A nemzet intézményesülése a rendszerváltás után: a státustörvény és a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazás kapcsán

A nemzet intézményesülése a rendszerváltás után: a státustörvény és a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazás kapcsán

PHD értekezés tézisei

Írta: Kántor Zoltán ELTE ÁJK Politikatudományi Doktori Iskolája

Témavezető: Schlett István egyetemi tanár

Budapest 2010

A TÉMAVÁLASZTÁS INDOKLÁSA 1990-ben nyertem felvételit a Temesvári Tudományegyetem szociológia szakára, és mint a romániai rendszerváltásban résztvevő, szinte természetesen adódott, hogy a romániai magyar kisebbség helyzetével foglalkozzak. Két évig párhuzamosan folytattam egyetemi tanulmányaimat és vettem részt a közéletben. Egyre inkább nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a kettő egyszerre nem megy: döntenem kellett valamelyik mellett. Megfontolásom módszertani volt: saját példámon döbbentem rá, hogy a politika és a tudomány logikája egymástól eltér (egyetemi dolgozataimban a romániai magyarság követeléseinek jogosságát próbáltam igazolni, a közéletbe pedig a tankönyvekből olvasott elméletek szerint tevékenykedtem). Tudományos érdeklődésem erősebbnek bizonyult, ezért úgy döntöttem, hogy közéleti/politikai tevékenységemet abbahagyom, és a kisebbségi kérdés megértésére összpontosítok. Tanulmányaim során – a temesvári szociológián, a Közép Európai Egyetem politológia és nacionalizmus tanulmányok szakán, az ELTE szociológián, az Edinburgh-i szociológián, valamint az ELTE ÁJTK politológia PhD képzésén – elsősorban azokat a megközelítéseket, elméleteket tanulmányoztam, amelyek ehhez hozzásegítettek. Munkám során végig az kísért, és tudományos szempontból ezt is tekintem a legérdekesebb kérdésnek, hogy hol húzhatók meg a politikatudomány és a politika közötti határ. Személyes érintettség okán politikai szempontból elfogult vagyok a határon túli magyarok helyzetét illetően, tudományos megközelítéseimben viszont igyekszem hideg fejjel, pártatlanul elemezni a kérdést. Kérdésem nem elsősorban az, hogy milyen politikák kell a magyar állam a határon túli magyarok megsegítése érdekében folytasson, hanem az, hogy megtaláljam azt a keretet, amelyben ez a politika értelmezhető, a más államokban létező hasonló politikákkal összevetve pedig általánosan érvényes konklúziókhoz jussak.

CÉLKITŰZÉSEK A státustörvénnyel, az elképzelés megjelenése óta foglalkozom, később a kettős állampolgárságról szóló népszavazást elemeztem (jelenleg megint a kettős állampolgárság kérdéskörével foglalkozom). Elsősorban arra összpontosítottam, hogy megtaláljam azt az elméleti keretet, amelyben a nemzetre, nemzeti kisebbségekre vonatkozó folyamatok értelmezhetők (ez a keret szerintem a nacionalizmuselméletek), illetve a társadalmi változás, a nemzeti (többség – kisebbség, szomszédos államok közötti) konfliktusok leírhatók.

Dolgozatomban azt próbálom végiggondolni, hogy a rendszerváltás utáni – nemzetre vonatkozó – viták milyen elméletileg szempontból is releváns kérdések tisztázásához vezettek. A státustörvényről és a kettős állampolgárságról szóló népszavazás az a két vita, amely kapcsán szerintem a leginkább újragondolható a nemzet, a nacionalizmus, a nemzeti kisebbségek, valamint az állam és a nemzet viszonyának elméleti kérdései. Nem kívánok állást foglalni olyan kérdésekben, hogy helyes volt-e létrehozni a státustörvényt, illetve amennyiben igen, akkor mi lett volna ennek a legmegfelelőbb módja. Hasonlóan nem kívánok véleményt nyilvánítani a kettős állampolgárságra vonatkozó kérdésben. Úgy gondolom, hogy a kutató feladata nem alátámasztani vagy cáfolni politikai nézeteket és szándékokat, hanem, hogy elemezze a folyamatot és ehhez megtalálja a leginkább megfelelő elméleti kereteket.

A KUTATÁS ELŐTÖRTÉNETE 2000-ben kezdtem el foglalkozni a státustörvénnyel, elsősorban a bel- és külpolitikai folyamatok elemzésével. Számos magyarországi és nemzetközi konferencián vettem részt, vitatkoztam magyarországi és külföldi kutatókkal; közben pedig gyűjtöttem a státustörvényre vonatkozó híreket, publicisztikákat, tanulmányokat, dokumentumokat (azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, ha ma én rendelkezem a legteljesebb témára vonatkozó dokumentációval – amelyet minden téma iránt érdeklődőnek rendelkezésre bocsátottam). 2002-ben elkészítettem a státustörvény kronológiáját és bibliográfiáját. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán különböző tudományos intézetekben dolgozó kollegáimmal egy hasonló gyűjtést végeztünk. Több kiadványt szerkesztettem, illetve vendégszerkesztőként

a

témáról

tematikus

blokkokat

szerkesztettem

tudományos

folyóiratokban (Regio, Kisebbségkutatás, Limes). A témáról szóló tanulmányaim magyar, angol, román, spanyol, szlovák nyelven jelentek meg. Ezeket magyarországi, romániai, szlovákiai, németországi, japán, szlovéniai, folyóiratokban és kötetekben publikálták. A kérdéskörről

Magyarországon,

Japánban,

az

Egyesült

Államokban,

Svájcban,

Németországban, Romániában, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Szlovákiában tartottam előadásokat. A kérdésről több háttéranyagot készítettem a kormány számára. A magyar állam és a határon túli magyarság viszonyának kutatása mellett elméleti kérdésekkel

foglalkoztam,

elsősorban

a

nacionalizmuselméletekkel

és

a

nemzeti

kisebbségekre vonatkozó elméletekkel. Ebben a kérdéskörben két (az egyikének

társzerkesztője Majtényi Balázs) kötetet szerkesztettem, amelyek a Rejtjel kiadónál jelentek meg. Elméleti érdeklődésemet az empirikus kutatással ötvöztem, így alakult ki az elméleti keret, amelyben a magyar állam nemzeti intézményesülését elemzem. A státustörvény és a kettős állampolgárság két kiragadott (nézetem szerint a legizgalmasabb és leginkább releváns) kérdéskör, amely kapcsán prezentálom az elemzési keretet, és amely alapján levonok – szerintem tudományos szempontból releváns állításokat.

A DOLGOZAT RÖVID ÖSSZEGZÉSE A dolgozat a rendszerváltás utáni nemzetpolitikára összpontosít, ezen belül néhány releváns politikai vitát, intézkedést és cselekvést elemez. Ezek által kívánja bemutatni azokat az elméletileg releváns kérdéseket, amelyek tudományos szempontból izgalmasak és hozzásegítenek rendszerváltás utáni nemzeti alapú intézményesülés megértéséhez. Ezek a folyamatok – úgy Magyarországon, mint a térségben – a tudományos élet érdeklődését is felkeltették, és joggal állíthatjuk, hogy a rendszerváltás utáni nacionalizmusok elemzése nagymértékben hozzájárult a nacionalizmussal, illetve a kisebbségi kérdéssel foglalkozó tudományágak elméleti és módszertani kifinomulásához. Európában minden egyén – a hontalanok kivételével – valamely állam állampolgára, bizonyos esetekben több állam polgára. A nemzethez tartozás sokkal kevésbé kodifikálható, nem lévén egy jogviszony. A modern állam és a modern nemzet kialakulása viszont összetartozóvá tette a kettőt. Akár úgy, hogy megvolt az állami keret, és abban alakult ki a nemzet, akár úgy, hogy a nemzet alakult ki előbb és – erre hivatkozva – alakította, teremtette meg az illető nemzet az államot. Mindez a nacionalizmus következménye. Elmondható, hogy azokban az esetekben, amikor állami keretben alakult ki a nemzet, akkor az illető államhoz tartozás elsősorban a ius soli elven intézményesült, míg azokban az esetekben, amikor a nemzet jött létre előbb, akkor a ius sangvinis elv volt a meghatározó. Megjegyzendő, hogy a gyakorlatban egyetlen elv sem létezik vegytiszta formában, hanem a kettő kombinációja található meg a legtöbb európai államban, azzal a kiegészítéssel, hogy a kettő közül valamelyik meghatározóbb. Az állam és a nemzet szövevényes viszonyának köszönhetően az államhoz és a nemzethez tartozás gyakran összemosódik. Az állampolgársági törvények története azt mutatja, hogy az államok (nemzeti államok) kedvezményesebb elbírálásban részesítették és részesítik az illető állam tituláris nemzetéhez tartozókat. Az állampolgárság a

közösségbe (állampolgárok közösségébe és a nemzetbe) való befogadás és a kirekesztés eszköze is. Kiindulópontom, hogy a rendszerváltás után a politika nemzeti vonalak mentén intézményesül. Dolgozatomban ezt a tételt vizsgálom meg különböző aspektusokból. A nemzeti alapú intézményesülés politikatörténete túlmutatna a dolgozat keretein, de bizonyos folyamatok prezentációja elkerülhetetlen. Azt próbálom bemutatni, hogy adott – nemzetre, államra, anyaország-kisebbség viszonyra vonatkozó – politikai felfogások milyen szándékkal és hogyan válnak jogszabállyá, és annak milyen következményei vannak a politikára nézve. Legalább annyira fontos, hogy a releváns politikai vitáknak milyen hozadéka van a nemzeti kérdéssel összefüggésben lévő megközelítésekre. A rendszerváltást követően úgy a belpolitikában, mint a külpolitikában időnként előtérbe kerülnek a nemzetre vonatkozó kérdések. Pontosabban a nemzet kérdése csak implicitté van jelen, mindig a magyar állam és a határon túli magyarok, vagy a magyar állam és a magyarországi kisebbségek relációjában merül fel. Mindkét kérdés a magyar állam és a magyar nemzet viszonyát feszegeti. A kelet-közép-európai államokban –, akár deklarálták, akár nem – a rendszerváltást követően végbement a társadalom nemzetiesítése. Ennek eszközei különböznek, ám az, hogy tematizálódott a nemzet kérdése, önmagában elegendő volt ahhoz, hogy az alkotmányokba és más jogszabályokba bekerüljenek a kisebbségekre és a határon túliakra vonatkozó kitételek. A dolgozat egyik alapállítása, hogy a nacionalizmus nem véletlenül és nem váratlanul jelent meg térségünkben a rendszerváltás folyamatában. A nacionalizmus – többségi, kisebbségi, anyaországi – mindig is jelen volt, de manifesztációját kisebb-nagyobb sikerrel visszaszorították. A dolgozatban azért foglalkozom hosszasan a nacionalizmus kialakulásával, illetve a nacionalizmuselméletek prezentációjával, mert a nacionalizmus kialakulása óta szerveződnek a társadalmak nemzeti alapon, azóta központi érték a nemzet. A nacionalizmus kialakulásának okát a kutatók többféleképpen magyarázzák, mind a mai napig ádáz vita dúl arról, hogy mikor, hol és minek hatására alakult ki a nacionalizmus, vita tárgya, hogy a nemzet vagy a nacionalizmus alakult ki előbb, továbbra sincs egyetértés abban, hogy hogyan is definiáljuk a nemzet és a nacionalizmus fogalmát. Ebben a fejezetben mutatom be a különböző nemzetfelfogásokat, és rávilágítok arra, hogy a nemzet meghatározása elsősorban politikai és csak másodsorban tudományos kérdés. Ezt az első nemzet-meghatározások is ezt jelzik, és a kortárs vitákat elemezve láthatjuk, hogy ez ma sincs másként. Ezért jogosnak gondolom azt az állításomat, hogy a nemzet meghatározásának nincs sok köze a tudományhoz. Dolgozatom

céljának leginkább a nemzetállami, kisebbségi és anyaországi nacionalizmus tipológia felel meg, hisz a magyar állam nemzeti intézményesülése épp a magyar állam, a szomszédos államok és az azokban élő kisebbségek relációjában értelmezhető. Az elméleti részben röviden értekezem az államról, mivel az állam nemzeti jellege – és a belpolitikai vita az állam önmeghatározásáról – kulcsfontosságú a nemzeti intézményesülés szempontjából. Habár nem tekintem a nacionalizmus és kisebbségkutatás központi kérdésének az identitást, nem tekinthetünk el annak elemzésétől. A nemzeti identitásra való hivatkozás – annak „megőrzése” vagy „védelme” – rendszeresen megjelenik a politikai vitákban; ugyanakkor szociológiai vizsgálatok kedvelt tárgya. Felfogásomban a nacionalizmus – legyen szó többségiről vagy kisebbségiről – a nemzethez és a nemzeti kisebbségekhez tartózó egyének, illetve a kollektívumok identitását teremti meg és tartja fenn. A nemzeti kisebbségekre vonatkozó részben különböző kisebbség-meghatározásokat mutatok be, rávilágítva arra, hogy bármennyire is fontos ismernünk a különböző kisebbségmeghatározásokat, kutatóként nem feladatunk meghatározni a kisebbséget, hanem a kisebbségek esetében is ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, mint más társadalmak esetében: egyszerűsítve, a kisebbségen belüli folyamatokat, a kisebbség-többség relációját elemezzük. A kisebbség meghatározásának kérdése – a mi szempontunkból – talán azért a legfontosabb, mivel a kisebbségi jog különböző típusú kisebbségek számára különböző jogokat biztosít. Másrészt pedig a státustörvény és a kettős állampolgárság körülötti vitában rendre megjelent a kérdés, hogy kik részesülhetnek kedvezményekben, vagy a kedvezményes honosítás kikre vonatkozhat, ami felveti a határon túli magyar kisebbséghez tartozás kérdését. Habár a magyar állam a magyarországi állampolgárok esetében a szabad identitásvállalás elvét tekinti alapnak, a magyar igazolványok megszerzését kritériumokhoz kötötte: valamilyen objektív ténnyel kell bizonyítani a szomszédos államokban élő igénylőnek, hogy ő magyar. Az elméleti kérdéseket felvezető fejezet után a gyakorlatorientáltabb rész következik. Figyelembe véve az elméleti megállapításokat, megvizsgálom és bemutatom a rendszerváltást követő időszakban általánosan érvényes nemzeti intézményülés jellemzőit. Habár nincs két egyforma eset, mégis tehetünk általános megállapításokat, amelyek a térség országaira érvényesek. A rendszerváltást követően az állam – kettős szerepében: úgy, mint nemzetállam, és úgy, mint anyaország – nemzeti alapon is meghatározza magát. Főszabályként támogatja a határain kívül élő nemzettársakat és vonakodik a kisebbségek által igényelt jogokat biztosítani. A nemzeti kisebbségek a maguk részéről a kulturális reprodukció biztosítására vonatkozó követelésekkel állnak elő. Az Európai Unió, illetve az Unióhoz köthető más szervezetek az általuk észlelt nemzeti konfliktusokat kívánják moderálni, ehhez pedig

különböző szervezeteket hoznak létre, amelyek ajánlásokat fogalmaznak meg a kisebbségi kérdés kezelésére vonatkozóan. A csatlakozási tárgyalások során az Unió politikai eszközökkel is igyekszi rábírni a csatlakozást célul tűző államokat, hogy biztosítsák a kisebbségek jogait. A következő fejezetben bemutatom néhány állam példáján keresztül, hogy miként rendezték az anyaország és a határon kívül élő nemzettársak viszonyát. A példák sora bizonyítja, hogy a magyar státustörvény, illetve a kettős állampolgárság jogintézménye nem egyedi jelenség. A szabályozások különböznek, de a határon túli nemzettársaknak kiemelt fontosságot tulajdonít minden állam. A következő részben rövid történeti áttekintést nyújtok a magyar állam és a határon túli magyarok viszonyáról. Ezt követően bemutatom a releváns eseményeket a rendszerváltást követő időszakban. Ebben a részben reflektálok arra, hogy a nemzet kérdése hogyan jelenik meg a magyar külpolitikában. Ezután a státustörvény megszületéséről írok, és bemutatom a releváns kérdéseket. Ezt a státustörvény és a kettős állampolgárságról szóló népszavazás története követi. Ebben a részben bemutatom a folyamatban és a vitában részt vevő felek (szervezetek, politikusok, közszereplők) álláspontjait. A státustörvény körülötti vita volt a legintenzívebb politikai vita a nemzet kérdéséről a rendszerváltás után, egyben ez keltette fel leginkább a kutatók és a közvélemény érdeklődését. Emiatt bemutatom a Magyar Állandó Értekezlet tevékenységét, valamint az Országgyűlés Külügyi Bizottságában és a plenáris üléseken lefolytatott legfontosabb vitákat is. A felvezetés után visszatérek az elméleti kérdésekre és megvizsgálom, hogy a vitákban hogyan került elő a nemzet kérdése, ki hogyan, és milyen szándékkal érvelt egyik vagy másik – kulturális vagy politikai – nemzetfelfogás mellett. Azt mutatom ki, hogy a státustörvény és a kettős állampolgárság körülötti vita nem elsősorban a határon túli magyarokról, hanem a magyar állam nemzeti öndefiníciójáról szólt. A státustörvénynek nemzetközi visszhangja is volt. Egyes (Románia, Szlovákia) szomszédos államoknak a törvénnyel szembeni ellenkezése a nemzetközi porondra vitte a határon túli nemzettársak támogatásának ügyét. A különböző európai politikai fórumokon (Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, Velencei Bizottság, stb.) is intenzív vita folyt a magyar státustörvényről, de tágabban a határokon kívül élő nemzettársak támogatásának elvéről is. A következtetésekben összekapcsolom a dolgozat elején felvetett elméleti kérdéseket a magyar állam nemzeti intézményesülése körülötti vitákkal.

TÉZISEK Felvetődik a kérdés, hogy tudományosan miként, milyen elméleti keretben elemezhetők mindazok a nemzetre vonatkozó kérdések, amelyek a státustörvény és a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán merültek fel. Először is le kell szögezni: nem tudományos kérdést, hanem politikai folyamatot elemzünk, amelyben a nemzetfogalomnak központi szerep jutott. Tudományos kérdésünk az lehetne, hogy mi a nemzet, hogyan határozhatjuk meg, illetve hogyan tipologizálhatjuk a nemzeteket. Ezt azért használom feltételes módban, mivel szerintem – számos szerző véleményével ellentétben – a nemzet-meghatározás sohasem volt a tudomány kérdése. Hozzátehetjük azonban, hogy a társadalmi, politikai folyamatok megértéséhez nem jutnánk közelebb, ha netán sikerülne tudományos pontossággal meghatározni, hogy mi a nemzet, vagy egyértelmű, precíz tipológiát felállítani. Tudományos kérdéseink a folyamatok leírására, a legmegfelelőbb elméleti keret megtalálására vonatkoznak. Meglátásom szerint ez a keret a nacionalizmus, valamint a nemzetépítés. A 18-19. század óta a társadalmak nemzeti alapon intézményesülnek, nemzeti alapon legitimálják az államot, amely a maga során a nemzeti identitást termelő intézményrendszert épít ki. A nacionalizmus, a nemzeti elv befogad is kirekeszt. Szabályokat állít fel, hogy milyen alapon tekint vagy nem tekint valakit a nemzet tagjának. A nemzet-meghatározás, illetve ennek jogi paragrafusokba öntött formája jelzi ezeket a szabályokat. Történelmi fejlődés eredménye, valamint politikai kontextus függvénye, hogy egy adott állam milyen szabályokat állít fel. Az egyedi szabályokon túl beszélhetünk egy általános nemzeti logikáról, amely minden európai államra érvényes. A konkrét jogszabályok különböznek, de az általános elv mindenkire érvényes. Amióta a társadalmak, államok nemzeti alapon szerveződnek, azóta a többség és a kisebbségek viszonyát a konfliktus jellemzi. Ez a konfliktus lehet erőszakos vagy csupán verbális, a lényeg, hogy szinte egyáltalán nem beszélhetünk olyan helyzetről, amelyben a többség és a kisebbség közötti viszony teljesen problémamentes. Ez a nemzeti alapon szerveződő társadalmak velejárója, hisz a minden csoport – kisebbségi vagy többségi – központi értéknek, megőrizendőnek és reprodukálódásra érdemesnek tekinti saját kultúráját. Távolról sem biztos, hogy ezt a szomszédos csoportok is így látják. A nacionalizmus logikája az, hogy az adott területen – az államban – élők kulturálisan (nemzetileg) homogén

társadalmakat alkossanak. A nacionalizmus létrejöttét megelőző társadalmakban a vallási homogenitás igénye mutatott hasonló jegyeket. Dolgozatomban felsorakoztatom azokat az érveket, hogy miért tekintem a nacionalizmust a legmegfelelőbb elméleti keretnek, és hogy miért kecsegtet ez több eredménnyel más megközelítésekhez képest. Amellett fogok érvelni, hogy a nemzet meghatározásának kérdése – minden látszat ellenére – sohasem volt tudományos kérdés. Miután ezt kimutattam, illusztrálom, hogy Magyarországon a rendszerváltás után – elsősorban a

státustörvény körülötti

vita

során

–

hogyan

használták

a

nemzetfogalmakat,

meghatározásokat és tipológiákat a vitában részt vevő felek. A státustörvény körülötti disputa nemzetközivé vált, s nyilvánvaló, hogy e vita ugyancsak a nemzet kérdése körül forgott. Úgy a magyarországi, mint a nemzetközi vita rávilágított, hogy a nemzet-meghatározás kérdése nem tudományos, hanem politikai kérdés. Joggal állíthatjuk, hogy a vita lényege az, hogy a magyar állam milyen hivatalos nemzetfelfogás alapján intézményesüljön. A nyilvánosság előtt a vita más kérdésekről (is) szólt, ezek a dolgozatban bemutatásra kerülnek, de elsősorban a nemzetre vonatkozó kérdéseket domborítom ki. Azt vizsgálom, hogy a magyar állam, a magyarországi és a határon túli politikai elit tagjai és a vitában részt vevő értelmiségiek hogyan határozzák meg, illetve milyen megfontolásból preferálja egyik vagy másik nemzetkoncepciót. Egy adott nemzetmeghatározásnak politikai következményei vannak, hisz amennyiben egy adott állam elfogad egy adott meghatározást, annak alapján intézményesíti a társadalmat. Ennek messzemenő politikai következményei vannak. Más-más következménye van annak, ha a politikai nemzet, illetve a kulturális nemzet eszménye alapján határozza meg az állam viszonyulását a nemzeti kérdéshez. A kulturális nemzet-meghatározás azt eredményezi, hogy az adott állam határain kívül élők is az adott többségi/tituláris nemzethez tartoznak, de egyben azt is jelenti, hogy az adott állam területén élő kisebbségek nem tartoznak az adott nemzethez. A politikai nemzet-meghatározás egy adott államban élőket tekinti a nemzet tagjainak, így az adott állam területén élő összes állampolgár – függetlenül etnikai, nemzeti hovatartozásától – tagja a nemzetnek, viszont a többségi, tituláris nemzette „rokon” határokon kívül élők nem tartoznak az adott nemzethez. A tudományos gondolkodás kritériumai szerint egy adott állam nemzetfelfogásának koherensnek kellene lennie. A jog is hasonló koherenciát követel meg, hisz egy állam törvényei között elvi összhangnak kell lennie. A politikai gyakorlat viszont más képet tár elénk. Azt figyelhetjük meg, hogy az államok a tudomány kritériumait és a jogi koherenciát figyelmen kívül hagyva viszonyulnak az illető állam területén élő kisebbségekhez és a határaikon kívül élő nemzettársakhoz.

A státustörvény és a kettős állampolgárságról szóló viták is ezeket a fogalmakat használják, viszont látnunk kell, hogy a vita arról szól, hogy mely felfogás alapján intézményesítse az állam a nemzet kérdését, és ennek alapján hogyan határozza meg a magyar állam viszonyát a határon túli magyarokhoz, a magyarországi kisebbségekhez, és a többségi magyar nemzethez. Az elméleti igényű írásokból az derül ki, hogy a fő törésvonal a nemzeti intézményesítést elfogadó és az azt elutasító álláspont között van. Ez leggyakrabban a kulturális nemzet – politikai nemzet dichotómiában jelenik meg. A legtöbb európai állam kedvezményesen honosítja a határain kívül élő nemzettársait. Külön fejezetet szentelek a más országok gyakorlatának bemutatására. Ennek a gyakorlatnak az a célja, hogy azoknak nyújtson támogatást, akik az adott állam többségi nemzetéhez tartoznak, kulturális értelemben. A nemzetpolitikai célon túl, éppen azért, mivel bizonyos esetekben a törvény hatálya alá kerülő személyek számára kedvezményeket nyújt, a személyi hatály meghatározása is szerepel a törvényekben. Az államok csak a többségi nemzet nemzettársait kívánják támogatni, ezért a személyi hatályt olyan módon szabták meg, hogy minél nagyobb valószínűséggel csak olyanok igényelhessék a státust, akik az adott nemzethez tartozónak tekintik magukat. Különböző kritériumok szerepelnek a törvényekben. Különbséget teszek azok között, amelyek figyelembe veszik a származást, és azokat, amelyek a származást nem veszik figyelembe. Az állampolgársági törvények figyelembe veszik a korábbi állampolgárságot, illetve a felmenők állampolgárságát, a felmenők nemzeti hovatartozás viszont nem minden állampolgárági törvényben szerepel. A státustörvények közül is ritka az, amelyik a származást figyelembe veszi. A magyar, a román, a szlovén például nem veszi figyelembe, a szlovák viszont igen. Nem lehet nem észrevenni, hogy a státustörvény már a kezdetektől a belpolitikai vita központi kérdésévé vált, és vélelmezhetjük, hogy ha csak a határon túli magyarok támogatásáról lett volna szó, akkor minden valószínűség szerint nem alakult volna ki ilyen vehemens vita. Habár nem állíthatjuk, hogy az időszakban a magyar államnak kikristályosodott véleménye lett volna a határon túli magyarok otthonmaradása vagy áttelepülése kérdésében, vagy támogatásuk ügyében, ám azt állíthatjuk, hogy ezekben a kérdésekben bizonyos szintű konszenzus létezett a különböző pártok között. Viszont mivel a státustörvény

a

magyar

állam

nemzeti

önmeghatározásának

kérdését,

valamint

„magyarságkritériumok” felállítását vettette fel, így a törvény az ideológiai harcok kereszttüzébe került.

A törvény előkészítése és elfogadása során a törvény koncepciója körül bontakozott ki intenzív politikai vita, kezdve attól, hogy egyáltalán értelme van ilyen formában intézményesíteni a magyar állam és a határon túli magyarok közötti viszonyt. Úgy a kormánynak, mint az ellenzéki pártoknak előfeltevések voltak a törvény hatására, elsősorban a kivándorlás és otthonmaradásra vonatkozó következményekre. Utólag már állathatjuk, hogy a státustörvény semmilyen módon nem befolyásolta a kivándorlási hajlandóságot. A vita akörül hogy ki kaphasson magyar igazolványt úgy oldódott meg, hogy kompromisszum született az identitásválasztás szabadsága és az identitás igazolásának elve között: az önbevalláson túl a kérelmezőnek igazolnia kell, hogy valamelyik – a magyar állam által erre a célra elismert – szervezet (kisebbségi politikai szervezet, egyház, civil szervezet) tagja. A státustörvény körülötti vita a nemzetközi porondon is folytatódott. A szomszédos államok kifogásai, a Velencei Bizottság, az EBESZ kisebbségi főbiztosának állásfoglalása, a bővítési főbiztos levele, valamint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (ETPK), a bővítési biztos levele is jelzi, hogy a magyar státustörvény olyan kérdéseket vetett fel, amelyekkel az Európai Unióban nem szívesen foglalkoztak. A magyarországi és a szomszédos országokbeli viták mellett európai kérdéssé nőtte ki magát a határon túli kisebbségek vagy az azokhoz tartozó személyek jogairól szóló kérdés. A 2006-os ETPK Frunda-jelentés a nemzetről halvány jelzés abban a vonatkozásban, hogy talán szemléletváltás áll be az állam és a határain kívül élő kisebbségek kérdésében Dolgozatomban egy nemzeti intézményesülési folyamatot mutatok be, a magyar állam és a határon túli magyarok kapcsolatrendszerét elemezve, ami alapján néhány elméleti kérdést vizsgálok meg: 1. Nézetem szerint a nemzet és a nemzeti kisebbségek kérdését egységes elméleti keretben szükséges tárgyalni, és az elméleti keret a nacionalizmus. Megkísérlem bebizonyítani, hogy a nemzeti kisebbségeket nem lehet a nacionalizmus kérdéskörét mellőzve elemezni. Módszertanilag hibásnak tartom azokat az elemzéseket, amelyek a nemzeti kisebbségeket önmagukban vizsgálják. 2. Az elméleti tisztánlátást nem csupán az zavarja, hogy a témánk szempontjából releváns fogalmaknak nincs egyértelmű meghatározása, hanem az – és talán elsősorban az –, hogy a politikai és a társadalomtudományi megközelítések közötti határok összemosódnak. Ezek szétválasztására törekszem. Megkísérelem megtalálni az elméleti megközelítések határát, és bemutatni, hogy a nemzetre vonatkozóan milyen kérdésekben kompetens a tudomány, illetve azt, hogyan viszonyulhat a tudomány a nemzetre vonatkozó politikai kérdésekhez. 3. Választ próbálok adni arra, hogy milyen folyamatokat

kell

vizsgálni,

ahhoz,

hogy

a

rendszerváltást

követő

nemzeti

intézményesülést

megmagyarázhassuk. Dolgozatomban árnyaltabban, a tézisfüzetben határozottabban összegzem a szerintem elméleti szempontból releváns következtetéseket a státustörvény és a kettős állampolgárság körülötti vita, tágabban a rendszerváltás utáni nemzeti alapú intézményesülés folyamatából levont következtetéseket. 1. A nemzet kérdése már a kezdetektől a politikai viták tárgya volt: a nemzet meghatározásának kérdése politikai kérdés és nem tudományos kérdés. 2. Hamis a politikai nemzet/kulturális nemzet szembeállítása. Egy állam nemzetfelfogása alkotmányából, törvényeiből, politikai gyakorlatából olvasható ki: nem találunk olyan államot, amelyben csak az egyik felfogás jelenne meg. Viszont, minden állam esetében valamelyik nemzeteszme primátusa kimutatható. Helyesebb, ha nem politikai, illetve kulturális nemzetekről beszélünk, hanem valamely – politikai vagy kulturális – nemzeteszmén alapuló politikáról (nacionalizmusról1). 3. A nacionalizmus az az elméleti keret, amelyben az anyaországi, nemzetállami és kisebbségi törekvések (nacionalizmusok) egyazon jellegű folyamatként elemezhetők: mármint mindegyik aktor saját nemzeti reprodukciójának biztosítására törekszik. A nemzetállam

ezzel

párhuzamosan

a

területén

élő

nemzeti

kisebbségek

intézményesülésének akadályoztatásával, az anyaország pedig területén kívül élő kisebbségek törekvéseinek támogatásával igyekszik célját elérni. 4. A magyarországi státustörvény és kettős állampolgárságról szóló népszavazás nem csak a határon magyar kisebbségek érdekeit vette figyelembe, hanem legalább annyira belpolitikai vitának tekinthető: milyen nemzeteszme alapján intézményesüljön a magyar állam; milyen legyen a magyar állam hivatalos nemzetfelfogása. 5. A vitákban rendszeresen megjelenő politikai/kulturális nemzet dichotómia a felfogások közötti (szinte áthidalhatatlan) ellentétet jelzik. Erős megfogalmazásban azt is állíthatjuk, hogy az ellentét lényege az, hogy vegye egyáltalán a magyar állam figyelembe a nemzeti elvet. Egymással szembeáll a nemzetet figyelembe vevő koncepció az azt kiiktatni kívánó felfogással. 6. Dolgozatomban felvettem azt a problémát, hogy a precízebb fogalomhasználat érdekében talán érdemes lenne a nemzet fogalmat használni a kulturális nemzet 1

Dolgozatomban a nacionalizmust értéksemleges fogalomnak tekintem, lényegében a társadalmak nemzeti alapon történő intézményesülésének folyamatát leíró fogalomként használom.

helyett, a politikai nemzet fogalom helyett pedig a kontextustól függően a politikai közösséget, az állampolgárok vagy a társadalom fogalmakat. Habár a nyilvánosság előtt a státustörvény és a kettős állampolgárság körülötti polémia a migrációról, a támogatásokról, a szomszédos államok területén élő magyarok jövőjéről szólt, a vita lényegi, elvi szintű kérdése tulajdonképpen a magyar állam és a határon túli magyar egyének és közösségek közötti legitim viszony. Egyben, mivel ennek a viszonynak a magyar állam nemzeti önmeghatározására is hatással van, az is állítható, hogy a politikai viták a magyar állam hivatalos nemzet-meghatározásáról szólnak, hisz – amennyiben feltételezzük, hogy a politikai szereplők elvi koherenciára törekednek – az elvek intézményesülése kihatással lesz a magyar állam nemzeti önmeghatározására, amelynek következményei nem csak a határon túli magyarokat, hanem a magyarországi kisebbségeket is érintik. Ezért, a nemzetpolitikai és a kisebbségvédelmi megközelítések mellett, a magyarországi belpolitikai dimenzió is meghatározó (nem csupán aktuálpolitikai szempontokból). Két nemzetfelfogás ütközött elvi szinten, és ennek az ütközetnek a tétje, hogy ki, milyen alapon és hogyan intézményesítse a nemzetre vonatkozó kérdéseket a magyar államban. Melyik legyen az a legitim nemzetkoncepció, amelyik a nemzeti intézményesítés alapjául szolgál. A státustörvény a parlamenti legitimációt, míg a kettős állampolgárság a nép általi legitimációt célozta meg. Tudományosan a kérdés eldönthetetlen, a politikai küzdelem pedig még hosszú ideig tanulmányozandó témákkal látja el a kutatókat. Amit a társadalomtudomány tehet, az az, hogy, nem eltekintve a politikai kontextustól, megkeresi a szakmailag helyes fogalmakat, és azok segítségével értelmezi a folyamatokat. A nemzet, a nemzeteszme, a nemzet meghatározása, a „ki a magyar” kérdése különböző okokból a magyar tudományos és politikai élet ismétlődően terítékre kerülő kérdései. A legintenzívebben talán a státustörvény és a kettős állampolgárság körülötti viták kapcsán merült fel a nemzet meghatározásának kérdése, de a kérdés azóta is rendszeresen napirendre kerül. Kutatók, közírók próbálnak választ megfogalmazni arra, hogy milyen is legyen a modern magyar – jobb- és baloldali, konzervatív, liberális, szociáldemokrata – nemzeteszme. A kérdésfelvetés többnyire funkcionális, jelzi, hogy nincs konszenzus a magyar nemzetről vallott felfogások között, és érezteti, hogy erre nagy szükség volna a magyar bel- és külpolitikában. Mintegy húsz évvel a rendszerváltás után sem állíthatjuk, hogy Magyarországon konszenzus lenne a nemzet kérdését illetően. Természetesen fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon szüksége van-e arra, hogy egy állam polgárai és pártjai között konszenzus legyen ebben

a kérdésben? Pragmatikus megfontolásból kívánatosnak tarthatjuk, hogy a politikai pártok és az állampolgárok hasonlóan gondolkodjanak erről a kérdésről, tudományos szempontból azonban ez közömbös. A modern állam létének egyik alaphipotézise, hogy a lakosság politikai közösséget alkot, ezt a közösséget pedig bizonyos alapértékek kötik össze, ezek közül talán a nemzet a legfontosabb. Univerzálisan a nemzet fogalmát nem lehet meghatározni. Joggal feltételezhetjük, hogy amennyiben ez lehetséges lett volna, akkor rendelkeznénk egy általánosan elfogadott nemzet-meghatározással. Amit vizsgálni lehet, az, hogy a nemzet-meghatározásban részt vevő szereplők hogyan definiálják a nemzetet, és ezt milyen érdekek alapján teszik. A tudományos nemzet-meghatározások a semlegességre törekszenek. A politika szereplőit nem köti a tudományos objektivitás, és nem áll szándékukban a kutatók munkáját elvégezni. A nemzet kérdése a politikában akkor kerül terítékre, amikor egy adott állam vagy kormány a nemzeti kisebbségek kérdését kívánja saját doktrínájának megfelelően rendezni (vagy nem rendezni), amikor a határokon kívül élők számára kíván valamilyen jogokat (kedvezményeket vagy támogatást) biztosítani, vagy amikor a pártok belpolitikai hasznot remélnek egy adott nemzetkoncepció intézményesítésével. A gyakorlatban ez a három kérdés a leggyakrabban együttesen jelentkezik. Míg egy tudományos meghatározásnak nincsenek gyakorlati következményei, ez nem igaz a politika meghatározásai esetében. Egy politikai meghatározásnak

következményei

vannak

az

állam

nemzeti

alapon

történő

intézményesítésében! Úgy gondolom, hogy nem érdemes kísérletezni a nemzet minél pontosabb tudományos meghatározásával. A rendelkezésünkre álló meghatározások elégségesen jelzik, hogy milyen jelenségre vonatkozik a nemzet. A tipológiák, dichotómiák felállítása ugyanis nem pontosítja a

nemzet

fogalmát.

Szemléletváltásra

van

szükségünk:

a

nacionalizmusra

kell

összpontosítanunk, azt kell megvizsgálnunk, hogy a nemzet- és államépítés folyamatában egy adott állam politikai elitjei miről vitatkoztak a nemzet kérdésében, és milyen nemzetkoncepció alapján intézményesítették az államot. Ez az elmúlt évtizedekben a politikai érdekeknek megfelelően történt. Szerintem a politikai, illetve kulturális nemzet fogalmak helyett helyesebb a politikai vagy kulturális nemzet eszméjén alapuló politikáról beszélni. A politikai vagy a kulturális nemzet egyedüli helyességéből való kiindulás már önmagában is normatív választás. E választás már magában hordja a gondolkodás végeredményét. Nem a gondolatmenet, hanem a kiinduló-posztulátum határozza meg a következtetéseket! A két szignifikáns (státustörvény, kettős állampolgárság) vita – egyáltalán nem meglepő módon – nem vezetett a politikai álláspontok közeledéséhez; az eredeti álláspontokat megerősítette,

egyrészt az egymással ellentétben álló célok és szándékok miatt, másrészt mivel a kiinduló – dogmaszerű nemzet-meghatározás – választásból sem a politikai, sem a tudományos logika nem enged más következtetést, mint a kiindulópont igazolását.

VÁLOGATÁS A DOLGOZAT MEGÍRÁSAKOR FELHASZNÁLT SZAKIRODALOMBÓL  Anderson, Benedict: Képzelt közösségek. In Kántor Zoltán (szerk.): Nacionalizmuselméletek. Szöveggyűjtemény. Budapest: Rejtjel, 2004.  Andreescu, Gabriel: A határon túli magyarokról szóló törvény. Provincia, No. 5, 2001. 4–5.  Apró István – Dobos, Ferenc: Integrációs esélyek és veszélyek. Pro Minoritate, No. 3-4, 2000. 19–43.  Aurescu, Bogdan (szerk.): Kin-state Involvement in Minority Protection. Lessons Learned. Bucharest: ADIRI, 2004.  Bakk Miklós – Bodó Barna (szerk.): Státusdiskurzus. Timişoara: Szórvány Alapítvány, 2003.  Bárdi Nándor: Tény és való. A budapesti kormányzatok és a határon túli magyarok kapcsolattörténete. Pozsony: Kalligram, 2004.  Bretter Zoltán – Deák Ágnes (szerk.): Eszmék a politikában: a nacionalizmus. Pécs: Tanulmány Kiadó, 1995.  Brubaker, Rogers: Nacionalizmus új keretek között. A nemzeti mivolt és a nemzeti kérdés az Új Európában. Budapest: L'Harmattan - Atelier, 2006. (Atelier füzetek)  Culic, Irina: State Building and Constitution Writing in Central and Eastern Europe after 1989. Regio, 2003. 38–58.  Csergő Zsuzsa – James M. Goldgeier: Virtual Nationalism in Comparative Context: How Unique is the Hungarian Approach? Central European Political Science Review, Vol. 5, Nr. 16, 2004.  Girasoli, Nicola: A nemzeti kisebbségek fogalmáról. Budapest: Akadémiai, 1995.  Grúber Károly: Pozitív, nemzeti alapú intézkedések a kisebbségek és határon túli nemzetpolgárok identitásának megőrzésére Európában. Pro Minoritate, No. 3, 2001. 52–65.  Halász Iván – Majtényi Balázs – Szarka László (szerk.): Ami összeköt? Státustörvények közel s távol. Budapest: Gondolat, 2004.  Halász Iván: A kettős állampolgárság mint a magyar nemzetpolitika eszköze? Regio, 2004. 4. sz.  Iordachi, Constantin: Állampolgárság és nemzeti identitás Romániában. Regio, 2000. 3. sz.  Jeszenszky Géza: Magyarország és a román–magyar kiegyezés. Magyar Kisebbség, 1999. 1. sz.  Kántor Zoltán – Majtényi Balázs – Osamu Ieda – Vizi Balázs – Iván Halász (eds.): The Hungarian Status Law: Nation Building and/or Minority Protection. Sapporo: Slavic Research Center, Hokkaido University, 2004.  Kántor Zoltán – Majtényi Balázs (szerk.): Szöveggyűjtemény a nemzeti kisebbségekről. Budapest: Rejtjel, 2005.  Kántor Zoltán – Majtényi Balázs: A kettős állampolgárság – népszavazás, politikai vita, szakmai érvek. In Sándor Péter – Vass László – Sándor Ágnes – Tolnai Ágnes (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 2004-ről. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Kozpontja Közhasznú Alapítvány, 2005.  Kántor Zoltán (szerk.): A státustörvény: dokumentumok, tanulmányok, publicisztika. Budapest: Teleki László Alapítvány, 2002.  Kántor Zoltán (szerk.): A státustörvény: előzmények és következmények. Budapest: Teleki László Alapítvány, 2002.  Kántor Zoltán (szerk.): Nacionalizmuselméletek: szöveggyűjtemény. Rejtjel: Budapest, 2004.  Kántor Zoltán: Kisebbségi nemzetépítés – a romániai magyarság mint nemzetépítő kisebbség. Regio, 2000. 3. sz.  Kardos Gábor: Kisebbségek: konfliktusok és garanciák. Budapest: Gondolat Kiadó, 2007.  Korhecz Tamás: Otthon legyen magyar. Fundamentum, 2000. 3. sz. 106–108.  Kovács M. Mária – Tóth Judit: Kin-state responsibility and ethnic citizenship: the Hungarian case. In Bauböck, Rainer – Perchining, Bernhard – Sievers, Wiebke (szerk.): Citizenship Policies in the New Europe. Amsterdam University Press, 2007. 135-159.  Majtényi Balázs: A nemzetállam új ruhája: multikulturalizmus Magyarországon. Budapest: Gondolat, 2007.

 Majtényi, Balázs: A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény vitás jogi kérdései. Magyar Kisebbség, 2002. 1. sz. 74–79.  Marx, Anthony W.: A kirekesztő nemzetállam. Magyar Kisebbség, 2006. 3-4. sz.  Nagy Boldizsár: Kettős állampolgárság: Nemzet, állam, polgár: kísérlet fogalmi rendteremtésre. Élet és Irodalom, 2004. május 7.  Năstase, Adrian – Miga-Beşteliu, Raluca – Aurescu, Bogdan - Donciu, Irina: Protecting Minorities in the Future Europe. Bucharest: Monitorul Oficial, 2002.  Öllös László: Az egyetértés konfliktusa. A Magyar Köztársaság alkotmánya és a határon túli magyarok. Somorja: Fórum Intézet, 2008.  Örkény Antal – Székelyi Mária – Csepeli György – Poór János – Várhalmi Zoltán: Nemzeti érzés és európai indenttás. Budapest: Arktisz – Balassi, 2007.  Pap András László: Státus és identitás. Élet és irodalom, 2001. június 1.  Pokol Béla: A nemzet fogalmának átértelmezése? In Médiahatalom. Budapest: Windsor, 1995.  Schlett István: Nemzetek és nemzeti kisebbségek. In Gyurgyák János: Mi a politika? - Bevezetés a politika világába. Budapest: Századvég, 1994, 166-201.  Schöpflin, György: A magyar státustörvény: politikai, kulturális és szociológiai kontextusok. In Kántor Zoltán (szerk.): A státustörvény: előzmények és következmények. Budapest: Teleki László Alapítvány, 2002. 9–17.  Scruton, Roger: A nemzetek szükségszerűségéről. Budapest: Helikon, 2005.  Sólyom László: Mit is mondott a Velencei Bizottság? Népszabadság, 2003. január 24.  Stachel, Peter: Identitás. A kortárs társadalom- és kultúratudományok egy központi fogalmának genezise, inflálódása és problémái. Regio, 2007. 4. sz.  Szalma József: Európa és a kettős állampolgárság. Létünk, 2004. 2. sz.  Szarka László – Vizi Balázs – Majtényi Balázs – Kántor Zoltán (szerk.): Nemzetfogalmak és etnopolitikai modellek Kelet-Közép-Európában. Budapest: Gondolat Kiadó, 2007.  Szarka László: A kettős állampolgárság jogintézménye a kisebbségi és a migrációs léthelyzetek kezelésének eszköze. Kisebbségkutatás, 2004. 2. sz.  Szarka László – Vizi Balázs – Tóth Norbert – Kántor Zoltán – Majtényi Balázs (szerk.): Etnopolitikai modellek a gyakorlatban. Budapest: Gondolat, 2009.  Szarka László: Mozaiknemzetből szerződéses nemzet. Európai Utas, Vol. 36, No. 3, 1999. 76–78.  Tóth Judit (szerk.): Schengen: a magyar–magyar kapcsolatok az uniós vízumrendszer árnyékában. Budapest: Lucidus, 2000.  Tóth Judit: A diaszpóra a jogszabályok tükrében. Regio, 1999. 3-4. sz.  Tóth Judit: A diaszpóra jogállása a Magyar Köztársaság jogrendjében. Magyar Kisebbség, 1999. 2-3. sz. 71–92.  Tóth Judit: Kettős állampolgárság népszavazással? Fundamentum, 2004. 2. sz. 88-96.  Tóth Judit: Státusjogok. Budapest: Lucidus, 2004.  Vida Anikó: Nemzetkoncepciók és státustörvény. A szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat parlamenti vitájának elemzése. Jel-Kép, 4. sz. 2002. 3-31.  Vizi Balázs: Az Európai Unió keleti bővítése és a kisebbségek. Pro Minoritate, 2003. 1. sz.  Vogel Sándor: Európai kisebbségvédelem – erdélyi nemzetiségpoltikák. Csíkszereda: Pro-Print, 2001.  Waterbury, Myra A.: Internal Exclusion, External Inclusion: Diaspora Politics and Party-Building Strategies in Post-Communist Hungary. East European Politics & Societies, 2006, Vol. 20, No. 3, 483-515.  Wimmer, Andreas – Glick Schiller, Nina: Módszertani nacionalizmus és azon túl: nemzetállamépítés, migráció és társadalomtudományok. Magyar Kisebbség, 2005. 3–4. sz.  Witte, Bruno de: Az etnikai kisebbségek megközelítése az EU-ban: politika a jog ellenében. Magyar Kisebbség, 2003. 2-3. sz.

A DOLGOZAT SZERZŐJÉNEK A TÉMÁBAN MEGJELENT FONTOSABB PUBLIKÁCIÓI Szerkesztett kötetek:  Szarka László – Vizi Balázs – Tóth Norbert – Kántor Zoltán – Majtényi Balázs (szerk.): Etnopolitikai modellek a gyakorlatban. Budapest: Gondolat, 2009.  Szarka László – Majtényi Balázs – Vizi Balázs – Kántor Zoltán (szerk.): Nemzetfelfogások és etnopolitika Európában. (Az MTA Nemzeti-Etnikai Kisebbségkutató Intézet évkönyve. Tér és Terep 6. kötet.) Budapest, Gondolat, 2007.  Kántor Zoltán – Majtényi Balázs (szerk.): Szöveggyűjtemény a nemzeti kisebbségekről. Budapest: Rejtjel, 2005.  Osamu Ieda – Balázs Majtényi – Zoltán Kántor – Balázs Vizi – Iván Halász – Stephen Deets (szerk.): Beyond Sovereignty – From Status Law to Trans-national Citizenship? Sapporo: Slavic Research Center, 2006.  Zoltán Kántor, Balázs Majtényi, Osamu Ieda, Balázs Vizi, Iván Halász (szerk.): The Hungarian Status Law: Nation Building and/or Minority Protection. Hokkaido University in Sapporo: Slavic Research Center, 2004.  Kántor Zoltán (szerk.): Nacionalizmuselméletek (szöveggyűjtemény). Budapest: Rejtjel, 2004.  Kántor Zoltán (szerk.): A státustörvény: dokumentumok, tanulmányok, publicisztika. Budapest: Teleki László Alapítvány, 2002.  Kántor Zoltán (szerk.): A státustörvény: előzmények és következmények. Budapest: Teleki László Alapítvány, 2002.  Trencsényi, Balázs – Petrescu, Dragos – Petrescu, Cristina – Iordachi, Constantin – Kántor, Zoltán (eds.): Nationalism and Contested Identities: Case Studies on Romanians and Hungarians. Budapest: Regio Books, 2001. Könyvfejezetek  Kántor Zoltán: Nemzetpolitika a rendszerváltás előtt és után. In Balogh Margit – Majtényi György – Szabó Csaba (szerk.): Távolodás és közelítések. A Kádár-korszak és a rendszerváltás. Bp., Kossuth, 2007.  Kántor Zoltán: Hamis dichotómia: politikai/kulturális nemzet. In Szarka László – Majtényi Balázs – Vizi Balázs – Kántor Zoltán (szerk.): Nemzetfelfogások és etnopolitika Európában. (Az MTA Nemzeti-Etnikai Kisebbségkutató Intézet évkönyve. Tér és Terep 6. kötet.) Budapest, Gondolat, 2007.  Zoltán Kántor: Nation and institutionalization: the issue of the Hungarian status law and the referendum on dual citizenship. In Vašečka, Michal (ed.) Nation Uber Alles. Processes of redefinition and reconstruction of the term nation in Central Europe. Bratislava: Centrum pre výskum etnicity a kultúry, 2007.  Zoltán Kántor: Nationalism, nationalizing minorities and kin-state nationalism. In Francois Ruegg – Rudolf Poledna – Calin Rus (eds.): Interculturalism and Discrimination in Romania: policies, practices, identities and representations. Berlin: LIT Verlag, 2006. 249-276.  Kántor Zoltán: Nemzetpolitika, 2005. In Sándor Péter – Vass László – Tolnai Ágnes (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 2005-ről. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, 2006. 598-607.  Zoltán Kántor: The concept of Nation in the Central and East European „Status Laws”. In Osamu Ieda (editor in chief), Balázs Majtényi, Zoltán Kántor, Balázs Vizi, Iván Halász, Stephen Deets (editorial board): Beyond Sovereignty: From Status Law to Transnational Citizenship? Sapporo: Slavic Research Center, Hokkaido University, 2006. 37-51.

 

 

  

   

Kántor Zoltán – Majtényi Balázs: A „kettős állampolgárság” – népszavazás, politikai vita, érvek. In Bodó Barna (szerk.): Romániai Magyar Évkönyv 2004/2005. Temesvár: Szórvány Alapítvány-Marineasa Kiadó, 2005. 213-228. Kántor Zoltán – Majtényi Balázs: A kettős állampolgárság – népszavazás, politikai vita, szakmai érvek. In Sándor Péter – Vass László – Sándor Ágnes – Tolnai Ágnes (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 2004-ről. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Társaság, 2005. Kántor Zoltán: Nemzet, nacionalizmus, státustörvény. In Tamás Pál – Erőss Gábor – Tibori Timea (szerk.): Nemzetfelfogások: kisebbség – többség. Budapest: Új Mandátum – MTA SZKI, 2005. Kántor Zoltán: Nemzet és legitimitás – a státustörvény és a kettős állampolgárság kapcsán. In In Kovács Nóra – Osvát Anna – Szarka László (szerk.): Etnikai identitás, politikai lojalitás: nemzeti és állampolgári kötődések. Budapest: Balassi Kiadó, 2005. 223-234. Kántor Zoltán: Nemzet és intézményesülés. In Fedinec Csilla (szerk.): Nemzet a társadalomban. Budapest: Teleki László Alapítvány, 2004. Kántor Zoltán: Románia és a határon túli románok. In Halász Iván – Majtényi Balázs – Szarka László (szerk.): Ami összeköt? Státustörvények közel és távol. Budapest: Gondolat, 2004. 218-235. Zoltán Kántor: Status Laws and ’Nation Policy’: theoretical aspects. In Zoltán Kántor, Balázs Majtényi, Osamu Ieda, Balázs, and Iván Halász (eds.): The Hungarian Status Law: Nation Building and/or Minority Protection. Slavic Research Center, Hokkaido University, Sapporo, 2004. 105-119. Kántor Zoltán: Románia a homogén nemzetfelfogástól az “európai nemzet” felé? In Kiss J. László (szerk): Identitás és külpolitika Közép- és Kelet-Európában. Budapest: Teleki László Alapítvány Budapest, 2003. Zoltán Kántor: La Ley de estatus y la política húngara sobre la nación. In Carmen González Enríquez (ed.): Minorías nacionales y conflictos étnicos en Europa del Este. Madrid: I.U.G. Gutiérrez Mellado-UNED, 2003. Kántor Zoltán: A nemzeti identitást formáló intézményrendszerek. In Fedinec Csilla (szerk.): Társadalmi önismeret és nemzeti önazonosság Közép-Európában. Budapest: Teleki László Alapítvány, 2002. 177-188. Kántor Zoltán: A magyar nemzetpolitika és a státustörvény. In Bárdi Nándor és Lagzi Gábor (szerk.), Politikai és nemzeti identitás Közép-Európában, Budapest: Teleki László Alapítvány, 2001.

Tanulmányok folyóiratokban:  Zoltán Kántor: The Recommendation on the Concept “Nation” of the PACE. Regio, 2006. Vol. 9.  Kántor Zoltán: A modern kor terméke: a nacionalizmus. A Hét, 2005. II.évfolyam, 50. sz.  Kántor Zoltán: Nacionalizmus. Izmus? Confessio, 2005. 3. sz.  Zoltán Kántor: Re-institutionalizing the nation – status law and dual citizenship. Regio, Vol. 8, 2005. 40-49.  Zoltán Kántor: The Concept of Nation in ECE „Staus Laws”. Central European Political Science Review, Vol. 5, Nr. 4, 2004. 29-39.  Kántor Zoltán: Kettős állampolgárság. Confessio, 2004. 4. sz.  Kántor Zoltán – Majtényi Balázs: Autonómia-modellek Erdélyben – jövőkép és stratégia. Magyar Kisebbség, 2004. 1-2. sz.  Kántor Zoltán: Nemzet, etnikai csoport, nemzeti kisebbség. Limes, 2003. 3. sz.

        

Zoltán Kántor: Hungarian National Politics and the Status law. Studia Historica Slovenica, Vol. 3, Nr. 1, 2003. Zoltán Kántor: Legea statutului: o politică naţională sau o nouă abordare a protecţiei minorităţilor. ALTERA, No. 20-21, 2003. Kántor Zoltán: Románia és a határain kívül élő románok. In Bodó Barna (szerk.): Romániai Magyar Évkönyv – 2003. Temesvár: Szórvány Alapítvány, 2003. Kántor, Zoltán: Status Law and „nation” politics: theoretical aspects. Foreign Policy Review, Vol. 2, Nr. 2, 2003. Kántor Zoltán: A státustörvény: nemzetpolitika vagy a kisebbségvédelem új megközelítése? Magyar Kisebbség, 2002. 1. sz. Kántor Zoltán: A státustörvény és a Velencei Bizottság: reflexiók a kisebbségvédelemre. Provincia, 2001. 12. sz. Kántor Zoltán: A státustörvény és a magyar nemzetpolitika. Provincia, 2001. 5. sz. Zoltán Kántor – Nándor Bárdi: The Democratic Alliance of Hungarians in Romania (DAHR) in the Government of Romania from 1996 to 2000. Regio, 2002. 188-226. Kántor Zoltán: Kisebbségi nemzetépítés – a romániai magyarság mint nemzetépítő kisebbség. REGIO, 2000/3.

A dolgozat tartalomjegyzéke I. Bevezető II. Nemzet, állam és nacionalizmus: elméleti megközelítések 1. A nemzet 1.1. Történeti megközelítések 1.2. Kortárs megközelítések 2. Nacionalizmus 2. 1. Modern elméletek 2.2. Pre-modern/etnoszimbolista elméletek 2.3. Modern versus premodern elméletek 3. A nemzet kérdése a politikai filozófiában 4. Az állam 5. Nemzeti identitás 5.1. Identitáspolitika 5.2. Az identitást formáló intézményrendszerek 6. Nemzeti, etnikai kisebbségek 7. Következtetések III. Állam, nacionalizmus, nemzeti kisebbség a rendszerváltás után 1. A rendszerváltozás és a nemzeti intézményesülés 2. Általános jellemzők 3. Az állam, mint nemzetállam 4. Az állam, mint anyaország 5. Nemzeti kisebbségek 6. Az Európai Unió és a nemzeti kisebbségek kérdése IV. A státustörvény jelenség. Más államok státustörvényei. Nemzetközi kitekintés 1. Általános megállapítások 2. Nyugat-Európa 3. Kelet-közép Európa 4. Összegzés V. A magyar állam és a határon túli magyarok viszonya 1918-tól a rendszerváltozásig: rövid összefoglaló 1. Magyarország és határon túli magyarok 2. A határon túli magyarok a magyar külpolitikában VI. A szereplők: a magyarországi és határon túli magyar pártok álláspontjai a státustörvényről 1. A kormány: (FIDESZ-MDF-FKGP) 2. Az ellenzéki pártok: MSZP, SZDSZ, MIÉP 3. A határon túli magyar pártok 4. Összegzés VII. A státustörvény: elvi kérdések és dillemák 1. A törvény előkészítése és elfogadása

2. A törvény koncepciója 3. A törvény hatására vonatkozó előfeltevések … és a követezmények 4. Intézmények versus egyén: kit, illetve mit támogasson a magyar állam 5. A státustörvény szimbolikus vetülete 6. Az igazolást kiállító hatóság kérdése 7. Adatok és adatvédelem 8. A státustörvény végrehajtása 9. A státustörvény módosítása 10. Összegzés VIII. A Magyar Állandó Értekezlet 1. A MÁÉRT előzményei 2. A MÁÉRT létrejötte/megszületése 3. A MÁÉRT és a státustörvény 4. Összegzés. Az utolsó MÁÉRT IX. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás 1. Előzmények 2. A magyarországi álláspontok 3. A határon túli magyar pártok, szervezetek álláspontja 4. A népszavazási kérdés megjelenítése a szavazók előtt 5. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás hatása a nemzetpolitikára X. Nemzetpolitika a népszavazás után 1. A szereplők 2. Az intézkedések 3. A 2006-os Országgyűlési választások utáni időszak XI. A nemzet kérdése a státustörvény és a kettős állampolgárság kapcsán 1. Előzmények 2. Ki a magyar? 3. A nemzet kérdése a státustörvényről szóló vitában 4. A nemzet kérdése a kettős állampolgárságról szóló népszavazást kísérő vitában 5. Összegzés XII. A nemzetközi porond. A nemzetközi szervezetek és a státustörvény 1. A Velencei Bizottság 2. A kisebbségi főbiztos 3. Az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlése. A Jürgens-jelentés. 4. Az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlése. A Frunda-jelentés. 5. Összegzés XIII. Összegzés Bibliográfia