Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, VIII. évfolyam, 2. szám (2013), pp. 11–18.
Köszöntünk, Sacika! Az olvasónak szóló köszöntő – és gyakran egyúttal a kiadványt is bemutató – sorok megírása a mindenkori tanulmánykötet- és folyóirat-szerkesztők hagyományos feladata, alig is jelenik meg tudományos kiadvány ilyen jellegű bevezetés nélkül. A régi időkben a tudományok nyelve a latin volt, a köszöntést – ennek megfelelően – latinul írták, így terjedt el a Lectori salutem! fordulat. Ebben a mostani folyóiratszámban azonban a Köszöntjük az Olvasót! címmel ellátott első oldalak mellett e néhány további oldal fölött egy sokkal személyesebb: Köszöntünk, Sacika! cím olvasható. Ennek a második, valóban csupán egyetlen személynek szóló köszöntésnek komoly indoka van, ha nincsenek is évszázados hagyományai. Sacika, azaz teljes nevén dr. Simigné dr. Fenyő Sarolta kolléganőnk, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének volt tanszékvezetője nyugdíjba vonulásáig szerkesztette a tanszék általa alapított kiadványát, az Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények című folyóiratot, azaz ennek főszerkesztője volt. A 2006-ban indult folyóirat új tematikájú folytatása lett a rokon címet viselő Modern Filológiai Közleményeknek, amely az 1999 és 2004 közötti években, azaz hat éven át Klaudy Kinga professzorasszony főszerkesztésével, tanszékünk gondozásában jelent meg. A Modern Filológiai Közlemények évente két számmal örvendeztethette meg olvasóit; az Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények jelenleg a 8. évfolyamnál tart, ám mivel az első időkben évente csupán egy-egy számot adtunk ki, most éppen a 10. füzetét lapozhatja az Olvasó. A tartalmi változás részben abban mutatkozik meg, hogy kevesebb az irodalmi kutatásokat tükröző írás, bár például a nyelvészet és az irodalomtudomány határvidékét jelentő műelemzéseket továbbra is publikál a folyóirat. Mint a Saci nyomába lépők, úgy gondoljuk, illik, hogy rögtön olvasóink köszöntése után a szerkesztéstől visszavonult kolléganő munkáját köszönjük meg. Másrészt egy többékevésbé kereknek tartott születési évforduló is indokolttá teszi e sorok megjelentetését. Kérjük mind a Címzettet, mind valamennyi kedves Olvasónkat, fogadják szeretettel a mai szerkesztők e kissé szokatlan összeállítását, amely részben egy, a dr. Simigné dr. Fenyő Sarolta tudományos pályáját bemutató képzelt riportból, részben a nyugdíjba vonulásakor elhangzott köszöntők szövegeiből és szövegrészleteiből áll. Az igazán kerek évfordulókra a tisztelők gyakran köszöntő kötettel lépnek az ünnepelt elé; mi a mostani, kettős köszöntésre a jelen folyóiratszámmal rukkoltunk elő. A felsoroltak indokolják az első oldalon olvasható Ajánlás szerepeltetését is. Továbbá tiszteletünket és szeretetünket kifejezendő tüntetjük fel Sacikát mostani és majd elkövetkező számainkban is mint az Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények alapító főszerkesztőjét, de hogy segítségét, lektorként való munkálkodását a jelen szám létrehozásában sem kellett nélkülöznünk, azt mutatja nevének ismételt felbukkanása az említett oldalon. Megbecsülésünk jeleként pedig egyszer, egy még kerekebb évforduló kapcsán talán tisztelgő kötet megjelentetésére is sort keríthetünk.
12
Képzelt riport… igaz, nem egy amerikai popfesztiválról (és talán nem is annyira képzelt) Az alábbi, képzelt – elképzelt, ál-képzelt – riport (döntse el az Olvasó, melyik!) kérdéseit – elképzeléseink szerint – csak egy képzeletbeli diák teheti fel. Hívhatnák őt Évának, Zsuzsának, Magdinak, Zolinak, Andrásnak (s még igencsak hosszan sorolhatnánk a neveket, összesen akár három tucatot is), egy lehetne ő azok közül, akik a 2000-es évek első felében a Tanárnő alapította alkalmazott nyelvészet szakot elvégezték, így sok mindent tudhat Simigné Fenyő Sarolta munkásságáról, de szeretné, hogy mindezeket a dolgokat mások is megismerjék. A képzelt riport – úgy képzeljük – két évvel ezelőtt készült, amikor Simigné Fenyő Sarolta még nem élvezte a későbbiekben majd nagy hangsúlyt kapó nyugdíjas éveket, talán nem is gondolt arra (el sem tudta talán képzelni!), hogy egyszer csak majd ez is elkövetkezik. Tehát halljuk most a képzeletben 2012-ben feltett kérdéseket és az ezekre adott, de egyáltalán nem képzeletbeli válaszokat! – Mikor és hol fejezte be Tanárnő felsőfokú tanulmányait, és mióta tanít a Miskolci Egyetemen? – 1973-ban fejeztem be egyetemi tanulmányaimat a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen és szereztem meg orosz–angol szakos középiskolai tanári diplomámat. Ugyanebben az évben kaptam nyelvtanári állást a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Vegyipari és Automatizálási Főiskolai Karán. Ez a kar azonban Kazincbarcikán működött. Két évvel később, 1975-ben kerültem már valóban Miskolcra, az egyetem Idegennyelvi Lektorátusára, ahol nyelvtanári beosztásban dolgoztam egészen 1990-ig. – Tehát a kezdet kezdetétől egyetemünkön tanít. Szeretném megkérdezni, kiknek tanított oroszt és angolt ezekben az években? A tanításon kívül foglalkozott-e még mással is ezekben az időkben? – Bánya-, gépész- és kohómérnököket, majd joghallgatókat tanítottam orosz és angol szaknyelvre, ezen kívül részt vettem az ágazati szakfordító képzésben. Közben társszerzőként három, az orosz nyelv oktatását szolgáló szaknyelvi jegyzet összeállításában és oktatási segédletek készítésében is közreműködtem. Mindez kiváló alapot biztosított számomra ahhoz, hogy megismerkedjem a szakszövegek lexikai és grammatikai sajátosságaival, fordításokat készítsek és anyagot gyűjtsek egy készülő doktori értekezéshez. Részt vettem külföldi tanulmányutakon a magdeburgi, majd a krakkói egyetemen, ahol a nyelvoktatás módszereit tanulmányoztam. Kísérő tanárként többször jártam Moszkvában, ahol a Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatóinak nyelvtanfolyamokon való részvételét felügyeltem. – Mikor és melyik művel indult el tudományos munkássága? – 1989-ben védtem meg Igei funkciók orosz nyelvi szakszövegekben című disszertációmat a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd ezt követően egyetemi adjunktusi kinevezést kaptam. – Milyen változásokat hozott életében a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem fokozatos bővülése és a humán szakok megjelenése? – 1992-ben, a Bölcsészettudományi Intézet, majd a Bölcsészettudományi Kar megalapításakor – vállalva a kihívásokat – részt vettem egy új tanszék létrehozásában,
13
valamint arra is vállalkoztam, hogy egy sor, tartalmukat tekintve akkor számomra nagyrészt új, az alkalmazott nyelvészet tárgykörébe tartozó tárgyat angol nyelven oktassak. – Mely tárgyak voltak ezek? – Volt az Introduction to Applied Linguistics című tárgyam (Bevezetés az alkalmazott nyelvészetbe) és egy másik is, The methodology of Teaching English as a Foreign Language címmel (Angol mint idegen nyelv tanításának módszertana), majd következtek a fordítással kapcsolatos tantárgyak. – Hogyan került kapcsolatba Tanárnő a fordítástudománnyal, melynek területén számos írást, sőt könyvet is publikált? – Dr. Klaudy Kinga szakmai irányításával kezdtek el tanszékünk oktatói a fordítás nyelvészeti aspektusaival, eredeti irodalmi alkotások és fordításban megjelent változatuk kontrasztív vizsgálatával foglalkozni. Magam különös figyelmet szenteltem annak, hogy a különböző nyelvészeti irányzatok közül a valenciaelmélet és az esetgrammatika miként építhető be a fordítás oktatásába, és hogy ezen elméletek ismerete később miként segítheti magát a fordítói tevékenységet. Ezen ismeretanyag alapján született meg a The Role of the Verb-Centred Theory in Descriptive Translation Studies című PhD-értekezés, amelyet 1997-ben védtem meg a Debreceni Egyetemen. – Mi történt ezután? Milyen irányba fordult még érdeklődése? – Ezt követően, 1998-ban kaptam meg egyetemi docensi kinevezésemet. Majd 2000-ben elkezdtem a nyelv metainformációs elemeivel foglalkozni, figyelmem ekkor a fordítás kulturális és ideológiai vonatkozásaira felé fordult. Tagja lettem a Debreceni Egyetem Szlavisztikai Intézetében magalakult Metainformációs Kutatócsoportnak. Nem csak előadások megtartásával, hanem szervezői tevékenységgel is hozzájárultam az évente szervezett metainformációs konferenciák eredményességéhez. Újabb fordulatként a 2005ben Miskolcon rendezett MANYE kongresszuson elhangzott előadások keltették fel érdeklődésemet a gender-nyelvészet iránt, amelynek szintén vannak kapcsolódási pontjai a fordítással és a metainformációval is. – Több irányból és egyre elmélyültebben foglalkozott tehát Tanárnő a fordítástudománnyal. – Igen, hiszen 2007-ben védtem meg A fordítás mint nyelvi, kulturális és politikai közvetítés című habilitációs értekezésemet a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában. Ez az értekezés először vállalkozott arra, hogy bebizonyítsa: a metainformációról szerzett ismereteknek, valamint a gender-nyelvészetnek a fordítástudományba való beemelése több szempontból is gazdagíthatja a fordítástudományt, megerősítheti annak interdiszciplináris jellegét. A kutatás alapjául irodalmi művek – mint forrásnyelvi szövegek – és hiteles, nyomtatásban megjelent fordításaik szolgáltak. A habilitációs oklevelet 2008-ban kaptam meg. – Milyen tudományos kapcsolatokat ápolnak tanszékén? Kérem, mutassa be a tanszék méltán híressé vált konferenciáit is! – Közreműködtem abban, hogy az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék szakmai és tudományos együttműködésre vonatkozó szerződéseket írjon alá. Így került sor 2002-ben a Debreceni Egyetem Szlavisztikai Intézetével, 2006-ban az egri Eszterházy Károly Főiskola Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének Általános és Alkalmazott Nyelvészeti, valamint Magyar Nyelvészeti Tanszékével, szintén 2006-ban a Kassai Műszaki Egyetem Nyelvi Központjával és 2009-ben a Dunaújvárosi Főiskola Nyelvi Intézetével való szerződés aláírására. A tanszék folyamatosan bővíti kapcsolatait a besztercebányai Bél Mátyás
14
Egyetemmel is. Jelentős feladatokat vállaltunk, amikor országos konferenciákat szerveztünk, nálunk zajlott a MANYE III. és XV. kongresszusa. Részt vettünk a MANYE kihelyezett üléseinek szervezésében és megrendezésében a Miskolci Egyetemen (2008, 2009. 2010, 2011), 2007-től láttam el szekcióelnöki feladatokat, és vettem részt egyúttal a Miskolci Egyetemen megrendezésre kerülő microCAD konferenciák Bölcsészettudományi Szekciójának megszervezésében. 2008-tól 2012-ig a Modern Filológiai Intézeten belül tíz tudományos konferencia megszervezésében és a konferencián elhangzott előadások megjelentetésében vállaltam vezető szerepet. Ezek a tevékenységek a helyi oktatókat további tudományos munkára ösztönzik, valamint az intézmény hazai és nemzetközi elismertségét is növelik. – Én úgy emlékszem, minket, diákokat is ösztönzött a konferenciákon való részvételre. Sőt arra is, hogy dolgozataink egy részét mielőbb publikáljuk. – 1999 és 2005 között a Modern Filológiai Közlemények szerkesztőbizottsági tagja voltam, majd 2006-tól az Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények főszerkesztője lettem, eközben pedig számos hazai és egy külföldi folyóirat szerkesztőbizottságának is tagja vagyok. Valóban, ebben a minőségben a miskolci, illetve az ország más egyetemein oktató kollégáknak és PhD-hallgatóknak, külföldi kollégáknak és nem utolsó sorban a Miskolci Egyetem volt hallgatóinak tudományos előmenetelét segítettem azzal, hogy tanulmányaikat véleményeztem és számukra publikációs lehetőséget biztosítottam. 50 hazai és 23 külföldi konferencián tartottam előadást. Ami a külföldi konferenciákat és utakat illeti, pályázatok és oktatói mobilitás keretében jutottam 1998-ban és 2001-ben Finnországba, a Tamperei Egyetemre, 2002-ben a ciprusi Limassolba, 2002-ben, 2003-ban és 2004-ben pedig Olaszországba, a Trieszti Egyetemre. Előadások sorát tartottam még a kolozsvári, a kassai, a besztercebányai, a nyitrai és az ungvári egyetemeken, részt vettem a sanghaji nyári egyetemen, fontosnak tartva egyrészt szakmai ismereteim bővítését, másrészt a Miskolci Egyetemen folyó oktatói és tudományos munka megismertetését, népszerűsítését. S ha már számokról volt szó: az MTMT adatbázisa alapján 120 tudományos publikációm jelent meg, a publikációimra való független hivatkozások száma 79 (2012. november 28-i adatok alapján). – Tanárnő tehát 1992-től oktat az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéken. Tudjuk, hogy nemigen szeret dicsekedni, de megkérem, kivételesen beszéljen arról, milyen rangjai vannak, és milyen nagyobb oktatásszervezési munkákra tekint vissza. – 2007 és 2012 között a Modern Filológiai Intézet igazgatójaként dolgoztam, és egyben az Alkalmazott Nyelvészeti és Fordítástudományi Tanszék intézetigazgató egyetemi docense voltam. 2012-től intézeti tanszékvezetői pozíciót töltöttem be. Az elmúlt húsz évben fontos oktatásszervezői feladatokat valósítottam meg. Kidolgoztam az alkalmazott nyelvészet társított szak akkreditációs kérelmét, az Oktatásszervező és kommunikátor specializáció követelményrendszerét, az Alkalmazott Nyelvészeti MA képzés szakindítási tervezetét, részt vettem a Fordító és tolmács MA, majd a Társadalomtudományi és gazdasági szakfordító szakirányú továbbképzés szakalapítási és szakindítási kérelmének kidolgozásában, összeállítottam a Nyelvmentor és a Jelnyelvi szakértő specializáció tervezetét, kidolgoztam a Titkárságvezető felsőfokú szakképzés akkreditációs anyagát. Egyetemi oktatóként az MTA Területi Bizottsága Nyelvtudományi Munkabizottságának elnöke vagyok, s arra törekszem, hogy a Miskolci Egyetem BTK Modern Filológiai
15
Intézetében színvonalas kutatómunka valósuljon meg, és annak híre eljusson az ország más egyetemeire és határainkon túlra is. – A következőkben nagyrészt saját, diákként szerzett tapasztalataimat mondom el. Tanárnő egyetemi oktatóként mindig fontos feladatának tartotta, hogy a hallgatókkal jó kapcsolatot alakítson ki, felkeltse érdeklődésünket a tudományos kutatás, a TDK-munka iránt, és konferenciákon való megmérettetésre biztatott minket. 2004 és 2008 között 6 hallgatói konferenciát is szervezett, elsősorban alkalmazott nyelvészet szakos hallgatók számára, amelyek célja az volt, hogy mi, hallgatók választott témáink alapján gyakoroljuk a nyilvános szereplést. 19 TDK-dolgozatnak volt Tanárnő a konzulense, felkérés alapján OTDK-n bizottsági tagságot és opponensi tevékenységet is vállalt. TDK-munkák témavezetéséért 6 alkalommal kapott elismerő oklevelet. Tudom, hogy 2006-tól kezdve a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán 50 szakdolgozatnak volt a témavezetője, több volt hallgatójának a pályáját, szakmai előmenetelét jelenleg is figyelemmel kíséri. Két alkalmazott nyelvészet szakos hallgatót készített fel doktori iskolában való felvételi vizsgára (Dadvandipour Zsuzsanna, Pécsi Nyelvészeti Doktori Iskola és Schvirján Renáta, ELTE Nyelvészeti Doktori Iskola). Hazai doktori eljárásokban főleg bizottsági tagként vett részt. – Igen, de csodálkozom, hogyan volt képes ennyi mindent kideríteni! Köszönöm érdeklődését! – Mi pedig köszönjük, nagyon szépen köszönjük Tanárnő áldozatos munkáját!
Saci köszöntése (Elhangzott 2013 novemberében, a Modern Filológiai Intézet nyugdíjba vonuló kollégáinak búcsúztatása alkalmából rendezett ünnepségen) Amikor elkezdtem gondolataimat összeszedni, hogy milyen szavakat is mondok majd dr. Simigné dr. Fenyő Saroltának, Sacikának a mai napon, gondolataimnak teljesen ösztönösen az alábbi címmel adtam: Saci köszöntése. Igen, elsősorban is köszönteni, nem pedig búcsúztatni szeretném Sacikát, mert biztos vagyok benne, hogy – bár bizonyára jóval ritkábban, mint eddig – de üdvözölhetjük még a tanszék vagy tágabban az intézet, az egyetem falai között. Itt lesz némely rendezvényünkön, időnként pedig még üzenetet is küld jelenlegi, sőt leendő kollégáknak s valószínűleg diákoknak is. Legalábbis most nehéz lenne elképzelni, hogy ne érkezne több üzenet tőle, aki a tanszékünk szíve és lelke volt hosszú éveken keresztül. Sacit szeretném köszönteni tehát a Modern Filológiai Intézet és szűkebben az Alkalmazott Nyelvészeti és Fordítástudományi Tanszék nevében. Amikor erre az alkalomra készülni kezdtem, úgy gondoltam, segítségül puskázom egy keveset Sacinak a honlapunkon szereplő ún. szakmai életrajzából. Ahogy tudjuk, a szakmai életrajzok az egyetemi évekkel indulnak, de az újabb változatokban egy sor – a születési évnek a sora – megelőzi ezeket az adatokat. Jelképesnek érzem, hogy Sacika születési évében határoztatott el a miskolci egyetem létrehozása, s kezdődtek el a konkrét munkálatok is. Azaz Saci és a miskolci egyetem – ha úgy tetszik – egyidősek. De vigyázat! Egyetemünk büszkén ír ki címerében egy bizonyos alapítási évszámot: az 1735-ös esztendőt, én persze nem erre az évre gondoltam.
16
S most engedtessék meg nekem egy rövid – ha tetszik: zárójelbe tett megjegyzés. (Ahhoz, hogy Saciról beszéljek, van egy olyan indokom, amit személyesnek is lehet tekinteni: nem kollégaként, nem is egyetemista társként, hanem még korábbról, középiskolai iskolatársamként ismertem őt meg az 1970-es években, s néztem fel rá, az orosz szakkör akkori titkárára, mint kis elsős hermanos diák.) Egyetemi diáktársak azonban nem lettünk, mert ő a debreceni egyetemen kezdte meg tanulmányait, s folytatta ezeket végig a Kossuth Lajos Tudományegyetem angol–orosz szakán, én pedig Budapesten kezdtem egyetemre járni, az ELTE magyar–orosz szakára. De időnként – például szovjetunióbeli részképzésre utazva – a vonaton, majd a végzés után egy-egy nyelvészeti konferencián össze-összetalálkoztunk. Lehet ezeket a találkozásokat véletlennek tekinteni, de – a magam szempontjából – akár sorsszerűnek is: rövid veszprémi és gödöllői egyetemi működés után Saci ösztönzésére pályáztam a Miskolci Egyetemre. (Ezt szeretném neki most – talán s ezt remélem is, hogy nem először, de nem is utoljára – megköszönni. Meg sok minden egyebet is, segítségét, biztatásait, s ha erre volt szükség: a vigasztalását.) Amit az imént, a zárójelek között egyes szám első személyben mondtam, most át szeretném többes szám első személybe tenni: mindannyian szeretnénk megköszönni Sacinak mindazt a sok munkát, fáradozást, amit tanszékünk és intézetünk érdekében, azaz értünk tett. A szakmai életrajzra visszatérve – mintegy abba belekapaszkodva – mondanám még el, hogy Sacika teljes tanári pályája egyetemünk (kezdetben még: a Nehézipari Műszaki Egyetem, az utóbbi évtizedekben már a sok-sok karral bővült Miskolci Egyetem) falai között zajlott. Azon nem túl sok miskolci oktató közé tartozik ő, akik első munkahelyükhöz hűnek maradva, annak keretei között dolgozták le aktív éveiket. A munkában és – nyugodtan mondhatjuk – alkotásban eltelt évek szakmai sikerei mögött nagyon sok munka, fáradozás van. Ezeket számba venni igen hosszú lista lenne, de az alkalmazott nyelvészetről írott két könyvéről, amelyekből más egyetemek oktatói is merítenek, fordítási vonatkozású cikkeinek sokaságáról, amelyeket további szerzők is idéznek s eredményes habilitációjáról mindenképpen meg kell emlékezni. Nem utolsó sorban pedig szólni kell az Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények szerkesztéséről, amelynek – szinte hihetetlen – már a kilencedik évfolyama jelenik meg 2013-ban. E sokrétű munka területei közül felvillantva még néhány továbbit: szakalapítások, új képzések – többek között a jelnyelvi képzés – meghonosítása, kiadványok szerkesztési munkálatai, konferencia-részvételek itthon és külföldön, számos konferencia szervezése a tanszék, illetve az intézet keretei között. Nyugodtan irigyelhetjük Sacika szerteágazó érdeklődését, megújulni tudását, hatalmas munkabírását. De ugyanígy kiemelném számos olyan emberi tulajdonságát is, amelyek ugyancsak irigylésre méltóak és – bár kerülni szeretném mind a nagy szavakat, mind a közhelyeket – a példaképünkké tehetik őt. Segítőkész, kedves, minden apró részletre gondolni, ügyelni tudó kolléganőnk, irányítónk volt. Tanárként, ami ugyancsak nem kihagyható: sok diákja pályáját elindító, egyengető, segítő volt, de erről ők tudnának a legjobban vallani. Mivel a nyugdíjba vonulása ezeket a tulajdonságait megváltoztatni aligha fogja, a jövőre nézve is alkotó napokat, sok boldogságot s mindenekelőtt – ezek fontos feltételeként – nagyon jó egészséget szeretnék kívánni a kollégák és a magam nevében is. Bodnár Ildikó, MFI
17
Gondolatok Dobos Csilla búcsúztatójából, amelyet négy kollégánk nyugdíjba vonulásának alkalmából mondott el Engedjétek meg, hogy egy idézettel nyissam meg a mai ünnepségünket, amelyet nyugdíjba vonuló kollégáink tiszteletére szerveztünk nagy-nagy szeretettel. A nyugdíjas szó kapcsán a neten keresgélve a szövegek szemantikai hálójának báziselemeiként ezekre a – valljuk be, negatív konnotációjú – szavakra bukkanni: búcsúzás, elmúlás, öregség, szomorúság, az aktív évek vége. De ha nyugdíjba vonuló kollégáimat látom, nem ezeket a szavakat szeretném felidézni. Inkább szeretném elmondani, hogy mióta a fiam mikrobiológiát tanul, karácsonykor megjelentek a lakásunkban fizikai, kémiai és biológiai tárgyú könyvek. Ezek közül az egyikben találtam Oláh György, Nobel-díjas kémikusunk gondolatait: „Nekem az az életfelfogásom, hogy az élet túl rövid arra, hogy az ember a negatív dolgokon töprengjen. Mindenki sok nehézséggel küzd, de aki ezen gondolkodik, az nem sokat mosolyog. Sokkal jobb pozitív dolgokra és előre gondolni, mint negatív dolgokra és visszafelé. Mindig azt tartottam, hogy sokkal hasznosabb a pozitívra koncentrálni. Ne higgye senki, hogy én folyamatosan sikerre törekedtem, vagy az volt az életem hajtóereje. A mai világban a sikert pénzben mérik. A sikeres emberek azok, akik sok pénzt csinálnak. Egy tudós, egy egyetemi tanár nem tartozik ebbe a kategóriába. Én a tudományt mindig azért műveltem, mert egyszerűen szerettem.” Lefordítva Oláh György gondolatait a mi világunkra – intralingvális fordítással –, azt mondhatjuk, hogy a negatív dolgokat, ami esetleg itt az egyetemen, az akadémiai pályafutás során ért valakit, feledni célszerű, s hasznos a jövőre, a pozitív dolgokra, a pozitív nyugdíjas évekre koncentrálni, azzal a tudattal, hogy a tudományt azért műveltük, mert szerettük. Felidézném még néhány emlékemet Sacival kapcsolatban. A ‘70-es évek végéig kell visszamennem, amikor augusztusban, egy angol intenzív nyelvtanfolyamon találkoztunk. Saci kis pocaklakója (Ákos vagy Balázs, már nem is emlékszem) nemsokára megszületett. Néhány évvel később, 1983-ban ő segített beilleszkedni a Lektorátus életébe, munkájába, a következő években vele mentem az első russzisztika konferenciákra. Saci a kezdetekkor számtalan konferencia-előadásom, cikkem és tanulmányom megszületése körül bábáskodott. S egy további apró, de számomra fontos momentum: 1991-ben ő adott nekem erőt és nyugalmat (és egy citromos pezsgőtablettát) a kisdoktori-védésem előtt. További szakmai életutamon is mindig támogatott, segített, ötleteket adott és kitartásra buzdított. A fiairól mesélt történetek pedig előre vetítették azokat az eseményeket, amelyekre gyermeknevelés közben nekem is fel kellett készülnöm. Köszönöm, Sacika! Nos, én úgy gondolom, hogy a most nyugdíjba vonuló kollégáink mind fiatalok, semmiféle objektív vagy szubjektív szempont alapján nem felelnek meg annak a képnek vagy elképzelésnek, amelyet a nyugdíjas archetípusa ébreszt fel bennünk. A tipikus nyugdíjas más, mint a mi kollégáink. A mi kollégáink fiatalok, nyitottak a világra, vidámak, tele energiával várják életük most kezdődő, új szakaszát. Ehhez szeretnék mindannyiunk nevében nagyon sok sikert, boldogságot, örömet és jó egészséget kívánni.
18
A fenti sorok hangjának folytatásaként engedtessék még meg a szerkesztőknek egy rövid s ugyancsak igen-igen személyes hangvételű megemlékezés arról, hogy Sacikát otthonában, ahol most szintén nyugdíjba vonult férjével él, mivel két felnőtt fia (a korábban emlegetett Balázs és Ákos) – ahogy mondani szokás – immár a saját lábára állt, sokszor veszi körül három kislány, vagyis lányunokái csevegése. Jobban mondva: a két nagyobb unoka (Nóri és Adélka) valóban fáradhatatlanul cseveg, ám a legkisebb (Gerda) – e sorok írásának idején – még csupán a gőgicsélésnél tart. De ami késik, nem múlik! Mindannyiukra gondolva mondjuk: sok boldogságot, Sacika, sok boldogságot, Simig család!
