VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNY
DR. VASVÁRI FERENC
A SZEMÉLYI ÁLLOMÁNY TEVÉKENYSÉGEINEK KOCKÁZATÉRTÉKELÉSI ALAPJAI
Az EU 89/391. EGK keretirányelve, továbbá a 96/82. irányelve, valamint a Munkavédelmi Törvény 54. §-a a munkáltató (parancsnok) számára előírja a kockázatértékelés feladatait, továbbá a VKF 5/1999. (HK 5.) intézkedése feladatot szab a logisztikai vezetés számára, hogy szabályozza a „kockázatelemzés, kockázatbecslés módszereit”, amihez jó alapot adnak a nemzetközi és a hazai szakirodalom módszertani útmutatói. A témakör vizsgálatának időszerűségét nemcsak az adja, hogy a veszélyek, ártalmak, kockázatok, balesetek csökkentésének kutatása állandó feladat, hanem sürgeti az EU csatlakozás jogharmonizációja, követelménye is. A kockázat: a veszély megvalósulásának, azaz a káros hatás bekövetkezésének a valószínűsége. A várható kockázatot a bekövetkezett események statisztikai (gyakorisági) adatai alapján lehet közelíteni, amit a kár nagyságának és valószínűségének szorzata adhat meg.
A KOCKÁZAT TÖRVÉNYSZERŰSÉGEINEK BEMUTATÁSA Az emberi tevékenységek kockázati függvénye A kutatás alapját képezi a HM Munka- és Környezetbiztonsági Ellenőrzési Hivatal éves összefoglaló jelentései [1], értékelései, adatai. Az elmúlt 4 év (1997—2000 évek) adatai alapján összesen 4340 balesetet elemeztek, amelyeket 7 területre (általános katonai kiképzés, szakkiképzés, szolgálat, munka, közlekedés, sport, egyéb) bontva, valamint 4 súlyossági (könnyű, egyéb súlyos, súlyos csonkolásos, halálos) csoportra osztva vizsgáltam. Az ezekhez tartozó kiesett napok számának (a kár) és azok gyakoriságának (valószínűségének) szorzatával számítható a Km Kockázati mérőszám. A Km egy relatív súlyossági és gyakorisági (kockázati) mutató, amely a tevékenységek összehasonlításával a veszélyekre, a valószínűsíthető következményekre hívja fel a figyelmet, mint például a munka területén a gyakoriság nagysága.
Az adatok alapját a sérültek 4 éves abszolút számainak átlaga, valamint a 4 év kiesett napok számának átlaga képezi, a bemutatott tevékenységi csoportokra, átlagos összlétszámra vetítve. A csoportok létszámára vetített relatív számok nem mutattak lényeges (kiugró) eltérést (Km=sérültek száma; X=kiesett napok száma). A tevékenységek Km értékeit kiszámítva, azokat besorolva ábrázoltam a diagramot.
1. sz. ábra. Tevékenységek besorolása a Km kockázati mérőszám szerint
A diagramot elemezve megállapítható, hogy a legkötetlenebb a munkatevékenység, amelyben a „szabad akarat”, a kockáztatás a sok kis kockázati tényező alapján magasan kiemelkedik a statisztika sorából. A szakkiképzés viszont a legkötöttebb, legszabályozottabb, fogáselemekre bontva kidolgozott, ahol a kockázati tényezők minimálisak, a biztonsági rendszabályok korlátoznak, funkcionálnak. Az emberi hibázások kiemelkedő szerepe az ábrából is bizonyítható. Az MH Páncélos és Gépjárműtechnikai Szolgálatfőnökség Közlekedésbiztonsági Részlegének [2] feldolgozott adatai szerint a 2000. év gépjármű baleseteit vizsgálva a gyakoriság (bekövetkezett esetek száma) és a keletkezett anyagi kár (Ft) alapján vizsgálható a kockázati függvény jellege. Az adatok rendszerezése után felrajzoltam a függvényt, amelynek képe markánsan, meggyőzően utal a törvényszerűségek megállapítására. Az események bekövetkezésének oka szinte kizárólag a gépjárművezetés hiányosságaira, tisztán emberi hibázásokra vezethető vissza. A jelentések adatai szerint a magángépjárművekkel történt felelős balesetek ok szerinti százalékos megoszlása: sebesség nem megfelelő alkalmazása 24%, elsőbbségadás elmulasztása 23%, figyelmetlen vezetés 23%, követési távolság be nem tartása 12%, továbbá egyéb szabálytalanságok, mint az előzés 6%, kanyarodás 6%, a sávváltás 6%.
2. sz. ábra. Gépjármű balesetek anyagi károkkal járó kockázati görbéje
Az elmúlt 5 év gépjármű baleseteinek átlagolt adataival számolva hasonló jelleggörbe adódik az összesített kár (anyagi kár + könnyű, súlyos, halálos személyi sérülés) esetén.
3. sz. ábra. Gépjármű balesetek összesített kárral járó kockázati görbéje (csak anyagi kárral járó, 50 000 Ft felett)
Az ábrákból levont következtetések A 4 év több ezer baleseti tényszámait grafikusan vizsgálva kirajzolódik a törvényszerűség, a kockáztatás, kockázatvállalás görbéje. Ez általában közismert, azonban tényszámok alapján a szakirodalom nem tárgyalja, így célszerű a kiinduló elv bemutatása. Természetesen a tényszámok mögött igen sokféle veszélyforrás, kockázati tényező, összejátszó, egymást erősítő (szinergikus) hatás, sokszor pedig a véletlen húzódik meg. Ennek részletes vizsgálata igen sokrétű munkát igényel, amely a veszélyanalízis körébe tartozik. Első alapunk az elv elfogadása, annak elemzése, mivel az emberi tevékenységek kockázati görbéjét nem lehet azonosítani a szakirodalomból jól ismert technikai rendszerek számítható és megvalósítható kockázati függvényével. A törvényszerűség jelleggörbéjét az alábbi ábrában foglaltam össze.
4. sz. ábra. Az emberi tevékenységek kockázati görbéje
A törvényszerűséget bemutató görbe függvényére jellemző, hogy nincs az elfogadható korlátozási szinten „lezárva”. Mint láthatjuk, a hiperbolikus görbének lehet a kritikus, de akár a katasztrofális következmény mezőben is valószínű értéke, amit az adatfeldolgozás bizonyított. A kvázi szakasz csak elméleti feltevés a szükséges információk hiányában. A görbe lefutásából, jellegéből látható, hogy mindannyian hajlamosak vagyunk a gyakori, de kis következménnyel járó kockázatot vállalni, míg a nagy következményeket okozó eseteket a kényszerűség (pl. időhiány), a véletlen, néha a felelőtlenség, a túlzott önbizalom stb., emberi hibák idézik elő. A nem elfogadható mezőben előforduló esetek oka — a jelentések szerint — legtöbbször a tudatosan erőltetett, negatív kockáztatás, a véletlen, a veszélyek felfokozódott szerepe, a tudatos szabályszegés, erőszak stb., de külön vizsgálatot érdemelhet a pszichológiai elfáradás témaköre is. A törvényszerűséget bemutató kockázati görbe napi életünk jellemzője, így szinte bármely tevékenységünkre igaz lehet, ezért jó kiindulási alapot szolgáltat. Mint látható, az emberi tevékenységnek (akaratnak) nincs „lezárt” korlátja, így csak az erkölcsi tartást, a tudatosan pozitív magatartást, az emberi megbízhatóságot célozhatjuk meg.
A technikai rendszerek kockázati függvénye A technikai rendszerek kockázati függvénye jól ismert a nemzetközi szakirodalomból, amely elsősorban a kiemelten nagy biztonságú rendszerek, az energetika, a nukleáris ipar, légi közlekedés, vegyipar stb. területén alkalmazott, számított, előre tervezett elliptikus függvény [3; 145. o.]. E szerint egy elfogadott káreseményig, hibáig megengedett a kockázat, de ez korlátozott, „lezárt”, amely felett már belép az automatika, a redundancia, a tartalék üzemmód stb., amely kivédi a nagyobb kár keletkezését, az elfogadhatatlan káreseményt, mint például a jelentős áramkimaradásból eredő veszteségek. Természetesen a nagy káresemény valószínűségét is számíthatják, de a megengedhető valószínűséget 10-6, 10-7 nagyságrendben határozzák meg. A görbe a gyakorlatilag elfogadható jelleget türközi.
A K1 görbe mutatja, hogy már a tervezés során törekszenek a gyakoribb, de kisebb kárral járó kockázatok vállalására. A függvény törvényszerűsége a haditechnikai rendszerek, eszközök üzemeltetési kockázatértékeléséhez is alkalmazható, azonban ennek bemutatása meghaladja a jelen tanulmány lehetőségeit.
<> 5. sz. ábra. Technikai rendszerek kockázati függvénye
Az emberi információfeldolgozás törvényszerűségei A 2. Biztonságtudományi Világkongresszus (1993) is kiemelten, külön szekcióban foglalkozott az emberi hibák kockázatának becslésével, tekintettel arra, hogy az események okait kb. 70%-ban az emberi hibázásokban találjuk világviszonylatban is. Éppen ezért kiemelt szerepet kell biztosítani az emberi hibák, tévesztések megakadályozására. Az éves jelentések szerint a sérülések személyi okai általában a kellő óvatosság hiánya, a figyelmetlenség, egyensúlyvesztés, a biztonsági előírások megszegése, erőszakos cselekmények stb. Kockázatértékelési szempontból lényeges, hogy kockázati tényező, azaz tárgy, anyag, eszköz, technológia stb. mennyiben játszott közre az eseményekben, mert azok nélkül kizárólag a sérült személyek (41%-ban!) viselkedése, vérmérséklete, mentális és pszichés állapota, felkészültsége, gyakorlottsága, magatartása okozta a következményeket. A kockázatos (bizonytalan, illetve túlzott magabiztos) magatartást sokféle emberi hiba idézheti elő, például az elvétés, kihagyás, tévesztés, figyelmetlenség, óvatlanság, bizonytalanság, tapasztalatlanság, gyakorlatlanság, amelyek kiváltják a rossz fogást, menetet, ugrást, erőltetést, ügyetlenséget stb., ami a sérüléshez vezet. Mindezeket legtöbb esetben már a pszichológiai előjelek mutatják, amelyekre fel kellene figyelni, és ezzel behatárolni a cselekményt [4; 158. o.]. Például feldobottság, levertség, közömbösség, fáradtság, agresszivitás, szorongás, deviancia, amelyeket időben ki kellene szűrni. Természetesen a munkabiztonság problémaköre a kezelők testi épségének és egészségének védelme, továbbá a munkakomfort növelése mindig is részét képezte az ergonómiának. Az utóbbi években azonban a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb figyelem irányul az ember mikro- és makrokörnyezetének kölcsönhatására, valamint az ergonómia alkalmazási lehetőségeire az ember munka- és életkörülményeit károsan befolyásoló környezeti tényezők és más veszélyes hatások elhárításában, illetve megelőzésében. A tragédiák bekövetkezésének egyik közvetlen vagy közvetett oka az emberi tényezők szerepének figyelmen kívül hagyása, elhanyagolása. Az esetek kivizsgálása rávilágított arra a tényre, hogy ha a tervezés és az üzemeltetés során az ergonómiai szempontokat nem érvényesíthetik, és a vonatkozó ergonómiai normákat és követelményeket nem tartják be, akkor adott körülmények között ezért a vétkes mulasztásért nagyon súlyos árat kell fizetni főként azoknak, akik ebben teljesen ártatlanok. A munka- és környezeti biztonság iránti egyre fokozódó és szélesedő társadalmi igény következtében az utóbbi években már érzékelhetően megnőtt az „emberi tényező” és az
ergonómia súlya, szerepe, befolyása mindazokon a területeken, amelyek kapcsolatosak a munka- és környezetvédelem, illetve biztonság és emberi megbízhatóság komplex problémakörével. Mindez egyaránt jelentkezik a tervezés, az üzemeltetés, a jogi szabályozás, a szervezetfejlesztés, a képzés területén, vagy az utóbbi időszakban előszeretettel használt kifejezésekkel élve, a „biztonságkultúra” fejlesztésében. Egy adott munkahely követelményprofilját ma a munkaelemzéssel és a munkaleírással határozzák meg. Az ember fajlagos munkatartalmának csoportosítása: 1. 2. 3. 4. 5.
erők keltése; motoros és szenzoros tevékenység koordinálása; bemeneti információ átalakítása reagálássá; bemeneti információ átalakítása kimeneti információvá; információ létrehozása.
Látható, hogy az emberi információfeldolgozás a kritikus, a kockázatos terhelés, amely elvétéshez, hibázáshoz, káreseményhez vezethet. Az emberi információfeldolgozás törvényszerűségeit Ellis és Hunt, a kognitív ergonómia kutatóinak modellje alapján vizsgálhatjuk, mely szerint a memória az információfeldolgozás alapja, ezért emlékeink és tapasztalataink nélkül a személyiség nem létezhetne. Ennek fő szakaszai: a kódolás, a tárolás és az előhívás. Az emberi információcsatornán végigfutó inger, azaz az emberi cselekvések információfeldolgozása a tevékenység során bármilyen rövid, gyors folyamat, mégis több fontos lépésre bontható, és külön-külön vizsgálható, hogy hol sérült a folyamat. A folyamat sérülési pontjaira példák: ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦
figyelem (nem vettem észre); érzékelés (nem láttam, nem hallottam, nem éreztem stb.); alak (minta) felismerés (nem ismertem fel); hasonlósági illesztés (összetévesztettem); memóriák működése (nem emlékszem); reagálás cselekedet (elvétettem, eltévesztettem stb.).
Ezek az okok mindenki számára ismerősek, mégsem elemezzük ki, és tesszük meg az intézkedéseket, hanem belenyugszunk a „véletlen” emberi hibákba, a „figyelmetlenségbe” („az ember tévedhet, a gép nem”). Pedig lehet, hogy halvány fényű, piszkos a jelzőlámpa, vagy a vészjelet elnyomja a zaj, vagy a felkészítés, ismeret felfrissítése, a veszélyforrás, veszélyeztetés tudatosítása elmaradt. A folyamat elemzésével választ kaphatunk arra, hogy melyik eleme hibázott, és akkor képzéssel, gyakorlással, az eszköz, technológia korrekciójával javíthatjuk a biztonságot [5; 46. o.]. Kockázatértékelési szempontból érdemes elemezni a folyamat összetevőit. 1. Figyelem és érzékelés. A veszély érzékelhető e? A jelzés felhívja e a figyelmet vagy az nem érzékelhető a technikai, emberi, környezeti okok miatt? 2. Észlelés. Alakfelismerés az első fázis. Milyen a veszély megjelenési formája, összetevői, vonatkozásai? A hasonlósági illesztésben a tanult, tapasztalt megjelenési formák összehasonlítása, egyeztetése megtörténik-e a tudatban? Felismeri-e a tanultakat? Gyakori vagy eseti, véletlen az esemény? 3. Memóriák működése. Az ismereteket, emlékképeket tudja-e szelektálni, alkalmazni? A gyors megoldáshoz a munka memória vagy a hosszú idejű memória szükséges?
4. A döntést mi motiválja? Mi a domináns tényező: az ismeretek, az objektív okok, a személyiségjegyek vagy más okok? 5. Reagálás, cselekedet? A hibázásban, elvétésben milyen szerepe van az embernek vagy a technikának, anyagnak, környezetnek, egyébnek? Mint láthatjuk, a bemenet és a kimenet tartalmazhat technikai (műszaki) okokat.
A KÁRESEMÉNY KIALAKULÁSÁNAK MODELLJE Az emberi információfeldolgozás törvényszerűségeiből kiindulva modellezhető a káresemény kialakulásának folyamata. A biztonság viselkedés-központú megközelítésének közös jellemzője, hogy valamilyen modellt kínálnak az emberi információfeldolgozás, a döntéshozás és a kognitív kontroll mechanizmusaira és működésmódjára. Ezek a baleset-elméletek a felhasználót némi egyszerűsítéssel információfeldolgozó csatornának tekintik, és a balesetet azzal magyarázzák, hogy az érzékelés, észlelés, felismerés, azonosítás, értékelés, döntés és végrehajtás egymást követő fázisai közül valamelyikben hiba történik. A 6. számú ábra szemléletesen mutatja, hogy az információfeldolgozás különböző szinteken bekövetkező zavarai a véletlennel kombinálódva milyen mechanizmusok révén vezethetnek balesetekhez [6; 15. o.]. A kockázatértékelés során a folyamat sérülési pontjaira tesszük fel a kérdést és keressük azokra a válaszokat. A stressz a különféle energiaszintek velejárója, ezért fokozott figyelmet kell fordítani a feszültség oldására, a normál figyelem szintjének fenntartására. E néhány példából is látható, melyek a lehetséges kockázati tényezők, amelyek kiszűrésével, alkalmassági vizsgálatokkal, begyakorlással, felkészítéssel elkerülhetők. A mélyebb elemzéseket igénylő humánkockázat-elemzés pedig már külön témakört képvisel.
A veszélyek fokozódásának néhány törvényszerűsége Gyakran hallható, olvasható kifejezések például a fokozódó veszélyek, a növekvő kockázatok, a halmozódó veszélyeztetettség. Ezek közös jellemzője, hogy összetevőik nemcsak egyszerűen összeadódnak, vagy egyenes arányban állnak, vagy lineáris természetűek, hanem hatványozott hatást keltenek, amelyet néhány példa mutat be. a) A sebesség növekedése négyzetesen fokozza a kockázatot, a bekövetkezések valószínűségét, a kár nagyságát, mivel az energia a sebesség négyzetével arányos:
b) A kitettség (expozíciós idő) a koncentráció, a veszélyforrás nagyságának és időtartamának függvényében enyhe exponencialitással hat a kockázat növekedésére. c) A nagy számok törvénye, a sokszor elvégzett művelet, a monotónia sűrűségfüggvényével exponenciálisan hat a kockázat alakulására, annak tendenciájára. d) Az időbeliség, a biztonságos végrehajtáshoz szükséges idő hiánya, csökkenése, ennek kölcsönhatásai hatványozottan kihatnak a kockázat alakulására. e) A térbeliség, a biztonságos végrehajtáshoz szükséges tér korlátozása, csökkenése, a munkatér szűkítése szintén növeli a kockázatot. f) A gépek, a technika meghibásodási gyakoriságának növekedése az elhasználódási szakaszban, exponenciálisan fokozza az üzemeltetés kockázatát [7; 29. o.]. g) A technikai eszközök megbízhatósága exponenciálisan változik az üzemeltetési idő (km stb.) függvényében, így azok működési kockázata is követi a tendenciát [8; 58. o.]. h) Az előrejelzés, prognózis bizonytalanságok növekedése exponenciális az idő függvényében, az ismert képlet alapján:
Nt = No X qt ahol: Nt — bizonytalanság növekedése; No — az előrejelzés kezdeti bizonytalansága; q — a bizonytalanság időintervallum egysége; t —az időintervallumok száma. E néhány példára jellemző, hogy azok hatása, befolyása a kockázatra exponenciális jellegű. Ennek oka, hogy egyes összetevők, előidéző okok (ún. mikro-jelenségek) sűrűsödnek, egymásra hatnak, ezért újabb és újabb (nagyobb) feszültséget (egymásra hatást) gerjesztenek, amelyek eredménye az exponencialitás felé mutat. Ezért is nehézkes a helyes exponensek megtalálása, a kockázatok tendenciáinak előrebecslése. Minden tevékenység kifejezhető egy dinamikus állapot-egyenlettel, amelyben a változók (tér, idő, sebesség stb.) kitevői összeadódhatnak. Ezt a témakört a dinamikus rendszerekre vonatkozóan a káosz-elmélet kutatja, amely kimondja, hogy a jelenben végbemenő kis változás jóval nagyobb változást okozhat a jövőben. A témakör mélyebb elemzése során a monografikus veszélyanalízis módszerét alkalmazhatjuk. Részletei kiterjednek az energia felszabadulás nagyságának, sebességének, irányának, veszélyzónájának meghatározására, továbbá az interferencia, a koincidencia lehetőségeinek, a szinergikus hatásoknak, valamint sok más paraméter és jelzésrendszer összetevőinek, kölcsönhatásainak vizsgálatára. E néhány gondolat is alapjául szolgálhat a veszélyfeltárás, a veszélyelemzés módszereihez, amely a legkritikusabb és a legnagyobb fejezete a kockázatértékelésnek. Az értékelés történhet minőségi meghatározások vagy mennyiségi mutatók alapján.
A KOCKÁZATÉRTÉKELÉS LÉPÉSEI A fogalmak, definíciók meghatározása után — ismerve a rendszer, technika, technológia, folyamat stb. nagyságát, bonyolultságát — el kell dönteni a vizsgálati folyamat terjedelmét, lépéseit, összetevőit. A komplex kockázati modell nagybani lépéseit az alábbiak alkothatják: veszélyanalízis, előrejelzés, kockázati elemek kiszűrése, elemzése, értékelése, a kockázatcsökkentő megoldások meghatározása [9; 39. o.]. A hazai és a nemzetközi szakirodalom 6-8 lépésre, fázisra tagolja a vizsgálati folyamatot, amelyben néhány lépést összevonva vizsgálnak. Meggyőződésem, hogy a sikeres munka alapja a jó, körültekintő előtervezés, előkészítés, megszervezés, majd a vizsgálati megállapítások széles körű egyeztetése, a hibák felszámolásának megfelelő előkészítése. Ezek alapján célszerű inkább a részletesebb tagolást választani. A fejezetben a kockázatkezelés folyamatrendszerét mutatjuk be, amely a javasolt arányok alapján 10 fő folyamatra tagozódik, s azt az adott esetre, technológiára, eseményre, munkahelyre, technikára stb. lehet vonatkoztatni [5; 63. o.]. A tíz fő folyamat vázlatosan: 1. Elgondolás, előtervezés, a cél-feladat-folyamat-szervezet rendszer áttekintése. A fogalmak, a szektor specifikumok, információk, egyeztetések számbavétele.
2. Információk begyűjtése, az általános szabályozók, a munkatevékenységek, helyek előírásai, a kezelői hibák, tapasztalatok számbavétele. 3. A vizsgálat megtervezése, megszervezése, a vizsgálandó területek meghatározása, a résztvevők és azok feladatainak, időtervének meghatározása, dokumentálása. 4. Veszélyforrások feltárása, a veszélyek elemzése, az elemzés minőségi és mennyiségi összetevői, elemzési eljárások alkalmazása, a nyilvánvaló és a rejtett veszélyek megállapítása, a veszélyeztetések lehetséges formáinak meghatározása. 5. Kockázatok becslésének, a rizikófaktorok alapjainak, a valószínűségi és a súlyossági kategóriáinak meghatározása, a lehetséges (szükséges) számszerűsítések alkalmazása. 6. Kockázatok értékelése, az elfogadhatóság összetevőinek, a számítási és kockázatcsökkentési lehetőségek keresése, az intézkedések rangsorolása, a kockázat vállalásának, a döntés előkészítésének megalapozása. 7. Értékelés egyeztetése a szükséges területek képviselőivel, például szakértői, pénzügyi, elöljárói, érdekképviseleti egyeztetések. 8. Dokumentálás, amelyet a törvényi előírások, a vonatkozó szabványok, metodikák, valamint a minőség biztosítás rendszere meghatároznak. 9. Intézkedési terv kiadása, amely vonatkozhat a szervezeti struktúra és működés javítására, általános feladatokra, szektorspecifikumokra, korszerűsítésre stb. 10. Ellenőrzés, amely kiterjed a feladatok végrehajtására, az események nyomon követésére, a menet közbeni beavatkozások vagy korrekciók teljesítésére. A tíz fő folyamat elemekre bontása, elemzése, bemutatása egy terjedelmes tanulmányt képez, amely szervesen kapcsolódhat a jelen munkához.
ÖSSZEGZÉS A témakör vizsgálata, kimunkálása vitathatatlanul aktuális, időigényes feladat, és jelentős összefogást (csoportmunkát) sürget. Úgy vélem, hogy a bemutatott törvényszerűségek felhasználható a prevenció fokozásában, a tudatformálásban, az elemzésekben, de a következtetések levonásában is. Néhány gondolattal (bizonyítással) törekedtem a helyes, objektív alapok megtalálására. Ezeket figyelembe véve kimunkálható egy ésszerű vizsgálati, elemzési metodika, amely szerint végrehajtható egy hatékony kockázatértékelés és kezelés. A bemutatott kockázati törvényszerűségek, a káresemények alakulásának modellje és a kockázatértékelés vázolt lépései lehetőséget teremtenek a kockázatok széles körű vizsgálatára, az okok feltárására, valamint az elemzések és értékelések eredményesebb, tudományosan megalapozottabb elvégzésére. Mindezek segítségével csökkenthetők a személyi állomány tevékenységeinek kockázatai, valamint azok károsító eseményeinek súlyossága, azaz a biztonság magasabb foka érhető el, amely a kockázatértékelés alapvető célja. MEGJEGYZÉS: Munkámat vitaalapnak szántam, így minden észrevételt, kritikát szívesen fogadok.
FELHASZNÁLT IRODALOM [1] HM Munka- és Környezetbiztonsági Ellenőrzési Hivatal, „Összefoglaló jelentés”-ek. Budapest, 1997, 1998, 1999, 2000. [2] MH Páncélos és Gépjárműtechnikai Szolgálatfőnökség Közlekedésbiztonsági Részleg „Jelentés”-ei. [3] VAJDA GYÖRGY: Kockázat és biztonság. Akadémia Kiadó, Budapest, 1998. [4] WILPERT, B.—QURALE, T.: Reliability and Safety is Hazardous Work Systems. Lawrence Erlbaum Associates Ltd., UK, 1993. [5] VASVÁRI FERENC: Reálfolyamatok menedzsmentjének kockázatbecslési, kockázatkezelési módszerei. Egyetemi jegyzet, ZMNE, Budapest, 2000. [6] IZSÓ LAJOS: Ergonómia, a munkabiztonság emberi tényezői. OMKTI, Budapest, 1997. [7] TURCSÁNYI KÁROLY: Üzemfenntartás elmélet és módszertan. ZMNE, Doktori Iskola, Budapest, 2000. [8] TURCSÁNYI KÁROLY: A haditechnikai eszközök megbízhatóságának elméleti alapkérdései. Egyetemi jegyzet, ZMNE, Budapest, 1999. [9] TURCSÁNYI KÁROLY—VASVÁRI FERENC: A biztonságtudományról és szerepéről a korszerű menedzserszemlélet kialakításában. Hadtudomány, Budapest, 1999/1. sz.
