Sár Csaba Horváth Katalin A rádió- és televízió-szervezetek műsor-továbbközvetítési joga a nemzetközi és a magyar szerzői jogi szabályozás alapján
Bevezetés, a széleskörű nemzetközi szabályozás szükségessége A tanulmány tárgya annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy a műsorsugárzó rádió-, illetve televízió-szervezetek (RTV szervezetek) az irányadó nemzetközi, illetve európai uniós szerzői jogi szabályok, valamint a magyar szerzői jog alapján elégséges szintű jogi védelemmel rendelkeznek-e saját műsoruk más szervezetek által történő továbbközvetítésével kapcsolatban, megfelel-e a jelenlegi nemzetközi szintű jogi védelem a műszaki és piaci környezetnek, a rádiós, televíziós iparág gazdasági súlyának. Általánosságban megállapítható, hogy sem a különböző nemzetközi szerzői jogi normák, sem az uniós és magyar belső jog nem kellően kidolgozott, ami az RTV szervezetek önálló, ún. szomszédos jogi védelmét illeti. A nemzetközi szerzői jogi szabályozás ezen a területen általánosságban véve korszerűtlen, nem követi a műszaki-technikai fejlődést, továbbá nem felel meg a rádiós, televíziós iparág tényleges nemzetközi súlyának, jelentőségének. Átfogó nemzetközi szintű szomszédos jogi szabályozás az RTV szervezetek jogaira vonatkozóan egyelőre még mindig csak az 1961-es Római Egyezményben1 (RE) található, melyet a TRIPS Megállapodás2 is lényegében változatlanul átvett. A Római Egyezmény aláírása óta eltelt mintegy félévszázad alatt, a rádiózás és televíziózás terén bekövetkezett alapvető műszaki változások, a digitalizáció, a műsorsugárzás terén alkalmazásba vett új szabványok (DVB), a digitális feltételes hozzáférési rendszerek (CAS) alkalmazása stb. azonban nem vontak maguk után új, korszerű nemzetközi szerzői jogi szabályozást, a szerzők és az előadóművészek, illetve hangfelvétel-előállítók jogaira vonatkozó korszerűbb nemzetközi szabályozástól eltérően.3 Különösen nagy hiányosságok figyelhetők meg a vezetékes (kábeles) és egyéb módon (pl. műholdas digitális platformok vagy IP alapú távközlési rendszerek) útján történő műsor-továbbközvetítés szerzői jogi szabályozása terén. Ellentétben a szerzők, illetve az előadóművészek, hangfelvétel-előállítók és a filmelőállítók ún. szimultán továbbközvetítési jogával, nem alakult ki sem nemzetközi, sem pedig európai uniós szinten egységes, korszerű szomszédos jogi védelem a műsorsugárzó szervezetekre vonatkozóan. Általában véve valamennyi jogosult tekintetében hiányos és korszerűtlen a műholdas és kábeles (mikrohullámú) műsorközvetítéssel kapcsolatos felhasználási jogok szabályozása, sem a RE, sem pedig az európai uniós szabályok nem követték – a különösen az elmúlt tizenöt évben bekövetkezett – távközlés-technikai változásokat. A nemzetközi és ebből 1
Az előadóművészek, hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló, 1961-ben, Rómában létrejött nemzetközi egyezmény, amelyet az 1998. évi XLIV. törvény hirdetett ki Magyarországon 2 Az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) keretében kialakított, a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) létrehozó Marrakesh-i Egyezmény 1/C mellékletét képező, a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (TRIPS), amelyet Magyarországon az 1998. évi IX. törvény hirdetett ki 3 A szerzők, illetve az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók jogi védelmét, különös tekintettel a digitális kommunikációs technikákra, nemzetközi szinten a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 1996. december 20-án, Genfben aláírt Szerzői Jogi Szerződése (WCT), illetve az Előadásokról és Hangfelvételekről szóló Szerződése (WPPT) – mindkettőt a 2004. évi XLIX. törvény hirdette ki Magyarországon – modernizálta.
1
következően a magyar szerzői jogi szabályozás talán legnagyobb hiányossága hogy az nem határozza meg az RTV szervezeteket megillető önálló szomszédos jogi védelem tárgyát; illetve a védelem nem terjed ki az önmagában – további technikai műsorterjesztési fázis nélkül – a nyilvánosság számára nem hozzáférhető sugárzott adás védelmére. Arról az esetről van szó, ha például a egy digitálisan kódolt műholdas műsorjelet közvetlen műholdas (DTH) vétel számára nem tesznek elérhetővé, annak vételéhez a szükséges dekóder nyilvános kereskedelmi forgalomban nem kapható, hanem ahhoz csak kábelhálózat-üzemeltetők férhetnek hozzá a műsorszolgáltató televízió-szervezettel kötött megállapodás alapján, a közönség pedig csak a kábeles műsorközvetítési fázisban kapcsolódik a műsor vételébe. Ilyen esetben ugyanis a műholdas közvetítési fázisban önmagában még nem beszélhetünk nyilvános vételre szánt sugárzott műsorról. A WIPO keretében kidolgozás alatt álló, a műsorsugárzó szervezetek jogi védelmére vonatkozó ún. WIPO Broadcasting Treaty tervezete megkísérelte az RTV szervezetek önálló szomszédos jogi védelmének korszerűsítését, az átfogó nemzetközi szintű egyezmény kidolgozásának folyamata azonban megakadt. Emiatt máig hiányzik az RTV szervezetek műsorának kábeles, illetve más technikai eljárással megvalósuló továbbközvetítésére vonatkozó széles értelemben vett nemzetközi szomszédos jogi védelem, illetve hiányzik a digitális, kódolt, közvetlen nyilvános vételre nem alkalmas sugárzott műsorok (műsorjelek) szomszédos jogi védelme. Az Európai Unió belső joga szabályozza ugyan az RTV szervezetek szomszédos jogait, megerősítve lényegében a RE által biztosított jogokat,4 az európai szerzői jogi szabályozás fókusza azonban inkább a joggyakorlás módjára és nem a jogvédelem tényleges tartalmára irányul.5 A 93/83 EGK irányelv (Műhold Irányelv) 6. cikke lehetővé teszi, hogy az egyes tagállamok az irányelvben foglaltakhoz képest szélesebb körű jogvédelmet biztosítsanak az RTV szervezeteknek, ugyanakkor nem tisztázza azt a kérdést, hogy az RTV szervezetek műsoruk kábeles továbbközvetítésével kapcsolatos jogai vajon saját önálló szomszédos jogok vagy a műsorukban foglalt szerzői és egyéb szomszédos jogi teljesítmények jogosultjaitól származó, származékos jogok.6 Ugyanakkor implicit módon olyan jogértelmezés látszik relevánsnak, hogy a hagyományos, azaz kódolatlan vagy – az Irányelv szabályozása szerint – nyilvános kereskedelmi forgalomban jogszerűen elérhető dekóderrel terjesztett kódolt sugárzott műsoraik tekintetében az RTV szervezeteket megilleti a kábeles, illetve mikrohullámú rendszerrel megvalósított továbbközvetítéssel kapcsolatos jogvédelem. E jogukat továbbá az RTV szervezetek jogosultak egyedileg önállóan – azaz nem kötelező közös jogkezelés keretében – érvényesíteni. A hatályos magyar szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 80. § (1) bekezdése ugyancsak nem egyértelműen értelmezhető abban a tekintetben, hogy annak hatálya vajon kiterjed-e az RTV szervezetek műsorának más – RTV szervezetnek nem minősülő – szervezetek által megvalósított, akár kábeles, akár más (pl. IPTV) technikai eljárással történő továbbközvetítésére. Az európai joggal összhangban lévő jogértelmezésnek megfelelően az látszik a legvalószínűbb jogértelmezésnek, hogy az Szjt. 80. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogi védelem a más rádió- vagy televízió-szervezetek által történő 4
92/100. EGK irányelv a bérleti és haszonkölcsönzési jogról, továbbá egyes szomszédos jogokról, melynek helyébe 2007. januártól a 2006/115 EK irányelv lépett, amely az RTV szervezetek jogaira vonatkozó szabályokat lényegében nem érintette. 5 93/83/EGK irányelv a műholdas műsorsugárzásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői és szomszédos jogi szabályok összehangolásáról, 10. cikk. 6 Műhold Irányelv 10. cikk
2
továbbsugárzás7 esetén túl, csak a nyilvános vételre szánt (tehát nem kódolt, azaz ún. free-toair (FTA)) adások kábeles, illetve mikrohullámú rendszerrel megvalósított továbbközvetítésére terjed ki. Az RTV szervezetnek nem minősülő szervezetek (pl. IPTV hálózat vagy digitális műholdas műsorcsomag üzemeltetők) által történő továbbközvetítés az Európai Bizottság szűkítő jogértelmezésével összhangban a magyar Szjt. alapján sem tartozik a szomszédos jogi védelem körébe. A Műhold Irányelv uniós szinten szélesebb körű védelmet biztosít az RTV szervezeteknek azáltal, hogy a vezetékes, illetve ún. mikrohullámú jelátvitel tekintetében elismeri e szervezetek jogi védelmét, közelebbről azonban nem határozva meg a jogvédelem pontos tartalmát és jellegét. Nem világos ugyanakkor, hogy a különböző jogosultak kábeles továbbközvetítési joga a Műhold Irányelv alapján mennyire értelmezhető széleskörűen.8 A Bizottság 2002-es jelentése9 olyan jogértelmezést támogat, amely szerint a mikrohullámú rendszerek útján megvalósuló („kábeles”) továbbközvetítés fogalma alá – legalábbis a jogkezelés módja szempontjából – nem sorolható be a digitális mikrohullámú, az IPTV rendszeren keresztül megvalósuló és a műholdas műsorcsomag keretében történő továbbközvetítés. Jóllehet, a Berni Uniós Egyezmény 11bis cikke a szerzői jogosultak tekintetében megoldást ad a szorosan vett kábeles továbbközvetítésen kívüli technikai eljárással megvalósuló műsortovábbközvetítés szerzői jogi értelmezésére, azzal, hogy a szerzői mű mindenfajta továbbsugárzását vagy kábeles továbbközvetítését önálló szerzői felhasználási jogként határozza meg, amennyiben a továbbsugárzást, illetve a továbbközvetítést az eredeti RTV szervezethez képest más szervezet végzi, ez a megközelítés azonban a szomszédos jogi jogosultakra nem alkalmazható, ilyen szabályozás a RE-ben nem szerepel. A mai digitális televíziós piac körülményei között egyre inkább a legelterjedtebb műsorközvetítési mód a kódolt digitális sugárzás, illetve az ilyen kódolt sugárzott adás kábeles továbbközvetítése. A különböző kódolási rendszerek a digitális ún. feltételes hozzáférési rendszerek (conditional access system) kifejlesztésével és egyáltalán a digitális MPEG2 (mostanában az MPEG4) sugárzás (DVB, DVBS, DVBC, DVBT) 1990-es évek közepén történt elterjedésével váltak jelentőssé. A Műhold Irányelv az 1990-es évek elején még egyáltalán nem számolt e technikáknak a műsorsugárzási eljárásra gyakorolt hatásával. Emiatt az uniós szabályozás sem védi az RTV szervezeteket a nyilvánosság számára nem hozzáférhető kódolási rendszerrel védett sugárzott műsoraik felhasználásai tekintetében, továbbá nem tisztázott egy sor, a kilencvenes évek óta általánossá vált távközlési műsorközvetítési (terjesztési) mód – így pl. a digitális műholdas műsorcsomag- vagy IPTV szolgáltatási rendszerek útján megvalósított (tovább)közvetítések – szerzői jogi minősítése. Miután az uniós jog a RE-ben foglalt jogokat tekinti kötelező minimum jogoknak, ezen túlmenő tartalmi szabályozást – a sugárzott műsor továbbsugárzása, illetve továbbközvetítése tekintetében (eltekintve az internetes típusú on-demand közvetítéseket) – explicite nem ad, a 7
Az Szjt. 80. § (1) bekezdés a) pontja az ún. vezetékes saját műsor közvetítő RTV szervezetek által történő továbbsugárzás helyett a „nyilvánossághoz közvetítés” terminológiát használja. 8 A Műhold Irányelv 1. cikk (3) bekezdése kábeles továbbközvetítésként határozza meg a mikrohullámú rendszeren keresztül megvalósuló, nyilvánosság általi vételre szánt, egyidejű, változatlan és teljes terjedelmű műsor-továbbközvetítést. 9 Brussels, 26. 07. 2002 COM (2002) 430 final, Report from the Commission on the application of Council Directive 93/83/EEC on the coordination of certain rules concerning copyright and rights related to copyright applicable to satellite broadcasting and cable retransmission
3
RE pedig a sugárzás fogalmát a nyilvános vételre szánt vezeték nélküli jelátvitelre terjeszti ki, ezért a nyilvános vételre közvetlenül nem szánt kódolt műholdas (vagy egyéb, pl. földi digitális) sugárzott adásaik tekintetében az RTV szervezeteket önálló szomszédos jogi védelem – úgy tűnik – az európai jog alapján sem illeti meg10. Megfigyelhető, hogy a nemzetközi és uniós szerzői jogi szabályozás az utóbbi két évtizedben elsősorban az internet alapú felhasználások szabályozására koncentrált, és elhanyagolta a hagyományos értelemben vett televíziós és rádiós műsorközvetítést. Elképzelhető, hogy e tendencia hátterében – a televíziós iparág alacsony nemzetközi érdekérvényesítési hatásfokán túl – a televízió és az internet technológia konvergenciájára vonatkozó túlzott várakozások álltak. Erre utal az is, hogy az Európai Bizottság pl. az IPTV rendszerek útján megvalósított műsor-továbbközvetítést is inkább az elektronikus kereskedelemre vonatkozó európai szabályozás hatáskörébe kívánja utalni, azaz az internetes környezetre kialakított szabályok alkalmazását szorgalmazza. Az interneten megvalósuló műsorszolgáltatás, illetve az internetes rádió- és televízió-sugárzás gazdasági jelentősége azonban messze nem érte még el a hagyományos televíziózásét. A tendenciák alapján úgy tűnik továbbá, hogy az IP alapú televíziós nyilvánossághoz közvetítés egyelőre nem váltotta be olyan mértékig a hozzá fűzött reményeket, ahogy azt néhány évvel ezelőtt a szakemberek előre gondolták. Az interneten a televíziós és rádiós műsorszolgáltatás gazdasági modellje nem alakult még ki, bár egyre inkább általánossá válik, hogy az egyes csatornák műsoraikat egészben vagy részben párhuzamosan interneten is közvetítik. A fogyasztók széles köre, legalábbis a tizenéves korosztálynál idősebbek, egyelőre inkább néznek televíziót hagyományosnak mondható televízió-készülékkel, mint számítógépen. Mindezek miatt kívánatos lenne az átfogó széleskörű nemzetközi, illetve európai uniós szerzői jogi szabályozás a hagyományos televíziós (DVB) sugárzás, illetve kábeles, műholdas és IP alapú műsorközvetítés területén is. A televíziós műsorszolgáltatási szektor gazdasági jelentőségét – az IP alapú műsorszolgáltatással szemben is – jól mutatják az előfizetői számokra vonatkozó különböző európai statisztikák. Az Európai Unióban 2007-es adatok szerint11 a televízió-készülékkel rendelkező háztartásoknak alig 4%-a IPTV előfizető, míg a műholdas és kábeles műsorközvetítésbe (illetve továbbközvetítésbe) bekapcsolt háztartások aránya több, mint 60% (90 millió háztartás). Ebből a műholdvevővel rendelkező háztartások aránya az összes TVháztartáson belül 23%-ot, míg a kábeltévés háztartásoké 38%-ot tesz ki. Figyelemre méltó, hogy a műholdas műsorközvetítés egyre inkább terjed; a digitális kábeles közvetítésbe (továbbközvetítésbe) bekapcsolt háztartások aránya pedig szintén jelentősen emelkedik az analóg kábeles háztartásokhoz képest, miközben a hagyományos földi sugárzás (analóg és digitális) jelentősége nem csökken. Az európai és nemzetközi tendenciák azt mutatják, hogy a hagyományos televíziós tartalomközvetítés és az ahhoz kapcsolódó távközlési terjesztési technikák és eljárások súlya egyre nagyobb, azt az internetes tartalomfogyasztás – egyelőre legalábbis – nem csökkenti. A Római Egyezmény releváns rendelkezései A fentiekben hivatkoztunk a RE 13. cikkére mint az 1994-es Szjt. módosítás egyik alapjára. A RE 13. cikke tartalmazza az RTV szervezetek számára biztosítandó minimumjogokat,
10
RE 3. cikk (f) pont szerinti definíció: „broadcasting” means the transmission by wireless means for public reception of sounds or of images and sounds. 11 Lásd: A Fertile Field for Digital Television in Europe in www.ecommercetimes.com/story/62989.html; 2008. december 22.
4
amelyek többek között a sugárzott műsoruk továbbsugárzására terjednek ki12. A RE 3. cikk g) pontja szerint továbbsugárzásnak minősül egy műsorsugárzó szervezet műsorának más műsorsugárzó szervezet által történő egyidejű sugárzása. A sugárzás fogalmát pedig ugyanezen cikk f) pontja határozza meg, amely szerint, ahogy arra a fentiekben már hivatkoztunk, sugárzás hangoknak, valamint hangoknak és képeknek nyilvános vételre szánt vezeték nélküli közvetítése. Ebből a definícióból kiderül, hogy a RE fogalomhasználatában a sugárzás alá csak a nyilvános vételre szánt közvetítés tartozik, a sugárzás és a továbbsugárzás pedig vezeték nélkül történő átvitelt jelent. (Az európai uniós szabályzás ezzel szemben a vezeték útján történő műsorközvetítés tekintetében is biztosít szomszédos jogi védelmet.) Ebből következően egyrészt a RE alapján biztosított önálló szomszédos jogi védelem csak a közvetlenül (DTH) nyilvánosan fogható műsorokra, mint szomszédos jogi teljesítményekre terjed ki. Másrészt a RE rendelkezései szerint az RTV szervezet szomszédos joga műsorának csak a vezeték nélkül történő átvitellel megvalósuló továbbsugárzására terjed ki, a vezeték útján történő átvitelre nem. (Részben ez a hiányosság indokolta volna a WIPO keretében megkezdett műsorsugárzói Egyezménytervezet (Broadcasting Treaty) kidolgozását, illetve elfogadását, amelyre azonban egyelőre nem került sor, és elfogadása bizonytalan ideig nem is valószínű.) A Műhold Irányelv, a Bérlet Irányelv és az INFOSOC Irányelv A Műhold Irányelv alapvetően formai – a joggyakorlás módjára vonatkozó – rendelkezéseket tartalmaz az RTV szervezetek szomszédos jogaira vonatkozóan. Így többek között kimondja, hogy meg kell szüntetni az RTV szervezetek kizárólagos szomszédos jogi védelmét érintő (lényegében korlátozó) törvényi engedélyeket13 (ennek a követelménynek a magyar belső jog az 1994-es törvénymódosítással tett eleget, bár továbbra is – 1997-ig – jogszabály által előírt kötelező közös jogkezelésben tartotta az RTV szervezetek egyidejű továbbközvetítésre vonatkozó jogának gyakorlását). A Műhold Irányelv továbbá elismeri, hogy lehetséges olyan tagállami szabályozás, amelyben a műsorok vezetékes továbbközvetítése a szomszédos jogok hatálya alá tartozik14. A Műhold Irányelv alapján megengedett tehát az RTV szervezetek sugárzott műsorai tekintetében a vezetékes továbbközvetítés, mint szomszédos jogi jogosultság nemzeti, tagállami szintű biztosítása. A Műhold Irányelv meghatározza ezen kívül a vezetékes továbbközvetítés fogalmát, amely szerint az a nyilvánosság általi vételre szánt televízió- vagy rádióműsor vezetékes vagy vezeték nélküli – ideértve a műholdas közvetítést is – eredeti közvetítésének egyidejű, változatlan és teljes terjedelmű, kábeles vagy mikrohullámú rendszerrel megvalósított, nyilvánosság általi vételre szánt továbbközvetítése. A Műhold Irányelv továbbá nem csak a szerzők szempontjából rendelkezik a sugárzási és vezetékes továbbközvetítési jogról, hanem azon túl, hogy a műsorsugárzó szervezetek jogainak védelmére a 92/100 EGK irányelvben (továbbiakban: „Bérlet Irányelv”) meghatározott szabályokat rendeli alkalmazni (lényegében a RE minimumszabályait), az RTV szervezetek tekintetében is elismeri a vezetékes továbbközvetítésre vonatkozó jogot. A hivatkozott Bérlet Irányelv alapján az RTV szervezeteket ugyanazon jogok illetik meg, mint amelyeket a RE is minimumjogként 12
RE 13. cikk az RTV szervezeteket megillető minimumjogok: a) a műsoruk továbbsugárzása, b) a műsoruk rögzítése, c) többszörözés: i) a rögzített műsor többszörözése, ha a rögzítés az RTV szervezet hozzájárulása nélkül történt, ii) a rögzített műsoruk többszörözése, ha a rögzítés a RE 15. cikkének megfelelően készült, ha az ott meghatározottaktól eltérő célra készült a többszörözés; d) a TV műsoruk nyilvánossághoz közvetítése, ha ez a közvetítés belépődíj ellenében a nyilvánosság által elérhető helyen történik. 13 Műhold Irányelv 21. bevezető bekezdés 14 Műhold Irányelv bevezető 27. bekezdése és 9. cikke
5
szabályoz.15 Bár a Bérlet Irányelv nem terjeszti ki az RTV szervezetek szomszédos jogi védelmét – a más RTV szervezetek általi továbbsugárzás esetkörén túl – műsoruk vezetékes továbbközvetítésére, bár ki sem zárja a tagállami szintű szélesebb körű védelem biztosítását, a Műhold Irányelv 10. cikkében az egyedi, közvetlen joggyakorlás lehetőségének kimondásával elismeri az RTV szervezetek jogát műsoruk kábeles (és mikrohullámú rendszeren keresztüli) továbbközvetítésével kapcsolatban. Ugyanakkor a Műhold Irányelv nem határozza meg, hogy e jog önálló szomszédos jogként kerüljön-e biztosításra vagy csupán származékos, a szerzői vagy egyéb szomszédos jogi jogosultak által az RTV szervezetre átruházott jogként. Az Európai Bizottságnak a Műhold Irányelv alkalmazására vonatkozó, a fentiekben már hivatkozott 2002-es Jelentése nem támogatja a szorosan vett vezetékes, illetve analóg mikrohullámú továbbközvetítésen túl a mára széles körben elterjedt digitális műholdas műsorcsomag szolgáltatási rendszerek (műholdas platformok), illetve az IPTV rendszerek által történő műsor-továbbközvetítés kábeles (illetve mikrohullámú) továbbközvetítési felhasználás körébe sorolását. Ezáltal a Bizottság álláspontja szerinti jogértelmezésnek megfelelően, legalábbis a joggyakorlás módja szempontjából ezen új típusú továbbközvetítési módokra nem alkalmazhatóak a kábeles továbbközvetítésre kialakult szabályok. Ennek leginkább a kiterjesztett hatályú közös jogkezelés alkalmazhatósága szempontjából lehet jelentősége, hiszen a bizottsági álláspont szerint úgy tűnik, az IPTV és a digitális műholdas platform útján megvalósított műsor-továbbközvetítésre nem alkalmazható a valamennyi (RTV szervezeteken kívüli) jogosulti csoportra egyaránt kötelezően előírt kiterjesztett hatályú közös jogkezelés. Az RTV szervezetek szomszédos jogi védelme szempontjából a Bizottság álláspontjának azért lehet külön jelentősége, mert az alapján, úgy tűnik, nem terjed ki az RTV szervezetek önálló szomszédos joga a műholdas műsorcsomagokban, illetve az IPTV rendszerek útján történő továbbközvetítésre, hiszen ezeket a Bizottság nem sorolja a mikrohullámú, illetve a vezetékes rendszerek körébe. A RE által biztosított továbbközvetítési jog pedig csak a más műsorsugárzó szervezet általi továbbsugárzásra terjed ki. Ahogy a fentiekben utaltunk rá továbbá, ebbe a felhasználásba pedig kizárólag a vezeték nélküli továbbközvetítés érthető bele. Ahogy a fentiekben utaltunk rá, a Műhold Irányelv – korszerűtlen szabályozása folytán – nem szabályozza a nyilvánosság számára közvetlenül nem hozzáférhető, nem feloldható kódolással ellátott műholdas sugárzást, illetve az ilyen sugárzáshoz kapcsolódó további közvetítési fázisokat. Az Irányelv alapján a RE szabályozásához igazodó módon csak a nyilvános vételre szánt műholdas adások, illetve – kódolt műsor esetén – a nyilvános kereskedelmi forgalomban jogszerűen kapható dekóderrel ellátott sugárzott adás minősül sugárzásnak.16 Ennél fogva kábeles (mikrohullámú) továbbközvetítés is csak a nyilvános vételre szánt sugárzott műsorok továbbközvetítése esetén jöhet szóba. A Műhold Irányelv ugyan technikai értelemben a kilencvenes évek viszonyai között bővítette a nyilvános vételre szánt műholdas sugárzás fogalmi körét, ide sorolva nemcsak a DBS, de az FSS műholdak 15
Bérlet Irányelv 6., 7., 8., 9. és 10. cikke: RTV szervezetek szomszédos jogai: sugárzott műsoruk rögzítése; rögzített műsoruk többszörözése; sugárzott műsor vezeték nélküli sugárzása, illetve nyilvánossághoz közvetítése, ha az olyan helyiségben történik, amely belépti díj ellenében hozzáférhető a nyilvánosság számára; rögzített műsoruk példányainak nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele adásvétellel vagy egyéb módon (terjesztési jog). 16 Lásd: Műhold Irányelv 1. cikk 2. bekezdés a) és c) pontjaiban foglalt meghatározások, melyek szerint kizárólag a nyilvános vételre szánt műholdas sugárzás, illetve a műsorsugárzó szervezet által vagy hozzájárulásával a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tett dekóderrel ellátott kódolt műholdas sugárzás tekinthető az Irányelv szerint műholdas sugárzásnak.
6
útján sugárzott műsorokat is, ugyanakkor nem számolt azzal az esettel, ha technikai értelemben ugyan bárki által fogható műholdas jelet bocsátanak ki, de ez a jel oly módon kerül kódolásra, hogy a dekódolásra szolgáló eszköz a nyilvános kereskedelmi forgalomban jogszerűen nem hozzáférhető, mert a műsort csak kábeles, vagy más típusú (pl. műholdas csomag szolgáltatás keretében megvalósuló) továbbközvetítés útján kívánják a közönséghez eljuttatni. Így pont a mára leginkább elterjedt összetett műholdas-kábeles műsorközvetítési mód esetén nem biztosít egységes uniós szabályozást. Az egyik tagállamból fellőtt, nyilvános közvetlen vételre nem szánt (nem DTH) kódolt műholdas műsornak a valamely más tagállam területén megvalósított vezetékes (vagy egyéb, pl. műholdas) kikódolása, illetve újrakódolása és továbbközvetítése – és ezen összetett közvetítési lánc útján történő nyilvánossághoz közvetítése – a Műhold Irányelv alapján nem minősül műholdas sugárzásnak, illetve kábeles továbbközvetítésnek. Az európai szabályozás ezen hiányossága egyaránt érinti a szerzői és valamennyi szomszédos jogi jogosultat. Így a gyakorlatban a legtöbb páneurópai műholdas televíziós csatornán (Discovery, National Geographic, Eurosport, Euronews, Cartoon Network stb.) sugárzott művek (pl. zeneművek) és azok pl. vezetékes továbbközvetítése esetén kialakulatlan és nem egységes a szabályozás, illetve a jogosítás módja. Bonyolult, összetett felelősségi rendszerek jöttek létre a felhasználók szempontjából, illetve nem világos az sem, milyen jogcímen, egyáltalán szerzői jogi alapon gyakorolhatják-e az RTV szervezetek műsoraikkal kapcsolatos rendelkezési jogaikat. Ugyancsak az uniós szintű szabályozás heterogén jellegét mutatják a magyar Szjt. igen bonyolult és a valós piaci, valamint műszaki környezethez nem igazodó szabályai a kódolt sugárzásra, illetve vezetékes továbbközvetítésre vonatkozóan.17 Az INFOSOC Irányelv18 az információs technológiai fejlődés eredményeinek, az új felhasználási módoknak a gyakorlatban kialakult formáit emeli jogszabályi szintre a szerzői művek és a szomszédos jogi teljesítmények tekintetében. Az INFOSOC Irányelv jelentősége a műsorközvetítés szempontjából leginkább az interaktív, a közönség általi beavatkozást lehetővé tevő on-demand típusú közvetítési jog bevezetése, melyet az RTV szervezetek számára is külön kizárólagos jogként biztosít. Az RTV szervezeteket megillető szomszédos jogok körét az on-demand, lehívásra hozzáférhetővé tétellel megvalósuló nyilvánossághoz közvetítésre vonatkozó kizárólagos joggal az INFOSOC Irányelv nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételre vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően 2003-ban19 a magyar Szjtben is kibővítették. Az RTV szervezeteket ez alapján megilleti az a jog, hogy engedélyezzék műsoruk vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon történő nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételét, oly módon, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg20. A lehívásra hozzáférhetővé tétellel megvalósuló nyilvánossághoz közvetítési jog elsősorban a műsorok internetes közvetítései, letöltései, illetve fájlmegosztó rendszereken történő hozzáférhetővé tétele szempontjából fontos. E jog nélkül kétséges lenne az RTV szervezetek jogvédelme. Bár műsoraik rögzítésére szomszédos jogi védelmük a RE alapján kiterjed, a rögzítés azonban a legtöbb esetben nem nyomon követhető vagy magáncélú többszörözés hatálya alá tartozik, így a többszörözési jog gyakorlása ilyen esetekben kétséges; a „making available“ jog biztosítása ezért sok esetben az egyetlen megoldás az RTV szervezetek jogvédelmére.
17
Szjt. 26. § (3) és (4) bekezdéseiben szabályozott kódolási esetkörök Az Európai Parlament és a Tanács 2001/29/EK irányelve az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról 19 2003. évi CII. törvény módosította az Szjt.-t. 20 Szjt. 80. § (1) bekezdés d) pontja 18
7
A késleltetett, illetve részleges továbbközvetítésekkel kapcsolatos jogvédelem szintén bizonytalan a Műhold Irányelv alapján. Az egyidejűség és a késleltetés kérdéskörét a későbbiekben még érintjük, de úgy tűnik, az ilyen típusú továbbközvetítésekkel kapcsolatos jogvédelem egyetlen módja ay RTV szervezetek szomszédos jogi védelme szempontjából a műsor rögzítésével kapcsolatos kizárólagos joguk gyakorlása, hiszen rögzítés nélkül késleltetett továbbközvetítés nem lehetséges. Az INFOSOC Irányelv maga egyébként a Műhold Irányelvben meghatározott vezetékes továbbközvetítés, valamint a Bérlet Irányelvben az RTV szervezeteknek biztosított szomszédos jogok vonatkozásában megállapítja, hogy az INFOSOC Irányelv ezen korábbi irányelvek rendelkezéseit nem érinti és semmilyen módon nem befolyásolja. A WIPO Broadcasting Treaty tervezete Az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) keretében átfogó szabályozási program indult 1998-ban, az ekkor létrejött állandó bizottság, a Standing Committee on Copyright and Related Rights néhány, többek között a műsorsugárzó szervezetek szomszédos jogi védelméről szóló nemzetközi egyezmény kidolgozását kezdte meg. A szabályozás indoka egyrészt az volt, hogy a szomszédos jogi jogosultak jogait átfogó módon szabályozó 1961-es RE műsorsugárzó szervezetekre vonatkozó rendelkezései, ellentétben az előadóművészek és hangfelvétel-előállítók szomszédos jogaival, ahogy azt a fentiekben már jeleztük, nem kerültek felülvizsgálatra és modernizálásra, másrészt pedig a technikai fejlődés, az új technikai megoldások kialakulása, továbbá az a tény, hogy a jelenleg hatályos nemzetközi szerzői és szomszédos jogi tárgyú egyezmények nem biztosítanak megfelelő szintű védelmet az RTV szervezeteknek, szintén indokolták a korszerű nemzetközi szintű szabályozást. Az egységes nemzetközi szabályozást szükségessé tette továbbá, hogy a RE a sugárzott műsor továbbsugárzásával kapcsolatban kifejezetten csak a sugárzott műsor más sugárzó szervezet általi szimultán sugárzását szabályozza, és nem tesz említést az egyéb módon, például kábelen történő továbbközvetítésről, amely pedig a sugárzott műsorral kapcsolatos egyik legnagyobb gazdasági jelentőségű hasznosítási cselekmény. A WIPO Broadcasting Treaty mindezen problémákra próbálna megoldást találni, és kísérletet tenne arra is, hogy a részes államok közös nevezőre jussanak többek között a műsorjelek védelme, a sugárzás fogalma, a kódolt sugárzás kérdései tekintetében. Éles vita folyik továbbá a kábeles műsorszolgáltatás védelméről és a digitális jogokról, így különösen az internetes ún. webcasting műsorszolgáltatásokról. Az Egyezmény előkészítésének eddigi fázisaiban azonban még az sem kristályosodott ki, hogy egyáltalán kik, mely szervezetek tartozzanak az Egyezmény személyi hatálya alá. (A kábeles műsorszolgáltatók tekintetében egyezség körvonalazódott arról, hogy ők is tartozzanak az Egyezmény személyi hatálya alá, ugyanakkor a webcasterek jogi védelmével szemben erős ellenállás alakult ki.) A sugárzás fogalmának meghatározása körében kialakult vita alapján és az Egyezmény eddigi szövegjavaslataiból az olvasható ki, hogy az eredeti sugárzó szervezet műsorának kábeles továbbközvetítése semmiképpen nem értelmezhető önálló sugárzásként. Az Egyezménytervezet által az RTV szervezeteknek biztosítani kívánt jogok között kiemelést érdemel a sugárzott műsor egyidejű vagy rögzített változatának akár vezetékes, akár vezeték nélkül megvalósuló továbbközvetítési joga, amely az Egyezmény alapján magában foglalná mind az egyidejű, mind a nem egyidejű, akár vezetékes, akár vezeték nélküli továbbközvetítési jogot is. Az Egyezménytervezet előkészítése mára megfeneklett. Az eddig körvonalazódó szabályokból sem derül ki azonban, hogy tulajdonképpen mi is tekinthető sugárzásnak, nem világos továbbá az sem, hogy az RTV szervezeteknek lenne-e szomszédos joga abban az
8
esetben, amikor a kábeltelevíziós továbbközvetítés úgy valósul meg, hogy a műsorhordozó jel (műsorjel) a kábeltelevízió fejállomásáig kódolt marad, ami pedig a gyakorlatban a leginkább előforduló technikai megoldás. Ugyanakkor éppen az ilyen – a továbbközvetítési fázisig még nyilvánosan nem érzékelhető (legalábbis nem arra szánt) – műsorjelek védelme az Egyezmény-tervezet egyik legfontosabb vívmánya, amely megoldás elfogadása azért lenne nagyon fontos, mert ezáltal az RTV szervezetek kizárólagos szomszédos joga kiterjedne azon sugárzott adásaik védelmére is, amelyek a jelenleg hatályos szerzői és szomszédos jogi nemzetközi egyezmények alapján nem minősülnek sugárzott rádió- illetve televízióműsornak, hiszen a nyilvános érzékelhetőség, mint alapvető kritérium nem valósul meg (kódolt adás). Ezen megoldás hiányában, ahogy arra már az európai uniós szabályozás ismertetésénél is utaltunk, az RTV szervezetek szomszédos jogi védelme nem terjed ki arra az esetre, ha a műsort kódoltan sugározzák, és amelyhez a nyilvánosság csak a továbbközvetítést végző kábeltelevíziós szervezetek által alkalmazott dekóderrel (kódoldóval) történő átalakítást követően férhet hozzá.
Az RTV szervezetek szomszédos jogi védelme a magyar szerzői jogban A régi szerzői jogi törvény, az 1969. évi III. törvény (régi Szjt.) kihirdetéskor hatályos szövege az RTV szervezetekről csak annyit tartalmazott, hogy az RTV szervezet hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy műsorát más RTV szervezetek átvegyék, továbbá, hogy azt forgalomba hozatal vagy nyilvános előadás céljára rögzítsék21. A régi Szjt. és Vhr22. ezen szövegét a 15/1982 (IX. 20.) MM. rendelet kiegészítette azzal, hogy az RTV szervezet műsorában sugárzott műveknek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával, vezeték útján vagy egyéb módon való egyidejű nyilvános átviteléhez a szerző, valamint az RTV hozzájárulását megadottnak kell tekinteni, ha az átvitelt végző szervezet a Szerzői Jogvédő Hivatalnak a díjat befizette23. A Vhr. rendelkezései alapján ezen díjból a szerzők, az előadóművészek és az RTV szervezetek is részesültek. A régi Szjt. és Vhr. ezen, a szerzőkre és az RTV szervezetekre egyaránt vonatkozó, törvényi engedélyt meghatározó rendelkezései a szerzők tekintetében egyértelműen a Berni Uniós Egyezmény (BUE) 11bis cikkén alapulnak, amely lehetővé teszi, hogy a sugárzott mű mindenfajta, akár vezeték útján történő, akár vezeték nélküli nyilvános átvitelére, ha ezt az átvitelt az eredetihez képest más szervezet végzi, törvényi engedélyt vezessenek be az Egyezményben részes országok. A BUE 11bis cikke azonban csak a szerzői jogosultakra vonatkoztatható, nem alkalmazható azonban az RTV szervezetekre mint szomszédos jogi jogosultakra. Amint az a fenti rendelkezésekből kitűnik, az RTV szervezetek is rendelkeztek engedélyezési jog nélküli díjigénnyel a műsoruk egyidejű, változatlan, vezetékes vagy más módon történő, nyilvános továbbközvetítésére, e jogukat azonban közös jogkezelő szervezeten, a Szerzői Jogvédő Hivatalon keresztül gyakorolhatták. A magyar jog tehát az RTV szervezetekre is – lényegében a sugárzott műsorban foglalt szerzői művek szerzői jogosultjainak joggyakorlásával megegyező módon – törvényi (kötelező) engedélyezési rendszer alkalmazását írta elő. Az 1994. évi VII. törvénnyel, majd pedig a Médiatörvénnyel a RE és az Európai Uniós csatlakozási szerződés folytán keletkezett jogharmonizációs kötelezettségeinkre hivatkozással – lényegében a Műhold Irányelv előírásaira tekintettel – két lépésben, először 1994. július 1-i hatállyal, majd a Médiatörvény hatálybalépésével egyidejűleg, 1997. január 1-i hatállyal átalakították, illetve részben hatályon kívül helyezték a régi Szjt. és Vhr. fent hivatkozott 21
Régi Szjt.23.§ (2) 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet a régi Szjt. végrehajtásáról 23 Vhr. 19. § (4) bek. 22
9
rendelkezéseit. Nevezetesen, míg a szerzők tekintetében a korábbi Vhr. szintű szabályozás helyett törvényi szintre emelték a BUE 11bis cikk szerinti egyidejű változatlan átvitelre vonatkozó kötelező közös jogkezelési előírásokat, addig az RTV szervezetek továbbközvetítési jogai tekintetében – bár a joggyakorlást 1997. január 1-ig átmenetileg az ARTISJUS közös jogkezelésébe utalták – 1994-ben először formailag, majd 1997. január 1től ténylegesen is megszüntették a törvényi engedélyt.24 A továbbközvetítési szabály módosítását az tette szükségessé, hogy míg a kötelező közös jogkezelés alkalmazását a BUE fent hivatkozott 11bis cikke a szerzők tekintetében lehetővé teszi, addig a Műhold Irányelv a törvényi engedély lehetőségét az RTV szervezetek jogai tekintetében kifejezetten kizárja. A törvénymódosítás alapjaiban érintette az RTV szervezetek szomszédos jogi védelmét, amelynek tartalmát a RE rendelkezéseihez igazította, továbbá figyelembe vette a Műhold Irányelv előírásait is. A törvénymódosítást követően a régi Szjt. kibővült az RTV szervezetek védelme címmel és a RE 13. cikkének megfelelően újraszabályozta és kibővítette ezen szervezetek szomszédos jogait.25 A fentiekben már jeleztük, hogy az RTV szervezeteknek azonban a RE nem biztosít kizárólagos jogot műsoruk vezetékes továbbközvetítésével kapcsolatban, hanem csak kizárólag a más RTV szervezetek általi továbbközvetítés esetére. A módosító törvény miniszteri indokolása alapján az RTV szervezeteket megillető szomszédos jog kiterjed többek között a műsoruk más rádió vagy televízió szervezet által történő sugárzására, illetve a nyilvánossághoz vezeték útján való átvitelére is.26 A miniszteri indokolás arra is kitér, hogy az Alkotmánybíróság 814/B/1990. számú határozatára is figyelemmel ezen módosítás törvényi szintre emeli továbbá – a saját műsort készítő kábeltelevíziókra és a kollektív jogkezelésre vonatkozó kiegészítésekkel – az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával, vezeték útján vagy egyéb módon történő egyidejű nyilvános átvitelre vonatkozó szerzői jogi rendelkezéseket.27 A Médiatörvény28 1997. január 1-jei hatályba lépése – ahogy a fentiekben utaltunk rá – tovább módosította a régi Szjt. RTV szervezetekre vonatkozó fenti rendelkezéseit oly módon, hogy az előbb hivatkozott törvényi engedélyen alapuló, lényegében díjigényre szorított közös jogkezelési szabályokat leszűkítették a szerzőkre, kihagyva ezáltal e körből az RTV szervezeteket és a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz átvivő szervezeteket is, amelyek e módosítás következtében korlátozás nélkül gyakorolhatták a műsoruk vezetékes továbbközvetítésével kapcsolatos kizárólagos szomszédos jogukat, ellentétben a korábban hatályban lévő rendszerrel, amelyben az ARTISJUS Szerzői Jogvédő Hivatal kötelező közös jogkezelésébe tartoztak ezen szomszédos jogok is. Az Szjt. hatályos, fent hivatkozott szövege az RTV szervezeteket megillető szomszédos jogok körét az 1994-es módosításokhoz képest érdemben nem módosította, az 1996-os módosítással kialakult egyidejű, vezetékes, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítés jogát csak a szerzői jogosultaknál, a szerzői jogi részben, a nyilvánossághoz közvetítésre vonatkozó szabályok körében szabályozza, e jog gyakorlásának közös jogkezelésbe utalásával, míg az RTV szervezetek jogait egyedileg gyakorolható kizárólagos jogként a szomszédos jogokról szóló XI. fejezetben szabályozva. Változatlan formában fennmaradt tehát (az on-demand 24
Hasonló módon, a Műhold Irányelv rendelkezéseire figyelemmel megszüntették az ún. kisjogos zenei (és irodalmi) művek televíziós sugárzására vonatkozó addig hatályban volt törvényi engedélyt (és átalakították kötelező közös jogkezelési szabállyá). 25 Régi Szjt. 50/F § - 50/H §-ok 26 Régi Szjt. 50/F § a) pontja 27 Régi Szjt. 50/G §-a 28 1996. évi I. törvény
10
közvetítésre vonatkozó külön jog későbbi, az INFOSOC Irányelv által előírt biztosításától eltekintve) a régi Szjt. 1994-es, majd 1996-os módosítása következtében létrejött jogszabályi állapot. A hatályos Szjt. 80. § (1) bekezdés a) pontját többféle megközelítésből is lehet vizsgálni. A Műhold Irányelv, illetve az Európai Bizottság hivatkozott 2002-es Jelentésében foglaltak alapján a szűk értelmezés látszik elfogadottnak uniós szinten, amely szerint az RTV szervezeteket kódolatlan (vagy nyilvános kereskedelmi forgalomban jogszerűen elérhető dekóderrel ellátott) műsoruk tekintetében megilleti a kábeles (és mikrohullámú rendszerrel megvalósított) műsor-továbbközvetítéssel kapcsolatos jogi védelem. Annak ellenére indokolt ez a jogértelmezés, hogy az Szjt. 80. § (1) bekezdés a) pontjában kifejezetten nem szerepel a vezetékes továbbközvetítésre vonatkozó utalás, amennyiben azt egy műsorsugárzó szervezetnek nem minősülő független harmadik személy végzi (pl. kábelhálózat-üzemeletető). Kérdésként merül fel ugyanakkor a nyilvános közvetlen vételre nem szánt kódolt adásokkal kapcsolatos jogi védelem, továbbá az egyidejű vagy késleltetett kábeles továbbközvetítés, valamint a változatlan, csonkítatlan vagy csak részben történő továbbközvetítés szomszédos jogi megítélése. Fontos megvizsgálni, hogy az Szjt. fogalomrendszerében mit jelent a sugárzás, illetve a nyilvánossághoz közvetítés fogalma. A hatályos Szjt. kommentárja29 szerint a szomszédos jogi részben használt sugárzás és nyilvánossághoz közvetítés kifejezésekre alkalmazni kell az Szjt. szerzői jogi részében definiált sugárzás és nyilvánossághoz közvetítés fogalmát is. Ez alapján pedig az RTV szervezet szomszédos jogai közé tartozik az az eset, ha műsorát más RTV szervezet az Szjt. 26. § (1)–(5) bekezdéseiben meghatározott módon sugározza, vagyis a földi sugárzás30, a műholdas sugárzás31, a kódolt sugárzás32, továbbá az Szjt. 28. § (2) bekezdésében meghatározott továbbközvetítés is, vagyis a sugárzott műsorok sugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon – az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával – történő egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítése is. Az Szjt. azonban ezen, a szerzői jogi részben adott fogalomnál szűkebb körben határozza meg az Szjt. 80. § (1) bekezdés a) pontjában az RTV szervezeteket megillető nyilvánossághoz közvetítési jogosultságot, hiszen – ha a hatályos Szjt-t szó szerint értelmezzük - az RTV szervezetet a más RTV szervezetek általi továbbsugárzáson túl - csak a műsor vezeték útján történő nyilvánossághoz közvetítése tekintetében illeti meg kizárólagos jog. Az Szjt. 80. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt szabály alapján megállapítható, hogy a műsor vezetékes továbbközvetítése esetén a szerzőknek fizetendő díj mellett az RTV szervezet engedélyét is be kell szerezni, erre a Szerzői Jogi Szakértő Testület a 20/03 számú szakvéleményében is rámutatott33. A továbbközvetítés 80. § (1) bekezdés a) pontjának hatálya alá tartozó módozatainak meghatározása azonban már nem ilyen egyértelmű, és kérdéses, hogy ide tartozik-e a műholdas továbbközvetítés, a GSM hálózat útján megvalósuló átvitel vagy pl. az IPTV. A vezetékes továbbközvetítés technikai megvalósulásának lehetséges módozatai a Műhold Irányelv fentiekben hivatkozott fogalom meghatározása alapján nemcsak a ténylegesen 29
A szerzői jogi törvény magyarázata Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2006. Szjt. 26. § (1) bekezdése – a földi sugárzás alapesete 31 Szjt. 26. § (2) bekezdése – műhold útján történő sugárzás 32 Szjt. 26. § (3) bekezdése – a kódolt sugárzás tipikus esete, továbbá a (4) bekezdése, amikor a nyilvánossághoz közvetítő szervezet kódolja a sugárzott műsor jeleit. 33 SZJSZT 20/2003. sz. szakvéleménye kábeltelevíziós hálózat működtetésének szabályszerűségéről. 30
11
vezeték útján megvalósuló továbbközvetítés lehet, hanem a mikrohullámú továbbközvetítéssel megvalósuló jelátvitel is, ami alapján az RTV vezetékes továbbközvetítési szomszédos joga kiterjed a kábeltelevíziós, hibrid (koaxiális és optikai kábel) továbbközvetítésre, a műholdas továbbközvetítésre, amely szintén mikrohullámon valósul meg és a mikrohullámon történő földfelszíni analóg, illetve digitális továbbközvetítési módokra is. A műholdas jelátvitellel megvalósuló továbbközvetítés – a Műhold Irányelv kábel-fogalom meghatározása alapján – szintén kábeltelevíziós továbbközvetítésnek tekintendő, hiszen frekvenciatartománya ugyancsak a mikrohullámú sávba esik. A mikrohullámú műsorátviteli rendszerek közé tartozik továbbá egy sor egyéb, a gyakorlatban előforduló eljárás, mint a WIFI, kis hatósugarú, digitális mikrohullámú összeköttetések alkalmazása video-átvitelre, amelyet mobiltelefonokba és más WLAN hozzáférő-eszközökbe építenek be. Ez a technika azonban alkalmas a videojelek átvitelére is, így a rádió-és televízió műsorok mobiltelefonon és más eszközökön történő megjelenítésére is. Az IPTV típusú, tehát internet protokollal megvalósuló átvitel a Műhold Irányelvvel összhangban történő értelmezés alapján szintén a vezetékes továbbközvetítés szerzői jogi fogalma alá tartozhat, hiszen technikai megvalósítását tekintve vagy valamilyen koaxiális, illetve optikai kábelrendszeren történik, vagy pedig GSM vagy egyéb mikrohullámú hálózaton, ennél fogva a Műhold Irányelv fogalomrendszerét alapul véve kábeles átvitelnek minősül. A vezetékes továbbközvetítésbe tartozó egyes technikai megoldások megítélésénél azonban figyelembe kell venni a Bizottság fent hivatkozott Jelentésében megfogalmazott korlátozó értelmezését, amely szerint a mikrohullámú rendszerek útján megvalósuló („kábeles”) továbbközvetítés fogalma alá – legalábbis a jogkezelés módja szempontjából – nem sorolható be a digitális mikrohullámú, az IPTV rendszeren keresztül megvalósuló és a műholdas műsorcsomag keretében történő továbbközvetítés. A továbbközvetítés egyidejű, változatlan, csonkítatlan jellege és az IPTV típusú továbbközvetítés A hatályos magyar szabályozás alapján kérdéses, hogy az RTV szervezetek műsoruk tekintetében fennálló vezetékes továbbközvetítési szomszédos joga csak a műsoruk egyidejű, változatlan, csonkítatlan vezetékes továbbközvetítésére terjed-e ki, vagy magában foglalja esetleg a műsoruk vezetékes (vagy valamilyen mikrohullámú hálózaton megvalósuló), de nem egyidejű vagy nem változatlan, nem csonkítatlan továbbközvetítését is. Ez a kérdés abból adódik, hogy, ahogy arra a fentiekben már utaltunk, az RTV szervezetek szomszédos jogainak szabályozásánál a hatályos Szjt. nem definiálja, hogy mit ért a vezetékes nyilvánossághoz közvetítés fogalma alatt és nem tartalmaz olyan rendelkezést sem, amely a szerzői jogi részben, az Szjt. 28. § (2) bekezdésében meghatározott egyidejű, csonkítatlan, változatlan továbbközvetítésre vonatkozó szabályt rendelné alkalmazni az RTV szervezetek vezetékes továbbközvetítési szomszédos jogának tartalmaként illetve annak értelmezésére. E kérdés megválaszolása azért is lényeges, mert a digitális technika fejlődésével már most jelen vannak a műsorszolgáltatási és műsorelosztási piacon a nem egyidejű nyilvánossághoz közvetítési szolgáltatások, mint például a különböző video-on-demand típusú vagy az internetes hálózaton a nézőnek interaktivitást, a műsorfolyamba való beavatkozást biztosító továbbközvetítések, amelyek streaming technikával a sugárzott televízió-műsor lejátszását teszik lehetővé, viszont az eredeti műholdas vagy földfelszíni rádiójel-sugárzás időpontjától független időpontokban, azzal nem feltétlenül egyidejű módon, sőt legtöbbször teljesen
12
függetlenül, hiszen lejátszásuk attól függ, hogy az adott néző a műsor lehívását éppen mely időpontban indítja el, illetve szakítja meg. A vezetékes továbbközvetítés esetén az egyidejűség, illetve a késleltetés kérdésében két fő értelmezés lehetséges. A Műhold Irányelvet a magyar jogra megfelelően alkalmazó értelmezés szerint az egyidejűség kérdésének megválaszolásához a Műhold Irányelv már hivatkozott rendelkezéseit hívhatjuk segítségül, ugyanis a vezetékes továbbközvetítés fogalmának meghatározásánál az irányelv kifejezetten úgy rendelkezik, hogy csak az egyidejű, változatlan és teljes terjedelmű, kábeles vagy mikrohullámos rendszeren keresztüli, nyilvánosság általi vételre szánt továbbközvetítés tartozik a vezetékes továbbközvetítés fogalmába, amelyből következően a nem egyidejű, vagy nem változatlan, illetve nem teljes terjedelmű (nem csonkítatlan) továbbközvetítés nem minősül vezetékes továbbközvetítésnek, legalábbis az Irányelv által nyújtott jogvédelem szempontjából. Az Európai Közösséget Létrehozó Szerződés (EKSZ) 10. cikke (ún. hűség-klauzula) előírja, hogy a tagállami jogszabályoknak minden esetben összhangban kell lenniük a közösségi joggal, a jogharmonizációt pedig végső soron a jogértelmezéssel is biztosítani kell. Az Szjt. 113. §-ában foglalt jogharmonizációs klauzula pontosan felsorolja azon európai uniós jogi aktusokat, többek között a hivatkozott Bérleti Irányelvet és Műhold Irányelvet is, amelyeknek az Szjt. megfelel. Amennyiben pedig, ahogy az RTV szervezeteket megillető vezetékes továbbközvetítési szomszédos jog fogalmát és tartalmát illetően is, kétséges a magyarországi szabályozás értelmezése, csak olyan értelmezés fogadható el, amely összhangban áll a közösségi joggal.34 Ebből kifolyólag lehetséges olyan értelmezés, mely szerint az Szjt. 80. § (1) bekezdés a) pontjában megjelölt RTV szervezeteket megillető azon jogot, hogy műsorukat vezeték útján a nyilvánossághoz közvetítők nyilvánossághoz közvetítsék, csak a műsoruk egyidejű, változatlan és teljes terjedelmű, kábeles vagy mikrohullámú rendszeren keresztüli, nyilvánosság általi vételre szánt továbbközvetítésére terjedne ki. Azaz – ha a szó szerinti definícióhoz ragaszkodunk – magyar szerzői jogi meghatározás hiányában tekinthetjük úgy, hogy csak és kizárólag a szó szerint a Műhold Irányelvben szereplő fogalom alkalmazható annak minden elemével, ide értve az egyidejűséget, változatlanságot és csonkítatlanságot is. A Műhold Irányelven alapuló értelmezés alapján tehát a fentiekben felsorolt nyilvánossághoz közvetítési módok közül azok, amelyek esetén a továbbközvetítést végző, vagy maga a fogyasztó közvetlenül beleavatkozhat abba, hogy az RTV szervezet műsorának lehívását mely időpontban indítja el, illetve mikor szakítja meg, nem tartoznak bele az RTV szervezeteket megillető szorosan vett vezetékes továbbközvetítési szomszédos jogba. Amennyiben a nyilvánosság egyes tagjai dönthetnek a lehívás, letöltés helyéről, illetve időpontjáról, úgy ez a felhasználási mód az INFOSOC Irányelv folytán az Szjt. 80. § (1) bekezdés d) pontja szerinti on-demand közvetítési jog körébe tartozik, melyre az RTV szervezetek önálló kizárólagos szomszédos jogi védelme külön kiterjed.35 Ez a helyzet leginkább az interneten közvetített televízió-műsorok vagy műsorszámok esetében állhat elő, amikor a közönség egyes tagjai saját számítógépükön az általuk megválasztott időben és helyen játsszák le vagy töltik le az adott műsort. Ha azonban a késleltetett műsor-továbbközvetítést a továbbközvetítést végző szervezet végzi, vagy teszi lehetővé központi műszaki berendezései útján oly módon, hogy a központilag rögzített műsorfolyamhoz az egyes előfizetők az általuk megválasztott 34
Ezt a jogharmonizációs kötelezettségre és a tagállami jogszabályok értelmezésére vonatkozó elvet a Szerzői Jogi Szakértő Testület 6/2006. sz. szakvéleményében is megerősítette. 35 Szjt. 80. § (1) bek. d) pont
13
időpontban juthatnak hozzá, az RTV szervezet számára az on-demand közvetítési jog nem nyújt védelmet. Erre az esetre a Műhold Irányelven alapuló szűk értelmezés esetén a RE, a Bérlet Irányelv és az INFOSOC Irányelv alapján biztosított rögzítési és többszörözési jog adhat védelmet, hiszen késleltetett továbbközvetítés csak akkor valósítható meg, ha előzőleg rögzítik a műsorfolyamot. Ezt a szűk, a Műhold Irányelv szó szerinti értelmezésén alapuló megközelítést erősíti az Európai Bizottságnak a Műhold Irányelv alkalmazásával kapcsolatos, már hivatkozott 2002es Jelentése is, amelyben a Bizottság amellett foglalt állást, hogy az interneten keresztül megvalósuló továbbközvetítésre nem terjed ki a Műhold Irányelv hatálya. Ki kell azonban emelni, hogy a Bizottság jelentésének eredeti célja az Európai Közösségek Bírósága és a nemzeti bíróságok joggyakorlatának befolyásolása volt, amely azonban nem kötelező erejű. Ugyancsak gyakori, hogy a továbbközvetítést végző szervezet a műsort nem teljes egészében, hanem megszakítva, esetleg csak egy részét közvetítve használja fel, közvetíti tovább (pl. TVműsor esti sávja helyett más TV műsorának közvetítése osztott kábeltelevíziós csatornán). Ezekben az esetekben nézői beavatkozás nélkül válik akár különböző idejűvé, akár megváltoztatott módúvá, esetleg „csonkítottá“ a továbbközvetítés. Ilyen esetben is kérdésként merülhet fel az érintett RTV szervezetet megillető jogvédelem terjedelme, hiszen a kábeles továbbközvetítés Műhold Irányelvben meghatározott feltételei közül egy-egy feltétel nem valósult meg. Ahogy utaltunk rá, a késleltetett továbbközvetítés gyakorlati szempontból csak az RTV szervezet műsorának rögzítésével valósulhat meg, melyre nézve azonban az RTV szervezetek minden kétséget kizáróan, mind a nemzetközi, mind pedig a belső uniós és hazai jogszabályok alapján kizárólagos szomszédos joggal rendelkeznek. A műsor késleltetett továbbközvetítéséhez elengedhetetlen rögzítéshez tehát mindenképp szükséges az RTV szervezet hozzájárulása, amely a gyakorlatban kiküszöbölheti azt a kérdést, hogy megilleti-e az RTV szervezeteket a jogvédelem ilyen esetekben. Ami a továbbközvetítés változatlan és csonkítatlan jellegét illeti, a Bizottság fent hivatkozott szűkítő, korlátozó értelmezésével szemben a magyar belső jog alapján olyan értelmezés is lehetséges, mely szerint az RTV szervezeteket nemcsak az egyidejű, de a késleltetett, sőt a megváltoztatott módon végrehajtott műsor-továbbközvetítés esetén is megilleti az Szjt. szerinti szomszédos jogi védelem. A hatályos Szjt. 80. § (1) bekezdés a) pontja szerinti normaszövegből ugyanis hiányzik a „változatlan“, „csonkítatlan“ átvitelre való utalás, amely pedig a szerzői, illetve egyéb szomszédos jogi jogosultakra vonatkozó szabály esetében szerepel a törvényben (Szjt. 28. § (2) bekezdés). Ahogy a fentiekben már többször utaltunk rá, a különböző nemzetközi jogi szabályok nem zárják ki az RTV szervezetek tekintetében a nemzetközi szinten elismert minimumjogokon túli jogok biztosítását. Ha tehát a jogszabály – nemzetközi jogi szabályokba egyébként nem ütköző – célját tekintjük, megállapíthatjuk, hogy a magyar hatályos Szjt. a Műhold Irányelvben foglalt minimum jogoknál bővebb védelmi kört rendel az RTV szervezeteknek saját műsoruk továbbközvetítése esetén azzal, hogy nemcsak az egyidejű, csonkítatlan továbbközvetítés esetén biztosít jogvédelmet. Logikus lenne ez az értelmezés a szerzők jogaival összehasonlítva is, hiszen a szerzők esetében a nem egyidejű, nem változatlan, nem csonkítatlan továbbközvetítés tekintetében a védelem semmilyen módon nem korlátozott (éppen, hogy az egyidejű, változatlan, csonkítatlan továbbközvetítés tekintendő olyan speciális, másodlagos felhasználásnak, amikor a kizárólagos jog kötelező közös jogkezelésben gyakorolható joggá korlátozódik). Ezzel szemben az RTV szervezetek
14
jogi védelme indokolatlanul korlátozott lenne, ha csak az egyidejű továbbközvetítés esetén érvényesülhetne. A kódolás kérdése Ahhoz, hogy az RTV szervezeteket megillető vezetékes továbbközvetítés terjedelmét és tartalmát pontosan meghatározzuk, a fentieken kívül meg kell még vizsgálnunk a kódolás kérdését is. Az Szjt. 26. § (3) bekezdése tartalmazza a kódolt sugárzás fogalmát, amelynek értelmében kódolt sugárzás az, amely a nyilvánosság körében csak azt követően fogható közvetlenül, hogy a műsort hordozó jeleket – az eredeti RTV szervezettel kötött megállapodás alapján, a tőle vagy a hozzájárulásával mástól beszerzett eszközzel (kódoldóval) – a nyilvánossághoz közvetítést végző szervezet arra alkalmassá teszi (dekóder). Az ilyen felhasználásért az RTV szervezet és a kódoldót alkalmazó, nyilvánossághoz közvetítő szervezet egyetemlegesen felel. Meg kell jegyezni, hogy a kódolási esetköröket nem teljesen logikusan, illetve nem teljeskörűen tartalmazza a magyar hatályos Szjt., ezért pl. az az eset, amely a Műhold Irányelv szerinti alapeset, tehát, amikor az RTV szervezet által vagy az ő hozzájárulásával hoznak forgalomba nyilvánosan kapható dekódereket, nem is szerepel az Szjt-ben. Ami azonban a továbbközvetítést megelőző sugárzási fázisban megvalósuló kódolás kérdését illeti, ennek szerzői jogi megítélése a hatályos magyar Szjt. értelmezése alapján rendkívül bizonytalan. A problémát az az esetkör jelenti (amely egyébként a gyakorlatban a leginkább előforduló eset), amikor a televíziós sugárzás kódolt és a dekódolásra alkalmas eszköz (dekóder, smart-kártya), azaz az Szjt. 26. § (3) bekezdés szóhasználatában: a kódoldó, nyilvánosan nem hozzáférhető, viszont a sugárzási fázisra rákapcsolódik egy továbbközvetítési szakasz (általában kábeles, de lehet műholdas vagy IP alapú továbbközvetítés is), amely során a kódolást kinyitják, majd a sugárzott televízió-műsort továbbközvetítik akár kódolatlanul, akár újabb kódolás után. Az is előfordul, hogy esetleg ugyanazt a kódolt digitális jelet engedik tovább a vezetékes jelátvitel során, és így a továbbközvetítést végző szervezet teszi a műsort a nyilvánosság körében közvetlenül foghatóvá. Ez az eset a 26. § (3) bekezdésében hivatkozott eset. Az Szjt. 26. § (3) bekezdésében foglalt szabály azonban a szerzői jogosultak jogaira, illetve a szerzői művek felhasználására vonatkozik, nem pedig az RTV szervezetek jogaira. A kódolt sugárzás és a kódolás szempontjából vizsgálva az Szjt. 26. § (3) bekezdése szerinti kódolt adás továbbközvetítését, az alapkérdés az, hogy vajon szerzői, de még inkább szomszédos jogi, azaz az RTV szervezetek joga szempontjából megvalósul-e a sugárzás a műsort a nyilvánosság tagjaihoz eljuttató és a kódolást elvégző kábelszervezet tevékenysége nélkül, továbbá, hogy az RTV szervezet szomszédos jogai szempontjából a kábeltelevízió olyan cselekményt végez-e, amelyhez az RTV szervezet hozzájárulása szükséges. Konkrét kérdésként merül fel, hogy az RTV szervezet szomszédos jogi védelme szempontjából úgy kell-e értelmezni a fenti szabályt, hogy a műsorhordozó jel RTV szervezet által történő kibocsátásával a műsor sugárzásra került vagy pedig úgy, hogy továbbközvetítés nélkül, melynek során feloldják a kódolást, nem is beszélhetünk egyáltalán sugárzásról, hiszen e nélkül hiányzik a közvetlen nyilvános vétel lehetősége, ami pedig a sugárzás előfeltétele mind a RE 3. cikk f) pontja, mind pedig a Műhold Irányelv 1. cikk 2. bekezdés a) és c) pontja szerint. A fentiekben hivatkozott WIPO Broadcasting Treaty a műsorhordozó jel védelmének bevezetésével kívánt választ találni ezekre a kérdésekre, mindezidáig sikertelenül.
15
A legvalószínűbb jogértelmezés szerint a nyilvánosan elérhető dekóderrel közvetlen vételre hozzáférhetővé nem tett kódolt sugárzás továbbközvetítése szerzői, illetve szomszédos jogi szempontból nem minősül sem sugárzásnak, sem pedig sugárzott műsor kábeles továbbközvetítésének. Annak ellenére, hogy az európai és az egyes nemzeti szintű médiajogi és távközlési jogi szabályok például az ilyen esetekben a kódolatlan sugárzással egyező módon határozzák meg az RTV szervezet önálló műsorszolgáltatói pozícióját és a vezetékes (vagy más) továbbközvetítő szervezet (műsorterjesztő) önálló műsorelosztói, vagy – a hatályos magyar távközlési jogi terminológia szerint – műsorterjesztői pozícióját. Az ilyen összetett műszaki folyamat során nyilvánosság számára közvetített televízió-, illetve rádióműsor tekintetében az RTV szervezeteknek nemzetközi és magyar szerzői jogi szabályozás hiányában polgári jogi rendelkezési joguk lehet saját műsoruk hozzáférhetővé tétele tekintetében. Ez alapján meghatározhatják, hogy biztosítják-e a kódolás feloldására vonatkozó, azaz a műsorhoz történő hozzáféréshez való jogot valamely műsorterjesztő, továbbközvetítő szervezet számára. Mindezt pedig a kötelmi jog szabályai szerint megkötött szerződéssel díjfizetéshez is köthetik. Összefoglalás Az RTV szervezetek műsor-továbbközvetítési jogával kapcsolatban megállapítható, hogy az RTV szervezetek jogaira nézve nincs egységes, korszerű, nemzetközi egyezményes védelem. Európai Uniós szinten sem a Bérlet Irányelvben, sem pedig a Műhold Irányelvben nincs kifejezetten meghatározva az RTV szervezetek műsor-továbbközvetítési joga. Az uniós rendelkezésekből legfeljebb a közvetlenül nyilvános vételre szánt, ún. free-to-air műsorok kábeles továbbközvetítésével kapcsolatos szomszédos jogi védelem következtethető ki, a kódolt, nem közvetlen nyilvános vételre szánt (nem DTH) műholdas sugárzott adásokra a jogvédelem a Bérlet Irányelv alapján alkalmazandó RE szerint nem terjed ki, és ugyancsak nem terjed ki a védelem a Bizottság értelmezése szerint a műholdas műsorcsomag keretében történő továbbközvetítésre és az IPTV továbbközvetítésre (e-commerce). A magyar Szjt. bizottsági állásponttal összhangban lévő értelmezése alapján az RTV szervezeteknek csak az ún. free-to-air adásuk kábeles továbbközvetítésére terjed ki az önálló szomszédos jogi jogvédelme, azonban a jogvédelem nem illeti meg azokat az egyéb technikákkal megvalósuló (pl. IPTV, műholdas csomag szolgáltatás) továbbközvetítés esetén. Ugyanakkor a magyar jogalkalmazás mégis elismerni látszik az RTV szervezetek kábeles továbbközvetítéssel kapcsolatos önálló szomszédos jogi jellegű védelmét, de ezen a területen bírói gyakorlat még nem alakult ki, a joggyakorlatot csak az SzJSzT szakvéleményei alakítják. Az egyértelmű szabályozás hiánya miatt fennáll a veszélye, hogy egy esetleges bírósági jogvita esetén az RTV szervezetek nem vagy nem megfelelő mértékben lennének képesek a műsoraik továbbközvetítésével kapcsolatos jogaik védelmére. Kódolt adás esetén – szerzői joggal szomszédos jogi védelem hiányában – az RTV szervezeteknek saját műsorukkal kapcsolatosan polgári jogi alapú rendelkezési joguk lehet, amely alapján dönthetnek arról, hogy kinek és milyen feltételek mellett biztosítanak lehetőséget a kódolás feloldására, ezáltal pedig hozzáférést a műsorhoz; a műsorukhoz való hozzáférés feltételeit és azzal kapcsolatban érvényesíthető ellenértéket (díjazást) általános kötelmi jogi alapon szerződésben rögzíthetik. Kérdés azonban, hogy az ilyen típusú
16
felhasználások után, azaz a műsort hordozó jelhez való hozzáférés biztosítása ellenében kikötött díj tekinthető-e jogdíjnak. Ennek a kérdésnek továbbá lényeges adózási vonatkozásai is lehetnek, melyek érintik az uniós áfa-jogot is. 2008. december 31.
17