II-19
KR-2
2006. 07. 04.
Tom
KARD ÉS TOLL 2006/2
Az Egyesült Államok haderejének kialakulásáról és fejlõdésérõl – II. rész 1
Kocsis Sándor2 A spanyol–amerikai háború mozgósítási és logisztikai rendezetlensége következtében 1903-ban, több reform került bevezetésre, amelynek fõbb iránya a Nemzeti Gárda hivatalos bevonása az Egyesült Államok haderõrendszerébe, továbbá katonai szervezeteinek a korszerûsítése volt. Ezt követte az 1916-os nemzetvédelmi törvény, amely továbbfejlesztette ezt a rendszert és létrehozta a nagyszámú tartalékos tisztképzést, amely lehetõvé tette a második világháborús amerikai haderõ rohamos növekedédét. A hidegháború idõszakában, a két-pólusú világhatalom rendszerében szükséges volt egy nagylétszámú haderõ fenntartása, amelynek a létszáma csak a kommunizmus bukása következtében csökkent nagyobb mértékben. A haderõ már az 1970-es évek közepén lemondott a kötelezõ katonai szolgálatról és áttért az önkéntes haderõre, amely a mai napig a legkorszerûbb haditechnikai eszközökkel van felszerelve. As a result of the disorganization evidenced in the mobilization and logistics of the Spanish–American War, reforms were instituted in 1903 in which the National Guard was formally integrated into the military system of the United States, along with other steps to modernize the military establishment. Following these, the National Defense Act of 1916 continued this trend, while also giving birth to a major reserve officer training movement which made possible the rapid multiplication of the US Army during World War II. The preservation of a relatively large standing army was necessitated by the bi-polar nature of the Cold War; and only after the collapse of Communism were reductions made possible in this army, which by the mid-1970’s had abandoned the draft and transformed into a volunteer army.
Az Egyesült Államok világhatalmi színpadra lépésétõl napjainkig A 20. század fordulóján, az Egyesült Államok kis létszámú tényleges hadseregének létszáma a lakosságához viszonyítva még mindig az egy évszázadosan megszokott öt század százalék (0,05%) volt.3 Amíg az 1890-es települési határvidékek megszûnésével szinte a nullára redukálódott a hadsereg hagyományos indiánok elleni védekezési szerepe, addig létrejött az Egyesült Államok újonnan jelentkezõ Csendes-óceáni és Karib tengeri gyarmati tartományok védelmi feladata.4
1 A publikáció két részbõl áll. Az I. rész – amelyben a szerzõ az 1807–1903 közötti nemzetvédelmi törvényeket és kísérleteket tekinti át – a Kard és Toll sorozat 2006/1. számában jelent meg. 2 Az amerikai haderõ nyugállományú ezredese, az Ohioi-i Katonai Tartalék fõtörzsjogásza. 3 US Census Bureau: 1990 Census of Population and Housing 4 ROTCM 145–20, 295. pp.
24
II-19
KR-2
2006. 07. 04.
Tom
KOCSIS SÁNDOR: Az Amerikai Egyesült Államok haderejének kialakulásáról és fejlõdésérõl
Az 1898-as spanyol–amerikai háború kitörésénél az Egyesült Államok 28 000 fõnyi tényleges hadserege 25 gyalogos, és 10 lovas ezredbõl állt. Emellé 180 000-es „önkéntest” toboroztak a szövetségi államok, melyben elsõsorban a Nemzeti Gárdájukat (amely 1895-ben több mint 115. 000 fõbõl állt) hívták be. Így addig az elsõ tengerentúli expedícióba, Kubába csak két Nemzeti Gárda ezred vett részt, a késõbbi Puerto Rico-iban a tíz bevetett ezred közül már nyolc a Nemzeti Gárdához tartozott, amíg a Fülöp Szigeteken, illetve a háború vége felé már tizenöt Nemzeti Gárda ezred harcolt.5 A 1792-es „behívási” törvény alapján, határon kívüli szolgálatra nem engedélyezték a milícia behívását, így ezeknek a Nemzeti Gárda ezredeknek a tagjai egyéni6 leg „önként jelentkeztek” csoportossan külföldi szolgálatra. A háború után az önkéntesek hazatértek és az Államok, a sütkérezve saját Nemzeti Gárdájuk szerepében, újra megszervezték egységeiket, amelynek legtöbb tagjai 7 még mindig fizették az egységeik tagsági díjait és egyenruhájuk költségeit. A spanyol–amerikai háború által tapasztalt mozgósítási és logisztikai rendezetlenség következtében (amit a sajtó lelkesen nagydobra vert), az új hadügyminiszter Root, elindított egy reformprogramot, amely tetõtõl-talpig átszervezte az Egyesült Államok haderõrendszerét.8 Nagyobb állomáshelyeken tisztképzõ iskolákat és nemzeti szinten felsõfokú tiszti továbbképzõ iskolákat – élükön Nemzeti Hadi Akadémiát – alakított. 1903-ban, részben német mintára Általános Vezérkar alakult. A tényleges haderõ létszámát sikerült több mint 88 000-fõre emelni, egyben törvényesíteni a korszerûsítési folyamatokat az új gyarmatok érdekének védelmébe.9 Mivel a kongresszus a megerõsítés céljából nem volt hajlandó a tényleges haderõ mögé szövetségi tartalékot képezni, hivatalosan a Nemzeti Gárdát kérték fel erre a szerepre. Ennek a jogi eszköze az 1903-as milícia törvény volt, amelyet a kongresszus Root hadügyminiszter, és Ohio-i kongresszusi képviselõ Dick, az Ohio-i Nemzeti Gárda hadosztály volt parancsnokának közremûködésével, sikeresen megszavazott.10 Ettõl kezdve mûködik és tölti be a mai napig a kettõs szerepét a Nemzeti Gárda. A Nemzeti Gárda az egyes államok „tulajdona”, így annak tagjait az államok kormányzói bármikor behívhatják állami szolgálatra, ugyanakkor az Egyesült Államok elnöke – még a kormányzók tiltakozása ellenére is – behívhatja szövetségi szolgálatra, (Ebben a kérdésben az ún. Perpich – nevû perben, 1990-ben döntött az Egyesült Államok Legfelsõbb Bírósága).11 A megengedett szövetségi szolgálati idõ tartama alkalmanként, idõszakonként változott, jelenleg 1994-óta 270 napig tarthat. A szövetségi kormány megállapítja a szabványokat, amelyek alapján folyik a kiképzés és ellátja a Nemzeti
5 Ibid., 297. Jerry Cooper; The Rise of the National Guard. University of Nebraska Press; Lincoln, Nebraska; (1977), 137. Michael D. Doubler: Civilian in Peace, Soldier in War. University of Kansas Press; Lawrence, Kansas; (2003), 131–134. pp. 6 Ibid., 129. pp. 7 Jim Dan Hill: The Minute Man in Peace and War. Stackpole Books; Harrisburg, Pennsylvania; (1964) 184–186. pp. 8 Doubler, 136–137. pp. 9 Ibid., 137. pp. 10 Cooper, 108–109. pp. 11 Perpich v. Department of Defense. 496 US. 334 (1990)
25
II-19
KR-2
2006. 07. 04.
Tom
KARD ÉS TOLL 2006/2
Gárdát felszereléssel, fegyverzettel, haditechnikai eszközökkel és természetesen fizetéssel. Kivételt jelent – fizetés tekintetében – az, ha állami szolgálatra történt a behí12 vás. Jelenleg az Ohio Nemzeti Gárda költségvetésének 90%-át szövetségi keretbõl fe13 dezi, míg az állam által biztosított 10%-ot fõleg ingatlanok fenntartására fordítják. Ezzel a szövetségi anyagi ellátással került a tényleges állomány és a Nemzeti Gárda pénzügyi konkurenciába. Egyébként is mindig létezett a két szervezeti – szervezési forma között nézeteltérés. A ténylegesek lenézték a „hétvégi harcosokat”, mint akik amatõrként csak „katonásdit” játszottak, amelynek következtében természetesen a nemzeti gárdista sértve érezte magát a ténylegesek kézzelfoghatóan gõgõs viselkedés miatt. A nézeteltérések olykor elkeseredett vitákhoz vezettek, amelyek idõnként átszervezési javaslatokban is megjelentek, így annak nem csak elvi jellegû ellentétû alapjai voltak, hanem inkább küzdelem a státuszért és a pénzért. A Nemzeti Gárda mindig is gyanúsan tekintett az olyan javaslatokra, amelyek negatívan érintették, szervezeti, anyagi vagy más területre kiterjedõ erõcsökkentésre irányultak. Ugyanakkor az államok részeit képezõ véderõt, a Nemzeti Gárdájukat az államok képviselõi minden erõvel igyekeztek a kongresszusban megvédeni a tényleges „zsarnokságtól”. A két eltérõ szervezési erõ közötti ellenszenvet legfõképpen Upton Emery vezérõrnagy írásai adják hûen vissza. Upton egy polgárháborús hõs, akinek a háború után katonafilozófusként széles érdeklõdést kiváltó iratai közt, reformjavaslatainak nagy részét elfogadták (harci taktikai kérdések, eljárások modernizálását, katonai iskolák alapítását, vezérkar megszervezését), viszont egyrészûk, fõleg a tényleges és tartalék szervezésére vonatkozó javaslatai nem valósultak meg. A tábornok e téren fõ javaslata az volt, hogy a milíciának, fõleg a megbízhatatlansága miatt, csak belföldi rendfenntartási szerepe legyen, míg a tényleges haderõ, pedig egy európai típusú nagyszámú egyénekbõl álló tartalékot alkotva, háború esetén mozgósítás útján kerülne felállításra hivatásosok tisztek vezetése alatt. E javaslatokat – közöttük azokat is melyek gyengítették volna katonai ügyekben a civil ellenõrzés lehetõségét –az amerikai közvélemény nem támogatta és a hagyományainak sem felelt meg.14 Habár a 1903-as milícia törvény látszólag eldöntötte ezt a kérdést, még pedig a Milícia, értsd a Nemzeti Gárda javára, Upton hívei évtizedeken keresztül képtelenek voltak elfogadni azt és több alkalommal hasonló átszervezési terveket készítettek, amelyeket – miután tovább mérgezték a két szervezet közötti viszonyt – a Nemzeti Gárda (és a Nemzeti Gárda Egyesület, mint „lobby”) természetesen ellenzett. Visszatérve a kronológiához, a spanyol–amerikai háború után – 1906-ban megkezdõdött a tényleges hadsereg (és a tengerészgyalogság) gyarmati rendtartó szerepének kialakítása, fõleg Közép Amerikában és a Karib-tenger térségében, hasonlóan az új Csendes-Óceáni tartományok (Fülöp Szigetek es Hawaii) védelmében.15 Ennek az erõvetítésnek (és külsõ védõvonal tartásnak) egyik hatása az volt, hogy a Nemzeti Gárdára maradt az Egyesült Államok közvetlen védelmének egy jelentõs része. Így
12 13 14 15
26
Doubler, 144. pp. Ohio Legislative Service Commission Redbook for the Adjutant General (2005), 4. pp. Doubler, 138–141. pp. Lowell Thomas: Old Gimlet Eye. Farrar & Rinehart; New York; (1933)
II-19
KR-2
2006. 07. 04.
Tom
KOCSIS SÁNDOR: Az Amerikai Egyesült Államok haderejének kialakulásáról és fejlõdésérõl
1912-re az Egyesült Államok partvédelmi tüzér állásainak fele, azaz 126 partvédelmi 16 „század” a Nemzeti Gárdához tartozott. Az Egyesült Államokban figyelemmel kísérve az elsõ világháborús eseményeket Európában, ismételten módosították a 1916-os nemzetvédelmi törvényben a katonai szolgálatra vonatkozó rendelkezéseket. Amellett, hogy a tényleges hadsereg létszámát 175. 000 fõre növelték, beiktatták a Nemzeti Gárdát, mint a haderõ fõ, már megszervezett és részben kiképzett tartalékát, továbbá megalapították a Tartalékos Tiszti Testületet, a Tartalékos Tiszti Kiképzõ Testületet (ROTC) és egy Legénységi Tartalék Testületet (fõleg haditámogató szakokban).17 Ugyanakkor kikerülve a még fennmaradt kérdéseket furfangos jogi eljárásokat alkalmaztak a Nemzeti Gárda külföldi szolgálatra 18 való igénybevételével kapcsolatban. Ezek közül mind társadalmilag, mind filozófiailag az ROTC-re vonatkozó törvénycikkeknek volt a legnagyobb hatásuk. Még a nemzet fejlõdési korszakából eredt az 1862-es földadományozási törvény, amely keretében szövetségi földet adományoztak a különbözõ Államoknak arra a célra, hogy hasznosításából mezõgazdasági és gépészeti egyetemeket alapítsanak, amelyekben kötelezõ volt a hadtudományi ismeretek tanítása is.19 (Míg az Egyesült Államok Katonai Akadémiáján 1802-ben alakult West Point-nál már – megkezdõdött fõleg a mûszaki és a tüzér tisztek kiképzésére, több évtizeden keresztül ez volt az egyetlen „mûszaki” egyetem az országban. Viszont mûszaki végzettjei gyakran – leszolgálva kötelezõ öt évüket – leszereltek és a polgári életben mûködtek tovább, mint kultúrmérnökök a kikötõk berendezésében, folyók szabályzásában, csatorna- és vasúti rendszerek építésben, stb.). E törvénynek köszönhetõ az Egyesült Államok felsõoktatási rendszerének kiépítése, így minden államnak ma van egy nyilvános nagy egyeteme (Ohio-nak kb. 60 000 diákkal).20 Míg eleinte ezek csak általános hadtudományi tárgyakat kínáltak, addig a 1916-os nemzetvédelmi törvény megváltoztatta ezt a rendszert és kimondottan tartalékos tiszti nevelésre alakította át a képzést. Ezek a ROTC – tanfolyamok négy éves képzést jelentettek. A tanfolyam elsõ két évében a férfi diákok, gyakran kötelezõen, általános hadtudományi kérdésekkel foglalkoztak, míg a második két évben, amire csak önkéntes jelentkezéssel kerülhettek be a diákok (amiért fizetést kaptak, amely nagy részben fedezte az egyetemi tandíjat), kimondottan tisztképzéssel foglalkoztak és tartalékos tisztként történõ avatással végzõdött. Így mire az Egyesült Államokat 1940-ben mozgósították, létezett egy több mint 100 000-es tartalékos tiszti gárda, amely lehetõvé tette a második világháborús haderõ feltöltését.21 (Egy mellékes hatása ennek a tartalékos tiszti gárdának az volt, hogy a tisztikart megóvta a tényleges elszigeteltségétõl és általános polgári jelleget adott a haderõnek, amelynek fõ oka, hogy csillapodott az amerikai nép hagyományos elfo16 17 18 19 20
Doubler, 150. pp. Russell F. Weigley: History of the United States Army. Macmillan; New York; (1967) 344–350. pp. Doubler, 158. pp. Morrill Act of 1862; 12 US Statutes At Large (1862) 503. pp. National Association of State Universities & Land Grant Colleges: www.answers.com/topic/morril-land-garnt-colleges-act 21 Doubler, 196. pp.
27
II-19
KR-2
2006. 07. 04.
Tom
KARD ÉS TOLL 2006/2
gultsága a szövetségi haderõvel szemben). Példaképpen említhetõ, hogy a hidegháború alatt a tisztikarnak 90%-a tartalékosokból állt, akik a polgári egyetemekbõl, vagy a hadsereg tisztjelölt iskoláiból kerültek ki. Csak az ezredesi rendfokozatnál csökkent mértékesen ez az arány. Az Egyesült Államok 1917-es hadüzenetével majdnem egyidejûleg a kongresszus megszavazta a 1917-es sorozási törvényt, amely annak a hagyományos elvnek a megszüntetését jelentette, amely szerint az Államokat felszólítják önkéntesekért.22 Habár a polgárháborúban is volt már sorozás, fõ szerepe az volt, hogy elõsegítse az önkéntesek jelentkezését. Ellentétben 1917-tel, az volt a cél, hogy rendszeresen besorozzanak megfelelõ létszámú katonakötelest, míg ugyanakkor enyhítik a társadalomnak a hadialapra való átállás miatti kizökkenését. Egy eléggé bonyolult rendszer alakult ki, amelyben a férfiakat különbözõ kategóriába sorolták be. Felmentették például a speciális foglalkozásúakat és fontossági sorrendbe sorolták a többieket. (Például: 1A volt a legalkalmasabb; 2S az egyetemi diák, akiknek szolgálatát el lehetett halasztani a tanulmányai befejezéséig; és 4F, aki fizikailag nem felelt meg, stb.). Az elsõ világháborút mind a tényleges, mind a szövetségi szolgálatba behívott Nemzeti Gárda és a „nemzeti hadsereg” hadosztályai sorozott katonasággal feltöltve vívták meg.23 A háború befejezését követõen a „nemzeti hadsereg” hadosztályai megszûntek, míg a Nemzeti Gárda hadosztályok leszereltek, visszatértek államuk fennhatósága alá. A tényleges hadsereg, – kevesebb, mint 200 000 fõvel – visszatért a háború elõtti gyarmati (és partvédelmi) védelmi szerepéhez. Amikor kitört Európában a második világháború az Egyesült Államok tényleges hadserege csak 190 000 fõbõl állt (ami Magyarországi viszonylatban egy 14 000-es hadsereget jelentett volna). Hatékonyság tekintetében a világ hadseregei között Románia után a 17. helyre sorolták!24 A négy 50%-os feltöltöttségû és a kilenc kerethad25 osztály mögött tizennyolc 50%-os feltöltöttségû Nemzeti Gárda hadosztály állt 26 200 000-res létszámmal. Ezen szervezeti egységek tagjait 1940-ben egyéves szövetségi szolgálatra hívták be. Az 1940-es elsõ békeidejû sorozási rendszer keretében (amely az 1917-es rendszert tükrözte) a hadosztályokat feltöltötték. 1941. december 7-e után ezekbõl a hadosztályokból kiemelt káderokra, mintegy a 100 000-es Tartalékos Tiszti Testületre épült 1945-re a második világháborús 8 milliós, 89 hadosztályos haderõ, amelynek túlnyomó része a gyõzelem után leszerelt.27 A 1945-tõl 1990-ig tartó hidegháború meghatározó változásokat hozott az amerikai katonai rendszerben. A második világháború után – amikor kialakult a két-pólusú világha-
22 23 24 25
Ibid., 169, 186. pp. Ibid., 170. pp. Newsweek; August 28, 1939, 11. pp. Ezek a szervezetek csak keretként léteztek, azaz csak a tiszti és a tiszhelyettesi létszámnak volt meg a jelentõs része és azok is inkabb törzs és tervezõ beosztásokban voltak. A legénység (és a harcoló egységek) zöme hiányzott. 26 Christopher R. Gabel: The U.S. Army GHQ Maneuvers of 1941. Center of Military History; Washington, DC; (1992), 6. pp. 27 Ibid., 8. Weigley, 569. pp.
28
II-19
KR-2
2006. 07. 04.
Tom
KOCSIS SÁNDOR: Az Amerikai Egyesült Államok haderejének kialakulásáról és fejlõdésérõl
talmi rendszer az Egyesült Államok és a Szovjetunio vezetésével – szükségessé vált egy nagy létszámú állandó haderõ létrehozása, amelynek feladata volt az érintkezési vonal biztosítása Európában, amellyel az Egyesült Államok jelezhette a kommuniz28 mus és a Szovjet birodalommal szembeni ellenállási elszántságát. Az orosz haderõ létszámát és felszerelését figyelembe véve, szükség volt egy komoly tartalék létrehozására esetleges hagyományos háború esetére. Ekkor alakult ki, az a nemzetvédelmi felfogás, hogy az Egyesült Államoknak képeseknek kell lenni egyszerre egy nagyméretû háború megvívására Európában, és egy másodfokú helyi háború megvívására 29 valahol máshol a világban (például Koreában). Ebben a felépítésben a tényleges haderõ körülbelül 1/3-a külföldön állomásozott (4 hadosztály és 2 páncélos felderítõ (lovas) ezred Németországban és 2 hadosztály Koreában), míg a Nemzeti Gárda a stratégiai tartalékot képezte hátul az Egyesült Államokban. A stratégiai tartalék szerepét leginkább a 1961-es berlini krízis igazolta, amikor két teljes Nemzeti Gárda hadosztályt mozgósítottak egyéves szövetségi szolgálatra abból a célból, hogy Moszkvának jelezzék az Egyesült Államok komoly elszántságát.30 (Még a vietnámi háború alatt, amelyben közel félmillió ember vett részt, sem hívtak be nagyobb létszámot kitevõ Nemzeti Gárda alakulatot, a fõ hadszíntér tehát Európa maradt.) Ilyen nagyméretû haderõ fenntartása lehetetlen lett volna a kötelezõ katonai szolgálatot biztosító sorozási rendszer nélkül. Ennek a rendszernek (a „Válogatási Szolgálati Szervezetnek” SSS) azonban egy fõ hibája volt, hátrányosan érintette az amerikai társadalom egy részét. 18 éves kortól 26 éves korig sorozták be a fiatalokat, még pedig úgy, hogy a több mint 4000 helybeli polgárból álló bizottságoknak alkalmanként megszabták a quótájuk. Ezeket úgy töltötték fel, hogy kezdték az 1A csoport legidõsebbjeivel, azaz 26 évesekkel, majd haladtak lefelé. Így egy férfi addig nem tekinthette magát ténylegesen szabadnak az életpályája megkezdését tekintve, amíg be nem töltötte a 26. életévét. Ennek a sajnálatos rendszernek csak a vietnámi háború alatt, annak hatásaként lett vége, amikor a nagyméretû háborúellenes (egyben a sorozás ellen is tiltakozó) tüntetéseknek az enyhítésére átszervezték a sorozás rendszerét. Minden 18 éves fiatalt születésnapja szerinti nyilhúzással besorolták és a hiányzó kereteket e sorrend szerint töltötték fel a 19 évesekkel, kezdve az 1-es számúval. Csak abban az esetben kezdték el a 20 évesek behívását, ha nem volt elég 19 éves.31 Valóságban, ha a fiatalember „megúszta” a 19. évet, többé nem kellett izgulnia, hogy behívják katonának, mert így már valamennyire elõrelátható volt a rendszer mûködése. Ismerték mennyi katonára lesz szükség a következõ évben, így akinek „magas” volt a létszám feletti értéke (pl. +250), már nyugodtan „tervezhette” a felnõtt életének továbbvitelét, míg akinek „alacsony” értéke volt (pl. 100-on aluli), az számíthatott rá, hogy behívják. Ezek közül sokan már nem is várva a behívást, önként jelentkeztek, hogy élve a lehetõséggel fegyvernemet, vagy szakkiképzési területet válasszanak. Mivel a Nemzeti Gárda tagjai fel voltak mentve a sorozástól, így ennek a rendszernek kedvezõ hatása is volt a Nemzeti Gárda toborozá-
28 29 30 31
Doubler, 219. pp. Ibid., 272. pp. Ibid., 251. pp. usmilitary.about.com/cs/wars/a/draft2.htm; New York Times Co. (2006), 1. pp.
29
II-19
KR-2
2006. 07. 04.
Tom
KARD ÉS TOLL 2006/2
sára. Ez a sorozási (nyílhúzási) rendszer, amelyben a legfiatalabbakat sorozták, csökkentette a sorozás elleni hangulatot. Az 1970-es évek közepére megszûnt a sorozott katonaság és azóta az Egyesült Államok önkéntesekbõl próbálja fenntartani haderejét. Tették mindezt azzal a következménnyel, hogy amíg a sorozás egy általánosan széles társadalmi réteg behívását biztosította, addig a kongresszus anyagi takarékoskodás miatt (nem volt hajlandó megemelni a fizetést), fõleg olyan önkénteseket mozgatott meg, akik a legszegényebb társadalmi rétegekbõl származtak. Természetesen el kell ismerni, hogy a sorozás idején már mind a gazdagok, mind a befolyásosak fiai különbözõ módszerekkel elkerülték a behívást. Egyébként a hidegháború alatt a Nemzeti Gárda ismét kellõen felkészült a közvetlen nemzeti védelemre, visszhangozva a múlt idõk partvédelmi tüzérségének a szerepét. Amikor a Szovjetunió kifejlesztette az atombombát, azonnali légvédelemre lett szükség. Így 1954-ben a Nemzeti Gárda légvédelmi tüzérsége, kezdetben 50, majd 105 üteggel átvette a szövetségi csöves légvédelmi tüzérség állásait, míg a szövetségieket átképezték a NIKE-rendszerû légvédelmi rakétákra. Ezt követõen a Nemzeti Gárda légvédelmi tüzérségét átszervezték légvédelmi rakéta rendszerekké, így a program csúcspontján a 112 légvédelmi állásközpontból 48-at a Nemzeti Gárda légvédelmi tüzérei láttak el.32 Ezt az átszervezést „technikusok” alkalmazásával lehetett eredményesen végrehajtani, akik mint teljes idejû katonai „alkalmazottak” látták el a légtérfigyelésével, felderítésével és a szükséges erõk-eszközök riasztásával kapcsolatos feladatokat, az ügyeleti szolgálatot és karban tartották a rakétákat. Légi veszély, vagy riadó alkalmával az állásközpont „hétvégi harcos” tagjai azonnal elfoglalhatták volna helyüket a tüzelõállásokban, ezáltal visszatérve a majdnem két évszázaddal elõbbi „percember” õsei jellegéhez.33 Ez a rendszer az interkontinentális rakéták rendszeresítésével csak 1972-ben szûnt meg, egyidejûleg akkor vonták ki a rendszerbõl a bombázó repülõgépeket is. A 1990-es évek végén a kommunizmus bukásával véget ért a hidegháború és megszûnt a kétpólusú világrendszer. Ennek következtében az Egyesült Államok részére megszûnt az európai hadszíntéren történõ nagyfokú felkészültségi igény. A nemzetvédelmi felfogás 1993-ban ismét megváltozott és csak két másodfokú helybeli háborúra (például Irak és Korea) készült fel. A haderõ elõrevetettsége is enyhült azzal, hogy az erõk egy részét – bízva a stratégiai mozgékonyságában, szükség esetén az erõk a veszély helyszínére történõ gyors bevethetõségében – hátrább, az Egyesült Államok területére vonta vissza.34 Ezzel párhuzamosan csökkenés következett be a tényleges haderõben is, 18 hadosztályból 12 maradt. A Nemzeti Gárda létszáma is kisebb lett. Továbbá több hadosztályt átszerveztek dandárrá úgy, hogy a mai napig a Nemzeti Gárda szervezetében 8 hadosztály és 18 önálló dandár van.35 Ugyanakkor anyagi kényszerûségbõl bevezették a tény-
32 33 34 35
30
Doubler, 241. pp. Ibid., 242–243. pp. Ibid., 335. pp. U.S. Army Home Page; National Guard Units; Active Units
II-19
KR-2
2006. 07. 04.
Tom
KOCSIS SÁNDOR: Az Amerikai Egyesült Államok haderejének kialakulásáról és fejlõdésérõl
leges haderõ átszervezését. Képletesen azt mondhatnánk, hogy megtartották a lándzsa éles hegyét, sõt annak hatékonyságát növelték technikai korszerûsítéssel és csillagháborús eszközökkel, ugyanakkor lefaragták a lándzsanyél vastagságát. Ezzel párhuzamosan szerepmódosítás is történt. A tényleges haderõ azonnali bevetésre, gyors gyõzelemre készül fel, és nem a hosszabb idejû állóképességre. Ez utóbbi tartós jellegû tevékenységekre a Nemzeti Gárda (és szövetségi tartalékos) egységei hivatottak. Ennek eredménye az lett, hogy amíg a szövetségi haderõ képezi az Egyesült Államok harci alakulatainak 45%-át, – addig 54%, míg a tüzérségnek 70%-a a Nemzeti Gárdában található. A mûveleti támogató (mûszaki, híradó, katonai rendõr) egységeknél csak 37%-át, míg Nemzeti Gárdában 46% és a szövetségi tartalékban 17%. A hadmûveleti kiszolgáló támogató egységeknek (szállító, karbantartó, stb.) csak 33%-át.36 (Ez a szerepátruházás vonatkozik a légierõre is. Az Egyesült Államok légiszállító képességének 60%-a és a légiüzemanyag utántöltésnek 75%-a a Nemzeti 37 Gárda és a szövetségi légierõ tartalékában található). Egy másik alapvetõ változás is történt. Sok logisztikai, „háztartási” jellegû szerep privatizálva lett. Megszûnt a haderõ önállósága a kenyérsütéstõl a ruhamosásig. Az ilyen szerepeket már magánvállalkozók (mint a Kellog-Brown-Root) végzik még a harcszíntéren is. (Amikor az Ohio-i Légi Nemzeti Gárdának egy „expedíciós erõvetítési” különítménye 2001-ben Taszárra érkezett a kecskeméti 59. vadászezreddel egy kéthetes közös gyakorlatra, meglepõdve tapasztalta az író hogy az irányító tornyon kívül, magánvállalkozó (KBR) kezébe volt az egész bázis anyagi mûködtetése).38 Ennek a szerepátruházásnak és szerepváltozásnak a negatív következményeit, gyengeségét láthattuk az Egyesült Államok katonai erõvetítés tapasztalatában az elmúlt 15 év alatt. A szomáliai bevetésre, a kuwaiti háborúra, Afganisztánból a Tálibok kiûzésére, illetve Irak meghódítására megfelelt az a „vékony” szövetséges hadi berendezés. Ellentétben az Iraki háború, mondhatjuk partizáni jellegû háború folytatására, azonban már túl gyengének bizonyult. A szövetségi kormány kénytelen volt nagyszámú Nemzeti Gárda erõket behívni és szolgálatba állítani mind Irakba, mind bárhol másutt azért, hogy átvegyék a szövetségi haderõ egyéb feladatait (például Koszovóban már egymást váltják fel a Nemzeti Gárda dandárok). Jelenleg az Irakban lévõ haderõnek 40%-a a Nemzeti Gárda kilenc hónapra behívott tagjaiból szervezett egységekbõl áll.39 Ebbõl a kilencbõl három hónapot vesz igénybe a bevetésre történõ felkészítés. Mellékesen meg kell említeni, hogy a Nemzeti Gárda csak évi 39 napot tölt kiképzéssel, azaz minden hónapban egy hétvégét és egy-két hetes nyári gyakorlótéri felkészítést. Ugyanakkor a terrorizmus elleni háborúban is igénybe veszik a Nemzeti Gárdát bizonyos bázisok és objektum védelmére. Az ilyen védelmi feladatokban élõerõként vesznek részt alakulat és fegyvernemi hovatartozás nélkül. Például az Ohio-i Nem-
36 LTC Mark Sarka, Ohio Adjutant General’s Department, Joint Operations, Power Point Presentaion, 17 November 2005 37 The Army National Guard Official Web Site; 2006 National Guard Posture Statement FY 2006; Air National Guard 38 Contract for Logistic Support: www.halliburton.com/kbr/projectprofile 39 MAJ Neil O’Brian, Public Affairs Officer, Ohio Adjutant General’s Department, Briefing/interview 17 November 2005
31
II-19
KR-2
2006. 07. 04.
Tom
KARD ÉS TOLL 2006/2
zeti Gárda tábori tüzérosztálya biztosított egy európai légierõ bázist, természetesen 40 nem lövegeivel, hanem õrszolgálat ellátásával és könnyûjármûves járõrözéssel. Mint e példa is mutatja, megváltozott az erõk bevetésének módszere. A mai veszélyeket úgy tekintik, mint „aszimmetrikus” feladatokat. Azaz már nem egy vizuálisan látható szemben álló ellenség fenyeget az érintkezési vonal túlsó oldaláról, hanem 360 fokos – vagy tüzér nyelven 6400 vonásos – körben bármikor számolni kell egy állandóan változó és álcázott formában indított támadással. Az ilyen ellenség elleni védelemben mindinkább elmosódik a fegyvernemi és a rendszeresített erõk (hadrendbe szervezett) jellege és szervezete. Mindinkább speciális feladatokra készülnek, azt is egyénenként meghatározva. Ezt az is mutatja, hogy ma már nem hadosztályok, hanem dandárok (megerõsítve harci támogató erõkkel, mint korábban a hadosztályokat) jelentik az „alapépítkezési kockákat”.41 Quo Vadis, vagyis mi a kilátás a jövõre? Az erõk ilyen jellegû alkalmazása, bevetése (például az elmúlt három év alatt az Ohio-i Nemzeti Gárdának majdnem minden tagja már behívásra került 9 hónapos szövetségi szolgálatra) negatív hatással van a Nemzeti Gárdára. Mind a szövetségi szárazföldi haderõ, mind a szárazföldi Nemzeti Gárda már több hónapja képtelen elérni toborozási céljait. Az úgynevezett hidegháború idején a Nemzeti Gárda tagjai zavartalanul tudták folytatni a polgári életüket és foglalkozásukat, tudván, hogy csak világháború esetén bomlik fel nyugodt életük. Az erõk jelenlegi igénybevételének a módja azonban ezt a felfogást teljesen felborította. A Nemzeti Gárda (legalább is Ohióban) fõ toborozási ösztönzõje az, hogy tagjainak például fizetik a tandíjukat az állami egyetemeken. Könnyen elképzelhetõ viszont, hogy látva ezeknek a diákoknak a váratlanul megszakított tanulmányi pályájukat, elkedvteleníti más fiatalok jelentkezését is. Ugyanakkor a nõs családapák behívásával a feleségekre hárul minden háztartási- és gyereknevelési gond. Ez is nehezíti a toborozó õrmesterek feladatát. Ennek a problémának, hogy mi lesz a megoldása az még nem látható, de mindenképpen ki kell alakítani egy olyan rendezést, amely a toborzással kapcsolatos anomáliákat megszünteti. Mivelhogy csak 1/3 annyiba kerül egy Nemzeti Gárda egység fenntartása, mint egy hasonló tényleges egység, a Nemzeti Gárda, mint követhetõ és hatékonyan alkalmazható rendszer képezi az Egyesült Államok haderejének a legolcsóbb építkezési eszközét.42 A túlságos igénybevétele miatt azonban veszélyeztetve van az eszköz épsége. A Nemzeti Gárda különleges adottsága: „a polgári élet melletti katonai szolgálatkészség!” – visszhangzik az amerikai hagyományban és közszellemben. Hazafias és szolgálatkész hajlamnak ad kifejezést anélkül, hogy követelné a katonai életpálya olyankénti választását, mint hivatást. A túl gyakori „gyarmati” célokért történõ bevetés azonban megszegi ezt a közszellemet és a katonai hivatás irányába tolja. A régi történelmi ellenzés egy tényleges haderõ iránt megszûnt. Az Egyesült Államokban, mint minden államban, jelen van egy olyan társadalmi réteg, amely a
40 Ibid. 41 Sarka 42 Ibid.
32
II-19
KR-2
2006. 07. 04.
Tom
KOCSIS SÁNDOR: Az Amerikai Egyesült Államok haderejének kialakulásáról és fejlõdésérõl
hivatásos életet, szolgálatot választaná pénzbeni, vagy szellemi jutalomért. Ez a réteg azonban túl kevés egy világhatalomnak, ahhoz, hogy a katonai szükségleteit biztosítsa. Az Egyesült Államok ugyanis mint minden más demokrácia, csak „keresztes hadjáratot” tud vívni (amiben lakossága szívesen veti be minden erejét). „Gyarmati”, vagy politikai célokért vívott háborúban azonban hamar elveszti kedvét és türelmét, elsõdlegesen a nagy anyagi költség miatt, illetve a feleslegesnek tûnõ emberáldozatokért. Ezért tehát az utóbb háborúkat a tényleges hivatásos haderõvel szükséges megvívni és az elõbbire a Nemzeti Gárdát – olykor kiegészítõ erõként – kell igénybe venni.43 Ugyanakkor a Nemzeti Gárda túl gyakori igénybevétele annyira jellege ellenes, hogy azonosságát fenyegeti, amely miatt vagy csökkenteni kell az Egyesült Államok jelenlegi gyakori világhatalmi katonai intézkedésinek sorából, vagy ezekhez a célokhoz a megfelelõ nagyságú, tényleges haderõt kell fenntartania, ami viszont visszavezet bennünket Montecuccoli-hoz.
FELHASZNÁLT IRODALOM 1. Tha Army National Guard Official Web Site: 2. Cooper, Jerry: The Rise of the National Guard. University of Nebraska Press; Lincoln, Nebraska; (1977) 3. Contract for Logistic Support: www.halliburton.com/kbr/projectprofile 4. Doubler, Michael D.: Civilian in Peace, Soldier in War. University of Kansas Press; Lawrence, Kansas; (2003) 5. Fehrenbach, T.R.: This Kind of war. (1994) 6. Gabel, Christopher R: The US Army GHQ maneuvers of 1941. Center of Military History; Washington, DC; (1992) 7. Hill, Jim Dan: The Minute Man in Peace and War. Stackpole Books; Harrisburg, Pennsylvania; (1964) 8. Ohio Legislative Service Commission Redbook for the Adjutant General (2005) 9. National Association of State Unversities & Land-Grant Colleges: www.answers.com/topic/morrill-land-grant-colleges-act 10. Newsweek: August 28, 1939 11. New York Times Co. usmilitary.about.com/cs/wars/draft2.htm (2006) 12. Perpich v. Department of Defense, 596 US. 334 13. ROTCM 145–20: American Military History. Headquarters, Department of the Army; U.S. Government Printing Office; Washington, DC; (1959) 14. Thomas, Lowell: Old Gimlet Eye. Farrar & Rinehart; New York; (1933) 15. U.S. Army Home Page: National Guard Units; Active Units (2006) 16. US Census Bureau: 1990 Census of Population and Housing 17. 12 US Statutes At Large (1862) 18. Weigley, Russell F.: History of the United States Army. Macmillan; New York; (1967)
43 T. R. Fehrenbach; This Kind of War. Brassey’s; Washington, DC; (1994), 454–456. pp.
33