Búcsúszó 1989 előtt újságot, folyóiratot, de valójában könyvet is, csak az állam adhatott ki. A Beszélő 1981-től kezdve „szamizdatként”, azaz szerkesztői saját kiadásában jelent meg, az állam engedélye, jóváhagyása nélkül, mintegy az állam háta mögött. Példányait az állambiztonsági szolgálat – a politikai rendőrség – elkobozta, a szerzők, a szerkesztők, a terjesztők, sőt olykor az olvasók ellen is, sajtórendészeti vétség, szabálysértés címén eljárás indult. A Beszélőnek formálisan a tízedik számtól kezdve, de tartalmi értelemben a megindulásától volt egy állandó rovata, amely a Befejezetlen múlt címet viselte. Mindjárt az első szám A Magyar Demokratikus Függetlenségi Front Kibontakozási Javaslatát közölte. Az 1956 decemberében kelt dokumentumot, amely a forradalom leverése után a kiegyezés lehetőségét kereste a szovjet megszállók és a magyar társadalom között, szerzői Nehru indiai elnöknek juttatták el. A szerkesztők arra törekedtek, hogy a folyóirat minden számában legyen egy cikk vagy dokumentum, amely a forradalmat, a forradalom előtörténetét, vagy a megtorlás iszonyatát idézi. Az volt a meggyőződésünk, hogy az 1956os forradalom „befejezetlen múlt” : az új magyar demokrácia, amelynek létrejöttében szerzők és olvasók ( k ivéve persze a politikai rendőrség meg a pártközpont szobáiban kuporgó hivatásos olvasókat ) valamennyien reménykedtünk, nem valósulhat meg a forradalom hagyományainak felidézése, tanulságainak elemzése nélkül. Közelmúltunk története tele van lezáratlan
459
történésekkel, megválaszolatlan kérdésekkel. Ezért a Befejezetlen múlt rovatcím tovább élt az 1990 és 1995 között hetilapként megjelenő Beszélőben, és tovább él a ma is megjelenő havi folyóiratban. Amikor befejeztem a jelen kötet összeállítását, újraolvasását furcsa, zavart érzés fogott el. Hiszen majdnem minden, amiről írok : befejezett múlt. 2000-ben még volt értelme, volt némi súlya, hogy visszapillantva kiálltam a Szabad Demokraták Szövetségéből kiszorított Tölgyessy Péter igaza mellett. 2003-ban még időszerű volt elmondani, hogy megítélésem szerint miben látott másoknál előbbre, és miben tévedett Kis János, a demokratikus ellenzék, majd pedig az SZDSZ meghatározó vezetője. 2008-ban még botrányt kavart, hogy leírtam a véleményemet : Magyar Bálint tévútra vitte a magyar liberális pártot, politikája nagymértékben felelős azért, hogy az SZDSZ-t matt fenyegeti. De mit mond ez ma, amikor a matt már bekövetkezett ? Nem célom, sőt szándékaim ellenére van, hogy írásaimból azok gyűjtsenek érveket, akiknek szájában, tudatlan és elfogult agyában az SZDSZ és a liberalizmus szitokszó. Az emberiség és az egyes ember történetében talán azok a legszebb korszakok, amikor a levegőben van, hogy az önmagát túlélt régi világ szétesni készül, hogy valami felszabadító új következik. Ilyen volt például Európa-szerte az 1848-at megelőző idő, amelyet a német nyelvterületen Vormärznek, az 1848. márciusi forradalmi mozgalmakat megelőző szellemi pezsgés korszakának neveznek, ilyen volt a magyar reformkor. Nekem és nemzedékem sok tagjának megadatott, hogy kétszer is átéljek egy ilyen korszakot : először 1956 nyarán, azután pedig az 1980-as években. Ez az utóbbi meghosszabbított, vagy inkább megismételt kamaszkor volt. Olykor el kellett viselni a házkutatásokat, éjszakai kihallgatásokat, de barátok vettek körül, és számítgatás nélkül azt mondtam, azt írtam, amit gondoltam.
460
A legcsúfabb korszakok ellenben – nem számítva persze a háborúk, a népirtások, a véres zsarnokuralmak időszakait – azok, amikor egy öntelt hatalom átrendezi maga körül a világot, bárgyú módon hirdeti, hogy vele kezdődött minden, és pöffeszkedve hisz a maga küldetésében. Ilyen világot láttam – láttam volna – 1947-1948-ban, amikor a diktatúra még nem tombolt teljes nyíltsággal, de már készült a totális hatalomátvételre, és azzal büszkélkedett, hogy joga is van hozzá. Láttam volna, írtam, mert gyerekként magam is hittem a cifra jelszavakban, és csak néha éreztem rá, hogy valami nincsen rendben. De aztán olvasgattam a korszak folyóiratait, az akkoriban zajló vitákat, és utólag érzékelhettem, hogyan nyelik le a vitázók a valódi véleményüket, hogyan változik meg folyóiratok, újságok karaktere egyik hónapról, egyik lapszámról a másikra, hogyan azonosulnak a szerzők a rájuk kiosztott szereppel. Ami a hatalom önteltségét illeti, mintha újból ilyen korszakban élnénk, ilyen korszak felé menetelnénk. Ami azonban a hatalom lehetőségeit meg a társadalom önfeladását, a szellem embereinek öncenzúráját illeti – talán mégsem. De azért egy új március még messze van. Könyvem arról is szól, hogy ami bekövetkezett, arról mi, a liberális demokrácia hívei is tehetünk. A rövidlátó pártpolitikává torzult liberalizmus is hozzájárult a társadalom szétszakadásához. Az intolerancia a politikai ellenfelek nézeteivel szemben nemcsak az ellenfeleink sajátja. Hiába hirdetünk toleranciát, ha lándzsával rontunk neki minden nézetkülönbségnek. Ilyen módon nem tudunk sem megegyezni, sem szövetséget kötni. Azt is mondhatnám : megérdemeltük, amit kaptunk. Csakhogy a társadalom nem ezt érdemelte. Az önbírálat nem jelenti azt, és senki számára se jelentse azt, hogy elfogadom, amit kaptunk. Ami van, az elfogadhatatlan, mert hamis és hazug. Elfogadhatatlan, mert katasztrófába visz.
461
Az olvasó ezek után megkérdezheti, minek olvassa el ezt a könyvet, ha az a befejezett múltról szól. Kit érdekel már a tavalyi hó ? Hiszen ahhoz, hogy történelemnek olvassuk, a tegnapjaink mégiscsak túl közel vannak. Ez a kötet azonban – azt remélem – elsősorban mégsem politikáról szól. Az elbeszélő, akár K.-nak hívják, akár egyes szám első személyben szól, történeteket akar elmondani, mulatságosakat és szorongatóakat. Mindenekelőtt a mesélőkedv, a „Lust zu fabulieren” készteti írásra. Alakokat akar felidézni, körülrajzolja az árnyékukat, ahogy a régiek tették, amikor még nem volt fényképezőgép. Akikről ír, részint közszereplők, így az árnyékrajzokból sem maradhat ki a politika. De a politika beleolvad az elbeszélésbe, s a történet akkor is él, ha a tanulsága : befejezett. A tavalyi hó pedig átnedvesíti a talajt, és ha közel hajolunk hozzá, érezhetjük a föld nehéz illatát.
Tartalom
„… kipörögnek a napvilágra…” . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Gyerekek az ellenzékben és a rendszerváltáskor
K. tizenöt története Szeged, suttogások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61 Zászlófelvonás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 65 Frau Poldi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 71 „És hol vannak a régi pápák ?” . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75 16 óra Veres Péterrel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 82 Secco . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 87 Györgyike drága gyermek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 93 Puccs . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 98 Dél-Afrika . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 109 Hol forog az igazság ? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 122 Gyürkőzés a múlttal . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 127 Egy tyúkper : a tojásper . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 133 Alattó bácsi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 140 Yan . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 145 Sziluettek Erdélyben – Komlóssal . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 155 „Egy csöppel kevesebb remény” . . . . . . . . . . . . . . . . 188 B. Nagy László emlékezete
Két lektor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 196
Litványi Károly és Lakatos András
„5-600 példány átvételét javaslom” . . . . . . . . . . . . . . 211 Tamás Gáspár Miklós első könyve
Elkésett vita Eörsi Istvánnal . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 233 Egy forradalmár polgár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 244
Krassó György
Az apród és a hírhozó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 254 Kenedi János
Aki előbbre látott… . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 265 Kis János
Ottilia és a Beszélő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 272
Az újságíró Solt Ottilia
Kötekedve a halottal . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 301
Féloldalas emlékezés Bence Györgyre
Tölgyessy és a rendszerváltó pártok alkonya . . . . . 316 Sakk ! Matt ? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 379
Töprengések Magyar Bálintról és a húsz éves SZDSZ-ről
Betegség, halál – orvosok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 411
Életképek Okatootáiáról
Búcsúszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 459