Betyárok
Angyal Bandi (1760 (?) – 1806)
"Eredeti nevén Szentmártonyi Ónody András, a legrégebbről ismert betyár. Felvidéki nemesi családból származott. Apja Ónody András, anyja Olchváry Krisztina. Családja Borsod vármegye egyik legkiterjedtebb birtokával rendelkezett. Gondos nevelésben részesült. Gyermekkorát Sajószentpéteren (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) töltötte, majd Restén és Nyíriben (Abaúj m.) a család birtokain lakott. Legkedvesebb tartózkodási helye a Dusnok puszta-i major. Kétszer nősült. Első felesége Nyíriből való, az elszegényedett nemesi Angyal család leszármazottja. Valószínűleg ragadványnévként innen kapta az Angyal nevet. Első törvénysértéseit az 1780-as években követte el. A Hortobágyon gyakran megfordult gyanús alakok: kupecek, orgazdák között. Hajdúböszörményben hat hétig tartják fogva, mire igazolja, hogy a város méneséből saját lovait szakította ki. Első ízben 1787-ben fogja el a vármegye, négy ló ellopásáért. Mire egy év múlva kihirdetik az ítéletet, elég sok bűncselekményért kell felelnie. Tizenkét ízben elkövetett tolvajlással vádolják, de csak hármat találtak ebből bizonyítottnak. Leghíresebb tette a karcagi, mezőtúri vásárok szétverése. Mindemellett súlyos büntetést róttak ki rá. Nyolc évi börtönt, közmunkával súlyosbítva. Kegyelmi kérelmére az udvari kancellária a büntetést két évre mérsékelte, s édesanyja kérelmére további hét hónapot engedtek el. Ebben nagy része volt nemesi származásának. Ez később is hasznára volt. A család kiterjedt rokoni kapcsolatai révén időnként sikerült eltussolni ügyeit. Azokból pedig volt bőven. Továbbra is tartotta a kapcsolatot korábbi cimboráival, orgazdaságba, lopásba keveredett. Börtönbe kerülésekor írta meg a maga mentségére „Apológiáját”, hibáinak, tetteinek megmagyarázását. Íráskészsége a korabeli átlagnál magasabb iskolázottságra vall. Négy vármegyében, Borsodban, Abaújban, Gömörben és Hajdúban ismerték viselt dolgait. 1799-ben a Borsod vármegyei ítélőszék újra elítélte két évre. Ónody ismét fellebbezett, de a Kancellária négy évre súlyosbította az ítéletet. Mivel Ónody nem vonult be önszántából a szegedi börtönbe, országos körözést adtak ki ellene. Ekkor már Angyal Bandinak nevezte magát. A néphagyomány és a szegedi vármegye elfogatóparancsa szerint jó kiállású ember volt, hivalkodóan cifra pásztorgúnyában járt, torzonborz bajuszát pederve viselte. Az elfogatóparancs említi, hogy több nyelven beszélt. Magyarul, deákul (latinul), németül, tótul. Angyal Bandi haláláról sokféle mendemonda terjedt el. Az egyik szerint börtönben halt meg 1804-ben, a másik szerint felakasztották, illetve kisfia halála után felhagyott a betyárkodással és békés öregségben halt meg. Az igazság az, hogy az 1805-ben kiadott körözés ellenére Angyal Bandi nem került börtönbe, 1806-ban kelevényben (gennyes kelések) meghalt. Az alakját övező legenda még életében kialakult, később több szabadlegény vette fel nevét, a lovas betyár mintájává vált. Alakja, viselt dolgai, kalandjai megjelennek a népdalokban, balladákban. Nemesi származása
1 / 16
Betyárok
miatt az úri betyár alakja nagyon foglalkoztatta a közvéleményt. Még népszínmű is készült róla Balog István tollából, Angyal Bandi címmel. Pásztorok körében elterjedt mondák szerint birtokán föld alatti istállóban vagy kazalnak álcázott rejtekhelyen tartotta lopott állatait, amelyeket egy-két éven át nevelt, és csak akkor adta el, ha biztos volt, hogy eredeti gazdája már nem ismeri föl. Népszerűsége már halála idején számottevő. 1810–20 között nyomtatott ponyvából ismerjük az azóta is legnépszerűbb, Angyal Bandi nevéhez kapcsolódó, Az Alföldre menendő Angyal Bandi nótája című balladát:
Lám meg-mondtam Angyal Bandi, ne menny az Alföldre / Tsikósoknak Gulyásoknak közibe, közibe. / Mert meg tanulsz lovat lopni ízibe, ízibe. / Majd ugy kerülsz a Vármegye kezibe, kezibe.
A kiadott ponyvafüzetek, népszínművek, majd Jókai írása még inkább elősegítette népszerűségét. A prózahagyomány szép termetéről, bátor természetéről, különleges képességeiről szól. Bár neve országszerte ismert, a róla szóló mondákat elsősorban az Alföldön, Borsodban jegyezték le. Több monda szól arról, hogy gazdag családból való, és szüleitől azért szökött el, mert a hozzá erőltetett feleség helyett szegény lányt választott. Pásztorok körében elterjedt mondák szerint birtokán föld alatti istállóban vagy kazalnak álcázott rejtekhelyen tartotta lopott állatait, amelyeket egy-két éven át nevelt, és csak akkor adta el, ha biztos volt, hogy eredeti gazdája már nem ismeri föl. Elfogásának történetét többféle monda őrzi: a) hajtóvadászatban katonákkal való heves tűzharcban került kézre; b) kastélyban fogták el; c) rejtett alagút minden kijáratát őrizték, s ott halt meg öreg korában; d) pásztorok árulták el tartózkodási helyét (betyármondák); e) felmentéséért Bécsbe ment Mária Teréziához, akitől kegyelmet kapott. Angyal Bandi emlékét még egy vasútvonal is hordozza. A 20. század elején Bács-Bodrog vármegyében Cservenka és Szabadka között megnyílt vonalat a népnyelv angyalbandinak nevezte, sőt még egy Angyalbandi nevű vasúti megállóhely is létesült."
Bogár (Szabó) Imre (Bócsa, 1842. április 6. – Pest, 1862. július 19.) "Az ország talán leghíresebb lovas betyárja volt, minden vidéken ismerték a nevét. Alföldi betyár a múlt század derekán. 1860-ban történt, hogy a gulyából hiányzó ökrök miatt gyanúba került, vallatásba fogták és 1861-ig börtönben ült. Bogár Szabó Imre 1862 nyarán
2 / 16
Betyárok
esett fogságba, s azonnal ki is végezték. Az akkor húszéves, „igen szép külsejű és arcú” betyár kivégzése nagy esemény volt Pesten. „Ezernyi ezer nép lepte el az utcákat”, amikor „Virágkoszorúval a kezében a vesztőhelyre szállíttatott”. Nyilván a nagy érdeklődés volt a fő oka, hogy az egyik legszebb betyárballada fűződik nevéhez, amely nagyon hamar kialakult és 1870/71 telén már följegyezték egy változatát. A róla szóló, országszerte ismert ballada egyike a legrégibb, legegységesebb betyárballadáknak; Bogár (Szabó) Imre neve valószínűleg csak később kapcsolódott a kikristályosodott szöveghez. A legjobb változatok néhány versszakba tömörítik életének tragikus sorsfordulóját. A ballada szövege szerint az áradó Tisza késlelteti lólopási tervét; pénzre van szüksége, mert kedvesét al akarja venni. Kocsmában csendőrkézre kerül, hiába kínálja őket borral, elfogják. Mikor felcseperedett, gulyásbojtárként szolgált. Zavaros a Tisza, nem akar apadni, / Az a híres Bogár Imre által akar menni. / Által akar menni, lovat akar lopni, / Debreceni zöld vásárban pénzt akar csinálni. / Pénzt akar csinálni, subát akar venni, / Deli Marcsát, a babáját bé fogja takarni...
Egyes változatok befejezése a kedvesétől való búcsúzásra utal, mások pedig halálát mondják el. Új stílusú dallama erősíti a hetyke, magabiztos hangvételt, amely elsősorban a 19. sz. első felének betyárköltészetére jellemző: Felállott a székre Felnézett az égre: „Jaj Istenem, sok rablásim Jutnak az eszembe!” Az 1881-ben közzétett ponyvafüzetben a hagyományos folklór- és félnépi alkotásokkal együtt szerepel Bogár (Szabó) Imre balladája. A nyomtatott lapokon való terjesztés elősegítette, hogy már a század végén országszerte ismert énekké váljon. A róla szóló betyármondák vidékenként nagy eltérést mutatnak. Az Alföldön (főként Biharban) feljegyzett mondák szerint apja és testvére is betyár volt. Együtt szerezték a nyájat, amelyet távoli vidéken értékesítettek. A marhát csellel hajtották el társaiktól, amíg valami ürüggyel a pásztorokat az állatok mellől elcsalták. Az elhagyott alföldi itatókhoz, kutakhoz kapcsolódó mondák szerint azért vált ihatatlanná a víz, mert (vagy Angyal Bandi, Fábián Pista stb.) valakinek a testét beledobta. A Dunántúlon elárvult gyerekként ismerik Bogár (Szabó) Imrét, aki az anyja megkínzásának, apja igazságtalan halálának megtorlásáért választotta a betyáréletet, a gazdagok kirablását s szegények megsegítését. A ponyvafüzetekben megelevenedő Bogár (Szabó) Imre tüzes szemű, leányokat, szép asszonyokat bolondító gavalléros betyár. Lovas csapatával megannyiszor végigszáguld az Alföldön, és főleg az úri utasokat, postakocsikat támadja meg (ezek a történetek kapcsolódnak Zöld Marci alakjához is)."
3 / 16
Betyárok
Fábián Pista "19. századi Nagyszalonta környéki betyár. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően a császári rögtönítélő törvényszék felakasztotta. Elfogásának története szerint hosszú hajtóvadászat előzte meg rejtekhelyének megtalálását, utolsó harcát egy disznóólba behúzódva vívta meg. Fábián Pista „nótás betyárként” volt ismert, Arany János két dalát közölte 1851-ben a Remény c. almanachban. Szökött katonaként említik a róla szóló balladák és balladás dalok:
Engöm hínak Fábián Pistának / A némöt szökött katonájának, / Nem viselöm szürke köpönyegit, / Nem is öszöm a némöt kinyerit. A nevéhez kapcsolódó balladák egyes változatai a hatalommal való tudatos szembenállását tükrözik:
Gyün a zsandár, mint a záporeső, / Szögény Fábián, maga van egyedül. / Ü is fordul a fegyvere felé. / Bátor szívem, szömbeszállok vélek, / Mögfelelök a magyar beszédnek...
Az alföldi betyármondák szerint Fábián Pistát híres lótolvajként ismerték. Az egyik, Biharban elterjedt monda tanúsága szerint úgy játszotta ki az elfogatására kiküldött pandurokat, hogy veszély esetén átkelt a vármegye határán, mivel azon túl a pandurok már nem üldözhették tovább. A hajdúkerület és Bihar megye határán állt csárdáról szóló monda arról tanúskodik, hogy a két mulató közötti alagút szolgált állandó biztonságot nyújtó lakhelyeként. Az alföldi pásztorok szájhagyományából ránk maradt mondák szerint Fábián Pista évekig álcázott istállóban tartotta a lopott lovakat. Bátorsága, ereje, vakmerő tettei az őellene kirendelt császári sereget megfélemlítették."
Geszti Jóska (más változatok szerint: Geszten vagy Gesztely) "Híres betyár volt a Nyírségben a 19. század közepén, számos betyármonda és ponyva könyv hőse. Akkora hírnévre tett szert, hogy az országosan ismert betyárdalok, betyárballadák közül sokat az ő nevével énekeltek. (Például:
4 / 16
Betyárok
Esik eső jaj de szépen csepereg / Geszten Jóska a csárdába kesereg / Ki-ki megyen meg bemegy a szobába / Ráborul a csaplárosné vállára…
Gazdag mondakör szól róla, de életének tényeiről keveset lehet tudni. A Borovszky-féle sorozatban megjelent Szabolcs vármegyei kötet ismerteti Geszti Jóska perét. A perben nevezetes esemény volt, amikor egy 1847-es szembesítésen Geszti rablótársa Zsíros Pista szemébe mondta viselt tetteit, minek hatására "az oroszlán erejü Gesztely József mielőtt észrevette volna a nemes bíróság, lecsavarítva kezéről a vasat, úgy ütötte arczul czinkostársát, hogy lebukott előtte". Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején fogságból szabadult és harcolt az osztrák császár ellen. Az 1850-es évek elején azonban újra elfogták. A nagykállói várbörtönből megszökött, de lelőtték. Ennek idejét egy népballada elfogatásánál évtizedekkel későbbre, 1881-re teszi. 1924-es nyírségi látogatása során Móricz Zsigmond a feljegyzések szerint sokat érdeklődödtt Geszten Jóska iránt: a hallottak valószínűleg beépültek 1936-ban megjelent Betyár című regényébe."
Milfajt Ferkó (Dabrony, 1807. április 2. – 1836. december 24.) "Bakonyi betyár, Sobri Jóska alvezére. Milfajt József és Torsa Teréz gyermekeként született vallásalapítványi majorhoz tartozó juhászházban. Pályáját urasági inasként kezdte, később szökött katona, majd juhász volt. 24 éves korában volt az első "összeütközése" a törvénnyel. A csornai úriszék két év börtönre és félévenkénti 25 botütésre ítélte. Sobri Jóska bandájába állt, ahol írástudásával ki is tűnt társai közül. Egy ideig Sobri alvezére volt, de 1836 októberében elhagyta és új bandát hozott létre Mógor Jancsival, Zsidó Józsival, Holics Gyurival, Király Jancsival, Lakat Miskával, Papp Andorral, Kiss Jancsival. A szolgagyőrpusztai Hunkár kastélyt 1836. december 8-án rabolták ki. Tettük óriási felzúdulást okozott országszerte. A Hunkár család nagy tiszteletnek örvendett, Hunkár Antal, a nemesi felkelő sereg századosaként, részt vett a Napóleon elleni győri csatában. Ezután a vérteskethelyi erdőben osztoztak meg a zsákmányon, majd Papp Andor javaslatára a majki csárdába mentek. Papp azért haragudott a derék csárdásra, mert korábban feladta a pandúroknak. Ki is rabolták a fogadót, majd mulatozni kezdtek. Itt aztán csúnya malőr történt. Kiss Jancsi, Milfajt Ferkó nemrég szerzett új puskájával úgy kupán vágta az egyik vendéget, hogy a puska tusa letört. Lett nagy veszekedés, Kiss Jancsi a töltött fegyvert földhöz vágta mérgében. A puska elsült és Milfajt lábát térd felett keresztül lőtte. A sebesült betyárt előbb a kethelyi erdőbe vitték, majd a kethelyi törvénybírónál helyezték el, aki a betyárok szemében „jó ember” volt. Milfajt még sem érezte magát biztonságban, de hiába üzent a sógorának, Nagy
5 / 16
Betyárok
Ádámnak, az nem tudott segíteni. Milfajt átadott neki kétszáz forintot és 11 aranyat: "Ha meghalnék, gyermekeimnek méltasson valamit." December 13-án aztán a pandúrok elfogták. Előbb Kisbérre vitték, majd Bakonyszombathelyen átadták a Veszprém megyei hatóságoknak. A megyei statáriális bíróság 1836. december 24-én Milfajt Ferkót kötél általi halálra ítélte, és még aznap fel is akasztották."
Patkó Bandi "Legendabeli betyár, akinek alakjához dalok és mondák kapcsolódtak a 19. század végén és a 20. század elején. Hagyománya főképp a Dél-Dunántúlon élő. Alakja folklorizáció eredménye. Egy versbéli betyár elevenedett meg a népi képzeletben. A szójátékra épült műdal 1875-ben jelent meg ponyva kiadásban:
Puszta csárda két oldalán ajtó / Oda ugrat pejparipán Patkó / Szép csárdásné, úgy adja fel a szót, / Látott-e már egy lovon hét patkót? / Ha nem látott, jöjjön ide, láthat, / Négyet visel e gyönyörű állat, / Az ötödik magam vagyok, nemde? / Kettő meg a csizmámra van verve.
A hozzá kapcsolódó történetek más híres betyárok történeteinek az elemeiből variálódnak. (Megajándékozza a szegény asszonyt a gazdag kereskedő rovására, vérdíjért elárulják stb.) Patkó Bandi Krúdy Gyula Valakit elvisz az ördög című művében is megjelenik, de nem mint betyár, hanem minta a vidéket járó Alvinczi Eduárd önkéntes testőre. Somogy megyében „saját” betyárjuknak tartják. Darány és Csokonyavisonta közt egy hatalmas kocsányos tölgy (Quercus robur) „Patkó Bandi fája” néven ismert. A Balaton-parti Zamárdiban nyaranta róla elnevezett „Hétpróbás betyárverseny és pásztorétkek főzőversenye” rendezvényt tartanak. A Baranya megyei Hosszúhetény hagyománya szerint Patkó Bandi a községbeli Máltető dűlőről figyelte a pandúrokat. 1904-ben Rákosi Viktor Az én falum című munkájában elbeszéli egy csárdában töltött éjszakáját. A csárdás gazda egy fapadot jelölt ki alvóhelyül a számára, melyen harminc évvel korábban Patkó Bandi sokat hált. „Betyárnak jó lehet - felelém de nincsen egy becsületes ember számára való fekvohelye? - Oda magam fekszem, - mondá a szives házigazda.” Patkó Bandi nevét egy országszerte elterjedt, szójátékra épített műdal vette szárnyra, az 1875-ben nyomtatott ponyva nyomán: Puszta csárda két oldalán ajtó Oda ugrat pejparipán Patkó Szép csárdásné, úgy adja fel a szót, Látott-e már egy lovon hét patkót? Ha nem látott, jöjjön ide, láthat,
6 / 16
Betyárok
Négyet visel e gyönyörű állat, Az ötödik magam vagyok, nemde? Kettő meg a csizmámra van verve. Alakjához a betyárokra általában jellemző történetek kapcsolódnak, személyéről semmi bizonyosat nem tudunk. Valószínűleg a literátus „Bandi-betyár” egyik folklorizálódott alakja. Patkó Bandihoz kapcsolódó mondák többsége sztereotip fordulatokat elmesélő betyármondák: a) erdőben szegény asszonnyal találkozik, aki nem fél tőle, ezért megajándékozza, pl. gazdag kereskedőtől veszi el a ruháravalót, de a gazdagot megbünteti, mert rosszat híresztel róla; – b) halálával kapcsolatos mondák szerint az érte felkínált vérdíjért elárulják. Még a pandúrokkal való tűzharcban is tekintettel van arra, hogy akinek nagy családja van, azt nem öli meg; végül a túlerő áldozata lesz."
Rózsa Sándor (Szeged, 1813–Szamosújvár, 1878) "Anyját Kántor Erzsébetnek hívták. Apját, Rózsa Andrást korán elveszítette, mert lólopásért felakasztották. Más források szerint rablás közben Bácskán agyonütötték. Mindez nagy hatással volt életének további alakulására. Analfabéta volt. Első bűntettét Kiskunhalas határában követte el. A halasi külterületen, Balotapusztán, Darabos István gazdától két meddő tehén ellopása miatt 1836-ban indult ellene eljárás 23 éves korában, ekkor került a szegedi börtönbe. Szökése után futóbetyárrá lett, és hírhedt betyárkalandok sokasága kapcsolódott nevéhez. Hatvan kitudódott bűnesete ismert. Megölt két katonát, a makói csendbiztost, tanyákat rabolt ki, szarvasmarhákat, lovakat hajtott el. Mindezért állandó menekülésben, üldöztetésben volt része. Az alföld hatalmas pusztáin, tanyáin bujkált, állítólag a Veszelka családnál talált gyakorta menedéket. 1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be a királyhoz, miszerint szeretne becsületes életet élni. A kérvényt azonban elutasították. 1848. október 13-án a Honvédelmi Bizottmány mentelmével csatlakozott a szabadságharchoz 150 fős szabadcsapatával, szokatlan kinézetükkel és harcmodorukkal sikereket is arattak, azonban fegyelmezetlenség miatt a csapatot hamarosan feloszlatták. Rózsa Sándor Szeged környékén csikósnak állt és megnősült. A szabadságharc leverése után természetesen el akarták fogni, és bár sikerült elmenekülnie, de megint bujdosni kényszerült. Az a hír járta róla, hogy forradalmi szervezkedés irányítója, így elfogatása érdekében szokatlanul magas, 10 000 pengő vérdíjat tűztek ki a fejére. Sokáig ennek ellenére sem sikerült kézre keríteni, mígnem 1857-ben komája, bizonyos Katona Pál szegedi tanyás gazda kiadta a pandúroknak. Tárgyalását 1859 februárjában tartották. A szabadságharcban való részvétele óta nagy népszerűségnek örvendő betyárt nem merték kivégeztetni, az ítélet életfogytig tartó börtön lett. A büntetést Kufstein várában kezdte letölteni, szigorú őrizet alatt. Itt 1865-ig raboskodott, majd Theresienstadtban, később Péterváradon őrizték. 1868-ban amnesztiával szabadult. Rózsa Sándor annyira karizmatikus személyiség volt, hogy kufsteini rabsága alatt vasárnaponként pénzért lehetett megnézni a piactéren.[forrás?] Sokan akarták látni.
7 / 16
Betyárok
Kufsteinben ő volt az egyetlen köztörvényes fogvatartott. Szabadulása után megpróbált becsületesen élni, de az előítéletek ezt szinte lehetetlenné tették. Így hát megint összeszedte cimboráit. Postakocsikat, vonatokat raboltak ki. Nevezetes a Kistelek melletti rablása, melynek során a síneket felszedve siklatták ki a vonatot. A vonaton utazó vadászkatonák hét társát lelőtték, Sándor térdét egy golyó roncsolta, így megint elfogták. Rablógyilkosságért először halálra ítélték, majd ezt 20 évig tartó börtönre változtatták – ám a várbörtönből[2] megszökött. Ráday Gedeon királyi biztos fogatta el 1869. január 12-én. Az 1872-es per során életfogytig tartó rabságra ítélték, Idézet az ítélet hiteles példányából: 4784 szám, 1874 Őfelsége a Király nevében. A pesti Kir. itélő tábla Rablás és orgazdaság büntette miatt vádolt Rózsa Sándor és társai vádlottak ellen sommás úton letárgyalt bűnügyet -melyben az aradi kir. törvényszék kiküldött tanácsa 1872 évi december 24-én 5638/62 sz. kelt ítéletével Rózsa Sándor, Rózsa András, Tombácz Antal, Csonka Ferencz, Szabó Imre vádlottakat a rablás bűntettében mint közvetlen tetteseket bűnösöknek nyilvánította. Rózsa Sándort az 1872 évi 5358 sz. kelt ítélet, mellyel ifj varga János kárára 1846 évben elkövetett rablás az 1872 évi 5359 sz ítélet mellyel 1848 ban Kucsera Antal kárára elkövetett tolvajság az 1872 évi 5360 sz itélet mellyel 1846 ban több makói lakos kárára elkövetett rablás Megjegyzés: (31 körüli ítéletet sorol fel a dokumentum. Mindnek közös jellemzője hogy név szerint felsorolja, hogy kinek a kárára elkövetett rablások, tolvajságok a bűnei Egy esetben szerepel gyilkosság (1872 évi 5581 sz). Az utolsó eset: „1872 évi 5637 sz ítélet alapján mellyel 1868 évi November hó 14-én és december hó 8 án vasúti társulat ellen a vaspálya sínéi felszedésével és a vonat megtámadásával elkövetett rablási kísérlet és rablás bűntettében bűnösnek már kimondatott -életfogytiglani börtönre …”. Itt folytatódik a bűntársak ügyeinek felsorolása. Szamosújvárra 1873. május 5-én került, az 1267. törzskönyvi számon tartották fogva. A börtönben szabóság, illetve később gyengesége miatt harisnyakötés volt a munkája. Egészsége azonban nagyon megromlott, és 1878. november 22-én gümőkórban halt meg a szamosújvári fegyházban. Rózsa Sándor felbukkanásával nyert igazi értelmet a „betyárbecsület” szó. Valódi igazságosztó volt – nemcsak a nép, de a többi haramia között is. A korabeli jólértesültek szerint csakis a pökhendi gazdagoktól vett el, másokkal igen bőkezűen bánt: elismerését szívesen fejezte ki jutalmazással. A zsákmányt mindig egyenlően porciózta ki zsiványcimborái között, magának sosem hagyva többet, mint másnak. Mi több: barátai családját is felkarolta, ha bajba jutottak. Rózsa eredeti mestersége szerint pásztor volt - és lám, később, betyárként sem lett hűtlen szakmájához: komoly karriert futott be mint „a nép pásztora”. Alakját idealizálták védencei, mi több: emberfeletti képességek birtokosaként tartották számon. Egyes történetek szerint mérhetetlen varázsereje volt, amellyel boszorkányok ajándékozták meg. Ez a fajta bálványisztikus tisztelet nem ritka más népek betyármitológiájában sem: elég csak az angol folklór töretlen népszerűségnek örvendő haramiájára, Robin Hoodra gondolnunk. Ha hihetünk a szájhagyománynak, az alföldi fenegyereken nem fogott a golyó sem, mert burokban jött világra. Rózsa idejében az ún. „betyárfészken”, azaz Csongrád megyén túl is sokaknak szállt inába a bátorságuk, ha szárnyra kapott a hír, miszerint a nagy betyár „összevonta a szemöldökét”. A róla szóló mondákban gyakori motívum a szabadságharcban betöltött szerepe; valamint Kossuthtal és Petőfivel való találkozása. Nemzetközi vándormotívumok is fűződtek alakjához: nem fogja a golyó; utolsó kívánsága révén kimenekül
8 / 16
Betyárok
az ellenség gyűrűjéből (karikás ostorát kéri, azzal vág utat magának). Mára elmondhatjuk, hogy az idő szintúgy nem hagyott nyomot rajta. Karizmatikus alakja rendre fölbukkant az évszázadok során irodalmi alkotásokban, ponyvafüzetekben, népszínművekben, nótaslágereket ihletett – de a Rózsa-legendárium visszaköszön csárdák, utcák és közterek neveiben is. Mi sem természetesebb hát annál, hogy a pandúrokat leleményesen kicselező betyárkirály a képernyőt mégsem kerülhette el. Irodalmi és ponyvafeldolgozások már életében valótlan események egész sorát neki tulajdonítják; így például Fekete Miklós: Híres alföldi betyár Rózsa Sándor viselt dolgai (Pest, 1859); Rózsa Sándor élete és borzalmas rablásai c. ponyva (Pest, 1871); Rózsa Sándor a híres alföldi haramiavezér Élete és vakmerő kalandjai. Irodalmi igényű feldolgozások (Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond) mindegyike felhasználja a szájhagyományban és a ponyvákból ismert kalandokat. Híre oly messzire jutott, hogy német ponyván is megjelent. Rózsa Sándor alakjához kötődnek más betyárok által elkövetett tettek is. Népballadai hősként való megjelenése másodlagos. A legkülönbözőbb balladákat énekelték nevével, de egyet sem lehet konkrétan Rózsa Sándor kalandjával azonosítani. A legközismertebb „Bakony erdő gyászban van, Rózsa Sándor halva van…” kezdetű, amelyet korábban különböző betyárok nevével énekeltek, közönséges kocsmai verekedés áldozatáról szól. A Dél-Alföldön, elsősorban Szeged környékén gazdag a Rózsa Sándorral kapcsolatos balladaköltészet. A hetyke, magabiztos hangulatot tükröző betyárballadát az ő nevével adják elő:
Aki betyár akar lenni, / Nem kell annak megijedni… Vitézi katonaéletet megszólaltató, lelkesítő hangú katonaballada egy-egy változatában ugyancsak ő szerepel: Ruzsa Sándor beállott katonának / Jaj, de szépen fölőtözött huszárnak… Más alkotások a betyárbujdosásra utaló epizódnál említik Rózsa Sándort: Ruzsa Sándor nem katonának való / Gyenge testyit feltöri a szilaj ló, / Dupla fényes fegyver kiláccik a subából / Ruzsa Sándor nem fil harminc zsandártól…"
Savanyú Jóska (Izsákfa, 1841. szeptember 12. – Tótvázsony, 1907. április 9.) "Savanyú Jóska vagy Savanyó Jóska néven híres bakonyi betyár volt. Apja, Savanyú József juhászszámadó volt Orosziban. Anyja Kovárczi Erzsébet. Az ifjabbik Savanyú József birkát lopott, emiatt lett törvényenkívüli. Bekalandozta Vas, Veszprém, Zala és Győr megyéket: a róla szóló mondák ebben a régióban máig közismertek.[1]. Az 1880-as évekre alacsony termete ellenére (mindössze 159 centiméter magas volt), a legkeresettebb betyárrá lett az országban. Viszont épp testi adottságai tették lehetővé, hogy elrejtőzzék a Bakony sziklahasadékaiban.
9 / 16
Betyárok
Működésének fénykora 1878-tól 1884-ig tartott, akkor fogták el mulatozás közben a Halápi csárdában. Ezután több, mint húsz évet börtönben töltött, 1901-ig Illaván, 1906-ig Vácott. Végül gróf Csáky Károly Emánuel váci püspök kérelmére kegyelmet kapott. Szabadulva, jóval túl a hatvanon szabóműhelyt nyitott, de hamarosan öngyilkos lett - amit búcsúlevelében azzal indokolt, hogy reumája miatt kibírhatatlan fájdalmai voltak A hozzá fűzött mondák Vas, Zala és Veszprém megyében máig is közismertek. Apja Veszprém megyében volt számadó juhász. Nevéhez leggyakrabban egyetlen mondatípus különböző változatait fűzik. Savanyú Jóska apja Bezerédy Istvánnál volt cseléd. A gróf hallott a híres betyárról, és ezért kérte apját, mutassa be neki fiát. Savanyú Jóska álruhában kirabolta a grófot, majd felfedve kilétét minden értékét otthagyta. Más változatokban hátrahagyott írásából derült ki, hogy ő volt a tettes, és apjával küldi vissza a pénzt. A Savanyú Jóskáról szóló mondák a volt uradalmi cselédek között terjedtek el, szociális mondanivalójuk hangsúlyozott. Savanyú Jóska a hős betyár megvédi a cselédeket a kegyetlen úrtól: „Savanyú Jóska meghallotta, hogy Bezerédy István a cselédjeinek a kommenciót nem adja ki, sőt annyira kínozta őket, hogy egyáltalán egy perc nyugtuk sem volt. Akkor elhatározta Jóska, hogy bemegy Bezerédyhez és felszólítja, hogy ha a cselédeknek úgy a természetben, mint pénzben a kommenciót ki nem adja, akkor az életét veszíti.”
Sisa Pista
anyakönyvezett nevén Benkó István (Zsunypuszta vagy Bátka-Dióspuszta, 1846. augusztus 9. – Bernecebaráti, 1910. november 15.) "Juhász, nógrádi betyár, majd élete alkonyán vadőr volt. Édesapja béresgazda volt. Az elemi iskolát Nagylócon végezte el. Ezt követően Ilinybe került, ahol keresztapjánál juhászkodott. 1861-ben az általa őrzött nyájból 12 birka eltűnt. Noha ő a jószágok ellopását soha nem ismerte be, és azt nem is sikerült rábizonyítani, ez a nógrádsipeki Balázs Sándor pandúr őrmestert nem nagyon zavarta, amikor alaposan megkínozta a fiút. Lábánál fogva a szabadkémény gerendájára akasztotta, és szöges csizmasarokkal rugdosta a fejét és a bordáit. Sisa, aki ragadványnevét arról kapta, hogy vásott, csintalan gyermek volt, bosszút esküdött. Mindenesetre keresztapja a 12 birka eltűnése miatt elcsapta a szolgálatból. A fiú a nógrádmarcali plébános pajtájában rejtőzködött egy ideig, majd a megyében több juhásznál is bojtárkodott. 1871-ben Cserhátszentivánon szolgált Szudy Károly sziráki ügyvéd birtokán juhászként, ahol szintén számos birka eltűnt. 1871 őszén végül birkalopásért 1 év börtönbüntetésre ítélték Balassagyarmaton. A balassagyarmati börtönből 1872. november 24-én szabadult. Mivel a lopásokat tovább folytatta, ezért 1873. április 1-jén elfogták és a sziráki járásbíróság börtönébe zárták. A fogságból 1873. május 1-jén megszökött, mert a részeg őr a börtönajtót nyitva felejtette. Ekkor kezdődött igazi betyárkodása. Társakat keresett, és velük követte el rablásait, lopásait. A rimóci Szabó Hagymás János, az erdőkövesdi Kiss Csóka József, a nagylóci Tőzsér István, a felsőtoldi Dudás István húgyos, és a nagybárkányi Oravecz Dregan János pásztorok
10 / 16
Betyárok
voltak társai, akikkel együtt kocsmárosokat, molnárokat, és egyéb vagyonos személyeket raboltak ki és loptak meg. 1873. november 4-én Nógrádsipeken mulatoztak a betyárok Palicza Ferenc számadónál, amikor megjelent Sisa egykori megkínzója, Balázs Sándor volt pandúr őrmester, akit ekkorra már sorozatos kegyetlenkedései miatt elcsaptak a testülettől. Sisa bosszút állt egykori megkínzóján, ittas állapotában juhászkésével szó szerint lefejezte az egykori pandúrt. Levelet írt, és a temetésre szánt 50 forinttal együtt elhelyezte a holttesten. Az emberölést követően három vármegye (Nógrád vármegye, Gömör-Kishont vármegye, Heves vármegye) pandúrjai vették üldözőbe, fejére vérdíjat tűztek ki, mert rablásai és az orgazdahálózat mind a három megyét érintették. Végül mégsem a pandúrok fogták el. 1873. december 26-án Kiss Csóka Józseffel előbb a tarnaszentmáriai kocsmárost rabolták ki, majd a rablott pénzből az egerbaktai csárdában mulatoztak, ahol az éppen ott tartózkodó uradalmi intézők felismerték és elfogták őket. Kiss Csóka Józsefnek sikerült megszöknie, de Sisát erősen megkötözték és másnap az egri börtönbe szállították. 1874. március 29-én átszállították a balassagyarmati börtönbe. A büntetőper tárgyalása 1875-ben kezdődött el, a sok vádlott és tanú (46 vádlott, 34 tanú, 43 sértett volt) miatt két hónapig tartott. Védője a tehetséges ifjú ügyvéd, Harmos Gábor volt, aki egyébként Mikszáth Kálmánnal együtt szerkesztette akkoriban a Nógrádi Lapok című újságot. Sisát az 1875. október 28-án kelt ítélettel 20 évi börtönbüntetésre ítélték. 1876. augusztus 4-én ágyszomszédjával, a diósjenői Kukorica Jánossal együtt szökést kíséreltek meg a balassagyarmati börtönből, vésővel és reszelővel kibontották hatodik emeleti cellájuk falát és lepedőkből font kötélen leereszkedtek a földszintre. Az őrség azonban észrevette a kísérletet és meghiúsította a szökést. 1876. november 11-én átszállították a lipótvári királyi fegyintézetbe, ahol a renitenskedő, szökésre hajlamos rabokat magánzárkában tartották. A rabtörzskönyv bejegyzései a következőket írják Sisáról, a 2016-os számú rabról: "Nagysága: 175 cm, haja: szőke, homloka: magas, szemöldöke: szőke, szeme: kék, orra: rendes, szája: szabályos, fogai: épek, bajusza: szőkés, álla: kerek, különös ismertető jelei: bal térdén egy ér forrás” (forradás), foglalkozása: juhász (fegyveres rabló)." Életkora a feljegyzések szerint 27 év, vallása római katolikus, jól tudott írni és olvasni magyarul, valamit egészségi állapota is jónak bizonyult. A megjegyzés rovatban szerepelt viselkedésének leírása is: "veszélyes, dacos és engedetlen". A lipótvári börtönben a kádárműhelyben munkálkodott, szorgalmas munkájával pedig elérte, hogy a börtön vezetése dupla kenyéradagot adott számára. A jószívű rab ezt megosztotta egyik társával. Egy Zóka Ferenc nevű fegyenc ezért feljelentette őt a börtönfelügyelőnél. Ennek az lett a következménye, hogy megvonták tőle a kedvezményt. Sisa bosszúállása nem váratott sokáig magára. Legközelebb, amikor a kádárműhelyben dolgoztak, a nála lévő szekercét Zókához vágta. A rabtörzskönyv a következőket rögzítette az ügyről: Az intézetben Zóka Ferenc fegyencen ejtett súlyos testi sértés bűntettéért a nyitrai királyi törvényszék által 1877. június 25-én tartott ülésén hozott 2702. számú itélettel a 20 évi börtön büntetés kiállásától számítandó egy évi börtönnel sulytatott. 1879. február 22-én büntetése hátralévő részének (15 évnek) kitöltése végett a Trencsén vármegyei llaván lévő országos fegyintézetbe kísérték át. Sisa tehát fellélegezhetett, mivel számára véget ért az emberpróbáló és idegőrlő magánelzárás korszaka. Az illavai börtönben a szabóműhelyben foglalkoztatták, jó eredménnyel. A továbbiakban nem volt rá panasz és megadással tűrte a hosszú rabságot. A rabtörzskönyvben a következő olvasható róla: Bűntetteinek nagyságát felismervén, azokat megbánni látszik. A kimondott büntetésének
11 / 16
Betyárok
hosszú tartama ón súlyként nehezedik lelkére. A jó tanácsot és oktatást meg-adással fogadja. Erkölcsi erejében szilárdítható, s igen ritkán felcsillanó indulatosságának megtörésével megjavulásához lehet reményt kötni. 1894. december 27-én szabadult az illavai börtönből. Ez azt jelenti, hogy a rá kiszabott 21 évi büntetést az utolsó napig kitöltötte. 1895 és 1900 között Nógrádverőcén Zubovics Fedor huszárkapitány szolgálatába szegődött, aki akkoriban a Migazzi-kastély bérlője volt. A kalandos életű katonatiszt kereste a veszélyt és a különleges embereket is. Sisa afféle lóápoló és háziszolga szerepét töltötte be nála. Triesztbe költözése előtt Zubovics beajánlotta Sisát a Nagyorosziban lakó Berchtold grófhoz. A gróf hatalmas drégelypalánki erdőbirtokán vadőrként alkalmazta őt. 1901. szeptember 16-án az idősödő betyár házasságot kötött az érsekvadkerti Kürtössy Máriával. Felesége akkor 13 éves törvénytelen gyermekét, Nándort 1908-ban a nevére íratta. Ezidő alatt Drégelypalánkról Bernecebarátiba költözött. Új gazdája Szokoly Alajos, az 1896-ban megrendezett athéni olimpia helyezettje lett, akinek ott volt kastélya és birtoka. Szokoly gróf feleségül vette Berchtold Sarolta nevű leányát és a nagyoroszi birtokos halála után így került hozzá Sisa. Szokoly mint vadászbérlő szintén vadőrként alkalmazta őt. Lakást bérelt számára és mindig emberségesen bánt vele. Sisa a bernecebaráti polgári halotti anyaköny tanúsága szerint gyomorrákban halt meg, 1910. november 5-én hajnali 5 órakor. A kemencei római katolikus plábánia halotti anyakönyve azonban gyomorfekélyt említ a halál okaként. Nevét nem ismerik más vidéken, csak a Börzsönyben és az Ipoly menti falvakban. Az idősek emlékezetében máig élnek a Sisa Pistáról szóló történetek, szájról-szájra terjedő mesék, balladák, dalok, melyek természetükből adódóan sokszor nem fedik a valóságot. A róla szóló történetek szerint gyakran tréfálkozott a maga módján. Egy alkalommal például megüzente az ipolysági főispánnak, hogy a választásokon ő is részt vesz. A hír miatt megerősített csendőrség azonban gyanútlanul átengedte a grófi ruhába öltözött, négylovas hintón érkező betyárt. Mint azt perében a védelem igyekezett is kihasználni, ő tulajdonképpen sosem rabolt. Csupán felszólította kiszemelt áldozatát arra, hogy pénzét, aranyóráját ajándékozza neki. A félelemtől reszketők azután saját kezükkel raktak mindent a zsebébe. Volt olyan földesúr, aki ijedtében nemhogy egy kis bort, hanem mindjárt a pincéje kulcsát kínálta. Az is előfordult, hogy miután felpakolta a kocsira a törvénybíró kamrájának egész tartalmát, beszólt hozzá az ablakon, hogy lövesse le a kutyáit, hisz mit sem érnek, mert még csak meg sem ugatták őket."
Sobri Jóska (Erdőd, 1810. – Lápafő, 1837. február 17.) "Más változatban Zsubri Jóska, eredeti nevén Pap József, híres dunántúli betyár. Apja, Pap István a Sopron vármegyei Sobor faluból került Vas vármegyébe, az Erdőd majorba kanásznak, ahol Jóska nevű fia született. Valószínűleg innen származik a Sobri ragadványnév. A legenda szerint fiatalkori rossz társaság terelte a rossz útra. Már 18 éves korában inkább
12 / 16
Betyárok
legénykedésből, mint bűnöző szándékkal részt vett egy bakonyi disznólopásban, majd az eltulajdonított jószág értékesítésében. A cselekményre azonban hamar fény derült, s Jóskát a törvényszék a kár megtérítésére és a szombathelyi börtönben letöltendő két év büntetésre, továbbá pálcázásra ítélte. A néphagyomány szerint a börtön átalakította a fiatalembert. Romantikus mesék szólnak a porkolábnéval való szerelmi kapcsolatáról. Egyik rabtársától megtanult írni és olvasni, öltözködése is megváltozott. Mikor hazatért, cifra ruhát viselt, már kész kalandor volt. A börtönből való szabadulásáról is többféle mendemonda kering. Az egyik szerint megszökött a foglárné segítségével, a másik szerint kitöltötte büntetését. 1835-ben társával, Fényes Istók bojtárral kirabolták a kolomposi juhászt. Istókot elfogták és felakasztották, Sobrinak azonban sikerült megszökni az igaszságszolgáltatás elől. Ettől kezdve bújdosásra kényszerült. Csakhamar a bujdosó szegénylegények vezérévé vált, akikkel a Dunántúl erdős vidékein garázdálkodott. A Bakony és a hozzá közel lévő Vas, Zala, Győr és Veszprém vármegyék voltak működésük területei. Bandájukkal először gazdag számadó juhászokat, kereskedőket fosztogattak. Sobri 1836-ban követte el talán leghíresebb rablását. Kónyiban a győri káptalan pénztárát fosztotta ki, s a kasznár minden vagyonát is elrabolta. Másik híres tette Hunkár ezredes kirablása volt, mely eset már végzetesnek bizonyult számára, mert az áldozat (akinek ezúttal szó szerint egy fillért sem hagytak házában) nagytekintélyű és befolyásos férfiú volt. Az ezredes személyesen a királynál és a nádornál tett panaszt, így a vármegyék és a kormányzati szervek szigorú és megfelelő intézkedésekre utasíttattak. A kancellária a bűnözés megállítása érdekében mozgósította hat vármegye katonaságát, s valóságos hajtóvadászatot rendelt el. Sobri Jóska fejére 100 arany vérdíjat tűztek ki. Az üldözött Sobri csapatát kétfelé osztotta: az egyik Milfajt vezetésével a Vértes felé vonult, ő a másikkal a Bakonyon át Tolna felé tartott. Sobrit és öt társát 1837. február 17-én kerítették be Somogy és Tolna megye határán, Lápafőnél. Itt szabályszerű ütközet alakult ki, a sarokba szorított betyárok bátran védekeztek, még sebesülten sem adták meg magukat. Sobri folyamatosan tüzelt a 30-35 főnyi katonára, akik végül mégis közelébe férkőztek, s egy tiszt lándzsával rontott rá. A betyár célba vette, de amikor rádöbbent, hogy körül van véve, a fegyvert maga ellen fordította és szíven lőtte magát. Társainak az ezt követő zűrzavarban sikerült kereket oldaniuk. Rózsa Sándor után a leghíresebb magyar betyárnak tartják. Neve körül valóságos kultusz alakult ki: mesék, dalok és táncok őrzik emlékét. Halála után ötven évvel később a szájhagyomány szerint „Sobri él” – az Alföldön gazdag számadó, Amerikában gyógyszerész stb. Alakja az 1800-as években a magyar közbiztonság elrettentő helyzetének szimbólumává lett, pl. Eötvös Károly: A Bakony rossz híre (Buapesti Hírlap, 1887.). A századfordulón a ponyvakiadványok kiszínezték kalandos életét, és hozzáillesztettek meg nem történt részleteket. Például: Sobri Jóska a híres és rettegett bakonyi betyár élete és kalandjai (Budapest); Sobry Jóska a híres úri betyár kalandjai vagy a magyar Rinaldo Rinaldini (Budapest). Sobri szereplője Krúdy Gyula több novellájának is. A Sobri Jóskáról szóló népballadák legtöbbje hetyke, magabiztos hangú, félelmet és halált megvető. Itt is kifejezésre jut a betyármondákból ismert szemlélet, hogy a „gazdagot rabolja, szegényt segíti” és eszességével túljár az üldözők eszén. Vagyon pénzek mindenre / Szegények segítésére. / Sok kincseket gyűjtenek, / Koldust is megsegítenek. / Kávéházban mulatnak, / Erdőben sétágatnak, / Esznek, isznak, vígadnak, / A búnak helyt nem adnak. /
13 / 16
Betyárok
A Sobri Jóskáról szóló betyárdalok egy része könnyed szerelmi kalandra utal. Alkotások sokasága jelent meg ponyván népi versfaragók tollából, és ebből következően nehézkes versezetűek, a szájhagyományba nem illeszkedtek: Sobri Jóska nehéz vasba van verve Bilincs a porkolábné szerelme. Dunántúlon a betyármondák sokasága kapcsolódik nevéhez, ezek egy része helyi monda. Gyakori az élelem megszerzéséről szóló történet: birkás gazdától, kanásztól kapott vagy falubeli gazdafeleség készítette ételt megadott helyre kellett hozni, amit a betyárok titkon magukkal vittek. Az erdőőrrel való összejátszást, ill. annak árulását több mondafeljegyzés tanúsítja. Eszerint Sobri Jóskát szervezett katonaság sem tudta elfogni. Amikor társai elfogytak mellőle, végső erejével maga vetett véget életének (pisztolyát ma is „több” helyen is őrzik a monda „hitelessége” bizonyságaként), sőt több helyen mutogatják azt a tölgyfát, amelynek tövébe a falubeliek eltemették. Sobri Jóskával kapcsolatos folklór a szabadságharc után újból virágzott. A Tiszántúlon elterjedt mondák szerint nemes Vay Ádám betyárkodik ezen a néven, aki nappal selyemben udvarol a dámáknak, éjjel pedig rabolni jár a Bakonyba. A fél-népi ponyvatörténetek szerint több nyelven beszélt, nemesi származású, „úri” ember volt. A róla szóló ponyvák, és ennek alapján folklorizálódott mondák a Ny-európai betyárromantika hatását mutatják. Alakját számos korabeli ábrázolás, pásztorfaragvány (tükrös, sótartó) alföldi vagy bakonyi (esetleg más) ruházatban nevével együtt örökítette meg."
Vidrócki Marci (Mónosbél, 1837. november 12. – Mátraverebély, 1873. február 8.), más változatok szerint Vidrócki, Vidrovszky, Mitróczy; híres mátrai betyár. "Az életéről fennmaradt korabeli tudósítások ellentmondásosak. Apja Vidrótzky András juhász volt. Azt, hogy miért választotta a szegénylegények hányatott életét, a néphagyomány sokféleképpen magyarázza. Egyes történetek szerint katonaszökevény volt, mások szerint bojtár korában kegyetlenül megverte a számadója, s ezért állt betyárnak, de romantikus szerelmi történetről, árva sorsról, törvénytelen származásról is szólnak mondák. Legvalószínűbbnek az első két verziót tartják a kutatók. A mondák szerint szép, derék ember volt, lobogós ujjú inget, bő gatyát viselt, pisztolyokkal, puskákkal bőven felszerelkezve járt. A hiedelem szerint nem fogta a golyó, kegyetlenül megbüntette ellenségeit, nagylelkűen meghálálta a segítséget. Csak a gazdagtól rabolt, a szegényt nem bántotta. Sok történet szól vakmerőségéről, féktelen természetéről, mulatozásairól. Mindezek miatt félelemmel vegyes tisztelet övezte nevét az emberek között. A betyár haláláról szintén többféle verzió látott napvilágot. Egyes történetek szerint szeretője árulta el, többek szerint azonban egyik társa ölte meg. A korabeli sajtó közleménye is ezt igazolja. Ezek szerint Pintér Pista, egyik bandatársa végzett vele Mátraverebély határában. A nevéhez kapcsolódó énekes szájhagyomány a betyárköltészet általános sztereotip formuláit viseli. Vidrócki Marci életére vonatkozó egykori tudósítások (újságcikkek, jegyzőkönyvek) ellentmondásosak. Valószínűleg Mónosbélen született, Heves m.-ben. A Vidrócki Marcival kapcsolatos énekek s mondák egy része Vidrócki Marci betyárrá válására utal:
14 / 16
Betyárok
A Vidrócki manga nyája / Nem sétál már a Mátrába / Cifra szűrbe, nagy ködmönbe / Sokat sétált az erdőbe. Egyik változata Kodály feldolgozásában (Mátrai képek) országszerte ismertté lett. A mondahagyomány szerint juhász volt, majd elvitték katonának, innen megszökött és beállt betyárnak. Egy másik monda szerint Vidrócki Marci egy Szép Rózsi nevű leányt szeretett, akit gazdag szülei nem adtak hozzá, ezért lett bánatában betyár. Sok történet szól mulatozásairól a Bükk és a Mátra falvaiban. Mint a betyárokat általában, őt is a szegények jótevőjének tartották. – Különösen gyakoriak a haláláról szóló énekek, mondák. A mondákhoz hasonlóan itt is különböző események elmondására kerül sor. Más szövegek tanúsága szerint a betyártársak közötti nézeteltérésből fakadó verekedésben lelte halálát. Egyik monda jellegzetes folklór motívumot tartalmaz: „Anyja arról ismerte meg (a halottat), hogy fót vót a bal vállán”. Vidrócki Marci alakjával ponyvafüzetek is foglalkoztak. Népszerűségére jellemző, hogy a Mátra vidékén a „betyár természetű” emberre máig is azt mondják, „Eredj, te vidrócki!”."
Vitális Imre (Berettyószentmárton, 1880. május 16. - 1910. szeptember 24.) "Az utolsó bihari betyár volt a 19. században, számos betyármonda hőse. Református családban született, édesapja Vitális Imre, édesanyja Szilágyi Julianna. Neje Vitális Eszter, akivel 1905-ben kötött házasságot Berettyószentmártonban. Polgári foglalkozása földműves volt. A Tolnai Világlapja 500 koronás jutalomdíjat tűzött ki annak, aki élve vagy halva elfogja Vitális Imrét, a bihari haramiát, ki rettegésben tartotta az embereket. A történetek szerint öngyilkossága előtt a betyár három napig bujdosott Bajom és Báránd közt és hazaérve még saját anyósát, Szilágyi Sándornét is lelőtte, mert az elárulta a csendőröknek. Saját házában megbújva, Vitális kétségbeesett lövöldözéssel próbált védekezni, ám hasztalanul: a csendőrök ugyanis egyhamar körülzárták a házat, s betörték a szobája ajtaját. Vitális ekkor maga ellen fordította a fegyvert. „Amilyen borzadályt keltő, rettegett és gyűlölt alak volt Vitális Imre a maga félelmetességében, épp olyan nagy részvét tárgya lett abban a pillanatban, amikor a csendőrök végeztek a benne lakó közveszedelemmel. És ezt a megveszett fenevadat többen siratták el, mint az emberiség legnagyobb jótevőit; fizikai ereje, ügyessége, bősz elszántsága meg az, hogy embernek született, elég volt rá, hogy holtában hőssé avassa a nagy gyermekek szemében” – írta róla 1910-ben Ambrus Zoltán a Nyugatban."
Zöld Marci (? 1790–Fegyvernek, 1816) "Alföldi betyár. Korabeli törvényszéki feljegyzések szerint a 19. sz. elején a többször szétszórt bihari zsiványok egyik vezére volt. A statáriális bíróság Zöld Marcit, Palatinszkit és társaikat a
15 / 16
Betyárok
fegyverneki pusztán felakaszotta. A prózai hagyomány a fegyverneki harcot a zsandárok csúfos vereségeként emlegette. 1815–20 között nyomtatott ponyva „A’ két híres Zsiványok, Zöld Martzi, Betskereki, ’s egyéb Társai életének rövid leírása” több betyárballadában előforduló motívumot tartalmaz. A Zöld Marciról szóló balladák homályosan utalnak a valóságos történetre:
Kértem Marcit az egekre, / Hogy ne menjen Fegyvernekre. / De nem hajlott kérésemre, / Bánatot hozott szívemre. /
Megengedjék, szép angyalom, / Nem hibából cselekedtem. / Megtámadt egy ellenségem, / Elvesztettem reménységem.
A magyar irodalomban és ponyvairodalomban az egyik leggyakrabban ábrázolt magyar betyár: magáról Zöld Marciról írt Jókai Mór, Petőfi Sándor, Gaál József és a 20. században Körmendi Lajos is, egyik társáról pedig Vörösmarty Mihály. A századfordulón a betyárokról szóló fél-népi irodalom elburjánzása idején, a Zöld Marciról szóló ponyvák is napvilágot láttak. Ezekben híres lovas, rokonszenves külsejével lányok, asszonyok szerelmét könnyen meghódítja. A nagy alföldi pusztaságon keresztülhaladó postakocsikat, utazó uraságokat támadja meg. Ezek a Ny-európai betyárromantika hatására divatossá váló motívumok. Egy Oroszi György által 1833-ban készített mángorló felirata:
Szép volt az Mulatság Orczi Kortsmájában, / Még Heves Vármegye nem akatt nyomában, / Végan volt Zöld Marczi Hires Palatinszki, / És az Betskereki, Lásd, hogy fizették ki."
16 / 16
