Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, VI. évfolyam, 1. szám, (2011) pp. 249–284.
Paul Baker Sociolinguistics and Corpus Linguistics (Szociolingvisztika és korpusznyelvészet) Edinburgh: Edinburgh University Press, 2010. 189 pp. Andor József Paul Baker a korpusznyelvészet egyik legjelentősebb műhelyének számító Lancasteri Egyetem szenior oktatója, számos korpusznyelvészeti szakkönyv és több tucatnyi tanulmány szerzője. Legújabb könyve, amely a szakavatott olvasó számára kutatói igényű, ugyanakkor kiválóan alkalmazható a felsőoktatás valamennyi szintjén folyó nyelvészképzésben tankönyvként, a szociolingvisztika és a korpusznyelvészet viszonyával, kapcsolódási pontjainak azonosításával, számbavételével foglalkozik. Mint ilyen, úttörő jelentőségű munka, mivel hasonló témájú átfogó jellegű monográfiával vagy tankönyvvel nem találkozhattunk még a nemzetközi szakirodalomban. Megjelenése jelzésértékű abban a tekintetben, hogy felhívja a figyelmet: a 21. század első évtizedének végén szociolingvisztikai kutatásokat végezni egyszerűen nem lehet anélkül, hogy a hagyományosnak mondható adatgyűjtési módszerek, informátorok nyelvi intuícióira alapozott megállapításokat ne egészítsék ki kontrollként korpuszvizsgálati adatok. Ma már a két módszer egymás viszonylatában kontrollként történő alkalmazása képezheti vizsgálataink empirikus alapját. A két nyelvészeti diszciplína egymásra találása nem véletlen: mindkettő alapvetően és természeténél fogva táplálkozik kvantitatív szemléletű vizsgálati eszközökből. Igen nagy értéket képez egy ilyen profilú könyv számára az a – Paul Baker korábbi könyveiből a tájékozott olvasó számára már jól ismert – markánsan megmutatkozó szemlélet, hogy a szerző valamennyi fejezetben a releváns szakismeretek alapos áttekintése mellett feltárja a kurrens kutatómunka profilját és lehetőségeit, ezáltal kutatói szintre emeli olvasójának ismereteit, ugyanakkor nem feledkezik meg a pedagógiai célról sem, tudván, hogy potenciális olvasóinak jelentős hányada a vizsgált szakterületeket tanulmányozó, tanuló egyetemi hallgatókból kerül ki. Azaz a kutatói és a pedagógiai véna egymást áthatva, egymást erősítve mutatkozik meg a könyvben. Valamennyi fejezet végén koherens összefoglaló olvasható. A könyv első fejezete – mint azt címe is kifejezi – a bevezető szerepét tölti be. Baker szemléletesen bemutatja, hogy az elsősorban kvalitatív bázisú elemzésre alapozott szociolingvisztika (más nyelvészeti részdiszciplínákkal ellentétben) nehezen fogadta/fogadja még el vizsgálódási eszközként az alapvetően kvantitatív alapú korpusznyelvészetet. Ugyanakkor, csupán az utóbbi alkalmazása teszi/tette lehetővé annak megállapítását, hogy a mai angol nyelv fejlődésében meghatározó szerepet játszik a dialektológiai eltérések kiegyenlítődése, minden bizonnyal a társadalmi globalizáció markánsan megmutatkozó hatásaként. A csupán pár évtizedes múltra visszatekintő korpusznyelvészet ma már csaknem valamennyi nyelvi reprezentációs szinten rövid távú diakrón vizsgálatokat is lehetővé tesz mind rendszernyelvészeti, mind pedig pragmatikai – stilisztikai tekintetben. Baker a komplex bázisú korpuszelemzést tekinti megbízhatónak, amelyben harmadik generációs korpuszok szolgálhatnak monitor korpuszként. Nézete szerint ilyen, több, nagy volumenű korpusz eredményeire támaszkodó összevető vizsgálat hozhat megbízható eredményt. Ugyanakkor az a véleménye, hogy a sokak által használt, trilliós nagyságrendű Web korpuszként való alkalmazása a szóbeli vagy az írott nyelvhasználat standardizációjának tekin-
250
Könyvszemle
tetében önmagában nem tekinthető reprezentatívnak. Fontosnak tartom, hogy Baker a kurrens kutatásokra vonatkozóan igényként fogalmazza meg a standardizáció természetének újragondolását, fokának mérésére új, korpusz-alapú technika kidolgozását. Ezen a téren is hasznos lehet a diakrón jellegű vizsgálat, mivel rövid időtávra vonatkozóan már rendelkezésre állnak különféle korpuszok. Érdekes lehet ugyanis (s csupán korpuszvizsgálatok révén mérhető) a standardizáció folyamatának, sebességének mérése a különféle nyelvi reprezentációs szinteken. A nyelvi globalizáció felgyorsulása jelentősen érintheti a standardizáció mértékét és jellegét, a standard és az attól eltérő nem standard nyelvi változatok közti komplex viszonyok alakulását. Ehhez kapcsolódóan merülhet fel (bár Baker nem említi felvetéseiben) a regionális nyelvváltozatokat illető összevető korpuszvizsgálat, melyhez ma már szintén rendelkezésünkre állnak megfelelő nagyságrendű és szervezettségű nyelvi korpuszok. Ilyen vizsgálatokkal az is feltérképezhető, hogy milyen értelemben, s a nyelvi reprezentáció szintjein milyen mértékben beszélhetünk regionális standard létéről. Bevezető fejezetében a szerző alaposan áttekinti a korpusznyelvészet legfontosabb alapfogalmait. Megjegyzem, hogy az ún. lexikai csoportok (lexical bundles, clusters) és a formálisan kötött („formulaic”) kifejezések, az ún. előre-gyártott lexikai sémák, funkcionális jellegüket és skópuszukat tekintve eltérő fogalmak, ezek leírásával behatóan foglalkozik a releváns lexikológiai, lexikális szemantikai és grammatikai szakirodalom. Szétválasztásukat illetően számos, sokszor ellentmondó vélemény fogalmazódott meg, terminológiai tekintetben korántsem egységesek a velük kapcsolatos nézetek (lásd pl. Wray 2002 és Biber et al. 2004). Baker áttekintése is adós marad a fogalmak funkcionalitásának, formális és tartalmi jellemzőinek tisztázásával (19.o.). Ugyanakkor igen hasznosnak tartom a függelékbe helyezett tartalmi, nyelvhasználati és grammatikai természetű kategorizációs rendszerek (tagging) tételeinek részletező, ismertető célzatú felsorolását. Baker könyvének már első fejezetében hangsúlyt helyez a lexikális tartalommal rendelkező szavak kollokációs potenciáljának vizsgálatára. Nem csupán a statisztikai kimutatások érdeklik, hanem a szavak kontextuális szerepe, kontextus teremtő erejének kutatása, aminek a diskurzus szempontú elemzés számára van különleges jelentősége. A kollokáció vizsgálatában két statisztikai mutatónak, a két szó közti jelentéses kapcsolatot felfedő ún. közös információra vonatkozó indexnek (mutual information score – MI) és az ún. Dice koefficiensnek tulajdonít különleges jelentőséget. Az előbbi a szavak ritkább gyakorisággal rendelkező, de potenciáját tekintve erős jelentéses kapcsolatának mutatója, míg az utóbbi gyakoribb és szokványosabb jelentés-relációkat fed fel. Érdekes lett volna, ha a diskurzuselemzésben és szövegtanban járatos szerző kapcsolatba hozza ezt a releváns jelentéses és kontextuális, világismereti alapú szövegösszetartó, szövegszervező erők, a szövegkohézió és a koherencia vizsgálatával (Andor 1989: 32-34.). A kollokációs lexikai kapcsolatok igen érdekes példákra alapozott vizsgálatakor hiányolom az ún. ’szemantikai prozódia’ terminus szerepeltetését a kapcsolatok természetének leírásában. A polaritás lexikális változásainak részletes elemzését, a releváns szakirodalom kritikai áttekintését ma már megtalálhatjuk Stewart (2010) monográfiájában. Ugyanakkor igen szemléletes példákat olvashatunk a kollokációk kontextuális szóródásáról, frazális és formailag kötött („formulaic”) természetéről, különböző korpuszokból nyert adatok alapján. Ugyancsak hasznos része a fejezetnek a kulcsszavak természetének és szövegbeli szerepének tárgyalása. Diskurzus szóródásuk statisztikai jellegű megközelítése hasznos, korpuszvizsgálatra épülő megfigyeléseket tár fel. Ugyanakkor itt is hiányolom a szövegkohézió, és legfőképpen a szövegkoherencia szervezése terén játszott szövegszervező erejük tárgyalását, ami a Scott és munkatársai által pusz-
Könyvismertetések
251
tán statisztikai alapokon történő kulcsszó-azonosításból teljes mértékben kimarad (Scott és Tribble 2006). Bár Baker céloz a kulcsszói státus kontextuális függőségére, érvelésrendszere mégis megmarad a pusztán gyakorisági mutatók tárgyalásának szintjén. A könyv második fejezete a nyelvhasználati tényezők szociolingvisztikai paramétereit taglalja korpuszalapú adatok tükrében. A tárgyalt aspektusok között súlyponti szerepet játszik a demográfiai változatok kérdése, köztük a férfi és a női nyelvhasználat lexikai specifikumainak megállapítása és mérése, különös tekintettel a szóhasználati tényezőkre, ezen kívül a különböző korcsoportokra jellemző nyelvhasználat, a társadalmi rétegek nyelvének szemantiko-pragmatikai, valamint grammatikai vizsgálata, utóbbi esetében különös tekintettel a morfológia és a szintaxis interakciójára, a standard és nem standard nyelvhasználati formák eltéréseire és összefüggéseire. Érdekes aspektust képez a férfiak és a nők nyelvhasználatára jellemző diskurzus témák tematizációs stratégiáit illető paraméterek azonosítása, az ezekre jellemző szógyakorisági mutatók vizsgálata. Különösen az ilyen célzatú vizsgálatok bizonyítják a szerző jártasságát, kreatív szemléletmódját a korpusz-alapú szociolingvisztika kutatásában, ahogy azt korábbi munkáinak olvasásakor is megtapasztalhattuk. Helyesen hívja fel a figyelmet Baker a kvantitativitás totalista szemléletének veszélyére azzal a meglátásával, hogy a kvantitatív tekintetben általános nem minden esetben képezi a tipikust a korpuszokban (38.o.). Nézetem szerint éppen ezért van szükség arra, hogy összevető korpuszvizsgálatokat végezzünk minden egyes megfigyelt tényezőre, jelenségre vonatkozóan, mégpedig minél nagyobb volumenű korpuszokon, függetlenül azok típusától, hogy ezzel biztosítsuk megfigyeléseink, a releváns korpuszadatok validitását, a felhasznált korpuszok reprezentativitását. Baker annak a nézetének is hangot ad, hogy a kvantitatív elemzés során a szógyakoriságot nem csupán az előfordulások arányában kell a társadalmi bázisú nyelvhasználat vetületében vizsgálni, hanem azt is figyelembe kell venni, hogy egy adott lexikális egységet mennyien nem használták az adott kontextusban, mivel más lexikális kifejezést vagy reagálási formulát alkalmaztak kommunikációjukban. Arra is felhívja a figyelmet, hogy az egyes faktorok szerepét (nem, kor, stb.) komplex módon, egymással összefüggésben kell vizsgálni, mégpedig úgy, hogy azoknak egymáshoz képest arányosnak, kiegyenlítettnek kell lenni az adatfelvételkor. Kár, hogy a szerző ezt a szemléletmódját nem érvényesítette az előzőekben tárgyalt kulcsszói státusra vonatkozóan azáltal, hogy – amint arra fentebb rámutattam – azonosult azok nézetével, akik a kulcsszói státust alapvetően az ilyen funkcionális státusra pályázó lexikális egységek magas gyakorisági mutatói alapján határozták meg. Baker ebben a fejezetben is kiemeli, hogy korpuszbázisú elemzéssel diakrón módon is lehetne szemlélni a nyelvhasználati tendenciákat (pl. az üdvözlési formák alkalmazását és morfoszintaktikai, lexikális variálódását). A különféle változatok alkalmazásának vizsgálatát regiszterenként lenne célszerű vizsgálni. Ezzel kapcsolatban azonban megjegyzi, hogy a regiszterek fogalmát a nyelvészek és általában a szövegtannal foglalkozó kutatók igen eltérő módon használják. A helyzet puszta konstatálásán azonban Baker sem lép túl, nem rendszerezi az egymástól eltérő nézeteket. Biber és munkatársai (1998) felfogását támogatva hangsúlyozza a típus-paraméterek relevanciáját a regiszter alapú elemzésben. A fejezet a beszélt nyelvi korpuszok fonetikai és prozódiai változatosságát elemző kimutatások ismertetésével zárul. A könyv harmadik fejezete kifejezetten a diakrón, korpuszalapú szövegvizsgálatok kérdéseivel foglalkozik az újkori általános angol nyelvezetet illetően. A fejezet első része
252
Könyvszemle
áttekintést nyújt a korpuszfejlesztés fejlődéstörténetéről. Ezt követően a szerző részletesen tárgyalja a diakrón nyelvi mintavétel dilemmáit: azonos módon, azonos módszerek alkalmazásával lehet-e mintát venni bármilyen nyelvi korból. Megállapítja, hogy a mintavétel feltételei, reprezentativitása erősen függenek a vizsgált műfajtól, a rendelkezésre álló szövegek számától és hosszúságától. Alapvető kérdés, hogy az adott korra jellemző, az adott periódusból származó mintavétel paraméterei hogy képesek tükrözni a vizsgált időszak nyelvhasználati arányait. Mai viszonylatban érdekes vizsgálatot képez például a hagyományos szóbeli és írásbeli szövegek, diskurzusok és az egyre nagyobb teret nyerő elektronikus alapú kommunikációs formák (blogok, elektronikus sajtó, az elektronikus levelezés és véleménycsere különböző formái, stb.) nyelvhasználati jelenségeinek összevető elemzése. Baker kimutatja, hogy míg az első generációs korpuszok szövegeinek elemzése főként a különféle grammatikai vagy lexikai jelenségek, az őket kifejező grammatikai és lexikális eszközök típusainak, mennyiségi szóródásának megállapítására és csekélyebb mértékben funkcionalitásának vizsgálatára irányult, addig ma már lehetőség kínálkozik a komplex, összevető, főként tartalmi kérdésekre irányuló korpuszalapú diskurzus és szövegelemzés végzésére, a nyelvi változatosság és a változatok nyomon követésére a regionális nyelvi korpuszok tanulmányozása alapján (lásd pl. Leech 2002). A kifejezetten történeti korpuszok elsősorban kvantitatív alapú vizsgálatának úttörő kutatója a finn Matti Rissanen (lásd pl. 1992). Baker kiemeli, hogy a történeti korpuszok vizsgálati megbízhatósága szempontjából problémát jelent az a tény, hogy – főként a 18. sz. előtti időszakot jellemzően – nem látható a standardizációnak semmiféle formája, bár szerzőnk ezt vizsgálatában csupán az írásmódra vonatkozóan mutatja be. A negyedik fejezet a szinkrón szintű nyelvi változatosság, az angol nyelv társadalmi, kulturális, területi változatainak bemutatásával foglalkozik. Inkább szól a nyelv nemzeti, mint regionális sokféleségéről. Szembeállítja a globális és regionális változatokat, de ez terminushasználatában önkényesnek tűnik, mivel nem húzza meg tisztán a határvonalakat a globális, a nemzeti és a regionális jelleg között. Ezzel kapcsolatban is – mint azt fentebb említettem – a korpusznyelvészeti feldolgozás lehetőségének tükrében újra kell gondolni a standardizáció fogalmát és szerepét. Megállapítandó például, hogy beszélhetünk-e, s ha igen, milyen értelemben, nemzeti és/vagy regionális standardról. Az ausztrál angolt kutatók a kérdésre igenlően válaszolnak (Peters 2009: 397). Baker áttekintéséből kitűnik, hogy a szinkrón szintű nyelvi változatosság vizsgálatában domináns szerepet kaptak azok a kutatások, amelyek az angol nyelv regionális változataiban a grammatikai formulák disztribúciós sajátságait vizsgálták minél nagyobb volumenű korpuszokban. Az ötödik fejezet az interperszonális kommunikáció korpusznyelvészeti tanulmányozásával, az ún. interakciós szociolingvisztika kérdéseivel foglalkozik, különös tekintettel a konverzáció-analízis és a pragmatika érintkezési pontjaira (pl. az ún. lokális és globális státusú diskurzus jelölők típusainak megoszlása, a konfliktus kifejezésének módjai), természeténél fogva beszélt nyelvi korpuszok alapján. Tárgyalja a transzkribálás, a prozódiai és grammatikai annotáció módszertanát, Wray nyomán a formailag kötött („formulaic”) kifejezések definiálhatóságát, mely kifejezések azonosításában döntő mértékben a konstrukcionista jelleg, nem pedig a kommunikatív funkció kapott szerepet (Wray 2002: 9). A prozódiai analízis egyéni és társas megnyilatkozások elemzése alapján az egyes műfajokra jellemző sajátságok kimutatását, így például a konverzáció tipikus sémáinak, mintázatainak azonosítását, disztribúciójuk megállapítását tűzi ki célul.
Könyvismertetések
253
Altenberg nyomán (1991) kiemelten tárgyalja a fejezet példaanyagában a fokozó funkciójú adverbiumok típusait, de – sajnálatos módon – kollokálódásuk kapcsán nem tárgyalja, nem veti össze a már grammatikalizálódott amplifikációs szókészlet tagjainak gradációs összefüggéseit és eltéréseit, s ugyancsak nem veti össze az ilyen kifejezések funkcionalitását olyan lexikális egységek amplifikációs potenciájával, amelyek még nem grammatikalizálódtak teljes mértékben a fokozás funkciójának kifejezésére, mert lexikális tartalmuk még igen erős (vö. terribly sorry vs. unbelievably dirty – 113-114.o.) Szemléletes példaanyaga lehetőséget adhatott volna a nyelvi változás ilyen irányainak érzékeltetésére. További vizsgálódási lehetőséget jelenthetett volna a kollokációs potenciál erejének, a formulaicitás irányába való elmozdulás mértékének mérése a 114. oldalon olvasható olyan példái kapcsán, mint clean forgotten, fast asleep. Az ilyen kifejezések fokozó konstituenseinek eredeti lexikális tartalma gyakorlatilag már teljesen elveszett, grammatikalizálódásuk teljes mértékű, a formulaicitás a kifejezések teljes mértékű kompozíciójának hiányában közvetlenül tetten érhető. A fejezet befejező szakaszában Baker a kollokációk és az általa kereteknek (frame) nevezett kötött pozíciójú elemekből álló konstrukciók tulajdonságainak elemzésével, a köztük levő hasonlóságok és eltérések kimutatásával foglalkozik. Amellett, hogy a ’keret’ terminus használata itt nem mondható szerencsésnek, hiszen ezt a szakkifejezést a keretszemantikusok már lekötötték az indirekt tapasztalatokra épülő horizontális szerkezettel rendelkező, globális státusú fogalmi struktúrák megjelölésére (Andor 1985), nem rajzolódik ki világosan a különbség a fogalom értelmezése és hasonló konstrukciókra vonatkoztatott más szakkifejezések skópusza (pl. Moon ’kötött kifejezések’ (fixed expressions) terminusa (Moon 1998) között. A hatodik fejezet súlypontozottan foglalkozik a diskurzus korpusznyelvészeti alapú kutatásának kérdéseivel. Az erre vonatkozó fogalmak és elemzési módszerek tárgyalásával a könyv korábbi fejezeteiben már számos helyen találkozhattunk. Itt talán összefogottabb és komplexebb módon foglalkozik velük a szerző. Elsősorban azt taglalja, hogy a kulcsszavak, gyakorisági mutatók, konkordanciák, kollokációk mit képesek megmutatni a diskurzusról. A fejezet elején azt vizsgálja, hogy a szövegek kommunikatív céljait hogyan szolgálják a témajelző lexikális egységek, s milyen gyakorisági mutató jellemzi ezeket. A fogalmi sémák körébe tartozó konceptuális keret fogalmát (és terminusát) nem veti fel, ő a ’keret’ terminust (ahogy azt fentebb már kritikai megjegyzéssel illettük) más célokra kötötte le. Hunston (2002:119) nyomán rámutat a kollokatív lexikális konstrukciók szövegkohéziót és koherenciát erősítő szerepére, az ilyen konstrukciók mögött meghúzódó finom szemantikai és grammatikai pozicionális összefüggésekre (128-131.o.). Stubbs (2001:65) nyomán ezzel kapcsolatban vizsgálja a „szemantikai preferencia” fogalmának szerepét, ami nézetem szerint szintén a fogalmi keretekkel hozható függőségi kapcsolatba. Rövid terjedelemben ismerteti a kurrens lexikális szemantikai kutatásokban egyre nagyobb teret nyerő szemantikai prozódia, lexikális egységek kollokálódását illető polaritás és polaritás váltások izgalmas problémakörét. Bemutatja, hogy a negatív kontextusok kifejeződése markánsabban mutatkozik meg, de újabb tendenciaként egyre növekvő arányban találkozhatunk a negatívból pozitívba váltás eseteivel. Megjegyzem, éppen az utóbbi erősödését figyelhetjük meg a mai (főként a szóbeli) nyelvhasználat kollokációiban (pl. terribly clever, an awfully good excercise). A kulcsszói státus tárgyalásával kapcsolatban ebben a – kifejezetten a diskurzussal foglalkozó – fejezetben érdekes megjegyezni, hogy bár itt Baker felhívja a figyelmet az ilyen státusú lexikális egységek tematizációs szerepére, mégis megismétli a korábban
254
Könyvszemle
már megerősített nézetet, mely szerint azonosításuk statisztikai alapon történik, azaz a magas gyakorisági mutatóval rendelkező egységek tekinthetők kulcsszavaknak. Ez a nézet a szövegkohézió és koherencia vizsgálata alapján nem helytálló, mivel nem veszi figyelembe a kulcsszavak szövegtanilag legfontosabb funkcióját: tartalmi alapú szövegszervező státusukat, fogalmi kereteket aktivizáló potenciájukat és a szöveg lexikális reprezentációját befolyásoló tartalmi hierarchizálódásban játszott szerepüket (Andor 2009). Ezek a tényezők megfigyelhetők a 136. oldal 6.2. táblázatának szóanyagában, valamint a 146. oldalon, már a záró fejezetben olvasható 7.1 és 7.2. táblázatokban, amelyek tételesen felsorolják a könyv valamennyi fejezetében Baker nézete szerint kulcsszói státussal rendelkező szakterminusokat. A könyv összefoglalójában a szerző összegzően áttekinti a tárgyalt metodikákat, szemléletbeli módszereket és támpontokat. A jövő kutatásaira vonatkozóan igényként fogalmazza meg további korpuszok fejlesztését, amelyekben már a kommunikatív interakcióban megmutatkozó gesztusok bevitelének is helyet kell kapnia. A kreatív gondolatokkal és hasznos információkkal teli könyvet a szociolingvisztikával és a korpusznyelvészettel foglalkozó kutatók és a felsőoktatás különféle szintű nyelvészeti programjában tevékenykedő oktatók és hallgatók figyelmébe ajánlom. Határozott előnye, hogy gazdag tartalma ellenére terjedelme nem nagy, ezért kiválóan alkalmas arra, hogy az oktatás szemeszternyi moduljaiban alapvető tankönyvként használják. Irodalom Altenberg, Bengt 1991. Amplifier collocations in spoken English. In: Stig Johansson & Anna-Brita Stenström (szerk.): English Computer Corpora: Selected Papers and Research Guide. Berlin & New York: Mouton de Gruyter. 127-147. Andor, József 1985. On the psychological relevance of frames. Quaderni di Semantica 6/2. 212-221. Andor, József 1989. Strategies, tactics and realistic methods of text analysis. In: Wolfgang Heydrich, Wolfgang Fritz Neubauer, János S. Petőfi & Emel Sözer (szerk.): Connexity and Coherence: Analysis of Text and Discourse. Berlin & New York: Walter de Gruyter. 28-36. Andor, József 2009. A kulcsszavakról. In: Sebestyén József & Surányi Zsuzsa (szerk.): A nyelv, az irodalom és a kultúra varázsa. Veszprém: Pannon Egyetemi Kiadó. 23-28. Biber, Douglas, Suran Conrad & Randi Reppen 1998. Corpus Linguistics: Investigating Language Structure and Use. Cambridge: Cambridge University Press. Biber, Douglas, Conrad, Susan & Cortes, Viviana. 2004. If you look at …: Lexical bundles in university teaching and textbooks. Applied Linguistics 25/3. 371-405. Hunston, Susan 2002. Corpora in Applied Linguistics. Cambridge: Cambridge University Press. Leech, Geoffrey 2002. Recent grammatical change in English: Data, description, theory. In: Karin Aijmer & Bengt Altenberg (szerk.): Proceedings of the 2002 ICAME Conference. Amsterdam: Rodopi. 61-81. Moon, Rosamund 1998. Fixed Expressions and Idioms in English. Oxford: Clarendon Press. Peters, Pam 2009. Epilogue. Collective findings and conclusions. In: Pam Peters, Peter
Könyvismertetések
255
Collins & Adam Smith (szerk.): Comparative Studies in Australian and New Zealand English. Grammar and Beyond. Amsterdam: Benjamins. 387-399. Rissanen, Matti 1992. The diachronic corpus as a window to the history of English. In: Jan Svartvik (szerk.): Directions in Corpus Linguistics. Berlin & New York: Mouton de Gruyter. 185-205. Scott, Mike & Tribble, Christopher 2006. Textual Patterns. Key Words and Corpus Analysis in Language Education. Amsterdam: Benjamins. Stewart, Dominic 2010. Semantic Prosody. New York: Routledge. Stubbs, Michael 2001. Words and Phrases: Corpus Studies of Lexical Semantics. Oxford: Blackwell. Wray, Alison 2002. Formulaic Language and the Lexicon. Cambridge: Cambridge University Press.
