Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, 1. évfolyam, 1. szám, (2007) pp. 37-41.
k o n t r a s z t ív j e l e n s é g e k a m a g y a r é s a s z l o v á k
NYELVBEN A la b á n M á ria
Nyitrai Konstantin Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara m a l a b a n o v a g u k f .sk Kivonat: Az alábbi tanulmány - mélyebb elemzés nélkül - kontrasztív jelenségeket ír le a magyar (mint anyanyelv) és a szlovák (mint második, ill. idegen) nyelv köréből. Feltárja azokat - a hangtan, az alaktan és a mondattan területén tapasztalható - eltéréseket, amelyek hatással lehetnek a nyelvelsajátítás és a nyelvtanulás folyamatára és minőségére. Az elvi megállapítások konkrét gyakorlati példákkal nyernek bizonyítást. A tanulmány része egy terjedelmesebb és részletezőbb feldolgozásnak. Kulcsszavak: kontrasztív nyelvészet, anyanyelv, második nyelv, kommunikatív kompetencia,
interferencia.
Bevezetés A tanulmány a magyar nyelv (mint anyanyelv) és a szlovák nyelv (mint második, ill. idegen nyelv) közti kontrasztív nyelvi jelenségek leírására irányul, mélyebb elemzés nélkül. Ezek az eltérő nyelvi jelenségek ugyanis hatással vannak/lehetnek a nyelvet tanulók kommunikatív kompetenciájának fejlesztésére és megszerzésére a szlovák nyelv intézményes elsajátítása során. A kontrasztív nyelvészeten belül alkalmazott összevető módszer vizsgálja és felfedi a két vagy több nyelv között meglévő azonosságokat, ill. különbségeket, eltéréseket. Esetünkben a kérdéskört a magyar és a szlovák nyelv között vizsgáljuk meg, amelyek genealógiailag és tipológiailag is teljesen eltérőek. A magyar nyelv genealógiailag finnugor, tipológiailag agglutináló (ragozó) nyelv, ezzel szemben a szlovák nyelv indoeurópai, ezen belül a szláv nyelvcsaládba tartozó, tipológiailag pedig flektáló (hajlító) nyelv. A kontrasztív nyelvészet értelme azonban nemcsak a nyelvek összevetése és a köztük lévő egyezések és különbségek megállapítása, hanem a két vagy több nyelvet használók nyelvi viselkedésének, ill. nyelvi kompetenciájának vizsgálata is. A nyelvek tipológiai vizsgálatának és osztályozásának elméleti jelentősége abban van, hogy megmutatja, m ilyen különbségek lehetnek a nyelvek között, ami érintheti többek között a megnevezés szerkezetét, a szóképzést és a nyelvtani kategóriák jelölését. Gyakorlati jelentősége főleg abban van, hogy felkészít bennünket a lehetséges elemi eltérésekre, amelyekkel a nyelv elsajátításának a folyamatában találkozhatunk. 1. „Az ellentét és az összevetés elve“ A leírtakból kiindulva tanulmányunkban - tekintettel a terjedelmi lehetőségekre - csupán érintőlegesen foglalkozhatunk az említett területeknek akár a legmarkánsabb eltéréseivel is. A hatékony nyelvtanítás és nyelvtanulás folyamatában nagy jelentősége és szerepe van „az ellentét és az összevetés elve“ betartásának. Ezen elv helyes alkalmazása több tényezőtől függ. A legfontosabb tényezők egyike az, hogy a szlovák nyelvet oktató tanítónak, tanárnak ismernie és tudatosítania kell az anyanyelv és a szlovák nyelv egyes területein létező eltéréseket. A tanítás folyamatában a nyelvet elsajátítok kommunikatív kompetenciájának
38
Alabán Mária
fejlesztése érdekében éppen ezekre az eltérésekre kell összpontosítania figyelmét. A nyelvek egymástól eltérő konkrét jelenségein kívül a nyelvet tanítónak tudatosítania kell az interferencia lehetőségét és hatását is, amely a nyelvek egymásra hatását, kölcsönös befolyásolását jelenti. Esetünkben arról van szó, hogy a tanulók m agyar anyanyelvi szokásai és normái nem felelnek meg a szlovák nyelv normáinak és nyelvi szokásainak. Megkülönböztetünk fonetikai-fonológiai, grammatikai és lexikális kölcsönhatást. Az interferencia nem kívánatos formáit, megnyilvánulásait a nyelvtanulás folyamatában átgondolt és céltudatos munkával csökkenthetjük, zárhatjuk ki. Az interferencia megnyilvánulásainak feltárása és vizsgálata a kontrasztív nyelvészeten kívül a pszicholingvisztika hatáskörébe is tartozik. 2. A magyar nyelv és a szlovák nyelv közötti eltérések A magyar és a szlovák nyelv között létező ellentétes nyelvi jelenségeket így csoportosíthatjuk: A) Formális ellentét, amely a szófajok felosztásában nyilvánul meg: A szlovák nyelvben a szófajok között a főnév van az első helyen, míg a magyar nyelvben az ige. Bár ez a sorrendbeli eltérés látszólag formális, a gyakorlatban megvan a maga nyelvtani létjogosultsága. Ennek bővebb kifejtésére ezen a helyen most nem térünk ki. B) A magyar és a szlovák nyelv közötti ún. belső ellentétek: A szlovák igepároknak a magyar nyelvben tapasztalható jelentéseltolódásában nyilvánulnak meg. Pl. povedat’/mondani — hovoritZbeszélni, pocúvat’/ hallgatni - rozumiet'/érteni, íst/menni - chodit’/járni, ill. az igeszemléletben: usit/megvarrni, precítat/elolvasni (befejezett igeszemlélet), sit/varrni, cítat/olvasni (nem befejezett igeszemlélet). C) Specifikus ellentétekként a következőket tartjuk számon: a) A nyelvi jelenség megtalálható a szlovák nyelvben, de hiányzik a magyar nyelvből: - Hangtani téren: eltérő hangok eh (zöngétlen palatális réshang); /' (lágy mássalhangzó, a magyar dentális / palatális változata); ia, ie, iu, ő (kettőshangzók); r, l, r, l (mint szótagalkotó mássalhangzók, pl.: stlp, krk, vlk, mrkva, slnko); mássalhangzó-torlólások (stvrtok, zmrzlina, mestsky, mastny, prázdny); összeolvadó kiejtés a mondat belsejében, ahol nincs szünet; eltérő ritmustörvény. - Az alaktan és a m ondattan területén: a főnevek nyelvtani neme; a melléknév egyeztetése nemben, szám ban és esetben a fölérendelt főnévvel a determinatív szintagma keretében; az igeszem lélet fogalma; egyes visszaható igék; az elöljárószók, elöljárószavas főnévi szerkezetek; az ún. egyeztetett és nem egyeztetett jelző (zhodny a nezhodny prívlastok); a közvetett/nem egyenes tárgy (nepriamy predm et); az állítmányi névszó/rejtett prédikáció (doplnok). b) A nyelvi jelenség jelen van a magyar nyelvben, de hiányzik a szlovák nyelvből: - Hangtani téren ilyen pl. a magyar vokális harmónia; itt említjük meg a mindkét nyelvben azonos grafémákat, melyek eltérően artikulált hangokra utalnak: a-á, e-é, h-h; a mindkét nyelvben azonosan artikulált, de más grafémákkal írott hangokat, pl.: d'-gy, t’-ty, s-sz, s-s. - Az alaktan és a mondattan területén ide tartoznak például a határozott névelő; a különféle névutós szószerkezetek; a tárgyas igeragozás; a részeshatározó és a társhatározó. c) Ugyanaz a nyelvi funkció megtalálható m indkét nyelvben, de más nyelvtani eszközökkel, szerkezetekkel kifejezve:
Kontrasztív jelenségek a magyar és a szlovák nyelvben
39
. A szlovák nyelvben az elöljárószós szerkezettel kifejezett helyhatározó magyar megfelelője névutós szerkezet vagy ragos szerkezet: p o d domom/ház alatt, na dome/házon. d) Ugyanaz a jelentés megvan mindkét nyelvben, de más nyelvi eszközökkel kifejezve: Vrátil sa unaveny/Fáradtan tért vissza. A szlovák mondatban az „unaveny“ állítmányi névszó, ül. rejtett/másodlagos prédikáció, míg a magyar megfelelője a fá ra d ta n “ állapothatározó. A felsorolt kontrasztív nyelvi jelenségek azok, amelyek a szlovák nyelv tanítási, ill. tanulási folyamatában a leggyakoribb és legjelentősebb zavaró hatásokat válthatják ki. így problematikus lehet a nem re nem a tipikusnak megfelelően végződő hímnemű és nőnemű, valamint a csak többes számban használt főnevek nemének megállapítása, de a visszaható igék helyes használata is, főleg abban az esetben, amikor ezen igék a magyar nyelvben nem tartoznak a visszaható igék kategóriájába. 3. A nyelvtanítás feladata a fonetikai eltérések terén A modem és hatékony nyelvtanítás elmélete és gyakorlata fokozott figyelmet szentel a fonetika és a fonológia területén meglévő kontrasztív nyelvi jelenségeknek. Ugyanis az eltérő fonetikai és fonológiai jelenségek és törvényszerűségek tudatosítása, gyakoroltatása, elsajátíttatása kiindulópontja és alapja a helyes irodalmi kiejtésnek, a helyes folyékony és értő olvasásnak, valamint a helyesírásnak is. Az irodalmi kiejtés gyakorlása és csiszolása a követelmények spirális fokozása révén folyamatos összetevője a szlovák nyelv tanításának. M inden szót, szókapcsolatot és m ondatot nyelvtanilag és értelmileg is helyesen, helyes irodalmi kiejtéssel kell, hogy hallják és elsajátítsák a nyelvet tanulók. Nehéz és hosszadalmas folyamat a kiejtést illetően, ill. a nyelvtanilag helytelenül elsajátított és rögzített elemek korrigálása, eltávolítása. A helyes kiejtést a szókincs elsajátításával párhuzamosan kell gyakoroltatni és rögzíteni. A kiejtés gyakoroltatásában nem kell külön foglalkozni azokkal a hangokkal, amelyek artikulációja azonos mindkét nyelvben, bár más betűvel íródnak. Ebbe a kategóriába tartoznak az ún. lágy mássalhangzók (d\ t\ h, /j c, z, dz), amelyek ugyanakkor a helyesírás gyakoroltatásánál kell, hogy előtérbe, a figyelem központjába kerüljenek. 3.1. A magánhangzó-hosszúság kérdése és a ritmustörvény Az a - á hangok mindkét nyelvben előfordulnak, azonos grafémákkal íródnak, de nyelvenként másképp képződnek, más a hangszínük. A köztük lévő kiejtésbeli különbség főleg abból adódik, hogy a magyar nyelvben az a hang ajakkerekítéses, a szlovák nyelvben pedig ajakréses. A szlovák nyelvben használt e - é hangok képzése és kiejtése minőségileg is és m ennyiségileg is teljesen eltérő a magyar nyelvben használt e - é hangok képzésétől és kiejtésétől. A helyes szlovák irodalmi kiejtés fontos velejárója az ún. ritmustörvény betartása. Ennek lényege az, hogy az eredeti szlovák szavakban egymás után nem következhet két hosszú szótag. A szlovák nyelvben hosszú szótagot hosszú monoftongus, diftongus vagy hosszú szótagalkotó mássalhangzó hozhat létre. A ritmustörvény értelmében, ha a szó első szótagja hosszú, a rákövetkező szótag rövidül, pl.: pekny (szép), de krásnv (gyönyörű), míkvv (hallgatag); tretí (harmadik), de pia tv (ötödik). A ritmustörvény alól azonban nyelvtanilag indokolt esetben létezik kivétel is, pl. a viackrát (többször) összetett szó
40
A la bán Mária
esetében, ahol mindkét szótő hosszú magánhangzója megőrzi eredeti hosszúságát. Továbbá ilyen kivétel a nőnemű főnevek ragozásánál a többes szám genitívusza básní (verseknek al. piesní (daloknak a) stb. A magyar nyelvben a hosszú és rövid szótag ilyen jellegű váltakozása a szavakon belül nem létezik, ami azt jelenti, hogy a szóban egymás után két vagy több hosszú szótag is következhet: békés, mérés, szállás, állás; várását; vásárlásból... A két nyelvben lényeges eltérés van a hosszú magánhangzók előfordulásában, gyakoriságában is. A magyar nyelvben a hosszú magánhangzók előfordulása lényegesen gyakoribb, mint a szlovák nyelvben. így pl. az eredeti szlovák szavakban az é hang csak egyetlen szótőben fordul elő. Ez a szó a dcéra (lány), valamint az ebből a szóból képzett szavakban: dcérka (lányka), dcérkin (lánykáé). Előfordul még a pekny (szép) minta szerint ragozott melléknevek (és más szófajok) ragjaiban: pekné, pekného, peknému... A hosszú ó hang pedig a szlovákban csak az indulatszavakban fordul elő. A szlovák nyelv magánhangzó-rendszerében van négy kettőshangzó is, amelyek hosszú hangnak számítanak: ia: viatv (ötödik), ie: diet’a (gyermek), iu: cudziu (idegent), ó: lőzko (fekhely). A m agyar nyelvben ilyen jellegű kettőshangzók nincsenek, annak ellenére, hogy az igekötő és a szótő határán találkozhat két magánhangzó: i+a kiad, kialakul, kiakad; i+e kienged, kiemel; i+u kiugrik, kiutal. Ezek azonban önálló magánhangzók, amelyek elválaszthatóak, és két önálló szótagot alkotnak. Ezzel szemben a szlovák kettőshangzók egyszótagúak és elválaszthatatlanok kiejtésben is, írásban is. A magyar mássalhangzórendszerben nincs fonéma értékű zöngétlen, lágyszájpadon képzett /¡-féle hang. Az idegen eredetű szavakban előfordul ilyen hang a magyarban is, pl. a mechanika szóban, máskor a k hanggal helyettesítik, mint a kémia szóban. Ennek a hangnak a párja a szlovákban a zöngés h hang. A magyar nyelvben a h hang zöngétlen. A szlovák nyelvben a h és eh egyaránt fonéma, jelentést megkülönböztető funkcióval, pl. horí (ég)/chory (beteg), hódit’ (dobni)/chodit’ (járni), hudobny (zenei)/chudobny (szegény) stb. 3.2. A magyarból hiányzó mássalhangzók gyakoroltatása E hangok helyes kiejtésének elsajátítása a szlovák nyelvet tanulók számára igényes feladat. Tipikusan szlovák hang a zöngés lágy „ e f\ azaz az /’hang, amely az /-lel szemben szintén jelentésalkotó funcióval bíró, a szó jelentését megváltoztató hang, pl. lavica (pad)/l’a vica (baloldal), róla (szerep)/rol’a (termőföld), uhol (szemszög)/uhol’ (szén). A szlovákban a magánhangzókon kívül a hosszú r, l hangok mindig, valamint az r, l hangok két mássalhangzó közt szótagalkotóak: vr - ba (fűzfa), m ik - vy (hallgatag), vlk (farkas), stlp (oszlop), vl - ca (farkaskölyök), m rk - va (sárgarépa), sin - ko (nap). A magyar nyelvben szótagalkotó funkciója csak a magánhangzóknak van. Ezért gyakori jelenség, hogy a szlovák nyelvet tanulók az anyanyelv hatása alatt, a szótagalkotó mássalhangzót tartalm azó, nehezen kiejthető szótagot magánhangzó betoldásával igyekeznek „fellazítani“, pl. „ vlü k”, „mriik - v a ”. Természetesen az ilyen kiejtés eltér az irodalmi kiejtéstől, és javítása türelmes, céltudatos, didaktikailag átgondolt gyakoroltatással érhető el. A magyar és a szlovák nyelv említett eltérései azok, amelyeknek a felismerése és gyakoroltatása lényegesen befolyásolhatja a szlovák nyelv sikeres elsajátítását.
Kontrasztív jelenségek a magyar és a szlovák nyelvben
41
Irodalom Alabánová, M. 2003. Slovensky ja zy k a literatúra v mensinovych skolách. Nitra: UKF,202 Bertók, I. 1980. Teória vyucovania slovenského ja zyka vo vyssích rocníkoch ZS s vyucovacím jazykom madarskym. Bratislava: SPN, 379 Cernÿ, J- 1998. U voddo stúdia jazykov. Olomouc: Rubico, 198 Mistrík, J. 1993. Encyklopédia jazykovedy. Bratislava: Obzor, 513