ALAPVETŐ TÉNYEK AZ ENSZ-RŐL
A mű eredeti címe: Basic Facts about the United Nations Kiadta az ENSZ Tájékoztatási Főosztálya, New York, New York 10017, Egyesült Államok Átdolgozott kiadás Copyright © 2011 United Nations (ISBN: 978-92-1-101235-4) A kiadvány első két fejezetének a fordítását és e honlapon történő megjelenítését Magyarország
Külügyminisztériuma a harmadik fejezetét az ENSZ Bécsi Tájékoztatási Szolgálata támogatta.
1
TARTALOM A tartalom egy adott sorára kattintva a megfelelő oldal közvetlenül elérhető.
BEKERETEZETT (KIEMELT) SZÖVEGRÉSZEK ................................................................................... 6 RÖVIDÍTÉSEK ......................................................................................................................................... 7 AZ ENSZ ALAPOKMÁNYA, STRUKTÚRÁJA ÉS RENDSZERE ......................................................... 10 Az ENSZ Alapokmánya ......................................................................................................................... 10 Célok és alapelvek ........................................................................................................................ 11 Tagság és hivatalos nyelvek ......................................................................................................... 12 Az ENSZ-struktúra ................................................................................................................................. 12 Közgyűlés ...................................................................................................................................... 12 Feladatok és hatáskör ........................................................................................................... 12 Ülésszakok ............................................................................................................................ 13 Biztonsági Tanács ......................................................................................................................... 14 Feladatok és hatáskör ........................................................................................................... 15 Törvényszékek és bíróságok ................................................................................................. 16 Gazdasági és Szociális Tanács (ECOSOC) ................................................................................. 18 Feladatok és hatáskör ........................................................................................................... 19 Ülésszakok és alárendelt testületek ...................................................................................... 19 Regionális bizottságok ........................................................................................................... 21 Kapcsolatok a nem kormányzati szervezetekkel................................................................... 22 Gyámsági Tanács ......................................................................................................................... 23 Nemzetközi Bíróság ...................................................................................................................... 23 Joghatóság ............................................................................................................................ 23 Tagság ................................................................................................................................... 24 Titkárság ........................................................................................................................................ 24 Főtitkár ................................................................................................................................... 25 Főosztályok és hivatalok ....................................................................................................... 27 Költségvetés .................................................................................................................................. 34 Az ENSZ szervezeteinek a rendszere ................................................................................................... 36 Programok és alapok, kutató és képző intézetek és egyéb intézmények .................................... 36 Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) ........................................ 36 Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC) ............................................................................. 38 Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP)............................................................................... 38 ENSZ-önkéntesek (UNV) ...................................................................................................... 38 ENSZ Tőkefejlesztési Alap (UNCDF) .................................................................................... 40 Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) ................................................................... 40 Az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) ................................................................................. 41 Az ENSZ Emberi Települések Programja (UN-HABITAT) .................................................... 41 Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) ................................................................... 42 Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) ...................................................................................... 43 Az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC) ........................................................... 43 Az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Közel-Keleten (UNRWA) ............................................................................................................................... 44 Élelmezési Világprogram (WFP) ........................................................................................... 44 Az ENSZ Interregionális Bűnügyi és Igazságügyi Kutató Intézete (UNICRI) ........................ 45 Az ENSZ Leszerelés Kutató Intézete (UNIDIR) .................................................................... 45 Az ENSZ Továbbképző és Kutató Intézete (UNITAR) .......................................................... 46 Az ENSZ Szociális Fejlesztési Kutató Intézete (UNRISD) .................................................... 46 ENSZ Egyetem (UNU) ........................................................................................................... 47 Közös ENSZ HIV/AIDS Program (UNAIDS) .......................................................................... 47 Az ENSZ Projekt-szolgáltatások Hivatala (UNOPS) ............................................................. 47 Az ENSZ Nemek Közötti Egyenlőséggel és a Nők Felemelkedésével foglalkozó Egysége (UN-WOMEN) ........................................................................................................................ 48
2
Szakosított intézmények és kapcsolódó szervezetek ................................................................... 48 Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) ............................................................................... 48 Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) ................................................ 49 Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) ......................... 50 Egészségügyi Világszervezet (WHO).................................................................................... 50 Világbank-csoport .................................................................................................................. 52 Nemzetközi Valutaalap (IMF) ................................................................................................ 54 Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) ................................................................... 55 Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) ........................................................................... 55 Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ................................................................................ 55 Egyetemes Postaegyesület (UPU) ........................................................................................ 56 Meteorológiai Világszervezet (WMO) .................................................................................... 56 Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) ........................................................................... 57 Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD) ............................................................. 57 Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO) ....................................................................... 58 Idegenforgalmi Világszervezet (UNWTO) ............................................................................. 59 Az Átfogó Atomcsend-szerződés Szervezete Előkészítő Bizottsága (CTBTO) .................... 59 Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) ........................................................................ 60 Vegyi Fegyverek Betiltásának Szervezete (OPCW) ............................................................. 60 Kereskedelmi Világszervezet (WTO)..................................................................................... 61
II. NEMZETKÖZI BÉKE ÉS BIZTONSÁG ............................................................................................. 62 Biztonsági Tanács ................................................................................................................................. 63 Közgyűlés .............................................................................................................................................. 64 Konfliktus-megelőzés ............................................................................................................................ 65 Békefenntartás ...................................................................................................................................... 66 Kikényszerítés ....................................................................................................................................... 69 Szankciók ...................................................................................................................................... 69 Katonai akciók engedélyezése ...................................................................................................... 71 Békeépítés ............................................................................................................................................. 71 Választási segítségnyújtás .................................................................................................................... 71 Béke építése fejlesztésen keresztül ...................................................................................................... 72 Akció a békéért ...................................................................................................................................... 73 Afrika ............................................................................................................................................. 73 Afrika déli része ..................................................................................................................... 73 Nagy-tavak vidéke ................................................................................................................. 74 Nyugat-Afrika ......................................................................................................................... 78 Közép- és Kelet-Afrika ........................................................................................................... 84 Az amerikai kontinens államai ....................................................................................................... 88 Ázsia és a Csendes-óceáni térség ................................................................................................ 89 A Közel-Kelet ......................................................................................................................... 89 Afganisztán ............................................................................................................................ 93 Irak ......................................................................................................................................... 95 India-Pakisztán ...................................................................................................................... 98 Tádzsikisztán ......................................................................................................................... 99 Kambodzsa ............................................................................................................................ 99 Mianmar ............................................................................................................................... 100 Nepál ................................................................................................................................... 101 Bougainville/Pápua Új-Guinea............................................................................................. 102 Kelet-Timor .......................................................................................................................... 103 Európa ......................................................................................................................................... 104 Ciprus .................................................................................................................................. 104 Georgia (Grúzia) .................................................................................................................. 105 A balkáni országok .............................................................................................................. 105 Leszerelés ........................................................................................................................................... 107 A leszerelési szervezet ................................................................................................................ 108 Tömegpusztító fegyverek ............................................................................................................ 110 Atomfegyverek ..................................................................................................................... 110 Vegyi és biológiai fegyverek ........................................................................................................ 113 Hagyományos fegyverek, bizalomépítés és átláthatóság ........................................................... 114 A világűr békés felhasználása ............................................................................................................. 117
3
Jogi eszközök .............................................................................................................................. 117 Világűrügyi Hivatal ....................................................................................................................... 119
III. GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉS ................................................................................ 121 Fejlesztési tevékenységek koordinálása ............................................................................................. 122 Gazdasági fejlődés .............................................................................................................................. 124 Hivatalos fejlesztési segítségnyújtás ........................................................................................... 124 A fejlődés támogatása világszerte .............................................................................................. 126 Fejlesztési célú kölcsönzés ......................................................................................................... 127 Kölcsönzés a stabilitás érdekében .............................................................................................. 129 Befektetés és fejlődés ................................................................................................................. 131 Kereskedelem és fejlődés ........................................................................................................... 132 Mezőgazdaság-fejlesztés ............................................................................................................ 134 Iparfejlesztés ............................................................................................................................... 136 Munkaerő..................................................................................................................................... 137 Nemzetközi polgári repülés ......................................................................................................... 138 Nemzetközi hajózás .................................................................................................................... 139 Távközlés .................................................................................................................................... 140 Nemzetközi postaszolgálat .......................................................................................................... 141 Szellemi tulajdon ......................................................................................................................... 142 Globális statisztika ....................................................................................................................... 143 Közigazgatás ............................................................................................................................... 144 Tudomány és technológia a fejlődés szolgálatában ................................................................... 144 Társadalmi fejlődés ............................................................................................................................. 144 Előrehaladás a millenniumi fejlesztési célok elérésében ............................................................ 146 A szegénység csökkentése ......................................................................................................... 150 Harc az éhínség ellen .................................................................................................................. 150 Egészségügy ............................................................................................................................... 152 Emberi települések ...................................................................................................................... 156 Oktatás ........................................................................................................................................ 157 Kutatás és képzés ....................................................................................................................... 159 Népesedés és fejlődés ................................................................................................................ 161 Nemek közötti egyenlőség és a nők felemelkedése ................................................................... 163 A gyermekek jogainak előmozdítása .......................................................................................... 165 Társadalmi integráció .................................................................................................................. 166 Családok .............................................................................................................................. 167 Ifjúság .................................................................................................................................. 167 Idősek .................................................................................................................................. 167 Őshonos kérdések ............................................................................................................... 168 Fogyatékkal élő személyek ................................................................................................. 169 Civilizálatlan társadalom: bűnözés, kábítószer-fogyasztás és terrorizmus ................................. 170 Kábítószer-ellenőrzés .......................................................................................................... 170 Bűnmegelőzés ..................................................................................................................... 171 Tudomány, kultúra és kommunikáció .......................................................................................... 173 Természet-, társadalom- és humán tudományok ................................................................ 173 Kultúra és fejlődés ............................................................................................................... 173 A sport a fejlődésért és a békéért ........................................................................................ 174 Kommunikáció és információ ............................................................................................... 174 Fenntartható fejlődés ........................................................................................................................... 175 A 21. század napirendje .............................................................................................................. 176 Fenntartható fejlődési világcsúcs ................................................................................................ 177 A fenntartható fejlődés finanszírozása ........................................................................................ 177 Akció a környezetért .................................................................................................................... 178 Éghajlatváltozás és globális felmelegedés .................................................................................. 180 Az ózonréteg megkárosítása....................................................................................................... 183 Kisszigetek .................................................................................................................................. 183 Fenntartható erőgazdálkodás...................................................................................................... 183 Elsivatagosodás .......................................................................................................................... 184 Biológiai sokféleség, szennyezés és túlhalászás........................................................................ 185 A tengeri környezet védelme ....................................................................................................... 186 Időjárás, éghajlat és víz............................................................................................................... 187
4
Természeti erőforrások és energia ............................................................................................. 189 Nukleáris biztonság ..................................................................................................................... 190
IV. EMBERI JOGOK (FORDÍTÁS ALATT).......................................................................................... 193 V. HUMANITÁRIUS AKCIÓ (FORDÍTÁS ALATT) .............................................................................. 193 VI. NEMZETKÖZI JOG (FORDÍTÁS ALATT)...................................................................................... 193 VII. DEKOLONIZÁCIÓ (FORDÍTÁS ALATT) ...................................................................................... 193 FÜGGELÉKEK .................................................................................................................................... 193 Az ENSZ tagállamai ............................................................................................................................ 194 Az ENSZ tagságának növekedése ...................................................................................................... 195 Békefenntartó műveletek: múlt és jelen .............................................................................................. 197 Dekolonizáció (fordítás alatt) ............................................................................................................... 198 ENSZ-emléknapok, emlékhetek, nemzetközi évek és évtizedek ........................................................ 199 Válogatott ENSZ-honlapok .................................................................................................................. 200
5
BEKERETEZETT (KIEMELT) SZÖVEGRÉSZEK Módosítások az ENSZ Alapokmányához .............................................................................................. 12 A Biztonsági Tanács jelenlegi tagjai (2011-2012) ................................................................................. 15 A 2005-ös világcsúcs ............................................................................................................................. 20 Előző főtitkárok ...................................................................................................................................... 25 Reform és megújulás: békefenntartás és leszerelés............................................................................. 26 Az ENSZ és a Nobel-békedíj ................................................................................................................. 37 Az ENSZ-et támogató világ ................................................................................................................... 39 ENSZ békehírnökök és jószolgálati nagykövetek ................................................................................. 51 Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) .................................................................................... 58 A békeépítés struktúrája ........................................................................................................................ 64 Védelmi felelősség ................................................................................................................................ 65 Ki a békefenntartó műveletek parancsnoka? ........................................................................................ 66 ENSZ békefenntartó műveletek* ........................................................................................................... 67 Folyamatban lévő ENSZ politikai és békeépítő missziók* .................................................................... 70 Afrika: egy ENSZ-prioritás ..................................................................................................................... 73 Az Afrikai Unió és ENSZ Hibrid Művelete Darfurban (UNAMID) ........................................................... 85 Többoldalú leszerelési és fegyverzetszabályozási megállapodások .................................................. 109 Kétoldalú leszerelési megállapodások ................................................................................................ 112 Harc a taposóaknák ellen .................................................................................................................... 115 UNISPACE: a világűr felhasználása a fejlesztés és segélynyújtás számára ...................................... 120 Szolgálja a globalizáció mindenki érdekét ........................................................................................... 122 Az ENSZ versenyelőnye ...................................................................................................................... 123 Nemzetközi konferencia a fejlesztés finanszírozásáról ....................................................................... 125 Afrika – az Egyesült Nemzetek-prioritása ........................................................................................... 127 Külföldi közvetlen befektetés és fejlődés ............................................................................................. 132 Az méltányos kereskedelem előmozdítása a befogadó fejlesztésért.................................................. 134 Főbb világkonferenciák 2000 óta......................................................................................................... 145 Világ-csúcstalálkozó a társadalmi fejlődésről ...................................................................................... 147 Millenniumi fejlesztési célok - célok a szegénység, a betegségek, a környezet és a fejlesztés terén 148 A gyermekbénulás-mentes világ küszöbén ......................................................................................... 153 Az ENSZ ellenszegül a HIV/AIDS-nek ................................................................................................ 154 Malária és tuberkulózis ........................................................................................................................ 155 Ifjúság és iskolák ................................................................................................................................. 159 Academic Impact ................................................................................................................................. 160 Nők világkonferenciái .......................................................................................................................... 164 Gyermekek számára alkalmas világ .................................................................................................... 166 Civilizációk Szövetsége ....................................................................................................................... 175 Fenntartható fejlődési csúcstalálkozók ................................................................................................ 178 Változó emberi viselkedés ................................................................................................................... 179 Összefoglaló jelentés az éghajlatváltozásról ....................................................................................... 182 UN-Water ............................................................................................................................................. 189
6
RÖVIDÍTÉSEK ACABQ AU CEDAW CIS CTBTO CWC DESA DFS DGACM DM DPA DPI DPKO DSS ECA ECE ECLAC ECOSOC ECOWAS EGB ENSZ ESCAP ESCWA FAO GATT IAEA IASC IBRD ICAO ICSID ICC ICJ IDA IDPs IFAD IFC ILO IMF IMO IPCC ITC ITU
Advisory Committee on Administrative and Budgetary Questions (Igazgatási és Költségvetési Kérdések Tanácsadó Bizottsága) African Union (Afrikai Unió) Committee on the Elimination of Discrimination against Women (Nők Hátrányos Megkülönböztetése Kiküszöbölésével Foglalkozó Bizottság) Commonwealth of Independent States (Független Államok Közössége) Preparatory Commission for the Comprehensive Nuclear-Test-Ban Treaty Organization (Átfogó Atomcsend-szerződés Szervezete Előkészítő Bizottságának) Chemical Weapons Convention (Vegyi Fegyverek Konvenciója) Department of Economic and Social Affairs (ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya) Department of Field Support (Műveleti Területeket Támogató Főosztály) Department for General Assembly and Conference Management (Közgyűlés és Konferencia-menedzsment Főosztály) Department of Management (Menedzsment Főosztály) Department of Political Affairs (Politikai Ügyek Főosztálya) Department of Public Information (Tájékoztatási Főosztály) Department of Peacekeeping Operations (Békefenntartó Műveletek Főosztálya) Department of Safety and Security (Biztonsági Főosztályt) Economic Commission for Africa (Afrikai Gazdasági Bizottság) Economic Commission for Europe (Európai Gazdasági Bizottság) Economic Commission for Latin America and the Caribbean (Latin-amerikai és Karibtérségi Gazdasági Bizottság) Economic and Social Council (Gazdasági és Szociális Tanács) Economic Community of West African States (Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége) Európai Gazdasági Bizottság (Economic Commission for Europe) Egyesült Nemzetek Szervezete (United Nations Organization) Economic and Social Commission for Asia and the Pacific (Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság) Economic and Social Commission for Western Asia (Nyugat-ázsiai Gazdasági és Szociális Bizottság) Food and Agriculture Organization of the United Nations (ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete) General Agreement on Tariffs and Trade (Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) International Atomic Energy Agency (Nemzetközi Atomenergia Ügynökség) Inter-Agency Standing Committee (Intézményközi Állandó Bizottság) International Bank for Reconstruction and Development (Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank) International Civil Aviation Organization (Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet) International Centre for Settlement of Investment Disputes (Befektetési Vitákat Rendező Nemzetközi Központ) International Criminal Court (Nemzetközi Büntetőbíróság) International Court of Justice (Nemzetközi Bíróság) International Development Association (Nemzetközi Fejlesztési Társulás) internally displaced persons (otthonukból elüldözött személyek International Fund for Agricultural Development (Nemzetközi Mezőgazdaságfejlesztési Alap) International Finance Corporation (Nemzetközi Pénzügyi Társaság) International Labour Organization (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) International Monetary Fund (Nemzetközi Valutaalap) International Maritime Organization (Nemzetközi Tengerészeti Szervezet) Intergovernmental Panel on Climate Change (Éghajlatváltozási Kormányközi Testületet) International Trade Centre (UNCTAD/WTO Nemzetközi Kereskedelmi Központ) International Telecommunication Union (Nemzetközi Távközlési Egyesület)
7
MDGs MFC-k MIGA NATO NEPAD NGOs NPT OAS OAU OCHA ODA OHCHR OIOS OLA OPCW OSCE UN UNAIDS UNCDF UNCED UNCTAD UNDP UNEP UNESCO UNFPA UN-HABITAT UNHCR UNICEF UNICRI UNIDIR UNIDO UNIFEM UNITAR UNO UNODA UNODC UNOG UN-OHRLLS
UNON UNOPS UNOV UNOWA UNRISD
Millennium Development Goals (millenniumi fejlesztési célok) millenniumi fejlesztési célok Multilateral Investment Guarantee Agency (Nemzetközi Beruházás-védelmi Ügynökség) North Atlantic Treaty Organization (Észak-atlanti Szerződés Szervezete) New Partnership for Africa’s Development (Új Partnerség Afrika Fejlesztéséért) Non Governmental Organizations (nem kormányzati szervezetek) Treaty on the Non-Proliferation of Nuclear Weapons (Atomsorompó-szerződés) Organization of American States (Amerikai Államok Szervezete) Organization of African Unity (Afrikai Egységszervezet) Office for the Coordination of Humanitarian Affairs (Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala) Official Development Assistance (Hivatalos Fejlesztési Segítségnyújtás) Office of the High Commissioner for Human Rights (ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága) Office of Internal Oversight Services (Belső Felügyeleti Szolgáltatások Hivatala) Office of Legal Affairs (ENSZ Jogügyi Hivatala) Organization for the Prohibition of Chemical Weapons (Vegyi Fegyverek Betiltásának Szervezete) Organization for Security and Cooperation in Europe (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) United Nations (Egyesült Nemzetek Szervezete/ENSZ) Joint United Nations Programme on HIV/AIDS (Közös ENSZ HIV/AIDS Program) United Nations Capital Development Fund (ENSZ Tőkefejlesztési Alap) United Nations Conference on Environment and Development (Környezet és Fejlődés ENSZ-konferencia) United Nations Conference on Trade and Development (ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája) United Nations Development Programme (ENSZ Fejlesztési Programja) United Nations Environment Programme (ENSZ Környezetvédelmi Programja) United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization (ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) United Nations Population Fund (ENSZ Népesedési Alapja) United Nations Human Settlements Programme (ENSZ Emberi Települések Programja) Office of the High Commissioner for Refugees (ENSZ Menekültügyi Főbiztossága) United Nations Children’s Fund (ENSZ Gyermekalapja) United Nations Interregional Crime and Justice Research Institute (ENSZ Interregionális Bűnügyi és Igazságügyi Kutató Intézet) United Nations Institute for Disarmament Research (ENSZ Leszerelési Kutató Intézet) United Nations Industrial Development Organization (ENSZ Iparfejlesztési Szervezete) United Nations Development Fund for Women (ENSZ Fejlesztési Alapja a Nők számára) United Nations Institute for Training and Research (ENSZ Továbbképző és Kutató Intézet) United Nations Organization (Egyesült Nemzetek Szervezete) Office of Disarmament Affairs (Leszerelési Ügyek Hivatala) United Nations Office on Drugs and Crime (az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala) United Nations Office at Geneva (ENSZ Genfi Hivatala) Office of the High Representative for the Least Developed Countries, Landlocked Developing Countries and Small Island Developing States (Legkevésbé Fejlett Országok, Szárazföldbe Zárt Országok és Fejlődő Kis Szigetországok Főképviselőjének Hivatalát) United Nations Office at Nairobi (ENSZ Nairobi Hivatala) United Nations Office for Project Services (ENSZ Projekt-támogatási Hivatala) United Nations Office at Vienna (ENSZ Bécsi Hivatala) United Nations Office for West Africa (az ENSZ Nyugat-afrikai Hivatala) United Nations Institute for Social Development (ENSZ Szociális Fejlesztési Kutató Intézet)
8
UNRWA UNSSC UNU UNV UN-Women UNWTO UPU WFP WHO WIPO WMO WTO
United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East (ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Közel-Keleten) United Nations System Staff College (ENSZ-rendszer Személyzeti Kollégiuma) United Nations University (ENSZ Egyetem) United Nations Volunteers Programme (ENSZ-önkéntesek Programja) ENSZ Nemek Közötti Egyenlőséggel és a Nők Felemelkedésével foglalkozó Egysége World Tourism Organization (Idegenforgalmi Világszervezet) Universal Postal Union (Egyetemes Postaegyesület) World Food Programme (Élelmezési Világprogram) World Health Organization (Egészségügyi Világszervezet) World Intellectual Property Organization (Szellemi Tulajdon Világszervezete) World Meteorological Organization (Meteorológiai Világszervezet) World Trade Organization (Kereskedelmi Világszervezet)
9
AZ ENSZ ALAPOKMÁNYA, STRUKTÚRÁJA ÉS RENDSZERE A békéért folyó küzdelem tartós folyamat. Több mint egy századdal ezelőtt, 1899-ben tartották az első Nemzetközi Békekonferenciát Hágában azzal a céllal, hogy eszközöket dolgozzanak ki válságok békés megoldására, a háborúk megakadályozására és a hadviselés szabályainak kodifikálására. A konferencia elfogadta a Nemzetközi Viták Békés Megoldására vonatkozó egyezményt, és létrehozta az Állandó Választott Bíróságot, amely 1902-ben kezdett dolgozni. Ezt követően 1919-ben az első világháború alatt, és a versailles-i szerződés alapján létrehozták a Népszövetséget „a nemzetközi együttműködés elősegítésére és a béke és biztonság elérésére”. Miután a Népszövetség beszüntette tevékenységét, mert nem tudta megakadályozni a második világháborút, a konfliktusok békés megoldásának szükségessége nemzetközi együttműködésen és párbeszéden keresztül nőtt. Az „Egyesült Nemzetek” elnevezés az Amerikai Egyesült Államok elnökétől, Franklin D. Roosevelttől származik a második világháború idején. Először az Egyesült Nemzetek 1942. január 1-jei nyilatkozatában szerepelt, amelyben 26 nemzet képviselői ígéretet tettek arra, hogy együtt folytatják a harcot a tengelyhatalmak ellen. Kína, a Szovjetunió, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok képviselői által 1944-ben Washingtonban folytatott tárgyalásai után 50 ország delegátusai találkoztak a következő évben San Franciscóban az Egyesült Nemzeteknek a nemzetközi szervezetről szóló konferenciáján. Itt erősen elkötelezve a „háború borzalmainak” a befejezésére, megfogalmazták az Egyesült Nemzetek Alapokmányát, amelyet 1945. június 26-án írtak alá. (Lengyelország, amely nem képviseltette magát a konferencián, később írta alá az Alapokmányt, és ezzel az 51 alapító tagállam egyike lett.) Az ENSZ1 - New York-i központtal - hivatalosan 1945. október 24-én jött létre, amikor az Alapokmányt ratifikálta Kína, Franciaország, a Szovjetunió, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és a többi aláíró többsége. A világbéke e történelmi ígérete emlékére minden évben október 24-én ünneplik az ENSZ napját. A második világháborúban és az azt követő hidegháború tárgyalásaiban mutatkozó erős megosztottság ellenére az ENSZ kiemelkedett, és növekszik, ehhez az ígérethez változatlanul hű maradva. Ez még inkább releváns a 21. század elején a hatalmas globális átalakulás tükrében, amivel a világ és népei szembetalálják magukat.
Az ENSZ Alapokmánya Az ENSZ Alapokmánya2 az ENSZ alkotmányos okirata (www.un.org/aboutun/charter), amely megállapítja a tagállamok jogait és kötelezettségeit, létrehozza az ENSZ szerveit és ügyrendi szabályzatát. Az Alapokmány egy nemzetközi egyezmény, amely törvénybe foglalja a nemzetközi kapcsolatok alapelveit - az államok szuverén egyenlőségétől, az erő alkalmazásának tilalmáig, amely bármely értelmezésben összeegyeztethetetlen az ENSZ céljaival. Az Alapokmány bevezetőből és 19 fejezetbe csoportosított 111 cikkből áll. Ezek közül az 1. fejezet kifejti az ENSZ céljait és elveit; a 2. fejezet az ENSZ-tagság kritériumait a továbbiakban az Egyesült Nemzetek Szervezete magyar rövidítését, az ENSZ-et használjuk, de a szöveg használja a nagybetűs Szervezet szót is. 2 Az Alapokmány magyarul itt érhető el: http://www.menszt.hu/tudnivalok_az_egyesult_nemzetek_szervezeterol/az_egyesult_nemzetek_alapokmanya 1
10
határozza meg; a 3. fejezet megnevezi az ENSZ 6 főszervét; a 4-15. fejezet meghatározza ezeknek a szerveknek a funkcióit és hatáskörét; a 16-17. fejezet leírja az ENSZ viszonyát a létező nemzetközi joghoz; és a 18-19. fejezet meghatározza az Alapokmány módosításának és ratifikálásának módjait. Az Alapokmány bevezetője kifejezi mindazon népek eszményeit és közös céljait, amelyeknek a kormányai egyesítették erőfeszítéseiket az ENSZ létrehozására: "MI, AZ EGYESÜLT NEMZETEK NÉPEI, ELHATÁROZVÁN azt, hogy megmentjük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól, amelyek életünk folyamán kétszer zúdítottak kimondhatatlan szenvedést az emberiségre, hogy újból hitet teszünk az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők, valamint a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága mellett, hogy megteremtetjük azokat a feltételeket, amelyek mellett az igazságosság és a nemzetközi szerződésekből, valamint a nemzetközi jog egyéb forrásaiból eredő kötelezettségek iránti tisztelet fenntartható, hogy előmozdítjuk a szociális haladást és a nagyobb szabadság mellett az életfeltételek javítását, "ÉS HOGY EBBŐL A CÉLBÓL türelmet gyakorolunk és egymással jó szomszédként békességben éljünk együtt, egyesítjük erőinket a nemzetközi béke és biztonság fenntartására, alapelvekben való megegyezés, valamint eljárási módszerek létesítése útján biztosítjuk azt, hogy fegyveres erő alkalmazására, hacsak közérdek nem kívánja, sor többé ne kerüljön és nemzetközi szervezet segítségével előmozdítjuk valamennyi nép gazdasági és szociális előrehaladását, "MEGÁLLAPODUNK ABBAN, HOGY E CÉLOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA ERŐFESZÍTÉSEINKET EGYESÍTJÜK. Ennek folytán kormányaink San Francisco városában összegyűlt, jó és kellő alakban talált meghatalmazással ellátott képviselőik útján elfogadták az Egyesült Nemzetek jelen Alapokmányát és ezáltal nemzetközi szervezetet létesítenek, amelynek Egyesült Nemzetek lesz a neve." Célok és alapelvek Az ENSZ céljait az Alapokmány a következőkben határozta meg: nemzetközi béke és biztonság fenntartása; a nemzetek között a népeket megillető egyenjogúság és önrendelkezési jog elvének a tiszteletben tartásán alapuló baráti kapcsolatok fejlesztése; nemzetközi együttműködés létesítése a nemzetközi gazdasági, szociális, kulturális és humanitárius problémák megoldása, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartásának előmozdítása érdekében; legyen az egyes nemzetek által e közös célok elérése érdekében kifejtett tevékenységek összehangolásának központja. Az ENSZ az alábbi alapelveknek megfelelően tevékenykedik: a Szervezet valamennyi tag szuverén egyenlőségének elvén alapszik; a Szervezet összes tagja köteles az Alapokmányban vállalt kötelezettségeit jóhiszeműen teljesíteni; a Szervezet tagjai kötelesek nemzetközi viszályaikat békés eszközökkel, a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság veszélyeztetése nélkül rendezni; a Szervezet tagjai nemzetközi kapcsolataikban tartózkodnak bármely más állam elleni erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától;
11
megadnak minden segítséget az ENSZ részére annak minden olyan tevékenységéhez, amelyet az Alapokmánynak megfelelően folytat. az Alapokmány egyetlen rendelkezése sem jogosítja fel az ENSZ-et arra, hogy olyan ügyekbe avatkozzék, amelyek lényegileg valamely állam belső joghatóságának a körébe tartoznak. Módosítások az ENSZ Alapokmányához Az ENSZ Alapokmánya a Közgyűlés tagjainak kétharmados szavazatával és az ENSZ tagjainak kétharmados ratifikálásával, beleértve a Biztonsági Tanács öt állandó tagját is, módosítható. Eddig az Alapokmánynak négy cikkét módosították, egyet kétszer is: 1965-ben a Biztonsági Tanács létszámát 11-ről 15-re emelték (23. cikk) és a döntéshez szükséges megerősítő szavazatok számát hétről kilencre, beleértve az őt állandó tag egybevágó szavazatát az érdemi – nem eljárási – kérdésekben (27. cikk). 1965-ben a Gazdasági és Szociális Tanács létszámát 18-ról 27-re emelték, majd 1973-ban tovább növelték 54-re (61. cikk). 1968-ban az Alapokmány felülvizsgálatával foglalkozó általános értekezlet összehívásához a Biztonsági Tanácsban szükséges szavazatok számát hétről kilencre emelték (109. cikk).
Tagság és hivatalos nyelvek Az ENSZ tagja lehet minden békeszerető nemzet, amely az Alapokmányban foglalt kötelezettségeket vállalja és e kötelezettségek teljesítésére képes és hajlandó. Új tagállamok felvétele a Biztonsági Tanács ajánlása alapján a Közgyűlés határozatával történik. Az Alapokmány lehetővé teszi olyan tagja tagságának a felfüggesztését vagy kizárását, amely megsérti az Alapokmány alapelveit, de a Szervezet létrejötte óta egyetlen ilyen eset sem történt. Az Alapokmány szerint az ENSZ hivatalos nyelve a kínai, az angol, a francia, az orosz, és a spanyol. Az arabot 1973-ban hivatalos nyelveként szintén elismerték.
Az ENSZ-struktúra Az Alapokmány az ENSZ hat főszervét hozta létre: a Közgyűlés, Biztonsági Tanács, Gazdasági és Szociális Tanács, Gyámsági Tanács, Nemzetközi Bíróság és a Titkárság. Az ENSZ-család3 azonban ennél sokkal nagyobb, magábanfoglalva 15 szakosított intézményt, továbbá számos programot és alapot, valamint egyéb egységeket. Közgyűlés A Közgyűlés (General Assembly - www.un.org/ga) az ENSZ legfőbb tanácskozó testülete. Az összes tagállam képviselőiből áll, amelyek mindegyike egy szavazattal rendelkezik. Olyan fontos kérdésekben, mint a békére és biztonságra, új tagok felvételére és költségvetési kérdésekre vonatkozó ajánlások, a döntésekhez kétharmados többségre van szükség. Egyéb kérdésekben a döntések egyszerű szótöbbséggel történnek. Feladatok és hatáskör Az Alapokmány értelmében a Közgyűlés feladatai és hatásköre az alábbiakra terjed ki: Az ENSZ-család magyar nyelvű szervezeti ábrája itt érhető el: http://www.menszt.hu/tudnivalok_az_egyesult_nemzetek_szervezeterol/az_ensz_szervezete 3
12
megvizsgálja, és ajánlásokat tesz a nemzetközi béke és biztonság fenntartására irányuló együttműködés alapelveire, beleértve a leszerelés és fegyverkezés szabályozásának alapelveit; megtárgyal bármely olyan kérdést, amely a nemzetközi békére és biztonságra vonatkozik, kivéve, amikor egy vitás kérdést vagy helyzetet a Biztonsági Tanács éppen tárgyal, hogy javaslatokat tegyen a megoldásra; a fenti kivételtől eltekintve megtárgyal bármely kérdést, amely az Alapokmány hatáskörébe, illetve az ENSZ bármely szervének hatás- és feladatkörébe tartozik, és azokra vonatkozó ajánlásokat tesz; tanulmányok elkészítését kezdeményezi, és ajánlásokat tesz, hogy előmozdítsa a nemzetközi politikai együttműködést, a nemzetközi jog fejlesztését és kodifikálását, az emberi jogok és alapvető szabadságok megvalósítását mindenki számára és a nemzetközi együttműködés segítését gazdasági, szociális, kulturális, nevelésügyi és egészségügyi területeken; ajánlásokat tesz bármely olyan helyzet békés rendezésére, bárhol is alakult ki az, amely a nemzetek közötti baráti kapcsolatok gyengítéséhez vezethet; megkapja és megvizsgálja a Biztonsági Tanácstól és az ENSZ más szerveitől származó jelentéseket; megvizsgálja és jóváhagyja az ENSZ költségvetését és meghatározza a tagállamok hozzájárulásának arányait (tagdíjakat); megválasztja a Biztonsági Tanács nem állandó tagjait, a Gazdasági és Szociális Tanács tagjait és a Gyámsági Tanács póttagjait (amikor szükséges); a Biztonsági Tanáccsal együttesen megválasztja a Nemzetközi Bíróság bíráit, és a Biztonsági Tanács javaslata alapján kinevezi a főtitkárt. A Közgyűlés által 1950 novemberében elfogadott “Egyesülvén a békéért” (Uniting for peace) határozat alapján a Közgyűlés intézkedéseket tehet, amennyiben a Biztonsági Tanács állandó tagjainak egyhangú állásfoglalása hiányában nem tud lépéseket tenni, amikor úgy tűnik, hogy veszélyeztetik a békét, békeszegést vagy agressziós cselekedeteket követnek el. A Közgyűlésnek felhatalmazása van arra, hogy azonnal megvizsgálja az ilyen ügyeket, és ajánlásokat tegyen a tagállamoknak a kollektív intézkedésekre, amelyek békeszegés és agressziós cselekedet esetén magukba foglalják a fegyveres erő alkalmazását, amikor az szükséges a nemzetközi béke és biztonság fenntartásához vagy helyreállításához. Ülésszakok A Közgyűlés rendes ülésszaka minden évben szeptember harmadik hetének keddjén kezdődik. Az első hétnek az a hét számít, amely legalább egy munkanapot tartalmaz. A rendes ülésszak kezdete előtt legalább három hónappal történik a Közgyűlés elnökének, 21 alelnökének és a Közgyűlés hat fő bizottsága elnökének a megválasztása. (Az ENSZ történetében eddig egy magyar elnöke volt a Közgyűlésnek: Hollai Imre, akkori külügyminiszter-helyettes a 37. ülésszakon, 1982/83-ban - a szerk.). Az egyenlő földrajzi képviselet biztosítása érdekében a Közgyűlés elnökségét minden évben változtatják a tagállamok öt csoportja: az afrikai, ázsiai, kelet-európai, latin-amerikai, nyugat-európai és más államok között. A rendes ülésszakon túl a Biztonsági Tanácsnak, az ENSZ tagállamai többségének, vagy a tagállamok többségének egyetértése esetén akár egy tagállamnak a kérésére össze lehet hívni a Közgyűlés rendkívüli ülésszakát. A Biztonsági Tanács bármely kilenc tagjának igenlő szavazata alapján a Biztonsági Tanácsnak, az ENSZ tagállamai többségének vagy a tagállamok többségének egyetértése esetén akár egy tagállamnak a kérésére is 24 órán belül sor kerülhet a Közgyűlés rendkívüli sürgős ülésszakára. Az egyes rendes ülésszakok
13
kezdetén a Közgyűlés általános vitát tart - gyakran állam- és kormányfők részvételével amikor a tagállamok kifejtik nézeteiket a legsürgetőbb nemzetközi kérdésekről. Az ENSZ egész éves munkáját nagyrészt a Közgyűlés felhatalmazásai határozzák meg ami úgy is értelmezhető, hogy az a tagállamok többségének akarata, amely az elfogadott határozatokban és döntésekben jut kifejezésre. Ezt a munkát a következő fórumok végzik: a bizottságok és más testületek, amelyeket a közgyűlés hozott létre olyan speciális kérdések tanulmányozására és az azokra vonatkozó jelentések készítésére, mint a leszerelés, a világűr, a békefenntartás, a fejlődés és az emberi jogok; a Közgyűlés által összehívott nemzetközi konferenciák; és az ENSZ Titkársága - a főtitkár és nemzetközi tisztviselőkből álló személyzete. A legtöbb kérdést a hat főbizottság egyikében vitatják meg: Első Bizottság (Leszerelési és Nemzetközi Biztonsági Bizottság); Második Bizottság (Gazdasági és Pénzügyi Bizottság); Harmadik Bizottság (Szociális, Humanitárius és Kulturális Bizottság); Negyedik Bizottság (Speciális Politikai és Dekolonizációs Bizottság); Ötödik Bizottság (Igazgatási és Költségvetési Bizottság); Hatodik Bizottság (Jogi Bizottság). Néhány kérdést közvetlenül plenáris üléseken tárgyalnak meg, míg másokat e bizottságok valamelyikéhez utalják. Határozatokat és döntéseket, beleértve a bizottságok által javasoltakat, a plenáris ülésen fogadhatják el szavazással vagy anélkül– rendszerint a rendes ülésszak év végi szünete előtt decemberben. A Közgyűlés általában a jelenlévő és szavazó tagok többsége által fogadja el határozatait és döntéseit. Fontos kérdéseket - beleértve a nemzetközi békére és biztonságra vonatkozó javaslatokat, bizonyos főszervekbe tagok választását, és a költségvetési ügyeket kétharmados többséggel kell eldönteni. A szavazás lebonyolítható jegyzőkönyvbe foglalt szavazással, kézfenntartással és névszerinti szavazással. A Közgyűlés határozatainak jogi értelemben nincs kötelező érvényük a kormányok számára, ugyanakkor a világ közvéleményének a súlyát hordozza, valamint a nemzetközi közösségnek az erkölcsi tekintélyét fejezik ki.
Biztonsági Tanács Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (Security Council - www.un.org/Docs/sc) – egyik fő megkülönböztető vonása a Népszövetségtől, hogy képes döntéseit kikényszeríteni - az Alapokmány értelmében elsődlegesen felelős a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért. A Tanácsnak 15 tagja van: 5 állandó - Kína, Franciaország, az Orosz Föderáció, az Egyesült Királyság, és az Egyesült Államok - és a Közgyűlés által kétéves időszakra megválasztott 10 tag. (Magyarország eddig két alkalommal volt a Biztonsági Tanács tagja: 1968/69-ben és 1992/93-ban – a szerk.) A Tanács minden tagja egy szavazattal rendelkezik. Eljárási ügyekben a határozatokat a 15 tagból legalább kilencnek az igenlő szavazatával hozzák meg. Érdemi kérdésekben kilenc szavazat szükséges a határozathozatalhoz, anélkül, hogy az öt állandó tag bármelyike nemmel szavazna (vétó). Mind az öt állandó tag élt már vétójoggal egy vagy több alkalommal. Ha egy állandó tag teljes mértékben nem ért egyet egy javasolt határozattal, de elfogadását nem akarja vétójával megakadályozni, akkor tartózkodhat – így lehetővé téve a határozat elfogadását, ha az megkapja a szükséges kilenc támogató szavazatot. A Tanács elnöki pozícióját az egyes tagok töltik be havi váltással, alfabetikus sorrendben.
14
A Biztonsági Tanács jelenlegi tagjai (2011-2012) Állandó tagok Egyesült Királyság Egyesült Államok Franciaország Kína Orosz Föderáció Nem állandó tagok (a terminus utolsó éve) Bosznia-Hercegovina (2011) Brazília (2011) Dél-Afrika (2012 Gabon (2011) India (2012) Kolumbia (2012) Libanon (2011) Németország (2012) Nigéria (2011) Portugália (2012)
A Tanács összetétele, valamit eljárási szabályai a Közgyűlésnek a Biztonsági Tanács reformjával foglalkozó munkacsoportjának a feladata, különösképp az állandó helyek bővítése és a nem állandó tagság növelése. A kérdés a tagállamok egyenlő képviseletének ügye a globális következményekkel járó ügyek megvitatásában. Az ENSZ-tagállamok közül hetvenhárom még sohasem volt a Tanács tagja. Az ENSZ minden tagja elfogadja és végrehajtja a Biztonsági Tanács határozatait. Amíg az ENSZ más szervei csak ajánlásokat tesznek a tagállamoknak, addig egyedül a Biztonsági Tanács rendelkezik azzal a hatalommal, hogy olyan határozatokat hozzon, amelyek végrehajtása az Alapokmány értelmében kötelező a tagállamok számára. Feladatok és hatáskör Az Alapokmány értelmében a Biztonsági Tanács feladata és hatásköre a következő: az ENSZ céljainak és alapelveinek megfelelően a nemzetközi béke és biztonság fenntartása; terveket kidolgozása a fegyverkezés szabályozását szolgáló rendszer létesítésére; a felek felkérése a viták békés eszközökkel történő megoldására; bármely viszály vagy helyzet megvizsgálása, amely nemzetközi súrlódáshoz vezethet és ajánlás tétele az ilyen viták elsimításának a módszereire vagy a rendezés feltételeire; a béke fenyegetettsége vagy agressziós cselekmény létezésének a megállapítása, és ajánlat tétele a szükséges lépésre; az érintett felek felkérése, hogy – amennyire szükséges és kívánatos – alkalmazkodjanak azokhoz az ideiglenes intézkedésekhez, amelyek megakadályozzák a helyzet súlyosbodását; az ENSZ-tagállamok felkérése, hogy hozzanak a fegyveres erő alkalmazását kizáró intézkedéseket – mint például szankciók – ezzel eleget téve a Tanács döntéseinek; az erő alkalmazásának igénybevétele és engedélyezése a nemzetközi béke és biztonság fenntartása és helyreállítása érdekében;
15
a helyi viták rendezésének regionális megoldások révén történő ösztönözése, és felhasználni az ilyen regionális megoldásokat kényszerítő akciókra a felügyelete alatt; javaslattétel a Közgyűlésnek a főtitkár kinevezésére, és a Közgyűléssel együtt a Nemzetközi Bíróság bíráinak megválasztása. a Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményének kikérése bármely jogi kérdésben; ajánlást tétele a Közgyűlésnek új tagok felvételére az ENSZ-be; A Biztonsági Tanácsot úgy szervezték, hogy képes legyen folyamatosan működni. Ezért minden tagja egy képviselőjének állandóan jelen kell lennie az ENSZ székhelyén. A Tanács a székhelyen kívül bárhol ülésezhet. Például 1972-ben Addis-Abebában, Etiópiában tartotta ülését, 1973-ban Panamában, Panama Cityben, majd 1990-ben Genfben ült össze. Amikor a béke fenyegetésére vonatkozó panaszt a Tanács elé visznek, általában a Tanács első tevékenysége, hogy javaslatot tesz az érintett feleknek, próbáljanak meg békés eszközökkel egyezségre jutni. A Tanács megszabhatja egy ilyen megegyezés alapelveit. Bizonyos esetekben a Tanács maga vállalja a vizsgálatot és a közvetítést. Kiküldhet egy missziót, kinevezhet különmegbízottakat, vagy felkérheti a főtitkárt jószolgálati közreműködésre a vita békés megoldása érdekében. Amikor egy nézeteltérés ellenségeskedésekhez vezet, a Tanács első dolga, hogy amilyen gyorsan csak lehet, véget vessen azoknak. A Tanács tűzszüneti irányelveket adhat ki, amivel segítheti az ellenségeskedések kiszélesedésének a megelőzését. A Tanács katonai megfigyelőket és békefenntartó erőt küldhet ki, hogy segítsék a feszültség enyhítését, távol tartsák a szemben álló erőket, és létrehozzák azokat a nyugodt feltételeket, amelyek között a békés rendezés elérhető. Ezen túl a Tanács kényszerítő intézkedések mellett dönthet, beleértve gazdasági szankciókat, a fegyverembargót, pénzügyi büntetést és korlátozásokat, valamint utazási korlátozásokat; a diplomáciai kapcsolatok megszakítását; a blokádot; sőt kollektív katonai akciót. A fő gond az, hogy az akció azokra összpontosítson, akik felelősek azért a politikáért és gyakorlatért, amelyet a nemzetközi közösség elítél, míg az intézkedések hatását a népesség és a gazdaság más részeire minimalizálja. Az Egyesült Államokat ért 2001. szeptember 11-ei terrortámadást követően a Tanács létrehozta a Terror-ellenes Bizottságot, amely szintén alárendelt szerv. A Békeépítő Bizottság, amelyet a Tanács hozott létre 2005-ben, a konfliktusból kilábaló országokban a békéért folyó erőfeszítéseket támogatja. A Vezérkari Bizottság az ENSZ katonai intézkedéseinek tervezését és a fegyverkezés szabályozását segíti. Törvényszékek és bíróságok Az elmúlt két évtizedben a Tanács alárendelt szervként ad hoc, területhez kapcsolódó nemzetközi büntetőtörvényszéket hozott létre a volt Jugoszláviában és Ruandában az emberiség ellen elkövetett bűnök vád alá helyezése érdekében. Létezik három „hibrid” bíróság Kambodzsa, Libanon és Sierra Leone esetében külön-külön, amelyek jelentős segítséget kapnak az ENSZ-től. Ezek nem állandóak, és megszűnnek, ha munkájukat befejezték. Nemzetközi Büntetőtörvényszék a volt Jugoszlávia számára (ICTY) A Nemzetközi Büntetőtörvényszéket a volt Jugoszlávia számára (International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia – www.icty.org) a Biztonsági tanács 1993-ban hozta létre, feladata, hogy vád alá helyezze azokat a személyeket, akik 1991 óta a volt Jugoszláviában felelősek voltak a fajirtásért, háborús bűnökért és emberiség ellen elkövetett bűnökért. Szervezeti egységei a Kamarák (Chambers), az Iktatás (Registry) és az Ügyész Hivatala (Office of the Prosecutor). 16 állandó bírája van, valamint 12 ad litem (ilyen adott ügyhöz rendelt bíró 2006 áprilisától Dr. Prandler Árpád, magyar diplomata – a szerk.) bírája (akik közül maximum 12-t bármikor behívhat), valamint 1 039 főnyi személyzet, akik 83 nemzetiséget képviselnek. A 2010-2011-es rendes költségvetése 301,9 millió dollár volt. A Törvényszék 161 fő ellen emelt vádat, akiket sok ezer áldozat ellen Horvátországban (199116
1995), Bosznia-Hercegovinában (1992-1995), Koszovóban (1998-1999) és a Volt Jugoszláv Macedón Köztársaságban (2001) elkövetett bűnökkel vádolnak. Azáltal, hogy beosztásukra való tekintet nélkül felelősnek tartanak egyéneket, jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a háborús bűnöket ne lehessen büntetlenül megúszni. Elnök: Patrick L. Robinson (Jamaica) Ügyész: Serge Brammertz (Belgium) Iktató: John Hocking (Ausztrália) Központ: Churchillplein 1, 2517 JW The Hague, The Netherlands Tel.: (31-70) 512-5000; Fax: (31-70) 512-5355 Nemzetközi Büntetőtörvényszék Ruanda számára (ICTR) A Nemzetközi Büntetőtörvényszéket Ruanda számára (International Criminal Tribunal for Rwanda – www.ictr.org) 1994-ben hozta létra a Biztonsági Tanács, feladata, hogy vád alá helyezze azokat a személyeket, akik 1994-ben Ruandában felelősek voltak a fajirtásért és a nemzetközi humanitárius jog egyéb, súlyos megsértéséért, valamint azokat a ruandai állampolgárokat, akik felelősek ilyen jogsértések elkövetéséért a szomszédos államok területén. A három Tárgyaló Kamara és egy Fellebbviteli Kamara 16 független bíróból áll. Ugyanabból az államból nem lehet két bíró. Három bíró ülésezik mindegyik Tárgyaló Kamarában, öt pedig a Fellebbezési Kamarában, amelyeket megosztanak a Nemzetközi Büntetőtörvényszékkel a volt Jugoszlávia számára. 18 ad litem (adott ügyhöz rendelt) bírája van (akik közül maximum 9-et bármikor behívhat) és 693 fős személyzet 2010-ben, akik mintegy 77 nemzetiséget képviselnek. A 2010-2011-es költségvetése 245,3 millió dollár volt. 2010 júliusáig az ICTR 51 ügyet zárt le, míg 23 ügy még mindig folyamatban van és három vár tárgyalásra. Az elítéltek között található Jean Kambanda, aki a fajirtás idején Ruanda miniszterelnöke volt – az első kormányfő, akit letartóztattak, és azt követően fajirtás miatt elítéltek. Elnök: Charles Michael Dennis Byron (Saint Kitts and Nevis) Ügyész: Hassan B. Jallow (Gambia) Iktató: Adama Dieng (Szenegál) Központ: Arusha International Conference Centre, P.O. Box 6016, Arusha, Tanzánia Tel.: (255-27) 250 27 4207-4211 vagy (New Yorkon keresztül) (1-212) 963 2850; Fax: (25527) 250 4000 vagy (New Yorkon keresztül) (1-212) 963 2848; Különbíróság Sierra Leone számára Sierra Leone számára a Különbíróságot (Special Court for Sierra Leone – www.sc-sl.org) Sierra Lione és az ENSZ közösen hozták létre 2002-ben a Biztonsági Tanács 2000. évi kérésére. Feladata azok bíróság elé állítása, akik a legnagyobb felelőséggel tartoznak a nemzetközi humanitárius jog és a Sierra Leone-i jog súlyos megsértéséért Sierra Leone területén 1996. november 30. óta. A különbíróság három szervezeti egységből áll, beleértve a Kamarákat (Fellebbviteli Kamara, Tárgyaló Kamara I és Tárgyaló Kamara II), az Iktatót (beleértve a Védelmi Hivatalt) és az Ügyész Hivatalát. A Különbíróság az első nemzetközi büntetőtörvényszék, amelyet teljes mértékben kormányoktól származó önkéntes hozzájárulásokból finanszíroznak. 2010-ig több mint 40 államtól kapott támogatást a világ valamennyi régiójából. Elnök: Jon Kamanda (Sierra Leone) Ügyész: Brenda Hollis (Egyesült Államok) Iktató: Binta Mansaray (Sierra Leone) Központ: Jomo Kenyatta Road, New England, Freetown, Sierra Leone
17
Tel.: (232-22) 297 000 vagy (Olaszországon keresztül) (39) 831-257000; Fax: (23222) 297 001 vagy (Olaszországon keresztül) (39) 831-257001 Rendkívüli Kamarák Kambodzsa Bíróságain (ECCC) A Rendkívüli Kamarák Kambodzsa Bíróságain (Extraordinary Chambers in the Court of Cambodia – ECCC - www.eccc.gov.kh) a Demokratikus Kampuchea Idején Elkövetett Bűnök Vád alá Helyezéséért, amely valójában egy 2006-ban - Kambodzsa és az ENSZ megállapodását követően - alapított nemzeti bíróság a vörös khmerek vezető tagjainak bíróság elé állítása érdekében a nemzetközi humanitárius jog és a kambodzsai jog súlyos megsértéséért az 1975. április 17. és 1979. január 6. közötti időszakban, beleértve az emberiség elleni bűnöket, a háborús bűnöket és a fajirtást. A Tárgyaló Kamara öt bíróból áll, amelyek közül három kambodzsai, és közülük egy az elnök. A Legfelsőbb Bírósági Kamarának hét bírája van, amelyek közül négy kambodzsai, és közülük egy az elnök. A nemzetközi bírákat az ENSZ főtitkára jelölése alapján a Kambodzsai Legfelsőbb Közigazgatási Tanács (Cambodian Supreme Council of the Magistracy) nevezi ki. Az ENSZ Segítségnyújtása a vörös khmerek bírósági tárgyalásához (United Nations Assistance to the Khmer Rouge Trials - UNAKRT – ww.unakrt-online.org) szakmai segítséget nyújt az ECCCnek. Központ: National Road 4, Chaom Chau Commune, Dangkao District, Phnom Penh, Cambodia Tel.: (855) 23 219814; Fax: (855) 23 219841 Külön Törvényszék Libanon számára (STL) 2005-ben a libanoni kormány kérte az ENSZ-et, hogy állítson fel nemzetközi törvényszéket azon személyek bíróság elé állítására, akik állítólag felelősek a 2055. február 14-ei támadásért Bejrútban, amely megölte a korábbi libanoni miniszterelnököt, Rafiq Haririt és további 22 főt. A Biztonsági Tanács határozatának megfelelően az ENSZ és Libanon megállapodott a Külön Törvényszékről Libanon számára (www.stl-tsl.org). A Külön Törvényszéket egy újabb Biztonsági Tanács határozatot (2007) követően hozták létre, hivatalosan 2009-ben nyitották meg. Székhelye Leidschendam-Voorburg, közel Hágához – elsősorban biztonsági és pártatlansági okok miatt nem Libanonban van. Az első vádemelést az ügyész 2011 januárjában jelentette be. A Külön Törvényszék Kamarái összetétele: egy tárgyalás előtti bíró; Tárgyalási Kamara (három bíróval: egy libanoni és két nemzetközi, továbbá két pótbíró: egy libanoni és egy nemzetközi); és egy Fellebbviteli Kamara (öt bíróval: két libanoni és három nemzetközi). A bírákat a főtitkár nevezi ki konzultálva a libanoni kormánnyal. Elnök: Antonio Cassese (Olaszország) Ügyész: Daniel A. Bellemare (Kanada) Iktató: Herman von Hebel (Hollandia) Központ: Docter van der Stamstraat 1, 2265 BC, Leidschendam, The Netherlands Tel.: (31-70) 800 3400 Gazdasági és Szociális Tanács (ECOSOC) Az ENSZ Alapokmánya hozta létre a Gazdasági és Szociális Tanácsot (Economic and Social Council – ECOSOC - (www.un.org/ecosoc), mint olyan főszervet, amely koordinálja az ENSZ, valamint a szakosított intézmények és más testületek gazdasági, szociális és kapcsolódó munkáját. A Tanácsnak 54 tagja van, amelyeket három évre választanak. A tanácsi helyeket földrajzi képviselet alapján osztják el, 14-et az afrikai államoknak, 11-et az
18
ázsiai államoknak, 6-ot a kelet-európai államoknak, 10-et a latin-amerikai és Karib-térségi államoknak és 13-at a nyugat-európai és más államoknak. A Tanácsban a szavazás egyszerű szótöbbséggel történik; minden tag egy szavazattal rendelkezik. Feladatok és hatáskör Az ECOSOC feladatai: központi fórumként szolgál a nemzetközi gazdasági és szociális kérdések megvitatására, és ilyen kérdésekkel kapcsolatos politikai ajánlások kidolgozására, amelyeket a tagállamokhoz és az ENSZ rendszerhez intéznek; tanulmányokat és jelentéseket készít vagy kezdeményez, és ajánlásokat tesz nemzetközi gazdasági, szociális, kulturális, oktatási, egészségügyi és ezekhez kapcsolódó kérdésekben; elősegíti az emberi jogok és az alapvető szabadságok mindenki számára történő tiszteletben tartását és betartását; segíti a főbb nemzetközi konferenciák előkészítését és megszervezését gazdasági, szociális és kapcsolódó területeken, és támogatja e konferenciák koordinált követését; koordinálja a szakosított intézmények tevékenységét a velük folytatott konzultációk, a részükre, valamint a Közgyűlésnek és a tagállamoknak tett ajánlásai révén; A nemzetközi gazdasági és szociális kérdések megvitatása, valamint szakpolitikai javaslatai révén az ECOSOC kulcsszerepet játszik a nemzetközi fejlesztési együttműködés erősítésében és a tevékenységek prioritásainak meghatározásában az ENSZ szervezeteinek egész rendszerében. Ülésszakok és alárendelt testületek A Tanács rendszerint számos rövid ülésszakot és sok előkészítő találkozót, kerek asztal és panel vitákat tart a civil társadalom képviselőivel – akik a munkájának szervezésével foglalkoznak - egész éven át. Egy négyhetes ülésszakot is tart érdemi kérdésekről júliusban, évenként felváltva New Yorkban és Genfben. Az ülésszaknak van egy magas szintű szegmense miniszterek és más hivatalos személyek részvételével, amelyen jelentős gazdasági, szociális és humanitárius kérdéseket vitatnak meg. A Tanács együttműködik és bizonyos mértékig koordinálja ENSZ-programok (mint például a UNDP, UNEP, UNFPA, UNHABITAT és UNICEF), továbbá szakosított intézmények (mint például a FAO, ILO, WHO és UNESCO) munkáját, amelyek valamennyien jelentenek a Tanácsnak, és javaslatokat tesznek érdemi kérdésekkel foglalkozó üléseknek. A Tanács évközi munkáját különféle alárendelt és kapcsolódó testületek végzik. Ide tartozik: a nyolc funkcionális bizottság - tanácskozó testületek, amelyek szerepe ajánlások megvitatása és megtétele hatáskörükbe és szakterületükbe tartozó kérdésekben: a Statisztikai Bizottság, a Népesedési és Fejlődési Bizottság, a Szociális Fejlődési Bizottság, a Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottság, a Kábítószer Bizottság, a Bűnmegelőzési és Büntető Igazságszolgáltatási Bizottság, a Fejlődési Tudományos és Technológia Bizottság, és a Fenntartható Fejlődési Bizottság, valamint az Erdők ENSZ-fóruma is; öt regionális bizottság: az Afrikai Gazdasági Bizottság - ECA - (Addis-Abeba, Etiópia), az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság - ESCAP - (Bangkok, Thaiföld), az Európai Gazdasági Bizottság - ECE - (Genf, Svájc), a Latin-amerikai és Karib-térségi Gazdasági Bizottság - ECLAC - (Santiago, Chile), a Nyugat-ázsiai Gazdasági és Szociális Bizottság - ESCWA - (Bejrút, Libanon).;
19
A 2005-ös világcsúcs A világ vezetői 2005 szeptemberében az ENSZ Központjában megtartott csúcstalálkozón elkötelezték magukat, hogy a globális kihívások több fontos kérdésében intézkednek, beleértve: fejlődés: a millenniumi fejlesztési célok 2015-ig történő megvalósítása; 2010-re évente 50 milliárd amerikai dollár hozzájárulás a szegénység elleni küzdelemhez; a súlyosan eladósodott szegény országok hivatalos multilaterális és kétoldalú adósságának 100 százalékos eltörlése; terrorizmus: a terrorizmus fenntartás nélküli elítélése – valamennyi kormány által - „annak minden formájában és megjelenésében, bárki, bárhol bármilyen célból követi el"; békeépítés, békefenntartás és béketeremtés: Békeépítő Bizottság felállítása, amely segíti az országok háborúból békébe történő sikeres átmenetét, amelyet egy hivatal, alapok és az ENSZ békefenntartó műveletei rendőri kapacitása támogat; védelemi felelősség: közös nemzetközi felelősség fenntartás nélküli elfogadása a lakosság védelme érdekében népirtás, háborús bűnök, etnikai tisztogatás és az emberiség elleni bűntettek esetén; emberi jogok, demokrácia és jogrend: az ENSZ emberi jogi mechanizmusának megerősítésére, az Emberi Jogi Főbiztossága költségvetésének megduplázása; az Emberi Jogi Tanács létrehozása; a demokráciának, mint egyetemes értéknek az újra történő megerősítése; az új Demokrácia Alap üdvözlése; a mindent átható, nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetés megszüntetése, beleértve az egyenlőtlenséget, a nők és lányok elleni erőszakot és a büntetlenséget. A csúcs folyamán végzett ratifikálások idézték elő a Korrupció-ellenes Egyezmény hatálybalépését; menedzsment reform: az ENSZ ellenőrző kapacitásának megerősítése, a felügyeleti szolgáltatások kiterjesztése további szervezetekre; környezet: a klímaváltozások által okozott súlyos kihívás felismerése; cselekvés az ENSZ klímaváltozási keretegyezménye szerint; segélynyújtás a sebezhető kis szigetek fejlődő államainak; mindenfajta természeti veszélyre vonatkozó globális korai jelzőrendszer felállítása; nemzetközi egészségügy: a HIV/AIDS, a tbc és a malária elleni küzdelem fokozása megelőzésen, gondozáson, kezelésen és támogatáson keresztül; az új nemzetközi egészségügyi szabályok maradéktalan megvalósítása, és az Egészségügyi Világszervezet járványkitörést jelző globális riasztó-reagáló hálózatának támogatása; humanitárius segítségnyújtás: a Központi Katasztrófaelhárítási Alap tevékenységének javítása, hogy a segély azonnali legyen, amikor a katasztrófa bekövetkezik; az otthonukból elüldözöttekre vonatkozó vezérelvek elismerése, mint az otthonukból elüldözöttek védelmének fontos kerete; az Alapokmány korszerűsítése: a Gyámsági Tanács megszüntetése és az Alapokmányban az "ellenséges államokra" történő anakronisztikus hivatkozás törlése. A vállalt kötelezettségekből sokat teljesítettek, azonban számos teljesítése még folyamatban van.
három állandó bizottság: a Program és Koordinációs Bizottság, a Nem Kormányzati Szervezetek Bizottsága, Bizottság a Kormányközi Intézményekkel való tárgyalásokra; szakértői testületek olyan témákban, mint a földrajzi nevek, közigazgatás, nemzetközi adóügyi együttműködés és veszélyes anyagok szállítása; egyéb testületek, beleértve az őshonos lakosok ügyeivel foglalkozó állandó fórumot.
20
Regionális bizottságok Az ENSZ regionális bizottságai a Gazdasági és Szociális Tanácsnak jelentenek, titkárságaik a főtitkár fennhatósága alatt vannak. Feladatuk olyan intézkedések kezdeményezése, amelyek előmozdítják a gazdasági fejlődést mindenegyes régióban, és erősítik a régió országai közötti gazdasági kapcsolatokat, mind maguk között, mind a világ más országaival. Költségvetésük részét képezi az ENSZ rendes költségvetésének. Afrikai Gazdasági Bizottság (ECA) Az Afrikai Gazdasági Bizottságot (Economic Commission for Africa – ECA - www.uneca.org) 1958-ban hozták létre. Tevékenységével a kontinens gazdasági és szociális szektorainak növekedését ösztönzi. Olyan politikát és stratégiát támogat, amely növeli az 53 tagország közötti gazdasági együttműködést és integrációt a termelésben, kereskedelemben, pénzügyben, infrastruktúrában és intézményi területeken. A következő területekre koncentrál: gazdasági és szociális kérdésekre vonatkozó információ és elemzés; élelmiszerbiztonság és a fenntartható fejlődés; fejlesztésmenedzsment; információs forradalom a fejlődés érdekében; regionális együttműködés és integráció. A Bizottság külön figyelmet fordít a nők helyzetének javítására, fokozván részvételüket és döntéshozatalukat a fejlesztésben, továbbá biztosítva, hogy a nők és a nemek közötti egyenlőség kulcskérdései a nemzeti fejlesztésnek.
Ügyvezető titkár: Abdoulie Janneh (Gambia) Cím: P.O. Box 3001, Addis Ababa, Ethiopia Tel: (251-11) 551-7200; Fax: (251-11) 551-0365; Email:
[email protected] Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Az Európai Gazdasági Bizottságot (Economic Commission for Europe – ECE www.unece.org) 1947-ben hozták létre. (Magyar rövidítése EGB – a szerk.) Észak-amerikai, európai (beleértve Izraelt) és közép-ázsiai országok fóruma gazdasági együttműködésük eszközeinek erősítése érdekében. 56 tagországa van. Elsőbbséget élvező területek: a gazdasági elemzés, környezet és emberi települések, statisztika, fenntartható energia, kereskedelem, ipar és vállalkozásfejlesztés, fakitermelés és szállítás. Céljai elérésére politikaelemzésen és vitákon keresztül, valamint megállapodásokon, szabályozásokon, szabványokon és összehangoláson keresztül törekszik. Ezek az eszközök hozzájárulnak a kereskedelmi akadályok megszüntetéséhez, és egyszerűsítik az eljárásokat a régióban és a világ többi részével. Mások a környezet javítását célozzák. Az ECE ezen eszközök életbeléptetéséhez technikai segítségnyújtással járul hozzá, kiváltképp az átalakuló gazdaságú országokban. Ügyvezető titkár: Jan Kubiš (Szlovákia) Cím: Palais des Nations, CH-1211 Geneva 10, Switzerland Tel: (41-22) 917-4444; Fax: (41-22) 917-0505; Email:
[email protected] Latin-amerikai és Karib-térségi Gazdasági Bizottság (ECLAC) A Latin-amerikai és Karib-térségi Gazdasági Bizottságot (Economic Commission for Latin America and the Caribbean – ECLAC - www.eclac.org) 1948-ban alakították, feladata a térség fenntartható gazdasági és szociális fejlődését elősegítő politika koordinálása. 33 latinamerikai és karib-térségi ország az ECLAC tagja 11 észak-amerikai, ázsiai és európai nemzettel együtt, amelyeknek történelmi, gazdasági és kulturális kapcsolata van a régióval.
21
Kilenc nem független karib terület társult tagja a Bizottságnak. Kiváltképp a következő területeken dolgozik: mezőgazdasági fejlesztés, gazdasági és szociális tervezés; ipari, technológiai és vállalkozói fejlesztés; nemzetközi kereskedelem, regionális integráció és együttműködés; befektetés és finanszírozás; társadalmi fejlődés és méltányosság; nők integrálása a fejlesztésbe; természeti erőforrások és infrastruktúra; környezet és emberi települések; statisztika; igazgatásmenedzsment; demográfia és népesedéspolitika. Ügyvezető titkár: Alicia Bárcena Ibarra (Mexikó) Cím: Avenida Dag Hammarskjöld 3477, Casilla 179-D, Santiago, Chile Tel: (56-2) 210-2000; Fax: (56-2) 208-0252; Email:
[email protected] Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság (ESCAP) Az 1947-ben alapított Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság (Economic and Social Commission for Asia and the Pacific – ESCAP - www.unescap.org) a térség gazdasági és szociális kérdéseivel foglalkozik. Az ESCAP az egyetlen kormányközi fórum valamennyi ázsiai és csendes-óceáni ország számára. 53 tagországa és 9 társult tagja a világ népességének mintegy 60 százalékát teszi ki. Az ESCAP szakmai segítséget nyújt a kormányoknak a gazdasági és szociális fejlesztés terén. A segítségnyújtás formája: a kormányoknak közvetlen tanácsadói szolgáltatás, tréning és információ megosztás kiadványokon és országok közti hálózatokon keresztül. A Bizottság célja a társadalmigazdasági feltételek javítása és a modern társadalom alapjai lerakásának segítése a régióban. Négy regionális kutató és továbbképző intézet működik felügyelete alatt: mezőgazdasági fejlesztés, mezőgazdasági gépek és technika, statisztika és technológiaátadás. A jelenlegi prioritási területek: a szegénység enyhítése, a globalizáció és a felvetődő szociális kérdések. Ügyvezető titkár: Noeleen Heyzer (Szingapúr) Cím: United Nations Building, Rajadamnern Nok Avenue, Bangkok 10200, Thailand Tel: (66-2) 288-1234; Fax: (66-2) 288-1000; Email:
[email protected] Nyugat-ázsiai Gazdasági és Szociális Bizottság (ESCWA) A Nyugat-ázsiai Gazdasági és Szociális Bizottságot (Economic and Social Commission for Western Asia – ESCWA - www.escwa.un.org) 1973-ban alapították a régió országai gazdasági és szociális fejlődése érdekében összehangolt akciók támogatására, a gazdasági együttműködés és integráció elősegítése révén. 13 tagállamot magábanfoglaló ESCWA a fő általános gazdasági és szociális fóruma a régiónak az ENSZ-rendszeren belül. Fő területei: a fenntartható fejlődés és termelékenység; a szociális fejlődés; a gazdasági fejlődés és a globalizáció; információs és kommunikációs technológiák, statisztika; a nők felemelkedése; és konfliktusokkal kapcsolatos problémák. Ügyvezető titkár: Rima Khalaf (Jordánia) Cím: P.O. Box 11-8575, Riad el-Solh Square, Beirut, Libanon Tel: (961-1) 98-1301, vagy (New Yorkon keresztül) (1-212) 963-9731; Fax: (961-1) 98-1510 Kapcsolatok a nem kormányzati szervezetekkel A nem kormányzati szervezeteket (NGO-k - Non Governmental Organizations) az ENSZ fontos partnereknek és a civil társadalomhoz fontos kapcsolatnak tekinti. Közös érdeklődésre számot tartó szakpolitikai és programokhoz kapcsolódó ügyekben rendszeresen konzultál velük. Az NGO-k szerte a világon növekvő számban napi szinten működnek együtt az ENSZközösséggel, segítve annak céljai elérését. Valóban, az ENSZ Alapokmánya értelmében a
22
Gazdasági és Szociális Tanács nemcsak a kormányokkal konzultálhat, hanem az NGO-kkal is, amelyek a Tanács hatáskörébe tartozó ügyekkel foglalkoznak. 2010 végén 3 051 NGO rendelkezett konzultatív státusszal a Tanácsnál. A Tanács elismeri, hogy ezeknek a szervezeteknek lehetőséget kell biztosítani véleményük kifejtésére a Tanács előtt, elismeri továbbá, hogy olyan különleges tapasztalattal vagy szaktudással rendelkeznek, amely értékes a Tanács munkájában. A Tanács az NGO-kat három kategóriába sorolja: általános szervezetek azok, amelyek a Tanács tevékenységének a legnagyobb részével foglalkoznak (ezzel a státusszal rendelkezik az ENSZ Társaságok Világszövetsége (WFUNA ) is, amelynek a Magyar ENSZ Társaság megalakulása, 1947 óta tagja - a szerk.); a speciális szervezetek olyan, amelyek a Tanács érdeklődési körébe tartozó speciális szakértelemmel rendelkeznek; és azok a listán szereplő (roster) szervezetek, amelyek alkalmanként képesek segíteni a Tanácsot, ha az kéri. A konzultatív státussal rendelkező nem kormányzati szervek megfigyelőket küldhetnek a Tanács és az alárendelt testületei nyilvános üléseire, és a Tanács munkájához kapcsolódó írásos nyilatkozatokat nyújthatnak be. Gyámsági Tanács A Gyámsági Tanácsot (Trusteeship Council – www.un.org/en/mainbodies/trusteeship), eredetileg az Alapokmány hozta létre hét tagállam által igazgatott 11 gyámsági terület nemzetközi felügyeletére, és annak biztosítására, hogy megfelelő lépéseket tegyenek a területek önkormányzóvá vagy függetlenné válási folyamatának előkészítésére. Ezt a munkát 49 évig végezte. Egy 1994-es határozattal a Tanács módosította eljárási szabályait, kihagyta az évenkénti üléseket, és megegyezett abban, hogy szükség szerint ül össze, saját vagy az elnöke döntése alapján, vagy tagjai többségének, a Közgyűlésnek vagy a Biztonsági Tanácsnak a kérésére. Ezt követően 1994. november 1-sején a Gyámsági Tanács Palau függetlenné válását (1994. október 1.) követően – amely az utolsó megmaradt ENSZ gyámsági terület volt - felfüggesztette működését. Nemzetközi Bíróság A Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice – ICJ - www.icj-cij.org) az ENSZ legfőbb bírói szerve. Székhelye Hágában, Hollandiában van, az egyetlen a hat főszerv közül, amely nem New Yorkban van. A Bíróság feladata az államok közötti jogi viták megoldása, továbbá tanácsadó véleményt ad az ENSZ-nek és szakosított intézményeinek. A Közgyűlés és a Biztonsági Tanács a Nemzetközi Bíróságtól bármely jogi kérdésben tanácsadó véleményt kérhet. Az ENSZ más szervei és a szakosított intézmények a Közgyűlés felhatalmazása esetén, a tevékenységük körébe eső jogi kérdésekben szintén tanácsadó véleményt kérhetnek a Bíróságtól. A Bíróság Alapszabálya az ENSZ Alapokmányának szerves része. A Bíróság nyitva áll minden állam előtt, amelyek részesei az Alapszabályának, és ez magában foglalja az összes ENSZ-tagállamot. Csak államok lehetnek peres ügyek részesei a Bíróság előtt, és csak azok utalhatnak ügyeket a Bíróság elé. A Bíróság nem nyitott magánszemélyek, jogi személyek és nemzetközi szervezetek előtt. Polgári törvényszék lévén, nincs büntető joghatósága, egyének ellen nem emelhet vádat. Joghatóság A bíróság joghatósága kiterjed minden olyan kérdésre, amelyet az államok elé utalnak, és minden olyan ügyre, amelyről az ENSZ Alapokmánya, vagy nemzetközi szerződések és egyezmények rendelkeznek. Az államok előzetesen elkötelezhetik magukat, hogy a Bíróság joghatóságát elfogadják, akár a Bíróság elé történő utalást előíró szerződés vagy egyezmény aláírásával, akár erre vonatkozó nyilatkozattal. A kötelező joghatóságot elfogadó ilyen nyilatkozatok gyakran tartalmaznak fenntartásokat, amelyek bizonyos kategóriába tartozó ügyeket kizárhatnak. A Bíróság Alapszabályának megfelelően a hozzá benyújtott
23
vitás kérdések eldöntésében az alábbiakat alkalmazza: azokat a nemzetközi egyezményeket, amelyek a vitában álló államok által kifejezetten elismert jogszabályokat állapítanak meg; nemzetközi szokást, mint a jog gyanánt elismert általános gyakorlat bizonyítékát; a civilizált nemzetek által elismert általános jogelveket; és a bírói döntéseket és a különböző nemzetek legkiválóbb tudósainak tanítását. Tagság A Bíróság a Közgyűlés és a Biztonsági Tanács által külön-külön megválasztott 15 bíróból áll. (A Bíróságnak eddigi egyetlen magyar tagja Herczeg Géza akadémikus, akit 1994-ben választottak meg 9 évre erre a posztra - a szerk.) Őket felkészültségük alapján választják ki. Gondoskodnak arról, hogy biztosítsák a világ fő jogi rendszereinek a Bíróságban való képviseletét. 2010-ben a bírák földrajzi megoszlása a következő volt: három Afrikából, kettő Latin-Amerikából és a Karib-térségből, három Ázsiából, öt Nyugat-Európából és más államokból, és kettő Kelet-Európából. Ez megfelel a Biztonsági Tanács jelenlegi összetételének. Jóllehet egyetlen ország sem jogosult a tagságra, a Bíróságnak mindig voltak tagjai a Biztonsági Tanács állandó tagjainak országából. A Bíróságnak van egy Környezetügyi Kamarája is. Elnök: Hisashi Owada (Japán) Írnok: Philippe Couvreur (Belgium) Központ: Peace Palace, Carnegieplein 2, 2517 KJ The Hague, The Netherlands Tel.: (31-70) 302 23 23; Fax: (31-70) 364 99 28 Titkárság Az ENSZ Titkárság (UN Secretariat – www.un.org/mainbodies/secretariat) – amelyet valamennyi nemzetiséget képviselő személyzet alkot szolgálati helyeken dolgozva szerte a világon - végzi a Szervezet mindennapi szerteágazó munkáját. Világszerte mintegy 44 000 munkatárssal a Titkárság szolgálja ki az ENSZ többi főszervét, igazgatja az általuk meghatározott programokat és politikai irányvonalat. A Titkárság vezetője a főtitkár, akit a Biztonsági Tanács javaslata alapján a Közgyűlés nevez ki ötéves, megújítható időtartamra. Az ENSZ központja New Yorkban van, de jelentős a jelenléte Addis Abebában, Bangkokban, Bejrútban, Genfben, Nairobiban, Santiagóban és Bécsben, továbbá irodái vannak világszerte. Az ENSZ Genfi Hivatala (United Nations Office at Geneva – UNOG www.unog.ch) a konferencia diplomácia központja, valamint a leszerelés és az emberi jogok fóruma. Az ENSZ Bécsi Hivatala (United Nations Office at Vienna – UNOV www.unvienna.org) a következő tevékenységek központja: nemzetközi kábítószerellenőrzés, bűnmegelőzés és büntető igazságszolgáltatás, a világűr békés felhasználása és a nemzetközi kereskedelmi jog. Az ENSZ Nairobi Hivatala (United Nations Office at Nairobi – UNON - www.unon.org) a környezettel és az emberi településekkel kapcsolatos tevékenységek központja. A Titkárság által végzett feladatok ugyanolyan sokrétűek és változóak, mint az ENSZ által kezelt problémák és tevékenységek. Ez a békefenntartó műveletek igazgatásától, a nemzetközi vitákban való közvetítéstől és a humanitárius segélyprogramok szervezésétől a gazdasági és társadalmi trendek vizsgálatáig, az emberi jogokra és a fenntartható fejlődésre vonatkozó tanulmányok készítéséig, és a nemzetközi egyezmények előkészítéséig terjed. A Titkárság személyzete informálja a világot – a médiát, kormányokat, NGO-kat, kutató és egyetemi hálózatokat, valamint a közvéleményt - az ENSZ munkájáról. Globális fontosságú kérdésekről nemzetközi konferenciákat szerveznek; beszédeket tolmácsolnak és dokumentumokat fordítanak a Szervezet hivatalos nyelveire; információ gyűjtő és elosztó (klíring) központokat hoznak létre, lehetővé téve a nemzetközi együttműködést a tudomány és technológia, valamint kulturális, gazdasági és szociális tevékenységek valamennyi területén.
24
A személyzet tagjai és a főtitkár is - nemzetközi tisztviselőként - tevékenységükért csak az ENSZ-nek tartoznak felelőséggel, nem pedig bármely kormánynak vagy szervezetnek, jóllehet a nemzetek közösségét szolgálják. Esküt tesznek, hogy egyetlen kormánytól vagy kívülálló hatóságtól sem kérnek vagy fogadnak el utasításokat. Az Alapokmány alapján minden tagállam viszont vállalja, hogy tiszteletben tartja a főtitkár és a tisztviselői kar kötelezettségeinek kizárólagos nemzetközi jellegét, és tartózkodnak attól, hogy helytelenül befolyásolják őket. Főtitkár A Főtitkári Ügyvezető Hivatal (Executive Office of the Secretary-General), amelynek tagjai a főtitkár és vezető tanácsadói, általános politikai irányvonalat dolgoz ki és átfogó iránymutatást nyújt a Szervezetnek. A főtitkárt (Secretary-General – www.un.org/sg) – aki egyaránt diplomata és szószóló, köztisztviselő és fő ügyvezető tisztviselő – az ENSZ eszméinek szimbóluma, a világ népei - kiváltképp a szegények és a sebezhetők - érdekeinek szóvivője. A nyolcadik főtitkár Ban Ki Mun (Ban Ki Mun az angol helyesírás szerin – a szerk.) a Dél-Koreai Köztársaságból 2007-ben lépett hivatalba. Az Alapokmány szerint a főtitkár a Szervezet „legfőbb igazgatási tisztviselője”, ebben a minőségében tevékenykedik, és egyéb funkciókat is ellát, amellyel megbízza a Biztonsági Tanács, a Közgyűlés és a Gazdasági és Szociális Tanács, valamint egyéb ENSZ-szervek. Az Alapokmány ugyancsak felhatalmazza a főtitkárt, hogy a Biztonsági Tanács figyelmét minden olyan ügyre felhívja, amely véleménye szerint a nemzetközi béke s biztonság fenntartását veszélyeztetheti. Ezek az irányelvek egyrészt meghatározzák a hivatala feladatait és hatáskörét, másrészt jelentős cselekvési szabadságot is biztosítanak. A főtitkár mulasztást követne el, ha nem venné körültekintően figyelembe az egyes tagállamok gondjait és szükségleteit, azonban akkor is hibát követne el, ha nem védelmezné az ENSZ értékeit és erkölcsi tekintélyét, továbbá nem beszélne és tevékenykedne önállóan a békéért – még annak a kockáztatásával is, hogy ugyanazokat a tagállamokat kérdőre vonja vagy nem ért egyet velük. Előző főtitkárok Az Alapokmány szerint a főtitkárt a Biztonsági Tanács javaslatára a Közgyűlés nevezi ki. Ban Ki Mun (Ban Ki-moon) elődei voltak: Kofi Annan (Ghána), 1997 januárjától 2006 decemberéig: Boutros Boutros-Ghali (Egyiptom) 1992 januárjától 1996 decemberéig; Javier Pérez de Cuéllar (Peru) 1982 januárjától 1991 decemberéig; Kurt Waldheim (Ausztria) 1972 januárjától 1981 decemberéig; U Thant (Burma, ma Myanmar), aki 1961 novemberétől ügyvezető főtitkárként szolgált, hivatalosan 1962 novemberében nevezték ki, majd 1971 decemberéig töltötte be a posztot; Dag Hammarskjöld (Svédország), aki 1953 áprilisától 1961 szeptemberéig, hivatalos úton, Afrikában repülőgépszerencsétlenség során bekövetkezett haláláig látta el a főtitkári teendőket; ő volt az egyetlen főtitkár, aki hivatali ideje alatt halt meg; és Trygve Lie (Norvégia), aki 1946 februárjától 1952 novemberi lemondásáig volt hivatalban.
A főtitkár ez alatt a kreatív feszültség alatt van mindenegyes nap – amikor rész vesz az ENSZ-testületek ülésein, valamint konzultációkon a világ vezetőivel, kormány tisztviselőkkel, a civil társadalom képviselőivel, a magánszektor tagjaival és magánszemélyekkel – és olyan problémák megoldását keresi, amelyek méltányolják az egyes tagállamok perspektíváját a nagy világ szükségletei összefüggésében. Ugyanakkor a főtitkár utazásai lehetővé teszik számára, hogy kapcsolatot tartson a tagállamok polgáraival, és első kézből értesüljön arról, hogy a nemzetközi napirenden lévő kérdések konkrétan hogyan hatnak bárhol az emberek életére.
25
A főtitkár minden évben kibocsát egy jelentést a Szervezet munkájáról, amely értékeli a tevékenységét és felsorolja a jövő prioritásait. A főtitkár által játszott egyik legfontosabb szerep a jószolgálati tevékenysége – nyilvánosan vagy titokban tett lépések, felhasználva függetlenségét, pártatlanságát és integritását - hogy megakadályozza nemzetközi viták keletkezését, erősödését vagy kiterjedését. Az évek során a főtitkár közbenjárása – beleértve külön megbízottait, személyes képviselőit és követeit - rengeteg helyzetben bizonyult hasznosnak, beleértve azokat, amelyeknek részese volt Ciprus, Kelet-Timor, Irak, Líbia, a Közel-Kelet, Nigéria és Nyugat-Szahara.
Reform és megújulás: békefenntartás és leszerelés Hivatali szolgálati idejének már az első hónapjai folyamán 2007-ben Ban Ki Mun főtitkárként számos alapvető reformot javasolt az ENSZ kapacitásának megerősítése érdekében, hogy misszióját a világon teljesítse. Ezek a reformokat válaszok az ENSZ békefenntartása iránti növekvő igényekre, céljuk a Szervezet képességének a fokozása az ilyen műveletek menedzselése és fenntartása érdekében. Előre látva az ENSZ békefenntartó műveletei személyzetét illetően a szükségletek jelentős növekedését, a főtitkár javasolta, hogy hozzák létre az új Műveleti Területeket Támogató Főosztályt (DFS), amely a békefenntartó műveletek tervezését, a felvonultatását és támogatását kezeli. Az új felállásban a Békefenntartó Műveletek Főosztálya (DPKO) felelős a stratégiai felügyeletért és a műveletpolitikai irányvonalért, míg a DFS feladata a tervezés, a felvonultatás és a fenntartás. Ugyancsak 2007-ben a Közgyűlés megerősítette a főtitkár javaslatát, hogy fokozni kell az előrehaladást a leszerelési programban – kiváltképp az 1996. évi Átfogó Atomcsend Egyezmény (Comprehensive Nuclear-Test-Ban Treaty) hatályba lépése terén - ezért a Leszerelési Ügyek Főosztályát alakítsák át a Leszerelési Ügyek ENSZ Hivatalává, amelyet a leszerelési főképviselő vezet, aki közvetlenül a főtitkárnak jelent.
Mindenegyes főtitkár a saját szerepét a hivatalban töltött sajátos időszak összefüggésrendszerében határozza meg. Egészében véve Ban Ki Mun prioritásai közé tartozik az éghajlatváltozás; leszerelés; a globális pénzügyi válság és a szegénység elleni küzdelem; béke és biztonság; a nők jogai és felemelkedése; a világ valamennyi népének védelme a fajirtástól, háborús bűnöktől, etnikai tisztogatástól és emberiség elleni bűnöktől; valamint az ENSZ reformja. Az ENSZ békefenntartása iránt az elmúlt években példátlanul megnőtt igény tükrében a főtitkár hivatalba lépésének kezdetén alapvető strukturális reformot javasolt, hogy a Szervezet lépést tudjon tartani a követelményekkel. Ennek eredményeként a Közgyűlés elfogadta a Műveleti Területeket Támogató Főosztály (Department of Field Support) létrehozását, amely átvette a békefenntartó műveletek mindennapi irányítását, míg a Békefenntartó Műveletek Főosztályra (Department of Peacekeeping Operations) maradt az általános stratégia, a tervezés és a felvonultatás. A főtitkár különös hangsúlyt helyez az éghajlatváltozásra, amelyet „korunk meghatározó kérdésének” nevez, amely például szolgál arra, hogy korunk félelmetes határokon átívelő kihívásai legjobban csak kollektíven kezelhetők az ENSZ-en keresztül. „Egyesüljünk a nők elleni erőszak megszüntetéséért” (UNITE to End Violence against Women) kampányának a célja, hogy megakadályozza és megszüntesse a nők és lányok elleni erőszakot a világ minden részén. Támogatta egy új, hibrid békefenntartó misszió létrehozását Szudánban, és szorosabb kapcsolatba hozta az ENSZ leszerelési mechanizmusát hivatalával, létrehozva az ENSZ Leszerelési Ügyek Hivatalát (United Nations Office for Disarmament Affairs) és kinevezte a leszerelési ügyek főképviselőjét. Ban Ki Mun tevékenysége korábbi erőfeszítésekre épül, hogy segítse az ENSZ alkalmazkodását a globális kérdések új korszakában. Például a Globális Szerződés (Global Compact), amelyet 2000 júliusában indítottak útjára, egy hálózatalapú kezdeményezés, amely a nagy magán társaságokat összehozza az ENSZ-ügynökségekkel, kormányokkal,
26
szakszervezetekkel és nem kormányzati szervezetekkel, hogy előmozdítsák az egyetemesen elfogadott elvek érvényesülését az emberi jogok, a munka, a korrupció elleni harc és a környezet területén. 2010 júliusára több mint 7 700 résztvevője volt, beleértve több mint 5 300 üzleti vállalkozást, valamint nemzetközi és nemzeti szakszervezeteket és civil szervezetek százait 130 országból, főleg a fejlődő világból. A világ vezetőinek két jelentős összejövetele szintén meghatározta az ENSZ irányvonalát a 21. században. A 2000. évi Millenniumi Csúcs megalkotta a Millenniumi Nyilatkozatot sajátos céljai és előirányzatai sorozatával – beleértve a millenniumi fejlesztési célokat (Millennium Development Goals – MDGs – magyar rövidítés MFC-k - www.un.org/millenniumgoals) – olyan ügyekben, mint a szegénység és az éhínség, egyetemes oktatás, nemek közötti egyenlőség, gyermekegészségügy, anyasági egészségügy, HIV/AIDS, környezeti fenntarthatóság és globális partnerség. Ötéves felülvizsgálata, a 2005-ös világcsúcs bölcs döntéseket hozott a fejlesztés, a biztonság, az emberi jogok és az ENSZ reformja. A főtitkár első helyettese. A kanadai Louise Fréchette asszonyt nevezték ki 1998ban először a főtitkár első helyettesévé. 2006-ban őt követte Mark Malloch Brown az Egyesült Királyságból, majd 2007 januárjában Dr. Asna-Rose Migiro asszony Tanzániából. Főosztályok és hivatalok Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya (DESA) Főtitkárhelyettes: Sha Zukang úr (Kína) A Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának (Department of Economic and Social Affairs – DESA – www.un.org/en/development/desa) a küldetése a fejlődés támogatása mindenki számára. A DESA munkája széleskörű, olyan kérdéseket foglal magába, mint a szegénység csökkentése, népesség, nemek közötti egyenlőség és az őshonosok jogai, makrogazdaságpolitika, fejlesztésfinanszírozás, az állami szektor megújítása, erdészetpolitika, éghajlatváltozás és fenntartható fejlődés. Ebből a célból a DESA: széles körű adat- és információgyűjtést, előállítást és elemzést végez fejlesztési kérdésekben; a nemzetközi közösséget gazdasági és szociális kihívásokkal foglalkozó konferenciákra és csúcstalálkozókra hívja össze; támogatja a fejlődéspolitikák, szabványok és normák kidolgozását; felügyeli és támogatja a nemzetközi egyezmények végrehajtását; segíti az államokat a fejlesztési kihívásaik elérésében különféle kapacitásfejlesztő kezdeményezéseken keresztül. A DESA munkája során együttműködik különféle érdekcsoportokkal szerte a világon, nem kormányzati szervezetekkel (NGO-kkal), a civil társadalommal, a magánszektorral, kutató és egyetemi szervezetekkel és kormányközi szervezetekkel, valamint partner szervezetekkel az ENSZ-rendszeren belül. Műveleti Területeket Támogató Főosztály (DFS) Főtitkárhelyettes: Susana Malcorra asszony (Argentína) A Műveleti Területeket Támogató Főosztály (Department of Field Support - DFS – www.un.org/peacekeeping/dfs.shtml) a következő ügyekkel foglalkozik a missziókat segítve a béke és biztonság előmozdítása érdekében: pénzügy; logisztika; információs és
27
kommunikációs technológia (ICT); valamint emberi erőforrások és általános adminisztráció. A terepen működő missziók támogatása olyan dolgokat foglal magába, mint az élelmiszerekről való gondoskodás a csapatok étkeztetésére, légi szállítás az emberek mozgatására olyan helyeken, ahol jószerivel semmilyen út vagy infrastruktúra sincs, mindenféle készségekkel rendelkező, jól képzett személyzet szükséges a Biztonsági Tanács mandátumának végrehajtására. Evégett a DFS kapcsolatot tart a tagállamokkal és üzleti partnerekkel. Az ENSZ békefenntartásában az egységes irányítás biztosítása érdekében a főosztály vezetője (főtitkárhelyettes – a szerk.), egy egyedi felállásben, a békefenntartó műveletek főtitkárhelyettesének jelent és tőle kap iránymutatást.
Közgyűlés és Konferencia-menedzsment Főosztály (DGACM)
Főtitkárhelyettes: S. Muhammad Shaaban úr (Egyiptom) A Közgyűlés és Konferencia-menedzsment Főosztály (Department for General Assembly and Conference Management – DGACM - www.un.org/Depts/DGACM) technikai és titkársági szolgáltatásokat nyújt a Közgyűlésnek, a Biztonsági Tanácsnak, a Gazdasági és Szociális Tanácsnak, azok bizottságainak és más alárendelt szerveiknek, továbbá az ENSZközponttól távol tartott konferenciáknak. Felelős a Központban valamennyi hivatalos dokumentum feldolgozásáért és kiadásáért a Szervezet hivatalos nyelvein, és tolmácsolási szolgáltatást nyújt ezekre a nyelvekre a kormányközi üléseken. Továbbá elkészíti az ENSZ hivatalos jegyzőkönyveit is, beleértve az ülések összefoglaló és szószerinti jegyzőkönyveit. A közgyűlés és konferencia-menedzsmentért felelős főtitkárhelyettes felelős az ENSZ konferencia-menedzsment politikájáért, tanácsokkal látja el a Közgyűlés elnökét a Közgyűlés munkájával kapcsolatos valamennyi kérdésben.
Menedzsment Főosztály (DM) Főtitkárhelyettes: Angela Kane asszony (Németország) A Menedzsment Főosztály (Department of Management – DM – www.un.org/en/hq/dm) a Titkárság valamennyi egységének stratégiai iránymutatást és támogatást nyújt három területen: pénzügy, emberi erőforrások és kisegítő szolgáltatások. Ezek az alábbi hivatalok hatáskörébe tartoznak: Programtervezési, Költségvetési és Könyvviteli, Emberi Erőforrás Menedzsment és Központi Kisegítő Szolgáltatások, külön-külön. A főosztály felelős egy magasabb szintű vezetési politika kidolgozásáért és megvalósításáért a Titkárságon; a személyzet menedzseléséért és továbbképzéséért; programtervezésért, költségvetésért, pénzügyi és emberi erőforrás menedzsmentért; továbbá technológiai újításokért. Szakmai szolgáltatást nyújt a Közgyűlés Ötödik (Igazgatási és Költségvetési) Bizottságának, továbbá kiszolgálja a Program és Koordinációs Bizottságot (Committee for Programme and Coordination). A főosztály vezetője az ENSZ költségvetésének elkészítéséhez irányelvekről, koordinációról és útmutatásról gondoskodik; a főtitkárt a menedzsmenttel kapcsolatos ügyekben képviseli; figyelemmel kíséri a Titkárságon felmerülő menedzsmentkérdéseket; biztosítja a Szervezet belső igazságszolgáltatási rendszerének hatékony megvalósítását.
28
Politikai Ügyek Főosztálya (DPA)
Főtitkárhelyettes: B. Lynn Pascoe úr (Egyesült Államok) A Politikai Ügyek Főosztálya (Department of Political Affairs – DPA - www.un.org/depts/dpa) központi szerepet játszik az ENSZ erőfeszítéseiben a konfliktusok megelőzése és megoldása érdekében, és a háború utáni béke megerősítésében. E célból a DPA: figyelemmel kíséri, elemzi és értékeli a politikai fejleményeket az egész világon; azonosítja a lehetséges és tényleges konfliktusokat, amelyek ellenőrzésében és megoldásában az ENSZ hasznos szerepet játszhat; ilyen esetekben javaslatokat tesz a főtitkárnak megfelelő akcióra, és végrehajtja az elfogadott politikát; támogatja a főtitkárt a politikai akciók végrehajtásában – amelyeket saját maga, a Közgyűlés és a Biztonsági Tanács döntött el – a megelőző diplomácia, a béketeremtés, a békefenntartás és a békeépítés területén; a főtitkárnak tanácsot ad a tagállamoktól érkező választási segítségkérésekben, és az ilyen kérésekre válaszul létesített programokat koordinálja; tanácsokat ad és támogatja a főtitkárt a tagállamokkal való kapcsolatok politikai vonatkozásait illetően; szolgálja a Biztonsági Tanácsot és annak albizottságait, valamint a Palesztin Nép Elidegeníthetetlen Jogainak Gyakorlásával foglalkozó Bizottságot és a gyarmatosítással foglalkozó 24-ek különbizottságát; A főosztály vezetője egyebek között konzultációkat és tárgyalásokat folytat a viták békés megoldásával kapcsolatban, továbbá az ENSZ választási segítségnyújtási tevékenységének központi vezetője. Tájékoztatási Főosztály (DPI) Főtitkárhelyettes: Kiyo Akasaka úr (Japán) A Tájékoztatási Főosztály (Department of Public Information – DPI) az ENSZ tevékenységével és felelősségével kapcsolatos globális tudatosságot növeli, és munkájának megértését segíti. A DPI tájékoztatási programokat és információs kampányokat szervez, híreket és színes cikkeket, rádió és televízió programokat, sajtóközleményeket, kiadványokat, dokumentum videókat és speciális eseményeket szolgáltat a Szervezet üzeneteinek közvetítésére. A DPI vezeti az ENSZ nemzetközi kampányait; az ENSZ békehírnökeiként prominens személyeket foglalkoztat; kiállításokat, koncerteket, szemináriumokat és más rendezvényeket szervez nemzetközi jelentőségű események alkalmából. Könyvtári és ismeret-megosztási szolgáltatásokat is nyújt. Az ENSZ Központjában lévő személyzete mellett a DPI-nak 63 ENSZ tájékoztatási központja (UNICs) van világszerte (http://unic.un.org), valamint egy regionális központja (UNRIC – UN Regional Information Center) Brüsszelben (www.unric.un.org). A főosztályt három osztály alkotja. A Stratégiai Kommunikációs Osztály a kommunikációs stratégiákat és kampányokat dolgozza ki az ENSZ prioritásainak támogatása érdekében. A Hír és Média Osztály ENSZ-híreket és információkat gyárt és szolgáltat a médiának, beleértve a napi sajtótájékoztatókat és a főtitkár Szóvivői Hivatalának
29
nyilatkozatait, az ENSZ honlapjait, rádióműsorokat és élő tv-közvetítéseket. A Nyilvánossági (Outreach) Osztálya, amely magábanfoglalja a Dag Hammarksjöld Könyvtárat, könyveket ad ki, nevezetesen az ENSZ évkönyvét (Yearbook of the United Nations), és folyóiratokat, mint például az ENSZ-kronika (UN Chronicle) és Afrika megújulása (Africa Renewal); együttműködik nem kormányzati szervezetekkel (NGO-k) és oktatási intézményekkel; speciális rendezvényeket és kiállításokat szervez prioritást élvező kérdésekről; éves tréning programokat ajánl újságírók számára fejlődő országokból. Partnerkapcsolatokat épít a magán és az állami szektor szervezeteivel is az ENSZ céljainak támogatása érdekében. Békefenntartó Műveletek Főosztálya (DPKO) Főtitkárhelyettes: Alain Le Roy úr (Franciaország) A Békefenntartó Műveletek Főosztálya (Department of Peacekeeping Operations – DPKO – www.un.org/en/peacekeeping) azért felelős, hogy támogassa a tagállamok és a főtitkár erőfeszítéseit a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában, elérésében és erősítésében. Ezt az ENSZ békefenntartó műveleteinek tervezésével, előkészítésével és irányításával végzi a tagállamoktól kapott mandátumoknak megfelelően. A DPKO e célból: előre nem látott kiadások tervezését végzi lehetséges új békefenntartó műveletek részére; a tagállamokkal folytatott tárgyalások révén biztosítja a polgári, a katonai és rendőri személyzetet, a katonai egységeket, valamint az eszközöket és szolgáltatásokat, amelyeket mandátumának végrehajtása megkövetel; politikai és vezetési irányelveket, igazgatást és támogatást nyújt a békefenntartó műveletekhez; kapcsolatot tart a konfliktus résztvevőivel és a Biztonsági Tanács tagjaival a határozatok megvalósításáról; menedzseli az „integrált műveleti csoportokat” valamennyi békefenntartó művelet irányítása és felügyelete érdekében; tanácsot ad a Biztonsági Tanácsnak és a tagállamoknak kulcsfontosságú békefenntartási kérdésekben, beleértve a biztonsági szektor reformját, a jogrendet, valamint a volt harcosok leszerelését és visszaintegrálását; elemzi a békefenntartással kapcsolatos felmerülő politika kérdéseit és a legjobb gyakorlatot, továbbá politikát, eljárásokat és általános békefenntartási doktrínákat alakít ki; a taposó aknákhoz kapcsolódó valamennyi ENSZ tevékenységet koordinál, az aknákkal kapcsolatos programokat dolgoz ki és támogat békefenntartó- és veszélyhelyzetekben. A főosztály vezetője a főtitkár nevében irányítja a békefenntartó műveleteket; műveleti politikát és irányelveket dolgoz ki; és tanácsot ad a főtitkárnak a békefenntartással és a taposó aknákkal kapcsolatos valamennyi ügyben. Biztonsági Főosztály (DSS) Főtitkárhelyettes: Gregory B. Starr úr (Egyesült Államok) A Biztonsági Főosztályt (Department of Safety and Security – DSS – http://dss.un.org/public) gondoskodik az ENSZ biztonságmenedzsment rendszerének a vezetéséről, műveleti támogatásáról és felügyeletéről, ezáltal biztosítva a személyzetnek és családtagjainak
30
maximális biztonságát, valamint lehetővé téve programjainak és tevékenységének a legbiztonságosabb és leghatékonyabb végzését szerte a világon. Felelős lévén az ENSZszemélyzet és tanácsadók biztonságáért az egész világon, a DSS-t a Közgyűlés hozta létre 2005-ben az egyesített és megerősített biztonságmenedzsment rendszer érdekében. A főosztály három, korábban különálló egységet von össze egyetlen menedzsment struktúra alá: az ENSZ Biztonsági Koordinátorának Hivatalát, a biztonsági és védelmi szolgáltatásokat mindenegyes központi telephelyen, és a Békefenntartó Műveletek Főosztályának civil biztonsági részét. Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) Humanitárius ügyek főtitkárhelyettese, rendkívüli segélynyújtás koordinátora: Valerie Amos asszony (Egyesült Királyság) A Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (Office for the Coordination of Humanitarian Affairs – OCHA - http://ochaonline.un.org) mobilizálja és koordinálja a humanitárius akciókat nemzeti és nemzetközi szereplőkkel társulva, hogy a katasztrófákban és vészhelyzetekben az emberi szenvedést enyhítse. A területi irodáinak hálózatán keresztül – humanitárius koordinátorok és nemzeti teamek – az OCHA azért dolgozik, hogy biztosítsa a segélyműveletek összhangját. Humanitárius koordinátorainak és az ENSZ-ügynökségeknek segíti az erőfeszítéseit a szükségletek felmérésén, az előre nem látható költségek tervezésén és a humanitárius programok kialakításán keresztül. Az OCHA védelmezi a szükségben lévő emberek jogait (nevezetesen olyan politikai szervekkel, mint a Biztonsági Tanács), támogatja a készenlétet és a megelőzést, valamint a politika kidolgozását, és megkönnyíti a humanitárius problémák fenntartható megoldásának végrehajtását. A rendkívüli segélynyújtás koordinátora az elnöke az Intézményközi Állandó Bizottságnak (Inter-Agency Standing Committee – IASC), amely egy ernyőszervezet, magában foglalva valamennyi főbb humanitárius szereplőt – beleértve a Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalmat és más nem kormányzati szervezetek konzorciumát. Közös politika, irányelvek és szabványok kidolgozása révén a Bizottság biztosítja az összehangolt intézményközi választ bonyolult vészhelyzetekben, továbbá természeti és környezeti katasztrófák során. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR) Főbiztos: Navanethem Pillay asszony (Dél-Afrika) Az ENSZ emberi jogi főbiztosa (United Nations High Commissioner for Human Rights) elsődlegesen felelős tisztviselő az ENSZ emberi jogi tevékenységéért, és felelős a polgári, kulturális, gazdasági, politikai és szociális jogok előmozdításáért és védelméért mindenki érdekében. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (Office of the High Commissioner for Human Rights – OHCHR - www.ohchr.org) a Közgyűlés és más politika-formáló testületek kérésére jelentéseket készít, és kutatást végez. Együttműködik a kormányokkal, a nemzetközi, regionális és nem kormányzati szervezetekkel. Az ENSZ emberi jogokkal foglalkozó testületei által tartott számos ülés titkárságaként is működik. Az OHCHR költségvetési szükséglete 2010-2011-re 399,3 millió dollárt tett ki, amelyből 141,5 millió dollárt az ENSZ rendes költségvetéséből és 257,8 millió dollárt önkéntes hozzájárulásokból kapott. Az OHCHR-nak mintegy 960 munkatársa van, és négy részlegbe tagozódik: Az Emberi Jogi Egyezmények Osztálya kilenc emberi jogi egyezményekkel foglalkozó testületet és a Kínzások Áldozatainak ENSZ Önkéntes Alapját támogatja. Segíti dokumentumok előkészítését és előterjesztését az egyezmények felülvizsgálatával foglalkozó független szakértőtestületek számára, feldolgozza a fakultatív eljárások
31
szerint hozzájuk benyújtott közléseket, nyomon követi az egyezményekkel foglalkozó testületek által elfogadott javaslatokat és döntéseket, továbbá segíti nemzeti kapacitások kiépítését az egyezményekkel foglalkozó testületek javaslatainak a megvalósítására. Támogatja az egyezményekkel foglalkozó egyik testület – a Kínzások Megakadályozásával foglalkozó Albizottság - helyi látogatásait. Az Emberi Jogi Tanács és Speciális Eljárások Osztálya az Emberi Jogi Tanácsot és a Tanács egyetemes periodikus felülvizsgálati folyamatát és tényfeltáró és nyomozati mechanizmusát támogatja – beleértve a speciális jelentéstevőket, a különleges képviselőket és a tematikus munkacsoportokat – azzal a céllal, hogy dokumentálják az emberi jogok megsértését világszerte, fokozzák az áldozatok védelmét, és támogassák jogaikat. A Kutatási és a Fejlődéshez való Jog Osztálya felelős a fejlődéshez való jog előmozdításáért és védelméért. Kutatást végez és támogatja a fejlődéshez való joggal foglalkozó munkacsoportot, továbbá arra törekszik, hogy az emberi jogok beépüljenek a fejlesztési tevékenységekbe. E mellet kiszolgálja az ENSZ Önkéntes Vagyonkezelői Alapját a Rabszolgaság Jelenkori Formái számára, valamint az ENSZ Önkéntes Alapját az Őshonos Népesség számára. A Területi Műveletek és Technikai Együttműködés Osztálya kormányok kérésére tanácsadói szolgáltatásokat és technikai segítségnyújtási projekteket fejleszt, megvalósít, felügyel és értékel. Támogatást nyújt emberi jogi tényfeltáró misszióknak és nyomozásoknak. Belső Felügyeleti Szolgáltatások Hivatala (OIOS) Főtitkárhelyettes: Carman Lapointe-Young asszony (Kanada) A Belső Felügyeleti Szolgáltatások Hivatala (Office of Internal Oversight Services – OIOS www.un.org/depts/oios) független, szakszerű és időszerű belső könyvvizsgálatról, felügyeletről (monitoring), felülvizsgálatról, értékelésről és nyomozati szolgáltatásokról gondoskodik. Elősegíti az erőforrások felelős adminisztrációját, a megbízhatóság és átláthatóság kultúráját, valamint a jobb programvégrehajtást. Az OIOS segíti a Szervezetet és a tagállamokat az ENSZ vagyontárgyainak védelmében, és biztosítja, hogy a programok végrehajtása megfeleljen az előírásoknak, szabályoknak és útmutatásoknak, továbbá biztosítja az ENSZ tevékenységének hatékonyabb és eredményesebb végzését; csalás, pazarlás, visszaélés, törvénysértés és rossz vezetés felismerését. A főtitkárhelyettest a főtitkár nevezi ki, és a Közgyűlés hagyja jóvá egy ötéves időtartamra, amely nem újítható meg. Jogügyi Hivatal (OLA) Főtitkárhelyettes, jogtanácsos: Patricia O'Brien asszony (Írország) Az ENSZ Jogügyi Hivatala (Office of Legal Affairs – OLA - http://untreaty.un.org/ola) a Szervezet központi jogi szolgáltatója. Hozzájárul a nemzetközi közjog és kereskedelmi jog progresszív fejlesztéséhez és kodifikációjához. Főbb kötelezettségei között az OLA: jogi tanácsokat ad a főtitkárnak, a Titkárság főosztályainak és hivatalainak, az ENSZ fő- és alárendelt szerveinek a nemzetközi köz- és magánjog területén; tartalmi és titkársági funkciókat is végez jogi szervek részére, amelyek nemzetközi közjoggal, a tengerjoggal és nemzetközi kereskedelmi joggal foglalkoznak; és
32
a főtitkárra, mint a multilaterális szerződések letéteményesére ruházott funkciókat is ellát. Az OLA foglalkozik a nemzetközi békéhez és biztonsághoz kapcsolódó jogi kérdésekkel; az ENSZ státuszához, privilégiumaihoz és mentelmi jogához kapcsolódó jogi kérdésekkel; és a tagállamok mandátumaihoz és képviseletéhez kapcsolódó jogi kérdésekkel; tervezeteket készít nemzetközi egyezményekre és megállapodásokra, az ENSZszervek és konferenciák eljárási szabályzataira és más jogi okiratokra; jogi szolgáltatásokat és tanácsadást nyújt a nemzetközi magán- és közigazgatási jog kérdéseiben, és az ENSZ határozatai és szabályozásai tekintetében. Afrikai Különleges Tanácsadó Hivatala (OSAA) Különleges tanácsadó: Cheick Sidi Diarra úr(Mali) Az Afrikai Különleges Tanácsadó Hivatalát (Office of the Special Adviser on Africa – OSAA – www.un.org/africa/osaa) 2003-ban hozták létre. Az OSAA fokozza Afrika fejlesztésének és biztonságának támogatását képviseleti és elemző munkáján keresztül; segíti a főtitkárt abban, hogy javítsa az ENSZ-rendszer afrikai támogatásának következetességét és koordinációját; továbbá globális szinten segíti az Afrikával foglalkozó kormányközi tárgyalásokat, különösképp az új afrikai fejlesztési partnerséget (NEPAD – New Partnership for Africa’s Development). Az OSAA-nak vezető szerepe van az Afrikára és a NEPAD-ra vonatkozó jelentések előkészítésében. A Hivatal hívja össze a főosztályközi Afrikai Ügyek Munkacsoportját, hogy javítsa az ENSZ támogatások összhangját Afrikában. A Gyermekek és Fegyveres Konfliktusok Főtitkári Különleges Képviselőjének Hivatala (SRSG/CAAC) Különleges képviselő: Radhika Coomaraswamy asszony (Sri Lanka) A Gyermekek és Fegyveres Konfliktusok Főtitkári Különleges Képviselőjének Hivatala (Office of the Special Representative for Children and Armed Conflict – www.un.org/children/conflict) a fegyveres konfliktusok által sújtott minden gyermek jogait védi és előmozdítja azokat. A különleges képviselő a konfliktusok által sújtott fiúk és lányok jóléte és védelme morális és független szószólója. Partnerekkel dolgozva ötleteket és módszereket javasol, amelyek fokozzák a védelmet; képviseli, fokozza a tudatosságot és kiemelkedő szerepet nyújt a jogok és a védelem kérdéseinek; humanitárius és diplomáciai kezdeményezéseket végez, hogy megkönnyítse a fegyveres konfliktusban lévő gyermekek érdekében a terepen tevékenykedők munkáját. Legkevésbé Fejlett Országok, Szárazföldbe Zárt Országok Szigetországok Főképviselőjének Hivatala (UN-OHRLLS)
és
Fejlődő
Kis
Főtitkárhelyettes, Legkevésbé Fejlett Országok, Szárazföldbe Zárt Országok és Kis Szigetországok főképviselője: Cheick Sidi Diarra úr (Mali) A Legkevésbé Fejlett Országok, Szárazföldbe Zárt Országok és Fejlődő Kis Szigetországok Főképviselőjének Hivatalát (Office of the High Representative for the Least Developed Countries, Landlocked Developing Countries and Small Island Developing States - UNOHRLLS - www.un.org/ohrlls) a Közgyűlés 2001-ben hozta létre, hogy segítse a legkevésbé fejlett országok évtizedének (2001-2010) brüsszeli nyilatkozata és akcióprogramja 33
megvalósítására vonatkozó nemzetközi támogatás mobilizálását. Támogatja a főtitkárt abban, hogy biztosítsa a nemzetközi támogatás teljes mobilizációját és koordinációját a brüsszeli akcióprogram és számos más kapcsolódó nemzetközi kötelezettség hatékony végrehajtása érdekében. A Hivatal azért is tevékenykedik, hogy biztosítsa a fejlődő kis szigetországok fenntartható fejlődésével foglalkozó 1994-es barbadosi akcióprogramot, valamint a barbadosi program végrehajtásával foglalkozó 2005-ős mauritiusi stratégiát. A Hivatal segíti ezeknek a programoknak az ENSZ-rendszeren belüli koordinációját, támogatja a Gazdasági és Szociális Tanácsot és a Közgyűlést az előrehaladás felmérésében. Előmozdítja ezeket az országokat érintő kérdések globális tudatosságát az ENSZtestületekkel, a civil társadalommal, a médiával, a tudományos közélettel és az alapítványokkal partnerségben. Leszerelési Ügyek Hivatala (UNODA) Leszerelési főképviselő: Sergio de Queiroz Duarte úr (Brazil) A főtitkár azon törekvései részeként, hogy új lendületed adjon az ENSZ leszerelési programjának, a Leszerelési Ügyek Hivatala (Office of Disarmament Affairs – UNODA – www.un.org/disarmament) a nukleáris leszerelésért és az atomsorompóért dolgozik, valamint más tömegpusztító fegyverekre vonatkozó leszerelési intézkedések megerősítéséért, beleértve a vegyi és biológiai fegyvereket. Támogatja a hagyományos fegyvereknek, kiváltképp a kézi fegyvereknek – a jelenlegi konfliktusok kedvelt fegyvereinek – a leszerelését. Működési területére tartozik: fegyverek begyűjtésére és felhalmozására vonatkozó menedzsment programok; átláthatóság katonai ügyekben; beleértve a Hagyományos Fegyverek ENSZregiszterét és a katonai kiadásokra vonatkozó szabványosított jelentések; a korábbi harcosok leszerelése és a civil társadalomba történő újraintegrálása; a taposó aknák korlátozása és végezetül leszerelése. Az UNODA érdemi és szervezési segítséget nyújt a leszerelés területén kialakítandó normák kidolgozásában a Közgyűlésnek, és annak Első Bizottságának, a Leszerelési Bizottságnak, a Leszerelési Konferenciának és más testületeknek. Ösztönzi a regionális leszerelési erőfeszítéseket, beleértve az atomfegyvermentes övezeteket, valamint a regionális és subregionális átláthatósági megoldásokat. Az UNODA támogatja az ENSZ leszerelési erőfeszítéseivel foglalkozó oktatási kezdeményezéseket. Költségvetés Az ENSZ rendes költségvetését a Közgyűlés hagyja jóvá kétéves időszakra. A költségvetést eredetileg a főtitkár nyújtja be, amelyet az Igazgatási és Költségvetési Kérdések Tanácsadó Bizottsága (Advisory Committee on Administrative and Budgetary Questions - ACABQ) vizsgál meg. A Tanácsadó Bizottság 16 szakértőből áll, akiket a kormányok javasolnak és a Közgyűlés választ meg, azonban szakértői minőségben dolgoznak. A programokkal kapcsolatos szempontokat a Program és Koordinációs Bizottság (Committee for Programme and Coordination) tekinti át, amely 34 tagú, a tagokat a Közgyűlés választja és a kormányaik nézeteit képviselik. A költségvetés a Szervezet fő prioritásait tükrözi, amint azokat a stratégiai kerettervben meg vannak határozva mindenegyes kétéves időszakra. A kétéves időszak folyamán az elfogadott költségvetést a Közgyűlés módosíthatja a változó körülményeknek megfelelően. A költségvetés pénzügyi alapjainak fő forrása a tagállamok tagdíj-hozzájárulása. Ezt egy bizonyos besorolás szerint vetik ki, amelyet a Közgyűlés határoz meg a Tagdíjbizottság (Committee on Contributions) javaslata alapján, amely 18 tagú, akik személyes 34
minőségükben szolgálnak, akiket a Közgyűlés választ ki az Igazgatási és Költségvetési (ötödik) Bizottság ajánlása alapján. A besorolás a tagállamok fizetőképességén alapul. Ezt úgy határozzák meg, hogy figyelembe veszik viszonylagos részesedésüket a világ teljes nemzeti össztermékében, ezt kiigazítják számos más tényező figyelembevételével, beleértve az egy főre jutó jövedelmüket. A tagdíjbizottság minden harmadik évben felülvizsgálja a hozzájárulások mértékét a legutóbbi nemzeti jövedelem statisztika tükrében, hogy biztosítsa az igazságos és pontos kivetést. Van egy meghatározott maximum, amely bármely tagállam esetében a költségvetés 22 százaléka. Az ENSZ kétéves költségvetése, 2010-2011 1. Átfogó politikai vezetés, irányítás és koordináció 2. Politikai ügyek 3. Nemzetközi igazságszolgáltatás és jog 4. Nemzetközi fejlesztési együttműködés 5. Regionális fejlesztési együttműködés 6. Emberi jogok és humanitárius ügyek 7. Tájékoztatás 8: Általános fenntartási szolgáltatások 9. Belső felügyelet 10. Közösen finanszírozott tevékenységek és speciális kiadások 11. Tőkeberuházások 12. Biztonság és védelem 13. Fejlesztési számla 14. Személyzeti kiadások Összesen:
777 439 800 1 248 438 400 96 855 200 526 456 100 526 456 100 301 937 600 186 707 400 577 969 100 39 438 800 125 248 200 61 265 500 239 288 500 23 651 300 517 021 500 5 156 029 100
A 2010-2011-es időszakra elfogadott rendes költségvetés 5 156 029 100 dollárt tesz ki, beleértve a speciális politikai missziókat, amelyeket várhatóan meghosszabbítanak vagy elfogadnak a két év folyamán. Az ilyen missziók – amelyeket a Biztonsági Tanács és/vagy a Közgyűlés bíz meg – költségvetése a 2000. évi 100,9 millió dollárról 2010-2011-re 1 milliárd dollárra növekedett. A költségvetés tartalmazza az ENSZ-programok költségeit is olyan területeken, mint a fejlesztés, a közvélemény tájékoztatása, emberi jogok és humanitárius ügyek. A rendes költségvetés nem tartalmazza a békefenntartó műveleteket vagy a nemzetközi törvényszékeket, amelyeknek saját külön költségvetésük van. A nemzetközi törvényszékek és a békefenntartó műveletek költségeit illetően a tagállamokra külön kivetést alkalmaznak. A Szervezet rendes költségvetésének a pénzügyi helyzete 2010. október 5-én javulást mutatott az előző évhez képest. A kivetett, de nem fizetett hozzájárulások, 787 millió dollárt tettek ki, 43 millió dollárral kevesebbet, mint az előző évben. Ugyanakkor a 20102011-es költségvetés kevesebb, mint egy százalékos növekedést mutatott a 2008-2009. évi költségvetéshez képest. Az elfogadott globális békefenntartási erőforrások a 2001-2002. évi 2,8 milliárd dollárról a 2010-2011-re 7,3 milliárd dollárra növekedtek, jóllehet ez utóbbi összeg egészében véve kevesebb, mint a 2009-2011-re elfogadott 8 milliárd dollár. A növekedés főleg a katonai és rendőri személyzet közel 200 százalékos növekedésének az eredménye, a 2001-2002. évi 38 100-ról megközelítően 111 300-ra 2010-2011-ben. Ugyanazon időszak alatt a missziók polgári személyzete csak 67 százalékkal növekedett, megközelítően 16 800ról 28 100-ra. Az ENSZ misszió a Kongói Demokratikus Köztársaságban és az ENSZ-Afrikai Unió hibrid missziója Darfurban használja a 2010-2011-es költségvetés nagy részét: 3,2 milliárd dollárt. (Érdemes megjegyezni azt a tényt, hogy az ENSZ békefenntartására évente költött összeg kevesebb, mint a világ éves katonai kiadásainak - több mint 1 trillió dollárnak – az egy százaléka.) A békefenntartási költségvetést a Közgyűlés fogadja el a július 1-jével kezdődő egy évre. A Közgyűlés arányosan felosztja a költségeket a békefenntartásra alkalmazható
35
speciális kivetési skála szerint. Ez a skála számításba veszi a tagállamok viszonylagos gazdasági jólétét, a Biztonsági Tanács állandó tagjai azonban nagyobb részt fizetnek sajátos felelősségük miatt a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában. A kivetett hozzájárulások befizetésének a késése hatással van a tagállamoknak történő visszatérítésre, amelyek csapatokkal, eszközökkel és logisztikai támogatással járulnak hozzá a békefenntartáshoz. A befizetetlen kivetett hozzájárulások a békefenntartó műveletekhez 2010 októberére elérték a közel 3,2 milliárd dollárt. (Ugyanabban a hónapban közel 50 millió dollár kivetett hozzájárulás nem volt befizetve a nemzetközi törvényszékek esetében, valamint mintegy 84 millió dollár a központi épület régóta esedékes renoválására.) Az ENSZ-alapoknak, hivataloknak és programoknak is – köztük például az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) – külön költségvetésük van. Forrásaik nagy részét a kormányok önkéntes hozzájárulásai biztosítják, egy része pedig személyektől és intézményektől is jön. Az ENSZ szakosított intézményeinek is – mint például az UNESCO és a WHO - külön költségvetése van, amelyet az államok önkéntes hozzájárulásai egészítenek ki.
Az ENSZ szervezeteinek a rendszere Az ENSZ szervezeteinek a rendszerét4 (www.unsystem.org) az ENSZ-szervezetek családja alkotja. Ide tartozik a Titkárság, az ENSZ-alapok és –programok, a szakosított intézmények és egyéb kapcsolódó szervezetek5. Az alapok, hivatalok és programok a Közgyűlés alárendelt szervezetei. A szakosított intézmények, amelyeket speciális egyezmények kötnek az ENSZ-hez, a Gazdasági és Szociális Tanácsnak és/vagy a Közgyűlésnek jelentenek. A kapcsolódó szervezetek – beleértve az IAEA-t és a Kereskedelmi Világszervezetet – speciális területekkel foglalkoznak, saját jogalkotó testületük és költségvetésük van. Az ENSZ-rendszer családtagjai együttesen a kulturális, gazdasági, tudományos és szociális élet valamennyi területével foglalkoznak. Az ENSZ-rendszer első számú vezetőinek a koordinációs testülete (United Nations System Chief Executives Board for Coordination – CEB – www.unsystemceb.org) az ENSZ-rendszer legmagasabb szintű koordinációs mechanizmusa. A főtitkár az elnök, tagjai az ENSZ-rendszer főbb részeinek a vezetői. Célja az ENSZ-rendszer tevékenységének az összehangolása a tagállamok közös céljai elérése érdekében. Évente kétszer ülésezik, munkáját egy magas szintű programbizottság és egy magas szintű menedzsment bizottság segíti. A CEB 28 tagja: ENSZ, FAO, IAEA, ICAO, IFAD, ILO, IMF, IMO, ITU, UNCTAD, UNDP, UNEP, UNESCO, UNFPA, UN-HABITAT, UNHCR, UNICEF, UNIDO, UNODC, UNRWA, UNWTO, UPU, WFP, WHO, WIPO, WMO, Világbank és WTO. Programok és alapok, kutató és képző intézetek és egyéb intézmények Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) Az 1964-ben állandó kormányközi intézményként és a Közgyűlés alárendelt szerveként létrehozott ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (United Nations Conference on Trade and Development – UNCTAD - www.unctad.org) az ENSZ legfontosabb pontja a kereskedelem és a fejlődés, valamint a kapcsolódó pénzügyi, beruházási, technológiai, és fenntartható fejlődési kérdések integrált kezelésének. Az UNCTAD fő célja a fejlődő Az ENSZ szervezeteinek a rendszerét röviden ENSZ-rendszernek is nevezzük, amint e honlapon ez általános. Az ENSZ szervezetei rendszerének magyar nyelvű ábrája itt érhető el: http://www.menszt.hu/tudnivalok_az_egyesult_nemzetek_szervezeterol/az_ensz_szervezete 4 5
36
országok és az átalakulásban lévő gazdaságok segítése, hogy a kereskedelmet és a befektetést motorként használják a fejlődésre, a szegénység csökkentésére és a világgazdaságba való integrációra. Három fő területen tevékenykedik: kutatás és elemzés; konszenzus kialakítása kormányközi tárgyalásokon keresztül; és szakmai együttműködési projektek végrehajtása különféle partnerekkel. Hozzájárul a fejlődő országokkal és a világgazdasággal kapcsolatos felmerülő kérdések nemzetközi vitájához fontos jelentésekkel, szakmapolitikai összefoglalókkal és anyagokkal a nemzetközi találkozókon. Az UNCTAD legmagasabb szintű döntéshozó testülete a miniszteri konferenciája, amelyen a szervezet 193 tagállama megvitatja a nemzetközi gazdasági kérdéseket, és az UNCTAD feladatait. A legutóbbi – tizenkettedik – konferencia 2008-ban különös hangsúlyt fektetett az árupiacokra, és arra az igényre, hogy rávilágítsanak a nemzetközi árukereskedelem és a nemzeti fejlesztés, kiváltképp a szegénység csökkentése közötti kapcsolatokra. Az UNCTAD központja Genfben van, 510 munkatársa van és az éves rendes költségvetése megközelítőleg 70 millió dollár. Szakmai együttműködési tevékenységeit, amely mintegy 36 millió dollárt tesz ki, költségvetésen kívüli forrásokból finanszírozzák. Több mint 250 szakmai segítségnyújtási projekt van folyamatban mintegy 100 országban. Az UNCTAD főbb publikációi: Trade and Development Report, World Investment Report, Economic Development in Africa Report, Least Developed Countries Report, UNCTAD Handbook of Statistics, Information Economy Report, és Review of Maritime Transport Főtitkár: Dr. Supachai Panitchpakdi úr (Thaiföld) Központ: Palais des Nations, CH-1211 Geneva 10, Switzerland Tel: (41-22) 917-5809; Fax: (41-22) 917-0051; Email:
[email protected]
Az ENSZ és a Nobel-békedíj Az ENSZ-család és társai számos alkalommal kapták meg a Nobel-békedíjat a világbékéjének az ügyéhez való hozzájárulásuk elismeréseként. Az ENSZ-hez kapcsolódó Nobel-békedíjasok listája a Szervezet megalakulása óta az alábbiakat tartalmazza: Cordell Hull – az Egyesült Államok külügyminisztere, az ENSZ létrehozásának kiemelkedő résztvevője (1945). Lord John Boyd Orr - az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) alapító főigazgatója (1949). Ralph Bunche – az ENSZ Gyámsági Igazgatója, az ENSZ Palesztin Bizottságának elsőszámú titkára, a közel-keleti tárgyalási erőfeszítések vezetője (1950). Léon Jouhaux – Nemzetközi Munkaügyi Szervezet alapítója (1951). Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (1954) Lester Bowles Pearson – az ENSZ Közgyűlés elnöke 1952-ben, a szuezi konfliktus befejezése és a közel-keleti kérdés megoldása érdekében az ENSZ-en keresztül tett próbálkozása miatt részesült elismerésben (1957). Dag Hammarskjöld főtitkár – az összesen két poszthumusz kitüntetés egyike (1961). Az ENSZ Gyermekalapja (1965) Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (1969) Sean McBride– az ENSZ namíbiai főbiztosa, az emberi jogok előmozdítója (1974) Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (1981) Az ENSZ Békefenntartó Erői (1988) Az ENSZ és főtitkára, Kofi A. Annan (2001) Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és főigazgatója, Mohamed ElBaradei (2005) Klímaváltozási Kormányközi Testület (IPCC) és Albert Arnold (Al) Gore Jr., az Egyesült Államok korábbi alelnöke (2007). A lista nem tartalmaz számos Nobel-díjast, akik szorosan együttműködtek az ENSZ-szel, vagy közös céljaik voltak vele a békéhez történő hozzájárulásuk során.
37
Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC) A Nemzetközi Kereskedelmi Központ (International Trade Centre– ITC - www.intracen.org) a Kereskedelmi Világszervezet és az ENSZ közös ügynöksége. A kisvállalatok export sikerének fejlesztési partnereként az ITC abban segíti a fejlődő és az átalakuló országokat, hogy az exporton keresztül fenntartható fejlődést érjenek el. Az ITC-nek két kölcsönösen egymást erősítő funkciója van. A WTO-val való kapcsolata azzal a szereppel ruházza fel az ITC-t, hogy segítse ügyfeleit a WTO keretében létrehozott lehetőségek kihasználásában. Az ENSZ fejlesztési ügynökségeként az ITC szerepe a millenniumi fejlesztési célok megvalósításának előmozdítása. Az ITC költségvetése két részből áll: a rendes költségvetés, amelyet a WTO és az ENSZ biztosít egyenlő mértékben, valamint a költségvetésen kívüli alapok, amelyeket az adományozók önkéntes hozzájárulásai biztosítanak. Költségvetésen felüli kiadásokban mérve 2009-ben a nettó projekt kiadás 33,3 millió dollárról 34,6 millió dollárra nőtt, regionálisan strukturált megoldásokra és globális közjavakra koncentrálva. A szervezet prioritása mintegy 101 olyan ország szükségleteinek a kielégítése, mint a legkevésbé fejlett országok, szárazföldbe zárt országok és fejlődő kis szigetországok és a Szub-szaharai Afrika. 2009-ben az összkiadás ezeken a területeken 15,2 millió dollár volt. Az ITC központjában mintegy 280 munkatárs van, továbbá 800 konzultáns a terepen. Ügyvezető igazgató: Patricia Francis asszony (Jamaica) Központ: Palais des Nations, CH-1211 Geneva 10, Switzerland Tel: (41-22) 730-0111; Fax: (41-22) 733-4439; Email:
[email protected]
Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) Az ENSZ Fejlesztési Programja (United Nations Development Programme – www.undp.org) vezeti az ENSZ globális fejlesztési hálózatát. Több mint 160 országban tevékenykedve a UNDP szerte a világon azon dolgozik, hogy segítse az országokat fejlesztési céljaik elérésében. Feladata az országokkal történő együttműködés a szegénység csökkentése, a demokratikus kormányzás elősegítése, a válságok megelőzése és azokból való kilábalás, a környezet védelme és az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében. A UNDP hálózata annak biztosítására törekszik, hogy a fejlődő országok a Millenniumi Fjlesztési Célok elérése érdekében hozzáférjenek az erőforrásokhoz és a tudáshoz. Az UNDP-t 36 tagú Igazgatóság irányítja, amelyben mind a fejlődő, mind a fejlett országok képviselve vannak. Főbb kiadványa, az évente publikált Jelentést az emberi fejlődésről (Human Development Report) fontos fejlesztési kérdésékre koncentrál, valamint mérési eszközökről, újító elemzésekről és szakpolitikai javaslatokról gondoskodik. A UNDP-t teljes mértékben a tagállamok önkéntes hozzájárulásaiból finanszírozzák; éves költségvetése megközelítőleg 5 milliárd dollár. Adminisztrátor: Helen Clark asszony (Új-Zéland) Központ: 1 UN Plaza, New York, NY 10017, USA Tel: (1-212) 906-5000; Fax: (1-212) 906-5364 ENSZ-önkéntesek (UNV) Az ENSZ-önkéntesek (United Nations Volunteers – www.unv.org) programja az ENSZrendszer önkéntes szervezete, amely több mint 130 országban támogatja a békét, a segélyezési és fejlesztési kezdeményezéseket. A Közgyűlés 1970-ben hozta létre, az ENSZ fejlesztési Programja igazgatja, a UNDP/ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA)
38
Az ENSZ-et támogató világ Az egész ENSZ-családnak haszna származik a helyi szervezetek és mozgalmak energiájából és lelkesedéséből, hogy az ENSZ Alapokmányának magas eszméit segítsék gyakorlati formába önteni. Az ENSZ-nek haszna származik a civil társadalom különféle tagjainak a partnerségéből, beleértve az üzleti és szakszervezeti közösségeket, valamint a nemzetközi jótékonysági szervezeteket, továbbá az élet minden területéről jövő prominens személyiségek támogatását. A gyermekek „Trick-or-Treat for UNICEF” mozgalmától (gyűjtés a UNICEF számára – a szerk.) a mintegy 5 000 UNESCO-klub oktatási tevékenységéig több mint 120 országban, a sok ezer NGO-ig, az emberek világszerte segítik az ENSZ-t, hogy a világot egy jobb hellyé tegyék. ENSZ-társaságok. Az ENSZ Alapokmányának kezdő szavaitól „Mi a népek…” megihletve 1946-ban, egy évvel magának az ENSZ-nek a megalakulása után, megszületett a „népi mozgalom az ENSZ-ért”. A több mint 100 országban működő ENSZ-társaságok az emberek százezreinek az erejét és energiáját viszik az ENSZ Alapokmányának céljait és elveit támogató globális hálózatba. Nem kormányzati szervezetek. Az ENSZ Társaságok Világszövetsége (WFUNA www.wfuna.org) csak egy a nem kormányzati szervezetek ezrei közül, amelyek az ENSZ ügye hívéül szegődtek – beleértve mintegy 3 294 NGO-t konzultatív státusszal a Gazdasági és Szociális Tanácsnál, és több mint 1 549 NGO-t erős információs programmal, amelyek partnerként dolgoznak az ENSZ Tájékoztatási Főosztályával. Az NGO-k az ENSZ napirendjén szereplő kérdések széles körével foglalkoznak, beleértve a békeépítést, leszerelést, világűrrel kapcsolatos kérdéseket, AIDS-t, malária megakadályozását, mezőgazdaságot, élelmiszer segélyt, fenntartható fejlődést, információs és kommunikációs technológiát, katasztrófák csökkentését, elsivatagosodást, emberi jogokat, a globális kábítószer-problémát, és a környezetet – csak néhányat megnevezve. Globális szerződés (Global Compact). Több mint 7 700 résztvevő, beleértve több mint 5 300 üzleti vállalkozást, valamint nemzetközi és nemzeti szakszervezeteket, továbbá civil társadalmi szervezetek százait 130 országban együttműködnek az ENSZ-szel az egyetemesen elfogadott elvek előmozdításáért az emberi jogok, a munka és a környezet területén. Közösségi jótékonysági szervezetek. Az ENSZ Alapítvány (United Nations Foundation) a számos közösségi jótékonysági szervezetek egyike, amelyek támogatják az ENSZ munkáját. 1998-ben alapították a vállalkozó/filantrópus Ted Turner – akit Ban Ki Mun a millenniumi fejlesztési célok ügyvédjének nevezett - történelmi 1 milliárd dollár ajándékával az ENSZ ügyének és tevékenységének támogatására. Az ENSZ Nemzetközi Partnerségi Alapja (United Nations Fund for International Partnership - UNFIP) együttműködve az ENSZ-szel koordinálja, irányítja és felügyeli az alapítvány hozzájárulásait.
Igazgatóságának jelent, a UNDP nemzeti irodáin keresztül tevékenykedik. Önkéntesekre épülő programként az UNV egyedülálló az ENSZ-családban, és méreteiben is, mint nemzetközi vállalkozás. Segíti az ágazati és közösségi fejlesztési projekteket, a humanitárius segélyakciókat, a menekültek védelmét, valamint az emberi jogok és a demokrácia előmozdítását. Minden évben több mint 7 500 önkéntest mozgósít. Az önkéntesek mintegy 80 százaléka fejlődő országokból jön, és több mint 30 százaléka a saját országból. A UNV költségvetése 2008-2009-ben 427 millió dollárra nőtt viszonyítva az előző két év 367 milliójához. Finanszírozását a UNDP, partner ENSZ-ügynökségek és a támogatók hozzájárulásai a UNV Speciális Önkéntes Alaphoz biztosítják. Ügyvezető koordinátor: Flavia Pansieri asszony (Olaszország) Központ: Hermann-Ehlers-Str. 10, 53113 Bonn, Germany Tel: (49-228) 815-2000; Fax: (49-228) 815-2001; Email:
[email protected]
39
ENSZ Tőkefejlesztési Alap (UNCDF) Az ENSZ Tőkefejlesztési Alapja (United Nations Capital Development Fund - www.uncdf.org) az ENSZ tőkeberuházási ügynöksége a világ 49 legkevésbé fejlett országában. Új lehetőségeket teremt a szegény emberek és közösségeik számára, hogy fokozottan hozzáférhessenek a mikrófinanszírozáshoz és a befektetési tőkéhez. A UNCDF Afrikára és Ázsia legszegényebb országaira összpontosít, különleges kötelezettséget vállalva a konfliktusból és válságból kiemelkedő országok esetében. Alaptőkét – pénzsegélyek és kölcsönök – és szakmai támogatást biztosít, hogy segítse a mikrófinanszírozó intézményeket minél több szegény háztartás és kisvállalkozás elérésében. Segíti a helyi kormányokat is a tőkebefektetések finanszírozásában – vízvezeték rendszerek, betorkolló utak, iskolák, öntözési tervek – amelyek javítják a szegények életét. A UNCDF által támogatott mikrofinanszírozó intézmények ügyfeleinek több mint 50 százaléka nő. Valamennyi UNCDF támogatás nemzeti rendszereken keresztül érkezik a segélyekre vonatkozó 2005-ös párizsi nyilatkozatnak megfelelően. A UNCDF programokat úgy tervezik, hogy ösztönözze a nagyobb befektetéseket a magánszektorból, a fejlesztési partnerektől és a nemzeti kormányoktól. A UNCDF-et a Közgyűlés alapította 1966-ban, központja New Yorkban van, a UNDP-hez kapcsolódó autonóm ENSZ-szervezet. 2009-ben az Alap összes bevétele 40 millió dollár körül volt. Az Alap mérlege az évvégén megközelítően 53 millió dollár volt. A UNCDF-nek 150 alkalmazottja van. Ügyvezető titkár: David Morrison (Kanada) Központ: 2 UN Plaza, New York, NY 10017, USA Tel.: (1-212) 906-6565; Fax: (1-212) 906-6479; E-mail:
[email protected] Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) Az 1972-ben alapított ENSZ Környezetvédelmi Programja (United Nations Environment Programme – www.unep.org) vezető szerepet játszik és ösztönzi az együttműködést a környezetvédelemben – lehetővé téve, hogy a nemzetek és népek javítsák életminőségüket anélkül, hogy a jövő generációiét veszélyeztetnék. A környezet területén a legfontosabb ENSZ-intézményként az UNEP dolgozza ki a globális környezeti napirendet, az ENSZrendszerben támogatja a fenntartható fejlődés környezeti dimenziójának megvalósítását, továbbá a globális környezet hivatalos szószólójaként tevékenykedik. 2010-2013 folyamán a UNEP hat prioritásra összpontosít: éghajlatváltozás: az országok – kiváltképp a fejlődő országok – azon képességének erősítése, hogy az éghajlatváltozásra adott válaszaikat integrálják a nemzeti fejlesztési folyamatokba; ökoszisztéma-menedzsment: annak biztosítása, hogy az országok holisztikusan („összefüggő egészként”) menedzseljék a földet, a vizet és az élő erőforrásokat úgy, hogy az megőrzéshez és fenntartható használathoz vezessen; környezetvédelmi kormányzás: annak biztosítása, hogy a környezetvédelmi kormányzás és kölcsönhatások nemzeti, regionális és globális szinten erősödjenek a környezeti prioritások kezelése érdekében; ártalmas anyagok és veszélyes hulladékok: a környezetre és az emberekre történő hatásának minimalizálása; katasztrófák és konfliktusok: környezeti okok és természeti vagy ember által okozott katasztrófák következményei által az emberi jólét veszélyeztetésének minimalizálása; erőforrás hatékonyság: annak biztosítása, hogy a természeti erőforrások előállítása, feldolgozása és fogyasztása környezetileg fenntarthatóbb módon történjék. A UNEP feladatait és prioritásait a Kormányzó Tanács – a Közgyűlés által, a méltányos regionális képviselet figyelembevételével megválasztott 38 kormányképviselőből 40
álló testület – határozza meg. A 2010-2011-re elfogadott költségvetése 495 millió dollár. A UNEP fő önkéntes finanszírozási mechanizmusa a Környezeti Alap. További pénzalapok az ENSZ rendes költségvetéséből, valamint a UNEP által mobilizált vagyonkezelői alapok formájában vagy elkülönített hozzájárulásokból származnak. A UNEP-nek globálisan megközelítőleg 1 000 főnyi személyzete van. Ügyvezető igazgató: Achim Steiner úr (Németország) Központ: United Nations Avenue, Gigiri, P.O. Box 30552, 00100, Nairobi, Kenya Tel: (254-20) 762-1234; Fax: (254-20) 762-4489, 4490; Email:
[email protected] Az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) A Közgyűlés kezdeményezésére 1969-ben alapított ENSZ Népesedési Alapja (United Nations Population Fund – UNFPA - www.unfpa.org ) a fejlődő országoknak és az átalakuló gazdaságoknak nyújtandó népesedési támogatás legnagyobb nemzetközileg finanszírozott forrása. Kérésükre segíti az országokat a reproduktív egészségügy és - egyéni választás alapján - a családtervezési szolgáltatások javításában, valamint a fenntartható fejlődés érdekében a népesedéspolitika kialakításában. A Közgyűlés alárendelt szerve, és ugyanaz a Igazgatósága, mint az UNDP-nek. Központja New Yorkban van, 129 hivatalból álló globális hálózattal rendelkezik, 2009-ben 155 ország, térség és terület fejlesztési prioritásait támogatta. Bevétele összesen 783,1 millió dollár volt, beleértve 469,4 milliót kormányoktól és magán adományozóktól származó önkéntes hozzájárulásokból. Ugyanebben az évben a UNFPA 160,9 millió dollárt biztosított a reproduktív egészségügy támogatására – beleértve a biztonságos anyaságot, családtervezést és a nemi egészségügyet – hogy finomítsák a serdülőkori reproduktív egészségügy kezelését, csökkentsék anyasági rokkantságot, mint például a szülési fisztula (fekély), foglalkozzanak a HIV/AIDS-szel, és gondoskodjanak segélyezésről vészhelyzetekben. A UNFPA 94,6 millió dollárt biztosított népesedési és fejlesztési stratégiákra. Szintén 2009-ben 46,3 millió dollárt biztosított a nemek közti egyenlőségre és a nők felemelkedésére. A UNFPA decentralizálta programjait, hogy munkatársait közelebb vigye azokhoz az emberekhez, akiket szolgál. Az 1 119 fős személyzetének több mint 80 százaléka regionális, szubregionális vagy országos szintű hivatalokban dolgozik. Ügyvezető igazgató: Babatunde Osotimehin úr (Nigéria) Központ: 220 East 42nd Street, New York, NY 10017, USA Tel: (1-212) 297-5000; Az ENSZ Emberi Települések Programja (UN-HABITAT) Az 1978-ban alapított ENSZ Emberi Települések Programja (United Nations Human Settlements Programme – UN-HABITAT - www.unhabitat.org) a fenntartható emberi településfejlesztést támogatja annak szószólójaként, politikaformáláson, kapacitásépítésen és az ismeretek bővítésén keresztül, valamint a kormányok és a civil társadalom közötti partnerség erősítésén keresztül. A UN-HABITAT felelős a világ segítéséért, hogy elérjék a millenniumi fejlesztési célok azon kitűzését, hogy 2020-ra javítják az életét a legalább 100 millió nyomornegyedben élő embernek, és felére csökkentik azoknak a számát, akik nem jutnak fenntartható módon egészséges ivóvízhez és alapvető köztisztasági ellátáshoz. A Program partnerségben dolgozik más ügynökségekkel, kormányokkal, helyi hatóságokkal, az NGO-kkal és a magánszektorral. Technikai programjai és projektjei olyan kérdésekre összpontosítanak, mint a nyomornegyedek feljavítása, a városi szegénység csökkentése, katasztrófa utáni újjáépítés, a városi víz és köztisztasági ellátás, valamint a hazai pénzügyi erőforrások mobilizálását lakások biztosítására. E programok többségét egyéb bilaterális támogató ügynökségekkel partnerségben valósítják meg.
41
A UN-HABITAT-ot egy 58 tagú Kormányzó Tanács irányítja. 2010-2011-re elfogadott kiadások összege 356,0 millió dollár, amelyből 310,9 millió dollárt (88 százalékot) tartalékolnak programokkal kapcsolatos tevékenységekre, míg a fennmaradó 45,1 millió dollár támogatási szolgáltatásokra és politikaformáló szervekhez kerül. A Programnak két vezető kiadványa van: a Global Report on Human Settlements, az emberi települési feltételek teljes áttekintése világszerte, és a State of the World’s Cities (A világ nagyvárosainak a helyzete). Ügyvezető igazgató: Joan Clos úr (Spanyolország) Központ: P.O. Box 30030, Nairobi 00100, Kenya Tel: (254-20) 762-3120; Fax: (254-20) 762-3477; Email:
[email protected] Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (Office of the High Commissioner for Refugees – UNHCR - www.unhcr.org) – amelyet 1951-ben hoztak létre, hogy segítse a több mint 1 millió embert, akik a második világháború után még mindig otthonától elszakítva voltak – eredetileg hároméves mandátuma volt, amelyet később ötévenként meghosszabbítottak 2003-ig, amikor is Közgyűlés a mandátumát „a menekült probléma megoldásáig” meghosszabbította. A UNHCR nemzetközi védelmet nyújt a menekülteknek, garantálva alapvető emberi jogaik tiszteletben tartását, beleértve azt a lehetőséget, hogy (politikai) menedékjogot kérjenek, valamint biztosítják, hogy senkit se küldhessenek önkéntelenül olyan országba, ahol oka van félni bűnvádi eljárástól. A UNHCR felügyeli, hogy a kormányok betartják-e a nemzetközi jogot, valamint rendkívüli és anyagi segítséget nyújt a gondozásában lévőknek, számos partnerrel együttműködve. Tartós megoldást keres a menekültek számára önkéntes hazatelepítéssel eredeti otthonukba, integrálással olyan országba, ahova először kértek menedékjogot, vagy egy harmadik országba történő letelepedéssel. 2010 végére a UNHCR mintegy 36,5 millió emberről gondoskodott, beleértve menekülteket, országukba visszatérőket, saját országuk határain belül „otthonukból elüldözötteket” (displaced) és hontalanokat. A UNCHR személyzetének, beleértve az ENSZ-önkénteseket, 86,7 százaléka a terepen dolgozik. Jelenleg mintegy 6 800 munkatárs van, akik több mint 118 országban dolgoznak, beleértve 900-at a genfi központban. A Főbiztosság két Nobel-békedíjat kapott 1954-ben, illetve 1981-ben. A UNHCR az ENSZ ügynökségrendszere keretében dolgozik, számos külső partnerrel működik együtt, beleértve kormányközi és önkéntes szervezeteket, valamint kormányokat is. Végrehajtó Bizottságának 79 tagállam a tagja. A UNHCR-t majdnem teljes mértékben önkéntes hozzájárulásokból finanszírozzák, amelynek 93,5 százaléka kormányoktól és kormányközi szervezetektől származik. További 3,5 százaléka közös alapba összegyűjtött finanszírozási mechanizmusokból jön, beleértve az ENSZ Központi Katasztrófa-elhárítási Alapját, és a megmaradó 3 százalék a magánszektorból jön. A Főbiztosság továbbá korlátozott mennyiségű támogatást kap az ENSZ rendes költségvetéséből is igazgatási költségekre. A UNHCR „természetbeni” hozzájárulásokat is elfogad, beleértve olyan segélyezési eszközöket, mint sátrak, orvosság, teherautók és légi szállítás. Költségvetése 2010-ben 3,2 milliárd dollár volt. Föbiztos: António Manuel de Oliveira Guterres úr (Portugália) Központ: Case Postale 2500, CH-1211 Geneva 2, Switzerland Tel: (41-22) 739-8111;
42
Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) Az ENSZ Gyermekalapját (United Nations Children’s Fund – UNICEF - www.unicef.org) 1946-ban hozták létre abból a célból, hogy rendkívüli élelmiszer és egészségügyi ellátást nyújtson a II. világháború által lepusztított országok gyermekeinek. Az Alap hosszú távú humanitárius és fejlesztési segítséget nyújt gyermekeknek és anyáknak a fejlődő országokban. Rendkívüli segélyalapból fejlesztési ügynökséggé fejlődött, amely valamennyi gyermeknek a túléléshez, védelemhez és fejlődéshez való jogát hivatott védeni. A UNICEF partnerségben dolgozik kormányokkal, a civil társadalommal és más nemzetközi szervezetekkel, hogy megakadályozza a HIV/AIDS terjedését és segíti a fertőzött gyermekeket és családokat, hogy méltóságteljes életet éljenek. A UNICEF támogatja a fiúk és lányok minőségi oktatását. Szószólója a gyermekeket védő környezetnek, kiváltképp vészhelyzetekben, hogy megakadályozza és reagáljon az erőszakra, a kizsákmányolásra és a visszaélésekre. A UNICEF Innocenti Kutatóközpontja Firenzében, Olaszországban segíti a gyermek jogairól szóló egyezmény végrehajtását valamennyi iparilag fejlett és fejlődő országban. Az UNICEF-et egy 36 ország delegáltjaiból álló Igazgatóság irányítja. Az UNICEF-nek több mint 9 000 alkalmazottja dolgozik több mint 150 országban és területen. Az alapot teljes mértékben önkéntes hozzájárulásokból támogatják; programköltségei 2009-ben 3,14 milliárd dollárt tettek ki. Jóllehet a legjelentősebb támogatás a kormányoktól jön (2009-ben 60 százalék), az UNICEF tekintélyes segítséget kap a magánszektortól és NGO-któl is – 916 millió dollár – továbbá mintegy 6 millió személytől is 36 Nemzeti Bizottságon keresztül. Az UNICEF 1965-ben Nobel-békedíjat kapott. A legfontosabb kiadványa A világ gyermekeinek helyzete (The State of the World’s Children), amelyet évente adnak ki. Ügyvezető igazgató: Anthony Lake úr (Egyesült Államok) Központ: UNICEF House, 3 United Nations Plaza, New York, NY 10017, USA Tel: (1-212) 326-7000; Fax: (1-212) 888-7465 Az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC) Az ENSZ 1997-ben létrehozott Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (United Nations Office on Drugs and Crime - UNODC - www.unodc.org) az illegális kábítószer és a transznacionális szervezett bűnözés elleni harc egyik globális vezetője. Elkötelezett az egészség, a biztonság és az igazságosság elérése mellett mindeni számára, továbbá jogi és szakmai segítséget nyújt a terrorizmus megelőzéséhez. Az összehangolt nemzetközi akciók és a törvényesség megerősítésére kiterjedő portfolióval missziójához tartozik: hiteles jelentések készítése kutatás és elemzés révén; szakmai segítségnyújtás államoknak a kábítószerekre, bűnözésre és terrorizmusra vonatkozó nemzetközi egyezmények ratifikálásához és végrehajtásához; ezekkel az egyezményekkel összhangban lévő hazai törvényhozás kifejlesztése; és igazságügyi tisztviselők képzése. Más fontos területek a megelőzés, kezelés és újraintegrálás, valamint a kábítószer-növényeket termelő farmereknek fenntartható alternatív megélhetés biztosítása. Ezeknek az intézkedéseknek a célja, hogy csökkentsék az illegális tevékenységek ösztönzőit, és foglalkozzanak a kábítószerekkel való visszaéléssel, a HIV/AIDS terjedésével és a kábítószerekhez kapcsolódó bűnözéssel. A UNODC-nek több mint 1 500 alkalmazottja van, akik 54 területi és projekt irodák hálózatában, valamint az összekötő irodákban New Yorkban és Brüsszelben dolgoznak. A 2008-2009-re vonatkozó kétéves költségvetéséhez a Közgyűlés 41 millió dollárt juttatott, amely 7,5 százaléka a UNODC teljes bevételének. 2009-ben önkéntes hozzájárulásként 214,2 millió dollárt ajánlottak fel. A 2008-2009-es kétéves költségvetési időszakra az összes önkéntes finanszírozás 491,6 millió dollárt tett ki.
43
Ügyvezető igazgató: Yury Fedotov úr (Orosz Föderáció) Központ: Vienna International Centre, Wagramerstrasse 5, P.O. Box 500, A-1400 Vienna, Austria Tel: (43-1) 26060-0; Fax: (43-1) 263-3389; Email:
[email protected] Az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Közel-Keleten (UNRWA) Az ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatalát a Közel-Keleten (United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East – UNRWA - www.unrwa.org) a Közgyűlés 1949-ben hozta létre, hogy a palesztin menekültek segélyezését végezze. 1950 májusában kezdte meg működését. Mivel a palesztin menekültproblémát nem oldották meg, mandátumát időszakonként megújítják; legutóbb 2011. június 30-ig hosszabbították meg. Az ügynökség gondoskodik az alapvető szolgáltatásokról – oktatás, egészségügy, segélyezés és szociális szolgáltatások – 4,8 millió regisztrált palesztin menekültnek a Közel-Keleten, beleértve mintegy 1,4 milliót, akik 58 menekülttáborban élnek Jordániában, Libanonban, Szíriában, valamint a Gáza övezetben és Ciszjordániában, beleértve Kelet-Jeruzsálemet. Mikrofinanszírozási programot menedzsel és infrastrukturális munkát is végez a hivatalosan kijelölt tábori területeken. 2000 óta a UNRWA gondoskodik a rendkívüli humanitárius segélyezésről, hogy csökkentse a folytatódó válság hatásait a legsebezhetőbb menekültek esetében a Gáza övezetben és Ciszjordániában. 2006 óta reagál a konfliktus által sújtott menekültek rendkívüli szükségleteire Libanonban. Az UNRWA műveleteit a gázai és az ammani (Jordánia) két központ támogatja. A főbiztost, aki közvetlenül a Közgyűlésnek jelent, segíti egy 23 tagú Tanácsadó Bizottság, amelynek tagjai: Ausztrália, Belgium, Dánia, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Egyiptom, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Japán, Jordánia, Kanada, Libanon, Németország, Norvégia, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Svédország, SzaúdArábia, Szíria és Törökország. Az Európai Unió, az Arab Liga és Palesztina megfigyelők. Az UNRWA több mint 30 000 főnyi helyi és 113 tagú nemzetközi személyzete van. Az ügynökség azonban csaknem teljes mértékben az adományozó országoktól jövő önkéntes hozzájárulásoktól függ rendes és rendkívüli műveletei esetében; a jelenlegi kétéves költségvetési szükségleteknek megközelítőleg 2,5 százalékát az ENSZ rendes költségvetése biztosítja. A legtöbb hozzájárulás készpénzben történik, bizonyos mennyiség viszont természetben, főleg élelmiszer a szűkölködő menekültek számára. Az UNRWA fő tevékenységeinek a költségvetése 2010-ben 863,9 millió dollárt tett ki, beleértve 262 millió dollárt projektekre. Főbiztos: Filippo Grandi úr (Olaszország) Központ (Gáza): Gamal Abdul Nasser Street, Gaza City, P.O. Box 61 Gaza City Tel: (972-8) 677-7333; Fax: (972-8) 677-7555 Központ (Amman, Jordánia): Bayader Wadi Seer, P.O. Box 140157, Amman 11814, Jordan Tel: (962-6) 580-8100; Fax: (962-6) 580-83352-6177; E-mail:
[email protected] Élelmezési Világprogram (WFP) Az Élelmezési Világprogram (World Food Programme – WFP - www.wfp.org) a világ legnagyobb humanitárius szervezete, az ENSZ első vonalbeli ügynöksége a globális éhínség elleni harcban. 1963-ban történt megalapítása óta a WFP a világ több mint 1,6 milliárdnyi legszegényebb emberét táplálta, és több mint 41,8 milliárd dollárt fektetett be fejlesztésbe és rendkívüli segélybe. Az évek során a Program az emberek százmillióihoz jutott el több mint 80 országban az élelmiszersegélyt felhasználva a rendkívüli szükségletek kielégítésére és a gazdasági és társadalmi fejlődés támogatására. Bármely adott időpontban a WFP-nek 30 hajója van a tengereken, 70 repülőgépe a levegőben és 5 000 teherautója az utakon
44
élelmiszert és más segítséget szállítva oda, ahol arra a legnagyobb a szükség. Globális iskolai étkeztetési kampányán keresztül a WFP napi élelmet biztosít közel 22 millió iskolás gyermeknek 60 országban. 2009-ben – amikor az éhező emberek száma több mind egy milliárdra nőtt a világon – a WFP példanélküli mennyiségű, 4,6 millió tonna élelmet szállított 101,8 millió embernek 75 országban. Ugyanabban az évben a világ rendkívüli élelmiszer segélyének közel 70 százalékáról gondoskodott. A Program történetében a legbonyolultabb rendkívüli műveletet hajtotta végre 2010 januárjában a katasztrofális Haiti földrengés után. Órákon belül élelmiszert juttatott nagyon veszélyes körülmények között lévő ezreknek. A WFP finanszírozása teljes mértékben nemzetek, privát adományozók és magánszemélyek önkéntes adományaiból származik. 2009-ben 4,2 milliárd dollárt gyűjtött össze. 10 200 főnyi személyzetének több mint 90 százaléka a terepen dolgozik. A WFP-t egy 36 tagú Igazgatóság irányítja. Szorosan együttműködik két római székhelyű testvérszervezettel, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetével és a Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alappal. A WFP több min 2 800 NGO-val társulva oszt élelmiszert. Ügyvezető igazgató: Josette Sheeran asszony (Egyesült Államok) Központ: Via C.G. Viola 68, Parco dei Medici, 00148 Rome, Italy Tel: (39-06) 65131; Fax: (39-06) 6590632; Email:
[email protected] Az ENSZ Interregionális Bűnügyi és Igazságügyi Kutató Intézete (UNICRI) Az ENSZ Interregionális Bűnügyi és Igazságügyi Kutató Intézete (United Nations Interregional Crime and Justice Research Institute – UNICRI - www.unicri.it) akcióorientált kutatást végez, tréningeket tart és szakmai együttműködési projekteket hajt végre. Támogatja a kormányokat és egészében véve a nemzetközi közösséget a bűnözés által a társadalmi békére, a fejlesztésre és a politikai stabilitásra okozott veszélyek kezelésében, valamint az igazságos és hatékony büntető igazságszolgáltatási rendszer kiépítésének elősegítésében. Az 1967-ben alapított UNICRI támogatja fejlettebb szakpolitikák kialakítását és megvalósítását a bűnmegelőzés és a büntető igazságszolgáltatás terén, a nemzeti önrendelkezés előmozdítását és az intézményi kapacitások fejlesztését. Ezáltal elősegíti a bűnözéssel kapcsolatos problémák megértését, támogatja a nemzetközi okmányok és szabványok tiszteletben tartását, és megkönnyíti az információcserét és -terjesztést; valamint az együttműködést a nemzetközi rendészetben és jogsegélyszolgálatban. A UNICRI működését teljes mértékben önkéntes hozzájárulásokon keresztül finanszírozza. Élvezi a tagállamok, a nemzetközi és regionális szervezetek, jótékonysági szervezetek és alapítványok támogatását, valamint pénzbeli és természetbeni hozzájárulásokat az állami és a magán szektor szervezeteitől. A 2008-2009-es kétéves időszakban az UNICRI kiadásai elérték a 23,4 millió dollárt, míg a hozzájárulások és adományok teljes összege az UNICRI Vagyonkezelői Alapjába 18,3 millió dollárt tett ki. Igazgató: Jonathan Lucas úr (Seychelles) Központ: Viale Maestri del Lavoro 10, 10127 Turin, Italy Tel: (39-011) 653-7111; Fax: (39-011) 631-3368; Email:
[email protected] Az ENSZ Leszerelés Kutató Intézete (UNIDIR) Az 1980-ban alapított ENSZ Leszerelés Kutató Intézete (United Nations Institue for Disarmanent Research – UNIDIR – www.unidir.org) autonóm intézmény, amely kutatást végez leszerelési és biztonsági kérdésekben azzal a céllal, hogy segítse a nemzetközi közösség leszereléssel kapcsolatos gondolkodását, döntéseit és erőfeszítéseit. Kutatási projektjein, kiadványain, összejövetelein és szakértői hálózatán keresztül a UNIDIR támogatja a leszerelésről és a biztonsági kihívásokról történő kreatív gondolkodást és dialógust. Az Intézet kutatja mind a jelen, mind a jövő biztonsági kérdéseit, és számos témát
45
vizsgál, mint például a taktikai atomfegyverek, menekültek biztonsága, számítógépes hadviselés, regionális bizalomépítő intézkedések és kézi fegyverek. Szakértői szintű találkozókat és vitákat szervez, kutatási projekteket valósít meg, könyveket, jelentéseket és tanulmányokat, valamint a negyedéves Leszerelési fórumot (Disarmament Forum) publikálja, mind nyomtatott formában, mind online. Az Intézetet elsősorban önkéntes hozzájárulásokra támaszkodik kormányoktól és magán alapítványoktól. 2010-ben közel 3,6 millió dollárt kapott: 2 millió dollárt kormányoktól és 1,6 millió dollárt közadományokból. Az Intézet 20 főnyi személyzetét vendég professzorok és kutató gyakornokok egészítik ki. Igazgató: Theresa A. Hitchens asszony (Egyesült Államok) Központ: Palais des Nations, CH-1211 Geneva 10, Switzerland Tel: (41-22) 917-3186; Fax: (41-22) 917-0176; Email:
[email protected] Az ENSZ Továbbképző és Kutató Intézete (UNITAR) Az 1965-ben alapított autonóm ENSZ-szervezet, az ENSZ Továbbképző és Kutató Intézetének (United Nations Institute for Training and Research – UNITAR – www.unitar.org) a feladata, hogy kutatáson és képzésen keresztül fokozza az ENSZ hatékonyságát. Képzést és kapacitásfejlesztést végez, hogy segítse a főleg fejlődő és az átalakulóban lévő országokat a 21. század kihívásainak a kezelésében. Kutatásokat végez új képzési és kapacitásépítési, ember-központú módszerek kifejlesztése érdekében, amelyek tudásátadáson és vezetési támogatáson alapulnak. A UNITAR 2008-2009-ben több mint 700 tanfolyamot, szemináriumot és műhelyfoglalkozást tartott több mint 73 000 résztvevő számára – főleg fejlődő országokból és átalakulóban lévő országokból. Mintegy 5 000 gyakornok szintén hasznát vette az e-learning kurzusainak. A UNITAR-t egy Igazgatóság (Board of Trustees) irányítja. Az Intézet teljes mértékben önfinanszírozó, kormányzati, kormányközi szervezetektől származó és alapítványi, valamint más nem kormányzati forrásokból származó önkéntes hozzájárulásokból szponzorálják. Az Intézet tevékenységét genfi központjában, valamint a New York-i, brasiliai és hirosimai irodáiban végzik. 55 főnyi személyzete van, és a költségvetése 50,7 millió dollár. Ügyvezető igazgató: Carlos Lopes úr (Guinea-Bissau) Központ: International Environment House, Chemin des Anémones 11-13, CH-1219 Châtelaine, Geneva, Switzerland. By mail: UNITAR, Palais des Nations, CH-1211 Geneva 10, Switzerland Tel: (41-22) 917-8400; Fax: (41-22) 917-8047 Az ENSZ Szociális Fejlesztési Kutató Intézete (UNRISD) Az 1963-ban alapított ENSZ Szociális Fejlesztési Kutató Intézete (United Nations Research Institute for Social Development – UNRISD – www.unrisd.org) autonóm intézmény az ENSZrendszeren belül, amely jelenkori fejlődési kérdések – mint például a nemek közötti egyenlőség, szociálpolitika, a szegénység csökkentése, kormányzás és politika, valamint a közös szociális felelősség - szociális dimenzióira vonatkozó multidiszciplináris kutatást végez. Az Intézet abban segíti az ENSZ-rendszert, a kormányokat, a fejlesztési ügynökségeket, a civil társadalom szervezeteit és a tudósokat, hogy jobban megértsék: a gazdasági és szociális változásokra vonatkozó fejlesztési politikák és folyamatok hogyan hatnak a különböző társadalmi csoportokra. Az UNIRISD tevékenységét teljes mértékben önkéntes hozzájárulásokból fedezi, átlagos éves működési költségvetése megközelítően 4 millió dollár. Az UNRISD költségvetésének és kutatási programjának az elfogadásáért az ENSZ Szociális Fejlesztési Bizottsága által jelölt és az ECOSOC által megerősítet szakértőkből álló testület felelős.
46
Igazgató: Sarah Cook asszony (Egyesült Királyság) Központ: Palais des Nations, CH-1211 Geneva 10, Switzerland Tel: (41-22) 917-3020; Fax: (41-22) 917-0650; Email:
[email protected]
ENSZ Egyetem (UNU) Az 1975-ben Tokióban létrehozott ENSZ Egyetem (United Nations University – UNU www.unu.edu) tudósok nemzetközi közössége, akik kutatással, szakpolitika-tanulmányokkal, intézményi és egyéni kapacitásfejlesztéssel és ismeretterjesztéssel foglalkoznak az ENSZ céljainak, a békének és a haladásnak az előmozdítása érdekében. Az Egyetemnek 13 kutatási és képzési központja, valamint programja van világszerte. Célja hozzájárulni az emberiség túlélésének, fejlődésének és jólétének nyomasztó globális problémái megoldásához, amelyek miatt az ENSZ, a tagállamai és azok népei aggódnak. Az ENSZ Egyetemet teljes mértékben államoktól, ügynökségektől, alapítványoktól és magánszemélyektől származó önkéntes adományokból finanszírozzák. Az ENSZ költségvetéséből semmilyen támogatást nem kap, működési költségekre vonatkozó alapvető éves bevétele a Dotációs Alapja (Endowment Fund) befektetéseiből származó jövedelméből ered. Az UNU kétéves költségvetése 2008-2009-ben 101,8 millió dollár volt, 559 főnyi személyzete mind a fejlett, mind a fejlődő országokat reprezentálja. Az UNU-nak 24 tagú Kormányzó Tanácsa van. Tagjait az ENSZ főtitkára és az UNESCO főigazgatója nevezi ki hat évre. A United Nations Univerrsity Press a publikációs részlege. Rektor: Prof. Dr. Konrad Osterwalder úr (Svájc) Központ: 5-53-70 Jingumae, Shibuya-ku, Tokyo 150-8925, Japan Tel: (81-3) 5467 1212; Fax: (81-3) 3499-2828; Email:
[email protected] Közös ENSZ HIV/AIDS Program (UNAIDS) Az 1996 óta aktív UNAIDS (www.unaids.org) az ENSZ-nek az az egysége, amely a HIV elleni harc élén áll világszerte, támogatja a járvány elleni fokozott, átfogó és globális akciót. A UNAIDS válasza a problémára magábanfoglalja a terjedés megakadályozását, a kezelést és a fertőzöttek támogatását, hogy csökkentsék az egyének és a közösségek HÍV általi megtámadhatóságát, és enyhítsék a járvány sokoldalú hatásait. Azon tevékenykedik, hogy megakadályozza a járvány súlyos országos járvánnyá válását, és arra törekszik, hogy kiküszöböljön a fertőzöttekkel szembeni mindenféle megkülönböztetést. A UNAIDS információt és szakmai segítséget nyújt az AIDS elleni erőfeszítések irányítása érdekében, továbbá nyomon követi, felügyeli és értékeli a járványt és az arra adott válaszokat. A Program 10 további ENSZ-szervezet egyesített erőfeszítéseit képviseli: ILO, UNDP, UNESCO, UNFPA, UNHCR, UNICEF, UNODC, a WHO, a WFP és a Világbank. A UNAIDS Titkársággal együtt ezek alkotják a Társszponzori Szervezetek Bizottságát, amely a Program Koordinációs Testületének az állandó bizottságaként szolgál. Ügyvezető igazgató: Michel Sidibé (Mali) Központ: 20 Avenue Appia, CH 1211 Geneva 27, Switzerland Tel.: (41-22) 791-3666; Fax: (41-22) 791-4187; E-mal:
[email protected]
Az ENSZ Projekt-szolgáltatások Hivatala (UNOPS) Az ENSZ Projekt-szolgáltatások Hivatala (United Nations Office for Project Services – UNOPS - www.unops.org) küldetése az ENSZ-rendszer és partnerei kapacitásának a bővítése békeépítő, humanitárius és fejlesztési műveletek megvalósítására, amelyek a 47
szükségben szenvedő emberek számára fontosak. Alapvető szolgáltatásai közé tartozik a projekt menedzsment, a beszerzés, emberi erőforrás menedzsment, pénzügyi menedzsment, és az ENSZ mindennapi szolgáltatásai. Központi területei közé tartozik a partnerek támogatása a következő területeken: fizikai infrastruktúra, közrend és biztonság, népszámlálás és választás, környezet és egészségügy – valamennyi terület, ahol az UNOPS képes fokozni az ENSZ ügynökségek és más partnerek kapacitásait. Az UNOPS évente közel 6 000 személyt alkalmaz, továbbá partnerein keresztül több ezer munkalehetőséget biztosít a helyi közösségeknek. Koppenhágában, Dániában lévő központjával, öt regionális hivatal hálózatával és további 20 műveleti és projekt központjával az UNOPS több mint 60 országban folyó műveleteket irányít. 2009-ben az UNOPS 1,1 milliárd dollár értékű projekt menedzsment szolgáltatást nyújtott megközelítően 1 000 projekthez világszerte. Ügyvezető igazgató: Jan Mattsson úr (Svédország) Központ: Midtermolen 3, P.O. Box 2695, DK-2100 Copenhagen, Denmark Tel: (45-3) 546-7000; Fax: (45-3) 546-7508; Email:
[email protected] Az ENSZ Nemek Közötti Egyenlőséggel és a Nők Felemelkedésével foglalkozó Egysége (UN-WOMEN) Az ENSZ Közgyűlés 2010-ben egyhangúlag megszavazta az ENSZ Nemek Közti Egyenlőséggel és a Nők Felemelkedésével foglalkozó Egységének létrehozását (www.unwomen.org). A UN-Women célja, hogy felgyorsítsa a nők és lányok szükségleteit kielégítő előrehaladást világszerte. A nők és lányok egyenlősége nemcsak alapvető emberi jog, hanem szociális és gazdasági kényszerűség. Ahol a nők képzettek és felemelkedtek, a gazdaság termelékenyebb és erősebb, a társadalom békésebb és stabilabb. A UN-Women létrehozása egyesítette az ENSZ-ügynökségek és hivatalok létező mandátumát és funkcióit: az ENSZ Fejlesztési Alapja Nők számára, a Nők Előrehaladásával foglalkozó osztály, a Nemek közti Egyenlőséggel foglalkozó Különleges Tanácsadó Hivatala és Nemzetközi Kutató és Oktató Intézet a Nők Előrehaladásáért. „Azáltal, hogy az ENSZ-rendszer nők ügyeivel foglalkozó négy részét összevonták, a tagállamok sokkal erősebb hangot biztosítottak a nőknek és a nemek közti egyenlőségnek globális szinten” – jelentette ki Ban Ki-Moon főtitkár a UN-Women megalapításakor. Az egység kezdeti éves költségvetése 500 millió dollár. Támogatja a Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságot (Commission on the Status of Women) és más kormányközi testületeket a szakpolitikák kidolgozásában, valamint a tagállamokat a nők ügyével foglalkozó szabványok megvalósításában. Az ENSZ-rendszertől számon kéri a nemek közti egyenlőségre vonatkozó saját kötelezettségeit, beleértve az egész rendszerre vonatkozó előrehaladás felügyeletét. Ügyvezető igazgató: Michelle Bachelet asszony (Chile) Központ: 304 East 45th Street, 15th Floor, New York NY 10017, USA Tel.: (1-212) 906-6400; Fax: (1-212) 906-6705 Szakosított intézmények és kapcsolódó szervezetek Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organization – ILO – www.ilo.org) támogatja a szociális igazságosságot és az emberi és munkajogokat. 1919-ben alapították, 1946-ban az ILO vált az ENSZ első szakosított intézményévé. 1969-ben, ötvenedik évfordulója alkalmából az ILO Nobel-békedíjat kapott. Az ILO nemzetközi szakpolitikákat és programokat dolgoz ki, hogy előmozdítsa a munka- és életkörülmények javítását; nemzetközi munkaügyi szabványokat készít, amelyek a nemzeti hatóságoknak irányelvként szolgálnak e
48
politika megvalósítása során; széles körű technikai együttműködési programot hajt végre, hogy segítse a kormányoknak az említett politika hatékony gyakorlati alkalmazását; továbbá képzést, oktatást és kutatást végez a fenti erőfeszítések előmozdítása érdekében. Az ILO egyedülálló a világszervezetek közt abban, hogy politikája kialakításában a dolgozók és munkáltatók képviselőinek a kormányokéval azonos beleszólása van. Három szervből áll: A Nemzetközi Munkaügyi Konferencia minden évben összehozza a kormányzat, a munkáltatók és a dolgozók képviselőit a tagországokból. Nemzetközi munkaügyi szabványokat dolgoz ki, és az egész világ számára fontos szociális és munkaügyi kérdések fórumaként tevékenykedik. A Kormányzó Tanács irányítja az ILO működését, előkészíti a programot és költségvetést, továbbá megvizsgálja az ILO szabványok megsértésének eseteit; A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal a Szervezet állandó titkárságaként szolgál. Továbbá tanulmányok folytatására és képzésre a Nemzetközi Képzési Központban van lehetőség Torinóban, Olaszországban. Az ILO Munkaügyi Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (International Institute for Labour Studies) tevékenységi köréhez tartoznak: kutatási hálózatok; szociálpolitikai fórumok; tanfolyamok és szemináriumok, vendégtudósok és ösztöndíjas programok; továbbá kiadványok. Az ILO 2 500 főt alkalmaz genfi központjában és 40 területi irodájában világszerte. 2010-2011-re a költségvetése 594,3 millió dollár . Főigazgató: Juan Somavía úr (Chile) Központ: 4, route des Morillons, CH-1211 Geneva 22, Switzerland Tel: (41-22) 799-6111; Fax: (41-22) 798-8685; Email:
[email protected] Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (Food and Agriculture Organization of the United Nations – FAO - www.fao.org) a mezőgazdaság, az erdészet, a halászat és vidékfejlesztés vezető intézménye az ENSZ-rendszerben. Az élelmezési világnapot évente október 16-án ünneplik, amely a FAO alapításának a dátuma 1945-ben. A FAO azon munkálkodik, hogy enyhítse a szegénységet és az éhínséget a mezőgazdasági fejlesztés, a jobb táplálkozás és az élelmiszerbiztonságra való törekvés révén. Ez a biztonság akkor létezik, amikor bárki bármikor fizikailag és gazdaságilag hozzáférhet megfelelő, biztonságos és tápláló élelemhez, amely kielégíti az aktív és egészséges élethez szükséges élelmezési igényeit és élelem preferenciáit. Több mint 130 országban van jelen, ahol a FAO fejlesztési segítséget ajánl; szakpolitikai és tervezési tanácsokat nyújt kormányoknak; információt gyűjt, elemez és terjeszt; valamint az élelmezési és mezőgazdasági kérdések nemzetközi vitafórumául szolgál. Speciális programok segítik az országok felkészülését rendkívüli élelmiszerválságra, és segélyt nyújtanak. 2009 folyamán FAO-támogatott projektek - donor ügynökségektől és kormányoktól kapott - 647,1 millió dollárt fordítottak mezőgazdasági és vidékfejlesztési projektekre és vészhelyzetekre. A terepen végzett programok finanszírozásának mintegy 82,1 százaléka származott nemzeti vagyonkezelői alapokból. Ugyanabban az évben maga a FAO 9,2 százalékkal (vagy 66,4 millió dollárral) járult hozzá a terepen végzett programjaihoz. A FAO-t a tagállamok Konferenciája irányítja. 49 tagú, választott Tanácsa a Konferencia két ülése közötti irányító testület. A FAO-nak 3 641 alkalmazottja van, akik a központban és a területen dolgoznak. A kétéves rendes programköltségvetése 2010-2011ben 1,005 milliárd dollár. Főigazgató: Dr. Jacques Diouf úr (Szenegál) Központ: Viale delle Terme di Caracalla, 00153 Rome, Italy Tel: (39-06) 5705-1; Fax: (39-06) 5705-3152; Email:
[email protected]
49
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) Az ENSZ 1946-ban alapított Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization – UNESCO – www.unesco.org) azon munkálkodik, hogy feltételeket teremtsen a civilizációk, kultúrák és népek közötti dialógus számára, amely a közös értékek tiszteletben tartásán alapul, és a fenntartható fejlődés, a béke kultúrája, az emberi jogok tiszteletben tartása és a szegénység enyhítése felé irányul. Az UNESCO munkaterülete az oktatás, természettudományok, társadalom- és bölcsészettudományok, kultúra, valamint kommunikáció és információ. Programjai középpontjában áll: az oktatás mindenki számára történő elérése; támogatja a természet és társadalomtudományi kutatást nemzetközi és kormányközi tudományos programok révén; támogatja kulturális identitás kifejezését; védi a világ természeti és kulturális örökségét és öregbíti hírnevét; támogatja az információ szabad áramlását és a sajtószabadságot, valamint erősíti a fejlődő országok kommunikációs kapacitását. A szervezetnek két globális prioritása is van, nevezetesen Afrika és a nemek közötti egyenlőség. Az UNESCO 193 nemzeti bizottság rendszerét tartja fenn, és mintegy 3 800 UNESCO-társaság, -központ és -klub támogatja. Nem kormányzati szervezetek százaival, egy sor alapítvánnyal és hasonló intézményekkel van hivatalos kapcsolata. 9 000 oktatási intézményből álló hálózattal is együttműködik 180 országban. Az UNESCO irányító testületét- Általános Konferencia (General Conference) - a 193 tagállam alkotja. Az Igazgatóság, amely a Konferencia által választott 58 tagból áll, felelős a Konferencia által elfogadott program felügyeletéért. Az UNESCO-nak 2 149 alkalmazottja van mintegy 170 országból – akik közül több mint 1 100 az UNESCO 53 területi irodájában, 11 intézetében és központjában dolgozik világszerte, beleértve négy regionális oktatási irodát Bangkokban, Bejrutban, Dakarban és Santiago de Chilében. Elfogadott költségvetési felső határa 20102011-re 653 millió dollár. Főigazgató: Irina Bokova asszony (Bulgária) Központ: 7, place de Fontenoy, 75352 Paris 07-SP, France Tel: (33) 14568-1000; Fax: (33) 14567-1690; Email:
[email protected] Egészségügyi Világszervezet (WHO) Az 1948-ban alapított Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization – WHO – www.who.int) az egészségügy területén az irányító és koordináló hatóság az ENSZrendszeren belül. A WHO felelős azért, hogy vezető szerepet biztosítson globális egészségügyi kérdésekben; formálja az egészségügyi kutatás napirendjét; alakítson ki normákat és szabványokat; dolgozzon ki megalapozott szakpolitikai opciókat; nyújtson szakmai segítséget országoknak; és kísérje figyelemmel és értékelje az egészségügyi trendeket. Döntéshozó testülete a közgyűlés - World Health Assembly –, amely évente ülésezik és mind a 193 tagállam delegációi rész vesznek. Az Igazgatóság (Executive Board) 34 tagú, akik egészségügyi szakemberek. Közel 7 000 ember több mint 150 országból dolgozik a WHO-nak 145 országos irodában, a genfi központjában és hat regionális irodában: Brazzaville, Kongó; Washington D.C., USA; Kairó, Egyiptom; Koppenhága, Dánia; Újdelhi, India; és Manila, Fülöp-szigetek. A programokra vonatkozó kétéves költségvetése 2010-2011-ben több mint 4,5 milliárd dollár volt, amelyből 928 millió dollárt a tagállamok kivetett tagdíj-hozzájárulásaiból származik (rendes költségvetés), míg a fennmaradó összeg önkéntes hozzájárulásokból jön. Főigazgató: Dr. Margaret Chan asszony (Kína) Központ: 20 Avenue Appia, CH-1211 Geneva 27, Switzerland Tel: (41-22) 791-2111; Fax: (41-22) 791-3111; Email:
[email protected]
50
ENSZ békehírnökök és jószolgálati nagykövetek Az ENSZ első napjaitól kezdve színészek, művészek, futballisták és teniszezők, tornászok, tervezők, zeneszerzők, balett táncosok, űrhajósok, vállalkozók, tudósok, írók, énekesek, filozófusok, manökenek és más tehetséges és jószívű nők és férfiak a világ minden részéből kölcsönadták nevüket és közismertségüket az ENSZ-nek egy jobb világért folyó munkájához. Ma 12 ENSZ békehírnök (Messengers of Peace) van (www.un.org/sg/mop), akiket a főtitkár nevezett ki. Ezek: Princess Haya Bint Al Hussein, Daniel Barenboim, George Clooney, Paulo Coelho, Michael Douglas, Jane Goodall, Midori Goto, Yo-Yo Ma, Wangari Maathai, CharIize Theron, Elie Wiesel and Stevie Wonder. A mintegy 200 jószolgálati nagykövet (Goodwill Ambassadors) az ENSZ-rendszer szakosított intézményeinek és alapjainak, hivatalainak és programjainak eszméit és céljait támogatják nyilvános szerepléseikkel, a nemzetközi médiával lévő kapcsolataikkal és humanitárius munkájukkal: ENSZ: Edward Norton (biodiverzitás) ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO): the Magida Al Roumi, Anggun, Roberto Baggio, Dee Dee Bridgewater, Raoul Bova, Pierre Cardin, Al Bano Carrisi, Margarita Cedeno de Fernández, Celine Dion, Beatrice Faumuina, Deborah Ferguson, Carla Fracci, Gilberto Gil, Raúl González Blanco, the Italian Singers' SoccerTeam, Mory Kanté, Ronan Keating, Khaled, Rai Singer, Carl Lewis, Gong Li, Gina Lollobrigida, Fanny Lu, Maná, Rita Levi Montalcini, Youssou N'Dour, Noa, Justine Pasek, Maria Gloria Penayo de Duarte, Massimo Ranieri, Lea Salonga, Oumou Sangaré, Susan Sarandon, Chucho Valdés, Patrick Vieira, Dionne Warwick Közös ENSZ HIV/AIDS Program (UNAIDS): Emmanuel Adebayor, Michael Ballack, Toumani Diabaté, Annie Lennox, Lebo M, H.R.H. Crown Princess Mette-Marit, Her Serene Princess Stephanie, Naomi Watts ENSZ Gyermekalapja (UNICEF): Lord Richard Attenborough, Amitabh Bachchan, Ismael Beah, David Beckham, Harry Belafonte, the Berliner Philharmoniker, Orlando Bloom, Jackie Chan, Myung-Whun Chung, Judy Collins, Mia Farrow, Danny Glover, Whoopi Goldberg, Maria Guleghina, Angélique Kidjo, Yuna Kim, Tetsuko Kuroyanagi, Femi Kuti, Leon Lai, Lang Lang, Ricky Martin, Shakira Mebarak, Lionel Messi, Sir Roger Moore, Nana Mouskouri, Youssou N'Dour, HM Queen Rania, Vanessa Redgrave, Sebastião Salgado, Susan Sarandon, Maxim Vengerov ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP): Antonio Banderas, Iker Cassillas, Didier Drogba, Misako Konno, Ronaldo, Maria Sharapova, Marta Vieira da Silva, Zinédine Zidane, Crown Prince Haakon Magnus of Norway ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO): Ara Abramian, Valdas Adamkus, Mehriban Aliyeva, Alicia Alonso, Ivonne A. Baki, Patrick Baudry, Pierre Bergé, Chantal Biya, Montserrat Caballé, Pierre Cardin, Claudia Cardinale, H. R. H. the Princess of Hanover, Esther Coopersmith, Cheick Modibo Diarra, Miguel Angel Estrella, Vigdís Finnbogadóttir, H. R. H. Princess Firyal of Jordan, Christine Hakim, Bahia Hariri, Vitaly Ignatenko, Jean Michel Jarre, Marc Ladreit de Lacharriére, H. R. H. Princess Lalla Meryem of Morocco, Omer Zülfü Livaneli, H. R. H. Princess Maha Chakri Sirindhorn, Jean Malaurie, Nelson Mandela, H. R. H. the Grand Duchess Maria Teresa of Luxembourg, Rigoberta Menchu Túm, Kitin Munoz, Ute-Henriette Ohoven, Cristina Owen-Jones, Kim Phuc Phan Thi, Yazid Sabeg, H. E. Sheikh Ghassan I. Shaker, Madanjeet Singh, ZurabTsereteli, Marianna Vardinoyannis. ENSZ Nemek Közötti Egyenlőséggel és a Nők Felemelkedésével foglalkozó Egysége (UNWomen): Hon. Mrs. Phoebe Asiyo, Nicole Kidman, H.R.H. Princess Bajrakitiyabha Mahidol, H.R.H. Princess Basma bintTalal ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP): Yann Arthus-Bertrand, Don Cheadle, Gisele Bündchen, Sachin Tendulkar ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR): Giorgio Armani, Julien Clerc, George Dalaras, Muazzez Ersoy, Barbara Hendricks, Adel Imam, Angelina Jolie, Osvaldo Laport, Jesús Vázquez Martínez ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO): Mansour Cama, Reinosuke Hara, Rajendra K. Pachauri, Peter Sutherland ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC): Ross Bleckner, Nicholas Cage, Igor Cassina, Mira Sorvino ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA): Catarina Furtado, Goedele Liekens, Princess Basma Bint Talal, Ashi Sangay Choden Wangchuck Élelmezési Világprogram (WFP): George McGovern
51
Egészségügyi Világszervezet (WHO): Nancy Goodman Brinker, Liya Kebede, Jet Li, Yohei Sasakawa, Vienna Philharmonic Orchestra; Craig David, Luis Figo (társulás a tuberkulózis megállítására).
Világbank-csoport A Világbank-csoport (World Bank Group - www.worldbankgroup.org) öt intézményből áll: a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (International Bank for Reconstruction and Development – IBRD, 1944-ben alapították); a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (International Finance Corporation – IFC, 1956); a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (International Development Association – IDA, 1960); a Nemzetközi Beruházásvédelmi Ügynökség (Multilateral Investment Guarantee Agency – MIGA, 1988); és a Befektetési Vitákat Rendező Nemzetközi Központ (International Centre for Settlement of Investment Disputes – ICSID, 1966). A „Világbank” kifejezés az ötből kiváltképp kettőre vonatkozik: ezek az IBRD és az IDA. A Bank célja, hogy a szegény nemzetek gazdaságának megerősítésén keresztül csökkentsék a szegénységet világszerte; javítsák az emberek életszínvonalát a gazdasági növekedésen és fejlesztésen keresztül. A Bank kölcsönügyleteit és kapacitásépítő tevékenységét a fejlesztés két alappilléréhez igazítja: befektetést, munkahelyteremtést és fenntartható növekedést ösztönző légkör kialakítása; befektetés szegény emberekbe és felemelkedésük segítése, hogy részt vehessenek a fejlesztésben. A Világbank 187 tagállam tulajdonában van, amelyek a Kormányzó Tanácsot (Board of Governors) alkotják. A mindennapi működést egy kisebb csoportra, az Ügyvezető Igazgatótanácsra (Board of Executive Directors) bízzák, amelynek az elnöke a Bank elnöke az Igazgatótanács elnökeként. A Banknak mintegy 10 000 alkalmazottja van, akik a központban és több mint 100 országos irodában dolgoznak. 2010-ben a Világbank 46,9 milliárd dollárt fordított 303 projektre fejlődő országokban azzal a céllal, hogy pénzügyi és/vagy szakértelmével segítse csökkenteni a szegénységet azokban az országokban. A Bank több mint 1 800 projektben vesz részt gyakorlatilag minden szektorban és fejlődő országban. A projektek sokfélék, mint például a mikrohitel nyújtása BoszniaHercegovinában, AIDS megelőzési tudatosság növelése Guineában, lányok oktatásának támogatása Bangladesben, egészségügyi ellátás javítása Mexikóban, és Kelet-Timor újjáépítésének segítése a függetlenség elnyerése után. Egyik legfontosabb kiadványa a Világ Fejlődési Jelentés (World Development Report), amelyet évente adnak ki. Elnök: Robert B. Zoellick úr (Egyesült Államok) Központ: 1818 H Street NW, Washington, D.C. 20433, USA Tel: (1-202) 473-1000; Fax: (1-202) 477-6391; Email:
[email protected]
Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD) A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (International Bank for Reconstruction and Development - IBRD - www.worldbank.org) a Világbank-csoport eredeti intézménye, célja, hogy a közepes jövedelmű és a hitelképes szegényebb országokban csökkentse a szegénységet a fenntartható fejlődés kölcsönökkel, garanciákkal és kockázatkezelő termékekkel, valamint elemzési és tanácsadási szolgáltatásokkal. Az IBRD úgy strukturált mint egy szövetkezet, amely 187 tagországának a tulajdona és saját hasznukra működtetik. Legtöbb pénzét a világ pénzpiacain szerzi. A jövedelem, amelyet a Bank az évek során szerzett, lehetővé teszi, hogy fejlesztési tevékenységeket finanszírozzon és biztosítja
52
pénzügyi erejét, amely képessé teszi az alacsony költségen történő kölcsönvételt, és jó kölcsönzési feltételeket ajánljon ügyfeleinek. A Bankhoz történő csatlakozáskor az országok által befizetett összeg kevesebb, mint az IBRD pénzalapjainak az 5 százaléka, azonban a Bank ezt az alapítása óta kölcsönök százmilliárdjaira növelte. A 2010-es pénzügyi évben a Bank új kölcsön kötelezettségvállalásai 44,2 milliárd dollárra nőttek, amelyek 164 új műveletet finanszíroznak 46 országban. Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA) A Nemzetközi Fejlesztési Társulás (International Development Association – IDA www.worldbank.org/ida) a Világbank alapja a legszegényebbek számára. A világ egyik legnagyobb segélyforrása az IDA, amely 170 tagállamot számlál, támogatást nyújt az egészségügyhöz és oktatáshoz, infrastruktúrához és mezőgazdasághoz, valamint gazdasági és intézményi fejlesztéshez a világ 79 legszegényebb országában. Az IDA finanszírozásának körülbelül egyötöde adományokból származik; a maradék kamatmentes, hosszú távú hitelek formájában. 1960-ban történt alapítása óta az IDA 221,9 milliárd dollár összesített kötelezettségvállalást teljesített. A 2010-es pénzügyi évben a kölcsönadás közel ötven százaléka, vagyis 7,1 milliárd dollár 14,5 milliárdból, ment Afrikába, tükrözvén azt a tényt, hogy az IDA-támogatásra jogosult országok fele azon a kontinensen helyezkedik el. Az IDA-t minden harmadik évben feltöltik mind a fejlett, mind a fejlődő országok donorai, valamint két másik Világban Csoportjához tartozó szervezet - a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank és a Nemzetközi Pénzügyi Társaság. A legutóbbi IDA-feltöltéshez negyvenöt ország járult hozzá mintegy 42 milliárd dollárral. Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) A Nemzetközi Pénzügyi Társaság (International Finance Corporation – IFC - www.ifc.org) a legnagyobb globális fejlesztési intézmény, amely a fejlődő országok magánszektorára összpontosít. Finanszírozással segíti, hogy a cégek több embert alkalmazzanak és alapvető szolgáltatásokat nyújt; tőkét mobilizál a nemzetközi pénzügyi piacokon; továbbá tanácsadó szolgáltatásokat nyújt a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében. A globális gazdasági bizonytalanság idején az IFC befektetései elérték a rekord 18 milliárd dollárt a 2010-es pénzügyi évben. Az IFC, amelynek 182 tagországa van, a termékeny vállalkozások és hatékony pénzpiacok növekedésének ösztönzésén keresztül mozdítja elő a fejlődést. Csak akkor csatlakozik egy befektetéshez, amikor olyan speciálisan hozzájárulást tud nyújtani, amely kiegészíti a piaci befektetők szerepét. Katalitikus szerepet is játszik, ösztönzi és mobilizálja a magánbefektetést a fejlődő országokba, bemutatván, hogy a befektetés ott is jövedelmező lehet. A 2010 közepén befejeződő pénzügyi év során az IFC-nek volt egy engedélyezett kölcsönvételi programja 9,5 milliárd dollárig. Össztőkéje 18,4 milliárd dollárt tett ki. Nemzetközi Beruházás-védelmi Ügynökség (MIGA) A Nemzetközi Beruházás-védelmi Ügynökség (Multilateral Investment Guarantee Agency – MIGA - www.miga.org) külföldi közvetlen befektetéseket támogat fejlődő országokban garancia (politikai kockázati biztosítás) nyújtása révén befektetőknek és kölcsönzőknek. Jegyzett tőkéje a 175 tagországából származik. Az ügynökség stratégiájának a középpontjában áll a befektetés támogatása a világ legszegényebb országaiban, befektetés konfliktus sújtotta országokban, komplex ügyletek az infrastruktúrában és a kitermelőiparban, és Dél-Dél befektetések. 1988-ban történt alapítása óta a MIGA több mint 22 milliárd dollár értékű garanciát vállalt több mint 600 projektre 100 fejlődő országban.
53
Befektetési Vitákat Rendező Nemzetközi Központ (ICSID) A Befektetési Vitákat Rendező Nemzetközi Központ (International Centre for Settlement of Investment Disputes – ICSID - www.worldbank.org/icsid) célja a nemzetközi befektetések áramlásának előmozdítása semleges nemzetközi fórumot biztosítva a befektetési viták rendezésére kormányok és külföldi magánbefektetők között. A mai napig 144 ország tagja az ICSID-nek. Az ICSID békéltetés és választott bírói eljárás révén irányítja az ilyen viták rendezésének az eljárásait olyan esetekben, amikor mind a fogadó ország, mind a származási ország tagja az ICSID-nek. Az ICSID foglalkozik bizonyos típusú eljárásokkal kormányok és külföldi állampolgárok között, valamint választott bírót nevez ki és adminisztrálja az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának a választott bírói eljárásra vonatkozó szabályai szerinti eljárásokat. A viták rendezésére vonatkozó tevékenysége mellett az ICSID publikációs programmal is rendelkezik a külföldi befektetési jog területén. Irányító testülete, az Igazgatási Tanács mindenegyes ICSID tagállam egy-egy képviselőjéből áll, elnöke a Világbank-csoport elnöke.
Nemzetközi Valutaalap (IMF) A Bretton Woods-i Konferencián 1944-ben létrehozott Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund – IMF - www.imf.org): előmozdítja a nemzetközi pénzügyi együttműködést; támogatja az árfolyam-stabilitást és a szabályozott deviza-megállapodásokat; segíti a multilaterális fizetési rendszer létrehozását és a devizakorlátozások megszüntetését; átmenetileg pénzügyi források nyújtásával segíti a tagokat a fizetési mérlegük egyensúlyhiányának korrigálásában. Az IMF-nek joga van nemzetközi pénzügyi tartalékokat képeznie és kihelyeznie a tagokhoz SDR (Special Drawing Rights – különleges lehívási jogok) – az IMF elszámolási egysége - formájában. Az Alap pénzügyi forrásai elsősorban a 187 tagországának jegyzéseiből (a tagok relatív gazdasági nagyságán alapuló formula által meghatározott „kvótáiból”) állnak, amelyek 2010 augusztusában 328 milliárd dollárt tettek ki. Az IMF fő felelőssége abban áll, hogy kölcsönt ad fizetési mérleg problémákkal küszködő országoknak. Ez a pénzügyi segítség az ilyen országoknak lehetővé teszi, hogy újjáépítsék nemzetközi tartalékaikat, stabilizálják fizetőeszközüket, folytassák az importért való fizetést és helyreállítsák az erős gazdasági növekedés feltételeit. Viszonzásul a Valutaalaptól kölcsönző tagok elfogadják, hogy politikai reformokat vezetnek be, és korrigálják azokat a problémákat, amelyek e nehézségek mögött vannak. Az összeg, amelyet a tagok kölcsönvehetnek, a kvótájukhoz viszonyított mértékben korlátozott. Az IMF kedvezményes támogatást is ajánl az alacsony jövedelmű tagországoknak. Az IMF Igazgatótanácsának (Board of Governors) valamennyi tagország tagja. A mindennapi munkát a 24 tagú Igazgatóság (Executive Board) végzi. Az IMF-nek több mint 2 400 főnyi személyzete van több mint 140 országból, amelyet az Igazgatóság által választott ügyvezető igazgató (Managing Director) irányit. Az igazgatási költségvetése (nettó bevételek) a 2011. április 30-án végződő pénzügyi évben 891 millió dollár volt, és a beruházási költségvetés 48 millió dollár volt. Különféle egyéb tanulmányok mellett az IMF adja ki a Világgazdasági Kilátásokat (World Economic Outlook) és a Globális Pénzügyi Stabilitási Jelentést (Global Financial Stability Report). Ügyvezető igazgató: Christine Lagarde asszony (Franciaország) Központ: 700 19th Street NW, Washington, D.C. 20431, USA Tel: (1-202) 623-7300; Fax: (1-202) 623-6278; Email:
[email protected]
54
Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (International Civil Aviation Organization – ICAO www.icao.int) világszerte támogatja a nemzetközi polgári repülés biztonságát és szabályos fejlesztését A légi közlekedés biztonságára, védelmére, hatékonyságára és rendszerességére, valamint a környezet védelmére vonatkozó szabványokat és szabályokat fogad el. A polgári repülés biztonságának és fenntartható fejlődésének elérése érdekében 190 tagállama együttműködésére épít. Az ICAO-nak van egy közgyűlése - amely a politikacsináló testület - , a szerződő államok delegátusai alkotják, a Tanácsot pedig a közgyűlés által választott 36 állam képviselői. A Tanács a végrehajtó testület, a közgyűlés irányelveit hajtja végre. A Tanács elnöke: Roberto Kobeh González úr (Mexikó) Főtitkár: Dr. Taïeb Chérif (Algéria) Központ: 999 University Street, Montreal, Quebec H3C 5H7, Canada Tel: (1-514) 954-8219; Fax: (1-514) 954-6077; Email:
[email protected] Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (International Maritime Organization – IMO www.imo.org), amely 1959-ben kezdett működni, a nemzetközi kereskedelmi hajózás biztonságáért és védelméért, valamint a hajókból származó tengerszennyezés megakadályozásáért felelős. Az IMO segíti a kormányok együttműködését a nemzetközi hajózásra ható szakmai kérdések szabályozásnak és gyakorlatának kialakításában; megkönnyíti a tengeri biztonságra és a navigáció hatékonyságára vonatkozó leginkább megvalósítható szabványok elfogadását; és segít védeni a tengeri környezetet a hajók által okozott szennyeződés megakadályozásával és ellenőrzésével. Az IMO mintegy 50 egyezményt és szerződést, továbbá mintegy 1000 jogszabályt és ajánlásokat fogadott el. 1983-ban, Malmőben (Svédország) alapította tengerészeti egyetemét (World Maritime University), amely ügyintézőknek, oktatóknak és más hajózással foglalkozó magas beosztású személyeknek nyújt felsőfokú képzést. Az IMO Nemzetközi Tengerjogi Intézetét (International Maritime Law Institute, Valletta, Málta) 1989-ben létesítették jogászok nemzetközi tengerjogi képzésére. Az IMO irányító testülete, a közgyűlés, mind a 169 tagállamból és három társult tagból (Faroe szigetek, Dánia; Hong Kong, Kína; és Makaó, Kína) áll. Megválasztja a 40 tagú Tanácsot, amely az IMO végrehajtó szerve. Az IMO költségvetése 2011-re 30 860 300 angol font volt. Személyzete mintegy 300 fő. Főtitkár: Efthimios E. Mitropolous úr (Görögország) Központ: 4 Albert Embankment, London SE1 7SR, United Kingdom Tel: (44-207) 735-7611; Fax: (44-207) 587-3210; Email:
[email protected]
Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) A Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union – ITU – www.itu.int) koordinálja a globális távközlési hálózatokat és szolgáltatásokat a kormányok és a magánszektor számára. Az Egyesület felelős a rádiófrekvencia spektrum és a műholdak keringési pályáinak menedzsmentjéért. Az ITU éllovasa annak a munkának, amely a hálózatok és berendezések biztonságos és megbízható kölcsönös átjárhatóságát kívánja elérni az információs és kommunikációs technológiák gyors fejlődése közepette. Elsőbbséget ad a távközlés felfejlesztése előmozdításának a fejlődő országokban a szakmapolitikára és a szabályozási keretekre vonatkozó tanácsadással, valamint szakosított technikai segítségnyújtás és tréning nyújtásával olyan területeken, mint a informatikai biztonság (cybersecurity), hálózattelepítés és karbantartás, továbbá korai jelző és mérséklő
55
rendszerek természeti katasztrófák esetén. Az 1865-ben, Párizsban alapított Nemzetközi Távíró Egyesület (International Telegraph Union) 1934-ben vette fel az ITU jelenlegi nevét, és 1949-ben vált az ENSZ szakosított intézményévé. Az ITU-nak 192 ország a tagja és több mint 700 ágazati és társult tagja van (tudományos és ipari szervezetek, állami és magán vállalatok, regionális és nemzetközi szervezetek). Az ITU irányító szerve a meghatalmazotti konferencia (Plenipotentiary Conference), amely megválasztja a legfelsőbb vezetőket, valamint a 46 tagú ITU Tanácsot, amely a világ valamennyi régióját képviseli. A genfi székhelyű ITU-nak 850 körüli - mintegy 85 nemzetiségű - alkalmazottja van. Kétéves költségvetése 2010-2011-ben 332 639 000 svájci frank volt. Főtitkár: Hamadoun I. Touré úr (Mali) Központ: Place des Nations, CH-1211 Geneva 20, Switzerland Tel: (41-22) 730-5111; Fax: (41-22) 733-7256; Email:
[email protected] Egyetemes Postaegyesület (UPU) A 191 tagállamot magában foglaló Egyetemes Postaegyesület (Universal Postal Union – UPU - www.upu.int) a nemzetközi postai szolgáltatásokat szabályozza. Az 1874-ben alapították, 1948-ban lett az ENSZ szakosított intézménye. Az UPU tanácsot ad, közvetít és technikai segítséget nyújt postai szolgáltatások számára. Céljai közé tartozik a világ valamennyi nemzetét összekapcsoló egyetemes postai szolgáltatás támogatása; a postai szállítmányok volumenének növelése a korszerű postai termékek és szolgáltatások biztosításán keresztül; az ügyfeleknek nyújtandó postai szolgáltatás minőségének javítása. Az UPU legfelsőbb hatósága az Egyetemes Postakongresszus, amelynek az éves költségvetése megközelítőleg 36 millió dollár. Az UPU Nemzetközi Irodájában, Bernben, Svájcban mintegy 250 főnyi személyzet dolgozik, több mint 50 országból. Az UPU- regionális koordinátorai is vannak: San José, Costa Rica; Harare, Zimbabwe; Kairó, Egyiptom; Castries, Saint Lucia; Cotonou, Benin; Bangkok, Thaiföld; és Bern. Főigazgató: Eduaordo Dayan úr (France) Központ: Weltpoststrasse 4, Case Postale 3000, Berne 15, Switzerland Tel: (41-31) 350-3111; Fax: (41-31) 350-3110; Email:
[email protected] Meteorológiai Világszervezet (WMO) A Meteorológiai Világszervezet (World Meteorological Organization – WMO - www.wmo.ch), amely az ENSZ szakosított intézménny1951 óta, hiteles tudományos információt szolgáltat a Föld atmoszférájának állapotáról és viselkedéséről, az óceánokkal való kölcsönhatásairól, az általa produkált éghajlatról és a vízi erőforrások ennek eredményeként kialakuló eloszlásáról, továbbá a kapcsolódó környezeti kérdésekről. A WMO egy globális megfigyelő rendszert, valamint globális, regionális és nemzeti központok hálózatát működteti, amelyek időjárási, éghajlati és hidrológiai előrejelzési szolgáltatást nyújtanak. A WMO információs rendszere lehetővé teszi az időjárással, éghajlattal és hidrológiával kapcsolatos gyors információcserét, és támogatja alkalmazását. Főbb programjai képezik az alapját a legtöbb természeti veszélyre való jobb felkészülésnek és az előre történő figyelmeztetésnek a legtöbb természeti katasztrófáról. A WMO-nak 189 tagja van, amelyek saját meteorológiai és hidrológiai szolgálatot tartanak fenn. A WMO irányító testülete a Meteorológiai Világkongresszus. A WMO személyzete 300 fő körül van. Költségvetése 2008-2011-re (négy évre) 269,8 millió svájci frank. Főtitkár: Michel Jarraud úr (Franciaország) Központ: 7 bis, avenue de la Paix, Casa postale No. 2300, CH-1211 Geneva 2, Switzerland Tel: (41-22) 730-8111; Fax: (41-22) 730-8181; Email:
[email protected]
56
Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) A Szellemi Tulajdon Világszervezetét (World Intellectual Property Organization – WIPO www.wipo.int) 1970-ben alapították, 1974-ben lett az ENSZ szakosított intézménye. Feladata a szellemi tulajdon (IP - Intellectual Property) védelmének támogatása a tagállamok közötti együttműködésen és más nemzetközi szervezetekkel történő együttműködésen keresztül. Célja egy kiegyensúlyozott és elérhető nemzetközi IP rendszer kifejlesztése, amely jutalmazza a kreativitást, ösztönzi az innovációt, és hozzájárul a gazdasági fejlődéshez miközben védelmezi a közérdeket. A WIPO stratégiai céljai közé tartozik: a nemzetközi normatív IP keret kiegyensúlyozott fejlődése; az IP fejlesztésre történő használatának a megkönnyítése; gondoskodás globális IP szolgáltatásról; az IP tiszteletben tartásának megvalósítása; globális IP infrastruktúra kifejlesztése; az IP információ világméretű hivatkozási forrásává válni; és az IP kezelése olyan globális politikai kihívásokkal összefüggésben, mint az éghajlatváltozás, közegészségügy és élelmiszerbiztonság. A WIPO-nak 184 tagállama van. A WIPO 24 IP-re és szerzői jogokra vonatkozó nemzetközi egyezményt adminisztrál. A WIPO egyedülálló az ENSZ-szervezetek családjában, abban, hogy elsősorban önfinanszírozó. A szervezet 2010-2011-re vonatkozó 618 millió svájci frank költségvetésének több mint 90 százaléka jön az iparnak és a magánszektornak nyújtott szolgáltatásaiból származó jövedelemből. A költségvetés fennmaradó része elsősorban a Választott Bírósági és Közvetítő Központja által generált árbevételből származik, valamint publikációinak az eladásából és a tagállamok hozzájárulásaiból. Főigazgató: Francis Gurry úr (Australia) Központ: 34 chemin des Colombettes, P.O. Box 18, CH-1211 Geneva 20, Switzerland, Tel: (41-22) 338-9111; Fax: (41-22) 733-5428
Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD) Az 1977-ben alapított Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (International Fund for Agricultural Development – IFAD - www.ifad.org) célja a szegénység megszüntetése a fejlődő országok vidéki területein. Az IFAD erőforrásokat mobilizál 165 tagországából, hogy alacsony kamatozású kölcsönökről és adományokról gondoskodjon a közép- és alacsonyjövedelmű tagok számára szegénységcsökkentési programjaik és projektjeik finanszírozására a legszegényebb közösségekben. Kölcsönök helyett adományokat ad az olyan szegény országoknak, amelyek képtelenek az adósság fenntartására annak biztosítása érdekében, hogy az alapvető pénzügyi támogatás nem okoz túlságos pénzügyi nehézséget azoknak, akik leginkább rászorulnak. Megalakulása óta az IFAD társas viszonyban dolgozik kormányokkal, más ENSZ-ügynökségekkel, nemzetközi pénzügyi intézményekkel, kutatóintézetekkel és a magánszektorral. Szoros kapcsolata van nemzeti partnerekkel is, beleértve a földművesek szervezeteit és a nem kormányzati szervezeteket. Az IFAD-ot kormányok önkéntes hozzájárulásaiból, speciális hozzájárulásokból, kölcsön visszafizetésekből és befektetési hozamokból finanszírozzák. 1978 óta 11,5 milliárd dollárt fektetett be több mint 800 projektbe és programba, amelyek több mint 350 millió szegény vidéki emberhez jutottak el. Kormányok és egyéb pénzügyi források a fogadó országokban, beleértve projektek résztvevőit 10,1 milliárd dollárral járultak hozzá, továbbá multilaterális, bilaterális és más adományozók megközelítőleg további 8,2 milliárd dollárral társfinanszírozásban. Az IFAD Kormányzó Tanácsa (Governing Council) a 165 tagállam képviselőiből áll. A 18 tagból és 18 póttagból álló Igazgatóság (Executive Board) az IFAD működését felügyeli, és dönt a kölcsönökről és segélyekről.
57
Elnök: Kanayo F. Nwanze úr (Nigéria) Központ: Via del Serafico 107, 00142 Rome, Italy Tel: (39-06) 54-591; Fax: (39-06) 504-3463; Email:
[email protected]
Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change – IPCC – www.ipcc.ch) az éghajlatváltozás felmérésének vezető testülete. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) alapította azért, hogy világos tudományos nézetet alakítson ki az éghajlatváltozás helyzetéről, potenciális környezeti és társadalmigazdasági következményeiről. Titkársága a WMO genfi központjában van. 2007-ben megosztva kapta a Nobel-békedíjat. Az IPCC megvizsgálja és értékeli a világszerte előállított tudományos, technikai és társadalmi-gazdasági információkat, amelyek az éghajlatváltozás megértéséhez relevánsak. Nem folytat kutatásokat, nem ellenőrzi az adatokat és a paramétereket. Tudósok ezrei támogatják önkéntesen. A felülvizsgálat alapvető része a folyamatnak, biztosítva az időszerű információ objektív és teljes értékelését. Az IPCC célja egy sor nézet és szakvélemény tükröztetése. Munkája politikareleváns, ugyanakkor politika-semleges és sohasem politika-előíró. Az IPCC nyitott valamennyi ENSZ és WMO tagország felé. Az államok részt vehetnek felülvizsgálati folyamatban és az IPCC plenáris ülésein, ahol az IPCC munkaprogramjára vonatkozó fő döntések születnek, és a jelentéseket fogadják, magukévá teszik és helybenhagyják. Az IPCC Bürót és az elnököt is a plenáris üléseken választják meg. 2010-ben a titkárságnak 10 főnyi személyzete volt. Ugyanabban az évben 831 szakembert választottak ki az ötödik értékelő jelentés elkészítésére. Elnök: Rajendra K. Pachauri (India) Titkárság vezetője: Dr. Renate Christ (Ausztria) Titkárság: c/o World Meteorological Organization, 7 bis, avenue de la Paix, C.P. No. 2300, CH-1211 Geneva 2, Switzerland Tel: (41-22) 730-8208; Fax: (41-22) 730-8025; Email:
[email protected]
Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO) Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetének (United Nations Industrial Development Organization – UNIDO - www.unido.org) a feladata az iparfejlesztés és együttműködés támogatása. Az ENSZ Közgyűlése hozta létre 1966-ban, 1985-ben vált az ENSZ szakosított intézményévé. Az UNIDO segíti az emberek életkörülményeinek a javítását, és előmozdítja a globális haladást azáltal, hogy a fejlődő és átalakuló országok fenntartható ipari fejlődésére egyedi megoldásokat ajánl. Együttműködik kormányokkal, üzleti társaságokkal és az ipari magánszektorral üzleti képességek építésében a kihívások kezelése, valamint az ipar globalizációjából származó előnyök terjesztése érdekében. Az UNIDO mérnököket, közgazdászokat, valamint technológiai és környezeti specialistákat alkalmaz Bécsben, ezt egészíti ki a Befektetés-támogató Szolgálat irodái és területi irodái hálózatának szakértő személyzete. A területi irodák vezetői az UNIDO regionális és ország képviselői. Az UNIDO 173 tagállama az Általános Konferencián találkozik, amely elfogadja a költségvetést és a munkaprogramot. Az Iparfejlesztési Tanács, amelyet 53 tagállam alkot, javaslatokat tesz a program és a költségvetés tervezésére és végrehajtására. 2010-ben az UNIDO-nak 651 munkatársa volt a központjában és 11 regionális irodájában, beleértve a törökországi regionális irodáját, és 37 országos irodájában világszerte. Emellett volt még 13 Befektetés- és Technológia-támogató Iroda, 43 Nemzeti Tisztább Termelési Központ, 14 Nemzetközi Technológiai Központ, 32 alvállalkozói és társas csereprogram irodák, valamint két Dél-Dél Együttműködési Központ. A megelőző évben az UNIDO 139 millió dollár értékű technikai együttműködési programot bonyolított le.
58
Főigazgató: Kandeh K. Yumkella úr (Sierra Leone) Központ: Vienna International Centre, Wagramerstrasse 5, P.O. Box 300, A-1400 Vienna, Austria Tel: (43-1) 26026-0; Fax: (43-1) 269-2669; Email:
[email protected]
Idegenforgalmi Világszervezet (UNWTO) Az Idegenforgalmi Világszervezet (World Tourism Organization – UNWTO - www.unwto.org) a fenntartható és egyetemesen hozzáférhető turizmus fejlődésének előmozdításáért felelős vezető nemzetközi szervezet. Az 1975-ben alapított UNWTO 2003-ban vált az ENSZ szakosított intézményévé. Az idegenforgalom-politika kérdéseinek globális fórumaként szolgál, és az idegenforgalmi know-how gyakorlati forrása. Tagjai között található 154 ország, hét terület, két állandó megfigyelő, továbbá több mint 400 társult (affiliate) tag, beleértve helyi közigazgatási szerveket, oktatási intézményeket, turista társaságokat és a magánszektor cégeit. A turizmuson keresztül az UNWTO célja az, hogy serkentse a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést és a fejlődést, továbbá mozdítsa elő a békét és a nemzetek közötti megértést. Az UNWTO ösztönzi a Turizmus Globális Etikai Kódexének a megvalósítását, amely a nemzetközi turizmus felelős, és fenntartható fejlődésének a hivatkozási keretét adja. A kódex célja minimalizálni a turizmus negatív hatásait a környezetre és a kulturális örökségre, miközben maximálja a turista célpontok lakosainak a hasznát. Az UNWTO Közgyűlését – legfőbb testületét – a rendes és társult (affiliate) és egyéb (associate) tagok alkotják, elfogadja a költségvetést és a munkaprogramot, és megvitatja az idegenforgalmi ágazat főbb kérdéseit. Az Igazgatóság – az UNWTO kormányzó testülete – a Közgyűlés által választott 29 teljes jogú tagból, valamint egy állandó tagból, Spanyolország (fogadó ország) áll. 2010-2011-ben az UNWTO személyzete 106 fő, költségvetése 28 millió euró. Főtitkár: Taleb D. Rifai úr (Jordánia) Központ: Capitán Haya 42, 28020 Madrid, Spain Tel: (34-91) 567-8100; Fax: (34-91) 571-3733; Email:
[email protected]
Az Átfogó Atomcsend-szerződés Szervezete Előkészítő Bizottsága (CTBTO) Az atomcsend szerződést (Comprehensive Nuclear-Test-Ban Treaty) 1996-ban fogadták el és nyitották meg aláírásra. Mindenféle atomrobbantást megtilt. 2010 végéig 181 állam írta alá a szerződést, közülük 153 ratifikálta is. A 44 nukleáris technológiával rendelkező állam közül - amelyek ratifikációja szükséges a szerződés hatálybalépéséhez – kilenc még nem ratifikálta: Kína, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK), Egyiptom, Indonézia, India, Irán, Izrael, Pakisztán és az Egyesült Államok. Indiának, a KNDK-nak és Pakisztánnak még alá kell írniuk a szerződést. A bécsi székhelyű Átfogó Atomcsend-szerződés Szervezete Előkészítő Bizottságának (Preparatory Commission for the Comprehensive Nuclear-TestBan Treaty Organization – CTBTO - www.ctbto.org) a feladata CTBT ellenőrzési rendszer kiépítése úgy, hogy a szerződés hatálybalépésekor teljes mértékben működőképes legyen. A CTBT ellenőrzési rendszer a földgolyót átívelő, 337 létesítményből álló hálózat, amely nukleáris robbantások jeleit figyeli a Földön; része a feldolgozással és elemzéssel foglalkozó Nemzetközi Adatközpont is; és helyszíni ellenőrzést is végez gyanús események esetén a területen bizonyítékok gyűjtése céljából. A szervezet költségvetése 2010-ben 115 579 600 dollár volt. Mintegy 260 főnyi személyzetet foglalkoztat 74 országból.
59
Ügyvezető titkár: Tóth Tibor úr (Magyarország) Központ: Vienna International Centre, P.O. Box 1200, A-1400 Vienna, Austria Tel: (43-1) 26030-6200; Fax: (43-1) 26030-5823; Email:
[email protected] Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (International Atomic Energy Agency – IAEA www.iaea.org) támogatja az atomenergia békés felhasználását az emberiség javára, és védi a katonai célokra történő felhasználás ellen. A világ elsőszámú kormányközi fóruma a tudományos és technikai együttműködés érdekében az atomenergia békés felhasználása területén, és nemzetközi felügyelőség a nukleáris biztonság érdekében a polgári nukleáris programok területén. Az Ügynökség a nemzetközi erőfeszítések középpontjában áll, hogy segítse a nemzetközi együttműködést a nukleáris biztonság és a biztonsággal kapcsolatos ügyekben. 1957-ben alapították, az ENSZ égisze alatt működő autonóm intézményként, 2010 novemberében 151 tagállama volt. Az IAEA technikai segítséget nyújt a tagállamoknak, akinek szüksége van rá, a nukleáris tudomány és technológia alkalmazására összpontosít a fenntartható fejlődés érdekében, maguknak az államoknak a prioritásai szerint – olyan területeken, mint az élelmiszer és mezőgazdasági termelés, emberi egészségügy, ipar, víz menedzsment, a tengeri környezet javítása, elektromos áram előállítása, és nukleáris biztonság és védelem. Az IAEA felügyeli és igazolja, hogy az államok betartják-e a terjedést tiltó kötelezettségeiket a kétoldalú megállapodások és nemzetközi egyezmények szerint, amelyeknek a célja annak biztosítás, hogy a nukleáris anyagokat és eszközöket nem fordítják katonai célokra. 2005-ben a Nobel-békedíjat adományozták az IAEA-nak és főigazgatójának, Mohamed ElBaradeinek. Több mint 250 IAEA ellenőr teljesít felügyeleti szolgálatot több mint 900 berendezésnél és egyéb helyeken, amelyek az IAEA Biztonsági Programja alá tartoznak. Az IAEA irányító testületei a következők: az évente ülésező Általános Konferencia, amelyben valamennyi tagállam képviselve van; és a 35 tagállamból álló Igazgatótanács. Az IAEA-nak 2200 alkalmazottja van több mint 90 országból. Rendes költségvetése 2010-ben 315,4 millió euró volt; a további cél, önkéntes hozzájárulásokból a Technikai Együttműködési Alapba 85 millió dollár volt. Főigazgató: Yukiya Amano úr (Japán) Központ: P.O. Box 100, Wagramerstrasse 5, A-1400 Vienna, Austria Tel: (43-1) 2600-0; Fax: (43-1) 2600-7; Email:
[email protected] Vegyi Fegyverek Betiltásának Szervezete (OPCW) A Vegyi Fegyverek Betiltásának Szervezete (Organization for the Prohibition of Chemical Weapons – OPCW - www.opcw.org) egy független nemzetközi szervezet, amely szorosan együttműködik az ENSZ-szel. Ellenőrzi a vegyi fegyverek fejlesztését, előállítását, készletezését és használatát tiltó, valamint megsemmisítésükről szóló egyezmény végrehajtását (Convention on the Prohibition of the Development, Production, Stockpiling and Use of Chemical Weapons and on their Destruction). Az 1997-ben életbe lépett egyezmény az első multilaterális leszerelési és terjesztést tiltó egyezmény, amely gondoskodik a tömegpusztító fegyverek egész kategóriájának globális megsemmisítéséről, szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett, meghatározott időn belül. Az OPCW-t 188 tagállam alkotja. 1997 óta tagállamai igazolhatóan több mint 43 000 tonna vegyi reagenst semmisítettek meg – több mint 60 százalékát az elismert több mint 71 000 tonnányi mennyiségnek. Az OPCW ellenőrei több mint 4 000 ellenőrzést végeztek katonai és ipari üzemekben, 81 országban. Ezek a missziók biztosítják, hogy a vegyi fegyver előállító berendezéseket inaktiválták és megsemmisítették, vagy igazolhatóan átalakították engedélyezett célokra. Az ellenőrök a vegyi fegyverek megsemmisítését jelenlétükkel is 60
igazolják a megsemmisítő berendezéseknél. Valamennyi OPCW tagállamot arra kötelezik, hogy nyújtsanak segítséget egymásnak, ha vegyi fegyverekkel fenyegetik vagy támadják őket. Az ilyen, előre nem látható esemény kezelésére az OPCW rendszeresen teszteli és fejleszti kapacitásait annak érdekében, hogy koordinálja a gyors és hatékony nemzetközi reagálást életek megvédése érdekében, valamint hatékonyan nyomozzon a vegyi fegyverek bármely állítólagos használata miatt. Az OPCW egy sor nemzetközi együttműködési programot működtet a kémia békés felhasználásának megkönnyítése érdekében. Az OPCW Technikai Titkárságának, amely Hágában van (Hollandia) több mint 500 alkalmazottja van, akik mintegy 80 nemzetiséget képviselnek. Költségvetése 2010-ben 75 millió euró volt. Főigazgató: Ahmet Üzümcü úr (Törökország) Központ: Johan de Wittlaan 32, 2517 JR, The Hague, The Netherlands Tel: (31-70) 416-3300; Fax: (31-70) 306-3535; Email:
[email protected] Kereskedelmi Világszervezet (WTO) A Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organization – WTO - www.wto.org) 1995-ben lépett az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezményt (General Agreement on Tariffs and Trade – GATT) helyébe, mint a nemzetek közötti kereskedelmet irányító multilaterális szabályokkal foglalkozó egyetlen nemzetközi szervezet. Szorosan együttműködik az ENSZszel és annak ügynökségeivel. A WTO segíti a kereskedelem zökkenőmentes áramlását valamennyi tagja által elfogadott multilaterális szabályokra épülő rendszerben; segíti a kormányok közötti kereskedelmi viták részrehajlás nélküli megoldását; és fórumot biztosít a kereskedelmi tárgyalások számára. Középpontjában mintegy 60 WTO egyezmény, melléklet, döntés és megállapodás áll, amelyek a nemzetközi kereskedelem és kereskedelempolitika jogi alapszabályait alkotják. Az elvek, amelyeken ezek az egyezmények alapulnak: diszkrimináció mentesség (a „legnagyobb kedvezmény” cikk és a nemzeti bánásmódra vonatkozó rendelkezés), nyíltabb kereskedelem, verseny ösztönzése, külön rendelkezések a legkevésbé fejlett országok számára. A WTO egyik célja a fokozatosan nyílt kereskedelem mindenki hasznára. A WTO a fóruma a távközlési, információs technológiai berendezések és pénzügyi szolgáltatások piacának megnyitása érdekében folyó tárgyalásoknak. Több mint 400 kereskedelmi vita került a WTO viták rendezésével foglalkozó mechanizmusa elé. A WTO folyamatosan figyeli az 1986-1994-es uruguayi forduló világkereskedelmi tárgyalássorozatán elért megállapodások megvalósítását. 2001-ben a WTO a multilaterális kereskedelmi tárgyalások új fordulóját indította el, amelyet a dohai fejlesztési napirendnek neveznek. Azóta miniszteri viták voltak, azonban nem eredményezték a szükséges áttörést a tárgyalások befejezéséhez. A WTO-nak 153 tagja van. Irányító testülete a Miniszteri Konferencia; a mindennapi munkát az Általános Bizottság (General Council) végzi. A WTO 2010-es költségvetés 194 millió svájci frank volt. 2009 végén a WTO-nak 621 alkalmazottja volt, akiket a rendes költségvetésből fizettek. Főigazgató: Pascal Lamy úr (Franciaország) Közpon: Centre William Rappard, Rue de Lausanne 154, CH-1211 Geneva 21, Switzerland Tel: (41-22) 739-5111; Fax: (41-22) 731-4206; Email:
[email protected]
61
II. NEMZETKÖZI BÉKE ÉS BIZTONSÁG Az ENSZ egyik elsődleges célja a nemzetközi béke és biztonság fenntartása. Létrehozása óta az ENSZ-et gyakran kérték fel a viták háborúvá történő eszkalációjának a megakadályozására, az ellentétes felek meggyőzésére, hogy inkább a tárgyalóasztalt használják, mint a fegyverek erejét, vagy a béke helyreállítására, amikor a fegyveres konfliktus kirobban. Az évtizedek folyamán az ENSZ segített számos fegyveres konfliktust befejezni, gyakran a Biztonsági Tanács akciója révén – amely a nemzetközi béke és biztonság kérdéseivel foglalkozó elsődleges szerv. A Biztonsági Tanács, A Közgyűlés és a főtitkár azonban mindannyian fő, egymást kiegészítő szerepet játszanak a béke és biztonság előmozdításában. Az ENSZ tevékenysége lefedi a konfliktus megelőzés, béketeremtés, békefenntartás, kikényszerítés és békeépítés legfontosabb területeit (lásd www.un.org/peace). Az eféle programoknak át kell fedniük egymást vagy egyidejűleg kell megvalósulniuk ahhoz, hogy hatékonyak legyenek. Az 1990-es évek folyamán a hidegháború vége egy teljesen új globális biztonsági környezethez vezetett, amelyet inkább a belső, mint az államok közötti háborúkra való összpontosítás jellemezte. A 21. században új globális fenyegetések jelentkeztek. Ugyanazon időszak folyamán a polgári konfliktusok bonyolult kérdéseket vetettek fel a nemzetközi közösség megfelelő válaszát illetően, beleértve azt a kérdést, hogy hogyan lehet a civileket a legjobban megvédeni a konfliktusokban. A 2001. szeptember 11-ei támadást az Egyesült Államok ellen rémtettek követték : Bali (2002), Madrid (2004), London (2005) és Mumbai (2008), világosan demonstrálták a nemzetközi terrorizmus kihívását. Párhuzamosan más események fokozták az aggodalmat a nukleáris fegyverek terjedése körül és más nem hagyományos fegyverek veszélye körül. Az ENSZ azonnal megmozdult a terrorizmus elleni cselekvés fokozása érdekében. 2001. szeptember 28-án a Biztonsági Tanács egy átfogó határozatot fogadott el az Alapokmány kikényszerítő intézkedései szerint, hogy megakadályozza a terrorizmus finanszírozását, bűnténnyé minősítve a pénzgyűjtést ilyen célokra, és azonnal befagyasztotta a terroristák pénzügyi eszközeit, továbbá létrehozott egy Terrorizmus-ellenes Bizottságot, amely felügyeli a határozat végrehajtását. A Tanács szankciókat is kivetett az alKaida és a Talibán gyanúsított vezetői ellen. Az ENSZ átalakította és jelentős mértékben megerősítette a rendelkezésére álló eszközök sorozatát, megerősítvén békefenntartó kapacitását az új kihívások kezelése érdekében, fokozottan bevonva a regionális szervezeteket, és megerősítette a konfliktus utáni békeépítő képességét, továbbá újjáélesztvén a megelőző diplomácia alkalmazását. A polgári konfliktusok kezelése kapcsán a Biztonsági Tanács komplex és újszerű békefenntartó műveleteket engedélyezett. Ezek időt és teret biztosítottak a fenntartható béke alapjainak a kiépítéséhez, lehetővé tették emberek millióinak országok tucatjaiban a szabad és korrekt választásokon való részvételt, és segítettek félmillió volt harcos lefegyverzésében csupán a múlt évtizedben. 1948 óta az ENSZ jelentős szerepet játszott konfliktusok befejezésében és a megbékélés előmozdításában, beleértve sikeres missziókat Kambodzsában, El Salvadorban, Guatemalában, Libériában, Mozambikban, Namíbiában, Sierra Leone-ban, Tádzsikisztánban és Kelet-Timoron. Más konfliktusokat azonban, mint például a Kongói Demokratikus Köztársaságban (DRC), Ruandában, Szomáliában és a volt Jugoszláviában az 1990-es évek elején. Ezeket gyakran jellemezte etnikai erőszak és a biztonsági kérdésekkel foglalkozó belső hatalmi struktúra hiánya amelyek új kihívásokat jelentettek az ENSZ béketeremtésének és békefenntartásának. Az ENSZ békefenntartás alapvető szerepét az 1990-es évek végén drámaian újra megerősítették, mert a folytatódó válságok a Közép-Afrikai Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Koszovóban, Sierra Leone-ban és Kelet-Timoron arra késztették a Biztonsági Tanácsot, hogy öt új missziót hozzon létre. A nagy hullám a békefenntartásban 2009-2010-ben tetőzött, amikor globálisan több mint 100 000 kéksisakos volt felvonultatva. Az ismétlődő konfliktusok az elmúlt években az ENSZ-et arra késztették,
62
hogy fokozottan összpontosítson a békeépítésre, célzott erőfeszítéssel csökkentse az adott ország konfliktusba süllyedésének és visszasüllyedésének a kockázatát, megerősítve a konfliktuskezelés nemzeti kapacitását, és a tartós béke és fejlődés alapjainak a lerakását. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tartós béke megteremtése valamennyi erőforrás együttműködésén múlik, amelyek segítik a gazdasági fejlődés, a társadalmi igazságosság, az emberi jogok tiszteletben tartásának és a jó kormányzásnak az előmozdítását. Semmilyen más intézménynek nincs meg az a globális legitimációja, multilaterális tapasztalata, kompetenciája, koordináló képessége és pártatlansága, amelyet az ENSZ e feladatok támogatására bevet. Az ENSZ különleges politikai missziókat és békeépítést támogató hivatalokat hozott létre számos országban, beleértve Afganisztánt, Burundit, a Közép-afrikai Köztársaságot, Guinea-Bissaut, Irakot és Sierra Leone-t. ENSZ politikai hivatalok vannak Közép-Ázsiában, Libanonban, a Közel-Keleten, Nepálban, Szomáliában és Nyugat-Afrikában. A Békeépítési Bizottság, amely 2006-ban kezdett működni, az ENSZ kormányközi tanácsadó testülete kifejezetten annak szenteli magát, hogy segítse a háborúból tartós békébe átmenő országokat. Valamennyi releváns békeépítő szereplőt összefog, beleértve a nemzetközi donorokat és a pénzügyi intézeteket, kormányokat, csapatokat szolgáltató országokat és a civil társadalom képviselőit; integrált stratégiát javasol a konfliktus utáni békeépítésre és újjáépítésre; segíti biztosítani a kezdeti újjáépítési tevékenységek előre látható finanszírozását és a tartós pénzügyi befektetéseket; kiterjeszti a nemzetközi közösség figyelmének időszakát a konfliktus utáni újjáépítésre; gyakorlati tanácsokat dolgoz ki olyan kérdések vonatkozásában, amelyek együttműködést igényelnek a politikai, katonai, humanitárius és fejlesztési szereplők között. A Közgyűlés és a Biztonsági Tanács egyidejű határozatai a Békeépítési Bizottság létrehozásáról gondoskodtak a Békeépítési Alap (www.unpbf.org) és a Békeépítést Támogató Hivatal (www.un.org/peace/peacebuilding) létrehozásáról. 2010-ben létrehozták a konfliktusokban a szexuális erőszak elleni különmegbízott posztját, a Biztonsági Tanács egy évtizedes erőfeszítését követően, hogy foglakozzanak és ítéljék el a fegyveres konfliktusok idején civilek, kiváltképp nők és gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszak valamennyi formáját.
Biztonsági Tanács Az ENSZ Alapokmánya – egy nemzetközi szerződés – arra kötelezi a tagállamokat, hogy viszályaikat békés eszközökkel és oly módon rendezzék, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe. Tartózkodniuk kell az erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától bármely állam ellen, és bármely viszályt a Biztonsági Tanács elé vihetik: az ENSZ azon szerve, amely a fő felelősséget viseli a béke és biztonság fenntartásáért. Az Alapokmány szerint a tagállamok kötelesek elfogadni és végrehajtani döntéseit. Más ENSZ-testületek ajánlásai nem rendelkeznek a Biztonsági Tanács határozatainak kötelező erejével, azonban befolyásolhatják a helyzeteket a nemzetközi közösség véleményének kifejezése révén. Amikor egy viszályt eléje visznek, a Tanács rendszerint sürgeti a feleket, hogy békés eszközökkel rendezzék. A Tanács javaslatokat tehet a feleknek a békés rendezésre, külön képviselőket nevezhet ki, felkérheti a főtitkárt jószolgálati misszióra, továbbá vizsgálatot folytathat és közvetítést végezhet. Amikor egy viszály harcokhoz vezet, a Tanács megkísérli befejezni olyan gyorsan, ahogy csak lehet. A Tanács gyakran adott ki tűzszüneti irányelveket, amelyeknek jelentős szerepe volt az ellenségeskedések kiszélesedésének megakadályozásában. A békefolyamat támogatására a Tanács katonai megfigyelőket vagy békefenntartó erőket vonultathat fel a konfliktus területére. Az Alapokmány VII. fejezete szerint a Tanácsnak felhatalmazása van arra, hogy intézkedéseket tegyen döntései érvényre juttatására. Embargót és szankciókat rendelhet el, vagy felhatalmazást adhat erő alkalmazására feladatai végrehajtásának biztosítása érdekében. Bizonyos esetekben a Tanács felhatalmazást adhat katonai erő alkalmazására tagállamok koalíciója, vagy regionális szervezetek vagy megállapodások által. Azonban a 63
Tanács ilyen akcióra csak végső esetben szánja el magát, amikor a viszály rendezésének békés eszközeit kimerítették, és miután megállapították, hogy a béke veszélyeztetése, a béke megbontása vagy az agresszió ténylegesen létezik. Számos nemrégiben létrehozott békefenntartó műveletekre ily módon adott felhatalmazást a Tanács, ami azt jelenti, hogy a békefenntartók használhatnak erőt, ha szükséges feladataik végrehajtásához. Szintén az Alapokmány VII. fejezete szerint a Tanács nemzetközi törvényszékeket állíthat fel, hogy vádat emeljen azok ellen, akiket az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértésével vádolnak, beleértve a fajirtást.
A békeépítés struktúrája Az ENSZ békeépítési struktúrája magában foglalja a Békeépítési Bizottságot, a Békeépítési Alapot és a Békeépítést Támogató Hivatalt. Ez a három szerv együttműködik a következőkért: a békeépítési stratégia megtervezése és koordinálása; a béke fenntartása a konfliktus sújtotta országokban a nemzeti szinten lévő és vezetett békeépítési erőfeszítések nemzetközi támogatásának összefogása révén; hatékony támogatás nyújtása a háborúból a tartós békébe átmenő országoknak. A Békeépítési Bizottság, egy 31 tagú kormányközi testület, feladata összehozni a békeépítés releváns szereplőit, hogy tanácsot adjanak, és integrált stratégiát javasoljanak a konfliktus utáni békeépítésre és helyreállításra. Állandó szervezési bizottsága a Biztonsági Tanács, a Gazdasági és Szociális Tanács, a Közgyűlés, valamint a legnagyobb hozzájárulást nyújtók, és az ENSZ-missziók katonai személyzete és polgári rendőrsége tagjaiból áll. A Békeépítési Alap többéves állandó alap a konfliktus utáni békeépítés számára, amelyet önkéntes hozzájárulásokból finanszíroznak, célja, hogy biztosítsa a békeépítési tevékenységek elindításához szükséges erőforrások azonnali felszabadítását, valamint a helyreállításhoz szükséges megfelelő finanszírozás rendelkezésre állását. Az Alapnak, amely a békeépítéshez kezdőtőkét biztosít, közel 331,5 millió dollárnyi kötelezettségvállalása volt 2010 februárjában a kezdeti 250 millió dollár célhoz képest. Az érdekeltek egy magas szintű találkozóján a következő novemberben az Alapot megdicsérték mint egy gyors, releváns és katalitikus erőforrását a békeépítési kezdeményezések támogatásának a konfliktusból kilábaló országokban, továbbá a 2011-2013-as üzleti tervhez 53 millió dollárt ígért 21 tagállam. A Békeépítést Támogató Hivatal segíti és támogatja a Békeépítési Bizottságot, adminisztrálja a Békeépítési Alapot, és támogatja a főtitkárt az ENSZ-ügynökségek békeépítési erőfeszítéseinek koordinálásában.
Közgyűlés Az ENSZ Alapokmánya 11. cikke felhatalmazza a Közgyűlést arra, hogy ”megvizsgálhatja a nemzetközi béke és biztonság fenntartására irányuló együttműködés általános elveit” és ”ajánlásokat tehet a Szervezet tagjainak vagy a Biztonsági Tanácsnak vagy mind a Szervezet tagjainak, mind a Biztonsági Tanácsnak”. A Közgyűlés nehéz kérdések esetén a konszenzus keresésének eszköze, fórumot nyújt panaszok előterjesztésére és diplomáciai eszmecserékre. A béke fenntartásának elősegítése érdekében rendkívüli vagy rendkívüli sürgős ülést tartott olyan kérdésekről, mint a leszerelés, a palesztinkérdés vagy az afganisztáni helyzet. A Közgyűlés a béke és biztonság kérdéseivel az Első Bizottságában (Leszerelés és Nemzetközi Biztonság) és Negyedik Bizottságában (Speciális Politikai és Dekolonizáció) foglalkozik. Az évek során a Közgyűlés a nemzetek közötti békés kapcsolatok előmozdítását a békéről, a viták békés megoldásáról és a nemzetközi együttműködésről szóló deklarációk elfogadásával segítette. A Közgyűlés 1980-ban határozott a Béke Egyeteme (University for Peace) megalapításáról San Joséban, Costa Ricában, amely egy speciális nemzetközi intézet a békével kapcsolatos kérdések tanulmányozására, kutatására és ismeretterjesztésre. A Közgyűlés minden év szeptember 21-ét a béke nemzetközi napjává nyilvánította.
64
Konfliktus-megelőzés A viszályok konfliktussá történő eszkalációja és a konfliktusok ismétlődése megelőzésének a fő stratégiái a megelőző diplomácia és a megelőző leszerelés. A megelőző diplomácia olyan akcióra vonatkozik, amely megakadályozza a viszályok keletkezését és konfliktusba történő eszkalációját, és korlátozza a konfliktusok terjedését, amikor bekövetkeznek. Formája lehet közbenjárás, békéltetés és tárgyalás. A korai figyelmeztetés a megelőzés alapvető komponense, és az ENSZ gondosan figyeli a fejleményeket a világ körül, hogy észlelje a nemzetközi béke és biztonság fenyegetését, ezáltal lehetővé téve a Biztonsági Tanácsnak és a főtitkárnak megelőző akció végrehajtását. A főtitkár követei és különmegbízottai közbenjárnak, és megelőző diplomáciát folytatnak világszerte. Néhány viszály sújtotta helyen egy képzett követnek a puszta jelenléte megakadályozhatja a feszültség kiterjedését. Ezt a munkát gyakran regionális szervezetekkel együttműködve végzik. A megelőző diplomácia kiegészítője a megelőző leszerelés, amely a kézi lőfegyverek számának csökkentésére törekszik a konfliktusra hajlamos régiókban. El Salvadorban, Libériában, Sierra Leone-ban, Kelet-Timoron és máshol ez maga után vonta a harcoló erők leszerelését, valamint fegyvereiknek az összegyűjtését és megsemmisítését az átfogó békeszerződés részeként. A tegnap fegyvereinek a megsemmisítése megakadályozza használatukat a jövő háborújában. Védelmi felelősség A nemzetközi közösségnek közbe kell-e lépnie, hogy egy országban megállítsa az emberi jogok jelentős, rendszeres és széleskörű megsértését? A kérdést 1998-ban Kofi Annan főtitkár tette fel, amely széleskörű vitát váltott ki. A fajirtás, az emberiség elleni bűntettek, és a háborús bűnök nyomában Közép-Afrikában, a Balkánon és máshol, a nemzetközi jog keretein belül jogos és egyetemes megállapodások mellett érvelt a civilek megvédése érdekében, az emberi jogok tömeges megsértése ellen. Ma már a kérdés többé nem az, hogy vajon, hanem mikor és hogyan kell a nemzetközi közösségnek beavatkoznia a népesség megvédése érdekében ezek ellen a bűntettek ellen. A világ vezetői 2005-ben New Yorkban a világcsúcson összegyűlve, az átfogó záródokumentumban (Outcome Document) foglalkoztak a védelmi felelősséggel. Kijelentették, hogy: „Mindenegyes állam felelős népességének megvédéséért a fajirtás, háborús bűnök, etnikai tisztogatás és az emberiség elleni bűntettek ellen. Ez a felelősség maga után vonja az ilyen bűntettek - beleértve az arra való felbujtást - megelőzését a szükséges és megfelelő eszközökkel. Elfogadjuk ezt a felelősséget, és eszerint járunk el. Az ENSZ-en keresztül a nemzetközi közösség is felelős a megfelelő diplomáciai, humanitárius és más békés eszközök alkalmazásáért az Alapokmány VI. és VIII. fejezete értelmében azért, hogy segítse a népesség megvédését [ezektől a bűntettektől].” „Ebben az összefüggésben készek vagyunk időben és meghatározó módon közös akcióra a Biztonsági Tanácson keresztül az Alapokmány szerint, beleértve a VII. fejezetet, egyedi alapon a megfelelő regionális szervezetekkel szükség szerint együttműködve, ha a békés eszközök nem megfelelőek, és a nemzeti hatóságok szemmel láthatóan kudarcot vallanak népességük megvédésében a fajirtás, háborús bűnök, etnikai tisztogatás és az emberiség elleni bűnök ellen.” Annak szükségességét is kiemelték, hogy segíteni kell az államok kapacitásépítését népességük ezen bűnök elleni megvédése érdekében, és segíteni kell a nyomás alatt lévő államokat mielőtt a válság és a konfliktus elkezdődik. (Lásd a Közgyűlés 60/1 és 63/308 határozatait, valamint a Biztonsági Tanács 1674(2006) és 1894(2009) határozatait, amelyek a civilek védelmével foglalkoznak fegyveres konfliktusban és megerősítik ezeket az elveket.) Ban Ki Mun főtitkár 2009-ben adta ki „A védelmi felelősség megvalósítása” című jelentését, amely e célból felvázolta a megfelelő elveket. A főtitkár által 2008-ban kinevezett, a védelmi felelősség elvi, politikai és intézményi fejlesztéséért felelős különleges tanácsadó szorosan együttműködik a 2004-ben létrehozott, a fajirtás megakadályozásával foglalkozó különleges tanácsadó hivatalával.
65
A főtitkár központi szerepet játszik a béketeremtésben mind személyesen, mind különmegbízottjai és missziói útján, amelyeket speciális feladatokkal bíz meg, mint például tárgyalások vagy ténymegállapítás. Az Alapokmány szerint a főtitkár a Biztonsági Tanács figyelmébe ajánlhat bármely ügyet, amely a nemzetközi béke és biztonság fenntartását veszélyeztetheti.
Békefenntartás Az ENSZ békefenntartása (www.un.org/peacekeeping) a nemzetközi közösség alapvető eszköze a béke és biztonság előmozdításában. Az ENSZ szerepét a békefenntartásban 1988-ban ismerték el, amikor az ENSZ békefenntartó erői Nobel-békedíjat kaptak. Jóllehet az Alapokmányban kifejezetten nem számoltak vele, az ENSZ úttörő szerepet játszott 1948ban az ENSZ Közel-Keleti Fegyverszüneti Felügyelő Szervezetének (United Nations Truce Supervision Organization in the Middle East) létrehozásával. Azóta összesen 67 műveletet hozott létre. 2011 elején 14 aktív békefenntartó művelet volt. Békefenntartó műveletek felvonultatását a Biztonsági Tanács rendeli el a fogadó kormány és/vagy a konfliktus főbb résztvevői beleegyezésével. A békefenntartás hagyományosan elsősorban a tűzszünetet megfigyelő és a csapatokat - államok közötti háború után szétválasztó katonai modellt jelentett. Mára számos elemből álló komplex modellé fejlődött – katonák, rendőrök és civilek dolgoznak együtt, hogy segítsék a fenntartható béke alapjainak a lerakását. Ki a békefenntartó műveletek parancsnoka? A békefenntartó műveleteket a Biztonsági Tanács létesíti, és a főtitkár irányítja, gyakran egy különmegbízotton keresztül. A missziótól függően a csapatparancsnok felelős a művelet katonai vonatkozásaiért, jóllehet a katonai kontingensek saját nemzeti védelmi egységeiknek felelnek. Az ENSZ-nek nincs semmilyen saját katonai ereje, a tagállamok gondoskodnak mindenegyes művelethez szükséges katonai és rendőri személyzetről, míg a civileket toborozzák, vagy önként jelentkeznek szerte a világból. A békefenntartók saját országuk egyenruháját viselik az ENSZ kéksisakjával vagy kék svájcisapkájával és jelvényével együtt.
Az elmúlt években a Tanács által bevezetett gyakorlat hivatkozik az Alapokmány VII. fejezetében lévő kényszerítő intézkedésekre, amikor bizonyos békefenntartó műveletek felvonultatását engedélyezik, vagy olyan feladatot kapnak, amelyek szükségesé teszik erő alkalmazását, mint például a civilek védelme küszöbön álló fizikai erőszak fenyegetése esetén. Hagyományosan az ENSZ békefenntartók fegyvereiket csak önvédelemre használhatták, azonban a sokkal „erőteljesebb” mandátumuk a VII. fejezet szerint lehetővé teszi számukra erő alkalmazását például civilek védelme érdekében. A békefenntartó műveletek katonai személyzetét a tagállamok önként bocsátják rendelkezésre, és a tagállamok finanszírozzák, amelyet a békefenntartási költségvetés szerint vetnek ki. Csapatküldő államokat ebből a költségvetésből kompenzálják egy alapdíj szerint. Az elfogadott békefenntartási költségvetés a 2010-2011. évekre megközelítően 7,3 milliárd dollár volt, amely a globális katonai kiadások kevesebb mint 0,5 százalékát jelenti. A műveleteket a békefenntartási költségvetésen keresztül finanszírozzák, amelyek számos ország csapataiból tevődnek össze. Ez a világméretű „teher-megosztás” rendkívüli hatékonyságot jelent mind emberi, mind pénzügyi és politikai vonatkozásban. 1948 óta több mint 2 800 békefenntartó vesztette életét a szolgálat során. 2011 kezdetén több mint 100 000 főnyi katonai és rendőri személyzet 115 országból szolgálta az ENSZ békefenntartó műveleteit. A konfliktusok ma összetett, vegyes dolgok. Lehet, hogy gyökereik belső dolgokból erednek, azonban bonyolítja őket határon keresztüli beavatkozás államok vagy gazdasági érdekek vagy más nem állami szereplők által. Például az újabb keletű konfliktusok Afrikában 66
a civil viszályoknak és természeti erőforrások – mint például a gyémántok, coltan (mobiltelefonokban és elektronikus eszközökben használt) és arany - illegális exportjának a halálos keveréke volt, amely fűti a fegyvervásárlást, a terrorizmust, a kábítószercsempészetet, a menekültek áramlását, és a környezet rombolását. A válasznak egyaránt többoldalúnak kell lennie. A Kimberley Process Certification Scheme-et (KPCS - feldolgozási tanúsítási rendszer) a Közgyűlés vezette be 2000-ben, hogy megakadályozza – a gyémánt
ENSZ békefenntartó műveletek* United Nations Truce Supervision Organization (Az ENSZ Fegyverszüneti Ellenőrző Szervezete) – (UNTSO, létesítve 1948-ban), a Közel-Keleten (150 katonai, 210 civil személyzet) United Nations Military Observer Group in India and Pakistan (Az ENSZ Katonai Megfigyelő Csoportja Indiában és Pakisztánban) - (UNMOGIP, létesítve 1949-ben) (44 katonai, 71 civil személyzet) United Nations Peacekeeping Force in Cyprus (Az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Ereje) – (UNFICYP, létesítve 1964-ben) (857 katonai, 69 civil rendőri, 151 civil személyzet) United Nations Disengagement Observer Force (Az ENSZ Csapatszétválasztást Megfigyelő Ereje) – (UNDOF, létesítve 1974-ben), szíriai Golán-fennsíkon, (1 037 katonai, 143 civil személyzet) United Nations Interim Force in Lebanon (Az ENSZ Libanoni Ideiglenes Hadereje) (UNIFIL, létesítve 1978-ban) (11 713 katonai, 966 civil személyzet) United Nations Mission for the Referendum in Western Sahara (Az ENSZ Nyugat-szaharai Népszavazási Missziója) - (MINURSO, létesítve 1991-ben) (218 katonai, 6 rendőri, 258 civil személyzet és 20 ENSZ-önkéntes) United Nations Interim Administration Mission in Kosovo (Az ENSZ Koszovói Ideiglenes Közigazgatási Missziója) - (UNMIK, létesítve 1999-ben) (8 katonai, 6 rendőri, 417 civil személyzet és 20 ENSZ-önkéntes) United Nations Mission in Liberia (Az ENSZ Libériai Missziója) - (UNMIL, létesítve 2003-ban) (9 369 katonai, 1 364 rendőri, 1 429 civil személyzet és 213 ENSZ-önkéntes) United Nations Operation in Côte d'Ivoire (Az ENSZ Elefántcsontparti Művelete) - (UNOCI, létesítve 2004-ben) (7 385 katonai, 1 169 rendőri, 1 153 civil személyzet és 273 ENSZönkéntes) United Nations Stabilization Mission in Haiti (Az ENSZ Haiti Stabilizációs Missziója) (MINUSTAH, létesítve 2004-ben) (8 603 katonai, 2 965 rendőri, 1 708 civil személyzet és 193 ENSZ-önkéntes) United Nations Mission in the Sudan (Az ENSZ Szudáni Missziója) - (UNMIS, létesítve 2005ben) (9 938 katonai, 665 rendőri, 3 556 civil személyzet és 364 ENSZ-önkéntes) United Nations Integrated Mission in Timor-Leste (Az ENSZ Kelet-timori Integrált Missziója) (UNMIT, létesítve 2006-ban) (34 katonai, 1 473 rendőri, 1 261 civil személyzet és 168 ENSZönkéntes) African Union/United Nations Hybrid Operation in Darfur (Az Afrikai Unió és ENSZ Hibrid Művelete Darfurban) - (UNAMID, létesítve 2007-ben) (16 997 katonai, 242 katonai megfigyelő, 4 577 rendőri, 3 750 civil személyzet és 445 ENSZ-önkéntes) United Nations Mission in the Central African Republic and Chad (Az ENSZ Missziója a Közép-afrikai Köztársaságban és Csádban) - (MINURCAT, létesítve 2007-ben) (1 327 katonai, 20 katonai megfigyelő, 109 rendőri személyzet) (A misszió 2010. december 31-én befejezte küldetését.) United Nations Organization Stabilization Mission in the Democratic Republic of the Congo (Az ENSZ Stabilizációs Missziója a Kongói Demokratikus Köztársaságban) - (MONUSCO, létesítve 2010-ben) (18 461 katonai, 1 224 rendőri, 3 180 civil személyzet és 589 ENSZönkéntes) *2010. december 31-én.
67
eladásából származó - konfliktusok finanszírozását és az emberi jogok megsértését. A tanúsítási rendszer célja, hogy megakadályozza a „véres gyémántok” bejutását a főbb piacokra. Az ENSZ-műveletek egyetemességük miatt egyedülálló legitimitást jelentenek a konfliktusok kezelésének eszközeiként. Egyetemessége hozzáadódik legitimációjukhoz és korlátozza a fogadó ország szuverenitását érintő következményeket. Egy konfliktuson kívüli békefenntartók előmozdíthatják a háborúzó felek közötti megbeszéléseket, miközben a globális figyelmet a helyi problémákra irányítják, kinyitván az ajtókat, amelyek egyébként zárva maradnának a kollektív béke-erőfeszítések előtt. Egy művelet sikereinek előfeltételei közé tartozik a szembenálló felek részéről őszinte óhaj nézeteltéréseik békés megoldása, világos békefenntartói mandátum, a nemzetközi közösség erős politikai támogatása, és a művelet céljainak eléréséhez szükséges pénzügyi és emberi erőforrások rendelkezésre állása. A legfontosabb, hogy a békefenntartás társuljon egy politikai folyamathoz; nem szabad, hogy helyettesítse, és nem tudja helyettesíteni azt. A nemzetközi közösség levonta a következtetéseket a korábbi műveletekből és azon dolgozik, hogy megerősítse az ENSZ békefenntartó kapacitását számos területen. A reform tervrajzát a főtitkár béke-műveletekkel foglalkozó paneljének 2000-es jelentése szolgáltatta, amelynek a célja annak lehetővé tétele volt, hogy évente egy új multidiszciplináris békemissziót indítsanak. Valójában a 2010-ben befejeződött évtized 11 békefenntartó művelet elindításának vagy kiterjesztésének volt a tanúja, továbbá egy sor speciális politikai missziónak, beleértve Afganisztánt és Irakot. A Békefenntartó Műveletek Főosztálya által igazgatott missziók
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár ösztönzésére az ENSZ békefenntartási apparátusának egy jelentős átszervezése történt 2007-ben a Műveleti Területeket Támogató Főosztály (DFS) létrhozása révén. Míg a Békefenntartó Műveletek Főosztálya (DPKO) és a Politikai Ügyek Főosztálya (DPA) politikai és ügyvezetési iránymutatást végzett külön-külön a békefenntartó műveleteknek és a speciális politikai és békeépítő misszióknak, a DFS célzott támogatást és iránymutatást nyújt valamennyi területi ENSZ békeműveletnek a pénzügy, a 68
logisztika, információ, kommunikáció és technológia, emberi erőforrás és általános adminisztráció területén. 2009-ben a DPKO és a DFS bejelentette az “új horizont” folyamatot abból a célból, hogy felmérjék az ENSZ békefenntartása előtt álló fő politikai és stratégiai dilemmákat, és újra megerősítsék a részvevők közötti dialógust a lehetséges megoldásokról, hogy az ENSZ békefenntartás eleget tudjon tenni a jelen és a jövő követelményeinek. A békefenntartó műveletek folyamatosan fejlődnek a változó körülmények fényében. A békefenntartók által az elmúlt évek során elvégzett feladatok közé tartozott: tűzszünet fenntartása és a haderők szétválasztása. Ezáltal időt nyervén, és egy korlátozott megállapodáson alapuló művelet két fél között olyan atmoszférát teremthet, amely tárgyalásokhoz vezet; humanitárius műveletek védelme. Számos konfliktusban a civil népességet tudatosan célba vették politikai haszonszerzés eszközeként. Ilyen helyzetekben a békefenntartókat arra kérték, hogy gondoskodjanak a humanitárius műveletek védelméről és támogatásáról. Az ilyen feladatok azonban nehéz politikai helyzetbe hozhatják a békefenntartókat, és veszélyeztetheti biztonságukat; átfogó békeszerződések kivitelezése. Bonyolult, többdimenziós műveletek átfogó békeszerződések alapján felvonultatva segíthetnek olyan szerteágazó feladatokban, mint a humanitárius segítség nyújtása, az emberi jogok folyamatos ellenőrzése, választások megfigyelése és a gazdasági újjáépítés támogatásának koordinálása; államok vagy területek átvezetése egy átalakuláson stabil kormányzatba, amely demokratikus elveken, jó kormányzáson és gazdasági fejlődésen alapul; civilek védelme. Nem harcolók, nők és gyermekek mind túl gyakran voltak közvetlen vagy közvetett áldozatai a közelmúlt konfliktusainak. Együttműködés regionális és kollektív biztonsági szervezetekkel. Az ENSZ növekvő mértékben működik együtt regionális szervezetekkel, valamint más szereplőkkel és mechanizmusokkal az Alapokmány VIII. fejezetének előírásai szerint. Szorosan együttdolgozott az Amerikai Államok Szervezetével (OAS) Haitin; az Európai Unióval (EU) a volt Jugoszláviában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban; a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségével (ECOWAS) Libériában és Sierra Leonéban; és az Afrikai Unióval (AU) Nyugat-Szaharában, a Nagy Tavak vidékén és Darfurban – hogy csak néhányat említsünk. Az ENSZ katonai megfigyelői együttműködtek regionális szervezetek békefenntartó erőivel Grúziában, Libériában, Sierra Leonéban és Tádzsikisztánban; az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) az ENSZ személyzet mellett dolgozik Afganisztánban és Koszovóban. Ez egy üdvözlendő fejlemény, amennyiben a globális kereslet a békeműveletekre ma túlszárnyalja bármely egyedülálló szereplő kapacitását, beleértve az ENSZ-et is. A regionális szereplők erőfeszítései saját képességeik békeműveletek tervezése, menedzselése és fenntartása - fejlesztésére nagyobb reagálási lehetőségeket teremtenek, így szaporítván a rugalmasabb és érzékenyebb rendszert, amely jobban képes szembenézni a belső konfliktus által okozott bonyolult kihívásokkal.
Kikényszerítés Az ENSZ Alapokmánya VII. fejezete értelmében a Biztonsági Tanács kényszerítő intézkedéseket foganatosíthat a nemzetközi béke és biztonság fenntartása és helyreállítása érdekében. Ezek az intézkedések a gazdasági szankcióktól a nemzetközi katonai akciókig terjednek. Szankciók A Biztonsági Tanács kényszerítő eszközként gazdasági szankciókhoz és embargókhoz folyamodott, amikor a békét veszélyeztették, és a diplomáciai erőfeszítések kudarcot vallottak. Az elmúlt években szankciókat vetettek ki Afganisztánra, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságra, Eritreára, Etiópiára, Haitire, Iránra, Irakra, Libériára, Líbiára,
69
Ruandára, Sierra Leonéra, Szomáliára, Szudánra, az UNITA erőkre Angolában és a volt Jugoszláviára. A szankciók sorába tartoztak az átfogó gazdasági és kereskedelmi szankciók, vagy még speciálisabb intézkedések, mint például a fegyverembargó, utazási és sportolási tilalom, valamint pénzügyi és diplomáciai korlátozások. A szankciók lényege nyomásgyakorlás egy államra vagy egységre, hogy alkalmazkodni tudjon a Tanács által meghatározott célokhoz anélkül, hogy erő alkalmazásához folyamodjanak. A szankciók fontos eszközt jelentenek a Tanács számára döntései kikényszerítésére. Az ENSZ egyetemes jellege megfelelő testületté teszi szankciók bevezetésére és felügyeletére. Mégis számos állam és humanitárius szervezet aggodalmát fejezte ki a szankciók lehetséges ellentétes hatásai miatt a civil népesség legsérülékenyebb szegmenseire, mint például az idősek, rokkantak, menekültek és gyermekes anyák. Aggodalomra adnak okot a negatív gazdasági, szociális és sőt politikai hatású szankciók, amelyek hatással lehetnek egy harmadik vagy szomszédos országra, ahol a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok a szankcionált állammal megszakadnak. Mindinkább elfogadott, hogy a szankciók tervezését és alkalmazását javítani kell. A szankciók negatív hatása csökkenthető humanitárius kivételek beépítésével a Biztonsági Tanács határozataiba, vagy jobban célozni azokat. Az úgynevezett „okos szankciók” – amelyek inkább a hatalmon lévőket kívánják nyomás alá helyezni, mint a népességet egészét, így csökkentve a humanitárius költségeket – egyre több támogatást kapnak. Az okos szankciók például tartalmazhatják a kintlévőségek befagyasztását, valamint az elit és más politikai entitások tranzakcióinak a megakadályozását, akiknek az illegális tevékenysége váltotta ki az első helyen az akciót. Folyamatban lévő ENSZ politikai és békeépítő missziók* United Nations Political Office for Somalia (az ENSZ Szomáliai Politikai Hivatala) – (UNPOS, 1995) (53 civil személyzet) Office of the United Nations Special Coordinator for the Middle East (az ENSZ Közel-keleti Különleges Koordinátorának a Hivatala) – (UNSCO, 1999) (58 civil személyzet) United Nations Office for West Africa (az ENSZ Nyugat-afrikai Hivatala) – (UNOWA, 2001) (25 civil személyzet, 4 katonai tanácsadó) United Nations Assistance Mission in Afghanistan (Az ENSZ Afganisztáni Segélymissziója) – (UNAMA, 2002) (12 katonai megfigyelő, 4 rendőri, 1 973 civil személyzet, 56 ENSZ-önkéntes) United Nations Assistance Mission for Iraq (Az ENSZ Iraki Segélymissziója) – (UNAMI, 2003) (235 katonai, 818 civil személyzet) (engedélyezett létszám: 1 014) United Nations Integrated Office in Burundi (az ENSZ Integrált Hivatala Burundiban) – (BINUB, 2007) (4 katonai megfigyelő, 347 civil személyzet, 43 ENSZ-önkéntes) United Nations Mission in Nepal (az ENSZ Nepáli Missziója) – (UNMIN, 2007) (72 katonai megfigyelő, 159 civil személyzet, 19 ENSZ-önkéntes) Office of the United Nations Special Coordinator for Lebanon (az ENSZ Libanoni Különleges Koordinátorának a Hivatala) - (UNSCOL, 2007) (76 civil személyzet) United Nations Integrated Peacebuilding Office in Sierra Leone (az ENSZ Integrált Békeépítési Hivatala Sierra Leonéban) – (UNIPSIL, 2008) (66 civil személyzet, 6 ENSZönkéntes) United Nations Regional Centre for Preventive Diplomacy for Central Asia (az ENSZ Középázsiai Megelőző Diplomáciai Regionális Központja) – (UNRCCA, 2008) (20 civil személyzet) United Nations Integrated Peacebuilding Office in the Central African Republic (az ENSZ Integrált Békeépítési Hivatala a Közép-afrikai Köztársaságban) – (BINUCA, 2009) (5 katonai tanácsadó, 6 rendőri, 105 civil személyzet, 4 ENSZ-önkéntes) United Nations Integrated Peacebuilding Office in Guinea-Bissau (az ENSZ Integrált Békeépítési Hivatala Guinea-Bissauban) – (UNIOGBIS, 2010) (1 katonai tanácsadó, 90 civil személyzet) 2010. december 31-én.
70
Katonai akciók engedélyezése Amikor a béketeremtési erőfeszítések sikertelenek, a tagállamok felhatalmazhatóak erősebb akcióira az Alapokmány VII. fejezete értelmében. A Biztonsági Tanács a tagállamok koalícióit hatalmazta fel “valamennyi szükséges eszköz” alkalmazására, beleértve a katonai akciót is, egy konfliktus kezelése érdekében - így tett, hogy helyreállítsa Kuvait szuverenitását az iraki invázió után (1991); biztosítsa a humanitárius segítségnyújtó műveletek biztonságos környezetét Szomáliában (1992); hozzájáruljon a veszélyeztetett civilek védelméhez Ruandában (1994); visszaállítsa a demokratikusan megválasztott kormányt Haitin (1994); megvédje a humanitárius műveleteket Albániában (1997); helyreállítsa a békét és biztonságot Kelet-Timoron (1999 és 2006); megvédje a civileket Libiában (2011). Ezek az akciók teljes mértékben a résztvevő államok ellenőrzése alatt voltak, jóllehet a Biztonsági Tanács engedélyezte őket. Ezek nem az ENSZ békefenntartó műveletei voltak, amelyeket a Biztonsági Tanács létesít, és a főtitkár irányít.
Békeépítés Az ENSZ számára a békeépítés azokat az erőfeszítéseket jelenti, amelyek segítik az országokat és a régiókat a háborúból a békébe való átmenet során, beleértve ezeknek az átmeneteknek a támogatását és megerősítését szolgáló tevékenységeket és programokat. A békeépítési folyamat általában a korábbi háborúzó felek által aláírt békeszerződéssel és ennek megvalósítását segítő ENSZ-szereppel kezdődik. Ez magában foglalhatja az ENSZ folyamatos diplomáciai szerepét, hogy biztosítsa a nehézségek megoldását inkább tárgyalásokon keresztül, minthogy fegyverekhez folyamodjanak. Magában foglalhatja még a segítség különböző fajtáit, mint például békefenntartók felvonultatása; a menekültek visszahonosítása és reintegrációja; a választások felügyelete; és a harcosok leszerelése, demobilizációja és reintegrációja. A békeépítés középpontjában annak megkísérlése van, hogy egy új és legitim államot építsenek, amely rendelkezik kapacitásokkal a viták békés kezelésére, polgárainak a védelmére és az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosítására. A békeépítés az ENSZ-rendszer szervezetei széles körének akcióit foglalja magában, beleértve a Világbankot, regionális gazdasági bizottságokat, NGO-kat és a polgárok helyi csoportjait. A békeépítés kiemelkedő szerepet játszott az ENSZ-műveletekben BoszniaHercegovinában, Kambodzsában, El Salvadorban, Guatemalában, Koszovóban, Libériában és Mozambikban, valamint nemrégiben Afganisztánban, Burundiban, Irakban, Sierra Leonéban és Kelet-Timoron. Államok közötti békeépítés példája volt az ENSZ Misszió Etiópiában és Eritreában.
Választási segítségnyújtás Az ENSZ 1989-ben úttörő munkát végzett, amikor a Namíbia függetlenségéhez vezető teljes választási folyamatot felügyelte. Azóta az ENSZ kormányzati kérésre segítette a választásokat olyan országokban mint Nicaragua (1990), Angola (1992), Kambodzsa (1993), El Salvador, Dél-Afrika és Mozambik (1994), Kelet-Szlavónia (Horvátország) (1997), Középafrikai Köztársaság (1998, 1999), Afganisztán (2004, 2005, 2010), Irak (2005, 2010), Libéria (2005), Haiti (2006, 2010), Kongói Demokratikus Köztársaság (2006) és Elefántcsontpart (2010). 1993-ban figyelemmel kísérte a népszavazást Eritreában, szervezte és vezette a népszerű konzultációt 1999-ben Kelet-Timoron, továbbá 2001-ben és 2002-ben a választásokat, amelyek Kelet-Timor függetlenségéhez vezettek Timos-Lesteként, valamint a 2007-es választásait. Az ENSZ részvételének foka olyan tényezőkön múlik, mint a kormányoktól kapott felkérések, békeszerződések előírásai, a Közgyűléstől vagy a Biztonsági Tanácstól kapott mandátumok. Az ENSZ számos különféle szerepet játszott a technikai segítségnyújtástól a
71
választási folyamat tényleges levezényléséig. Bizonyos esetekben az ENSZ koordinálja a nemzetközi megfigyelők tevékenységét. Általában ezek a megfigyelők rendszerint követik a szavazók regisztrálását, a választási kampányt és a szavazás szervezését. Amikor a közbelépését kérték, a Szervezet széleskörű feladatokat hajtott végre a békeépítésnek ebben az új formájában. Ha a szükség úgy hozza magával, a kormányzati hatalom teljes körét átveszi, közben a helyi politikai és civil vezetőkkel dolgozik egy önfenntartó kormány felépítésén. 1992 óta az ENSZ a választási segítségnyújtás különféle formáit nyújtotta több mint 100 országban, beleértve tanácsadói szolgáltatásokat, logisztikát, képzést, civilek oktatását, számítógépes alkalmazásokat és rövid távú megfigyelést. A Választási Segítségnyújtási Osztály a Politikai Ügyek Főosztályán (www.un.org/depts/dpa/ead) a választási ügyek gyújtópontja az ENSZ-rendszerben. Az osztályt egyre többen kérik választási folyamatok támogatására és tanácsadásra - az ENSZ közbenjárásával történő béketárgyalások kulcsfontosságú elemeként - vagy a békefenntartási és békeépítési erőfeszítések összefüggésében. A UNDP szakmai segítséget nyújt a választási folyamatban, segíti az országokat a választási struktúra létrehozásában, és gyakran koordinálja az ENSZ választási segítségnyújtását a terepen. Az OHCHR segíti a választási tisztviselők képzését, irányelveket dolgoz ki választási jogszabályok és eljárások megfogalmazásához, és információs tevékenységet végez emberi jogi és választási kérdésekben. Folyamatban lévő politikai és békeépítő missziók
Béke építése fejlesztésen keresztül Az ENSZ célja a béke megszilárdítása fejlesztési segítségnyújtáson keresztül. Szervezetek, beleértve a UNDP-t, UNICEF-et, WFP-t és a UNHCR-t, kulcsszerepet játszanak a helyreállítási szakaszban, amely kritikus az otthonukból elüldözött személyeknek nyújtandó lehetőségek szempontjából, és a bizalom helyreállítása miatt a nemzeti és helyi intézményekben. Az ENSZ segíteni tudja a menekültek hazatelepítését, a taposóaknák felszedését, az infrastruktúra kijavítását, az erőforrások mobilizálását és a gazdaság talpra
72
állásának ösztönzését. Míg a háború a fejlődés legrosszabb ellensége, az egészséges és kiegyensúlyozott fejlesztés a konfliktus-megelőzés legjobb formája.
Akció a békéért Afrika Afrika az ENSZ figyelmének és akciójának központi területe (lásd www.un.org/africa/osaa). A Szervezet innovatív módon és a legmagasabb szinten foglalkozott az elhúzódó konfliktusok és a régóta tartó viták által okozott kihívásokkal a kontinensen. Millenniumi nyilatkozatukban, 2000-ben a világ vezetői elhatározták, hogy teljes mértékben támogatják – beleértve speciális intézkedéseket – és segítik Afrikát a béke és a fejlődés kérdéseinek kezelésében.
Afrika: egy ENSZ-prioritás Az évek során az ENSZ akciója Afrikáért magában foglalta az apartheid elleni kampányt DélAfrikában, Namíbia függetlenségének aktív támogatását és mintegy 25 békefenntartó műveletet a kontinens különböző részein. Egy 1998-as, az afrikai konfliktusok okairól szóló jelentésben, a főtitkár sürgette az afrikai nemzeteket, hogy inkább a politikai, mint a katonai reakciókban bízzanak; tegyék magukévá a jó kormányzást, az emberi jogok tiszteletben tartását, a demokratizálódást és a felelősségre vonhatóságot; és iktassanak törvénybe reformokat a növekedés előmozdítására. A Biztonsági Tanács határozatokat fogadott el az illegális fegyverforgalom destabilizáló hatásairól, fegyverembargókról, és konfliktus-megelőzésről. 2010-ben a Tanács kiterjesztette az Afrikai Unió missziójának mandátumát Szomáliában; és kiterjesztette ENSZ-missziók mandátumát többek között Elefántcsontparton, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Guinea-Bissauban, Sierra-Leonéban és Szudánban. Újra felhatalmazta az államokat, hogy beavatkozzanak a kalóz tevékenységekbe Szomália partjain kívül. A főtitkár és különleges képviselői, tanácsadói és megbízottai valamennyien mélységesen részt vesznek az ENSZ-akcióban Afrikáért, és az ENSZ szorosan együttműködik az Afrikai Unióval, és olyan szubregionális szervezetekkel, mint a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) és a Dél-afrikai Régió Fejlesztési Közössége (SADC – Southern African Development Community). Az Afrikai Különleges Tanácsadó Hivatala (OSAA) (www.un.org/africa/osaa) azon dolgozik, hogy fokozza a nemzetközi támogatását az afrikai fejlesztésnek és biztonságnak, javítsa az ENSZrendszer támogatásának koordinációját, és könnyítse meg az Afrikára vonatkozó globális tanácskozásokat, kiváltképp tekintettel az afrikai vezetők által 2001-ben elfogadott hosszú távú stratégiai keretre – Új Partnerség Afrika Fejlesztéséért (NEPAD – New Partnership for Africa’s Development).
Afrika déli része Az 1980-as évek végén, a hanyatlóban lévő hidegháborúval, az ENSZ le tudta aratni Afrika déli részét gyötrő háború befejezésére irányuló, hosszú évek óta tartó erőfeszítéseinek gyümölcseit. Az apartheidError! Bookmark not defined. rendszer hanyatlása DélAfrikában, - amelynek a hatása kiterjedt a vele határos frontállamokra, és amely támogatta az ellenzéki erőket Angolában és Mozambikban – fő tényezője volt ezeknek az erőfeszítéseknek. 1988-ban Dél-Afrika beleegyezett, hogy együttműködik a főtitkárral Namíbia függetlenségének biztosítása érdekében. 1992-ben Mozambik kormánya és a Mozambiki Nemzeti Ellenállás (RENAMO) békeszerződést írt alá a hosszú és romboló polgárháború befejezésére. A szerződés részeként az ENSZ 1993-ban felvonultatott Mozambiki Művelete sikeresen ellenőrizte a tűzszünetet, a haderők lefegyverzését és az ország 1994-ben tartott első többpárti választásait.
73
A szakaszos, de pusztító polgárháború Angolában a kormány és a Nemzeti Unió Angola Teljes Függetlenségéért (UNITA) között csapásokkal sújtotta az országot Portugáliától való függetlensége, 1975 óta. Az ENSZ aktív szerepet játszott a konfliktus befejezésében, a főtitkár és követei közbenjárásai, a béketárgyalások szervezése révén, valamint a Biztonsági Tanács által elrendelt fegyver- és olajembargóval és utazási korlátozásokkal az UNITÁ-val szemben, és a nemzeti választások felügyeletével. A Biztonsági Tanács számos egymást követő békefenntartó és politikai missziót hozott létre Angolában 1989-től 2003-ig. Az ENSZ és a nemzetközi közösség sok évi proaktív részvétele után a béke előmozdításában az országban, az elhúzódó háború Angolában befejeződött, amikor az UNITA alapítóját és vezetőjét, Jonas Savimbit 2002 februárjában harcban megölték. Az UNITA és a kormány abban az évben, márciusban megegyezett a tűzszünetben. A következő augusztusban az ENSZ Angolai Missziója (UNMA) azt a feladatot kapta, hogy segítse a kormányt a választásokban, az emberi jogok előmozdításában, a jogrend erősítésében, a leszerelt katonák reintegrációjának támogatásában és a gazdasági helyreállítás előmozdításában. 2002 decemberében a Biztonsági Tanács valamennyi szankciót megszüntetett, amelyeket az UNITÁ-ra vetett ki. 2003 elejére az UNMA-t feloszlatták, hátralévő tevékenységeiért a felelősséget átruházták az ENSZ rezidens koordinátorának megerősített hivatalára. Nagy-tavak vidéke Ruanda. Az ENSZ 1993-ban kezdett foglalkozni Ruandával, amikor Ruanda és Uganda katonai megfigyelők telepítését kérte közös határuk mentén, hogy megakadályozzák a terület katonai használatát a Ruandai Hazafias Front (Rwandese Patriotic Front – RPF) által. A Biztonsági Tanács létrehozta az ENSZ Ugandai-Ruandai Megfigyelő Misszióját (United Nations Observer Mission Uganda-Rwanda – UNOMUR). 1990-ben Ruanda északi részén harcok törtek ki a főleg hutukból álló kormány, valamint az Ugandában működő tutszik vezette RPF között. Az 1993-as békeszerződés rendelkezett az átmeneti kormányról és a választásokról. A felek kérésére a Biztonsági Tanács létre hozta az ENSZ Ruandai Segély Misszióját (United Nations Assistance Mission for Rwanda – UNAMIR), hogy segítse a feleknek a szerződés megvalósítását. Azonban 1994 áprilisában a burundi és a ruandai elnök (mindkettő hutu) halála rakéta tűz által okozott repülőszerencsétlenségben a hutuk által uralt hadsereg és a milíciák által végrehajtott, hetekig tartó mészárlások intenzív és szisztematikus hullámát robbantotta ki, amelynek célja a tutszik és a mérsékelt hutuk megsemmisítése volt. Az UNAMIR megpróbált tűzszünetben megállapodni, sikertelenül, és amikor bizonyos országok egyoldalúan visszavonták kontingenseiket, a Biztonsági Tanács csökkentette az UNAMIR állományát 2 548-ról 270-re. Mindamellett az UNAMIR-nak sikerült védelmet nyújtania ruandaiak ezreinek. Májusban a Tanács fegyverembargó alá helyezte Ruandát, és az UNAMIR állományát 5 500-ra emelte, azonban hónapok kelletek ahhoz, hogy a tagállamok gondoskodjanak ezekről a pótlólagos csapatokról. Júliusban az RFP csapatok átvették Ruanda ellenőrzését, befejezvén a polgárháborút és megalakították a széleskörű alapokra támaszkodó kormányt. A 7,9 milliónyi népességből megközelítően 800 000 embert gyilkoltak meg, mintegy 2 millió más országokba menekült, és közel 2 millió volt az otthonából elüldözött. Az ENSZ 762 millió dollárt gyűjtött össze a hatalmas humanitárius kihívás kezelésére. A polgárháború befejezése sok ruandai hutut késztetett arra, hogy kelet Zairébe – ma Kongói Demokratikus Köztársaság (DRC) – meneküljön. Köztük vannak olyan elemek, akik részt vettek a fajirtásban, és ezek a felfegyverzett csoportok támadásokat kezdtek indítani a szomszédos Ruandába. Uganda és Ruanda biztonsági meggondolásokra hivatkozva közbelépett a DRC-ben amiatt, hogy ott menedékhelyet nyújtanak volt hutu milíciáknak, akik felelősek voltak az 1994-es fajirtásért. Intenzív diplomáciai erőfeszítések után az ENSZ, az OAU és a régió részéről aláírták az 1999-es lusakai tűzszüneti egyezményt. A Biztonsági Tanács ezt követően létrehozta az ENSZ Misszióját a Kongói Demokratikus
74
Köztársaságban (United Nations Mission in the Democratic Republic of the Congo MONUC). 2002 júliusában Ruanda és a DRC megállapodott a ruandai csapatok visszavonásáról a DRC-ből és a hutu milíciák lefegyverzéséről. Ez egy jelentős fordulópont volt a béke és a stabilitás felé a régióban. 2003-ban a MONUC önkéntesen hazatelepített 900 ruandai harcost és hozzátartozóikat. Ugyanabban az évben népszavazással új alkotmányt fogadtak el, és az első többpárti parlamenti választásokat tartották az 1962-es függetlenné válás óta. A fajirtás tízedik évfordulóján a Közgyűlés 2004. április 7-ét az 1994es ruandai fajirtásra való megemlékezés nemzetközi napjává nyilvánította. A Nemzetközi Büntetőtörvényszéket Ruanda számára (ICTR) a Biztonsági Tanács létesítette, feladata vádemelés azok ellen, akik felelősek a fajirtásért és háborús bűnökért. 2010 végéig az ICTR 92 személyt helyezett vád alá, 42 ítéletet hozott 52 vádlott esetében. 22 fogvatartott volt bírósági tárgyalás alatt, kettő tárgyalásra várt, és 10-nek az ügye fellebbezés miatt függőben volt; 11 vádlott pedig szabadlábon volt. A volt elnököt, Jean Kambandát elítélték és életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtották. Burundi. Az ENSZ részt vett azokban az erőfeszítésekben, amelyekkel meg akarták oldani a válságot abban az országban, ahol egy hosszan tartó belső konfliktus 1993-ban puccs-kísérlethez vezetett, amelynek során az első demokratikusan választott hutu elnököt és hat minisztert meggyilkoltak. Ez szektáns harcot indított el, amelyben temérdek ember halt meg a következő három évben. 1996-ban a kormányt – amelyet a hutu többség és a tutszi kisebbség közötti 1994-es megállapodás hozott létre – lemondatta a tutszik által vezetett katonai puccs. Amint a harc erősödött a főleg tutszi hadsereg és a hutu lázadók között, mintegy 500 000 embert erőszakkal áttelepítettek „átcsoportosító táborokba”, míg 300 000 Tanzániába menekült. 1998-ban egy átmeneti – a hutuk és a tutszik közötti politikai partnerségen alapuló alkotmány elfogadása után átmeneti kormányt és parlamentet iktattak be 2001 novemberében. 2003 közepére tűzszüneti megállapodást írtak alá három jelentősebb pártcsoporttal, míg az AU engedélyezte a 3 500 főnyi Burundi Afrikai Misszió (AMIB) felvonultatását. Április végére, az átmeneti időszak felénél, a hutu elnök és a tutszi alelnök letette az esküt. Azonban a halálos támadások folytatódtak Bujumburában, Burundi fővárosában. Burundi 17 tartományából 16 ki volt téve szórványos harcoknak, fosztogatásnak és katonai banditizmusnak, arra kényszerítve az ENSZ-et, hogy kivonja alapvetően nem fontos személyzetét Bujumburából. Dél-Afrika és más régióbeli országok kitartó erőfeszítései 2003 novemberében tűzszüneti megállapodást eredményeztek. Igazi remény volt arra, hogy az egyévtizedes polgárháború után – amely 250 000-300 000 ember halálát okozta - a béke felülkerekedik. Az AMIB jelenléte kulcsszerepet játszott abban, hogy ez lehetővé vált. Az AMIB azonban súlyos pénzügyi és logisztikai támogatási gondjai voltak, ezért az AU kérte, hogy az AMIB-ot vegye át az ENSZ. 2004 májusában a Biztonsági Tanács – az Alapokmány kényszerítő intézkedései szerint cselekedve – engedélyezte az ENSZ Burundi Műveletének (ONUB) a felvonultatását, amely kezdetben az AMIB erőkből állt. Több mint 2 000 AMIB katona lett „átcímkézve” az ENSZ-erőkhöz. 2005-ben népszavazás volt Burundi átmenet utáni alkotmányáról, amelyet kommunális választások követtek júniusban, és az ország első átmenet utáni elnökének a választása augusztusban. Szeptemberben írták alá a tűzszüneti megállapodást, amelyet az ENSZ segített megvalósítani. 2007 januárjában az ONUB-ot az ENSZ Burundi Integrált Hivatala (BINUB) váltotta fel, hogy támogassa a konszolidált békefolyamatot és segítse a kormányt a nemzeti intézmények megerősítésében, a rendőrség képzésében, a nemzeti véderők profeszionalizálásában, a korábbi harcosok leszerelésének és reintegrációjának befejezésében, az emberi jogok védelmében, az igazságügyi és jogi szektor megreformálásában, a gazdasági növekedésének és a szegénység csökkentésének az előmozdításában. 2011 januárjában az ENSZ Burundi Hivatala (BNUB) a BINUB helyébe lépett.
75
Kongói Demokratikus Köztársaság (DRC). Az 1994-es ruandai fajirtást és az új kormány beiktatását követően mintegy 1,2 millió ruandai hutu – beleértve a fajirtásban résztvevő elemeket is – menekült a DRC (előzőleg Zaire) szomszédos Kivu tartományaiba. 1996-ban ezekben a tartományokban lázadás kezdődött, Laurent Désiré Kabila által vezetett erők – Ruanda és Uganda támogatásával - harcoltak Mobutu SeSe Seko elnök hadserege ellen, 1997-ben elfoglalták a fővárost, Kinshasát, és átnevezték az országot Kongói Demokratikus Köztársaságnak. 1998-ban a Kongói Felvonulás a Demokráciáért (Congolese Rally for Democracy – RCD) által vezetett lázadás kezdődött a Kivu tartományokban a Kabila kormány ellen. Heteken belül a lázadók az ország nagy területeit foglalták el. Angola, Csád, Namíbia és Zimbabwe Kabila elnöknet támogatást ígért, a lázadók azonban rajta tartották kezüket a keleti régiókon. Ruanda és Uganda támogatta a lázadók mozgalmát. A Biztonsági Tanács tűzszünetet és a külföldi csapatok visszavonását kérte. 1999 elején a DRC Angolával, Namíbiával, Ruandával, Ugandával és Zimbabwével aláírta a lusakai tűzszüneti megállapodást, amely a kongóiak közötti párbeszédet is előírta. Az RCD és a Kongói Felszabadítási Mozgalom ezt augusztusban aláírta. Ezt követően a Tanács létrehozta az ENSZ Misszióját a Kongói Demokratikus Köztársaságban (MONUC) a megállapodás végrehajtásának segítésére. 2001 januárjában Kabila elnököt meggyilkolták. Őt a fia, Joseph követte. Áprilisban a Biztonsági Tanács által létrehozott szakértői panel azt jelentette, hogy a DRC konfliktus elsősorban a külföldi csapatoknak az ország gazdag ásványi erőforrásaihoz való hozzáféréséről szól. Ezek a hadseregek öt fő ásványt – gyémánt, réz, kobalt, arany és coltan (mobil eszközökben használt elektronikus lapkák alkotórésze) – aknáztak ki, miközben számos vállalat pedig fegyvert adott el természeti erőforrásokért. Májusban Joseph Kabila elnök bejelentette, hogy feloldja a politikai pártokra vonatkozó korlátozást, és októberben elkezdődött a kongóiak közötti rég várt párbeszéd Addis Ababában, Etiópiában. 2002 júliusában a DRC és Ruanda egy megállapodást írt alá a ruandai harcosok visszavonásáról a DRC-ből. Szeptemberben egy hasonló megállapodást kötött a DRC és Uganda. Októberben azonban a DRC keleti részében kiújultak a harcok, amelyek az egész ország stabilitását veszélyeztették. Az évvégére a konfliktusban részvevő felek az ENSZ és Dél-Afrika közvetítésével megegyeztek egy átmeneti kormányban. A Biztonsági Tanács 8 700-ra növelte a MONUC katonai személyzetét és jelenlétét kiterjesztette Kelet felé, a harcok azonban kiújultak Dél-Kivuban, amelyek tömeges menekültáradatot eredményeztek. Végül 2003 májusában a felek tűzszüneti megállapodást írtak alá az Ituri régióra vonatkozóan. A MONUC folytatta Bunia, az Ituri tartomány fővárosa, járőrözését, megpróbálván az etnikai feszültségek oldását, és a rémült helyi népesség megnyugtatását. A brutális, etnikumok közötti hatalmi harcot szisztematikus nemi erőszak és gyilkosság jellemezte. A tűzszünet után a Biztonsági Tanács elrendelte az Átmeneti Rendkívüli Többnemzetiségű Erő (Interim Emergency Multinational Force - IEMF) felvonultatását Buniában, hogy segítse a helyzet stabilizációját. Ennek az évnek a júniusában a kormány és az ország fő ellenzéki pártjai megállapodást írtak alá katonai és biztonsági intézkedésekről, és azt követően a hatalmat megosztó átmeneti nemzeti egységkormányt iktattak be Kabila elnök vezetésével. A Tanács 10 800-ra növelte a MONUC katonai állományát. Az Alapokmány VII. fejezete szerint eljárva felhatalmazta a missziót erő alkalmazására, hogy mandátumának eleget tegyen Ituriban és Észak és Dél Kivuban. Szeptemberben az IEMF biztonsági felelősségét átruházta a MONUC-ra. Az ország első szabad és korrekt választását 46 év után 2006 júliusában tartották, amikor is a szavazók 500 főnyi nemzetgyűlést választottak. Az elnöki posztért folyó októberi második választásokat követően Joseph Kabilát nyilvánították győztesnek. A választási folyamat a legbonyolultabb volt, amit az ENSZ valaha is segített szervezni. Az ENSZ a MONUC-on keresztül aktívan próbálkozott Észak-Kivuban a hadsereg és a disszidens erők közötti konfliktus megoldásával. 2007-ben az ENSZ segített létrehozni egy megállapodást a DRC és Ruanda között a régióban lévő veszély kezelésére, amelyet a helyi és külföldi fegyveres csoportok jelentettek, amelyek még a Kelet DRC-ben maradtak, beleértve a hutu milíciákat („interahamwe”) és a Ruandai Fegyveres Erőket („ex-FAR”).
76
2008 októberében az RCD erők elfoglaltak egy jelentős katonai tábort, a GOMA városhoz vezető úton, egy stratégiai helyen, hogy támadó bázisként használják. Zavargások robbantak ki a gomai ENSZ-tábor körül, amint a nemzeti hadsereg visszavonult az RCD nyomása alatt. Felfegyverzett ENSZ-járműveket használtak a lázadók előrenyomulásának megállítására a városban. A békefenntartókat Gomából áthelyezték Észak-Kivuba. Az ENSZ cselekedett, hogy megakadályozza a népesség bántalmazását. Novemberben a Biztonsági Tanács egyöntetűen úgy döntött, hogy további 3 085 békefenntartót küld a területre, okként megjelölve „a rendkívüli aggodalmat a romló humanitárius helyzet miatt, és kiváltképp a civil népesség elleni célzott támadásokat, a szexuális erőszakot, gyermek katonák toborzását és gyorsított kivégzéseket”. 2009 végén a MONUC békefenntartókat helyezett ki a Sud-Ubangi tartományba a népesség védelmére, ahol egy új konfliktus tört ki. A MONUC átalakult az ENSZ Stabilizációs Missziójává a Kongói Demokratikus Köztársaságban (MONUSCO), ami az országban bekövetkezett új időszakot tükrözi. A Tanács úgy döntött, hogy a MONUSCO-t – a civil és jogi komponensei mellett – maximum 19 815 katonai személyzet, 760 katonai megfigyelő, 391 rendőri személyzet, és korábbi rendőri egységek 1 050 tagja alkotja. A MONUSCO jövőbeni átalakítását aszerint határozzák meg, amint a helyzet változik, beleértve: a katonai műveletek befejezését Észak és Dél Kivuban, valamint az Orientale tartományban; a kormány kapacitásának a bővítését a népesség védelmére; és az állami hatóságok konszolidációját az egész DRC-ben. Közép-afrikai Köztársaság. A Közép-afrikai Köztársaságban a konfliktus akkor kezdődött, amikor katonák zendüléseket kezdtek az 1990-es évek közepén. 1998-ban az ENSZ létrehozta az ENSZ Misszióját a Közép-afrikai Köztársaságban (MINURCA) – amely egy békefenntartó művelet azzal a mandátummal, hogy segítse javítani a biztonságot a fővárosban, Banguiban. Később az ENSZ támogatást nyújtott az 1999-es elnökválasztásokhoz is. Az ENSZ Békefenntartást Támogató Hivatalát a Közép-afrikai Köztársaságban (BONUCA) 2000 februárjában hozták létre a MINURCA utódaként. 2001 májusában egy puccskísérletet megakadályoztak. Két évvel később, 2003 márciusában lázadó katonai vezetők megszerezték a hatalmat, és elűzték a megválasztott elnököt. A Biztonsági Tanács elítélte a puccsot, hangsúlyozván, hogy a Bangui hatóságok kidolgoztak egy tervet a nemzeti párbeszédre, beleértve egy határidőt a választások megtartására. A nemzeti párbeszéd kétfordulós törvényhozási és elnökválasztásokhoz vezetett 2005 márciusában és májusában. Az utolsó fordulóban François Bozizé-t, aki a puccsot vezette, a szavazatok 64,6 százalékával választották meg. Az újonnan megválasztott nemzetgyűlés első rendes ülését 2006 közepén tartotta. Az ENSZ-misszió jelentős szerepet játszott a 2008-as – a kormány és három fő lázadó csoport közötti - globális békeszerződés aláírásának ösztönzésében. Elősegítette a 2008. decemberi teljeskörű politikai párbeszéd (Inclusive Political Dialogue) megtartását a kormány, a lázadó csoportok vezetői, a száműzetésben lévő politikai ellenzékiek, a civil társadalom és más érdekeltek között. A párbeszéd egy nemzeti egységkormány felállítására szólított fel; helyi, törvényhozási és elnökválasztások tartását kérte; Igazság és Megbékélési Bizottság felállítását; program elindítását a volt harcosok leszerelésére, demobilizálására és reintegrációjára. Az ENSZ Misszióját a Közép-afrikai Köztársaságban és Csádban (MINURCAT) 2007 szeptemberében hozta létre a Biztonsági Tanács, hogy hozzájáruljon a civilek védelméhez, előmozdítsa az emberi jogokat, a jogrendet és a regionális békét. 2009 januárjában a Tanács felhatalmazást adott a MINURCAT katonai komponensének a felvonultatására, hogy kövesse az Európai Unió katonai erejét, amely mandátumának eleget tett. (A MINURCAT mandátuma 2010. december 31-én járt le.) Az ENSZ Integrált Békeépítési Hivatala a Közép-afrikai Köztársaságban (BINUCA) pedig a BONUCÁ-t követte. Az új békeépítési hivatal a folyamatos kihívások ellenére a különféle megállapodások és kötelezettségek végrehajtásának előmozdítására koncentrál, beleértve az erőszak ismétlődő fellángolását az ország északkeleti részén. Nemzetközi konferencia a Nagy-tavak régiójáról. A Nagy-tavak országait érintő konfliktusok fontos regionális dimenziójára tekintettel a Biztonsági Tanács, az 1994-es
77
ruandai fajirtást követően, a régióval foglalkozó nemzetközi konferencia összehívását kérte. Az 1990-es évek végén létrehozták a Nagy-tavak régiójával foglakozó főtitkári különmegbízott hivatalát, amely kulcsszerepet játszott a párbeszéd előmozdításában, és az Afrikai Unióval közösen a konferencia titkárságaként szolgált. Az első nemzetközi konferenciát a Nagy-tavak régiójáról Dar es Salaamban, Tanzánia, tartották 2004 novemberében. Az újabb találkozón 2006-ban a régió 11 állam- és kormányfője, akik részt vettek ezen a konferencián – Angola, Burundi, Közép-afrikai Köztársaság, Kongó, DRC, Kenya, Ruanda, Szudán, Tanzánia, Uganda és Zambia – egy paktumot írtak alá a Nagy-tavak régió biztonságáról, stabilitásáról és fejlődéséről – ezzel befejezve egy négyéves diplomáciai folyamatot. Az aláíróknak keretet biztosít arra vonatkozóan, hogy kollektíven azonosítsák a régió problémáit, és terveket alakítsanak ki kezelésükre. A DRC kormánya és a régió lázadói közötti nagyarányú ellenségeskedések kiújulásakor az ENSZ főtitkára 2008 áprilisában a volt nigériai elnököt, Olusegun Obasanjót nevezte ki a Nagy-tavak különmegbízottjának. Feladata az volt, hogy - tárgyalások folytatásával a régió kormányaival - segítsen a válságnak véget vetni a DRC keleti részén, kiváltképp a DRC és Ruanda kormányaival; kölcsönös bizalom kialakítása, és a Nagy-tavak országainak a segítése a béke, a biztonság és a fejlődés kihívásainak a kezelésében a régióban. Az ENSZ Politikai Ügyek Főosztálya (DPA) egy hivatalt hozott létre Nairobiban, amely támogatja a különmegbízottat és „társbékéltetőjét”, a korábbi tanzániai elnököt, Benjamin Mkapát, akik feladatul kapták, hogy a régió államfői, az Afrikai Unió és az ENSZ nevében ajánlják fel jó szolgálatukat a konfliktus megoldása érdekében. A társbékéltető szorosan együttdolgozott az ENSZ békefenntartó missziójával DRC-ben (MONUSCO), valamint az Úr Ellenállási Hadserege (Lord’s Resistance Army) által érintett területek különmegbízottjával, a korábbi mozambiki elnökkel, Joaquim Chissanoval. A társbékéltetők pártfogása alatt békeszerződéseket írtak alá 2009-ben a DRC kormánya, a Nemzeti Kongresszus az Emberek Védelméért (CNDP), valamint az Észak és Dél Kivu kormánya és fegyveres csoportjai között. Ezek gondoskodnak a CNDP és más fegyveres csoportok átalakulásáról politikai pártokká, a politikai foglyok kiszabadításáról, a nemzeti megbékélés előmozdításáról, állandó helyi békéltető bizottságok létrehozásáról, a menekültek és az otthonukból elüldözöttek hazatéréséről, és a közszolgálati és biztonsági intézmények reformjáról. A szerződések sok, de nem minden intézkedését hajtották végre. A szerződések végrehajtását a Nemzeti Ellenőrző Bizottság (National Follow-up Committee) felügyeli szorosan együttdolgozva a DPA képviselőivel, a társbékéltetőkkel és a MONUSCOval. A különmegbízott a főtitkárnak szóló végső jelentésében - 2010 márciusában - foglalt ajánlások alapján a különmegbízott nairobi hivatalát 2010 júniusában bezárták. A MINUSCO és a DPA folytatja az szerződések megvalósításának ellenőrzését. Nyugat-Afrika Az ENSZ ügynökségközi missziója 11 országot látogatott meg 2001 márciusában NyugatAfrikában. Azt javasolta, hogy a nyugat-afrikai országol előtt álló, összefüggő politikai, gazdasági és szociális problémákat integrált szubregionális stratégiával kell kezelni az ENSZ és partnerei részvételével. A főtitkár 2001-ben úgy döntött, hogy létrehozza a Főtitkár Nyugat-afrikai Különleges Képviselőjének a Hivatalát (UNOWA) (www.un.org/unowa), hogy támogasson egy ilyen integrált megközelítést. Székhelye Dakar, Szenegál, 2002-ben kezdett működni. Az UNOWA az első ENSZ regionális békeépítő hivatal a világon. Jószolgálati szerepeket játszik és speciális megbízásokat végez Nyugat-Afrikai országokban, kapcsolatot tart szubregionális szervezetekkel és jelent az ENSZ-központnak kulcsfontosságú fejlesztési kérdésekről. A különleges képviselő komoly rész vállalt azokban a nemzetközi erőfeszítésekben, amelyek célja olyan konfliktusok megoldása, mint amilyen az Elefántcsontparton és Libériában volt. UNOWA is részt vett olyan határokon átnyúló kihívások kezelésében, mint a zsoldosok; gyermekkatonák; kézi lőfegyverek terjedése;
78
biztonsági szektor reformja; demokratizálás; gazdasági integráció; fiatalok munkanélkülisége; és határokon átnyúló együttműködés. Regionális összejöveteleket szervezett olyan céllal, hogy harmonizálják a volt harcosok leszerelésének, demobilizációjánal és reintegrációjának programjait. A különleges képviselő egyben a Kamerun-Nigériai Vegyes Bizottság elnöke is, amelyet a főtitkár létesített a nigériai és a kameruni elnök kérésére a Nemzetközi Bíróság által hozott - a két ország közötti határra vonatkozó - rendelkezés végrehajtásának valamennyi aspektusát áttekintsék. Kamerun és Nigéria közötti kapcsolatok feszültté váltak az 1 600 kilométer hosszú – a Csád-tótól a Bakassi félszigetig nyúló – szárazföldi, valamint a Guineai öbölben lévő tengeri határra vonatkozó kérdések miatt. A kérdések közé tartozott az olajban gazdag terület és a tengeri védett területek, továbbá a helyi lakosság sorsa. A feszültségek katonai konfrontációvá eszkalálódtak 1993 végén a nigériai katonaság felvonultatása miatt az 1 000 négyzetkilométernyi Bakassi félszigetre. 1994-ben Kamerun a határvitát a Nemzetközi Bíróság elé vitte. 2002 októberében a Bíróság meghozta az ítéletét, és a Vegyes Bizottság decemberben megtartotta első ülését, majd azután kéthavonta ülésezett – felváltva Yaoundé, Kamerun és Abuja, Nigéria között. 2006-ban a két ország elnöke - a főtitkár intenzív közbenjárása után - megállapodást írt alá a Bakassi félsziget feletti határvita lezárására. Augusztus közepére Nigéria teljes mértékben visszavonta csapatait, és hivatalosan átadta a régió feletti fennhatóságot Kamerunnak. 2007-ben a felek megegyeztek a két ország közötti tengeri határvonal felvázolásában, és ezáltal megoldották azt a négy szakaszt, amivel a bíróság rendelkezése foglalkozott. Az előrehaladás folytatódott közös szárazföldi határuk kijelölésével a Vegyes Bizottság felügyelete alatt, és úgy becsülték, hogy a határmegállapítás 2012-re befejeződik. Elefántcsontpart. 1999 decemberében Robert Guei tábornok megbuktatta Elefántcsontpart kormányát. 2000 októberére új elnökválasztást tűztek ki. Felismerve, hogy a választásokon veszített Laurent Gbagbo ellen, az elefántcsont népi front vezére ellen, Guei október végén azt állította, hogy győzött. Egy vitatott állampolgársági törvény és választhatósági feltételek miatt Alassane Quattarát, a republikánusok demokratikus tömörülésének (Rassemblement démocratique des républicains) vezetőjét kizárták a választásokból. Miközben ezrek tüntettek Abidjanban Guei akciója ellen, Gbagbo elnöknek nyilvánította magát, Guei elmenekült a városból. Erőszakos összecsapások következtek Gbagbo támogatói és Quattara támogatói, valamint a biztonsági erők között százak halálát okozva. A főtitkár által létrehozott független bizottság később arra a következtetésre jutott, hogy a biztonsági erők elnyomták a tüntetéseket, és belebonyolódtak az öldöklésekbe. Nemzeti megbékélési folyamatot jelentettek be a korábbi miniszterelnök, Seydou Diarra vezetése alatt, és 2002 augusztusában Gbagbo elnök egy új, széleskörű támogatottsággal rendelkező kormányt alakított. Ennek az akciónak az ellenére szeptemberben bizonyos katonák puccsot kíséreltek meg, és elfoglalták az ország északi részét. A megkísérelt puccs eredményeként az ország de facto kettészakadt, a kormány csak a déli részt ellenőrizte. A harcok tömegeket üldöztek el otthonukból. A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) létrehozott egy békefenntartó erőt a kormány és egyik lázadó csoport közötti tűzszüneti megállapodás ellenőrzésére. 2003 januárjában a kormány és a többi lázadó csoport tűzszünetben állapodott meg. Békeszerződést kötöttek, amely előírta nemzeti megbékélési kormány létrehozását. Gbagbo elnök megalakította a nemzeti megbékélési kormányt márciusban, és két hónap múlva a hadsereg és a három lázadó csoportból álló új erők (Forces nouvelles) tűzszüneti megállapodást írtak alá. Ezt követően a Biztonsági Tanács megalakította az ENSZ Elefántcsontparti Misszióját (MINUCI), amely 76 katonai összekötő tisztből és egy civil komponensből állt, hogy megkönnyítsék a megállapodás végrehajtását. Szeptemberben azonban az új erők visszautasították a honvédelmi és a belső biztonsági miniszter kinevezését Gbagbo elnök által, és kivonultak a kormányból. Az ellen is tiltakoztak, hogy Gbagbo elnök nem adott elég hatalmat a miniszterelnöknek és a nemzeti megbékélési kormánynak.
79
Válaszul a helyzetre, a Biztonsági Tanács 2004 elején létrehozta az ENSZ Elefántcsontparti Műveletét (UNOCI), felkérvén a főtitkárt, hogy a hatalmat ruházza át a MINUCI-ról és az ECOWAS erőkről az UNOCI-ra, és felhatalmazta az országban lévő francia erőket minden szükséges eszköz igénybevételére az új misszió támogatására, amelynek az engedélyezett maximális létszáma 6 240 katonai személyzet, és széleskörű mandátummal rendelkezett. 2005 áprilisában a kormány és a lázadó új erők elkezdték a fegyverek visszavonását a frontvonalról – az a terület, amelyet az UNOCI békefenntartók és az ENSZ által felhatalmazott francia erők tartottak kezükben. Júniusban a Biztonsági Tanács kibővítette az UNOCI-t, hogy megakadályozza a helyzet rosszabbodását. Az évvége felé Gbagbo elnök beleegyezett egy hatalommal rendelkező átmeneti miniszterelnök kinevezésébe, ahogy azt az AU és a Tanács javasolta. Gbagbo elnök és az új erők főtitkára Guillaume Soro aláírta az „Ouagadougou megállapodást” 2007 márciusában. Ez előírta egy új átmenti kormány kinevezését; szabad és igazságos elnökválasztást; az újerők összevonását a nemzeti erőkkel; a milíciák leszerelését; és a kormány által ellenőrzött Délt és a lázadók által ellenőrzött Északot elválasztó úgynevezett bizalmi zóna „zöld vonallal” történő helyettesítését, amelyet az UNOCI felügyel. Soro úr lett a miniszterelnök, és az ország jelentős politikai pártjai egy jó magatartási kódexet fogadtak el az elnökválasztásokra. 2010 novemberében a Független Választási Bizottság Alassane Quattarát nyilvánította győztessé a szavazatok több mint 54 százalékával. Az Alkotmányos Tanács (Constitutional Council) elnöke azonban azt állította, hogy az eredmények érvénytelenek, és Laurent Gbagbót nyilvánította győztesnek. Mind Gbagbo, mind Quattara azt állította, hogy győzött és letették az elnöki hivatali esküt. Az ENSZ, az AU, az ECOWAS, az EU és a legtöbb ország Quattara urat tartotta megválasztott elnöknek, és kérte Gbagbo urat, hogy lépjen vissza. Gbagbo úr elutasította, és elrendelte, hogy az ENSZ békefenntartók hagyják el az országot. A Biztonsági Tanács meghosszabbította az UNOCI mandátumát 2011. június végéig, és úgy döntött, hogy 2 000 pótlólagos békefenntartót küld. A Világbank leállította a kölcsönöket az országba, és utazási korlátozásokat vezettek be Gbagbo úrra és szövetségeseire vonatkozóan. Libéria. Nyolcévi polgárháború után 1997-ben egy demokratikusan választott kormányt iktattak be Libériában. Az ENSZ Libériai Békeépítést Támogató Hivatalát (UNOL) 1999-ben hozták létre, azonban harcok törtek ki a kormányerők és a Megbékélésért és Demokráciáért Egyesült Libériaiak (Liberians United For Reconciliation and Democracy LURD) között. 2003 elején egy új fegyveres csoport bukkant fel a Nyugaton – a Mozgalom a Demokráciáért Libériában (Movement for Democracy in Liberia – MODEL). Májusra a lázadó erők ellenőrizték az ország 60 százalékát. Amikor a felek júniusban, Accrában, Ghána összejöttek béketárgyalásokra, amelyet az ECOWAS szponzorált, az ENSZ által támogatott Különbíróság Sierra Leonáért bejelentette vádját a libériai elnök, Charles Taylor ellen háborús bűnök miatt Sierra Leonában a 10 éves háború folyamán. Az elnök felajánlotta kivonulását a békefolyamatból. Alig két héttel később a kormány, a LURD és a MODEL egy tűzszüneti egyezséget írt alá, amelynek a célja az volt, hogy 30 napon belül megegyeznek egy átfogó békeszerződésben – és egy átmeneti kormányt alakítanak Taylor elnök nélkül. Az ígéretes fejlemények ellenére a harc eszkalálódott, és ennek eredményeként az ECOWAS úgy döntött, hogy több mint 1 000 fős előcsapatot küld be. Az ENSZ és más segélyügynökségek élelmiszer és orvosi ellátmányt szállítottak sürgősen az elkeseredett emberek százezreinek, akik Monrovia utcáin zsúfolódtak össze. Augusztus közepén Taylor elnök lemondott, és az alelnöke, Moses Blah követte őt az átmeneti kormány élén. Néhány nappal Taylor elnök távozása után a főtitkár különleges képviselője elérte, hogy a felek aláírjanak egy megállapodást, ezáltal biztosítva a humanitárius segély akadálytalan és szabad eljutását az általuk ellenőrzött valamennyi területre, és garantálják a segélymunkások biztonságát. A felek egy átfogó békeszerződést is aláírtak. 2003 szeptemberében a Biztonsági Tanács létrehozta az ENSZ Libériai Misszióját (UNMIL) - maximum 15 000 katonai személyzettel és több mint 1 000 polgári rendőrrel – hogy átvegye a feladatokat az ECOWAS erőktől, és helyettesítse az UNOL-t.
80
Mandátumához tartozott: a tűzszünet ellenőrzése; segítségnyújtás valamennyi fegyveres fél leszerelésében, demobilizációjában, reintegrációjában és repatriálásában (DDRR – Disarmament, Demobilization, Reintegration and Repatriation); biztonság nyújtása fontos kormányberendezéseknél és alapvető infrastruktúránál; és segítségnyújtás a humanitárius segélyben és az emberi jogokban. Az UNMIL-nek az is a feladata volt, hogy segítse az átmeneti kormányt intézményei megszilárdítására vonatkozó stratégia kidolgozását, azzal a céllal, hogy szabad és igazságos választásokat tartanak 2005 októberéig. Amint azt tervezték 3 500 ECOWAS katona vette fel újra az ENSZ kéksisakját. Két héten belül a felek deklarálták Monrovia „fegyvermentes zóna”. Októberben beiktatták a nemzeti átmeneti kormányt, amelynek elnöke Gyude Bryant, majd Blah, korábbi elnök nagymennyiségű fegyvert adott át az ENSZ békefenntartóknak, kijelentve: „Nem akarunk többé harcolni”. A DDRR folyamatot decemberben jelentették be. A következő tizenkét hónap folyamán 100 000 libériai adta le puskáját, lőszerét, rakétával hajtott gránátjait és más fegyvereit. 2004 végén Libéria harcoló milíciái hivatalosan feloszlottak egy ünnepélyen az UNMIL központjában, Monroviában. 2006. február végére több mint 300 000 otthonából elüldözött libériai tért vissza falusi otthonába. Tizenöt évi konfliktus után Libéria népe az ENSZ segítségével 2005 októberében tartotta a háború utáni első választásokat. A két első versengő közötti, egy későbbi pótválasztáson Ellen Johnson-Sirleafet választották elnökké a szavazatok 59,4 százalékával. Előzőleg a UNDP Afrikai Regionális Irodájának az igazgatói posztját töltötte be. Hamarosan azután, miután hivatalát 2006-ben elfoglalta, Johnson-Sirleaf elnök megalakította az Igazság és Megbékélési Bizottságot, hogy az ország sebeit begyógyítsa. Jóllehet jelentős kihívások maradtak, Libéria kiegyensúlyozottan haladt előre a nemzetté válás és újjáépítés felé. Az ország jogosulttá vált segítséget kapni az ENSZ Békeépítési Alapjából 2007-ben. Ezt a pénzt olyan projektekre fordították, amelyek megerősítették a békét, foglalkoztak a veszélyeztetettséggel és katalizálták a nemzet szélesebb értelemben vett fejlődését. A munka ezeken a projekteken 2009-ben kezdődött el. Az UNMIL változatlanul együttdolgozik a kormánnyal és az ENSZ-partnerekkel e célok érdekében és előkészíti a 2011-ben esedékes elnökválasztást. Guinea-Bissau. Egy konfliktusos időszak után Guinea-Bissauban a nemzeti egységkormányt 1999 februárjában iktatták be. Márciusban az ENSZ létrehozta az ENSZ Békeépítési Támogató Hivatalát Guinea-Bissauban (UNOGBIS), hogy segítse a demokrácia és a jogrend megvalósítását és előmozdítását, és elősegítse a szabad és transzparens választások szervezését. Májusban a békeszerződés felbomlott, és a lázadó csapatok elűzték Joāo Bernardo Vieira elnököt. A következő parlamenti és elnökválasztások – 1999. november, illetve 2000. január – után az átmenetei kormány átadta a hatalmat a polgári kormánynak, amelynek vezetője az új elnök, Koumba Yala. Habár az UNOGBIS tovább segítette az új kormányt az átmeneti időben, a béke és a gazdasági talpra állás megszilárdítását akadályozta a politikai bizonytalanság, amely a donorok segítségnyújtásának korlátozását okozta, és fokozott társadalmi feszültségekhez vezetett. 2002 novemberében Yala elnök feloszlatta a Nemzetgyűlést, és új ügyvivő kormányt nevezett ki. A 2003 májusára tervezett parlamenti választásokat többször elhalasztották. Szeptemberben Yala elnököt egy vérontás nélküli puccsal kiűzték. A főtitkár a Biztonsági Tanácsnak küldött jelentésében azt mondta, hogy a demokratikusan megválasztott elnök elmozdítása mindenképp elitélendő, az alkotmányos normák sorozatos megsértése után történt. A katonai puccsot úgy írta le, mint „a tarthatatlan helyzet betetőzése”, felszólította a nemzetközi közösséget, hogy javasoljon módszereket a konfliktus utáni országokban a demokratikusan megválasztott kormányokat hogyan óvják meg az alapvető kormányzási elvek semmibevételétől. 2003 szeptemberében egy ideiglenes politikai statútumot írt alá a katonaság és a nemzet 24 elismert pártjából 23. Ez ideiglenes civil kormányt írt elő, amelyet egy ideiglenes civil elnök és miniszterelnök vezet; parlamenti választásokat hat hónapon belül kell tartani; elnökválasztásokat az új parlament eskütétele után egy éven belül kell szervezni. Október elejére valamennyi ideiglenes mechanizmus a helyén volt, és Henrique Perreira Rosa felesküdött, mint ideiglenes elnök.
81
A 2004. márciusi törvényhozási választásokat a nemzetközi megfigyelők szabadnak, pártatlannak és transzparensnek ítéltek. 2005 júniusában és szeptemberében kétfordulós békés választáson Joāo Bernardo Vieirát választották elnökké. Habár a pártok mentén a politikai feszültség folyamatosan kihívást jelentett a nemzeti megbékélés és a kulcsfontosságú kormányintézmények működése számára, a három fő politikai párt által aláírt nemzeti politikai stabilitási megállapodás 2007 áprilisában Martinho Dafa Cabi miniszterelnök kormányának a beiktatásához vezetett. 2009. március 2-án katonák egy csoportja Vieira elnököt meggyilkolta. A hadsereg ígéretet tett az utódlás alkotmányos rendjének tiszteletben tartására, a Nemzetgyűlés elnökét, Raimundo Pereirát ideiglenes elnökké nevezték ki. A júniusban tartott elnökválasztás megtartása után szeptember 8-án Malam Bacai Sanhá letette az esküt, mint újonnan megválasztott elnök. Ugyancsak júniusban az ENSZ az UNOGBIS utódaként létrehozta az ENSZ Integrált Békeépítési Hivatalát Guinea-Bissauban (UNIOGBIS) egy kezdeti 12 hónapos időszakra 2010. január 1-től december 31-ig. 2010 áprilisában ismét zavargások voltak, amikor Carlos Gomes Junior miniszterelnököt katonák rövid ideig fogva tartották a hadsereg vezérkari főnökével együtt. Ban Ki Mun főtitkár helytelenítette a katonai zendülést, amely „jelentős hátráltatása a stabilitás megerősítése és a kulcsfontosságú reformok megvalósítása folyamatának”. Aggodalmát fejezte ki az áprilisi események és a kábítószer-csempészés kapcsolatáról szóló jelentések miatt. Ebben a kritikus kontextusban az UNIOGBIS folytatta munkáját, segítve az ENSZ Békeépítési Bizottságát többdimenziós kötelezettségvállalásait Guinea-Bissauban; megerősítve a nemzeti intézmények kapacitását, hogy fenntartsák az alkotmányos rendet és a jogrend tiszteletben tartását; támogatván az eredményes és hatékony igazságszolgáltatást és büntetőjogi rendszert; támogatást nyújtva a biztonsági szektor reformstratégiája megvalósítása fejlesztésének és koordinálásának; és az emberi jogok előmozdítása általában, a nők jogai kiváltképp. Ennek során az UNIOGBIS együttműködik az AU-val, a Portugál Nyelvű Országok Közösségével (CPLP), az ECOWAS-szal, az EU-val és más partnerekkel. Sierra Leone. 1991-ben a Forradalmi Egyesült Front (Revolutionary United Front – RUF) háborút indított, hogy Sierra Leone kormányát megbuktassa, azonban 1992-ben az ország saját hadserege buktatta meg a kormányt. 1995-ben a főtitkár egy különmegbízottat nevezett ki, aki együttműködve az Afrikai Egységszervezettel (OAU) és az ECOWAS-szal megegyezett a civil kormányzáshoz való visszatérésben. Az 1996-os elnökválasztást követően, amelyben a RUF nem vett részt, a hadsereg lemondott a hatalomról a győztes, Ahmad Tejan Kabbah javára. A különmegbízott ezután segítette a kormány és a RUF közötti 1996-os abidjani békeszerződés megtárgyalását. Egy katonai puccs után 1997-ben a hadsereg a RUF-fal együtt egy uralkodó juntát alakított. Kabbah elnök száműzetésbe ment, a Biztonsági Tanács olaj és fegyverembargót vetett ki, felhatalmazva az ECOWAS-t a végrehajtására, felhasználva a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége Felügyelő Csoportjának (ECOMOG) a csapatait. 1998 februárjában a lázadó és junta erők támadására válaszul az ECOMOG katonai műveleteket indított, amely a junta eleséséhez vezetett. Kabbah elnök visszatért a hivatalába, és a tanács véget vetett az embargónak. Júniusban a Tanács létrehozta az ENSZ Megfigyelő Misszióját Sierra Leonéban (UNOMSIL – United Nations Observer Mission in Sierra Leone), hogy ellenőrizze a biztonsági helyzetet, a harcosok leszerelését, és a biztonsági erők átszervezését. A fegyver nélküli UNIMSIL csoportok az ECOMOG védelme alatt atrocitásokat és az emberi jogok megsértését dokumentálták. A lázadók szövetsége hamarosan ellenőrzése alá vonta az országnak több mint a felét, és 1999 januárjában elözönlötte a fővárost, Freetownt. Később abban a hónapban az ECOMOG csapatok visszafoglalták Freetownt és visszaállították a kormányt. A harc 700 000 otthonából elüldözött személyt (IDPs – internally displaced persons) és 450 000 menekültet eredményezett. A különleges képviselő konzultálva a nyugat-afrikai országokkal, diplomáciai erőfeszítésekbe kezdett, hogy párbeszédet kezdjen a lázadókkal. Ezek a tárgyalások vezettek júliusban a Lomé békeszerződéshez – a háború befejezéséhez és a nemzeti egységkormány megalakításához.
82
A Biztonsági Tanács 1999 októberében egy nagyobb misszióval, az ENSZ Misszió Sierra Leonéban (UNAMSIL – United Nations Mission in Sierra Leone) helyettesítette az UNOMSIL-t, hogy segítse a feleket egy megállapodás hatályba helyezésében, és segítséget nyújtson mintegy 45 000 harcos leszerelésében, demobilizációjában és reintegrációjában. 2000 februárjában az ECOMOG bejelentett visszavonulását követően az UNAMSIL létszámát 11 000 katonára növelték. Áprilisban azonban a RUF megtámadta az ENSZerőket, négy békefenntartót megölt és közel 500 főnyi ENSZ-személyzetet túszul ejtett. Májusban egy bilaterális egyezmény alapján szolgáló brit csapatok lezárták a fővárost és a repülőteret, és segítettek a RUF vezetője, Foday Sankoh elfogásában. A hónap végére az ENSZ-túszok mintegy felét elengedték. A Tanács növelte az UNAMSIL létszámát 13 000-re, hogy segítse a béke helyreállítását, majd júliusban az UNAMSIL kimenekítette a még fogvatartott túszokat. Augusztusban a Tanács elkezdte egy különbíróság felállítását, hogy bíróság elé állítsa a háborús bűnökért felelőseket. Az UNAMSIL 2001 novemberében befejezte felvonultatását az ország valamennyi területére, és a leszerelési folyamatot 2002 januárjára befejezték. Az elnök- és parlamenti választásokat követően 2002 májusában, a Misszió az állam hatóságának kiterjesztésére összpontosított az egész országban, továbbá a volt harcosok reintegrációjára, az otthonukból elüldözöttek (IDP-k) és a hazatérők újra letelepedésére. Az IDP-k újra történő letelepítését decemberre befejezték, a mintegy 280 000 Sierra Leone-i menekült hazatelepítését pedig 2004 júliusában. Az Igazság és Megbékélési Bizottság és a Sierra Leone-i Különbíróság 2002 közepén kezdett funkcionálni. Amikor az UNAMSIL-t 2005 decemberében visszavonták, az országot a stabilitás növekvő érzésével és az alapvető szolgáltatások javulása közepette hagyták el. 2006 januárjában a helyére az ENSZ Integrált Hivatala Sierra Leonéban (UNIOSIL – UN Integrated Office in Sierra Leone) került, a béke megszilárdítási folyamatának támogatására létrehozott első integrált ENSZ-hivatal. 2006 áprilisában a korábbi libériai elnök, Charles Taylor megjelent a Sierra Leone-i különbíróság előtt, hogy választ adjon 11 vádpontra háborús bűnök, emberiség elleni bűntettek és más erőszakos cselekedetek ügyében. Júniusban a Biztonsági Tanács elfogadta a Bíróság kérelmét, hogy Hágában helyezzék vád alá, mivel folyamatos jelenléte a régióban „veszélyt jelentett Libéria és Sierra Leone békéjére”. A bírósági tárgyalás 2007 júniusában kezdődött, és a szóbeli bizonyításokat 2011 márciusában befejezték. Ugyancsak 2007 júniusában az ENSZ által támogatott Különbíróság meghozta első ítéleteit, három korábbi lázadásvezetőt találtak bűnösnek több vádpontban: háborús bűnökben és emberiség elleni bűntettekben – terrorizmus, öldöklés, nemi erőszak, rabszolgasorsba döntés és gyermekek besorozása fegyveres csoportokba. 45 és 50 év közötti börtönbüntetést kaptak. Sierra Leone fejlesztési erőfeszítései jelentős ugrást tettek előre, amikor az ENSZ Békeépítési Bizottsága Burundival együtt kijelölte első tevékenységi területévé. 2007 márciusában a bizottság javaslatára Ban Ki Mun főtitkár 35 millió dollárt tett elérhetővé Sierra Leone számára az ENSZ Békeépítési Alapjából, amelyet az előző hónapban hoztak létre, hogy segítse a konfliktusból kilábaló országokat az újjáépítésben és az ismételt vérontás elhárításában. 2007 júliusában a Sierra Leone-i elnök- és parlamenti választások kampánya elkezdődött. Az UNIOSIL részvétele azt jelentette, hogy 49 kerületi tisztviselőt képzett ki választási és számlálási eljárásokra, hogy továbbadják 37 000 választási személyzetnek. A választásokat augusztusban tartották magas választói részvétellel. A elnökválasztás utolsó fordulójában Ernest Bai Koromát, a Mindenki Kongresszusa (All People’s Congress) jelöltjét választották a szavazatok 54,6 százalékával. November 15-én iktatták be. Koruma elnök azóta az ország újjáépítésére koncentrál az ENSZ segítségével. 2008 augusztusában a Biztonsági Tanács létrehozta az ENSZ Integrált Békeépítési Hivatalát Sierra Leonéban (UNIPSIL), amely az UNIOSIL-től vette át a feladatokat. Mintegy 70 alkalmazottal az UNIPSIL tanácsokat ad a béke előmozdítása érdekében, támogatást és tréninget ajánl a nemzeti rendőrségnek és a biztonsági erőknek. A Hivatal segíti a demokratikus intézmények kiépítését a jó kormányzás előmozdításával, és az emberi jogok támogatását.
83
Közép- és Kelet-Afrika Szudán és Dél-Szudán. Szudán évekig tartó civil konfliktustól szenvedett amióta 1956. január 1-jétől független lett. Az 1983-ban kezdődött időszakban a kormány és a Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom/Hadsereg (SPLM/A), a fő lázadó mozgalom Délen, harcoltak az erőforrásokért, a hatalomért, a vallás szerepéért az államban, és az önrendelkezésért. Az ENSZ által is támogatott kezdeményezés is, amelyet a Kormányközi Fejlesztési Hatóság (IGAD – Intergovernmental Authority on Development) terjesztett elő 2002-ben a „Machakos Jegyzőkönyv” aláírásához vezetett Machacosban, Kenyában. 2004-ben vonultatták fel az Afrikai Unió Szudáni Missziójá (AMIS), amely egy ellenőrző misszió volt, majd az ENSZ Előzetes Szudáni Misszióját (UNAMIS) hozták létre, hogy előkészítsen egy békeműveletet. Több mint 2 millió ember halt meg, 4 milliót elűztek és mintegy további 600 000 menekült el az országból az Átfogó Békeszerződés (CPA – Comprehensive Peace Agreement) aláírásáig 2005 januárjában. A CPA tartalmazta a biztonsági szerződést, a hatalommegosztást a fővárosban, bizonyos autonómiát Délen, és az erőforrások még kiegyensúlyozottabb elosztását, beleértve az olajt. Kikötései szerint átmeneti intézmények kormányoznának hat és fél évig nemzetközi felügyelet alatt. Azután egy nemzetközileg ellenőrzött népszavazáson az emberek szavaznának a szudáni egységről vagy elszakadásról. 2005 márciusában a Biztonsági Tanács létrehozta az ENSZ Szudáni Misszióját (UNMIS) azzal a mandátummal, hogy támogassa CPA megvalósítását; könnyítse meg és koordinálja a humanitárius segítséget, valamint a menekültek és az otthonukból elüldözöttek önkéntes hazatérését; segítse a taposó aknák felszedését. Ugyancsak feladatul kapta az emberi jogok védelmét és előmozdítását, és a civilek védelmét célzó nemzetközi erőfeszítések koordinációját – különös tekintettel a sebezhető csoportokra. 2005 szeptemberében Nemzeti Egységkormány alakítottak. Jóllehet a felek egészében véve támogatták a CPA levelét, az együttműködés szelleme, a társadalmi integráció és az átláthatóság a reméltnél kise4bb volt. A folytatódó válság Darfurban szintén negatív hatással volt a megvalósítására. A népszavazást 2011 januárjában tartották Dél-Szudánban arról, vajon a régió Szudán része maradjon-e, vagy függetlenné váljon. Egyidejű népszavazást tartottak volna az Abyei területen arról, vajon Dél-Szudán részévé váljon-e, de ezt elhalasztották határ megállapítási és lakhatósági kérdések miatt. A Dél-szudáni Népszavazási Bizottság (SSRC) szervezte a népszavazást, míg az ENSZ technikai és logisztikai segítséget nyújtott a népszavazás előkészítése során. Az AU és az IGAD megfigyelő missziói gratuláltak az SSRC-nek a népszavazás vezetéséért, és szabadnak és tisztának nyilvánították a folyamatot. Miközben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) azt jelentette, hogy a dél-szudáni emberek tízezreinek fokozott segítséget nyújtott a hazatérésben. Darfur. Etnikai, gazdasági és politikai feszültségek - régóta összekapcsolódva a versengéssel a ritka erőforrásokért - tüzelték az erőszakot Darfurban. 2003-ban a kormánynak a döntése a nemzeti fegyveres erők felvonultatásáról és a helyi milíciák mobilizációjáról a régióban - hogy támadják meg a Szudáni Felszabadítási Mozgalmat/Hadsereget (SLM/A) és az Igazság és Egyenlőség Mozgalmat (JEM) - példa nélkül álló szintre eszkalálta az erőszakot. A szudáni fegyveres erők válogatás nélküli légi bombázása együtt a Janjaweed és más milíciák szárazföldi támadásaival a régió falvait földig letarolta. A civileket gyilkolták, a nőket és lányokat megerőszakolták, a gyermekeket elvitték, és az élelem és víz készleteket pusztították. 2004 júliusában az AU támogatni kezdte a szudániak közötti béketárgyalásokat Abujában, Nigériában, miközben 60 katonai megfigyelőt és 310 főnyi védelmi csapatot vonultatott fel Darfurban, hogy ellenőrizzék a kormány, az SLM/A és a JEM által áprilisban aláírt humanitárius tűzszüneti megállapodás betartását. Közben az ENSZ és NGO-k masszív humanitárius műveletet indítottak el. 2005 januárjában a Biztonsági Tanács kérésére létrehozott vizsgálóbizottság (Commission of Inquiry) azt jelentette, hogy amíg a szudáni kormány nem folytatott fajirtási politikát Darfurban, fegyveres erői és a szövetséges Janjaweed milíciák „válogatás nélküli
84
támadásokat hajtottak végre, beleértve civilek meggyilkolását, kínzást, kényszerített eltűnéseket, falvak lerombolását, nemi erőszakot és a szexuális erőszak más formáit, fosztogatást és erőszakos kitoloncolást”. Azt állítván, hogy a háborús bűnök és az emberiség elleni bűntettek lehet, hogy nem kevésbé förtelmesek, mint a fajirtás, a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a lázadó erők Darfurban felelősek voltak a lehetséges háborús bűnökért, beleértve a fosztogatást és a civilek meggyilkolását. A Biztonsági Tanács a hágai Nemzetközi Büntető Bírósághoz (ICC) utalta a bizottság darfuri dossziéját. Három évnyi heves összetűzések után 2006 májusában az AU erőfeszítései oda vezettek, hogy aláírták a darfuri békeszerződést, amely foglalkozott a hatalommegosztással, a vagyonmegosztással, az átfogó tűzszünettel és biztonsági megoldásokkal. A konfliktusban résztvevő valamennyi fél jelen volt, azonban csak a kormány és az SLM/A írta alá a szerződést. 2006 augusztusában a Biztonsági Tanács engedélyezte az UNMIS mandátumának a bővítését, hogy lehetővé tegye felvonultatását Darfurban. A szudáni kormány azonban ellenezte az ENSZ békefenntartók felvonultatását a régióban. Csak 2006 novemberében történt meg az, hogy a sudáni kormány elvben támogatását fejezte ki az hibrid ENSZ-AU misszió létesítését Darfurban. Több hónapos egyeztetések után 2007 júliusában a Tanács létrehozta az Afrikai Unió és ENSZ Hibrid Műveletét Darfurban (UNAMID), hogy átfogó módon foglalkozzon a darfuri helyzettel. Ez az első hibrid haderő, amelyben az ENSZ részt vesz, és az ENSZ valaha is legnagyobb békefenntartó művelete. Időközben 2007 áprilisában az ICC elfogatóparancsot adott ki egy korábbi belügyminiszter és a Janjaweed milícia vezetője ellen emberiség elleni bűntettek és háborús bűnök miatt. A szudáni kormány állásfoglalása az volt, hogy az ICC-nek nincs illetékessége szudáni állampolgárokat bíróság elé állítani, és nem fogja a két főt átadni a hágai hatóságoknak. 2008-ban az ICC ügyésze háborús bűnökkel és emberiség elleni bűntettekkel vádolta meg a szudáni elnököt és elfogatóparancsot adott ki 2009 márciusában. 2010 júliusában az elnököt további három vádpontban vádolták meg fajirtás miatt. A szudáni kormány és a lázadó JEM csoport tűzszüneti egyezményt írt alá 2010 februárjában, egy próbaképpen tett megegyezéssel a további béke folytatására. Vádaskodások közepette a tárgyalások mégis leálltak, mert a hadsereg hirtelen támadásokat indított és légi csapást mért egy falura, megszegve a szerződést. A JEM kijelentette, hogy bojkottálják a további tárgyalásokat.
Az Afrikai Unió és ENSZ Hibrid Művelete Darfurban (UNAMID) A Biztonsági Tanács 2007. július 31-én létrehozta az első hibrid haderőt, amelyben az ENSZ valaha is részt vett - az Afrikai Unió és ENSZ Hibrid Műveletét Darfurban (UNAMID). Székhelye El Fasher, Darfur északi részén. Az UNAMID ENSZ-erőket és az Afrikai Unió korábbi szudáni missziójának (AMIS) erőit egyesíti egy széleskörű műveletben azzal a céllal, hogy békét teremtsen a világnak ebben a zaklatott térségében. Teljes felhatalmazása esetén az UNAMIS lenne valaha is a legnagyobb békefenntartó művelet. 2010 végén az UNAMID-nak több mint 22 000 egyenruhás személyzete volt, 3 762 tagú helyi és nemzetközi civil személyzete és 454 ENSZ-önkéntese. 2010-ben az UNAMID azon túl, hogy védte a civil népességet, az is a feladata volt, hogy hozzájáruljon a humanitárius segítségnyújtás biztonságához, ellenőrizze és vizsgálja a megállapodások végrehajtását, segítse a mindenkit magában foglaló politikai folyamatot, mozdítsa elő az emberi jogokat és a jogrendet, valamint ellenőrizze és készítsen jelentést a Csáddal és a Középafrikai Köztársasággal közös határokról.
Az UNAMID teljes felvonultatását megakadályozta az együttműködés hiánya a kormány részéről, és a csapatokat és a rendőrséget adók felvonultatási készenlétének a késése, valamint a területtel velejáró hatalmas logisztikai kihívás. 2010 végén az UNAMID továbbra is hiányt szenvedett csapatokban, szállítási és repülési eszközökben. Mindamellett,
85
korlátozott erőforrásai ellenére a misszió változatlanul gondoskodik a civilek védelméről, a humanitárius segélyművelet elősegítéséről, és olyan környezetet igyekszik teremteni, amelyben a béke végre gyökeret verhet. 2010 szeptemberében a területi támogatásért felelős főtitkárhelyettes megjegyezte, hogy egy közös akciótervet dolgoztak ki a felek között, és havi összejöveteleken foglalkoznak valamennyi napirenden lévő kérdéssel. Miközben elismerte, hogy sok teendő van még hátra, bizonyos fejleményeket észlelt. 2010 elején az ENSZ tisztviselői arra figyelmeztettek, hogy a humanitárius helyzet romlik a kormány erők és a lázadók közötti megújuló összeütközések, valamint a törzsi harcok miatt. A helyzet súlyosbodott az ENSZ-AU békefenntartókat ért támadások, valamint az ENSZ-személyzet és a segélymunkások elrablása és a velük való rossz bánásmód miatt. Szomália. Szomália 6,8 milliós népe anarchikus körülmények között élt, amióta 1991ben Siad Barre elnök kormányát megbuktatták, és polgárháború tört ki felosztva az országot hűbérbirtokokra, amelyeket a rivális hadurak ellenőriztek, a fegyverek, a lőszerek és a robbanóanyagok szabadon áramlottak a határon keresztül megszegve az ENSZ-embergót. Amikor a főtitkár által szervezett tárgyalások tűzszünethez vezettek a fővárosban, Mogadishuban, a Biztonsági Tanács 1992 áprilisában létrehozta az ENSZ Szomáliai Műveletét (UNOSOM I – United Nations Operation in Somalia), hogy ellenőrizze a tűzszünetet; védelmet és biztonságot nyújtson az ENSZ személyzete, berendezései és ellátmánya számára; és adjon kíséretet a humanitárius ellátmány szállításához. A biztonsági helyzet romlása azonban odavezetett, hogy a Tanács decemberben felhatalmazta a tagállamokat, hogy alakítsák meg az Egyesített Harci Különítményt (UNITAF – United Task Force), hogy biztosítsák a humanitárius segítségnyújtás biztonságos kézbesítését. 1993 márciusában a Tanács létrehozta az UNOSOM II-őt, hogy befejezze az UNITAF erőfeszítéseit a béke helyreállítása érdekében, azonban a klánok közötti harcok eszkalációja az UNOSOM II visszavonásához vezetett 1995 márciusában. 1995 áprilisában a főtitkár felállította az ENSZ Szomáliai Politikai Hivatalát (UNPOS) (www.un-somalia.org) , hogy segítse őt a béke és a megbékélés előmozdításában a szomáliai vezetőkkel, polgári szervezetekkel, valamint az érintett államokkal és szervezetekkel való kapcsolaton keresztül. Az UNPOS támogatott egy Djibouti kezdeményezést, amely 2000-ben az Átmeneti Nemzeti Kormány megalakításához vezetett, azonban fennhatóságát azután a szomáliai vezetők délen, a regionális adminisztrációk Putlandben, északkeleten és Somalilandben északnyugaton megkérdőjelezték. 2002-ben a Kormányközi Fejlesztési Hatóság (IGAD - Intergovernmental Authority on Development) által támogatott nemzeti megbékélési konferencia egy megállapodáshoz vezetett az ellenségeskedések megszüntetéséről, továbbá a nemzeti megbékélési folyamatot vezérlő struktúrákról és elvekről. Ez a folyamat 2004-ben meghozta a gyümölcsét, amikor a szomáliai vezetők megegyeztek egy átmeneti szövetségi kormányban (TFG – Transitional Federal Government) – Szomália nemzetközileg elismert szövetségi kormánya – öt évre, és egy átmeneti szövetségi parlamentben (TFP). A TFG-t és a TFP-t mint a kormány két átmeneti szövetségi intézményét (TFI-k); hozták létre, amint az meghatározták a 2004ben elfogadott Átmeneti Szövetségi Statútumban. A statútum egy ötéves mandátumot vázol fel, amely egy új alkotmány létrehozásához és a nemzeti választások megtartása után egy népképviseleti kormányzásba való átmenethez vezet. Putland elnökét, Abdullahi Yusuf Ahmedet a TFG elnökévé választottak 2004 októberében. Mind a 25 elnökjelölt ígéretet tett a támogatására, és milíciájuk demobilizációjára. 2006 májusára azonban a Szövetség a Béke Helyreállításáért és a Terrorizmus Ellen milíciái, valamint a Saria Bíróságok milíciái egymással harcoltak Mogadishuban. Júniusban a TFG és az Iszlám Bíróságok Uniója kölcsönös elismerést, a párbeszéd folytatását, és olyan akcióktól való tartózkodást ígért, amelyek fokozhatnák a feszültséget. Azután júliusban az Iszlám Bíróságokhoz hű erők előrenyomultak Baidoa város felé. 2006 decemberében a Biztonsági Tanács felhatalmazta az IGAD-ot és az AU tagállamait, hogy felállítsanak egy védelmi és oktató missziót Szomáliában. Mandátumai közé tartozott: a felek előrehaladásának ellenőrzése a megállapodások megvalósításában; a biztonság fenntartása Baidoában; a TFI-k tagjainak és infrastruktúrájának a védelme; és Szomália nemzeti erői újra történő létrehozásának a segítése. Százezrek menekültek a
86
Mogadishuban folyó heves harcok elől, a Tanács 2007 februárjában felhatalmazta az AU-t egy szélesebb körű, AMISOM-ként ismert (Afrikai Unió Szomáliai Missziója) művelet létrehozására. Az IGAD missziót helyettesítvén, felhatalmazták minden szükséges intézkedés megtételére mandátumának teljesítéséhez, amely biztonságos környezet megteremtése volt. A Tanács azóta kibővítette az AMISOM-ot, és elfogadta egy 2011-ben kezdődő lehetséges ENSZ-művelet vészhelyzeti intézkedési tervezésének a folytatását. 2009-ben létrehozták az ENSZ AMISOM-ot Támogató Hivatalát (UNSOA) Nairobiban, hogy logisztikai és technikai támogatást nyújtson az AU műveletnek. 2010 végéig Ban Ki Mun főtitkár úgy vélte, hogy egy ENSZ-misszió felvonultatása se nem reális, se nem életképes az adott biztonsági helyzetben. Ezen okok miatt az ENSZ arra összpontosított, hogy ösztönözze a párbeszédet a TFG és az ellenzéki csoportok között, továbbá megerősítse az AMISOM-ot. 2006-ban az Iszlám Bíróságok Uniója (ICU) dél nagy részét elfoglalta. A TFG-nek az etiópiai csapatok és az AU békefenntartók segítségével sikerült kiűznie az ICU-t, amely ezután szilánkokra hasadt. Radikális elemek, Al-Shababot beleértve, újracsoportosítva felkelést indítottak a TFG ellen, és ellenezték az etióp katonaság jelenlétét. 2008-ra AlShabab a kulcsterületek felett átvette az ellenőrzést, beleértve Baidoát. 2008 decemberében Abdullahi Yusuf Ahmed elnök lemondott. A következő januárban Sharif Ahmadot elnökké választották, Omar Abdirashid Ali Sharmarke pedig miniszterelnök lett. Ugyanabban a hónapban az etióp csapatok visszavonultak. A TFG, támogatva az AU csapatok által, ellentámadást indított 2009 februárjában, hogy a dél ellenőrzését visszaszerezze. A konfliktus 2010 folyamán végig folytatódott a TFG csapatok és az al-Kaidával kapcsolatban álló szélsőségesek között. 2009 végén körülbelül 678 000 otthonából erőszakkal elszakított személy volt a UNHCR felelősségi körében, a világ harmadik legnagyobb menekült csoportját alkotva Irak és Afganisztán után, külön-külön. Az ország déli részén folyó harcok miatt a becslések szerint 132 000 ember menekült el 2009-ben, és további 300 000-at otthonából elüldöztek. Közben az UNPOS folytatta a béke és a megbékélés előmozdítását a szomáliai vezetők, a polgári szervezetek és az érintett országok és szervezetek segítségével. A konfliktus következtében Szomália partjaitól távol a kalózkodás fellendült. A Biztonsági Tanács határozatot fogadott el, hogy harcoljanak a kalózkodás ellen, és 2008-ban egy Többnemzetiségű koalíció létrehozott egy Tengeri Biztonsági Járőr Területet az Ádeni öbölben. Ezek az erőfeszítések 2010-ben a kalózkodás csökkenéséhez vezettek az Ádeni öbölben, mégis súlyos veszélyt jelent a hajózás számára azon a területen. Etiópia-Eritrea. A katonai kormány összeomlásával Etiópiában, 1991-ben az Eritreai Népi Felszabadítási Front (EPLF) egy ideiglenes kormány megalakítását és népszavazás tartását – az eritreai nép akaratának megállapítására, hogy mi a viszonyuk Etiópiához – jelentették be. A népszavazási bizottság kérésére válaszul a Közgyűlés létrehozta az ENSZ Megfigyelő Misszióját a Népszavazás Ellenőrzésére Eritreában (UNOVER- United Nations Observer Mission to Verify the Referendum in Eritrea), hogy figyelemmel kísérje az 1993-as népszavazás szervezését és megtartását. A szavazók 99 százaléka részesítette előnyben a függetlenséget, Eritrea hamarosan azután kinyilvánította függetlenségét, és csatlakozott az ENSZ-hez. 1998 májusában ellenségeskedések robbantak ki Etiópia és Eritrea között vitatott határ menti területek miatt. A Biztonsági Tanács követelte a konfliktus befejezését és felajánlotta technikai segítségét a határ megállapítása és kijelölése érdekében. Két évvel később az OAU égisze alatt tartott szomszédsági tárgyalások után az ellenségeskedés felszámolására vonatkozó megállapodást kötöttek Algírban. A megvalósítás segítése érdekében a Tanács 2000 júliusában létrehozta az ENSZ Etiopiai és Eritreai Misszióját (UNMEE – United Nations Mission in Ethiopia and Eritrea) kihelyezvén összekötő tiszteket mindegyik fővárosba és katonai megfigyelőket a határ mentén. A Tanács maximum 4 200 fős katonai személyzet felvonultatását engedélyezte az ellenségeskedés felszámolásának ellenőrzésére, és a felek által elfogadott biztonsági kötelezettségek betartásának segítésére. A békefenntartók megérkezésével az etiópiai és az eritreai erőket újratelepítették, és ideiglenes biztonsági zónákat (TSZ – temporary security zone) jelöltek ki. Az UNMEE mandátuma az volt, hogy járőrözze és ellenőrizze a zónát. 2000 decemberében egy
87
megállapodás a felek között előírta a katonai ellenségeskedések végleges befejezését és a hadifoglyok elengedését. Ugyancsak megkövetelte egy független bizottság felállítását a határ megállapítása és kijelölése érdekében. 2002 áprilisában egy semleges Határbizottság végső és kötelező döntésre jutott a határ megállapítása ügyében. A Biztonsági Tanács módosította az UNMEE mandátumát, belevéve az aknamentesítést a határ kijelölés támogatása érdekében, és a bizottság területi irodáinak a támogatását. Az ezt követő katonai helyzet általában stabil volt, azonban a békefolyamat kritikus szakaszban maradt amiatt, hogy Etiópia elutasította a Határbizottság ajánlásait. Mivel nem történt előrehaladás a Bizottság döntésének végrehajtásában, Eritrea elkezdte – ahogy a főtitkár jellemezte, a TSZ „tömeges megsértését, párosulva az UNMEE munkájának „akadályozását”, beleértve az ENSZ-helikopterek repülési tilalmát. Az UNMEE engedélyezett csapatlétszámát csökkentették a kezdeti 4 200-ról 2 300-ra 2006-ban, és azután 1 700-ra 2007 elejére. Annak az évnek a novemberében Ban Ki Mun főtitkár aggodalmát fejezte ki a katonai felvonulás és a hadigyakorlatok miatt a határ mentén, a Biztonsági Tanács pedig mindkét felet sürgette a 2002-es behatárolási szabályozás azonnali és feltétel nélküli végrehajtására. A Tanács arra is kérte a feleket, hogy tartózkodjanak az erő alkalmazásától, nézeteltéréseiket békés eszközökkel oldják meg, és normalizálják kapcsolataikat. 2008 júliusában a Tanács megszüntette az UNMEE mandátumát válaszul a misszióra Eritrea által kivetett korlátozásokra. Az amerikai kontinens államai Az ENSZ-nek nagy szerepe volt abban, hogy béke legyen a közép-amerikai régióban, amely a legbonyolultabb és legsikeresebb béketeremtő és békefenntartó erőfeszítéseinek az egyike volt. Az ENSZ 1989-ben kezdett közreműködni Közép-Amerikában, amikor Costa Rica, El Salvador, Guatemala, Honduras és Nicaragua segítséget kért a régiót sújtó konfliktusok befejezésére, a demokratikus választások előmozdítására, valamint a demokratizálás és a párbeszéd folytatására. A Biztonsági Tanács létrehozta az ENSZ Közép-amerikai Megfigyelő Csoportját (ONUCA – United Nations Observer Group in Central America), hogy ellenőrizze az irreguláris és lázadó erők támogatásának megszüntetésére vonatkozó kötelezettségeknek a betartását, és ne engedélyezze bármely ország területének a felhasználását másik ország elleni támadásra. Nicaragua. Az öt ország abban is megegyezett, hogy tervet készítenek a nicaraguai ellenállási mozgalom demobilizációjára, majd a nicaraguai kormány bejelentette, hogy nemzetközi és ENSZ-felügyelet alatt választásokat tart. Az ENSZ Megfigyelő Missziója a Nicaraguai Választások Ellenőrzésére (ONUVEN) megfigyelte az 1990-es választások előkészítését és megtartását – az első, amelyet az ENSZ egy független országban megfigyelt. Sikere segítette megteremteni a feltételeket a „contras” önkéntes demobilizációjának, amelyet az ONUCA 1990-ben irányított. El Salvador. El Salvadorban a főtitkár és személyes képviselőjének a közbenjárásával folytatott tárgyalások betetőzése az 1992-es, a 12 éves - mintegy 75 000 életet követelő - konfliktust befejező békeszerződések voltak. Az ENSZ Megfigyelő Missziója El Salvadorban (ONUSAL) ellenőrizte e szerződéseket, beleértve a harcosok demobilizációját, és mindkét fél esetében azt, hogy mennyire felelnek meg az az emberi jogokkal kapcsolatos kötelezettségeiknek. Az ONUSAL reformok – mint például az igazságügyi reformok és új civil rendőri erő létesítése - bevezetését is segítette, amelyek szükségesek a polgárháború alapvető okainak a kezeléséhez. A kormány kérésére az ONUSAL megfigyelte az 1994-es választásokat, mandátuma pedig 1995-ben véget ért. Guatemala. A kormány és a Guatemalai Nemzeti Forradalmi Egység (URNG) kérésére az ENSZ 1991-ben kezdte segíteni a tárgyalásokat, amelyek célja az ország polgárháborújának a befejezése volt, amely több mint három évtizedig tartott, és mintegy 200 000 ember meggyilkolását vagy eltűnését eredményezte. 1994-ben egyezségeket kötöttek, amelyek előírták, hogy az ENSZ ellenőriz valamennyi elért megállapodást, és egy emberi jogi missziót létesít. Ennek megfelelően a Közgyűlés létrehozta az ENSZ Guatemalai
88
Emberi Jogi Ellenőrző Misszióját (MINUGUA). 1996 decemberében tűzszünetet kötöttek, és a felek aláírtak egy békeszerződést, amely véget vetett az utolsó és leghosszabb középamerikai konfliktusnak. 36 év után először volt béke a régióban. A MINUGUA 2004 novemberéig maradt, hogy ellenőrizze a szerződések betartását, míg az ENSZ-ügynökségek változatlanul foglakoznak a konfliktusok társadalmi és gazdasági gyökereivel mindenütt a régióban. Haiti. Jean-Claude Duvalier, „haláláig elnök” távozása, és egy sorozat rövidéletű kormány után 1990-ben Haiti ideiglenes kormánya felkérte az ENSZ-et, hogy kísérje figyelemmel a választásokat abban az évben. Az ENSZ Megfigyelő Csoportja a Választások Ellenőrzésére Haitin (ONUVEH) felügyelte a választások előkészítését és megtartását, amelyben Jean-Bertrand Aristidét választották elnökké. Egy katonai puccs 1991-ben véget vetett a demokratikus kormányzásnak, azonban az újonnan megválasztott elnök száműzetésbe ment. Egy közös ENSZ/OAS (Amerikai Államok Szervezete) missziót, a Nemzetközi Civil Missziót Haitin (MICIVIH) felvonultatták 1993-ban, hogy ellenőrizze az emberi jogi helyzetet és vizsgálja ki a megsértéseket. Az alkotmányos kormányzás visszaállításának ösztönzése érdekében a Biztonsági Tanács olaj és fegyverembargót rendelt el 1993-ban, és kereskedelmi embargót 1994-ben. Ezt követően egy nemzetközi erőt hatalmazott fel a demokratikus kormányzás visszaállításának elősegítésére. Amint az erő be akart avatkozni, az Egyesült Államok és a katonai vezetők megállapodtak abban, hogy elkerülik a további erőszakot, majd az USA vezette nemzetközi erő békésen felvonult. Aristide elnök 1994 októberében visszatért, és az embergót megszüntették. 1995-ben az ENSZ békefenntartó missziója vette át a Többnemzetiségű erő szerepét, hogy segítse a kormányt a béke és biztonság fenntartásában, valamint az első nemzeti polgári rendőrség létrehozásában. Amint Haiti 2004 januárjában a 200. évfordulóját ünnepelte, egy súlyos politikai zsákutca fenyegette az ország stabilitását. Kormány melletti és ellenes milíciák közötti összecsapások egy növekvő erőszakspirálhoz vezetettek, amelyek Aristide elnököt arra kényszarítették – aki 2001 óta második ciklusát töltötte – hogy lemondjon és elhagyja az országot. A Biztonsági Tanács elrendelte egy Többnemzetiségű Ideiglenes Erő (MIF – Multinational Interim Force) azonnali felvonultatását az éppen felesküdött Boniface Alexandre elnök segítségkérése nyomán. Az Egyesült Államok vezette erő azonnal elkezdte felvonultatását. 2004 áprilisában a Tanács létrehozta az ENSZ Haiti Stabilizációs Misszióját (MINUSTAH), hogy biztonságos és stabil környezetben támogassa a békés és alkotmányos politikai folyamat folytatását. Az elkövetkező években a MINUSTAH mandátumát, működésének koncepcióját és engedélyezett létszámát a Tanács számos alkalommal módosította, hogy alkalmazkodjon a változó körülményekhez a területen, valamint az uralkodó politikai, biztonsági és társadalmi-gazdasági helyzet által diktált kibontakozó követelményekhez. 2006 februárjában a haitiak a korábbi elnököt, René Prévalt választották új elnöknek. A 2010 januári pusztító földrengést követően a Tanács növelte a MINUSTAH erő általános szintjét a helyreállítási, az újjáépítési és a stabilitási erőfeszítések támogatásának érdekében. A MINUSTAH együtt az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatalával és az ENSZ helyi munkaközösségével humanitárius és helyreállítási támogatást nyújtott az egész évben, 2010-ben. Segített a kormánynak az otthonukat elhagyni kényszerült személyek áttelepítésében. Az ENSZ koordinálta a nemzetközi választási segítségnyújtást is, együttműködve más nemzetközi érintettekkel, beleértve az OAS-t. Ázsia és a Csendes-óceáni térség A Közel-Kelet Az ENSZ első napjaitól kezdve foglalkozott a közel-keleti kérdéssel. Kidolgozta a békés megoldás elveit, különböző békefenntartó missziókat vonultatott fel, és továbbra is támogatja
89
a háttérban lévő politikai problémák igazságos, tartós és átfogó megoldását szolgáló erőfeszítéseket. A közel-keleti kérdés Palesztina státuszának problémájából ered. 1947-ben Palesztina az Egyesült Királyság által igazgatott terület volt a Népszövetségtől kapott mandátum alapján. Mintegy kétmillió lakosa volt, amelynek kétharmada arab, egyharmada zsidó. A Közgyűlés 1947-ben jóváhagyta az ENSZ Palesztinai Különbizottsága által előkészített tervet a terület felosztására. Egy arab és egy zsidó állam létrehozását írta elő, míg Jeruzsálem nemzetközi státuszt kapott. A tervet mind a palesztin arabok, mind az arab és más államok elutasították. 1948. május 14-én az Egyesült Királyság feladta Palesztinára vonatkozó mandátumát, és a Zsidó Ügynökség kikiáltotta az Izraeli államot. A következő napon az arab államok által támogatott palesztin arabok háborús cselekményekbe kezdek az új állam ellen. A Biztonsági Tanács által kért fegyverszünet megállította az ellenségeskedést, a fegyverszünetet a Közgyűlés által kinevezett közvetítő felügyelte, akit katonai megfigyelők egy csoportja segített, akik az ENSZ Fegyverszüneti Ellenőrző Szervezeteként (UNTSO) lettek ismertté. Ez volt az ENSZ első megfigyelő missziója. A konfliktus eredményeként mintegy 750 000 palesztin arab vesztette el otthonát és megélhetését, és vált menekültté. Megsegítésükre az ENSZ 1949-ben létrehozta az ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatalát a Közel-Keleten (UNRWA), amely azóta a fő segélynyújtó, és a régió stabilitásának ereje. A konfliktus megoldatlan maradt, az arab-izraeli háború ismét kitört 1956-ban, 1967ben és 1973-ban, és a tagállamok mindegyik alkalommal kérték az ENSZ közvetítését és békefenntartó misszióit. Az 1956-os konfliktus esetében az első teljes felhatalmazású békefenntartó erő felvonultatására került sor – az ENSZ Rendkívüli Hadereje (UNEF I – United Nations Emergency Force) – amely felügyelte a csapatok visszavonását, és hozzájárult a békéhez és stabilitáshoz. Az 1967-es háborúban harcok voltak Egyiptom és Izrael, Jordánia és Szíria között, amelyek során Izrael megszállta a Sínai-félszigetet, a Gázai-övezetet, Ciszjordániát, beleértve Kelet-Jeruzsálemet, és a szíriai Golán-fennsík egy részét. A Biztonsági Tanács tűzszünetet rendelt el, és azt követően megfigyelőket vonultatott fel, hogy felügyeljék a tűzszünet az Egyiptom-Izraeli szektorban. A Biztonsági Tanács 242(1967) számú határozata meghatározta az igazságos és tartós béke elveit, nevezetesen: “az izraeli fegyveres erők visszavonása a jelenlegi konfliktus során megszállt területekről”; és “a hadviselés valamennyi formájának befejezése, valamint a területen lévő valamennyi állam szuverenitásának, területi integritásának és politikai függetlenségének a tiszteletben tartása és elismerése, valamint annak, hogy joguk van biztonságos és elismert határokon belül békében élni, veszélytől és támadástól mentesen”. A határozat megerősítette a „menekültprobléma igazságos megoldásának” szükségességét is. Az 1973-as háború után – Egyiptom, Izrael és Szíria között – a Biztonsági Tanács elfogadta 338(1973) számú határozatát, amely megerősíti a 242(1967) számú határozatban foglalt elveket, és “egy igazságos és tartós békét” célzó tárgyalásokra szólít fel. Ezek a határozatok maradnak az átfogó megállapodás alapjai a Közel-Keleten. Az 1973-as tűzszünet ellenőrzésére a Biztonsági Tanács két békefenntartó erőt hozott létre. Az egyik az ENSZ Csapatszétválasztást Megfigyelő Ereje (UNDOF), amelyet az Izrael és Szíria között létrejött csapatszétválasztási megállapodás felügyeletére hoztak létre, még mindig a helyén van a Golán-fennsíkon. A másik művelet az UNEF II a Sínaifélszigeten. Az elkövetkező években a Közgyűlés ismételten kérte a közel-keleti nemzetközi békekonferencia összehívását az ENSZ égisze alatt. A Közgyűlés 1974-ben meghívta a Palesztin Felszabadítási Szervezetet (Palestine Liberation Organization – PLO), hogy megfigyelőként vegyen részt a Közgyűlés munkájában. A következő évben létrehozta a Palesztin Nép Elidegeníthetetlen Jogainak Gyakorlásával foglalkozó Bizottságot, amely a Közgyűlés alárendelt szerveként működik, támogatja a palesztin nép jogait és a palesztin kérdés békés megoldását.
90
Az Egyiptom és Izrael közötti kétoldalú tárgyalások – amelyeken az Egyesült Államok közvetített - 1978-ban a Camp David-i megállapodásokhoz, és az 1979-es egyiptomi-izraeli békeszerződéshez vezettek. Izrael visszavonult a Sínai-félszigetről, amelyet visszaadtak Egyiptomnak. 1994-ben egy békeszerződést Izrael és Jordánia között is elfogadtak. Libanon. 1975 áprilisától 1990 októberéig Libanont polgárháború szaggatta. Korábban Dél-Libanon az ellenségeskedések színtere volt egyrészről a palesztin csoportok, másrészről az izraeli erők és azok helyi libaboni segédcsapatai között. Miután Izrael betört Dél-Libanonba 1978-ban egy palesztin kommandó támadását követően Izraelben, a Biztonsági Tanács elfogadta a 425(1978) és a 426(1978) számú határozatokat, amelyek az izraeli csapatok visszavonására szólítottak fel, és létrehozta az ENSZ Libanoni Ideiglenes Haderejét (UNIFIL). Az erőt azért állították fel, hogy igazolja az izraeli visszavonulást, és állítsa helyre a nemzetközi békét és biztonságot, továbbá segítse Libanont fennhatóságának helyreállításában a területen. 1982-ben intenzív tüzelésváltás után Dél-Libanonban és az izraeli-libanoni határon át, az izraeli csapatok bevonultak Libanonba, elérték és körbefogták Bejrutot. Izrael 1985-ben visszavonult az ország nagy részéről, azonban ellenőrzése alatt tartott egy földsávot Dél-Libanonban, ahol az izraeli erők és a helyi libanoni segédcsapataik ott maradtak, amely részben átfedi az UNIFIL felvonulási területét. Az ellenségeskedés folytatódott a libanoni csoportok és az izraeli erők között. 2000 májusában az izraeli csapatok a Biztonsági Tanács 1978-as határozatainak megfelelően visszavonultak. A Tanács megerősítette a főtitkár tervét, hogy segítsék helyreállítani Libanon fennhatóságát. Azonban a helyzet a „kék vonal” mentén, amely Izrael visszavonulását jelölte DélLibanonból, ingatag maradt. A feszültség 2005 februárjában fokozódott, amikor a korábbi libanoni miniszterelnököt, Rafiq Haririt meggyilkolták. Novemberben a Biztonsági Tanács támogatta egy külön törvényszék felállítását, hogy vád alá helyezzék azokat, akik állítólag felelősek a gyilkosságért. Áprilisban az ENSZ ellenőrizte a szíriai csapatok, a katonai eszközök és a hírszerzési műveletek visszavonását Libanonból. Májusban és júniusban parlamenti választásokat tartottak az ENSZ segítségével. A „kék vonal” mentén az erőszakos cselekmények folytatódtak 2005 és 2006 folyamán időszakos összecsapásokkal Izrael és a Hezbollah között. Amikor 2006 júliusában a Hezbollah két izraeli katonát foglyul ejtett, Izrael légitámadással válaszolt, a Hezbollah rakétatámadással torolta meg. A harcok augusztusban fejeződtek be a Biztonsági Tanács 1701(2006) számú határozatának a kikötései szerint, amely az ellenségeskedések azonnali befejezését kérte - amelyet a libanoni csapatok felvonultatása követ; majd az UNIFIL békefenntartási jelenlétének jelentős bővítése egész Dél-Libanonban; valamint az izraeli erők visszavonása a területről. Nagy mennyiségű ENSZsegélyt, valamint a békefenntartók megerősítését küldték a területre. Az UNIFIL előtt álló jelentős probléma volt a 34 napos háborúból hátramaradt közel 1 millió darab fel nem robban lőszer által okozott kockázat. 2007 áprilisában - aggódván fegyverembargójának megsértéséről szólójelentések miatt a libanoni-szíriai határon keresztül - a Biztonsági Tanács felkérte a főtitkárt, hogy küldjön egy független missziót a határ ellenőrzésének felmérésére, amely - úgy találták - hiányzik. A főtitkár akciókat javasolt a helyzet orvoslására. 2007-ben harcok robbantak ki egy palesztin tábornál harcosok és a libanoni erők között. Robbanások sorozata rázta meg Bejrútot, közöttük egy megölt egy libanoni parlamenti képviselőt és kilenc más személyt. Egy támadás az UNIFIL ellen hat békefenntartót ölt meg, és rakétákat lőttek Izraelre. 2008-ban összecsapások robbantak ki a kormány melletti és elleni erők között. A Hezbollah lezárta Bejrút nemzetközi repülőterét és az utakat. Az ENSZ valamennyi felet felkért, hogy vegyenek részt békés párbeszédben. Májusban Dohában, Katar, egy hatpontos megállapodást fogadtak el a válság befejezésére, jóllehet az esetenkénti összetűzések folytatódtak az év végéig. Javultak a kapcsolatok Szíriával, és 2008 októberében diplomáciai kapcsolatokat létesítettek a két ország között. A főtitkár üdvözölte a parlamenti választások békés lebonyolítását 2009 júniusában, amikor a Saad Hariri által vezetett szövetség többséget szerzett a Parlamentben a Hezbollah koalíciójával szemben. Az újonnan megválasztott Hariri miniszterelnök novemberben nemzeti egységkormányt alakított. 2011 elején az egységkormány összeomlott miután a Hezbollah és szövetségesei távoztak a kabinetből Rafiq Hariri és mások 2005-ben történt
91
meggyilkolásával kapcsolatos vizsgálat körüli viták miatt. Öt nappal később a Libanoni Külön Törvényszék ügyésze titkos vádat emelt Hariri úr elleni támadással kapcsolatban. A törvényszék irattárosa iktatta a vádiratot, amely majd az előzetes tárgyalást lefolytató bíróhoz kerül. A közel-keleti békefolyamat. 1987-ben palesztin felkelés (intifada) kezdődött Ciszjordánia és a Gázai-övezet megszállt területein a palesztin függetlenségért és államiságért. A Palesztin Nemzeti Tanács 1988-ban kikiáltotta a palesztin államot, amelyet a Közgyűlés tudomásul vett. A Közgyűlés abban is döntött, hogy a ’Palesztina’ elnevezést használják az ENSZ-rendszeren belül, amikor a Palesztin Felszabadítási Szervezetre (PLO) hivatkoznak, a megfigyelői státuszára vonatkozó jogfenntartással. 1993 szeptemberében a madridi tárgyalások és az azt követő, norvég közvetítéssel folytatott megbeszélések után Izrael és a PLO kölcsönösen elismerték egymást, és aláírták az átmeneti önkormányzati elrendezés elveiről szóló nyilatkozatot. Az ENSZ egy munkacsoportot hozott létre, amely a Gázai-övezet és Jerikó társadalmi és gazdasági fejlődésével foglalkozott. Egy különleges koordinátort is kinevezett az ENSZ segítségnyújtása számára, akinek a mandátumát 1999ben kibővítették jószolgálati segítségnyújtással a közel-keleti békefolyamathoz. A hatalom átadása Izraeltől a Palesztin Hatóságnak (PA) a Gázai-övezetben és Jerikóban, 1994-ben kezdődött. Egy évvel később Izrael és a PLO egy egyezményt írt alá a palesztin önkormányzatról Ciszjordániában, amely előírta az izraeli csapatok visszavonását és a polgári hatóság átadását Ciszjordániában egy megválasztott Palesztin Tanácsnak. 1996-ban Jasszer Arafatot választották a PA elnökének. 1999-ben egy ideiglenes megállapodás az izraeli csapatok további áthelyezéséhez vezetett Ciszjordániából, valamint megegyezéshez a foglyokról, biztonságos folyosóhoz Ciszjordánia és a Gáza-övezet között, továbbá a tárgyalások felújításához az állandó státusz kérdéseiről. Az Egyesült Államok közvetítésével 2000 közepén tartott magas szintű béketárgyalások azonban eredmény nélkül értek véget. A megoldatlan problémák közé tartozott Jeruzsálem státusza, a palesztin menekült kérdés, a biztonság, a határok és az izraeli települések. Abban az évben, szeptemberben az erőszak új hulláma lángolt fel. A Biztonsági Tanács ismételten kérte az erőszak befejezését, és megerősítette a két állam, Izrael és Palesztina vízióját, amelyek biztonságos és elismert határok között élnek egymás mellett. A két fél tárgyalóasztalhoz történő ültetésére vonatkozó nemzetközi erőfeszítéseket mindinkább a ’kvartett’ mechanizmuson keresztül végezték, amelynek az összetétele: Európai Unió, Orosz Föderáció, Egyesült Államok és az ENSZ. 2003 áprilisában a kvartett egy ’útitervet’ mutatott be egy állandó két-állam megoldásra. A terv pontos szakaszokat és kiinduló pontokat tartalmazott, párhuzamos és kölcsönös lépéseket kért mindkét féltől a konfliktus 2005-re történő befejezése érdekében. Elképzelték a közel-keleti konfliktus átfogó megoldását is, beleértve a szíriai-izraeli és a libanoni–izraeli övezeteket. A Tanács megerősítette az útitervet a 1515(2003) számú határozatában, amelyet mindkét fél elfogadott. Azonban 2003 második fele az erőszak kemény eszkalációjának volt a tanúja. A közel-keleti békefolyamat különleges ENSZ-koordinátora azt mondta, hogy egyik oldal sem foglalkozott a másik aggodalmaival: Izrael számára a biztonság és a terrorista támadásoktól való mentesség; a palesztinok számára az 1967 előtti határokon alapuló életképes és független állam. A palesztin öngyilkos bombázás folytatódott, Izrael ’válaszfalat’ épített Ciszjordániában, amelyet a Nemzetközi Bíróság – a Közgyűlés által kért - tanácsadó véleménye szerint a nemzetközi joggal ellentétes. 2004 elején az izraeli miniszterelnök, Ariel Sharon bejelentette, hogy Izrael visszavonja katonaságát és településeit a Gázai-övezetből. Novemberben a PA elnöke, Jasszer Arafat meghalt, akinek a helyébe az ENSZ technikai és logisztikai támogatásával 2005 januárjában rendezett választások után Mahmoud Abbas lépett. Februárban Sharon miniszterelnök és Abbas elnök találkozott Egyiptomban, és lépéseket jelentettek be az erőszak megállítása érdekében. Júniusban ismét találkoztak, szeptemberre az izraeli visszavonulás befejeződött. Végre a tárgyalásos megoldás irányában egy hiteles folyamat lehetségesnek mutatkozott. Ennek az optimizmusnak az ellenére két fontos esemény történt 2006 januárjában, amely megváltoztatta a politikai tájképet: Sharon miniszterelnök szélhűdést szenvedett és kómába esett, a palesztinok pedig törvényhozási választásokon a
92
militáns Hamász frakciót beválasztották a hatalomba. A kvartettől és másoktól jövő felhívások ellenére a hamasz hivatalosan nem ismerte el Izrael létéhez való jogát. Az izraeli kormány, amelyet most Ehud Olmert vezetett, azt az álláspontot fogadta el, hogy az egész PA egy terrorista entitássá vált, és befagyasztotta a palesztin adóbevételeket. Az erőszak eszkalálódott, beleértve rakéták indítását a Gázai-övezetből Izraelbe, jelentős izraeli ellenműveletekkel együtt. A nemzetközi segélyt adományozók hátráltatták a Hamász által vezetett kormány finanszírozását, amíg nem ítéli el az erőszakot, nem ismeri el Izrael létéhez való jogát, és nem tartja be az aláírt megállapodásokat. A humanitárius helyzet Ciszjordániában és a Gázai-övezetben romlott. 2007 májusában palesztinok közötti összecsapások 68 halottat és több mint 200 sebesültet eredményeztek, amint a Hamász harcosai és az Végrehajtó Haderő tagjai összecsaptak a PA biztonsági erőivel és a Fatah fegyveres csoportjaival. Ennek eredményeként a PA Ciszjordániát ellenőrzi, míg a Hamász a Gázai-övezetet. A rakétatámadások fokozódtak a Gázai-övezetből Dél-Izraelbe, amit a harcosok és berendezéseik elleni izraeli légi csapások követtek. 2008 vége felé a Gázából jövő rakétatámadások özönét követően Izrael hadműveletet indított a terület ellen, amely egy szárazföldi invázióba tetőzött. 2009 elején a Biztonsági Tanács elfogadta 1860(2009) számú határozatát, amely azonnali tűzszünetet követelt, amely az izraeli erők visszavonásához vezet a Gázából, továbbá elítélte az erőszakot és a terrorista cselekedeteket. Intenzív diplomáciai erőfeszítések után Izrael egyoldalú tűzszünetet jelentett be január közepén, majd a Hamász ugyanezt tette. Ugyanabban a hónapban az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa a konfliktus vizsgálatát rendelte el, és hamarosan utána Richard Goldstone-t nevezte ki a vizsgáló csapat élére. Egy szeptemberi jelentés egyebek mellett azt javasolta, hogy a Biztonsági Tanács ellenőrizze mind Izrael, mind a gázai hatóságok által végzett vizsgálatokat. A jelentés azt a következtetést vonta le, hogy mindkét oldal követett el hadijogsértéseket. Két hónappal később a Közgyűlés 64/10 számú határozata jóváhagyta a Goldstone jelentést, és felkérte a főtitkárt, tegyen jelentést a határozat végrehajtásáról „azzal a céllal, hogy további akciót fontoljanak meg beleértve a Biztonsági Tanácsot”. A kvartett megismételte, hogy a tárgyalásoknak minden a végső státuszra vonatkozó kérdést meg kell oldania, és megállapodáshoz kell vezetnie. 2010 márciusában sürgette Izraelt, hogy fagyasszon be minden, a településekkel kapcsolatos tevékenységet, megerősítette, hogy a nemzetközi közösség nem ismerné el az egyoldalú akciót, és aláhúzta, hogy Jeruzsálem státusza egy olyan kérdés, amelyet meg kell oldani. Szeptemberben az Egyesült Államok bejelentett egy közvetlen izraeli-palesztin tárgyalást Washington D.C.-ben egyéves határidővel. A megbeszélések azonban leálltak, amikor az izraeli részleges moratórium a ciszjordániai települések építkezésére lejárt. A palesztinok visszautasították a tárgyalást, ha Izrael nem terjeszti ki a befagyasztást. Afganisztán Az ENSZ Afganisztánnal foglalkozó tevékenységének a legújabb fejezete 1995 szeptemberében kezdődött, amikor a tálib frakció az afganisztáni polgárháborúban az ország nagy részét elfoglalta, majd Kabult, a fővárost is. Burhannudin Rabbani elnök elmenekült, és csatlakozott az ’Északi Szövetséghez’, amely területeket tartott kézben az ország északi részén. Az évek során a Biztonsági Tanács ismételten hangoztatta aggodalmát, hogy az afgán konfliktus táptalajt jelent a terrorizmusnak és a kábítószer-kereskedelemnek. 1998 augusztusában terrorista bombatámadás érte az Egyesült Államok nairobi (Kenya) és Dar es Salaam-i (Tanzánia) nagykövetségét, amelyek életek százait követelték. 1193(1998) számú határozatával a Tanács megismételte aggodalmát, a terroristák folytatódó jelenléte miatt Afganisztánban, majd decemberben 1214(1998) határozatával követelte, hogy a Talibán állítsa le a nemzetközi terroristáknak és szervezeteiknek menedékhely és tréning nyújtását. Hivatkozva a Talibán mulasztására, miszerint nem válaszolt erre a követelésre, a Tanács 1999 októberében széleskörű szankciókat szabott ki az ENSZ Alapokmánya kényszerítő előírásai szerint. A 1267(1999) számú határozatban tudomásul vette, hogy az
93
Egyesült Államok megvádolta Osama bin Ladent nagykövetségi bombázások miatt és követelte, hogy a tálib frakció – amelyet soha sem ismertek el Afganisztán törvényes kormányának – átadja őt a megfelelő hatóságoknak, hogy bíróság elé állítsák. Ugyancsak októberben a Tanács - jelentésekre alapozva - aggódását fejezte ki, hogy nem afganisztániak ezrei vettek részt a harcokban a Talibán oldalán. Aggodalmát fejezte ki a polgári lakosság otthonukból történő száműzése, azonnali kivégzések, civilek megbecstelenítése és önkényes fogva tartása, nők és lányok elleni erőszak, és válogatás nélküli bombázások miatt. A Talibán vallási intoleranciája széleskörű elítélést keltett. 2001 elején két Buddha szobrot robbantottak fel, amelyeket mintegy 1 300 évvel ezelőtt véstek ki a Bamiyan völgyben homokkő sziklafal-felületből, beleértve a legnagyobb Buddha szobrot a világon. Abban az évben később egy kormányrendelet megkövetelte, hogy a hindu asszonyok fátyollal takarják el magukat muzulmán társaikhoz hasonlóan, és valamennyi nem muzulmánnak azonosító címkét kellett viselnie. 2001. szeptember 11-én Osama bin Laden al-Kaida szervezetének a tagjai négy utasszállító repülőgépet térítettek el az Egyesült Államokban, kettő a Világkereskedelmi Központba zuhant New York Cityben, egy a Pentagonba, az USA fővárosában, a negyedik pedig egy mezőre, Pennsylvaniában, miközben az utasok megpróbálták megállítani őket. Közel 3 000 ember halt meg a támadásokban. Az azt követő napokban az USA adminisztráció ultimátumot küldött a Talibánnak: adja ki bin Ladent, vessen véget a terrorista műveleteknek Afganisztánban, vagy masszív katonai ostromot kockáztat. A Talibán ezt visszautasította. Októberben az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság erői rakétatámadást indítottak a tálib katonai célpontok és bin Laden kiképző táborai ellen Afganisztánban. A kéthétig tartó bombázást amerikai szárazföldi csapatok felvonultatása követte. Decemberben afgán milicisták amerikai bombázókkal támogatva offenzív csapásokat kezdtek az al-Kaida erők feltételezett, hegytetőn lévő erődítménye ellen Tora Borában, Kelet-Afganisztánban, közel a pakisztáni határhoz. Ugyancsak a szeptember 11-ét követő hetekben a Biztonsági Tanács támogatta az afgán nép erőfeszítéseit a tálib rezsim helyettesítéséért, amint az ENSZ folytatta a párbeszéd előmozdítását az afgán felek között, amelynek célja széles alapokon nyugvó, mindenkit képviselő kormány megalakítása. Az ENSZ által szervezett találkozón afgán politikai vezetők részére Bonnban (Németország) december elején megállapodás született egy ideiglenes elrendezésről, az állandó kormányzati intézmények újra történő felállításától függően. Első lépésként Ideiglenes Afgán Hatóságot hoztak létre. 2001 decemberében a Biztonsági Tanács engedélyezte egy Nemzetközi Biztonsági Segélyerő (ISAF – International Security Assistance Force) létrehozását, hogy segítse a hatóságot a biztonság fenntartásában, Kabulban és a környező területeken. Később abban a hónapban Rabbani elnök nemzetközileg elismert adminisztrációja átadta a hatalmat az új Ideiglenes Afgán Hatóságnak, amelynek elnöke Hamid Karzai volt, és az első ISAF csapatokat felvonultatták. 2002 januárjában az afganisztáni újjáépítést segítő nemzetközi konferencia több mint 4,5 milliárd dollárnyi felajánlást gyűjtött össze. Bejelentették, hogy egy Rendkívüli Loya Jirgát (az afganisztáni pastu nyelven ’Nagytanácsot’ jelent – a szerk.) – egy hagyományos fórum, amelyre a törzsi vezetők gyűlnek össze és megoldják az ügyeket – alakítanak meg, amely megválasztja a hagyományos adminisztráció államfőjét, az adminisztráció struktúráját, és a kulcsfontosságú személyzetet. A Biztonsági Tanács, üdvözölvén a Talibán összeomlása eredményeként bekövetkezett pozitív változásokat Afganisztánban, az új realitásokhoz igazította a szankciókat, megcélozva az al-Kaidát és támogatóit. Márciusban a Tanács létrehozta az ENSZ Afganisztáni Segélymisszióját (UNAMA), hogy teljesítse a bonni megállapodás szerint rábízott feladatokat olyan területeken, mint az emberi jogok, a jogrend és a nemek közötti egyenlőség kérdése. A főtitkár különleges képviselője által vezetett misszió támogatja a nemzeti megbékélést is, közben intézi az ENSZ humanitárius tevékenységét az Ideiglenes Hatósággal és utójával koordinálva. Az UNAMA mandátumát azóta minden évben meghosszabbították. Néhány hónap múlva elkezdődött a tagválasztás folyamata a Rendkívüli Loya Jirgába. A kilencnapos tanácskozást júniusban nyitotta meg Zahiz Shah, Afganisztán korábbi királya, aki Hamid Karzait jelölte a nemzet vezetésére. Ezt követően Karzai urat
94
megválasztották Afganisztán államfőjének, hogy vezesse az ideiglenes kormányt a következő két évben. 2004 januárjában az Alkotmányozó Loya Jirga megállapodott egy szövegben, amelyet Afganisztán alkotmányaként fogadtak el. Októberben, abban az évben több mint 8 millió afgán járult az urnákhoz, és megválasztotta Hamid Karzait az ország első elnökének. 2005 szeptemberében az afgán emberek Nemzetgyűlésük és az Ideiglenes Tanácsok tagjaira szavaztak a kampány alatti halálos támadások sorozata ellenére. A Parlamentet december végén beiktatták. Kábítószer-ellenőrzés, újjáépítés és fejlesztés. A 1990-es évek végére Afganisztán hírhedté vált, mint a világ illegális ópiuma – a heroin forrása - közel 80 százalékának a forrása. 2007-re az ország 3 milliárd dollárnyi ópium kereskedelme a világ illegális outputjának több mint 90 százalékát tette ki, az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala jelentése szerint. Termelés főleg a délen volt, ahol a Talibán profitált a kábítószerkereskedelemből. 2008-ban és 2009-ben azonban az ópiumtermelés a jelentések szerint 36 százalékkal csökkent. 2006 januárjában egy magas szintű csoport találkozóján Londonban bejelentették az afganisztáni szerződést – egy ötéves program, hogy megszilárdítsák a demokratikus intézményeket, csökkentsék a bizonytalanságot, ellenőrizzék az illegális kábítószerkereskedelmet, ösztönözzék a gazdaságot, juttassák érvényre a jogot, nyújtsanak alapvető szolgáltatásokat az afgán embereknek és védjék meg azok jogait. A következő hónapban a Biztonsági Tanács egyöntetűen megerősítette a szerződést, amely keretet szolgáltat az afgán kormány és a nemzetközi közösség közötti partnerségnek. 2008 júniusában a nemzetközi konferencia Afganisztán támogatására - amelynek társelnöke volt Afganisztán, Franciaország és az ENSZ - 67 országból és 17 nemzetközi szervezettől hozott össze delegációkat. Mintegy 20 milliárd dollárt ajánlottak fel a szerződés megvalósításának finanszírozására, beleértve a 2009-ben és 2010-ben tartandó választások – amikor Karzai elnököt újra megválasztották - előkészítésének támogatását. A 2010. szeptemberi választások előtt a Talibán bizonyos területeken elriasztotta a falusiakat a szavazástól, ennek eredményeként a részvétel alacsony volt. Ténylegesen csak 4 millió afgán ment el szavazni a felfokozott feszültségű légkörben. A biztonság hiánya maradt a fejődés fő akadálya. A UNDP úgy találta, hogy 6,6 millió afgánnak – a népesség egyharmadának – nem volt elég élelme, míg az öt év alatti gyermekek halandósági rátája és a szülésben életüket vesztő anyák részaránya a legmagasabb a világon. Biztonság. 2007 szeptemberében a Biztonsági Tanács aggodalmát hangoztatta a fokozott erőszak és terrorizmus miatt, amikor elfogadta az ISAF bővítését. A helyzetet ismertetve a főtitkár azt mondta, hogy hosszú távon az eredmények fenntartásának a kulcsa a Nemzeti Biztonsági Erők, kiváltképp a Nemzeti Rendőrség kapacitásának, autonómiájának és integritásának a növelése. E célok elérésének nehézsége nyilvánvalóvá vált az erőszak kiújulása és eszkalációja révén mindvégig 2008-ban és 2009-ben. Az ENSZ kabuli vendégháza elleni tálib támadásban, 2009 októberében öt külföldi ENSZ-alkalmazottat és három afgánt meggyilkoltak. 2010 januárjában a főtitkár, az afgán elnök és a brit miniszterelnök társházigazdái voltak egy nemzetközi konferenciának Afganisztánról, amely rávilágított annak szükségességére, hogy a biztonsági ügyek felelősségét 2011-re át kell adni az afgán hatóságoknak. Júliusban egy konferencia – amelynek társházigazdája az ENSZ és az afgán kormány volt – megvitatta az afgán tartományok átadását ISAF ellenőrzés alól a Nemzeti Biztonsági Erőkhöz 2014-ig. A konferencia foglalkozott még a jó kormányzás, az igazságügyi rendszer pártatlanságának és az emberi jogok kérdéseivel, valamint a kábítószer-kereskedelem által kiváltott folytonos problémával. A Tanács 2010 októberében még egy évre megújította az ISAF mandátumát. Irak Az ENSZ válasza Irak 1990-es kuvaiti inváziójára és Szaddám Husszein rendszerének 2003ban történt összeomlása utáni helyzetre illusztrálja azoknak a kihívásoknak a körét, amellyel az ENSZ-nek szembe kell néznie, amikor a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására
95
törekszik. A Biztonsági Tanács 660(1990) és 661(1990) számú határozataival azonnal elítélte Kuvait megszállását, követelte Irak visszavonulását és szankciókat vezetett be Irak ellen, beleértve a kereskedelmi és olajembargót. Novemberben a Tanács 1991. január 15-ét jelölte meg, ameddig Iraknak eleget kell tennie a 660(1990) számú határozatnak, és felhatalmazta a tagállamokat „minden szükséges eszköz” alkalmazására a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására. 1991. január 16-án a Tanács által felhatalmazott – de nem az ENSZ által igazgatott és ellenőrzött - nemzetközi erők katonai műveleteket indítottak Irak ellen. Az ellenségeskedéseket februárban felfüggesztették, miután az iraki erők visszavonultak Kuvaitból. Április 8-án a Tanács a 687(1991) számú határozattal meghatározta a tűzszünet feltételeit. Elhatározván, hogy Irak tömegpusztító fegyvereit meg kell semmisíteni, a Tanács létrehozta az ENSZ Különbizottságát (UNSCOM – United Nations Special Commission) Irak leszerelésére, bejelentés nélküli ellenőrzési hatáskörrel, és hasonló ellenőrzési feladatokkal bízta meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget (IAEA) a nukleáris területen az UNSCOM segítségével. Egy demilitarizált övezetet is létrehozott az iraki-kuvaiti határ mentén. A 689(1991) számú határozat felállította az ENSZ Iraki-Kuvaiti Megfigyelő Misszióját (UNIKOM - United Nations Iraq-Kuwait Observation Mission), hogy ellenőrizze azt. A Tanács továbbá létrehozta az Iraki-Kuvaiti Határkijelölő Bizottságot, amelynek a határra vonatkozó döntéseit Irak 1994-ben elfogadta. Megalakította az ENSZ Kártalanítási Bizottságát is, hogy dolgozza fel a követeléseket és kártalanítsa a kormányokat, az állampolgárokat vagy vállalatokat – az iraki olaj eladásából származó haszon bizonyos százalékából - bármilyen veszteségért és kárért, amelyet Irak kuvaiti inváziója okozott. Eddig a bizottság összesen 52,4 milliárd dollárnyi követelést fogadott el, amelyből 2010 végéig 30,7 milliárd dollárt fizettek ki. A kifizetések feldolgozása folyamatban van, Irak változatlanul befizeti olajból származó jövedelmének 5 százalékát a Kártalanítási Alapba. Aggódván a gazdasági szankcióknak az iraki emberekre gyakorolt súlyos humanitárius hatása miatt, a Tanács 1995 decemberében létrehozta az ’olajat élelmiszerért’ programot, hogy bizonyos fokú segélyt nyújtson számukra. A 986(1995) számú határozat létesítette a programot, amely ellenőrizte az iraki kormány olajeladásait, hogy élelmiszert és humanitárius ellátmányt vásároljon, és menedzselje az élelmiszer szétosztását az országban. Ez volt az egyetlen megélhetési forrása a 27 millióra becsült iraki népesség 60 százalékának a program befejezéséig 2003 novemberében. Miután a programmal kapcsolatban bizonyos állítások kezdtek felszínre kerülni, a főtitkár által kinevezett Független Vizsgálóbizottság Paul Volcker (a Federal Reserve Board (USA) korábbi elnöke) elnökletével megállapította, hogy az Iraki Olajat Élelmiszerért Programiroda vezetője rosszul vezette az irodát. A főtitkár azonnal visszavonta a vád alóli mentességét. Az ENSZ számos menedzsment reformkezdeményezést valósított meg, hogy erősítse az erkölcsös magatartást, a belső ellenőrzést és számon kérhetőséget, valamint az átláthatóságot, a pénzügyi nyilvánosságot és a szabálytalanságot jelentő védelmét. Az 1990-es évekbeli vizsgálatok folyamán az UNSCOM és az IAEA Irak tiltott, nagy mennyiségű fegyverkezési programját és képességét fedezte fel és számolta fel nukleáris, vegyi és biológiai területen. 1998-ban Irak arra kérte a Biztonsági Tanácsot, hogy szüntesse be az olajembargót, és kijelentette, hogy nincs több tiltott fegyvere. Az UNSCOM viszont kijelentette, nincs bizonyítéka arra, hogy Irak teljes mértékben eleget tesz a 687(1991) számú határozatnak. Októberben Irak felfüggesztette az együttműködést az UNSCOM-mal, amely utolsó misszióját decemberben vezette. Ugyanabban a hónapban az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság légicsapásokat indított Irak ellen. 1999 decemberében a Biztonsági Tanács 1284 számú határozatával létrehozta az UNSCOM-ot helyettesítő ENSZ Ellenőrzési, Bizonyítási és Vizsgálati Bizottságát (UNMOVIC – United Nations Monitoring, Verification and Inspection Commission), jelezvén azt a szándékát, hogy felfüggeszti a gazdasági szankciókat Iraknak az UNMOVIC-csal és az IAEAval való együttműködésétől függően. 2002 novemberében a Tanács elfogadta 1441 számú határozatát, amely egy fokozott vizsgálati rendszerről gondoskodott, és lehetővé tette Iraknak, hogy határozatainak eleget tegyen. Az ENSZ-ellenőrök visszatértek Irakba, a Biztonsági Tanácsot ismételten tájékoztatta az UNMOVIC ügyvezető elnöke és az IAEA főigazgatója,
96
azonban a Tanács megosztott maradt abban, hogy hogyan tegyen Irak eleget kötelezettségeinek. A tárgyalások közepette, a Biztonsági Tanács rendszerén kívül, Spanyolország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok 2003. március 17-ei határidőt jelölte meg Iraknak a teljes leszerelésre. A katonai akció küszöbön állt, a főtitkár elrendelte az ENSZ nemzetközi személyzetének a visszavonását március 17-én, és valamennyi művelet felfüggesztését. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság vezette koalíció katonai akciója három nappal később elkezdődött. Szaddám Husszein rendszerének összeomlása után májusban a Biztonsági Tanács elfogadta az 1483(2003) számú határozatát, amely hangsúlyozta az iraki nép jogát arra, hogy politikai jövőjét szabadon meghatározza. Elismerte a Koalíció (a ’Hatóság’) fennhatóságát, felelősségét és kötelezettségeit, amíg egy nemzetközileg elismert kormányt felesketnek. A nemzetközi szankciókat is feloldotta, és jogi alapot szolgáltatott az ENSZ-műveletek felújítására Irakban. 2003 augusztusában a Biztonsági Tanács 1500-as határozata létrehozta az ENSZ Iraki Segélymisszióját (UNAMI) azzal a mandátummal, hogy koordinálja a humanitárius és újjáépítési segélyt, és segítse a politikai folyamatot egy nemzetközileg elismert szuverén iraki kormány megalakításáért. Üdvözölte az Iraki Kormányzótanács megalakítását, amely egy fontos lépés ebbe az irányba. 2003. augusztus 19-én a bagdadi ENSZ-központ elleni terrortámadásban 22 fő vesztette életét és több mint 150 megsérült. A halottak közül 15 ENSZ-alkalmazott volt. Közöttük volt a misszió vezetője, Sergio Vieira de Mello. A támadást követően a főtitkár visszahívta az ENSZ nemzetközi személyzetének nagy részét Bagdadból, csupán csak egy kis csoport maradt, főleg irakiak, akik alapvető humanitárius segítséget nyújtottak – beleértve élelmiszer és víz szállítását, valamint az egészségügyi ellátást országszerte. Októberben a Tanács felhatalmazott egy egyesített parancsnokság alatt lévő Többnemzetiségű erőt, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést, amely hozzájárul a biztonság és stabilitás fenntartásához Irakban, valamint az UNAMI és az Iraki Ideiglenes Adminisztráció intézményeinek a biztonságához. Novemberben az Iraki Kormányzótanács és az Ideiglenes Koalíciós Hatóság (CPA – Coalition Provisional Authority) megegyezésre jutott a szuverenitás helyreállításában 2004 júniusára. Az Iraki Kormányzótanács és a CPA kérését – az ENSZ segítségéért a szuverenitásba történő átmenetben – követően a főtitkár egy választási segítségnyújtó csoportot küldött, hogy felmérje mi szükséges egy hiteles választáshoz 2005 januárjában. Ugyancsak megkérte iraki különleges tanácsadóját, aki 2004 áprilisában érkezett oda, hogy dolgozzon együtt az irakiakkal ezeken a megállapodásokon. Májusban az Iraki Kormányzótanács Iyad Allawit nevezte meg miniszterelnök jelöltnek, és a következő hónapban a Biztonsági Tanács megerősítette az új átmeneti kormány megalakítását. 2004. június 28-án a szuverenitás a CPA-tól az új átmeneti iraki kormányhoz került. 2004 júniusában létrehozott független iraki választási bizottság az ENSZ támogatásával mindössze 18 hónap alatt két nemzeti választást és egy alkotmányos népszavazást vezényelt le a kirívóan súlyos biztonsági helyzet ellenére a helyszínen. 2005 elején milliók vettek részt egy átmeneti nemzetgyűlés megválasztásában, amely felelős az alkotmány megszövegezéséért. Az átmeneti nemzetgyűlés első ülését 2005 márciusában tartotta. Az elnöke kérte az ENSZ támogatását az ország új alkotmánya körüli konszenzus felépítésében és a megszövegezésben. Októberben az alkotmány-tervezetet elfogadták egy országos népszavazás keretében. A parlamenti választásokat decemberben tartották, a szavazók milliói vettek részt valamennyi közösségből, továbbá a megfigyelők, ügynökök és választási dolgozók százezrei. 2006 júniusára az új kormányt megalakították. Az ENSZ segítséget ígért az iraki népnek és kormánynak a nemzeti dialógus és megbékélés előmozdítása érdekében. A sikeres politikai átmenet ellenére a biztonsági helyzet romlott, szektáns erőszak és bosszú hullámai söpörtek végig az országon. 2007 végére mintegy 2,2 millió iraki menekült el az országból, és további 2,4 millió otthonából elüldözött személy (IDPs – internally displaced persons) volt. Az ENSZ vezető szerpet játszott a menekült és IDP helyzettel kapcsolatban. Mindamellett pozitív fejlemények is voltak. 2007 márciusában bejelentették a nemzetközi szerződést Irakkal, amikor a világ vezetői dollár milliárdokat ajánlottak fel az iraki ötéves béke és fejlesztési tervre. Júniusban a Biztonsági Tanács háláját fejezte ki az
97
UNMOVIC-nak és az IAEA-nak „átfogó hozzájárulásukért”, és hivatalosan is véget vetett mandátumuknak külön-külön Irakban. Augusztusban a Tanács megújította és kibővítette az UNAMI mandátumát, hogy utat nyisson az ENSZ fokozott szerepének olyan területeken, mint a nemzeti megbékélés, regionális párbeszéd, humanitárius segítségnyújtás és emberi jogok. 2008 augusztusában az ENSZ és az iraki kormány aláírta az ENSZ iraki segítségnyújtás 2008-2010-re vonatkozó stratégiáját, amely meghatározta az ENSZ támogatását Irak újjáépítéséhez, fejlesztéséhez és humanitárius szükségleteihez három évre vonatkozóan. Az UNAMI segítségével parlamenti választásokat tartottak 2010 márciusában, amelyen a szavazati joggal rendelkező lakosság 62 százaléka vett részt. Az iraki Legfelsőbb Bíróság érvényesítette az eredményeket júniusban, a Biztonsági Tanács felkért valamennyi politikai szereplőt, hogy vegyenek rész egy mindenkit magában foglaló folyamatban egy képviseleti kormány megalakítása érdekében. Novemberben – több hónapos patthelyzet után - Irak főbb politikai pártjai megegyeztek a kormányalakításban, és decemberben a parlament egyhangúan elfogadta Nouri al-Maliki új kormányát. A koalícióban helyet foglalnak kurdok, síiták és szunniták. Irak és az UNAMI 2010 májusában bejelentette az ENSZ Fejlesztési Segítségnyújtási Keretét 2011-2014-re, hogy támogassa az ország ötéves nemzeti fejlesztési tervét. Augusztusban a Biztonsági Tanács meghosszabbította az UNAMI mandátumát egy újabb évre.
India-Pakisztán Az ENSZ aktívan támogatja a harmonikus kapcsolatokat India és Pakisztán között, amelyeket a Kasmír feletti több évtizedes vita zavart meg. Ez az ügy az 1940-es évekre nyúlik vissza, amikor a Jammu és Kasmír fejedelmi állam szabadon választhatott, hogy Indiához vagy Pakisztánhoz csatlakozik a felosztási terv és az 1947-es indiai függetlenségi törvény alapján. A főleg muzulmán Jammu és Kasmír hindu maharadzsája aláírta az állam csatlakozási okiratát Indiához. A Biztonsági Tanács először 1948-ban vitatta meg a kérdést, miután India panaszt tett, hogy a törzsi tagok és mások Pakisztán támogatásával és részvételével behatoltak Jammu és Kasmírba, és a harcok folytatódtak. Pakisztán tagadta a vádakat, és kijelentette, hogy Jammu és Kasmír csatlakozása Indiához törvénytelen. A Biztonsági Tanács intézkedéseket javasolt a harcok befejezésére, beleértve ENSZ katonai megfigyelők alkalmazását. Létrehozta az ENSZ Indiai és Pakisztáni Bizottságát, amely javaslatokat tett a tűzszünetre és a csapatok visszavonására, továbbá népszavazásra a kérdés eldöntésére. Mindkét oldal elfogadta a javaslatot, azonban nem tudtak megegyezni a népszavazás megtartásának módjában. 1949. óta az ENSZ Katonai Megfigyelő Csoportja Indiában és Pakisztánban (UNMOGIP) ellenőrzi a tűzszüneti vonalat Jammu és Kasmírban.Az 1972-es megállapodást követően a felek vállalták, hogy békés eszközökkel oldják meg nézetkülönbségeiket, azonban a feszültség fennmaradt. 2003-ban India miniszterelnöke és Pakisztán elnöke kölcsönös lépések sorozatát kezdték el a kétoldalú kapcsolatok javítására. A főtitkár reményét fejezte ki, hogy a diplomáciai kapcsolatok normalizálása, a vasúti, közúti és légi közlekedési kapcsolatok helyreállítása, és bevezetés alatt álló más bizalomépítő intézkedések egy fenntartható párbeszéd újrakezdéséhez vezetnek. Novemberben Pakisztán felajánlotta az egyoldalú tűzszünetet bevezetését az ellenőrzési vonalon Jammu és Kasmírban. India pozitívan válaszolt. Ezek az erőfeszítések végül egy csúcstalálkozóhoz vezettek 2004 elején Iszlámábádban (Pakisztán), Atal Bihari Vajpayee indiai miniszterelnök és Pervez Musharraf pakisztáni elnök és Zafarullah Khan Jamali pakisztáni miniszterelnök között. A béke hatalmas gesztusa, és lehetőség a közel 60 éve elválasztott családok egyesítésére, a mérföldkőnek számító, 2005-ben indított buszjárat a tűzszüneti vonalon keresztül. A Delhi-Lahore ’barátság express’ megtámadása 2007 februárjában azonban 67 ember életét követelte, és közel 20 megsérült. A főtitkár egy nyilatkozatában, amely a Biztonsági Tanácsban is visszhangzott, határozottan elítélte a terrorista bombázást, és kérte az elkövetők bíróság elé állítását. Megelégedését is kifejezte,
98
hogy az indiai és pakisztáni vezetők – a bombázás nyomában - megerősítették eltökéltségüket a párbeszéd útjának folytatásra. 2008 novemberében koordinált terrorista támadások hulláma söpört végig Mumbaiban, India pénzügyi központjában, amelyet a pakisztáni székhelyű terrorista csoport, a Lashkar-eTaiba szélsőségesek követtek el. A támadás, amelyet globálisan elítéltek, három napig tartott, legalább 173 embert öltek meg, és több mint 300 sérült meg. Az indiai fegyveres erők művelete közben a támadók meghaltak a Taj Mahal hotelben, egyet élve elfogtak. Noha Pakisztán elítélte a támadásokat, a terroristák által elkövetett rémtettek ismételten erősen feszültté tették a két szomszéd közötti kapcsolatokat. A Biztonsági Tanács és a főtitkár elítélte a támadásokat és sürgetett valamennyi államot, működjenek együtt Indiával, hogy a terrorista akció elkövetőit, szervezőit, pénzelőit és szponzorait a bíróság elé állítsák. 2010 szeptemberében a főtitkár a kasmíri erőszakos cselekmények azonnali befejezését kérte, miután a jelentések szerint emberek tucatjait ölték ott meg június óta. A következő hónapban kijelentette, hogy az ENSZ „az erőszakos szélsőségesek kihívásaival szembesülő Pakisztán mellett áll és segíti az ország demokratikus átalakulásának előmozdítását”. Tádzsikisztán A Szovjetunió felbomlása után 1991-ben Tádzsikisztán függetlenné vált. Hamarosan társadalmi és gazdasági válsággal, regionális és politikai feszültségekkel és a világiak (nem vallásosak) és az iszlám-hű tradicionalisták közötti nézetkülönbségekkel szembesült, az ország polgárháborúba sodródott, amely több mint 50 000 életet követelt. 1994-ben a főtitkár különleges képviselőjének a védnöksége alatt folytatott tárgyalások tűzszüneti megállapodáshoz vezettek; a Biztonsági Tanács létrehozta az ENSZ Tádzsikisztáni Megfigyelő Misszióját (UNMOT - United Nations Mission of Observers in Tajikistan), amely segíti a megállapodás ellenőrzését. 1997-ben az ENSZ által szponzorált tárgyalások békeszerződéshez vezettek. Az UNMOT segítette a megvalósítását a Független Államok Közössége (CIS) békefenntartó erejével és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (OSCE) missziójával szoros együttműködésben. Az ország első többpárti parlamenti választását 2000 februárjában tartották. Az UNMOT májusban visszavonult, helyét a nála sokkal kisebb ENSZ Tádzsikisztáni Békeépítési Hivatala (UNTOP – United Nations Tajikistan Office of Peacebuilding) vette át azzal a mandátummal, hogy segítse a béke megszilárdítását és mozdítsa elő a demokráciát. Az UNTOP 2007 júliusában fejezte be munkáját. Alighogy az UNTOP bezárásával az ENSZ közép-ázsiai politikai segítségnyújtásának egy fejezete lezárult, egy új kezdődött 2007 decemberében az ENSZ Közép-ázsiai Megelőző Diplomáciai Regionális Központjának a felavatásával. Az Asgabat (Türkmenisztán) székhelyű központot azért alapították, hogy segítse a régió kormányait a számos közös kihívás és fenyegetés békés és együttműködő kezelésében – beleértve a terrorizmust, a kábítószerkereskedelmet, a szervezett bűnözést és a környezet romlását. A központ számos területen ajánl segítséget a kormányoknak, beleértve: a kapacitásépítést a konfliktus-megelőzéséért; a párbeszéd megkönnyítését; és a speciális projektekhez és kezdeményezésekhez a nemzetközi támogatás ösztönzését. A központ szorosan együttműködik az ENSZ-programokkal és ügynökségekkel Közép-Ázsiában, valamint a regionális szervezetekkel. 2009-2011-ben prioritásai között található a határon át történő fenyegetés törvénytelen akciók - terrorizmus, kábítószer-kereskedelem és szervezett bűnözés – miatt, és a környezet romlása, olyan közös erőforrások menedzselése, mint a víz és energia, valamint az ingatag afganisztáni helyzetből eredő következmények.
Kambodzsa Az ENSZ által kialkudott 1991-es Párizsi Békeszerződés megvalósítását megelőzően Kambodzsa egy mély belső konfliktus és relatív elszigeteltség állapotában volt. A francia gyarmatosításból az 1950-es években történt kiemelkedése óta az ország szenvedett a
99
vietnámi háború átterjedésétől az 1960-as és 1970-es években, amelyet egy pusztító polgári konfliktusok és Pol Pot fajirtó diktatórikus uralma követett. A ’vörös khmerek’ rezsimje alatt, 1975-től 1979-ig közel 2 millió ember pusztult el öldöklés, betegség és éhínség következtében Kambodzsa számos hírhedt ’gyílkos mezején’. 1993-ban az ENSZ Kambodzsai Átmeneti Hatósága (UNTAC - United Nations Transition Authority in Cambodia) segítségével az ország megtartotta első demokratikus választásait. Azóta az ENSZ ügynökségei és programjai segítik a kormányt a megbékélés és fejlesztés megerősítésében. Az Emberi Jogok Főbiztossága és a főtitkár különleges képviselője segítette ezeknek a jogoknak az előmozdítását és védelmét, amelyek a jogrend és a demokratikus fejlődés sarokkövei. 2003-ban az ENSZ megállapodást kötött a kormánnyal egy speciális bíróság felállításáról és működtetéséről, hogy vádat emeljenek a ’vörös khmerek’ alatt elkövetet bűnökért. 2005-ben megalapították, bírái és ügyészei a következő évben esküdtek fel. Tizenkét hónappal később megegyeztek a belső szabályokról. 2007 júliusában a Kambodzsai Bíróság Rendkívüli Kamarái ismertették a vádakat az emberiség ellen elkövetett bűnökért, és számos vádlottat ideiglenes fogva tartásba helyeztek. 2008-ban a ’vörös khmerek’ alatt szenvedett kambodzsaiak ügyvédeiken keresztül először vettek részt a bírósági eljárásban. Ezt a törvényszék Áldozatok Egysége úgy jellemezte, mint ’a nemzetközi büntető jog történelmi napja’. Ieng Sary, Ieng Thirith, Khieu Samphan és Nuon Chea – a Demokratikus Kambodzsai rezsim négy legrangosabb tagja – 2010-ben vád alá került, emberiség elleni bűntettekért – beleértve a gyilkosságot, rabigába döntést, kínzást és nemi erőszakot - állnak a bíróság előtt. Vádolják őket a cham és vietnámi etnikai csoportok ellen elkövetett fajirtásért, a genfi egyezmények súlyos megszegéséért, az 1956-os kambodzsai büntetőjog megsértéséért, beleértve gyilkosságot, kínzást és vallásüldözést. Mianmar Mivel Mianmar katonai vezetése 1990-ben érvénytelenítette a demokratikus választások eredményeit, kereste annak lehetőségét, hogyan segítheti a visszatérést a demokráciához és az emberi jogi helyzet javítását egy teljes körű nemzeti megbékélési folyamaton keresztül. 1993-ban a Közgyűlés sürgette a gyorsított visszatérést a demokráciához, és kérte a főtitkárt, hogy segítse a kormányt ebben a folyamatban. E célból használva jószolgálati mandátumát, a főtitkár egymást követő különmegbízottakat nevezett ki, hogy párbeszédet folytassanak valamennyi párttal. A Közgyűlés 1993 óta évente meghosszabbította a főtitkár jószolgálati mandátumát. Az ENSZ e mandátum révén keresi annak lehetőségét, hogy előmozdítsa a folyamatot négy területen: politikai foglyok szabadon engedése, minél teljesebb körű politikai folyamat, az ellenségeskedések megszüntetése a határterületeken és a humanitárius segítségnyújtást jobban lehetővé tevő környezet. 2004-2006 között egy időszak után, amikor semmilyen magas szintű párbeszéd nem volt az ENSZ és a kormány között, a főtitkár jószolgálati misszióját 2006ban újrakezdték a politikai ügyekért felelős főtitkár-helyettes kétszeri látogatásával, akit később Ban Ki Mun főtitkár mianmari külön tanácsadójának nevezett ki. A különleges tanácsadó további két alkalommal utazott 2007-ben az országba, találkozott Mianmar felső vezetésével, valamint a fogvatartott ellenzéki vezetővel, vel Ang Szán Szu Csível (Daw Aung San Suu Kyi), és pártjával, a Nemzeti Ligával a Demokráciáért. A különleges tanácsadó magas szintű konzultációsorozatot folytatott az érdekelt tagállamokkal Európában és Ázsiában. A Biztonsági Tanács elnöki nyilatkozatot adott ki, amelyben kifejezte „szilárd és rendületlen támogatását” a főtitkár jószolgálati missziója iránt. Míg a Biztonsági Tanács 2008-ban hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a kormány „olyan feltételeket és atmoszférát teremtsen, amely teljes körű és hiteles folyamathoz vezet”. A katonai irányítással – amely elfogadta az alkotmány-tervezetet - megírt új alkotmányról abban az évben népszavazást tartottak, amit a nemzetközi közösség kritizált. A főtitkár 2009-ben a kormány meghívására meglátogatta az országot. Érvelt valamennyi politikai fogoly szabadon bocsátása mellett, beleértve Ang Szán Szu Csít, az érdemi párbeszéd felújítása mellett a kormány és az ellenzék között, valamint olyan feltételek megteremtése mellett, amelyek hiteles és törvényes választásokhoz vezetnek. Abban az évben, augusztusban
100
azonban Ang Szán Szu Csít három év kemény munkára ítélték, amelyet 18 hónapos házi őrizetre változtattak. Az ítéletet a főtitkár kritizálta. Az ENSZ speciális jelentéstevője, akit a kormány meghívására neveztek ki a mianmari emberi jogi helyzetet ellenőrzésére és jelentés készítésére, mandátumát 1992-ben kapta, és utoljára 2010 februárjában látogatta meg az országot. 2010 márciusában a kormány a választásokhoz kapcsolódó új törvényeket fogadott el. A politikai pártok bejegyzésére vonatkozó törvény megtiltotta, hogy a börtönben lévő elítéltek vagy politikai párt tagjai szavazzanak, amely gyakorlatilag megakadályozta, hogy Ang Szán Szu Csí részt vegyen a szavazásokon, kivéve, ha a házi őrizetből kiszabadul. A főtitkár kijelentette, hogy az új választási jogszabályok nem felelnek meg „a nemzetközi elvárásoknak, miszerint mi is szükséges egy teljes körű politikai folyamathoz”. Azután májusban egy ciklon letarolta az Irrawaddy delta vidékét, a halottak és eltűntek tízezreit hátrahagyva. A becslések szerint 1,2-1,9 millió embert érintett, hajléktalanná váltak, ki volt téve betegségnek és az éhínség kockázatának. Az ENSZ-ügynökségek segítséget ajánlottak, de a kormány csak korlátozott mennyiségű segélyt engedett be, és korlátozta a külföldi segélymunkások mozgását. A főtitkár „mélységes aggodalmát és mérhetetlen csalódottságát” fejezte ki „a súlyos humanitárius válságra adott elfogadhatatlanul lassú reakció” miatt, majd Mianmarba ment, hogy meggyőzze a kormányt, fogadjál el a nemzetközi segélyt. A megbeszélések után a kormány befogadta a humanitárius személyzetet, akik június elején kezdtek érkezni. Abban is megegyeztek, hogy a segélyezést a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) vezeti, amelynek eredményeképp megalakították az ASEAN-ENSZMianmar háromoldalú mechanizmust. Később, abban az évben a Közgyűlés elnöke – miután a különleges tanácsadó tájékoztatta augusztusi mianmari látogatásáról – „a Közgyűlés rendelkezése szerint a nemzeti megbékélés, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása Mianmarban” folytatását kérte. A főtitkár kijelentette, hogy „Mianmar elkötelezettségének a hiánya mélységesen nyugtalanító” és „ellenkezik az ENSZ-szel való, kinyilvánított együttműködési politikával”. 2010 novemberében a főtitkár úgy írta le az abban a hónapban tartott választásokat – amelyek 20 év óta az elsők voltak Mianmarban, és csak a harmadik többpárti választás több mint 60 év alatt, a függetlenség óta – „nem eléggé teljes körű, részvételi és átlátható”, és kérte valamennyi politikai fogoly szabadon bocsátását. Nepál A tíz évig tartó fegyveres konfliktus 2006-ban fejeződött be Nepálban az átfogó békeszerződés előírásai szerint, amelyet politikai pártok kormányzó szövetsége és a maoista lázadók – akik 1996 óta fegyveres harcot vívtak a dél-ázsiai országban – írták alá. A szerződésre hat hónappal azután került sor, hogy a maoistákkal lazán koordináló népi mozgalom véget vetett Nepál tekintélyelvű monarchiájának. Ezek között az elsöprő változások és következményeik között, Nepál kérésére az ENSZ fontos szerepet játszott, segítvén az országot, hogy javítsa az emberi jogi helyzetet és a béke megszilárdítását. Az ENSZ munkája Nepálban akkor vált láthatóvá 2005-ben, amikor az ENSZ emberi jogi főbiztosa egy jókora hivatalt hozott létre az országban. A hivatal kulcsszerepet játszott emberi jogi kötelezettségek ellenőrzésében, amelyeket a tűzszüneti magatartási kódex, valamint a békeszerződés összes emberi jogi előírásai tartalmaztak. Jelentései és nyilatkozatai révén a hivatal aktívan győzi meg a nepáli biztonsági erőket és a maoistákat, hogy tartsák vissza magukat, és állítsák le, hogy a civileket szándékosan célpontként kezelik. Az ENSZ sok éven át tett politikai erőfeszítéseket, hogy befejezzék az ellenségeskedést, és ösztönözze a tárgyalásos politikai megoldást. 2006-ban, a kormány ENSZ segítségért folyamodó kérését követően a főtitkár egy előzetes felmérést végző missziót küldött az országba. Azután a kormány és a maoisták azonos levelet küldtek a főtitkárnak, kérve az ENSZ segítségét a tűzszüneti magatartási kódex ellenőrzésében; az alkotmányozó nemzetgyűlésbe történő választások megfigyelésében; civil személyzet felvonultatásában, hogy ellenőrizzék és igazolják a maoista harcosok és fegyvereik kényszerű elszigetelését a kijelölt szálláskörzetekben; és a nepáli hadsereg ellenőrzésében, hogy biztosítsák barakkjaikban
101
maradását, és nem használják fegyvereiket. Ugyanabban az évben a főtitkár nepáli személyes képviselőjének jelentős szerepe volt abban, hogy a pártok közös elvi síkot találjanak kulcskérdésekben, beleértve az alkotmányozó nemzetgyűlésbe történő választások szervezését, a fegyverek és hadseregek menedzselését, és konszenzus kialakítását az ENSZ szerepéről a békefolyamatban. Amikor a kormány megismételte a két oldal kérését ENSZ segítségért, a Biztonsági Tanács 1740(2007) számú határozatával létrehozta az ENSZ Nepáli Misszióját (UNMIN). Az UNMIN számos fronton volt aktív. Fegyverzetellenőrei felügyelték a maoista fegyverek és harcosok regisztrációját. Az UNMIN választási szakértői segítették a nepáli választási bizottságot technikai segítséget nyújtva az alkotmányozó nemzetgyűlésbe történő választások tervezésében, előkészítésében és lebonyolításában. Az ENSZ UNMIN-től független választási ellenőreinek egy kis csoportja részt vett a választási folyamat valamennyi technikai aspektusának a átvizsgálásában, és jelentett a választás lebonyolításáról. Időközben az UNMIN civil ügyekkel foglalkozó tisztjei a missziót felruházták azzal a képességgel, hogy a Katmandun kívüli közösségeket bevonjon, és segítse a békés választásokhoz vezető légkör kialakítását. A Biztonsági Tanács gratulált a nepáli népnek a nagymértékben békés választásokhoz, és valamennyi pártot sürgetett, tartsa tiszteletben a nép akaratát és a jogrendet. Miután az Alkotmányozó Nemzetgyűlés először összeült és Nepált köztársasággá nyilvánította, és a mindkét oldalt magában foglaló kormányt megalakították, a főtitkár 10 millió dollárnyi segélyt engedélyezett Nepál számára az ENSZ Békeépítési Alapjából. A főtitkár 2009-ben, egy nepáli látogatás után azonban törékenynek minősítette a helyzetet, ami be is bizonyosodott. Politikai patthelyzet állt be. Mintegy 3 000 korábbi maoista harcos – akikről kiderült, hogy gyermekek - lefegyverzése után – amely egy kulcsfontosságú komponense volt a kormány, a maoisták és az ENSZ által aláírt akciótervnek 2009-ben – az ország szembenálló politikai csoportjai 2010 szeptemberében elfogadták az úgynevezett négypontos megállapodást a 2011. január 14-ei békefolyamat fennmaradó feladatainak a befejezésére. Megegyeztek a volt maoista harcosok integrációjáról és rehabilitációjáról arra az időpontra. A Tanács viszont 1939(2010) számú határozatával meghosszabbította az UNMIN mandátumát 2011. január 15-ig, amely után a mandátum véget ért. Bougainville/Pápua Új-Guinea 1998 elején, a Bougainville sziget függetlenségi ügye feletti egy évtizedes fegyveres konfliktus után Pápua Új-Guinea kormánya és Bougainville vezetői elfogadták a Lincoln Egyezményt, amely megszabta a békefolyamat keretét. Az egyezmény szerint a regionális fegyverszünetellenőrző csoportot - ellenőrökkel Ausztráliából, Fidzsiről, Új-Zélandról és Vanuatuból – átalakították békeellenőrző csoporttá. A Lincoln Egyezménnyel összhangban Pápua Új-Guinea kormánya kérte és megkapta a Biztonsági Tanácstól az egyezményt illető megerősítést, valamint egy kicsi ENSZ megfigyelő misszió kinevezését. Az ENSZ Bougainville-i Politikai Hivatala (UNPOB – United Nations Political Office in Bougainville) az ENSZ első politikai missziója a Dél-csendes-óceáni térségben, ugyanabban az évben kezdett működni. 2001-ben, több min kétévnyi tárgyalások után, amelyeket az UNPOB segített és vezetett, a felek aláírták a bougainville-i békeszerződést, amely gondoskodott a fegyverleadási tervről, az autonómiáról és a népszavazásról. Az UNPOB vezető szerepet játszott a fegyverleadási terv felügyeletében. A terv második szakaszának a befejezése, amelyet az UNPOB igazolt, megnyitotta az utat a bougainville-i alkotmány megszövegezéséhez, valamint az autonóm bougainville-i kormány megválasztásának előkészítéséhez. 2004-ben a fokozott stabilitásra válaszul Bougainville-ben, az ENSZ egy kisebb misszióval helyettesítette az UNPOB-ot, az ENSZ Bougainville-i Megfigyelő Missziójával (UNOMB – United Nations Observer Mission in Bougainville). Az első autonóm kormány megválasztását Pápua Új-Guinea Bougainville tartományában a következő évben tartották. 2005 júniusában a sziget új autonóm
102
tartományi kormánya, beleértve az elnököt és a Képviselőházat, felesküdött. Az UNOMB munkája ezzel véget ért. A háború Bougainville-ben kis figyelmet vont magára, azonban brutális volt, mintegy 15 000 életet követelt az 1980-as és 1990-es évek folyamán. Az ENSZ erőfeszítései sikeresek voltak, amely magában foglalta részvételét a tárgyalásokban, a közvetítésben és a konfliktus megoldásának elősegítésében. Az ENSZ vállalta mintegy 2000 fegyver begyűjtését és megsemmisítését, találkozóra ösztönözte a feleket, hogy egyezzenek meg a választások előtti határidőkben, és elősegítette a választást. Kelet-Timor 2002-ben a korábban függő Kelet-timori Terület Timor-Lesteként kikiáltotta függetlenségét azt követően, hogy az ENSZ-szel sok éven át együttműködött az önrendelkezésért folytatott harcban. Alkotmányozó nemzetgyűlése azután átalakult nemzeti parlamentté, és szeptemberben, abban az évben Kelet-Timor az ENSZ 191. tagállama lett. A függetlenség kikiáltása után a Biztonsági Tanács létrehozta az ENSZ Kelet-timori Támogató Misszióját (UNMISET – United Nations Mission of Support in East Timor), hogy segítse a születendő államot az alapvető adminisztráció kifejlesztésében, gondoskodva az ideiglenes rendészeti szervekről és biztonságról, felépítve a rendőri szolgálatot, és hozzájárulva a külső és belső biztonság fenntartásához. Befejezve munkáját 2005-ben, az UNMISET helyébe az ENSZ Kelet-timori Hivatala (UNOTIL – United Nations Office in Timor-Leste) lépett, amely arra törekedett, hogy támogassa a kritikus állami intézmények, a rendőrség és a határőrség felállítását, és gondoskodjon a demokratikus kormányzás oktatásáról és az emberi jogok tiszteletben tartásáról. A fegyveres erők közel 600 tagjának elbocsátása 2006-ban erőszakos válságot váltott ki, amely májusban tetőzött, és haláleseteket is okozott. A kormány kérte, a Biztonsági Tanács pedig megerősítette nemzetközi rendőri és katonai segítség felvonultatását, a kritikus helyek és berendezések biztosítására. A főtitkár elküldte különmegbízottját, hogy segítse a válság megszüntetését, és a politikai megoldás kidolgozását. A politikai szereplők közötti széleskörű tárgyalásokat követően egy új kormányt alakítottak júliusban. A következő hónapban a Tanács létrehozott egy új és kibővített műveletet, az ENSZ Kelet-timori Integrált Misszióját (UNMIT), hogy támogassa a kormányt „a stabilitás megszilárdításában, a demokratikus kormányzás kultúrájának erősítésében, és a timori érdekeltek közötti párbeszéd előmozdításában”. Azóta a stabilitást az országban nagymértékben fenntartották, elnök- és parlamenti választásokat tartottak, általánosságban nyugodt biztonságos környezetben, 2007-ben. 2008 elején egy volt katonatiszt által vezetett csoport megtámadta Kelet-Timor elnökét és miniszterelnökét. A Biztonsági Tanács elítélte a támadásokat, és sürgette valamennyi párt teljes együttműködését a felelősök bíróság elé állítása érdekében. A Tanács üdvözölte a főtitkárnak azt a szándékát, hogy szakértő missziót küld, amely márciusban felmérte a nemzeti rendőrség szükségleteit, és az UNMIT rendőri készségfejlesztő szettjének a helyi viszonyokhoz történő igazítását. Az ezt követő jelentés szerint az UNMIT-nek problémai voltak a felvonultatással, a kapacitással, az ellentétes képzési szabványokkal, az erőforrásokkal és a mandátumához szükséges időkerettel. Egy további ENSZ csoport látogatta meg Kelet-Timort, hogy a jelentésben tett ajánlások megvalósítását elkezdje, beleértve az UNMIT rendőri kötelezettségeinek a szakaszos átadását a timori rendőrségnek. Később abban az évben a Tanács elfogadott egy elnöki nyilatkozatot, amely dicsérte a timori vezetést és az intézményeknek a „gyors, erőteljes és felelős magatartását”, amely szerint reagáltak a támadásokra. Újra megerősítette a biztonsági szektor felülvizsgálatának és reformjának a fontosságát, a nemzetközi közösség tartós támogatásának a szükségességét, amelyben segítik, hogy Kelet-Timor fejlessze intézményeit. 2009-ben, az ENSZ által szervezett – az ország függetlenségéhez vezető – népszavazás évfordulóján a Tanács dicsérte Kelet-Timor népét és kormányát a béke, a stabilitás és a fejlődés irányába tett erőfeszítéseikért. A következő évben, februárban a Tanács egy évvel meghosszabbította at UNMIT mandátumát, miközben megerősítette a főtitkár
103
szándékát, hogy átalakítsa a rendőri részleget összhangban a rendőri kötelezettségeknek a nemzeti rendőrséghez történő szakaszos visszaadását. Európa Ciprus Az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Erejét (UNFICYP) 1964-ben alapították, hogy megakadályozza a ciprusi görög és török közösségek közötti harc kiújulását, és hozzájáruljon a közrend helyreállításához és fenntartásához, valamint a normális viszonyok visszaállításához. 1974-ben a ciprusi görögök és görög elemek puccsa az ország Görögországgal való unióját favorizálta, ezt Törökország katonai intervenciója követte, majd a sziget tényleges kettészakadása. Azóta az UNFICYP felügyeli a tényleges tűzszünetet, amely 1974. augusztus 16-án lépett hatályba, és egy puffer-zónát tart fenn a Ciprusi Nemzeti Gárda, valamint a Török Nemzeti Gárda és a ciprusi török erők arcvonalai között. Politikai megoldás hiánya miatt az UNFICYP továbbra is jelen van a szigeten. A főtitkár jószolgálati küldetését felhasználta egy átfogó megoldás kidolgozásában, szomszédsági megbeszélések házigazdája volt a két ciprusi vezető között 1999-ben és 2000ben, amelyet közvetlen megbeszélések követtek 2002-től kezdődően. Benyújtott egy átfogó javaslatot is a két vezető közötti űr áthidalására, azonban nem tudtak megegyezni abban, hogy népszavazásra bocsássák mindkét oldalon időben, lehetővé téve, hogy az újraegyesített Ciprus aláírja a csatlakozási szerződést az Európai Unióval. A megbeszéléseket 2003-ban felfüggesztették. Abban az évben, áprilisban a ciprusi török hatóságok határátkelőhelyeket kezdtek megnyitni nyilvános utazásra - a ciprusi görögöknek északra, a ciprusi törököknek délre - közel három évtized után először. Az ENSZ mérnökei javították az utakat, a Biztonsági Tanács hozzájárult, hogy bővítsék az UNFICYP rendőri komponensét, hogy biztosítsák az emberek és a járművek biztonságos és fegyelmezett átkelését. Hét hónap múlva mintegy 2 millió átkelés volt. A főtitkár üdvözölte az új kezdeményezést, azonban hangsúlyozta, hogy az nem helyettesíti az átfogó megoldást. 2004-ben a ciprusi görög és a ciprusi török vezetők – a biztosítékot nyújtó nemzetekkel (Görögország, Törökország és az Egyesült Királyság) együtt – felújították a tárgyalásokat New Yorkban a főtitkár részletes javaslatai alapján. Hatheti tárgyalások után, amikor a megegyezés már közel volt, a főtitkár közbelépett, hogy befejezze „a ciprusi probléma átfogó megoldását”, amely egy Egyesült Ciprusi Köztársaság létrehozására szólított fel – amely a ciprusi görög alkotmányos államból és a ciprusi török alkotmányos államból állna, amelyeket egy szövetségi kormány köt össze. A ciprusi görög népszavazásban a szavazók hetvenhat százaléka ellenezte a tervet, míg ciprusi török népszavazásban a szavazók 65 százaléka támogatta azt. Mindkét közösség jóváhagyása nélkül a terv megbukott, így Ciprus egy megosztott és militarizált szigetként lépett be az Európai Unióba. 2006-ban a ciprusi görög és a ciprusi török vezetők személyesen találkoztak az ENSZ politikai ügyekért felelős főtitkár-helyettesével együtt. „Az elvek sorozatából” és a”két vezető döntéséből” álló megegyezésben elkötelezték magukat ciprus egyesítése mellett, amely két zónán, kétközösségű föderáción és politikai egyenlőségen alapul, amint azt a Biztonsági Tanács határozata megállapítja, és elkötelezték magukat egy folyamathoz, amely ehhez a célhoz vezet. 2007-ben is találkoztak a főtitkár különképviselője ciprusi rezidenciáján, ahol megegyeztek a folyamat mielőbbi elkezdésének szükségességében. A tárgyalások utolsó fordulóját azután kezdeményezték, hogy 2008-ban a ciprusi görög és a ciprusi török vezetők megegyeztek, akik azt is eldöntötték, hogy határátkelőhelyet nyitnak a Ledra utcán a régi város, Nicosia központjában, amely hosszú évek óta Ciprus megosztásának a szimbóluma volt. Tárgyalások kezdődtek később abban az évben, és közös tanulmányokat készített a két vezető, képviselőik és szakértők, amelyben közzé tették a két oldal álláspontját különböző kérdésekben és jelezték a konvergencia és a divergencia területeit. Ezek a tárgyalások 2011-ben folytatódtak.
104
Georgia (Grúzia) Az abházok és a grúzok közötti kapcsolat évtizedeken át feszült volt. 1990-ben az abház helyi hatóságok (Abházia Grúziai északnyugati régiója) ismételt kísérletei a Grúziától való elszakadásra – amely 1991-ben vált függetlenné – fegyveres összetűzések sorozatába eszkalálódott 1992-ben. Százak haltak meg és mintegy 30 000 ember menekült az Orosz Föderációba. A főtitkár 1993-ban kinevezett megbízottja közvetíteni kezdett a felek között, és egy tűzszüneti megállapodás született később abban az évben. A Biztonsági Tanács létrehozta az ENSZ Grúziai Megfigyelő Misszióját (UNOMIG – United Nations Observer Mission in Georgia), hogy ellenőrizze a teljesítést. A harcok azonban kiújultak, és polgárháborúvá váltak. 1994-ben a felek moszkvai találkozójukon megegyeztek egy új tűzszünetben, amelyet a Független Államok Közössége (CIS) békefenntartó ereje ellenőriz. Az UNOMIG ellenőrizte a megállapodás végrehajtását, és megfigyelte az erő működését. Az évek során a főtitkár egymás utáni különleges képviselői folytattak megbeszéléseket, a főtitkár közben hangsúlyozta az átfogó rendezés szükségességét. A feszültség Grúzia és Oroszország között fokozódott, és 2008-ban teljes körű háborúvá eszkalálódott Dél-Oszétia miatt, amelyet az 1994-es tűzszüneti egyezmény érvénytelenítése követett, majd a CIS misszió befejezése. Az ellenségeskedések drámai eszkalációja mélységesen hatott a grúz-abház konfliktuszóna helyzetére, és az egész konfliktusrendezési folyamatra. Abházia szeparatista erői egy második frontot nyitottak, és elfoglalták Grúzia nyugati területét augusztusban. Az orosz elnök azonnal bejelentette szándékát a katonai műveletek leállítására Grúziában, azonban a csapatok Dél-Oszétiában és Abháziában maradtak – amelyet Oroszország „függetlennek” ismert el, Grúzia viszont orosz megszállás alatti területnek. Az UNHCR becslései szerint mintegy 192 000 ember kényszerült elhagyni otthonát a 2008. augusztusi konfliktus folyamán. Az UNOMIG misszió 2009 júniusában befejeződött, mivel a Biztonsági Tanács tagjai nem tudtak konszenzust elérni mandátumának meghosszabbításáról. Az ENSZ-ügynökségek azonban folytatták segítségnyújtásukat a konfliktus által elüldözötteknek. A balkáni országok Volt Jugoszlávia. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, az ENSZ egyik alapító tagja volt. 1991-ben a szövetség két tagköztársasága – Horvátország és Szlovénia – kinyilvánította függetlenségét. A horvátországi szerbek – akiket a nemzeti hadsereg támogatott - ellenezték a lépést, és háború tört ki Horvátország és Szerbia között. A Biztonsági Tanács fegyverembargó alá helyezte Jugoszláviát, és a főtitkár személyes megbízottat nevezett ki, hogy támogassa az Európai Közösség békekezdeményezéseit. A rendezés feltételeinek megteremtése érdekében a Biztonsági Tanács 1992-ben létrehozta az ENSZ Védelmi Erejét (UNPROFOR – United Nations Protection Force) kezdetben Horvátországban. A háború azonban kiterjedt BoszniaHercegovinára, amely szintén kinyilvánította függetlenségét. Ezt a lépést a boszniai horvátok és muzulmánok támogatták, a boszniai szerbek viszont ellenezték. A horvát és a szerb hadsereg közbelépett, a Tanács gazdasági szankciók alá helyezte a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot, amely akkor már csak Szerbiából és Montenegróból állt. A háború fokozódott, amely a második világháború óta a legnagyobb menekültválságot okozta Európában. Az ’etnikai tisztogatásról’ szóló, széles körben megjelenő jelentések ismeretében a Biztonsági Tanács 1993-ban először hozta létre a nemzetközi törvényszéket, hogy a háborús bűnök miatt vádat emeljenek. Bizonyos helyeket ’biztonságos területnek’ nyilvánított, hogy megkísérelje elszigetelésüket a harcoktól. Az UNPROFOR megkísérelte a humanitárius segély szállításának a védelmét Boszniában, továbbá fővárosa, Szarajevó és más ’biztonságos területek’ védelmét. A békefenntartó parancsnokok 35 000 katonát kértek, a Tanács azonban csak 7 600-at engedélyezett. A Szarajevó elleni folytatódó támadások elrettentése érdekében, a főtitkár kérésére az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) 1994-ben felhatalmazást adott légicsapásokra. A boszniai szerb erők mintegy 400 UNPROFOR megfigyelőt tartottak fogva, némelyeket ’emberi pajzsként’ használva.
105
1995-ben a harcok fokozódtak. Horvátország egy jelentős offenzívát indított szerblakta területei ellen. A boszniai szerbek Szarajevót ágyúzták, a NATO válasza masszív légicsapás volt. A boszniai szerb erők elfoglalták a ’biztonságos területeket’ Srebrenicában és Zepában. Srebrenicában mintegy 7 000 fegyvertelen férfit és fiút öltek meg, a második világháború óta a legszörnyűbb vérfürdőben, Európában. Egy 1999-es jelentésben a főtitkár elismerte az ENSZ és a tagállamok hibáit, ahogy az etnikai tisztogatási kampányra reagáltak, amely Srebrenicában tetőzött. A tragédia, mondta, „történelmünket örökké kísérteni fogja”. 1995-ben megegyezés született Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Jugoszlávia között a 42 hónapos háború befejezéséről. A megegyezés biztosítása érdekében a Biztonsági Tanács engedélyezett egy NATO vezette 60 000 főnyi Többnemzetiségű megvalósítási erőt. A Tanács létrehozott egy ENSZ nemzetközi rendőri különítményt is. Ez később része lett a nagyobb ENSZ Bosznia-hercegovinai Missziójának (UNMIBH – United Nations Mission in Bosnia and Hercegovina), amely megkönnyítette a menekültek és az otthonukból elüldözöttek hazatérését, előmozdította a békét és biztonságot, segítette felépíteni az állami intézményeket. 1996-ban a Tanács létrehozta az ENSZ Prevlakai Megfigyelők Misszióját (UNMOP - United Nations Mission of Observers in Prevlaka), hogy ellenőrizze a Prevlaka félsziget demilitarizálását, amely egy stratégiai terület Horvátországban, Jugoszlávia viszont küzd érte. Az UNMIBH és az UNMOP 2002 végén befejezte munkáját. 2006 májusában Montenegró népe egy népszavazáson Montenegró függetlenségére szavazott, és a következő hónapban az ország kinyilvánította függetlenségét. Montenegró lett az ENSZ 192. tagállama. Ugyanabban a hónapban a montenegrói népszavazás nyomán a szerb parlament kinyilvánította, hogy a Szerb Köztársaság – amely már ENSZ-tagállam volt - a jogi utódja a Szerbia és Montenegró Állami Uniónak. Koszovó. 1989-ben a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság visszavonta Koszovó helyi autonómiáját. A Jugoszlávia déli részén lévő tartomány történelmileg fontos a szerbeknek, lakosságának több mint 90 százaléka albán nemzetiségű. A koszovói albánok más véleményen voltak, az önigazgatást keresték, bojkottálták a szerb állami intézményeket és a hatóságot. A feszültségek fokozódtak, és az 1996-ban felszínre került Koszovói Felszabadító Hadsereg (KLA – Kosovo Liberation Army) a függetlenségért fegyveres lázadáson keresztül törekedett. Támadásokat indított hivatalos szerb személyek és a velük együttműködő albánok ellen, a szerb hatóságok tömeges letartóztatásokkal válaszoltak. A harcok 1998 márciusában robbantak ki, amint a szerb rendőrség lerohanta a Drenica régiót, látszólag KLA tagokat keresve. A Biztonsági Tanács fegyverembargó alá helyezte Jugoszláviát, beleértve Koszovót is, a helyzet azonban rosszabbodott és nyílt háborúvá vált. Azután 1999-ben, miután figyelmeztették Jugoszláviát a szerbek koszovói offenzívájával a háttérben, a NATO légicsapásokat kezdett Jugoszlávia ellen. A főtitkár szerint tragikus, hogy a diplomácia megbukott. Jóllehet vannak idők, amikor „az erő alkalmazása jogos lehet a békéért folyó küzdelemben”, mondotta, azonban a Biztonsági Tanács részese kell, hogy legyen bármely ilyen döntésnek. Jugoszlávia egy jelentős offenzívát indított el a KLA ellen, és tömegesen kezdte deportálni az albán nemzetiségűeket Koszovóból, amellyel 850 000 menekült példátlan kiáramlását okozta. A UNHCR és más humanitárius ügynökségek a segítségükre siettek Albániába és a volt Jugoszláv Macedón Köztársaságba. Jugoszlávia elfogadta a nyolcak csoportja (hét nyugati iparilag fejlett ország és Oroszország) által javasolt béketervet. A Biztonsági Tanács ezt megerősítette, és felhatalmazta a tagállamokat, hogy biztonsági jelenlétet létesítsenek az ellenségeskedések elrettentésére, a KLA lefegyverzésére, és a menekültek hazatérésének megkönnyítésére. Továbbá felkérte a főtitkárt, hogy létesítsen ideiglenes nemzetközi polgári adminisztrációt, amelyben az emberek élvezhetik az alapvetően fontos autonómiát és az önkormányzást. A jugoszláv erők visszavonultak, a NATO felfüggesztette a bombázást, és megérkezett az 50 000 fős Többnemzetiségű Koszovói Haderő (KFOR – Kosovo Force), hogy biztonságot nyújtson. Az ENSZ Koszovói Ideiglenes Közigazgatási Missziója (UNMIK) azonnal a helyszínre érkezett. Feladata mind bonyolultságban, mind terjedelemben példátlan. A Biztonsági Tanács az UNMIK-ot Koszovó területe és népe feletti fennhatósággal ruházta fel beleértve a teljes törvényhozói és végrehajtói hatalmat - és a bírói testület adminisztrációjával. A megközelítően 850 000 menekültből, akik a háború alatt menekültek
106
el, legalább 841 000 visszatért, és a legfontosabb az volt, hogy felszereljék őket a közelgő tél zordsága ellen. Ezt megvalósítva az UNMIK jelentős előrehaladást ért el a normális élet visszaállításában és a hosszú távú gazdasági újjáépítés biztosításában. A KLA-t 1999 végére teljesen leszerelték, és tagjai integrálódtak a polgári társadalomba. A következő hónapokban mintegy 210 000 nem albán nemzetiségű koszovói elhagyta Koszovót, és Szerbiába vagy Montenegróba ment, egy közös bizottság segítette biztonságos áttelepülésüket. A maradó nem albán kisebbségek elkülönített. beékelt területeken éltek, amelyeket a KFOR őrzött. 2001-ben a Nemzetközi Büntetőtörvényszék a volt Jugoszlávia számára vádat emelt a volt jugoszláv elnök, Slobodan Milosevic és további négy fő ellen emberiség elleni bűntettek miatt, „a koszovói albán civil lakosság ellen irányuló szisztematikus támadások” során. Amikor a védelem már az ügy vége felé járt Milosevic 2006-ban fogva tartása alatt természetes okok miatt elhunyt. 66 rendbeli bűntettel vádolták fajirtás, emberiség elleni bűntett és háborús bűnök elkövetése miatt Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Koszovóban. Ugyancsak 2001-ben a Biztonsági Tanács megszüntette a fegyverembargót. Novemberben megválasztották a 120 tagú Koszovói Nemzetgyűlést, amely 2002-ben megválasztotta a tartomány első elnökét és miniszterelnökét. Decemberben az UNMIK befejezte a kötelezettségek átadását a helyi ideiglenes intézményeknek, jóllehet megtartotta az ellenőrzést a biztonság, a külkapcsolatok, a kisebbségi jogok védelme és az energia felett a tartomány végleges státusza meghatározásának függvényében. 2006 folyamán a főtitkár különmegbízottja négy közvetlen tárgyalás- sorozatot vezetett le a felek között, és az első magas szintű találkozót a szerb és koszovói vezetők között, azonban Koszovó albán nemzetiségű kormánya és Szerbia hadilábon állt egymással. 2007 februárjában „kompromisszumos javaslatként” bemutatta végső státusztervezetét, amely a feleket nem hatotta meg. Ezt követően azt jelentette, hogy az egyetlen életképes opció Koszovó számára a függetlenség, amelyet Szerbia következetesen ellenzett. Később, abban az évben a főtitkár üdvözölte a trojka (Európai Unió, Oroszország és az Egyesült Államok) létrejöttéről szóló megállapodást, amely a további tárgyalásokat vezette Koszovó jövőbeni státuszáról; a felek azonban nem tudtak megállapodásra jutni (lásd www.unmikonline.org). 2008-ban a koszovói nemzetgyűlés elfogadta a függetlenségi nyilatkozatot. 2010-ben a Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményt adott ki a nyilatkozatról, amely kimondta, hogy nem sérti a nemzetközi jogot. Szeptemberre a 192 ENSZ-tagállamból 70 ismerte el független államként Koszovót, miközben Szerbia a saját területe részének tekinti. Ugyanakkor a főtitkár megerősítette az ENSZ készségét, hogy hozzájáruljon a Belgrád és Priština közötti párbeszéd folyamatához szoros együttműködésben az EU-val.
Leszerelés Az ENSZ törekvéseinek megalapítása óta központi kérdése volt a multilaterális leszerelés és fegyverzetkorlátozás a nemzetközi béke és biztonság fenntartása érdekében. Az ENSZ a legmagasabb szintű prioritással kezelte a nukleáris (atom) fegyverek csökkentését és végül felszámolását, a vegyi fegyverek megsemmisítését, és a biológiai fegyverek tiltásának erősítését. Mindezek a legszörnyűbb veszélyt jelentik az emberiség számára. Jóllehet ezek a célok változatlanok maradtak az évek során, a tanácskozások és tárgyalások hatásköre megváltozott, miként a politikai realitások és a nemzetközi helyzet is alakult. A nemzetközi közösség most sokkal szorosabban vizsgálja a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek túlzott és destabilizáló terjedését, és mozgósít a taposóaknák tömeges telepítése ellen. Ez egy olyan jelenség, amely veszélyezteti a társadalmak gazdasági és szociális szerkezetét, polgárokat öl és csonkít meg, közülük túl sok a nő és a gyermek. Megfontolás tárgya a multilaterálisan kidolgozott normák szükségessége is a ballisztikus rakétatechnológia és a háborúból visszamaradt robbanóanyagok terjedése ellen, valamint az új információs és kommunikációs technológiák hatása a nemzetközi biztonságra.
107
A 2011. szeptember 11-ei tragikus események az Egyesült Államokban, és az azt követő terrortámadások számos országban, nyomatékosították a potenciális veszélyét annak, hogy a tömegpusztító fegyverek nem állami szereplők kezébe juthatnak. Az ilyen támadások még sokkal pusztítóbb következményekkel járhattak volna, ha a terroristák képesek lettek volna beszerezni és használni a vegyi, biológiai és nukleáris fegyvereket. E problémákra reagált a Közgyűlés, amikor 2002-ben először fogadott el határozatot (57/83) azokról az intézkedésekről, amelyek megakadályozzák, hogy a terroristák tömegpusztító fegyvereket és azok szállítóeszközeit beszerezzék. 2004-ben a Biztonsági Tanács először döntött hivatalosan a tömegpusztító fegyverek elterjedésének veszélyéről, kiváltképp azok nem állami szereplőkhöz jutásáról. Az ENSZ Alapokmány kényszerítő előírásai szerint cselekedve, a Tanács egyhangúan elfogadta 1540(2004) számú határozatát, amely arra kötelezi az államokat, hogy tartózkodjanak a nem állami szereplők bármiféle támogatásától a nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek és azok szállítóeszközei fejlesztésében, beszerzésében, gyártásában, birtoklásában, szállításában, átadásában és használatában. A határozat messzemenő kötelezettségeket ró az államokra a hazai intézkedések meghozatalában, hogy megakadályozzák a nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek és azok szállítóeszközei terjedését, beleértve a megfelelő ellenőrzés megvalósítását a kapcsolódó anyagok felett. Ezt követően a Közgyűlés elfogadta a nemzetközi egyezményt a nukleáris terrorcselekmények tiltásáról, amely 2007-ben lépett hatályba. A fegyverek tényleges leszerelésében és ennek betartása ellenőrzésében játszott szerepe mellett az ENSZ alapvető szerepet játszik a multilaterális leszerelésben is azáltal, hogy segíti a tagállamokat új normák kidolgozásában, és a létező egyezmények megerősítésében és megszilárdításában. Az egyik leghatékonyabb eszköz arra, hogy a terroristákat visszatartsák a tömegpusztító fegyverek használatától vagy a használattal való fenyegetéstől, hogy megerősítik a már kidolgozott multilaterális rendszereket, amelyek betiltják ezeket a fegyvereket és megakadályozzák terjedésüket. A leszerelési szervezet Az ENSZ Alapokmánya a Közgyűlésre ruházza a fő felelősséget, hogy fontolóra vegye „a nemzetközi béke és biztonság fenntartására irányuló együttműködés általános elveit, ideértve a leszerelést és a fegyverkezés szabályozását irányító elveket” (11. cikk). A Közgyűlés két alárendelt testülete foglalkozik leszerelési kérdésekkel: az Első (Leszerelés és Nemzetközi Biztonság) Bizottság, amely a Közgyűlés rendes ülésszaka folyamán ülésezik, és valamennyi napirendjén szereplő leszerelési kérdéssel foglalkozik; és a Leszerelési Bizottság (Disarmament Commission), egy szakosított tanácskozó testület, amely speciális kérdésekkel foglalkozik, évente három hetet ülésezik. A Leszerelési Konferencia (Conference on Disarmament) a nemzetközi közösség egyetlen multilaterális tárgyalási fóruma a leszerelési megállapodások számára. A Konferencia tárgyalta meg mind a vegyi fegyverekről szóló egyezményt (Chemical Weapons Convention), mind az átfogó atomcsend-szerződést (Comprehensive Nuclear-Test-Ban Treaty). Mivel olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek érintik az államok nemzetbiztonsági érdekeit, szigorúan konszenzus alapján működik. Tagsága korlátozott létszámú, 65 állam alkotja, és egyedülálló kapcsolata van a Közgyűléssel. Jóllehet a konferencia határozza meg saját szabályait és dolgozza ki napirendjét, azonban számításba veszi a Közgyűlés ajánlásait, és annak évente jelent. 1997 óta a konferencia nem volt képes elfogadni és végrehajtani egy munkaprogramot, mivel tagjai nem tudtak konszenzusra jutni a leszerelési prioritásokról. Az ENSZ Leszerelési Ügyek Hivatala (UNODA) hajtja végre a Közgyűlés döntéseit leszerelési kérdésekben. Az ENSZ Leszerelés Kutató Intézete (UNIDIR) független kutatásokat végez leszerelési és kapcsolódó problémákról, különös tekintettel a nemzetközi biztonság kérdéseire. A leszerelési kérdések tanácsadó testülete tanácsokkal látja el a főtitkárt a fegyverzetkorlátozással és a leszereléssel kapcsolatos kérdésekben, és az UNIDIR igazgatótanácsaként szolgál. Tanácsot ad az ENSZ Leszerelési Információs Programja ajánlásainak a megvalósítására is.
108
Többoldalú leszerelési és fegyverzetszabályozási megállapodások A fontos nemzetközi leszerelési és fegyverzetszabályozási intézkedések időrendi sora, amelyeket multilaterális és regionális fórumokon fogadtak el: 1925-ös genfi protokoll (Geneva Protocol): megtiltja vegyi és biológiai fegyverek elsőként történő használatát. 1959-es Antarktisz-szerződés (Antarctic Treaty): demilitarizálja a kontinenst, és megtiltja bármely fegyver kipróbálását a kontinensen. 1963-as szerződés a légkörben, a világűrben és a víz alatt végzett nukleáris fegyverkísérletek betiltásáról (Treaty Banning Nuclear Weapon Tests in the Atmosphere, in Outer Space and under Water), amelyet részleges atomcsend-szerződésnek is neveznek (Partial Test-Ban Treaty): a nukleáris kísérleteket földalatti helyekre korlátozza. 1967-es szerződés az atomfegyverek betiltásáról Latin-Amerikában és a Karib-térségben (Treaty for the Prohibition of Nuclear Weapons in Latin America and the Caribbean), röviden a tlatelolcoi szerződés: a régió országainak megtiltja atomfegyverek kipróbálását, alkalmazását, gyártását, tárolását, vagy beszerzését. 1967-es szerződés a világűr – beleértve a Holdat és más égitesteket – kutatása és felhasználása során az államok tevékenységét szabályozó alapelvekről (Treaty on Principles Governing the Activities of States in the Exploration and Use of Outer Space, including the Moon and Other Celestial Bodies), röviden világűr szerződés (Outer Space Treaty): elrendeli, hogy a világűrt csak békés célokra lehet használni, és atomfegyvereket nem lehet a világűrbe kihelyezni vagy ott kipróbálni. 1968-as szerződés az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról (Treaty on the NonProliferation of Nuclear Weapons – NPT)– atomsorompó-szerződés: az atomfegyverrel nem rendelkező államok elfogadták, hogy soha nem szereznek be atomfegyvert, cserébe ígéretet kaptak arra, hogy hozzáférhetnek a polgári atomerőmű-technológiához. Az atomfegyverrel rendelkező államok ígéretet tettek tárgyalások folytatására a nukleáris fegyverkezési hajsza megállítása és a nukleáris leszerelés érdekében, továbbá semmilyen módon nem segítik a nukleáris fegyverek átadását azokkal nem rendelkező államoknak. 1971-es szerződés az atomfegyverek és más tömegpusztító fegyvereknek a tenger fenekén, az óceánok mélyén és azok altalajában történő elhelyezésének tilalmáról (Treaty on the Prohibition of the Emplacement of Nuclear Weapons on the Sea-Bed and the Ocean Floor and in the Subsoil Thereof), röviden tengerfenék szerződés (Sea-Bed Treaty): megtiltja atomfegyverek és más tömegpusztító fegyverek elhelyezését a tenger fenekén vagy az óceánok mélyén. 1972-es egyezmény a bakteriológiai (biológiai) fegyverekről (Convention on Bacteriological (Biological) Weapons – BWC): megtiltja biológiai és toxikus fegyverek fejlesztését, gyártását és tárolását, továbbá előírja ilyen fegyverek és azok hordozó eszközeinek a megsemmisítését. 1980-as némely hagyományos fegyverre vonatkozó egyezmény (Convention on Certain Conventional Weapons – CCW) megtilt bizonyos hagyományos fegyvereket, amelyek túlzottan ártalmasak vagy összevissza (válogatás nélküli, vak) hatásuk van. Az I. jegyzőkönyv azokat a fegyvereket tiltja be, amelyek olyan darabokra robbannak szét, amelyeket a röntgen nem érzékel az emberi testben. A II. kiegészítő jegyzőkönyv (1995) bizonyos típusú aknák, taposóaknák és más eszközök használatát korlátozza. A III. jegyzőkönyv gyújtóbombákat tilt meg. A IV. jegyzőkönyv a vakító lézerfegyverek alkalmazását tiltja meg. 1985-ös szerződés a dél-csendes-óceáni atommentes övezetről (South Pacific Nuclear Free Zone Treaty), a rarotongai szerződés: megtiltja nukleáris robbanó eszközök állomásoztatását, beszerzését és tesztelését, valamint nukleáris hulladék lerakását a zónán belül. 1990-es szerződés az európai hagyományos fegyveres erőkről (Treaty on Conventional Armed Forces in Europe – CFE Treaty): az Atlanti óceántól az Ural hegységig terjedő zónában korlátozza különféle hagyományos fegyverek számát. 1992-es nyitott égbolt szerződés (Open Skies Treaty): a részes államoknak lehetővé teszi, hogy egymás területei felett átrepüljenek és megfigyeljék azt. Az együttműködés és a nyíltság elvein alapul. Számos fegyverzetellenőrzési megállapodás és más ellenőrzési mechanizmusok ellenőrzésére használták. 1993-as vegyi fegyverekről szóló egyezmény (Chemical Weapons Convention – CWC): megtiltja vegyi fegyverek fejlesztését, gyártását, tárolását és alkalmazását, és megköveteli megsemmisítésüket;
109
1995-ös szerződés a délkelet-ázsiai atomfegyvermentes övezetről (Southeast Asia NuclearWeapon-Free Zone Treaty), a bangkoki szerződés: a szerződésben részes államok területén megtiltja atomfegyverek fejlesztését és állomásoztatását; 1996-os szerződés az afrikai atomfegyvermentes övezetről (African Nuclear-Weapon-Free Zone Treaty), pelindabai szerződés: az Afrikai kontinensen megtiltja atomfegyverek fejlesztését és állomásoztatását; 1996-os átfogó atomcsend-szerződést (Comprehensive Nuclear-Test-Ban Treaty – CTBT): az világszerte megtilt mindenféle nukleáris kísérleti robbantást, minden környezetben; 1997-es egyezmény a taposóaknák betiltásáról (Mine-Ban Convention): megtiltja a taposóaknák alkalmazását, készletezését, gyártását és átadását és elrendeli megsemmisítésüket. 2005-ös nemzetközi egyezmény a nukleáris terrorcselekmények tiltásáról (International Convention for the Suppression of Acts of Nuclear Terrorism) – nukleáris terrorizmus egyezmény: vázolja a sajátos nukleáris terrorcselekményeket, célja a lehetséges célpontok széles körének a védelme, az elkövetőket bíróság elé állítja, és elősegíti az országok közötti együttműködést. 2006-os szerződés a közép-ázsiai nukleáris fegyvermentes övezetről (Central Asia NuclearWeapon-Free Zone): öt közép-ázsiai országból (Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán) álló zónát hoz létre. 2008-as egyezmény a fürtös bombákról (Convention on Cluster Munitions – CCM): megtiltja ilyen fegyverek alkalmazását, fejlesztését, gyártását, beszerzését, tárolását, visszatartását és átadását. 2010-es közép-afrikai egyezmény a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek ellenőrzéséről (Central African Convention for the Control of Small Arms and Light Weapons) – kinshasai egyezmény: korlátozza a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek gyártását, államok közötti átadását, civilek általi birtoklását; előírja a fegyverek megjelölését, az ügynöki tevékenységek és az ügynökök szabályozását, az államoknak korlátozniuk kell saját nemzeti területükön a fegyverbeviteli pontok számát. Az egyezmények ratifikálásának helyzetéről lásd: http://unhq-appspub-01.un.org/UNODA/TreatyStatus.nsf http://disarmament.un.org/TreatyStatus,nsf
Tömegpusztító fegyverek Atomfegyverek A nemzetközi közösség hosszantartó erőfeszítések árán számos multilaterális megállapodást kötött, amelyek célja a nukleáris arzenál csökkentése, kirekesztésük bizonyos régiókból és környezetekből (mint például a világűr és az tengerfenék), terjedésük korlátozása és a tesztelés befejezése. Ezen vívmányok ellenére az atomfegyverek és terjedésük jelentik a fő veszélyt a békére, és egy jelentős kihívást a nemzetközi közösség számára. Aggodalomra okot adó problémák ezen a területen többek között az atomfegyverek csökkentésének szükségessége, az atomsorompó rendszer megvalósíthatóságának a fenntartása, a ballisztikus rakéták és rakétavédelmi rendszerek fejlesztésének és terjedésének a megakadályozása. Kétoldalú megállapodások atomfegyverekről. Noha a nemzetközi törekvések az atomfegyverek visszatartására különböző fórumokon folytatódnak, általában elfogadott, hogy az atomfegyverrel rendelkező hatalmaknak sajátos felelőssége van a stabil nemzetközi biztonsági környezet fenntartásában. A hidegháború alatt és után a két nagyhatalom megállapodásokra jutott, amelyek jelentősen csökkentették az atomháború veszélyét. Többoldalú egyezmények atomfegyverekről és az atomsorompóról. Az atomsorompó-szerződés (NPT - Treaty on the Non-Proliferation of Nuclear Weapons) valamennyi többoldalú leszerelési szerződés közül a leguniverzálisabb, amelyet 1968-ban nyitottak meg aláírásra, és 1970-ben lépett hatályba. Az NPT a globális atomsorompó rezsim sarokköve, és a nukleáris leszerelés keresésének alapja. Az NTP-ben részes államok 2000-es felülvizsgálati konferenciája elfogadott egy záródokumentumot, amelyben az atomfegyverrel
110
rendelkező államok „egyértelműen kötelezettséget vállaltak…..nukleáris arzenáljuk teljes megszüntetésének elérésére”. A konferencia elfogadta a nukleáris fegyverekre vonatkozó adottságok fokozott átláthatóságának a szükségességét, és a nukleáris fegyverek csökkenő szerepérét a biztonságpolitikában. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság döntése 2003 januárjában, hogy visszavonul a szerződésből – az első ilyen döntés a szerződés 33 évvel korábbi hatálybalépése óta – nagy aggodalomra adott okot a nemzetközi közösségben. A felülvizsgálati konferencia résztvevői 2005-ben azonban nem tudtak érdemi eredményt elérni. Az NTP szerint feltételezett kötelezettségek ellenőrzése érdekében a részes államoknak el kell fogadniuk a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) nukleáris biztosítékait. 2010 végén több min 170 országban voltak hatályban a biztosítékokra vonatkozó egyezmények. Az NTP mellett a bangkoki, pelindabai, rarotongai és tlatelolcoi egyezmények megkövetelik a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államoktól, hogy alkalmazzák az IAEA szabványait. 1996-ban a Közgyűlés tagjainak túlnyomó többsége elfogadta az átfogó atomcsendszerződést (CTBT), amely megtiltott bárhol bármilyen kísérleti atomrobbantást. Eredetileg 1954-ben javasolták, négy évtizedbe tellett, hogy elfogadják a szerződést, amely kiterjesztette az 1963-as részleges atomcsend-szerződést valamennyi környezetre. A CTBT még nem lépett hatályba. A szerződést 1996-ben nyitották meg aláírásra New Yorkban, amikor 71 ország írta alá, ideértve az akkor nukleáris képességgel rendelkező nyolc ország közül ötöt. 2010 végére 153 ország ratifikálta, és további 29 írta alá, de még nem ratifikálta. A szerződés 180 nappal azután lép hatályba, ha a 2. függelékben felsorolt 44 állam ratifikálta. Ezek a 2. függelékben szereplő államok azok, akik részt vettek a CTBT-ről szóló tárgyalásokon 1994 és 1996 között, és akkor rendelkeztek nukleáris áramtermelő reaktorokkal vagy kutatási célú reaktorokkal. 2010-ben kilenc, a 2. függelékben szereplő állam maradt a szerződésen kívül: Kína, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, India, Indonézia, Irán, Izrael, Pakisztán és az Egyesült Államok. A főtitkár, a szerződés letéteményesének minőségében konferenciák sorozatát hívta össze a CTBT hatálybalépésének előmozdítása érdekében: 1999, 2001, 2003, 2005, 2007 és 2009. A legutóbbi konferencián az államok megegyeztek abban, hogy „nem sajnálják a fáradságot és felhasználnak minden utat …..hogy ösztönözzék a szerződés további aláírását és ratifikálását”. 182 aláíró állam részvételével a bécsi székhelyű Átfogó Atomcsend-szerződés Szervezetének Előkészítő Bizottságán (CTBTO PrepCom) - az 1997-ben létesített - Ideiglenes Technikai Titkárságon folyik a munka, hogy biztosítsák egy nemzetközi ellenőrző rendszer működését arra az időre, amikor a szerződés hatályba lép. Az ENSZ és az Atomcsendszerződés Szervezetének Előkészítő Bizottság közötti kapcsolatokat szabályozó megállapodást 2000-ben írták alá. Atomfegyvermentes övezetek. Az új regionális fegyverzetellenőrzési mozgalom előhírnöke volt az a fejlemény, amelynek eredményeként aláírták az atomfegyverek megtiltásáról szóló szerződést Latin-Amerikában és a Karib-térségben 1967-ben (Treaty for the Prohibition of Nuclear Weapons in Latin America and the Caribbean – tlatelolco-i szerződés), amely először hozott létre atomfegyvermentes övezetet a világ egy lakott területén. Miután Kuba is letétbe helyezte a ratifikációs okmányt 2002-ben, a latin-amerikai és a karib-térségi atomfegyvermentes övezet összeállt, a térség valamennyi államát magában foglalja. Ezt követően további zónákat hoztak lére: Dél-Csendes-óceán (rarotongai szerződés, 1985), Délkelet-Ázsia (bangkoki szerződés, 1995), Afrika (pelindabai szerződés, 1996), Közép-Ázsia (szerződés a közép-ázsiai nukleáris fegyvermentes övezetről, 2006). Javaslatot tettek atomfegyvermentes övezetek létrehozására Közép-Európában és Dél-Ázsiában, valamint tömegpusztító-fegyvermentes övezetre a Közel-Keleten. Azt az elgondolást, hogy egyetlen ország legyen atomfegyvermentes övezet, a nemzetközi közösség elfogadta 1998-ban, amikor a Közgyűlés támogatta, hogy Mongólia önmagát nyilvánította atomfegyvermentes övezetté.
111
Kétoldalú leszerelési megállapodások Az 1972-es szerződés a ballisztikus rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról (Treaty on the Limitation of Anti-Ballastic Missile Systems – ABM Treaty) egyre korlátozza az Egyesült Államok és a volt Szovjetunió ballisztikus rakétaelhárító rendszereinek számát mindkét ország esetében. Az 1997-es “határ-megállapítási” megállapodás az Egyesült Államok és az Orosz Föderáció között különbséget tesz a “stratégiai” vagy hosszú hatótávolságú ABM-ek, amelyeket betiltottak, és a “nem stratégiai” vagy rövidebb hatótávolságú ABM-ek között, amelyek nem. A szerződés 2002. június 13-án hatályát veszítette, amikor az Egyesült Államok elállt tőle. Az 1987-es Egyesült Államok-Szovjetunió közép- és rövidebb hatótávolságú nukleáris erők szerződés (Intermediate- and Shorter-Range Nuclear Forces Treaty – INF Treaty) az atomfegyverek egy teljes osztályát szüntette meg, amely magábanfoglalta valamennyi 500-tól 5500 km hatótávolságú földi ballisztikus és cirkáló rakétát. 1996 végére valamennyi, a szerződés előírásai által megsemmisítésre ítélt fegyvert felszámoltak. Az 1991-es Egyesült Államok-Szovjetunió stratégiai fegyverzetkorlátozási és csökkentési szerződés (Strategic Arms Limitation and Reduction Treaty – START I) 6000-re korlátozza a robbanófejek számát az 1600 telepített nukleáris rakétákon 2001-re mindkét oldalon, ezáltal az 1991-es készlet szintjét körülbelül 30 százalékkal csökkenti. Az 1992-es lisszaboni jegyzőkönyv a START I-hez arra kötelezi az Orosz Föderációt, Belorussziát, Kazahsztánt és Ukrajnát, mint a Szovjetunió utódállamait, hogy tartsák be a START I egyezményt; Belorussziának, Kazahsztánnak és Ukrajnának be kellett tartaniuk az NPT-t, mint atomfegyvermentes államoknak. 1996-ra mindhárom ország eltávolított valamennyi atomfegyvert a saját területéről. Az 1993-as II. stratégiai fegyverzetkorlátozási és csökkentési szerződés (START II) mindkét felet arra kötelezte, hogy 2003-ra a hosszú hatótávolságú atomrakéták robbanófejeinek számát 3500-ra csökkentse, és megsemmisítette a MIRV képességű (multiple independently targetable re-entry vehicle) ICBM-eket (interkontinentális ballisztikus rakéták). Az 1997-es megállapodás elhalasztja az indító rendszerek – rakéta silók, bombázók és tengeralattjárók – megsemmisítésének határidejét 2007 végére. 2002-ben az Orosz Föderáció elnöke és az Egyesült Államok elnöke aláírta a stratégiai támadó fegyverek csökkentéséről szóló szerződést (Strategic Offensive Reduction Treaty – SORT), amelyet moszkvai szerződésként ismernek, és megegyeztek a telepített stratégiai nukleáris robbanófejek szintjének korlátozásában 1 700 és 2 200 között. A szerződés 2012 decemberéig lesz hatályban, és meghosszabbítható vagy hatálytalanítható a felek megegyezése szerint. 2011 februárjában az Orosz Föderáció és az Egyesült Államok egy új START szerződést hagyott jóvá, amely arra kötelezi őket, hogy a telepített stratégiai robbanófejek számát nem több mint 1 550-re csökkentsék hét év alatt – a 2002-es moszkvai szerződésnél maximum 30 százalékkal alacsonyabb szintre. Mindkéz oldalon 700-ra csökkentik a telepített stratégiai rakétákat és bombázókat, ellenőrzési szabályokat rögzít - amelyek a START I 2009-es lejárta óta nem léteztek - lehetővé téve, hogy figyelemmel kísérjék egymás arzenálját.
Az atomfegyverek terjedésének megakadályozása. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA – www.iaea.org) jelentős szerepet játszik azokban a nemzetközi törekvésekben, amelyek célja az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása. Az IAEA a polgári nukleáris programokra vonatkozó nukleáris biztonsági és ellenőrzési intézkedések alkalmazásával foglalkozó nemzetközi felügyelőség. Az államokkal kötött megállapodások értelmében az IAEA ellenőrei rendszeresen látogatják a nukleáris berendezéseket, hogy ellenőrizzék a jegyzőkönyveket a nukleáris anyagok hollétéről, megvizsgálják az IAEA által beépített eszközöket és ellenőrző berendezéseket, és visszaigazolják a nukleáris anyagok leltárát. Együttesen ezek és más biztosítékok független nemzetközi igazolást nyújtanak arról, hogy a kormányok kitartanak az atomenergia békés felhasználására tett kötelezettségeik mellett. A hatályban lévő biztonsági megállapodások végrehajtásának ellenőrzésére az IAEA szakértői mintegy 170 országban több száz ellenőrzést végeznek évente. Céljuk annak bizonyossá tétele, hogy a több tucat országban mintegy 900 nukleáris berendezésben tartott
112
nukleáris anyagot törvényes, békés célokra használják, nem pedig katonaira. Ezeken az éves ellenőrzéseken keresztül az IAEA így hozzájárul a nemzetközi biztonsághoz, a fegyverek terjedésének megakadályozását szolgáló erőfeszítésekhez, és az atomfegyvermentes világ felé történő haladáshoz. Különféle típusú biztonsági megállapodások köthetők az IAEA-val. Az NPT-vel, a létező biztonsági megállapodásokat kiegészítő modell jegyzőkönyvével, valamint a tlatelolcoi, a pelindabai és a rarotongai szerződéssel kapcsolatban az atomfegyverekkel nem rendelkező országoktól megkövetelik, hogy teljes atomenergia ciklussal kapcsolatos tevékenységüket alávessék az IAEA biztonsági előírásainak. Más típusú megállapodások az egyedi berendezések biztonságára vonatkoznak. Az NPT szerinti IAEA biztonsági intézkedések integráns részei az elterjedést megakadályozó nemzetközi rendszernek, továbbá pótolhatatlan szerepet játszanak a szerződés végrehajtásának biztosításában 2010-ben a Biztonsági Tanács további szankciók alá helyezte Iránt, mert nem tartotta be a Tanács korábbi határozatait nukleáris programja békés jellegének biztosítása érdekében. A Tanács meghosszabbította a fegyverembargót, és szigorított a „az elterjedés-érzékeny tevékenységekhez” kapcsolódó pénzügyi és hajózási vállalatokra vonatkozó korlátozásokon. A Tanács felkérte a főtitkárt, hogy hozzon létre egy szakértői panelt, amely ellenőrzi a szankciók betartását. 2009-ben a Biztonsági Tanács hasonló szankciókat vetett ki a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságra, mert földalatti kísérleti atomrobbantásokat és ballisztikus rakétakísérleteket hajtott végre. Vegyi és biológiai fegyverek A vegyi fegyverekre vonatkozó egyezmény (Chemical Weapons Convention - CWC) hatálybalépésével, 1997-ben egy 1925-ben kezdődött folyamat fejeződött be, amikor a genfi protokoll megtiltotta mérges gáz fegyverek használatát. Az egyezmény a nemzetközi fegyverzetellenőrzés történetében először hozta létre a szigorú nemzetközi ellenőrzési rendszert (ideértve az információgyűjtést a vegyi berendezésekről és a rutin globális ellenőrzéseket), hogy felügyeljék az egyezményben részes államok szerződéses kötelezettségeinek a betartását. E célból hozták létre Hágában a Vegyi Fegyverek Betiltásának Szervezetét (Organization for the Prohibition of Chemical Weapons – OPCW – www.opcw.org ), amely nagyon aktív. 2010 végére a globális népesség 98 százalékát képviselő 188 nemzet csatlakozott az OPCW-hez. Az OPCW jelentése szerint abban az évben a világon bejelentett 71 194 metrikus tonna vegyi hatóanyag tartalékkészlet 60,58 százalékát, mintegy 43 131 metrikus tonnát megsemmisítettek, továbbá 8,67 millió vegyi lőszer és konténer 45,56 százalékát, 3,95 milliót semmisítettek meg. Mintegy 4 166 ellenőrzést végeztek 195 vegyi fegyverekhez kapcsolódó és 1 103 ipari helyszínen 81 országban, 1997 áprilisa óta. Világviszonylatban 4 918 ipari berendezés volt kötelezett ellenőrzésre 2010 végére. Az ENSZ és az OPCW közötti kapcsolatra vonatkozó megállapodást 2000-ben írták alá. Nem úgy mint a CWC, a biológiai és toxikus fegyverekre vonatkozó egyezmény (Biological and Toxin Weapons Convention – BTWC – www.opbv.org), amely 1975-ben lépett hatályba, nem gondoskodik ellenőrző mechanizmusról. Bizalomépítő intézkedésként a részes államok minden évben részletes információt cserélnek olyan dolgokról, mint a magas szintű kockázattal rendelkező biológiai kutató berendezéseik. 2006-ban a biológiai és toxikus fegyverekre vonatkozó egyezmény részes államainak hatodik felülvizsgálati konferenciája úgy döntött, hogy létrehozza a Végrehajtást Támogató Egységet, amely segíti a részes államokat az egyezmény végrehajtásában. Nem úgy, mint az atomsorompó-szerződés és a vegyi fegyverekre vonatkozó egyezmény esetében – amelyeket támogat az IAEA és az OPCW különkülön – nincs semmilyen intézmény, amely támogatást nyújtana a biológiai fegyverek tekintetében. Az egységet 2007-ben jelentették be Genfben, mint az ENSZ Leszerelési Ügyek Hivatalának a részét. Az egyezményben részes államok alapították. Az egyezményben részes államok találkozóit az ENSZ-ben tartják rendszeresen. A BWC és a CWC egyetemessé tétele és teljes megvalósítása, valamint a biológiai és vegyi fegyverek terjedésének megakadályozása számottevő feladatot jelent a nemzetközi
113
közösségnek. Emellett az ENSZ által létrehozott kormányzati szakértői panel foglalkozott a rakétakérdés valamennyi aspektusával. Hagyományos fegyverek, bizalomépítés és átláthatóság Kézi lőfegyverek, könnyű fegyverek és leszerelés a gyakorlatban. A hidegháború befejezése után a nemzetközi közösség a világ számos részén államokon belüli konfliktusok kirobbanásával szembesült, amelyekben a kézi lőfegyverek és a könnyű fegyverek voltak a legszívesebben választott fegyverek. Jóllehet nem voltak a konfliktus eredendő okai, ezek a fegyverek súlyosbították az erőszakot, megkönnyítették gyermekharcosok alkalmazását, akadályozták a humanitárius segítségnyújtást, és késleltették a konfliktus utáni újjáépítést és fejlesztést. Több százmilliónyi engedélyezett lőfegyver van a világon. Ebből, nagyjából kétharmad van a civil társadalom kezében, míg a többi az állami hadsereg és a bűnüldözés kezében van. A kézi lőfegyverek és a könnyű fegyverek egyéb típusainak többségére vonatkozó becslések változatlanul pontatlanok. Ezen fegyverek legális kereskedelme évente meghaladja a sokmilliárd dollárt, míg az illegális kereskedelemről azt tartják, hogy évente egy milliárd dollár felett van. Az illegális fegyverek terjedésének ellenőrzése szükséges lépés a jobb nemzetközi, regionális és nemzeti ellenőrzés felé a kézi lőfegyverek ügyének minden aspektusa felett. 2001-ben a kézi lőfegyverek és a könnyű fegyverek illegális kereskedelméről és annak minden aspektusáról nemzetközi konferenciát tartottak az ENSZ-ben. Az elfogadott akcióprogram szerint a tagállamok megegyeztek abban, biztosítják, hogy az engedéllyel rendelkező gyártók a gyártás folyamán megbízható jelzéssel látnak el minden kézi lőfegyvert és a könnyű fegyvert; átfogó és pontos regisztrációt vezetnek az ilyen fegyverek gyártásáról, birtoklásáról és átadásáról; fokozzák együttműködési képességüket az ilyen fegyverek illegális kereskedelmének felfedésében és nyomon követésében; és garantálják, hogy az így elkobzott, lefoglalt vagy begyűjtött valamennyi kézi lőfegyvert és a könnyű fegyvert megsemmisítenek. Az eredmény roppant nagy növekedés az üzérkedés elleni kormányzati tevékenységben. A program elfogadását követő öt évben közel 140 ország tett jelentést az illegális fegyverkereskedelemről, míg az összes állam egyharmada erőfeszítéseket tett, hogy begyűjtse a fegyvereket azoktól, akik nem voltak jogosultak tartásukra. Fokozott együttműködés volt a régiók között és azokon belül, hogy meggátolják az illegális fegyvermozgást a határokon keresztül. 2006-ban kormányok, nemzetközi és regionális szervezetek, és a civiltársadalom több mint 2 000 képviselője vett részt egy kéthetes eseményen az ENSZ központjában, hogy áttekintsék az akcióprogram végrehajtását. Az akcióprogram következő felülvizsgálati konferenciáját 2012-re ütemezték. Mivel az illegális könnyű fegyverek ellenőrizetlen terjedése az ENSZ munkáját számos vonatkozásban érinti – a gyermekektől az egészségügyön és a menekülteken át a fejlődésig – egy mechanizmust hoztak létre 1998-ban, ”a könnyű fegyverekre vonatkozó összehangolt akciót” (Coordinating Action on Small Arms), amely garantálja, hogy az ENSZrendszer a könnyű fegyverek ellenőrzésével koordinált módon foglalkozik. A könnyű fegyverek veszélyének napirenden tartása érdekében a civiltársadalom is elindított és fenntartott egy átfogó globális akciót – kutatáson, összehangolt nemzeti akció támogatásán és globális lobbizáson keresztül a fegyverkereskedelem nemzetközi egyezményéért. Gyalogsági aknák. A gyalogsági aknák fokozódó elterjedése és válogatás nélküli alkalmazása világszerte, kiváltképp a figyelem középpontjába került az ENSZ-ben. 1995-ben a némely hagyományos fegyverre vonatkozó egyezmény (Convention on Certain Conventional Weapons - CCW) - embertelen fegyverek egyezményeként is ismert (Inhumane Weapons Convention) - felülvizsgálata egy II. kiegészítő jegyzőkönyvet eredményezett, amely 1998-ben lépett hatályba, megerősíti a taposóaknák bizonyos használatára, átadására és típusaira (önromboló és érzékelhető) vonatkozó korlátozásokat. 2010-től 96 állam kötődik a jegyzőkönyvhöz. Az egyezménynek öt jegyzőkönyve van, a taposóaknák és robbanó csapdák betiltása mellett a nem érzékelhető repeszgránátok tiltása
114
is; a gyújtólövedékkel szerelt fegyverek; vakító lézerek; háborúból visszamaradt robbanóanyagok. Hasonlóan gondolkodó államok egy csoportja, amely nem volt elégedett a súlyos humanitárius válságra adott, szerintük nem megfelelő válasszal, egy megállapodást dolgozott ki valamennyi gyalogsági akna teljes betiltására vonatkozóan - a gyalogsági aknák alkalmazásának, készletezésének, gyártásának és átadásának betiltásáról és megsemmisítésükről szóló egyezményt (Convention on the Prohibition of the Use, Stockpiling, Production and Transfer of Anti-personnel Mines and on Their Destruction) – amelyet 1997-ben nyitottak meg aláírásra, és 1999-ben lépett hatályba. 2010-ben 156 állam vált részesévé. Mindkét egyezmény végrehajtása vezetett a készletek megsemmisítéséhez, az érintett országok aknamentesítéséhez és kevesebb áldozathoz. Noha 2009-ben még mintegy 3 956 sérülést okoztak az aknák, az elmúlt éveknek az a csökkenő trendje folytatódott (lásd www.icbl.org).
Harc a taposóaknák ellen Az ENSZ foglalkozik a több mint 70 országban szerte-széjjel telepítet taposóaknák milliói által okozott problémákkal. Minden évben emberek százait ölik meg – leggyakrabban gyermekeket, nőket és időseket –azokat viszont, akiket nem ölnek meg, gyakran súlyosan megcsonkítanak. Évekkel, sőt évtizedekkel a konfliktusok befejezése után is a taposóaknák nagy pusztítást végeznek a polgári népesség körében. A taposóaknákat mégis használják háborús fegyverként. Az ENSZ által támogatott embertelen fegyverek egyezményét (1980) 1996-ban megerősítették, beleértve az aknák használatát belső konfliktusokban és megkövetelve, hogy valamennyi akna érzékelhető legyen. Az 1997-es, mérföldkőnek számító gyalogsági aknák alkalmazásának, készletezésének, gyártásának és átadásának betiltásáról és megsemmisítésükről szóló egyezmény (aknatiltó egyezmény) betiltotta ezeknek a fegyvereknek a gyártását, alkalmazását és exportját. A terepen 14 ENSZ-ügynökség, program, főosztály és alap aktívan részt vesz az aknákkal kapcsolatos szolgáltatásokban. Felkutatják és megsemmisítik a taposóaknákat és háborúból visszamaradt robbanóanyagokat; segítik az áldozatokat; tanítják az embereket, hogy hogyan maradhatnak biztonságban az aknásított területeken; megsemmisítik a tartalékokat; és támogatják a nemzetközi megállapodásokat, mint például az aknatiltó egyezmény. Az ENSZ Aknacsata Szolgálta (United Nations Mine Action Service – UNMAS – www.mineaction.org) kordinál valamennyi aknákkal kapcsolatos tevékenységet az ENSZrendszerben. Politikát és szabványokat dolgoz ki, értékeli és ellenőrzi az aknák és a fel nem robbant hadianyagok által okozott veszélyt, információt gyűjt és szétoszt, erőforrásokat mobilizál, és pártfogolja a gyalogsági taposóaknák globális betiltását. Humanitárius vészhelyzetekben és békefenntartó műveletekben aknacsata segítséget nyújt.
Háborúból visszamaradt robbanóanyagok (Explosive Remnants of War – ERW) és nem gyalogsági taposóaknák (Mines Other than Anti-Personnel Landmines – MOTAPM). Jóllehet fontos lépések történtek a gyalogsági taposóaknák kezelésével kapcsolatban, egyéb robbanó hadianyagok sok embert ölnek vagy sebesítenek meg. Potenciális veszélyt jelentenek a lakosságra figyelmetlen érintkezésen vagy szándékos babráláson keresztül, kiváltképp, amikor a veszélyt nem értik meg jól. Súlyos károkat okozhatnak még kis számban is; vagy amikor stratégiai helyekre teszik, egyetlen akna az egész út lezárását okozhatja, és megzavarhatja a normális tevékenységet. A MOTAPM egyéb lehetséges jellemzőivel kombinálva, mint például „aknavédő” eszközök (anti-handling devices) és minimális fémtartalom, amelyek humanitárius hatása nagyon komoly lehet. A CCW V. jegyzőkönyve szerint fegyveres konfliktusok részes államaitól megkövetelik, hogy cselekedjenek az ERW-től való megtisztítás, azok elvitele és megsemmisítése érdekében, és jegyezzék fel, tartsák meg és adják tovább a robbanó
115
hadianyagok használatára és elhagyására vonatkozó információkat. Szintén kötelesek minden lehetséges elővigyázatosságot megtenni a civilek, valamint a humanitárius missziók és szervezetek érdekében. Az ilyen helyzetben lévő részes államoknak együtt kell működnie és segítséget nyújtania a megjelölés, tisztogatás, elvitel, megsemmisítés és az áldozatok segítése érdekében. Az V. jegyzőkönyv 2006-ban lépett hatályba. Hagyományos fegyverek regisztere. Az államok közötti bizalom és biztonság építéséhez járult hozzá a Közgyűlés, amikor 1991-ben létrehozta a hagyományos fegyverek ENSZ-regiszterét (http://disarmament.un.org/un-register.nsf). A regisztert az ENSZ Leszerelési Ügyek Hivatala (UNODA) működteti és tartja fenn. Az önkéntes jelentési rendszer a résztvevő kormányok számára lehetővé teszi, hogy a főbb hagyományos fegyverrendszerek hét kategóriájának exportjáról és importjáról információt szolgáltassanak: csatahajók, beleértve a tengeralattjárókat; harckocsik; páncélozott harci járművek; harci repülőgépek; harci helikopterek; nagy kaliberű tüzérségi eszközök; valamint rakéták és rakétaindítók, beleértve a rövid hatótávolságú hordozható légvédelmi rendszereket. A részvevő államokat kérik, hogy szolgáltassanak adatokat a kézi lőfegyverek és a könnyű fegyverek átadásáról, beszerzéséről nemzeti gyártáson és hadiüzemeken keresztül. Ezeket az adatokat az ENSZ összegyűjti és évente hivatalos ENSZ-dokumentumként publikálja, amely a nagyközönség rendelkezésére áll az ENSZ honlapján keresztül is. 2010-ig 173 ország jelentett a regiszternek egyszer vagy többször a regiszter 1991-es megnyitása óta. 2010-ben az UNODA 69 nemzeti jelentést kapott. A becslések szerint a regiszter a főbb hagyományos fegyverek globális kereskedelmének a 95 százalékát lefedi. A hadikiadások átláthatósága. Egy másik rendszer, amelyet a katonai ügyek átláthatóságára terveztek, az ENSZ szabványosított eszköze a hadikiadások átláthatóságára (www.unclef.com/disarmament/convarms/Milex/html/MolexIndex.shtml), amely egy 1980-ban bevezetett szabványos jelentési rendszer. Ez az önkéntes eszköz a nemzeti kiadásokat tartalmazza a katonai személyzetről, műveletekről és fenntartásról, beszerzésről és építkezésekről, valamint kutatás és fejlesztésről. Az ENSZ gyűjti ezeket az információkat és közzéteszi. 2010 végére mintegy 124 ország jelentett az eszköznek, létrejötte óta legalább egyszer. A fegyverkezési verseny megakadályozása a világűrben. A világűrrel kapcsolatos kérdésekkel két külön vonalon foglalkoztak a nemzetközi fórumokon: az űrtechnológia békés felhasználásával kapcsolatos ügyek, és a fegyverkezési hajsza megakadályozásával kapcsolatosak abban a környezetben. Ezeket a kérdéseket megvitatták a Közgyűlésben, a Világűr Békés Felhasználásával foglalkozó bizottságban és alárendelt testületeiben, valamint a Leszerelési Konferencián. Ezek a viták hozzájárultak számos – a világűr használatának mind a békés, mind a katonai oldalaival foglalkozó - nemzetközi megállapodás megkötéséhez. A fegyverkezési versenynek a világűrben történő megakadályozását tükrözte a Közgyűlés első rendkívüli ülésszaka a leszerelésről (1978), amely felhívott a kérdés nemzetközi megtárgyalására. 1982 óta a Leszerelési Konferencia napirendjén szerepelt „A fegyverkezési verseny megakadályozása a világűrben” című pont, azonban eddig csekély előrehaladás történt egy multilaterális megállapodás megtárgyalásában a tagállamok közötti folytonos nézetkülönbségek miatt. A leszerelés és a fejlődés közötti kapcsolat. A társadalmi-gazdasági fejlődés előmozdításának kérdését – kiváltképp a legkevésbé fejlett országokban – hatékony nemzetközi ellenőrzési rendszer alatt történő általános leszerelésen keresztül felszabaduló erőforrások felhasználásával régóta vitatják a tagállamok. Végezetül egy konferenciát tartottak 1987-ben a leszerelés és a fejlődés közötti kapcsolatról. A Közgyűlés sürgette a nemzetközi közösséget, hogy a leszerelés és fegyverkorlátozási megállapodások révén felszabaduló erőforrások egy részét fordítsák gazdasági és társadalmi fejlesztésre, azzal a céllal, hogy csökkentsék a távolságot a fejlett és a fejlődő országok között. A leszerelés regionális megközelítése. Az ENSZ támogatja mind a regionális, mind a szubregionális leszerelési kezdeményezéseket, amelyek előmozdítják a régió országai között a biztonsági és bizalomépítési intézkedéseket. Segíti őket a Leszerelési Konferencia által 1993-ban elfogadott leszerelési regionális megközelítések irányelveinek és ajánlásainak megvalósításában. A regionális leszerelés előmozdítása érdekében az ENSZ együttdolgozik
116
kormányzati szervezetekkel és intézményekkel, mint például az Afrikai Unió, az Európai Unió, Euro-atlanti Partnerségi Tanács, Arabliga, Amerikai Államok Szervezete, az Iszlám Konferencia Szervezete, Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és Dél-kelet Európai Stabilitási Paktum, valamint nemzetközi, regionális és helyi nem kormányzati szervezetekkel. Leszerelési tájékoztatási és oktatási tevékenységek. Az ENSZ a multilaterális leszerelésre vonatkozó tájékoztatási és oktatási tevékenységeket is végez a leszerelési tájékoztatási program keretében – a leszerelés kérdéseivel foglalkozó kiadványok, speciális események, találkozók, szemináriumok, panelviták, kiállítások és egy átfogó honlap révén. A Közgyűlés által 1978-ban elindított ENSZ leszerelési ösztöndíj program keretében több mint 600 köztisztviselőt képeztek ki, mintegy 150 országból. Sokan közülük ma felelős beosztásban vannak a leszerelés területén saját kormányukon belül. (Az ENSZ további szerepéről az oktatási erőforrások szétosztásáról és a leszerelési tájékoztatásról lásd: www.un.org/disarmament/education és http://cyberschoolbus.un.org) Nemek közötti egyenlőség perspektívája a leszerelésben. A hadviselés képe az elmúlt években megváltozott. A konfliktusok fokozottan hatnak a nőkre és lányokra mind áldozatként, mind elkövetőként. Az ENSZ elősegíti a nemek közötti egyenlőség perspektívája fontosságának a megértését a leszerelés minden vonatkozásában, akár fegyverek begyűjtéséről és megsemmisítéséről, aknamentesítésről, tényfeltáró missziók vezetéséről, vagy a döntéshozatalban és a békefolyamatban való részvételről legyen szó. A nemek közötti egyenlőség perspektívája a kézi lőfegyverek esetében például figyelembe venné, hogy terjedésük hogyan hat különösen a nőkre, és mit lehet tenni negatív hatásukkal kapcsolatban.
A világűr békés felhasználása Az ENSZ annak biztosításán dolgozik, hogy a világűrt békés célokra használják, és az űrben végzett tevékenységek hasznát megosztják valamennyi nemzet között. A világűr békés felhasználása az érdeklődés középpontjába került hamarosan azután, hogy a Szovjetunió 1957-ben fellőtte az első műholdat, a szputnyikot. Az érdeklődés fokozódott az űrtechnológia fejlődésével. Az ENSZ fontos szerepet játszott a nemzetközi űrjog kifejlesztésében és az űrtudomány és űrtechnológia területén a nemzetközi együttműködés előmozdításában. Ezen a területen a fő kormányközi testület a Világűr Békés Felhasználásával foglalkozó ENSZ-bizottság (United Nations Committee on the Peaceful Uses of Outer Space – www.unoosa.org). Felülvizsgálja a világűr békés felhasználása területén a nemzetközi együttműködés terjedelmét, programokat tervez és az ENSZ technikai együttműködését irányítja, továbbá hozzájárul a nemzetközi űrjog fejlesztéséhez. 1959-ben a Közgyűlés hozta létre, 69 tagállam alkotja. Számos nemzetközi szervezetnek, mind kormányközinek és nem kormányzatinak megfigyelői státusza van a bizottságnál. Két albizottsága van: tudományos és technikai albizottság, amely az űrtechnológiai és tudományos együttműködés központja, és a jogi albizottság, amely az űrbeli tevékenységek gyors technológiai előrehaladásával együtt haladó jogi keretek fejlesztésén dolgozik. A bizottság és albizottságai évente üléseznek, amikor megvitatják a Közgyűlés által feltett kérdéseket, a hozzájuk beérkezett jelentéseket és a tagállamok által felvetett ügyeket. A konszenzus alapján működő bizottság ajánlásokat tesz a Közgyűlésnek. Jogi eszközök A bizottság és jogi albizottsága munkájának eredményeképp a Közgyűlés öt jogi eszközt fogadott el, amely mind hatályban van: Az 1966-os szerződés a világűr – beleértve a Holdat és más égitesteket – kutatása és felhasználása során az államok tevékenységét szabályozó alapelvekről (Treaty on Principles Governing the Activities of States in the Exploration and Use of Outer Space, including the Moon and Other Celestial Bodies), röviden világűr-szerződés (Outer Space Treaty) előírja, hogy az űrkutatást valamennyi ország hasznára végzik,
117
fejlettségi fokuktól függetlenül. A világűrt az egész emberiség területének tekinti, amelyet bármely állam kutathat és használhat kizárólag békés célokra, és nem lehet tárgya nemzeti kisajátításnak. Az 1967-es megállapodás az űrhajósok megmentéséről, az űrhajósok visszatéréséről, és a világűrbe felbocsátott tárgyak visszatéréséről (Agreement on the Rescue of Astronauts, the Return of Astronauts and the Return of Objects Launched into Outer Space), röviden a “mentési megállapodás” (Rescue Agreement), előírja segítség nyújtását az űrhajó személyzetének baleset vagy kényszerleszállás esetén, és eljárásokat vezet be az űrobjektumoknak vagy azok komponenseinek a felbocsátó hatósághoz történő visszajuttatásáról, ha azokat a hatóság területén kívül találták meg. Az 1971-es egyezmény az űrobjektumok által okozott kárra vonatkozó nemzetközi felelősségről (Convention on International Liability for Damage Caused by Space Objects), röviden “felelősségi egyezmény” (Liability Convention) kimondja, hogy a felbocsátó állam felelős az űrobjektuma által okozott kárért a Föld felszínén, repülőkön repülés közben, más állam űrobjektumán, vagy az ilyen űrobjektumon lévő személyeken vagy vagyontárgyakon. Az 1974-es egyezmény a világűrbe felbocsátott objektumok regisztrációjáról (Convention on Registration of Objects Launched into Outer Space), röviden “regisztrációs egyezmény” (Registration Convention) előírja, hogy a felbocsátó államok regisztrációt vezetnek az űrobjektumokról, és információt szolgáltatnak a felbocsátott objektumokról az ENSZ-nek. Az egyezmény értelmében a Világűrügyi Hivatal tartja fenn az ENSZ regiszterét a világűrbe felbocsátott objektumokról. Valamennyi felbocsátó állam és szervezet szolgáltatott információt. A világűrbe felbocsátott objektumok online kereső katalógusát a Hivatal tartja fenn a honlapján. (www.oosa.unvienna.org) Az 1979-es megállapodás az államok tevékenységének szabályozásáról a Holdon és más égitesteken (Agreement Governing Activities of States on the Moon and Other Celestial Bodies), röviden “Hold megállapodás” (Moon Agreement) az 1966-os szerződésben a Holdra és más égitestekre vonatkozó elveket tovább részletezi, és megalapozza a természeti erőforrások jövőbeni kutatását és kiaknázását ezeken az égitesteken. A bizottság és jogi albizottsága munkájának eredményeképp a Közgyűlés a világűrben végzett tevékenységeket szabályozó alábbi elveket is elfogadta: A Földkörüli műbolygóknak az államok által közvetlen nemzetközi televíziós műsorközlésre történő használatát vezérlő elvek (Principles Governing the Use by States of Artificial Earth Satellites for International Direct Television Broadcasting) (1982) elismerik, hogy az ilyen alkalmazásnak nemzetközi politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális következményei vannak. Az ilyen tevékenységeknek tiszteletben kell tartaniuk az államok szuverén jogait, beleértve a be nem avatkozás elvét, hozzá kell járulniuk az információ és a tudás terjesztéséhez és cseréjéhez, és elő kell segítenie a fejlődést. A Földnek a világűrből történő távérzékelésével kapcsolatos elvek (Principles Relating to Remote Sensing of the Earth from Outer Space) (1986) kimondja, hogy ezeket a tevékenységeket valamennyi ország hasznára kell folytatni, tiszteletben tartva valamennyi állam és nép szuverenitását természeti erőforrásai felett, valamint más országok jogait és érdekeit. A távérzékelést a környezet védelmére és a természeti katasztrófák hatásának csökkentésére kell használni. A világűrben atomenergia források használatára vonatkozó elvek (Principles Relevent to the Use of Nuclear Power Sources in Outer Space) (1992) elismeri, hogy ilyen források alapvetően fontosak bizonyos missziók esetében, azonban alkalmazásukat átfogó biztonsági értékelésre kell alapozni. Az elvek iránymutatást nyújtanak az
118
atomenergia források biztonságos használatára és az űrobjektumok hibás működéséről való értesítésre vonatkozóan, amikor megvan a kockázata radioaktív anyag Földre történő visszatérésének. Nyilatkozat a nemzetközi együttműködésről a világűr kutatásában és használatában valamennyi állam, különösen a fejlődő országok szükségletei érdekében és hasznára (Declaration on International Cooperation in the Exploration and Use of Outer Space for the Benefit and in the Interest of All States, Taking into Particular Account the Needs of Developing Countries) (1996) előírja, hogy az államok szabadon meghatározhatják részvételük minden aspektusát az űrbeli nemzetközi együttműködésben, igazságos és kölcsönösen előnyös alapon, továbbá az ilyen együttműködést úgy kell folytatni, hogy az érintett országok számára a leghatékonyabb és legmegfelelőbb legyen. Világűrügyi Hivatal A bécsi székhelyű ENSZ Világűrügyi Hivatal (United Nations Office for Outer Space Affairs - www.oosa.unvienna.org) a világűr békés felhasználásával foglalkozó bizottságnak és albizottságainak a titkársága, segíti a fejlődő országokat, hogy az űrtechnológiát a fejlődés érdekében használhassák. A hivatal a világűrrel kapcsolatos információt terjeszt a tagállamok körében a nemzetközi világűr információs rendszeren keresztül, és fenntartja a világűrbe felbocsátott objektumok ENSZ-regiszterét A világűrbeli alkalmazások ENSZprogramján keresztül a hivatal arra törekszik, hogy javítsa az űrtudomány és űrtechnológia felhasználását valamennyi nemzet, kiváltképp a fejlődő országok, gazdasági és társadalmi fejlődése érdekében. E program keretében technikai tanácsadó szolgáltatást nyújt a kísérleti projekteket folytató tagállamoknak, továbbá képzési és ösztöndíjas programokat szervez olyan területeken, mint a távérzékelés, műholdas kommunikáció, műholdas meteorológia, műholdas navigáció, továbbá az űrtudomány és űrjog alapjai. A hivatal együttműködő szerve a ’Világűr és a főbb katasztrófák’ nemzetközi statútumának, amely egy olyan mechanizmus, amelyen keresztül az ENSZ-ügynökségek műholdas felvételeket kérhetnek a katasztrófa elhárítás támogatására. A hivatal a globális navigációs műholdrendszerek nemzetközi bizottsága titkárságául is szolgál. A bizottság egy nem hivatalos testület, olyan területeken támogatja az együttműködést, mint a polgári műholdalapú helymeghatározás, a navigálás, az ütemezési és értéknövelt szolgáltatások, továbbá a globális navigációs műholdrendszerek összehangolhatósága és együttműködési képessége, miközben fokozza használatukat a fenntartható fejlődés érdekében, kiváltképp a fejlődő országokban. A hivatal menedzseli az ENSZ katasztrófa menedzsment és katasztrófa-elhárítási, űrből származó információs platformját (UN-SPIDER), amelyet a Közgyűlés hozott létre 2006 decemberében azzal a céllal, hogy valamennyi ország, és a megfelelő nemzetközi és regionális szervezetek egyetemesen hozzáférjenek az űrből származó mindenféle információhoz és szolgáltatásokhoz, amelyek támogatják a katasztrófamenedzsment teljes ciklusát. Segíti növelni azoknak az országoknak a számát, amelyek segítséget kapnak a világűrből származó információ felhasználásában a katasztrófamenedzsment tervezése, a kockázatcsökkentés és katasztrófa elhárítás tekintetében. Az űrtechnológiák alkalmazáspolitikáját is tervezi. A hivatal technikai segítséget nyújt az űrtudomány és technológia oktatásával foglalkozó regionális központoknak, valamint az ENSZ-hez kötődő, az űrtudomány és technológia oktatásával foglalkozó hálózatnak. A központok együttműködnek a tagállamokkal képességeik növelése érdekében az űrtudomány és technológia területén. Segítik a tudósokat és a kutatókat is a készségek és ismeretek fejlesztésében az űrtudomány és technológia területén, a fenntartható fejlődés érdekében. Négy regionális központ van: két afrikai regionális központ Marokkóban és Nigériában; ázsiai és csendesoceáni térség regionális központja Indiában; és egy közös latin-amerikai és karib-térségi központ Mexikóban és Brazíliában.
119
UNISPACE: a világűr felhasználása a fejlesztés és segélynyújtás számára Az ENSZ három jelentős konferenciát szervezett a világűr feltárásáról és békés felhasználásáról, valamennyit Bécsben tartották. Az első – 1968-ban tartott - konferencia az űrkutatásból és feltárásból származó gyakorlati hasznot vizsgálta, és azt, hogy a világűrrel nem foglalkozó országok, különösen a fejlődő országok milyen mértékben részesülhetnek abból. A második konferencia (UNISPACE ’82) valamennyi nemzet növekvő részvételét tükrözte a világűrbeli tevékenységekben. Értékelte az űrtudomány és technológia helyzetét; megvizsgálta az űrtechnológia alkalmazását a fejlődés érdekében; és megvitatta a nemzetközi űrbeli együttműködést. Az 1999-ben tartott harmadik konferencia (UNISPACE III) számos akciót vázolt fel: a globális környezet védelme és a természeti erőforrások menedzselése; a világűr alkalmazások fokozott használata az emberi biztonság, a fejlődés és a jólét érdekében; a világűr környezetvédelme; a fejlődő országok fokozott hozzáférése az űrtudományhoz és az abból származó előnyökhöz; a képzési és oktatási lehetőségek növelése, főleg a fiatalok számára. Az UNISPACE III kérte a természeti katasztrófák csökkentése, a segélyek és a megelőzés menedzselése globális rendszerének a létrehozását; az oktatási programok és a műholdakhoz kapcsolódó technológia javítását az írástudatlanság felszámolása érdekében; és a földközeli objektumokkal kapcsolatos nemzetközi koordináció létesítését. 2004-ben a Közgyűlés ötéves felülvizsgálatot végzett arról, hogy milyen haladás történt az UNISPACE III ajánlásainak a megvalósításában. A Közgyűlés által elfogadott akcióterv további akciókat kér a világűr felhasználására a fenntartható fejlődés globális napirendjének a támogatása érdekében. Az UNISPACE III ajánlásait különféle mechanizmusok révén valósítják meg. Erőfeszítéseik eredményei közé tartozik az ENSZ katasztrófa menedzsment és katasztrófa-elhárítási, űrből származó információs platformja (UN-SPIDER), és a globális navigációs műholdrendszerek nemzetközi bizottsága.
Az űrtechnológiát és alkalmazásait növekvő mértékben használják az ENSZ-rendszerben. A Világűrügyi Hivatal a világűrbeli tevékenységekkel foglakozó, ügynökségek közötti találkozó titkársága is, amely 1975 óta évente ülésezik, hogy növelje az ENSZ-testületek közötti, világűrrel kapcsolatos együttműködést, koordinálja a tevékenységeket, építse a szinergiát, és vizsgálja meg az új kezdeményezéseket. A találkozó készíti el a főtitkárnak az ENSZ-rendszer világűrrel kapcsolatos tevékenységeinek a koordinálásáról szóló jelentését, és olyan tájékoztatási anyagokat ad ki, mint például az „Űrmegoldások a világ problémáira: az ENSZ-család hogyan használja az űrtechnológiát a fenntartható fejlődésre” című brossura. (www.oosa.unvienna.org/pdf/publications/IAM2006E.pdf)
120
III. GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉS Jóllehet a legtöbb ember az ENSZ-et a béke és biztonság kérdéseivel kapcsolja össze, valójában a világszervezet erőforrásainak óriási többségét az Alapokmány azon ígéretének előmozdítására fordítja, mely szerint “elő fogja mozdítani az életszínvonal emelését, a teljes foglalkoztatást, valamint a gazdasági és szociális haladás és fejlődés feltételeit”. Az ENSZ fejlesztési erőfeszítései mélyrehatóan befolyásolták az emberek millióinak az életét és jólétét szerte a világon. Az ENSZ törekvéseit az a meggyőződés vezérli, hogy tartós nemzetközi béke és biztonság csak akkor lehetséges, ha az emberek gazdasági és társadalmi jóléte mindenütt biztosított. Az 1945 óta globálisan végbement számos gazdasági és társadalmi átalakulás irányát és formáját jelentősen befolyásolta az ENSZ munkája. A konszenzusépítés globális központjaként az ENSZ meghatározta a nemzetközi együttműködés legfontosabb területeit és céljait annak érdekében, hogy segítse az országok fejlesztési erőfeszítéseit, továbbá előmozdítsa a globális támogató gazdasági környezetet. Az 1990-es évek óta az ENSZ platformot biztosított a nemzetközi napirenden lévő fontos, új fejlesztési célok megfogalmazásának és előmozdításának globális konferenciák sorozatán keresztül. Világosan megfogalmazta a szükségességét olyan kérdések felvételének a fejlesztési paradigmába, mint a nők felemelkedése, az emberi jogok, a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem és a jó kormányzás. Ezt a globális konszenzust a nemzetközi fejlesztési évtizedek sorozata fejezte ki, amelyek közül az első 1961-ben kezdődött. Ezek a széles körű fejlesztéspolitikai és fejlesztési célokat megfogalmazó nyilatkozatok, - jóllehet mindenegyes évtizedben bizonyos, különös figyelmet érdemlő kérdéseket hangsúlyoztak – következetesen kiemelték az előrehaladás szükségességét a fejlődés minden területén, legyen az szociális vagy gazdasági, továbbá annak fontosságát, hogy az iparilag fejlett és a fejlődő országok közötti egyenlőtlenségek csökkenjenek. Amint a huszadik század a végére ért, a hangsúly eltolódott ezeknek a kötelezettségeknek integrált és koordinált módon való végrehajtására. A tagállamok 2000-ben a millenniumi csúcstalálkozón elfogadták a millenniumi nyilatkozatot, amely széleskörű célok sorozatát tartalmazza az ENSZ jövőbeli programja számára. A nyilatkozatot egy ütemtervre fordítottak le, amely 2015-ig elérendő nyolc, határidőhöz kötött és mérhető célokat tartalmaz, amelyek millenniumi fejlesztési célokként (MDGs – Millennium Development Goals) ismertek. Az MDGs (MFC-k a magyar rövidítés - a szerk.) célja véget vetni a súlyos szegénységnek és éhínségnek; megvalósítani a mindenkire kiterjedő alapfokú oktatást; előmozdítani a nemek közötti egyenlőséget és segíteni a nők felemelkedését; csökkenteni a gyermekhalandóságot; javítani az anyai egészségügyet; küzdeni a HIV/AIDS, a malária és más betegségek ellen, biztosítani a környezeti fenntarthatóságot; és a fejlesztés érdekében globális partnerséget kiépíteni. A nemzetközi közösség a 2005-ös világcsúcson újra elkötelezte magát ezek mellett a célok mellett. 2010 szeptemberében az MFC-kről rendezett ENSZ-csúcs (hivatalosan magas szintű plenáris ülés az MFC-kről) egy globális akcióterv elfogadásával végződött, amelynek a célja a nyolc szegénységelleni cél elérése a 2015-ös céldátumukig, és jelentős új kötelezettségek bejelentése a nők és gyermekek egészségügye terén, a szegénység, az éhínség és a betegségek elleni egyéb kezdeményezések terén. Ban Ki Mun főtitkár felkérte a gazdagabb donor országokat, hogy a költségvetési problémák ellenére folytassák a segélyek nyújtását a szegényeknek. A gazdasági és társadalmi kérdések nemzetközi vitái fokozottan tükrözik a gazdag és szegény országok közötti érdekközösséget a nemzeti határokon átnyúló sok probléma megoldásában. Olyan kérdéseket, mint a menekült népesség, a szervezett bűnözés, kábítószer-kereskedelem, AIDS és éghajlatváltozás globális kihívásként látják, amelyek koordinált akciót igényelnek. Egy régióban a folyamatos szegénység és munkanélküliség hatása gyorsan érezhető a többiekben, nem kevésbé a migráción, a társadalmi szétszakadáson és konfliktuson keresztül. Hasonlóképp a globális gazdaság korában a pénzügyi stabilitás egy országban azonnal érezhető a többi piacán.
121
Ugyancsak egyre nagyobb a konszenzus a demokrácia, az emberi jogok, az általános részvétel, a jó kormányzás és a nők felemelkedése szerepéről a gazdasági és társadalmi fejlődés előmozdításában.
Szolgálja a globalizáció mindenki érdekét A 2000. szeptemberi millenniumi nyilatkozatban a világ vezetői rávilágítottak a nemzetközi közösség előtt álló központi kihívásra: annak biztosítása, hogy a globalizáció mindenki számára pozitív tényezővé váljon. Ahhoz azonban, hogy a globalizáció sikeres legyen – amint azt a főtitkár a millenniumi csúcsra készített, „Mi a népek: az ENSZ szerepe a 21. században” című jelentésében mondta – az embereknek érezniük kell, hogy részesei annak. A globalizáció előnyei – beleértve a gyorsabb növekedést, a magasabb életszínvonalat, továbbá az országok és egyének új lehetőségeit – nyilvánvalóak, tette hozzá. Azonban ezek az előnyök egyenlőtlenül vannak elosztva. A globális vállalatokat a globális „vállalati polgárság” (corporate citizenship) elve kell hogy vezérelje, és a jól bevált gyakorlatot alkalmazzák bárhol is működnek, támogassák a méltányos munkaügyi előírásokat, tiszteljék az emberi jogokat és a környezet védelmét. A millenniumi csúcsot 2005-ben és 2010-ben újabb csúcsok követték, amelyek újra megerősítették a 2000-es nyilatkozatot. Az ENSZ igyekszik összekovácsolni a változás koalícióját, biztosítva a globalizáció számos szereplőjének – civil társadalom, magánszektor, parlamenti képviselők, helyi hatóságok, tudományos egyesületek és oktatási intézmények - a részvételét. Az ENSZ annak biztosítására törekszik, hogy a globalizáció mindenki számára előnyt jelentsen, és a lehetőségek nemcsak a kiváltságosok számára létezzenek, hanem valamennyi ember számára.
Fejlesztési tevékenységek koordinálása A számos fronton történt előrehaladás ellenére mind vagyonban, mind jólétben nagy egyenlőtlenségek jellemzik a világ gazdasági és társadalmi struktúráját. A szegénység csökkentése, az egyenlőtlenségek kiegyenlítése, mind a nemzeteken belül, mind azok között, alapvető célja marad az ENSZ-nek. Az ENSZ-rendszer különféle módszereket alkalmaz gazdasági és társadalmi céljai elősegítése érdekében: szakpolitikai elemzéseket szolgáltat, foglalkozik a jelenlegi és az új globális kihívásokkal, tanácsot ad a kormányoknak fejlesztési terveikhez és stratégiáikhoz, nemzetközi normákat és szabványokat állít fel, és pénzalapokat mobilizál fejlesztési programokhoz. Különböző alapjai és programjai, valamint szakosított intézményei munkáján keresztül dolgozik olyan szerteágazó területeken, mint az oktatás, repülési biztonság, környezetvédelem és munkaügyi feltételek - az ENSZ munkája minden területen érinti az emberek életét. 2008-ban az ENSZ-rendszer 18,3 milliárd dollárt költött fejlesztési működési tevékenységekre, amelynek 68 százaléka fejlesztéshez kapcsolódott, míg 38 százaléka humanitárius központú volt. A Világbank, A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD) évente milliárdokat fordít adományokra és kölcsönökre, hogy segítsék a szegénység megszüntetését, mozdítsák elő a fejlődést és stabilizálják a világgazdaságot. A Gazdasági és Szociális Tanács (ECOSOC – www.un.org/en/ecosoc ) az ENSZ és végrehajtó szervei gazdasági és szociális munkájának a legfőbb koordináló testülete. Központi fóruma a nemzetközi gazdasági és társadalmi kérdések megvitatásának, valamint a szakpolitikai javaslatok kidolgozásának. A tanács felelősségi körébe tartozik: a magasabb életszínvonal, a teljes foglalkoztatottság, továbbá a gazdasági és társadalmi haladás előmozdítása; a gazdasági, társadalmi és egészségügyi problémák megoldásának
122
felismerése; a kulturális és oktatási együttműködés megkönnyítése; és az emberi jogok és alapvető szabadságok egyetemes tiszteletben tartásának ösztönzése. Az ECOSOC alatt működő - személyes minőségükben dolgozó, 24 szakértőből álló Fejlődéspolitikai Bizottság a felmerülő gazdasági, társadalmi és környezeti kérdések tanácsadó testületeként működik. Maghatározza a legkevésbé fejlett országok (LDCs – Least Developed Countries) kritériumait, és felülvizsgálja az e kategóriába tartozó országok listáját. Az ENSZ Fejlesztési Csoportja (www.undg.org) egyesíti a 32 ENSZ-alapot, programot, ügynökséget, főosztályt és hivatalt, amelyek szerepet játszanak a fejlesztési munka irányításában és koordinálásában a Szervezetben. Ez a végrehajtó testület erősíti az együttműködést a döntéshozó egységek és az egyedi operatív programok között. A Gazdasági és Szociális Ügyek végrehajtó bizottsága (www.un.org/esa/ecesa), amely titkársági testületekből áll, beleértve a regionális bizottságokat is, szintén egy szakpolitikai eszköz a fejlesztés és menedzsment területén. Célja koherencia és közös megközelítés kialakítása azok között az ENSZ entitások között, amelyek a gazdasági és szociális területen normatív, elemző és szakmai munkát végeznek. Az ENSZ Titkárságán beleül a Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya (DESA – www.un.org/esa/desa) segíti az országokat gazdasági, szociális és környezeti kihívásaik kezelésében. Nemzetközileg elfogadott célok, az ENSZ fejlesztési napirendje keretén belül működik. E kereten belül a DESA analitikus támogatást nyújt, szakpolitikai elemzést és koordinációt végez, továbbá érdemi és szakmai támogatást nyújt a tagországoknak a szociális, gazdasági és környezeti szférában. Támogatja az országokat normák és szabványok felállításában, valamint a globális kihívásokra válaszul a közös teendők elfogadásában. A DESA életbevágóan fontos érintkező felület a globális szakpolitikák és a nemzeti akciók között, valamint a kutatási, szakpolitikai és operatív tevékenységek között. Az öt regionális bizottság a gazdasági és szociális információk és szakpolitikai elemzések hasonló cseréjét könnyíti meg a régiókban: Afrika (ECA – www.uneca.org) Ázsiai és Csendes-óceáni térség (ESCAP – www.unescap.org), Európa (ECE – www.unece.org), Latin-Amerika és a Karib-térség (ECLAC – www.eclac.org) és Nyugat-Ázsia (ESCWA – www.escwa.org). Sok ENSZ-alap és program foglalkozik fejlesztési operatív tevékenységekkel program-országokban, továbbá számos ENSZ szakosított intézmény támogatja és segíti az országok fejlesztési törekvéseit. A fokozottan korlátozott – mind emberi, mind pénzügyi – erőforrások idején az ENSZ-rendszer különböző ágazatai közötti fokozott koordináció és együttműködés életbevágóan fontos, ha a fejlesztési célokat meg akarják valósítani.
Az ENSZ versenyelőnye Az ENSZ–rendszer egyedülálló erősségei a fejlesztés támogatásában: egyetemessége biztosítja, hogy valamennyi országnak van beleszólása a szakpolitikai döntések meghozatalába; pártatlanságával vele jár, hogy semmilyen egyedi nemzeti vagy kereskedelmi érdeket nem képvisel, ezért az országokkal és azok népével bizalmon alapuló sajátos kapcsolatokat építhet ki, segítségnyújtása mindenféle feltételtől mentes; globális jelenléte tükrözi azt a tényt, hogy a világ legnagyobb - fejlesztési segítséget nyújtó nemzeti irodahálózatával rendelkezik; átfogó mandátuma felöleli a fejlesztést, biztonságot, humanitárius segítségnyújtást, emberi jogokat és s környezetet; elkötelezettsége "az Egyesült Nemzetek népei" mellett.
123
Gazdasági fejlődés A világ hatalmas gazdasági fejlődésnek volt a szemtanúja az elmúlt évtizedekben, azonban a vagyon és a jólét létrehozása nagyon egyenetlen volt, annyira egyenetlen, hogy a gazdasági egyenlőtlenségek - gyakorlatilag a világ minden régiójában - láthatóan súlyosbítják a komoly szociális problémákat és a politikai instabilitást. A hidegháború vége és a globális gazdaság felgyorsult kifejlődése nem oldotta meg a szerfeletti szegénység, az eladósodottság, a fejletlenség és a kereskedelmi egyenlőtlenségek örökös problémáit. Az ENSZ egyik alapító elve az a meggyőződés, hogy a világ valamennyi népe esetében a gazdasági fejlődése a legbiztosabb útja a politikai, gazdasági és társadalmi biztonság elérésének. A Szervezet egyik fő gondja, hogy a világ népessége felének – főleg Ázsiában, Afrikában, valamint Latin-Amerikában és a Karib-térségben – naponta kevesebb mint két dollárból kell megélnie. A becslések szerint 2009-ben mintegy 212 millió munkás volt munkanélküli a világon, míg a ’dolgozó szegények’ – akik napi 2 dollárnál kevesebbet keresnek – száma 2,1 milliárd volt. Az alultáplált emberek számát a fejlődő országokban megközelítőleg egy milliárdra becsülték 2009-ben, amely 2010-ben egy kicsit csökkent, 925 millióra. Az ENSZ változatlanul az egyetlen intézmény, amely annak biztosításán munkálkodik, hogy a gazdasági terjeszkedést és globalizációt olyan szakpolitikák vezéreljék, amelyek célja, hogy biztosítsák az emberi jólétet, a fenntartható fejlődést, a szegénység megszüntetését, a méltányos kereskedelempolitikát és a bénító eladósodottság csökkentését. Az ENSZ olyan makrogazdaság-politika elfogadását sürgeti, amely foglakozik ezekkel az egyenlőtlenségekkel, különösen az Észak és Dél közötti növekvő szakadékkal, a legkevésbé fejlett országok örökös problémáival, továbbá a központosított gazdaságból a piacgazdaságba átalakuló gazdaságok példa nélkül álló szükségleteivel. Az ENSZ segítségnyújtási programjai támogatják a szegénység csökkentését, a gyermekek túlélését, a környezetvédelmet, a nők előrehaladását és az emberi jogokat. A szegény országokban az emberek millióinak ezek a programok jelentik az ENSZ-et. Hivatalos fejlesztési segítségnyújtás Az ENSZ-rendszer kölcsönző intézményei, politikájuk és kölcsöneik révén, kollektívan, hatalmas befolyást gyakorolnak a fejlődő országok gazdaságára. Ez különösen igaz a legkevésbé fejlett országok (LDCs) esetében, ahova 49 nemzet tartozik, amelyek szerfeletti szegénysége és eladósodottsága kiszorította őket a globális növekedésből és fejlődésből. Ezeknek a nemzeteknek – amelyek közül 33 afrikai – az ENSZ számos segélyprogramjában elsőbbségük van. A kis szigetek fejlődő államai, a tengerparttal nem rendelkező országok és az átalakuló gazdasággal rendelkező országok is súlyos problémáktól szenvednek, amelyek speciális figyelmet igényelnek a nemzetközi közösségtől. Ezek is elsőbbséget élveznek az ENSZ-rendszer segélyprogramjaiban, valamint a hivatalos fejlesztési segítségnyújtáson keresztül (ODA –official development assistance) a tagállamoktól. A világ 33 tengerparttal nem rendelkező országából 16 LDC. A kis szigetek 38 fejlődő állama közül 12 LDC. 1970-ben a Közgyűlés a bruttó nemzeti termék (GNP – gross national product) 0,7 százalékában határozta meg az ODA célját, amelyre most bruttó nemzeti jövedelemként hivatkoznak (GNI – gross national income). (A GDP (gross domestic product) egy nemzet határain belül előállított valamennyi végső termék és szolgáltatás piaci értéke. A GNI egyenlő a GDP plusz a más országokban szerzett elsődleges jövedelem tényleges bevételei.) A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD – Organization os Economic Co-operation and Development) Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottsága (DAC Development Assistance Committee) tagállamainak – jelenleg 33 iparilag fejlett ország – közös erőfeszítései révén az ODA évekig e szint fele körül lebegett.
124
Az 1990-es években az ODA meredeken zuhant. Azonban a csökkentett végösszegen belül több segély jutott alapvető szociális szolgáltatásokra – 1995-ben az ODA 4 százalékáról 14 százalékra (közel 4 milliárd dollár) 2000-ben. A segély több mint négyötöde többé nem kötődött termékek és szolgáltatások beszerzéséhez a donor országban. Az ODA mértéke az új században emelkedni kezdett. A DAC tagállamok körében a teljes ODA a kombinált GNI 0,31 százaléka, 119,6 milliárd dollár volt 2009-ben. A mai napig csak öt ország – Dánia, Luxemburg, Hollandia, Norvégia és Svédország – érte el, és tartja meg a 0,7 százalékos ODA célt. 2010-ben másrészt mennyiség szerint a legnagyobb donor országok az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Egyesült Királyság és Japán. A fejlesztés finanszírozásával foglalkozó nemzetközi konferencia 2002-ben Montereyben (Mexikó) ösztönözte a főbb donorok kötelezettségvállalását, hogy első lépésként növeljék az ODÁ-t az 1990-es évek hanyatlásának visszafordítása irányába. Megkísérelte az ilyen segítségnyújtás célját eltolni a szegénység csökkentése, az oktatás és egészségügy irányába. Az ENSZ ODÁ-ja két forrásból táplálkozik: támogatás az ENSZ szakosított intézményeitől, alapjaitól és programjaitól; támogatás az ENSZ-rendszer olyan kölcsönző intézményeitől, mint a Világbank és az IFAD. A Világbank a 2009-es költségvetési évben 58,8 milliárd dollárnyi kötelezettséget vállalt, amely 54 százalékos növekedést jelent 2008-hoz képest, és rekordmagasságú a szervezet történetében. 1978 és 2010 között az IFAD 11,5 milliárd dollárt fektetett be projektekbe és programokba, amely mintegy 350 millió vidéki emberhez jutott el. A fogadó országokban a kormányok és más pénzügyi források 10,1 milliárd dollárral járultak hozzá, továbbá a multilaterális, bilaterális és egyéb donorok társfinanszírozóként megközelítően 8,2 milliárd dollárt adtak.
Nemzetközi konferencia a fejlesztés finanszírozásáról A nemzetközi konferenciát a fejlesztés finanszírozásáról (www.un.org/esa/ffd) 2002-ben tartották a mexikói Montereyben. Ez az ENSZ-konferencia az alapvető pénzügyi és fejlesztési kérdésekről 50 állam- és kormányfőt, több mint 200 minisztert, valamint a magánszektor, a civil társadalom és valamennyi főbb kormányközi, pénzügyi, kereskedelmi, gazdasági és pénzügyi szervezet vezetőit vonzotta. A konferencia az első négyoldalú eszmecsere a kormányok, a civil társadalom, az üzleti szféra és az intézményi érdekeltek között a globális gazdasági kérdésekről. Több mint 800 résztvevője volt ennek a globális vitának, ahol 12 külön kerekasztal beszélgetést vezettek kormányfők, a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és a regionális fejlesztési bankok első számú vezetői, valamint pénzügy, kereskedelmi és külügyminiszterek. A konferencia végeredménye, az úgynevezett monterey-i konszenzus képet nyújt a fejlesztés finanszírozásának új globális megközelítéséről. Ezt követően a Közgyűlés úgy döntött, hogy 2003-tól kezdődően minden páratlan évben utókonferenciát tartanak. Ez magában foglalja a szakpolitikai párbeszédet a konferencia eredményeinek a megvalósításáról, valamint a nemzetközi valutaügyi, pénzügyi és kereskedelmi rendszerek koherenciájáról és konzisztenciájáról a fejlődés támogatása érdekében. 2008-ban Dohában, Katar, tartották a nemzetközi utókonferenciát a fejlesztés finanszírozásáról, amelynek a végeredménye a dohai nyilatkozat. A Közgyűlés 2010 márciusában tartotta a negyedik magas szintű párbeszédet a fejlesztés finanszírozásáról. Szeptemberben a Közgyűlés megerősítette a monterey-i konszenzust és a dohai nyilatkozatot, továbbá felkérte a fejlett országokat, hogy tegyenek eleget kötelezettségeiknek a millenniumi fejlesztési célok (MFC-k) elérése érdekében.
2009-ben az ENSZ operatív fejlesztési tevékenységeihez a teljes hozzájárulást, beleértve a humanitárius segítségnyújtást is, 21,5 milliárd dollár és 22 milliárd dollár között becsülik. A
125
becslések szerint ezeknek a hozzájárulásoknak mintegy 65 százaléka fejlesztésekhez kapcsolódott, míg 35 százaléka humanitárius segítségnyújtásra összpontosított. Az ENSZügynökségektől, alapoktól és programoktól származó ODÁ-t a szükségben szenvedő számos ország között széles körben osztják szét. A fejlődés támogatása világszerte Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP – www.undp.org) kötelezettséget vállalt, hogy sarkalatos hozzájárulást tegyen a világ szegénységének 2015-re történő felére csökkentése érdekében. A UNDP alapos szakpolitikai tanácsadást végez és segíti az intézményi kapacitások kiépítését, amely méltányos gazdasági növekedést eredményez. A több mint 160 országos irodából álló globális hálózatával a UNDP a terepen dolgozik, segíti az embereket, hogy segítsenek önmagukon. Arra összpontosít, hogy segítse az országokat olyan kihívások megoldásainak a kialakításában és megosztásában, mint a szegénység csökkentése és az MFC-k elérése; a demokratikus kormányzás, beleértve a HIV/AIDS-re adandó válasz irányítását; válságmegelőzés és felépülés; továbbá a környezet és a fenntartható fejlődés. A UNDP e területek mindegyikén hangoztatja az emberi jogok védelmét és a nők felemelkedését. A UNDP fő programforrásainak a többsége azokba az országokba kerül, amelyekben a világ mélyszegénységben élő polgárai laknak. Globálisan a nemzetközi szegénységi küszöb alatt élők száma az 1990. évi 1,8 milliárdról 1,4 milliárdra csökkent 2005-re. Az előrehaladás azonban egyenetlen volt a régiókban. A 2009. évi becslések 53 millió (kevesebb, mint napi 1,25 dollár) és 64 millió (napi két dollár alatt) közé teszik a szegénységben élő emberek számának a növekedését, amelyet a gazdasági válság okozott. Az élelmiszer árak – amelyek 2009-2010-ben változatlanul magasak a hazai piacokon – kiegészítve a gazdasági válság hatásaival - a becslések szerint a világ éhező embereinek a számát 1,02 milliárdra növelte 2010-ben. 2009-ben a UNDP a becslések szerint 4,1 milliárd dollárt költött fejlesztési tevékenységekre. A UNDP-nek történő adakozás önkéntes, a világ közel minden kormányától jön. Azok az országok, amelyek a UNDP által adminisztrált segélyt kapnak, a projekt költségekhez személyzettel, berendezésekkel,, eszközökkel és készletekkel járulnak hozzá. A globális fejlesztési erőforrások hatása maximalizálásának biztosítása érdekében a UNDP egyéb ENSZ-alapokkal és programokkal koordinálja tevékenységét, valamint nemzetközi pénzügyi intézményekkel, beleértve a Világbankot, és az IMF-et. A UNDP továbbá igénybe veszi a fejlődő országok állampolgárainak és NGO-inak a szakértelmét. A UNDP által támogatott összes projekt hetvenöt százalékát a helyi szervezetek valósítják meg. Ország szinten a UNDP támogatja az integrált megközelítést az ENSZ fejlesztési segítségnyújtásának az ellátásához. Számos fejlődő országban létrehozta az ENSZ fejlesztési segítségnyújtási keretrendszerét (UNDAF – United Nations Development Assistance Framework), amely ENSZ-teamekből tevődik össze a helyi ENSZ rezidens koordinátor vezetése alatt, aki sok esetben a UNDP helyi képviselője. A keretrendszer világosan meghatározza a kormányok által az ENSZ számára meghatározott főbb fejlesztési kihívásokra adandó koordinált választ. Emberi katasztrófák, természeti katasztrófák és bonyolult vészhelyzetek esetében a helyi koordinátorok a humanitárius segítségnyújtás koordinátoraként szolgálnak. Hagyományos programjai mellett a UNDP speciális célú alapokat is igazgat. Az ENSZ Tőkefejlesztési Alapja (UNCDF) a beruházási tőke, kapacitásépítés és technikai tanácsadási szolgálat kombinációját ajánlja a mikrofinanszírozás és a helyi fejlesztés támogatására a legkevésbé fejlett országokban. Az ENSZ-önkéntesek (UNV) program (www.unv.org) a hatékony fejlesztés érdekében az önkéntesség támogatásának és kihasználásának ENSZ-központja. 2008-ban több mint 150 országból több mint 7 700 ENSZönkéntes volt bevetve világszerte. Az ENSZ Fejlesztési Alapja Nők számára (UNIFEM),
126
amely a nők felemelkedésével és a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozik a fejlesztés tervezése és gyakorlata minden szintjén, 2010-ben az újonnan létrehozott entitás, a UNWomen (www.unwomen-org) felügyelete alá került. A UNDP a Világbankkal és az ENSZ Környezetvédelmi Programjával (UNEP) együtt a globális környezeti eszköz (Global Environment Facility) igazgatási partnereinek az egyike. A UNDP az egyik szponzora az ENSZ Közös HIV/AIDS Programjának (UNAIDS) is. Fejlesztési célú kölcsönzés A két intézményt - a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot és a Nemzetközi Pénzügyi Társaságot - magában foglaló Világbank (www.worldbank.org) több min 100 fejlődő országban azon dolgozik, hogy pénzügyi és technikai szakértelmével segítse őket a szegénység csökkentésében. Projektjeinek a portfóliója lefedi Latin–Amerikát és a Karibtérséget, a Közel-Keletet és Észak-Afrikát, Európát és Közép-Ázsiát, Kelet-Ázsiát és a Csendes-óceáni térséget, Afrikát és Dél-Ázsiát.
Afrika – az Egyesült Nemzetek-prioritása Az ENSZ, kifejezvén a nemzetközi közösség aggodalmát, a válságos afrikai társadalmi-gazdasági feltételeket figyelme középpontjába állította. Megerősítvén elkötelezettségét a régió fejlesztésének támogatása mellett, speciális programokat dolgozott ki tartós megoldások keresésére a külső adósságra és az adósságszolgálati problémákra; a külföldi közvetlen befektetések növelésére; a nemzeti kapacitásépítés fokozására, a hazai fejlesztési erőforrások szűkösségének kezelésére, valamint az afrikai országoknak nemzetközi kereskedelembe való integrálásának megkönnyítésére; és a HIV/AIDS kezelésére. A Közgyűlés 1996-ben jelentette be az egész ENSZ-rendszer speciális Afrikakezdeményezését, amely egy többmilliárd dolláros konkrét akcióprogram az afrikai vezetés által megjelölt fejlesztési prioritásokból kiindulva. A kezdeményezést 2002-ben a Közgyűlés felülvizsgálata után lezárták, azután a Közgyűlés elfogadta az új partnerséget Afrika fejlesztéséért (NEPAD – New Partnership for Afrika’s Development – www.nepad.org) - afrikai tulajdonban lévő és Afrika által vezetett kezdeményezés, amelyet az Afrikai Egységszervezet (ma Afrikai Unió) jelentett be 2001-ben a nemzetközi erőfeszítések keretében Afrika fejlesztése számára. 2008-ban a Közgyűlés egy politikai deklarációt fogadott el az Afrika fejlesztési szükségleteivel foglalkozó magas szintű találkozó alkalmából, amivel a résztvevők újra megerősítették a NEPAD támogatását, valamint Afrika fejlesztésére vonatkozó különféle kötelezettségek megvalósítását. Az ENSZ országos, regionális és globális szinten vesz részt olyan erőfeszítéseken keresztül, mint az ENSZ fejlesztési segítségnyújtási keretrendszere, valamint az Afrikai Gazdasági Bizottság által vezetett programok, amelyek keretet szolgáltatnak a fokozott koordinációnak és együttműködésnek szubregionális ás regionális szinteken. Afrikai Speciális Tanácsadó Hivatala (OSAA - www.un.org/africa/osaa) jelentéseket készít az ENSZ-rendszer és a nemzetközi közösség által nyújtott támogatásról, és koordinálja a NEPAD támogatásának globális képviseletét. Az OSAA, a NEPAD és az OECD szoros partnerségben dolgozik együtt. Az ENSZ Közös HIV/AIDS Programja (UNAIDS) fokozta kampányát a HIV/AIDS ellen Afrikában. A UNAIDS a lehető legszélesebb körben támogatott kampányt szeretne, az úgynevezett nemzetközi partnerség az AIDS ellen Afrikában ernyőcsoport keretében összehozta a kormányokat, regionális testületeket, fejlesztési ügynökségeket, NGO-kat és a vállalati szektort, beleértve a gyógyszergyártó vállalatokat. A főtitkár és az ENSZ-ügynökségek felkérték az iparilag fejlett országokat, hogy könnyítsenek Afrika gazdasági nehézségein, és intézzék el a nagyobb adósságkönnyítést és az alacsonyabb vámtarifákat, amelyek büntetik az afrikai exportot, és növeljék a hivatalos fejlesztési segítségnyújtást. Az ENSZ erőfeszítései összekapcsolódnak más fejlesztési vállalkozásokkal, mint például a tokiói nemzetközi konferencia az afrikai fejlesztésről, a súlyosan eladósodott szegény országok adósságkezdeményezése és az Afrikai Iparosítási Szövetség.
127
A bank jelenleg több mint 1 800 projektben vesz részt gyakorlatilag minden ágazatban és fejlődő országban. Mint a világ egyik legnagyobb fejlesztési segítségnyújtási forrása, a bank támogatja a fejlődő országok kormányainak az erőfeszítéseit, hogy iskolákat és egészségügyi központokat építsenek, vizet és elektromosságot szolgáltassanak, harcoljanak a betegségek ellen és védjék a környezetet. Ezt kölcsönök nyújtásán keresztül végzi, amelyeket visszafizetnek. 2009-ben a bank 46,9 milliárd dollárt nyújtott 303 projekthez a fejődő országokban világszerte. Haiti újjáépítését is segítette a 2010. januári pusztító földrengés után, amely lerombolta az országot. Két világbanki kölcsöntípus van. Az első típus a magasabb jövedelemmel rendelkező fejlődő országok számára, amelyek képesek piac közeli kamatlábat fizetni, vagy kölcsönt vehetnek fel kereskedelmi forrásokból. Ezek az országok a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (IBRD) kapnak kölcsönt, amelynek az a célja, hogy csökkentse a szegénységet a közepes jövedelmű és hitelképes szegényebb országokban, a fenntartható fejlődés támogatásával kölcsönök, garanciák, kockázatkezelési termékek, valamint analitikus és tanácsadói szolgáltatások révén. Az IBRD kölcsönök több időt engednek az országoknak a visszafizetésre, mintha a kereskedelmi banktól kölcsönöztek volna: 15-20 év három-öt év türelmi idővel, mielőtt a tőke visszafizetése elkezdődik. A pénzügyi alapok kölcsönzése speciális programokra történik a szegénység csökkentésének, a szociális szolgáltatások nyújtásának, a környezetvédelemnek és a gazdasági növekedésnek a támogatására. A 2009-es költségvetési évben az IBRD rekord mennyiségű, 32,9 milliárd dollár kötelezettséget vállalt 126 projektre közepes jövedelmű és hitelképes alacsony jövedelmű országokban – amely 144 százalékos növekedés a 2008-as 13,5 milliárd dollárral összehasonlítva – és a célkitűzése egy újabb rekord, 44 milliárd dollár nyújtása a 2010-es költségvetési évben. Az AAA hitelminősítéssel rendelkező IBRD közel összes pénzét kötvények eladása révén szerzi a világ pénzpiacain. A második típusú kölcsönt a legszegényebb országok kapják, akik rendszerint nem hitelképesek a nemzetközi pénzügyi piacokon, és nem képesek közel piaci kamatlábat fizetni az általuk kölcsönvett pénzre. A Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA) - amely része a Világbanknak - kölcsönöz a világ legszegényebb országainak azzal a céllal, hogy csökkentsék a szegénységet, adományfinanszírozás és hitelek nyújtása révén olyan programokra, amelyek fellendítik a gazdasági növekedést, csökkentik az egyenlőtlenségeket és javítják az emberek életkörülményeit. A ’hitelek’ ténylegesen kamatmentes kölcsönök 10 éves türelmi idővel és 35-40 éves futamidővel. Az IDA segítségnyújtását főleg 40 gazdag tagállam hozzájárulásaiból finanszírozzák. 2009-ben az IDA kötelezettségei közel 15 milliárd dollárra emelkedtek fejlesztési tevékenységek számára a 79 legkevésbé fejlett országban. A 2010. januári haiti földrengést követően az újjáépítési erőfeszítések részeként mintegy 210 000 gyermek kapott napi élelmet az IDÁ-n keresztül. Alapszabálya értelmében a Bank csak kormányoknak kölcsönözhet, azonban szorosan együttműködik a helyi közösségekkel, nem kormányzati szervezetekkel (NGO-kal) és a magánvállalkozásokkal. Projektjeinek a célja a népesség legszegényebb rétegeinek a segítése. A sikeres fejlődés megköveteli, hogy a kormányok és a közösségek a fejlesztési projekteket "birtokolják". A bank arra ösztönzi a kormányokat, hogy szorosan működjenek együtt az NGO-kal és a civil társadalommal azon emberek részvételének fokozásában, akiket a bank által finanszírozott projektek érintenek. A kölcsönt felvevő országokban működő NGO-k a projekteknek körülbelül a felében együttműködnek. A bank arra ösztönzi a magánszektort, hogy támogassa a stabil gazdaságpolitikát, a szilárd kormányzati pénzügyeket, és a nyílt, őszinte és megbízható kormányzást. Számos területet támogat, amelyeket a magánszektor fejlesztései gyorsan megrohamoznak – pénzügy, energia, távközlés, információs technológia, olaj és gáz, valamint az ipar. Mivel a bank alapszabálya tiltja a magánszektornak történő közvetlen kölcsönzést, a bank társvállalata – a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) – kifejezetten azért létezik, hogy elősegítse a magánszektor befektetéseit a nagy kockázatú szektorok és országok támogatása révén. A bank másik társvállalata – a Nemzetközi Beruházás-védelmi
128
Ügynökség (MIGA) – politikai kockázati biztosítást (garanciát) nyújt azoknak, akik befektetnek vagy kölcsönt adnak fejlődő országoknak. A bank sokkal többet tesz, mint csak a pénzkölcsönzés. Rutinszerűen technikai segítséget is nyújt az általa finanszírozott projektekhez. Ez olyan ügyekben jelenthet tanácsadást, mint az ország költségvetésének teljes nagysága, és hová kell a pénzt kihelyezni, vagy hogyan kell egy falu egészségügyi rendelőintézetét felállítani, vagy milyen eszközök szükségesek az útépítéshez. A bank minden évben finanszíroz néhány projektet, amelyek kizárólag szakértői tanácsadást és képzést nyújtanak. Emellett a kölcsönt felvevő országokból arra képez embereket, hogy hogyan hozzanak létre és hajtsanak végre fejlesztési programokat. Az elmúlt évtizedben az IDA több mint 3 millió tanárt képzett ki, és több mint 105 millió gyermeknek biztosított új vagy felújított tantermet. A fenntartható fejlődés területén az IBRD olyan projekteket támogat, mint az újraerdősítés, a szennyezés ellenőrzése és földhasználat; víz, köztisztaság és mezőgazdaság; és a természeti erőforrások megőrzése. A Globális Környezeti Eszköz (GEF - Global Environment Facility ) fő finanszírozója, amely a legnagyobb finanszírozója olyan projekteknek, amelyek javítják a globális környezetet. Az IBRD és az IDA támogatja a súlyosan eladósodott szegény országok (HIPC – Heavily Indebted Poor Countries) kezdeményezést, amelynek az a célja, hogy csökkentse a világ legszegényebb, legsúlyosabban eladósodott országainak a külső adósságát. A 2009-es költségvetési évben 76 millió dollár fejlesztési hitelt és 10 millió dollár költséget írtak le adósságkönnyítésként az IDA adósságszolgálatának részleges elengedése keretében, amint az esedékessé vált. 2005 júliusában a ’nyolcak csoportjának’ (fejlett országok) vezetői azt javasolták, hogy 100 százalékban írják le a világ néhány legszegényebb – főleg afrikai és latin-amerikai országának a tartozását az IDÁ-nak az IMF-nek és az Afrikai Fejlesztési Alapnak. Az adósságkönnyítés a multilaterális adósságkönnyítési kezdeményezés (MDRI – Multilateral Debt Relief Initiative) keretében elérte az 1,1 milliárd dollár fejlesztési hitel leírását a 2010-es költségvetési évben, amint négy ország elérte a HIPC beteljesülési pontjait (megfelelt a HIPC kritériumainak). 2010 júniusáig összesen 34,5 milliárd dollár fejlesztési hitelt írtak le az MDRI keretében. Kölcsönzés a stabilitás érdekében Számos ország fordul a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF – www.imf.org), az ENSZ egyik szakosított intézményéhez, amikor belső vagy külső tényezők súlyosan aláássák a fizetési mérlegük helyzetét, pénzügyi stabilitásukat vagy az adósságszolgálati kötelezettségük teljesítéséhez szükséges kapacitásukat. Az IMF tanácsot ad vagy szakpolitikai javaslatokat tesz e problémák megoldására, és gyakran pénzügyi forrásokat bocsát a tagállamok rendelkezésére gazdasági reformprogramok támogatására A fizetési mérleghiánnyal küszködő tagállamok általában igénybe veszik az IMF pénzügyi forrásait oly módon, hogy tartalékeszközöket vásárolnak – más tagállamok fizetőeszközének vagy a különleges lehívási jogok (SDR – Special Drawing Rights) formájában - a saját fizetőeszközükkel megegyező mennyiségben. Az IMF költségekkel terheli ezeket a kölcsönöket, és megköveteli, hogy a tagállamok visszavásárolják saját fizetőeszközüket az IMF-től egy meghatározott időn belül. 2010-ben az IMF felemelte az alacsonyjövedelmű országok (LICs – low-income countries) támogatását, tükrözvén a gazdasági viszonyok változó természetét azokban az országokban, és fokozott sebezhetőségüket a globális gazdasági válság hatásai miatt. Több mint kétszeresére, 17 milliárd dollárra emelte a LIC országok rendelkezésére álló erőforrásokat 2014-ben. Egy tágabb értelemben vett reform részeként az IMF pénzügyi támogatása rugalmasabb és jobban igazodik a LIC országok szükségleteihez. Az IMF létrehozta a szegénységcsökkentési és növekedési letéti alapot (Poverty Reduction and Growth Trust), amely három új engedményes hitel ablakkal – kiterjesztett, készenléti és gyors hitelkeret – 2010 januárjában lépett hatályba. Az IMF főbb finanszírozási lehetőségi:
129
Készenléti megállapodások (Stand-By Arrangements) átmeneti, rövidtávú vagy ciklikus természetű hiány esetén középtávú fizetési mérleg támogatást nyújt, amelyet a kifizetés után 3¼-5 éven belül kell visszafizetni; Rugalmas hitelkeret (FCL – Flexible Credit Line) egy rugalmas eszköz hitelrészletekben valamennyi potenciális vagy tényleges fizetési mérleg szükségletek kezelésére, a kifizetés után 3¼-5 éven belül kell visszafizetni; Elővigyázatossági hitelkeret (PCL – Precautionary Credit Line) válságmegelőzésre célzott hitelkeret, olyan országok szükségleteire tervezték, amelyeknek szilárd gazdasági alapjaik és intézményes szakpolitikai keretrendszereik vannak, mégis bizonyos fokig sebezhetőek, amely meggátolja, hogy az FCL-t igénybe vegyék. A PCL-eket a kifizetés után 3¼-5 éven belül kell visszafizetni; Kiterjesztett hitel megállapodás (EFF – Extended Fund Facility) hosszú távú jellegű vagy makrogazdasági és strukturális problémákból eredő fizetési-mérleg nehézségek esetén hosszú távú segítséget nyújt. Az EFF-et a kifizetés után 4½-10 éven belül kell visszafizetni; Kiterjesztett hitelek (ECF – Extended Credit Facility) új engedményes hitel, hosszú távú segítségnyújtás olyan LIC országok számára, amelyeknek strukturális természetű, mélyen gyökerező fizetési-mérleg nehézségeik vannak, cél a fenntartható szegénységcsökkentés. A finanszírozásra jogosult tagállamok kvótájuk 100 százalékáig (a felhalmozott 300 százalékáig) vehetnek fel kölcsönt hároméves elrendezés szerint. A finanszírozás kamatlába nulla, a visszafizetések a kifizetés után 5½ évvel kezdődnek és 10 évvel fejeződnek be; Készenléti hitelek (SCF – Standby Credit Facility), egy új engedményes hitel, amely rugalmas támogatást nyújt a LIC országoknak, amelyek – a hazai vagy külső megrázkódtatások vagy szakpolitikai csúszások által okozott - rövidtávú finanszírozási és kiigazítási szükségleteik vannak. A finanszírozás kamatlába nulla, a visszafizetések a kifizetés után 4 évvel kezdődnek és 8 évvel fejeződnek be; Gyors hitelek (RCF – Rapid Credit Facility) egy új engedményes hitel, amely gyors pénzügyi támogatást nyújt korlátozott feltételességgel, egyszeri előleg kifizetés olyan LIC országoknak, amelyek olyan megrázkódtatásokból eredő, sürgős fizetési-mérleg szükségletekkel állnak szemben, mint a természeti katasztrófák, nyersanyagárak változása vagy válságok a szomszédos országokban. Az RCF egymás utáni lehívásokat ajánl konfliktus utáni vagy más törékeny helyzetben lévő országoknak. A finanszírozás kamatlába nulla, a visszafizetések a kifizetés után 5½ évvel kezdődnek és 10 évvel fejeződnek be; Gyorssegély (emergency assistance) segítség természeti katasztrófával vagy konfliktus utáni helyzettel – mint például a polgárháború, politikai zűrzavar vagy nemzetközi fegyveres konfliktus utóhatásaival – kapcsolatos fizetési-mérleg nehézségek esetén. A gyors kölcsönök az alap átváltási rátától függnek (néhány ország részére a kamattámogatás - a rendelkezésre álló erőforrások függvényében – rendelkezésre áll), és a kifizetés után 3¼-5 éven belül kell visszafizetni. A súlyosan eladósodott szegény országoknak, amelyek szilárd szakpolitikákat követnek, adósságkönnyítés nyújtása érdekében az IMF és a Világbank közösen nyújtanak kivételes segítséget - a súlyosan eladósodott szegény országok (HIPC) kezdeményezés keretében – az arra jogosult országoknak, hogy külső adósságaik terheit fenntartható szintre csökkentsék. Most már ők is csatlakoztak a multilaterális adósságkönnyítési kezdeményezéshez, amelyet a HIPC kezdeményezés kiegészítéseként fejlesztettek ki. Felügyelet az a folyamat, amely szerint az IMF értékeli tagjai átváltási árfolyamait, mindenegyes tag általános gazdasági helyzete és politikája összehasonlító elemzésén keresztül. Az IMF felügyeletet gyakorol az egyes országokkal évente folytatott konzultációk során; multilaterális felügyelet kétszer egy évben; regionális felügyelet regionális csoportosulásokkal folytatott megbeszélések révén; elővigyázatossági megoldások, erősített
130
felügyelet, és program ellenőrzés, amelyek a tagállamnak szigorú IMF ellenőrzést jelentenek az IMF erőforrások felhasználásának elmaradása esetén. Az IMF technikai segítséget nyújt tagjainak számos átfogó területen: a pénzügyi és monetáris politika tervezése és megvalósítása; intézmény-építés; és statisztikai adatok gyűjtése és pontosítása. Az IMF a tagországok hivatalos személyiségeinek képzést is nyújt a főbb oktatási helyszíneken: az IMF központban Washington D.C.-ben, és a regionális központokban Abu Dhabiban (Egyesült Arab Emirátusok), Brazilvárosban, Dalianban (Kína), Pune-ban (India), Szingapúrban, Tuniszban és Bécsben. Befektetés és fejlődés A külföldi közvetlen befektetések (FDI – foreign direct investment) drámai növekedése következtében, a fejlődő országok fokozottan megnyitották gazdaságukat az ilyen befektetések előtt. Ugyanakkor ők is többet fektetnek be más fejlődő országokban. Az ENSZ-rendszer különféle részei - mint például az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), a UNDP és az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO) - felügyelik és értékelik a fejlesztéseket, segítik a fejlődő országok kormányait abban, hogy vonzóvá tegyék a befektetést. A Világbank két leányvállalata – a Nemzetközi Pénzügyi Társaság és a Nemzetközi Beruházás-védelmi Ügynökség – segíti a befektetések előmozdítását a fejlődő országokban. A Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) tanácsadással segíti a kormányokat olyan feltételek megteremtésében, amelyek ösztönzik mind a hazai, mind a külföldi magán megtakarítások és befektetések áramlását. Mobilizálja a magánbefektetést a fejlődő világban azáltal, hogy demonstrálja: jövedelmező ott befektetni. Az IFC rekordösszeget, 18 milliárd dollárt fektetett be a 2010-es költségvetési évben 528 projektbe, 103 országban. A 2010-es költségvetési évig az IFC több mint 75 millió dollárnyi kötelezettséget vállalt saját alapjaiból, és több mint 30 milliárd dollárt juttatott konzorciumokon keresztül több mint 4 000 vállalat számára 142 országban, 1956-os alapítása óta. A Nemzetközi Beruházás-védelmi Ügynökséget (MIGA) a világbank befektetés biztosítási leányvállalata. Célja a fejlődő tagországokba történő produktív célokat szolgáló magánbefektetések áramlásának a megkönnyítése, a befektetőknek felajánlott hosszú távú politikai kockázati biztosítás révén – vagyis biztosítás a kisajátítás, a pénzátutalás, a háború és a polgári zavargások kockázata ellen – továbbá tanácsadó szolgáltatások révén. A MIGA promóciós programokat végez, információt terjeszt befektetési lehetőségekről, és technikai segítséget nyújt ahhoz, hogy javítsák a nemzeti befektetés-támogatási kapacitásokat. A 2010-es költségvetési évben a MIGA 1,5 milliárd dollár befektetési garanciát (biztosítás) adott ki 19 projektre fejlődő országokban. Alapítása, 1988 óta a MIGA 980 garanciát adott ki projektekre több mint 100 országban, ami 22,4 milliárd dollárt tett ki. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) segíti a fejlődő és a gazdasági átalakulás alatt lévő országokat, hogy előmozdítsák a külföldi közvetlen befektetést és javítsák befektetési légkörüket. Segíti a kormányokat, hogy megértsék az FDI szakpolitikai vonatkozásait, és ennek megfelelően alakítsák és valósítsák meg politikájukat. Az UNCTAD támogatja a kapcsolatok megértését a befektetés, a kereskedelem, a vállalkozásfejlesztés és a technológiai kapacitásépítés között, és kutatja a globális FDI trendeket. Ezeket az évente megjelenő Befektetési világjelentésben (World Investment Report), a Befektetés-politikai értékelésekben (Investment Policy Reviews), a Nemzetközi Befektetési Címtárban (World Investment Directory) és más tanulmányokban teszi közzé.
131
Kereskedelem és fejlődés Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD – www.unctad.org) a feladata annak biztosítása, hogy valamennyi ország integrálódjon a globális kereskedelembe. Az ENSZ fejlődéssel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó gyújtópontja olyan területeken, mint a kereskedelem, pénzügy, technológia, befektetés és fenntartható Külföldi közvetlen befektetés és fejlődés A külföldi közvetlen befektetés és fejlődés (FDI) továbbra is a világgazdaság hajóereje, és a befektetések áramlásának bővülése aláhúzza a transznacionális vállalatok (TICs – transnational corporations) központi szerepét mind az iparilag fejlett, mind a fejlődő országokban. Az UNCTAD 2010. évi Befektetési világjelentése szerint: Az FDI beáramlása 2008-ról 2009-re 37 százalékkal csökkent 1,1 billió dollárra, azonban 2010 első felében egy szerény fellendülést mutatott. A globális beáramlás 2010-ben várhatóan eléri az 1,2 billió dollárt, 2011-ben a 1,3-1,5 billió dollárt és 2012-ben az 1,6-2 billió dollárt. A fejlődő és a gazdasági átalakulás alatt lévő országok – amelyek az FDI fellendülésének a vezetői voltak – a globális FDI beáramlásnak a feléhez jutottak, és a globális kiáramlásnak az egynegyedét ők fektették be, továbbá 2010-ben is az FDI kedvező célpontjai maradtak. A TNC-k jelentős széndioxid kibocsátók és alacsony széndioxid befektetők, ők a problémája és egyben a megoldása az éghajlatváltozásnak. Alacsony széndioxid kibocsátású FDI projektek negyven százaléka – értékben - a fejlődő országokban volt 2003-2009 folyamán, és megvan a lehetősége annak, hogy több ’zöld’ FDI áramoljon a fejlődő országokba. A becslések szerint az alacsony széndioxid kibocsátású FDI jelentős szintet ért el, 90 milliárd dollárnyi áramlás 2009-ben. Nagy múltú TNC-k voltak a főbb befektetők, azonban új játékosok bukkantak fel délről és más iparágakból is. A fejlődő és a gazdasági átalakulás alatt lévő országok voltak a gazdái a külföldi leányvállalatok munkaereje többségének, és a 82 000 TNC 28 százalékát tették ki 2008-ban világszerte. A TNC-k külföldi foglalkoztatása 2009-ben 80 millió munkásra nőtt. Kettősség kezdett kialakulni a befektetés-politikai trendekben. Egyrészt további befektetésliberalizálás ás támogatás felé történő elmozdulás jellemezte, másrészt befektetés szabályozás közérdekű ellenkezések miatt.
fejlődés. Az UNCTAD azon munkálkodik, hogy maximálja a fejlődő országok kereskedelmi, befektetési és fejlődési lehetőségeit, és segítse őket abban, hogy a globalizációból eredő kihívásokkal szembenézzenek, továbbá a világgazdaságba egyenlő alapon integrálódjanak. Az UNCTAD a következő eszközöket használja e célok érdekében: kutatás, politikaelemzés, kormányközi tárgyalások, technikai együttműködés, továbbá a civil társadalommal és az üzleti szférával való együttműködés. Konkrétan az UNCTAD: vizsgálja a globális gazdaság trendjeit és értékeli hatásukat a fejlődésre; segíti a fejlődő országokat, különösen a legkevésbé fejletteket, hogy részesei legyenek a nemzetközi kereskedelmi rendszernek, és aktívan vegyenek részt a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokban; vizsgálja az FDI áramlásának globális trendjeit, hatásukat a kereskedelemre, technológiára és fejlődésre; segíti a fejlődő országokat abban, hogy vonzzák a befektetést; segíti a fejlődő országokat a vállalatok és a vállalkozói szellem létrehozásában; segíti a fejlődő országokat és a gazdasági átalakulás alatt lévő országokat a kereskedelem-támogató szolgálataik hatékonyságának növelésében.
132
Az UNCTAD azon dolgozik, hogy segítsen rávilágítani tisztázni a kereskedelemfejlesztés összefüggéséire vonatkozó trendekre és formálja az azzal kapcsolatos gondolkodást és a szakpolitikákat a globalizációval összefüggésben. Lehetővé teszi, hogy a fejlődő országok hatékonyan részt vegyenek a termékek, szolgáltatások és árucikkek nemzetközi kereskedelmében. Az egyik fő szerzője volt a fejlődő országok különleges és megkülönböztető kezelése eszméjének, és fő szereplője annak, hogy ezt beleépítsék az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezménybe és a Kereskedelmi Világszervezetbe. Az UNCTAD a kereskedelmi logisztika gyújtópontja az ENSZ-rendszerben. Azáltal, hogy intézményi, jogi és operatív megoldásokkal segíti a tranzakciós költségek csökkentését és növeli a szállítási összekapcsolhatóságot, javítja a fejlődő országok elérését a világpiacokra. Az UNCTAD támogatja a vállalkozásfejlesztést, különösen a kis- és középméretű vállalkozásokat rendszeres kormányközi megbeszéléseken és technikai együttműködésén keresztül Az UNCTAD technikai együttműködési tevékenysége megközelítőleg 300 projektet foglal magában közel 100 országban, Ezek közé a tevékenységek közé tartozik: A vámadatok automatikus rendszere (www.asycuda.org) - a legújabb technológia felhasználásával - segíti a kormányokat, hogy modernizálják a vámeljárásokat és a vámigazgatást. A 2010-ben 89 ország által használt rendszer gyorsan válik nemzetközileg elfogadott vámautomatizálási szabvánnyá. Egyben a gazdasági kormányzás javításának eszköze is; Az EMPRETECH program (www.unctadxi.org/templateStartpage_7428.aspx) a kis– és középvállalati fejlesztést segíti. Ez az információs hálózat a vállalkozóknak lehetővé teszi üzleti adatbázisok elérését. A Nemzetközi Kereskedelmi Központ UNCTAD/WTO (ITC) (www.intracen.org) az ENSZrendszerben a fejlődő országokkal való, kereskedelem-támogató technikai együttműködés gyújtópontja. Együttdolgozik a fejlődő országokkal és a gazdasági átalakulásban lévő
133
országokkal a kereskedelmet előmozdító programok felállításában, exportjuk bővítése és import műveleteik javítása érdekében. Az ITC - programjai integráns részeként - sikeres volt a MFC-k kezelésében. Az MFC-k alapvető referenciaértékekként szolgálnak az ITC erőfeszítéseiben a szegénység csökkentése, a vállalkozások versenyképességének fokozása érdekében a szegény közösségekben, ezáltal elősegítve integrációjukat a globális értékláncba. Az ITC-nek hat területen vannak programjai: termék- és piacfejlesztés kereskedelemtámogató szolgáltatások fejlesztése kereskedelmi információ emberi erőforrás fejlesztés nemzetközi beszerzés és ellátás irányítás valamint a kereskedelem-támogató programtervezés és a szükségletek megállapítása. A kereskedelem támogatására vonatkozó technikai együttműködési projektek megvalósítása során az ITC szakemberei szoros kapcsolatban dolgoznak a helyi kereskedelmi hivatalnokokkal. A nemzeti projektek gyakran egy széleskörű szolgáltatási csomag formáját öltik az ország exportjának növelése és import műveletei javítása érdekében.
Az méltányos kereskedelem előmozdítása a befogadó fejlesztésért Az UNCTAD égisze alatt folytatott kormányközi tárgyalások, a kutatás és technikai segítségnyújtás a következő eredményeket hozta: Megállapodás az általános kedvezmény rendszeréről, amelyet az UNCTAD fogadott el 1968ban, ami által a fejlett gazdaságok a fejlődő országokból jövő exportnak jobb piaci elérhetést engedélyeznek Megállapodás a kereskedelmi kedvezmények globális rendszeréről a fejlődő országok között, amely 1989-ben lépett hatályba, vámtarifa vagy tarifamentes kedvezményeket engedélyez tagjai között Nemzetközi áru-megállapodások, amelyek célja, hogy stabilizálja a fejlődő országok számára létfontosságú export termékek árát, beleértve a kakaót, a kávét, a cukrot, a természetes gumit, a jutát és jutatermékeket, a trópusi faárut, az ónt, az olívaolajt és a búzát Általános Árualap, egy kormányközi pénzügyi intézmény, amely támogatja azokat a fejlődő országokat, amelyek árufüggőek, hogy javítsák és változatossá tegyék az árutermelést és árukereskedelmet; A Közgyűlés 1980-ban fogadta el az egyetlen egyetemesen alkalmazható önkéntes jogszabályt a versenyről – az ENSZ multilaterálisan elfogadott méltányos elvek és szabályok sorozata a korlátozó üzleti gyakorlat ellenőrzéséről; A kelet-afrikai organikus szabvány (élelmiszerek minősítése – a szerk.) létrehozása 2007-ben, amely a második regionális organikus szabvány a világon azután, hogy az Európai Unió kifejlesztett egyet; A kereskedelem-elemzési és információs rendszer egy nemzetközi adatbázis a kereskedelemi, vámtarifákról és tarifamentességről szóló intézkedésekről, amelyek a nemzetközi integrált kereskedelmi megoldáson (WITS) érhetők el, honlap (http://wits.worldbank.org/wits).
Mezőgazdaság-fejlesztés Az emberek többsége a Földön változatlanul vidéki területeken él, megélhetésük – közvetlenül vagy közvetve – főleg a mezőgazdaságból ered. Az elmúlt évtizedekben a vidéki szegénység bővült és elmélyült, és az iparosodás felé való rohanásban a mezőgazdasági szektorban elégtelen volt a befektetés. Az ENSZ különféle módokon foglalkozott ezzel az egyenlőtlenséggel.
134
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO – www.fao.org) a mezőgazdaság, az erdészet, a halászat és a vidékfejlesztés vezető intézménye. Technikai segélyprojektek széles körével nyújt gyakorlati segítséget a fejlődő országoknak. Meghatározott elsőbbsége van a vidékfejlesztés és a fenntartható mezőgazdaság ösztönzésének, amely egy hosszú távú stratégia az élelmiszertermelés és az élelmiszerbiztonság fokozása érdekében a természeti erőforrások megőrzése és menedzselése mellett. A FAO integrált megközelítésre ösztönöz, figyelembe véve a környezeti, szociális és gazdasági vonatkozásokat a fejlesztési projektek kialakításánál. Bizonyos területeken például a termények egy bizonyos kombinációja javíthatja a mezőgazdasági termelékenységet, a helyi falusi lakosoknak tűzifaforrást jelenthet, javíthatja a talaj termékenységét és csökkentheti az erózió hatását. A FAO bármely időpontban több mint 1 000 területi projektet működtet világszerte az integrált termőföldmenedzsment projektektől és a katasztrófa-elhárítástól kezdve a kormányoknak nyújtandó szakpolitikai és tervezési tanácsadásig olyan szerteágazó területeken, mint az erdészet és marketing stratégiák. A FAO rendszerint háromféle szerep egyikét választja: saját programját valósítja meg más ügynökségek és adományozók részéről hajt végre egy programot vagy nemzeti projektekhez tanácsot vagy menedzsment segítséget nyújt. A FAO Befektetési Központja segíti a fejlődő és a gazdasági átalakulásban lévő országokat a mezőgazdaság- és területfejlesztési befektetési műveletek kialakításában a nemzetközi finanszírozási intézményekkel (IFIs – international financing institutions) partnerségben. A központ mindenegyes évben több mint 700 területi missziót teljesít világszerte. 1964 óta a központ az IFI partnereivel együtt több mint 89 milliárd dollárnyi mezőgazdaság- és területfejlesztési befektetést segített elő. Ebből az összegből az IFI-k több min 53 milliárd dollárt finanszíroztak. A FAO-nak aktív szerepe van a termőföld és vízügyi fejlesztésben; a növénytermesztésben és állattenyésztésben; erdészetben; halászatban; gazdasági, szociális és élelmiszer biztonságpolitikában; befektetésben; táplálkozásban; élelmiszerszabványokban és élelmiszerbiztonságban; valamint a termékekben és a kereskedelemben. Például: 2010-ben a FAO és a Haiti Mezőgazdasági Minisztérium mezőgazdasági segélyt nyújtott 72 000 farmercsaládnak a földrengés sújtotta és vidéki területeken, időben a létfontosságú tavaszi ültetési szezonra, amely Haiti mezőgazdasági termelésének a 60 százalékát teszi ki. A segítségnyújtás 360 000 embernek tette lehetővé, hogy saját, helyileg termelt élelmiszert állítson elő és fogyasszon, a többlet eladásával viszont egészségügyi és oktatási kiadásait fedezte. A kenyai kormány 10 éves programjának, a „Njaa Marufuku Kenya”-nak – amelyet a FAO segített kialakítani – az a célja, hogy növelje a rendelkezésre álló élelmiszer mennyiségét, és csökkentse a krónikus éhínséget. Kezdetben a közösségi kapacitásfejlesztésre, az iskolai étkeztetési programokra és a munkáért élelmet akciókra összpontosít, elősegítve a természeti erőforrások megőrzését. 89,3 millió dollárnyi segélyt osztottak szét 2 539 közösségi csoportnak, amelyekhez 77 140 kis mezőgazdasági termelő tartozott 2005 júniusa és 2010 decembere között. Emellett 854 közösségi csoport vezetőjét képezték ki, és a kedvezményezett csoportokhoz rendelték a technikai kapacitásuk kiépítése érdekében. Az 1976-os létrehozása óta a FAO technikai együttműködési programja (TCP – Technical Cooperation Programme) mintegy 8 800 projektet finanszírozott több mint 1,1 milliárd dollár értékben. Az Edouard Saouma díjat is kezeli, amely a nemzeti és regionális intézményeket tünteti ki a TCP által finanszírozott projekt különösen hatékony megvalósításáért. A Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD – www.ifad.org) finanszírozza a mezőgazdasági fejlesztési programokat és projekteket, amelyek lehetővé teszik, hogy a vidéki emberek úrrá legyenek a szegénységen. Az IFAD kölcsönöket és segélyeket nyújt 135
olyan programok és projektek számára, amelyek támogatják a szegény vidéki emberek gazdasági előrehaladását és élelmiszerbiztonságát. Az IFAD által támogatott kezdeményezések lehetővé teszik, hogy ezek az emberek hozzáférjenek a földhöz, a vízhez, a pénzügyi erőforrásokhoz, valamint a mezőgazdasági technológiákhoz és szolgáltatásokhoz, amelyekre szükségük van, hogy hatékonyan gazdálkodjanak, továbbá a piacokhoz és a vállalkozási lehetőségekhez hozzáférjenek, amelyek segíthetik jövedelmük növelését. Azért is tevékenykedik, hogy fejlessze a szegény vidéki emberek tudását, készségeit és szervezeteit. Az IFAD által támogatott programok és projektek haszonélvezői a világ legszegényebb emberei: kis farmerek, földnélküli munkások, nomád pásztorok, kisüzemi halászközösségek, bennszülöttek és – valamennyi csoportban – a szegény vidéki asszonyok. Az IFAD erőforrásainak zöme nagyon kedvezményes feltételek mellett áll a szegény országok rendelkezésére, 40 év alatt kell visszafizetni, beleértve 10 év türelmi időt, és évi 0,75 százalék kezelési költséget. Az alap különösen elkötelezett a millenniumi fejlesztési célok elérése mellett, hogy az éhezők és mélyszegénységben élő emberek arányát felére csökkentsék 2015-re. Műveleteinek 1978-as megkezdése óta az IFAD 11,5 milliárd dollárt fektetett be 838 programba és projektbe, eljutva mintegy 350 millió szegény vidéki emberhez több mint 100 országban és területen. Kormányok és más finanszírozó források a fogadó országokban, beleértve a projektek résztvevőit, 10,1 milliárd dollárral járultak hozzá, míg a multilaterális, a bilaterális és más adományozók további 8,2 milliárd dollárt juttattak társfinanszírozásban. Ez mintegy 29,8 milliárd összbefektetést képvisel, és azt jelenti, hogy mindenegyes befektetett IFAD dollárhoz az alap képes volt közel kétdollárnyi további erőforrást mobilizálni. Az IFAD 2010 decemberében adta ki a vidéki szegénységről szóló 2011-es jelentését (Rural Poverty Report, 2011), amely a vidéki szegénység átfogó megjelenítése globális következményeivel és megszüntetésének lehetőségeivel. Iparfejlesztés Az ipar globalizációja példanélküli ipari kihívásokat és lehetőségeket teremtett a fejlődő és a gazdasági átalakulásban lévő országok számára. Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO – www.unido.org) az a szakosított intézmény, amely segíti ezeket az országokat a fenntartható ipari fejlődés folytatására az új globális környezetben. Az UNIDO-nak fokozott szerepe van a globális fejlesztési napirendben, tevékenységét a szegénység csökkentésére és a befogadó globalizációra és a környezeti fenntarthatóságra összpontosítva. Szolgáltatásai két alapfunkcióra épülnek: globális fórumként állítja elő és terjeszti az iparral kapcsolatos ismereteket; technikai együttműködő ügynökségként technikai támogatást nyújt és projekteket valósít meg. Az UNIDO technikai együttműködési programjai a következő három tematikus prioritásra összpontosítanak, amelyek közvetlenül reagálnak a globális fejlesztési prioritásokra: Szegénység csökkentése produktív tevékenységeken keresztül – számos szolgáltatás nyújtásával: az iparpolitikai tanácsadástól kezdve a vállalkozásfejlesztésig és a kis és középvállalatok fejlesztéséig, a technológia terjesztésétől a fenntartható termelésig és a mezőgazdasági energia produktív felhasználásáig; Kereskedelmi kapacitásépítés – kereskedelemmel kapcsolatos fejlesztési szolgáltatások és tanácsadás, valamint integrált technikai segítségnyújtás olyan területeken, mint a versenyképesség, kereskedelempolitika, ipari modernizáció és felemelkedés, és a kereskedelmi szabványoknak, a tesztelési módszereknek és a mértékismeretnek való megfelelés; Környezet és energia – az ipari fogyasztás és termelés fenntartható sémáinak a támogatása, és az ügyfelek segítése a multilaterális környezeti megállapodások megvalósításában, továbbá gazdasági és környezeti céljaik egyidejű elérésében. Az UNIDO a kormányokat, az üzleti szövetségeket és az ipari magánszektort szolgáltatásokkal segíti, amelyek alapfunkcióit és tematikus prioritásait cselekvésre fordítják
136
le. Az UNIDO 13 befektetés és technológia támogatási hivatala - amelyeket azok az országok finanszíroznak, amelyekben székhelyük van - támogatják az üzleti kapcsolatokat az iparilag fejlett országok, valamint a fejlődő és gazdasági átalakulásban lévő országok között. Munkaerő A fejlődésnek mind a gazdasági, mind a szociális vonatkozásaival foglalkozó Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO – www.ilo.org) azon kevés szakosított intézmények egyike, amely időben megelőzi az ENSZ-et, mivel 1919-ben alakult meg. Felelős a nemzetközi munkaügyi szabványok kidolgozásáért és felügyeletéért, az egyetlen háromoldalú (tripartit) ENSZ-ügynökség, amely összehozza a kormányok, a munkáltatók és a dolgozók képviselőit, a szakpolitikák és programok kialakítása érdekében, előmozdítva a tisztességes munkát mindenki számára. Az ILO fő céljai a munkahelyi jogok előmozdítása, a tisztességes foglalkoztatási lehetőségek ösztönzése, a szociális védelem fokozása és a munkaügyi kérdések dialógusának erősítése. Az ILO gondoskodott a munkaügyi szabványok és irányelvek keretrendszeréről, amelyeket gyakorlatilag valamennyi ország nemzeti törvénykezése elfogadott. Az ILO-t az az elv vezérli, hogy a társadalmi stabilitás és integráció csak akkor tartható fenn, ha azok társadalmi igazságosságon alapulnak, különösen a foglalkoztatottsághoz való jog tisztességes ellentételezéssel, egészséges munkahelyen. Az évtizedek során az ILO olyan védjegyek létrehozását segítette, mint a nyolcórás munkaidő, az anyaság védelme, gyermekmunkára vonatkozó törvények, és egy sorozat irányelv, amelyek a munkahely biztonságát és békés munkaügyi kapcsolatokat támogatnak. Az ILO kifejezetten az alábbiakkal foglalkozik: nemzetközi munkaügyi politika és programok kialakítása az alapvető emberi jogok támogatása, a munka- és életkörülmények javítása és a foglakoztatási lehetőségek fokozása érdekében; nemzetközi munkaügyi szabványok kidolgozása, amelyek iránymutatásul szolgálnak a nemzeti hatóságoknak a szilárd munkaügyi politika gyakorlatba való átültetésekor; a haszonélvezőkkel partnerségben kialakított és végrehajtott széleskörű technikai együttműködési programok az országok segítésére a munkaügyi politika hatékonnyá tétele érdekében; képzési, oktatási, kutatási és információs tevékenységek ezen erőfeszítések előmozdítása érdekében. Az ILO fő célja a tisztességes munkaalkalmak támogatása mindenki számára. A szervezetnek négy stratégiai célja van, amelyek ezt a fő célt követik: a szabványok, az alapvető elvek és a munkahelyi jogok előmozdítása és teljesülése; nagyobb lehetőségek teremtése a nők és férfiak számára a tisztességes foglalkoztatás és jövedelem biztosítása érdekében; a szociális védelem mindenki számára történő kiterjesztésénak és hatékonyságának fokozása; a dialógus erősítése a kormányok, a munkaerő és az üzlet között. E célok megvalósítása érdekében az ILO olyan területekre összpontosít, mint a gyermekmunka fokozatos megszüntetése, munkahelyi biztonság és egészség; társadalmigazdasági biztonság; kis és középvállalatok támogatása; készségek, ismeretek és foglalkoztathatóság fejlesztése; a megkülönböztetés kiküszöbölése és a nemek közötti egyenlőség; az ILO alapvető munkahelyi elvekről és jogokról szóló nyilatkozatának (ILO Declaration on Fundamental Principles and Rights at Work) a támogatása, amelyet a nemzetközi munkaügyi konferencia fogadott el 1998-ban. Az ILO technikai együttműködési tevékenysége a demokratizálás, a szegénység csökkentésének támogatására koncentrál a foglalkoztatás megteremtésén és a dolgozók védelmén keresztül. Az országokat abban segíti, hogy fejlesszék törvénykezésüket, és
137
gyakorlati lépéseket tegyenek az ILO szabványok hatályba lépésére – például foglalkozásegészségügyi és biztonsági részlegek, társadalombiztosítási rendszerek és a dolgozók oktatási programjainak a kifejlesztése. A projekteket a fogadó országok, az adományozók és az ILO – amely területi és regionális irodák hálózatát tartja fenn világszerte - közötti szoros együttműködésben valósítják meg. Az ILO-nak több mint 1 000 technikai együttműködési programja van több mint 80 országban. Az elmúlt évtizedben évente átlagosan 130 millió dollárt költött technikai együttműködési projektekre. Az ILO torinói (Olaszország) Nemzetközi Képzési Központja (www.itcilo.org/en) az állami és magánvállalatok felső és középszintű menedzserei, a dolgozók és munkaadók szervezeteinek a vezetői, kormánytisztviselők és politikacsinálók részére végez képzést. Mindenegyes évben több mint 450 programot és projektet működtet mintegy 11 000 fő számára több mint 180 országból. A genfi Munkaügyi Tanulmányok Nemzetközi Intézete (www.ilo.org/public/english/bureau/inst) az ILO napirendjén lévő, felmerülő kérdések szakpolitikai kutatását és nyilvános vitáját támogatja. A rendszerező téma a kapcsolat a munkaügyi intézmények, a gazdasági növekedés és a szociális igazságosság között. Az intézet a szociálpolitika globális fóruma, nemzetközi kutatóhálózatot tart fenn, és oktatási programokat hajt végre. Nemzetközi polgári repülés A becslések szerint 2009-ben 2,3 milliárd utas repült mintegy 25 millió járaton, és 38 millió tonna teherárut szállítottak légi úton. A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO – www.icao.int) az ENSZ szakosított intézménye, amely a tagállamok és a világ légi közlekedési közössége közötti együttműködés globális fóruma. Az ICAO aktuális missziója a globális légi közlekedési rendszer erősítése, amely következetesen és egységesen működik csúcs-hatékonysággal, és optimális biztonságot, védelmet és fenntarthatóságot nyújt. Az ICAO tevékenységét a 2011-2013-as stratégiai célok vezérlik, amelyek három fő területre fókuszálnak, nevezetesen a védelemre, a biztonságra, valamint a környezetvédelemre és a légi szállítás fenntartható fejlesztésére. E célok elérése érdekében az ICAO: nemzetközi szabványokat és ajánlásokat fogad el, amelyeket a repülőgépek tervezésénél és teljesítményénél, továbbá legtöbb berendezésénél alkalmaznak; a légitársaságok pilótáinak, repülési személyzetének, légiforgalmi irányítónak, a földi és a karbantartó személyzetnek a teljesítményére vonatkozóan; és biztonsági követelményekre és nemzetközi repülőterek eljárásaira vonatkozóan. vizuális és műszeres repülési szabályokat dolgoz ki, valamint a nemzetközi navigáció által használt repülési térképeket, továbbá felelős a repülőgépek kommunikációs rendszereiért, a rádiófrekvenciákért és a biztonsági eljárásokért; arra törekszik, hogy minimalizálja a légi közlekedés hatását a környezetre a repülőgép-kibocsátás csökkentésén és a zajszint-határokon keresztül, és megkönnyíti a repülőgépek, az utasok, a személyzet, a csomagok, a teherárú és a postai küldemények mozgását a határokon át a vám, a bevándorlás, a közegészségügy és más formalitások szabványosításával. A nemzetközi polgári légi közlekedés biztonságára és védelmére változatlanul súlyos veszélyt jelentenek az olyan jogellenes beavatkozások, mint a 2001. szeptember 11-ei terrorista támadás az Egyesült Államokban. Az ICAO olyan politikát és programokat folytat, amelyek ezek megelőzését szolgálják. Az ICAO kidolgozott egy légi közlekedési biztonsági akciótervet, beleértve egy univerzális ellenőrzési programot, amely értékeli a biztonsági szabványok megvalósítását, és ahol szükséges, helyreigazító intézkedéseket javasol az ilyen támadásokra válaszul.
A 2010 őszén tartott közgyűlésén az ICAO új megállapodásokat és nyilatkozatokat fogadott el a légi szállítás kihívásairól és prioritásairól. A találkozó résztvevői megerősítették az ICAO hozzáállását a kifutópálya biztonságának kezeléséhez, és egy történelmi
138
határozatot fogadtak el a repülés-kibocsátásnak az éghajlatváltozásra történő hatásának a csökkentéséről, amely a 190 tagállam tevékenységét irányítja ebben a kérdésben 2050-ig. Az ICAO teljesíti a fejlődő országoknak a légi szállítási rendszerek fejlesztésének segítésére, valamint a repülési személyzet képzésére vonatkozó kéréseit. Számos fejlődő országban segítette regionális képzési központokat létrehozását. Az ICAO segítségnyújtás kritériuma azon alapszik, hogy a polgári légi közlekedés biztonságához és hatékonyságához mire van szüksége az országnak, összhangban az ICAO szabványokkal és a javasolt gyakorlatokkal. Az ICAO szorosan együttműködik más ENSZ szakosított intézményekkel, például az IMO-val, az ITU-val és a WMO-val. A Nemzetközi Légiforgalmi Társaság, a Nemzetközi Repülőtéri Tanács, a Pilóta Társaságok Nemzetközi Szövetsége és más szervezetek is rész vesznek számos ICAO összejövetelen. Nemzetközi hajózás A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO – www.imo.org) amikor 1959-ben tartotta az első közgyűlését, kevesebb mint 40 tagállama volt. Ma 169 tagja van (168 ENSZ-tagállam és a Cook szigetek), és három társult tagja. A világ kereskedelmi-hajóflottájának több mint 98 százaléka (tonnatartalom szerint) csatlakozott az IMO által kifejlesztett kulcsfontosságú biztonsági egyezményekhez. A tengerészeti jogszabályok elfogadása az IMO leginkább ismert felelőssége. Az IMO körülbelül 40 egyezményt és jegyzőkönyvet fogadott el - amelyek többsége a nemzetközi hajózásban végbemenő változásokkal kapcsolatos – és mintegy 1 000 szabályzatot és ajánlást a tengeri biztonságra, a szennyezés megakadályozására és kapcsolódó ügyekre vonatkozóan. Az IMO-nak a céljait – a nemzetközi hajózás biztonságának javítása és a hajókról történő tengerszennyezés megakadályozása – kiegészítették a tengeri biztonsággal. A legfontosabb környezeti problémák - amelyekkel foglalkozik - a ballaszt-vízben (stabilitás céljából elhelyezett teher – a szerk.) lévő ártalmas vízi organizmusok és az üledék tengerbejutása, üvegházhatást okozó gázok kibocsátása hajókról és a hajó-újrahasznosítás. Kezdetben az IMO a hajóbiztonságra és a tengerszennyezés megakadályozására vonatkozó nemzetközi megállapodások és más törvénykezés kifejlesztésére koncentrált. Ma főleg a nemzetközi szabványok megvalósítására fokuszál, miközben folytatja a létező törvénykezés módosítását és korszerűsítését, és a szabályozási keretrendszerben lévő hézagok kitöltését. 2010 folyamán az IMO napirendjén a kulcskérdések közé tartozott a reagálás a modernkori kalózkodás veszedelmeire, kiváltképp Szomáliától távoli vizeken és az Ádeni-öbölben; foglalkozás a hajókról az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésével; és az életbiztonság megtartása a tengeren, továbbá az emberi tényező, különösen a tengerészek vannak munkájának középpontjában. A fő IMO-egyezmények a tengeri közlekedésről és a hajók által okozott tengerszennyezés megakadályozásáról világszerte hatályban vannak, idetartozik: merülés szintvonaljelzésekről szóló nemzetközi egyezmény, 1966; tengeren történő ütközések megakadályozására vonatkozó nemzetközi rendelkezések, 1972; biztonságos konténerekre vonatkozó nemzetközi egyezmény, 1972; hajók által okozott szennyezés megelőzéséről szóló nemzetközi egyezmény, 1973, a hozzá kapcsolódó 1978-as jegyzőkönyvvel módosítva; a tengeren az élet biztonságára vonatkozó nemzetközi egyezmény (SOLAS), 1974; a tengerészek képzési, képesítési és őrszolgálati szabványairól szóló nemzetközi egyezmény (STCW), 1978; tengeri keresésről és mentésről szóló nemzetközi egyezmény, 1979. Számos szabályzat – némelyeket kötelezővé tettek – foglalkozik különös kérdésekkel, mint például a veszélyes áruk szállítása és a nagysebességű vízi járművek. A nemzetközi biztonságmenedzsment szabályzat – amelyet az 1994-ben elfogadott SOLAS módosításai révén kötelezővé tettek – olyan emberekkel foglalkozik, akik hajókat működtetnek és hajóznak. Külön figyelmet fordítottak a személyzeti szabványokra, beleértve
139
az 1978-as STCW teljes felülvizsgálatát 1995-ben, amely először tette az IMO feladatává az egyezmény betartásának ellenőrzését. Az élet biztonsága a tengeren az IMO egyik kulcsfontosságú célja maradt. 1999-ben a globális tengeri vészjelző és biztonsági rendszer teljes mértékben működésbe lépett, garantálva a veszélyben lévő hajók megsegítését, gyakorlatilag bárhol a világon; még akkor is ha a személyzetnek nincs ideje rádión segítséget kérni, az üzenetet automatikusan továbbítja. Különféle IMO-egyezmények foglalkoznak a felelősség és a kártérítés kérdéseivel. A legfontosabbak közé tartozik az 1992-es jegyzőkönyv az olaj-szennyezés okozta kár polgári jogi felelősségére vonatkozó nemzetközi egyezményről (1969) és az 1992-es jegyzőkönyv az olaj-szennyezés okozta kár kárpótlására nemzetközi alap létrehozásáról szóló egyezményről (IOPC Fund, 1971), amelyek együttesen kárpótlást nyújtanak az olajszennyezés okozta kár áldozatainak. Utasok és csomagjaik tengeri szállításával kapcsolatos athéni egyezmény (1974) megállapítja a hajók utasai kártérítési korlátait. 2002-ben az IMO elfogadta a hajók és kikötői létesítmények biztonságára vonatkozó nemzetközi szabályzatot, amely megköveteli az új intézkedések betartását, amelyek célja a hajózás védelme a terrortámadások ellen. A SOLAS módosításai szerint fogadták el, a szabályzat 2004-ben vált kötelezővé. A következő évben az IMO módosításokat fogadott el a tengeri hajózás biztonsága elleni jogellenes cselekmények megakadályozásáról szóló egyezményhez (1988) és a kapcsolódó jegyzőkönyvhöz, bevezetvén egy részes állam jogát arra, hogy egy másik részes állam lobogója alatt hajózó hajóját megtámadjon, amikor a kérelmezőnek elfogadható okai vannak annak feltételezésére, hogy a hajó vagy a hajón lévő személy részt vett, részt vesz vagy részt fog venni az egyezmény szerinti támadás elkövetésében. Az IMO technikai együttműködési programjának a célja nemzetközi szabványainak és szabályzatainak a végrehajtása, kiváltképp a fejlődő országokban, és a kormányok segítése a hajózási ipar sikeres működésében. A hangsúly a képzésen van. Az IMO pártfogása alatt működik a Nemzetközi Tengerészeti Egyetem a svédországi Malmőben, a Nemzetközi Tengerjogi Intézet Máltán és a Nemzetközi Tengerészeti Akadémia az olaszországi Triesztben. Távközlés A távközlés a globális szolgáltatásnyújtásnak egyik kulcstényezőjévé vált. A banki szolgáltatások, a turizmus, a szállítás és az információs ipar mind a gyors és megbízható globális távközléstől függ. A szektort olyan nagy erejű irányzatok forradalmasítják, mint a globalizáció, a dereguláció, a szerkezetátalakítás, értékkel növelt hálózati szolgáltatások, intelligens hálózatok és regionális megállapodások. Ezek a fejlemények átalakították a távközlést, a korábbi közüzemből olyan lett, amelynek erős kapcsolata van az üzlettel és kereskedelemmel. A globális távközlési piac várhatóan mintegy 3 billió dollárra emelkedik 2010-ben. A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU - www.itu.int) a világ legrégebbi kormányközi szervezete, amelyet 1865-ben alapítottak. Az ITU küldetése, hogy lehetővé tegye a távközlésben és az információs hálózatokban a növekedést és a fenntartható fejlődést, és megkönnyítse az egyetemes hozzáférést, hogy az emberek mindenhol részt vehessenek és hasznot húzzanak az információs társadalomból és a globális gazdaságból. A kulcsfontosságú prioritás a digitális megosztottság áthidalása, amely a szakadék a digitális és információs technológiához hatékonyan hozzáférő emberek és azok között van, akik nagyon korlátozottan vagy egyáltalán nem férnek hozzá. Az ITU a katasztrófa-megelőzést és mérséklést szolgáló vészhelyzeti kommunikáció megerősítésére is koncentrál. Céljai elérése érdekében az ITU koordinálja az állami- és a magánszektort a globális távközlési hálózatok és szolgáltatások érdekében. Nevezetesen az ITU:
140
szabványokat dolgoz ki a nemzeti távközlési infrastruktúráknak a globális hálózatokba történő bekapcsolásának elősegítésére, lehetővé téve az egész világon a zavarmentes információcserét - legyen az adat, fax vagy telefonhívás; azon munkálkodik, hogy az új technológiát integrálják a globális távközlési hálózatba, figyelembe véve olyan új alkalmazások fejlesztését, mint az Internet, az elektronikus posta, multimédia és az elektronikus kereskedelem; nemzetközi szabályozásokat és egyezményeket fogad el, amelyek irányítják a rádiófrekvencia sávok és a műholdak orbitális pozícióinak a kiosztását, amelyek véges természeti erőforrások, a berendezések széles köre használja, beleértve a televíziós és rádiós műsorszórást, a mobil telefonokat, a műholdas kommunikációs rendszereket, a repülési és tengeri navigációs és biztonsági rendszereket, valamint a vezeték nélküli számítógépes rendszereket; arra törekszik, hogy a fejlődő világban bővítsék és javítsák a távközlést, ezért szakpolitikai tanácsadásról, technikai segítségről, projekt menedzsmentről és képzési programokról gondoskodik, továbbá előmozdítja a partnerséget a távközlési igazgatás, a finanszírozó ügynökségek és a magánszervezetek között. Az ENSZ információs és kommunikációs technológiai (ICT) szakosított intézményeként az ITU vezető szerepet játszott a világ-csúcstalálkozón az információs társadalomról (World Summit on the Information Society – WSIS), amelyet 2003-ban Genfben és 2005-ben Tuniszban tartottak. A csúcs az elvek nyilatkozatát és akciótervet fogadott el, amelyeknek a célja emberközpontú, mindenkit magában foglaló és fejlődés-orientált információs társadalom építése, ahol az információkat és az ismereteket mindenki létrehozhatja, elérheti, használhatja és megoszthatja. A csúcs céljainak megvalósításában vezető szerepet játszva, az ITU szervezte a kapcsold be Afrikát csúcstalálkozót Kigaliban, Ruandában 2007-ben, összehozva kormányokat, a magánszektort és a finanszírozó ügynökségeket, hogy fektessenek be az ICT infrastruktúrába Afrikában. A résztvevők 55 milliárd dollár kötelezettséget vállaltak arra a célra, hogy 2012-ig valamennyi afrikai nagyvárost bekapcsolnak. Az ITU tartja fenn a WSIS leltáradatbázisát, amely nyilvánosan elérhető rendszer, információt szolgáltat az ICT-hez kapcsolódó kezdeményezésekről és projektekről a 11 WSIS akciópontra való hivatkozással. A WSIS leltárplatformja egyedülálló portál, amely kiemeli az ICT-hez kapcsolódó projekteket és kezdeményezéseket összhangban a WSIS megvalósításával. Az ITU-tagság egyedülálló lehetőséget kínál a kormányoknak és a magánszervezeteknek, hogy hozzájáruljanak a gyorsan átformálódó világ fejlődéséhez. Az ITU-tagság a távközlési és információs technológiai ipar keresztmetszetét képviseli, a világ legnagyobb gyártóitól és távközlési cégeitől a kicsi, innovatív szereplőkig, amelyek az internet protokoll (IP) hálózatok területén működnek. A 192 tagállam (191 ENSZ-tagállam és a Szentszék) mellett az ITU-nak több mint 700 ágazati és társult tagja van, amelyek tudományos és ipari vállalatokat, nyilvános és magán telefontársaságokat és műsorszórókat, továbbá regionális és nemzetközi szervezeteket képviselnek. A kormányok és a magánszektor nemzetközi együttműködése elvére alapított ITU globális fórum, amelyen keresztül a kormányok és az ipar konszenzust dolgozhat ki a kérdések széles körében, ezáltal hatva ennek az egyre fontosabb iparnak a jövőjére. Nemzetközi postaszolgálat Világszerte több mint 5 millió postai alkalmazott évente 435 milliárd – nemzetközi és belföldi - levélpostai küldeményt és 6 milliárd postacsomagot dolgoz fel és továbbít, valamint elektronikus és pénzügyi szolgáltatások sorozatát ajánlja. Emellett több min 665 000 postaszolgálati elérési pont van világszerte. Az Egyetemes Postaegyesületet (UPU – www.upu.int) az ENSZ szakosított intézménye, amely szabályozza a nemzetközi postai szolgáltatást.
141
Az UPU a levélpostai küldemények kölcsönös cseréjének az országok egységes postai területét alkotja. Mindenegyes tagállam beleegyezik, hogy valamennyi más tagállam postai küldeményét a legjobb eszközökkel továbbítja, amelyekkel a saját postai küldeményét is. A nemzeti postaszolgálatok közötti együttműködés elsődleges közvetítő közegeként az UPU azon munkálkodik, hogy javítsa a nemzetközi postai szolgáltatásokat, a postai ügyfeleknek mindenegyes országban összehangolt és egyszerűsített eljárásokról gondoskodjon nemzetközi küldeményeik számára, és modern termékek és szolgáltatások egyetemes hálózatát tegye elérhetővé. Az UPU kidolgozza a javasolt díjszabást, a maximális és minimális súly- és méret határokat, valamint a levélpostai tételek elfogadásának feltételeit, amelyek magukban foglalják az elsőbbségi és nem elsőbbségi tételeket, leveleket, táviratokat, képeslapokat, nyomtatványokat és kis csomagokat. Előírja az átmenő forgalmi díjak (levélpostai tételek áthaladása egy vagy több országon) és a végső díjak (a küldemények egyenlőtlensége miatt) számítási és beszedési módszereit. Ajánlott és légipostai küldeményekre, valamint speciális óvatosságot igénylő tételekre vonatkozóan, mint a fertőző és radioaktív anyagok, szabályokat dolgoz ki. Az UPU-nak köszönhetően új termékeket és szolgáltatásokat integrálnak a nemzetközi postahálózatba. Ily módon olyan szolgáltatások, mint az ajánlott levél, postai pénzesutalvány, nemzetközi válaszszelvény, kis csomagok, postai csomagok és gyorsított postai szolgáltatások a világ polgárai nagy részének rendelkezésére állnak. Bizonyos tevékenységekben az ügynökség vezető szerepet játszik, mint például az elektronikus adatcsere technológia alkalmazása a tagállamok postaigazgatóságai által és a postai szolgáltatások minőségének ellenőrzése világszerte. Az UPU többéves projektek révén nyújt technikai segítséget, amelyek célja a nemzeti postaszolgálat optimalizálása. Rövid projekteket is működtet, amelyek tartalmazhatnak tanulmányutakat, ösztöndíjakat és a fejlesztési konzultánsok szolgáltatásait, akik a helyszínen végeznek képzésre, menedzsmentre és postai műveletekre vonatkozó oktatást. Az UPU a nemzetközi pénzügyi intézményekkel fokozottan tudatosítja a postai ágazatba történő befektetések szükségességét. Szerte a világon a postaszolgálatok határozott erőfeszítéseket tesznek a postai üzletág újraélesztésére. A kommunikációs piac részeként, amely robbanásszerűen növekszik, alkalmazkodniuk kell a gyorsan változó környezethez, függetlenné és önfinanszírozó vállalattá válva, széleskörű szolgáltatásokat nyújtva. Az UPU vezető szerepet játszik ebben az újraélesztésben. Szellemi tulajdon A szellemi tulajdon különböző formákban – könyvek, játékfilmek, művészi performansz média és számítógépes szoftver - központi kérdéssé vált a nemzetközi kereskedelemi kapcsolatokban. Szabadalmak, védjegyek és védett ipari formatervek milliói vannak érvényben világszerte. A mai tudásalapú gazdaságban a szellemi tulajdon a jólét megteremtésének, valamint a gazdasági, szociális és kulturális fejlődésnek az eszköze. Az ENSZ szakosított intézménye, a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO – www.wipo.int) felelős - az államok közötti együttműködésen keresztül – a szellemi tulajdon (IP – intellectual property) védelmének előmozdításáért világszerte, továbbá a szellemi tulajdon jogi és adminisztratív aspektusaival foglalkozó különféle nemzetközi egyezmények adminisztrációjáért. A szellemi tulajdonnak két fő ága van: az ipari tulajdon, amely főleg újításokat, áruvédjegyeket, ipar formaterveket, és eredetiség megjelölést jelent; a szerzői jog, amely főleg irodalmi, zenei, művészi, fényképészeti és audiovizuális munkákat jelent. A WIPO 24 megállapodást adminisztrál, amelyek a szellemi tulajdon valamennyi aspektusát lefedik, némelyek 1880-as évektől datálódnak. A nemzetközi IP rendszer két oszlopa: a Párizsi Uniós Egyezmény az ipari tulajdon oltalmáról (1883), és a Berni Uniós Egyezmény az irodalmi és művészeti alkotások védelméről (1886). A WIPO tagállamai megkötötték a védjegyek jogáról szóló szingapúri megállapodást (2006). A WIPO olyan ajánlások – mint a jól ismert márkák (1999), védjegy-engedélyek (2000) és márkák az
142
interneten (2001) - elfogadására vonatkozó politikája kiegészíti a nemzetközi jogi szabványmeghatározás megállapodás alapú megközelítését. Döntésbíráskodási és Média Központja segíti az egyéneket és vállalatokat a világ minden részéről vitáik megoldásában, különösen azokban, amelyek technológiához, szórakoztatáshoz és más kérdésekhez kapcsolódnak és szellemi tulajdoni vonatkozásuk van. Olyan kihívások vezető vitarendező szolgáltatása is, mint az internet tartománynevek (domain) regisztrációjával és használatával kapcsolatos visszaélések (’cybersquatting’ az angol megjelölés – a szerk.). Ezt a szolgáltatást nyújtja mind az általános felsőszintű tartományok esetében, mint például a .com, .net, .org és .info, mind bizonyos országkód tartományok esetében. A WIPO vitarendező mechanizmusa sokkal gyorsabb és olcsóbb, mint a pereskedés a bíróságokon; a tartománynév ügy általában két hónap alatt befejeződik online eljárásokat alkalmazva. A WIPO segíti az országokat, hogy megerősítsék a szellemi tulajdonnal kapcsolatos infrastruktúrájukat, intézményeiket és emberi erőforrásukat, miközben támogatja a nemzetközi IP jog fejlesztését. Fórumot szolgáltat a szakpolitikák kialakításához, és nemzetközi vitákat lát vendégül az IP-ről tekintettel a hagyományos ismeretekre, a folklórra, a biológiai sokféleségre és a biotechnológiára. Továbbá a WIPO szakértői tanácsadást ajánl a fejlődő országoknak, hogy erősítsék kapacitásukat a szellemi tulajdon stratégiai használata érdekében, és a gazdasági, szociális és kulturális fejlődés miatt. Jogi és technikai tanácsadást és szaktudást nyújt a nemzeti törvénykezéshez és a törvények revíziójához. Képzési programokat szervez politikacsinálók, hivatalos személyek és egyetemi hallgatók részére. A szervezet képzési központja a WIPO Nemzetközi Akadémia (Worldwide Academy – www.wipo.int/academy/en) A WIPO szolgáltatásokat nyújt az iparnak és a magánszektornak, hogy megkönnyítse az IP jogok megszerzésének a folyamatát több országban egy egyszerű, hatékony és költséghatékony módon. Ide tartozó felajánlott szolgáltatásai a következők: szabadalmi együttműködési magállapodás, a végjegyek nemzetközi regisztrációjára vonatkozó madridi rendszer, az ipari formatervezés nemzetközi regisztrációjára vonatkozó hágai rendszer, földrajzi jelzések nemzetközi regisztrációjára vonatkozó lisszaboni megállapodás és a mikroorganizmusok nemzetközi letétbehelyezéséről szóló budapesti szerződés. E szolgáltatásokból erdő jövedelem adja a WIPO bevételeinek mintegy 95 százalékát. Globális statisztika Kormányok, közintézmények és a magánszektor erősen támaszkodik a releváns, pontos, összehasonlítható és időszerű statisztikára nemzeti és globális szinten. Megalapítása óta az ENSZ a statisztika globális központja. Az ENSZ Statisztikai Bizottsága – amely 24 tagállamból álló kormányközi testület – a legmagasabb szintű döntéshozó testület a nemzetközi statisztikai tevékenységek terén. Felügyeli az ENSZ Statisztikai Osztályának (http://unstats.un.org/unsd) a munkáját, amely globális statisztikai információt gyűjt és terjeszt, a statisztikai tevékenység szabványait és normáit fejleszt ki, továbbá támogatja az országok törekvéseit nemzeti statisztikai rendszerük megerősítése érdekében. Az osztály megkönnyíti a nemzetközi statisztikai tevékenységek koordinációját, és támogatja a bizottság funkcionálását. A Statisztikai Osztály széleskörű szolgáltatásokat ajánl a statisztika készítőinek és felhasználóinak, beleértve a következőket: ENSZ-adatok portálja (http://data.un.org), statisztikai évkönyv, havi statisztikai értesítő, világstatisztikai zsebkönyv, a millenniumi fejlesztési célok mutatóinak hivatalos adatbázisa, a demográfiai évkönyv, és az ENSZ kereskedelmi statisztikája (UN Comtrade). Speciális kiadványai olyan ügyekkel foglalkoznak, mint a demográfiai, társadalmi és háztartás statisztika, nemzeti számlák, gazdasági és szociális osztályozások, energia, nemzetközi kereskedelem, környezeti és térinformatikai információk. Az osztálynak az is célja, hogy a fejlődő országokban erősítse a nemzeti kapacitásokat technikai tanácsadó szolgálat, képzési programok és műhelyek szervezése révén az egész világon különféle témákban.
143
Közigazgatás Az ország állami szektora vitathatóan a nemzeti fejlesztési programok sikeres végrehajtásának a legfontosabb komponense. A globalizáció, az információs forradalom és a demokratizálás által létrehozott új lehetőségek drámaian hatottak az államra és arra, hogy hogyan működik. Az állami szektor menedzselése a szüntelen változó környezetben nagy kihívás a nemzeti döntéshozók, politikaalakítók és a közalkalmazottak számára. Az ENSZ a közigazgatási és pénzügyi programján keresztül (www.unpan.org/dpadm) segíti a kormányok törekvéseit kormányzati rendszereik és közigazgatási intézményeik megerősítése és javítása érdekében, valamint a globalizált világ újonnan felmerülő kérdéseinek a kezelésében. A DESA Közigazgatási és Fejlesztésmenedzsment Osztálya által irányított program segíti a kormányokat annak biztosításában, hogy hatékony, felelős, szegénypárti és demokratikus módon funkcionáljanak. A kormányoknak három központi területen nyújtanak segítséget: intézményi és emberi erőforrás kapacitásfejlesztés; e-kormány és mobilkormány fejlesztése; fejlesztésmenedzsment állampolgárok bevonásán keresztül. A program analitikus kutatást végez; továbbá tanácsadói szolgáltatást és technikai segítségnyújtást; képzést és olyan lehetőségeket, mint az UNPAN Képzőközpont; és képviselet nyújt, beleértve olyan érdekeltek párbeszédét és az olyan ismeretmegosztó platformokat, mint a közszolgáltatás ENSZ-napjának a díjai és fóruma, továbbá az ENSZ Közigazgatási Hálózata (UNPAN) (www.unpan.org). Tudomány és technológia a fejlődés szolgálatában Az 1960-as évek óta az ENSZ támogatja a tudomány és technológia alkalmazását a tagállamok fejlődése érdekében. A 43 tagú Fejlődési Tudományos és Technológia Bizottságot (Commission on Science and Technology for Development) 1992-ben hozták létre a tudományos és technológiai kérdések és fejlesztési vonatkozásaik vizsgálatára; a tudományos és technológiai politikák megértésének előmozdítására a fejlődő országok tekintetében; és az ENSZ-rendszeren belül ajánlások kidolgozására tudományos és technológiai ügyekben. A bizottság az anyaszervezete, a Gazdasági és Szociális Tanács gyújtópontjaként is szolgál, az információs társadalomról szóló világ-csúcstalálkozó (WSIS) rendszerszintű követésében. 2010-es ülésszakán a bizottság ötéves felülvizsgálatot tartott a WSIS megvalósításában elért előrehaladásról. Két elsőbbségi témát is megvizsgált: „Újítások a létező pénzügyi mechanizmusokban” és „Új és újonnan keletkező technológiák”. A bizottság érdemi és titkársági támogatását az UNCTAD látja el. Az UNCTAD olyan szakpolitikákat is támogat, amelyek előnyben részesítik a technológiai kapacitásépítést, az innovációt és a technológia áramlását a fejlődő országokba. Segíti ezeket az országokat, hogy felülvizsgálják tudomány- és technológiapolitikájukat, támogatja a Dél-Dél tudományos hálózatokat, és technikai segítséget nyújt az információs technológia területén. A FAO, az IAEA, az ILO, a UNDP, az UNIDO és a WMO a sajátos mandátumukon belül valamennyien foglalkoznak tudományos és technológiai kérdésekkel. A tudomány a fejlődésért szintén fontos eleme az UNESCO munkájának.
Társadalmi fejlődés A gazdasági fejlődéshez kibogozhatatlanul kapcsolódó társadalmi fejlődés kezdettől fogva az ENSZ munkájának egyik sarokköve volt. Az ENSZ évtizedeken át hangsúlyozta a fejlődés társadalmi vonatkozásait azon cél biztosítása érdekében, hogy valamennyi ember életfeltételeit javítsák, amely a központi eleme valamennyi fejlesztési erőfeszítésnek. Korai éveiben az ENSZ úttörő munkát végzett a kutatásban és adatgyűjtésben olyan területeken, mint a demográfia, oktatás és egészségügy - gyakran első ízben – megbízható
144
adatokat összeállítva a globális társadalmi mutatószámokra. Emellett erőfeszítéseket tett a kulturális örökség védelmére, építészeti műemlékektől a nyelvekig, tükrözve azon társadalmak aggályait, amelyek különösen sebezhetők a gyors változás folyamatok miatt. A Szervezet élére állt azon kormányzati erőfeszítések támogatásának, amelyek a társadalmi szolgáltatásokat kiterjesztették az egészségügy, az oktatás, a családtervezés, valamint a lakásügy és a köztisztaság tekintetében minden ember számára. Társadalmi programok modelljeinek kifejlesztése mellett az ENSZ segítette integrálni a fejlődés gazdasági és társadalmi oldalait. Kibontakozó szakpolitikái és programjai mindig hangsúlyozták, hogy a fejlődés összetevői – társadalmi, gazdasági, környezeti és kulturális – összefüggnek, és nem kezelhetők elszigetelten. A globalizáció és liberalizáció új kihívásokat jelent a társadalmi fejlődésben. Fokozódik a vágy, hogy a globalizáció hasznát egyenlőbben osszák el. Szociális területen az ENSZ emberközpontú megközelítést alkalmaz, egyéneket, családokat és közösségeket helyez a fejlesztési stratégiák középpontjába. Nagy hangsúlyt fektet a szociális fejlesztésbe, és olyan szociális kérdésekkel foglalkozik, mint az egészségügy, az oktatás és a népesség, vagy olyan sebezhető csoportok helyzetével, mint a nők, a gyermekek és az idősek. Főbb világkonferenciák 2000 óta Millenniumi csúcs, 2000 (New York) Oktatási világfórum, 2000 (Dakar) Harmadik ENSZ-konferencia a legkevésbé fejlett országokról, 2001 (Brüsszel) Fajgyűlölet elleni világkonferencia, 2001 (Durban) és 2009 (Genf) Élelmiszer világcsúcs-találkozó: öt évvel később, 2002 (Róma) Nemzetközi konferencia a fejlesztés finanszírozásáról, 2002 (Monterrey) és 2008 (Doha, Katar) Második világgyűlés az idősödésről, 2002 (Madrid) Világcsúcs-találkozó a fenntartható fejlődésről, 2002 (Johannesburg) Tengerparttal nem rendelkező és tranzit országok, valamint a donor országok, továbbá a nemzetközi pénzügyi és fejlesztési intézmények képviselőinek nemzetközi miniszteri konferenciája az átmenő szállítási együttműködésről, 2003 (Almaty, Kazahsztán) Katasztrófa-megelőzési világkonferencia, 2005 (Kobe, Japán) Világ-csúcstalálkozón az információs társadalomról, 2003 (Genf) és 2005 (Tunisz) Világ-csúcstalálkozó, 2005 (New York) Világkonferencia a párbeszédről, 2008 (Madrid) Élelmiszerbiztonsági világkonferencia: az éghajlatváltozás és a bioenergia kihívásai, 2008 (Róma) Világkonferencia a fenntartható fejlődés oktatásáról: belépés az ENSZ-évtized második felébe, 2009 (Bonn, Németország) Csúcstalálkozó a millenniumi fejlesztési célokról és 10 éves felülvizsgálat, 2010 (New York) A Közgyűlés rendkívüli ülésszakai áttekintették az öt év után elért előrehaladást a következő találkozók esetében: ENSZ-konferencia a nőkről (2000), Szociális fejlődés (2000), emberi települések (2001), Gyermekek (2002), a millenniumi nyilatkozat (2005 és 2010) és a kézi lőfegyverek (2006). Egy másik rendkívüli ülésszak a HIV/AIDS problémáiról (2001) 2006-ban lett felülvizsgálva.
Az ENSZ arra törekszik, hogy erősítse a nemzetközi együttműködést a társadalmi fejlődés terén, kiváltképp a szegénység megszüntetése és a produktív foglalkoztatás, az idősek, a fiatalok, a fogyatékkal élők, őslakosok és mások – akik a társadalomból és a fejlődésből kiszorultak – társadalmi integrációját. Számos globális ENSZ-konferencia koncentrált ezekre a kérdésekre, beleértve az 1995-ös csúcstalálkozó a társadalmi fejlődésről, amely az első alkalom volt, hogy a nemzetközi közösség összejött, hogy előbbre vigye a harcot a szegénység, a munkanélküliség és a társadalmi szétbomlás ellen. Az eredmény a koppenhágai nyilatkozat a társadalmi fejlődésről és 10 kötelezettségvállalás, amelyek globális szinten egy társadalmi szerződést reprezentálnak. 145
A társadalmi fejlődés szerteágazó kérdései mind a fejlődő, mind a fejlett országok számára egyaránt kihívást jelentenek. Különböző mértékben valamennyi társadalomnak szembe kell néznie a munkanélküliség, a társadalom töredezettsége és a tartós szegénység problémáival. A szaporodó társadalmi problémák – a kényszerű kivándorlástól a kábítószerfogyasztásig, a szervezett bűnözésig és a betegségek terjedéséig – sikeresen csak összehangolt nemzetközi akcióval kezelhetők. Az ENSZ a Közgyűlésben és a Gazdasági és Szociális Tanácsban (ECOSOC) foglalkozik a társadalmi fejlődés kérdéseivel, ahol az egész rendszerre vonatkozó politikát és prioritásokat fogadnak el, és megerősítik a programokat. A Közgyűlés hat főbizottságának az egyike, a Szociális, Humanitárius és Kulturális Bizottság foglalkozik a szociális szektorhoz tartozó napirendi kérdésekkel. Az ECOSOC felügyelete alatt a Szociális Fejlődési Bizottság (Commission for Social Development – www.un.org/esa/socdev/csd) a társadalomi fejlődési problémákkal foglalkozó fő kormányközi testület. A 46 tagállam képviselőiből álló bizottság társadalompolitikára és a fejlődés társadalmi aspektusaira vonatkozó tanácsot ad az ECOSOC-nak és a kormányoknak. A bizottság 2011. évi ülésszakának az elsőbbségi témája volt a „szegénység megszüntetése”. A Titkárságon belül a Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának Szociálpolitikai és Fejlesztési Osztálya (www.un.org/esa/socdev) szolgálja ki ezeket a kormányközi testületeket, kutatást, elemzést és szakértői iránymutatást nyújt. Az ENSZ-rendszerben mindenütt ott vannak a szakosított intézmények, alapok, programok és hivatalok, amelyek a társadalmi fejlődés különböző aspektusaival foglalkoznak. Előrehaladás a millenniumi fejlesztési célok elérésében Az ENSZ millenniumi csúcstalálkozóján, 2000 szeptemberében, New Yorkban a világ vezetői jóváhagyták a millenniumi nyilatkozatot, amely elkötelezettség egy új globális partnerség mellett, a mélyszegénység csökkentése és egy biztonságosabb, sikeresebb és igazságosabb világ építése érdekében. A nyilatkozatot egy ütemtervvé fordították le, millenniumi fejlesztési célokként (MFC-k) (www.un.org/millenniumgoals) kijelölve nyolc határidőhöz kötött célt, melyeket 2015-ig kell elérni. A 2010-es csúcstalálkozó az MFC-kről egy globális akcióterv elfogadásával zárult, amelynek a címe „Az ígéretet megtartva: egyesülünk a millenniumi fejlesztési célok eléréséért”, hogy elérjük a nyolc szegénységellenes célt a 2015-ös céldátumig. Új kötelezettségvállalásokat is bejelentettek a nők és gyermekek egészsége érdekében, és más kezdeményezéseket a szegénység, az éhínség és a betegségek ellen. Mélyszegénység és éhínség. 1990-ben több mint 1,8 milliárd ember élt mélyszegénységben, kevesebb mint 1,25 dollárból naponta. 2005-re az arányuk csökkent 1,4 milliárdra a „Millenniumi fejlesztési célok jelentés, 2010” szerint, az előrehaladás azonban egyenlőtlen volt. Míg a robusztus növekedés az évtized első felében a fejlődő világban a nagyon szegény emberek számát 46 százalékról 27 százalékra csökkentette, a globális gazdasági és pénzügyi válság, amely Észak-Amerika és Nyugat-Európa fejlett gazdaságaiban kezdődött 2008-ban, váratlan csökkenést indított el az exportban és a nyersanyagárakban, továbbá csökkentette a kereskedelmet és a befektetést, lelassítva a növekedést a fejlődő országokban. E kedvezőtlen fordulatok ellenére az általános szegénységi arány várhatóan 15 százalékra csökken 2015-re, jelezvén, hogy az MFC cél - a világ szegény embereinek a számát 2000 és 2015 között felére csökkentik - valójában elérhető. A becslések szerint 2015-re körülbelül 920 millió ember – a 2000-es szám fele – él a szegénységi küszöb alatt, azonban a válság hatásai valószínűleg megmaradnak jóval 2015 után is. A legélesebb csökkenést a szegénységben változatlanul Kelet-Ázsiából jelentették. Azok a fejlődő régiók, mint a szubszaharai Afrika, Nyugat-Ázsia és Kelet-Európa és Közép-Ázsia részei változatlanul aggodalomra adnak okot. 1990 óta a fejlődő régiók bizonyos előrehaladást elértek az MFC azon célja felé, hogy felére csökkentik az éhínségtől szenvedő emberek számát. Az alultáplált népesség részesedése 20 százalékról csökkent 1990-1992-ben 16 százalékra 2005-2007-ben. Az
146
előrehaladás az évtized utóbbi részében leállt, amint az élelmiszerárak 2008-ban hirtelen felemelkedtek. Az alultáplált emberek száma 2009-ben meghaladta az 1 milliárdot, azonban 2010-ben visszaesett 925 millióra. Mindenkire kiterjedő alapfokú oktatás. 2008-ra az elemi iskolai beiratkozás 89 százalékra emelkedett a fejlődő világban az 1999-es 82 százalékról, és gyarapodást értek el sok régióban. Jóllehet a beiratkozás valamennyi régió közül a szubszaharai Afrikában maradt a legalacsonyabb, mégis növekedett 58 százalékról 76 százalékra 1999 és 2008 között. Előrehaladást jelentettek Dél-Ázsiából és Észak-Afrikából is, ahol a beiratkozás 11, illetve 8 százalékkal nőtt külön-külön az elmúlt évtized alatt. Nemek közötti egyenlőség és a nők felemelkedése. A nemek közötti szakadék az iskolába nem járó népesség körében szűkült, az ebbe a csoportba tartozó lányok aránya globálisan 57 százalékról 53 százalékra csökkent 1999 és 2008 között. Bizonyos régiókban azonban ez az arány nagyobb volt, mint például Észak-Afrika, ahol az iskolába nem járó gyermekek 66 százaléka lány. HIV/AIDS, malária és más betegségek. A HIV terjedése stabilizálódott a legtöbb régióban, és több ember marad tovább életben. Globálisan a HÍV terjedése 1996-ban érte el a csúcsot, amikor 3,5 millió ember fertőződött meg újonnan. 2008-ra ez a szám a becslések Világ-csúcstalálkozó a társadalmi fejlődésről A mérföldkőnek számító 1995-ös világ-csúcstalálkozó a társadalmi fejlődésről része volt annak az ENSZ által összehívott globális konferenciasorozatnak, amelynek a célja az volt, hogy felkeltsék a figyelmet a főbb kérdésekre a tagállamok közötti együttműködés és a fejlesztés más szereplői részvétele révén. Mintegy 117 ország állam- és kormányfői, kiegészítve további 69 ország minisztereivel, elfogadta a koppenhágai nyilatkozatot a társadalmi fejlődésről és az akcióprogramról. A kormányok megígérték, hogy szembeszállnak a világ mélységes társadalmi problémáival, három központi kérdéssel foglalkoznak, amelyek valamennyi országban közösek: a szegénység felszámolása, a teljes foglalkoztatottság előmozdítása és a szociális integráció támogatása, különösen a hátrányos helyzetű csoportok esetében. A csúcstalálkozó jelezte a kollektív eltökéltség kibontakozását, hogy a társadalmi fejlődés az egyik legmagasabb prioritás a nemzeti és nemzetközi politikákban, és az embert a fejlesztés középpontjába kell helyezni. Öt évvel később a Közgyűlés rendkívüli ülésszaka (Genf, 2000) újra megerősítette ezeknek az elveknek a központi szerepét és előmozdításukra új kezdeményezéseket fogadott el, beleértve a koordinált nemzetközi foglalkoztatási stratégiát, és az állami és magán finanszírozás innovatív forrásainak a fejlesztését a társadalmi fejlődés és a szegénység felszámolása érdekében. Először tűzték ki globális célként a mélyszegénységben élő emberek arányának felére csökkentését 2015-re – ezt a témát később a millenniumi fejlesztési célok átvették.
szerint 2,7 millióra csökkent. Míg az AIDS-szel kapcsolatos halandóság 2,2 millió haláleset volt 2004-ben, 2008-ra 2 millióra csökkent. A járvány a legtöbb régióban stabilizálódott, jóllehet a fertőzöttség növekszik Kelet-Európában, Közép-Ázsiában és Ázsia más részein, az új fertőzések magas aránya miatt. A szubszaharai Afrika marad a legsúlyosabban érintett régió, 2008-ban az összes új HIV fertőzés 72 százalékával. Jóllehet az új fertőzések száma elérte a csúcsot, a vírussal élő emberek száma változatlanul növekszik, főleg az antiretrovirális kezelés életfenntartó hatása miatt. 2008-ban a becslések szerint 33,4 millió ember élt HIV-vel, amelyből 22,4 millió volt a szubszaharai Afrikában. Annak megértése, hogy hogyan lehet elkerülni a HIV átvitelét, kulcskérdés a fertőzés elkerülése érdekében. Ez szerfelett fontos a 15 és 24 év közötti kamaszok és fiatalok esetében, akik 40 százalékát tették ki az új HIV fertőzéseknek világszerte, 2008-ban. A szubszaharai Afrikában és más régiókban a HIV-vel kapcsolatos ismeretek jobbak a gazdagabbaknál és a városban élőknél. Hasonlóképp a kondom használata drámaian növekszik a gazdagsággal és a városban élők között. Jelentős előrelépés történt a malária és más jelentős betegségek elleni harcban, amely előkelő helyen szerepel az ENSZ napirendjén. A finanszírozásban jelentős növekedés 147
és erősebb elkötelezettség a malária ellenőrzésében, meggyorsították a maláriával kapcsolatos beavatkozásokat. Afrika szerte több közösség élvezi az előnyeit az ágyhálós védelemnek, és több gyermeket kezelnek hatékonyan gyógyszerekkel. A szúnyogháló globális gyártása ötszörösére nőtt 2004 óta, amely sok életet ment meg. A tuberkulózis változatlanul a második vezető gyilkos kór a HIV után. 2008-ban mintegy 1,8 millió ember halt meg a betegségben, ennek fele HIV fertőzött volt. Az elhalálozások nagy részének az oka a szegénység miatt, az antiretrovirális kezelés hiánya. A tuberkulózis által okozott globális teher lassan csökken. A 100 000 emberre eső esetek száma 139-re csökkent 2008ban a 2004. évi 143-as csúcs után. Környezeti fenntarthatóság. Az erdőirtás riasztó sebességgel folytatódik (az elmúlt évtizedben évente mintegy 13 millió hektárnyi földterület, összevetve az 1990-es évek évenkénti 16 millió hektárjával). Azonban az erdőterület nettó fogyása lelassul. Számos országban faültetési programok összekapcsolva az erdők természetes terjedésével bizonyos régiókban, több mint 7 millió hektár új erdőt jelent évente. Ennek eredményeként az erdők nettó fogyása 2000-2010 között 5,2 millió hektárra csökkent évente a 1990-2000 közötti évi 8,3 millió hektárról.
Millenniumi fejlesztési célok - célok a szegénység, a betegségek, a környezet és a fejlesztés terén 1. cél: Számolják fel a mélyszegénységet és az éhínséget 1990 és 2015 között csökkentsék felére a napi egy dollárnál kevesebb jövedelemmel rendelkezők arányát és az éhínségtől szenvedők arányát; érjék el a teljes és produktív foglalkoztatottságot és tisztességes munkát mindenkinek, beleértve a nőket és a fiatalokat. 2. cél: Valósítsák meg az általános alapfokú oktatást Biztosítsák, hogy 2015-re a gyermekek - fiúk és lányok egyaránt – mindenhol képesek legyenek teljes egészében befejezni az általános iskolát. 3. cél: Mozdítsák elő a nemek közötti egyenlőséget és segítsék a nők felemelkedését Küszöböljék ki a nemek közötti egyenlőtlenséget az alap és a középfokú oktatásban lehetőleg 2005-re, és az oktatás valamennyi szintjén nem később mint 2015-ig. 4. cél: Csökkentsék a gyermekhalandóságot Csökkentsék kétharmadával 1990 és 2015 között az öt év alatti gyermekhalandóság arányát 5. cél: Javítsák az anyai egészségügyet Csökkentsék háromnegyedével 1990 és 2015 között a gyermekágyi halandóság arányát; érjék el az általános hozzáférést a reproduktív egészségügyhöz 2015-ig. 6. cél: Küzdjenek a HIV/AIDS, a malária és más betegségek ellen Állítsák meg és fordítsák vissza a HIV/AIDS terjedését 2015-ig; érjék el az általános hozzáférést a HIV/AIDS kezeléshez mindenki számára, akinek arra szüksége van, 2010-ig. Állítsák meg és fordítsák vissza a malária és más súlyos betegségek terjedését 2015-ig. 7. cél: Biztosítsák a környezeti fenntarthatóságot Integrálják a fenntartható fejlődés elveit a nemzeti politikákba és programokba, és fordítsák meg a környezeti erőforrások csökkenését; csökkentsék a biológiai sokféleség veszteségeit a veszteség mértékének jelentős csökkentése révén 2010-ig; csökkentsék felére 2015-ig azoknak az arányát, akiknek nincs fenntartható hozzáférése a biztonságos ivóvízhez és alapvető köztisztasághoz; 2020-ig érjenek el jelentős javulást legalább 100 millió nyomornegyedben lakó életében. 8. cél: Építsenek ki globális fejlesztési partnerséget Fejlesszenek ki egy nyílt, szabályozott, kiszámítható és megkülönböztetés mentes kereskedelmi és pénzügyi rendszert; foglalkozzanak a legkevésbé fejlett országok (LDC-k), a tengerparttal nem rendelkező országok és a kisszigetek fejlődő országai sajátos szükségleteivel; foglalkozzanak a fejlődő országok adósságproblémáival; a gyógyszergyártó vállalatokkal együttműködve gondoskodjanak a megfizethető alapvető gyógyszerek hozzáféréséhez a fejlődő országokban; a magánszektorral együttműködve tegyék elérhetővé az új technológia, kiváltképp az információs és kommunikációs előnyeit.
148
Az energiafogyasztás a legtöbb régióban hatékonyabbá vált, azonban a CO 2 kibocsátás globálisan változatlanul növekszik, elérve a 30 milliárd metrikus tonnát 2007-ben. A montreali jegyzőkönyv – amely gondoskodik az ózonlebontó anyagok (ozone-depleting substances – ODSs) nemzetközileg koordinált ellenőrzéséről abból a célból, hogy megvédje a közegészséget és a környezetet a sztratoszférabeli ózon lebontásának kedvezőtlen hatásaitól – az első olyan (bármilyen típusú) megállapodás, amely egyetemes ratifikációt ért el. Következésképp most valamennyi államnak jogilag kötelessége, hogy az ODS-okat fokozatosan kivonja, és 2010 jelenti a kezdetét a legszélesebb körben használt ODS-októl gyakorlatilag mentes világnak. Jóllehet 1,6 milliárddal több ember jutott hozzá biztonságos ivóvízhez 1990 és 2010 között, mintegy 2,5 milliárd ember – a fejlődő országok népességének közel fele – nem rendelkezik megfelelő köztisztasággal az évtizedfordulón. 2010-ben, a történelemben először a világ népességének többsége városi térségben lakik, ami nagyobb népességet jelent a nyomornegyedekben (a becslések szerint 1 milliárd), és olyan kihívásokat, mint a szélsőséges egészségügyi veszélyek, gyermekhalandóság, nemek közötti egyenlőtlenség és általános írástudatlanság. A nyomornegyedek feljavítása ugyan jelentős, de nem tud lépést tartani a városok bővülésével. A nyomornegyedekben lakó városi népesség aránya a fejlődő világban 2000-ben 39 százalékról 33 százalékra csökkent 2010-ben. Azonban a nyomornegyedekben lakók száma a fejlődő világban növekszik. A nyomornegyedi feltételek között élő városi lakosok számát 2010-ben mintegy 828 millióra becsülték, összehasonlítva a 657 millióval 1990-ben és 767 millióval 2000-ben. Globális fejlesztési partnerség. Az elmúlt évtized folyamán a fejlődő országok és a legkevésbé fejlett országok (LDC-k) jobban hozzáfértek a fejlett országok piacaihoz. A fejlett országok importjának (kivéve a fegyvereket és az olajt) aránya valamennyi fejlődő országból - vámmentesen beengedve - közel elérte a 80 százalékot 2008-ban, amely növekedés az 1998. évi 54 százalékról. Az LDC-k változatlanul hasznot húztak a nagyobb vámcsökkentésekből, különösen mezőgazdasági termékeik esetében. Továbbá az adósságteher is enyhült a fejlődő országok számára, és jóval a történelmi szintek alatt marad. 2009-ben a hivatalos fejlesztési segítségnyújtás nettó kifizetései elérték a 119,6 milliárd dollárt, amely reálértékben enyhe növekedés 2008-hoz képest. Jóllehet a segély továbbra is növekszik, Afrika kevesebbet kapott. Csak öt donor ország érte el az ENSZ célját, a bruttó nemzeti jövedelem 0,7 százalékát. A becslések szerint Afrika csak körülbelül 11 milliárd dollárt kap a 2005-ben kitűzött 25 milliárd dollárnyi növekedésből, elsősorban az európai donorok alulteljesítése miatt. Továbbá a gazdaság lelassulása is nyomást gyakorol a fejlett országok kormányainak költségvetésére. A mobiltelefon továbbra is bővül a fejlődő világban, és fokozottan használják mobil bankügyletekre, katasztrófa menedzsmentre és más nem hangátviteli fejlesztési alkalmazásokban. 2009 végére a 100 főre jutó mobil előfizetések aránya elérte az 50 százalékot. Az ENSZ-rendszer nemzetközi pénzügyi intézményei központi szerepet játszanak számos program finanszírozásában, amelyek a szegénység felszámolásának szociális aspektusaira és az MFC-k támogatására fókuszálnak. 2010-ben például a Világbank ígéretet tett, hogy 35 országra összpontosít, amelyek az MFC-k elérését illetően kihívásokkal néztek szembe, a magas termékenység, a szegény gyermek és anyai táplálkozás és a betegségek miatt. Az MFC-kről szóló 2010-es ENSZ-csúcstalálkozón (www.un.org/en/mdg/summit2010) bejelentették a globális stratégiát a nők és a gyermekek egészségéért. Ötéves időszakra vonatkozó több mint 40 milliárd dollárnyi ígérettel a stratégiának lehetősége van arra, hogy több mint 16 millió nő és gyermek életét óvja meg; megakadályozzon 33 millió nem kívánt terhességet; megvédjen 120 millió gyermeket a tüdőgyulladástól, és 88 millió gyermeket a fejlődésben történő visszamaradástól; előmozdítsa az olyan halálos betegségek ellenőrzését, mint a malária, a HIV/AIDS; és biztosítja a nők és gyermekek hozzájutását a minőségi berendezésekhez és a képzett egészségügyi dolgozókhoz.
149
A szegénység csökkentése Az ENSZ-rendszer a nemzetközi napirend elejére helyezte a szegénység csökkentését, amikor 1997-2006-ra meghirdette a szegénység felszámolásának nemzetközi évtizedét. 2007 decemberében a Közgyűlés 2008-2017-et a szegénység felszámolásának második ENSZ-évtizedévé nyilvánította, megismételve, hogy a szegénység felszámolása a világ előtt álló legnagyobb globális kihívás, és a fenntartható fejlődés alapvető követelménye, kiváltképp a fejlődő országokban. A második évtized ENSZ rendszerszintű akciótervének a témája: „Teljes foglalkoztatottság és tisztességes munka mindenki számára”. Az MFC-kről szóló 2010-es ENSZ-csúcstalálkozón a világ vezetői megújították elkötelezettségüket, hogy 2015-re megvalósítják a célokat, beleértve, hogy felére csökkentik azoknak az embereknek a számát, akik kevesebb mint 1 dollárból élnek naponta, és elérik a szegénység és a betegségek elleni küzdelem terén kitűzött célokat. Ezekben az erőfeszítésekben kulcsszereplő az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP), amely a szegénység enyhítését első számú prioritásává tette. A UNDP azon munkálkodik, hogy erősítse a kormányok és a civil társadalom szervezeteinek a kapacitását, a szegénységet befolyásoló tényezők széles körének kezelése érdekében. Ezek közé tartozik az élelmiszerbiztonság növelése; munkalehetőségek teremtése; az emberek hozzáférésének növelése a földhöz, a hitelekhez, a technológiához, a képzéshez és a piacokhoz; a lakhely és az alapszolgáltatások rendelkezésre állásának javítása; és lehetővé tenni, hogy az emberek részt vehessenek a politikai folyamatokban, amelyek életüket alakítják. A UNDP szegénységellenes munkájának a középpontjában a szegények felemelkedése áll. Harc az éhínség ellen Az élelmiszertermelés példanélküli mértékben növekedett az ENSZ 1945-ben történt megalakulása óta, és az 1990-1997 közötti időszak folyamán az éhező emberek száma világszerte drámaian csökkent 959 millióról 791 millióra. Ma azonban a szám megint emelkedett, és megközelítőleg 1 milliárd embernek nincs elegendő élelme. Mindez annak ellenére, hogy ma van elég élelmiszer a világon minden férfi, nő és gyermek számára, hogy egészséges és produktív életet éljenek. A legtöbb éhínség ellen harcoló ENSZ-testületnek fontos társadalmi programjai vannak az élelmiszerbiztonság előmozdítására a népesség szegényebb szektoraiban, különösen a vidéki területeken. Alapítása óta az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO – www.fao.org) azon munkálkodik, hogy könnyítsen a szegénységen és az éhínségen a mezőgazdasági fejlesztés, a jobb táplálkozás és az élelmiszerbiztonságra való törekvés támogatása révén. Fizikai és gazdasági hozzáférés mindenki számára mindenkor elegendő, biztonságos és tápláló élelemhez, hogy az aktív és egészséges élethez szükséges táplálkozási és a kedvelt élelmiszerre vonatkozó szükségleteiket kielégítsék. 2009-ben az éhező emberek száma a világon 1 milliárdra nőtt, részben az emelkedő élelmiszerárak és a pénzügyi válság miatt. A FAO kampányt indított az erkölcsileg botrányos helyzetet tükrözve. Az „1 milliárd éhező projekt” az online társadalmi médián keresztül jut el az emberekhez, felkérve őket, hogy írják alá az éhínség elleni petíciót (www.1billionhungry.org). A FAO Élelmiszerbiztonsági Világbizottsága a felelős a nemzetközi élelmiszerbiztonsági helyzet felügyeletéért, értékeléséért és az arról való konzultációért. Elemzi az élelmiszerhiány és az éhínség alapvető okait, értékeli a hozzáférhetőséget és a készleteket, továbbá ellenőrzi az élelmiszerbiztonsági politikát. A FAO Globális Információs és Korai Jelzőrendszerén keresztül, a meteorológiai és más műholdak segítségével ellenőrzi az élelmiszertermelésre ható feltételeket, és riasztja a kormányokat és a donorokat az élelmiszerellátást fenyegető bármilyen lehetséges veszély esetén.
150
A FAO élelmiszerbiztonsági speciális programja a zászlóshajója annak a kezdeményezésnek, hogy érjék le azt az MFC célt, amely szerint felére csökkentik a világon az éhező emberek arányát 2015-re. Projekteken keresztül több mint 100 országban támogatja a hatékony megoldásokat az éhínség, az alultápláltság és a szegénység kiküszöbölése érdekében. Kétféleképpen kívánja elérni az élelmiszerbiztonságot: segíti a kormányokat a középpontba állított nemzeti élelmiszerbiztonsági programok futtatásával, és regionális gazdasági szervezetekkel dolgozva optimalizálják a regionális feltételeket az élelmiszerbiztonság elérése érdekében olyan területeken, mint a kereskedelempolitika. 1996-ban a FAO által vendégül látott Élelmezési Csúcstalálkozón 186 ország fogadta el a nyilatkozatot és akciótervet a világ élelmiszerbiztonságáról, amely célul tűzi ki az éhínség felére való csökkentését 2015-ig, és felvázolja az egyetemes élelmiszerbiztonság elérésének módjait. A 2002-es Élelmezési Csúcstalálkozó résztvevői megújították kötelezettségüket arra, hogy felére – körülbelül 400 millióra – csökkentik az éhezők számát 2015-re. A csúcstalálkozó felkérte a FAO-t, dolgozzon ki irányelveket a nemzeti élelmiszerbiztonság összefüggésében a megfelelő élelemhez való jog fokozatos megvalósításának támogatására. Ezeket az önkéntes irányelveket – amelyeket „az élelemhez való jog irányelvei” – 2004-ben a FAO Tanács elfogadta. 2009-ben az élelmiszerbiztonsági világcsúcs elfogadott egy nyilatkozatot, amely szerint valamennyi nemzet elkötelezi magát az éhínség lehető legkorábbi felszámolása mellett. Ígéretet tett a mezőgazdasági segélyek jelentős növelésére a fejlődő országokban, megerősítette azt a célt, hogy az éhínséget a felére csökkentik 2015-re, és megegyeztek abban, hogy szembeszállnak azokkal a kihívásokkal, amelyeket az éghajlatváltozás jelent az élelmiszerbiztonságra. A Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD – www.ifad.org) fejlesztési finanszírozást nyújt a vidéki szegénység és éhínség elleni harchoz a világ legszegényebb régióiban. A világ legszegényebb embereinek a többsége – akik kevesebb mint 1 dollárból élnek naponta – a fejlődő országok vidéki területein él, és megélhetése a mezőgazdaságtól és az ahhoz kapcsolódó tevékenységektől függ. Annak biztosítására, hogy a fejlesztési segítségnyújtás ténylegesen azokhoz jut el, akiknek leginkább szüksége van rá, az IFAD bevonja a vidéki szegény férfiakat és nőket a saját fejlesztésükbe, együttműködve velük és szervezeteikkel a lehetőségek kifejlesztése érdekében, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy gazdaságilag gyarapodjanak a saját közösségeikben. Az IFAD által támogatott kezdeményezések lehetővé teszik a vidéki szegényeknek a hozzáférést a földhöz, vízhez, pénzügyi erőforrásokhoz, mezőgazdasági technológiákhoz és szolgáltatásokhoz, amelyek szükségesek a produktív földműveléshez. Ezek a kezdeményezések lehetővé teszik számukra azt is, hogy elérjék a piacokat és a vállalkozási lehetőségeket. Emellett az IFAD segíti őket tudásuk, készségeik és szervezetük előmozdításában, hogy vezessék saját fejlődésüket és befolyásolják a döntéseket és szakpolitikákat, amelyek hatnak az életükre. Működésének 1978-as kezdete óta az IFAD 11,5 milliárd dollárt fektetett be 838 projektbe és programba, elérve mintegy 350 millió szegény vidéki embert több mint 100 országban és területen, társfinanszírozásban partnereivel, akik további 18,3 milliárd dollárral járultak hozzá. Az Élelmezési Világprogram (WFP – www.wfp.org) az ENSZ első vonalbeli ügynöksége a globális éhínség elleni harcban. 2010-ben a WFP élelmiszersegélye több mint 100 millió emberhez jutott el több mint 70 országban. Az adományoknak mintegy fele készpénz, az ügynökség az élelmiszer háromnegyedét tudja fejlődő országokból vásárolni. Azzal a céllal, hogy megerősítse a helyi gazdaságokat, a WFP több árucikket és szolgáltatást vásárol a fejlődő országokból, mint bármely más ENSZ-ügynökség vagy program. A WFP légi utas szállításról is gondoskodik a teljes humanitárius közösség számára az ENSZ Humanitárius Légi Szolgálatán keresztül, amely több mint 200 helyre repül világszerte. 1962 óta szolgálja a világ éhezőit, a WFP éhínség elleni harca a rendkívüli segítségnyújtásra, a segélyre és rehabilitációra, a fejlesztési segélyre és speciális műveletekre koncentrál. Vészhelyzetekben a WFP gyakran az első a helyszínen
151
élelmiszersegélyt szállítva a háború, a polgári konfliktusok, a szárazság, árvizek, földrengések, hurrikánok, termés elégtelenség és természeti katasztrófák áldozatai számára. Amikor a vészhelyzet csillapodik a WFP élelmiszersegéllyel segíti a közösségeket, hogy újraépítsék megtört életüket és megélhetésüket. 2010-ben a WFP kiadásainak mintegy 60 százalékát elhúzódó válságokra fordította. Ez demonstrálja a WFP további elkötelezettségét, hogy segítse megtörni az éhínség ciklusát ezekben az országokban, a humanitárius segítségnyújtással nemcsak életeket ment meg, hanem kritikus befektetésként is szolgál a hosszú távú élelmiszerbiztonság és fejlődés érdekében. Az élelmiszer és az élelmiszerhez kapcsolódó segítségnyújtás az egyik leghatékonyabb fegyver az éhínség és a szegénység – amely sokakat veszélyes helyzetben tart a fejlődő világban - örökös ciklusának megtörésére irányuló harcban. A WFP fejlesztési projektjei a táplálkozásra koncentrálnak, különösen a nők és gyermekek esetében, olyan programok révén, mint az iskolai étkeztetés. 2008-ban 22,6 millió lányt és fiút étkeztettek az iskolai étkeztetési programban az összes kontinensen. Mintegy 2,7 millió lánynak és 1,6 millió fiúnak adtak plusz hazavihető élelmiszercsomagokat ösztönzésként a családjuk számára, hogy az osztályterembe küldjék őket, ne a mezőre dolgozni. A WFP országon belüli kapacitást és infrastruktúrát is épít, hogy segítsék a kormányokat és népüket számos területen, beleértve a katasztrófa mérséklését. Az éhínségciklus megtörése megköveteli, hogy a humanitárius reakciók tartalmazzanak hosszú távú intézkedéseket, amelyek kezelik a válság alapvető okait. E kihívások kezelésére a WFP olyan programokat fejlesztett ki, amelyek a társadalom kiválasztott sebezhető szektoraira összpontosítanak. Ezek közé tartoznak olyan élelmiszer és táplálkozási programok, mint az iskolai étkeztetés; megélhetést támogató olyan programok, mint például élelmet képzésért és élelmet munkáért; a generációs éhínségciklust kezelő olyan programok, mint anya és gyermek táplálása; és a HIV/AIDS áldozatok táplálkozási támogatása. A WFP teljes mértékben önkéntes hozzájárulásokra támaszkodik humanitárius és fejlesztési projektjei finanszírozásában. Finanszírozásának fő forrásai a kormányok, azonban a WFP vállalati partnerei egyre életbevágóbb hozzájárulásokat tesznek missziója számára. 2010 decemberéig a WFP 3,6 milliárd dollárt kapott 78 finanszírozó forrásból, beleértve 71 donor kormányt. 44 donor kormány esetében a finanszírozási szint magasabb volt a közelmúlt átlagánál, demonstrálva további támogatásukat és fokozott elkötelezettségüket a WFP műveletei iránt. A WFP mintegy 2 840 NGO-val is dolgozik, amelyeknek az átlagemberekkel kapcsolatos és technikai ismeretei felbecsülhetetlenek annak felmérésében, hogy hogyan juttassák el az élelmiszersegélyt a megfelelő személyekhez. Egészségügy A világ legtöbb részén az emberek tovább élnek, a csecsemőhalandóság csökkent, a betegségeket sakkban tartják, amint mind több és több ember fér hozzá az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz, a védőoltásokhoz, tiszta vízhez és a köztisztasághoz. Az ENSZ teljes mértékben részese volt ennek az előrehaladásnak, különösen a fejlődő országokban, az egészségügyi szolgáltatások támogatása, alapvető gyógyszerek szállítása, a városok egészségesebbé tétele, vészhelyzetekben egészségügyi segítség nyújtása és a fertőző betegség elleni harc révén. A millenniumi nyilatkozat mérhető céloknak - az országok által - történő elérését tartalmazza a táplálkozásban, a biztonságos ivóvízhez történő hozzáférés terén, az anyasági és gyermek egészségügy terén, a fertőző betegségek ellenőrzése terén és az alapvető gyógyszerekhez való hozzáférés terén 2015-ig. A fertőző betegségek által okozott betegségnek, rokkantságnak és halálnak súlyos társadalmi gazdasági hatása van. Új betegségek, mint a madárinfluenza és a súlyos akut légúti szindróma (SARS – severe acute respiratory syndrome) növelik a sürgős járványellenőrzés szükségességét. Azonban a legtöbb fertőzőbetegség okai és kezelésük ismert, a betegség és a halál a legtöbb esetben megfizethető áron elkerülhető. A főbb
152
fertőzőbetegségek a HIV/AIDS, a malária és a tuberkulózis. Átvitelük leállítása és visszafordítása az egyik fontos millenniumi fejlesztési cél. Az ENSZ évtizedeken át a betegségek elleni harc élvonalában volt olyan egészségügy-politika és olyan rendszerek létrehozásával, amelyek az egészségügyi problémák társadalmi dimenzióival foglalkoztak. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) a gyermekek és anyák egészségére koncentrál, míg az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) a reproduktív egészségüggyel és a családtervezéssel foglalkozik. A betegségek elleni globális akciók koordinálásával foglalkozó szakosított intézmény az Egészségügyi Világszervezet (WHO – www.who.int), ambiciózus célokat tűzött ki az egészséget mindenkinek elérésére, a reproduktív egészségügy rendelkezésre állására, partnerség kialakítására, valamint egészséges életstílus és környezet támogatására. A WHO volt a hajtóerő különféle történelmi eredmények hátterében, beleértve a himlő globális felszámolását 1979-ben, amelyet 10 éves kampány után ért el. Partnereivel a WHO felszámolta a gyermekbénulást az amerikai országokban 1994-ben, és továbbra is arra törekszik, hogy teljesen felszámolja a betegséget. Egy másik ENSZ entitás, a FAO volt a hajtóerő a keleti marhavész felszámolása mögött 2010 októberében. Ez a betegség, amelyet 2001 óta továbbra sem diagnosztizáltak a terepen, lesz az első állatbetegség, amelyet valaha is felszámoltak. A marhavész felszámolása az emberi himlő után csak a második eset, hogy egy betegséget világszerte felszámoltak.
A gyermekbénulás-mentes világ küszöbén Amikor a gyermekbénulás felszámolására vonatkozó globális kezdeményezést (www.polioeradication.org) 1988-ban bejelentették, világszerte 350 000 megbetegedés volt, amely több mint 1 000 gyermeket bénított meg több mint 125 országban, öt kontinensen mindennap. Egy összehangolt kampány után, beleértve a nemzeti védőoltási napokat, amikor az öt év alatti gyermekek milliói kaptak védőoltást, ez a szám 1 951 jelentett esetre csökkent, majd 1 606-ra és végül 767-re 2005-ben, 2009-ben és 2010-ben külön-külön. Csak négy ország maradt, ahol a járvány megmaradt: Afganisztán, India, Nigéria és Pakisztán. A fejlődő világban több mint 5 millió ember – aki egyébként megbénult volna – ma sétál, mert kapott védőoltást a gyermekbénulás ellen. Közegészségügyi munkások tízezreit és önkéntesek millióit képezték ki. A kezdeményezés mintegy 22 évvel ezelőtti bejelentése óta több mint 2,5 milliárd gyermek kapta meg a védőoltást világszerte. Ezt a sikert a példanélküli egészségügyi partnerség tette lehetővé élén a WHO, a UNICEF, az Egyesült Államok betegségellenőrzési és megelőzési központjai és a Rotary International. A magánszektor legnagyobb donorai, a Rotary, valamint a Bill és Melinda Gates Alapítvány dollárok százmillióival járultak hozzá az erőfeszítéshez. Egészségügyi minisztériumok, donor kormányok, alapítványok, vállalatok, hírességek, filantrópusok, egészségügyi dolgozók és önkéntesek szintén kötelezettséget vállaltak. Ha egyszer a védőoltások leállnak, a gyermekbénulás felszámolásából eredő közegészségügyi megtakarítás a becslések szerint évi 1,5 milliárd dollár lesz.
Az úttörő közegészségügyi megállapodás elfogadása a dohány ellátás és fogyasztás ellenőrzéséről egy másik jelentős eredmény. A WHO keretegyezménye a dohányellenőrzésről tartalmazza a dohány adóztatását, a dohányzás megelőzését és kezelését, az illegális kereskedelmet, a hirdetést, a szponzorálást és promóciót, és a termékszabályozást. A WHO tagállamai egyhangúan fogadták el 2003-ban, és kötelező érvényű nemzetközi joggá vált 2005-ben. Az egyezmény fontos része a globális stratégiának, hogy csökkentsék a dohányzás világméretű járványát, amely közel 5 millió embert öl meg évente. A WHO-nak vezető szerepe van az elhízottság elleni harcban is, amely egy egészségügyi probléma, minden évben egyre több embert érint. 2008-ban 500 millió ember volt elhízott. A WHO előrejelzése szerint 2015-re megközelítőleg 2,3 milliárd ember lesz túlsúlyos, és több mint 700 millió elhízott. 1980 és 1995 között az UNICEF-WHO közös erőfeszítése hat gyilkos betegség – gyermekbénulás, tetanusz, kanyaró, szamárköhögés, diftéria és tuberkulózis - elleni védőoltások globális elterjedése 5 százalékról 80-ra emelkedett, amely évente mintegy 2,5
153
millió gyermek életét mentette meg. Hasonló kezdeményezés a globális szövetség a vakcinákért és a védőoltásokért (GAVI – Global Alliance for Vaccines and Immunization – www.gavialliance.org). 2009 végére a GAVI 5,4 millió várható halált segített megakadályozni rutin védőoltások révén a hepatitisz B ellen, haemophilus influenzae b típus (Hib) és szamárköhögés ellen, továbbá egyszeri befektetések révén a védőoltásokba a kanyaró, a gyermekbénulás és a sárgaláz ellen. Az 1999-ben elindított szövetség, kezdeti pénzalapokkal a Bill és Melinda Gates Alapítványtól, keretébe tartozik a WHO, a UNICEF, a Világbank és magánszektorbeli partnerek. A guinea-féreg (fonalféreg) betegség előfordulását drámaian csökkentették az új és jobb kezelési módszereknek köszönhetően, és a leprán is úrrá lesznek a több-gyógyszeres kezelés ingyenes ellátásának segítségével. A folyami vakságot gyakorlatilag felszámolták 11 nyugat-afrikai országban, amelyeket egykor érintett. Ez egy olyan eredmény, amelynek milliók veszik hasznát. A WHO mostani célja az elefántkór (vastagbőrűség) felszámolása, amely egy közegészségügyi probléma.
Az ENSZ ellenszegül a HIV/AIDS-nek Az AIDS-szel kapcsolatos betegségek következtében elhunytak száma 19 százalékkal csökkent 2004 óta az antiretrovirális terápia életmeghosszabbító hatásai miatt, valamint a HIV-megelőzési kampányok és intézkedések miatt is, a UNAIDS 2010. évi – a globális AIDS járványról szóló – jelentése szerint. Jóllehet, a becslések szerint világszerte 33,3 millió embert fertőzött meg a HIV vírus, a járvány lelassult, sőt megfordult. Az ENSZ HIV/AIDS (UNAIDS – www.unaids.org) programja reményt keltően jelentette, hogy közel 60 ország vagy stabilizálta, vagy jelentős csökkenést ért el az új HIV fertőzöttek arányában. 2009-ben mintegy 1,2 millió ember kapott először HIV antiretrovirális terápiát, amely szintén 30 százalékos növekedés a kezelésben részesülő emberek számában egyetlen évben. A 15 legsúlyosabban fertőzött országban a fiatalok körében a HIV aránya több mint 25 százalékkal esett, mivel a fiatalok elfogadják a biztonságosabb szexuális gyakorlatot. Míg több mint 5 millió ember – akinek szüksége van életmentő AIDS gyógyszerekre a szegényebb országokban - megkapta ezeket, másik 10 millió embernek nincs hozzáférése ezekhez. A társadalom szélére került csoportoknak, mint a kábítószerezők és a szex munkások, sokkal kisebb az esélyük, hogy segítséget kapjanak, mint másoknak. Megbélyegzés, megkülönböztetés és rossz törvények továbbra is akadályokat emelnek a HIV-vel élő emberek és más, a társadalom szélén lévő emberek elé. Időközben négy AIDS-szel kapcsolatos halálesetből egyet tuberkulózis és más megelőzhető és gyógyítható betegség okoz. A szubszaharai Afrikában – a HIV és AIDS által leginkább sújtott terület – 2009-ben 1,3 millió AIDS-szel kapcsolatos haláleset volt, és 1,8 millió ember kapott újonnan HIV-fertőzést. A UNAIDS – az AIDS-re adandó válasz vezető képviselője világszerte – 10 ENSZ-ügynökség együttes erőfeszítése: ILO, UNDP, UNESCO, UNFPA, UNHCR, UNICEF, UNODC, WHO, WFP és a Világbank. Prioritásaik közé tartozik: vezetés és képviselet; információ-előállítás; szakpolitikai kötelezettségek és nemzeti válaszok hatékonyságának értékelése; erőforrások mobilizálása; és a globális, regionális és nemzeti partnerség támogatása a HIV-vel élők, a civil társadalom, és a nagy kockázatú csoportok között. Tárgyalásokat folytatott a gyógyszergyártó vállalatokkal, a gyógyszerek árának csökkentéséről a fejlődő országokban, és szorosan együttműködik azokkal az országokkal, hogy segítse őket a HIV megelőzéshez, gondozáshoz és kezeléshez való általános hozzáférésüket. A UNAIDS kulcsszerepet játszott a Közgyűlés 2001-es HIV/AIDS-szel foglalkozó rendkívüli ülésszakán, amely elfogadott egy kötelezettségvállalási nyilatkozatot a HIV/AIDS-ről. Menedzseli az AIDS világkampányt (worldaidscampaign.info) és kezdeményezte a ’globális koalíciót a nők és az AIDS számára’ (womenand.unaids.org). A világ vezetői 2000. évi millenniumi nyilatkozatukban elhatározták, hogy 2015-ig megállítják és visszafordítják a HIV/AIDS terjedését, és segítséget nyújtanak a betegség miatt árvaságra jutott gyermekeknek. A járvány kezdete óta az 1980-as évek elején, több mint 60 millió ember kapott HIVfertőzést, és közel 30 millió halt meg HIV-vel kapcsolatos okok miatt.
154
A WHO prioritásai a fertőző betegségek terén: a malária és a tuberkulózis hatásának csökkentése globális partnerség révén; a fertőző betegségek kordában tartásának, ellenőrzésének és a rájuk való reakciónak a megerősítése; a betegségek hatásának csökkentése fokozott és rutin megelőzés és ellenőrzés révén; és új ismeretek, beavatkozási módszerek, megvalósítási stratégiák és kutatási képességek kialakítása a fejlődő országokban történő felhasználásra. A WHO kulcsszereplő az egészségügyi alapellátás támogatásában, az alapvető gyógyszerek eljuttatásában, várások egészségesebbé tételében, egészséges életmód és környezet előmozdításában, és olyan egészségügyi vészhelyzetek kezelésében, mint az Ebola vérzéses láz kitörése. A WHO-UNICEF globális védőoltási víziójának és stratégiájának, 2006-2015, az a célja, hogy csökkentse a kanyaró által okozott haláleseteket globálisan 90 százalékkal és 95 százalékkal, külön-külön 2010-ig, illetve 2015-ig. 1999 óta mintegy 686 millió gyermek kapott védőoltást a programban, és 4,3 millió gyermek életét mentették meg. A WHO évtizedeken át harcolt a malária ellen. A szervezet célja, hogy 2010 végére több mint 700 millió rovarirtó szerrel kezelt ágyhálóról gondoskodjon – ezek felét Afrikában; több mint 200 millió adag hatékony kezelést; szobában történő permetezés mintegy 200 millió otthonban évente; és megközelítőleg 1,5 milliárd diagnosztikai vizsgálat évente.
Malária és tuberkulózis A WHO által szponzorált malária visszaszorítási (RBM – roll back malaria) kezdeményezést (www.rollbackmalaria.org) 1998-ban jelentették be azzal a kinyilvánított céllal, hogy a malária globális terhét 2010-re felére csökkentik. Finanszírozó partnerei – a UNDP, a UNICEF, a Világbank és a WHO – egy olyan világ megteremtésén dolgoznak, amelyben a malária már nem az egyik fő oka a halandóságnak, vagy nem akadálya a társadalmi és gazdasági fejlődésnek. Az RBM partnerség exponenciálisan bővült, maláriajárvánnyal fertőzött országok, bilaterális és multilaterális fejlesztési partnerek, a magánszektor, nem kormányzati és közösségi szervezetek, alapítványok továbbá kutató és egyetemi intézetek csatlakoztak. Közel kétmillió ember hal meg évente tuberkulózis (tébécé) – egy kezelhető betegség – következtében. A globális „állítsd meg a tébécét” partnerség (www.stoptb.org), amely egy WHO kezdeményezés és több mint 1 200 partnert fog össze, beleértve nemzetközi szervezeteket, országokat, az állami és magánszektor donorait, továbbá nem kormányzati és kormányzati szervezeteket. Létrehozta a tébécé megállításának globális tervét, amely a DOTS-ként (Directly Observed Treatment, Short-course) ismert egészségügyi stratégián alapuló ötéves terv. Az 1995 és 2009 közötti 15 év alatt mintegy 49 millió tébécés pácienst kezeltek a DOTS stratégiának megfelelően – 41 milliót sikeresen. A tébécé előfordulások aránya (100 000 fő esetében) 2004-ben érte el a csúcsot, és azóta mindenegyes évben csökkent. 2009-re a globális halandósági arány 35 százalékkal esett vissza az 1990-es bázisévhez viszonyítva. Az elmúlt 15 év eredményeire építve, a tébécé megállítása globális tervének DOTS komponense 20011-2015 őt jelölte ki arra, hogy a tébécé ellenőrizése hogyan javítható tovább, több tébécés emberhez eljutva és a sikeres kezelések magasabb arányát elérve. A tébécé megállítása globális tervének a célja, hogy 1990-es szinthez képest 2015-re felére csökkentse a tébécé előfordulását és az okozott haláleseteket. Az AIDS, a malária és a tuberkulózis elleni globális alap (www.theglobalfund.org) jelentősen hozzájárul ezekhez a törekvésekhez.
Az egészségügyi kutatás motorja. Partnereivel dolgozva az egészségügyi kutatásban a WHO adatokat gyűjt a jelenlegi feltételekről és szükségletekről, különösen a fejlődő országokban. Ez az epidemiológiai kutatástól a távoli trópusi erdőkben a genetikai kutatásban történt előrehaladás ellenőrzéséig terjed. A WHO trópusi betegségek kutatási programja a malária paraziták ellenállására összpontosít a leggyakrabban használt gyógyszerek ellen, és előmozdítja az új gyógyszerek és diagnózisok fejlesztését a trópusi fertőző betegségek ellen. Kutatása segíti a járványok nemzeti és nemzetközi felügyeletének javítását, továbbá az új és újonnan kialakuló betegségeket megelőző stratégiák kifejlesztését. 155
Szabványok felállítása. A WHO a biológiai és gyógyszerészeti anyagokra vonatkozó nemzetközi szabványokat létesít. Kifejlesztette az ’alapvető gyógyszerek’ koncepcióját az egészségügyi alapellátás alapvető elemeként. A WHO együttdolgozik az országokkal a biztonságos és hatékony gyógyszerek méltányos ellátásának biztosításáért, a lehető legalacsonyabb költséggel és a leghatékonyabb felhasználással. E célból kidolgozta több száz gyógyszer és vakcina ’modell listáját’, amelyeket alapvetőnek tartanak az összes egészségügyi probléma több mint 80 százalékának a megelőzése vagy kezelése segítésében. Mintegy 160 ország saját követelményeihez illesztette a listát, amelyet kétévente frissítenek. A WHO együttműködik a tagállamokkal, a civil társadalommal és a gyógyszergyártó iparral a szegény és közepes jövedelmű országokban a kiemelt egészségügyi problémákhoz szükséges alapvető gyógyszerek kifejlesztésében, és a bevált alapvető gyógyszerek gyártásának folytatásában. Az ENSZ rendelkezésére álló nemzetközi kapcsolatokon keresztül a WHO felügyeli a globális információgyűjtést a fertőző betegségekről, összehasonlítható egészségügyi és betegség-statisztikát állít össze, és nemzetközi szabványokat vezet be a biztonságos élelemre, valamint biológiai és gyógyszerészeti termékekre. Egyedülálló értékelést nyújt a szennyező anyagok rákokozó kockázatairól, és érvényre juttatja a HIV/AIDS globális ellenőrzésére vonatkozó egyetemesen elfogadott irányelveket. Emberi települések 1950-ben New York City volt az egyetlen világvárosi terület több mint 10 millió lakossal, és a globális népességnek csak 30 százaléka volt városi. 2010-re 25 ’megaváros’ volt – hat kivételével mind a fejlődő vagy átmeneti gazdasággal rendelkező országokban – és a világ 6,9 milliárd emberének több mint fele élt városokban és nagyvárosokban. Közel 1 milliárd ember élt nyomornegyedekben; a fejlődő országokban valójában a városi népesség több mint egyharmada élt nyomornegyedekben. Az ENSZ-rendszeren belül az ENSZ Emberi Települések Programja (UN–HABITAT – www.unhabitat.org) a vezető ügynökség, amely ezzel a helyzettel foglalkozik. A Közgyűlés által meghatározott feladata a szociálisan és környezetileg fenntartható városok és nagyvárosok támogatása azzal acéllal, hogy mindenki számára megfelelő hajlékról gondoskodjanak. E célból technikai programok és projektek tucatjait valósította meg az országok széles körében, a legtöbbet a legkevésbé fejlett országokban. Az 1996-ban tartott, a Habitat II-ként ismert második ENSZ-konferencián az emberi településekről elfogadták a Habitat napirendet, egy globális akciótervet, amelyben a kormányok elkötelezték magukat a megfelelő hajlékot mindenkinek és a fenntartható városfejlesztés mellett. A UN-HABITAT a napirend végrehajtásának a gyújtópontja, értékelve a megvalósítást és ellenőrizve a globális trendeket és feltételeket. A UN-HABITAT két fő világméretű kampányt folytat: globális városigazgatási kampányt és a globális kampányt a biztonságos birtoklásért: Globális városigazgatási kampány. Sok nagyvárosban a rossz kormányzás és nem megfelelő politika a környezet állapotának romlásához, fokozott szegénységhez, alacsony gazdasági növekedéshez és társadalmi kirekesztéshez vezetett. Ennek a kampánynak az a célja, hogy növelje a jó városigazgatás helyi kapacitásait – hatékony és eredményes válasz a városi problémákra, demokratikusan megválasztott és számon kérhető helyi kormányzat révén, amely partnerként együttdolgozik a civil társadalommal. Globális kampány a biztonságos birtoklásért. Ez a kampány a biztonságos birtoklásról való gondoskodást támogatja, amely életbevágóan fontos egy fenntartható menedék stratégiához és a lakhatási jogok előmozdításához. Olyan menedék stratégiát vezet, amely a szegények jogait és érdekeit támogatja, kiváltképp a nők jogait és szerepüket a sikeres menedékpolitikában. Különböző eszközök révén a UN-HABITAT a kérdések széles körére és speciális projektekre koncentrál, amelyeket segít megvalósítani. A Világbankkal együtt elindított egy
156
nyomornegyed feljavítási kezdeményezést, amelyet Nagyvárosok Szövetségének neveznek. (www.citiesalliance.org). Az évek során egyéb kezdeményezések foglalkoztak a konfliktus utáni földhasználattal és az újjáépítéssel háború vagy természeti katasztrófa által letarolt országokban, és annak biztosításával, hogy a nők jogait és a nemek közötti egyenlőség kérdéseit figyelembe veszik a városfejlesztésben és a menedzsmentpolitikákban. Az ügynökség segíti megerősíteni a vidék-város kapcsolatokat is, valamint az infrastruktúrafejlesztést és a közszolgáltatások nyújtását. A UN-HABITAT programjai közé tartozik: Legjobb gyakorlati példák és helyi vezetési program – kormányügynökségeknek, helyi hatóságoknak és a civil társadalom szervezeteinek globális hálózata, amelynek a célja a legjobb gyakorlati példák azonosítása és terjesztése az élő környezet javítása érdekében, és a tanulságok alkalmazása a szakpolitika fejlesztése és a kapacitás-építés érdekében; Lakhatási jogok program – a UN-HABITAT és az ENSZ Emberi Jogok Főbiztosságának a közös kezdeményezése, hogy segítsék az államokat és más érdekelteket a Habitat napirendben lévő kötelezettségeik teljesítésére, a megfelelő lakhatáshoz való jog teljes és fokozatos megvalósításának biztosítására, amint azt a nemzetközi jogi eszközök előírják; Globális Város-megfigyelőközpont – ellenőrzi a Habitat napirend megvalósításának globális előrehaladását, továbbá ellenőrzi és értékeli a városi körülményeket és trendeket. A program célja a világméretű városi tudásbázis javítása a kormányok, a helyi hatóságok és a civil társadalom támogatása révén a szakpolitika-orientált városi mutatók, statisztikák és más városi információk fejlesztésében és alkalmazásában; Fenntartható nagyvárások program - közös UN-HABITAT/UNEP kapacitásépítési kezdeményezés a városi környezettervezésben és menedzsmentben. Társprogramjával, a 21. század napirendjének a helyi alkalmazásával jelenleg több mint 30 nagyvárosban működik világszerte; A 21. század napirendjének (Agenda 21) a helyi alkalmazási programja – támogatja az 1992-es ’földcsúcson’ (Agenda 21) elfogadott fenntartható fejlődési globális akcióprogramot, az emberi településekre vonatkozó komponenseinek helyi szintű akciókká történő lefordítása révén, és közös kezdeményezéseket ösztönöz kiválasztott középméretű várásokban; Biztonságosabb nagyvárosok program – afrikai polgármesterek kérésére 1996-ban indított program nagyvárosi szinten stratégiák kidolgozását támogatja a városi bűnözés és erőszak megfelelő kezelése és végül megakadályozása érdekében; Városigazgatási program – a UN-HABITAT, a UNDP és külső támogató ügynökségek közös erőfeszítése. Több mint 40 vezető és partnerintézmény hálózata 58 országban 140 várost foglal magában, azon munkálkodik, hogy megerősítse a fejlődő országokban a nagyvárosok és a városok hozzájárulását a gazdasági növekedéshez, a társadalmi fejlődéshez és a szegénység enyhítéséhez; Víz és köztisztasági program – célja az egészséges ivóvízhez való hozzáférés javítása, az alacsonyjövedelmű városlakók millióiknak megfelelő köztisztaság biztosításának segítése, és ezen erőfeszítések hatásának a mérése. Támogatja a millenniumi fejlesztési célok azon célkitűzését, hogy 2015-re felére csökkentsék azoknak az embereknek a számát, akiknek nincs fenntartható hozzáférése az egészséges ivóvízhez és az alapvető köztisztasághoz, valamint támogatja a 2002-es fenntartható fejlődési világcsúcs kapcsolódó célkitűzését. Oktatás Az elmúlt években hatalmas előrelépés történt az oktatásban, amelyet az iskolás gyermekek számának jelentős növekedése jelez. Mindamellett 2010-ben mintegy 67,4 millió gyermek nem jutott el az elemi oktatásba, és sokan, akik elkezdtek iskolába járni, arra kényszerültek,
157
hogy elhagyják azt a szegénység, a család és társadalom nyomása vagy tradíció miatt. Néhány országban a nyugtalanság, terrorista cselekmények és felkelés akadályozta meg az iskolába járást. A hatalmas erőfeszítések ellenére az írni-olvasni tudás növelése érdekében, 796 millió felnőttnek nem volt meg a minimális írni-olvasni tudása, kétharmaduk nő volt. Az ENSZ műveltségi (írni-olvasni tudás) évtizede (Literacy Decade, 2003-2012) nagyobb figyelmet kíván fordítani erre a nyomasztó kérdésre. A kutatások azt mutatják, hogy az oktatáshoz való hozzáférés szorosan kapcsolódik a jobb szociális mutatókhoz. Az iskoláztatásnak többszörös hatása van a nőkre. Az iskolázott nők tipikusan egészségesebbek, és kevesebb gyermekük van, továbbá több lehetőségük van a háztartás jövedelmének növelésére. Gyermekeiknek viszont alacsonyabb a halálozási aránya, jobb a táplálkozása, és általában jobb az egészsége. Emiatt sok ENSZ-ügynökség oktatási programja a lányokra és nőkre összpontosít. Az oktatásban rejlő sokféle tényező miatt az ENSZ-rendszer sok része foglalkozik különféle oktatási és képzési programok finanszírozásával és fejlesztésével. Kezdve az alapfokú képzéstől az emberi erőforrás fejlesztés szakképzéséig olyan területeken, mint a közigazgatás, mezőgazdasági és egészségügyi szolgáltatások, valamint a tudatossági kampányokig, mint az emberek oktatása a HIV/AIDS-ről, kábítószerrel való visszaélésről, emberi jogokról, családtervezésről és más kérdésekről. A UNICEF például éves programkiadásainak több mint 20 százalékát szenteli oktatásra, külön figyelmet fordítva a lányok oktatására. Az oktatás területén a vezető ügynökség az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO – www.unesco.org). Más partnerekkel együtt azon munkálkodik, hogy biztosítsa: valamennyi gyermeket beíratnak gyermekbarát iskolába, amelyekben képzett tanárok minőségi oktatást nyújtanak. Az UNESCO a titkársága annak a kampánynak, amelynek a célja az egyetemes, minőségi alapfokú oktatás elérése 2015-re, az ENSZ legambiciózusabb ügynökségközi kampánya, amelyet valaha is elindítottak. A kampány célja a több mint 160 nemzet által – az Oktatási Világfórumon, Dakarban, Szenegálban, 2000-ben - elfogadott cselekvési kereten alapszik, amelyet a világ vezetői ugyanazon év szeptemberében a millenniumi nyilatkozatukban megerősítettek. A fórumon a kormányok elkötelezték magukat a mindenkire kiterjedő minőségi oktatás elérése mellett, különös hangsúllyal a lányokra és olyan csoportokra, mint a dolgozó gyermekek és a háború által sújtott gyermekek. A donor országok és intézmények ígéretet tettek arra, hogy az alapfokú oktatás mellett elkötelezett egyetlen nemzetet sem akadályozhat ebben az erőforrások hiánya. A fórum hat magas szintű regionális konferenciából és a történelemben legnagyobb, legátfogóbb és statisztikailag precíz oktatási leltárból – a két évig tartó „oktatás mindenki számára értékelése” – merített. Az UNESCO oktatási részlege a következőkre összpontosít: gondoskodás arról, hogy minden szinten mindenki hozzáférhessen az oktatáshoz; a sajátos szükségletekkel rendelkezők és a társadalom peremére szorult népesség sikere; tanárképzés; a munkaerő szakértelmének a fejlesztése; siker oktatás révén; lehetőségek biztosítása a nem formális és életen át tartó tanulásra; és a technológia felhasználása a tanítás és a tanulás erősítésére, és az oktatási lehetőségek bővítése. Az UNESCO ezeket az akciókat a dakari cselekvési kerettel összefüggésben végzi; az ENSZ műveltségi (írni-olvasni tudás) évtizede (Literacy Decade), 2003-2012; az ENSZ oktatási évtizede a fenntartható fejlődésért, 2005-2014; és a globális oktatási és HIV/AIDS kezdeményezés. Azért az MFC célkitűzésért is dolgozik, hogy biztosítsák: minden fiú és lány befejezi az alapfokú oktatást, és felszámolják az egyenlőtlenséget az alap- és középfokú oktatásban minden szinten 2015-ig. 2010 vége felé több mint 8 500 iskola 180 országban részt vett az UNESCO társult iskolák projekt hálózatában (ASPnet – Accociated Schools Project Network), amely egy nemzetközi hálózat, utakat és módokat dolgoz ki az oktatás szerepének növelésére az együttélés megtanulására a világ közösségében. Mintegy 3 700 – főleg tanárokat és diákokat magában foglaló - UNESCO klub, központ és társaság több mint 100 országban széleskörű oktatási és kulturális tevékenységet folytat.
158
Kutatás és képzés Számos szakosított ENSZ-szervezet végez akadémiai munkát kutatás és képzés formájában. E munka célja az előttünk álló globális problémák jobb megértése, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődéshez, valamint a béke és biztonság fenntartásához szükséges – inkább szakmai szempontok szerinti - emberi erőforrások felnevelése. Az ENSZ Egyetem (UNU – www.unu.edu) kutatás és kapacitásépítésen keresztül járul hozzá azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyek célja az ENSZ, az emberek és a tagállamok érdeklődésének a középpontjában lévő, nyomasztó globális problémák megoldása. Az UNU híd az ENSZ és a nemzetközi akadémiai közösség között, amely egy agytröszt az ENSZ-rendszer számára; kapacitásépítő főleg a fejlődő országokban; a dialógus és új kreatív eszmék platformja. Az UNU partneri viszonyban van több mint 40 ENSZ-szervezettel és együttműködő kutató intézetek százaival világszerte.
Ifjúság és iskolák Az egyetemes alapfokú oktatás kinyilvánítása – a második millenniumi fejlesztési cél – mellett az ENSZ sok kezdeményezést jelentett be az oktatás területén. Az ENSZ kiber-iskolabusza (cyberschoolbus.un.org) egy díjnyertes ENSZ-honlap, ahol az általános és középiskolás diákok: megtanulhatják az ENSZ eredetét, célját és szervezetét; információt szerezhetnek a tagállamokról; felfedezhetik mely globális kérdések vannak napirenden és miért, az emberi jogoktól a béke és biztonságon keresztül az éghajlatváltozásig; rész vehetnek a globális problémák megoldásának keresésében; ENSZ diplomatákkal és szakértőkkel a kérdések széles körét vitathatják meg élő video csevegéseken keresztül; művészeti versenyekben vehetnek részt; követhetik az ENSZ központjában zajló eseményeket, amelyek vonzóak a gyermekek és fiatalok számára. A tanárok óratervet találhatnak a globális kérdések teljes köréről, amely szerint a gyermekeknek ezt a korosztályát oktathatják, és együttműködhetnek a világkörül más osztálytermekkel az ENSZ napirendjén szereplő kérdésekkel foglalkozó oktatási projektekben. A kiber-iskolabusz több mint 200 országba és területre jut el a világkörül, és rendelkezésre áll angolul, spanyolul, franciául és oroszul. Az ifjúság különleges elsőbbséget élvez az ENSZ-ben, a Szervezet munkája támogatásának új generációja. Sok száz modell ENSZ-konferenciát szerveznek minden évben valamennyi oktatási szinten, az elemi iskoláktól kezdve az egyetemekig többféle konfigurációban, beleértbe a globális modell ENSZ-konferenciát (un.org/gmun). Sok mai vezető a jog, a kormány, az üzleti élet és a művészetek területén vett részt ifjúkorában modell ENSZ-programokban. A modell ENSZ-programok lehetővé teszik az ENSZ munkájának a megértését, és lehetőséget adnak készségfejlesztésre a diplomácia és a konfliktus-megoldás területén, amint fiatalok a világ minden részéről ki vannak téve a nemzetközi ügyek útvesztőinek. A diákok külföldi diplomataként cselekednek és vesznek részt az ENSZ Közgyűlés és más ENSZ-rendszerbeli multilaterális testületek szimulált ülésszakain. Felkészülés ezekre a konferenciákra segíti a diákokat olyan készségek fejlesztésében, mint a vezetés, kutatás, írás, nyilvános beszéd és problémamegoldás, amelyeket egész életükön át használni fognak. Minden évben videokonferenciát tartanak középiskolások számára négy ENSZ-emléknap alkalmából: a rabszolgaság és transzatlanti rabszolga-kereskedelem áldozatainak nemzetközi emléknapja (március 25.), környezetvédelmi világnap (június 5.), a béke nemzetközi napja (szeptember 21.) és az emberi jogok napja (december 10.). Az emléknapok eseményei során diákok a világ minden részéből videokonferencián vesznek részt, és kapcsolatot teremtenek fiatal hallgatósággal és az ENSZ-közösségével New Yorkban. Valamennyi eseményt élőben közvetítenek az interneten, és a diákoknak további lehetősége van kérdéseket és hozzászólásokat küldeni valós időben az ENSZ kiber-iskolabusz honlapján keresztül.
159
Hozzájárulva a globális fenntartható fejlődéshez, az UNU öt területre koncentrál: béke, biztonság és emberi jogok; emberi és társadalmi-gazdasági fejlődés és jó kormányzás; jó egészség, népesedés és fenntartható megélhetés; globális változások és fenntartható fejlődés; és tudomány, technológia, újítás és társadalom. A tudományos tevékenységet az UNU Központjában, Tokióban végzik, továbbá oktatóközpontokban és programokban a világ különböző részein. Ezek közé tartozik: UNU BIOLAC (Biotechnológiai program Latin-Amerikában és a Karib-térségben), Caracas, Venezuela – biotechnológia és társadalom; UNU-CRIS (Összehasonlító Regionális Integrációs Tanulmányok Intézete), Bruges, Belgium – helyi és globális kormányzás, regionális integráció; UNU—EHS (Környezet és Emberi Biztonság Intézete), Bonn, Németország környezet és emberi biztonság; UNU-FNP (Élelmiszer és Táplálkozási Program az Emberi és Társadalmi Fejlődésért), Ithaca, New York, Egyesült Államok – élelmiszeri és táplálkozási kapacitásépítés; UNU-FTP (Halászati Oktatási Program), Reykjavik, Izland – posztgraduális halászati kutatás és fejlesztés; UNU-GTP (Geotermikus Oktatási Program), Reykjavik, Izland – geotermikus kutatás, feltárás és fejlesztés; UNU/IAS (Felsőfokú Tanulmányok Intézete), Yokohama, Japán - a fenntartható fejlődés stratégiai megközelítése; Academic Impact Az ENSZ Academic Impact programja (academicimpact.org/engpage.php) egy globális kezdeményezés a felsőoktatási intézmények felsorakoztatására az ENSZ mellett tíz egyetemesen elfogadott elv támogatására olyan területeken, mint az emberi jogok, a műveltség, fenntarthatóság és konfliktuskezelés. A felsőoktatás elismert potenciáljára épít, hogy előmozdítsa a világbékét és a társadalmi és gazdasági fejlődést. Az Academic Impact Program tíz elvének a formális elfogadásával az intézmények elkötelezik magukat: az ENSZ-Alapokmányában foglalt alapelvek mellett - olyan értékek mellett - amelyeket az oktatás ösztönöz és segít megvalósítani; az emberi jogok, közöttük a tájékozódás-, vélemény- és szólásszabadság mellett; amellett, hogy az oktatáshoz mindenki hozzáférhessen nemre, fajra, vallásra vagy etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül; amellett, hogy minden érintettnek lehetősége legyen az egyetemi tanulmányok folytatásához szükséges készségek és tudás megszerzéséhez; a felsőoktatási rendszerekben világszerte megvalósuló kapacitás-építés mellett; a globális állampolgárság mellett az oktatás révén; a béke előmozdítása és a konfliktusok megoldása mellett az oktatás révén; a szegénység kérdéseinek a kezelése mellett az oktatás révén; a fenntarthatóság előmozdítása mellett az oktatás révén; a kultúrák közötti párbeszéd és megértés, valamint az intolerancia „mellőzése” mellett az oktatás révén. Az Academic Impact azt kéri a résztvevő főiskoláktól és egyetemektől, hogy évente legalább egyszer demonstrálják e kötelezettségek támogatását.
UNU-IIGH (Nemzetközi Globális Egészségügyi Intézet), Kuala Lumpur, Malajzia – az egészségügyi ellátási rendszerek hatékonysága, új és újonnan előforduló betegségek, nem fertőző betegségek és ellenőrzési politika, információs technológia az egészségügyben, továbbá az éghajlatváltozás és az egészség; UNU/IIST (Nemzetközi Szoftvertechnológiai Intézet), Makaó, Kína – szoftvertechnológia a fejlődésért;
160
UNU/INRA (Afrikai Természeti Erőforrások Intézete), Accra, Ghána – természeti erőforrás menedzsment; UNU/INWEH (Víz-, Környezet- és Egészségügyi Nemzetközi Hálózat), Hamilton, Ontario, Kanada - víz, környezet és egészségügy; UNU-ISP (Fenntarthatóság és Béke Intézete), Tokió, Japán – fenntarthatóság, béke és nemzetközi együttműködés; UNU-LRT (Termőföld Rehabilitációs Képzési Program), Reykjavik, Izland – fenntartható termőföld-menedzsment és a lepusztult termőföld rehabilitációja; UNU-MERIT (Maastrichti Gazdasági és Társadalmi Kutató és Képző Központ az Újítás és Technológia érdekében), Maastricht, Hollandia – az új technológiák társadalmi és gazdasági hatása; UNU/WIDER (Nemzetközi Fejlesztési Gazdasági Kutató Intézet), Helsinki, Finnország – gazdasági és társadalmi fejlődés; UN-WDPC (Víz Évtizede Program Kapacitásfejlesztése), Bonn, Németország, - az ENSZ-szervezetek és programok együttműködnek az ENSZ vízügyi ügynökségközti mechanizmusának keretében. A genfi székhelyű ENSZ Továbbképző és Kutató Intézet (UNITAR – www.unitar.org) megfelelő képzésen és kutatáson keresztül az ENSZ eredményességének fokozásán dolgozik. Képzési és kapacitásfejlesztési programokat futtat a multilaterális diplomácia és a nemzetközi együttműködés területén az ENSZ-hez akkreditált diplomaták, valamint nemzetközi kérdésekkel foglalkozó nemzeti tisztviselők részére. Az UNITAR széleskörű oktatási programokat végez a társadalmi és gazdasági fejlődés, továbbá a béke és biztonság terén. Az UNITAR minden évben kutatást végez az oktatási módszertan és a tudásrendszerek területén, felölelvén a kapacitásfejlesztést, e-tanulást és a felnőttképzést. Pedagógiai anyagokat is kifejleszt, beleértve a távtanulási oktatási csomagokat, munkafüzeteket, szoftver és video oktatási csomagokat. Az UNITAR-t teljes mértékben önkéntes hozzájárulásokból támogatják, főleg kormányok, kormányközi szervezetek és alapítványok. A torinói (Olaszország) székhelyű, az ENSZ-rendszer Személyzeti Kollégiuma (UNSSC – United Nations System Staff College) (www.unssc.org) az ENSZ-szervezetek személyzetét segíti az ENSZ előtt álló kihívások kezeléséhez szükséges készségek és szakértelem kifejlesztésében. Ezt az ügynökségek közötti együttműködés erősítése révén teszi; a kohéziós menedzsment kultúra előmozdításával, folytonos tanulás és személyzeti fejlesztés támogatásával, és a stratégiai vezetés előmozdításával. Tevékenységének tematikai területei közé tartozik: a vezetés; ország szintű ENSZ-koherencia; ellenőrzés és értékelés; társadalmi és gazdasági fejlődés; konfliktus megelőzés és békeépítés; személyzet védelme és biztonsága; a személyzet eligazítása; tanulási módszerek és tudásmenedzsment; és gyakorlati közösségek. A genfi székhelyű ENSZ Szociális Fejlesztési Kutató Intézet (UNRISD – www.unrisd.org) amely jelenkori fejlődési kérdések szociális dimenzióira vonatkozó multidiszciplináris kutatást végez. Kutatók és intézetek globális hálózatán keresztül működve, az UNRISD a kormányoknak, a fejlesztési ügynökségeknek, a civil társadalom szervezeteinek és a tudósoknak segít abban, hogy jobban megértsék: a fejlesztési politikák és folyamatok hogyan hatnak a különböző társadalmi csoportokra. Legújabb kutatási témái közétartozik a nemek közötti egyenlőség, szociálpolitika, a szegénység csökkentése, kormányzás és politika, valamit a vállalati szociális felelősség. Népesedés és fejlődés Az ENSZ becslései szerint - a fogamzásgátlók fokozott használata miatt sok országban - a termékenység jelentős csökkenése ellenére, a világ népessége továbbra is nőtt, globálisan évente mintegy 1,18 százalékkal az elmúlt öt évben. Még jelentősebb, hogy a világ népessége várhatóan 6,9 milliárdról 2010-ben több mint 9 milliárdra nő 2050-re, a
161
növekmény nagy része pedig a fejlődő országok népességét növeli. A népesség gyors növekedése erősen meg terheli a föld erőforrásait és a környezetet, gyakran túlszárnyalva a fejlesztési törekvéseket. Az ENSZ sokféleképp foglalkozott a népesség és a fejlődés közötti kapcsolattal, különös hangsúlyt fektetve a nők jogainak és státuszának előmozdítására, amelyet a társadalmi és gazdasági haladás nyitjának tekintenek. A demográfiai struktúra eltolódása új szükségleteket teremt. Például a 60 éves vagy afeletti személyek globális száma – amely a népesség leggyorsabban növekvő szegmense – várhatóan 737 millióról 2009-ben több mint 2 milliárdra növekszik 2050-re, amikor az idősebb személyek száma a történelemben először meghaladja a gyermekek számát. A fejlődő országok népessége azonban még mindig fiatal. Ezért amíg a fejlettebb régiókban a 25 és 59 év közötti, legfontosabb aktív korú népesség várhatóan a következő évtizedben éri el a maximumot és azután csökken, 2050-re 528 millió lesz, addig a legkevésbé fejlett régiókban növekedni fog, 2050-re 3,6 milliárdot ér el. Ismét a történelemben először, a világ népességének ma több mint fele már városokban él. Az ENSZ számos fejlődő országban foglalkozott a népességi trendekkel. A világszervezet különféle részei működtek együtt statisztikai hivatalok felépítésében, népszámlálások végzésében, előrejelzések készítésében és megbízható adatok terjesztésében. Az ENSZ úttörő mennyiségi és módszertani munkája - különösen a népesség nagyságára és változására vonatkozó hiteles becslései és előrejelzései – jelentősen növelte a nemzetek kapacitását, hogy előre tervezhessenek, a népesedéspolitikát beépítsék a fejlesztési tervezésbe, és helyes gazdasági és társadalmi döntéseket hozzanak. A 47 tagállamból álló Népesedési és Fejlődési Bizottság feladata a népesség változásainak és azok hatásának a tanulmányozása a gazdasági és társadalmi feltételekre, és ezekről tanácsadás az ECOSOC-nak. Elsődlegesen felelős az 1994-es népesedési és fejlődési nemzetközi konferencia akcióprogramja végrehajtásának felügyeletéért. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának Népesedési Osztálya (www.un.org/esa/population) a bizottság titkárságaként szolgál. A nemzetközi közösségnek időszerű, tudományosan objektív információt szolgáltat a népesedésről és a fejlődésről. Tanulmányokat készít a népességi szintekről, trendekről, becslésekről és előrejelzésekről, valamint a népesedéspolitikákról, a népesedés és a fejlődés közötti kapcsolatról. Az osztály jelentős adatbázisokat tart fenn, közöttük a népesedési, erőforrások, környezeti és fejlődési adatbankot; világ népesedési kilátások; világ népesedési politikák; és nemzetközi urbanizációs kilátások. Továbbá koordinálja a Népesedési információs hálózatot (Population Information Network – POPIN) is, amely az internet használatát támogatja a népesedési információ globális megosztásának megkönnyítése érdekében Az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA - www.unfpa.org ) vezeti az ENSZ-rendszer operatív tevékenységeit ezen a területen, segíti a fejlődő országokat és az átmeneti gazdasággal rendelkező országokat népesedési problémáik megoldásának keresésében. Segíti az államokat a reproduktív egészségügy és a családtervezési szolgáltatások javításában egyéni választások alapján, és a fenntartható fejlődést támogató népesedéspolitika kialakításában. A népesedési problémák tudatosságát is támogatja, és segíti a kormányokat ezeknek a kezelésében oly módon, hogy az legjobban megfeleljen mindenegyes ország szükségleteinek. Küldetésével összhangban a UNFPA „támogatja minden nő, férfi és gyermek jogát arra, hogy egészséges és egyenlő lehetőséget nyújtó életet élvezzen. A UNFPA támogatja az országokat a népesedési adatoknak a szakpolitikákban és programokban történő felhasználásában, hogy csökkentsék a szegénységet, és biztosítsák, hogy minden terhesség szándékos, minden szülés biztonságos, minden fiatal mentes a HIV/AIDS-től, továbbá minden lánnyal és asszonnyal méltósággal és tisztelettel bánnak.” Ennek a küldetésnek a megvalósításában elsődleges szerepe nem más, mint a kormányok, az ENSZ-ügynökségek és az NGO-k által végrehajtott népesedési projekteket és programokat finanszírozó szervezet. Főbb programterületei: reproduktív egészségügy, a kormányok segítése nemi és reproduktív egészségügyi ellátás biztosításában a nők égész életciklusán át, különös tekintettel az anyasági egészségügy javítására;
162
nemek közötti egyenlőség, amely szorosan kapcsolódik az anyák és az újszülöttek egészségügyének javításához, valamint a HIV terjedésének csökkentéséhez; a kritikus tényezők közé tartozik a lányok oktatása, a nők gazdasági felemelkedése, a nők politikai részvétele, továbbá a reproduktív és produktív szerepek egyensúlya; népesedési és fejlődési stratégiák, amelyek segítik az országokat megfelelő információ gyűjtésében a népességi dinamikáról és trendekről helyes szakpolitikák kialakítása és menedzselése, valamint politikai akarat létrehozása érdekében, hogy foglalkozzanak a jelen és a jövő szükségleteivel, kiváltképp a migráció, az öregedés, az éghajlatváltozás és az urbanizáció tekintetében. A UNFPA semmilyen támogatást nem nyújt az abortuszhoz. Sőt meg akarja akadályozni az abortuszt a családtervezéshez történő fokozott hozzáférés segítésével. Foglalkozik a serdülők reproduktív egészségügyi szükségleteivel is, a tizenévesek terhességét megelőző programokkal, a fisztula megelőzésével és kezelésével, a HIV/AIDS és más szexuálisan átvitt fertőzések megelőzésével, az abortusz igénybevételének csökkentésével, valamint a reproduktív egészségügyi szolgáltatásokhoz és információkhoz való hozzáférés javításával. A szülőknek az a képessége, hogy meghatározzák gyermekeik számát és a születésük közötti időszakot, a reproduktív egészségügy alapvető komponense, és nemzetközileg elismert alapvető emberi jog. A becslések szerint legalább 200 millió nő akar biztonságos és hatékony családtervezési módszereket használni, azonban képtelen azt tenni, mert nem férnek hozzá az információhoz és a szolgáltatásokhoz, vagy hiányzik a férjük és a közösség támogatása. A UNFPA együttműködik a kormányokkal, a magánszektorral és az NGO-kkal a családtervezési szükségletek kielégítése érdekében. Nemek közötti egyenlőség és a nők felemelkedése A nők és férfiak közötti egyenlőség és a nők felemelkedésének támogatása az ENSZ munkájának a középpontjában van. A nemek közötti egyenlőség nemcsak egy cél a saját jogán, hanem valamennyi más fejlesztési cél – beleértve a millenniumi fejlesztési célokat – elérésének kritikus eszközeként is elismert. A szegénység és éhínség felszámolása, az egyetemes alapfokú oktatás és egészségügy mindenki számára történő elérése, a HIV/AIDS elleni küzdelem és a fenntartható fejlődés elősegítése mind megköveteli a nők, valamint a férfiak szükségleteinek, prioritásaiknak és hozzájárulásuknak módszeres fegyelembevételét. A világszervezet aktívan támogatja a nők emberi jogait és azon munkálkodik, hogy felszámolja a nők elleni erőszak veszedelmét, beleértve a fegyveres konfliktusokban és az emberkereskedelmen keresztül. Az ENSZ globális normákat és szabványokat is elfogad, továbbá támogatja követésüket és magvalósításukat nemzeti szinten, beleértve fejlesztési segítségnyújtási tevékenységén keresztül. A Gazdasági és Szociális Tanácsnak (ECOSOC) a Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottsága ellenőrzi a nők negyedik világkonferenciáján, 1995-ben elfogadott cselekvési platform végrehajtásának felügyelete révén az előrehaladást a nemek közötti egyenlőség kérdésében az egész világon. A bizottság javaslatokat tesz további intézkedésre a nők jogai előmozdítása, valamint a megkülönböztetés és az egyenlőtlenség kezelése érdekében minden területen. A 45 tagú bizottság több mint 60 éves tevékenységének kiemelkedő eredményei közé tartozik a nők négy világkonferenciájának az előkészítése és követése, és a nők emberi jogaira vonatkozó megállapodás kidolgozása: az 1979-es, a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés (diszkrimináció) minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény. A Nők Hátrányos Megkülönböztetése Kiküszöbölésével Foglalkozó Bizottság (CEDAW - Committee on the Elimination of Discrimination against Women) az egyezmény betartását ellenőrzi. A 23 tagú bizottság konstruktív dialógust folytat a részes államokkal az egyezmény megvalósításáról, az általuk beadott jelentések alapján. Ajánlásai hozzájárultak a nők jogainak és azoknak az eszközöknek a jobb megértéséhez, amelyek biztosítják ezeknek a jogoknak az élvezetét és a nök elleni megkülönböztetés felszámolását.
163
A UN-Women (www.unwomen.org) az ENSZ Nemek Közötti Egyenlőséggel és a Nők Felemelkedésével foglalkozó Egysége, amely 2010-ben az alábbi egységek összevonásának az eredménye: a Nemek Közötti Egyenlőséggel és a Nők Előrehaladásával Foglalkozó Külön Tanácsadó Hivatala; Nők Előrehaladásával Foglalkozó Osztály a Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályán; a Nők Előrehaladásával foglalkozó NemzetköziKutató és Képző Intézet; és az ENSZ Fejlesztési Alapja Nők Számára. A UNWomen azon dolgozik, hogy felszámolja a nők és lányok elleni megkülönböztetést, és küzd a nők felemelkedéséért, a nők és férfiak - mint partnerek és haszonélvezői a fejlődésnek, az emberi jogoknak, a humanitárius műveletnek, valamint a béke és biztonságnak - közötti egyenlőség eléréséért. A UN-Women olyan kormányközi testületeket támogat, mint a Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottság, azok politikája, a globális normák és szabványok kialakításában; segíti a tagállamokat ezeknek a szabványoknak a megvalósításában megfelelő technikai és pénzügyi támogatás nyújtása révén azoknak az országoknak, amelyek kérik, és előmozdítja a hatékony partnerséget a civil társadalommal; és számon tartja, hogy az ENSZ-rendszer eleget tesz-e saját kötelezettségeinek a nemek közötti egyenlőség terén, beleértve az egész rendszer előrehaladásának rendszeres ellenőrzését. A Titkárságon túl az ENSZ-család valamennyi szervezete politikáiban és programjaiban foglalkozik a nőkkel és a nemekkel kapcsolatos kérdésekkel; és a nők felemelkedése az MFC-k központi kérdése.
Nők világkonferenciái A nemzeti nőmozgalmak energiájára építve az ENSZ-konferenciák Mexikóvárosban (1975), Koppenhágában (1980), Nairobiban (1985) és Pekingben (1995) felélénkítették a megértést, az elkötelezettséget és a cselekvést a nemek közötti egyenlőség és a nők felemelkedése tekintetében az egész világon. A nők negyedik világkonferenciáján (1995) 189 kormány képviselői fogadták el a pekingi nyilatkozatot és cselekvési platformot, hogy foglalkoznak a megkülönböztetéssel és az egyenlőtlenséggel, és biztosítsák a nők felemelkedését a közélet és magánélet minden területén. A platform 12 aggodalomra okot adó kritikus területet azonosít: a szegénység folyamatos és növekvő terhe a nőkön; nem megfelelő oktatási lehetőségek és egyenlőtlen hozzáférés az oktatáshoz; az egészségügyi helyzet egyenlőtlenségei, nem megfelelő egészségügyi ellátás, és egyenlőtlen hozzáférés az egészségügyi ellátáshoz; nők elleni erőszak; konfliktusok hatásai a nőkre; a nők egyenlőtlen részvétele a gazdasági struktúrák és politikák meghatározásában és a termelési folyamatban; egyenlőtlenség a hatalom és a döntéshozatal megosztásában; nem megfelelő mechanizmusok a nők előrehaladásának támogatására; a nők nemzetközileg és nemzeti szinten elismert emberi jogai tudatosságának és az azok melletti elkötelezettség hiánya; a tömegtájékoztatás nem megfelelő mobilizálása a nőknek a társadalomhoz való hozzájárulásának támogatására; a nőknek a természeti erőforrások menedzseléséhez és a környezet védelméhez való hozzájárulása megfelelő elismerésének és támogatásának a hiánya; a lánygyermek. 2010-ben a Peking+15 felülvizsgálat üdvözölte a nemek közötti egyenlőség irányában elért haladást, miközben hangsúlyozta a nyilatkozat és cselekvési platform megvalósításának a szükségességét a nemzetközileg elfogadott fejlesztési célok elérése érdekében, beleértve a millenniumi nyilatkozatban foglaltakat.
164
A gyermekek jogainak előmozdítása Közel 10 millió gyermek hal meg minden évben ötödik születésnapja előtt megelőzhető betegség következtében, és további tízmilliók maradnak fizikailag vagy szellemileg fogyatékosak, mert híján vannak annak, ami a túléléshez és az egészséghez szükséges. Akár végzetes betegség miatt, vagy a szegénység, a tudatlanság, a megkülönböztetés és erőszak veszedelmes hatásai miatt, ez borzalmas veszteség a családoknak, a közösségeknek, a nemzeteknek és a világnak. A kiskorúságon túl, a fiatalok olyan erőkkel szembesülnek, amelyek veszélyeztetik életüket és jólétüket. Még sebezhetőbbek, mert jogaikat megtagadják tőlük, beleértve jogukat az oktatáshoz, a részvételhez és a bántalmazástól való védelemhez. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF – www.unicef.org) védelmezi a gyermekek jogait a túlélésre, a fejlődésre és védelemre. Támogatja a Gyermek jogairól szóló egyezmény teljes végrehajtását a a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés (diszkrimináció) minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezménnyel együtt. A UNICEF 191 országban partnerségben dolgozik a kormányokkal, nemzetközi szervezetekkel, a civil társadalommal és fiatal emberekkel, hogy legyőzze a gyermekek előtt álló akadályokat, beleértve a szegénységet, az erőszakot, a betegséget és a megkülönböztetést. A UNICEF főbb tevékenységi területei: a gyermekek túlélése és fejlődése; alapfokú oktatás és nemek közötti egyenlőség; HIV/AIDS és gyermekek; gyermekek védelme; és szakpolitika képviselete és partnerség. Ezek a célok egybevágnak a millenniumi fejlesztési célokkal, valamint a Gyermekek számára alkalmas világban kifejtett célokkal, amely a Közgyűlés gyermekekről szóló, 2002-es rendkívüli ülésszakának záródokumentuma. A Gyermekalap széles körben foglalkozik a gyermekegészségügy minden dimenziójával, a születés előtti időszaktól a serdülőkorig. Biztosítja, hogy az állapotos nők hozzáférjenek a terhes gondozáshoz és a szülészeti ellátáshoz, megerősíti a családok azon képességét, hogy a gyerekkori betegségeket otthon kezeljék, és útmutatást nyújt a közösségeknek a lehető legjobb egészségügyi ellátás eléréséhez. A UNICEF azon dolgozik, hogy a fiatalok számára csökkentse a HIV/AIDS kockázatát az információk – amelyek biztonságban tartják őket - megosztása révén. Külön erőfeszítéseket tesz azért, hogy azok a gyermekek, akik a szüleiket HIV/AIDS miatt vesztették el, ugyanolyan ellátásban részesüljenek, mint társaik. Az AIDS-szel sújtott nőket és gyermekeket abban segíti, hogy életüket méltósággal éljék. A UNICEF részt vesz a védőoltási erőfeszítésekben világszerte, az oltóanyag megvásárlásától és szétosztásától a biztonságos beoltásig. Az oltóanyag ellátásban globális vezető, a világ gyermekeinek 40 százalékához jut el. A WHO-val együtt a UNICEF azon dolgozott, hogy elérjék az egyetemes gyermekkori védőoltást a védőoltási bővített program hat oltóanyagával: BCG (tuberkulózis elleni oltóanyag), OPV (gyermekbénulás elleni oltóanyag), diftéria, tetanusz, szamárköhögés és kanyaró. 2008-ban 106 millió, rekord számú gyermeket oltottak be; és a globális védőoltási arány is a mindenkori legmagasabb (82 százalék ugyanabban az évben). A Gyermekalap a védőoltási alkalmakat kihasználja egyéb életmentő szolgáltatások nyújtására, beleértve a hagyományos A vitamin kiegészítőket, rovarirtó szerrel kezelt szúnyoghálóval való ellátást, amely segít megvédeni a családokat a maláriától, és más helyi megfelelő beavatkozásokat. A különféle kezdeményezésekben – amelyek oktatják a gyermekeket az iskolaköteles kor előtt kezdve a kamaszkorig – a UNICEF mobilizálja a tanárokat, regisztrálja a gyermekeket, előkészíti az iskolai berendezéseket és szervezi a tanterveket, néha nulláról újjáépíti az oktatási rendszert. Biztosítja, hogy a gyermekeknek lehetősége legyen a játékra és a tanulásra, még konfliktusok idején is, mert a sport és a felüdülés egyaránt fontos a gyermek fejlődésében. Ösztönzi a megfelelő táplálkozást az állapotos anyák részére és a szoptatást a szülés után. Fejleszti a vízellátást és a köztisztasági berendezéseket az óvodákban és a gyermekgondozó központokban. A Gyermekalap segíti a fiatalokat védő környezet kialakítását. Ösztönzi a törvényhozást, hogy tiltsa meg a gyermekmunkát, elítéli a női nemi csonkítást, és arra törekszik, hogy nehezebbé tegye a gyermekek
165
kizsákmányolását szexuális és gazdasági célból. A UNICEF taposóakna tudatossági kampányokat tervez és segíti a gyermekkatonák leszerelését.
Gyermekek számára alkalmas világ 2002-ben az ENSZ Közgyűlés rendkívüli ülésszaka összeült, hogy áttekintse az 1990-es Gyermek Világ-csúcstalálkozó óta elért haladást, és energiával töltse meg a gyermekek jogaival kapcsolatos globális elkötelezettséget. A rendkívüli ülésszak mérföldkő volt – az első, amelyet kizárólag a gyermekeknek szenteltek, és az első, amikor a gyermekek hivatalos delegátusként voltak jelen. A rendkívüli ülésszak a Gyermekek számára alkalmas világ mintegy 180 nemzet által történt elfogadásával tetőzött. A világ gyermekeinek ez az új napirendje 21 speciális általános és konkrét célt foglal magában az elkövetkező évtizedre, négy kulcsfontosságú elsődleges területre koncentrálva: egészséges élet támogatása; minőségi oktatás nyújtása mindenki számára; a gyermekek védelme a visszaélés, a kizsákmányolás és az erőszak ellen; és harc a HIV/AIDS ellen. A kísérő nyilatkozat kötelezi a vezetőket, hogy fejezzék be az 1990-es csúcs befejezetlen napirendjét, és valósítsanak meg más célokat és feladatokat, kiváltképp az ENSZ millenniumi nyilatkozatában lévőket. Megerősítette a vezetők kötelezettségét mindenegyes gyermek jogainak előmozdítása és védelme mellett, elismerve az 1989-es Egyezményt a gyermek jogairól és kiegészítő jegyzőkönyveit. Az akcióterv három szükséges eredményt jelölt meg: a lehető legjobb kezdet a gyermekek életében; hozzáférés a minőségi alapfokú oktatáshoz, beleértve az ingyenes és kötelező elemi oktatást; bőséges lehetőség a gyermekek és a kamaszok számára egyéni kapacitásuk fejlesztésére. E célok elérése érdekében a terv támogatta az iparilag fejlett országok globális célkitűzését, hogy bruttó nemzeti termékük (GNP) 0,7 százalékát a hivatalos fejlesztési segítségnyújtás (ODA) részére juttatják. 2007-ben a Közgyűlést újra összehívták, hogy áttekintse milyen haladást értek el. Tudomásul véve, hogy az eredeti célok elérésének sikertelensége aláássa az ENSZ millenniumi nyilatkozata törekvéseinek a megvalósítására irányuló erőfeszítéseket és a millenniumi fejlesztési célokat. Jelentése fokozott erőfeszítésekre kérte a kormányokat, hogy maximalizálják kapacitásaikat, a nemzetközi közösséget pedig fokozott támogatásra. A főtitkár 2010-es utólagos jelentésében a 2002-es rendkívüli ülésszakról kijelentette, hogy a globális gazdasági válság 2009-ben azzal fenyegetett, hogy megállítja vagy visszafordítja az előrehaladást a célok elérésében, amelyeket a Gyermekek számára alkalmas világban tűztek ki. Azonban a partnerség az alapítványokkal, az NGO-kkal és globális programokkal bővült, lehetőséget nyújtva a finanszírozás megemelésére a gyermekek számára világszerte.
Társadalmi integráció Számos olyan társadalmi csoport van, amelyekről az évek során az ENSZ felismerte, hogy speciális fegyelmet érdemelnek, beleértve az ifjúságot, az időseket, az elszegényedetteket, a fogyatékosokat, a kisebbségeket és az őslakosságot. Gondjaikkal foglalkozik a Közgyűlés, az ECOSOC és a Szociális Fejlődési Bizottság. E csoportokra vonatkozó speciális programokat a Szociális és Gazdasági Ügyek Főosztályának (www.un.org/esa/socdev) a keretében hajtják végre. Az ENSZ-nek jelentős szerepe volt az ilyen veszélyeztetett csoportok emberi jogainak meghatározásában és megvédésében. Segítette kialakítani az e csoportokra vonatkozó nemzetközi normákat, szabványokat, továbbá a szakpolitikákat és gyakorlatokat illető ajánlásokat, a kutatás és adatgyűjtés révén, valamint speciális évek és évtizedek kinyilvánításával igyekszik rávilágítani gondjaikra, ezzel ösztönözve a tudatosságot és a nemzetközi fellépést.
166
Családok Az ENSZ a családot a társadalom alapvető egységének ismeri el. A családok jelentős átalakuláson mentek keresztül az elmúlt 60 évben struktúrájuk megváltozása eredményeképp (kisebb méretű háztartások, késleltetett házasság és gyermekvállalás, növekvő válási arány és egyedülálló szülők); a migráció globális trendjei; a demográfiai öregedés jelensége; a HIV/AIDS járvány; és a globalizáció hatása miatt. Ezeknek a dinamikus társadalmi erőknek nyilvánvaló hatása volt a családok kapacitásaira, olyan funkciók ellátására, mint a gyermekek szocializálása és a fiatalabb és idősebb családtagok gondozása. A családok nemzetközi napjának, május 15-én, minden évben az a célja, hogy növelje a családdal kapcsolatos kérdések tudatosságát és megfelelő fellépést ösztönözzön. Az ENSZ családprogramja (www.un.org/esa/socdev/family) érdemi szolgáltatásokat nyújt az ENSZ kormányközi testületeinek a család és családpolitika terén; előmozdítja a család nemzetközi éve (1994) céljainak megvalósítását, valamint a családra vonatkozó távlati tervek integrációját a nemzeti, regionális és nemzetközi szakpolitikai döntéshozatalba; szaktudás- és tapasztalatcsere fórumaként szolgál, információt terjeszt és támogatja a hálózati kapcsolatokat családi ügyekben; támogatja a családkutatást és a diagnosztikai vizsgálatokat; ösztönzi és támogatja a családpolitikák és -programok koordinációját a kormányokon belül és az ENSZ-rendszerben; technikai segítséget és kapacitásépítési támogatást nyújt a fejlődő országok kormányainak; és kapcsolatot tart kormányokkal, a civil társadalommal és a magánszektorral családi problémákban. Ifjúság A Közgyűlés számos, konkrétan az ifjúságra – a meghatározás szerint a 15 és 24 év közötti korosztályra - vonatkozó határozatot és kampányt fogadott el, és a Titkárság felügyelte a kapcsolódó programokat és tájékoztatási kampányokat. Az ENSZ ifjúságprogramja (www.un.org/youth) az ifjúsági kérdések gyújtópontja az ENSZ-en belül. Célja, hogy az ifjú emberek globális helyzetét tudatosítsa; előmozdítsa jogaikat és törekvéseiket; és fokozza a fiatalok részvételét a döntéshozatalban a béke és fejlődés elérése érdekében. A kormányok a közgyűlési és más ENSZ- tanácskozások delegációiba rendszerint bevesznek fiatal delegátusokat. 1999-ben a Közgyűlés augusztus 12-ét minden évben nemzetközi ifjúsági napnak nyilvánította. Javasolta, hogy nyilvános tájékoztatási tevékenységeket szervezzenek a nap támogatására, hogy fokozzák az 1995-ben elfogadott nemzetközi ifjúsági akcióprogram tudatosságát, amely egy keret és gyakorlati irányelvek sorozata nemzeti cselekvésre és nemzetközi támogatásra a fiatalok helyzetének javítása érdekében világszerte. A béke, a szabadság, a haladás és a szolidaritás eszméit támogatván - a fiatalok fejlődése és a millenniumi fejlesztési célok elérése érdekében – a Közgyűlés a 2010. augusztus 12-én kezdődő évet az ifjúság nemzetközi évének nyilvánította, amelynek mottója: dialógus és kölcsönös megértés. Az ifjúság foglalkoztatási hálózata (www.ilo.org/yen) az ENSZ, az ILO és a Világbank közös kezdeményezése, hogy tettekké alakítsák a 2000-es millenniumi csúcson elfogadott kötelezettségeket: „olyan stratégiákat fejlesztünk ki és valósítunk meg, amelyek a fiataloknak mindenhol valódi lehetőséget nyújtanak arra, hogy tisztességes és termékeny munkát találjanak”. Idősek A világ demográfiai átalakulása történelmileg egyedülálló és visszafordíthatatlan folyamatának a közepén van a csökkenő születési és halálozási arány miatt, amely mindenhol idősebb népességet eredményez. 2050-re öt személyből egy 60 éves vagy annál idősebb lesz. A világ közössége felismerte a szükségességét annak, hogy a globális öregedés kialakulóban lévő folyamatát a fejlesztés tágabb összefüggésébe kell integrálni,
167
továbbá a szakpolitikát hosszabb ’élet-pályán’ belül és társadalmi szintű perspektívában kell tervezni. Az idősödés új ’architektúrájának’ a létrehozása és átvitele a világ színpadára és a szakpolitikába, az ENSZ idősödési programjának (www.un.org/esa/socdev/ageing) a gyújtópontja. A globális idősödés kihívásaira és lehetőségeire válaszul az ENSZ számos kezdeményezést tett: Az első idősödési világkonferencia (Bécs, 1982) fogadta el a bécsi nemzetközi idősödési akciótervet, amely intézkedéseket javasolt olyan területeken, mint a foglalkoztatás és jövedelembiztonság, egészségügy és táplálkozás, lakásellátás, oktatás és társadalombiztosítás. Az idősödő személyeket sokféle összetételű és aktív népességcsoportnak tekinti, amely szerteágazó képességekkel rendelkezik, és időnként sajátos egészségügyi ellátási szükségletei vannak. A Közgyűlés által 1991-ben elfogadott idősekre vonatkozó ENSZ-elvek az idősek státuszára vonatkozó egyetemes szabványokat létesítettek öt területen: függetlenség, részvétel, gondozás, önmegvalósítás és méltóság. A második idősödési világkonferencia (Madrid, 2002) nemzetközi idősödési politikát dolgozott ki a 21. századra. Elfogadta a madridi nemzetközi idősödési akciótervet, amellyel a tagállamok cselekvésre kötelezték magukat három elsőbbségi területen: idősek és fejlődés; az egészségügy és a jólét előbbre vitele az idős korba; lehetőséget és támogatást nyújtó környezet létezésének a biztosítása. Őshonos kérdések Több mint 370 millió őshonos ember (bennszülött) él világszerte mintegy 70 országban, ahol gyakran diszkriminációval és a politikai és gazdasági hatalomból való kirekesztéssel szembesülnek. Az őshonos emberek arány túl nagy a világ legszegényebbjei, írástudatlanjai és nyomorgói között. Gyakran lakóhelyük elhagyására kényszerültek háborúk vagy természeti katasztrófák következtében, elmozdították őket ősi földjükről, és megfosztották őket a fizikai és kulturális túlélésükhöz szükséges erőforrásoktól. Az őshonos emberek tanúi voltak annak is, hogy hagyományos ismereteiket piacra vitték és szabadalmaztatták beleegyezésük vagy részvételük nélkül. Az Őshonos Kérdések Állandó Fóruma (www.un.org/esa/socdev/unpfii), amelyet a Gazdasági és Szociális Tanács hozott létre 2000-ben, olyan őshonos kérdésekkel foglalkozik, amelyek kapcsolódnak a gazdasági és társadalmi fejlődéshez, a kultúrához, az oktatáshoz, a környezethez, az egészséghez és az emberi jogokhoz. Szaktanácsadást végez és ajánlásokat tesz a tanácsnak, és azon keresztül az ENSZ-programoknak, alapoknak és ügynökségeknek. A cél a tudatosság növelése, az őshonos kérdésekhez kapcsolódó tevékenységek integrációjának és koordinációjának a támogatása az ENSZrendszeren belül, és információterjesztés az őshonos kérdésekről. A fórum azzal is foglalkozik, hogy milyen módon lehet az őshonos kérdéseket a legjobban kezelni a millenniumi fejlesztési célok elérése érdekében, figyelembe véve azt a tényt, hogy sok országban az őshonos közösségekre fordított figyelem közvetlenül hozzájárul ahhoz a célhoz, hogy 2015-re felére csökkentik a mélyszegénységet. A Közgyűlés 2005-2015-öt a világ őshonos embereinek a második nemzetközi évtizedévé nyilvánította. Fő céljai: a diszkriminációmentesség támogatása és az őshonos emberek bevonása a törvények, a szakpolitikák, az erőforrások, a programok és projektek tervezésébe, megvalósításába és értékelésébe; az őshonos emberek teljes és hatékony részvételének támogatása olyan döntésekben, amelyek befolyásolják életstílusukat, hagyományos földbirtokaikat és felségterületeiket, kulturális integritásukat, kollektív jogaikat, és életük bármely más területét; a fejlesztéspolitika újraértékelése, amely eltávolodik a méltányosság víziójától, beleértve az őshonos emberek kulturális és nyelvi sokféleségének tiszteletben tartását; 168
célirányos politikák, programok projektek és költségvetések elfogadása az őshonos emberek fejlődése érdekében, beleértve konkrét referenciaértékeket, különös hangsúllyal az őshonos nőkre, gyermekekre és fiatalokra; és erős ellenőrző mechanizmusok kiépítése és a számon kérhetőség fokozása minden szinten a jogi, politikai és működési keretek megvalósításában az őshonos emberek védelme és életük javítása érdekében. 2007-ben a Közgyűlés elfogadta az ENSZ nyilatkozatát az őshonos emberek jogairól, megállapítva az őshonos emberek egyéni és kollektív jogait, beleértve a kultúrához, a személyazonossághoz, nyelvhez, foglalkoztatáshoz, egészséghez és oktatáshoz fűződő jogokat. A nyilatkozat hangsúlyozza az őshonos emberek jogát arra, hogy fenntartsák és megerősítsék intézményeiket, kultúráikat és hagyományaikat, és saját szükségleteik és törekvéseik megtartásával folytassák fejlesztésüket. Megtiltja a diszkriminációt ellenük, és támogatja teljes körű és hatékony részvételüket minden kérdésben, amely érinti őket, valamint azt a jogukat, hogy elkülönülők legyenek, és gazdasági és társadalmi fejlődésüket saját elképzeléseik szerint folytassák. Fogyatékkal élő személyek A fogyatékkal élő emberek kimaradnak a társadalom mindennapi életéből. A megkülönböztetésnek különböző formái vannak, az olyan bántó megkülönböztetéstől kezdve, mint az oktatási lehetőségek megtagadása, a diszkrimináció olyan, körmönfontabb formáiig, mint a szegregáció és elszigetelés a fizikai és társadalmi korlátok terhe miatt. A társadalmat is kár éri, mivel a fogyatékkal élő személyek óriási potenciáljának elvesztése szegényebbé teszi az emberiséget. Változás a fogyatékosság érzékelésében és fogalmaiban magában foglalja a változásokat az értékekben és a fokozott megértést a társadalom minden szintjén. Az ENSZ létrehozása óta arra törekedett, hogy előmozdítsa a fogyatékkel élő személyek helyzetét és javítsa életüket. A Szervezet törődése az ilyen személyek jólétével és jogaival az alapelveiben gyökeredzik, amelyek az emberi jogokon, az alapvető szabadságokon és valamennyi emberi lény egyenlőségén alapulnak. A fogyatékkel élő személyek három évtizedes képviselete és szabványok felállítása után - egyenlő kezelésük és a szolgáltatásokhoz való hozzáférésük érdekében – a Közgyűlés 2006-ban elfogadta a fogyatékkel élő személyek jogaira vonatkozó egyezményt és kiegészítő jegyzőkönyveit. Az egyezmény – amely 2008-ban lépett hatályba - emberi jogi okirat, világos szociális fejlesztési dimenzióval, az emberi jogok és alapvető szabadságok valamennyi kategóriáját kodifikálja a fogyatékkal élő személyekre alkalmazva. A következő elveken alapul: méltóság és egyéni autonómia tiszteletben tartása; diszkriminációmentesség; a társadalomban való teljes és hatékony részvétel és odatartozás; a különbségek tiszteletben tartása és a fogyatékkal élő személyek elfogadása az emberi sokféleség részeként; egyenlő lehetőségek; elérhetőség; férfiak és nők egyenlősége; a fogyatékkal élő gyermekek kialakuló kapacitásainak a tiszteletben tartása és joguk azonosságuk megtartására. Az egyezmény különös figyelmet fordít azokra a területekre, ahol a jogokat megsértették, ahol a védelmet meg kell erősíteni, ahol adaptációra van szükség, hogy lehetővé tegyék, hogy az ilyen személyek gyakorolhassák jogaikat. Az államoktól elvárja, hogy ellenőrizzék a végrehajtását nemzeti fókusz pontok felállításával kormányaikon belül, valamint független ellenőrző rendszerek felállításával rendszerint független emberi jogi intézmények formájában. A 18 szakemberből álló, a Fogyatékkel Élő Személyek Jogaival foglalkozó Bizottság ellenőrzi az egyezmény végrehajtását. Az egyezmény kiegészítő jegyzőkönyve szerint a részes államok elismerik a bizottság illetékességét arra, hogy az egyezménynek a jegyzőkönyvben részes állam általi állítólagos megsértésére vonatkozó egyéni panaszokat megvizsgáljon.
169
Civilizálatlan társadalom: bűnözés, kábítószer-fogyasztás és terrorizmus A transznacionális szervezett bűnözés, az illegális kábítószer-kereskedelem és a terrorizmus olyan társadalmi, politikai és gazdasági erővé váltak, hogy képesek egész országok és régiók sorsát megváltoztatni. Az olyan esetek, mint a köztisztviselők nagyarányú megvesztegetése, a "bűnöző multinacionálisok", az emberkereskedelem, és a terrorizmus alkalmazása kis és nagy közösségek megfélemlítésére, valamint a gazdasági fejlődés szabotálása olyan veszélyt jelent, amely hatékony nemzetközi együttműködést követel. A jó kormányzást, továbbá valamennyi állampolgárt érintő társadalmi igazságosságot és törvényességet veszélyeztető kérdésekkel foglalkozva az ENSZ egy globális válasz összehangolásán tevékenykedik. Az ENSZ bécsi székhelyű Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC www.unodc.org) a kábítószer-kereskedelem és –használat, valamint a szervezett bűnözés és a nemzetközi terrorizmus elleni nemzetközi harcot vezeti, amelyeket a társadalom ‘civilizálatlan’ elemeinek hívtak. A hivatal egy bűnügyi programból – amely foglalkozik a terrorizmussal is és annak megelőzésével - továbbá egy kábítószer-programból áll. 21 területi hivatala van és összekötő irodák New Yorkban. Kábítószer-ellenőrzés Világszerte közel 250 millió ember használ évente illegális kábítószereket, továbbá 16 és 38 millió közötti ember kábítószerfüggő vagy ’problematikus felhasználó’. A kábítószerrel való visszaélés felelős az elveszett bérekért, az egészségügyi ellátás emelkedő költségeiért, az összetört családokért és a romló közösségekért. Nevezetesen a kábítószer használata injekció révén fokozza a HIV/AIDS terjedését és a hepatitiszt a világ számos részén. Közvetlen kapcsolat van a kábítószerek, valamint a bűnözés és erőszak növekedése között. A kábítószer-kartellek aláássák a kormányokat és megvesztegetik a törvényes cégeket. Az illegális kábítószerből származó jövedelem finanszírozza a legszörnyűbb fegyveres konfliktusok némelyikét. A pénzügyi kár megdöbbentő. Hatalmas összegeket fordítanak a rendőrség és az igazságszolgáltatási rendszer megerősítésére, kezelési és rehabilitációs programokra. A társadalmi költség ugyancsak magas: utcai erőszak, bandák közötti háború, félelem, városromlás és megtört életek. Az ENSZ számos szinten foglalkozik a globális kábítószer-problémával. A Kábítószer Bizottság – az ECOSOC funkcionális bizottsága – a nemzetközi kábítószer-ellenőrzés fő kormányközi politikai döntéshozó és koordináló testülete. 53 tagállamból áll, a kábítószerrel való nemzetközi visszaélés és kereskedelem problémáját elemzi, javaslatokat dolgoz ki a kábítószer-ellenőrzés megerősítésére. Ellenőrzi a nemzetközi kábítószer-ellenőrzési megállapodások végrehajtását, valamint a Közgyűlés által elfogadott irányadó elvek és intézkedések végrehajtását. A Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Testület (INCB – International Narcotics Control Board – www.incb.org) egy 13 tagú, független, kvázi-bírói testület a nemzetközi kábítószer ellenőrzési megállapodások kormányok általi betartását ellenőrzi és segíti. Annak biztosítására törekszik, hogy a gyógyszerek orvosi és tudományos célokra rendelkezésre álljanak, és megakadályozza, hogy illegális csatornákba eltérítsék azokat. A testület tényfeltáró missiókat küld, és technikai látogatásokat végez a kábítószer-problémával érintett országokba. Tréningeket is tart kábítószer-ellenőröknek, főleg a fejlődő országokból jövőknek. Az ENSZ égisze alatt elfogadott megállapodások sorozata elvárja a kormányoktól, hogy ellenőrzést gyakoroljanak a kábítószerek és a pszichotróp anyagok gyártása és elosztása felett; harcoljanak a kábítószerrel való visszaélés és illegális kereskedelem ellen; és jelentsenek a nemzetközi szerveknek akcióikról. Az egységes kábítószer-egyezmény (Single Convention on Narcotic Drugs - 1961) célja a kábítószerek gyártásának, elosztásának, birtoklásának, használatának és kereskedelmének korlátozása kizárólag orvosi és tudományos célokra, és arra kötelezi a részes államokat, hogy tegyenek speciális intézkedéseket bizonyos
170
kábítószerek esetében, mint például a heroin. 1972-es kiegészítő jegyzőkönyve hangsúlyozza a kábítószerfüggők kezelését és rehabilitációját. Az egyezmény a pszichotróp anyagokról (1971) létrehozza a pszichotróp anyagok nemzetközi ellenőrző rendszerét. Az egyezmény válasz a kábítószer spektrum diverzifikálására és bővülésére, és bevezeti számos szintetikus kábítószer ellenőrzését. A Kábítószerek és a Pszichotróp Anyagok Illegális Kereskedelme elleni ENSZegyezmény (1988) átfogó intézkedéseket foganatosít a kábítószer-kereskedelem ellen, beleértve a rendelkezéseket a pénzmosás ellen és a vegyi prekurzorok elterelése ellen. A kábítószer-kereskedelem elleni fő nemzetközi együttműködési okirat, gondoskodik a kábítószer-kereskedelemből származó jövedelem és vagyon nyomon követéséről, befagyasztásáról és elkobzásáról; a kábítószer-kereskedők kiadatásáról; és a büntető eljárás átadásáról. A részes államok elkötelezik magukat a kábítószer-kereslet felszámolása vagy csökkentése mellett. A UNODC – amely az ENSZ valamennyi kábítószer-ellenőrzési tevékenységét vezeti – többoldalú megközelítést alkalmaz a globális kábítószer-problémára, együttműködve az NGO-kkal és a civil társadalommal, beleértve a közösségi alapú programokat a megelőzésben, a kezelésben és a rehabilitációban, valamint az új gazdasági lehetőségekről való gondoskodást a tiltott terményektől függő gazdaságok számára. A jobb képzés és technológia a kábítószer-kereskedelem megfékezésére a rendészeti szerveket hatékonyabbá teszi – miként javítja az országok közötti igazságügyi együttműködést is – miközben a cégeknek és az NGO-knak nyújtott segítség segíti őket programok kialakításában az illegális termelés és fogyasztás csökkentése érdekében. Bűnmegelőzés A bűnözés növekszik mind terjedelemben, mind intenzitásban és bonyolultságban. Veszélyezteti az állampolgárok biztonságát világszerte, és akadályozza az országok társadalmi és gazdasági fejlődését. A globalizáció a transznacionális bűnözés új formáit nyitotta meg. Multinacionális bűnöző szindikátusok kiterjesztették működési körüket a kábítószer- és fegyverkereskedelemtől a pénzmosásig. A kereskedők illegális migránsok millióit mozgatják minden évben, és milliárdokat profitálnak. Egy korrupció által fertőzött ország valószínűleg kevesebb befektetést vonz, mint egy relatíve nem korrupt ország, és ennek eredményeként elveszti gazdasági növekedését. A Bűnmegelőzési és Büntető Igazságszolgáltatási Bizottság (Commission on Crime Prevention and Criminal Justice) 40 tagállamból áll, az ECOSOC egyik funkcionális testülete. Nemzetközi bűnmegelőzési és büntető igazságszolgáltatási politikákat alakít és koordinálja a tevékenységeket. Bűnügyi programján keresztül a UNODC a bizottság által meghatározott feladatokat végez, a bűnmegelőzésért, a büntető igazságszolgáltatásért és a büntetőjogi reformért felelős ENSZ-hivatal. Különös figyelmet fordít a transznacionális szervezett bűnözés, a korrupció, a terrorizmus és az emberkereskedelem elleni küzdelemre. A UNODC stratégiája a nemzetközi együttműködésre épül, és ezen erőfeszítésekhez történő segítségnyújtás szolgáltatására. Előmozdítja az integritásra épülő kultúrát és a jog tiszteletben tartását, továbbá támogatja a civil társadalom részvételét a bűnözés és a korrupció elleni küzdelemben. A UNODC támogatja a globális bűnözésre vonatkozó nemzetközi jogi eszközök kifejlesztését, beleértve a Transznacionális Szervezett Bűnözés elleni ENSZ-egyezményt és három kiegészítő jegyzőkönyvét, amelyek 2003-ban léptek hatályba; és a Korrupció elleni ENSZ-egyezményt, amely 2005-ben lépett hatályba. Segíti az államokat, hogy ezeket az eszközöket foganatosítsák. A hivatal technikai együttműködésről is gondoskodik a kormányok kapacitásának megerősítése érdekében, hogy modernizálják büntető igazságszolgáltatási rendszereiket. A Szervezett Bűnözés elleni és Rendészeti Egység segíti az államokat, hogy tegyenek hatékony, gyakorlati lépéseket a Korrupció elleni ENSZegyezménnyel összhangban a szervezett bűnözés elleni harc érdekében.
171
A UNODC elősegíti a bűnmegelőzési és büntető igazságszolgáltatási ENSZszabványok és –normák alkalmazását, amelyek sarokkövei a humánus és hatékony büntető igazságszolgáltatási rendszereknek – a nemzeti és nemzetközi bűnözés elleni harc alapvető követelményeinek. Több mint 100 ország ezekre a szabványokra építve dolgozta ki a nemzeti törvénykezést és politikákat. A hivatal elemzi a bűnözésben és az igazságszolgáltatásban kialakuló trendeket, adatbázisokat fejleszt; globális felméréseket ad ki; információt gyűjt és terjeszt; továbbá ország-specifikus igényfelméréseket végez és korai figyelmeztető intézkedéseket hajt végre olyan kérdések tekintetében, mint a terrorizmus eszkalációja. 2003-ban a UNODC kiterjesztette technikai együttműködési tevékenységét a terrorizmus elleni jogi szabályozás megerősítése érdekében, jogi szakmai segítséget nyújtva az országoknak, hogy az egyetemes terrorizmusellenes eszközöknek részeseivé váljanak, és megvalósítsák azokat. A UNODC együttműködik a Terrorizmusellenes Végrehajtó Különítménnyel (Counter-Terrorism Implementation Task Force), amelyet a főtitkár hozott létre 2005-ben, hogy fokozza az ENSZ-rendszer terrorizmusellenes erőfeszítéseinek koordinációját és összhangját. Ennek a különítménynek a munkacsoportjai 30 nemzetközi entitásból állnak, amelyek munkájuk folytán érdekelve vannak a terrorizmusellenes erőfeszítésekben. Konfliktusok megelőzésével és megoldásával foglalkoznak; támogatják a terrorizmus áldozatait; tömegpusztító fegyvereket alkalmazó terrorista támadások megelőzésével és az arra történő válaszadással; foglalkoznak a terrorizmus finanszírozásával; az internet terrorista célokra történő felhasználásának elhárítása; sebezhető célpontok védelmével; és a terrorizmus elhárítása közben az emberi jogok védelmével. A Pénzmosás Elleni Globális Program (Global Programme against Money Laundering) abban segíti a kormányokat, hogy szembeszálljanak a bűnözőkkel, akik tisztára mossák a bűnözésből származó bevételt a nemzetközi pénzügyi rendszeren keresztül. Szoros együttműködésben a nemzetközi pénzmosás-elleni szervezetekkel, a program pénzmosás-elleni rendszerekkel látja el a kormányokat, a rendészeti szerveket és a pénzügyi hírszerzési egységeket; tanácsot ad fejlett bank- és pénzügypolitikáról; és segítséget nyújt a nemzeti pénzügyi nyomozó szolgálatoknak. 2007-ben a UNODC bejelentette a globális kezdeményezést az emberkereskedelem elleni harcra (Global Initiative to Fight Human Trafficking – UN.GIFT – www.ungift.org), amelynek a célja fordulópont elérése e bűn elleni világméretű mozgalomban. Az ENSZ Interregionális Bűnügyi és Igazságügyi Kutató Intézet (UNICRI – www.unicri.it) interregionális kutató testület, amely szorosan együttműködik a UNODC bűnügyi programjával, kutatásokat végez és támogat a bűnmegelőzés, az elkövetők kezelése és jobb politikák kialakítása céljából. A Közgyűlés döntése értelmében ötévente ENSZ-kongresszust tartanak a bűnmegelőzésről és a tettesek kezeléséről, amely a szakpolitikák kicserélésének és a bűnözés elleni harc fejlesztése ösztönzésének a fóruma. A résztvevők között vannak kriminológusok, büntetésügyi szakértők, magas rangú rendőrtisztek, valamint büntetőjogi, emberi jogi és rehabilitációs szakemberek. A tizenkettedik bűnügyi kongresszust 2010 áprilisában tartották Salvadorban, Brazíliában, amelynek a témája „Átfogó stratégiák a globális kihívásokra: bűnmegelőzési és büntető igazságszolgáltatási rendszerek és fejlesztésük a változó világban”.
172
Tudomány, kultúra és kommunikáció Az ENSZ szerint a kulturális és tudományos cserekapcsolatoknak, valamint a kommunikációnak is jelentős szerepe van a nemzetközi béke és fejlődés előmozdításában. Számos ENSZ-entitás dolgozik ezeken a területeken. Az oktatással kapcsolatos központi munkája mellett az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO – www.unesco.org) a tudomány és kultúra területén is tevékenykedik, előmozdítva a tudás fejlesztését, átadását és megosztását. Természet-, társadalom- és humán tudományok Az UNESCO nemzetközi és kormányközi természettudományi programjai közé tartozik az ember és a bioszféra program; A Kormányközi Oceanográfiai Bizottság; a társadalmi átalakulási program menedzsmentje; nemzetközi hidrológiai program; nemzetközi alaptudományok program; és a nemzetközi földtudományi program. A tudomány oktatása és a tudományos kapacitásépítési kezdeményezéseken keresztül az UNESCO segíti a fejlődő országok tudományos kapacitásának a növelését is a fenntartható fejlődés érdekében. Az 1997-es, az emberi génekről és az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozat nyomán - amely a genetikai kutatások és gyakorlat etikájára vonatkozó első nemzetközi dokumentum – az UNESCO közgyűlése 2003-ban elfogadta a genetikai adatokról szóló nemzetközi nyilatkozatot, 2005-ben pedig a bioetika és az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozatot. Azon törekvései érdekében, hogy megkönnyítse az igazságosság, a szabadság és az emberi méltóság egyetemes értékeihez vezető társadalmi átalakulást, az UNESCO a filozófiára és a társadalomtudományokra fokuszál, beleértve a tudomány és technológia etikáját; az emberi jogok és a demokrácia előmozdítását és oktatását; a diszkrimináció valamennyi formája elleni harcot, beleértve az olyan betegségekhez kapcsolódókat, mint a HIV/AIDS; és a nők helyzetének a javítását. Ezekben a kérdésekben az UNESCO munkájának a középpontjában van a társadalmi átalakulások menedzsmentjének kormányközi programja. 2005-ben az UNESCO közgyűlése elfogadta a doppingszerek használata elleni nemzetközi egyezményt a sportban, amelynek a célja a doppingolás felszámolása a sportban, és lehetséges eszköze az oktatás, az egészség, a fejlődés és béke előmozdításának. Kultúra és fejlődés Az UNESCO kulturális tevékenységének a középpontjában a kézzelfogható és immateriális örökség támogatása, a fenntartható fejlődés és a társadalmi kohézió elérésének segítése; a kulturális kifejezésmódok sokféleségének a védelme és támogatása, valamint a kultúrák közötti dialógus a béke kultúrájának előmozdítása érdekében; és kulturális tényezőkre történő építkezés a konfliktus és természeti katasztrófa utáni országokban a megbékélés és az újjáépítés céljából. 2003-ban az UNESCO közgyűlése elfogadta a kulturális örökség szándékos elpusztítására vonatkozó UNESCO-nyilatkozatot, elsősorban válaszul a bámijáni Buddhák tragikus lerombolására Afganisztánban, 2001-ben. Az immateriális kulturális örökség védelméről szóló egyezmény (2003) olyan területekre vonatkozik, mint a szóbeli hagyományok, szokások, nyelvek, előadó-művészet, társadalmi szokások, rituálék, fesztiválok, hagyományos ismeretek, hagyományos mesterségek, veszélyeztetett nyelvek és a nyelvi sokféleség támogatása. A 2005-ös, a kulturális kifejezésmódok sokféleségének a védelméről és támogatásáról szóló egyezmény az azonosság és az értékek hordozóiként ismeri el a kulturális termékeket és szolgáltatásokat, célja ezek létrehozásának, előállításának, terjesztésének és élvezetének az erősítése, kiváltképp a kapcsolódó iparágak támogatása a fejlődő országokban.
173
A sport a fejlődésért és a békéért A genfi székhelyű Sport a Fejlődésért és a Békéért ENSZ-hivatal (United Nations Office on Sport for Development and Peace – UNOSDP – www.un.org/wcm/content/sport/) segíti a főtitkár különleges tanácsadója világméretű tevékenységét a sport a fejlődésért és a békéért tárgykörben, mint a sport a társadalmi célokért pártfogóját, elősegítőjét és képviselőjét. A hivatal összekapcsolja a sport és a fejlődés világát, elsősorban a sportszervezetek, a civil társadalom, a sportolók és a magánszektor bevonásán keresztül. Párbeszéden, ismeretmegosztáson és partnerségen keresztül a UNOSDP ösztönzi valamennyi érdekelt közötti többoldalú és interdiszciplináris cseréket, akik érdekeltek a sport oktatási és egészségügyi eszközként való alkalmazásában. A hivatal és a különleges tanácsadó növeli a fizikai tevékenységek alkalmazásának tudatosságát a fejlődés és béke előmozdítása érdekében, a millenniumi fejlesztési célokon, a nemek közötti egyenlőség előmozdításán és a HIV/AIDS elleni küzdelmen keresztül is. Az olyan jelentős globális sporteseményekhez vezető úton és azok folyamán, mint a FIFA labdarugó világbajnoksága és az olimpiai játékok, a UNOSDP előmozdítja az ENSZ-rendszeren belüli koordinációt és képviseletet. Kommunikáció és információ Az UNESCO támogatja a sajtószabadságot és a pluralista, független médiát. Az eszmék szabad áramlása érdekében tevékenykedik, különösen a fejlődő országok kommunikációs kapacitásainak és az információkhoz és ismeretekhez való hozzáférésüknek a megerősítéséért. Segíti a tagállamokat, hogy médiatörvényeiket a demokratikus szabványokhoz igazítsák, és a szerkesztői függetlenségért küzd mind a köz-, mind a magánmédia esetében. Amikor a sajtószabadságot megsértik, az UNESCO főigazgatója közbelép diplomáciai csatornákon vagy nyilvános nyilatkozaton keresztül. Az UNESCO kezdeményezésére május 3-án minden évben a sajtószabadság világnapját tartják. A távközlés és az információs társadalom világnapját, az ITU kezdeményezésére május 17-én ünneplik az emberközpontú, befogadó és fejlődésorientált információs társadalom víziójának a támogatására. A fejlődő országok kommunikációs infrastruktúrájának és emberi erőforrásainak a megerősítése érdekében, az UNESCO képzésről és technikai tapasztalatátadásról gondoskodik, és segíti nemzeti és regionális média-projektek kifejlesztését, nevezetesen a nemzetközi kommunikáció-fejlesztési programján keresztül. Az új információs és kommunikációs technológiák (ICTs) kibővítik az eszmék szabad áramlásának az elvét az információ előállítás, terjesztés és szerzés lehetőségeinek eddig nem látott mértékű megsokszorozásával. Az UNESCO annak biztosítására törekszik, hogy a lehető legtöbb ember húzzon hasznot ezekből a lehetőségekből. További kérdések közé tartozik – amellyel az UNESCO foglalkozik – az ICT társadalmi és kulturális hatása, és a kíbertérhez kapcsolódó jogi és etikai kérdések szakpolitikai megközelítése. 2006-ban az ENSZ bejelentette a Globális Szövetséget az Információs és Kommunikációs Technológiákért és a Fejlődésért (www.un-gaid.org). Kormányok, a magánszektor, a civil társadalom, szakmai és internet közösségek és a tudomány hálózataként, a szövetség válasz arra az igényre, hogy legyen egy ágazati határokon átnyúló politikai párbeszédet folytató, befogadó globális fórum és platform az ICT alkalmazására a nemzetközileg elfogadott fejlesztési célok elérése érdekében, nevezetesen a szegénység csökkentése érdekében. A Globális Szövetség céljai közé tartozik a globális ICT napirend beépítése a szélesebb körű ENSZ fejlesztési napirendbe; olyan kulcsfontosságú szervezetek összehozása, amelyek rész vesznek az ICT a fejlesztésért programban (ICT4D) együttműködésük és hatékonyságuk fokozása érdekében; a döntéshozók tudatosságának növelése az ICT4D szakpolitikai kérdésekben; sajátos fejlesztési célokra és
174
Civilizációk Szövetsége 2005-ben Kofi Annan főtitkár egy új kezdeményezést jelentett be, a Civilizációk Szövetségét (Alliance of Civilizations – www.unaoc.org). Eredetileg José Luis Rodrigues Zapatero spanyol miniszterelnök javasolta és Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szponzorálta. A szövetséget arra válaszul kezdeményezték, hogy szélsőségesek kihasználták az iszlám és a nyugati társadalmak közötti szélesedő távolság észlelését. Koalícióként hozták létre a vallásos meggyőződések és hagyományok kölcsönös tiszteletben tartásának az előmozdításáért és az emberiség fokozódó kölcsönös függésének újra történő megerősítéséért minden területen. A szövetség elkötelezett nemzetközi törekvést képvisel, hogy áthidalja a megosztottságot, és úrrá legyen az előítéleten, a téves eszméken, a félreértéseken és a polarizáción, amelyek veszélyeztetik a világbékét. Eminens személyek magas szintű csoportját hozták létre, hogy vezesse a szövetséget, beleértve olyan neves teológusokat, mint a dél-afrikai Desmond Tutu érsek, Karen Armstrong szerző az Egyesült Királyságból, Arthur Schneier rabbi az Egyesült Államokból és Mehmet Aydin professzor Törökországból, továbbá olyan kulturális intézetek ügyvezetői, mint az egyiptomi Biblioteca Alexandrinából Ismail Serageldin. Társelnökök: Aydin úr és Federico Mayor, az UNESCO korábbi főigazgatója. A csoport 2006-ban kiadott első jelentése elemzi a muszlim és a nyugati társadalmak közötti kapcsolatok helyzetét, és számos javaslatot tesz az oktatás, a média, az ifjúság és a migráció területére, hogy hidakat építsenek és támogassák a tisztelet kultúráját. Egy magas rangú képviselő kinevezését is javasolta, aki segíti a válságok hatástalanítását, amelyek a kultúra és a politikák kereszteződésénél keletkeznek, lépéseket tesz a közel-keleti békefolyamat újrakezdésére, és ösztönzi a politikai pluralizmust a muszlim országokban. 2007-ben a főtitkár, Ban Ki Mun a volt portugál elnököt, Jorge Sampaiót nevezte ki a Civilizációk Szövetsége első ENSZ-főképviselőjének. 2010-ben a szövetség Rio de Janeiróban tartotta harmadik éves fórumát, amelynek célja partnerség kifejlesztése a kultúrák közötti megértés elősegítésére globális szinten.
a hozzátartozó partnerségekre vonatkozó technikai megoldások azonosításának az előmozdítása; lehetőséget nyújtó környezet és innovatív üzleti modellek létrehozása a szegényeket támogató befektetések és a növekedés érdekében, valamint a szegénységben élő emberek felemelése érdekében; továbbá az ICT4D-vel kapcsolatos kérdésekben ’agytrösztként’ működik, és a főtitkár tanácsadó csoportja. Az Internet Kormányzó Fóruma ( Internet Governance Forum www.intgovforum.org) összehozza a kormányokat, a magánszektort, az NGO-kat, továbbá a szakmai és tudományos közösségeket az internet kormányzásával kapcsolatos kérdések megvitatására.
Fenntartható fejlődés Az ENSZ első évtizedeiben környezeti problémák ritkán szerepelnek a nemzetközi napirenden. A Szervezet kapcsolódó munkája hangsúlyt fektetett a természeti erőforrások feltárására és használatára, miközben annak biztosítékát kereste, hogy különösen a fejlődő országok megtartsák ellenőrzésüket saját erőforrásaik felett. A 60-as évek során néhány egyezményt fogadtak el a tengerszennyezésre vonatkozóan, különös tekintettel az olajszivárgásokra. Azóta azonban a környezet globális mértékben történő romlásának szaporodó bizonyítékai következtében a nemzetközi közösség fokozódó aggodalommal figyeli a fejlődés hatását a föld ökológiájára és az emberi jólétre. Az ENSZ az egyik vezető szószólója volt a környezeti problémáknak, valamint a "fenntartható fejlődés" fő indítványozója volt. A gazdasági fejlődés és a környezet romlása közötti kapcsolatot először 1972-ben tűzték a nemzetközi napirendre, az ENSZ emberi környezeti konferenciáján
175
Stockholmban, Svédországban. A konferencia után a kormányok létrehozták az ENSZ Környezetvédelmi Programját (UNEP – www.unep.org), amely a világ vezető környezetvédelmei ügynökségévé vált. 1973-ban létrehozták az ENSZ Szudáni-szaheli Hivatalát – ma az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) a Száraz Földek Fejlesztésének Központja – amely vezeti az erőfeszítéseket az elsivatagosodás terjedésének megfordítására Nyugat-Afrikában. 1996ban az elsivatagosodás elleni harcról szóló ENSZ-egyezmény - a súlyos szárazsággal és/vagy elsivatagosodással sújtott országokban, kiváltképp Afrikában - hatálybalépése újabb lendületet adott a központ munkájának. Az 1980-as évek tanúi voltak a tagállamok közötti környezeti kérdések - mérföldkövet jelentő - megtárgyalásának, beleértve az ózonpajzs védelmére és a mérgező anyagok mozgásának ellenőrzésére vonatkozó megállapodásokat. A Közgyűlés által 1983-ban létrehozott Környezeti és Fejlődési Világbizottság (World Commission on Environment and Development) új értelmezést és sürgősséget adott az új típusú fejlődés szükségességének, amely biztosítja a gazdasági jólétet a jelen és a jövő generációinak, miközben védi a környezeti erőforrásokat, amelyektől valamennyi fejlődés függ. A bizottság 1987-ben a Közgyűlésnek készített jelentésében terjesztette elő a fenntartható fejlődés fogalmát, a csupán a korlátlan gazdasági növekedésen alapuló fejlődés alternatívájaként. A jelentés áttekintése után a Közgyűlés kérte a környezet és fejlődés ENSZ-konferencia összehívását – Földcsúcs, 1992, Rio de Janeiro, Brazília. Példanélküli mind méretében, hatókörében és befolyásában, a Földcsúcs a fenntartható fejlődést összekötötte olyan kérdésekkel, mint az emberi jogok, népesség, társadalmi fejlődés és emberi települések. Ma a környezet támogatása és fenntartása szükségességének a tudatossága gyakorlatilag az ENSZ munkájának minden területén tükröződik. Dinamikus partnerség az ENSZ és a kormányok, NGO-k, tudományos közösségek és a magánszektor között új ismereteket és speciális intézkedéseket hoz a globális környezeti problémákra. Az ENSZ számára a gazdasági és társadalmi fejlődés szétválaszthatatlanul kapcsolódik a környezet védelméhez. A fenntartható fejlődés elérése megköveteli a gazdasági, környezeti és társadalmi problémák integrációját minden szinten.
A 21. század napirendje A kormányok történelmi lépést tettek a bolygó jövőjének biztosítása felé, amikor a földcsúcs elfogadta a 21. század napirendjét (Agenda 21), amely egy átfogó terv globális akcióra a fenntartható fejlődés valamennyi területén. Megvalósítását és a kapcsolódó kötelezettségeket megerősítették a fenntartható fejlődési világcsúcson Johannesburgban, Dél-Afrikában, 2002-ben. A 21. század napirendjében a kormányok felvázolták azokat az akciókat, amelyek a világot elmozdítják a gazdasági növekedés fenntarthatatlan modelljétől olyan tevékenységek felé, amelyek megvédik és megújítják a környezet erőforrásait, amelyektől a növekedés és a fejlődés függ. A cselekvési területekhez tartozik: az atmoszféra védelme; az erdőirtás, a termőtalaj elvesztése és az elsivatagosodás elleni küzdelem; a levegő- és vízszennyezés megakadályozása; a halállományok kiszipolyozásának megállítása; és a mérgező hulladékok biztonságos kezelésének előmozdítása. A 21. század napirendje foglalkozik a fejlődési olyan jelenségeivel is, amelyek nyomást gyakorolnak a környezetre, beleértve: a szegénységet és a fejlődő országok külső adósságát; a termelés és fogyasztás fenntarthatatlan mintáit; a demográfiai nyomást; és a nemzetközi gazdaság struktúráját. Az akcióprogram módszereket is javasol a főbb csoportok – nők, szakszervezetek, gazdálkodók, gyermekek és fiatalok, őshonos emberek, a tudományos közösség, helyi hatóságok, üzleti élet, ipar és NGO-k - által játszott szerep megerősítésére a fenntartható fejlődés elérésében. Az ENSZ intézkedett a fenntartható fejlődés koncepciójának integrálásáról valamennyi megfelelő szakpolitikába és programba. A jövedelem-generáló projektek fokozottan számításba veszik a környezeti következményeket. A fejlesztési segítségnyújtási
176
programok sokkal inkább, mint bármikor a nőkre irányulnak tekintettel a termékek, szolgáltatások és élelmiszerek előállításában játszott szerepükre, és mint a környezet gondozóira. A szegénység enyhítésének erkölcsi és társadalmi követelményeinek további sürgősséget ad az a felismerés , hogy a szegénység felszámolása és a környezet minősége összefonódnak. A 21. század napirendje teljes támogatásának biztosítása érdekében a Közgyűlés 1992-ben létrehozta a Fenntartható Fejlődési Bizottságot. Az ECOSOC funkcionális bizottsága, az 53 tagú testület ellenőrzi a 21. század napirendjének és a másik földcsúcs egyezményeinek, valamint a 2002-es Fenntartható Fejlődési Világcsúcs megvalósítását. Foglalkozik egymást keresztező kérdésekkel is a fenntartható fejlődés összefüggésében, beleértve a szegénység felszámolásához kapcsolódókat; a fogyasztás és termelés változó mintáit; a gazdasági és társadalmi fejlődés természeti erőforrás alapjának védelmét és kezelését; a globalizációt; az egészségügyet; a kis szigetek fejlődő országait; Afrikát; és az oktatást. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának Fenntartható Fejlődési Osztálya (www.un.org/esa/dsd) – a bizottság titkársága – technikai szolgáltatásokat nyújt kapacitásépítéshez a fenntartható fejlődés terén, valamint egyéb elemző és információs szolgáltatásokat. Fenntartható fejlődési világcsúcs A 2002-es fenntartható fejlődési világcsúcs – amelyet Johannesburgban, Dél-Afrikában tartottak, hogy felmérje az 1992-es földcsúcs óta elért eredményeket, a kihívásokat és az új kérdéseket – egy ’megvalósítási csúcs’ volt, a 21. század napirendje céljainak, ígéreteinek és kötelezettségeinek kézzelfogható intézkedésekbe történő fordítása. A csúcs széleskörű érdeklődést váltott ki. Több mint 22 000 ember vett részt, köztük 100 államfő, továbbá NGOk, üzleti és más csoportok több mint 8 000 képviselője, és 4 000 újságíró. Legalább ugyanennyien vettek részt a párhuzamos eseményeken. A tagállamok elfogadták a johannesburgi nyilatkozatot a fenntartható fejlődésről, és az 54 oldalas megvalósítási tervet, amely részletezi a cselekvési prioritásokat. A csúcs megerősítette, hogy a fenntartható fejlődés a nemzetközi napirend központi eleme. Előkészítvén a világ néhány legsürgetőbb kihívásával foglalkozó intézkedéseket, hangsúlyozta a kapcsolatokat a gazdasági és társadalmi fejlődés, valamint a természeti erőforrások megőrzése között. A csúcs nemzetközi kötelezettségeit számos önkéntes kezdeményezés egészítette ki a fenntartható fejlődés érdekében.
A fenntartható fejlődés finanszírozása Az 1992-es földcsúcson abban egyeztek meg, hogy a 21. század napirendjének a finanszírozása főleg az egyes országok állami- és magánszektorából jönne. Azonban új és pótlólagos külső alapokat tartottak szükségesnek a fejlődő országok erőfeszítései támogatására a fenntartható fejlődés gyakorlatának megvalósítására és a globális környezet védelmére. Az 1991-ben létrehozott Globális Környezeti Eszköz (Global Environment Facility – GEF – www.thegef.org/gef) olyan projektek finanszírozásában segíti a fejlődő országokat, amelyek védik a globális környezetet és támogatják a helyi közösségek fenntartható megélhetését. Az évek során több mint 9,2 milliárd dollár támogatást juttatott, és több mint 40 milliárd dollárt szerzett társfinanszírozásban a kedvezményezett kormányoktól, nemzetközi fejlesztési ügynökségektől, a magániparból és NGO-któl 2 700 projekt támogatására 165 fejlődő és gazdasági átalakulásban lévő országban. A GEF alapjai az elsődleges eszközei a biológiai sokféleségről, az éghajlatváltozásról, az elsivatagosodásról és a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról szóló egyezmények
177
Fenntartható fejlődési csúcstalálkozók A környezeti és fejlődési ENSZ-konferencián (UNCED) (Rio de Janeiro, 1992), amelyet földcsúcsként is ismernek, elfogadták, hogy a környezet védelme, valamint a társadalmi és gazdasági fejlődés alapvetően fontos a ’riói elveken’ alapuló fenntartható fejlődéshez. Ennek a fejlődésnek az elérése érdekében a világ vezetői elfogadtak egy globális programot a 21. század napirendjét (Agenda 21), egy cselekvési tervet, amely elmozdítja a világot a gazdasági növekedés fenntarthatatlan modelljétől a környezeti erőforrások védelmén és megújításán alapuló modell felé. 1997-ben a Közgyűlés rendkívüli ülésszakot tartott (Földcsúcs+5) a 21. század napirendjének megvalósulásáról. Miközben hangsúlyozták a napirend gyakorlatba történő átültetésének sürgősségét, a tagállamok különböztek abban, hogy hogyan finanszírozzák a fenntartható fejlődést. Az ülésszak záródokumentuma jogilag kötelező célok elfogadását ajánlotta, hogy csökkentsék az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, amely éghajlatváltozáshoz vezet; erőteljesebb elmozdulás az energia előállítás, elosztás és használat fenntartható mintái felé; és összpontosítás a szegénység felszámolására, amely a fenntartható fejlődés előfeltétele. A fenntartható fejlődési világcsúcs (Johannesburg, 2002) áttekintette a földcsúcs óta elért haladást. Johannesburgi nyilatkozata, és az 54 oldalas megvalósítási terv kötelezettségeket tartalmazott a köztisztasághoz tartozó speciális határidőhöz kötött célokról; vegyi anyagok előállításáról és használatáról; a halállományok fenntartásáról és helyreállításáról; és a biológiai sokféleség veszteségének csökkentéséről. Foglalkoztak Afrika és a kis szigetek fejlődő országainak speciális szükségleteivel, valamint olyan új kérdésekkel is, mint a fenntartható termelési és fogyasztási minták, az energia és a bányászat. 2012-ben a fenntartható fejlődési ENSZ-konferenciát, vagy a ‘Rio+20’-at, Rio de Janeiróban tartják.
céljai elérésének. Ezekkel a célokkal összhangban – főként a UNDP, a UNEP és a Világbank által végrehajtott – GEF projektek célja a biológiai sokféleség fenntartható használata és megőrzése; a globális éghajlatváltozás kezelése; a nemzetközi vizek degenerálódásának a megfordítása; az ózon réteget károsító anyagok fokozatos megszüntetése; a termőföld degenerációja és a szárazság elleni harc; továbbá a környezetben tartósan megmaradó bizonyos szerves szennyező anyagok előállításának és használatának a csökkentése és megszüntetése. A GEF projektek menedzsmentjéhez és végrehajtásához a következő ügynökségek is hozzájárulnak: az Afrikai Fejlesztési Bank (www.afdb.org), az Ázsiai Fejlesztési Bank (www.adb.org), az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (www.ebrd.org), a FAO (www.fao.org), az Amerika-közi Fejlesztési Bank (www.iadb.org), Mezőgazdaság-fejlesztési Nemzetközi Alap (www.ifad.org) és az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete ((www.unido.org). Akció a környezetért Az egész ENSZ–rendszer különféleképp foglalkozik a környezetvédelemmel. Vezető ügynöksége az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP – www.unep.org). Az ENSZrendszer környezeti lelkiismereteként az UNEP értékeli a világ környezetének az állapotát és azonosítja azokat a kérdéseket, amelyek nemzetközi együttműködést igényelnek. Segíti a nemzetközi környezetvédelmi jog kialakítását, és az ENSZ-rendszer társadalmi és gazdasági politikáiba és programjaiba a környezeti megfontolások integrálását. Az UNEP – a ”környezet a fejlődésért” mottójával – segíti olyan problémák megoldását, amelyek nem kezelhetők egyedül cselekvő országokkal. Fórumot szolgáltat konszenzus kiépítésére és nemzetközi egyezmények kikovácsolására. Ennek során arra törekszik, hogy fokozza az üzleti élet és az ipar, a tudományos és egyetemi közösségek, NGO-k, közösségi csoportok és mások részvételét a fenntartható fejlődés elérésében. Az UNEP öt elsőbbségi területe:
178
éghajlatváltozás, katasztrófák és konfliktusok, az ökoszisztéma menedzsmentje, környezeti kormányzás, veszélyes anyagok és az erőforrások hatékonysága. Az UNEP által támogatott és koordinált tudományos kutatás különféle jelentéseket produkált a környezet állapotáról. Olyan jelentések, mint a globális környezeti kilátások (www.unep.org/geo) világméretű tudatosságot hozott létre a felmerülő környezeti problémákról, sőt környezeti egyezmények nemzetközi tárgyalását is kiváltotta. Az UNEPnek kiváló központokból álló, bővülő hálózata van, beleértve az UNEP Világ Természetvédelmi Megfigyelő Központját; Globális Erőforrások Információs Adatbázisát; az UNEP Risø-i Energia, Éghajlat és Fenntartható Fejlődés Központját; az UNEP Vízi és Környezeti Együttműködési Központját; a Globális Jelentési Kezdeményezést, és a Fenntartható Energia Baseli Ügynökségét. Az UNEP Technológiai, Ipari és Közgazdaságtani Osztálya (www.unep.org/resources/business/DTIE) aktív az ENSZ azon erőfeszítéseiben, amelyek célja a döntéshozók ösztönzése a kormányokban, az iparban és az üzleti életben, hogy olyan szakpolitikákat, stratégiákat és gyakorlatot fogadjanak el, amelyek tisztábbak és biztonságosabbak, a természeti erőforrásokat hatékonyabban használják, és csökkentik a szennyezés kockázatát az emberekre és a természetre. Az osztály elősegíti a biztonságosabb, tisztább és környezetbarát technológiák átadását, kiváltképp azokat, amelyeket város- és édesvízmenedzsmentben alkalmaznak; segíti az országok Változó emberi viselkedés A fenntartható fejlődés elérése világszerte maga után vonja a termelés és fogyasztás változó mintáit – mit termelünk, hogyan termeljük és mennyit fogyasztunk. Az ENSZ azon munkálkodik, hogy támogassa a szükséges erőfeszítéseket mind a fejlett, mind a fejlődő országokban, a megfelelő politikák kialakítására és megvalósítására; a tisztább termelés támogatására; a tudatosság növelésére; és a közösségi és egyéni felelősség fokozására. E kérdések megvitatásába be kell vonni az üzleti életet és az ipart, kormányokat, fogyasztói szervezeteket, nemzetközi testületeket, a tudományos közösségeket és az NGO-kat. Kevesebb erőforrás használata és a hulladék csökkentése szintén jó üzlet. Pénzt takarít meg és magasabb profitot hoz, miközben védi a természetet. Támogatja a jó egészséget a természeti erőforrások megőrzése révén és kevesebb szennyezést produkál, ily módon fenntartja a földgolyót a jövő generációi számára.
kapacitásépítését a vegyi anyagok hatékony kelezésében és a kémiai biztonság javításában világszerte; támogatja az ózonlebontó anyagok fokozatos megszüntetését a fejlődő és a gazdasági átalakulásban lévő országokban; segíti a döntéshozókat, hogy jobb és tájékozottabb energia kiválasztást végezzenek; együttdolgozik a kormányokkal és a magánszektorral, hogy a környezetvédelmi szempontokat integrálják a tevékenységekbe, gyakorlatokba, termékekbe és szolgáltatásokba. UNEP Vegyi Anyagok (www.chem.unep.ch) – az osztály vegyi anyag részlege – az országoknak hozzáférést biztosít a mérgező vegyi anyagokkal kapcsolatos információkhoz; segíti az országok kapacitásépítését a vegyi anyagok biztonságos előállításában, használatában és elhelyezésében; és támogatja a nemzetközi és regionális intézkedéseket a vegyi kockázatok csökkentésében és felszámolásában. 2001-ben az UNEP elősegítette a stockholmi egyezmény véglegesítését a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagról. Ez egy szerződés bizonyos vegyi anyagok csökkentéséről és forgalomba hozatalának megszüntetéséről, amelyek hosszú időszakokon át sértetlenül a környezetben vannak, földrajzilag széles körben elterjedtek, az élőlények zsírszövetében összegyűltek, és veszélyesek az emberekre és a vadvilágra. Ide tartoznak a rovarirtó szerek és az ipari vegyi anyagok és melléktermékek, amelyek nagyon mozgékonyak és felgyülemlenek az élelmiszerláncban.
179
Az évek során az UNEP katalizátora volt más nemzetközi egyezmények megtárgyalásának, amelyek ma az ENSZ erőfeszítéseinek a sarokkövét jelentik a földgolyó károsodásának megállításában és visszafordításában. A történelmi jelentőségű 1987-es montreali jegyzőkönyvnek (Montreal Protocol) és az azt követő kiegészítéseinek a célja az ózonpajzs megőrzése a felső atmoszférában. Az 1989-es bázeli egyezmény a veszélyes hulladékok és azok lerakásának ellenőrzéséről (Basel Convention on the Control of Hazardous Wastes and Their Disposal) csökkentette a mérgező hulladékból származó szennyezés veszélyét. A FAO-val együttműködve az UNEP támogatta a tárgyalásokat az 1998-as rotterdami egyezményt a nemzetközi kereskedelemben bizonyos veszélyes vegyi anyagok és rovarirtó szerek esetében előzetesen közölt jóváhagyási eljárásokról (Convention on Prior Informed Consent Procedures for Certain Hazardous Chemicals and Pesticides in International Trade) amely az importáló országok számára lehetővé teszi, hogy eldöntsék milyen vegyi anyagokat fogadnak be, és kizárhatják azokat, amelyeket nem tudnak biztonságosan kezelni. Az 1973-as, a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezményt (Convention on International Trade in Endangered Species) egyetemesen elismerik a vadvilági termékek kereskedelmének ellenőrzéséhez való hozzájárulásáért. Az UNEP segítette az afrikai országokat az 1994-es lusakai egyezmény kidolgozásában a vadon élő állat- és növényfajok illegális kereskedelmére irányuló kooperatív rendészeti műveletről. Az 1992-es egyezmény a biológiai sokféleségről és a 2002-es cartagenai kiegészítő jegyzőkönyv a biológiai biztonságról célja a földgolyó nővényei, állatai és mikroorganizmusai sokféleségének a megőrzése, és a fenntartható és méltányos használatának az ösztönzése. Az UNEP segítette az elsivatagosodásról és az éghajlatváltozásról szóló egyezmények megtárgyalását és megvalósítását is. Éghajlatváltozás és globális felmelegedés Az ipari kor hajnala óta az üvegházhatást okozó gázok szünet nélküli, mára veszélyesen növekvő felgyülemlése figyelhető meg a föld atmoszférájában, amely a globális hőmérsékletek folyamatos emelkedéséhez vezet. Amikor fosszilis fűtőanyagokat égetnek energia előállítás céljából, vagy amikor erdőket vágnak ki és égetnek el, széndioxidot bocsátanak ki. Az üvegházhatást okozó gázok – beleértve a metánt, a kéjgázt és másokat – olyan nagymennyiségben gyűltenek össze az atmoszférában, hogy a földgolyó most masszív és potenciálisan pusztító következmények kilátásaival néz szembe. Az ENSZrendszer közvetlenül kezeli ezeket a kihívásokat az éghajlatváltozáson végzett munkáján keresztül (lásd www.un.org/climatechange). 1988-ban, amikor a rendelkezésre álló legjobb kutatások jelezni kezdték a probléma lehetséges súlyosságát, két ENSZ-testület – az UNEP és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) – összefogott és létrehozta a Éghajlatváltozási Kormányközi Testületet (Intergovernmental Panel on Climate Change – IPCC – www.ipcc.ch), hogy gyűjtse össze a jelenlegi ismereteket az éghajlatváltozásról és lehetséges környezeti és társadalmigazdasági hatásairól, és mutassa meg az előre vezető utat. A testület - vezető tudósok és szakemberek ezreinek a világméretű hálózata önkéntes alapon hozzájárulva – felülvizsgálja a kérdésre vonatkozó tudományos kutatást azzal a céllal, hogy jogilag kötelező és koordinált megközelítést dolgozzon ki a problémára. Munkájának elismeréseként a munkaközösség 2007-ben megkapta a Nobel-békedíjat az Egyesült Államok korábbi alelnökével, ifjabb Albert Arnold (Al) Gore-ral együtt. A tudósok figyelmeztetését gondosan figyelembe véve világszerte, a világ nemzetei 1992-ben összegyűltek Rio de Janeiróban, hogy aláírják az ENSZ keretegyezményét az éghajlatváltozásról (United Nations Framework Convention on Climate Change – UNFCCC – www.unfccc.int). Máig 194 ország csatlakozott ehhez a nemzetközi megállapodáshoz, amely szerint a fejlett országok megegyeztek abban, hogy az 1990-es szintre csökkentik a széndioxid és más üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az atmoszférába. Abban is
180
megegyeztek, hogy a fejlődő országoknak átadják a technológiát és információkat, amely szükséges ahhoz, hogy segítsék az éghajlatváltozás kihívásaira adandó válaszukat. 1995-ben az IPCC tudósai által bemutatott bizonyíték világossá tette, hogy az 1992es célkitűzés nem elég ahhoz, hogy megakadályozza a globális felmelegedést és kapcsolódó problémáit. Ezért 1997-ben azok az országok, amelyek ratifikálták az egyezményt, találkoztak Kiotóban, Japánban, és egy kiegészítő jegyzőkönyvet fogadtak el, amelynek értelmében a fejlett országok az 1990-es szintről 5,2 százalékkal csökkentik hat üvegházhatást okozó gáz együttes kibocsátását 2008 és 2012 között. Máig 192 állam vált részesévé a kiotói jegyzőkönyvnek, amely számos innovatív ’mechanizmust’ hozott létre azzal a céllal, hogy csökkentsék a kibocsátási szintek megfékezésének költségeit. A kiegészítő jegyzőkönyv 2005-ben lépett hatályba. Célja, hogy a hat gáz közül az atmoszférában természetesen előforduló széndioxid, metán és kéjgáz ellenőrzése, azonban az emberi tevékenységek drámaian növelték a szintjüket. A kén-hexafluorid egy szintetikus gáz, amely pusztító hatással van az atmoszférára (1 kg egyenlő 22 200 kg széndioxiddal). A HFC-k (hidrogén-fluór-szén vegyülete) és a perfluor-karbonok (PFC-k) szintén szintetikusak, 1 kg mindegyikből egyenlő sok tonna széndioxiddal az üvegházi felmelegedésben kifejezve. A jegyzőkönyv Tiszta Fejlesztési Mechanizmusán (www.cdmbazaar.net) keresztül az olyan projektek, amelyek csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását a fejlődő országokban és hozzájárulnak a fenntartható fejlődéshez, hozzájuthatnak hiteles kibocsátáscsökkentési kreditekhez, amelyeket az iparilag fejlett országok megvehetnek, hogy kibocsátás-csökkentési kötelezettségük egy részét fedezzék. Amikor az ENSZ a nemzetközi közvéleményt először elkezdte mobilizálni, hogy foglalkozzon az éghajlatváltozással okozott veszélyekkel, sokan voltak, akik ezt csupán elméletnek tekintették, amely nem bizonyított. A tudományos vélemények különbözősége – jóllehet minimális, de hangos volt, és az előrejelző modellek készítéséhez szükséges eszközöket még tökéletesítették. 2007 elején azonban a testület felhasználva az éghajlat modellezésben, továbbá az adatok gyűjtésében és elemzésében elért jelentős haladást, valamint a legfrissebb, szakmailag ellenőrzött tudományos irodalomra alapozva, 90 százalékos bizonyossággal azt jelentette, hogy jelentős globális felmelegedés van folyamatban és fokozódik, az emberi tevékenység által közvetlenül okozott mértékben, amely rosszabbodik, kivéve ha korrekciós intézkedéseket léptetnek életbe. A testület jelentése - Éghajlatváltozás 2007 – 40 országból származó, éghajlattal foglalkozó tudósok és szakemberek konszenzusos megegyezését képviseli, amelyet 113 kormány megerősített. Azt jelzi, hogy a világ mintegy 3 Celsius fok átlagos hőmérsékletemelkedéssel szembesül ennek az évszázadnak a végére, ha az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása továbbra is a jelenlegi ütemben növekszik. Az ilyen növekedés még szélsőségesebb hőmérsékleteket eredményezne; hőhullámokat; új széláramlatokat; rosszabbodó aszályokat bizonyos régiókban és több csapadékot másokban; olvadó gleccsereket és sarkvidéki jeget; és emelkedő tenderszintet világszerte. Míg a trópusi ciklonok száma (tájfunok és hurrikánok) száma az előrejelzések szerint csökken, az intenzitásuk növekszik, magasabb csúcs szélsebességgel és intenzívebb csapadékkal a melegebb óceánvizek miatt. A Hyogoi cselekvési keret, 2005-2015, amelyet 168 nemzet fogadott el a 2005-ös katasztrófa-megelőzési ENSZ világkonferencián, Kobéban, Japánban, javaslatokat tartalmaz, amelyek hatékonyak lehetnek az éghajlathoz kapcsolódó veszélyek által okozott katasztrófa kockázatok csökkentésében. Végső soron azonban az egyetlen hatékony útja a globális felmelegedés hullámzásának a visszafordítására az atmoszféra fenntarthatóságának a helyreállításával. Szerencsére az erre szolgáló eszközöket felvázolták, és a cél elérhető, ha világ népei összefognak, hogy ez megtörténjen. Továbbá az olyan nemzetközi megállapodásokban – mint az éghajlatváltozási keretegyezmény és kiotói kiegészítő jegyzőkönyve - tervezett intézkedés mellett az ENSZ elismeri, hogy egyes személyek, a helyi hatóságok, az NGO-k és más testületek valamennyien szerepet játszhatnak ebben. Például az UNEP Ültess a földgolyóért: milliárd fát kampánya – egy 2006-ban bejelentett világméretű faültetési kezdeményezés, amely segíti a széndioxid felhalmozódásának a mérséklését - azt eredményezte, hogy 2009 végéig több mint 7,4 milliárd fát ültettek.
181
Összefoglaló jelentés az éghajlatváltozásról Éghajlatváltozás 2007: összefoglaló jelentés, amelyet a Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) adott ki, számos fontos megállapítást sorol fel erről a létfontosságú globális kérdésről, beleértve a következőket: „Az éghajlati rendszer felmelegedése egyértelmű, mivel az nyilvánvaló a globális átlagos levegő és az óceánok hőmérsékletének emelkedésére, a széles körű hó- és jégolvadásra, valamint az átlagos tengerszint emelkedésére vonatkozó megfigyelésekből…A hőmérsékletemelkedés széleskörű a földgolyón, és a magasabb északi szélességi körökön nagyobb.” „A globális GHG-k [üvegházhatást okozó gázok] kibocsátása az emberi tevékenységek következtében növekedett az iparosodás előtti idők óta, a növekedés 70 százalék 1970 és 2004 között…Nagymérvű egyetértés van abban és sok bizonyíték van arra, hogy a jelenlegi éghajlatváltozás-mérséklő politikákkal, és a kapcsolódó fenntartható fejlesztési gyakorlattal a globális GHG kibocsátás tovább növekedik a következő néhány évtizedben.” „További GHG kibocsátás a jelenlegi vagy magasabb mértékben további felmelegedést okoz és számos változást idéz elő a globális éghajlati rendszerben a 21. században…Antropogén felmelegedés néhány olyan hatást válhat ki, amely váratlan és visszafordíthatatlan.” „Új és erősebb bizonyíték van az éghajlatváltozás megfigyelt hatásainak az egyedi és sebezhető rendszerekre (mint például a sarki és magas hegyi közösségek és ökoszisztémák) a káros hatások növekvő szintjével, amint a hőmérsékletek tovább emelkednek.” „Ma már nagyobb a bizalom az aszályok, a hőhullámok és az árvizek, valamint káros hatásaik előre jelzett növekedésével kapcsolatban.” „Egyre több bizonyíték van arra, hogy speciális csoportok – mint például a szegények és idősek - sebezhetősége nagyobb, de nemcsak a fejlődő országokban, hanem a fejlettekben is. Továbbá több bizonyíték van arra is, hogy az egyenlítő tájékán és a legkevésbé fejlett területeken általában nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint például a száraz területeken és a mega deltákban…A felmelegedés során a tengerszint emelkedése elkerülhetetlen.” „A kormányok számára szakpolitikák és eszközök széleskörű választéka áll rendelkezésére, hogy kockázatcsökkentő intézkedések ösztönzőit létrehozzák… Nagymérvű egyetértés van abban és sok bizonyíték van arra, hogy az UNFCCC figyelemreméltó eredményei és a kiotói jegyzőkönyve az éghajlatváltozásra történő globális válasz megvalósítása, számos nemzeti politika ösztönzője, és a nemzetközi széndioxid piac és új intézményi mechanizmusok létrehozása, amelyek alapul szolgálhatnak a jövő kockázatcsökkentési erőfeszítéseinek.”
Az ENSZ Alapítvány és a Szigma Khí (Sigma Xi) Tudományos Kutatási Társaság kiadott egy jelentést, amelynek a címe: Az éghajlatváltozás kihívásai: a kezelhetetlen elkerülése és az elkerülhetetlen kezelése. Azt a következtetést vonta le, hogy a nemzetközi közösség a következő évtizedekben jelentősen lelassíthatja, majd csökkentheti az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátását a költséghatékony politikák, valamint a jelenlegi és a kialakulóban lévő technológiák kihasználásával. Szakpolitikai ajánlásai foglalkoztak a jármű hatékonysági szabványokkal, üzemanyag-adókkal, és a hatékony és alternatív üzemanyagú járművek vásárlásának támogatásával; irodaházak és lakóépületek továbbfejlesztett tervezésével és hatékonyságával; és energia-hatékony beruházások ösztönzésével és finanszírozásával. Felkérte a nemzetközi közösséget, hogy az ENSZ-en és a kapcsolódó multilaterális intézményeken keresztül segítse azokat az országokat, amelyeknek szüksége van az új, energia-hatékony technológiák finanszírozására és telepítésére. Szintén 2007-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy példanélküli lépést tett, rávilágítva a sürgős, összehangolt nemzetközi intézkedés szükségességére az éghajlatváltozás problémájának kezelése érdekében, amikor nyílt vitát tartott az energia, biztonság és éghajlatváltozásról. A vitában felszólaló Ban Ki Mun főtitkár „a legújabb tudományos eredményekkel összhangban, továbbá a gazdasági és társadalmi fejlődéssel összeegyeztethetően egy hosszú távú globális választ” kért. Az éghajlatváltozást „korunk meghatározó kérdéseként” jellemezve, legfontosabb prioritásai egyikének nevezte, és számos különmegbízottat nevezett ki a kérdés megvitatására a világ nemzeti vezetőivel.
182
Az ózonréteg megkárosítása Az ózonréteg egy vékony gázréteg a sztratoszférában, több mint 10 kilométerre (6 mérföld) a Föld felszínétől, amely a Föld felszínét védi a Nap káros ultraibolya sugaraitól. Az 1970-es évek közepén felfedezték, hogy bizonyos, ember által előállított vegyi anyagok, beleértve a hűtésre, légkondicionálásra és ipari tisztításra használt CFC-ket (klór-fluór-karbonok) rombolják az atmoszféra ózonját és károsítják az ózonréteget. Növekvő nemzetközi aggodalomra okot adó üggyé vált, mivel fokozott ultraibolya sugárzásnak kitéve bőrrákot, szürke hályogot és az emberi immunrendszer elfojtását okozza, valamint megjósolhatatlan kárt okoz a globális ökoszisztémában. E kihívásra válaszul az UNEP segítette a megtárgyalását az 1985-ös történelmi bécsi egyezménnynek az ózonréteg védelméről (Vienna Convention on the Protection of the Ozone Layer), az 1987-es montreali jegyzőkönyvvel (Montreal Protocol) és módosításaival együtt. Ezeknek az egyezményeknek az értelmében – amelyeket az UNEP adminisztrál - a fejlett országok betiltották a CFC-k (klór-fluór-karbonok) gyártását és forgalmazását, a fejlődő országok pedig 2010-ig kell hogy leállítsák a gyártásukat. Ütemtervet fogadtak el az ózonpajzsot károsító más vegyi anyagok fokozatos kivonásáról. Az UNEP Ózon Titkársága (www.unep.org) nyilvánvaló bizonyítékokat dokumentált az ózont károsító anyagok légköri terhének csökkenéséről a közelmúltban az alacsonyabb légkörben és a sztratoszférában, valamint a sztratoszféra várható ózon-helyreállításának korai jeleiről. Ezek szerint az ózont károsító anyagok összes kibocsátásának további felszámolása segíti a globális ózonréteg helyreállítását az 1980 előtti szintekre 2035-re. Kisszigetek A kisszigeteknek sajátos hátrányai vannak és sajátosan sebezhetőek. Ökológiai törékenységük, kis méretük, korlátozott erőforrásaik és a piacoktól való elszigeteltségük korlátozza azt a képességüket, hogy a globalizáció előnyét kihasználják, és akadályozza társadalmi-gazdasági fejlődésüket. Ez a fenntartható fejlődést számukra egyedülálló kihívássá teszi (lásd www.un.org/ohrlls). Jelenleg 51 kisszigeti fejlődő állam és terület van az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya által használt listán a barbadosi akcióprogram megvalósításának irányába tett haladás ellenőrzésére, amelyet 1994-ben fogadtak el a kisszigetek fejlődő államai fenntartható fejlődéséről szóló globális konferencián. Az akcióprogram közzéteszi a szakpolitikákat, akciókat és intézkedéseket minden szinten a fenntartható fejlődés előmozdítása érdekében ezekben az államokban. 2005-ben a nemzetközi közösség – találkozván Mauritiuson, hogy az akcióprogram 10 éves felülvizsgálatát elvégezze – további javaslatok széles körét fogadta el, amely mauritiusi stratégiaként ismert. A stratégia olyan kérdésekkel foglalkozik, mint az éghajlatváltozás és a tengerszint emelkedése; természeti és környezeti katasztrófák; hulladékgazdálkodás; a tengerpart, a tengerészet, az édesvizek, a szárazföld, az energia, a turizmus és a biológiai sokféleség erőforrásai; szállítás és kommunikáció; tudomány és technológia; globalizáció és kereskedelmi liberalizáció; fenntartható termelés és fogyasztás, kapacitásépítés és oktatás a fenntartható fejlődésért; egészségügy; kultúra; valamint tudásmenedzsment és döntéshozatali információk. Fenntartható erőgazdálkodás Az erdészeti termékek nemzetközi kereskedelme évente dollár milliárdok százait állítja elő. Az erdőktől különböző mértékben több mint 1,6 milliárd ember megélhetése függ világszerte. Az őshonos ismeretek alapjaként az erdők alapos szociokulturális ellátást nyújtanak. Ökoszisztémaként kritikus szerepet játszanak az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésében és a biológiai sokféleség védelmében. Míg a nettó erdőveszteség mértéke lassul – az új ültetéseknek és a létező erdők természetes növekedésének köszönhetően – minden évben a világ erdőinek mintegy 13 millió hektárnyi területe elveszik az erdőirtás következtében, ami
183
viszont az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátásának közel 20 százalékát magyarázza, amely hozzájárul a globális felmelegedéshez. A világ erdői és erdei talajai több mint egy billió tonna szenet tárolnak, kétszer annyit, mint ami a légkörben található. Az erdőirtás legáltalánosabb okai a fenntarthatatlan fakitermelés, az erdők mezőgazdasági földterületté alakítása, egészségtelen földhasználati gyakorlat, és emberi települések létesítése. Az ENSZ az 1992-es földcsúcs óta - amely elfogadta az erdészeti elvek nem kötelező nyilatkozatát - a fenntartható erőgazdálkodás irányába törekvő mozgalom élharcosa volt. 1995-től 2000-ig az Kormányközi Erdészeti Panel és a Kormányközi Erdészeti Fórum - amelyek a Fenntartható Fejlődési Bizottság égisze alatt működnek – voltak a fő kormányközi fórumai az erdészeti politika fejlesztésének. 2000-ben a Gazdasági és Szociális Tanács létrehozta az ENSZ Erdészeti Fórumát (United Nations Forum on Forests www.un.org/esa/forests), amely egy magas szintű kormányközi testület, feladata a hosszú távú politikai elkötelezettség erősítése a fenntartható erdőgazdálkodás mellett. 2007-ben a fórum elfogadott egy mérföldkőnek számító megállapodást a nemzetközi erdészeti politikáról és együttműködésről: jogilag nem kötelező érvényű okirat valamennyi erdőtípusra, amelyet a Közgyűlés is elfogadott ugyanabban az évben. Jóllehet a megállapodás nem kötelező érvényű és önkéntes globális finanszírozási mechanizmust is tartalmaz, mindamellett egy erdőgazdálkodási szabványt állít fel, amelynek a célja az erdőirtás csökkentése, az erdők degradációjának a megakadályozása, a fenntartható megélhetés támogatása és a szegénység csökkentése valamennyi erdőfüggő ember számára. Az ECOSOC felhívására a megfelelő nemzetközi szervezetek vezetői megalakították a 14 tagú Együttműködésen alapuló Partnerséget az Erdőkért (Collaborative Partnership on Forests) amely előmozdítja az együttműködést és a koordinációt az ENSZ Erdészeti Fóruma céljai támogatásának érdekében, és a fenntartható erdőgazdálkodás megvalósítását világszerte. E célok elérése érdekében tett erőfeszítések támogatása miatt a Közgyűlés 2006-ban az erdők nemzetközi évének nyilvánította 2011-et. Elsivatagosodás A sivatagok kíméletlen, száraz környezetek, ahol kevés ember él. Száraz földek - amelyek a Föld szárazföldi területének mintegy 41 százalékát teszik ki – jellemzőjük az alacsony csapadék és nagymértékű párolgás. Több mint 2 milliárd embernek adnak otthont, beleértve valamennyi szegénységben élőnek a felét világszerte. Ezek közül az emberek közül mintegy 1,8 milliárd él fejlődő országokban, és messze el vannak maradva a világ más részeitől a fejlődési mutatók tekintetében. Az elsivatagosodás talajerózió száraz, félszáraz és száraz, kissé nedves területeken különféle tényezők eredményeképp, beleértve az éghajlat-ingadozásokat és az emberi tevékenységeket. A talajerózió a száraz földeken a biológiai és gazdasági termelékenység csökkenését vagy elvesztését jelenti az ilyen területeken. A főbb emberi okok közétartozik a túlművelés, a túllegeltetés, az erdőirtás és a kevés öntözés. Az UNEP becslései szerint a földfelszín egyharmadát érinti és több mint 1 milliárd embert több mint 110 országban. A szubszaharai Afrika, ahol a föld kétharmada vagy sivatag, vagy száraz föld, különösen veszélyeztetett. Az elsivatagosodás és az aszály következményei között van az élelmiszerbiztonság hiánya, éhínség és szegénység. Az ezt követő társadalmi, gazdasági és politikai feszültségek konfliktusokat szülhetnek, további elszegényedést és növekvő talajeróziót okozhatnak. A növekvő elsivatagosodás világszerte azzal fenyeget, hogy milliókkal növekszik azoknak a szegény embereknek a száma, akik arra kényszerülnek, hogy új otthont és megélhetést keressenek. Az 1994-es ENSZ-egyezmény az elsivatagosodás elleni harcról a súlyos szárazsággal és/vagy elsivatagosodással veszélyeztetett országokban, különösen Afrikában (United Nations Convention to Combat Desertification in those Countries Experiencing
184
Serious Drought and/or Desertification, Particularly in Africa) (www.unccd.int) célja, hogy ezt a problémát kezelje. A termőföld termelékenységének a fokozására, a termőföld rehabilitációjára, a termőföld és a vízi erőforrások megőrzésére és menedzsmentjére koncentrál. Az egyezmény hangsúlyozza a lehetőségeket kínáló környezet létrehozását a helyi emberek számára, hogy segítse a talajerózió visszafordítását. Kritériumokat is állapít meg nemzeti akcióprogramok előkészítésére az érintett országok által, és példanélküli szerepet szán az NGO-knak az ilyen programok előkészítésében és végrehajtásában. Az egyezménynek, amely 1996-ban lépett hatályba,193 részes állama van. Sok ENSZ-testület segíti az elsivatagosodás elleni harcot. A UNDP elsivatagosodás elleni tevékenységeket finanszíroz a nairobi székhelyű Száraz Földek Fejlesztési Központon (Dryland Development Centre) keresztül (www.undp.org/drylands). Az IFAD több mint 3,5 milliárd dollárt juttatott az elmúlt három évtizedben a száraz földek fejlesztésének támogatására. A Világbank programokat szervez és finanszíroz, amelyeknek a célja a gyenge száraz földek védelme és mezőgazdasági termelékenységük növelése. A FAO gyakorlati segítséget nyújt a kormányoknak a fenntartható mezőgazdasági fejlesztéshez. Az UNEP támogatja a regionális akcióprogramokat, az adatértékelést, kapacitásépítést és a probléma tudatosítását. Biológiai sokféleség, szennyezés és túlhalászás A biológiai sokféleség – a világ növényi és állati fajai ragyogó változatossága – alapvetően fontos az emberi túlélés számára. Az állati és növényi lét szerteágazó fajainak és tartózkodási helyének a védelme és megőrzése a célja az 1992-es ENSZ-egyezménynek a biológiai sokféleségről (United Nations Convention on Biological Diversity) (www.cdb.int), amelynek 193 állam a részese. Az egyezmény arra kötelezi az államokat, hogy őrizzék meg a biológiai sokféleséget, biztosítsák a fenntartható fejlődést, továbbá gondoskodjanak a genetikai erőforrások használatából származó haszon igazságos és méltányos elosztásáról. a biológiai biztonságról szóló Cartagenai kiegészítő jegyzőkönyvének, amely 2003-ban lépett hatályba, az a célja, hogy biztosítsa a géntechnológiával módosított organizmusok biztonságos használatát. 143 részes állama van. A veszélyeztetett fajok védelmét is megerősíti az 1973-as egyezmény a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelméről (Convention on International Trade in Endangered Species – www.cites.org), amelyet az UNEP adminisztrál. Az egyezmény 175 részes állama rendszeres időközönként találkozik annak a listának a felfrissítésére, amely meghatározza azokat a növényi és állati fajokat és termékeket, mint például az elefántcsont, amelyeket kvótával vagy azonnali teljes tilalommal védeni kell. Az 1979-es bonni egyezménynek a vadon élő állatok vándorló fajainak védelméről (Bonn Convention on the Conservation of Migratory Species of Wild Animals – www.cms.int) – a kapcsolódó megállapodások sorozatával együtt – az a célja, hogy megvédje a szárazföldi-, tengeri- és madárfajokat és tartózkodási helyüket, kiváltképp azokat, amelyeket kihalás fenyeget; a megállapodásnak 114 részes állama van. Az UNESCO-nak az Ember és a Bioszféra Programja (www.unesco.org/mab) a biológiai sokféleség fenntartható használatával és védelmével foglalkozik, valamint az emberek és környezetük közötti kapcsolat javításával világszerte. A program összeköti a természet- és társadalomtudományokat, a közgazdaságtant és az oktatást, hogy javítsa a megélhetést és a természetes ökoszisztémák védelmét, és ily módon támogassa a gazdasági fejlődés innovatív megközelítéseit, amelyek társadalmilag és kulturálisan megfelelők, valamint környezetileg fenntarthatók. Az ipari gyártási folyamatokból származó kéndioxid kibocsátása által okozott savas eső jelentősen csökkent Európa és Észak-Amerika nagy részén a hosszútávú, határokon át történő levegőszennyezésről szóló 1979-es egyezménynek (Convention on Long-Range Transboundary Air Pollution – www.unece.org/env/lrtap) köszönhetően. Az egyezményt, amelyek 51 állam a részese, az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága adminisztrálja. Hatályát nyolc speciális kiegészítő jegyzőkönyv kiterjesztette, és olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a talaj közeli ózon, a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező
185
anyagok, nehézfémek, a kénkibocsátás további csökkentése, illékony szerves vegyületek és nitrogén-oxidok. Veszélyes hulladékok és vegyi anyagok Annak a sokmillió tonna mérgező hulladéknak a szabályozására, amely évente áthalad a nemzeti határokon, a tagállamok 1989-ben kidolgozták a bázeli egyezményt a veszélyes hulladékok és azok lerakásának ellenőrzéséről (Basel Convention on the Control of Hazardous Wastes and Their Disposal – www.basel.int), amelyet az UNEP adminisztrál. Az egyezményt, amelynek 175 ország a részese, 1995-ben erősítették meg, amely most megtiltja a mérgező hulladékok exportját a fejlődő országokba, ahol gyakran nincs meg a technológia a biztonságos elhelyezéshez. 1999-ben a kormányok elfogadták a bázeli kiegészítő jegyzőkönyvet a felelősségről és kártalanításról (Basel Protocol on Liability and Compensation), amely a pénzügyi felelősség kérdésével foglalkozik a veszélyes hulladékok illegális lerakása vagy véletlen kiömlése esetében. Nyílt tengeri halászat. Számos kereskedelmileg értékes halfajta túlhalászása és majdnem teljes kihalása, valamint a nyílt tengeri illegális, szabályozatlan és be nem jelentett halászat fokozott előfordulása arra késztette a kormányokat, hogy intézkedéseket kérjenek a hal-erőforrásoknak a védelmére és fenntartható menedzselésére, kiváltképp amelyek az óceán hatalmas területein keresztül vándorolnak, vagy több ország kizárólagos gazdasági zónái között mozognak. Az 1995-ös megállapodás az 1982. december 10-ei Tengerjogi ENSZ-egyezményelőírásainak a megvalósításáról, amelyek a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományokra és hosszú távon vándorló halállományokra vonatkoznak (United Nations Agreement on Straddling Fish Stocks and Highly Migratory Fish Stocks), amely 2001-ben lépett hatályba, gondoskodik ezeknek az állományoknak a védelmi és kezelési rendszeréről, azzal a céllal, hogy biztosítsák hosszú távú védelmüket és fenntartható használatukat. 78 részes állama van, beleértve az Európai Uniót. A tengeri környezet védelme A partmenti és tengeri területek a Föld felszínének mintegy 70 százalékát borítják, és életbevágóan fontosak a földgolyó életet támogató rendszereinek. A tengeri környezet az ENSZ elsődleges, aggodalomra okot adó ügyévé vált, az UNEP keményen dolgozott, hogy a világ figyelmét az óceánokra és tengerekre összpontosítsa. A víz szennyeződésének nagy része ipari hulladékokból, bányászatból, mezőgazdasági tevékenységekből és gépjárművek kibocsátásából származik; a szennyezésnek bizonyos ilyen formái ezer mérföldekre a szárazföld belsejében történnek. A globális akcióprogramot a tengeri környezet védelmére a szárazföldi tevékenységektől (www.gpa.unep.org), amelyet az UNEP égisze alatt fogadtak el 1995-ben, mérföldkőnek tekintik a nemzetközi törekvésekben az óceánok, a torkolati és a parti vizek védelmében az ilyen szennyezésektől. Regionális Tengerek Programja értelmében (www.unep.org/regionalseas), amelybe több mint 140 ország tartozik, az UNEP foglalkozik a világ óceánjai és tengerparti területei gyorsuló eróziójával a tengeri és tengerparti környezet fenntartható menedzselésén és használatán keresztül. A program azon munkálkodik, hogy védje a közös tengeri és vízi erőforrásokat 13 egyezményen és akcióterven keresztül. Az UNEP égisze alatt létesített regionális programok a következőkre terjednek ki: Fekete-tenger, Kelet-ázsiai tengerek, Kelet-Afrika, a Regionális Szervezet a Tengeri Környezet Védelméért (ROPME) tengeri területe, Mediterrán, Észak-keleti Csendes-óceán, Észak-nyugati Csendes-óceán, Vöröstenger és az Ádeni-öböl, Dél-ázsiai tengerek, a Csendes-óceán, Dél-keleti Csendes-óceán, Nyugat-Afrika és a tágabb Karib-térség. A nemzetközi hajózás drámai bővülése ellenére a hajókról származó olajszennyezés mintegy 60 százalékkal csökkent az 1980-as években, és azóta is tovább csökken. Ez részben a hulladéklerakás jobb ellenőrzési módszerei bevezetésének köszönhető, és részben az ellenőrzés szigorodásának a nemzetközi egyezmények révén (http://oils.gpa.unep.org). ). A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO – www.imo.org), az ENSZ szakosított intézménye, amely felelős a hajóktól származó tengerszennyezés 186
megelőzéséért, valamint a nemzetközi hajózás biztonságának javítására vonatkozó intézkedésekért. Az úttörő nemzetközi egyezményt a tengerek olaj által történő szennyezésének megelőzéséről (International Convention for the Prevention of Pollution of the Sea by Oil) 1954-ben fogadták él, és az IMO öt év múlva lett felelős érte. A hatvanas évek végén számos jelentős tartályhajó-baleset további intézkedésekhez vezetett. Azóta az IMO számos intézkedést dolgozott ki, hogy segítse a tengeri balesetek és olajkiömlések megelőzését; minimalizálja a balesetek és olajkiömlések következményeit, és harcoljon a tengerszennyezés ellen, beleértve azokat, amelyeket a szárazföldi tevékenységek során keletkezett hulladék lerakása okozott. Ezen a területen a főbb nemzetközi megállapodások közé tartozik: az 1969-es nemzetközi egyezmény a nyílt tengeri olajszennyeződési balesetek esetén történő beavatkozásról (International Convention Relating to Intervention on the High Seas in Cases of Oil Pollution Casualties), az 1972-es egyezmény a hulladékok és más anyagok lerakása által okozott tengerszennyeződés megelőzéséről (Convention on the Prevention of Marine Pollution by Dumping of Wastes and Other Matters), és az 1990-es nemzetközi egyezmény a felkészültségről, a reagálásról és az együttműködésről olajszennyeződés esetén (International Convention on Oil Pollution Preparedness, Response and Cooperation). Az IMO foglakozott olyan környezeti veszélyekkel is, amelyeket olyan rutin műveletek okoznak, mint az olaj tartályok tisztítása és a gépházi hulladékok kiürítése okoz, amely tonnában mérve nagyobb veszélyt jelent, mint a balesetek. A legfontosabb kapcsolódó intézkedés a nemzetközi egyezmény a hajók által okozott szennyezés megelőzéséről (International Convention for the Prevention of Pollution from Ships- 1973) és 1978-as módosító jegyzőkönyve. Nemcsak baleseti és üzemeltetési olajszennyezésre vonatkozik, hanem vegyi anyagok, csomagolt árucikkek, szennyvíz és szemét által okozott szennyezésre is; egy 1997-es függelék foglalkozik a hajóktól származó levegőszennyezés megelőzésével. Az egyezmény 1992-ben elfogadott módosításai kötelezővé teszik valamennyi új tartályhajó felszerelését dupla hajótesttel, vagy olyan felépítést, amely ugyanolyan szállítmányvédelmet nyújt ütközés vagy zátonyra futás esetén, továbbá a létező egy hajótestű tartályhajók fokozatos kivonását 2010-ig, bizonyos kivételekkel. Két IMO megállapodás – az 1969-es nemzetközi egyezmény a polgári jogi felelősségről olaj-szennyezés okozta kár esetén és az 1971-es nemzetközi egyezmény nemzetközi alap létrehozásáról olaj-szennyezés okozta kárra - képez egy olyan rendszert, amely gondoskodik azok kártalanításáról, akik a szennyeződés következtében anyagi kárt szenvedtek. Az egyezmények lehetővé teszik, hogy az olajszennyeződés áldozatai sokkal egyszerűbben és gyorsabban kapjanak kártérítést, mint az korábban lehetséges volt. Időjárás, éghajlat és víz Az időjárás-előrejelzéstől az éghajlatváltozás kutatásáig és a természeti veszélyek előrejelzéséig a Meteorológiai Világszervezet (WMO – www.wmo.int) koordinálja azokat a globális tudományos törekvéseket, amelyek célja időszerű és pontos információ szolgáltatása a Föld légkörének állapotáról és viselkedéséről, az óceánokkal való kölcsönhatásáról, az általa előállított éghajlatról és a vízi erőforrások elosztásáról. Az ENSZrendszerben a WMO szervezi és elősegíti a nemzetközi együttműködést az állomáshálózatok létrehozásában és működtetésében a meteorológiai, hidrológiai és kapcsolódó megfigyelések végzése céljából. Támogatja a meteorológiai információ gyors cseréjét, a meteorológiai megfigyelések szabványosítását, valamint a megfigyelések és statisztikák egységes publikálását. A meteorológia alkalmazását kiterjeszti a légi közlekedésre, hajózásra, a mezőgazdaságra és más időjárás-érzékeny társadalmigazdasági tevékenységekre; támogatja a vízi erőforrás fejlesztést; és ösztönzi a kutatást és képzést. A WMO tevékenységének a gerince, a nemzetközi időjárásjelző program (World Weather Watch) percnyi pontosságú világméretű időjárási információt szolgáltat a tagállamok és területek által működtetett megfigyelési rendszereken és távközlési kapcsolatokon keresztül, amelyek műholdakat, repülőgépeket, földi megfigyelőállomásokat,
187
hajókon lévő állomásokat, automatikus időjárásjelző állomásokat hordozó lehorgonyzott és úszó bójákat alkalmaznak. Az eredményül kapott adatok, elemzések és előrejelzések mindennap, szabadon és korlátozás nélkül cserélődnek a WMO központok és mindenegyes ország időjárási hivatalai között. Ennek eredményeként az ötnapos időjárás-előrejelzés olyan megbízható, mint a kétnapos volt 20 évvel ezelőtt. A WMO bonyolult nemzetközi megállapodások megvalósítását teszi lehetővé az időjárási szabványokról, kódokról, mérésekről és kommunikációról. A trópusi ciklon program (Tropical Cyclone Programme) segíti a trópusi ciklonok által veszélyeztetett országokat a rombolás és a halálesetek számának minimalizálásában, javítva az előrejelző és figyelmeztető rendszereket, valamint a katasztrófára való felkészültséget. A WMO természeti katasztrófa megelőző és mérséklő programja biztosítja a különböző WMO programtevékenységek integrálását ezen a területen, és koordinálja azokat a nemzetközi, regionális és nemzeti szervezetek kapcsolódó tevékenységeivel, beleértve a polgári védelmi szerveket, különös tekintettel a kockázatelemzésre, korai figyelmeztető rendszerekre, és a kapacitásépítésre. Tudományos és technikai támogatást is nyújt a WMO-nak a katasztrófa helyzetekre adandó válaszához. A világ éghajlati programja (World Climate Programme) éghajlati adatok gyűjtésével és megőrzésével segíti a kormányok tervezését az éghajlatváltozásra. Az ilyen információ javíthatja a gazdasági és társadalmi tervezést. A program figyelmeztetheti a kormányokat a közelgő éghajlat-változatokról (mint például az El Niño és El Niña jelenségek) és hatásukról több hónappal előre, valamint a változásokról – akár természetes, akár ember által okozott – amelyek érinthetik a kritikus emberi tevékenységeket. Az éghajlatváltozásról rendelkezésre álló valamennyi információ értékelésére a WMO és az UNEP 1988-ban létrehozta az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületet (IPCC – www.ipcc.ch). A légköri kutatási és környezeti program (Atmospheric Research and Environment Programme) a légkör struktúrájára és összetételére, a felhők fizikájára és kémiájára, az időjárás módosítására, trópusi meteorológiára, az időjárás-előrejelzésre vonatkozó kutatást koordinál. Segíti a tagállamok kutatási projektjeinek a vezetését, a tudományos információ terjesztését, a kutatások eredményeinek a beépítését az előrejelzésbe és más eljárásokba. A globális légkörmegfigyelés (Global Atmosphere Watch) keretében globális és regionális ellenőrző állomások és műholdak hálózata értékeli az üvegházhatást okozó gázok, az ózon, radionuklidok, továbbá gázok és részecskék más nyomait a légkörben. A meteorológia-alkalmazási program (Application of Meteorology Programme) segíti az országokban a meteorológia alkalmazását az élet és vagyon védelmére, valamint a társadalmi és gazdasági fejlődésre. Célja a közösségi időjárási szolgáltatás javítása; a tengeri utazás és légi közlekedés biztonságának a fokozása; az elsivatagosodás hatásának csökkentése; valamint a mezőgazdaság és a víz, energia és más erőforrások menedzsmentjének javítása. A mezőgazdaságban például a gyors meteorológiai tanácsadás jelentősen csökkentheti a szárazságok, a kártevők és betegségek által okozott veszteségeket. A hidrológiai és vízi erőforrások program (Hydrology and Water Resources Programme) a globális vízi erőforrások értékelését, menedzselését és megőrzését segíti. Támogatja a globális együttműködést a vízi erőforrások kiértékelésében, a hidrológiai hálózatok és szolgáltatások kifejlesztésében, beleértve az adatok gyűjtését és feldolgozását, a hidrológiai előrejelzést és figyelmeztetést, valamint meteorológiai és hidrológiai adatok szolgáltatását tervezési célokra. Ez a program például megkönnyíti az együttműködést az országok közötti vízgyűjtőterületen belül, továbbá specializált előrejelzést nyújt áradásokra hajlamos területeken, segítve az élet és vagyon megőrzését. A WMO űrprogramja hozzájárul a nemzetközi időjárásjelző program globális megfigyelőrendszeréhez, és más WHO által támogatott programokhoz és kapcsolódó megfigyelő rendszerekhez. Az oktatási és képzési program (Education and Training Programme) és a technikai együttműködési programja (Technical Cooperation Programme) ösztönzi a tudományos ismeretek cseréjét, a technikai tapasztalatok fejlesztését és a technológiaátadást.
188
Természeti erőforrások és energia Az ENSZ régóta segíti az országokat természeti erőforrásaik menedzselésében. Már 1952ben a Közgyűlés kinyilvánította, hogy a fejlődő országoknak "joguk van szabadon meghatározniuk természeti erőforrásaik használatát", továbbá ezeket az erőforrásokat gazdasági fejlesztési terveik megvalósítása érdekében kell használniuk nemzeti érdekeikkel összhangban. Vízi erőforrások. A becslések szerint mintegy 1 milliárd embernek nincs megfelelő vízellátása, amelyet olyan forrásként határoznak meg, amely feltehetően személyenként naponta 20 liter vizet ad nem több mint 1 kilométernyi távolságból (egy 30 perces oda-vissza utazás). Ilyen forrásnak számít a háztartási vízvezeték, a vízvezetéki közkút, fúrólyukak, védett ásott kutak, védett források és esővízgyűjtők. Az ENSZ régóta foglalkozik a világ vízi erőforrásaira nehezedő – az emberi, a kereskedelmi és mezőgazdasági, továbbá az alapvető köztisztasági szükségletek kielégítésére vonatkozó - növekvő kereslet által okozott globális válsággal. Az ENSZ vízügyi konferenciája (United Nations Water Conference) (1977), a nemzetközi ivóvíz-ellátási és köztisztasági évtized (International Drinking Water Supply and Sanitation Decade) (1981-1990), a nemzetközi vízügyi és környezeti konferencia (International Conference on Water and the Environment) (1992), az 1992-es földcsúcs, mind erre az életbevágóan fontos erőforrásra koncentrált. Az évtized mintegy 1,3 milliárd embert segített biztonságos ivóvízhez jutni a fejlődő országokban. A nem megfelelő vízellátás okai közé tartozik a nem hatékony használat, a víz szennyezés általi degradációja, a felszínalatti víztartalékok túlzott kizsákmányolása. A korrekciós intézkedések célja a szűkös édesvízi erőforrások jobb menedzselése, különös figyelemmel a keresletre és kínálatra, a mennyiségre és minőségre. Az ENSZ-rendszer tevékenységei a mulandó és véges édesvízi erőforrások fenntartható fejlesztésére koncentrálnak, amelyek fokozódó nyomás alatt vannak a népességnövekedés, a szennyezés és a mezőgazdasági és ipari felhasználás igényei miatt. A víz döntő fontossága az egészségügy, a fejlődés és a jólét sokféle szempontjából vezetett speciális vízzel kapcsolatos célokhoz a mindenki által támogatott millenniumi fejlesztési célokban. UN-Water Az ENSZ 2000-es millenniumi nyilatkozatában a nemzetközi közösség elkötelezte magát, hogy felére csökkenti azoknak az embereknek a teljes számát, akik nem jutnak tiszta vízhez és leállítja a vízi erőforrások fenntarthatatlan kizsákmányolását vízkezelési stratégiák kifejlesztésével helyi, regionális és nemzeti szinteken 2015-re. A fenntartható fejlődési világcsúcs nyomán bejelentett UN-Water (ENSZ-víz) mechanizmusként szolgált az ENSZ számára valamennyi édesvízi és köztisztasági kérdéssel kapcsolatos előrehaladás ellenőrzésére és nyomon követésére. A millenniumi fejlesztési célok elérése erősen függ a biztonságos, tiszta vízhez való egyetemes hozzáféréstől. A UN-Water vezető kiadványát – az ENSZ nemzetközi vízügyi fejlesztési jelentését (United Nations World Water Development Report) – háromévente publikálják, amely átfogó elemzést nyújt a világ édesvízi erőforrásainak az állapotáról. Javaslatokat tesz a víz fenntartható használata megvalósításának módszereire. A 2003-ban kiadott első jelentés 11 kihívást nevezett meg a jövőbeni intézkedések ellenőrzésének alapjául, beleértve a biztonságos és elegendő víz, valamint a köztisztaság alapvető szükségleteinek a kielégítését, az ökoszisztémák védelmét, és hatékony vízügyi igazgatást a fenntartható vízhasználat hosszú távú életképességének az előmozdítása érdekében. A második jelentés felbecsülte az édesvízi erőforrásokat szerte a világon, miközben foglalkozott a külső társadalompolitikai tényezők hatásával, mint például a fokozódó urbanizáció, népességnövekedés és élelmiszertermelés. A harmadik jelentés a millenniumi fejlesztési célok követelményeivel foglalkozott a biológiai sokféleséggel, az éghajlatváltozással, talajvízzel és bioüzemanyagokkal és más témákkal összefüggésben.
189
Az édesvízi erőforrások intelligens fejlesztése fontossága tudatosságának a növelése érdekében a Közgyűlés 2003-at az édesvíz nemzetközi ENSZ-évének nyilvánította. Ugyanabban az évben az ENSZ-rendszer első számú vezetőinek a koordinációs testülete (CEB) létrehozta a UN-Water-t (www.unwater.org), amely egy ügynökségközi mechanizmus az ENSZ-rendszer akcióinak a koordinálására a millenniumi nyilatkozat és a 2002-es fenntartható fejlődési világcsúcs vízzel kapcsolatos céljainak az elérése érdekében. A vízzel kapcsolatos MFC célok elérése érdekében tett globális intézkedések további erősítése miatt a Közgyűlés a 2005-2015-ös időszakot a „víz az életért” akció nemzetközi évtizedének nyilvánította; az évtized 2005. március 22-én kezdődött, amelyről évente a víz világnapjaként emlékezünk meg. 2009-ben az UNESCO a háromévenkénti ENSZjelentésének a világ vízügyi fejlesztéséről harmadik kiadását jelentette meg. A jelentés szerint a globális erőfeszítések - hogy 2015-re felére csökkentik azoknak az embereknek az arányát, akinek nincs fenntartható hozzáférése biztonságos ivóvízhez - sínen vannak, amely része annak az MFC célkitűzésnek, hogy felére csökkentik azoknak az embereknek az arányát, akiknek nincs hozzáférése az alapvető köztisztasághoz. Köztisztaság. A világ vízügyi fejlesztéséről szóló 2009-es jelentés becslése szerint, míg valamennyi régió jó uton van, hogy elérje a vízre és köztisztaságra vonatkozó MFC célt, amint az a biztonságos ivóvíz elérésére vonatkozik, 2,4 milliárd embernek nincs hozzáférése az alapvető köztisztasághoz, amelyet úgy határoznak meg, hogy kapcsolódás a szennyvízcsatorna- vagy a szennyvízülepítő-rendszerhez, guggolós kézi öblítésű vécé (pourflush latrine), nem vízöblítéses egyszerű külső udvari vécé (simple pit latrine), illetve szellőztetett vagy továbbfejlesztett külső udvari vécé. Túl a közvetlen, rövidtávú egészségügyi előnyökön, a biztonságos ivóvízbe és köztisztaságba történő befektetésnek gazdaságilag is van értelme. A WHO becslése szerint mindenegyes befektetett dollár 3-34 dollárt jövedelmez, a régiótól és technológiától függően. Az általános gazdasági veszteség egyedül Afrikában a biztonságos ivóvízhez és alapvető köztisztasághoz való hozzáférés hiánya miatt a becslések szerint 28,4 milliárd dollár évente, és mintegy 5 százaléka a GDPnek. Energia. A világ népességének körülbelül egynegyede él elektromosság nélkül, és ennél még több embernek nincs hozzáférése modern tüzelőanyagokhoz főzéshez és fűtéshez. Mégis, amíg a megfelelő energiaellátás alapvető a gazdasági előrehaladáshoz és a szegénység felszámolásához, a hagyományos energiarendszerek környezeti és egészségügyi hatásai aggodalomra adnak okot. Azonfelül az egy főre jutó energia utáni fokozott kereslet, párosulva a növekvő globális népességgel, olyan fogyasztási szinteket eredményez, amelyeket nem lehet fenntartani a jelenlegi energiarendszerek alkalmazásával. Az ENSZ-rendszer energiával kapcsolatos tevékenységei sokféleképpen segítik a fejlődő országokat, beleértve az oktatást, tréninget és kapacitásépítést, szakpolitikai reformok segítését, és az energiaszolgáltatások nyújtását. Míg azonban erőfeszítéseket tesznek az energia megújítható forrásai – amelyek sokkal kevésbé szennyezők - irányába történő haladásért, a további kereslet még mindig megelőzi az új kapacitás bevezetését. További erőfeszítések szükségesek az energiahatékonyság javításához és a tisztább fosszilis tüzelőanyag-technológiák felé történő elmozduláshoz a fenntartható fejlődésbe történő átmenet során. 2004-ben a CEB létrehozta az ENSZ-Energiát (UN-Energy – esa.un.org/un-energy), amely a fő ügynökségközti mechanizmus az energia területén. Feladata, hogy segítse biztosítani az ENSZ-rendszer válaszának az összhangját a 2002-es fenntartható fejlődési világcsúcsra, valamint a magánszektorból és az NGO közösségből a főbb szereplők részvételét a csúcs energiával kapcsolatos döntéseinek a megvalósításában. Nukleáris biztonság Ma 439 atomreaktor állítja elő a világ elektromosságának megközelítőleg 16 százalékát. 9 országban az energiatermelésnek több mint 40 százaléka atomenergiából származik. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA – www.iaea.org) - az ENSZ-család egyik tagja
190
- támogatja az atomenergia biztonságos és békés felhasználásának fejlesztését, kiemelkedő szerepet játszik a nemzetközi erőfeszítésekben a nukleáris technológia használatának biztosítására a fenntartható fejlődés érdekében. A jelenlegi vitában a széndioxid kibocsátás – amely hozzájárul a globális felmelegedéshez - megfékezése érdekében felvetett energiaváltozatokról, az IAEA hangsúlyozta az atomenergia előnyeit, amely olyan energiaforrás, amely nem bocsát ki üvegházhatást okozó vagy egyéb mérgező gázokat. Az IAEA a világ központi kormányközi fórumaként szolgál a nukleáris területen a tudományos és technikai együttműködés számára. Központi szerve az információcserének és a nukleáris biztonság területén az irányelvek és normák kidolgozásának, valamint a kormányoknak, kérésükre, módszereket nyújt a reaktorok biztonságának növelése és a belesetek kockázatának elkerülése érdekében. Az ügynökség felelősségi köre a nukleáris biztonság terén növekedett, amint az atomenergia programok bővültek és a közvélemény a figyelmét a biztonsági vonatkozásokra fordította. Az IAEA alapvető szabványokat dolgoz ki a sugárvédelemre és olyan kérdésekre, mint a gyakorlatra vonatkozó szabályozások és törvények bizonyos típusú műveletekre, beleértve a radioaktív anyagok szállítását. A segítségnyújtásról szóló egyezmény a nukleáris baleset vagy radiológiai vészhelyzet esetén (Convention on Assistance in the Case of Nuclear Accident or Radiological Emergency) és a nukleáris balesetek korai jelzéséről szóló egyezmény (Convention on Early Notification of a Nuclear Accident) – mindkettőt 1986-ban fogadták el – értelmében az ügynökség megkönnyíti a tagállamoknak nyújtandó gyorssegélyt sugárzási balesetek esetén. Egyéb nemzetközi egyezmények, amelyeknek az IAEA a letéteményese: az 1987-es egyezmény a nukleáris anyag fizikai védelméről (Convention on Physical Protection of Nuclear Material), az 1963-as bécsi egyezmény a polgári felelősségről nukleáris kár esetén (Vienna Convention on Civil Liability for Nuclear Damage), az 1994-es egyezmény a nukleáris biztonságról (Convention on Nuclear Safety), valamint az 1997-es közös egyezmény a kiégett fűtőelemek kezelésének biztonságáról és a radioaktív hulladék kezelésének biztonságáról (Joint Convention on the Safety of Spent Fuel Manegement and the Safety of Radioactive Waste Management). Az IAEA technikai együttműködési programja az adott országokban a békés célú nukleáris technika alkalmazásában nyújt segítséget projektek, szakértők és képzés formájában. Ezek olyan kritikus területeken segítik az országokat, mint a vízügy, egészségügy, táplálkozás, gyógyszerek és élelmiszer-előállítás. A példák közé tartozik a mutáció tenyésztéssel kapcsolatos munka, amelyen keresztül hasznos termékfajtákat fejlesztettek ki sugárzáson alapuló technológia alkalmazásával, ezáltal javítva az élelmiszerelőállítást. Másik példa az izotóp hidrológia alkalmazása a földalatti víztározók feltérképezésére, a talaj- és felszíni vizek kezelése, a szennyezés érzékelése és ellenőrzése, gátak szivárgásának és biztonságának felügyelete, ezáltal javítva a biztonságos ivóvízhez való hozzáférést. Míg egy másik program az orvosi kezelésekre vonatkozik, amelyben az ügynökség sugárterápiás berendezésről és a személyzet képzéséről gondoskodik a rákos betegek biztonságos kezelése érdekében a fejlődő és közepes jövedelmű országokban. Az IAEA információt gyűjt és terjeszt a nukleáris tudomány és technológia gyakorlatilag minden aspektusáról a bécsi nemzetközi nukleáris információs rendszeren (International Nuclear Information System – INIS) keresztül. Az UNESCO-val együtt működteti a Nemzetközi Elméleti Fizikai Központot (International Centre for Theoretical Physics) Triesztben, Olaszországban (www.ictp.trieste.it), továbbá számos laboratóriumot tart fenn. Az IAEA együttdolgozik a FAO-val az atomenergia-kutatásban az élelmiszeriparban és mezőgazdaságban, továbbá a WHO-val a sugárzásban a gyógyszerek és a biológia területén. Az IAEA Tengeri Környezeti Laboratóriuma (Marine Environment Laboratory) Monacóban globális tengerszennyezési tanulmányokat végez az UNEP-pel és az UNESCO-val. Az ENSZ Atomsugárzás Hatásaival foglalkozó Tudományos Bizottsága (United Nations Scientific Committee on the Effects of Atomic Radiation – UNSCEAR – www.unscear.org), amelyet 1955-ben hoztak létre, az ionizáló sugárzásnak a szintjeit és
191
hatásait értékeli és jelentést tesz róluk. Kormányok és szervezetek világszerte becsléseire támaszkodnak, mint a sugárzás kockázata értékelésének tudományos alapjára, létrehozva a sugárvédelem és –biztonság szabványait, valamint a sugárforrások szabályozását.
192
IV. EMBERI JOGOK (FORDÍTÁS ALATT) V. HUMANITÁRIUS AKCIÓ (FORDÍTÁS ALATT) VI. NEMZETKÖZI JOG (FORDÍTÁS ALATT) VII. DEKOLONIZÁCIÓ (FORDÍTÁS ALATT) FÜGGELÉKEK
193
Az ENSZ tagállamai A jelenlegi 193 tagállam listája, amely tartalmazza a tagállamok nevét, tagságuk kezdetét, tagdíjuk nagyságát, valamint népességük számát, itt érhető el: http://www.menszt.hu/informaciok/tagallamok
194
Az ENSZ tagságának növekedése Év
Létszám Tagállamok
1945. Eredeti 51
Argentína, Ausztrália, Belgium, Bolívia, Brazília, Belorusz, Chile, Costa Rica, Csehszlovákia, Dánia, Dél-Afrika, Dominikai Köztársaság, Ecuador, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Egyiptom, Etiópia, Franciaország, Fülöp-szigetek, Görögország, Guatemala, Haiti, Hollandia, Honduras, India, Irán, Irak, Jugoszlávia, Kanada, Kína, Kolumbia, Kuba, Lengyelország, Libanon, Libéria, Luxemburg, Mexikó, Nicaragua, Norvégia, Panama, Paraguay, Peru, Salvador, Szaúd-Arábia, Szíriai Arab Köztársaság, Szovjetunió, Törökország, Új-Zéland, Ukrajna, Uruguay, Venezuela.
1946. 55 1947. 57
Afganisztán, Izland, Svédország, Thaiföld Pakisztán, Jemen1
1948. 1949. 1950. 1955.
58 59 60 76
Myanmar (Burma) Izrael Indonézia Albánia, Ausztria, Bulgária, Finnország, Íror-szág, Jordánia, Kambodzsa, Laosz, Líbiai Arab Jamahiriya, Magyarország, Nepál, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyol-ország, Srí Lanka
1956. 1957. 1958. 1960.
80 82 822 99
Japán, Marokkó, Szudán, Tunézia Ghána, Malaysia Guinea Benin, Burkina Faso, Ciprus, Csád, Elefántcsontpart, Gabon, Kamerun, Kongó, Közép-afrikai Köztársaság, Madagaszkár, Mali, Ni-ger, Nigéria, Szenegál, Szomália, Togo, Kongói Demokratikus Köztársaság
1961. 1043
Mauritánia, Mongólia, Sierra Leone, Tanzá-niai Egyesült Köztársaság
1962. 110
Algéria, Burundi, Jamaica, Ruanda, Trinidad és Tobago, Uganda
1963. 1964. 1965. 1966. 1967.
Kenya, Kuvait Malawi, Málta, Zambia Gambia, Maldív-szigetek, Szingapúr Barbados, Botswana, Guyana, Lesotho Demokratikus Jemen1
112 115 1174 1225 123
1968. 126 1970. 127 1971. 132
Egyenlítői Guinea, Mauritius, Szváziföld Fidzsi-szigetek Bahrain, Bhután, Egyesült Arab Emírségek, Katar, Omán
1973. 135
Bahama-szigetek, Német Demokratikus Köztársaság, Német Szövetségi Köztársaság6
195
1974. 138 1975. 144 1976. 1977. 1978. 1979. 1980. 1981. 1983. 1984. 1990. 1991.
147 149 151 152 154 157 158 159 159 166
Banglades, Grenada, Guinea-Bissau Comore-szigetek, Mozambik, Pápua Új-Guinea, Sāo Tomé és Príncipe, Suriname, Zöld-foki szigetek Angola, Szamoa, Seychelle-szigetek Dzsibuti, Vietnami Szocialista Köztársaság Dominica, Salamon-szigetek Saint Lucia Saint Vincent és Grenadine-szigetek, Zimbabwe Antigua és Barbuda, Belize, Vanuatu Saint Kitts és Nevis Brunei Liechtenstein, Namíbia Észtország, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Koreai Köztársaság, Lettország, Litvánia, Marshall-szigetek, Mikronézia
1992. 179
Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Grúzia, Horvátország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldova, Örményország, San Marino, Szlovénia, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán
1993. 184
Andorra, Cseh Köztársaság, Eritrea, volt Köztársaság, Monaco, Szlovák Köztársaság Palau Kiribati, Nauru, Tonga Tuvalu Svájc, Kelet-Timor Montenegró Dél-Szudán
1994. 185 1999. 188 2000. 199 2002. 191 2006. 192 2011. 193
Jugoszláv
Macedón
196
Békefenntartó műveletek: múlt és jelen Az ENSZ békefenntartó műveleteinek a teljes listája itt éerhető el: http://www.menszt.hu/informaciok/bekefenntartas
197
Dekolonizáció (fordítás alatt)
198
ENSZ-emléknapok, emlékhetek, nemzetközi évek és évtizedek ENSZ-emléknapok, emlékhetek, nemzetközi évek és évtizedek listája itt érhető el: http://www.menszt.hu/informaciok/emleknapok
199
Válogatott ENSZ-honlapok Az ENSZ-család honlapjainak a címe itt érhető el: http://www.menszt.hu/informaciok/linkek
200
