Veresegyházy László szellemi hagyatékából
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA Ősevangélium I. kötet
Veresegyházy László
Dunaharaszti, 1976-79
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
A tartalomjegyzék adott sorára kattintva a választott fejezetcímhez lépsz!
Tartalomjegyzék 1. Evangéliumi trilógia ............................................................................................................................................. 6 2. Őstörténet ............................................................................................................................................................ 9 3. Az isteni „status quo” létrejötte ......................................................................................................................... 12 II. A TEREMTÉS TÉNYEZŐI ....................................................................................................................................... 15 1. A teremtő személye: Isten .................................................................................................................................. 17 2. A teremtés ideje: kezdet ..................................................................................................................................... 21 3. A teremtés anyaga: erő ...................................................................................................................................... 24 4. A teremtő tényezők harmóniája......................................................................................................................... 27 III. TEREMTÉSTÖRTÉNET ........................................................................................................................................ 29 1. A pneumatikus hegemónia létrehozása ............................................................................................................. 31 2. Solutio mundi.(A vízháztartás, mint életlehetőség) ........................................................................................... 38 3. A bioszféra kialakítása.(Fiziko-kémia koncentrációk) ........................................................................................ 42 4. A kozmikus időegyensúly megteremtése. .......................................................................................................... 45 5.A biológiai egyensúly megteremtése .................................................................................................................. 48 6. Az élettér befejezése .......................................................................................................................................... 50 IV. AZ EMBER ÉS VILÁGA ........................................................................................................................................ 52 1. Nem a fáról jöttünk ............................................................................................................................................ 54 2. Az asszony, mint következmény ......................................................................................................................... 57 3. A bűneset előtti világkép .................................................................................................................................... 61 V. AZ EMBERI BUKÁS ÉS KÖVETKEZMÉNYEI ........................................................................................................... 70 1. A bűnbeesés teológiai elemzése ......................................................................................................................... 71 a. Az ember bűnre való képessége ......................................................................................................................... 73 b/. A „kígyó” szerepe .............................................................................................................................................. 76 c/ A bűn-állapot ..................................................................................................................................................... 82 d/. A bűn öröklődési problémái .............................................................................................................................. 86 2. Az igazság és kegyelem teológiája ..................................................................................................................... 88 a/ Isten igaz, és ennek következményei ................................................................................................................. 90 a/1. Az ítélet által bezárt ajtók............................................................................................................................... 92 a/2. A megítélt környezet ....................................................................................................................................... 94 a/3. A megítélt ember testi és szellemi zuhanása (Antropogenezis)...................................................................... 97 a/4. A kígyó ítélete ...............................................................................................................................................101 b/ Isten szeretet és ennek áldásai ........................................................................................................................106 b/1. A Békesség Tanácsa ......................................................................................................................................107 b/2. A büntetés kiváltásának lehetősége .............................................................................................................109 b/3. Az ősevangélium ...........................................................................................................................................111 b/4. Nincs út visszafelé .........................................................................................................................................118 b/5. Az átültetett „Életfája” .................................................................................................................................120 c./ Az igazság és kegyelem kompromisszuma (P R E D E S T I N Á C I O )...........................................................122 c/1. Kegyelmi kiválasztás .....................................................................................................................................124 c/2. Eleve elrendelés (Predestináció)....................................................................................................................128 d/. Ádám és Éva örök sorsa ..................................................................................................................................133 3. A bűneset utáni világkép ..................................................................................................................................135 2 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
VI. A BŰN KITERJEDÉSE ........................................................................................................................................137 1. „Fiút kaptam az ÚR-tól” ...................................................................................................................................139 2. Káin és Ábel ......................................................................................................................................................141 3. Az áldozatok értelme és értéke ........................................................................................................................144 4.A bűn – ismét – az ajtó előtt .............................................................................................................................148 5. Vér kiált a földről Istenhez! ..............................................................................................................................151 6. Édentől keletre .................................................................................................................................................155 7. A bűn gyűrűzése ...............................................................................................................................................158 VIII. AZ ÍTÉLET ÉS KEGYELEM LÁNCOLATA ............................................................................................................161 1. Az ítélet hordozói..............................................................................................................................................162 2. A kegyelem örökösei ........................................................................................................................................167
3 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
I. BEVEZETÉS Ezt a munkámat megelőzte a „Jézus Krisztus Evangéliuma” c. öt kötetes igei naplóm. Éppen annak írása közben kellett rájönnöm arra, hogy az evangélium, - bár egyetlen, - de megjelenési formája és ideje szerint, többrétű. Ez a tapasztalás hozta létre számomra is az evangéliumi trilógia gondolatát, melyből ez idő szerint nem célom megírni a harmadik fejezetet is. Ezt szakavatottabb atyafiaknak hagyom. A hivatkozott munkám írása közben érlelődött meg az a gondolatom is, hogy az evangélium valójában nem más, mint Isten szabadítási akciójának történelme, melyet az emberi gonoszág, a bűn történelmével állit szembe. Az evangélium ilyen tagozódása pedig ismét nem egyéb, mint a helyreállító teremtésnek üdvtörténeti koronként más és más formában megnyilvánuló isteni intenciója, melynek középpontjában m i n d e n k o r az Úr Jézus Krisztus, - mint Megváltó, és mint Isten Fia, - áll. Kezdetben, - melyről a könyvem szól, - mint az Atya ígérete, az „asszony Magvában” áll előttünk. Majd az idők teljességében testet öltve, mint önmegvalósulás végzi el „a világ alapítása óta” elhatározott váltságművet. Végül, korunkban, mint érvényesített evangélium áll előttünk, akit a Szentlélek Isten szüntelenül aktualizál és érvényesít az Anyaszentegyház építésére. De reménységben hordozzuk az evangéliumnak azt a győztes formáját is, mely az újjáteremtés perfectumában triumfál. Az evangéliumnak ez a teljes Szentháromságban kifejeződő formája csak szűk fogalmi kincstárunk képeiben van jelen az emberi tudatban. Hogy a maguk idejében ezek a képek milyen állapotokban fognak realizálódni, annak megállapítása kívül esik tudatvilágunkon, de érzelmi képességeinken és fogalmi kincstárunkon is, - sőt hitünk számára is csak globális létezése ölelhető körül; részleteit jónak látta Isten a kijelentés homályába burkolni. Ezért e triumfáló evangélium mindenféle emberi boncolgatását csak türelmetlen kontárkodásnak tartok. Ezek előre bocsátása mellett szükségesnek látok könyvemhez egy pár gyakorlati tájékoztatást is adni. 1.
Könyvem nem írásmagyarázat, még kevésbé nem dogmatika. Egyszerűen a tárgyalt korszak „ihletett” értelmezése. Ezért van az, hogy nem nevezhető őstörténetnek, mert nem álltam meg a bábeli toronyépítés után. De Genezis magyarázatnak sem tekinthető, mert sem versről-versre, sem részrőlrészre nem vettem a textust, hanem témáról-témára. Az egész értelmezésnek a tendenciája a korszakban levő ősevangélium felragyogtatása, a sokszor nagyon is sötét háttér megrajzolásával. Hogy ez a korszak éppen elejétől végig a Genezisben található és sem nem több, sem nem kevesebb annál, az nem véletlen, de témámtól függetlenül nem az. Isten egy reménysugarat ad az Éden kapujában az embernek, melyből az idők teljességében „meglátogat minket a Nap támadat a magasságból”. A nap támadatról már írtam, most a reménysugárról írok.
2.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy miután munkám csak a Genezist öleli fel a kijelentésből, ezért a tárgyalt szöveghez kapcsolódó idézetek locus-ának jelölésénél nyugodtan elhagyhattam a könyv (I. Móz.) megjelölését. A könyv jelölés nélkül szereplő igehelyek mind a I. Móz. Könyvében találhatók. (Pl. 22:8)
3.
Bizonyára forrásmunkákat várna tőlem az olvasó. Nem használtam azokat olyan mértékben, hogy érdemes volna rájuk hivatkozni. A nehezebb helyeken mégis segítségül hívtam egy-egy autentikus 4 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
írásmagyarázót nemcsak állításaim támogatására, hanem gondolataim kifejezésére is. Mégsem vállalom azt a vádat, hogy „saját kútfőből” merítettem volna gondolataimat, bár sok olyan is van, és nem szégyellem azokat. Mivel sokkal inkább szerettem volna gondolatébresztő lenni, mint tanító, azért ha tévedéseimről valaki jóindulattal és meggyőzés szándékával fordul hozzám, kész vagyok magam gondolatát az igaz gondolatért bármikor feladni. 4.
Végül ezt a könyvemet, - bizonyos tapasztalatok alapján, - nem valószínű, hogy mindegyikét ugyanazon könyvtárnál fogom elhelyezni, mint az előzőt. Áldást-békességet az olvasónak!
5 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
1. Evangéliumi trilógia Az „evaggelion” szó „jó hírt”, „örömhírt” jelent. Ez a jelentés magában hordja hátterét. Azt a tényt, hogy valami rossz helyzetnek a következő végét jelenti és egy jónak az ugyanakkor elkövetkező kezdetét. Ebben a fogalomban szemlélve a teljes Szentírást, és abban három, tisztán megkülönböztethető evangéliumi kort látok az egy és különválaszthatatlan evangélium számára. Mindhárom ismertető jele az, hogy istentől jön, az ember javát szolgálja, - Isten dicsőségére, - és az embervilágra nézve egyaránt. Mindhárom fázis egy helyreállító teremtés kulcsát adja kezünkbe, - illetve hitünkre. Az a három evangéliumi fázis és azok korszakai, amelyek e jellemvonások hordozói, a következők: 1.
Az ősevangélium. Az e l s ő bűnesettől a patriarchákkal bezárólag tart. Intertestamentális kora az egyiptomi fogság közel fél évezrede. Ez választja el az ősevangélium ősszövetségét a törvény korszakát jelentő ószövetségtől.
2.
Jézus Krisztus evangéliuma. Az ige testet öltésének ideje alatt. Karácsonytól áldozócsütörtökig. Megelőző intertestamentális kor a fogságból való hazatéréstől az incarnatio-ig. Utána már nem szakad meg az evangélium folyamatossága, - hacsak 10 napra nem.
3.
A gyülekezet evangéliuma. Az egyház élete az apostoli kor gyülekezeteinek tükrében. Pünkösdtől Urunk visszajöveteléig.
4.
Urunk visszajövetelétől az utolsó ítéletig az u.n. „evangélium triumphans” jegyében él a világ, melybe angyalok vágynak betekinteni.)
Ismétlem, hogy nem három evangélium ez, még kevésbé négy. Isten egyetlen szabadításának három megjelenési kora, formája, típusa. Mindhárom köntösben ugyanaz az evangélium dominál. Szeretnék rámutatni, hogy ez a felfogásom nem egyéni önkény. Engem ebben a felfogásban már régen megelőzött Augustinus (Libr. 3.ad. Bonifatiousem c.4.), sőt vele egyetért Kálvin is, amikor így ír a Sinai előtti kijelentésről: „Ezeket nem akarta Augustinus az ószövetség neve alá foglalni. Abban helyesen járt el, s nem akart egyebet, mint amit tanítunk. Mert Jeremiásnak és Pálnak azokra a kijelentéseire volt figyelemmel, melyekkel ezek az ószövetséget a kegyelem és irgalmasság igéjétől megkülönböztetik! Ugyanazon a helyen azt is igen helyesen teszi hozzá Augustinus, - írja Kálvin, - hogy a világ teremtésétől kezdve az újtestamentum alá tartoznak az ígéret fiai, akik újjászülettek az Istenben, s akik a szeretet által munkálkodó hittel engedelmeskedtek Isten parancsainak. Éspedig engedelmeskedtek nem testi, földi, s elmúlandó, hanem lelki, mennyei és örökkévaló javakban vett reménységből, kiváltképpen bízva Közbenjáróban, és nem kételkedve abban, hogy a Közbenjáró által nyernek Szentlelket, hogy jól cselekedjenek; és bocsánatot is valahányszor vétkeznek. 6 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
És – még mindig Kálvint idézem, - az Augustinus fölosztása a törvény erőtlenségét egyszerűen elkülöníti az evangélium erősségétől.” (Inst. II. 11. 10.). 1.
Az ősevangélium, az Atya Isten evangéliuma. Ígéret formájában van benne jelen a Fiú, - minden evangélium realizálója. A hit tárgyát e korban az ígéretek képezik. A kegyelem erre a hitre adott válasz.
2.
A Jézus Krisztus evangéliuma a Fiú evangéliuma. Benne válik valósággá istennek valamennyi ígérete. E korban elég lett volna annyit hinni, amennyit látott az ember az isten Fiából. De e kor adta a legkevesebb hívőt.
3.
A gyülekezet evangéliuma a Szentlélek evangéliuma. Ő az idők kezdetétől, annak végéig gyűjti az új teremtés egyedeit és tömöríti itt a földön Anyaszentegyházzá, ugyancsak a Fiú áldozatának érdeméért.
Úgyis nevezhetjük a három evangéliumi formát, hogy 1. Előremutató evangélium, - 2. Rámutató evangélium és 3. Visszamutató evangélium. Lévén az, akire előre-, rá, és visszamutat az evangélium: Jézus Krisztus az Isten Fia. Az Atya, Fiú és Szentlélek munkája egységes képpé áll össze az eschatonban: az új ég, új föld és új Jeruzsálem trichotomiájában, amikor az új teremtés központi tényezője, a JÉZUS nevére minden térd meghajol: mennyeieké, földieké és föld alatt valóké és a Lélek által minden nyelv vallja, - a korán, az idejében és az elkésetten felismerőké egyaránt, - hogy „Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” És most térjünk vissza az első, az ősevangéliumra. Ez egyidejű a bűnnel. E tőmondat nem tartalmazza az ember fogalmát. Meggyőződésem ugyanis az, hogy előbb volt bűn, mint ember és így előbb volt evangélium is. Ezt a meggyőződésemet a maga helyén még kifejtem. A lényeg itt és most az, hogy egy percig sem volt bűnös állapot a szabadulás evangéliuma nélkül. Nincs tehát olyan interregnum, amelyben ne volna valamilyen formában a bűn mellett jelen a kegyelem lehetősége. Sem angyalok, sem emberek nem védekezhetnek azzal, hogy számukra még nem volt szabadulás lehetőség. Ez azt jelentené, hogy Isten nem mért volna minden időben egyenlő mértékkel. Erre még gondolni is blaszfémia. Hová tegyük akkor a törvény korszakát? Csak ez a kor volna egyedül a kárhoztatás kora? Ez a fogalmazás helytelen. A törvény megannyi nyíl, útmutató, jelzőtábla, mely az ősevangéliumhoz vezet. Nem eltörlése, hanem aláhúzása, figyelemkeltése az evangélium, a szabadulás létezésének. Nem az a baj, hogy a törvény adatott, hanem az, hogy az ember magától nem tudott rátalálni a kegyelemre, ezért ezt a kerülő utat adta számára az Úr. Akik a törvény szellemébe behatoltak, azok az evangélium szabadságában találták magukat. A törvény csak betűjében vált bilinccsé. Szellemében vezérfonal, szövétnek az ma is azok számára, akik megértették isten célját a törvénnyel. 7 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
A törvény az evangélium iskolája volt, és mint ilyen visszaesést jelentett az evangéliumhoz képpest; aminthogy visszaesés a mankó annak, aki már egyszer a saját lábán is tudott járni, de haladás annak, aki a saját lábát elvesztette.
8 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
2. Őstörténet A Gen. Első 11 fejezetét a biblica theologia „Őstörténetnek” nevezi. Ennek a szakasznak azonban nemcsak az a lényege, hogy a legősibb korba, egészen a kezdetekig, nyúlik vissza. Ez amennyire érték történelmünk kezdetéről, annyira kétségeket is ébreszt a társadalomban, mert látszólag nehéz tudományos dokumentumokkal alátámasztani. A Biblia azonban nem történelemkönyv. Nem is volt sohasem célja, hogy a történelmi hűség látszatával kellesse magát. Még kevésbé kívánt késő évezredek kúlturvivmányai számára tudományos alapul szolgálni. Vagy éppenséggel nem tekinthetjük a Biblia hivatásának, hogy a Kr. u. kétezer év igényét kielégítő színvonalon adja elő a helyenként ötezer évvel előbb rögzített eseményeket, vagy tudatvilágot. A biblia örök értékű mondanivalója nem tűrné, hogy bármely fejlett kor terminus technikusainak keresztmetszetét tükrözze fogalmi körében, vagy kifejezésmódjában. A Biblia örök mondanivalója örök aktualitású, azért kifejezésformája, tényközlése is olyan szintű, hogy az, az évezredek során se veszítsen időszerűségéből, sőt minden kor minden rétegű emberéhez eljusson, a tanulatlanhoz éppúgy, mint a tudóshoz. Hiszen mindegyik a megváltás tárgya. Ezek előrebocsátása után, - főképpen az őstörténetre nézve, de a továbbiakban a bibliai csodákra nézve is áll az a tézis, hogy e kor eseményeiben, leírásaiban a z ö r ö k t e o l ó g i a i i g a z s á g o k k o r a b e l i történetekben, eseményekben
mondákban, vannak
mítoszokban,
elbeszélve.
vagy
csodának
minősülő
Ebben a definícióban nyilvánvaló, hogy a történet,
monda, mítosz, vagy csoda csak formája annak a teológiai igazságnak, amit a kor nyelvén akar kifejezésre juttatni. A köntös elvesztheti korszerűségét, elvadulhat; mondává, legendává minősülhet. Sőt az elbeszélések között ellentétek, olykor ellentmondások is jelentkezhetnek; ez azonban csak a köntös, a forma jellege. A benne lévő isteni igazság örök, állandóan időszerű, sőt friss és szankcionálisan elkötelező az egyetemes emberiség számára. Ezek a szankciók pedig nem csekélyebbek, mint örökélet, vagy örök halál. Azt is megállapíthatjuk, hogy az isteni igazság örök érvényét és változhatatlanságát az sem befolyásolhatja, hogy az teológiailag is árnyalható. Ez esetben is csak az emberi spekuláció egyéni, vagy csoport-beállítottsága, az egyén logikai variációi, sőt bizonyos tekintetben az egyéni, vagy csoportérdek célkitűzései nyomják rá az egyetlen és megmásíthatatlan igazságra az emberi kategóriák bűnös nyomait. Ezek figyelembevételével bevezetésemben még egy némileg filozófiai és metafizikai tárgyú fejezetet kell felvennem, de a teológiával támogatva. Csak azért nem nevezem ezt a fejezetet teológiának, mert a teológiából való visszakövetkeztetés útján jutok el eredményeihez, megállapításaihoz. Ez a fejezet egy kiindulópontot képez a további mondanivalóhoz. „Az isteni status quo létrejötte.”
9 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Szeretném hinni, hogy nem elhibázott alapvetés lesz a következő fejezetek teológiai mondanivalójához. Mégsem indulhatok e fejezet tárgyalásához úgy, hogy valamiképpen azokat a tényezőket meg ne határozzam, amelyek előidézői, szereplői és tárgyai az egész őstörténetnek. És, - bár az őstörténetből már történelemmé módosul, - de tendenciámnak megfelelően, hogy t.i. az ősevangélium korszakát kívánom e munkámban felölelni, ide veszem még a patriarchák korát is. Ezek alapján főbb témáiban a következőket tartalmazza ez a könyv. I.
A teremtés tényezői.
II.
A teremtéstörténet.
III.
Az ember és világa.
IV.
Az emberi bukás és következményei.
V.
A bűn kiterjedése.
VI.
A kegyelem láncolata.
VII.
Lehetőség az újrakezdéshez.
VIII.
Hármas bilincsben.
IX.
Kollektív bűneset.
X.
Patriarchák üzenete.
XI.
Evangéliumi kontinuitás.
Látni fogjuk, hogy az aránylag szegényes mondavilág milyen gazdag teológiai mondanivalójában. Sőt azt is be kell látnunk, hogy az emberiség a még mindig meglévő gyermetegségéről vizsgázik, amikor meséken, szavakon, kronológián megütközve, nem hajlandó meglátni mögötte az üzenetet, a formában a tartalmat, a kifejezés mögött a mondanivalót. Bizony, sokszor kell azt tapasztalnunk, hogy tudományos mezbe öltöztetett naivitással térnek napirendre a másodrendű dolgok miatt az első rendűek felett. Az a felfogás is csak az emberi látszatigazság múló talajából fakad, hogy ezek az isteni kijelentések nem viselhetik el károsodás nélkül a tudományos világnézet vívmányait. Távol áll tőlem, hogy csatlakozzam azokhoz a nagyszámú teológusokhoz, akik gyakran erőltetett úton kísérlik meg a teológia és természettudomány összeegyeztetését. Ez nem lehet célja a teológiának. Ki tudna egy filológiát egy fizikához közelíteni? Más terület az egyik és más a másik. Mondhatná erre valaki ellenvetésként, hogy akkor a teológia mért igényel követőitől theocentrikus világnézetet, amikor a természettudomány csak geo-, vagy kozmocentrikus világnézetben tud ma
10 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
már gondolkozni? Az jó lehetett a primitív embernek, mert a semminél több volt, de nem elégítheti ki a modern embert, mert akkor mihez kezdjen kézen fekvő eredményeivel? Sem azt nem hiszem, hogy a teológia és a természettudomány között antagonisztikus volna az ellentét; sem azt nem hiszem, hogy nincsenek nagyon komoly természettudósai korunknak, akik nagyszerűen tudnak ettől még hinni Istenben, sőt esetenként megkapó a realisztikus teológiájuk. A teológia nem a tudományt akarja fékezni, hanem annak Isten ellenes, istentagadó tendenciáját. Az őstörténet alapjaiban, csirájában magában hordozza az egész emberiség sorsát, történelmét; de a teljes isteni üdvterv vázlatát is. A haladás gyökerei is itt találhatók.
11 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
3. Az isteni „status quo” létrejötte A Biblia azzal kezdődik, hogy Isten megveti egy eljövendő világ alapját. A keresztyén teológia, - különböző igei kinyilatkoztatások alapján, - feltételezi, hogy a világ teremtését és az erre vonatkozó isteni tervek megalkotását, a természeti és kozmikus törvények beépítését az univerzumba, majd a leendő bűn miatt az üdvtervet, megelőzte a teremtés „aiónja” előtt az u.n. „Békesség Tanácsa”. Ez valójában az Istenség egyetlen és kizárólagos voltán belüli Háromság „szereposztása”. Lényegében arról van ebben szó, hogy az Isten: szeretet. Minden megnyilvánulása szeretet lett. De az volt mielőtt lett volna megnyilatkozása. Szeretet pedig involválja egy másik személy létét, akire a szeretet irányul. Ez a Fiú. Mivel pedig úgy a Fiú, mint – ha fiú van, akkor atyának is lenni kell, - az Atya mentes minden anyagtól, ezért a kettő harmóniája a Lélek. A Békesség Tanácsa így már nem egyéb, mint az Isten belső harmóniájának emanátio-ja. Tanulmányom céljától eltérne ennek, az igeileg megalapozott, elméletnek bővebb kifejtése. Annak valóságát azonban léptennyomon látni fogjuk, hogy az események a Szentháromság bármelyik Személyének dominálása mellett is a másik két személy legtökéletesebb „synergis”-ével, együttmunkálkodásával jön létre. De az is megfigyelhető, hogy a kezdettől nyilvánvaló és a kezdetben elrejtett törvényszerűségek olyan logikai rendszert alkotnak, amely „sua sponte” semmiképpen nem jöhetett létre. Valójában nem nehéz felfedezni, hogy alapjait illetőleg „nincs új a nap alatt”. És ez nem pesszimizmus. Minden felfedezés nem egyéb, mint a teremtésbe beépített törvényszerűségek okozati összefüggéseinek kibomlása egy-egy kutató elme előtt. Ebből nyilván következik, hogy Isten, aki maga alkotta és építette be a jelenségekbe ezeket a törvényeket, sőt azok egyensúlyban tartására is gondja volt; nem lehet gátja, akadálya a tudományos kutatásnak, mely ezeket felfedezi és az Isten szépnek és jónak szánt világát ezzel tökéletesíteni, növelni akarja. Sőt egy felől arra mutatnak ezek a dolgok, hogy Isten kész munkatársul fogadni a világ tudósait terveinek kihozatalában, más felől, ezek a felfedezések, ha hittel társulnak, csak nagyobbá, dicsőségesebbé teszik a tudomány számára Isten létét és lényegét. A hitetlen tudomány azzal kelleti magát, mintha Isten „primitivitásával” szemben, ő volna a felfedezések létesítője. Pedig pl. az atomok törvénye együtt született a világgal. Nukleinsavakkal az ősember is rendelkezett. És így tovább. Egyiket sem a felfedezője alkotta. Ha pedig ez így van, akkor ki a nagyobb? A felfedező? – Vagy az Alkotó? Vagy nem az Úr Istennek volt-e gondja arra, hogy az ember csak fokozatosan jöjjön rá a törvényszerűségek belső összefüggéseire? A tudomány, amikor egy-egy ismeretágban a mélyre hatolás, az analízis útjára tér; vagy amikor hipotéziseketállit fel, melyeknek igazolására törekszik, - kétségtelenül felmérhetetlen kultúrkészlettel ajándékozza meg az emberiséget. Szélesíti látókörét, tágítja koncepcióját. De ugyanakkor az igazi tudománynak rendelkeznie kell annyi alázattal, amennyivel beismeri, hogy felfedezései közepette a tudás, - éppen tárgyi koncentrációja révén, - látókörszűkítéssel is jár. Sajnos, - a tudomány bűne az,
12 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
- hogy e látószögön kívül leghamarabb az Isten marad. Az igazi tudomány objektív. Mégis azt kell mondanunk, hogy amikor az Alkotó helyét a felfedező foglalja el, nincs nem-szubjektív emberi tudomány. Nevezzük az „intelligencia dinamikus egyensúlyának” azt az isteni elvet, mely a felfedezések időrendi sorát eleve meghatározta. Mit jelentett volna az atomerő felszabadításának felfedezése egy barbár uralkodó, vagy a despoták, vandálok kezében? Ma is sok vele a visszaélés. De láttuk, hogy a mérges gázok használatának megegyezéses eltiltása és a tilalom betartása, bizonyítja, hogy korunk intelligenciája most még, valamiképpen rajta tartja kezét a tudomány ravaszán, hogy önpusztító módon ne érvényesülhessen az. Az „intelligencia dynamikus egyensúlya” azt jelenti, hogy bár az emberi társadalom alakításában élen jár a tudomány, de sohasem annyira elől, hogy azt nyomon ne kövesse a kor műveltségének olyan magas foka, amely a tudomány fegyelmezett féken tartásához elegendő. Nyilvánvaló, hogy aki az emberi tudomány és intelligencia harmóniájára, az egész társadalomtörténet eddigi folyamán ilyen döntő mérsékletet tud gyakorolni, az maga az I N T E L L I G E N C I A ! Intelligencia nélkül lehetetlen volt ezt a világot létrehozni, a benne feszülő törvényszerűségek logikáját úgy megalkotni, hogy a bűnös ember által történő kibontásában is megmaradjon az egyensúly, még ha ez olykor a „pisai ferdetorony” döbbenetével tölt is el. Ez a teremtő, törvényalkotó és moderáló Intelligencia méltó a csodálatunkra, sőt imádatunkra: ő az ISTEN. Mi belőle való részintelligenciával rendelkezünk. Amilyen mértékben intelligenciánkat nemcsak egymástól, hanem tőle magától sajátítjuk el, annyira vagyunk és maradunk istenfiak. Egymás megértésének kulcsa az egymásban lételünk. Mi Istenből és az Isten bennünk. A tudósok millióinak óriási tudománykészlete csak tört részét tudta még kibontani a világteremtő és fenntartó, kimeríthetetlen intelligenciának és azzal összefüggésben sem fog elérni soha. Valójában, - mint látni fogjuk, isteni felhatalmazás alapján folytat az emberkutató munkát és létesít ez által kultúrát. Isten laboratóriumot alkotott az ember számára ebben a világban, hogy itt a maga szabad akarata és jótetszése szerint folytathassa a rendelkezésére álló elemekből, saját életkörülményeinek megteremtését. Nem mi teremtjük ezt a világot, hanem a saját világunkat teremthetjük csak meg ebben a kész világban. Ez a világ a maga globális egyetemében a teremtő Isten „keze” nyomát viseli magán mindenkor; éppúgy, mint körülményeink, - melyeket az adott lehetőségen belül magunk teremtünk magunknak, - szintén magukon hordozzák bűneink bélyegét. Mert lehetetlen észre nem vennünk, hogy az emberi tudással együtt nő a bűn. Ez azonban nemcsak bélyeget nyom a tudomány vívmányaira, hanem el is torzítja azokat. Talán a torzítás szerény kifejezés is erre a tendenciára. Megfelelőbb, ha azt mondjuk, hogy a tudomány áldását átokká teszi minden lehető helyen az emberiség számára. Ezt a párhuzamot és összeütközést a tudomány, valamint intelligencia, az isteni lehetőség-nyújtás és az emberi bűn rombolása között azért is fel kellett vázolnom, mert a következőkben ennek figyelembe vételével alakítom 13 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
az események értelmezését. Ezeknek a tényezőknek az egymásra hatása számomra nem spekuláció terméke, hanem nagyon is reális valóság, melynek áldása és átka egyaránt megüli a modern társadalmat. Végül említést kell tennem arról, - a jóindulatúnak egyáltalán nem nevezhető, -ideologiai törekvésről, amely tudatosan összekeveri az Isten személyét a földi egyházak fogalmával, a teológiát a papokkal és a leggyatrább képviselőiben veti el a legmagasabb intenciókat. De ugyanezt teszi az elvi témákkal is, amikor az emberi szembenállásokat isteni dimenziókra vetítve, „a fürdővízzel kiönti a gyereket” is. Az a „status quo”, amelyet isten létrehozott, egy materiális (nem materialista!) világ. Egész pompás flórájával, harmonikus faunájával egyetemben, valamint meteorotropikus jelenségeivel fenségesítve; ez a teremtett világ egy olyan isteni „status quo” az emberiség számára, amelyből lehetőséget kapott egyaránt arra, hogy a mennyország kapuját építse fel magának, de arra is, hogy szabad akaratából a pokol tornácává tegye azt maga és utódai számára. Az ember isteni lelket is kapott arra a célra, hogy képes legyen a mennyország felépítésére, de szabad választást is arra, hogy az ellenkezőjét tegye. Az isteni lélek és a szabad akarat volt az a két alkotó elem, mely az embert minden más teremtmény fölé emelte. Az ember még elbukottan is szellemi lény maradt és megmaradt szabad akarata az Istenhez való visszatérés melletti döntésre. Nem vádolható az Isten az ember helyzetében és nem vitatható el szupremáciája sem minden teremtmény felett.
14 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
II. A TEREMTÉS TÉNYEZŐI A teremtéstörténet tárgyalását csak bizonyos metafizikai fogalmak teológiai vizsgálatával kezdhetjük, illetve ezek után folytathatjuk. A teremtéstörténetek feltalálható, mintegy félezer változata, három princípiumot fogad el, hirdet a teremtés tényezőjeként. Ezért e témakörben négy fejezetben kell a teremtés tényezőiről tárgyalnunk. 1. A teremtő személye: Isten. 2. A teremtés ideje: kezdet. 3. A teremtés anyaga: erő. 4. A teremtő tényezők harmóniája. Kétségtelen, hogy mindhárom „teoretikus” tényező a mi empirikus világunk számára. Ebből következik, hogy a bűn miatt megromlott ember minden igyekezetével igyekszik létezésüket problematikussá tenni, hogy a teremtés képletébe valami módon saját tényezőit helyettesítse be, sőt ezen az úton nyílik lehetőség arra, hogy a világ mai képletébe saját magát helyettesítse be. Első sorban a természettudományok próbálnak magyarázatot adni az „értelmünkön kívül eső” fogalmakra. És, ha sikerül valahogy egy-egy lépéssel előbbre jutni az ismeretlenség útjain, azonnal benyújtják az emberiségnek a számlát, hogy felfedezéséért fizessen a „még” fel nem fedezett fogalmak hasonló megfejtése iránti hittel. Ezekre azonban csak hiszékenységgel válaszolhat az ember. Ez utóbbi passzív hit, melyben nincs dynamica. Ha mégis erőt akar képviselni az ilyen emberi tudomány, akkor valamilyen „izmus”-sá, irányzattá kell változnia, hogy követőkre találjon, vagy követése kötelező erejűvé váljék. Istennek ilyen segédmegoldásokra nincs szüksége. Ilyen tudományok pl. a kozmikus evolúció és általában az evolúció. Sok tekintetben a biológia, de mondhatjuk, hogy az egész természettudomány és az arra épülő filozófia. Nem tagadjuk ezeknek a tudományoknak illetékességét. A világ, eddig ismeretlen területiből egyre szélesebb kört ölelnek fel. De egyikük sem állíthatja magáról azt, hogy a maga területén eljutott a végső dolgok megoldásáig, vagy akárcsak az eredet felderítéséig is. Ez önmagában nem vethető a tudomány szemére, de az az önteltség, mellyel ezt a kérdést kezelik és tálalják a társadalom számára, mintegy elkötelezve korunkat arra, hogy fogadja el nézeteiket kötelező erejűnek. Ma már ezek a tudományos mozzanatok világnézetté álltak össze, és pl. államok, társadalmi rendek, sajtó, egyetemek stb. számára elkötelezővé váltak és tagjainak is exisztenciálisan elkötelezik tételeik, vagy más néven ideológiájuk elfogadására. A világnézet teológiai változatának nincs legalitása olyan értelemben, hogy ennek létezése korlátokat ne jelentene hirdetőinek. 15 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Összegezve az eddigieket, az emberi vizsgálódás csak a számára adott fogalmi keretek között mozoghat, illetve új fogalmakat is csak az értelem határain belül alkothat. És bár az emberiség fogalmi köre évezredek alatt nagyot fejlődött, az a fenti három tényezőt: - Teremtő, idő, anyag, - most is, csak a tőlük nagyon távol eső a-priori ítéletekből tudja megkörnyékezni. Ezt a megállapítást lehet tagadni, elvetni, mellőzni; de cáfolni, vagy megoldani nem! A teremtéstörténet előzményeinek elemzése az igéből is csak visszaszámlálás útján történhet. A következőben én egyáltalán nem kívánom sem a tudományos világnézetet cáfolni, mert az jó, vívmányát minden értelmes hívő ember elfogadja; mégkevésbé kívánom mellőzni, de egyenlíteni sem. A hét világnézet soha sem fog közös nevezőre jutni és ez nem is lehet egyetlen teológiai irányzatnak sem célja. Ha itt-ott mégis úgy látszik, hogy teológiai értelmezésemben közelitek tudományos nézetekhez, ezt csak ott teszem, ahol természetszerűen kínálkozik a régi elbeszélések elemeinek beillesztése a mai fogalmakba. Most pedig „in medias res” fordítsuk figyelmünket a teremtés tényezői felé.
16 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
1. A teremtő személye: Isten „Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér, Csak titkon érző lelke óhajtva sejt.” (Berzsenyi) Jóindulattal szemlélve a hitetlen tudomány Isten-ellenes definícióit, szillogizmusát és elméleteit, megállapíthatjuk, hogy végső következményeiben képtelenek Isten lényegéhez férkőzni; még abban az értelemben sem, hogy bármivel pótolni tudnák a tagadásával keletkezett fogalmakat, tényeket és tényezőket. Elvadult elfogultságukban még a jobbindulatúak is legfeljebb csak Isten nevének a tetteibe történő behelyettesítéséig jutnak el. Ez alatt azt értem, hogy az Isten nevét helyettesítik saját filozófiai, vagy természettudományi fogalmaikkal. Mivel dolgozatom nem theodiceai tanulmány, hanem a Szentírás értelmezése, - nem tartom célomnak a forgalomban lévő elméleteken igazolni álláspontomat, melyet már előre leszögeztem. E helyett inkább nézzük e pótlékok teclógiailag is elfogadható értelmezését. Ha pl. a tudomány azt vallja, hogy az Univerzum, és benne naprendszerünk, ezen belül pedig a föld egy „ősködből desztillálódott le”, - én azt mondom, jó. Elismerem, hogy a tudomány ebben előbbre tart, - tegyük fel, - mint a teológia. Azt azonban már nehezebb megértetni velem, hogy ennek az „ősködnek” a Principiumát és a bizonyos desztilláló Erőt, s annak törvényszerűségeit meghatározó Intelligenciát, mért nem szabad, egy erre a célra fenntartott fogalommal, ISTEN-nek neveznem? Mi ebben a ráció? Vagy, - ha a világ azt állítja, hogy a kozmikus mindenség rendjét, s benne földünk törvényszerűségeit, azok vaslogikáját egy ős-intelligencia határozta meg: én készséggel hitelt adok ennek a teóriának. Igaz is lehet. Csak azt nem tudom, hogy kinek állok útjába azzal, ha én ezt az Ősintelligenciát annyira csodálom, sőt műveiből következően, szeretem? Kész vagyok Istennek elfogadni és neki kijáró imádattal körülvenni. És így folytathatnám tovább, de minek, ha álláspontomat ennyi is kifejezi. Azt ugyanis, hogy azt a Princípiumot, aki minden létezőnek eredője, - szellemiségem kényszerénél fogva, s z e l l e m i sajátosságok közepette alkotom magam számára fogalommá és eredendő emberi hagyomány szerint Istennek tartom, ennek a fogalomalkotásomnak minden konzekvenciájával. És azzal, hogy megfogalmazom a magam számára a bennem élő és működő Istent, nem én alkotom meg őt, hanem én, a teremtmény fogalmazom meg kollektív használatra, röviden fejezve ki, Istent. Mit változtat ennek lényegén az, hogy pl. vallástörténeti vonalon Allahnak, Jehovának, vagy Atyaistennek nevezik; vagy más lesz-e az Isten, ha a kultur történelem alulnézetéből az Őserő, vagy Ősanyag, vagy Ősintelligencia néven nevezik? Ez rész szerinti ismeretből, az a teljességre törekvő, de a végessel a végtelent fel nem fogható hitből származik. Valójában Istennek minden neve, minden róla alkotott emberi fogalom csak körültapogatása a valódinak, de bennünk sohasem azonos ővele. A tudomány szerénytelensége, ha princípium-nélküli kategóri17 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
ákban próbál gondolkozni. Magában hordozza végső kudarcát. Csak önfejükből táplálkozó embereket lehet rászedni ilyen elméletek befogadására. Sajnos elég nagy a számuk. A Teremtő személyét nem a mi tudatunk formálja meg. Ő tudatunktól függetlenül van. Többet nem is foghatunk fel belőle, mint amekkora a tudatvilágunk köre. A tudatlan ember sejtelmekben él és misztikumba vesző hitével ugyanazt fejezi ki, amit már bővebb fogalmi körrel, több részigazság megtapasztalásával, bizonyosságával hirdet. Pl. egy tudós, vagy egy filozófus. De még ennek is el kell jutnia a szókratészi szerénységre: „tudom, hogy semmit sem tudok”, - az Istenről. Ez lehet a tudomány egyetlen elismerése a Teremtő személyéről. Vallom, hogy Isten sohasem lesz olyan mértékben felfogható, hogy a róla alkotott ismeretünk ne szorulna hitbeli kiegészítésre. És sohasem válik annyira elrejtőzködővé, hogy valami részbizonyossággal ne tenné kétségtelenné a jószándékú ember hitét. A hit és tudomány egymásra támaszkodó gótikus ív, melyek összefeszülése adhatja meg az ember és Isten kapcsolatának összeomolhatatlan szilárdságát. Istent nem kell bizonyítani és reménytelen erőlködés Öt tagadásba venni. Isten önmagának bizonyítéka. Isten nyilvánvalóvá tette magát a legprimitívebb ember számára is a létező világban, úgy hogy létező valóságát tagadásba venni hiú szélmalomharc. Isten létezését még csak hinni sem kell. Legalábbis a hitnek ez a foka még az ördögben is megvan. Mindenki, aki az anyag mögött keresi, akár ösztönösen, akár tudatosan, az azt irányító, működtető szellemet, találkozik szükségszerűen az Istennel. Ha a törvények felfedezése mögött az ember nem jelentkezik mindjárt törvény-előállítóként, akkor rátalál az Istenre. Ez természetes. Ha mégis szóba jöhet az ember részéről Isten nem létezésének lehetősége, az csak az Isten elől való menekülése miatt lehetséges. A tagadás egyike azoknak a modern bokroknak, amely mögé a tetten ért ember elrejtőzik Istene elől. Isten léte körül akkora a zűrzavar, amekkora a hitetlenség. Ma éppen elég nagy. Ennek fokát abban is megállapíthatjuk, hogy ha Isten létezését még az ördögök is elfogadják, mekkora akkor az ember bűne, ha az ördögön sem tesz túl ebben a kérdésben!? Isten létezésének pozitív és negatív megnyilatkozásai vannak. Az elektromosságot is ez a két pólus határozza meg. És bár, ha taszítják egymást; egyik sem képezhet elektromosságot a másik nélkül. Isten pozitív bizonysága maga a lét. Minden, ami létezik, csak az Isten feltételezése alatt jöhetett létre. S minthogy a létezés, nem hipotézis, hanem konkrét realitás; e létezés előállítója még kevésbé lehet feltételezés. Bár Ő absztrakt realitás. Pozitív és negatív töltésű elektromosság akkor is volt, amikor még nem fedezték fel azt. Létezésüket mégis fel kellett valami módon fognunk ahhoz, hogy hasznunkra váljék az. És ezt nem az elektromosság érdeke kívánta meg, hanem az emberé. Hatványozottan áll ez az Isten és az ember viszonyára. De isten valóságos létezését a negatív bizonyságok is hitelesítik. Egy százados így intette őrmesterét: „Ne káromolja örökké az Istent, mert csak azt bizonyítja vele, hogy Ő van.” – Aki ugyanis nincs azt káromolni sem lehet. Akit pedig káromolni lehet, azt más előjellel lehet dicsőíteni is. Valójában tagadni is csak azt lehet, aki van. Egy
18 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
apa megtagadhatja a fiát, vagy fordítva. De nem létezőt sem tagadni, sem megtagadni nem lehet. Így bármilyen bizarr dolognak látszik is, Isten létének negatív bizonyítéka az istentagadás. Annak ellenére, hogy a negatívizmus minden téren önmagában hordozza ítéletét, Isten létezésének éppen olyan értékű bizonysága a negatív állásfoglalás, mint amilyenek a pozitív bizonyságok. Valójában a bizonyságok fogadója dönti el, hogy Istennel kapcsolatban milyen álláspontra helyezkedik. A hívő embert még a negatív bizonyságok is megerősítik hitükben (pl. az ördögök hite); a hitelen ember pedig a pozitív bizonyságokra sem tud igenlő választ adni. Nem azon áll, vagy bukik világunk, hogy milyen mértékben bizonyított dolog Isten léte, vagy nem léte; hanem azon, hogy milyen mértékben hisz benne valaki, vagy mekkora hiteltelenséggel, közönnyel rejtőzik el tagadása bokra mögé. Minden kétséget kizár tehát annak bizonyossága, hogy akár a hit számára, akár a jogosan kétkedve kérdező tudomány dacára, a teremtő személye: ISTEN. Ezen még ennek tudomásul vétele sem változtat. Ez akkor is megfellebbezhetetlen tényező marad, ha olyan kollektív ellenállásba ütközik, mint amilyen a bábeli toronyépítés volt. És akkor is, ha kollektivitása mai színvonalon, államvallássá emelt materializmusa fokán kísérli meg saját kollektív agyvelejét behelyettesíteni a világ komplexumának képletében az Isten helyére. Isten ott Bábelnél is Úr maradt; és most is az marad. Legfeljebb a zűrzavar, a meg nem értés válik nagyobbá ma, mint akkor. Pedig az sem volt csekély, még ítéletnek sem. „Ne tévelyegjetek – azért, - Isten nem csúfoltatik meg.” (Gal. 6:7) Boldog ember, akinek a szíve Istenben talál nyugalmat, békességet, sőt tudományt is. Teremtéstörténetünk első tényezője ilyen képpen most már adott. Bármilyen funkcióba helyezze bele az emberiség a maga és világa létrejöttét, az a tudományos elnevezések és fogalmak különbözősége ellenére is azonos az ISTEN fogalmával. A materializmus sem tud az ősanyag eredetére magyarázatot adni, hanem megáll a „félúton”, hogy ne kényszerüljön Isten személyéhez eljutni. Ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy a materializmus feltételezése szerinti őslétezés ténye mögött a mindeneket teremtő személyisége áll, aki nem más, mint az ISTEN. De az evolúció elméletének hívei sem tudnak ennél előbbre jutni. Ma még az élet előállásának kérdése titok. Lehet, hogy holnap ismét egy lépéssel előbbre jutnak, de a létezés fogalmánál megállni, annyi, mint félni a célba érkezéstől, aki a visszaszámlálásban nem lehet más, mint ISTEN. Isten nem hipotézis, hanem teremtményeiben tükröződő, harmóniájában megtapasztalható, munkájának logikai konzekvenciáiban megcsodálható kozmikus manifesztációiban dicsőíthető s z e l l e m i valóság, aki nem azonos teremtményeivel, hanem szupremáciája az Univerzumnak, hanem egzisztenciája (létezésének illetősége) annak. ISTEN nem olyan értelemben lett a teremtés munkájának személyisége, hogy szükség lett volna rá, mint apriori fogalomra, a történések kezdete magyarázataként, mert az ultima latens (az elrejtett vég) is benne fejlik ki és a kettő közötti időt, teret és mozgást is Ő uralja. Tehát nem emberi fantázia, vagy kényszer szülte őt, akit oda 19 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
teszünk, ahol tudatunk már nem tudja követni a dolgok eredetét. Isten olyan létező valóság, aki nemcsak eredete és vége a dolgoknak, hanem állandó fenntartója, mozgatója, megítélője, sőt megváltója is teremtett világának. Isten a teremtésnek nemcsak koncepciója, hanem dimenziói sem nélkülözheti munkáját. A tudomány akkor áll hivatása magaslatán, ha szerényen tudomásul veszi, hogy a tudás fájáról származik, Isten akaratát megelőzve jött létre és ezért számára kibonthatatlanul elrejtőzködött előle az Úr. Ez a szerénysége még hitre is juttathatja a tudományt.
20 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
2. A teremtés ideje: kezdet Egyáltalán nem lehetünk annyira elfogultak, hogy Isten teremtő tevékenységének kezdetéül a mi világunk megteremtését tekintsük. Egy bizonyos: ha Istent nem tudjuk tapasztalati világunk részévé tenni, az idővel még kevésbé tudjuk elkövetni ezt. Az időnek ugyanis éppúgy nem tudjuk a kezdetét, eredetét; sőt végét, mivé válását sem meghatározni, mint a Teremtő személyét. Mégsem állíthatja senki, hogy nincs idő. Sőt tudjuk, hogy minden történés az időben megy végbe. Az idő éppen olyan kezdet és vég nélküli folyamat, mint maga az Isten, illetve az ő létezése. Az időnek nincs kora, mint ahogy minden egyébnek van a Teremtőn kívül. Az idő valójában történés. Ami az időben történik, annak kora van. A korok egy-egy nagyobb, egységbe foglalható szakaszát, korszaknak nevezzük. A korszakok a tudomány szempontjai szerint különbözők. Vannak kozmikus, meteorológiai, geológiai, történelmi stb. korszakok. Ezek emberi kategóriák és semmiképpen sem szűkíthető beléjük az isteni tevékenység. Istennek is vannak korszakai, melyeknek határait egyáltalán nem ismerjük. Bár a klasszikus korszak fogalmi köre is sejtetni engedte ezt és az isteni korszakok fogalmát az örökkévalóság gyökeréből származtatja és „aión”nak nevezi. Nem ismerjük a teremtett világ térbeli határait sem, de az bizonyos, hogy Istennek több „kozmikus aión-jába” tellett annak megteremtése. Bibliánk első szava: a KEZDET fogalma is már cezúrát jelent a teremtés szimfóniájában. Ez a fogalom vagy a naprendszerünk teremtésének, vagy azon belül a föld teremtésének „kezdetét” jelzi. Talán az utóbbit. De egyáltalán nem ez a fontos. Az bizonyos, hogy Istennek vannak „aión”-jai. Voltak a bibliai teremtést megelőzően és lesznek a föld ítéletét követően is. Nagy a valószínűsége, hogy maga a föld és a rajta lévő élet kialakulása is „kisebb”, de így is millió években kifejezhető aiónokban ment végbe. Hogy – a mintegy hatezer évnyi messzeségben keletkezett „teremtéstörténet” (Ha valakit ez megnyugtat: teremtés monda) napokat említ, ennek két oka is lehet: A történet keletkezési korának embere nem ismerte sem az evolúciót, sem a korszakok fogalmát. Így a jelenségekből következtetett történést a korában meglévő fogalmi készletével fejezte ki. Ez pedig a napok váltakozása volt, mégpedig csak nappaloké, éjszakák nélkül. Ezért szól így a korszakváltás refrénje „lőn reggel és lőn este”. Istenének tisztelete mélyebb volt. Nem homályosította el annyi ismeret. Ennek következtében Isten munkáját dinamikusabban látta és ábrázolta még annál is amilyennel azt Isten végezte. Ezek alapján kétségtelen, hogy a bibliai teremtéstörténet minden fellelhető változatának szerkesztését az ember hitének mélysége és fogalmi körének szűk keresztmetszete determinálta.
21 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Miután a teremtés folyamatának emberi szemtanúja nem volt, természetes, hogy a teremtéstörténet is visszakövetkeztetés útján keletkezett. Kérdezem, hol az a tudós, aki a tudomány mai állása mellett is hiteles történetét tudná adni a világ előállásának? Ha csak az elemek előállási sorrendjét kellenék is meghatározni, nem jutnae hamarosan a tudomány a skolasztika zsákutcájába, nem tudván, hogy „a tyúk volt-e előbb vagy a tojás?” És ha ez így van, akkor miért dobunk követ a bibliai történetre és azok hagyományozóira? Kétségtelen az, hogy a világ keletkezéséről mérhetetlenül többet tudunk ma, mint hatezer évvel ezelőtt. Ahhoz azonban, hogy mindent tudjunk erről a témáról, talán megállapíthatjuk, hogy amit tudunk az alig több a semminél. Azt viszont el kell ismernünk, hogy akkor az volt a tudomány tetőfoka, amikor e teremtéstörténetek keletkeztek. Sőt azt is el kell ismernünk, hogy azok szimbolizmusa ma sem vesztette el jelentőségét. A bibliai teremtéstörténet hagyományozói sokkal inkább a természet szemléletében gyökereztek, mint korunk tudósai. Globálisabban nézték a teremtett világ egészét. Nem volt még olyan rész-tudományágakra bontva, mint ma. Ezért sokszor való következetlenségük ellenére is mind máig nagyrészt behelyettesíthető képletnek tekinthetjük munkájukat. Távol áll tőlem, hogy vakon vagy laikus teológus módján fogadjam el a bibliai teremtéstörténetnek valamennyi elemét. De vallom, hogy e teremtés történet isteni ihletésű képlet, melynek t e o l ó g i a i igazságai ma is érvényesek és hogy tudományunk eredményei hittel párosulva megtalálják behelyettesítésük módját az egyszerű s éppen ezért örökké aktuális teremtés-képletbe. Ez áll a teremtés időszámítására is. A föld életének aión-jai, - mint látni fogjuk, - a teremtés grandiozitásához képpest, de az emberi élet tartamának szemszögéből nézve „alig” napnyi időnek látszanak. És ennek a szemléletnek a kialakulását nem kell okvetlenül az ősember laicitásának tulajdonítani. Semmivel sem kell kevesebb önteltség a múlt ilyen beállításának laikussá nyilvánításához, mint amennyivel a jövőt utópisztikusnak állítjuk. Természetesen az igei jövőre, az eszchatonra gondolok. Van annak annyi időtállósága, mint amennyi jogosultsága ennek. Ezek előre bocsátásával sem állítom azt egy pillanatig sem, hogyha a teremtéstörténet napjai helyére aión-okat helyettesítünk be, akkor minden problémát megoldottunk. De egyet igen. Megértettük a teremtésmonda keletkezésének korát és ez által közelítettünk az igazsághoz. Magának az „idő” fogalmának igei értelmezésével majd a negyedik teremtési nap tárgyalásánál foglalkozom, „A kozmikus időegyensúly helyreállítása” címen. Most csak az idő „elejét” a „kezdet” fogalmát kell tisztáznom. A KEZDET, mint metafizikai fogalom a teremtés aiónjának elejét jelenti, mégpedig a mi világunk kategóriái között. Azt nem a mi feladatunk kutatni, hogy a „kezdet” előtt volt-e már valami és mi volt az? Saját „világunkra” nézve is csak apriori fogalomként fogadhatjuk el a „KEZDET” fogalmát, nemhogy az univerzumra nézve alkothatnánk ilyen kategóriát. Mint a teremtéstörténetnél látni fogjuk, egyáltalán nem hipotetikus feltételezés az igében az, hogy volt a kezdetet megelőző aión is e világban, mely bizonyos mértékig nem maradt hatástalan a mi világunkra nézve sem.
22 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
A mi világunk teremtésének történelme is több aiónból áll. A teremtés aión-jait pl. követte az emberi megromlás aiónja. Mi már a Jézus Krisztusban nyert váltság, vagy más fogalommal az egyházban végbemenő „újteremtés” aion-jában élünk. De „új eget és új földet várunk és ez lesz számunkra az „aión aiónón”, az örökkévalóság. Sőt e végső aiónunk és a jelenlegi közé még beékelődik az utolsó idők aiónja, az eszchatologikus aión is igen nagy horderejű eseményekkel, mint pl. az armageddoni ütközet, az ezeréves országlás, az elragadtatás, utolsó és az azt megelőző ígéret stb. A Biblia és benne a transcendens evangélium egyaránt ezzel a szóval indul: KEZDETBEN. Kezdete csak annak a folyamatnak lehet, amely nem örökkévaló, illetve nem öröktől fogva való. Ezért ez a kifejezés, hogy „kezdet” magában hordozza azt a másik fogalmat is, hogy „vég”. Mert minden, aminek van kezdete, véget is ér. Ebben az értelemben nevezte magát Urunk „kezdetnek és végnek”, „alfának és ómegának”, „elsőnek és utolsónak” Isten lehet valaminek elkezdője és így kezdete, de neki magának sem kezdete, ennél fogva vége sincs. Ő kívül áll az időn, mert időszak annak a számára van, akinek ritmusa van, eseményei, melyek részeire bontják az időtlenséget. Nyilvánvaló, hogy az, aki mindennek kezdete, az minden kezdés, minden létezés megelőzően létezik, az örökkévaló. Ő az Isten. Ismét ide jutottunk. Mert, ha valaki ebben a változó kozmoszban örökkévaló és változatlan, mindennek elkezdője és befejezője; az maradéktalanul egyenlő az ISTEN fogalmával. Nem kerülheti el figyelmünket a „kezdet” fogalmának ilyen ragozása: „én vagyok a kezdet”. „Kezdetben volt az Ige”, a „világ általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.”. – Világunkban és szívünkben egyaránt eggyé forr ez a két fogalom: ISTEN és KEZDET. Bizony Istent és a kezdetet nem a metafizikában kell keresnünk, mert ott Ő nem található meg. De megtalálható teremtett világában, ennek életében, és teremtményeinek tudatában.
23 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
3. A teremtés anyaga: erő Nem kötöm magam ehhez a fogalomhoz. Ahhoz tudósnak kellene lennem, hogy a meggyőzés igényével és argumentumaival tegyek ilyen kijelentést. A materializmus gondolja magáról, hogy otthon van ebben a témakörben és kizárólagosságot igényel az ősanyag fogalmának eldöntésében. Tudományos érveik előtt fejet hajtok. Sok szerencsét kívánok felfedezésükhöz. Annyit elöljáróban is le kell szögeznem, hogy az anyag fogalma egybeesik a tér fogalmával, mert az anyag csak térben foglalhat helyet. Mint ilyen pedig éppen olyan metafizikai fogalom, mint az előző kettő. Csak érinteni akarom azt a tendenciát, hogy az ember leginkább az általa éppen legkisebbnek ismert részecskét kísérelte meg ősanyagként felismerni és ezekből összeállítani a kozmikus mindenséget. Kozmikus komikum. Így került szóba az atom, az ősköd, a rezgés stb., mint a materiális világ principiumai. Le kell még szögeznünk, hogy nem a bibliából került a hittankönyvekbe az a megállapítás, hogy Isten a világot „semmiből” teremtette. Ez éppen olyan hipotézis, mint az enyém. Bár én sem hagyom indoklás nélkül a definíciómat. Egy igei idézettel kezdem. „Ami látható, a láthatatlanból állott elő.” (Zsid. 11:3). Ehhez hozzá kell tennem, amit már érintettem, hogy az anyag csak térben helyezkedhetik el. Így a teremtés harmadik feltételeként, hogy tényezőjeként az anyag és a tér egységét kell feltételeznünk, és ezért együtt kell tárgyalnunk. A kezdetet csak Isten örökkévaló léte előzte meg. Anyag semmiképpen nem lehetett, mert az anyag fogalma már előállítást tételez fel. Az előállítás pedig Előállítót. És már ismét Istennél vagyunk. Istenben sem lehetett anyag, mert Ő tökéletes s z e l l e m . Mint Szellemiség, azonban olyan erővel rendelkezett, mely maga körül erőteret hozott létre. Maga ez az erőtér csak emanáció, minden anyaggá formálódás nélkül. A szellem kiáradása. Istenből ez a szellem ma is kiárad, de feszültség nélkül. Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a kezdet és a vég nem feszültség nélküli az isteni szellemiségben. A kezdet feszültsége még e könyvemnek tárgya lesz. Csaknem „kézzelfoghatóan” valószerű, hogyha ez az erőtér feszültségbe kerül és errumpálódik, robbanásai keletkeznek, - az elektromos kisülésekhez hasonló, vagy azzal azonos kisülései, hőt, lecsapódást hoznak létre. És már el is érkeztünk az „ősrezgéshez”, vagy még az „ősködhöz” is. De semmiképpen sem érkeztünk valamiféle személytelen anyaghoz!!! Elismerem, hogy alig használható, de nem is mellőzhető bizonyítéka ennek az, hogy a bűneset utáni vallási megnyilatkozások első tünetei évezredeken át, - valamiféle ősi tudatalattiságból táplálkozva, - az erőt felmutató természeti tünemények tremendumában, tiszteletében nyilvánul meg. Nem valami ledesztillált félelem ez az ősi kultusz. Nyomai a mai emberből sem vesztek ki egészen. Ma inkább babonás félelemnek nevezzük, mely bizonyos tisztelettel kevert. A tremendum félelmének és a fascináns vonzalmának primitív keveréke ez, mely a vallás legmagasabb fokán is funkcionál, de kifinomultan, a lelki intelligencia síkján.
24 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Nem volt célom, hogy minden áron erőltessem a tudomány és teológia közelítését. Tudom, hogy ez nálamnál illetékesebbeknek sem sikerült. Ha mégis ennek látszatát kelti az anyag előállásának egymondatos és bennem ekképpen kialakult elmélete, az nem ebből a szándékból eredt. Ezt a gondolatot nem látom különösebben cáfolhatónak, - bár lehet, hogy az. Némileg azonban bizonyíthatónak látszik úgy természeti jelenségekből, mint esetleg magasfeszültségű laboratóriumi úton is Az a tény pedig, hogy ennek az alapdynamis-nak gazdája, hordozója Isten, kinek lényege az erő, - nemcsak megalapozza az anyag előállásának teológiai értelmezését, hanem nélkülözhetetlenné is teszi azt. Egy vakmerő gondolat az egész, mely esetleg tönkrezúzható, de alá is támasztható lehet jóindulatú tudomány által. Persze minden emberi síkban végezhető dokumentáció csak azt jelentheti, hogy isteni dimenziókban felhatványozódva érvényesül. Innen aztán már szerteágaztathatók a tudomány eredményei. Akár az elektronok vagy részecskéik a neutronok és protonok útján indul valaki az atom megközelítésével az anyag keletkezésének feltárására; akár az aminosavak és nukleinsavak után a riboszómák megközelítésével az élet előállásának felfedezésére. A tudomány nem az által válik hitetlenné, hogy ezeket a nagyszerű felfedezéseket teszi, hanem az által, hogy nem kérdez tovább a létrehozó dynamis Tulajdonosa után. De a Biblia sem válhat „hitelvesztetté” az által, hogy a tudomány alkotóelemeire bontja a „primitív” teremtésképletet. Ha ebben a képletben Isten az őt megillető helyre kerül, akkor a tudomány és a biblia rendkívüli módon hathatnak egymásra. A hívő tudomány elveszti a tudás fájáról való származásának átkos jellegét; miközben a Szentírás a hívő tudomány alátámasztásával a szellemi szférákból az élet szférájába kerül alkotó tényezőként. Ha azonban az ember ebbe a képletbe saját magát helyettesíti be, esetleg odáig menő merészséggel – mint van is, - hogy az egész lét előállásának bonyolult egyenletében az egyenlőségjellel egybekötött másik komponens egyedül az ember kíván lenni, - akkor az egyenlet felbillen és a könnyű kiegyenlítő félre borul. Blaszfémia fatalis! A hittapasztalat meggyőződésével vallom, hogy a teremtés tért előidéző és betöltő anyaga csakis Istentől és Isten által van, de nem Istenből. Nem kelletem magam azzal a szerénytelenséggel, hogy ez semmi más nem lehet, mint az Istenből áradó erő. Én eddig jutottam el. Ennek nem mond ellene a Biblia. Nem minden áron, de zöld utat jelent a tudomány számára. És nem utolsó sorban kb. eddig képes követni a metafizikai jelenségeket mai állapotában az emberi logika. Ebben a képletben nem bontja meg az ember és Isten közötti kapcsolatot semmi diszharmónia. Sőt, ha a tudomány evangelizálásáról szó eshet, - már pedig kell, hogy essék, - akkor még a tudomány hitre jutása sem reménytelen dolog egy ilyen nézőpontból. A teremtés anyagáról lévén szó, nem mehetünk el említés nélkül, a tér metafizikai fogalma mellett sem. A tér „a prioritása” abban van, hogy képtelen agyunk felfogni annak határait. Legmodernebb eszközeink sem képesek a tér határait letapogatni. A fény és elektromosság 300,000 km/sec. Sebessége csigalassúságúnak bizonyult arra, hogy az idő megmérhetetlen távlatában elérje a tér határait és jeleket hozzon onnan vissza, akár késő utódok számára is. A legerősebb impulzus is elhal az ismert tér tört részében is. És bár a tudomány soha nem sejtett 25 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
távlatokat nyitott meg az űrkutatással, mégis az a meggyőződésem, hogy Istent nem hoztuk vele kozmikuszavarba az ember előretörése miatt. A mi világunk „aiónja” nem lesz elég hosszú ahhoz, hogy a teremtett tér határait elérje és feltárja. A 70-100-150 évenként visszatérő üstökösök sebességének és keringési idejének „csillagászati” szorzata is csak sejteni engedi a térhatárok végtelenségét. Az eddig felfedezett, - vagy inkább csak feltételezett, - négyszáz naprendszer, a mi naprendszerünk térmértékével beszorozva is – hacsak kifejezést keres a tér fogalmi rögzítésére, könnyen megbonthatja egy tudós agyának szürkeállományát, vagy zárlatba kergetheti a legkomplikáltabb komputert is. És ki tudná megmondani, hogy e rész közel áll az egészhez, vagy tört hányadosa csak annak? És a tér, - az anyag! Lehet kohéziómentes, gravitációmentes, légnemű, kozmikus; de mindenképpen szellemtelen, extralegativ (kívülről kapott törvényszerűséggel rendelkező); helyenként égitestté kumulálhat, máshol kozmikus teret képez. De a tér sehol sem „nihil” és sohasem „immobil”. Még különösebb hitre sincs szükség ahhoz, csak illő emberi szerénységre, hogy igazat adjon az ember Istennek, aki éppen ezekre tekintettel is mondja: „nem az én gondolataim a ti gondolataitok és nem a ti útjaitok az én útjaim… Mert, amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útjaim útjaitoknál és gondolataim gondolataitoknál.” (És. 55:8,9).
26 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
4. A teremtő tényezők harmóniája Az eddig elmondottakhoz kívánkozik a Zsoltáríró gondolatmenete: „Csodálatos előttem e tudás, - magasságos, nem érthetem azt. Hová menjek a te lelked elől és a te orcád elől hová fussak? (Lássuk a dimenziókat!) Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék és a tenger túlsó szélére szállanék: ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobb kezed fogna engem. Ha azt mondom, a sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, a sötétség nem borít el előled és fénylik az éjszaka, mint a nappal: a sötétség olyan, mint a világosság… Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem” (Zsolt. 139:6-14). És most nézzük azt a néhány kérdést, ami még megválaszolásra tolul az elmondottak után. a. Először
talán
azt,
hogy
az
elmondottaknak
hol
van
az
igei
alátámasztása?
Fejezetünket azzal kezdtem, hogy benne metafizikai dolgok teológiai vizsgálatával foglalkozunk. Nyilvánvaló, hogy a „procreatio mundi”-t megelőző dolgokra nézve nem volt kinek a számára kijelentést adni. Még nem volt teremtés, még nem volt ember. A Biblia metafizikai fogalmainak feltárásához „regreszszív szillogizmussal” jutunk el. Ez azt is jelenti, hogy minél szélesebb körűvé válik az idevonatkozó tudományok köre, annál több csatornán indulhat meg a visszakövetkeztetés és annál szilárdabb a végső konklúzió: az, hogy mindennek eredője az ISTEN. Ezzel kapcsolatban felújítom azt a tételemet, hogy erre a megállapításra eljutni nem kell hit, de benne megmaradni hit nélkül lehetetlen. A tudós természetes alázata tudományos tézist alkot magának végső konklúzióként. Aki nem jut el idáig, azt a maga istenítése akadályozza meg ebben. b. Gondolom, senki nem várja e munkámtól, hogy benne talajrétegeket vallassak, kémiai elemeket vizsgáljak, kozmikus jelenségeket kutassak bizonyítékként. Erre vannak illetékesebbek nálam, akiknek éppúgy nem szükségszerű a tudomány „érdekében” elvetni az isteni kijelentést, mint ahogy számomra egyáltalán nem látszott szükségszerűnek megvetni a tudomány vívmányait, ahhoz, hogy hitemben megmaradjak, sőt megerősödjem tudományuk által. c. Hol születik a tudomány társaságában a hit? – kérdezhetik sokan. Nem a Genezisben, hanem a transzcendens evangéliumban. Annak elfogadásához, hogy „Kezdetben volt az Ige, és az Ige az Istennél volt, és Isten volt az Ige,… minden általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Őbenne volt az élet”… és főképpen elfogadni, hogy az az imént körülírt Ige azonos azzal a testet öltöttel, akit keresztre feszítettünk, - ennek elfogadásához már semmilyen tudomány nem vezet el. Ehhez már hit kell! Ez a hit adja meg az embernek azt a méltóságot, amellyel többé válik az ördögnél. („Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed, Az ördögök is hiszik és rettegnek.” Jak. 2:19) Ez a hit azonban nem a levegőben lóg, ahogy azt kívülállók gondolják. Ha Isten ismeretére, megtapasztalására argumentumok útján jutunk el, s a hit legfeljebb egyik lépéstől a másikig szükséges, a hátunk mögött maradt út már meggyőződéssé vá27 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
lik. Krisztushoz az Isten megismerésén vezetne a természetes út. Vagy, akinek ez könnyebb, még természetesebb az út Krisztustól az Istenhez. Ehhez azonban előlegezett bizalom kell. d. Hol veszi át a teremtés munkáját a „logosz szpermatikosz”? A bűneset után, az „asszony Magva”-ként. Ez valójában már az újjáteremtés. Mint ilyen, szükségszerűen a teremtés befejezése, Itt lép be a Fiúisten Krisztusként a világba. e. Miként lép be a teremtés folyamatába a Szentlélek? Az egyetlen lelkes teremtmény életre lehelésében, az istenképűség megteremtésében, majd pünkösd után, mint „Baraklétosz”, annak helyreállításában és üdvállapotra hozatalában.
28 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
III. TEREMTÉSTÖRTÉNET „Isten a világot hat nap alatt teremtette” – kezdődött a hittankönyvünk. Hogyan is kezdődhetett volna másképp egy 6-8 éves gyermek számára, és hogyan is kezdődhetett másképp a bűn miatt primitívvé vált ember számára? Mégsem állítom, hogy a Biblia elején található laikus teremtéstörténet mindenestől naiv lenne. Benne első sorban Istent akarja szemléltetni az ige és nem a világ előállásának kronológiáját. Isten szuverenitását, mindenhatóságát, koncepcióját, erejét, hatalmát, dicsőségét stb. Erre pedig ez a történet kivált képpen alkalmas. De arra is alkalmas volt, hogy naiv formában ugyan, de tudósítson minden elkövetkező kor számára arról, hogy ezt a világot az Isten hozta létre, legyen szavával, vagyis igéjével tette ezt és érte egyedül övé a dicsőség! Soli Deo gloria! Az „aiónok” kialakulásának felfedezése az emberiség újkoráig váratott magára és az még ma is csak a legmagasabb kulturáltság fokán válik érthetővé. Ismételten le kell szögeznem, hogy nem áll szándékomban a bibliai teremtés átértékelése a tudomány mai állásához. Ez nem teológiai feladat és nem is oldható meg. Sok sikertelen, bárgyú törekvés inkább rontotta az ige hitelét, mintsem alátámasztotta volna azt. Ezért nem fogok valamiféle isteni nap mértékegységet felállítani, mondjuk abból az igéből, hogy „egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő” (II. Pét. 3:8). Bár a teremtéstörténet bibliai formája ritmikusnak látszik, isten munkája azonban nem húzható emberi számítások kaptafájára. De valamiféle tudományos evolúciót sem kívánok belemagyarázni a teremtéstörténetek egymásutánjába. Az evolúció célja különben is Isten kikapcsolása a teremtésből, annak igazolására, hogy a világ „ex opere operato”, „sua sponte” állott elő. És így önmagának istene, teremtője. A világot e szerint nem teremtette senki, hanem az teremtődött, vagy még inkább, állott elő. És így önmagának istene, teremtője. A világot e szerint nem teremtette senki, hanem az teremtődött, vagy még inkább, állott elő. Ez utóbbi kifejezést az ige is használja ugyan, de az evolúciótól elütő miliőben. „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által t e r e m t e t e t t , hogy a mi látható, a láthatatlanból állott e l ő ” (Zsid. 11:3). Semmi képpen sem igénylek hitelességet az itt következő teremtés teóriának sem, még annak ellenére sem, hogy ez idő szerinti meggyőződésemet fejezem ki általa. Sem teológus nem vagyok olyan mértékben, hogy ezt igényelhetném, sem a természettudománnyal nem vagyok annyira tisztában, hogy elismerést várhassak bárki részéről, - a jelentőségéhez képpest nagyon is vázlatos – értelmezésem számára. Ha koncepcióm kifejezésénél nem hagyom egészen figyelmen kívül csekély természettudományos tájékozottságomat, azt csak ezért teszem, mert egy ilyen világnézetből vagyok kénytelen olvasni és megérteni Isten szándékát korunkra nézve. A teremetéssel kapcsolatos elgondolásom azonban az alapelven épül fel, hogy egy felől Isten nem a természettudományokból következik, hanem fordítva. Másfelől Isten legkövetkezetesebb belső tartalma a logikum. Ezért 29 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
azt gondolom, hogy a tudomány mai mondanivalóját beillesztve az isteni logika megfelelő helyére, olyan képletet kapunk, melynek egyik komponense, - a tudomány- a képlet állandó variáns tényezője; míg a másik, az isteni logika, örök konstans tényezője. Így ugyanaz a világteremtés, kifejezés formájában az emberi haladás mértékének függvényeként állandóan alakul, a nélkül, hogy a teremtésben Isten gondolata, dicsősége, hatalma, terve a legcsekélyebb változásnak lenne kitéve. „Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél: micsoda az ember – mondom, - hogy megemlékezel róla? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél! Felséges a te neved az egész földön” (Zsolt. 8:4-10).
30 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Első „nap”. 1. A pneumatikus hegemónia létrehozása Ezen az első napon belül is már ellentmondások feszülnek. Nem célom feloldani őket, mert a disszonanciának is megvan a jelentősége a maga helyén. A KEZDET, - melyet már elemeztem, - az ég és föld teremtését hozta számunkra. Szerintem, és sok más teológus szerint is ez az első teremtéstörténet. Ez, amiről az első vers szól. Az első vers után történik valami, ami a teremtés további menetét motiválja. Először nézzük az ég és a föld fogalmát. Az ég görög neve „ouranosz”. Jelenti a látható égboltozatot, mint választó réteget és fölötte azt a valamit, amit mi mennynek nevezünk. Az érzékelhető (szemmel, távcsővel, rádióteleszkóppal stb.) rész a „kozmosz”. Ez a teremtett világ földöntúli része. Ezzel szemben, de ebben a tartományban a menny az a láthatatlan világ, melynek természetesen még olyan végtelen értelmezésében sincsenek földrajzi határai. A föld neve a görögben „gé”. Feltűnő hasonlóságot mutat gyökében a „ginomai”, ige alakjaihoz, melynek jelentése: „lenni”. Ebben a felfogásban a föld a „lét hordozója”. Így már nem kizárólagosan földünkre, mint egyetlen égi testre vonatkozik ez a fogalom. A leghelyesebben akkor járunk el, ha az ég és föld fogalmait (különösen ebben az „eset előtti” állapotában) úgy határozzuk meg, hogy a menny nem más, mint a pneumatikus szféra, a szellemi tartomány; míg a föld, ebben a kezdeti kategóriájában nem más, mint a bioszféra, az élet-tartomány. A teremtéstörténet kiindulópontjaként el kell fogadnunk azt az adott helyzetet, hogy Isten kezdetben teremtett egy szellemi tartományt és ezzel egy időben egy mozzanat-tartományt, mely maga az élet-szféra. Egy pneumatikus-szférát és egy bioszférát. A kezdeti események csakis ez úton nyernek magyarázatot. De ezt a megállapításomat az ige is sok helyen alátámasztja a későbbiekben, főleg a próféták látásaiban. De a végső eseményekből a kezdetre való visszakövetkeztetés is erről beszél. Nézzük az ég ismertető jegyeit, tartalmát az ige alapján. „Az Úr teremtette az egeket.” (I. Krón. 16:26). „Az Úr szavára lettek az egek.” (Zsolt. 33:6). „Az egek is a te kezednek munkája.” (Zsolt. 102:26) Tehát az Isten alkotta azt. Ez áll akkor is, ha a menny értelmezésében tekintjük az ég fogalmát. Isten az, „aki teremtette a mennyet” (Zsolt. 115:15). Ennek a mennynek ura a Teremtője, de tartalma is, amit korlátolt fogalommal így fejezünk ki, hogy „lakója” a mennynek.” Az Úr trónja az egekben” (Zsolt. 11:4) „A mi Istenünk az égben van.” (Zsolt. 115:3) „Az egek nékem ülőszékem” (És. 66:1). „Van Isten az égben!” (Dán. 2:28) Ám mégsem csupán a mennyhez köttetett Isten. „Imé az ég és az egeknek egei be nem foghatnak téged.” (I. Kir. 8:27) „Az egeknél magasságosabb lett.” (Zsid 7:26) 31 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
„Látám az Urat az Ő székében ülni és az egész mennyei sereget az ő jobb és balkeze felől. állani.” (I. Kir. 22:19). A ti Uratok is mennyben van” (Ef. 6:9) És még mi mindennek forrása a menny? Isten dicsőségének. (Zsolt. 8:2) (Hab. 3:3) Élet kenyere (Jn. 6:41). A mi országunk (Fil. 3:20) Megváltónk (Jn. 3:31, 3:13, Csel. 1:11). De a mennyet, az itt szereplő eget az Istenségen kívül más szellemi lények is benépesítik. Az ég seregeiről sok ige szól. (Neh. 9:6, Ko. 1:16, Mt. 22:30, Jób. 25:3 stb.) Íme, ez az az ég, melynek teremtéséről a Biblia első mondata szól. Ennyit nagyon vázlatosan a Genezis első versének egéről. A fogalmat kiegészíteni lehet, de kimeríteni egy külön ilyen témájú könyv is kevés lenne hozzá. Ezek után lássuk a földet a semmiség fölött” (Jób. 26:7) „Te Uram kezdetben alapítottad a földet.” (Zsid. 1:10). „Ő teremtette a földet az ő erejével” (Jer. 10:12) Ez a föld Isten alkotása. Az itt jelzett állapotában a bioszféra, az élettér posszibilitásával rendelkezik. Szólnunk kell, - egy racionálisan nem magyarázható tényezőről, - a szellemi lényekről. Ezek valójában soha sem öltöttek materiális testet, - illetve csak alkalomszerűen, hogy az emberekkel közölni tudják információikat. Ezeket a szellemi lényeket „aggelosz”-nak, magyarossá honosodott kiejtésben „angyalok”-nak nevezzük. A görög szó magyar jelentése „hírnök”. De meg kell állapítanunk, hogy nevük nem fedezte teljes hivatásukat, mert nemcsak hírnöki szolgálatuk volt. Az ember ilyen minőségében találkozott velük és így nevezte el. A Biblia, valamennyi megjelenési formájukban, férfiakként említi őket. Azért kellett említést tennünk róluk, mert ők voltak a szellemi-szféra benépesítői. E miatt valami közelebbit is kell felőlünk tudnunk, a nélkül, hogy angelologiát, vagy demonologiát akarnék róluk írni. Isten teremtményei ők. Az ige így ír felőlünk: „Dicsérjétek őt angyalai mind… mert parancsolt és előállottak ők.” (Zsolt. 148:2,5) „Te teremtetted az eget, az egeknek egeit, és minden seregüket.” (Neh. 9:6) „Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyben” (Ko. 1:16). Az angyalok halhatatlanok, hiszen szellemek, és halandóvá a test tesz. „Meg sem halhatnak többé, mert hasonlók az angyalokhoz.” (Lk.20:36). Létszámuk megszámlálhatatlan. „Ezerszer ezeren szolgáltak néki és tizezerszer tizezeren állnak előtte.” (Dán. 7:10) (Jel.5:11). Testetlen voltuk miatt az embernél magasabb rendűek és erejük megbízatásukkal áll arányban. Számukra tehát véghetetlen a teljesítőképességük. Erről így szól az ige. „Áldjátok az Urat ő angyalai, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek az ő rendeletét…” (Zsolt. 103:20) „Az angyalok erőre és hatalomra nézve nagyobbak…) a földi hatalmasságoknál)” (II. Pét. 2:11) Jóllehet, hasonlíthatatlanul nagyobbak, hatalmasabbak nálunknál, - tiszteletünket (legalábbis kultikus értelemben), nem igénylik. Amikor János apostol egy ilyen angyalt lát természetes környezetében, a mennyben, leborul lábai előtt, hogy imádja őt. Az angyal így felel: „Meglásd, ne tedd, szolgatársad vagyok néked és a te atyádfia32 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
inak” (Jel. 19:10) A Kol. 2:18 pedig elítéli azokat, „akik kedvüket találják angyalok tisztelésében”. Sőt azt is tudnunk kell róluk, hogy „szolgáló lelkek ők… elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget.” (Zsid. 1:14) A Biblia első versében adva van tehát: a. A teremtő Isten b. A teremtett menny. c. A mennyei seregek, az angyalok. d. Az élet tartománya, lehetősége, készenléti helye: a föld. Az első és második vers között azonban lehetetlen észre nem venni valami nagy törést, egy csaknem végzetes szakadékot. És ez az előbbi négy tényező közül éppen az élet szférájára, a földre vonatkozik. Az első fénykép, melynek leírását olvashatjuk a második versben, rettenetes látvány nyújt a földről. Kietlenség, pusztaság, sötétség. Oh, nem a föld félkész állapotára történő utalás ez. Istentől nem jöhet ki félkész munka és főleg nem ilyen állapotban. Istenben nincs kietlenség, gondolatában nem lehet pusztaság, de a legkevésbé férhet hozzá a sötétség fogalma. Igaz szól az ige: „Én vagyok az Úr és több nincsen! Ki a világosságot alkotom és a sötétséget teremtem, ki békességet szerzek és gonoszt teremtek: én vagyok az Úr, aki mindezt cselekszem.” (És. 45:6-7). Csakhogy éppen ez az ige győz meg arról, hogy valaminek történnie kellett. Mert nincs dualizmus, hogy más is beleszólhatott volna a teremtés és fenntartás munkájába, mint a teremtő Isten. Tőle pedig sem sötétség, sem gonoszság nem származik. Ő teremtette ugyan ezek hordozóit, de tisztáknak, fényeseknek, „világosság angyalának”. Az okokat kutatva, nyomokat találunk a kijelentésben egy angyalok között támadt konspirációra, melynek élén a v i l á g o s s á g a n g y a l a állt. (Lucifer) Itt Ismét meg kell állnunk és meg kell vizsgálnunk közelebbről, hogy ki ő? Mindenekelőtt Isten őt is jónak teremtette. Az egész teremtést így summázza az ige: „Látta Isten, hogy m i n d e n , amit teremtett, íme igen jó.” (I. Móz. 1:31). Ebben a mindenben a „világosság angyala” is benne van. Jogosult tehát a próféta csodálkozása és megdöbbenése: „Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia? …ezt mondtad szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai f ö l é helyezem ülőszékemet és… f ö l i b ü k hágok… és h a s o n l ó leszek a Magasságoshoz! – Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör m é l y s é g é b e ! Akik látnak, rád tekintenek és elgondolják: Ez-e a föld ama háborgatója,… aki a föld kerekségét p u s z t a s á g g á t e t t e ?” (És. 14:12-17). Megvan a tettes!
33 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Ez volt a Sátán lázadása, hogy fölibe akart kerülni az Urnak, hogy hasonló akart lenni a Magasságoshoz. Ezért híveket toborzott, lázadást szított. Madách kitűnő teológiai érzékkel innen gyökerezteti az ember tragédiáját. És az valóban itt gyökeredzik. Mekkora volt ennek a lázadásnak a mértéke? Nagy. Nem egyetlen angyal elszigetelt renitenskedése volt csupán. Ugyanannyira, hogy Isten nem tűrte őket a mennyben, hanem „az ég csillagainak (angyaloknak) egyharmadát ledobta a földre.” (Jel. 12:4) Júdás apostol is említ „angyalokat, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták lakóhelyüket.” (Jud. 6. v.) Ez a bukott angyal lett az ördög, neve szerint Sátán. Ez „emberölő volt kezdettől fogva… hazug és hazugság atyja” (Jn. 8:44). „Kezdettől fogva bűnben leledzik” (I. Ján. 3:8) A kárhozat tulajdonképpen, „az örök tűz az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett” (Mt. 25:41) Jézus is utal elég gyakran a Sátánra és démoni seregére. Sőt munkájának egyik fő célját abban jelöli meg, hogy „azért jelent meg az I s t e n n e k Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.” (I. Jn. 3:8). Valójában ezért kellett a Fiúnak testet öltésre vállalkoznia már a világ fundamentumainak felvettetése előtt, mert a sötétséget el kellett űznie. Az első és második vers között ez történt. Ide vettetett a Sátán és az ő bosszúja volt Istennel szemben a kietlenné és pusztává változtatott föld. Isten büntetése erre az volt, hogy az egykori világosság angyala számára megteremti a sötétséget. Ez marad szellemi értelemben a Sátán birodalma. A két vers között egy „aión” telik el. Hogy ez mérhető lesz-e a mi időmértékeinkkel azt nem tudjuk, de talán az eszchatonban ez is megvilágosodik, a színről-színre látás idején és helyén. Egy dolog azonban az eddigiek alapján bizonyosnak látszik. A teremtés hajnalán egy aión-nyira megbomlott a p n e u m a t i k u s h e g e m ó n i a . Istennek haragra kellett gyúlnia, ítélővé kellett válnia, önmagától idegen szférát, a sötétséget kellett megteremtenie, kárhozatot kellett (örök tüzet) szítania az utolsó ítélet számára, át kellett rendeznie tereit, váltságtervet kellett készítenie, önmagát kellett megosztania egységben maradása mellett, hogy eredeti tervei csorbát ne szenvedjenek a bűn miatt. Először vált kietlenné és pusztasággá, ami tőle remekműként került ki. Zűrzavar támadt a szellemi lények szférájában. A szembeállás kihívása rémületet keltett a hűségesekben, állásfoglalásra kényszerítette a hűtleneket. A „világosság angyalának” pártütése nagy horderejű volt. Fennállott a veszélye annak, hogy egy „antivilágot” hoz létre a Sátán a hozzá csatlakozott angyalokkal. De annak veszélye is fenn forgott, hogy ha „sikerül” a Sátánnak abszolút többségre jutnia a szellemvilágban, akkor – legalábbis – dualizmus jön létre. A vallások egy része itt tudott megállni a jó és rossz eredetének, egyensúlyának teológiai értelmezésében. Ezek a dualizmus vallói. Szegények sohasem jutnak megnyugvásra. Hányódnak-vetődnek két istenük között. (pl. párszizmus: Ahura-Mazda, a jó és Ahra-Majniu, a rossz isten). Sajnos, gyakorlatilag a keresztyének között is található elég sok dualista, akik a Sátánt Istentől független, rossz istenként félik. Ezek vagy kicsinynek vélik is Istent, vagy túl nagynak tartják a Sátánt, s ha nem is fölibe, de legalábbis mellé helyezik.
34 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Isten pedig eleve gondoskodott szupremáciájának fenntartásáról. Mielőtt a pártütés kockázatossá válhatott volna letaszította Isten a Sátánt a pneumatikus szférából, a mennyből a földre, vele együtt démoni seregeit is, légiószámra. Itt kétségtelenül megvan az életterük, ha kárhoztatás közepette is. Mert „az a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszok.” (Jn. 3:19). Az is kétségtelen azonban, hogy itt is csak korlátozott cselekvési szabadságuk van a pártütő szellemi lényeknek. Ezt mutatja Jób esete, melyben Isten újból is megvonja a határt a Sátán számára, ameddig elmehet Jób kísértésében, megpróbálásában. (Jób. 1:12, 2:6). Valójában rettenetes volna a teremtésnek ilyen indulása, ha ebbe a drámába nem szólna bele az e v a n g é l i u m : „az Isten Lelke lebegett a vizek fölött”. És ha nem tudnánk utólag, hogy ebben a „kezdetben volt az Ige… és minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Őbenne volt az élet és az élet volt az emberek világossága…” (Jn. 1:1-4). Ember ugyan még nincs e napon, de azok Világossága már megvan, és a sötétségben fénylik (Jn. 1:9-10). ISTEN LELKE A VIZEK FELETT – és – A SÖTÉTSÉGBEN FÉNYLŐ VILÁGOSSÁG – E Z A Z E L Ö E V A N G É L I U M !
Ebben az előevangéliumban azonban kétségtelenül az Isten Lelke a hangsúlyos. Megszoktuk ugyan, hogy számunkra a Fiú Isten hozza, jelenti az evangéliumot, előbb, mint ígéret, később, mint testet öltött Ige. A Fiú azonban első sorban és mindenek felett az e m b e r h e z kötelezte el magát. Ember pedig ekkor még nem volt. Jelen volt ugyan az Isten Fia a teremtésben, de itt még az ige a Szentlelket említi, hangsúlyozza, „szerepelteti”. És ez ebben a helyzetben érthető. A pneumatikus hegemónia bomlott meg, tehát a „PNEUMA HAGION” vállalkozik az egyensúly megteremtésére. Feladatát kettős szerepkörben látja el. Egy felől szellemi választó falat képez a két szféra között és így a pneumatikus szférát elválasztja a bukott angyalokkal benépesült bioszférától. Ez egy felől azt jelenti, hogy az angyalok védetté váltak a bukottakkal szemben. Más felől a bukott angyalok számára a maguk által kietlenné és pusztává tett bioszféra körülményei váltak első renden ítéletté. S ezt az ítéletet azóta is viselniük kell. Másik szerepében az Isten Lelke a vizek felett az élet létrehozásán munkálkodik. „Az élet pedig az emberek világossága” (Jn. 1:4) Tehát maga az evangélium! Amíg Isten haragja dynamisszal bombázza a bukott angyalok életterét, addig Isten Lelke életet lehet a bioszférába. A Lélekkel kapcsolatban használt „lebeg” szónak egyik, eredeti értelmezése azt is jelenti „kotlik”. A Léleknek ebben a bioszféra felé forduló szerepében kifejezőbb ez az utóbbi értelmezés, mert azt jelenti, hogy miközben elválasztja a mennyet a földtől, egyúttal életre melengeti az életteret, mint a kotló szokta a tojásokat. Mózesnek is van egy hasonló paradigmája erre a jelenségre, illetve ennek Izraelre vetítése mellett: „Mint a fészkén felrebbenő sas, fiai felett l e b e g , kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket és tollain emeli őket… így az Úr” (V. Móz. 32:11-12). Itt az élet kikötése mellett annak oltalmazását is aposztrofálja Mózes. Nos, ezt a funkciót végzi Isten Lelke a vizek felett ebben a szituációban is. Egyszerre kelti az életet és ugyanakkor oltalmazza is a sötétségből, a bukott angyaloktól. 35 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Valójában ez a legősibb evangélium, mintahogyan a Sátán bukása tekinthető a legősibb bűnnek is. Minthogy ez még távol van az embertől, azért nevezem szívesebben: előbűnnek, illetve előevangéliumnak. Ez az evangélium, - bár nem miattunk volt még, - de már mi érettünk. Ez tette lehetővé, hogy bár a Sátán megelőzte az embert a földön, sőt egy aión-nyit várt már rá, - az első ember mégis „igazságban, szentségben és ártatlanságban teremtetett”. Ennek az „evangéliumnak” köszönhető, hogy mégsem ért véget ez a katasztrófával teljes aión azzal, hogy „sötétség volt a mélység színén”. Megválaszolásra kínálkozik egy lényeges kérdés. Mért nem vette elejét Isten minden rossznak azzal, hogy a bukott angyalokat megsemmisíti? Isten lényegéből adódik a magyarázat. Először is az Isten szeretet. Másodszor, valamit eltörölni nem más, mint annak beismerése, hogy az nem jól sikerült. Istennek pedig nem lehet sikertelen alkotása, mert akkor már elvesztené isteni voltának lényeges alkotó elemét, a tökéletességet. Harmadszor, Istenen kívül más szellem nem létezett az angyalvilág előtt. A szellemvilágot tehát saját szellemének megosztása útján teremtette. Mennyivel inkább így volt ez az angyalok esetében, amikor az ember teremtése alkalmával is ezt tette az Úr. Ennek megsemmisítése helytelen következtetésekre adna okot. Pedig Isten „semmit meg nem bán, mert nem ember ő, hogy valamit megbánjon.” (I. Sám. 15:29). – abból, amit már egyszer létrehozott. Ezért sohasem változtatja meg tettét, alkotását, hanem – megromlása esetén – kiváltja, vagy megváltja azt. Végül Isten intelligens lényeknek teremtette az angyalokat, aminek első feltétele az volt, hogy szabadságuk volt önállóan dönteni, vagyis legyen szabad akaratuk. Ha még az angyali bukás után az ember is kapott ilyet, menynyivel inkább megbízott az Úr ekkor még angyalaiban! Hogyan is lehetne másképp bármi is hasonló Istenhez? Ezek voltak az akadályai annak, hogy az Isten az emberi gondolkozás módján oldja meg az elrontott dolgokat. Ennek a protoevangéliumnak volt egy igen pozitív kijelentése. Mégpedig az, hogy az angyalok bukása miatt támadt sötétségben megteremtette Isten a szellemi világosságot. Csak naiv ember gondolhat ellentétre abban a tényben, hogy az első napon megjelenő világosság és a negyedik napon jelentkező világító testek adta világosság között összefüggést, vagy éppen ellentétet fedezzen fel. A kettőnek semmi köze egymáshoz! Hogy ez az első nap világossága szellemi világosság volt azt egy felől Pál apostol magyarázata igazolja, aki így ír: „Az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, - ő gyújtott világosságot a mi szívünkben, (ez sem volt sem napfény, sem holdsugár, sem csillagragyogás, hanem a szellem világossága) az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.” (II. Kor. 4:6). Talán még közelebb is visz annak a világosságnak a megértéséhez, amikor ezt a világosságot a Krisztusban nyert világosságnak nevezi. Ezzel az Újszövetség azt az első napi világosságot valójában Krisztusban nyert e v a n g é l i u m n a k nyilvánítja. De, mint érintettem, az a tény is kizárja ezt a tévelygést, hogy a szemmel érzékelhető világosság megteremtése a negyedik nap feladata lesz. Ennek a horizontja nagyon is szűk keresztmetszetű. Csak az érzéki világra terjed ki.
36 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Miután itt először van szó a Bibliában az Isten beszédéről, itt is meg kell állnunk egy gondolatnyira. „Monda Isten… és lett…” Ez visszhangzik az előbbi újszövetségi igéből is: „Az Isten, aki szólt… világosságot gyújtott.” Még sorolhatnék rengeteg igét, melyben Isten s z a v a és t e t t e párban jelenik meg. Az Ige éppen abban különbözik minden más szótól, hogy benne tetterő van. Isten szava, melynek nyomán a fogalom mindig meg is valósul. A héber „dabar” szó, azonos a görög „logosz” kifejezéssel. Mindkét szó Igét, Isten szavát, de Parancsolatot is jelent, melynek nyomán életre kel az isteni gondolat, vagy engedetlenség esetén halált nemz. „A világ Isten beszéde által teremtetett” (Zsid. 11:3) „Ő parancsolt és előállott!” (Zsolt. 33:9). Ez az a „logosz”, „aki által minden lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Őbenne volt az élet és az é l e t a z e m b e r e k v i l á g o s s á g a ” (Jn. 1:3, 4, 10) Így kapcsolódik be a teremtés nagy munkájába a Fiú Isten. Itt még nem Ő az evangélium kifejezett hordozója, hanem Ő az Ige, Ő az Isten szava a teremtésben, s majd a megváltásban Ő lesz az Isten szíve. Ezzel végzi első „aión”-ját a Szentháromság Isten a teremtés nagy munkájában. Az „aión” estéjére a zavarok a Szentlélek lebegése folytán rendbe jönnek. Estére minden „jó” lesz.
37 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Második „nap” 2. Solutio mundi.(A vízháztartás, mint életlehetőség) Nevezhetjük e „napot” vízválasztó „aión”-nak is. Mielőtt azonban vízválasztásra került volna sor, létre kellett jönnie a víznek. A legújabb űrszondákkal a közvetlen megfigyelés alá vett égitesteken vizet kutatnak, mint az élet lehetőségét. Ismét előrebocsátom, hogy az a teória sem természettudományos, sem teológiai elismerésre nem tart igényt, amelyet most felvázolok. Akkor meg miért az egész? Gondolatébresztőnek. Legyen ez is egy a sok közül. Teljesen egyéni hipotézis, amiből lehet valami jó is, de mindenki annyit fogad el belőle, amennyit lelkiismerete diktál. Következetességem oda tendál, hogy visszapillantsak a teremtés anyagáról irt gondolatomhoz. Akkor arra a megállapításra jutottam, hogy ez nem más, mint az Istenből kiáradó erő. Az Istenségbe nyugvó harmónia mi módon hozhat létre olyan emanációt, amely teremtő erővé robusztusul. Az angyalok egy részének lázadása Istent kétségtelenül haragra és ítélettételre késztette. Ez az ítélet erőáramlás volt. Isten ítélő szava, amely fizikai megnyilvánulásában kisüléseket eredményezett. Isten dynamisá-nak minden bizonnyal volt annyi ereje, amennyi elég volt a termodynamikus egyensúly megbomlásához. Ebben az értelemben is Isten szava, a „logosz” kilépett a hang tartományából és átcsapott az erő tartományába. Természetesen a világot nem Isten haragja, hanem szeretete hozta létre. Mégsem gondolok arra, hogy ennek a teremtő oknak egyik komponenseként, nem az angyalok lázadása lett volna az oka. A teremtettség valahol az ő szférájuk lett. De kétségtelen, hogy a teremtés másik komponense a szeretet volt. Ez árasztotta Istenből az erő mellett az é l e t e t . A „ p á r a ” , - ahogy az ige nevezi, - vagy az „ősköd”, - amire a tudományos hipotézis utal, - létre jöhetett puszta isteni erőhatástól; ahogyan a villámtól, elektromos feszültségtől keletkezhet lecsapódás. De nem keletkezhet élet. Isten maga az élet. Az élet forrása. Az élet Fejedelme. Istenből nemcsak az erő, hanem az élet is áramlik. Jób így fejezi ki ezt a meggyőződését: „A Mindenhatónak lehelete adott nekem életet” (Jób 33:4). Pál azt mondja az Athénieknek: „Ő ád mindeneknek életet” (Csel. 17:25). Az Istenből áradó erő kezdetben sem volt „steril”. És még most sem az. Isten lénye a „logosz spermatikosz”, a megtermékenyítő Ige. A „spermá”-val, mag-gal rendelkező ige, vagy szó, Isten beszéde a „logosz”. Beszéd, mely teremt. Isten „LEGYEN” szava életet lehel, s az élet a beléoltott isteni rendet, a saját törvényszerűségét hordozza magában. Eszemben sincs, hogy bármely teóriával helyettesíteni akarjam Isten teremtő munkáját, ahogy azt sok kísérlet között az evolucionizmus is megpróbálta. A hit és tudás közötti antagonisztikus ellentétet sem akarom, valami 38 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
féle teodiceai szempont miatt feloldani. Isten, és az Ő munkája, nem szorul az én apológiámra. Igaz, hogy hittel és tisztelettel, de az elemzést veszem segítő társamul ehhez az értelmezéshez. Logikai szillogizmusomat is szeretném igével alátámasztottnak tudni. A Zsid. 11:3-ban leszögezett „hit által való megértést” kívánom szolgálni, követni, amikor azt mondom, hogy ez a feltételezésem is lehetett egy elfogadható a sok közül, mely bizonyítottá válása mellett sem nélkülözhetné alapeleméül a teremtő Istenben vetett hitet. Lehetett akár egyik módja annak, hogy a későbbi föld körzetében kialakuljon a vízháztartás, mint életlehetőség és egy „solutio mundi”, egy világoldat jöjjön létre. Ez alatt azt rétem, hogy abban az „ősködben”, amely a Teremtő haragvó és szerető emanációjából jött létre, benne volt minden élet spermája, kivéve az emberét. Így értelmezve a dolgokat, a második „aión”, valójában a lecsapódás „aión”-ja volt. E lecsapódás eredményeként jött létre a kozmikus tér, - Bibliánk kora-keleti fogalmi szintjén ez „mennyezet”-nek volt nevezhető. Az ősködnek ez a lecsapódása lehetett olyan méretű, hogy kialakulhatott belőle egy hosszú „aión” alatt a föld. A mi világunk alapeleme. Arra semmi utalást nem találunk az igében, de a tudomány sem sokra ment eddig vele, hogy milyen sorrendben keletkezett a makrokozmosz, és földünk ebben a sorban hol és mely égitestekkel együtt következett? Ez nem is lehet lényeges sem jelenünk, sem jövőnk szempontjából. Ez a világoldat a maga forgási nyomatékával a könnyebb molekulák centrifugálása, a nehezebbek centripetálása folytán, - más felől a benne lévő életsejtek tömegeinek pusztulása és szaporodása útján, - olyan sűrítménnyé vált, melyben a pusztuló spermák sói kristályosodni, a kristályok összeállni kezdtek. Hogy ez az „aión”, melyben világunk némileg is sűrítménnyé változott, hány milliárd évet foglalt magában, azt még nem tudjuk, de egyszer talán komputereink kiszámítják. Számunkra a „Második nap” üzenete úgysem abban van, hogy miképpen tudjuk azt a természettudományok mindenkori állásával szinkronba hozni, hanem abban, hogy e napnak is fő tényezője az Úr Isten. Egy olyan mitikusan képes jelbeszéd esetében, mint amilyen a teremtéstörténet, - ilyen analógia az abszurdum semmi képpen nem vezethető keresztül. Csak közelítési pontokat találhatunk. S nekem sem volt más célom ezzel az értelmezéssel, csak az, hogy „Az Úré a föld és annak teljessége… mert ő alapította azt a tengereken.” (Zsolt. 24:1.2). „Te Uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek művei az egek. Azok elvesznek, de te megmaradsz.” (Zsid. 1:10, 11). „Ő teremtette a földet az ő erejével” (Jer. 10:12).
A kijelentést e napról azt hozza számunkra, hogy: a. Isten az élet lehetőségét teremti meg a víz teremtése által, 39 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
b. Isten a vizek felett lebegő Szentlelkével kelti életre, az e nélkül holtan maradó anyagot, c. Isten szeretetének és igazságos ítéletének harmonikus és dinamikus egyensúlyát kell meglátnunk a vízháztartás létrehozásában, d. a „második nap” aión-ja már magában foglalta a következő aió-nok feltételét, magvát. Az élet megjelenése már csak idő kérdése volt, e. az első aióntól fogva Istennek „lelki (spirituális) ügye” volt a teremtés. Ezért „lebegett”, „Fotlott” Isten Lelke a vizek felett, hogy az elvesztett angyalok helyett új életet hozzon létre. Világunk létrejötte egy kicsit hasonló volt a holt tojásból életre kelő csibe útjához, mely a kotlás melegétől nyer testet, hangot, fajta-jelleget, növekedéskészséget. Kérdezem: a tojás csirájában hol van az erő, mely képes kitörni börtönéből? – Ami ott egy zárt világon belül végbemehet három hét alatt, miért ne mehetett volna végbe a Szentlélek behatása következtében világméretében, a Kozmoszban? Vajon nem adattatott-e példaként a tojás és a külső hatás? Nem érne fel a Szentlélek ereje, melege, szeretete, gondoskodása egy keltető géppel? – Ki ne merje mondani senki, hogy nem. A „khaosz evangéliuma”, hogy Isten Lelke lebeg a vizek felett. A teremtés logikája azt is segít megérteni, ha az új teremtés tényeiből visszakövetkeztetünk a teremtésre. Feltéve, ha hitemet osztja az olvasó. Itt – a második teremtés esetében, - adva van egy szűzlány; Mária. Semmi biológiai beavatkozás nem történik. (Zakariás esete is nehezen érthető, de vele Ábrahám, Manoah és a többié, de egyik sem azonos a Máriáéval). Máriának egészséges életgyökere volt. Ezt a magot a „Szentlélek ereje árnyékozza be”. De még jobb, ha szó szerint idézem: „A Szentlélek száll terád és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg réged.” Itt is feltalálható a két tényező egy harmadik létrehozásában. a. Isten Lelke lebeg” – „A Szentlélek szál terád”, b. a „legyen” szó – a „Magasságosnak ereje”. Melegség és dinamis. Szeretet és igazság. Ezek a második nap létrehozó eszközei az Istennél. Mária állapota és szülése abban eltérő, hogy ahhoz semmi külső behatolás fel sem tételezhető. Nincs tehát bűnátvitel. Isten nem akarta az első néppel, a szellemvilággal benépesíteni a teret. Ezért teremt szilárd talajt egy testet öltés számára. Illetve létrehozza itt annak feltételét. Kívülről csak ráhatás van úgy az első teremtésben, mint a másodikban: „lebegés” és „erő”. Az első és második teremtés analógiája arra is megtanít minket, hogy a Szentlélek belső törvényszerűséggel hozza elő mindazt, amit mi csak külső beavatkozás mellett tudunk logikánkkal követni. 40 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
No de össze ne keverjük a dolgokat, mert valójában itt a második napon még nincs az életjelen. Nyomai már vannak, sőt keletkezésének biztosítéka is a Szentlélek jelenlétében. A Szentlélekről nem tételezhető fel, hogy egy élettelen „massa universalis” feletti hiábavaló lebegéssel töltse aiónjait. Nem „záptojást” teremtett Isten a második napon a jövendő remekműve számára. A kotlós otthagyja a fészket, ha az ő külső melegítésére nem érzi a tojások belső melegének válaszát. Mennyivel inkább nem lebegett volna Lélek a vizek felett, ha az élet reménylett válasza nem tette volna értelmessé ezt a funkcióját. Lebegésével egy felől előhívta az életet a következő aiónokra, nagyjából az általunk is ismert természetes úton, egy „korlátozott evolúcióban” megfigyelhető módon. A korlátozás alatt azt értem, hogy nem egyetlen vonalba sűríthető evolúció volt, hanem több ágról indulva nőtt a mai struktúrává. Más felől a Szentlélek oltalmazta is az életre kelő világot attól, hogy a pártütő angyalok csirájában meghiúsíthassák Isten szeretve teremtő szándékát.
41 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Harmadik „nap”. 3. A bioszféra kialakítása.(Fiziko-kémia koncentrációk) A harmadik teremtés-aiónt a koncentráció jellemzi. Az erő sohasem tétlen, nincs nyugalmi állapota, különben mitől volna erő? Vagy rezgés, vagy feszültség, vagy mozgás. De az erő mindig megnyilvánulás. És az erő mindig anyaghoz kötött megnyilvánulás. Ahol nincs anyag ott sem tér, sem erő nincs. A tér is történés, mint az erő, vagy mint az idő. Az erő önmagát csak körpályán tudja elmozdítani. Az ettől való eltérésnek már feltétele egy útban álló vagy kívülről irányt adó másik erő. Az erő kozmikus méretekben való megnyilvánulása természetszerűleg a „solutio mundi” köralakul mozgását idézte elő, s ez előbb fizikai, majd kiszámíthatatlan idő multával kémiai koncentrációt hozott létre a centrifugális és centripetális erők működésének törvényszerűsége alapján. Ezek közül a tényezők közül egyik sem zárja ki Isten közreműködését, sőt az Ő – törvényekben jelentkező megnyilvánulása, - nélkülözhetetlen a „teremtődés” megértésénél. A centrikus erők évmilliós kiválasztó munkája mellett a kristályosodás világméretű tendenciája is szükségképpen létrejön. Ezzel együtt és egyszerre a szilárdulás és oldás folyamata is belép a koncentráló műveletbe. Világméretű só és sav képződés kiküszöbölhetetlen folyamataiban érlelődik a bioszféra lehetőségének, majd magának az életmagnak, primitív csiráknak a kialakulása. Ennek a „harmadik idő”-nek rendkívül nagy programja van, s ezért ma még felmérhetetlenül hosszan tarthatott. Nem valószínű, hogy valaha is létesíthető volna olyan laboratórium, melyben ennek a folyamatnak a lefolyását kontrolálhatóvá lehetne tenni. Ennek legfőbb akadálya, hogy Istent, aki irányította, Lelkével melengetve az egész műveletet annak teljes tartama alatt, - nem tudjuk e laboratóriumból nélkülözni. Tudunk centrifugálni, kristályosítani csak éppen nem sua sponte, hanem gépi úton; nem semmiből, hanem előre betáplált solutioból. És rájövünk, hogyha Istent kihagyjuk, akkor mindaz a sok, amit tudunk, - semmi. Élettelen SEMMI. Istentől a logosz spermatikosz révén élet jön elő. Nem találom különös örömömet abban, hogy hipotéziseket gyártsak a természettudomány és Isten dolgainak összeegyeztetésére. Egy felől azonban valószínűnek látszik, hogy a teremtésről szóló „naiv mítosz”, az emberiség mély-tudatából eredően s rögzítési korának megfelelő fogalom rendszerben került a Biblia élére, más felől az is bizonyosnak látszik, hogy a mélytudatban felhalmozott fogalmak mögött olyan történések húzódnak meg, melyeknek megfejtésére, kifejezésére ma sincsenek meg az eszközeink. Hiszek a „korlátozott evolúcióban”, de csak isteni vezetés és törvényszerűség mellett és csak a biológiai alapfajok keretein belül. A fajok áttörésének szerkezeti alakulásához annyi időt kellene feltételeznünk, amennyinek az áttekintésére képtelenek vagyunk, s esetleg amennyi nincs is a föld életében. De még így is a gének cserélődésének olyan gyors variációjára is szükség lenne, amilyen nem létezik. És, ha léteznék is, akkor sem tudnánk 42 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
megmagyarázni, hogy egy-egy egyed létrejöttével, miért lassul le vagy áll meg ez a variáció annyira, hogy a mai fejlett tudomány segédlete mellett sem tudunk az emlősöknek szárnyat, a madaraknak uszonyt fejleszteni. A ló, ló marad s a rózsából sem lesz káposzta évezredek alatt sem. A teremtéstörténet, naivsága ellenére sem annyira illogikus, hogy pl. előbb hozná létre a flórát, vagy faunát, mielőtt annak feltételét biztosítaná a talaj, illetve a flóra előzetes megteremtésében. Ez a harmadik aión tehát létrehozza a törvényvilágot, illetve előzőleg annak talaját, mint létfeltételt. Egyáltalán nem csodálkoznék azon, ha a föld legősibb kori régegeiben találna az ember olyan metszetet, amelyben csak növényi eredetű maradványok lelhetők, állati származékok nélkül. Bár meggyőződésem az, hogy nem úgy állott elő a világ, hogy először minden talaj, majd minden növényi élet elkészült s aztán ilyen „terített asztal” mellé teremti meg az Úr az állatvilágot. Ezek a teremtések egybefonódnak. Hitbeli meggyőződésem az, hogy a flóra fajait éppúgy, mint a faunáét Isten teremtette és csak ezeken belül hozott létre válfajokat az evolúció. De még inkább hajlok arra a következtetésre, hogy a fajokon belül is Isten családokat teremtett és csak ezen belül a fajták variánsai viselik magukon az evolúció vonásait. Feltétlenül volt evolució a földtörténet során, de ez semmiképpen nem olyan mértékű, hogy pl. azonos őse lett volna az összes macska-félének valami hal. Egy-egy torzónak a csontváza még nem lehet bizonyíték Gnómok, fantomok, szörnyek mindig voltak a földön, sőt korábban nagyobb számmal. Van rá példa, hogy egy néger és egy fehér egyesüléséből egy keverék mesztic szülessék. De itt ember, emberrel egyesül. Annak azonban nem ismerjük nyomát, hogy az embernek barommal történő közösüléséből, - ami ha szórványosan is, de állandó perverzitása az emberi fajnak, - született volna, valami félig ember-félig állat szörny. Isten ezt, - hála legyen Neki érte, - nem tette lehetővé. Nem tagadom, hogy az ember a bűneset következtében szellemileg is, alkatilag is elállatiasult. De, hogy valaha is állat lett volna, arról sem tapasztalati, sem történelmi adat meg nem győz, mert nincs. És, ha az ember, aki bűnbe esése minden állati faj fölött perverzzé tett, nem képes „homunculus”-okat létrehozni, mennyivel kevésbé az állatvilág különböző fajú egyedei, amelyek még a fajon belüli fenntartó tevékenységüket is a párzási időre korlátozzák, nem hogy idegen fajokkal is párosítani lehetne őket. De még a mai, - mesterséges megtermékenyítés idején sem tudunk fajokat egymással termékenyen inszeminálni, nemhogy ez természetes úton, magától létrejöhetett volna. Micsoda szenzáció volna, hacsak egy tyúkból meg egy macskából tudnának is egy repülő macskát előállítani. Talán nem tennék, ha tehetnék? Hogy miért beszélek itt, a bioszféra kialakulásának aiónjával kapcsolatban állatok evolucionális lehetetlenségéről? Azért, mert szeretném elejét venni már itt a növényvilág aiónjánál minden korlátlan evolúció vádjának és lehetőségének. Ha ugyanis van evolúció, akkor az a növényvilágban kezdődött el. Itt valójában még inkább sikerül modern eszközökkel előállítani pl. Paradicsom és paprikakeresztezést, vagy burgonya és paradicsomke-
43 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
resztezést, azt azonban, hogy ezekben mennyire veszti el egyik, vagy másik alkotó elem a fajta jellegét és hogy ez mennyire mondható új növénynek, ez még tisztázásra szorul. Kétségtelen, hogy Isten a bioszféra kialakításához fizikai és kémiai folyamatokat vitt véghez a „kozmikus maszszán”. Ezeknek a folyamatoknak a felismerése és feltárása azonban semmi képpen nem kapcsolja ki Isten szerepét a teremtésből, sőt végső fokon kénytelen őt elismerni, vagy kevésbé jó indulat esetén, űrt hagyni a tudományban az Isten helyén. Nem hibáztathatjuk a tudósokat, hogy nem látják a fától az erdőt. A fizikus fizikai spanyolfalat épít maga körül, ahonnan még a geológus, vagy biológus paravánjai mögé sem lehet átlátni és fordítva. A filozófia azzal kelleti magát, hogy övé a legszélesebb látókör, hiszen éppen az összefüggésekért, és a „paraván mögötti” dolgokért van. Igaz, nagyobb a látóköre, de kisebb a tudománya. Ez nem fától, hanem ligettől nem látja az erdőt. Ugyanez áll, amikor sok résztudás, sok spekuláció, sok következtetés von függönyt az Isten, - láthatatlan bár, de tetteiből kitapogatható, - lénye elé; akkor nem csodálható, ha éppen őt nem veszik észre munkáitól. Akit azonban nem veszünk észre az még lehet, sőt a létezőt lehet észre nem venni. A harmadik aión is Isten produkciója. Ezen az sem változtat, ha később a mélytudatból, bizonyos időrendi és sorrendi zavar mutatható ki. Elvégre a teremtésmítosz az emberiség mélytudati közkincse és nem tudomány. De igazságait a tudomány sem döntheti meg.
44 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Negyedik „nap”. 4. A kozmikus időegyensúly megteremtése. Meddő vita volna arról beszélni, hogy a harmadik nap eseményeit nem előzte-e meg a negyedik nap, a kozmosz előállása. Nem valószínű, hogy megelőzte volna bármelyik a másikat. A két aión eseménye nem zárja ki még az egyidejűséget sem, hiszen a kozmosz egy csillaga a föld is. Témája szerint mégis két napra kívánkozott. A teremtést mítoszba foglaló és fogalmazó ember nem volt ennek tanúja, tehát képzeletére, s nem mindig következetes következtetésére volt utalva. Talán érdemes megállni egy gondolatnyit. Az első, amit meg kell látnunk, hogy a teremtésmítosz az ősember látásának megfelelően geocentrikus, és vizuális. Még ez az ember nincs birtokában sem az asszír-babiloni, sem az ó-egyiptomi astro-matematikai ismereteknek. Ha azóta felfedeztük is földünk mozgástörvényeit, elhelyezkedését a naprendszerben; és tudomást szereztünk több naprendszer létezéséről is, bizonyos geocentrikus szemléletünk mindmáig megmaradt. És ez meg is marad legalább addig, amíg fejlett technikánk nem hoz hírt: a. a földön kívül is létező életről, b. a földön kívül létező értelmes lényekről, c. s be nem bizonyítja, hogy az nem származhatott a földről. Szerintem egy ilyen esetleges bizonyosságtól nem állunk messze, ha létezik. Bár az Ige nem közöl erről velünk semmi hírt, számomra ez csak erősítené, Isten teremtő tényébe vetett hitemet. Ám a bűn miatt lehetségesnek tartom, hogy egy ilyen felfedezést is a maga igazolására használna fel az istentagadás. Nem tartom lehetetlennek, hogy kozmikus viszonylatban a földünkkel kapcsolatos ismeretünk is gyerekcipőben jár. A tér aránya az időhöz még fényévekben mérve, vagy a rádióteleszkóp sugarainak retúr sebességével számolva is, - szédítően nagy az idő terhére és a tér javára, hogy egy másik naprendszerre küldött és onnan visszatérő jelváltás netalán emberöltők sorát veszi igénybe. S ha még arra is gondolunk, hogy egy ilyen jel mennyi kozmikus eltérítésnek van kitéve, mennyi behatás éri e hosszú úton és mit tudunk ezekről a tényezőkről, s ha annak meghatározása is feladatunkat képezi, hogy e jel tartalmilag mire vonatkozzék, - s hogy lehetőleg megérkezve, sőt visszatérve se mondjon mást, mint amivel elindult: akkor esetleg földünk kihűléséig is elsilabizálhatunk a kozmikus tapogatódzásainkkal. És mi van, ha a szondázások hoznak esetleg életjelet? Meg tudjuk-e érteni a mienktől eltérő élet jelenségeit? Meg tudjuk-e állapítani, és milyen alapon, hogy pl. az életjel a kezdeti primitivitás állapotából érkezik, vagy a kihaló primitivitás bélyegét viseli magán? Miközben az ember mérföldes léptekkel halad előre a mind nagyobb tér áthidalásában, annál inkább rájön, hogy messze még a kezdet. Talán előbb lesz végítélet e földön, mintsem hogy felmérhetnénk Isten teremtett világának határait és kikutathatnánk benne az értelem előfordulásait. Bizony ma is aktuális a Zsoltáríró szava: 45 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
„Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.” (Zsolt. 139:6). „Milyen kedvesek nekem a te gondolataid, óh Isten!! Mily nagy azoknak summája!” (Zsolt. 139:17) Az bizonyos, hogy a kozmosz olyan mértékben őrizte meg egyensúlyát földünk életének évmilliói alatt, hogy annak szilárd törvényszerűsége nem valami kozmikus automata szerkezetére épült, hanem a „tegnap és ma és mindörökké ugyanazon” Isten intelligenciáján, „akiben nincs változás, vagy változásának árnyéka” Én ezt a tudomány iránti tiszteletem fenntartása mellett hiszem, és hívő meggyőződéssel, örömmel vallom. Valójában a föld minden táján keletkezett teremtésmítoszok továbbadóitól, megörökítőitől nem is lehetett várni, hogy kozmikus méretekben gondolkozzanak. Ezzel vitázni nagyobb naivitás, mint amilyen az övék volt. Ők megmaradtak koruk látása mellett. Aki itt nem szavakon nyargal, azon hogy itt pl. nap, hold és csillagok létrejötte kerül szóba, az hamar rájön, hogy itt még az égitesteknél is lényegesebb dolgokról van szó, - legalábbis, ami minket illet, - azok funkciójáról. Ez pedig nem más, mint az: IDŐ. Valójában a negyedik „nap” kreatúrája hemzseg az időelemektől. Ilyenek: nappal – éjszaka, ünnepek – napok, esztendők. Ki kell mondanunk azt a sorok közé rejtőzött elvet, hogy amíg az első három aiónt az időtlenség jellemezte, - s talán jellemezni is fogja mindörökké, - addig a negyedik napon megjelenik az idő. Az idő, történés. Nem volt mindig olyan természetes az idő létele, még inkább ritmusa, mint manapság a naptár és az óra korszakában. Az már történelmileg is kimutatható, hogy az emberiség történelmének kezdetén az ember a földi idő szakaszait az égről, - ha úgy tetszik a kozmoszból figyelte meg. Akár az asszír-babilóniai konstellációs asztrológiai megfigyelésekre gondolok, akár az ó-egyiptomi, bámulatba ejtő, asztro matematikára; meg kell állapítanunk, hogy volt mit keresnie és találnia az embernek az égbolton. És amit ott keresett és talált is azok sokkal inkább a tér és idő jelenségei voltak, azok összefüggései, ritmusa és konzekvenciái, mint teremtésük törvényszerűségének hipotézise. A negyedik napnak sem az égi testek statikus létezése a fő igei mondanivalója számunkra, hanem azok mechanizmusa beszél nekünk. Nagy veszteség volna, ha a „nap, hold és csillagok” világától nem látnánk meg azok időmeghatározó funkcióit. Ezek pedig: „hogy elválasszák”, „legyenek jelek” (jelzések), „legyenek meghatározók”, „legyenek világítók”, „uralkodjanak”. Még világítaniuk is azért kellett, hogy meghatározzák az éjszakát. És hivatásuk volt, hogy „uralkodjanak” az ember ideje felett. S hogy valaki tévedésbe ne essék ezeknek az égitesteknek ilyen irányú rendeltetését illetően, e rövid történet 17-18 verseiben valamennyi funkció másodszor is említtetik. E funkciók pedig kivétel nélkül idő-képző, illetve időritmizáló szerepet töltenek be. Kétségtelen, hogy az idő, illetve annak ritmusa jelenti a kozmikus időegyensúly előállását földünkön. Amit a „kezdet” az időtlenség három korszakába torkollik, amíg végre megkezdődik maga az idő is; úgy a „vég” is időtlenséggé alakul ki. Az ige azt mondja, hogy a „kezdet olyan pozitívum, melynek negatívuma a „vég”. Ezt a „vég”-et előzi meg az „anti-negyedik nap”. Ezt, a kezdetihez hasonló jelbeszéddel írja le a Biblia. „A n e g y e 46 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
d i k angyal is trombitált és megvereték a napnak harmad része, és a holdnak harmad része, és a csillagoknak harmad része…” (Jel. 8:12) „Éjszaka nem lesz és nem lesz szükség lámpás fényére sem, mert az Úr isten világosítja meg őket.” (Jel. 22:5) „És az angyal, akit láttam állani a tengeren és a földön… megesküdött arra, aki örökkön örökké él, aki teremtette az eget és a benne valókat, hogy i d ő t ö b b é n e m l é s z e n ” (Jel. 10:6) S aztán jön a vég! Mert Isten a „kezdet” és a „vég”. És még vessünk egy pillantást a negyedik „nap”-tól meghatározott időre. Ezek A/. Napok ritmusa az időben. Nappal. (Az élet megélésének ideje). Éjszaka. (A nem-lét előlege a lét érdekében) Ünnepek. Ezek közül még csak a hetedik nap megünneplése. Valójában a napok hetes ritmusa. B/. Időszakok ritmusa. . Esztendők. Heliocentrikus szemléletben a nap fordulása szerint. . Évszakok. c Hónapok. Itt nincs említés róla, de tudjuk, hogy a legősibb időktől a holdjárás adta a hónapok ritmusát. Nem gondolom, hogy ez a kis vázlat bármely részében is erőltetett lenne, vagy lényegét tekintve eltérne az írottak mondanivalójától, s a feltételezhető történésektől. Kétségtelen, hogy gondolatsoromban van visszakövetkeztetés a már megismert dolgokból, a teremtéstörténet előadására, ez azonban csak azt igazolja, hogy mennyire gazdag a mondanivalóban az a „mítosz”, melyre a dolgok mai állása mellett is lehet visszakövetkeztetni és állja azt.
47 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Ötödik „nap” 5.A biológiai egyensúly megteremtése Címemet már az is cáfolhatná, hogy a biológiai teremtés „java” a hatodik „aión” első felében jön létre. Valójában a „biosz” létrejötte óta az evolúció minden szakaszában érvényes volt egy bizonyos „Irányított egyensúly”, de ugyanakkor egy bizonyos biológiai túlsúly is jelentkezett mindmáig. Lehetséges, és érdemes is volna tanulmányozni a biológiai túlsúly változásait és az egyensúly „automatikus” helyreállításáért folyó harc mibenlétét. Kit nem érdekelne tudományon kívül is, hogy miképpen, milyen biológiai túlsúly következtében fejlődtek ki egy bizonyos korban az óriás hüllők, a – szauruszok és –tauruszok világa és milyen biológiai egyensúly megbomlás emésztette fel őket? Vagy pl. mi eredményezte korunkra a nagy testű állatvilág végső kihalás felé tartó pusztulását és milyen biológiai okai vannak a paraziták egyidejű és feltűnő megszaporodásának? Nincs-e valamilyen ritmus a bioszferikus változásokban, mely a makrobiológia és a mikrobiológia egyidejű létezése mellett is, hol az egyik, hol a másik túlsúlyát idézi elő? Véglegesen kialakult bio-quietum-ról sohasem beszélhetünk. E „nap” teremtményeit az ige három állatcsoportban jelöli meg, miután a harmadik „napon” már megteremtette életlehetőségüket: a bioszférát. Nem szabad azt gondolnunk, hogy ez a bioszféra a negyedik „napon” stagnált, mert akkor más elfoglaltsága volt a Teremtőnek. A kozmikus aión ideje elég hosszú volt ahhoz, hogy a harmadik nap produktuma hatalmasat fejlődjék, és terített asztalul szolgáljon az ötödik „nap” teremtése számára. De arra is gondolnunk kell, hogy azon a bizonyos negyedik „napon” nemcsak az idő ritmusa, hanem az időjárás, a klíma is létrejött. Ezt igényelte is, mert determinálta is a kifejlődő növényvilág, mely a maga robosztus méreteivel meghatározója volt az időjárásnak is. Így tehát készen állt minden az állatvilág megjelenése számára. Az a három csoport, mely ennek az aión-nak köszönheti létét: a. a víziállatok, b. a madárvilág, c. a rovarvilág. Sem afelől nem vagyok bizonytalanságban, hogy e csoportokon belül óriási választék alakult ki az egyes fajokon belül. Ez evolúciós variánsokat hozott létre és szolidabb változatban (pl. nemesítés, inszemináció útján) hoz létre ma is. De afelől nincs kétségem, hogy az alapegyedek, a fajtapárok a teremtő Isten kezéből kerültek ki. Távol áll tőlem, hogy kompromisszumot kívánjak, vagy kíséreljek meg létrehozni a tudomány és a kijelentés között. Erre mindkét irányú tudományom híján azért sem vállalkoznék, mert meggyőződésem az, hogy az Isten teremtő logikája (nem a teremtéstörénet) semmi féle kompromisszumra nem szorul és ilyet nem is tűrne meg. Ezen az
48 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
sem változtat, hogy ezt a logikát egy hatezer év előtti általános hit a maga terminus technikusaival fogalmazta meg az egyetemes emberiség számára. Érdekes megfigyelni, hogy az ötödik és hatodik aiónt a csúszó-mászók kötik össze. Az ötödik nap végén a vízi csúszó-mászók, a hatodik nap elején a szárazföldi csúszó-mászók jelennek meg. Semmit sem veszít jelentőségéből, ha azt mondjuk róluk, hogy kimásztak a vízből és kétéltűek lettek. Kétségtelen átmenetek bizonyítanak a mellett, hogy az uszonyokból lábak lettek, de ezek mindvégig uszonyjellegűek maradtak. Azt viszont egyáltalán nem bizonyítják, hogy ugyanakkor a kopoltyú tüdővé, az ikra tarisznya mondjuk emlővé, az emésztő bél összetett gyomorrá alakult volna, vagy netán még nemi áttörés is keletkezett volna, ami minden bizarrsága ellenére is közelebbi hasonulás lett volna az előzőknél. Kinek áll érdekében, hogy képtelen elméletek gyártásával akarja Isten teremtő tevékenységét, sőt magát az Úr Istent is kiiktatni a világ előállásából? A bűneset mindenképpen, mint ott látni fogjuk, - jó tápot adott az embernek ilyen elméletek gyártásához. a. Az első állatcsoportot a víziállatok képezték. Kétségtelen, hogy számukra volt készen legelőször az életlehetőség. A mainál jóval nagyobb, a hatalmas alföldjeinket is elborító víz takarta a föld túlnyomó részét. Más felől az evolúció számára is legtermészetesebb közeg volt a víz. Az állatfajok közül is a legkevésbé összetett szervezetűek a víziállatok. Ezek minden tekintetben az evolúciós törvények számára is a legtermészetesebb alanyt jelentik. Primitív szervezetükben semmi visszafejlődésre nincs lehetőség. Kedvező feltételek mellett csak előrehaladó lehet a fejlődésük. b. Másik csoport a levegő részbeni benépesítését hozza földünkre. Sem a későbbi rovarvilág, sem a most tárgyalt madárvilág nem vallhatja ősének a víziállatokat. Anatómiájuk, szövettani felépítésük, funkcionális jellegük annyira elütő egymástól, hogy az átmenetek is csak közös származásuk lehetetlenségét bizonyítják. A madarak között ugyan nagy létszámot jelentenek a vízimadarak és gázlók, melyek jórészt a halvilággal találkoznak, valójában ez inkább ellenbizonyítéka a közös ősiségnek, mint mellette való érvelés. c. A rovarvilág pedig éppenséggel minden evolúciós spekulációnak elejét veszi. Hogy ezen belül is van átalakulás, azt nem kétlem, de hogy a szúnyog az elefántnak oldalági rokona volna, már csak tömegénél fogva sem látszik lehetségesnek, de szerkezetileg is bizonyíthatatlan. Az ötödik aión önmagában is biológiai egyensúlyt hozott. Egymásnak táplálékul szolgáltak. A vízimadarak a halakkal, békákkal táplálkoztak, a levegőbeli madarak pedig a levegőbeli rovarokkal. A víziállatok a vízi rovarokkal. A rovarok a növényvilággal stb. Teljes körforgás volt a teremtettségen belül is. Nem gondolom, hogy korai lett volna ennek az aiónnak ezt a címet adnom, hogy a biológiai egyensúly megteremtése, mert a biológiai egyensúly bizonyos mértékig zárható, de nem zárt körökből, egységekből áll. Így e három szektor mindegyike, a víziállatok, a madarak és a rovarok egyaránt biológiai egyensúlyi egységet képeznek, ha később ki is tágul zártságából ez a kör. 49 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Ötödfél „napunk” 6. Az élettér befejezése A teremtés eddigi szakaszai is arról tanúskodnak, hogy az v a l a k i számára és v a l a m i céllal készült. Ha azonban az eddigiek bárkit is nem győztek volna meg erről, akkor az itt következő aión ékes bizonyíték arra, hogy nem önmagáért van ez a világ, hanem valaki számára készülő, remekbe alkotott élettér. Ennek az aión-nak egyik jellemzője, hogy „az emberrel egy napon”, azonos korszakban megy végbe. Ha bármi is fordítva történt volna, mint ahogyan itt van, akkor nem csodálkoznék az emberi tudomány zavarán. Ha azonban egy komputerbe betáplálnánk az egymás után sorra kerülő korszakok lényeges teremtményeit, valamint az egyes korszakokban teremtett élőlények szükségletét és ez a számítógép zavarba jönne, hogy bármi is előbb keletkezett, mint annak szükséglete, akkor talán volna gondolkozni való az isteni beavatkozás menetén. Így azonban csak szégyenkeznünk kell, hogy általunk alkotott gépnek több logikája van, mint amennyi hite az embernek. E korszak az élőállatok újabb hármas csoportját telepíti be életterünkbe: a. földi csúszó-mászókat, b. barmokat, c. szárazföldi „vadakat”. a. A szárazföldi csúszó-mászók nem nagy csoportot alkotnak. Jelentőségük inkább abban van, hogy a vízi csúszó-mászókkal rokonságot alkotva átmenetet képeznek, - talán evolúciós vonalat, - az ötödik és ötödfél aión között. Az őskorban persze ezeknek jóval nagyobb választékát produkálta a világ. Az őshüllők nagy és kihalt csoportja akkor még jelentős volt az élethordozók között. Ma a kígyókon és néhány gyík fajtán kívül alig van, vagy csak kuriózumként e csoportból valami. Arra mindenesetre elég, hogy a fejlődés folyamatát szemléltessék. b. Nézzük most azt, hogy mit kell értenünk a „barmok” fogalma alatt? Azt gondolom, hogy az állatoknak azt a csoportját, mely az embernek segítője, tápláléka, eszköze lett. A későbbiekben is a háziállat fogalmát fejeztük ki ezzel a szóval. Én azért nem használom e helyen ezt a „házi” fogalmat, mert még nagyon messze van e kortól a ház és a ház körüli tartás még messzebb. Így maradok annál a meghatározásnál, hogy az emberhez tartozó, az embert segítő, az ember céljait szolgáló állatok csoportját veszem ebbe a kategóriába. c. Végül, - a régi fordításunkban, - szárazföldi „vadak”-nak nevezett állatcsoport jött létre. Új fordításunk kerüli a „vad” fogalmának alkalmazását Én is. Az ige szól róla, s majd a bűneset 50 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
előtti világkép megrajzolásában kitérek rá, hogy Isten kezéből nem került ki sem a növény, sem az állatvilágba semmi, ami mérgező szúró, vad, vagy általában semmi, ami fájdalmat, halált hozó. Ez már mind a bűn következménye lett. Sőt még tovább azt is hiszem, - s ennek bizonyítására első sorban látom hivatottnak az evolúciós elméletet, hogy az állatvilágban a húsevő (s így halált okozó) fajta is a legkésőbbi, bűneset utáni korban fejlődik ki. Ilyen nem teremtetett. A biológiai egyensúly fenntartásához még nem volt szükség egymás felfalásához, sem állatoknak, sem embereknek. Ezzel az élettér készen áll. Minden mindennek folytatására van hivatva. A teremtett világban minden megelőző az utána következő rendelkezésére kell, hogy álljon. Ezért lesz záró teremtés az ember, aki mindenek urává tétetik. Bizonnyal a biológiai egyensúly tette szükségessé Isten részéről azt a minden eddigi aióntól eltérő parancsát, amellyel az ötödik nap „legyen” szavát megtoldja. A vízi állatokra és az égi madarakra nézve elrendeli a szaporodás és sokasodás törvényét. Még van i d ő . Egy fél korszak. És még nincs b e f e j e z é s . Ahol pedig kezdet van, ott annak a fázisnak a befejezése is szükséges. Mi lett volna világunkból, ha itt megáll az Isten? Hiányzik még a TEREMTÉS ÉRTELME: AZ EMBER!
51 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
IV. AZ EMBER ÉS VILÁGA Valahogy szűk tömlőnek látszik az a néhány igevers, ami a teremtéstörténetben az emberről írva van, arra hogy belesűrítsük a fenti cím teljes tartalmát. Mégis ezt az utat választom, mert ezeken a tömlőkön keresztül fújja vissza ellenszelét partnerünk, - a mindenféle izmusokban megtestesülő hitetlenség. Az ember teremtése mellett szóló első bizonyíték éppen az, hogy az ember nélkül céltalanná, értelmetlenné válnék az egész élettér megteremtése. Már pedig a mi Istenünk sem cél nélkül, sem öncélúan, még kevésbé értelmetlenül nem tesz semmit. Az élettér, - most maradjunk csak a föld vonatkozásában, - sokkal nagyobb jelentőségű annál, semhogy öncélú lehetne. De nemcsak jelentőségében nagy, hanem méreteiben és létrejöttének idejében is szinte felmérhetetlen. Kellett Isten előtt olyan teremtési célnak lebegnie szükségszerűen és célszerűen, konzekvencia képpen és betetőző módon, - aki értelmet ad az egész eddig létrehozott világnak, aki áttekinti a teremtést, akit gazdájává tehet, hogy „művelje és őrizze azt”. Az eddigi teremtmények közül erre egy sem volt alkalmas. Meggyőződéssel vallom azt a szükségszerűséget, amellyel maga a teremtett mindenség is igényelte a maga számára exisztenciálisan az „intelligens teremtmény” irányító és uralkodó tevékenységét. Ez a teremtett világ akkor is „sóvárogva várta az Isten fiainak megjelenését” (Róm. 8:19). Ez a személy nem lehetett a teremtő Isten. Az ő ilyen jellegű funkcionális kapcsolata teremtett világával ellentmondana az „öncélúság nélküliség” elvének. Márpedig ez az ő lényével nem fér össze. Istennek tulajdona az ő teremtett világa, de annak funkcionális birtoklását kicsinyes és részfeladat lett volna a maga számára fenntartani. Más felől hiszünk Isten megajándékozó szeretetében, melynek azóta is annyi jelét adata, főképp Fiában. Ez a szeretet szükségessé tette egy megajándékozható értelmes lény megteremtését. A későbbiek során örökösödésről is szó lesz. Az embernek e célból is megfelelővé kellett válnia. Az ember teremtését két dolog involválta Isten belső lényegének törvényszerűségéből, mely öntörvény lévén is, jellege a mindenség Urának. a. Egy felől önfenntartó és funkcionáló szándékkal igényelte az ember megjelenését az anyag. Isten beleteremtette az anyagba ezt az igényt. Azt értem ez alatt, hogy a teremtett anyag az ember beiktatása nélkül elpusztult volna. A teremtést hiábavalóvá tette volna az ember hiánya. És ez nemcsak a szerves anyagra, hanem a szervetlenre is fennállt. b. Más felől és ugyanakkor ajándékozó szeretetének tárgyaként uralmi (de nem uralkodó) megbízatással, ö r ö k t á r s k é n t , fiúi alapon, saját belelehelt szellemének felhasználásával, - igényelte az ember jelenlétét a teremtett világban a teremtő Isten is.
52 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Már ebből is látszik, hogy az ember nem lehetett egy frakkba öltözött állativadék, mely évezredek multán szőrzetét szmokinggal, majd újabb évezredek után textíliáit dicsfénnyel váltja fel, - a fejlődés törvényei szerint. Az emberben nem az evolúció felső fokát kell látnunk sem anatómiailag, sem biológiailag, még kevésbé filozófice, hanem Isten s z e r e t e t é n e k a z t a f e l s ő f o k á t , melyet remekbe teremtett világa iránt érzett, és amely az ember nélkül is sajátja volt, de az emberben megérte első testet öltését. AZ EMBER ISTEN SZERETETÉNEK E L S Ő TESTETÖLTÉSE! Istent nem az ember léte késztette szeretetre, hanem az ő eleve való szeretetét testesítette meg az emberben. Ez nemcsak a bűneset előtti szűkszavú kijelentésből tudható, hanem sokkal inkább abból a nagy akcióból, melyet a megromlott ember restaurálására, vagy reneszánszára rendezett az Isten az INCARNATIO-ban. Istent ennek a szeretetnek a realizálására önmagán kívül semmi sem késztette. A teremtett világ is azért igényelte az ember létét, mert Isten minden teremtményének a belső törvényszerűségébe b e l e s z ő t t e az ember iránti igényt. Vagy úgy, hogy valamely anyag, vagy élet túlsúlyra jutásával felborul a teremtettség harmóniája, vagy azzal, hogy valaminek a kihalásával történik ugyanez. Most ne keverjük a dolgokat azzal, hogy a bűneset miatt milyen revízión ment keresztül Isten szándéka, mekkora kerülővel jut el a teremtettség és annak élén az ember kitűzött céljához. Most csak arra tekintsünk, hogy az ember megteremtésekor milyen tényezők tették szükségessé, kívánatossá, célszerűvé és az isteni logika egyenes következményévé az ember teremtését. Nem volt tudatalatti, véletlen a teremtésmítosz írásba foglalójának az a véleménye, hogy addig is „jó” lehetett minden, amit Isten teremtve szerzett volt, de a „jó” legfelső fokát, az „igen jó”-t nem érhette el addig, amíg a homo sapiens nem került oda, e sok jó élére. A legtöbb nyelv megbomlik ennek kifejezésére és rendhagyó módon kénytelen a sok jó fölé „optimálisan” maximumként a bonum helyett az optimum-ot alkalmazni. Mert az emberben érte el a teremtés az „optimumát”, az „igen jó”-t. Ma így mondanánk, hogy az ember közbejötte által lett optimálisan kihasználható a teremtett világmindenség. Vagyis, ez volt annak a módja, hogy világunk a leggazdaságosabban működjék, a legtöbb haszonnal „üzemeljen”, a legtermelékenyebb módon adja vissza Isten szándékát, - és hogy igeszerűek maradjunk, - Isten céljainak legmegfelelőbben alakuljon e világ élete. Ennek feltétele volt és lett az ember. Képtelenség azt gondolni, hogy a semmiből, magától keletkezett lét izzadta volna ki magából a homo sapienset, az embert. Ez ellen tiltakozik mélytudatunk, melytől csak bűnös szakítással szabadulhat az ember. De ellene mond egész biológiai és pszichikai felépítettségünk, atavizmusunk, emocionális és intellektuális berendezettségünk. Ezek már magukban véve is elkülönítenek bennünket minden más teremtménytől. De legfőképpen különválaszt lelkivilágunk, melynek a teremtettségben semmi nyoma sincs az emberen kívül.
53 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
1. Nem a fáról jöttünk Nincs szándékomban megcáfolni, vagy éppen megdönteni a darwinizmust, már csak azért sem, mert végső tévedései ellenére, olyan rész-igazságokat fedezett fel, amelyek a világ előállásának, keletkezésének mítoszát tudományos tartalommal töltik meg. Szerintem, ha ez a tudás némi istentisztelettel párosul, akkor megáll a fa alatt, melyről az ő emberét lehozta, s ezzel a kevesebbel többet adott volna a világnak. Segítségére lehetett volna a teológiának, - mely bevallom, nem igényelte azt a segítséget, - arra, hogy Isten teremtő munkáját, belső logikáját megértve is hittel, vagyis hittapasztalattal fogadjuk el. Valamennyi izmusnak van valami igazságtartalma, amit a teológiának hálásan kell fogadnia. Ez még a racionalizmusra, sőt materializmusra nézve is áll. Egy tan, egy tudományos elmélet, - legyen az teológia, vagy darwinizmus, idealizmus vagy materializmus, - igazságtartalmát a világ kultúrtörténelme során mindig meghatározta az a tény, hogy kinek a szolgálatában állt, kinek állt érdekében annak terjesztése, érvényre juttatása. Ez adja meg a tudomány relativizmusát, mivel Jézuson kívül nincs abszolút igazság. Egy irányzatot viszont csupán azért elvetni, mert netán ellenfeleink szolgálatában áll, - ez felelőtlenség. Minden izmusból meg kell tartanunk azt, ami benne pozitívan igazolja Isten tetteit, ha azt hittel párosítjuk. Annál is inkább, mert minden szellem irányzat Isten tudtával, sőt akaratával jön létre, hogy tanítson befogadni és ellenállni. Helyesen dönteni így tanulhat az ember minden korban. A megújuló irányzatok állandóan újra állásfoglalásra kényszerítik a keresztyén embert. Nem készen kapott hittapasztalatból élünk, hanem a magunk által megfogalmazottból. Ezt elöljáróban el kellett mondanom, mert hol mondjam el, ha még itt sem. E fontos témával kapcsolatban. Az a kevés adat, amely a teremtéstörténetből rendelkezésünkre áll, az ember eredetét szintén két összetevőre bontja. Materiálisan sem a fáról, nem a már készen álló teremtettségből eredezteti az ember létét, hanem a löszös, agyagos, „veres föld”-ből. Ezt nevezik héberül „adam”-nak, (Ádám), latinul „humus” (humanum)-nak. De a homonim asszír „adamu” szó is „csinált”-at jelent, vagy „előhozott” jelentése is van. A hasonló kiejtésű arab szó „Társas lény” fogalmára van fenntartva. Az bizonyos, hogy az ősi fogalomkör, mely az ember származása és a föld szavai között rokonságot fejt ki, valami tradicionális gondolattársításból ered és célja bizonnyal nem az volt, hogy egykor leendő tudósok érveit cáfolja. Én sem arra kívánom használni. Bár az ősgyökér mindig elgondolkoztató. És elgondolkoztató az is, hogy miért a föld lesz az ember létének feltételezett alapelemévé, miért nem valami más tényező a tengernyi közül? Pl. a kézenfekvőbb állatvilágból. Talán azért, mert az ősembernek is volt már annyi logikája – és elég figyelemreméltó, - hogy ha valaminek nem ismerte az eredetét, akkor annak a végéről következtessen rá. Így olvassuk a biblia első oldalain ezt a visszakövetkeztető elvet: „por vagy te és ismét porrá leszesz”. Meggyőződéssel adok igazat a 100. zsoltár írójának: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, Ő alkotott minket és nem magunk” (Zsolt. 100:3) Itt-ott komikussá válik a tudomány kapkodása az ember-ős kutatása terén. Miután az „emberszabású” majmok sok mindenre nem adtak választ az emberré válásukat illetően, most hajsza folyik „majomszabású-emberek” 54 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
után. Így jutunk el a reliktum hominoid felfedezéséhez. Ennek őse volt már a farkas nevelte Romulus és Remus és sok állat nevelte mesealak. De így kutatnak a Himalája zord vidékén és a Kaukázusban a „jeti” vagy „havasi ember” után. Ehhez hasonló, mintegy 2 méter magas, szőrrel borított testű nőstényt fedeztek fel Északamerika nyugati részén lévő hegyekben, a „big-foot”, vagy „nagy lábfej” elnevezésű emberre emlékeztető majomszerű lényt. Ezeket a függőleges gerinctartás és a két lábon járás teszi az emberhez közelebb állóvá a majmoknál. Közös tulajdonságuk még az is, hogy a majmok számára teljesen alkalmatlan területen figyelték meg jelenlétüket. Lábnyomai voltak eddig tanulmányozhatók. Az engem nem zavar, hogy ezek egyetlen példányával sem sikerült közvetlen érintkezésbe lépni az embernek, így eddig sem anatómiai sem fiziológiai ismereteink nincsenek felőlük. Nem kétlem, hogy hamarosan fogunk ilyen példányt szerezni és azt sem kétlem, hogy a majmokénál több rokon vonást fognak „igazolni” az ember állati eredetére. (Hogy ez mért jó nekünk?, bizonyos, hogy társadalmi örömet fog okozni.). Egy azonban máris bizonyos. Előfordulási helyeinket illetően kizárják közvetlen őseink sorából a majmokat. Ezek tehát néhány millió évvel hátrább szorulnak és én már ezért is hálás vagyok Istennek. Meggyőződésem, hogy az ember teremtése sokkal nagyobb jelentőségű tény annál, semhogy a „tudás fájának” oldaláról megérthető lenne. Kiindulási pontunk, - bármennyire hihetetlen is a XX. század emberének gondolatvilágából, - mégis az, hogy „Hit által érjük meg, hogy a világ I s t e n b e s z é d e á l t a l teremtett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő. (Zsid. 11:3). Ő ád mindeneknek leheletet, életet és mindent.” (Csel. 17:25) „Így szól az Úr, Izraelnek Szentje és Teremtője… én alkottam a földet és az embert rajta én teremtem.” (És. 45:11, 12) Jób hitvallása pedig így szól e tárgyról: „Az Isten Lelke teremtett engem és a Mindenhatónak lehelete adott nékem életet.” (Jób. 33:4). Meggyőződésem, hogy az ember méltóbb marad önmagához és rendeltetéséhez, ha a hit útján keresi a maga létének eredetét, mindenek fölött valóságának distanciáit. Mivel jutunk többre, ha a teremtettség fölötti szellemi fölényünk eredetét az állatvilág artikulátlan ösztönéletéből, - vért izzadva, - kísérelünk az emberi ész racionális szillogizmusával, pedigrét kölcsönözni? Ennyire valóság lett volna a „tudás fájának” mérgezése, hogy korunk egész tehetségével ennek narkotikumában akarja megoldani végső létkérdését? Nem szabad azt a tézist propagálni, hogy a hit a tudomány gyilkosa. Hol állna a tudomány a hívő keresztyénség kutatásai nélkül. Igaz így is felvethető a kérdés, hogy hol állhatna már, ha nem korlátozza azt a hívő keresztyénség? Bizonyos, hogy a tudomány sem tudna előbbre haladni önmagában vetett hit nélkül. Mennyivel inkább előbbre juthat Istenbe vetett hittel? Visszakérdezhetne a keresztyénség is azzal, hogy hol tartana missziójában, ha a tudomány nem kontrázott volna meg minden történelmi konzekvenciát az egyház útjában?
55 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Nekünk félre kell tennünk az egymás ellen kiélezett fegyvereinket és, ha már leszakítottuk a tudás fájának gyümölcsét és az Megváltónk életébe került, akkor tekintsük Isten részéről megváltottnak ezt az utat és járjunk rajta hittel. Fogadjuk el egymástól mindazt, ami előbbre visz Isten dolgainak megértésében és meggyőződéssé érleli az előlegezett hitet. Kiegyezés és kompromisszum nélkül a békés egymás mellett élésre kell rászánnunk magunkat, mert az idő a vége felé halad. A biológiai egyensúly végzetes megbomlása a küszöbön, Isten ítéletének jelei konkrét formában sokasúlnak világunk felett. „A meddő és botor vitatkozások” ideje elmúlt. Mindezt állati eredetünk tudata semmivel sem fogja előbbre vinni, de Istenünk nagy tetteibe vetett hitünk még segítségünkre lehet. „A Bíró az ajtó előtt áll!” (Jak. 5:9) Nem az evolúció produkált minket. Sőt saját nemünkön belül is csak a bűneset tett szükségessé az emberi nem számára egy bizonyos evolúciót. Mert a maga helyén majd bővebben kitérünk arra, hogy a bűn valóban csaknem az állati körülmények közé vetette vissza a „dicsőségben és tisztességben megkoronázott embert”. Olyan neander völgyi, olyan vértesszőlősi „előember” primitív állapotára. Innen valóban nagy fejlődés és hosszú út vezetett az ember mai testi és szellemi állapotáig. De ennek a saját körünkön belüli evolúciónak is gazdája, előre vivője, győzelemre segítője, az elnyert intelligencia visszaadója Isten, aki egyetemes váltságunkat akarta ezzel segíteni.
56 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
2. Az asszony, mint következmény Isten minden teremtményéből hímet és nőstényt teremtett. Nem lehetett tehát vita tárgya az, hogy a „tyúk volt-e előbb, vagy a tojás”? – mert az Isten állatokat teremtett és nem tojásokat. Éppígy az sem lehetett vita tárgya, hogy egy-egy állatfajból a hím keletkezett előbb, vagy a nőstény. Isten egyszerre és egymásra nézve teremtette őket. Az evolucionisták bizonyára megtalálták már a módját annak, hogy miképpen vált ki éppen páronként egy-egy faj a másikéból. Hogy miképp támogatta egymást a felállásban egy hím és egy nőstény „elődünk”. S hogy hány millió évre volt szükségük ahhoz, hogy háttal lefelé csimpaszkodásból karon fogás legyen. A teremtés-mítosz csak az emberrel kapcsolatban beszél férfi-ember teremtéséről. Hogy Ádám meddig volt egyedül azt nem tudjuk, de nem is érdekes. Annál inkább érdekes az, hogy Ádámnak hiányzott az asszony. Isten, aki a teremtés minden aión-ját azzal zárta, hogy az „jó”, sőt Ádám után ennek maximumát használta, hogy „igen jó”, most először jelenti ki, a teremtés során ezt a negatívumot, hogy „nem jó”, t.i. „az embernek egyedül lenni.” A rendelkezésünkre álló igéből világos, hogy milyen elemekből tevődött össze Ádám „nem-jó”, magányérzete. a. Abból, hogy Isten ezt a „nem jó” állapotot azzal akarja feloldani, hogy „segítőt” szerez, arra következtethetünk, hogy az asszonyra, mint segítségre volt első sorban rászorulva Ádám. Hogy miben szorult segítségre? Azt még következtetni sem tudjuk. Talán az örvendezésben találta kevésnek egymagát, talán a hálaadásban, talán a világ rejtelmeinek felismerésében, talán e felismerések örömének megoszthatatlanságában, talán a dicsőítésben érezhette kevésnek egymagát Ádám a teremtés hajnalán. Lehet, hogy az ezekben való kiteljesedéshez kellett „segítő” szív, száj, lélek. Kiegészítő lény finomabb kifejezéséhez, árnyaltabb megtapasztalásához, aprólékosabb örvendezéshez. b. De a segítőnek „társ”-nak is kellett lennie. Isten bizonnyal önmagát tervezte társul az ember számára, illetve fordítva, - hiszen károsodás nélkül – (nem úgy, mint a bűneset után, hogy „ember nem láthat engem élve”), beszélhetett Ádám Istennel. Vajon nem ennek a társas viszony igényének a kifejezését olvassuk-e a 2:19-ben? Az ember szólítja szájával az állatok nevét; Isten pedig szállítja, - anatómiailag megformált állapotban, - azokat. A teremtés végét együtt csinálják. A bűneset előtt, a teremtés záró akkordjában, Isten társul fogadja, a maga lelkével beoltott embert, a teremtés befejezésébe. Így az látszik, hogy az ember szava is életet hoz létre ebben a bűn előtti állapotban, - igaz az Isten keze által. A Teremtő mégsem várhatta teremtményétől, hogy azonos síkon érezze magát vele. Viszont a szólított állatokkal kapcsolatban is azt írja az ige: „nevet adott az ember minden állatnak …, de az embernek hozzáillő segítőtársat nem talált” (2:20) Úgy tetszi, hogy Ádám még nem sokat sejtett az evolúcióból és társtalanul érezte ma57 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
gát e világban, a fákon vinnyogó majomkisasszonyok ellenére is. Isten végtelen „intelligenciának” bizonyult annak belátására is, hogy az embernek sem ő maga, sem a teremtmények legfejlettebb változatai, nem „hozzáillő” társak. Szereznie kellett hát ilyet. A teremtéstörténet második változatában, amely az I. Móz. 2-ben van leírva, Isten már ezzel a célzattal teremti ugyancsak a föld porából (2:19) a szárazföldi állatokat és madarakat. Mindnek az a neve, amit az ember adott neki. A név ez úttal természetesen még a rendeltetést is kifejezi a lehető legrövidebben. Ezek szerint az ember: a. már az asszony igénye, vagy társszerzése előtt is beszélt. Nem volt hát szüksége erre a célra feltétlenül „segítőtárs”-ra, akihez beszéljen, akivel gondolatot cseréljen, vagy kifejezésre kényszerüljön, b. ha ez az állatvilág evolúciós alapon állt elő, akárcsak fajtákra nézve is és Ádám ezeket egyedüllétében nevezte el s egyiket sem találta megfelelőnek arra, hogy segítőtársa legyen, akkor hosszú időt töltött „társtalanul” az Édenben. Milyen alapon utasította el magától Ádám az állatvilág valamennyi fajtáját? Hiszen egyik erős volt, másik szelíd, az egyik szépen megült, míg a másik sebes volt, mint a szél; egyik ravasz, a másik együgyű; volt hasonló külsejű és volt magas röptű: egyik félelmetes, a másik bájos. És Ádámnak egyikben sem volt semmije. Mégsem mondhatjuk, hogy válogatós lett volna Ádám. Ő igényes volt. És ennek az igénynek a következménye lett az asszony. Mégpedig helyesen kiegészítve a forgalmat AZ ASSZONY A FÉRFI SPIRITUÁLSI IGÉNYE, és így következménye is lett. Abból a szellemből igényelt, amely benne volt. Az állatok csak bizonyos fokig a formát tudták megközelíteni e fokon túl mutatkozó nagy negatívummal. Ádámnak igénye olyan teremtmény volt, akiben minden spirituális és materiális vágya, hiányérzete teljesüljön. S ha már itt tartunk, meg kell állapítanunk, hogy az asszony materiálisan is következmény volt. Femina ultracreativa. Teremtés utáni asszony. A teremtés lezárása, az „igen jó” utáni „pót-teremtés”. Kell-e utalnunk a női nem történelmi sorsára – egy viszonylag rövid matriarchátusi időszak kivételével, - hogy megállapítsuk e teremtettség utáni helyzet konzekvenciáit? Ezek a konzekvenciák a bűneset alkalmával jelentkeztek és ítéletüket a bűnesetben nyerték el. Jézus Krisztusnak kellett eljönni, hogy az asszony ezt a bűnesetben megpecsételt konzekvenciáját elveszíthesse. „Jézus Krisztusban – ugyanis – nincs sem férfi, sem nő… ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal. 3:28). Jézusban feloldódik a terhére szóló teremtési disszonancia. És csak benne feloldott ma is. Hozhat az emancipáció jogi és társadalmi felszabadulást a nő számára, sőt fölébe is helyezheti a férfinak. Ez mind megtörténhet ma is. De a test és lélek eggyé válása, a spirituális és materiális eggyé válás ma sem adatik meg öröktársi vonatkozásban Jézus Krisztuson kívül. Egy férfi és egy nő a házasságon belül 58 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
is csak hit által szabadulhat fel egymás számára. Azt értem ez alatt, hogy az asszony Jézusban veszti el következmény jellegét. Másképp mindig megmarad annak. Isten – matérialiter – az asszony teremtését mintegy műtéti úton végzi el. A műtét előtt igen mélyen altatja Ádámot. Ádám a sok – társkeresés szempontjából, sikertelen – állatelnevezés után megálmodja asszonyát. Saját negatívját. Annyira a maga negatív alteregó-ját, hogy önmagából létezőnek álmodja asszonyát. Most megbomlik az eddigi „alkotó közösség”, legalábbis átmenetileg. Az asszony teremtésének nem szemtanúja az ember. Isten megalkotja műtéti úton a férfiból az asszonyt. Felserkenvén Ádám a műtét után konstatálja az előtte álló teremtményben megálmodott asszonyát. És mikor meglátja az Isten kezéből remekműként kikerült új teremtményt, az eddigi kísérletektől eltekintve, most így kiált fel: „Ez már csontomból való csont és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert e m b e r b ő l v é t e t e t t ! ” S mivel az „alépítmény”, a férfi az „igen jó” kategóriáján belül teremtetett, az asszony is gyökerében innen származik. Az Újszövetség is így helyezi el az asszonyt, mint a férfi következményét. "„… Minden férfinak feje a Krisztus, az asszonynak feje pedig a férfi,… a férfi, az Istennek képe és dicsősége; de az asszony a férfi dicsősége. Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. Mert nem is a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfié r t . Mind ezáltal sem férfi nincs asszony nélkül, sem asszony férfi nélkül az Úrban. Mert, amiképpen az asszony a férfib ó l van, azonképpen – azóta – a férfi is az asszony á l t a l , az egész pedig az Istentől.” (I. Kor. 11:3-12). Az I. Móz. 2:24 már értelmezése szerint is interpoláció, hiszen az első pár embernek még nem volt elhagyható atyja és anyja. De mi ebben a versben az egy testté formáltatás üzenete, az örök teológiai igazság és a mindenkori házasság alapját képezi, ha az az Isten áldására tart igényt. Mit értsünk „egy testté” létel, „egy testté” formáltatás alatt? Azt az igazságot, ami az asszony teremtéséből következik. Meggyőződésem ezúttal is az, hogy az asszony teremtésének a végbemenetele nem az itt elírt mítosz betű szerinti eseménysorozata volt. Ez csak egy fajta megfogalmazása annak a teológiai igazságnak, hogy az asszony a férfi következménye és igénye, minden más teremtménytől eltérő és megkülönböztethető módon teremtetett. Ezt számtalan más fogalmazású mítoszban is ki lehetett volna fejezni. Nem a kifejezés formája a fontos itt sem, hanem annak tartalma. Miután arról már szóltam, hogy miképpen vélekedem az asszonyról, mint következményről, most egy másik itt szereplő teológiai igazságot kell kibontanom. Az egy testté létel teológiai konzekvenciáit. Mert bármily bizarrnak tetszik is, ennek is van komoly és exisztenciális teológiai tartalma. Említettem, hogy I. Móz. 2:24 azon a helyen interpoláció. Ennek ellenére igaz és későbbi gondolat idekerülése. Az Újszövetség felveszi és ismétléseivel hangsúlyt ad ennek a teológiának a Mt. 19:5, Mk. 10:7, I. Kor. 6:16 és Ef. 5:31-ben. Hangsúlyoznom kell, hogy ezeken a helyeken mindenütt az egy t e s t t é szerkesztetésről van szó és 59 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
sehol sem az egy lélekké válásról. Ez utóbbira is van ugyan utalás az I. Kor. 6:17-ben, de ez kimondottan az Úrral való szellemi „egyesülés”-ről szól. Tehát egy testté szerkesztettünk és ez olyan originális követelmény a házasságban, amint nem lehet büntetlenül elhanyagolni. Meggyőződésem az, hogy minden férfinak megvan a legmegfelelőbb párja, a maga negatívja; éspedig a maga elérhető világában. Ez alatt azt értem, hogy földrajzilag, fajilag, alkatilag elérhető távolságban: de azt is, hogy társadalmilag, kulturálisan és szellemileg is megközelíthető szférában. Vagyis nem hiszem, hogy egy európai ember „oldalbordája” Ázsiában volna keresendő, hogy egy fehér emberé a négerek között, hogy a hetven éves a húszévesek közt: de azt sem, hogy egy főrangú emberé az alacsony sorsúak közt, egy tudósé a tudatlanok közt s egy hívőé az istentagadók közt találhatja meg a maga „hozzáillő segítőtársát”. Éppígy arra nézve sincs ígéretünk, hogy csak a faluban, csak a gyülekezetben, csak a rokonságon belül, vagy egyéb kategóriákhoz, keretekhez ragaszkodva lehet megtalálni azt, akit Isten éppen számunkra teremtett és kegyelméből nekünk szánt társul. Hasonlóképpen annak sem vagyok híve, hogy csak a férfi hivatott annak meglátására és eldöntésére, hogy ki az egy testté létel legalkalmasabb alanya az ő számára. Furcsán hangzik, de azért igaz, hogy az egy testté létel nem a testiség útján oldható meg. A testiség csak alkalmi „egy testté” lételt eredményez, ahogy az I. Kor. 6:16 mondja, „aki a paráznával egyesül, egy test vele” Ez oda-vissza érvényes a férfi és nő viszonyában. Az élet, s főképp a házasélet nem ilyen alkalmi „egy testté” lételek sorozata, ahogy sokan realizálják életükben. Az egy testté létel isten szándék kutatásával, vagy az isteni kegyelem előlegezésével kezdődhet. Rátalálni arra, akit az első ember örömével így üdvözölhetek: „Ez már csontomból való csont és testemből való test” Ez szinte olyan, mint aki belőlem vétetett. Életem kivonata, esszenciája és exisztenciája. Jó értelemben vett negatívom. Kölcsönös vonzáskörben élhetünk. Ez az, akit megálmodtam és az Isten megformált nekem. Ahhoz, hogy felismerjem egy asszonyban (nőben) az Istentől számomra formált társamat, aki csontom és testem része – kontaktusban kell lennem Istennel és tudnom kell, hogy „milyen következményre tartok igényt”. Valójában a párválasztás teológiai feltételeiről van itt szó. Arról, hogy lehet jó házasságot kötni, ha az ember megkeresi, felismeri a számára teremtett társat. A jó házasság alatt itt az üdvközösség szempontjaira gondolok. Lehet testileg is jó egy házasság, de ez mindig esetleges és földi viszonylataiban sikeres. Az üdvközösség szempontjából a jó házasság sem bűntelen, de az egymás elfogadásában megnyilatkozó engedelmesség, az egymásnak elrendeltetés tudata, - alkalmassá teszi a feleket a hívő élet kialakítására. Ezért volt a közmondás, hogy a „házasságok a mennyben köttetnek”. De csak az ilyenek.
60 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
3. A bűneset előtti világkép A Biblia ezt a bűneset előtti világképet két oldalról világítja meg: A.
a teremtett v i l á g bűneset előtti állapota,
B.
a teremtett e m b e r bűneset előtti állapota.
Ezek még alcímekre oszlanak. Szükséges ennek a világképnek az elemzése, egy felől azért, hogy megemlékezzünk, hogy honnét estünk ki, más felől azért is, hogy Urunk dicsőségét lássuk meg abban a tisztaságában, melyben a bűneset előtt tündökölt.
A/. A teremtett v i l á g bűneset előtti állapota.
Ennek a világnak nemcsak a természet, hanem az ember is része. Ezért ezt a fejezetet is két részben szeretném tárgyalni. Először a teremtett élettérről, majd az élettér értelméről, az emberről szólva, annak állapota nélkül még ezúttal. a. A t e r e m t e t t é l e t t é r összefoglalását talán a 148-ik zsoltárban olvashatjuk a legkifejezőbben. Most sem tudnám ezt szebben leírni: „Dicsérjétek az Urat az é g b ő l ; dicsérjétek őt a magas helyeken. Dicsérjék őt a n g y a l i mind: dicsérjétek őt minden ő serege! – Dicsérjétek őt n a p
és h o l d ; dicsérjétek őt mind; fényes csillagai! – Dicsérjétek őt e g e k n e k
e g e i ; és ti v i z e k , melyek az ég felett vagyok! – Dicsérjék ők az Úrnak nevét, mert parancsolt és előállottak ők! Örök időre állította fel őket; törvényt szabott és nem tér el attól.” – Itt caesurát, választójelet alkalmazott az ige, mielőtt a földiekre vetné tekintetét. Majd így folytatja: „Dicsérjétek az Urat a földről Vizi szörnyek és mély vizek, ti mind! Tűz és jégeső, hó és köd szélvihar, amelyek az ő rendelését cselekszik; ti hegyek és halmok mindnyájan, minden gyümölcsfa és mind ti cédrusok: vadak és minden barmok, férgek és szárnyas állatok.” – Itt ugyan nincs az igében szünetjel, de új csoport következik, az emberek csoportja: „földi királyok és minden nemzet… ifjak és szüzek: vének gyermekekkel… dicsérjék az Úr nevét, mert az ő neve dicső egyedül” (Zsolt. 148:1-13) Olyan csodálatos egységű és felépítésű ez a dicsőítő ének, hogy, ha nem lenne a Biblia elején a teremtéstörténet, akkor ebből is könnyen követhető volna Isten szándéka és munkamenete a teremtésben. Igen ez volt az isten szándéka, hogy egy minden részében Őt dicsőítő világot hozzon létre. Visszatérve eredeti történetünkhöz, - a teremtés nem zárult le a mitikus aiónokkal. De a teremtettség alapjai készen voltak. Azt értem ez alatt, hogy – korántsem a mai változatában, - készen 61 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
volt az a n y a g . Ez azóta is állandó geológiai, fizikai és kémiai folyamatok grandiózus alakító hatása alatt áll. Ebbe a folyamatba belefér az egész földtörténet minden eddig felfedezett és ezután felderítendő jelenségével, alakulásával és úgy pozitív, mint negatív irányú fejlődésével együtt.
De azt is jelenti ez a teremtettségbeli készenlét, hogy készen áll az élet. Ezt sem úgy gondolom, hogy a mai komplexumában, hanem állandó biológiai evolúciós folyamat formálásában, vagy éppen formabontásában pusztulás által fejlődik.
A teremtettség készletleltárához hozzátartozik a megteremtett energiakészlet, melyet szívesebben nevezek teológiai terminus technikus-szal rejtett dynamisznak. Erről ma már tudományosan is elismerjük, hogy „nem vész el csak átalakul”. Az energia megmaradásának elve szigorú készletgazdálkodásra utal, melyről nemcsak azt kell feltételeznünk, hogy nem vész el, hanem azt is, hogy új készlet keletkezéséhez nincs ígéretünk. Csak a meglévő állit ható elő, vagy szabadit ható fel különféle módon. Az ember azonban még nem jött rá arra, hogy egy elhasznált energiát, mely mássá alakult át, miként alakítson vissza, bármiféle újratermelés számára. E helyett új energiaforrásokat keres. Ezek legújabbika az atomerő. Ez mindig is volt, annak ellenére, hogy csak most ismertük fel nagy teljesítményét és felszabadításának módját.
Hasonló módon készen állt a teremtett világ természeti törvény-komplexuma is. Ez így van még akkor is, ha annak jó része az anyagba és jelenségekbe bezártan rejtve marad. Rejtett állapotában is volt, működött.
Ne essünk hát tévedésbe. A törvényszerűségek egyetlen fázisát sem mi állítottuk elő. Ezeket csak megfigyeltük, felírtuk és alkalmazzuk. Nem teremtettük őket, hanem csak kibontottuk az anyagból és a jelenségekből. Felfedeztük. De létezésükért „soli Deo gloria!” b. Az eddigiekből természetszerűen következik az, a tény, hogy a mitikus aión-ok végére k é s z e n á l l t a s z e l l e m . A szellem egyetlen teremtmény tulajdona, a homo sapiens-szé. Amint erről megfeledkezik „homo rapiens” válik belőle, aki jogtalanul kelleti magát Istenétől eltulajdonított javakkal.
Az emberi szellem Isten teremtő és fenntartó koncepciójának fungens makettje. Ezt fejezi ki az ige azzal, hogy Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette. Ennél a hajlandóságánál fogva és ezen szelleme által az ember is képes alkotni. A két fungens között az áthidalhatatlan differencia abban van, hogy amíg Isten a semmiből hozta létre ezt a világot, addig az ember csak a teremtettségnek a fent említett készleteiből tud alkotni, egy fejlődő világot terem62 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
teni a maga számára. E készleten kívül még csak egy molekulát sem képes előállítani. Érthető, hiszen az emberi szellem is a készlet világába tartozik. Az ember valójában Isten alkotó munkájának végterméke. Ez a szellemi személyiség, - az ember – a bűn következtében az állati primitívség fokára süllyedhetett, de atavizmusában hozta magával az istenképűség reminiszcenciáit, maga is éppúgy kibontakozásra szorulva, mint a gondjaira bízott világ. Erről majd a bűneset utáni világkép elemzésénél szólok bővebben.
A bűneset előtti világkép harmonikus, kiegyensúlyozott, békés gondtalan szférát biztosított az Isten szellemét hordozó ember számára.
Az ember abban is isteni utánzat volt, hogy semmi sem determinálta saját, - kegyelemmel támogatott, - elhatározásán kívül a döntésben. Kétségtelen, hogy ez az állapota a bűnbeesés lehetőségét is magában hordozta, de éppen olyan mértékben uralmi, hatalmi méltóságának lehetőségét is. Ez az adomány szabaddá tette az ösztönélettől, felelős személyiséggé avatta és úrrá tette a teremtett világ felett.
B/. Az embernek a bűneset előtti állapotát
frappánsan fejezi ki a 8. zsoltár. „Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját… micsoda az ember – mondom, - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen k e v é s s e l t e t t e d ő t k i s s e b b é a z I s t e n n é l , és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél…” (Zsolt. 8:4-7). Az ember ebben az állapotában még tudta dicsőíteni hatványozottan nagyhatalmú „Alterego”-ját, - mert azzá teremtette az Úr. Ez az ember még valóban homo sapiens. A teremtés tehát valójában nem lezárt történet. Nem úgy áll a helyzet, hogy „Be van fejezve a nagy mű igen A gép forog, az Alkotó pihen…” Sőt inkább a hét aión alatt teremtett makrokozmosz és mikrokozmosz most lendül mozgásba. A készletek teremtése megtörtént, de meglehetősen amorf állapotban van minden. Kialakulatlansága ellenére is az Isten világa ez, az ember primátussága alatt. És ezt a világot az Úr rendje jellemzi egészen a bűnesetig. Már érintettem, hogy milyennek teremtette Isten az embert. De erről kötetnyi ismeret és következtetés írható még. E helyett megkísérlek egy lényeget tartalmazó vázlatot adni e témáról.
63 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Mint láttuk, - önmagához viszonyítva, Isten – az embert bizonyos korlátok közé teremtette. Ezek a korlátok a szellemnek szabtak határt. Ilyen – közvetlen korlátként kapott az emberi szellem, testet, míg távolabbi korlátja volt az Édenen b e l ü l egy kert, melynek centrumában a tiltott fa állt. Ezúttal magát az embert, mint személyiséget tegyük elemzés tárgyává, mégpedig a bűneset előtti állapotában. Előbb jött létre a korlát, azaz a test. A test nem egyéb, mint az ember a korlát, azaz a test. A test nem egyéb, mint az ember „érzékelő egysége”. Minden funkciója az érzékelés szolgálatában áll. Ilyen szempontból rendelkezik minden test, az állatoké és az embereké egyaránt egy érzék feldolgozó központtal, amit a magyarban éppúgy „lélek”-nek nevezünk, mint az ember másik alkotó elemét, az isteni szellemet. Idegen nyelvekben ez a két fogalom nem egy szóval van jelölve. Talán a latint nézzük. Itt az „anima” fogalma az érzékszervek feldolgozóját jelenti, és közvetlen rokonságot mutat az „animal” szóval, ami „állatot” jelent. Ugyanakkor fenntart a latin egy külön fogalmat az Istentől kapott „lélek”, vagy szellem számára a „spiritus” fogalmában. Így a héber: „nefes és ruah”, a görög: „pszyché és pneuma”, a német: „Seele és Geist, az angol: „soul és spirit” kifejezések stb. Visszatérve a test fogalmához, így tanít Kálvin: „Midőn Isten az embert földből és sárból formálta, gőgjének már ezzel határt szabott, mivel nincs képtelenebb dolog, mintha saját kiválóságával az dicsekszik, aki nemcsak sárkunyhóban lakik, hanem részben maga is por és hamu.” (Inst. I. 15/1.) Az ember, akinek életében ez az érzékelő egység jut uralomra, az ige szerint „érzéki ember”. Erről azt mondja tovább az ige: „Érzéki ember nem foghatja meg Isten Lelkének dolgait” (I. Kotr. 2:14). Ez az érzékelő egység a maga lelkével (anima) együtt is csak a külvilág megtapasztalására való készséggel és képességgel rendelkezik. Az embernek azonban van egy „értékelő” egysége is. Ez az Istentől belénk lehelt lélek (spiritus, pneuma, Geist stb.). „A lélek alatt azt a halhatatlan, mégis teremtett lényeget értem, - mondja Kálvin- mely az embernek nemesebb része”. (Inst. I. 15/2). A lélek egyik funkciója a lelkiismeret mely, ha nincs elaltatva, akkor Isten személyre szóló ítéletének felel meg. Másik funkciója a bizalom, vagy hit, mely által kapcsolatot tart az ember Istenével. A lélek harmadik csatornája ezzel a világgal köt össze, melyet Isten számunkra, ránk nézve, élettérként, de „hitbizományba” teremtett. A két alkotóelem viszonya részben kölcsönös, részben független. Kölcsönösen támogatják egymást a földi életben. A halál azonban leveti a halhatatlan lélekről a testet. Míg ez utóbbi porrá lesz, a lélek halhatatlan állapotban várja újabb teste töltését és Isten ítéletét. Abban azonban semmi kétségem sincs, hogy teremtettségénél fogva örök és elválaszthatatlan harmóniára szerkesztetett egybe a test és a lélek. A két elem egymástól való függetlenítése a bűneset következtében állott elő. Ez a test számára az ítéletben, a lélek számára a kegyelemben realizálódott.
64 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Az ember bűneset előtti állapotáról szóló interjúm nem volna teljes, ha nem szólnék még egy pár jellemzőjéről az ige alapján. a. Ezek között említenünk kell az emberbe „belenyomott”, az emberen „áttört”, az emberre „alkalmazott” Istenképet és hasonlatosságot. Kálvin azt írja: „Ádám annyiban teremtetett Isten képére, amennyiben Krisztushoz, - aki Istennek egyedüli képe - hasonló volt”. Majd: „Bár az ember külsejében is ragyog Isten dicsősége, mégis kétségtelen, hogy képe és hasonlatosságának sajátos lakóhelye a lélek.” (Inst. I. 15/3.) Sajnos az istenképűségünk és hasonlóságunk nem bizonyult örökérvényűnek. A bűneset elmosta azt. A bűneset előtt azonban, amíg Ádám és Éva romlatlanságban élt és értelmük igaz volt, indulataik a józanésszel megegyeztek, érzéseik a szentség határai közt maradtak, - valójában, mint tükörben, - Isten kicsinyített mása volt látható. Az eljövendő Krisztusnak a teremtettségbe oltott arcképe voltak ők. Sajnos ez a kép majdnem teljesen elpusztult a bűn következtében. Csak Krisztusban és Krisztus által reprodukálódhatik, de e képnek előhívása már csak a mennyben remélhető az ember számára. b. Eredeti ajándékunk volt az é r t e l e m , melyet azért kapott az ember, hogy tudjon általa különbséget tenni a jó és a rossz között; az igaz és a hamis között; a múlandó és az örökkévaló között. Az ember előbb bukott el értelmében, mint tetteiben. Ez az értelem akkor sem a hit helyett adatott az embernek. Szó sem volt arról, hogy az embernek egyedül józan eszére kellett volna támaszkodnia. Szabadsága volt hinni Istenének, vagy éppoly szabadságában állt hitelt adni a „hazugság atyjának”, ott a kígyónak. Az ember hitét azonban támogatta volna az értelme az Úr mellett való megmaradásban. Sőt befolyásolhatta volna akaratát is. Hiszen az értelem úgy a hitnek, mint az akaratnak támogatója, vagy gáncsvetője lehet. Sajnos ez utóbbi lett. c.
Az értelem funkciójából következik másik Istenről nyert adományunk, az a k a r a t . Ha ugyanis az érelem által képesek vagyunk ítéletet alkotni a dolgok és jelenségek mérlegelésében, akkor nyilván szükségünk van egy „kivitelező funkcionáriusra” is, és ez az akarat. Az értelem döntését az akarat hajtja végre. Legalábbis a bűneset előtt. A bűneset alatt az embert cserbenhagyta az értelme, elvesztette hitét, s az így magára maradt akarat nem tudott megbirkóznia a kísértéssel. Elbukott. – A bűneset után pedig: „.. amit cselekszem, nem ismerem (elbukott az értelem), nem azt művelem, amit akarok (elbukott az akarat), hanem amit gyűlölök, azt cselekszem… gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével és engem rabul ád a bűn törvényének …” (Róm. 7:15-23). Ez lett az akaratom sorsa.
65 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
d. Végül még az ember méltóságát kell említenünk, mellyel Isten minden más teremtmény fölé helyezi az embert. Az állatoknál az értelem és az akarat funkcióit az ösztönélet helyettesíti. Isten azzal adott méltóságot az embernek, hogy szabaddá tette akarata felett. Jogot adott Ádámnak arra, hogy maga döntse el, hogy a jót, vagy a gonoszt választja. Kálvint idézve ismét: „Ádám megnyerte ugyan a képességet arra, hogy tehessen, ha akar, de nem volt meg benne az akarat, amivel tehetett volna” (Inst. I. 15/8.) Origenes és Augustinus csaknem azonosan állapítják meg az akarat fogalmát: „A szabad akarat az értelem és akarat tehetsége, mely a jót választja, ha a kegyelem támogatja, s a rosszat, ha a kegyelem magára hagyja.” „Az ember megnyerte a szabad akarat nagy erőit, mikor teremtetett, de midőn bűnt követett el, elveszett.” (Ibid. Lib. De verb. Apost. Serm. 2. 131.6) Ezért csak ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság” (II. Kot. 3:17).
66 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
4. „Műveld és őrizd!” Ez volt az a kettős megbízatás, amellyel Isten az embert teremtett világának – egy ember által áttekinthető – egységébe helyezte. A nagy teremtettségből kiszakított ezen egységet teremtéstörténetünk Édennek nevezi. Az „Éden” név is utólag adatott annak a tájnak, mely elég nagy volt arra, hogy az első emberpárt gondtalanul eltartsa, de nem volt nagyobb, mint amelyen e két megbízatását a jó gazda szellemével elláthatta. E topográfiai elnevezés elég nagy területet foglal magában, amit a rajta átfolyó négy folyóvíz, valamint arany és drágakő lelőhelyek mutatják. Igaz, hogy e folyók forrásai esnek az Éden területére, s innen kiindulva szakadnak négy ágba és ölelnek körül bizonyos, - a mítosz keletkezése idején már ismert, - népeket. Az Édenen azonban nemcsak helymeghatározást értünk, hanem egy bizonyos „állapot” kifejezését is. Mégpedig az Istennel harmóniában, szinkronban, öröktársi viszonyban lételnek az állapotát. Mint ilyet, nemcsak az embert illette meg ez a fogalom, hanem a környezetét is. Semmi sem természetesebb, minthogy erről az állapotról kevés adatunk van. A bűn feledésbe merítette. És a bűn által megromlott ember fogalmi készlete számára kifejezhetetlennek látszik ez az állapot. Ha valami mégis utal erre az állapotra, az a váltság által helyreállított új teremtésnek az eszchatonban kibomló állapotából lesz visszakövetkeztethető. Csakhogy az eszchaton állapota is kívül esik fogalmi készletünkön és csak képek, fogalomhelyettesítő hasonlatok érzékeltetik azt számunkra. Csak „tükör által, homályosan látjuk azokat a jelenségeket és azt az állapotot. És van még egy támpontunk: JÉZUS. Mégpedig, mint embernek Fia. Ő a „második Ádám” a bűneset előtti ember típusaként tartózkodott a földön. Igaz, hogy az ő számára ez a föld egyáltalán nem volt az Éden. Abban is különbözött „a második Ádám” az „első Ádámtól”, hogy az első Isten kezéből, a második szűztől ugyan, de mégis ember által nyert testet. Igaz, hogy ezt minősíti az ige, amikor így fejezi ki Jézus származását: „Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr mennyből való” (I. Kor. 15:47). Valójában Jézus nem Ádám, ha annak hasonlatosságában volt itt jelen. Nos, ez a „Jézus-szerű”, „emberfia-szerű” ember feladatot kap Istentől. Kétségtelen, hogy Isten nem valamilyen emberi nyelven (pl. héber, vagy szanszkrit nyelven) adta ezt a megbízást Ádámnak. Belesugallta, beleépítette ezt a megbízatást legkedvesebb teremtményébe. Hogy egyszer mégis az emberek valamilyen nyelvén kellett leírni ezt a megbízást, az miattunk, az utókor miatt van. Az első megbízatás szava, ha a ma általánosan elfogadott „kultúra” fogalmát vesszük figyelembe, ugyancsak latin nyelven a kultúra gyökeréből ered. (colo, colere, colui, cultus) - művelni, lakni) Tehát ez a megbízatás a művelődés fogalmát indítja hosszú, történelmi útjára. Nincs abban semmi öncélú, vagy idegenszerű gondolat, hogy Isten megbízást ad az embernek a művelődésre, a kultúrára. Hogy ennek a kultúrának a kezdete talán természetszerűen és a közbejött bűneset miatt is az „agrokultúra” lehetett, az valószínű. Ebben az esetben és minden továbbiban a művelődés bármilyen formája a szellem fejlődését igényli. 67 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Nem szükséges túlzott figyelem annak észrevételére, hogy a művelődésnek nem szükségszerűen kellett a „tudás” tiltott fájáról táplálkoznia. Isten e nélkül is biztosította legfőbb teremtménye számára a kultúra lehetőségét, feltételeit, sőt bűneset kombinációja nélküli érvényesülését. Az kétségtelen, hogy a bűneseten gellert kapott ez az isteni megbízatás. De az is igaz, hogy ettől még valósággá lett az. Az ember tőle telhetően művelte, kultúrálta a rábízott javakat. A bűn miatti irányváltozás abban állt, hogy a kultúra, mely az ember örök boldogságát volt hivatva szolgálni, a bűneset után, a pillanatnyi örömök kíséretében örök kárhozatát munkálja. A kultúra haladásának nyomai már az első nemzetségtáblán megjelennek. Ott találjuk a városépítő Hánókh-ot, a nomád élet ősatyját Jábált, a hangszeres kultúra képviseletében Jubál jelentkezik, majd kezdetét veszi az ipar is Tubálkain személyében. És e sor végén ott látjuk a szellem óriását, aki a bűn természetessé vált útjáról visszafordul, az Úr elé áll és megteremti minden idők számára „az imakultúrát”, mely Istenhez vezeti az embert. Ezek olyan kategóriák az első generációk sorából, melyek mind máig a kultúra alapjainak hordozói. És ez nem önmagában rossz, hanem a bűnnel átszőtt állapotában. A kultúra bűneset előtti formája istentől ered. Isten gyermekei nem lehetnek kultúra-ellenesek. Sajnálatos tény az, hogy a bűn annyira rányomta bélyegét a művelődésünkre, hogy a bűnnel való szembehelyezkedésünk azonosítja magatartásunkat a kultúra szabotálásával. Vajon így tekintve a dolgokat mi vagyunk-e kultúraellenesek, vagy a művelődés vesztette volna el Istentől rendelt hivatását, irányát? Bizony ez utóbbi történt. Másik megbízatása az embernek az, hogy gyönyörű környezetét, a teremtettségben neki jutott életteret őrizze. Az „őrzés” fogalma legalább három tényezőt igényel. Aki őriz; az itt az ember. Amit őrizzen, az itt az élettere. És akitől, vagy, amitől őriznie kell a rábízottakat. Az emberről már sok szó esett. Most vegyük az „ellenséget”, aki a búzába konkolyt hint. Az ember életében eddigelé még nem jelentkezett a Sátán, bár már volt. Így az ember is csak sejthette e rendelkezés alapján, hogy valaki van, aki ellenében őriznie kell Édenét. Ezt a sejtését azonban konkretizálja Isten, amikor figyelmezteti az embert a tiltott fára. Annyi előkészítést mindenesetre kapott az ember, amely elég volt a Sátán azonnali felismeréséhez, annak megjelenése idején. Ezek figyelembevételével arra a megállapításra kell jutnunk, hogy valójában az embernek saját magától kellett megvédenie környezetét. Végül is ő volt, aki megbontotta azt. Hogy ez nem magától jutott eszébe az is kétségtelen. Ezt a tételemet az is igazolja, hogy a bűneset után azzal bűntette az Úr az ember környezetét, hogy „átkozott legyen a föld t e m i a t t a d ” A földnek a teremtettségétől történt elváltozása az ember miatt történt. A természetet továbbra is az ember ellenében kell megvédenie az embernek. Ma szinte az utolsó idők jegyeit viseli magán környezetünk bomlása. A levegő és a vizek szennyezettsége már-már öngyilkossággal fenyegeti az embert a nagyobb városokban. Az energia és az ásványkincsek rabló gazdálkodása kimerüléssel fenyegeti az 68 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
emberiséget. A föld mélyéből millió köbméter számra kibányászott szénhidrogén olyan üregessé változtatja a földkérget, hogy a földrengések tragikus sorozatára lehet számítani a közeli generációk életében. A biológiai egyensúly megbomlását kémiai úton próbálja az ember ellensúlyozni permetezéssel, porzással, vegyi gyomirtással. A föld egyre inkább veszít a termelőerejéből (4:15) és a természetes utánpótlás helyett itt is vegyileg akarjuk elejét venni annak a büntetésnek, hogy „mikor a földet műveled, ne adja az többé néked termelőerejét.” (4:12). És, ha tudósa lennék ennek a naturának, akkor még több és félelmetesebb dolgot is tudnék mondani felőle. Valójában az ember nem tudta megőrizni a rábízott környezetét. A pusztulás kontúrjai már jól kivehetők. Őrizkednünk kellett volna, és kellene ma is, a kísértőtől, hogy megőrizhettük légyen hitbizományunkat. Az őrizetben való megbízásunk, illetve annak következményei mind a bűn bélyegét viselik magukon. Mi semmit nem vagyunk képesek megőrizni. Ádám még az Éden őrizetére nézve vált felelőtlenné. Káin már testvérére nézve jelentette ki, „Talán őrizője vagyok én az én testvéremnek?” Igen. Arra vagyunk hivatva. Józsefre nézve tizenegy testvére vált kevésbé őrizőnek, mint amilyenek barmaikra nézve voltak. Ember embernek lett farkasává, míg végül az egymást pusztító ember fel nem fedezte, hogy csakis „az Úr az én őriző pásztorom.” Két megbízatás csupán. Egyik sem képtelenség. És az ember kezén mindkettő elsikkad. Erre is ujjá kell születnünk.
69 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
V. AZ EMBERI BUKÁS ÉS KÖVETKEZMÉNYEI Ha az angyalok lázadása bekövetkezhetett az Isten régióiban, miért ne következhetett volna be az emberé e világban? Nem volt szükségszerű, de lehetséges. Az angyalok bukása és az emberek bukása között, hasonlóságuk ellenére is igen nagy a különbözőség. Az angyalok sokan voltak. Ezek egyharmada bukott el egy angyalfejedelemmel. Az ember másodmagával volt és mindketten elbuktak. Az angyalok közül így megmaradt a nagyobbik hányad az Isten mellett. Az emberek közül senki sem maradt a hűség vonalán. Az ember bukása megváltoztatta: az ember helyzetét Istenével kapcsolatban, az ember helyzetét világával kapcsolatban, a két, később a többi ember egymás iránti viszonyát, irányt változtatott az ember fejlődése, ítélet alá került az ember környezete. A vadonatúj teremtésben egy előrelátott, de egyáltalán nem tervezett történelem kezdődik. Nem majmok emberré válásának történelme ez, hanem az ember elállatiasodásának történelme. A szó valóságos értelmében, az „ember tragédiája”. Ez fut át a történelmen. Az ember bukása, törést hozott Isten terveibe. Ám nem hozott meglepetést. Amint egy háborúra készülő nép több haditervet kidolgoz, hogy minden eshetőségre készen álljon, így Istennek is volt tartalékolva terve, az ember bukása esetére. Ez a váltság-terv volt, mely szerint a világ fundamentumainak megvettetése előtt már készenlétben állt a Megváltó. Most ez az üdvterv kerül realizálásra. Nem volt tehát Istennél betervezve a bűn, de volt Istennél egy kész terv a bűn esetleges testet öltése esetére. Így mire a bűn betört az emberiség megrontására, Isten váltságterve is funkcionálni kezdett az emberiség újjáteremtésére. És e terv egyetlen megvalósítója a Fiúisten, az inkarnálódó: Jézus.
70 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
1. A bűnbeesés teológiai elemzése A bűneset mítosza jóval kisebb értetlenséggel találkozott korunkban is, mint a teremtésmítosz. Erre nézve is áll az a tézisem, hogy nem a meséje mérvadó, hanem a teológiai igazsága a jelentős. És ha a mítoszból kibontakozó teológiát megismerjük, azt kell mondanunk, hogy a bűnbeesés mítosza olyan remekmű, amelyhez hasonlót képtelen volna bármely emberi agy megszerkeszteni. Annyi tömörséggel annyi mondanivalót kifejezve és olyan meseszerű egyszerűséggel, időtálló formai érzékkel és egy utána következő hatalmas kijelentés komplexum alapjainak ellentmondás nélkül megfelelő fundálását, mint amilyen a bűneset mítoszba foglalása, - nem produkált még a világirodalom. Ahhoz, hogy az emberi bukás következményeit kibonthassam, szükséges előtte magát a bűnbeesés tényét regisztrálnom. Ennek során foglalkoznunk kell: a. az ember bűnre való képességével, b. a „kígyó” szerepével, c. a bűnállapot – mibenlétével, d. a bűn öröklődési problémáival. Valójában ebben a szakaszban kell kirajzolódni az evangélium hátterének. Ez bizony elég sötét és a következmények felvázolásával, - ha lehet – még sötétebbé válik, egészen az éjfeketéig. Itt igazán le kell szögeznünk azt a tényt, hogy a bűn nem cselekedet, vagy nem nemcselekvés, hanem állapot. Ez a bűnre nézve alkotott definíció minden esetben negatív. Ha ugyanezt a meghatározást az ember és Isten kapcsolatának relációjában fogalmazzuk meg, még kontrasztja ellenére is pozitív töltetet kap. E szerint a bűneset előtti ember az Isten iránti engedelmesség állapotában élt, mely lehetetlenné tette számára, hogy vétsen Isten bármilyen rendelkezése, szelleme, terve, akarata ellen. Az embert ez az állapota itt a földön is a mennyország részesévé tette. Az embernek ez a bűntelen, engedelmes állapota, Isten teremtő tervének megfelelő volt. De Isten teremtő tendenciájának felelt meg az embernek az a tulajdonsága, - minden más teremtménnyel szemben, - hogy választási lehetőséget, szabad akaratot, valamint képességet kapott úgy arra, hogy hűséges maradjon Teremtőjéhez, de arra is, hogy – ha akar - engedetlenné válhassék iránta. Az embert éppen ez a szabad akarata emelte az egész teremtettség fölé. Méltóságot adott neki Isten. Ez tette őt „kevéssel kisebbé az Istennél” Természetes, hogy az embernek ezen – az Istent megillető – képességén fék gyanánt szerepelt, bármilyen választásának a konzekvenciája. És ez nem volt csekélyebb dolog, mint engedelmesség esetében: örökélet; engedetlenség esetén pedig: örök halál. 71 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Az ember rendkívüli módon megajándékozott volt teremtett állapotában. Az, az egész világon élő szájhagyomány, hogy „az ember a teremtés koronája”, - azt jelenti, hogy benne talált gazdájára a teremtett világ. És ez akkor is igaz, ha ugyan nem is ige. A korona állandó. A viselője váltakozó. Isten állandó „helytartót” kívánt teremteni világa élére az emberben, aki szellemiségénél fogva Teremtőjéhez kötődik és odaköti világát is; és aki értelménél fogva maga alakítja majd ki világa életrendjét. Azt kell mondanunk, hogy az ember az Isten „világnézetét” hozta magával teremtettségénél fogva. Ez a világnézet csak a bűnesetben differenciálódott. Isten elsődleges kegyelme volt az a bűnbeesett ember iránt, hogy bűnbeesése után is megtarthatta választási lehetőségét, szabad akaratát. Nem vált az ember „állatian” korlátozottá, „csak” korlátolttá. Vagyis ez a „szabad akarat” már nemcsak külső kísértéssel szemben, hanem belső hajlam révén is erősen determinálttá lett. Ez nem csekélyebb tragédiában nyilvánult meg, minthogy elvesztette az ember a képességét arra, hogy hűséges maradjon Istenéhez, hogy engedelmes legyen iránta. Ez azt jelentette, hogy bűnéből többé nem szabadíthatta ki önmagát. Erre sohasem volt és most sincs képességünk. Ezért állt elő az a helyzet, hogy a váltságnak valahonnan kívülről kell érkeznie. És, ha megérkezik, van rá – semmitől sem korlátozható, szabad – akaratom, hogy válasszak a romlásban maradásom, vagy a váltság elfogadása között. Szabad akaratunk ugyanaz maradt, csak iránya változott meg. A bűneset előtti ember bűntelen állapotából – szabad akarata szerint – szembehelyezkedhetett az Istennel, mehetett a bűnbe. (No, arról nincs szó, hogy ezt büntetlenül tehette, de ha ezt vállalta, volt rá lehetősége.) Most pedig a bűnből – szabad akaratunk szerint – a Megváltó közvetítésével választhatjuk az Istennek tetsző életet. E visszavezető útnak azonban örök meghatározója lett a Közvetítő, Megváltó. Igaz, hogy szabad akaratunk és választási lehetőségünk továbbra is megmarad, de sem jogcímünk, sem képességünk nincs már meg arra, hogy ezt a fordulatot önerőnkből hajtsuk végre. Az ember visszafogadásának integrációját már csak a Megváltó közbeiktatásával képzelhetjük el. S ha ezt így el tudtuk képzelni, akkor hitre is jutottunk. Úgy az embernek, mint az őt körülvevő világnak bűneset előtti állapotáról a Bibliában sok naiv – de azért igaz, kép tünedezik fel. Nem bonyolódom ezek fejtegetésébe. Még kevésbé vállalkoznék arra, hogy valami teremtés korabeli szimbolikát fejtsek ki belőle. Ki merné pl. azt állítani, hogy bármiféle halál, vagy pusztulás egyedül a bűn következménye? Egy ilyen tételből, vagy az a képtelenség volna kikövetkeztethető, hogy bűneset nélkül a teremtettség készlete élne ma is. Tehát nem kellett volna évmilliókon át fejlődés. És tovább, hogy akkor a fejlődés tulajdonképpen a bűnnek köszönhető. Vagy az a másik képtelenség, hogy pl. a szaporodásra, - még a bűneset előtt adott parancs – alapján minden teremtés élne a pusztulás, a halál híján. De miből élne, mikor a vegetáció egymás fenntartására teremtetett? Lett valami, ami végzetesen halálos ítéletet kapott a bűn miatt, - de ezt az ítéletet Isten a bűneset előtt meghirdette és ez c s a k az emberre vonatkozott.
72 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
a. Az ember bűnre való képessége Ma meghökkentően hangozhat e cím, hiszen alig is van egyébre képességünk, mint a bűnre. Már tettem említést arról, hogy a bűnre és a bűntelenségre való képességünk egyaránt két tényezőre támaszkodik: az értelem ítéletére és az akarat döntésére. Az értelmet a görög bölcselők az akarattal szemben „hégemonikon”-nak, „Vezérlő”-nek nevezték. Az értelem azonban csak inspirálja az akaratot és sajnos nem vezérlőmű-ve annak. Ezért van, hogy az ember a saját józan értelmével helyezi szembe akaratát, s ezt maga is tudja. „Ha Ádám akart volna, - mondja Kálvin – megállhatott volna, mivel bizonyára saját akaratából esett el. Olyan könnyen azonban azért esett el, mert akarata mindkét felé hajlítható volt” (dia-lektika? VL.) Már csak a kétfelé dobáló, a „diabolosz” kellett, hogy bármily csekély presszióval a maga javára hajlítsa a kétfelé hajlítható akaratot. Istentelenség volna Istent olyan szerepbe állítani, hogy csak olyan embert alkothat, aki nem tud, vagy egyáltalán nem akar vétkezni. Egy ilyenné teremtett lény bizonyára jobb lett volna az embernél, de nem lett volna ember, hanem – ahogy az evolúció képzeli, - a legfejlettebb állat. Valójában mégsem az, mert vétkezett. Volt rá képessége, de nem volt engedélye. Vajon, ha az ember bűn nélkül marad, nem érhetné-e az a vád, hogy erre nem is képes? Bűn nélkül a bűnre való képtelenség vádja sem születhetett volna meg. Volt hát az embernek képessége a bűnre, de a teremtésben nemcsak annyit kapott, amennyi elegendő volt számára az elbukáshoz, hanem annyit is amennyivel hűséges maradhatott volna az Urához. Lett azonban egy törvény. Egyetlenegy. A tiltott fa. És bekövetkezett a tragédia, melyet Pál így fejez ki: „Gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; de látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik elmén törvényével és engem rabul ád a bűnnek” (Róm. 7:22-23) Egy Pillanatot kell vetnünk a „tiltott fa” fogalmára. Ne vádoljuk Istent azzal, hogy azért állította, hogy legyen min elbuknia az embernek. Valójában a tiltott fa az ember Istene iránt való engedelmességének szimbóluma. A bűneset mítoszához lehetett volna bármi más, melyet tilalom súlyt, mint ahogy más világrészek és más vallások mítoszaiban fel is lelhetők más formában. A lényeg az, hogy létezett Istennek tilalma, mely az embert a „schlechthinnige Abhängigung” állapotába, a „kegyes függés” helyzetébe hozta. Felmerül a kérdés, hogy Isten magára hagyta-e az embert szabad akaratában? Isten tudott a Sátán terveiről? Milyen módon vértezte fel ez ellen? A szabad akarat fogalma magában foglalja két lehetőség létezését. Ha az embernek nem volna választási lehetősége, akkor képessége sem lett volna sem az elbukásra, sem a megmaradásra. A tudatos megmaradás is csak elbukás lehetősége mellett lehetséges. Istenhez méltatlan lett volna olyan teremtést létrehozni, és ezt a maga 73 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
dicsőítésére beállítani, akibe eleve bele van építve az Istenhez láncoltság, egyetlen lehetőségként. Ebben az esetben nem posszibilitása, hanem teremtettsége kötötte volna az embert Istenéhez. A dicsőítés szolgálata, mely primer feladata volt és maradt ez embernek, - nem lett volna több ebben az esetben a fényszóró mechanizmusánál. Volt tehát az Isten akaratával szemben álló akarat, melyet csak úgy választhatott magának az ember, ha ugyanakkor elveti Isten akaratát. És, - mert tudott Isten ennek létezéséről, sőt tervezett bekövetkezéséről is, ezért adott az embernek szabad akaratot a döntésre. Másik kérdésünk az volt, hogy ha ismerte Isten az embert és tudott a Sátán tervéről, s ismerte annak emberfeletti hatalmát, - mi módon vértezte fel az embert ez ellen? A bűnbeesés elbeszélése is, de a kijelentés későbbi szakaszai még inkább igazolják, hogy nem hagyta Isten az embert teljesen magára szabad akaratával. Döntő módon nem korlátozhatta, mert megfosztotta volna az ember akaratát szabadságától. Hát akkor? Kompromiszszumot teremtett a szabadság és az e l h a t á r o l á s tényezői között. Ez pedig abban állt, hogy k e g y e l m é v e l t á m o g a t t a a z e m b e r t a d ö n t é s b e n . A teremtő igének az a kijelentése, hogy „nem ehetsz a tiltott fáról” foganatos lehetett volna, de egyben szabadságfosztással járt volna. E helyett megbeszélő formában közölte akaratát, „ne egyél”, s a kegyelem abban jelentkezett, hogy előre közölte az emberrel, a netaláni engedetlenségének szankcióit. Ez volt a kegyelem. Az ember magától sohasem jött volna rá, amíg be nem következik, hogy tettének milyen következménye lesz. A kegyelem által meghirdetett ítélet mellett az emberé marad a döntés joga az engedetlenségre és engedelmességre. Ez volt a szabadság. A kegyelem bármily formában történő megjelenése két alap tudatot hoz magával: - Ezek közül első a bűn. Az a tett, amely kegyelemre szorult, előbb már kiérdemelte a büntetést, tehát bűn volt. Nincs szükség ott a kegyelemre, ahol nincs bűn. Mégsem mondhatjuk azt, hogy a kegyelem hozta volna közel az emberhez a bűn fogalmát, mint ahogy a kegyelmet sem a bűn hozta létre, hanem a bűn nyomába járó büntetés. Másik fogalom, amelyet a kegyelem szült az emberben: a hit. A kegyelem közlésétől fogva hitre elkötelezetté vált az ember. Hinnie kellett, hogy az Isten szava igaz és az ember javát szolgálja. Ez egyben azt is jelenti, hogy a bűn nem abban a pillanatban született, amikor a gyümölcs – az emberi erőszak következtében – elvált a tiltott fától, hanem már akkor, amikor az ember nem hitt az Istennek és ez a hitetlensége szabaddá tette akaratát az Istennel való szembehelyezkedésre; szemét-szívét pedig ennek az engedetlen állapotnak kívánatos hordozására s végül kezét és száját az engedetlenség véghezvitelére. Ebből nyilván láthatjuk, hogy a bűn nem volt más, mint hitetlenség. Mivel pedig ennek a pozitívje is igaz, az hogy az ember a sorsát feltáró kegyelem támogatásával, hit által megállhatott volna az engedelmességben, azért nyilvánvaló, hogy a bűnt megelőzte, - tehát elkerülését támogatta, - a kegyelem; a hitetlenségnek előtte járt az e v a n g é l i u m ! Elismerem, hogy ez az evangélium akkor még negatíve, de ebben a formában is kétségtelenül az ember boldogságban maradásának az örömhíre volt, és így fogalmazható meg: „Ha nem eszel a tiltott fáról, nem halsz meg!” Vagy pozitív fogalmazásban is kikövetkeztethető Isten szándéka, így: „Ha nem eszel a tiltott fáról, ö r ö k é l e 74 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
t e d l e s z ! ” Akiben Isten a maga lelkét lehelte, annak kellett annyi logikával rendelkeznie, amennyi ennek az örömhírnek kiolvasásához szükséges volt a megmaradása számára. És bármennyire is evangélium ez a kifejtett isteni kinyilatkoztatás, mégsem ez az ősevangélium. Még nincs bűn, és még nem fenyeget a halál. Igazi örömhírhez pedig ez a fenyegetettség szükséges, hogy valóban örömszerző legyen az ember számára az evangélium. De egy pillantást kell vetnünk a bűneset előtti kijelentés-tartomány egy eddig nem tárgyalt, - és egész történelmünket végig kísérő és meghatározó – fogalmáról; a halálról. Isten a bűneset előtt bedobja az emberi tudatba, mégpedig esküvési formájával megerősítetten, hogy „amely napon eszel arról b i z o n y m e g h a l s z ! ” Ha Isten ezt a fogalmat beplántálta az ember fogalmi kincstárába, akkor az embert annak értelmezésére, döbbenetére is megtanította. Tudta az ember, hogy mi vár rá engedetlensége esetén. Valószínűleg környezete illusztrálta számára a halál fogalmát. A Sátánnak is csak olyan dolgot volt módjában tagadni, ami már tudott volt az ember számára. Ezért a halál is és az élet is választásának tárgya lett. „Bizony nem haltok meg!” Valójában ez Istennek a kegyelmi alapállása, amellyel az embert támogatta szabad akaratában a bűnnel és halállal szemben.
75 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
b/. A „kígyó” szerepe A bűnbeesés „mítoszában” a kígyó fogalom szimbolikus és a friss teremtettség fogalom-készletéből való. Senki előtt nem vitás, hogy az ördögről van szó. A kijelentés eddigi szakaszában ez a második elnevezése. Az első a „sötétség” fogalma volt. A további nevei is arra utalnak, hogy megjelenési formája változó. Mindig az aktualitás köntösében, terepszínűen, korszerűen jelenik meg. „Incognito sum, ergo sum!” – vallja. Ez az ő logikája. Ha már felismerhető, akkor csatát is vesztett. Hatalmas kelléktára van világunkban és korunkban, hogy a megtévesztő jelmezt öltse magára. A teremtettség ismert élőlényei közül mind máig a kígyó formája az, amely örök jellegzetességeit foglalja magában. Utána bármilyen formába öltözik is ezek az alaptulajdonságok mindig felismerhetők jelenlé-tében. Ezek a kígyónál és bármily utódainál a következők: 1. a terepszín (helyzetekhez és emberekhez alkalmazott megjelenési forma), 2. alattomos (támadásai mindig váratlanul, meglepően érkeznek), hazug, 3. a bűnben mindig annak élvezhető oldalát mutatja, (olyanok lesztek, mint az Isten) a következményt pedig eltakarja, meghamisítja (bizony nem haltok meg), 4. mindig a tulajdonos szerepében lép fel e világban. Ezeket a pontokat szükség szerint még részletesen is vizsgálat tárgyává kell tennünk. Most lényegesebb dolog, hogy az ördög keletkezéséről, hatalmáról és korlátairól alkossunk igei véleményt. Nem akarok demonológiát írni, csak amennyi e munkám szempontjából lényeges annyit foglalkozom vele. Az embert mindig kísértette valamiféle dualizmus kialakításának gondolata. Az a felfogás, hogy nagyjából egyenlő ranggal és hatalommal létezik Isten, aki minden jónak forrása és az ördög a másik oldalon, akitől minden rossz származik. Ez a tétel azon kívül, hogy nem igaz, roppant veszélyes is. Kálvin azt mondja: „Hol van Isten mindhatósága, ha felteszik, hogy az ördögnek akkora hatalma van, hogy Isten akarata ellenére, s ellenkezése mellett mindazt megteheti, amit csak akar?” De az ige sem kertel ebben a dologban. „Én vagyok az Úr é s t ö b b n i n c s e n (!) ki a világosságot alkotom és a sötétséget teremtem, ki békességet szerzek és gonoszt (bajt) teremtek: én vagyok az Úr, ki mindezt cselekszem” (És. 45:5-7). De maga a bűneset története is Isten által teremtettnek mondja a „kígyót” (speciel ezt a kígyót), ugyanannyira, hogy a bűneset leírásában mindent megelőz a „kígyó” eredete és jellemzése. „A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett”. Minden kétséget kizáró módon le kell szögeznünk az alaptényt, hogy az ö r d ö g ö t a z I s t e n teremtette. Ezekből önként adódik a kutató ember kérdése. Istentől származhatik sötétség, holott ő maga a világosság? Teremthet-é gonoszt az abszolút jóság? Honnan vette hozzá az esszenciát? Teremthet az Isten ördögöt, aki 76 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
minden munkáját kockáztatja? Kétségtelen, hogy logikailag van e kérdéseknek jogosultságuk. A teológia mégis a tények elismerése mellett, - hogy ugyanis létezik sötétség, gonosz, ördög és hogy ezek is Istentől származnak, tagadja azt, hogy Isten kezéből ilyen állapotukban kerültek ki. Isten ezeket a szellemeket teljesen tisztáknak teremtette. A szellemi szférában bekövetkezett bűneset miatt azonban megromlott természetük. A Sátánról tudjuk, hogy bűnesete, lázadása előtt „világosság angyala” volt és csak bűne miatt vált a „sötétség fejedelmévé”. Kálvin azt mondja erről: „A teremtés kezdetén az ördögök Isten angyalai voltak, de megromlás következtében elvesztek és veszedelem eszközeivé lettek másokra nézve is. „Majd másutt: „Bizonyos, hogy a Sátán Isten hatalma alatt áll s az Úr őt akképpen vezeti, hogy a puszta intésének is köteles engedelmeskedni.” A Sátán Isten ellen való tusakodása is az Isten engedelmétől függ. Ennyit az ördög létezéséről, keletkezéséről. Nem mintha ez nem lehetne sokkal több, de a bűnbeesés teológiája szempontjából ez itt elég. Most személyiségének és nem csekély pozíciójának tisztázása után inkább e helyen való tettét vizsgáljuk meg közelebbről. Megjelenési formájára már részben utaltam, hogy az mindig aktuális köntösben, terepszínűen, megtévesztő variációban áll elő. A hogyan kérdésre a válaszunk? Itt hason csúszva, alázatosan ravaszul. Máskor keményen, hatalommal, félelemkeltően: vagy éppen hízelegve, ígérgetve, csábítóan. De mindig imponálóan, mindig kísértően és kivétel nélkül mindig hazugsággal. Miben áll az ördög munkája az első bűn létrejöttében? Mit tett, amivel az ember szívét elidegenítette Istenétől? Mi volt, ami közvetlenül előidézte ezt a drámai állapotváltozást? Mivel az első bűn minden további bűnnek is alapja, típusa, öntőformája, nem lényegtelen ebben a „kígyó” szerepét elemezni. 1. Láttuk, hogy az ördög, aki itt kígyó formájában jelenik meg, Isten alkotása. Isten pórázán, de elég nagy hatósugárral, bizonyos önállóságot élvez, amelyet Isten adott neki, és amelyet akár Teremtője ellen is felhasználhat. Ezzel a lehetőséggel élve, Urát mindig a legféltettebb, legszeretettebb pontján támadja. Itt a teremtés „végtermékét”, az embert veszi célba. Mintha csak célul tűzte volna ki, hogy elrontja Isten „legkedvesebb hobbiját”, az embert, (Madách) akit a tökéletesség mintaképeként állított a teremtés élére, mintegy teremtő-társnak tervezve a világ jövője számára. Valójában az ember lett a teremtés értelme. Az egyetlen lény, aki felérte intelligenciával Isten roppant alkotását, s akinek örömére teremtette azt Isten úgy, ahogyan van. 2. A bűnbeesés története mesteri fogalmazvány abból a szempontból is, hogy az Isten parancsának szövege és a kígyó kísértésének szövege, szinte „homonima”-ként hangzik. Az embernek j ó l o d a k e l l f i g y e l n i , hogy kiérezze és kiértékelje a két hasonló hangzású megszólításból a benne megbujtatott hazugságot. Micsoda különbség: „A kertnek egy fájáról ne egyél” – és – „a kertnek egy fájáról se egyél.” – között? És ez nem csak szójáték, nemcsak hangzás differencia, hanem az isteni szeretet 77 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
gazdagságának mindent ide ajándékozó tartalmával szemben, az Isten szűkmarkúságának szembeállítása. Az „egyről ne”, kontra „egyről se” kategória, ellentétes fogalmak. Csak magyar nyelven tűnik egyetlen betűváltoztatásnak a nagy hazugság becsempészése az ember tudatába. Nüánsznyi distanciának látszik, de ezek a nüánszok élet-halál problémává nőnek a kísértés árnyékában, s az ember a két tényező között az exisztenciális ütközőpont szerepét töltötte be már akkor, amikor meghallgatta a kígyót, - ha akkor még éppen nem is hallgatott mindjárt rá. 3. Évát, - a következményt, - az Isten ajándékát szemeli ki közvetítőként a kígyó. Talán azért, hogy ez úttal Ádám legyen a következmény? Az Éva bukásának következménye? Mintegy így adva vissza másodlagos voltát Ádámnak és Istenének egyaránt? Pál sem mond ellent ennek a teóriának, amikor így ír: „Ádám nem csalatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett.” (I. Tim.2:14). Mégis azt kell mondanunk, hogy a Sátán ezúttal megcsalódott. Az első bűn ugyanis az asszonyért felelős Ádámnak tulajdoníttatik. Ez nem tesz büszkévé nemem nevében, de kizár minden más sátáni, vagy asszonyi spekulációt. Ismét Pált idézem: „Egy ember által jött be a világba a bűn … így … a halál uralkodott Á d á m t ó l Mózesig...” (Róm. 5:12, 14) Pál tehát Ádámtól datálja a bűnt. Kálvin is alig említi az első bűnnel kapcsolatban Éva személyét, annál inkább említi a bűn elkövetője és az eredendő bűn kizárólagos forrásaként egyedül Ádámot. (Inst. II. 1.). Nem tartom magam hivatottnak arra, hogy e tényből messzemenő következtetést vonjak le, de arra hivatott gondolkodók bizonyára meglepő konzekvenciákat vonhatnak le az első bűnben megnyilatkozott férfiúi és asszonyi szerepkörre, felelősségre, átörökítésre és tulajdoni viszonyaira nézve. 4. Mikor Éva a kígyóval szóba áll, már szavaiban ott tátong egy rés. És ez nem lényegtelen. Isten rendelkezése így szólt: „A kert m i n d e n fájáról b á t r a n egyél” Éva ezt így idézi: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk.” Bár, miután a kivételt említi, valójában minden fáról beszél, a Sátán mégis észreveszi a kihagyásokat, úgy a „minden”, mint a „bátorság” vonatkozásában. Az új fordítás „ s z a b a d o n ehetsz” kifejezése még inkább utal az ember determinált akaratára, mely e koron belül szabad akarat, mint a „bátran” kifejezés. Meg kell, hogy állapítsuk, hogy Évában valójában a „bátorság”, vagy „szabadság” elnémulásával csak egy á l t a l á n o s életszabály, életszemlélet maradt, amely már nélkülözte a számukra adott különös és személyes kegyelem jellemzőit. 5. Az ördög mindig azzal kezdi munkáját, hogy eltakarja az ember szeme elől bűnének következményét. Természetesen lényének megfelelően ezt is hazugsággal teszi. „Bizony nem haltok meg!” Megszólal az antifónia, az ellenhang Istennel szemben. Az ember számára most nyílt meg a döntés lehetősége, hogy a két ellentétes hang közül valamelyiket igaznak ítélje és követője legyen. Itt lett volna az első Ádám számára az a pont, amit Jézus minden esetben olyan határozottan ismert fel és utasított el, s itt kellett volna az embernek is elutasítóan fellépni: „Apage Satanas!” Ennek elmulasztása ugyan még nem maga a bűn volt, de a Sátán által a bűn felé kinyílt egy ajtó, és az ember ezt nyitva hagyta. Már kacérkodott
78 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
a gondolattal, hogy Isten álláspontján kívül, lehet számára más is. A nyitott ajtón már nem kellett a bűnnek „leselkedni”, csak be kellett lépnie azon. És erre nem is várt. 6. „Bizony nem haltok meg!” Ez az esküformával megerősített kijelentés lett a Sátán örök időkre szóló legnagyobb hazugsága. A Sátánnál senki sem tudta jobban, hogy Isten igaz és hogy az embert csak hazugsággal lehet hiteltelenségbe vinni. És az egész emberiség eredendően ennek a hazugságnak az áldozata lett. A hazugság olyan ék, mely a kapcsokat szétfeszíti. Először csak bizalmi válságot hoz létre, majd a bűn elkövetésével előidézi a teljes szétesést. Ezt tette a kígyó itt az ember és Isten kapcsolatával. Az ékhez azonban az ember szolgáltatta a rést. Ez a rés a megteremtett bizalmi válság volt, mely hitetlenséggé tárulkozott és halálba torkollott. Isten igazsága nem csekélyebb alkalommal realizálódik, mint a „halálnak halálával” történő számonkéréskor. 7. „Olyanok lesztek, mint az Isten.” – Az embernek megvolt az Isten fényképe. Magában hordozta, hiszen az Isten az „Isten képére teremtette őt” (1:27). Ez volt Isten leghitelesebb képe. A bűneset előtti ember. Ez a kép csak Isten jóságáról beszélt. A Sátán azonban olyan montázst adott Istenről az ember számára, amelybe már magát is beledolgozta. Milyen ez a kép? E szerint Isten „jónak és g o n o s z n a k tudója” – és ilyenek lesztek ti is, ha rám hallgattok. Micsoda romlási folyamaton ment át az ember a kísértés ideje alatt, hogy inkább hitt ennek a torzképnek, - sőt inkább kívánta azt, - mint a saját életén megtapasztalt, hiteles istenképet? – Sajnos ennek az akciónak az lett az eredménye, hogy a gonosz egyből túlsúlyra jutott az emberben, a nélkül, hogy a beléoltott jót teljesen elvesztette volna. A legelvetemültebb és legcinikusabb gonosztevőben is maradt a jónak valami reminiszcenciája, mely után való vágya időnkint, az élet kritikus helyzeteiben felszínre kerül. És a legszentebb emberben is megtalálható a felszín alatt a gonosz, mely alkalomra találva küzdelem tárgya lesz a legjobb esetben, ha ugyan nem a elbukásé. 8. „Amely napon esztek, - a tiltott fáról – megnyílnak szemeitek.” Mintha bizony Istennek, - aki a gyönyörű világot az ember számára teremtette – ezzel az egy fával az lett volna a célja, hogy az embert vakká tegye! Vajon nem inkább a kígyó művelte ezt, aki nem engedte meg az embernek, hogy attól az egy fától meglássa, az őt szolgáló gyönyörű világot? Egy fél igazság mégis volt, - mint általában, - az ördög praktikájában. Az ember szeme valóban megnyílt, csak éppen nem annak a látására, amit az ördög célul tűzött ki, hanem saját mezítelenségének, kiszolgáltatottságának látására; szégyenérzetük, feszélyezettségük megtapasztalására; érzékiségre, testiségre. Erre nyílt meg a szemük, az életterük, melyek eddig jótékony homályban, tudaton kívül (nem tudat alatt), a kísértés körén kívül estek. Ugyanakkor az eddigi meghitt, békés, Istennel való közösséget lehetővé tévő szellemvilág elsötétült, láthatatlanná vált. Nem is tárul fel többé ez a világ csak a Krisztus golgotai keresztje, az élet fája útján; akkor is a testtől megváltan, a halál után, vagy az eszchatonban. Most lett az ember igazán vak. A bűneset után. Az a „látás”, ami a bűneset után megmaradt, - a világtalanná vált ember tapogatózása lett már. Ezen még az sem segít, hogy sok olyan dolgot „látunk” azóta, amit akkor nem láttunk. Gondolok a felfede79 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
zésekre, fejlődésre. Aminek a látását ott egyetemlegesen elvesztettük, azt most sem láthatjuk úgy, mint a bűn előtt. Bezárult egy dicsőséges világ az ember előtt, hogy egy pusztuló, tövistermő siralomházzal áltassuk látóképességünket. Ez volt a kígyó műve! 9. Ekkorra azonban már a kígyó tovakúszott. Nem kívánt szemtanúja lenni az ember végzetes elbukásának. Abban már magára hagyta őt. Addig mindig ott sündörög valamilyen formában a nagy kerítő, amíg meg nem ejt. A bajban már senki sem fordulhat hozzá, hogy vezesse ki belőle, hogy tegye jóvá azt, amit elrontott. Nem is volna képes rá. De még az együttérzésre sem. Inkább feltételezhető róla a káröröm, mint a bukott ember iránti szánalom. Az Isten Ádám utáni érdeklődése idején már a szerencsétlen ember új „látására” hagyva, elpárolog. Az embernek mindig rá kell jönnie, hogy amíg a kígyó bűnbe visz, - a nyakunkra ül, rábeszél, rászed, rávesz, nem tágít; - de feltétlenül számolnunk kell azzal, s ha nem számolunk is úgy lesz, - hogy a számonkérés idején magunkra maradunk. „Mindenikünk maga ad számot magáról.” 10. A bűn egymásra tologatása a kígyónál végződik. Hiszen ott is kezdődött. „A kígyó ámított el engem úgy evém”. Enyhe, szelíd kifejezése a romlásba veszett ember szájából az ördög tettét „ámítás”-nak nevezni. Értelmező szótárunk az ámítás fogalmát így határozza meg: „ígérgetéssel félrevezet, hiteget.” Mindez valóban benne volt a bűnbeejtés akciójában. De nem mentegetjük a dráma további résztvevőit sem. Nem csekélyebb ráadás volt a bűnesetre Ádám védekezése, amikor így menti magát: „Az asszony, akit mellém adtál...”A leggyalázatosabb kísérlet a magamentésre az által, hogy megkísérli a társat adó Istent okolni bűnéért. Ennek analógiája, minden olyan védekezés, mely szerint „az Isten teremtett ilyennek.” Ezzel Istent akarva a bűn, bukás okául vádolni. 11. Ez a bűnesetről szóló remekmű a bűnbeesés következményét sorrendben is első soron, a kígyón hajtja végre. Az első átok őt illeti a bűneset nyomán. Nincs ebben vigasztalás az ember számára, de az Isten igazságát szembetűnően aposztrofálja. Érdekes és talán nem is érdektelen megfigyelni az ítéletben a kapcsolatokat. „Ellenségeskedést szerzek közötted (a kígyó) és az asszony között” és az asszony „magvára” is kiterjed profetikus dimenziójában. A Megváltó nemcsak úgy, asszony „Magva”, hogy szűztől született, tehát földi viszonylatban nincs férfi mag az eredetében, hanem úgyis, hogy mivel Ádám volt az, aki „földből való”, így az ő magvai is „földiek”. Jézus azonban, mint „második Ádám” elkerülte származásában ezt a „földből való” elemet, mert az „asszony Magva” volt, az asszony pedig nem a földből, hanem az emberből vétetett. (V. ö. I. Kor. 15:45-49 és I. Kor. 11:8, 19). Ez a nagy ellenségeskedés az inkarnatioban realizálódott. – Végül az sem érdektelen, hogy az Ádám elszámoltatása nem a kígyóra nézve történik, hanem az asszonnyal való kapcsolatára nézve. „Mivelhogy hallgattál a te eleséged szavára és…” A felelős személy a bűnesetben is, - mint már érintettem, Ádám. 12. Végül az édenkerti ítéletben benne van az örök ember és az örök kígyó végzetes kapcsolata. Az aszszonnyal szerzett ellenségeskedésen kívül, valami komoly rés támad az ember iránti isteni bizalom te80 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
rületén is. Még majd kitérünk magára az ítéletre, itt csak a kígyó ártalmára nézve kell levonnunk a következtetést. Az Édenből kiűzött embernek az egykori „műveld és őrizd” megbízatásából már csak a művelés fáradságos munkája maradt meg. (3:23) Az őrizetre nézve már elvesztette a bizalmat és azt Isten az élet fájára korlátozottan Kerubokra bízza. (3:24) Az itt megszületett ellenségeskedés fa lett a tűzön, mely örök tüzet hozott e világra, hacsak a Megváltó ki nem szabadít valakit belőle. De mekkora kártevése az ördögnek, azoknak óriási tömege, akikhez így szól majd az Úr: „Távozzatok tőlem ti átkozottak az örök tűzre, mely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett.” (Mt. 25:41) Valami átok azért mégiscsak lett volna ott?
81 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
c/ A bűn-állapot Kiindulási pontunkat az a meghatározás képezi, hogy a bűn gyökerében nem cselekedet, sem cselekedettől való tartózkodás, hanem az Istentől való elszakadottságunk állapota. Ebben az értelemben azonos a kárhozattal, mert valójában az is Istentől való elszakadottság, elkülöníttetés. A kettő között az a különbség tehető, hogy a bűnben az ember szakítja el magát Istenétől, míg a kárhozatban, - mint jogerős ítéletben, - Isten taszítja el magától a kegyelmi lehetőséggel nem élő embert. Márpedig, ha a bűn állapot, akkor a bűn cselekvése ennek az állapotnak a megnyilvánulása. A bűnben nincs jelen az Isten, tehát elszakadott állapotban követhető el. Ezt az állításomat a Hegyi Beszédre alapítom, amelyben Jézus mindig a bűnös állapotból indulva ki, ítéli meg a tetteket. Pl. A gyilkosság tette, a harag állapotából érlelődik. A paráznaság tette, a másneműre vetett parázna tekintetből. A hamis eskü gyökere, a beszédünk hitelvesztettsége stb. Ebből a szempontból osztályozva a bűnöket, azok lehetnek: -magatartás-belli bűnök az Úrral szembehelyezkedő magatartás, a Sátánt tisztelő magatartás, -cselekedeti bűnök cselekszem, amit nem szabad, nem cselekszem, amit kell. Ha a bűn lényegét hiánytalanul akarjuk definiálni, akkor még a hitetlenség fogalmával kell azt bővítenünk. E szerint: bűn az Istentől való elszakadottság hitetlen állapota. Ebben a megfogalmazásban némi pleonazmus rejtőzik, mert valójában Istentől elszakadottá válni, teljesen azonos a hitetlenné válással. Középpontjában áll az Isten, akiben már nem hisz az ember, ezért kész elszakadni tőle. Most pedig nézzük, hogy mit tartalmaznak ezek a meghatározások, miben is nyilvánul meg a bűn állapota? 1. Istenképűségünk eltorzult. Mit értünk „istenképűség” alatt? Kálvin ezt mondja: „E kifejezés, Isten képe arra az egész kiválóságra vonatkozik, amellyel az emberi természet minden állati faj fölé emelkedik. Azért az Isten képe jelenti a romlatlanságot, Ádámnak azt a tökéletes állapotát, mellyel felruháztatott, midőn még értelme igaz volt, indulatai a józanész szavával megegyeztek, összes érzései helyes határok között maradtak, a valóban kiváló adományaival mutatta meg alkotójának kiválóságát. Ám – Ádám, midőn tökéletes állapotából alábukott, Istentől is elidegenedett. Ez oknál fogva, - bár elismerjük, hogy 82 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Istennek képe nem egészen pusztult el és töröltetett el benne, - mindamellett annyira megromlott, hogy ami még megmaradt, nem egyéb ijesztő éktelenségnél.” (Inst. I. K. XV.3,4). Meggyőződésem, hogy ez az eltorzulás olyan méretű volt, hogy az Istennél alig kisebb teremtett ember – úgy szellemileg, mint testileg, - alig lett nagyobb az állati nívónál. Evolúcióra volt szüksége, hogy a mai, - jóval fejlettebb – formáját és szellemi képességét visszanyerje. Tudjuk, hogy ez a mai ember is messze van még az „istenképűségtől”. Még az újjászületett ember is csak hajlamaiban változik át eredeti mivoltára, istenképűségének teljességét csak e testtől megszabadultan, a mennyben kapja vissza. Az újjászületés állapotváltozást hoz ugyan az ember életébe, de „állaga”, bűntelensége e testben sohasem változik át, sohasem szűnik meg. Már ez az egy tényező is drámaian szemlélteti előttünk a bűn romboló hatását. 2. Az ember elidegenülése. A bűneset történetének elemzése során eljutunk oda, hogy az ember Teremtője elől elrejtőzködővé vált. Az embert, aki eladdig az Isten jelenlétére mindig a maga jelenlétével válaszolt, - vagyis mindig az Isten által meghatározott helyen, állapotban, készültségben, váradalomban volt, - most keresnie kellett az Istennek. Elidegenült istenétől. Már ott érvényes volt rá az ige: „Minden istentelen fut, ha senki sem üldözi is.” (Péld. 2801). Ez az ige „istentelen”-nek nyilvánítja az elrejtőzködő embert. Kálvin azt mondja erről: „Az első ember isten uralmától nemcsak azért szakadt el, mert a Sátán hízelgéseinek rabul esett, hanem azért is, mert az igazságot megvetve, a hazugsághoz hajlott. Az elpártolás gyökere tehát a hitetlenség volt. Ádám sohasem mert volna Istennel szembeszállni, ha igéjében nem kételkedett volna.” (Inst. II. K. I. 4.) Az elidegenülés és a hitetlenség közé bátran tehetünk egyenlőség jelet, mert a kettő ugyanaz. Ma is minden hitetlen elidegenült az Istentől templomon belül és templomon kívül egyaránt. 3. Az ember félelme. Minden jel arra mutat, hogy az ember a bűneset után életében először érzett félelmet. A lélek számára a test adja a félelemhez az impulzust. Így volt ez Jézus életében is a kereszt előtt. Csakhogy az a félelem, amely az első embert töltötte el, nem az isteni ítélet, hanem a lelkiismeret produktuma volt. A lelkiismeretet pedig a bűn produkálja. Ha volna olyan elvi lehetőség, mely szerint nem léteznék valakiben bűn, annak nem ismernénk meg a lelkiismeretét sem, mert mint szükségtelen nem léteznék. Ebben különbözött a Jézus félelme az Ádámék félelmétől. A bűn- lelkiismeret-félelem az a rontó-hármasság, mely mindig együtt jár egy emberen belül. Jézusban nem volt bűn, így lelkiismerete sem idézhette elő a félelmét. Annál inkább maga az ítélet, melyet a mi bűneinkért szenvedett el és a test kínjával, sőt halálával járt. A félelem nem maradt az ember egyedüli tehertétele, hanem átvitte azt az állatvilágra is. Az özönvíz után ez nyilvánvalóvá is vált, amikor isten úgy rendelkezett, hogy „féljen és rettegjen tőletek a föld minden állata és az ég minden madara” (9:2). Micsoda kiterjedése ez a bűn következményeinek! Világunkat az óta is áthatja ez a félelem. Az embernek az a programja, hogy szeretne félelem nélkül élni, sohasem válhat valóra, mert ez csak akkor valósulhatna meg, ha képes volna bűn nélkül élni. Ám, ha valamire, akkor erre a tételre igazán elmondhatjuk, hogy „bűn nélkül képtelenség élni”. És így a félelem fennmaradásával is számolnunk kell. 83 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
4. Észrevett test. Még mindig nem az ítéletnél, csak a bűn állapotának elemzésénél tartunk. „Észre vevék, hogy mezítelenek” – „Megfélemlettem, mivelhogy mezítelen vagyok.” – „Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy?” Arról beszélnek ezek az idézetek, hogy a bűn legvaskosabb elemévé vált az ember számára a test. Ezzel együtt a testiség. Kérdezhetnénk, hogy a bűneset előtt nem volt az embernek teste? Vagy nem volt fogalma saját teste felől? Persze, hogy volt. Előbb, mint lelke. Hiszen előbb formálta az isten a földnek porából a testet, s aztán adott neki a sajátjából élő léleknek leheletét. Csakhogy ez a test olyan természetes alkotóelem volt akkor még az embernek, mint az állatoknak az övék. Maga a test önmagában még nem bűn. Az újjászületésben visszanyeri eredeti rendeltetését, amit az ige így fejez ki: „a ti testeitek a bennetek lakozó Szentlélek temploma” (I. Kor. 6:19). A mezítelenség sem önmagában bűn. Hiszen eddig is mezítelenek voltak, de ezt még csak észre sem vették. A bűn kezdete ebben az értelemben az, hogy „észrevevék”. A mezítelenség appercipiálása, tudattá válása, érzékiséggé torzulása; ez lett a testiség bűne. Az, hogy a test az „érzéki bűnök teste” lett. (Kol. 2:11) Márpedig: „érzéki ember nem foghatja meg az Isten lelkének dolgait” (I. Kor. 2:14). Odáig megyek, hogy kijelentem az ige alapján, hogy a test bűne még csak nem is a testek egyesülése. Hiszen Istennek a bűneset előttről datálható az a rendelkezése, hogy „szaporodjatok és sokasodjatok” (1:28). Volt az embernek engedélye a fajfenntartásra, mely a testek egyesülésével járt. Csakhogy ez nem volt egyenértékű a kéjelgéssel. Az is nyilvánvaló, hogy Isten azzal a szándékkal teremtette az első emberpárt különneműségben, hogy alkalmas legyen a szaporodásra. Így hát, mint majd később tárgyaljuk az eredendő bűnnek sem az az oka, hogy az ember férfi és nő egyesülésből származik, hanem az, hogy ebben az egyesülésben benne van a mezítelenné válás felismerése, érzékisége, mely képes bűnös hajlamok átörökítésére. Utalnom kell Jézus szavaira, ha a testiség előtti ember szellem-testi létformáját keresem. „A Teremtő kezdettől fogva asszonnyá és férfivá teremtette őket… annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját és ragaszkodik feleségéhez és lesznek ketten egy testté. (Mt. 19:4-5, ill. 2:24 I. Móz.). És mindez a bűneset előtt. A nélkül, hogy észrevették volna mezítelenségüket. De gondolnunk kell Jézusnak arra a tanítására is, hogy „a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a menyben.” (Mt. 22:30) Ilyen is lehetett az ember bűneset előtti létformája. De még közelebb visz bennünket a „második Ádám”-nak, Jézusnak a feltámadás utáni létformája, amellyel átment a zárt ajtón, de bele lehetett tapintani sebeibe; felismerhetetlen volt tanítványai és Mária számára, de volt hangos emberi szava, kenyeret tört, halat evett. Pál különböztet érzéki test és lelki test között. Ugyancsak ő utal arra, hogy „lőn az első ember, Ádám élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé” (I. Kor. 44-45) És a teremtéstörténetben is ez áll: „Így lőn az első ember élő lélekké”. (2:7). A legbiztosabb talajon állunk, ha konzekvenciánk levonásában az igénél maradunk. E szerint: az ember a bűn által elvesztette „lelki test” állapotát és „érzéki test” lett. Ebből adódott a mezítelenség szégyene. Továbbmenőleg a testiség tudata, az érzékiség felismerése. Ez volt a „tudás fájának első gyümölcse”. Ez volt maga a bűn állapota. 84 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
5. Szabad akaratunkkal mi történt? – Eljátszottunk. Vagy talán maradt belőle valami? Alaptételként az a véleményem, hogy a b ű n t e l j e s s é g g e l m e g f o s z t o t t s z a b a d a k a r a t u n k t ó l ” Pál ezt így fejezi ki: „a törvény lelki, de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve… mert nem azt művelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekszem.” (Róm. 7:14-15) Nincs tehát szabad akaratom. De kétségtelen, hogy a bűneset után is emberek maradtunk és így maradt akaratunk is, - ha nem is tekinthető már szabadnak az. Ugyancsak Pál mondja: „Az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom” (Róm. 7:18). Ez a maradék akarat még sincs egészen a bűn bilincsébe verve, bár uralmunkat elvesztettük felette. Origenes azt mondja: „A szabad akarat az okosság képessége a jó és rossz megkülönböztetésére, s az akarat tehetsége valamelyiknek a választására.” Ez a meghatározás a bűnre nézve igaz, csak az ember romlottsága nincs kellőképpen szerepeltetve benne. Illetve e romlottság ellensúlyozására nincs kidomborítva a közbelépő Isten kegyelme. Ezért hozzám közelebb áll Augustinus kiegészített definíciója: „A szabad akarat az okosság és akarat tehetsége, mely a jót választja, h a a k e g y e l e m t á m o g a t j a , s a rosszat, ha kegyelem magára hagyja” „Annak okáért nem azé, aki akarja … hanem a könyörülő Istené.” (Róm. 9:16). Akaratunk tehát támogatásra szorul és e támogatás mellett lehet csak sajátunk. És ez igen lényeges alkotó eleme bűnös állapotunknak. 6. Természetünk végzetes megromlása. Ismét Augustinushoz kell fordulnom. „mikor az ember Isten országáról lemondott, egyúttal megfosztatott azoktól a szellemi adományoktól, amelyekkel örök üdvösségének elnyerését remélhette. Az emberben a természeti ajándékok a bűn következtében megromlottak, a természetfelettiek pedig megsemmisültek.” Ezzel a megromlott természettel már tökéletesen elvesztette az ember teremtettségének állapotát. Természetünk végzetes megromlására misem jellemzőbb, minthogy annak egyes elemeit csak újjászületés útján nyerhetjük vissza. Természeti ajándékaink helyébe az újjászületett ember a megszentelődésében bizonyos kegyelmi ajándékokat nyer Istentől. Ezek a bűneset előtt természetünk részei lehettek. Pl. beszélhettünk Istennel, a nyelveken szólás külön ajándéka nélkül. Közvetlen közösségben lehettünk vele a haláltól való félelem nélkül. Mert a bűn miatt vált a helyzet halálos kockázattá Istenünkkel szemben, úgyhogy „nem láthat engem ember élvén” (II. Móz. 33:20). Krisztusnak kellett jönnie ahhoz, hogy ez a distancia eltűnjön és Atyánkká váljék az Isten. Bizonyára még több jellemzőt is lehetne leírni a bűn állapotának meghatározására. Ez az állapot az embert annyira-messzire vetette Istenétől, hogy soha többé a maga erejéből vissza nem találhatott.
85 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
d/. A bűn öröklődési problémái Hogy mennyire mélyen hatotta át az embert a bűn, azt legdrámaibb szemléletességgel a bűn öröklődési képessége mutatja. Az ember szó szerint a velejéig megromlott. Tisztátalanná vált a mag. Kálvin mondja: „Ádám számára az Istentől való elidegenülés, lelkének halálát jelenti. Bűnével a természet egész rendjét felforgatta itt a földön. Nem ok nélkül való, hogy a megromlás minden maradékira kiterjedt. Letörültetett az emberről Isten képe és büntetését nemcsak maga viselte, hanem ivadékait is belemerítette abba. Így mindannyian, akik tisztátalan magból származunk, a bűn érintésétől fertőzve születünk. Ádám az emberi természetnek nemcsak őse, hanem gyökere is, ezért az ő megromlásával méltán beszennyeződött az egész emberiség. (Inst. II. 1.5.) Mégsem gondolhatjuk azt, hogy mi egyedül az Ádám bűnének a büntetését hordozzuk. Bennünk van, sajátunkká lett a bűn már anyánk méhétől fogva. Ha némi részben megromlott örökség is bűnnel telt természetünk, mi ezt az örökséget tulajdonba vettük és sajátunkká lett, alkatrészünkké vált, ÉN-ünkhöz köttetett. Három kérdés merül fel e problémakörben, amelyek közvéleményt, - nem is éppen ok nélkül, - megütközéssel töltik el s részben érthetetlennek és könyörtelennek tartják azt. Ezek közül az első a bűnös örökség terhe, mellyel kapcsolatban rendszerint az az érthetetlen, hogy miképpen lehet felelős az ember azért, amit nem maga tett, hanem örökölt. Másik, ami szinte botránkoztat, a csecsemők bűnössége. S végül a megigazultak bűnátörökítésének problémája. Ezek valóban nehéz kérdések, de létezők, realitásuk halált hozóan exisztenciális és mindenek felett a Sátán számára igen alapos tápot ad a hitetlen világ közvéleményének Isten ellenében való kialakítására. Így hát nem térhetünk ki tárgyalásuk elől. 1. Bűnös örökségünkről már Kálvin is azt mondja: „ … a közfelfogástól nincs távolabb semmi, mint az hogy egy embernek bűnéért minden ember vétkes, s így a vétek közös bűn.” Majd erre a konzekvenciára jut: „Mindannyian, akik tisztátalan magból származunk, a bűn érintésétől fertőzve születünk, sőt mielőtt e földi élet világát meglátnánk, Isten tekintete előtt tisztátalanok és megromlottak vagyunk.” Majd ezt olvassuk nála: „Krisztus igazsága közöltetés útján a mienk s a mi örökéletünk ebből származik, egyúttal az is bizonyos, hogy Ádámban mindkettő úgy veszett el, hogy csak Krisztusban szerezzük vissza azokat: a bűn és halál pedig akképpen férkőztek be Ádám által, hogy azokat Krisztusnak kell megsemmisítenie.” (Inst. II. 1. 5-6). Ahelyett, hogy most részletezném a bűn genetikai továbbterjedését a fogamzásban, a bűnre való hajlam örökösödési szimptómáit, inkább azt kérdezem, hogy ha Krisztusban meg- és feloldódik a bűn és halál átkos öröksége, akkor, a botránkozók ezt mért nem fogadják el? Krisztustól félnek inkább vagy öröklött bűneiktől és örök haláluktól? Mivel jutnának többre, ha önmagukban oldhatnánk meg terhes örökségüktől való szabadulásukat, mintha Krisztus által nyerhetik el azt? Csak nem minden áron azt akarják el kerülni, hogy első hitetlenségüket egy másikban való hit útján annullálják? Mért jó ez bárkinek is? 86 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
2. A csecsemők bűnösségével kapcsolatban, valljuk, hogy bűnben születnek, sőt már születésünk előtt bűnben melengetett életre anyánk. (Zsolt. 51:7). Ismét Kálvint idézem: „Maguk a csecsemők is, - bár kárhozatukat anyjuk méhétől fogva magukban hordozzák, - nem idegen, hanem saját vétküknek terhét viselik. Mert – bár saját hamisságuknak gyümölcsét még nem hozták napfényre, - mindazáltal beléjük van zárva a mag, sőt egész természetük mintegy magva a bűnnek s ezért az csak gyűlöletes és kárhozatos lehet Isten előtt.” (Inst. II. 1.8) A mai gyermekkultusz mellett talán Servet-tel cserélne helyet Kálvin e megállapításáért, de én ezt vele együtt vallom. Vallom azonban azt is, hogy e csecsemők üdvössége a szülők hitének függvénye. (I. Kor. 7:14) És ez a felelősség mindig a szülőké, amíg a gyermeket képességei nem teszik lehetővé az önálló hitre jutás tudatos megvallására. Nem a megvallás, hanem a megvallás lehetősége után válik a személyiség saját üdvösségének, vagy kárhoztatásának hordozójává. Gyermekink üdvözülhetnek a mi hitünk által Jézusban. Azt azonban semmi sem támasztja alá, hogy lehetne bárkit is hitre n e v e l n i . Hitre csak bizonyságtétel útján juthat el bárki. Néha még a szülők bizonyságtétele útján is, de ez nem törvényszerű. Ha lehetne hitre nevelni, akkor léteznék egy olyan vonal az emberek számára, amelyben nem a kegyelem, hanem a nevelés döntené el valakinek az üdvösségét vagy kárhozatát. De ilyen nincs! 3. A hívő szülők gyermekeinek bűnben születése a harmadik megvilágítandó probléma. Az előző témakörben részben már válaszoltunk erre is. Ahhoz még figyeljünk Augustinusra, aki ezt mondja: „Úgy a bűnös, hitetlen, mint az Isten előtt megigazult hívő, nem megigazult, hanem bűnös ivadékot nemz, mivel bűnös természetből nemzi azokat.” (De pecc. Orig. 39.s.) Erre leginkább rávilágít az egyetlen kivétel: Jézus fogantatása. Ő elkerülte a nemzés örökítő jellegét. Ha bárki is tudna testben az ő módján születni, akkor az esetleg elkerülné az eredendő bűnt, de ez sem biztosítaná arról, hogy saját bűnében nem romlik-e meg természete. Ilyen nemzésre azonban a megigazulás sem képesít. A hívő és hitetlen szülők gyermekei között mégis fennáll az a különbség, hogy bár mindkettő bűnben születik, az első szülei hit által a kegyelem oltárán tartják, míg a másik bizonyságtételre vár távol ettől az oltártól. Természetünk szerint harag fiai vagyunk. (Ef. 2:3) Igaz, hogy bennünket a természetünkben rejlő bűnösségünk rontott meg, de azt is meg kell mondanunk, hogy a bűn nem az ember természetéből eredt. Nem tartozott teremtettségünk kellékei közé a bűnre való halam, csak a bűnre való képesség. A bűnösség ezért teremtett – természetünktől idegen eredetű, még akkor is, ha az már annyira természetünkké vált, hogy szabadulni is csak a Megváltó útján tudunk tőle.
87 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
2. Az igazság és kegyelem teológiája Az ember bűne egyszerre involválta Isten igazságának és kegyelmének megnyilvánítását. Ezt nemcsak spekulative tudhatjuk, hanem a megoldás visszakövetkeztetéséből is. A váltságot hozó Isten Fia úgy öltött testet, hogy „teljes volt kegyelemmel és igazsággal”. Az ember számára a bűn végzetessé vált volna, ha Isten nem ezzel a kettős megnyilvánulással lép fel ellene. Azért csak elválaszthatatlan egységben beszélhetünk Isten kétirányú, de önmagában kiegyensúlyozott eljárási módjáról. Isten igazsága az, hogy a bűnért büntetés jár. Ha ezt bármi módon elengedné, vagy a hozzá méltó mértékből engedne, akkor maga lényét csorbítaná meg. Isten nem önmagát teszi az emberi ítélet összehasonlító normájává, hanem az emberbe beléalkotott teremtettségi célt és alkalmatosságot. Tehát nem az az ítélet alapja, hogy az ember milyen mértékben eltérő Istentől, mert már eleve „kisebbé teremtette őt az Istennél” (Zsolt. 8:6). Hanem, hogy milyen mértékben tér el „teremtett önmagától”. Másik dolog, amit itt tisztáznunk kell, hogy Istennél egyetlen bűn van és ez a bűnös állapot. Semmi különbség nincs abban, hogy ez az állapot Istennel szemben megnyilvánuló engedetlenség, vagy hitetlenség, vagy tiszteletlenség; vagy Isten teremtett világával szemben megnyilvánuló „műveletlenség”, vagy „őrizet” hiánya. Valamennyi foglalata ebben a fogalomban gyökerezik és fejeződik ki: bűnös állapot. Ezért Isten előtt nem létezik kis bűn, vagy nagy bűn, vagy nem halálos bűn. Csak bűn. (Jánosnál olvasható: „halálos bűn” és nem „halálos bűn” distanciái már Jézus utáni fogalmazások és a benne vetett hitre, vagy hitetlenségre nézve értendők. Pl. a két lator azonos bűne egyiknél halálos, volt, másik visszavitte őt a paradicsomba) A mondottaknak megfelelően büntetés is csak egy féle van Istennél: halál. A büntetés fokozatai megszüntetnék a bűn radikális megítélését és a bűnt is fokozatokba sorolnák. Nincs kis büntetés és nincs nagy. Földi viszonylatban lehetnek ennek változatai. Pl. Ezékiás büntetésben részesül. Ezt közli vele Ésaiás és ő megelégszik azzal, hogy „csak napjaimban legyen béke és állandóság” (És. 39). A vége azonban itt is halál. Mivel Isten nem a cselekedetekben megnyilvánuló bűn nagyságát nézi, hanem azok mozgató rugóját: a hitetlenséget ezért nem is lehet más büntetése, mint: halál. Valljuk meg, hogy mi is úgy látjuk, hogy Isten akkor igazságos, amikor a bármilyen megnyilvánulásban jelentkező bűnre halálos ítéletet mond. Mármost, ha Isten „csak” igazságos akarna lenni, akkor megsemmisítené teremtését, melyet pedig remekbe alkotott. Ez egy felől annak önmaga előtt való beismerése volna, hogy mégsem volt olyan „jó”, még kevésbé az emberre nézve „igen jó”, amit teremtve szerzett. Másfelől a lázadó angyalok elégtétellel szemlélték volna és győzelmüknek könyvelték volna el az ember megsemmisítését. Harmadszor pedig Isten a maga dicsőségére nézve teremtette a világot, ezen pedig nem eshetett csorba. Ezek az okok olyan szituációt eredményeztek, melyben Isten a maga tökéletességében úgy oldotta meg az ember ítéletét, hogy igazságának érvényt szerezve kiváltotta az ítéletből az embert kegyelmével. Ezért jött hozzánk az ige „igazsággal és kegyelemmel”. És ez nem egymásutániságot fejez ki, hanem a két megnyilatkozás egyidejű alkalmazását. A kegyelemben megtartja Isten 88 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
szeretetét, melytől igazsága megfosztaná őt. Az igazság és kegyelem egyidejű alkalmazása Isten szuverenitásának megnyilvánulása. Sőt istenségének is, mert ilyen kettősséget egy személyben, egy időben, egy személyen, egy állapotért csak Isten tud gyakorolni. Látnunk kell majd azt is, hogy Istenben a két tényező csorbítatlanul hagyása mellett egy áldott kompromisszum születik a mindenkori ember javára. Ebben a kompromisszumban születtem ujjá én is. Hogyne áldanám érte az Urat!
89 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
a/ Isten igaz, és ennek következményei Ha a Szentírás csak az I. Móz. 3-ból állana, akkor is megismerhető lenne belőle teljességgel az Isten és ugyancsak az ember tragédiája is. Most először Isten igazságát elemezzük ki ebből a részből. Először is azt kell kérdeznünk magunktól, hogy igazságos dolog volt-e Istentől tilalomfát állítani az ember elé? Szögezzük le, hogy – az ősi elbeszélés iránti tiszteletünk fenntartása mellett, - a teológia nem fákban gondolkozik. Itt a „kert közepén álló fa” volt a tilalom tárgya. A kérdést reálisan így tehetjük fel: Igazságos dolog volt-e Istentől, hogy engedelmességet igényelt az embertől? Most mindegy, hogy ez egy fára, vagy egy elvre, egy tettre, vagy egy gondolatra vonatkozott-e. Azt hiszem, hogy ebben a formában már inkább magától értetődő a kérdés felesleges volta, hiszen Teremtőről és teremtményről van szó. S ha a fazekasnak joga van összetörni és újra gyúrni a rosszul sikerült fazekat, mennyivel inkább az Úrnak a megromlott embert? (Jer. 18:26, ill. Róm. 9:20-23). A tragédia nagyságára utal az a tény, hogy amíg – akárcsak kategória jelzésként is, - Istennek a hatodik nap délutánjába került az ember és társa megteremtése, addig az újragyúrása az üdvtörténet hosszú korszakain keresztül történik meg, az eszchatonra. Azért kell teológiai nézőpontot adni a tilalomnak, mert ha a fánál maradunk kicsinyessé tesszük az Urat, és aránytalanul naggyá az ítéletet. Ha azonban az engedelmesség kategóriájában nézzük Isten igényét, akkor abszolút igazságot kell tulajdonítanunk ebben az elkötelezésben. Azt is meg kell állapítanunk, hogy Isten ítéletének a „jogosultságát”, alapját, indokát is ehhez a „fához” kötötte. „Amely napon ejéndel arról, meghalsz” Tehát a „fa” magában hordozta a halálos ítéletet. Nem kevésbé, sőt, sokkal inkább az engedetlenség, a vele szemben kimutatott hitetlenség. Sőt ez úttal az a fogalmazás sem mellőzhető, hogy „amely napon”, „ugyanazon a napon”. Az ember valójában mindig az engedetlenség napján válik halottá. Az Újszövetség ezt így fogalmazza meg: „aki nem hisz – a Fiúban – immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt!” Ezen természetesen az sem változtat, hogy ez a halál esetleg testileg még később fog bekövetkezni, sőt ha lehet, még ront az esélyeken, mert testi életünkben csak a halálos ítélet indokolását erősítjük, húzzuk alá további bűneinkkel. Kár volna egyedüli bűnbaknak Ádámnak nevezett ősszülénket megtenni. Igaz, hogy mondhatjuk rá, hogy nem lett volna szabad elfeledkeznie Isten tilalmáról, az ítélet kilátásba helyezéséről, az eskü formáról, mellyel Isten megerősítette kilátásba helyezett ítéletét, - mindezt a szemére vethetnénk, ha magunk is szinte naponta meg nem felejtkeznénk Isten hasonló ítéletéről, szaváról, és esküformáját immár Fia halálával is megpecsételt nyomatékáról. Az vesse tehát ősszüleire a követ… E fejtegetésünknek alaptétele, hogy Isten igazságának a bűn miatt egyenes következménye az ítélet. Mivel pedig Isten az ítélethozatal egyetlen fóruma, azért az ő ítélete nem fellebbezhető meg, még magához őhozzá sem. Ezért, ahol a bűn akár direkt, akár indirekt módon jelentkezik, ott megjelenik az ítélet. Minthogy pedig a bűn totálisan elhatott az egész világra, ezért az egész világ Isten igazságának következménye képpen az ő ítélete alá került. 90 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Az ítélet éppen úgy, mint a bűn egyéni, személyre szóló és ugyanakkor egyetemes, az egész világra kiterjedő. Ezért egyfelől senki sem menekül ez elől az ítélet elől, másfelől senki sem találhat a maga bűneire felmentést az egyetemes ítéletben. Isten egyfelől azt mondja: „Én az Úr vagyok, aki a szíveket fürkészem, és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint.” (Jer. 17:10). Másfelől a bűn miatt arról is gondoskodott Isten, „hogy az egész világ Isten ítélete alá essék” (Róm. 3:19) Semmi kétségünk sem maradhat afelől, hogy az egész világ Isten igazságának következménye, vagyis ítélete alá kerül. Hogy az egyetemes ítéletben miként munkál a kegyelem, azt később látjuk. Most maradjunk ennél a témánál, az ítéletnél.
91 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
a/1. Az ítélet által bezárt ajtók Az ige teljességét véve alapul, szomorú megállapításokra kell jutnunk. Isten ítéletét kettős prizmán át kell néznünk. A bűn prizmáján megtörnek az Isten egyenes irányú szeretetsugarai és ítéletté tömörülnek azok. Ezt az ítéletet testi életünkben ibolyán túli láthatatlan sugárként hordozzuk. Másik prizma a Golgota, mely már az édeni ítéletbe is be van építve, és az a hivatása, hogy az ítélet sugarait a kegyelem színeire bontsa. A hívő ember is ilyen láthatatlan kegyelem alatt él e testben. Mindkét ítéletforma az utolsó ítéletekben lesz láthatóvá, nyilvánvalóvá. Most nézzük az első prizmát, melynek fénytörése az édeni ítéletben realizálódik. Bizony ez az ítélet az Istenhez méltó keménységgel és megfellebbezhetetlen következetességgel zár le örökre az ember előtt addig nyitva állt ajtókat, annyira erős lakattal, hogy azokat még a másik prizma sem nyitja fel. A bűnnek nem lehetett más következménye, mint kiűzetésünk a boldogságból. És mögöttünk egy sor kapu végzetesen és örökre bezárult, mint egy életfogytig elítélt bűnöző mögött. Vegyük sorra ezeket az ajtókat. 1. Ránk szakadt az átok, melynek egyik következménye: a munka v e r e j t é k e . Hangsúlyozom, hogy nem a munka, hanem az azt kísérő verejték. A leghatározottabban el kell hárítanunk azt az igétlen és idétlen felfogást, hogy a munka a bűn következménye. Egy felől a bűneset előtti időben is megvolt. Maga az Úr is hat „napon” át munkálkodott és ezt rendelte a bűneset előtti embernek is. Majd egy másik igesor záró tételeként Jézus szavait kell idéznünk: „Az én Atyám mindez ideig munkálkodik; én is munkálkodom.” (Jn. 5:17). A munka „verejték” szaga, kínja, örömteljessége, robottá minősülése, kényszerű volta, nyűge, feszítettsége, egészségromboló hatása, kizsákmányoló hatása, munkaerő áruvá válása, profitszerző jellege, - ez az átok következménye. 2. Végzetesen betört a f á j d a l o m , melyet ott, akkor az asszonynak ígért a szülés alkalmára az Úr. A fájdalmat azonban magunkkal hoztuk születésünkkel, éspedig nemcsak a szülés alkalmára. A fájdalom, mely a bűneset előtt nem létezett, most már az újjászületés után is elkísér. Itt is végzetes tévedés volna az ítélet következményévé tenni magát a szülést. Ugyancsak bűneset előtti rendelkezése az Úrnak, hogy „szaporodjatok és sokasodjatok”. De, hogy az élet létrehozása a halál kockázatával jár, az már édeni következmény. Hogy a szülésben a fájdalom a bűnre emlékeztet, az maga az ítélet. 3. Megfordíthatatlanul osztályrészünk lett az ellenségeskedés. Egymás ellen. A Sátánnal szemben és viszont. És, ha megtérésünk szeretetre hangolt volna minket embertársainkkal szemben, akkor velünk szemben dúl az ellenségeskedés; de van! Visszavonhatatlanul. 4. Az ítélet átgondolt tetőfoka a k i ű z e t é s . Itt nem lakásváltozásra, birtokváltásra kell gondolnunk, mert az Éden és az „Édentől keletre” elterülő föld között sem kataszteri, sem művelési ág-béli egyenlőség nincs. Igaz, hogy a világ az Édenen kívül éppúgy Isten teremtése, mint maga az Éden. Az Éden a te92 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
remtett világból „elkerített” rész. Az Istenhez közel eső állapot megőrzésére alkalmas. Lényeges kelléke a „tiltott fa”, mely egyedül volt alkalmas arra, hogy az embert Istenhez való viszonyában tudatosítsa. E kapcsolat megvallásának egyedüli színtere volt a tiltott fa. Az embert e fához kötődő tilalom tette emberré, minden más teremtmény fölött. Ez a kiűzetés, kiűzetés a boldogságból, az Istennel való közvetlen közösségből, a gondtalan életből, a zavartalan örömből. Az ember elbukott mindabban, amiben megdicsőülhetett volna a tiltott fa tiszteletben tartása mellett. Az Éden kapuján kívül pedig elrejtőzködővé vált az Isten az ember elől, ahogyan az édenben elrejtőzködővé vált az ember az Isten színe elől. A kapuk végzetesen bezárultak. És amíg e kapun belül áldásban volt részük Ádáméknak, a kapun kívül egy átok alá vetett környezet várt rájuk tövissel, gazzal, ellenségessé, vaddá vált állatvilággal. Küzdelemre hivatással. Ismét óvni szeretnék mindenkit attól az önmagából merített tévhittől, hogy Isten az embert átkozta volna meg az Éden kapujában. Szó sincs róla! Az embert megítélte és a földet megátkozta, igaz, hogy „te miattad” hivatkozással. 5. És végzetesen betört és kétséget kizáróan a bűn egyenes következménye lett: a halál. A h a l á l anynyira végzetes ajtónak bizonyult, hogy azt a Jézusban végbement újjászületésünk sem veszi le rólunk. Az Ige nem azért lett testté, hogy eltörölje az Atya által egyszer meghozott ítéletet. Akkor az Atya elleni fellebbezési fórum lenne Ő. Nem törli el az ítéletet, hanem kiváltja azt a feltámasztás hatalmával. Az édeni ítélet nem változik meg. Az ember valóban porrá lesz a bűne miatt. Az „első Ádám földből való – és marad is – földi.” Ezért el kell porladnunk, hamvadnunk. Mit ér akkor a halállal szemben Jézus váltsága? – Mindent. Ő elvette a halál hatalmát. Nem tarthat az birtokában örökre minket. De nem vette el a halál által való megítéltetésünket. A halálban éppúgy egalizál bennünket Isten ítélete, amit mi is egalizáltunk magunkat a bűnben. Ezért a halál végzetes ítéletünk. A hit is olyan megváltottakat produkál, „aki, ha meghal is, él”. Jézustól életet kapunk, mely a halálban is megmarad. De a halál nem töröltetik el. Majd az eszchatonban. Mindennek utána. Itt lett az, hogy Istennek minden szava, ítélete megáll, megmarad, érvényes és jogerős a Jézus váltságműve után és annak ellenére is. Bűneink következetes ítélete alatt élünk! Azt jelenti ez, hogy a végzetesen bezárult ajtók sohasem nyílnak meg! Azokon keresztül az ember számára nincs visszaút, nincs menekvés. Még az élet fáját is az Édenen kívül kellett felállítani, hogy az ember hozzáférhessen. Az Éden eltűnt számunkra a bűn miatt. Az odarendelt Kerubokat azóta sem rendelte vissza Isten. „Nincs benne változás, vagy változásnak árnyéka.” (Jak. 1:7). És, ha az Isten ilyen következetes ítéletében, mi sem vehetjük azt könnyen. Nincs jogunk elévültnek tekinteni. Sajnos bűneink naponta jogerőre emelik Istennek minden ítéletét.
93 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
a/2. A megítélt környezet Isten igaz, és ennek következtében a bűnt ítélettel sújtja. Ne csodálkozzunk azon, ha ez az ítélet első sorban abban nyilvánul meg, hogy Isten az ember környezetét, életlehetőségét, életmódjának feltételeit változtatja meg. Isten teremtő „aión”-jainak egész során át az ember boldogságára gondolt. Az ember számára kívánt kellemes életlehetőséget, harmonikus életteret, terített asztalként kínálkozó világot teremteni. Még ebben, a remekbe teremtett világban is elkülönített az első pár ember számára egy kiváltképpen boldogságszerző területet, - a megkülönböztetettség földjét, az Édent. Ez nemcsak terített asztal volt az ember számára. A fejlődés minden lehetősége biztosítva volt benne. Nemcsak gazdag növény és állatvilága volt, hanem vizei és ásványi kincsei is. Ezek nem a has számára készíttettek oda. Ebben a kertben biztosított volt az ember számára „szaporodás és sokasodás” lehetősége. A felől sincs kétségem, hogy az Éden határai a szaporodó emberiség számának megfelelően tárulkoztak volna. Hiszen az egész földünk arra volt hivatva, hogy Édenné váljék, és rajta az Istenével boldog közösségben élő ember legyen az Úr. Csak a bűneset adhatott irányváltozást Isten szándékának az emberért teremtett világban. A bűn által előidézett szituáció nem csekélyebb változást hozott az emberért teremtett világban, minthogy az a világ, mely addig az ember szolgálatában állott, most az embert kényszerítette szolgálatába. „Fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban.” (3:17). Ezt az irányváltozást felfogni is alig vagyunk képesek, nemhogy felmérni annak minden jelentőségét, konzekvenciáját. Az ember olyanná vált a bűn következtében, mint hajótörött egy lakatlan szigeten. Mindent előröl kellett kezdenie és a legprimitívebb eszközök sem álltak ehhez rendelkezésére. Ha a háttérre gondolunk, amelyből kilépett: borzalom! Az bizonyos, hogy amint az Isten kezéből jól és tökéletes állapotban került ki az ember, éppúgy maga Isten jelentette ki aión-jai végén, hogy amit teremtett az „jó”, illetve „igen jó”. Miként lett hát ebből a szuperlatívuszból egy „töviset és bogáncskórót” termő, „verejtéktől” gyöngyöző, fájdalomtól szaggatott világ? És mit jelent környezetünkre nézve a „tövis és bogáncskóró” termés jelzőként való használata? A tudomány mai állása segít eligazodni bennünket a változás tekintetében. Az igéből kétségtelenül kiolvasható Isten haragja. Ez a harag egyszer, - az angyali bukás idején, - hatalmas manifesztációk által a szellemvilágot rezgésbe hozza és az isteni dynamis-szal bombázott termodynamikus egyensúly megbomlása létrehozza az anyag elemi részecskéit. Csak emlékeztetőül idézem vissza. Ez a harag itt is hasonló katasztrófát hozott létre. Átformálta a földet. Az embernek a bűneset következtében egy borzalmas geodramaturgiai kataklizmát kellett átélnie, amelyben elvesztette a maga teremtettségének alapjait. De elvesztette környezetének harmóniáját is. Kétségtelen, hogy – Isten erőit magába zárva – az anyag megörökítette az ő haragját a bűn-éra idejére. Most kezdjük kibontani Isten haragját, mely évmilliókon át 94 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
szunnyadt az anyagba zártan, atomok, neutronok, protonok vagy elektronok formájában. Nem sok kétség maradhat az emberiségben az iránt, hogy a tudás fájáról hozott bűnünk magas kialakulása és Isten haragjának az anyagelvűségben történő involválása, elhozza Isten ítéletének végét, a végítéletet. De ez nem jelenti egyben a világ végét is. Nem hiszek abban, hogy „emberi-valaha” is vége lehet a világnak. Mert, ami kezdettől fogva van, annak törvényszerűen örökké kell tartania. De hiszek a végítéletben, „amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.” (II. Pét. 3:10) és amikor „a Fiú mindent az Isten lábai alá vet” (I. Kor. 15:27). De az ige beszél ezek után is egy jövendő világról, új világról, mely ítélete ellenére is kapcsolódik. Egész hitetlen és materiális alapállású világunk abban tévelyeg, hogy tudományával csak a bűneset utáni status quo-ig tud eljutni. Magában az Édenbe, a teremtettség harmonikus tisztaságába, ma már csak hit útján lehet betekinteni. Egész evolucionális felfedezésünket, geológiai korszakaink beosztását, visszakutató hipotéziseinket az jellemzi, hogy nem számolunk a bűneset alkalmával bekövetkezett katasztrofális változással. Igaz, hogy az Édenbe éppúgy hit által tekinthetnénk be a „Kerubok” miatt, mint majd az eszchatonba. Ez pedig a materiális embernél hiányzik. Ezért az Éden kapujában minden érvelésünk véget ér, minden bizonyítékunk elfogy. A bűnbeesett ember elvesztette teológiai látását és mindinkább természettudományos „rövidlátással” cserélte fel azt. Tövis és bogáncskóró-termővé lett világunk. Ez úgy materiális, mint szellemi értelemben valósággá vált. Ez a kifejezés nemcsak a természet elvadulására, hanem minden nemű hiábavalóság, gaz és haszontalan dolog elburjánzására vonatkozik szellemi értelemben is. „Megtöröm a ti megátalkodott kevélységeteket – mondja az Úr, - és olyanná teszem az eget felettetek, mint a vas, a földeteket pedig olyanná, mint a réz. És hiába fogy a ti erőtök, mert földetek nem adja meg az ő termését, s a föld fája sem adja meg az ő gyümölcsét. Ha mégis ellenemre jártok,… hétszeres csapást borítok reátok a ti bűneitekért. Rátok bocsátom a mezei vadakat, hogy megfosszanak gyermekeitektől… és elfogyasszanak titeket, hogy pusztákká legyenek a ti útaitok. És ha ezek által sem jobbultok meg… hétszeresen sújtalak titeket a ti bűneitekért. Hozok reátok bosszuló fegyvert. Ha városaitokba gyülekeztek össze, akkor döghalált bocsátok reátok és az ellenség kezébe adattok. Mikor eltöröm nálatok a kenyérnek botját, tíz asszony süti majd a ti kenyereteket e g y kemencében és m e g m é r v e viszik vissza a ti kenyereiteket és esztek, de nem elégesztek meg. És, ha emellett sem hallgattok rám… hétszeresen megostorozlak titeket bűneitekért. Megeszitek fiaitok húsát és leányaitok húsát… és holttesteiteket bálványaitok holttetemeire hányatom… és városaitokat sivataggá teszem… És elpusztítom ezt a földet, hogy álmélkodjanak rajta a ti ellenségeitek… akkor nyugodni fog a föld és örül az ő szombatjainak.” (III. Móz. 26:19-34) Való igazság az, hogy az ember az Édenen kívül egy ellenséges világgal találja szemben magát. A bűneiért. Az állatok, melyek eddig ártalmatlanok voltak az ember számára, most ellenséggé lettek s egyáltalán nem csoda, ha a szerencsétlen ember, biztonságát keresve a fára menekült előle. De eredetileg nem onnan jöttünk.
95 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Földünkből, mely áldásunkra és örömünkre teremtetett úgy kell kicsikarni a minden napi kenyeret. Ruházatra lett szükségünk, mert a bűn észrevehetővé, kísérthetővé és elbukhatóvá tette mezítelenségünket minden más mezítelenül maradt teremtménnyel szemben. Ruházatunk végett, meg, megélhetésünk végett is állatokat kellett ö l n ü n k . S az embert a bűn miatt rátört kényszer megtanította ölni. Oh, ez a világ már nem Éden, hanem ellenséges terület. Tövisei szúrnak, kövei sebeznek, állatvilága űz, támad, mar. Drámai valóság lett a tövis és bogáncskóró. És az is maradt mind máig. Valaki azt mondhatja, kifelejtettem a civilizációt a bűneset utáni keresztmetszetből. Isten valóban ellenségeskedést szerzett, de az ember ezt elviselhetővé, sőt élvezhetővé tudta tenni a civilizációja által. Én pedig azt mondom, hogy ez is féligazság és nem sok dicsekedni valónk van vele. Igaz, hogy egykor primitív közlekedésünk már a kozmikus űrszondák világába vitt át, de a sikeresebb háború, a biztosabb emberölés töviseivel. Mert az aki, „emberölő volt kezdettől fogva”, mindenhová becsempészi a maga gyilkos terveit. Igaz, hogy a hegyormokon való átkiáltástól nagyot fejlődtünk a tömegkommunikációs távközlési kultúráig, de „a hazugság atyja” belecsempészte az ideológiai, pornográfiai, csoportérdek és tömeghisztéria fullánkjait. Igaz, hogy a barlangok helyét kultúrpaloták foglalták el az elpuhulás kockázatával, a degeneráltság bogáncsaival. Átalakítjuk a természetet, de megbontjuk annak egyensúlyát. Egyetlen teológus sem dicsekedhetik korának tüskés civilizációjával. Demográfiai politikát alakítunk ki a művi abortus töviseivel. stb.
96 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
a/3. A megítélt ember testi és szellemi zuhanása (Antropogenezis) Sajnálattal kell igazat adnunk a régészeti antropológiának, amikor a fellelhető kezdeti embert anatómiailag is az állathoz közelállónak szemléli, illetve állapítja meg. Nem azért hajlok meg e tudományos megállapítások előtt, mert ezt bizonyítják, hanem azért mert ezt is hiszem. Fájdalmasan hiszek abban a tényben, hogy a bűn következtében az ember elvesztette úgy testi, mint szellemi „istenképűségét” és teremtettségének piedesztáljáról csaknem a m e g í t é l t állapotok nívójára zuhant. De még ezt az ottani és akkori állapotát sem tartom történelme legmélyebb pontjának. Kiűzetése után az embert még mélyebbre süllyesztette megátkozott környezete. A vele való harcban eldurvult, az édeni reminiszcenciák negatív módon taszították a szellemi zuhanás útján. Maga ugyan még nem volt átkozott, de amihez nyúlt azon mindenen rajta volt az Isten átka. A kiűzetés után már nem volt többé őrizője a teremtett világnak, csak művelője, (3:23) – nem ura csak munkása. A bibliai szimbolizmus ezt azzal fejezi ki, hogy Isten, aki semmit meg nem bán (Róm. 11:29) „megbánta, hogy teremtette az embert” (6:6). Az özönvíz idején már csak írmagját hagyva, eltörli az emberiséget. Aki egy kicsit is belelát Isten lényegébe, az megtudhatja ebből, hogy mi történhetett az emberrel az „igen jó” és az isteni „megbánás” között. Akkora zuhanás volt ez, mint amekkora a pneumatikus változás Isten embert teremtő „igen jó” szándéka és emberiséget eltörlő „megbánása” között. A bűn borzalmas torzító erejét kell látnunk az ember hová jutásában. Ezt a változást senki sem tudja regisztrálni. Isten Szentlelke okulásul mégis egy-két, nagyon is jellemző motívumot megörökített számunkra. A bűneset előtti emberről így tudósit: „Kevéssel tetted az embert kisebbé az Istennél és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél: juhokat és minden féle barmot és még a mezőnek v a d a i t is; az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár.” (Zsolt. 8:6-9). És az ember, aki ura volt a neki adott világnak, később így kesereg: „A Mindenható nyilai vannak énbennem, amelyeknek mérge emészti az én lelkemet és az Istennek rettentései ostromolnak engem… Majd így folytatja: - Nem rabszolga élete van-e embernek a földön? És az ő napjai nem olyanok-e, mint a béresnek napjai? Amint a szolga kívánja az árnyékot és, mint a béres reményli az ő bérét, úgy részesültem én keserves hónapokban és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra… Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával, bőröm összehúzódik és meggennyed. Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél és most reménység nélkül tűnnek el.” (Jób. 6:4, 7:1-3, 5-6). Majd még ugyancsak Jób így vezeti tovább ezt a párhuzamot: „Kezeid formáltak engem… és mégis megrontasz engem? Emlékezzél kérlek, hogy, mint valami agyagedényt úgy készítettél engem és ismét porrá tennél engem? Nem úgy öntél-e engem, mint tejet és mint sajtot megoltottál engem? Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem. Életet és kegyelmet szereztél számomra és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet. De ezeket elrejtetted a te szívedben és tudom, hogy ezt tökélted el magadban. Ha vétkeztem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentessz fel engem. Ha istentelen vagyok, jaj nékem: ha igaz vagyok, sem emelem fel fejemet eltelve gyalázattal …” (Jób. 10:8-15/a) 97 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Odamegyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe: az éjféli homálynak földébe… hol nincs rend és a világosság olyan, mint a sűrű sötétség.” (Jób. 10:21-22). Ideje kielemeznünk Isten és az ember párbeszédét a bűneset után. Ismét vonatkoztassuk el magunktól a bűnesetnek „almára”, vagy egyéb gyümölcsre való bagatellizálását. Isten utánamegy a bűnös embernek e kérdéssel: „Hol vagy?” Nem a bújócskázás kérdése ez, nem is isteni érdeklődés, hiszen Ő mindent l át, hanem eszméltetés az ember helyzetének felismerésére. S az embernek rá kellett jönnie, hogy erre a kérdésre már ott az Édenen belül is csak így válaszolhat: „Elszakadtam tőled Uram, Bizalom helyett a félelem tölti be szívemet. Tudást loptam, mely téged illetett és félek, hogy ez a tudás lesz a vesztem. Rettegek a számonkéréstől. Még inkább rettegek Szined elé jutni. Így hát elrejtőztem. Tudom Uram, hogy mostantól megszállottan fogok bújni előled, hazugságokba rejtőzöm, tudományomba menekülök, a bűn társadalmi méretű narkózisában keresek vigaszt. És végső fokon a teljes hitetlenség kárhozatába temetkezem el. – Kérdeztél: hol vagyok. Sajnos itt vagyok Uram! Mezítelen vagyok Uram! Ide jutottam engedetlenségem miatt Uram!” – E szavakat ugyan nem tartalmazza az Írás, de az a szituáció, bizony erről beszél. A párbeszéd másik tétele így hangzik Isten ajkáról: „Ki mondta neked, hogy mezítelen vagy?” Itt sem arról van szó, hogy valami sztriptízen érte tetten Isten az embert. Még csak arról sem, hogy Ádám és Éva nem lettek volna eddig is ruhátlanok. Sőt még arról sem, hogy ezt ne tudták volna. Istennek valamennyi teremtménye ruhátlan, vagy a maga teremtett ruhájával elégedett. Ez a bűnesetig az ember számára is természetes adottság volt. A b ű n t e t t e t e r m é s z e t e l l e n e s s é teremtett állapotunkat. Mi ott valójában azt kezdtük szégyellni, ahogy az Isten kezéből kikerültünk. Mert azt senki se gondolja, hogy nemző szerveinket és képességünket a sajátunkká tett tudásunknak köszönhetjük. Isten a bűneset előtt felfedte az ember számára nemző képességét, és parancsot adott annak használatára. (1:28) Az „egy testté létel” elve is bűneset előtti állapotunkat tükrözi. (2:24). Az az igazság, hogysem mezítelenségüket, sem egy testté válásukat, sem szaporodásra való elkötelezésüket a bűnesetig „ n e m s z é g y e n l i k ” . Mért is szégyellnék, amikor Istentől való? És kitől szégyellnék? Attól, aki teremtette őket? Aki ilyen felszereltséget adott nekik? – Nem! Erre nem volt semmi okuk. A bűn azonban annyira egyetemlegesen átjárta az embert, hogy rá kellett ébrednie testiességére az eddigi szellemiségének egyidejű elvesztése mellett. Már elvesztették a Pneumát. Eltávozott a bűn miatt. Nem kötötte többé őket Teremtőjükhöz a beléjük lehelt isteni Lélek. Egymáshoz tartoztak csupán. Cinkosok lettek. Ebben váltak a szó pornográf értelmében testivé, érzékivé. És ez ebben a formában már valóban szégyellni való volt és mindmáig az is maradt. A Bíró most már nemcsak eszméltet, hanem számon is kér. Tudja jól, hogy miért jutottak ide és a rábizonyítás ellen nincs apelláta. Hová is lenne? „Ettél a fáról, melytől tiltottalak?” Ez a fa tilalomfa volt. Az ember szabad akaratának és méltóságának l e h e t s é g e s i t ő j e és egyben próbája is. Ha nincs ez a jelképes fa, akkor nincs lehetőség választásra, akaratmegnyilvánításra. Indirekt módon a tilalom, - akár fa, akármi más, - az emberré válás, az emberi méltóságra emelkedés alkotó eleme, mely sokkal inkább hatott volna az emberi vonal 98 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
örömére, boldogságára engedelmesség esetén, mint amilyen mértékben tönkretette világunkat az engedetlenség miatt. Isten már ott is látja az összefüggéseket, melyeket mi csak most fedeztünk fel kellő tudatossággal, hogy miként következnek egymásból logikusan a dolgok. Tiltott fa, - elrejtőzködés, - mezítelenség: a tettek mezején. Engedetlenség, - elszakadás, - érzéki-testiség: a szellem bukása területén. A párbeszéd véget ér. A tényállás nagyon is igazolt, nagyon is általános, és nagyon is időtálló. Mindmáig érvényes. Nem marad más hátra, mint az ítélethirdetés. A kígyó ítéletéről a következő fejezetben külön szólok, de az emberiség két neméről még itt kell említést tennem. Az asszony az Édenen kívül nagy ellentétek tüzéből-vizébe esik. Egyik oldalon a szülés kínja, fájdalma. Másik oldalon örök epekedés az után, aki ennek végső soron az eredője. Mindemellett szolgálójává kellett válnia a férfinak. Évezredek történelmi tragédiája teljesedik be a női nemen. Ezt a tragédiát fel lehetett ékesíteni a lovagkor fátyoldíszével, - de csak keveseknek és csak családi kereteken túl, azon kívül. Lehetett lakkozni a modern emancipáció vívmányaival, e sors mindig alatta marad a férfiénak, már csak alkati és nem hivatásból következően is. Ezen néhány egyéni kivétel és a történelmi matriarchatus példái sem módosítottak, sőt szabályt erősítő kivételek voltak. A női nem számára egyetlen megoldás Jézus Krisztus. „Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel:… és nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztusban.” (Gal. 3:27-28). Nem tagadom, hogy Krisztuson kívül is hozott enyhülést a női nem egyenjogúsági törekvése, de csak ha nem veszik észre, hogy amennyit felszabadultak bizonyos terhek alól kétannyit kellett vállalniok az „önkéntesség” látszatával az élet más terheiből. A férfi első számú büntetéséről, - a környezet megítéléséről, - már előzőleg írtam. Itt csupán egy mozzanatról szeretnék írni, Az Édenben „fentről” adatott a táplálék. Ennek szimbóluma is a fák gyümölcse, melyet eledelül adott Isten az embernek, és amelyet fentről kellett leszakítani. Ugyanakkor az Édenen kívül így szól az étrend: „egyed a mezőnek füvét” (3:18). Ezt már l e n t r ő l kell felszedni. Itt megint szűk látókörre vallana centiméterekben gondolkozni a fa gyümölcse és a fű között. A tendenciában van az ítélet. A fentről a d a t á s és a lentről „fáradságos m u n k á v a l ” történő vétetés közötti irányelvben. És, ha mindez ott az Édenben történt volna, ez az irányváltozás. Csakhogy az Édenen kívül volt az irányváltozás! A megítélt környezet. Így már az „adatás” és „vétetés” között nemcsak iránybeli különbség volt, hanem annak nehézségi foka is alaposan megváltozott az ember terhére. Ami ezzel a „menü-változással” járt azt így nevezzük, verejték, betegség, elkopás, öregedés, közösség, társadalom, munka stb. A fogalmak és intézmények egész sorát hozta létre ez az „adatás” helyett „vétetés”-re ítéltetésünk. Mélyre zuhanásunk alapelve fogalmazódik meg ebben a tendenciaváltozásban. Teológiailag is, filozófiailag is és szociológiailag is lehetne ezt szebben, „kurrensebben” megfogalmazni, alapelvünkön mit sem változtatna. Tanulmányt is érdemelne ez az ítéletelv. Az eddigiekben főleg az ember testi zuhanásáról írtam. Talán még nagyobb volt az ember szellemi zuhanása. E l s z a k a d t I s t e n é t ő l , Teremtőjétől. Annyira mély lett ez a szakadás, hogy az az édeni közösség ebben a testben soha többé nem állítható helyre. Ennek az elszakadásnak a mértékét ma már a legsötétebb po99 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
gányság is kifinomultan mutatja. Az egyetlen, amit ebbe a zuhanásba magával vitt az ember az Édenből, a szíve mélyén rejlő i s t e n t u d a t . Ez a bűnös ember életében, negatív hiányérzetben nyilvánul meg. Ebből táplálkozik mindmáig az ember istenkereső kísérletezése. A vallástörténet is csak sejtetni engedi a szomorú valóságot. Az ember, primitívségre süllyedt fokára két reminiszcenciát vitt magával az Édenből. Először azt, hogy aki hiányzik az valamikor keze ügyében volt, segítette, boldogította. Másodszor, hogy ez a szükségképpen hiányzó társ fölötte való hatalom volt, akinek utolsó megtapasztalása félelmet keltett. Így és ezért kereste Istenét a keze ügyében lévő tárgyakban és a félelmet, vagy csodálatot keltő dolgokban. De kezdettől fogva kísértett a kudarcba fulladt kísérletek elvetése. Úgyhogy akit nem tudott kísérleteiben felfedezni, azt nem is hitte, elvetette. Az ember szellemi zuhanásának ma is ez a mélypontja. Nem hinni abban, akitől magunk szakadunk el; nem keresni azt, akit magunk hagytunk ott. Valamennyi „vallásalapító” megérdemli tiszteletünket, mert életüket szentelték arra, hogy nagy lelki gyakorlatok árán megtapasztaljanak valamit az elveszí tett Istenből. A baj és ítélet ott jelentkezett, amikor ebben a félutas felfedezésben fanatizálták követőiket, s ezzel továbblépésüket megakadályozták. A visszavágyó embernek tudomásul kell vennie, hogy e bűn testében egyetlen vallás sem fogja visszavezetni őt Istenével való közvetlen kapcsolatára. Az édenire. Ezért feltámadás útján új testre kell szert tennünk. Addig pedig hitben kell visszatérnünk ahhoz, aki „megemésztő tűz” aki magasságban lakik, de ugyanakkor az alázatossal és megtört szívűvel is. Ezért biztat az Úr így igéjével: „Ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek!” (Zsolt. 69:33).
100 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
a/4. A kígyó ítélete Magának a „kígyónak” a szerepét nem ismétlem, csak annyit húzok alá az elmondottakból, hogy „teremtmény” ő is. Ebben a formájában is. Arra is rá kell itt ismét mutatnom, hogy formaváltása végtelen a Jel. 20:10-ig, amíg végleg megpecsételődik sorsa. Itt az ítéletig való sorsát pecsételi meg az Úr ítélete. Figyelemre méltó az édeni ítéletből, hogy az három tényező felett hangzik el: 1. A Sátán, 2. Az ember (asszony + férfi) és 3. A környezet. E háromból az első és harmadik átok alá kerül, de az ember nem. Így a Sátán átok alatt van mindörökre. A föld, ha „töviseket és bojtorjánokat terem, közel van az átokhoz…, de rólatok szeretteim jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár …” (Zsid. 6:8-9). Az ítéletben elsőrendű vádlott: a Sátán. Nemcsak az ember számára a végső bűnbak, akinek fejére olvashatja saját eltévelyedését, hanem az Úr is első helyen vonja felelősségre és ítéli meg a Sátánt. Senkit ne tévesszen meg a történet „meseszerű” ábrázolása, melybe, mint képletbe kell a reális tényezőket behelyettesíteni. A képlet örök törvények szerint érvényesül, a mindenkori realitások behelyettesítése mellett. A bűneset képletében a kígyó a Sátánt jelenti. Ugyanazt az eredményt kapjuk, ha a kígyó helyett a képletben „utazó vendég” szerepel. (II. Sám. 12:4), vagy „ordító oroszlán” (I. Pét. 5:8). Vagy Belzebub (Mt. 12:24) stb. Bármilyen név mögött bújik meg, mindig ugyanaz. Itt a „kígyó” és ítélete is ehhez alkalmazott kategóriákban van megadva. Az ítélet indokolása: „Mivel ezt tetted!” Mit értünk ez alatt? Azt, hogy: 1.
kígyónak álcázta magát – hazudott, mert nem az volt,
2.
az Istent szembeállította az emberrel: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyenek?” – hazudott, mert nem azt mondta,
3.
engedély nélkül furakodott Isten és az ember közé. – hazugsággal magát nagyobbnak és az ember iránt jobbakaratúnak tüntetvén fel az Istennél,
4.
ravaszsága abban állt, hogy a gyengébbik felet kísértette meg, akiben már Ádám nem is kereste és nem is fedezte fel a kígyót, de ez volt alattomosságának is alapja – hazudott, mert nem közvetlenül támadta a teremtményt, hanem közvetve a következményen keresztül,
5.
hamisan esküdött. –hazudott. – „Bizony nem haltok meg”,
6.
becsapta az embert „Olyanok lesztek, mint az Isten” – hazudott.
7.
miközben tudást kiabált, nem szólt arról, hogy cserébe elveszti az életet. – hazudott.
Ezekre a pontokra mutat rá az Isten, mikor összefoglalásként indokolja az ítéletet így: „Mivel ezt tetted!” 101 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Halmazati büntetésként a következőket szabja rá az Isten: 1. átkozott légy, 2. hasadon járj, 3. port egyél, 4. örök ellenségeskedésben kell élned, 5. csak sarkig mardoshatsz, 6. spermáról élsz tovább, mint az ember, 7. az ember megmart sarkával a fejedre tapos. Vegyük sorra. 1. „Átkozott légy minden mezei barom és minden mezei vad között.” Bár az ember ítélete szinte állati sorba döntötte, mégsem lett átkozott, mégis ember maradt. A sátánnak még ebben az elaljasodott állapotunkban sem volt helye köztünk. Átokkal sújtott helyzete, - noha valamikor angyal volt, - az állatvilág (minden mezei vad, minden barom) megvetettjei közé sorolta. Ha lehet, ez a zuhanás még az emberénél is nagyobb volt. Bár angyali volta dicstelen véget ért itt, hatalma – sajnos – megmaradt. 2. „Hasadon járj” – hangzott az ítélet második büntetése. Ez egy felől örök földhözkötöttségére utal. Más felől örök alattomosságát szimbolizálja. Örök csúszó-mászó, - csakhogy most már nem alkati, hanem szellemi értelemben, - aki ezzel a „modor”-ával kifogja az ember óvatosságának vitorláiból a félelem szelét, hiszen, aki hason csúszva érkezik, az mit árthatna annak, aki két lábon áll? A Sátán örök inkognitóra, leplezettségére ítéltetése ez. A tagadásban realizálódik. Minél inkább nem veszünk róla tudomást, annál inkább van. 3. „Port egyél”. A p o r az embernek alfája és ómegája. „Por vagy te, - nevezte Isten a bűnbeesett embert, - és ismét porrá leszesz.” Amikor a Sátánt erre ítéli Isten, ez azt jelenti, hogy emberevővé, emberölővé ítélte őt. Ezért mondja Jézus is így a Sátán jellemzését: „Az emberölő volt kezdettől fogva és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság.” (Ján. 8:44). Így bizony a Sátán ítélete az ember tragédiája is. És mindezekre is azt kell mondanunk, hogy így igazságos az Isten. De benne van ebben az ítéletben is a kegyelem. Mert a porra utalás c s a k a testre vonatkozik. A testnek e miatt megfellebbezhetetlenül porrá is kell válnia. Bizonyítékul álljon előttünk Jób második kikérése a Sátán részéről. Itt hivatkozik hatalmi területére: „Bőrt-bőrért, (de mindent, amije van, odaad az ember életéért.)… verd meg őt csontjában és testében: avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?” (Jób. 2:4-5) A zárójeles részt nem adta a Sátán hatalmába ez úttal sem az Úr: „Ímé kezedben van ő, csak életét kíméld” (Jób. 2:6) És bár szinte a halál küszöbéig sanyargatta a Sátán a Jób porsátorát, a szellem így tett bi102 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
zonyságot Jóbban: „Tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én p o r o m felett megáll. És miután ezt a bőrömet megrágják, t e s t e m n é l k ü l l á t o m m e g a z I s t e n t ! ” (Jób. 19:25-26). És, amikor elérkezik a Jób kísértésének végpontja, maga Isten áll elő törvényével; és mondja: „Mikor rávontam törvényemet, zárat és ajtókat veték eléje: és azt mondám: Eddig jöjj és ne tovább: ez itt ellene áll kevély habjaidnak!” (Jób. 38:10-11) Vajon a tengert, vagy a Sátánt akarta-e Isten megállítani Jób előtt? Így a Sátán valójában c s a k porunkat emészti meg. A megváltott ember szelleme felett nincs hatalma. Akkor meg mért érdemes Sátánnak lennie? Bizony sokak lelkét viszi a testével. Mégis valójában ebben az ítéletben a Sátán olyan ördöggé lett, aki a „saját farkával” játszik örökké. Erre ítélte őt az Isten. Áldozatait bőven szedi a hitetlen világból, ahol reménytelenül sok a „porrá rémült teremtéskorona!” Csak egyetlen zár, egyetlen ajtó van előtte, mely előtt megtorpanni kénytelen: a Golgota. 4. „Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között: a te magod között és az ő magva között: az neked fejedre tapos ...” Az asszony itt már, mint az egész emberiség anyja szerepel. Valójában ez az ellenségeskedés a Sátán és az emberiség között indul meg. Az ellenségeskedés történelmi vizsgálata azt mutatja, hogy „elviselhető ellenségeskedés” ez. De elviselhető, sőt olykor kívánatos, mulattató, szórakoztató volta mellett is drámai ellenségeskedés. A Sátán ugyanis a testre specializálta magát, mert ezt a „port”, „porsátort” kapta eledelül. Ezért az ember bűnös állapotában még igényli is ezt a viszonyt, nem gondolva arra, hogy „a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen” (Róm. 8:7), sőt „a test gondolata halál” (Róm. 8:6). És az ellenségeskedés nem szűnik. Péter is így ír: „A ti e l l e n s é g e t e k , az ördög” (I. Pét. 5:8). Ő veti a búza közé a konkolyt, mint ellenség. (Mt. 13:28, 39) S azóta is „félős, hogy amiként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a… Krisztustól.” (II. Kor. 11:3). Egy felől ezért tragikus ez az ellenségeskedés.
Ha bővebb és szélesebb síkban nézzük az „omnia bellum contra omnes” kiterjedéséig, az emberi válaszfalak, - vallási, nép, gazdasági, társadalmi, osztály stb. – kialakulásáig, valamint ezek versengéséig, az egész világtörténelem ennek az ellenségeskedésnek kontinuális illusztrációja.
Végül nem ok nélkül van az ítéletben a „fejedre tapos” kifejezés. Az ókorban a legyőzötteknek szoktak a győztesek a fejére taposni győzelmük jeléül; illetve a legyőzöttek hajtják fejüket a győzök lábai alá szolgaságuk vallásának megvallásaként. Bizony a Sátán a legtöbb esetben a fejünkre tapos, szolgálatába kényszerit ebben a harcban.
És egy pillantást kell még vetnünk a „magok” vetélkedésére. A Sátán is generációnként változtatja megjelenési formáit, módszerét. Maga is új generáció kelletésében folytatja ádáz harcát Isten ellen, az emberért. A Sátán célja nem az ember, hanem az Isten legyőzése. Hiú cél.
103 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
5. „Te pedig annak sarkát mardosd.” Ebben a kifejezésben az Úrnak azt a bölcs döntését látom, amellyel határt szab a kígyó szerepének. Nyomunkba szegődhet, üldözhet, betegséget adhat ránk, de ez és sok más minden nem múlhatja felül a sarkok mardosásának kategóriáját. Más nézőpontból elemezve ezt a parancsot: nem nyúlhat üdvösségünk lényeges pontjaihoz.
Miben állt a Sátán „sarokmardosó” munkája az igei esetekben. Pl. A kananeus asszony azt panaszolja Jézusnak: „… az én lányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik.” (Mt. 15:22) – A görbedt asszony felől maga Jézus mondja: „… kit a Sátán megkötözött ímé ma tizennyolc esztendeje …” (Lk. 13:16) – Az epilepsziásról azt olvassuk: „az ördög földhöz üté azt és megrángatá …” (Lk. 9:42) – Pál így panaszkodik: „… tövis adatott a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem …” (II. Kor. 12:7) – Ezek az esetek egyike sem lehetett olyan mértékű, még a kiemelten megszállott gadarai ördöngösé sem, hogy Jézus ne segíthetett volna rajta. Ez a téma azonban már a Sátán további ítéletének a kategóriájába tartozik.
C s a k sarkunk mardosására van felhatalmazása, de akik megmaradt akaratukkal az üdvösség útja mellett döntöttek, azokat ebben a döntésükben nem tartóztathatja fel. Valamennyien megmart sarkainkkal tapodhatunk rá és semmi egyéb eszközünk nincs vele szemben. Ő azonban tudja, hogy amikor a „megmart sarkúak” e gyülekezete kimondja vele szemben az „apage Gatanas”-t, akkor neki engednie kell, mert ez az egyetlen pányva a Sátán nyakán, melyet még az Isten vetett rá. 6. „A te m a g o d … és az ő m a g v a ”. Magunkra nézve már értjük, hogy biológiailag mi hús- és vérteremtmények mag – sperma – útján szaporodunk. Sőt még a növényvilágban is ez a „sperma törvény” érvényes. De ki tudja ezt a Sátánról? A Sátán spermája: a bűn. Ezzel, ez által szaporodik, és marad fenn faja. Ez az elválaszthatatlan kapcsolat sem jelenti azt, hogy a Sátán is úgy öröklődik, mint a bűn. Nincs „eredendő Sátán”. Ez túlságosan személytelen volna egy bukott szellem számára. Azt mégsem mondhatjuk, hogy az öröklött, eredendő bűnnel nem nyertünk volna diszpozíciót a Sátánnal való „természetes” szövetségre. Valójában a Sátán a bűn teljességre jutásában s z e l l e m i e s ü l társként az emberhez. A személyes Sátán mindig talál a maga testetöltése számára m a g o t az emberben, hogy személyiségként végezze bomlasztó munkáját. Így valójában egy ágból ered „a te magod és az ő magja”. Ez mindaddig fennáll, amíg egyszer nem jön valaki, aki ezt a „magörökítő vonalat” megszakítja és a férfi féretételével „asszony Magva”-ként jön a világra. 7. „Az neked fejedre tapos”. Az „asszony Magva” Jézus! Egy megmart sarkú emberiség nevében és érdekében, - melynek már jártányi ereje sem igen maradt, kiváltképpen az üdvösség felfelé ívelő útjához, eljön Jézus. Felmegy a keresztre és a kígyó fejére tapos. Jézus „test és vér részese lett, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt.” (Zsid. 2:14) „Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.” (I. Ján. 3:8). Azóta, „aki az Istentől született az nem cselekszik bűnt, mert az Ő m a g j a v a n b e n n e és nem vétkezhet, mert Istentől született.” 104 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Kálvin azt mondja: „Mivel a Sátán fejének szétzúzásáról szóló ígéret Krisztusra és minden ő tagjára közösen vonatkozik, ezért tagadom, hogy a Sátán valaha legyőzhetné, vagy csak el is nyomhatná a híveket. Gyakran zavarba hozatnak ugyan, de lélekjelenlétüket nem vesztik el, úgy hogy többé össze ne szedjék magukat; a csapások súlya alatt összeroskadnak ugyan, de aztán fölkelnek; sebet kapnak, de nem halálosat, s végül egész életük pályáján úgy győzködnek, hogy utoljára győzedelmet vesznek.” Ez a kígyó ítéletének elemzése. ---------------Isten igazságának következményei ezek. A sötét színeket nem Isten igazságának kell tulajdonítanunk, hanem a bűn feketéje, a Sátán sötétje az. Sajnos nem háttér-színek. Nagyon is előtérbe kerültek a történelem folyamán. Inkább az a csekély fény érkezik itt még valahonnan a háttérből.
105 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
b/ Isten szeretet és ennek áldásai Istennek éppoly alkotó eleme a szeretete, mint az igazsága. Miután a bűn Isten igazságából csak ítéletet válthatott ki, ezzel – bármilyen következetes volt is az, - nem szorította háttérbe Istennek örökkévaló, abszolút szeretetét. Istenben minden tulajdonság abszolút mértékben van meg. Nem volna tökéletes az igazsága, ha azon csorbíthatna a szeretete; és viszont milyen szeretet volna az, ami áldozatul eshetnék az igazságnak? Istenben, de csak Őbenne, - nem paradox fogalom az igazság és a szeretet, sem egyenkint, sem együtt. Mint látni fogjuk mindkettő, - egymást nem zavarva, - tökéletesen érvényesül terveinek valóra váltásában. A két isteni megnyilatkozás kölcsönhatásáról talán csak még annyit, hogy azok egyszerre érvényesülnek a nélkül, hogy bármelyik erőtlenítené a másikat. Ha Isten igazságából a bűnre és bűnösre ítélet származott, akkor Isten szeretetéből a bűnösre kegyelem árad. Hogy a kettő egyidejűsége egy emberen belül miképpen érvényesül, azt majd látni fogjuk. Most az a feladatom, hogy a bűneset körüli eseményekben Isten szeretetének megnyilatkozását bontsam ki. Az ige ugyanis nem rejti el e szeretet mozzanatait. Miután az itt jelzettekben, ígéretekben, feltételekben megnyilvánuló szeretetakciók Jézusban már megvalósultak, beteljesedtek, - ma többet tudunk erről a szeretetről, mint amennyit képes volt abból felfogni az ítélet mélységeibe zuhanó ember. Tudjuk, hogyha Isten igazságának következménye ítélet, átok, halál volt, akkor Isten szeretetéből kegyelem, áldás és élet származik. Belátom, hogy emberi gondolkozásmódunkban ez tűz és víz, melyek semlegesíthetik egymást. Isten szándékaiban azonban egyszerre érvényesülő realitás a két funkció. Még csak nem is spekulatív módon értjük meg Isten teológiáját, hanem a kijelentés útmutatásával.
106 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
b/1. A Békesség Tanácsa Az ember nem állította az Istent befejezett helyzet elé a bűnesetével. Istennek a bűnesetre nemcsak az igazság receptje volt meg, hanem eleve készen állt a kegyelemé is. Kiindulási pontunk, - de most nem témánk, - az, hogy az egy igaz Isten három különálló és mégis elválaszthatatlan személyt alkot, akik nemcsak tulajdonságaikra nézve különböznek és egyeznek, hanem zárt egységben három önálló személyiségből harmonizálnak egyetlen Isten létezésében. Ebből következik, hogy az egy Isten önmagában tervezte meg a teremtést, annak fenntartását, sőt végidőszakát is. Eleve való tervei realizálódnak a teremtésben, közelebbről az Édenben is. Egy pár igével hadd támasszam alá ezt a tézisemet. „Látták szemeid az én alaktalan testemet és könyvedbe ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyen formáltatni fognak, h o l o t t e g y s e m v o l t m é g m e g b e l ő l ü k . ” (Zsolt. 139:16) „Megjelentem kezdettől fogva a véget és előre azokat, amik még meg nem történtek.” (És. 46:10) Ezekről még később majd többet. Most pedig át kell térnem arra a teológiai tanításra, hogy Isten a világ teremtése előtt önmagával tanácskozott annak létrehozásáról és további sorsa felől. Ebben a tanácsában Istenre nem gyakorolhatott önmagán kívül senki és semmi sem befolyást. Tehát az üdvakarat is örök, független és célhoz érő kell, hogy lett légyen. Istennek ezt a belső, - mindent megelőző, - döntését a teológia „Békesség Tanácsá”-nak nevezte el és időileg a teremtést megelőző korra teszi. Ennek is megvannak a kétségkívüli igei gyökerei. Nézzük, mit szól erről az ige? „Kivel tanácskozott, hogy felvilágosítsa őt?” (És. 40:14) – „Kicsoda volt néki tanácsosa?” (Róm.11:34) – „Az Isten tanácsában hallgatóztál-e?” (Jób. 15:8) – „Istennek elvégzett tanácsából adatott halálára” (Csel. 2:23) – Zakariás Jézusra, mint C s e m e t é r e utalva mondja: „Békesség tanácsa lesz kettőjük között.” (Zak. 6:13). Mi lehetett, illetve mi volt e Békesség Tanácsának „tárgysorozata?” Igéjéből következőleg: 1. A teremtés munkamegosztása. Az Atya ambíciója hozta létre a világot, a testet öltött Ige által, (Nála nélkül semmi sem lett, ami lett), a Szentlélek életadó funkciójával. (az Isten Lelke lebegett a vizek felett s Ő volt az emberben az „élő Léleknek lehelete”) 2. A teremtés terrénumai. Így a materiális világ, a szellemvilág, a gonoszság hatalmi szférája, újjáteremtés, (egyház). Vagy más fogalmazásban: élet a testben, üdvösség, kárhozat, és az ember ehhez igazodó környezete. 3. Az üdvtörténet. Kezdet + váltságmű + végidők. És ami ezekbe a kategóriákba esik. 4. Az ember sorsa és hivatása a teremtésben. Az ember méltósága, szabad akarata, elbukható volta, és kegyelmi eszközei. (hit, újjászületés lehetősége stb.) 107 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Minket most az utolsó tárgy érdekel. Az ember sorsa a teremtésben. Ez így rekonstruálható. Isten jól látta (providentia divini), amikor az emberbe beépítette a szabad akaratot, hogy ez által magához hasonlóvá tegye minden más teremtménnyel szemben, - hogy ezzel nem tud majd élni, csak visszaélni. Ezért látta és tudta előre, hogy „steril” világába betör a bűn és szörnyű romlást végez. Szükséges volt tehát tervet készíteni a bűn kombinációjával, hogy eredeti terve ne szenvedjen csorbát. Ez volt a válságterv. Ennek a tervnek a realizálására a Fiú Isten vállalkozott, az által, hogy a testté lételt eleve elvállalta. Kisebbnek látszott a váltságban az Atya szerepe, akit ugyan nem tudtunk kezünk közé kaparintani, de aki „úgy szerette ezt a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta érte”. És vajon nem vett-e részt az Isten Szentlelke a váltságműben, mikor mindenki szemeláttára galamb alakjában szállt a Fiúra? Bizony a váltságmű az újjáteremtés „legyen” szava lett minden hívőnek üdvösségére.
108 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
b/2. A büntetés kiváltásának lehetősége Emberi gondolatmenetünk alapján Istennek a következő lehetőségei voltak a bűn igazságos megtorlására, illetve ennek eltörlése nélkül annak kiváltására. (A kiváltás alatt itt nem valami áron történő kiváltást értek, hanem mint ahogyan pl. a háztető szerkezetén kiváltanak (tehermentesítenek, helyileg átsúlypontosítanak) egy szarufát, mert útjában áll a kémény.) Itt a kémény az igazság, mely nem mozdítható ki helyéről, de kiváltás, körültekintés útján a kegyelem tartóoszlopai is teljesíthetik funkciójukat. Tehermentesíthetnek, az ítélet súlypontját áthelyezhetik valamilyen valóságos érdemre). Nézzük konkrétan. 1. Az ítélet leegyszerűsített és megfellebbezhetetlen szankciója így hangzik: „A bűn zsoldja a halál” (Róm. 6:23). Ezt kívánja Isten igazsága. Ezt deklarálja Isten az első bűn ítéletében is: „amely napon eszel arról, bizony meghalsz”, illetve: „visszatérsz a földbe, mert por vagy te és ismét porrá leszesz.” Ez részben megfellebbezhetetlenül és könyörtelenül be is következik, mert senki emberfia nem kerülheti el testének halálát, majd a bűn miatt annak rothadását sem. Még a Jézus feltámasztottjai is meghaltak újra. De ez a halál Istennek csak félig elégíti ki igazság követelményét. A bűnt ugyan testben követtük el és a test kívánsága következtében, de a lélek engedetlensége miatt. Ezért a léleknek is vesznie kell. Ez pedig maga a kárhozat. És ez így igazságos.
És most megszólal Isten szeretete és a mi büntetésünk törlesztésére áldozatul adja a Fiút. Most már van az ítélettel szemben egy á r t a t l a n h a l á l . Ez vajon elégtétel az Istennek? Igen, mert saját maga az áldozat. Elfogadja az én halálom helyett? – Igen, ha hiszek benne. Elfogadja az én halálom helyett? – Igen, ha hiszek benne. Úgyhogy most már nem kell meghalnom? Dehogyis nem, hiszen Isten egyszer kimondta, hogy ítéletként porrá leszek. És az Isten szava nem változtatható meg. Akkor hogy leszek kiváltva? Feltámadás útján! Ennek tilalma nem volt az ítéletben. És a kárhozat? „Nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik az Úr Jézus Krisztusban vannak!” (Róm. 8:1)
Íme, az Isten szeretete diadalmaskodik a hívőkön, a nélkül hogy igazságán csorba esnék. Ez az evangélium! 2. Az ítélet másik szakasza a bűnre vonatkozik. Így hangzik: „Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat!” (Zsid. 9:22) A Békesség Tanácsának értelmében, az idők teljességében a Fiú keresztre megy, ott vérét ontja és kieszközli: „Atyám bocsáss meg nékik, mert nem tudják, hogy mit cselekesznek!” (Lk. 23:34). És ezzel kész van minden? – Isten részéről igen. Van vérontás. Az igazságnak elég tétetett. És, ha van vérontás, akkor a „Tanács” szabályai szerint bűnbocsánatnak is lenni kell. Csakhogy a „Vérontónak” nincs saját bűne! Kié legyen hát a bűnbocsánat? – Azé a bűnösé, aki hittel magára vonatkoztatja ezt a bűntörlő érdemet. A Jézus vére által tehát szabad lehetek, ha hiszek. És ez ismét evangélium!
109 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Csakhogy ez akkor még nem volt olyan nyilvánvaló. De az ígéret már megvolt, hogy „az asszony Magva győzelmet vesz a kígyón”. Aki hitt ebben az ígéretben az valójában evangéliumot kapott. Valamit meg kellett éreznie abból, hogy már a teremtés előtt elhatároztatott büntetésének kiváltása. Az Isten szeretetében kellett hinnie annak, aki ugyan még nem tudott a Fiúról, de ismerte bűneset előtti életéből Istent és megtapasztalta, hogy az Isten: szeretet. Ha képtelennek tartotta magára nézve Isten igazságos ítéletét, akkor Isten szeretetéhez kellett fellebbeznie, melyet olyan jól ismert már. Ez, - bármilyen formában történt, a porba hullott, megítélt, bűntudatra ébredt ember első imádsága volt. És az Isten válasza eleve készen volt reá. A későbbiek folyamán sem maradt az ember evangéliumra emlékeztető nélkül. Az ószövetséget megelőzően, már az első embertől fogva az áldozatok emlékeztettek egy még eljövendő tökéletes áldozatra, aki „elveszi a világ bűneit”. De ez már nem az ősevangélium korszakához tartozik. Nincs kétségem, hogy Isten utolsó személyes szava Ádámhoz éppen olyan teremtő szó volt és nyomában éppen úgy valóságos változások mentek végbe, mint teremtő igéi alatt. Az ember egyszersmind látta is, amit hallott. Látta, hallván az ítéletet. És hallotta, - nem tudom meddig menő profetikus látással, - hogy ítéletében is kegyelmes, hangjában is szerető az Úr. Azt a döntését azóta sem változtatta meg Isten, hogy az ember ítéletének kiváltását fiára bízta. Az üdvtörténet során elérkezett a patriarchák ideje, de az ő hármasságuk senki számára nem hozott megoldást, csak a magukéra. Aztán kihozta Isten választott népét Egyiptomból, hogy rajta mutassa meg kiváltképpen való kegyelmét. De ez a nép a népek megvetettje, nyomorúságos fogságokat átélt, önmagában is meghasonlott nép volt, aki arra is nehezen volt jó, hogy Isten rajta mutassa meg kivált képpen való kegyelmét, nemhogy ő lett volna népek ítéletének kiváltója. Isten Fiának váltságművén kívül nincs semmilyen emberi törekvés, amely sikerrel munkálta volna az ember megszabadítását Isten ítélete alól. Itt hangzott el az Éden kapuján kívül az első ígéret e váltságmű véghezvitelére. Azért lett ez az időszak az ősevangélium kora, az Atya evangéliumának kora. A váltság még terv, de már benne hinni lehetett. Kétségtelen, hogy nehezebb volt hinni ígéretben, tervben, mint nekünk a beteljesülésben. Mégis sokan hittek. Az ige, sem az Ádám, sem az Éva üdvössége felől nem hagy bennünk kétséget. Amikor a Fiú ígéretének helyét elfoglalta a törvény, megszűnik az evangélium kora. A törvény korában is üdvözültek emberek, az ősevangélium alapján. Hitből. „lehetetlen – volt, - hogy a birkák és bakok vére eltörölje a bűnöket.” (Zsid. 10.4) „KRISZTUS váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk” (Gal. 3:13) Hogy egyedül Jézus Krisztus evangéliumában találjunk váltságot.
110 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
b/3. Az ősevangélium Istennek nem a bűneset után hangzott el az első evangéliuma, hanem a teremtés hajnalán, amikor az angyali bukás okozta TOHU VA BOHU fölött elhangzott első, - számunkra megörökített-szava: „ L e g y e n v i l á g o s s á g ! ” Ennek a rendelkezésnek a gyökere is a Békeség Tanácsában keresendő. Ez ott, akkor az angyalok evangéliuma volt, mert evangélium csak bukott és halálraítélt lények számára létezik. Ember pedig még ennél a LOGOSZ-nál nem volt. Érdemes egy pillantást vetni az angyali evangélium és a testet öltött Ige evangéliumának párhuzamára, amint azt a transzcendens evangéliumból olvashatjuk. „Az élet volt az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt… az igazi világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert. A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt.” (Ján. 1:4, 5, 9, 10). Mi más ez, mint a világosság ismételt felgyújtása: az EVANGÉLIUM. Ránk nézve is áll a tétel, hogy evangélium csak bukott ember számára létezik. Tetszett az Úr Istennek, hogy az ítélet fekete alapanyagába beleszője evangéliuma vakító fehérségét. Itt az evangélium a kegyelem „ j ó h í r é t ” , a büntetés elrendezésének „ö r ö m h í r é t ” jelenti. Látszólag ez – a régi fordítás – száznegyvenkét szavából álló ítéletnek mindössze n é g y szava. „Az neked fejedre tapos” kétségtelen, hogy ennek az evangéliumnak ez a magva. Csábítónk ítélete. A Sátánnak Jézus Krisztus által való megítéltetése. A fejre taposás értelme a legyőzetés. Ókori diadalmenetek hieroglifjein gyakran látható a győztes a legyőzöttek fejére tapos, vagy nyakára ház. Ez volt a fogollyá avatás szertartása is. Amikor Józsué legyőz egyszerre öt királyt Gibeonnál, így szól vezéreihez: „Jöjjetek elő, tegyétek lábaitokat e királyoknak nyakára. Eljövének azért és lábaikat azok nyakára tették. – majd így folytatja, - ekképpen cselekszik az Úr minden ellenségetekkel, akik ellen ti hadakoztok.” (Józs. 10:24-25) De hasonlót olvasunk a messiási próféciákban is. Pl. „Kézen hordoznak téged (a Messiást), hogy meg ne üssed lábadat a kőben. Oroszlánon és áspisk í g y ó n jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a s á r k á n y t . ” (Zsolt. 91:12-13) Ebben az ítéletben ez a központi evangélium, ez a négy szó, de ebből már itt is nagyon sok következik. Mindenekelőtt „az asszony Magva” kifejezés ebben az esetben a szűztől születés próféciája. A férfi távol marad nemző erejével az „asszony M a g v á t ó l ” „Nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől”- születik. (Jn. 1:13) Szűz Máriához így szól az édeni prófécia beteljesedése: „A Szentlélek száll tereád és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért, ami születik is szentnek hivatik, I s t e n F i á n a k , ” (Lk. 1:35). Kétségtelen, hogy az ősevangélium „asszony Magva”-centrikus. A centrum fogalma azonban magában foglalja környezetét, melynek centruma lett. Így az ősevangélium sem az „asszony Magvá”-nak ígéretéből áll csupán, 111 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
hanem a kegyelem járulékos megnyilvánulásainak egész sora. Csatlakozik hozzá. A Jézus Krisztus evangéliumában kibomlott nagy üdvösségnek szinte minden eleme feltalálható miniatűr formában a bűneset történetében. Nincs olyan, - az ítélet számára felvetett probléma, - amelynek megoldása ne volna kilátásba helyezve evangéliumi vetületében. Ezt az alábbiakban szeretném bizonyítani a bűneset történetének idevonatkozó elemzésével. 1. A kígyóról már szóltam előbb tüzetesen. Rendszerezés végett itt újra említeni kell. Ítélet az a harc, amelyre Isten a Sátánt és az embert kölcsönös és mindvégig tartó egymás elleni harcra kárhoztatta. A hiábavaló kölcsönös küzdelem a bűnbeesés történelmi kihatása. De az ember Isten oltalma alatt marad, - ha hisz – az asszony Magva pedig legyőzi és fejére taposva foglyul ejti a Sátánt. A kígyó ítéletének tehát megvan a kegyelem-párja, a feloldó-szere. 2. Az ítélet másik szenvedő alanya az asszony. Figyelemre méltó, hogy az 3:15-ben említve van ugyan az asszony, de csak a kígyó ítéletének vonatkozásában. Az abban foglaltakat nem az asszonynak mondja az Úr, hanem a kígyónak. Mintegy megfenyegetve a kígyót az asszonnyal és egyben a keletkezési kor szelleme szerint meg is szégyenítve az által, hogy asszony kezébe adatik végső soron a kígyó. Ez a fenyegetettség abban realizálódik ítéletté a „kígyó” számára, hogy az asszony kontinuálisan szüli az emberiséget, mely egyedeiben és összességében mind megannyi kísértési területe a kígyónak. Így kapcsolatuk nem lezárt ügy, hanem folyamatos harc annak félelme közben, hogy mikor születik meg az aszszonynak a z a M a g v a , aki legyőzi őt. Így a kígyó számára a testet öltésig minden asszony, minden szülése rettentés volt. E párharcra nézve semmi kétséget nem hagy Isten, hogy az asszony vonalán születik meg a győzelem. 3. Még az asszony személyénél kell maradnunk, mert a 3:16 kifejezetten az asszonyhoz szól, az ő személyes ítéletét tartalmazza. Ebben az ítéletben három tényező terheli az asszonyt: a.
fájdalom,
b. epekedés, c.
szolgálat.
Vegyük sorra: a. „felette nagyon megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat.” Ez az ítélet első része. És mi ebben az evangélium? E z a s z ó , h o g y S Z Ü L S Z ! ! ! Életet hozol létre! Kell ennél nagyobb evangélium egy elítélt számára, egy halálraítélt számára? Még akkor is, ha úgy van, hogy „az asszony, mikor szül, szomorúságban van, mert eljött az ő órája: de mikor megszüli az ő gyermekét nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, HOGY EMBER SZÜLETETT E VILÁGRA!” (Jn. 16:21) Oh, mennyivel nagyobb a kegyelem, mint az ítélet!
112 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
És még itt van ebben a kategóriában egy újabb evangélium: A MAGZATOK TÖBBESSZÁMA! – Egyszer evangélium, hogy nem kell a szülésbe belehalnia az asszonynak a fájdalom ellenére sem. Megtartatik másik magzat szülése számára is. Ismételten evangélium, hogy nemcsak az ember fennmaradását, hanem megszaporodását is jelenti ez a többes szám. Maguk veszendővé vált élete helyett, maguknál többet. Így lett, hogy ez az „időleges” megtartás a szülésben, reményt nyújtott „a végleges megtartásra” is, melyet Pál így fejez ki: „Az asszony, megcsalattatván bűnbe esett: m i n d a z á l t a l m e g t a r t a t i k a g y e r m e k s z ü l é s k o r , ha megmaradnak a h i t b e n …” (I. Tim. 2:14-15). Íme, az asszonyt ítéletében tökéletes e v a n g é l i u m vigasztalja. b. „Epekedel a te férjed után”. – Bármilyen bizarrnak tűnik is, ez ítélet. Amennyire ítélet annyira természetes is, hiszen „nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból, - viszont – a férfi is az asszony által van” (I. Kor. 11:8, 19) Ez az egymástól és egymásból létel addig volt természetes, amíg Isten műve volt. Miután emberi produktummá vált, a bűneset után, - ez a kölcsönösség magában hordozta ítéletét. Az asszony „epekedésének” az az ősi törvényszerűség az alapja, hogy eggyé vágyik lenni azzal, akiből vétetett. Őseredeti beütés ez, mely ellen senki sem tiltakozhatik. Ennek az egybeszerkesztettségnek a lehetőségét és törvényszerűségét Isten már a bűneset előtt biztosította. (2:24) E pontnál arra a megállapításra kell elérkeznünk, hogy az epekedés ítéletében az evangélium, a z e g y t e s t t é é s e g y l é l e k k é v á l á s
lehetősége. A kettő
együtt és egyszerre. Persze a dolgok ítélet-jellegéből következik, hogy annak megtalálása, „akiből vétetett”, - úgy az asszony, mint a férfi számára csak hitben mehet végbe. Azért ez az ítélet is csak hit által válhat evangéliummá. c.
„Ő pedig (férjed) uralkodik terajtad”. Ennek az uralkodásnak a másik félre vonatkozó negatív vetülete, a szolgálat. Ez is az asszony ítélete. És ezen sohasem fog alapvetően változtatni az emancipáció, még kevésbé valamiféle „egyenjogúság”, vagy netán matriarchátus. Bizony a nők a történelemben erre az ítéletre kárhozottan élték meg „világéletüket”, akár ekét húzattak vele a férfiak, akár hárembe zárták, akár kecskéért, vagy bármely kifinomult hozományért adták el őket. Ennek a megalázó, kiszolgáltatott, szolgai helyzetnek megoldása is csak az „asszony Magvába” vetett hit által válhatik evangéliummá. Mert Krisztusban nincs férfi, sem nő… mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal. 3:28). És, ha az uralkodó férj és a szolgáló feleség h i t t az „asszony Magvának”, akkor azt is megtapasztalják, hogy az e r e d e t i és általuk megtapasztalható állapot helyreáll és házastársi kapcsolatukat kölcsönös öröm és megelégedés tölti el, az ítéletben meghirdetett szolgáló viszony megszűnik. Helyét a harmónia veszi át. Ez lesz a házasélet evangéliumának realitása.
4. És most lássuk az embernek (férfinak) az ítéletét. Az „ember” fogalmát ez úttal nem az asszonnyal szemben használom, mintha az asszony nem volna ember. A teremtés értelmében Isten „embert” te113 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
remtett, aki csak akkor lett „férfiúvá és asszonnyá”, amikor már volt asszony is. Az „ember” ítéletét (valójában, mint ember az asszony is részese ennek) az alábbiakban részletezhetem: a. fáradságos munka, orcád verejtékével, b. környezet biológiai harmóniájának megbomlása, c.
a halál.
Nézzük. a. „Fáradságos munkával élj a földből életednek minden napjaiban… orcád verejtékével egyed a te kenyeredet.” Eddig az ítélet. Felületes szemlélők ebből arra következtethetnek, hogy a m u n k a a bűn ítélete képpen jött létre. Ez nem igaz. Először azért, mert már a bűneset előtt is volt Istennek parancsa munkavégzés számára. „Vette az Úr Isten az embert és az Éden kertjébe helyezte, hogy m ű v e l j e és őrízze azt.” (2:15) A bűneset után szó szerint megmaradt az első megbízatása: „Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy m ű v e l j e a földet, amelyből vétetett.” (3:23) Itt már őrizettel nem bízza meg, mert erre megbízhatatlanná vált az ember a bűn miatt. A bűneset előtti megbízatásban úgy a művelés, mint a megőrzés munkavégzés volt. Ellenben sem f á r a d s á g á b a nem került az az embernek, sem v e r e j t é k e t nem idézett elő. Ha a munka ítélet lett volna, akkor Isten önmagát is elítélte volna, hiszen ő maga is munkát végzett, amíg a világot megteremtette. És a teremtést azzal zárta, hogy „megszűnék a hetedik napon minden m u n k á j á t ó l , amelyet…” Volt hát munka a bűn előtt is. A h í v ő ember tudja visszanyerni a munkának az örömét. Volt rá oka az embernek, hogy higgyen az „asszony Magva”-nak elrendező művében, a munka ítélet jellegének megszüntetésében is. Ádámék még emlékeztek a munkának arra a formájára, mely örömet jelentett nekik, mert Istennek kívántak tetszeni vele. Tudták, hogy az nagy munka lesz még, amikor eljön az asszony Magva és a kígyó fejére tapos. A legnagyobb munka, amit e földön valaha is végeztek a „váltságmű” elvégzése. És valóban, amikor eljött az asszony Magva, így nyilatkozott: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn. 5:17) Ránk nézve pedig azt jelenti ki az ige: „Isten az, aki munkálja bennetek… a munkálást, jó kedvéből.” (Fil. 2:13). A hitre jutott ember ismét megtapasztalja, hogy "„ti m u n k á t o k nem hiábavaló az Úrban.”(I. Kor. 15:58). És ez már evangélium! b. A környezet biológiai harmóniájának megbomlása ebben az igében fejeződik ki: Átkozott legyen a föld temiattad… töviset és bogáncskórót teremjen tenéked…” – Kellett az embernek a tudás fájának gyümölcse, hát itt van. A környezetnek ez a megátkozott állapota ugyan szükségessé tette az ember számára a tudásfájáról szakított gyümölcs, - az értelem, - használatát. Az Édenen kívül így sóhajt fel az ember: „Népemnek földét tüske, tövis verte fel… hol a vad szamár kedvére él.” (És. 32:13-14) Lát114 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
nia kell a megítélt embernek, hogy a természet rendjének visszafordítása sem történhetik másképp, csak a kígyónak az „asszony Magva” által történő legyőzetésével. Hiszen, ha az okozó megszűnik, az ok is változik. És az „asszony Magvába” vetett hit olyan kapaszkodó volt, mely e hit nagyságának mértéke szerint ébresztett örömhírt az emberben környezete diszharmóniájának megváltozására nézve is. Reménykednie kellett abban, hogy még egyszer: „… tóvá lesz a délibáb és a szomjú föld vizek forrásivá: a sakálok lakhelyén, ahol feküsznek, fű, nád és káka terem… És lakozik a farkas a báránnyal és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek és egy kis gyermek őrzi azokat.” (És. 35:7, 11:6) …”nem pusztítanak sehol,… mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével.” (És. 11:9) Nem maradhatott a megítélt ember az új ég és új föld reménysége nélkül. És ez a reménység az evangélium. Még ugyan nem tudja, hogy a tövis egyszer felkerül az élet fájára, - ott a Golgotán, - de arra már gondolnia kell, hogy a szerető Isten nem fog mindig tövist tartani ott, ahol most még nagyon szúr az élet. c. „Por vagy te, s ismét porrá leszel”. A halál ítélete ez. Azt olvassuk Pálnál: „Az első ember földből való, földi, a második ember, az Úr, mennyből való”. (I. Kop. 15:47). Hogyan, hiszen ő is „asszony Magva”. Éppen ezért. Ádám és Éva közül Ádám volt a porból való, földi. Éva nem a földből, hanem Ádámból vétetett. Miután Jézus „nem férfiúnak indulatjából” született, éppen ezt a „földből való” alkotó elemet kerülte el. (Milyen nagyszerű teológiai melegágy ez a teremtés „mítosz”!)
A porrá lettél, vagy azzá válás, tehát a halálra ítélt éltetés. Mi lehet még evangélium a halálban? – Az élet! Hát nem evangélium az, hogy a halálraítéltnek van lehetősége életet adni?! Ha mindjárt fájdalommal is, de szülni fog az asszony. Lesz magva és egyszer majd magva neki! És ha ez a Mag egyszer a kígyó fejére tapos, akkor „elnyeletik a halál diadalra!” (I. Kor. 15:54) És ez mi lehetne más, mint örökélet. A megítélt emberben is van egy isteni alkatrész, az „Isten orrából belelehelt élő lélek”. Ez nem veszhet el az emberrel, az ember miatt. Ezt hinnie kellett az első pár embernek is. És azt is, hogy az „asszony Magvának” akciója első sorban erre vonatkozik. Még nem gondolhat feltámadásra, de azt már tudnia kell, hogy a szerető Isten részéről nem lehet az utolsó szó a halál. Valahol segít az isteni szeretet még. 5. Ítéletesen állták el a Kerubok az Életfájának útját. Az ember ott állt mindentudóságának gyümölcsével a kezében és rajta a halál ítélete. Vigasztalan dolog, hacsak a hit nem nyit ablakot a sötét börtönfalon. De nyit, és még ebben a sötétben is van egy fénysugár, van evangélium. Az ugyanis, hogy a tudás fájáról szakított értelemben, benne van az istenismeret lehetősége is. Erre utal később Ésaiás: „Teljes lesz a föld az Úr ismeretével” (És. 11:9) És ezt nyugtázza Jézus: „Az pedig az örökélet, hogy megismerjenek téged az egyedüli igaz Istent, és akit elküldtél, - „az asszony Magvát”, - a Jézus Krisztust” (Jn. 17:3) Kell hát jönni időnek, ismeretnek, amely alapján egyszer az Élet fájához is eljut az ember. És ez az idők teljessége. (Az Élet Fájának mítosza egyébként a legtöbb nép tudatvilágában megvan. A magyarok ősvallásának emblémái is őrzik az Életfa emlékét.) 115 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
6. És végül, - bár nem az ítélet szövegében olvassuk, - mégis a bűn következménye, a mezítelenség. Ez nem más, mint a bűn felfedett volta, leplezetlensége. Ennek a megszégyenítő leleplezésnek az evangéliumát nyomban az ítélet után olvashatjuk, és abban áll, hogy a magunk aggatta fügefalevelek, körülkötők helyett Isten maga csinált Ádámnak és feleségének B ő r r u h á k a t és felöltöztette azokba őket. (3:21). Ez a művelet azonban arra is utal, hogy Istennek állatokat kellett e célra megölni, vérüket kellett kiontani. Ez által is taníttatott az ember annak felismerésére, hogy az ő bűnének zsoldja lett az ártatlan állatok halála, és hogy a bűnbocsánat e felöltöztető jegyeit csak vérontás útján nyerheti el Istentől. Ezzel a tettével egyben Isten az embert az áldozat bemutatásának útjára is elvezette, hogy tanulja meg, - addig is amíg az „asszony Magva” el nem jön, - reá utalva, rá gondolva, belé vetett hittel, de vérontás és halál útján szerezzen az ember bűnbocsánatot a maga számára. Kisegítő megoldás volt ez. Váltó az ember kezében, amit áldozatok bemutatása esetén forgatott, mígnem egyszer beválthat Jézusban. Ezekben a pontokban foglalhattam össze, mint az üdvösségünk szempontjából is leglényegesebb tényezőkben mindazt, amit a bűneset történetéből tisztán és világosan ki lehetett olvasni. Az a reményem, hogy erőltetés nélkül. Mondhatná valaki, hogy találtam egy szalmaszálat és kazlat raktam belőle. Ki az az elítélt, aki ne ezt tenné? Mennyivel inkább Ádámék, akik nagyon jól látták, hogy mi volt és mi lett. Lehet, hogy az ősember nem a mai fogalmakkal közelítette meg kegyelmi kilátásokat. De, hogy mindent megragadott, és hogy életét a vallás alig derengő révülete töltötte be, az bizonyos. Időre volt szükség, amíg a mai értelmezésig eljutott. Mi a jellemzője ennek az Ősevangéliumnak? KEGYELEMBŐL
-
HIT ÁLTAL
Semmi, de semmi sincs többé az emberre bízva. Nem is lett volna értelme. Ha az ember a bűn kóstolása előtt képtelen volt megállni az engedelmességben, megromlott állapotában milyen reménye lett volna erre? Isten, igazságos ítéletébe beleszőtte félmondatnyi szalmaszálát, az „asszony Magvát”. Ezt a szalmaszálat is csak hittel lehetett megragadni. De ha ez sikerült az embernek, akkor az ítélet jogérvénye mellett kegyelmet kapott. Az első pár ember „az ember Fiát” kapta rangrejtve mentőöv gyanánt. Az „asszony Magva” ugyanis csak ember Fiára enged következtetni. De hiszen nekünk itt első sorban arra is volt szükségünk. Egy „asszony Magvára”, aki végre győzni fog ott, ahol az ősszülék nem tudtak megállni a hűségben. Az már az Isten kegyelmi gesztusa volt, hogy öröktől fogva való Fiát társul adta az „asszony Magvához”, aki test lett, újjáteremtő Ige, a váltság szerzője.
116 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Ez az evangélium, - és egyedül csak ez, - uralkodott az emberiségen az özönvízig. Az özönvíz után már valamit erőtlenít a hiten egy pár alaptörvény, mely az ember hozzájárulását igényli az üdvösséghez. Sinaitól pedig egészen a „törvény uralkodik az emberen.” (Róm. 7:1).
117 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
b/4. Nincs út visszafelé A leszakított gyümölcsöt visszatenni nem lehet. Ez így maradt örökre. Nem tudjuk jóvátenni bűneinket. Az okozott fájdalmat nem tudjuk jóvá, illetve meg nem történtté tenni. A bűneinkkel megőszített hajszálak nem feketülnek vissza, az elvett szüzesség nem áll vissza többé, az elszenvedett arculütés soha nem válhat semmissé, a megölt embert nem tudjuk feltámasztani, az elvesztegetett idő sohasem jön vissza. Az Éden az ember számára nem földrajzi hely volt csupán, hanem az Istennel való közvetlen közösség állapota. A bűn által ez az állapot szűnt meg és lett bűn-állapottá, vagyis az Istentől való elszakadottság állapotává. Egy elromlott állapot nem állítható vissza. Asszonyból soha többé nem lehet lány. Nincs út visszafelé. Képletes fogalmak az „Éden” éppúgy, mint a „gyümölcs”, vagy maga a „kiűzetés” is. Feltehetjük a kérdést, nem lett volna-e egyszerűbb Istennek szemet hunyni a bűn fölött, ahogy mi tesszük gyakran gyermekeinkkel, beosztottainkkal a nagyobb problémák elkerülése végett. Válaszolhat valaki erre így, hogy akkor sohasem lett volna vége a bűnnek. Így talán vége lett? Nem. Mégis Isten közbelépése azt jelentette, hogy a Tudás fájának gyümölcséhez nem jött hozzá még az Élet fájának gyümölcse is, mely végképp megfosztotta volna az embert minden reménységtől, sőt minden megoldástól is. Ismét emlékeztetnem kell az igeolvasót, hogy Isten az Édenben két megkülönböztetett fát ültetett ugyan, de valamennyit ugyanaz jellemezte, - nemcsak ezt a kettőt, - hogy „tekintetre kedves és eledelre jó volt” (2:9). Az, tehát jó. Nem igaz, hogy a Sátán nyitotta fel az asszony szemét arra, hogy meglássa, hogy „jó az a fa eledelre, s hogy kedves a szemnek”. Ezt az Isten is így akarta, de nem egyetlen fára nézve, hanem valamennyire. Ami itt a kígyó „többlete” volt az Úrral szemben, az ez volt, hogy: „kívánatos az a fa a bölcsességért.” Ugyancsak tudomásul kel vennünk, hogy a két jeles fa közül csak az egyik, - tehát egyetlenegy-állt tilalom alatt: a jó- és gonosz tudás fája (2:17) Ekkor tehát még az u.n. Életfájához szabad volt az út. Isten az Életfáját csak a bűneset után, utolsó ítéletként zárta el és helyezte őrizet alá az ember elől. (3:24). Isten odaállította a Kerubokat az Éden keleti oldala felől. Oda, ahol az ember elhagyta az isteni lakhelyet. Kik ezek a Kerubok? Az angyalok egyik rendjének kell őket tekintenünk, akikben az ember értelme, az ökör ereje, az oroszlán bátorsága és a sas szárnyalása testesül meg. (Ez. 10:14, Jel. 4:7) Egyszer vegyük úgy jelentőségüket, hogy sem emberi vonalon, sem felülről nem vezet vissza út, sem erőhatalom, sem bátorság útján, mert mindegyiket eláll valamilyen tulajdonsága. Ezek a Kerubok arra vannak hivatva, hogy sötétségben őrizzék a világosságot, ezért jelenlétüket rendszerint valamilyen tűz kíséri. Pl. „villogó pallos lángja”. (3:24) A II. Móz. 25-ben a szent sátorhoz is kellett két kerubot csinálni. Elébe hatkarú gyertyatartót és hét mécset kellett tenni. „Úgy rakják fel mécseit, hogy e l ő r e világítsanak. (II. Móz. 25:37) „Ki a Kerubokon ülsz, jelenj meg fényeddel” (Zsolt. 80:2). „Kinyújtotta egy Kerub a kezét a Kerubok közül a tűzhöz, mely a Kerubok között volt.” (Ez. 10:7) Egy felől tehát fényt, világosságot árasztottak maguk körül, más felől égetéssel is védték a rájuk bízott területet. Később, 118 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
emlékeztetőül a frigyláda tetején ők őrizték Isten titkait, sőt magát az urat, jelképesen, mert Izrael hite szerint Jahve a Kerubok között lakott. De ott lesznek a Kerubok az eszchatonban is emlékeztetőül, hogy nem valamiféle visszacsinált dolgok vezetnek az üdvösséghez, hogy a bűn útján többé „nincs út visszafelé”. Ezt az utat Isten megváltoztathatatlan akarata elzárta, eltorlaszolta az ember elől. És bár közülük sokan hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet, - az asszony Magvát – mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunknélkül tökéletességre ne jussanak.” (Zsid. 11:39-40). Ítéletünk azzal tetőzik, hogy elzáratott előlünk az Élet fája. Valóság lett az, hogy „a bűn halált nemz” (Jak. 1:15). Isten már ott tudomására hozta az embernek egyszer s mindenkorra, hogy az Élet fájához az út nem a bűn jóvátételén vezet át, mert ilyen képtelenség volna. Eleve bukásra ítélt igény. De nem is a bűntelenség, mert ez ismételten nem létező dolog. A Kerubok rendeltetése nemcsak az, hogy féken tartsák az embert, hanem az is, hogy visszarettentsék a maga képzelte megoldásoktól. Mai műveltségi szintünkön nincs szükségünk a Kerubok jelképes hatalmára, ma Kerubokat képeznek a tehetetlenségeink, értelmi csődünk, tisztánlátásunk (azaz hitünk) hiánya, történelmileg csődbejutott kísérleteink, egyházaink felekezeti tagoltsága és még millió-egy tényező áll Kerubként minden magunk tervezte megoldás előtt. Nem akarok definíciót alkotni, de mégis el kell jutnom valami olyan meghatározásra, hogy a mi Kerubjaink azok a tényezők, amelyek kiábrándítanak önmegváltó kísérleteinkből, kijózanítanak saját megoldást kínáló filozófiánkból és teológiánkból, és kisiklatnak ábrándjaink és elméleteink síkjáról. Kemény, konok Kerubok, melyek körül a fény előre mutat. Az Élet fája felé. A beláthatatlan, - de nem elérhetetlen, - messzeségben ott van az „asszony Magva”; Ő, csak egyedül Ő vezet az Élet fájához, sőt Ő annak egyetlen, de mindenki számára elegendő gyümölcse is. De Ő nem a visszavezető úton található, hanem előrehaladással, előretörő hittel érhető el. Ehhez vállalnunk kell konzekvensen az ítélet egyetemes szankcióinak minden fázisát, el a halálig. Isten igazságos ítéletének egy részét nekünk kell vállalnunk. De a nagyobbat, a számunkra lehetetlent, a megvalósíthatatlan, a kárhozatot jelentő ítéletet ő vállalta helyettünk. Tudomásul kell vennünk, hogy hátunk mögött végzetesen bezárult az ítélet által az Éden kapuja. Kerubok őrzik lángpallosukkal az Élet fáját, s a hozzá vezető utat. Előttünk pedig az „asszony Magva” Akkor és ott még ígéretben, azóta és itt már beteljesedésben. Isten kegyelme abban tetőzött, hogy készített utat számunkra az Élet fájához. Ez a mindenkori ember számára mindig elérhető volt, akkor is, ott is és itt is, most is.
119 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
b/5. Az átültetett „Életfája” Kerubok őrzik tehát az Éden k e l e t i oldala felől, villogó pallosuk lángjával az „Életfájának” útját. Ezen az úton az ember ahhoz soha többé hozzá nem fér. Ez már nem az emberre bízott tilalom, melyet szabad akaratával megszeghet, mint a tudás fája volt, hanem isteni végzés, emberi lehetetlenség. A tudás kulcsa az ember kezébe került és nyitogathatja vele a boldogságnak vélt titkos kamrákat. Feltárhat meglévő igazságokat, betekinthet rejtett törvények összefüggéseibe: de úgy az élet, mint a halál problémáinál mindig megtorpan. Az „Életfájához” vezető kapu kulcsa ugyanis az Isten kezében maradt. Ezt az utat személyesen ő zárta le és egyedül csak Ő nyithatja is fel. Mire ment az ember az ismeret gyümölcsével? Mindenre és semmire! – Valójában egész világunk minden berendezése ebből a gyümölcsből fakad. Mégis, - ha van koncepciója isteni dimenziókban felmérni helyzetét, - rá kell jönnie, hogy „nincs új a nap alatt” (Préd. 1:9). Vegyünk egy autót, mely a maga megjelenése idején újság volt. Anyaga évmilliók óta ott szunnyadt a földben. Ki kellett bányászni, megmunkálni. Az üzemanyagában rejlő hajtóerő is ott volt, csak rá kellett találni. Hasonlóképpen az ok a mechanikai törvényszerűségek is megvoltak. El kellett lesni, ki kellett következtetni. Ehhez volt szükség a tudás fájának gyümölcsére. Semmi sem az ember alkotása csak felfedezte évezredek „verejtékével” azt, amit Isten, - bűn közbejötte nélkül, - maga is feltárt volna az ember előtt, hiszen számunkra, örömszerzésünkre, boldogulásunkra teremtette azokat. S akkor nem kellene minden találmányunkat attól félteni, hogy lefoglalja magának a gonosz és a bűn eszközévé lesz. Mert azzá vált. Autóink gyilkolnak az országutakon, gyilkolnak a diplomáciában és a harcmezőn. Rádiónk, televíziónk fertőz, repülőgépeink túlnyomó többsége halál hordozására, alkotásaink tönkretételére készülnek stb. Íme a tudás „fája”.! Közel áll az ember ahhoz az időhöz, amikor kiábrándul a maga csodálatából, megcsömörlik a maga tudományától, mert rájön, hogy minden törekvése a halált szolgálja és semmi sem az örökéletet, amely olyan kívánatos. Ennek az örökéletnek a kulcsa azonban Istennél van. Nincs rajta hatalmunk. De lehet hozzá reményünk. Hiszen Isten ígéretet tett már az első pár embernek arra, hogy utat nyit nekik az Életfájához. Ez az ígéret időtlen volt. Káintól kezdve minden asszonytól született ember jogosult volt reményt kelteni környezetében, hogy megváltóvá lehet. Csak Ézsaiás óta kezdjük sejteni, hogy az „asszony Magva” fogalom szűztől születésnek értendő. (És. 7:14) Éva még ezt a reményét fejezi ki Káin születésekor, amikor kijelenti, hogy „nyertem férfiat az Úrtól” Csak később kellett belátnia, hogy ez már bűnben fogant. Ádámtól nyert férfi. Nem tulajdonítható Istentől való „aszszony Magvának”. Így az „idők teljességéig” való évezredek az ember számára csak csalódás és reménység váltakozási voltak. De eljött az idők teljessége s vele az az asszony, - szűz Mária, aki az ősi ígéret teljesedésének eszköze lett. A Szentlélek erejéből, teremtő módon, bűn örökítése nélkül születik meg az „a s s z o n y Magva”, akiről az ige azt mondja: „… ez Ádámé, ez pedig az Istené …” (Lk. 3:38) t.i. az ő fiuk. Tehát miközben embernek Fia (Ádámé), 120 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
ugyanakkor Istennek Fia is. Mint érdekességet említjük meg, hogy úgy Máté, mint Lukács, az „asszony Magvának” származását, nem Máriától, hanem Józseftől vezeti le, vagy rá vezeti vissza. Szerintem kijelentés hordozó jelentősége ennek nincs, csak társadalmi vetülete, mely az asszonyt e centrális jelentőségű dologban mellőzte. Eljött tehát az „asszony Magva” és megkezdte gigászi küzdelmét a kígyóval. Most nem foglalkozom az Úr földi munkájával. Erről szól „Jézus Krisztus evangéliuma” c. dolgozatom. Itt csak az édeni, illetve az ősevangéliumi visszavetítésre összpontosítok. A harc első szakasza a „kígyó”, a Sátán fölényes és látványos győzelmét hozta. A látszat is, meg a reális valóság is az volt, hogy az „asszony Magva” a kereszten és a sírban a kígyó áldozata lett. Mi azonban, akik már ismerjük a megváltás, vagy témánkhoz illőbben, - az ítélet kiváltásának menetét, tudjuk, hogy az „asszony Magvának” meg kellett halnia. „Ezért – lett – újszövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökségnek igéretét. Mert ahol végrendelet van s z ü k s é g e s , hogy végrendelkező halála bekövetkezzék. Mivel a végrendelet holtak után jogerős, különben pedig, ha él a végrendelkező, éppen nem érvényes.” (Zsid. 9:15-17) Bűneink zsoldját csak halállal lehetett kifizetni. (Róm. 6:23) Vérének is hullnia kellett, mert „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.” (Zsid. 9:22). Kétségtelen, hogy Júdástól Kajafásig, a Nagytanácstól az ítéletvégrehajtókig, mindenki a „kígyó” látszatát kelti és sikerét mutatja. De itt éppen a vérontás és a halál hozták az „asszony Magva” diadalát. Van bűnbocsánat! Van örökélet! Az „asszony Magva” fizetett! És a húsvét már a „kígyó fején” hirdeti meg az ember üdvösségét. „Életnek fája” ez azoknak, akik megragadják …” (Pld. 5:18). Íme, a Golgota keresztje lett az Élet fája. Ezt a földbegyökerező hosszú fát még az Édenben ültette az Isten, az ember számára. (2:9), Mi bűneinkkel kereszteztük az Isten tervét. Így lett a kereszt az „asszony Magva” számára fenntartva. Istennek tetszett, hogy az idők teljességében átültesse az emberi történelembe az Élet fáját. És, hogy itt teremjen meg rajta az örökélet gyümölcse, az „asszony Magva”. Istennek mérhetetlenül sokba került ez a gyümölcs. És az egész világ számára termett. (Jn. 3:16, Tit. 2:11 stb) Az Élet fája átültettetett. Gyümölcsével élni éppoly szükségszerű, mint a tudás fájáról nem volt az. A hit lett a belépőjegy az Életfájához. „A győztesnek enni adok az Élet fájának gyümölcséből” (Jel. 2:7) Ezen az úton a Kerubok sem állnak előttünk.
121 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
c./ Az igazság és kegyelem kompromisszuma (P R E D E S T I N Á C I O ) A felületes olvasó megütközhetik már a címen is. Isten és kompromisszum! Hogyan alkothatnak fogalompárt? Hiszen a kompromisszum lényege megalkuvás és ezt Isten személyével kapcsolatba hozni blaszfémia. Valóban, ha az emberek ilyen fajta egyezséget „ad absurdum”alkalmazzuk az Úrra, igazuk lehet, de akkor meg az ilyen alkalmazás tűnik blaszfémiának. Miközben kénytelenek vagyunk emberi fogalmakkal kifejezni magunkat, nem felejtkezhetünk el arról, hogy isteni dimenziókban gondolkozzunk. Isten ugyanis önmagával köt kompromisszumot, nem az emberrel. Így szuverenitásán semmi csorba nem esik. A kompromisszum tárgya pedig –Isten igazságának és kegyelmének egyidejű érvényesítése, - inkább növeli az ő dicsőségét, mintsem csorbítaná azt. Istenben a kompromisszum nem akcióinak, vagy tulajdonságainak csökkentését jelenti, egy másik rovására, hanem azok teljessége mellett történő összeférhetőségét, megegyezését. Valójában arról akarok szólni, amit a testet öltött Igével kapcsolatban János így fejez ki: „A Ige testté lett .., aki t e l j e s volt k e g y e l e m m e l és i g a z s á g g a l .” (Jn. 1:14) Íme, az igazság és a kegyelem kompromisszuma, mely -a világ teremtése előtt már lett, - a bűneset óta realizálódott, - és az idők teljességében testet öltött! János apostol a mennybe tekintve és az utolsó időket szemlélve látja e kompromisszum végkifejlését Isten Bárányában. Először egy nagy természeti katasztrófát lát, amilyet azelőtt csak a bűneset okozhatott, s amelyre emlékeztettek a kereszt körüli természeti jelenségek. Majd az emberekre figyel, akik i s m é t „elrejték magukat” – „és azt mondják a hegyeknek és kőszikláknak: essetek mireánk és rejtsetek el minket annak színe elől… és a Bárány haragjától; mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?” (Jel. 6:12-17). Imre a testet öltött Ige, Istennek ama Báránya ilyen, amikor teljessé válik i g a z s á g g a l . Majd ezt olvassuk: Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból és megmosták az ő ruháikat és megfehérítették a Bárány vérében… nem éheznek többé, sem nem szomjaznak… mert a Bárány… legelteti őket és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltörül Isten az ő szemeikről minden könnyet.” (Jel. 7:9-17) Íme a testet öltött Ige, amikor teljessé válik k e g y e l e m m e l . És mindkettőnek tárgya ugyanaz a kárhozatra méltó ember. Ugyanaz, - ismétlem! Tehát nem az egyik rossz, a másik pedig jó. Egyformán kárhozatra méltó, mint a két lator a kereszt két oldalán. Nem több munkát, szolgálatot végzett, mint a szőlőmunkások és a bér sem azonos, mint azoké volt. Szóval nincs emberi különbözőség, amely alapján különböző sorsot érdemelnének. A két féle végzet alanya, eredője, meghatározója egyedül és 122 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
szuverén módon Isten. „Tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené – (a k e g y e l e m ) (Róm. 9:16). A következő fejezetben azt szeretném kielemezni, hogy a bűneset után, miképpen funkcionált és munkál mindmáig terveinek zavartalan megvalósításában és lénynek csorbítatlanságában a teljességre jutott, de egy mással isteni módon összeférő két ellentétes irányú tényező: az igazság és a kegyelem. És hogy az ember mi módon válik Isten ítéletének, vagy kegyelmének tárgyává? Mi óv meg Isten eleve elrendelése mellett valami fásult fatalizmustól, és Isten ígéretei miképpen érvényesülnek az emberrel kapcsolatban? És hogy a hit mennyiben az ember produktuma és hozzájárulása a kegyelemhez? Ezekre a kérdésekre a válasz nem a teológia, hanem az élet igénye. És az Isten igénye, hogy nagysága teljes dicsőségében bontakozzék ki a bűnös ember előtt.
123 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
c/1. Kegyelmi kiválasztás Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy Ádámban az egész emberiség maradéktalanul megromlott. „… Egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál és… a halál minden emberre elhatott, mivel hogy mindenek végeztek. (Róm. 5:12) Már Noé idejére: „Látta az Úr, hogy megsokasult az emberek gonoszsága a földön és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz. Megbánta azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön és bánkódott az ő szívében.” (/:5-6). A Zsoltáríró így fogalmazza meg a bűn egyetemességét: „Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, hogy van-e értelmes, Istent kereső? Mindnyájan elhajlottak: egyetemben elromlottak, nincs aki jót cselekedjék egyetlen egy sem.” (Zsolt. 14:2-3) És csak még Ésaiástól idézek a sok idevágó ige közül: „Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb, és dagadás, és kelevény, amelyet ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak.” (s. 1:6). Ennyi is elég annak meggyőző kijelentéséhez, hogy az egész egyetemes emberiség bűnben él, halálra ítélt és ennek egyetemes következménye: a kárhozat. A teológia nyelvén az egyetemes emberiség egy „massa perditionis” – elbukott tömeg – kárhozatra méltó ökumené. Az pedig a kárhozat, hogy Istenétől elszakadott állapotban él az ember. „A ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől és bűneitek fedezték el orcáját ti előttetek” (És. 59:2) Az ember eredendő és szerzett bűne miatt, többé a maga szándékából, erőfeszítése útján nem láthatja meg Istenét. „Nem láthat engem ember élvén!” – mondja Mózesnek. (II. Móz. 33:20). Ugyancsak Mózest idézi a Zsid. 12:29. „A mi Istenünk megemésztő tűz!” A szakadék tehát áthidalhatatlan az ember számára és a visszavezető úton még a Kerubok, - Isten megfellebbezhetetlen akarata – is utunkat állja. Eddig minden az ember elveszett állapotáról, magatehetetlenségéről és Isten igazságáról szólt. Ám Isten tökéletes szeretet, amiből viszont az is következik, hogy „nem zár ki örökre az Úr” Szeretetének szükségszerűen meg kell nyilvánulnia. A teremtésben az ember volt szeretetének tárgya. A bűneset után is talál módot erre. Isten szeretet – átruházásának metodikája a kegyelmi kiválasztás. Már Ádám és Éva gyermekei közül kiválasztja először Ábelt, majd ennek „mártír”-halála után Séthet. A választottak vonala „elvileg” végig kísérhető pl. a Lk. 3:23-38-ból, de a Szentírás más lapjain is nyomon követhető. Egy pár példa. Az özönvíz idején kiválasztja Noét és családját. Majd gyermekei közül Sémet. Annak leszármazottai közül Ábrahámot már kollektív kiválasztás atyjává teszi.” Nagy nemzetté teszlek és megáldalak téged.” (12:2) Mózesnél már az egész Izraelhez szól: „népemmé fogadlak titeket, s Istenetekké leszek néktek” (II. Móz. 6:7). Istennek a bűneset és a végitélet közé eső ítéleteire akképpen nyomta rá bélyegét a kegyelem, hogy ezek a közbeeső ítéletek sohasem voltak totálisak. Isten az üdvtörténeten végigviszi a „választottak maradékának” kegyelmi kinyilatkoztatását. Az özönvíztől, a fogságokon keresztül az utolsó ítéletig mindig „van maradék” amelyen Isten különös és meg nem érdemelt kegyelmét gyakorolja. A „terpentinfa” kidöntése után is megmarad a 124 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
gyökere, mely alkalmas arra, hogy új hajtást hozzon. (És. 6:13) Jézusra nézve: És. 11:1. A Megváltó is ennek a „kicsiny nyájnak” ígérte Isten országának örökségét. De volt az Úrnak még egy másik elve is az emberiség kiválasztására nézve. Hogy a gyengébbeket vette mindig az erősebbek elé. Isten kegyelmi kiválasztása Káin elé teszi Ábelt, illetve Séthet, - Jáfet elé helyezi Sémet: - Izrael elé Izsákot: - Ézsau elé Jákóbot: Manassé elé Efraimot: - Áron elé Mózest: minden idősebb testvére elé Dávidot: Izrael elé a gyülekezetet, stb. E példák és elvek láttán felmerül az – az emberi logikából eredő kérdés, - hogy mi az alapja Isten kiválasztó módszerének. Egyetlen szavunk marad válaszként: a kegyelem. Ebből az is természetesen következik, hogy nincs emberi feltétele a választottságnak. Képtelen az ember, hogy érdemessé váljék kiválasztottságára. „Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki!” (Jób. 14:4) – „Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Ef. 2:9) „Most is, - mondja az ige, - van maradék (Izraelből) a k e g y e l e m b ő l való választás szerint. Hogyha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetekből: különben a kegyelem nem volna többé kegyelem.” (Róm. 11:5-6). Ha most mégis szólok egy pár gondolatot az első emberpár bűnesetében azokról a tényezőkről, melyek ugyan nem kisebbítik felelősségét, és érdemekül sem szolgálnak, mégis némi mentséget nyújtanak elbukásukban, ezt egy felől úgy teszem, hogy éppolyan általánosítás illeti e tényezőket, mint amilyen általánossá lett a bűn maga. Más felől, hogy senkinek eszébe ne jusson arra gondolni, hogy Isten szeretete igazságtalan azok iránt, akik azonos állapotban vannak a ki nem választottakkal. Volt-e egyáltalán az emberben valami, amire Isten szeretetének gyakorlását, a kegyelmi kiválasztást alapította? Volt. De ezek nem voltak érdemek. Nem szolgáltattak „jogalapot” a kegyelem elvárásához. Ilyen „mentő tényezők voltak az alábbiak: 1. Az ember a bűnét nem saját sugallatára, hanem kívülről érkező kísértésre, mintegy becsapása következtében követte el. Az, hogy becsapható volt az isteni lélek jelenlétében, egyáltalán nem szolgálja mentségét, de körülményei arra utalnak, hogy megváltható. Ha ez a kisértés saját magából érkezett volna, maga is ördöggé vált volna. Így ember marad. 2. Az elbukás után nem azonosította magát bűnével. A kezdeményezés áthárítási kísérletei arról tanúskodnak, hogy menekülni próbált bűnétől. Szégyellte, mentegette magát. Menekül a bűne alól. Nem érezte jól magát benne. Nem tartotta sajátjának. 3. Nem pusztult el a lelkiismerete. Igaz, hogy elrejtőzésre késztette, igaz, hogy fügefalevelekhez utasította, de megmaradt, felébredt, funkcionált. Mindezek a tényezők nem érdemesítették az embert a kegyelmi kiválasztásra, csak arra utaltak, hogy a l k a l m a s m a r a d t e kegyelem hordozására, a váltság elfogadására, a hitképzés számára, a visszafordulás lehetőségére, az istenkeresés és hozzá vonzódás állapotára. 125 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Kálvin azt mondja: „Isten az ő titkos akarata szerint szabadon választja el azokat, akiket akar és vet vissza másokat”. (Inst. III. 21.7) Az igazság az, hogy valamennyien halálraítéltek vagyunk. Ha közülünk valaki mégis kegyelmet nyer, csak dicsőség illeti a Kegyosztót. Mi szolgálta volna jobban Isten dicsőségét, ha igazsága szerint mindkét latort hagyja elkárhozni, vagy az hogy egyiküknek kegyelmet adott az örökéletre? És, aki kegyelmet nyert milyen érdemeket szerzett erre? Semmilyet. Hacsak annak nem adta tanúbizonyságát, hogy tudna örülni ilyen kegyelemnek, „ha megemlékeznék róla az Úr visszajövetelekor”. Ez azonban még nem érdem. Ezek szerint feltehetjük a kérdést. Isten személyválogató volna? Nem „Nem személyválogató az Isten”, sőt törekvése az egész világ megmentése.” Azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. (I. Tim. 2:4) – „Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Tit. 2:11) Jézus „engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.” (I. Ján. 2:2). „Az isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön. (Róm. 11. 32). Nem folytatom. Jól ismerjük Isten szándékát. Meg kell kímélnem olvasóimat még egy kínálkozó kísértéstől. Attól, hogy a kegyelmi kiválasztásnál Isten előrelátó, jövőbelátó képességét tegyék meg a kiválasztás indokául. Az u.n. isteni előrelátás, „providentia divini”, nem befolyásolja az Urat kiválasztó döntéseiben. Ez ugyanis megint odavezetne, hogy előrelátott érdemeink determinálnák az Urat a kiválasztásban. De, - kérdem, - mit látna bennünk előre is? Istent kegyelmi kiválasztásában, a lényét alkotó szereteten kívül semmi sem befolyásolja. Ezért vagyok jó reménységben a „pogányok” üdvössége felől is. Mert, hogy az Úr kiválasztó kegyelmének az alapja: a szeretet. Izrael kiválasztására nézve is ezt mondja az ige: „Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért v á l a s z t o t t titeket, hogy minden népnél többen (valamennyi nép közt legnagyobbak) volnátok,… hanem mivel szeretett titeket az Úr” (V. Móz. 7:7-8). Péter is ír azokhoz az elszéledt jövevényekhez, „akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint a Lélek megszentelésében engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre.” (I. Pét. 1:2). Malakiás így ír- mintegy az V. Móz. 7:7 folytatásaként-: „Szerettelek titeket, azt mondja az Úr, és azt mondjátok: Miben szerettél minket? – A k i v á l a s z t á s b a n ! – Avagy nem volt-e testvére Ézsau Jákóbnak? – azt mondja az Úr, - mégis Jákóbot szerettem Ézsaut pedig gyűlöltem. Hegyeit pusztává tettem birtokát a pusztai sakáloknak adtam. Edóm ugyan ezt mondja (ma is): Összezúztak bennünket, de mi újjáépítjük a romokat! – Seregek Ura azonban azt mondja erre: Ők csak építsenek, én majd lerontom! … Gonosz országnak nevezik őket, olyan népnek, amelyre mindig haragudni fog az Úr, Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izrael határán túl is!” (Mal. 1:2-4) Mit tett Jákób, hogy így kiválasztotta magának az Úr? Egész élete csalárd, rettegés és megcsalatás volt. És mit tett Ézsau, hogy elvettetett? Bizony semmivel sem volt rosszabb Jákóbnál. Hát akkor? -–Azt mondja az Úr: Könyörülök azon, akin könyörülök és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek”
126 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
... azért a könyörülő Istené a K E G Y E L E M ! ”(róm. 9:15)
127 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
c/2. Eleve elrendelés (Predestináció) „Annak okáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róm. 9:16) – a kegyelem. És mi történik azokkal, akiket kiválasztott? Íme az ige válasza: „Akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, (helyreállítja az Isten képére és hasonlatosságára való állapotot) … akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta, (szolgálatára), és akiket elhívott azokat meg is igazította (igazzá, alkalmassá tette erre a szolgálatra), akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette (amint a teremtett ember dicsőséggel és tisztességgel volt koronázva. Zsolt. 8:6) – mert – ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk.” (Róm. 8:29-31). Már pedig ennek az „ordo salutis”-nak minden mozzanatát az Isten egyedül, - minden hozzájárulásunk nélkül, - viszi végbe. Pál prédikál Antióchiában. Pogányok is hallják. És az eredmény: „akik csak ö r ö k é l e t r e v á l a s z t a t t a k mindnyájan hívőkké lettek.” (Csel. 13:48). Aki nem lett hívővé az nem ugyanazt az igét hallotta-e? Nem ugyanabból az elveszett állapotból talán? De nagyon is! Csak éppen nem voltak k i v á l a s z t v a . Fontos kérdés! Mi lehet a kegyelem kiválasztottainak kontrollja kiválasztatásukra nézve. Mindenekelőtt az, hogy hisznek kiválasztottságukban és e hitük alázatban tartja őket, mint akik kárhozatra ítélt állapotukból választattak el az üdvösségre. Kálvin ehhez még három bizonyító tényezőt sorol fel: 1.
a választottakban az elhívás kiválasztottságuk bizonyítéka,
2.
a megigazulás a kiválasztottság jele,
3.
a kiválasztottság beteljesedése eljutni a dicsőségre. (Inst. III. 21.7.)
És, ha már Kálvinnál tartunk, hadd vegyem tőle kölcsön a predestináció definícióját. „ELEVE ELRENDELÉSNEK, AZ ISTENNEK AZT AZ ELHATÁROZÁSÁT NEVEZZÜK, AMELLYEL ÖNMAGÁBA ELVÉGEZTE AZT, HOGY AKARATA SZERINT MI TÖRTÉNJÉK MINDEN EGYES EMBERREL. ISTEN UGYANIS NEM EGYFORMA ÁLLAPOTRA TEREMT MINDENKIT, HANEM NÉMELYEKET AZ ÖRÖKÉLETRTE? MÁSOKAT PEDIG AZ ÖRÖK KÁRHOZATRA RENDELT MÁR KEZDETTŐL FOGVA.” (Inst. III. 21.5). Talán addig sikerült követnünk az eleve elrendelés tanítását, amíg a kiválasztás és az elrendelés Isten szeretetét aposztrofálja. De mindjárt megtorpanunk, ha arról van szó, hogy némelyeket örök kárhozatra rendelt kezdettől fogva. Istent könyörtelennek látjuk ebben a végzésben, pedig csak igazságos. Az ige nem kevesebb tapintattal így ír: „akin akar, könyörül, akit pedig akar, megkeményít.” (Róm. 9:18). Az ige ugyan első sorban az üdvösség szolgálatában áll, de vannak személyi példák a megkeményítésre is. Káinnál még nem mutatható ki határozottan, de az isteni figyelmeztetés dacára elkövetett gyilkosság erre utal. Csak komplikálná a helyzetet, ha arra gondolunk, hogy miképpen keményítette meg Isten Káint, ha óvta őt a bűntől. A továbbiak világosabb esetek. 128 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Istennek ezt az elvető elrendelését kell látnunk az özönvízben, illetve annak ítéletében, „de Noé kegyelmet talált az Úr előtt” (6:7-8). Ime a kettős predestináció! Talán még az elpusztultak és megtartottak aránya sem mellékes. Ugyanez látható Noé gyermekeinél. (9:24-27) Eklatáns szöveg a Zsolt. 105:25 erre: „Elváltoztatta azoknak (elnyomóknak) szívét, hogy gyűlöljék az ő népét és álnokul cselekedjenek az ő szolgáival.” És erről a kettős elrendelésről beszél az utolsó idők drámai felezése: „Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Két asszony őröl a malomban: az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. (Mt. 24:40-41). De még mélyebbre vivő példák is sorakoznak az igében szinte alig kimeríthető mennyiségben. Nem is szorítkozhatom csak a legplasztikusabbra. Izmael elvetése (21:9-13), majd az előbb már említett Ézsau (25:23) és benne egész leszármazott népének az edomitáknak elvettetése már kétségtelen. Ki ne gondolna az egyiptomi tíz csapás történetére, mely már eleve így kezdődik: „Én megkeményítem a Fáraó szívét és megsokasítom az én jeleimet és csodáimat Egyiptom földjén, és a Fáraó nem hallgat reátok.” (II. Móz. 7:3-4) Majd: „Monda az Úr Mózesnek… én keményítettem meg az ő szívét és az ő szolgáinak szívét.” (II. Móz. 10:1). És a vég: „Én pedig megkeményítem az Egyiptombeliek szívét, hogy bemenjenek utánuk – a Vöröse-tengerbe, - és megdicsőíttetem a Fáraó által…” (II. Móz. 14:17). És a sok ide vonatkozó ige közül még csak egyet, melyet Jézus is idéz Ézsaiástól: „Mondd ezt a népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne i s m e r j e t e k ; K ö v é r í t s d m e g e nép szívét és füleit dugd be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, h o g y m e g n e t é r j e n és meg ne gyógyuljon.” (És. 6:9-10). Két vonal látszik ütközni a kettős predestinációban. Az egyik Isten szuverén hatalma, amiről eddig szóltam. A másik az ember morális felelőssége, ami a felületes szemlélőt veszélyes talajra viheti. Ha ugyanis úgy van minden, ahogy eddig leírtam, akkor nem sok értelme van az ember igyekezetének. Így bizony nem jutunk tovább a mohamedán fatalizmusnál, melynek lényege az, hogy sorsom előre meghatározott, s mivel azon nem változtathatok, akár gonosz is lehetek, ha úgy rendeltetett úgyis üdvözülök; s jóra is hiába törekednék, ha egyszer kárhozatra rendeltettem. Annyi pozitív mozzanat még ebben a tanításban is van, hogy valamiféle predestinációt, úgy félútig – még a mohamedánizmus is tanít és megél. Azért akik teljességgel elvetik a predestinációt, azok még addig sem jutottak el Isten szuverenitásának elismerésében, mint a mohamedánok. Nekünk a teljesség miatt szólnunk kell feltétlenül az ember felelősségéről ebben a szituációban. Nézzük csak, hogy az özönvízkor az Úr kiválasztottja és kegyelemben részesítettje: Noé milyen ember? Fatalista? Nem! Azt olvassuk róla: „Noé igaz, tökéletes férfi volt a vele egykorúak közül. Istennel járt Noé.” (6:9). Vagy pl. az aranyborjúval való vétkezés után Mózes Isten elé áll, bocsánatot kérve népe számára és még azt is felajánlva, hogy „törölj ki engem a te könyvedből” – vagyis még az üdvösségéről is lemondana népéért. Isten válasza: „Aki vétkezett ellenem azt törlöm ki az én könyvemből. (II. Móz. 32:32-33). Íme van könyv! E l e v e beírva oda az emberek. És lehet onnan kitöröltetni és felajánlkozás ellenére is lehet bent maradni. Erről szól a 129 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Jel.5. rész. Sőt a továbbiak is. E könyv az utolsó ítéletben jut főszerephez, amikor János így ír: „Láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket állni az Isten előtt. És könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, mely az életnek könyve és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik s z e r i n t . ” (Jel. 20:12) Hogy zavar ne keletkezzék senkiben fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy nem cselekedeteikért, hanem cselekedeteik s z e r i n t . A Mt. 25:34-40 szereplői jót cselekedtek ugyan, de nem tudtak róla. Meglepetve kérdezik, hogy: Uram, mikor? … És nem azt, hogy mit? Ugyanígy olvassuk Pálnál is és ez nem rangok parádéja: „Nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a s z e r i n t (és nem a z é r t ) , amiket e testben cselekedett vagy jót, vagy gonoszt.” (II. Kor. 5:10) Ki merné tagadni az ember felelősségét a bábeli ítéletben, amikor Isten határozottan rátapint: „bizony semmi sem gátolja, hogy végbe ne vigyenek mindent, amit elgondolnak magukban” (11:6) Vagy: „Újongjatok t nemzetek ő n é p e ! Mert ő megtorolja az ő szolgáinak vérét, bosszút áll az ő ellenségein, földjének és népének megbocsát.” (V. Móz. 32:43) Mellé, vagy szembenállásunk szerint cselekszik velünk. Amikor az Isten kiadja a Sátánnak Jobot. Így jellemzi elválasztott voltát: „Észrevetted-e az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő és bűngyűlölő.” (Jób l:8) Nos, mondhatná valaki, hogy ezek extrém esetek. „Igen jó” alig akad a történelemben. Nagy neveket hozok fel, akiknek bűneiknél csak Istenhez való ragaszkodásuk nagyobb, de ez alapvető. A csaló Jákób – és Jabbók réve. A parázna és gyilkos Dávid – és az 51. zsoltár. A Krisztust megtagadó Péter – „Uram te tudod, hogy szeretlek”. A bosszútól lihegő Saulus – és „az életem sem drága nékem” Pál. Oh ezek az emberek valamennyien az életükön tapasztalták meg, hogy „Kegyelemből tartattak meg (ez az Isten szuverenitása), hit által (ez az ember morális felelőssége) és ez nem tőletek van (a hit sem, bár a miénk), nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” (Ef. 2:8-)) Hová lett azok „kérdése”, akik az ítéletkor azt sem tudják, hogy „Uram mikor láttuk…” mert nem saját magukból izzadt jócselekedetekről volt szó, hanem e l e v e elhivatottságuk természetes megnyilvánulása volt az emberek felé. Isten az ő végzetét e l e v e meghozta. Az „eleve” szó azt jelenti ebben az esetben, hogy vagy még a világ megalapítása előtt, vagy születésünk előtt végzett felőlünk az Úr valamit. Pál így ír: „Kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre.” (II. Thess. 2:13) „Isten… megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végzése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban ö r ö k i d ő k n e k e l ő t t e ” (II. Tim. 1:9) – „Jézus Krisztusnak Atyja, megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben, a Krisztusban, aszerint, amint magának kiválasztott minket Őbenne a v i l á g t e r e m t é s e e l ő t t ” (Ef. 1:3-4) Vagy az evangéliumból: „Jertek én Atyámnak áldottai örököljétek ez országot, mely számotokra készíttetett a v i l á g m e g a l a p í t á s a ó t a . ” (Mt. 25:34)
130 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Isten a világ megalapítása előtt elvégezte kinek-kinek a sorsát. Ilyen utalás a kárhozatra nézve is található: „A föld lakosai csodálkoznak, akiknek neve nincs beírva az élet könyvébe e világ alapítása óta.” (Jel. 17:8) És az előbb már idézett hely folytatása: „Távozzatok… az örök tűzre…” (Mt. 25:41) Az „örök” fogalma nemcsak a jövőre, hanem a múltra nézve is időtlenséget jelent. Amikor Isten a világ megalapítása előtt döntött az emberek sorsa felől, belekalkulálta felelős, vagy felelőtlen magatartásunkat is. Eleve elrendelése azért egyáltalán senkit sem ment fel a felelősség alól, és senkit sem foszt meg attól az emberi méltóságtól, hogy maga dönthesse el üdvösségét vagy kárhozatát. A predestináció keretei között van helye az ember felelősségének. Egy klasszikus igehelyet kell még megvilágosításként idéznünk Páltól: „- Isten – az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész Színén, m e g h a t á r o z v á n e l e v e r e n d e l t idejüket és lakozásuknak határait; hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem: mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk… mert az ő nemzetsége is vagyunk.” (Csel. 17:26-28). Itt mindenekelőtt Isten eleve meghatározó tényezőit kell figyelembe vennünk. Ez a rendelt i d ő , a rendelt t é r és a rendelt á l l a p o t . (hogy keressék az Urat!) Nem vetette el Isten az ő népét, a hívő népet. Nincs helye nálunk a fatalizmus árnyékának sem. Sőt a predestináció igen egészséges impulzust ád az azt megértőknek arra, hogy Isten mekkora utat tett meg az emberért igazságosságától a szeretetének megnyilatkozásáig. Azért a Zsoltáríróval örvendezek: „Ti Istent keresők elevenedjék a ti szívetek! Mert meghallgatja az Úr a szegényeket… dicsérjék őt az egek és a föld… mert megtartja Isten a Siont… és az ő szolgáinak m a r a d é k a i öröklik azt és abban laknak majd, akik szeretik az ő nevét.” (Zsolt. 69:33-37). Felmerülhet valakiben a kérdés, hogy ez a kifejezetten dogmatikai téma mi módon kerül az ősevangélium témakörébe? Először is azért, mert már az első bűn aktuálissá teszi Isten hozzá való viszonyának elemzését és ezt a predestináció nélkül sohasem fejtjük meg. Hiszen ott az ítéletben az igazság és a kegyelem ölelkeznek. Ez az ölelkezés pedig a predestináció. De azért is, mert ez a téma szerves része Isten világteremtő tervének. A világ előállásának, folyásának és célhoz juttatásának megszervezése Isten szuverenitásának érvényesítése. Ez nem más, mint a teremtett világra vonatkozó predestináció, annak kárhozatot és megújulást magában foglaló végzetével együtt. Ugyanakkor az ember méltóságának és felelősségének megvalósítása is involválja Isten predestinativ munkájának ismeretét. De azért is idevágó ez a téma, mert a kegyelemből hit által való életfolytatást jelöli ki az ember számára és történelmére. Megfosztja az embert a holt cselekedetekben való reménységétől, ugyanakkor elkötelezi „az előre elkészített jó cselekedetek” végzésére. Ez pedig nem más, mint a tiszta evangélium. Az Atya Isten evangéliuma az ember számára, melyben a Fiú Isten még csak a háttérben és az ígéretekben lelhető fel. Az eleve elrendelésnek úgy az üdvösségre, mint a kárhozatra vonatkozó isteni döntése a bűneset pillanatától funkcionál, sőt éppen ez az ősevangélium korszaka az, amelyben szinte generációnként és csaknem látható módon válik egy131 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
mástól a választottak nemzetségvonala az elvetettektől. Szinte az utolsó idők visszavetett árnyékaként ezekben az első időkben is rendre „az egyik felvétetik, a másik otthagyatik”. Számomra pedig jó- és örömhír minden vonatkozásában az Isten eleve végzése, mert nincs nagyobb boldogság, mint hinni a kegyelemben, az Istennek kiszolgáltatva lenni, az Isten szeretetére hagyatkozni. Az Édentől a Sinaiig tart ez a korszak, melyben még nem volt öncsalatás. A bűn elvette büntetését, hacsak az isteni kegyelem másképp nem végzett. Boldog, aki hinni tudja, hogy e kompromisszum őt Isten szeretetének részesévé tette.
132 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
d/. Ádám és Éva örök sorsa Mielőtt ennyi foglalkozás után pontot tennénk a bűneset után (bárcsak pontot tehetnénk!) egy pár igei gondolatot kell vetnünk az első emberpár személyes sorsára is. Ádám nevét az írásmagyarázók kapcsolatba hozzák a későbbi Edom névvel, ami nyelvészetileg lehetséges, hiszen a szógyök azonos az alápontozás pedig a héber nyelvben eléggé tetszőleges. Még jelentésük is eléggé rokon. Az „Edom” jelentése „veres”. Az Ádám az „adama” héber szóból származtatva „föld”-et jelent, némely írásmagyarázó a két jelentést úgy próbálja egyesíteni, hogy a „föld” fogalmát „vörös agyag”-nak fordítja, amiben az élet lehetséges. Így a „vörös” és a „föld” jelentése is benne van az Ádám szóban. Maradjunk bármilyen „föld” jelentésnél. A 2:7, és a 3:19 is erre utal. Pál is ebben az értelemben ír Ádámról: „Az első ember földből való, földi” (I. Kor. 15:47). Éva Ádámtól kapta a nevét „mivel ő lett az anyja minden élőnek” (3:20) Ez a névadás a bűneset után történt, aminthogy Éva anyasága is a bűneset után lett „észrevehetővé” (3:7) természetellenessé, fájdalmassá. Tudjuk a teremtéstörténetből, hogy az első ember sem testet, sem lelket nem örökölt, hanem mindkettőt Isten teremtette, illetve „lehellett az ő orrába életnek lehelletét. Így lett az ember élő lélekké.” (2:7) Tudjuk, hogy „Isten kárhoztatá a bűnt a testben” (Róm. 8:3) A saját lelkét nem űzte ki az emberből, hiszen akkor megszűntünk volna embernek lenni. Ezek alapján, amennyire kézen fekvő, hogy a bűn miatt ítélet alá került a test, de Isten lelke Ádámban, mint Isten személyes ajándéka megmaradt. ”Mert megbánhatatlanok Isten ajándékai és az ő elhívása” (Róm. 11:29) És ez nemcsak Izraelre áll, hanem Ádámra is, aki ugyan éppúgy méltatlanná vált erre, mint Izrael, de Isten a teremtésben a maga dicsőítésének szándékával szerelte fel az embert. Ha „Ábel hit által vitt áldozatot Istennek” (Zsid. 11:4), akkor ezt a hitet atyjától szerezte (hallásból (Róm. 10:7). Akiktől szerezhette annak volt. Isten hit céljából adta az ígéretet Ádáméknak és amekkora krízisben voltak, nyilván kaptak is rajta. Nézzük, hogy Ádám és Éva üdvösségének, vagy netaláni kárhozatának mik lehettek az igei alapjai: 1. Ádám elkárhozása azt jelentette volna, hogy mégsem volt „igen jó” Isten hatodfél napon végzett munkája. Márpedig ennek véglegesen igaz voltát nem volt hatalma az embernek még bűne által sem megcáfolni. 2. Isten lelke nem lehetett az emberben sem annyira megbízhatatlan és végzetesen elromlott helyen, hogy az vele együtt romlott volna meg. 3. Pál így gondol rájuk: „Ádám teremtetett elsőnek, aztán Éva és nem Ádám csalatott meg, hanem az aszszony megcsalattatván, bűnbeesett.” (I. Tim. 2:13-14) Távol áll tőlem, hogy ennek alapján differenciál-
133 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
jak közöttük a bűnösség mértékét illetően, - Pálnak sem ez volt a célja, - de ez mindenképp figyelemre méltó. 4. Az is tény, hogy – bár Ádámban mindnyájan meghalunk a bűn miatt, - de Ádámtól az emberiség két vonalon fut tovább. Egyik része az üdvösség útján. Ha Ádám elkárhozott volna, megszakadt volna az üdvösség vonala. De annak megszakíthatatlannak kellett lennie onnan kezdődően, hogy „lehellett az ő orrába életnek lehelletét”. Ez a lehellet volt a kezdet s ennek kontinuitása nem szakadhatott meg az utolsó emberig, a „vég”-ig. 5. Emerről beszél a Lukács nemzetségtáblája, mely az üdvösség vonalát Jézus származására nézve Ádámig vezeti vissza. Utolsó tétele így hangzik: „ez Ádámé ez Istené …” (Lk. 3:38). Ha Jézus számára a testi vonal Istenbe torkollik, nyilvánvaló, hogy ez nem a kárhozat vonalán történik. 6. Az üdvösség vonalán használ csak a Biblia életkor és nemzési évszámokat. Márpedig Ádámról tudjuk, hogy százharminc éves volt, amikor Séth-et nemzette (Kain és Ábel nemzési időpontja nem szerepel) és kilencszázharminc esztendős korában halt meg. Tehát van évszám és így van üdvösség is. 7. Végül utalnom kell a Róm. 5:14-re, melyben Pál azzal tesz hitet Ádám üdvössége mellett, hogy „ama következő kiábrázolásának” nevezi. Vagy az új fordításunk még plasztikusabban fejezi ki: „Ő pedig előképe az eljövendőnek.” A „kiábrázolás” vagy „előkép” szavak görög eredetije „TYPOSZ” szóval van kifejezve. Egy elkárhozott Ádám mi módon lehetett volna típusa, vagy öntőformája, akár kiábrázolása, vagy előképe a második Ádámnak, az ember Fiának, a testet öltött Igének? Nem gondolom, hogy bárkiben is kétség volna Ádámék üdvössége felől, tudván, hogy „ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik” (Róm. 5:20). Aztán megtaláljuk nyomait Ádámék körül a bűnért való áldozatnak, illetve ez áldozat kiábrázolásának is. Azt olvassuk: „És csinált az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket” (3:21). A bőr ruhák készítése állatok „vérének ontásával” és állatok „halálával” járt. Az embernek látnia kellett, hogy szégyellnivalóit csak vérontás és halál árán takarhatja el. Nem állítom én azt, hogy ennek tudta kísérte az első emberpár gondolatát, de ha tudat alatt is, az áldozat alapjai megvoltak, s azt Ábel is gyakorolta már. Ézsaiás így írja ezt le: „Üdvnek ruháival öltöztetett fel engem” (És. 61:10) Ugyanez ment végbe jóval később Jósuával, a főpappal: „Jósua pedig szennyes ruhában volt,… és szólt az angyal: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda: Lásd levettem rólad álnokságodat és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!” (Zak. 3:3-4) Ugyanebből a tűzből kikapott, legelső üszög Ádám és Éva voltak. Megkapták a tiszta ruhát. Magától az Istentől. És avagy az Istennek csak a testeinkre van-e gondja? Nem inkább szíveinket öltözteti az üdv ruháiba?
134 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
3. A bűneset utáni világkép A tudomány, mely „objektivitásának” megőrzése érdekében tagadja a hit világát, nem tud semmit arról a világról, amely a tudás fájának gyümölcséből való szakítás előtt létezett. Ebbe a világba éppúgy hit által lehet bepillantást nyerni, mint a bűneset lezárása utáni eszchatonba. Ezért van az, hogy a tudománynak úgy antropológiai, mint geológiai kutatásai egy elvetélt világképből indulnak ki, amelyben akkor Istent legfeljebb ítéletének nyomaiban találhatták volna meg, de még így is „csak hit által!” Egy korábbi fejezetben, - „A bűn öröklődési problémái”-val kapcsolatban – említettem az ember „velejéig” történő megromlását. Isten ítélete azonban az ember környezetét, a teremtett világát is mélyrehatóan átalakította. Az engedetlenség miatt az ember elvesztette alkalmatosságát arra, hogy „őrizze” a neki adott világot. Csak annak munkája maradt az emberé, őrizetéről már Isten gondoskodott, (ott a Kerubok által) mert az ember elvesztette megbízhatóságát a bűnnel. Meggyőződésem, hogyha Ádám nem a „teológiai első ember” lett volna, hanem egy „null-szériás egyedé” és ennek a – mindeneket megelőző példánynak a csontvázára bukkanna a régészeti antropológia: ez a csontváz sem a teremtett ember állapotára utalna, hanem a bűn által eltorzult, elállatiasult embert mutatná. Azt az állapotot, melyre a bűn és Isten haragja torzította az embert. Az embert a bűne vitte állatihoz hasonló szellemi és anatómiai tragédiába. De két dologról biztosit az Isten igéje: hogy az ember eredetileg az Isten alkotása és létezésünkben nincs szerepe az evolúciónak. Más felől a bűn annyira megfosztott magasabbrendűségünk alkotóelemeitől, hogy visszanyerni emberi mivoltunk tipikus jegyeit, hatalmas korszakok százezres évrendjeinek evolúciójára volt szükség. És bár sok lényeges dologban mindenek felett valóvá lett az ember, még mindig nagyon távol állunk attól, hogy testi és szellemi harmóniánk az eredeti példánynak megfelelő legyen. Oda már az evolúció útján nem is juthatunk el. Az evolúció útján visszanyertük eredeti intelligenciánkat s részben emberi, testi morfológiai tényezőinket. De nem nyertük vissza szellemiségünket, ami domináns mértékben volt meg a teremtett emberen. Ennek áthidalására adta Isten már az Éden kapujában az ősevangéliumot, hogy aki hisz abban, az megtalálja szellemiségét, az isteni alkotóelemet. Ez a lehetőség az ember számára olyan régi, mint maga a bűn. Amikor, tehát ősemberről, primitív emberről, különböző „… anthrópus”-okról beszélünk, mindig a bűneset által megromlott ember közel-állativá süllyedt példányaival állunk szemben. Amikor ennek a romlott példánynak az evolúciójáról beszélek, egy pillanatig sem gondolok idegen fajból történő metamorphosis-ra, vagy transfigurációra. De gondolok saját romlott, elsötétült, ösztönéletre kárhozott fajunk intellektuális, emocionális és voluntáris fejlődésére és morális rendjének kialakulására. Az ige kihangsúlyozza, hogy Isten a teremtett ember életterét mozgás- és cselekvőképességéhez képest behatárolta, hogy létszámához mérten tudja azt őrizni és művelni. Ez volt az Éden. Az embert e gondviselő behatárolásból kivette a bűn. A kiűzetés azt jelentette, hogy elvesztette uralmát a teremtett világ felett, mert olyan szé135 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
lesre tárult előtte, hogy képtelen volt többé úrrá lenni felette. Most kezdünk oda fejlődni, hogy létszámunknál fogva ismét uraivá lehetnénk világunknak, hacsak most meg létszámfölöttiségünk nem fogja annak nyakát szegni, amiben csaknem bizonyosak lehetünk. Így aztán elvadult az ember körül a világ s az elvadult világban elvadult maga az ember is. Ebből az emberből és ebből a világból kiindulni annyi, mint téves alapokra építeni evolúciót, történelmet, tudományt. Az örökkévalóság viszonylatában nem állhat meg a tudomány hit nélkül. Csak alkalomszerű szerepe lehet az emberiség életében.
136 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
VI. A BŰN KITERJEDÉSE Bűneset után. Ez a meghatározás az emberiség életében a történelem kezdetét jelenti. A bűneset előtti idő, történelemelőtti idő is. Innen számíthatók az emberi történelem korszakai. Ez aztán akár évmilliókat is ölelhet át, a történelem nem az emberiséggel, hanem a bűnnel egyidős. Mint már utaltam rá, az ember megítélt életében és a természetet sújtó isteni átok miatt, - a teremtett „igen jó” állapothoz mérten, - borzalmas zuhanás következett be. Hogy ez az átalakulás mennyi időbe került az ember és környezete számára, azt nem tudhatjuk ma még. De nem is fontos. A lényeg az, hogy az ember megítélt állapota mélyebb volt, mint a legmélyebb primitívséget eláruló lelet. Más volt a helyzet a teremtő Isten szempontjából. Számára az első ember bűnbeesése már nem „a bűneset”, hanem a bűn kiterjedése volt. Valójában a teológia az ember felelősségét megosztja az „eleve” elbukott kísértő és a megkísérthető ember között. Ezt a felelősség megosztást az Úr is akceptálja, amint azok együttes megítélésével is bizonyít. Úgy is kifejezhetjük, - másik oldalról közelítve az emberi elbukás témájához, - hogy ha nincs kísértő, nem jön létre a bűn sem. Ez azonban a dolgok leegyszerűsítése volna. Először, mert a bűnhöz, nem okvetlenül kívülről kell érkezni a kísértésnek. Jakab apostol azt mondja: „Mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe.” (Jak. 1:14). Tehát „kígyó” nélkül is el lehetett bukni. A kígyó legfeljebb elbukásunk „értelmét” határozta meg. Más felől a „kígyó” kizárólagos bűnokozóvá tétele, megszüntetné az ember felelősségét, de ezzel együtt méltóságát is. Ennek megállapítása nem teoretikus kísérletezés, hanem a bűn kiterjedése szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy azt egy kívülálló kígyóvariánsnak tulajdonítjuk-e, vagy vállaljuk vele az ember felelősségének kétségtelen következményét. Erre utal az is, hogy a további bűneseteknél nem találkozunk „expressis verbis” a kígyóval, vagy külön nevű utódaival, hanem az ember „önállósultan” követi el bűneit. Ha az első bűnnél még szóba is jöhetett a kígyó és rajta keresztül az angyali bűneset emberi átörökítője, a bűn kiterjedésénél már erre a közvetítőre nincs többé szükség. Ma így mondanánk: az első bűnnel a bűn „sínre került”, további futása előtt nincs akadály. Egy felől az „eredendő bűn miatt az ember már a bűn állapotában jön a világra: más felől, mint egy „bacilusgazda”, maga termeli saját és másokat is megfertőző bűnkomplexumát. Ez olykor egyéni, olykor kollektív bűnesethez vezet. Itt kell megemlítenem, hogy zsákutcába érkezik az az ember, aki a bibliai őstörténet embereinek fiktív életkorából akar az emberiség történelmi korszakai számra kronológiát összeállítani. Az életkort jelölő évszámokra is vonatkozik az az őstörténettel kapcsolatos tételem, hogy a benne lévő elbeszéléseknek, mítoszoknak nem a meséje, sem nem számadatai, sem törvényszerűségei nem alkotják lényegét, annál inkább időtálló elemként 137 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
szerepelnek ebben a vonatkozásban is annak teológiai mondanivalói, igazságai. Ez a következőkben különösen érvényes lesz és többek között az évszámokra is vonatkozik. Az évszámoknak nincs több kijelentés hordozó szerepük, mint hogy a korai ember jóval hosszabb életet élt, mint a mai. Mi már degenerálódtunk szervezetileg s korunk meghosszabbításához orvosi beavatkozás kell. E korban már megjelenik a foglalkozás fogalma, sőt a „foglalkozási ártalom”, mely b i z o n y o s mértékig meghatározza a bűnkategóriákat is. Nemcsak arról van szó, hogy az emberek elszaporodásával a bűn is több, hanem többrétegű. Annak nemcsak kvantitatív, hanem kvalitatív kiterjedése is további veszélyeket hozott az emberiség számára.
138 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
1. „Fiút kaptam az ÚR-tól” Mi alapon tartjuk a gyermeket Isten áldásának? Ahogyan Éva. Az új fordításunk, mai fogalmakat használva így ír: Azután „Ádám a feleségével, Évával hált, aki terhes lett, megszülte Káint és azt mondta: Fiút kaptam az Úrtól.” Valami régi gondolkozásmód volna itt mai fogalmakkal kifejezve? Mai gondolkozásmód szerint ugyanis Éva Ádámtól kapta a fiút s nem Istentől. 1. Próbáljuk beleilleszteni az Ádám és Éva akkori helyzetébe. És körülményeibe. Egy felől tudatukat betöltötte az a tény, hogy minden, ami körülöttük volt eddig, az az Úrtól volt. Most egy „újrateremtés” állott elő, a gyermek, csak nem tagadják meg Istentől az alkotás jogát, a létezés szabadalmát? Most hangzott el kilenc-tíz hónapja egy borzalmas ítélet egy ellopott gyümölcsért. A szülés fájdalmai emlékeztették őket erre talán csak órákkal előbb. És most tulajdonítsanak el maguk számára egy kicsi embert? Igaz, hogy szerelmük gyümölcse, de ez a szerelem is nem mezítelenné válásuk következménye-e? Az pedig a bűn miatt lett! Mi volna más akkor ez a gyermek, mint bűnbocsánat! Egy fiúban nyert bűnbocsánat! Kitől? Talán Ádámtól? Apage Satanas! – Az Úrtól! 2. Közelítsük meg a témát másik oldaláról. A kegyelem oldaláról nézve. Semmi kétségünk afelől, hogy a bűne miatti ítélettől hosszú időre, - esetleg az „asszony Magva” megjelenéséig, - nem várhattak semmi jót az ősszülék. És most az asszonytól gyermek született. Az asszony ki is fejezte ezt az örömét: „Fiút kaptam az Úrtól”. Az asszony, szinte fogantatásától érezte magjának fejlődését méhében. Mire gondolhatott volna másra, minthogy „magva”érkezik, az Úr ígérete szerint, aki a „kígyó fejére tapos” akinek minden eddigi romlást tulajdonítanak. S amikor az ítélet görcseiben felsír az új élet és „nem emlékszik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született a világra” ujjongva jelenti be Ádámnak az evangéliumot: „Fiút kaptam az Úrtól”
Igaz, hogy szerelmük gyümölcse a gyermek, de nem az Úr ígérete volt-e az „asszony magva"” Nem az Ő ígérete teljesült-e? Nem az Úr erejével fog-e harcolni a kígyó ellen a végső győzelemig? Bizony a Megváltó megszületéséig minden asszonynak volt valami oka azt gondolni, hogy méhében az „asszony Magvát”hordozza. A szűztől születés még csak profetikus teológiai elv volt. Ezért joggal gondolhatott arra Éva, hogy akit szült, azt az Úr-tól kapta. 3. De az ember szempontjából nézve a gyermekáldást, ugyanerre a magaslatra jutunk. Az Éden kelleme, boldogsága után az ítélet komor keménysége, az élet keserű kilátástalansága és a halálfélelem közepette a mezítelenség ítélete feloldódott a nászban. Most nemcsak az élet gyönyörére gondolok. Arra is, mert sok feszültség tud benne feloldódni és a feloldódás új elrendeződés indulását jelentheti. De ezen felül: a.
Az arra való rátalálás, hogy Isten akarata az ember szaporodása és, hogy ebben mennyi öröm, remény, beteljesülés van, az embert vigasztalással töltötte el akkor, és azóta is. 139 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
b.
A férfi és a nő egy testté realizálódik a nászban. Megszűnik a bűn által történt megosztottság és egyedüllét; a magány, mely egymás mellett is jelentkezhet. Az ember, aki eddig zavartalan közösségben élhetett Istenével, és észrevétlen mezítelenségében, szégyenkezés nélkül lehetett társa egymásnak, - most mindezeknek az ítélet miatt vége szakadván, a nászban találnak egymásra és egymásban támaszra, vigasztalódásra.
c.
Az a kifejezés, hogy „teherbe esett”, - igaz, hogy magyar nyelvi specialitás, de más nyelvek is ennek fogalmi köréhez kapcsolják ide vonatkozó kifejezésüket, - annak a ténynek a jelölését szolgálja, hogy az asszony a gyermek világra jöttéig, sőt még azután is jó darabig, a gyermekáldás egyetlen „teherhordozója”. Az asszonynak ez a „leterheltsége” viszont arra utal, hogy mekkora szerepe volt a bűnesetben. A női nemnek e z t a hátrányos helyzetét semmi meg nem változtatja soha.
d.
Mindezekkel együtt semmi sem teszi nagyobbá a nőt, mint az a hivatása, hogy az élet hordozása, továbbörökítése, örömlánca az ő szolgálatául adatott. Ha összevetjük alkati és teremtettségbeli gyengébb voltát a férfinél és ugyanakkor a teherviselés értékének és konzekvenciáinak méreteit, nem marad bennünk kétség az iránt, hogy az ítéletnek is, az élethordozásnak is nagyobb terhét kellett vállalnia a férfinél. A felelősségnek és az élet következményeknek viszont koncepcionálisan vett mértéke a férfit terhelte meg jobban. Isten igazsága nem vonható kétségbe.
Józanésszel és belső tisztességgel lehetetlen meg nem látni ezek mögött az Urat. Az ő elrendező szeretetét, elhívó kegyelmét, megőrző irgalmát, sejtválasztó elrendelését, a gyermekarcból visszasugárzó bocsánatát. És mindezt meglátva lehetetlen úgy nem tekinteni gyermekinkre, mint az ő szándékainak megtestesítőire. Ezzel a hittel valóban csak azt vallhatjuk: „nyertem gyermeket az Úrtól!” Ez ugyan lehet Káin és lehet Ábel. Ebből a kettőből áll az Úrtól kapott ember. Egyik, aki felvétetik, másik, aki otthagyatik. Ugyanaz a férfi tud nemzeni Káinokat és Ábeleket; és ugyanaz az asszony tud gyermeket kihordani kárhozatra és üdvösségre. És ha valaki még azt sem tudja, - márpedig nem tudja, - hogy Káinnak, vagy Ábelnek ad-e életet, mi módon tagadhatja meg bárki is az emberek közül, hogy szerelme gyümölcsét az Úr érlelte emberré, s így „kapunk gyermeket az Úrtól”. Ki Káint, ki Ábelt, ki mindkettőt. Ma is az Úrtól vannak gyermekeink. Mindegyikük magának áll, vagy bukik. Mind bűnben született és valamenynyi kegyelemre szorult. Még hitünk is csak addig kezeskedhet értük, amíg önállóságra nem érnek. Áldásként érkezik mind, de hogy hogyan távozik? Az Úr tudja.
140 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
2. Káin és Ábel Most végre szólnunk kell a fiakról. Azok közül is erről a kettőről, mert most ők első sorban a kijelentés hordozók. Lesznek többen is Ádám és Éva gyermekei. Róluk is ejtünk szót a maga helyén. Ismét arra kell utalnom, hogy nagyon sokkal később keletkezett monda, vagy mítosz foglalja össze a Káin-Ábel eseménysorozatot. Ennek tudatában kell tehát a netaláni időszerűtlenségeket, vagy ellentmondásokat figyelembe vennünk. K á i n személyiségéről annyit tudhatunk meg, hogy a neve ”kovács”-ot, vagy „kovácsolt”-at jelent. A név akkor még rendszerint a szülők szándékát, gyermekeik számára adott életprogramot jelenti. Meddő dolog volna azon morfondírozni, hogy Ádám és Éva idejében még nem volt „kovács”, nem volt „ipar”. Ezt tudjuk. Sőt valószínűleg a földművelés kezdete is évezredeket váratott még magára. Mégis, az eredendő bűn öröklésére, az engedetlenség továbbvitelére, a későbbi életmód és ítéletek magyarázatára, frappánsabban ezt az eseményt nem lehetett megfogalmazni. A kultúra mai fokán sem. És, ha keletkezésük idején ezek az elbeszélések mondák, vagy mítoszok alakjában éltek is, a Bibliába beolvasztva kijelentés hordozókká, igévé váltak. Olyan keretek voltak ezek, melyekből minden korhoz szólt a belefoglalt isteni igazság. Hozzánk is. Lehet, hogy némelyek azt gondolják, elragad a fantáziám, de a mítosz keletkezési korának gondolatmenetében, mit gondolhatunk egy olyan ember felől, akit a szülei „kovács”-nak szántak és ez „földmivelő” lett? Azt, - és ebben van kijelentés hordozó szerepe – hogy alapvetően engedetlen természetű volt. Talán érezhető, hogy ez a teológiai lényeg, nem annak jutatása, hogy csakugyan Káin volt-e a neve, és lehetett-e kovács stb. Ádám és Éva számára szüntelen mementó volt a Káin személye saját engedetlenségükre nézve. Meg arra való tekintettel is, hogy a legvégzetesebbnek bizonyult bűnük örökösévé vált fiuk, akiről születésekor még azt remélhették, hogy talán a „kígyó fejére” tapos. Ez a félelem bennünket sem kerülhet el. Még jó, ha gyermekeink nem adják balsejtelmüknek olyan konkrét bizonyítékát, mint Káin, aki ezt az engedetlenségét a. szüleivel szemben mutatta ki azzal, hogy más lett, mint aminek szánták, b. Istenével szemben, akinek a figyelmeztetését elengedte a füle mellett, c. testvérével szemben, akit a mezőn agyonütött. Minden emberben találhatunk valami jót is. Így Káin személyéhez fűzhetünk egy szintén általánosítható törekvést. Azt, - hogy késő bánattal ugyan, - de fiaiban és unokáiban igyekszik megvalósítani szüleinek azt a szándékát, amelyiránt ő engedetlen volt. Majd látni fogjuk később, hogy leszármazottai a kézművesség és a művészetek ősatyáivá váltak. Maradjunk annál az elbeszélésbeli megállapításnál, hogy „Káin földmívelő lett”. Ez a helyzete önmagában véve, igeszernek látszik, hiszen Isten adott parancsot az embernek, hogy a „földet művelje” (2:15) Csakhogy nem 141 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
engedetlenség árán. Ha most valaki mindenáron ellentmondást akarna kreálni a Káin javára és így vetné fel a tételt, hogy Isten „földmívelő”-vé akarta tenni az embert, Ádám pedig „iparossá”, akkor azt kellene mondanom, hogy a kettő közt nincs ellentmondás. Isten ugyanis teremtett világának a művelését adta parancsa az embernek és nem csupán a földét. Ebbe pedig bele tartozik az ipar is. Nem írható tehát Káin javára, mintha „Istennek engedelmeskedett volna inkább, mint embernek” azzal, hogy más lett, mint aminek szülei szánták. Maradjunk annál az elbeszélésbeli megállapításnál, hogy „Káin földmívelő lett”. Ez a helyzete önmagában véve, igeszerűnek látszik, hiszen Isten adott parancsot az embernek, hogy a „földet művelje” (2:15) Csakhogy nem engedetlenség árán. Ha most valaki mindenáron ellentmondást akarna kreálni a Káin javára és így vetné fel a tételt, hogy Isten „földmívelő”-vé akarta tenni az embert, Ádám pedig „iparossá”, akkor azt kellene mondanom, hogy a kettő közt nincs ellentmondás. Isten ugyanis teremtett világának a művelését adta parancsa az embernek és nem csupán a földét. Ebbe pedig bele tartozik az ipar is. Nem irható tehát Káin javára, mintha „Istennek engedelmeskedett volna inkább, mint embernek” azzal, hogy más lett, mint aminek szülei szánták. Ábelről kevesebbet tudunk. Már itt elkezdődik Isten pedagógiája, hogy akisebbet helyezi a nagyobb elé; a másodikat az első elé. Neve az első próféciának tűnne, ha az elbeszélés vele egykorú lett volna. Azt jelenti ugyanis, hogy „pára”, vagy „lehellet”. Ez utalás volna már születésekor életének rövid voltára. Így, mivel testvérek általános viszonyának késői leírásával kell számolnunk, - egyszerűen rá alkalmazott nevet kapott az agyonvert testvér. Ezt jól meg kell jegyeznünk, mert az áldozatok minősítésénél is ez a visszaveti tett alkalmazás ad eligazítást. Bárha Ábelről e történet keveset ír, hiszen passzív szereplője lett annak, az ige annál többször megemlékezik róla. Nézzük, mit mond? a. Igaz ember (Mt. 23:35, Zsid. 11:4) b. Hívő ember. (Zsid. 11:4) c. Örökéletű. (Hite által még holta után is beszél. Zsid. 11.3) d. Számon tartott a vére (Lk. 11:5) Mondhatjuk azt is, hogy ez valójában egyetlen dolog, magatartás többféle megnyilatkozása. Az „első Ádám” két első gyermekéhez tolakodva ad párhuzamot a „második Ádám” két első gyermeke. Az elsőé: Káin és Ábel. A másodiké: az elveszett és a megtérő lator. Az elsőknek valószínűleg nevük sem volt, úgy kaptak utólag nevet a tettükhöz. A második kettőnek bizonyosan volt neve, de utóbb elvesztették, névtelenné váltak. Örök névtelenségben, de nem személytelenségben élő fogalompár lett: az elkárhozott testvér és az üdvözült testvér; a hitetlen atyafi és a hívő atyafi. Azonos magból, azonos méhből induló kétfelé tartó embercsoport az egész emberiség. A nagyobbak (létszámra és esetleg pozícióra nézve is) ölik a kisebbeket. 142 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Káinok hódították meg a világot és automatizálták az Ábelek megölését. Korunk Káinjai már nem bunkóval, hanem géppel, nem haraggal, hanem pszichózissal ölik az Ábeleket. Ám az Ábelek, - noha ugyanonnan származnak, és ugyancsak áldoznak, - „áldozati ajándékairól bizonyságot tett az Isten, úgyhogy hite által még holta után is beszél.” (Zsid. 11:4)
143 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
3. Az áldozatok értelme és értéke Igaz, hogy a Károli fordítás itt még nem használja az „áldozat” fogalmát, hanem amit felmutatnak az c s a k „ajándék az Úrnak”. Valójában minden áldozat első fogalmazásban ajándék, és minden ajándék végeredményében áldozat, mert vissza nem térül. Inkább térítés már előbb kapott jókért, vagy előbb adott sebekért. E szerint vagy hálából való az áldozat, vagy engesztelésül vitt volna az „ajándék”. Nem akarom „ad absurdum” vinni az ajándék és áldozat azonosítását, de itt jellegéből, fogadtatásából és eredményéből következtetve is áldozati ajándékról van szó. Így értékeli ezt a Zsid. 11:4 is. És „áldozat” kifejezést használ az új fordítás is. Az érdemi tárgyalás előtt itt is utalnom kell arra, hogy az események értelme csak „visszaszámlálás” útján bontható ki. Az elbeszélés keletkezésének idején már ismeretes az áldozat fogalma, sőt annak változatai is. Ez a tudat szövődik egybe a testvérgyilkosság, vagy a bűn kiterjedésének elbeszéléseivel és ráüti az áldozók bélyegét azokra, akik még nem is kaptak az áldozatra nézve eligazítást Istentől. Bár az Ádámék felöltöztetése, illetve annak híre valami eligazítást jelenthetett volna. Fenti gondolatfűzésemet alátámasztja az a tény, hogy az Ábel áldozatában „juhok e l s ő fajzásáról” majd pedig „k ö v é r s é g é r ő l” van szó. Márpedig az áldozatnak az első fajzásra vonatkozó rendelete az egyiptomi szabaduláshoz köttetett. Az első páskánál még nem volt kikötve az „első fajzás” csak az, hogy „ép, hím és egy esztendős legyen” (II. Móz. 12:5). Csak a szabadulás után szerepel az áldozási szabályokban az „első fajzás”, a „méhnyitó fajzás”. (II. Móz. 13:2,12) A „kövérség” felajánlása meg már éppen a késői kultikus rendelkezésekhez fűződik (III. Móz. 3:16-17). „A kövérje mind az Úré legyen”. Bizony az Ábel személyébe öltöztetett ősi szimbólumot nem ezeknek a szabályoknak az ismeretével, hanem ezek „hit által” történt előrejelzésével ruházza fel az elbeszélés. Ismét a Zsid. 11:4 utalására kell gondolnunk. Kiindulópontunk a két testvér azonos bűnállapota mellett legyen foglalkozásuk különbözősége, mert az ige is ennek ad hangsúlyt. Egy családon belül ritka volt ilyen eltérő megoszlás – még a szöveg keletkezési idején is. Földművelő és állattenyésztő. Ma ezek már nagyon rokon, szinte egybevágó fogalmak, alig érzékeljük különbözőségüket. Az emberiség őskorában, sőt a primitív népek körében ma is az abszolút ellentét fogalmai. Akkor földművelőnek lenni nem annyira szántást-vetést, mint inkább helyhez kötöttséget, letelepülést jelentett. Míg állattenyésztőnek lenni vándorlást, nomád életmódot jelentett. Azt hiszen, hogy e jellegzetes típusokat kell figyelmünk tárgyává tennünk. Káinban a letelepülő, helyfoglaló, tulajdonszerző, majd városépítő, ipart alapító, kultúrát létesítő embertípust kell szemlélnünk. Műveltségünk mai állásán kétségtelenül ez a típus a mi ősatyánk. Ez világunk számára rokonszenvesebb. Ő a kultúr-gyökér. Ő a mi megvalósult káini világunk. A harag világa. Öt állítják hősként előtérbe a ma írói, színdarabjai, filmjei. Ezzel állt szemben az Ábel világa. Ábelt a juhok vezették. Neki mennie kellett a tél elől a nyárba, a kopárság elől a bőtermő vidékre, a száraz földekről a vizek forrásaihoz. Őbenne nem a juhpásztort kell elsődlegesen látnunk, 144 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
hanem a nomád ember típusát, annak minden jelentésével együtt. A nomád embernek soha nem jut eszébe magáénak mondani, tulajdontani egy földet. Csak jövevénynek tartja magát azon. S ha ő elhagyja, jöhet rá bárki más. Nincsenek ugyan kultúr-gócai, mint Káinnak az ő városaiban, de nincsenek ország és társadalmi határai sem, mint Káinnak. Ábel hiszi, hogy ahová megy, az Úr vezeti őt. Káin pedig saját erejében hisz. Hiszi, hogy ahol megveti lábát ott ő lesz az Úr, egész Bábelig. Ábel abból él, amit napról-napra Isten ad neki az ő teremtett világából. Káin abból él, amit maga alkotott. Ábel idealista, hívő. Káin materialista, hitetlen. Semmi csodálkozni valót nem találok abban, ha ez az istentelen világunk gyökerében Káinnal és az ő vívmányaival dicsekszik. De abban sem, ha Isten igéje az Ábel útját ajánlja a hívő népnek ezen a földön. Az eddigiekből nyilvánvalóvá vált, hogy Káin és Ábel két egymással ellentétes embertípus szimbólumai. Ezt a történet nevükben is kifejezi. Káin a „kovács” vagy „kovácsolt” nevében és szellemében hordozza a fém erősségét és szilárdságát és a tudás (fájáról) ötvözetét. Ő a kultúrvilág alépítménye. Ábel a „pára” vagy „lehelet”, a latin „spiritus” görög „pneuma” a maga rövid életével itt a földön, de örökéletével az Úrban a „maradandó város nélküli”, „jövendőt kereső” (Zsid. 13:14) hívő nép, az Anyaszentegyház ősgyökere, lévén alépítménye a Krisztus. (I. Kor. 3:11). És most bármily bizarrnak látszik is m i n d k é t testvér „ajándékot” hoz az Ú r n a k . „Egy idő múlva” „egy ideig” ugyanis nem látja az ember a maga felelősségét. Ez a szülők felelősségének ideje, melyben a szülők hoznak „áldozatot” Istennek gyermekeikért. „Egy idő múlva” azonban, - amikor felnőttekké válnak, magukat is felelősnek tartják bűneikért és szükségét érzik, hogy saját áldozatukkal járuljanak Isten elé, akár hálát adván neki az elvett eredményekért, akár engesztelvén öt bűneink miatti haragjában. Nos, előttünk áll két áldozó, azonos ágyékból, azonos méhben kelve életre és azonosan a bűn állapotában merülten. Nem kétséges, hogy ezt az azonosságot Isten azonos igazsága, azonos ítélete és azonos viszonyulása kíséri. Nyilván nem az azonosságok osztották meg őket élet-halálra, hanem a különbözőségek. Ezért látnunk kell, hogy miben más a két áldozó és miben különbözik lényegbevágóan a két áldozat? a. Azt már láttuk, hogy más társadalmi alapállásból indulnak ki. Úgy, hát a társadalmi állás is képezheti Isten állásfoglalásának (ítéletének vagy kegyelmének) alapját? Hiszen a társadalom bizonyos szituációiban akaratán kívül beleszületik az ember. Akárcsak a kárhozatba. De az egyikből megtérve a másikban sem marad benne az ember. Valójában valamennyien egy földhöz kötött káini társadalomban születtünk bele. De abból is van megtérés az ábeli közösségbe. Ezt így fejezi ki az ige: „Ábel juhok pásztora lőn, Káin pedig földmivelő” S amint láttuk ez nemcsak foglalkozás, hanem állásfoglalás is. Értelmetlen értelmező volna, aki azt gondolná, hogy a világban elfoglalt állások között kívántam distingválni. Annál inkább az állásfoglalások között, bármilyen állásban lett légyen is valaki. 145 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
b. Különbözik maga az ajándék, vagy áldozat is. Itt megint egy feltételezett azonosságból kell kiindulnunk. Jó szándékom semmi kétséget nem hagy bennem afelől, hogy Káin éppúgy a szinte-javát válogatta a föld gyümölcséből, mint Ábel a nyájakból. Mégis Káin „a föld gyümölcséből, mint Ábel a nyájakból. Mégis Káin „a f ö l d gyümölcséből ” vitte a m a g a „remekművét”, „alkotását”, „gazdagságát”. Isten pedig megmondta, hogy „átkozott legyen a f ö l d temiattad”, s hogy annak „termését” tövisnél és bogáncskórónál egyébnek nem tekinti, mert a tudás fájáról származott gyümölcs továbbélése az. c. Ábel áldozata állat, melyre nem mondott átkot az Úr, a kígyót kivéve. És, ami igen fontos, a juhok nem az Ábel produktumai, hanem az Istené. A juhokra nézve van Ábelnek valamiféle ismerete. Nem gondolom, hogy megalapozatlan hipotézis volna utalnom az Ábel szüleinek „bőrruháira”, amelyeket maga Isten csinált nekik, mezítelenségük eltakarására. (3:21). Ábelt nem kevésbé hajtotta szégyenbe mezítelensége, melyet öröklött bűne mellett saját bűne is tetézett. Lelepleznie kellett a bűnt. Ezt a föld termése, - pl. a fügefalevél, - már atyjánál sem fedezte kellően. Mást látott Istentől. Tanítást vett a szülők bőrruháiból. Először, hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat”. Másodszor, hogy a bűnbocsánat ruháiba való felöltöztetésük csak a bárány halála által lehetséges. Ezért úgy lesz kedves az Úr előtt, ha juhaiból öl áldozatot és azok bőrével takarja mezítelenségét, mint a szülei. d. Nem volt elzárva Káin elől az állatáldozat lehetősége sem. Csakhogy ehhez hinnie kellett volna abban, hogy a szülein bemutatott isteni megoldás a helyes, és nem a saját gazdagságának, vagy éppen feleslegének feláldozása. Ugyanakkor Ábel is gyűjthetett volna a föld gyümölcseiből kollekciót „ajándékul”, de az Isten nem szűkölködött a bűnös ember ajándéka nélkül. Neki elégtétel kellett és nem ajándék. Isten álláspontja akkor is az volt, amit jóval később Hóseás fejez ki: „Szeretetet kívánok és nem áldozatot, az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatot.” (Hós. 6:6). És döntő volt Isten előtt, hogy az áldozat engedelmességről beszél-e, amelyet megszegtek, vagy csak szívességről, melyre nem szorult rá. Így fejezi ezt ki az ige: „Vajon kedvesebb-é az Úr előtt az égő és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség” (I. Sám. 15:22). Ábel ezeket érezte meg szívében. Nem könyvelhetjük úgy el a dolgot, mint foglalkozásuk kézen fekvő következményét és Káin sorsát, mint valami „foglalkozási ártalmat”. Két különböző világ két féle állásfoglalása volt ez az áldozat. Istennel kapcsolatban pedig csak egyetlen álláspontnak van helye. Tudatosan, vagy ösztönösen, de elejétől fogva: KEGYELEMBŐL – HIT ÁLTAL! e. Megfigyelhető, hogy ebben a két áldozatban egyformán nincs oltár, nincs tűz, nincs fel- vagy leszálló füst. Ha volt is, - ezek a materiális tényezők nem voltak feljegyzésre méltók. Így maradt egyetlen központi tényező az áldozatban az, hogy „rátekintett az Úr, vagy „nem tekintett rá az Úr” egyiknek, vagy másiknak az áldozatára. Az áldozók említett azonossága mellett hangsúlyozottan k e g y e l e m volt, ha nem tekintett rá bárkiére is. Ez a mód azonban személyválogatónak tünteti fel az Urat, márpedig ő 146 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
nem személyválogató. Láttuk az emberi m a g a t a r t á s különbözőségét, melyre az Úr Ábelnek adott pozitív választ. Ez pedig az ige így fejezi, illetve elemzi ki: „H i t á l t a l ajánlott fel Ábel é r t é k e s e b b áldozatot, mint Káin, és ez által nyert bizonyságot arról, hogy ő i g a z , mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél” (Zsid. 11:4. Új fordítás) f.
Az emberi kíváncsiság örök törvényei szabják meg azt az állandóan kísértő kérdést, hogy miről tudták meg hogy Isten melyik áldozatot hogyan fogadta? Gyermekek számára, érzékeltetésül szokták emlegetni, hogy az Ábel áldozatának a füstje felszállt, a Káiné lecsapódott. Ez igaz is lehetett, - ha egyáltalán volt tűz, - mert a juh kövérsége, gyapjának zsíros tartalma táplálta a tüzet, míg a föld nyers gyümölcse lefojtotta azt. Ez, ha még igaz volt is, akkor sem volt lényeg. Isten semmi ilyen fizikai jelet nem használt fel üzenetként e történetben. Nincs az igében! Akkor hát miről tudták, hogy mi volt az Úr véleménye az áldozatokról? Arról, hogy Ábel hitte ezt, - és joggal. Káin nem hitte, - és joggal. Ennyit tudunk, elégedjünk meg vele.
g. Végül azt kell leszögeznünk, hogy ez volt az első emberi áldozat. Abból, hogy ketten mutattak be, külön, és másnemű áldozatot, következtethetünk arra, hogy ez bizonyos mértékig: 1) versengéshez vezetett, (kire tekint az Úr?) 2) jóslásra adott alkalmat, (kinek az életformáját hagyja jóvá az úr?) 3) a kérdés kísértésével járt, (kit értékel többre az Úr?) 4) kísérletezés jellegű volt, (mivel engesztelhető ki az Úr?) 5) a hit próbájának bizonyult. (kinek a hitére válaszol kegyelemmel az Úr?) Az első négy vitte kudarcba Káint, az utolsó hozta meg Isten győzelmét Ábel felett. Az első nagy illusztrációja volt annak az alapigazságnak, hogy „Kegyelemből tartattok meg hit által: és ez nem tőletek van: Isten ajándéka az.” (Ef. 2:8).
147 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
4.A bűn – ismét – az ajtó előtt E fejezetem főszereplője Káin. Ábel ugyanis áldozatában felszálló hitével, - az éppoly kárhozatra méltó bűneit, már az ajtó mögé rejtette. Ajtója „szemöldökfáján” ugyanis ott a bárány vére emlékeztetőül az ítélet angyalának. „A vér jelül lesz nektek a házakon, amelyekben ti lesztek s meglátom a vért és elmegyek mellettetek, és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre…” (II. Móz. 12:13). Káin nem menekült a vér mögé, hanem „nagy haragra gerjedt és lehorgasztotta fejét”. Lehet ezen csodálkozni? Mi nem éppen így tennénk? Nyíltan kimondom, hogy ugyanazt a végzetes utat kezdenénk el. A Káin szimpatizánsainak ezt üzeni az Úr: „Jaj nekik, mert a Káin útján indultak el!” (Jud. 11). A Gal. 5:20 a haragot a „Test cselekedetei” közé sorolja. Tehát nem egy belső állapot, hanem kifelé sorolja. Tehát nem egy belső állapot, hanem kifelé ható aktivitás. Egy sorban a paráznaság, bálványozás, gyilkosság, részegeskedés tetteivel. Most nem akarok a harag teológiai elemzésével foglalkozni. Lehetne. Inkább arra kívánok rámutatni, hogy Jézusnak a nyolcadik parancsolatról szóló, s a Hegyi Beszédben átértékelt tartalma gyökerében ide nyúlik vissza. Jézus még szeli den fogalmaz: „Meg mondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára o k n é l k ü l , méltó az ítéletre” (Mt. 5:21:22). Jakab már realizálja Jézus szavait: „Ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös… ha nem paráználkodol, de ölsz, törvényszegővé lettél.” (Jak. 2:10-11). János, - a szeretet apostola, - még konkrétabban fogalmaz: „Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az.” (I. Ján. 3:15). Honnan veszi János ezt a nagyon is messzemenő következtetést és a hozzá való bátorságot? Éppen a Káin esetéből. Előzőleg ugyanis őt hozza fel elrettentő példának. „Szeressük egymást. Nem úgy, mint Káin, aki a gonosztól volt és meggyilkolta az ő testvérét. És miért gyilkolta meg? Mivel az ő c s e l e k e d e t e i gonoszak voltak, a testvéréi pedig igazak… és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örökélete.” (I. Ján. 3:11, 12, 15). Isten a bűnt csirájában, - még mikor „az ajtó előtt leselkedik”, - leleplezi. Ezt tette Káinnal is. Már haragja felgerjedése alkalmával óvta, attól, hogy haragja gyilkossággá érlelődjön. Jakab apostol így határozza meg a bűn keletkezésének lefelé lejtő lépcsőfokait: „Mindenki a. k í s é r t e t i k , - amikor fonja és édesgeti a tulajdon b. k í v á n s á g a , - a kívánság megfoganván c. b ű n t – szül, a bűn pedig teljességre jutván d. h a l á l t – nemz.” (Jak. 1:14-15). 148 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Káin esetében pontosan feltalálhatók ezek a lépcsőfokok. Ismételjük az ő esetére a fenti igét. a.
K í s é r t é s e a megátkozott földhöz való ragaszkodás. „Földmívelő lett”. Az ott és akkor – a bűneset utáni generációban – az átok figyelmen kívül hagyását jelentette.
b.
K í v á n s á g a , hogy az ő életformáját ismerje el Isten, szerinte valónak. „Áldozatot vitt az Úrnak a föld gyümölcséből.
c.
B ű n e , hogy nem az Isten akarata volt számára fontos, hanem saját akaratának isteni jóváhagyása. Mivel ez nem történik meg, ezért „haragra gerjedt és fejét lecsüggeszté”
d. Ez a harag teljességre jutván, nemzette az Ábel h a l á l á t . „Mikor a mezőn voltak, Káin Ábelre támadt és megölte őt.” Ábel vére ugyan kiömlött és kegyelmet talált az Úr előtt; az igazi halált, - az örök kárhozatot, - Káin és szellemi utódai számára nemzette a bűn. Jézus törvényátértékelésében is arra hív fel, hogy a gyilkosság bűnétől még akkor kell menekülnünk, amikor az „csak” harag. Minden harag egy „mini” gyilkosság. Csak gátlásaink óvnak meg attól, hogy elégtételt ne vegyünk azon, akire haragszunk. Az első ember után, annak első két gyermeke életében a bűn ismét az ajtó elé került, sőt az ajtón belülre is. A szívbe. S a harag gondolata megszülte a gyilkosság bűnét. Látjuk, hogy az ember végzetesen eljegyezte magát a bűnnel. Szinte bűnkényszer alá került. Nincs hát mentség? De igen! Ha Isten azt mondta Káinnak, hogy „te uralkodjál rajta” (az új fordításban: „uralkodhatsz”), - akkor ez azt jelentette, hogy Isten tudta, hogy akkor még volt Káinnak erre lehetősége. Valószínű, hogy az ő esetében ez teljes életforma változással lett volna azonos. (Pl. Ha Isten az Ábel ajándékára tekint, akkor nem leszek tovább földmívelő, hanem az Ábel kipróbált útját járom, hogy én is kedves legyek az Istennek.) Ha a Káin áldozata valóban annak kutatása lett volna, hogy mi kedves és jó az Úr szemei előtt és nem annak megmutatása, hogy íme, ki vagyok én! És amikor „nem tekinte az Úr Káinra és az ő ajándékára akkor nemhogy kedves kívánt volna lenni Isten előtt, hanem szinte rajta akart bosszút állni testvérének megölésével. Káin gondolatmenetéből azt olvashatjuk ki: megölöm Uram a kedvencedet, aztán csak én és az én fajtám marad neked. Meglátjuk mit tudsz tenni akkor? Istent ezzel nem hozta nehéz helyzetbe, magát azonban kizárta az Isten szívéből. Isten azt várta Káintól, hogy felülvizsgálja cselekedetét. Erre fel is hívta a figyelmét. „Ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz”, - nem „lehorgasztott”, „lecsüggesztett” fejjel. Lényegében ismét az apai-anyai bűn ismétlődik meg a Káin életében: Beszélhetsz nekem Uram, én megyek a magam kívánsága után. Az ember ismét az engedetlenség kategóriájában. A bűnt nem számolta fel, tehát halállá érlelődött az. 149 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Mint tiszta földből az eső után kibujkáló gaz, úgy mutatkozik Káin történetében az eredendő bűn átöröklése. Elszórtan már említettem őket, most egyszerre aktualizálódnak: a név, a foglalkozás, az életút, az ajándékválasztás stb. régóta kísérő jelenségei egy bűnös örökség felburjánzásai. Mekkora kiábrándulás a szülők számára, akik az „asszony Magvát” várták fiukban és testvérgyilkost hoztak világra benne. És ezt azóta számtalan variációban szüntelenül ismétlődik, sőt bizonyos mértékig fokozódik is. Társadalmi méretűvé vált már a káini út. „Egyszer – aztán – azt mondta Káin a testvérének, Ábelnek: Menjünk ki a mezőre! (Ábel mit sem sejtve engedelmeskedik.) Amikor a mezőn voltak, rátámadt Káin a testvérére, Ábelre és meggyilkolta.” Mit mondhatott neki elvakult indulatában? Azért akarja megölni, mert rátekintett Isten az áldozatára? Vagy azért, mert kedveltjének megölésével akar megfizetni Istennek, mert nem az ő gazdagságát ismerte el követendő életformának? Bármilyen ürügyet hozott fel az szánalmas volt egy előre megfontolt testvérgyilkosság indokolására. Történetünk csak ebben a konkrét esetben és helyzetben nevezhető „testvérgyilkosság”-nak. A továbbiakban azonban, amikor általánosságban beszélünk Káin tettéről, kifejezőbb két okból is általában gyilkosságról szólni és általános gyilkosságnak minősíteni az esetet. Először azért, mert Káinnak nem csak választása volt. Ha már gyilkosságba vitte életformája csak apa-, anya-, vagy testvérgyilkosság közt választhatott. Más felől tudomásul kell vennünk, hogy egy vérből eredtünk, s így minden gyilkosság „szegről-végről” testvérgyilkosság is. Azóta is minden háború előre megfontolt testvérgyilkosság. Káinok rohama, válogatás nélkül, rokonok és Ábelek ellen. Milyen indoklás háríthatná el ennek ítéletét? Bizony még a „kényszer” indoka sem, a „parancsra tettem” szituációja sem teszi jogossá a gyilkosságot.
150 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
5. Vér kiált a földről Istenhez! Isten másodszor érdeklődik az elveszett ember után. Először Ádámot keresi önmagán: „Hol vagy?” (3:9) Másodszor testvért keres a testvéren: „Hol van Ábel a te testvéred?” Isten számon kér „minden igaz vért, mely kiömlött a földön, az i g a z Ábelnek vérétől… X-nek véréig, akit megöltetek.” (Mt. 23:35) Nem kevesebb felelősséget ró Jézus Lukácsnál a káini világra: „Minden próféták vére, mely e világ fundamentumának felvettetésétől (tehát predestinative) fogva, kiontatott, az Ábel vérétől fogva… számon kéretik e nemzetségtől.” (Lk. 11:50-51). Semmi kétségünk nem lehet az iránt, hogy a Golgota óta kiontott igaz vér, még súlyosabb számonkérés tárgya lesz. És ez a számonkérés a „jaj néktek”-sorozat egyik tagja! Káin válasza a számonkérésre, hazugság. „Nem tudom.” Pedig „jaj azoknak – is – akik a vétket hazugságnak kötelein vonszolják és a bűnt, mint szekeret köteleken.” (És. 5:18). Úgy gondolkozott Káin is: „Szövetséget kötöttünk a halállal és egyezségre léptünk a holtak hazájával. Ha jön az elsöprő áradat, nem ér el bennünket, mert a h a z u g s á g l e s z o l t a l m u n k … ” (És. 28:15) Isten végzése ezzel szemben az, hogy „aki hazugságot szól, nem állhat meg szemeim előtt…” (Zsolt. 101:7). Így történt, hogy Káinnak azóta sem lett megállása Isten előtt. A hazugság mellett másik mentőöve Káinnak a felelőtlenség: „Talán őrizője vagyok én a testvéremnek?” Káin nem tud olyan megbízásról, amely őt felelőssé tette volna Ábelért. Később Jákób már ráterhelte ezt a felelősséget fiaira: „Szinem elé ne kerüljetek, ha a ti atyátok fia veletek nem lesz.” (I. Móz. 43:5). Nagyon jól tudja azért ezt Káin is. Hiszen kérdésben ott lappang a felelet. A törvény szövetsége előtt ugyanaz az evangélium uralkodott, amely a törvény csődje után. Erről pedig azt írja Jeremiás: „Törvényemet az ő b e l s e j ü k b e helyezem és az ő s z í v ü k b e írom be…” (Jer. 31:33) Volt Káinnak erkölcsi törvénye, amely őt megállíthatta volna a gyilkosság felé vezető úton. Arról nem is beszélve, hogy Isten személy szerint is felszólította, hogy uralkodjék a ráleső bűnön. Lehet, hogy az isteni figyelmeztetés idején Káinnak nem volt még gyilkossági szándéka, de Isten már jól tudta, hogy mivé forrnak ki Káin indulatai. „Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél?” Erre bizony nem lehet egy szóval felelni, mert a bűn soha sem egyedül jelenik meg. Itt is nyomon lehetne követni a tízparancsolat (mely még akkor nem volt) szinte valamennyiének megszegését. Csak egy párat belőlük: „ha nem jól cselekszel”, „haragra gerjedt”, „elcsüggedt”,-ölt, hazudott, felelőtlen volt, alattomos (A mezőre hívja gyanútlan testvérét). Káin arra gondolt, hogy nyugodtan hazudhat, nincs ellene tanú. De íme, a „vér kiált”. Jézus beszél arról, hogyha a tanítványok elhallgatnak, a „kövek fognak kiáltani” (Lk. 19:40). Isten a vádló tárgyakat is meg tudja eleveníteni. Nem csupán jelkép az, hogy az „Ábel vére beszél” (Zsid. 12:24), sőt az „áldozata is még holta után is b e s z é l ” (Zsid. 11:4). Oh, mennyi vér kiált azóta is az Istenhez az égre, testvérgyilkosokat vádolva! Hiszen Isten „az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén” (Csel. 17:26). Ige, 151 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
hogy eleve meghatározott ideig l a k o z z a n a k és nem, hogy ez idő előtt porladjanak, gyilkosságok áldozataként. A mennyei jelenések egy mozzanata veti vissza árnyékát a tetthelyre: „látám az oltár alatt azoknak lelkeit, akik megölettek az Isten beszédéért – közöttük időrendben első lesz az Ábel lelke, - és bizonyságtételéért, amelyet megtartottak. És hatalmas hangon kiáltották… meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak.? (Jel. 6:9-10) Isten „számon kéri a kiontott vért.” (Zsolt. 9:13). Káinnál már kezdi is. És amit itt elhangzik az Isten ajkáról Káin felé, abba beleremeg az egész emberiség. „Átkozott légy e földön!” Felmérhetetlen következmény. Az első bűnnél, amely pedig az egész egyetemes emberiségre elhatott, Isten nem szánta rá magát az ember közvetlen megátkozására. Megátkozta a környezetét, megbüntette verejtékkel, szülési fájdalommal, s az ember néma engedelmességgel vette tudomásul, hogy minderre alaposan rászolgált. Káin átkozott lett. Átkozott lett. És milyen örökké tartó és terhelő az ehhez kacsolódó járulékos ítélet! „Mikor a földet műveled, ne adja az néked az ő termőerejét”. Nem volt elég figyelmeztetés a tövis és Bogáncskóró, most elvétetik a föld termőereje is. Itt ismét emlékeznünk kell arra, hogy „Káin földmívelő lett”. Ezért ezen a téren sújtotta őt Isten. Másik járulékos büntetése az, hogy bujdosóvá és vándorlóvá kellett válnia. Az „és” kötőszó biztosítja, hogy a kettő nem ugyanaz. Nem jut eszünkbe, hogy Káin itt éppen arra a nomádságra ítéltetik, amelyet Ábel önként választott, és amiért megölte őt? Káin „fellebbezéséből” azt is olvashatjuk, hogy ő sem tekintette azonosnak a két féle büntetést. Káin ugyanis fellebbezett az igazságos Isten ítélete ellen a kegyelmes Istenhez. Mi alapon? Képtelenségnek tartja azt az egymásnak való örök és véget nem érő kiszolgáltatottságot, melybe ez az ítélet taszítja. Ezért „azt monda Káin az Úrnak: Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám.” Ez a fellebbezés alapja. És a fellebbezés indoklása? „Íme, elűztél ma erről a földről (amelynek gyümölcsével még csak most akartalak lekötelezni). Az az Isten, aki még az 1:28-ban egyenesen arra szólította fel az embert, hogy „töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá”. Majd a „földet az ember fiainak adta” (Zsolt. 115:16) – most elűzi a testvérgyilkos embert erről a földről. És az embernek e földön kívül nincs életlehetősége. Ennek az ítéletnek a következményeképpen „jövevények és zsellérek” lettünk a számunkra teremtett földön. És többé „nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük” - állandóan. (Zsid. 13:14). Ez az ítélet egyik oldala, mely állhatatlanná, örökmozgóvá, nyugtalanná, békétlenné, nagyratörővé, megelégedetlenné tette világunkat, melyben azóta is mindenek harca folyik mindenek ellen. A részítélet másik oldala súlyosabb ennél. Ezért – bár Isten ajkán először ez hangzik el, - a dramaturgia szabályai szerint utóbb elemezzem azt. „Bujdosó légy!” A magyar történelem némi patinával takarta ezt a fogalmat. Az eredeti fogalmat jobban visszaadná, ha „bujkáló”-nak fordítanánk. Káin fellebbezése is erre utal. „A te színed elől el kell rejtőznöm” Az embert bűnei elől azóta is elrejtőzködésre, bujkálásra ítéli lelkiismerete. Ádámék is már 152 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
bokorba rejtőztek a bűn miatt. Káin először hazugság mögé bújik Mi pedig az önigazolás végtelen skáláját gyártottuk bűneink és elveszett voltunk takarására. Fordított nézőpontból indulva ki, bokraink sűrűjében élve úgy találjuk Urunkat, hogy „bizony te elrejtőzködő Isten vagy” (És. 45:15) És ha hiányoznék is jelenléte, akkor is csak azt állapíthatjuk meg, hogy „vártunk téged ítéleted ösvényén óh Uram! Neved és emlékezeted után vágyott a lélek.” (És 26:8) – de í t é l e t e d ú t j á n . Csak ott van okunk és lehetőségünk várni őt. És, ha mégis kegyelemmel érkeznék, ez már az ő szeretete. Káinnak az a félelme, hogy „akárki reám talál, megöl engem” – később keletkezett és utólag ráruházott félelem, mely a történet keletkezésének, vagy gyűjtésének idején már jogszokás volt. Az ugyanis, hogy a közösségből kiátkozott bűnöst, bárki büntetlenül megölhette. A vérbosszú törvénye ez. Nem volt helye az emberiség között és nem lehetett sírja a temetőben. Káinnal kapcsolatban ez naivitásnak látszik, hiszen szüleivel együtt négyen voltak volna az egész világon. Közössége sem volt, amelyikből kiátkozható lett volna stb. Sokadszor ismétlem az olykor illogikus történet nagyon is logikus teológiai mondanivalóját. Végül is ez nem történelemkönyv, hanem kijelentés hordozó. Az örökérvényű mondanivaló pedig itt az, hogy aki emberi szemmel nézve is extrém bűnöket követ el, önmagát zárja ki ez által a közösségből. Isten átkának autómatikája ez minden időkre. Az ilyen embernek számolnia kell azzal, hogy környezetében erkölcsi halott lesz. Akárki talál reá, nem veszi ember számba őt. S az ítélet vége egy „relatív” kegyelem. Nincs ugyan megbocsátás, ítéletmódosítás, újabb evangélium. Nincs. Marad a zord ítélet, az elvettetés. De Isten „megbélyegzé Káint”. Az új fordítás szerint: „jelet tett az Úr Káinra”. Én az első fordítást kifejezőbbnek tartom, bár a magyarban hozzátapadt megszégyenítő karakterét elvenném. Itt ugyanis arról van szó, hogy akit, vagy amit megbélyegeznek (elbillogoznak), arra valójában tulajdonjogot vezetnek rá. A jószágon a „billog”, a dinnyén a termelő névjele, az ajtón a névjegy azt jelentik, hogy ami e jelek mögött van az annak jogos tulajdona, aki azt „elbélyegezte” magának. Így és ezért jelölte meg Isten a maga bélyegével Káint. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt a gyakorlatot sem, hogy a tetten ért bűnöst „szégyen bélyeggel” bélyegzik meg. Isten bélyege Káinon a szégyen hirdetése mellett is a tulajdon elismerésének jele volt. Benne Isten tulajdonába vette a bűnös embert és bélyegével megóvta őt a vele egyformán bűnös embertársak ítéletétől. Magának tartotta fenn az ítélet jogát Káin felett. És ha ezt valaki elvette volna Istentől azzal, hogy maga bíráskodik Káin fölött, annak az Isten ítélete szerint „hétszeresen kellett volna” bűnhődnie. Káin megbélyegzése közvetlen érintkezést hozott létre a bűnbeesett Káin és tulajdonosa, az Úr között. Meggyőződésem az, hogy ez a megbélyegzés egy „negatív evangélium”. Azért negatív, mert nem jelent szabadulást és azért evangélium, mert viszonylagos védettséget élvez általa a kínok világa. Azért negatív, mert az „asszony Magvát” nem aktivizálja érdekében. És azért evangélium, mert a legfőbb Emberölőt tiltja el Káintól. Negatív azért is, mert nem hoz hitet a Káin számára, de evangélium azért, mert a hitre jutás lehetőségét megadja a prolongáció.
153 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Még a káinok feletti hatalmát is megtöri Isten a Sátánnak e bélyeggel, a nagy harcot a Golgotára időzítve az „asszony Magva” és az „Emberölő” között. (Jn. 8:44, I. Jn. 3:8). Nem mondja ki ez az ítélet – és ez az evangélium negatív vonása, - hogy a káinokat nem fogják megölni, de kimondja azt, hogy hatványozott lesz a Káin gyilkos Káinok büntetése az Ábel gyilkos Káinokéval szemben. És amíg ez alatt a részleges védettség alatt állnak a Káin ivadékok, addig mindig van lehetőségük átkos, bűnös voltukból megtérni az „asszony Magvá”-hoz. És ez az evangélium. Az ember döntési szabadsága megmaradt, de a bűn vonzáskörétől determinálva. Döntési szabadsága birtokában bűnösen is, megátkozottan is az ember ember maradt. És ez ott és akkor, abban a helyzetben határozottan evangélium volt. Negatív evangélium. Hogy mennyire így volt, azt Jézus és a tetten ért asszony esete mutatja. Bűnös volt. Tetten érték. Megbélyegzett volt mindkét értelemben. Jogos volt a megkövezése. De védettségben is volt. Megmaradt döntési szabadsága. És bár elveszett volt, megtért. Ember maradt. Az Ábel vére az égre kiáltott és onnan borzalmas válasz érkezett a földre. A káinok homlokán ott a bélyeg. Élniük kell! S ha minden kor káinjai rátalálnak arra, akit szintén megöltek, de akinek vére j o b b r ó l b e s z é l , mint az Ábel vére, - akkor megmenekültek. De c s a k az „asszony Magvának” vére takarhatja el az Ábel és követői égre kiáltó vérét.
154 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
6. Édentől keletre Az embernek bűne és büntetése egyaránt kiterjedt. Mekkora út a 2:8-tól a 4:16-ig! Az elsőben az ember még „az Éden b e n , keleten” tartózkodik, míg a másodikban „az Éden t ő l keltre” került. Az első bűn még „csak” k i ű z t e az embert az Éden b ő l, a második már e l ű z t e őt az Éden t ő l i s. Sajnos ez nem szójáték és nyelvgyakorlat csupán, hanem az ember bűnös, elveszett állapotának helyzetmeghatározása. Bizonyára nem ok nélkül örökítette meg a Szentírás az Édenből kifolyó négy folyóvíz létezését és folyásának irányát. E négy folyótól öntözött gazdag vidékről tudott a babilóniai hagyomány, sőt a mai hagyomány is őriz róla az araboknál emléket. Nincs jelentősége számunkra, hogy földrajzilag igazolhatók-e ezek a folyók. A kíváncsiak megnyugtatására mégis annyit, hogy legvalószínűbb feltételezések szerint a Perzsa öböl síksága felel meg a földrajzi leírásnak. Ismétlem, hogy számunkra a hozzájuk fűződő kijelentés az egyedül lényeges. Ez pedig arról szól, hogy az Édenben egyetlen bővizű folyamról van szó (a Perzsa öbölből dagály idején messze feltörő víz, mely azt a benyomást kelti a primitív emberben, hogy onnan érkeznék, mint kifogyhatatlan tárolóból). Innen négy folyamra szakadva kifolyik a f ö l d -re. Itt pneumatikus okból más az Éden és más a rajta kívül elterülő „föld”. Onnan folynak, egy közös folyamból ki az Édenen kívüli „földre” és megöntözik azt. Az Édenből kiűzött ember számára, - egy felől hozták ezek a vizek az elveszett Éden üzenetét. De hozták, - ha tövissel és bogáncskóróval terhelten is, - a föld termőerejét. Ugyanannyira, hogy ez a szituáció arra csábította Káint, hogy az Éden mellett maga létesítsen a maga számára egy Édent, amely az atyja által leírt kerthez hasonlítson. Ezért a kifolyó vizek mellett fákat ültetett, irtotta a tövisét és a kórót. Ezért lett ő földmíves. Azért, hogy megmutassa, hogy a „kész kollekcióból” maga is meg tudja valósítani az elveszett Édent. A káini próbálkozás az ember örök kísértése maradt. Az ugyanis, hogy az Isten által létrehozott anyagból és eszközökkel a maga „szemétdombján” építse fel a maga sajátos elképzelésű Édenét. Történelmileg a társadalom aszerint tagozódott, hogy ez az elképzelés milyen mértékben és milyen formában sikerült. A gazdagok látszat szerint többet, a szegények kevesebbet tudtak az Édenből a maguk számára megvalósítani. Azok közelebb, ezek távolabb érezték magukat az Édentől. Istentelen társadalmi törekvés ez, mely a szocializmust éppúgy jellemzi, mint a kapitalizmust. Az Édenből kiűzött ember Isten kerülése nyilvánul meg abban a törekvésben, hogy megvalósítva, vélt egyedi, vagy kollektív édenét, negligálja kiűzetését és az Istenével vívott párharcban győztesnek érezze és hirdesse magát. Az ember a maga támasztotta látszatokból von égboltot maga fölé, s e „kancsalul festett egekbe néz”-ve győztesnek érzi magát. De „vajon megállhat-e szíved, avagy erősek lesznek-é kezeid azokban a napokban, - kérdezi a magában bízó embert az Úr, - mikor é n számolok veled?” (Ez. 22:14) Amikor Káin „áldozatával” meg akarta venni istent ennek a szándékának, - ebből a maga építette Édenből vitte a föld termését, mintegy hivalkodva, hogy íme Uram egyéb is van, mint tövis és bogáncskóró. Szerette volna, ha 155 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Isten jóváhagyja ezt az éden-építő szándékát. Isten azonban átlátott gőgös, önző szándékán s azt Édenből kiűzött embert elűzte az Édentől is. Itt azonban már megszakadt az Édenből eredő folyók áradata és „nem adta többé a föld az ő termőerejét” az embernek. Az édeni folyókat elnyelte a megátkozott föld. Káin helyzete kilátástalan lett. De istennek mindig volt embere, sőt népe is ezen a földön. És bár Káin sem pusztulhatott el idő előtt a megbélyegzés következtében, sőt utódai sem, a föld többé nem adta nekik termő erejét édeni módon. Az édeni vizek apadni kezdtek. S bár még földünk kétharmad részét víz borítja, tudósaink már (az édeni) édesvíznyerés teóriáit kezdik kidolgozni, mert Káin világa a szó szoros értelmében katasztrofális vízhiánynak néz elébe. Isten népe számára azóta más forrásból érkezik az élővíz. Isten az ő ígéretének népét az Egyiptomból való szabadulás után erre emlékezteti. A választott nép ugyanis egy homoksivatagban találja magát. Kiégett káini földön, melyről az életvize megszökött. De az úr választott népe nem veszhet el. A megütött Kősziklából víz fakadt a pusztában. Gondolt-e valaki ott arra, hogy ez a megütött Kőszikla, az őket oltalmazva kísérő „asszony Magva”? Pedig ő volt. (I. Kor. 10:4). Esetleg Mózesnek juthatott eszébe, aki nem hitt az első ütésre abban, hogy most lép akcióba népéért az „asszony Magva”, - amikor másodszori ütéséért és azért a kétkedő kijelentéséért, hogy „avagy a kősziklából fakasszunk-e nektek vizet?” (IV. Móz. 20:10-12) – Isten azzal bűntette, hogy nem neki és nem nekik adatott a honfoglalás öröme és dicsősége. Jézus így szól a néphez: „Ha valaki szomjazik, jöjjön énhozzám és igyék. Aki hisz énbennem… élővíznek folyamai ömlenek annak belsejéből. (Jn. 7:37-38) Ebből az új csatornából kínálja népét Ésaiás is: „Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek …” (És. 55:1). Isten népének erre a kivételezett vízellátásra van szüksége. Erre vagyunk ráutalva. Ezékiel próféta, amikor a templom küszöbe alól eredezteti a mind szélesebben áradó folyam forrását (Ez. 47:1-12), szintén ide mutat vissza. Hasonmása ennek a Jel. 22:1-2- ben leírt forrás, mely már egyenesen Istennek és a Báránynak királyi székéből ered s az élet fájának gyümölcseit termi. Ezek a vizek azonban egytől-egyig hit által fogyaszthatók, vagy vehetők igénybe. Káinnak ezek nélkül kellett szűkölködnie, mert most már sem materiálisan, sem pneumatikusan nem érkezett víz az Édentől keletre fekvő tájakra. Az Édentől keletre semmi sincs. Vannak ugyan vízrendszerek, de ezek mellett örökélethez jutni nem lehet. Káin számára sem termette meg sem az a föld, sem az a víz az élet fájának gyümölcsét. Ezért az egyért pedig semmi sem kárpótolja az embert. Legkevésbé önámítása. Káin Édentől keletre sem változtat életmódján. Ott is letelepszik. Újraszervezi kárhozatát a maga alkotta édeni kulisszák között. Közérzete attól függ, hogy mennyire sikerül magával elhitetni, hogy nincs Isten, nincs számonkérés, nincs üdvösség és nem is volt Éden csak az atyja fantáziájában, tehát el sem veszhetett. Ha ez az önámí-
156 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
tás sikeres és nem zavarja semmi „hívő kétely”, - hogy hátha mégis mindennek a fordítottja igaz, akkor az „Édentől keletre” megalkotta magának az ember, vagy közössége az összkomfortos kárhozatot. Az ember tehát elment az Édentől keletre. Talán maga sem tudta miért. Amit ott tett azt sem tette tudatosan. Ám az Isten tervében nem „véletlenül” foglalta el helyét ez a fogalom. A keleti ember tudatában a nyugat fogalma úgy élt, mint ami elnyeli a világosságot és sötétséget statuál helyette. Ezzel ellentétben a kelet elűzi a sötétet és felhozza a világosságot. Így az ember tudat alatt is a kelet fogalmával kötötte egybe az ősevangéliumot, az „asszony Magvát”. Onnan várta a szellemi világosságot is, ahonnan a fizikai fény érkezett. Az „Édentől keletre” fogalma az Isten tervében és az ember elűzetésében úgy realizálódott, hogy amikor elérkezett az inkarnáció, az ige így jelenti be: „Meglátogatott minket a Nap támadat a magasságból” Erre kellett venni utunkat, hogy rátaláljunk az „asszony Magvára”. Édentől keletre!
157 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
7. A bűn gyűrűzése Mint, mikor egy sima tükrű vízbe követ dobnak, s az általa vetett hullám kör-körösen terjed tova, úgy terjedt Ádám bűne is és vetett mind szélesebb hullámokat utódainak elszaporodásában. A koncentrikus körök középpontjában pedig örökre ő maradt: az e l s ő Ádám. Káin bűne azért volt kiemelkedő a „bűntörténelem” során, mert ő volt a m á s o d i k ember (De nem második Ádám). És ahogyan két pont már meghatározza egy egyenes irányát, úgy az Ádám első bűnének (dogmatice neki tulajdoníttatik az első bűn), további terjedési irányát határozza meg a Káin gyilkossága. Ez az irány pedig: az ember kárhozata. Ádám bűnéről még elmondhatjuk, hogy annak iránya vertikális, mert volt lehetőség egy felfelé utalásra annak létrejöttében. „A kígyó ámított el engem úgy evém”. Káinban azonban teljesen horizontális lett a bűn iránya. (Elvileg előfordulhatott volna az is, hogy visszadobjuk a labdát a bukott angyaloknak. Erről azonban kár volna szót ejteni.) Az ige két támpontot nyújt nekünk arra, hogy a bűn továbbterjedését elemezzük és mérlegeljük. Egy felől az Ádámnál jelentkezett bűn és a Káinban végbement bűn következményeinek összehasonlítása. Másik vonal a káini leszármazottak nemzetségtáblájának elemzéséből adódik. Ha az Ádám bűnét és a Káin bűnét nézzük, magának a bűn alapjának megítélésében nincs különbség. Mindkettőnél van egy isteni igény. Ádámékkal szemben: „A jó- és gonosz tudásának fájáról ne egyél” Káinnal szemben: „A bűnnek rád van vágyódása, de te uralkodjál rajta” A bűn mindkét ember életében ugyanaz. Nem hittek Istennek ezért engedetlenek voltak vele szemben. Ez az állapot Ádámnál szakításban (a tiltott gyümölcs leszakítása valójában szakítás Istennel), Káinnál gyilkosságban konkretizálódik. Ez azonban csak a bűn megjelenési formájának a különbözősége a bűn lényegének azonossága mellett. Nézzük ezen a körön belül az eltéréseket: a. Ádámék egy külső kísértő (a kígyó) áldozataként bűnöznek. – Káin bűne már belső indulatban érlelődik. Ennek további jelentősége az, hogy „Istentől igazságban, szentségben és ártatlanságban teremtetett ember”-hez nem tapadhatott olyan bűn, amely belőle indult volna ki. Ez Isten teremtő tökéletességét cáfolná. Káin már örökölte a bűnre vezető indulatot. Az ő és utódainak elbukása már semmi képpen nem vezethetők teremtettségük hiányosságára vissza. b. Ádámnak még van egy öncsalató mentség-lánca, mely szinte Istenig megy vissza a bűn indokolásában, amikor Ádám odáig merészkedik védekezésében, hogy „A te tőled kapott asszony, akit mellém adtál …” az csábított el. Gyenge mentség, de volt benne igazságlátszat, mert csakugyan az asszony adta Ádámnak a gyümölcsöt, és az asszonyt csakugyan az Isten adta Ádám mellé. – Ezzel szemben Káinnak már
158 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
semmi külső mentsége nem maradt. Ez idő szerint még csak asszonya sem volt, akivel bűnterhét megoszthatta volna. c. Ádám még megvallja helyzetét, - s ez enyhítő körülmény az Úr előtt, ahogy azt az ígéretből is láthatjuk. – Káin lehazudja nyilvánvaló tettét. Ezzel nemcsak gonoszságának, hanem fokozódó hitetlenségének is bizonyságát adja. Annak ugyanis, hogy nem tud semmit Isten mindent látó és mindenütt jelenvaló voltáról. Csak hatalmát ismeri nagyobbnak magánál, de nem szellemét. Isten előtt csak a hitetlenségnek ezen a fokán mer hazudni az ember. d. Ádám még bokorba b ú j i k az ítélő Isten orcája elől. Isten szavára azonban azonnal előjönnek a maguk „mezítelenségében”, leplezetlenségükben és vallanak. – Káin azonban már hazugságok mögé m e n e k ü l . Egyik hazugsága az, hogy „nem tudja, hol van atyjafia” másik „mentsége”, hogy „nem tartja magát atyjafia őrzőjének”, felelősének. Azt mondhatjuk, hogy egy szellemi dzsungelbe menekül bűneivel Káin. Ma is ezt tesszük, azzal a különbséggel, hogy ez a szellemi dzsungelünk, mely rejteget minket, sokkal összetettebb, rafináltabb a Káinénál. De így is nagyon átlátszó. e. Ádámnál még csak a föld vált átkozottá s az állatvilágból egyedül a kígyó. Ők maguk egyáltalán nem. – Káin és utódai már személy szerint kerülnek átok alá és ez alól nem is ment fel semmi csak az „asszony Magva”. f.
Ádámnál a föld művelése nehézzé válik, mert tövissel és bogáncskóróval kell küzdeni, hogy visszanyerje termőerejét. – Káinnál már nem adja soha többé a föld az ő termőerejét. - Ezen az sem segít, ha növényvédő és gyomirtó vegyszerekkel próbál az ember túljutni Istennek ezen az átkán. Amennyit segítenek a munkában, annyit pusztítanak az egészségen és a biológiai egyensúlyt megváltoztatják a föld termőereje rovására.
g. Ádámékat Isten még csak k i ű zi az Édenből. Úgy, hogy oda csak az „asszony Magva” segítségével juthat vissza az ember, az élet fájához. – Káint már ítélete e lűzi az Édentől – keletre, hogy ott várja meg, amíg „nem lesz sötét ott, ahol most szorongatás van… a nép, mely sötétségben jár, lát nagy világosságot, akik lakoznak a halál árnyékának földében fény ragyog fel fölöttük!… mert egy gyermek születik nékünk (az „asszony Magva”), fiú adatik nékünk és az uralom az ő vállán lészen…” (És. 9:1,2,6). h. Ádám még kap egy távoli evangéliumot az „asszony Magvá”-ban. – Káin csak a megbélyegzést kapja az „Emberölő”-vel (Jn. 8:44) szemben való védelmül. Tény az, hogy a bűnnel együtt tovább gyűrűzik a büntetés és a bűnhődés is. De lépést tart vele a kegyelem áradása is.
159 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Bizony van fokozat a bűn növekedésében és annak következményeiben. A fokozat tetőpontját az utolsó ítélet fogja jelenteni az emberiség számára. De a bűn terjedéséről is azt mondja Jézus, hogy akkorra a „gonoszság megsokasodik és a szeretet sokakban meghidegül” (Mt. 24:12).
160 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
VIII. AZ ÍTÉLET ÉS KEGYELEM LÁNCOLATA Isten nem nyugodott bele abba, hogy Ábel halálával a kegyelem láncolata megszakadjon. Káin nem volt alkalmas többé arra, hogy Isten ígéreteinek hordozója és maga idejében való megtestesítője legyen. Hiszen: „Egy embergyilkosnak sincs örökélete” (I. Jn. 3:15). Mégis valamiféle kontinuitásra Káinnak is tett célzást az Úr azzal, hogy megbélyegezte őt és ezzel a szabad prédaságtól megmentette. Tervében volt tehát Istennek, hogy továbbéljen és terjedjen a Káin vonala is. Az ő kiirtásával nem lett volna többé az embernek szabad választása hova tartozandóságát illetően. Van tehát elvetett vonal, a Káin vonala és így szabadságában áll bárkinek elkárhozni, ehhez a vonalhoz csatlakozva. Ugyanakkor azt sem hagyta jóvá Isten, hogy az emberé legyen az utolsó szó és ezzel a bűn javára döntse el a világ, az emberiség sorsát. Ábel halála után Séth-ben gondoskodott Isten a kegyelmi vonal, az ígérethordozó maradék fennmaradásáról. Ez a maradék a történelem minden idejében fennáll. Akkora Istentelenséget nem enged az Úr létezni ebben a világban, amely teljesen megszakítaná a kegyelem vonalát. Sem a próféták üldözése (I. Kir. 19:18), sem a Néró és Diocletianus-féle keresztyénüldözések, sem az ellenreformáció gyilkos inkvizíciója nem tudta ezt a vonalat felszámolni, pedig egyenesen ezzel a célkitűzéssel jöttek létre. Így Isten tovább és a világ fennállása alatt örökké gyakorolja az elvetett népen igazságát, a választottakon pedig kegyelmét, úgy ahogyan ezt az Éden kapujában elkezdte. A nagy ítéletig, ahol elhangzik a „Távozzatok!” és „Jöjjetek” igéje, melyben örök kifejezést nyer igazsága és kegyelme. És most lássuk e két vonal felfutását az özönvíz idejéig.
161 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
1. Az ítélet hordozói És most nézzük, hogy miképpen kísérli meg Káin és nemzetsége az Édentől keletre elterülő „helyzetben” (és nem helyen) megvalósítani Isten nélkül az elveszett Paradicsom reminiszcenciáit, ahogy az Édent más helyen nevezi igénk. Ehhez először az Éden t ő l disszidált Káin további sorsát kell tollhegyre vennem, másfelől utódainak kijelentés hordozó jelentését kell vizsgálat tárgyává tennünk. a. Azt olvassuk Káinról, hogy az ítélethozatal után, - melynek fellebbezése meghozta számára a „negatív evangéliumot”, a korlátozott védelmet a megtérés lehetőségére nyitva hagyott kiskaput, - „elment az Úr színe elől.” Ezt jelentette számára az „Édentől keletre” fogalma. El az ítélő Istentől, minél messzebb. Ez a káini életforma, mind máig legnagyobb parancsa. b. Letelepedni. Ez a második. A letelepedés akkor azt jelentette és még sok évezreden át, hogy nem vette birtokba a neki teremtett világot, csak egy m a g á n a k v a l ó részt. A többit nem tekintette életterének. c. „Nód földjén” – Tehát nem a magáén! Ez a lényeg. Az az igazság, hogy „szentségre” emeltük társadalmilag a magántulajdont. Ennek gyakorlata ide gyökeredzik. Az élő Isten népe számára isteni felhatalmazás, vagy igében gyökerező módon Isten népe számára, nincs ilyen. Egyébként a „NOD” szó azt jelenti, „MENEKÜLÉS”. Így összetételben „menekülés földje”. Nem kell tehát okvetlenül rákérdeznünk, hogy ki volt az a Nód, akiről e földet elnevezték? Ha akkor még Káinon és a szülein kívül nem volt más élőlény a földön. Attól függetlenül, hogy Ádám-Káin-Hánókh és a többiek kronológiailag nem képeznek nemzetségfát, lehetett hely a menekülés számára, és ez kapta a hagyomány keletkezése, illetve leírása idején a „Nód földje” nevet. Itt ő korához képpest szilárd várost épített. d. Megnősült. Na, erre aztán rákérdez az istentelen világ. Kit vett el, ha az anyján kívül nem volt más nő? Először is az 5:4 szerint Ádám Séth után fiakat és lányokat nemzett. Még az emberiség késő évezredeiben is társadalmi jóváhagyás kísérte a testvérek házasságát. Ez a téma egyébként az özönvíz után is felmerül. Én ezért nem ragaszkodom ehhez a jól hangzó magyarázathoz. A Szentírás hallgat arról, hogy honnan nősült, kit vett el, hogy a gyilkosság idején is volt-e már felesége, vagy utána lett. Egy biztos, hogy Káinnak lett felesége és a 4:19-ből következtetve egynejű volt. De a 17-vers birtokviszonyából is egy birtokos és egy birtok következik, tehát egy férj és egy feleség. Az is biztos, hogy felesége nem szerepelt bűnrészesként az Káin gyilkosságában, mint annak idején anyja az apja bűnében. e. „Várost épített” és mindazt, ami a város mai fogalmának csirájához hozzátartozott. Bár még tömeg nem létezett, de a város tömegigénye már megvolt. Erősséget jelentett, emberi hatalmat a városon kívüliekkel szemben. A tömegpszichózis morális, gazdasági, szociális, nihilista, hedonisíta csiráit mind magában hordozta. Dinasztiát alapít, amikor városát első fiáról „Hánokhnak” nevezi el. Ez mind a város jellemzője. Ezek alapsejtjét jelenti a Káin – még néptelen, - de „város”-t jelentő fogalma is. 162 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Nyilvánvaló, hogy úgy Káinnak, mint utódainak több gyermeke is volt és – talán nem is túl lassan kialakult belőlük a város népe. Igénk nemzedékenként csak az elsőszülötteket tartja nyilván. Hét nemzedéket sorol fel, melynek Káin az ősatyja. Utána megszakad a nemzetségek sora és az ismeretlenbe süllyed. De szaporodik a káini ág a további Ádám-Séth ivadékkal, akik számára kívánatosabb volt a káini életforma az Éden-közeli életformánál. Vegyük most sorra Káin hét nemzetségét, illetve akikkel kapcsolatban valami kijelentés, átörökítés megállapítható, akik valamiképpen ősatyjává lett egy-egy emberi kategóriának, társadalmi szekciónak, világi típusnak. a. HÁNOK ez a név csak a mássalhangzók késői alápontozásával különbözik az Énok szótól és jelentése is azonos: „megkezdett”, némelyek szerint „felajánlott”. Ez utóbbi jelentése, a mózesi elsőszülött törvény után keletkezett értelmezésnek tartom. Ez Káin elsőszülött fia. Apja, aki már maga is mint földmívelő, helyhez kötötten él, még inkább meg akarja kötni gyermekeit és várost épít velük és nevére. Ne ereszszük el fantáziánkat annak elképzelésére, hogy milyen primitív város volt ez. Nem az építészete, nem a szerkezete érdekel. Sokkal inkább a célja, az oka, a létjogosultsága. Ez egyben a „város” teológiai tartalmát is megadja. A „város” fogalmának görög változata terjedt el inkább a „polys”, mely gyökből származik a „politika” fogalma. Ha arra gondolunk, hogy a „város” fogalma ennek a későbbi kialakuló politika tartalmának adja az ősgyökerét, akkor a városnak nemcsak társadalmi, hanem teológiai megfogalmazásához is közel járunk. Jézus idejére ez a fogalom, magának a világnak a fogalmával azonosul.
A város létezését a f é l e l e m hozta létre. Emberek összefogása volt valamikkel és valakikkel szemben. Ezért a „város” első megjelenési formájában töltéssel, árokkal, garáddal, fallal körülvett települést jelentett, függetlenül a lakosok számától, sőt kultúrájuktól is. Nem az építmények, intézmények, hanem a védettség tett várossá egy lakott helyet.
A város létesítésének másik oka az ö s s z e t a r t á s valakikkel szemben. Ennek kohéziós erejét valamely hit, eszme, ideológia, de leginkább egy kiemelkedő személy biztosította.
Ez a két tényező aztán nemcsak kifelé képviselt erőt, és mutatott bátorságot, hanem összefogást jelentett a bűnözésben is. Bátrabbá tette az embereket a nomádoknál. Így a városok a bűn melegágyai is voltak. Mint ahogy ma is azok.
Hánókh városa a mai értelemben nem volt több egy bokortanyánál, de első lépcső volt a kollektív bűnözés, az Istennel való szembehelyezkedés útján.
Az az elv, hogy „ha mindnyájan bűnözünk, mindenkit csak nem kárhoztathat el az Isten” – ez a város alapelve. Ebből következnek aztán az erkölcsi süllyedés, a biztonság felbomlása, felelőtlenség, célszerű istenalkotás, bálványimádat stb. 163 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Itt említem meg, hogy Káin unokája Mekhujáél és Methusáél, valamint Káin déd, illetve ükunokája sem nevében, sem tettében nem hordoz maradandó kijelentést, azért ővelük ebben a lajstromban nem foglalkozom. b. LÁMEKH Hánókh-ot követően az, aki mellett meg kell állnunk. Mindenekelőtt nevéhez fűződik a bigámia létrejötte. Úgy látszik, hogy már kezdetben is több volt a nő, mint a férfi. Más felől a sex ezen a vonalon is korán kezdetét vette.
Két felesége van. Nevük értelme figyelemre méltó. Háda, valószínűleg „fény”-t jelent, míg Cilla „homályt”, a Lámekh neve pedig „erős férfi”. Miután az Úr egy férfi mellé egy nőt teremtett, másfelől a „ketten egy testté” lételben (Mt. 19:5) fejeződik ki a házasélet lényege, azt kell mondanunk, hogy Lámekh személyében kezdetét veszi az ember paráznasága. De az is kifejező, hogy amíg az első feleség az egy testté rendeltségben „fényt” hoz a férfi és a család életébe, addig a „harmadik személy” (akár férfi, akár nő) homályba borítja azt.
Most hagyjuk az asszonyokat, akiknek történelemalakító szerepéről most elég ennyit tudni, inkább nézzük azt, hogy egy ilyen „fény és árny” közössége, mit produkál gyermekeiben? c. Háda első gyermeke JABAL volt. Neve, s így az őskor szokása szerint foglalkozása is „vándor” volt. „Atyja a sátorban lakozóknak” Valójában őt tekinthetjük a nomád élet, szinte máig is fellelhető formáinak, megalapítójaként. Ábellel szemben, aki egy központi hely körül – Káin közelében, - nem tudjuk mekkora körzetben, pásztorkodott, - Jábál a sátoros nomádság ősatyja lett. Sátora valószínűleg bőrökből volt tövisekkel összeaggatva és fák közé erős fűfonatokkal kifeszítve. Ő már ebbe a nomád életbe viszi magával a káini-lámekhi bűntöbblet örökségét és vándorlásának nagy területén terjeszti a nomád kultúrával együtt a bűnök göngyölített növekményét. d. Háda másik fia JUBÁL. Neve „zenélő eszközt” jelent. Nevétől függetlenül is tudjuk, hogy „ő volt atyja minden lantosnak és síposnak”. Mondjuk így mai szóhasználattal, hogy ő volt a „szórakoztató ipar” ősatyja. Nem kell felettébb a képzeletünkre hagyatkozni, ha arra gondolunk, hogy a két feleség jelenléte egy családban eléggé indokolttá tette egy zenész kibontakozását az otthon közösségében. Akár a nézeteltérések okozta szomorúság eloszlatása, akár a parázna életmód kísérő és kísértő jelenségeként szólaltak meg hangszerei, mindenképp népszerűvé, kedveltté tették őt a családban. Bizonnyal előmozdította családja életmódjának társadalmi legalizálását, hiszen a „művészettel” sok bűnt lehet a tudatba becsempészni, kíséretével bagatellizálni, szokásjog rangjára emelni. Azóta is jubálfiak harsogják túl a bűn orgiáit, zsongítják a lelkiismeret jajongásait. De vajon mi lesz velük az ítélet idején?
Senki ne gondolja, hogy ezt a Háda-szülöttet akarom valamiféle művészetellenző felfogásom kifejezésére felhasználni. Isteni adománynak tekintem az Istent dicsőítő művészetet, mely úgy a zenében, iro164 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
dalomban, mint a képzőművészetben segít a bűnös embernek Isten dicsőítésében. De meggyőződésem az is, hogy a művészetek nagyobbik hányada a Jubál-fiak etikum-bomlasztó tevékenységét szolgálja. A bűn melegágya, és a társadalom züllesztője. e. Cilla pedig megszüli TUBÁLKAINT. Ez nevében viseli ősatyjának nevét és megvalósítja a Káin nevében foglalt életprogramot. Mindenféle réz- és vasszerszámok kovácsolóját. Megszülte az ipar atyját. (Csoda, hogy még szakszervezet nem kapott róla nevet). Vagy, ha így modernebb, ő volt a proletárok ősatyja! Cillától, a kisegítő feleségtől. Onnan hozta magával istentelenségének bélyegét. Úgyhogy kellett is hozzá a húga, akinek neve: Naham és „tetszetős”-t, „vigasztalás”-t jelent. Nem tulajdonítanék a neveknek olyan nagy jelentőséget, hacsak nem tudnám, hogy mekkora jelentőségük volt azoknak még évezredek multán is. Az ige legfőbb kijelentésként sokszor e korban még csak nevet ad. Ismét rá kell mutatnom arra az alapelvre, hogy ezek a mesterségek, foglalkozási és művelődési ágak nem egyetlen családon belül alakultak ki, hanem évezredes társadalmi kialakulás mozzanatait fejezi ki egy-egy család történetébe foglalva, aminthogy egy családregény is rendszerint egy egész kor keresztmetszetét nyújtja. A sátoré pitéstől a vaskovácsolásig több ezer év telik el, melyeket gyűjtögető, majd kő-, réz-, bronz-, és vaskorszakként ismer a kultur történelem. A lámeki családmonda a káini ágba illesztve sok ezer év távlatából íródott és a vaskorszak s a több nejűség ismeretében keletkezett visszakövetkeztetés a kárhozatra ítélt vonal keretében. Valójában nincs itt olyasmiről szó, hogy pl. a művészetek mindenestől a káini ág kárhozatát hordozzák magukban vagy, hogy az ipar művelőiben volna kárhozott dolog. Esztelenség volna ilyet állítani bárki részéről. Művelői közül igen sokan hűséges követői az Úrnak. Azt azonban társadalmunk keresztmetszete igazolja és felmutatja, hogy ezek a kultúr-technikai vívmányok gyökereikben ott hordozzák a társadalom elistentelenedésének minden vonatkozását. Ez a fő mondanivalója ennek a származás táblának, hogy a társadalomnak az itt feltüntetett keresztmetszete a káini szellem örökségéből vette eredetét és abban a szellemben teljesedett is ki. Ezt az általánosítást csak megerősíti az a nagyszámú kivétel, melyben e kultúrörökségek hordozói az Úrhoz megtérvén ezeket az örökölt szellemi hagyatékokat az ige által megtisztítva az Úr és népe szolgálatába állították és dicsőítették Istent általa. Ezt szemlélteti az az óhéber töredék, mely Lámekh énekeként ismert az irodalomban és formájában is a héber költészet jellegzetes típusát hordozza: a parallelizmust. Új fordításunk így adja vissza: „Ádám és Cillá
alap
Hallgassatok szómra! 165 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
Lámek asszonyai
paralel
Figyeljetek mondásomra! Meggyilkoltam megsebzőmet,
alap
Gyermeket is, ha megüt
paralel
Ha hétszeres a bosszú Káinért,
alap
Hetvenhétszeres az Lámekért.”
paralel.
Arról van itt szó, hogy Lámekh büszke ősatyjára, Káinra. Tőle származtatja magát. Ádámot teljesen figyelmen kívül hagyja. Isten Káint „megbélyegzéssel” óvja a várható vérbosszú ellen. Lámekh ezt a védelmet hatványozottan tulajdonítja a maga számára, mert már kialakulóban van a „szemet szemért” törvénye szelleme családjában. Tehát úgy gondolja, hogy ha Káin az ölésért hétszeres védelmet kap, akkor ő a v i s s z a ü t é s é r t nagyobb védettséget igényelhet. Elvégre ő nem volt kezdeményező a gyilkosságban, mint ősatyja. Ezt a védettséget meg is kapta a későbbi korban. A vérbosszú intézményének ma is vannak maradványai pl. Szicilia. Az ószövetségben ilyen védelmet nyújtottak a törvényes vérbosszú ellen a menedékvárosok. (Józs. 20). És ilyen volt pl. A csanádi katolikus püspökség területén a pallosjoggal felruházott Makó városa. (Egy közmondás is maradt ebből az időből: „Ha rossz vagy Makóra!”) Kétségtelenül mitikus elem ebben a táblában, meg a következőben is, hogy későbbi korok vetítik vissza az emberiség kezdeti időszakára. De amennyire vitatható történetisége e textusoknak éppen olyan igazak azok. Íme, a káini emberiség vonalának kezdetei. Minden későbbi bűnkonzekvencia ősgyökerét megtaláljuk benne. Ezek nőttön-nőttek és kialakult belőlük a mai káini társadalom képe. Ez vitathatatlan.
166 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
2. A kegyelem örökösei Az ember nem keresztezhette Isten gondolatát, tervét, szándékát. Ha Káin gyilkosságával véget ért volna a választott vonal története, az az Isten csődjét is jelentette volna. Már pedig ez blaszfémia. Gondoskodott hát Isten minden korban arról, hogy legyenek nevének, hatalmának dicsőítői, terveinek végrehajtói ebben a világban. Mint látni fogjuk az ige szerint a történelmet, időszámítást, kronológiát ez a vonal viszi végig a történelmen. A. Miközben a bűn egyre szélesebb íveléssel hömpölyög és a káini szellem meghódítja a világot, Isten éppoly megszakítatlan folyamatban érvényesíti kegyelmét az emberen. Káin még megölte Isten első kegyelembe fogadottját, - ezzel kizárva magát a kegyelemből, - de támasztott a maga számára másikat az Ádám ágyékából, Sétet. S amíg a bűn a Sét ágán is éppoly eredendő, mindenkire kiható, mint a Káin ágán, addig Isten ezt a kegyelmi vonalat h i t gerjesztése á l t a l támogatja jövendő sorsára és Teremtőjével való kapcsolatára nézve. Nem a „jó emberek” vonala ez, hanem a kegyelmezetteké. Bennük realizálódik az Isten szeretete, mert engedik, vágyják és hiszik, hogy az „asszony Magva” egyszer meghozza számukra a legjobb megoldást, mindabban, amiben maguk adósok maradtak Istennel és emberekkel szemben. Nézzük ennek a vonalnak az alaki struktúráját. a. Egy felől meg kell állapítanunk, összehasonlításként, hogy a káini vonalon nincsenek évszámok. Sem arra vonatkozólag, hogy ki meddig élt, sem arra nézve, hogy mikor nemzett, vagyis sem születés, sem halál nincs e népnél számon tartva. Ez a kezdeti „időtlenség” a káini vonalnak az egyetemesség felé haladó tendenciáját jelzi. Ez az ág nem kíván a kegyelemmel élni, tehát életkora nem kegyelmi idő, s így nem is érdemes megörökítésre. b. Míg a káini ágnak nincs tovább névszerinti láncolata, - Lámektől átveszi az egyetemes emberiség e vonalnak szellemvilágát, és csak kiugró egyedeiben tünedeznek fel képviselői az üdvtörténet során, mint a Sét vonalának örök ellenzői; - addig a Sét vonala – míg csak el nem érkezik az „idők teljessége”, az „asszony Magvá”-nak megjelenése, - név szerint és megszakítatlanul fel van jegyezve, igei névjegyzékben vannak nyilvántartva. A Lk. 3:36-38 verseket összevetve az I. Móz. 5-el a legteljesebb azonosságot találjuk. (Kár, hogy az új fordításban e két helyen ugyanazok a nevek nem azonos írással találhatók meg.) B.
Igénk szerint a teremtéstől az özönvízig tíz nemzetség van felsorolva. Más népek mondavilágában is, ahol van özönvízről tudomásunk, azt megelőzően tíz generációt jelölnek meg. A tízes szám a számszimbolikában a „teljesség”, telítettség, beteltség száma. Ezekben a fogalmakban is valami kerekséget kíván jelölni, hogy pl. Tízparancsolat, tized stb.
Meggyőződésem, hogy ez a tíz nemzedék még ezzel a felhatványozott életkorral sem arra való, hogy az emberiség bármily történelmi korszakához kronológiát lehessen belőle összetákolni. Teológiailag úgy fogalmaznám 167 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
meg ezt a jelenséget, hogy a tízes szám az első betelt mértékre, az első „idők teljességére”utal, amely után nem remélhetett további kegyelmet a káini szellemű emberiség. Persze ez a Jézus korához képpest az „anti-idők teljességét”jelentheti csak. Ha most itt mégis felvázolom ezt a -–bizarrsága mellett is igen szabályos genealógiai táblát, azért teszem, hogy annak szabályosságát szemléltetőbben mutassam fel, és a belőle levonható teológiai konzekvenciákat is ábrázolhassam. Mint látni fogjuk, még e kronológiai képtelenségben is rejtőzik isteni igazság, teológiai mondanivaló. De egy pár benne rejtőző érdekesség is megérdemli figyelmünket. Aki ezt a táblát csak kiragadva, önmagában szemléli, az persze elámulhat naivitásomon, de továbbolvasva talán abszolvál e vád alól. Ádám teremtését veszem 0 - nulla – évnek. Sorszám
Név
Született…-ben
Élt évig
Meghalt …-ban
1.
Ádám
0
930
930
2.
Sét
130
912
1042
3.
Énós
235
905
1140
4.
Kénán
325
910
1235
5.
Mahalálél
395
895
1290
6.
Jered
460
962
1422
7.
Énók
622
365
987
8.
Metusélah
687
969
1656
9.
Lámek
874
777
1651
10.
Noé
1056
950
2006
E tábla szerint az özönvíz: 1656-ban a. Az első, ami ebből a táblából szemünkbe ötlik az, hogy az özönvíz idejére valamennyi „kiválasztott” családfő meghal. Metusélah éri meg az özönvíz évét, de bizonyos, hogy a „vizek áradása” előtt hal meg. Rajta kívül még Noé éri meg az özönvizet, de ő túlélője is annak. Ez azért fontos, mert az özönvíz idejét megérők az özönvíz, - tehát egy kollektív ítélet által vesztek el. Metusélah, - akit népszerűen Matuzsálemnek nevezünk, - annyira az emberi kor végső határát érte meg az özönvíz évében, hogy sokkal inkább arra kell gondolnunk, hogy az özönvíz érdekében érte meg ezt a legmagasabb emberi kort, mintsem az özönvíz ítélete számára. Mivel Metusélah a kegyelmi vonalban van beillesztve, nem érhette őt a többiek ítélete. Másfelől Noénak az utolsó percig szüksége volt egy tapasztalt h í v ő t estvérre, aki az ő hitét egy nevetségesnek látszó és a közvéleménnyel szemben álló akcióban erősítse, bátorítsa. Ezért élt é p p e n e d d i g Metusélah. 168 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
b. Másik, amit megfigyelhetünk a táblából az, hogy az első három, aki elhagyja a földet: Ádám, Ábel és Énók. Ezek közül az első az egész emberiség ő s a t y j a , a második: a m e g ö l t f i ú , míg a harmadik, „az eltűnt” nem más, mint a m e g d i c s ő ü l t s z e l l e m , akit magához vett Isten. Vajon mennyire mítosz egy történet, melynek „mitikus” alakjai és „legendás” idői meghatározásai, mennyire logikus és számtalan későbbi tanítás számára képletül szolgáló teológiai igazságot szimbolizálnak? Énóknak a hetedizigleni utódnak az elragadtatása még a Sét halálát is megelőzi, aki pedig neki szépapja volt. c. Magának ÉNOK-nak a személyéről az eddigieken túl még annyit, hogy egedül neki volt névrokona a káini vonalban és ő adta (megkülönböztető alápontozással) az első város nevét. Ez: HÁNOK vagy ÉNOK. Énok éveinek száma megegyezik az év napjainak számával. Háromszázhatvanöt évig élt. Ez volt Ábelé után az özönvíz előtt ismertek közül a legrövidebb élet. A két vonalbeli név azonossága és jelentése mellett arra kell gondolnunk, hogy a káini Énók a „ f ö l d i v á r o s ” alapítója lett; míg a séti Énók a „ m e n n y e i v á r o s ” alapítója, melynek a földön csak toborzó helye van, „a világ kezdetétől annak végéig” kihívottak (eklézia) Anyaszentegyházának keretében. Ezzel kapcsolódik az a megállapítás, hogy Énók elragadtatása igen korai ősképe az Anyaszentegyház elragadtatásának. Így e tekintetben sem maradt kijelentés, illetve jelzések nélkül a korai emberiség. A fentebb jelzett Szentháromság képe is hozzájárul ehhez a jelrendszerhez. Nem valószínű, hogy ezt ott ők felfedezték, de a Szentírás isteni ihletettségének akkor is jelentős igazolása, hogy tudat alatt olyan korai kijelentések jelentek meg, amelyek mind máig érvényesek és mérvadók. d. Még mindig ÉNOK-nál maradva, vessünk egy pillantást a káini vonal hetedik tagjára: Bámekre, párhuzamban hozva őt a séti vonal hetedik tagjával Énók-kal. Magatartásuk, különböző előjellel bár, egyidejűvé teszi őket. Lámek a káini vonal gonoszságának, a bűn sokrétűsége keletkezésének éppúgy képviselője, mint a maga vonalán Énók a kegyesség és ennek isteni akcepciója felmutatásában. Ezért is fűzte a hagyomány az Énók nevéhez a róla elnevezett „Énók könyvében” (a Kr. e-i századfordulón 100 körül keletkezett), az első bűnbánatot prédikáló bizonyságtételt. Látomásokat tulajdonít neki, melyek az alvilág és a menny ismeretét és distinkcióját tulajdonítják neki. Teológiai konkluzióm ezzel kapcsolatban az, hogy az emberiségnek egy kicsiny része a teremtő Isten iránti hűséggel hirdette a bűn ítéletét a bűnöző emberben. Tehát evangelizált. Megtérésre hívott. Bűnbánatot hirdetett. Ez kedvessé tette Isten előtt. Erre utal a Zsid. 11:5 is. „Hit által vitetett fel Énók, hogy ne lásson halált és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert afelől, hogy k e d v e s volt Istennek. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni.” Ez még Énóknál is feltétel volt. A két hetedik egybevágó szerepre azt jelenti, hogy egyszerre érett meg a világ ítéletre és kegyelemre. De azt is, hogy addig nem hozott az Út általános ítéletet az emberiségre, amíg nem hirdettette és nem bizonyította Énók elragadtatásával a kegyelem igéit.
169 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
e. Vessünk egy pillantást az „elhalálozás sorendjében” következő, s ennek a kegyelmi vonalnak névadójaként szereplő SÉT személyére. Sét nevét maga Ádám magyarázza meg: „adott – úgymond – (énnékem) az Isten (más magot) – t.i. Ábel helyett, akit Káin megölt. Káinnal már az első akciójában meg kellett tapasztalnia, hogy Istennek egy-egy választottját, martyrionba kergetheti, megölhető az szeme láttára, de az Isten népét nem írthatja ki, mert az Isten másik magot ád a megölt helyett. Így lett kezdettől a mártírok vére magvetés. Hogy Káin és Sét között milyen „testvéri” kapcsolat jött létre azt ne is vitassuk. f. ÉNOS nevéhez fűződik „az Úr nevének segítségül hívása” (4:26). Bizonyára a gonoszság és erőszak involválta ezt a segélykiáltást, ezt az Úrhoz fordulást. Ez a tény egyben a káini ág gonoszságának gyors fejlődését is mutatja. Az itt használt többes szám („Akkor kezdték”), arra utal, hogy a generációk névadói nem egyedül voltak az Isten tisztelésében, hanem példájukon mások is az Úr felé fordultak. Tehát kezdettől fogva volt ilyen „segélykérő közösség”. De felvett ez a segítségül hívás ténye egy másik kérdést is. Kivel szemben volt szükség erre a segítségre? Ádám-fiakkal szemben fordultak segítségér Istenhez az Ádám-fiak. Énós pedig Ádám unoka, Sét fia. Ekkor még elevenen kellett élni az egy vérből származás tudatának.
A hívő lelkületét már akkor jellemezte az az álláspont, hogyha Istenét követte, akkor nem egymással szövetkezett egymás ellen, hanem Istenét hívta segítségül, rábízva a bosszúállást, az igazságszolgáltatást. g. Ebbe a csoportba azokat a sét-ági ivadékokat fogom egy csoportba, akik különösebb kijelentést adó tetteket nem hagytak számunkra. Ezek közé tartozott Ádám dédunokája KÉNÁN. Neve azt jelenti „szerzett”. Ez inkább a névadót dicséri. Aki ugyanis ezt a nevet adta gyermekének az nem tulajdonította magának annak életét. MAHALÁLÉL neve talán azt jelenti „Isten tábora” isten népe? De ez is bizonytalan. JERED neve „leszármazást”-t jelent. METUSÉLAH neve azt jelenti, hogy a „hajító lövés embere”. íjászra gondolhatunk. Róla már tettem említést. E nemzetség utolsóelőtti tagja LÁMEK, kinek azonos nevét a másik ágon már taglaltam. Ez a csoport sem nevében, sem tettében, sem a táblázatban elfoglalt pozíciójánál fogva nem hordoz különös kijelentést. Így többet én sem foglalkozom velük. Meg kell említenem, ha már a tízes generációból indultam ki, hogy e tábla utolsó neve NOÉ, mint egy következő időszak „utó-Ádámja” (nem második Ádám, mert az Jézus), külön fejezetbe kívánkozik. Mindent egybevetve, látjuk, hogy nem vetette el Isten az ő teremtményét bűnei ellenére sem végérvényesen. Mindenkor hagyott magának népet, mely h i t á l t a l kapcsolódott hozzá. Ez a puszta tény már magában is e v a n g é l i u m . Ha pedig még azt is tudomásul vesszük, hogy ezt a népet jelképesen n é v s z e r i n t is nyilvántartjuk, akkor azt is tudomásul kell vennünk örömmel, hogy személyre vetítetten munkálkodik a kegyelem. Ennek bizonysága a kegyelem örököseinek nemzetségtáblája, de az a tény is, hogy Mózestől (II. Móz. 170 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!
AZ ATYAISTEN EVANGÉLIUMA
32:32), Ezékielen át (Ez. 2:9) a Jelenések könyvéig (Jel. 3:5) azaz egész kijelentés tud az „Élet könyvéről” melyben e nemzetségtáblához hasonlóan név szerint és személy szerint vannak nyilvántartva Isten választottai. Ez az Élet könyve egykorú az Élet fájával, melynek gyümölcse a megváltott ember. Semmi kétségünk sem maradhat a felől, hogy az egyetlen evangélium ősi gyökereinél járunk ebben az özönvíz előtti korszakban, mely az üdvösséghez szükséges összes kelléket magában foglalja őskijelentés, előkép, névetimológiai, égijelek, bizonyságtételek s egyebek által. Ezek a séti ágon felmutatott eleink az ő s e v a n g é l i u m b a vetett hitükkel ugyanazt a kegyelmet élvezték, amit mi is a teljes kijelentés alapján. De a tükör is volt ez a kegyelmi vonal mindenkor a káini életforma gonoszságát tükrözte. Az ellentétek voltak hivatva a két ág sorsának aposztrofálására. Itt is valóság lett, hogy „ahol megnövekedik a bűn ott a kegyelem annál inkább bővölködik.” (Róm. 5:20) Így a kegyelem gazdagsága mindig mutatója lett a bűn kitejedettségének is. Végül éppen e „kijelentéstelennek” látszó korszak mutatja fel legplasztikusabban Isten kegyelmi kiválasztásának és a predestinációnak elvét. Itt még semmi emberi, történelmi, formai kialakultság nem befolyásolja az embert állásfoglalásában. Egyedül Isten kiválasztó kegyelme, vagy elvető igazsága.
171 Idekattintva a Tartalomjegyzék elejére lépsz!