, no és adóznak is. A stabil keret megteremtése állami alapfeladat, annak tartalommal való megtöltése a piaci szereplők feladata.

Ide sorolhatjuk – bár a második pontban is szerepelhetnének – a kikötőket és a logisztikai központokat, mivel a piac által biztosított rakományoknak ezeken a központokon kell áthaladnia. A hajózást még a tranzit esetén is érinti ez a szegmens. Egyértelmű, hogy mind a rakományokat, mind pedig az eszközöket érinti a kikötők és a logisztikai csomópontok léte illetve nem léte.

A mezőgazdaságunk manapság a már említett Duna-Tisza közén egyre kisebb hozamokkal, egyre drágábban termel. A nemzetközi piacokon viszont az EU-s tagállamokkal, valamint a támogatott amerikai farmerokkal versenyez a logisztikában is, ahol a legnagyobb költsége - és egyben versenyhátránya - a fuvarozás, illetve az átrakás költsége már ma is. Vagyis az üzletet mi magunk ölhetjük meg. Másik fuvarpiaci képtelenség, hogy a koperi szója import fuvardíja a magyar lerakóhelyig olcsóbb legyen 24 tonnával terhelt kamion esetén, mint ugyan annak a rakománynak a 700 tonnás irányvonati költsége a magyar határig.

Sok szó esik manapság a kikötőfejlesztésekről. Két hibát követhet el a szakma ebben a kérdésben. Az első, hogy azt képzeli, hogy a Ruhr vidék a Dunántúlon, és a Duna-Tisza közén helyezkedik el. Mivel ez nem igaz, a várható és a kutatók és elemzők által előszeretettel felvázolt 20-30 éves tervekben szereplő rakományok mennyisége és megoszlása hamis képet mutathat. A másik a kikötők számának növelési kényszere. Ma a kikötői hálózatsűrűség megfelelő, vagyis nem a kikötők számát kell növelnünk, viszont a kikötők kihasználtságán, tárolási, és ki-be valamint átrakási sebességén és minőségén, és ezzel párhuzamosan a ráhordó infrastruktúrán még mindenképpen javítanunk kell. Nem használható az a kikötő, amit nem ér el a vasút, vagy a közút anélkül, hogy komoly fennakadásokat okozzon az egyéb alágazatok között. Gondoljunk csak a csepeli Szabadkikötő megközelítésének lehetőségeire. Mivel egyszintű minden kereszteződése, ha a vasút szolgálja ki a kikötőt, a közút áll! További kérdés és pályázati lehetőség lehet a fedett berakók létesítésének kérdése, amivel a rakodási napok száma egyszerűen közelíthet az optimális éves 365-höz. Ez a kikötőknek és a hajózásoknak is hasznot hoz, mivel minimalizálja a kieső rakodási órák – néha napok – számát.

III. Duna stratégia.

A Duna stratégiából Egyelőre a legfontosabb, a stratégia hiányzik. Erre viszont már csak napokat kell aludnunk, mivel az EU december folyamán tényleges programot fog hirdetni. Elkövettük azt a hibát, hogy azt hittük a Duna stratégia ötletek és kívánságok halmaza. Ráadásul az ország ma még nem rendelkezik kiérlelt gazdasági és azon belül közlekedési koncepcióval. Sem közép, sem pedig hosszú távra. Márpedig a közlekedésben súlyos hiba 4 éves választási ciklusokban gondolkodni. Annak aki hajóba fektet, vagy kikötőt fejleszt, minimum 50-60 évben kell gondolkodnia, aki pedig a Dunához nyúl, annak 200 évben. Ráadásul ma sem intézményünk, sem pénzünk sincsen arra, hogy végre tényleges munkába kezdhessenek a szakemberek.

Köztudott, hogy az Európai Duna Regionális Stratégia (EDRS) magyar munkacsoportja a beérkezett javaslatok alapján 12 programcsomagot állított össze Ez még mindig nem jelenti azt, hogy ezek lesznek a végleges programok, de ezek kerültek a brüsszeli döntéshozók elé. A szakértők pedig a döntés kihirdetése után folyamatosan hangolhatják finomabbra a már elkészült alapokat.

A tervezett programok: (az eltelt idő alatt kicsit változhattak, de a tartalmuk maradt)

1. „Varratmentes Európa” - Az áruk, a szolgáltatások és a munkaerő áramlása előtti akadályok elhárítása – az Egységes Piac elősegítése 2. Élővizeink értékeinek megtartása – védelem – gazdálkodás – védekezés 3. A klímaváltozás hatásai által sújtott térségek komplex kezelése 4. Környezetbarát közlekedés a Duna régióban 5. Navigare necesse est – Környezetbarát és fenntartható dunai hajózás és kapcsolódó intermodális fejlesztések 6. Biodiverzitás – A természeti örökség és ökológiai szolgáltatások védelme

64 / 69

7. Dunai Tudományos klaszter és kutatási tér 8. Biztonságos Duna térség 9. A(z) (ön)kormányzati, gazdasági és társadalmi szereplők együttműködésének fejlesztése 10. A dunai identitás erősítése – örökségvédelem, együttműködések 11. Duna menti Turizmus Fejlesztési Program a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig 12. Dunai Zöld Gazdaság

Sajnos – régi magyar szokás szerint - senki sem merte felvállalni az erősorrend felállítását, így a sorszámozások nem jelentik a végleges sorrendet, de a színfalak mögött erőteljes lobbizás folyik az előkelő helyezésekért. Közlekedési és egyben logisztikai szempontból a 4. pontba (Környezetbarát közlekedés a Duna régióban) tartozik minden, ami nem érinti a hajózást. Kicsit az az érzésem, hogy kizárólag a „tranzit üzem” magyar szakaszának kiépítését fogjuk támogatni, ami a logisztikai szolgáltatókat félelemmel töltheti el. Lesz-e munkánk, illetve mi marad meg az elképzelt, de eddig fel nem osztott tortából nekik? - teszik fel a kérdést.

A hajózás kérdését az 5. pont (Környezetbarát és fenntartható dunai hajózás és kapcsolódó intermodális fejlesztések) tárgyalja. Ha viszont a hajózhatóság nem lesz biztosított az év jelenetős részében, akkor sem a további árumennyiség elfuvarozása – divatos kifejezéssel fenntartható növekedése - sem pedig a környezetkímélőbb szolgáltatás nem lesz elérhető. Ehhez viszont meg kell érteni minden döntéshozónak és egyszerű állampolgárnak: A hajóutat nem a hajózás miatt kell rendbe tenni. A hajózás – és rajta keresztül a társadalom - itt csak haszonélvező lehet.

Jó példa Európa felkészületlenségére a repülésben megismert „vulkánporfelhő effektus” Az első riadalmat követően mindenki szeretett volna a vasút felé fordulni, de nem volt kihez. Sem szabad eszköz és „vészmenetrend”, de felkészült vasút sem - vagy igencsak korlátozottan - állt rendelkezésre. Természetesen, megint maradt és mosolygott magában a „jó öreg közút”, a zajával, károsanyag- kibocsájtásával, üzemanyag fogyasztásával, baleseteivel, torlódásaival, túlsúlyával. Azt remélem, hogy ez az egy-két hét ráébresztette a szakembereket és az amatőröket is – mivel őket mindig könnyedén lehet tüzelni a hajózhatóság ügyében – hogy komolyabban kell foglalkozni a vasút és a hajózás fejlesztésével. A Duna stratégia esetén nem feledkezhetünk meg a partmenti hajózás ún.: SSS – Short Sea Shipping – fejlesztéséről sem, amivel a Duna régió a tengeri autópályák forgalmához szervesen kapcsolódhat.

Végezetül fontos, hogy a végleges Duna stratégia és az Új-Széchenyi terv ne egyszerű, és a sublód fiókjában hagyott terv maradjon, hanem végre ténylegesen törvénybe iktatódjon a hajózási és kikötői vállalkozások érezhető segítése, fejlesztése. A tervhez akciók, és azokhoz a költségvetésben sorok kell, hogy hozzárendelésre kerüljenek. Ezek hiányában Seneca szavai igaznak bizonyulnak: Aki nem tudja, hogy merre akar hajózni, annak sosem fog jó irányba fújni a szél.

A magántőke szerepe Kínában Artner Annamária - tulajdonviszonyok a Kínai Népköztársaságban

Artner Annamária: A magántőke szerepe Kínában

Nem könnyű megállapítani, milyen mértékben tartja a gazdaság és társadalom ütőerén a kezét az állam (a KKP). Ez részben a statisztikai számbavétel következetlenségeiből adódik. Például abból, hogy a kínai iparkamara (ACFIC) a bányászati „privát” cégeket (melyek a bányaipari vállalatok zömét adják) úgy határozza meg, mint olyanokat, amelyekben nincs állami tulajdon, tehát közéjük számítják a szövetkezeteket is. A nemzeti statisztikai hivatal számbavétele szerint azonban a „közszektor” definíciójába az állami vállalatokon túl a szövetkezetek is beletartoznak. A 90-es évek közepén vezették be, és a KKP 1997-es kongresszusa szentesítette Kínában a vállalati reformot. Ennek két pillére volt. Az első engedte meg az állami vállalatok átalakulását részvénytársaságokká, részvényeik forgalmazását és részvénytársaságok alapítását. Ekkor jött létre az az 5 vállalati forma (pl. államilag jóváhagyott alapítású vállalat, „közös vállalkozás”, kft., külföldi kft., egyéb), amely

65 / 69

ma is a számbavétel alapja. A másik pillér az ún. „zhuada fangxiao” („tartsd meg a nagyot, dobd el a kicsit”) –stratégia, amelynek lényege néhány nagy állami konglomerátum felnevelése, erőteljes támogatása, míg a kisebbek „boldoguljanak ahogy tudnak”. Bár az átalakítás az állami szférára vonatkozott, az elvileg lehetővé teszi a magántőke bevonását is. A részvénytársasági jelleg miatt ma már a vállalati forma alapján nehéz eldönteni, hogy állami, magán, vagy tulajdoni szempontból vegyes vállalatról van-e szó. Ráadásul a kínai statisztikai hivatal még többféle gazdálkodási egységet és vállalkozási formát sorol fel, ugyanakkor teljesen elkülöníti a magánvállalkozásokat. A hivatal 2008-as gazdasági összeírása mindösszesen 44,7 millió egységről szól. A jelentés szerint a vállalatok (corporations) száma 2004 óta 52,6 %-kal (majdnem 5 millióra) emelkedett. Az állami vállalatok és szövetkezetek száma összességében jelentősen csökkent (többnyire az összeolvadások, illetve a „zhuada fangxiao”-politika miatt), míg a privát vállalatoké nőtt. Így az összes vállalat 72,5 %-a volt magánkézben. Ezen kívül 15,96 millió volt az egyéb termelőegységek („legal units”, „establishments”) és 28,7 millió a felhatalmazással (licencszel) bíró önfoglalkoztató egységek (mondhatjuk egyéni vállalkozók, mikrovállalkozások), 102 ezer a külföldi és 84 ezer a hongkongi, makaói és tajvani alapok által létrehozott gazdálkodási egységek száma. A vállalatok, különféle gazdálkodási egységek száma természetesen nem tükrözi gazdasági súlyukat, hiszen a legkülönbözőbb formájú állami, szövetkezeti, közösségi vállalatok általában jóval nagyobbak, mint a magánvállalatok. A privát szféra számára a kínai állam csak 2005-ben adta meg az állami vállalatokkal egyenlő feltételeket a piacra lépés, a projekthozzáférés, az adózás, a földhasználat, a külkereskedelem stb. terén. A magánszféra jelentősége azonban gyorsan nő - nem a külföldi tőkére, hanem az állami politikára (szegénység elleni sikeres harc, könnyített hitelezés, állami beruházások multiplikátor hatása stb.) és a belső megtakarításokra épülve. Napról napra több vállalat éri el az 5 millió renminbi éves forgalmat, és ezzel válik a statisztikai számbavétel részévé. 100 millió renminbi felett már érdeklődik irántuk a vállalkozói tőke is. A sorozatos piaci reformok miatt erősödik a benyomás, hogy a kínai gazdaságban a magánszféra lassan átveszi a vezető szerepet. De vajon így van-e ez? Li Chengshui, a kínai statisztikai hivatal egykori vezetője 2006 októberében publikált számításai szerint az állami szféra az ipari és szolgáltatási foglalkoztatottak mindössze 32 %-át, a GDP 37 %-át adja. Ez jelentős csökkenést jelent 1995-höz képest, amikor az állam GDP-ből való részesedésének aránya még 78 % volt. Li a statisztikai átfedéseket igyekezve kiküszöbölni arra jutott, hogy 1995 és 2005 között a magánvállalatok száma 6 és félszeresére (660 ezerről 4,3 millióra) nőtt, az általuk alkalmazottak száma pedig több mint 5 és félszeresre (8,2 millióról 47,1 millióra). Ugyanakkor össztőkéjük 26-szorosra emelkedett, elérve a 6.133,1 milliárd jüant (mintegy 830 milliárd dollár). 2000-ben a magántőke a GDP 55 %-át adta (ebből 42,4 százalékpontot a hazai bányaipari cégek, 12,6 százalékpontot a külföldi tőke). 2005-ben viszont már 65 %-át (50 és 16 százalékpont a hazai privát bányaipari és külföldi tőke részéről) Más számítások szerint a magántőke súlya a GDP-ben 2006-ban 63 % volt. Itt emlékeztetünk rá, hogy a bányászati szövetkezetek besorolása torzít, mert a statisztikában a magánszférához sorolják őket, miközben a szövetkezet a köztulajdon egy formája. Márpedig, mint látjuk, a bányászat igen nagy súllyal esik latba a „privát”-szféra részeként. Ezt a szempontot az alábbi adatok értékelésénél is figyelembe kell venni. A statisztikus Li számításai szerint 2001-ben a jegyzett tőke még kétharmad-egyharmad arányban oszlott meg az állami és magánszféra között, ám 2004-ben már 56:44 volt a megfelelő megoszlás. A magánszféra súlynövekedése azóta is tovább folyik, mint azt más tanulmányok is megállapítják. 1998-ban a részben vagy egészben állami vállalatoktól az ipari termelés 49,6 %-a, 2004-ben már csak 38 %- származott. 2004-ben a központi kormány alkalmazta az állami ellenőrzés alatt álló vállalatok összdolgozói létszámának 23,7 %-át, viszont össztőkéjükből 48 %-kal részesedett. A kínai statisztikai hivatal adatai szerint a magánvállalatok 70 millió főt foglalkoztatnak, ami a teljes ipari foglalkoztatás 80 %-át jelenti. A magáncégek az ipari profit 70 %-át realizálják és profitjuk 2008-ban kétszer olyan gyorsan (31,4 %-kal) nőtt, mint az állami vállalatoké. A magánszféra (beleértve a legkisebb vállalkozásokat) nemcsak az iparban, de a szolgáltatásokban is erősödik. A pénzügyeket azonban még mindig az állami bankok, biztosítók tartják kezükben, és egyelőre meghatározó az állam a közüzemek és a közlekedés terén is. Bár hivatalosan csak 2002-től lehetnek a kommunista párt tagjai tőkések, arányuk a párttagok között 1993-ban 13 % volt, és egy országos felmérés szerint 2001-ben már megközelítette a 30 %-ot. 2005-ben pedig (az összkínai ipari és kereskedelmi kamara, az ACFIC adatai szerint) a párttagság 33,9 %-a volt „kapitalista foglalkoztató”. A 100 leggazdagabb kínai között is szép számmal találhatók pártagok, és Li számításai szerint a kommunista pártagok több mint háromnegyede a pártba lépés után vált tőkésé. A kínai állami vállalatok súlyvesztése leginkább az iparban érhető tetten: itt 1997 és 2004 között 25,5 %-ról 15,3 %-ra csökkent részesedésük. A magántőke egyre több területet hódít meg a stratégiai ágazatokból is (energiaellátás, vasút, postai és telekommunikációs szolgáltatások, hadiipar stb.) A mezőgazdaság részaránya a GDP-ben 15 %, de még mindig itt dolgozik a foglalkoztatottak 46-47 %-a. Az állami gazdaságok aránya elenyésző, mindössze 5 %, és mindezt a mezőgazdasági foglalkoztatottak kevesebb, mint 1 %-ával érik el. Az állami gazdaságok száma is csökken, 2004-ben 1968 volt. Az agrárium dekollektivizálása (piacosítása) az 1970-es évek vége óta folyik, ám ezt nem mindenütt fogadják el az országban. A már idézett Li szerint még mindig „sok ezer” falu létezik, ahol kollektívan termelnek. Az utóbbi években ismét különböző állami intézkedésekkel támogatják a szövetkezetek alakulását, ennek ellenére nem készítenek hivatalos statisztikát a szövetkezetekről, így nem lehet tudni, mennyi is van belőlük. Ugyanakkor a magántőke előrenyomulása ellenére a meghatározó gazdasági pozíciókat továbbra is az állam tartja kezében. Ugyanis a gazdaságot az 5 millió renminbinél (600 ezer dollár) nagyobb forgalmú vállalatok dominálják, az ettől kisebbek az ipari termelésnek csak a 23 %-át adják (2004-es adat). 2003-ban alapították az Állami Aktívák Ellenőrző és Adminisztráló Bizottságát (angol nevéből SASAC), aztán annak tartományi albiztottságait is. Ez a szervezet hivatott arra, hogy erőteljes kontrollt gyakoroljon a „zhuada fangxiao”-politikával felnevelt hatalmas állami vállalatok felett. A SASAC alá 196 nagyvállalat tartozik, amelyek óriás konglomerátumokként kisebb cégek százai és hatalmas összegű pénzek felett rendelkeznek. Még a SASAC-nak is nehéz rájuk befolyást gyakorolnia. Egy nagyon erősen centralizált vállalati struktúrával állunk tehát szemben, amelyben a kisebb cégek foglalkoztatási jelentősége nagy, de a stratégiai vezető szerep, így pl. tőkekivitel is, az állami vállalatok kezében van.

66 / 69

Becslések szerint ugyanis a központi kormányzat alá tartozó állami vállalatok adták a működőtőkekivitel 73,5 %-át 2003-ban és 82-83 %-át 2004-2005-ben. A fennmaradó durván egyötödnyi rész regionális vállalatoktól, közösségi termelőegységektől és magánvállalatoktól származott. Hogy mennyire nehéz megállapítani a tőkekivitel tulajdoni szerkezetét, arra példa a következő két, egyaránt miniszteriális adatokra épülő sajtóközlemény. A kínai hírügynökség (Xinhua) 2009 szeptember 8-i közleménye szerint 2008-ban a külföldön befektető kínai vállalatok közül 50,2 % volt korlátolt felelősségű társaság, 16,1 % volt állami vállalat (ez utóbbi 3,6 százalékpontos visszaesés az előző évhez képest) és csak 9,4 % volt magáncég. A fennmaradó mintegy 20 %-ról nincs információ. Bő egy héttel később a Xinhua egy másik közleményben a Kereskedelmi Minisztériumra hivatkozva arról tájékoztat, hogy 2008-ban a 136 központilag irányított állami vállalat közül 117 összesen 35,74 milliárd dollárt ruházott be külföldön, ami az azévi összes tőkekivitel 64 %-ával egyenlő. 2008 végén az állami vállalatok külföldi telephelyein összesen 597.300 főt foglalkoztattak (ez az összes kínai külföldi foglalkoztatás 58 %-a), akiknek 40 %-a volt helyi lakos. Ez az állami tőke túlsúlyára utal, a kft-k tipikusan állami, önkormányzati, vagy egyéb közösségi tulajdonban lévő (vegyes) vállalatok. A közlemények nem szólnak az állami és magáncégek által eszközölt befektetéseken (64+9,4=73,4 %-on) felüli tőkekivitelről. Ezt valószínűleg a pénzügyi befektetések adják, amelyek tulajdoni szerkezetét azonban nem tudjuk. Az eddigi ismeretek birtokában azonban valószínű, hogy itt is hasonló, vagy még nagyobb az állami dominancia. A kínai állam döntő szerepét illusztrálja az is, hogy az állami tőkealap, a 2007-ben alakult CIC már 2009 végén 9.63 milliárd dollár USA-értékpapírt birtokolt. Ezek alapján megkockáztatható az a kijelentés, hogy a teljes kínai tőkekivitel kb. kétharmadát az állam adja, vagyis a magántőke szerepe kb. egyharmados. A „tisztán” kapitalista (magántőkés) vállalatok aránya a kínai termelőtőke terjeszkedésében tehát nő, de az állami dominancia még erőteljes. A kínai beruházásoktól való félelem, és az elébük támasztott akadályok éppen ebből a tényből táplálkoznak. Bizonyos mértékig ez is magyarázza, hogy a kínai menedzserek a védettebb, szabályozottabb európai és észak-amerikai piacok helyett, ahol kevésbé ismerik ki magukat, és több akadályba is ütköznek, szívesebben fordulnak a nem-nyugati típusú, viszonylag gyengébb intézményekkel védett és magasabb állami beavatkozással jellemzett afrikai és ázsiai piacok felé.

A FÖLD ERDEI Solymos Rezső Solymos Rezső akadémikusnak a Haladó Erők Fórumán 2011. február 8.-án megtartott előadásának videoprezentációja

A megjelenítéshez 'Fitefox', 'Chrome' vagy 'Internet explorer 8' vagy késöbbi böngésző szükséges. Ha a kép nem látszik teljes terjedelmében; akkor kattintson a jobbra fent lévő 'minusz jel' gombra!

67 / 69

68 / 69

69 / 69