A magyar kormány által 1920-ban elfogadott alapelvek a szlovák autonómiára A nemzeti kisebbségi miniszter úr - a legutóbbi minisztertanács határozata alapján előterjeszti a tót autonómiára vonatkozólag kidolgozott elaborátumot. Ezen tót autonómia tervezet alapelvei a következők: A magyar állam a szlovák nemzettel egyetértésben Felsőmagyarország számára oly széles körű önkormányzatot létesít, mely egyrészt korlátlan lehetőséget nyújt a tót nemzet kulturális fejlődésének, másrészt minden, nem közvetlen országos érdekű közügynek intézését mint személyi, mint tárgyi tekintetben az illető országrész lakosságának biztosítja, végül amely gazdasági vonatkozásban megfelelő tért enged a különleges érdekek érvényesítésének. Ezen felül gondoskodik a magyar állam arról, hogy az autonómia körébe nem eső ügyeknél is kellőképp figyelembe vétessék Felsőmagyarország különállása és lakosságának túlnyomóan szlovák nemzetisége. I. Területi elhatárolás. Felsőmagyarországnak szlovákok által „Szlovenszko" elnevezés alatt önkormányzati jogkerületté alakíttatik.
lakott
része
Szlovenszkóhoz az összes túlnyomóan szlovák nyelvű megyék tartoznak. A magyarsággal határos megyék az etnográfiai határ szerint fognak kikerekíttetni. Szlovenszko pontos határait a békekötés után a magyar és a tót nemzet képviselőiből alakuló bizottság fogja kijelölni. II. Az autonómia tárgyai. Szlovenszko autonómiája következő ügyekre fog kiterjedni: (1) A közoktatás és közművelődés ügye - ideértve a kulturális célú alapítványok és egyesületek ügyeit is - Szlovenszko belügyének tekintetnek és ehhez képest az említett ügyekben Szlovenszko jogszabályokat alkothat s azok végrehajtásáról maga gondoskodik. A közoktatás nyelve Szlovenszko területén szlovák lesz, köteles azonban gondoskodni Szlovenszko arról, hogy a területén esetleg nagyobb tömegekben együtt élő más nemzetiségű polgárok az általuk lakott vidék közelében Szlovenszko intézeteiben saját anyanyelvükön nyerhessenek kiképzést, kötelesek azonban Szlovenszko hivatalos nyelvét is tanulni. Szlovenszko minden középfokú iskolájában a magyar nyelv kötelező tantárgy lesz, és a magyar nyelv s irodalom, valamint a magyar történelem magyar nyelven fog taníttatni. Azok az országos törvények, amelyek az elemi oktatás színvonalának biztosítása végett az elemi népiskolák dologi berendezése és a tanítószemélyzet javadalmazása tekintetében bizonyos minimumot állapítanak meg, továbbá azok az országos törvények, amelyek az elemi népiskolákra az oktatási minimumot előírják, Szlovenszko területére is kiterjednek, az oktatási minimumra vonatkozó rendelkezések azonban nem érinthetik Szlovenszko népiskoláinak szlovák nemzeti jellegét. Szlovenszko középfokú tanintézeteire nézve a kiállított iskolai bizonyítványoknak képesítő ereje az ország egyéb részein attól tehető függővé, hogy Szlovenszko középfokú tanintézetei megfelelnek a minimális tananyag tekintetében az ország egyéb részein működő hasonló fokú tanintézetekre nézve előírt követelményeknek. (2) Ugyancsak belügye lesz Szlovenszkónak a vallásügy. Az esztergomi főegyházmegye Szlovenszko területi elhatárolásának megfelelően
2 magyar esztergomi és szlovák nagyszombati egyházmegyére osztatik szét. Az ilyképp alakuló hat Szlovenszko területére eső püspökség (nyitrai, besztercebányai, szepesi, rozsnyói, kassai és nagyszombati) élén egy érsek áll. Az esztergomi főkáptalan fokozatosan és arányosan tagoltatik szét Esztergom és Nagyszombat közt. Föltéve, hogy az apostoli szentszék beleegyezése megnyerhető lesz, a szlovenszkói püspöki székek betöltésénél Magyarország apostoli királyát megillető főkegyúri jog olyképpen fog gyakoroltatni, hogy a püspökségre alkalmas egyének listájából, melyet a püspöki kar nyújt be minden évben a római Kúriához, az esztergomi hercegprímás meghallgatása után az apostoli Felség a tót miniszter ellenjegyzésével egy jelöltet fog kinevezni. (Azok a püspökök, kik a tót nyelvet szóban és írásban, miként azt a kánonjog előírja, tökéletesen nem bírják, a szlovenszkói egyházmegye élén nem maradhatnak.) (3) Belügye továbbá Szlovenszkónak a népjóléti ügy, amennyiben Szlovenszko az autonóm költségvetés keretein belül népjóléti intézményeket létesít és tart fenn. (4) Az általános közigazgatást Szlovenszko saját területén, autonóm hatáskörben látja el. Az önkormányzati alapon szervezett általános igazgatási szervek, nevezetesen a községek (városok) és vármegyék felettes hatóságaként Szlovenszkónak önkormányzati alapon szervezett kormányzósága jár el, az illetékes szakminisztériumok pedig csupán mint legfelsőbb irányító és ellenőrző szervek szerepelnek, amelyekhez az ügyek Szlovenszko területéről intézkedés végett csupán kivételesen, nevezetesen a törvényalkalmazás egységességének szempontja, az ügy országos fontossága vagy egyébként való nagy jelentősége által indokolt és minden egyes igazgatási ágra nézve szabatosan körülírandó esetekben kerülnek fel. Az általános közigazgatás nyelve Szlovenszko területén a szlovák, azok a jogok azonban, amelyek a nemzeti kisebbségek javára a helyi (községi, városi), esetleg a járási hatóságok nyelvének megállapítása, valamint általában a nyelvhasználat tekintetében az ország egyéb részében biztosíttatni fognak, Szlovenszko területén is érvényesülni fognak. A járások és megyék elhatárolása a lakosság nemzeti megoszlásának alapul vétele mellett Szlovenszko területére revízió alá fog vétetni. (5) Szlovenszko autonóm hatáskörében állapítja meg az igazságszolgáltatás nyelvét, a nemzeti kisebbségek jogai azonban itt is figyelembe fognak vétetni. Szlovenszko területén működő igazságügyi hatóságok személyzete lehetőleg Szlovenszko területén illetékes s a szlovák nyelvet bíró egyének közül fog kineveztetni. A kinevezéshez a szlovák miniszter hozzájárulása is szükséges. Az igazságügyi szervezet oly módon fog átalakíttatni, hogy Szlovenszko területe egy, esetleg két külön ítélőtáblát alkosson. A legfelsőbb bíróságoknál a Szlovenszko területén működő bírók számára megfelelő számban fognak bírói állások biztosíttatni. (6) Szlovenszko belügyeinek, az autonóm szervezetének költségeit autonóm hatáskörben állapítja meg. A Szlovenszko területén lévő azok az állami javak, amelyek Szlovenszko belügyének minősített valamely célt (például közoktatási, kulturális vagy népjóléti célt)
3 szolgálnak, és alapítvány jellegével bírnak, Szlovenszko tulajdonába mennek át. Ugyanez áll általában az említett célokat szolgáló állami intézetekre, kivéve a Selmecbányai erdészeti és bányászati főiskolát, valamint esetleg még némely más ily országos jellegű intézetet. Ezekben az intézetekben a szlovák nyelv is megfelelő módon érvényesül. Szlovenszko belügyi és autonóm igazgatási költségeihez az állam oly összeggel fog járulni, mely arányban áll azzal az összeggel, amelyet az állam a Szlovenszko által autonóm hatáskörben ellátott közfeladatokra az ország egyéb részeiben fordít. Az állam tehát oly arányban fog hozzájárulni Szlovenszkonak szlovák kulturális célokra fordított kiadásaihoz, amily arányban magyar kulturális célokat állami eszközökkel támogat. Szlovenszko a vallási, tanulmányi és egyetemi alapoknak ezentúl is részese marad, Szlovenszkónak jogában áll a belügyeknek és az autonóm igazgatás költségeinek fedezésére, ha e célokra az állami hozzájárulás keretein túlmenőleg kíván kiadásokat tenni, autonóm közterheket (például pótadót) kiróni, amelyeknek mértékére és nemére nézve az országos kormány hozzájárulására lesz szükség. (7) Végleg Szlovenszko autonóm hatáskörébe tartozik minden oly ügy, amelyet országos törvény a felsoroltakon kívül autonóm hatáskörbe utal. III. Az autonóm szervek. Szlovenszko jogalkotó szerve, a szlovák autonóm nemzetgyűlés, oly módon fog választatni, hogy abban a nemzeti kisebbségek képviselete biztosíttassék. Az alkotott jogszabályok ellen azonban az országos kormány csak azon az alapon tehet kifogást, ha azok valamely országos törvénybe ütköznek. Ily esetben az autonóm jogszabály érvénye bírói döntés tárgya lesz. Szlovenszko jogalkotó testülete az autonómia körén kívül eső közügyekkel is foglalkozik és ily ügyekben az országos kormányhoz és törvényhozáshoz előterjesztést tehet. Szlovenszko belügyeiben a legfelsőbb végrehajtó és igazgatási szerv Szlovenszko kormányzósága, amely egyúttal Szlovenszko területén az általános közigazgatásnak is szerve. A kormányzóság élén a kormányzó áll, akit korlátolt időtartamra Szlovenszko jogalkotó testülete választ. A kormányzóság egészében mint önkormányzati szerv alakul. Miként az alábbiak szerint Szlovenszko autonómiájának és a szlovák nemzeti jogoknak biztosítására az országos szlovák miniszter fog kineveztetni, ennek megfelelően Szlovenszko kormányzósága mellé az állami főtisztviselők kinevezésére hivatott szerv egy állami közeget fog kinevezni, akinek feladata lesz az autonómia kereteinek betartását ellenőrizni, továbbá az önkormányzat és az állami igazgatás együttműködését előmozdítani. Ezen állami közegnek, amellyel szemben az önkormányzati szervek nem lesznek alárendeltségi viszonyban, Szlovenszko területére közvetlen intézkedési joga nem lesz. A kormányzóság hivatalos és belső ügyviteli nyelve a szlovák lesz. IV. Szlovenszko különállása nem autonóm ügyekben. (1) Az országos törvényhozás tagjainak választására vonatkozó jogszabályok oly
4 módon fognak megállapíttatni, hogy Szlovenszko népességének és területének megfelelő képviseletet nyerjen az országos törvényhozásban. (2) A Szlovenszko területéről sorozott szlovák nemzetiségű katonai legénység külön szlovák ezredekbe foglaltatik, amely ezredekben az ezrednyelv a szlovák lesz, s a szlovák nemzeti színek használata meg lesz engedve. (3) A karhatalom (csendőrség, rendőrség) országos szervezésénél gondoskodás fog történni Szlovenszko területére külön szlovák osztagok alakításáról. (4) A vasút-, továbbá a posta- és távirda-igazgatás keretében Szlovenszko területére külön középfokú hatóságok (igazgatóságok) fognak felállíttatni, azonban a központ hatásköre alá helyezve. (5) Az itt külön nem említett állami szakigazgatási ágakon belül is az egyes hatóságok területi beosztása általában úgy fog megállapíttatni, hogy Szlovenszko területére külön ily hatóságok szerveztetnek. (6) A Szlovenszko területén működő állami hatóságok személyzete, úgyszintén az ottani vasúti és postai személyzet az e területeken lakó nemzetekből lehetőleg arányosan fog vétetni. V. Garanciális rendelkezések. Szlovenszko területi autonómiájának, továbbá a nemzeti kisebbségek és az állampolgárok részére biztosított nemzeti jogoknak védelmére a következők fognak szolgálni: (1) Az országos kormánynak tagja lesz egy szlovák miniszter. A szlovák miniszter feladata Szlovenszko területi autonómiájának és ezen kívül a Szlovenszko határain túl lévő szlovák nemzeti kisebbségek és a szlovák nemzetiségű állampolgárok részére biztosított nemzeti jogoknak védelme. Ennek folytán a szlovák miniszter Szlovenszko autonómiájának és a szlovák nemzeti jogokat érintő törvényes rendelkezéseknek végrehajtását ellenőrzi s az ő hozzájárulása érvényességi kellék lesz minden oly kormányzati intézkedésnél, amely Szlovenszko autonómiáját vagy valamely szlovák nemzeti jogot közvetlenül érint. Egyebek közt a szlovák miniszter hozzájárulásához lesz kötve a szlovák nemzet által lakott területeken működő állami tisztviselők kinevezése, továbbá ily területekre nézve a legfőbb kegyúri jog gyakorlása. (2) A Szlovenszko részére biztosított területi autonómia, valamint a nemzeti jogok bírói védelem alá helyeztetnek. A bírói védelmet a legfőbb bíróságokkal egyenlő rangú bíróság fogja ellátni, amelynek összeállításánál a nemzeti szempontból való pártatlanság a legmesszebb menő módon biztosíttatni fog. A panaszjog a bíróság előtt a közvetlenül sértett félen kívül az autonómia védelmében meg fogja illetni úgy a szlovák minisztert, mint Szlovenszko kormányzóságát, a nemzeti jogok védelmében pedig a közvetlenül sértett félen kívül a szlovák minisztert is. Panasz tárgya lehet bármelyik állami vagy autonóm szervnek jogszabályellenes aktusa. A bíróság a jogsértő aktust hatályon kívül helyezheti és a szenvedett sérelem helyreállítása iránt az eset körülményeihez képest intézkedik. (3) A Szlovenszko területi autonómiáját és a nemzeti jogokat szabályozó törvények alaptörvény jellegével ruháztatnak fel.
5 (4) Szlovenszko területi épsége és autonómiája a koronázó oklevélben biztosíttatni fog. Megokolás a tót autonómia alaptervezetéhez. A tót kérdés ma már nem oldható meg tisztán egy általános nemzetiségi rendelet keretein belül, viszont a tótoknak adandó külön autonómia maga után fogja vonni a többi nemzetiségeknek azt a természetes törekvését, hogy ők is hasonló jogok birtokába jussanak. Éppen ezért a kérdés eldöntésénél két szempontnak kell érvényesülni: meg kell adni a nemzetiségeknek mindazon jogokat, melyekre szükségük van, hogy faji képességeiket teljesen kifejleszthessék; másrészt azonban meg kell óvni a magyar állam egységét és magyar jellegét. Azzal mindenki tisztában van, hogy a tótságnak föltétlenül adni kell bizonyos jogokat, de a jogkiterjesztés mértékére nézve még nincs egységesen kialakult vélemény. A kérdés helyes megoldása nem könnyű dolog, mert ha az autonómia mértéke nem elégíti ki a tót népet, úgy az agitációnak örökké hálás talaja lesz a tót föld, viszont ha az autonóm jogok a magyar államegységen ütnének rést, úgy a belső harcnak vetnők meg az alapját. A helyes utat ezen kérdés tárgyalásánál talán az fogja megadni, ha a nemzetiségek elégedetlenségének okaira rámutatnak s az autonómia mértékét ahhoz szabjuk, hogy a múltban mi fájt a nemzetiségeknek s igyekszünk a súrlódási lehetőségeket ezek értelmében kiküszöbölni. A nemzetiségek elégedetlenségének egyik oka volt a magyar nyelvnek erőszakolása az iskolában, hivatalokban és a közélet minden viszonylatában; a másik ok pedig a helytelen közigazgatásban keresendő. Hogy a nemzetiségeket megbékítsük, a legszélesebb alapon teret kell engedni kulturális és nyelvi érvényesülésüknek és a közigazgatást saját kezükbe kell adni. Ha így a közigazgatási közegek hibájából a népet sérelem éri, nem fogja azt többé a magyarság rovására írni. Mivel a tót autonómia természetszerűleg prejudikál a többi nemzetiségnek, azt tartotta előadó miniszter úr elsősorban szem előtt, hogy a többi nemzetiségnek adandó jogok kellő összhangba legyenek hozhatók egyrészt a tót autonómiával, másrészt a magyar állam ezeréves struktúrájával. Sokkal messzebb ment el a jogkiterjesztésben, mint ahogy az az 1868-i nemzetiségi törvényben a nemzetiségeknek biztosítva volt. Nem is annyira a maga egyénisége szabta meg ebben a mértékben, mint az a helyzet, melyet Jászi szerencsétlen nemzetiségi politikája teremtett, a wilsoni elvek érleltek s a cseh megszállás még jobban kiélezett. Mégis a jelen tervezet jóval a Jászi-féle néptörvények adta jogkörön belül mozog és nem jelent sem „Keleti Svájcot", sem föderatív köztársaságot. A nyelvi engedmények megadása nem okoz nagyobb nehézséget, de a közigazgatási autonómia mikéntje már sokkal bonyolultabb, mert a tótok, rutének és a németek közül is sokan a területi autonómia megadását kívánják. Ilyenformán nagyobb számú „corpus separatum" keletkeznék az ország perifériáin, amit minden áron el akart kerülni. Úgy tervezte tehát a területi autonómiát, hogy amellett az állam egységes struktúrája ne érintessék. Ebben segítségére volt a több megyét magában foglaló autonómia egység (kerület) gondolata, mely, úgy tudja, a tervbe vett közigazgatási reform egyik leglényegesebb szempontja, amelyhez a jelenlegi
6 belügyminiszter úr is hozzájárult. A közigazgatás decentralizációjával egészségesebb vérkeringés indul meg az állami organizmusban egyrészről; másrészről viszont Budapest is elveszti mindent abszorbeáló befolyását, mely annyira korrupttá tette egész közéletünket, amint a két forradalom eseményei erre szomorúan rávilágítottak. Emellett azonban megtartotta az ország régi évszázados hagyományokon nyugvó berendezését. Megtartotta a község, járás és megye szerint való tagoltságát és úgy képzeli, hogy a lehetőségek szerint nemzetiségi járásokat és megyéket kellene létesíteni, melyek a nemzetiségi kerületet alkotják. Ezen kerületek mindegyikét megfelelő autonóm jogkörrel kell felruházni. Ezen nemzetiségi kerületek egyike volna „Szlovenszko", mely így ugyan területi autonómiát élvezne, mivel azonban az ország egyéb kerületei is gyakorolnak autonóm jogokat, az államegység a legtávolabbról sincs érintve. A legjobb akarattal sem lehet azonban a nemzetiségi járások, megyék és kerületeket nyelvi tekintetben teljesen egységessé tenni. Mindenütt lesznek minoritások, melyek azonban azon a területen élvezni fogják a kisebbség jogait (4044/1919. sz. kormányrendelet alapelvei szerint). Egyébként is a kisebbségek kellő érvényesülése szempontjából mindenféle választásnál (községi, törvényhatósági, egyházi, autonómiai, országgyűlési, képviselőválasztási stb.) nemzetiségi választókerületeket tart szükségesnek a községenkénti választás életbeléptetésével. Ennek a megoldásnak egyik előnye, hogy a nemzetiségi egyenetlenkedések lokalizálhatok s nem válnak országos bajokká. (Ha például a ruténeknél volna valami nemzetiségi súrlódás, annak nem kellene szükségképp az egész országra (országgyűlésre) kihatni, mert azt saját hatáskörükben is elintézhetnék.) A tótok az ő autonóm területüket Szlovenszkónak nevezik és ez mégsem állam az államban, mert jogköre nem nagyobb, mint bármely más kerületeké. Nem is lesz Szlovenszko és valamely más magyar kerület között más különbség ilyenformán, minthogy ott tót, itt meg magyar az adminisztráció nyelve. Egy-egy nemzetiség egyetemét pedig nem a kerület, hanem az illető nemzetiség minisztere fogja képviselni. A nemzetiségi kérdés autonómia keretében való megoldásának jelentős előnye, hogy nem állapít meg fixumot, csupán maximumot. Mármost az egyes nemzetiségektől függ, hogy ebből a reális viszonyoknak megfelelően mit tudnak vagy akarnak megvalósítani. (A rutének valószínűleg a magyar szolgálati nyelv mellett döntenek; a németek a magyar és német nyelvet párhuzamosan akarják használni.) Jelen tervezet a tótság képviselőivel történt beható és sok félreértést eloszlató tárgyalás eredménye. A minimuma annak, amivel a tótságot ki lehet elégíteni. A magyar nemzeti érzésnek ezt az áldozatot meg kell hoznia, mert különben az ország integrítása meg nem menthető. Mégis a megegyezésnek őszintének, becsületesnek, hátsó gondolatoktól mentesnek kell lennie, s a legtávolabbról sem szabad azt a látszatot kelteni, mintha megegyezés kényszerhelyzetben történt volna. A tótság a múltak után amúgy is bizalmatlan velünk szemben, adjunk nekik garanciát arra, hogy a megegyezést, ha már megkötjük, tisztességgel álljuk is. A nemzetiségi kisebbségi miniszter úr előadja ezen alapelvek ismertetése után azt,
7 hogy ezen tervezethez előzetesen, mint már a múlt minisztertanácsban említette, olyan tekintélyek is hozzájárultak, mint gróf Apponyi Albert, a békedelegáció vezetője és Wlassics Gyula, a közigazgatási bíróság elnöke, úgyszintén a fővezér úr is tudomást vett róla. Tényleg sokat adunk e tervezetben a tótoknak, de mindamellett megmentjük a magyar állam magyar jellegét és egységét. Minden igyekezete oda irányult, hogy a minimumra redukáljuk a tótok kívánságait, de a mai időpontban nem lehetett olcsóbban megcsinálni, különösen nem a wilsoni elvek hangoztatása után és azon tervek után, amelyeket Jászi Oszkár annak idején Keleti Svájc formájában a nyilvánosságra hozott úgy nálunk, mint a külföldön. Igen sürgős, hogy a minisztertanács ezen alapelvekhez, amelyek a tót vezető emberek hozzájárulásával jöttek létre, hozzájáruljon. Nemcsak Észak-Magyarországra, hanem NyugatMagyarországra való tekintettel is sürgősen dönteni kell e kérdésben. A megszállott országrészek népei ma mind visszakívánkoznak, és ha mi ma már értesítjük őket, hogy mily engedményeket és mily autonómiát adunk nekik, akkor egy esetleges népszavazás a mi javunkra dőlne el. Akaratuk ellen úgysem lehet ezen népeket ma már a régi alkotmány keretében és formái között a régi Magyarországhoz csatolni. A nemzeti kisebbségi miniszter úr előadása után Horthy fővezér úr eltávozik a minisztertanácsról. A pénzügyminiszter úr aggodalmainak ad kifejezést ezen tervezet alapelveinek bizonyos rendelkezéseivel szemben és előadja a következő észrevételeit: A tervezetet, nézete szerint, nemcsak a tótok lakta vidékek szempontjából kell elbírálni, mert kétségtelen, hogy a Felső-Magyarországnak adandó autonómia a minimuma lesz annak, amit más nemzetiségek is kívánni fognak. Eszerint tehát a tervezet elfogadása esetén a nemzetiségi kerületeknek külön-külön nemzetgyűléseik lesznek, élükön a nemzetgyűlés által választott kormányzók. Eszerint az autonómia ügyekben az ország törvényhozása esetleg négy vagy öt törvényhozó testületre megy át és az autonómia kerületén belül a végrehajtó hatalom ugyanannyi részre bomlik fel. Minthogy a kormányzót a nemzetgyűlés választja, ez annyit jelent, hogy az autonómia kerületén belül, a királyság kebelében több köztársaságféle fog létesülni, amely apró köztársaságok, félős, hogy demagógikus alapon fognak állani; de e tervezet ez autonóm köztársaságok hatáskörét sem határolja el élesen, mert megengedi, hogy a nem autonóm ügyekben is előterjesztést tehessenek, sőt gondoskodik arról, hogy az autonómiák körét a törvényhozás kiterjeszthesse. Ennélfogva módot nyújt arra, hogy politikai vagy más bonyodalmak esetén a nemzetiségek mindig új és új jogokat erőszakolhassanak ki, az egységes állam rovására. Eddig minden alkotmányos jog forrása a korona és a nemzet volt. A jövőben egyiknek sem volna befolyása az autonóm végrehajtó hatalmakra. A kormányzót sem a kinevezéssel kapcsolatos eskü nem kötné az államhoz, sem a fegyelmi függőség. Tehát bizonyos fokig szuverén lesz, nagyobb függetlenséggel a királyságtól és az országos törvényhozástól, mint akár a miniszterelnök. Annál veszedelmesebb lesz ez a konstrukció, mert hiszen a karhatalom is nemzetiségi zsoldos csapatokból fog állani. Az autonómiákkal a központi törvényhozó és végrehajtó hatalom sokkal tehetetlenebb lesz, mint volt a horvát-szlavón és dalmát királyságokkal szemben, melyeknek autonómiája szigorúan és örökre el volt határolva, és amelyek bánját, a magyar kormány előterjesztésére a király nevezte ki. Félő az is, hogy az országos törvényhozás szuverenitását el fogja homályosítani,
8 hogy a nemzetgyűlések az autonómián kívül eső ügyekkel is foglalkozhatnak. Mert kétségtelen, hogy minden egyes esetben fognak is foglalkozni, már csak saját súlyuk érvényesíthetése végett is, és ha kívánságaikat az országos törvényhozás nem honorálja, ez súrlódásokat fog előidézni. Ha bíróság dönt a nemzetgyűlések és az országos törvényhozás között felmerülő differenciákban, ez azok egyenrangúsítását jelenti a törvényhozás tekintélyének és súlyának rovására. A törvényhozásnak ez a kétes helyzete főleg akkor válhatik veszedelmessé a magyar nemzetre nézve, ha esetleg nagyobb nemzetiségi területek visszakerülhetnek az anyaországhoz, magyarlakta területek, mint például a Tiszántúl pedig el találna esni. Ez esetben a törvényhozásban talán nemzetiségi majoritással kell számolni (az idő rövidsége folytán nem áll módjában előadó miniszter úrnak arról statisztikai alapon meggyőződést szerezni) és ez esetben a magyar nemzet teljes elnyomásnak volna kitéve. Ha esetleg több nemzetiségi miniszter lesz (tót, német, szerb, oláh, rutén), ezek a kabinetben erős blokkot képezhetnek, és minthogy mindegyikük mégis csak bizonyos centrifugális törekvést fog képviselni, a központi kormányhatalom éppen nagy kérdések eldöntésénél gyenge lesz. A tervezetből ugyan nem tűnik ki, hogy a nemzetiségi miniszterek az autonómiákat nem érintő ügyekben teljes/ jogú miniszterek lesznek-e, de hiszen alig lehet államügy, amelyre vonatkozólag nem volna konstruálható a kapcsolat autonóm ügyekkel. Egyenesen ki van kötve a nemzetiségi miniszterek hozzájárulása az autonómiát közvetlenül érintő ügyekben, vagyis igen tág körben esetleg 4-5 miniszternek lesz vétójoga. Ez bizonyos nehézségek idején szinte lehetetlenné teszi a kormányzást. De nemzetiségi miniszternek hozzájárulása szükséges még az állami tisztviselők kinevezéséhez is, ha nemzetiségi területre neveztetnek ki. Tehát befolyásuk lesz nem autonómiai ügyekben is. Ez a szabály nehézzé teszi a kinevező miniszter helyzetét a felelősség szempontjából (például pénzügyi, vasúti stb. tisztviselők kinevezésénél). A kabinet ilyen összetételében állandóan neme lesz a koalíciós kabinetnek, annak minden veszedelmével. Alkotmányjogi szempontból kénytelen kijelenteni, hogy egy ilyen organizmust monstrumnak tart, ami, mint egy különböző fizikai princípiumok alapján hibásan szerkesztett gép, nem funkcionálhat rendesen. Ami a részleteket illeti, a tervezet az általános közigazgatást az autonómia hatáskörébe utalja. Félő, hogy ebbe a tág kifejezésbe bármit lehet belemagyarázni, mint például a pénzügyigazgatást vagy a kereskedelmi törvény végrehajtását is. A szakminiszternek csak a legfelsőbb irányítás és ellenőrzés van fenntartva és a szöveg szerint nem volna módja a végrehajtás jogának gyakorlására. A 6. pont szerint bizonyos államjavak ellenszolgáltatás nélkül autonómia tulajdonába mennek át. Mivel az autonóm költségekhez elsősorban az állam járul hozzá, ezeknek az állami javaknak jövedelme egy többletet fog jelenteni a nemzetiségi területeken, szemben a magyar területekkel. A horvát-szlavón és dalmát királyságok jogai bizonyos önálló országos szuverenitással folytak és az 1868. évi XXX. törvénycikk éppen ellenkezőleg nem ismerte el Horvátország vagyonjogát ily nemű javakra nézve, azok fölött a magyar állam rendelkezett, csak az volt kikötve, hogy eladásukhoz szükséges Horvátország hozzájárulása. Nem indokolt a felső-magyarországi állami intézetek átengedése sem, mert hiszen például a selmeci erdészeti és bányászati főiskola a magyar erdővidékek számára is nevel növendékeket, s abszurdumnak látszik, hogy azokat a terv szerint tótul
9 neveljék. A magyarság rovására esik az is, hogy az autonóm, főleg kulturális költségekhez az állam olyan összegekkel járuljon, amily arányban áll a magyar területre megállapított hasonló költségeknél. Hiszen számos ily kiadás fordíttatott ugyan magyar területen levő, például a fővárosban levő, de az egész országra kiható intézményre, így például egyetemre, főiskolákra, állami színházakra, gyermekmenhelyekre, klinikákra stb., ez a körülmény meghamisítja az arányt. A központban ezek az intézmények nemcsak magyar kulturális vagy népjóléti célt szolgálnak, hanem nemzetiségűt is. A tervezet megengedi, hogy az autonómia céljára közterhek is kirovassanak. Minthogy az autonómia igen széles körű, az ily közterhek kirovási jogával együtt nem közel az állami szuverenitáshoz ilyen messzemenő jog még Horvátországnak sem koncedáltatott. Mindenesetre gondoskodni kellene, hogy e közterhek mikénti felhasználására az állam befolyással lehessen. Az autonóm kormányzóságok mellé állami közeg fog ugyan kineveztetni, akinek a terv szerint ugyan közvetlen intézkedési joga lesz, de neki autonóm szervek nem lesznek alárendelve. Ebben kettős hiba rejlik: először is ily módon egyáltalában nem lesz lehetősége, hogy intézkedjék, másrészről, hogy hatalom hiánya dacára az autonóm szervek kötelesek lesznek is intézkedéseit is elfogadni, a közvetlen intézkedési jogánál fogva ez a rendelkezés megint csak a központi államhatalom és tekintély gyengítésére vezet. Az autonóm területekre nemzetiségi tisztviselőket fognak kinevezni. Ennek folytán magyar tisztviselők tízezrei lesznek kenyértől megfoszthatok, akiknek sorsa súlyos gondja vagy elviselhetetlen terhe lesz a magyar területnek. A rendelkezésre álló igen rövid időnél fogva csak felületesen volt módjában a tervezettel foglalkozni. Ha ez a tervezet elfogadtatik, ez az egész ezeréves magyar állam alapjának olyan gyökeres megváltoztatását vonja maga után, ami a magyar nemzet sorsára századokra menőleg ki fog hatni. Ezért a maga részéről a ránk háramló óriási felelősségnél fogva szükségesnek látná, hogy annak minden részlete a leggondosabban tárgyaltassék meg, a legkiválóbb alkotmányjogászok bevonásával. Ha azonban a békekonferencia tárgyalásaira való tekintettel azonnali állásfoglalásra van szükség, tárcája szempontjából csak azt kénytelen kikötni, hogy a szóban forgó autonómia az államháztartás és pénzügyi igazgatás egységét sértetlenül tartsa fenn, úgy mint azt az állam szuverén pénzügyi jogai megkívánják. Minthogy a tervezetből kifolyólag a magyar nemzettel szemben a kabinet minden egyes tagját súlyos felelősség terheli, kéri a minisztertanácsot, méltóztassék megengedni, hogy aggályai indoklása jegyzőkönyvbe vétessék. A viszonyok nyomása alatt ugyan kénytelen hozzájárulni a nemzeti kisebbségi miniszter úr tervezetéhez, de fenntartja magának azt a jogot, hogy amennyiben ezen tervezet valamikor a nemzetgyűlés elé kerülne, az előtt aggályainak kifejezést adhasson. A miniszterelnök úr megjegyzi, hogy ha szívünk ellenére is, de ma meg kell tennünk ezen ígéretet, hiszen Apponyí Albert gróf is ezzel argumentál ma a békekonferencián, és erre fogja alapítani a népszavazást célzó kérését.
10 A pénzügyminiszter úr ismételten kijelenti, hogy csak tárcája szempontjából adott bizonyos aggályoknak kifejezést, ő nem is a jogkiterjesztés ellen beszél, hanem az állam felépítését technikailag látja rossznak akkor, ha ezen alapelvek tényleg a gyakorlatban megvalósulnának és az új alkotmányba felvétetnének. A minisztertanács végül a nemzeti kisebbségek miniszterének előterjesztéséhez hozzájárul. Quelle: Országos Levéltár, Minisztertanácsi jegyzökönyvek. 1920. január 9-i ülés. 3. napirendi pont (ungedrucktes Ministerratsprotokoll vom 9. Januar 1920). Übersetzung: Von der ungarischen Regierung im Jahre 1920 angenommene Grundprinzipien der slowakischen Autonomie