SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR
TÁJÉKOZTATÓ
IV. - V. ÉVES ORVOSTANHALLGATÓKNAK A KREDITRENDSZERRŐL ÉS AZ EGYSÉGES TANULMÁNYI RENDSZERRŐL (ETR) (Klinikai modul)
Érvényes: 2012. szeptembertől
Az Egységes Tanulmányi Rendszer (ETR) használatára vonatkozó tájékoztató Üdvözöljük a Szegedi Tudományegyetemen. Tanulmányai alatt az egyetemi tanulmányi rendszer (rövidítve: TR) végzi az ön tanulmányainak szinte teljes adminisztrációját, jelentkezhet kurzusra, vizsgára, itt értesülhet a kapott jegyekről, a tantervben való előrehaladásáról stb. A TR-t böngészőprogrammal érheti el, ehhez az Internet Explorer vagy a Mozilla Firefox legfrissebb verzióit ajánljuk. Fontos, hogy a felugró ablakok megjelenését engedélyeznie kell. A TR több komponensből áll, ezeket ugyanazzal az egységes felhasználói azonosítóval és jelszóval érheti el, amelyet a regisztráció során kap (l. később). Az azonosítóját és jelszavát tartsa titokban, és azt csak olyan böngészőképernyőn adja meg, amely címsorának elején a https://www.etr.u- szeged.hu/ szöveg áll, ahol a "www" helyett/mellett más szócska is állhat: "web3", ..., "web12", "coosp", "modulo". A TR főbb komponensei: • ETR (Egységes Tanulmányi Rendszer): az egyetemi tanulmányi rendszer központi eleme, amely a hivatalos tanulmányi adatokat tartalmazza. • Modulo: az elektronikus ügyintézésre szolgáló modul; a Modulóban nem szereplő ügyeket a szakja szerinti tanulmányi osztályon, tanulmányi irodán (rövidítve: TO) kell elintéznie. • CooSpace: a csoportmunkát, távoktatást, információcserét lehetővé tévő modul. A felvett kurzusai alapján ön automatikusan kerül féléves színterekre, egyes karokon pedig állandó szakszínterekre. Egyéb fontos komponensek, amelyek az ETR főlapjáról érhetők el: • Regisztráció: ezzel a funkcióval kaphat jelszót, ha eddig még nem volt. • ETRdok: egy blogalapú dokumentációs oldal, az SZTE TR „súgója". • ETR egyetemi naptár: A TR-rel kapcsolatos tevékenységek időrendje és leírása. • Tanrendi kereső és böngésző: bejelentkezés nélkül kereshet és böngészhet a meghirdetett kurzusok közt (l. még a kurzusfelvételnél). A tanulmányi rendszer elérése: A TR-t legkönnyebben az egyetem weblapjáról
érheti el. Itt a képernyő tetején található az „ETR" link, amely átvezet az ETR
nyitóképernyőjére. Az ETR nyitóképernyő bal oldalának alján, a „linkek" felirat alatt található a többi komponens elérése, vagy az egyetem weblapjáról fent balra. Teendők és egyéb legfontosabb tudnivalók: 1. Ha még nem volt SZTE-s hallgató, elsőként regisztrálnia kell az ETR nyitólapján lévő „Regisztráció" linken. Itt a legfontosabb természetes azonosító adatainak megadása után a rendszer kijelzi az ön felhasználói azonosítóját és jelszavát. Ha már volt hallgatónk, és emlékszik az azonosítójára és jelszavára, akkor ezekkel az adatokkal használhatja a TR-t. Ha elfelejtette azonosítóját vagy jelszavát, akkor a nyitóképernyő „Elfelejtett ETR jelszó" pontját válassza. 2. Diákigazolványt a Hallgatói Szolgáltató Irodán (HSZI) igényelhet. Ennek azonban az egyetemi jogviszony létesítésén (tehát a beiratkozáson és a vonatkozó szerződések megkötésén) túlmenően előfeltétele, hogy legyen a fényképét és aláírásmintáját tartalmazó nemzeti egységes kártyarendszerbeli (NEK) adatlapja. Ha ilyen nincs, akkor az okmányirodát kell felkeresnie. Az ETR egyetemi naptárában (amely szintén az ETR nyitólapról érhető el) tájékozódhat az ön előtt álló eseményekről. Ezek közül kiemelten fontosak a következők:
3.
4. A kollégiumi jelentkezéssel, kreditátviteli kérelemmel, adategyeztetéssel kapcsolatos ügyeket a Modulo rendszeren keresztül intézheti. Ide bejelentkezve az önt érintő űrlapokat adja be: • Kollégium / Kollégiumi felvételi jelentkezés elsős hallgatóknak • Adategyeztetés: az adatait a központi felvételi rendszerből vettük át, itt javíthatja, illetve pontosíthatja azokat különös tekintettel a korábbi tanulmányaira (ez fontos a kreditátvitelhez!), az elhasznált finanszírozott félévekre, valamint az e-mail címére. Az e-mail címét az ETR-ben is beállíthatja a Beállítások / Elérhetőségek képernyőn). •
Kreditátviteli iroda / Kreditátviteli kérelem: itt kezdeményezheti a korábbi tanulmányai során elvégzett tárgyak elismerését az új képzésében. Korábbi nem SZTE-s tanulmányait előbb az ETR-ben rögzíttetnie kell. A kreditátviteli szabályokról a kari honlapokon tájékozódhat.
Kurzusfelvétel: a szorgalmi időszak kezdetét megelőző és azt követő két hétben az ETR-naptár részét képező „megnyitásrend" szerint vehet fel kurzusokat az ETR Jelentkezések / Kurzusfelvétel pontjában. A meghirdetett kurzusokról legkönnyebben az ETR nyitólapjáról (vagy az SZTE-portál „Euniversitas" linkje alatt) elérhető „Tanrendi kereső"-vel tájékozódhat. A kurzusfelvételhez szükséges az ETR-terminológia minimális alapismerete: • Szak: az a szak, amelyre önt felvették. • Képzés, képzési program (rövidítve: kpr): a szak alá több képzés is lehet becsatolva, amelyek a tanterv specifikus egységeinek felelnek meg. A főképzésén kívül az alapképzésben felvételkor megkapja a BSZ_VAL-t (ha nappali hallgató), amely a BA/BSc-s szabadon választható tárgyakat tartalmazza, a BT_ELOK-öt, amely a BA/BSc tanári szakirányok előkészítő modulja, valamint az EGYEB-et, amelyen a tantervbe nem tartozó, így a teljesítésbe nem tartozó tárgyakat vehet fel. Később „kis" képzésként jelenhet meg a választott szakirány, specializáció. FONTOS: a kurzusfelvétel előtt ki kell választania a megfelelő képzést (kpr-t), amelynek a tantervében az adott kurzus szerepel. • Ciklus: a tanulmányi félév megfelelője az ETR-ben. • Kurzuskód: a hallgatók által felvehető kurzus. • Tárgyelem (tantárgyelem): egy képzés legkisebb egysége, meghatározott kreditértékkel és teljesítéstípussal. A tárgyelem kreditjét szerzik meg a hallgatók egy kurzus elvégzésével, vagy kreditátvitel kérésével. • Órarendi kód: technikai fogalom, annak jelölésére, amikor egy vagy több kurzuskód ugyanazon oktatóval, helyen és időponttal valósul meg. • X-es kurzusok: a központi hirdetésű szabadon választható kurzusok kódja X-szel kezdődik (XN: nyelvi, XT: testnevelés, XA: alapképzésben, XM: mesterképzésben, XP: doktori képzésben felvehető általános művelő kurzus). Ezek felvételére külön, „SZTE" jelű időszak van a naptári megnyitásrendben, és felvenni is csak az „új, keresés alapján" opcióval lehet. • Kurzusfelvételi lehetőségek: o „Új, ajánlat alapján": az éppen felvehető kurzuskínálat. A rendszerrel ismerkedőknek (az X-es kurzusokat leszámítva) ez az ajánlott. o „Új, mintatanterv alapján": ajánlott szemeszter és más paraméterek alapján választhat tantárgyakat, illetve veheti fel a hozzájuk meghirdetett kurzusokat. o „Új, tanterv alapján": fastruktúrában megjelenített tanterv alapján vehet fel kurzust. o „Új, keresés alapján": X-es kurzusokat csak így vehet fel. Fontos, hogy a kurzusfelvételkor a böngészőjében engedélyezve legyenek a felugró ablakok, különben a megjelenő rendszerüzeneteket nem fogja látni. • Kurzusfelvétel lezárása: A kurzusfelvételt minden képzésen le kell zárnia, e nélkül az ETR a kurzusait nem véglegesíti. • Konfirmációs kurzus esetén az oktató a kurzusfelvétel során dönt arról, hogy elfogadja-e az ön jelentkezését. Hallgatói konfirmációs kurzusfelvétel esetén (pl. ha az oktató teszi önt kurzusra), önnek kell azt megerősítenie (konfirmálnia) vagy elvetnie. 5.
6. Automatikus bejelentkeztetés. A féléves tanulmányait akkor kezdheti meg, ha a TR önt az adott ciklusra bejelentkeztette, aktív státuszba helyezte. Az újonnan felvett hallgatóknak ehhez elsőként a beiratkozási lapjukat kell leadniuk: ezzel a státusz „bejelentkezésre vár" lesz. Az aktív státuszhoz ezen felül legalább 1 kreditnyi „szakos" (nem X-es) kurzust kell felvenni, illetve önköltséges hallgatóként az esedékes térítést be kell fizetni. 7. Tanulmányait az ETR-ben folyamatosan nyomon követheti: a rendszer webes üzenetekkel tájékoztatja önt a fontos eseményekről, hívja fel figyelmét a teendőkre. Az ETR-ben követheti a teljesítéseit: a jegyeit és az ennek nyomán „kizöldülő" dinamikus tantervét.
Segítségkérés. Tanulmányi jellegű (pl. kurzusfelvételi) problémáival a szakja szerinti TO-hoz fordulhat. Technikai jellegű kérdések esetén, pl. jelszó elvesztése, az Egyetemi Számítóközpont (ESZK) help deskjét keresse. A TO-k elérhetőségei az (SZTE-portálról is megközelíthető) kari weblapokon olvashatók, az ESZK help desk adatai az ETR nyitólapján elérhetők.
8.
Ezen dokumentum kibővített változatát megtalálja az ETRdok-on a
címen. 9.
Az orvosdoktori oklevél megszerzésének feltételei
- Minimum 360 kreditpont összegyűjtése és a kritérium feltételek teljesítése a tantervben előirt módon. - Egy élő világnyelvből (angol, német, francia, spanyol vagy orosz nyelvből) legalább középfokú „C” típusú nyelvvizsga. - A záróvizsga sikeres teljesítése, amelynek részei: szakdolgozat, írásbeli tesztvizsga, betegvizsga gyakorlatban és szóban. A diploma megszerzéséhez a hallgatónak minimum 360 kreditpontot kell összegyűjtenie, teljesítenie kell a képzéshez rendelt kritériumkövetelményeket. A kreditrendszerű képzésben minden félévre lehetséges az egyéni tanrend kidolgozása, eltérhet a Kar által felajánlott mintaterv tantárgyfelvételi rendjétől. A mintatanterv egy átlagos ütemű előrehaladást biztosít és a diploma 12 félév alatt történő megszerzésének lehetőségét jelenti. Ezért a hallgatók számára ajánljuk a Mintatanterv követését. A tananyag szerkezete az orvosképzésben 4 modulból áll. Egyes modulokhoz kreditérték tartozik, ez a rendelkezés a tanulmányok elhúzódását kívánja megakadályozni. Tananyag szerkezete:
I.
Alapozó modul
1 – 4 szemeszter
- 117 kredit
II.
Preklinikai modul
5 – 6 szemeszter
- 56 kredit
III.
Klinikai modul
7 - 10 szemeszter
- 132 kredit
IV.
Szigorló év
11-12 szemeszter
- 60 kredit
Tantárgyi csoportok: Kötelező tárgyak: a hallgatónak tanulmányai során valamennyi kötelező tárgyat teljesítenie kell. Kötelező összesen kreditszámon belül 80 %. Kötelezően választható tárgyak: a Kar által meghirdetett tantárgyak közül adott kreditpont értékben választandók. A kötelező összesen kreditszámon belül 15 %.
Szabadon választható tárgyak: a Kar és az Egyetem (XN ... ) által meghirdetett tantárgyak közül szabadon választhatók, a diploma megszerzéséhez szükséges összesen kreditszámon belül maximális 5 %. Kritérium követelmények: kritérium feltételt képező olyan tantárgy, vagy egyéb tanulmányi követelmény, amelyhez kredit nincs hozzárendelve, a bejelentkezés, a diploma kiadás feltétele.
Modul: a tanterv több tantárgyat tartalmazó, egymásra épülő egysége Törzsmodul: a végzettséghez kötelezően teljesítendő modul Szakmodul: a végzettséghez alternatív jelleggel teljesíthető modul
A tanulmányok időbeosztása
A tanév két félévből (szemeszterből) áll. A szemeszterek szorgalmi időszakból és vizsgaidőszakból tevődnek össze. A tanév időbeosztását (egyetemi naptár) az Egyetem Szenátusa állapítja meg. A foglalkozások időtartama 45 perc, két elméleti óra között 15 perces szünetekkel. A 2012/2013. tanév I. félévében:
Szorgalmi időszak: Vizsgaidőszak: Utóvizsga-időszak: Oktatási szünet.
2012. szeptember 3 2012. december 10 2013. január 28 2012. november 1
- 2012. december 8. - 2013. január 26. - 2013. február 2. - 2012. november 4.
A 2012/2013. tanév II. félévében
Szorgalmi időszak: Vizsgaidőszak: Utóvizsga-időszak: Oktatási szünet:
2013. február 4 2013. május 20 2013. július 1 2013. április 1
- 2013. május 18. - 2013. június 29. - 2013. július 6. - 2013. április 6.
Beiratkozás/bejelentkezés
A tanulmányok megkezdésére jogot szerzett hallgató köteles a tanulmányok első félévére beiratkozni. A hallgatói jogviszony e beiratkozással jön létre. Az ily módon be nem iratkozott hallgató a tanulmányok megkezdésére a jogot elveszti. A tanulmányok folytatására jogot szerzett hallgató, ha tanulmányait folytatni kívánja, a szakjához tartozó kurzusok közül legalább egy kredit értékűt köteles felvenni a kurzusfelvételi időszak végéig. Ezen feltétel nem teljesülése következményeként a hallgatói jogviszonya az adott félévben szünetel. A hallgatói jogviszony fennállása alatt újabb beiratkozásra nincs szükség. A hallgatónak – a képzési időszak megkezdése előtt – a szervezeti és működési szabályzatban meghatározottak szerint be kell jelentenie, hogy folytatja-e tanulmányait, vagy az adott képzési időszakban hallgatói jogviszonyát szünetelteti. Egy tárgy (kurzus) a tanulmányok ideje alatt annak nem teljesítése esetén legfeljebb még két ízben vehető fel. A vizsgák és a szigorlatok rendje
A hallgató az információs rendszerben jelentkezik a vizsgákra. A hallgató az adott félév vizsgaidőszakában kitűzött vizsga időpontjában köteles a vizsgán megjelenni és vizsgát tenni a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban és a Kar ügyrendjében meghatározott feltételek alapján. A hallgató az adott vizsgaidőszakban egy adott tárgyból két alkalommal kísérelheti meg újra a vizsga letételét. Amennyiben a hallgató nem teljesíti az elméleti órák vagy gyakorlatok félév elfogadási feltételeit, kreditpontot, érdemjegyet, aláírást nem kap.
Az Orvostudományi Kar hallgatóinak a 45/2008-2009. ÁOK. Kari Tanács határozata alapján a 16 egységnyi nyelvóra az alábbiak szerint használható fel, figyelembe véve az ÁOK tantervi jellemzőit és nyelvi igényeit: Orvosi latin nyelv felvétele 2 féléven keresztül heti 2 órában, 2-2 kreditponttal értékelve kötelező, akik középiskolában
legalább 2 féléven keresztül osztályzattal értékelt módon latin nyelvet tanultak, kérhetik felmentésüket. Orvosi angol szaknyelvet a legalább „C típusú középfokú nyelvvizsgával rendelkező hallgatók számára javasoljuk. A tárgy 6 féléven keresztül orvosi szaknyelvi ismereteket nyújt angol nyelvből a preklinikai és klinikai modulban. A kurzusok a kötelezően választható tárgyak között kerülnek meghirdetésre, tanulmányi pontértékük 2 kredit szemeszterenként, 3 fokozatú beszámolóval zárul félévenként. Mivel az orvostudomány nemzetközi nyelve az angol, indokolt hogy a hallgatók a III.-IV.-V. év folyamán legalább 3x2 óra angol szaknyelvi kurzust látogassanak. A tanulmányok ideje alatt maximum 3x2 óra keretre igénybe vehető az SZTE Idegennyelvi Kommunikációs Intézet szolgáltatásai is, akár általános nyelvi szintjük emelésére, akár új nyelvek tanulására. Ezen órakeret is része a 16 egységnyi nyelvórának. Testnevelés A „Testnevelés” kritériumtárgy, a hallgató 2 féléven keresztül heti 2 óra testnevelés foglalkozáson köteles részt venni. Igazolt sportköri tevékenység esetén a SZTE Sportközpont mentességet adhat. A Testneveléshez kreditpont nincs rendelve, a tárgy aláírással zárul.
ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR DÉKÁNI HIVATALA (6720 Szeged, Tisza L. krt. 109.Tel.: 62/545-016,. fax:62/545-478) E-mail: [email protected] Dékán:
Dr. med. habil. VÉCSEI LÁSZLÓ az orvostudomány doktora egyetemi tanár MTA rendes tagja
Dékánhelyettesek:
Dr. med. habil. KEMÉNY LAJOS az orvostudomány doktora egyetemi tanár általános és tudományos dékánhelyettes Dr. med. habil. LEPRÁN ISTVÁN az orvostudomány doktora egyetemi tanár oktatási dékánhelyettes Dr. habil. HAJNAL FERENC az orvostudomány kandidátusa
egyetemi tanár szak-továbbképzési dékánhelyettes Dr. habil TÓTH GÁBOR a kémia tudomány doktora
egyetemi tanár gazdasági dékánhelyettes Dr. habil. PÁL ATTILA az orvostudomány kandidátusa
egyetemi tanár klinikai dékánhelyettes, a Klinikai Központ elnöke Tanulmányi Bizottság elnöke:
Dr. habil. BOROS MIHÁLY az orvostudomány doktora egyetemi tanár
Kreditátviteli Bizottság elnöke:
Dr. habil. DUX MÁRIA egyetemi docens
Oktatási Minőségbiztosítási Bizottság elnöke:
Dr. KERESZTY ÉVA egyetemi docens
Hivatalvezető:
Dr. LEDNITZKY ANDRÁS jogász
Telefon:
62/545-016
Tanulmányi Osztály (6720 Szeged, Tisza L. krt. 107. Tel.: 62/545-020, Tel./Fax: 62/545-017) E-mail: [email protected]
Tanulmányi osztályvezető: Telefon: Tanulmányi főelőadó: Telefon:
Főelőadó, ETR referens: Telefon: .
DEMETER JÁNOSNÉ [email protected] 62/545-020 NAGYNÉ SZAMOSKÖZI KINGA IV.-V. évfolyam [email protected] 62/545-019
RÓZSAHEGYI RITA [email protected] 62/545-018
Kredit
Vizsgaforma
Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető
Héti óraszám - gyakorlat
Tantárgy kódja
Héti óraszám elmélet
MINTATANTERV – ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE
Tantárgyfelvétel előfeltétele, kritériuma:
ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE (7-10. szemeszter): 132 kredit Klinikai modul tantárgyai 2012/2013. tanév, IV. évesek, 1. szemeszter, őszi félév Kötelező tantárgyak Népegészségtani Intézet; Dr. Paulik Edit tanszékvezető egyetemi docens AOK-K271
Népegészségtan I. előadás
2
-
Kollokvium
3
-
AOK-K272
Népegészségtan I. gyakorlat
-
2
Aláírás
0
4 -
-
5 0
-
2
Kollokvium Aláírás
Kollokvium
5
-
-
I. sz. Belgyógyászati Klinika; Dr. Wittmann Tibor tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K201 AOK-K202
Belgyógyászat II. előadás Belgyógyászat II. gyakorlat
-
Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet; Dr. Varró András tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K231
Farmakológia I. előadás
3
-
AOK-K232
Farmakológia I. gyakorlat
-
2
2 -
-
Aláírás
0
-
Ortopédiai Klinika; Dr. Tóth Kálmán tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K291
Ortopédia előadás
AOK-K292
Ortopédia gyakorlat
2
Kollokvium Aláírás
3
-
0
-
1 0
-
2
-
0
-
Magatartástudományi Intézet; Dr. Barabás Katalin tanszékvezető egyetemi docens AOK-K961 AOK-K962
Orvosi psychológia II. előadás Orvosi psychológia II. gyakorlat
-
1 -
1
Beszámoló(5) Aláírás
Kollokvium
-
Tüdőgyógyászati Tanszék; Dr. Somfay Attila tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K311
Pulmonológia előadás
1
-
AOK-K312
Pulmonológia gyakorlat
-
2
Aláírás
Radiológiai Klinika; Dr. Palkó András tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K321
Radiológia I. előadás
AOK-K322
Radiológia I. gyakorlat
1 -
-
Beszámoló(5)
2
-
1
Aláírás
0
-
-
3 0
-
-
Sebészeti Klinika; Dr. Lázár György tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K331 AOK-K332
Sebészet I. előadás Sebészet I. gyakorlat
2 -
2
Beszámoló(5) Aláírás
-
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika; Dr. Pál Attila tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K351
Szülészet-nőgyógyászat I. előadás
3
-
Kollokvium
4
AOK-K352
Szülészet-nőgyógyászat I. gyakorlat
-
2
Aláírás
AOK-K353*
Szülőszoba gyakorlat
-
Össz.3 nap
Aláírás
0 0
-
Fogorvostudományi Kar; Szájsebészeti Tanszék, Dr. Baráth Zoltán egyetemi docens AOK-K391
Fogászat előadás
1
-
Kollokvium
2
-
AOK-K392
Fogászat szeminárium
-
2
Aláírás
0
-
2
-
Kollokvium
2
-
Onkoterápiás Klinika; Dr. Kahán Zsuzsanna tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K381
Klinikai onkológia előadás Kötelezően választható tantárgyak Szabadon választható tantárgyak*
2012/2013. tanév, IV. évesek, 2. szemeszter, tavaszi félév Kötelező tantárgyak Népegészségtani Intézet; Dr. Paulik Edit tanszékvezető egyetemi docens AOK-K273 Népegészségtan II. előadás
2
-
Kollokvium
3
AOK-K274
-
2
Aláírás
0
Kollokvium
5
Aláírás
0
Belgyógyászat II. -
-
Szigorlat
5
Farmakológia I.
-
2
Aláírás
0
-
Radiológiai Klinika; Dr. Palkó András tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K323 Radiológia II. előadás
1
-
Kollokvium
2
Radiológia I.
AOK-K324
-
1
Aláírás
0
-
Sebészeti Klinika; Dr. Lázár György tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K333 Sebészet II. előadás
2
-
Kollokvium
3
AOK-K334
-
2
Aláírás
0
Sebészet I. -
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika; Dr. Pál Attila tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K354 Szülészet-nőgyógyászat II. előadás
3
-
Beszámoló(5)
4
AOK-K355
Szülészet-nőgyógyászat II. gyakorlat
-
2
Aláírás
0
Szül.-nőgyógy. I. -
AOK-K356*
Szülőszoba gyakorlat
-
Össz.3 nap
Aláírás
0
-
-
4x30
Aláírás
0
-
-
-
Szigorlat
0
-
-
2
Aláírás
0
-
Népegészségtan II. gyakorlat
II.sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ; Dr. Forster Tamás tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K203 5 Belgyógyászat III. előadás AOK-K204 Belgyógyászat III. gyakorlat 2 Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet; Dr. Varró András tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K233 Farmakológia II. előadás 4 AOK-K234
Farmakológia II. gyakorlat
Radiológia II. gyakorlat
Sebészet II. gyakorlat
Népegészségtan I. -
Kötelezően választható tantárgyak Szabadon választható tantárgyak Kritérium tantárgyak I.- II. félévben: AOK-K701
Sebészet nyári gyakorlat
Magatartástudományi Intézet; Dr. Barabás Katalin tanszékvezető egyetemi docens AOK-K591
Magatartástudományi vizsga
Magatartástudományi Intézet; Dr. Barabás Katalin tanszékvezető egyetemi docens AOK-K681
Orvos-beteg kommunikáció I. szeminárium
Szülőszoba gyakorlat: a tanév folyamán 3 nap, beosztás szerint Nyári gyakorlat: 4 hét sebészet gyakorlat (kredit érték nélkül) kritérium tárgy, teljesítése a szigorló évre történő beiratkozás feltétele. 2012/2013. tanév, V. évesek, 1. szemeszter, őszi félév Kötelező tantárgyak Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet; Dr. Molnár Zsolt tanszékvezető egyetemi tanár 2 AOK-K191 Aneszteziológia és Intenzív Terápia I. előadás
-
AOK-K192
1
Aneszteziológia és Intenzív Terápia I. gyakorlat
-
Beszámoló(5) Aláírás
1
Farmakológia II.
0
-
I. sz. Belgyógyászati Klinika; Dr. Wittmann Tibor tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K205
Belgyógyászat IV. – Infektológia gyakorlat
-
AOK-K211
Infektológia-fertőző betegségek előadás
2
2 -
Aláírás
0
Kollokvium
3
-
Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika; Dr. Kemény Lajos tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K221**
Bőrgyógyászat előadás
2
-
Kollokvium
4
AOK-K222**
Bőrgyógyászat gyakorlat
-
3
Aláírás
0
Kollokvium Aláírás
4
Fül- Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika; Dr. Róvó László tanszékvezető egyetemi tanár 2 AOK-K241 * Fül-orr-gégegyógyászat előadás AOK-K242*
Fül-orr-gégegyógyászat gyakorlat
-
3
Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ; Dr. Túri Sándor tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K251 Gyermekgyógyászat I. előadás 3 Kollokvium 2 AOK-K252 Gyermekgyógyászat I. gyakorlat Aláírás
0
5 0
-
-
-
Igazságügyi Orvostani Intézet; Dr. Kereszty Éva tanszékvezető egyetemi docens AOK-K261 AOK-K262
Igazságügyi orvostan I. előadás Igazságügyi orvostan I. gyakorlat
1
Kollokvium Aláírás
3
-
2
2
-
3
-
2
Kollokvium Aláírás
1 -
2
Kollokvium Aláírás
3 0
0
-
Népegészségtani Intézet; Dr. Paulik Edit tanszékvezető egyetemi docens AOK-K271 AOK-K272
Népegészségtan I. előadás Népegészségtan I. gyakorlat
0
-
Neurológiai Klinika; Dr. Vécsei László tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K281 AOK-K282
Neurológia I. előadás Neurológia I. gyakorlat
-
Pszichiátriai Klinika; Dr. Janka Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár Pszichiátria I. előadás
1
-
Beszámoló(5) Aláírás
2
-
Pszichiátria I. gyakorlat
-
1
0
-
Sebészet III. előadás
1
-
2
1
Beszámoló(5) Aláírás
0
Sebészet II -
Sebészet III. gyakorlat
-
Szemészeti Klinika; Dr. Facskó Andrea tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K341 * Szemészet előadás
2
-
Kollokvium
3
-
AOK-K342*
Szemészet gyakorlat
-
2
Aláírás
0
-
Urológiai Klinika; Dr. Pajor László tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K371** Urológia előadás
1
-
Kollokvium
2
-
AOK-K372**
-
2
Aláírás
0
-
2
Aneszteziológa I.
0
-
AOK-K301 AOK-K302
Sebészeti Klinika; Dr. Lázár György tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K335 AOK-K336
Urológia gyakorlat *Az 1-7 csoportoknak.**A 8-14 csoportoknak. Kötelezően választható tantárgyak*** Szabadon választható tantárgyak*
2012/2013. tanév, V. évesek, 2. szemeszter, tavaszi félév Kötelező tantárgyak Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet; Dr. Molnár Zsolt tanszékvezető egyetemi tanár 2 AOK-K193 Aneszteziológia és Intenzív Terápia II. előadás
-
AOK-K194
1
Aneszteziológia és Intenzív Terápia II. gyakorlat
-
Kollokvium Aláírás
I. sz. Belgyógyászati Klinika; Dr. Wittmann Tibor tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K206
Belgyógyászat V. előadás
2
-
AOK-K207
Belgyógyászat V. gyakorlat
-
Össz.16
Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika; Dr. Kemény Lajos tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K221** 2 Bőrgyógyászat előadás AOK-K222**
Bőrgyógyászat gyakorlat
-
3
-
Aláírás
0
-
-
Kollokvium
4
-
3
Aláírás
0
-
Beszámoló(5)
Fül- Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika; Dr. Róvó László tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K241 *
Fül-orr-gégegyógyászat előadás
2
-
Kollokvium
4
-
AOK-K242*
Fül-orr-gégegyógyászat gyakorlat
-
3
Aláírás
0
-
Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ; Dr. Túri Sándor tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K253
Gyermekgyógyászat II. előadás
2
-
Beszámoló(5)
4
Gyermekgyógyászat I.
AOK-K254
Gyermekgyógyászat II. gyakorlat
-
2
Aláírás
0
-
Igazságügyi Orvostani Intézet; Dr. Kereszty Éva tanszékvezető egyetemi docens AOK-K263
Igazságügyi orvostan II. előadás
1
-
Kollokvium
3
Igazságügy Orv.tan.I.
AOK-K264
Igazságügyi orvostan II. gyakorlat
-
2
Aláírás
0
-
Népegészségtani Intézet; Dr. Paulik Edit tanszékvezető egyetemi docens AOK-K273
Népegészségtan II. előadás
2
-
Kollokvium
3
Népegészségtan I.
AOK-K274
Népegészségtan II. gyakorlat
-
2
Aláírás
0
-
Neurológiai Klinika; Dr. Vécsei László tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K283
Neurológia II. előadás
1
-
Aláírás
0
Neurológia I.
AOK-K284
Neurológia II. gyakorlat
-
1
Beszámoló(5)
2
-
Pszichiátriai Klinika; Dr. Janka Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K303
Pszichiátria II. előadás
2
-
Kollokvium
3
Pszichiátria I.
AOK-K304
Pszichiátria II. gyakorlat
-
1
Aláírás
0
-
Szemészeti Klinika; Dr. Facskó Andrea tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K341 *
Szemészet előadás
2
-
Kollokvium
3
-
AOK-K342*
Szemészet gyakorlat
-
2
Aláírás
0
-
Traumatológiai Klinika; Dr. Dr. Varga Endre tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K361
Traumatológia előadás
2
-
Kollokvium
3
-
AOK-K362
Traumatológia gyakorlat
-
2
Aláírás
0
-
Urológiai Klinika; Dr. Pajor László tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K371**
Urológia előadás
1
-
Kollokvium
2
-
AOK-K372**
Urológia gyakorlat
-
2
Aláírás
0
-
*A 8-14 csoportoknak. **Az 1-7 csoportoknak.
Kötelezően választható tantárgyak**** Szabadon választható tantárgyak** Kritérium tantárgyak I.- II. félévben Dr. Paulik Edit tanszékvezető egyetemi docens, Dr. Kereszty Éva tanszékvezető egyetemi docens AOK-K691
Népegészségtan – Igazságügyi orvostan vizsga
-
-
Szigorlat
0
-
-
Össz.30
Aláírás
0
-
2
Gyakorlati jegy(5)
2
-
1
-
Beszámoló(5)
1
-
2
-
Beszámoló(5)
2
-
2
-
Beszámoló(5)
2
-
2
-
Beszámoló(5)
2
-
2
-
Beszámoló(5)
2
-
2
Beszámoló(5)
2
-
-
Kollokvium Aláírás
2 0
-
Választott Intézet/Klinika; Konzulensek AOK-SZD101
Szakdolgozat előkészítés, konzultáció
Kötelezően választható tantárgyak a klinika modul I. félévében (7,9 félév): Laboratóriumi Medicina Intézet; Dr. Seres Erika klinikai főorvos mb. intézetvezető Hogyan hozzunk bizonyítékokon alapuló klinikai dönAOK-K1681 téseket? Nukleáris Medicina Intézet; Dr. Pávics László tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K421
Nukleáris medicina előadás
Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet; Dr. Boda Krisztina egyetemi docens AOK-K431
A biostatisztika alkalmazása
Családorvosi Intézet; Dr. Hajnal Ferenc tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K441
Családorvos ismeretek I.
Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet; Dr. Hantos Zoltán egyetemi tanár AOK-K451
Egészségügyi informatika I.
Repülő- és Őrorvostani Tanszék; Dr. Grósz Andor tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1031
Bevezetés a repülő- és űrorvostanba
Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet; Dr. Varró András tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1061
Farmakológia esetismertetések I.
-
Arc- Állcsont- és Szájsebészeti Klinika; Dr. Piffkó József tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1561 AOK-K1562
Arc,- állcsontsebészet Arc,- állcsontsebészet
1 -
1
-
Igazságügyi Orvostani Intézet; Dr. Kereszty Éva tanszékvezető egyetemi docens Betegjogok-orvosjogok, az orvos-beteg kapcsolat szaAOK-K1531 bályozása
1
-
Beszámoló(5)
1
-
2
-
Beszámoló(5)
2
-
1
-
Beszámoló(5)
1
1
-
Beszámoló(5)
1
-
1
-
Beszámoló(5)
1
-
Össz.8
-
Beszámoló(5)
2
Sebészeti Műtéttan
-
Össz.20
Aláírás
0
2
Beszámoló(5)
2
-
2
Beszámoló(5)
2
-
Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoport; Dr. Demeter Éva szakvezető egyetemi docens 2 AOK-K1841K Német orvosi szaknyelv I.
Beszámoló(5)
2
-
2
Beszámoló(5)
2
-
Igazságügyi Orvostani Intézet; Dr. Kereszty Éva tanszékvezető egyetemi docens Az egészségügyi ellátórendszer és az ellátások fenntarAOK-K1651 tása, finanszírozása Általános Orvostudományi Kar: Dr. Erdős Attila ügyvezető igazgató
AOK-K1701K
A pénz és az üzlet világa az egészségügyben
I. sz. Belgyógyászati Klinika: Dr. Nagy Ferenc egyetemi tanár AOK-K1781
Gyulladásos bélbetegségek (IBD)
Orvosi Biológiai Intézet; Dr. Boldogkői Zsolt tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1791
Orvosi Molekuláris biológia és genomika
Sebészeti Műtéttani Intézet; Dr. Boros Mihály tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1451K
Mikrosebészet előadás
AOK-K1452K
Mikrosebészet gyakorlat
-
Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoport; Dr. Demeter Éva szakvezető egyetemi docens AOK-K1491
Angol orvosi szakmai idegen nyelv
-
Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoport; Dr. Demeter Éva szakvezető egyetemi docens AOK-K1611
-
Angol profex nyelvvizsga előkészítő I.
SZTE Idegennyelvi Kommunikációs Intézet; Tasné Dr. Szalacsek Margit intézetvezető nyelvtanár XN0211 Orvosi szakmai idegen nyelv ***Kötelezően választható tantárgyak csak a klinikai modul 9. félévében: I
I
Igazságügyi Orvostani Intézet; Dr. Kereszty Éva tanszékvezető egyetemi docens Biztosítási orvostan I.
1
-
Beszámoló(5)
1
-
Pathológiai Intézet; Dr. Iványi Béla tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K811 Klinikopathológia I.
2
-
Beszámoló(5)
2
Farmakológia II.
2
-
Beszámoló(5)
2
Farmakológia II.
AOK-K571
Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet; Dr. Varró András tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K461
Farmakoterápia I.
Idegsebészeti Klinika; Dr. Barzó Pál tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1051 Sürgős idegsebészeti beavatkozást igénylő központi idegrendszeri megbet. előadás AOK-K1052 Sürgős idegsebészeti beavatkozást igénylő központi idegrendszeri megbet. gyakorlat
1 -
1
-
Beszámoló(5)
2
Aláírás
0
-
2
A biostatiszt.alkalm.
Kötelezően választható tantárgyak a klinika modul II. félévében (8, 10 félév): Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet; Dr. Boda Krisztina egyetemi docens AOK-K4311
Biostatisztika haladóknak
2
-
2
-
2
-
Beszámoló(5)
Családorvosi Intézet; Dr. Hajnal Ferenc tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K442
Családorvosi ismeretek II.
Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet; Dr. Hantos Zoltán egyetemi tanár AOK-K452 Egészségügyi informatika II.
Beszámoló(5)
Beszámoló(5)
2
2
Családorv.ism.I.
Egészségügy inf.I.
Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Osztály; Dr. Vetró Ágnes osztályvezető egyetemi docens AOK-K471
Gyermek és ijfúságpszichiátria, mentálhygiene
2
-
Beszámoló(5)
2
-
Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet; Dr. Deák Judit tanszékvezető egyetemi tanár; 2012. 11. 14-től – Zsoldiné Dr. Urbán Edit tanszékvezető egyetemi docens AOK-K481
Fertőzéses eredetű kórképek diagnosztikája és terápiája
2
-
Beszámoló(5)
2
-
2
-
Beszámoló(5)
2
-
2
-
Beszámoló(5)
2
-
2
-
Beszámoló(5)
2
-
2
-
Beszámoló(5)
2
-
2
-
Beszámoló(5)
2
-
Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika; Dr. Kemény Lajos tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K491
Klinikai immunológia
Laboratóriumi Medicina Intézet; Dr. Seres Erika klinikai főorvos mb. intézet vezető AOK-K501
Laboratóriumi diagnosztika a klinikai gyakorlatban
Népegészségtani Intézet; Dr. Ungváry György egyetemi tanár AOK-K521
Foglalkozás-orvostani ismeretek
Reumatológiai Klinika; Dr. Kovács László tanszékvezető egyetemi docens AOK-K531
Reumatológia
Biokémiai Intézet; Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K881K
Molekuláris fejlődésbiológia
Repülő- és Űrorvostani Intézet; Dr. Grósz Andor tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1041
Repülőorvostan klinikai alapjai
2
-
Beszámoló(5)
2
-
-
Beszámoló(5)
1
-
Aláírás
-
-
2
-
Farmak.esetism.I.
I. sz. Belgyógyászati Klinika; Dr. Czakó László egyetemi docens AOK-K1851
A korszerű diagnosztikus és terápiás endoszkópia
Össz.10
AOK-K1852
A korszerű diagnosztikus és terápiás endoszkópia
-
Össz.5
2
-
Népegészségtani Intézet; Dr. Paulik Edit tanszékvezető egyetemi docens AOK-K981
Szociál- és egészségpolitika
Beszámoló(5)
Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet; Dr. Varró András tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1062
Farmakológia esetismertetések II.
-
Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet; Dr. Pető Zoltán egyetemi docens AOK-K1821 Össz.30 Sürgősségi orvostan alapjai
2
Beszámoló(5)
2
-
Beszámoló(5)
2
Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika; Dr. Kemény Lajos tanszékvezető egyetemi tanár Oktatók: Dr. Bata Zsuzsanna egyetemi tanár; Dr. Orvos Hajnalka egyetemi tanár; Dr. Oláh Judit egyetemi docens; Dr. Csoma Zsanett egyetemi tanársegéd; Dr. Gaál Magdolna egyetemi tanársegéd; Dr. Nagy Nikoletta egyetemi tanársegéd; Dr. Altmayer Anita klinikai főorvos; Dr. Németh Réka klinikai szakorvos AOK-K1911
Gyermekbőrgyógyászat
2
-
Beszámoló(5)
2
-
Sebészeti Műtéttani Intézet; Dr. Boros Mihály tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1071
Gyakorlati orvosi alapismeretek előadás
1
-
Beszámoló(5)
2
Sebészeti műtéttan
AOK-K1072
Gyakorlati orvosi alapismeretek gyakorlat
-
1
Aláírás
0
-
1
-
Beszámoló(5)
2
Gyak.orvosi alapism.
-
1
Aláírás
0
-
Sebészeti Műtéttani Intézet; Dr. Boros Mihály tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1081 AOK-K1082
Haladó orvosi eljárások előadás Haladó orvosi eljárások gyakorlat
Ortopédiai Klinika; Dr. Mészáros Tamás emeritus professzor, Dr. Bender Tamás egyetemi tanár AOK-K1301
Fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás ea.
1
-
Beszámoló(5)
2
-
AOK-K1302
Fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás gyak.
-
1
Aláírás
-
-
-
Beszámoló(5)
2
-
-
Kollokvium
2
Farmakológia I.
Igazságügyi Orvostani Intézet; Dr. Kereszty Éva tanszékvezető egyetemi docens Egészség gazdaságtan- az egészség és az egészségAOK-K1652 2 ügyi gazdálkodási rendszere I. sz. Belgyógyászati Klinika; Dr. Vass Ádám egyetemi tanár AOK-K1361
Klinikai farmakológia
2
Sebészeti Műtéttani Intézet; Dr. Boros Mihály tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1451K
Mikrosebészet előadás
AOK-K1452K
Mikrosebészet gyakorlat
Össz.8
-
Beszámoló(5)
2
Sebészeti műtéttan
-
Össz.:20
Aláírás
-
-
Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet; Dr. Babik Barna egyetemi docens Alkalmazott kardiorespiratórikus élettani és kórAOK-K1731K 1 élettani ismeretek
Beszámoló(5)
SZTE Idegennyelvi Kommunikációs Intézet; Tasné Dr. Szalacsek Margit intézetvezető nyelvtanár XN0211 2 Orvosi szakmai idegen nyelv
1
-
Beszámoló(5) Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoport; Dr. Demeter Éva szakvezető egyetemi docens
2
-
AOK-K1842K
Beszámoló(5)
2
-
Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoport; Dr. Demeter Éva szakvezető egyetemi docens 2 AOK-K1492 Angol orvosi szakmai idegen nyelv Beszámoló(5)
2
-
Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoport; Dr. Demeter Éva szakvezető egyetemi docens AOK-K1612 2 Angol profex nyelvvizsga előkészítő II. Beszámoló(5)
2
-
Német orvosi szaknyelv II.
-
2
****Kötelezően választható tantárgyak csak a klinika modul 10. félévében: Pathológiai Intézet; Dr. Iványi Béla tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K812
Klinikopathológia II. előadás
2
-
Beszámoló(5)
2
Beszámoló(5)
2
-
0
-
Klinikopathológia I.
Idegsebészeti Klinika; Dr. Barzó Pál tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K401
Idegsebészet előadás
1
-
AOK-K402
Idegsebészet gyakorlat
-
1
Aláírás
Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika: Dr. Kemény Lajos tanszékvezető egyetemi tanár o k t a t ó k : Dr. Bata Zsuzsanna egyetemi tanár, Dr. Oláh Judit egyetemi tanár, Dr. Gyulai Rolland egyetemi docens, Dr. Szolnoky Győző egyetemi adjunktus, Dr. Baltás Eszter egyetemi adjunktus, Problémaorientált gyakorlati képzés a bőrgyógyászatban Orvosi Genetikai Intézet; Dr. Széll Márta tanszékvezető egyetemi docens AOK-K1831
-
2
2
-
Beszámoló(5)
2
Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet; Dr. Varró András tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K462 Farmakoterápia II. 2
Beszámoló(5)
2
Farmakológia I.
Kollokvium
1
Bizt.orvostan I.
AOK-K411
Klinikai genetika előadás
Gyakorlati jegy(5)
2
-
Igazságügyi Orvostani Intézet; Dr. Kereszty Éva tanszékvezető egyetemi docens AOK-K572
Biztosítási orvostan II.
1
-
Idegsebészeti Klinika; Dr. Kopniczky Zsolt egyetemi adjunktus AOK-K1461
A fájdalom multidiszciplinális megközelítése
-
2
Beszámoló(5)
1
-
Transzfuziológiai Tanszék: Dr. Vezendi Klára egyetemi docens AOK-K1811
Transzfuziológia
2
-
Beszámoló(5)
2
-
Szabadon választható tantárgyak a klinika modul I. félévében (7,9 félév): Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika; Dr. Pál Attila tanszékvezető egyetemi tanár Acut szülészeti vérzések modern kezelése globális viAOK-K1171 1 szonylatban
-
Beszámoló(5)
1
-
-
Beszámoló(5)
1
-
1
-
Beszámoló(5)
1
-
1
-
Beszámoló(5)
1
-
Beszámoló(5)
2
-
Beszámoló(5)
2
-
2
-
1
-
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika; Dr. Novák Zoltán egyetemi tanársegéd A terhességi – nőgyógyászati immunológia aktuális AOK-K1181 1 kérdései Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika; Dr. Mészáros Gyula klinikai főorvos AOK-K1191
A szexuális élet zavarai–nőgyógyászati aspektus
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika; Dr. Németh Gábor egyetemi docens AOK-K1201
Nőgyógyászati laparoscopia korszerű kérdései
Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet, Budapest; Dr. Zacher Gábor osztályvezető főorvos 2 AOK-K1331 Klinikai toxikológia Pszichiátriai Klinika; Dr. Bálint Gábor ny. egyetemi tanár AOK-K1691 Trópusi medicina Biokémiai Intézet; Dr. Zádor Ernő egyetemi docens
AOK-K1771K
Testünk felépülése és a betegségek molekuláris biológiai háttere
2
2
-
-
Beszámoló(5)
Sebészeti Műtéttani Intézet; Dr. Boros Mihály tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K99031K Állatkísérletek az orvostudományban Össz.22
-
Beszámoló(5)
TTIK Biotechnológiai Tanszék; Ifj. Dr. Duda Ernő AOK-K1441K Biotechnológia üzleti szemmel előadás
2
-
Beszámoló(5)
2
-
-
I
Választott Intézet/Klinika TDK koordinátorok AOK-TDK201
Tudományos diákköri tevékenység, tehetséggondozás
1
-
Beszámoló(5)
2
AOK-TDK202
Tudományos diákköri tevékenység, tehetséggondozás
-
2
Aláírás
0
-
Beszámoló(5)
1
-
I. sz. Belgyógyászati Klinika; Dr. Wittmann Tibor tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1591
Klinikai és experimentális pankreatológia
Össz.15
-
GTK Pénzügyek és Nemz.Gazd.kapcs.Int.; Dr. Farkas Beáta intézetvezető egyetemi docens
AOK-K1421
Kutatás-fejlesztés az EU-ban
-
2
Beszámoló(5)
2
-
Beszámoló(5)
2
-
*Szabadon választható tantárgyak csak a klinika modul 7. félévében: Pszichiátriai Klinika; Dr. Janka Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár, Dr. Hartai Ernő főorvos AOK-K1661K
Önmenedzselés (Sikerpszichológia)
-
2
FOK Konzerváló és Esztétikai Fogászati Tanszék; Dr. Segatto Emil részlegvezető adjunktus, Dr. Antal Márk egyetemi adjunktus AOK-K1881
Az arc esztétikája
1
-
Beszámoló(5)
1
-
Beszámoló(5)
1
-
1
-
2
-
1
--
1
-
*Szabadon választható tantárgyak csak a klinikai modul 9. félévében: II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ; Dr. Borbényi Zita egyetemi tanár AOK-K1131
Új diagnosztikus és therápiás elj. a haematológiában
1
Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet; Dr. Molnár Zsolt tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1151 Klinikai táplálás 1
Beszámoló(5)
Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ; Dr. Túri Sándor tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1251
Felnőtt és gyermekgyógyászati nefrológia -hypertonia
2
-
Beszámoló(5)
Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ; Dr. Túri Sándor tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1261
Gyermeksebészet
1
-
Beszámoló(5)
Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ; Dr. Túri Sándor tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1271
Neonatológia
1
-
Beszámoló(5)
FOK Fogpótlástani és Orális Biológiai Tanszék; Dr. Fazekas András emeritus professzor, Dr. Radnai Márta tanszékvezető egyetemi docens AOK-K1671
A temporomandibuláris rendszer betegségei előadás
AOK-K1672
A temporomandibuláris rendszer betegségei szeminárium
1
-
-
1
Beszámoló(5) Aláírás
2
-
0
-
Szabadon választható tantárgyak a klinika modul II. félévében (8, 10 félév): II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ; Dr. Forster Tamás tanszékvezető egyetemi tanár 1
-
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika; Dr. Pál Attila tanszékvezető egyetemi tanár A férfi és a női meddőség kivizsgálása, kezelése. Az AOK-K1211 1 andrológia gyakorlati jelentősége. zásai
-
AOK-K1141
Aritmológia
Beszámoló(5)
Beszámoló(5)
1
1
1
-
1
-
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika; Dr. Molnár G. Béla egyetemi docens Nőgyógyászati endoscopia mindennapi és speciális alAOK-K1221 kalmazásai
1
-
Beszámoló(5)
1
1
-
1
-
Beszámoló(5)
1
1
-
1
-
Beszámoló(5)
1
1
-
2
-
Beszámoló(5)
2
2
-
1
-
Beszámoló(5)
1
1
-
Beszámoló(5)
1
-
I. sz. Belgyógyászati Klinika; Dr. Wittmann Tibor tanszékvezető egyetemi tanár, Dr. Hajdú Edit egyetemi docens 2 AOK-K1741 Infektológiai esetismertetések Beszámoló(5)
2
-
1
-
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika; Dr. Bártfai György egyetemi tanár AOK-K1601
A magzat korszerű monitorizálása
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika; Dr. Szöllősi János egyetemi tanár AOK-K1481
Andrológia
Pszichiátriai Klinika; Dr. Bálint Gábor ny. egyetemi tanár AOK-K1761
Trópusi betegségek klinikuma
Pszichiátriai Klinika; Dr. Temesváry Beáta főorvos AOK-K1551
Suicidológia és krízisintervenció
Pszichiátriai Klinika; Dr. Janka Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár, Dr. Latzkovits László MTA Doktora AOK-K1711
A központi idegrendszer (KIR) epigenetikus szabályozása - szerepe a pszichoszomatikus medicina, a neuropszichiátriai kórképek és terápiájuk szempontjából.
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika; Dr. Ungár László egyetemi magántanár Kommunikációs technikák és sztereotípiák az onkológiai AOK-K1241 betegellátásban
1
-
1
-
2
-
Beszámoló(5)
2
-
GYTK Farmakognóziai Intézet, Dr. Hohmann Judit tanszékvezető egyetemi tanár 2 AOK-K1431 Fitoterápia
-
Beszámoló(5)
2
-
-
Beszámoló(5)
1
-
Beszámoló(5)
Orvosi Vegytani Intézet; Dr. Dékány Imre egyetemi tanár
AOK-K1861
Nanomedicina
Sebészeti Műtéttani Intézet; Dr. Boros Mihály tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K99031K
Állatkísérletek az orvostudományban
Össz.22
Magatartástudományi Intézet, Dr. Barabás Katalin tanszékvezető egyetemi docens; Biokémiai Intézet, Dr. Keresztes Margit egyetemi adjunktus Pszichoszomatikus-integratív medicina elm. és gyakorlata Onkoterápiás Klinika; Dr. Kahán Zsuzsanna tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K1521
AOK-K1501
Multidiszciplináris ellátás emlőrákban
2
-
Beszámoló(5)
2
2
-
Beszámoló(5)
2
-
Urológiai Klinika; Dr. Pajor László tanszékvezető egyetemi tanár; Dr. Bajory Zoltán egyetemi adjunktus AOK-K1931
Szexuális Medicina
1
-
Beszámoló(5)
1
-
2
-
Beszámoló(5)
2
-
-
2
Beszámoló(5)
2
-
GTK Pénzügyi és Nemz.Gazd.kapcs.Int.Dr. Farkas Beáta intézetvezető egyetemi docens
AOK-K1411
Projektmenedzsment az EU-ban
Választott Intézet/Klinika AOK-DEM200
Demonstrátori tevékenység
Választott Intézet/Klinika TDK koordinátorok AOK-TDK201
Tudományos diákköri tevékenység, tehetséggondozás
1
-
Beszámoló(5)
2
-
AOK-TDK202
Tudományos diákköri tevékenység, tehetséggondozás
-
2
Aláírás
0
-
Beszámoló(5)
2
-
Beszámoló(5)
1
-
Beszámoló(5)
1
**Szabadon választható tantárgyak csak a klinika modul 8. félévében II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ; Dr. Forster Tamás tanszékvezető egyetemi tanár AOK-K541
Echocardiographia
2
-
Pszichiátriai Klinika; Dr. Janka Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár, Nagyné Eördögh Gabriella pszichológus AOK-K1621
Alkalmazott lélektan az orvostudományban
1
-
Ortopédiai Klinika Központi Fizioterápiás Részleg és Oktatási Csoport; Dr. Bender Tamás egyetemi tanár AOK-K1871
Balneoterápia és gyógyvizeink
1
Repülő és Űrorvostani Tanszék; Dr. Grósz Andor tanszékvezető egyetemi tanár A (légi) utazás élettani és környezeti kihívásai. AOK-K1891 2 Utazásorvostani ismeretek.
-
-
Beszámoló(5)
2
**Szabadon választható tantárgyak csak a klinika modul 10. félévében Igazságügyi Orvostani Intézet; Dr. Kereszty Éva tanszékvezető egyetemi docens Hiba, tévedés „műhiba” a gyakorló orvos tevékenységéAOK-K1641 1 ben
-
1
-
Beszámoló(5)
2
-
Beszámoló(5)
1
-
Beszámoló(5)
1
-
Beszámoló(5)
Népegészségtani Intézet; Dr. Paulik Edit tanszékvezető egyetemi docens AOK-K1091
Kockázatbecslés, - kezelés és kommunikáció
2
-
Fül- Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika; Dr. Kiss József Géza tudományos tanácsadó A hallás biofizikája. Különböző hallásvizsgálati módszeAOK-K1101 1 rek Neurológiai Klinika; Dr. Vécsei László tanszékvezető egyetemi tanár Klinikai neurológia: újabb eredmények a diagnosztika és AOK-K1111 terápia területén
1
-
Szemészeti Klinika; Dr. Kolozsvári Lajos egyetemi tanár AOK-K1121
Szemészeti műtéttan
1
-
Beszámoló(5)
Onkoterápiás Klinika; Dr. Thurzó László egyetemi tanár, Dr. Bak Mihály egyetemi magántanár, főorvos A gynaecocytológia szerepe és jelentősége a méhnyak-és AOK-K1511 2 Beszámoló(5) méhtestrák megelőzésében
1
-
2
-
A kötelezően- és a szabadon választhatót tantárgyakból a tizedik félév végéig összesen 26 kreditet kell a hallgatónak összegyűjteni (kötelezően választható tantárgyak 18 kredit, a szabadon választható tárgyakból 8 kreditpont) Azonos tárgyból az elméleti és gyakorlati kurzusok teljesítése párhuzamosan kötelező. A kurzusoknál a rendszer (ETR) ellenőrzi az előfeltétel (előző félévi vizsga és megszerzett kredit) teljesítését. A kötelező tantárgyaknál minden esetben az ETR -ben a gyakorlati oktatás csoportokra bontva kerül meghirdetésre. A tantárgyelem kódszáma után „ – „ következik és 1-14-ig sorszámmal jelölve a csoport részére meghirdetésre kerülő gyakorlatot. Mindenki csak a saját csoportjához tartozó tantárgyelemet veheti fel. A szigorló évre történő beiratkozás feltétele: a klinikai modul és a modul kritérium tárgyainak teljesítése.