A körzeti erdőtervezés menete jogszabályok, tervezés folyamata, nyilvánosság, erdőterv
Czirok István osztályvezető 2013. november 19.
Bemutatkozás • NÉBIH – Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal • Erdészeti Igazgatósága – erdészeti igazgatás központi szerve
• Erdőterezési és Természetvédelmi Osztálya – Erdőtervezés – Természetvédelmi és közjóléti kérdések
Az előadás tartalma • Bevezető, kapcsolódó jogszabályok • Körzeti erdőtervezés menete − − − −
Erdőtervrendelet készítése, tartalma Üzemmódok Erdőterv készítése Körzeti erdőterv készítés lezárása
• Nyilvánosság biztosítása a körzeti erdőtervezést követően • Erdőterv határozat • Körzeti erdőtervezés ütemterve
Erdőrendezés fogalma • Fekete Zoltán (1877-1962) szerint – az erdőrendezés az erdőgazdálkodás olyan szabályozása, amely biztosítja, hogy az erdő a megállapított rendeltetésének megfeleljen
• Király László (1930-2004) szerint – erdőrendezés alatt az erdőállománnyal való terv szerinti gazdálkodás leltározási, tervezési, ellenőrzési és hatósági (felügyeleti) tevékenységeit, valamint az erdővel kapcsolatos információs rendszer működtetését értjük
Kapcsolódó jogszabályok • Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (Evt.) 30-37. §, hatályos: 2009.07.10-től • Az erdőtervrendelet előkészítésének, és a körzeti erdőterv készítésének szabályairól szóló 11/2010. FVM rendelet (Körzeti Vhr.), hatályos: 2010.02.12-től
Kapcsolódó jogszabályok • 96/2011. (X. 17.) a 2011. évi • 85/2012. (VIII. 6.) a 2013. évi • 60/2013. (VII. 19.) VM rendelet a 2013. évi körzeti erdőtervezésre vonatkozó tervezési alapelvekről, valamint az érintett körzeti erdőtervek alapján folytatott erdőgazdálkodásról (erdőterv-rendeletek) hatályos: 2011.10.25-től, 2012.08.15-től, 2013.07.27-től
Az erdőgazdálkodás tervszerűsége • Az erdővagyon védelmét, a fenntartható erdőgazdálkodási tevékenység tervszerűségét az állam a következőkkel biztosítja: • A körzeti erdőgazdálkodási és tervezési szabályokról szóló miniszteri rendelet kiadásával (erdőtervrendelet) • A hosszú távra - legalább tíz évre - szóló körzeti erdőterv készítésével (körzeti erdőterv) • Az Adattár működtetésével és az abban foglalt egyes adatok kötelező felhasználásával • Az erdőtervvel és az erdőgazdálkodási tevékenység bejelentési-engedélyezési rendszerével [Evt. 30. § (1) a-d]
Az erdőgazdálkodás tervszerűsége • Üzemtervről már nem beszélhetünk! – üzemek (gazdálkodási egységek) viszonylagos állandósága megszűnt • Gyakran változó üzemek helyett a közigazgatási határokhoz igazodó erdőtervezési körzetekre történik a tervezés és a szabályozás – cél: a körzethatárok állandóságának fenntartása – államerdészetek nincsenek körzetként kiemelve • Körzeti erdőterv készítése nagyobb nyilvánosságot kapott – civil szervezetek bevonása
Körzeti erdőtervezés menete
Jogosult erdészeti szakszemélyzet kötelezettsége • Evt. 101. § (1) bekezdés aa) szerint: – A jogosult erdészeti szakszemélyzet köteles az erdőgazdálkodót szakmai szempontból képviselni (többek között) a körzeti erdőtervezéshez kapcsolódó egyeztetéseken – A következő diákon az erdőgazdálkodó említésekor erre is gondolni kell
Meghívás előzetes tárgyalásra • Időpont: legalább 30 nappal a tárgyalás előtt • − − −
Meghívottak: érintett erdőgazdálkodók – közvetlenül levélben érintett hatóságok (következő dián részletezve) természetvédelmi kezelésért felelős szerv (Nemzeti Park Igazgatóság) − helyi önkormányzat − az erdészeti vagy természetvédelmi célra alakult civil szervezetek
Érintett hatóságok •
Érintett hatóságok (erdő rendeltetése alapján): − természetvédelmi és vízügyi (zöldhatóság) – tájképvédelmi, partvédelmi, vízgazdálkodási, vízvédelmi, természetvédelmi, − talajvédelmi (Kormányhivatal: Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság) talajvédelmi, − kulturális örökségvédelmi (Országos illetékességű kulturális örökségvédelmi iroda ) - örökségvédelmi, − bányászati (bányakapitányság) - bányászati, − vadászati (Kormányhivatal: Földművelésügyi Igazgatóság) – vadaskert, vadaspark, − növénytermesztési (Kormányhivatal: Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság) – szaporítóanyag-termelő, − közlekedési/vasúti közlekedési (Kormányhivatal: Közlekedési Felügyelet) műtárgyvédelemi, − HM szakfelügyelet - honvédelmi, − rendőr-főkapitányság határrendészeti kirendeltsége - határrendészeti, − jegyző - településvédelmi, − népegészségügyi szakigazgatási szerv (Kormányhivatal) - gyógyerő
Írásos javaslatok küldése • A tárgyalást megelőző 15. napig • Erdei életközösséggel, annak fenntartható használatával, védelmével, továbbá az erdő közjóléti célú használatával, hasznosíthatóságával kapcsolatosan (rendeletbe való átfogó szabályok) • Nem ütköznek jogszabályba, továbbá nem akadályozzák a fenntartható erdőgazdálkodást: – az erdészeti hatóság beépíti a javaslatba
Előzetes tárgyalás • Célja: az erdőtervrendeletbe szánt javaslatok összeállítása, egyeztetése a meghívottakkal, tájékoztatás (455 fő) • Előzetes jegyzőkönyv tartalma: állapotadatok, hatósági értékelés, erdőtervrendelet javaslat, figyelembe nem vett javaslatok és indoklásuk, véleményeltérés • Előzetes jegyzőkönyv a tárgyalást követően elektronikusan hozzáférhető • Erdőtervrendelet tervezetet a VM Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztálya állítja össze • Véleményeltérést a rendeletalkotás során oldják fel
Erdőtervrendelet tartalma 1. A körzet neve 2. A körzeti erdőtervezés során érvényesítendő szakmai célok, tervezési alapelvek 3. Az erdészeti igazgatási egységek (erdőrészletek, erdőtagok) kialakításának erdőtervezési szempontjai 4. Az üzemmódok megállapítására, megváltoztatására vonatkozó erdőtervezési szempontok
Üzemmódok • vágásos – az erdőben a véghasználatok rendszeres ciklikussággal követik egymást – 1 807 ezer ha
• szálaló – felújítási kötelezettséget keletkeztető véghasználati fakitermelés nem történik, a faállomány fakészlete a szálalási tervben foglaltaknak megfelelően alakul, és a faállomány összetétele, kor- és térbeli szerkezete változatos, és ezzel a folyamatos erdőborítást szolgálja – 14,2 ezer ha
Szálaló erdő
Üzemmódok • átalakító – a fő szakmai cél a vágásos üzemmódról a szálaló üzemmódra való áttérés, ezért minden erdőművelési tevékenységnek és fakitermelési módnak az átalakítást, a folyamatos erdőborításra való átállást kell szolgálnia – 50,9 ezer ha
• faanyagtermelést nem szolgáló – az erdőben fakitermelés legfeljebb kísérleti, erdővédelmi vagy erdőfelújítási céllal folytatható, mivel ott a természeti folyamatok szabad érvényesülése a cél, ami a folyamatos erdőborítást szolgálja – 66,6 ezer ha
Faanyagtermelést nem szolgáló erdő
Faanyagtermelést nem szolgáló erdő • termőhelyi okok miatt gyenge fejlődésűek, de hosszú távon állékonyak és önfelújulásra képesek • a terepviszonyok az erdőgazdálkodást nagymértékben korlátozzák • kiemelt közösségi jelentőségű jelölő faj, továbbá védett illetve fokozottan védett faj jelentős állományának élőhelyei • a fokozottan védett természeti területen a természetvédelmi cél a bolygatatlanság fenntartása
Erdőtervrendelet tartalma 1. A körzet neve 2. A körzeti erdőtervezés során érvényesítendő szakmai célok, tervezési alapelvek 3. Az erdészeti igazgatási egységek (erdőrészletek, erdőtagok) kialakításának erdőtervezési szempontjai 4. Az üzemmódok megállapítására, megváltoztatására vonatkozó erdőtervezési szempontok
Erdőtervrendelet tartalma 5. A közjóléti és védelmi rendeltetésű erdők erdőtervezésének szempontjai 5.1. Közjóléti rendeltetésű park- és gyógyerdők 5.2. Természetvédelmi rendeltetésű erdők 5.3. Natura 2000 rendeltetésű erdők 5.4. Egyéb védelmi rendeltetésű erdők
6. A közjóléti és védelmi rendeltetésű erdőkben folytatható erdőgazdálkodás szabályai 7. A fakitermelések és erdőfelújítások tervezésének szempontjai
Erdőtervrendelet tartalma 8. A fakitermelések és erdőfelújítások végrehajtására vonatkozó erdőgazdálkodási szabályok 9. Az erdészeti feltáró hálózat kialakítására, fenntartására és bővítésére vonatkozó erdőgazdálkodói tervezési irányelvek 10. A fakitermelések során végzett terepi anyagmozgatásra vonatkozó erdőgazdálkodási szabályok 11. A vegetációs időszakra vonatkozó erdőgazdálkodási szabályok védett természeti területen 12. A 100%-os állami tulajdonban lévő erdőkre vonatkozó erdőtervezési szempontok
Példák az erdőtervrendelet tartalmára • Körzetekre vonatkozó tervezési alapelvek – pl. A körzet erdeinek termőhelyi adottságai, fafajösszetétele és rendeltetései összességében a faanyagtermelési célok érvényesülését helyezik előtérbe. Emiatt az erdőtervezés, illetve az erdőgazdálkodás során a tarvágásos véghasználaton, valamint mesterséges erdőfelújításon – akácosok és hazai nyárasok esetében, amennyiben annak feltételei adottak, sarjaztatáson – alapuló vágásos üzemmód más erdőtervezési körzetekhez képest gyakrabban alkalmazható.
• Az egyes véghasználati módok 10 évre vonatkozó keretszámai – tarvágással érintett, valamint a fokozatos felújítóvágás és szálalóvágás tervezett redukált területe együtt hektárban
Példák az erdőtervrendelet tartalmára • Védett területen a tervezett erdőszerkezetátalakítások üteme, mértéke – pl. Az erdőszerkezet-átalakítást a termőhelynek nem megfelelő vagy az erdészeti tájidegen főfafajú, véghasználatra tervezett összes erdők legalább egynegyedén kell tervezni
Példák az erdőtervrendelet tartalmára • Egyes faállománytípus-csoportok vágásérettségi szakaszai (példa): Vágásérettségi szakaszok (év) Faállománytípus neve
Védelmi Gazdasági
Közjóléti
Természetvédelmi
Egyéb védelmi
elsődleges rendeltetésű erdőkre vonatkozóan Kocsányos tölgyesek
80-100
80-130
100-130
100-130
Akácosok
30-40
30-45
25-40
30-45
Hazai nyárasok
30-40
35-70
35-70
35-70
Feketefenyvesek
45-60
50-70
50-70
50-70
Fenyő elegyes feketefenyvesek
40-60
40-70
40-70
40-70
Vágásérettségi kor értelmezése • Vágásérettségi kort csak a vágásos és az átalakító üzemmódú erdők faállományára kell meghatározni • A vágásérettségi szakasz felső határértékénél magasabb vágásérettségi kort meghatározni csak az erdőgazdálkodó egyetértésével, vagy az adott határértéknél idősebb erdőben lehet • A vágásérettségi szakasz alsó határértékénél alacsonyabb vágásérettségi kort meghatározni csak: – vis maior esetben, – az erdő egészségi állapotának jelentős romlása, vagy – fafajcserével járó erdőszerkezet-átalakítás tervezése esetén lehet
Vágásérettségi kor értelmezése • Véghasználati időszak a fokozatos felújítóvágás és szálalóvágás esetén az első és az utolsó véghasználat jellegű fakitermelés között eltelt idő • Fokozatos felújítóvágás és szálalóvágás esetén a vágásérettségi kort úgy kell megállapítani, hogy az a véghasználati időszak közepére essen
Példák az erdőtervrendelet tartalmára • A vágásos és átalakító üzemmódban kezelt, gazdasági rendeltetésű erdőkben tervezhető előhasználati erélyek pl. Előhasználati mód m3/ha Törzskiválasztó gyérítés Növedékfokozó gyérítés
min. 20 35
max. 35 60
• Vegetációs időszakra vonatkozó előírások – A vegetációs időszak március 1-től augusztus 31-ig tart.
Példák az erdőtervrendelet tartalmára • A közjóléti és védelmi rendeltetésű erdők erdőtervezésének szempontjai: – Fokozottan védett természeti területen található erdőben erdőgazdálkodási tevékenységet csak az erdő természetességi állapotának fenntartása, illetve javítása valamint a változatos kor- és térszerkezet kialakítása érdekében lehet tervezni – Az erdőneveléseket a termőhelynek nem megfelelő, vagy erdészeti tájidegen elegyfafajok – különös tekintettel az intenzíven terjedő fajok – visszaszorítását célzó erélyekkel kell megtervezni.
Példák az erdőtervrendelet tartalmára • A közjóléti és védelmi rendeltetésű erdőkben folytatható erdőgazdálkodás szabályai: – Közjóléti rendeltetésű park- és gyógyerdőkben az erdőnevelések során a nem intenzíven terjedő, és az erdő esztétikai értékét növelő elegyfajokat kímélni kell. – A nevelővágások és bontóvágások során hektáronként legalább 5 m3 mennyiségű böhöncös, odvas faegyedet, változatos méretű álló vagy fekvő holtfát, vagy kitermelt faanyagot kell visszahagyni a területen.
Értesítés a körzeti erdőtervezés megkezdéséről Erdőtervrendelet hatálybalépését követően. (Idén ez: 2013. júl. 27-től) Tartalma: az erdőtervezés folyamatának leírása Kapják: érintett erdőgazdálkodók érintett hatóságok Nemzeti Park Igazgatóság helyi önkormányzat civil szervezetek - hirdetmény
Írásos javaslatok küldése • Tervezés megkezdéstől számított 45 napig (idén szept. 10-ig) • A körzetben folytatandó erdőgazdálkodással kapcsolatosan – Erdőrészlet szinten a gazdálkodói elképzelések – Például: felújítási módok, erdősítési célállományok, fahasználatok, üzemmód, stb.
Terepi adatgyűjtés • Problémás helyekre javasolt a közös bejárás, helyszínelés
Terepi munkáról • Közel 100 adat van a leírólapon, ebből terepen – 18 db adatot erdőrészlet szinten 15 db adatot fafajsoronként felül kell vizsgálni vagy megmérni – szükség esetén meg kell határozni a tervjavaslatot, ez átlagosan 10-15 adatot jelent
• Létszám kevés – egy főre nem ritkán 3500 ha fölötti terület jut
Részlet szintű tárgyalás • Gazdálkodói szempontból a legfontosabb egyeztetés! • Meghívottak - közvetlenül: − érintett erdőgazdálkodók − érintett hatóságok − Nemzeti Park Igazgatóság(ok)
Tárgyalásról emlékeztető készül
Natura 2000 hatások vizsgálata • Cél: olyan erdőtervek készüljenek, amelyek a Natura 2000 célokkal összhangban vannak A körzeti erdőterv készítése során vizsgálnunk kell az erdőgazdálkodás hatását a Natura 2000 terület jelölésének alapjául szolgáló fajok és élőhelytípusok természetvédelmi helyzetére
Hazai adatok Natura 2000 erdőterület: ~ 770 500 ha -
Natura 2000 erdő - adatok
40 %
Hozamvizsgálat • Célja: − erdőgazdálkodás fenntarthatóságának folyamatos biztosítása − közérdekkel, helyi érdekkel összhangban
• 30 éves időtávlatra • Ha eredményeként a fahasználatok korlátozása szükséges, elsősorban állami területeken rendelhető el
Körzeti erdőterv készítésének lezárása
Meghívás lakossági egyeztető tárgyalásra • Időpont: legalább 30 nappal a tárgyalás előtt • Meghívottak: − írásos javaslatokat beküldők (tervezés megkezdését követően 45 napig) – közvetlenül levélben − érintett lakosság
Előírás javaslatok közzététele a honlapon • Időpont: legalább 15 nappal a tárgyalás előtt • Nem teljes körű, csak a lakosságot érintő előírás javaslatok • Hivatalos honlapon: www.nebih.gov.hu/szakteruletek/erdo
Meghívás záró tárgyalásra • Időpont: legalább 15 nappal a tárgyalás előtt • Meghívottak: − − − −
érintett erdőgazdálkodók érintett hatóságok Nemzeti Park Igazgatóság helyi önkormányzat
• Ezzel egyidejűleg betekintés biztosítása a körzeti erdőterv tervezetébe – igazgatóság székhelyén vagy az értesítésben megjelölt kirendeltségén
Záró tárgyalás • Körzeti erdőterv átfogó adatainak ismertetése • Körzeti erdőtervezés folyamatának lezárása • Körzeti erdőterv akkor zárható le, ha nem jár a Natura 2000 jelölő fajokra és élőhelyekre nézve kedvezőtlen hatással
Véleményeltérés feloldása • Ha az erdészeti hatóság, az érintett hatóságok, és az erdőgazdálkodó között véleményeltérés marad fenn a Körzeti Erdőterv Bizottság dönt a vitás kérdésben • 30 napon belül Tagjai: erdőgazdálkodásért felelős miniszter által kijelölt 1 fő, természetvédelemért felelős miniszter által kijelölt 1 fő, erdő rendeltetése alapján érintett hatóság 1 képviselője, erdészeti és természetvédelmi hatóság központi szervének 11 képviselője. • Szavazategyenlőségük esetén a miniszter dönt • − − − −
A körzeti erdőterv átvezetése az Adattáron • A körzeti erdőterv adatainak az Adattáron történő átvezetéséről az erdészeti hatóság központi szervének vezetője gondoskodik • Átfogó ellenőrzést követően a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság
Nyilvánosság biztosítása a körzeti erdőterv elfogadását követően • Védelmi és közjóléti, valamint állami tulajdonú gazdasági elsődleges rendeltetésű erdőben: NFGY, TRV, FFV, EÜ, SZV esetében • Hivatalos honlapon közzétett tematikus térképek formájában • Ezzel kapcsolatban a honlapon keresztül bárki írásos észrevételt tehet
Tematikus térkép - példa
Közmeghallgatás Erdészeti hatóság közmeghallgatást tart: − Ha a beérkezett észrevételek alapján indokolt − Ha a nyilvánosság véleményének megismerését szükségesnek tartja
Erdőterv határozat • Erdőgazdálkodó jogait és kötelezettségeit megállapító dokumentum • Közigazgatási eljárás keretei között (KET szerinti eljárás) az erdészeti hatóság hivatalból adja ki • Körzeti erdőtervben foglaltak alapján • A benne foglalt fahasználati lehetőségek, felújítási kötelezettségek a részlet erdőgazdálkodóját jogosítják és kötelezik
Erdőterv határozat • Az Evt. hatálybalépése előtt kiadott üzemtervek erdőtervnek minősülnek (Evt. 113. § (4)) • Az Evt. hatálybalépése előtt jóváhagyott körzeti erdőterv alapján az erdőgazdálkodó kérelmére induló eljárásban az erdőgazdálkodó jogait és kötelezettségeit az erdészeti hatóság erdőterv határozatban állapítja meg (Evt. 113. § (13)) • 2009. július 10. előtt jóváhagyott körzeti erdőterv lejártakor az új törvény szerinti körzeti erdőterv alapján kiadott erdőterv nem áll rendelkezésre, az új törvény szerinti körzeti erdőterv alapján kiadott erdőterv jogerőre emelkedéséig az erdőgazdálkodó jogait és kötelezettségeit az erdészeti hatóság erdőtervben az erdőgazdálkodó kérelmére állapítja meg
Erdőterv határozat módosítása • Ha az erdő rendeltetésében, állapotában bekövetkezett változás indokolja → hatóság hivatalból • Ha a gazdálkodási viszonyokban bekövetkezett változás indokolja → erdőgazdálkodó kérelmére • A kérelem benyújtásához a tulajdonos, közös tulajdon esetében a tulajdonostársak tulajdoni hányad alapján számított 2/3 részének írásbeli hozzájáruló nyilatkozata szükséges
Erdőterv határozat • Erdőterv határozat része az erdőrészlet leíró lap és a térkép!
Változások az erdőrészlet lapon
Változások az erdőrészlet lapon
Körzeti erdőterv készítés ütemezése • Erdőtervezési körzetek → 166 helyett 150 db • Körzetek átlagos erdőterülete: 13,5 ezer hektár • Közigazgatási határokhoz igazodnak • Illetékességi terület körzetenként – 328/2010 (XII. 27.) Korm. rend.
2013-ban érintett erdőtervezési körzetek • • • • • • • • • • • • •
Alsó-Tápió-vidéki Észak-Hanság és Szigetköz Gerecse-Vértesi Guthi Hernádvölgyi Jósvafői Kecskeméti Kisvaszari Letenyei Pápai Somogyvári Szécsényi Tarnaleleszi
2014-ben érintett erdőtervezési körzetek • • • • • • • • • • • • • •
Budai-hegyek Dél-Vértesi Devecseri Sopron-Fertőmelléki Lenti Kelet-Zselic Igali Vajszlói Bugaci Nyírbátori Fonyi Tornai Szilvásváradi Salgótarjáni
Köszönöm a figyelmet! Üdv az erdésznek!
2013 év fája, vadvirága és madara